Először lép fel Székelyudvarhelyen a Száztagú Székely Férfikórus
Szombaton a Művelődési Házban ad koncertet az öt kórusból álló férfidalárda.
A Száztagú Székely Férfikórus története 2013 májusában kezdődött, amikor a székelyudvarhelyi Székely Dalegylet fennállásának 145. évfordulójára hívták a Gyergyószentmiklós Ipartestületi Férfikarát és a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház Magyar Férfidalárdáját.
Utólag csatlakozott a Marosszéki Harmónia Dalcsoport és a Csíkborzsovai Férfikar és ebben a felállásban kilenc kórushangversenyt adtak. Az udvarhelyi fellépés lesz a Száztagú Székely Férfikórus tizedik, egyben első székelyudvarhelyi előadása. Az egyesített kórus 12-13 művet ad elő, köztük magyar szerzők, Kodály Zoltán, Bárdos Lajos és Erkel Ferenc-műveket, illetve olyan klasszikusokét is, mint Mozart vagy Antonio Salieri.
A kórushangverseny szombaton, június 10-én 18 órakor kezdődik a Művelődési Ház nagytermében, a belépés ingyenes. Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

A medve mint tájformáló tényező
Az elmúlt hosszú hétvégén is legalább három esetben hallhattunk ismét a medvékről. Ezek a cseppet sem jámbor vadak ott jártak, ahol egyébként semmi keresnivalójuk: lakott területen, vasúton, illetve találkoztak az emberrel, behatoltak a gazdaságokba. Szerencsés esetben a medvék, az emberszabású populáció tagjai és a haszonállatok is megúszták ezeket a nem kívánt találkozásokat. Azt tudjuk, hogy egy-egy vadállat vagy éppenséggel még az idegen környezetbe telepített háziállat is képes elvadulni, s amennyiben kedvezők a körülmények, annyira elszaporodhat, hogy a továbbiakban teljesen megbontja az ottani ökoszisztémákat. Itt van például a veréb, amelynek őshazája Eurázsia és Afrika. Észak-Amerikába az 1850-es években telepítettek először belőlük. Sok településen verébpárti rendeleteket is hoztak, hogy a kis jövevények populációi fennmaradjanak. Néhány évtized múltán azonban a verébvédők elhallgattak, sőt odajutott a verébmizéria, hogy az Amerikai Egyesült Államok egyes államaiban lődíjat is kezdtek fizetni a beszolgáltatott verébfejekért. Ausztráliában és Új-Zélandon sem volt igazán pozitív jelenség a verebek migráltatása, mert igencsak elszaporodtak, s ma az a helyzet, hogy a lakosság megszokta és elviseli például a háziveréb és az angolveréb millióit. Hasonlóan szívtak az ausztrálok a macskával is. Mivel gyakorlatilag nem rendelkeznek ellenféllel, a házimacskák elvadult milliói komolyan veszélyeztetik az ottani őshonos apróvadakat, amelyeknek korábban nem voltak természetes ellenségei. Egy vad cirmos átlagosan 4-5 bennszülött apróvadat képes elpusztítani. Ausztráliában macskaőrség küzd az elvadult cicák ellen.
Európai kutatók is kimutatták, hogy az urbánus környezetekben tartott félvad macskák – főként a tömbházakkal beépített területeken – ugyancsak képesek komoly károkat okozni. Egyáltalán nem javasolják a zugokban, pincékben élő macskák etetését, mert azok elszaporodván kiirtják a madarakat. Előszeretettel pusztítják – például – a feketerigókat, amelyek ugyancsak szeretik az emberek közelségét, s markánsan hozzátartoznak mind a városi, mind a falusi környezethez. Hogyne lenne hát táj- és környezetformáló szerepe ennek a nagyvadnak, a medvének! Jól tudjuk, hogy a kárpáti barnamedve, az ursus arctos ma élő példányai többnyire a civilizáció szülöttei és termékei. Ha egészséges lenne az ökoszisztéma, akkor egy anyamedve nem lenne képes éves rendszerességgel 2-3 bocsot is vállalni és nevelni. Szerencsés esetben az egyke bocs is tisztességes eredménynek számítana. Valamilyen módon az ember beavatkozik a medvék életébe, eteti, vadasparkokban tenyészti, s esélytelenül igyekszik aztán visszavadítani a felnőtt példányokat. Csakhogy ez a félvad medve már emberfüggő, nem képes teljes önállóságra. A kukák kiapadhatatlan lelőhelyek. Azt tartják, hogy az a medve, amely szeméttárolókban való guberálásra adta a fejét, többé nem képes, s nem is akar a vadonban élni és táplálkozni. Predealon, Brassóban vagy Tusnádon medvegenerációk éltek és élnek ma is az urbanizáció áldásaival. Hogy mégis mekkora a medve tájformáló szerepe, az mindjárt meglátszik, ha azokat a gazdákat kérdezzük, akik kies vidékünkön gabonát, cukorrépát, silókukoricát próbálnak termeszteni. Kinek-kinek elmegy a kedve, ha hétszám e bundás jószágokat látja zabálni a kultúrákban. A következő évben meg látni, hogy itt is, ott is felhagyta a nép a szántót. Bokrosodnak, vadulnak a mezőkön a területek. Élhetetlenné válik a vidék és veszélyessé a város. Miközben rosszul megfogalmazott paragrafusokon lovagolnak a felelősök és büntetlenül hunynak szemet a medveinvázió fölött, amely ma már annyira súlyos, hogy akármelyik pillanatban beülhetnek ezek a vadak valamelyik megyei vagy kormányhivatal bársonyszékébe. Lassan már Facebook-oldaluk is lesz, még a világhálóról is kiszorítják a homo sapiens példányait, az amúgy bölcs, de tehetetlen székelyeket, s a többi népet is…
Simó Márton Hargita Népe (Csíkszereda)

Az újságírás szakma, a blogolás stílus
A világháló elterjedésével teljesen felborult a média hagyományos, nevelő-tájékoztató szerepe. Ma már bárki gyárthat és oszthat meg információt minden témában, amelyek nem jutnak át szakképzett személy szűrőjén. A modern civil újságírás és a hagyományos média jellemzőit vetették össze egy kolozsvári konferencián.
A klasszikus felfogás szerint a nyilvánosság olyan színtér, ahol a társadalmi, politikai és a mindennapi élettel kapcsolatos témák terén ésszerű vita folyik a szociálisan érdekelt, közérdek iránt elkötelezett állampolgárok között megvitatva mindent, ami fontos. A demokrácia ideális modelljeként is szoktak tekinteni e felállásra, amelyre jó példa a 19. századi, igényes sajtótermékekkel, szakemberekkel tele brit kávéházak. Itt az észérvek nyugodt vita körülményei között ütköztek a társadalom folyamatos javítása érdekében. Az egyre több, egymással versengő tévés kereskedelmi csatorna és az internet megjelenésével azonban a nyilvánosság számos jellemzője az ellenkezőjére fordult: egyre inkább háttérbe szorultak az észérvek és a nyugodt hangnem.
Glózer Ritának, a Pécsi Tudományegyetem kommunikációszakos professzorának szavait összefoglalva: az objektív, szociálisan építő információközlés helyett a média világát az érzelmek, a botrány és a morál hiánya hatja át.
Ez jellemzi a tévés kibeszélő- és valóságshow-kat, tehetségkutatókat, de a közösségi hálón zajló véleménykifejtéseket is. Amíg régen a média tartalmát szakmailag hozzáértők gyártották, ma már nemcsak képzett, gyakorlott újságírók, de civil amatőrök is hasonló szerepet töltenek be a blogokon, Facebookon. Sok civil újságíró műveltsége nem tér el a professzionális újságíróétól, de legalább ugyanannyian vannak azok is, akik nem elég felkészültek egy-egy téma kapcsán. Kecskés István budapesti újságíró előadásában úgy fogalmazott: ma már mindenki, aki blogot vezet, újságírónak hiszi magát.
Az ideális az lenne, ha mindenki elfogadná: az újságírás szakma, a blogolás pedig stílus.
Facebook és YouTube, a 21. századi fórum
Az internetes tevékenységek között a fiatal generációk körében mára a YouTube videómegosztó webhely vált a nyilvánosság új helyszínévé a Facebook mellett. A filmrészleteken, teljes filmeken és zenés videóklipeken át az amatőr videósok által készített tartalmakig ezerféle mozgóképes műfaj közül válogathatunk a weblapon, és tölthetünk fel magunk is, ha úgy tetszik. 2010-ben már percenként 24 órányi videót töltöttek fel az oldalra, ez a szám pedig folyamatosan növekszik. A portálra felkerült anyagok nagy részét nem a professzionális és profitorientált cégek videói teszik ki – hivatalos klipek, fizetéses filmes tartalmak –, hanem a mozgóképes tartalomgyártás szakmai oldalát kevésbé ismerő, amatőr videósok anyagai. Nem sokkal az internetes oldalt vezető, civil újságírókat meghatározó blogger kifejezés után a 2010-es évekre a felvételeket gyártó, hasonló célok köré épülő YouTube-csatornák működtetőit takaró vlogger szó is megszületett.
Az elsősorban amerikai és brit mintára épülő videóműfajok mára az egész világot meghódították: minden országban akad néhány, több ezer, esetenként százezer vagy millió követővel rendelkező vlogger, aki – műfajtól függően – átveszi a hagyományos médiumok szerepeit a 11–16 éves serdülők körében.
A vloggerek kora a videók tartalmától függően változik: például a számítógépes játékokkal kapcsolatos tapasztalatokat elsősorban tinédzserek osztják meg. Öltözködési, főzési tanácsokat azonban már fiatal felnőttek is adnak követőiknek. Glózer Rita osztályozása alapján az életstílus kategórián belül vannak fiatalok, akik egyszerű, gyors receptekkel kapcsolatos videókat készítenek, mások divattal, szépségápolással foglalkoznak csatornájukon, de ezeken belül is számos alkategóriát találunk. Míg a klasszikus újságírás esetében jól láthatóan elkülönülnek a tájékoztató és véleményközlő műfajok, addig a blogokon és a YouTube-on terjedő tartalmak alapvető vonása, hogy az információt megosztó személy véleménye, személyisége megjelenjen az általa készített anyagokban. Erre példák a bármilyen élettapasztalattal kapcsolatos személyes tanácsok, tréfás kihívásokra, kérdezz-felelekre épülő videók, amelyek néha gyakorlati hasznot is nyújtanak a nézőknek a mindennapi segítő trükkök terén. Sokuk pedig egyszerűen csak jobban megismerteti egy addig idegen, hétköznapi ember arcát a követőkkel.
Emellett videójátékokról szóló, illetve videóklipeket, filmeket, élethelyzeteket parodizáló, filmkritikákat és rajongói elméleteket gyártó csatornák ezrei is működnek az olyan alkalmi videókészítők oldalai mellett, akik egy-egy termék kicsomagolását, kipróbálását filmezik le. A vloggerek folyamatosan követik a hozzászólásokat, sokszor ezek alapján alkotnak új tartalmakat, így a közönséggel kiépül az interakció, emellett egy-egy érdeklődési kör vagy megnyerő vlogger-személy köré közösség épül. Közben lenyűgöző kereskedelmi vonzat éleződik ki a rendszer mögött: a vloggerek bizonyos számú nézettség után a YouTube-tól pénzt kapnak, bár a legnagyobb nyereség általában a reklámokból jön. Például az utazó vloggereket repülőtársaságok keresik meg, hogy reklámozzák őket a videóikban, amiért persze támogatják az illető csatornáját, vagy sminkvideókat készítők videóikban az őket szponzoráló cég termékeivel dolgoznak.
Fiatalok milliói követik a különböző csatornákat. A számos, kommunikációs képességek hiányában sokszor értékelhetetlen felvételek mellett azonban hasznos tartalmakat is kapunk: a magyar YouTube világában például a filmszakon végzett, filmkritikákat előállító Szirmai Gergelytől vagy a korábban újságíróként dolgozó, ma utazóvideókat feltöltő és számos társadalmi problémát boncolgató Magyarósi Csabától, de a hasznos barkácsolós videókat tartalmazó FollowAnna-csatornától is.
Portálok: Facebookról szerzik a legtöbb látogatót
Demény Péter író, szerkesztő a konferencián úgy fogalmazott, hogy a 2010-es években egyre inkább számítógépek és nem emberek közötti viszonyról beszélhetünk. A modern technika- és internethasználati szokásokat tekintve vannak kétéltűek, akik a virtuális és valóságos világrend között helyzetenként oda-vissza cikáznak: egyszerre van szükségük hagyományos médiára és tudásforrásra, de nem hagyhatják figyelmen kívül, például karrierépítés során a világhálón zajló életet sem. Az újságíró, költő szerint ugyanakkor a ma fiataljait egyéltűeknek is tekinthetjük, ők ugyanis elsősorban a virtuális térben élnek, a valóság másodlagossá szorul vissza számukra, arculatukat, szociális életüket a Facebookon élik. Éppen emiatt bináris gondolkodásúakká válnak: egy-egy helyzet, megosztott tartalom, cikk vagy művészeti alkotás minősége leredukálódik a tetszik/nem tetszik, tehát lájkolom/nem lájkolom szintjére. Az elsősorban a virtuális, online világban zajló élet egyik következménye, hogy akik csak az interneten böngésznek, szinte mindent elfogadnak, ami szembe jön velük. Nem tudnak a hiteles és hamis információk között válogatni, nem ismerik meg az egyetemes érték fogalmát. Pozitív vonzata azonban a közösségépítő, szervező, emberek tömegét elérő nyilvánossági erő, amely nélkül az arab tavasz nem jöhetett volna létre, de annak is tanúi voltunk, hogy a tavalyi romániai kormányellenes tüntetésekre a facebookos eseményen verbuválták össze az ezres, százezres tömegeket. Botházi Mária újságíró, a Ba­beş–Bolyai Tudományegyetem oktatója az erdélyi magyar portálok nézettségét vizsgálta, illetve azt, hogy az itthoni magyar online sajtó olvasói milyen kategóriájú, műfajú cikkekre kíváncsiak leginkább. A Transindex statisztikái azt mutatják, hogy a kattintókat elsősorban a közéleti témák érdeklik, s bár Romániában nem ez a portál a leglátogatottabb, egyedi „nézettsége” azonban a legnagyobb: míg az összes többi portálra az olvasók 80 százaléka Facebookról történő bekattintással érkezik, addig a Transindex rendelkezik egy olyan több mint 30 százalékos olvasói réteggel, amely a böngészőjében szándékosan keres rá az oldalra. Az adatok azonban egyértelműen azt mutatják, hogy kivétel nélkül mindegyik online médium esetében a legtöbb látogatás a Facebook közvetítésével történik. Botházi Mária kifejtette, az online térben a siker már nem a cikk tartalmi minőségén, hanem a megkapó, bravúros, frappáns címadáson múlik, amelyet mind a Transindexnél, mind a Főtérnél megfigyelhetünk. A Főtér ugyanakkor azért is vonzza olvasóit, mivel – kihasználva az online tér nyújtotta műfaji kötetlenséget – keveri a véleményt a tájékoztatással.
Botházi Mária előadása alapján a Maszolt a klasszikus hírportálok kategóriájába sorolhatjuk, amelyre az érzelmekre erősen ható, kattintást kierőszakoló, sokszor bulváros címadás jellemző, témaválasztásukra pedig az úgynevezett kékfény-hírek vagy b-betűs hírek, azaz elsősorban botrányról, balesetről szóló cikkeket publikálnak. Ez azonban számos olvasónál beválik: januárban a közúti bírságokról szóló anyagra például 40 ezren kattintottak.
Romániában a Székelyhon a legolvasottabb és a legtöbb kommentelőt vonzó magyar nyelvű portál, például az Igazi Csíki Sör betiltásáról szóló januári cikke 50 ezer kattintást hozott. Az egyetemi oktató kutatásából kiderült, az erdélyi olvasók az eltérő kínálatért keresnek fel több webhelyet: a Maszolt a gyors hírközlésért, a Transindexet sokan a véleménycikkekért, a Főtért a sajátos műfajkevert stílusért, a Székelyhont a székelyföldi régiót felölelő, részletes hírközlésért.
Kádár Hanga Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Enyedi Ildikó filmje volt a TIFF Magyar Napjának fénypontja
Szerdán Magyar Nap volt a 16. TIFF-en, a válogatást az egyik legerősebbként harangozta be a program kurátora, Zágoni Bálint. Az AperiTIFF fesztiválújság szerdai példányában idén is voltak magyar oldalak a Filmtett szerkesztésében, és volt Gulyás Party is a Bánffy-palota udvarán, bár éppen egyszerre Enyedi Ildikó Testről és lélekről című Arany Medve-díjas filmjével, amire a legtöbben voltak kíváncsiak.
A válogatásban öt nagyjátékfilm, két dokumentumfilm és az Oscar-díjas kisjátékfilm, a Mindenki szerepelt. A Testről és lélekrőlmellett bemutatták Vranik Roland menekültkérdéshez kapcsolódó játékfilmjét, az Állampolgárt, Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című filmjét, Sopsits Árpád pszichothrillerét, A martfűi rémet, amely egy magyar sorozatgyilkosról és a szocializmus alatt működő magyar rendőrség egyik súlyos nyomozói hibájáról szól, illetve Gigor Attila második egészestés alkotását, a Kút címűt. Vetítették Varga Ágota Vasgyökerek című dokumentumfilmjét, amely szekusdossziéjával szembesít egy Erdélybe hazalátogató orvost, illetve Bereczki Csaba kelet-európai gyökereiket kutató amerikai klezmerzenészekről szóló Soul Exodus című filmjét.
A nap fénypontja az Arany Medve-díjas Testről és lélekről című film vetítése volt a Florin Piersic moziban. Akinek sikerült időben jegyet váltania (a filmet péntek este 21:45-től is vetítik a Győzelem moziban, de már elfogytak a jegyek), egy nehezen kommunikáló, érintésfóbiás lány, és egy idősebb, fél karjára béna, megkeseredett férfi kapcsolatának lassú kiépülését láthatta. Enyedi Ildikó egy vágóhidat és egy erdőt választott a történet párhuzamos helyszíneiként. A szereplők a vágóhídon dolgoznak, álmukban pedig az erdőt járják szarvas képében. A premier plánban feldolgozott marhák és az erdőben bóklászó szabad rokonaik két véglete között látjuk Mária és Endre ügyetlen próbálkozásait arra, hogy komfortzónájukból kilépve egymásra találjanak. Az események apró részletei néhol kidolgozatlanok, pontosabban nem szájbarágósak, a mellékszereplők viszont üde foltok a filmben, és a jelenlétük mindig indokolt a történetmesélés szempontjából.
Bár túl speciális helyzetű karaktereknek tűnhetnek a főszereplők, főleg Mária, esetlenségükben mégis magunkra ismerhetünk. Hasonló lehetett Enyedi Ildikó célja, hiszen a vetítés után a Máriát alakító Borbély Alexandra elárulta, hogy a történet szerint ugyan a lány Asperger-szindrómás, de nem kutatták behatóan ezt a rendellenességet, a rendező nem szerette volna, ha a karaktert a betegsége felől közelítik meg.
A színésznő elmesélte, hogy először egy epizódszerepet kapott meg a filmben, de Enyedi Ildikó úgy döntött, hogy Mária szerepében is kipróbálja, ha meg tudja oldani, hogy nőiségét még a tekintetéből is kiirtsa. „Odaálltam a tükör elé és addig próbálgattam, amíg nem találtam meg azt, hogy határozott is legyen, és közben meg valami gyermeki tekintet legyen az, amit a néző lát” – idézte fel Alexandra. Először Mária külalakját, a haját, ruháit találták ki Enyedi Ildikóval, majd a jelenetek próbálása közben ráéreztek a karakterre, Mária egyszerűen életre kelt, mesélte a színésznő. A film érdekessége, hogy Endre szerepét Morcsányi Géza dramaturg, műfordító játssza, akinek nem volt korábban színészi tapasztalata. Mint kiderült, Enyedi Ildikó külön instruálta a két színészt, és csak a jelenetekben találkoztak. A végeredményt június végétől a romániai mozikban is meg lehet majd nézni. 
A TIFF magyar filmes válogatásából a két dokumentumfilmet néztük még meg. Varga Ágota Vasgyökerek című filmje némi hiányérzetet hagyhat a nézőben, főleg, ha látta a rendező korábbi filmjét, A tartótisztet, amely először állított kamera elé ügynököket beszervező titkosszolgálati tisztet, ráadásul szembesítette őt egykori megfigyeltjeivel. Az új portréfilm egy orvosról szól, aki még 1989 előtt Zilahról Németországba disszidált, most pedig visszatér Erdélybe, ahol a film készítőinek köszönhetően szekusdossziéjával is szembesül, így azzal a ténnyel is, hogy a titkosszolgálat legközelebbi ismerősein, rokonain keresztül még Németországban is megfigyelte. Varga Ágota rendező elmondta, hogy előző filmje németországi vetítésén találkozott az orvos fiával, ő hívta fel a figyelmét amatőr szobrász és gyűjtő apjára, akiről kiderült, hogy a rendezővel egy városban él. Mikor a szekuról kérdezte az orvost, annyira elutasító volt, hogy sajátos technikát kellett alkalmaznia: a szereplővel az általa választott ismerősökhöz látogatott el, és ők tették fel neki a kérdéseket, mesélte Varga Ágota.
„Erdélyben a barátság és besúgás egy és ugyanaz” – ez a film kulcsmondata, ezen kívül viszont nem sokat kapunk: a besúgó ismerősökkel csak telefonon sikerül beszélni. A főszereplő cseppet sem tűnik áldozatnak, ellentmondást nem tűrő hangon beszél, és láthatóan nem zavarja, hogy áron alul vásárolja fel az egyszerű emberek értékeit. A filmet vasárnap 12 órától vetítik még a Sapientián.
Bereczki Csaba Soul Exodusa jó meglepetés volt. A film első jelenetében zsidó ünnepet látunk Kanadában, amelyen a jelenlévők visszafele menetelnek a „jövőbe”. A kamera az úttest szintjén mozog, és ezekben a lépegető cipőkben a teljes zsidó történelem sűrűsödik. A film egy „fordított exodus”: négy amerikai klezmerzenész útja őseik életének helyszínére, Moldvába. Identitáskeresés, szóban és zenében, nem feltétlenül a zsidó identitásé, hiszen ez általános téma: mindenkiben lehet valami zsidó, mondják a szereplők a film végén.
Az egyébként margittai születésű rendező előző, 2008-as filmjében, az erdélyi népzenészekről szóló Életek énekében már kipróbálta a zenés road-movie formátumát, és rájött, hogy milyen jól működik. A Soul Exodushoz tudatosan keresett Amerikában élő, sokadik generációs kelet-európai zsidó zenészeket. Valódi casting során talált rá a The Brothers Nazaroff zenekarra, amelynek tagjai valójában nem testvérek, de mindannyian kapcsolódnak Kelet-Európához, némelyikük hosszabb időt élt is Magyarországon vagy Romániában. Miközben Kanadától Moldváig utaznak, megosztják a gondolataikat zsidóságukról, a holokausztról, Izraelről, szélsőjobboldali eszmékről, közben pedig a legkülönbözőbb helyszíneken zenélnek: tereken, udvarokon, hajón. Ahhoz a generációhoz tartoznak, akik a ’70-es években voltak hippik és akkor fedezték fel őseik zenéjét, most pedig visszahozzák ezt a zenét eredeti helyszínére, Kelet-Európába.
Egy néző ízes moldovai akcentussal kérdezte meg a vetítés után, hogy miért nem jutottak el a szereplők a keleti zsidóság egykori fontos központjába, Ogyesszába. Bereczki Csaba elmondta, hogy eredetileg a Szergej Eizenstein Patymokin páncélos című némafilmjéből ismert ogyesszai lépcsőkön zárult volna a film, de Nazaroffék megijedtek a feszült ukrajnai helyzettől és a bensőséges hangulatú forgatást kár lett volna azzal elrontani, hogy bármire erőlteti őket. Ehelyett a film Nagyváradon, Bereczki Csaba szülővárosában zárul. A forgatás során olyan személyes hangulat alakult ki, hogy a rendezőt a hatodik Nazaroff-testvérré fogadták, aki a nagyváradi jelenettel ezt a személyességet akarta jelezni. „A Körös-part az én Coney Islandom” – mondta. A filmet pénteken délután 5-től vetítik még a Cinema Cityben.
Zs. E. maszol.ro

Segítség specifikus tanzavaros diákoknak
Az idei záróvizsgákon az eddiginél több segítséget kapnak az olvasás-, írás- és számolászavaros diákok, a februárban megjelent módszertant első ízben alkalmazzák a nyolcadikosok országosan egységes felmérőjén és az érettségin. A lehetőséget az érintettek pozitívan fogadják, de szakemberek szerint nem volt kellő idő a begyakorlásra, így kevesen élnek a jogszabály előnyeivel.
A specifikus tanzavaros gyermekek szorzótáblát, számítógépet, matematikai képleteket tartalmazó táblázatokat, adott tanprogramokkal feltöltött tabletet és más segédeszközöket használhatnak a felmérők, értékelések, vizsgák alkalmával, de diktálhatják is a feladatok megoldását, valamint kérhetik, hogy a tanár olvassa fel a tételeket – sorolja a lehetőségeket Szabó Ildikó, a sepsiszentgyörgyi Pro Dis-Lex Egyesület elnöke. Ellenben, ha ezt nem gyakorolják be, a diákokat össze­zavarhatja az ilyetén segítség, amikor a vizsgaláz miatt úgyis nehezen boldogulnak – hangsúlyozza. Ha a diszlexiás gyermek a hagyományos ütemben olvas, alacsony a szövegértése, ha lassan és kétszer-háromszor is elolvas egy-egy mondatot vagy az egész szöveget, akkor kifut a vizsgaidőből – részletezte. 
A Pro Dis-lex Egyesület nem tud minden olvasás-, írás- és számolászavaros háromszéki kiskorúról, csak azok kerülnek a szervezet nyilvántartásába, akik bejelentkeznek, de a korábbi felmérések szerint ezer gyermekből harminc érintett. Szabó Ildikó leszögezte: a diszlexiás, diszgráfiás és diszkalkuliás gyermeknek is meg kell adni az esélyt, hogy az oktatás minden szintjén egyenrangúan haladhasson korosztálya tagjaival, segítséget, kapaszkodókat kell nyújtani nekik ehhez, nem szabad őt olyasmiért büntetni, amiért nem hibás. A vizsgákra vonatkozóan elmondta, az említett segédeszközök használati lehetőségét a szülőnek kérnie kell, az iskolának pedig biztosítani a feltételeket. 
A témában megkerestük Bokor Attila tanfelügyelőt, a szakterület felelősét, aki megerősítette: habár bővült a használható segédeszközök és segítségnyújtás köre a specifikus tanzavaros diákok esetében, nagyon kevés az az iskola, ahol kipróbálták ezeket, a próbavizsgákon sem éltek a lehetőséggel, így kevés az esélye, hogy a vizsgákon sikeresen vezessenek be olyan módszert, amivel a diák először találkozik. Eddig tizenöt nyolcadikos és három középiskolai végzős szülei kérték a megyei tanfelügyelőségen, hogy az idei vizsgákon gyermekeik használhassák az engedélyezett segédeszközöket, az érintett iskolák jelezték, megoldják – mondta a tanfelügyelő. Ez ellenben nem könnyű, mert ha valaki azt kéri, hogy olvassák fel neki a tételeket, vagy írás helyett a megoldást le szeretné diktálni, akkor külön termet kell biztosítani számára, két ellenőrzőkamerával, két vizsgáztató jelenlétében, akik közül az egyik segítő szakember, a másik felvigyázó. Könnyített tétel nem létezik, mert az eredmény beszámít a IX-es felvételibe, illetve XII. osztály után az egyetemi felvételi általánosba, és nem lehet különbséget tenni a különböző jelentkezők esélyei között – hangsúlyozta Bokor Attila. Ezt a kérdést szerinte a kétszintű érettségi oldaná meg, amit már több oktatási miniszter is megígért. Jelenleg a II., IV. és VI. osztályos felmérőkön módosíthatták a feladatok tálalását, segíthették a tételek megértését, de nem változtathattak szerkezeti és tartalmi vonatkozásban – ismertette a tanfelügyelő. Felhívta a figyelmet, ha az olvasás-, írás- és számolászavaros diákok idén még nem élnek a segédeszközök használatának lehetőségével, a vizsgán legalább a plusz időt (30 perc) használják ki, amit a jogszabály biztosít számukra.
Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Támad az RMDSZ
Marosvásárhelyi utcanévtáblák
Kemény hangú állásfoglalásban szólította fel az RMDSZ a marosvásárhelyi kétnyelvű utcanévtáblák eltávolítására vonatkozó rendelete visszavonására Maros megye prefektusát. Lucian Goga azonban kitart amellett, hogy törvényesen járt el.
Állásfoglalásában az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete és országos ügyvezető elnöksége megállapította, hogy a prefektus semmilyen törvényes alapot nem jelölt meg átiratában a kétnyelvű utcanévtáblák eltávolítására, ezért a többnyelvűség megszüntetésére vonatkozó utasítása hivatali visszaélésnek, hatáskörtúllépésnek minősül. „Felszólítjuk a prefektust, hogy tegyen eleget jogos kérésünknek, vonja vissza törvénytelen utasítását, lehetővé téve a kétnyelvű utcanévtáblák visszahelyezését Marosvásárhelyen” – fogalmazott az állásfoglalás. „Amennyi­ben a prefektus nem vonja vissza azonnali hatállyal rendelkezését, az RMDSZ országos vezetősége határozott válaszlépéseket helyez kilátásba” – áll a dokumentumban.  Lucian Goga prefektus az Agerpres hírügynökség megkeresésére úgy nyilatkozott, a törvény szerint járt el, jogerős bírósági döntés alapján, amellyel érvénytelenítették a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezéséről szóló helyi tanácsi határozatot. „A kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésének nincs törvényes alapja, miután a 2015. 05. 28/150-es számú helyi tanácsi határozatot érvénytelenítette a bíróság. A törvényt tiszteletben kell tartani, nekem pedig az a feladatom, hogy őrködjek a törvények betartása felett. Nincs nekem semmi problémám a polgártársaimmal” – fogalmazott Lucian Goga, aki az RMDSZ állásfoglalását nem kívánta kommentálni.  A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal a prefektus felszólítására múlt szerdán kezdett a magyar utcanévtáblák leszerelésébe, illetve a kétnyelvű utcanévtáblák román nyelvűre cserélésébe a város Kolozsvár felőli bejáratától a városközpontig haladó, több mint öt kilométer hosszú Dózsa György úton. A többnyelvűségért harcoló Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) illetékese szerint négy magyar feliratot távolítottak el, és a pünkösdi munkaszünet után nem folytatódott a folyamat. 
Sorin Savu, Lucian Goga kabinetfőnöke kedden az MTI-nek elmondta: a prefektus tulajdonképpen egy bírósági ítélet végrehajtását kérte a polgármesteri hivataltól, átiratában azonban nem szerepel utalás erre a bírósági ítéletre. Háromszék (Sepsiszentgyörgy

Hírsaláta
ILYEN MEMORANDUMBÓL NEM KÉRÜNK. A „román egyesülés városává” nyilváníttatnák Nagyváradot helyi román – többek között a Nagyrománia Pártban is megfordult – történészek, az erre vonatkozó, magyargyalázó megfogalmazásokat is tartalmazó memorandumot pedig más helyi vezetőkkel együtt Pásztor Sándorral, a Bihar megyei önkormányzat elnökével is aláíratták volna, aki azonban erre nem volt hajlandó. A memorandum szerint 1918. október 12-én egy – az akkor egyébként mintegy 93 százalékban magyar többségű – Nagyváradon élő román ügyvéd, Aurel Lazăr házában fogalmazták meg azt a dokumentumot, amelyben kimondják a románok által is lakott kelet-magyarországi megyék elszakadását, Nagyváradot is az egyesülés városává nyilváníttatnák a kormánnyal és a parlamenttel – Araddal és Nagyszebennel egyetemben –, amelyek szerintük szintén „joggal vindikálhatják maguknak” a címet. A memorandumban Budapestet többek között „a magyar elnyomók fővárosaként” emlegetik, de emellett azon véleményüknek is hangot adnak, miszerint nekünk, magyaroknak hálásaknak kéne lennünk Romániának, mivel 1919-ben a román hadsereg verte le a Kun Béla-féle kommunista Tanácsköztársaságot. Érthető módon a magyarokkal szemben ilyen megfogalmazásokat használó memorandumot Pásztor Sándor, a megyei közgyűlés RMDSZ-es elnöke nem volt hajlandó aláírni. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Találkozót tart a magyar református diaszpóra Kanadában
Reformáció 500
Kanadában ezen a héten tartják a magyar református diaszpórának a reformáció 500. évfordulója alkalmából szervezett találkozóját. Az esemény szerdán kezdődött és péntekig tart.
Vass Zoltán, a torontói Első Magyar Református Egyház lelkipásztora a közmédiának elmondta: a Niagara Falls-ban rendezett eseményre Kanadából, az Amerikai Egyesült Államokból, Ausztráliából és Európából is érkeztek egyházi küldöttek. Egy szerdai kerekasztal-beszélgetésen a résztvevők az egyházat érintő örömökről és problémákról beszéltek. Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, valamint a magyarországi református egyház zsinati elnöke azt mondta: bár országonként, régiónként jelentősen eltérő helyzetben vannak a közösségek, a résztvevők egyetértettek, hogy „mindenekelőtt az evangéliumi igehirdetésben kell megújulnunk”. Ebben van elrejtve az egyház jövője – tette hozzá.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke arról beszélt, hogy a problémák ugyanazok a Kárpát-medencében és a diaszpórában is.
„Hogy valaki Bukarestben vagy Torontóban tűnik el a közösségéből, az elvileg mindegy” – fogalmazott. Mint mondta, úgy látják, csak az intézményhez tartozás segíti a közösséget abban, hogy megmaradhasson.
Ha valaki egyetlen intézménnyel sincs kapcsolatban, „annak veszélyben van a hite is, a gyülekezeti közössége, a vallásossága és az anyanyelve is” – vélekedett.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Kanadában folytat tárgyalásokat, és csütörtökön ellátogat a találkozóra. 
MTI Népújság (Marosvásárhely)

Közigazgatási képzés magyar nyelven a BBTE-n
Az RMDSZ érdekelt a szakkifejezések anyanyelvi használatában
Magyar nyelvű, alap- és mesteri szintű közigazgatási képzést tervez indítani idéntől a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE). A közigazgatási anyanyelvű képzés fontosságáról és hasznáról önkormányzati vezetők értekeztek a BBTE egyik épületében megtartott kerekasztal-beszélgetésen. Magyar nyelvű, alapfokú közigazgatási képzés eddig csak a BBTE sepsiszentgyörgyi és szatmárnémeti kihelyezett tagozatán létezett, Kolozsváron nem, mesteri tagozat magyar nyelven pedig egyáltalán nem működött. – Tömbvidéken és interetnikus környezetben is nagyon fontos, hogy a közigazgatási szakkifejezéseket magyarul is használják azok, akik az adminisztrációt működtetik. Az RMDSZ ebben érdekelt, ezért vállalja az új közigazgatási képzés népszerűsítését. Meggyőződésünk, hogy az ügyintézésben dolgozók és dolgozni vágyók ennek köszönhetően még hatékonyabban szolgálják majd ki a magyar embereket – hangoztatta Kelemen Hunor.
A megbeszélés elején a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Politika-, Közigazgatás és Kommunikációtudományi Kar dékánja, Călin Hintea a BBTE és különböző magyarországi egyetemek között eddig is létező, jól működő együttműködések fontosságát ecsetelte.
– Reméljük, hogy a szatmári és a sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatunk mellett megvalósulhat az az álmunk is, hogy Kolozsváron magyar nyelvű közigazgatási alap- és mesteri képzést indítsunk. A BBTE eddigi gazdag – több mint 500 alap- és mesterképzési programot tartalmazó – oktatási kínálatát egészíti ki Kolozsváron a magyar nyelvű közigazgatási képzés. A hangsúly most is a minőségen van, hisz minden programunk esetében ezt célozzuk meg. A hivatalos visszajelzések, azaz a rangsorok is azt mutatják, hogy az egyetemen minőségi oktatás folyik – összegzett Sóos Anna. A rektorhelyettes elmondta: az új programot tartalmazó kormányhatározatot ugyan még nem bocsátották ki, de remélhetőleg július elejéig ez megtörténik. Amennyiben a kormányhatározat még várat magára, akkor az érdeklődők csak ősszel felvételizhetnek erre a szakra. Soós Anna rektorhelyettestől megtudtuk: Kolozsváron húsz ingyenes helyre lehet jelentkezni a közigazgatási alapképzésen, magyar nyelven, de lesznek tandíjas helyek is. A két kihelyezett tagozaton (Szatmárnémetiben és Sepsiszentgyörgyön) is 20-20 ingyenes helyet hirdettek meg. A mesteri tagozaton a helyek száma még nem tisztázott. 
– Kiváló kezdeményezésnek tartom a magyar nyelvű közigazgatási képzést. Ahhoz, hogy egy állam eleget tudjon tenni állampolgárai elvárásainak, hatékony és nagyon jól képzett közigazgatási szerkezetre van szüksége. Romániában még sok a tennivaló e téren is, hogy azt érezzük: az állam ellátja azokat a feladatokat, amelyeket az adófizető elvár tőle – közölte Kelemen Hunor, majd a jelenlegi romániai közigazgatási szakemberhiányt említette. 
Balogh Márton egyetemi oktató azt hangsúlyozta: céljuk az, hogy a képzési program minél inkább megfeleljen az elvárásoknak, ez pedig a gyakorlati és elméleti szakemberek közti kommunikációt feltételezi. Kiderült: az oktatók között magyarországi szakemberek is lesznek.
Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke közölte: reméli, hogy ez az új szak majd gátat vet annak a régi beidegződésnek, miszerint „az elmúlt időszakban nagyon sokan azért iratkoztak be különböző képzésekre, hogy legyen egyetemi diplomájuk, és a közigazgatásban nagyobb fizetést kapjanak”. Megígérte: az elkövetkezőkben még jobban megerősítik az együttműködést a BBTE-vel. Kolozsvár alpolgármestere, Oláh Emese kifejtette: a közigazgatásban jól képzett, fiatal szakemberekre van szükség, és ezt elősegíti a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal és a BBTE közti együttműködés tágítása is. 
Markó Bálint rektorhelyettes pozitív fejleménynek nevezte Kolozsváron a magyar közigazgatási képzés beindítását, emellett a megyei adminisztrációkkal való jó kapcsolat kialakítását, az együttműködés és a tudásátadás jelentőségét hangsúlyozta. 
 – A magyar közigazgatási nyelvezet ismerete nagyon fontos. Még mos is előfordul, hogy egy magyarországi testvérvárosi vagy testvérmegyei kapcsolat során keressük a szavakat magyarul. A közigazgatási nyelvezetet az egyetemen kell elsajátítani. Szívesen vállaljuk, hogy a hallgatóknak szakmai gyakorlatot szervezünk – közölte Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke.
A Kolozs Megyei Tanács alelnöke, Vákár István elmondta: Kolozs megyében is jól fognak a magyarul tudó közigazgatási szakemberek.
Gyergyóremete polgármestere, Laczkó-Albert Elemér arra figyelmeztetett: az anyanyelvű közigazgatási képzés végzőseinek nagyon jól kell tudniuk románul is, illetve ismerniük kell a szakfogalmakat románul és magyarul, és egy felsőfokú román nyelvvizsga is jól fogna a székelyföldi önkormányzatokban dolgozó magyar személyeknek. Balla Ferenc, a Kolozs Megyei Tanács egyik RMDSZ-es tanácsosa már most megígérte, hogy beiratkozik a magyar közigazgatási mesteri képzésre. Lőrinczi Zoltán Kolozs megyei RMDSZ-es tanácsos azt vetette fel, hogy a közigazgatási szakot magyar nyelven végző fiatalokat egy-egy önkormányzat ösztöndíjjal támogathatná, így biztosítva be a szakképzett, fiatal munkatársat.
Fejes Zoltán Levente székely származású fiatal a líceumot magyar nyelven végezte, az egyetemen viszont románul tanult, hat éven át pedig a michigani egyetem doktori programjában vett részt. A büntető igazságszolgáltatásban kriminológusi végzettséggel rendelkező fiatalember a román és a magyar nyelv mellett az angol nyelv ismeretének fontosságát, a kritikus gondolkodás és a problémamegoldás elsajátítását hangsúlyozta.
Nagy-Hintós Diana Szabadság (Kolozsvár)

Magyar programok a szamosújvári városnapokon
A június elején szervezett Kisközösségek Majálisa után június 9-én borkóstolót, humorestet és jazz koncertet szerveznek Szamosújváron a városnapok magyar programjaiként. Június 10-én pedig Tulipán Focibajnokság zajlik, amelyen a felnőtt korosztály csapatai és meghívottjai vesznek részt. A helyi tanács képviselőjét, a magyar programok megbízott koordinátorát, Kasza Tamást kérdeztük a szervezői munkáról.
– Honnan jött az ötlet a rendezvénysorozat megvalósítására?
– A városnapok programjait mindenki magáénak kell érezze nemzetiségtől függetlenül, éppen ezért az elmúlt években is próbáltunk minél több magyar vonatkozású programot szervezni. A visszajelzésekből viszont azt következtettük, hogy nem minden esetben volt szerencsés a román programokkal párhuzamos időzítés. Az érdeklődőknek sokszor dönteniük kellett őket érdeklő rendezvények rovására, ennek elkerülése érdekében találtuk ki a programsorozatot, amelynek célközönsége a helyi magyar közösség volt.
– A polgármesteri hivatal képviselői hogyan fogadták az ötletet?
– Sokat egyeztettünk velük és sikerült úgy szervezni, hogy a román és magyar programok ne fedjék egymást. A városi tanácsban örömmel fogadták az ötletet, ezért maximális támogatásban volt részünk és természetszerűen felvállalták a költségvetés nagyrészét is megkönnyítve számunkra színvonalas programok szervezését.
– A magyar programok csak a magyar közösségnek szólnak?
– Nem, mert nem az volt a célunk, hogy célzottan szervezzünk eseményeket a helyi magyar közösség számára, hanem az, hogy a mindenkinek kijáró városnapok programkínálatában legyenek olyan színvonalas magyar rendezvények, amelyek mindenki számára nyitottak. Ezek azok az alkalmak, amikor meg tudjuk mutatni a mi kis magyar közösségünk értékeit és megvalósításait.
A szamosújváriak példaként szolgálhatnak minden magyar közösség számára, mivel ápolják, fejlesztik hagyományaikat és őrzik identitástudatukat.
Sz. L. Szabadság (Kolozsvár)

Továbbra sincs engedély a többi Kolozsvár-táblára
Továbbra sem lehet tudni, mikor helyezik ki a többi háromnyelvű helységnévtáblát Kolozsvár bejáratainál – derült ki Oláh Emese RMDSZ-es alpolgármester tegnapi sajtótájékoztatóján, amelyen Vákár Istvánnal, a megyei tanács alelnökével, illetve Antal Gézával, a Kolozs megyei RMDSZ ügyvezető elnökével az elmúlt egy év önkormányzati munkáját értékelték ki. Az alpolgármester a legnagyobb sikernek egyértelműen a szászfenesi bejáratnál kihelyezett háromnyelvű helységnévtáblát tartja, amelyen magyarul is feltüntették Kolozsvár nevét. Reméli, hogy Kisbács, Apahida és Erdőfelek határában is hamarosan kikerülnek a táblák, a megyei útigazgatóság azonban még mindig nem bocsátotta ki a szükséges engedélyeket. A szászfenesi tábla kihelyezésére azért kerülhetett sor, mert az a telek a város tulajdonában van, ez leegyszerűsítette a folyamatot.
A Kolozsvár-táblákkal kapcsolatban elhangzott: a hivatal messze túllépte az engedély kibocsátására megállapított 30 napos határidőt, a válasz azonban még várat magára. Mindennek – úgy tűnik – semmilyen következménye nincs Romániá­ban.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az RMDSZ közti helyi megállapodás sorsát feszegető újságírói kérdésre Oláh Emese elmondta: a tábla kihelyezése elsősorban a civil kezdeményezésnek köszönhető, amely peres útra vitte az ügyet, sajnos nem a politikai alkuknak. Vákár István, a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke szerint vannak települések, ahol működik a PNL–RMDSZ koalíció, más helyeken viszont nem. Lásd Szászfenest, ahol az egyezmény megkötésének másnapján árulás történt, ezért nem lett RMDSZ-es alpolgármestere a községnek. Ami viszont a megyét illeti, Vákár szerint Alin Tişe liberális tanácselnök részéről megvan az együttműködési készség.
Kolozs megyében több olyan település van, ahol a hatályban levő közigazgatási törvény értelmében magyarul is ki kell írni a helység és a közintézmények nevét, erre azonban nem mindenhol került sor. A megyei RMDSZ most azt vizsgálja, hogy az itt élő magyar közösségek élnek-e ezzel a jogukkal, sok esetben nemcsak a politikai akaraton múlik a dolog, hanem mulasztásról van szó. A felmérésről szóló tájékoztatást ígérik.
Gyalui vizet Szilágyságba
Az elmúlt egy év megvalósításait illetően Oláh Emese elmondta: a rendelkezésre álló 10 millió lejes keretből 1,5 millió lejjel magyar rendezvényeket támogat a kolozsvári önkormányzat. Továbbra is kiemelt rendezvénynek számít a Kolozsvári Magyar Napok, amelyre 410 ezer lejt különítettek el. Ezentúl is prioritást jelent a magyar bölcsődei csoportok beindítása. Tavaly sikerült egy magyar tagozatot létrehozni, idén egy monostori és egy Donát negyedi bölcsődében tervezik ugyanezt, ez utóbbi esetében azonban kivitelezési gondok merültek fel.
Az alpolgármester beszélt az önkormányzat azon igyekezetéről, hogy lépést tartson az új kommunikációs és technológiai vívmányokkal. Amint arról lapunk is tudósított, beindították a My Cluj nevű applikációt, amely segítségével a polgárok elküldhetik panaszaikat a városházára. Tervezik az online kereskedelmi engedélyek kibocsátását, illetve a szabad parkolóhelyekről tájékoztató aplikáció létrehozását.
Vákár István, a megyei tanács alelnöke beszélt a Kolozs-Szilágy megyei vízprojektről, amely 300 millió euró értékű befektetés, célja, a gyalui vizet elvezetni Szilágy megyébe. Ez sok község számára nagy jelentőséggel bír, hiszen többen is rácsatlakozhatnak erre a vízhálózatra.
Vákár elmondta: kiemelten foglalkoznak az ipari parkok, kórházak, a reptér fejlesztésével, és beszélt az egyházi és kulturális támogatásokról is. Megemlítette a filharmónia helyzetét, az alkalmazottak bérköveteléseit úgy sikerült abszolválni, hogy nem kellett személyzetet elbocsátani.
Boldogító igen magyarul Aranyosgyéresen is
Antal Géza, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének ügyvezető elnöke részletesen ismertette a megye azon településeinek megvalósításait, ahol az önkormányzatban RMDSZ-es frakció működik. Több településen sikerült óvodát, iskolát felújítani, játszóteret, focipályát létrehozni. Elmondta: a közigazgatásban dolgozók bérének növekedése, amelyről a parlament szerdán határozott, az önkormányzati munka minőségének javulásához vezet, hiszen felkészült szakemberek számára is vonzóvá teszi ezt a munkakört.
Fontosnak nevezte a sza­mos­újvári magyar iskola beindítását, és azt is, hogy Aranyosgyéresen – közel száz év után – ismét került magyar a város vezetésébe Szabó Róbert RMDSZ-es alpolgármester személyében. Ezáltal – mondta – itt is lehetőség nyílik például arra, hogy a házasságkötésre magyar nyelven kerüljön sor.
Megtudtuk: Harasztos liberális polgármestere lemondott, a községet néhány napja Szabó József RMDSZ-es alpolgármester vezeti. A kormánynak 90 napon belül időközi választásokat kell szerveznie. Antal viccesen hozzátette: addig is bebizonyíthatjuk, hogy magyar ember is tud tisztességes munkát végezni. Szabadság (Kolozsvár)

Közösségformálás nyitott lélekkel a kolozsvári unitáriusoknál
A közösség megtartó erejére összpontosít, bárkit barátsággal, nyitott lélekkel vár a kolozsvári unitáriusok hatnapos, a reformáció 500 éves évfordulója jegyében szervezett rendezvénysorozata. A hétfőig tartó Nyitott kapuk kulturális, szórakoztató programokat kínál felnőttnek, gyereknek egyaránt.
„Nyitott szívvel, lélekkel teremtünk ezekben a napokban olyan közös időt, amikor oda tudunk figyelni egymásra, Isten jelenlétéről, emberszeretetről teszünk tanúbizonyságot. Jó, ha nyitva vannak a kapuink, természetesen lélekben is, ha meg tudjuk mutatni értékeinket, amelyeket unitárius közösségeink teremtettek. A mindennapokban sokszor elmegyünk egymás mellett, nem figyelünk egymásra, ezek az alkalmak pedig lehetőséget nyújtanak arra, hogy megnyíljunk a tudás, a szeretet és egymás felé” – fogalmazott Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke a szerda délután kezdődött, hétfőig tartó Nyitott kapuk a kolozsvári unitáriusoknál elnevezésű rendezvénysorozat megnyitóján.
Az ötödik alkalommal megszervezett, kulturális programokat, könyvbemutatókat, koncerteket, kerekasztal-beszélgetéseket, filmvetítést, istentiszteletet, szeretetvendégségeket és gyerekeknek szóló eseményeket kínáló, a közösségformálásra összpontosító rendezvény a Kolozsváron tevékenykedő unitárius egyházközségek, oktatási intézmények, valamint civil szervezetek közreműködésével zajlik.
A János Zsigmond Unitárius Kollégium (JZSUK) dísztermében tartott megnyitón elhangzott, a szervezők az unitarizmushoz közel álló, de egyetemesen elfogadott tárgyi és szellemi értékek bemutatását célozzák, a mindenki számára nyitott program pedig az 500 éves protestáns reformáció jegyében zajlik, a tevékenységek központi része ezen Európát meghatározó szellemi irányzat értékei köré csoportosul.
„Sok tekintetben fragmentálódott világban élünk, ahol mindenki bevonul a saját külön kis katakombájába és egyre kevesebb a közös pontunk. A Nyitott kapuk találkozási pontokat keres és kínál, közösséget formál, és bárki számára nyitva állnak a kapuink: barátsággal, tartalmas tevékenységekkel várunk gyerekeket, felnőtteket egyaránt" – fogalmazott Rácz Norbert főszervező, a Kolozsvári Belvárosi Egyházközség lelkésze.
A nyitóünnepségen az iskola több kisdiákcsoportja fellépett, a fénypont pedig a Kolozsvári Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet lelkes csapatának előadása volt. A gimnazisták Rácz Mária lelkész vezetésével Antoine de Saint Exupéry A kis herceg című klasszikusát vitték színpadra, a fő szerepet viszont nem kortársuk játszotta: a távoli bolygóról érkezett, az örök gyermekit jelképező kis herceg figuráját a hat éves Rácz István alakította meggyőző és megható módon, a nem mindennapi produkciót óriási vastapssal jutalmazta a közönség.
A hatnapos programsorozat keretében csütörtökön bemutatták Balázs Mihály Hitújítás és egyházalapítás között – tanulmányok az erdélyi unitarizmus 16–17. századi történetéről című kötetét, megnyitották a Biblia és reformáció című kiállítást az unitárius templomban. A tíz pannóból álló tárlat a Szentírás 16. századi központi szerepét mutatja be, kiemelve a magyarországi eseményeket és a Vizsolyi Biblia fontosságát.
Pénteken Kolozsvár unitárius szemmel címmel tartanak városnéző sétát Korodi Alpár, a JZSUK történelemtanára vezetésével. A gazdag kínálatot felvonultató programban többek közt Quo vadis ecclesia? címmal tartanak beszélgetést a mai reformáció lehetőségeiről, lesz bábszínházi előadás a Váróterem Projekt jóvoltából, vasárnap pedig Biciklitúra filmvetítésre várják a közönséget: a Krakkóig 52 emberrel című film a JZSUK diákcsapatának évente megrendezett biciklitúrájáról szól. A rendezvényt Sebestyén Márta Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas népdalénekesnek, előadóművésznek és Andrejszki Juditnak, a régizene emblematikus alakjának koncertje zárja hétfőn a belvárosi unitárius templomban. Az Erdőkön mezőkön járó című est alcíme: századok magyar zenéje európai kitekintéssel, népi és írott forrásokból. A Nyitott kapuk részletes programja itt és az esemény Facebook-oldalán található.
Kiss Judit Krónika (Kolozsvár)

2017. jún. 9.
Román külügy: a magyar hivatalosságok folyamatosan provokálnak
Csalódottságát fejezte ki a román külügyminisztérium szóvivője, Paul Ciocoiu Lázár János, a magyar Miniszterelnökséget vezető miniszter nyilatkozata miatt, amelyet a román hatóságokat „provokáló” kijelentések közé sorol Ciocoiu.
„Hozzászoktunk már a Miniszterelnökséget vezető miniszter nemrégiben tett nyilatkozataihoz, mint ahogyan más magas rangú magyar hivatalosságok nyilatkozataihoz is, amelyeket az 1920-as trianoni békeszerződés évfordulóján, június 4-én tesznek. Sajnáljuk, hogy ilyen nyilatkozatok születtek, és csalódottságunkat fejezzük ki amiatt, hogy a magyarországi hivatalosságok folyamatosan provokatív hozzáállásról tesznek tanúbizonyságot a román hatóságokkal, a román néppel és annak történelmével szemben. Ugyanolyan aggasztó számunkra a budapesti hivatalosságok azon retorikája is, amellyel megkérdőjelezik a világháborúk után Európában kialakult jogrendet, amely a régió biztonságának és stabilitásának garanciája” – nyilatkozta az Agerpres által idézett külügyi szóvivő.
Ciocoiu hangsúlyozta, a román hatóságok, különösen a külügyminiszter, folyamatos párbeszédet szorgalmaznak Budapesttel, nyitottságot tanúsítottak, és a két állam közti stratégiai partnerség megerősítését és maximális kihasználását szeretnék elérni. A szóvivő szerint ezt bizonyítja az is, hogy külügyminiszteri kinevezése után Teodor Meleşcanu első útja Budapestre vezetett, és első román külügyminiszterként részt vett a magyar diplomaták éves gyűlésén.
A szóvivő kijelentette, a jó szomszédság lényege a kölcsönös tisztelet, a párbeszéd, a diplomáciai csatornák kapacitálása az államok közti érzékeny témák megbeszélésére, amit a román fél folyamatosan szorgalmazott.
„A budapesti hatóságok párbeszédet elutasító magatartását, az egyoldalú, provokáló nyilatkozatokat csak bírálat érheti, hiszen ezek egyáltalán nem járulnak hozzá a kölcsönös bizalom és a két társadalom közti tolerancia fokozásához” – tette hozzá Paul Ciocoiu az Agerpres szerint.
 Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter június 4-én, a nemzeti összetartozás napja alkalmából Szarvason elmondott beszédében kifejtette: a magyarok ma nem akarnak határrevíziót, etnikai feszültséget, vagy újabb háborúkat, de ez nem jelenti azt, hogy újabb száz évig eltűrik a provokációkat, nemzeti érzékenységünk újabb és újabb megsértését.
„Mikor látunk végre szlovák kormányfőt vagy román elnököt részvétet nyilvánítani, együttérzést kifejezni június 4-én a magyar nagykövetségen? Mert olyan magyar miniszterelnököt már láttunk, aki a román nemzeti ünnepen pezsgővel koccintott Nagy-Románia születésnapjára" – jelentette ki Lázár János.
A politikus szerint itt az ideje, hogy Magyarország szomszédai, Európa vezetői kimondják, elismerjék és politikájuk igazodási pontjává tegyék, hogy a magyarság, a magyar nemzet Trianonnak áldozata, nem pedig előidézője, és nem az elkövetője. „Az nem járja, hogy Európa és a szomszédos államok vezetői csak annyit tudnak mondani erre a történelmi igazságtalanságra, hogy a magyaroknak ideje volna végre túllépniük a régi sérelmeken, hagyjuk ezeket a régi dolgokat" – fogalmazott a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
A fideszes politikus úgy vélekedett, a magyar sebek akkor fognak behegedni, ha nem nyitják fel újra meg újra, és ha a szomszédos államok vezetői, és a közös Európa dolgában illetékes politikusok végre megértéssel és tisztelettel fordulnak a magyarok nemzeti érzékenysége felé. „Ha végre megadják a tiszteletet minden magyar embernek (...) Igenis, ma is mondhatjuk: Igazságot Magyarországnak!" – idézte az MTI Lázár János szavait. Krónika (Kolozsvár)

Cemo: durván visszaélt a hatalmával a prefektus az utcanévtáblaügyben
A marosvásárhelyi többnyelvű utcanévtáblákért évek óta küzdő Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) elnöke szerint durván visszaélt a hatalmával Lucian Goga, Maros megye prefektusa, amikor olyan bírósági határozatra hivatkozva szólította fel a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalt a Dózsa György út kétnyelvű és magyar utcanévtábláinak az eltávolítására, amely nem a kétnyelvű feliratokról szól.
Szigeti Enikő az MTI-nek nyilatkozva hívta fel pénteken a figyelmet a legújabb marosvásárhelyi utcanévbotrány visszásságaira. Felidézte: a prefektus csütörtökön a 2015. május 28-án hozott 150-es önkormányzati határozat bírósági megsemmisítésére hivatkozva magyarázta a kétnyelvű utcanévtáblák eltávolítását. Az említett önkormányzati határozat azonban
nem az utcanevek kétnyelvűsítéséről szólt, hanem arról, hogy egyes marosvásárhelyi utcáknak tájékoztatási jelleggel tüntessék fel a közbeszédben máig is használt hagyományos nevét is. A vitatott önkormányzati határozat fel is sorolta, hogy mely utcák neve mellé kellene a hagyományos utcanevet is kiírni. Eszerint például a Târgului, illetve a Papiu Ilarian utca neve mellé kellett volna tájékoztatási jelleggel kiírni a köznyelvben ma is használt Sáros utca, illetve Kálvária utca nevet. Szigeti Enikő elmondta: az idézett önkormányzati dokumentum alapján egyetlen hagyományos utcanevet sem írtak ki a városban, mert a prefektus azonnal megtámadta a határozatot, és ezzel felfüggesztette a hatályát.
A prefektus arra hivatkozott a bírósági keresetében, hogy a tájékoztató táblák megtévesztenék a járókelőket, és zavart kelthetnének a tájékozódásban. Hozzátette: a bíróság két szinten is elfogadta a prefektus érveit, és 2016 novemberében született meg az a jogerős ítélet, amely megsemmisítette az önkormányzati határozatot. Azt is megjegyezte, hogy a Dózsa György út – melynek egynyelvűsítését ezen ítéletre hivatkozva kérte a prefektus – nem is szerepelt a megsemmisített önkormányzati határozat mellékletében, tehát ezért sem kerülhettek ki ezen határozat alapján azok a kétnyelvű táblák, amelyek eltávolítását kérte.
Lucian Goga prefektus csütörtökön lapcsaládunknak nyilatkozva kijelentette: semmi baja nincs a magyar feliratokkal, de a jogerős bírósági ítéletet végre kell hajtani.
A prefektus május 29-én átiratban szólította fel a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalt, hogy három napon belül távolítsa el a Dózsa György (románul Gheorghe Doja) út magyar feliratait. A hivatal május 31-én pár táblát eltávolított, ám a gyermeknapi és pünkösdi munkaszünet után nem folytatta a műveletet. Romániában az önkormányzati törvény 2001 óta írja elő a többnyelvű feliratozást azokon a településeken, ahol egy kisebbség aránya meghaladja a 20 százalékot. A törvény azonban csak a településnevek és az intézménynevek többnyelvű kiírásának a kötelezettségét írja elő, az utcanevekről nem rendelkezik.
Románia azonban 2008-ban olyan formában ratifikálta az Európai Kisebbségi és Regionális Nyelvek Chartáját, amelyben vállalta, hogy a hagyományos kisebbségi helyneveket is használja, amelyek mellett - szükség esetén - a hivatalos elnevezéseket is feltünteti. A charta szakértői a 2012-ben készített Románia-jelentésben külön kitértek arra, hogy a helynevek alatt nemcsak a településnevek értendőek. Konkrét példaként említették, hogy nem elégséges az utcák román megnevezése után odaírni a magyar „utca” szót, az utca nevét is ki kell írni a kisebbség nyelvén. Marosvásárhelyen a kivándorlási hullámot kiváltó 1990-es etnikai konfliktusok után került kisebbségbe a magyarság, mely a 2011-es népszámláláson az összlakosság 43 százalékát tette ki. Krónika (Kolozsvár)

Román ünneplés, magyar esély
Ahogy közeledik az 1918-as, a román történeti mitológiában „nagy egyesülésként" emlegetett, valójában egy egyszerű nagygyűlésnél nem sokkal több gyulafehérvári román tömegrendezvény századik évfordulója, úgy szaporodnak a magyarokkal szemben jó esetben csak érzéketlen, rosszabb esetben szándékosan provokatív megnyilvánulások román részről, amelyek célja az, hogy a román nagyközönség előtt bizonyítsák kezdeményezőjük „hazafiságát"
A legújabb ilyen kezdeményezés Nagyváradon látott napvilágot, ahol román értelmiségiek egy csoportja petíciót kezdeményezett, amelynek célja, hogy a települést nyilvánítsák „a román egyesülés városává", arra hivatkozva, hogy Aurel Lazăr helyi román ügyvéd házában írták alá azt a nyilatkozatot, amelyben a Magyarországon élő románok a magyarok, németek és a többi nemzetiség megkérdezése nélkül kinyilvánították, hogy el akarják szakítani Magyarországtól az általuk is lakott megyéket.
A petíció „kulturált" szellemiségét jól tükrözi, hogy Budapestet az „elnyomó magyarok” fővárosaként emlegeti, ami a korabeli európai országokban – pláne Romániában – élő kisebbségek helyzetét a Magyarországon élőkkel összehasonlítva még akkor is arcátlan hazugság, ha az akkori román jogkövetelések egy részét mai szemmel jogosnak is találjuk. Emellett a Magyarországot végigfosztogató román hadsereget méltatja, amiért leverte a Tanácsköztársaságot, esélyt adva Magyarországnak, hogy a demokratikus fejlődés útjára lépjen – de ami a magyarok „frusztráltsága” miatt nem valósult meg.
Nos, hogy a nemzeti önrendelkezés jogát kirekesztően értelmezve egy 1918-ban 92–93 százalékban magyarok lakta várost akarnak a román egyesülés városává nyilvánítani egy román nyilatkozat aláírása miatt, eleve nem kis cinizmusra vall – az viszont még nagyobbra, hogy a kommunisták valóban indokolt leverése miatt hálát követelnek, amikor közismert tény, hogy a román hadsereg már 1918-ban, vagyis a kommunisták 1919 márciusi hatalomra kerülése előtt megtámadta az antanttal amúgy már fegyverszünetet kötött Magyarországot.
Való igaz, hogy például Nagyvárad polgármestere, Rimler Károly 1919. április 20-án a kommunisták ellen kérte fel bevonulásra a románokat – de a város etnikai viszonyait figyelembe véve az lett volna a természetes, ha ezt követően kivonulnak. Ehelyett azonban hódítóként viselkedtek, mint ahogy tették azt egész Magyarországon, ameddig eljutottak.
Vagyis Románia fegyveres erővel szállta meg Kelet-Magyarországot, amit a győztes nyugati hatalmak azért hagytak jóvá, mert hatalmi érdekeik ezt kívánták, és ezt 1920-ban, a trianoni békediktátumban szentesítették. Az 1918-as nagygyűlés misztifikálása csupán annak elkendőzését szolgálja, hogy Románia a nagyhatalmak kegyéből foglalhatta el és tarthatta meg Erdélyt és Kelet-Magyarországot. Ha ugyanis valóban az önrendelkezés wilsoni elveit vették volna figyelembe, akkor nem hagyhatták volna figyelmen kívül a Kolozsvárott megrendezett, hasonló kaliberű magyar nagygyűlést.
De hagyjuk a történelmet: a legfrissebb magyarellenes lépések közül említést érdemel még a PSD színeiben az Európai Parlamentbe jutott Cătălin Ivan ostoba provokációja, aki Facebook-bejegyzésben vádolta meg az RMDSZ-t azzal, hogy szabályzata tiltja a szövetség politikusainak, hogy románnal házasodjanak. Utóbb maga is elismerte, hogy ez hazugság, ám a maga szemszögéből a mérleg pozitív: hangulatot keltett a magyarok ellen, önmagát pedig „jó románként" könyveltette el, aki figyelemmel követi, mit művelnek a „gyanús” kisebbségek.
De ott vannak az örökös vesszőparipák, a magyar anyanyelvhasználat, az utcatáblák, az oktatás elleni hatósági hadjárat, vagy a Trianon valós történelmi körülményeit vizsgáló, professzionális magyar történészcsapat elleni román hőbörgés. Mindez így, a mélyromán ünnepi felhorgadás küszöbén ismét csak azt jelzi: a románok körében még mindig befejezetlen a nemzetépítés folyamata, amelyet a 21. században is 19. századi, az őshonos kisebbségek elnyomásával, jogainak megtagadásával, történelemhamisítással próbálnak megvalósítani.
Biztosak lehetünk benne, hogy ahogy egyre közelebb kerülünk 2018-hoz, tovább fokozódik majd a soviniszta őrület, és csúcsra pörgetik majd a „ki a nagyobb román”-lemezt, amelynek egyik visszatérő eleme lesz a magyarok ócsárlása, megalázására, provokálására tett kísérlet.
Ugyanakkor a centenárium alkalmából Romániára eső nemzetközi figyelem számunkra, magyarok számára is esélyt jelenthet, ha okosan és jól sáfárkodunk vele.
Jó lenne kihasználni az alkalmat, és idejekorán felkészülni, hogy itthon és a nemzetközi fórumokon is higgadtan, de határozottan, a korszerű emberi és kisebbségi jogi érvekre támaszkodva ismertessük a magyar álláspontot, és leplezzük le a román történelemhamisítást, hazugságokat és a befeketítésünket célzó kampányokat. Hogy a centenárium alkalmából a mindent elöntő nemzetieskedő mámoron túl a jogos kisebbségi sérelmekre, és a száz éve betartatlan román ígéretekre is ráirányítsuk a figyelmet.
Balogh Levente Krónika (Kolozsvár)

Óvodás hagyományőrzők
A láng továbbadása
„Tágasságot nekünk is, ha kicsikék vagyunk is!” – visszhangzott a mozi terme Kovásznán, ahol a Népi Gyermekjátékok Találkozójára gyűltek össze 12 óvodából lelkes óvó nénik és ügyes apróságok, hogy szokásukhoz híven őrizzék ezt a szép hagyományt.
Felemelő érzés volt több mint kétszáz ovist látni székelyruhában, örömmel táncolni, játszani, türelmesen és fegyelmezetten nézni a több mint kétórás előadássorozatot. Sokan voltunk, sokat kaptunk egymástól, hiszen az apró gyermekléptek, ritmikus dobbantások, csengő hangocskák sokáig a fülünkbe súgják, hogy érdemes kitartónak és odaadónak lenni hagyományaink megőrzésének érdekében.
Változatos és színvonalas előadásoknak voltunk szem- és fültanúi, vendégfogadóinknak pedig hálás köszönettel tartozunk az ajándékokért és a harapnivalóért. Isten fizesse! A lelkünkben van a dal, amit az édesanyánktól hallottunk először. Legyen hát az anyanyelvünk megőrzésének parazsa a Népi Gyermekjátékok Találkozója, ha fúj a szél, hadd izzítsa anyanyelvünk parazsát.
Kedves pedagógusok, legyünk hát szelek, olyanok, akik lágyan csiklandozzák a rájuk bízott gyermekek fejecskéjét, talpacskáját, szívecskéjét, hogy érezzék, ott a helyük, ahol egy szempillantásból is mindent meg lehet érteni. Morus Tamással együtt valljuk, hogy „a hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása”.
Csákány Zsuzsanna Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Az olimpiákat magyar nyelvű közvetítéssel nézhetjük
Már csak olyan szerződéseket köt az MTVA, amelyek a határon túli magyarok számára is elérhetővé teszik a nemzetközi sportesemények követését a közszolgálati csatornákon. Ezt Vaszily Miklós, az MTVA vezérigazgatója jelentette be egy nyílt levélre válaszolva.
„Sokunk meggyőződése, hogy e kialakult helyzet méltatlan azzal a több tízezer határon túli nézővel szemben, akik anyanyelvükön szeretnék követni sportolóink munkásságát, s akik a magyar közvetítéseket hallgatva szeretnének örvendezni a sikereknek. A nemzeti egység szellemében kérjük, találjanak megoldást e tarthatatlan állapot orvosolására, és biztosítsák a magyar érdekeltségű sportesemények zavartalan közvetítését Magyarország határain túl is!” – írta Fancsali Ernő, az EMNP kolozsvári elnöke az MTVA vezérigazgatójának, Vaszily Miklósnak címzett nyílt levelében. A dokumentumot sportkedvelőként is jegyző Fancsali Ernő emlékeztetett, a határon túliak a magyar sportesemények jelentős részét sem követhetik magyar nyelvű közvetítésekkel az MTVA tévécsatornáin. A geokódolás miatt legutóbb a Magyarország-Oroszország barátságos labdarúgó-mérkőzés sem volt nézhető. Sőt, nemcsak az élő közvetítéseket, de az azokról készült összeállításokat is blokkolják. Válaszában Vaszily Miklós leszögezte, kiemelt feladatának tartja, hogy a határon túli magyarság is egy emberként szurkolhasson minden magyar sportsikernek.
Az MTVA vezérigazgatója kitért a jelenlegi helyzet előzményeire és a várható változásokra. Mint írta, a sportesemények tulajdonosai arra törekednek, hogy a lehető legtöbb országban elérhetővé tegyék rendezvényeiket, miközben a lehető legnagyobb profitot érhetik el. Arra azonban nincsenek tekintettel, hogy Magyarország határain túl jelentős magyar kisebbség él.
„Ha egy adott sporteseményt mi megvásárolunk, de Romániában is akad televíziós társaság, amely ezt megteszi, akkor arra köteleznek bennünket – és szigorúan ellenőrzik is ezt és súlyosan büntetnek bennünket, ha mulasztást követünk el –, hogy kizárólag Magyarország területén sugározzuk az adott sporteseményt. Ha geoblokkolunk, azaz korlátozzuk a tartalmak elérhetőségét, akkor csak a vonatkozó, hatályos nemzetközi szerződéseink miatt tesszük ezt, és nem azért, hogy a széles határon túli nézőközönségünket kizárjuk a magyar sportsikerekből, vagy a nemzetközi sportélményekből” – mutatott rá Vaszily Miklós a kialakult állapotra.
Hozzátette: szerintem azonban ez a helyzet tarthatatlan, és nem méltó a Kárpát-medencei magyarsághoz. Az MTVA vezetője egyben jelezte, tisztségbe lépése első napjaiban utasította munkatársait, hogy a jövőben olyan megállapodásokat kössenek, amelyek biztosítják a határon túli közvetítés jogát is.
„Igenis minden magyarnak joga van ahhoz – éljen bárhol is a Kárpát-medencében –, hogy magyarul, anyanyelvünkön szurkolhasson a magyar sportolókért, és magyarul követhessék a nemzetközi sportélet legnagyobb eseményeit” – folytatta válaszát Vaszily Miklós.
Hozzátette, nehéz tárgyalássorozatot követően már jelentős sikereket értek el, egyre több sportjogtulajdonos érti meg a helyzetet, belátva azt is, hogy nekik is érdekük, hogy a nézők anyanyelvükön élvezhessék a közvetítéseket. Bejelentette ugyanakkor, már több nemzetközi sportrendezvény közvetítését sikerült úgy megszerezni, hogy azokat a határon túli magyar nézők is élvezhetik. Ezek között vannak a 2018 és 2024 közötti olimpiák, azaz a jövő évi téli olimpia Pjongcsangból, a 2020-as tokiói nyári olimpia, a 2022-es pekingi téli olimpia, valamint a 2024-es nyári olimpia is.
„Kiemelkedő eredménynek tartjuk, hogy a jogokat birtokló nemzetközi társasággal sikerült olyan megállapodást kötni, amely lehetővé teszi a versenyek Magyarországgal határos országok (Ausztria, Románia, Szerbia, Ukrajna, Szlovákia, Szlovénia és Horvátország) kábelhálózatain keresztül történő televíziós közvetítését” – hangsúlyozta ezzel kapcsolatosan Vaszily Miklós.
A Magyarországon rendezett 2017-es FINA Világbajnokság kapcsán megjegyezte, hogy az Európai Műsorszolgáltatók Uniója közreműködésével a környező országok kábelhálózatán történő szabad hozzáférés érdekében is történt előrelépés, Ausztria és Szlovénia már visszaigazolta, hogy jóváhagyják a területi korlátozásnélküliséget. Célegyenesben van továbbá az egyeztetés az UEFA-val is, a vezérigazgató szerint áttörést fognak elérni.
Ugyancsak a jövőbeni közvetítések kapcsán jelezte, hogy számos szövetséggel kötöttek hosszú távú keretszerződéseket, amelyek területi korlátozások nélkül teszik lehetővé a magyar bajnokságok és a magyar nemzeti válogatottak hazai mérkőzéseinek sportközvetítéseit. Székelyhon.ro

„Csalódott a román külügy amiatt, „hogy a magyar hivatalosságok folyamatosan provokatív hozzáállásról tesznek tanúbizonyságot”
Csalódottságát fejezte ki a román külügyminisztérium szóvivője, Paul Ciocoiu, aki a Lázár János magyar Miniszterelnökséget vezető miniszter nyilatkozatát a román hatóságokat „provokáló” kijelentések közé sorolta.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter június 4-én, a nemzeti összetartozás napja alkalmából Szarvason elmondott beszédében kifejtette: a magyarok ma nem akarnak határrevíziót, etnikai feszültséget, vagy újabb háborúkat, de ez nem jelenti azt, hogy újabb száz évig eltűrik a provokációkat, nemzeti érzékenységünk újabb és újabb megsértését.
„Mikor látunk végre szlovák kormányfőt vagy román elnököt részvétet nyilvánítani, együttérzést kifejezni június 4-én a magyar nagykövetségen? Mert olyan magyar miniszterelnököt már láttunk, aki a román nemzeti ünnepen pezsgővel koccintott Nagy-Románia születésnapjára” – jelentette ki Lázár János.
„Itt az ideje, hogy szomszédjaink és Európa vezetői kimondják, elismerjék és politikájuk igazodási pontjává tegyék, hogy a magyarság, a magyar nemzet Trianonnak az áldozata, nem pedig az előidézője, elkövetője. Az nem járja, hogy Európa és a szomszédos államok vezetői csak annyit tudnak mondani erre a történelmi igazságtalanságra, hogy a magyaroknak ideje volna végre túllépniük a régi sérelmeken. (...) Az évforduló arra ok, hogy végre rendezzük közös dolgainkat, hogy Magyarország és a magyarság jóvátételt – ha nem anyagi, hát, legalább erkölcsi és politikai jóvátételt – kapjon a világtörténelem egyik legnagyobb igazságtalanságáért” – fogalmazott Lázár János.
A fideszes politikus úgy vélekedett, a magyar sebek akkor fognak behegedni, ha nem nyitják fel újra meg újra, és ha a szomszédos államok vezetői, és a közös Európa dolgában illetékes politikusok végre megértéssel és tisztelettel fordulnak a magyarok nemzeti érzékenysége felé. „Ha végre megadják a tiszteletet minden magyar embernek (...) Igenis, ma is mondhatjuk: Igazságot Magyarországnak!” – idézte az MTI Lázár János szavait.
„Hozzászoktunk már a Miniszterelnökséget vezető miniszter nemrégiben tett nyilatkozataihoz, mint ahogyan más magas rangú magyar hivatalosságok nyilatkozataihoz is, amelyeket az 1920-as trianoni békeszerződés évfordulóján, június 4-én tesznek. Sajnáljuk, hogy ilyen nyilatkozatok születtek, és csalódottságunkat fejezzük ki amiatt, hogy a magyarországi hivatalosságok folyamatosan provokatív hozzáállásról tesznek tanúbizonyságot a román hatóságokkal, a román néppel és annak történelmével szemben. Ugyanolyan aggasztó számunkra a budapesti hivatalosságok azon retorikája is, amellyel megkérdőjelezik a világháborúk után Európában kialakult jogrendet, amely a régió biztonságának és stabilitásának garanciája” – idézte a külügyi szóvivő nyilatkozatát az Agerpres hírügynökség.
Ciocoiu hangsúlyozta, a román hatóságok, különösen a külügyminiszter, folyamatos párbeszédet szorgalmaznak Budapesttel, nyitottságot tanúsítottak, és a két állam közti stratégiai partnerség megerősítését és maximális kihasználását szeretnék elérni.
A szóvivő szerint ezt bizonyítja az is, hogy külügyminiszteri kinevezése után Teodor Meleşcanu első útja Budapestre vezetett, és első román külügyminiszterként részt vett a magyar diplomaták éves gyűlésén.
A szóvivő kijelentette, a jó szomszédság lényege a kölcsönös tisztelet, a párbeszéd, a diplomáciai csatornák kapacitálása az államok közti érzékeny témák megbeszélésére, amit a román fél folyamatosan szorgalmazott. A budapesti hatóságok párbeszédet elutasító magatartását, az egyoldalú, provokáló nyilatkozatokat csak bírálat érheti, hiszen ezek egyáltalán nem járulnak hozzá a kölcsönös bizalom és a két társadalom közti tolerancia fokozásához – tette hozzá Paul Ciocoiu.
Székelyhon.ro

A vízummentességért lobbizott a Kongresszusban Klaus Johannis
A Románia és Amerikai Egyesült Államok közti stratégiai partnerség kibővítéséről és Romániának a Visa Waiver programba való felvételéről tárgyalt csütörtökön Klaus Johannis az USA szenátoraival és képviselőházi tagjaival. 
A román államfő az amerikai törvényhozás székhelyén Orrin Hatch-csel, az USA szenátusának pro-tempore elnökével, Ron Johnson és Ben Cardin szenátorokkal, valamint Robert Aderholt, Tim Walberg, Jackie Walorski, Devin Nunes, Col Paul Cook, Mike Rogers, Dana Rohrabacher, George Holding és Jim Banks képviselőházi tagokkal találkozott - többségük tagja a Michael Turner vezette romániai baráti csoportnak. 
Az elnöki hivatal tájékoztatása szerint Michael Turner átadta Johannisnak a csütörtökön a képviselőházban felolvasott politikai nyilatkozat egy másolatát, amelyben üdvözli az USA-ban látogatást tevő román elnököt, és kihangsúlyozza Románia fontosságát a transzatlanti biztonság tekintetében. A találkozó alkalmával Klaus Johannis ismét megerősítette a két ország közti stratégiai partnerség elmélyítése és kibővítése melletti elköteleződését. Uagyanakkor arra biztatta az amerikai Kongresszus tagjait, hogy látogassanak el Romániába. „Klaus Johannis elnök kihangsúlyozta, hogy Románia képes konkrét módon is hozzájárulni a transzatlanti kapcsolatok megerősítéséhez, és leszögezte, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió közti szoros kapcsolat életbevágóan fontos a demokratikus közösség és civilizáció jövője szempontjából” – teszi hozzá a közlemény. 
A román államfő felhívta a figyelmet, hogy Románia vonzó lett a befektetések számára, tekintve, hogy az EU-ban legnagyobb gazdasági növekedést regisztrált ország volt a tavaly. Ennek kontextusában beszélt annak fontosságáról is, hogy Romániát is felvegyék a Visa Waiver program kedvezményezettjei sorába. 
Az idézett forrás szerint az USA szenátorai és képviselőházi tagjai biztosították az államfőt, hogy támogatják a vízummentességet Románia számára, és munkacsoport dolgozik azon, hogy - a hatályos amerikai törvények adta keretek között - minél jobban leegyszerűsítsék a programhoz való felzárkózás folyamatát. 
A találkozó során Johannis elnök a NATO-együttműködés kapcsán kifejtette, hogy Románia fontos biztonsági tényezővé, az USA erős partnerévé vált a térségben, ugyanakkor a NATO keleti szárnyának államai számítanak arra, hogy az USA a térség biztonságának és stabilitásának elhivatott támogatója. 
A Kongresszus tagjai kiemelték Románia jelentőségét a térségben, hangot adva mély elismerésüknek az afganisztáni NATO-kiküldetésekben való részvételért, a deveselui rakétapajzs befogadásáért, valamint azért, hogy a bruttó hazai termék (GDP) 2 százalékát a védelemre fordítja az állam - tájékoztat az államelnöki hivatal közleménye. 
A Capitoliumban ez alkalomból Klaus Johannis öt kongresszusi tagot tüntetett ki a Románia Csillaga érdemrenddel: Michael Ray Turnert, az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusa romániai baráti csoportjának társelnökét, Devin Nunes-t, az amerikai képviselőház hírszerzési bizottságának elnökét, Mike Rogerst, az amerikai képviselőház stratégiai albizottságának elnökét, valamint Jackie Walorskit és Robert Aderholtot, a képviselőház romániai baráti csoportjának tagjait. 
maszol.ro

Kis művészek nagy napja
Egész napra kihúzták a csengőt és tanórát sem tartottak pénteken a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceumban, s ennek minden bizonnyal a diákok örültek a legjobban. A tegnapi iskolanapon azonban tanulók és pedagógusok közösen ünnepeltek, tartalmas programsorozattal készültek, a különféle rendezvények közt pedig a névadóról is megemlékeztek a délelőtti megnyitón.
A barátságtalan időjárás nem szegte a művészetisek kedvét, jó hangulat uralkodott a folyosókon, tantermekben, szabadtéri rendezvényeken egyaránt. Különösen sokan fordultak meg az osztályok vásárán, ahol saját készítésű süteményeket, festményeket, karkötőket, szendvicset, bodzalevet, édességet, papírdíszeket kínáltak a diákok.  Az ötödik B-sek napja különösen jókedvűen indult, reggel zenét hallgattak, sőt, még táncoltak is, míg elkészültek a díszlettel – mesélte osztályfőnökük. Para Noémi úgy fogalmazott, jó érzés, hogy ezen a napon együtt lehet a gyerekekkel, s úgy tudnak az iskolában lenni, hogy jól is telik. Fontos, hogy osztályként is megmutathatták magukat, Zene-ABC névre keresztelt bazárukban pedig a gyerekek által készített süteményeket főként a lányok ajánlották szorgosan.   Șuiu Éva rajzszakos diákjai is beneveztek a vásárra, melyre idejében felkészültek, s ezt tegnap fotókon is szemléltették. Gyermeknapon az udvaron találkoztak az ötödik C-sek, ott születtek a különböző alkotások, melyeket – az osztálypénzt gyarapítandó – tegnap próbáltak értékesíteni. Osztályfőnökük az iskolanap közösségformáló erejét érzi a legfontosabbnak, diákjai ugyanis egy közös cél érdekében fogtak össze, kirándulásra gyűjtenek.  Közben a vásári forgatag szomszédságában, egy fa alatt többen arcfestésre várakoztak, a közeli színpadon pedig egymást váltották a rézfúvósok, gyermekcsoportok, kórusok. „Idén próbáltunk arra koncentrálni, hogy tudatosítsuk a gyerekekben, ki is volt Plugor Sándor, iskolánk névadója, úgy éreztem, ez fontos a mai napon – vázolta lapunknak Sebestyén-Lázár Enikő intézményvezető. – A többi tevékenységgel pedig kimondottan arra figyeltünk, hogy a gyerekek jól érezzék magukat, hogy közösséget formáljunk, hogy jobb hangulatban teljenek a napok.”  Ez tegnap minden bizonnyal sikerült is, hiszen a már említettek mellett reggel vetélkedők, ügyességi játékok zajlottak a művészetiben, a szabadtéri graffitifestést a rossz idő miatt ugyan későbbi időpontra kellett halasztani, ám vázlatán dolgoztak. A díszteremben kortárs műhelyre várták az érdeklődőket, és alkalom adódott népi gyermekjátékokkal ismerkedni, de volt batikolás, táncház, s szerepelt a délutánba nyúló programban meseerdő dráma tagozatos diákokkal, drámatréning, karaoke, valamint iskolanapi koncert a díszteremben, és az elmaradhatatlan, élő szoborpark egyaránt megmutatkozott.
Demeter Virág Katalin Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A harmónia szobrásza (Kós András alkotások a bástya-házban)
„Minden, ami Kós Károlyhoz és családjához kötődik, az nekünk szívügyünk, és azt szerény lehetőségeinkhez képest minden erőnkkel támogatjuk” – mondta Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója a Kós András szobrászművész alkotásaiból készült sepsiszentgyörgyi kiállítás csütörtök délutáni megnyitóján, melyet az Árkosi Művelődési Központ, a Balassi Intézet Magyarország Kulturális Központjának sepsiszentgyörgyi fiókja, valamint Kós András örökösei szerveztek. A kiállításmegnyitón Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa is képviseltette magát.
Miután Kopacz Attila, az Árkosi Művelődési Központ vezetője házigazdaként köszöntötte a közönséget, rövid zenei nyitány következett, majd Gál Hajnalka konzul asszony szólalt fel, aki bevallotta, hogy korábban nem ismerte Kós András műveit, de amint alkalma nyílott erre, ismét rácsodálkozott, hogy milyen sok, a nagyközönség számára még mindig ismeretlen magyar érték van. Mint mondta, a szépség felfedezésében közös élmény köt össze minket az alkotóval, aki a maga során semmi mást nem tett, mint felfedezte a szépséget a körülötte lévő világban. Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója tárlatnyitójában kifejtette, hogy talán azért nem lehetett maga is Kós András tanítványa, mert akkoriban történt felsőbb utasításra a kolozsvári szobrászati szak teljes ellehetetlenítése, több szobrász kényszerpihenőre küldése, de ezek a művészek mégis hivatkozási alapnak számítottak a pályakezdők számára. Kós Andrást a harmónia szobrászának nevezte, véleménye szerinte igazi gyöngédség és harmonikus világszemlélet látható a most kiállított munkáiban is, annak ellenére, hogy a művész a világháborút és az orosz fogságot is megjárta. Vargha Mihály szerint Kós András Élet és rajz című, a tárlaton is látható kis könyve olyan szépírói vénáról tanúskodik, ami gondolatban az édesapjához, Kós Károlyhoz vezet, akiről mindnyájan tudjuk, hogy nemcsak fantasztikus építész, hanem publicista, regényíró, politikus is volt, és bármihez nyúlt, arany lett belőle. Mint elmondta, az általa vezetett intézménynek csak egy Kós András-műve van, de vevők lennének továbbiakra is, és mivel a szobrok jelenlegi kolozsvári tárolási feltételei nem a legmegfelelőbbek, felajánlotta a múzeum segítségét e műtárgyak állagmegőrzésében. Kós Katalin, a művész lánya örömmel nyugtázta, hogy a kiállítást Sepsiszentgyörgyön is bemutathatják, kifejtve, hogy a tárlat nagyrészt azokból az ajándéktárgyakból áll, amelyekkel édesapja gyakorta megörvendeztette szeretteit családi ünnepek alkalmával. Elmondta, hogy korábbi együttműködéseik során Szebeni Zsuzsa, a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi fiókjának vezetője vetette fel a kiállítás ötletét, és köszönettel tartozik ezért a lelkes szakmai hozzáállásért. A művész lánya pár érdekes családi történetet is elmesélt a kiállított munkákkal kapcsolatosan, majd részletet olvasott fel édesapja önéletrajzi könyvéből. A kiállításon két monográfia is látható a művészről, Kós Katalin pedig örömmel jelentette be, hogy hamarosan a harmadik is napvilágot lát Gazda József gondozásában.
Szebeni Zsuzsa szerint a személyes tárgyakból készült kiállítások is hozzájárultak ahhoz, hogy Kós András méltó helyére kerülhessen a nemzeti Parthenonban, ezt megérdemli annak dacára, hogy két ízben is sikertelenül terjesztették fel Kos­suth-díjra. Megköszönve Vargha Mihálynak az állagmegőrzésre tett nagylelkű felajánlását, elmondta: a művész egyes alkotásait nagyon szívesen látnák akár köztéren, akár a Székely Nemzeti Múzeum udvarában. Elhangzott még, hogy korábban Budapesten és Kolozsváron is nagy sikerrel mutatták be ezt a kiállítást, és apró jelek bizonyítják, hogy mindenhol jól megtalálja helyét.
Végül a rendezvény zenei vezetője, Stan Katalin románul is összefoglalta az elhangzottakat, majd Constantin Muşat és Ioana Ionescu fiatal művészek zenei epilógusa következett. A kiállítás július 1-jéig látogatható.
Nagy B. Sándor Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Jogainkért emelt szót
A magyar iskolák és a kisebbségi nyelvi jogok védelmében szólalt fel Márton Árpád, az RMDSZ Kovászna megyei parlamenti képviselője az alsóház plénuma előtt politikai nyilatkozat formájában.
Elmondta, az RMDSZ a rendszerváltás óta küzd a parlamentben, kormányon és ellenzékben azért, hogy több jogot, nagyobb biztonságot, tiszteletet vívjon ki az erdélyi magyaroknak. „A számos sikerünk ellenére a küzdelem nem ért véget, és nem is érhet mindaddig, amíg közösségünket újabb és újabb támadások érik, hiszen ma is azzal kell szembesülnünk, hogy egy gyulafehérvári közhivatalnok arra hivatkozva utasít el egy kezdeményezést, hogy nem csatoltak egy, a katolikus egyház létezését igazoló okiratot. Teszi mindezt abban a városban, ahol 1009 óta működik katolikus püspökség. Marosvásárhelyen egy ügyész akar megszüntetni egy újonnan létrehozott katolikus iskolát, miközben a prefektus a kétnyelvű utcanévtáblák eltávolításán ügyködik. Két nappal ezelőtt egy országos szórású televízió azon töprengett, miért is van szükség arra, hogy a betegek anyanyelvükön kapjanak tájékoztatást. Mi sem bizonyítja jobban, hogy a munkánknak van értelme, és azt folytatnunk kell” – fogalmazott Márton Árpád. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Életszimfónia fuvolára és zongorára – Beszélgetés Simon Gábor nyugalmazott operaigazgatóval
Sepsiszentgyörgyi, mégis „rossz” származása ellenére a Kolozsvári Állami Opera történetének leghosszabb ideig regnáló igazgatójaként vonult nyugalomba Simon Gábor. Zenészsors a kommunista korszakból a mába vezető meredek és enyhébb kanyarokkal.
– Itt ülünk fél órája, és szinte valamennyi erre haladót régi ismerősként üdvözölt. Honnan ismeri fél Szentgyörgyöt? – Onnan, hogy én is szentgyörgyi vagyok. 1945 tavaszán, március 29-én születtem, apám családja bikfalvi, Uzon és Bikfalva határában szép nagy földekkel rendelkeztünk. Ő maga banktisztviselőként dolgozott, a Székely Mikó Kollégium sarkán volt egy könyvesboltja, amelytől 1948-ban jó érzékkel megszabadult, átíratta a Mikóra. A család „rossz” származása ettől még megmaradt, de ő megúszta a kitelepítést. A Mikóba jártam iskolába, de a hetedik osztályt követően hiába felvételiztem sikeresen, nem engedték ott folytatnom a tanulást. Akkor Kézdire „telepített” az apám, így a nyolcadik első évharmadában megélhettem a kollégiumi lét minden keservét. Ütöttek-vertek mint a legkisebbet, míg kézilabda-tehetségemmel ki nem vívtam valamiféle tiszteletet. A családot amúgy szabadúszó zongoratanárként édesanyám tartotta el, a Mikóban is éveken át tanító, aztán az 1960-as évek magyar könnyűzenéje egyik meghatározó alakjává váló Bágya András tanítványa volt. Papírja nem volt róla, de kitűnően játszott, Szentgyörgyön nagyon sokan tanultak zongorázni Simon Ica nénitől. Innen származik az én zongorás képzettségem is, amellyel 17 éven át korrepetitorként dolgoztam a kolozsvári balettintézetben – fuvolás végzettséggel. 
– A fuvola választása saját döntés volt?
– Dehogyis, nem dönthettem én semmiről. A nővérem a brassói sportiskolában kosarazott, így a nyolcadik második évharmadától Kézdivásárhelyről én is oda kerültem, de hiába szerettem én sportoló lenni, a családi tanács másként döntött. Kilencediktől zeneiskolában folytattam, de a zeneiskolai történetem úgy kezdődött, hogy még nyolcadikos koromban egy ismerősöm elvitt Guttmann Misi bácsihoz, a kolozsvári zeneiskola igazgatójához. Levizsgáztatott, hallás, ritmusérzék, akkordok, utána pedig elkezdte nézni, milyen hangszeren vannak helyek a következő induló évfolyamon. Az alapképlet az volt, hogy ha a felvételi vizsgáig sikerül felzárkóznom, felvesznek fuvola szakra. Így is történt, mégis azt tanácsolták, hogy menjek inkább Marosvásárhelyre. Jó elképzelés volt. De mivel valamennyi szerelmem zongorista volt, én meg imponálni akartam, megtanultam néhány zongoradarabot a kötelező repertoárból. Furcsa mód elsősorban románnyelv-tudásomnak köszönhetően jutottam be aztán a kolozsvári zeneakadémiára, amelynek öt évét különösebben mély nyomok nélkül hagytam magam mögött. – Hogyan találta magát egy friss végzős mindjárt a Kolozsvári Magyar Opera zenekarában? – Természetesen protekcióval. A feleségem főnöke ajánlott be 1968-ban az operaigazgató barátjának, de még így sem volt könnyű, mivel egy zenekarban legfeljebb három fuvolás kell. Én meg negyedikként kerültem oda… Nagyon stréber voltam, hogy gyakorlásra kényszerítsem az öregebb, elfásult zenészeket, kamarazene-formációkat találtam ki. Addig fontoskodtam, míg 1972-ben kirúgtak. Nehéz pillanat volt, akkoriban fizettünk be egy monostori tömbházlakásra, megszületett az első gyermekünk, én meg utcára kerültem. Összes­ségében azonban jó lecke volt. Némi eseti rádiózás után a könyvelosztó központ következett, szükség esetén az utcasarkon is árusítottam a könyveket, néha simlis trükköket is alkalmazva. Utólag azt mondom, nem vált káromra a könyvterjesztés világában eltöltött közel két esztendő sem, míg egy barátom fel nem villantotta, hogy holnap felvételi vizsgát tartanak a balettintézetben egy korrepetitori állásra.
– Vissza a zongorához?
– Bizony. Ha nem is túl sokat, de a könyves periódusomban is zongoráztam, a pianínó mindig kéznél volt, a tömbházba költözéskor a haverok segítségével – köztük Vermesy Péter, Bodor Ádám… – cipeltük fel a negyedik emeletre. A versenyvizsga előtti este körbejártam a szomszédokat, elnézést, de egész éjjel gyakorolni fogok, hiszen kész repertoárt kellett előkészíteni. Reggelig aztán leporoltam néhány korábban tanult darabot, s felvettek. Elsősorban azért, mert jól improvizáltam, ami a balett­iskolában igen nagy érték. Én meg tizenhét éven át, 1975-től az 1989-es forradalmi eseményekig csupa csinos nő között dolgoztam, nagyon élveztem azt a munkát.
– Nem volt unalmas bő másfél évtizeden át balettlépések alá klimpírozni?
– Nem, mert közben mást is csináltam. 1977-ben kitaláltuk például a Musica Antiqua nevű régizene-együttest, nagyon jók voltunk, külföldre jártunk. Voltak akkoriban más jó együttesek is, mi viszont valamennyien képzett, akadémiát végzett profi zenészek voltunk, a csíkszeredai régizene-fesztiválon mindig szívesen láttak bennünket. Az operaigazgatói kinevezésemig zenéltem ott, amikor az együttes vezetője, Majó Zoltán „eltanácsolt”, arra hivatkozva, hogy igazgatóként nekem már nem lesz időm próbára járni. Nem esett jól, mert lett volna.
– Milyen mértékig erodált lelkiállapotban érték a romániai ’89-es rendszerváltoztató események? – A 17 esztendős fiam megkérdezte: édesapa, akkor most már, ugye, nem kell másik országba mennünk? Mi ugyanis akkor már Magyarországra szóló kitelepedési engedéllyel rendelkeztünk. Kis híján elsírtam magam, nem is mentünk sehová. Márciusig még billentyűztem a balettiskolában, amikor egyszer csak szembejött velem az operaigazgatóság lehetősége. Egy kolozsvári vendéglőben üldögéltünk néhányan zenészemberek, és arról beszélgettünk, hogy a két operának, a filharmóniának, a zeneakadémiának új igazgató kellene. Ott teremtettük az új világot a terített asztal mellett. Személyemmel kapcsolatban felmerült az is, hogy a filharmóniához menjek, de az operás és a balettiskolás múltam alapján inkább az opera érdekelt. Szerencsém volt, mert az akkori igazgató, Hary Béla karnagy magától állt fel az igazgatói székből, ám mégsem ment simán minden. Miután Horváth Andor a maga művelődési államtitkári minőségében bejelentette a kinevezésemet, bizony akadtak, akik kezdetben nem tudták lenyelni, hogy egy incifinci fuvolás lett az opera vezetője. Olyanok is voltak, akik a szemembe mondták: mindent elkövetnek, hogy ne töltsek ott túl sok időt. De minden kezdeti viszály ellenére maradtam, felállítottuk a nulla kilométerkövet, versenyvizsgát rendeztünk, gyakorlatilag lecseréltük a teljes zenekart, harminchárom új tagot vettünk fel a kórusba. Közben kinőttük az új rendszer gyermekbetegségeit, lassan elkoptak az ellenzőim, én meg húsz éven át vezettem a Kolozsvári Magyar Operát.
– Az első, igazgatóként jegyzett produkció igazán emlékezetes lehetett...
– A Marica grófnő valóban az volt, gyönyörű szereposztás, telt ház valamikor ’90 áprilisában. A Tasziló grófot alakító Szeibert István kiment jelmezben a függöny elé, és bejelentette, hogy a társulat munkakonfliktusba keveredett a vezetőséggel, ezért aztán a kezdés tizenöt percet csúszik. Ez a demokrácia hajnalán több más helyen is előfordult. Engem meglepetésszerűen ért a dolog. Másnap már Kolozsváron volt egy államtitkár, de miután a vizsgálat semmiféle indokát nem találta a sztrájknak, a megmozdulás szervezői fegyelmit kaptak, mi meg mentünk tovább.
– Az új csapat, az új lehetőségek milyen mértékben befolyásolták a repertoárt?
– Egy év alatt összeraktunk egy profi csapatot. Az átalakítás után a zenekar robbanásszerű fejlődésen ment át, akárcsak a fiatal kórus, Valkay Ferenc koreográfus meghívása után pedig a balettkar is magas színvonalú feladatokra lett képes. Az új körülmények nyilván átalakították az opera repertoárját. Mindenekelőtt a kortárs magyar művek irányába nyitottunk, igazgatóságom húsz éve alatt tizenhét hasonló alkotást mutattunk be. Akkoriban kezdett velünk dolgozni a hetvenes évek végétől már Budapesten élő Selmeczi György karmester-zeneszerző. Először azzal kerestem, hogy csináljuk meg együtt Vermesy Péter Ördögváltozás Csíkban című, egy Tamási Áron-témára készült operáját, amelynek születésénél szinte folyamatosan jelen voltam, tekintve, hogy Vermesyvel jó cimborák voltunk. Selmeczi örömmel jött, azóta is folyamatosan visszajár. Valkay is értékes, klasszikusokból és saját koreográfiákból álló sorozatot tett le az asztalra. Az emberi kapcsolatok szintjén jóval korábbról datálódó budapesti Magyar Operával való kapcsolatunk 1992-től hivatalossá is vált, amikor három előadással meghívtak a Budapesti Tavaszi Fesztiválra.
– Hogyan tudta együtt tartani a csapatot a közelmúltig meglehetősen alacsony művészbérek mellett? – Esetenként igen nehéz meccseket vívtam, de mégis könnyebb dolgom volt, mint a román intézmények vezetőinek, tekintve, hogy már a kezdetektől fogva magyar állami támogatásban részesültünk. Azokból a pénzekből tudtunk például szolgálati lakásokat vásárolni az alkalmazottaknak. – Milyen élmények kívánkoznak az élre egy húszesztendős operaigazgatói pálya sikerlistáján? – Mindenekelőtt talán az, hogy színre vittük Erkel mind a nyolc operáját. Küldetésnek tekintettük Hary Béla karnaggyal, Dehel Gábor rendezővel együtt, hiszen a Bánk bánon és Hunyadi Lászlón túl a többi művet gyakorlatilag papírcafatokból a Széchenyi-könyvtárból szedtük össze és rekonstruáltuk. Örök élmény a két olaszországi turnénk is, bejártuk a csizmát Torinótól Szicíliáig. Az első három hónapja alatt 55 előadást tartottunk, számomra azonban a második, rövidebb volt az igazán emlékezetes. Hary Béla ugyanis eltörte a kulcscsontját, s bár egy előadást levezényelt fél kézzel, a turné impresszáriója a továbbiakban már nem engedte pódiumra lépni. Vagy hazamegyünk, vagy vendégkarmestert alkalmazunk, vagy megoldjuk saját erőből – ez a három alternatíva állt előttünk. Nyolc előadás volt még hátra, a koncertmesterek, a kórusban éneklő néhány, karmesternek tanuló egyetemista közül senki sem vállalta, nekem kellett beugranom. Így jött szembe velem az újabb kihívás, mint korábban a balettintézet vagy az opera direktori státusa. A kollégák segítettek a végszavazással, igaz, korábban sem a kocsmában üldögéltem végig az előadásokat, hanem jelmezben, kórustagként tébláboltam a színpadon, jól ismertem a műveket. Vagy ott van a két éven át szervezett, példa nélküli nemzetközi karmesterverseny, amelyen 38 ország 40 karmestere vett részt.
– A zongorát meg belepte a por?
– Nem teljesen, mert még pénzt is kerestem vele. Például egy amerikai haknikörúton, ahol nemcsak a műsort kellett végigzenélnem, hanem az azt követő mulatságokat is. Anya annyi köszönetet nem kapott még, mint amennyit én rebegtem akkor.
Csinta Samu Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Újabb nyertes MOGYE-csata
Egyre többen választják az itthon maradást
Amikor több irányból, hosszú távon sérelem éri a romániai magyar oktatást, és ennek „csatatere” a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem is, öröm látni, tapasztalni, hogy újabb végzős diákok hagyják el reményteljesen az intézmény padjait az általános orvosi (160 diák), fogorvosi (64), gyógyszerészeti (38) és általános orvosasszisztensi (27) karon, szakon. A ballagási ünnepség pénteken délelőtt volt a Vártemplomban. 
A rendezvény, amelyet az egyetem az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztályával – a Bethlen Gábor Alapítvány támogatásával – és a Studium-Prospero Alapítvánnyal szervezett, hálaadó istentisztelettel kezdődött, amelyen fohászt mondott Les Zoltán református egyetemi lelkész. Nagy László unitárius lelkész a bibliából idézve tisztességre, becsületességre, szelídségre és lelkiismeretes munkára ösztönözte a végzősöket, akiknek az útját mindenben a tisztelet, a szeretet és a reménység kell vezérelje. Azt kívánta, cselekedjenek ezentúl felelősséggel Isten, ember és önmaguk iránt, és soha ne felejtsék el az „ősi alma matert” és a szülőföldet, bárhol is járjanak a világban.
 – Az alapokat megkaptátok, amire építeni kell, és mindig az értékteremtés vezéreljen utatokon – mondta többek között a lelkipásztor, aki a sorok között kiemelte, kisebbségi helyzetben is igen fontosak ezek az útravalók. Ezután Jakabos Barnabás jezsuita egyetemi lelkész mondott imát a fiatalokért. Az istentiszteleten az idén is a Marosvásárhelyi Főiskolások Keresztyén Egyesülete, a MIFIKE tagjai zenéltek, énekeltek. 
Az áhítatot követően dr. Nagy Előd rektorhelyettes búcsúztatta a diákokat. Elmondta, hosszú és fáradságos utat zárnak le. Megköszönte a tanárkollégáknak a munkát, és a diákoknak, hogy kitartottak. E hivatáshoz többek között cselekvőkészség, bátorság és empátia kell – mondta, majd arra intette a fiatalokat, hogy soha ne adják fel önazonosságukat, ne feledjék, hogy magyar orvosként végeztek, hiszen ez egyfajta közszolgálatot, felelősséget is jelent számukra. – A jövőben arra törekedjetek, hogy itthon, anyanyelven gyakoroljátok a szakmát! – hangsúlyozta a rektorhelyettes, majd elmondta, dr. Kikeli Pál az idén is egy serleget adományozott a végzős évfolyamoknak, amelybe, értékes papírra írva, a Wass Albert-vers idézet mellett, a végzős diákok névsorát is „elrejtették”. 
Dr. Mártha Krisztina, a fogorvosi kar előadótanára szívhez szóló beszéddel búcsúztatta diákjait. Több mint 5000 elméleti és gyakorlati órán vannak túl, de a MOGYE-s diákélethez tartoztak a bulik is, a diáknapok és mindaz, amivel a fiatalok az egyetemi évek alatt néha felrázták az álmos kisvárost. A tanárnő elmondta, hogy az orvosi szakma a legszebb hivatások egyike. Aki erre a pályára lépett, szolgálja felebarátait hittel és emelt fővel, majd Kosztolányi Dezsőt idézve a következő szavakkal engedte el diákjai kezét: „legyetek vígak és bársonyba-járók, a kezetekben egy nagy arany-érem, s hódítsátok meg az egész világot”. 
A diákok nevében Király Adina végzős asszisztensképző szakos hallgató köszönte meg a tanárok munkáját, az útravalót, amellyel a képletes batyut telerakták. 
Dr. Szabó Béla professzor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztályának elnöke kiosztotta a végzős évfolyamelsőknek járó, dr. Csőgör Lajosról, az egyetemet alapító rektorról elnevezett díjakat és jutalomösszegeket. Az általános orvosi karon Benedek Ildikó Annabell, a fogorvostan-hallgatók közül Kész Blanka, a gyógyszerészeti karról Tóth Imola-Ida, míg az orvosi asszisztensek legjobbjaként Sztojka Alexandra vette át az érdemoklevelet. 
Dr. Sipos Emese professzor, a gyógyszerészeti kar tanára a Dr. Formanek Gyula-emlékdíjat kézbesítette. Elmondta, hogy a tavaly adták át először a Kanadában élő család által felajánlott díjat. Az orvos 1931 és 2015 között élt, és 1959–1997 között a MOGYE gyógyszerészeti karának megbecsült professzora volt. A díjra az idén hárman pályáztak, közülük Koncz Szabolcs vehette át az elismerést. 
Az emlékokleveleket az általános orvosi kar hármas évfolyamfél végzőseinek dr. Kovács Judith, dr. Frigy Attila, majd a négyes évfolyamfélnek dr. Pávai Zoltán és dr. Egyed Zsigmond Imre, a fogorvosi karon végzetteknek dr. Bukhari Csilla és dr. Nagy Előd, a gyógyszerészetiseknek dr. Sipos Emese, az általános orvosi asszisztens szakos ballagóknak pedig dr. Kovács Judith tanár adta át. 
A Studium-Prospero Alapítvány ügyvezető elnöke, dr. Vass Levente parlamenti képviselő bátorságra, őszinteségre és korrektségre intette a diákokat, azt mondta, higgyenek az ügyükben, szakmájukat végezzék hittel és szeretettel. 
Az ünnepséget orgonakísérettel a székely és magyar himnusz eléneklése zárta. 18 órától a Színház téren tartották meg a MOGYE összes végzősének ballagási ünnepségét. Az idén összesen 842-en tették le a hippokratészi esküt Marosvásárhelyen. 
VAJDA GYÖRGY Népújság (Marosvásárhely)

88. Ünnepi Könyvhét
Teljében a könyves események, a hét végén csúcsra jár a 88. Ünnepi Könyvhét és a 16. Gyermekkönyvnapok Budapesten és Magyarország több városában. Sőt még Kolozsvárt, Aradot is bevonta a rendezvények sorába a népszerű könyvünnep szervezője, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE). A csütörtök délután kezdődött forgatag közel 350 könyvújdonságot kínál az olvasóknak, szinte minden magyarországi és határon túli magyar kiadó időzített erre az alkalomra valamilyen friss kiadványt, a könyvfesztivál központi helyszínén, a Vörösmarty téren egymást érik a szerzők, akikkel pódiumbeszélgetések, kötetbemutatók, dedikálások és más rendezvényformák keretében találkozhatnak az érdeklődők, de van úgy is, hogy kötetlen formában is kialakulnak párbeszédek az írók és a könyvbarátok között. Az ünnepélyes megnyitón az idén Závada Pál Kossuth-díjas írót érte a megtiszteltetés, hogy méltassa a nagy hagyományú megnyilvánulást. A vidéki országos megnyitó Debrecenben zajlott. 
A nyitónapon marosvásárhelyi szerző, Káli István állhatott először közönség elé. A 70 éves prózaíróval A szemfényvesztett című új regénye kapcsán beszélgetett Kőrösi P. József. A könyvhét további programja során még számos erdélyi tollforgató mutatkozott be és dialogizálhat olvasóival. Talán még soha nem volt egyszerre ennyi romániai magyar író a Vörösmarty téren, mint most. Mint az MKKE igazgatója, Péterfy Gergely nyilatkozta, a határon túli kiadók 57 új címmel jelentkeztek. Valószínűleg szombaton és vasárnap sokan megfordulnak majd az erdélyi kiadók pavilonjánál. Legfontosabb könyves műhelyeink képviseltetik ott magukat valamilyen különlegességgel. A Mentor Könyvek, a Lector Marosvásárhelyről, a Pallas-Akadémia, a Gutenberg, a Bookart Csíkszeredából, a Kriterion Kolozsvárról nevezett be a fesztiválra, és több más honi kiadónk kiadványai mellett számos szerzőnk jelentős anyaországi kiadással hívja fel magára a figyelmet. Jó hallani, hogy élénk az érdeklődés a vásárhelyi szerzők és kötetek iránt. Kovács András Ferenc új kötete ismét különlegességet sejtet, Markó Béla két új kötet kapcsán is közönség elé lép, Gálfalvi György, Szabó Róbert Csaba, Vida Gábor se hiányzik frissen megjelent könyveivel, a mind többet vállaló Lector Kiadó Egyed Emese Paian című verseskötetét, Demény Péter Vadkanragyogás című regényét és Bodó Márta Nőszirom című interjúkötetét vonultatja föl. Gáspárik Attila a Pont Kiadónál dedikál. És még hosszasan folytatódhatna a felsorolás a kolozsváriakkal, csíkiakkal és a többi erdélyi szerzővel, akik ugyancsak számíthatnak a vásárlátogatók figyelmére. Tompa Andrea, Fekete Vince, Selyem Zsuzsa,Tamás Kincső, Tamás Dénes és még jó néhányan példázzák az Erdélyben születő magyar irodalom és szakírás erejét, folyamatos megújulóképességét. A későbbiekben rendre igyekszünk mellékletünkben is ismertetni a kiadói termés színe-javát.
N.M.K. Népújság (Marosvásárhely)

Nyelvünk örökmécsese, Sütő András
Forgasd nevét a nyelveden
Sütő András nyelvileg is maximalista. A szép és pontos, találó és tökéletes anyanyelvi kifejezés hívévé azáltal válhatott, hogy istenadta tehetségével felismerte: ha nyelvszegény életterében egyre nehezebben nyilvánulhat is meg az Ige, szabadságunk szomja kevesektől tudott ösvényeket, rejtett kapukat nyit és tár a beavatottak, az értők elé, mintegy kijelöli az utat a feltartott fej Magyar Mezője irányába.
Meg kell értenünk a romlottnak gúnyolt magyar beszédet, különben az Isten sem segít rajtunk, suttogják a még gondolkodó és beszélő öregek, a nyelvet briliánsan újjá szülő asszonyok és a titkos gyümölcsoltók. 
Szülőföldje úgyszólván kilőtte a bibliás beszédtörténet rejtett rakétapályájára. Mintha a kórérakással megtámasztott istenházában prédikáló pap egyszer csak fénnyel pompázó nagytemplomban találná magát.
A fénybeli hirdetést akkor is értik, ha egyen-egyen nem fogják fel a külön-külön szókat-szavakat. A példázat a hegyek magasába emeli a hitet.
Ha kellett, és gyakran kellett, kéretlen prédikátoraként Mennyei Urának, az úrvacsorai áldás megszegésének kockázatával is szólásra nyitotta pörös száját.
Bensőjében, szíve alatt robbanó lelkében mégis szorongva és nemegyszer orcáján pirulva figyelte Erdély gyönyörű tájain a lélek földjét egyre elárvultabban művelő napszámos társait. Szerette volna nagylelkűen odaajándékozni teremtő anyanyelvünk korlátok nélküli, gyémántkristályú, szabad ragyogását az egész világnak.
Az író mindenkitől tartott; ha nem félt is, retteghetett. Mint a kebelükbe zárkózó, munkaverte csángó asszonyok a misén, ha nem a gyökerén értik a beszédet és az éneket (mert elorozták tőlük az anyanyelven szólás gyönyörűségét, hiszen azt is félnek kimondani, amit jól ismernek, tudnak és imádnak)...
Sütő Andás megtapasztalta, hogy minden magyarverés mögött az értetlenséggel rokon sültgazemberség sunyít. A kárhozattól rettegő bűntudat verőlegényei kushadnak, újabb és újabb „bevetésre” várva; halálosan élte át, nemcsak metaforikusan látta, hanem fájta-érezte, mutatta és világgá üvöltötte:  amikor megfosztanak önnön magadtól, előbb is: kiütik a szemedet, pokolra küldik a látásodat, megszúrják a lelkedet, kinyírják az eszedet. 
Sütő András mindenkitől óvta és védte azt az egyedi és egyedüli nyelvet, amely a mezőségi legelőkön, kukoricaföldeken, kopár dombok hajlataiban kóborolva ma is számkivetetten bujkál, mint kutyáktól vadászott nyulak a szülőföld bogáncs-sóhajtásos tájain.
Nagy vetélytársai népünk jeles alkotói. „Tartott” Móricz Zsigmondtól… Nyirő Józseffel volt némi „afférja” talán. Igazából Tamási Árontól tartott, mert őt szerette igazán. A gyermek féli ilyen szeretettel az édes szülőjét. 
Mindenben persze szép és kristályos mértéket kell tartani.
Óvd vele magad a bajtól. Nemhogy nem tagadta meg népét és nemzetét, hanem nagy elődeihez simítva lobogó lelkét: édes anyanyelvét emelte az örökmécses fölött a Jézussal feltámadó örök láng fáradhatatlan hordozójává.
Sütő András, Tamási Áron mellett: a mi mértékünk. 
A szórványból érkező művészek az anyanyelv legkényesebb őrzői.
Magyarok, Sütő András. Forgasd nevét a nyelveden.
BÖLÖNI DOMOKOS Népújság (Marosvásárhely)

A gyertya könnye
1927. június 17-én született Sütő András. A 2006-ban elhunyt író 90. születésnapját köszöntő ünnepi előadással lép közönség elé Kilyén Ilka és Ritziu Ilka Krisztina. A gyertya könnye című összeállítás Sütő András műveiből szólaltat meg részleteket. A szövegeket Kilyén Ilka és Simon György válogatta. Az előadás rendezője Kincses Elemér, a színpadkép is neki köszönhető. A jelmezeket Bandi Kati tervezte. A Sütő András Baráti Egyesület és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa szervezésében sorra kerülő rendezvényen Markó Béla mond emlékbeszédet. Az estre a marosvásárhelyi Ariel színház nagytermében kerül sor június 16-án, pénteken 19 órától. Másnap, 17-én 17 órától megismétlik az előadást. A belépés ingyenes. 
Ahogy az író emlékezett 
Ablonczy László 1990-ben Strasbourgban készített hosszabb beszélgetést Sütő Andrással. Az interjút A gyertya könnye címmel tette közzé. Az író az akkori zaklatott időszak euforikus és tragikus eseményeit egyaránt felidézte. Hosszasan beszélt a magyarság 1990. február 10-i marosvásárhelyi könyves, gyertyás felvonulásáról is, amely neki is, mint annyi más sorstársának, felejthetetlen élménye maradt. Az alábbi Sütő-visszaemlékezés a Digitális Irodalmi Akadémia honlapján olvasható. 
„Nem vagyunk hajlandók semmiféle brutális módszerrel érvényre juttatni igazságunkat. Ezért szólt úgy az én fölhívásom, amelyet a vásárhelyi magyar rádió tett közzé, hogy békés, néma tüntetést óhajtunk szervezni. Nem fütykössel, nem husánggal és nem láncokkal támadó, emberi életet veszélyeztető vagy ki is oltó fegyverekkel, hanem könyvvel, a szellem szimbólumával és gyertyával, a szelídségnek és a tiszta szándéknak a jeleivel akarunk némán felvonulni. (…) A Vatra tömegei annak előtte iszonyatos ordibálásokkal rohantak; ijesztő, bénító volt a helyi magyar lakosságra szórt rágalmak közepette élni a mindennapokat. Az ő demagóg és uszító ordibálásukat épp hallgatással akartuk valamiképpen megvetni. Ezért nem került sor szónoklatra. Annyi történt, hogy amikor ez a százezernél nagyobb tömeg a sportcsarnok terére ért, akkor elmondtuk a miatyánkot fennhangon, egy tisztelendő atya kezdeményezésére, majd pedig én szóltam nagyon röviden arról, hogy ez volt a célunk, ezt el is értük. Csöndes, hallgatag, méltóságteljes felvonulással jeleztük erőnket, s egyúttal a marosvásárhelyi lakosság fegyelmezettségét és kultúráját is. A tömeghez intézett rövid zárószöveget négy alkalommal kellett elmondanom, hiszen nem fért oda az egész felvonuló tömeg. Mind a négy alkalommal más-más gondolatot próbáltam megpendíteni, ha jól emlékszem, azzal zártam, hogy ez a felvonulás néma kiáltás ügyünkért, az egyenjogúságunkért; többek között azért, hogy nem hagyjuk a templomot és az iskolát. Tehát Reményik szellemében idéztem föl kisebbségi létünk némely követelményét. Megrendültséget okozott számomra ez a minden különösebb szervezés nélkül, szinte spontán módon, nagyon-nagyon fegyelmezetten felvonuló, százezernél nagyobb tömeg. Minden gyermeknek, férfinak, asszonynak, aggnak és fiatalnak kezében ott volt egy könyv és egy szál gyertya. Az én könyvem is feltűnt sok kézben, és megrendítő volt közelről látni, ahogyan egy reszkető kezű öregember keze fején a gyertya könnye megfagyott. Már csonkig égett a gyertya, de a markában tartotta. Hetven éve várták ezt az alkalmat az emberek, hogy sorsuk érdekében felvonulhassanak.” Népújság (Marosvásárhely)

Írószövetségi díj Gálfalvi Györgynek
Május 29-én tartották meg Bukarestben a Romániai Írók Szövetségének díjkiosztó gáláját. A hagyományos rendezvényen mindig az előző év legfigyelemreméltóbb köteteit díjazzák. A nemzeti kisebbségek nyelvén 2016-ban közzétett kiadványok közül Gálfalvi György Kacagásaink című könyve nyerte el a zsűri elismerését. 
A marosvásárhelyi író emlékiratait a nagyváradi Holnap és a budapesti Noran Libro Kiadó jelentette meg. A fővárosi Nemzeti Színház Média Termében tartott díjátadó ünnepségen a szerző az Írószövetség elnökétől, Nicolae Manolescutól vette át a díjat.
1927. június 17-én született Sütő András. A 2006-ban elhunyt író 90. születésnapját köszöntő ünnepi előadással lép közönség elé Kilyén Ilka és Ritziu Ilka Krisztina. A gyertya könnye című összeállítás Sütő András műveiből szólaltat meg részleteket. A szövegeket Kilyén Ilka és Simon György válogatta. Az előadás rendezője Kincses Elemér, a színpadkép is neki köszönhető. A jelmezeket Bandi Kati tervezte. A Sütő András Baráti Egyesület és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa szervezésében sorra kerülő rendezvényen Markó Béla mond emlékbeszédet. Az estre a marosvásárhelyi Ariel színház nagytermében kerül sor június 16-án, pénteken 19 órától. Másnap, 17-én 17 órától megismétlik az előadást. A belépés ingyenes. 
Ahogy az író emlékezett 
Ablonczy László 1990-ben Strasbourgban készített hosszabb beszélgetést Sütő Andrással. Az interjút A gyertya könnye címmel tette közzé. Az író az akkori zaklatott időszak euforikus és tragikus eseményeit egyaránt felidézte. Hosszasan beszélt a magyarság 1990. február 10-i marosvásárhelyi könyves, gyertyás felvonulásáról is, amely neki is, mint annyi más sorstársának, felejthetetlen élménye maradt. Az alábbi Sütő-visszaemlékezés a Digitális Irodalmi Akadémia honlapján olvasható. 
„Nem vagyunk hajlandók semmiféle brutális módszerrel érvényre juttatni igazságunkat. Ezért szólt úgy az én fölhívásom, amelyet a vásárhelyi magyar rádió tett közzé, hogy békés, néma tüntetést óhajtunk szervezni. Nem fütykössel, nem husánggal és nem láncokkal támadó, emberi életet veszélyeztető vagy ki is oltó fegyverekkel, hanem könyvvel, a szellem szimbólumával és gyertyával, a szelídségnek és a tiszta szándéknak a jeleivel akarunk némán felvonulni. (…) A Vatra tömegei annak előtte iszonyatos ordibálásokkal rohantak; ijesztő, bénító volt a helyi magyar lakosságra szórt rágalmak közepette élni a mindennapokat. Az ő demagóg és uszító ordibálásukat épp hallgatással akartuk valamiképpen megvetni. Ezért nem került sor szónoklatra. Annyi történt, hogy amikor ez a százezernél nagyobb tömeg a sportcsarnok terére ért, akkor elmondtuk a miatyánkot fennhangon, egy tisztelendő atya kezdeményezésére, majd pedig én szóltam nagyon röviden arról, hogy ez volt a célunk, ezt el is értük. Csöndes, hallgatag, méltóságteljes felvonulással jeleztük erőnket, s egyúttal a marosvásárhelyi lakosság fegyelmezettségét és kultúráját is. A tömeghez intézett rövid zárószöveget négy alkalommal kellett elmondanom, hiszen nem fért oda az egész felvonuló tömeg. Mind a négy alkalommal más-más gondolatot próbáltam megpendíteni, ha jól emlékszem, azzal zártam, hogy ez a felvonulás néma kiáltás ügyünkért, az egyenjogúságunkért; többek között azért, hogy nem hagyjuk a templomot és az iskolát. Tehát Reményik szellemében idéztem föl kisebbségi létünk némely követelményét. Megrendültséget okozott számomra ez a minden különösebb szervezés nélkül, szinte spontán módon, nagyon-nagyon fegyelmezetten felvonuló, százezernél nagyobb tömeg. Minden gyermeknek, férfinak, asszonynak, aggnak és fiatalnak kezében ott volt egy könyv és egy szál gyertya. Az én könyvem is feltűnt sok kézben, és megrendítő volt közelről látni, ahogyan egy reszkető kezű öregember keze fején a gyertya könnye megfagyott. Már csonkig égett a gyertya, de a markában tartotta. Hetven éve várták ezt az alkalmat az emberek, hogy sorsuk érdekében felvonulhassanak.”

Brauch Magda könyvének bemutatója
Sorok a Kecsesen okos csevegésről
Ha az olvasó kezébe veszi dr. Brauch Magda legújabb, az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatában frissen, tizenkettedik önálló könyveként megjelent kötetét, először valószínűleg a címe tűnik fel: Kecsesen okos csevegés. „Kecsesen okos” a József Attilától kölcsönzött cím, a bemutató során felmerült a kérdés: manapság vajon hány „közember” használja a kecses, kecsesen, a modern nyelvhaszálatból igencsak kikopott szót? Valószínűleg kevés, sok mai fiatal talán nem is ismeri jelentését.
Az idők változnak, tartja a klasszikus mondás, és bennük mi is változunk – a nyelvvel együtt. Annak javára, olykor kárára. De hogy minél szebb, ékesebb, kifejezőbb, magyarabb legyen (bár sok idegen eredetű szó behatolását, térfoglalását butaság és fölösleges lenne üldözni), fejlődését irányítgatni, vadhajtásait nyesegetni kell. Brauch Magda, sok pályatársával együtt erre vállalkozott.
Böszörményi Zoltán, aki – íróként, költőként, az Irodalmi Jelen főszerkesztőjeként – maga is a magyar nyelv állandó és magas szintű művelője, a kötet méltatójaként a Kecsesen okos csevegés erényeit emelte ki, megemlítve kiindulópontként, hogy az a szerző négy előző, nyelvműveléssel foglalkozó könyvének mintegy kvintesszenciája. Felolvasott néhány írást vagy részletet is a kötetből, többek között a Trámváj címűt, amely a hazai, közelebbről aradi magyarok (tisztelet a kivételnek) sajnos, jellemző, román szavakkal bőségesen kevert szóhasználatának riasztó példáját tartalmazza. Az ezt követő beszélgetés során a szerző elmondta, azért döntött a válogatás kiadása mellett, mert egyrészt a kiindulópontul szolgáló írások már rég jelentek meg, és többnyire nehezen hozzáférhetőek, másrészt – bizonyára nem örömmel – bevallotta: azóta a nyelvhasználat tekintetében nem változott a helyzet, sőt talán romlott, és kötelességének érzi újból és újból szóvá tenni a magyar nyelv érdekében az égető kérdéseket.
Olykor a harc kilátástalannak tűnhet, mégse szabad feladni, mert az a szép magyar nyelvért folytatott küzdelem vereségét igazolná.
De nem olyan katasztrofális a helyzet. A nyelv folyamatosan változik, többek között a diáknyelv, a jassznyelv számos, valójában értékes elemmel is gyarapítja. Ezeket a szerző („okos csevegéssel”) számba veszi, őszinte örömömre nem vaskalaposan, a pápánál is katolikusabban, felhívva ugyanakkor a figyelmet: egyes divatszavak, kifejezések állandó és kizárólagos használata más szavak, szinonimák, kifejezések mellőzéséhez, végső soron a nyelvből való kikopásához, azaz szegényítéséhez vezethetnek.    
A bemutatón az egyik hozzászóló azt mondta: ha hatalmában állna, ezt a (28 tanulmányt tartalmazó) és a hasonló köteteket kötelező olvasmánnyá tenné a magyar diákság, de akár a felnőttek számára. Az ötlet balga, a szándék kétségtelenül jóindulatú.
***
A jó hangulatú bemutatón, szokás szerint, a Miscovici Tibor–Miltaller Lajos duó is szórakoztatta a szépszámú közönséget, néhány újonnan betanult jó zeneszámmal is. És nem maradt el a bemutató utáni, egy pohár vörösbor vagy a szerző köményese melletti baráti – sokszor bizonyára kecsesen okos – csevegés sem.   
Jámbor Gyula Nyugati Jelen (Arad)

TESZT-záró beszélgetés Upor Lászlóval
„Ez egy európai kitekintésű és európai színvonalú színházi fesztivál”
Upor László dramaturg, műfordító, a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára 2010 óta a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó visszatérő vendége. Saját bevallása szerint úgy „egymásba szerettek a fesztivállal”, hogy 2011 óta már az összes szakmai beszélgetést, közönségtalálkozót ő vezeti a TESZT-en. Upor László a május végén befejeződött X. TESZT újdonságairól nyilatkozott a Nyugati Jelennek.
– Az idei TESZT egyik újdonsága volt az egy néző – egy előadó jellegű produkciók jelenléte. Ez nem mindig jelentette azt, hogy csak egy néző van, de az esetek többségében egy előadó és egy résztvevő, illetve két esetben néhány résztvevő volt benne. Ilyen előadás van szerte a világon, de a TESZT-en még nem fordultak ilyenek elő.
A másik jellemzője a TESZT-nek, ami egyáltalán nem ritkaság, hogy a fesztiválnak van egy központi témája, de most legalább két ilyet lehet megnevezni. Az egyik az emlékek, emlékezés, az emlékek feldolgozása, a másik pedig az a politikai légkör, amely bennünket körülvesz: a globális környezetszennyezés, a menekültkérdés, a hatalom és a művészek kapcsolata. Ez a hármas társadalmi-politikai témakör nagyon erőteljesen jelen volt az előadások nagy részében.
– A X. TESZT-en Európa 16 országából láthattunk előadásokat. A jelenlegi formájában Ön szerint ez a színházi találkozó része lehet az Európa Kulturális Fővárosa 2021 programkínálatának?
– Szerencsére elég sok idő van még az Európa Kulturális Fővárosa programig, de úgy vélem, hogy ez már régóta egy európai színvonalú és európai kitekintésű fesztivál. Az igaz, hogy idén látványosan több olyan előadás jött el, ami a szűken vett eurorégión kívülről való, de a kör közepe mégis csak ez a bánáti régió. Az egyre nagyobb körök vagy a spirál, amit meg lehet rajzolni, ha a művészeket és a társulatokat kipontozzuk, az egyre nagyobb, de a fókusz még mindig itt van és ez így rendjén is van.
– A TESZT-en évről évre egyre több kísérleti produkciót láthatunk. Színházi szakemberként Ön hogy látja: meddig lehet színházi előadásnak nevezni egy produkciót?
– Ezen sokan vitatkoznak, régóta. Egyesek szerint ki lehet tágítani a műfajok határát, majdnem a végtelenségig, de lehet a műfajok korábbi meghatározásához szigorúan ragaszkodni. Szerintem ezzel a kérdéssel alig van értelme foglalkozni. Az a produkció, amiben részt veszünk, ha azt egy előadó mutatja meg nekünk, egy előadó irányítja a mi kétszemélyes kis együttlétünket vagy sok előadó sok nézőnek játszik, az élmény minősége és intenzitása a lényeg. Hogy ezt milyen címkével lehet ellátni, milyen kategóriába sorolni, az számomra másodlagos. Az egész művészettörténet azt mutatja, hogy a művészek bizonyos dolgokat létrehoztak és azokat utólag a kritikusok, elméletírók kategóriákba zárták. A színház fogalma is egy utólagos kategória, amit egyszer nagyon régen kitaláltak egy műfajra, ami akkor azoknak a kritériumoknak megfelelt. A színház, mint az összes többi művészet, fejlődött és a régi megnevezések nem mindig alkalmazhatók.
– A fesztivál előadásain nagyon sok színházi ember, színész, kritikus vesz részt. A közönséghez vagy inkább csak a szakmához szól a TESZT?
– Szakmabeli vagyok, de abszolút közönségnek tekintem magam. Szerintem nincsen színház közönség nélkül és nagyon rossz az a nézőtér, ahol úgymond csak szakmabeliek vannak. Ez a veszély nem fenyeget. Biztosan érezhetően egyre nagyobb és visszatérő rajongótábora van ennek a temesvári fesztiválnak, de ez a TESZT-nek a rangját és minőségét mutatja. Nagyon sokan vannak, akik az egész fesztiválra ide jönnek, szakmabeliek és talán nem szakmabeliek, és nagyon sok előadást néznek meg. Aki bemegy a nézőtérre, sokszor felismeri az arcokat, de nem gondolom, hogy az úgynevezett szakmabeli közönség kiszorítaná a hétköznapi nézőket. A hétköznapi temesvári néző – ilyen fénykép még nem jelent meg az újságokban – valószínűleg máshogy válogat ebből a 28 előadásból és nyilván nem nézi végig valamennyit, de azt képzelem, hogy ebben a válogatásban a hagyományosabb színház iránt érdeklődőnek is van mit néznie, és aki arra kíváncsi, hogy mi történik a világban, amiről errefelé eddig nem  kapott hírt, az is megtalálja a számára érdekes előadást.
– Hogyan alakult, hogyan fejlődött a TESZT ez alatt a 10 év alatt?
– Nem hiszem, hogy ez a fesztivál egy irányba fejlődik, szerintem kacskaringós az útja. A TESZT olyan értelemben nem tipikus nagy európai fesztivál, hogy nem a többi fesztiválok szokványos programja szerint alakul. Egyértelműen Gálovits Zoltán művészeti vezetőnek az ízlését, érdeklődését, tájékozottságát tükrözi ez a válogatás. Az egyik évben ilyen, a másikban olyan típusú előadások gyűlnek össze, amelyekben érdekes módon mindig lehet valami közöset, vezérfonalat találni, de nem lehet azt mondani, hogy valahonnan valahová fejlődik a TESZT, ha csak azt nem mondjuk, hogy az mindenképpen fejlődés, hogy egyre nagyobb és tágabb kitekintésű a fesztivál!
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)