Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2017. szeptember 28.
Bóbita Zenekar az Aradi Magyar Napokon
Vidám zene az egész családnak
Szeptember 30-án, szombaton 16 órától a gyermekeknek kedveskednek a szervezők – az RMDSZ Arad Megyei Szervezete –, akik az Aradi Magyar Napokra meghívták a 20 éves Bóbita zenekart.
A magyarországi együttes 1997-ben alakult azzal a céllal, hogy vidám, játékos műsorával aktív programot kínáljon az óvodák és iskolák gyermekközönségének. A kezdeti sikerek hamar megszülték a saját dalokból álló műsort, melynek középpontjában a közös játékok, táncok, zenélések álltak.
Az együttes azóta folyamatosan jelen van a magyarországi és határon túli kulturális események, művelődési központok és fesztiválok színpadjain, saját bevallásuk szerint már túl az ezredik élő, akusztikus gyermekműsoron.
A zenekar időközben megújult műsora még több játékkal és színes történettel kíván maradandó élményt nyújtani. Az akusztikus hangszerelésnek köszönhetően, a lendületes koncert hangulata egyszerre bensőséges és vidám; a játékok és dalok könnyen az előadás részévé varázsolják a gyermekeket.
A magyarországi Koala (képességfejlesztő gyermekmagazin) így ír a zenekarról: „A nevetés gyógyít! Ez már nem közhely, hanem bizonyított tény. A Bóbita Zenekar vidám gyermekdalait hallgatva lehetőségünk nyílik nekünk, szülőknek megtapasztalni azt a nagyszerű érzést, amit gyermekünk felhőtlen kacagása okoz. Ezt az élményt hozza el számunkra a Bóbita Zenekar közkedvelt műsora.”
Szeptember 30-án, tehát gyermekek, szülők, nagyszülők, irány a városligeti gokartpálya!
Takáts D. Ágnes / Nyugati Jelen (Arad)

Tízéves a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság
Értékápolással a közösség szolgálatában
Kedden este meghitt, családias hangulatban ünnepelte 10 éves fennállását a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság.
A dévai Bethlen-kastély zsúfolásig telt dísztermében a Társaság keretében működő Renaissance Zene- és Táncegyüttes nyitotta meg az évfordulós gálaestet. – Az elmúlt tíz esztendőben e térség rendkívül gazdag történelmi hagyatékát igyekeztünk ápolni, népszerűsíteni. Helytörténeti témájú találkozók, tanulmányok, kiadványok jelentették munkánk alapját. A leglátványosabb tevékenységeinket azonban a társaságon belül 2007-ben megalakult Renaissance Zene- és Táncegyüttes előadásai jelentették. Ezekre építve indítottuk el szintén 10 évvel ezelőtt a Reneszánsz kastélyfesztiválokat, melyekre hazai és magyarországi régizene- és táncegyütteseket hívunk meg. Előadásainknak Hunyad, Fehér és Szeben megyei műemléképületek, kastélyok, kúriák, várak, templomok biztosítanak teret, hiszen kiemelt célunk, hogy ezen épületek újra életre keljenek, visszakapják régi fényüket – fogalmazott Gáspár-Barra Réka, aki férjével, Gáspár-Barra Jánossal és Varga Csaba dévai gitárművésszel közösen indította útjára a Dél-Erdélyért Kulturális Társaságot. Elmondta továbbá: a tíz év során nagyon sok önzetlen támogató segítette munkájukat. Elsősorban magának a Renaissace Együttesnek tagjait köszöntötték, akik a heti rendszerességgel tartott próbák, erdélyi meghívásoknak eleget tevő fellépések során igazi közösséggé forrtak. – Nagy örömünkre szolgál, hogy az együttesben folyamatos az utánpótlás, népes gyermekcsapattal büszkélkedhetünk. Meg kell vallanunk, ebben a társaságban tevékenykedő családoknak is nagy szerepük van. Az elmúlt 10 évben szinte minden esztendőben született egy-egy kisgyermek a csapatban. Köszönjük a jó Istennek a gyermekáldást és társainknak, hogy vállalják az életet. A csöppségek mindannyian belenőnek a közös munkába, van, aki a családi fészekből kirepülve is kapcsolatban marad a régizenével és ápolja gazdag történelmi hagyatékunkat – fogalmazott a Társaság képviselője. A táncosok gyermekeiből alakult kis csapat sikeres iskolai bemutatkozások során osztálytársakat, barátokat toborzott az együttesbe. Kedd esti bemutatkozásukkor is nagy sikert arattak.
A szervezők emléklappal köszönték meg a zene- és táncegyüttes aprajának, nagyjának a tevékenységét, illetve mindazoknak, akik az utóbbi évtizedben hosszabb-rövidebb ideig részt vettek az együttes tevékenységében. Külön köszönet illette Kiss Tünde, dévai származású, nagyváradi zenetanárt, aki az együttes első táncoktatója volt, illetve a varrónői szerepet ellátó barátnőket, nagymamákat, rokonokat, ismerősöket, akik mindig vállalják a tánccsoport ruhatárának a bővítését.
Az est további fellépői között olyan együttesek szerepeltek, akik tíz év során a reneszánsz kastélyfesztiválok rendszeres meghívottjaiként örvendeztették meg előadásaikkal a dél-erdélyi magyar közösségeket: Marosillyén, Marosnémetin, Déván, Vajdahunyadon, Piskin, Sázszvároson, Gyulafehérváron, Nagyenyeden, Torockószentgyörgyön, Nagyszebenben stb.
Elsőként a harmincéves fennálláshoz közeledő baróti Kájni Consort lépett színpadra, melynek tagjaival szoros kapcsolatot alakítottak ki a szervezők, Hunyad megyei és háromszéki közös szereplések során.
A tavaly újraalakult kolozsvári Amaryllis Zene- és Táncegyüttes is vendége volt a gálaestnek. Művészeti vezetőjüket, Szabó Anikót vastapssal köszöntötte a közönség és a szervezők, hiszen mint utóbbiak megfogalmazták az ő szakmai tudásának, nagyszerű pedagógiai érzékének és önzetlen munkájának köszönhetően sikerült a dévai Renaissance együttesnek megismerni a középkori tánc világát.
A rövid, de igen jó hangulatú színpadi produkciók között a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság köszönetet mondott mindazon intézményeknek, vállalkozóknak és magánszemélyeknek, akik támogatják munkájukat. Kiemelt helyen szerepelt a Magyar kormány Nemzetpolitikai Államtitkársága által fenntartott Bethlen Gábor Alap, az RMDSZ és a Communitas Alapítvány, valamint Kovászna Megye Tanácsa, melyek jelentős támogatást nyújtottak az értékápoló munkában. Továbbá köszönettel fordultak a szervezők a dévai Szent Ferenc Alapítványhoz, a Téglás Gábor Elméleti Líceum közösségéhez, magyar vállalkozókhoz, segítő barátokhoz, családtagokhoz.
Az estnek mintegy megkoronázásaként lépett színpadra az idén kereken 30. évét ünneplő budapesti Musica Profana Együttes, melynek alapítótagjai – Andrejszki Judit barokk szoprán énekes, csembalóművész és Szabó Zsolt viola da gamba művész – rangos európai rendezvényekre szóló meghívásaik közepette is fontosnak tartják eljönni a dél-erdélyi szórványba, nagyszerű koncertekkel örvendeztetve meg az itt élőket. Idén Molnár Andrea furulyaművész és a csembalón, térdhegedűn játszó ifjú Schallinger Foidl Artúr társaságában érkeztek a fesztiválra. 16–17. századi muzsikát felölelő előadásukat követően jó kedvvel húzták a talpalávalót a kolozsvári és dévai táncosok ráadásként szolgáló közös produkciójához.
A közönség vastapssal jutalmazta a gálaest fellépőit, valamint a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság munkáját. A Hunyad Megyei Magyar Napok szervezői kedves meglepetésként aprósüteménnyel kínálták az est résztvevőit. A záróakkordok előtt természetesen újra meghívás hangzott el a magyar napok és a kastélyfesztivál további eseményeire. A szervezők kiemelt rendezvényként említették a péntek esti dévai klasszikus gitárkoncertet, melyen dévai és kolozsvári művészek lépnek fel, a szombaton esedékes marosillyei reneszánsz napot, valamint az október 1-jén, vasárnap délután 18 órától sorra kerülő rendezvényt: a budapesti Misztrál együttes koncertjét és a Hunyadi János eredetéről című történelmi táncjáték bemutatóját a dévai várban. Valamennyi eseményre szeretettel várnak minden érdeklődőt!
SK / Nyugati Jelen (Arad)

Sziklahitű Szent László – Ősbemutató a Puck Bábszínházban
Az idei évad első bemutatójában a Puck Bábszínház magyar tagozatának minden színésze szerepet vállalt. A Sziklahitű Szent László című előadást Szentirmai László írta, tervezte és rendezte, a jelenleg Romániában egyedülálló bábtechnikára épített koncepció létrehozásában Szent László történelmi alakja és a hozzá fűződő legendák inspirálták. Az előadás ősbemutatója szeptember 30-án, szombaton délelőtt 11 órakor lesz – áll a bábszínház szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében.
„Koncepciója ötvözi a kódexek képi világát, a tanítási vágyat és a papírszínház iránti szeretetet. Témája Szent László legendás történelmi alakja. Történelemlecke és varázslatos mese egyben. Egyedi élmény, hiszen hazánkban jelenleg az egyetlen kizárólag síkbábokkal létrehozott produkció.” – ígérik a társulat tagjai.
„Az ilyen előadásoknak minden jelenetét sorra papírra kell vetni, ezeknek a szereplőit és háttereit pedig külön-külön meg kell rajzolni egy dramaturgiai struktúra szabályai szerint” – olvasható a közleményben.
Szentirmai László a magyarországi Sárospatakon él és dolgozik, a 67 éves szakember a bábszínház teoretikusaként közismert. Földrajz és rajz szakos tanárként kezdte pályafutását, majd bábjátékos művészeti oktató lett a sárospataki egyetemen. A magyarországi UNIMA elnökségének tagja volt 1990–1994 között, 1998 óta a Magyar Bábjátékos Egyesületnek az alelnöki, 2011-től pedig az elnöki tisztségét tölti be. Számos bábos könyv, tankönyv és tanulmány szerzője. A kolozsvári bábszínház tagjai 2016 nyarán egy hatnapos workshopon ismerkedtek meg a pedagógus-rendezővel. Az együttműködést követően született meg egy előadás terve, amelyből a Sziklahitű Szent László című produkció lett.
Az előadás zenéjét és akusztikai világát Kötő Áron szerezte, előadják: Balogh Dorottya, Giriti Réka, László Réka, Patka Ildikó, Pünkösti Laura, Rekita Rozália, Domokos Szabolcs, György László, Okos Attila Ákos, Urmánczi Jenő. Szabadság (Kolozsvár)

Johannis: aggasztó a romániai oktatási rendszer helyzete
Ma Klaus Johannis egy konferencián azt mondta, aggasztó a romániai oktatás helyzete, a rendszer nem kínál mindenki számára egyenlő esélyeket.
„Számomra az oktatás kellene a román társadalom alapjának lennie, és ahhoz, hogy fejlődni tudjon, szilárd értékrendre, munkára, teljesítményre, tehetségre, becsületre és integritásra alapuló sikerkultúrára, illetve olyan kormányra van szükség, amely ezeket a dolgokat akarja. Sajnos a romániai oktatás valósága továbbra is aggasztó, és nem mondhatjuk, hogy mindenki számára egyenlő esélyeket kínál” – mondta Klaus Johannis államfő az esemény megnyitóján.
Az elnök aláhúzta: az oktatás nemcsak az iskolák felelőssége, hanem a szülőknek is részt kell venniük az oktatásban, emellett szükség van a pedagógusok segítésére és motiválására is, hogy megtalálják a diákok szükségleteihez igazított metódusokat.
„Az oktatást nem egyedül csináljuk, és nem kizárólag az iskola felelőssége. Olyan szülőkre van szükségünk, akik részt vesznek a folyamatban, akik felfogják az oktatás valamely formájának fontosságát a gyermek életében. Ugyanakkor a pedagógusokat segíteni, támogatni és motiválni kell, hogy megtalálják a diákok szükségleteihez igazított metódusokat. A mindenki számára elérhető minőségi oktatás közös célunk, és minden résztvevőnek vállalnia kell a felelősséget ennek megvalósításában” – mondta Johannis. szabadsag.ro

Marosvásárhelyi könyvvásár – irodalmi estek, koncertek, gyerekprogramok
A Jelenkor Kiadóval és szerzőivel, irodalmi estekkel, színházi előadásokkal, koncertekkel, gyerekprogramokkal, olvasójátékkal és persze a magyar könyvkiadás legújabb termésével várja az érdeklődőket november 16 és 19-e között a 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár, olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.
Az idei vásár mottója ahol a múlt és a jövő… egyrészt utal arra, hogy idén több marosvásárhelyi, illetve erdélyi szerző is kerek évfordulós, ennek jegyében kerül sor több irodalmi beszélgetésre, vagy előadásra is. Káli Király István a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke szerint a vásár nemcsak a múltra tekint vissza, hanem a jövőbe is néz, immár öt éve gyerekprogramokat szerveznek, évről évre nagyobb sikere van az olvasójátéknak, és a vásár kimelt programjait is úgy állítják össze, hogy minden korosztály, így a fiatalok is találjanak kedvükre valót.
A vásár idei díszmeghívottja a Jelenkor Kiadó és szerzői: Bartók Imre, Kemény Zsófi, Peer Krisztián, Selyem Zsuzsa és Szabó Róbert Csaba.
A négy naposról öt naposra bővülő rendezvény több mint 100 programpontja közül Szepessy Előd, a Marosvásárhelyi Kulturális Központ vezetője a nagyobb érdeklődésre számot tartó eseményekre hívta fel a figyelmet. Így a Kolozsvári Állami Magyar Színház Julius Caesar című előadására, a Márkos Albert, Gryllus Samu, G. Szabó Hunor és Dagadu Veronika Sena alkotta és Nádasdy Ádámmal kiegészült WH Együttes Shakespeare’s Sonnets&Songs produkciójára, valamint a Kaláka együttes és Lackfi János gyerek, illetve felnőtt koncertjére. Ezek mellett több irodalmi estre is sor kerül. November 16-án a Jelenkor szerzői ülnek egy asztalhoz, 17-én a mai magyar női prózáról értekeznek (Szvoren Edina, Selyem Zsuzsa, Király Kinga Júlia, Péntek Orsolya, Márton Evelin), a költők kerekasztalán (Egyed Emese, Fekete Vince, Karácsonyi Zsolt, Kovács András Ferenc, Lackfi János, Lövétei Lázár László, Markó Béla, Nádasdy Ádám) pedig Arany János kerül terítékre.
Idén is egész napos gyerekprogramokkal várja a legfiatalabb olvasókat Makkai Kinga, a vásár gyermek- és ifjúsági programjainak szervezője, aki hangúlyozta, a programok célja, hogy a gyerekek úgy tekintsenek az irodalomra, mint élő valóságra, amelyben a mű, a szerző és olvasó szerves egységet alkotnak. Így több író-olvasó találkozóra is sor kerül majd, főként idén megjelent kötetek szerzőivel válthatnak szót a legkisebbek. Az évek óta nagy érdeklődés övezte Olvasd el, és játssz velünk! olvasójáték kapcsán elmondta, eddig 120 csapat jelentkezett (szeptember 29-én zárul a jelentkezés). Szabadság (Kolozsvár)

Aki a humor magántanára volt az élet iskolájában – Bajor Andorra emlékeznek Kolozsváron
A kilencven éve született Bajor Andorra emlékeznek azzal a kolozsvári rendezvénnyel, amelyet a Polis Könyvkiadó és az író családja szervez szombaton 17 órától a Minerva-házban.
A rendezvényen a Főúr, írja a többihez – Bajor Andor emlékezete című, Bajor Ella és Dávid Gyula szerkesztette kötetet Balázs Imre József, Bodó Márta, Dávid Gyula és Jakab Gábor mutatja be, az író műveiből Rekita Rozália, Köllő Csongor, Györgyjakab Enikő és Bodolai Balázs színművész olvas fel. Kilencven éve született, s több mint 25 éve annak, hogy földi mivoltában eltávozott közülünk Bajor Andor, akiről Láng Gusztáv egykor azt írta, hogy »életünk iskolájában ő a humor nyilvános és rendes magántanára«. Könyvei ma is sorban jelennek meg határon innen és túl. Nem csak az évforduló, hanem művének töretlen népszerűsége is indokolja, hogy a Polis Könyvkiadó Emlékezet-sorozata ezúttal az ő életét és életművét eleveníti fel, válogatva a kortárs kritikák és az irodalomtörténeti tanulmányok legjavából, kortárs visszaemlékezésekből” – írták közleményükben a szervezők. A kötetbe szervesen épül be két átfogó életinterjú az 1980-as évekből, s több, a cenzúra miatt annak idején közölhetetlen szatíra, paródia és vers, köztük olyanok is, amelyek miatt a szerzőnek, szerkesztőnek meghurcoltatásban volt része.
Bajor Andor író, költő, humorista Nagyváradon született 1927. szeptember 30-án, Debrecenben hunyt el 1991. január 25-én. Középiskoláit szülővárosában végezte, 1949-ben a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen filozófia szakos tanári oklevelet szerzett. 1953 és 1957 között az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó szerkesztőjeként, 1957-től 1962-ig a Napsugár című gyermeklap munkatársaként dolgozott, majd 1969-ig az Irodalmi Könyvkiadó szerkesztője volt. 1969 és 1987 között a bukaresti Előre című napilap kolozsvári munkatársaként tevékenykedett. Több évtizeden át ő írta az Utunk című irodalmi hetilap szilveszteri Ütünk mellékletét. 1990 és 1991 között a kolozsvári Keresztény Szó című katolikus lap főszerkesztője volt. Szatíráiban a társadalmi élet egyes negatív jelenségeit, a hivatalnoki közönyt, a szolgalelkűséget tűzte tollhegyre, szívesen folyamodva a játékos fantasztikum eszközéhez. Paródiáiban a sematizmus akkoriban igen veszélyes szemléletének írói megnyilatkozásait gúnyolta ki, pontos diagnózisát adva a maga sajátos műfajában egy korszak irodalmi torzulásainak. Sajátos műfaját, a humoreszk eszközeivel megmódolt novellát fokozatosan alakította ki. Az 1950-es évek második felétől tűnt fel írásaiban a névtelen kisember, akinek esendőségében vagy kicsinyességében is az emberséget láttatta. Az ő szemszögéből nézve nemcsak a valóság torzulásai, hanem az eszmények is élesebben, tisztábban rajzolódtak ki. Krónika (Kolozsvár)

Medvék és vadászgépek
Amikor egy állam képtelen megvédeni polgárait, sőt súlyos büntetésekkel riogatva megtiltja nekik, hogy maguk gondoskodjanak biztonságukról, finoman szólva valami nagyon nincs rendben. Miközben teljesen értelmetlenül milliárdokat költünk haderőfejlesztésre, hogy a világnagyhatalmak parányi valamijeként majd jól megvédjük magunkat, az ország egyik vadregényes szegletében élőket a természet elszabadult ereje tartja rettegésben. Ugyanúgy, mint évszázadokkal ezelőtt – annyi különbséggel, hogy a 21. század civilizációs csúcsán már fegyvert sem szabad ragadni. A kormány, illetve a környezetvédelmi minisztérium képviselői a magasztos eszmék alapján hozott uniós állatvédelmi előírások ketrecében vergődve nem hajlandóak tudomásul venni, hogy az emberek által nap mint nap megélt, dermesztő valóságban mekkora veszélyt jelentenek a települések határában és a lakott területeken garázdálkodó medvék. Persze szóbeli ígéretekből, tervezetekből, sőt rendeletekből sincs hiány, de gyakorlatilag hosszú hónapok óta semmi sem változott: több száz káreset bizonyítja, hogy a nagyvadak szabadon pusztíthatják a terményt, a háziállatokat, és bármikor emberre támadhatnak. A szaktárca vezetője eközben a megfogalmazásokkal játszadozott: drasztikus, emberéleteket mentő fellépést ígért, majd a jókora késéssel kiadott minisztériumi rendelet aláírása – jobban mondva az állatvédők feljelentése – után már arról hadovált, hogy ő nem másfél száz veszélyes nagyvad kilövésére adott engedélyt, hanem csupán a „beavatkozásra”, ami tulajdonképpen elköltöztetést jelent. Persze az azóta eltelt csaknem egy hónapban hiába kérvényezték a települések, vadászegyesületek az „intervenciót” (jelentsen az bármit is), semmi nem történt. Graţiela Leocadia Gavrilescu pedig a minap a medveszámlálásról és -exportról szóló nyilatkozatával bizonyította, a végtelenségig képesek húzni az időt. Pedig az állandó félelemben élők nem néhány tucat F–16-os vadászgép beszerzését sürgetik, sőt egyetlen puskagolyót sem követelnek: csupán arra kérnek engedélyt, hogy nyugodtan, biztonságban élhessenek.
Páva Adorján / Krónika (Kolozsvár)

Tárgyalna Ukrajna a hevesen bírált oktatási törvényről
Miközben szerdán hatályba lépett az ukrán oktatási törvény, miután megjelent a Holosz Ukrajini című, hivatalos közlönynek számító lapban, Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter tárgyalásokat ajánlott a törvénnyel elégedetlen szomszédos országoknak arra reagálva, hogy a jogszabály Petro Porosenko államfő által hétfőn történt aláírása nyomán Magyarország és Románia is elégedetlenségének adott hangot.
Klimkin Twitter-üzenetben javasolt tárgyalásokat. „Úgy vélem, elég nyilatkozat hangzott el az új oktatási törvény kapcsán. Mindkét oldalról. Az összes nyilatkozat a politikáról szól, nem az emberekről. Le kell ülnünk, és el kell érnünk, hogy az embereknek jobb legyen. Hogy mindenki otthon érezze magát” – írta Klimkin.
Mint arról beszámoltunk, a legkeményebben Magyarország reagált a kisebbségek anyanyelven történő oktatását az ötödik osztálytól felszámoló oktatási törvény aláírását. Szijjártó Péter külügyminiszter leszögezte: Magyarország blokkol minden, Ukrajna számára fontos döntést a nemzetközi porondon. A bukaresti parlament és a külügyminisztérium is közleményben fejezte ki kedden sajnálatát. A parlament a két házelnök által aláírt közleményben tudatta: hamarosan parlamenti képviselőkből és szenátorokból álló bizottság utazik Kijevbe, hogy párbeszédet folytasson az ottani illetékes hatóságokkal a kisebbségek anyanyelvi oktatásáról.
„Az ügyben illetékes nemzetközi szervezetekhez: az Európa Tanács főtitkárságához, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nemzeti kisebbségi főbiztosához és a Velencei Bizottsághoz fordulunk, hogy jelezzük a törvénymódosítás negatív hatását az ukrajnai közoktatásban” – áll a parlament közleményében. A külügyminisztérium közölte, hogy az illetékes nemzetközi szervezetekhez fordul az ukrán oktatási törvény ügyében. Nyomatékosította ugyanakkor, hogy továbbra is határozottan kéri az ukrán hatóságokat, hozzanak olyan intézkedéseket, amelyek biztosítják a román közösség számára az anyanyelvi oktatás jogát. „Emlékeztetünk arra, hogy Ukrajna a hivatalos kétoldalú találkozók alkalmával mindig kötelezettséget vállalt arra, hogy tiszteletben tartja a kisebbségekhez tartozó személyek jogainak a nemzetközi normáit, valamint arra, hogy az új szabályozás nem fogja hátrányosan érinteni a román nyelvű oktatás szintjét és minőségét” – áll a külügyi tárca közleményében.
Szerdán egyébként Liviu Pop oktatási miniszter Kijevbe utazott, hogy tárgyaljon ukrán kollégájával a helyzet megoldásáról.
Az ukrán elnöki hivatal helyettes vezetője szerint ugyanakkor a magyarországi választási kampánnyal függnek össze azok a nyilatkozatok, amelyek az új ukrán oktatási törvény kapcsán a nemzeti kisebbségeket érő sérelmekről szólnak, emellett Budapest így próbálja elterelni a figyelmet az Európai Unióval szemben fennálló problémáiról, ezen belül a migrációval kapcsolatos nézeteltéréséről Brüsszellel.
Kosztyantin Jeliszejev, az ukrán Szabadság rádiónak kedden nyilatkozva „hisztérikusnak” minősítette a törvénnyel kapcsolatos magyarországi megnyilvánulásokat.
Pavlo Klimkin külügyminiszter közben a Twitter internetes közösségi oldalon tett bejegyzésében tudatta: Ukrajnában azon dolgoznak, hogy az ország magyar nemzetiségű állampolgárai a lehető „legkomfortosabban” érezzék magukat az Európai Unióban és Ukrajnában egyaránt.
Szerdán egyébként az orosz Állami Duma egy nyilatkozatban az ukrajnai oroszok elleni „etnocídiummal”, etnikai csoport tervszerű és szándékos elpusztításával vádolta meg Kijevet az oktatási törvény miatt. Krónika (Kolozsvár)

A Liviu Poppal tárgyaló ukrán miniszter szerint még változtathatnak az oktatási törvényen
Nem zárta ki annak lehetőségét, hogy pontosításokat hajtsanak végre a frissen hatályba lépett ukrán oktatási törvény nemzetiségi kisebbségeket érintő részén szerdán Lilija Hrinevics oktatási miniszter, aki erről azután nyilatkozott, hogy megbeszélést folytatott Kijevben román kollégájával, Liviu Pop oktatási miniszterrel.
Az ukrán miniszter szavai szerint azután lehet majd beszélni a törvény pontosításáról, miután az Európa Tanács Velencei Bizottsága elvégezte a jogszabály szakértői vizsgálatát.
Hrinevics kijelentette:
nem tartja kizártnak, hogy növeljék azon tantárgyak számát, amelyeket az ötödik osztály után is anyanyelvükön tanulhatnak a gyermekek. Mint fogalmazott, ha a gyerekeknek, akiket az ötödik osztályig anyanyelvükön oktattak, nehézséget okoz áttérni az ukrán nyelven történő tanulásra, akkor szóba jöhet, hogy fokozatosan vezetik be az ukrán nyelvre való áttérést az egyes tantárgyak esetében. Leszögezte viszont, hogy módosítani a törvény erről szóló cikkelyét nem szándékoznak, de elképzelhetőnek nevezte, hogy pontosítják, mely tantárgyakat fognak a diákok anyanyelvükön, illetve melyeket ukrán nyelven tanulni, és hányadik osztálytól lesz ez érvényben.
A miniszter ugyanakkor megismételte, hogy szerinte a törvény nem sérti a nemzetiségi kisebbségek jogait, épp ellenkezőleg, kiszélesíti az Ukrajnában élő különböző nemzetiségűek lehetőségeit. Újfent rámutatott arra, hogy a statisztikák alapján az anyanyelvükön tanuló ukrajnai diákoknak gyengék a teszteredményei ukrán nyelvből.
A szerdán hatályba lépett törvénynek az oktatás nyelvéről szóló 7. cikkelye több ország, köztük az Ukrajnával szomszédos Magyarország, Románia és Lengyelország heves tiltakozását váltotta ki. A jogszabály ezen része – amely egyébként 2020 szeptemberétől lép életbe – kimondja: Ukrajnában az oktatás nyelve az államnyelv. Ennek megfelelően a nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatása – az ukrán mellett – csak az első négy osztályban lesz engedélyezett, és csupán az önkormányzati fenntartású tanintézetek külön osztályaiban vagy csoportjaiban, így az 5. osztálytól felfelé, az anyanyelvi tárgyak kivételével, minden tantárgyat ukránul oktatnak majd.
Ez a rendelkezés az érintett nemzeti kisebbségek szervezetei szerint sérti Ukrajna alkotmányát, több hatályos törvényét, továbbá nemzetközi egyezményekben és megállapodásokban vállalt kötelezettségeit.
A törvény egyébként alapvetően a közoktatás korszerűsítését tűzi ki célul 2018 szeptemberétől bevezetendő reformokkal, egyebek közt 11-ről 12 évre emelve a kötelező elemi, általános és középfokú oktatás időtartamát. A törvény jelentős autonómiát ad az iskoláknak, és béremelést ír elő a pedagógusok számára.
A jogszabályt a kijevi parlament szeptember 5-én fogadta el, Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn írta alá, szerdán pedig megjelent a Holosz Ukrajini című, hivatalos közlönynek számító ukrán lapban, amivel hatályba lépett.
MTI; Krónika (Kolozsvár)

Tankönyvhiány és újszerű érettségi
Ettől a tanévtől másként zajlik majd az érettségi, mint eddig – hangzott el a Bihar megyei Tanfelügyelőség jelentésében. A magyar tagozatos harmadikosoknak egyetlen magyar tankönyvük sincs.
A prefektusi kollégium tegnapi ülése során Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő helyettes ismertette a tanintézetekkel, tanévvel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat. Elhangzott: jövőre az eddigiektől eltérő módon zajlik majd az érettségi, a kompetenciavizsgák februárban lesznek, az írásbelik pedig júniusban. Mint arról már beszámoltunk, a változtatást a diákok képviselői kezdeményezték, mivel, mint kifejtették, nagyon megerőltetőek kánikulában az egymást követő vizsgák, ezenkívül, ha a szóbeliken már túl vannak, az érettségizők jobban tudnak koncentrálni a felkészülésre az írásbeli megmérettetésekre.
Kiterjesztik
Egy másik változás, hogy az „Iskola másképp” elnevezésű hetet bármikor megszervezhetik 2017. október 2. és 2018. május 31. között, az egyedüli megszorítás az, hogy a félévi dolgozatokra kijelölt periódussal ne keresztezzék egymást. Ennek a tanévnek a során az első félév február másodikáig tart, a második félév pedig február 12. és június 15. között zajlik.
A tervek szerint ebben a tanévben az általános iskolai osztályokra is kiterjesztik az elektronikus katalógust (azaz a szülők periodikus, elektronikus értesítését a gyermek jegyeiről és hiányzásairól) – egyébként Bihar megye az egyedüli az országban, amely az egész megyében bevezette az eljárást a líceumi osztályoknál.
Mint elhangzott, a megyében létező 847 iskola- és óvodaépület 79,45 százaléka, azaz 673 épület rendelkezik egészségügyi engedéllyel, 9,44 százalék, vagyis nyolcvan épület esetében folyamatban van az engedélyeztetés, s 11,4 százalék, azaz 94 épület nem kapott engedélyt. Az leggyakrabban előforduló okok: nem megfelelő mosdók, folyóvíz hiánya, ivóvíz hiánya, a tej-kifli projekt lebonyolítására szánt helyiség nem felel meg az egészségügyi szabványoknak, az épületek állapota nem megfelelő. Az ellenőrzések nyomán minden érintett tanintézet esetén tisztázták, hogy mire van szükség ahhoz, hogy megkaphassák az egészségügyi engedélyt. Hasonló a helyzet a tűzvédelmi engedéllyel, 108 épület esetében folyamatban van az engedély megszerzése, 108 épület esetében pedig hiányzik.
Amint a a főtanfelügyelő helyettes elmondta, minden tanügyi posztot sikerült betölteni, s a 6964 poszt közül mindössze tizenhármat töltenek be szakképzettséggel nem rendelkező személyek, leginkább olyan, elszigetelt településeken, ahol kisebbségek nyelvének ismerete szükséges. Tizenkét posztot nyugdíjasok töltenek be, a címzetes tanárok által betöltött posztok száma pedig 5720.
A tankönyvek terén vannak gondok, mondta el Kéry Hajnal, több tankönyv hiányzik, egyesek meg sem jelentek, s például a magyar tagozatos harmadik osztályosok számára egyetlen magyar nyelvű tankönyv sincs meg. Mint megtudtuk, egyes esetekben az oktatási minisztérium nem hagyta jóvá a javasolt tankönyvet, más esetekben ezek nem is íródtak meg.
Neumann Andrea / erdon.ro

Ülésezett fejlesztési régiónk tanácsa
Hat nemzetközi pályázat
Hat nemzetközi projektben való részvételhez járult hozzá a Központi Fejlesztési Régió Tanácsa. A Tamás Sándor soros elnök által vezetett ülésen hat megye képviselői vettek részt. A projektek többek között az épített örökség megőrzésére, a biomassza hasznosítására, a fürdőhelyek jobb kihasználására irányulnak.
Az 1,4 millió euró összértékű RICH projekt, amelyben szlovák vezetéssel romániai, lengyelországi, lettországi és észtországi partnerek vesznek részt, a felek közötti együttműködést segíti, hogy fenntartsák és turisztikai szempontból hasznosítsák épített örökségüket. A régió önrésze 112.500 euró.
Az INOVASPA 4 HEALTH program innovatív eljárások kidolgozását támogatja, különös tekintettel a gyógyfürdők kihasználására. Ebben Magyarország, Lettország, Lengyelország, Románia, Litvánia, Portugália és Szlovénia vesz részt francia irányítás alatt. A teljes érték 1.418.113, amelyből a régió része 147.946 euró.
Az 1.724.576 eurós (központi régió: 129.838 euró), a biomassza jobb felhasználására irányuló projektben Szlovéniából, Ausztriából, Csehországból, Magyarországról, Moldova Köztársaságból és Romániából szövetkeztek partnerek. A fejlesztési régió képviselői szerint a pályázatokat már idén elbírálják.
Erdély András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kalandként tekinteni a mindennapokra
Öt év után új kötettel rukkolt elő a székelyudvarhelyi Murányi Sándor Olivér: nem terheli olvasóit, mondja, és az „átmeneti” könyveknek sem híve. Ezúttal azonban nem csak a legújabb, Mednevéző címet viselő kötetről, hanem a vadonhoz és nagyvadakhoz fűződő viszonyáról is faggattuk.
− Foglalkoztál te már sok mindennel, a harcművészettől a teológiáig. Az újabb szenvedély a vadles. Hogyan és mikor kerülték kapcsolatba a vadonnal?
− Sorsszerű a kapcsolatom az erdővel és a medvékkel. Például azon az éjszakán, amikor autóztam haza Budapestről Székelyudvarhelyre, a város központjában engem várt a medve. És azért várt, hogy együtt mutassuk be a Medvenézőt (nevet). Hétéves történet ez, életem nagyon nehéz szakaszában, egy válás kellős közepén tehetetlenségemben mentem ki az erdőbe, ahol a medvék lettek a papjaim, orvosaim, pszichológusaim egy személyben.
Látványuk újra feltöltött életkedvvel, életörömmel, visszahelyezett a jelenbe. Az erdőben, a vadlesen nem tudtam a múltamra vagy a jövőmre gondolni, mert minden pillanatban ott volt a lehetőség, hogy belép elém a nagyvad. Ez a csodavárás visszahelyezett a jelenbe. Az emberek zöme ugyanis vagy a múltban vagy a jövőben él. Így kezdődött.
Egyébként a művészetben az elsődleges szempont az őszinteség. A természetben pedig lebomlanak a társadalmi sallangok, ott a medvék nem nézik, hogy ki doktor vagy kinek milyen címei vannak. Az erdőben a természet általunk egyre kevésbé ismert törvényei uralkodnak, oda csak őszintén lehet menni. Folyamatosan váltam természetközelivé. Ott érzem jól magam, ott töltődöm fel. Ott tudok elbújni. Mert az alkotó nem celeb, nem kell a világ szeme előtt élnie. Ilyen tekintetben Bodor Ádám a nagy példaképem, tehetségét nem tudom elutánozni, de módszereiből nagyon sokat tanulok.
− Szinte hónapra pontosan ötévente írsz új könyvet. Miért váratod az olvasókat?
− Apám szerint egy új állatfaj van kialakulóban a 21. században: az önmagát menedzselő művész. Ezzel szemben én igyekeztem az elmúlt tíz évben más művészeket menedzselni, és kevésbé foglalkoztam saját írói pályámmal. Vigyáztam nagyon az olvasóimra, megkíméltem őket, mert ötévente jelent meg egy-egy könyvem. Valamint próbálok nem felülni a sürgetésnek, hogy az írónak is kétévente kell valamit termelni, mert az veszélyes, ugyanis átmeneti könyvvel azt éred el, hogy minél többet publikálsz, annál névtelenebb leszel. − Szoros barátság fűz Bodor Ádámhoz, aki a Medvenéző fülszövegét írta, holott korábban soha nem írt ajánlót egyetlen kötethez sem...
− Mint már mondtam, Bodor Ádám az írói példaképem, és hatalmas megtiszteltetés, hogy elfogadta a felkérésem. Csodálkoztam is, amikor elvállata. Azt kértem, hogy ne írjon a novelláimról jót vagy rosszat, hanem írja le a benyomását. Hogy legyen benne a szövegben Bodor Ádám.
− Az előző köteted óta sokat változott az életed, újdonsült apa lettél. Megmutatkozik mindez az új könyvben is? − Az egyik könyvbemutatón felállt az egyik olvasóm, és azt kérte, hogy egy mondatomat pólóra írhassa, mégpedig azt, hogy „A kabátvasalás az olyan, mint a házasság: főállásban élőhalottá tesz”. Akkor valóban úgy gondoltam, de a szerző is változik, most a Medvenézőbe is került egy pólóra kívánkozó mondat, de már teljesen kicserélve: „Egy házasságot megtartani ugyanakkora kaland, mint háromszáz nőt megkapni”.
A kötetben is egy kalandelmélet bontakozik ki, amit az emberek rendszerint pejoratívan értelmeznek. A köztudatban ugyanis a kalandor léha. De pozitív is lehet a kaland. Kaland a házasság, a medveles, egy nagyvárosban a mobiltelefon-vásárlás, egy mozifilm megnézése. Kalandként tekintek a mindennapokra, hogy minden közegben, a nagyvárosban és a vadonban, és új élethelyzetekben is jól érezzem magam.
− A művész számára merőben újszerű közeg az erdő. Hogyan és kivel keveredtél a vadonba?
− A természetjárás területén amatőr vagyok, ez egy nagyon fontos szempont, mert aki túl sok mindenben profi, az már gyanús. Pál Ágoston, a parajdi vadőr az én legnagyobb segítségem, egyébként róla nevezetem el most alig egy hónapos fiamat is. Guszti ugyanis az egyedüli nyilvántartott erdélyi vadőrcsalád negyedik generációs leszármazottja, és két lánya van. Fájt ez nekem, hogy nem lesz, aki továbbvigye a hagyományt. Hogy ne szakadjon meg a vonal, azt mondtam, inkább legyen az én fiam vadőr. Guszti édesapja egyébként még Ceaușescut is vadásztatta, ott volt a homorószentmártoni udvarukon a diktátor kétszer is. De gyermekként látta Bikafalván leszállni a vonatról Gadhafit a nyolcvanas években, amikor Ceaușescuhoz jött vadászni. Én tőle tanulom, hogyan kell mozogni az erdőn, hogyan kell viselkedni a vadak között. Gusztiban olyan ősi tudás és bölcsesség van, ami előtt fejet kell hajtani: végig vadászkísérte a földet, szó szerint Kamcsatkától Kanadáig. Harminc éve az erdőn él, én csak vendégként, alázattal megyek a vadonba.
− Pál Ágoston mellett több vadőrrel és a székelyföldi vadásztársadalommal is szoros a viszonyod. Az ő szemszögüket is latba vetve hogyan látod, merre vezet a medve és az ember szembenállása?
− Az éremnek két, de ebben az esetben akár több oldala is van. Az viszont bizonyos, hogy ha mesterségesen kirobbantják az ember–medve harcot, akkor az állat fogja a rövidebbet húzni. Sajnos vannak, akik ebből karriert csinálnak, lemennek Bukarestbe tüntetni. A medvék is lemehetnének Bukarestbe tüntetni, hogy engedélyezzék 140 politikus ártalmatlanítását, akik az egoizmusukkal ártanak a társadalomnak. De sarkalatos az állatvédők álláspontja is, akik sokszor csak elvi szinten és nem gyakorlatban veszik védelmükbe a nagyvadat. Valahogyan ezeket a szempontokat kellene összhangba hozni. Az bizonyos, hogy megváltozott valami, másként viselkednek a medvék is. Jel, hogy Uvarhely központjába bemerészkedik a medve. Persze ha elvágtuk a fejük fölül az erdőt, akkor bejönnek a lakott területekre.
Kettős a mérce, ha a medve fejével próbálunk gondolkodni: én kimehetek az erdőre, de ő nem jöhet be a városba.
Egyébként emlékszem, gyerekkoromban Udvarhelyt erdők vették körül, azokat mára kiírtottuk. Egy medve több mint ötven kilométert mozog egy nap alatt, manapság képtelenség, hogy ezt a távot összefüggő erdős területen megtegye úgy, hogy ne érintsen emberek lakta területet. Továbbá a medve is a könnyebb utat választja: miért keressen élelmet az erdőben, ha itt vannak a tele kukák a városban? Ez a természeti ökonómia, minden élőlény a könnyebb utat választja.
− Meglehetősen negatív manapság a medvék megítélése, mégis kitartasz mellettük.
− A medvék előtt volt egy hiúzos korszakom, de sajnos harminc év alatt nem láttam még hiúzt. Egyébként azt mondják a vadászok, hogy aki hiúzt lát, azt szereti az isten. De valahogy a legnagyobb vad fogott meg, a medve, mert antropomorf, nagyon hasonlít az emberhez. Például a táplálkozása mellett az alkalmazkodási készségében is hasonlít ránk, hisz az Északi-sarktól a Góbi sivatagig előfordul. A medve már az ókortól egészen a jelenkorig szerepelt az irodalomban, de ott van a címereinkben.
Mindez azt jelzi, hogy ez a nép évszázadokon keresztül együtt tudott élni a nagyvaddal. Ha mi ezt most elpuskázzuk, akkor véget ér a történet. Ma már ha elhagyod Nagyváradnál a román–magyar határt, jelentős nagyvad-populációval nem találkozol, mehetsz akár a La Manche-csatornáig. Ha nem vigyázunk, gyerekeink és unokáink csak állatkertekben fognak ilyen nagyvadakat látni.
Most van egy esélyünk megtalálni az összhangot, hogy ne veszítsük el medvéinket. Kár lenne. Az állatkerti medvék tekintetéből ugyanis hiányzik a szabadság fénye. Én ezért megyek az erdőbe: ahogy egy motorost lázba hoz az ellenszél, engem az hoz lázba, hogy egy szabad nagyvadnak belepillanthatok az életébe, belekóstolhatok a szabadságába.
Kovács Eszter / liget.ro

Beomlott a kolozsvári levéltár mennyezete – állítólag iratokban nem esett kár
A Országos Levéltár Kolozs megyei fiókjának épületében augusztus elején beomlott az egyik raktár mennyezete. Jelenleg a károk felmérése zajlik, és még nem egyértelmű, hogy a javítás kit fog terhelni.
A levéltár ugyanis abban a különös helyzetben van, hogy az intézmény a belügyminisztériumhoz tartozik, az épület Kolozsvár Polgármesteri Hivatalának tulajdona, de ennek adminisztrációja már a levéltár hatásköre. A Farkas utcai épületben 20 kilométernyi iratot őriznek, a legkorábbiak a 13. századból származnak.
A levéltár Kolozs megyei fiókjának igazgatója szerint a beomlott mennyezetű raktárban semmilyen archív anyag nem károsult. Paula Ivant megkérdeztük, hogy digitalizálták-e az archívumot, hogy egy nagyobb kárt is túlélhessenek az őrzött dokumentumok. Elmondta: ez csak részben történt meg, például a középkori dokumentumok esetében, mert nagyon időigényes volna mindent digitalizálni.
A polgármesteri hivatal illetékeseitől megtudtuk, hogy jelenleg a károk felmérése zajlik. Mivel az épület adminisztrálása a levéltár feladata, a javítási munkálatok csak akkor hárulnak az önkormányzatra, ha arra a következtetésre jutnak, hogy strukturális hiba miatt omlott be a raktár mennyezete – közölték városházi forrásaink. maszol.ro

Múzeumot hoznak létre a Rhédey család egykori kastélyában
Az Erdőszentgyörgy szívében álló Rhédey-kastély sokak számára vonzó turisztikai látványosság. A jelenlegi tematikusan berendezett szobákat sok bel- és külföldi vendég keresi fel, ezáltal betekintést nyerve a kis város kultúrájába, történelmébe. Az emeleten lévő Bözödújfalusi emlékszoba, az elárasztott településnek állít emléket, a néprajzi szoba kulturális értékként van jelen, míg a Láthatatlan Székelyföld néven ismert szoba híres épületek makettjeit örökíti meg látássérültek számára is.
Az önkormányzat tulajdonában lévő neobarokk kastélyba egy pályázat keretén belül, bővíteni szeretnék a látnivalókat, és egy komplex, öt szobát átölelő Rhédey-múzeum létrehozását álmodták meg. A kastélyban született Rhédey Claudia, valamint férjéről Alexander von Württemberg-ről nevezetes épületben létrehozandó múzeum első sorban a Rhédey család és a kastély történetét fogja ismertetni, de emellett a grófnő ikonikus személyiségét, és az erdélyi nemesség életének egy szeletét is közelebb hozza a látogatókhoz a kiállított tárgyak által.
Az elképzelések szerint a múzeum - lehetőségekhez mérten - eredeti tárgyakkal lesz berendezve, amely korhűen érzékelteti a 17-19. század nemeseinek életét, amelyeket bútorok, szőnyegek, személyes tárgyak és hasonló örökségek által valósítana meg az önkormányzat. Emellett világító elemek beüzemelésével, valamint a századnak megfelelő textíliákkal díszítik majd a múzeumot, visszaadva a kor jellegzetes hangulatát. A múzeumban a falra rögzített televíziókban dokumentumfilmeket láthatnak a látogatók, ezek is a Rhédey család életét hivatottak megismertetni. A múzeum létrehozása és megvalósítása történészek segítségével zajlik, több ország levéltáraiban végzett kutatásra alapszik. A levéltári munka napjainkban is folyamatban van 2018. szeptemberében zárul le. Menyhárt István projektmenedzser elmondta, a 2018-as szeptember 21-i Rhédey Napok keretén belül lesznek bemutatva a nagyközönségnek a levéltári munka eredményeként meglelt információk. Ugyanakkor kiemelte, hogy reméli, a pályázat még az idén elbírálásra kerül és hozzáláthatnak annak a megvalósításnak, amellyel elmondása szerint „adósok vagyunk a Rhédey családnak, nemcsak mi, hanem a magyar történetírás is, hisz ez a tematika országokat összekötő nagyságú, amelyben érintett Románia, Németország és Anglia mellett, Ausztria és Magyarország is”.
Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere is támogatja a Rhédey múzeum létrehozását. „Nagyon sok munkánk áll amögött, hogy Erdőszentgyörgy olyan turisztikai célpont legyen, ahová érdemes eljönni látogatóként. Az elmúlt időszakban is folyamatosan tettünk azért, hogy a város látványosságait népszerűsítsük, és ez a törekvés közel sem ért még véget. A Rhédey múzeum létrehozása egy olyan kezdeményezés, amely méltó módon ismerteti településünk büszkeségét, a Rhédey-kastélyt, a Rhédey családot, valamint Claudia grófnő ikonikus alakját. Szeretnénk, ha Erdőszentgyörgyön nem csak átutaznának a turisták, hanem érdemesnek tartanák arra, hogy itt töltsenek néhány órát, ezáltal is öregbítve és messze víve városunk hírnevét”- hangsúlyozta a polgármester.
A Rhédey múzeum mellett, másik két pályázat is folyamatban van. Egy, a kastély előtti tér rendezésére vonatkozó projekt van előkészületben, egy másik által a valamikori kastélykertet szeretnék szebbé tenni.
Az Erdőszentgyörgyi Önkormányzat felhívásban kér segítséget a magánszemélyektől. Ezáltal arra sarkall mindenkit, hogy ha bármilyen, a Rhédey családhoz, kastélyhoz vagy az említett korhoz kapcsolódó tárggyal, képpel, leírással rendelkezik, szíveskedjenek örökre, vagy ideiglenesen a múzeum rendelkezésére bocsátani, vagy jelentkezni a kastélyban Menyhárt István projektmenedzsernél. A leírásokat, képeket, képeslapokat, szövegeket küldhetik elektronikus formában is a menyhart_i@yahoo.com e-mail címre is. (közlemény) Transindex.ro

Múlt és jövő bűvöletében fog telni a 23. marosvásárhelyi könyvvásár
A Jelenkor Kiadóval és szerzőivel, irodalmi estekkel, Julius Caesarral, Shakespeare szonettekkel, koncertekkel, gyerekprogramokkal, olvasójátékkal és persze a magyar könyvkiadás legújabb termésével várja az érdeklődőket november 16 és 19-e között a 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár. Erdély legnagyobb és legrangosabb könyves szemléjének programját sajtótájékoztató keretében ismertették a szervezők, Káli Király István, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke, Szepessy Előd, a Marosvásárhelyi Kulturális Központ elnöke, illetve Makkai Kinga, a vásár gyermek- és ifjúsági programjainak szervezője. – áll a szervezők által kiküldött közleményben.
Az idei vásár mottója ahol a múlt és a jövő… egyrészt utal arra, hogy idén több marosvásárhelyi, illetve erdélyi szerző is kerek évfordulós, így Szőcs Kálmán, Sütő András, Székely János, Bajor, Andor, Tamási Áron, Aranka György, Ady Endre, Arany János . Ennek jegyében kerül sor több irodalmi beszélgetésre, vagy előadásra is. Káli Király István ugyanakkor elmondta a vásár nemcsak a múltra tekint vissza, hanem a jövőbe is néz, immár öt éve gyerekprogramokat szerveznek, évről évre nagyobb sikere van az olvasójátéknak, és a vásár kiemelt programjait is úgy állítják össze, hogy minden korosztály, így a fiatalok is találjanak kedvükre valót. Ugyancsak Káli Király István beszélt az idei könyvkínálatról is, hangsúlyozva, hogy az idei díszmeghívott a Jelenkor Kiadó és szerzői: Bartók Imre, Kemény Zsófi, Peer Krisztián, Selyem Zsuzsa és Szabó Róbert Csaba.
A négy naposról öt naposra bővülő vásár több, mint 100 programpontja közül Szepessy Előd, a Marosvásárhelyi Kulturális Központ vezetője a nagyobb érdeklődésre számot tartó eseményekre hívta fel a figyelmet. Így a Kolozsvári Állami Magyar Színház Julius Caesar című előadására, amely már dél-koreai turnéja után nemzetközi sikernek örvend, a Márkos Albert, Gryllus Samu, G. Szabó Hunor és Dagadu Veronika Sena alkotta és Nádasdy Ádámmal kiegészült WH Együttes Shakespeare’s Sonnets&Songs produkciójára, valamint a Kaláka együttes és Lackfy János gyerek, illetve felnőtt koncertjére. Ezek mellett több irodalmi estre is sor kerül. November 16-án a Jelenkor szerzői ülnek egy asztalhoz (Bartók Imre, Kemény Zsófi, Peer Krisztián, Selyem Zsuzsa, Szabó Róber Csaba), 17-én a mai magyar női prózáról értekeznek (Szvoren Edina, Selyem Zsuzsa, Király Kinga Júlia, Péntek Orsolya, Márton Evelin), a költők kerekasztalán (Egyed Emese, Fekete Vince, Karácsonyi Zsolt, Kovács András Ferenc, Lackfi János, Lövétei Lázár László, Markó Béla, Nádasdy Ádám) pedig Arany János kerül terítékre.
Idén is egész napos gyerekprogramokkal várja a legfiatalabb olvasókat a vásár, minden program a könyvhöz, olvasáshoz kapcsolódik idén is. A programok célja, hogy a gyerekek úgy tekintsenek az irodalomra, mint élő valóságra, amelyben a mű, a szerző és olvasó szerves egységet alkotnak. Így több író-olvasó találkozóra is sor kerül majd, főként idén megjelent kötetek szerzőivel válthatnak szót a legkisebbek. Az évek óta nagy érdeklődés övezte Olvasd el, és játssz velünk! olvasójáték kapcsán elmondta, eddig 120 csapat jelentkezett (szeptember 29.én zárul a jelentkezés). A könyveket elolvasó gyerekeket, fiatalokat különlegesen szeretnének megajándékozni a szervezők. A III-IV-sek az olvasásra kijelölt kötet szerzőjével, a többször is díjazott Kertész Erzsivel találkozhatnak november 18-án, az V-VIII. osztályosok Kosztolányi Dezső A kulcs című novellájának feldolgozását tekinthetik meg november 19-én, a IX-XII-sek pedig a feladott olvasmány tematikájához kapcsolódó Papírrepülők című színházi előadással mélyíthetik el olvasmányi élményeiket november 16-án.
Gáspárik Attila a Marosvásárhelyi Színház igazgatója Románia legszínvonalasabb könyves személéjének nevezte a vásárt, felhívva a figyelmet a sajtó, a városvezetés felelősségére. Meglátása szerint számos értékes esemény – könyvvásár, zenei fesztiválok, filmfesztivál, színház – vesz körül minket, amelyek nincsenek megfelelő súllyal jelen a köztudatban. (közlemény)
Transindex.ro

Az Erdélyi Magyar Néppárt Szatmár megyei szervezete az ukrán oktatási törvény ellen akart tüntetést szervezni, azonban a polgármesteri hivatal nem válaszolt a kérvényre.
Az Erdélyi Magyar Néppárt Szatmár megyei szervezete tüntetést jelentett be október 1-jére Szatmárnémetibe, a prefektúra előtti térre, melynek célja az ukrajnai nemzeti kisebbségek iránti szolidaritás kifejezése a szeptemberben meghozott oktatási törvény kapcsán, mely súlyosan sérti kárpátaljai magyar közösségünk nyelvhasználati és anyanyelvű oktatáshoz fűződő jogait. Mint ismeretes, a jogszabály többek között arról rendelkezik, hogy negyedik osztálytól kizárólag ukrán nyelven folyhat oktatás Ukrajnában. Ez egyrészt nem hoz megoldást arra a problémára, hogy az ukrajnai kisebbségekhez tartozó gyermekek jelentős része igen gyengén beszéli az állam nyelvét, hiszen továbbra sem a megfelelő módszertannal tanítják majd az ukránt a kisebbségi tannyelvű iskolákban. Ugyanakkor súlyos hátrányt jelent a többi tantárgy elsajátítása terén, hisz drasztikusan csökkennek a tanulók esélyei a mélyebb összefüggések megértésére, amennyiben az információkat egy nem kellőképpen ismert nyelven teszik elérhetővé számukra.
A közös fellépés érdekében megkerestünk magyar és román szervezeteket, egyházakat, politikai pártokat – hiszen Ukrajnában a magyar mellett egy jelentős létszámú román közösség is él – melyek nyitottak voltak az együttműködésre. Sajnálattal kell azonban tudomásul vennünk, hogy a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal számára 15 nap sem volt elegendő, hogy a szabályosan, a törvény betűi szerint benyújtott területfoglalásra vonatkozó beadványunkat elbírálja, a legutolsó pillanatig válasz nélkül hagyva megkeresésünket. Ilyen körülmények között – tekintettel az ügy fontosságára – elállunk a tervezett köztéri tiltakozás megszervezésétől, hiszen nem tudjuk garantálni a rendezvény jogszerű lebonyolítását, és nem kívánunk alkalmat teremteni a polgármesteri hivatal hanyagságára épülő hatósági ellenintézkedésekre.
Szégyen, hogy az állampolgárok szabad gyülekezésének jogát éppen egy ilyen fontos közös ügyünk kapcsán veszi semmibe Szatmárnémeti város önkormányzata, különösen arra való tekintettel, hogy korábban valamennyi magyar szervezet közös sikereként éltük meg, hogy Kereskényi Gábor személyében ismét magyar ember áll a város élén.
Úgy véljük, semmiképp nem használna kárpátaljai testvéreink jogos követeléseinek, közös ügyünknek, ha Szatmárnémetiben a szolidaritási megmozduláson résztvevőket a hatóságok szabálysértési eljárás alá vonnák. Mindemellett nem mondunk le az akció eredeti céljáról és a holnapi napon, szeptember 29-én átadjuk a Szatmár Megyei Kormánybiztosi Hivatal (prefektúra) vezetőjének a kárpátaljai magyar és román közösségek melletti kiállásunkról szóló beadványt, amelyben arra kérjük Románia kormányát, hogy lépjen fel az ukrajnai nemzeti kisebbségeket ért jogsérelmek ügyében.
Kiszner Csaba,
az Erdélyi Magyar Néppárt Szatmár megyei szervezetének elnöke / itthon.ma/erdelyorszag

SZNT: „Égjenek újból az őrtüzek!”
A Székely Nemzeti Tanács október utolsó vasárnapját a székely autonómia napjának tekinti, és arra sürgeti a székelyföldi keresztény gyülekezeteket, hogy imádkozzanak közösen Székelyföld önrendelkezéséért, este pedig gyújtsanak minden településen őrtüzeket – szólít fel az SZNT elnökének közlemény.
Közeledik október utolsó vasárnapja, a nap, amelyen pár éve Székelyföld lakóit és a nagyvilágban élő székelységet egyetlen közös gondolat fog össze: Székelyföld területi autonómiájának a gondolata. A Székely Nemzeti Tanács 2003-as újraalakulásának, a Székelyek Nagy Menetelésének, Székelyföld határkivilágításának az emléke arra ösztönözte az elmúlt évben a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottságát, hogy határozatba rögzítse: legyen október utolsó vasárnapja, Székelyföld Autonómiájának Napja.
Kérjük a székelyföldi keresztény gyülekezeteket, hogy ezen a napon imádkozzanak közösen Székelyföld önrendelkezéséért, este pedig gyújtsanak minden településen őrtüzeket, annak üzeneteként, hogy a Székelység nem hátrál, és nem fárad, kitart a hitben és az okos és elszánt küzdelemben.
Emlékezzünk meg ezzel egy időben a reformáció 500-ik évfordulójáról. Emlékezzünk meg arról, hogy a protestantizmus 500 éves történelme az egész Kárpát-medencében a magyar nemzet fennmaradását és gyarapodását szolgálta, a székely önrendelkezés ügye pedig magyar nemzeti ügy. Ezt a törekvést erősítse a székelyek lelkében október utolsó vasárnapján, a kilencvenedik genfi zsoltár Szenczi Molnár Albert fordításában: Tebenned bíztunk eleitől fogva.
Vezéreljen ugyanakkor a Boldogságos Szűz Anya szelleme, amely annyi évszázadon át megtartott hitünkben, magyarságunkban.
Kérjük Székelyföld polgármestereit, hogy támogassák, és aktívan vegyenek részt az imavasárnapon és az őrtűzgyújtáson, szólítsák meg a közösséget, amelynek bizalmából a székely községek és városok élére kerültek. Kérjük a települési székely tanácsokat, hogy mozgósítsák a helyi közösséget, és készüljenek október utolsó vasárnapjára, 29-én 17,30 órakor lobogjanak a területi autonómia igényének lángjai.
Felhívásunk szól szerte a nagyvilágba élő magyar-keresztény gyülekezetekhez, tudatosítsák a fiatalokban, gyermekeikben: a székely önrendelkezés ügye magyar nemzeti ügy.
Izsák Balázs
a Székely Nemzeti Tanács elnöke
Marosvásárhely, 2017. szeptember 28. itthon.ma/erdelyorszag

Az Európai Néppárt sem az ukrán oktatási törvény, sem a migráció kérdésében nem elég határozott
Az Európai Parlament október végi munkahetén az Európai Néppárt (EPP) frakciója, valamint külügyi munkacsoportja egyaránt foglalkozott az újan elfogadott ukrán oktatási törvénnyel, valamint a migráció kérdésével – adta hírül Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája. A kereszténydemokrata frakció mindmáig a legnépesebb az európai törvényhozásban.
Az EPP külügyi munkacsoportjának keddi ülésén Cristian Preda külügyi bizottsági koordinátor és Tőkés László EP-képviselő, a parlament Külügyi Bizottságának (AFET) tagja azzal a javaslattal éltek, hogy a néppárti frakció támogassa a Petro Porosenko ukrán államelnök által immár – sajnálatos módon – aláírt új oktatási törvénynek az EP jövő heti plenárisán való napirendre tűzését, tekintettel annak a nemzeti kisebbségekre – köztük a románokra és a magyarokra – nézve hátrányosan megkülönböztető voltára.
A vita rendjén két egymással ellentétes álláspont alakult ki. Tőkés László úgy ítélte meg, hogy az új jogszabály a kisebbségi anyanyelvi és oktatási jogok drasztikus korlátozása által a legsötétebb sztálini időkre emlékeztet. Ukrajna a legjobb barátait, uniós integrációjának őszinte támogatóit – köztük Magyarországot és Romániát – sérti meg azáltal, hogy a magyar, román, bolgár, lengyel, szlovák kisebbségi oktatást szinte teljesen fel akarja számolni – mondotta képviselőnk, rámutatva arra, hogy az Unió a múltban is gyakran késlekedett a mostanihoz hasonló, sürgető ügyek melletti kiállásban.
Bocskor Andrea kárpátaljai Fidesz-képviselő ugyancsak az ügy napirendre tűzése mellett érvelt, sürgetve egyben az egységes európai normák alkalmazását, másfelől pedig az ukrán törvény normakontrollját a Velencei Bizottságban.
Elmar Brok, az AFET előző elnöke nagyfokú megértést tanított az őshonos kárpátaljai kisebbségek ügye iránt, sőt a kisebbségi oroszokkal szembeni ukrán ellenségeskedést is „kontraproduktívnak” ítélte, hiszen az egészben is akadályozza az ukrán válság rendezését. Felszólalásában arra is kitért, hogy „román és magyar barátaink ezek után el fogják veszíteni a kedvüket arra, hogy Ukrajnát támogassák”.
Michael Gahler német és José Ignacio Salafranca Sánchez-Neyra spanyol képviselők – másokkal együtt a kivárás mellett érveltek. Végül is az engedékenység, az értetlenség és az óvatosság kerekedett felül a vitában. Cristian Preda román képviselő is hiába szólalt fel a létükben veszélyeztetett nemzeti közösségek jogfosztása ellen, Sandra Kalniete ülésvezető az ügy elnapolását konstatálta, előirányozva ezzel együtt legalább azt, hogy az EPP közvetlen úton, a háttérdiplomácia eszközeivel próbáljon eredményt elérni az ukrán félnél.
Másnap a néppárti képviselőcsoport rendes ülésén vetődött fel újból az ukrán kérdés. Minekutána Manfred Weber frakcióelnök az Unió országainak időszerű kérdéseiről tartott általános politikai beszámolót, a vita rendjén Tőkés László ismét szóvá tette az ukrán oktatási törvény égető problémáját. Visszautalva az előző napi vitára, erdélyi képviselőnk az Európai Néppárt, a frakció és az uniós intézmények halogatás nélküli fellépését sürgette az ukrajnai nemzeti kisebbségek, illetve alapvető jogaik védelmében. Felszólalásában – egyebek mellett – megemlítette, hogy a jogkorlátozó törvénnyel szemben tiltakozásképpen Klaus Iohannis román államfő lemondta küszöbön álló ukrajnai látogatását. A kárpátaljai-bukovinai román közösség az iskolarendszerüket felszámolni akaró ukránosítási törekvések ellen emeli fel a szavát – mondotta –, hasonlóan a magyar közösséghez, amelyet valóságos tragédiaként érint mintegy száz iskolájának és egész oktatási intézményrendszerének várható megszüntetése. Itt nincs helye steril jogvitának és halogatásnak: a szovjet-orosz kommunista kisebbségellenes hagyományokat követő, diktatórikus és nacionalista ukrajnai rendszer puszta létében fenyegeti a magyarságot – mutatott rá.
Bocskor Andrea képviselő az ukrán hatalom cinikus ferdítéseit leplezte le, visszautasítva – példának okáért – az igaztalan orosz- és Putyin-barátság magyarok ellen irányuló rágalmát. Az „Európai soknyelvűség napján” igazán fontos volna, hogy az EP ne söpörje szőnyeg alá a diszkriminatív ukrán oktatási törvény kérdését – mondotta. Hozzászólásában Daniel Buda román néppárti képviselő is az azonnali fellépést sürgette.
A frakcióvezető ígéretet tett arra, hogy – előzetes kompromisszumos lépésként – a Néppárt és ő maga személyesen is kapcsolatba fog lépni ukrajnai testvérpártjukkal, illetve magával Porosenko államfővel.
Az általános vita rendjén Tőkés László a vasárnapi németországi választások, valamint a macedóniai belpolitikai helyzet kérdéseihez is hozzászólt. Gratulálva a CDU/CSU pártszövetség választási győzelméhez, ezzel együtt annak a véleményének adott hangot, hogy az elszenvedett 7–8%-os választási visszaesés egyik legfőbb oka minden bizonnyal Angela Merkel kancellár migrációs politikájának a hibáiban keresendő. Revideálnia kellene ezt a politikát, nagyobb figyelmet szentelve arra, hogy Európa, ebben pedig Németország és Magyarország megőrizzék keresztény-nemzeti identitásukat. A keresztény gyökereken alapuló Néppárt részéről jogos elvárás ez, mint ahogy a kancellár evangélikus lelkipásztori családból való származása alapján is nagyobb érzékenysége volna elvárható tőle az identitás vonatkozásában – zárta szavait képviselőnk.
Macedónia vonatkozásában annak a veszélyéről szólt, hogy a szocialista kormány 150 ezer migráns betelepítésére irányuló tervei a Magyarország és szomszédjai által többé-kevésbé lezárt balkáni útvonal újbóli megnyitásával fenyegetnek. A közelgő választásokra való tekintettel a Néppártnak határozott módon ki kellene állnia macedóniai néppárti szövetségesei mellett – mondotta Tőkés László. itthon.ma/nagyvilag

2017. szeptember 29.
KUN MIKLÓS: 1944-45-BEN AZ ERDÉLYI MAGYAROK JOBBAN TARTOTTAK A ROMÁNOKTÓL, MINT A SZOVJET ADMINISZTRÁCIÓTÓL
Sztálin és Molotov hagyatékából előkerült, mindeddig publikálatlan dokumentumok szerint az erdélyi magyarok 1944-45-ben jobban tartottak a románoktól, mint a szovjet adminisztrációtól.
A dokumentumokat Kun Miklós Széchenyi-díjas történész ismertette csütörtökön Kolozsváron, a Minerva Egyesület székházában tartott előadásában, amely a gulagra elhurcolt magyarok sorsát megvilágító publikálatlan dokumentumokról és a Sztálin-hagyaték ismeretlen magyar vonatkozású iratairól beszélt.
Amint az Erdélyben is ismert kutató fel is olvasta, a Kolozsvárott is megforduló Sikin tábornok 1945 januárjában egy marosvásárhelyi szakszervezeti gyűlés határozatával példázta az észak-erdélyi magyarok helyzetértékelését. A szakszervezeti határozatban a marosvásárhelyi munkások azt kérték: ha felmerül Észak-Erdély hovatartozásának a kérdése, inkább támogatják a tartomány függetlenségét vagy azt, hogy tartozzék a Szovjetunióhoz, minthogy Romániához kerüljön. A tábornok egy bánffyhunyadi kőfejtő magyar tulajdonosát is idézte, aki kijelentette: a magyarok azt szeretnék, ha Erdély a Szovjetunióhoz tartozna, és nem Romániához.
A tábornok azt jelentette feletteseinek, hogy nemcsak a magyarok, hanem az erdélyi románok egy része is negatívan viszonyul a Bukarestből jött román adminisztrációhoz. A román parasztok is úgy vélték, hogy jobb volt a román csendőrök nélkül, akik a két világháború között üres kézzel érkeztek Erdélybe, aztán amikor menniük kellett, hat szekérrel hurcolták magukkal az itt szerzett vagyont.
Hasonló szellemben számolt be 1944 őszén az előbb román, majd szovjet katonai adminisztráció alá került Erdély közhangulatáról Vas Zoltán magyar kommunista vezető is. Ő azt írta le, hogy az észak-erdélyi lakosság többnyire megnyugvással várta a Vörös Hadsereg bevonulását, mert Erdély kérdésének a gyors és radikális megoldását várta tőle. Arra figyelmeztette ugyanakkor a szovjet vezetést, hogy a magyarok között gyors a kiábrándulás az ismert atrocitások miatt.
Vas Zoltán szerint ehhez az is hozzájárult, hogy a román csendőrök és helyenként a Vörös Hadsereg katonái elkezdték összegyűjteni a volt magyar katonákat, és hadifogolytáborokba viszik őket. Annak ellenére teszik ezt, hogy a katonák korábban többnyire megszöktek alakulataiktól, mert nem akartak Hitler oldalán a Vörös Hadsereg ellen harcolni. A jelentés szerzője szerint ez a Szovjetunió ellen hangolja az erdélyi magyarokat. Vas Zoltán azt is megjegezte: a magyar hadsereg román származású volt katonái nem osztoznak ebben a sorsban.
Kun Miklós úgy értékelte, hogy Erdély sorsát némileg az is befolyásolta, hogy a román átállásról Moszkvában tárgyaló román delegáció több bizalmat ébresztett a szovjet vezetésben, mint a kiugrásról tárgyalni küldött magyar delegáció. A román delegációt vezető Laurentiu Patrascanu külön éjszakai találkozót kért a szovjet vezetés későbbi román “felelősétől”, Andrej Januarjevics Visinszkij helyettes népbiztostól, és közölte: ő ugyan Romániát képviseli, de hithű kommunista, és várja a szovjet utasításokat.
A magyar kiugrásról tárgyaló Faragho Gábor csendőr altábornagyhoz viszont bizalmatlan volt a szovjet vezetés.
Gazda Árpád / MTI; Erdély.ma

Lakodalmi szokások Uzonban
Lakodalom, sokadalom, nincs olyankor beteg asszony – tartja a régi rigmus. Az emberi élet sorsfordulókra tagolódik: a születés, keresztelés, lakodalom és halál, illetve temetés mindig is kiemelt fontossággal bírt. Az uzoni lakodalmi szokások, hagyományok általában megfelelnek a mostani alsó-háromszéki falvak hasonló szokásainak, legfeljebb néhány elemükben térnek el, de lényegükben azonosak.
Kutatásaim során idős néniktől azt a felvilágosítást kaptam, hogy régen a vendégséget (lakodalmat) farsang idején tartották, éspedig keddi napon. A fiatalok régen a fonóban, a bálokban, a vásárokon ismerkedtek, de sok esetben az öregasszonyok boronálták össze a párokat. A régi időkben még divat volt, azaz hagyomány az udvarlás, vagyis a vizitába járás. Vizitába menni, vagyis a leányt a lakásán felkeresni katonaviselt, komoly udvarlónak leányos napok (kedd, csütörtök és vasárnap) estéjén illett. Ezeken az estéken a leánynak nem volt szabad otthonról elmennie. A legény a leányos háznál egy órát tartózkodott, utána illett hazamenni... Ünnepek szombatján illetlenség volt vizitába menni. Ez a szokás is a II. világháború után szűnt meg, főleg a kollektivizálás, az új rendszer forgatott ki sarkaiból mindent. Ma általában iskolákban, egyetemeken, munkahelyeken alakulnak ki a párkapcsolatok, az udvarlás a réginél bizalmasabb és kevésbé szertartásos. Ha egy leány és egy legény között szorosabbra fűződtek a szerelmi kapcsolatok, sor kerülhetett a házasságkötésre. Régen a leányok 18–20 évesen, a legények 24–25 évesen léptek házasságra. Századunk első két évtizedében a lakodalmakat farsangkor tartották. Mondták is a vénleányokra a rigmust: „Húshagyó, húshagyó, engemet itt hagyó!” Újabban a lakodalmak megtartásának nincs meghatározott ideje, de inkább nyáron, szép időben próbálják megszervezni a fiatalok, hogy a felvonuló násznép a templomba tartó díszes menetet élvezhesse. Hosszú éveken, évszázadokon át a lakodalmat a házasulandók új otthonában vagy valamelyik szülő (leginkább a vőlegény) házánál tartották. A 60-as évektől már vendéglőben szervezik meg a mulatságot, mert sokkal praktikusabb, de ezzel a váltással az összetartozás, együtt dolgozás, közösségi munka megszűnt... Leánykérőbe a legény általában az apjával vagy a keresztapjával, nagybátyjával ment egy lányos napon (vizitanapon). Visszautasításra nem került sor, mert a legény szándékát a leány már idejében tudatta szüleivel. A jegyváltás a leányos háznál történt, ezt kisebb mulatság, eszem-iszom követte. Ekkor megegyeztek a hozományban, valamint az esküvő (vendégség) megszervezésében. A leánynak régen a szülők kiállították a perefernumlevelet, amely az utolsó fakanálig mindent tartalmazott, amivel férjhez ment. A leánynak adtak bútort, szőttest, ládát, széklábat, tekenőt, a gazdagabbaknak földet, tehenet, lovat, disznót, ki mit tudott. A jegyesség fél évet, egy évet tartott, azután jött a lakodalom. Először a polgári, majd az egyházi esküvőt tartották meg, a vendégsereg régebb edényt, diótörőt, mákőrlőt, fazekakat, lábosokat, vájlingot, húsőrlőt (ez nagy érték volt) és pénzt adott. Az asztalokon pálinka és kürtőskalács volt, majd leves (laskaleves), másodiknak sült körítéssel, később töltött káposzta vagy vadas bélszín, tészták, és persze bor meg borvíz. Régen a kávé és a torta nem volt divatban, ma el sem lehet képzelni enélkül egy esküvőt. Az uzoni lakodalmakon főzött Lisznyóból Rétyi Rózsika néni, Uzonból Pataki Andrásné Anika néni, Lepedus Piroska néni, Kóréh Károlyné, Szász Mihályné, Buzsi Ferencné Nagy Borbála és sokan mások. Az asszonyok körében a rokonok segítettek. A koszorúslányok két csoportba voltak osztva: a fiú részéről valók halványkék, a lány részéről pedig púderrózsaszín, földig érő selyemruhában vonultak fel, természetesen csokorral és csipkekesztyűvel (lásd a mellékelt fényképet). Az esküvői menetet a vőfély vezette, az egész ceremóniát ő irányította az első perctől az utolsóig. Uzonban Buzsi Sándor bácsi volt a vőfély sok-sok éven át. A házasulandók előtt régen az utat elkötötték szénalekötő kenderkötéllel, s a leányt addig nem engedték férjhez menni, amíg nem fizettek. Uzonban régen egy Rigó nevű cigány (Kosztándi András bá) kötötte el az utat, mellette álltak a gyermekek a vederrel, amibe illett aprópénzt dobni az esküvői menet tagjainak. A menyasszonyt úgy engedték el, hogy fizettek érte egy liter pálinkát és 25 lejt, de előbb még a feltett kérdésekre is válaszolnia kellett. Például arra, hogy száz bolhának hány lába van, vagy hogy mi van az uzoni rét közepén... A mai esküvőkön nem kötik el az utat, de a cigánynék most is ott állnak a vederrel. Most a pergőszekeres fuvarozást szebbnél szebb gépkocsik váltották fel, de már olyan esküvő is volt, amelyre motorkerékpárral jöttek a menyasszony után, sőt, nemrég egy tehergépkocsis esküvői menet vonult végig az uzoni utcákon, a falu nagy csodálatától övezve. O tempora, o mores!
Bizony a változó világ új divatokat hoz, amelyeket elfogadunk, de a régit mégsem tudjuk elfelejteni.
Ambrusné Imreh Anna ny. tanárnő / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sokba kerül a magyarellenesség
Magyarellenes megnyilvánulások miatt bírságolt meg az országos audiovizuális tanács tegnap két hírtelevíziót, amelyeket az RMDSZ jelentett fel.
A tanács közleménye szerint a Realitatea TV-t 85 ezer lejre, a B1 hírtelevíziót 20 ezer lejre bírságolták, mert megsértették az audiovizuális törvény, valamint az audiovizuális kommunikáció tartalmáról rendelkező szabályzat több cikkelyét, amelyek egyebek mellett a pártatlan, a kiegyensúlyozott és a jóhiszemű tájékoztatás kötelezettségére vonatkoznak. A hírtelevíziók akkor sugároztak magyarellenes megnyilvánulásokat tartalmazó hír- és beszélgetőműsorokat, amikor az RMDSZ június közepén tárgyalásokat folytatott a Szociáldemokrata Párttal (SZDP) a szövetség esetleges kormányba lépésének feltételeiről. Az RMDSZ vezetői szerint a média által teremtett magyarellenes hangulat nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy az SZDP végül visszalépett a tárgyalásoktól, és nem vállalta azoknak a törvényeknek az elfogadását, amelyek egyebek mellett bővítették volna az anyanyelvhasználatot a közigazgatásban a nemzeti kisebbségek számára, illetve március 15-e hivatalos ünneppé vált volna Romániában. Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke tegnap úgy nyilatkozott: a manipuláció és a nacionalista propaganda magasiskoláját művelte a média, amely mélyen sértette a magyar közösséget, ezért kértek jogorvoslatot. Az RMDSZ akkor feljelentést tett a diszkriminációellenes tanácsnál Traian Băsescu volt elnök ellen is, aki támadta a magyarság ünnepét, március 15-ét. Băsescu egyebek mellett kijelentette: „A romániai magyarokat senki nem akadályozza meg, hogy Budapesten ünnepeljenek, ahol ingyen kapnak enni és inni.” Ebben az ügyben a diszkriminációellenes tanács még nem hozott döntést. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Háromszéki nagycsaládosok Szarvason
Háromszék tizenkét településéről 55 személlyel vett részt a bélafalvi Caritas Humanitárius Megsegítő Alapítvány a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) 30 éves fennállásának ünnepségén, amelyet múlt hétvégén tartottak Magyarországon. A rendezvénysorozatot Szarvason több mint 4000 személy részvételével szervezték. Boldizsár Béla, az alapítvány elnöke beszámolója szerint Kondoroson voltak elszállásolva, ahol nagyon jól érezték magukat Vári Ferenc tanár társaságában, ki gondoskodott a szállás, az étkeztetés és programok lebonyolítáról. Kardosné Gyurkó Kata NOE-elnök, Semlyén Zsolt miniszterhelyettes és Novák Kata államtitkár asszony után szót kapott a háromszéki nagycsaládos vezető, aki a 25 éves kapcsolatot méltatta, megköszönte az eddigi nagyon jó együttműködést és segítséget. Hazafelé Orosházán meglátogatták a Gyopáros fürdőt, ahol élvezhették a meleg víz gyógyhatását. Az autóbuszon a hangulat nagyszerű volt: hét órán át népdalokat énekleltek. A kirándulással egybekötött ünnepségen olyan szülőknek és több gyermekes anyukáknak is sikerült részt venni, akik életükben először voltak a határon túl. (józsa) / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Isten megmutatta szeretetét (Rád is szükség van)
Szép, különleges nap volt 2017. szeptember 20-a. Ünnepeltünk, piknikeztünk, örvendeztünk, hogy ismét együtt lehetünk „hőseinkkel”, szüleikkel, kísérőikkel a Rád is szükség van! programsorozat második próbatételén az ikafalvi művelődési otthonban és annak udvarán.
Az idő is kedvezett, a Jóisten ezáltal is megmutatta szeretetét, hiszen előtte esett és utána zuhogott, de míg a hősök főztek, derült volt az ég, és jól vizsgáztunk mindannyian. A verses köszöntő után érdekesnél érdekesebb játékok mélyítették az ismerkedést, az összehangolódást. Volt móka, mozgás, vidám hangulat, valódi összekovácsolódás a tevékenység fő részére, a főzőcskézésre. Három konyhatündér köré csoportosultak a kukták. Mindenki aktívan részt vett a munkában. Kinn, a szabadban három üstben főtt a háromféle – gombás, kolbászos, húsos – pityókatokány. Finom, étvágygerjesztő illatok és hangok terjengtek a levegőben... Aki nem fért a konyhaasztalhoz vagy az üst mellé, kézműveskedett, az asztaldíszítéshez, terítéshez szép, színes szalvétákat hajtogatott, szalvétatartó gyűrűket, ajándékdobozokat készített. Piros, fehér bogyóból, piros, sárga, zöld levélből ikebana is készült díszletnek. Szépen megterített asztal mellett fogyasztottuk el az ételt és ünnepeltük meg Attila születésnapját, aki 21 évet töltött pontosan ezen a napon. Anyukája finom kézműves házi csokoládéval ajándékozott meg mindenkit. Attila is kapott ajándékot, emléklappal, amelyre felírtuk nevünket. Szó volt a következő rendezvényekről, a ReforMaratonról, ami által októberben ismét találkozhatnak a Hősök, és még egy ünnepi évfordulós, icipici irodalmi zenés megemlékezés is belefért (Arany János 200, Ady Endre 140, Kodály Zoltán 135, Tamási Áron 120 éve született). Szívélyes köszöntéssel, sok puszival, öleléssel váltunk el a következő viszontlátásig.
Nagyoláh Ilona nyugdíjas tanítónő / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kiapadhatatlan forrásként közöl Ráduly János
Legutóbbi találkozásunkkor még száz alatt volt a kiadott munkáinak száma, a minap viszont már a száztizenharmadikat mutatta meg, nem kis büszkeséggel, a kibédi Ráduly János.
Éppen azelőtt való nap hozta a nyomdából A kiapadhatatlan forrás című kiadványát. A címválasztásról elmondta: első néprajzi kötetei megjelenésekor Nagy Miklós Kund készített vele interjút, aminek ez volt a címe. Mivel ez az írás is szerepel a frissen megjelent kötetben, a címe a könyv borítójára került.
Ráduly János már régebb elkezdte meglévő írásainak gyűjteményes kiadatását, de mivel egyrészt anyagi okokból is lehetetlen volna mindezt egyetlen óriási kötetben megjelentetni, a kiadóval közösen döntöttek a sorozat mellett. A 113. kötetben találjuk például az első, újság által is leközölt írását, ami 1959-ben látott nyomdafestéket, de olvashatunk mellette a következő húsz-harminc év írásaiból is, és tanúsítja Ráduly egyik érdeklődési területét, a publicisztikát. A sorozatos kiadást azért találja jónak a szerző, mert egyrészt megmenti a régi írásokat, másrészt igazolja, hogy az egykor kelt szövegek ma is megállják helyüket, hogy a jó fél évszázaddal ezelőtti írásoknak is volt értelme és értéke, és tükrözik akkori szellemi munkásságát és felkészültségét.
Ráduly János közel 80 éves kora ellenére is folytatni szeretné a kiadatási munkát, és a közművelődési írások zárókötetét tervezi, ezután pedig az irodalomtörténet területére lépne át. Ugyanis dédnagyapjától kezdve nem kis értékű írásos hagyaték maradt rá, többek között Kovács György író részéről is, akinek levelezései halála után a csókfalvi fiókban maradtak, Ráduly nagyanyja őrizte, így maradhatott rá a patinás íróasztallal együtt, amelyen nagybátyja a regényeit írta – mesélte el a részleteket a tanár úr, megmutatva a szomszéd szobában az ablak előtt álló ritka bútordarabot. Ebben a hagyatékban az írónak számos más íróval, költővel folytatott levelezése is szerepel, de Rádulynak közismert személyekkel váltott levelei is megvannak még, példaként hadd említsük csak Szépréti Lilla nevét. Mivel irodalmi dokumentumokról van szó, ezek „összeseprése” következik majd – osztotta meg velünk terveit Ráduly, aki már az új kiadás címét is tudja: Irodalomtörténet – falun.
Ráduly János 55 éve él Kibéden, 43 éves pedagógusi pályájának nagy részét itt töltötte – kivéve az Erdőszentgyörgyön ledolgozott hét évet –, így már kibédinek érzi magát, bár nem felejti el a csókfalvi származást. A néprajzkutatóként, műfordítóként, rovásírás-kutatóként és költőként is ismert nyugalmazott pedagógus munkásságát szobájában egy- polcnyi kötet jelzi, az első 1975-ben jelent meg Kibédi népballadák címmel, az azt követők sorába immár a száztizenharmadik is felkerülhetett. Író barátai élcelődnek is vele legutóbbi kötetei kapcsán, hogy ilyen vékony kiadványokkal könnyű ekkora „termésszámot” felmutatni, mire Ráduly János mindig azt feleli: van azon a polcon éppen elég kötet, amelynek mérete tisztességes. Ezek sorából a másodikra, A vízitündér leánya címet viselő, kibédi népmeséket összegyűjtő könyvre a legbüszkébb, annak dedikációja miatt – emelte ki az idén májusban értékteremtő munkásságáért EMKE-díjjal kitüntetett kibédi pedagógus.
GLIGOR RÓBERT LÁSZLÓ / Népújság (Marosvásárhely)

Mese és költészet
Szép Palkó világa
Telt házas közönség – megannyi gyermek, szülő és számos pedagógus – szegődött Szép Palkó útitársául szerda délután a Maros Művészegyüttes kövesdombi termében.
Az ismert székely népmeséből született táncszínházi előadás a legkisebbek mellett a felnőtt közönségnek is igazi élményt nyújtott. Az óvodásokat, kisiskolásokat az izgalmasan pergő cselekménysor mellett a produkció különleges látványvilága ejthette rabul, együtt örülhettek a jóságos – arcvonásaiban szándékosan székelyes – óriás szabadulásának, a libák és lovak táncának, és végül – a királyné átkának megtörése után – a szegény legény és a királylány pompás menyegzőjének. A gyermeki lelket simogatta a halott királyné ismételt színre lépése és „megjavulása” is, így az előadás végére valóban teljes lett a jóság győzelme. A felnőtt nézőket a minden mozzanatában remek koreográfia – Varga János munkája –, illetve az a művészi érzékenység érinthette meg leginkább, amellyel a társulat a mesevilágot a színpadra táncolta. Egyetlen fölösleges vagy céltalan pillanata sem volt a produkciónak, mi több, olyan lírai finomsággal születtek a mozdulatok, gesztusok, mint egy kristálytiszta, csodaszép költemény metaforái. Számomra az ördögök favágása, a magukat megadó fák jelenete volt a legmaradandóbb, de ha sorra kérdeznénk a jelenlevőket, bizonyára még számtalan különleges mozzanat kerülne előtérbe. Mindezeken túl a produkció nagy erénye volt a belülről fakadó, természetes humor, a játékos kedv, illetve a könnyed tréfa és „sasszárnyú” drámaiság váltakozásából eredő lüktetés. Remek táncaik mellett kiváló színészi alakítást is nyújtottak a társulat tagjai, a jeleneteket átható népzenei világ varázsa mellett ez tette teljessé az élményt.
Az előadást október 5-én, csütörtökön délelőtt 10, majd a nagy érdeklődésre való tekintettel déli 12 órakor játsszák újra, a 10 órai előadásra minden jegy elkelt. Ezt követően 6-án, pénteken 19 órakor látható a Szép Palkó a Maros Művészegyüttes kövesdombi székhelyén.
Szép Palkó: székely népmese zenével, tánccal, a Maros Művészegyüttes előadása. Rendező koreográfus: Varga János, zene: Kelemen László, díszlet és jelmez: Szélyes Andrea Natália, Bíró Vilhelm, Bandi Kati, zenekarvezető: Moldován-Horváth István, tánckarvezetők: Nagy Levente Lehel és Törzsök Zsuzsánna. Művészeti igazgató: Barabási Attila Csaba
Jegyek elővételben kaphatók a Maros Művészegyüttes jegyirodájában hétköznaponként 13-14 és 17-18 óra között, jegyfoglalás a 0746-540-292 telefonszámon. A helyek száma korlátozott
NAGY SZÉKELY ILDIKÓ / Népújság (Marosvásárhely)

Bemutatkoztak az iskolák
Csütörtök (szeptember 28.) délelőtt vendégeket fogadott a Csiky Gergely Főgimnázium: az iskola dísztermében gyűltek/ültek össze a megye nyolc magyar iskolájának diákjai, pedagógusai, hogy megismerkedjenek egymással, megismertessék egymással iskoláikat. A programra az Aradi Magyar Napok részeként került sor az Alma Mater Alapítvány szervezésében.
Hadnagy Éva, az alapítvány ügyvezető elnöke köszöntötte a vendégeket, majd Rudolf Anna iskolapszichológus vette kézbe az események fonalát, hogy segítsen a diákoknak feloldódni, ismerkedni, játékosan kapcsolatot teremteni egymással.
Hogy miért is jöttek a diákok más iskolákból? Amint azt a program címe is sejteti – Bemutatkozik az iskolánk!–, a megye magyar általános iskoláinak interaktív bemutatkozása céljával, valamint, hogy megtekintsék azt a fotókiállítást, melyet az iskolák által beküldött fényképválogatásból állított össze Ilona János számítástechnika-tanár és László Ferenc operatőr. Első alkalom, hogy az iskolák interaktívan mutatkoznak be, és hogy kiállítják a beküldött képanyagot.
„Egy fotó olykor többet mond, mint száz írott oldal. Ezért választottuk a fotót.
A lényeg, hogy minél jobban bemutassa az adott iskolát. Igyekeztünk a mozgalmasabb, látványosabb fotókat kiválasztani, ami ugyanakkor jellemezheti az adott iskolát. Sok jó fotó volt. Sok esetben töprengeni kellett, hogy melyik hármat válasszuk” – mondta Ilona János a folyamatról, melynek végeredménye, maga a kiállítás a Csiky dísztermének előcsarnokában látható.
A csütörtök délelőtti eseményen az Ágyai Olosz Lajos Általános Iskola, az Erdőhegyi Általános Iskola, a Kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskola, a Simonyifalvi Simonyi Imre Általános Iskola, a Zerindi Tabajdi Károly Általános Iskola, a Zimándújfalui Móra Ferenc Általános Iskola és Aradról az Aurel Vlaicu Általános Iskola, valamint a Csiky Gergely Főgimnázium diákjai vetítéssel egybekötött bemutatkozóval ismertették iskoláikat.

Évadnyitó az aradi Tóth Árpád Irodalmi Körben
Saját írásokat is felolvastak
Az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör szeptember 26-án, kedden délután tartotta évadnyitó munkaülését a megyei könyvtár Concordia Termében. A kör elnöke Horváth Imre örökfényű lírai gyöngyszemével nyitotta meg a rendezvényt, majd négy alkotóművész mutatkozott be saját munkájával.
Ódry Mária költő, képzőművész Ábel egyéves születésnapjára című versével ajándékozta meg az irodalom barátait. Költeménye csodálatos köszöntő volt, melyből rengeteg szeretet, jóság és melegség sugárzott.
Szarvashegyi Rozália ny. tanítónő most is humoros írásával kedveskedett a körtagoknak. Egy háborúzás krónikája című prózai írása egy kirándulás emlékét örökítette meg élvezetes, leleményes, szellemes módon.
Kleitz Zoltán A szabirok című költeményét olvasta fel. Munkája hiteles történelmi korkép, melyből ezúttal sem hiányzott a politikai mondanivaló.
Nagy Gizella ny. tanár Kérés című versét hozta hallgatóközelbe. Írása a nyár távozásáról, az ősz közeledtéről muzsikált líraian, finoman, kiváló művészi megközelítésben.
Az est második részében dr. Brauch Magda ny. tanár, prózaíró ismertette Vajda János közéleti lírája című tanulmányát a költő halálának 120. évfordulója alkalmából. Magvas kisesszéje képet nyújtott Vajda gyermekkoráról, a vaáli erdőben töltött éveiről, szerepéről a magyar szabadságharcban, bujdosásáról, az osztrák hadseregben töltött korszakáról, majd újságírói és irodalmi munkásságáról.
A művész életének bemutatása után közéleti lírája került terítékre. Az előadó részletesen elemezte az önkényuralom dermesztő csendjében keletkezett A virrasztók című lírai darabját, a megsemmisülés képeit felsorakoztató Hajótöröttek című alkotását.
Taglalta Vajda Luzitán-dal I–II, Jubilate!,Credo, Sodoma című műveit, melyek a kiegyezésbe belenyugodni nem tudó író érzelmeit ecsetelik a legapróbb részletekre kiterjedő pontossággal. Megismerhettük iróniáját, kivétele érzelmi sodrású látomásait, bibliai képeit, remek költői megoldásait, színvonalas nyelvezetét.
A kiváló előadást Kiss Anna és Nagy Gizella pedagógusok, Hevesi József egyházi közíró, Kolumbán Zsolt festőművész, Czernák Ferenc ny. katonatiszt, Brittich Erzsébet képzőművész-író, Bátkai Sándor vállalkozó illusztrálta lelkes felolvasással.
Az évad első előadása Bátkai Sándor meglepetésével ért véget.
A Kicsoda mehet be? című evangéliumi töltetű költeményt mutatta be a körtagoknak, mely az üdvösség útját taglalta, majd Hevesi József Móra Ferenc A cinege cipője című versét szavalta el őszinte szeretettel.
Kiss Anna pedagógus, az RMPSZ (Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége) nevében Dánielisz Endre, Faggyas Sándor és Patocs Júlia Arany Szalontája, Szalonta Aranyacímű kötetével ajándékozta meg a kör elnökét, majd szeretetvendégség és jó hangulatú baráti beszélgetés tett pontot a rendezvényre.
Regéczy Szabina Perle / Nyugati Jelen (Arad)

Új szakma tájainkon: a létesítménygazdálkodás
A Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. (MNKH) szervezésében magyar–román üzletember-találkozót tartottak Kolozsváron a létesítménygazdálkodás témakörében. A tapasztalatcsere a magyarországi Létesítménygazdálkodási és Épületüzemeltetési Szolgáltatók Országos Szövetsége (LEO) és a Román Facility Management Egyesület (ROFMA) közreműködésével valósult meg, ami szintén azt bizonyítja, hogy bár az ágazat nálunk még csak most bontogatja szárnyait és csak nehezen tudta elfogadtatni magát a meglehetősen konzervatív hatóságokkal, már kezd fejlődni, kezdi keresni az együttműködési lehetőségeket a magyarországi testvércégekkel, partnerekkel. A létesítménygazdálkodás (angolul facility management) megnevezés a munkahely és a munkavégzés szükségleteihez kapcsolódó belső szolgáltatások piacát fedi.
A létesítménygazdálkodás feladata, hogy optimális szinten biztosítsa egy-egy cég vagy szervezet főtevékenységének zavartalan működését. Olyan szolgáltatási körről beszélünk, mint az épület karbantartása, takarítás, étkezési szolgáltatások, bútorozás, költözések, vagyonvédelem, munkavédelem stb., de ide tartozhat akár a cégek informatikai hálózatának vagy gépkocsi-parkjának a karbantartása is. Mivel mindezeket egy szakosodott cég végzi, ez magasabb színvonalú szolgáltatást jelent, mintha a szolgáltatást igénybe vevő vállalat azt saját erőből végezné el (például nem alkalmaz a vállalat takarítónőt, hanem a takarítást rábízza egy cégre), másrészt költséghatékonyabb is.
A rendezvényen, amely a Trendek az épületgazdálkodásban címet viselte, Vass Attila, az MNKH Kolozsvári Regionális Irodájának vezetője lapunknak elmondta, hogy az első ilyen kétoldali találkozóról van szó, és jelentőségét mutatja, hogy a mind a négy anyaországi szakmai szervezet képviseltette magát.
Köszöntő beszédet mondott Telegdi Andrea, a magyar főkonzulátus gazdasági attaséja, aki az új ágazat előnyeit, a helyben olcsóbban és kényelmesen megoldható szolgáltatások jelentőségét hangsúlyozta. Kolozsváron potenciális lehetőség uralkodik a digitalizáció és a fenntarthatóság kihívásainak jegyében a két ország közötti együttműködésre. Hasonlóképpen vélekedett köszöntőjében Cristian Vasiliu, a ROFMA ügyvezető igazgatója, Paár Zoltán, a Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség elnöke, Czerny József, a Magyar Létesítménygazdálkodási Szövetség elnöke, és Skapinyecz Péter, a MNKH közép-európai ügyvezetője.
Ezután előadások hangzottak el a közel százfős, Magyarországról, Libanonból, Spanyolországból és Bulgáriából érkezett, valamint hazai üzletemberekből álló hallgatóság előtt. Schmidt József LEO-elnök az anyaországi eredményeket ismertette. Szövetségük tizenhét cégből áll, háromezer projektet futtat, tízezer alkalmazottat foglalkoztat, és 15 millió négyzetmétert üzemeltet gyárak, üzemek, iskolák, óvodák, sőt két börtön formájában is. Szakmájuk területei: biztonságtechnikai megoldások, klimatizálás, szaniter megoldások, tűzbiztonság, IT, dokumentumarchiválás, dokumentum-menedzsment, tisztítási és kertészeti megoldások, költöztetés stb. „Amíg működik az épület, nincs baj, de ha valami hiányzik, azonnal előtérbe kerül a felelősség” – mutatott rá az elnök röviden az iparág fontos szerepére.
Cristian Vasiliu a romániai létesítménygazdálkodási piac adatait mutatta be, hangsúlyozva, hogy a szakma hazai elismertetése a hatóságokkal, az üzleti élettel, de a lakossággal is nehézkesen, de beindult. Jelenleg összesen mintegy 138 ezer alkalmazottat foglalkoztat az iparág, ami 6,8%-kal haladja meg a tavalyi szintet. A szervezethez csatlakozott vállalatok 20 százaléka román tulajdonú, a többi vegyes tőkéjű – tette hozzá.
A folytatásban szabványokkal, tűzvédelemmel, integrált IT-rendszerekkel, vendéglátással kapcsolatos témában hangzottak el előadások, majd a fórum végeztével kétoldali tárgyalásokra került sor a partnerkeresés, együttműködés jegyében.
Ördög Béla / Szabadság (Kolozsvár)

Évadkezdés a Váróterem Projektnél
Sinkó Ferenc rendezésében létrejött előadással nyitja az évadot a Váróterem Projekt, az Unpredicted című produkció bemutatója szeptember 29-én, péntek este 8 órától lesz a ZUG székhelyén (Traian utca 40-42 szám), derül ki a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményből.
Sinkó Ferenc először dolgozik társulattal, az alkotói csapat tagjai: Sipos Krisztina rendezőasszisztens, Gábor Zsófia díszlet- és jelmeztervező, Iszlai József zeneszerző, Sipos Júlia technikai munkatárs és Almási Attila technikai szaktanácsadó. Akik játszanak: Csepei Zsolt, Imecs-Magdó Levente, Sebők Maya és Udvari Tímea.
Az évad hátralevő részében további három bemutatóval készülnek a Várótermesek. Október 30-án a Puck bábszínházzal közösen a Sárkány művek című produkciót mutatják be, Imecs-Magdó Levente rendezésében. Az előadás III-VII. osztályos diákok meséiből született, elsősorban ők a célközönség is. Decemberben Botos Bálint rendezésében látható egy új produkció, áprilisban pedig az iskolai erőszakosság – a bullying – lesz a következő bemutató témája, rendező Cosmin Matei.
Mindezek mellett műsoron tartanak régebbi előadásokat is (Zéró, az Occupy Yourself, Kedd – choirtárs előadás, Reacting Chernobyl, ez utóbi több fesztiválon is részt vesz), illetve 2018 májusának első felében egy három állomásos magyarországi turné is szerepel a terveik között.
Az Unpredicted című előadást szeptember 30-án, szombaton is meg lehet tekinteni, szintén este 8 órától a ZUG-ban.
Szabadság (Kolozsvár)

A titkos szovjet történet
Rendkívül nagy érdeklődés övezte a neves Oroszország-kutató, Kun Miklós tegnap délutáni kolozsvári előadását, ugyanis szinte zsúfolásig megtelt a Minerva Művelődési Egyesület terme. A Minerva-egyesület és a szegedi Gál Ferenc Főiskola szervezésében létrejött esemény réstvevőit házigazdaként Tibori Szabó Zoltán köszöntötte, kiemelve: a mostani előadás szervesen kapcsolódik ahhoz a tavaly indított nagyobb projekthez, amelynek nyomán a Szabadság napilap Gulág-jelenség címen külön mellékletet adott ki, és ami több ezer oldalt kitevő, honlapunkon közzé tett anyaggal bővült. Az Oroszországban született, de erdélyi, kolozsvári gyökerekkel rendelkező Széchenyi-díjas történészprofesszor saját kutatásai alapján sok érdekességet, újdonságot tárt fel a hallgatóságnak a Szovjetunió titkos történetéről, a sztálini rendszer működéséről, a Gulág szörnyűséges világáról, az események romániai, erdélyi vonatkozásairól. (P. A. M.)
Rohonyi D. Iván / Szabadság (Kolozsvár)