Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2017. június 12.
Nemzetünk sorsa – Eszmecsere a magyar identitás 21. századi őrzőivel
A fenti címmel jelent meg Csóti György könyve az idei Ünnepi Könyvhétre. A szerzőt a Vörösmarty téren, egy könyvsátor előtt kerestük fel, ahol egy órán át dedikálta kötetét. Utána szívesen beszélt róla olvasóinknak.
Eléggé mellbevágó címet választott, mert mindenki, aki egy kicsit is érzékeny arra, hogy hol él, milyen kultúrában született és milyen nyelven beszél, annak fontos nemzetünk sorsa. Nyilván sokan követték néhány éve az Unio című tévéműsort, amelyben Csóti György a riporter szerepét vállalva beszélgetett az általa meghívott személyiségekkel.
Hat év: 2005 és 2011 között volt 207 adás, abból válogattam ki 41-et. Nehéz volt kiválasztani, mert annyi kitűnő emberrel beszélgettem, de így is örülök, hogy megjelenhetett közülük a könyvben negyvenegy. Három témakör köré csoportosítottam a válogatást: az értelmiség felelőssége, a másik a politikus kötelessége és a harmadik a kultúra nemzetmentő szerepe.
A megszólaltatottak között vannak, akik kétszer is szerepelnek…
Sőt! Csoóri Sándor, Duray Miklós és Szörényi Levente háromszor is.
Szörényin kicsit csodálkozom.
Az István a király miatt egyértelmű volt, hogy szerepel a műsorban, aztán a Holdvilág-árok kutatásai miatt lett újból szereplő, ő sok izgalmas témát előhoz a régi történelemből, például a pozsonyi csatát, amelyről alig esik szó. Egyáltalán, a honfoglalás és István közti időszakot nagyon elhanyagolja a történetírásunk. Pedig a Pozsonyi Csata, 907-ben, voltaképpen a honfoglalás befejezése volt.
És állítólag tananyag a West Point Akadémián, nálunk talán nincs is a tankönyvekben.
Most már jelent meg róla könyv, beszélünk róla, mert jó tudni, hogy 907-ben a frank uralkodó vezetésével összeurópai hadak indultak el a magyarok ellen, hogy kisöpörjék innen. A Duna két partján vonultak fel, a folyón pedig a hajók a lőszerekkel, élelmiszerrel megrakodva. A magyarok talán tizedannyian voltak, mégis súlyos csapást mértek rájuk, úgyhogy menekültek innen, óriási volt a veszteségük, aztán 70 évig nem merészkedtek a környékre.
A pozsonyi csatáról érdemes lenne hosszabban beszélgetni, hiszen egyik meghatározó eseménye volt az Árpád-kornak, de azért is, hogy hogyan foglalkozunk ma a történelmünkkel, és mit tartunk fontosnak belőle, illetve mit nem. S ezzel máris visszakanyarodtunk a könyvéhez, amelyben az Értelmiség felelőssége fejezetben van egy beszélgetése a Kanadában élő Magyaródy Szabolccsal a nemzet propaganda kérdéséről. Hát ez a gond az interjú óta sem oldódott meg.
Sajnos, nemzetpropaganda száz éve nincs Magyarországon. A hiba és a mulasztás a 19-20. század fordulójáig megy vissza. Az okainak elemzése meghaladná ennek a beszélgetésnek a kereteit, de azt le kell szögeznem, hogy a nemzetpropaganda hiánya nagyon súlyos mulasztása a magyar politikának, külpolitikának, hiszen kedves barátaink északon és délkeleten, csehek, románok – a szlovákok később kerültek a képbe – hihetetlenül nagy propagandát fejtettek ki a magyarokkal szemben – hazugságokkal, történelmi hamisításokkal. Magyaródy Szabolcs egy igazi szürke eminenciás, közel 90 évével óriási energiával dolgozik, kanadai, egyesült államokbeli nyugdíjas magyarok pénzén adnak ki könyveket, újságot, szerkeszt honlapot, amelyekben a történelmi igazságot, másrészt a jelenlegi helyzetet tárja fel. Önfeláldozóan végzi fontos munkáját, sajnos nem eléggé ismert a neve, de ő nem is azért dolgozik, hanem hogy a magyarság jó hírét keltse a nyugati világban.
Egyik páratlanul fontos akciója, hogy a szomszédos országok nyelvén megjelentette a Kárpát-medencében együtt élő nemzetek, nemzetiségek hiteles történetét. Egyébként miért jobb az ő nemzetpolitikájuk?
Egyrészt mert van, mert csinálják. Ilyen egyszerű. Hogy jobb-e, abban nem vagyok biztos, mert amikor kiderülnek a hamisítások, hazugságok, az visszaüt. Sajnos, olyan alattomos módszerekkel dolgoztak a 20. században, lehet, hogy még ma is, hogy például kilopják a nyugati egyetemi könyvtárakból, nagy közkönyvtárakból azokat a könyveket, amelyek a magyarságot kedvező színben tüntethetnék fel, mert a valóságot írják. Úgy értem a kilopást, hogy kikölcsönzik és nem viszik vissza. Kifizetik az árát, mondván, hogy elveszett. Ezt ügynökök csinálják. De az sem ritka, hogy a csak helyben olvasható munkákból, például kódexekből kimetszik azokat a lapokat, amelyek a középkori Magyarországról hiteles képet adnak. Ezzel párhuzamosan saját könyveikkel elárasztják a világot, nem is eladásra szánva, hanem ajándékként. Ha az ember bemegy egy amerikai könyvtárba és beüti, mondjuk Masaryk nevét, akkor a gép rögtön 250 címet kidob, de ha beírja, hogy Bethlen István vagy akár Antall József, akkor nulla a találat, esetleg egy.
Ön azt mondta, hogy a hamisítás visszaüt. Ne haragudjon, de ezzel vitatkoznom kell. Lehet, hogy nyugati egyetemek professzori köreiben mosolyognak például a dákoromán elméleten, bizonyára cáfolják is, de ez a nagyközönséghez nem jut el.
Ennél is rosszabb a helyzet. Gál Kingával beszélgetek a Politikus felelőssége című fejezetben, s ő mesélte, hogy egy képviselőtársa az Európai Parlamentben pár éve azt kérdezte tőle, hogy a magyarok mikor települtek át Szlovákiába, milyen politikai, gazdasági okból? Kérdezte ezt 2006-ban! Ehhez képest az én élményem régebbi, tőlem 1991-ben egy londoni hivatalos vacsorán a közép-európai térséggel foglalkozó brit külügyi referens kérdezte ugyanezt, csak Romániával kapcsolatban. Szóval a helyzet katasztrofális, de talán ma már az Európai Parlamentben Gál Kingáéknak és másoknak köszönhetően kezd tisztulni a kép legalábbis azokban a képviselőkben, akik külügyekkel foglalkoznak. Nem biztos, hogy a többiekben is, és így persze hogy nem tudunk támogatókat találni fontos nemzeti ügyeink megoldásában.
Mi az, amivel most foglalkozik, természetesen azon kívül, hogy a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatójaként van tennivalója elég, de hasonló műsorra, vagy könyvre készül-e?
Írok most is, őszre jelenik meg új könyvem „Magyarok Kárpát-medencében” címmel, de fő tevékenységem most az intézetünk. Vagy 27-28 évig dolgoztam külpolitikai, ezen belül nemzetpolitikai területen, s ebben legfőbb törekvésem az, hogy az elszakított területeken élő nemzetrészeknek autonómiát kell teremteni. Személyelvű, kulturális vagy területi autonómiát, illetve ezek kombinációját, teljes körűen. És eltelt negyedszázad, s még mindig nagyon messze van az autonómia. Csíráit láthatjuk a Vajdaságnak nevezett Bácskában, de ez még csak a kezdet. A székelyek is harcolnak érte, ez napirenden van nálunk, de a bukaresti parlamentben még nem. Sajnos, rövid időn belül nem látom a lehetőséget, hogy megvalósuljon. Ugyanakkor rohamosan fogy a magyarság az elcsatolt területeken. Ezért az a felismerés vezetett a Kisebbségi Jogvédő Intézethez, hogy tűzoltó munkát kell végeznünk, addig is, amíg megvalósul az autonómia, amelyről mint célról nem mondunk le. Két dologra kell koncentrálnunk: megélhetés és jogbiztonság. Tehát, hogy legyen munkájuk, emberi élethez való jövedelmük a magyaroknak a szülőföldjükön. Ez nagyon komplex probléma, ebben a magyar államnak, magyar vállalkozóknak is segíteniük kell.
Ez túl nagy terület egy ilyen kis civil szervezetnek mint a miénk, de a jogbiztonság ügyét vállalni tudjuk. Azt, hogy minden magyarnak legyen jogbiztonsága, ha magyarsága vagy vélhetően magyarsága miatt – gondolom, értik, mire utalok – jogsérelem éri, akkor ne maradjon védtelenül. Ezért intézetünk keretein belül az elszakított területeken körben a Kárpát-medencében ingyenes jogsegély szolgálatot biztosítunk. Ez azt jelenti, hogy bárki, akit sérelem ér, bemehet irodánkba, ahol tanácsot, segítséget kap térítésmentesen. És ha bírósági ügy lenne, akkor a jogi képviseletet – szintén ingyenesen – az ott élő ügyvédeink biztosítják. Nyári egyetemeken képezzük tovább a joghallgatókat, kezdő jogászokat a feladat ellátására. És itt hadd mondjam reklámként, hogy a www.kji.hu honlapon minden további információ rendelkezésre áll.
Visszatérve a most megjelent könyvére, amelynek televíziós interjúi óta hét-tizenkét év telt el, ez kinek hosszú, kinek rövid idő személyesen is, a körülmények változásához képest is. Mikor befejezte az összeállítást, mit érzett, mennyit változtatott az idő múlása az akkor elhangzottakon? Megmaradtak-e az akkori problémák, vagy megoldódtak, megőrizték vagy elveszítették aktualitásukat?
Ezt döntsék el az olvasók. Abban segítem a tájékozódást, hogy minden beszélgetés végén megjelölöm az időpontját. Mert csak úgy lehet értékelni, ha visszagondolunk, hogy akkor ki volt kormányon, milyen politikai, gazdasági, társadalmi viszonyok voltak az országban. Nyilván néhány dolgon már túl vagyunk, amit akkor nagyon sötéten láttunk, de fontos, hogy az olvasó bele tudjon helyezkedni abba az időbe, világba, amiben a beszélgetés készült. Az ítéletet, értékelést rábízom az olvasóra.
Cservenka Judit - Felvidék.ma
A fenti címmel jelent meg Csóti György könyve az idei Ünnepi Könyvhétre. A szerzőt a Vörösmarty téren, egy könyvsátor előtt kerestük fel, ahol egy órán át dedikálta kötetét. Utána szívesen beszélt róla olvasóinknak.
Eléggé mellbevágó címet választott, mert mindenki, aki egy kicsit is érzékeny arra, hogy hol él, milyen kultúrában született és milyen nyelven beszél, annak fontos nemzetünk sorsa. Nyilván sokan követték néhány éve az Unio című tévéműsort, amelyben Csóti György a riporter szerepét vállalva beszélgetett az általa meghívott személyiségekkel.
Hat év: 2005 és 2011 között volt 207 adás, abból válogattam ki 41-et. Nehéz volt kiválasztani, mert annyi kitűnő emberrel beszélgettem, de így is örülök, hogy megjelenhetett közülük a könyvben negyvenegy. Három témakör köré csoportosítottam a válogatást: az értelmiség felelőssége, a másik a politikus kötelessége és a harmadik a kultúra nemzetmentő szerepe.
A megszólaltatottak között vannak, akik kétszer is szerepelnek…
Sőt! Csoóri Sándor, Duray Miklós és Szörényi Levente háromszor is.
Szörényin kicsit csodálkozom.
Az István a király miatt egyértelmű volt, hogy szerepel a műsorban, aztán a Holdvilág-árok kutatásai miatt lett újból szereplő, ő sok izgalmas témát előhoz a régi történelemből, például a pozsonyi csatát, amelyről alig esik szó. Egyáltalán, a honfoglalás és István közti időszakot nagyon elhanyagolja a történetírásunk. Pedig a Pozsonyi Csata, 907-ben, voltaképpen a honfoglalás befejezése volt.
És állítólag tananyag a West Point Akadémián, nálunk talán nincs is a tankönyvekben.
Most már jelent meg róla könyv, beszélünk róla, mert jó tudni, hogy 907-ben a frank uralkodó vezetésével összeurópai hadak indultak el a magyarok ellen, hogy kisöpörjék innen. A Duna két partján vonultak fel, a folyón pedig a hajók a lőszerekkel, élelmiszerrel megrakodva. A magyarok talán tizedannyian voltak, mégis súlyos csapást mértek rájuk, úgyhogy menekültek innen, óriási volt a veszteségük, aztán 70 évig nem merészkedtek a környékre.
A pozsonyi csatáról érdemes lenne hosszabban beszélgetni, hiszen egyik meghatározó eseménye volt az Árpád-kornak, de azért is, hogy hogyan foglalkozunk ma a történelmünkkel, és mit tartunk fontosnak belőle, illetve mit nem. S ezzel máris visszakanyarodtunk a könyvéhez, amelyben az Értelmiség felelőssége fejezetben van egy beszélgetése a Kanadában élő Magyaródy Szabolccsal a nemzet propaganda kérdéséről. Hát ez a gond az interjú óta sem oldódott meg.
Sajnos, nemzetpropaganda száz éve nincs Magyarországon. A hiba és a mulasztás a 19-20. század fordulójáig megy vissza. Az okainak elemzése meghaladná ennek a beszélgetésnek a kereteit, de azt le kell szögeznem, hogy a nemzetpropaganda hiánya nagyon súlyos mulasztása a magyar politikának, külpolitikának, hiszen kedves barátaink északon és délkeleten, csehek, románok – a szlovákok később kerültek a képbe – hihetetlenül nagy propagandát fejtettek ki a magyarokkal szemben – hazugságokkal, történelmi hamisításokkal. Magyaródy Szabolcs egy igazi szürke eminenciás, közel 90 évével óriási energiával dolgozik, kanadai, egyesült államokbeli nyugdíjas magyarok pénzén adnak ki könyveket, újságot, szerkeszt honlapot, amelyekben a történelmi igazságot, másrészt a jelenlegi helyzetet tárja fel. Önfeláldozóan végzi fontos munkáját, sajnos nem eléggé ismert a neve, de ő nem is azért dolgozik, hanem hogy a magyarság jó hírét keltse a nyugati világban.
Egyik páratlanul fontos akciója, hogy a szomszédos országok nyelvén megjelentette a Kárpát-medencében együtt élő nemzetek, nemzetiségek hiteles történetét. Egyébként miért jobb az ő nemzetpolitikájuk?
Egyrészt mert van, mert csinálják. Ilyen egyszerű. Hogy jobb-e, abban nem vagyok biztos, mert amikor kiderülnek a hamisítások, hazugságok, az visszaüt. Sajnos, olyan alattomos módszerekkel dolgoztak a 20. században, lehet, hogy még ma is, hogy például kilopják a nyugati egyetemi könyvtárakból, nagy közkönyvtárakból azokat a könyveket, amelyek a magyarságot kedvező színben tüntethetnék fel, mert a valóságot írják. Úgy értem a kilopást, hogy kikölcsönzik és nem viszik vissza. Kifizetik az árát, mondván, hogy elveszett. Ezt ügynökök csinálják. De az sem ritka, hogy a csak helyben olvasható munkákból, például kódexekből kimetszik azokat a lapokat, amelyek a középkori Magyarországról hiteles képet adnak. Ezzel párhuzamosan saját könyveikkel elárasztják a világot, nem is eladásra szánva, hanem ajándékként. Ha az ember bemegy egy amerikai könyvtárba és beüti, mondjuk Masaryk nevét, akkor a gép rögtön 250 címet kidob, de ha beírja, hogy Bethlen István vagy akár Antall József, akkor nulla a találat, esetleg egy.
Ön azt mondta, hogy a hamisítás visszaüt. Ne haragudjon, de ezzel vitatkoznom kell. Lehet, hogy nyugati egyetemek professzori köreiben mosolyognak például a dákoromán elméleten, bizonyára cáfolják is, de ez a nagyközönséghez nem jut el.
Ennél is rosszabb a helyzet. Gál Kingával beszélgetek a Politikus felelőssége című fejezetben, s ő mesélte, hogy egy képviselőtársa az Európai Parlamentben pár éve azt kérdezte tőle, hogy a magyarok mikor települtek át Szlovákiába, milyen politikai, gazdasági okból? Kérdezte ezt 2006-ban! Ehhez képest az én élményem régebbi, tőlem 1991-ben egy londoni hivatalos vacsorán a közép-európai térséggel foglalkozó brit külügyi referens kérdezte ugyanezt, csak Romániával kapcsolatban. Szóval a helyzet katasztrofális, de talán ma már az Európai Parlamentben Gál Kingáéknak és másoknak köszönhetően kezd tisztulni a kép legalábbis azokban a képviselőkben, akik külügyekkel foglalkoznak. Nem biztos, hogy a többiekben is, és így persze hogy nem tudunk támogatókat találni fontos nemzeti ügyeink megoldásában.
Mi az, amivel most foglalkozik, természetesen azon kívül, hogy a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatójaként van tennivalója elég, de hasonló műsorra, vagy könyvre készül-e?
Írok most is, őszre jelenik meg új könyvem „Magyarok Kárpát-medencében” címmel, de fő tevékenységem most az intézetünk. Vagy 27-28 évig dolgoztam külpolitikai, ezen belül nemzetpolitikai területen, s ebben legfőbb törekvésem az, hogy az elszakított területeken élő nemzetrészeknek autonómiát kell teremteni. Személyelvű, kulturális vagy területi autonómiát, illetve ezek kombinációját, teljes körűen. És eltelt negyedszázad, s még mindig nagyon messze van az autonómia. Csíráit láthatjuk a Vajdaságnak nevezett Bácskában, de ez még csak a kezdet. A székelyek is harcolnak érte, ez napirenden van nálunk, de a bukaresti parlamentben még nem. Sajnos, rövid időn belül nem látom a lehetőséget, hogy megvalósuljon. Ugyanakkor rohamosan fogy a magyarság az elcsatolt területeken. Ezért az a felismerés vezetett a Kisebbségi Jogvédő Intézethez, hogy tűzoltó munkát kell végeznünk, addig is, amíg megvalósul az autonómia, amelyről mint célról nem mondunk le. Két dologra kell koncentrálnunk: megélhetés és jogbiztonság. Tehát, hogy legyen munkájuk, emberi élethez való jövedelmük a magyaroknak a szülőföldjükön. Ez nagyon komplex probléma, ebben a magyar államnak, magyar vállalkozóknak is segíteniük kell.
Ez túl nagy terület egy ilyen kis civil szervezetnek mint a miénk, de a jogbiztonság ügyét vállalni tudjuk. Azt, hogy minden magyarnak legyen jogbiztonsága, ha magyarsága vagy vélhetően magyarsága miatt – gondolom, értik, mire utalok – jogsérelem éri, akkor ne maradjon védtelenül. Ezért intézetünk keretein belül az elszakított területeken körben a Kárpát-medencében ingyenes jogsegély szolgálatot biztosítunk. Ez azt jelenti, hogy bárki, akit sérelem ér, bemehet irodánkba, ahol tanácsot, segítséget kap térítésmentesen. És ha bírósági ügy lenne, akkor a jogi képviseletet – szintén ingyenesen – az ott élő ügyvédeink biztosítják. Nyári egyetemeken képezzük tovább a joghallgatókat, kezdő jogászokat a feladat ellátására. És itt hadd mondjam reklámként, hogy a www.kji.hu honlapon minden további információ rendelkezésre áll.
Visszatérve a most megjelent könyvére, amelynek televíziós interjúi óta hét-tizenkét év telt el, ez kinek hosszú, kinek rövid idő személyesen is, a körülmények változásához képest is. Mikor befejezte az összeállítást, mit érzett, mennyit változtatott az idő múlása az akkor elhangzottakon? Megmaradtak-e az akkori problémák, vagy megoldódtak, megőrizték vagy elveszítették aktualitásukat?
Ezt döntsék el az olvasók. Abban segítem a tájékozódást, hogy minden beszélgetés végén megjelölöm az időpontját. Mert csak úgy lehet értékelni, ha visszagondolunk, hogy akkor ki volt kormányon, milyen politikai, gazdasági, társadalmi viszonyok voltak az országban. Nyilván néhány dolgon már túl vagyunk, amit akkor nagyon sötéten láttunk, de fontos, hogy az olvasó bele tudjon helyezkedni abba az időbe, világba, amiben a beszélgetés készült. Az ítéletet, értékelést rábízom az olvasóra.
Cservenka Judit - Felvidék.ma
2017. június 13.
Megtartó kapcsok
Öröm az egykor egy önkormányzat irányította hármas településnek, Sepsikőröspataknak, Kálnoknak és az azóta önálló utakon járó Árkosnak, hogy nem fogyó baráti szeretettel ápolja azt a testvértelepülési kapcsolatot, amely negyedszázada jött létre a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Mezőtúr városa és a mi három sepsiszéki falunk között.
Az alföldi erdőtelepítés atyja, Kaán Károly (1867–1940) születésének 125. évfordulója és a negyedszázados baráti viszony volt az, ami miatt tőlünk is egy küldöttség utazott a kettős évfordulón abba a városba, amelyet többszálú régi kapcsolatok is fűznek Háromszékhez. Kaán Károly munkásságában mondhatni hasonmása volt az erdőtörvény atyjának, a sepsikőröspataki és kálnoki Bedő Albertnek. „Azt tekintem feladatomul, hogy tájékoztatást nyújtsak a természet kultusza mindenrendű művelőjének, felköltsem az érdeklődését a természetvédelem és a természeti emlékek gondozására, természeti kincseink védelmére” – mondta és írta 1931-ben Kaán Károly.
A mi hármas településünket több emlék köti Mezőtúrhoz. Az ottani református kollégium tanára volt Árkosi Benkő Gyula, az egyik terem az ő nevét viseli. Árkoson a Kaán Károly Alapítvány állított emléktáblát. Mezőtúr történetének kutatói, jelesen levéltárosai a bodoki Fodor fivérek voltak, egykori önkormányzatának „jogtudora” pedig sepsikőröspataki Asztalos György jogász, akinek szép emléktábla örökíti meg nevét szülőfalujában. Történelmi szálak ezek, amelyek serkentői a hármas település jelenlegi kapcsolatainak is. Nem beszélve a lepergett negyedszázad lelki-baráti kötődéseiről, amelyek már mély gyökeret hajtottak! A XXV. országos természet- és környezetismereti versenyen a mai Magyarország 25 iskolájának tanulócsoportjai vetélkedőn emlékeztek Kaán Károlyra abban a mezőtúri református kollégiumban, amely az ország egyik legrégibb történelmi skólája, hiszen alapítása 1530-ra nyúlik vissza. A kollégium a helybeli református egyházközség tulajdona, a mezőtúri tanulók ez alkalommal is színvonalas emlékműsorral idézték a reformáció félezredik évfordulójának jelentőségét, és dr. Krizsán Józsefné Józsa Piroska, a hármas település kedves Piroska nénije beszélt a verseny 25 éves történetéről és hozadékáról. Túl azon, hogy a vetélkedőn tiszteletét tette a téma számos magyarországi tudós személyisége, számunkra elégtétel volt, hogy – a szabályok miatt ugyan versenyen kívül – a sepsikőröspataki Kálnoky Ludmilla Általános Iskola két ötödik osztályos tanulója, Marhát Apollónia és Bálint Balázs is sikerrel vett részt, bemutatták a községközpont természeti értékeit, azok védelmének fontosságát. Felkészítő tanáruk Gaál Zsuzsa volt. A jubileum három napra terjedő programjának része volt az a terepgyakorlat, amelynek hozadékára sokáig visszaemlékezünk. A Szabadszállás – a Hortobágy egy részének megtekintése –, Karcag és Tiszaigar települések útvonalán megszervezett terepgyakorlatot az útvonal kitűnő ismerője és idegenvezető szakembere, dr. Tóth Albert vezette. Számunkra az amúgy egyhangúnak hitt Hortobágy marad emlékezetes, nem is gondoltuk volna, hogy annyira változatos és ritka fajokkal bővelkedő növényvilágon legel ott a gulya. Élmény volt a kánikulai árnyékban ismerkedni a szabadszállási Erzsébet liget faritkaságaival, a karcagi, de különösképpen a tiszaigari nagy kiterjedésű arborétummal. Mindvégig madárdal kísért bennünket, a környék madárvilágának jó ismerői intettek mindenhol csendre, hogy hallgathassuk a vidáman éneklők csicsergését-dalait. A Tiszaigari Arborétum a Tisza-tó közelében található. Története 1867-ig vezethető vissza, amikor Széky Péter sétakert építésébe kezdett. A kéthektáros területet lépésenként húszhektárosra bővítették, az év minden napján látogatható. Az arborétum fő funkciója, hogy megőrizze a keményfaligetek megmaradt egyedeit, és azokat a növénykert más hazai és tájidegen fajaival együtt gondozza, fejlessze. Jelenleg több mit 400 növényfaj tekinthető meg benne. Az arborétum természetvédelmi terület. A magyar vendégszeretettel is itt, a csoda világában ismerkedtünk, ahol a tudomány mellett a terített asztalon ízleltük az igazi magyar sertéspörköltet, a lekváros buktát, nemkülönben a homoki szőlők levét. Az arborétum szélén, a Tiszai-hátság változatos vidékén fotózhattuk Mátyás király tölgyfáját. Az évszázados fához itt is monda kötődik. Amikor a király erre járt, ennek a fának az árnyékában pihent meg, itt sütötte meg szalonnáját. Védett fának nyilvánították – tájékoztatott Blaskó Mihály, az egység igazgatója, aki maga is szakember, mint Erdély-ismerő szeretettel fogadott, hiszen néhány évvel ezelőtt a marosvásárhelyi Sapientia egyetemen a fásítási és kertészmérnöki órák előadója volt. A mezőtúri nagy vetélkedőn a gyermekek remekeltek mind természetismeretből, mind előadó-művészetből. Volt, aki a Verpeléti Várhegyet, más a virginiai holdrutát, lakóhelyét, Zombát, Csepel szépségeit és rémségeit, a Zselici erdő varázslatos vidékét, a rábaközi tájat, a Naszály-hegy természeti értékeit, a szarkát mutatta be. Képviseltette magát a jubileumon a földművelésügyi minisztérium, a kollégium vezetősége, Mezőtúr önkormányzata, az Ásotthalmi Erdészeti Szakközépiskola, az Országos Erdészeti Egyesület és Sepsikőröspatak önkormányzata Kisgyörgy Sándor polgármester és erdész személyében. A háromszéki három település és Mezőtúr kapcsolatának ünnepi felidézésére július 22-én a Kőröspataki napok alkalmával kerül sor, ahol jelen lesznek mindazok, akik ennek ottani és helyi megteremtői-fenntartói voltak és azok ma is.
Kisgyörgy Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Öröm az egykor egy önkormányzat irányította hármas településnek, Sepsikőröspataknak, Kálnoknak és az azóta önálló utakon járó Árkosnak, hogy nem fogyó baráti szeretettel ápolja azt a testvértelepülési kapcsolatot, amely negyedszázada jött létre a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Mezőtúr városa és a mi három sepsiszéki falunk között.
Az alföldi erdőtelepítés atyja, Kaán Károly (1867–1940) születésének 125. évfordulója és a negyedszázados baráti viszony volt az, ami miatt tőlünk is egy küldöttség utazott a kettős évfordulón abba a városba, amelyet többszálú régi kapcsolatok is fűznek Háromszékhez. Kaán Károly munkásságában mondhatni hasonmása volt az erdőtörvény atyjának, a sepsikőröspataki és kálnoki Bedő Albertnek. „Azt tekintem feladatomul, hogy tájékoztatást nyújtsak a természet kultusza mindenrendű művelőjének, felköltsem az érdeklődését a természetvédelem és a természeti emlékek gondozására, természeti kincseink védelmére” – mondta és írta 1931-ben Kaán Károly.
A mi hármas településünket több emlék köti Mezőtúrhoz. Az ottani református kollégium tanára volt Árkosi Benkő Gyula, az egyik terem az ő nevét viseli. Árkoson a Kaán Károly Alapítvány állított emléktáblát. Mezőtúr történetének kutatói, jelesen levéltárosai a bodoki Fodor fivérek voltak, egykori önkormányzatának „jogtudora” pedig sepsikőröspataki Asztalos György jogász, akinek szép emléktábla örökíti meg nevét szülőfalujában. Történelmi szálak ezek, amelyek serkentői a hármas település jelenlegi kapcsolatainak is. Nem beszélve a lepergett negyedszázad lelki-baráti kötődéseiről, amelyek már mély gyökeret hajtottak! A XXV. országos természet- és környezetismereti versenyen a mai Magyarország 25 iskolájának tanulócsoportjai vetélkedőn emlékeztek Kaán Károlyra abban a mezőtúri református kollégiumban, amely az ország egyik legrégibb történelmi skólája, hiszen alapítása 1530-ra nyúlik vissza. A kollégium a helybeli református egyházközség tulajdona, a mezőtúri tanulók ez alkalommal is színvonalas emlékműsorral idézték a reformáció félezredik évfordulójának jelentőségét, és dr. Krizsán Józsefné Józsa Piroska, a hármas település kedves Piroska nénije beszélt a verseny 25 éves történetéről és hozadékáról. Túl azon, hogy a vetélkedőn tiszteletét tette a téma számos magyarországi tudós személyisége, számunkra elégtétel volt, hogy – a szabályok miatt ugyan versenyen kívül – a sepsikőröspataki Kálnoky Ludmilla Általános Iskola két ötödik osztályos tanulója, Marhát Apollónia és Bálint Balázs is sikerrel vett részt, bemutatták a községközpont természeti értékeit, azok védelmének fontosságát. Felkészítő tanáruk Gaál Zsuzsa volt. A jubileum három napra terjedő programjának része volt az a terepgyakorlat, amelynek hozadékára sokáig visszaemlékezünk. A Szabadszállás – a Hortobágy egy részének megtekintése –, Karcag és Tiszaigar települések útvonalán megszervezett terepgyakorlatot az útvonal kitűnő ismerője és idegenvezető szakembere, dr. Tóth Albert vezette. Számunkra az amúgy egyhangúnak hitt Hortobágy marad emlékezetes, nem is gondoltuk volna, hogy annyira változatos és ritka fajokkal bővelkedő növényvilágon legel ott a gulya. Élmény volt a kánikulai árnyékban ismerkedni a szabadszállási Erzsébet liget faritkaságaival, a karcagi, de különösképpen a tiszaigari nagy kiterjedésű arborétummal. Mindvégig madárdal kísért bennünket, a környék madárvilágának jó ismerői intettek mindenhol csendre, hogy hallgathassuk a vidáman éneklők csicsergését-dalait. A Tiszaigari Arborétum a Tisza-tó közelében található. Története 1867-ig vezethető vissza, amikor Széky Péter sétakert építésébe kezdett. A kéthektáros területet lépésenként húszhektárosra bővítették, az év minden napján látogatható. Az arborétum fő funkciója, hogy megőrizze a keményfaligetek megmaradt egyedeit, és azokat a növénykert más hazai és tájidegen fajaival együtt gondozza, fejlessze. Jelenleg több mit 400 növényfaj tekinthető meg benne. Az arborétum természetvédelmi terület. A magyar vendégszeretettel is itt, a csoda világában ismerkedtünk, ahol a tudomány mellett a terített asztalon ízleltük az igazi magyar sertéspörköltet, a lekváros buktát, nemkülönben a homoki szőlők levét. Az arborétum szélén, a Tiszai-hátság változatos vidékén fotózhattuk Mátyás király tölgyfáját. Az évszázados fához itt is monda kötődik. Amikor a király erre járt, ennek a fának az árnyékában pihent meg, itt sütötte meg szalonnáját. Védett fának nyilvánították – tájékoztatott Blaskó Mihály, az egység igazgatója, aki maga is szakember, mint Erdély-ismerő szeretettel fogadott, hiszen néhány évvel ezelőtt a marosvásárhelyi Sapientia egyetemen a fásítási és kertészmérnöki órák előadója volt. A mezőtúri nagy vetélkedőn a gyermekek remekeltek mind természetismeretből, mind előadó-művészetből. Volt, aki a Verpeléti Várhegyet, más a virginiai holdrutát, lakóhelyét, Zombát, Csepel szépségeit és rémségeit, a Zselici erdő varázslatos vidékét, a rábaközi tájat, a Naszály-hegy természeti értékeit, a szarkát mutatta be. Képviseltette magát a jubileumon a földművelésügyi minisztérium, a kollégium vezetősége, Mezőtúr önkormányzata, az Ásotthalmi Erdészeti Szakközépiskola, az Országos Erdészeti Egyesület és Sepsikőröspatak önkormányzata Kisgyörgy Sándor polgármester és erdész személyében. A háromszéki három település és Mezőtúr kapcsolatának ünnepi felidézésére július 22-én a Kőröspataki napok alkalmával kerül sor, ahol jelen lesznek mindazok, akik ennek ottani és helyi megteremtői-fenntartói voltak és azok ma is.
Kisgyörgy Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. június 13.
Nehezen került vissza a magyar felirat
Hosszas egyeztetés után ismét kikerült a Kolozs megyei Méra bejáratához a kétnyelvű, a román és a magyar megnevezést is tartalmazó helységnévtábla, amelyet útfelújításra hivatkozva távolítottak el, a munkálatok után viszont csak a román feliratot tették vissza – tájékoztatott közleményében az RMDSZ. Csoma Botond, a szövetség Kolozs megyei szervezetének elnöke rámutatott: Kisbács község – amelyhez Méra tartozik – RMDSZ-es tanácsosai többször is jelezték a polgármesternek a hiányosságot, de a probléma nem oldódott meg.
Csoma Botond ezért két beadványt is benyújtott a prefektúrára, és személyesen felvette a kapcsolatot Florin Mureşan elöljáróval, míg végül megoldódott a magyar felirat kérdése. Az elmúlt időszakban az RMDSZ Kolozs megyei szervezete összesítette azokat a településeket, ahol nem tartják be a közigazgatási törvény anyanyelvhasználatra vonatkozó előírásait, noha a kisebbség aránya eléri a 20 százalékot. Ezeken a településeken a helyi tanácsosok segítségével kívánják betartatni a jogszabályt, ha pedig ez nem vezet eredményre, a mérai ügyhöz hasonlóan a prefektushoz fordulnak. (Krónika)
ANTISZEMITA FALFIRKÁK. Antiszemita feliratok jelentek meg a kolozsvári neológ zsinagóga falán. Schwartz Róbert, a Kolozsvári Zsidó Hitközség elnöke arról tájékoztatott, hogy a rendőrségen és más illetékes hatóságoknál is panaszt tesz ez ügyben. Mint elmondta, a zsinagóga (amely egyben a haláltáborokban elpusztult észak-erdélyi zsidóság emléktemploma is) utcára néző falán holokauszttagadó felirat és egy áthúzott Dávid-csillag jelent meg. „Nagyon súlyos, ami történt” – tette hozzá a zsidó hitközség elnöke. Holocaust never happened – olvasható a zsinagóga falán, valamint a fekete festékkel áthúzott Dávid-csillag alatt ez a felirat: Toate cele bune (Minden jót). A kolozsvári neológ zsinagógát 1887-ben építették, a templom ma műemlék. (Agerpres)
LEZUHANT EGY MIG. Gyakorlórepülés közben lezuhant tegnap a román légierő egy MiG–21 LanceR típusú repülőgépe a Fekete-tenger partvidékén, a Konstancát kiszolgáló Mihail Kogălniceanu repülőtértől néhány kilométernyi távolságra. A pilóta katapultált. A védelmi minisztérium közleménye szerint a gép a bolgár légierővel közösen szervezett Thracian Eagle 2017 hadgyakorlaton vett részt, leszálláshoz készülődött, amikor a pilóta súlyos motorhibát jelentett. A MiG–21-es a lakott térségektől távol zuhant le és kiégett. A konstancai mentőszolgálat a pilótát a roncs közelében eszméletlen állapotban találta, később azonban magához tért, állapota stabil. A hírtelevíziók értesülései szerint a pilóta súlyos gerincsérülést szenvedett. Az utóbbi két évtizedben a román légierő több mint húsz MiG–21-ese hajtott végre kényszerleszállást vagy zuhant le. A korábban 110 vadászgépből álló flottában mára körülbelül 30–40 harcképes gép maradt. (MTI) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Hosszas egyeztetés után ismét kikerült a Kolozs megyei Méra bejáratához a kétnyelvű, a román és a magyar megnevezést is tartalmazó helységnévtábla, amelyet útfelújításra hivatkozva távolítottak el, a munkálatok után viszont csak a román feliratot tették vissza – tájékoztatott közleményében az RMDSZ. Csoma Botond, a szövetség Kolozs megyei szervezetének elnöke rámutatott: Kisbács község – amelyhez Méra tartozik – RMDSZ-es tanácsosai többször is jelezték a polgármesternek a hiányosságot, de a probléma nem oldódott meg.
Csoma Botond ezért két beadványt is benyújtott a prefektúrára, és személyesen felvette a kapcsolatot Florin Mureşan elöljáróval, míg végül megoldódott a magyar felirat kérdése. Az elmúlt időszakban az RMDSZ Kolozs megyei szervezete összesítette azokat a településeket, ahol nem tartják be a közigazgatási törvény anyanyelvhasználatra vonatkozó előírásait, noha a kisebbség aránya eléri a 20 százalékot. Ezeken a településeken a helyi tanácsosok segítségével kívánják betartatni a jogszabályt, ha pedig ez nem vezet eredményre, a mérai ügyhöz hasonlóan a prefektushoz fordulnak. (Krónika)
ANTISZEMITA FALFIRKÁK. Antiszemita feliratok jelentek meg a kolozsvári neológ zsinagóga falán. Schwartz Róbert, a Kolozsvári Zsidó Hitközség elnöke arról tájékoztatott, hogy a rendőrségen és más illetékes hatóságoknál is panaszt tesz ez ügyben. Mint elmondta, a zsinagóga (amely egyben a haláltáborokban elpusztult észak-erdélyi zsidóság emléktemploma is) utcára néző falán holokauszttagadó felirat és egy áthúzott Dávid-csillag jelent meg. „Nagyon súlyos, ami történt” – tette hozzá a zsidó hitközség elnöke. Holocaust never happened – olvasható a zsinagóga falán, valamint a fekete festékkel áthúzott Dávid-csillag alatt ez a felirat: Toate cele bune (Minden jót). A kolozsvári neológ zsinagógát 1887-ben építették, a templom ma műemlék. (Agerpres)
LEZUHANT EGY MIG. Gyakorlórepülés közben lezuhant tegnap a román légierő egy MiG–21 LanceR típusú repülőgépe a Fekete-tenger partvidékén, a Konstancát kiszolgáló Mihail Kogălniceanu repülőtértől néhány kilométernyi távolságra. A pilóta katapultált. A védelmi minisztérium közleménye szerint a gép a bolgár légierővel közösen szervezett Thracian Eagle 2017 hadgyakorlaton vett részt, leszálláshoz készülődött, amikor a pilóta súlyos motorhibát jelentett. A MiG–21-es a lakott térségektől távol zuhant le és kiégett. A konstancai mentőszolgálat a pilótát a roncs közelében eszméletlen állapotban találta, később azonban magához tért, állapota stabil. A hírtelevíziók értesülései szerint a pilóta súlyos gerincsérülést szenvedett. Az utóbbi két évtizedben a román légierő több mint húsz MiG–21-ese hajtott végre kényszerleszállást vagy zuhant le. A korábban 110 vadászgépből álló flottában mára körülbelül 30–40 harcképes gép maradt. (MTI) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. június 13.
Találkozások (Békési levelek)
A besűrűsödött június találkozások sorát hozta. Előbb Rimaszombat, ahová a Katolikus Értelmiségiek Szövetségének elnöksége „rándult ki” együttműködési szerződést kötni az ottani hasonszőrű mintegy 90 fős csapattal. Egykoron szimplán Felvidék, ma Szlovákia. Egykoron a lakosság 98 százaléka magyar, mára ez 35-re apadt. Kivándorlás, fejlesztések hiánya, államnyelven csaknem minden.
De a főtéren magyar könyvesbolt, ahol a legbelső teremben megtalálhatók minden egykori „történelmi” terület könyvkiadóinak anyanyelvi kiadványai. És egy nem fiatal, de elszánt társaság, akik – elmondásuk szerint – próbálják visszaszerezni a tartásukat. S ez nagy szó. No, meg a katolikus templom, ahol ugyan nincs magyar pap, de van magyar mise. Úgy, hogy a szlovák lelkész megtanult magyarul. Kicsit palócosan, de lelkesen és szépen beszélve. Le a kalappal előtte.
Aztán Kolozsvár, ahol nemcsak KÉSZ-esként, nemcsak erdélyi születésűként, hanem békésiként is köszöntöttek minket Sándor-Kerestély Feri barátommal, mert megtisztelő feladatként elkísérhettük országos elnökünket és irodavezetőnket. Az utazás célja ugyanaz volt, mint Rimaszombaton: aláírni a megállapodást a mi szervezetünk és a nemrég megalakult Keresztény Értelmiségi Kör Kolozsvár nevű szervezettel. No meg az is, amit Felvidéken is megtettünk: bemutatni kiadványunkat, a Kárpát-medencei Népénektár című vaskos és szép könyvet, amely régiónként (anyaország, Felvidék, Kárpátalja, Délvidék és Erdély) 50–50 olyan népi egyházi éneket tartalmaz, amelyeket ilyen terítésben és merítésben még nem adott ki senki. Szöveg és kotta együtt, tehát mindennapi használatra alkalmas állapotban. Felvidéken a mise alatt és után szólaltatott meg néhányat a helyi kórus. Gyönyörűen. Kolozsváron együtt énekeltük őket, előadók és hallgatók, nézők. Itt ugyanis a Szent Mihály-templomhoz tartozó egyházközség, a Katolikus Nőszövetség és a már emlegetett KÉKK szervezésében Szent László-emlékkonferencia zajlott rangos előadókkal és színvonalas előadásokkal. Itt mondhattam el, hogy 1974-ben suttyó sepsiszentgyörgyi legénykeként miként értem tudatos erdélyi magyarrá, hála a magyar irodalmi olimpia országos szakaszának és az Echinox folyóiratnak. Amúgy a Kincses Kolozsvár most emberi értékeit mutatta meg, hisz Kovács Sándor főesperes úrnak köszönhetően kis csoda született itt. Az anyagi javak mesteri kezelése mellett – s kicsit annak is köszönhetően – a közösségek is virágzanak, ami az elmúlt idők mélypontjai után tényleg üdítő és reményt adó, biztató rezdülése az itteni, de az egész erdélyi magyar közéletnek is. Aztán pár nap, s ismét útra kell kelni, és ismét örömadó, ami erre késztet: a negyvenéves érettségi találkozó az egykoron e szép nevet viselő skólában: Sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium. Az alma mater ódon falai hívnak, s a benne eltöltött életet és embert szabó idők emlékei. No, meg a volt osztálytársak, akikkel az idő teltével nemhogy lazulnának, hanem annál inkább „emberesednek” kapcsolataink. Mert lehet, hogy 1977-ben érettnek nyilvánítottak a nagybetűs életre, de most, 2017-ben értünk valóban oda, hogy igazán megtanuljuk értékelni egymást.
Zajló események, bolondos világ, bohó emberek, mégis, valahogy nagy idő szagú, reményt adó kor epizódja ez.
Pálmai Tamás Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A besűrűsödött június találkozások sorát hozta. Előbb Rimaszombat, ahová a Katolikus Értelmiségiek Szövetségének elnöksége „rándult ki” együttműködési szerződést kötni az ottani hasonszőrű mintegy 90 fős csapattal. Egykoron szimplán Felvidék, ma Szlovákia. Egykoron a lakosság 98 százaléka magyar, mára ez 35-re apadt. Kivándorlás, fejlesztések hiánya, államnyelven csaknem minden.
De a főtéren magyar könyvesbolt, ahol a legbelső teremben megtalálhatók minden egykori „történelmi” terület könyvkiadóinak anyanyelvi kiadványai. És egy nem fiatal, de elszánt társaság, akik – elmondásuk szerint – próbálják visszaszerezni a tartásukat. S ez nagy szó. No, meg a katolikus templom, ahol ugyan nincs magyar pap, de van magyar mise. Úgy, hogy a szlovák lelkész megtanult magyarul. Kicsit palócosan, de lelkesen és szépen beszélve. Le a kalappal előtte.
Aztán Kolozsvár, ahol nemcsak KÉSZ-esként, nemcsak erdélyi születésűként, hanem békésiként is köszöntöttek minket Sándor-Kerestély Feri barátommal, mert megtisztelő feladatként elkísérhettük országos elnökünket és irodavezetőnket. Az utazás célja ugyanaz volt, mint Rimaszombaton: aláírni a megállapodást a mi szervezetünk és a nemrég megalakult Keresztény Értelmiségi Kör Kolozsvár nevű szervezettel. No meg az is, amit Felvidéken is megtettünk: bemutatni kiadványunkat, a Kárpát-medencei Népénektár című vaskos és szép könyvet, amely régiónként (anyaország, Felvidék, Kárpátalja, Délvidék és Erdély) 50–50 olyan népi egyházi éneket tartalmaz, amelyeket ilyen terítésben és merítésben még nem adott ki senki. Szöveg és kotta együtt, tehát mindennapi használatra alkalmas állapotban. Felvidéken a mise alatt és után szólaltatott meg néhányat a helyi kórus. Gyönyörűen. Kolozsváron együtt énekeltük őket, előadók és hallgatók, nézők. Itt ugyanis a Szent Mihály-templomhoz tartozó egyházközség, a Katolikus Nőszövetség és a már emlegetett KÉKK szervezésében Szent László-emlékkonferencia zajlott rangos előadókkal és színvonalas előadásokkal. Itt mondhattam el, hogy 1974-ben suttyó sepsiszentgyörgyi legénykeként miként értem tudatos erdélyi magyarrá, hála a magyar irodalmi olimpia országos szakaszának és az Echinox folyóiratnak. Amúgy a Kincses Kolozsvár most emberi értékeit mutatta meg, hisz Kovács Sándor főesperes úrnak köszönhetően kis csoda született itt. Az anyagi javak mesteri kezelése mellett – s kicsit annak is köszönhetően – a közösségek is virágzanak, ami az elmúlt idők mélypontjai után tényleg üdítő és reményt adó, biztató rezdülése az itteni, de az egész erdélyi magyar közéletnek is. Aztán pár nap, s ismét útra kell kelni, és ismét örömadó, ami erre késztet: a negyvenéves érettségi találkozó az egykoron e szép nevet viselő skólában: Sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium. Az alma mater ódon falai hívnak, s a benne eltöltött életet és embert szabó idők emlékei. No, meg a volt osztálytársak, akikkel az idő teltével nemhogy lazulnának, hanem annál inkább „emberesednek” kapcsolataink. Mert lehet, hogy 1977-ben érettnek nyilvánítottak a nagybetűs életre, de most, 2017-ben értünk valóban oda, hogy igazán megtanuljuk értékelni egymást.
Zajló események, bolondos világ, bohó emberek, mégis, valahogy nagy idő szagú, reményt adó kor epizódja ez.
Pálmai Tamás Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. június 13.
Beszélgetés Novák Csaba Zoltánnal
Kötet a Ceauşescu-rendszer magyarságpolitikájáról
Holtvágányon – a cím kifejező és könnyen értelmezhető, főként az alcím ismeretében: A Ceauşescu-rendszer magyarságpolitikája II. 1975–1989. A Pro-Print Kiadó gondozásában megjelent könyv Novák Csaba Zoltán történész legutóbbi kötete, amelynek ismertetésére múlt héten került sor a marosvásárhelyi Bernády Házban. A fiatal szerzővel a könyvbemutató után beszélgettünk.
– Miért volt fontos számodra ez a téma, milyen forrásokból állítottad össze a kötetet?
– A kötet a 2010–2011-es Aranykorszak című könyvem folytatása, amely a Ceauşescu-rendszer első időszakát dolgozta fel – ebben a második szakaszt taglalom. A rendszer két nagy szakaszból állt, az első 1965-től 1974-ig tartott, és egy viszonylag szabadabb, liberálisabb korszak volt, ha lehet ezt így mondani. A változások a hetvenes évek közepétől jelentkeztek. A legutóbbi kötetem ezt az időszakot mutatja be. Ekkortól olyan rendszer következett, amelyben a pártvezetés magyarságpolitikája jelentős változásokon ment keresztül. Egy általános fordulat részeként a párt szakított az előző időszak politikájával, amelynek keretében a kisebbségeket a saját elitjük által integrálta. A hetvenes évek közepétől mindez megváltozott, fokozatos leépítés következett: a régi elitet, a kisebbségi elitet is lecserélik, helyükre pedig nagyon kis létszámban kerülnek magyar emberek. A teljes elitcserével járt, hogy azokat a magyar kommunista politikusokat, akik mertek szólni a magyarság ügyének érdekében, leváltották, félreállították, helyükre pedig a rendszerhez abszolút lojális és hű kádereket tettek. Ez a folyamat a hetvenes években kezdődött, és oda vezetett, hogy a nyolcvanas évek közepére Románia teljesen elszigetelődött, még a szocialista táboron belül is: nem tért át azokra a reformokra, amelyeket a többi szocialista állam bevezetett, a pártvezetést és a politikát a nacionalizmus határozta meg, diplomáciai hidegháborúban állt Magyarországgal, amelynek egyik következményeként a romániai magyar kisebbséggel szemben nyílt asszimilációs tendenciákkal élt, a magyar közösséget teljesen be akarta olvasztani.
– Hogyan mutatja be mindezt a kötet?
– A könyv a Ceauşescu-rendszer ezen szakaszát két nagy részben tárgyalja. Az egyik rész egy értelmező, elemző fejezet, amely szakmai szempontból általános történészi kutatásnak minősül. A második részben a forrásaimat használom fel, és közlöm: magyarországi és hazai levéltári forrásokból válogattam. E kétrészes felépítésnek köszönhetően azok számára is hasznosnak bizonyulhat a kötet, akik az elemzésre kíváncsiak, és azok is érdeklődéssel forgathatják, akiket a különböző korabeli dokumentumok érdekelnek. A magyar diplomáciai források mellett a román Központi Történeti Levéltárban és a Securitate által készített dokumentumokat őrző CNSAS levéltárából is válogattam, utóbbiból külön fejezetet írtam a kötet elemző részében is: A magyar kérdés mint belbiztonsági kérdés. Ezzel külön is foglalkozom.
– Szenátorként aktívan részt veszel a hazai politikai életben; mikor volt időd ezt a kötetet megírni, összeállítani?
– Ez a kötet annak a hosszú kutatási folyamatnak a lezárása, amelyet a doktori disszertációm során indítottam: egy tízévesnél is hosszabb kutatásról van szó. De a politikai jellegű tevékenységem mellett a történészi munkát továbbra is folytatom. Természetesen nem tudok annyit foglalkozni vele, mint régebben, de eljárok konferenciákra, igyekszem részt venni a szakmai életben, mert a történészi munkát soha nem kívánom abbahagyni.
K. Nagy Botond Népújság (Marosvásárhely)
Kötet a Ceauşescu-rendszer magyarságpolitikájáról
Holtvágányon – a cím kifejező és könnyen értelmezhető, főként az alcím ismeretében: A Ceauşescu-rendszer magyarságpolitikája II. 1975–1989. A Pro-Print Kiadó gondozásában megjelent könyv Novák Csaba Zoltán történész legutóbbi kötete, amelynek ismertetésére múlt héten került sor a marosvásárhelyi Bernády Házban. A fiatal szerzővel a könyvbemutató után beszélgettünk.
– Miért volt fontos számodra ez a téma, milyen forrásokból állítottad össze a kötetet?
– A kötet a 2010–2011-es Aranykorszak című könyvem folytatása, amely a Ceauşescu-rendszer első időszakát dolgozta fel – ebben a második szakaszt taglalom. A rendszer két nagy szakaszból állt, az első 1965-től 1974-ig tartott, és egy viszonylag szabadabb, liberálisabb korszak volt, ha lehet ezt így mondani. A változások a hetvenes évek közepétől jelentkeztek. A legutóbbi kötetem ezt az időszakot mutatja be. Ekkortól olyan rendszer következett, amelyben a pártvezetés magyarságpolitikája jelentős változásokon ment keresztül. Egy általános fordulat részeként a párt szakított az előző időszak politikájával, amelynek keretében a kisebbségeket a saját elitjük által integrálta. A hetvenes évek közepétől mindez megváltozott, fokozatos leépítés következett: a régi elitet, a kisebbségi elitet is lecserélik, helyükre pedig nagyon kis létszámban kerülnek magyar emberek. A teljes elitcserével járt, hogy azokat a magyar kommunista politikusokat, akik mertek szólni a magyarság ügyének érdekében, leváltották, félreállították, helyükre pedig a rendszerhez abszolút lojális és hű kádereket tettek. Ez a folyamat a hetvenes években kezdődött, és oda vezetett, hogy a nyolcvanas évek közepére Románia teljesen elszigetelődött, még a szocialista táboron belül is: nem tért át azokra a reformokra, amelyeket a többi szocialista állam bevezetett, a pártvezetést és a politikát a nacionalizmus határozta meg, diplomáciai hidegháborúban állt Magyarországgal, amelynek egyik következményeként a romániai magyar kisebbséggel szemben nyílt asszimilációs tendenciákkal élt, a magyar közösséget teljesen be akarta olvasztani.
– Hogyan mutatja be mindezt a kötet?
– A könyv a Ceauşescu-rendszer ezen szakaszát két nagy részben tárgyalja. Az egyik rész egy értelmező, elemző fejezet, amely szakmai szempontból általános történészi kutatásnak minősül. A második részben a forrásaimat használom fel, és közlöm: magyarországi és hazai levéltári forrásokból válogattam. E kétrészes felépítésnek köszönhetően azok számára is hasznosnak bizonyulhat a kötet, akik az elemzésre kíváncsiak, és azok is érdeklődéssel forgathatják, akiket a különböző korabeli dokumentumok érdekelnek. A magyar diplomáciai források mellett a román Központi Történeti Levéltárban és a Securitate által készített dokumentumokat őrző CNSAS levéltárából is válogattam, utóbbiból külön fejezetet írtam a kötet elemző részében is: A magyar kérdés mint belbiztonsági kérdés. Ezzel külön is foglalkozom.
– Szenátorként aktívan részt veszel a hazai politikai életben; mikor volt időd ezt a kötetet megírni, összeállítani?
– Ez a kötet annak a hosszú kutatási folyamatnak a lezárása, amelyet a doktori disszertációm során indítottam: egy tízévesnél is hosszabb kutatásról van szó. De a politikai jellegű tevékenységem mellett a történészi munkát továbbra is folytatom. Természetesen nem tudok annyit foglalkozni vele, mint régebben, de eljárok konferenciákra, igyekszem részt venni a szakmai életben, mert a történészi munkát soha nem kívánom abbahagyni.
K. Nagy Botond Népújság (Marosvásárhely)
2017. június 13.
A bánsági etnikumok élő hagyományai
A Bánsági Falumúzeumban június 11-én, vasárnap XVII. alkalommal szervezték meg az Etnikumok Fesztiválját, ahol a megyében élő valamennyi etnikumnak lehetősége nyílt bemutatni népi hagyományait és gasztronómiai különlegességeit. A magyar közösséget a temesvári Bokréta hagyományőrző csoport és az újszentesi Butykos néptánccsoport képviselte a hatalmas érdeklődést kiváltó rendezvényen.
Az Etnikumok Fesztiválja ezúttal is a népviseletbe öltözött hagyományőrző csoportok felvonulásával indult. Az ünnepi menet sorra járta a bánsági etnikumok tájházait, ahol bárki megkóstolhatta a hagyományos nemzeti ételkülönlegességeket. „Idén a szerbek a rendezvény házigazdái – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Szabó Ferenc, a Bokréta hagyományőrző csoport vezetője. – Először hozzájuk tért be díszes menet, utána mi következtünk, mert szomszédok vagyunk a szerbekkel. A babsai tájházban az édes és sós sütemények, pálinkák, borok mellett bográcsossal készültünk, aminek nagy sikere volt: 10 perc alatt 100 adagot osztottunk ki, kóstoló se maradt belőle!”
A felvonulók végül a Falumúzeum szabadtéri színpada elé érkeztek, ahol együtt járták a hórát a különböző etnikumokat képviselő csoportok. Ezután sorra színpadra léptek a házigazda szerb, illetve a cseh, a magyar, a bolgár, a szlovák, a roma, a zsidó, az ukrán és az aromán néptánccsoportok, ízelítőt nyújtva a Bánságban élő etnikumok hagyományos táncaiból. A Szabó Ferenc vezette Kisbokréta néptánccsoport sárközi táncokat mutatott be a Falumúzeum színpadán, amellyel Szegeden idén áprilisban ezüst minősítést nyertek. Az újszentesi Butykos néptánccsoport Bálint József vezetésével sóvidéki táncokat mutatott be (koreográfus Bálint Szilárd).
Az Etnikumok Fesztiválját a Temes Megyei Kulturális és Művészeti Központ szervezte, a Bánsági Falumúzeummal partnerségben, a Temes megyei önkormányzat anyagi támogatásával.
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)
A Bánsági Falumúzeumban június 11-én, vasárnap XVII. alkalommal szervezték meg az Etnikumok Fesztiválját, ahol a megyében élő valamennyi etnikumnak lehetősége nyílt bemutatni népi hagyományait és gasztronómiai különlegességeit. A magyar közösséget a temesvári Bokréta hagyományőrző csoport és az újszentesi Butykos néptánccsoport képviselte a hatalmas érdeklődést kiváltó rendezvényen.
Az Etnikumok Fesztiválja ezúttal is a népviseletbe öltözött hagyományőrző csoportok felvonulásával indult. Az ünnepi menet sorra járta a bánsági etnikumok tájházait, ahol bárki megkóstolhatta a hagyományos nemzeti ételkülönlegességeket. „Idén a szerbek a rendezvény házigazdái – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Szabó Ferenc, a Bokréta hagyományőrző csoport vezetője. – Először hozzájuk tért be díszes menet, utána mi következtünk, mert szomszédok vagyunk a szerbekkel. A babsai tájházban az édes és sós sütemények, pálinkák, borok mellett bográcsossal készültünk, aminek nagy sikere volt: 10 perc alatt 100 adagot osztottunk ki, kóstoló se maradt belőle!”
A felvonulók végül a Falumúzeum szabadtéri színpada elé érkeztek, ahol együtt járták a hórát a különböző etnikumokat képviselő csoportok. Ezután sorra színpadra léptek a házigazda szerb, illetve a cseh, a magyar, a bolgár, a szlovák, a roma, a zsidó, az ukrán és az aromán néptánccsoportok, ízelítőt nyújtva a Bánságban élő etnikumok hagyományos táncaiból. A Szabó Ferenc vezette Kisbokréta néptánccsoport sárközi táncokat mutatott be a Falumúzeum színpadán, amellyel Szegeden idén áprilisban ezüst minősítést nyertek. Az újszentesi Butykos néptánccsoport Bálint József vezetésével sóvidéki táncokat mutatott be (koreográfus Bálint Szilárd).
Az Etnikumok Fesztiválját a Temes Megyei Kulturális és Művészeti Központ szervezte, a Bánsági Falumúzeummal partnerségben, a Temes megyei önkormányzat anyagi támogatásával.
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)
2017. június 13.
Szebeni magyarként képviseli Székelyföldet
Városlátogatásra és sajtótájékoztatóra hívta a székelyudvarhelyi újságírókat Benedek Zakariás szebeni RMDSZ-es parlamenti képviselő, aki Udvarhelyszéken nyert mandátumot. A honatya személyesen kalauzolta végig a történelmi városközponton a sajtó képviselőit, majd a Magyar Házban beszélt az elmúlt időszakban az RMDSZ által is támogatott törvényekről, tervezetekről.
Az építészmérnök diplomával rendelkező politikus számos érdekes információval szolgált, például az ő igazgatósága alatt történt néhány fontos történelmi épület renoválása, restaurálása Szeben központjában. Beszédében kitért a multikulturális városban élő magyarok jelenlegi helyzetére, az éppen most zajló nemzetközi színházfesztiválra, és arra, hogy magyarként miként élik meg a mindennapokat, hogyan illeszkednek be a város életébe, majd a parlamenti tevékenységéről beszélt. „Iktattuk a 215-ös közigazgatási törvényt, amely szerint 20 százalékról 10 százalékra szeretnénk csökkenteni az anyanyelv-használati küszöböt, és szeretnénk bevezetni egy kedvezményes küszöböt: hányan laknak egy településen, milyen kisebbségek élnek és annak függvényében lehessen használni a kisebbség nyelvét. Ellenőrzés alatt szeretnénk ezt tartani, hogy betartják-e vagy sem. Lehetővé tettük az anyanyelv használatát az egészségügyben, illetve a szociális szolgáltatásokat végző intézményekben. Kérni fogjuk, hogy 2018. december elsején hozzák összhangba a romániai törvényeket a gyulafehérvári nyilatkozatban foglalt ígéretekkel, jogszabálytervezetet iktattunk az önkormányzatok pénzügyi autonómiájának erősítéséért. Elfogadták azt a tervezetet is, amely előírja, hogy ki és milyen mértékben felel a közigazgatási dokumentumok aláírásáért, úgy gondoljuk, hogy a felelősséghez társított arányos bérezés visszaszoríthatja a korrupciót.”
A képviselő gyakran felkeresi az udvarhelyszéki települések elöljáróit, és megpróbál segíteni mindenben, amiben segítségét kérik, viszont ha nem az ő hatáskörébe tartozik az adott probléma, továbbítja kollégáinak. „A legtöbb polgármester a vidékfejlesztéssel kapcsolatos kérdésekkel fordul hozzám, úthálózatok, hidak javításának lehetőségeiről érdeklődnek” – fogalmazott Benedek Zakariás.
Nagyálmos Ildikó Nyugati Jelen (Arad)
Városlátogatásra és sajtótájékoztatóra hívta a székelyudvarhelyi újságírókat Benedek Zakariás szebeni RMDSZ-es parlamenti képviselő, aki Udvarhelyszéken nyert mandátumot. A honatya személyesen kalauzolta végig a történelmi városközponton a sajtó képviselőit, majd a Magyar Házban beszélt az elmúlt időszakban az RMDSZ által is támogatott törvényekről, tervezetekről.
Az építészmérnök diplomával rendelkező politikus számos érdekes információval szolgált, például az ő igazgatósága alatt történt néhány fontos történelmi épület renoválása, restaurálása Szeben központjában. Beszédében kitért a multikulturális városban élő magyarok jelenlegi helyzetére, az éppen most zajló nemzetközi színházfesztiválra, és arra, hogy magyarként miként élik meg a mindennapokat, hogyan illeszkednek be a város életébe, majd a parlamenti tevékenységéről beszélt. „Iktattuk a 215-ös közigazgatási törvényt, amely szerint 20 százalékról 10 százalékra szeretnénk csökkenteni az anyanyelv-használati küszöböt, és szeretnénk bevezetni egy kedvezményes küszöböt: hányan laknak egy településen, milyen kisebbségek élnek és annak függvényében lehessen használni a kisebbség nyelvét. Ellenőrzés alatt szeretnénk ezt tartani, hogy betartják-e vagy sem. Lehetővé tettük az anyanyelv használatát az egészségügyben, illetve a szociális szolgáltatásokat végző intézményekben. Kérni fogjuk, hogy 2018. december elsején hozzák összhangba a romániai törvényeket a gyulafehérvári nyilatkozatban foglalt ígéretekkel, jogszabálytervezetet iktattunk az önkormányzatok pénzügyi autonómiájának erősítéséért. Elfogadták azt a tervezetet is, amely előírja, hogy ki és milyen mértékben felel a közigazgatási dokumentumok aláírásáért, úgy gondoljuk, hogy a felelősséghez társított arányos bérezés visszaszoríthatja a korrupciót.”
A képviselő gyakran felkeresi az udvarhelyszéki települések elöljáróit, és megpróbál segíteni mindenben, amiben segítségét kérik, viszont ha nem az ő hatáskörébe tartozik az adott probléma, továbbítja kollégáinak. „A legtöbb polgármester a vidékfejlesztéssel kapcsolatos kérdésekkel fordul hozzám, úthálózatok, hidak javításának lehetőségeiről érdeklődnek” – fogalmazott Benedek Zakariás.
Nagyálmos Ildikó Nyugati Jelen (Arad)
2017. június 13.
Sztána kicsiny közössége nem csügged
Értekezlet az erdélyi református egyház kialakulásáról
A Kalotaszegi Református Egyházmegye Presbiteri Szövetsége tavaszi konferenciáját Sztánán szervezte meg, a református templomban, ahová a megyéhez tartozó egyházközség minden lelkészét, gondnokát és presbitériumát meghívták. A konferenciának „Az erdélyi református egyház kialakulása” címet adták.
Az összejövetel Pap Hunor, sztánai lelkész prédikációjával kezdődött. Az istentisztelet igei alapjául a Zsoltárok 42. fejezetének 6. versét választotta. Igehirdetése fő gondolatát az Istenbe vetett bizalom és hit képezte. Kiemelte, hogy Istennek biztosan van megoldása és útmutatása a megtartatásra. Nem kell félni, nem kell feladni, hiszen olyan sok időn keresztül a népünk megmaradt annak ellenére, hogy voltak mélységek is a történelmünkben. Nem a múltan kell merengni, hanem a jelenben kell megtenni azt, ami erőnkből telik. Nekünk pedig feladatunk példamutatásunkkal rávezetni a népet, hogy bízzon Istenben.
Ezután Kozma Erzsébet sztánai asszonytestvér verses köszöntője következett.
Ezt követően Gál Máté István, a presbiterszövetség elnöke üdvözölte az egybegyűlteket, akit a helyi lelkész követett. Pár mondatban ismertette a sztánai lakosság helyzetét, miszerint a faluban jelenleg 65 magyar és 10-12 román lakos tartózkodik. Hivatalosan 172-en élnek Sztánán, amelyből sajnálatos módon több mint 100-an csak ünnepnapokon látogatnak haza, viszont sok mindent próbálnak tenni a közösségért. Elmondása szerint a fogyatkozás keserűségre adhatna okot, de nem csüggednek, hanem több mindennel próbálkoznak a megmaradás érdekében. Ilyenek a különböző konferenciák, mulatságok, farsangi bál, mely azt a célt szolgálja, hogy minél több ember látogassa meg a kis falut, hiszen ilyen együttlétekből tudnak a tagok erőt meríteni. Sztánán 1602-től jegyzik a közösség létrejöttét, amikorra a református hit felvétele is datálható. A sztánaiak majdnem utolsókként veszik fel azt.
A köszöntések után következett Nagy Alpár, egeresi lelkész előadása a fent nevezett témában.
A lelkész az előadás legelején vázolta a reformáció idejében zajló történelmi eseményeket. Ezt az időszakot kulturális környezetváltozás jellemezte, amiben a régi egyházi normák sem voltak már tarthatóak. Akkor fedezik fel Amerikát, új szokások kerülnek a köztudatba, ömlik minden az új világból. Beindul a könyvnyomtatás, az írás, olvasás széles tömegeknek lesz elérhető. Ez a sok minden vezet az egyház megújulásához is. Amikor a kultúra változik, vagy maradunk, ahol vagyunk és elszigetelődünk, vagy változunk, és akkor fejlődünk.
Szintén a reformáció idejében kezdődik valamiféle nemzeti öntudatra való ébredés is, hiszen őseink anyanyelvükön akarják olvasni a bibliát. Felismerik, hogy az egyháznak nincs szüksége Rómára, a papok erős uralmára, hogy nem kell a hókusz-pókusz, szeretnék érteni az igehirdetést, egyszóval kezdenek öntudatra ébredni.
A 16. századot jellemzi még az egyetemes papság, amely szerint mindenki pap, az Isten és az egyén között nincs szükség egy felszentelt papi személyre. Régen a papok voltak a közvetítők. Az őseink jogosan érezhették úgy, hogy kimaradnak az Istennel való közvetlen kapcsolatból. Az egyház egy közösség, aminek a részesei szerettek volna lenni. Ez talán a legnagyobb hagyatékuk. Isten munkatársai vagyunk, ezért részt kell vállaljunk a lelki gondozásból. A presbiternek is ki kell vennie a részét a teherviselésből, a szolgálatból… A romlás, a pusztulás az elszigetelődéssel kezdődik, amikor már nem vagyunk benne a közösségben. Ezért minden igyekezetünkkel azon kell lennünk, hogy megmaradjunk a közösségben és mást se hagyjunk kiesni onnan. A templomok azért épültek, hogy megőrizzenek bennünket, kultúránkat, hát ne hagyjuk őket az enyészetnek. Az idősebb korosztálynak kell megtanulni a fiatalok nyelvét, hogy ők is érdekesebbnek tartsák az egyházi életet, továbbá megtanítani a gyerekeknek, hogy számoljanak Istennel.
A kávészünetet követően – amelyet a helybéli asszonytestvérek biztosítottak a résztvevők számára – az egybegyűlteket négy csoportra osztották, ahol lehetőség volt a hallottak megbeszélésére, megvitatására, tapasztalatcserére. Ezután minden csoport moderátora beszámolt a csoportban elhangzottakról.
A konferencia után a sztánai kultúrotthonban a közel 80 résztvevő megvendégelésére került sor. Mindenki lelki és gyakorlati tanácsokkal felvértezve indulhatott haza, hogy aztán a közös ügy, a megmaradás érdekében tovább végezhesse szolgálatát az Isten által neki kirendelt helyen.
BECSKE ADRIENN Szabadság (Kolozsvár)
Értekezlet az erdélyi református egyház kialakulásáról
A Kalotaszegi Református Egyházmegye Presbiteri Szövetsége tavaszi konferenciáját Sztánán szervezte meg, a református templomban, ahová a megyéhez tartozó egyházközség minden lelkészét, gondnokát és presbitériumát meghívták. A konferenciának „Az erdélyi református egyház kialakulása” címet adták.
Az összejövetel Pap Hunor, sztánai lelkész prédikációjával kezdődött. Az istentisztelet igei alapjául a Zsoltárok 42. fejezetének 6. versét választotta. Igehirdetése fő gondolatát az Istenbe vetett bizalom és hit képezte. Kiemelte, hogy Istennek biztosan van megoldása és útmutatása a megtartatásra. Nem kell félni, nem kell feladni, hiszen olyan sok időn keresztül a népünk megmaradt annak ellenére, hogy voltak mélységek is a történelmünkben. Nem a múltan kell merengni, hanem a jelenben kell megtenni azt, ami erőnkből telik. Nekünk pedig feladatunk példamutatásunkkal rávezetni a népet, hogy bízzon Istenben.
Ezután Kozma Erzsébet sztánai asszonytestvér verses köszöntője következett.
Ezt követően Gál Máté István, a presbiterszövetség elnöke üdvözölte az egybegyűlteket, akit a helyi lelkész követett. Pár mondatban ismertette a sztánai lakosság helyzetét, miszerint a faluban jelenleg 65 magyar és 10-12 román lakos tartózkodik. Hivatalosan 172-en élnek Sztánán, amelyből sajnálatos módon több mint 100-an csak ünnepnapokon látogatnak haza, viszont sok mindent próbálnak tenni a közösségért. Elmondása szerint a fogyatkozás keserűségre adhatna okot, de nem csüggednek, hanem több mindennel próbálkoznak a megmaradás érdekében. Ilyenek a különböző konferenciák, mulatságok, farsangi bál, mely azt a célt szolgálja, hogy minél több ember látogassa meg a kis falut, hiszen ilyen együttlétekből tudnak a tagok erőt meríteni. Sztánán 1602-től jegyzik a közösség létrejöttét, amikorra a református hit felvétele is datálható. A sztánaiak majdnem utolsókként veszik fel azt.
A köszöntések után következett Nagy Alpár, egeresi lelkész előadása a fent nevezett témában.
A lelkész az előadás legelején vázolta a reformáció idejében zajló történelmi eseményeket. Ezt az időszakot kulturális környezetváltozás jellemezte, amiben a régi egyházi normák sem voltak már tarthatóak. Akkor fedezik fel Amerikát, új szokások kerülnek a köztudatba, ömlik minden az új világból. Beindul a könyvnyomtatás, az írás, olvasás széles tömegeknek lesz elérhető. Ez a sok minden vezet az egyház megújulásához is. Amikor a kultúra változik, vagy maradunk, ahol vagyunk és elszigetelődünk, vagy változunk, és akkor fejlődünk.
Szintén a reformáció idejében kezdődik valamiféle nemzeti öntudatra való ébredés is, hiszen őseink anyanyelvükön akarják olvasni a bibliát. Felismerik, hogy az egyháznak nincs szüksége Rómára, a papok erős uralmára, hogy nem kell a hókusz-pókusz, szeretnék érteni az igehirdetést, egyszóval kezdenek öntudatra ébredni.
A 16. századot jellemzi még az egyetemes papság, amely szerint mindenki pap, az Isten és az egyén között nincs szükség egy felszentelt papi személyre. Régen a papok voltak a közvetítők. Az őseink jogosan érezhették úgy, hogy kimaradnak az Istennel való közvetlen kapcsolatból. Az egyház egy közösség, aminek a részesei szerettek volna lenni. Ez talán a legnagyobb hagyatékuk. Isten munkatársai vagyunk, ezért részt kell vállaljunk a lelki gondozásból. A presbiternek is ki kell vennie a részét a teherviselésből, a szolgálatból… A romlás, a pusztulás az elszigetelődéssel kezdődik, amikor már nem vagyunk benne a közösségben. Ezért minden igyekezetünkkel azon kell lennünk, hogy megmaradjunk a közösségben és mást se hagyjunk kiesni onnan. A templomok azért épültek, hogy megőrizzenek bennünket, kultúránkat, hát ne hagyjuk őket az enyészetnek. Az idősebb korosztálynak kell megtanulni a fiatalok nyelvét, hogy ők is érdekesebbnek tartsák az egyházi életet, továbbá megtanítani a gyerekeknek, hogy számoljanak Istennel.
A kávészünetet követően – amelyet a helybéli asszonytestvérek biztosítottak a résztvevők számára – az egybegyűlteket négy csoportra osztották, ahol lehetőség volt a hallottak megbeszélésére, megvitatására, tapasztalatcserére. Ezután minden csoport moderátora beszámolt a csoportban elhangzottakról.
A konferencia után a sztánai kultúrotthonban a közel 80 résztvevő megvendégelésére került sor. Mindenki lelki és gyakorlati tanácsokkal felvértezve indulhatott haza, hogy aztán a közös ügy, a megmaradás érdekében tovább végezhesse szolgálatát az Isten által neki kirendelt helyen.
BECSKE ADRIENN Szabadság (Kolozsvár)
2017. június 13.
Megmentett magyar osztályok Marosvásárhelyen
Biztosnak tűnik, hogy a marosvásárhelyi katolikus gimnázium nem indíthat ősztől cikluskezdő osztályokat. A hiányt valamelyest pótolja, hogy a Bolyai Farkas Gimnáziumban az előkészítő és a kilencedik osztályok száma is növekszik.
Továbbra is érvényes a Maros megyei tanfelügyelőség 2017/70-es számú határozata, így már szinte biztos, hogy idén nem indíthat cikluskezdő – előkészítő, ötödik és kilencedik – osztályokat a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium.
A magyar tannyelvű osztályok számának csökkenése nemcsak a tanintézetet, hanem a város kisebbségi lakosságát is hátrányosan érinti, valamelyest javít azonban a helyzeten, hogy
a Bolyai Farkas Gimnázium a tanfelügyelőség kérésére eggyel több kilencedik osztályt indít ősztől, így kettő helyett három természettudomány profilú csoportba jelentkezhetnek a diákok. A gimnázium vezetősége ugyanakkor arra is ígéretet kapott, hogy még egy előkészítő osztályt indíthatnak, így két nulladikkal kezdhetik el a következő, 2017/2018-as tanévet – tudtuk meg Mátéfi István igazgatótól. Tavaly egyébként az iskola előző vezetése nyolc darab kilencedik osztályt kért a beiskolázási tervben, de csak hetet hagytak jóvá, így a mostani döntéssel gyakorlatilag visszaállt az eredeti helyzet. A Bolyai Farkas Gimnáziumban jóváhagyott egy előkészítő osztályba negyven hatévest írattak be, ezért a vezetőség úgy döntött, kér még egy cikluskezdő csoportot. A tanfelügyelőség ígéretet tett ennek teljesítésére, az írásbeli megerősítést ugyanakkor még nem kapták meg.
Mátéfi István rámutatott: az új előkészítő újabb kihívások elé állítja a Bolyait, hiszen még egy pedagógust és további egy osztálytermet kell biztosítaniuk a gyerekek számára. A beiratkozottakat pedig úgy kell elosztaniuk a két osztály között, hogy igazságosan járjanak el. Az igazgató azt is elmondta, helyszűke miatt nem tudták elvállalni, hogy a betervezett egy helyett két ötödik osztályt indítsanak ősztől.
Többen azt is tudni vélték, hogy a Mihai Eminescu Pedagógiai Szakgimnáziumban is eggyel több magyar kilencedik osztály indul szeptembertől, az iskola vezetősége azonban cáfolta az értesülést. Szilágyi András aligazgató úgy nyilatkozott: nem kaptak semmiféle hivatalos átiratot a tanfelügyelőségtől arra nézve, hogy a betervezett két magyar szakosztály mellett elindítanának egy harmadikat is. Bár pozitívan állnának az ötlethez, egyelőre nem indul még egy magyar kilencedik a meglévő tanítóképző, illetve a szabadidő-szervező szakosztályokon kívül – tette hozzá az iskolavezető.
Hajnal Csilla Krónika (Kolozsvár)
Biztosnak tűnik, hogy a marosvásárhelyi katolikus gimnázium nem indíthat ősztől cikluskezdő osztályokat. A hiányt valamelyest pótolja, hogy a Bolyai Farkas Gimnáziumban az előkészítő és a kilencedik osztályok száma is növekszik.
Továbbra is érvényes a Maros megyei tanfelügyelőség 2017/70-es számú határozata, így már szinte biztos, hogy idén nem indíthat cikluskezdő – előkészítő, ötödik és kilencedik – osztályokat a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium.
A magyar tannyelvű osztályok számának csökkenése nemcsak a tanintézetet, hanem a város kisebbségi lakosságát is hátrányosan érinti, valamelyest javít azonban a helyzeten, hogy
a Bolyai Farkas Gimnázium a tanfelügyelőség kérésére eggyel több kilencedik osztályt indít ősztől, így kettő helyett három természettudomány profilú csoportba jelentkezhetnek a diákok. A gimnázium vezetősége ugyanakkor arra is ígéretet kapott, hogy még egy előkészítő osztályt indíthatnak, így két nulladikkal kezdhetik el a következő, 2017/2018-as tanévet – tudtuk meg Mátéfi István igazgatótól. Tavaly egyébként az iskola előző vezetése nyolc darab kilencedik osztályt kért a beiskolázási tervben, de csak hetet hagytak jóvá, így a mostani döntéssel gyakorlatilag visszaállt az eredeti helyzet. A Bolyai Farkas Gimnáziumban jóváhagyott egy előkészítő osztályba negyven hatévest írattak be, ezért a vezetőség úgy döntött, kér még egy cikluskezdő csoportot. A tanfelügyelőség ígéretet tett ennek teljesítésére, az írásbeli megerősítést ugyanakkor még nem kapták meg.
Mátéfi István rámutatott: az új előkészítő újabb kihívások elé állítja a Bolyait, hiszen még egy pedagógust és további egy osztálytermet kell biztosítaniuk a gyerekek számára. A beiratkozottakat pedig úgy kell elosztaniuk a két osztály között, hogy igazságosan járjanak el. Az igazgató azt is elmondta, helyszűke miatt nem tudták elvállalni, hogy a betervezett egy helyett két ötödik osztályt indítsanak ősztől.
Többen azt is tudni vélték, hogy a Mihai Eminescu Pedagógiai Szakgimnáziumban is eggyel több magyar kilencedik osztály indul szeptembertől, az iskola vezetősége azonban cáfolta az értesülést. Szilágyi András aligazgató úgy nyilatkozott: nem kaptak semmiféle hivatalos átiratot a tanfelügyelőségtől arra nézve, hogy a betervezett két magyar szakosztály mellett elindítanának egy harmadikat is. Bár pozitívan állnának az ötlethez, egyelőre nem indul még egy magyar kilencedik a meglévő tanítóképző, illetve a szabadidő-szervező szakosztályokon kívül – tette hozzá az iskolavezető.
Hajnal Csilla Krónika (Kolozsvár)
2017. június 13.
„Külső magyarok nyomai”: Tiltott kastélyok címmel nyílt kiállítás a Pesti Vigadóban
Tiltott kastélyok – Erdélyi történelmi családok a jóvátétel útvesztőjében címmel nyílt nemzetközi vándorkiállítás a Pesti Vigadóban hétfőn.
Olyan nemesi családok leszármazottjainak útját mutatja be a tárlat, amelyek a történelemmel szembemenve újra megpróbálnak gyökeret verni Erdélyben – emelte ki Lévai Anikó, az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete a tárlat megnyitóján. „Olyan családokról beszélünk, amelyek nemcsak magyarok voltak, hanem tetteikkel komolyan befolyásolták is a magyar történelmet” – tette hozzá.
A tárlat a magyar történelem kiemelten fontos emlékhelyei, az erdélyi kastélyok restaurálás előtti és utáni állapotát mutatja be Margittai Gábor fotóin keresztül, a marosvécsi Kemény-kastélytól a dél-erdélyi Fugad Bánffy-kastélyán át az altorjai Apor-kúriáig.
Major Anita, a kiállítást készítő Külső Magyarok Kft. ügyvezetője elmondta, hogy társával, Margittai Gábor író, újságíróval negyed százada járják a Kárpát-medencét, „hogy felkutassák és dokumentálják a külső magyarok nyomait”. Kiemelte, hogy a tárlaton térbeli és időbeli utazásra invitálják a nézőket, hogy kastélyról kastélyra, családról családra vándorolva archív és jelenkori fotók, eredeti dokumentumok, installációk és kisfilmek segítségével mutassák be az erdélyi főúri világot, az aranykornak számító fejedelmek idejétől a hanyatlásokon, a kisemmizésen, a kényszermunkára kényszerítésen át egészen a közelmúltig, a restitúció útvesztőiben való útkeresésig és végül a támogatott kastélyfelújításokig.
A készítők igyekeztek kinyomozni, hogy mi lett a Teleki, Bánffy, Bethlen, Mikes, Apor és Haller család tagjaival, hogyan próbálnak ma visszatérni a szétszóratásból, kik laknak most ősi kastélyaikban, amennyiben azok még lakhatók, és miként próbálnak visszaköltözni családjuk egykori otthonaiba.
MTI Krónika (Kolozsvár)
Tiltott kastélyok – Erdélyi történelmi családok a jóvátétel útvesztőjében címmel nyílt nemzetközi vándorkiállítás a Pesti Vigadóban hétfőn.
Olyan nemesi családok leszármazottjainak útját mutatja be a tárlat, amelyek a történelemmel szembemenve újra megpróbálnak gyökeret verni Erdélyben – emelte ki Lévai Anikó, az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete a tárlat megnyitóján. „Olyan családokról beszélünk, amelyek nemcsak magyarok voltak, hanem tetteikkel komolyan befolyásolták is a magyar történelmet” – tette hozzá.
A tárlat a magyar történelem kiemelten fontos emlékhelyei, az erdélyi kastélyok restaurálás előtti és utáni állapotát mutatja be Margittai Gábor fotóin keresztül, a marosvécsi Kemény-kastélytól a dél-erdélyi Fugad Bánffy-kastélyán át az altorjai Apor-kúriáig.
Major Anita, a kiállítást készítő Külső Magyarok Kft. ügyvezetője elmondta, hogy társával, Margittai Gábor író, újságíróval negyed százada járják a Kárpát-medencét, „hogy felkutassák és dokumentálják a külső magyarok nyomait”. Kiemelte, hogy a tárlaton térbeli és időbeli utazásra invitálják a nézőket, hogy kastélyról kastélyra, családról családra vándorolva archív és jelenkori fotók, eredeti dokumentumok, installációk és kisfilmek segítségével mutassák be az erdélyi főúri világot, az aranykornak számító fejedelmek idejétől a hanyatlásokon, a kisemmizésen, a kényszermunkára kényszerítésen át egészen a közelmúltig, a restitúció útvesztőiben való útkeresésig és végül a támogatott kastélyfelújításokig.
A készítők igyekeztek kinyomozni, hogy mi lett a Teleki, Bánffy, Bethlen, Mikes, Apor és Haller család tagjaival, hogyan próbálnak ma visszatérni a szétszóratásból, kik laknak most ősi kastélyaikban, amennyiben azok még lakhatók, és miként próbálnak visszaköltözni családjuk egykori otthonaiba.
MTI Krónika (Kolozsvár)
2017. június 13.
Család és egészség hete Kézdivásárhelyen
Megmozdultak kicsik-nagyok
Az időjárás lehetett volna kegyesebb, a tervezett tevékenységek zömét azonban így is sikeresen meg lehetett tartani, jövőre is számíthatnak a programokra a céhes városiak – összegeztek a Család és egészsége hete elnevezésű rendezvény szervezői hétfőn, az eseményt kiértékelő sajtótájékoztatón.
– Ötödik alkalommal hozták tető alá a rendezvényt, ezúttal kevesebb programmal, de töretlen lelkesedéssel – mondta Kocsis Zoltán szervező, a kézdivásárhelyi sportiroda részéről. – A családos vasárnappal rajtolt a programsorozat, az oroszfalvi templomban Szőcs Csaba és Zsuzsa beszélt arról: miként jelenik meg az egészség fogalma a Bibliában, mit tanít nekünk erről Isten, ezt mintegy hatvan személy kísérte figyelemmel.
Kincsünk, az egészség címmel rajzpályázatot is hirdettek, a kiértékelő és díjkiosztó barátságos hangulatban zajlott a szentkatolnai Rebeka Missziós Központban, ahol a munkákat Vetró András szobrászművész értékelte.
A Zöld Nap Egyesület szokás szerint társszervezői szerepet vállalt, Ráduly Attila elmondta: négy program lebonyolításában vett részt, ezek közül nagy sikernek örvendett az asztalitenisz-verseny, amely igazi családi eseménynek bizonyult. Nem kedvezett a csütörtöki futónapnak az esős időjárás, ezúttal csak nyolc család vett részt (a korábbi években ennek négyszerese), ám a zárt térben is sikerült alaposan átmozgatni az izmokat.
Pénteken már 62 bringás képezte a Kritikus tömeg kerékpáros felvonulást, és népszerű volt a záró program, azaz a Nemere útján vasárnap tett biciklis kirándulás is, 33 bringás tekerte végig az 58 kilométeres távot, zömmel mezei-erdei utakon, a Kézdi–Perkő–Kiskászon–Kővár–Torja–Futásfalva–Ikafalva–Csernáton–Kézdi útvonalon.
Főként baráti társaságok vettek részt a lábtenisz-bajnokságon, és amint Lénárt Adolf fogalmazott, a harmadik alkalommal megrendezett családi kosárlabdaverseny is nagyon jól sikerült: tíz család nevezett, két korosztályban zajlott a vetélkedés, de azok is csiszolhatták kosárra dobási tudományukat, akik nem alkottak csapatot.
Érdeklődés hiányában elmaradt az élelmiszeradalékokkal kapcsolatos interaktív beszélgetés, ám ezt talán más keretek között pótolni lehet, érdemes ismét meghirdetni. A szervezők köszönik a támogatók segítségét (Lénárt optika, Kertész optika, Francia pékség, Senso Kft., Mi-Tu-Ház Kft., Kerekes kürtőskalács és lángos, Székely vendéglő), és ígérik: jövőre is lesz hasonló programsorozat, hiszen amint elhangzott, van igény rá a családok részéről.
Farkas Imola Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Megmozdultak kicsik-nagyok
Az időjárás lehetett volna kegyesebb, a tervezett tevékenységek zömét azonban így is sikeresen meg lehetett tartani, jövőre is számíthatnak a programokra a céhes városiak – összegeztek a Család és egészsége hete elnevezésű rendezvény szervezői hétfőn, az eseményt kiértékelő sajtótájékoztatón.
– Ötödik alkalommal hozták tető alá a rendezvényt, ezúttal kevesebb programmal, de töretlen lelkesedéssel – mondta Kocsis Zoltán szervező, a kézdivásárhelyi sportiroda részéről. – A családos vasárnappal rajtolt a programsorozat, az oroszfalvi templomban Szőcs Csaba és Zsuzsa beszélt arról: miként jelenik meg az egészség fogalma a Bibliában, mit tanít nekünk erről Isten, ezt mintegy hatvan személy kísérte figyelemmel.
Kincsünk, az egészség címmel rajzpályázatot is hirdettek, a kiértékelő és díjkiosztó barátságos hangulatban zajlott a szentkatolnai Rebeka Missziós Központban, ahol a munkákat Vetró András szobrászművész értékelte.
A Zöld Nap Egyesület szokás szerint társszervezői szerepet vállalt, Ráduly Attila elmondta: négy program lebonyolításában vett részt, ezek közül nagy sikernek örvendett az asztalitenisz-verseny, amely igazi családi eseménynek bizonyult. Nem kedvezett a csütörtöki futónapnak az esős időjárás, ezúttal csak nyolc család vett részt (a korábbi években ennek négyszerese), ám a zárt térben is sikerült alaposan átmozgatni az izmokat.
Pénteken már 62 bringás képezte a Kritikus tömeg kerékpáros felvonulást, és népszerű volt a záró program, azaz a Nemere útján vasárnap tett biciklis kirándulás is, 33 bringás tekerte végig az 58 kilométeres távot, zömmel mezei-erdei utakon, a Kézdi–Perkő–Kiskászon–Kővár–Torja–Futásfalva–Ikafalva–Csernáton–Kézdi útvonalon.
Főként baráti társaságok vettek részt a lábtenisz-bajnokságon, és amint Lénárt Adolf fogalmazott, a harmadik alkalommal megrendezett családi kosárlabdaverseny is nagyon jól sikerült: tíz család nevezett, két korosztályban zajlott a vetélkedés, de azok is csiszolhatták kosárra dobási tudományukat, akik nem alkottak csapatot.
Érdeklődés hiányában elmaradt az élelmiszeradalékokkal kapcsolatos interaktív beszélgetés, ám ezt talán más keretek között pótolni lehet, érdemes ismét meghirdetni. A szervezők köszönik a támogatók segítségét (Lénárt optika, Kertész optika, Francia pékség, Senso Kft., Mi-Tu-Ház Kft., Kerekes kürtőskalács és lángos, Székely vendéglő), és ígérik: jövőre is lesz hasonló programsorozat, hiszen amint elhangzott, van igény rá a családok részéről.
Farkas Imola Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. június 13.
Érettségi tétel volt az udvarhelyi író novellája
Nagy Koppány Zsolt író kanonizálódik, Genezis című novellájának részletéről értekeztek a diákok a magyar érettségin.
A júnus 8-i magyar nyelv és irodalom szóbeli érettségin szövegértelmezési feladatként Nagy Koppány Zsolt egyik novellájának részlete volt a tétel. A Genezis című írás még kötetben nem jelent meg, csak folyóiratban, de az író természetesen így is nagyon boldog.
Olyan ez, legalábbis ahhoz hasonlítható, mint amikor egy zenekar egyik dalát elkezdik játszani egy székelyföldi lakodalomban. Nagy Koppány Zsolttal készített interjúnkat itt lehet elolvasni.
Katona Zoltán
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), 2017. jún. 8.
Nagy Koppány Zsolt, a daloló vendégmunkás
Író, műfordító, szerkesztő – Nagy Koppány Zsolt a fiatal kortárs írók generációjához tartozik. Udvarhelyről indult
Akárcsak Cári Tibor, Fazakas Júlia, Mátyus Kati, Lukács Csaba vagy Marthy Barna, a gyerekkora óta publikáló Nagy Koppány Zsolt is ahhoz a generációba tartozik, akik udvarhelyi, udvarhelyszéki gyökerekkel rendelkeznek, de más nagyvárosban (többük esetében Budapesten) teljesedtek ki szakmailag.
Zsolt köteteivel, Jozefát úr és Ekler Ágost nevű figuráival szó szerint beírta magát az olvasók tudatába. A fiatal író útja Székelyföldről Kolozsváron és Szegeden át vezetett Budapestre, de időnként megvillan – egy író-olvasó találkozó „erejéig" iskolavárosában, Udvarhelyen is. Udvarhelyről, az írásról, a munkájáról kérdeztük.
- Biológia-kémia osztályba jártál a gimnáziumban. Tudom, akkoriban több olyan „reálos" diák volt a gimiben, akik később az írás, az irodalom felé fordultak. Nálad ez hogy kezdődött?
- Édesapám orvos (dr. Nagy Béla – szerk. megj.), ezért úgy gondoltam, én is az leszek – de a kémiával és a fizikával elég keserves és kudarccal végződő birkózásaim voltanak. Rövid ideig a jogász szakmával is kacérkodtam, ám rémisztően sótlannak tűnt; végül szerencsére megtaláltuk egymást a magyar–angol szakkal: én elvégeztem őt, és hát ő is eléggé helybenhagyott engem, főleg irodalomelméletileg.
A Gimiben egy ideig főszerkesztettem az Ébredés című diáklapot, de ez inkább következménye volt az írói tevékenységemnek, mintsem kiváltója. Egyébként remek idők voltak, Botházi Maritól örököltem meg a főszerkesztést, utánam Birta Csaba (Bicska) következett.
Írni korán kezdtem: 1987-ben, kilencéves koromban jelent meg az első „versem" a Brassói Lapokban. Ezt követően a tanító nénim odaadta Fodor Sándornak a műveimet, aki értő és kedves bírálatot mondott róluk. Az írással való frigyem tehát igen régi.
Amikor Kolozsvárra kerültem, már volt félkötetnyi novellám, aminek egyharmada bele is került az első könyvembe. Orbán János Dénes „fedezett fel", azóta töretlennek mondható a kapcsolatom az írással. A siker persze változó, voltak gyengébb és jobban sikerült éveim. Az irodalom foglalkoztat leginkább, és noha az eddig leírt betűmennyiség néha rám is meghökkentően hat – hová vezet ez?, gondolok riadtan az esőerdőkre –, könyveim nem követik túl sűrűn egymást.
- Kolozsváron az Előretolt Helyőrség, mint szellemi műhely erős hatással volt a generációtokra. Még mi ihletett akkoriban írásra?
- Mind a mai napig az egyik legfontosabb erdélyi szellemi műhelyről beszélünk, sok remek alkotót bocsátott útjára. Amennyire én tudom, valami ellenében jött létre, de közben – és végül – önálló értékteremtő fórummá, egyenesen intézménnyé vált. A mögöttes eszmei áramlat, a transzközép részben a transzilvanizmus – amennyiben ez tényleg létezik – pátoszának a feloldását célozta.
Egy csomó olyan tabu létezett ugyanis a kilencvenes évek elején az erdélyi magyar irodalomban, amelynek nem ártott a lazítás: hogy csak a legkézenfekvőbbet és legizgalmasabbat, az erotikát említsem. Az Előretolt Helyőrség pedig többek között éppen ezt hozta be a köztudatba.
A szexről írni és olvasni nagyon hálás dolog, és könnyedén van benne annyi polgárpukkasztási és izgalmi faktor, hogy elvigye az egészet – még akkor is, ha gyengébb minőségű szövegről van szó. Néha persze túlbillent a dolog, de mostanra úgy tűnik, beállt – és közben változott a társadalmi és irodalmi környezet is.
A Helyőrség tagjai igyekeztek humorral és frissességgel közeledni az irodalmi hagyományhoz: igaz, más megoldás nem is igen maradt a mi generációnk számára, márpedig viszonyulni mindig kellett és kell.
Orbán János Dénes, Fekete Vince, Sántha Attila, László Noémi, Karácsonyi Zsolt, Szálinger Balázs, Farkas Wellmann Endre és Farkas Wellmann Éva - mind innen kerültek ki, és igen jó nevű szerzőknek számítanak.
- Mennyire volt nehéz beilleszkedni a magyarországi, budapesti irodalmi közegbe? Te már úgy mentél ki, hogy volt egy megjelent köteted.
- Nem volt könnyű, de nem is volt vészes, és persze a folyamat mind a mai napig tart. Óhatatlanul is van az egésznek egy politikai vetülete: aki határon túlról jön, az akarva-akaratlan belekerül egy kategóriába, amiben könnyen benne is maradhat. Ráadásul szinte elvárás, hogy valamelyik oldal iránt előbb-utóbb elköteleződjék az ember.
Amikor én Magyarországra érkeztem, az erdélyi közélet még nem volt ennyire megosztva; de utána a pannon megosztottság begyűrűzött ide is. Én viszont még egy egynemű közegből kerültem át a megosztott közegbe – így nyilván voltak meglepő dolgok, meg hát elég naiv is voltam.
A beilleszkedés még mindig tart, bár én inkább egyedül érzem jól magam, nem szeretek csoportban, a csoport egyik tagjaként működni. Egy-két asztaltársaságnak ugyan tagja vagyok, de az ilyen bandázás inkább Kolozsváron volt jellemző.
Ami a művek beilleszkedését és beillesztését illeti: a könyveimet gondozó Magvető Kiadó sokat segített abban, hogy a szakmai elit és a szélesebb olvasóközönség látókörébe kerüljenek.
- Műfordítással is foglalkozol – néha egészen érdekes dolgokkal. Ez a mindennapi munkád?
- Angoltanár vagyok, de fordítok is, igaz, csak Nagy Zsolt néven. Ez egy magyar „betegség", hogy aki ír, az fordít is, ha beszél idegen nyelvet. És persze szerkeszt.
Így hát én is ezt teszem. Van ennek varázsa, nem kérdés, és elég jól lehet vele keresni, már persze ha időben kifizetnek. Igényes lektűröket és politikai emlékiratokat fordítok, egyik viccesebb, mint a másik – a szó szoros értelmében.
- Ami a te műveidet illeti, két novellásköteted és két regényed van – melyik volt az, amire és amiért felfigyelt az olvasóközönség?
- Talán az első könyvnek volt az olvasók körében a legnagyobb visszhangja, azt állítólag még órán is olvasták a diákok a pad alatt – ennél nagyobb dolgot pedig író igazán nem kívánhat. A Jozefát úrnak jó reklám volt az Irodalmi Jelen negyvenezer dollár összdíjazású regénypályázata, melyen a mű második helyezést ért el, és tulajdonképpen annak köszönhetően figyelt fel rám a Magvető. Onnan kezdve a jelenlegi kiadóm olvasóközönségének az érdeklődésére bátorkodom igényt tartani.
Az átütő, nagy könyvsiker azonban mintha még váratna magára – persze, nem késtem el semmivel, türelmesen várok, és közben dolgozom. A Nagyapám tudott repülni megjelent németül is – a német olvasók jóindulatú érdeklődése és nyitottsága témakörében már lelkesedtem párszor, így most nem fogok, de tényleg kivételes értői, élvezői és pártfogói az irodalomnak.
Legutóbbi regényem, az Ekler Ágost szándékaim szerint – bár ezt persze nem az én tisztem megállapítani – lezár egy korszakot, konkrétan és átvitt értelemben is, de a váltás nyilván nem lesz olyan nagy, hogy aki az eddigi könyveket szerette, ne örülhetne annak az új regénynek is, amelyen jelenleg dolgozom, és amely éjt nappallá téve foglalkoztat.
- Udvarhelyhez mi köt még?
- Udvarhely a menedékem, itt élnek a szüleim, és mindig jó érzés hazajönni, feltöltődni a család és a szűkebb pátria élményeivel és benyomásaival. Kisimul tőlük a lélek, és nagyon fontos, hogy időről időre kisimuljon az ember lelke. Gyakran eljátszom a gondolattal, hogy végleg haza kellene költözni, re kéne patriálni, ugye, de ennek immár vannak objektív akadályai.
A gyermekeim Pesten születtek, ott van lakásunk, lányom nemsokára kezdi az óvodát, és a munkám is odaköt. Ráadásul harmincöt éves vagyok, és ebben a korban nulláról újrakezdeni valamit – akár a tanárságot, akár az életet – valahogy már nem olyan duhajul lendületes, mint Magyarországon volt a húszas éveim elején.
Furcsa és kellemetlen dolog ez az áttelepülés: A vendégmunkás dalai című, lírai punk műfajú művemben meg is írtam – na nem mintha ez olyan nagy okosság volna, de talán a megszenvedettség hitelesíti kicsit –, hogy erre általában egy egész generáció rámegy, és már csak a gyermekeknek lesz jó, ha jó lesz, persze.
Mert az ebben a „sem még itt, sem már ott"- kettősségben őrlődő ismerőseimmel egyetemben csak reménykedhetek abban, hogy a gyerekeink már igazán otthon fogják érezni magukat a városban, mely nekünk csupán lakhely.
Érdekes érzés belegondolni abba, hogy a kilencedik kerület nem éppen „rózsadombi" részén található lakásunk és környéke lesz a lányomnak és a fiamnak az érzelmileg ugyanolyan fontos helyszín, mint nekem volt sok Maros megyei település vagy persze Udvarhely.
Nehéz vele megbarátkozni, de tagadhatatlan, hogy van ebben a mindegyre felszakadó sebben valami teremtő többlet. Majd ők eldöntik, mit tesznek. Még az is lehet, hogy visszajönnek.
Nagy Koppány Zsolt
1978-ban született Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen élt 18 éves koráig, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar–angol szakán végzett, majd Szegeden tanult, később Budapestre költözött, jelenleg is ott él és publikál.
Kötetei: Arról, hogy milyen nehéz (novellák, 2000), Jozefát úr, avagy a regénykedés (regény, 2006), Nagyapám tudott repülni (novellák, 2007), Amelyben Ekler Ágostra – emlékezünk (regény, 2010), Mein Grossvater konnte fliegen (novellák, 2012).
Katona Zoltán
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)
Nagy Koppány Zsolt író kanonizálódik, Genezis című novellájának részletéről értekeztek a diákok a magyar érettségin.
A júnus 8-i magyar nyelv és irodalom szóbeli érettségin szövegértelmezési feladatként Nagy Koppány Zsolt egyik novellájának részlete volt a tétel. A Genezis című írás még kötetben nem jelent meg, csak folyóiratban, de az író természetesen így is nagyon boldog.
Olyan ez, legalábbis ahhoz hasonlítható, mint amikor egy zenekar egyik dalát elkezdik játszani egy székelyföldi lakodalomban. Nagy Koppány Zsolttal készített interjúnkat itt lehet elolvasni.
Katona Zoltán
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), 2017. jún. 8.
Nagy Koppány Zsolt, a daloló vendégmunkás
Író, műfordító, szerkesztő – Nagy Koppány Zsolt a fiatal kortárs írók generációjához tartozik. Udvarhelyről indult
Akárcsak Cári Tibor, Fazakas Júlia, Mátyus Kati, Lukács Csaba vagy Marthy Barna, a gyerekkora óta publikáló Nagy Koppány Zsolt is ahhoz a generációba tartozik, akik udvarhelyi, udvarhelyszéki gyökerekkel rendelkeznek, de más nagyvárosban (többük esetében Budapesten) teljesedtek ki szakmailag.
Zsolt köteteivel, Jozefát úr és Ekler Ágost nevű figuráival szó szerint beírta magát az olvasók tudatába. A fiatal író útja Székelyföldről Kolozsváron és Szegeden át vezetett Budapestre, de időnként megvillan – egy író-olvasó találkozó „erejéig" iskolavárosában, Udvarhelyen is. Udvarhelyről, az írásról, a munkájáról kérdeztük.
- Biológia-kémia osztályba jártál a gimnáziumban. Tudom, akkoriban több olyan „reálos" diák volt a gimiben, akik később az írás, az irodalom felé fordultak. Nálad ez hogy kezdődött?
- Édesapám orvos (dr. Nagy Béla – szerk. megj.), ezért úgy gondoltam, én is az leszek – de a kémiával és a fizikával elég keserves és kudarccal végződő birkózásaim voltanak. Rövid ideig a jogász szakmával is kacérkodtam, ám rémisztően sótlannak tűnt; végül szerencsére megtaláltuk egymást a magyar–angol szakkal: én elvégeztem őt, és hát ő is eléggé helybenhagyott engem, főleg irodalomelméletileg.
A Gimiben egy ideig főszerkesztettem az Ébredés című diáklapot, de ez inkább következménye volt az írói tevékenységemnek, mintsem kiváltója. Egyébként remek idők voltak, Botházi Maritól örököltem meg a főszerkesztést, utánam Birta Csaba (Bicska) következett.
Írni korán kezdtem: 1987-ben, kilencéves koromban jelent meg az első „versem" a Brassói Lapokban. Ezt követően a tanító nénim odaadta Fodor Sándornak a műveimet, aki értő és kedves bírálatot mondott róluk. Az írással való frigyem tehát igen régi.
Amikor Kolozsvárra kerültem, már volt félkötetnyi novellám, aminek egyharmada bele is került az első könyvembe. Orbán János Dénes „fedezett fel", azóta töretlennek mondható a kapcsolatom az írással. A siker persze változó, voltak gyengébb és jobban sikerült éveim. Az irodalom foglalkoztat leginkább, és noha az eddig leírt betűmennyiség néha rám is meghökkentően hat – hová vezet ez?, gondolok riadtan az esőerdőkre –, könyveim nem követik túl sűrűn egymást.
- Kolozsváron az Előretolt Helyőrség, mint szellemi műhely erős hatással volt a generációtokra. Még mi ihletett akkoriban írásra?
- Mind a mai napig az egyik legfontosabb erdélyi szellemi műhelyről beszélünk, sok remek alkotót bocsátott útjára. Amennyire én tudom, valami ellenében jött létre, de közben – és végül – önálló értékteremtő fórummá, egyenesen intézménnyé vált. A mögöttes eszmei áramlat, a transzközép részben a transzilvanizmus – amennyiben ez tényleg létezik – pátoszának a feloldását célozta.
Egy csomó olyan tabu létezett ugyanis a kilencvenes évek elején az erdélyi magyar irodalomban, amelynek nem ártott a lazítás: hogy csak a legkézenfekvőbbet és legizgalmasabbat, az erotikát említsem. Az Előretolt Helyőrség pedig többek között éppen ezt hozta be a köztudatba.
A szexről írni és olvasni nagyon hálás dolog, és könnyedén van benne annyi polgárpukkasztási és izgalmi faktor, hogy elvigye az egészet – még akkor is, ha gyengébb minőségű szövegről van szó. Néha persze túlbillent a dolog, de mostanra úgy tűnik, beállt – és közben változott a társadalmi és irodalmi környezet is.
A Helyőrség tagjai igyekeztek humorral és frissességgel közeledni az irodalmi hagyományhoz: igaz, más megoldás nem is igen maradt a mi generációnk számára, márpedig viszonyulni mindig kellett és kell.
Orbán János Dénes, Fekete Vince, Sántha Attila, László Noémi, Karácsonyi Zsolt, Szálinger Balázs, Farkas Wellmann Endre és Farkas Wellmann Éva - mind innen kerültek ki, és igen jó nevű szerzőknek számítanak.
- Mennyire volt nehéz beilleszkedni a magyarországi, budapesti irodalmi közegbe? Te már úgy mentél ki, hogy volt egy megjelent köteted.
- Nem volt könnyű, de nem is volt vészes, és persze a folyamat mind a mai napig tart. Óhatatlanul is van az egésznek egy politikai vetülete: aki határon túlról jön, az akarva-akaratlan belekerül egy kategóriába, amiben könnyen benne is maradhat. Ráadásul szinte elvárás, hogy valamelyik oldal iránt előbb-utóbb elköteleződjék az ember.
Amikor én Magyarországra érkeztem, az erdélyi közélet még nem volt ennyire megosztva; de utána a pannon megosztottság begyűrűzött ide is. Én viszont még egy egynemű közegből kerültem át a megosztott közegbe – így nyilván voltak meglepő dolgok, meg hát elég naiv is voltam.
A beilleszkedés még mindig tart, bár én inkább egyedül érzem jól magam, nem szeretek csoportban, a csoport egyik tagjaként működni. Egy-két asztaltársaságnak ugyan tagja vagyok, de az ilyen bandázás inkább Kolozsváron volt jellemző.
Ami a művek beilleszkedését és beillesztését illeti: a könyveimet gondozó Magvető Kiadó sokat segített abban, hogy a szakmai elit és a szélesebb olvasóközönség látókörébe kerüljenek.
- Műfordítással is foglalkozol – néha egészen érdekes dolgokkal. Ez a mindennapi munkád?
- Angoltanár vagyok, de fordítok is, igaz, csak Nagy Zsolt néven. Ez egy magyar „betegség", hogy aki ír, az fordít is, ha beszél idegen nyelvet. És persze szerkeszt.
Így hát én is ezt teszem. Van ennek varázsa, nem kérdés, és elég jól lehet vele keresni, már persze ha időben kifizetnek. Igényes lektűröket és politikai emlékiratokat fordítok, egyik viccesebb, mint a másik – a szó szoros értelmében.
- Ami a te műveidet illeti, két novellásköteted és két regényed van – melyik volt az, amire és amiért felfigyelt az olvasóközönség?
- Talán az első könyvnek volt az olvasók körében a legnagyobb visszhangja, azt állítólag még órán is olvasták a diákok a pad alatt – ennél nagyobb dolgot pedig író igazán nem kívánhat. A Jozefát úrnak jó reklám volt az Irodalmi Jelen negyvenezer dollár összdíjazású regénypályázata, melyen a mű második helyezést ért el, és tulajdonképpen annak köszönhetően figyelt fel rám a Magvető. Onnan kezdve a jelenlegi kiadóm olvasóközönségének az érdeklődésére bátorkodom igényt tartani.
Az átütő, nagy könyvsiker azonban mintha még váratna magára – persze, nem késtem el semmivel, türelmesen várok, és közben dolgozom. A Nagyapám tudott repülni megjelent németül is – a német olvasók jóindulatú érdeklődése és nyitottsága témakörében már lelkesedtem párszor, így most nem fogok, de tényleg kivételes értői, élvezői és pártfogói az irodalomnak.
Legutóbbi regényem, az Ekler Ágost szándékaim szerint – bár ezt persze nem az én tisztem megállapítani – lezár egy korszakot, konkrétan és átvitt értelemben is, de a váltás nyilván nem lesz olyan nagy, hogy aki az eddigi könyveket szerette, ne örülhetne annak az új regénynek is, amelyen jelenleg dolgozom, és amely éjt nappallá téve foglalkoztat.
- Udvarhelyhez mi köt még?
- Udvarhely a menedékem, itt élnek a szüleim, és mindig jó érzés hazajönni, feltöltődni a család és a szűkebb pátria élményeivel és benyomásaival. Kisimul tőlük a lélek, és nagyon fontos, hogy időről időre kisimuljon az ember lelke. Gyakran eljátszom a gondolattal, hogy végleg haza kellene költözni, re kéne patriálni, ugye, de ennek immár vannak objektív akadályai.
A gyermekeim Pesten születtek, ott van lakásunk, lányom nemsokára kezdi az óvodát, és a munkám is odaköt. Ráadásul harmincöt éves vagyok, és ebben a korban nulláról újrakezdeni valamit – akár a tanárságot, akár az életet – valahogy már nem olyan duhajul lendületes, mint Magyarországon volt a húszas éveim elején.
Furcsa és kellemetlen dolog ez az áttelepülés: A vendégmunkás dalai című, lírai punk műfajú művemben meg is írtam – na nem mintha ez olyan nagy okosság volna, de talán a megszenvedettség hitelesíti kicsit –, hogy erre általában egy egész generáció rámegy, és már csak a gyermekeknek lesz jó, ha jó lesz, persze.
Mert az ebben a „sem még itt, sem már ott"- kettősségben őrlődő ismerőseimmel egyetemben csak reménykedhetek abban, hogy a gyerekeink már igazán otthon fogják érezni magukat a városban, mely nekünk csupán lakhely.
Érdekes érzés belegondolni abba, hogy a kilencedik kerület nem éppen „rózsadombi" részén található lakásunk és környéke lesz a lányomnak és a fiamnak az érzelmileg ugyanolyan fontos helyszín, mint nekem volt sok Maros megyei település vagy persze Udvarhely.
Nehéz vele megbarátkozni, de tagadhatatlan, hogy van ebben a mindegyre felszakadó sebben valami teremtő többlet. Majd ők eldöntik, mit tesznek. Még az is lehet, hogy visszajönnek.
Nagy Koppány Zsolt
1978-ban született Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen élt 18 éves koráig, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar–angol szakán végzett, majd Szegeden tanult, később Budapestre költözött, jelenleg is ott él és publikál.
Kötetei: Arról, hogy milyen nehéz (novellák, 2000), Jozefát úr, avagy a regénykedés (regény, 2006), Nagyapám tudott repülni (novellák, 2007), Amelyben Ekler Ágostra – emlékezünk (regény, 2010), Mein Grossvater konnte fliegen (novellák, 2012).
Katona Zoltán
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)
2017. június 13.
Közös oktatásgondok Székelyföldön és az anyaországban
A korai iskolaelhagyás megelőzése, a diákok szakképzésben való részvételének támogatása lehet többek között a Kovászna megyei tanfelügyelőség és az egri Pedagógiai Oktatási Központ (POK) közötti együttműködés gyakorlati vetülete.
Kiss Imre, Kovászna megye főtanfelügyelője és Schmidt Anikó az egri POK főosztályvezetője három évre szóló együttműködési szerződést írtak alá, a terveiket keddi sajtótájékoztatójukon ismertették. Schmidt Anikó elmondta, a magyar oktatási irányítás kiemelt feladatának tartja, hogy nyisson a határon túli intézmények felé, hogy az anyanyelven történő szakmai együttgondolkodást, a magyar oktatás eredményeit átadják az Erdélyben élő magyar pedagógusoknak. Hangsúlyozta, a tapasztalatcsere során az körvonalazódott, hogy hasonlóak a gondok és a feladatok, a demográfiai csökkenés miatt csökken a diáklétszám, figyelni kell a korai iskolaelhagyásra, és a vállalkozói szövetségekkel együttműködve lehet összehangolni a szakképzést.
Azt tervezik, hogy közös EU-s pályázatokat nyújtanak be az oktatás minőségének és hatékonyságának növelésére, ugyanakkor magyar nyelven történő pedagógusképzésekben is együtt tudnak működni.
A főosztályvezető hangsúlyozta, a konfliktuskezelés, a kisgyerekeknél az agressziókezelés, a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek szüleivel történő kapcsolattartás mind aktuális kérdések, ezeken a területeken össze tudják hangolni a képzéseket, át tudják adni a kidolgozott módszertanokat.
Heves megyében 226 oktatási intézményhez 500 alegység tartozik, míg Kovászna megyében 79 jogi személyiséggel rendelkező oktatási központhoz 314 tanintézet.
Bíró Blanka Székelyhon.ro
A korai iskolaelhagyás megelőzése, a diákok szakképzésben való részvételének támogatása lehet többek között a Kovászna megyei tanfelügyelőség és az egri Pedagógiai Oktatási Központ (POK) közötti együttműködés gyakorlati vetülete.
Kiss Imre, Kovászna megye főtanfelügyelője és Schmidt Anikó az egri POK főosztályvezetője három évre szóló együttműködési szerződést írtak alá, a terveiket keddi sajtótájékoztatójukon ismertették. Schmidt Anikó elmondta, a magyar oktatási irányítás kiemelt feladatának tartja, hogy nyisson a határon túli intézmények felé, hogy az anyanyelven történő szakmai együttgondolkodást, a magyar oktatás eredményeit átadják az Erdélyben élő magyar pedagógusoknak. Hangsúlyozta, a tapasztalatcsere során az körvonalazódott, hogy hasonlóak a gondok és a feladatok, a demográfiai csökkenés miatt csökken a diáklétszám, figyelni kell a korai iskolaelhagyásra, és a vállalkozói szövetségekkel együttműködve lehet összehangolni a szakképzést.
Azt tervezik, hogy közös EU-s pályázatokat nyújtanak be az oktatás minőségének és hatékonyságának növelésére, ugyanakkor magyar nyelven történő pedagógusképzésekben is együtt tudnak működni.
A főosztályvezető hangsúlyozta, a konfliktuskezelés, a kisgyerekeknél az agressziókezelés, a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek szüleivel történő kapcsolattartás mind aktuális kérdések, ezeken a területeken össze tudják hangolni a képzéseket, át tudják adni a kidolgozott módszertanokat.
Heves megyében 226 oktatási intézményhez 500 alegység tartozik, míg Kovászna megyében 79 jogi személyiséggel rendelkező oktatási központhoz 314 tanintézet.
Bíró Blanka Székelyhon.ro
2017. június 13.
Új időszámítás, maradandó problémák a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színháznál
Elhagyja a kulturális intézményt Csurulya Csongor, a Tomcsa Sándor Színház művészeti vezetője. Nagy Pál színházigazgató új „időszámításra” és új lendületre számít, de a régi gondok – a szűkös költségvetés és a kis létszámú társulat – megmaradnak, derült ki az intézmény keddi sajtótájékoztatóján. Ennek ellenére bizakodva várják az új évadot és a színház megalakulásának huszadik évfordulóját.
Nemcsak egy évadot, hanem egy korszakot zárt le a keddi sajtótájékoztatón Nagy Pál, a Tomcsa Sándor Színház igazgatója és Csurulya Csongor művészeti vezető, hiszen utóbbi utolsó alkalommal volt jelen a színházban ebben a minőségében. Nagy Pál szerint zsúfolt és megterhelő volt az elmúlt évad, menet közben kellett változtatniuk.
A hétfő esti, a színház támogatóinak és a társulat hozzátartozóinak tartott házi bemutatón volt látható Csurulya Csongor utolsó rendezése művészeti vezetőként. Ez Carlo Goldoni Mirandolina című vígjátéka volt, amely egyben az évadzáró előadás is. Sok minden maradt hátra Egy évtizedig volt a Tomcsa Sándor Színház művészeti vezetője Csurulya Csongor, de színészként már az 1999–2000-es évad előadásaiban is szerepelt.
Az utóbbi tíz év alatt rendezett stúdió-előadásokat és nagytermi előadásokat, musicalt, operettet, vígjátékot, abszurd komédiát, mesét, tragédiát, legenda- és novellaadaptációt is.
„Tízéves a múlt. Sok mindent elértünk ezalatt, de nagyon sok mindent nem. Részben önhibából, de részben nem” – fogalmazott Csurulya Csongor, aki szerint a következő időszakban a hátramaradt célokért kellene küzdenie az intézménynek.
A búcsúzó művészeti vezető elmondása szerint eddig tudta úgy „lökni” a színházat, hogy értelme legyen. Egyrészt családi okok miatt távozik, ám szerinte az is fontos, hogy az ember egy adott pozícióban ne használódjon el, mert az a hitelesség rovására mehet.
Csurulya szerint az elmúlt évtizedben igyekeztek nyitottak és innovatívak lenni, dacára annak, hogy az utóbbi években kénytelen volt elvállalni a közönség igényeit kiszolgáló, klasszikusabb darabok rendezését. Szerinte fontos, hogy egy színház széles programpalettával várja a közönséget. Nem hálás, sőt kifejezetten megterhelő a művészeti vezetés az udvarhelyi társulatnál, hiszen nemcsak saját munkájára kellett figyelnie, hanem minden másra is, ráadásul rengeteg vitával és személyeskedéssel volt tele ez az időszak – ecsetelte az elmúlt tíz év árnyoldalát.
Maradnak a régi gondok
Nem esett nehezünkre változtatni akkor sem, amikor az pillanatnyilag gondot jelentett – közölte Csurulya Csongor, amikor az elmúlt évadról beszélt. Elmondása szerint próbáltak olyan alkotókat megnyerni, akik érdeklődtek az intézmény iránt és keresték a kalandot, hiszen az udvarhelyi színház működési körülményei nem hétköznapiak.
Példaként említette, hogy 160 előadásuk volt, ami azt jelenti, hogy a nyári vakációt leszámítva minden második napra jutott egy fellépés. Ezért fontos lenne a csapatot is bővíteni. Emellett a fejlődéshez kellene egy saját épület a színháznak, hiszen bár jelenleg a Művelődési Házban zajló tevékenység kétharmadát a társulat adja, mégis csak az épület harmada áll rendelkezésükre – magyarázta Csurulya. Az említett okok miatt gyakran nem tudnak próbálni a nagy színpadon, máskor az előadások alatt egy másik próba vagy előadás hangjai beszűrődnek a terembe, továbbá nincs raktár, ahol tárolhatnák a díszletet, és nincs külön próba- vagy stúdiótermük sem. Az igazgató és a búcsúzó művészeti vezető szerint az épület adott, de át kell szervezni a működését.
Mennek is, jönnek is
„A karrierje nem ért véget, a későbbiekben még viszontlátjuk őt” – mondta Nagy Pál, miközben megköszönte Csurulya Csongor több mint egy évtizedes munkáját. Egyetértett azzal, hogy sok probléma közepette vezették a színházat, és egyelőre nem látják a fényt az alagút végén, ennek ellenére optimistán tekintenek előre, és bíznak a városi kulturális stratégiában, amivel hosszú távra lehet majd tervezni.
A színészek közül csupán Kulcsár-Székely Attila távozik, aki már korábban felmondott, de tizenhárom éves együttműködés után nyugdíjba vonul Marosi Márta varrónő, és távozik a társulattól Tamás Enikő közönségszervező is. Szeptembertől viszont a színház PR-felelőseként csatlakozik Szabó Janka. Emellett keresnek új férfiszínészt, erre az állásra már ketten is jelentkeztek, valamint a művészeti vezetői állásra Nagy Pál szerint Zakariás Zalán rendező is pályázni fog.
Veres Réka Székelyhon.ro
Elhagyja a kulturális intézményt Csurulya Csongor, a Tomcsa Sándor Színház művészeti vezetője. Nagy Pál színházigazgató új „időszámításra” és új lendületre számít, de a régi gondok – a szűkös költségvetés és a kis létszámú társulat – megmaradnak, derült ki az intézmény keddi sajtótájékoztatóján. Ennek ellenére bizakodva várják az új évadot és a színház megalakulásának huszadik évfordulóját.
Nemcsak egy évadot, hanem egy korszakot zárt le a keddi sajtótájékoztatón Nagy Pál, a Tomcsa Sándor Színház igazgatója és Csurulya Csongor művészeti vezető, hiszen utóbbi utolsó alkalommal volt jelen a színházban ebben a minőségében. Nagy Pál szerint zsúfolt és megterhelő volt az elmúlt évad, menet közben kellett változtatniuk.
A hétfő esti, a színház támogatóinak és a társulat hozzátartozóinak tartott házi bemutatón volt látható Csurulya Csongor utolsó rendezése művészeti vezetőként. Ez Carlo Goldoni Mirandolina című vígjátéka volt, amely egyben az évadzáró előadás is. Sok minden maradt hátra Egy évtizedig volt a Tomcsa Sándor Színház művészeti vezetője Csurulya Csongor, de színészként már az 1999–2000-es évad előadásaiban is szerepelt.
Az utóbbi tíz év alatt rendezett stúdió-előadásokat és nagytermi előadásokat, musicalt, operettet, vígjátékot, abszurd komédiát, mesét, tragédiát, legenda- és novellaadaptációt is.
„Tízéves a múlt. Sok mindent elértünk ezalatt, de nagyon sok mindent nem. Részben önhibából, de részben nem” – fogalmazott Csurulya Csongor, aki szerint a következő időszakban a hátramaradt célokért kellene küzdenie az intézménynek.
A búcsúzó művészeti vezető elmondása szerint eddig tudta úgy „lökni” a színházat, hogy értelme legyen. Egyrészt családi okok miatt távozik, ám szerinte az is fontos, hogy az ember egy adott pozícióban ne használódjon el, mert az a hitelesség rovására mehet.
Csurulya szerint az elmúlt évtizedben igyekeztek nyitottak és innovatívak lenni, dacára annak, hogy az utóbbi években kénytelen volt elvállalni a közönség igényeit kiszolgáló, klasszikusabb darabok rendezését. Szerinte fontos, hogy egy színház széles programpalettával várja a közönséget. Nem hálás, sőt kifejezetten megterhelő a művészeti vezetés az udvarhelyi társulatnál, hiszen nemcsak saját munkájára kellett figyelnie, hanem minden másra is, ráadásul rengeteg vitával és személyeskedéssel volt tele ez az időszak – ecsetelte az elmúlt tíz év árnyoldalát.
Maradnak a régi gondok
Nem esett nehezünkre változtatni akkor sem, amikor az pillanatnyilag gondot jelentett – közölte Csurulya Csongor, amikor az elmúlt évadról beszélt. Elmondása szerint próbáltak olyan alkotókat megnyerni, akik érdeklődtek az intézmény iránt és keresték a kalandot, hiszen az udvarhelyi színház működési körülményei nem hétköznapiak.
Példaként említette, hogy 160 előadásuk volt, ami azt jelenti, hogy a nyári vakációt leszámítva minden második napra jutott egy fellépés. Ezért fontos lenne a csapatot is bővíteni. Emellett a fejlődéshez kellene egy saját épület a színháznak, hiszen bár jelenleg a Művelődési Házban zajló tevékenység kétharmadát a társulat adja, mégis csak az épület harmada áll rendelkezésükre – magyarázta Csurulya. Az említett okok miatt gyakran nem tudnak próbálni a nagy színpadon, máskor az előadások alatt egy másik próba vagy előadás hangjai beszűrődnek a terembe, továbbá nincs raktár, ahol tárolhatnák a díszletet, és nincs külön próba- vagy stúdiótermük sem. Az igazgató és a búcsúzó művészeti vezető szerint az épület adott, de át kell szervezni a működését.
Mennek is, jönnek is
„A karrierje nem ért véget, a későbbiekben még viszontlátjuk őt” – mondta Nagy Pál, miközben megköszönte Csurulya Csongor több mint egy évtizedes munkáját. Egyetértett azzal, hogy sok probléma közepette vezették a színházat, és egyelőre nem látják a fényt az alagút végén, ennek ellenére optimistán tekintenek előre, és bíznak a városi kulturális stratégiában, amivel hosszú távra lehet majd tervezni.
A színészek közül csupán Kulcsár-Székely Attila távozik, aki már korábban felmondott, de tizenhárom éves együttműködés után nyugdíjba vonul Marosi Márta varrónő, és távozik a társulattól Tamás Enikő közönségszervező is. Szeptembertől viszont a színház PR-felelőseként csatlakozik Szabó Janka. Emellett keresnek új férfiszínészt, erre az állásra már ketten is jelentkeztek, valamint a művészeti vezetői állásra Nagy Pál szerint Zakariás Zalán rendező is pályázni fog.
Veres Réka Székelyhon.ro
2017. június 13.
Több mint ezer kiskorút hagytak itthon idén szüleik külföldi munkavállalásuk ideje alatt Maros megyében
Több mint nyolcszáz Maros megyei családban döntöttek úgy idén, hogy valamelyik szülő, vagy esetenként mindkettő, külföldön vállal időszakos munkát, a gyerekeket pedig valamelyik rokonra vagy állami gondozásra bízzák. Az esetek többségében a kiskorúakat pszichésen megviseli a szülők távolléte, hatással van tanulmányi eredményeikre, szociális viselkedésükre is – állítják a szakemberek.
Összesen ezerháromszáz Maros megyei kiskorút hagytak itthon idén szüleik külföldi munkavállalásuk ideje alatt. Háromszáznak mindkét szülője távozott pár hónapra, száznyolcvan kiskorúnak pedig csak az édesanyja vagy az édesapja – derül ki a Maros Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság adataiból.
A törvény előírja, hogy a szülőnek, aki külföldön készül munkát vállalni, harminc nappal indulása előtt be kell jelentenie szándékát a helyi polgármesteri hivatalban, és írásban közölnie, hogy kire bízza gyerekét. Idén mindössze kétszázötven bejelentés érkezett hozzánk a helyi önkormányzatoktól – nyilatkozta a gyermekvédelmi igazgatóság szóvivője, Doru Constantin a Marosvásárhelyi Rádiónak.
A Mentsétek meg a gyerekeket szervezet pszichológusa, Critistina Pantea szintén a Marosvásárhelyi Rádiónak beszélt arról, hogy milyen hatással van a gyerekek érzelmi és szociális fejlődésére a szülők távozása.
Hosszú távon viselkedészavarok, elszigetelődés, agresszív viselkedés, figyelemzavar jelentkezhet. A szülők hiányát a társadalom által kevésbé elfogadott módon kifejező viselkedésben reagálják le a gyerekek, például erőszakosak lesznek társaikkal, így akár ki is közösíthetik őket a barátaik – állítja a pszichológus. Az előző évekből kiindulva arra lehet következtetni, hogy az év második felében országszerte megnő a külföldön dolgozók száma, ugyanis sok szülő tavasztól őszig vállal szezonális munkát – világít rá a Maros Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság szóvivője.
Több ezer telefonhívás A Maros Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság 2015-ben hozta létre azt a telefonvonalat, amelyen a gyerekbántalmazással, a kiskorúak fizikai és érzelmi kihasználásával kapcsolatos eseteket lehet jelezni. Csak az elmúlt évben 4500 hívás érkezett, a betelefonálók között sok pedagógus és orvos volt. Az esetek kilencven százalékában a gyerekek elhanyagolása, fizikai bántalmazása miatt telefonáltak, de a kiskorúak koldulásra kényszerítését, munkakihasználását is jelezték – derül ki a gyermekvédelmi igazgatóság adataiból. A gyermekvédelmi igazgatóság szakemberei felhívják a figyelmet, hogy a 0800 800 883-as éjjel-nappal (hétvégén is) hívható ingyenes telefonszámon bárki bejelenthet gyermekbántalmazással kapcsolatos eseteket.
Hajnal Csilla Székelyhon.ro
Több mint nyolcszáz Maros megyei családban döntöttek úgy idén, hogy valamelyik szülő, vagy esetenként mindkettő, külföldön vállal időszakos munkát, a gyerekeket pedig valamelyik rokonra vagy állami gondozásra bízzák. Az esetek többségében a kiskorúakat pszichésen megviseli a szülők távolléte, hatással van tanulmányi eredményeikre, szociális viselkedésükre is – állítják a szakemberek.
Összesen ezerháromszáz Maros megyei kiskorút hagytak itthon idén szüleik külföldi munkavállalásuk ideje alatt. Háromszáznak mindkét szülője távozott pár hónapra, száznyolcvan kiskorúnak pedig csak az édesanyja vagy az édesapja – derül ki a Maros Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság adataiból.
A törvény előírja, hogy a szülőnek, aki külföldön készül munkát vállalni, harminc nappal indulása előtt be kell jelentenie szándékát a helyi polgármesteri hivatalban, és írásban közölnie, hogy kire bízza gyerekét. Idén mindössze kétszázötven bejelentés érkezett hozzánk a helyi önkormányzatoktól – nyilatkozta a gyermekvédelmi igazgatóság szóvivője, Doru Constantin a Marosvásárhelyi Rádiónak.
A Mentsétek meg a gyerekeket szervezet pszichológusa, Critistina Pantea szintén a Marosvásárhelyi Rádiónak beszélt arról, hogy milyen hatással van a gyerekek érzelmi és szociális fejlődésére a szülők távozása.
Hosszú távon viselkedészavarok, elszigetelődés, agresszív viselkedés, figyelemzavar jelentkezhet. A szülők hiányát a társadalom által kevésbé elfogadott módon kifejező viselkedésben reagálják le a gyerekek, például erőszakosak lesznek társaikkal, így akár ki is közösíthetik őket a barátaik – állítja a pszichológus. Az előző évekből kiindulva arra lehet következtetni, hogy az év második felében országszerte megnő a külföldön dolgozók száma, ugyanis sok szülő tavasztól őszig vállal szezonális munkát – világít rá a Maros Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság szóvivője.
Több ezer telefonhívás A Maros Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság 2015-ben hozta létre azt a telefonvonalat, amelyen a gyerekbántalmazással, a kiskorúak fizikai és érzelmi kihasználásával kapcsolatos eseteket lehet jelezni. Csak az elmúlt évben 4500 hívás érkezett, a betelefonálók között sok pedagógus és orvos volt. Az esetek kilencven százalékában a gyerekek elhanyagolása, fizikai bántalmazása miatt telefonáltak, de a kiskorúak koldulásra kényszerítését, munkakihasználását is jelezték – derül ki a gyermekvédelmi igazgatóság adataiból. A gyermekvédelmi igazgatóság szakemberei felhívják a figyelmet, hogy a 0800 800 883-as éjjel-nappal (hétvégén is) hívható ingyenes telefonszámon bárki bejelenthet gyermekbántalmazással kapcsolatos eseteket.
Hajnal Csilla Székelyhon.ro
2017. június 13.
Ötszáz lejért herdálnák el Mákófalva Kós Károly által tervezett kultúrotthonát
Kós Károly által tervezett kultúrotthont játszana át a román állam kezére az RMDSZ-es alpolgármester a Kolozs megyei Mákófalván. A színmagyar falu református egyházi tulajdonban lévő közösségi épületét 500 lejért venné meg a román többségű önkormányzat.
Az elképesztő esetet az EMNP nem hagyta szó nélkül, alábbiakban olvasható közleményük:
„A 2017. június 13-i Egeres községi önkormányzati ülésének napirendjén szerepel a mákófalvi kultúrotthon megvásárlása. Both György alpolgármester javaslatára 500 lejért akarják megvenni a mákófalvi református egyház 1947-ben államosított, majd 2000-ben visszaigényelt és visszaszolgáltatott kultúrotthonát.
A presbitérium döntése a kérdésről
Az épületet az 1930-as években Kós Károly tervezte, 1937-ben került a helyi református egyház tulajdonába, jelenleg viszonylag jó állapotban van. A jelenlegi RMDSZ-es alpolgármester, aki egy ideig református gondnok is volt, tudatos félrevezetéssel meggyőzte a mákófalvi presbitériumot, hogy az épületet a felújítás érdekében el kell adni a helyi önkormányzatnak.
A Néppárt határozottan ellenzi a helyi közösség egyházi vagyonának elherdálását, éppen ezért felszólítjuk az egeresi RMDSZ-es tanácsosokat, ne támogassák a kultúrotthon visszaállamosítását!”
Péntek Levente,
az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei alelnöke,
Egeres község önkormányzati képviselője
http://itthon.ma/erdelyorszag, 2017. jún. 13.
Megszavazta az egeresi önkormányzat a mákófalvai kultúrotthon eladását
Az RMDSZ öt voksával simán megszavazta Egeres község önkormányzata a református egyház tulajdonában levő, Kós Károly által tervezett mákófalvai közösségi épület megvásárlását. A mindössze ötszáz lejes nevetséges áron elkótyavetyélt épület eladására még a református egyház illetékesei is rá kell bólintsanak.
Mint arról beszámoltunk a felháborító ügyre az Erdélyi Magyar Néppárt helyi szervezete hívta fel a figyelmet, és közleményben kérte, hogy a község RMDSZ-es önkormányzati képviselői ne szavazzák meg a több mint furcsa előterjesztést. A kérésnek nem volt foganatja, az önkormányzat ma szótöbbséggel rábólintott az ügyletre.
A szavazáson hat liberális és öt RMDSZ-es önkormányzati képviselő szavazott igennel, ketten tartózkodtak, egy képviselő nem volt jelen, Péntek Levente, a Néppárt képviselője pedig nemmel szavazott. Nyilvánvaló tehát, hogy az RMDSZ szavazatai nélkül nem sikerült volna az ingatlant átjátszani a román többségű község román vezetésű önkormányzatának kezébe. http://itthon.ma/erdelyorszag
Kós Károly által tervezett kultúrotthont játszana át a román állam kezére az RMDSZ-es alpolgármester a Kolozs megyei Mákófalván. A színmagyar falu református egyházi tulajdonban lévő közösségi épületét 500 lejért venné meg a román többségű önkormányzat.
Az elképesztő esetet az EMNP nem hagyta szó nélkül, alábbiakban olvasható közleményük:
„A 2017. június 13-i Egeres községi önkormányzati ülésének napirendjén szerepel a mákófalvi kultúrotthon megvásárlása. Both György alpolgármester javaslatára 500 lejért akarják megvenni a mákófalvi református egyház 1947-ben államosított, majd 2000-ben visszaigényelt és visszaszolgáltatott kultúrotthonát.
A presbitérium döntése a kérdésről
Az épületet az 1930-as években Kós Károly tervezte, 1937-ben került a helyi református egyház tulajdonába, jelenleg viszonylag jó állapotban van. A jelenlegi RMDSZ-es alpolgármester, aki egy ideig református gondnok is volt, tudatos félrevezetéssel meggyőzte a mákófalvi presbitériumot, hogy az épületet a felújítás érdekében el kell adni a helyi önkormányzatnak.
A Néppárt határozottan ellenzi a helyi közösség egyházi vagyonának elherdálását, éppen ezért felszólítjuk az egeresi RMDSZ-es tanácsosokat, ne támogassák a kultúrotthon visszaállamosítását!”
Péntek Levente,
az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei alelnöke,
Egeres község önkormányzati képviselője
http://itthon.ma/erdelyorszag, 2017. jún. 13.
Megszavazta az egeresi önkormányzat a mákófalvai kultúrotthon eladását
Az RMDSZ öt voksával simán megszavazta Egeres község önkormányzata a református egyház tulajdonában levő, Kós Károly által tervezett mákófalvai közösségi épület megvásárlását. A mindössze ötszáz lejes nevetséges áron elkótyavetyélt épület eladására még a református egyház illetékesei is rá kell bólintsanak.
Mint arról beszámoltunk a felháborító ügyre az Erdélyi Magyar Néppárt helyi szervezete hívta fel a figyelmet, és közleményben kérte, hogy a község RMDSZ-es önkormányzati képviselői ne szavazzák meg a több mint furcsa előterjesztést. A kérésnek nem volt foganatja, az önkormányzat ma szótöbbséggel rábólintott az ügyletre.
A szavazáson hat liberális és öt RMDSZ-es önkormányzati képviselő szavazott igennel, ketten tartózkodtak, egy képviselő nem volt jelen, Péntek Levente, a Néppárt képviselője pedig nemmel szavazott. Nyilvánvaló tehát, hogy az RMDSZ szavazatai nélkül nem sikerült volna az ingatlant átjátszani a román többségű község román vezetésű önkormányzatának kezébe. http://itthon.ma/erdelyorszag
2017. június 13.
Közel kétmilliárd forinttal támogatja Budapest a váradi katolikus püspöki palota felújítását
Az impozáns, barokk stílusú rezidenciára rá is fér a megújulás.
A hétfői Magyar Közlönyből derül ki, hogy a következő két évben összesen 1,948 milliárd forintot adna a magyar kormány több tételben a nagyváradi római katolikus püspökségnek, hogy ebből újítsák fel a város szívében álló monumentális palotaépületet – írja a Magyar Nemzet. A lap szerint a forrást ezúttal is a Bethlen Gábor Alap és a nemzetgazdasági tárca kereteiből biztosítják.
A palotát tavaly augusztusban még 4,5 millió eurós uniós pályázat keretében akarta felújítani és multifunkcionális látogatóközponttá alakítani a püspökség – nem egyértelmű, hogy a pályázati forrást végül megkapták-e, de a magyar kormány támogatása ennél az uniós keretnél valamivel többet is jelent.
A palotát 1762-ben építtette báró Patachich Ádám püspök, a nagyváradi római katolikus egyházmegye központjaként. A palotát és az egész barokk városnegyedet a 18. századi Európa egyik leghíresebb építésze, a bécsi Franz Anton Hillebrandt tervezte, aki számos ausztriai és magyarországi (Budai Királyi Palota, Pozsonyi Vár átépítése) palota és nem utolsósorban a nagyváradi Kanonok-sor alkotója is. A. J. Neumann mérnök vezette a hatalmas építkezést.
A néphit úgy tartja, hogy az épületnek 365 külső ablaka az év napjaira emlékeztet, de valójában csak 282. Három szintjén összesen 90 szoba és három díszterem található.
A palota késő osztrák barokk stílusban épült, amely visszafogottabb és praktikusabb, mint például a túldíszített francia barokk. Az épületet a híres bécsi Belvedere-kastély kicsinyített másának szánták, részben emiatt és részben egyéb vallási konfliktusok miatt Mária Terézia elítélte az alapítót.
A második világháborúban a kommunisták az épületet elvették jogos tulajdonosától, és 1971. január 17-én a püspöki palotát megyei múzeumként nyitották meg (Körösvidéki Múzeum néven), ahol számos nagyszabású régészeti, történelmi, természettudományi, néprajzi és művészeti kiállítást tartottak.
A római katolikus egyház 1996-ban kezdte meg törvényes úton visszaszerezni a püspöki palotát. 8 év után 2004. július 9-én a román legfelsőbb bíróság kimondta: a katolikus egyház visszakapta a palota használati jogát. A múzeum akkor 5 évet kapott, hogy új helyen mutassa be értékeit. Ugyan megállapodás született a múzeum elköltöztetéséről, de csak idénre sikerült megoldani a problémát, és a közgyűjtemény az egykori hadapródiskola épületébe költözik. http://foter.ro/cikk/
Az impozáns, barokk stílusú rezidenciára rá is fér a megújulás.
A hétfői Magyar Közlönyből derül ki, hogy a következő két évben összesen 1,948 milliárd forintot adna a magyar kormány több tételben a nagyváradi római katolikus püspökségnek, hogy ebből újítsák fel a város szívében álló monumentális palotaépületet – írja a Magyar Nemzet. A lap szerint a forrást ezúttal is a Bethlen Gábor Alap és a nemzetgazdasági tárca kereteiből biztosítják.
A palotát tavaly augusztusban még 4,5 millió eurós uniós pályázat keretében akarta felújítani és multifunkcionális látogatóközponttá alakítani a püspökség – nem egyértelmű, hogy a pályázati forrást végül megkapták-e, de a magyar kormány támogatása ennél az uniós keretnél valamivel többet is jelent.
A palotát 1762-ben építtette báró Patachich Ádám püspök, a nagyváradi római katolikus egyházmegye központjaként. A palotát és az egész barokk városnegyedet a 18. századi Európa egyik leghíresebb építésze, a bécsi Franz Anton Hillebrandt tervezte, aki számos ausztriai és magyarországi (Budai Királyi Palota, Pozsonyi Vár átépítése) palota és nem utolsósorban a nagyváradi Kanonok-sor alkotója is. A. J. Neumann mérnök vezette a hatalmas építkezést.
A néphit úgy tartja, hogy az épületnek 365 külső ablaka az év napjaira emlékeztet, de valójában csak 282. Három szintjén összesen 90 szoba és három díszterem található.
A palota késő osztrák barokk stílusban épült, amely visszafogottabb és praktikusabb, mint például a túldíszített francia barokk. Az épületet a híres bécsi Belvedere-kastély kicsinyített másának szánták, részben emiatt és részben egyéb vallási konfliktusok miatt Mária Terézia elítélte az alapítót.
A második világháborúban a kommunisták az épületet elvették jogos tulajdonosától, és 1971. január 17-én a püspöki palotát megyei múzeumként nyitották meg (Körösvidéki Múzeum néven), ahol számos nagyszabású régészeti, történelmi, természettudományi, néprajzi és művészeti kiállítást tartottak.
A római katolikus egyház 1996-ban kezdte meg törvényes úton visszaszerezni a püspöki palotát. 8 év után 2004. július 9-én a román legfelsőbb bíróság kimondta: a katolikus egyház visszakapta a palota használati jogát. A múzeum akkor 5 évet kapott, hogy új helyen mutassa be értékeit. Ugyan megállapodás született a múzeum elköltöztetéséről, de csak idénre sikerült megoldani a problémát, és a közgyűjtemény az egykori hadapródiskola épületébe költözik. http://foter.ro/cikk/
2017. június 14.
Büntetés a felsőrákosi iskolának
A Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség figyelmeztetés helyett 3000 lejes büntetést szabott ki a baróti Gaál Mózes Általános Iskolára, miután egy ellenőrzés során rendellenességeket tapasztaltak annak Felsőrákoson működő egységében. A bírságolás okairól, körülményeiről a megyei főtanfelügyelőt és a baróti iskola igazgatónőjét is megkérdeztük.
A felügyelőség közleményében azzal indokolta a büntetést, hogy a felsőrákosi iskolánál törött, meglyukadt, kilincs nélküli ajtókat, lehullott vakolatot találtak, az iskola illemhelye pedig szerintük a legalapvetőbb higiéniai körülményeknek sem tesz eleget. Emellett a diákoknak szánt péktermékeket a padlón raktározva találták. Megállapították ugyanakkor, hogy a felsőrákosi óvodának nincs érvényes egészségügyi engedélye.
– Az, hogy egy óvoda, iskola működik-e vagy sem egészségügyi engedély nélkül (aminek kiállítását általában a nem megfelelő vízminőség miatt tagadják meg), az intézmény igazgatójának, vezetőtanácsának a döntése – mondta érdeklődésünkre Kiss Imre megyei főtanfelügyelő. – Meg is tagadhatnák a működtetést, ami persze más gondokat szülne. A felsőrákosi iskolának is van fúrt kútja, de annak vize vasas, ivásra nem megfelelő, kézmosásra, vécéöblítésre azonban igen.
Tavaly a megyei tanács és a helyi önkormányzat által kiutalt pénzből felújították a felsőrákosi iskola épületét, a tantermeket, a mosdókra viszont már nem jutott, az erre az évre maradt. – A fogyasztóvédők kifogásolták az ajtók állapotát, a hiányzó kilincseket, a leesett vakolatot, de a vécék és a padló tisztaságát is, ami azonban nem megoldhatatlan feladat. A tisztaságról gondoskodni az igazgatóság feladata, és erre valóban jobban oda kell figyelni – fejtette ki Kiss Imre. Azt is hozzátette, a maga hat egészségügyi engedély nélkül működő intézményével Kovászna megye áll a legjobban ezen a téren, mert vannak olyan megyék is, ahol az iskolák, óvodák 20%-a nem rendelkezik ilyennel. Kovászna megyében Miklósváron, Maksán, Esztelneken, Bölönben van még hasonló gond.
Bán Annamária, a Gaál Mózes Általános Iskola igazgatónője azt nehezményezi, hogy a felügyelőség egyből büntetést szabott ki, anélkül, hogy előzőleg figyelmeztetésben részesítette volna az intézményt.
– Próbáltuk elmagyarázni, hogy az iskola felújítás alatt áll, de nem érdekelte az ellenőröket. Végül, az iskola jogtanácsosával is konzultálva, nem láttuk értelmét a fellebbezésnek, kifizettük a büntetést, azaz annak felét, 1500 lejt, lévén, hogy határidőn belül voltunk – mondta.
Hozzáfűzte, azért, hogy a pékterméket a padlón tárolták, van némi jogossága a büntetésnek, ám az iskolaépület állapota miatt aligha, hiszen az nem is az intézmény tulajdona, hanem a baróti polgármesteri hivatalé, az iskola idéntől mindössze az épület adminisztrálását vette át. „Ha nem így lenne, akkor sem javíthatnánk az épületen, hiszen az iskolának erre pénze nincs” – tette hozzá. Böjte Ferenc, Bodor Tünde / Székely Hírmondó Erdély.ma
A Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség figyelmeztetés helyett 3000 lejes büntetést szabott ki a baróti Gaál Mózes Általános Iskolára, miután egy ellenőrzés során rendellenességeket tapasztaltak annak Felsőrákoson működő egységében. A bírságolás okairól, körülményeiről a megyei főtanfelügyelőt és a baróti iskola igazgatónőjét is megkérdeztük.
A felügyelőség közleményében azzal indokolta a büntetést, hogy a felsőrákosi iskolánál törött, meglyukadt, kilincs nélküli ajtókat, lehullott vakolatot találtak, az iskola illemhelye pedig szerintük a legalapvetőbb higiéniai körülményeknek sem tesz eleget. Emellett a diákoknak szánt péktermékeket a padlón raktározva találták. Megállapították ugyanakkor, hogy a felsőrákosi óvodának nincs érvényes egészségügyi engedélye.
– Az, hogy egy óvoda, iskola működik-e vagy sem egészségügyi engedély nélkül (aminek kiállítását általában a nem megfelelő vízminőség miatt tagadják meg), az intézmény igazgatójának, vezetőtanácsának a döntése – mondta érdeklődésünkre Kiss Imre megyei főtanfelügyelő. – Meg is tagadhatnák a működtetést, ami persze más gondokat szülne. A felsőrákosi iskolának is van fúrt kútja, de annak vize vasas, ivásra nem megfelelő, kézmosásra, vécéöblítésre azonban igen.
Tavaly a megyei tanács és a helyi önkormányzat által kiutalt pénzből felújították a felsőrákosi iskola épületét, a tantermeket, a mosdókra viszont már nem jutott, az erre az évre maradt. – A fogyasztóvédők kifogásolták az ajtók állapotát, a hiányzó kilincseket, a leesett vakolatot, de a vécék és a padló tisztaságát is, ami azonban nem megoldhatatlan feladat. A tisztaságról gondoskodni az igazgatóság feladata, és erre valóban jobban oda kell figyelni – fejtette ki Kiss Imre. Azt is hozzátette, a maga hat egészségügyi engedély nélkül működő intézményével Kovászna megye áll a legjobban ezen a téren, mert vannak olyan megyék is, ahol az iskolák, óvodák 20%-a nem rendelkezik ilyennel. Kovászna megyében Miklósváron, Maksán, Esztelneken, Bölönben van még hasonló gond.
Bán Annamária, a Gaál Mózes Általános Iskola igazgatónője azt nehezményezi, hogy a felügyelőség egyből büntetést szabott ki, anélkül, hogy előzőleg figyelmeztetésben részesítette volna az intézményt.
– Próbáltuk elmagyarázni, hogy az iskola felújítás alatt áll, de nem érdekelte az ellenőröket. Végül, az iskola jogtanácsosával is konzultálva, nem láttuk értelmét a fellebbezésnek, kifizettük a büntetést, azaz annak felét, 1500 lejt, lévén, hogy határidőn belül voltunk – mondta.
Hozzáfűzte, azért, hogy a pékterméket a padlón tárolták, van némi jogossága a büntetésnek, ám az iskolaépület állapota miatt aligha, hiszen az nem is az intézmény tulajdona, hanem a baróti polgármesteri hivatalé, az iskola idéntől mindössze az épület adminisztrálását vette át. „Ha nem így lenne, akkor sem javíthatnánk az épületen, hiszen az iskolának erre pénze nincs” – tette hozzá. Böjte Ferenc, Bodor Tünde / Székely Hírmondó Erdély.ma
2017. június 14.
Nincs nagy baj, de hiányzik a szakvizsgálat (Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Orvosok Háromszéken)
Közel hatszáz szakvizsgálatot végeztek a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház orvosai és asszisztensei hétfőn Sepsibükszádon, tegnap hasonló érdeklődés volt az ingyenes szűrések iránt, a vendégorvosok a felnőttek mellett az óvodások és iskolások egészségügyi állapotát is felmérték.
Egy héten át öt orvos és tizenkét szakasszisztens fogadja az Olt menti települések lakóit a vizsgálatokra, a hét első két napján a sepsibükszádi sportcsarnokban rendezték be az ideiglenes rendelőket, mától Mikóújfaluban fogadják a pácienseket. Tegnap a hetvenhét éves Szép Mariska azért jelentkezett kardiológiai szűrővizsgálatra, mert az utóbbi időben könnyen fárad, a hat éve fekélyes lába aggasztja, arra gondol, édesanyja magas vérnyomásos volt, talán ő is örökölte. Édesapja betegségeiről keveset tud, mert ő tífuszban hunyt el orosz fogságban. Mariska néni elégedett a helyi családorvosi ellátással, de azt különösen dicséri, hogy a magyarországi orvosok eljöttek Sepsibükszádra, „mert annak a hanyagság és a pénzhiány is oka, hogy akinek kellene, nem megy Sepsiszentgyörgyre szakorvoshoz”. Dr. Lőrincz Ambrus kardiológus megerősíti, hogy nincsenek nagyobb bajok, de az érződik, hogy hiányzik a rendszeres szakvizsgálat az olyan esetekben, ahol korábban már valami rendellenességet észleltek. Hatodik alkalommal végeznek szűrővizsgálatokat Székelyföldön, Háromszéken ez a harmadik terepútjuk, és ezúttal is azt a módszert alkalmazzák, hogy a vizsgálati lapot az eredményekkel együtt átadják a páciensnek és a családorvosnak, ha súlyos esetről van szó, személyesen is megbeszélik a helyi szakemberrel. A családorvos segítségét olyankor is igénybe veszik, ha valami rendkívüli történik, mint például hétfőn, amikor egy súlyosan rendellenes EKG-eredmény miatt mentőt hívtak egy beteghez. A szív- és érrendszeri szűrés mellett bőrgyógyászati, ideggyógyászati, szemészeti, a gyermekeknél fogászati és testtartási vizsgálatokat végeznek, ezenkívül mérnek csontsűrűséget, vérnyomást, vércukorszintet, vérzsírt, testsúlyt, koleszterinszintet. Vannak, akik többféle vizsgálatra is feliratkoznak, másoknak a szakorvos ajánlja, hogy a pontos diagnózis megállapítása végett lépjenek be egy másik ideiglenes szakrendelőbe is. Valóban ideiglenes vizsgálóhelyiségekről van szó, de a szolnoki orvoscsapat elismeri, egy sportcsarnokban aligha lehetne jobb körülményeket teremteni, ráadásul a helyi önkormányzat erre az alkalomra rendezett be megfelelő bútorzattal néhány kis termet, falakat meszeltek, térválasztókat helyeztek el. A szervezésért felelős szolnoki Lehoczky Ildikó asszisztens szerint a helyiek mindent megtettek, hogy a Hetényi Géza Kórház munkatársai megfelelő körülmények között végezzék a szúrővizsgálatokat. A gyermekek egészségi állapotának felmérését az iskolában és a két óvodában végezték, senki nem maradt ki a szűrésből, sőt, még csecsemőt is hoztak, akinek az éppen kibújó fogacskájáról akartak többet megtudni a hozzátartozók. Dr. Matolay Ágnes gyermekgyógyász lapunk érdeklődésére elmondta, a gyermekeknél a korosztályoknak megfelelő vizsgálatokat végezték, legszembetűnőbb a rossz fogak helyzete, de a nagyobbak egy részénél már látszik, hogy kezelték a fogukat. Ugyanezt állapították meg a rossz testtartásról, ezt sok esetben javítják, de a kisebbeknél ez nem gyakori, ellenben nagyon sok a lúdtalpas gyermek. A szemhibákra is csak későn figyelnek fel, illetve későn tesznek a javításért a szülők, ez általában a hátrányos helyzetű családokban jellemző – erősítik meg a helyi pedagógusok. A szolnoki orvoscsapat ma Mikóújfaluba költözik, ide várják a helyieket, és pénteken a málnási érdeklődőket is megvizsgálják – ezzel lesz teljes az Olt menti felmérés.
Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Közel hatszáz szakvizsgálatot végeztek a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház orvosai és asszisztensei hétfőn Sepsibükszádon, tegnap hasonló érdeklődés volt az ingyenes szűrések iránt, a vendégorvosok a felnőttek mellett az óvodások és iskolások egészségügyi állapotát is felmérték.
Egy héten át öt orvos és tizenkét szakasszisztens fogadja az Olt menti települések lakóit a vizsgálatokra, a hét első két napján a sepsibükszádi sportcsarnokban rendezték be az ideiglenes rendelőket, mától Mikóújfaluban fogadják a pácienseket. Tegnap a hetvenhét éves Szép Mariska azért jelentkezett kardiológiai szűrővizsgálatra, mert az utóbbi időben könnyen fárad, a hat éve fekélyes lába aggasztja, arra gondol, édesanyja magas vérnyomásos volt, talán ő is örökölte. Édesapja betegségeiről keveset tud, mert ő tífuszban hunyt el orosz fogságban. Mariska néni elégedett a helyi családorvosi ellátással, de azt különösen dicséri, hogy a magyarországi orvosok eljöttek Sepsibükszádra, „mert annak a hanyagság és a pénzhiány is oka, hogy akinek kellene, nem megy Sepsiszentgyörgyre szakorvoshoz”. Dr. Lőrincz Ambrus kardiológus megerősíti, hogy nincsenek nagyobb bajok, de az érződik, hogy hiányzik a rendszeres szakvizsgálat az olyan esetekben, ahol korábban már valami rendellenességet észleltek. Hatodik alkalommal végeznek szűrővizsgálatokat Székelyföldön, Háromszéken ez a harmadik terepútjuk, és ezúttal is azt a módszert alkalmazzák, hogy a vizsgálati lapot az eredményekkel együtt átadják a páciensnek és a családorvosnak, ha súlyos esetről van szó, személyesen is megbeszélik a helyi szakemberrel. A családorvos segítségét olyankor is igénybe veszik, ha valami rendkívüli történik, mint például hétfőn, amikor egy súlyosan rendellenes EKG-eredmény miatt mentőt hívtak egy beteghez. A szív- és érrendszeri szűrés mellett bőrgyógyászati, ideggyógyászati, szemészeti, a gyermekeknél fogászati és testtartási vizsgálatokat végeznek, ezenkívül mérnek csontsűrűséget, vérnyomást, vércukorszintet, vérzsírt, testsúlyt, koleszterinszintet. Vannak, akik többféle vizsgálatra is feliratkoznak, másoknak a szakorvos ajánlja, hogy a pontos diagnózis megállapítása végett lépjenek be egy másik ideiglenes szakrendelőbe is. Valóban ideiglenes vizsgálóhelyiségekről van szó, de a szolnoki orvoscsapat elismeri, egy sportcsarnokban aligha lehetne jobb körülményeket teremteni, ráadásul a helyi önkormányzat erre az alkalomra rendezett be megfelelő bútorzattal néhány kis termet, falakat meszeltek, térválasztókat helyeztek el. A szervezésért felelős szolnoki Lehoczky Ildikó asszisztens szerint a helyiek mindent megtettek, hogy a Hetényi Géza Kórház munkatársai megfelelő körülmények között végezzék a szúrővizsgálatokat. A gyermekek egészségi állapotának felmérését az iskolában és a két óvodában végezték, senki nem maradt ki a szűrésből, sőt, még csecsemőt is hoztak, akinek az éppen kibújó fogacskájáról akartak többet megtudni a hozzátartozók. Dr. Matolay Ágnes gyermekgyógyász lapunk érdeklődésére elmondta, a gyermekeknél a korosztályoknak megfelelő vizsgálatokat végezték, legszembetűnőbb a rossz fogak helyzete, de a nagyobbak egy részénél már látszik, hogy kezelték a fogukat. Ugyanezt állapították meg a rossz testtartásról, ezt sok esetben javítják, de a kisebbeknél ez nem gyakori, ellenben nagyon sok a lúdtalpas gyermek. A szemhibákra is csak későn figyelnek fel, illetve későn tesznek a javításért a szülők, ez általában a hátrányos helyzetű családokban jellemző – erősítik meg a helyi pedagógusok. A szolnoki orvoscsapat ma Mikóújfaluba költözik, ide várják a helyieket, és pénteken a málnási érdeklődőket is megvizsgálják – ezzel lesz teljes az Olt menti felmérés.
Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. június 14.
Saját pártja szorongatja Grindeanut (Kormányválság)
Lemondásra szólította fel Sorin Grindeanu miniszterelnököt Liviu Dragnea, a kormány fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (SZDP) elnöke, a kormányfő azonban egyelőre nem hajlandó önként távozni. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök cáfolta, hogy az SZDP a kormánykoalícióba hívta volna a magyar érdekképviseletet, és elzárkózott attól, hogy találgatásokra reagálva megelőlegezze, mit tenne a szövetség kormányválság esetén.
A szocialista párt elnöke többször, legutóbb tegnap szembesítette Grindeanut azzal, hogy elveszítette a pártvezetés bizalmát, ezért azt kérte tőle, hogy önként távozzon. Dragnea a kormányprogram végrehajtásának késlekedésére hivatkozott, egyebek mellett arra, hogy a kormány nem hozta létre a választási kampányban beígért szuverén befektetési alapot. Az SZDP-ben is egyre többen sürgetik a teljes Grindeanu-kormány távozását, Niculae Bădălău szociáldemokrata alelnök tegnap azt nyilatkozta, hogy sok területen hiányos a kormány munkája, például a pénzügy, szállítás, mezőgazdaság területén. Sorin Grindeanu azonban nem mutat hajlandóságot a távozásra, egyre több jelét adja önállósulásának, láthatóan igyekszik elhatárolódni az SZDP elnökétől, és – egyes elemzők szerint – arra vár, hogy Dragneát második korrupciós pere végleg eltávolítsa a politikából. Ha viszont önként nem hajlandó lemondani, akkor az SZDP megvonhatja tőle és a kabinettől a politikai támogatást, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a parlamentben a kormánykoalíció törvényhozói megszavaznak egy bizalmatlansági indítványt, ami a kormány bukásához vezet. Liviu Dragnea korábban bejelentette, hogy a pártvezetés alapos elemzésnek veti alá a kormánytagok eddigi, féléves teljesítményét. A kiértékelés következtetéseit várhatóan mai ülésén vonja le az SZDP végrehajtó bizottsága, ezután pedig várható, hogy Dragnea a nyilvánosság előtt is bejelenti, kik azok a miniszterek, akiknek a munkájával elégedetlen a párt, milyen mértékű kormányátalakítást tart szükségesnek annak vezetősége. Klaus Iohannis államfő – akinek kormányváltás esetén meglehetősen tág mozgásteret biztosít az alkotmány – kiváró álláspontra helyezkedett az üggyel kapcsolatosan, szóvivőjén keresztül annyit üzent, hogy csak hivatalos bejelentésekre fog reagálni, egyébként pedig az SZDP felelőssége, hogy kiértékelje miniszterei teljesítményét. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke tegnap azt mondta, nem kapott hivatalos felkérést a Szociáldemokrata Párttól vagy annak elnökétől, Liviu Dragneától a kormányra lépésre, ő pedig nem kommentál spekulációkat. A Népi Mozgalom Párt parlamenti képviselője, Eugen Tomac tegnapi nyilatkozatát, miszerint Liviu Dragnea RMDSZ-es miniszterelnököt tervez jelölni Sorin Grindeanu helyére, badarságnak nevezte Kelemen Hunor. „Megkérdezték Tomac úrtól, mit szívott ma reggel? (...) Elég súlyos, hogy egy pártvezető ilyen badarságokat képes mondani, teljes komolysággal. (...) Amúgy az RMDSZ-tagok is pont olyan román állampolgárok, mint Tomac úr, nem kellene úgy tekintenie ránk, mint az országot fenyegető természeti katasztrófára” – mondta a szövetségi elnök a sajtónak. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Lemondásra szólította fel Sorin Grindeanu miniszterelnököt Liviu Dragnea, a kormány fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (SZDP) elnöke, a kormányfő azonban egyelőre nem hajlandó önként távozni. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök cáfolta, hogy az SZDP a kormánykoalícióba hívta volna a magyar érdekképviseletet, és elzárkózott attól, hogy találgatásokra reagálva megelőlegezze, mit tenne a szövetség kormányválság esetén.
A szocialista párt elnöke többször, legutóbb tegnap szembesítette Grindeanut azzal, hogy elveszítette a pártvezetés bizalmát, ezért azt kérte tőle, hogy önként távozzon. Dragnea a kormányprogram végrehajtásának késlekedésére hivatkozott, egyebek mellett arra, hogy a kormány nem hozta létre a választási kampányban beígért szuverén befektetési alapot. Az SZDP-ben is egyre többen sürgetik a teljes Grindeanu-kormány távozását, Niculae Bădălău szociáldemokrata alelnök tegnap azt nyilatkozta, hogy sok területen hiányos a kormány munkája, például a pénzügy, szállítás, mezőgazdaság területén. Sorin Grindeanu azonban nem mutat hajlandóságot a távozásra, egyre több jelét adja önállósulásának, láthatóan igyekszik elhatárolódni az SZDP elnökétől, és – egyes elemzők szerint – arra vár, hogy Dragneát második korrupciós pere végleg eltávolítsa a politikából. Ha viszont önként nem hajlandó lemondani, akkor az SZDP megvonhatja tőle és a kabinettől a politikai támogatást, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a parlamentben a kormánykoalíció törvényhozói megszavaznak egy bizalmatlansági indítványt, ami a kormány bukásához vezet. Liviu Dragnea korábban bejelentette, hogy a pártvezetés alapos elemzésnek veti alá a kormánytagok eddigi, féléves teljesítményét. A kiértékelés következtetéseit várhatóan mai ülésén vonja le az SZDP végrehajtó bizottsága, ezután pedig várható, hogy Dragnea a nyilvánosság előtt is bejelenti, kik azok a miniszterek, akiknek a munkájával elégedetlen a párt, milyen mértékű kormányátalakítást tart szükségesnek annak vezetősége. Klaus Iohannis államfő – akinek kormányváltás esetén meglehetősen tág mozgásteret biztosít az alkotmány – kiváró álláspontra helyezkedett az üggyel kapcsolatosan, szóvivőjén keresztül annyit üzent, hogy csak hivatalos bejelentésekre fog reagálni, egyébként pedig az SZDP felelőssége, hogy kiértékelje miniszterei teljesítményét. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke tegnap azt mondta, nem kapott hivatalos felkérést a Szociáldemokrata Párttól vagy annak elnökétől, Liviu Dragneától a kormányra lépésre, ő pedig nem kommentál spekulációkat. A Népi Mozgalom Párt parlamenti képviselője, Eugen Tomac tegnapi nyilatkozatát, miszerint Liviu Dragnea RMDSZ-es miniszterelnököt tervez jelölni Sorin Grindeanu helyére, badarságnak nevezte Kelemen Hunor. „Megkérdezték Tomac úrtól, mit szívott ma reggel? (...) Elég súlyos, hogy egy pártvezető ilyen badarságokat képes mondani, teljes komolysággal. (...) Amúgy az RMDSZ-tagok is pont olyan román állampolgárok, mint Tomac úr, nem kellene úgy tekintenie ránk, mint az országot fenyegető természeti katasztrófára” – mondta a szövetségi elnök a sajtónak. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. június 14.
Vádat emeltek Iliescu ellen
Vádat emeltek tegnap Ion Iliescu volt államfő ellen a „bányászjárásként” elhíresült, 1990. júniusi erőszakos cselekmények ügyében. A legfőbb ügyészség Ion Iliescut – 13 társával együtt – emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolja. A vádhatóság jelképesen június 13-ra, a bányászjárás 27. évfordulójára időzítette a vádemelést.
Iliescu mellett Petre Roman volt miniszterelnöknek, Virgil Măgureanunak, a Román Hírszerző Szolgálat alapító igazgatójának és Miron Cozma bányászvezérnek is bíróság előtt kell felelnie azért, hogy 1990 júniusában állami karhatalmi szervek erőszakosan léptek fel az akkori hatalom ellen tüntető polgárokkal szemben, majd Bukarestbe szállították a Zsil-völgyi bányászokat, akik ellenzéki pártok székházait dúlták fel, az utcán pedig brutálisan bántalmaztak polgári lakosokat. Iliescut – aki 1990 júniusában a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsának elnökeként és megválasztott államfőként vezette Romániát – négy ember haláláért, 1388 ember megsebesítéséért és 1250 (bebörtönzött) ember politikai okokból történt meghurcolásáért vonják felelősségre. A legfőbb ügyészség katonai részlege a Petre Roman vezette korabeli kormány több tagja, az akkori katonai főügyész, belügyminisztériumi vezetők és a Zsil-völgyi szénbányászok több volt szakszervezeti vezetője ellen is emberiesség elleni bűncselekményekért emelt vádat, amelyet életfogytiglani vagy 15-től 25 évig terjedő szabadságvesztéssel sújt az új büntető törvénykönyv. A vádhatóság megjegyzi: mivel időközben változott a büntetőjog, valamennyi vádlott esetében a számukra kedvezőbb büntetési tétel kiszabását kérik a bíróságtól. A vádirat kétezer oldalas, amelyhez az ügyészség 413 kötetnyi bizonyítékot csatolt. Az ügyet a legfelsőbb bíróság tárgyalja. Bár korábban több ízben is vizsgálat indult az ügyben, Románia máig nem derítette ki, hogy kit terhel a büntetőjogi felelősség az akkori erőszakos cselekményekért. Legutóbb 2015-ben indították újra a vizsgálatot, miután a strasbourgi emberi jogi bíróság 2014-ben kártérítésre kötelezte és felszólította a román államot, hogy szolgáltasson igazságot az erőszakos cselekmények négy halálos és három, golyó által megsebesített áldozatának, illetve a több mint ezer jogtalanul bebörtönzött tüntetőnek. A 87 éves Ion Iliescu ellen tavaly az 1989-es forradalom ügyében is bűnvádi eljárás indult szintén egy strasbourgi elmarasztalás és ugyancsak emberiesség elleni bűncselekmények gyanújával, de abban az ügyben még nem történt vádemelés. A politikus 1990 és 1996, illetve 2000 és 2004 között Románia államelnöke volt. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Vádat emeltek tegnap Ion Iliescu volt államfő ellen a „bányászjárásként” elhíresült, 1990. júniusi erőszakos cselekmények ügyében. A legfőbb ügyészség Ion Iliescut – 13 társával együtt – emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolja. A vádhatóság jelképesen június 13-ra, a bányászjárás 27. évfordulójára időzítette a vádemelést.
Iliescu mellett Petre Roman volt miniszterelnöknek, Virgil Măgureanunak, a Román Hírszerző Szolgálat alapító igazgatójának és Miron Cozma bányászvezérnek is bíróság előtt kell felelnie azért, hogy 1990 júniusában állami karhatalmi szervek erőszakosan léptek fel az akkori hatalom ellen tüntető polgárokkal szemben, majd Bukarestbe szállították a Zsil-völgyi bányászokat, akik ellenzéki pártok székházait dúlták fel, az utcán pedig brutálisan bántalmaztak polgári lakosokat. Iliescut – aki 1990 júniusában a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsának elnökeként és megválasztott államfőként vezette Romániát – négy ember haláláért, 1388 ember megsebesítéséért és 1250 (bebörtönzött) ember politikai okokból történt meghurcolásáért vonják felelősségre. A legfőbb ügyészség katonai részlege a Petre Roman vezette korabeli kormány több tagja, az akkori katonai főügyész, belügyminisztériumi vezetők és a Zsil-völgyi szénbányászok több volt szakszervezeti vezetője ellen is emberiesség elleni bűncselekményekért emelt vádat, amelyet életfogytiglani vagy 15-től 25 évig terjedő szabadságvesztéssel sújt az új büntető törvénykönyv. A vádhatóság megjegyzi: mivel időközben változott a büntetőjog, valamennyi vádlott esetében a számukra kedvezőbb büntetési tétel kiszabását kérik a bíróságtól. A vádirat kétezer oldalas, amelyhez az ügyészség 413 kötetnyi bizonyítékot csatolt. Az ügyet a legfelsőbb bíróság tárgyalja. Bár korábban több ízben is vizsgálat indult az ügyben, Románia máig nem derítette ki, hogy kit terhel a büntetőjogi felelősség az akkori erőszakos cselekményekért. Legutóbb 2015-ben indították újra a vizsgálatot, miután a strasbourgi emberi jogi bíróság 2014-ben kártérítésre kötelezte és felszólította a román államot, hogy szolgáltasson igazságot az erőszakos cselekmények négy halálos és három, golyó által megsebesített áldozatának, illetve a több mint ezer jogtalanul bebörtönzött tüntetőnek. A 87 éves Ion Iliescu ellen tavaly az 1989-es forradalom ügyében is bűnvádi eljárás indult szintén egy strasbourgi elmarasztalás és ugyancsak emberiesség elleni bűncselekmények gyanújával, de abban az ügyben még nem történt vádemelés. A politikus 1990 és 1996, illetve 2000 és 2004 között Románia államelnöke volt. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. június 14.
142 éves a Medve-tó
Fesztivállá nőtt születésnapok
A hét végén ünnepelte Szováta a számára hírnevet szerző Medve-tó keletkezésének 142. évfordulóját. Tizenhét éve az önkormányzatra hárul a szervezői szerep és feladat, az idei programsorozat pedig bebizonyította a munkacsapat képességeit.
Igen gazdag, színes és nagy tömeget meg- mozgató háromnapos rendezvényen van túl a fürdőváros, ám a siker a munka mellett a gyönyörű hétvégi időnek is betudható – ismerte el a polgármester. A péntek hagyományosan a gyermekek és ifjak napja, amolyan eltoló- dott gyermeknap: a kicsik, elemisek, általános iskolások játékos programokban vettek részt, vonatoztak, buborékokat fújtak és gyerekfitnesznek örülhettek. A középiskolások is szórakozhattak, megmutathatták tudásukat, ügyességüket, tehetségüket különböző prog- ramokban, kézilabdában, teniszben, női fociban. Természetesen a nap része volt a hagyományos gulyásfőzés is, majd délutánra a színpadok köré sereglettek a gyerekek, ifjak és felnőttek is, hisz a koncertek kaptak teret: elsőként a Sószórók, majd a középiskola együttese, a DK Band – ez utóbbi előzene- kara volt a magyarországi Hooligans esti fel- lépésének, amelyet már több száz ember élvezett a nagyszínpad előtt. Szombati fesztivál Szombaton reggel huszárok ébresztették a lakosságot, a gyergyószentmiklósi mazsorett-csoport és a parajdi fúvószenekar is felvonult a város főutcáján, majd a sportpályán kora délelőtt elkezdődött a gasztronómiai feszti- válnak nevezett gulyásfőző verseny, amelyre a település vállalkozásai, civil szervezetei, baráti körei mellett az önkormányzat is benevezett. Míg a csapatok saját receptjeik szerint kevergették a hozzávalókat az üstökben és bográcsokban, a sportcsarnokokban öttusa- és lábteniszbajnokságok zajlottak, a közeli erdők csendjét pedig motokrosszverseny zaja verte fel. Szombat délutánra már igazi fesztiválhangulat kerekedett a sporttelepen, amikor elkezdődött a magukat erősnek vélő férfiak és nők versenye, amelyet végül a húsz- éves Majla Róbert nyert meg, újrázva a tavalyi győzelem után. Eközben kézművessátorba is várták a pedagógusok a gyerekeket és felnőtteket, akik a Medve-tavat ábrázoló keretes üdvözlőlapot készíthettek, s ha már Medvetó, akkor nyilván medvét, békát, gólyát is hajtogathattak, ragaszthattak papírból. A sátrat szép számban látogatták, egy adott pillanatban az öttusázó gyerekek is ellepték a pályát és a sátor környékét, ahol nemcsak kézműveskedni lehetett, de a Tinkerbell gyermekház lakóinak tett csekély adomány fejében arcfestésre is beülhettek, míg a szülők közben a szomszédos ökumenikus keresztény sátorban a lélekre figyelhettek, napi üzeneteken elmélkedhettek. Mindeközben délutánra elkészült a falnivaló, a zsűri megítélte a legpürésebb, leghagyományosabb, legkozmásabb, legédesebb, legköltséghatékonyabb, legifjúságibb ételeket. A legjobbaknak az Artemob és Palos, a huszárok és a tűzoltók főztjét találták, a legszebb tálalás Kátai Zsuzsa és csapata keze munkáját dicséri, a Medvék pedig különdíjat kaptak, amiért finom töltött káposztát főztek, de méltán volt nagy az érdeklődés a Hochland tejfeldolgozó helyi vállalatának sátránál: minden évben ez a csapat három jókora üst túrós puliszkát főz. Idén gulyást is készítettek, így csak kétszer telt meg üstjük aranysárga lisztből készült, tejföl- lel és túróval jól megízesített étekkel, amely f e l k a ri k á z o t t zöldhagymával megszórva pillanatok alatt elfogyott. Az ennivalót a csapatok kiosztották a tömegben, az ebből befolyó adományt minden évben jóté- kony célokra fordítják a szervezők, idén a helyi Szent József Gyermekotthon lakóinak szereznek belőle örömet. Aki meg nem kedveli az effajta étkeket, még válogathatott is: több mint kétmázsás ökröt húztak nyársra, míg a sörsátrak alá nemcsak hűsölni menekültek az emberek a napsütés elől hideg csapolt sör és egymás társaságába, hanem találhattak mindenféle sültet és finom savanyúságot, hosszan sorakozott itt, mi szem-szájnak ingere. De a gyerekek sem maradtak nyalánkság nélkül, s ha már ezzel is jóllaktak, friss idénygyümölcsöt kóstolhattak, majd a patakon túl valóságos gyermekváros várt rájuk ugrálóvárakkal, vonatokkal, autókkal, erőmérő gépekkel, de az ügyesebbek íjazni is tanultak. Miután délben a marosvásárhelyi Corax csapott a húrok közé, a helyi Sasok taekwondo-bemutatót tartott, fellépett a mazsorettcsoport, késő délután ismét felcsendült a zene, a kisszínpad előtt százak gyűltek össze pillanatok alatt gyönyörködni a „törpikék” táncában, és ennél még többen a nagyszínpadnál, ahol a magasban és a fűben is táncra perdültek a zumba dallamaira, majd a latin táncok kedvelői mozgathatták meg csípőjüket és végtagjaikat. Estére felforrósodott a hangulat, előbb a Randi néven ismert román énekes, majd az est fénypontjaként a nigériai származású, svédországi Dr. Alban lépett a színpadra mintegy kétezer néző előtt, műsorát és a szombati napot pedig az önkormányzat által biztosított meglepetés tűzijáték zárta. Népi délután A harmadik napon – Szentháromság vasárnapja lévén – délelőtt a helyi katolikus kö- zösség búcsújára került sor, de a településen átvonuló Szakrális maraton résztvevőit is fogadták, és látogatni lehetett az imasátrat is. De azért nem maradtak el a sportrendezvények sem, kispályás fociban és sakkban mér- kőztek meg a benevezettek, a kézművessátorban pedig a huszárok szervezték a tevékenységeket. Délután a sporttelep nagyszínpadját a nép- tánc, népzene vette birtokba, ilyenkor van a hagyományos népművészeti fesztivál, minden korosztály egy közös műsor keretében köszönti az ünnepelteket: a tavat, a várost és a lakosságot. A hétvégi programban színpadra léptek az óvodások, napközisek és elemisek, mindannyian mesét, gyermekjátékot fűzve, furulyaszóval „fűszerezve”, majd a Domokos Kázmér és az S. Illyés Lajos iskola csoportjai és néptáncosai. Ezt követően az általános iskolások Sirülők néptánccsoportja és az ifjúság néptáncosait felvonultató Bokréta együttes gyönyörködtette a nézőket, ezután a Mezőhavas népi zenekar nótaműsorát élvezhették az érdeklődők. A hétvégi programsorozatot „könnyebb” műfajú koncerttel zárták a szovátaiak: az est díszvendége az X-Faktor-győztes Danics Dóra énekest is színpadra állító Cimbaliband volt. Két rendezvény is megfér egy évben A Medve-tó 1875. május 27-én délelőtt keletkezett a feljegyzések szerint, és azóta meghatározó tényezője a településnek és térségének, erre épül mai fő iparága, a turizmus is. De nemcsak ezért fontos, hanem azért is, mert egyedülálló a világon, sokan ismerik gyógyhatásait, nem beszélve arról a kellemes érzésről, amit akkor nyújt, amikor június végén megnyílik, és meg lehet fürödni benne – mondta el Fülöp László Zsolt polgármester. A tó „születésnapját” május utolsó vagy június első hétvégéjén szokták tartani, de idén a ballagás és a pünkösdi búcsú miatt elhalasztották. A város 2000 óta szervezi az ünnepségeket: kezdetben a fürdőtelepen rendezték a turizmus fellendítése érdekében, de az évek során sokat fejlődött, kinőtte magát, ezért elégséges hely hiányában leköltöztették a sporttelepre, s mára igazi városnapi forgataggá, fesztivállá nőtte ki magát. A kilátogatók zöme szovátai és sóvidéki, de vannak turisták is. A fürdőtelepről „levitt” rendez- vény pótlására szervezik ott az őszi tökfesztivált, és a két esemény élményt tud nyújtani a helyieknek és turistáknak egyaránt – vélekedett az elöljáró.
Gligor Róbert László Népújság (Marosvásárhely)
Fesztivállá nőtt születésnapok
A hét végén ünnepelte Szováta a számára hírnevet szerző Medve-tó keletkezésének 142. évfordulóját. Tizenhét éve az önkormányzatra hárul a szervezői szerep és feladat, az idei programsorozat pedig bebizonyította a munkacsapat képességeit.
Igen gazdag, színes és nagy tömeget meg- mozgató háromnapos rendezvényen van túl a fürdőváros, ám a siker a munka mellett a gyönyörű hétvégi időnek is betudható – ismerte el a polgármester. A péntek hagyományosan a gyermekek és ifjak napja, amolyan eltoló- dott gyermeknap: a kicsik, elemisek, általános iskolások játékos programokban vettek részt, vonatoztak, buborékokat fújtak és gyerekfitnesznek örülhettek. A középiskolások is szórakozhattak, megmutathatták tudásukat, ügyességüket, tehetségüket különböző prog- ramokban, kézilabdában, teniszben, női fociban. Természetesen a nap része volt a hagyományos gulyásfőzés is, majd délutánra a színpadok köré sereglettek a gyerekek, ifjak és felnőttek is, hisz a koncertek kaptak teret: elsőként a Sószórók, majd a középiskola együttese, a DK Band – ez utóbbi előzene- kara volt a magyarországi Hooligans esti fel- lépésének, amelyet már több száz ember élvezett a nagyszínpad előtt. Szombati fesztivál Szombaton reggel huszárok ébresztették a lakosságot, a gyergyószentmiklósi mazsorett-csoport és a parajdi fúvószenekar is felvonult a város főutcáján, majd a sportpályán kora délelőtt elkezdődött a gasztronómiai feszti- válnak nevezett gulyásfőző verseny, amelyre a település vállalkozásai, civil szervezetei, baráti körei mellett az önkormányzat is benevezett. Míg a csapatok saját receptjeik szerint kevergették a hozzávalókat az üstökben és bográcsokban, a sportcsarnokokban öttusa- és lábteniszbajnokságok zajlottak, a közeli erdők csendjét pedig motokrosszverseny zaja verte fel. Szombat délutánra már igazi fesztiválhangulat kerekedett a sporttelepen, amikor elkezdődött a magukat erősnek vélő férfiak és nők versenye, amelyet végül a húsz- éves Majla Róbert nyert meg, újrázva a tavalyi győzelem után. Eközben kézművessátorba is várták a pedagógusok a gyerekeket és felnőtteket, akik a Medve-tavat ábrázoló keretes üdvözlőlapot készíthettek, s ha már Medvetó, akkor nyilván medvét, békát, gólyát is hajtogathattak, ragaszthattak papírból. A sátrat szép számban látogatták, egy adott pillanatban az öttusázó gyerekek is ellepték a pályát és a sátor környékét, ahol nemcsak kézműveskedni lehetett, de a Tinkerbell gyermekház lakóinak tett csekély adomány fejében arcfestésre is beülhettek, míg a szülők közben a szomszédos ökumenikus keresztény sátorban a lélekre figyelhettek, napi üzeneteken elmélkedhettek. Mindeközben délutánra elkészült a falnivaló, a zsűri megítélte a legpürésebb, leghagyományosabb, legkozmásabb, legédesebb, legköltséghatékonyabb, legifjúságibb ételeket. A legjobbaknak az Artemob és Palos, a huszárok és a tűzoltók főztjét találták, a legszebb tálalás Kátai Zsuzsa és csapata keze munkáját dicséri, a Medvék pedig különdíjat kaptak, amiért finom töltött káposztát főztek, de méltán volt nagy az érdeklődés a Hochland tejfeldolgozó helyi vállalatának sátránál: minden évben ez a csapat három jókora üst túrós puliszkát főz. Idén gulyást is készítettek, így csak kétszer telt meg üstjük aranysárga lisztből készült, tejföl- lel és túróval jól megízesített étekkel, amely f e l k a ri k á z o t t zöldhagymával megszórva pillanatok alatt elfogyott. Az ennivalót a csapatok kiosztották a tömegben, az ebből befolyó adományt minden évben jóté- kony célokra fordítják a szervezők, idén a helyi Szent József Gyermekotthon lakóinak szereznek belőle örömet. Aki meg nem kedveli az effajta étkeket, még válogathatott is: több mint kétmázsás ökröt húztak nyársra, míg a sörsátrak alá nemcsak hűsölni menekültek az emberek a napsütés elől hideg csapolt sör és egymás társaságába, hanem találhattak mindenféle sültet és finom savanyúságot, hosszan sorakozott itt, mi szem-szájnak ingere. De a gyerekek sem maradtak nyalánkság nélkül, s ha már ezzel is jóllaktak, friss idénygyümölcsöt kóstolhattak, majd a patakon túl valóságos gyermekváros várt rájuk ugrálóvárakkal, vonatokkal, autókkal, erőmérő gépekkel, de az ügyesebbek íjazni is tanultak. Miután délben a marosvásárhelyi Corax csapott a húrok közé, a helyi Sasok taekwondo-bemutatót tartott, fellépett a mazsorettcsoport, késő délután ismét felcsendült a zene, a kisszínpad előtt százak gyűltek össze pillanatok alatt gyönyörködni a „törpikék” táncában, és ennél még többen a nagyszínpadnál, ahol a magasban és a fűben is táncra perdültek a zumba dallamaira, majd a latin táncok kedvelői mozgathatták meg csípőjüket és végtagjaikat. Estére felforrósodott a hangulat, előbb a Randi néven ismert román énekes, majd az est fénypontjaként a nigériai származású, svédországi Dr. Alban lépett a színpadra mintegy kétezer néző előtt, műsorát és a szombati napot pedig az önkormányzat által biztosított meglepetés tűzijáték zárta. Népi délután A harmadik napon – Szentháromság vasárnapja lévén – délelőtt a helyi katolikus kö- zösség búcsújára került sor, de a településen átvonuló Szakrális maraton résztvevőit is fogadták, és látogatni lehetett az imasátrat is. De azért nem maradtak el a sportrendezvények sem, kispályás fociban és sakkban mér- kőztek meg a benevezettek, a kézművessátorban pedig a huszárok szervezték a tevékenységeket. Délután a sporttelep nagyszínpadját a nép- tánc, népzene vette birtokba, ilyenkor van a hagyományos népművészeti fesztivál, minden korosztály egy közös műsor keretében köszönti az ünnepelteket: a tavat, a várost és a lakosságot. A hétvégi programban színpadra léptek az óvodások, napközisek és elemisek, mindannyian mesét, gyermekjátékot fűzve, furulyaszóval „fűszerezve”, majd a Domokos Kázmér és az S. Illyés Lajos iskola csoportjai és néptáncosai. Ezt követően az általános iskolások Sirülők néptánccsoportja és az ifjúság néptáncosait felvonultató Bokréta együttes gyönyörködtette a nézőket, ezután a Mezőhavas népi zenekar nótaműsorát élvezhették az érdeklődők. A hétvégi programsorozatot „könnyebb” műfajú koncerttel zárták a szovátaiak: az est díszvendége az X-Faktor-győztes Danics Dóra énekest is színpadra állító Cimbaliband volt. Két rendezvény is megfér egy évben A Medve-tó 1875. május 27-én délelőtt keletkezett a feljegyzések szerint, és azóta meghatározó tényezője a településnek és térségének, erre épül mai fő iparága, a turizmus is. De nemcsak ezért fontos, hanem azért is, mert egyedülálló a világon, sokan ismerik gyógyhatásait, nem beszélve arról a kellemes érzésről, amit akkor nyújt, amikor június végén megnyílik, és meg lehet fürödni benne – mondta el Fülöp László Zsolt polgármester. A tó „születésnapját” május utolsó vagy június első hétvégéjén szokták tartani, de idén a ballagás és a pünkösdi búcsú miatt elhalasztották. A város 2000 óta szervezi az ünnepségeket: kezdetben a fürdőtelepen rendezték a turizmus fellendítése érdekében, de az évek során sokat fejlődött, kinőtte magát, ezért elégséges hely hiányában leköltöztették a sporttelepre, s mára igazi városnapi forgataggá, fesztivállá nőtte ki magát. A kilátogatók zöme szovátai és sóvidéki, de vannak turisták is. A fürdőtelepről „levitt” rendez- vény pótlására szervezik ott az őszi tökfesztivált, és a két esemény élményt tud nyújtani a helyieknek és turistáknak egyaránt – vélekedett az elöljáró.
Gligor Róbert László Népújság (Marosvásárhely)
2017. június 14.
TIFF 2017 – a számok tükrében
Csupa rekordról számolnak be az idei Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezői a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben. A 16. TIFF több eseményére már a fesztivált megelőző napokban elfogytak a jegyek, a tíz nap alatt vetített 225 filmre összesen kilencvenezer belépőt értékesítettek, ez pedig 14 százalékkal szárnyalja túl a tavalyi eladásokat, derül ki a beszámolóból.
Az abszolút rekordot az idei Életműdíjas, Alain Delon 1981-ben saját rendezésében és főszereplésével bemutatott Egy zsarú bőréért című filmje tartja, amelyet a főtéri szabadtéri képernyőn láthatott a közönség egy alkalommal, és amelyre összesen 3312 jegyet adtak el.
Felfele ívelt az online eladott jegyek száma is, a belépők 38,9 százalékát értékesítették ezzel a módszerrel, ami 13,72 százalékos növekedést jelent 2016-hoz képest.
A vetítésekre és a különböző kísérő rendezvényekre – műhelymunkák, kiállítások, beszélgetések – összesen 130 ezer ember volt kíváncsi, és több mint 1200 – romániai és külföldi – meghívott volt jelen a június 2-a és 11-e között lezajlott filmes eseményen.
A fesztivál nyitófilmjére, A belgák királyára szintén több mint háromezren voltak kíváncsiak, a szabadtéri vetítés leglátogatottabb filmjei között pedig ott találjuk A szerelem történetét (rendezte: Radu Mihăileanu) 3000 eladott jeggyel, az Őrült boldogságot (La pazza gioia, r. Paolo Virzì) és az Isten bocsásson meg nekünk címűt (Que dios nos perdone, r.: Rodrigo Sorogoyen), mindkettő két-két ezer belépővel.
Abszolút telt házat vonzott Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjének mindkét vetítése, ezenkívül pedig 27 más filmre fogytak el a jegyek szinte percek alatt.
Nagy sikernek örvendtek a templomokban sorra kerülő koncertek, és a Film Food elnevezésű események is, amelyek a gasztronómiát helyezték előtérbe.
Megtöltötték a termeket a Román Filmnapok alatt vetített alkotások is, a fesztivál utolsó napján pedig a díjnyertes filmek vonzották be az érdeklődőket, ezen a napon ugyanis újravetítették a fődíjakat elnyerő produkciókat.
Idén mintegy 400 – tizenöt és 43 év közötti – önkéntes segítette a szervezők munkáját, sokan külföldről jelentkeztek az önkéntességi programra, voltak franciaországi, olaszországi, litván, brit és spanyol résztvevők. Közülük ötven személyt Az év önkéntese címre terjesztettek fel, kilencen pedig a különböző partnerfesztiválokon vehetnek részt a továbbiakban. Szabadság (Kolozsvár)
Csupa rekordról számolnak be az idei Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezői a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben. A 16. TIFF több eseményére már a fesztivált megelőző napokban elfogytak a jegyek, a tíz nap alatt vetített 225 filmre összesen kilencvenezer belépőt értékesítettek, ez pedig 14 százalékkal szárnyalja túl a tavalyi eladásokat, derül ki a beszámolóból.
Az abszolút rekordot az idei Életműdíjas, Alain Delon 1981-ben saját rendezésében és főszereplésével bemutatott Egy zsarú bőréért című filmje tartja, amelyet a főtéri szabadtéri képernyőn láthatott a közönség egy alkalommal, és amelyre összesen 3312 jegyet adtak el.
Felfele ívelt az online eladott jegyek száma is, a belépők 38,9 százalékát értékesítették ezzel a módszerrel, ami 13,72 százalékos növekedést jelent 2016-hoz képest.
A vetítésekre és a különböző kísérő rendezvényekre – műhelymunkák, kiállítások, beszélgetések – összesen 130 ezer ember volt kíváncsi, és több mint 1200 – romániai és külföldi – meghívott volt jelen a június 2-a és 11-e között lezajlott filmes eseményen.
A fesztivál nyitófilmjére, A belgák királyára szintén több mint háromezren voltak kíváncsiak, a szabadtéri vetítés leglátogatottabb filmjei között pedig ott találjuk A szerelem történetét (rendezte: Radu Mihăileanu) 3000 eladott jeggyel, az Őrült boldogságot (La pazza gioia, r. Paolo Virzì) és az Isten bocsásson meg nekünk címűt (Que dios nos perdone, r.: Rodrigo Sorogoyen), mindkettő két-két ezer belépővel.
Abszolút telt házat vonzott Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjének mindkét vetítése, ezenkívül pedig 27 más filmre fogytak el a jegyek szinte percek alatt.
Nagy sikernek örvendtek a templomokban sorra kerülő koncertek, és a Film Food elnevezésű események is, amelyek a gasztronómiát helyezték előtérbe.
Megtöltötték a termeket a Román Filmnapok alatt vetített alkotások is, a fesztivál utolsó napján pedig a díjnyertes filmek vonzották be az érdeklődőket, ezen a napon ugyanis újravetítették a fődíjakat elnyerő produkciókat.
Idén mintegy 400 – tizenöt és 43 év közötti – önkéntes segítette a szervezők munkáját, sokan külföldről jelentkeztek az önkéntességi programra, voltak franciaországi, olaszországi, litván, brit és spanyol résztvevők. Közülük ötven személyt Az év önkéntese címre terjesztettek fel, kilencen pedig a különböző partnerfesztiválokon vehetnek részt a továbbiakban. Szabadság (Kolozsvár)
2017. június 14.
Tűzijátékkal avatták a felújított bazilikát
Händel zenével ünnepelték meg június 12-én, hétfőn a nagyváradi római katolikus székesegyház külső felújításai munkálatainak befejezését, hálát adva Istennek a segítségért, és megköszönve minden támogatónak a hozzájárulást. A híres zeneszerző két ismert művét, a Vízizenét és a Tűzijáték szvitet adta elő tűzijáték kíséretében a nagyváradi, temesvári és aradi fúvósokból összeállt zenekar, Kindl Walter vezényletében.
Az egybegyűlteket Lakatos Attila, a püspökség kulturális referense köszöntötte, majd Böcskei László megyés püspök megáldotta a külsőleg megújult templomot és köszönetet mondott mindazoknak a vállalatoknak és magánszemélyeknek, akik hozzájárulásaik, adományaik révén lehetővé tették, hogy a római katolikus bazilika újra méltó fényében tündökölhessen. A tűzijátékkal végződő hálaadó koncerten többszáz hívő vett részt.
Sz. G. T Reggeli Újság (Nagyvárad)
Händel zenével ünnepelték meg június 12-én, hétfőn a nagyváradi római katolikus székesegyház külső felújításai munkálatainak befejezését, hálát adva Istennek a segítségért, és megköszönve minden támogatónak a hozzájárulást. A híres zeneszerző két ismert művét, a Vízizenét és a Tűzijáték szvitet adta elő tűzijáték kíséretében a nagyváradi, temesvári és aradi fúvósokból összeállt zenekar, Kindl Walter vezényletében.
Az egybegyűlteket Lakatos Attila, a püspökség kulturális referense köszöntötte, majd Böcskei László megyés püspök megáldotta a külsőleg megújult templomot és köszönetet mondott mindazoknak a vállalatoknak és magánszemélyeknek, akik hozzájárulásaik, adományaik révén lehetővé tették, hogy a római katolikus bazilika újra méltó fényében tündökölhessen. A tűzijátékkal végződő hálaadó koncerten többszáz hívő vett részt.
Sz. G. T Reggeli Újság (Nagyvárad)
2017. június 14.
Katolikus gimnázium: érvénytelenített határozat
A marosvásárhelyi közigazgatósági bíróság első fokon érvénytelenítette a tanfelügyelőség azon határozatát, amelyben arról döntött, hogy hat osztály az Unirea Főgimnáziumból átkerül a Római Katolikus Teológiai Gimnáziumba. A bíróság kedden hozta meg az erről szóló döntését, és 15 nap áll az alperesek rendelkezésére, hogy fellebbezzenek – számolt be az Agerpres.
Tavaly augusztusban négy román szülő kezdeményezte az eljárást, azóta az iskola szülői bizottságának a nevében perelnek. Úgy vélték, jogtalanul került át hat osztály a katolikus gimnáziumba 2015 augusztusától, ezért azt szerették volna elérni a bíróságon, hogy a tanfelügyelőség vonja vissza az erre vonatkozó 1385-ös határozatát.
November 29-én ugyanebből az okból kifolyólag a polgármesteri hivatal is beperelte a tanfelügyelőséget. A katolikus iskolás szülők közül néhányan szintén beszálltak a perbe, hogy kiálljanak a tanfelügyelőség határozata mellett. Ezek után a bíró a törvényre hivatkozva kötelezte a Római Katolikus Teológiai Gimnáziumot, hogy vegyen részt a közigazgatási perben, és törvény előtt védekezzen. A keddi bírósági döntés értelmében
érvénytelennek nyilvánították a tanfelügyelőség határozatát, amelynek alapján átkerültek az unireás magyar osztályok a katolikus gimnáziumba, és megalakulhatott a felekezeti iskola.
Zsigmond Imola, akinek a gyereke jelenleg hetedik osztályos a felekezeti tanintézetben, és maga is részt vett alperesként a perben, azt nyilatkozta lapunk megkeresésére, hogy nem kell megijedni, mert nem hagyják ennyiben az ügyet, természetesen fellebbezésre készül az iskola, és a szülők ismét kérik a perbe való belépést.
A katolikus iskola szülői közösségének a nevében is remélem, hogy azok, akikre szavaztunk, kiállnak az iskolánk mellett – mondta a szülő.
Napirendre kerülhet az iskola létrehozása
A marosvásárhelyi városháza honlapján tanulmányozható a marosvásárhelyi RMDSZ-es tanácsosok által benyújtott, a Római Katolikus Teológiai Gimnázium létrehozásáról szóló határozattervezet. Ezt május 17-én iktatták, és előreláthatóan a június végén esedékes tanácsülésen kerül napirendre. Mint korábban beszámoltunk róla, az országos RMDSZ segítségével kidolgozott tervezet a felekezeti iskola megalakításáról szól. A határozattervezet arról is rendelkezik, hogy a 2018-2019-es tanévben induló új intézmény átveszi a jelenlegi katolikus gimnáziumban tanuló diákokat és az ott tanító pedagógusokat.
Hajnal Csilla Székelyhon.ro
A marosvásárhelyi közigazgatósági bíróság első fokon érvénytelenítette a tanfelügyelőség azon határozatát, amelyben arról döntött, hogy hat osztály az Unirea Főgimnáziumból átkerül a Római Katolikus Teológiai Gimnáziumba. A bíróság kedden hozta meg az erről szóló döntését, és 15 nap áll az alperesek rendelkezésére, hogy fellebbezzenek – számolt be az Agerpres.
Tavaly augusztusban négy román szülő kezdeményezte az eljárást, azóta az iskola szülői bizottságának a nevében perelnek. Úgy vélték, jogtalanul került át hat osztály a katolikus gimnáziumba 2015 augusztusától, ezért azt szerették volna elérni a bíróságon, hogy a tanfelügyelőség vonja vissza az erre vonatkozó 1385-ös határozatát.
November 29-én ugyanebből az okból kifolyólag a polgármesteri hivatal is beperelte a tanfelügyelőséget. A katolikus iskolás szülők közül néhányan szintén beszálltak a perbe, hogy kiálljanak a tanfelügyelőség határozata mellett. Ezek után a bíró a törvényre hivatkozva kötelezte a Római Katolikus Teológiai Gimnáziumot, hogy vegyen részt a közigazgatási perben, és törvény előtt védekezzen. A keddi bírósági döntés értelmében
érvénytelennek nyilvánították a tanfelügyelőség határozatát, amelynek alapján átkerültek az unireás magyar osztályok a katolikus gimnáziumba, és megalakulhatott a felekezeti iskola.
Zsigmond Imola, akinek a gyereke jelenleg hetedik osztályos a felekezeti tanintézetben, és maga is részt vett alperesként a perben, azt nyilatkozta lapunk megkeresésére, hogy nem kell megijedni, mert nem hagyják ennyiben az ügyet, természetesen fellebbezésre készül az iskola, és a szülők ismét kérik a perbe való belépést.
A katolikus iskola szülői közösségének a nevében is remélem, hogy azok, akikre szavaztunk, kiállnak az iskolánk mellett – mondta a szülő.
Napirendre kerülhet az iskola létrehozása
A marosvásárhelyi városháza honlapján tanulmányozható a marosvásárhelyi RMDSZ-es tanácsosok által benyújtott, a Római Katolikus Teológiai Gimnázium létrehozásáról szóló határozattervezet. Ezt május 17-én iktatták, és előreláthatóan a június végén esedékes tanácsülésen kerül napirendre. Mint korábban beszámoltunk róla, az országos RMDSZ segítségével kidolgozott tervezet a felekezeti iskola megalakításáról szól. A határozattervezet arról is rendelkezik, hogy a 2018-2019-es tanévben induló új intézmény átveszi a jelenlegi katolikus gimnáziumban tanuló diákokat és az ott tanító pedagógusokat.
Hajnal Csilla Székelyhon.ro
2017. június 14.
Tanulnak egymástól a tanfelügyelőségek
Közös gondok
Partnerszerződést aláírni és hosszú távú együttműködést kialakítani jöttek a testvérmegyéből, az egri Pedagógiai Oktatási Központból (POK) a Kovászna Megyei Tanfelügyelőségre. A nyitás szándéka sokáig érlelődött, de egy pillanatig sem volt kétséges – erősítette meg Kiss Imre főtanfelügyelő vendéglátóként és Schmidt Anikó főosztályvezető a tegnapi sajtótájékoztatón.
Kiss Imre elmondta, első perctől az volt a szándéka, ha már lehet anyanyelven nyitni a hasonló felügyeleti feladatot ellátó anyaországi intézmények felé, akkor kötelessége élni a lehetőséggel. Így ő kezdeményezte a Heves megyei POK-kal a kapcsolatot. Magyarországon csak 2011-ben létesültek a mi tanfelügyelőségeinkhez hasonló intézmények, a kettő között vannak hasonlóságok, közös gondok (például a korai iskolaelhagyás, illetve a kissé bajos szakképzése) és eltérések, de a jó gyakorlatot átadni a másiknak mindkét fél eltökélt szándéka. A továbbiakban nemcsak a felügyeleti szervek, hanem az iskolák, pedagógusok között is szeretnének tartós kapcsolatokat kialakítani.
Magyarországon a klasszikus felügyelet mellett a pedagógusok szakmai támogatása, fejlesztése is a POK-okra hárul, Heves megyében 10 ún. bázisintézményben folyik új és bevált módszertannal az oktatási tevékenység, ezek tapasztalatait is át lehetne hozni – mondta Schmidt Anikó. A hároméves együttműködésre szóló szerződést ma írják alá, természetesen az meghosszabbítható, a felek máris jelezték, hogy élni szándékoznak ezzel a lehetőséggel. A Heves Megyei Oktatási Hivatal most indított el egy határon túli projektet, ebbe is belekapcsolná mostani vendéglátóit.
Bodor Tünde Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Közös gondok
Partnerszerződést aláírni és hosszú távú együttműködést kialakítani jöttek a testvérmegyéből, az egri Pedagógiai Oktatási Központból (POK) a Kovászna Megyei Tanfelügyelőségre. A nyitás szándéka sokáig érlelődött, de egy pillanatig sem volt kétséges – erősítette meg Kiss Imre főtanfelügyelő vendéglátóként és Schmidt Anikó főosztályvezető a tegnapi sajtótájékoztatón.
Kiss Imre elmondta, első perctől az volt a szándéka, ha már lehet anyanyelven nyitni a hasonló felügyeleti feladatot ellátó anyaországi intézmények felé, akkor kötelessége élni a lehetőséggel. Így ő kezdeményezte a Heves megyei POK-kal a kapcsolatot. Magyarországon csak 2011-ben létesültek a mi tanfelügyelőségeinkhez hasonló intézmények, a kettő között vannak hasonlóságok, közös gondok (például a korai iskolaelhagyás, illetve a kissé bajos szakképzése) és eltérések, de a jó gyakorlatot átadni a másiknak mindkét fél eltökélt szándéka. A továbbiakban nemcsak a felügyeleti szervek, hanem az iskolák, pedagógusok között is szeretnének tartós kapcsolatokat kialakítani.
Magyarországon a klasszikus felügyelet mellett a pedagógusok szakmai támogatása, fejlesztése is a POK-okra hárul, Heves megyében 10 ún. bázisintézményben folyik új és bevált módszertannal az oktatási tevékenység, ezek tapasztalatait is át lehetne hozni – mondta Schmidt Anikó. A hároméves együttműködésre szóló szerződést ma írják alá, természetesen az meghosszabbítható, a felek máris jelezték, hogy élni szándékoznak ezzel a lehetőséggel. A Heves Megyei Oktatási Hivatal most indított el egy határon túli projektet, ebbe is belekapcsolná mostani vendéglátóit.
Bodor Tünde Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. június 15.
Válságból válságba
Értelmetlen és érthetetlen, önkényes, felelőtlen, pártjára és országra is káros offenzívát indított az elmúlt napokban Liviu Dragnea a maga által kinevezett kormányfő ellen, és tegnap este úgy tűnt, sikerrel is járt a teleormani báró ördögi terve: Sorin Grindeanu hiába küzdött, jóformán egyedül maradt. Előbb Călin Popescu Tăriceanu jelentette be, hogy megvonják tőle a politikai támogatást, miközben kollégái a szociáldemokraták maratonira nyúló elnökségi ülésén pecsételték meg sorsát.
Értelmetlen Dragnea eljárása, mert nem jár sem politikai, sem egyéb haszonnal. Politikai haszonnal azért nem, mert a szociáldemokraták egyszerűen röhejessé váltak a maguk állította kormány megdöntésével, ráadásul a pártelnöknek sikerült minden eddiginél erősebben kiéleznie a belső feszültségeket, amelyek akár szakadáshoz is vezethetnek. Azért is értelmetlen a választási csalásért jogerősen elítélt szocialista pártelnök önös érdekektől vezérelt leszámolása, mert végső célját így sem éri el: álma, hogy miniszterelnökként vezesse az országot, a törvény előírásai miatt nem valósulhat meg, elképzelése pedig, hogy a háttérből mindent irányítson, azért sem válhat valóra, mert a román politikai életben a lojalitás ismeretlen fogalom. Érthetetlennek azért nevezhető Dragnea döntése, mert eddig a politikus ravaszabbnak, dörzsöltebbnek tűnt, semhogy egy ilyen kamikazeakcióval veszélyeztesse saját pozícióját és pártja megítélését. Önkényes az eljárás, mert nem a párt derékhada, a területi vezetők kezdeményezték azt, hanem az elnök és szűk köre. Ráadásul az akcióért drága árat kell fizetnie Dragneának: a belső nézeteltérések kiélezése, a választóknak az alakulatba vetett bizalmának megrendülése semmiképpen sem használ az amúgy igen kényelmes helyzetben lévő, ellenzéke által nem szorongatott, jelentős támogatottsággal bíró pártnak.
Bennünket azonban elsősorban a legújabb kormány- vagy politikai válságnak az országra, a hétköznapjainkra gyakorolt hatása érdekel, és e tekintetben mutatkozik meg leginkább, mennyire káros ez az ócska politikai játszma, mily hatalmas felelőtlenségről tesz tanúbizonyságot a teleormani báró és bandája. Mert bár rövid ideig a meglóduló fogyasztás, a kedvező európai konjunktúra hajtja még a gazdaságot, a viharfelhők gyülekeznek már az ország fölött. Az egységes bérezési törvény előírásai a gyakorlatban aligha megvalósíthatók, a jogszabály alkalmazását máris halasztani kellett, a féktelen ígéretek hatására felsrófolt elvárások miatt a társadalmi feszültség fokozódik, egyre több szakmai csoport fenyeget sztrájkkal, tüntetésekkel, az állami beruházásokat leállították, infrastruktúra-fejlesztésre se pénz, se szándék, se hozzáértés, az uniós pénzek lehívásában hatalmas a késés. Se vízió, se felelősség, csak egy megvalósíthatatlan kormányprogram, kormány nélküli kormányfő s egy választási csalásért elítélt imposztor kétségbeesett próbálkozása, hogy teljhatalomra tegyen szert. Semmi új, csak egy válságból válságba bukdácsoló ország szomorú, lehangoló, elkeserítő mindennapjai.
Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Értelmetlen és érthetetlen, önkényes, felelőtlen, pártjára és országra is káros offenzívát indított az elmúlt napokban Liviu Dragnea a maga által kinevezett kormányfő ellen, és tegnap este úgy tűnt, sikerrel is járt a teleormani báró ördögi terve: Sorin Grindeanu hiába küzdött, jóformán egyedül maradt. Előbb Călin Popescu Tăriceanu jelentette be, hogy megvonják tőle a politikai támogatást, miközben kollégái a szociáldemokraták maratonira nyúló elnökségi ülésén pecsételték meg sorsát.
Értelmetlen Dragnea eljárása, mert nem jár sem politikai, sem egyéb haszonnal. Politikai haszonnal azért nem, mert a szociáldemokraták egyszerűen röhejessé váltak a maguk állította kormány megdöntésével, ráadásul a pártelnöknek sikerült minden eddiginél erősebben kiéleznie a belső feszültségeket, amelyek akár szakadáshoz is vezethetnek. Azért is értelmetlen a választási csalásért jogerősen elítélt szocialista pártelnök önös érdekektől vezérelt leszámolása, mert végső célját így sem éri el: álma, hogy miniszterelnökként vezesse az országot, a törvény előírásai miatt nem valósulhat meg, elképzelése pedig, hogy a háttérből mindent irányítson, azért sem válhat valóra, mert a román politikai életben a lojalitás ismeretlen fogalom. Érthetetlennek azért nevezhető Dragnea döntése, mert eddig a politikus ravaszabbnak, dörzsöltebbnek tűnt, semhogy egy ilyen kamikazeakcióval veszélyeztesse saját pozícióját és pártja megítélését. Önkényes az eljárás, mert nem a párt derékhada, a területi vezetők kezdeményezték azt, hanem az elnök és szűk köre. Ráadásul az akcióért drága árat kell fizetnie Dragneának: a belső nézeteltérések kiélezése, a választóknak az alakulatba vetett bizalmának megrendülése semmiképpen sem használ az amúgy igen kényelmes helyzetben lévő, ellenzéke által nem szorongatott, jelentős támogatottsággal bíró pártnak.
Bennünket azonban elsősorban a legújabb kormány- vagy politikai válságnak az országra, a hétköznapjainkra gyakorolt hatása érdekel, és e tekintetben mutatkozik meg leginkább, mennyire káros ez az ócska politikai játszma, mily hatalmas felelőtlenségről tesz tanúbizonyságot a teleormani báró és bandája. Mert bár rövid ideig a meglóduló fogyasztás, a kedvező európai konjunktúra hajtja még a gazdaságot, a viharfelhők gyülekeznek már az ország fölött. Az egységes bérezési törvény előírásai a gyakorlatban aligha megvalósíthatók, a jogszabály alkalmazását máris halasztani kellett, a féktelen ígéretek hatására felsrófolt elvárások miatt a társadalmi feszültség fokozódik, egyre több szakmai csoport fenyeget sztrájkkal, tüntetésekkel, az állami beruházásokat leállították, infrastruktúra-fejlesztésre se pénz, se szándék, se hozzáértés, az uniós pénzek lehívásában hatalmas a késés. Se vízió, se felelősség, csak egy megvalósíthatatlan kormányprogram, kormány nélküli kormányfő s egy választási csalásért elítélt imposztor kétségbeesett próbálkozása, hogy teljhatalomra tegyen szert. Semmi új, csak egy válságból válságba bukdácsoló ország szomorú, lehangoló, elkeserítő mindennapjai.
Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. június 15.
Dicstelen túsztörténet
Zűrzavaros időkben sokminden megtörténik, de amit 1944 tavaszán-nyarán elkövetett a román hadsereg, arra a háború sem mentség. Hiszen a háborúnak is vannak szabályai, és a túszszedés nem tartozik azok közé – kiskorú túszok szedése meg különösképp nem. Hogy ez mégis megtörténhetett, arra észszerű magyarázat nem létezik, és valószínűleg a kor katonai dokumentumai közt sem maradt nyoma. De az élő emlékezet megőrizte.
Gyerekként ezeket a történeteket hallgattam, számomra sokkal érdekesebbek voltak minden mesénél, pedig akkor még nem tudtam, mennyire ismeretlen, eltitkolt epizódja ez történelmünknek. Aztán felnőttként biztattam édesanyámat, hogy írja le, de ő félt. Félt, hogy fiának bajt okozhat, még nem érkezett el az ideje, mondta. Míg végül, a 90. évéhez közeledve már ő sürgetett, hogy el akarja mondani – vezette fel a Kiskorúak halállistán című könyv szombati, a sepsiszentgyörgyi unitárius templomban tartott bemutatóját Kovács István tiszteletes. A történet rögzítéséhez – ismerve dokumentarista újságírói múltját – B. Kovács Andrást kérte fel.
1940–44 között a kölcsönös retorziók rendszere működött – az amúgy szövetséges – Magyarország és Románia között, azaz az egyik fél „ellenséges” lépését a másik hasonlóval torolta meg. Kovács Gyuláné Szén Lenke meghurcoltatása azonban nem illeszthető ide, nem véletlen, hogy hétpecsétes titok volt mind ez ideig – vezette fel a történetet B. Kovács András. Hogy mi történt? 1944 tavaszán a román hadsereg összegyűjtött a határ menti településekről 68 dél-erdélyi, 14–17 év közötti fiatalt, többnyire tehetős családok gyerekeit vagy egykéket, „hogy jobban fájjon”, őket a segesvári Siguranţa központjában összegyűjtve, a besszarábiai frontra hurcolták. Itt derült ki, hogy mi okból: egy ezredes, akivel azt az információt közölték felettesei, hogy Magyarországon összegyűjtötték az erdélyi román ifjúságot, elmondta: „Ha ők lelövik a mieinket, mi is kivégezzük az övéiket. Ha hazaengedik őket, mi is hazaengedjük ezeket.” Hogy végül a hatvannyolc fiatal – ötven fiú, tizennyolc lány – sértetlenül hazakerült, az a háború alakulásának köszönhető, ha lelőtték volna a túszul tartott gyerekeket, valószínűleg a szovjet hadseregre fogták volna halálukat – vélte a történetet leíró B. Kovács András. A semmilyen körülmények között senki dicsőségére nem váló történetnek furcsa végkifejlete, hogy Kovács Gyuláné Szén Lenke ma háborús veterán, akit 90. születésnapján felköszöntött a román hadsereg helyi vezetősége... A könyv egy majdani datki monográfia alapját is képezheti, ugyanis az interjúalany a túsztörténet mellett számos, szülőfalujában megesett történetet is elmesélt a riporternek gyerekkorából, illetve a függelék jónéhány, Székelyföld peremvidékén található falu múltjával kapcsolatos dokumentumot is tartalmaz.
Váry O. Péter
B. Kovács András: Kiskorúak halállistán Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Zűrzavaros időkben sokminden megtörténik, de amit 1944 tavaszán-nyarán elkövetett a román hadsereg, arra a háború sem mentség. Hiszen a háborúnak is vannak szabályai, és a túszszedés nem tartozik azok közé – kiskorú túszok szedése meg különösképp nem. Hogy ez mégis megtörténhetett, arra észszerű magyarázat nem létezik, és valószínűleg a kor katonai dokumentumai közt sem maradt nyoma. De az élő emlékezet megőrizte.
Gyerekként ezeket a történeteket hallgattam, számomra sokkal érdekesebbek voltak minden mesénél, pedig akkor még nem tudtam, mennyire ismeretlen, eltitkolt epizódja ez történelmünknek. Aztán felnőttként biztattam édesanyámat, hogy írja le, de ő félt. Félt, hogy fiának bajt okozhat, még nem érkezett el az ideje, mondta. Míg végül, a 90. évéhez közeledve már ő sürgetett, hogy el akarja mondani – vezette fel a Kiskorúak halállistán című könyv szombati, a sepsiszentgyörgyi unitárius templomban tartott bemutatóját Kovács István tiszteletes. A történet rögzítéséhez – ismerve dokumentarista újságírói múltját – B. Kovács Andrást kérte fel.
1940–44 között a kölcsönös retorziók rendszere működött – az amúgy szövetséges – Magyarország és Románia között, azaz az egyik fél „ellenséges” lépését a másik hasonlóval torolta meg. Kovács Gyuláné Szén Lenke meghurcoltatása azonban nem illeszthető ide, nem véletlen, hogy hétpecsétes titok volt mind ez ideig – vezette fel a történetet B. Kovács András. Hogy mi történt? 1944 tavaszán a román hadsereg összegyűjtött a határ menti településekről 68 dél-erdélyi, 14–17 év közötti fiatalt, többnyire tehetős családok gyerekeit vagy egykéket, „hogy jobban fájjon”, őket a segesvári Siguranţa központjában összegyűjtve, a besszarábiai frontra hurcolták. Itt derült ki, hogy mi okból: egy ezredes, akivel azt az információt közölték felettesei, hogy Magyarországon összegyűjtötték az erdélyi román ifjúságot, elmondta: „Ha ők lelövik a mieinket, mi is kivégezzük az övéiket. Ha hazaengedik őket, mi is hazaengedjük ezeket.” Hogy végül a hatvannyolc fiatal – ötven fiú, tizennyolc lány – sértetlenül hazakerült, az a háború alakulásának köszönhető, ha lelőtték volna a túszul tartott gyerekeket, valószínűleg a szovjet hadseregre fogták volna halálukat – vélte a történetet leíró B. Kovács András. A semmilyen körülmények között senki dicsőségére nem váló történetnek furcsa végkifejlete, hogy Kovács Gyuláné Szén Lenke ma háborús veterán, akit 90. születésnapján felköszöntött a román hadsereg helyi vezetősége... A könyv egy majdani datki monográfia alapját is képezheti, ugyanis az interjúalany a túsztörténet mellett számos, szülőfalujában megesett történetet is elmesélt a riporternek gyerekkorából, illetve a függelék jónéhány, Székelyföld peremvidékén található falu múltjával kapcsolatos dokumentumot is tartalmaz.
Váry O. Péter
B. Kovács András: Kiskorúak halállistán Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. június 15.
Mindenben szeretet (Tovább terjed a Csíksomlyót is érintő hazugság)
A Szabadság napilap szombati számában a Hitélet című rovatban, mint minden évben pünkösd táján, menetrendszerűen megjelent a csíksomlyói búcsúról szóló ismertetés. Minket, unitáriusokat úgy szoktak jellemezni, hogy a vallási türelmet nemcsak történelmi örökségként őrizzük, hanem mindennapi hitéletünkben, társadalmi síkon is próbáljuk megélni. De ahogy mondani szokták: a pohár egyszer csak annyira telik, hogy kicsordul. Így nálunk is. Tovább már nem tűrhetjük azt a célirányos történelemferdítést, amely minden évben a hitvédelem megtévesztő és egy másik felekezet iránti nem éppen keresztényi szeretet jegyében igyekszik hangulatot gerjeszteni és azt évről évre megújítva ébren tartani.
A fentieket mindjárt az írás címével is igazolva látom: 440 éves a csíksomlyói búcsús körmenet. A szerző viszont a második bekezdés első mondatában ezt írja: „A Boldogságos Szűz Mária tisztelete már a XV. században virágzott a székely nép körében, ez adta elsősorban Csíksomlyónak a búcsújáróhely jelleget.” Ezt IV. Jenő pápa 1444-ben engedélyezte. Sosem volt erős oldalam a matematika, de most mégis úgy gondolom, hogy a két évszám közti különbség nem 440, hanem 563. Tehát a történelmi adatok alapján katolikus testvéreinknek, s itt elsősorban a ferences atyákra gondolok, felettébb büszkén kellene hírül adniuk a világnak, hogy a búcsújárás Csíksomlyón több mint félezer éves. Egyike Európa legrégibb búcsújáróhelyeinek. De akkor miért ez a „szerény” 440. évforduló? Vizsgáljuk csak meg történelmi előzményeit. Borsos Sebestyén, a 16. századi krónikás így emlékezik János Zsigmondra: „Ez istenfélő és tökéletes, igaz keresztény fejedelem volt, akinél drágalátosabb királyuk nem volt a keresztényeknek, aki Isten igéjének ilyen tudakozója lett volna. Ez a tanítóknak nemhogy rontója lett volna, de inkább nagy oltalmára volt.” Az ezt követő századok történet- és emlékírói azonban nem tudták megbocsátani János Zsigmondnak, hogy unitáriussá lett, s ez rányomta bélyegét életműve és személye értékelésére. De azt az alkotmányos rendet, amelyet ő megalkotott, nevezetesen a vallás- és lelkiismereti szabadság törvényét és a négy bevett vallás rendszerét mindegyik utóda tiszteletben tartotta, mert ez biztosította Erdély belső békéjét és jólétét. A 18. század azonban olyan változásokat hozott, amely a függetlenségét vesztett Erdély politikai és vallási életét a Habsburg-birodalmi érdekek érvényesülésének rendelte alá. Az egyenlő jogokon alapuló bevett vallások rendszerét felváltotta a kedvezményezett, sőt, az egyedüli, kiváltságjogokat élvező egyház uralma, amelyet legjobban az ellenreformáció térhódítása igazolt erőszakos templomfoglalások kíséretében. A felvilágosodás hatására a század végére (1781) megszületett II. József Türelmi rendelete, amely bizonyos tekintetben helyreállította a vallások egyenlőségének a rendszerét, s megkezdődhetett a protestáns, köztük az unitárius egyházak külső megerősödése. Ebben az időszakban született meg, terjedt el és élte a maga életét különböző intenzitással, hol elhalványulva, hol erőteljesebben az a mítosz, amely János Zsigmondot erőszakos, a még akkor létre sem jött unitárius egyház és vallás hittérítőjeként 1567 pünkösdszombatján a „színtiszta katolikus Csík és Gyergyó” ellen hadsereggel támadó uralkodónak állítja be. Ez a „világra szóló győzelem” hozta létre aztán a csíksomlyói búcsút, mert a mítosz szerint a hitükért hősiesen küzdőket s az értük imádkozókat maga Szűz Mária segítette.
Ebben a szép és lelkesítő történetben csak az a különös, hogy az azt elbeszélő későbbi szerzők egy olyan műre hivatkoznak, amelynek egy katolikus főúr a szerzője, de amelyet soha senki se látott, és azóta sem sikerült megtalálni. Ezzel kapcsolatban ajánlom a részletes tájékozódás érdekében Mohay Tamás: Egy ünnep alapjai: a csíksomlyói pünkösdi búcsú új megvilágításban című tanulmányát (megjelent a Keresztény Magvető folyóirat 2005/2. számában). Ennek kiegészítéseként most csak egy fontos dolgot szeretnék megemlíteni. János Zsigmond 1567 kora nyarán betegen feküdt Gyulafehérvárt palotájában. Súlyos egészségi helyzetére tekintettel elkészítette végrendeletét. Ugyanaz év július 23-ára Fehérvárra összehívta az országgyűlést, ahol királyi előterjesztésében előadta, hogy betegeskedése inti az ország sorsáról gondoskodni. Felszólítja a rendeket, hogy kerüljék a meghasonlást, szakadást, amely romlásukat vonná maga után. A végrendelet bevezetőjében hangsúlyozza, hogy az ő országa a keresztény közösség része, és hogy soha keresztények ellen fegyvert nem fogott, csak kényszerűségből és a szükségtől hajtva védte magát és országát. Minden erejével arra törekedett, hogy előmozdítsa a kereszténység ügyét. Úgy hiszem, mindenki előtt világos, hogy egy súlyosan beteg ifjú fejedelmet nem a csíki katolikusok megtérítése foglalkoztatott, és nem vezethetett hadat ellenük, mivel éppen végakaratát mondta tollba. Egyébként végrendelete változatlan maradt, és 1571-ben bekövetkezett halála után az országgyűlésen utóda, Báthory István is hitelesítette azt. Orbán Balázs A Székelyföld leírása című művében már a 19. század végén megpróbált igazságot szolgáltatni, amikor ezeket írta: „János Zsigmond mint hadvezér, mint államférfi, mint a nemzeti erő és műveltség fejlesztője, mint az alkotmányos szabadság alapvetője és biztosítója egyaránt nagy volt, s kegyeletes emléket kell hogy keltsen minden igaz magyar szívében, mert e drága adományokat ő nagy erőfeszítéssel és bámulatosan kitartó következetességgel vívta ki s biztosítá a jövőt. Pedig uralmának korszaka igen nehéz és válságos volt, az egész ország a politikai és vallási átalakulások lázában szenvedett. Hogy a szenvedélyek vulkánja ki nem tört, hogy ez országrész a politikai és vallási háborúk iszonyait kikerülte, hogy itt Szent Bertalan-éjek, szicíliai vecsernyék, eperjesi vérpadok helyett e forrongásból a teljes vallásszabadság mennyei pálmája hajtott ki: azt egyenesen a János Zsigmond nagy uralkodói tulajdonainak írhatjuk javára. Ő a tudománynak, a magyar műveltségnek nemcsak kiváló támogatója, de kultiválója is volt. Ő maga is részt vett az e korban dívott tudományos és hitvitákban, a magyar nyelvet a politikai és vallási élet minden terén ápolta, az országgyűlések magyarul tanácskoztak, magyar törvényeket alkottak. A templomok mellett mindenütt az ő kegyadományaiból táplált iskolák keletkeztek, a teljes sajtószabadságot legelőbb ő honosítá meg nemcsak Erdélyben, hanem Európa minden más országát megelőzte ebben is úgy, mint a vallásszabadság törvénybe iktatásában.” Az elmondottak célja nem az volt, hogy János Zsigmondnak elégtételt szolgáltassunk. Mindezt megtette ő maga, amikor megmentette és századokra életképessé tette a magyar nemzeti királyság eszméjét, s a világon elsőként biztosította a vallás- és lelkiismeret-szabadságot, s ezzel önmagát és Erdélyt világtörténelmi jelentőségre emelte. Ezzel szemben viszont arra szeretnénk felhívni elsősorban a hazai, de a Kárpát-medencei történelmi testvéregyházak figyelmét, hogy amikor a magunk szent dolgait erősíteni vagy elmélyíteni akarjuk, ne úgy tegyük, hogy ezáltal mások történelmi örökségének és hitének értékét lekicsinyítjük, vagy éppen a köztudat előtt kárhoztatjuk. Úgy hiszem, végre meg kellene értenünk, hogy nem a hitviták korát éljük, amikor egymásnak feszültek nemcsak a vélemények, de az indulatok is. Ma, a huszonegyedik század elején párbeszédre van szükség, amikor a másság megértésén és elfogadásán keresztül azt keressük, ami összeköt, amit közös értékként mindannyian magunkénak vallunk. Fel kell ismernünk, hogy a szabadság a felelősen megélt szeretet drága lehetősége, amellyel nem visszaélnünk, hanem egymás javáért élnünk kell. A csíksomlyói búcsú eredetének kérdésében már 1998-ban megkerestük dr. Jakubinyi György érsek urat, aki válaszlevelében azt írja, hogy napjainkban is a jól ismert elvet kívánja követni: „In necessariis unitas, indubiis libertas, in omnibus caritas. (A szükségben egység, a kételkedésben szabadság, mindenben szeretet.) Biztosíthatom, hogy fogadalmi búcsúnkat, ahogy azt az ősök fogadták, nem használjuk fel felekezeti torzsalkodásra. Ami sérelem pedig emberi gyarlóságból felmerül, azért bocsánatot kérünk.” De mert azóta is minden maradt a régiben, ezért újból megismétlem az Erdélyi Unitárius Egyház lelkészeinek és híveinek testvéri szeretettel megfogalmazott kérését a Római Katolikus Püspökségek vezetőinek, szíveskedjenek odahatni, hogy egy ilyen fontos vallási rendezvény szolgálja a hit és erkölcs elmélyítését nemcsak a római katolikus hívek, de egész magyar népünk lelkében és életében. Istenhez való közeledésünkben és az Ő akaratának keresésében mind egyek vagyunk, hadd legyünk egyek egyházaink és népünk szeretetteljes szolgálatában is. A jó Isten áldását s a pünkösdi Lélek megszentelő erejének kiáradását kérem az ez évi búcsú eredményes megrendezésére. Kolozsvár, 2007 pünkösd nagyhetén.
DR. SZABÓ ÁRPÁD
* Szerk. megj. Lapunk harmadízben tér vissza e súlyos történelmi félremagyarázás tisztázására. Ezúttal is utólag, az ünneprontás elkerülése végett. Most sem tennénk, ha a csíksomlyói búcsú kapcsán csupán egyetlen erdélyi napilap esett volna a történelemhamisítás több esztendőn át következetesen, általunk is minden alkalommal dokumentált vétkébe. Az elmúlt napokban két hírportál is közvetítette Ferenc-rendiek kalauzolta fiatal és jámbor természet- és történelemjárók hamis históriai ismereteit. Kérdésünk békességkeresően szelíd: miként fogjuk megismerni a szomszéd népek múltját, ha a magunkét is következetesen elhazudjuk? HÁROMSZÉK Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A Szabadság napilap szombati számában a Hitélet című rovatban, mint minden évben pünkösd táján, menetrendszerűen megjelent a csíksomlyói búcsúról szóló ismertetés. Minket, unitáriusokat úgy szoktak jellemezni, hogy a vallási türelmet nemcsak történelmi örökségként őrizzük, hanem mindennapi hitéletünkben, társadalmi síkon is próbáljuk megélni. De ahogy mondani szokták: a pohár egyszer csak annyira telik, hogy kicsordul. Így nálunk is. Tovább már nem tűrhetjük azt a célirányos történelemferdítést, amely minden évben a hitvédelem megtévesztő és egy másik felekezet iránti nem éppen keresztényi szeretet jegyében igyekszik hangulatot gerjeszteni és azt évről évre megújítva ébren tartani.
A fentieket mindjárt az írás címével is igazolva látom: 440 éves a csíksomlyói búcsús körmenet. A szerző viszont a második bekezdés első mondatában ezt írja: „A Boldogságos Szűz Mária tisztelete már a XV. században virágzott a székely nép körében, ez adta elsősorban Csíksomlyónak a búcsújáróhely jelleget.” Ezt IV. Jenő pápa 1444-ben engedélyezte. Sosem volt erős oldalam a matematika, de most mégis úgy gondolom, hogy a két évszám közti különbség nem 440, hanem 563. Tehát a történelmi adatok alapján katolikus testvéreinknek, s itt elsősorban a ferences atyákra gondolok, felettébb büszkén kellene hírül adniuk a világnak, hogy a búcsújárás Csíksomlyón több mint félezer éves. Egyike Európa legrégibb búcsújáróhelyeinek. De akkor miért ez a „szerény” 440. évforduló? Vizsgáljuk csak meg történelmi előzményeit. Borsos Sebestyén, a 16. századi krónikás így emlékezik János Zsigmondra: „Ez istenfélő és tökéletes, igaz keresztény fejedelem volt, akinél drágalátosabb királyuk nem volt a keresztényeknek, aki Isten igéjének ilyen tudakozója lett volna. Ez a tanítóknak nemhogy rontója lett volna, de inkább nagy oltalmára volt.” Az ezt követő századok történet- és emlékírói azonban nem tudták megbocsátani János Zsigmondnak, hogy unitáriussá lett, s ez rányomta bélyegét életműve és személye értékelésére. De azt az alkotmányos rendet, amelyet ő megalkotott, nevezetesen a vallás- és lelkiismereti szabadság törvényét és a négy bevett vallás rendszerét mindegyik utóda tiszteletben tartotta, mert ez biztosította Erdély belső békéjét és jólétét. A 18. század azonban olyan változásokat hozott, amely a függetlenségét vesztett Erdély politikai és vallási életét a Habsburg-birodalmi érdekek érvényesülésének rendelte alá. Az egyenlő jogokon alapuló bevett vallások rendszerét felváltotta a kedvezményezett, sőt, az egyedüli, kiváltságjogokat élvező egyház uralma, amelyet legjobban az ellenreformáció térhódítása igazolt erőszakos templomfoglalások kíséretében. A felvilágosodás hatására a század végére (1781) megszületett II. József Türelmi rendelete, amely bizonyos tekintetben helyreállította a vallások egyenlőségének a rendszerét, s megkezdődhetett a protestáns, köztük az unitárius egyházak külső megerősödése. Ebben az időszakban született meg, terjedt el és élte a maga életét különböző intenzitással, hol elhalványulva, hol erőteljesebben az a mítosz, amely János Zsigmondot erőszakos, a még akkor létre sem jött unitárius egyház és vallás hittérítőjeként 1567 pünkösdszombatján a „színtiszta katolikus Csík és Gyergyó” ellen hadsereggel támadó uralkodónak állítja be. Ez a „világra szóló győzelem” hozta létre aztán a csíksomlyói búcsút, mert a mítosz szerint a hitükért hősiesen küzdőket s az értük imádkozókat maga Szűz Mária segítette.
Ebben a szép és lelkesítő történetben csak az a különös, hogy az azt elbeszélő későbbi szerzők egy olyan műre hivatkoznak, amelynek egy katolikus főúr a szerzője, de amelyet soha senki se látott, és azóta sem sikerült megtalálni. Ezzel kapcsolatban ajánlom a részletes tájékozódás érdekében Mohay Tamás: Egy ünnep alapjai: a csíksomlyói pünkösdi búcsú új megvilágításban című tanulmányát (megjelent a Keresztény Magvető folyóirat 2005/2. számában). Ennek kiegészítéseként most csak egy fontos dolgot szeretnék megemlíteni. János Zsigmond 1567 kora nyarán betegen feküdt Gyulafehérvárt palotájában. Súlyos egészségi helyzetére tekintettel elkészítette végrendeletét. Ugyanaz év július 23-ára Fehérvárra összehívta az országgyűlést, ahol királyi előterjesztésében előadta, hogy betegeskedése inti az ország sorsáról gondoskodni. Felszólítja a rendeket, hogy kerüljék a meghasonlást, szakadást, amely romlásukat vonná maga után. A végrendelet bevezetőjében hangsúlyozza, hogy az ő országa a keresztény közösség része, és hogy soha keresztények ellen fegyvert nem fogott, csak kényszerűségből és a szükségtől hajtva védte magát és országát. Minden erejével arra törekedett, hogy előmozdítsa a kereszténység ügyét. Úgy hiszem, mindenki előtt világos, hogy egy súlyosan beteg ifjú fejedelmet nem a csíki katolikusok megtérítése foglalkoztatott, és nem vezethetett hadat ellenük, mivel éppen végakaratát mondta tollba. Egyébként végrendelete változatlan maradt, és 1571-ben bekövetkezett halála után az országgyűlésen utóda, Báthory István is hitelesítette azt. Orbán Balázs A Székelyföld leírása című művében már a 19. század végén megpróbált igazságot szolgáltatni, amikor ezeket írta: „János Zsigmond mint hadvezér, mint államférfi, mint a nemzeti erő és műveltség fejlesztője, mint az alkotmányos szabadság alapvetője és biztosítója egyaránt nagy volt, s kegyeletes emléket kell hogy keltsen minden igaz magyar szívében, mert e drága adományokat ő nagy erőfeszítéssel és bámulatosan kitartó következetességgel vívta ki s biztosítá a jövőt. Pedig uralmának korszaka igen nehéz és válságos volt, az egész ország a politikai és vallási átalakulások lázában szenvedett. Hogy a szenvedélyek vulkánja ki nem tört, hogy ez országrész a politikai és vallási háborúk iszonyait kikerülte, hogy itt Szent Bertalan-éjek, szicíliai vecsernyék, eperjesi vérpadok helyett e forrongásból a teljes vallásszabadság mennyei pálmája hajtott ki: azt egyenesen a János Zsigmond nagy uralkodói tulajdonainak írhatjuk javára. Ő a tudománynak, a magyar műveltségnek nemcsak kiváló támogatója, de kultiválója is volt. Ő maga is részt vett az e korban dívott tudományos és hitvitákban, a magyar nyelvet a politikai és vallási élet minden terén ápolta, az országgyűlések magyarul tanácskoztak, magyar törvényeket alkottak. A templomok mellett mindenütt az ő kegyadományaiból táplált iskolák keletkeztek, a teljes sajtószabadságot legelőbb ő honosítá meg nemcsak Erdélyben, hanem Európa minden más országát megelőzte ebben is úgy, mint a vallásszabadság törvénybe iktatásában.” Az elmondottak célja nem az volt, hogy János Zsigmondnak elégtételt szolgáltassunk. Mindezt megtette ő maga, amikor megmentette és századokra életképessé tette a magyar nemzeti királyság eszméjét, s a világon elsőként biztosította a vallás- és lelkiismeret-szabadságot, s ezzel önmagát és Erdélyt világtörténelmi jelentőségre emelte. Ezzel szemben viszont arra szeretnénk felhívni elsősorban a hazai, de a Kárpát-medencei történelmi testvéregyházak figyelmét, hogy amikor a magunk szent dolgait erősíteni vagy elmélyíteni akarjuk, ne úgy tegyük, hogy ezáltal mások történelmi örökségének és hitének értékét lekicsinyítjük, vagy éppen a köztudat előtt kárhoztatjuk. Úgy hiszem, végre meg kellene értenünk, hogy nem a hitviták korát éljük, amikor egymásnak feszültek nemcsak a vélemények, de az indulatok is. Ma, a huszonegyedik század elején párbeszédre van szükség, amikor a másság megértésén és elfogadásán keresztül azt keressük, ami összeköt, amit közös értékként mindannyian magunkénak vallunk. Fel kell ismernünk, hogy a szabadság a felelősen megélt szeretet drága lehetősége, amellyel nem visszaélnünk, hanem egymás javáért élnünk kell. A csíksomlyói búcsú eredetének kérdésében már 1998-ban megkerestük dr. Jakubinyi György érsek urat, aki válaszlevelében azt írja, hogy napjainkban is a jól ismert elvet kívánja követni: „In necessariis unitas, indubiis libertas, in omnibus caritas. (A szükségben egység, a kételkedésben szabadság, mindenben szeretet.) Biztosíthatom, hogy fogadalmi búcsúnkat, ahogy azt az ősök fogadták, nem használjuk fel felekezeti torzsalkodásra. Ami sérelem pedig emberi gyarlóságból felmerül, azért bocsánatot kérünk.” De mert azóta is minden maradt a régiben, ezért újból megismétlem az Erdélyi Unitárius Egyház lelkészeinek és híveinek testvéri szeretettel megfogalmazott kérését a Római Katolikus Püspökségek vezetőinek, szíveskedjenek odahatni, hogy egy ilyen fontos vallási rendezvény szolgálja a hit és erkölcs elmélyítését nemcsak a római katolikus hívek, de egész magyar népünk lelkében és életében. Istenhez való közeledésünkben és az Ő akaratának keresésében mind egyek vagyunk, hadd legyünk egyek egyházaink és népünk szeretetteljes szolgálatában is. A jó Isten áldását s a pünkösdi Lélek megszentelő erejének kiáradását kérem az ez évi búcsú eredményes megrendezésére. Kolozsvár, 2007 pünkösd nagyhetén.
DR. SZABÓ ÁRPÁD
* Szerk. megj. Lapunk harmadízben tér vissza e súlyos történelmi félremagyarázás tisztázására. Ezúttal is utólag, az ünneprontás elkerülése végett. Most sem tennénk, ha a csíksomlyói búcsú kapcsán csupán egyetlen erdélyi napilap esett volna a történelemhamisítás több esztendőn át következetesen, általunk is minden alkalommal dokumentált vétkébe. Az elmúlt napokban két hírportál is közvetítette Ferenc-rendiek kalauzolta fiatal és jámbor természet- és történelemjárók hamis históriai ismereteit. Kérdésünk békességkeresően szelíd: miként fogjuk megismerni a szomszéd népek múltját, ha a magunkét is következetesen elhazudjuk? HÁROMSZÉK Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. június 15.
A fogadatlan prókátor és a díszpolgár
Sütő András író fogalmazta meg azt, hogy az 1990. február 10-i gyertyás-könyves méltóságteljes tüntetésen azért jelent meg százezres tömeg, mert a magyarok 70 éve vártak arra, hogy jogaik védelmében kiállhassanak. A Ion Iliescuék hathatós részvételével megszervezett marosvásárhelyi fekete márciusi „ţărăniada” a magyarság jogszerző lendületét és a gyűlölt szekuritáté visszaállításának elfogadtatását célozta meg.
A román hatalom már akkor is bevetette ellenünk az (i)gazságszolgáltatást, és ennek a törvénytelen, jogsértő eljárásnak volt önkéntes eszköze a marosvásárhelyi születésű Lucian Chiriac, a Marosvásárhelyi Ügyészség ügyésze, akinek díszpolgárságát egyhangúlag megszavazta a marosvásárhelyi tanács. Néhai Vitos Lajos megyei ügyész mondta el azt, hogy ő és a Maros megyei ügyészség másik bűnügyi nyomozója, Liviu Moica megtagadták a Cseresznyés Pál és Barabás Ernő elleni nyomozati eljárás le-folytatását, és ezt vállalta el helyettük a marosvásárhelyi helyi ügyészségen dolgozó L. Chiriac. A 25 éve ügyvédként munkálkodó egykori ügyész elismerte a Cseresznyésék elleni nyomozati eljárásban játszott szerepét, de azzal kisebbítette tettének következményeit, hogy a vádiratot nem ő szerkesztette meg. Ez így is van, mivel helyi ügyészként hatáskör hiányában nem folytathatott volna nyomozást a gyilkossági kísérlettel vádolt Cseresznyésék ellen. Védekezése viszont megerősíti néhai Vitos Lajos megyei ügyésznek Chiriac túlbuzgóságára vonatkozó leleplezését. Viselkedése annál elítélendőbb, mivel marosvásárhelyiként Chiriac pontosan tudta, hogy ki volt az agresszor és kik gyakoroltak jogos önvédelmet, de lelkesen részt vett az igazság ki nem derítésében, a valóság meghamisításában.
Ebben az összefüggésben érthetetlen Vass Levente marosvásárhelyi RMDSZ-elnök hozzáállása, akit tiszavirág-életű Maros megyei RMDSZ-elnökségem idején alelnöknek neveztem ki, és úgy mutattam be a sajtónak, hogy ő az „RMDSZ politikai jövője”. Ebben a minőségében (?) a sajnálatos tények nyilvánosságra hozatala után is lelkesen védelmezi Lucian Chiriac díszpolgárságát, mondván, hogy a fekete március óta olyan sok jót tett a magyaroknak, hogy kitüntetését bármikor ismét megszavaztatná az RMDSZ-frakcióval (!?). A jótétemény abban állhat, hogy Chiriac ügyvédként honorárium ellenében magyarok védelmét is ellátja, ill. egyetemi tanárként a magyar diákokat is oktatja. Vass szerint ezért hálásnak kell lenni, és Chiriac leleplezése nem egyéb, mint „magyar kekeckedés”. Halkan megjegyzem, hogy néhai dr. Kiss Árpád agysebész is megmentette a magyarokat megtámadó Mihai Cofariu életét, hiszen a szakmát nem szabad a politikával összekeverni. Hozzáteszem, mindig azt vallottam, hogy hazugságra, meghunyászkodásra nem alapozható a valódi román–magyar megbékélés.
Befejezésül egy adalék a marosvásárhelyi magyarság igazságszolgáltatás általi sikeres megfélemlítésével kapcsolatban: Sütő András Kossuth-, Herder- és állami díjas írót, a Maros megyei RMDSZ akkori elnökét, a sérelmére elkövetett gyilkossági kísérlet után a bukaresti katonai kórházban felkereste Ion Iliescu akkori államfő, és megígérte, hogy a tetteseket felelősségre fogják vonni. A félrenyomozás miatt, amikor Sütő sikertelen szemműtéte után visszatért az Egyesült Államokból, rábeszélték, hogy nyugalma érdekében vonja vissza a bűnvádi feljelentést. Ennek következtében – törvénytelenül – beszüntették a nyomozati eljárást, noha hivatalból üldözendő cselekményről volt szó, amelyben nincs helye a kibékülésnek.
Marosvásárhely 2017. június 13.
Kincses Előd Népújság (Marosvásárhely)
Sütő András író fogalmazta meg azt, hogy az 1990. február 10-i gyertyás-könyves méltóságteljes tüntetésen azért jelent meg százezres tömeg, mert a magyarok 70 éve vártak arra, hogy jogaik védelmében kiállhassanak. A Ion Iliescuék hathatós részvételével megszervezett marosvásárhelyi fekete márciusi „ţărăniada” a magyarság jogszerző lendületét és a gyűlölt szekuritáté visszaállításának elfogadtatását célozta meg.
A román hatalom már akkor is bevetette ellenünk az (i)gazságszolgáltatást, és ennek a törvénytelen, jogsértő eljárásnak volt önkéntes eszköze a marosvásárhelyi születésű Lucian Chiriac, a Marosvásárhelyi Ügyészség ügyésze, akinek díszpolgárságát egyhangúlag megszavazta a marosvásárhelyi tanács. Néhai Vitos Lajos megyei ügyész mondta el azt, hogy ő és a Maros megyei ügyészség másik bűnügyi nyomozója, Liviu Moica megtagadták a Cseresznyés Pál és Barabás Ernő elleni nyomozati eljárás le-folytatását, és ezt vállalta el helyettük a marosvásárhelyi helyi ügyészségen dolgozó L. Chiriac. A 25 éve ügyvédként munkálkodó egykori ügyész elismerte a Cseresznyésék elleni nyomozati eljárásban játszott szerepét, de azzal kisebbítette tettének következményeit, hogy a vádiratot nem ő szerkesztette meg. Ez így is van, mivel helyi ügyészként hatáskör hiányában nem folytathatott volna nyomozást a gyilkossági kísérlettel vádolt Cseresznyésék ellen. Védekezése viszont megerősíti néhai Vitos Lajos megyei ügyésznek Chiriac túlbuzgóságára vonatkozó leleplezését. Viselkedése annál elítélendőbb, mivel marosvásárhelyiként Chiriac pontosan tudta, hogy ki volt az agresszor és kik gyakoroltak jogos önvédelmet, de lelkesen részt vett az igazság ki nem derítésében, a valóság meghamisításában.
Ebben az összefüggésben érthetetlen Vass Levente marosvásárhelyi RMDSZ-elnök hozzáállása, akit tiszavirág-életű Maros megyei RMDSZ-elnökségem idején alelnöknek neveztem ki, és úgy mutattam be a sajtónak, hogy ő az „RMDSZ politikai jövője”. Ebben a minőségében (?) a sajnálatos tények nyilvánosságra hozatala után is lelkesen védelmezi Lucian Chiriac díszpolgárságát, mondván, hogy a fekete március óta olyan sok jót tett a magyaroknak, hogy kitüntetését bármikor ismét megszavaztatná az RMDSZ-frakcióval (!?). A jótétemény abban állhat, hogy Chiriac ügyvédként honorárium ellenében magyarok védelmét is ellátja, ill. egyetemi tanárként a magyar diákokat is oktatja. Vass szerint ezért hálásnak kell lenni, és Chiriac leleplezése nem egyéb, mint „magyar kekeckedés”. Halkan megjegyzem, hogy néhai dr. Kiss Árpád agysebész is megmentette a magyarokat megtámadó Mihai Cofariu életét, hiszen a szakmát nem szabad a politikával összekeverni. Hozzáteszem, mindig azt vallottam, hogy hazugságra, meghunyászkodásra nem alapozható a valódi román–magyar megbékélés.
Befejezésül egy adalék a marosvásárhelyi magyarság igazságszolgáltatás általi sikeres megfélemlítésével kapcsolatban: Sütő András Kossuth-, Herder- és állami díjas írót, a Maros megyei RMDSZ akkori elnökét, a sérelmére elkövetett gyilkossági kísérlet után a bukaresti katonai kórházban felkereste Ion Iliescu akkori államfő, és megígérte, hogy a tetteseket felelősségre fogják vonni. A félrenyomozás miatt, amikor Sütő sikertelen szemműtéte után visszatért az Egyesült Államokból, rábeszélték, hogy nyugalma érdekében vonja vissza a bűnvádi feljelentést. Ennek következtében – törvénytelenül – beszüntették a nyomozati eljárást, noha hivatalból üldözendő cselekményről volt szó, amelyben nincs helye a kibékülésnek.
Marosvásárhely 2017. június 13.
Kincses Előd Népújság (Marosvásárhely)