Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2017. április 21.
Dr. Nagy András könyvének olvasatai
Újból megjelent dr. Nagy András: Lót visszanéz című önéletrajzi munkája. A kétkötetes művet szerdán mutatták be Csíkszeredában, a Városháza tanácstermében. Az alábbiakban Székedi Ferenc könyvismertetője olvasható.
A laikusok által meglehetősen vázlatosan ismert bibliai történet szerint az Úr ítéletet mond a bűnös városok, Szodoma és Gomora fölött, ám felszámolásuk-felégetésük előtt szeretné megmenteni az ott élő, igaznak bizonyuló embereket. Két angyal segítségével Lótot és családját kivezeti a városból, a következő, azóta jelképesnek is tartott üzenet társaságában: ne forduljatok meg, ne nézzetek vissza! Lót felesége hátrapillantott és sóbálvánnyá meredt. Lót viszont a fejét sem mozdította, és két lánya társaságában megmenekült.
Amint végigolvastam dr. Nagy András visszaemlékezéseit, gyakran eszembe jutott: vajon miért is összefoglaló címük, hogy Lót visszanéz? Nos, azt hiszem, megtaláltam a választ. A visszanézéssel a szerző nem a bibliával vitatkozott. A múlt szemrevételezésével nem Lót vált sóbálvánnyá, hanem az időnek egy olyan jelentős szeletét örökítette meg, amely így, a maga immár beteljesedett mozdulatlanságában tarthat számot arra, hogy az utókor, az elkövetkező nemzedékek – nem a történészi vizsgálatok szakszerűségében és nagyvonalúságában, hanem a mindennapi élet sokszínű, apró részleteiben – ismerkedhessenek meg vele. Így mindez sokkal közelebb áll a teljességhez, az emberi szellemhez és lélekhez, az emberi sorshoz, mint bármiféle, óhatatlanul leegyszerűsítő, általánosító tudományos vizsgálat. Ahhoz, hogy mai olvasói szemmel követni lehessen a két kötet minden vonatkozását, föltétlenül szükséges egy rövid, időbeli beosztás. És hadd kezdjem a XIX. század közepével, illetve tekintve a Városházát, hadd fogalmazzak a hely szellemében. Nos, az a Tivai Nagy Imre, akinek manapság a bronzszobrával kíséri a polgármester úr a Pro Urbe-díjak átadását, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverésének az esztendejében született és 1931-ben halt meg. Egész életében közösségének érdekeit figyelembe vevő, őszinte és becsületes közéleti emberként majd mindig ott tevékenykedett, ahol fontos helyi döntések születettek, ugyanakkor pedig kiváló írói és szerkesztői vénával megörökítette korának számos jellemzőjét és jellegzetes alakját, amint azt több, az utókor által is megjelentetett könyvéből megismerhettük. Egyik lányát az 1874–1941 között főként Csíkban élt Nagy Béni jogász vette el feleségül, ő maga is csíki hírlapokat alapított és szerkesztett. Neki a fia, tehát Tivai Nagy Imre unokája a ma esti szerzőnk, dr. Nagy András, aki 1905-ben Csíkszeredában látta meg a napvilágot és 1982-ben Csíkszentkirályon hunyt el. Akár úgy is fogalmazhatnék, a velem nagyjából egy idős nemzedék szüleinek, azaz gyermekeink nagyszüleinek a kortársa, de ugyanakkor, számos vonatkozásban, saját 1989 előtt megélt életünk szemtanúja is. Ezért is követtem olyan nagy figyelemmel az 1905 és 1946, illetve az 1946–1978 közötti évekre felosztott, kétkötetes visszaemlékezéseit, és el kell mondanom, hogy nem csupán kutyafuttában átlapoztam a könyveket, ahogyan azt igen gyakran az ismertetésekre felkért újságírók szokták, hanem alaposan elolvastam – olykor vissza-visszatérve – minden sorukat és hosszasan elgondolkodtam, eltöprengtem értelmezési lehetőségeiken. A következtetéseim pedig többszörösek.
Először is dr. Nagy András szépirodalmi eszközökkel, nyelvi és gondolati gazdagsággal, élvezetes stílussal megírt munkáját nyugodtan nevezhetjük nem csupán csíki avagy székelyföldi, hanem kimondottan izgalmas, huszadik századi erdélyi családregénynek, hiszen nem csupán végigkíséri önmagának, feleségének, öt gyermekének az életét, hanem mindezt cselekményesen beleágyazza azokba az időrendi kapcsolatokba, amelyeket az előzőekben érintettem, illetve azoknak a földrajzi helyszíneknek az átalakuló valóságába, ahol a család élete zajlott, és amelyeket mindegyre megsuhintott a történelem forgószele. Másodszor dr. Nagy András könyve, minden apró részletében is, hiteles kortörténeti dokumentum. Az ötgyermekes család élete ugyanis ezernyi szállal kapcsolódik a két világháborút, több rendszerváltást megélt erdélyi társadalom mindennapjaihoz, mindaz ott kavarog benne, amiről hallottunk, amiről olvastunk, amit átéltünk, és ebben a két könyvben nem valamiféle dogmatikus kinyilatkoztatásokban vagy értékítélet-kimondásokban találkozunk vele, hanem a maga árnyalataiban jelenik meg. Tekintve a mai facebookos nyelvezetet, nem csupán a magam, hanem az eddigi és eljövendő olvasók nevében talán azt is mondhatnám: Je suis, I am Nagy András, azaz én, mi és a saját családunk vagyunk Nagy András. Meglátásai, következtetései ugyanis olyannyira gyakorlatiasak, életismerőek, olyannyira mindig a valóság talaján állnak, hogy szorosan kapcsolódnak a székelység talán így ki nem mondott, de minden rendszerben megélt és átélt parancsszavához: dolgozva megmaradni és itt maradni. Még akkor is, ha ennek a munkának az eredményei nem annyira látványosak, fejlődésben-fejlesztésben, profitképzésben nem annyira hatékonyak.
Ebben a modus vivendiben nyilvánvalóan megtalálható a harmadik következtetés: a dr. Nagy Andrásban kialakult nemzetiség-szemlélet, amelyre a könyvbe foglalt, jóval hosszabb tanulmány mellett én ezt a mondatot találtam a legjellemzőbbnek: „Magyar és erdélyi maradtam minden körülmények között, de nem abban, hogy gyűlöltem volna másokat, hanem abban, hogy szerettem az enyémeket, jobban, mint önmagam értékét, és tudomásul vettem, hogy nemcsak belőlem, belőlünk áll a világ.” Igen, itt tör fel, ebben a mondatban önmagunk megbecsülése, a másság elismerése, a nyitottság igénylése – mindaz, amiről oly sokat koptattuk és koptatjuk a nyelvünket ezekben az években, és amely kidomborítja: nem saját magunk itthoni égig magasztalása és vélt csalhatatlansága, nem az elzárkózás biztosítja a túlélést, hanem a nyitottság, a küzdőképes versenyszellem bátor felvállalása, annak a nagy szavak nélküli természetességnek a tudomásul vétele, hogy bárhol és bármilyen körülmények között, bármiféle megmérettetésben képesek vagyunk embernek és magyarnak maradni. Mindehhez szorosan kapcsolódik a könyv negyedik vonulata. Biztos vagyok benne, ha dr. Nagy András ma élne, valahol ott tevékenykedne valamelyik Katolikus vagy éppen Keresztény Értelmiségi Szövetség vezetőségében. Hiszen majd minden sorát, akárcsak egész életétet, átszövi az elveinek élő, igazi katolikus értelmiségnek az a nem dogmatikus, hanem az istenhit alapjaira épülő, emberszerető szemlélete, amely kizárja a gyűlölködést, amely segít az elesetteken, amely a békét és a megértést keresi a békétlenségben, és soha, semmilyen körülmények között nem mozdul el a szélsőségek, a másokat megtiprók irányába. Ötödször pedig föltétlenül meg kell említenem a szerzőnek azt a gondolkodó, elvonatkoztató, ha úgy tetszik, bölcselő-filozofikus hajlamát, amely képes arra, hogy az emberi életek olyannyira egyedi és másként megélt fordulópontjaiban megtalálja a közös vonásokat, majd azokat roppant érzékletesen elénk is tárja. Hallgassuk csak meg, kissé tömörítve, milyen szívszorítóak, de mennyire igazak az öregedésről megfogalmazott gondolatai: „A világ elhagy, mi is elhagyjuk a világot. (...) Először elhagynak az ifjúkori nyugtalanságok, a világ- és embermegváltó igények. Azután elhagynak a társadalmi akarások. Nem bántanak már a mellőzések és nem irigylem már azokat, akik valamikor elémbe vágtak. És elhagy közben (...) az új dolgok és a változatosság vágya. Elhagy az egészség és a nyugodt álom áldása. Elhagy a természet és tudom, ahogyan a lépcsőn lefelé haladok, annak utolsó előtti fokán, már elég lesz nekem egy ágy, azt bevárni, hogy már arra se legyen szükségem.” Igen, szívszorítóak ezek a szavak, de azért rögtön hozzá kell tennem: az egész könyv nem ilyen, hanem derűs, hangulatos, különösen azok az oldalak, amelyek színes csíki történésekkel és személyekkel-személyiségekkel vannak teletűzdelve. Erőteljes lokálpatriotizmusnak nevezném tehát a könyvnek a hatodik vonulatát, sok-sok oldalon válnak újból élővé egykori események és olyan városlakók, akikről lehet, hogy csupán hallottunk, de az is lehet, hogy akikkel – különösképpen a második kötetben – minden bizonnyal gyakran találkoztunk is. Dr. Nagy András könyve ilyen szempontból is egyfajta csíki memento mori. Szóból állít emlékművet mindazoknak, akik előttünk jártak, és akik megérdemlik az emlékezést, életük és munkásságuk megőrzését nemzedékeken túlmutatva is.
És még csupán néhány mondat. Tekintettel a szerző szakmájára, mesterségére, hivatására, egyértelmű, hogy amolyan hetedik jellemzőként a társadalmi és egyéni orvosi látleletek vissza-visszatérnek a könyvben. Úgy is mint nép- és közegészségügy, úgy is mint egyféle viviszekció, élveboncolás, amikor önmaga betegségeiről szól. De érdemes mindig észrevenni, hogy dr. Nagy András soha nem elszigetelten tekintett az egészségre és a betegségre, a születésre és a halálra, hanem a maguk kapcsolatrendszereiben vizsgálta, elemezte, és így próbált akár az egyénre, akár a közösségre, akár önmagára vonatkozó következtetéseket levonni belőlük. A jól ismert csíki fizikussal, Barabási-Albert Lászlóval szólva: dr. Nagy András már akkor amolyan hálózati összefüggésekben vizsgálta az egészségügyet. És ebből is kitűnik, hogy ma esti könyvünk nem valamiféle ódon traktátum, amelyről mindegyre le kell fújni a port, hanem ízig-vérig jelenkori, korszerű feljegyzés-napló, amely amint nekilátunk az olvasásának, első lapjától az utolsóig magával ragad. Ahhoz, hogy ez így legyen, abban minden bizonnyal nagy része van Sas Péter kiváló szerkesztői munkájának, hiszen az igényes szerkesztés furcsa szerzet: akkor a legjobb, amikor az olvasó még a nyomát sem tudja felfedezni.
A teljesség kedvéért még el kell mondanom, hogy a visszaemlékezéseket szervesen egészítik ki a szerző mindeddig kéziratban maradt tanulmánya, megjelent szak- és közéleti cikkeinek a válogatása, szemelvények közéleti és egyházi levelezéséből, és olyan névmutató, amely lehetővé teszi a gyors visszakeresést. Az újrakiadásra előkészített munkából nem lehetett volna könyv Kovács Sándor kolozsvári főesperes-plébános önzetlen támogatása nélkül. És ha nem létezik dr. Nagy András fiának, Nagy Benedeknek, az elődei hagyatéka iránti tisztelete, konok és következetes átmentő munkája, akkor a Nagy család több nemzedéken átívelő értékes szellemi örökségétől megfosztottuk volna magunkat. Most azonban itt van előttünk, és arra kérem önöket, olvassák, mert a közelmúlt ismerete támpontokat jelent valamennyiünk számára, hogy megkapaszkodjunk, összekapaszkodjunk a jelenben és a jövőben. Hargita Népe (Csíkszereda)
Újból megjelent dr. Nagy András: Lót visszanéz című önéletrajzi munkája. A kétkötetes művet szerdán mutatták be Csíkszeredában, a Városháza tanácstermében. Az alábbiakban Székedi Ferenc könyvismertetője olvasható.
A laikusok által meglehetősen vázlatosan ismert bibliai történet szerint az Úr ítéletet mond a bűnös városok, Szodoma és Gomora fölött, ám felszámolásuk-felégetésük előtt szeretné megmenteni az ott élő, igaznak bizonyuló embereket. Két angyal segítségével Lótot és családját kivezeti a városból, a következő, azóta jelképesnek is tartott üzenet társaságában: ne forduljatok meg, ne nézzetek vissza! Lót felesége hátrapillantott és sóbálvánnyá meredt. Lót viszont a fejét sem mozdította, és két lánya társaságában megmenekült.
Amint végigolvastam dr. Nagy András visszaemlékezéseit, gyakran eszembe jutott: vajon miért is összefoglaló címük, hogy Lót visszanéz? Nos, azt hiszem, megtaláltam a választ. A visszanézéssel a szerző nem a bibliával vitatkozott. A múlt szemrevételezésével nem Lót vált sóbálvánnyá, hanem az időnek egy olyan jelentős szeletét örökítette meg, amely így, a maga immár beteljesedett mozdulatlanságában tarthat számot arra, hogy az utókor, az elkövetkező nemzedékek – nem a történészi vizsgálatok szakszerűségében és nagyvonalúságában, hanem a mindennapi élet sokszínű, apró részleteiben – ismerkedhessenek meg vele. Így mindez sokkal közelebb áll a teljességhez, az emberi szellemhez és lélekhez, az emberi sorshoz, mint bármiféle, óhatatlanul leegyszerűsítő, általánosító tudományos vizsgálat. Ahhoz, hogy mai olvasói szemmel követni lehessen a két kötet minden vonatkozását, föltétlenül szükséges egy rövid, időbeli beosztás. És hadd kezdjem a XIX. század közepével, illetve tekintve a Városházát, hadd fogalmazzak a hely szellemében. Nos, az a Tivai Nagy Imre, akinek manapság a bronzszobrával kíséri a polgármester úr a Pro Urbe-díjak átadását, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverésének az esztendejében született és 1931-ben halt meg. Egész életében közösségének érdekeit figyelembe vevő, őszinte és becsületes közéleti emberként majd mindig ott tevékenykedett, ahol fontos helyi döntések születettek, ugyanakkor pedig kiváló írói és szerkesztői vénával megörökítette korának számos jellemzőjét és jellegzetes alakját, amint azt több, az utókor által is megjelentetett könyvéből megismerhettük. Egyik lányát az 1874–1941 között főként Csíkban élt Nagy Béni jogász vette el feleségül, ő maga is csíki hírlapokat alapított és szerkesztett. Neki a fia, tehát Tivai Nagy Imre unokája a ma esti szerzőnk, dr. Nagy András, aki 1905-ben Csíkszeredában látta meg a napvilágot és 1982-ben Csíkszentkirályon hunyt el. Akár úgy is fogalmazhatnék, a velem nagyjából egy idős nemzedék szüleinek, azaz gyermekeink nagyszüleinek a kortársa, de ugyanakkor, számos vonatkozásban, saját 1989 előtt megélt életünk szemtanúja is. Ezért is követtem olyan nagy figyelemmel az 1905 és 1946, illetve az 1946–1978 közötti évekre felosztott, kétkötetes visszaemlékezéseit, és el kell mondanom, hogy nem csupán kutyafuttában átlapoztam a könyveket, ahogyan azt igen gyakran az ismertetésekre felkért újságírók szokták, hanem alaposan elolvastam – olykor vissza-visszatérve – minden sorukat és hosszasan elgondolkodtam, eltöprengtem értelmezési lehetőségeiken. A következtetéseim pedig többszörösek.
Először is dr. Nagy András szépirodalmi eszközökkel, nyelvi és gondolati gazdagsággal, élvezetes stílussal megírt munkáját nyugodtan nevezhetjük nem csupán csíki avagy székelyföldi, hanem kimondottan izgalmas, huszadik századi erdélyi családregénynek, hiszen nem csupán végigkíséri önmagának, feleségének, öt gyermekének az életét, hanem mindezt cselekményesen beleágyazza azokba az időrendi kapcsolatokba, amelyeket az előzőekben érintettem, illetve azoknak a földrajzi helyszíneknek az átalakuló valóságába, ahol a család élete zajlott, és amelyeket mindegyre megsuhintott a történelem forgószele. Másodszor dr. Nagy András könyve, minden apró részletében is, hiteles kortörténeti dokumentum. Az ötgyermekes család élete ugyanis ezernyi szállal kapcsolódik a két világháborút, több rendszerváltást megélt erdélyi társadalom mindennapjaihoz, mindaz ott kavarog benne, amiről hallottunk, amiről olvastunk, amit átéltünk, és ebben a két könyvben nem valamiféle dogmatikus kinyilatkoztatásokban vagy értékítélet-kimondásokban találkozunk vele, hanem a maga árnyalataiban jelenik meg. Tekintve a mai facebookos nyelvezetet, nem csupán a magam, hanem az eddigi és eljövendő olvasók nevében talán azt is mondhatnám: Je suis, I am Nagy András, azaz én, mi és a saját családunk vagyunk Nagy András. Meglátásai, következtetései ugyanis olyannyira gyakorlatiasak, életismerőek, olyannyira mindig a valóság talaján állnak, hogy szorosan kapcsolódnak a székelység talán így ki nem mondott, de minden rendszerben megélt és átélt parancsszavához: dolgozva megmaradni és itt maradni. Még akkor is, ha ennek a munkának az eredményei nem annyira látványosak, fejlődésben-fejlesztésben, profitképzésben nem annyira hatékonyak.
Ebben a modus vivendiben nyilvánvalóan megtalálható a harmadik következtetés: a dr. Nagy Andrásban kialakult nemzetiség-szemlélet, amelyre a könyvbe foglalt, jóval hosszabb tanulmány mellett én ezt a mondatot találtam a legjellemzőbbnek: „Magyar és erdélyi maradtam minden körülmények között, de nem abban, hogy gyűlöltem volna másokat, hanem abban, hogy szerettem az enyémeket, jobban, mint önmagam értékét, és tudomásul vettem, hogy nemcsak belőlem, belőlünk áll a világ.” Igen, itt tör fel, ebben a mondatban önmagunk megbecsülése, a másság elismerése, a nyitottság igénylése – mindaz, amiről oly sokat koptattuk és koptatjuk a nyelvünket ezekben az években, és amely kidomborítja: nem saját magunk itthoni égig magasztalása és vélt csalhatatlansága, nem az elzárkózás biztosítja a túlélést, hanem a nyitottság, a küzdőképes versenyszellem bátor felvállalása, annak a nagy szavak nélküli természetességnek a tudomásul vétele, hogy bárhol és bármilyen körülmények között, bármiféle megmérettetésben képesek vagyunk embernek és magyarnak maradni. Mindehhez szorosan kapcsolódik a könyv negyedik vonulata. Biztos vagyok benne, ha dr. Nagy András ma élne, valahol ott tevékenykedne valamelyik Katolikus vagy éppen Keresztény Értelmiségi Szövetség vezetőségében. Hiszen majd minden sorát, akárcsak egész életétet, átszövi az elveinek élő, igazi katolikus értelmiségnek az a nem dogmatikus, hanem az istenhit alapjaira épülő, emberszerető szemlélete, amely kizárja a gyűlölködést, amely segít az elesetteken, amely a békét és a megértést keresi a békétlenségben, és soha, semmilyen körülmények között nem mozdul el a szélsőségek, a másokat megtiprók irányába. Ötödször pedig föltétlenül meg kell említenem a szerzőnek azt a gondolkodó, elvonatkoztató, ha úgy tetszik, bölcselő-filozofikus hajlamát, amely képes arra, hogy az emberi életek olyannyira egyedi és másként megélt fordulópontjaiban megtalálja a közös vonásokat, majd azokat roppant érzékletesen elénk is tárja. Hallgassuk csak meg, kissé tömörítve, milyen szívszorítóak, de mennyire igazak az öregedésről megfogalmazott gondolatai: „A világ elhagy, mi is elhagyjuk a világot. (...) Először elhagynak az ifjúkori nyugtalanságok, a világ- és embermegváltó igények. Azután elhagynak a társadalmi akarások. Nem bántanak már a mellőzések és nem irigylem már azokat, akik valamikor elémbe vágtak. És elhagy közben (...) az új dolgok és a változatosság vágya. Elhagy az egészség és a nyugodt álom áldása. Elhagy a természet és tudom, ahogyan a lépcsőn lefelé haladok, annak utolsó előtti fokán, már elég lesz nekem egy ágy, azt bevárni, hogy már arra se legyen szükségem.” Igen, szívszorítóak ezek a szavak, de azért rögtön hozzá kell tennem: az egész könyv nem ilyen, hanem derűs, hangulatos, különösen azok az oldalak, amelyek színes csíki történésekkel és személyekkel-személyiségekkel vannak teletűzdelve. Erőteljes lokálpatriotizmusnak nevezném tehát a könyvnek a hatodik vonulatát, sok-sok oldalon válnak újból élővé egykori események és olyan városlakók, akikről lehet, hogy csupán hallottunk, de az is lehet, hogy akikkel – különösképpen a második kötetben – minden bizonnyal gyakran találkoztunk is. Dr. Nagy András könyve ilyen szempontból is egyfajta csíki memento mori. Szóból állít emlékművet mindazoknak, akik előttünk jártak, és akik megérdemlik az emlékezést, életük és munkásságuk megőrzését nemzedékeken túlmutatva is.
És még csupán néhány mondat. Tekintettel a szerző szakmájára, mesterségére, hivatására, egyértelmű, hogy amolyan hetedik jellemzőként a társadalmi és egyéni orvosi látleletek vissza-visszatérnek a könyvben. Úgy is mint nép- és közegészségügy, úgy is mint egyféle viviszekció, élveboncolás, amikor önmaga betegségeiről szól. De érdemes mindig észrevenni, hogy dr. Nagy András soha nem elszigetelten tekintett az egészségre és a betegségre, a születésre és a halálra, hanem a maguk kapcsolatrendszereiben vizsgálta, elemezte, és így próbált akár az egyénre, akár a közösségre, akár önmagára vonatkozó következtetéseket levonni belőlük. A jól ismert csíki fizikussal, Barabási-Albert Lászlóval szólva: dr. Nagy András már akkor amolyan hálózati összefüggésekben vizsgálta az egészségügyet. És ebből is kitűnik, hogy ma esti könyvünk nem valamiféle ódon traktátum, amelyről mindegyre le kell fújni a port, hanem ízig-vérig jelenkori, korszerű feljegyzés-napló, amely amint nekilátunk az olvasásának, első lapjától az utolsóig magával ragad. Ahhoz, hogy ez így legyen, abban minden bizonnyal nagy része van Sas Péter kiváló szerkesztői munkájának, hiszen az igényes szerkesztés furcsa szerzet: akkor a legjobb, amikor az olvasó még a nyomát sem tudja felfedezni.
A teljesség kedvéért még el kell mondanom, hogy a visszaemlékezéseket szervesen egészítik ki a szerző mindeddig kéziratban maradt tanulmánya, megjelent szak- és közéleti cikkeinek a válogatása, szemelvények közéleti és egyházi levelezéséből, és olyan névmutató, amely lehetővé teszi a gyors visszakeresést. Az újrakiadásra előkészített munkából nem lehetett volna könyv Kovács Sándor kolozsvári főesperes-plébános önzetlen támogatása nélkül. És ha nem létezik dr. Nagy András fiának, Nagy Benedeknek, az elődei hagyatéka iránti tisztelete, konok és következetes átmentő munkája, akkor a Nagy család több nemzedéken átívelő értékes szellemi örökségétől megfosztottuk volna magunkat. Most azonban itt van előttünk, és arra kérem önöket, olvassák, mert a közelmúlt ismerete támpontokat jelent valamennyiünk számára, hogy megkapaszkodjunk, összekapaszkodjunk a jelenben és a jövőben. Hargita Népe (Csíkszereda)
2017. április 21.
Himnusz Szent László királyról – Regis regum civis ave (1192 körül)
Idén ünnepeljük Szent László királyunk trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulóját. A kettős évforduló kapcsán a magyar kormány nemzetpolitikai államtitkársága Szent László-emlékévvé nyilvánította az idei esztendőt. A lovagkirályra emlékezünk Málnási Ferenc kolozsvári ny. magyartanár alábbi kis tanulmányával, amelyben a Szent László királyról írt latin nyelvű himnuszt és két magyar fordítását hasonlítja össze.
Regis regum civis, ave, regum gemma, Ladislae, regni consors gloriae. Regem regum es agressus, sis defensor indefessus, et athleta patriae.
Salve, salus Hungarorum, rex, coheres angelorum, vas caelestis gloriae, ab aeterno vas electum, vas insigne, vas eflectum vendicans iustitiae.
Hungarorum gens, congaude, nova novi regis laude pulsans tintinnabula, felix, ave, Varadinum, cuius augens fama signum resonet per saecula.
Tibi, Christe, concors hymnum canit orbi, qui per lignum ad te trahis omnia, scala factus ascensorum et corona confessorum tibi laus et gloria. Amen.
Áve, égi király híve, királyoknak gyöngye, éke, László, mennynek sorsosa! Ég királyát hűn követted, országunkat védelmezted, légy hazánknak bajnoka.
Menedéke magyaroknak, Örök-társa angyaloknak, Égi kegynek eszköze: Üdvözlégy, ó, kiváltságos, híres-neves, igazságos jó ítélet hírnöke.
Vigadozzál, magyar nemzet, harsonáljad, énekeljed, új királyunk új dalod. Boldog Várad, szálljon híred, Növekedjék dicsőséged, Visszhangozzák századok.
Krisztus, földről himnusz szárnyal hozzád, aki keresztfáddal magadhoz vonsz népeket. Szentek útja te vagy égbe, hitvallóknak dicsősége, Néked áldás, tisztelet. Ámen. (Ford. Csanád Béla)
Kit királyok ura véd fent. üdv, királyok gyöngye néked – László, mennyek lakosa! Követted az ég királyát: védelmünk most is állnád, országunk hős harcosa!
Üdv, magyarok üdvös hőse, angyalok társörököse, égi keggyel telt edény! Kit öröktől kijelöltek hírneves, kiváló, hősnek az igazság mezején.
Jó magyar nép örvendezzél, új királynak új dalt zengjél, rázzon csengőt a kezed! Üdvöz légy, te boldog Várad, visszhangozza sok-sok század mind növekvő híredet!
Himnuszt zengnek, Krisztus, Néked, a föld színén élő népek, mindent vonz a feszület. Égbe hágók lajtorjája, hitvallóknak koronája, hír, dicsőség a Tied.
(Ford. Tóth István)
A Himnusz lírai alkotás, négy szakasz, 6–6 sor. Összefüggő szöveg, I. Szent László királyunk magasztalása, a magyar nemzet, boldog Várad dicsérete, Krisztus dicsőítése, imádása teremti meg a szövegösszefüggést.
A szövegmondatok tartalmi-logikai kapcsolatban, alá- és mellérendelő viszonyban sorakoznak. Birtokos személyjeles szavak közelítik az olvasót a szöveghez: híve, gyöngye, éke, sorsosa, bajnoka, hírnöke, dalod, híred, dicsőséged… Egyes szám második és harmadik személyű igék fogalmazzák a himnusz szövegét: követted, védelmezted, vigadozzál, harsonáljad, énekeljed, szálljon, növekedjék, szárnyal…
Jelentéstani elemként a rokon értelmű szavakat említhetjük: gyöngye, éke, harsonáljad, énekeljed, visszhangozzék, áldás, tisztelet… Felsorolás nyomatékosítja, erősíti a vers mondanivalóját: híve, gyöngye, éke, sorsosa, bajnoka, menedéke, örök-társa, eszköze, hírnöke. Ezek egyben a vers kulcsszavai is. Az első sor egyben a költemény címe is, témamegnevező, utal a szövegre. A költemény 1192 körül keletkezhetett… Valóságos világkép, I. Szent István királyunkról, történelmi személyről szóló szöveg, de elképzelt világkép is kibontakozik a szövegből, amelyhez az olvasó társít(hat)ja a saját véleményét. A költemény nyelve latin eredeti magyar fordításban, a magyar szöveg mai, írott, szavalva szóbeli, érzelemkifejező, szépirodalmi alkotás. Stílusa is szépirodalmi, a himnusznak megfelelően csak jóhangzású szavak sorakoznak a költeményben, a a b c c b rímelésű sorokban. A költemény szavainak elsődleges jelentésére már a szerző ráépítette a szövegösszefüggésből adódó, érzelmi-hangulati többletjelentést. A cselekvő igék szerepe a dicséret, a méltatás, a dicsőítés, a magasztalás, s a melléknévvel párosított főnevek szerepe is ugyanez: királyoknak gyöngye, éke, mennynek sorsosa, hazánknak bajnoka, menedéke magyaroknak, örök társa angyaloknak, égi kegynek eszköze, jó ítélet hírnöke… A boldog Várad jelzős szerkezetet is a városalapítónak köszönheti a város, s I. Szent István királyunkért Krisztushoz száll köszönetünk, Neki küldjük tiszteletünket. Szemléleti és hangulati metaforák színezik a himnuszt: I. Szent István királyunk királyoknak gyöngye, éke, mennynek sorsosa, menedéke magyaroknak, örök-társa angyaloknak, égi kegynek eszköze, jó ítélet hírnöke…, Krisztus urunk szentek útja te vagy égbe, hitvallóknak dicsősége. A költeménybe válogatott szavak felkiáltó és felszólító mondatokba sorakozva teljesítik a himnuszra jellemző stílus követelményeit. A névszói állítmányok nominális stílusú szöveget alakítanak ki. Miben volt I. Szent László királyunk varázsereje? Talán Prohászka Ottokár fogalmazta meg legkifejezőbben: „A magyar eszmény Lászlóban lett kereszténnyé és szentté… A kereszténység ezentúl már nemzeti életté, a keresztény király a nemzet hősévé lett.” Hargita Népe (Csíkszereda)
Idén ünnepeljük Szent László királyunk trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulóját. A kettős évforduló kapcsán a magyar kormány nemzetpolitikai államtitkársága Szent László-emlékévvé nyilvánította az idei esztendőt. A lovagkirályra emlékezünk Málnási Ferenc kolozsvári ny. magyartanár alábbi kis tanulmányával, amelyben a Szent László királyról írt latin nyelvű himnuszt és két magyar fordítását hasonlítja össze.
Regis regum civis, ave, regum gemma, Ladislae, regni consors gloriae. Regem regum es agressus, sis defensor indefessus, et athleta patriae.
Salve, salus Hungarorum, rex, coheres angelorum, vas caelestis gloriae, ab aeterno vas electum, vas insigne, vas eflectum vendicans iustitiae.
Hungarorum gens, congaude, nova novi regis laude pulsans tintinnabula, felix, ave, Varadinum, cuius augens fama signum resonet per saecula.
Tibi, Christe, concors hymnum canit orbi, qui per lignum ad te trahis omnia, scala factus ascensorum et corona confessorum tibi laus et gloria. Amen.
Áve, égi király híve, királyoknak gyöngye, éke, László, mennynek sorsosa! Ég királyát hűn követted, országunkat védelmezted, légy hazánknak bajnoka.
Menedéke magyaroknak, Örök-társa angyaloknak, Égi kegynek eszköze: Üdvözlégy, ó, kiváltságos, híres-neves, igazságos jó ítélet hírnöke.
Vigadozzál, magyar nemzet, harsonáljad, énekeljed, új királyunk új dalod. Boldog Várad, szálljon híred, Növekedjék dicsőséged, Visszhangozzák századok.
Krisztus, földről himnusz szárnyal hozzád, aki keresztfáddal magadhoz vonsz népeket. Szentek útja te vagy égbe, hitvallóknak dicsősége, Néked áldás, tisztelet. Ámen. (Ford. Csanád Béla)
Kit királyok ura véd fent. üdv, királyok gyöngye néked – László, mennyek lakosa! Követted az ég királyát: védelmünk most is állnád, országunk hős harcosa!
Üdv, magyarok üdvös hőse, angyalok társörököse, égi keggyel telt edény! Kit öröktől kijelöltek hírneves, kiváló, hősnek az igazság mezején.
Jó magyar nép örvendezzél, új királynak új dalt zengjél, rázzon csengőt a kezed! Üdvöz légy, te boldog Várad, visszhangozza sok-sok század mind növekvő híredet!
Himnuszt zengnek, Krisztus, Néked, a föld színén élő népek, mindent vonz a feszület. Égbe hágók lajtorjája, hitvallóknak koronája, hír, dicsőség a Tied.
(Ford. Tóth István)
A Himnusz lírai alkotás, négy szakasz, 6–6 sor. Összefüggő szöveg, I. Szent László királyunk magasztalása, a magyar nemzet, boldog Várad dicsérete, Krisztus dicsőítése, imádása teremti meg a szövegösszefüggést.
A szövegmondatok tartalmi-logikai kapcsolatban, alá- és mellérendelő viszonyban sorakoznak. Birtokos személyjeles szavak közelítik az olvasót a szöveghez: híve, gyöngye, éke, sorsosa, bajnoka, hírnöke, dalod, híred, dicsőséged… Egyes szám második és harmadik személyű igék fogalmazzák a himnusz szövegét: követted, védelmezted, vigadozzál, harsonáljad, énekeljed, szálljon, növekedjék, szárnyal…
Jelentéstani elemként a rokon értelmű szavakat említhetjük: gyöngye, éke, harsonáljad, énekeljed, visszhangozzék, áldás, tisztelet… Felsorolás nyomatékosítja, erősíti a vers mondanivalóját: híve, gyöngye, éke, sorsosa, bajnoka, menedéke, örök-társa, eszköze, hírnöke. Ezek egyben a vers kulcsszavai is. Az első sor egyben a költemény címe is, témamegnevező, utal a szövegre. A költemény 1192 körül keletkezhetett… Valóságos világkép, I. Szent István királyunkról, történelmi személyről szóló szöveg, de elképzelt világkép is kibontakozik a szövegből, amelyhez az olvasó társít(hat)ja a saját véleményét. A költemény nyelve latin eredeti magyar fordításban, a magyar szöveg mai, írott, szavalva szóbeli, érzelemkifejező, szépirodalmi alkotás. Stílusa is szépirodalmi, a himnusznak megfelelően csak jóhangzású szavak sorakoznak a költeményben, a a b c c b rímelésű sorokban. A költemény szavainak elsődleges jelentésére már a szerző ráépítette a szövegösszefüggésből adódó, érzelmi-hangulati többletjelentést. A cselekvő igék szerepe a dicséret, a méltatás, a dicsőítés, a magasztalás, s a melléknévvel párosított főnevek szerepe is ugyanez: királyoknak gyöngye, éke, mennynek sorsosa, hazánknak bajnoka, menedéke magyaroknak, örök társa angyaloknak, égi kegynek eszköze, jó ítélet hírnöke… A boldog Várad jelzős szerkezetet is a városalapítónak köszönheti a város, s I. Szent István királyunkért Krisztushoz száll köszönetünk, Neki küldjük tiszteletünket. Szemléleti és hangulati metaforák színezik a himnuszt: I. Szent István királyunk királyoknak gyöngye, éke, mennynek sorsosa, menedéke magyaroknak, örök-társa angyaloknak, égi kegynek eszköze, jó ítélet hírnöke…, Krisztus urunk szentek útja te vagy égbe, hitvallóknak dicsősége. A költeménybe válogatott szavak felkiáltó és felszólító mondatokba sorakozva teljesítik a himnuszra jellemző stílus követelményeit. A névszói állítmányok nominális stílusú szöveget alakítanak ki. Miben volt I. Szent László királyunk varázsereje? Talán Prohászka Ottokár fogalmazta meg legkifejezőbben: „A magyar eszmény Lászlóban lett kereszténnyé és szentté… A kereszténység ezentúl már nemzeti életté, a keresztény király a nemzet hősévé lett.” Hargita Népe (Csíkszereda)
2017. április 21.
Az egykori város: Pálffy János emlékezete
Huszártiszt, államtitkár és forradalmár volt, halálra ítélték, kegyelmet kapott. Nem sok március 15-én esik szó róla. 160 éve hunyt el.
"Végre a tömegből felkelt Pálffy János, arcán a férfias lelkesültség komoly vonásai s azon őszinte bizalom, melyet tőlünk mindig érdemelt és bírt, mély és várakozó csendet varázsolt elő" – írja róla kortársa, a firtosmartonosi Gálfi Mihály újságíró 1848 tavaszán, amikor az akkor 44 éves Pálffy János szólásra emelkedett az események sodrában Székelyudvarhelyen.
A forradalom tíz éves évfordulóját azonban már nem érte meg – addig azonban hosszú volt az útja ennek az alig 53 éves korában elhunyt udvarhelyszéki politikusnak. Lehetett volna nagyobb, de a szabadságharccal együtt bukott.
Az unitárius kollégiumból a huszárezredbe
A Nyikó-menti kis faluban, Tarcsafalván született 1804. január 10.-én, de olyan kutató is van, aki júniust ad meg születési hónapjaként. Nem paraszti sorból származott, mert családja az ősi székely primorok közül való – apja széki alkirálybíró és pénztárnok volt, aki a keresztúri gimnáziumban taníttatta a fiát, majd az ifjú János 1816-ban Kolozsváron, az Unitárius Kollégiumban tanult.
Öten voltak testvérek, Elek bátyja főjegyző volt, Antal öccse katona, aki a Napóleon ellen vonuló huszárok között volt, de lovaglás közben pipája halálra sebezte, Dénes öccse pedig a Nyikó-mente egyik „helytartója" volt, erőszakos ember hírében állt. Három fiútestvére mellett volt egy húga, Anna.
János Kolozsváron eminens tanuló volt, tanulmányai végeztével, 1825-ben belépett a hadseregbe, huszártiszt lett – katonáskodásának állomásairól, tevékenységéről azonban keveset tudunk, tíz év után, 1935-ben főhadnagyként szerelt le, közben Ausztriában és Olaszországban szolgált.
A század harmincas éveiben olaszországi utazást tett, majd hazajött és Küsmödön gazdálkodott. Vidéki életmódjába azonban belefért az írás és az olvasás, kultúrembernek számított, illetve a feljegyzések szerint szerelmes lett Dénes öccse feleségébe – Pálffy Jánosnak azonban nem lett családja, gyermektelenül halt meg.
Aki felelőtlennek tartotta Kossuthot
Pálffy a negyvenes évek elején lépett be a közéletbe, az Erdélyi országgyűlés Küküllő vármegyei követe lett. Egyre többet járt Pestre, ahol a kor nagy alakjaival is megismerkedett, Batthyány Lajossal, Széchenyi Istvánnal – utóbbi akkora hatással volt rá, hogy egyik országgyűlési beszédében tartott az erdélyi gazdasági egyesület és egy erdélyi tudományos akadémia megalapítását is sürgette.
Legtöbbet odahaza tartózkodott, Székelyföldön, de azt is tudjuk róla, hogy 1845. május közepe táján Kolozsváron találkozott Deák Ferenccel és Vörösmarty Mihállyal.
1848. március 25-án Pálffy János Székelyudvarhelyen az események élére állt. Megérkezett már a pesti események híre, s a dolgok itt is felgyorsultak: a május 2-án tartott udvarhelyi teljes székgyűlésen a felvonult tömeg „egyhangú lelkesedéssel" választotta meg Pálffy Jánost és ifj. gr. Bethlen Jánost követnek a kolozsvári országgyűlésbe, majd rövidesen a pesti országgyűlésbe kerül, illetve az uniós törvény szentesítése végett az országgyűlés őt és Weér Farkast küldte Innsbruckba V. Ferdinándhoz.
Kossuth Lajos alakja mára annyira mitizálódott, hogy az utókor nem nagyon tesz fel kérdőjeleket tevékenységével kapcsolatosan – azonban kortársai igen, köztük Pálffy János.
Habár Pálffyt hívták a forradalmi kormányba Kossuthék, ő ezt nem vállalta el, sőt a visszaemlékezéseiben felelőtlen politikusnak tartotta Kossuth Lajost, amiért a fegyveres harcba belerángatta a magyarokat. Az első felelős minisztériumban pénzügyi államtitkár és a képviselőház első alelnöke, a Honvédelmi Bizottmány tagja lett – ám 1849 elején, látva a súlyos belpolitikai, magyar-magyar csatározásokat, lemondott.
„Kimondva röviden: nem érzem magamat azon helyzetben, hogy betölthetném e tisztemet, mellyel felruházni méltóztattak; azért méltóztassanak megengedni, hogy szintúgy az elnökségről, de mindenesetre a honvédelmi bizottmányi tagságból kilépjek." – mondta ekkor. Tüdőbaja is egyre súlyosbodott.
Haynautól kapott kegyelmet
A szabadságharc elbukásakor, a világosi fegyverletételt követően Kolozsváron tartózkodott, a részvétele miatt bujdosni kényszerült – ám néhány hónap múlva, októberben úgy döntött, hogy önként jelentkezik Haynaunál Pesten – bő fél év múlva, 1850. július 4-én halálra ítélték, de a „bresciai hiéna", a vészkorszak és a megtorlás idejének teljhatalmú ura megkegyelmezett neki. Ha ez nem történik meg, ma Pálffyra a forradalom sokadik mártírjaként emlékeznénk.
Végül nem lett az, kényszerlakhelyet jelöltek ki számára, előbb Pesten, majd Sátoraljaújhelyen – csak 1856 őszén, mint súlyos tüdőbetegnek megengedték, hogy hazaköltözzön szülőfalujába, Tarcsafalvára.
Végrendelete 1857. január 20-án kelt, abban vagyonát az Erdélyi Múzeumra hagyta. Egészsége nagyon megromlott és még ugyanazon év április 13-án, pontosan 160 évvel ezelőtt elhunyt. Udvarhelyszék egyik 19. századi politikusát sajnos elfeledte az utókor, a rendszerváltás után azonban jelent meg róla néhány cikk és tanulmány. 1999-ben Gidó Csaba és Fecső Zoltán történészek írták és állították össze az Udvarhelyszéki Országgyűlési Képviselők Arcképei című kiadványt, ebben jelent meg róla egy életrajz, illetve Biró Gábor festőművész portré-grafikája, amit cikkünk illusztrálására is felhasználtunk.
Pálfy János fő műve a Magyarországi és erdélyi urak című munka, amit 1939-ben Kolozsváron az Erdélyi Magyar Szépmíves Céh jelentetett meg (sajtó alá rendezte Szabó T. Attila) – a két kötetes műből a székelyudvarhelyi Református Kollégium könyvtárában is van példány, benne Pálffy kézírásának reprodukciójával, a két kötet anyaga elolvasható.
Erről Egyed Ákos, a kor kiváló ismerője a következőket írja róla:
„...emlékirata nem kis mértékben járult hozzá a forradalom és a szabadságharc történeti képének kialakításához. Érdekes lenne összehasonlítani a forradalom idején elmondott beszédeit emlékiratának szövegével, ami valószínűleg jól szemléltetné azt, hogy egy nagy tehetségű, művelt, becsületes szándékú, nagy nemzeti célok szolgálatára vállalkozó politikus miként lett a nemzeti ideálokról lemondó békepárt híve, majd a forradalom szellemét több tekintetben torzító emlékírója."
Katona Zoltán / Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)
Huszártiszt, államtitkár és forradalmár volt, halálra ítélték, kegyelmet kapott. Nem sok március 15-én esik szó róla. 160 éve hunyt el.
"Végre a tömegből felkelt Pálffy János, arcán a férfias lelkesültség komoly vonásai s azon őszinte bizalom, melyet tőlünk mindig érdemelt és bírt, mély és várakozó csendet varázsolt elő" – írja róla kortársa, a firtosmartonosi Gálfi Mihály újságíró 1848 tavaszán, amikor az akkor 44 éves Pálffy János szólásra emelkedett az események sodrában Székelyudvarhelyen.
A forradalom tíz éves évfordulóját azonban már nem érte meg – addig azonban hosszú volt az útja ennek az alig 53 éves korában elhunyt udvarhelyszéki politikusnak. Lehetett volna nagyobb, de a szabadságharccal együtt bukott.
Az unitárius kollégiumból a huszárezredbe
A Nyikó-menti kis faluban, Tarcsafalván született 1804. január 10.-én, de olyan kutató is van, aki júniust ad meg születési hónapjaként. Nem paraszti sorból származott, mert családja az ősi székely primorok közül való – apja széki alkirálybíró és pénztárnok volt, aki a keresztúri gimnáziumban taníttatta a fiát, majd az ifjú János 1816-ban Kolozsváron, az Unitárius Kollégiumban tanult.
Öten voltak testvérek, Elek bátyja főjegyző volt, Antal öccse katona, aki a Napóleon ellen vonuló huszárok között volt, de lovaglás közben pipája halálra sebezte, Dénes öccse pedig a Nyikó-mente egyik „helytartója" volt, erőszakos ember hírében állt. Három fiútestvére mellett volt egy húga, Anna.
János Kolozsváron eminens tanuló volt, tanulmányai végeztével, 1825-ben belépett a hadseregbe, huszártiszt lett – katonáskodásának állomásairól, tevékenységéről azonban keveset tudunk, tíz év után, 1935-ben főhadnagyként szerelt le, közben Ausztriában és Olaszországban szolgált.
A század harmincas éveiben olaszországi utazást tett, majd hazajött és Küsmödön gazdálkodott. Vidéki életmódjába azonban belefért az írás és az olvasás, kultúrembernek számított, illetve a feljegyzések szerint szerelmes lett Dénes öccse feleségébe – Pálffy Jánosnak azonban nem lett családja, gyermektelenül halt meg.
Aki felelőtlennek tartotta Kossuthot
Pálffy a negyvenes évek elején lépett be a közéletbe, az Erdélyi országgyűlés Küküllő vármegyei követe lett. Egyre többet járt Pestre, ahol a kor nagy alakjaival is megismerkedett, Batthyány Lajossal, Széchenyi Istvánnal – utóbbi akkora hatással volt rá, hogy egyik országgyűlési beszédében tartott az erdélyi gazdasági egyesület és egy erdélyi tudományos akadémia megalapítását is sürgette.
Legtöbbet odahaza tartózkodott, Székelyföldön, de azt is tudjuk róla, hogy 1845. május közepe táján Kolozsváron találkozott Deák Ferenccel és Vörösmarty Mihállyal.
1848. március 25-án Pálffy János Székelyudvarhelyen az események élére állt. Megérkezett már a pesti események híre, s a dolgok itt is felgyorsultak: a május 2-án tartott udvarhelyi teljes székgyűlésen a felvonult tömeg „egyhangú lelkesedéssel" választotta meg Pálffy Jánost és ifj. gr. Bethlen Jánost követnek a kolozsvári országgyűlésbe, majd rövidesen a pesti országgyűlésbe kerül, illetve az uniós törvény szentesítése végett az országgyűlés őt és Weér Farkast küldte Innsbruckba V. Ferdinándhoz.
Kossuth Lajos alakja mára annyira mitizálódott, hogy az utókor nem nagyon tesz fel kérdőjeleket tevékenységével kapcsolatosan – azonban kortársai igen, köztük Pálffy János.
Habár Pálffyt hívták a forradalmi kormányba Kossuthék, ő ezt nem vállalta el, sőt a visszaemlékezéseiben felelőtlen politikusnak tartotta Kossuth Lajost, amiért a fegyveres harcba belerángatta a magyarokat. Az első felelős minisztériumban pénzügyi államtitkár és a képviselőház első alelnöke, a Honvédelmi Bizottmány tagja lett – ám 1849 elején, látva a súlyos belpolitikai, magyar-magyar csatározásokat, lemondott.
„Kimondva röviden: nem érzem magamat azon helyzetben, hogy betölthetném e tisztemet, mellyel felruházni méltóztattak; azért méltóztassanak megengedni, hogy szintúgy az elnökségről, de mindenesetre a honvédelmi bizottmányi tagságból kilépjek." – mondta ekkor. Tüdőbaja is egyre súlyosbodott.
Haynautól kapott kegyelmet
A szabadságharc elbukásakor, a világosi fegyverletételt követően Kolozsváron tartózkodott, a részvétele miatt bujdosni kényszerült – ám néhány hónap múlva, októberben úgy döntött, hogy önként jelentkezik Haynaunál Pesten – bő fél év múlva, 1850. július 4-én halálra ítélték, de a „bresciai hiéna", a vészkorszak és a megtorlás idejének teljhatalmú ura megkegyelmezett neki. Ha ez nem történik meg, ma Pálffyra a forradalom sokadik mártírjaként emlékeznénk.
Végül nem lett az, kényszerlakhelyet jelöltek ki számára, előbb Pesten, majd Sátoraljaújhelyen – csak 1856 őszén, mint súlyos tüdőbetegnek megengedték, hogy hazaköltözzön szülőfalujába, Tarcsafalvára.
Végrendelete 1857. január 20-án kelt, abban vagyonát az Erdélyi Múzeumra hagyta. Egészsége nagyon megromlott és még ugyanazon év április 13-án, pontosan 160 évvel ezelőtt elhunyt. Udvarhelyszék egyik 19. századi politikusát sajnos elfeledte az utókor, a rendszerváltás után azonban jelent meg róla néhány cikk és tanulmány. 1999-ben Gidó Csaba és Fecső Zoltán történészek írták és állították össze az Udvarhelyszéki Országgyűlési Képviselők Arcképei című kiadványt, ebben jelent meg róla egy életrajz, illetve Biró Gábor festőművész portré-grafikája, amit cikkünk illusztrálására is felhasználtunk.
Pálfy János fő műve a Magyarországi és erdélyi urak című munka, amit 1939-ben Kolozsváron az Erdélyi Magyar Szépmíves Céh jelentetett meg (sajtó alá rendezte Szabó T. Attila) – a két kötetes műből a székelyudvarhelyi Református Kollégium könyvtárában is van példány, benne Pálffy kézírásának reprodukciójával, a két kötet anyaga elolvasható.
Erről Egyed Ákos, a kor kiváló ismerője a következőket írja róla:
„...emlékirata nem kis mértékben járult hozzá a forradalom és a szabadságharc történeti képének kialakításához. Érdekes lenne összehasonlítani a forradalom idején elmondott beszédeit emlékiratának szövegével, ami valószínűleg jól szemléltetné azt, hogy egy nagy tehetségű, művelt, becsületes szándékú, nagy nemzeti célok szolgálatára vállalkozó politikus miként lett a nemzeti ideálokról lemondó békepárt híve, majd a forradalom szellemét több tekintetben torzító emlékírója."
Katona Zoltán / Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)
2017. április 21.
Székelyföld jövőjének szellemi alapját próbálják megfogalmazni
MTI - Székelyföld jövőjének szellemi alapját próbálja megfogalmazni a csütörtök este Marosvásárhelyen megnyitott III. Székely Kongresszus. A szombatig tartó tudományos konferencia keretében Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön 16 szekcióban mintegy száz előadó tart előadást Székelyfölddel kapcsolatos témákról.
A konferenciát levélben köszöntötte a fővédnöki szerepet vállalt Semjén Zsolt. A miniszterelnök-helyettes úgy vélte: Székelyföld magyarságában való megmaradása azon áll, hogy egységbe tudjuk-e fogni hagyományaink megőrzését napjaink szakmai, tudományos és gazdasági teendőivel. Egyed Ákos történész előadásában az 1902-ben megszervezett első székely kongresszust idézte. Megjegyezte, az első kongresszus öt szekciója közül a székelyek elvándorlásának a megállítását célul kitűző szekciót tartották a legfontosabbnak a szervezők. Hozzátette, az vezetett a székelyek tömeges elvándorlásához, hogy a székelység a 20. század elején is megmaradt a maga konzervativizmusában. Az iparűzést méltóságán alulinak találta. Az akkori kongresszus előadói úgy ítélték meg, hogy szükség van a modernizációra, de valamilyen módon a hagyományokat is meg kell őrizni. Kolumbán Gábor fizikus, vállalkozó, a 2002-ben tartott II. Székely Kongresszus főszervezője megállapította: a székelység leszakadása a 20. század eleje óta is folytatódott. Úgy vélte: 1902-ben a modernizáció érte felkészületlenül Székelyföldet, a 21. század elején pedig Románia NATO- és EU-csatlakozása. Rajtunk múlik, hogy milyen lesz a Székelyföld jövője. Senki nem fog minket kívülről megváltani. Ki kell találnunk azt a megoldást, ami fenntarthatóvá teszi a székelyföldi létformát – fogalmazta meg a székely kongresszusok célját Kolumbán Gábor. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke köszöntésében azt hangsúlyozta, valami mégis megváltozott a korábbi székely kongresszusok óta: immár a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem vállalta a szervezést. Szerinte ezáltal a tudományos konferencia otthonra lelt. Dávid László, a Sapientia rektora is az egyetem szerepvállalását hangsúlyozta. Felidézte, Amerika mai fejlődésének egyik motorja, a Szilícium-völgy a 19. században egy mezőgazdasági övezet volt. Az emelte ki a környezetéből, hogy 1891-ben létrehozták itt a Stanford egyetemet, amely a gyakorlatias oktatást tűzte ki célul. Úgy vélte, hasonló szerepet tölthet be a Székelyföld számára a Sapientia egyetem. Bakk Miklós politológus, a konferencia főszervezője a rendezvény több célját is megjelölte. Szerinte a kongresszus egyfelől megpróbálja áttekinteni, hogy különböző tudományos területeken milyen tudás halmozódott fel Székelyfölddel kapcsolatban. Azt is célnak tartotta azonban, hogy a tanácskozás révén kialakuljanak a székelyföldi tudományos együttműködés új útjai. Fontosnak tartotta ugyanakkor a konferencia közpolitika-gerjesztő jellegét. Megjegyezte: felkérték a konferencia szekcióvezetőit, hogy zárják tanácskozásukat közpolitikai javaslatok megfogalmazásával. A politológus a székelyföldi regionális identitás megerősítését is a konferencia céljának tartotta. A konferencia marosvásárhelyi helyszínén a székelyföldi értéktár, a nyelvi jogok és a Székelyföld társadalmi állapota szekciókban hangzanak el előadások. Csíkszeredában a regionalizmus földrajzi és településhálózati vetületei; a régióépítés szerepe a székelyföldi közigazgatásban és önkormányzati működésben; vállalkozók és vállalkozások Székelyföldön; a vidék és az agrárium szerepe Székelyföld gazdaságában szekciók ülései zajlanak. Sepsiszentgyörgyön a történelem, a székelyföldi oktatás, népegészségügy, épített örökség helyzete, a közösségi gazdálkodás és a falusi kultúrházak helyzete és funkcióváltása témakörökben hangzanak el tudományos előadások. Székelyhon.ro
MTI - Székelyföld jövőjének szellemi alapját próbálja megfogalmazni a csütörtök este Marosvásárhelyen megnyitott III. Székely Kongresszus. A szombatig tartó tudományos konferencia keretében Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön 16 szekcióban mintegy száz előadó tart előadást Székelyfölddel kapcsolatos témákról.
A konferenciát levélben köszöntötte a fővédnöki szerepet vállalt Semjén Zsolt. A miniszterelnök-helyettes úgy vélte: Székelyföld magyarságában való megmaradása azon áll, hogy egységbe tudjuk-e fogni hagyományaink megőrzését napjaink szakmai, tudományos és gazdasági teendőivel. Egyed Ákos történész előadásában az 1902-ben megszervezett első székely kongresszust idézte. Megjegyezte, az első kongresszus öt szekciója közül a székelyek elvándorlásának a megállítását célul kitűző szekciót tartották a legfontosabbnak a szervezők. Hozzátette, az vezetett a székelyek tömeges elvándorlásához, hogy a székelység a 20. század elején is megmaradt a maga konzervativizmusában. Az iparűzést méltóságán alulinak találta. Az akkori kongresszus előadói úgy ítélték meg, hogy szükség van a modernizációra, de valamilyen módon a hagyományokat is meg kell őrizni. Kolumbán Gábor fizikus, vállalkozó, a 2002-ben tartott II. Székely Kongresszus főszervezője megállapította: a székelység leszakadása a 20. század eleje óta is folytatódott. Úgy vélte: 1902-ben a modernizáció érte felkészületlenül Székelyföldet, a 21. század elején pedig Románia NATO- és EU-csatlakozása. Rajtunk múlik, hogy milyen lesz a Székelyföld jövője. Senki nem fog minket kívülről megváltani. Ki kell találnunk azt a megoldást, ami fenntarthatóvá teszi a székelyföldi létformát – fogalmazta meg a székely kongresszusok célját Kolumbán Gábor. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke köszöntésében azt hangsúlyozta, valami mégis megváltozott a korábbi székely kongresszusok óta: immár a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem vállalta a szervezést. Szerinte ezáltal a tudományos konferencia otthonra lelt. Dávid László, a Sapientia rektora is az egyetem szerepvállalását hangsúlyozta. Felidézte, Amerika mai fejlődésének egyik motorja, a Szilícium-völgy a 19. században egy mezőgazdasági övezet volt. Az emelte ki a környezetéből, hogy 1891-ben létrehozták itt a Stanford egyetemet, amely a gyakorlatias oktatást tűzte ki célul. Úgy vélte, hasonló szerepet tölthet be a Székelyföld számára a Sapientia egyetem. Bakk Miklós politológus, a konferencia főszervezője a rendezvény több célját is megjelölte. Szerinte a kongresszus egyfelől megpróbálja áttekinteni, hogy különböző tudományos területeken milyen tudás halmozódott fel Székelyfölddel kapcsolatban. Azt is célnak tartotta azonban, hogy a tanácskozás révén kialakuljanak a székelyföldi tudományos együttműködés új útjai. Fontosnak tartotta ugyanakkor a konferencia közpolitika-gerjesztő jellegét. Megjegyezte: felkérték a konferencia szekcióvezetőit, hogy zárják tanácskozásukat közpolitikai javaslatok megfogalmazásával. A politológus a székelyföldi regionális identitás megerősítését is a konferencia céljának tartotta. A konferencia marosvásárhelyi helyszínén a székelyföldi értéktár, a nyelvi jogok és a Székelyföld társadalmi állapota szekciókban hangzanak el előadások. Csíkszeredában a regionalizmus földrajzi és településhálózati vetületei; a régióépítés szerepe a székelyföldi közigazgatásban és önkormányzati működésben; vállalkozók és vállalkozások Székelyföldön; a vidék és az agrárium szerepe Székelyföld gazdaságában szekciók ülései zajlanak. Sepsiszentgyörgyön a történelem, a székelyföldi oktatás, népegészségügy, épített örökség helyzete, a közösségi gazdálkodás és a falusi kultúrházak helyzete és funkcióváltása témakörökben hangzanak el tudományos előadások. Székelyhon.ro
2017. április 21.
Viccek Csíkkarcfalváról
Fülöp László nyugalmazott csíkkarcfalvi iskolaigazgató harmadik viccgyűjteményes kötete látott napvilágot nemrégiben a kolozsvári Metaforma Kiadónál. A Székelyektől hallottam című könyv a gyűjtő szerint az elmúlt hatvan év legjobb vicceit tartalmazza.
Mindig is szeretett viccet hallgatni és mondani. Úgy véli, a viccet nem olvasni kell, hanem mondani és jól előadni – Fülöp László diákkora óta jegyezte a vicceket. Amikor csütörtökön Karcfalván találkoztunk, a kicsi noteszeit is megmutatta, amelyekbe annak idején lejegyezte azokat a vicceket, amelyek nagyon tetszettek neki. Nem is gondolt arra, hogy valamikor kiadja ezeket kötetben. „2003-ban elmentünk Afrikába. Bukarestig mikrobusszal mentünk, amelynek a vezetője könyvterjesztő volt. Én végig az úton Bukarestig, majd visszafele is, de Afrikában is mondtam a vicceket. Akkor kezdett ő biztatni, hogy ezeket feltétlenül le kell írni. Aztán telt-múlt az idő, a fiamnak van egy kiadója Kolozsváron, ott adtuk ki az első kötetet 2008-ban /Székelyektől hallottam/. Pillanatok alatt elfogyott az ezer példány. Aztán még gyűjtöttem, mert nem tudtam elmenni a jó viccek mellett. Igaz, hogy ami nekem jó, lehet, hogy másnak egyáltalán nem, érdekes dolog ez a vicceknél. Tanulmányoztam enciklopédiát, az interneten is rengeteg vicc van, vicces könyv is nagyon sok kapható, de nekem ezek azért tetszenek, mert kimondottan székely szájízű viccek. A második kötet úgy született meg, hogy a madarasi kenyérgyáros mondta, ő támogat, és ki kell adni. A harmadik pedig az első kettőnek az anyagát is tartalmazza, de vannak benne újonnan gyűjtött viccek is. Azért születhetett meg, mert sok támogatója volt a kiadásnak, a főtámogatója a volt iskolatársam és azóta is barátom, Kurkó Árpád” – magyarázta a három kötetről a szerző.
Fülöp László úgy véli, a székely viccben fellelhető az úgynevezett székely leleményesség vagy a furfang. A kötetekben található viccek zömét nem ő írta, csak hallotta, igaz, van pár darab, amelyet megtörtént esetek nyomán ő maga írt. Úgy véli, a kötetekben található sok vicc nem az ő érdeme, csak az, hogy mivel szereti, leírta ezeket és kiadta. A gyűjtő arra is rámutatott, hogy sajnos kezd kihalni a székely humor, mint ahogy sok minden, ami régebb hagyomány volt a falvakban. „Például annak idején összejöttek a komák, és egymással viccelődtek. Most a nagy pénzhajszában nem így történik. Tudományos körökben is felfigyeltek arra, hogy manapság a humor hiányzik az emberek életéből, és be kéne vezetni az oktatásba. Már rég felfedeztem, hogy ha a tanulók figyelme lankad, valamivel érdekessé kell tenni az órát, és igyekeztem egy-egy viccet bedobni. Ezen ők is felbátorodtak, és mondani kezdtek vicceket. Olyan gyermek is jelentkezett, aki azelőtt csak akkor nyújtotta fel a kezét, ha a mosdóba kellett menjen. A gyerekeknek, felnőtteknek is a nevetés egy nagyszerű dolog, mondhatni gyógyír” – hangsúlyozta, hozzátéve, a diákok is szerettek viccelődni. Viccesen azt is megjegyezte, ő 47 évig járt a karcfalvi iskolába, igaz, nemcsak mint diák, hanem mint tanár és igazgató is.
Viccekkel könnyítettek a sorsukon
A szerző szerint a humor megtartó erő. „A magunkfajta korúak egyszerre kerültünk a tantestületbe, és egy jó baráti társaság verődött össze, benne volt például Maczalik Ernő biológiatanár és Székely Sándor matematikatanár is. Összejártunk, buliztunk és egyfolytában mondtuk a vicceket, jöttek maguktól egyik a másik után. Talán a múlt rendszerben még többet vicceltek az emberek, mi legalábbis különösen sokat. Besúgó nem volt közöttünk, mert már rég máshol volnék. Eléggé kibírhatatlan volt az az időszak, de egymásnak viccet mondva könnyítettünk a sorsunkon.”
Péter Beáta / Székelyhon.ro
Fülöp László nyugalmazott csíkkarcfalvi iskolaigazgató harmadik viccgyűjteményes kötete látott napvilágot nemrégiben a kolozsvári Metaforma Kiadónál. A Székelyektől hallottam című könyv a gyűjtő szerint az elmúlt hatvan év legjobb vicceit tartalmazza.
Mindig is szeretett viccet hallgatni és mondani. Úgy véli, a viccet nem olvasni kell, hanem mondani és jól előadni – Fülöp László diákkora óta jegyezte a vicceket. Amikor csütörtökön Karcfalván találkoztunk, a kicsi noteszeit is megmutatta, amelyekbe annak idején lejegyezte azokat a vicceket, amelyek nagyon tetszettek neki. Nem is gondolt arra, hogy valamikor kiadja ezeket kötetben. „2003-ban elmentünk Afrikába. Bukarestig mikrobusszal mentünk, amelynek a vezetője könyvterjesztő volt. Én végig az úton Bukarestig, majd visszafele is, de Afrikában is mondtam a vicceket. Akkor kezdett ő biztatni, hogy ezeket feltétlenül le kell írni. Aztán telt-múlt az idő, a fiamnak van egy kiadója Kolozsváron, ott adtuk ki az első kötetet 2008-ban /Székelyektől hallottam/. Pillanatok alatt elfogyott az ezer példány. Aztán még gyűjtöttem, mert nem tudtam elmenni a jó viccek mellett. Igaz, hogy ami nekem jó, lehet, hogy másnak egyáltalán nem, érdekes dolog ez a vicceknél. Tanulmányoztam enciklopédiát, az interneten is rengeteg vicc van, vicces könyv is nagyon sok kapható, de nekem ezek azért tetszenek, mert kimondottan székely szájízű viccek. A második kötet úgy született meg, hogy a madarasi kenyérgyáros mondta, ő támogat, és ki kell adni. A harmadik pedig az első kettőnek az anyagát is tartalmazza, de vannak benne újonnan gyűjtött viccek is. Azért születhetett meg, mert sok támogatója volt a kiadásnak, a főtámogatója a volt iskolatársam és azóta is barátom, Kurkó Árpád” – magyarázta a három kötetről a szerző.
Fülöp László úgy véli, a székely viccben fellelhető az úgynevezett székely leleményesség vagy a furfang. A kötetekben található viccek zömét nem ő írta, csak hallotta, igaz, van pár darab, amelyet megtörtént esetek nyomán ő maga írt. Úgy véli, a kötetekben található sok vicc nem az ő érdeme, csak az, hogy mivel szereti, leírta ezeket és kiadta. A gyűjtő arra is rámutatott, hogy sajnos kezd kihalni a székely humor, mint ahogy sok minden, ami régebb hagyomány volt a falvakban. „Például annak idején összejöttek a komák, és egymással viccelődtek. Most a nagy pénzhajszában nem így történik. Tudományos körökben is felfigyeltek arra, hogy manapság a humor hiányzik az emberek életéből, és be kéne vezetni az oktatásba. Már rég felfedeztem, hogy ha a tanulók figyelme lankad, valamivel érdekessé kell tenni az órát, és igyekeztem egy-egy viccet bedobni. Ezen ők is felbátorodtak, és mondani kezdtek vicceket. Olyan gyermek is jelentkezett, aki azelőtt csak akkor nyújtotta fel a kezét, ha a mosdóba kellett menjen. A gyerekeknek, felnőtteknek is a nevetés egy nagyszerű dolog, mondhatni gyógyír” – hangsúlyozta, hozzátéve, a diákok is szerettek viccelődni. Viccesen azt is megjegyezte, ő 47 évig járt a karcfalvi iskolába, igaz, nemcsak mint diák, hanem mint tanár és igazgató is.
Viccekkel könnyítettek a sorsukon
A szerző szerint a humor megtartó erő. „A magunkfajta korúak egyszerre kerültünk a tantestületbe, és egy jó baráti társaság verődött össze, benne volt például Maczalik Ernő biológiatanár és Székely Sándor matematikatanár is. Összejártunk, buliztunk és egyfolytában mondtuk a vicceket, jöttek maguktól egyik a másik után. Talán a múlt rendszerben még többet vicceltek az emberek, mi legalábbis különösen sokat. Besúgó nem volt közöttünk, mert már rég máshol volnék. Eléggé kibírhatatlan volt az az időszak, de egymásnak viccet mondva könnyítettünk a sorsunkon.”
Péter Beáta / Székelyhon.ro
2017. április 21.
Csángó gyerekek csaltak könnyet a gyergyószentmiklósi nyugdíjasok szemébe
Tizenhat lábnyiki csángó gyerek érkezett kísérőkkel három napra Gyergyószentmiklósra. A Szent István plébánián működő Őszi Rózsák Idősek Klubja tagjai a vendégeknek színes programot állítottak össze.
„Merünk álmodni, tervezzük, hogy a tavaszi vakációban meghívjuk a lábnyiki gyerekeket Gyergyószentmiklósra. Olyan programot állítanánk össze, mely kikapcsolódást, úgymond világlátást nyújtana számukra. Azt szeretnénk, hogy szép élményekben legyen részük, lássanak minél többet a városból. Szeretnénk, ha a gyergyóiak is megnézhetnék a lábnyiki gyerekek gyönyörű műsorát” – mondta tavaly év végén Tamás Anikó, az Őszi Rózsák Idősek Klubjának egyik tagja a lábnyiki látogatásuk után. Az idősek klubjának a megálmodója, létrehozója és koordinátora, György Ildikó a 2016-2017-es tanévtől missziós munkára vállalkozott, magyar nyelvre tanítja a lábnyiki gyerekeket, és tulajdonképpen ő kötötte szorosra a kapcsolatot.
Izgalommal várt találkozás A klubtagok álma valóra vált, szerdán délben megérkezett az a tizenhat gyerek, akik megérintették őszinteségükkel, ragaszkodásukkal, kedvességükkel a gyergyóiakat a novemberi találkozáskor. A terv szerint állították össze a programot a gyerekeknek, akik közül alig néhányan jártak errefelé, sőt, a két idősebb kísérőjüknek is teljesen idegen a város, akárcsak a környező falvak. A kisbusz megérkezését több nyugdíjas is várta a Korona vendéglő előtt, ugyanis itt kaptak két éjszakára szállást a lábnyiki vendégek. A Szent Márton Alapítvány jóvoltából meleg ebéddel várták a gyerekeket, akik közül egyikük sem fogott neki az étkezésnek imádkozás nélkül. Dániel Margit óvónő, a klub jelenlegi vezetője köszöntötte őket, és ismertette a három napra tervezett programot.
A szállás elfoglalása után, délután a Kós Károly iskola diákjai fogadták a csángó népviseletbe öltözött gyerekeket, akik műsort hoztak ajándékba, kis jeleneteket, énekeket, meséket és verseket adtak át társaiknak, tanítóknak és szülőknek. Többen megkönnyezték a gyerekek előadását. A remetei származású Nagy-Portik Katalin, a lábnyiki gyerekek fiatal tanítónője, a műsor összeállítója is örömmel fogadta, hogy a Kós Károlyos diákok is meglepetéssel készültek. A HalVirág Bábszínház Gyilkostó legendája című előadását pedig közösen nézték meg, majd ismerkedtek, beszélgettek. Csütörtökön reggel indultak Csomafalvára, ahol fürödtek, és a kézműves csokigyárba is ellátogattak. Délután városnézést tartottak, templomokat látogattak meg. A Tarisznyás Márton Múzeum munkatársai is lelkesen fogadták a kis csapatot. Este pedig a Szent István-templomban a csángó gyerekekért és a vendégfogadásukat támogatókért hálaadó szentmisét tartottak, ezt követően kézműves tevékenységen vehettek részt, ugyanis rózsafüzér-bogozást és mandalafestést terveztek a szervezők. A Súgó-barlang látogatása elmaradt a mai napról, az időjárás miatt.
„Örvendünk, hogy jöhettünk a fogadásra” Bot Klára és férje is elkísérte a gyerekeket, név szerint ismerik mindegyiket, hiszen az iskolán kívüli programokon is részt vesznek. Az oktatás román nyelven folyik az alig 700 lelket számláló Bákó megyei kis településen, így délutánonként tanulnak magyarul a diákok. „A szülők engedték szívesen a gyermekeket, ismernek minket, mert mi megtalálkozunk velük, az iskolába is énökölönk, táncolunk együtt. Örvendünk, hogy jöhettünk a fogadásra. Otthon a templomban munkálkodunk, őrizzük a templomot, s onnan is ismerjük a gyermekeket, nagyon ügyesek. Sok szép magyar éneket, verset tanultak meg. A gyermekek úgy szeretik, fontos lett nekik a magyar, ezért is vagyunk együtt, nagyon jól tanolni kezdik a nyelvet, s már mindegyik jó beszél. A tanító is jól tanítja, valóság. Az itteni gyülekezésre is nagyon készültek, jaj, de izgatták magokot” – mondta Bot Klára, kinek három unokája is eljött ismerkedni a gyergyói diákokkal.
Minden gyerek beszél magyarul A magyar házban délutáni foglalkozásokat és a kisebbeknek magyar órákat is tart a Lábnyikban missziós munkát vállaló György Ildikó. Az itteni fellépésükre, a gyülekezésre, mint mondta, nagyon vágyakoztak a gyerekek, hiszen sokat mesélt a városról nekik. Lábnyik egy különös világ, teli őszinte, jóindulatú emberrel, gyermekkel. Eleinte nagyon furcsa volt, meg kellett szoknom azt a nyelvet, amit beszélnek. De nagyon szépen haladunk, minden gyerek ért és beszél már magyarul, nagyon sok mondókát, verset tanulunk. Készülünk az ünnepekre, például március 15.-i rendezvényt is szerveztünk, a magyar himnuszt is megtanulták a gyerekek. A szülők hozzáállása is pozitívnak mondható, egyre többen hozzák vissza a gyerekeket a délutáni foglalkozásra, ahol kulturális, kézműves tevékenységek zajlanak. Picit elszomorít az, hogy egymás között még mindig könnyebben beszélnek román nyelven, igaz, hogy nagyon hamar váltanak. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a családban többnyire román nyelven zajlik a kommunikáció, ezt, amint a szülők mondták, a gyerekek érdekében, a haladásukért teszik” – ismertette György Ildikó. Hozzátéve, nagyon jó viszonyban van a román kollégáival, elfogadták, és kölcsönösen segítik egymást a kis településen.
Támogatók segítségével sikerült Sok gyergyószentmiklósi felkarolta, támogatta az Őszi Rózsák Idősek Klubjának tervét. Így sikerült előteremteni azt az összeget, amivel az álmuk valóra vált, tudtuk meg Szász Erzsébettől, a klub anyagiakért felelős tagjától. A Szent Márton Alapítvány és a Gyergyószentmiklósi Közbirtokosság mellett számos vállalkozó és magánszemély sorakozott fel, hogy a lábnyiki gyerekek megismerjék Gyergyószéket, élményben lehessen részük, barátságot köthessenek az itteni diákokkal. Ahonnan jönnek, ott hétszáz lélek lakja a falut, melynek központja abból áll, hogy van egy kicsi házikó, ami az üzlet, szemben vele marhaitató, mint minden moldvai faluban, és hat pad.
Újabb találkozásokat terveznek, a lábnyiki gyerekek a Kós Károly iskola vezetőségével, diákjaival is fogják tartani a kapcsolatot.
Baricz Tamás Imola / Székelyhon.ro
Tizenhat lábnyiki csángó gyerek érkezett kísérőkkel három napra Gyergyószentmiklósra. A Szent István plébánián működő Őszi Rózsák Idősek Klubja tagjai a vendégeknek színes programot állítottak össze.
„Merünk álmodni, tervezzük, hogy a tavaszi vakációban meghívjuk a lábnyiki gyerekeket Gyergyószentmiklósra. Olyan programot állítanánk össze, mely kikapcsolódást, úgymond világlátást nyújtana számukra. Azt szeretnénk, hogy szép élményekben legyen részük, lássanak minél többet a városból. Szeretnénk, ha a gyergyóiak is megnézhetnék a lábnyiki gyerekek gyönyörű műsorát” – mondta tavaly év végén Tamás Anikó, az Őszi Rózsák Idősek Klubjának egyik tagja a lábnyiki látogatásuk után. Az idősek klubjának a megálmodója, létrehozója és koordinátora, György Ildikó a 2016-2017-es tanévtől missziós munkára vállalkozott, magyar nyelvre tanítja a lábnyiki gyerekeket, és tulajdonképpen ő kötötte szorosra a kapcsolatot.
Izgalommal várt találkozás A klubtagok álma valóra vált, szerdán délben megérkezett az a tizenhat gyerek, akik megérintették őszinteségükkel, ragaszkodásukkal, kedvességükkel a gyergyóiakat a novemberi találkozáskor. A terv szerint állították össze a programot a gyerekeknek, akik közül alig néhányan jártak errefelé, sőt, a két idősebb kísérőjüknek is teljesen idegen a város, akárcsak a környező falvak. A kisbusz megérkezését több nyugdíjas is várta a Korona vendéglő előtt, ugyanis itt kaptak két éjszakára szállást a lábnyiki vendégek. A Szent Márton Alapítvány jóvoltából meleg ebéddel várták a gyerekeket, akik közül egyikük sem fogott neki az étkezésnek imádkozás nélkül. Dániel Margit óvónő, a klub jelenlegi vezetője köszöntötte őket, és ismertette a három napra tervezett programot.
A szállás elfoglalása után, délután a Kós Károly iskola diákjai fogadták a csángó népviseletbe öltözött gyerekeket, akik műsort hoztak ajándékba, kis jeleneteket, énekeket, meséket és verseket adtak át társaiknak, tanítóknak és szülőknek. Többen megkönnyezték a gyerekek előadását. A remetei származású Nagy-Portik Katalin, a lábnyiki gyerekek fiatal tanítónője, a műsor összeállítója is örömmel fogadta, hogy a Kós Károlyos diákok is meglepetéssel készültek. A HalVirág Bábszínház Gyilkostó legendája című előadását pedig közösen nézték meg, majd ismerkedtek, beszélgettek. Csütörtökön reggel indultak Csomafalvára, ahol fürödtek, és a kézműves csokigyárba is ellátogattak. Délután városnézést tartottak, templomokat látogattak meg. A Tarisznyás Márton Múzeum munkatársai is lelkesen fogadták a kis csapatot. Este pedig a Szent István-templomban a csángó gyerekekért és a vendégfogadásukat támogatókért hálaadó szentmisét tartottak, ezt követően kézműves tevékenységen vehettek részt, ugyanis rózsafüzér-bogozást és mandalafestést terveztek a szervezők. A Súgó-barlang látogatása elmaradt a mai napról, az időjárás miatt.
„Örvendünk, hogy jöhettünk a fogadásra” Bot Klára és férje is elkísérte a gyerekeket, név szerint ismerik mindegyiket, hiszen az iskolán kívüli programokon is részt vesznek. Az oktatás román nyelven folyik az alig 700 lelket számláló Bákó megyei kis településen, így délutánonként tanulnak magyarul a diákok. „A szülők engedték szívesen a gyermekeket, ismernek minket, mert mi megtalálkozunk velük, az iskolába is énökölönk, táncolunk együtt. Örvendünk, hogy jöhettünk a fogadásra. Otthon a templomban munkálkodunk, őrizzük a templomot, s onnan is ismerjük a gyermekeket, nagyon ügyesek. Sok szép magyar éneket, verset tanultak meg. A gyermekek úgy szeretik, fontos lett nekik a magyar, ezért is vagyunk együtt, nagyon jól tanolni kezdik a nyelvet, s már mindegyik jó beszél. A tanító is jól tanítja, valóság. Az itteni gyülekezésre is nagyon készültek, jaj, de izgatták magokot” – mondta Bot Klára, kinek három unokája is eljött ismerkedni a gyergyói diákokkal.
Minden gyerek beszél magyarul A magyar házban délutáni foglalkozásokat és a kisebbeknek magyar órákat is tart a Lábnyikban missziós munkát vállaló György Ildikó. Az itteni fellépésükre, a gyülekezésre, mint mondta, nagyon vágyakoztak a gyerekek, hiszen sokat mesélt a városról nekik. Lábnyik egy különös világ, teli őszinte, jóindulatú emberrel, gyermekkel. Eleinte nagyon furcsa volt, meg kellett szoknom azt a nyelvet, amit beszélnek. De nagyon szépen haladunk, minden gyerek ért és beszél már magyarul, nagyon sok mondókát, verset tanulunk. Készülünk az ünnepekre, például március 15.-i rendezvényt is szerveztünk, a magyar himnuszt is megtanulták a gyerekek. A szülők hozzáállása is pozitívnak mondható, egyre többen hozzák vissza a gyerekeket a délutáni foglalkozásra, ahol kulturális, kézműves tevékenységek zajlanak. Picit elszomorít az, hogy egymás között még mindig könnyebben beszélnek román nyelven, igaz, hogy nagyon hamar váltanak. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a családban többnyire román nyelven zajlik a kommunikáció, ezt, amint a szülők mondták, a gyerekek érdekében, a haladásukért teszik” – ismertette György Ildikó. Hozzátéve, nagyon jó viszonyban van a román kollégáival, elfogadták, és kölcsönösen segítik egymást a kis településen.
Támogatók segítségével sikerült Sok gyergyószentmiklósi felkarolta, támogatta az Őszi Rózsák Idősek Klubjának tervét. Így sikerült előteremteni azt az összeget, amivel az álmuk valóra vált, tudtuk meg Szász Erzsébettől, a klub anyagiakért felelős tagjától. A Szent Márton Alapítvány és a Gyergyószentmiklósi Közbirtokosság mellett számos vállalkozó és magánszemély sorakozott fel, hogy a lábnyiki gyerekek megismerjék Gyergyószéket, élményben lehessen részük, barátságot köthessenek az itteni diákokkal. Ahonnan jönnek, ott hétszáz lélek lakja a falut, melynek központja abból áll, hogy van egy kicsi házikó, ami az üzlet, szemben vele marhaitató, mint minden moldvai faluban, és hat pad.
Újabb találkozásokat terveznek, a lábnyiki gyerekek a Kós Károly iskola vezetőségével, diákjaival is fogják tartani a kapcsolatot.
Baricz Tamás Imola / Székelyhon.ro
2017. április 21.
Ambrus Attila: A mindent elsöprő kisebbség
Elsöprő többséggel fogadta el a Parlament azt a jogszabályt, amely kötelezővé teszi az egészségügyi és szociális szolgáltatásokat nyújtó intézményekben a magyar nyelv használatát – írtam egy héttel ezelőtti jegyzetemben. Amely a visszafogottság jegyében született. Nem véletlenül és nem oktalanul. Megtámadták ugyanis az Alkotmánybíróságnál az ellenzéki pártok a jogszabályt.
A Nemzeti Liberális Párt, a Mentsétek Meg Romániát Szövetség és a Népi Mozgalom Párt a taláros testülethez fordult, a 124 képviselő által aláírt kereslet szerint ugyanis az elfogadott, de ki nem hirdetett jogszabály nem biztosítja a törvény előtti egyenlőséget a társadalom tagjai számára.
Nincs ebben semmi meglepő. Ami a kisebbségi jogok biztosítását illeti, kormánypártok és ellenzék közt nincs semmi különbség. Még politikai diskurzus szintjén sincs. Azaz ott van: attól függ, hogy ki kérdezi a honatyát vagy honanyát. Ha magyar újságíró faggatja véleményéről, rendkívül nyitott, megértő és megengedő, elismeri, hogy jogos a kérés és ő mindenképpen megszavazza. Ha a hírtelevízióknak nyilatkozik, azzal indítja nyilatkozatát, hogy ő elutasította a javaslatot, mert az szegregációhoz, pluszjogokhoz és a többség iránti diszkriminációhoz vezetne.
Mondom ezt azoknak, akik az utóbbi időben azzal vádolják az RMDSZ-t, hogy lepaktált a komcsikkal, elárulta a demokratikus ellenzéket, s eltávolítaná a székelyeket szeretett fogadott atyuskájuktól, Traian Băsescutól.
Apropó Băsescu. Az ellenfelei által éppen a tatár származásával meggyanúsított politikai kalandor volt az, aki azzal érvelt a jogszabály ellen, hogy a törvénymódosítás értelmében a konstancai kórházakban a tatár és török, a bukaresti kórházakban pedig a roma nyelvet ismerő személyeket kell majd alkalmazni. Mit mondjak? Valóban borzalom lenne. Nem is beszélve arról, amiről Traian Băsescu mélyen hallgat, csak a szeme sarkából kacsint választóinak: „Értitek, ugye, hogy itt nem Konstancáról és nem Bukarestról, nem a tatárokról, törökökről, nem is a romákról van szó, hanem azokról a fránya magyarokról, akik Brassóban és Aradon, Temesváron és Nagybányán, sőt az úgynevezett Székelyföldön is jogszerint magyarul akarják elmondani az orvosoknak, hol fáj!”
Hiába próbálom meg elhessegetni az összeesküvés elméletet, nem sikerül. Egyre több bizonyítékot szolgáltat a hazai politikai élet arra a feltevésre, hogy a kormány- és az ellenzéki pártok közt nincs lényegi megítélésbeli különbség, ami a kisebbségi jogok biztosítását illeti. Ha az egyik oldal elfogadja, a másik oldal elutasítja és viceversa.
Az erőpróba főpróbája volt ez a törvény. A főpróba második felvonásához jutottunk. Az Alkotmánybíróságban többen vannak a kormánykoalíció által jelölt bírók, mint ellenzékiek. Az elmúlt hetekben a kormánykoalíció döntéseit rendre alkotmányosnak találta a taláros testület.
Elképesztően meredek az a felvetés is, hogy a törvény nem biztosítja a társadalmi egyenlőséget, mivel tatár beteg tatárul, a roma románi nyelven mondhatja el, milyen egészségügyi panasszal jelentkezett az orvosnál. A jogszabály ugyanis nem azt írja elő, hogy török betegnek romániul kellene beszélnie orvosával, sőt, még azt sem hogy minden orvosnak ismernie kellene Konstancán a tatár nyelvet.
Nem csoda, ha az ellenzék vezetője Raluca Turcan nem akart válaszolni a maszol.ro kérdéseire. Az sem, hogy van olyan képviselő, aki azt állítja, meghamisították az aláírását, mások azt, hogy átverték, azt sem tudták, mit írnak alá.
A kisebbségellenesség ilyen foka szégyelleni való. Főként, ha zsigeri. maszol.ro
Elsöprő többséggel fogadta el a Parlament azt a jogszabályt, amely kötelezővé teszi az egészségügyi és szociális szolgáltatásokat nyújtó intézményekben a magyar nyelv használatát – írtam egy héttel ezelőtti jegyzetemben. Amely a visszafogottság jegyében született. Nem véletlenül és nem oktalanul. Megtámadták ugyanis az Alkotmánybíróságnál az ellenzéki pártok a jogszabályt.
A Nemzeti Liberális Párt, a Mentsétek Meg Romániát Szövetség és a Népi Mozgalom Párt a taláros testülethez fordult, a 124 képviselő által aláírt kereslet szerint ugyanis az elfogadott, de ki nem hirdetett jogszabály nem biztosítja a törvény előtti egyenlőséget a társadalom tagjai számára.
Nincs ebben semmi meglepő. Ami a kisebbségi jogok biztosítását illeti, kormánypártok és ellenzék közt nincs semmi különbség. Még politikai diskurzus szintjén sincs. Azaz ott van: attól függ, hogy ki kérdezi a honatyát vagy honanyát. Ha magyar újságíró faggatja véleményéről, rendkívül nyitott, megértő és megengedő, elismeri, hogy jogos a kérés és ő mindenképpen megszavazza. Ha a hírtelevízióknak nyilatkozik, azzal indítja nyilatkozatát, hogy ő elutasította a javaslatot, mert az szegregációhoz, pluszjogokhoz és a többség iránti diszkriminációhoz vezetne.
Mondom ezt azoknak, akik az utóbbi időben azzal vádolják az RMDSZ-t, hogy lepaktált a komcsikkal, elárulta a demokratikus ellenzéket, s eltávolítaná a székelyeket szeretett fogadott atyuskájuktól, Traian Băsescutól.
Apropó Băsescu. Az ellenfelei által éppen a tatár származásával meggyanúsított politikai kalandor volt az, aki azzal érvelt a jogszabály ellen, hogy a törvénymódosítás értelmében a konstancai kórházakban a tatár és török, a bukaresti kórházakban pedig a roma nyelvet ismerő személyeket kell majd alkalmazni. Mit mondjak? Valóban borzalom lenne. Nem is beszélve arról, amiről Traian Băsescu mélyen hallgat, csak a szeme sarkából kacsint választóinak: „Értitek, ugye, hogy itt nem Konstancáról és nem Bukarestról, nem a tatárokról, törökökről, nem is a romákról van szó, hanem azokról a fránya magyarokról, akik Brassóban és Aradon, Temesváron és Nagybányán, sőt az úgynevezett Székelyföldön is jogszerint magyarul akarják elmondani az orvosoknak, hol fáj!”
Hiába próbálom meg elhessegetni az összeesküvés elméletet, nem sikerül. Egyre több bizonyítékot szolgáltat a hazai politikai élet arra a feltevésre, hogy a kormány- és az ellenzéki pártok közt nincs lényegi megítélésbeli különbség, ami a kisebbségi jogok biztosítását illeti. Ha az egyik oldal elfogadja, a másik oldal elutasítja és viceversa.
Az erőpróba főpróbája volt ez a törvény. A főpróba második felvonásához jutottunk. Az Alkotmánybíróságban többen vannak a kormánykoalíció által jelölt bírók, mint ellenzékiek. Az elmúlt hetekben a kormánykoalíció döntéseit rendre alkotmányosnak találta a taláros testület.
Elképesztően meredek az a felvetés is, hogy a törvény nem biztosítja a társadalmi egyenlőséget, mivel tatár beteg tatárul, a roma románi nyelven mondhatja el, milyen egészségügyi panasszal jelentkezett az orvosnál. A jogszabály ugyanis nem azt írja elő, hogy török betegnek romániul kellene beszélnie orvosával, sőt, még azt sem hogy minden orvosnak ismernie kellene Konstancán a tatár nyelvet.
Nem csoda, ha az ellenzék vezetője Raluca Turcan nem akart válaszolni a maszol.ro kérdéseire. Az sem, hogy van olyan képviselő, aki azt állítja, meghamisították az aláírását, mások azt, hogy átverték, azt sem tudták, mit írnak alá.
A kisebbségellenesség ilyen foka szégyelleni való. Főként, ha zsigeri. maszol.ro
2017. április 21.
Vastag hóréteg borítja Székelyföldet, hétvégén fagyni fog
Vastag hóréteg borítja Erdély számos települését, Sepsiszentgyörgyön 20 cm, Csíkszeredában és Bodzafordulón 15 cm, Brassóban 14 cm, Maroshévízen 6 cm, Kézdivásárhelyen, Szebenben és Fogarason 3 cm hó hullott.
A meteorológusok szerint a legalacsonyabb hőmérsékleti értek csütörtökről péntekre virradóra a -5 fok volt, de előrejelzéseik szerint nem ez volt a leghidegebb áprilisi éjszaka, ugyanis pénteken éjszaka kitisztul az égbolt, eláll a hóhullás, és Hargita megyében akár -10 fokig is lehűlhet a levegő hőmérséklete.
z erdélyi regionális meteorológiai központ szolgálatos meteorológusa szerint az áprilisi tél nem rendkívüli, máskor is mérték mínusz fokokat ebben az időszakban, például 2006-ban április 14-17. között is hasonló időjárási körülmények voltak. Jó hír azonban, hogy az előrejelzések szerint jövő héttől felmelegedés várható.
Pénteken közlekedésben a még mindig viharos erősségű szél okoz gondokat, amely - főleg az ország keleti részén - ellehetetleníti a hókotrók munkáját. Péntek reggel az útburkolatra fagyott jégréteg miatt lezárták az A1-es autópálya húsz kilométeres szakaszát Pitesti környékén, de nyolc moldvai országút is járhatatlan a hóátfúvások és jegesedés miatt. A jászvásári (Iasi) repülőteret az erős havazás és rossz látási viszonyok miatt péntek reggel több órára lezárták, két, Moldvába tartó járat a bukaresti nemzetközi repülőtéren szállt le.
Az ország tengeri kikötőit is lezárták az erős szél miatt. A moldvai Suceava megyében a hóvihar által megrongált villanyvezetékek miatt csaknem háromezer háztartás maradt áramellátás nélkül. maszol.ro
Vastag hóréteg borítja Erdély számos települését, Sepsiszentgyörgyön 20 cm, Csíkszeredában és Bodzafordulón 15 cm, Brassóban 14 cm, Maroshévízen 6 cm, Kézdivásárhelyen, Szebenben és Fogarason 3 cm hó hullott.
A meteorológusok szerint a legalacsonyabb hőmérsékleti értek csütörtökről péntekre virradóra a -5 fok volt, de előrejelzéseik szerint nem ez volt a leghidegebb áprilisi éjszaka, ugyanis pénteken éjszaka kitisztul az égbolt, eláll a hóhullás, és Hargita megyében akár -10 fokig is lehűlhet a levegő hőmérséklete.
z erdélyi regionális meteorológiai központ szolgálatos meteorológusa szerint az áprilisi tél nem rendkívüli, máskor is mérték mínusz fokokat ebben az időszakban, például 2006-ban április 14-17. között is hasonló időjárási körülmények voltak. Jó hír azonban, hogy az előrejelzések szerint jövő héttől felmelegedés várható.
Pénteken közlekedésben a még mindig viharos erősségű szél okoz gondokat, amely - főleg az ország keleti részén - ellehetetleníti a hókotrók munkáját. Péntek reggel az útburkolatra fagyott jégréteg miatt lezárták az A1-es autópálya húsz kilométeres szakaszát Pitesti környékén, de nyolc moldvai országút is járhatatlan a hóátfúvások és jegesedés miatt. A jászvásári (Iasi) repülőteret az erős havazás és rossz látási viszonyok miatt péntek reggel több órára lezárták, két, Moldvába tartó járat a bukaresti nemzetközi repülőtéren szállt le.
Az ország tengeri kikötőit is lezárták az erős szél miatt. A moldvai Suceava megyében a hóvihar által megrongált villanyvezetékek miatt csaknem háromezer háztartás maradt áramellátás nélkül. maszol.ro
2017. április 21.
Ellenzéki pálfordulás: a roma nyelvtől féltette Băsescu a kórházakat, és ez ragályos lett
Nem adott magyarázatot a Maszol kérdésére az ellenzék vezéralakjának tekinthető Raluca Turcan liberális pártelnök arra, hogy korábbi támogató szavazataik ellenére miért támadták meg az alkotmánybíróságon az egészségügyi törvény kisebbségek számára kedvező módosítását. Portálunk olyan ellenzéki képviselővel is szóba állt, aki úgy írta alá a taláros testületnek szóló beadványt, hogy nem is tudta, mit ír alá, másnak pedig meghamisították az aláírását.
Traian Băsescu volt államfő és pártja kezdeményezésére támadta meg 124 ellenzéki képviselő az alkotmánybíróságon azt atörvénymódosítást, amely a kisebbségek anyanyelvét ismerő személyzet alkalmazására kötelezi a kórházakat és a szociális szolgáltatásokat nyújtó intézményeket – értesült parlamenti forrásokból a Maszol.
smert, hogy egyetlen honatya kivételével az RMDSZ által javasolt jogszabályt a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) és a Népi Mozgalom Pártjának (PMP) összes képviselője megszavazta. Ennek ellenére az alkotmánybírósághoz csütörtökön eljuttatott beadványt nagyon sokan közülük aláírták. Igaz, akadt olyan képviselő, aki nem is tudta, mit ír alá, másnak pedig meghamisították az aláírását.
Úgy tudjuk: a Traian Băsescu vezette PMP indítéka az volt, hogy a törvénymódosítás értelmében a konstancai kórházakban a tatár és török, a bukaresti kórházakban pedig a roma nyelvet ismerő személyeket kell majd alkalmazni. A jogszabály ugyanis kiterjed azoknak a településeknek az egészségügyi és szociális intézményeire is, amelyekben egy adott kisebbség lélekszáma meghaladja az 5000 főt. Szerettük volna megtudni Eugen Tomactól, a PMP frakcióvezetőjétől, hogy miért emeltek utólag kifogást a törvénymódosítás ellen, de politikust még nem tudtuk elérni.
Turcan a Maszolnak: a sajtóiroda majd elmagyarázza
Tény, hogy a Traian Băsescuéktől induló aláírásgyűjtéshez a másik két ellenzéki frakció is csatlakozott. A PNL ügyvivő elnöke, Raluca Turcan egyenesen amiatt bosszankodott, hogy miért nem a pártja állt a kezdeményezés élére – nyilatkozta parlamenti forrásunk.
A Maszol péntek reggel megkereste telefonon Raluca Turcant. A politikustól azt szerettük volna megtudni, hogy mi okozta a PNL „pálfordulását” az RMDSZ által kezdeményezett törvénymódosítás esetében. Raluca Turcan azonban elzárkózott a válaszadás elől. „A PNL sajtóirodája a következő órákban állásfoglalást tesz közzé, amelyben tisztázzuk ezt a kérdést” – jelentette ki kérdésünkre a liberálisok ügyvivő elnöke.
Nem tudta, mit ír alá
Az alkotmánybírósághoz eljuttatott beadványt az USR számos képviselője is aláírta. Megtudtuk, hogy egyikük, Vlad-Emanuel Duruș Máramaros megyei honatya nem is tudta, mihez adja a kézjegyét. Ezt a politikus pénteken a Maszolnak is megerősítette.
„Szerdán megkeresett egy frakciótársam, és elém tolt egy aláírásgyűjtési ívet azzal a kéréssel, hogy firkantsam alá. Nem tudtam, miről van szó, de azért aláírtam. Utólag értesültem arról, hogy az alkotmánybíróságnak szánt beadvány volt” – magyarázta a képviselő. Duruș elismerte, „nem rendjén való”, hogy ez így történt, de úgy fogalmazott: nem szeretne „lovagolni” ezen a témán.
A Máramaros megyei képviselő viszont fenntartja, hogy továbbra is támogatja az RMDSZ törvénymódosítását, és ha ma kellene szavazni róla, ismét igennel voksolna. Szerinte „az nem árthat”, ha alkotmányossági normakontroll alá vetik a jogszabályt. „Ha a taláros testület rendben találja a törvényt, akkor hatályba léphet, s nem lesz semmi probléma” – fogalmazott, Vlad-Emanuel Duruș.
Más írt alá helyette
Ám nem csak az USR-frakcióban történtek furcsaságok. A Transindex cikke szerint kollégái írták alá Romeo Nicoară Szatmár megyei PNL-s képviselő helyett az alkotmánybírósághoz elküldött beadványt. Vlad-Emanuel Duruș-sal ellentétben azonban a liberális politikust felháborították a történtek.
„Én nem írtam alá, valószínűleg a kollégáim helyettem töltötték ki a lapot, hogy legyen tele. Engem sem telefonon, sem más módon nem kerestek meg, és nem kérdezték meg, hogy alá akarom-e írni ezt a kezdeményezést. Szatmáron mind a helyi, mind a megyei önkormányzatban koalícióban dolgozik a PNL az RMDSZ-szel, amit mi értékelünk, és a munkát együtt kívánjuk folytatni. Én, Szatmár megyei parlamenti képviselőként nem tudok egy ilyen kezdeményezést támogatni, még akkor sem, ha kollégáim közül egyesek ezt támogatják” – nyilatkozta a Transindexnek.
A portál a taláros testülethez eljuttatott beadványt is ismertette, amelyben az aláírók a törvénymódosítással szembeni alkotmányos kifogásaikat ismertetik. Az egyik formai kifogás, hogy a módosítás sarkalatos törvénybe illő előírásokat vezet be egy egyszerű többséggel elfogadható jogszabályba. A másik formai kifogás szerint a módosítás szövege zavaros. Szerintük nem érthető, hogy egy településen belül egy nemzeti kisebbség tagjainak kell kitenniük a 20 százalékot, illetve kell elérniük az 5000-es számot, vagy több nemzeti kisebbség tagjai összesen.
A tartalmi kifogások között szerepel, hogy a törvénymódosítás az 5000 fős küszöb bevezetésével egy alternatív kritériummal bővíti a törvényt, ami ellentétes az alkotmánnyal, ugyanis az államnak minden polgára igényeit figyelembe kell vennie, tekintet nélkül etnikai, kulturális, nyelvi, vallási hovatartozásukra, vagy arra, hogy milyen arányban vannak jelen az országban.
Korodi: politikai, illetve „szívből jövő gesztus” is volt
Mint ismert, az RMDSZ csütörtökön kiadott állásfoglalásában érthetetlennek és elfogadhatatlannak minősítette az ellenzéki pártok pálfordulását. "Ez a hozzáállás, sajnos, azt bizonyítja, hogy ezen pártok részéről nem érvényesül az a nyitottság és a kisebbségek iránti tisztelet, amelyet képviselőik gyakorta használnak szólamok szintjén nyilvános szerepléseikkor" - olvasható a közleményben.
Az RMDSZ szerint sajnálatos, hogy saját európai pártcsaládjával is szembefordul a PNL és a PMP, hiszen az Európai Néppárt elvei és értékei között kiemelt helyet kap a kisebbségek védelme. "Úgy véljük, ha segíteni nem tudnak, legalább ne akadályozzák munkánkat, kisebbségi törekvésünket mondvacsinált érvekkel. A PNL, az USR és a PMP alkotmányossági kifogásai egyértelműen kisebbségellenesek" - zárul az RMDSZ állásfoglalása.
Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Maszolnak pénteken elmondta, politikai gesztusként értékeli az ellenzék pálfordulását. „Ám a PNL és PMP képviselői részéről szívből jövő gesztusként is” – tette hozzá.
Cseke Péter Tamás / maszol.ro
Nem adott magyarázatot a Maszol kérdésére az ellenzék vezéralakjának tekinthető Raluca Turcan liberális pártelnök arra, hogy korábbi támogató szavazataik ellenére miért támadták meg az alkotmánybíróságon az egészségügyi törvény kisebbségek számára kedvező módosítását. Portálunk olyan ellenzéki képviselővel is szóba állt, aki úgy írta alá a taláros testületnek szóló beadványt, hogy nem is tudta, mit ír alá, másnak pedig meghamisították az aláírását.
Traian Băsescu volt államfő és pártja kezdeményezésére támadta meg 124 ellenzéki képviselő az alkotmánybíróságon azt atörvénymódosítást, amely a kisebbségek anyanyelvét ismerő személyzet alkalmazására kötelezi a kórházakat és a szociális szolgáltatásokat nyújtó intézményeket – értesült parlamenti forrásokból a Maszol.
smert, hogy egyetlen honatya kivételével az RMDSZ által javasolt jogszabályt a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) és a Népi Mozgalom Pártjának (PMP) összes képviselője megszavazta. Ennek ellenére az alkotmánybírósághoz csütörtökön eljuttatott beadványt nagyon sokan közülük aláírták. Igaz, akadt olyan képviselő, aki nem is tudta, mit ír alá, másnak pedig meghamisították az aláírását.
Úgy tudjuk: a Traian Băsescu vezette PMP indítéka az volt, hogy a törvénymódosítás értelmében a konstancai kórházakban a tatár és török, a bukaresti kórházakban pedig a roma nyelvet ismerő személyeket kell majd alkalmazni. A jogszabály ugyanis kiterjed azoknak a településeknek az egészségügyi és szociális intézményeire is, amelyekben egy adott kisebbség lélekszáma meghaladja az 5000 főt. Szerettük volna megtudni Eugen Tomactól, a PMP frakcióvezetőjétől, hogy miért emeltek utólag kifogást a törvénymódosítás ellen, de politikust még nem tudtuk elérni.
Turcan a Maszolnak: a sajtóiroda majd elmagyarázza
Tény, hogy a Traian Băsescuéktől induló aláírásgyűjtéshez a másik két ellenzéki frakció is csatlakozott. A PNL ügyvivő elnöke, Raluca Turcan egyenesen amiatt bosszankodott, hogy miért nem a pártja állt a kezdeményezés élére – nyilatkozta parlamenti forrásunk.
A Maszol péntek reggel megkereste telefonon Raluca Turcant. A politikustól azt szerettük volna megtudni, hogy mi okozta a PNL „pálfordulását” az RMDSZ által kezdeményezett törvénymódosítás esetében. Raluca Turcan azonban elzárkózott a válaszadás elől. „A PNL sajtóirodája a következő órákban állásfoglalást tesz közzé, amelyben tisztázzuk ezt a kérdést” – jelentette ki kérdésünkre a liberálisok ügyvivő elnöke.
Nem tudta, mit ír alá
Az alkotmánybírósághoz eljuttatott beadványt az USR számos képviselője is aláírta. Megtudtuk, hogy egyikük, Vlad-Emanuel Duruș Máramaros megyei honatya nem is tudta, mihez adja a kézjegyét. Ezt a politikus pénteken a Maszolnak is megerősítette.
„Szerdán megkeresett egy frakciótársam, és elém tolt egy aláírásgyűjtési ívet azzal a kéréssel, hogy firkantsam alá. Nem tudtam, miről van szó, de azért aláírtam. Utólag értesültem arról, hogy az alkotmánybíróságnak szánt beadvány volt” – magyarázta a képviselő. Duruș elismerte, „nem rendjén való”, hogy ez így történt, de úgy fogalmazott: nem szeretne „lovagolni” ezen a témán.
A Máramaros megyei képviselő viszont fenntartja, hogy továbbra is támogatja az RMDSZ törvénymódosítását, és ha ma kellene szavazni róla, ismét igennel voksolna. Szerinte „az nem árthat”, ha alkotmányossági normakontroll alá vetik a jogszabályt. „Ha a taláros testület rendben találja a törvényt, akkor hatályba léphet, s nem lesz semmi probléma” – fogalmazott, Vlad-Emanuel Duruș.
Más írt alá helyette
Ám nem csak az USR-frakcióban történtek furcsaságok. A Transindex cikke szerint kollégái írták alá Romeo Nicoară Szatmár megyei PNL-s képviselő helyett az alkotmánybírósághoz elküldött beadványt. Vlad-Emanuel Duruș-sal ellentétben azonban a liberális politikust felháborították a történtek.
„Én nem írtam alá, valószínűleg a kollégáim helyettem töltötték ki a lapot, hogy legyen tele. Engem sem telefonon, sem más módon nem kerestek meg, és nem kérdezték meg, hogy alá akarom-e írni ezt a kezdeményezést. Szatmáron mind a helyi, mind a megyei önkormányzatban koalícióban dolgozik a PNL az RMDSZ-szel, amit mi értékelünk, és a munkát együtt kívánjuk folytatni. Én, Szatmár megyei parlamenti képviselőként nem tudok egy ilyen kezdeményezést támogatni, még akkor sem, ha kollégáim közül egyesek ezt támogatják” – nyilatkozta a Transindexnek.
A portál a taláros testülethez eljuttatott beadványt is ismertette, amelyben az aláírók a törvénymódosítással szembeni alkotmányos kifogásaikat ismertetik. Az egyik formai kifogás, hogy a módosítás sarkalatos törvénybe illő előírásokat vezet be egy egyszerű többséggel elfogadható jogszabályba. A másik formai kifogás szerint a módosítás szövege zavaros. Szerintük nem érthető, hogy egy településen belül egy nemzeti kisebbség tagjainak kell kitenniük a 20 százalékot, illetve kell elérniük az 5000-es számot, vagy több nemzeti kisebbség tagjai összesen.
A tartalmi kifogások között szerepel, hogy a törvénymódosítás az 5000 fős küszöb bevezetésével egy alternatív kritériummal bővíti a törvényt, ami ellentétes az alkotmánnyal, ugyanis az államnak minden polgára igényeit figyelembe kell vennie, tekintet nélkül etnikai, kulturális, nyelvi, vallási hovatartozásukra, vagy arra, hogy milyen arányban vannak jelen az országban.
Korodi: politikai, illetve „szívből jövő gesztus” is volt
Mint ismert, az RMDSZ csütörtökön kiadott állásfoglalásában érthetetlennek és elfogadhatatlannak minősítette az ellenzéki pártok pálfordulását. "Ez a hozzáállás, sajnos, azt bizonyítja, hogy ezen pártok részéről nem érvényesül az a nyitottság és a kisebbségek iránti tisztelet, amelyet képviselőik gyakorta használnak szólamok szintjén nyilvános szerepléseikkor" - olvasható a közleményben.
Az RMDSZ szerint sajnálatos, hogy saját európai pártcsaládjával is szembefordul a PNL és a PMP, hiszen az Európai Néppárt elvei és értékei között kiemelt helyet kap a kisebbségek védelme. "Úgy véljük, ha segíteni nem tudnak, legalább ne akadályozzák munkánkat, kisebbségi törekvésünket mondvacsinált érvekkel. A PNL, az USR és a PMP alkotmányossági kifogásai egyértelműen kisebbségellenesek" - zárul az RMDSZ állásfoglalása.
Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Maszolnak pénteken elmondta, politikai gesztusként értékeli az ellenzék pálfordulását. „Ám a PNL és PMP képviselői részéről szívből jövő gesztusként is” – tette hozzá.
Cseke Péter Tamás / maszol.ro
2017. április 22.
Esélyt teremteni Székelyföldnek (III. Székely Kongresszus)
Székelyföld kitalálásának lehet nagyon fontos fóruma a III. Székely Kongresszus – hangzott el tegnap a rendezvény sepsiszentgyörgyi előadásait megelőző megnyitón. Két napig, három városban több mint tíz témakörben összegzik a szakemberek Székelyfölddel kapcsolatos kutatásaik eredményeit, a 115 éve első alkalommal megszervezett kongresszus újraélesztőinek célja egyedi esemény helyett intézménnyé alakítani a kongresszust, amely szakmai alapot nyújthat a közpolitikai tervezésnek.
Székelyföldnek jelmondatra volna szüksége, egy olyan mottóra, amely meghatározza, olyan üzenetre, amelyet bárki megért – kezdte felvezetőjében a szervezést felvállaló Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem nevében szóló Bodó Barna egyetemi docens. Kétségekkel ugyan, de egy javaslatot is megfogalmazott: „Legyen Székelyföld újra, ami volt” – mondotta, majd pontosított: olyan Székelyföldre van szükségünk, amelynek identitástudata egyezik a valamikorival, de beilleszthető korunk meghatározó trendjeibe. A kisebbségi sorsba kényszerített közösségek esetében élessé válik a tradíció és modernitás közötti konfliktus, túlértékelődik a hagyomány, és lezárhatja a modernitás útjait, pedig az önnön holnapjával nem törődő, azt nem kutató, a kihívásokra választ nem kereső közösség gyenge – fogalmazott Bodó Barna. Kifejtette, Székelyföld a székely ember számára eszmeiség, kötődés és szolgálat, az erdélyi magyarságnak pedig a közösségi megmaradás sarokköve. Kitért arra, hogy a székelyföldi kongresszusok hagyománya összefügg a térség modernitásának kérdésével. Az 1902-es tusnádi kongresszus célja volt megakadályozni a térség teljes elszegényedését, lakosságának kivándorlását. A századik évfordulón megszervezett második konferencia a Székelyföld helyzetéről való közös gondolkodás megújításának első állomása volt, az idei pedig tétként fogalmazza meg a jövőbeni intézménnyé alakulást. „A III. Székely Kongresszus célja a reális Székelyföld-kép megerősítése, a hagyományos keretekkel is számoló fejlesztés szakpolitikai elveinek megalapozása, valamint a régió szakmai és tudományos potenciáljának felmérése és felmutatása.” A tervekben tehát egy folyamatosan működő szakmai fórum kialakítása szerepel, amely ahhoz szükséges, hogy Székelyföld jól előkészített döntések, saját erőforrásai alapján fejlődhessen, a jelenlegi kongresszus pedig ennek kíván első lépése lenni. Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke Székelyföld kitalálásának lehetőségeként értékelte a kongresszust, mint mondotta, nemzeti sorskérdésekre keresik a következő napokban a választ: például arra, hogy meg tudna-e élni saját erőforrásaiból az autonóm Székelyföld, az autonómia jelent-e gazdasági önállóságot is, milyen típusú gazdasági fejlesztés lendíthetné föl Székelyföldet, és hogyan segíthető a regionális identitás kibontakozása. Felhívta a figyelmet: Magyarországnak immár van mozgástere, hogy anyagi forrásokkal is segítse a határon túli magyarságot, és Székelyföldnek sem szabad kimaradnia a támogatottak sorából. „A kongresszus jóvoltából Székelyföld mint önálló, autonóm régió kerülhet fel a tudományosság térképére, és ha ezen az úton haladunk, akkor idővel azt is elérjük, hogy a közigazgatási térképen is autonóm régióként legyen feltüntetve” – fogalmazott. Köszöntötte a kongresszus munkálatait Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete, majd Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szólt arról: a szakértők és a politikum közös feladata megtalálni annak a módját, hogy Székelyföld versenyképes régióvá váljék. 115 éve, az első kongresszus idején is útkeresés folyt, ma is ez zajlik, de bízik benne, lesz utóélete a mostani konferenciának, közpolitikát, akcióterveket tud megfogalmazni. A társszervezői szerepet vállaló Székely Nemzeti Múzeum igazgatója, Vargha Mihály arról beszélt: az ilyen jellegű kongresszusnak azt kell elérnie, hogy ne csak az elitek párbeszéde legyen, de értékei lecsapódjanak az egyszerű emberek életében, hogy hozzásegítsék az önkormányzatokat a jó döntések meghozatalához, az életminőség javításához, hogy „ne szent őrültnek tekintsék azokat, akik Székelyföldön maradnak, hanem ez legyen teljesen természetes, logikus dolog”. A III. Székely Kongresszus megszervezését kezdeményező Székely Nemzeti Tanács nevében felszólaló Ferencz Csaba rámutatott, hogy ezt a kongresszust már tíz évvel ezelőtt meg kellett volna szervezni. Az SZNT megalakításakor abban bíztak, az erdélyi, a székelyföldi elit saját magától felismeri az utat, amelyet be kell járnia, ám ez csak évtizedes késéssel következett be, csak mostanra tudatosult, hogy „akkor lesz jövője Székelyföldnek, ha mindenki hozzátesz egy kis téglát ehhez az építkezéshez”. Kifejtette, reméli, új intézményes kerete jön létre a székely jövő építésének, a mindennapi élettől a közpolitikáig hasznosítható gondolatok, elképzelések születnek. A megnyitó után Szekeres Attila István heraldikus, lapunk munkatársa mutatta be a jelenkori székelyföldi közigazgatási címerekből összeállított kiállítása anyagát.
Farkas Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Székelyföld kitalálásának lehet nagyon fontos fóruma a III. Székely Kongresszus – hangzott el tegnap a rendezvény sepsiszentgyörgyi előadásait megelőző megnyitón. Két napig, három városban több mint tíz témakörben összegzik a szakemberek Székelyfölddel kapcsolatos kutatásaik eredményeit, a 115 éve első alkalommal megszervezett kongresszus újraélesztőinek célja egyedi esemény helyett intézménnyé alakítani a kongresszust, amely szakmai alapot nyújthat a közpolitikai tervezésnek.
Székelyföldnek jelmondatra volna szüksége, egy olyan mottóra, amely meghatározza, olyan üzenetre, amelyet bárki megért – kezdte felvezetőjében a szervezést felvállaló Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem nevében szóló Bodó Barna egyetemi docens. Kétségekkel ugyan, de egy javaslatot is megfogalmazott: „Legyen Székelyföld újra, ami volt” – mondotta, majd pontosított: olyan Székelyföldre van szükségünk, amelynek identitástudata egyezik a valamikorival, de beilleszthető korunk meghatározó trendjeibe. A kisebbségi sorsba kényszerített közösségek esetében élessé válik a tradíció és modernitás közötti konfliktus, túlértékelődik a hagyomány, és lezárhatja a modernitás útjait, pedig az önnön holnapjával nem törődő, azt nem kutató, a kihívásokra választ nem kereső közösség gyenge – fogalmazott Bodó Barna. Kifejtette, Székelyföld a székely ember számára eszmeiség, kötődés és szolgálat, az erdélyi magyarságnak pedig a közösségi megmaradás sarokköve. Kitért arra, hogy a székelyföldi kongresszusok hagyománya összefügg a térség modernitásának kérdésével. Az 1902-es tusnádi kongresszus célja volt megakadályozni a térség teljes elszegényedését, lakosságának kivándorlását. A századik évfordulón megszervezett második konferencia a Székelyföld helyzetéről való közös gondolkodás megújításának első állomása volt, az idei pedig tétként fogalmazza meg a jövőbeni intézménnyé alakulást. „A III. Székely Kongresszus célja a reális Székelyföld-kép megerősítése, a hagyományos keretekkel is számoló fejlesztés szakpolitikai elveinek megalapozása, valamint a régió szakmai és tudományos potenciáljának felmérése és felmutatása.” A tervekben tehát egy folyamatosan működő szakmai fórum kialakítása szerepel, amely ahhoz szükséges, hogy Székelyföld jól előkészített döntések, saját erőforrásai alapján fejlődhessen, a jelenlegi kongresszus pedig ennek kíván első lépése lenni. Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke Székelyföld kitalálásának lehetőségeként értékelte a kongresszust, mint mondotta, nemzeti sorskérdésekre keresik a következő napokban a választ: például arra, hogy meg tudna-e élni saját erőforrásaiból az autonóm Székelyföld, az autonómia jelent-e gazdasági önállóságot is, milyen típusú gazdasági fejlesztés lendíthetné föl Székelyföldet, és hogyan segíthető a regionális identitás kibontakozása. Felhívta a figyelmet: Magyarországnak immár van mozgástere, hogy anyagi forrásokkal is segítse a határon túli magyarságot, és Székelyföldnek sem szabad kimaradnia a támogatottak sorából. „A kongresszus jóvoltából Székelyföld mint önálló, autonóm régió kerülhet fel a tudományosság térképére, és ha ezen az úton haladunk, akkor idővel azt is elérjük, hogy a közigazgatási térképen is autonóm régióként legyen feltüntetve” – fogalmazott. Köszöntötte a kongresszus munkálatait Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete, majd Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szólt arról: a szakértők és a politikum közös feladata megtalálni annak a módját, hogy Székelyföld versenyképes régióvá váljék. 115 éve, az első kongresszus idején is útkeresés folyt, ma is ez zajlik, de bízik benne, lesz utóélete a mostani konferenciának, közpolitikát, akcióterveket tud megfogalmazni. A társszervezői szerepet vállaló Székely Nemzeti Múzeum igazgatója, Vargha Mihály arról beszélt: az ilyen jellegű kongresszusnak azt kell elérnie, hogy ne csak az elitek párbeszéde legyen, de értékei lecsapódjanak az egyszerű emberek életében, hogy hozzásegítsék az önkormányzatokat a jó döntések meghozatalához, az életminőség javításához, hogy „ne szent őrültnek tekintsék azokat, akik Székelyföldön maradnak, hanem ez legyen teljesen természetes, logikus dolog”. A III. Székely Kongresszus megszervezését kezdeményező Székely Nemzeti Tanács nevében felszólaló Ferencz Csaba rámutatott, hogy ezt a kongresszust már tíz évvel ezelőtt meg kellett volna szervezni. Az SZNT megalakításakor abban bíztak, az erdélyi, a székelyföldi elit saját magától felismeri az utat, amelyet be kell járnia, ám ez csak évtizedes késéssel következett be, csak mostanra tudatosult, hogy „akkor lesz jövője Székelyföldnek, ha mindenki hozzátesz egy kis téglát ehhez az építkezéshez”. Kifejtette, reméli, új intézményes kerete jön létre a székely jövő építésének, a mindennapi élettől a közpolitikáig hasznosítható gondolatok, elképzelések születnek. A megnyitó után Szekeres Attila István heraldikus, lapunk munkatársa mutatta be a jelenkori székelyföldi közigazgatási címerekből összeállított kiállítása anyagát.
Farkas Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. április 22.
Versenyfutás a kisebbségellenességben
Az ellenzéki pártok versenyt futnak egymással a kisebbségellenességben – jelentette ki Kelemen Hunor az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) tegnapi kolozsvári ülésén tartott politikai beszámolójában, arra utalva, hogy csütörtökön a Nemzeti Liberális Párt (NLP), a Mentsük meg Romániát Szövetség és a Népi Mozgalom Párt (NMP) képviselői alkotmánybírósági óvást nyújtottak be a kórházi anyanyelvhasználatot elősegítő törvénymódosítások ellen.
Az RMDSZ által javasolt törvénymódosításokat múlt héten még ellenszavazat nélkül fogadta el a képviselőház, és hatálybalépéséhez már csak Klaus Iohannis államfő aláírására lett volna szükség. Kelemen Hunor szerint az NMP elnöke, Traian Băsescu volt államfő indította el a törvénymódosítások elleni támadást, aki – mint megjegyezte – kétszer szerzett elnöki mandátumot a magyarok szavazataival. Úgy vélte, az NLP vezetői is csak azt nehezményezték, hogy nem ők maguk indították el azt a jogi procedúrát, amely a törvények hatályossá válását veszélyezteti. Kelemen Hunor szerint a történteknek az a tanulsága, hogy az RMDSZ csakis az erdélyi magyarságra számíthat. Azok a román politikusok sem a magyarság barátai, akik elmennek Székelyföldre – utalt Traian Băsescura. „Egy szövetségünk van: a magyarság” – jelentette ki az elnök. Hozzátette: ennek tudatában kell a román pártokkal megállapodásokat kötni, amelyeket szükségesnek tart, különben a hatszázalékos magyarság nem tud eredményeket elérni a törvényhozásban.
Kelemen Hunor ugyanakkor biztatónak minősítette az RMDSZ együttműködését a kormánykoalícióval. Hozzátette: reményei szerint úgy sikerül módosítani a helyi közigazgatási törvényt, hogy az megfeleljen Románia nemzetközi vállalásainak. Kijelentette: a benyújtott törvénymódosítási tervezetben kezdeményezték a kisebbségek nyelvhasználati jogát szavatoló küszöbérték csökkentését.
Az RMDSZ elnöke fontosnak tartotta azt is, hogy a szövetségnek sikerült nemzetközi támogatást szereznie törekvései megvalósításához. Azt hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok külügyminisztériumának Romániáról szóló jelentésébe bekerültek az RMDSZ által jelzett sérelmek, és a szövetségnek az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójával (FUEN) összefogva először sikerült az Európai Unió elé vinnie az európai őshonos kisebbségek ügyét. Az SZKT megvitatta az alapszabály- és programmódosítási javaslatokat, és elfogadta ezek közül azokat, amelyeket majd a testület javaslataiként terjesztenek szavazásra a május 13-án tartandó zilahi kongresszuson. Elfogadták, hogy a szövetség helyi döntéshozó testületeiben egyharmados arányt kell biztosítani a nők számára, ahol ez nem lehetséges, ott a felettes testület adhat felmentést az arányossági kritérium teljesítése alól. Az SZKT az önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnökké választotta Horváth Annát, Kolozsvár nemrég lemondott alpolgármesterét.
Az ellenzéki pártok arra hivatkozva emeltek alkotmányossági kifogást az egészségügyi törvényt, valamint a szociális ellátást szabályozó törvényt a kisebbségek számára kedvezően módosító jogszabály ellen, hogy azok „akadályozzák az érintett intézmények tevékenységét, ugyanakkor többletköltséget rónak a helyi hatóságokra a finanszírozási forrás megjelölése nélkül”. „A képviselőház által nemrég elfogadott szabályozás olyan előírásokat tartalmaz, amelyek áthágják a törvény előtti egyenlőség és a diszkriminációmentesség elvét” – írja az NLP tegnapi közleményében. Néhány formai kifogás mellett az is az alakulat által felhozott indokok között szerepel, hogy az elfogadott tervezet a közigazgatási törvény által előírt 20 százalékos küszöb mellett bevezeti az 5000 lakos jelentette alternatív küszöböt. Ez a beadvány aláírói szerint diszkriminatív lehet más nemzeti kisebbségekre nézve. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Az ellenzéki pártok versenyt futnak egymással a kisebbségellenességben – jelentette ki Kelemen Hunor az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) tegnapi kolozsvári ülésén tartott politikai beszámolójában, arra utalva, hogy csütörtökön a Nemzeti Liberális Párt (NLP), a Mentsük meg Romániát Szövetség és a Népi Mozgalom Párt (NMP) képviselői alkotmánybírósági óvást nyújtottak be a kórházi anyanyelvhasználatot elősegítő törvénymódosítások ellen.
Az RMDSZ által javasolt törvénymódosításokat múlt héten még ellenszavazat nélkül fogadta el a képviselőház, és hatálybalépéséhez már csak Klaus Iohannis államfő aláírására lett volna szükség. Kelemen Hunor szerint az NMP elnöke, Traian Băsescu volt államfő indította el a törvénymódosítások elleni támadást, aki – mint megjegyezte – kétszer szerzett elnöki mandátumot a magyarok szavazataival. Úgy vélte, az NLP vezetői is csak azt nehezményezték, hogy nem ők maguk indították el azt a jogi procedúrát, amely a törvények hatályossá válását veszélyezteti. Kelemen Hunor szerint a történteknek az a tanulsága, hogy az RMDSZ csakis az erdélyi magyarságra számíthat. Azok a román politikusok sem a magyarság barátai, akik elmennek Székelyföldre – utalt Traian Băsescura. „Egy szövetségünk van: a magyarság” – jelentette ki az elnök. Hozzátette: ennek tudatában kell a román pártokkal megállapodásokat kötni, amelyeket szükségesnek tart, különben a hatszázalékos magyarság nem tud eredményeket elérni a törvényhozásban.
Kelemen Hunor ugyanakkor biztatónak minősítette az RMDSZ együttműködését a kormánykoalícióval. Hozzátette: reményei szerint úgy sikerül módosítani a helyi közigazgatási törvényt, hogy az megfeleljen Románia nemzetközi vállalásainak. Kijelentette: a benyújtott törvénymódosítási tervezetben kezdeményezték a kisebbségek nyelvhasználati jogát szavatoló küszöbérték csökkentését.
Az RMDSZ elnöke fontosnak tartotta azt is, hogy a szövetségnek sikerült nemzetközi támogatást szereznie törekvései megvalósításához. Azt hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok külügyminisztériumának Romániáról szóló jelentésébe bekerültek az RMDSZ által jelzett sérelmek, és a szövetségnek az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójával (FUEN) összefogva először sikerült az Európai Unió elé vinnie az európai őshonos kisebbségek ügyét. Az SZKT megvitatta az alapszabály- és programmódosítási javaslatokat, és elfogadta ezek közül azokat, amelyeket majd a testület javaslataiként terjesztenek szavazásra a május 13-án tartandó zilahi kongresszuson. Elfogadták, hogy a szövetség helyi döntéshozó testületeiben egyharmados arányt kell biztosítani a nők számára, ahol ez nem lehetséges, ott a felettes testület adhat felmentést az arányossági kritérium teljesítése alól. Az SZKT az önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnökké választotta Horváth Annát, Kolozsvár nemrég lemondott alpolgármesterét.
Az ellenzéki pártok arra hivatkozva emeltek alkotmányossági kifogást az egészségügyi törvényt, valamint a szociális ellátást szabályozó törvényt a kisebbségek számára kedvezően módosító jogszabály ellen, hogy azok „akadályozzák az érintett intézmények tevékenységét, ugyanakkor többletköltséget rónak a helyi hatóságokra a finanszírozási forrás megjelölése nélkül”. „A képviselőház által nemrég elfogadott szabályozás olyan előírásokat tartalmaz, amelyek áthágják a törvény előtti egyenlőség és a diszkriminációmentesség elvét” – írja az NLP tegnapi közleményében. Néhány formai kifogás mellett az is az alakulat által felhozott indokok között szerepel, hogy az elfogadott tervezet a közigazgatási törvény által előírt 20 százalékos küszöb mellett bevezeti az 5000 lakos jelentette alternatív küszöböt. Ez a beadvány aláírói szerint diszkriminatív lehet más nemzeti kisebbségekre nézve. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. április 22.
/Fenyő/tőről metszett novellista (Székely írók Pesten)
Fura, eklektikus hangulata van Csender Levente válogatott novelláskötetének. „Tudod, nagyapa, aki két országban él, annak csak fél ideje van mindkét helyen, csak két fél életet él az egy egész helyett, és azt is valahogy úgy, hogy egyik helyen a teste, másikon a lelke. És pont ott nincs, ahol épp akkor lennie kéne” – írja a József Attila-díjas Csender Levente Tranzitváró című, a jó novellák közül is kiemelkedő írásában.
Ez a fajta szomorúság lengi be az egész könyvet (persze a pompás humor csillogása közben egy percre sem szűnik meg!), ami annál is érdekesebb, mert az Egyszer majd el kell mondani című kötet a szerző eddigi négy könyvéből válogat, és még „ráadásnovellákat” is tartalmaz – a szomorúság, a vendégmunkáslét konokul elviselt kilátástalansága azonban meghatározza a külalakjában is szép könyvet. Különösen igaz ez a borítóra, amely diszkrét, de jól dekódolható szimbolikával operáló képével árnyalja az előzetes elvárást, különösen, ha az olvasó ismeri Csender Levente korábbi műveit vagy életútját, esetleg mindkettőt.
Rám teljes mértékben igaz mindez: évek óta ismerem Csender Leventét és az írásait is, ráadásul nemcsak szinte egy évben születtünk, de életünk egy jelentős részét ugyanúgy Székelyudvarhelyen, nyaraink javát pedig a nagyszüleinknél töltöttük (mármint ki-ki a sajátjánál, hogy góbéskodjak itten); a székely vendégmunkások Budapesten című, sok fájintos buszozással (ahol maximális hangerőn dübörög a Kék a szeme, arca csupa derű kezdetű öröksláger a Dupla Kávé együttes előadásában) és megaláztatással járó élethelyzetet is nagyjából egyszerre tapasztaltuk meg (s nagyjából egyszerre fakasztott belőlünk keserű dalt). Éppen ezért nem tudtam távoltartással olvasni a könyvet: a bennem lakozó professzionális olvasó érzékelte ugyan, hogy mikor jó egyik-másik szöveg vagy stíluselem, ujjongva fedezett fel egy-egy különösen irodalmi megfogalmazást („A nyálkás köd a kedvünkön taposott.”), vagy az élet kegyetlenségét szenvtelenségében is elegánsan és elborzasztóan felidéző fordulatot („Jó száz méterre az öccse, a laposfejű Pétör támasztotta a botját, szemben a dombon Robi üldögélt, a legkisebb fiú, kit az apja rádobott a kályhára kiskorában, és megégett.”), a humor nagyszerű lenyomatait („A döglegyek elindulnak, nagyanyám a légycsapóval le-lesújt, minden csapás egy légynek tönkreteszi a nyarát.”), a szociális problémákat rendkívül finoman felidéző mondatot („Román harmonikások jöttek szerenádozni a tömbházak közé, valami szomorú balkáni nótát húztak, néhány ablak kinyílt és zacskóban aprópénzek kezdtek szabadesésbe, csak akkor tűnt föl, hogy mennyien vannak hétköznap délelőtt otthon, amikor szállt a sok zacskó lefelé.”), a bennem lakó emlékező és érző ember mégis minduntalan arra döbbent rá, hogy nemcsak olvasok, hanem újra is élem gyermekkoromat meg az egész vendégmunkás-nyomorúságot, amiről jó volna már elfeledkezni, de persze nem lehet, pedig már egyszer (kétszer, többször) elmondtuk… Hiszen magam is emlékszem mindarra, amit leír: a ’89-es udvarhelyi eseményekre, a tömbházak között és előtt zajló életre, a falu szépséges, de egészen elképesztő emberi sorsokat (és halálokat, halálokokat) szemérmesen elrejtő világára, a kisváros kisembereire, a földnek a nagyszüleink életében betöltött, mindent felülíró szerepére, a mindennapokat megnyomorító, koloncként vonszolt, keserves múltra, a történelmi események darálójából kihullt emberroncsokra, de persze arra a székely konokságra és csavaros humorra is, amellyel túl lehet élni mindent és bármit. De – a ravasz szerkesztésnek köszönhetően – mire belenyugodtam volna, hogy egy könyvnyi „emlékiratot” olvasok, hirtelen jött egy-egy szöveg, amelyik miliőjében, hangulatában, letisztult nyelvhasználatában tökéletesen felidézte az előbbi halmazt, mégis könnyedén meggyőzött arról, hogy Csender Levente akkor ír hibátlan fikciós novellát, amikor csak kedve szottyan rá.
Fura, eklektikus szerkezete lesz ettől a válogatáskötetnek, ám ez a javára válik (de hogy ne gyanúsítsanak azzal, hogy „falustársak” lévén egymást csak dicsérjük, leírom, hogy nem ártott volna bele egy szómagyarázat, mert a magyarországi célközönség nem biztos, hogy érti például a hándikápát és sommer szavakat, no meg azt is, hogy az Egyszer megvadulok én nem Zámbó Jimmy számának, hanem az Irigy Hónaljmirigy zenekar Zámbó Jimmy-paródiájának a címe: az eredeti szám az Egyszer megjavulok én címet viseli, mint arról bárki meggyőződhetett, aki a Budapest–Székelyudvarhely-járatokon ezt a dalt az elmúlt évtizedben kábé húszezerszer meghallgatta), és olyan dinamikát hoz bele, amelyiktől maradandó élvezet lesz az olvasás. Ritka a jó novelláskötet és a jó novellista; s hadd idézzem Karácsony Benőt, aki egy interjúban ezt mondta: „Az olvasóközönség általában nem keresi a novellát. Regényt akar. Az irodalmi kínálat tehát igyekszik alkalmazkodni a kereslethez. A novella kis cserepekben, mondjuk mozaikokban adja az írót. A nagyvonalúság előnyei hiányzanak belőle. Nem tartja az olvasót fogva egy téma, egy mese bűvkörében. Anyagi hozama sem kielégítő. Egyébként nagy kár, hogy így van. Néhány írónk, akik novellában maradandót alkottak, átsodródtak a regényírásba, anélkül, hogy igazán regényírókká váltak volna.” Reméljük, Csender Levente építkezik majd regényben is – de tisztelettel kérjük, hogy a remek novellák írását akkor se hagyja abba.
NAGY KOPPÁNY ZSOLT
/Csender Levente: Egyszer majd el kell mondani. Magyar Napló Kiadó, Budapest, 2015/ Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Fura, eklektikus hangulata van Csender Levente válogatott novelláskötetének. „Tudod, nagyapa, aki két országban él, annak csak fél ideje van mindkét helyen, csak két fél életet él az egy egész helyett, és azt is valahogy úgy, hogy egyik helyen a teste, másikon a lelke. És pont ott nincs, ahol épp akkor lennie kéne” – írja a József Attila-díjas Csender Levente Tranzitváró című, a jó novellák közül is kiemelkedő írásában.
Ez a fajta szomorúság lengi be az egész könyvet (persze a pompás humor csillogása közben egy percre sem szűnik meg!), ami annál is érdekesebb, mert az Egyszer majd el kell mondani című kötet a szerző eddigi négy könyvéből válogat, és még „ráadásnovellákat” is tartalmaz – a szomorúság, a vendégmunkáslét konokul elviselt kilátástalansága azonban meghatározza a külalakjában is szép könyvet. Különösen igaz ez a borítóra, amely diszkrét, de jól dekódolható szimbolikával operáló képével árnyalja az előzetes elvárást, különösen, ha az olvasó ismeri Csender Levente korábbi műveit vagy életútját, esetleg mindkettőt.
Rám teljes mértékben igaz mindez: évek óta ismerem Csender Leventét és az írásait is, ráadásul nemcsak szinte egy évben születtünk, de életünk egy jelentős részét ugyanúgy Székelyudvarhelyen, nyaraink javát pedig a nagyszüleinknél töltöttük (mármint ki-ki a sajátjánál, hogy góbéskodjak itten); a székely vendégmunkások Budapesten című, sok fájintos buszozással (ahol maximális hangerőn dübörög a Kék a szeme, arca csupa derű kezdetű öröksláger a Dupla Kávé együttes előadásában) és megaláztatással járó élethelyzetet is nagyjából egyszerre tapasztaltuk meg (s nagyjából egyszerre fakasztott belőlünk keserű dalt). Éppen ezért nem tudtam távoltartással olvasni a könyvet: a bennem lakozó professzionális olvasó érzékelte ugyan, hogy mikor jó egyik-másik szöveg vagy stíluselem, ujjongva fedezett fel egy-egy különösen irodalmi megfogalmazást („A nyálkás köd a kedvünkön taposott.”), vagy az élet kegyetlenségét szenvtelenségében is elegánsan és elborzasztóan felidéző fordulatot („Jó száz méterre az öccse, a laposfejű Pétör támasztotta a botját, szemben a dombon Robi üldögélt, a legkisebb fiú, kit az apja rádobott a kályhára kiskorában, és megégett.”), a humor nagyszerű lenyomatait („A döglegyek elindulnak, nagyanyám a légycsapóval le-lesújt, minden csapás egy légynek tönkreteszi a nyarát.”), a szociális problémákat rendkívül finoman felidéző mondatot („Román harmonikások jöttek szerenádozni a tömbházak közé, valami szomorú balkáni nótát húztak, néhány ablak kinyílt és zacskóban aprópénzek kezdtek szabadesésbe, csak akkor tűnt föl, hogy mennyien vannak hétköznap délelőtt otthon, amikor szállt a sok zacskó lefelé.”), a bennem lakó emlékező és érző ember mégis minduntalan arra döbbent rá, hogy nemcsak olvasok, hanem újra is élem gyermekkoromat meg az egész vendégmunkás-nyomorúságot, amiről jó volna már elfeledkezni, de persze nem lehet, pedig már egyszer (kétszer, többször) elmondtuk… Hiszen magam is emlékszem mindarra, amit leír: a ’89-es udvarhelyi eseményekre, a tömbházak között és előtt zajló életre, a falu szépséges, de egészen elképesztő emberi sorsokat (és halálokat, halálokokat) szemérmesen elrejtő világára, a kisváros kisembereire, a földnek a nagyszüleink életében betöltött, mindent felülíró szerepére, a mindennapokat megnyomorító, koloncként vonszolt, keserves múltra, a történelmi események darálójából kihullt emberroncsokra, de persze arra a székely konokságra és csavaros humorra is, amellyel túl lehet élni mindent és bármit. De – a ravasz szerkesztésnek köszönhetően – mire belenyugodtam volna, hogy egy könyvnyi „emlékiratot” olvasok, hirtelen jött egy-egy szöveg, amelyik miliőjében, hangulatában, letisztult nyelvhasználatában tökéletesen felidézte az előbbi halmazt, mégis könnyedén meggyőzött arról, hogy Csender Levente akkor ír hibátlan fikciós novellát, amikor csak kedve szottyan rá.
Fura, eklektikus szerkezete lesz ettől a válogatáskötetnek, ám ez a javára válik (de hogy ne gyanúsítsanak azzal, hogy „falustársak” lévén egymást csak dicsérjük, leírom, hogy nem ártott volna bele egy szómagyarázat, mert a magyarországi célközönség nem biztos, hogy érti például a hándikápát és sommer szavakat, no meg azt is, hogy az Egyszer megvadulok én nem Zámbó Jimmy számának, hanem az Irigy Hónaljmirigy zenekar Zámbó Jimmy-paródiájának a címe: az eredeti szám az Egyszer megjavulok én címet viseli, mint arról bárki meggyőződhetett, aki a Budapest–Székelyudvarhely-járatokon ezt a dalt az elmúlt évtizedben kábé húszezerszer meghallgatta), és olyan dinamikát hoz bele, amelyiktől maradandó élvezet lesz az olvasás. Ritka a jó novelláskötet és a jó novellista; s hadd idézzem Karácsony Benőt, aki egy interjúban ezt mondta: „Az olvasóközönség általában nem keresi a novellát. Regényt akar. Az irodalmi kínálat tehát igyekszik alkalmazkodni a kereslethez. A novella kis cserepekben, mondjuk mozaikokban adja az írót. A nagyvonalúság előnyei hiányzanak belőle. Nem tartja az olvasót fogva egy téma, egy mese bűvkörében. Anyagi hozama sem kielégítő. Egyébként nagy kár, hogy így van. Néhány írónk, akik novellában maradandót alkottak, átsodródtak a regényírásba, anélkül, hogy igazán regényírókká váltak volna.” Reméljük, Csender Levente építkezik majd regényben is – de tisztelettel kérjük, hogy a remek novellák írását akkor se hagyja abba.
NAGY KOPPÁNY ZSOLT
/Csender Levente: Egyszer majd el kell mondani. Magyar Napló Kiadó, Budapest, 2015/ Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. április 22.
Beszélgetés Király András tanárral, oktatási államtitkárral
„Úgy érzem, hogy semmi sem hullott az ölembe véletlenül” (1.)
– Mikor jöttél haza?
– Tegnapelőtt, csütörtök este. Tegnap Temesváron részt vettem egy konferencián. Azt feszegették, hogyan lehetne magyar iskolába csalni a többnyelvű családok gyerekeit.
– Mi a magyarázata annak, hogy az ország sokadik kormánya megtartott téged a tanügyminisztérium kisebbségi államtitkári posztján?
– Amikor 2010-ben odakerültem, épp kormányváltás történt, de az RMDSZ-é volt ez a poszt. Előttem Béres András, Kötő József, illetve Pásztor Gabriella voltak a kisebbségi oktatásért felelős államtitkárok, tehát létezett egy folytonosság. És ebben senki nem látott semmi kivetnivalót, hisz kormányon volt az RMDSZ. Közben változott a kormánykoalíció összetétele, de megegyeztek, hogy ez a tisztség marad az RMDSZ-nél. Ezen a szinten a többségieknek benőtt a feje lágya, és belátták, hogy ezt az államtitkárságot egy kisebbséginek kell vezetnie, aki ismeri a kisebbségi oktatást, amelyben a lelket a magyar oktatás tartja… Ezenkívül nekem van még egy kompetenciám a tanügyminisztériumban: felelek a parlamenti kapcsolatokért. Képviselőként én már megismertem a parlamenti munkát… Február 10-én töltöttem ott a hetedik évemet. De most már elég volt!
– Fárasztó lehet ez a munka.
– A hét eleje macerás. Hétfőn és kedden dolgozik a parlament. Hétfő délután 4 órakor kezdődik a plénum mind a szenátusban, mind a képviselőházban. Volt olyan helyzet, hogy azonos időben kellett fenntartani vagy elutasításra javasolni egy-egy törvénytervezetet mindkét házban. A kedd bolond nap számomra, mert déli egy óráig mind a két ház plénumot tart, és ahogy végeznek, kezdődik a munka a bizottságokban. Minden bizottság ugyanabban az időben kezd, megtörténik, hogy ugyanabban az órában 4-5 helyen kell megjelennem. És egy régebbi határozat szerint csak államtitkári szinten lehet fenntartani az álláspontokat.
– Nem fáraszt túlságosan az állandó ingázás?
– Úgy megyek oda, hogy felvállaltam azt, ami evvel a tisztséggel jár. Úgy gondolom, hogy azok közé tartozom, akik teljes mértékben komolyan veszik ezt a feladatot.
– Meddig akarod még csinálni?
– Másfél évvel ezelőtt már kértem a helyettesítésemet. Mert valóban sok! 2010 és 2017 között 10 miniszterrel dolgoztam, 10 ember munkastílusát kellett megszoknom. Az első időszak jól telt, több türelmem is volt. Az utolsó 2-3 évben egészen más koncepcióban dolgozott a minisztérium, vagy inkább koncepció nélkül, ami a közoktatást illeti. Mindenesetre, addig maradok, míg nem találják meg a helyettesemet. Nem engedhetem meg magamnak, hogy jókedvemben írjak meg egy lemondást.
***
– Szeretsz repülővel utazni?
– Nagyon szeretek. Az ország majdnem minden repülőterén jártam már.
– Szereted a munkádat?
– Szeretem, attól függetlenül, hogy nem vagyunk kormányon, és nincs mögöttem az a támasz, amire szüksége van egy minisztériumban még az államtitkárnak is, hogy megvalósíthassa maradéktalanul a közösség elvárásait.
– Hogy kerültél kapcsolatba annak idején a politikával?
– ’89 decemberében nagyon örültünk, vártuk, hogy történjen valami. Úgy éreztem, hogy lehetőség van arra, hogy tegyünk valamit. Nem felejtem el azokat a napokat, amikor a Vörös Lobogó 8-as szobájában vezettük a beiratkozásokat az alakuló RMDSZ-be. Több mint hétezren jelentkeztek. Arra is emlékszem, amikor egy éjjel segélyszállítmányokat kellett kipakolnunk az állomáson egy vagonból… Lassan kerültem bele ebbe a tevékenységbe, és ott ragadtam. Azután különböző megbízatásokat kaptam: ’92-ben a Pedagógusszövetség megyei szervezete elnökének választottak. Szép tíz év volt. Azután 2001-ben, meglepetésemre, az RMDSZ megyei elnöke lettem. Tíz évig töltöttem be ezt a tisztséget. Úgy érzem, hogy semmi sem hullott az ölembe véletlenül.
– 2004 decemberében bekerültél a parlamentbe.
– Négy évig voltam képviselő. És ha nem változik meg a mandátumszerzés rendszere, akkor még két mandátumot szerezhettem volna.
– Jobb lett volna neked a képviselőség, mint az államtitkári tisztség?
– Két különböző típusú munka. Amikor parlamenti képviselő voltam, megyei elnökként is működtem. Pontosan ismertem a megyét, megyei szervezeteinket, állandó kapcsolatom volt a helyi elnökökkel, a székházban dolgozókkal, és megvallom, szerencsém is volt, mert 2004–2008 az egyik legsikeresebb parlamenti ciklusa volt a romániai magyarságnak, és egyben az Arad megyei magyarságnak is. Felfelé ívelő gazdaságban, jó parlamenti, jó kormány-, és jó helyi pozíciókkal szinte mindent meg tudtunk valósítani abból, amit kellett. Akkor még a kormány osztotta le a pénzeket különböző beruházásokra. Megkérdezték, mit szeretnék megvalósítani Arad megyében. Eszembe jutott a Nagyvarjas–Nagyiratos út leírhatatlanul rossz állapota. Azt javasoltam, hogy ez legyen az első megvalósításunk. Utána jött a többi községi út modernizálása, aszfaltozása: Nagyiratos–Kisiratos, Tornya–Kisvarjas, a szentpáli bekötőút, a bélzerindi bekötőút. Abban az időben építettük újra a megye magyar iskoláit. Külön fejezet a sportcsarnokok és tornatermek építése… Szerencse is kellett ezekhez a dolgokhoz. Amellett, hogy jól működött a szervezet, többen a szövetségünkből fontos tisztségekbe kerültek. Nagyon erős megyei struktúránk volt: megyei tanácselnök-helyettes, alprefektus, aradi alpolgármester, községi polgármesterek. Jó személyes kapcsolataink voltak az RMDSZ csúcsvezetésével, s ezen keresztül azokkal az emberekkel, akik országos tisztségekbe kerültek.
– A Csiky Gergely Főgimnázium új épülete finanszírozásának megszerzése is személyedhez kapcsolódik?
– A Csiky új épülete helyi kérdés volt. Bognár Levente alpolgármesterként „nyomta az ügyet”, Horváth Levente alprefektusként segített. Csapatmunka volt. Én csak prezentáltam a kérdéseket.
– Mit tartasz legnagyobb politikai sikerednek?
– Két dolgot szeretnék külön kiemelni. Első helyen áll a Szabadság-szobor helyreállítása, második pedig a Csiky, az önálló magyar középiskola létrehozása. Én is szereplője voltam ezeknek a sikertörténeteknek. Lenne egy harmadik is: az, hogy 2007-ben Aradra tudtam hozni az RMDSZ kongresszusát.
– Mi köt Aradhoz?
– Itt születtem. Apám 11 éves volt, amikor 1919-ben a családja Aradra költözött. Anyám családja tősgyökeres aradi. Az ő nagyapja Augsburgból jött városunkba, míg anyjának a családja aradi szerb határőr-leszármazottak. Egy bajor és egy szerb család keverékéből lett egy tökéletes magyar. Nagyanyám nem is tudott és nem is akart a magyaron kívül más nyelven beszélni.
– Egy év folyamán körülbelül mennyit töltesz itthon?
– A pihenőszabadsággal együtt több mint 150 napot vagyok távol a fővárostól. Szabadságomat igyekszem nem Aradon tölteni.
– Lokálpatrióták az aradiak?
– Egy részük. Azok, akik kötődnek a városhoz, főleg a mi generációnk. Ők emlékeznek még az aradi korzóra, a nagy UTA-meccsekre, a Csálai erdőre, meg a Hármas szigetre. Igen, mi lokálpatrióták vagyunk.
– Vannak kedves gyerekkori emlékeid az Ilona utcából?
– Az Ilona utcát le kellene védenünk márkanévnek. Többen, egykorú fiúk nagyon jó barátok voltunk: Dávidházy Imre, Matúz András, Orosz István, aki már nincs köztünk. Ha összejövünk néha, nagyon jókat tudunk beszélgetni, nosztalgiázni azokról az évekről. Együtt járkáltunk meccsekre, az erdőbe… Én a mai napig ott lakom.
***
– Beszélnél röviden tanulmányaidról?
– A Süveg téri óvodába írattak. Ott találkoztam későbbi jó barátaimmal. Azután kényszerből átírattak az OCL kereskedelmi vállalat napközijébe. Keserves volt, mert nem volt magyar csoport. A sok román gyerek között találtam ott is egy Ilona utcait, Czirmer Ferit, akivel „alcsoportot” alkotva átvészeltük az iskola előtti időszakot.
– Következett az iskola.
– Az Ilona utcában hagyomány volt, hogy mindenki a 3-as Számú Líceumba járt. Elsőtől érettségiig ott tanultam. A szülők kiharcolták, hogy az Ilona utca ne a Fürj utcai iskolához tartozzék.
– Kedvenc pedagógusaid?
– Első két évben Vajda Ilona volt a tanítónőnk. Pályakezdő. Miután felavattuk a visszaállított Szabadság-szobrot, felhívott telefonon Marosvásárhelyről. Utána felkerestem. Szép találkozó volt. Ugyanolyan búgó volt a hangja, mint annak idején. Később, a tanárok közül nem különösképpen kedveltem a reál tantárgyakat tanítókat, annak ellenére, hogy reál szakra jártam. Borzasztó sokat olvastam, és ösztönszerűen a történelem felé vonzódtam.
– Gazsi tanította?
– Kovách Géza sohasem tanított. Calvasina Károly, „Csoszi bácsi” tanította nekem a történelmet. Nagyon megfogott a stílusa. Másik érdekesség, hogy magyarra Ficzay sem tanított soha. Elkezdtem az ötödiket Sántha Alajossal, folytattam Princz Palival és befejeztem Mózer Istvánnal. Mindhárom elvégezte tisztességesen a munkáját, senki sem reklamált a szülők közül… Bennem maradt egykori diákként nagy keserűen, hogy abban az időben nem volt egyetlen lyukasóránk sem. Később került be a köztudatba ez a fogalom… Azért, ha tanáraimról beszélek, meg kell említenem, hogy később nagyon jó viszonyba kerültem Kovách Gézával, de Vadász Ernő az, aki kiemelkedik közülük, hisz ő volt első osztályfőnököm, ötödik-hatodikban. Megmaradt bennem az a komoly hozzáállása, ahogy a kisebb diákokat is kezelte. Egyébként jó volt az iskolában. Nekem nem volt vele különösebb bajom. Lehet, hogy az iskolának több baja volt velem, mint fordítva.
– Következett az egyetem.
– Egy sikertelen felvételi után Kolozsváron a Babeș–Bolyai Tudományegyetem történelem karára, egy évig futballoztam az országos bajnokságban, a Vagongyár ifjúsági csapatában. Nagyon jó évet töltöttem el. Volt munkahelyem; műszaki rajzoló voltam – papíron. S közben tanultam. Végül a 360 jelentkezőből bejutottam a 45 hely egyikére.
– Jól érezted magad Kolozsváron?
– Élveztem a város hangulatát. Másrészt, nagyon jó közegbe kerültem, és még sikerült elfognom a Bolyai nagy tanári gárdáját.
– Például?
– Bodor András – ókor, Jakó Zsigmond – középkor, Pataki József, Imreh István… Olyan asszisztenseik voltak, mint Magyari András, aki később prorektor lett.
– Mi történt veled az egyetem elvégzése után?
– Megtapasztaltam, hogy nem minden úgy történik, ahogy szeretném. Elkezdtem tanítani falun. Szapáryligeten bekerültem egy olyan falusi közösségbe, amely még megőrizte a régi zamatát. Abban a faluban magyarok, svábok és szlovákok laktak, de az utca nyelve a magyar volt. Két kilométernyire volt egy román kolónia; nem zavartuk egymást. Jól működő kollektív gazdasága volt a falunak. A fiatalokkal sportkört szerveztünk, és tornatanár kollégámmal, Varga Andrással megalapítottuk a falu futballcsapatát, beiratkoztunk a bajnokságba, én is velük fociztam, bajnokok lettünk… És ott ismerkedtem meg a feleségemmel. Tehát jó hozadéka volt ennek az egésznek… Négy év után elkerültem Nagyiratosra, egy egészen más közegbe. De nem volt rossz. Két év után átvettem ott az iskola igazgatását. Iratos mai vezetőgárdája a kezem alól került ki. Papp Attila polgármester mindig elmondja: „Igaz, hogy kaptam néhány pofont, de nem biztos, hogy eleget.”
– A falusi epizód 15 éve után kerültél a Csikybe?
– A 21-es iskolába és a gáji általánosba jutottam. Amikor újraalakult Mosóczy-telepen a magyar tagozat, felvállaltam ott is a történelem tanítását Komádi Sanyival, aki a földrajzot tanította. Óriási fájdalmamra, miután felfuttattuk, négy év után megszűnt. Akkor elvállaltam nagyon szívesen Ujj Jancsi katedrájának az óráit a Csikyben, ugyanis ő igazgató lett.
Juhász Béla / Nyugati Jelen (Arad)
„Úgy érzem, hogy semmi sem hullott az ölembe véletlenül” (1.)
– Mikor jöttél haza?
– Tegnapelőtt, csütörtök este. Tegnap Temesváron részt vettem egy konferencián. Azt feszegették, hogyan lehetne magyar iskolába csalni a többnyelvű családok gyerekeit.
– Mi a magyarázata annak, hogy az ország sokadik kormánya megtartott téged a tanügyminisztérium kisebbségi államtitkári posztján?
– Amikor 2010-ben odakerültem, épp kormányváltás történt, de az RMDSZ-é volt ez a poszt. Előttem Béres András, Kötő József, illetve Pásztor Gabriella voltak a kisebbségi oktatásért felelős államtitkárok, tehát létezett egy folytonosság. És ebben senki nem látott semmi kivetnivalót, hisz kormányon volt az RMDSZ. Közben változott a kormánykoalíció összetétele, de megegyeztek, hogy ez a tisztség marad az RMDSZ-nél. Ezen a szinten a többségieknek benőtt a feje lágya, és belátták, hogy ezt az államtitkárságot egy kisebbséginek kell vezetnie, aki ismeri a kisebbségi oktatást, amelyben a lelket a magyar oktatás tartja… Ezenkívül nekem van még egy kompetenciám a tanügyminisztériumban: felelek a parlamenti kapcsolatokért. Képviselőként én már megismertem a parlamenti munkát… Február 10-én töltöttem ott a hetedik évemet. De most már elég volt!
– Fárasztó lehet ez a munka.
– A hét eleje macerás. Hétfőn és kedden dolgozik a parlament. Hétfő délután 4 órakor kezdődik a plénum mind a szenátusban, mind a képviselőházban. Volt olyan helyzet, hogy azonos időben kellett fenntartani vagy elutasításra javasolni egy-egy törvénytervezetet mindkét házban. A kedd bolond nap számomra, mert déli egy óráig mind a két ház plénumot tart, és ahogy végeznek, kezdődik a munka a bizottságokban. Minden bizottság ugyanabban az időben kezd, megtörténik, hogy ugyanabban az órában 4-5 helyen kell megjelennem. És egy régebbi határozat szerint csak államtitkári szinten lehet fenntartani az álláspontokat.
– Nem fáraszt túlságosan az állandó ingázás?
– Úgy megyek oda, hogy felvállaltam azt, ami evvel a tisztséggel jár. Úgy gondolom, hogy azok közé tartozom, akik teljes mértékben komolyan veszik ezt a feladatot.
– Meddig akarod még csinálni?
– Másfél évvel ezelőtt már kértem a helyettesítésemet. Mert valóban sok! 2010 és 2017 között 10 miniszterrel dolgoztam, 10 ember munkastílusát kellett megszoknom. Az első időszak jól telt, több türelmem is volt. Az utolsó 2-3 évben egészen más koncepcióban dolgozott a minisztérium, vagy inkább koncepció nélkül, ami a közoktatást illeti. Mindenesetre, addig maradok, míg nem találják meg a helyettesemet. Nem engedhetem meg magamnak, hogy jókedvemben írjak meg egy lemondást.
***
– Szeretsz repülővel utazni?
– Nagyon szeretek. Az ország majdnem minden repülőterén jártam már.
– Szereted a munkádat?
– Szeretem, attól függetlenül, hogy nem vagyunk kormányon, és nincs mögöttem az a támasz, amire szüksége van egy minisztériumban még az államtitkárnak is, hogy megvalósíthassa maradéktalanul a közösség elvárásait.
– Hogy kerültél kapcsolatba annak idején a politikával?
– ’89 decemberében nagyon örültünk, vártuk, hogy történjen valami. Úgy éreztem, hogy lehetőség van arra, hogy tegyünk valamit. Nem felejtem el azokat a napokat, amikor a Vörös Lobogó 8-as szobájában vezettük a beiratkozásokat az alakuló RMDSZ-be. Több mint hétezren jelentkeztek. Arra is emlékszem, amikor egy éjjel segélyszállítmányokat kellett kipakolnunk az állomáson egy vagonból… Lassan kerültem bele ebbe a tevékenységbe, és ott ragadtam. Azután különböző megbízatásokat kaptam: ’92-ben a Pedagógusszövetség megyei szervezete elnökének választottak. Szép tíz év volt. Azután 2001-ben, meglepetésemre, az RMDSZ megyei elnöke lettem. Tíz évig töltöttem be ezt a tisztséget. Úgy érzem, hogy semmi sem hullott az ölembe véletlenül.
– 2004 decemberében bekerültél a parlamentbe.
– Négy évig voltam képviselő. És ha nem változik meg a mandátumszerzés rendszere, akkor még két mandátumot szerezhettem volna.
– Jobb lett volna neked a képviselőség, mint az államtitkári tisztség?
– Két különböző típusú munka. Amikor parlamenti képviselő voltam, megyei elnökként is működtem. Pontosan ismertem a megyét, megyei szervezeteinket, állandó kapcsolatom volt a helyi elnökökkel, a székházban dolgozókkal, és megvallom, szerencsém is volt, mert 2004–2008 az egyik legsikeresebb parlamenti ciklusa volt a romániai magyarságnak, és egyben az Arad megyei magyarságnak is. Felfelé ívelő gazdaságban, jó parlamenti, jó kormány-, és jó helyi pozíciókkal szinte mindent meg tudtunk valósítani abból, amit kellett. Akkor még a kormány osztotta le a pénzeket különböző beruházásokra. Megkérdezték, mit szeretnék megvalósítani Arad megyében. Eszembe jutott a Nagyvarjas–Nagyiratos út leírhatatlanul rossz állapota. Azt javasoltam, hogy ez legyen az első megvalósításunk. Utána jött a többi községi út modernizálása, aszfaltozása: Nagyiratos–Kisiratos, Tornya–Kisvarjas, a szentpáli bekötőút, a bélzerindi bekötőút. Abban az időben építettük újra a megye magyar iskoláit. Külön fejezet a sportcsarnokok és tornatermek építése… Szerencse is kellett ezekhez a dolgokhoz. Amellett, hogy jól működött a szervezet, többen a szövetségünkből fontos tisztségekbe kerültek. Nagyon erős megyei struktúránk volt: megyei tanácselnök-helyettes, alprefektus, aradi alpolgármester, községi polgármesterek. Jó személyes kapcsolataink voltak az RMDSZ csúcsvezetésével, s ezen keresztül azokkal az emberekkel, akik országos tisztségekbe kerültek.
– A Csiky Gergely Főgimnázium új épülete finanszírozásának megszerzése is személyedhez kapcsolódik?
– A Csiky új épülete helyi kérdés volt. Bognár Levente alpolgármesterként „nyomta az ügyet”, Horváth Levente alprefektusként segített. Csapatmunka volt. Én csak prezentáltam a kérdéseket.
– Mit tartasz legnagyobb politikai sikerednek?
– Két dolgot szeretnék külön kiemelni. Első helyen áll a Szabadság-szobor helyreállítása, második pedig a Csiky, az önálló magyar középiskola létrehozása. Én is szereplője voltam ezeknek a sikertörténeteknek. Lenne egy harmadik is: az, hogy 2007-ben Aradra tudtam hozni az RMDSZ kongresszusát.
– Mi köt Aradhoz?
– Itt születtem. Apám 11 éves volt, amikor 1919-ben a családja Aradra költözött. Anyám családja tősgyökeres aradi. Az ő nagyapja Augsburgból jött városunkba, míg anyjának a családja aradi szerb határőr-leszármazottak. Egy bajor és egy szerb család keverékéből lett egy tökéletes magyar. Nagyanyám nem is tudott és nem is akart a magyaron kívül más nyelven beszélni.
– Egy év folyamán körülbelül mennyit töltesz itthon?
– A pihenőszabadsággal együtt több mint 150 napot vagyok távol a fővárostól. Szabadságomat igyekszem nem Aradon tölteni.
– Lokálpatrióták az aradiak?
– Egy részük. Azok, akik kötődnek a városhoz, főleg a mi generációnk. Ők emlékeznek még az aradi korzóra, a nagy UTA-meccsekre, a Csálai erdőre, meg a Hármas szigetre. Igen, mi lokálpatrióták vagyunk.
– Vannak kedves gyerekkori emlékeid az Ilona utcából?
– Az Ilona utcát le kellene védenünk márkanévnek. Többen, egykorú fiúk nagyon jó barátok voltunk: Dávidházy Imre, Matúz András, Orosz István, aki már nincs köztünk. Ha összejövünk néha, nagyon jókat tudunk beszélgetni, nosztalgiázni azokról az évekről. Együtt járkáltunk meccsekre, az erdőbe… Én a mai napig ott lakom.
***
– Beszélnél röviden tanulmányaidról?
– A Süveg téri óvodába írattak. Ott találkoztam későbbi jó barátaimmal. Azután kényszerből átírattak az OCL kereskedelmi vállalat napközijébe. Keserves volt, mert nem volt magyar csoport. A sok román gyerek között találtam ott is egy Ilona utcait, Czirmer Ferit, akivel „alcsoportot” alkotva átvészeltük az iskola előtti időszakot.
– Következett az iskola.
– Az Ilona utcában hagyomány volt, hogy mindenki a 3-as Számú Líceumba járt. Elsőtől érettségiig ott tanultam. A szülők kiharcolták, hogy az Ilona utca ne a Fürj utcai iskolához tartozzék.
– Kedvenc pedagógusaid?
– Első két évben Vajda Ilona volt a tanítónőnk. Pályakezdő. Miután felavattuk a visszaállított Szabadság-szobrot, felhívott telefonon Marosvásárhelyről. Utána felkerestem. Szép találkozó volt. Ugyanolyan búgó volt a hangja, mint annak idején. Később, a tanárok közül nem különösképpen kedveltem a reál tantárgyakat tanítókat, annak ellenére, hogy reál szakra jártam. Borzasztó sokat olvastam, és ösztönszerűen a történelem felé vonzódtam.
– Gazsi tanította?
– Kovách Géza sohasem tanított. Calvasina Károly, „Csoszi bácsi” tanította nekem a történelmet. Nagyon megfogott a stílusa. Másik érdekesség, hogy magyarra Ficzay sem tanított soha. Elkezdtem az ötödiket Sántha Alajossal, folytattam Princz Palival és befejeztem Mózer Istvánnal. Mindhárom elvégezte tisztességesen a munkáját, senki sem reklamált a szülők közül… Bennem maradt egykori diákként nagy keserűen, hogy abban az időben nem volt egyetlen lyukasóránk sem. Később került be a köztudatba ez a fogalom… Azért, ha tanáraimról beszélek, meg kell említenem, hogy később nagyon jó viszonyba kerültem Kovách Gézával, de Vadász Ernő az, aki kiemelkedik közülük, hisz ő volt első osztályfőnököm, ötödik-hatodikban. Megmaradt bennem az a komoly hozzáállása, ahogy a kisebb diákokat is kezelte. Egyébként jó volt az iskolában. Nekem nem volt vele különösebb bajom. Lehet, hogy az iskolának több baja volt velem, mint fordítva.
– Következett az egyetem.
– Egy sikertelen felvételi után Kolozsváron a Babeș–Bolyai Tudományegyetem történelem karára, egy évig futballoztam az országos bajnokságban, a Vagongyár ifjúsági csapatában. Nagyon jó évet töltöttem el. Volt munkahelyem; műszaki rajzoló voltam – papíron. S közben tanultam. Végül a 360 jelentkezőből bejutottam a 45 hely egyikére.
– Jól érezted magad Kolozsváron?
– Élveztem a város hangulatát. Másrészt, nagyon jó közegbe kerültem, és még sikerült elfognom a Bolyai nagy tanári gárdáját.
– Például?
– Bodor András – ókor, Jakó Zsigmond – középkor, Pataki József, Imreh István… Olyan asszisztenseik voltak, mint Magyari András, aki később prorektor lett.
– Mi történt veled az egyetem elvégzése után?
– Megtapasztaltam, hogy nem minden úgy történik, ahogy szeretném. Elkezdtem tanítani falun. Szapáryligeten bekerültem egy olyan falusi közösségbe, amely még megőrizte a régi zamatát. Abban a faluban magyarok, svábok és szlovákok laktak, de az utca nyelve a magyar volt. Két kilométernyire volt egy román kolónia; nem zavartuk egymást. Jól működő kollektív gazdasága volt a falunak. A fiatalokkal sportkört szerveztünk, és tornatanár kollégámmal, Varga Andrással megalapítottuk a falu futballcsapatát, beiratkoztunk a bajnokságba, én is velük fociztam, bajnokok lettünk… És ott ismerkedtem meg a feleségemmel. Tehát jó hozadéka volt ennek az egésznek… Négy év után elkerültem Nagyiratosra, egy egészen más közegbe. De nem volt rossz. Két év után átvettem ott az iskola igazgatását. Iratos mai vezetőgárdája a kezem alól került ki. Papp Attila polgármester mindig elmondja: „Igaz, hogy kaptam néhány pofont, de nem biztos, hogy eleget.”
– A falusi epizód 15 éve után kerültél a Csikybe?
– A 21-es iskolába és a gáji általánosba jutottam. Amikor újraalakult Mosóczy-telepen a magyar tagozat, felvállaltam ott is a történelem tanítását Komádi Sanyival, aki a földrajzot tanította. Óriási fájdalmamra, miután felfuttattuk, négy év után megszűnt. Akkor elvállaltam nagyon szívesen Ujj Jancsi katedrájának az óráit a Csikyben, ugyanis ő igazgató lett.
Juhász Béla / Nyugati Jelen (Arad)
2017. április 22.
Kortárs hangon: fiatal irodalmárokat díjaztak Kolozsváron
Kiosztották az egri Eszterházy Károly Egyetem, a Miskolci Egyetem, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) és az Erdélyi Magyar Írók Ligája által 13. alkalommal meghirdetett Kortárs Hangon Nemzetközi Irodalmi Pályázat idei díjait. Az eseményre a BBTE Bölcsészettudományi Karának épületében került sor csütörtök délután, a zsűri 14 versenydíjat, négy lapdíjat és egy különdíjat ítélt oda.
A többségében fiatal, pályakezdő írók és költők nyertes műveit 3 ország, tíz egyetemének 77 pályázója közül választotta ki a neves romániai és magyarországi irodalmárokból álló 7 tagú zsűri. Az eseményen Jónás Zoltán, az Eszterházy Károly Egyetem nyugalmazott kulturális programigazgatója bemutatta a díjnyertes munkákból szerkesztett új kötetet és kitért a 2005 óta tartó, immár sikertörténetnek mondható irodalmi pályázat idei alkotásaira. Jónás Zoltán kiemelte: az elmúlt évekhez hasonlóan, a BBTE hallgatói idén is kiváló teljesítményt nyújtottak és munkáikkal tükröt tartanak társadalmunk aktuális problémáira. A nyugalmazott kulturális programigazgató, és egyben az új Kortárs Hangon kötet főszerkesztője idézte a zsűri elnökének, Kusper Juditnak az üzenetét, aki bátorította a fiatal tehetségeket, hogy írjanak és bátran próbálkozzanak, függetlenül attól, hogy sikerül-e elsőre műveiket közölni, vagy sem.
Berszán István író, a BBTE oktatója és a nemzetközi zsűri egyik tagja részletezte a beérkező 150 munka elbírálásának nemegyszer nehéz és szubjektív folyamatát. Az irodalmár szerint, a fiatal írók és költők műveit csak szubjektíven, olvasóként tudja még a szakavatott és sokat olvasott zsűri is megítélni és kategóriákba sorolni, és fontos, hogy az építő kritika mellett, egy-egy mű pozitív tulajdonságait is kiemeljék a bírálatukban. A nemegyszer „modoros” vagy „sztereotip” kategóriákba sorolt és az idei díjtól elesett művek is fontosak, hisz olyan fejlődőképes és tehetséges hallgatók írásairól van szó, amelyek előbb-utóbb révbe érhetnek.
Az elismerésben részesülők és a főszervezők a hétvégét a szamosújvári Téka Szórványkollégiumban töltik, ahol irodalmi műhelymunka keretében lehetőségük lesz egymás munkájának alaposabb megismerésére.
A díjazottak névsora: I. díjas Kriegel Zsófia (EKE, Eger), Mărcuţiu-Rácz Dóra (BBTE, Kolozsvár). II. díjas Sárkány Tímea (BBTE, Kolozsvár), Kovács Péter (BBTE, Kolozsvár), Rump Tímea (EKE, Eger). III. díjas György Alida (BBTE, Kolozsvár), Farkas Beatrix (Miskolci Egyetem), Fülöp Dorottya (BBTE, Kolozsvár). Különdíjban részesült Bihari Csilla Rozália (BBTE, Kolozsvár), Kocsis Dorottya (Miskolci Egyetem), Balogh Alexandra (SJE, Komárom), Kolumbán Adrienn (PKE, Nagyvárad), Baka L. Patrik (SJE, Komárom) és Csató Anita (EKE, Eger). A pozsonyi Irodalmi Szemle különdíját Sárkány Tímea (BBTE, Kolozsvár), a Várad irodalmi, művészeti lap különdíját Józsa Evelin (SJE, Komárom), a Helikon irodalmi folyóirat különdíját Kocsis Dorottya (BBTE, Kolozsvár) valamint az Agria irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat különdíját Pálffy Tamás Szabolcs (EMTE, Marosvásárhely) kapta.
T. Szabó Csaba / Szabadság (Kolozsvár)
Kiosztották az egri Eszterházy Károly Egyetem, a Miskolci Egyetem, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) és az Erdélyi Magyar Írók Ligája által 13. alkalommal meghirdetett Kortárs Hangon Nemzetközi Irodalmi Pályázat idei díjait. Az eseményre a BBTE Bölcsészettudományi Karának épületében került sor csütörtök délután, a zsűri 14 versenydíjat, négy lapdíjat és egy különdíjat ítélt oda.
A többségében fiatal, pályakezdő írók és költők nyertes műveit 3 ország, tíz egyetemének 77 pályázója közül választotta ki a neves romániai és magyarországi irodalmárokból álló 7 tagú zsűri. Az eseményen Jónás Zoltán, az Eszterházy Károly Egyetem nyugalmazott kulturális programigazgatója bemutatta a díjnyertes munkákból szerkesztett új kötetet és kitért a 2005 óta tartó, immár sikertörténetnek mondható irodalmi pályázat idei alkotásaira. Jónás Zoltán kiemelte: az elmúlt évekhez hasonlóan, a BBTE hallgatói idén is kiváló teljesítményt nyújtottak és munkáikkal tükröt tartanak társadalmunk aktuális problémáira. A nyugalmazott kulturális programigazgató, és egyben az új Kortárs Hangon kötet főszerkesztője idézte a zsűri elnökének, Kusper Juditnak az üzenetét, aki bátorította a fiatal tehetségeket, hogy írjanak és bátran próbálkozzanak, függetlenül attól, hogy sikerül-e elsőre műveiket közölni, vagy sem.
Berszán István író, a BBTE oktatója és a nemzetközi zsűri egyik tagja részletezte a beérkező 150 munka elbírálásának nemegyszer nehéz és szubjektív folyamatát. Az irodalmár szerint, a fiatal írók és költők műveit csak szubjektíven, olvasóként tudja még a szakavatott és sokat olvasott zsűri is megítélni és kategóriákba sorolni, és fontos, hogy az építő kritika mellett, egy-egy mű pozitív tulajdonságait is kiemeljék a bírálatukban. A nemegyszer „modoros” vagy „sztereotip” kategóriákba sorolt és az idei díjtól elesett művek is fontosak, hisz olyan fejlődőképes és tehetséges hallgatók írásairól van szó, amelyek előbb-utóbb révbe érhetnek.
Az elismerésben részesülők és a főszervezők a hétvégét a szamosújvári Téka Szórványkollégiumban töltik, ahol irodalmi műhelymunka keretében lehetőségük lesz egymás munkájának alaposabb megismerésére.
A díjazottak névsora: I. díjas Kriegel Zsófia (EKE, Eger), Mărcuţiu-Rácz Dóra (BBTE, Kolozsvár). II. díjas Sárkány Tímea (BBTE, Kolozsvár), Kovács Péter (BBTE, Kolozsvár), Rump Tímea (EKE, Eger). III. díjas György Alida (BBTE, Kolozsvár), Farkas Beatrix (Miskolci Egyetem), Fülöp Dorottya (BBTE, Kolozsvár). Különdíjban részesült Bihari Csilla Rozália (BBTE, Kolozsvár), Kocsis Dorottya (Miskolci Egyetem), Balogh Alexandra (SJE, Komárom), Kolumbán Adrienn (PKE, Nagyvárad), Baka L. Patrik (SJE, Komárom) és Csató Anita (EKE, Eger). A pozsonyi Irodalmi Szemle különdíját Sárkány Tímea (BBTE, Kolozsvár), a Várad irodalmi, művészeti lap különdíját Józsa Evelin (SJE, Komárom), a Helikon irodalmi folyóirat különdíját Kocsis Dorottya (BBTE, Kolozsvár) valamint az Agria irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat különdíját Pálffy Tamás Szabolcs (EMTE, Marosvásárhely) kapta.
T. Szabó Csaba / Szabadság (Kolozsvár)
2017. április 22.
A sárospataki úri hímzés gyöngyszemei Nagyenyeden
A Lorántffy Zsuzsanna Hímző Műhely munkáiból nyílt kiállítás csütörtökön, április 20-án a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban. A sárospataki alkotók vetített előadásokat és úri hímzéseket mutattak be. A kiállítás május 10-ig látogatható Nagyenyeden, a kolozsvári megnyitóra május 11-én kerül sor a Györkös Mányi Albert Emlékházban.
Az egybegyűlteket Csatlósné Komáromi Katalin, a Sárospataki Művelődés Háza és Könyvtára igazgatója köszöntötte, majd Pocsainé dr. Eperjesi Eszter, a Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei Múzeumának igazgatója az úri hímzés történelmi, kultúrtörténeti jelentőségéről értekezett, amelyet a pataki úrihímzéses úrasztali terítők bemutatásával példázott. Jelen voltak továbbá a Lorántffy Zsuzsanna Hímző Műhely tagjai: Koscsó Istvánné körvezető, Sztankóné Német Anna és Pathó Ivánné, akik az előadás alatt mindvégig szorgalmas öltögetéssel mutatták be az úri hímzés technikáját. A különleges rendezvény Bordás Istvánnak, a sárospataki városi képtár igazgatójának, az EMKE tiszteletbeli tagjának köszönhető, aki több mint 10 éve építi a magyar–magyar kapcsolatokat, ő ajánlotta a nagyenyediek figyelmébe e különleges kiállítási anyagot, amelyet eddig csak a sárospataki közönség láthatott.
„Tudományos alaposság és kézműves precizitás”
Elsőként Csatlósné Komáromi Katalin a Lorántffy Zsuzsanna Hímző Műhely történetét és tevékenységét ismertette. A hímző műhely „Díszítőművészeti kör” néven, 1974-ben alakult, Fráter Józsefné kezdeményezésére, és azóta folyamatosan működik és igen gazdag tevékenységet folytat, jelenlegi elnevezését 2010-ben kapta. A történelmi Magyarország területén készített minden hímzésfajtával foglalkozik, így többek között a torockói, udvarhelyi, kalotaszegi hímzéseket is jól ismerik. Az intézményvezető ismertette a hímző műhely vezetőinek névsorát, méltatta tevékenységüket valamint az általuk és a kör tagjai által elnyert magas szakmai kitüntetéseket, de leginkább azt a szellemiséget, amelyet képviseltek, és amelynek közös mottója: „tudományos alaposság és kézműves precizitás”.
Pocsainé dr. Eperjesi Eszter a kör felé köszönetét fejezte ki e hagyomány ápolásáért: „Hálásak vagyunk a sárospataki Lorántffy Zsuzsanna Hímző Műhely tagjainak, hogy kiállításukkal ezt a gazdag nemzeti örökséget mutatják be. Hálásak vagyunk azért, hogy munkájukkal képviselik régi magyar hímzéseink mintakincsét, üzenetét átadják a jelenben élőknek és nemzeti, kulturális örökségünket megőrzik a jövő nemzedékének.”
Többszáz éves hímző művészet
A lenyűgöző, vetített előadásból megtudhattuk, hogy a tudomány mai állása szerint, a történeti Magyarország hímzései egy közös ősre, az ország három részre szakadásának idején a főúri udvarházakban kialakult úgynevezett úri hímzésre vezethetők vissza. Az úri hímzés egyik fellegvára Sárospatak volt, ahol Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony udvarában a nemes hajadonok elsajátíthatták a hímzőművészetet. Szerencsére az ebben a műhelyben készült alkotások közül többet is sikerült megőrizni az utókor számára. A
Sárospataki Református Kollégium Múzeumába a környék református gyülekezeteiből felbecsülhetetlen értékű úrasztali terítők kerültek be szakszerű tárolásra, tudományos feldolgozásra és a mintakincseknek a jövő nemzedék számára történő átadására. Ennek a textilgyűjteménynek legértékesebb része az úrihímzéses úrasztali terítők gyűjteménye. A közel 300 darabból álló textilgyűjtemény (amelyet eddig 5 kötetben mutattak be) megőrizte hímző művészetünknek háromszáz évét, a 16. századtól egészen a 18. század végéig. A minták, bekerülve a népi hímzés mintakincseibe, máig meghatározóvá váltak a magyar nép díszítő művészetében. Ezek a páratlan szépségű terítők az egyetemes magyar múltra, művelődésre jellemző nemzeti örökségek.
Az úri hímzés kifejezést először Divald Kornél használta 1918-ban a Régi magyar hímzések című közleményében, addig a régi magyar hímzések kifejezést használták.
Gazdag díszítőművészet a honfoglalás korából
A magyarság már a honfoglalás kori és a középkori gazdag díszítőművészetében hordozta az úrihímzés mintakincsének csíráit. Tarsolylemezeink, veretdíszeink, ékszereink, kódexeink, középkori emlékeink, ötvösművészetünk tárgyai mind ezt mutatják. Mint ismeretes, már Szent István király felesége, Gizella királyné is hímző műhelyt tartott fenn.
Basa Emese / Szabadság (Kolozsvár)
A Lorántffy Zsuzsanna Hímző Műhely munkáiból nyílt kiállítás csütörtökön, április 20-án a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban. A sárospataki alkotók vetített előadásokat és úri hímzéseket mutattak be. A kiállítás május 10-ig látogatható Nagyenyeden, a kolozsvári megnyitóra május 11-én kerül sor a Györkös Mányi Albert Emlékházban.
Az egybegyűlteket Csatlósné Komáromi Katalin, a Sárospataki Művelődés Háza és Könyvtára igazgatója köszöntötte, majd Pocsainé dr. Eperjesi Eszter, a Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei Múzeumának igazgatója az úri hímzés történelmi, kultúrtörténeti jelentőségéről értekezett, amelyet a pataki úrihímzéses úrasztali terítők bemutatásával példázott. Jelen voltak továbbá a Lorántffy Zsuzsanna Hímző Műhely tagjai: Koscsó Istvánné körvezető, Sztankóné Német Anna és Pathó Ivánné, akik az előadás alatt mindvégig szorgalmas öltögetéssel mutatták be az úri hímzés technikáját. A különleges rendezvény Bordás Istvánnak, a sárospataki városi képtár igazgatójának, az EMKE tiszteletbeli tagjának köszönhető, aki több mint 10 éve építi a magyar–magyar kapcsolatokat, ő ajánlotta a nagyenyediek figyelmébe e különleges kiállítási anyagot, amelyet eddig csak a sárospataki közönség láthatott.
„Tudományos alaposság és kézműves precizitás”
Elsőként Csatlósné Komáromi Katalin a Lorántffy Zsuzsanna Hímző Műhely történetét és tevékenységét ismertette. A hímző műhely „Díszítőművészeti kör” néven, 1974-ben alakult, Fráter Józsefné kezdeményezésére, és azóta folyamatosan működik és igen gazdag tevékenységet folytat, jelenlegi elnevezését 2010-ben kapta. A történelmi Magyarország területén készített minden hímzésfajtával foglalkozik, így többek között a torockói, udvarhelyi, kalotaszegi hímzéseket is jól ismerik. Az intézményvezető ismertette a hímző műhely vezetőinek névsorát, méltatta tevékenységüket valamint az általuk és a kör tagjai által elnyert magas szakmai kitüntetéseket, de leginkább azt a szellemiséget, amelyet képviseltek, és amelynek közös mottója: „tudományos alaposság és kézműves precizitás”.
Pocsainé dr. Eperjesi Eszter a kör felé köszönetét fejezte ki e hagyomány ápolásáért: „Hálásak vagyunk a sárospataki Lorántffy Zsuzsanna Hímző Műhely tagjainak, hogy kiállításukkal ezt a gazdag nemzeti örökséget mutatják be. Hálásak vagyunk azért, hogy munkájukkal képviselik régi magyar hímzéseink mintakincsét, üzenetét átadják a jelenben élőknek és nemzeti, kulturális örökségünket megőrzik a jövő nemzedékének.”
Többszáz éves hímző művészet
A lenyűgöző, vetített előadásból megtudhattuk, hogy a tudomány mai állása szerint, a történeti Magyarország hímzései egy közös ősre, az ország három részre szakadásának idején a főúri udvarházakban kialakult úgynevezett úri hímzésre vezethetők vissza. Az úri hímzés egyik fellegvára Sárospatak volt, ahol Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony udvarában a nemes hajadonok elsajátíthatták a hímzőművészetet. Szerencsére az ebben a műhelyben készült alkotások közül többet is sikerült megőrizni az utókor számára. A
Sárospataki Református Kollégium Múzeumába a környék református gyülekezeteiből felbecsülhetetlen értékű úrasztali terítők kerültek be szakszerű tárolásra, tudományos feldolgozásra és a mintakincseknek a jövő nemzedék számára történő átadására. Ennek a textilgyűjteménynek legértékesebb része az úrihímzéses úrasztali terítők gyűjteménye. A közel 300 darabból álló textilgyűjtemény (amelyet eddig 5 kötetben mutattak be) megőrizte hímző művészetünknek háromszáz évét, a 16. századtól egészen a 18. század végéig. A minták, bekerülve a népi hímzés mintakincseibe, máig meghatározóvá váltak a magyar nép díszítő művészetében. Ezek a páratlan szépségű terítők az egyetemes magyar múltra, művelődésre jellemző nemzeti örökségek.
Az úri hímzés kifejezést először Divald Kornél használta 1918-ban a Régi magyar hímzések című közleményében, addig a régi magyar hímzések kifejezést használták.
Gazdag díszítőművészet a honfoglalás korából
A magyarság már a honfoglalás kori és a középkori gazdag díszítőművészetében hordozta az úrihímzés mintakincsének csíráit. Tarsolylemezeink, veretdíszeink, ékszereink, kódexeink, középkori emlékeink, ötvösművészetünk tárgyai mind ezt mutatják. Mint ismeretes, már Szent István király felesége, Gizella királyné is hímző műhelyt tartott fenn.
Basa Emese / Szabadság (Kolozsvár)
2017. április 22.
Markáns vezetői vélemények Székelyföld múltjáról, jelenéről és jövőjéről
A III. Székely Kongresszus részeként a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Kara épületében az önkormányzati vezetők egymást váltó péntek délutáni felszólalásaira megtelt az előadásoknak helyet adó terem.
Harmadik alkalommal szervezik meg a Székely Kongresszus tudományos konferenciát a hétvégén három székelyföldi városban. Csíkszeredában az egyik kiemelt témakör az önkormányzatok és a közintézmények szerepe volt a székelyföldi régióban. Előadást tartott Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai városvezető, Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, illetve Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke. Az előadássorozattal olyan közpolitikai javaslatok megfogalmazását tűzték ki célul, amelyek elősegítik a régió fejlődését. Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere, a házigazda egyetem oktatója A székelyföldi városok szerepe a régió fejlődésében címmel tartott előadást. A városvezető szemléltetésként egy térképet rajzolt a táblára, amelyen Székelyföld hat „fontos városa”, Marosvásárhely, Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely szerepelt. Mint mondta, nagyjából egyenlő távolságra vannak egymástól, mégis van közöttük egy kakukktojás: a felsoroltak közül ötben ma is többségében magyar lakosság él, de Marosvásárhelyen már más a helyzet. „Az öt említett város saját színházat működtet a saját pénzéből, miközben Marosvásárhelyen állami magyar színház van. Megvizsgáltam a három megyeszékhelyet, és azt láttam, hogy a hét marosvásárhelyi kulturális intézményből egyet sem tart el a város. Csíkszereda öt kulturális intézményéből négyet a város tart el. A másik identitáskifejező lehetősége egy városnak a sport. Az régi közhely, hogy a csíkszeredai hokicsapat egy székely csapat, de azzal, hogy Csíkszereda akár az FK Csíkszereda révén fenntartja ezeket az identitásmegőrző szimbólumokat, többletterhet vállal. Tény, hogy az elmúlt 27 évben az említett öt önkormányzat azért tudott kevesebb figyelmet és messze kevesebb forrást fordítani különböző gazdasági jellegű kérdésekre, mert a figyelmük mellett a forrásaik nagy részét ezekre a többletvállalásokra fordították a székelyföldi identitás megőrzésének érdekében” – hangsúlyozta Ráduly. A polgármester hozzátette, a kultúra és a sport fontossága mellett az együttműködés is kiemelt célként kell szerepeljen a tervek között. Nekifogtunk egy együttműködés kidolgozásának, de be kell vallanom, hogy nem könnyű. A magyar ajkú polgármesterek héthavonta tervezett találkozója megkönnyíthetné az együttműködést, de az eddig megszervezettek közül egyszer sem sikerült minden polgármestert asztal köré ültetni – emelte ki Ráduly, hozzátéve, „mára azonban látszik, hogy ki az, akire azért nem lehet számítani a székely ügyekben, mert olyan várost vezet, ahol jelentős testvérközösség él, és ki az, akire valamilyen más okból kifolyólag nem lehet ebben az együttműködésben számítani”.
Megfogalmazása szerint „azon kell lennünk, hogy próbáljuk újrafogalmazni egyrészt a saját szerepünket, másrészt a saját helyzetünket”. „Vannak ciklusok az életben, és mi a 2008 után zajló, a saját hatáskörben végzett regionalizációs székely jellegű, magyar jellegerősítő tevékenységekkor értünk a csúcsra. Gondolok itt például a székely zászlókra, a magyar helységnévtáblákra, vagy a kék közúti jelzőtáblákon elől szereplő magyar feliratokra. Azóta azonban van egy elég jelentős ellenszél, amivel harcolni, küzdeni kell ezekben a törekvésekben. Azt is el kell ismernünk, hogy bűn rosszul állunk a szakmaisággal kapcsolatban, amikor ellenszélben kell védeni jogainkat a bíróság előtt – mutatott rá Ráduly. Hallgatói kérdésre elmondta, nem tartja megfelelőnek a jelenlegi „polgármester-centrikus” rendszert. „Azon fáradozunk, hogy olyan hivatalt építsünk megfelelő csúcs- és középvezetőkkel, amelyik akkor, ha polgármester nélkül marad a közigazgatás, akár jobban működik, mint előtte. Már minden értelmes ember látja, hogy a közigazgatás ebben a struktúrában, ahol mindenki megbújhat a polgármester mögé, nem tud jobb lenni. Ezért lenne szükség az embereink képzésére, és megfelelően meg kellene fizetni őket. Felnőttképzésre mindenkinek szüksége van” – hívta fel a figyelmet Ráduly. A következőkben Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere tartott előadást Erős közösség, fejlesztő önkormányzat címmel. Mint mondta, fontos megvizsgálni, hogy hol, és milyen körülmények között élnek az erdélyi magyarok.
„Körülbelül 30 százalékuk olyan településen él, ahol a magyarok aránya meghaladja a 90 százalékot, 56,9 százalékuk pedig olyan helyen, ahol ez az arány több mint 50 százalék. 73,6 százalékuk 50 ezer lakosnál kisebb településen lakik. Az erdélyi magyarok 57,4 százaléka tehát olyan közigazgatási egységben van, ahol magyar nemzetiségű a polgármester. Ez azt jelenti, hogy az erdélyi magyarok közel 60 százaléka olyan településen él, ahol van egy kis magyar világ” – ismertette Antal, rávilágítva arra is, hogy „szoros összefüggés van a gyerekvállalás és a települések mérete között: minél kisebb egy település, annál több gyereket vállalnak az ott élő fiatalok.” Szerinte az a tény, hogy az erdélyi magyarok kisebb településeken élnek, demográfiai szempontból egy fontos erőforrás, és ezzel számolnunk kell. „Bukarestben például a szülőképes nők átlagosan kevesebb mint egy gyereket, pontosan 0,9 gyereket vállalnak, míg Székelyföldön ez az arány 1,83. Ez azt jelenti, hogy ha azonos mértékű a kivándorlás, akkor a magyar közösség meg tudja őrizni, vagy akár növelni is tudja az arányát Erdélyen belül” – magyarázta Antal. Hozzátette, két oka van annak, hogy 2011 után Székelyföld politikai és a román államigazgatás szempontjából nagy nyomás alá került. „Az egyik az, hogy a 2011-es népszámlálási adatok azt mutatták, hogy megfordult egy közel 100 éves trend Székelyföldön, azaz nagyobb mértékben fogyott a románok aránya, mint a magyaroké. A másik pedig az, hogy a 2012-es választásokon katasztrofálisan szerepelt az RDMSZ, és gyakorlatilag mindent elveszítettek Székelyföldön kívül. „Akkor csak Hargita és Kovásza megyében voltak önkormányzati tisztségeink, és nyilvánvaló volt mindenki számára Bukarestből, hogy ha ebben a két megyében szétvernek az önkormányzatisok között, miközben azért gesztusokat tesznek az RMDSZ felé – mint például az az intézkedés, hogy akkor is jusson be a parlamentbe, ha 4 százalékot kap csak a választásokon –, akkor a politikai képviseltet Bukarestben tudja, és nem az utcán. Azt hitték, hogy így a székelyföldi önkormányzati képviselőket lefejezik, de nem így történt. A 2016-os választásokon viszonylag jól szerepeltünk, és így meghalt ez a projekt, kissé megváltozott a világ” – emelte ki a polgármester. Sepsiszentgyörgy vezetője továbbá kiemelte, Magyarországon és Erdélyben is a jövőképpel van probléma. Mint mondta, míg a két világháború között mindenki azt érezte, hogy egy lábon is kibír még egy, öt vagy tíz évet, mert „előbb-utóbb úgyis revízió és magyar világ lesz”, addig ma a jövőképpel nagyon nagy a probléma. A maximum, amit megfogalmazunk, az az autonómia kérdése, de ez az emberek számára nem egy érthető fogalom. Sokan azt hiszik, hogy az autonómia egyszer csak ránk fog zúdulni, megoldja minden problémánkat, és nem úgy közelítenek az ügy irányába, hogy azt fel kell építeni. Azt kell elérjük, hogy a közbeszéd végre ne arról szóljon, hogy milyennek kellene az autonómiának lennie, hanem arról, hogy mikor és hogyan valósítjuk meg – húzta alá Antal. Előadásában kitért arra is, hogy titkosszolgálati vezetők elmondása szerint a román igazságszolgáltatás tulajdonképpen egy taktikai mező.
„Terrorizmussal vádoltak engem is egy adott pillanatban, továbbá azt is megfogalmazták, hogy nemzetbiztonsági veszélyt jelentek Románia számára. Ezt ki lehet terjeszteni, és azt lehet mondani, hogy ebben az országban magyarnak lenni nemzetbiztonsági kockázat. Ezzel egyfajta nyomás jár a hatóságok részéről, és sok esetben nem könnyű magyarnak lenni, maradni, ezért sokan azt választják, hogy inkább beolvadnak. Hála Istennek az erdélyi magyarok többsége szereti azt, hogy magyar, és megfelelően viszonyul ehhez a kérdéshez. Ahhoz, hogy egy erős közösség legyen az erdélyi magyar közösség, nagyon fontos, hogy úgy a politikai vezetők, mint a legkisebb falu legkisebb utcájában élő székely ember is azt érezze, hogy ha bajba kerül a magyarsága miatt, akkor nem engedik el a kezét” – zárta Antal. A városvezetők után Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke Jó példák és vezérelvek Székelyföld integrációs folyamatában címmel tartott előadást.
„A közösségépítés legfontosabb szereplői az egyházaink. Megyénkben, ahol egy kisfalvas szerkezet van, több mint száz településen az egyedüli intézmény az egyház, és ő kell foglalkozzon mindennel, ezért kiemelten fontos a támogatásuk. Véleményem szerint a legfontosabb vezérelv az, ha van egy közös jövőképünk az élet bármely területén. Nagy baj van a tervezéssel: tűzoltásszerűen dolgozunk nagyon sokan, és nem beszélünk távlatosan. Rengeteg területen több évre előre eldől a sorsunk, hogy hogyan tudunk hozzáférni forrásokhoz, mégsem dolgozunk eleget ezen. Egy brüsszeli döntés hatását a saját zsebünkön, bőrünkön majd csak évek múltán fogjuk érezni, a kérdés az, hogy megszületése előtt van-e erőnk, kapacitásunk dolgozni, és van-e jövőképünk arra vonatkozóan, hogy hová akarunk eljutni” – mondta Borboly.
Iszlai Katalin / Székelyföld.ro
A III. Székely Kongresszus részeként a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Kara épületében az önkormányzati vezetők egymást váltó péntek délutáni felszólalásaira megtelt az előadásoknak helyet adó terem.
Harmadik alkalommal szervezik meg a Székely Kongresszus tudományos konferenciát a hétvégén három székelyföldi városban. Csíkszeredában az egyik kiemelt témakör az önkormányzatok és a közintézmények szerepe volt a székelyföldi régióban. Előadást tartott Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai városvezető, Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, illetve Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke. Az előadássorozattal olyan közpolitikai javaslatok megfogalmazását tűzték ki célul, amelyek elősegítik a régió fejlődését. Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere, a házigazda egyetem oktatója A székelyföldi városok szerepe a régió fejlődésében címmel tartott előadást. A városvezető szemléltetésként egy térképet rajzolt a táblára, amelyen Székelyföld hat „fontos városa”, Marosvásárhely, Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely szerepelt. Mint mondta, nagyjából egyenlő távolságra vannak egymástól, mégis van közöttük egy kakukktojás: a felsoroltak közül ötben ma is többségében magyar lakosság él, de Marosvásárhelyen már más a helyzet. „Az öt említett város saját színházat működtet a saját pénzéből, miközben Marosvásárhelyen állami magyar színház van. Megvizsgáltam a három megyeszékhelyet, és azt láttam, hogy a hét marosvásárhelyi kulturális intézményből egyet sem tart el a város. Csíkszereda öt kulturális intézményéből négyet a város tart el. A másik identitáskifejező lehetősége egy városnak a sport. Az régi közhely, hogy a csíkszeredai hokicsapat egy székely csapat, de azzal, hogy Csíkszereda akár az FK Csíkszereda révén fenntartja ezeket az identitásmegőrző szimbólumokat, többletterhet vállal. Tény, hogy az elmúlt 27 évben az említett öt önkormányzat azért tudott kevesebb figyelmet és messze kevesebb forrást fordítani különböző gazdasági jellegű kérdésekre, mert a figyelmük mellett a forrásaik nagy részét ezekre a többletvállalásokra fordították a székelyföldi identitás megőrzésének érdekében” – hangsúlyozta Ráduly. A polgármester hozzátette, a kultúra és a sport fontossága mellett az együttműködés is kiemelt célként kell szerepeljen a tervek között. Nekifogtunk egy együttműködés kidolgozásának, de be kell vallanom, hogy nem könnyű. A magyar ajkú polgármesterek héthavonta tervezett találkozója megkönnyíthetné az együttműködést, de az eddig megszervezettek közül egyszer sem sikerült minden polgármestert asztal köré ültetni – emelte ki Ráduly, hozzátéve, „mára azonban látszik, hogy ki az, akire azért nem lehet számítani a székely ügyekben, mert olyan várost vezet, ahol jelentős testvérközösség él, és ki az, akire valamilyen más okból kifolyólag nem lehet ebben az együttműködésben számítani”.
Megfogalmazása szerint „azon kell lennünk, hogy próbáljuk újrafogalmazni egyrészt a saját szerepünket, másrészt a saját helyzetünket”. „Vannak ciklusok az életben, és mi a 2008 után zajló, a saját hatáskörben végzett regionalizációs székely jellegű, magyar jellegerősítő tevékenységekkor értünk a csúcsra. Gondolok itt például a székely zászlókra, a magyar helységnévtáblákra, vagy a kék közúti jelzőtáblákon elől szereplő magyar feliratokra. Azóta azonban van egy elég jelentős ellenszél, amivel harcolni, küzdeni kell ezekben a törekvésekben. Azt is el kell ismernünk, hogy bűn rosszul állunk a szakmaisággal kapcsolatban, amikor ellenszélben kell védeni jogainkat a bíróság előtt – mutatott rá Ráduly. Hallgatói kérdésre elmondta, nem tartja megfelelőnek a jelenlegi „polgármester-centrikus” rendszert. „Azon fáradozunk, hogy olyan hivatalt építsünk megfelelő csúcs- és középvezetőkkel, amelyik akkor, ha polgármester nélkül marad a közigazgatás, akár jobban működik, mint előtte. Már minden értelmes ember látja, hogy a közigazgatás ebben a struktúrában, ahol mindenki megbújhat a polgármester mögé, nem tud jobb lenni. Ezért lenne szükség az embereink képzésére, és megfelelően meg kellene fizetni őket. Felnőttképzésre mindenkinek szüksége van” – hívta fel a figyelmet Ráduly. A következőkben Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere tartott előadást Erős közösség, fejlesztő önkormányzat címmel. Mint mondta, fontos megvizsgálni, hogy hol, és milyen körülmények között élnek az erdélyi magyarok.
„Körülbelül 30 százalékuk olyan településen él, ahol a magyarok aránya meghaladja a 90 százalékot, 56,9 százalékuk pedig olyan helyen, ahol ez az arány több mint 50 százalék. 73,6 százalékuk 50 ezer lakosnál kisebb településen lakik. Az erdélyi magyarok 57,4 százaléka tehát olyan közigazgatási egységben van, ahol magyar nemzetiségű a polgármester. Ez azt jelenti, hogy az erdélyi magyarok közel 60 százaléka olyan településen él, ahol van egy kis magyar világ” – ismertette Antal, rávilágítva arra is, hogy „szoros összefüggés van a gyerekvállalás és a települések mérete között: minél kisebb egy település, annál több gyereket vállalnak az ott élő fiatalok.” Szerinte az a tény, hogy az erdélyi magyarok kisebb településeken élnek, demográfiai szempontból egy fontos erőforrás, és ezzel számolnunk kell. „Bukarestben például a szülőképes nők átlagosan kevesebb mint egy gyereket, pontosan 0,9 gyereket vállalnak, míg Székelyföldön ez az arány 1,83. Ez azt jelenti, hogy ha azonos mértékű a kivándorlás, akkor a magyar közösség meg tudja őrizni, vagy akár növelni is tudja az arányát Erdélyen belül” – magyarázta Antal. Hozzátette, két oka van annak, hogy 2011 után Székelyföld politikai és a román államigazgatás szempontjából nagy nyomás alá került. „Az egyik az, hogy a 2011-es népszámlálási adatok azt mutatták, hogy megfordult egy közel 100 éves trend Székelyföldön, azaz nagyobb mértékben fogyott a románok aránya, mint a magyaroké. A másik pedig az, hogy a 2012-es választásokon katasztrofálisan szerepelt az RDMSZ, és gyakorlatilag mindent elveszítettek Székelyföldön kívül. „Akkor csak Hargita és Kovásza megyében voltak önkormányzati tisztségeink, és nyilvánvaló volt mindenki számára Bukarestből, hogy ha ebben a két megyében szétvernek az önkormányzatisok között, miközben azért gesztusokat tesznek az RMDSZ felé – mint például az az intézkedés, hogy akkor is jusson be a parlamentbe, ha 4 százalékot kap csak a választásokon –, akkor a politikai képviseltet Bukarestben tudja, és nem az utcán. Azt hitték, hogy így a székelyföldi önkormányzati képviselőket lefejezik, de nem így történt. A 2016-os választásokon viszonylag jól szerepeltünk, és így meghalt ez a projekt, kissé megváltozott a világ” – emelte ki a polgármester. Sepsiszentgyörgy vezetője továbbá kiemelte, Magyarországon és Erdélyben is a jövőképpel van probléma. Mint mondta, míg a két világháború között mindenki azt érezte, hogy egy lábon is kibír még egy, öt vagy tíz évet, mert „előbb-utóbb úgyis revízió és magyar világ lesz”, addig ma a jövőképpel nagyon nagy a probléma. A maximum, amit megfogalmazunk, az az autonómia kérdése, de ez az emberek számára nem egy érthető fogalom. Sokan azt hiszik, hogy az autonómia egyszer csak ránk fog zúdulni, megoldja minden problémánkat, és nem úgy közelítenek az ügy irányába, hogy azt fel kell építeni. Azt kell elérjük, hogy a közbeszéd végre ne arról szóljon, hogy milyennek kellene az autonómiának lennie, hanem arról, hogy mikor és hogyan valósítjuk meg – húzta alá Antal. Előadásában kitért arra is, hogy titkosszolgálati vezetők elmondása szerint a román igazságszolgáltatás tulajdonképpen egy taktikai mező.
„Terrorizmussal vádoltak engem is egy adott pillanatban, továbbá azt is megfogalmazták, hogy nemzetbiztonsági veszélyt jelentek Románia számára. Ezt ki lehet terjeszteni, és azt lehet mondani, hogy ebben az országban magyarnak lenni nemzetbiztonsági kockázat. Ezzel egyfajta nyomás jár a hatóságok részéről, és sok esetben nem könnyű magyarnak lenni, maradni, ezért sokan azt választják, hogy inkább beolvadnak. Hála Istennek az erdélyi magyarok többsége szereti azt, hogy magyar, és megfelelően viszonyul ehhez a kérdéshez. Ahhoz, hogy egy erős közösség legyen az erdélyi magyar közösség, nagyon fontos, hogy úgy a politikai vezetők, mint a legkisebb falu legkisebb utcájában élő székely ember is azt érezze, hogy ha bajba kerül a magyarsága miatt, akkor nem engedik el a kezét” – zárta Antal. A városvezetők után Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke Jó példák és vezérelvek Székelyföld integrációs folyamatában címmel tartott előadást.
„A közösségépítés legfontosabb szereplői az egyházaink. Megyénkben, ahol egy kisfalvas szerkezet van, több mint száz településen az egyedüli intézmény az egyház, és ő kell foglalkozzon mindennel, ezért kiemelten fontos a támogatásuk. Véleményem szerint a legfontosabb vezérelv az, ha van egy közös jövőképünk az élet bármely területén. Nagy baj van a tervezéssel: tűzoltásszerűen dolgozunk nagyon sokan, és nem beszélünk távlatosan. Rengeteg területen több évre előre eldől a sorsunk, hogy hogyan tudunk hozzáférni forrásokhoz, mégsem dolgozunk eleget ezen. Egy brüsszeli döntés hatását a saját zsebünkön, bőrünkön majd csak évek múltán fogjuk érezni, a kérdés az, hogy megszületése előtt van-e erőnk, kapacitásunk dolgozni, és van-e jövőképünk arra vonatkozóan, hogy hová akarunk eljutni” – mondta Borboly.
Iszlai Katalin / Székelyföld.ro
2017. április 22.
Kelemen Hunor: Egyetlen szövetségesünk a magyarság
Bíráló szavakkal illette Kelemen Hunor a Nemzeti Liberális Pártot (PNL) és a Népi Mozgalom Pártot (PMP), amiért megtámadták az alkotmánybíróságon az egészségügyi törvényt, valamint a szociális ellátást szabályozó törvényt módosító és a kisebbségeknek kedvező jogszabályt. A Szövetségi Képviselők Tanácsának kolozsvári ülésén tartott politikai beszámolójában Kelemen hangsúlyozta, a parlamentben ellenszavazat nélkül fogadták el az anyanyelvhasználatot az egészségügyben és a szociális ellátást nyújtó intézményekben kiterjesztő törvénytervezet, ezért nehéz megérteni az ellenzék "pálfordulását". A szövetségi elnök szerint a PMP elnöke, Traian Băsescu kezdeményezte, hogy emeljenek alkotmányossági kifogást a jogszabály ellen, miután "földbe döngölte saját képviselő frakcióját, amiért azt megszavazta az RMDSZ tervezetét". 'Traian Băsescu kétszer lett magyar szavazatokkal elnök. A tegnapi panasz pedig azt mutatja, hogy a román politikában nem feltétlenül a magyar közösség barátai azok, akik néha elmennek Székelyföldre. Nekik csupán pillanatnyi érdekei kívánják azt, hogy barátokként könyveljük el őket. Az Európai Néppártba, amelynek a PMP is tagja, nem ez a szokás, nem ilyen elveket követnek a mindennapi gyakorlatban' - fogalmazott Kelemen. Az RMDSZ elnöke a PNL-t is bírálta, amiért csatlakozott az indítvány aláíróihoz. Kelemen szerint az alakulatot ideiglenesen vezető Raluca Turcan megrótta a liberális frakciót, amiért nem ők kezdeményezték a normakontrollt. A szövetségi elnök úgy fogalmazott, olybá tűnik, hogy a pártok versengenek egymással a kisebbségellenességben, abban, hogy ki támad meg korábban az alkotmánybíróságon egy, a magyaroknak kedvező ügyet, mert azok, akik gyorsabbak, több szavazatot gyűjtenek majd be a következő választáson. 'Számunkra ez fontos tanulság: egyetlen szövetségesünk van, a magyarság" - sommázott Kelemen. A szövetségi elnök ugyanakkor hangsúlyozta, az RMDSZ kénytelen megállapodásokat kötni a román pártokkal, "hiszen a 6,5% mellé kell még negyvenvalahány százalék ahhoz, hogy valamit végig tudjunk vinni, de ha a helyzet úgy követeli meg, ez a negyvenvalahány százalék bármikor ellenünk fordulhat'. A kormánykoalíciót alkotó pártokkal való együttműködés kapcsán Kelemen úgy fogalmazott "az biztató, de a neheze még hátravan, nem szabad elkiabálnunk magunkat". Mint mondta, a szövetség reméli, hogy sikerülni fog úgy módosítani a helyi közigazgatásról szóló, 215-ös törvényt, hogy az ország eleget tegyen a nemzetközi kötelezettségvállalásoknak. Kolozsváron ülésezik pénteken az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa. Az SZKT ülésének egyik fő feladata az alakulat május 13-án, Zilahon tartandó kongresszusának előkészítése. agerpres; Transindex.ro
Bíráló szavakkal illette Kelemen Hunor a Nemzeti Liberális Pártot (PNL) és a Népi Mozgalom Pártot (PMP), amiért megtámadták az alkotmánybíróságon az egészségügyi törvényt, valamint a szociális ellátást szabályozó törvényt módosító és a kisebbségeknek kedvező jogszabályt. A Szövetségi Képviselők Tanácsának kolozsvári ülésén tartott politikai beszámolójában Kelemen hangsúlyozta, a parlamentben ellenszavazat nélkül fogadták el az anyanyelvhasználatot az egészségügyben és a szociális ellátást nyújtó intézményekben kiterjesztő törvénytervezet, ezért nehéz megérteni az ellenzék "pálfordulását". A szövetségi elnök szerint a PMP elnöke, Traian Băsescu kezdeményezte, hogy emeljenek alkotmányossági kifogást a jogszabály ellen, miután "földbe döngölte saját képviselő frakcióját, amiért azt megszavazta az RMDSZ tervezetét". 'Traian Băsescu kétszer lett magyar szavazatokkal elnök. A tegnapi panasz pedig azt mutatja, hogy a román politikában nem feltétlenül a magyar közösség barátai azok, akik néha elmennek Székelyföldre. Nekik csupán pillanatnyi érdekei kívánják azt, hogy barátokként könyveljük el őket. Az Európai Néppártba, amelynek a PMP is tagja, nem ez a szokás, nem ilyen elveket követnek a mindennapi gyakorlatban' - fogalmazott Kelemen. Az RMDSZ elnöke a PNL-t is bírálta, amiért csatlakozott az indítvány aláíróihoz. Kelemen szerint az alakulatot ideiglenesen vezető Raluca Turcan megrótta a liberális frakciót, amiért nem ők kezdeményezték a normakontrollt. A szövetségi elnök úgy fogalmazott, olybá tűnik, hogy a pártok versengenek egymással a kisebbségellenességben, abban, hogy ki támad meg korábban az alkotmánybíróságon egy, a magyaroknak kedvező ügyet, mert azok, akik gyorsabbak, több szavazatot gyűjtenek majd be a következő választáson. 'Számunkra ez fontos tanulság: egyetlen szövetségesünk van, a magyarság" - sommázott Kelemen. A szövetségi elnök ugyanakkor hangsúlyozta, az RMDSZ kénytelen megállapodásokat kötni a román pártokkal, "hiszen a 6,5% mellé kell még negyvenvalahány százalék ahhoz, hogy valamit végig tudjunk vinni, de ha a helyzet úgy követeli meg, ez a negyvenvalahány százalék bármikor ellenünk fordulhat'. A kormánykoalíciót alkotó pártokkal való együttműködés kapcsán Kelemen úgy fogalmazott "az biztató, de a neheze még hátravan, nem szabad elkiabálnunk magunkat". Mint mondta, a szövetség reméli, hogy sikerülni fog úgy módosítani a helyi közigazgatásról szóló, 215-ös törvényt, hogy az ország eleget tegyen a nemzetközi kötelezettségvállalásoknak. Kolozsváron ülésezik pénteken az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa. Az SZKT ülésének egyik fő feladata az alakulat május 13-án, Zilahon tartandó kongresszusának előkészítése. agerpres; Transindex.ro
2017. április 22.
Székelyudvarhelyen zajlik az EMNP kongresszusa
Szombat délben kezdte meg ülését az Erdélyi Magyar Néppárt V. Országos Küldöttgyűlése Székelyudvarhelyen. A 170 küldött jelenlétében zajló tanácskozás első részében erdélyi és külföldi meghívottak köszöntötték a kongresszus résztvevőit. Németh Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke egy irodalmi példával érzékeltette a jelenkor politikai ideológiáinak válságát. Mint elmondta: az európai közösség – és ezen belül a kárpát-medencei is – olyan kérdésekre kell válaszokat keressen, melyekről azt gondolta, a 20. században már megválaszolásra kerültek. Németh Zsolt a román-magyar viszony kapcsán kijelentette: a 2012-ben megromlott kapcsolat rendeződni látszik, ugyanakkor kitért az elmúlt időszak magyarellenes megnyilvánulásaira is. A magyarországi politikus gratulált Tőkés Lászlónak, az EMNT elnökének, a Néppárt védnökének az önálló erdélyi külpolitika érvényesítéséért, valamint Szilágyi Zsoltnak, a Néppárt elnökének az Európai Szabad Szövetség keretei közt is kifejtett tevékenységéért. „A kis lépések politikája összhangban kell legyen a nemzetpolitikai stratégiákkal, Magyarország kormánya pedig nyitott a román-magyar kapcsolatok újraindítására, mely a kölcsönös tisztelet alapján kivirágozhat” – mondta Németh. Az országgyűlési képviselő megköszönte az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által működtetett Demokrácia-központok munkáját, s hangsúlyozta: az irodahálózat eredményesen végzi az általa vállalt feladatokat. Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes üzenetét tolmácsolta. A politikus levelében hangsúlyozta: a jelenlegihez hasonló sorsfordító időkben nagy felelősség hárul a közélet szereplőire, a könnyített honosítási eljárásnak köszönhetően pedig a magyarság közjogilag is egyesült. A miniszterelnök-helyettes elmondta: Magyarország gazdasági növekedése 2010 óta stabilnak mondható, s ennek eredményeként a nemzetpolitikára fordított költségvetési tételek is a négyszeresére nőttek. Jill Evans EP-képviselő, az Európai Szabad Szövetség (EFA) alelnöke beszéde elején magyar nyelven is köszöntötte a kongresszus résztvevőit, majd saját szülőföldjének, Walesnek, példáiból kiindulva beszélt az önrendelkezéshez való jog fontosságáról. „Tudatában kell lennünk annak, hogy rajtunk kívül senki más nem fog saját érdekünk védelmében felszólalni, s épp ezért magunk kell kézbe vegyük sorsunk irányítását. Szülőföldemen egyre többen ellenzik, hogy helyettük hozzanak döntéseket fontos kérdésekben, hiszen a helybéliek azok, akik a legjobban tudják, mi a jó saját közösségüknek” – mondta az EFA politikusa. Az európai autonomistákat tömörítő pártcsalád rövid ismertetése után kijelentette: az EFA támogatja a székelyföldi autonómiatörekvéseket és a magyar közösség nyelvjogi küzdelmét. Thamó Csaba, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke Izsák Balázsnak, az SZNT elnökének üzenetét tolmácsolta, melyben felidézte az általa vezetett szervezet autonómia-koncepcióját. „A székelység megmaradásához nem elegendő a kulturális autonómia, s ezért jogszabály-alkotási és végrehajtói hatalmat is kell kapnunk” – írta levelében Izsák. Az SZNT elnöke a Néppártot az autonómia elkötelezett képviselőjének nevezte, s reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az önrendelkezés ügyét más politikai- és civil szervezetek is felvállalják majd az elkövetkezőkben. Apáti István, a Jobbik országgyűlési képviselője kijelentette: világosan látszik, hogy a Néppárt számára az autonómia nem egy eladható politikai termék, hanem egy mélyen megélt, határozott kiállást jelent. „Tisztában vagyunk azzal, hogy a Néppártban foglalnak helyet az igazi autonomisták, s politikusai hűen képviselik az önrendelkezés ügyét” – mondta Apáti, aki felszólalásában elhatárolódott Szotyori Lázár Zoltán jobbikos politikus erdélyiekre tett kijelentésétől, s elnézést kért mindazoktól, akiket jogosan sértett az említett képviselő megnyilvánulása. „A Jobbik következetesen támogatta a kettős állampolgárság ügyét, a határon túli osztálykirándulások támogatását, vagy épp a Trianon-emléknap megvalósítását. Épp ezért szervezetünket tettei, és nem a rosszul sikerült, helytelen megnyilatkozások alapján kell megítélni” – mondta a Jobbik politikusa. Dan Mașca, a Szabad Emberek Pártjának (POL) elnöke a lokális ügyek képviseletének fontosságát emelte ki, valamint kitért a romániai választási törvény aránytalanágaira is. A pártelnök kijelentette: bár a történelmen nem tudunk változtatni, mindenki számára adott a lehetőség ahhoz, hogy helyben, saját közösségein belül történelmet írjon és elérje, hogy saját sorsunk felett mi magunk dönthessünk. Sari József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség képviselője elmondta: a többségi társadalommal együttműködve kell otthonosabbá és élhetőbbé tenni világunkat, mely a közélettel foglalkozó tisztségviselők egyik fő feladata kell legyen. Hozzátette: stratégiai jelentőséggel bír az elvándorolt fiatalok hazacsábítása, akik a későbbiekben szülőföldjükön tervezhetnek jövőt. Szabolcs Attila országgyűlési képviselő, a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnöke – Németh Zsolthoz kapcsolódva – szintén megköszönte az EMNT Demokrácia-központok munkáját, majd kijelentette: minden magyar kötelessége az autonómia ügyének támogatása. Krivánszky Miklós, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség alelnöke Fehér Csabának, a szervezet elnökének üzenetét tolmácsolta. A politikus levelében kijelentette: az anyaország határain kívül élő magyarok sorsközösséget alkotnak, ugyanakkor hangsúlyozta, a kisebbségben élő magyarok soha nem támogathatják nyugodt szívvel a többségi nemzetek nemzetállami törekvéseit, melyek a kisebbségben élőkre nézve beláthatatlan következményekkel járhatnak. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott a Néppártot egy, az autonómia mellett elkötelezett formációnak nevezte, amely képviselői mindig partnerek voltak az önrendelkezésről folytatott tárgyalások során. „Az Erdélyi Magyar Néppárt tisztességgel, következetesen és hűséggel politizál, nekünk, autonómiát támogatóknak pedig az a feladatunk, hogy ismertessük követeléseinket a nyugati képviselőkkel is” – mondta a politikus, majd hozzátette: jogosan kérhetjük a román politikusoktól, hogy ne kezeljék nemzetbiztonsági kockázatként törekvéseinket. Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, a Néppárt védnöke az önrendelkezés kivívását az erdélyi magyarság felemelkedésének zálogaként határozta meg. „Identitásunk megőrzésének záloga a helyes politizálás. 1992-es eskünkhöz hűen, melyet a kolozsvári Szent Mihály-templomban tettünk, végezzük munkánkat, a Néppárt pedig az egyedüli olyan politikai erő, mely kiáll az autonómia ügye mellett” – mondta Tőkés. A politikus felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy az erdélyi magyarság nem szabad elveszítse veszélyérzetét, s nem szabad lemondania hosszú távú stratégiai céljairól sem. „Igazunk erejében bízunk, még ha néha pusztába kiáltott szóként is hangzik ez. Kijelentjük: itthon akarunk élni és nem értünk egyet azzal, hogy idegen erők arra ösztönöznek bennünket, hagyjuk el szülőföldünket” – jelentette ki a Néppárt védnöke. Szilágyi Zsolt, a Néppárt elnöke a romániai politikai helyzetet elemezve kijelentette: egy olyan országban élünk, ahol a szocialista kormány magához öleli a frissen alakult román nacionalista pártszövetséget, s ahol – az európai elvekkel ellentétes módon – mind a mai napig nem tartják maradéktalanul tiszteletben a tulajdonhoz való jogot. „A Néppárt reményt jelent, egy olyan politikai alakulatot, mely tartja az önálló erdélyi magyar politika zászlaját, és vallja: élni kell az önrendelkezés jogával. Az RMDSZ továbbra is adós kampányban tett ígéreteivel, miközben továbbra is arra várunk, hogy elszámoljanak: mire is költik azt az évi 5 millió eurónyi támogatást, mely a mi adólejeinkből tevődik össze? Iránymutatónak tartjuk azt, ami 2009-ben a széles körű erdélyi magyar párbeszéddel kialakulóban látszott, s hangsúlyozzuk: ha szükséges, hajlandóak vagyunk együttműködni az RMDSZ-el úgy az önkormányzatokban, mint az országos politikában, ha ez az együttműködés az erdélyi magyarság szempontjából fontos kérdések köré szerveződik” – jelentette ki Szilágyi. A Néppárt elnöke hozzátette: tisztségviselőik mindig a lokális érdekeket fogják szem előtt tartani, s a kongresszus is ennek szellemében módosítja a párt politikai keretprogramját. „Készek vagyunk továbbá a román regionalista pártokkal is együttműködni, s örömünket fejezzük ki annak kapcsán, hogy végre a románság soraiból is egyre többen vannak, akik a centralizáció helyett a regionalizmus mellett teszik le voksukat” – mondta Szilágyi. A Néppárt kongresszusa várhatóan este választja meg az új elnökséget, előtte pedig beszámolók hangzanak el, valamint különböző szabályzati módosításokról döntenek. (emnp közlemény) Transindex.ro
Szombat délben kezdte meg ülését az Erdélyi Magyar Néppárt V. Országos Küldöttgyűlése Székelyudvarhelyen. A 170 küldött jelenlétében zajló tanácskozás első részében erdélyi és külföldi meghívottak köszöntötték a kongresszus résztvevőit. Németh Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke egy irodalmi példával érzékeltette a jelenkor politikai ideológiáinak válságát. Mint elmondta: az európai közösség – és ezen belül a kárpát-medencei is – olyan kérdésekre kell válaszokat keressen, melyekről azt gondolta, a 20. században már megválaszolásra kerültek. Németh Zsolt a román-magyar viszony kapcsán kijelentette: a 2012-ben megromlott kapcsolat rendeződni látszik, ugyanakkor kitért az elmúlt időszak magyarellenes megnyilvánulásaira is. A magyarországi politikus gratulált Tőkés Lászlónak, az EMNT elnökének, a Néppárt védnökének az önálló erdélyi külpolitika érvényesítéséért, valamint Szilágyi Zsoltnak, a Néppárt elnökének az Európai Szabad Szövetség keretei közt is kifejtett tevékenységéért. „A kis lépések politikája összhangban kell legyen a nemzetpolitikai stratégiákkal, Magyarország kormánya pedig nyitott a román-magyar kapcsolatok újraindítására, mely a kölcsönös tisztelet alapján kivirágozhat” – mondta Németh. Az országgyűlési képviselő megköszönte az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által működtetett Demokrácia-központok munkáját, s hangsúlyozta: az irodahálózat eredményesen végzi az általa vállalt feladatokat. Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes üzenetét tolmácsolta. A politikus levelében hangsúlyozta: a jelenlegihez hasonló sorsfordító időkben nagy felelősség hárul a közélet szereplőire, a könnyített honosítási eljárásnak köszönhetően pedig a magyarság közjogilag is egyesült. A miniszterelnök-helyettes elmondta: Magyarország gazdasági növekedése 2010 óta stabilnak mondható, s ennek eredményeként a nemzetpolitikára fordított költségvetési tételek is a négyszeresére nőttek. Jill Evans EP-képviselő, az Európai Szabad Szövetség (EFA) alelnöke beszéde elején magyar nyelven is köszöntötte a kongresszus résztvevőit, majd saját szülőföldjének, Walesnek, példáiból kiindulva beszélt az önrendelkezéshez való jog fontosságáról. „Tudatában kell lennünk annak, hogy rajtunk kívül senki más nem fog saját érdekünk védelmében felszólalni, s épp ezért magunk kell kézbe vegyük sorsunk irányítását. Szülőföldemen egyre többen ellenzik, hogy helyettük hozzanak döntéseket fontos kérdésekben, hiszen a helybéliek azok, akik a legjobban tudják, mi a jó saját közösségüknek” – mondta az EFA politikusa. Az európai autonomistákat tömörítő pártcsalád rövid ismertetése után kijelentette: az EFA támogatja a székelyföldi autonómiatörekvéseket és a magyar közösség nyelvjogi küzdelmét. Thamó Csaba, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke Izsák Balázsnak, az SZNT elnökének üzenetét tolmácsolta, melyben felidézte az általa vezetett szervezet autonómia-koncepcióját. „A székelység megmaradásához nem elegendő a kulturális autonómia, s ezért jogszabály-alkotási és végrehajtói hatalmat is kell kapnunk” – írta levelében Izsák. Az SZNT elnöke a Néppártot az autonómia elkötelezett képviselőjének nevezte, s reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az önrendelkezés ügyét más politikai- és civil szervezetek is felvállalják majd az elkövetkezőkben. Apáti István, a Jobbik országgyűlési képviselője kijelentette: világosan látszik, hogy a Néppárt számára az autonómia nem egy eladható politikai termék, hanem egy mélyen megélt, határozott kiállást jelent. „Tisztában vagyunk azzal, hogy a Néppártban foglalnak helyet az igazi autonomisták, s politikusai hűen képviselik az önrendelkezés ügyét” – mondta Apáti, aki felszólalásában elhatárolódott Szotyori Lázár Zoltán jobbikos politikus erdélyiekre tett kijelentésétől, s elnézést kért mindazoktól, akiket jogosan sértett az említett képviselő megnyilvánulása. „A Jobbik következetesen támogatta a kettős állampolgárság ügyét, a határon túli osztálykirándulások támogatását, vagy épp a Trianon-emléknap megvalósítását. Épp ezért szervezetünket tettei, és nem a rosszul sikerült, helytelen megnyilatkozások alapján kell megítélni” – mondta a Jobbik politikusa. Dan Mașca, a Szabad Emberek Pártjának (POL) elnöke a lokális ügyek képviseletének fontosságát emelte ki, valamint kitért a romániai választási törvény aránytalanágaira is. A pártelnök kijelentette: bár a történelmen nem tudunk változtatni, mindenki számára adott a lehetőség ahhoz, hogy helyben, saját közösségein belül történelmet írjon és elérje, hogy saját sorsunk felett mi magunk dönthessünk. Sari József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség képviselője elmondta: a többségi társadalommal együttműködve kell otthonosabbá és élhetőbbé tenni világunkat, mely a közélettel foglalkozó tisztségviselők egyik fő feladata kell legyen. Hozzátette: stratégiai jelentőséggel bír az elvándorolt fiatalok hazacsábítása, akik a későbbiekben szülőföldjükön tervezhetnek jövőt. Szabolcs Attila országgyűlési képviselő, a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnöke – Németh Zsolthoz kapcsolódva – szintén megköszönte az EMNT Demokrácia-központok munkáját, majd kijelentette: minden magyar kötelessége az autonómia ügyének támogatása. Krivánszky Miklós, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség alelnöke Fehér Csabának, a szervezet elnökének üzenetét tolmácsolta. A politikus levelében kijelentette: az anyaország határain kívül élő magyarok sorsközösséget alkotnak, ugyanakkor hangsúlyozta, a kisebbségben élő magyarok soha nem támogathatják nyugodt szívvel a többségi nemzetek nemzetállami törekvéseit, melyek a kisebbségben élőkre nézve beláthatatlan következményekkel járhatnak. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott a Néppártot egy, az autonómia mellett elkötelezett formációnak nevezte, amely képviselői mindig partnerek voltak az önrendelkezésről folytatott tárgyalások során. „Az Erdélyi Magyar Néppárt tisztességgel, következetesen és hűséggel politizál, nekünk, autonómiát támogatóknak pedig az a feladatunk, hogy ismertessük követeléseinket a nyugati képviselőkkel is” – mondta a politikus, majd hozzátette: jogosan kérhetjük a román politikusoktól, hogy ne kezeljék nemzetbiztonsági kockázatként törekvéseinket. Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, a Néppárt védnöke az önrendelkezés kivívását az erdélyi magyarság felemelkedésének zálogaként határozta meg. „Identitásunk megőrzésének záloga a helyes politizálás. 1992-es eskünkhöz hűen, melyet a kolozsvári Szent Mihály-templomban tettünk, végezzük munkánkat, a Néppárt pedig az egyedüli olyan politikai erő, mely kiáll az autonómia ügye mellett” – mondta Tőkés. A politikus felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy az erdélyi magyarság nem szabad elveszítse veszélyérzetét, s nem szabad lemondania hosszú távú stratégiai céljairól sem. „Igazunk erejében bízunk, még ha néha pusztába kiáltott szóként is hangzik ez. Kijelentjük: itthon akarunk élni és nem értünk egyet azzal, hogy idegen erők arra ösztönöznek bennünket, hagyjuk el szülőföldünket” – jelentette ki a Néppárt védnöke. Szilágyi Zsolt, a Néppárt elnöke a romániai politikai helyzetet elemezve kijelentette: egy olyan országban élünk, ahol a szocialista kormány magához öleli a frissen alakult román nacionalista pártszövetséget, s ahol – az európai elvekkel ellentétes módon – mind a mai napig nem tartják maradéktalanul tiszteletben a tulajdonhoz való jogot. „A Néppárt reményt jelent, egy olyan politikai alakulatot, mely tartja az önálló erdélyi magyar politika zászlaját, és vallja: élni kell az önrendelkezés jogával. Az RMDSZ továbbra is adós kampányban tett ígéreteivel, miközben továbbra is arra várunk, hogy elszámoljanak: mire is költik azt az évi 5 millió eurónyi támogatást, mely a mi adólejeinkből tevődik össze? Iránymutatónak tartjuk azt, ami 2009-ben a széles körű erdélyi magyar párbeszéddel kialakulóban látszott, s hangsúlyozzuk: ha szükséges, hajlandóak vagyunk együttműködni az RMDSZ-el úgy az önkormányzatokban, mint az országos politikában, ha ez az együttműködés az erdélyi magyarság szempontjából fontos kérdések köré szerveződik” – jelentette ki Szilágyi. A Néppárt elnöke hozzátette: tisztségviselőik mindig a lokális érdekeket fogják szem előtt tartani, s a kongresszus is ennek szellemében módosítja a párt politikai keretprogramját. „Készek vagyunk továbbá a román regionalista pártokkal is együttműködni, s örömünket fejezzük ki annak kapcsán, hogy végre a románság soraiból is egyre többen vannak, akik a centralizáció helyett a regionalizmus mellett teszik le voksukat” – mondta Szilágyi. A Néppárt kongresszusa várhatóan este választja meg az új elnökséget, előtte pedig beszámolók hangzanak el, valamint különböző szabályzati módosításokról döntenek. (emnp közlemény) Transindex.ro
2017. április 22.
Az idei tavasz leghidegebb reggele volt Csíkszeredában
Mínusz 9 Celsius-fokos hőmérsékletet mértek szombaton, április 22-én reggel Csíkszeredában. Ez volt az idei tavasz leghidegebb reggele. Paşol Adrian, a nagyszebeni regionális meteorológiai központ munkatársa az AGERPRES hírügynökséget arról tájékoztatta, hogy a mínusz 9 Celsius-fokos értéket hajnali 4 és 5 óra között mérték, utána már fokozatosan kezdett nőni a levegő hőmérséklete.
A többi Hargita megyei városban is hideg volt szombat reggel: Székelyudvarhelyen és Gyergyóalfaluban mínusz 4, Maroshévízen mínusz 3, a Bucsin-tetőn mínusz 5 Celsius-fokot mutatott a hőmérő. Adrian Paşol szerint a következő napokban enyhülés következik, jövő hét közepén már az évszak sokévi átlagának megfelelő hőmérséklet valószínű.
Török Jenő, a Hargita megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője arról számolt be az AGERPRES hírügynökségnek, hogy a hideg elsősorban a rügyező és virágzó gyümölcsfákat sújtotta, a megye legfontosabb mezőgazdasági terményének számító burgonyát viszont nem befolyásolta. Szabó József ornitológus, a székelyudvarhelyi Otus természetvédő egyesület szakembere arról tájékoztatott, hogy a hideg leginkább a rovarokkal táplálkozó madarakra, többek közt a fecskékre nézve jelent életveszélyt, mert a kis testű madarak a hóban nem találnak táplálékot, és rövid időn belül elpusztulhatnak. A nagyobb testű madarak, mint például a gólyák, jobban tűrik a hideget, de a táplálék hiánya az ő életüket is veszélyezteti. Az ornitológus azt tanácsolja azoknak, akik földre hullott madarakat találnak, hogy vigyék meleg helyre, tegyék bélelt dobozba, etessék és az idő felmelegedéséig ne engedjék szabadon, mert így jó esélyei vannak a madárnak a túlélésre.
Hargita megyében 1978-ban mérték a legalacsonyabb hőmérsékletet áprilisban: mínusz 14,4 Celsius-fokot. A maximális értéket 2012 áprilisában jegyezték, ekkor 28,8 Celsius-fokot mutattak Csíkban hőmérők. (agerpres)
Transindex.ro
Mínusz 9 Celsius-fokos hőmérsékletet mértek szombaton, április 22-én reggel Csíkszeredában. Ez volt az idei tavasz leghidegebb reggele. Paşol Adrian, a nagyszebeni regionális meteorológiai központ munkatársa az AGERPRES hírügynökséget arról tájékoztatta, hogy a mínusz 9 Celsius-fokos értéket hajnali 4 és 5 óra között mérték, utána már fokozatosan kezdett nőni a levegő hőmérséklete.
A többi Hargita megyei városban is hideg volt szombat reggel: Székelyudvarhelyen és Gyergyóalfaluban mínusz 4, Maroshévízen mínusz 3, a Bucsin-tetőn mínusz 5 Celsius-fokot mutatott a hőmérő. Adrian Paşol szerint a következő napokban enyhülés következik, jövő hét közepén már az évszak sokévi átlagának megfelelő hőmérséklet valószínű.
Török Jenő, a Hargita megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője arról számolt be az AGERPRES hírügynökségnek, hogy a hideg elsősorban a rügyező és virágzó gyümölcsfákat sújtotta, a megye legfontosabb mezőgazdasági terményének számító burgonyát viszont nem befolyásolta. Szabó József ornitológus, a székelyudvarhelyi Otus természetvédő egyesület szakembere arról tájékoztatott, hogy a hideg leginkább a rovarokkal táplálkozó madarakra, többek közt a fecskékre nézve jelent életveszélyt, mert a kis testű madarak a hóban nem találnak táplálékot, és rövid időn belül elpusztulhatnak. A nagyobb testű madarak, mint például a gólyák, jobban tűrik a hideget, de a táplálék hiánya az ő életüket is veszélyezteti. Az ornitológus azt tanácsolja azoknak, akik földre hullott madarakat találnak, hogy vigyék meleg helyre, tegyék bélelt dobozba, etessék és az idő felmelegedéséig ne engedjék szabadon, mert így jó esélyei vannak a madárnak a túlélésre.
Hargita megyében 1978-ban mérték a legalacsonyabb hőmérsékletet áprilisban: mínusz 14,4 Celsius-fokot. A maximális értéket 2012 áprilisában jegyezték, ekkor 28,8 Celsius-fokot mutattak Csíkban hőmérők. (agerpres)
Transindex.ro
2017. április 23.
Szilágyi Zsoltot újraválasztották elnökké az EMNP kongresszusán
Toró T. Tibor a párt ügyvezető elnöke lett.
Újraválasztotta pártelnökké szombaton Szilágyi Zsoltot az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Székelyudvarhelyen ülésező kongresszusa.
Az újraválasztott elnök mandátuma két évre szól. A tisztségre Szilágyi Zsolt és Toró T. Tibor korábbi elnök kapott jelölést, Toró azonban visszalépett a versenyből. Szilágyi Zsoltot 137 igen szavazattal, 14 nem ellenében, négy tartózkodás mellett választotta elnökké a kongresszus.
Az EMNP legfontosabb döntéshozó szerve módosította a párt alapszabályát és programját. Megválasztotta az alelnököket, akik közül Szilágyi Zsolt javaslatára Toró T. Tibort választották meg az újonnan létrehozott ügyvezető elnöki tisztségbe. A kilenctagú elnökségben az elnök és az ügyvezető elnök mellett három alelnök Székelyföldet, kettő Partiumot, egy belső-Erdélyt, egy pedig az ifjúságot képviseli majd.
A késő este befejeződött kongresszus utáni rögtönzött sajtótájékoztatóján Szilágyi Zsolt úgy értékelt, hogy a párt elnöksége megtartotta a tapasztalatot, de fel is frissült. Elmondta: a párt programja kis mértékben változott. Továbbra is azon kívánnak munkálkodni, hogy minél több döntés kerüljön Bukarestből Erdélybe, és hogy a helyi közösségek irányíthassák a saját ügyeiket.
„A jelenlegi erőnk csak egy alap, amire építeni lehet. Mindenképpen a fejlődést, a párt által megszerzett mandátumok növelését tűztük ki célul” – fogalmazott az elnök. Az erdélyi magyar belpolitikában azt tartotta fontosnak, hogy a magyar–magyar verseny soha ne ossza meg annyira a közösséget, hogy ne lehessen összefogni.
„Trianon százéves évfordulójára készülődve azt kell felmutatnunk, hogy az erdélyi magyarok magukat kormányozni képes, és az autonómiáért, az önkormányzásért békés, demokratikus eszközökkel tenni tudó közösséget alkotnak” – fogalmazott a tisztségébe újraválasztott elnök.
Az EMNP új elnöksége
Szilágyi Zsolt – elnök Toró T. Tibor – ügyvezető elnök Soós Sándor – alelnök, Közép-Erdély Kolcsár András, Johann Taierling, Sándor Lajos – alelnökök, Székelyföld Zatykó Gyula, Kása Zsolt – alelnökök, Partium Tőke Ervin – ifjúsági alelnök
csubakka / http://foter.ro/cikk
Toró T. Tibor a párt ügyvezető elnöke lett.
Újraválasztotta pártelnökké szombaton Szilágyi Zsoltot az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Székelyudvarhelyen ülésező kongresszusa.
Az újraválasztott elnök mandátuma két évre szól. A tisztségre Szilágyi Zsolt és Toró T. Tibor korábbi elnök kapott jelölést, Toró azonban visszalépett a versenyből. Szilágyi Zsoltot 137 igen szavazattal, 14 nem ellenében, négy tartózkodás mellett választotta elnökké a kongresszus.
Az EMNP legfontosabb döntéshozó szerve módosította a párt alapszabályát és programját. Megválasztotta az alelnököket, akik közül Szilágyi Zsolt javaslatára Toró T. Tibort választották meg az újonnan létrehozott ügyvezető elnöki tisztségbe. A kilenctagú elnökségben az elnök és az ügyvezető elnök mellett három alelnök Székelyföldet, kettő Partiumot, egy belső-Erdélyt, egy pedig az ifjúságot képviseli majd.
A késő este befejeződött kongresszus utáni rögtönzött sajtótájékoztatóján Szilágyi Zsolt úgy értékelt, hogy a párt elnöksége megtartotta a tapasztalatot, de fel is frissült. Elmondta: a párt programja kis mértékben változott. Továbbra is azon kívánnak munkálkodni, hogy minél több döntés kerüljön Bukarestből Erdélybe, és hogy a helyi közösségek irányíthassák a saját ügyeiket.
„A jelenlegi erőnk csak egy alap, amire építeni lehet. Mindenképpen a fejlődést, a párt által megszerzett mandátumok növelését tűztük ki célul” – fogalmazott az elnök. Az erdélyi magyar belpolitikában azt tartotta fontosnak, hogy a magyar–magyar verseny soha ne ossza meg annyira a közösséget, hogy ne lehessen összefogni.
„Trianon százéves évfordulójára készülődve azt kell felmutatnunk, hogy az erdélyi magyarok magukat kormányozni képes, és az autonómiáért, az önkormányzásért békés, demokratikus eszközökkel tenni tudó közösséget alkotnak” – fogalmazott a tisztségébe újraválasztott elnök.
Az EMNP új elnöksége
Szilágyi Zsolt – elnök Toró T. Tibor – ügyvezető elnök Soós Sándor – alelnök, Közép-Erdély Kolcsár András, Johann Taierling, Sándor Lajos – alelnökök, Székelyföld Zatykó Gyula, Kása Zsolt – alelnökök, Partium Tőke Ervin – ifjúsági alelnök
csubakka / http://foter.ro/cikk
2017. április 23.
Tőkés László szerint újra egyesíteni kell az erdélyi magyar nemzeti oldalt
Az EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke szombaton mondott fővédnöki beszédet az Erdélyi Magyar Néppárt V. Országos Küldöttgyűlésén, Székelyudvarhelyen.
Az EMNP fővédnökeként szóló Tőkés László európai parlamenti képviselő az önrendelkezés kivívását az erdélyi magyarság felemelkedésének zálogaként határozta meg, hozzátéve: identitásunk megőrzésének záloga a helyes politizálás. Az autonomisták a kolozsvári Szent Mihály-templomban 1992-ben tett esküjükhöz hűen végzik munkájukat, de ma már csak a Néppárt az egyedüli olyan politikai erő, amely következetesen kiáll az önrendelkezés ügye mellett, és az egyedüli, amelyik Székelyföld területi autonómiáját, valamint Románia föderalizálását is nyíltan szorgalmazza – mondotta, felhívva a hallgatóság figyelmét arra, hogy az erdélyi magyarság nem szabad elveszítse veszélyérzetét, miközben hosszú távú stratégiai céljait követi. „Igazunk erejében bízunk, még ha néha pusztába kiáltott szóként is hangzik ez. Kijelentjük: itthon akarunk élni, és nem értünk egyet azzal, hogy idegen erők arra ösztönöznek bennünket, hagyjuk el szülőföldünket” – jelentette ki a Néppárt védnöke.
Tőkés László arra figyelmeztetett, hogy az erdélyi magyar politika autonómiapárti irányvonalát 1993-ban gyökeresen megváltoztató neptuni titkos tárgyalások is amerikai hátterű „civil szervezetek” közvetítésével zajlottak, már akkor is mások akarták megmondani, hogy mi jó nekünk. „Sajnos még mai napig isszuk a levét. Mert ők kiáltottak ki minket szélsőséges nacionalistáknak, szemben az RMDSZ »mérsékeltjeivel« és »szakértő gárdájával«” – jelentette ki, hozzátéve: az innen-onnan finanszírozott civil szervezetek hálózata apránként az egész Kárpát-medencére, a balkáni országokra, mindenüvé kiterjedt. „Mindenféle ügynökszervezetek kerülgetnek bennünket. Márpedig a politikai importból nem kérünk. Politikai és gazdasági korrupció motiválja ezeket a mozgásokat” – fogalmazott. De veszélyben van Európa is, és sajnos a veszélyérzetünk még mindig nem működik a maga helyén – utalt a keletről és délről ránk zúdult migrációs hullámra, amelyet Nyugat-Európa nem kivédeni, hanem mintegy menedzselni próbál. „Akik ránk hozzák a veszedelmet, mesterségesen gerjesztik ezt a helyzetet, nevezzük akár Soros-birodalomnak, akár nagytőkének, nem tudjuk azonosítani világosan és egyértelműen” – fogalmazott, nyomatékosítva: egyesek ki akarják venni a kezünkből a sorsunk alakítását, azt akarják, hogy mások döntsenek helyettünk.
Tőkés László végül az egész erdélyi magyar nemzeti közösség ellen folytatott hadjáratról és azon belül az ő személye elleni lejárató kampányról is szólt, majd arra biztatott, hogy „tegyük újból erőssé a nemzeti politikát az erdélyi magyarság körében”, egyesítve az itteni nemzeti oldalt. http://itthon.ma/erdelyorszag
Az EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke szombaton mondott fővédnöki beszédet az Erdélyi Magyar Néppárt V. Országos Küldöttgyűlésén, Székelyudvarhelyen.
Az EMNP fővédnökeként szóló Tőkés László európai parlamenti képviselő az önrendelkezés kivívását az erdélyi magyarság felemelkedésének zálogaként határozta meg, hozzátéve: identitásunk megőrzésének záloga a helyes politizálás. Az autonomisták a kolozsvári Szent Mihály-templomban 1992-ben tett esküjükhöz hűen végzik munkájukat, de ma már csak a Néppárt az egyedüli olyan politikai erő, amely következetesen kiáll az önrendelkezés ügye mellett, és az egyedüli, amelyik Székelyföld területi autonómiáját, valamint Románia föderalizálását is nyíltan szorgalmazza – mondotta, felhívva a hallgatóság figyelmét arra, hogy az erdélyi magyarság nem szabad elveszítse veszélyérzetét, miközben hosszú távú stratégiai céljait követi. „Igazunk erejében bízunk, még ha néha pusztába kiáltott szóként is hangzik ez. Kijelentjük: itthon akarunk élni, és nem értünk egyet azzal, hogy idegen erők arra ösztönöznek bennünket, hagyjuk el szülőföldünket” – jelentette ki a Néppárt védnöke.
Tőkés László arra figyelmeztetett, hogy az erdélyi magyar politika autonómiapárti irányvonalát 1993-ban gyökeresen megváltoztató neptuni titkos tárgyalások is amerikai hátterű „civil szervezetek” közvetítésével zajlottak, már akkor is mások akarták megmondani, hogy mi jó nekünk. „Sajnos még mai napig isszuk a levét. Mert ők kiáltottak ki minket szélsőséges nacionalistáknak, szemben az RMDSZ »mérsékeltjeivel« és »szakértő gárdájával«” – jelentette ki, hozzátéve: az innen-onnan finanszírozott civil szervezetek hálózata apránként az egész Kárpát-medencére, a balkáni országokra, mindenüvé kiterjedt. „Mindenféle ügynökszervezetek kerülgetnek bennünket. Márpedig a politikai importból nem kérünk. Politikai és gazdasági korrupció motiválja ezeket a mozgásokat” – fogalmazott. De veszélyben van Európa is, és sajnos a veszélyérzetünk még mindig nem működik a maga helyén – utalt a keletről és délről ránk zúdult migrációs hullámra, amelyet Nyugat-Európa nem kivédeni, hanem mintegy menedzselni próbál. „Akik ránk hozzák a veszedelmet, mesterségesen gerjesztik ezt a helyzetet, nevezzük akár Soros-birodalomnak, akár nagytőkének, nem tudjuk azonosítani világosan és egyértelműen” – fogalmazott, nyomatékosítva: egyesek ki akarják venni a kezünkből a sorsunk alakítását, azt akarják, hogy mások döntsenek helyettünk.
Tőkés László végül az egész erdélyi magyar nemzeti közösség ellen folytatott hadjáratról és azon belül az ő személye elleni lejárató kampányról is szólt, majd arra biztatott, hogy „tegyük újból erőssé a nemzeti politikát az erdélyi magyarság körében”, egyesítve az itteni nemzeti oldalt. http://itthon.ma/erdelyorszag
2017. április 23.
Migrációról és Székelyföld társadalmi szerkezetéről a Székely Kongresszuson
A Marosvásárhelyen is tartott III. Székely Kongresszuson bemutatták a székelyföldi társadalom állapotát a térség demográfiai folyamataira, a migrációra, a társadalom szerkezetére és az itt élő romákra vonatkozó előadások formájában.
A Sapientia EMTE koronkai kampusza adott otthont a hétvégén a Székelyföld-konferencia marosvásárhelyi szekcióüléseinek: az érdeklődők Az örökségesítés új kontextusai. Értéktárolás és értékvédelem a Székelyföldön, Székelyföld társadalmi állapota, illetve nyelvi jogok Székelyföldön témakörökben hallgathattak meg tudományos előadásokat. Ezek célja a mai Székelyföld társadalmi állapotára és néprajzi értékeire vonatkozó tudás számbavétele, amely a szakemberek szerint kiemelt fontosságú, hiszen a politikai, a gazdasági, a kulturális folyamatok megértését megelőzik azok az értelmezések, amelyek a statisztikailag megragadható adatsorokból épülnek fel, a lélekszámra, eloszlásra-megoszlásra, rétegződésre, a hányan vagyunk?, merre mozgunk?, miképpen tagolódunk? kérdésekre adott válaszokból indulnak ki. A demográfia, mobilitás, migráció témakörében szó volt a népességstatisztikai számbavételek eredményeiről, a népességmozgásról és az elvándorlásról. A társadalomszerkezeti áttekintésben elsősorban a városi és falusi népességről, iskolázottságról, foglalkozásszerkezetről, a vagyoni helyzet szerinti különbségekről voltak előadások, valamint a folyamatosan a figyelem előterében álló, időnként égetően aktuális témaként megjelenő székelyföldi romák helyzetéről: velük kapcsolatban a kistáji jellemzők, konfliktushelyzetek, gazdasági stratégiák, területi szegregáció témái kerültek terítékre. Belső- és külső elvándorlás, munkamigráció Horváth István a Kiss Tamással együtt kutatott Migrációs folyamatok című tanulmány ismertetésében rámutatott, az 1902-es első Székely kongresszust is a migráció kapcsán szervezték meg, ez a társadalmi folyamat ugyanis nem újkeletű, gyakran előfordult a három székely megyében. Konkrét számadatokkal alátámasztva rámutatott az ipari fejlődésnek a belső migrációra gyakorolt hatásaira, a faluról városra, majd a megyék közötti vonatkozásaira, majd az 1990-es évektől megindult kivándorlási tendenciákra, illetve a napjainkra jellemző külföldi munkavállalásra és a 2005-től számított városról falura (szuburbanizáció) költözésre. Székelyföld megközelítőleg arányainak megfelelően vett részt az erdélyi magyarság migrációjában, annyi különbséggel, hogy a székelyföldiek főként Magyarországra és elsősorban időszakosan költöztek ki, míg Erdély más részeiből a magyarok a románokhoz hasonlóan Spanyol- és Olaszországban életvitelszerűen berendezkedtek – fogalmazott a kutató. Bodó Julianna elmondta, a székelyföldi munkamigrációt a rendszerváltás óta kutatják (Migráció és család, Migráció és térátlépések, Kultúrák találkozása – közelítés és eltávolítás, Migráció – ellenségépítés, Migráció és idegenség), az elmúlt 26 évben Székelyföld kibocsátó közegként jelent meg, a külföldi munkavállalás folyamatos és intenzív, a magatartások és mentalitások, társadalmi, kulturális gyakorlat szintjén pedig három korszakot különített el: az 1990-es évek, a 2000-es évek eleje és a transznacionális, illetve az elsősorban a fiatalok esetében körvonalazódott új trendek korszaka. Összefoglalásként kijelenthető, hogy a téma aktualitása nem csökken, a munkamigráció folyamatosan dinamikus és fokozott társadalomtudományi érdeklődés övezi, különös tekintettel a napjainkban megmutatkozó trendszerű változásokat, annak érdekében, hogy reális helyzetképet lehessen felrajzolni a fejlődés és a migráció kapcsolatának árnyaltabb megközelítése mentén.
Következtetések, tervek
A konferencia szervezői egy szakmai látlelet elkészítését tekintik elsődleges feladatnak – nem a történeti távlatokra, hanem a jelenkorra, az 1989 utáni időszakra összpontosítva. Elsősorban a székelyföldi kisrégiók, megragadható társadalmi entitások vizsgálata, helyzetük bemutatása, az erre vonatkozó kutatások áttekintése a szempont, és csak ezt követheti a különbségek és az egységes jellemzők megragadása. A III. Székely Kongresszus szervezője, Bakk Miklós a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta, szeretnék, ha a rendezvény egyedi eseményből folyamattá nőné ki magát, azaz a térség fejlődését célzó Székelyföld-centrikus szakmai, tudományos fórumként intézményesítenék a konferenciát, de a részletekről még korai beszélni, ugyanis a hétvégi rendezvény kiértékelése még folyamatban van. „Az biztos, hogy hamarosan megújul a rendezvény honlapja, ahova feltöltjük az előadásokat és a különböző szekcióülésekről összegyűjtött közpolitikai javaslatokat, a kiértékelésről pedig sajtótájékoztatót tartunk” – mondta megkeresésünkre Bakk Miklós.
Gáspár Botond / Székelyhon.ro
A Marosvásárhelyen is tartott III. Székely Kongresszuson bemutatták a székelyföldi társadalom állapotát a térség demográfiai folyamataira, a migrációra, a társadalom szerkezetére és az itt élő romákra vonatkozó előadások formájában.
A Sapientia EMTE koronkai kampusza adott otthont a hétvégén a Székelyföld-konferencia marosvásárhelyi szekcióüléseinek: az érdeklődők Az örökségesítés új kontextusai. Értéktárolás és értékvédelem a Székelyföldön, Székelyföld társadalmi állapota, illetve nyelvi jogok Székelyföldön témakörökben hallgathattak meg tudományos előadásokat. Ezek célja a mai Székelyföld társadalmi állapotára és néprajzi értékeire vonatkozó tudás számbavétele, amely a szakemberek szerint kiemelt fontosságú, hiszen a politikai, a gazdasági, a kulturális folyamatok megértését megelőzik azok az értelmezések, amelyek a statisztikailag megragadható adatsorokból épülnek fel, a lélekszámra, eloszlásra-megoszlásra, rétegződésre, a hányan vagyunk?, merre mozgunk?, miképpen tagolódunk? kérdésekre adott válaszokból indulnak ki. A demográfia, mobilitás, migráció témakörében szó volt a népességstatisztikai számbavételek eredményeiről, a népességmozgásról és az elvándorlásról. A társadalomszerkezeti áttekintésben elsősorban a városi és falusi népességről, iskolázottságról, foglalkozásszerkezetről, a vagyoni helyzet szerinti különbségekről voltak előadások, valamint a folyamatosan a figyelem előterében álló, időnként égetően aktuális témaként megjelenő székelyföldi romák helyzetéről: velük kapcsolatban a kistáji jellemzők, konfliktushelyzetek, gazdasági stratégiák, területi szegregáció témái kerültek terítékre. Belső- és külső elvándorlás, munkamigráció Horváth István a Kiss Tamással együtt kutatott Migrációs folyamatok című tanulmány ismertetésében rámutatott, az 1902-es első Székely kongresszust is a migráció kapcsán szervezték meg, ez a társadalmi folyamat ugyanis nem újkeletű, gyakran előfordult a három székely megyében. Konkrét számadatokkal alátámasztva rámutatott az ipari fejlődésnek a belső migrációra gyakorolt hatásaira, a faluról városra, majd a megyék közötti vonatkozásaira, majd az 1990-es évektől megindult kivándorlási tendenciákra, illetve a napjainkra jellemző külföldi munkavállalásra és a 2005-től számított városról falura (szuburbanizáció) költözésre. Székelyföld megközelítőleg arányainak megfelelően vett részt az erdélyi magyarság migrációjában, annyi különbséggel, hogy a székelyföldiek főként Magyarországra és elsősorban időszakosan költöztek ki, míg Erdély más részeiből a magyarok a románokhoz hasonlóan Spanyol- és Olaszországban életvitelszerűen berendezkedtek – fogalmazott a kutató. Bodó Julianna elmondta, a székelyföldi munkamigrációt a rendszerváltás óta kutatják (Migráció és család, Migráció és térátlépések, Kultúrák találkozása – közelítés és eltávolítás, Migráció – ellenségépítés, Migráció és idegenség), az elmúlt 26 évben Székelyföld kibocsátó közegként jelent meg, a külföldi munkavállalás folyamatos és intenzív, a magatartások és mentalitások, társadalmi, kulturális gyakorlat szintjén pedig három korszakot különített el: az 1990-es évek, a 2000-es évek eleje és a transznacionális, illetve az elsősorban a fiatalok esetében körvonalazódott új trendek korszaka. Összefoglalásként kijelenthető, hogy a téma aktualitása nem csökken, a munkamigráció folyamatosan dinamikus és fokozott társadalomtudományi érdeklődés övezi, különös tekintettel a napjainkban megmutatkozó trendszerű változásokat, annak érdekében, hogy reális helyzetképet lehessen felrajzolni a fejlődés és a migráció kapcsolatának árnyaltabb megközelítése mentén.
Következtetések, tervek
A konferencia szervezői egy szakmai látlelet elkészítését tekintik elsődleges feladatnak – nem a történeti távlatokra, hanem a jelenkorra, az 1989 utáni időszakra összpontosítva. Elsősorban a székelyföldi kisrégiók, megragadható társadalmi entitások vizsgálata, helyzetük bemutatása, az erre vonatkozó kutatások áttekintése a szempont, és csak ezt követheti a különbségek és az egységes jellemzők megragadása. A III. Székely Kongresszus szervezője, Bakk Miklós a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta, szeretnék, ha a rendezvény egyedi eseményből folyamattá nőné ki magát, azaz a térség fejlődését célzó Székelyföld-centrikus szakmai, tudományos fórumként intézményesítenék a konferenciát, de a részletekről még korai beszélni, ugyanis a hétvégi rendezvény kiértékelése még folyamatban van. „Az biztos, hogy hamarosan megújul a rendezvény honlapja, ahova feltöltjük az előadásokat és a különböző szekcióülésekről összegyűjtött közpolitikai javaslatokat, a kiértékelésről pedig sajtótájékoztatót tartunk” – mondta megkeresésünkre Bakk Miklós.
Gáspár Botond / Székelyhon.ro
2017. április 23.
Kevés érdeklődőt vonzott a III. Székely Kongresszus
A programban feltüntetett időponthoz képest több mint egy órával hamarabb véget ért a III. Székely Kongresszus, részben az alacsony részvétel és a visszafogott érdeklődés miatt. A főszervezőt a tapasztalatokról kérdeztük.
A pénteken elhangzott előadásokat és a vitákban megfogalmazott álláspontokat a három szekció – önkormányzatok és intézmények szerepe a székelyföldi régióban, vállalkozók és vállalkozások Székelyföldön, illetve a vidék és agrárium szerepe Székelyföld gazdaságában – elnökei a nap végén összesítették, és közpolitikai javaslatokká alakították át. Szombaton a konferencia záró plenáris ülésén a kidolgozott javaslatokat és a megfogalmazódott fejlesztési irányokat foglalták össze és vitatták meg. Az összegzés azonban nem az előzetes programban feltüntetett időpontban zajlott, így érkezésünkkor a résztvevők alacsony száma miatt már több mint egy órája véget ért a kongresszus. Végül Kassay János egyetemi adjunktus, a csíkszeredai konferencia főszervezője kérésünkre összefoglalta a záró ülés főbb gondolatait. Szakképzetlenség, elvándorlás Mint mondta, a találkozón nagyrészt a problémákról és a megoldási javaslatokról volt szó.
A periférikus helyzet az egyik olyan fő probléma, amely mindhárom szekcióban elhangzott. Ez utal egyrészt Székelyföld földrajzi helyzetére, másrészt a gazdasági fejlettség elmaradottságára, és arra a rossz gazdasági szerkezetre, ahol az agráriparban foglalkoztatottak aránya túl magas, míg a kreatív ágazatokban dolgozóké azonban meglehetősen alacsony. Ugyanakkor a szolgáltatási szektor is fejletlen. Ennek oka alapvetően a szakképzetlenség, és az elvándorlás. Egy másik problémaként a kisebbségi létünkből adódó nehézségek fogalmazódtak meg. Azt látjuk, hogy a székelyföldi térség periférikus vidékeiből folyamatosan lecsipegetnek, és itt nem csak a csíki magánjavakra és a vissza nem szolgáltatott erdőkről beszélek, hanem az etnikai arányok megváltoztatásáról, vagy gondolhatunk Kostelek megközelíthetőségére is. Erre a problémára azonban pénteken Hargita Megye Tanácsának elnöke kínált egy megoldást. Azt mondta, hogy ezeket a periférikusabb székelyföldi településeket is – annak ellenére, hogy nem Hargita megyéhez tartoznak – be kell kapcsolni a térség életébe” – magyarázta Kassay. Az emberi erőforrás fejlesztése Kitért arra is, hogy a közbirtokosságok a konferencia egyik központi témáját képezték, hiszen jelentős, pénzben kifejezhető erőforrás fekszik bennük. Éppen ezért a vállalkozásokról szóló szekcióban egyik fő gondolat a közbirtokosságok bevonása volt a gazdasági élet fejlesztésébe. „A mezőgazdasági és vidékfejlesztés szekciónál is megjelent a közbirtokossági téma, itt azonban egy feszültség van a for-profit és a non-profit jelleg között: dönteni kellene, hogy egy közösségi, vagy egy gazdálkodó, profitorientált szempont fog érvényesülni. A mezőgazdaság versenyképessége attól függ, hogy tudunk-e kooperálni, szövetkezetekbe tömörülni. Ezt szorgalmazta ez a szekció. Az önkormányzati szekciónál számos probléma vetődött fel, de a legmarkánsabb gondolat az volt, hogy Székelyföldet két síkon kell fejleszteni. Van egy erősebb rurális Székelyföld, és egy innovatív, vagy innovatívvá válni akaró Székelyföld, ahol a fiatalokat tudjuk megfogni. Az biztos, hogy mindhárom szekcióban elsődlegesen az emberi erőforrásra alapozták a fejlesztési javaslatokat. Az egyik központi kérdés az, hogy tudjuk-e szakmai tudás és mentalitás szempontjából az emberi erőforrást olyan mértékben fejleszteni, hogy a jövő kihívásainak meg tudjunk felelni, és ha nem is versenyképesek, de legalább életképesek legyünk – húzta alá Kassay.
Iszlai Katalin / Székelyhon.ro
A programban feltüntetett időponthoz képest több mint egy órával hamarabb véget ért a III. Székely Kongresszus, részben az alacsony részvétel és a visszafogott érdeklődés miatt. A főszervezőt a tapasztalatokról kérdeztük.
A pénteken elhangzott előadásokat és a vitákban megfogalmazott álláspontokat a három szekció – önkormányzatok és intézmények szerepe a székelyföldi régióban, vállalkozók és vállalkozások Székelyföldön, illetve a vidék és agrárium szerepe Székelyföld gazdaságában – elnökei a nap végén összesítették, és közpolitikai javaslatokká alakították át. Szombaton a konferencia záró plenáris ülésén a kidolgozott javaslatokat és a megfogalmazódott fejlesztési irányokat foglalták össze és vitatták meg. Az összegzés azonban nem az előzetes programban feltüntetett időpontban zajlott, így érkezésünkkor a résztvevők alacsony száma miatt már több mint egy órája véget ért a kongresszus. Végül Kassay János egyetemi adjunktus, a csíkszeredai konferencia főszervezője kérésünkre összefoglalta a záró ülés főbb gondolatait. Szakképzetlenség, elvándorlás Mint mondta, a találkozón nagyrészt a problémákról és a megoldási javaslatokról volt szó.
A periférikus helyzet az egyik olyan fő probléma, amely mindhárom szekcióban elhangzott. Ez utal egyrészt Székelyföld földrajzi helyzetére, másrészt a gazdasági fejlettség elmaradottságára, és arra a rossz gazdasági szerkezetre, ahol az agráriparban foglalkoztatottak aránya túl magas, míg a kreatív ágazatokban dolgozóké azonban meglehetősen alacsony. Ugyanakkor a szolgáltatási szektor is fejletlen. Ennek oka alapvetően a szakképzetlenség, és az elvándorlás. Egy másik problémaként a kisebbségi létünkből adódó nehézségek fogalmazódtak meg. Azt látjuk, hogy a székelyföldi térség periférikus vidékeiből folyamatosan lecsipegetnek, és itt nem csak a csíki magánjavakra és a vissza nem szolgáltatott erdőkről beszélek, hanem az etnikai arányok megváltoztatásáról, vagy gondolhatunk Kostelek megközelíthetőségére is. Erre a problémára azonban pénteken Hargita Megye Tanácsának elnöke kínált egy megoldást. Azt mondta, hogy ezeket a periférikusabb székelyföldi településeket is – annak ellenére, hogy nem Hargita megyéhez tartoznak – be kell kapcsolni a térség életébe” – magyarázta Kassay. Az emberi erőforrás fejlesztése Kitért arra is, hogy a közbirtokosságok a konferencia egyik központi témáját képezték, hiszen jelentős, pénzben kifejezhető erőforrás fekszik bennük. Éppen ezért a vállalkozásokról szóló szekcióban egyik fő gondolat a közbirtokosságok bevonása volt a gazdasági élet fejlesztésébe. „A mezőgazdasági és vidékfejlesztés szekciónál is megjelent a közbirtokossági téma, itt azonban egy feszültség van a for-profit és a non-profit jelleg között: dönteni kellene, hogy egy közösségi, vagy egy gazdálkodó, profitorientált szempont fog érvényesülni. A mezőgazdaság versenyképessége attól függ, hogy tudunk-e kooperálni, szövetkezetekbe tömörülni. Ezt szorgalmazta ez a szekció. Az önkormányzati szekciónál számos probléma vetődött fel, de a legmarkánsabb gondolat az volt, hogy Székelyföldet két síkon kell fejleszteni. Van egy erősebb rurális Székelyföld, és egy innovatív, vagy innovatívvá válni akaró Székelyföld, ahol a fiatalokat tudjuk megfogni. Az biztos, hogy mindhárom szekcióban elsődlegesen az emberi erőforrásra alapozták a fejlesztési javaslatokat. Az egyik központi kérdés az, hogy tudjuk-e szakmai tudás és mentalitás szempontjából az emberi erőforrást olyan mértékben fejleszteni, hogy a jövő kihívásainak meg tudjunk felelni, és ha nem is versenyképesek, de legalább életképesek legyünk – húzta alá Kassay.
Iszlai Katalin / Székelyhon.ro
2017. április 23.
Változásokra számít a magyar–román viszonyban Németh Zsolt
Óvatos optimizmussal nyilatkozott a magyar–román kapcsolatokról sepsiszentgyörgyi könyvbemutatóján Németh Zsolt, a magyarországi Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke.
A Tein Teaházban ismertették pénteken a magyarországi politikus Hitünkből értékek következnek című, tavaly megjelent, több mint ezer oldalas könyvét, amely a 2002 és 2016 közötti nemzetpolitikáról szól.
Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke az eseményen rámutatott: Németh Zsolt akkor is barát maradt, amikor a Fidesz és az RMDSZ viszonya hullámzó volt, támogatta az Erdélyi Magyar Művészeti Központ létrehozását és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi karának beindítását. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester – aki a könyvbemutatón a szerző beszélgetőtársa volt – arról értekezett, hogy Németh Zsolt egyike azoknak a magyarországi politikai személyiségeknek, akik a külhoni magyarokban nem gazdasági humánerőforrást vagy demográfiai utánpótlást vélnek felfedezni, hanem értéket, illetve a szülőföldön maradást is támogatja.
A beszélgetés során az aktuálpolitika több vetülete is szóba került. Németh Zsolt úgy vélte: eddig valóban „hűvös” volt a magyar–román államközi viszony, de már mutatkoznak az „olvadás jelei”, változásokra lehet számítani e téren. Meglátása szerint az RMDSZ-nek parlamenti szinten a szociálliberális koalícióval (PSD–ALDE) kötött megállapodása jól tükrözi a kapcsolat „hőfokát”: a szövetség nem kormányzati szereplő, de nem is ellenzék, hanem ellenzékből támogat. Hozzátette: ennek a megállapodásnak az eredményeként jött létre az egészségügyi és szociális intézményekben a kisebbségek anyanyelvhasználatát szavatoló törvény. Németh Zsolt ugyanakkor óvatosságra intett az ellenzéki román pártok által az alkotmánybírósághoz benyújtott óvás miatt.
Alkotmányossági kifogást emeltek az ellenzéki pártok az anyanyelvhasználatot biztosító törvénymódosítás ellen Alkotmányossági kifogást emelt a PNL, az USR és a PMP azon törvénymódosítás ellen, amely biztosítja az anyanyelvhasználatot az egészségügyben és a szociális szolgáltatásokat nyújtó intézményekben. Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke arról is beszélt: az önálló erdélyi magyar külpolitika megszületésének vagyunk tanúi. Szerinte az erdélyi politikusok a magyar államot is segítik, ha a célokat világosan megfogalmazzák külföld felé, mert így Magyarországnak van, ami mögé beállnia.
Ugyanakkor hangsúlyozta: az erdélyi magyar és az anyaországi politizálásban is oda kell figyelni, hogy az apró lépések politikája ne jelentse a stratégiai célok, köztük az autonómiáért folytatott küzdelem feladását.
Bíró Blanka
/Németh Zsolt: Hitünkből értékek következnek, Mery Ratio Kiadó, 2016/ Székelyhon.ro
Óvatos optimizmussal nyilatkozott a magyar–román kapcsolatokról sepsiszentgyörgyi könyvbemutatóján Németh Zsolt, a magyarországi Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke.
A Tein Teaházban ismertették pénteken a magyarországi politikus Hitünkből értékek következnek című, tavaly megjelent, több mint ezer oldalas könyvét, amely a 2002 és 2016 közötti nemzetpolitikáról szól.
Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke az eseményen rámutatott: Németh Zsolt akkor is barát maradt, amikor a Fidesz és az RMDSZ viszonya hullámzó volt, támogatta az Erdélyi Magyar Művészeti Központ létrehozását és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi karának beindítását. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester – aki a könyvbemutatón a szerző beszélgetőtársa volt – arról értekezett, hogy Németh Zsolt egyike azoknak a magyarországi politikai személyiségeknek, akik a külhoni magyarokban nem gazdasági humánerőforrást vagy demográfiai utánpótlást vélnek felfedezni, hanem értéket, illetve a szülőföldön maradást is támogatja.
A beszélgetés során az aktuálpolitika több vetülete is szóba került. Németh Zsolt úgy vélte: eddig valóban „hűvös” volt a magyar–román államközi viszony, de már mutatkoznak az „olvadás jelei”, változásokra lehet számítani e téren. Meglátása szerint az RMDSZ-nek parlamenti szinten a szociálliberális koalícióval (PSD–ALDE) kötött megállapodása jól tükrözi a kapcsolat „hőfokát”: a szövetség nem kormányzati szereplő, de nem is ellenzék, hanem ellenzékből támogat. Hozzátette: ennek a megállapodásnak az eredményeként jött létre az egészségügyi és szociális intézményekben a kisebbségek anyanyelvhasználatát szavatoló törvény. Németh Zsolt ugyanakkor óvatosságra intett az ellenzéki román pártok által az alkotmánybírósághoz benyújtott óvás miatt.
Alkotmányossági kifogást emeltek az ellenzéki pártok az anyanyelvhasználatot biztosító törvénymódosítás ellen Alkotmányossági kifogást emelt a PNL, az USR és a PMP azon törvénymódosítás ellen, amely biztosítja az anyanyelvhasználatot az egészségügyben és a szociális szolgáltatásokat nyújtó intézményekben. Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke arról is beszélt: az önálló erdélyi magyar külpolitika megszületésének vagyunk tanúi. Szerinte az erdélyi politikusok a magyar államot is segítik, ha a célokat világosan megfogalmazzák külföld felé, mert így Magyarországnak van, ami mögé beállnia.
Ugyanakkor hangsúlyozta: az erdélyi magyar és az anyaországi politizálásban is oda kell figyelni, hogy az apró lépések politikája ne jelentse a stratégiai célok, köztük az autonómiáért folytatott küzdelem feladását.
Bíró Blanka
/Németh Zsolt: Hitünkből értékek következnek, Mery Ratio Kiadó, 2016/ Székelyhon.ro
2017. április 23.
Győztes szemléletű magyarságtörténet
A nagy érdeklődésre való tekintettel újra Nagyváradon tartott előadást múlt csütörtökön Bíró András Zsolt antropológus kutató, a Kurultáj – Magyar Törzsi Gyűlés főszervezője.
A magyarság múltja, jelene és jövője a nemzetstratégia tükrében című előadást a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében tartotta meg Bíró András Zsolt április 20-án, csütörtökön délután hat órai kezdettel. A vendéget meghívó Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezetének a nevében Csomortányi István, az EMNP megyei elnöke kifejtette, hogy Nagyvárad egy kultúrharc terepe, ezért nem mindegy, hogy a helyi magyarság milyen történelmi ismeretekkel rendelkezik, illetve az sem, hogy miképpen viszonyul saját múltjához, ezért fontos erősíteni a magyarságtudatot.
Nem vesztes, győztes
Ennek a célkitűzésnek a jegyében tartotta meg előadását Bíró András Zsolt, aki nem egy témát, történelmi korszakot mutatott be, hanem végighaladt a hunok, majd a magyarok történetén, kiemelve néhány sorsfordító momentumot. E rövid cikk keretében lehetetlen összefoglalni az elhangzottakat, csak jelzésszerűen említjük meg azokat a mozzanatokat, amelyek során megmutatkozott Bíró András Zsolt sajátos, a nemzettudat erősítését célzó múltinterpretációja. Például felhívta a figyelmet arra, hogy a magyarok a kalandozások korában (9–10. század) bizonyítottan negyvenhét hadjáratot indítottak, és ezek közül csak kettőt veszítettek el. „Azt, hogy Merseburgnál és Augsburgnál a magyarok vesztettek, ezt mindenki tudja, de a többi negyvenöt hadjáratot ki ismeri?” – tette fel a kérdést az előadó.
Ugyanennek a korszaknak a jelentős eseménye a 907-ben vívott pozsonyi csata, amelyről alig hallani a magyar történelemkönyvekben, noha annak a győztes csatának köszönhető az, hogy ma is létezik a magyarság.
A szemlélet a fontos
Bíró András Zsolt a későbbiekben kifejtette, hogy a tatárjárást, ami az elnevezésével ellentétben mongol hadjárat volt, szintén az országot összeroppantó hadjáratként tanítják a történelemkönyvek, amiből az előadó szerint csak annyi igaz, hogy ott, amerre a mongolok jártak, mindent elpusztítottak, de Magyarországot, a környező államoktól eltérően nem tudták elfoglalni, II. Béla királyt nem tudták elfogni, így az országot újjá lehetett építeni a támadás után. Véleménye szerint a mohácsi csatavesztés is túl van hangsúlyozva, hiszen, mint mondta, Mohács után a törökök még évekig nem is mentek Budára. Magyarország tragédiáját akkor nem a mohácsi csatavesztés okozta, hanem a belső széthúzás és a Habsburgokkal kötött „balfék” szerződés. Ugyanez érvényes Trianon esetében is, hiszen az előadó szerint az első világháborút Magyarország nem vesztette el, elvégre a magyar csapatokat az ország határaitól távol levő csataterekről kellett hazahívni, ezzel szemben a nagy háború végén a Károlyi Mihály, majd Kun Béla nevével fémjelzett, az előadó szerint belső ellenségnek tekintett erők politikája vezetett Trianon tragédiájához.
Pap István / Erdély.ma; erdon.ro
A nagy érdeklődésre való tekintettel újra Nagyváradon tartott előadást múlt csütörtökön Bíró András Zsolt antropológus kutató, a Kurultáj – Magyar Törzsi Gyűlés főszervezője.
A magyarság múltja, jelene és jövője a nemzetstratégia tükrében című előadást a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében tartotta meg Bíró András Zsolt április 20-án, csütörtökön délután hat órai kezdettel. A vendéget meghívó Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezetének a nevében Csomortányi István, az EMNP megyei elnöke kifejtette, hogy Nagyvárad egy kultúrharc terepe, ezért nem mindegy, hogy a helyi magyarság milyen történelmi ismeretekkel rendelkezik, illetve az sem, hogy miképpen viszonyul saját múltjához, ezért fontos erősíteni a magyarságtudatot.
Nem vesztes, győztes
Ennek a célkitűzésnek a jegyében tartotta meg előadását Bíró András Zsolt, aki nem egy témát, történelmi korszakot mutatott be, hanem végighaladt a hunok, majd a magyarok történetén, kiemelve néhány sorsfordító momentumot. E rövid cikk keretében lehetetlen összefoglalni az elhangzottakat, csak jelzésszerűen említjük meg azokat a mozzanatokat, amelyek során megmutatkozott Bíró András Zsolt sajátos, a nemzettudat erősítését célzó múltinterpretációja. Például felhívta a figyelmet arra, hogy a magyarok a kalandozások korában (9–10. század) bizonyítottan negyvenhét hadjáratot indítottak, és ezek közül csak kettőt veszítettek el. „Azt, hogy Merseburgnál és Augsburgnál a magyarok vesztettek, ezt mindenki tudja, de a többi negyvenöt hadjáratot ki ismeri?” – tette fel a kérdést az előadó.
Ugyanennek a korszaknak a jelentős eseménye a 907-ben vívott pozsonyi csata, amelyről alig hallani a magyar történelemkönyvekben, noha annak a győztes csatának köszönhető az, hogy ma is létezik a magyarság.
A szemlélet a fontos
Bíró András Zsolt a későbbiekben kifejtette, hogy a tatárjárást, ami az elnevezésével ellentétben mongol hadjárat volt, szintén az országot összeroppantó hadjáratként tanítják a történelemkönyvek, amiből az előadó szerint csak annyi igaz, hogy ott, amerre a mongolok jártak, mindent elpusztítottak, de Magyarországot, a környező államoktól eltérően nem tudták elfoglalni, II. Béla királyt nem tudták elfogni, így az országot újjá lehetett építeni a támadás után. Véleménye szerint a mohácsi csatavesztés is túl van hangsúlyozva, hiszen, mint mondta, Mohács után a törökök még évekig nem is mentek Budára. Magyarország tragédiáját akkor nem a mohácsi csatavesztés okozta, hanem a belső széthúzás és a Habsburgokkal kötött „balfék” szerződés. Ugyanez érvényes Trianon esetében is, hiszen az előadó szerint az első világháborút Magyarország nem vesztette el, elvégre a magyar csapatokat az ország határaitól távol levő csataterekről kellett hazahívni, ezzel szemben a nagy háború végén a Károlyi Mihály, majd Kun Béla nevével fémjelzett, az előadó szerint belső ellenségnek tekintett erők politikája vezetett Trianon tragédiájához.
Pap István / Erdély.ma; erdon.ro
2017. április 24.
Az erdélyi magyarság esélyei (Németh Zsolt Sepsiszentgyörgyön)
Könyvbemutató ürügyén tartottak találkozót Németh Zsolttal, a Magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnökével péntek délelőtt Sepsiszentgyörgyön, de a beszélgetés tágabb dimenziókat ölelt fel, szó volt barátságról, az erdélyi magyarságról, a román–magyar viszonyról, Európáról, a Fideszről és világpolitikai kérdésekről is.
Barátjaként mutatta be a magyarországi politikust Tamás Sándor megyeitanács-elnök, akivel kapcsolatuk akkor is töretlen volt, amikor pártjaik, az RMDSZ és Fidesz viszonya hullámzott. Az idő őket igazolta, az emberi kapcsolatok erősebbek, mint a politikaiak, és ez a jövőben is iránymutató lehet – mondotta. Felidézte Németh Zsolt szerepét a tusványosi folyamat elindításában, fejlődésében, kiemelte következetes kiállását nemzeti ügyekben. Felsorolta azokat az intézményeket – az EMŰK, a Sapientia sepsiszentgyörgyi kara –, melyek létrehozatala nevéhez is fűződik. „Németh Zsolt azon kevés magyarországi politikus közé tartozik, aki a határon túli magyarokban nem gazdasági vagy humánerőforrás-utánpótlást vél felfedezni, hanem értéket. Mindig azt támogatta, hogy szülőföldünkön boldoguljunk” – ezekkel a szavakkal kezdte a beszélgetést Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. Németh Zsolt elmondta, egy nappal korábban Bukarestben a román politikai élet teljes spektrumának képviselőivel találkozott, és irányultságtól függetlenül elsősorban az foglalkoztatja őket, miért nem lehet Románia tagja a schengeni övezetnek, mi ennek az oka. Németh Zsolt szerint több törésvonal tetten érhető ma az EU-ban, egyiket a brexit okozza, másik a Kelet és Nyugat közötti nézetkülönbségek, de létezik egy észak–déli ellentét is. A kelet–nyugati törésvonal kapcsán elmondta, nemcsak nyugati előítéletek vannak, de közép-európaiak is, „mi elsősorban önzőnek tartjuk a nyugat-európaiakat”. Nagyon fontos kérdés, hogy feladjuk-e reményünket a valós integrációban, és Magyarország, amikor azt mondja: állítsuk meg Brüsszelt, akkor tulajdonképpen a mellékvágányról szeretné visszaterelni a valós, igazi útra az uniót, hogy betölthesse küldetését, hosszú távon fenntartható legyen, és kiteljesedhessenek számunkra létfontosságú céljai – fejtette ki. Elmagyarázta azt is, hogy Magyarország, amikor a nemzetállamok Európájáért harcol, akkor nem az etnokratikus, homogén nemzetállamokra gondol, hanem a tagállami jogosítványok fontosságára. Brüsszel szerint az igazi európaiak már maguk mögött hagyták a nemzetben gondolkodás maradiságát, de Németh Zsolt véleménye szerint ez vakvágány, amely megkérdőjelezi az EU hosszú távú fenntarthatóságát, az identitások sokszínűségét szerinte nem szabad feladni. A magyar–román kapcsolatok elmúlt öt esztendejét hűvösnek nevezte, nemzetpolitikai tartalmát pedig meglehetősen marginálisnak. Meglátása szerint olvad, jön a tavasz, változásra lehet számítani ezen a fronton is, ám nem valószínű, hogy ez olyan gyors lesz, mint az időjárás alakulása. E kapcsolatrendszer hőfokát az RMDSZ parlamenti megállapodása tükrözi: nem kormánytagság, de nem is ellenzéki pozíció, hanem egy külső támogató megállapodás. A különböző államok Magyarországhoz való viszonyulása kapcsán beszélt az Amerikai Egyesült Államok szerepéről, hogy ez akár az erdélyi magyarság számára is pozitív lehet. Erőteljes támogatásnak nevezte, hogy az amerikai emberjogi jelentés tételesen tartalmazza az erdélyi magyarság legsúlyosabb problémáit, és meglátása szerint az EU-ban, illetve az Európa Tanácsban is számos lehetőség adott az erdélyi magyarság stratégiai céljai elérésére. Példaként említette, hogy igaz, csak az Európai Bíróság nyomására, de az Európai Bizottság kénytelen volt elfogadni az RMDSZ által beterjesztett Minority Safe Packet. Megszületőben az önálló erdélyi magyar külpolitizálás, és ezt csak bátorítani tudja, „meg kell fogalmazni a célkitűzéseket, hogy legyen mi mögé beállnia a magyar államnak” – mondatta. Szerbiában és a Szlovákiában még csak alakuló helyzet példáival alátámasztva fejtette ki, hogy a magyar nemzetpolitika és a jószomszédi viszony összeegyeztethető, de arra is figyelmeztetett: nagyon fontos az, hogy az erdélyi magyar politikában az apró lépések taktikája ne jelentse a stratégiai célok, az autonómia feladását.
Hitünkből értékek következnek című könyve azoknak szól, akik szeretnék megfogni, megérteni az elmúlt 28 esztendőt – mondta el a találkozón Németh Zsolt. Politikai detoxikálásra mindenkinek szüksége van, számára ezeknek a könyveknek az összeállítása jelentette ezt. A 2002–2012 közötti beszédek, cikkek, írások gyűjteménye ez a kötet, elrendezi, tisztázza, hogy mit miért csinálnak. Korábban már két ilyen összefoglaló könyve jelent meg: a Nemzetpolitika című, az 1988–1998 közötti időszakról (ennek társszerzője), a Magyar kibontakozás című a mostanihoz hasonlóan az 1998–2002 közötti időszak leglényegét foglalja össze – hangzott el a sepsiszentgyörgyi beszélgetésen.
Farkas Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Könyvbemutató ürügyén tartottak találkozót Németh Zsolttal, a Magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnökével péntek délelőtt Sepsiszentgyörgyön, de a beszélgetés tágabb dimenziókat ölelt fel, szó volt barátságról, az erdélyi magyarságról, a román–magyar viszonyról, Európáról, a Fideszről és világpolitikai kérdésekről is.
Barátjaként mutatta be a magyarországi politikust Tamás Sándor megyeitanács-elnök, akivel kapcsolatuk akkor is töretlen volt, amikor pártjaik, az RMDSZ és Fidesz viszonya hullámzott. Az idő őket igazolta, az emberi kapcsolatok erősebbek, mint a politikaiak, és ez a jövőben is iránymutató lehet – mondotta. Felidézte Németh Zsolt szerepét a tusványosi folyamat elindításában, fejlődésében, kiemelte következetes kiállását nemzeti ügyekben. Felsorolta azokat az intézményeket – az EMŰK, a Sapientia sepsiszentgyörgyi kara –, melyek létrehozatala nevéhez is fűződik. „Németh Zsolt azon kevés magyarországi politikus közé tartozik, aki a határon túli magyarokban nem gazdasági vagy humánerőforrás-utánpótlást vél felfedezni, hanem értéket. Mindig azt támogatta, hogy szülőföldünkön boldoguljunk” – ezekkel a szavakkal kezdte a beszélgetést Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. Németh Zsolt elmondta, egy nappal korábban Bukarestben a román politikai élet teljes spektrumának képviselőivel találkozott, és irányultságtól függetlenül elsősorban az foglalkoztatja őket, miért nem lehet Románia tagja a schengeni övezetnek, mi ennek az oka. Németh Zsolt szerint több törésvonal tetten érhető ma az EU-ban, egyiket a brexit okozza, másik a Kelet és Nyugat közötti nézetkülönbségek, de létezik egy észak–déli ellentét is. A kelet–nyugati törésvonal kapcsán elmondta, nemcsak nyugati előítéletek vannak, de közép-európaiak is, „mi elsősorban önzőnek tartjuk a nyugat-európaiakat”. Nagyon fontos kérdés, hogy feladjuk-e reményünket a valós integrációban, és Magyarország, amikor azt mondja: állítsuk meg Brüsszelt, akkor tulajdonképpen a mellékvágányról szeretné visszaterelni a valós, igazi útra az uniót, hogy betölthesse küldetését, hosszú távon fenntartható legyen, és kiteljesedhessenek számunkra létfontosságú céljai – fejtette ki. Elmagyarázta azt is, hogy Magyarország, amikor a nemzetállamok Európájáért harcol, akkor nem az etnokratikus, homogén nemzetállamokra gondol, hanem a tagállami jogosítványok fontosságára. Brüsszel szerint az igazi európaiak már maguk mögött hagyták a nemzetben gondolkodás maradiságát, de Németh Zsolt véleménye szerint ez vakvágány, amely megkérdőjelezi az EU hosszú távú fenntarthatóságát, az identitások sokszínűségét szerinte nem szabad feladni. A magyar–román kapcsolatok elmúlt öt esztendejét hűvösnek nevezte, nemzetpolitikai tartalmát pedig meglehetősen marginálisnak. Meglátása szerint olvad, jön a tavasz, változásra lehet számítani ezen a fronton is, ám nem valószínű, hogy ez olyan gyors lesz, mint az időjárás alakulása. E kapcsolatrendszer hőfokát az RMDSZ parlamenti megállapodása tükrözi: nem kormánytagság, de nem is ellenzéki pozíció, hanem egy külső támogató megállapodás. A különböző államok Magyarországhoz való viszonyulása kapcsán beszélt az Amerikai Egyesült Államok szerepéről, hogy ez akár az erdélyi magyarság számára is pozitív lehet. Erőteljes támogatásnak nevezte, hogy az amerikai emberjogi jelentés tételesen tartalmazza az erdélyi magyarság legsúlyosabb problémáit, és meglátása szerint az EU-ban, illetve az Európa Tanácsban is számos lehetőség adott az erdélyi magyarság stratégiai céljai elérésére. Példaként említette, hogy igaz, csak az Európai Bíróság nyomására, de az Európai Bizottság kénytelen volt elfogadni az RMDSZ által beterjesztett Minority Safe Packet. Megszületőben az önálló erdélyi magyar külpolitizálás, és ezt csak bátorítani tudja, „meg kell fogalmazni a célkitűzéseket, hogy legyen mi mögé beállnia a magyar államnak” – mondatta. Szerbiában és a Szlovákiában még csak alakuló helyzet példáival alátámasztva fejtette ki, hogy a magyar nemzetpolitika és a jószomszédi viszony összeegyeztethető, de arra is figyelmeztetett: nagyon fontos az, hogy az erdélyi magyar politikában az apró lépések taktikája ne jelentse a stratégiai célok, az autonómia feladását.
Hitünkből értékek következnek című könyve azoknak szól, akik szeretnék megfogni, megérteni az elmúlt 28 esztendőt – mondta el a találkozón Németh Zsolt. Politikai detoxikálásra mindenkinek szüksége van, számára ezeknek a könyveknek az összeállítása jelentette ezt. A 2002–2012 közötti beszédek, cikkek, írások gyűjteménye ez a kötet, elrendezi, tisztázza, hogy mit miért csinálnak. Korábban már két ilyen összefoglaló könyve jelent meg: a Nemzetpolitika című, az 1988–1998 közötti időszakról (ennek társszerzője), a Magyar kibontakozás című a mostanihoz hasonlóan az 1998–2002 közötti időszak leglényegét foglalja össze – hangzott el a sepsiszentgyörgyi beszélgetésen.
Farkas Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. április 24.
Hó alól kibúvó remény
Valóságos nagyüzemként zakatolt az elmúlt napokban az erdélyi magyar közélet: tudományos és politikai stratégiai tervezés zajlott számos fronton. Mintha téli álomból ébrednének, úgy lendültek munkába politikusok, kutatók, és az áprilisban visszatérő tél is figyelmeztetett: nagy szükség van a munkára, éberségre, könnyen befagyhatnak a tavaszi remények.
Jó évtizedes késéssel hívták össze a Székely Kongresszust, három székelyföldi városban tudósok, kutatók igyekeztek felmérni a jelenlegi helyzetet, jövőképet festeni a régiónak. Fontos lépés, mert azt követően, hogy 2003-ban, a Székely Nemzeti Tanács megszületésével új lendületet kapott az autonómiaküzdelem, mindmáig hiányzott ennek tudományos megalapozása, háttere. Ilyen-olyan kísérletek történtek, kisebb csoportok munkálkodtak egy-egy megye, kistérség vagy ágazat felmérésén, de mindenki által elfogadott, átfogó helyzetkép, s ami még fontosabb: tervezések alapjául szolgáló stratégia mindmáig hiányzott. Ennek megalkotását kísérelte meg a történelmi mintára összehívott Székely Kongresszus, melynek kezdeményezői intézményteremtést ígérnek, remélnek.
Nem tétlenkedett a politikum sem, az Erdélyi Magyar Néppárt tisztújító kongresszust tartott, az RMDSZ miniparlamentjét, az SZKT-t hívta össze. Az előbbiről keveset tudni, ismét zárt ajtók mögött zajlott, de figyelemre méltó az újraválasztott elnök, Szilágyi Zsolt köszöntője, aki egyfajta testvéri jobbot nyújtott vetélytársai, az RMDSZ és MPP felé. Mint fogalmazott, pártja szövetséges lesz minden olyan ügyben, amelynek célja Erdély és az erdélyi magyarok helyzetének javítása. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök Kolozsváron tartott politikai helyzetelemzéséből kitetszett: bizony számos olyan téma van, amelyek esetében jól jönne az összefogás, az egyszólamú retorika. A marosvásárhelyi katolikus iskola helyzete továbbra is megoldatlan, senki nem meri vállalni a döntés felelősségét, az egészségügyi anyanyelvhasználatra vonatkozó törvényt alig egy hét múltán megtorpedózta a román ellenzék, és a kormányzásból kiszorult pártok igyekeznek egymást túllicitálni magyarellenességben. A kormánykoalíció egyelőre tartja magát a megállapodáshoz, de senki nem tudja, hogy az elkészült és szakítópróbának tekintett közigazgatási törvénymódosítás, amely a széles körű anyanyelvhasználat mellett a szabad szimbólumhasználatot is szabályozná, átcsúszik-e a parlamenten, kiszámíthatatlan, mikor kerekednek a józan ész és papírra vetett egyezség fölé a nacionalista indulatok.
Helyzetünk tehát korántsem rózsás, munka akad bőven, és jó lenne, ha a hétvégén tapasztalt közös célok vezérelte tenni akarás nem olvadna el a tavaszi hóval. Ha valóban egy irányba kezdik húzni a szekeret mindazok, akik most elindultak az úton, akkor talán nem kell majd a nyári kánikulában reménytelenségtől dideregnünk.
Farkas Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Valóságos nagyüzemként zakatolt az elmúlt napokban az erdélyi magyar közélet: tudományos és politikai stratégiai tervezés zajlott számos fronton. Mintha téli álomból ébrednének, úgy lendültek munkába politikusok, kutatók, és az áprilisban visszatérő tél is figyelmeztetett: nagy szükség van a munkára, éberségre, könnyen befagyhatnak a tavaszi remények.
Jó évtizedes késéssel hívták össze a Székely Kongresszust, három székelyföldi városban tudósok, kutatók igyekeztek felmérni a jelenlegi helyzetet, jövőképet festeni a régiónak. Fontos lépés, mert azt követően, hogy 2003-ban, a Székely Nemzeti Tanács megszületésével új lendületet kapott az autonómiaküzdelem, mindmáig hiányzott ennek tudományos megalapozása, háttere. Ilyen-olyan kísérletek történtek, kisebb csoportok munkálkodtak egy-egy megye, kistérség vagy ágazat felmérésén, de mindenki által elfogadott, átfogó helyzetkép, s ami még fontosabb: tervezések alapjául szolgáló stratégia mindmáig hiányzott. Ennek megalkotását kísérelte meg a történelmi mintára összehívott Székely Kongresszus, melynek kezdeményezői intézményteremtést ígérnek, remélnek.
Nem tétlenkedett a politikum sem, az Erdélyi Magyar Néppárt tisztújító kongresszust tartott, az RMDSZ miniparlamentjét, az SZKT-t hívta össze. Az előbbiről keveset tudni, ismét zárt ajtók mögött zajlott, de figyelemre méltó az újraválasztott elnök, Szilágyi Zsolt köszöntője, aki egyfajta testvéri jobbot nyújtott vetélytársai, az RMDSZ és MPP felé. Mint fogalmazott, pártja szövetséges lesz minden olyan ügyben, amelynek célja Erdély és az erdélyi magyarok helyzetének javítása. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök Kolozsváron tartott politikai helyzetelemzéséből kitetszett: bizony számos olyan téma van, amelyek esetében jól jönne az összefogás, az egyszólamú retorika. A marosvásárhelyi katolikus iskola helyzete továbbra is megoldatlan, senki nem meri vállalni a döntés felelősségét, az egészségügyi anyanyelvhasználatra vonatkozó törvényt alig egy hét múltán megtorpedózta a román ellenzék, és a kormányzásból kiszorult pártok igyekeznek egymást túllicitálni magyarellenességben. A kormánykoalíció egyelőre tartja magát a megállapodáshoz, de senki nem tudja, hogy az elkészült és szakítópróbának tekintett közigazgatási törvénymódosítás, amely a széles körű anyanyelvhasználat mellett a szabad szimbólumhasználatot is szabályozná, átcsúszik-e a parlamenten, kiszámíthatatlan, mikor kerekednek a józan ész és papírra vetett egyezség fölé a nacionalista indulatok.
Helyzetünk tehát korántsem rózsás, munka akad bőven, és jó lenne, ha a hétvégén tapasztalt közös célok vezérelte tenni akarás nem olvadna el a tavaszi hóval. Ha valóban egy irányba kezdik húzni a szekeret mindazok, akik most elindultak az úton, akkor talán nem kell majd a nyári kánikulában reménytelenségtől dideregnünk.
Farkas Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. április 24.
Új kezdet évszázados falak közt (Miklósvári kastély)
Több évtizedes kényszerpihenő után ismét élő, új szereppel felruházott, idegenforgalmi célponttá alakult át Erdővidék egyik emblematikus műemlék épülete. A miklósvári Kálnoky-kastély felújítását, valamint az Erdélyi Élet Múzeuma megnyitását egész napos rendezvénysorozattal – kiállítással, díjátadóval, szakmai konferenciával – ünnepelte a Kálnoky Alapítvány, az alkalom kapcsán meghirdetett nyílt nap pedig számos látogatót vonzott a kastélyba.
Bár évek óta dolgoztak a kastély helyreállításán, az átfogó munkálat finanszírozására nehéz volt forrásokat szerezni – vázolta gróf Kálnoky Tibor a szombati sajtótájékoztatón, elismeréssel szólva a lehetőségről, mely révén sikerült megmenteni egy műemlék épületet a helyi közösség számára. A helyreállítást a Norvégia, Románia, Liechtenstein és Izland által létrehozott alap finanszírozta, a 29 hónapos futamidejű projekt április végén zárul, értéke közel 1,15 millió euró, jelentős része vissza nem térítendő támogatás. „Egy mindenki előtt nyitott múzeum jött létre, egy élő tér, ahol több rendezvény zajlik majd. Azt szeretnénk, ha mindig élet lenne itt, hogy a kastély a környék turisztikai attrakciójává nője ki magát” – ismertette az elképzeléseket gróf Kálnoky Tibor. Úgy vélte, nem szabad szem elől téveszteni, hogy Miklósvár Brassó és Segesvár közt helyezkedik el, amely nagyon fontos turisztikai tengely, miközben a hátrányos helyzetű Baróti medence nem igazán kapcsolódik az ország nagy forgalmú turisztikai hálózatához. Reményét fejezte ki, hogy a megújult ingatlan – mely mostantól bárki által látogatható – turisztikai és kulturális objektumként az idegenforgalmi körforgás részévé válhat.
A Kulturális és Nemzeti Identitás Minisztériumát képviselő államtitkár, Erwin Şimşensohn hangsúlyozta: a tárca jelentős összegekkel támogatja és kiemelten foglalkozik a kulturális örökségek revitalizációjával, illetve megőrzésével, szerepet vállalva a történelmi műemlék épületek, így az erdélyi kastélyok megőrzésében is.
Az Erdélyi Élet Múzeuma kialakításáról annak művészettörténész-szakértője, Várallyay Réka beszélt a Háromszéknek. A Kálnoky-kastély nagyon fontos, késő reneszánsz épület, mely számos elemet megőrzött a kor erdélyi építészetéből, ezért megpróbálták reprezentatívan bemutatni az erdélyi 17–18. századi művészetet. A középső térben például egy 17. századi itáliai csembaló másolata található, így a közeljövőben ünnepi események, koncertek is szervezhetők itt. Mivel a kastélyok díszeit mindig a cserépkályhák jelentették, így a legdíszesebb, legszínesebb cserépkályhát is a díszteremben helyezték el. „Arra gondoltunk, úgy tudjuk a látogatókhoz közelebb hozni a kastélyt, ha egy női, illetve egy férfi szobát reprezen¬tálunk – ami egyébként így is volt – a korabeli elnevezés szerint: az úr háza és az asszony háza (a ház itt a termet jelöli)” – ismertette a szakértő. Az asszony háza a 17–18. századi kultúrát mutatja be, ahol a hímzés, kézimunkázás mellett nagyon fontos volt a kertkultúra. A 18. századi vitrinben láthatók azok a kis üvegecskék, amelyekben rózsavizet, különböző virágvizeket tarthattak, és egy 17. századi botanikai könyvnek a lapjai is megjelennek. A férfi szoba Kálnoky Dénes alakjához kapcsolódik, aki a 19. században sokáig lakott a kastélyban, fontos pozíciót töltött be a szabadságharc alatt, majd azt követően ide vonult vissza. A teremben egy fotókópiát helyeztek el arcképéről, melyet a Székely Nemzeti Múzeum őriz, illetve az intézménytől kapták kölcsön íróasztalát, egy szép írószekretert is. A kastély két oldalán egy biedermeier, illetve egy ónémet szalont alakítottak ki. Utóbbi a háromszéki kúriák világát idézi, 19. századi ónémet bútorokkal, de Szekeres Attila István heraldikus jóvoltából főleg háromszéki kisnemesi és középnemesi családok címereinek gyűjteménye is itt látható – közölte Várallyay Réka. Hozzáfűzte: a pince boltozott termében a kastélytörténeti kiállítás található, melyet Fehér János nagyon részletesen, fotókkal dokumentálva írt meg. Ugyanitt egy 19–20. századi használati eszközökkel berendezett látványkonyha is helyet kapott. Összegzésként elmondta, fontosnak tartják, hogy a kastély hosszú távon bekapcsolódhasson a kulturális életbe, ezért családi programokat, tematikus napok szervezését egyaránt tervezik, a megújult parkban pedig egy szabadtéri színpadot is kialakítanak.
Demeter Virág Katalin / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Több évtizedes kényszerpihenő után ismét élő, új szereppel felruházott, idegenforgalmi célponttá alakult át Erdővidék egyik emblematikus műemlék épülete. A miklósvári Kálnoky-kastély felújítását, valamint az Erdélyi Élet Múzeuma megnyitását egész napos rendezvénysorozattal – kiállítással, díjátadóval, szakmai konferenciával – ünnepelte a Kálnoky Alapítvány, az alkalom kapcsán meghirdetett nyílt nap pedig számos látogatót vonzott a kastélyba.
Bár évek óta dolgoztak a kastély helyreállításán, az átfogó munkálat finanszírozására nehéz volt forrásokat szerezni – vázolta gróf Kálnoky Tibor a szombati sajtótájékoztatón, elismeréssel szólva a lehetőségről, mely révén sikerült megmenteni egy műemlék épületet a helyi közösség számára. A helyreállítást a Norvégia, Románia, Liechtenstein és Izland által létrehozott alap finanszírozta, a 29 hónapos futamidejű projekt április végén zárul, értéke közel 1,15 millió euró, jelentős része vissza nem térítendő támogatás. „Egy mindenki előtt nyitott múzeum jött létre, egy élő tér, ahol több rendezvény zajlik majd. Azt szeretnénk, ha mindig élet lenne itt, hogy a kastély a környék turisztikai attrakciójává nője ki magát” – ismertette az elképzeléseket gróf Kálnoky Tibor. Úgy vélte, nem szabad szem elől téveszteni, hogy Miklósvár Brassó és Segesvár közt helyezkedik el, amely nagyon fontos turisztikai tengely, miközben a hátrányos helyzetű Baróti medence nem igazán kapcsolódik az ország nagy forgalmú turisztikai hálózatához. Reményét fejezte ki, hogy a megújult ingatlan – mely mostantól bárki által látogatható – turisztikai és kulturális objektumként az idegenforgalmi körforgás részévé válhat.
A Kulturális és Nemzeti Identitás Minisztériumát képviselő államtitkár, Erwin Şimşensohn hangsúlyozta: a tárca jelentős összegekkel támogatja és kiemelten foglalkozik a kulturális örökségek revitalizációjával, illetve megőrzésével, szerepet vállalva a történelmi műemlék épületek, így az erdélyi kastélyok megőrzésében is.
Az Erdélyi Élet Múzeuma kialakításáról annak művészettörténész-szakértője, Várallyay Réka beszélt a Háromszéknek. A Kálnoky-kastély nagyon fontos, késő reneszánsz épület, mely számos elemet megőrzött a kor erdélyi építészetéből, ezért megpróbálták reprezentatívan bemutatni az erdélyi 17–18. századi művészetet. A középső térben például egy 17. századi itáliai csembaló másolata található, így a közeljövőben ünnepi események, koncertek is szervezhetők itt. Mivel a kastélyok díszeit mindig a cserépkályhák jelentették, így a legdíszesebb, legszínesebb cserépkályhát is a díszteremben helyezték el. „Arra gondoltunk, úgy tudjuk a látogatókhoz közelebb hozni a kastélyt, ha egy női, illetve egy férfi szobát reprezen¬tálunk – ami egyébként így is volt – a korabeli elnevezés szerint: az úr háza és az asszony háza (a ház itt a termet jelöli)” – ismertette a szakértő. Az asszony háza a 17–18. századi kultúrát mutatja be, ahol a hímzés, kézimunkázás mellett nagyon fontos volt a kertkultúra. A 18. századi vitrinben láthatók azok a kis üvegecskék, amelyekben rózsavizet, különböző virágvizeket tarthattak, és egy 17. századi botanikai könyvnek a lapjai is megjelennek. A férfi szoba Kálnoky Dénes alakjához kapcsolódik, aki a 19. században sokáig lakott a kastélyban, fontos pozíciót töltött be a szabadságharc alatt, majd azt követően ide vonult vissza. A teremben egy fotókópiát helyeztek el arcképéről, melyet a Székely Nemzeti Múzeum őriz, illetve az intézménytől kapták kölcsön íróasztalát, egy szép írószekretert is. A kastély két oldalán egy biedermeier, illetve egy ónémet szalont alakítottak ki. Utóbbi a háromszéki kúriák világát idézi, 19. századi ónémet bútorokkal, de Szekeres Attila István heraldikus jóvoltából főleg háromszéki kisnemesi és középnemesi családok címereinek gyűjteménye is itt látható – közölte Várallyay Réka. Hozzáfűzte: a pince boltozott termében a kastélytörténeti kiállítás található, melyet Fehér János nagyon részletesen, fotókkal dokumentálva írt meg. Ugyanitt egy 19–20. századi használati eszközökkel berendezett látványkonyha is helyet kapott. Összegzésként elmondta, fontosnak tartják, hogy a kastély hosszú távon bekapcsolódhasson a kulturális életbe, ezért családi programokat, tematikus napok szervezését egyaránt tervezik, a megújult parkban pedig egy szabadtéri színpadot is kialakítanak.
Demeter Virág Katalin / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. április 24.
Székelyföld-konferencia – III. székely kongresszus Számvetés és útkeresés
A csütörtök este Marosvásárhelyen megnyitott és szombaton zárult III. Székelyföldi Tudományos Kongresszus Székelyföld jövőjének szellemi alapját kívánta megfogalmazni. A három helyszínen – Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön – tartott tudományos konferencia keretében 16 szekcióban mintegy száz elő- adó tartott előadást Székelyfölddel kapcsolatos fontos témákról.
A konferenciát Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes, a rendezvény fővédnöke levélben üdvözölte. Véleménye szerint „Székelyföld magyarságában való megmaradása azon áll, hogy egységbe tudjuk-e fogni hagyományaink megőrzését napjaink szakmai, tudományos és gazdasági teendőivel”. A gondok ugyanazok maradtak A marosvásárhelyi megnyitón Egyed Ákos történész idézte fel az 1902-ben Tusnádfürdőn tartott I. székely kongresszust, megállapítva, hogy azóta sem sokat változtak a dolgok, a gondok ugyanazok maradtak. Szerinte a legégetőbb probléma az 1900-as évek elején az volt, ami ma is: a kivándorlás, a silány meg- élhetési lehetőség. Székelyföld gazdasági fejlődése elmaradt, ettől nőtt a feszültség, nőttek a megélhetési gondok, ami elvándorláshoz vezetett. Elmondta, hogy az első kongresszus öt szekciója közül a székelyek elvándorlásának a megállítását célul kitűző szekciót tartották a legfontosabbnak a szervezők. Hozzátette, az vezetett a székelyek tömeges elvándorlásához, hogy a székelység a 20. század elején is megmaradt a maga konzervativizmusában. Az iparűzést méltóságán alulinak találta, fejtette ki Egyed Ákos, részletesen elemezve Székelyföld családi gazdasági rendezését. Az 1902-es kongresszus előadói „mához is szóló üzeneteket fogalmaztak meg, úgy vélték, hogy szükség van a modernizációra, de valamilyen módon a hagyományokat is meg kell őrizni”. Fájdalmasan életszerű diagnózis Kolumbán Gábor vállalkozó, a 2002-ben tartott II. székely kongresszus főszervezője megállapította: a székelység leszakadása a 20. század eleje óta folytatódik. Véleménye szerint 1902-ben a modernizáció érte felkészületlenül Székelyföldet, a 21. század elején pedig Románia NATO- és EU-csatlakozása. „Rajtunk múlik, hogy milyen lesz a Székelyföld jövője. Senki nem fog minket kívülről megváltani. Ki kell találnunk azt a megoldást, ami fenntarthatóvá teszi a székelyföldi létformát” – fogalmazott. A 2002-es kongresszus kapcsán beszélt a folytonosságról és a folyamatosságról. Véleménye szerint a két első kongresszus közötti száz évben szinte semmi sem változott, ezért szerveztek három tudo- mányos konferenciát. „A diagnózis fájdalmasan élet- szerű, a mai viszonylatban is, sőt, bizonyos szempontból rosszabbul állunk, mint 1902-ben, mert például a tulajdonviszonyok rendezése rendkívül megkésett, ami súlyos hatással van az emberek életére” – jelentette ki. Székelyföldet sajátos kultúrával rendelkező értékrendek tárházának nevezte. A tudományos konferencia otthonra lelt Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke azt hangsúlyozta, valami mégis megváltozott a korábbi székely kongresszusok óta: immár a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem vállalta a szervezést, és ezáltal a tudományos konferencia otthonra lelt. Sikernek nevezte, hogy a Sapientia azt a tekintélyt, amit a tudományos világban elért, a székelyek ügye mellé állította. „Elindult egy folyamat, és nem véletlenül neveztük III. székely kongresszusnak, mert reméljük, hogy folytatása lesz. Az idők változásával a szellemi elit mindig fel fog figyelni a körülötte lévő régi- óra, a Sapientia körüli régióra, és pontosan az a lényeg, hogy a rendelkezésre álló szellemi elitet mozgósítsuk Székelyföld jövőjéért. Azt hiszem, ezt sikerült megtenni, még akkor is, ha bizonyára lesznek elégedetlen hangok, de az is ösztönözni fogja a szervezőket, a követező kongresszusok résztvevőit, hogy kijavítsák a hibákat és újabb adalékokat tegyenek hozzá az eljövendő rendezvényekhez” – nyilatkozta az SZNT elnöke. A tudomány az a közös nevező, amivel megoldást találhatunk közös gondjainkra Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora is az egyetem szerepvállalását hangsúlyozta. Felidézte, Amerika mai fejlődésének egyik motorja, a Szilícium-völgy a 19. században egy mezőgazdasági övezet volt. Az emelte ki a környezetéből, hogy 1891-ben létrehozták ott a Stanford egyetemet, amely a gyakorlatias ok- tatást tűzte ki célul. Úgy vélte, hasonló szerepet tölthet be a Székelyföld számára a Sapientia egyetem. Mint mondta, az oktatásban a Sapientia már jeleskedik, ám az egyetemnek mint universitasnak más feladata is van. Ilyen feladat a régió, a közösség szolgálata, és a lehető legjobb példája annak, hogy tudományos módszerekkel, tudományos műhelyek segítségével próbálnak választ adni a régióban, a Székelyföldön felmerült gondokra, és kialakítani egy élhető jövőképet. „Meggyőződésem, hogy ez az egyetlen járható út a többség és kisebbség párbeszédében, mert a tudomány az a közös nevező, az a közös alap, amivel megoldást talál- hatunk a közös gondjainkra. Mert az, hogy egy kisebbség otthon érzi- e magát, van-e megfelelő jövőképe, az a többségnek is gondot jelent” – hangsúlyozta Dávid László. Kijelentette: a közösség akkor lesz igazán erős, ha megvan a meg- felelő tudás és megvan a megfelelő összefogás. Jó, hogy a konferenciát a Sapientia, vagyis egy egyetemi intézmény vállalta fel, mert abban megvan az a következetesség, hogy továbbvigyék a kitűzött célokat. Tudományos konferencia – tágabb célokkal Bakk Miklós politológus, a konferencia főszervezője a rendezvény több célját is megjelölte. Szerinte a kongresszus egyfelől megpróbálja áttekinteni azt, hogy különböző tudományos területeken milyen tudás halmozódott fel Székelyfölddel kapcsolatban. Azt is célnak tartotta, hogy a tanácskozás révén kialakuljanak a székelyföldi tudományos együttműködés új útjai. Fontosnak tartotta ugyanakkor a konferencia közpolitika-gerjesztő jellegét. Kijelentette: felkérték a konferencia szekcióvezetőit, zárják tanácskozásukat közpolitikai javaslatok meg- fogalmazásával. Kérdésre válaszolva mondta el, hogy pontos mérleget csak a konferencia utáni időszakban tudnak majd megvonni, amikor begyűjtik mindhárom helyszín anyagát. „Azt szeretnénk elérni, hogy minél több tudományos és szakmai területről fogalmazzanak meg közpolitikai javaslatokat, amelyek közvetlenül alkalmazhatók lesznek a helyi önkormányzati eszközök segítségével, és ebből a javaslatgyűjteményből szeretnénk egy kis kiadványt letenni a politika asztalára”. Hozzá- tette: az első lépés az lenne, hogy a konferencia anyagai utólag egy külön honlapon jelenjenek meg, amely bárki számára elérhető lenne, és az érdeklődők betekintést nyerhessenek abba, hogy mit jelent a régióépítés a maga komplexitásában, a kulturális, területfejlesztési minták meghonosításának kérdésében. Demográfia, migráció, nyelvi jogok, értéktár A konferencia marosvásárhelyi helyszínén a demográfia, mobilitás, migráció témakörben szó volt a népességstatisztikai számbavételek eredményeiről, a népességmozgásról és az elvándorlásról a kistájak vonatkozásában. A társadalomszerkezeti áttekintésben a városi és falusi népességről, iskolázottságról, foglalkozásszerkezetről, a vagyoni helyzet szerinti különbségekről beszéltek. De napirenden volt a székelyföldi romák helyzete, a konfliktushelyzetek, gazdasági stratégiák, a területi szegregáció témái is. Fontos téma volt a székelyföldi értéktár, a nyelvi jogok és Székelyföld társadalmi állapota. Ebben a szekcióban azokat a tudományosan szemlélt folyamatokat és társadalmi, kulturális, mediális kereteket vették számba, amelyek meghatározzák a székelyföldi néprajzi értékek gyűjtésének, őrzésének, tárolásának, értelmezésének és megjelenítésének, illetve egykori és mai használatának a formáit. Külön szekció foglalkozott a nyelvi jogok helyzetével a Székely- földön, illetve Romániában. Csíkszeredában a regionalizmus földrajzi és településhálózati vetületei; a régióépítés szerepe a székelyföldi közigazgatásban és önkormányzati működésben; vállalkozók és vállalkozások Székelyföldön; a vidék és az agrárium szerepe Székelyföld gazdaságában szekciók ülései zajlottak. Sepsiszentgyörgyön a történelem, a székelyföldi oktatás, a népegészségügy, az épített örökség helyzete, a közösségi gazdálkodás és a falusi kultúrházak helyzete és funkcióváltása témakörökben hangzottak el tudományos előadások. Ma különösen fontos képet adni Székelyföld állapotáról A konferencián jelen volt Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, aki a Népújság kérdésére kijelentette: „Ha valaha fontos volt, most különösen fontos, hogy a tudományos élet képviselői, a székely értelmiség képet adjon Székelyföld mai társadalmi állapotáról, amelybe beletartozik a demokrácia, a szülő- földön való boldogulás lehetőségeinek a vizsgálata, az, hogy 1989 után hogyan alakult át a társadalom szerkezete, és új lehetőséget teremt arra, hogy ennek a leltárnak az alapján, ha szükséges, tekintsük át azt a koncepciót, ami Székelyföld autonómiájának a kérdését jelenti. Én azonban nem ebből a szempontból tartom elsősorban fontosnak, hanem abból, hogy a 21. század második évtizedének a közepén és több mint 25 évvel a rendszerváltozást követően milyen állapotban van ma a székely társadalom. Ebből szerintem a döntéshozóknak, politikusoknak kell meríteniük, hogy szükség esetén korrigálják a ma meglévő irányokat vagy pedig erősítsék meg azt, ami az eddigi elképzelésekben jónak bizonyult”.
Mózes Edith / Népújság (Marosvásárhely)
A csütörtök este Marosvásárhelyen megnyitott és szombaton zárult III. Székelyföldi Tudományos Kongresszus Székelyföld jövőjének szellemi alapját kívánta megfogalmazni. A három helyszínen – Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön – tartott tudományos konferencia keretében 16 szekcióban mintegy száz elő- adó tartott előadást Székelyfölddel kapcsolatos fontos témákról.
A konferenciát Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes, a rendezvény fővédnöke levélben üdvözölte. Véleménye szerint „Székelyföld magyarságában való megmaradása azon áll, hogy egységbe tudjuk-e fogni hagyományaink megőrzését napjaink szakmai, tudományos és gazdasági teendőivel”. A gondok ugyanazok maradtak A marosvásárhelyi megnyitón Egyed Ákos történész idézte fel az 1902-ben Tusnádfürdőn tartott I. székely kongresszust, megállapítva, hogy azóta sem sokat változtak a dolgok, a gondok ugyanazok maradtak. Szerinte a legégetőbb probléma az 1900-as évek elején az volt, ami ma is: a kivándorlás, a silány meg- élhetési lehetőség. Székelyföld gazdasági fejlődése elmaradt, ettől nőtt a feszültség, nőttek a megélhetési gondok, ami elvándorláshoz vezetett. Elmondta, hogy az első kongresszus öt szekciója közül a székelyek elvándorlásának a megállítását célul kitűző szekciót tartották a legfontosabbnak a szervezők. Hozzátette, az vezetett a székelyek tömeges elvándorlásához, hogy a székelység a 20. század elején is megmaradt a maga konzervativizmusában. Az iparűzést méltóságán alulinak találta, fejtette ki Egyed Ákos, részletesen elemezve Székelyföld családi gazdasági rendezését. Az 1902-es kongresszus előadói „mához is szóló üzeneteket fogalmaztak meg, úgy vélték, hogy szükség van a modernizációra, de valamilyen módon a hagyományokat is meg kell őrizni”. Fájdalmasan életszerű diagnózis Kolumbán Gábor vállalkozó, a 2002-ben tartott II. székely kongresszus főszervezője megállapította: a székelység leszakadása a 20. század eleje óta folytatódik. Véleménye szerint 1902-ben a modernizáció érte felkészületlenül Székelyföldet, a 21. század elején pedig Románia NATO- és EU-csatlakozása. „Rajtunk múlik, hogy milyen lesz a Székelyföld jövője. Senki nem fog minket kívülről megváltani. Ki kell találnunk azt a megoldást, ami fenntarthatóvá teszi a székelyföldi létformát” – fogalmazott. A 2002-es kongresszus kapcsán beszélt a folytonosságról és a folyamatosságról. Véleménye szerint a két első kongresszus közötti száz évben szinte semmi sem változott, ezért szerveztek három tudo- mányos konferenciát. „A diagnózis fájdalmasan élet- szerű, a mai viszonylatban is, sőt, bizonyos szempontból rosszabbul állunk, mint 1902-ben, mert például a tulajdonviszonyok rendezése rendkívül megkésett, ami súlyos hatással van az emberek életére” – jelentette ki. Székelyföldet sajátos kultúrával rendelkező értékrendek tárházának nevezte. A tudományos konferencia otthonra lelt Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke azt hangsúlyozta, valami mégis megváltozott a korábbi székely kongresszusok óta: immár a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem vállalta a szervezést, és ezáltal a tudományos konferencia otthonra lelt. Sikernek nevezte, hogy a Sapientia azt a tekintélyt, amit a tudományos világban elért, a székelyek ügye mellé állította. „Elindult egy folyamat, és nem véletlenül neveztük III. székely kongresszusnak, mert reméljük, hogy folytatása lesz. Az idők változásával a szellemi elit mindig fel fog figyelni a körülötte lévő régi- óra, a Sapientia körüli régióra, és pontosan az a lényeg, hogy a rendelkezésre álló szellemi elitet mozgósítsuk Székelyföld jövőjéért. Azt hiszem, ezt sikerült megtenni, még akkor is, ha bizonyára lesznek elégedetlen hangok, de az is ösztönözni fogja a szervezőket, a követező kongresszusok résztvevőit, hogy kijavítsák a hibákat és újabb adalékokat tegyenek hozzá az eljövendő rendezvényekhez” – nyilatkozta az SZNT elnöke. A tudomány az a közös nevező, amivel megoldást találhatunk közös gondjainkra Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora is az egyetem szerepvállalását hangsúlyozta. Felidézte, Amerika mai fejlődésének egyik motorja, a Szilícium-völgy a 19. században egy mezőgazdasági övezet volt. Az emelte ki a környezetéből, hogy 1891-ben létrehozták ott a Stanford egyetemet, amely a gyakorlatias ok- tatást tűzte ki célul. Úgy vélte, hasonló szerepet tölthet be a Székelyföld számára a Sapientia egyetem. Mint mondta, az oktatásban a Sapientia már jeleskedik, ám az egyetemnek mint universitasnak más feladata is van. Ilyen feladat a régió, a közösség szolgálata, és a lehető legjobb példája annak, hogy tudományos módszerekkel, tudományos műhelyek segítségével próbálnak választ adni a régióban, a Székelyföldön felmerült gondokra, és kialakítani egy élhető jövőképet. „Meggyőződésem, hogy ez az egyetlen járható út a többség és kisebbség párbeszédében, mert a tudomány az a közös nevező, az a közös alap, amivel megoldást talál- hatunk a közös gondjainkra. Mert az, hogy egy kisebbség otthon érzi- e magát, van-e megfelelő jövőképe, az a többségnek is gondot jelent” – hangsúlyozta Dávid László. Kijelentette: a közösség akkor lesz igazán erős, ha megvan a meg- felelő tudás és megvan a megfelelő összefogás. Jó, hogy a konferenciát a Sapientia, vagyis egy egyetemi intézmény vállalta fel, mert abban megvan az a következetesség, hogy továbbvigyék a kitűzött célokat. Tudományos konferencia – tágabb célokkal Bakk Miklós politológus, a konferencia főszervezője a rendezvény több célját is megjelölte. Szerinte a kongresszus egyfelől megpróbálja áttekinteni azt, hogy különböző tudományos területeken milyen tudás halmozódott fel Székelyfölddel kapcsolatban. Azt is célnak tartotta, hogy a tanácskozás révén kialakuljanak a székelyföldi tudományos együttműködés új útjai. Fontosnak tartotta ugyanakkor a konferencia közpolitika-gerjesztő jellegét. Kijelentette: felkérték a konferencia szekcióvezetőit, zárják tanácskozásukat közpolitikai javaslatok meg- fogalmazásával. Kérdésre válaszolva mondta el, hogy pontos mérleget csak a konferencia utáni időszakban tudnak majd megvonni, amikor begyűjtik mindhárom helyszín anyagát. „Azt szeretnénk elérni, hogy minél több tudományos és szakmai területről fogalmazzanak meg közpolitikai javaslatokat, amelyek közvetlenül alkalmazhatók lesznek a helyi önkormányzati eszközök segítségével, és ebből a javaslatgyűjteményből szeretnénk egy kis kiadványt letenni a politika asztalára”. Hozzá- tette: az első lépés az lenne, hogy a konferencia anyagai utólag egy külön honlapon jelenjenek meg, amely bárki számára elérhető lenne, és az érdeklődők betekintést nyerhessenek abba, hogy mit jelent a régióépítés a maga komplexitásában, a kulturális, területfejlesztési minták meghonosításának kérdésében. Demográfia, migráció, nyelvi jogok, értéktár A konferencia marosvásárhelyi helyszínén a demográfia, mobilitás, migráció témakörben szó volt a népességstatisztikai számbavételek eredményeiről, a népességmozgásról és az elvándorlásról a kistájak vonatkozásában. A társadalomszerkezeti áttekintésben a városi és falusi népességről, iskolázottságról, foglalkozásszerkezetről, a vagyoni helyzet szerinti különbségekről beszéltek. De napirenden volt a székelyföldi romák helyzete, a konfliktushelyzetek, gazdasági stratégiák, a területi szegregáció témái is. Fontos téma volt a székelyföldi értéktár, a nyelvi jogok és Székelyföld társadalmi állapota. Ebben a szekcióban azokat a tudományosan szemlélt folyamatokat és társadalmi, kulturális, mediális kereteket vették számba, amelyek meghatározzák a székelyföldi néprajzi értékek gyűjtésének, őrzésének, tárolásának, értelmezésének és megjelenítésének, illetve egykori és mai használatának a formáit. Külön szekció foglalkozott a nyelvi jogok helyzetével a Székely- földön, illetve Romániában. Csíkszeredában a regionalizmus földrajzi és településhálózati vetületei; a régióépítés szerepe a székelyföldi közigazgatásban és önkormányzati működésben; vállalkozók és vállalkozások Székelyföldön; a vidék és az agrárium szerepe Székelyföld gazdaságában szekciók ülései zajlottak. Sepsiszentgyörgyön a történelem, a székelyföldi oktatás, a népegészségügy, az épített örökség helyzete, a közösségi gazdálkodás és a falusi kultúrházak helyzete és funkcióváltása témakörökben hangzottak el tudományos előadások. Ma különösen fontos képet adni Székelyföld állapotáról A konferencián jelen volt Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, aki a Népújság kérdésére kijelentette: „Ha valaha fontos volt, most különösen fontos, hogy a tudományos élet képviselői, a székely értelmiség képet adjon Székelyföld mai társadalmi állapotáról, amelybe beletartozik a demokrácia, a szülő- földön való boldogulás lehetőségeinek a vizsgálata, az, hogy 1989 után hogyan alakult át a társadalom szerkezete, és új lehetőséget teremt arra, hogy ennek a leltárnak az alapján, ha szükséges, tekintsük át azt a koncepciót, ami Székelyföld autonómiájának a kérdését jelenti. Én azonban nem ebből a szempontból tartom elsősorban fontosnak, hanem abból, hogy a 21. század második évtizedének a közepén és több mint 25 évvel a rendszerváltozást követően milyen állapotban van ma a székely társadalom. Ebből szerintem a döntéshozóknak, politikusoknak kell meríteniük, hogy szükség esetén korrigálják a ma meglévő irányokat vagy pedig erősítsék meg azt, ami az eddigi elképzelésekben jónak bizonyult”.
Mózes Edith / Népújság (Marosvásárhely)
2017. április 24.
A közösségépítés jegyében
23. Marosszentgyörgyi Napok
Hat napon át „állt a bál” Marosszentgyörgyön. Keddtől vasárnapig rendkívül színes és gazdag, minden korosztályt megszólító programsorozattal ünnepelték a 23. alkalommal megszervezett Szent György Napokat. A közösségépítés jegyében zajlott rendezvénysorozat elérte a célját, az aprónéptől a szépkorúakig nagyon sokan kapcsolódtak be az egyes programokba.
Bár kedd óta zajlottak a rendezvények, hivatalosan pénteken délután került sor a Marosszentgyörgyi Napok ünnepélyes megnyitójára. A családias hangulatú eseményen a községvezetés, rezesbanda kíséretében, népes gyereksereggel együtt vonult végig a művelődési otthontól a Szent György-szoborig. A hideg idő ellenére a három-négy éves, székely ruhás apróságok is lelkesen meneteltek a sorban. A felvonulást követően megkoszorúzták a község névadójának az emlékművét, majd 23 lufit engedtek fel a levegőbe. Az ünnepség a helyi általános iskola udvarán folytatódott, ahol Sófalvi Szabolcs polgármester, illetve a testvértelepülések jelen lévő képviselőinek a köszöntője után a gyerekek színvonalas néptáncműsorral örvendeztették meg a szépszámú közönséget. Nem csoda, hiszen a községben közel százhetven gyerek jár néptáncoktatásra.
A szomszédos Tófalvi utcában számos érdeklődőt vonzott a kézműves- és termékvásár, a házi szörpöktől a mézig, a horgolt ékszerektől a szőttesekig, és a kézzel festett üvegtárgyakig, illetve az igazi vásári hangulatot idéző, népi motívumokkal díszített mézeskalácsokig igen széles volt a választék.
Bár a kedvezőtlen időjárás miatt szabadtérről a művelődési otthon termébe szorult, igen nagy érdeklődésnek örvendett pénteken a Procardia Egészség szigete, ottjártunkkor több idős tért be egészségügyi szaktanácsadás végett. Pálosi Tünde ügyvezető igazgató lapunknak elmondta: vérnyomást mértek, a gyerekeknél gerincferdülést szűrtek ki, de lúdtalptornát, illetve különféle mozgásprogramokat is bemutattak a szakembereik, ugyanakkor László Mihály orvos egyénre szabott általános egészségügyi szaktanácsadásban részesítette a hozzá fordulókat, és felhívta a figyelmet az esetleges életmódbeli hibákra, amelyek különféle betegségekhez vezethetnek.
A helyi értékeket teszik közszemlére
Sófalvi Szabolcs polgármester szerint az idei Szent György Napok fő mottója az, hogy nemcsak községet, hanem közösséget építenek.
– Úgy próbáltuk a rendezvényeket megszervezni, hogy a marosszentgyörgyiek ne csak azt érezzék, hogy az infrastruktúra fejlődik, hogy utcákat aszfaltozunk, javítunk, építünk, hanem azt is, hogy itt itthon vannak, hogy Marosszentgyörgy egy meleg családi fészek, ahol jó lakni. Itt nemzetiségtől függetlenül egy nagy családban gondolkodunk. A kulturális tevékenységekre is hangsúlyt fektettünk, elsősorban a helyi értékekre, ezért helyi táncosok léptek fel, helyi festők, írók mutatták be munkáikat. Odafigyeltünk arra, hogy olyan családi rendezvények legyenek, amelyeken gyerek a szülővel, nagyszülővel együtt vehet részt. Aminek nagyon örülök, és valójában ez a hűség jele, akár egy házasságban, hogy nemcsak a jóban, hanem a megpróbáltatásokban is ott vagyunk egymásnak. Hogy ilyen hideg van, egy megpróbáltatás, de mégis a hároméves gyerektől a nyolcvanas éveiben járó néniig nagyon sokan felvonultak velünk, eljöttek a rendezvényekre, és ez azt jelzi, hogy ha esik, ha szakad, a marosszentgyörgyiek összefognak – hangsúlyozta a község vezetője.
Megújult lakónegyed magnóliafával
Erről a családias hangulatról árulkodik az is, hogy szerdán frissen sült fánkkal fogadták az Egyesülés negyed lakói a község vezetőjét, aki magnóliafa-ültetéssel avatta fel jelképesen a szépen felújított lakónegyedet a Szent György Napok keretében.
Sófalvi Szabolcs elmondta, a tavaly elkezdett munkálatokat most fejezték be, és közben nekifogtak dolgozni az újabb helyszíneken, a Sportoló és az Új utcai tömbháznegyedekben. Az átfogó korszerűsítés nyomán teljes felújítják az úttestet, a járdákat és a parkokat, parkolóhelyeket alakítanak ki, facsemetéket ültetnek.
A hagyományhoz híven idén is meglátogatták a legifjabb marosszentgyörgyi lakost. A mindössze hatnapos Ivácson Dániel a második fiúgyermek a családban, és a polgármester szerint örvendetes, hogy az anyuka, bár alig hagyta el a szülészetet, azt mondta, örömmel vállalná a harmadik gyereket is. A legkisebbek mellett a helyi időseknek is kiemelt figyelmet szenteltek, 387 idős ember vett részt a nekik szóló ünnepi műsoron. Kilencvenes éveikben járók is eljöttek, ami örvendetes, ugyanis azt bizonyítja, hogy fontosnak tartják ezeket a közösségi élményeket, és igényt tartanak ezekre.
Leleplezték a „Turisztikai település” táblát
A Szent György Napok kiváló alkalom volt arra, hogy ünnepélyesen elhelyezzék azt a három táblát, ami a község értékeire hívja fel az ott áthaladók figyelmét.
– Három táblát helyeztünk el, az egyik azt jelzi, hogy februártól turisztikai településsé váltunk, ami újabb előrelépést jelent pénzlehívások szempontjából, a második, hogy tavalytól kulturális települése vagyunk Romániának, országos második helyezést értünk el, ezért kihívás volt, hogy a községi napokon is a kultúrára fektessük a hangsúlyt. A harmadik tábla azt jelzi, hogy pályázati szinten a Leader Egyesülethez tartozunk, és ott is élen járunk a pályázatok megírása és megnyerése terén.
Külön tengely van, amelyen csak a turisztikai települések pályázhatnak, több millió euróról van szó, amit csak az a száz romániai helység hívhat le, amelyek a turisztikai település címet megszerezték. Nem mindegy, hogy háromezer-ötszáz településsel versenyzel vagy százzal. Marosszentgyörgy jelentős turisztikai potenciállal rendelkezik, a híres sós fürdő, a Cinege-tető, a Máriaffy-kastély, ami műemlék, a park a több évszázados tölgyfákkal, a sportbázis, lovaglóhely, a Hétfák környéke, Tófalva, Csejd mind növelik a potenciált és hároméves munkánknak most lett meg az eredménye, hogy megkaptuk ezt a státust. Országos és nemzetközi folyóiratokban fognak népszerűsíteni, és lehetőség nyílik, hogy a turisztikai infrastruktúrát tovább fejlesszük. Már elő is készítettünk egy pályázatot kerékpárutak kialakítására, a kastélypark környékének a felújítására, a műemlékeink tatarozására, Tófalván és Csejden a faluturizmus erősítésére, amit remélhetőleg – mintegy első lépésként – idén nyáron be is nyújtunk. Májusban hozzáfogunk a Máriaffy-kastély felújításához, ott lesz a község kulturális központja – sorolta a turisztikai településsé válással járó előnyöket és lehetőségeket a községgazda.
A kulturális műsorok, sporttevékenységek, családbarát és gyerekprogramok mellett a hét végén több népszerű hazai és külföldi együttes koncertezett a Szent György Napokon, többek között az Irigy Hónaljmirigynek, Szikora Róbertnek és az R-Gonak is sikerült tömegeket megmozgatni.
MENYHÁRT BORBÁLA / Népújság (Marosvásárhely)
23. Marosszentgyörgyi Napok
Hat napon át „állt a bál” Marosszentgyörgyön. Keddtől vasárnapig rendkívül színes és gazdag, minden korosztályt megszólító programsorozattal ünnepelték a 23. alkalommal megszervezett Szent György Napokat. A közösségépítés jegyében zajlott rendezvénysorozat elérte a célját, az aprónéptől a szépkorúakig nagyon sokan kapcsolódtak be az egyes programokba.
Bár kedd óta zajlottak a rendezvények, hivatalosan pénteken délután került sor a Marosszentgyörgyi Napok ünnepélyes megnyitójára. A családias hangulatú eseményen a községvezetés, rezesbanda kíséretében, népes gyereksereggel együtt vonult végig a művelődési otthontól a Szent György-szoborig. A hideg idő ellenére a három-négy éves, székely ruhás apróságok is lelkesen meneteltek a sorban. A felvonulást követően megkoszorúzták a község névadójának az emlékművét, majd 23 lufit engedtek fel a levegőbe. Az ünnepség a helyi általános iskola udvarán folytatódott, ahol Sófalvi Szabolcs polgármester, illetve a testvértelepülések jelen lévő képviselőinek a köszöntője után a gyerekek színvonalas néptáncműsorral örvendeztették meg a szépszámú közönséget. Nem csoda, hiszen a községben közel százhetven gyerek jár néptáncoktatásra.
A szomszédos Tófalvi utcában számos érdeklődőt vonzott a kézműves- és termékvásár, a házi szörpöktől a mézig, a horgolt ékszerektől a szőttesekig, és a kézzel festett üvegtárgyakig, illetve az igazi vásári hangulatot idéző, népi motívumokkal díszített mézeskalácsokig igen széles volt a választék.
Bár a kedvezőtlen időjárás miatt szabadtérről a művelődési otthon termébe szorult, igen nagy érdeklődésnek örvendett pénteken a Procardia Egészség szigete, ottjártunkkor több idős tért be egészségügyi szaktanácsadás végett. Pálosi Tünde ügyvezető igazgató lapunknak elmondta: vérnyomást mértek, a gyerekeknél gerincferdülést szűrtek ki, de lúdtalptornát, illetve különféle mozgásprogramokat is bemutattak a szakembereik, ugyanakkor László Mihály orvos egyénre szabott általános egészségügyi szaktanácsadásban részesítette a hozzá fordulókat, és felhívta a figyelmet az esetleges életmódbeli hibákra, amelyek különféle betegségekhez vezethetnek.
A helyi értékeket teszik közszemlére
Sófalvi Szabolcs polgármester szerint az idei Szent György Napok fő mottója az, hogy nemcsak községet, hanem közösséget építenek.
– Úgy próbáltuk a rendezvényeket megszervezni, hogy a marosszentgyörgyiek ne csak azt érezzék, hogy az infrastruktúra fejlődik, hogy utcákat aszfaltozunk, javítunk, építünk, hanem azt is, hogy itt itthon vannak, hogy Marosszentgyörgy egy meleg családi fészek, ahol jó lakni. Itt nemzetiségtől függetlenül egy nagy családban gondolkodunk. A kulturális tevékenységekre is hangsúlyt fektettünk, elsősorban a helyi értékekre, ezért helyi táncosok léptek fel, helyi festők, írók mutatták be munkáikat. Odafigyeltünk arra, hogy olyan családi rendezvények legyenek, amelyeken gyerek a szülővel, nagyszülővel együtt vehet részt. Aminek nagyon örülök, és valójában ez a hűség jele, akár egy házasságban, hogy nemcsak a jóban, hanem a megpróbáltatásokban is ott vagyunk egymásnak. Hogy ilyen hideg van, egy megpróbáltatás, de mégis a hároméves gyerektől a nyolcvanas éveiben járó néniig nagyon sokan felvonultak velünk, eljöttek a rendezvényekre, és ez azt jelzi, hogy ha esik, ha szakad, a marosszentgyörgyiek összefognak – hangsúlyozta a község vezetője.
Megújult lakónegyed magnóliafával
Erről a családias hangulatról árulkodik az is, hogy szerdán frissen sült fánkkal fogadták az Egyesülés negyed lakói a község vezetőjét, aki magnóliafa-ültetéssel avatta fel jelképesen a szépen felújított lakónegyedet a Szent György Napok keretében.
Sófalvi Szabolcs elmondta, a tavaly elkezdett munkálatokat most fejezték be, és közben nekifogtak dolgozni az újabb helyszíneken, a Sportoló és az Új utcai tömbháznegyedekben. Az átfogó korszerűsítés nyomán teljes felújítják az úttestet, a járdákat és a parkokat, parkolóhelyeket alakítanak ki, facsemetéket ültetnek.
A hagyományhoz híven idén is meglátogatták a legifjabb marosszentgyörgyi lakost. A mindössze hatnapos Ivácson Dániel a második fiúgyermek a családban, és a polgármester szerint örvendetes, hogy az anyuka, bár alig hagyta el a szülészetet, azt mondta, örömmel vállalná a harmadik gyereket is. A legkisebbek mellett a helyi időseknek is kiemelt figyelmet szenteltek, 387 idős ember vett részt a nekik szóló ünnepi műsoron. Kilencvenes éveikben járók is eljöttek, ami örvendetes, ugyanis azt bizonyítja, hogy fontosnak tartják ezeket a közösségi élményeket, és igényt tartanak ezekre.
Leleplezték a „Turisztikai település” táblát
A Szent György Napok kiváló alkalom volt arra, hogy ünnepélyesen elhelyezzék azt a három táblát, ami a község értékeire hívja fel az ott áthaladók figyelmét.
– Három táblát helyeztünk el, az egyik azt jelzi, hogy februártól turisztikai településsé váltunk, ami újabb előrelépést jelent pénzlehívások szempontjából, a második, hogy tavalytól kulturális települése vagyunk Romániának, országos második helyezést értünk el, ezért kihívás volt, hogy a községi napokon is a kultúrára fektessük a hangsúlyt. A harmadik tábla azt jelzi, hogy pályázati szinten a Leader Egyesülethez tartozunk, és ott is élen járunk a pályázatok megírása és megnyerése terén.
Külön tengely van, amelyen csak a turisztikai települések pályázhatnak, több millió euróról van szó, amit csak az a száz romániai helység hívhat le, amelyek a turisztikai település címet megszerezték. Nem mindegy, hogy háromezer-ötszáz településsel versenyzel vagy százzal. Marosszentgyörgy jelentős turisztikai potenciállal rendelkezik, a híres sós fürdő, a Cinege-tető, a Máriaffy-kastély, ami műemlék, a park a több évszázados tölgyfákkal, a sportbázis, lovaglóhely, a Hétfák környéke, Tófalva, Csejd mind növelik a potenciált és hároméves munkánknak most lett meg az eredménye, hogy megkaptuk ezt a státust. Országos és nemzetközi folyóiratokban fognak népszerűsíteni, és lehetőség nyílik, hogy a turisztikai infrastruktúrát tovább fejlesszük. Már elő is készítettünk egy pályázatot kerékpárutak kialakítására, a kastélypark környékének a felújítására, a műemlékeink tatarozására, Tófalván és Csejden a faluturizmus erősítésére, amit remélhetőleg – mintegy első lépésként – idén nyáron be is nyújtunk. Májusban hozzáfogunk a Máriaffy-kastély felújításához, ott lesz a község kulturális központja – sorolta a turisztikai településsé válással járó előnyöket és lehetőségeket a községgazda.
A kulturális műsorok, sporttevékenységek, családbarát és gyerekprogramok mellett a hét végén több népszerű hazai és külföldi együttes koncertezett a Szent György Napokon, többek között az Irigy Hónaljmirigynek, Szikora Róbertnek és az R-Gonak is sikerült tömegeket megmozgatni.
MENYHÁRT BORBÁLA / Népújság (Marosvásárhely)