Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2017. április 17.
Nem mérséklődik a kanyarójárvány
Egyelőre nem tudják megfékezni a kanyarójárványt Romániában. Már az 5 ezret közelíti a betegek száma, és 21 halálos áldozatról tudnak már Bukarestben.
A legtöbb, 5-5 halálos esetet Arad, Temes és Dolj megyében jegyezték. Legutóbb kedden jelentettek két halálesetet a bukaresti hatóságok. A járvány az ország 38 megyéjét érintette, vagyis szinte az egész országot. Továbbra is a nyugat-romániai Temes és Arad megyékben tartják nyilván a legtöbb beteget.
Az egészségügyi minisztérium társadalmi vitára bocsátott egy oltástörvény-tervezetet. Ezáltal is felelősebbé akarják tenni a szülőket, hogy ne mulasszák el a vakcina beadatását gyermekeiknek.
MTI; Erdély.ma
Egyelőre nem tudják megfékezni a kanyarójárványt Romániában. Már az 5 ezret közelíti a betegek száma, és 21 halálos áldozatról tudnak már Bukarestben.
A legtöbb, 5-5 halálos esetet Arad, Temes és Dolj megyében jegyezték. Legutóbb kedden jelentettek két halálesetet a bukaresti hatóságok. A járvány az ország 38 megyéjét érintette, vagyis szinte az egész országot. Továbbra is a nyugat-romániai Temes és Arad megyékben tartják nyilván a legtöbb beteget.
Az egészségügyi minisztérium társadalmi vitára bocsátott egy oltástörvény-tervezetet. Ezáltal is felelősebbé akarják tenni a szülőket, hogy ne mulasszák el a vakcina beadatását gyermekeiknek.
MTI; Erdély.ma
2017. április 18.
Továbbra sincs megoldva a magyar nyelv használatának joga az egészségügyben
Félrevezetőnek és károsnak nevezte a nyelvi jogok bővülésének „ünneplését" a romániai egészségügyi törvények múlt heti módosításával kapcsolatban az erdélyi Identitás Szabadságáért Jogvédő Csoport (AGFI) keddi közleményében, a csoport szerint ugyanis törvénymódosítás nem biztosít új nyelvi jogokat.
Az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében az AGFI a törvények áttanulmányozása után arra hívta fel a figyelmet: tévesen tájékoztatták a magyar közvéleményt arról, hogy a törvénymódosítások következtében a magyarok által is lakott erdélyi településeken kötelezővé válna az egészségügyi és szociális szolgáltatásokat nyújtó intézményekben a magyar nyelv használata. „Az RMDSZ és a sajtó értékelésével ellentétben ezek a törvények nem rendelkeznek a kisebbségekhez tartozó páciensek anyanyelven történő ellátásának biztosításáról, mindössze a kisebbségek nyelvét beszélő szakemberek alkalmazását teszik kötelezővé ezekben az intézményekben" – pontosította a jogvédő csoport.
Példaként a kolozsvári gyermekkórház esetét hozta fel, melyben tavaly súlyosan megaláztak egy balesetben megsérült székelyföldi lányt, mert nem tudott románul válaszolni az orvos kérdéseire. Álláspontja szerint a kolozsvári kórházban „egyetlen magyarul tudó ápoló alkalmazásával is eleget lehet tenni" a most módosított törvény előírásainak. „Így továbbra sem lehet ezekre a jogszabályokra hivatkozva számon kérni, hogy a kolozsvári magyar pácienseket magyarul lássák el a város kórházaiban, még akkor sem ha Kolozsváron 50.000 magyar él" – állapította meg az AGFI.
A csoport hozzátette: a hatályos romániai jogszabályok értelmében a román nyelv ismerete hiányában a pácienst egy általa ismert nyelven kell ellátni. Nyomatékosította: a kisebbségi nyelvi jogok lényege viszont pontosan az, hogy a román nyelv ismeretétől függetlenül is használható legyen a magyar nyelv.
Az AGFI arra hívta fel az erdélyi magyar politikai elit figyelmét, hogy félrevezető „a nyelvi jogok bővülését ünnepelni" a törvénymódosítás kapcsán, és ez a megközelítés gyengíti a közösség jogtudatosságát. A csoport mindezek ellenére figyelemre méltónak tartotta a törvénymódosításokat. „A romániai jogalkotó ugyanis először állapított meg a 20 százalékos etnikai küszöbön túl egy alternatív, 5000 fős küszöböt is, amire várhatóan könnyebben lehet majd hivatkozni az esetleges további jogszabály-módosításokkor" – áll a közleményben.
A román képviselőház a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kezdeményezésére április 11-én ellenszavazat nélkül fogadta el az egészségügyi törvények módosítását, amely szerint az egészségügyi és a szociális intézményekben is alkalmazni kell olyan dolgozókat, akik beszélik a nemzeti kisebbségek anyanyelvét. A módosított jogszabályok akkor válnak hatályossá, ha Klaus Iohannis államfő kihirdeti ezeket.
A törvénymódosításról az RMDSZ azon a címen számolt be, hogy „lehetővé tettük a magyar nyelv használatát az egészségügyben és a szociális szolgáltatásokat nyújtó intézményekben".
Az AGFI korábban a marosvásárhelyi Civil Elkötelezettség Mozgalommal (Cemo) együtt nyújtott be árnyékjelentést az Európa Tanácshoz a kisebbségvédelmi keretegyezmény tiszteletben tartásáról készített román kormányjelentéshez.
MTI; Erdély.ma
Félrevezetőnek és károsnak nevezte a nyelvi jogok bővülésének „ünneplését" a romániai egészségügyi törvények múlt heti módosításával kapcsolatban az erdélyi Identitás Szabadságáért Jogvédő Csoport (AGFI) keddi közleményében, a csoport szerint ugyanis törvénymódosítás nem biztosít új nyelvi jogokat.
Az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében az AGFI a törvények áttanulmányozása után arra hívta fel a figyelmet: tévesen tájékoztatták a magyar közvéleményt arról, hogy a törvénymódosítások következtében a magyarok által is lakott erdélyi településeken kötelezővé válna az egészségügyi és szociális szolgáltatásokat nyújtó intézményekben a magyar nyelv használata. „Az RMDSZ és a sajtó értékelésével ellentétben ezek a törvények nem rendelkeznek a kisebbségekhez tartozó páciensek anyanyelven történő ellátásának biztosításáról, mindössze a kisebbségek nyelvét beszélő szakemberek alkalmazását teszik kötelezővé ezekben az intézményekben" – pontosította a jogvédő csoport.
Példaként a kolozsvári gyermekkórház esetét hozta fel, melyben tavaly súlyosan megaláztak egy balesetben megsérült székelyföldi lányt, mert nem tudott románul válaszolni az orvos kérdéseire. Álláspontja szerint a kolozsvári kórházban „egyetlen magyarul tudó ápoló alkalmazásával is eleget lehet tenni" a most módosított törvény előírásainak. „Így továbbra sem lehet ezekre a jogszabályokra hivatkozva számon kérni, hogy a kolozsvári magyar pácienseket magyarul lássák el a város kórházaiban, még akkor sem ha Kolozsváron 50.000 magyar él" – állapította meg az AGFI.
A csoport hozzátette: a hatályos romániai jogszabályok értelmében a román nyelv ismerete hiányában a pácienst egy általa ismert nyelven kell ellátni. Nyomatékosította: a kisebbségi nyelvi jogok lényege viszont pontosan az, hogy a román nyelv ismeretétől függetlenül is használható legyen a magyar nyelv.
Az AGFI arra hívta fel az erdélyi magyar politikai elit figyelmét, hogy félrevezető „a nyelvi jogok bővülését ünnepelni" a törvénymódosítás kapcsán, és ez a megközelítés gyengíti a közösség jogtudatosságát. A csoport mindezek ellenére figyelemre méltónak tartotta a törvénymódosításokat. „A romániai jogalkotó ugyanis először állapított meg a 20 százalékos etnikai küszöbön túl egy alternatív, 5000 fős küszöböt is, amire várhatóan könnyebben lehet majd hivatkozni az esetleges további jogszabály-módosításokkor" – áll a közleményben.
A román képviselőház a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kezdeményezésére április 11-én ellenszavazat nélkül fogadta el az egészségügyi törvények módosítását, amely szerint az egészségügyi és a szociális intézményekben is alkalmazni kell olyan dolgozókat, akik beszélik a nemzeti kisebbségek anyanyelvét. A módosított jogszabályok akkor válnak hatályossá, ha Klaus Iohannis államfő kihirdeti ezeket.
A törvénymódosításról az RMDSZ azon a címen számolt be, hogy „lehetővé tettük a magyar nyelv használatát az egészségügyben és a szociális szolgáltatásokat nyújtó intézményekben".
Az AGFI korábban a marosvásárhelyi Civil Elkötelezettség Mozgalommal (Cemo) együtt nyújtott be árnyékjelentést az Európa Tanácshoz a kisebbségvédelmi keretegyezmény tiszteletben tartásáról készített román kormányjelentéshez.
MTI; Erdély.ma
2017. április 18.
Amit látsz, az nem igaz – a helyzet sokkal rosszabb
A román politikus ugyanazzal az ostoba természetességgel teszi meg a lépést a külföldiek elárulásától a saját népe elárulásáig. Sabin Gherman írása.
Ezek aztán kemények… Megjelenik a tévében Olguţa (Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter – a szerk.) és a korrepetálás megadóztatásával fenyegetőzik, a Parlamentben pedig Iordache (Florin Iordache volt igazságügy-miniszter, jelenlegi képviselőházi alelnök – a szerk.) akarja törvénybe foglalni, hogy a pártoktól ne lehessen elkobozni az illegális kampánypénzeket. Hasonlóképpen szánakozva zokognak a román szegények sorsán, miközben 130 millió régi lejre kétszerezik meg a saját fizetésüket. Üvöltöznek, hogy nem vagyunk gyarmat, de amerikai adótörvényt akarnak – ez egy 74.608 oldalas törvény és a tengeren túli közgazdászok már évek óta küzdenek a leegyszerűsítéséért.
Rácuppantak az ostobák a marmaládéra, ez történik most. A totális kofák – a fodrászok rémei – vannak most hatalmon.
A legostobábbak megválasztották a legostobábbakat, mert különben nem tudom megérteni, hogyan kerülhettek bukovárisok az ország élére.
Ott van az a bukaresti is (Gabriela Firea főpolgármester – a szerk.), aki a legfájintosabb erkélyt akarja díjazni – miközben ő a haza újgazdagjaihoz méltó díszletben lakik, tengeralattjáró-ablakokkal a kandalló mellett. Amaz a Munkaügyi Minisztériumot uralja, miután Románia legtöbb segélyezettjével bíró megyéjének fővárosában szerezte a tapasztalatát. A Képviselőház munkaügyi bizottságának elnöke egy bizonyos Solomon (Adrian Solomon – a szerk.), aki felvilágosult kommunistának mondja magát – és igen, a híres Vaslui megyében szerzett közigazgatási tapasztalatával érkezett. A PSD (Szociáldemokrata Párt – a szerk.)egy (természetesen bolygószintűen sikeres) ruhatervezőnőt (Liliana Turoiu – a szerk.) akar a Román Kulturális Intézet (ICR) élére ültetni, csakhogy ő nem igazán fogja fel, hogy egy jól felvarrt ingujjhoz nem nagyon illik a „meghoztam az apportomat” – ez inkább a román nyelv sliccéhez való, hölgyem. De az illető teleormani (Liviu Dragnea PSD-elnök származási helye – a szerk.), tehát egy meteorit sem robbanthatja ki a helyéből.
Miután látta, hogy mekkora hullámokat vet a progresszív adózás, a teleormani bég (Liviu Dragnea – a szerk.) úgy tett, mint általában: létezik egy szörnyűséges terv, mellyel el akarják érni, hogy az Európai Bizottság túlzott hiány miatt megbüntesse Romániát, összeesküvést forralnak a román szocializmus ellen, mi jót akarunk tenni, de a földönkívüliek nem hagyják. Még a pénzügyest is elküldte, hogy mindenféle zöldségeket meséljen nekünk, este pedig visszatért a képernyőkre a bég: nem vagyunk gyarmat, mi vagyunk itt örökre az urak, mânz-viezure-barză (a dákopatákat kifigurázó felsorolása a román nyelvben állítólag fennmaradt dák szavaknak – a szerk.). Mert amit látsz, az nem igaz…
Ez a banda valójában megérezte, hogy a civilizáció kihívásai itt hosszú távú megtollasodást ígérnek. Ezekben nincs bátorság világosan kimondani, hogy le sem szarják az Európai Uniót, de mindent elkövetnek, hogy kikerüljenek az Unióból: egy 3 százaléknál nagyobb hiány az euró-övezettől, vagyis az EU-hoz tartozás kiteljesedésétől való eltávolodást jelenti. Ezt akarják, a falu szélén a lábát lógató lusta banda gondolatmenetét követve: munkát keresek, de add Istenem, hogy ne találjak. Nem mutatkozhatnak Putyin ideológusaival, de Dugin a Parlamentben és a Bukaresti Főpolgármesteri Hivatal termeiben mutatja be ostobaságait; üvölt bennük a román büszkeség, de szintén ők csinálnak az emberek – egyszerű – ortodoxiájából egy kremli Cárnak megfelelő ideológiát. Szintén Moszkva szállította nekik az ügyeletes ellenségeket is: Soros és a nyitott társadalom, a multik, a külföldiek – arra az esetre, ha az emberek az itteni lopkodásokról kérdezgetik őket.
A román politikusnak egész történelme során nem okozott nehézséget keresztezett ujjakkal esküt tenni. Olyan természetességgel mondott egyet és csinált mást, mintha a világ népei hazugságon, ravaszkodáson, ügyeskedéseken alapulnának.
A román állam így, e politikusok kénye-kedve szerint épült föl
– és még csodálkozunk, ha valaki arra emlékeztet minket, hogy a mieink hazudtak az 1878-as berlini kongresszuson, hogy hazudtak az első világháborúban és hazudtak a másodikban is. Még most is hazudnak.
Úgy-ahogy bekerültünk az európai klubba, bekerültünk a NATO-ba is; így, bice-bócán is, de gyümölcsöző történelmi korszakban élünk – Romániának sohasem voltak ekkora biztonsági és jóléti garanciái, még akkor is, ha idegesít minket, hogy már nem vághatjuk bele a kést a disznóba és muszáj szétválogatnunk a szemetet.
Annak az eurovilágnak vagyunk a részei, ahova mindenki igyekszik, ott vagyunk, amiről a Szabad Európát, vagy az Amerika Hangját hallgatva álmodoztunk; még mindig itt vagyunk, de ezek vezetésével a világon nem lesz egyetlen normális ember sem, aki megbízna a kézfogásunkban – a román politikus pedig mindig ugyanazzal az ostoba természetességgel tette meg a lépést a külföldiek elárulásától a saját népe elárulásáig.
Sabin Gherman; foter.ro/cikk
A román politikus ugyanazzal az ostoba természetességgel teszi meg a lépést a külföldiek elárulásától a saját népe elárulásáig. Sabin Gherman írása.
Ezek aztán kemények… Megjelenik a tévében Olguţa (Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter – a szerk.) és a korrepetálás megadóztatásával fenyegetőzik, a Parlamentben pedig Iordache (Florin Iordache volt igazságügy-miniszter, jelenlegi képviselőházi alelnök – a szerk.) akarja törvénybe foglalni, hogy a pártoktól ne lehessen elkobozni az illegális kampánypénzeket. Hasonlóképpen szánakozva zokognak a román szegények sorsán, miközben 130 millió régi lejre kétszerezik meg a saját fizetésüket. Üvöltöznek, hogy nem vagyunk gyarmat, de amerikai adótörvényt akarnak – ez egy 74.608 oldalas törvény és a tengeren túli közgazdászok már évek óta küzdenek a leegyszerűsítéséért.
Rácuppantak az ostobák a marmaládéra, ez történik most. A totális kofák – a fodrászok rémei – vannak most hatalmon.
A legostobábbak megválasztották a legostobábbakat, mert különben nem tudom megérteni, hogyan kerülhettek bukovárisok az ország élére.
Ott van az a bukaresti is (Gabriela Firea főpolgármester – a szerk.), aki a legfájintosabb erkélyt akarja díjazni – miközben ő a haza újgazdagjaihoz méltó díszletben lakik, tengeralattjáró-ablakokkal a kandalló mellett. Amaz a Munkaügyi Minisztériumot uralja, miután Románia legtöbb segélyezettjével bíró megyéjének fővárosában szerezte a tapasztalatát. A Képviselőház munkaügyi bizottságának elnöke egy bizonyos Solomon (Adrian Solomon – a szerk.), aki felvilágosult kommunistának mondja magát – és igen, a híres Vaslui megyében szerzett közigazgatási tapasztalatával érkezett. A PSD (Szociáldemokrata Párt – a szerk.)egy (természetesen bolygószintűen sikeres) ruhatervezőnőt (Liliana Turoiu – a szerk.) akar a Román Kulturális Intézet (ICR) élére ültetni, csakhogy ő nem igazán fogja fel, hogy egy jól felvarrt ingujjhoz nem nagyon illik a „meghoztam az apportomat” – ez inkább a román nyelv sliccéhez való, hölgyem. De az illető teleormani (Liviu Dragnea PSD-elnök származási helye – a szerk.), tehát egy meteorit sem robbanthatja ki a helyéből.
Miután látta, hogy mekkora hullámokat vet a progresszív adózás, a teleormani bég (Liviu Dragnea – a szerk.) úgy tett, mint általában: létezik egy szörnyűséges terv, mellyel el akarják érni, hogy az Európai Bizottság túlzott hiány miatt megbüntesse Romániát, összeesküvést forralnak a román szocializmus ellen, mi jót akarunk tenni, de a földönkívüliek nem hagyják. Még a pénzügyest is elküldte, hogy mindenféle zöldségeket meséljen nekünk, este pedig visszatért a képernyőkre a bég: nem vagyunk gyarmat, mi vagyunk itt örökre az urak, mânz-viezure-barză (a dákopatákat kifigurázó felsorolása a román nyelvben állítólag fennmaradt dák szavaknak – a szerk.). Mert amit látsz, az nem igaz…
Ez a banda valójában megérezte, hogy a civilizáció kihívásai itt hosszú távú megtollasodást ígérnek. Ezekben nincs bátorság világosan kimondani, hogy le sem szarják az Európai Uniót, de mindent elkövetnek, hogy kikerüljenek az Unióból: egy 3 százaléknál nagyobb hiány az euró-övezettől, vagyis az EU-hoz tartozás kiteljesedésétől való eltávolodást jelenti. Ezt akarják, a falu szélén a lábát lógató lusta banda gondolatmenetét követve: munkát keresek, de add Istenem, hogy ne találjak. Nem mutatkozhatnak Putyin ideológusaival, de Dugin a Parlamentben és a Bukaresti Főpolgármesteri Hivatal termeiben mutatja be ostobaságait; üvölt bennük a román büszkeség, de szintén ők csinálnak az emberek – egyszerű – ortodoxiájából egy kremli Cárnak megfelelő ideológiát. Szintén Moszkva szállította nekik az ügyeletes ellenségeket is: Soros és a nyitott társadalom, a multik, a külföldiek – arra az esetre, ha az emberek az itteni lopkodásokról kérdezgetik őket.
A román politikusnak egész történelme során nem okozott nehézséget keresztezett ujjakkal esküt tenni. Olyan természetességgel mondott egyet és csinált mást, mintha a világ népei hazugságon, ravaszkodáson, ügyeskedéseken alapulnának.
A román állam így, e politikusok kénye-kedve szerint épült föl
– és még csodálkozunk, ha valaki arra emlékeztet minket, hogy a mieink hazudtak az 1878-as berlini kongresszuson, hogy hazudtak az első világháborúban és hazudtak a másodikban is. Még most is hazudnak.
Úgy-ahogy bekerültünk az európai klubba, bekerültünk a NATO-ba is; így, bice-bócán is, de gyümölcsöző történelmi korszakban élünk – Romániának sohasem voltak ekkora biztonsági és jóléti garanciái, még akkor is, ha idegesít minket, hogy már nem vághatjuk bele a kést a disznóba és muszáj szétválogatnunk a szemetet.
Annak az eurovilágnak vagyunk a részei, ahova mindenki igyekszik, ott vagyunk, amiről a Szabad Európát, vagy az Amerika Hangját hallgatva álmodoztunk; még mindig itt vagyunk, de ezek vezetésével a világon nem lesz egyetlen normális ember sem, aki megbízna a kézfogásunkban – a román politikus pedig mindig ugyanazzal az ostoba természetességgel tette meg a lépést a külföldiek elárulásától a saját népe elárulásáig.
Sabin Gherman; foter.ro/cikk
2017. április 19.
A képviselőház elutasította a zászlótörvény módosítását
Elutasította a képviselőház április 19-én, szerdán a zászló- és himnusztörvény módosításáról szóló törvényhozói kezdeményezést, amely elfogadása esetén ellehetetlenítette volna a székely zászló kitűzését, illetve a székely himnusz megszólaltatását, nemcsak közintézményekben, hanem az ország egész területén.
A tervezet célja az volt, hogy betiltsa a Románia által el nem ismert államok, vagy „az országon belüli hivatalosan el nem ismert régiók" zászlóinak kitűzését, illetve az „alkotmányellenes, szegregációs célokat követő entitások" himnuszának megszólaltatását. A kezdeményezők nevében Sorin Avram Iacoban szociáldemokrata képviselő indoklásában kifejtette: az teszi szükségessé a törvény módosítását, hogy „szakadár szervezetek nyíltan a területi elkülönülésért küzdenek és az alkotmányos rend ellen uszítanak". A tervezet előírásai között szerepelt, hogy más államok himnuszát csak nemzetközi események, találkozók ünnepségek alkalmával szabad nyilvánosan megszólaltatni, hogy bármilyen hazai – helyi, nemzeti, nemzetközi – sporteseményen ki kell tűzni a román zászlót és el kell énekelni a román himnuszt, hogy valamennyi romániai rádió és televízió műsorát a román himnusz énekelt változatával kell kezdeni és befejezni, és hogy minden nap el kell énekelni a román himnuszt az iskolákban a tanórák kezdete előtt.
A törvénymódosítást tavaly februárban kezdeményezte 58 szociáldemokrata és liberális törvényhozó. A szenátusban hallgatólagosan már elfogadottnak nyilvánított tervezetet most szavazattöbbséggel vetette el a képviselőházi szociálliberális kormánytöbbség. A székelyföldi megyék prefektusai az utóbbi években perek tucatjait indították azon magyar többségű önkormányzatok ellen, amelyek a közhivatalokra vagy közterekre – Románia és az Európai Unió zászlaja mellé – kitűzték a székely zászlót. A román törvények tiltják más államok zászlójának kitűzését, kivéve ha diplomáciai eseményekről, vagy sportrendezvényekről van szó. Más jelképek használata nem tilos, az önkormányzatok mégis rendre elveszítették a székely zászlók kitűzése miatt ellenük indított pereket.
MTI; Erdély.ma
Elutasította a képviselőház április 19-én, szerdán a zászló- és himnusztörvény módosításáról szóló törvényhozói kezdeményezést, amely elfogadása esetén ellehetetlenítette volna a székely zászló kitűzését, illetve a székely himnusz megszólaltatását, nemcsak közintézményekben, hanem az ország egész területén.
A tervezet célja az volt, hogy betiltsa a Románia által el nem ismert államok, vagy „az országon belüli hivatalosan el nem ismert régiók" zászlóinak kitűzését, illetve az „alkotmányellenes, szegregációs célokat követő entitások" himnuszának megszólaltatását. A kezdeményezők nevében Sorin Avram Iacoban szociáldemokrata képviselő indoklásában kifejtette: az teszi szükségessé a törvény módosítását, hogy „szakadár szervezetek nyíltan a területi elkülönülésért küzdenek és az alkotmányos rend ellen uszítanak". A tervezet előírásai között szerepelt, hogy más államok himnuszát csak nemzetközi események, találkozók ünnepségek alkalmával szabad nyilvánosan megszólaltatni, hogy bármilyen hazai – helyi, nemzeti, nemzetközi – sporteseményen ki kell tűzni a román zászlót és el kell énekelni a román himnuszt, hogy valamennyi romániai rádió és televízió műsorát a román himnusz énekelt változatával kell kezdeni és befejezni, és hogy minden nap el kell énekelni a román himnuszt az iskolákban a tanórák kezdete előtt.
A törvénymódosítást tavaly februárban kezdeményezte 58 szociáldemokrata és liberális törvényhozó. A szenátusban hallgatólagosan már elfogadottnak nyilvánított tervezetet most szavazattöbbséggel vetette el a képviselőházi szociálliberális kormánytöbbség. A székelyföldi megyék prefektusai az utóbbi években perek tucatjait indították azon magyar többségű önkormányzatok ellen, amelyek a közhivatalokra vagy közterekre – Románia és az Európai Unió zászlaja mellé – kitűzték a székely zászlót. A román törvények tiltják más államok zászlójának kitűzését, kivéve ha diplomáciai eseményekről, vagy sportrendezvényekről van szó. Más jelképek használata nem tilos, az önkormányzatok mégis rendre elveszítették a székely zászlók kitűzése miatt ellenük indított pereket.
MTI; Erdély.ma
2017. április 19.
Áldást kértek határaikra (Húsvéti határkerülés Kézdialmáson és Lemhényben)
Napjainkban egyre kevesebb magyarlakta településen – beleértve Székelyföld katolikus falvait is – kérik a mennyei Atyát húsvétvasárnap reggelén arra, hogy őrizze meg a falu határát, óvja meg lakóit minden bajtól és természeti csapástól. Idén Felső-Háromszéken Bereckben, Gelencén, Kézdialmáson és Lemhényben kerülték a határt.
Kézdialmás és Kézdicsomortán zarándokai a rendszerváltás óta immár huszonnyolcadik alkalommal, Lemhénnyel közösen éltették a húsvéti határkerülés szokását, hiszen régen egy egyházközséget alkottak, és Szent Mihály-hegyi templomuk is közös volt. Ezt a szép húsvéti hagyományt a mai napig megtartották: együtt kérik az áldást a határra, közösen ünneplik a feltámadást, hódolnak a határban felállított kereszteknél templomi zászlóikkal, imádkoznak. A határkerülők nagy méretű székely és magyar zászlót is magukkal vittek. Reggel fél nyolckor külön a határkerülőknek celebrált szentmisén vettek részt, és kértek áldást Kopácsi Ferenc helybeli plébánostól. A kézdialmási-csomortáni lovasok és szekeresek kilenc huszárral az élen az Orbánok utcáján keresztül érkeztek Felsőlemhénybe, az ottani iskola elé vonultak, ahol a helybeli határkerülők csatlakoztak hozzájuk, miután átadták nekik a szent áldást. Az útjukba eső határkereszteknél imát mondtak, húsvéti szent énekeket énekeltek és koszorúztak. A kézdivásárhelyi Páll Olivér hagyományőrző hadnagy és nyolctagú huszárbandériuma immár negyedik alkalommal részese a határkerülésnek. A kézdivásárhelyi Bokor Botond vállalkozónak köszönhetően a szekereken és lovasokon kívül egy kétlovas hintó is részt vett a határkerülésen, azon járta végig a két település határát Molnár István és Lukács Róbert, Kézdialmás, illetve Lemhény polgármestere. „Kérjük a mindenható Atyát, hogy áldja meg határainkat és vetéseinket bőséges áldással, és óvja meg azokat a természeti csapásoktól” – hangoztatta Cserei Lázár kézdialmási megyebíró, a határkerülés főszervezője. Dani József, a lemhényiek ceremóniamestere válaszolt neki, ugyancsak a határra kérve Isten oltalmát, s áldott ünnepeket kívánt a nagyszámú résztvevőnek és nézőnek: „Feltámadt Krisztus e napon, alleluja, alleluja!”
A határkerülő zarándokok ezután Alsólemhény felé indultak, közben megálltak a kézdialmási útkereszteződésnél, a 2007-ben Lukács György által Szent Mihály arkangyal emlékére állított határkeresztnél, azt is megkoszorúzták. „Ősi húsvéti szokás szerint a határainkban vagy a falvakon belül levő kereszteket megkoszorúzzuk a feltámadt Krisztus emlékére” – mondotta Cserei Lázár, aki a határkerülőkkel együtt imádkozott. Innen a gerontológiai és rehabilitációs központ utcáján át vonultak a főtérre, ahol rövid köszöntőbeszédek után a házigazdák kürtőskaláccsal és pálinkával kínálták meg a résztvevőket. A határkerülők – több tucat lovas és tizennégy szekér – megkoszorúzták a központ közelében lévő keresztet, majd Kézdialmás irányába indultak, s az eső ellenére nem a műúton, hanem a mezei úton érkeztek meg a Hidegkúti híd közelében 2014-ben felállított 4,5 méteres anyakereszthez, amelyet a két község elöljárója megkoszorúzott.
A határkerülés elmaradhatatlan mozzanatát képező lófuttatást szokás szerint a kézdialmási vasúti átkelő és Kézdialmás központja között szervezték meg a 11 órai ünnepi szentmisét követően. A versenyre idén hét lovas nevezett be. Első helyen a kézdicsomortáni Gheorghe Paraschiv végzett, második a kézdialmási Vargha Tamás, harmadik pedig a felsőlemhényi Orbán Attila lett, aki Zsigmond János Fecske nevű lovával állt rajthoz. A nyertesek lovaik nyakába szegfűvel díszített fenyőkoszorút, emellett oklevelet, kötőféket és egy-egy üveg bort kaptak ajándékba a két község polgármesterétől és Cserei Lázártól. Kopácsi Ferenc plébános együtt imádkozott a nagy számban egybegyűlt hívekkel, helybeliekkel, hazai és határon túli vendégekkel. Cserei Lázár záróbeszédében köszönetét fejezte ki Molnár István kézdialmási és Lukács Róbert lemhényi polgármesternek, akik támogatása nélkül már évekkel ezelőtt megszűnt volna a határkerülés. A főtéri ünnepség a magyar és a székely himnusz közös eléneklésével ért véget. A huszárok és a kézdialmási lovasok ősi szokás szerint a Szent Mihály-hegyi barokk templomig kísérték el a hazafelé tartó lemhényi határkerülőket.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Napjainkban egyre kevesebb magyarlakta településen – beleértve Székelyföld katolikus falvait is – kérik a mennyei Atyát húsvétvasárnap reggelén arra, hogy őrizze meg a falu határát, óvja meg lakóit minden bajtól és természeti csapástól. Idén Felső-Háromszéken Bereckben, Gelencén, Kézdialmáson és Lemhényben kerülték a határt.
Kézdialmás és Kézdicsomortán zarándokai a rendszerváltás óta immár huszonnyolcadik alkalommal, Lemhénnyel közösen éltették a húsvéti határkerülés szokását, hiszen régen egy egyházközséget alkottak, és Szent Mihály-hegyi templomuk is közös volt. Ezt a szép húsvéti hagyományt a mai napig megtartották: együtt kérik az áldást a határra, közösen ünneplik a feltámadást, hódolnak a határban felállított kereszteknél templomi zászlóikkal, imádkoznak. A határkerülők nagy méretű székely és magyar zászlót is magukkal vittek. Reggel fél nyolckor külön a határkerülőknek celebrált szentmisén vettek részt, és kértek áldást Kopácsi Ferenc helybeli plébánostól. A kézdialmási-csomortáni lovasok és szekeresek kilenc huszárral az élen az Orbánok utcáján keresztül érkeztek Felsőlemhénybe, az ottani iskola elé vonultak, ahol a helybeli határkerülők csatlakoztak hozzájuk, miután átadták nekik a szent áldást. Az útjukba eső határkereszteknél imát mondtak, húsvéti szent énekeket énekeltek és koszorúztak. A kézdivásárhelyi Páll Olivér hagyományőrző hadnagy és nyolctagú huszárbandériuma immár negyedik alkalommal részese a határkerülésnek. A kézdivásárhelyi Bokor Botond vállalkozónak köszönhetően a szekereken és lovasokon kívül egy kétlovas hintó is részt vett a határkerülésen, azon járta végig a két település határát Molnár István és Lukács Róbert, Kézdialmás, illetve Lemhény polgármestere. „Kérjük a mindenható Atyát, hogy áldja meg határainkat és vetéseinket bőséges áldással, és óvja meg azokat a természeti csapásoktól” – hangoztatta Cserei Lázár kézdialmási megyebíró, a határkerülés főszervezője. Dani József, a lemhényiek ceremóniamestere válaszolt neki, ugyancsak a határra kérve Isten oltalmát, s áldott ünnepeket kívánt a nagyszámú résztvevőnek és nézőnek: „Feltámadt Krisztus e napon, alleluja, alleluja!”
A határkerülő zarándokok ezután Alsólemhény felé indultak, közben megálltak a kézdialmási útkereszteződésnél, a 2007-ben Lukács György által Szent Mihály arkangyal emlékére állított határkeresztnél, azt is megkoszorúzták. „Ősi húsvéti szokás szerint a határainkban vagy a falvakon belül levő kereszteket megkoszorúzzuk a feltámadt Krisztus emlékére” – mondotta Cserei Lázár, aki a határkerülőkkel együtt imádkozott. Innen a gerontológiai és rehabilitációs központ utcáján át vonultak a főtérre, ahol rövid köszöntőbeszédek után a házigazdák kürtőskaláccsal és pálinkával kínálták meg a résztvevőket. A határkerülők – több tucat lovas és tizennégy szekér – megkoszorúzták a központ közelében lévő keresztet, majd Kézdialmás irányába indultak, s az eső ellenére nem a műúton, hanem a mezei úton érkeztek meg a Hidegkúti híd közelében 2014-ben felállított 4,5 méteres anyakereszthez, amelyet a két község elöljárója megkoszorúzott.
A határkerülés elmaradhatatlan mozzanatát képező lófuttatást szokás szerint a kézdialmási vasúti átkelő és Kézdialmás központja között szervezték meg a 11 órai ünnepi szentmisét követően. A versenyre idén hét lovas nevezett be. Első helyen a kézdicsomortáni Gheorghe Paraschiv végzett, második a kézdialmási Vargha Tamás, harmadik pedig a felsőlemhényi Orbán Attila lett, aki Zsigmond János Fecske nevű lovával állt rajthoz. A nyertesek lovaik nyakába szegfűvel díszített fenyőkoszorút, emellett oklevelet, kötőféket és egy-egy üveg bort kaptak ajándékba a két község polgármesterétől és Cserei Lázártól. Kopácsi Ferenc plébános együtt imádkozott a nagy számban egybegyűlt hívekkel, helybeliekkel, hazai és határon túli vendégekkel. Cserei Lázár záróbeszédében köszönetét fejezte ki Molnár István kézdialmási és Lukács Róbert lemhényi polgármesternek, akik támogatása nélkül már évekkel ezelőtt megszűnt volna a határkerülés. A főtéri ünnepség a magyar és a székely himnusz közös eléneklésével ért véget. A huszárok és a kézdialmási lovasok ősi szokás szerint a Szent Mihály-hegyi barokk templomig kísérték el a hazafelé tartó lemhényi határkerülőket.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. április 19.
Húsvéti varázslat Kézdivásárhelyen
Húsvéthétfőn a hideg idő ellenére mintegy 2500–3000 résztvevővel zajlott a kézdivásárhelyi sportcsarnok környékén az első alkalommal megtartott Húsvéti varázslat családi rendezvény. Az RMDSZ Kézdivásárhelyi Nőszervezete által, a Wegener Pro Sanitate Alapítvány társszervezésében, valamint a Zarah Moden Kft. és a New Fashion Rt. készruhagyárak főtámogatásával létrejött rendezvényt hagyományteremtő szándékkal indították el.
Az eseményre kilátogató felnőtteknek és kisgyermekeknek a szervezők igazi húsvéti hangulatot teremtettek. Bekapcsolódott több helyi civil szervezet: a Pro Pectus Egyesület, a Helen Doron Nyelviskola, a KreaKids Stúdió, a Zöld Nap Egyesület, az Antanténusz Egyesület, a Kézdivásárhelyi Nők Egyesülete, a Benji Állatvedő Egyesület stb. A látogatók találkozhattak Nyuszi Gyuszival és Cuki Nyuszival, kézműves-tevékenységeken, népi gyerekjátékokon vehettek részt, angol nyelvű mondókákat tanulhattak, volt állatsimogató, vásári zenebona, jó hangulat, a helyi óvodások és kisiskolások, valamint a Bod Péter Tanítóképző Gyöngyvirág néptánccsoportjának táncosai ünnepi műsort adtak elő. A kicsik Meseországba is ellátogattak, kipróbálták a lovas hintózást, a groufie-fotózást, arcfestést, mézeskalács-díszítést, a szobrászkodást, élő malmozást, és megismerhették Háromszék 7 csodáját virtuális szemüvegeken keresztül. A nőegyesület tagjai egész nap zsíros kenyérrel és meleg teával kínálták a megjelenteket, a legkisebbek pedig a rendezvény ideje alatt a kindertojásokat kereshették. Az elsősegély-ellátásról a sepsiszentgyörgyi Salvatore Egyesület önkéntesei gondoskodtak.
Az RMDSZ Nőszervezetének munkájában fontos szerepet kapnak a közösségépítő tevékenységek, az értékmegőrzés, a hagyományápolás – hangsúlyozta köszöntőbeszédében Ájgel Ágnes, az RMDSZ Háromszéki Nőszervezetének elnöke: „A mai eseményen sok szép húsvéti vers és ének lesz hallható, szól a zene, táncolni is lehet. Megismerhetjük a hagyományos locsolási szokásokat, és a sort még folytathatnánk, hiszen számos népszokásunk van még, amely az ünnepkörhöz tartozik, és amelyekről manapság mintha kicsit megfeledkeznénk. Úgy gondoljuk, érdemes az ünnepet újraértelmezve a hagyományokat továbbörökíteni, s megmutatni, megtanítani gyermekeinknek ezek szépségét, jelentését” – mondotta többek között. Fejér Melinda, az RMDSZ Kézdivásárhelyi Nőszervezetének elnöke köszönetét fejezte ki mindazon intézményeknek, egyesületeknek, szervezeteknek, vállalkozóknak és magánszemélyeknek, amelyek/akik hozzájárultak a Húsvéti varázslat megszervezéséhez, sikeréhez. „Egy álmunk vált valóra azáltal, hogy az első alkalommal megszervezett esemény ilyen nagy sikernek örvendett. Boldog vagyok, hogy több száz gyerek arcára tudtunk ma mosolyt varázsolni, a családoknak pedig tartalmas és értékes pillanatokat szerezni. A Húsvéti varázslatot ezentúl minden évben megszervezzük” – emelte ki a főszervező.
A rendezvény ideje alatt eladott tombolákból, valamint a színpadon elhelyezett adománydobozba begyűlt jelentős összeget a szervezők Kelemen Kata tanítónő másfél éves beteg kislánya, Hanna támogatására ajánlják fel. A tombolán közel száz nyereményt sorsoltak ki. Bakk-Vitális Mária Kinga főtámogató, a két német tőkéjű nadrággyár vezérigazgatója meglátása szerint Sárkány Hanna, a Wegener Pro Sanitate Alapítvány rendezvényszervezője és Fejér Melinda csillagos tízest érdemel szervezésből.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Húsvéthétfőn a hideg idő ellenére mintegy 2500–3000 résztvevővel zajlott a kézdivásárhelyi sportcsarnok környékén az első alkalommal megtartott Húsvéti varázslat családi rendezvény. Az RMDSZ Kézdivásárhelyi Nőszervezete által, a Wegener Pro Sanitate Alapítvány társszervezésében, valamint a Zarah Moden Kft. és a New Fashion Rt. készruhagyárak főtámogatásával létrejött rendezvényt hagyományteremtő szándékkal indították el.
Az eseményre kilátogató felnőtteknek és kisgyermekeknek a szervezők igazi húsvéti hangulatot teremtettek. Bekapcsolódott több helyi civil szervezet: a Pro Pectus Egyesület, a Helen Doron Nyelviskola, a KreaKids Stúdió, a Zöld Nap Egyesület, az Antanténusz Egyesület, a Kézdivásárhelyi Nők Egyesülete, a Benji Állatvedő Egyesület stb. A látogatók találkozhattak Nyuszi Gyuszival és Cuki Nyuszival, kézműves-tevékenységeken, népi gyerekjátékokon vehettek részt, angol nyelvű mondókákat tanulhattak, volt állatsimogató, vásári zenebona, jó hangulat, a helyi óvodások és kisiskolások, valamint a Bod Péter Tanítóképző Gyöngyvirág néptánccsoportjának táncosai ünnepi műsort adtak elő. A kicsik Meseországba is ellátogattak, kipróbálták a lovas hintózást, a groufie-fotózást, arcfestést, mézeskalács-díszítést, a szobrászkodást, élő malmozást, és megismerhették Háromszék 7 csodáját virtuális szemüvegeken keresztül. A nőegyesület tagjai egész nap zsíros kenyérrel és meleg teával kínálták a megjelenteket, a legkisebbek pedig a rendezvény ideje alatt a kindertojásokat kereshették. Az elsősegély-ellátásról a sepsiszentgyörgyi Salvatore Egyesület önkéntesei gondoskodtak.
Az RMDSZ Nőszervezetének munkájában fontos szerepet kapnak a közösségépítő tevékenységek, az értékmegőrzés, a hagyományápolás – hangsúlyozta köszöntőbeszédében Ájgel Ágnes, az RMDSZ Háromszéki Nőszervezetének elnöke: „A mai eseményen sok szép húsvéti vers és ének lesz hallható, szól a zene, táncolni is lehet. Megismerhetjük a hagyományos locsolási szokásokat, és a sort még folytathatnánk, hiszen számos népszokásunk van még, amely az ünnepkörhöz tartozik, és amelyekről manapság mintha kicsit megfeledkeznénk. Úgy gondoljuk, érdemes az ünnepet újraértelmezve a hagyományokat továbbörökíteni, s megmutatni, megtanítani gyermekeinknek ezek szépségét, jelentését” – mondotta többek között. Fejér Melinda, az RMDSZ Kézdivásárhelyi Nőszervezetének elnöke köszönetét fejezte ki mindazon intézményeknek, egyesületeknek, szervezeteknek, vállalkozóknak és magánszemélyeknek, amelyek/akik hozzájárultak a Húsvéti varázslat megszervezéséhez, sikeréhez. „Egy álmunk vált valóra azáltal, hogy az első alkalommal megszervezett esemény ilyen nagy sikernek örvendett. Boldog vagyok, hogy több száz gyerek arcára tudtunk ma mosolyt varázsolni, a családoknak pedig tartalmas és értékes pillanatokat szerezni. A Húsvéti varázslatot ezentúl minden évben megszervezzük” – emelte ki a főszervező.
A rendezvény ideje alatt eladott tombolákból, valamint a színpadon elhelyezett adománydobozba begyűlt jelentős összeget a szervezők Kelemen Kata tanítónő másfél éves beteg kislánya, Hanna támogatására ajánlják fel. A tombolán közel száz nyereményt sorsoltak ki. Bakk-Vitális Mária Kinga főtámogató, a két német tőkéjű nadrággyár vezérigazgatója meglátása szerint Sárkány Hanna, a Wegener Pro Sanitate Alapítvány rendezvényszervezője és Fejér Melinda csillagos tízest érdemel szervezésből.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. április 19.
Nőttek a színházi fizetések
Meglehetősen hosszúra nyúlt patthelyzet után, a városi költségvetés elfogadása előtt pár nappal megállapodás született a béremelések ügyében a város és a sepsiszentgyörgyi színházak vezetői között. Bocsárdi László és Anna Maria Popa is elégedett a tárgyalások eredményével. „Köztes megoldást találtunk, ami azt jelenti, hogy a törvény által előírt fizetésemelések miatt a Tamási Áron Színház produkcióra előirányzott költségei értékben nem érik el a tavalyi szintet” – mondta el lapunknak Bocsárdi László, hozzátéve: ez nem ideális helyzet, mert neki mint a színház vezetőjének az elsődleges szempontja mindig az, hogy az intézmény optimálisan tudjon működni, elegendő fedezete legyen a szükséges produkciós költségekre. „A társulat is készen állt a kompromisszumra, a város is tudott még egy picit hozzátenni ahhoz, amit először előirányzott, csak így tudtunk eljutni oda, hogy ne kockáztassuk az intézményeink működését, és a törvényt is betartsuk” – fogalmazott az intézményvezető. „Végül megtörtént a fizetésemelés, ami természetesen azzal járt, hogy vágni kellett máshonnan, de örülök, hogy valahogy sikerült megtalálni a mindenki számára elfogadható közös megoldást – nyilatkozta Anna Maria Popa, az Andrei Mureşanu Színház igazgatónője. Mint mondta, megkapták végül az előírt ötven százalékot, az eredetileg felajánlott húsz százalék ugyanis törvénytelen lett volna. Ahhoz, hogy a fennmaradó harminc százalékot is megkapják, más költségekből kellett vágni, de végül sikerült úgy csinosítaniuk a költségvetést, hogy a végeredmény még elfogadható legyen nekik is, a fenntartónak is. Hozzátette, nem tudnak sokat fejlődni ebből a pénzből, de meg tudnak élni, és az sem elhanyagolandó szempont: mindezt úgy sikerült elérni, hogy senkit sem kellett elbocsátaniuk az alkalmazottak közül.
Nagy B. Sándor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Meglehetősen hosszúra nyúlt patthelyzet után, a városi költségvetés elfogadása előtt pár nappal megállapodás született a béremelések ügyében a város és a sepsiszentgyörgyi színházak vezetői között. Bocsárdi László és Anna Maria Popa is elégedett a tárgyalások eredményével. „Köztes megoldást találtunk, ami azt jelenti, hogy a törvény által előírt fizetésemelések miatt a Tamási Áron Színház produkcióra előirányzott költségei értékben nem érik el a tavalyi szintet” – mondta el lapunknak Bocsárdi László, hozzátéve: ez nem ideális helyzet, mert neki mint a színház vezetőjének az elsődleges szempontja mindig az, hogy az intézmény optimálisan tudjon működni, elegendő fedezete legyen a szükséges produkciós költségekre. „A társulat is készen állt a kompromisszumra, a város is tudott még egy picit hozzátenni ahhoz, amit először előirányzott, csak így tudtunk eljutni oda, hogy ne kockáztassuk az intézményeink működését, és a törvényt is betartsuk” – fogalmazott az intézményvezető. „Végül megtörtént a fizetésemelés, ami természetesen azzal járt, hogy vágni kellett máshonnan, de örülök, hogy valahogy sikerült megtalálni a mindenki számára elfogadható közös megoldást – nyilatkozta Anna Maria Popa, az Andrei Mureşanu Színház igazgatónője. Mint mondta, megkapták végül az előírt ötven százalékot, az eredetileg felajánlott húsz százalék ugyanis törvénytelen lett volna. Ahhoz, hogy a fennmaradó harminc százalékot is megkapják, más költségekből kellett vágni, de végül sikerült úgy csinosítaniuk a költségvetést, hogy a végeredmény még elfogadható legyen nekik is, a fenntartónak is. Hozzátette, nem tudnak sokat fejlődni ebből a pénzből, de meg tudnak élni, és az sem elhanyagolandó szempont: mindezt úgy sikerült elérni, hogy senkit sem kellett elbocsátaniuk az alkalmazottak közül.
Nagy B. Sándor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. április 19.
A pelikán jegyében a Duna-deltában
Beszélgetés a 75 éves Kiss J. Botond biológussal, szakíróval, deltakutatóval
1965-től a Duna-delta Múzeum, majd a Duna-delta Kutatóintézet ornitológus szakembere Tulceán. 1990 óta a Duna-delta Bioszféra Rezervátum Őr- és Ellenőr Testületét vezette. A Romániai Madártani Társaság, a Romániai Vadászati Társaság és az NGO Group Pro Delta alapító tagja.
– Hogyan lett biológus?
– Szeretném hinni: annak születtem. Édesanyám fejlesztette ki bennem a természetszeretetet. A magyardécsei templom 1765-ös építésű szószékkoronáján – amely alól egy igaz ember, édesapám 46 évig hirdette az Igét – ott a mellét föltépő, faragott pelikán három fiókájával. Gyermekként ez ragadott meg, nem az átvitt, szimbolikus értelme, hanem a madár különössége. Utánaolvastam, néztem a kevés dokumentumfilmet, ami élőhelyéről, a Duna-deltáról készült, kerestem a találkozást. Aztán megkaptam a lehetőséget, otthagytam a katedrát meg Erdélyországot, és életem a pelikán jegyébe fordult. Olyannyira, hogy a kutatóintézet címerén – ahonnan kiöregedtem – ott van a gödény. A később megszülető Őr-és Ellenőrtestületnek én terveztem a szolgálati jelvényét. Ez egy, a delta fölött átrepülő pelikán. Sok terepmunkám és tanulmányom fűződik hozzá, valaha tán könyvet is írok róluk…
– Tudtommal most is dolgozik, túl a 75-ön is aktív.
– Bedolgozom még az Intézetbe, rövid szerződésekkel, félállásban. Aiszóposz azon morálja, miszerint az öreg oroszlánnak már nincs barátja, nem minden esetben érvényes. Jó tanítványokat neveltem – most segítem a harmadik volt inasom doktorálását –, nem sietnek, hogy véglegesen kimarjanak, az ifjú farkas szindróma az adott esetben nem túlságosan éles; talán jó az öreg a háznál. Ebben az is benne van, hogy kemény önéletrajzzal rendelkezem, amely a benyújtott pályázatok elbírálásánál pontokat, több esélyt eredményezhet. Az is számba vehető, hogy életem során számos szakmabelivel alakítottam ki közvetlen, jó kapcsolatot. Ami nyomaszt, a nagy információáradat, amellyel hosszú távon képtelen vagyok megbirkózni, no meg a kutatási témák orientációja. Annak idején az egyetemről táplálkozásbiológiai érdeklődéssel távoztam, ez a témakör olyan félszáz publikációmban tükröződik. Akkoriban minden élőlényről azt kérdeztük: mit eszik, hasznos-e vagy káros?
– Herman Ottó már a múlt század elején megírta: „nincsen sem káros, sem hasznos madár, mert csak szükséges van”...
– A hetvenes években divatba jöttek a magatartáskutató kérdések, majd a századforduló után, az uniós fölzárkózás kezdetén a biológiai sokféleség fölleltározása, amely a védterületek kijelöléséhez, majd a kezelési stratégiák kidolgozásához és a hatástanulmányok elkészítéséhez szükséges. Szakmánkban manapság talán az egészségüggyel kapcsolatos, alkalmazott biológiai projektekkel lehet eredményesebben érvényesülni – a döntéshozók érzékenyek az ilyenekre –, mert az írott és elektronikus sajtó folyamatosan ijesztgeti a társadalmat valami világméretű nyavalyával. Ennek leküzdése rengeteg pénzbe kerül. Gondolom, nem vagyok elég rugalmas az új szemlélethez, így alakul ki az emberben a szükségtelenség érzése, és tudatosodik a törvény: aminek van kezdete, annak van vége is, és valamikor mindent abba kell hagyni… Ergo: a tudományos munkát is! Nem akarok elszakadni a természettől, levegőzni járni a városi parkokba, gyarló közszolgáltatások örökös kiszolgáltatottja lenni – nos, ebben a gondolatkörben vásároltam és hozattam rendbe egy nádfödeles, vályogfalú, öreg parasztházat a lagúnák partján, fafűtéssel, vízzel a kútból, szőlővel-gyümölcsössel, zöldségessel, no meg deszkabudival a kert sarkában. Még az utca neve is predesztinált: Darvak utcája. Kicsiny menedék, ahová jó visszavonulni az egyre inkább rohanó világ elől. A részidős munkán kívül csak bevásárolni, hivatalos dolgokat intézni járunk be a városba. Nincs úgynevezett társadalmi életünk. Az ember homo ludens: játszó ember. Vénségére mit játszhat a magyardécsei születésű-neveltetésű Kiss J. Botond, aki mindig játszó embernek szerette volna tudni magát? Azon a szűk félhektáron 350 szőlőtőke, no meg legalább két tucat faj gyümölcstermő fám és cserjém van. Köztük szokatlanabbak is: pl. jujuba, füge, kaki, gránátalma, naspolya, gozsi, szelídberkenye stb. A híres gyümölcstermesztő faluban töltött gyermekkor emlékeire ráépülnek az újabb világhálós ismeretek. Ások, ültetek, metszek, oltok-szemzek – mindez állandó elfoglaltságot ad, feleségemmel együtt. Haszonállatot nem tartunk, a helybéliekkel legfeljebb köszönő viszonyban vagyunk. Nem olyanok, mint akiket Magyardécsén gyermekkoromban vagy Havadon tanárként megismertem. Itt a parasztember majdhogynem elfelejtett dolgozni, gazdálkodni. Egy kis halorzás a Razelm vizein, járulék a részibe kiadott földek után, sokan hektáronként kótyavetyélik el a kolhozból visszakapott tulajdonukat, s a kocsma körül mindig van forgalom... No meg ott a társadalmi segély is. Akkor meg minek dolgozni?! Nem célzatosan, inkább véletlenül kapta a helyhatóságtól az utca a nevét, ahol a templom meg két kocsma áll: Kultúra utcája. Igaz, van ott kultúrház is, de elsődlegesen csak arra szolgál, hogy lagzik alkalmával kibéreljék. A „szellemi központ” tulajdonképpen a italkimérés. Erre nem látni egy rendesen visszanyesett gyümölcsfát, simára kefélt szőrű tehenet. Miről beszélhetünk a szomszédokkal? Helyi értelmiség alig van, legtöbbjükkel legfeljebb illogatni lehetne, magunkra vagyunk az asszonnyal. Mindent magunknak kell elvégeznünk; segítséget, illetve napszámost még a favágáshoz sem kapni. Aki vadfát hoz az erdőből, beoltja, neveli, gondozza, az szeretné hinni, hogy lesz még holnap, tán holnapután is… Tehát nem vagyok elveszve, a telken belül mindig van tennivaló, ha nem a gyümölcsösben, akkor a barkácsműhelyben vagy a szeszlepárlóban. S ha bemegyek szűkre szabott szobácskámba, ott a mai technika általam legtöbbre becsült megvalósítása: a világhálóra kapcsolt komputer. Az interneten pedig rengeteg ismeret, olvasnivaló, olyan könyvek, amelyek eddig kimaradtak, számomra hozzáférhetetlenek voltak. Tájékozódni lehet, a kollégák éppen mit publikáltak, milyen projekteken dolgoznak... Sőt, néha az írás is megy, bár lényegesen nehezebben, mint egy tudományos kutatóintézetben. De mit írna az ember vénségére? Publikációim jegyzékében körülbelül 330 cím van, ezek nyomtatásban is megjelent szakcikkek, és pár könyv is. Nem igazán töröm magam, hogy újabbakat hozzak létre, már nem szükséges bizonyítanom. Sokáig álmodoztam, hogy milyen jó könyvet hozok össze nyugdíjazás után. A címe ez lenne: A Nagy Kaland árnyékában. Azért kaland, mert elég hányatott, néha kalandos életem volt. De mi volt az én életsorsom pl. gróf Teleki Sámueléhez képest?... Az volt a nagy kaland, a világtérkép utolsó nagy, fehér foltjának fölszámolása Afrika mélyén! De nem elégedetlenkedem, nekem ennyi jutott. Legalább deltai fél évszázadom kissé összeolvad Románia biológiatörténetével.
És kinek is írjon az ember? A könyvolvasók lassan kikopnak társadalmunk korösszetételéből, a fiatalabbak, elsősorban a gyerekek az elektronikus fölszerelések rabjai. Őket már nem igazán érdekli a nyomtatott betű. Az Indiáról szóló könyvem jut eszembe, amelynek nem volt kellő reklámja, terjesztője – így a példányok zöme most is ott porosodik Szabó Mártánál Udvarhelyen. A Didaktikai és Pedagógiai Kiadónál megjelent utóbbi kötetem, a Suttog a természet sem volt nagy durranás, bár örömömre több erdélyi magyar iskolába eljutott. Mostanában tematikus előadásokat tartani sem hívogatnak, bár szívesen mesélnék, például a dél-afrikai Krüger Parkról, dúsabb hallgatóság körében.
A deltáról viszont nem akarok beszélni, mert sírva fakadnék a hallgatóság előtt, és az ilyen reakció az én koromban már nem áll jól. De azért nem érzem teljesen haszontalannak életemet, legalábbis, ameddig tart az egészségem.
– Miért mondja, hogy sírni tudna érte, hát nem egy szép, számos élőlénynek otthont adó rezervátumról van szó?
– Legyen bár pusztába kiáltott szó, megpróbálom röviden összefoglalni. Bioszféra védterület vagyunk, helyi lakossággal, jelentős gazdasági hatású turizmussal, komoly érdekeltséggel az ipari jellegű halászatban, közlekedésben, mezőgazdaságban. De ki ellenőrzi, foganatosítja a zömében helyes törvényes rendelkezést? Az Őrtestület ma már csak egy halványodó legenda, a most meglévő szervek közül pedig csak az Ökológiai Gárda mutat föl látványosabb eredményt. A többiek hathatóssága kérdéses. Én nem a Delta Force-ba való újratelepítést látom megoldásnak, hanem visszamenni a 1990-es évek elvárásaihoz. Hogy a testület ne a Természetkezelőség mostohagyereke legyen, hanem ismét önálló intézmény, ahogyan megálmodtuk. Sokszor elmondtam, többször megírtam ezt a receptet, most csak megismétlem. Példa: a nagy ichthyológus, a román halászat hajdani megszervezője, Grigore Antipa idején egytucatnyi válogatott őrből álló testülettel – evezős ladikjaikkal – delta-szerte sikerrel képviselték a törvényt. Másik, igen fontos dolog a védett terület kormányzójának személye. Annak idején nagy örömmel fogalmaztuk meg: a védterület főnöke ne legyen valami igazgatócska, hanem a terület nemzetközi jelentőségét tükröző, legalább helyettes államtitkár rangú kormányzó, akinek kinevezését a Román Tudományos Akadémia is akkreditálja. Nos, ez utóbbi kitétel már az első törvényátrendezéskor megbukott, politikai leosztás lett belőle. Az eredményt a kormányzó személye körül tavaly nyáron kipattant botrány is tükrözi: kiderült, hány milliócska euróért cserélt gazdát a kormányzói szék, egy üzletembernek álcázott maffiafőnök érdekében. Ma sem tudni biztosan, milyen házi feladattal jött a három hónapos mandátumra kibérelt kormányzó. Nagyon kemény, alaposan fölkészült szakember kellene ide, aki jól adminisztrál, nem kötik csoport- vagy egyéni érdekek, vigyáz a rendelkezések betartására, és tartja hátát az embereiért. De ki lenne ez a Grál-lovag, aki – a konjunktúra ismeretében – lecserélhetné a mostani főnököt?
Sok mindent kellene és lehetne tenni itt, például rendezni a deltai közlekedést. Ugyanakkor hiányzik az ellenőrző szerv. De ha lenne is, nincs megszabva a szabálytalanságért kiróható büntetés. Ott van a delta érintetlenségének földarabolása, a titkon fölhúzott halásztanyák, törvénytelenül besettenkedő remetelakok, turisztikai objektumok, az aggasztó méretű orvhalászat meg a vadkempingezés. Nem a természetes vízháztartás érdekében, hanem turisztikai meggondolásból végzett mederkotrások, a lecsapolt, alacsonyan fekvő területek mezőgazdasági területté való átalakítása, a helyhatósági rendeletek, amelyek megengedik a törvények áthágását. Például a védett madártelepek turisztikai objektummá való átalakítását, a kolóniákban pedig – legalább szemszúrásból – megkötéssel csak max. 5 km/óra sebességgel lehessen közlekedni. Pedig nem volna szabad bemenni sem 5, sem 55 km-es sebességgel, mert a törvény tiltja. A prefektus – persze, csak szóban – megengedte a turisztikai cégeknek… Külön könyvet lehetne mindezekről írni, de kinek és miért? A politika a gazdasági érdekek emanációja, a törvényhozó politikus pedig az üzletember kreatúrája. Ismét a pusztába kiáltó szó parabolája: a kilátástalanság.
Nos, ebben a helyzetben kell a pelikán jegyéből visszahúzódnom megint a jó öreg oroszlánéba, amely alatt születtem, és örülnöm, hogy vénségemre nem érem meg szeretett Duna-deltám végnapjait. Szomorú dolgok ezek, de ha már kérdezett, én őszintén, tapasztalataim alapján válaszoltam.
SZÉKELY FERENC / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Beszélgetés a 75 éves Kiss J. Botond biológussal, szakíróval, deltakutatóval
1965-től a Duna-delta Múzeum, majd a Duna-delta Kutatóintézet ornitológus szakembere Tulceán. 1990 óta a Duna-delta Bioszféra Rezervátum Őr- és Ellenőr Testületét vezette. A Romániai Madártani Társaság, a Romániai Vadászati Társaság és az NGO Group Pro Delta alapító tagja.
– Hogyan lett biológus?
– Szeretném hinni: annak születtem. Édesanyám fejlesztette ki bennem a természetszeretetet. A magyardécsei templom 1765-ös építésű szószékkoronáján – amely alól egy igaz ember, édesapám 46 évig hirdette az Igét – ott a mellét föltépő, faragott pelikán három fiókájával. Gyermekként ez ragadott meg, nem az átvitt, szimbolikus értelme, hanem a madár különössége. Utánaolvastam, néztem a kevés dokumentumfilmet, ami élőhelyéről, a Duna-deltáról készült, kerestem a találkozást. Aztán megkaptam a lehetőséget, otthagytam a katedrát meg Erdélyországot, és életem a pelikán jegyébe fordult. Olyannyira, hogy a kutatóintézet címerén – ahonnan kiöregedtem – ott van a gödény. A később megszülető Őr-és Ellenőrtestületnek én terveztem a szolgálati jelvényét. Ez egy, a delta fölött átrepülő pelikán. Sok terepmunkám és tanulmányom fűződik hozzá, valaha tán könyvet is írok róluk…
– Tudtommal most is dolgozik, túl a 75-ön is aktív.
– Bedolgozom még az Intézetbe, rövid szerződésekkel, félállásban. Aiszóposz azon morálja, miszerint az öreg oroszlánnak már nincs barátja, nem minden esetben érvényes. Jó tanítványokat neveltem – most segítem a harmadik volt inasom doktorálását –, nem sietnek, hogy véglegesen kimarjanak, az ifjú farkas szindróma az adott esetben nem túlságosan éles; talán jó az öreg a háznál. Ebben az is benne van, hogy kemény önéletrajzzal rendelkezem, amely a benyújtott pályázatok elbírálásánál pontokat, több esélyt eredményezhet. Az is számba vehető, hogy életem során számos szakmabelivel alakítottam ki közvetlen, jó kapcsolatot. Ami nyomaszt, a nagy információáradat, amellyel hosszú távon képtelen vagyok megbirkózni, no meg a kutatási témák orientációja. Annak idején az egyetemről táplálkozásbiológiai érdeklődéssel távoztam, ez a témakör olyan félszáz publikációmban tükröződik. Akkoriban minden élőlényről azt kérdeztük: mit eszik, hasznos-e vagy káros?
– Herman Ottó már a múlt század elején megírta: „nincsen sem káros, sem hasznos madár, mert csak szükséges van”...
– A hetvenes években divatba jöttek a magatartáskutató kérdések, majd a századforduló után, az uniós fölzárkózás kezdetén a biológiai sokféleség fölleltározása, amely a védterületek kijelöléséhez, majd a kezelési stratégiák kidolgozásához és a hatástanulmányok elkészítéséhez szükséges. Szakmánkban manapság talán az egészségüggyel kapcsolatos, alkalmazott biológiai projektekkel lehet eredményesebben érvényesülni – a döntéshozók érzékenyek az ilyenekre –, mert az írott és elektronikus sajtó folyamatosan ijesztgeti a társadalmat valami világméretű nyavalyával. Ennek leküzdése rengeteg pénzbe kerül. Gondolom, nem vagyok elég rugalmas az új szemlélethez, így alakul ki az emberben a szükségtelenség érzése, és tudatosodik a törvény: aminek van kezdete, annak van vége is, és valamikor mindent abba kell hagyni… Ergo: a tudományos munkát is! Nem akarok elszakadni a természettől, levegőzni járni a városi parkokba, gyarló közszolgáltatások örökös kiszolgáltatottja lenni – nos, ebben a gondolatkörben vásároltam és hozattam rendbe egy nádfödeles, vályogfalú, öreg parasztházat a lagúnák partján, fafűtéssel, vízzel a kútból, szőlővel-gyümölcsössel, zöldségessel, no meg deszkabudival a kert sarkában. Még az utca neve is predesztinált: Darvak utcája. Kicsiny menedék, ahová jó visszavonulni az egyre inkább rohanó világ elől. A részidős munkán kívül csak bevásárolni, hivatalos dolgokat intézni járunk be a városba. Nincs úgynevezett társadalmi életünk. Az ember homo ludens: játszó ember. Vénségére mit játszhat a magyardécsei születésű-neveltetésű Kiss J. Botond, aki mindig játszó embernek szerette volna tudni magát? Azon a szűk félhektáron 350 szőlőtőke, no meg legalább két tucat faj gyümölcstermő fám és cserjém van. Köztük szokatlanabbak is: pl. jujuba, füge, kaki, gránátalma, naspolya, gozsi, szelídberkenye stb. A híres gyümölcstermesztő faluban töltött gyermekkor emlékeire ráépülnek az újabb világhálós ismeretek. Ások, ültetek, metszek, oltok-szemzek – mindez állandó elfoglaltságot ad, feleségemmel együtt. Haszonállatot nem tartunk, a helybéliekkel legfeljebb köszönő viszonyban vagyunk. Nem olyanok, mint akiket Magyardécsén gyermekkoromban vagy Havadon tanárként megismertem. Itt a parasztember majdhogynem elfelejtett dolgozni, gazdálkodni. Egy kis halorzás a Razelm vizein, járulék a részibe kiadott földek után, sokan hektáronként kótyavetyélik el a kolhozból visszakapott tulajdonukat, s a kocsma körül mindig van forgalom... No meg ott a társadalmi segély is. Akkor meg minek dolgozni?! Nem célzatosan, inkább véletlenül kapta a helyhatóságtól az utca a nevét, ahol a templom meg két kocsma áll: Kultúra utcája. Igaz, van ott kultúrház is, de elsődlegesen csak arra szolgál, hogy lagzik alkalmával kibéreljék. A „szellemi központ” tulajdonképpen a italkimérés. Erre nem látni egy rendesen visszanyesett gyümölcsfát, simára kefélt szőrű tehenet. Miről beszélhetünk a szomszédokkal? Helyi értelmiség alig van, legtöbbjükkel legfeljebb illogatni lehetne, magunkra vagyunk az asszonnyal. Mindent magunknak kell elvégeznünk; segítséget, illetve napszámost még a favágáshoz sem kapni. Aki vadfát hoz az erdőből, beoltja, neveli, gondozza, az szeretné hinni, hogy lesz még holnap, tán holnapután is… Tehát nem vagyok elveszve, a telken belül mindig van tennivaló, ha nem a gyümölcsösben, akkor a barkácsműhelyben vagy a szeszlepárlóban. S ha bemegyek szűkre szabott szobácskámba, ott a mai technika általam legtöbbre becsült megvalósítása: a világhálóra kapcsolt komputer. Az interneten pedig rengeteg ismeret, olvasnivaló, olyan könyvek, amelyek eddig kimaradtak, számomra hozzáférhetetlenek voltak. Tájékozódni lehet, a kollégák éppen mit publikáltak, milyen projekteken dolgoznak... Sőt, néha az írás is megy, bár lényegesen nehezebben, mint egy tudományos kutatóintézetben. De mit írna az ember vénségére? Publikációim jegyzékében körülbelül 330 cím van, ezek nyomtatásban is megjelent szakcikkek, és pár könyv is. Nem igazán töröm magam, hogy újabbakat hozzak létre, már nem szükséges bizonyítanom. Sokáig álmodoztam, hogy milyen jó könyvet hozok össze nyugdíjazás után. A címe ez lenne: A Nagy Kaland árnyékában. Azért kaland, mert elég hányatott, néha kalandos életem volt. De mi volt az én életsorsom pl. gróf Teleki Sámueléhez képest?... Az volt a nagy kaland, a világtérkép utolsó nagy, fehér foltjának fölszámolása Afrika mélyén! De nem elégedetlenkedem, nekem ennyi jutott. Legalább deltai fél évszázadom kissé összeolvad Románia biológiatörténetével.
És kinek is írjon az ember? A könyvolvasók lassan kikopnak társadalmunk korösszetételéből, a fiatalabbak, elsősorban a gyerekek az elektronikus fölszerelések rabjai. Őket már nem igazán érdekli a nyomtatott betű. Az Indiáról szóló könyvem jut eszembe, amelynek nem volt kellő reklámja, terjesztője – így a példányok zöme most is ott porosodik Szabó Mártánál Udvarhelyen. A Didaktikai és Pedagógiai Kiadónál megjelent utóbbi kötetem, a Suttog a természet sem volt nagy durranás, bár örömömre több erdélyi magyar iskolába eljutott. Mostanában tematikus előadásokat tartani sem hívogatnak, bár szívesen mesélnék, például a dél-afrikai Krüger Parkról, dúsabb hallgatóság körében.
A deltáról viszont nem akarok beszélni, mert sírva fakadnék a hallgatóság előtt, és az ilyen reakció az én koromban már nem áll jól. De azért nem érzem teljesen haszontalannak életemet, legalábbis, ameddig tart az egészségem.
– Miért mondja, hogy sírni tudna érte, hát nem egy szép, számos élőlénynek otthont adó rezervátumról van szó?
– Legyen bár pusztába kiáltott szó, megpróbálom röviden összefoglalni. Bioszféra védterület vagyunk, helyi lakossággal, jelentős gazdasági hatású turizmussal, komoly érdekeltséggel az ipari jellegű halászatban, közlekedésben, mezőgazdaságban. De ki ellenőrzi, foganatosítja a zömében helyes törvényes rendelkezést? Az Őrtestület ma már csak egy halványodó legenda, a most meglévő szervek közül pedig csak az Ökológiai Gárda mutat föl látványosabb eredményt. A többiek hathatóssága kérdéses. Én nem a Delta Force-ba való újratelepítést látom megoldásnak, hanem visszamenni a 1990-es évek elvárásaihoz. Hogy a testület ne a Természetkezelőség mostohagyereke legyen, hanem ismét önálló intézmény, ahogyan megálmodtuk. Sokszor elmondtam, többször megírtam ezt a receptet, most csak megismétlem. Példa: a nagy ichthyológus, a román halászat hajdani megszervezője, Grigore Antipa idején egytucatnyi válogatott őrből álló testülettel – evezős ladikjaikkal – delta-szerte sikerrel képviselték a törvényt. Másik, igen fontos dolog a védett terület kormányzójának személye. Annak idején nagy örömmel fogalmaztuk meg: a védterület főnöke ne legyen valami igazgatócska, hanem a terület nemzetközi jelentőségét tükröző, legalább helyettes államtitkár rangú kormányzó, akinek kinevezését a Román Tudományos Akadémia is akkreditálja. Nos, ez utóbbi kitétel már az első törvényátrendezéskor megbukott, politikai leosztás lett belőle. Az eredményt a kormányzó személye körül tavaly nyáron kipattant botrány is tükrözi: kiderült, hány milliócska euróért cserélt gazdát a kormányzói szék, egy üzletembernek álcázott maffiafőnök érdekében. Ma sem tudni biztosan, milyen házi feladattal jött a három hónapos mandátumra kibérelt kormányzó. Nagyon kemény, alaposan fölkészült szakember kellene ide, aki jól adminisztrál, nem kötik csoport- vagy egyéni érdekek, vigyáz a rendelkezések betartására, és tartja hátát az embereiért. De ki lenne ez a Grál-lovag, aki – a konjunktúra ismeretében – lecserélhetné a mostani főnököt?
Sok mindent kellene és lehetne tenni itt, például rendezni a deltai közlekedést. Ugyanakkor hiányzik az ellenőrző szerv. De ha lenne is, nincs megszabva a szabálytalanságért kiróható büntetés. Ott van a delta érintetlenségének földarabolása, a titkon fölhúzott halásztanyák, törvénytelenül besettenkedő remetelakok, turisztikai objektumok, az aggasztó méretű orvhalászat meg a vadkempingezés. Nem a természetes vízháztartás érdekében, hanem turisztikai meggondolásból végzett mederkotrások, a lecsapolt, alacsonyan fekvő területek mezőgazdasági területté való átalakítása, a helyhatósági rendeletek, amelyek megengedik a törvények áthágását. Például a védett madártelepek turisztikai objektummá való átalakítását, a kolóniákban pedig – legalább szemszúrásból – megkötéssel csak max. 5 km/óra sebességgel lehessen közlekedni. Pedig nem volna szabad bemenni sem 5, sem 55 km-es sebességgel, mert a törvény tiltja. A prefektus – persze, csak szóban – megengedte a turisztikai cégeknek… Külön könyvet lehetne mindezekről írni, de kinek és miért? A politika a gazdasági érdekek emanációja, a törvényhozó politikus pedig az üzletember kreatúrája. Ismét a pusztába kiáltó szó parabolája: a kilátástalanság.
Nos, ebben a helyzetben kell a pelikán jegyéből visszahúzódnom megint a jó öreg oroszlánéba, amely alatt születtem, és örülnöm, hogy vénségemre nem érem meg szeretett Duna-deltám végnapjait. Szomorú dolgok ezek, de ha már kérdezett, én őszintén, tapasztalataim alapján válaszoltam.
SZÉKELY FERENC / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. április 19.
A megfélemlítés ellenére
Kiváló eredmények a katolikus iskolában
A marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum létét fenyegető támadások miatt egyetlen szülő sem vette ki és íratta át más iskolába a gyermekét, ami magától beszél a hűségről, kitartásról és arról, hogy mit jelent az intézmény számukra. A diákok pedig a különböző versenyeken, vetélkedőkön elért eredményekkel bizonyították, hogy már a kezdetektől színvonalas oktató és nevelő munka folyik a 2015-ben indult iskolában.
Ezeket is ismerni kell ahhoz, hogy ne csak az elvtelen támadások, az időhúzás, a felettes intézmények packázása, az iskola megszüntetésére irányuló rossz szándék, a tehetetlenség kapcsán emlegessük a Római Katolikus Teológiai Líceumot. Diákjaik közül sokan jutottak el a tantárgyversenyek megyei szakaszára például matematikából, magyar és német nyelvből, logikából és sorolhatnánk a többi tantárgyat, illetve az elemi osztályosoknak szervezett vetélkedőket is.
György Boglárka részt vett a Fürkész helyesírási és nyelvhelyességi verseny országos szakaszán. A nemzetközi könyvvásár csapatversenyében az ötödikesek Aranymadár csapata (György Boglárka, Brandner Botond, Somodi Tamás) első helyen végzett.
A Mikes Kelemen magyar nyelv és irodalom tantárgyverseny országos szakászáról Brandner Emőke tanítványai két első díjjal tértek haza a hetedik osztályos Giliga Orsolya és a nyolcadik osztályos Lakó Anna révén. A humán tantárgyak mellett a diákok fizikából is igazolták, hogy az élen járnak. Kozma Tamás tanítványai a Kolozsváron megtartott Erdély-szintű fizikavetélkedőn egy első (VIII. osztály csapata) és két második (VII. o., X. o. csapata) helyezést értek el. Külön írásban szóltunk a Debrecenben megtartott Kárpát-medencei disputavetélkedőről, ahol a hatodik osztályosok Anonymus csapata (György Kata, Tamási András, Nagy Kincső) első díjat nyert. Egyéniben Tamási András és György Kata harmadik helyezéssel zárta a vetélkedőt, Jitianu Rosemarie úgyszintén. Az Erdélyi Főegyházmegye nemrégiben zajlott kreativitási versenyén is bőven gyűjtöttek díjakat mind a kisebb, mind a nagyobb osztályosok, akik nyolc első helyezést (tánc, dramatizálás, film, szavalat, irodalom, sport és két korcsoport rajzból), nyolc második, két harmadik díjat és 12 dicsérő oklevelet nyertek.
– Az első félévi eredmények önmagukért beszélnek – erősíti meg Székely Szilárd, az iskola ideiglenesen kinevezett igazgatója. – A tanári kar igyekszik a lehető legjobban végezni a dolgát. Fontos szempont számunkra, hogy az iskola körül kialakult bizonytalan helyzet ne befolyásolja – amennyiben lehet – az oktatás minőségét. Iskolánk mind szellemiségében, mind módszertanában fel tud mutatni egy olyan alternatívát, amire a jelek szerint nagy szükség van. Az értékorientált nevelésre törekszünk, diákjaink megfelelő szellemi felkészítése mellett hasonlóan fontosnak tartjuk az egyetemes lelki értékek továbbadását, nyilvánvalóan keresztény evangéliumi olvasatban. Bár az iskola a katolikus nevet viseli, ügyelünk arra, hogy mindenki a saját felekezetének és vallási meggyőződésének megfelelően ismerkedhessen meg ezekkel az értékekkel. Ennek egy gyakorlati megnyilvánulása volt például a nagypéntek is, amikor a Református Kollégiummal és a Bolyai Farkas középiskolával közösen és az egyházakkal egyeztetve a diákok a felekezetüknek megfelelő templom- ban vettek részt a húsvétra hangoló istentiszteleten.
– Úgy tudom, hogy Székely Szilárd ideiglenes megbízatása nagypénteken lejár. Hogyan lesz tovább?
– Abban reménykedem, hogy nem kapok hosszabbítást, és iskolánk igazgatója végre elfoglalhatja a helyét, és mindenki számára megnyugtató módon oldódik meg az intézmény körüli zűrzavar. Reményeink szerint a bíróság is kedvező döntést hoz a 70-es tanfelügyelőségi határozat ügyében, amellyel megtiltották az előkészítő osztályokba való beiratkozást. Bár ma zárul (április 13-án, beszélgetésünk időpontjában) a második kör, amikor a problémás eseteket tárgyalja a tanfelügyelőség, ha a bíróság a javunkra dönt, reményeink szerint egy újabb beiratkozási időszak kijelölésével hátha az előkészítő osztályról sem kell lemondanunk.
– A másik érzékeny pontot a kilencedik osztályok jelentik. Az iskola által javasolt szakokat belefoglalták-e a tervezett kilencedik osztályokról szóló kiadványba?
– Három osztályt szeretnénk indítani, egy természettudományok – intenzív angol–német, egy társadalomtudományok – intenzív angol–német és egy római katolikus teológia szakos kilencediket. Május 2-án kell kifüggesszék az iskolák ajánlatait, és május 5-én kell kiküldjék a nyomtatott füzeteket az ajánlatokkal a tanintézményekbe. Ha addig nem rendeződik az iskola helyzete, ebbe a füzetbe nem fogunk bekerülni. A képességvizsgát ugyanis május 22–23-án kell megtartsuk a katolikus osztályba felvételiző diákoknak általános vallási ismeretekből. Június 14-én kell beküldjük a nyolcadik osztályt végző diákok jegyeit a tanfelügyelőségre, és reményeink szerint a képességvizsgán is bizonyítani fognak diákjaink. Középiskolai osztályaink pedig továbbra is népszerűek lesznek – mondta Székely Szilárd.
Majd hozzátette: az iskolának törvény szerint kötelessége lenne a diákok utazását támogatni, ám ezt az eredmények ellenére sem tudták megtenni, ugyanis a fenntartó intézmény, Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala kizárólag csak a tanárok bérét biztosítja. Az egyéb kiadások terén novembertől el van adósodva az iskola az őrző-védő szolgálatnak, a személyszállító cégeknek. Nem tudták kifizetni a könyvelőprogramot, és az oklevelekre sincsen pénz.
Remélhetőleg a mai tanácsülésen sikerül végre kedvező határozatot hozni, és Székely Szilárd ideiglenes megbízatásának lejártával dr. Tamási Zsolt Józsefnek nem hosszabbítják meg a május elsején lejáró felügyeletét, és immár a sikeres versenyvizsgával is megerősítve pozícióját, újra átveheti az iskola vezetését.
Aki egy érvényes tanácsi határozat és minisztériumi elfogadás ellenére törvénytelennek nevez egy tanintézményt, ahol rövid másfél év alatt ilyen kiváló eredmények születtek, egy iskolát, amelyhez kivételes hűséggel ragaszkodnak diákok, szülők és pedagógusok, azt elsősorban a gyűlölet vezérli. Az indulatoktól elvakulva ő követi el a bűnt több mint 400 gyermekkel szemben, nem az iskola alapítói, akik rövid másfél év alatt akartak és tudtak építkezni. Ezért egy normálisan működő országban elismerést, sőt támogatást érdemelnének a letiltás és meghurcolás helyett.
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)
Kiváló eredmények a katolikus iskolában
A marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum létét fenyegető támadások miatt egyetlen szülő sem vette ki és íratta át más iskolába a gyermekét, ami magától beszél a hűségről, kitartásról és arról, hogy mit jelent az intézmény számukra. A diákok pedig a különböző versenyeken, vetélkedőkön elért eredményekkel bizonyították, hogy már a kezdetektől színvonalas oktató és nevelő munka folyik a 2015-ben indult iskolában.
Ezeket is ismerni kell ahhoz, hogy ne csak az elvtelen támadások, az időhúzás, a felettes intézmények packázása, az iskola megszüntetésére irányuló rossz szándék, a tehetetlenség kapcsán emlegessük a Római Katolikus Teológiai Líceumot. Diákjaik közül sokan jutottak el a tantárgyversenyek megyei szakaszára például matematikából, magyar és német nyelvből, logikából és sorolhatnánk a többi tantárgyat, illetve az elemi osztályosoknak szervezett vetélkedőket is.
György Boglárka részt vett a Fürkész helyesírási és nyelvhelyességi verseny országos szakaszán. A nemzetközi könyvvásár csapatversenyében az ötödikesek Aranymadár csapata (György Boglárka, Brandner Botond, Somodi Tamás) első helyen végzett.
A Mikes Kelemen magyar nyelv és irodalom tantárgyverseny országos szakászáról Brandner Emőke tanítványai két első díjjal tértek haza a hetedik osztályos Giliga Orsolya és a nyolcadik osztályos Lakó Anna révén. A humán tantárgyak mellett a diákok fizikából is igazolták, hogy az élen járnak. Kozma Tamás tanítványai a Kolozsváron megtartott Erdély-szintű fizikavetélkedőn egy első (VIII. osztály csapata) és két második (VII. o., X. o. csapata) helyezést értek el. Külön írásban szóltunk a Debrecenben megtartott Kárpát-medencei disputavetélkedőről, ahol a hatodik osztályosok Anonymus csapata (György Kata, Tamási András, Nagy Kincső) első díjat nyert. Egyéniben Tamási András és György Kata harmadik helyezéssel zárta a vetélkedőt, Jitianu Rosemarie úgyszintén. Az Erdélyi Főegyházmegye nemrégiben zajlott kreativitási versenyén is bőven gyűjtöttek díjakat mind a kisebb, mind a nagyobb osztályosok, akik nyolc első helyezést (tánc, dramatizálás, film, szavalat, irodalom, sport és két korcsoport rajzból), nyolc második, két harmadik díjat és 12 dicsérő oklevelet nyertek.
– Az első félévi eredmények önmagukért beszélnek – erősíti meg Székely Szilárd, az iskola ideiglenesen kinevezett igazgatója. – A tanári kar igyekszik a lehető legjobban végezni a dolgát. Fontos szempont számunkra, hogy az iskola körül kialakult bizonytalan helyzet ne befolyásolja – amennyiben lehet – az oktatás minőségét. Iskolánk mind szellemiségében, mind módszertanában fel tud mutatni egy olyan alternatívát, amire a jelek szerint nagy szükség van. Az értékorientált nevelésre törekszünk, diákjaink megfelelő szellemi felkészítése mellett hasonlóan fontosnak tartjuk az egyetemes lelki értékek továbbadását, nyilvánvalóan keresztény evangéliumi olvasatban. Bár az iskola a katolikus nevet viseli, ügyelünk arra, hogy mindenki a saját felekezetének és vallási meggyőződésének megfelelően ismerkedhessen meg ezekkel az értékekkel. Ennek egy gyakorlati megnyilvánulása volt például a nagypéntek is, amikor a Református Kollégiummal és a Bolyai Farkas középiskolával közösen és az egyházakkal egyeztetve a diákok a felekezetüknek megfelelő templom- ban vettek részt a húsvétra hangoló istentiszteleten.
– Úgy tudom, hogy Székely Szilárd ideiglenes megbízatása nagypénteken lejár. Hogyan lesz tovább?
– Abban reménykedem, hogy nem kapok hosszabbítást, és iskolánk igazgatója végre elfoglalhatja a helyét, és mindenki számára megnyugtató módon oldódik meg az intézmény körüli zűrzavar. Reményeink szerint a bíróság is kedvező döntést hoz a 70-es tanfelügyelőségi határozat ügyében, amellyel megtiltották az előkészítő osztályokba való beiratkozást. Bár ma zárul (április 13-án, beszélgetésünk időpontjában) a második kör, amikor a problémás eseteket tárgyalja a tanfelügyelőség, ha a bíróság a javunkra dönt, reményeink szerint egy újabb beiratkozási időszak kijelölésével hátha az előkészítő osztályról sem kell lemondanunk.
– A másik érzékeny pontot a kilencedik osztályok jelentik. Az iskola által javasolt szakokat belefoglalták-e a tervezett kilencedik osztályokról szóló kiadványba?
– Három osztályt szeretnénk indítani, egy természettudományok – intenzív angol–német, egy társadalomtudományok – intenzív angol–német és egy római katolikus teológia szakos kilencediket. Május 2-án kell kifüggesszék az iskolák ajánlatait, és május 5-én kell kiküldjék a nyomtatott füzeteket az ajánlatokkal a tanintézményekbe. Ha addig nem rendeződik az iskola helyzete, ebbe a füzetbe nem fogunk bekerülni. A képességvizsgát ugyanis május 22–23-án kell megtartsuk a katolikus osztályba felvételiző diákoknak általános vallási ismeretekből. Június 14-én kell beküldjük a nyolcadik osztályt végző diákok jegyeit a tanfelügyelőségre, és reményeink szerint a képességvizsgán is bizonyítani fognak diákjaink. Középiskolai osztályaink pedig továbbra is népszerűek lesznek – mondta Székely Szilárd.
Majd hozzátette: az iskolának törvény szerint kötelessége lenne a diákok utazását támogatni, ám ezt az eredmények ellenére sem tudták megtenni, ugyanis a fenntartó intézmény, Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala kizárólag csak a tanárok bérét biztosítja. Az egyéb kiadások terén novembertől el van adósodva az iskola az őrző-védő szolgálatnak, a személyszállító cégeknek. Nem tudták kifizetni a könyvelőprogramot, és az oklevelekre sincsen pénz.
Remélhetőleg a mai tanácsülésen sikerül végre kedvező határozatot hozni, és Székely Szilárd ideiglenes megbízatásának lejártával dr. Tamási Zsolt Józsefnek nem hosszabbítják meg a május elsején lejáró felügyeletét, és immár a sikeres versenyvizsgával is megerősítve pozícióját, újra átveheti az iskola vezetését.
Aki egy érvényes tanácsi határozat és minisztériumi elfogadás ellenére törvénytelennek nevez egy tanintézményt, ahol rövid másfél év alatt ilyen kiváló eredmények születtek, egy iskolát, amelyhez kivételes hűséggel ragaszkodnak diákok, szülők és pedagógusok, azt elsősorban a gyűlölet vezérli. Az indulatoktól elvakulva ő követi el a bűnt több mint 400 gyermekkel szemben, nem az iskola alapítói, akik rövid másfél év alatt akartak és tudtak építkezni. Ezért egy normálisan működő országban elismerést, sőt támogatást érdemelnének a letiltás és meghurcolás helyett.
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)
2017. április 19.
Síppal, dobbal, nádi hegedűvel?
Több ezren tüntettek a kormány politikája ellen nagyszombaton a budapesti Szabadság téren. A résztvevők sípot, kereplőt és különböző zajkeltésre alkalmas dolgokat vittek magukkal. Azt mondták, ezzel szeretnék jelezni, hogy nem maradnak csendben, és nem lehet elhallgattatni őket. Virágvasárnap óta ez már a hatodik tüntetés volt a fővárosban. A Szabadság téri demonstráción csak rövid beszédek voltak. A résztvevők a politikai üzeneteiket táblákra írták, ezúttal a zenéé és a táncé volt a főszerep. Nagyszombaton, míg Urunk a sírban feküdt...
– A Nem maradunk csendben szervezői úgy hirdették meg ezt a demonstrációt, mint Magyarország leghangosabb tüntetését. Kétségkívül ez a legfelszabadultabb, legvidámabb hangulatú demonstráció a kormányellenes megmozdulások sorában – jelentette a helyszínről Shenouda Nóra, az Euronews tudósítója.
– A városban mindenhol lehet találkozni a kormánypropagandával, a metróállomásokon és a buszokon is. Ez nem intelligens, hanem buta viselkedés, mert manipulálja az embereket, és ezt meg kell állítani – mondta egy Budapesten tanuló német diák.
Nos, neki mi köze hozzá? Hazamehet, ha nem tetszik!
A szervező Nem maradunk csendben Facebook-csoport az esemény meghívójában azt írta, azért tüntetnek, mert „a kormány módszeresen próbál meg elhallgattatni minden kritikus hangot és szervezetet”, és meg akarják mutatni, hogy „egy országot nem lehet elhallgattatni”.
Nos, álljunk meg egy pillanatra, kedves olvasó, és gondoljunk bele: ki és mi is az „ország”? A nagyszombati megváltás-várás csöndjébe durván belerondító pár ezer – többnyire külföldi – diák, vagy mi, húsvét vigíliáján áhítatos imával várakozó milliók?
Ugyanazon a napon Röszkére utaztatott buszokkal úgy kétszáz tüntetőt a MigSzol (Migráns Szolidaritás) nevű csoport is, akiknek, a szem- és fültanúk szerint, 60-70%-a nem is tudott magyarul. Ők a bevándorlási törvény szigorítása ellen tüntettek, és a kormány lemondását is követelték, akárcsak a budapesti randalírozók. A sajtóhírek szerint angol, német, francia, belga és holland fiatalok voltak közöttük. A világ szégyene pedig az, hogy közéjük állt, és beszédet tartott – egyetlen röszkeiként – a helyi plébános is. Nagyszombaton!
Elgondolom, mi volna, ha Ön meg én, kedves olvasó, hívnánk még néhány román, szerb, vagy szlovák polgárt, és elmennénk együtt, mondjuk Franciaországba vagy Németországba a kormány ellen tüntetni, esetleg megdobálnánk festékkel a Reichstagot, vagy elégetnénk egy Angela Merkel-bábut? És mi lenne, ha Berlin központi utcáin leállítanánk a forgalmat, vagy megbénítanánk Párizs tömegközlekedésének egy részét, ki-ki anyanyelvén ordítozna, hogy le a kormánnyal? Hiszen pontosan ezt tette Budapesten az európaiság nevében a külföldiekből verbuválódott tömeg... Nos, azt hiszem, igen hamar kattanna rajtunk a bilincs, és nem csak figyelnének a rendőrök, mint ahogy ezt itt Magyarországon teszik, de egykettőre a rács mögött találnánk magunkat.
Ismerősöm meséli: nagycsütörtökön este hazafelé igyekezett a munkából, de szerencsétlenségére az Oktogonon át kellett volna mennie a villamosnak. És nem ment. Mert a síneken tüntetők ültek. Az utasok közül valaki így szólt nekik: „Legalább a húsvétot tartsátok tiszteletben!” Mire ezt a választ kapta, előbb magyarul, majd üvöltő kórus skandálta tört magyarsággal: „Lesz...juk a húsvétot!”
A rendőrök álltak, nézték, hallgatták őket, látni lehetett: csak a parancs tartja vissza őket attól, hogy jól eltángálják a szemtanúk szerint félrészeg, bedrogozott randalírozókat. Nyilvánvaló, hogy provokáció zajlik Budapesten, hasonló azokhoz, amelyek az ukrajnai zavargásokat, az arab tavaszt és a szír polgárháborút is kirobbantották. Rég nincs szó itt a CEU megszüntetéséről, vagy a felsőoktatási törvényről, sokkal inkább a migránspolitika megváltoztatását szeretnék kikényszeríteni a Soros-szervezetek, lemondatni a nemzeti kormányt... és megszüntetni a nemzetállamot.
Nos, aki nézett híradót, tudja, Soros György hazájában, Amerikában hogy rendezik az efféle dolgokat. Ha az amerikai rendőrt üvegekkel, kövekkel dobálná meg egy tüntető, bizony indításnak nagy verést kapna, és menne a börtönbe. De akár golyót is kaphatna. Akárcsak a mexikói „nagy falon” átmászni próbálkozók... Magyarország kormányának ki kell tartania, nekünk, polgároknak támogatnunk kell ebben, akkor is, ha nem mindenben értünk egyet politikájával. Mert egy sikeres provokáció Magyarország és vele együtt a kelet-közép európai nemzetek halálát jelentheti.
Réthy Emese / Nyugati Jelen (Arad)
Több ezren tüntettek a kormány politikája ellen nagyszombaton a budapesti Szabadság téren. A résztvevők sípot, kereplőt és különböző zajkeltésre alkalmas dolgokat vittek magukkal. Azt mondták, ezzel szeretnék jelezni, hogy nem maradnak csendben, és nem lehet elhallgattatni őket. Virágvasárnap óta ez már a hatodik tüntetés volt a fővárosban. A Szabadság téri demonstráción csak rövid beszédek voltak. A résztvevők a politikai üzeneteiket táblákra írták, ezúttal a zenéé és a táncé volt a főszerep. Nagyszombaton, míg Urunk a sírban feküdt...
– A Nem maradunk csendben szervezői úgy hirdették meg ezt a demonstrációt, mint Magyarország leghangosabb tüntetését. Kétségkívül ez a legfelszabadultabb, legvidámabb hangulatú demonstráció a kormányellenes megmozdulások sorában – jelentette a helyszínről Shenouda Nóra, az Euronews tudósítója.
– A városban mindenhol lehet találkozni a kormánypropagandával, a metróállomásokon és a buszokon is. Ez nem intelligens, hanem buta viselkedés, mert manipulálja az embereket, és ezt meg kell állítani – mondta egy Budapesten tanuló német diák.
Nos, neki mi köze hozzá? Hazamehet, ha nem tetszik!
A szervező Nem maradunk csendben Facebook-csoport az esemény meghívójában azt írta, azért tüntetnek, mert „a kormány módszeresen próbál meg elhallgattatni minden kritikus hangot és szervezetet”, és meg akarják mutatni, hogy „egy országot nem lehet elhallgattatni”.
Nos, álljunk meg egy pillanatra, kedves olvasó, és gondoljunk bele: ki és mi is az „ország”? A nagyszombati megváltás-várás csöndjébe durván belerondító pár ezer – többnyire külföldi – diák, vagy mi, húsvét vigíliáján áhítatos imával várakozó milliók?
Ugyanazon a napon Röszkére utaztatott buszokkal úgy kétszáz tüntetőt a MigSzol (Migráns Szolidaritás) nevű csoport is, akiknek, a szem- és fültanúk szerint, 60-70%-a nem is tudott magyarul. Ők a bevándorlási törvény szigorítása ellen tüntettek, és a kormány lemondását is követelték, akárcsak a budapesti randalírozók. A sajtóhírek szerint angol, német, francia, belga és holland fiatalok voltak közöttük. A világ szégyene pedig az, hogy közéjük állt, és beszédet tartott – egyetlen röszkeiként – a helyi plébános is. Nagyszombaton!
Elgondolom, mi volna, ha Ön meg én, kedves olvasó, hívnánk még néhány román, szerb, vagy szlovák polgárt, és elmennénk együtt, mondjuk Franciaországba vagy Németországba a kormány ellen tüntetni, esetleg megdobálnánk festékkel a Reichstagot, vagy elégetnénk egy Angela Merkel-bábut? És mi lenne, ha Berlin központi utcáin leállítanánk a forgalmat, vagy megbénítanánk Párizs tömegközlekedésének egy részét, ki-ki anyanyelvén ordítozna, hogy le a kormánnyal? Hiszen pontosan ezt tette Budapesten az európaiság nevében a külföldiekből verbuválódott tömeg... Nos, azt hiszem, igen hamar kattanna rajtunk a bilincs, és nem csak figyelnének a rendőrök, mint ahogy ezt itt Magyarországon teszik, de egykettőre a rács mögött találnánk magunkat.
Ismerősöm meséli: nagycsütörtökön este hazafelé igyekezett a munkából, de szerencsétlenségére az Oktogonon át kellett volna mennie a villamosnak. És nem ment. Mert a síneken tüntetők ültek. Az utasok közül valaki így szólt nekik: „Legalább a húsvétot tartsátok tiszteletben!” Mire ezt a választ kapta, előbb magyarul, majd üvöltő kórus skandálta tört magyarsággal: „Lesz...juk a húsvétot!”
A rendőrök álltak, nézték, hallgatták őket, látni lehetett: csak a parancs tartja vissza őket attól, hogy jól eltángálják a szemtanúk szerint félrészeg, bedrogozott randalírozókat. Nyilvánvaló, hogy provokáció zajlik Budapesten, hasonló azokhoz, amelyek az ukrajnai zavargásokat, az arab tavaszt és a szír polgárháborút is kirobbantották. Rég nincs szó itt a CEU megszüntetéséről, vagy a felsőoktatási törvényről, sokkal inkább a migránspolitika megváltoztatását szeretnék kikényszeríteni a Soros-szervezetek, lemondatni a nemzeti kormányt... és megszüntetni a nemzetállamot.
Nos, aki nézett híradót, tudja, Soros György hazájában, Amerikában hogy rendezik az efféle dolgokat. Ha az amerikai rendőrt üvegekkel, kövekkel dobálná meg egy tüntető, bizony indításnak nagy verést kapna, és menne a börtönbe. De akár golyót is kaphatna. Akárcsak a mexikói „nagy falon” átmászni próbálkozók... Magyarország kormányának ki kell tartania, nekünk, polgároknak támogatnunk kell ebben, akkor is, ha nem mindenben értünk egyet politikájával. Mert egy sikeres provokáció Magyarország és vele együtt a kelet-közép európai nemzetek halálát jelentheti.
Réthy Emese / Nyugati Jelen (Arad)
2017. április 19.
Húsvétot ünnepelt Kolozsvár is
Új tűz csiholásával és szentelésével kezdődtek nagyszombaton húsvét vigíliájának szertartásai – amelyek az egyházi év középpontját képezik – a Szent Mihály-templom Irgalmasság Kapuja előtt. Erről az új, Krisztus világosságát szimbolizáló tűzről gyújtották meg a kereszttel, az Alfa és az Omega betűkkel és az évszámmal feldíszített húsvéti gyertyát és a hívek kezében lévő összes többi gyertyát a templomban. A feltámadt Krisztust jelképező gyertyát vivő Kiss Endre iskolalelkész a sötét templomon a főoltár felé haladva háromszor bekiáltotta az éjszakába, egyre emeltebb hangon: Krisztus világossága!, amelyre a jelenlevők örömmel énekelték: Istennek legyen hála! Következett a húsvéti öröm hirdetése, az Exsultet eléneklése, majd a főcelebráns, Kovács Sándor főesperes-plébános intonálta a Gloriat, amire megszólaltak a harangok, a csengők és az orgona.
Ünnepi szentbeszédben Kovács Sándor hangsúlyozta: fogadjuk be Krisztus feltámadásának kegyelmét. – Legyünk olyan csatornákká, amelyeken keresztül Isten megöntözheti a földet, megőrizheti a teremtett világot és kivirágoztathatja az igazságosságot. Kérjük a feltámadt Üdvőzítőtől, hogy alakítsa át napjainkban is a halált életté, változtassa a gyűlöletet szeretetté, a bosszúállást megbocsátássá, a háborút békévé. Vissza kell térnünk oda, hogy meglássuk a feltámadt Jézust és a feltámadás tanúságtevői legyünk. Ez nem a múlt visszasírása, hanem az első szeretethez való visszatérés, hogy lángra lobbanva attól a tűztől, amelyet Jézus gyújtott meg a világban, mi is továbbvigyük ezt a lángot mindenkinek – fogalmazott a főesperes.
A prédikációt követően vízszentelést tartottak a húsvéti gyertya vízbemerítése által, illetve a keresztségi fogadalmat is megújították, majd a jelenlevőket meghintették szenteltvízzel.
A szentmise végén a szentsírnál Krisztus dicsőséges megjelenésének felidézése után indult a feltámadási szertartás leglátványosabb, üzenethordozó része, a körmenet, amely a főtéren zajló munkálatok miatt ezúttal csak félkört írt le. Elején a legméltóságosabb Oltáriszentséget az 1728-ból származó, Bécsben készült, felbecsülthetetlen művészeti- és egyháztörténeti értékű gyönyörű monstranciában (szentségtartó) vitte a főcelebráns. Előtte a feltámadt Krisztust szimbolizáló húsvéti gyertyát és a feltámadt Jézus szobrát vitték. Jóleső érzéssel állapíthattuk meg, hogy a körmeneten idén sem csak a fő plébániatemplom, hanem egész Kolozsvár római katolikus – és nemcsak – hívei is részt vettek.
FODOR GYÖRGY / Szabadság (Kolozsvár)
Új tűz csiholásával és szentelésével kezdődtek nagyszombaton húsvét vigíliájának szertartásai – amelyek az egyházi év középpontját képezik – a Szent Mihály-templom Irgalmasság Kapuja előtt. Erről az új, Krisztus világosságát szimbolizáló tűzről gyújtották meg a kereszttel, az Alfa és az Omega betűkkel és az évszámmal feldíszített húsvéti gyertyát és a hívek kezében lévő összes többi gyertyát a templomban. A feltámadt Krisztust jelképező gyertyát vivő Kiss Endre iskolalelkész a sötét templomon a főoltár felé haladva háromszor bekiáltotta az éjszakába, egyre emeltebb hangon: Krisztus világossága!, amelyre a jelenlevők örömmel énekelték: Istennek legyen hála! Következett a húsvéti öröm hirdetése, az Exsultet eléneklése, majd a főcelebráns, Kovács Sándor főesperes-plébános intonálta a Gloriat, amire megszólaltak a harangok, a csengők és az orgona.
Ünnepi szentbeszédben Kovács Sándor hangsúlyozta: fogadjuk be Krisztus feltámadásának kegyelmét. – Legyünk olyan csatornákká, amelyeken keresztül Isten megöntözheti a földet, megőrizheti a teremtett világot és kivirágoztathatja az igazságosságot. Kérjük a feltámadt Üdvőzítőtől, hogy alakítsa át napjainkban is a halált életté, változtassa a gyűlöletet szeretetté, a bosszúállást megbocsátássá, a háborút békévé. Vissza kell térnünk oda, hogy meglássuk a feltámadt Jézust és a feltámadás tanúságtevői legyünk. Ez nem a múlt visszasírása, hanem az első szeretethez való visszatérés, hogy lángra lobbanva attól a tűztől, amelyet Jézus gyújtott meg a világban, mi is továbbvigyük ezt a lángot mindenkinek – fogalmazott a főesperes.
A prédikációt követően vízszentelést tartottak a húsvéti gyertya vízbemerítése által, illetve a keresztségi fogadalmat is megújították, majd a jelenlevőket meghintették szenteltvízzel.
A szentmise végén a szentsírnál Krisztus dicsőséges megjelenésének felidézése után indult a feltámadási szertartás leglátványosabb, üzenethordozó része, a körmenet, amely a főtéren zajló munkálatok miatt ezúttal csak félkört írt le. Elején a legméltóságosabb Oltáriszentséget az 1728-ból származó, Bécsben készült, felbecsülthetetlen művészeti- és egyháztörténeti értékű gyönyörű monstranciában (szentségtartó) vitte a főcelebráns. Előtte a feltámadt Krisztust szimbolizáló húsvéti gyertyát és a feltámadt Jézus szobrát vitték. Jóleső érzéssel állapíthattuk meg, hogy a körmeneten idén sem csak a fő plébániatemplom, hanem egész Kolozsvár római katolikus – és nemcsak – hívei is részt vettek.
FODOR GYÖRGY / Szabadság (Kolozsvár)
2017. április 19.
Műemléki világnap: jövőnk érdeke a múltunk megőrzése
Romániában még várat magára a műemlékek felleltározása
Műemléki világnapot ünnepeltünk tegnap, de a legfontosabb, hogy két világnap között se feledkezzünk meg műemlékeinkről, megőrzésükről. Műemlékek között élünk Kolozsváron is, példa erre a város főterének felújítása alkalmával végzett ásatás és kutatás, amely ismét „felszínre hozta” történelmünket. Ilyenkor is előtérbe kerül a műemlékvédelem fontossága, a műemlékek megismertetésének szükségessége a mai fiatalokkal és a jövő nemzedékeivel, hiszen a megőrzött, megmentett műemlék erőt ad és összetartja a közösséget.
A világnap alkalmából Guttmann Szabolcs és Maksai Ádám műemlékvédelmi szakembereket kérdeztük arról, hogyan állunk épített örökségünk megőrzése terén. Virgil Pop építész pedig beavatott elképzelésébe, hogyan lehetne a Főtéren most feltárt műemlékeket láttatni. Megismerhetik ugyanakkor civil szervezeteknek (Korzo Egyesület, Transylvania Trust Alapítvány) a világnap alkalmával szervezett programjait.
Múltunk, kulturális örökségünk érték és lehetőség, történelmi hagyományaink megőrzése nélkül nincs saját jövőnk – ez lehetne a fő gondolata a műemléki világnapnak, amelyet 1984 óta április 18-án ünnepelnek, illetve megemlékeznek róla. Az UNESCO nemzetközi műemlékvédelmi szervezete, az ICOMOS (International Council on Monuments and Sites, azaz a Műemlékek és Műemléki Együttesek Nemzetközi Tanácsa, a párizsi székhelyű Világörökség Bizottság állandó műemlékvédelmi szakértő intézménye, 1965-ben Varsóban alapították) 1983-ban határozta el, hogy meghirdeti a műemlékek világnapját, hogy ezáltal is felhívja a figyelmet a műemlékvédelem fontosságára, lehetőségeire, szükségességére. Majd a következő évtől, 1984-től emlékeznek meg, immár 29 éve erről a kezdeményezésről, amely mondhatni világméretűvé nőtte ki magát. A világ legtöbb országában az ICOMOS által évente meghirdetett, adott témára szerveznek eseményeket, de az is lehetséges, hogy a hazai programok a helyi sajátosságokhoz, valamint az adott település műemlékvédelmi problémáihoz kapcsolódjanak. Az idei központi tematika a kulturális örökséget és a fenntartható turizmust emeli ki.
Kolozsváron a műemléki világnap alkalmából a Kolozs megyei RMDSZ és a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely szervezett fotókiállítást tegnap délután Máthé János fényképeiből, amit kerekasztal-beszélgetés követett, amelyen szakemberek osztották meg véleményüket a kolozsvári műemlékek helyzetéről. A beszélgetés meghívottjai voltak: Gál Zsófia művészettörténész, Horváth Anna, az RMDSZ kolozsvári szervezetének elnöke, Furu Árpád műemlékvédelmi szakmérnök, Maksai Ádám műemlékvédelmi szakember, az Erdélyi Református Egyházkerület műszaki előadója.
Nyitott Kapuk Napja a bonchidai Bánffy-kastélyban
A Transylvania Trust Alapítvány a bonchidai Bánffy-kastélyban Nyitott Kapuk Napot szervez a műemléki világnap alkalmából április 30-án, vasárnap. Délelőtt kiállítás megnyitó lesz, amely egy, a kastély főépületének 21 ablakába helyezett installáció. A kiállítás 21 művet tartalmaz, amelyek közvetlen vagy metaforikus módon viszonyulnak az emberiség évszázadaihoz. A kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem Fotó-, Videó- és Számítógépes Képfeldolgozás Kar diákjai Kalló Angéla egyetemi adjunktus koordinálásával alkotásaikkal kifordított múzeumot hoznak létre, hiszen a bent kint lesz, a múlt pedig az újraértelmezés által jelenné válik. Vezetett sétákon ismertetik a kastély történelmét, román és magyar nyelven. Megtekinthető a kőtár és a tavaly ősszel megnyitott Művészetek és Mesterségek Központ, értesülhetnek az alapítvány 2017-es tevékenységeiről is, vagy csak egyszerűen kikapcsolódhatnak az erdélyi Versailles varázslatos környezetében.
#loveheritage! a Korzo Egyesülettel
„Manapság elég sok világnap van: kiemelt időpontban ünnepeljük világszerte a csókot vagy a költészetet, a kutyakekszet vagy a parkettcsiszolást. Hamarosan viszont kedvenceinket fogjuk ünnepelni, a műemlékeket! Tehát úgy is mondhatnánk, hogy szülinapjuk van az épületeknek, szobroknak, tereknek. Így a kolozsváriaknak is. Hurrá!” – olvasható a Korzo Egyesület honlapján (korzo.org.ro).
A várostörténettel, tematikus városnézéssel, múzeumpedagógiával foglalkozó, de a műemlék épületeknek is kiemelt figyelmet szánó civil szervezet április 18-a, a műemléki világnap alkalmából idén is játékos ünneplési ötlettel szolgált: kedden reggeltől estig 8 feladványra lehetett válaszolni, amelyek Kolozsvár régi épületeiről, azok részletéről szóltak, a helyes megfejtők között pedig ajándékokat sorsoltak ki. Aki pedig ellátogat kedvenc épületéhez vagy szobrához és készít (szelfi) vele egy képet, továbbá a kép mellé leírja, mi látható és hol, valamint használja a #loveheritage és a #korzo hashtageket, hogy meg lehessen találni, a fotót pedig közzéteszi április 18. és 23. között, részt vesz 24-én, hétfőn, három ajándékcsomag kisorsolásán. (Részletek a egyesület honlapján.)
Ami a régészeti ásatások után jön: műemlékeink bemutatása és megőrzése
Virgil Pop építész, a Kolozs Megyei Regionális Műemlékvédelmi Bizottság szakértője a főtéri ásatásokkal kapcsolatban lapunknak elmondta: bár a régészeti ásatások május végén véget érnek, Kolozsvár történetének most felfedezett új lapját illene valamilyen látható, műemléki formában is bemutatni.
A neves építész a nemrég feltárt barokk fogadalmi kapu alapjainak a vizsgálatakor érdekes felfedezésre tett szert. Megfigyelte, hogy a Főtér nyugati oldalán álló Plébániaház, Scheunig Géza címerével díszített főkapuja egyenes úttal összekötve kommunikál a barokk fogadalmi kapuval és a Szent Mihály-templom főbejáratával. Virgil Pop véleménye szerint, a Veress Ferenc fotóján is megfigyelhető összeköttetés a három kapu között egy olyan, vallási ünnepek alkalmával használt processzió útjára utalnak, amelyek összekötötték a Plébániaházat a Szent Mihály-templommal.
T. SZABÓ CSABA / Szabadság (Kolozsvár)
Romániában még várat magára a műemlékek felleltározása
Műemléki világnapot ünnepeltünk tegnap, de a legfontosabb, hogy két világnap között se feledkezzünk meg műemlékeinkről, megőrzésükről. Műemlékek között élünk Kolozsváron is, példa erre a város főterének felújítása alkalmával végzett ásatás és kutatás, amely ismét „felszínre hozta” történelmünket. Ilyenkor is előtérbe kerül a műemlékvédelem fontossága, a műemlékek megismertetésének szükségessége a mai fiatalokkal és a jövő nemzedékeivel, hiszen a megőrzött, megmentett műemlék erőt ad és összetartja a közösséget.
A világnap alkalmából Guttmann Szabolcs és Maksai Ádám műemlékvédelmi szakembereket kérdeztük arról, hogyan állunk épített örökségünk megőrzése terén. Virgil Pop építész pedig beavatott elképzelésébe, hogyan lehetne a Főtéren most feltárt műemlékeket láttatni. Megismerhetik ugyanakkor civil szervezeteknek (Korzo Egyesület, Transylvania Trust Alapítvány) a világnap alkalmával szervezett programjait.
Múltunk, kulturális örökségünk érték és lehetőség, történelmi hagyományaink megőrzése nélkül nincs saját jövőnk – ez lehetne a fő gondolata a műemléki világnapnak, amelyet 1984 óta április 18-án ünnepelnek, illetve megemlékeznek róla. Az UNESCO nemzetközi műemlékvédelmi szervezete, az ICOMOS (International Council on Monuments and Sites, azaz a Műemlékek és Műemléki Együttesek Nemzetközi Tanácsa, a párizsi székhelyű Világörökség Bizottság állandó műemlékvédelmi szakértő intézménye, 1965-ben Varsóban alapították) 1983-ban határozta el, hogy meghirdeti a műemlékek világnapját, hogy ezáltal is felhívja a figyelmet a műemlékvédelem fontosságára, lehetőségeire, szükségességére. Majd a következő évtől, 1984-től emlékeznek meg, immár 29 éve erről a kezdeményezésről, amely mondhatni világméretűvé nőtte ki magát. A világ legtöbb országában az ICOMOS által évente meghirdetett, adott témára szerveznek eseményeket, de az is lehetséges, hogy a hazai programok a helyi sajátosságokhoz, valamint az adott település műemlékvédelmi problémáihoz kapcsolódjanak. Az idei központi tematika a kulturális örökséget és a fenntartható turizmust emeli ki.
Kolozsváron a műemléki világnap alkalmából a Kolozs megyei RMDSZ és a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely szervezett fotókiállítást tegnap délután Máthé János fényképeiből, amit kerekasztal-beszélgetés követett, amelyen szakemberek osztották meg véleményüket a kolozsvári műemlékek helyzetéről. A beszélgetés meghívottjai voltak: Gál Zsófia művészettörténész, Horváth Anna, az RMDSZ kolozsvári szervezetének elnöke, Furu Árpád műemlékvédelmi szakmérnök, Maksai Ádám műemlékvédelmi szakember, az Erdélyi Református Egyházkerület műszaki előadója.
Nyitott Kapuk Napja a bonchidai Bánffy-kastélyban
A Transylvania Trust Alapítvány a bonchidai Bánffy-kastélyban Nyitott Kapuk Napot szervez a műemléki világnap alkalmából április 30-án, vasárnap. Délelőtt kiállítás megnyitó lesz, amely egy, a kastély főépületének 21 ablakába helyezett installáció. A kiállítás 21 művet tartalmaz, amelyek közvetlen vagy metaforikus módon viszonyulnak az emberiség évszázadaihoz. A kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem Fotó-, Videó- és Számítógépes Képfeldolgozás Kar diákjai Kalló Angéla egyetemi adjunktus koordinálásával alkotásaikkal kifordított múzeumot hoznak létre, hiszen a bent kint lesz, a múlt pedig az újraértelmezés által jelenné válik. Vezetett sétákon ismertetik a kastély történelmét, román és magyar nyelven. Megtekinthető a kőtár és a tavaly ősszel megnyitott Művészetek és Mesterségek Központ, értesülhetnek az alapítvány 2017-es tevékenységeiről is, vagy csak egyszerűen kikapcsolódhatnak az erdélyi Versailles varázslatos környezetében.
#loveheritage! a Korzo Egyesülettel
„Manapság elég sok világnap van: kiemelt időpontban ünnepeljük világszerte a csókot vagy a költészetet, a kutyakekszet vagy a parkettcsiszolást. Hamarosan viszont kedvenceinket fogjuk ünnepelni, a műemlékeket! Tehát úgy is mondhatnánk, hogy szülinapjuk van az épületeknek, szobroknak, tereknek. Így a kolozsváriaknak is. Hurrá!” – olvasható a Korzo Egyesület honlapján (korzo.org.ro).
A várostörténettel, tematikus városnézéssel, múzeumpedagógiával foglalkozó, de a műemlék épületeknek is kiemelt figyelmet szánó civil szervezet április 18-a, a műemléki világnap alkalmából idén is játékos ünneplési ötlettel szolgált: kedden reggeltől estig 8 feladványra lehetett válaszolni, amelyek Kolozsvár régi épületeiről, azok részletéről szóltak, a helyes megfejtők között pedig ajándékokat sorsoltak ki. Aki pedig ellátogat kedvenc épületéhez vagy szobrához és készít (szelfi) vele egy képet, továbbá a kép mellé leírja, mi látható és hol, valamint használja a #loveheritage és a #korzo hashtageket, hogy meg lehessen találni, a fotót pedig közzéteszi április 18. és 23. között, részt vesz 24-én, hétfőn, három ajándékcsomag kisorsolásán. (Részletek a egyesület honlapján.)
Ami a régészeti ásatások után jön: műemlékeink bemutatása és megőrzése
Virgil Pop építész, a Kolozs Megyei Regionális Műemlékvédelmi Bizottság szakértője a főtéri ásatásokkal kapcsolatban lapunknak elmondta: bár a régészeti ásatások május végén véget érnek, Kolozsvár történetének most felfedezett új lapját illene valamilyen látható, műemléki formában is bemutatni.
A neves építész a nemrég feltárt barokk fogadalmi kapu alapjainak a vizsgálatakor érdekes felfedezésre tett szert. Megfigyelte, hogy a Főtér nyugati oldalán álló Plébániaház, Scheunig Géza címerével díszített főkapuja egyenes úttal összekötve kommunikál a barokk fogadalmi kapuval és a Szent Mihály-templom főbejáratával. Virgil Pop véleménye szerint, a Veress Ferenc fotóján is megfigyelhető összeköttetés a három kapu között egy olyan, vallási ünnepek alkalmával használt processzió útjára utalnak, amelyek összekötötték a Plébániaházat a Szent Mihály-templommal.
T. SZABÓ CSABA / Szabadság (Kolozsvár)
2017. április 19.
Az RMDSZ a kórházi anyanyelvhasználatról: nagy lépés a mostani
Állásfoglalást tett közzé az RMDSZ a magyar nyelv használatát biztosító törvény jelentőségéről az egészségügyben és a szociális szolgáltatásokat nyújtó intézményekben.
„Az RMDSZ következetesen kitart a nyelvi jogok alkalmazása és bővítése mellett. Munkánk szerves része ennek a törekvésnek parlamenti és esetenkénti kormányzati megvalósítása. A választások után most a parlamentben van lehetőségünk a törvényalkotásban előrelépni. A romániai politikai környezet nem mindig ad lehetőséget a jogok bővítésére, sőt, az utóbbi években a visszaszorítás, korlátozás időszakát éltük meg. Ezért nagy lépés ez a mostani, még akkor is, ha egyeseknek kevésnek is tűnik” – olvashatóaz Agerpres hírügynökség által idézett közleményben.
Az RMDSZ azokra a bírálatokra reagált, amelyek a kórházi anyanyelvhasználatot érintő, múlt héten elfogadott törvénymódosítások kommunikálása miatt érték. A szövetség által kezdeményezett törvénymódosítások elfogadása nyomán az RMDSZ azt közölte, hogy lehetővé tették a magyar nyelv használatát az egészségügyben és a szociális intézményekben. Az Identitás Szabadságáért Jogvédő Csoport (AGFI) azonban arra figyelmeztetett keddi közleményében, hogy törvénymódosítás nem biztosít új nyelvi jogokat. Szerinte mindössze a kisebbségek nyelvét beszélő szakemberek alkalmazását teszi kötelezővé a magyarok által is lakott településeken. A jogvédő csoport úgy vélte: ennek a feltételnek egyetlen magyarul tudó ápoló alkalmazásával is eleget lehet tenni például a kolozsvári gyermekkórházban. A jogászokból álló csoport sérelmezte az erdélyi magyar közvélemény félrevezetését.
Szerdai állásfoglalásában az RMDSZ hozzáteszi, hogy az általa beterjesztett törvénymódosítás értelmében az egészségügyi és szociális intézményekben kötelesek lesznek magyar nyelvet ismerő szakszemélyzetet alkalmazni annak érdekében, hogy a magyar anyanyelvű betegeknek lehetősége legyen a teljes körű anyanyelvű asszisztenciára.
„Fontos, hogy a törvény alkalmazási módszertana pontosan határozza majd meg, hogy milyen szakembereket kell a kórházi és szociális intézményeknek alkalmazniuk ahhoz, hogy a beteg teljes körű, anyanyelven történő szolgáltatást kapjon ezekben az intézményekben. A minisztériumnak úgy kell kidolgoznia az érintett intézmények működési módszertanát, hogy figyelembe veszi ennek a törvénymódosításnak az előírásait, nevezetesen az anyanyelvet ismerő személyzet alkalmazására vonatkozó előírásokat. Ez a kötelezettség szerepel expressis verbis a törvény szövegében” – olvasható a nyilatkozatban, amely szerint ez a törvénymódosítás a magyar nyelvet ismerő személyzet alkalmazásán keresztül lehetőséget biztosít egy teljes körű anyanyelvű kommunikációra a kórház személyzete és a páciens között, ilyen értelemben bővül az anyanyelv használatának a lehetősége.
„Egy teljesen új lehetőséget nyit mindazon hátrányos helyzetű rászorulóknak, akik a kiszolgáltatottságuk miatt szociális szolgáltatásokat vesznek igénybe. Ezen módosításokkal például az öregotthonokban, a gyerekotthonokban, vagy akár a szociális munkások által biztosított szolgáltatások alkalmával is anyanyelvünkön igényelhetjük a szolgáltatást az állami intézményekben. Ezért fontos a módszertan kidolgozásakor figyelemmel kísérni a megszerzett jogainknak az életbe ültetését, amely akár előírhatja a szakszemélyzet felkészítését nyelvtanfolyamok szervezése által” – teszi hozzá az RMDSZ közleménye.
A képviselőház április 11-én fogadta el döntő kamaraként az RMDSZ parlamenti csoportja által kezdeményezett törvénytervezetet, amelynek értelmében azokon a településeken, ahol a kisebbség számaránya eléri a 20 százalékot vagy az 5.000 főt, az egészségügyi és szociális szolgáltatásokat nyújtó intézmények kötelesek az illető kisebbség nyelvén beszélő szakszemélyzetet alkalmazni.
A tervezetet hallgatólagosan fogadta el a szenátus, kedvezően véleményezte az alsóház összevont munka-, illetve egészségügyi bizottsága, a plénumban pedig 263 támogató szavazatot kapott. Krónika (Kolozsvár)
Állásfoglalást tett közzé az RMDSZ a magyar nyelv használatát biztosító törvény jelentőségéről az egészségügyben és a szociális szolgáltatásokat nyújtó intézményekben.
„Az RMDSZ következetesen kitart a nyelvi jogok alkalmazása és bővítése mellett. Munkánk szerves része ennek a törekvésnek parlamenti és esetenkénti kormányzati megvalósítása. A választások után most a parlamentben van lehetőségünk a törvényalkotásban előrelépni. A romániai politikai környezet nem mindig ad lehetőséget a jogok bővítésére, sőt, az utóbbi években a visszaszorítás, korlátozás időszakát éltük meg. Ezért nagy lépés ez a mostani, még akkor is, ha egyeseknek kevésnek is tűnik” – olvashatóaz Agerpres hírügynökség által idézett közleményben.
Az RMDSZ azokra a bírálatokra reagált, amelyek a kórházi anyanyelvhasználatot érintő, múlt héten elfogadott törvénymódosítások kommunikálása miatt érték. A szövetség által kezdeményezett törvénymódosítások elfogadása nyomán az RMDSZ azt közölte, hogy lehetővé tették a magyar nyelv használatát az egészségügyben és a szociális intézményekben. Az Identitás Szabadságáért Jogvédő Csoport (AGFI) azonban arra figyelmeztetett keddi közleményében, hogy törvénymódosítás nem biztosít új nyelvi jogokat. Szerinte mindössze a kisebbségek nyelvét beszélő szakemberek alkalmazását teszi kötelezővé a magyarok által is lakott településeken. A jogvédő csoport úgy vélte: ennek a feltételnek egyetlen magyarul tudó ápoló alkalmazásával is eleget lehet tenni például a kolozsvári gyermekkórházban. A jogászokból álló csoport sérelmezte az erdélyi magyar közvélemény félrevezetését.
Szerdai állásfoglalásában az RMDSZ hozzáteszi, hogy az általa beterjesztett törvénymódosítás értelmében az egészségügyi és szociális intézményekben kötelesek lesznek magyar nyelvet ismerő szakszemélyzetet alkalmazni annak érdekében, hogy a magyar anyanyelvű betegeknek lehetősége legyen a teljes körű anyanyelvű asszisztenciára.
„Fontos, hogy a törvény alkalmazási módszertana pontosan határozza majd meg, hogy milyen szakembereket kell a kórházi és szociális intézményeknek alkalmazniuk ahhoz, hogy a beteg teljes körű, anyanyelven történő szolgáltatást kapjon ezekben az intézményekben. A minisztériumnak úgy kell kidolgoznia az érintett intézmények működési módszertanát, hogy figyelembe veszi ennek a törvénymódosításnak az előírásait, nevezetesen az anyanyelvet ismerő személyzet alkalmazására vonatkozó előírásokat. Ez a kötelezettség szerepel expressis verbis a törvény szövegében” – olvasható a nyilatkozatban, amely szerint ez a törvénymódosítás a magyar nyelvet ismerő személyzet alkalmazásán keresztül lehetőséget biztosít egy teljes körű anyanyelvű kommunikációra a kórház személyzete és a páciens között, ilyen értelemben bővül az anyanyelv használatának a lehetősége.
„Egy teljesen új lehetőséget nyit mindazon hátrányos helyzetű rászorulóknak, akik a kiszolgáltatottságuk miatt szociális szolgáltatásokat vesznek igénybe. Ezen módosításokkal például az öregotthonokban, a gyerekotthonokban, vagy akár a szociális munkások által biztosított szolgáltatások alkalmával is anyanyelvünkön igényelhetjük a szolgáltatást az állami intézményekben. Ezért fontos a módszertan kidolgozásakor figyelemmel kísérni a megszerzett jogainknak az életbe ültetését, amely akár előírhatja a szakszemélyzet felkészítését nyelvtanfolyamok szervezése által” – teszi hozzá az RMDSZ közleménye.
A képviselőház április 11-én fogadta el döntő kamaraként az RMDSZ parlamenti csoportja által kezdeményezett törvénytervezetet, amelynek értelmében azokon a településeken, ahol a kisebbség számaránya eléri a 20 százalékot vagy az 5.000 főt, az egészségügyi és szociális szolgáltatásokat nyújtó intézmények kötelesek az illető kisebbség nyelvén beszélő szakszemélyzetet alkalmazni.
A tervezetet hallgatólagosan fogadta el a szenátus, kedvezően véleményezte az alsóház összevont munka-, illetve egészségügyi bizottsága, a plénumban pedig 263 támogató szavazatot kapott. Krónika (Kolozsvár)
2017. április 19.
A katolikus iskola sorsától függhet a bolyais előkészítő osztály Vásárhelyen
Hivatalos választ ugyan nem kapott még a marosvásárhelyi Bolyai Farkas-gimnázium vezetősége a tanfelügyelőség részéről az előkészítő osztályba való túljelentkezés megoldásával kapcsolatban, de telefonon már közölték velük: csak akkor döntenek, miután megoldódik a Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügye.
A Bolyai Farkas Gimnázium egyetlen előkészítő osztályába, azaz huszonöt helyre harminckilenc gyereket írattak be, mindegyikük lakcíme a Bolyai körzetéhez tartozik. „Az iskola vezetőtanácsa ezek után döntött úgy, hogy kér még egy előkészítő osztályt, ugyanis ilyen sok kicsivel szinte lehetetlen órákat tartani” – tájékoztatott az iskola igazgatója, Mátéfi István.
Lapcsaládunk kérdésére, hogy a tanfelügyelőség válaszát hogyan értelmezik, az iskolaigazgató úgy fogalmazott, a katolikus iskola helyzetének a rendezése „nagyon tág fogalom”, azt azonban nem hiszi, hogy a tanfelügyelőség belemenne abba, hogy egy magyar előkészítő osztállyal kevesebb induljon Marosvásárhelyen szeptembertől. Az intézményvezető két héttel ezelőtt gyűlést is tartott a témában, ahol kiderült, egyetlen szülő sem íratná át gyerekét a katolikus iskolába, amennyiben ott elindulhatna az előkészítő osztály.
„A túljelentkezés megmaradna akkor is, ha elindulna a katolikus előkészítő, így egyetlen megoldásként egy újabb bolyais előkészítő osztály beindítását kértük. Szerintem megadják a második előkészítőt nekünk, mert a szülők nyomást gyakorolnak a tanfelügyelőségre, sőt olyan is volt, aki azt mondta a gyűlés után, hogy abban is támogatná az iskolát, hogy törvényes úton támadják meg a tanfelügyelőség határozatát, ha kedvezőtlen megoldás születne” – mondta Mátéfi. A legrosszabb „forgatókönyv” értelmében maradna a 39 diák a Bolyai előkészítőjében, és egy osztály indulna – legalábbis a tanfelügyelőség értelmezésében. Ez viszont egyáltalán nem felel meg sem a diákoknak, sem a pedagógusnak.
Marosvásárhelyen közben folytatódik a római katolikus gimnáziumban tanuló diákok szüleinek az ügyészségi kihallgatása – tájékoztatta kedden az MTI-t Kincses Előd ügyvéd, akitől egy beidézett szülő kért ügyvédi segítséget. Kincses Előd elmondta, egy olyan szülő kereste meg, akit szerdára idézett be kihallgatásra a korrupcióellenes ügyészség (DNA), mely a római katolikus Gimnázium létrehozásának a körülményeit vizsgálja. Csíky Csengele szülő, a Civilek a katolikus iskoláért csoport szóvivője az MTI-nek elmondta, négy olyan szülő beidézéséről tudnak, akik egyik gyermeke a katolikus iskolába, másik gyermeke pedig az Unirea Főgimnáziumba jár. E két tanintézet osztozik az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium épületein, amelyeket az állam visszaszolgáltatott katolikus egyháznak.
Amint arról beszámoltunk, a Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügyében továbbra sem történt előrelépés, miután a marosvásárhelyi önkormányzati testület legutóbbi ülésén elutasította azt a határozattervezetet, amely a következő tanévre határozta volna meg a város iskolahálózatát. A polgármesteri hivatal által javasolt iskolahálózatból a katolikus iskola, a református kollégium és hat másik jelenleg működő oktatási intézmény is hiányzott. Az RMDSZ-frakció és az érintett szülők álláspontja szerint a jelenlegi iskolahálózatot kell továbbműködtetni a városban a következő tanévben is. A tanfelügyelőség egyébként úgy döntött korábban, amíg bizonytalan az iskola helyzete, a tanintézet nem fogadhat előkészítő osztályba beiratkozókat a 2017/2018-as tanévre.
Hajnal Csilla / Krónika (Kolozsvár)
Hivatalos választ ugyan nem kapott még a marosvásárhelyi Bolyai Farkas-gimnázium vezetősége a tanfelügyelőség részéről az előkészítő osztályba való túljelentkezés megoldásával kapcsolatban, de telefonon már közölték velük: csak akkor döntenek, miután megoldódik a Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügye.
A Bolyai Farkas Gimnázium egyetlen előkészítő osztályába, azaz huszonöt helyre harminckilenc gyereket írattak be, mindegyikük lakcíme a Bolyai körzetéhez tartozik. „Az iskola vezetőtanácsa ezek után döntött úgy, hogy kér még egy előkészítő osztályt, ugyanis ilyen sok kicsivel szinte lehetetlen órákat tartani” – tájékoztatott az iskola igazgatója, Mátéfi István.
Lapcsaládunk kérdésére, hogy a tanfelügyelőség válaszát hogyan értelmezik, az iskolaigazgató úgy fogalmazott, a katolikus iskola helyzetének a rendezése „nagyon tág fogalom”, azt azonban nem hiszi, hogy a tanfelügyelőség belemenne abba, hogy egy magyar előkészítő osztállyal kevesebb induljon Marosvásárhelyen szeptembertől. Az intézményvezető két héttel ezelőtt gyűlést is tartott a témában, ahol kiderült, egyetlen szülő sem íratná át gyerekét a katolikus iskolába, amennyiben ott elindulhatna az előkészítő osztály.
„A túljelentkezés megmaradna akkor is, ha elindulna a katolikus előkészítő, így egyetlen megoldásként egy újabb bolyais előkészítő osztály beindítását kértük. Szerintem megadják a második előkészítőt nekünk, mert a szülők nyomást gyakorolnak a tanfelügyelőségre, sőt olyan is volt, aki azt mondta a gyűlés után, hogy abban is támogatná az iskolát, hogy törvényes úton támadják meg a tanfelügyelőség határozatát, ha kedvezőtlen megoldás születne” – mondta Mátéfi. A legrosszabb „forgatókönyv” értelmében maradna a 39 diák a Bolyai előkészítőjében, és egy osztály indulna – legalábbis a tanfelügyelőség értelmezésében. Ez viszont egyáltalán nem felel meg sem a diákoknak, sem a pedagógusnak.
Marosvásárhelyen közben folytatódik a római katolikus gimnáziumban tanuló diákok szüleinek az ügyészségi kihallgatása – tájékoztatta kedden az MTI-t Kincses Előd ügyvéd, akitől egy beidézett szülő kért ügyvédi segítséget. Kincses Előd elmondta, egy olyan szülő kereste meg, akit szerdára idézett be kihallgatásra a korrupcióellenes ügyészség (DNA), mely a római katolikus Gimnázium létrehozásának a körülményeit vizsgálja. Csíky Csengele szülő, a Civilek a katolikus iskoláért csoport szóvivője az MTI-nek elmondta, négy olyan szülő beidézéséről tudnak, akik egyik gyermeke a katolikus iskolába, másik gyermeke pedig az Unirea Főgimnáziumba jár. E két tanintézet osztozik az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium épületein, amelyeket az állam visszaszolgáltatott katolikus egyháznak.
Amint arról beszámoltunk, a Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügyében továbbra sem történt előrelépés, miután a marosvásárhelyi önkormányzati testület legutóbbi ülésén elutasította azt a határozattervezetet, amely a következő tanévre határozta volna meg a város iskolahálózatát. A polgármesteri hivatal által javasolt iskolahálózatból a katolikus iskola, a református kollégium és hat másik jelenleg működő oktatási intézmény is hiányzott. Az RMDSZ-frakció és az érintett szülők álláspontja szerint a jelenlegi iskolahálózatot kell továbbműködtetni a városban a következő tanévben is. A tanfelügyelőség egyébként úgy döntött korábban, amíg bizonytalan az iskola helyzete, a tanintézet nem fogadhat előkészítő osztályba beiratkozókat a 2017/2018-as tanévre.
Hajnal Csilla / Krónika (Kolozsvár)
2017. április 19.
A színházcsinálók is emberek – Török Sándor az Akiknek szívesen tapsolunkról
Török Sándor ötletgazda beszélt az Akiknek szívesen tapsolunk elnevezésű nagyváradi rendezvénysorozatról a Krónikának. A havonta szervezett beszélgetések keretében színészekkel, „színházcsinálókkal” találkozhat a közönség.
Kissé döcögősen indult ugyan, de az utóbbi időben havi gyakorisággal szervezik meg a nagyváradi Szent László Egyesület programfelelősének, Török Sándornak az Akiknek szívesen tapsolunk című beszélgetőprogramját, amelynek keretében a színházcsinálás munkafolyamatáról, örömeiről és bosszúságairól, vagyis a lehető legemberibb arcáról ejtenek szót a meghívottak.
A rendezvénysorozat ötletéről Török Sándor elmondta, hogy középiskolás korától kezdve színházrajongó, színésznek készült, be is jutott, de személyes okok miatt otthagyta a színművészetit. Középiskolásként kezdett járni Nagyvárad közismert „színházi emberéhez”, Farkas Teri nénihez, máig élete egyik legmeghatározóbb egyéniségéhez. Tulajdonképpen nem hagyományos felkészítők voltak ezek az alkalmak, hanem a versmondásra és különösképpen az előfeltételnek tartott szövegértelmezésre helyezték a hangsúlyt. Nagy hasznát vette ennek később, amikor kolozsvári villamosmérnök-hallgatóként szorgalmasan járt a diákművelődési házba, a Bereczki Péter vezette színjátszó csoportba. A hangjával meg voltak elégedve, a mozgásával kevésbé, de miután eljátszhatta Bródy Sándor A medikus című darabjának a címszerepét, másodjára is felvették a színire, egyenesen másodévre.
De a színészi pálya valahogy csak nem alakult ki számára, holott Szilágyi Domokos-estjének nagy sikere volt, és a rádióbemondói munkakört a diákrádiónál szintén nagyon szerette. Ott a Visszhang csapat tagja lett, hetente rendeztek a diákművelődési házban beszélgetéseket olyan személyiségekkel, mint Lőrincze Lajos, Kányádi Sándor, Harag György, a Czikéli színészházaspár, egyszóval érdekes, színes világot ismert meg Kolozsváron. Mérnökként Sepsiszentgyörgyre került, akkoriban ott is nagyon jó volt a színház és Szilágyi Domokos-estjének is sikere lett.
A szerepformálás „szülési fájdalmairól”
Visszatérve a nagyváradi beszélgetőműsorokra, Török Sándor természetesként említi, hogy legelőször az idősebb művészekkel beszélgetett, Csíky Ibolyával, Hajdu Gézával, Dobos Imrével, a Varga Vilmos – Kiss Törék Ildikó házaspárral, Bató Idával, majd Fábián Enikővel, F. Márton Erzsébettel, Meleg Vilmossal, illetve a „kulisszák mögül” Körner Anna súgóval, Joó Emília és Vajda Zoltán ügyelőkkel, legutóbb pedig Novák Eszter rendezővel, a színház jelenlegi művészeti igazgatójával.
A meghívott művészeket mind jól ismeri a váradi közönség, és nagyon szívesen hallgatta egy-egy szerep megformálásának a „szülési fájdalmait”, a különböző szövegtanulási, illetve a kollégákkal és nem utolsósorban a műszakkal való együttműködési szokásokat. Minden alkalommal személyes történetek hangzanak el, amelyekből egyértelműen kiderül, hogy a színészek, a színházcsinálók is emberek, ugyanazok a hétköznapi gondjaik, mint mindnyájunknak, legföljebb az évek során felhalmozódott tapasztalat és emberismeret segítségével könnyebben és gyorsabban sikerül megoldaniuk ezeket.
A színház mint templom
A fogadtatás, a közönség visszhangja egyértelműen pozitív: beszélgetésről beszélgetésre többen és többen jönnek, kialakult a törzsközönség is, amely az áldatlan helyszínváltozások dacára sem hagyja cserben a sorozatot. A jövőben előfordulhat majd páros meghívás, barátok, állandó partnerek megszólaltatása. Török elmondta, nagyon fontosnak tartja Novák Eszter jelenlétét, mivel minden színész alakításában meghatározó a rendezőhöz fűződő viszony, illetve az elmúlt évek során meglátszott a színház életében is az állandó rendező hiánya, a hosszas felújítási munkálatok miatt kialakult helyzet mellett.
Ezért sem érdekli, mondja Török, hogy hányan jönnek egy-egy beszélgetésre, mert számára a lényeg, ha beszélnek a műsorról, és reméli, hogy ez is hozzájárulhat egyrészt a közösségépítő szerep erősödéséhez és ahhoz, hogy a közönség újra a „szívére ölelje a színházát”. A színházba járás olyan, mint a templomba menés, az öröm, a meghatottság, a csend, szipogás, majd pedig a taps közös megélése. Novák Eszter esetében fontos a Nagyvárad–Budapest-kapcsolat, a beszélgetések általános hozadéka pedig annak az átérzése, hogy ők is emberek, s amit elmondanak, azzal mindnyájan jól járunk.
Molnár Judit / Krónika (Kolozsvár)
Török Sándor ötletgazda beszélt az Akiknek szívesen tapsolunk elnevezésű nagyváradi rendezvénysorozatról a Krónikának. A havonta szervezett beszélgetések keretében színészekkel, „színházcsinálókkal” találkozhat a közönség.
Kissé döcögősen indult ugyan, de az utóbbi időben havi gyakorisággal szervezik meg a nagyváradi Szent László Egyesület programfelelősének, Török Sándornak az Akiknek szívesen tapsolunk című beszélgetőprogramját, amelynek keretében a színházcsinálás munkafolyamatáról, örömeiről és bosszúságairól, vagyis a lehető legemberibb arcáról ejtenek szót a meghívottak.
A rendezvénysorozat ötletéről Török Sándor elmondta, hogy középiskolás korától kezdve színházrajongó, színésznek készült, be is jutott, de személyes okok miatt otthagyta a színművészetit. Középiskolásként kezdett járni Nagyvárad közismert „színházi emberéhez”, Farkas Teri nénihez, máig élete egyik legmeghatározóbb egyéniségéhez. Tulajdonképpen nem hagyományos felkészítők voltak ezek az alkalmak, hanem a versmondásra és különösképpen az előfeltételnek tartott szövegértelmezésre helyezték a hangsúlyt. Nagy hasznát vette ennek később, amikor kolozsvári villamosmérnök-hallgatóként szorgalmasan járt a diákművelődési házba, a Bereczki Péter vezette színjátszó csoportba. A hangjával meg voltak elégedve, a mozgásával kevésbé, de miután eljátszhatta Bródy Sándor A medikus című darabjának a címszerepét, másodjára is felvették a színire, egyenesen másodévre.
De a színészi pálya valahogy csak nem alakult ki számára, holott Szilágyi Domokos-estjének nagy sikere volt, és a rádióbemondói munkakört a diákrádiónál szintén nagyon szerette. Ott a Visszhang csapat tagja lett, hetente rendeztek a diákművelődési házban beszélgetéseket olyan személyiségekkel, mint Lőrincze Lajos, Kányádi Sándor, Harag György, a Czikéli színészházaspár, egyszóval érdekes, színes világot ismert meg Kolozsváron. Mérnökként Sepsiszentgyörgyre került, akkoriban ott is nagyon jó volt a színház és Szilágyi Domokos-estjének is sikere lett.
A szerepformálás „szülési fájdalmairól”
Visszatérve a nagyváradi beszélgetőműsorokra, Török Sándor természetesként említi, hogy legelőször az idősebb művészekkel beszélgetett, Csíky Ibolyával, Hajdu Gézával, Dobos Imrével, a Varga Vilmos – Kiss Törék Ildikó házaspárral, Bató Idával, majd Fábián Enikővel, F. Márton Erzsébettel, Meleg Vilmossal, illetve a „kulisszák mögül” Körner Anna súgóval, Joó Emília és Vajda Zoltán ügyelőkkel, legutóbb pedig Novák Eszter rendezővel, a színház jelenlegi művészeti igazgatójával.
A meghívott művészeket mind jól ismeri a váradi közönség, és nagyon szívesen hallgatta egy-egy szerep megformálásának a „szülési fájdalmait”, a különböző szövegtanulási, illetve a kollégákkal és nem utolsósorban a műszakkal való együttműködési szokásokat. Minden alkalommal személyes történetek hangzanak el, amelyekből egyértelműen kiderül, hogy a színészek, a színházcsinálók is emberek, ugyanazok a hétköznapi gondjaik, mint mindnyájunknak, legföljebb az évek során felhalmozódott tapasztalat és emberismeret segítségével könnyebben és gyorsabban sikerül megoldaniuk ezeket.
A színház mint templom
A fogadtatás, a közönség visszhangja egyértelműen pozitív: beszélgetésről beszélgetésre többen és többen jönnek, kialakult a törzsközönség is, amely az áldatlan helyszínváltozások dacára sem hagyja cserben a sorozatot. A jövőben előfordulhat majd páros meghívás, barátok, állandó partnerek megszólaltatása. Török elmondta, nagyon fontosnak tartja Novák Eszter jelenlétét, mivel minden színész alakításában meghatározó a rendezőhöz fűződő viszony, illetve az elmúlt évek során meglátszott a színház életében is az állandó rendező hiánya, a hosszas felújítási munkálatok miatt kialakult helyzet mellett.
Ezért sem érdekli, mondja Török, hogy hányan jönnek egy-egy beszélgetésre, mert számára a lényeg, ha beszélnek a műsorról, és reméli, hogy ez is hozzájárulhat egyrészt a közösségépítő szerep erősödéséhez és ahhoz, hogy a közönség újra a „szívére ölelje a színházát”. A színházba járás olyan, mint a templomba menés, az öröm, a meghatottság, a csend, szipogás, majd pedig a taps közös megélése. Novák Eszter esetében fontos a Nagyvárad–Budapest-kapcsolat, a beszélgetések általános hozadéka pedig annak az átérzése, hogy ők is emberek, s amit elmondanak, azzal mindnyájan jól járunk.
Molnár Judit / Krónika (Kolozsvár)
2017. április 19.
Az RMDSZ a kórházi anyanyelvhasználatról: nagy lépés a mostani
Állásfoglalást tett közzé az RMDSZ a magyar nyelv használatát biztosító törvény jelentőségéről az egészségügyben és a szociális szolgáltatásokat nyújtó intézményekben
„Az RMDSZ következetesen kitart a nyelvi jogok alkalmazása és bővítése mellett. Munkánk szerves része ennek a törekvésnek parlamenti és esetenkénti kormányzati megvalósítása. A választások után most a parlamentben van lehetőségünk a törvényalkotásban előrelépni. A romániai politikai környezet nem mindig ad lehetőséget a jogok bővítésére, sőt, az utóbbi években a visszaszorítás, korlátozás időszakát éltük meg. Ezért nagy lépés ez a mostani, még akkor is, ha egyeseknek kevésnek is tűnik” – olvasható az Agerpres hírügynökség által idézett közleményben.
Az RMDSZ azokra a bírálatokra reagált, amelyek a kórházi anyanyelvhasználatot érintő, múlt héten elfogadott törvénymódosítások kommunikálása miatt érték. A szövetség által kezdeményezett törvénymódosítások elfogadása nyomán az RMDSZ azt közölte, hogy lehetővé tették a magyar nyelv használatát az egészségügyben és a szociális intézményekben. Az Identitás Szabadságáért Jogvédő Csoport (AGFI) azonban arra figyelmeztetett keddi közleményében, hogy törvénymódosítás nem biztosít új nyelvi jogokat. Szerinte mindössze a kisebbségek nyelvét beszélő szakemberek alkalmazását teszi kötelezővé a magyarok által is lakott településeken. A jogvédő csoport úgy vélte: ennek a feltételnek egyetlen magyarul tudó ápoló alkalmazásával is eleget lehet tenni például a kolozsvári gyermekkórházban. A jogászokból álló csoport sérelmezte az erdélyi magyar közvélemény félrevezetését.
Szerdai állásfoglalásában az RMDSZ hozzáteszi, hogy az általa beterjesztett törvénymódosítás értelmében az egészségügyi és szociális intézményekben kötelesek lesznek magyar nyelvet ismerő szakszemélyzetet alkalmazni annak érdekében, hogy a magyar anyanyelvű betegeknek lehetősége legyen a teljes körű anyanyelvű asszisztenciára.
„Fontos, hogy a törvény alkalmazási módszertana pontosan határozza majd meg, hogy milyen szakembereket kell a kórházi és szociális intézményeknek alkalmazniuk ahhoz, hogy a beteg teljes körű, anyanyelven történő szolgáltatást kapjon ezekben az intézményekben. A minisztériumnak úgy kell kidolgoznia az érintett intézmények működési módszertanát, hogy figyelembe veszi ennek a törvénymódosításnak az előírásait, nevezetesen az anyanyelvet ismerő személyzet alkalmazására vonatkozó előírásokat. Ez a kötelezettség szerepel expressis verbis a törvény szövegében” – olvasható a nyilatkozatban, amely szerint ez a törvénymódosítás a magyar nyelvet ismerő személyzet alkalmazásán keresztül lehetőséget biztosít egy teljes körű anyanyelvű kommunikációra a kórház személyzete és a páciens között, ilyen értelemben bővül az anyanyelv használatának a lehetősége.
„Egy teljesen új lehetőséget nyit mindazon hátrányos helyzetű rászorulóknak, akik a kiszolgáltatottságuk miatt szociális szolgáltatásokat vesznek igénybe. Ezen módosításokkal például az öregotthonokban, a gyerekotthonokban, vagy akár a szociális munkások által biztosított szolgáltatások alkalmával is anyanyelvünkön igényelhetjük a szolgáltatást az állami intézményekben. Ezért fontos a módszertan kidolgozásakor figyelemmel kísérni a megszerzett jogainknak az életbe ültetését, amely akár előírhatja a szakszemélyzet felkészítését nyelvtanfolyamok szervezése által” – teszi hozzá az RMDSZ közleménye.
A képviselőház április 11-én fogadta el döntő kamaraként az RMDSZ parlamenti csoportja által kezdeményezett törvénytervezetet, amelynek értelmében azokon a településeken, ahol a kisebbség számaránya eléri a 20 százalékot vagy az 5.000 főt, az egészségügyi és szociális szolgáltatásokat nyújtó intézmények kötelesek az illető kisebbség nyelvén beszélő szakszemélyzetet alkalmazni.
A tervezetet hallgatólagosan fogadta el a szenátus, kedvezően véleményezte az alsóház összevont munka-, illetve egészségügyi bizottsága, a plénumban pedig 263 támogató szavazatot kapott. Krónika (Kolozsvár)
Állásfoglalást tett közzé az RMDSZ a magyar nyelv használatát biztosító törvény jelentőségéről az egészségügyben és a szociális szolgáltatásokat nyújtó intézményekben
„Az RMDSZ következetesen kitart a nyelvi jogok alkalmazása és bővítése mellett. Munkánk szerves része ennek a törekvésnek parlamenti és esetenkénti kormányzati megvalósítása. A választások után most a parlamentben van lehetőségünk a törvényalkotásban előrelépni. A romániai politikai környezet nem mindig ad lehetőséget a jogok bővítésére, sőt, az utóbbi években a visszaszorítás, korlátozás időszakát éltük meg. Ezért nagy lépés ez a mostani, még akkor is, ha egyeseknek kevésnek is tűnik” – olvasható az Agerpres hírügynökség által idézett közleményben.
Az RMDSZ azokra a bírálatokra reagált, amelyek a kórházi anyanyelvhasználatot érintő, múlt héten elfogadott törvénymódosítások kommunikálása miatt érték. A szövetség által kezdeményezett törvénymódosítások elfogadása nyomán az RMDSZ azt közölte, hogy lehetővé tették a magyar nyelv használatát az egészségügyben és a szociális intézményekben. Az Identitás Szabadságáért Jogvédő Csoport (AGFI) azonban arra figyelmeztetett keddi közleményében, hogy törvénymódosítás nem biztosít új nyelvi jogokat. Szerinte mindössze a kisebbségek nyelvét beszélő szakemberek alkalmazását teszi kötelezővé a magyarok által is lakott településeken. A jogvédő csoport úgy vélte: ennek a feltételnek egyetlen magyarul tudó ápoló alkalmazásával is eleget lehet tenni például a kolozsvári gyermekkórházban. A jogászokból álló csoport sérelmezte az erdélyi magyar közvélemény félrevezetését.
Szerdai állásfoglalásában az RMDSZ hozzáteszi, hogy az általa beterjesztett törvénymódosítás értelmében az egészségügyi és szociális intézményekben kötelesek lesznek magyar nyelvet ismerő szakszemélyzetet alkalmazni annak érdekében, hogy a magyar anyanyelvű betegeknek lehetősége legyen a teljes körű anyanyelvű asszisztenciára.
„Fontos, hogy a törvény alkalmazási módszertana pontosan határozza majd meg, hogy milyen szakembereket kell a kórházi és szociális intézményeknek alkalmazniuk ahhoz, hogy a beteg teljes körű, anyanyelven történő szolgáltatást kapjon ezekben az intézményekben. A minisztériumnak úgy kell kidolgoznia az érintett intézmények működési módszertanát, hogy figyelembe veszi ennek a törvénymódosításnak az előírásait, nevezetesen az anyanyelvet ismerő személyzet alkalmazására vonatkozó előírásokat. Ez a kötelezettség szerepel expressis verbis a törvény szövegében” – olvasható a nyilatkozatban, amely szerint ez a törvénymódosítás a magyar nyelvet ismerő személyzet alkalmazásán keresztül lehetőséget biztosít egy teljes körű anyanyelvű kommunikációra a kórház személyzete és a páciens között, ilyen értelemben bővül az anyanyelv használatának a lehetősége.
„Egy teljesen új lehetőséget nyit mindazon hátrányos helyzetű rászorulóknak, akik a kiszolgáltatottságuk miatt szociális szolgáltatásokat vesznek igénybe. Ezen módosításokkal például az öregotthonokban, a gyerekotthonokban, vagy akár a szociális munkások által biztosított szolgáltatások alkalmával is anyanyelvünkön igényelhetjük a szolgáltatást az állami intézményekben. Ezért fontos a módszertan kidolgozásakor figyelemmel kísérni a megszerzett jogainknak az életbe ültetését, amely akár előírhatja a szakszemélyzet felkészítését nyelvtanfolyamok szervezése által” – teszi hozzá az RMDSZ közleménye.
A képviselőház április 11-én fogadta el döntő kamaraként az RMDSZ parlamenti csoportja által kezdeményezett törvénytervezetet, amelynek értelmében azokon a településeken, ahol a kisebbség számaránya eléri a 20 százalékot vagy az 5.000 főt, az egészségügyi és szociális szolgáltatásokat nyújtó intézmények kötelesek az illető kisebbség nyelvén beszélő szakszemélyzetet alkalmazni.
A tervezetet hallgatólagosan fogadta el a szenátus, kedvezően véleményezte az alsóház összevont munka-, illetve egészségügyi bizottsága, a plénumban pedig 263 támogató szavazatot kapott. Krónika (Kolozsvár)
2017. április 19.
Nyelvhasználat: meddig várjon a magyar beteg?
Félrevezetőnek és károsnak tartja a nyelvi jogok bővülésének „ünneplését" az egészségügyi törvények múlt heti módosításával kapcsolatban az Identitás Szabadságáért Jogvédő Csoport (AGFI), amely szerint a törvénymódosítás nem biztosít új nyelvi jogokat. Szabó Béla, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozatának vezetője úgy véli, az anyanyelvhasználatról szóló friss törvény ellentmond a felsőoktatás minőségét ellenőrző bizottság szabályának.
Sokan szkeptikusak a romániai egészségügyben és a szociális ellátásban a nemzeti kisebbségek nyelvhasználatát biztosító jogszabály gyakorlatba ültetésének esélyei kapcsán. A bukaresti képviselőház által a múlt héten elfogadott törvény lehetővé teszi, hogy azokon a településeken, ahol a kisebbségek számaránya eléri a húsz százalékot vagy az ötezer főt, az egészségügyi és szociális szolgáltatásokat nyújtó intézmények kötelesek az illető kisebbségek nyelvén beszélő dolgozókat alkalmazni.
Az indítványt beterjesztő RMDSZ szerint több, szórványnak számító erdélyi nagyvárosban is kötelezővé válik a magyar nyelv használata az egészségügyben, például a betegek Aradon, Kolozsváron, Brassóban, vagy Temesváron is magyarul fordulhatnak orvoshoz. Sokak szerint viszont kérdéses, miként lehet majd magyar nemzetiségű vagy magyarul is beszélő szakember alkalmazására kötelezni a kórházakat, szociális vagy öregotthonokat, amikor a versenyvizsga során diszkriminációnak minősül a magyar nyelvtudás megkövetelése. Ráduly Róbertet, Csíkszereda polgármesterét 2013-ban éppen amiatt sújtotta pénzbírsággal a bukaresti diszkriminációellenes tanács, mert a megyeszékhely főépítészi posztjára kiírt versenyvizsgán jelentkezési feltételként szerepelt a magyar nyelvtudás.
„Egy törvény annyit ér, amennyit betartanak belőle. Mivel az ördög a részletekben rejlik, attól tartok, hogy ellehetetlenítik a jogszabály alkalmazását" – nyilatkozta lapunknak a 2018-ban hatályba lépő előírás kapcsán Szabó Béla, a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozatának vezetője. A szülész-nőgyógyászati klinikai vezetőt főleg annak kapcsán fogják el a kételyek, hogy az anyanyelvhasználatról szóló friss törvény ellentmond a felsőoktatás minőségét ellenőrző romániai bizottság által rögzített szabálynak. Amely történetesen megtiltja a magyar nyelven zajló klinikai oktatást, sőt a diák-páciens viszonylatban is csak a román nyelvet engedi használni.
„Szép és jó a törvény, de ha a MOGYE szemüvegén keresztül szemlélem, nem tudom, mi fog megvalósulni belőle. Mivel az anyanyelvű képzést akadályozzák, és a kompetencia elve a domináns, szerintem legfeljebb tolmács alkalmazását fogják előírni" – jelentette ki kérdésünkre a MOGYE szenátusának alelnöke. Szabó Béla a magyar orvosok számának növekedésére sem lát sok esélyt, a szakemberek elvándorlása ugyanis egyforma arányban sújtja a magyar és román orvostársadalmat. Ráadásul a vásárhelyi egyetem az egyetlen olyan felsőoktatási intézmény Romániában, ahol az erdélyi magyarság az anyanyelvén képezhetné gyógyítóit, ám a román vezetőség folyamatosan elutasítja a magyar tagozat törvényben előírt intézményesítését.
Félrevezetőnek és károsnak tartja a nyelvi jogok bővülésének „ünneplését" az Identitás Szabadságáért Jogvédő Csoport (AGFI), amely szerint a törvénymódosítás nem biztosít új nyelvi jogokat. Keddi közleményében a kolozsvári szervezet arra hívta fel a figyelmet: tévesen tájékoztatták a magyar közvéleményt arról, hogy a törvénymódosítások következtében a magyarok által is lakott erdélyi településeken kötelezővé válna az egészségügyi és szociális szolgáltatásokat nyújtó intézményekben a magyar nyelv használata.
„Az RMDSZ és a sajtó értékelésével ellentétben ezek a törvények nem rendelkeznek a kisebbségekhez tartozó páciensek anyanyelven történő ellátásának biztosításáról, mindössze a kisebbségek nyelvét beszélő szakemberek alkalmazását teszik kötelezővé ezekben az intézményekben" – pontosította a jogvédő csoport. Példaként a kolozsvári gyermekkórház esetét hozta fel, melyben tavaly súlyosan megaláztak egy balesetben megsérült olaszteleki lányt, mert nem tudott románul válaszolni az orvos kérdéseire.
„A kolozsvári kórházban egyetlen magyarul tudó ápoló alkalmazásával is eleget lehet tenni a most módosított törvény előírásainak. Így továbbra sem lehet ezekre a jogszabályokra hivatkozva számon kérni, hogy a kolozsvári magyar pácienseket magyarul lássák el a város kórházaiban, még akkor sem, ha Kolozsváron 50 ezer magyar él" – állapította meg az AGFI, amely korábban a marosvásárhelyi Civil Elkötelezettség Mozgalommal (Cemo) együtt nyújtott be árnyékjelentést az Európa Tanácshoz a kisebbségvédelmi keretegyezmény tiszteletben tartásáról készített román kormányjelentéshez. A csoport hozzátette: a hatályos romániai jogszabályok értelmében a román nyelv ismerete hiányában a pácienst egy általa ismert nyelven kell ellátni. Nyomatékosították: a kisebbségi nyelvi jogok lényege viszont pontosan az, hogy a román nyelv ismeretétől függetlenül is használható legyen a magyar nyelv.
Az AGFI arra hívta fel az erdélyi magyar politikai elit figyelmét, hogy félrevezető „a nyelvi jogok bővülését ünnepelni" a törvénymódosítás kapcsán, és ez a megközelítés gyengíti a közösség jogtudatosságát. A csoport mindezek ellenére figyelemre méltónak tartotta a törvénymódosításokat. „A romániai jogalkotó ugyanis először állapított meg a 20 százalékos etnikai küszöbön túl egy alternatív, 5000 fős küszöböt is, amire várhatóan könnyebben lehet majd hivatkozni az esetleges további jogszabály-módosításokkor" – áll a közleményben.
Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár)
Félrevezetőnek és károsnak tartja a nyelvi jogok bővülésének „ünneplését" az egészségügyi törvények múlt heti módosításával kapcsolatban az Identitás Szabadságáért Jogvédő Csoport (AGFI), amely szerint a törvénymódosítás nem biztosít új nyelvi jogokat. Szabó Béla, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozatának vezetője úgy véli, az anyanyelvhasználatról szóló friss törvény ellentmond a felsőoktatás minőségét ellenőrző bizottság szabályának.
Sokan szkeptikusak a romániai egészségügyben és a szociális ellátásban a nemzeti kisebbségek nyelvhasználatát biztosító jogszabály gyakorlatba ültetésének esélyei kapcsán. A bukaresti képviselőház által a múlt héten elfogadott törvény lehetővé teszi, hogy azokon a településeken, ahol a kisebbségek számaránya eléri a húsz százalékot vagy az ötezer főt, az egészségügyi és szociális szolgáltatásokat nyújtó intézmények kötelesek az illető kisebbségek nyelvén beszélő dolgozókat alkalmazni.
Az indítványt beterjesztő RMDSZ szerint több, szórványnak számító erdélyi nagyvárosban is kötelezővé válik a magyar nyelv használata az egészségügyben, például a betegek Aradon, Kolozsváron, Brassóban, vagy Temesváron is magyarul fordulhatnak orvoshoz. Sokak szerint viszont kérdéses, miként lehet majd magyar nemzetiségű vagy magyarul is beszélő szakember alkalmazására kötelezni a kórházakat, szociális vagy öregotthonokat, amikor a versenyvizsga során diszkriminációnak minősül a magyar nyelvtudás megkövetelése. Ráduly Róbertet, Csíkszereda polgármesterét 2013-ban éppen amiatt sújtotta pénzbírsággal a bukaresti diszkriminációellenes tanács, mert a megyeszékhely főépítészi posztjára kiírt versenyvizsgán jelentkezési feltételként szerepelt a magyar nyelvtudás.
„Egy törvény annyit ér, amennyit betartanak belőle. Mivel az ördög a részletekben rejlik, attól tartok, hogy ellehetetlenítik a jogszabály alkalmazását" – nyilatkozta lapunknak a 2018-ban hatályba lépő előírás kapcsán Szabó Béla, a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozatának vezetője. A szülész-nőgyógyászati klinikai vezetőt főleg annak kapcsán fogják el a kételyek, hogy az anyanyelvhasználatról szóló friss törvény ellentmond a felsőoktatás minőségét ellenőrző romániai bizottság által rögzített szabálynak. Amely történetesen megtiltja a magyar nyelven zajló klinikai oktatást, sőt a diák-páciens viszonylatban is csak a román nyelvet engedi használni.
„Szép és jó a törvény, de ha a MOGYE szemüvegén keresztül szemlélem, nem tudom, mi fog megvalósulni belőle. Mivel az anyanyelvű képzést akadályozzák, és a kompetencia elve a domináns, szerintem legfeljebb tolmács alkalmazását fogják előírni" – jelentette ki kérdésünkre a MOGYE szenátusának alelnöke. Szabó Béla a magyar orvosok számának növekedésére sem lát sok esélyt, a szakemberek elvándorlása ugyanis egyforma arányban sújtja a magyar és román orvostársadalmat. Ráadásul a vásárhelyi egyetem az egyetlen olyan felsőoktatási intézmény Romániában, ahol az erdélyi magyarság az anyanyelvén képezhetné gyógyítóit, ám a román vezetőség folyamatosan elutasítja a magyar tagozat törvényben előírt intézményesítését.
Félrevezetőnek és károsnak tartja a nyelvi jogok bővülésének „ünneplését" az Identitás Szabadságáért Jogvédő Csoport (AGFI), amely szerint a törvénymódosítás nem biztosít új nyelvi jogokat. Keddi közleményében a kolozsvári szervezet arra hívta fel a figyelmet: tévesen tájékoztatták a magyar közvéleményt arról, hogy a törvénymódosítások következtében a magyarok által is lakott erdélyi településeken kötelezővé válna az egészségügyi és szociális szolgáltatásokat nyújtó intézményekben a magyar nyelv használata.
„Az RMDSZ és a sajtó értékelésével ellentétben ezek a törvények nem rendelkeznek a kisebbségekhez tartozó páciensek anyanyelven történő ellátásának biztosításáról, mindössze a kisebbségek nyelvét beszélő szakemberek alkalmazását teszik kötelezővé ezekben az intézményekben" – pontosította a jogvédő csoport. Példaként a kolozsvári gyermekkórház esetét hozta fel, melyben tavaly súlyosan megaláztak egy balesetben megsérült olaszteleki lányt, mert nem tudott románul válaszolni az orvos kérdéseire.
„A kolozsvári kórházban egyetlen magyarul tudó ápoló alkalmazásával is eleget lehet tenni a most módosított törvény előírásainak. Így továbbra sem lehet ezekre a jogszabályokra hivatkozva számon kérni, hogy a kolozsvári magyar pácienseket magyarul lássák el a város kórházaiban, még akkor sem, ha Kolozsváron 50 ezer magyar él" – állapította meg az AGFI, amely korábban a marosvásárhelyi Civil Elkötelezettség Mozgalommal (Cemo) együtt nyújtott be árnyékjelentést az Európa Tanácshoz a kisebbségvédelmi keretegyezmény tiszteletben tartásáról készített román kormányjelentéshez. A csoport hozzátette: a hatályos romániai jogszabályok értelmében a román nyelv ismerete hiányában a pácienst egy általa ismert nyelven kell ellátni. Nyomatékosították: a kisebbségi nyelvi jogok lényege viszont pontosan az, hogy a román nyelv ismeretétől függetlenül is használható legyen a magyar nyelv.
Az AGFI arra hívta fel az erdélyi magyar politikai elit figyelmét, hogy félrevezető „a nyelvi jogok bővülését ünnepelni" a törvénymódosítás kapcsán, és ez a megközelítés gyengíti a közösség jogtudatosságát. A csoport mindezek ellenére figyelemre méltónak tartotta a törvénymódosításokat. „A romániai jogalkotó ugyanis először állapított meg a 20 százalékos etnikai küszöbön túl egy alternatív, 5000 fős küszöböt is, amire várhatóan könnyebben lehet majd hivatkozni az esetleges további jogszabály-módosításokkor" – áll a közleményben.
Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár)
2017. április 19.
„Az ember belül hordja a mindent”
Schneider Németh Antal (1939–2013) pedagógus-pszichológus, közíró Temetéstől halálig című posztumusz kötetét mutatták be szerda délután a nagyváradi Tibor Ernő Galériában (TEG).
Schneider N. Antal Temetéstől halálig című posztumusz kötetének bemutatóján kellemes, baráti-családias hangulatú beszélgetés alakult ki szerdán Nagyvárad Kanonok-sori művészeti galériájában, ahol a négy éve csontrákban elhunyt tanárember özvegye, Schneider Németh Katalin és Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője, a tanár volt diákja osztották meg a jelenlévőkkel a kötet kapcsán feltörő emlékeiket a szerzőről.
A kötetbemutatón Gavrucza Tibor, a TEG vezetője köszöntötte az ismerősöket, barátokat és érdeklődőket, majd Ariadna Mircescu fuvolajátékát követően Schneider Németh Katalin Dsida Jenő Nagycsütörtök című verséből szavalt. A bevezető után Szűcs László vette át a szót, aki röviden bemutatta a Litera Print Kiadó gondozásában megjelent „tanár és reneszánsz sokműfajú ember” könyvét: „Három kedvenc írását adja közre posztumusz, amelyek műfaji és tematikai különbségeket mutatnak. Az első, a Temetéstől halálig (a haldokló Csokonai naplója) egy esszéregény, amelyet a szerző dokumentumregénynek nevezett, hiszen fikció és valóság keveredésében, a költő eredeti szövegeinek felhasználásával hiteles szöveget ad utolsó hónapjairól. A második írás Lelkivilágunk címen igazi tudományos szakszöveg, pszichológiai tanulmány, míg a harmadik, a „Szíve meghasada…” teljes mértékben önéletrajzi ihletésű írás, melyben a saját szívbetegsége körüli gondolatait írta ki magából, amelyet 2006-ban a Várad Irodalmi riport-pályázatára küldött be, és amellyel különdíjat nyert.”
Az este hátralévő részében a két moderátor közreműködésével beszélgetés formájában szó esett a Schneider – Németh házaspár életének egyes állomásairól (akik frigyre lépésükkor felvették egymás nevét): megismerkedésükről, váradhegyaljai kezdőtanári tapasztalataikról az 1970-es években: „Antal magyar nyelv és irodalom mellett fizikával is kínlódott, sőt énekórái is voltak – bár ezek annyiban merültek ki, hogy lemezeket hallgattatott a diákjaival. Én testnevelést és oroszt is tanítottam. Nagy volt a szegénység, de az ember belül hordja a mindent, regés belőlünk sugárzott a gyönyörűség” – mesélte a feleség. Szó esett természetesen Schneider hosszú betegeskedéséről és a vágyról, hogy majd a rákkal való küzdelmét is kiírja magából, de sajnos erre már nem kapott időt.
Özvegye elárulta, hogy gyönyörű színházi kritikáit életében nem akarta könyvbe foglaltatni, de talán újabb posztumusz kötetben majd erre is sor kerül. Temetéstől halálig című kötete a nagyváradi Illyés Gyula és a Libris Könyvesboltokban kapható.
Szamos Marian
Schneider N. Antal Petrozsényban született 1939-ben, majd a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen szerzett pedagógia-magyar szakos tanári oklevelet, amelyet a brassói és bukaresti egyetemek iskolapszichológusi szakképesítésének bizonyítványával egészített ki. Nagyváradon különböző tanintézetekben, például az Ady Endre Líceumban oktatott és tartott pszichológusi minőségben fogadóórákat a diákoknak, egészen nyugdíjba vonulásáig. Munkássága nagyon sokrétű: több száz publicisztikai írás, színikritika és szakcikk került ki a tollából, illetve munkafüzetek, pedagógiai kézikönyvek megírásában és szerkesztésében is részt vett. Több szépirodalmi munkája, köztük a posztumusz kötet írásai is a Várad folyóiratban 2006 és 2008 között jelent meg. A Reggeli Újság rendszeres szerzője volt. Reggeli Újság (Nagyvárad)
Schneider Németh Antal (1939–2013) pedagógus-pszichológus, közíró Temetéstől halálig című posztumusz kötetét mutatták be szerda délután a nagyváradi Tibor Ernő Galériában (TEG).
Schneider N. Antal Temetéstől halálig című posztumusz kötetének bemutatóján kellemes, baráti-családias hangulatú beszélgetés alakult ki szerdán Nagyvárad Kanonok-sori művészeti galériájában, ahol a négy éve csontrákban elhunyt tanárember özvegye, Schneider Németh Katalin és Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője, a tanár volt diákja osztották meg a jelenlévőkkel a kötet kapcsán feltörő emlékeiket a szerzőről.
A kötetbemutatón Gavrucza Tibor, a TEG vezetője köszöntötte az ismerősöket, barátokat és érdeklődőket, majd Ariadna Mircescu fuvolajátékát követően Schneider Németh Katalin Dsida Jenő Nagycsütörtök című verséből szavalt. A bevezető után Szűcs László vette át a szót, aki röviden bemutatta a Litera Print Kiadó gondozásában megjelent „tanár és reneszánsz sokműfajú ember” könyvét: „Három kedvenc írását adja közre posztumusz, amelyek műfaji és tematikai különbségeket mutatnak. Az első, a Temetéstől halálig (a haldokló Csokonai naplója) egy esszéregény, amelyet a szerző dokumentumregénynek nevezett, hiszen fikció és valóság keveredésében, a költő eredeti szövegeinek felhasználásával hiteles szöveget ad utolsó hónapjairól. A második írás Lelkivilágunk címen igazi tudományos szakszöveg, pszichológiai tanulmány, míg a harmadik, a „Szíve meghasada…” teljes mértékben önéletrajzi ihletésű írás, melyben a saját szívbetegsége körüli gondolatait írta ki magából, amelyet 2006-ban a Várad Irodalmi riport-pályázatára küldött be, és amellyel különdíjat nyert.”
Az este hátralévő részében a két moderátor közreműködésével beszélgetés formájában szó esett a Schneider – Németh házaspár életének egyes állomásairól (akik frigyre lépésükkor felvették egymás nevét): megismerkedésükről, váradhegyaljai kezdőtanári tapasztalataikról az 1970-es években: „Antal magyar nyelv és irodalom mellett fizikával is kínlódott, sőt énekórái is voltak – bár ezek annyiban merültek ki, hogy lemezeket hallgattatott a diákjaival. Én testnevelést és oroszt is tanítottam. Nagy volt a szegénység, de az ember belül hordja a mindent, regés belőlünk sugárzott a gyönyörűség” – mesélte a feleség. Szó esett természetesen Schneider hosszú betegeskedéséről és a vágyról, hogy majd a rákkal való küzdelmét is kiírja magából, de sajnos erre már nem kapott időt.
Özvegye elárulta, hogy gyönyörű színházi kritikáit életében nem akarta könyvbe foglaltatni, de talán újabb posztumusz kötetben majd erre is sor kerül. Temetéstől halálig című kötete a nagyváradi Illyés Gyula és a Libris Könyvesboltokban kapható.
Szamos Marian
Schneider N. Antal Petrozsényban született 1939-ben, majd a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen szerzett pedagógia-magyar szakos tanári oklevelet, amelyet a brassói és bukaresti egyetemek iskolapszichológusi szakképesítésének bizonyítványával egészített ki. Nagyváradon különböző tanintézetekben, például az Ady Endre Líceumban oktatott és tartott pszichológusi minőségben fogadóórákat a diákoknak, egészen nyugdíjba vonulásáig. Munkássága nagyon sokrétű: több száz publicisztikai írás, színikritika és szakcikk került ki a tollából, illetve munkafüzetek, pedagógiai kézikönyvek megírásában és szerkesztésében is részt vett. Több szépirodalmi munkája, köztük a posztumusz kötet írásai is a Várad folyóiratban 2006 és 2008 között jelent meg. A Reggeli Újság rendszeres szerzője volt. Reggeli Újság (Nagyvárad)
2017. április 19.
Fénynek kell lenniük
Anna Lucia D’Ospina-val, a piarista nővérek generálisával nagykárolyi látogatása alkalmával beszélgettünk a kongregáció világában és Nagykárolyban betöltött helyéről, valamint feladatáról. Józsa János interjúja.
Anna Lucia D’Ospina, a piarista nővérek generálisa húsvét előtt vizitációban járt a nagykárolyi közösségnél, hogy egyeztessen a jövőre esedékes XVIII. Egyetemes Káptalan előkészítéséről, illetve időt és lehetőséget adjon a személyes beszélgetéseknek is. Látogatása alatt az interjú elől sem zárkózott el, így nyilatkozott a kongregáció életéről, működéséről a világban, illetve Nagykárolyban.
- Generális anya, a Piarista Nővérek vezetőjeként, milyennek látja a nővérek jelenlétét a világban? Hol vannak jelen most, illetve miért ott, ahol?
- A Kongregációnk Olaszországban, Firenzében született, aztán kibontakozott működése más városokban is, szerte a világon: Brazíliában – Salvador Bahiaban, Romániában – Déván, majd Nagykárolyban, Nicaraguában – Tolában és a Kongói Demokratikus Köztársaságban – Inongóban. Hogy miért pontosan ezeken a helyeken? Hiszem, hogy a Szentlélek, ahogy mindannyiunkat ébreszt és vezet az úton, akik a piarista szerzetesi hivatásra kaptunk meghívást, ugyanúgy vezeti Kongregációnkat is az evangelizálás és az apostoli szolgálat útján, ott és abban a meghatározott időben, amikor szükség van rá.
A szerzetes nővéreknek, a Kongregáció és az Egyház szolgálatában, a világ különböző tájain, annak a „fénynek” kell lenniük, amely nem maradhat titokban, hanem világítaniuk kell az életükkel testvéreik között. Tanúságot kell tenniük Isten Szeretetéről, mely végtelenül árad minden teremtményére. Ezt a mindennapok adott valóságában kell megvalósítani, élő kapcsolatban azokkal a személyekkel, akiket Isten ránk bízott, abban az élethelyzetben, amelyben ők élnek.
- A nagykárolyi házat 2004-ben alapították és az idők során sokat fejlődött. Milyennek látja a nővérek nagykárolyi működését?
- Isten akarata emberi szíveken keresztül és a körülmények alakítása által 2004-ben vezetett minket Nagykárolyba. Egy kis közösség született, mindössze két nővérből. Mivel ez a közösség élő, nyitott és befogadó volt, képes volt igennel válaszolni kérdésekre, bólintani helyzetekre, szeretettel felvállalni küldetését. Az igazi szeretet mindig bőven termő: a közösség számában megnőtt, a nővérek most már többen vannak, így egyre növekedett a nyitottság, a készségesség, a ház igazi otthonná vált sok gyermek és fiatal számára; nyitott és készséges maradt a társadalommal való dialógusra, együttműködő azokkal, akik a szükséget szenvedő emberek szolgálatára szentelték az életüket. A szolgálat, amit a nővérek végeznek egy olyan munka, amely segítőkészséget és bátorságot vár el a nehézségekkel szemben, egy olyan életet, amely abban a bizonyosságban gyökerezik, hogy Isten kezében eszközök vagyunk, és a magunk egyszerűségében, alázatosságában hagyjuk, hogy Ő „nagy dolgokat” hajtson végre mindenki szívében és életében.
- Milyen gyakran látogat el Nagykárolyba? Egyértelmű, hogy a nővérekkel élő kapcsolatot tart fenn. A látogatások alakalmával ugyanakkor volt lehetősége megismerkedni a gyerekekkel is: megismerni őket, az ő érzéseiket, gondolataikat?
- Többször voltam már Nagykárolyban, mindig szívesen jövök, mert részese lehetek pár napig szerzetesi testvérközösségem életének, mely mindig befogadó, nyitott és örömteli. Természetesen a nővérekkel a dialógus töretlen, hisz mind a négyen értik az olasz nyelvet. Sajnos a gyermekekkel már nem ez a helyzet, mert nem tudok magyarul, ők pedig nem értenek olaszul, de a nővérek által ismerem a történetüket, a gondjaikat. És megértem a tekintetek nyelvét, a mosolyok, az ölelések nyelvét. Ez nagyon sok mindent visszaad az érzésvilágukból, szükségleteikből, gondjaikból, de természetesen az örömükből, derűjükből; és a nyugalomból, hogy olyanokat találtak, akik gondjukat viselik, segítenek nekik az élet útvesztőiben, testi-lelki fejlődésükben. A nővérek legnagyobb óhaja az, hogy mindegyikük, kicsi és nagy egyaránt, felnőjön, életük méltóságteljes, kiegyensúlyozott és békés legyen.
- Milyennek látja a nagykárolyi közösség jövőjét? Hogyan szeretné látni őket a jövőben?
- Ennek a közösségnek is napról napra alakul a jövője, minden nap, amelyet szenvedélyesen élnek meg, azok javára, akiket a jó Isten rájuk bízott. A jövő az Ő kezében van, mi szeretnénk együttműködni tervének kiteljesedésében, az evangélium szelleméhez hitelesen élve a mindennapi életünket, azért, hogy a mi jelenlétünk fény legyen, amely megmutatja Isten örök szeretetének horizontját.
Hálával, köszönettel tartozom ennek a közösségnek és külön-külön minden szerzetes nővérnek, mert minden egyes alkalommal, amikor itt lehetek, megtapasztalom, hogy mennyire közvetlen kapcsolatuk van az itteniekkel, és hogy milyen egyszerűen és hűségesen élik Celestina Anya karizmáját. Kívánom, hogy életük tanúságtétel legyen, és továbbra is Isten országának hirdetői legyenek. Hálás köszönettel tartozom azoknak is, akik közel állnak ehhez a közösséghez, és segítik őket abban, hogy vendégszerető család maradjanak, amely mindig közel áll a szükséget szenvedőkhöz, azokhoz, akiknek bizalmat és reményt adhatnak. szatmar.ro
Anna Lucia D’Ospina-val, a piarista nővérek generálisával nagykárolyi látogatása alkalmával beszélgettünk a kongregáció világában és Nagykárolyban betöltött helyéről, valamint feladatáról. Józsa János interjúja.
Anna Lucia D’Ospina, a piarista nővérek generálisa húsvét előtt vizitációban járt a nagykárolyi közösségnél, hogy egyeztessen a jövőre esedékes XVIII. Egyetemes Káptalan előkészítéséről, illetve időt és lehetőséget adjon a személyes beszélgetéseknek is. Látogatása alatt az interjú elől sem zárkózott el, így nyilatkozott a kongregáció életéről, működéséről a világban, illetve Nagykárolyban.
- Generális anya, a Piarista Nővérek vezetőjeként, milyennek látja a nővérek jelenlétét a világban? Hol vannak jelen most, illetve miért ott, ahol?
- A Kongregációnk Olaszországban, Firenzében született, aztán kibontakozott működése más városokban is, szerte a világon: Brazíliában – Salvador Bahiaban, Romániában – Déván, majd Nagykárolyban, Nicaraguában – Tolában és a Kongói Demokratikus Köztársaságban – Inongóban. Hogy miért pontosan ezeken a helyeken? Hiszem, hogy a Szentlélek, ahogy mindannyiunkat ébreszt és vezet az úton, akik a piarista szerzetesi hivatásra kaptunk meghívást, ugyanúgy vezeti Kongregációnkat is az evangelizálás és az apostoli szolgálat útján, ott és abban a meghatározott időben, amikor szükség van rá.
A szerzetes nővéreknek, a Kongregáció és az Egyház szolgálatában, a világ különböző tájain, annak a „fénynek” kell lenniük, amely nem maradhat titokban, hanem világítaniuk kell az életükkel testvéreik között. Tanúságot kell tenniük Isten Szeretetéről, mely végtelenül árad minden teremtményére. Ezt a mindennapok adott valóságában kell megvalósítani, élő kapcsolatban azokkal a személyekkel, akiket Isten ránk bízott, abban az élethelyzetben, amelyben ők élnek.
- A nagykárolyi házat 2004-ben alapították és az idők során sokat fejlődött. Milyennek látja a nővérek nagykárolyi működését?
- Isten akarata emberi szíveken keresztül és a körülmények alakítása által 2004-ben vezetett minket Nagykárolyba. Egy kis közösség született, mindössze két nővérből. Mivel ez a közösség élő, nyitott és befogadó volt, képes volt igennel válaszolni kérdésekre, bólintani helyzetekre, szeretettel felvállalni küldetését. Az igazi szeretet mindig bőven termő: a közösség számában megnőtt, a nővérek most már többen vannak, így egyre növekedett a nyitottság, a készségesség, a ház igazi otthonná vált sok gyermek és fiatal számára; nyitott és készséges maradt a társadalommal való dialógusra, együttműködő azokkal, akik a szükséget szenvedő emberek szolgálatára szentelték az életüket. A szolgálat, amit a nővérek végeznek egy olyan munka, amely segítőkészséget és bátorságot vár el a nehézségekkel szemben, egy olyan életet, amely abban a bizonyosságban gyökerezik, hogy Isten kezében eszközök vagyunk, és a magunk egyszerűségében, alázatosságában hagyjuk, hogy Ő „nagy dolgokat” hajtson végre mindenki szívében és életében.
- Milyen gyakran látogat el Nagykárolyba? Egyértelmű, hogy a nővérekkel élő kapcsolatot tart fenn. A látogatások alakalmával ugyanakkor volt lehetősége megismerkedni a gyerekekkel is: megismerni őket, az ő érzéseiket, gondolataikat?
- Többször voltam már Nagykárolyban, mindig szívesen jövök, mert részese lehetek pár napig szerzetesi testvérközösségem életének, mely mindig befogadó, nyitott és örömteli. Természetesen a nővérekkel a dialógus töretlen, hisz mind a négyen értik az olasz nyelvet. Sajnos a gyermekekkel már nem ez a helyzet, mert nem tudok magyarul, ők pedig nem értenek olaszul, de a nővérek által ismerem a történetüket, a gondjaikat. És megértem a tekintetek nyelvét, a mosolyok, az ölelések nyelvét. Ez nagyon sok mindent visszaad az érzésvilágukból, szükségleteikből, gondjaikból, de természetesen az örömükből, derűjükből; és a nyugalomból, hogy olyanokat találtak, akik gondjukat viselik, segítenek nekik az élet útvesztőiben, testi-lelki fejlődésükben. A nővérek legnagyobb óhaja az, hogy mindegyikük, kicsi és nagy egyaránt, felnőjön, életük méltóságteljes, kiegyensúlyozott és békés legyen.
- Milyennek látja a nagykárolyi közösség jövőjét? Hogyan szeretné látni őket a jövőben?
- Ennek a közösségnek is napról napra alakul a jövője, minden nap, amelyet szenvedélyesen élnek meg, azok javára, akiket a jó Isten rájuk bízott. A jövő az Ő kezében van, mi szeretnénk együttműködni tervének kiteljesedésében, az evangélium szelleméhez hitelesen élve a mindennapi életünket, azért, hogy a mi jelenlétünk fény legyen, amely megmutatja Isten örök szeretetének horizontját.
Hálával, köszönettel tartozom ennek a közösségnek és külön-külön minden szerzetes nővérnek, mert minden egyes alkalommal, amikor itt lehetek, megtapasztalom, hogy mennyire közvetlen kapcsolatuk van az itteniekkel, és hogy milyen egyszerűen és hűségesen élik Celestina Anya karizmáját. Kívánom, hogy életük tanúságtétel legyen, és továbbra is Isten országának hirdetői legyenek. Hálás köszönettel tartozom azoknak is, akik közel állnak ehhez a közösséghez, és segítik őket abban, hogy vendégszerető család maradjanak, amely mindig közel áll a szükséget szenvedőkhöz, azokhoz, akiknek bizalmat és reményt adhatnak. szatmar.ro
2017. április 19.
RMDSZ: megakadályoztuk a székely zászló és a székely himnusz betiltását
Az RMDSZ-nek sikerült megakadályoznia a székely zászló és a székely himnusz betiltását előíró törvénytervezet elfogadását – adja hírül a szervezet szerdai közleménye.
A tervezet betiltotta volna, hogy a Románia által el nem ismert országok, vagy Románia egységét veszélyeztető szervezetek által használt szimbólumokat – a zászló és a himnusz – bárki használhassa.
„Azt tapasztaljuk folyamatosan, hogy a székely zászló kitűzését folyamatosan törvényszéki eljárások büntetik és távolíttatják el, holott Romániában törvény nem tiltja használatukat. Ma a parlamentben egy olyan törvénykezdeményezést utasítottunk el, amely betiltotta volna a regionális szimbólumok, a székely himnusz és a székely zászló használatát. Meg kell érteniük a többségi pártok képviselőinek, hogy a kisebbségek szimbólumainak használata nem jelent veszélyt a román társadalomra, a nemzetállamra. Nem veszünk el semmit a többségtől, sőt, inkább hozzáteszünk – hangsúlyozta a közlemény szerint Korodi Attila Hargita megyei képviselő azt követően, hogy a képviselőház döntő házként utasította el azt a jogszabály-kezdeményezést, amely betiltaná a régiók zászlóinak kitűzését és a régiók himnuszainak éneklését. Korodi hozzátette, hogy jelenleg az RMDSZ parlamenti csoportja egy olyan törvénycsomagon dolgozik, amely lehetővé tenné szimbólumaink szabad használatát: „a rendszerváltás óta küzdünk a parlamentben, kormányon és ellenzékben a célunk mindig ugyanaz volt. Több jogot, nagyobb biztonságot közösségünknek, tiszteletet az erdélyi magyaroknak. 100 évvel a Gyulafehérvári ígéretek után folyamatosan azt tapasztaljuk, hogy közösségünket újabb és újabb támadások érik. Már nemcsak az a kérdés, hogy bővíthetjük-e megszerzett jogainkat, hanem az is, hogy visszaveszik-e azokat tőlünk. Egy erős parlamenti képviselet hiányában senki nincs, aki megakadályozza, hogy magyarellenes törvények szülessenek” – hangsúlyozta az RMDSZ képviselőházi frakciójának vezetője. A fent említett tervezet betiltotta volna, hogy a Románia által el nem ismert országok, vagy Románia egységét veszélyeztető szervezetek által használt szimbólumokat – a zászló és a himnusz – bárki használhassa, amely burkoltan a székely himnusz és a zászló használatának betiltását célozta, ugyanakkor arra kötelezte volna a tanintézményeket, hogy mindennap, az iskolakezdést megelőzően, és minden sporteseményen, mérkőzésen a román himnuszt játsszák el – olvasható a közleményben. Székelyhon.ro
Az RMDSZ-nek sikerült megakadályoznia a székely zászló és a székely himnusz betiltását előíró törvénytervezet elfogadását – adja hírül a szervezet szerdai közleménye.
A tervezet betiltotta volna, hogy a Románia által el nem ismert országok, vagy Románia egységét veszélyeztető szervezetek által használt szimbólumokat – a zászló és a himnusz – bárki használhassa.
„Azt tapasztaljuk folyamatosan, hogy a székely zászló kitűzését folyamatosan törvényszéki eljárások büntetik és távolíttatják el, holott Romániában törvény nem tiltja használatukat. Ma a parlamentben egy olyan törvénykezdeményezést utasítottunk el, amely betiltotta volna a regionális szimbólumok, a székely himnusz és a székely zászló használatát. Meg kell érteniük a többségi pártok képviselőinek, hogy a kisebbségek szimbólumainak használata nem jelent veszélyt a román társadalomra, a nemzetállamra. Nem veszünk el semmit a többségtől, sőt, inkább hozzáteszünk – hangsúlyozta a közlemény szerint Korodi Attila Hargita megyei képviselő azt követően, hogy a képviselőház döntő házként utasította el azt a jogszabály-kezdeményezést, amely betiltaná a régiók zászlóinak kitűzését és a régiók himnuszainak éneklését. Korodi hozzátette, hogy jelenleg az RMDSZ parlamenti csoportja egy olyan törvénycsomagon dolgozik, amely lehetővé tenné szimbólumaink szabad használatát: „a rendszerváltás óta küzdünk a parlamentben, kormányon és ellenzékben a célunk mindig ugyanaz volt. Több jogot, nagyobb biztonságot közösségünknek, tiszteletet az erdélyi magyaroknak. 100 évvel a Gyulafehérvári ígéretek után folyamatosan azt tapasztaljuk, hogy közösségünket újabb és újabb támadások érik. Már nemcsak az a kérdés, hogy bővíthetjük-e megszerzett jogainkat, hanem az is, hogy visszaveszik-e azokat tőlünk. Egy erős parlamenti képviselet hiányában senki nincs, aki megakadályozza, hogy magyarellenes törvények szülessenek” – hangsúlyozta az RMDSZ képviselőházi frakciójának vezetője. A fent említett tervezet betiltotta volna, hogy a Románia által el nem ismert országok, vagy Románia egységét veszélyeztető szervezetek által használt szimbólumokat – a zászló és a himnusz – bárki használhassa, amely burkoltan a székely himnusz és a zászló használatának betiltását célozta, ugyanakkor arra kötelezte volna a tanintézményeket, hogy mindennap, az iskolakezdést megelőzően, és minden sporteseményen, mérkőzésen a román himnuszt játsszák el – olvasható a közleményben. Székelyhon.ro
2017. április 19.
Fákat döntött ki a viharos erejű szél Erdélyben
A közúti, de a vasúti közlekedésben is fennakadásokat okozott az erős szél Erdélyben. A rossz idő fokozatosan szinte egész Erdélyre kiterjed.
Petrozsény közelében, Merisor falunál leállt a vasúti közlekedés, mert a szél a vasútra döntött egy fát. A Barcarozsnyó-Brassópojána útszakaszon (DN1E) két, a szél által kicsavart és az úttestre döntött fenyőfa lehetetlenítette el a forgalmat.
Lucian Şincovici helyettes felügyelő, a Hunyad megyei vasúti rendőrség vezetője azt nyilatkozta az Agerpresnek, hogy a fennakadás Merisornál nem tart sokáig, a vasúti munkások már dolgoznak a baj elhárításán.
Marin Ionuţ, a Brassó megyei rendőrség szóvivője azt mondta, a Barcarozsnyó-Brassópojána közötti DN1E országúton a közlekedés ideiglenesen leállt, de az egyik fenyőt már sikerült eltávolítani az úttestről, és a másik, nagyobb méretű fa eltávolítása is folyamatban van.
Székelyföldön havazhat is
Mint korábban írtuk, szokatlanul hideg és csapadékos időjárásra lehet számítani a héten az országban. A meteorológusok kedden sárga és narancssárga jelzésű hó- és viharriadót adtak ki. A figyelmeztetés szerdán reggel lép érvénybe és péntekig tart.
Hegyvidéken havazásra és erős szélre lehet számítani a Déli-Kárpátokban és a Bánsági-hegységben. A havazás elsőként a Románia nyugati és déli részén fekvő Krassó-Szörény, Mehedinti, Gorj, Valcea, Arges megyéket érinti. A szél helyenként 80-100 kilométeres óránkénti sebességgel fog fújni.
Szerda estétől a havazás több kelet-, dél-romániai és erdélyi megyére kiterjed, amelyek a Keleti- és a Déli-Kárpátok mentén fekszenek. Ezek között található, Hargita, Kovászna, Brassó és Szeben megye. maszol.ro
A közúti, de a vasúti közlekedésben is fennakadásokat okozott az erős szél Erdélyben. A rossz idő fokozatosan szinte egész Erdélyre kiterjed.
Petrozsény közelében, Merisor falunál leállt a vasúti közlekedés, mert a szél a vasútra döntött egy fát. A Barcarozsnyó-Brassópojána útszakaszon (DN1E) két, a szél által kicsavart és az úttestre döntött fenyőfa lehetetlenítette el a forgalmat.
Lucian Şincovici helyettes felügyelő, a Hunyad megyei vasúti rendőrség vezetője azt nyilatkozta az Agerpresnek, hogy a fennakadás Merisornál nem tart sokáig, a vasúti munkások már dolgoznak a baj elhárításán.
Marin Ionuţ, a Brassó megyei rendőrség szóvivője azt mondta, a Barcarozsnyó-Brassópojána közötti DN1E országúton a közlekedés ideiglenesen leállt, de az egyik fenyőt már sikerült eltávolítani az úttestről, és a másik, nagyobb méretű fa eltávolítása is folyamatban van.
Székelyföldön havazhat is
Mint korábban írtuk, szokatlanul hideg és csapadékos időjárásra lehet számítani a héten az országban. A meteorológusok kedden sárga és narancssárga jelzésű hó- és viharriadót adtak ki. A figyelmeztetés szerdán reggel lép érvénybe és péntekig tart.
Hegyvidéken havazásra és erős szélre lehet számítani a Déli-Kárpátokban és a Bánsági-hegységben. A havazás elsőként a Románia nyugati és déli részén fekvő Krassó-Szörény, Mehedinti, Gorj, Valcea, Arges megyéket érinti. A szél helyenként 80-100 kilométeres óránkénti sebességgel fog fújni.
Szerda estétől a havazás több kelet-, dél-romániai és erdélyi megyére kiterjed, amelyek a Keleti- és a Déli-Kárpátok mentén fekszenek. Ezek között található, Hargita, Kovászna, Brassó és Szeben megye. maszol.ro
2017. április 19.
A politika nem egyértelműen műemlékbarát, a társadalom egyre inkább
Szakemberekre, anyagi keretre, politikai akaratra és társadalmi igényre is szükség van ahhoz, hogy hatékony műemlékvédelemről beszélhessünk, de még így is közbeléphetnek olyan gazdasági érdekek, amelyek ellen egyik szereplő sem tud mit tenni – derült ki a Műemlékvédelmi Világnapon szervezett, fotókiállítással egybekötött kerekasztal-beszélgetésen Kolozsváron.
A találkozót az RMDSZ Kolozs Megyei Szervezete és a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely szervezte a Reményik Sándor Galériában, a meghívottak Máté János Mű (vagy már csak) emlék című fotókiállításának környezetében beszélgettek.
Oláh Emese először köszönthette a résztvevőket Kolozsvár alpolgármestereként, beszédében kiemelte: Máté János száz fotója által is archivált műemlékek nemcsak épített örökségünk részét képezik, hanem évszázados történelmi események tanúi is. A kiállítás „emlékeztet, és mellbevágóan figyelmeztet erre a soha el nem múló kötelességre”, miszerint megőrizni, ápolni, helyreállítani kell, nem pedig elveszni hagyni ezeket a szimbólumokat, mondta. Hozzátette, rengeteg munka van még a műemlékvédelem terén. Köszönetet mondott az Örökségünk őrei – Fogadj öröke egy műemléket mozgalomnak, amely az alpolgármester szerint azt mutatja, hogy a résztvevő iskolák, pedagógusok, szakemberek, civil szervezetek elsődleges feladatuknak tekintették az épített örökség megóvását.
Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke felszólalásában úgy fogalmazott: Románia nagyvonalúan bánik a műemlékeivel. „De mi nem így gondolkodunk”, hangsúlyozta, hiszen a műemlékek a műveltségünk, kultúránk, identitásunk részét képezi. „Mi nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, amit sajnos ezek a képek tükröznek, hogy az enyészetnek engedjük át pusztuló műemlékeinket” – mondta. Felelősséget kell vállalni, hiszen a püspök szerint fontos tudatosítani, hogy ezek az épületek a jövő generáció tulajdonai.
Dr. Furu Árpád műemlékvédelmi szakmérnök tájékoztatott: a rendszerváltás után megpróbált a romániai műemlékvédelem talpra állni, de a teljes talpra állás a mai napig nem sikerült. 1977-ben ugyanis Ceaușescu megszüntette az Országos Műemlékvédelmi Hivatalt, szélnek eresztette az ott tevékenykedő szakmai csoportot. „Onnantól kezdve azt láttuk, hogy városrészek, városképek pusztulnak”, magyarázta a szakmérnök, a kastélyok, kúriák és az ezeket létrehozó társadalmi osztály, a történeti városkép, a népépítészet mind feketelistára került a diktatúra idején.
Szakértelem – anyagi keret – politikai akarat – társadalmi igény
A műemlékvédelem többsíkú tevékenység, hangzott el a kerekasztal-beszélgetésen. Eredmény akkor érhető el, ha vannak szakemberek, anyagi erőforrások, ha van politikai akarat és társadalmi igény, ami a műemlékvédelem esetében nélkülözhetetlen. Furu szerint ez a képlet ma a következőképpen írható le: az anyagi, gazdasági oldal elsétál a téma mellett, a politikai akarat nem egyértelműen műemlékbarát, viszont a társadalmi igény ébredezik, főleg a fiatal generáció esetében.
Maksay Ádám, az Erdélyi Református Egyházkerület műszaki előadója folytatta a szakmérnök gondolatát: jelenleg azt látja, hogy a bukaresti műemlékvédelmi hivatalban lelkes csapat dolgozik, de a kezük kötve van, a politika nem engedi őket tevékenykedni, pedig lenne rá anyagi keret. A kormányváltás előtti hat hónapban viszont volt mozgolódás a művelődési minisztériumban, elmondása szerint lehetett a tisztségviselőkkel beszélgetni, egyeztetni, ami nagy segítséget jelentett például az EU-s pályázatokban, de az utóbbi időben „sajnos a mélypontok győznek” – fogalmazott Maksay.
A fiatalokat érdekli a műemlékvédelem
Gál Zsófia művészettörténész ennél pozitívabb tapasztalatokat osztott meg a hallgatósággal. A Korzo műemlékvédelmi egyesület képviselőjeként azt látja, hogy a gyerekek és fiatalok körében határozottan magas az érdeklődés a műemlékvédelem iránt, nagyon pozitív visszajelzéseket, támogató megjegyzéseket szoktak kapni. „A tevékenységek végén nem egyszer ragyogó szemeket látok” – mondta, ami szerinte bizakodásra ad okot. Tevékenységeikkel, városnéző sétáikkal segíteni akarják az épített örökség iránti kötődés kialakítását, tette hozzá.
Lehetetlen minden épületet megmenteni
Dr. Furu Árpád továbbá arról beszélt, hogy a műemlékvédelem esetében azt is el kell ismerni, hogy lehetetlen minden épületet megmenteni. Kérdés azonban, hogy hogyan történik a szelekció. „Ez mindig nagy dilemma, szakmai, társadalmi szempontból is” – magyarázta. A szakma általában prioritási listákat állít össze, viszont az épületeknek használati értékük van, ezeket pedig össze kell egyeztetni a társadalmi igénnyel. Tulajdonképpen erről szól a kulturális örökség fogalma, amely a közösség értékrendszerére alapozva méri fel az épületek fontosságát – fogalmazott.
Az Erdélyi Református Egyházkerülethez tartozó épületekről Maksay Ádám elmondta: a 600 épületből 300 műemlék jellegű, amelyből legalább százat a pusztuló templomok közé soroltak – például azokat, ahol a gyülekezet 100 fő alatt van, hiszen ez azt jelenti, hogy nincs anyagi háttér egy felújítás megkezdéséhez. Az egyházkerület ma egy 15 templomot tartalmazó lista alapján fejti ki tevékenységét a műemlékvédelem terén.
Egyértelmű törvényekre van szükség
„Egy olyan országban élünk, ahol az építkezéssel kapcsolatos törvénykezés, engedélyeztetés hihetetlenül szövevényes és bonyolult. Azt látjuk, hogy a többféleképpen értelmezhető törvényeket félnek az egyes tisztségviselők értelmezni és hatékony módon elemezni” – mutatott rá Furu, aki szerint ebben a kérdéskörben a politikumnak van feladata. Úgy véli, kisimítani, egyértelműsíteni kell a törvénykezési rendszert.
A szakszerű helyreállításhoz elengedhetetlen az építési engedély megszerzése is, figyelmeztetett Maksay. Ugyanakkor úgy véli, a pusztuló templomok sorsa elsősorban nemzetpolitikai ügy, nem az egyházkerületek dolga kellene legyen. „Át is gondolták több vonalon, hiszen a Rómer Flóris Terv erről szól” – magyarázta Maksay. A magyarországi terv java része a Kárpát-medencei pusztuló templomokat célozza meg, ahol a gyülekezeteknek nincs lehetőségük a szükséges támogatást összegyűjteni.
Amikor az előadók megadták a hozzászólás lehetőségét a hallgatóság számára is, olyan témák merültek fel, mint a művészettörténeti és építészet-, valamint kultúrtörténeti tanulmányok fontossága a lelkészképzésben, a törvények egyértelműsítésének szükségessége, a gazdasági érdekek fölülkerekedése a kulturális értékek fenntartásával szemben, de például Kolozsvár általános városrendezési tervéről (PUG–Plan Urbanistic General) is beszélgettek, amely az alpolgármester szerint bár jobban áll, mint az 1999-es változat, van még rajta csiszolni való, nagyobb együttműködésre van szükség a törvényhozók és a szakmai csoportok között.
Dr. Furu Árpád szerint van ok a bizakodásra, pozitív példaként említette a Szamos-parti útszakasz kibővítése elleni etnikumon felüli civil összefogást, valamint a verespataki tüntetéseket. „Van egy ébredő ifjúság” – összegzett.
Tasi Annabella / maszol.ro
Szakemberekre, anyagi keretre, politikai akaratra és társadalmi igényre is szükség van ahhoz, hogy hatékony műemlékvédelemről beszélhessünk, de még így is közbeléphetnek olyan gazdasági érdekek, amelyek ellen egyik szereplő sem tud mit tenni – derült ki a Műemlékvédelmi Világnapon szervezett, fotókiállítással egybekötött kerekasztal-beszélgetésen Kolozsváron.
A találkozót az RMDSZ Kolozs Megyei Szervezete és a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely szervezte a Reményik Sándor Galériában, a meghívottak Máté János Mű (vagy már csak) emlék című fotókiállításának környezetében beszélgettek.
Oláh Emese először köszönthette a résztvevőket Kolozsvár alpolgármestereként, beszédében kiemelte: Máté János száz fotója által is archivált műemlékek nemcsak épített örökségünk részét képezik, hanem évszázados történelmi események tanúi is. A kiállítás „emlékeztet, és mellbevágóan figyelmeztet erre a soha el nem múló kötelességre”, miszerint megőrizni, ápolni, helyreállítani kell, nem pedig elveszni hagyni ezeket a szimbólumokat, mondta. Hozzátette, rengeteg munka van még a műemlékvédelem terén. Köszönetet mondott az Örökségünk őrei – Fogadj öröke egy műemléket mozgalomnak, amely az alpolgármester szerint azt mutatja, hogy a résztvevő iskolák, pedagógusok, szakemberek, civil szervezetek elsődleges feladatuknak tekintették az épített örökség megóvását.
Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke felszólalásában úgy fogalmazott: Románia nagyvonalúan bánik a műemlékeivel. „De mi nem így gondolkodunk”, hangsúlyozta, hiszen a műemlékek a műveltségünk, kultúránk, identitásunk részét képezi. „Mi nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, amit sajnos ezek a képek tükröznek, hogy az enyészetnek engedjük át pusztuló műemlékeinket” – mondta. Felelősséget kell vállalni, hiszen a püspök szerint fontos tudatosítani, hogy ezek az épületek a jövő generáció tulajdonai.
Dr. Furu Árpád műemlékvédelmi szakmérnök tájékoztatott: a rendszerváltás után megpróbált a romániai műemlékvédelem talpra állni, de a teljes talpra állás a mai napig nem sikerült. 1977-ben ugyanis Ceaușescu megszüntette az Országos Műemlékvédelmi Hivatalt, szélnek eresztette az ott tevékenykedő szakmai csoportot. „Onnantól kezdve azt láttuk, hogy városrészek, városképek pusztulnak”, magyarázta a szakmérnök, a kastélyok, kúriák és az ezeket létrehozó társadalmi osztály, a történeti városkép, a népépítészet mind feketelistára került a diktatúra idején.
Szakértelem – anyagi keret – politikai akarat – társadalmi igény
A műemlékvédelem többsíkú tevékenység, hangzott el a kerekasztal-beszélgetésen. Eredmény akkor érhető el, ha vannak szakemberek, anyagi erőforrások, ha van politikai akarat és társadalmi igény, ami a műemlékvédelem esetében nélkülözhetetlen. Furu szerint ez a képlet ma a következőképpen írható le: az anyagi, gazdasági oldal elsétál a téma mellett, a politikai akarat nem egyértelműen műemlékbarát, viszont a társadalmi igény ébredezik, főleg a fiatal generáció esetében.
Maksay Ádám, az Erdélyi Református Egyházkerület műszaki előadója folytatta a szakmérnök gondolatát: jelenleg azt látja, hogy a bukaresti műemlékvédelmi hivatalban lelkes csapat dolgozik, de a kezük kötve van, a politika nem engedi őket tevékenykedni, pedig lenne rá anyagi keret. A kormányváltás előtti hat hónapban viszont volt mozgolódás a művelődési minisztériumban, elmondása szerint lehetett a tisztségviselőkkel beszélgetni, egyeztetni, ami nagy segítséget jelentett például az EU-s pályázatokban, de az utóbbi időben „sajnos a mélypontok győznek” – fogalmazott Maksay.
A fiatalokat érdekli a műemlékvédelem
Gál Zsófia művészettörténész ennél pozitívabb tapasztalatokat osztott meg a hallgatósággal. A Korzo műemlékvédelmi egyesület képviselőjeként azt látja, hogy a gyerekek és fiatalok körében határozottan magas az érdeklődés a műemlékvédelem iránt, nagyon pozitív visszajelzéseket, támogató megjegyzéseket szoktak kapni. „A tevékenységek végén nem egyszer ragyogó szemeket látok” – mondta, ami szerinte bizakodásra ad okot. Tevékenységeikkel, városnéző sétáikkal segíteni akarják az épített örökség iránti kötődés kialakítását, tette hozzá.
Lehetetlen minden épületet megmenteni
Dr. Furu Árpád továbbá arról beszélt, hogy a műemlékvédelem esetében azt is el kell ismerni, hogy lehetetlen minden épületet megmenteni. Kérdés azonban, hogy hogyan történik a szelekció. „Ez mindig nagy dilemma, szakmai, társadalmi szempontból is” – magyarázta. A szakma általában prioritási listákat állít össze, viszont az épületeknek használati értékük van, ezeket pedig össze kell egyeztetni a társadalmi igénnyel. Tulajdonképpen erről szól a kulturális örökség fogalma, amely a közösség értékrendszerére alapozva méri fel az épületek fontosságát – fogalmazott.
Az Erdélyi Református Egyházkerülethez tartozó épületekről Maksay Ádám elmondta: a 600 épületből 300 műemlék jellegű, amelyből legalább százat a pusztuló templomok közé soroltak – például azokat, ahol a gyülekezet 100 fő alatt van, hiszen ez azt jelenti, hogy nincs anyagi háttér egy felújítás megkezdéséhez. Az egyházkerület ma egy 15 templomot tartalmazó lista alapján fejti ki tevékenységét a műemlékvédelem terén.
Egyértelmű törvényekre van szükség
„Egy olyan országban élünk, ahol az építkezéssel kapcsolatos törvénykezés, engedélyeztetés hihetetlenül szövevényes és bonyolult. Azt látjuk, hogy a többféleképpen értelmezhető törvényeket félnek az egyes tisztségviselők értelmezni és hatékony módon elemezni” – mutatott rá Furu, aki szerint ebben a kérdéskörben a politikumnak van feladata. Úgy véli, kisimítani, egyértelműsíteni kell a törvénykezési rendszert.
A szakszerű helyreállításhoz elengedhetetlen az építési engedély megszerzése is, figyelmeztetett Maksay. Ugyanakkor úgy véli, a pusztuló templomok sorsa elsősorban nemzetpolitikai ügy, nem az egyházkerületek dolga kellene legyen. „Át is gondolták több vonalon, hiszen a Rómer Flóris Terv erről szól” – magyarázta Maksay. A magyarországi terv java része a Kárpát-medencei pusztuló templomokat célozza meg, ahol a gyülekezeteknek nincs lehetőségük a szükséges támogatást összegyűjteni.
Amikor az előadók megadták a hozzászólás lehetőségét a hallgatóság számára is, olyan témák merültek fel, mint a művészettörténeti és építészet-, valamint kultúrtörténeti tanulmányok fontossága a lelkészképzésben, a törvények egyértelműsítésének szükségessége, a gazdasági érdekek fölülkerekedése a kulturális értékek fenntartásával szemben, de például Kolozsvár általános városrendezési tervéről (PUG–Plan Urbanistic General) is beszélgettek, amely az alpolgármester szerint bár jobban áll, mint az 1999-es változat, van még rajta csiszolni való, nagyobb együttműködésre van szükség a törvényhozók és a szakmai csoportok között.
Dr. Furu Árpád szerint van ok a bizakodásra, pozitív példaként említette a Szamos-parti útszakasz kibővítése elleni etnikumon felüli civil összefogást, valamint a verespataki tüntetéseket. „Van egy ébredő ifjúság” – összegzett.
Tasi Annabella / maszol.ro
2017. április 19.
Válaszolt az RMDSZ a nyelvi jogokat számon kérő civil szervezetnek
Elismerik, kétségkívül sok még a tennivaló nyelvi jogaink bővítése és alkalmazása terén, de szerintük összefogásra van szükség, nem egymásra mutogatásra, hiszen az érdekek közösek.
Álláspontban válaszolt az RMDSZ a Jogvédő Csoport az Identitás Szabadságáért – Advocacy Group for Freedom of Identity (AGFI) tegnapi közleményére, amelyben a jogászokból álló szervezet félrevezetőnek és károsnak nevezte azt, hogy az RMDSZ a nyelvi jogok bővüléséről beszélt a 95/2006-os és 292/2001-es egészségügyi szolgáltatási törvények módosítása kapcsán, amelyet múlt héten fogadott el a parlament. A módosítás szerint az egészségügyi és szociális intézmények képesek kell legyenek az anyanyelven történő kiszolgálásra ott, ahol az illető kisebbség számaránya eléri vagy meghaladja az összlakosság 20%-át, vagy legkevesebb 5000 főt számlál. A magát független, civil jogvédő szervezetként leíró Advocacy Group for Freedom of Identity (AGFI) az egészségügyi szolgáltatásokról szóló törvények módosításának tanulmányozása következtében megállapította, hogy a kezdeményezők valamint a sajtó állításaival ellentétben a módosítás nem keletkeztet új nyelvi jogokat. Szerintük a közvéleményt tévesen tájékoztatták arról, hogy a törvénymódosítások következtében kötelezővé válna az egészségügyi és szociális szolgáltatásokat nyújtó intézményekben a magyar nyelv használata. Közleményükben úgy fogalmaznak: „Az RMDSZ és a sajtó értékelésével ellentétben ezek a törvények nem rendelkeznek a kisebbségekhez tartozó páciensek anyanyelven történő ellátásának biztosításáról, mindössze a kisebbségek nyelvét beszélő szakemberek alkalmazását teszik kötelezővé ezekben az intézményekben”.
Kertész Melinda / Transindex.ro
Elismerik, kétségkívül sok még a tennivaló nyelvi jogaink bővítése és alkalmazása terén, de szerintük összefogásra van szükség, nem egymásra mutogatásra, hiszen az érdekek közösek.
Álláspontban válaszolt az RMDSZ a Jogvédő Csoport az Identitás Szabadságáért – Advocacy Group for Freedom of Identity (AGFI) tegnapi közleményére, amelyben a jogászokból álló szervezet félrevezetőnek és károsnak nevezte azt, hogy az RMDSZ a nyelvi jogok bővüléséről beszélt a 95/2006-os és 292/2001-es egészségügyi szolgáltatási törvények módosítása kapcsán, amelyet múlt héten fogadott el a parlament. A módosítás szerint az egészségügyi és szociális intézmények képesek kell legyenek az anyanyelven történő kiszolgálásra ott, ahol az illető kisebbség számaránya eléri vagy meghaladja az összlakosság 20%-át, vagy legkevesebb 5000 főt számlál. A magát független, civil jogvédő szervezetként leíró Advocacy Group for Freedom of Identity (AGFI) az egészségügyi szolgáltatásokról szóló törvények módosításának tanulmányozása következtében megállapította, hogy a kezdeményezők valamint a sajtó állításaival ellentétben a módosítás nem keletkeztet új nyelvi jogokat. Szerintük a közvéleményt tévesen tájékoztatták arról, hogy a törvénymódosítások következtében kötelezővé válna az egészségügyi és szociális szolgáltatásokat nyújtó intézményekben a magyar nyelv használata. Közleményükben úgy fogalmaznak: „Az RMDSZ és a sajtó értékelésével ellentétben ezek a törvények nem rendelkeznek a kisebbségekhez tartozó páciensek anyanyelven történő ellátásának biztosításáról, mindössze a kisebbségek nyelvét beszélő szakemberek alkalmazását teszik kötelezővé ezekben az intézményekben”.
Kertész Melinda / Transindex.ro
2017. április 19.
Újabb zászlókitűzés lesz Nagyváradon, a román sajtó máris uszít
Újabb történelmi és közösségi jelkép kerül fel április 20-án délben Tőkés László európai parlamenti képviselő nagyváradi irodájának homlokzatára – közölte az eseményt beharangozó képviselői sajtóiroda.
A regionalizmus haladó európai gyakorlata és annak romániai meghonosítása, erősítése jegyében ezúttal az Erdély-zászlót tűzi ki a volt királyhágómelléki református püspök, az eseményre várják mindazokat, akik magukénak érzik a harmonikus együttélés regionális eszméjét – áll a meghívóban. A nemrég Kolozsváron „letartóztatott” történelmi szimbólumot pontban 12 órakor tűzi ki csütörtökön Tőkés László a Kálvin utca 1. szám alatti képviselői iroda erkélyére, a már ott lobogó forradalmi magyar (1956-os) és román (1989-es), az uniós, a székely és a partiumi zászlók mellé.
Noha a lobogó kitűzésének dátuma nem kötődik konkrétan semmilyen eseményhez vagy évfordulóhoz, vélhetően az európai parlamenti húsvéti szünet nyújt rá alkalmat, a nacionalista román sajtó mégis sietett provokációnak beállítani a gesztust, mivel hogy április 20-a a román királyi had Nagyváradra történő 1919-es bevonulásának napja. A Bihoreanul című bulvárportál például azt írta, hogy „amikor a nagyváradi románok annak a 98. évfordulóját ünneplik, hogy a Traian Moşoiu generális vezette Román Hadsereg bevonult és átvette Rimler Károly polgármestertől a város kulcsait, a román adminisztráció bevezetésének jelképeként”, akkor Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke egy olyan eseményt szervez, ami lehet véletlen egybeesés, de inkább „provokációnak vagy a volt református püspökre jellemző excentrikus aktusnak tűnik”. itthon.ma/erdelyorszag
Újabb történelmi és közösségi jelkép kerül fel április 20-án délben Tőkés László európai parlamenti képviselő nagyváradi irodájának homlokzatára – közölte az eseményt beharangozó képviselői sajtóiroda.
A regionalizmus haladó európai gyakorlata és annak romániai meghonosítása, erősítése jegyében ezúttal az Erdély-zászlót tűzi ki a volt királyhágómelléki református püspök, az eseményre várják mindazokat, akik magukénak érzik a harmonikus együttélés regionális eszméjét – áll a meghívóban. A nemrég Kolozsváron „letartóztatott” történelmi szimbólumot pontban 12 órakor tűzi ki csütörtökön Tőkés László a Kálvin utca 1. szám alatti képviselői iroda erkélyére, a már ott lobogó forradalmi magyar (1956-os) és román (1989-es), az uniós, a székely és a partiumi zászlók mellé.
Noha a lobogó kitűzésének dátuma nem kötődik konkrétan semmilyen eseményhez vagy évfordulóhoz, vélhetően az európai parlamenti húsvéti szünet nyújt rá alkalmat, a nacionalista román sajtó mégis sietett provokációnak beállítani a gesztust, mivel hogy április 20-a a román királyi had Nagyváradra történő 1919-es bevonulásának napja. A Bihoreanul című bulvárportál például azt írta, hogy „amikor a nagyváradi románok annak a 98. évfordulóját ünneplik, hogy a Traian Moşoiu generális vezette Román Hadsereg bevonult és átvette Rimler Károly polgármestertől a város kulcsait, a román adminisztráció bevezetésének jelképeként”, akkor Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke egy olyan eseményt szervez, ami lehet véletlen egybeesés, de inkább „provokációnak vagy a volt református püspökre jellemző excentrikus aktusnak tűnik”. itthon.ma/erdelyorszag
2017. április 19.
JOBBIK: KÉT SZÉK KÖZT A PAD ALÁ
Sokak számára bizonyára naiv idealistának fogok tűnni, de most, a Fidesz és a Jobbik közötti totális háború idején is úgy vélem, hogy a magyar jövőért felelősséget érző embereknek nem egymás ellen kellene acsarkodniuk, hanem a közös ellenségre.
Mert nincs mit szépíteni, itt már rég nem politikai ellenfelek állnak egymással csatában, hanem a világtörténelem talán leggonoszabb, de mindenképpen legalattomosabb, legképmutatóbb és legtöbb kárt okozó hatalmi konglomerátumának, az Orbán Viktor beszédeiben is egyre pontosabban körülírt globális háttérhatalomnak a helyi képviselői a magyar társadalom érdekeit, céljait, jövőjét szem előtt tartó erőkkel.
Ez a helyzet a migránsválsággal csak fokozódott. A nemzeti kultúrák felszámolásának veszélye eddig távolinak tűnhetett, a harc többé-kevésbé rejtett eszközökkel folyt. Európa muszlim megszállása, erkölcsi, jogi, kulturális politikai arculatának átrajzolása, egy idegen, agresszív, intoleráns, hódító szándékú kultúra tudatos pozícióba hozása nyílt, leplezetlen támadás minden ellen, amit Európa létrehozott az elmúlt évezredekben. Ezt nem látni politikai vakság.
A Jobbik éppen ezen a fronton követte el a legnagyobb hibát.
Egy magát nemzetinek nevező pártnak kutya kötelessége lett volna minden erővel a népszavazási kampányra összpontosítani, s mindent megtenni azért, hogy minél több magyar állampolgár menjen el szavazni és szavazzon nemmel. Félre kellett volna tenni két hónapra a politikai ellentéteket, és arra összpontosítani, hogy Magyarország minél egyértelműbb üzenetet küldjön a világnak ebben a kérdésben, amelyben – minden túlzás és pátosz nélkül – a lét a tét. Ezt kellett volna tenni akkor is, ha megannyi támadást kapott a másik oldalról, akkor is, ha ezzel a kormánynak kedvez és saját pártérdeke sérül.
A Jobbik nem ezt tette, s hogy miért, az elég evidens. Mert a párt számára a kormányra kerülés ábrándja fontosabbá vált, mint a nemzetszolgálat. Jobbikosok rendszeresen azzal érvelnek e megállapítás ellen, hogy sok kérdésben a Fidesznek is fontosabb a hatalom, mint a nemzetszolgálat. Bele lehetne menni a vitába, hogy ez így van-e vagy sem, érvek vannak mindkét oldalon, de felesleges. A Jobbik volt az, amely „Csak a nemzet!” jelszóval kampányolt, a Jobbik volt az a politikai erő, mely elhitette híveivel, hogy számára a nemzeti érdek a pártérdeknél is előrébb való,
Vona Gábor ki is fejtette az EMI-táborban, hogy az lenne legjobb, ha a Jobbikra nem lenne szükség, hogy a párt csak egy eszköz a nemzetszolgálatra. Ilyen múlttal nem lehet szembemenni a nemzeti létérdekekkel. A Jobbik nemhogy nem kampányolt, és nemhogy moratóriumot nem hirdetett két hónapra a kormány támadásában a közös magyar és európai érdekek jegyében, hanem valójában demobilizált. Azt üzenni a kormány és Orbán Viktor ellen okkal vagy ok nélkül, de módszeresen hergelt választói bázisnak, hogy Orbánnak le kell mondania, ha nem lesz érvényes a népszavazás, egyenértékű azzal, hogy otthon maradásra szólítom azokat, akiknek a miniszterelnök megbuktatása a legfőbb céljuk.
De mindez nem volt elég. Mert a népszavazás után a Jobbik nem arra élezte ki a retorikáját, hogy mekkora siker, hogy az érvényesen szavazó magyar állampolgárok 98 százaléka – tömegében is szinte példátlan nagyságú, egyöntetű politikai akaratot artikuláló társadalmi erő – nemet mondott Európa és benne Magyarország módszeres tönkretételére, hanem nekitámadt a kormányfőnek, olyan stílusban, hogy az addigi Jobbik-szimpatizánsok nem kis részében is ellenérzést keltett, Budapesttől a Székelyföldig.
De még ez is beleférhetett volna a politikai adok-kapokba, bár kétségkívül nehezen. Még az is megbocsátható lehetett volna, hogy az egyébként eredetileg általa javasolt alkotmánymódosítás támogatásának megkérje az árát, elvégre ilyen a politika. De hogy végül elbuktassa, az már nem. S mindezek után azon örvendezni, hogy Orbán Viktor meggyengülve megy Brüsszelbe, olyan, a magyar érdekeknek fittyet hányó cinizmus, amelyhez hasonlót eddig csak a magukat baloldalinak nevező nemzetellenes pártoktól tapasztalhattunk.
S hiába próbál a Jobbik azzal védekezni, hogy a Fidesz nem szavazta meg a saját, egyetlen mondattal kiegészített javaslatát, s hogy ezek szerint a Fidesznek is fontosabb a Jobbik revolverezése, mint az alkotmánymódosítás. A Fidesz ezt egyrészt megteheti, mert az ő kezében van a kormányrúd, és egyelőre mind jogi, mind fizikai szinten hatékonyan védi Magyarország határait, másrészt a Fidesznek más a története, a választói bázisa pedig sokkal könnyebben elnézi ezt a taktikázást, mint a Jobbiké.
A történelmi helyzet, amikor a világ Magyarországra és az alkotmánymódosításra figyelt, elmúlt, a Jobbik pedig ismételten könnyűnek találtatott. A pártnak sikerült úgy elveszítenie a nemzetpolitikai hitelességét, hogy mindeközben szavazói szinten minden valószínűség szerint sokkal többet vesztett, mint amennyit nyert – már ha nyert egyáltalán. A CEU-ügy csak hab a tortán. Jelentősége sokkal kisebb, mint a szimbolikus ereje. Nem kevesen voltak, akik még az alkotmánymódosítás ügyében tanúsított magatartást is elnézték, de ettől már besokalltak. Ami érthető.
Soros György figurája nem véletlenül nőtt diabolikussá az utóbbi időben minden józan gondolkodású, tájékozott ember előtt. Amíg csak a háttérből húzogatta a szálakat, működtette a maga balliberális agymosodáját, ha ellenségként is jelent meg a nemzeti gondolkodású emberek horizontján, de vélhetően nem első számú ellenségként. Amióta viszont a lehető legnyíltabban támogatja Európa felszámolását és muszlim betolakodókkal való elárasztását, a nemzetállamok és egyben a nemzetek felszámolását, azóta épeszű, nemzetben gondolkodó ember csak egyet gondolhat róla, azt, amit épp a Jobbik egyik alelnöke, az egyetlen önmagához következes vezető, a pártvezetésben álláspontjával ismételten egyedül maradó Toroczkai László mond: hogy minden csápját le kell vágni. Mondanom sem kell, hogy ezen a szemüvegen keresztül érdemes nézni a kormánynak a civil szféra átvilágítását célzó törekvéseit.
Ezek után képes leírni a Jobbik egyik meghatározó, alapító politikusa, Szávay István azt, hogy „a magyar nemzet szabadságának legnagyobb ellensége ma már nem Gyurcsány Ferenc, de még csak nem is Soros György, hanem maga Orbán Viktor és az általa működtetett maffiaállam”. S egyben bolsevizmust, diktatúrát emleget Heller Ágnes és Gyurcsány Ferenc módjára, saját deportálását és Pócspetrit vizionálva. A legnagyobb közösségi portálon már kifejtettem, de e fórumon is elmondom: nem Pócspetriben vagyunk 1948-ban, hanem Budapesten 1918-ban. Ám szerencsénkre Tisza István nem családi villájában tartózkodik önkéntes politikai száműzetésben, a csőcselék őrjöngése közepette, a végzetre várva, hanem miniszterelnöki jogkörét gyakorolja kellő eréllyel és határozottsággal. Kísérteties egyébként, hogy mennyire hasonlít a felelőtlen, magát megtévesztő módon 1848-asnak nevező ellenzék Tisza elleni hőbörgése a Jobbik utóbbi időben felvett stílusához.
1918-ban is a magyarságot tönkretenni igyekvő sötét háttérerők heccelték a pesti tömeget a törvényes kormány és a magyar államrend ellen. A hatás is ugyanaz lenne, ha sikerrel járna a CEU mellett tüntető csürhe, amely azzal fenyegetőzik, hogy a kormány vagy lemond, vagy kirángatja őket a „pesti nép” a Parlamentből. Ha most a baloldal, ha úgy tetszik, a Soros-erők hatalomra kerülnek, akkora a magyarságnak vége, ez ennyire egyszerű. Mint ahogy szinte vége volt magyarságnak 1918–19-ben is, ám szerencsére akadt egy államférfi Horthy Miklós személyében, aki egy életképtelennek tűnő államterületből megteremtette hozzá hasonlóan elkötelezett hazafiakkal, Bethlen Istvánnal, Klebelsberg Kunóval, Gömbös Gyulával és másokkal karöltve a magyarok hazáját.
A Jobbik egyre tagadhatatlanabb színeváltozása előreláthatóan nem fogja elérni a remélt hatást. A feleszmélés keserű lesz. Szétprédálni egy eszmeileg erősen fogott, motivált, kőkemény nemzeti elkötelezettségű tábort, abból kiindulva, hogy sikerül épp azokat megnyerni, akiket a Jobbik létrejötte óta e párt ellen hergeltek, ráadásul olyan számban, hogy az elég legyen az abszolút többség eléréséhez, olyan súlyos taktikai hiba, ami nemhogy közelebb hozta volna a Jobbikot a saját célkitűzéséhez, a választási győzelemhez, hanem távolabb vitte tőle.
A párt minden valószínűség szerint nemhogy nem nyeri meg a 2018-as választást, bármit is mondjon a miniszterelnök egykori jó barátjának, mai legnagyobb ellenségének a fia, hanem borítékolhatóan kevesebb szavazatot kap majd, mint négy évvel korábban. Két szék között így lehet a pad alá kerülni.
Borbély Zsolt Attila
A szerző politológus, a Jobbik egykori nemzetpolitikai kabinetvezetője; Magyar Idők
Sokak számára bizonyára naiv idealistának fogok tűnni, de most, a Fidesz és a Jobbik közötti totális háború idején is úgy vélem, hogy a magyar jövőért felelősséget érző embereknek nem egymás ellen kellene acsarkodniuk, hanem a közös ellenségre.
Mert nincs mit szépíteni, itt már rég nem politikai ellenfelek állnak egymással csatában, hanem a világtörténelem talán leggonoszabb, de mindenképpen legalattomosabb, legképmutatóbb és legtöbb kárt okozó hatalmi konglomerátumának, az Orbán Viktor beszédeiben is egyre pontosabban körülírt globális háttérhatalomnak a helyi képviselői a magyar társadalom érdekeit, céljait, jövőjét szem előtt tartó erőkkel.
Ez a helyzet a migránsválsággal csak fokozódott. A nemzeti kultúrák felszámolásának veszélye eddig távolinak tűnhetett, a harc többé-kevésbé rejtett eszközökkel folyt. Európa muszlim megszállása, erkölcsi, jogi, kulturális politikai arculatának átrajzolása, egy idegen, agresszív, intoleráns, hódító szándékú kultúra tudatos pozícióba hozása nyílt, leplezetlen támadás minden ellen, amit Európa létrehozott az elmúlt évezredekben. Ezt nem látni politikai vakság.
A Jobbik éppen ezen a fronton követte el a legnagyobb hibát.
Egy magát nemzetinek nevező pártnak kutya kötelessége lett volna minden erővel a népszavazási kampányra összpontosítani, s mindent megtenni azért, hogy minél több magyar állampolgár menjen el szavazni és szavazzon nemmel. Félre kellett volna tenni két hónapra a politikai ellentéteket, és arra összpontosítani, hogy Magyarország minél egyértelműbb üzenetet küldjön a világnak ebben a kérdésben, amelyben – minden túlzás és pátosz nélkül – a lét a tét. Ezt kellett volna tenni akkor is, ha megannyi támadást kapott a másik oldalról, akkor is, ha ezzel a kormánynak kedvez és saját pártérdeke sérül.
A Jobbik nem ezt tette, s hogy miért, az elég evidens. Mert a párt számára a kormányra kerülés ábrándja fontosabbá vált, mint a nemzetszolgálat. Jobbikosok rendszeresen azzal érvelnek e megállapítás ellen, hogy sok kérdésben a Fidesznek is fontosabb a hatalom, mint a nemzetszolgálat. Bele lehetne menni a vitába, hogy ez így van-e vagy sem, érvek vannak mindkét oldalon, de felesleges. A Jobbik volt az, amely „Csak a nemzet!” jelszóval kampányolt, a Jobbik volt az a politikai erő, mely elhitette híveivel, hogy számára a nemzeti érdek a pártérdeknél is előrébb való,
Vona Gábor ki is fejtette az EMI-táborban, hogy az lenne legjobb, ha a Jobbikra nem lenne szükség, hogy a párt csak egy eszköz a nemzetszolgálatra. Ilyen múlttal nem lehet szembemenni a nemzeti létérdekekkel. A Jobbik nemhogy nem kampányolt, és nemhogy moratóriumot nem hirdetett két hónapra a kormány támadásában a közös magyar és európai érdekek jegyében, hanem valójában demobilizált. Azt üzenni a kormány és Orbán Viktor ellen okkal vagy ok nélkül, de módszeresen hergelt választói bázisnak, hogy Orbánnak le kell mondania, ha nem lesz érvényes a népszavazás, egyenértékű azzal, hogy otthon maradásra szólítom azokat, akiknek a miniszterelnök megbuktatása a legfőbb céljuk.
De mindez nem volt elég. Mert a népszavazás után a Jobbik nem arra élezte ki a retorikáját, hogy mekkora siker, hogy az érvényesen szavazó magyar állampolgárok 98 százaléka – tömegében is szinte példátlan nagyságú, egyöntetű politikai akaratot artikuláló társadalmi erő – nemet mondott Európa és benne Magyarország módszeres tönkretételére, hanem nekitámadt a kormányfőnek, olyan stílusban, hogy az addigi Jobbik-szimpatizánsok nem kis részében is ellenérzést keltett, Budapesttől a Székelyföldig.
De még ez is beleférhetett volna a politikai adok-kapokba, bár kétségkívül nehezen. Még az is megbocsátható lehetett volna, hogy az egyébként eredetileg általa javasolt alkotmánymódosítás támogatásának megkérje az árát, elvégre ilyen a politika. De hogy végül elbuktassa, az már nem. S mindezek után azon örvendezni, hogy Orbán Viktor meggyengülve megy Brüsszelbe, olyan, a magyar érdekeknek fittyet hányó cinizmus, amelyhez hasonlót eddig csak a magukat baloldalinak nevező nemzetellenes pártoktól tapasztalhattunk.
S hiába próbál a Jobbik azzal védekezni, hogy a Fidesz nem szavazta meg a saját, egyetlen mondattal kiegészített javaslatát, s hogy ezek szerint a Fidesznek is fontosabb a Jobbik revolverezése, mint az alkotmánymódosítás. A Fidesz ezt egyrészt megteheti, mert az ő kezében van a kormányrúd, és egyelőre mind jogi, mind fizikai szinten hatékonyan védi Magyarország határait, másrészt a Fidesznek más a története, a választói bázisa pedig sokkal könnyebben elnézi ezt a taktikázást, mint a Jobbiké.
A történelmi helyzet, amikor a világ Magyarországra és az alkotmánymódosításra figyelt, elmúlt, a Jobbik pedig ismételten könnyűnek találtatott. A pártnak sikerült úgy elveszítenie a nemzetpolitikai hitelességét, hogy mindeközben szavazói szinten minden valószínűség szerint sokkal többet vesztett, mint amennyit nyert – már ha nyert egyáltalán. A CEU-ügy csak hab a tortán. Jelentősége sokkal kisebb, mint a szimbolikus ereje. Nem kevesen voltak, akik még az alkotmánymódosítás ügyében tanúsított magatartást is elnézték, de ettől már besokalltak. Ami érthető.
Soros György figurája nem véletlenül nőtt diabolikussá az utóbbi időben minden józan gondolkodású, tájékozott ember előtt. Amíg csak a háttérből húzogatta a szálakat, működtette a maga balliberális agymosodáját, ha ellenségként is jelent meg a nemzeti gondolkodású emberek horizontján, de vélhetően nem első számú ellenségként. Amióta viszont a lehető legnyíltabban támogatja Európa felszámolását és muszlim betolakodókkal való elárasztását, a nemzetállamok és egyben a nemzetek felszámolását, azóta épeszű, nemzetben gondolkodó ember csak egyet gondolhat róla, azt, amit épp a Jobbik egyik alelnöke, az egyetlen önmagához következes vezető, a pártvezetésben álláspontjával ismételten egyedül maradó Toroczkai László mond: hogy minden csápját le kell vágni. Mondanom sem kell, hogy ezen a szemüvegen keresztül érdemes nézni a kormánynak a civil szféra átvilágítását célzó törekvéseit.
Ezek után képes leírni a Jobbik egyik meghatározó, alapító politikusa, Szávay István azt, hogy „a magyar nemzet szabadságának legnagyobb ellensége ma már nem Gyurcsány Ferenc, de még csak nem is Soros György, hanem maga Orbán Viktor és az általa működtetett maffiaállam”. S egyben bolsevizmust, diktatúrát emleget Heller Ágnes és Gyurcsány Ferenc módjára, saját deportálását és Pócspetrit vizionálva. A legnagyobb közösségi portálon már kifejtettem, de e fórumon is elmondom: nem Pócspetriben vagyunk 1948-ban, hanem Budapesten 1918-ban. Ám szerencsénkre Tisza István nem családi villájában tartózkodik önkéntes politikai száműzetésben, a csőcselék őrjöngése közepette, a végzetre várva, hanem miniszterelnöki jogkörét gyakorolja kellő eréllyel és határozottsággal. Kísérteties egyébként, hogy mennyire hasonlít a felelőtlen, magát megtévesztő módon 1848-asnak nevező ellenzék Tisza elleni hőbörgése a Jobbik utóbbi időben felvett stílusához.
1918-ban is a magyarságot tönkretenni igyekvő sötét háttérerők heccelték a pesti tömeget a törvényes kormány és a magyar államrend ellen. A hatás is ugyanaz lenne, ha sikerrel járna a CEU mellett tüntető csürhe, amely azzal fenyegetőzik, hogy a kormány vagy lemond, vagy kirángatja őket a „pesti nép” a Parlamentből. Ha most a baloldal, ha úgy tetszik, a Soros-erők hatalomra kerülnek, akkora a magyarságnak vége, ez ennyire egyszerű. Mint ahogy szinte vége volt magyarságnak 1918–19-ben is, ám szerencsére akadt egy államférfi Horthy Miklós személyében, aki egy életképtelennek tűnő államterületből megteremtette hozzá hasonlóan elkötelezett hazafiakkal, Bethlen Istvánnal, Klebelsberg Kunóval, Gömbös Gyulával és másokkal karöltve a magyarok hazáját.
A Jobbik egyre tagadhatatlanabb színeváltozása előreláthatóan nem fogja elérni a remélt hatást. A feleszmélés keserű lesz. Szétprédálni egy eszmeileg erősen fogott, motivált, kőkemény nemzeti elkötelezettségű tábort, abból kiindulva, hogy sikerül épp azokat megnyerni, akiket a Jobbik létrejötte óta e párt ellen hergeltek, ráadásul olyan számban, hogy az elég legyen az abszolút többség eléréséhez, olyan súlyos taktikai hiba, ami nemhogy közelebb hozta volna a Jobbikot a saját célkitűzéséhez, a választási győzelemhez, hanem távolabb vitte tőle.
A párt minden valószínűség szerint nemhogy nem nyeri meg a 2018-as választást, bármit is mondjon a miniszterelnök egykori jó barátjának, mai legnagyobb ellenségének a fia, hanem borítékolhatóan kevesebb szavazatot kap majd, mint négy évvel korábban. Két szék között így lehet a pad alá kerülni.
Borbély Zsolt Attila
A szerző politológus, a Jobbik egykori nemzetpolitikai kabinetvezetője; Magyar Idők
2017. április 20.
Az alkotmánybíróságon emelt óvást az ellenzék a kórházi nyelvhasználat-törvény ellen
Megtámadták az ellenzéki pártok az alkotmánybíróságon azt a törvénymódosítást, amely a kisebbségek anyanyelvét ismerő személyzet alkalmazására kötelezi a kórházakat és a szociális szolgáltatásokat nyújtó intézményeket – közölte csütörtökön a Maszol.ro hírportál.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) és a Népi Mozgalom Pártjának (PMP) 124 képviselője a taláros testülethez küldött keresetében azt állítja, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség által kezdeményezett módosítás nem biztosítja a törvény előtti egyenlőséget a társadalomban.
A törvénytervezet azokon a településeken követeli meg az egészségügyi intézményektől a kisebbség nyelvét beszélő dolgozók alkalmazását, ahol legalább ötezer lakos egy kisebbségi közösséghez tartozik, vagy ahol egy adott kisebbség a lakosság legalább húsz százalékát teszi ki. Az RMDSZ javaslatát múlt héten ellenszavat nélkül fogadta el a képviselőház, és hatályba lépéséhez már csak Klaus Iohannis államfő aláírására lett volna szükség.
Az RMDSZ csütörtökön kiadott állásfoglalásában érthetetlennek és elfogadhatatlannak minősítette az ellenzéki pártok pálfordulását.
„Ez a hozzáállás, sajnos, azt bizonyítja, hogy ezen pártok részéről nem érvényesül az a nyitottság és a kisebbségek iránti tisztelet, amelyet képviselőik gyakorta használnak szólamok szintjén nyilvános szerepléseikkor" – olvasható a közleményben.
Az RMDSZ szerint sajnálatos, hogy saját európai pártcsaládjával is szembefordul a PNL és a PMP, hiszen az Európai Néppárt elvei és értékei között kiemelt helyet kap a kisebbségek védelme. „Úgy véljük, ha segíteni nem tudnak, legalább ne akadályozzák munkánkat, kisebbségi törekvésünket mondvacsinált érvekkel. A PNL, az USR és a PMP alkotmányossági kifogásai egyértelműen kisebbségellenesek" – zárul az RMDSZ állásfoglalása.
Az RMDSZ azt követően terjesztette be a módosító indítványt, hogy tavaly márciusban a kolozsvári gyermekkórház egyik orvosa megalázott egy székelyföldi kislányt és annak hozzátartozóit hiányos román nyelvtudásuk miatt.
Az RMDSZ nem tagja a bukaresti szociálliberális PSD-ALDE kormánykoalíciónak, de annak pártjaival parlamenti együttműködési megállapodást kötött. A felek abban egyeztek meg, hogy frakcióik rendszeresen konzultálnak egymással törvényhozási terveikről, és kölcsönösen támogatják az egymással előzetesen egyeztetett törvénytervezeteket.
MTI; Erdély.ma
Megtámadták az ellenzéki pártok az alkotmánybíróságon azt a törvénymódosítást, amely a kisebbségek anyanyelvét ismerő személyzet alkalmazására kötelezi a kórházakat és a szociális szolgáltatásokat nyújtó intézményeket – közölte csütörtökön a Maszol.ro hírportál.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) és a Népi Mozgalom Pártjának (PMP) 124 képviselője a taláros testülethez küldött keresetében azt állítja, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség által kezdeményezett módosítás nem biztosítja a törvény előtti egyenlőséget a társadalomban.
A törvénytervezet azokon a településeken követeli meg az egészségügyi intézményektől a kisebbség nyelvét beszélő dolgozók alkalmazását, ahol legalább ötezer lakos egy kisebbségi közösséghez tartozik, vagy ahol egy adott kisebbség a lakosság legalább húsz százalékát teszi ki. Az RMDSZ javaslatát múlt héten ellenszavat nélkül fogadta el a képviselőház, és hatályba lépéséhez már csak Klaus Iohannis államfő aláírására lett volna szükség.
Az RMDSZ csütörtökön kiadott állásfoglalásában érthetetlennek és elfogadhatatlannak minősítette az ellenzéki pártok pálfordulását.
„Ez a hozzáállás, sajnos, azt bizonyítja, hogy ezen pártok részéről nem érvényesül az a nyitottság és a kisebbségek iránti tisztelet, amelyet képviselőik gyakorta használnak szólamok szintjén nyilvános szerepléseikkor" – olvasható a közleményben.
Az RMDSZ szerint sajnálatos, hogy saját európai pártcsaládjával is szembefordul a PNL és a PMP, hiszen az Európai Néppárt elvei és értékei között kiemelt helyet kap a kisebbségek védelme. „Úgy véljük, ha segíteni nem tudnak, legalább ne akadályozzák munkánkat, kisebbségi törekvésünket mondvacsinált érvekkel. A PNL, az USR és a PMP alkotmányossági kifogásai egyértelműen kisebbségellenesek" – zárul az RMDSZ állásfoglalása.
Az RMDSZ azt követően terjesztette be a módosító indítványt, hogy tavaly márciusban a kolozsvári gyermekkórház egyik orvosa megalázott egy székelyföldi kislányt és annak hozzátartozóit hiányos román nyelvtudásuk miatt.
Az RMDSZ nem tagja a bukaresti szociálliberális PSD-ALDE kormánykoalíciónak, de annak pártjaival parlamenti együttműködési megállapodást kötött. A felek abban egyeztek meg, hogy frakcióik rendszeresen konzultálnak egymással törvényhozási terveikről, és kölcsönösen támogatják az egymással előzetesen egyeztetett törvénytervezeteket.
MTI; Erdély.ma
2017. április 20.
A régió mint felépíthető haza – III. székely kongresszus
Közpolitikai javaslatgyűjtemény összeállítása, a régióépítés területfejlesztési, kulturális, gazdasági mintáinak áttekintése, a kor kihívásainak megfelelő identitás megfogalmazása a célja a ma kezdődő III. Székely Kongresszusnak, amelyet négy nap alatt három székelyföldi városban tartanak meg. A Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésére, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a Székelyföld Regionális Tudományi Társaság és a rendezvénynek otthont adó Marosvásárhely, Csíkszereda és Sepsiszentgyörgy múzeumai által szervezett konferenciasorozat várható eredményeiről Bakk Miklóst, a kongresszus szakmai bizottságának elnökét kérdeztük.
1 » – A szervezés során megfogalmazott célok között szerepel a Székelyfölddel kapcsolatos kutatási témák és szintézisek bemutatása, a székelyföldi önkormányzatiság erősítése a közpolitikai döntések szakmai és tudományos megalapozásának erősítésével, a székelyföldi területi identitás átalakulásának vizsgálata a modernizáció feltételei mellett a közigazgatási reformok nézőpontjából, a székelyföldi tudományos intézmények közötti együttműködés erősítése, a Székely Kongresszus intézményesítése. Sikerült-e megtalálni azokat az előadókat és felsorakoztatni azokat az előadásokat, akik/amelyek a kitűzött célokat szolgálják? Bakk Miklós: – Pontos és kimerítő választ a konferencia után lehet adni, egyelőre a program alapján beszélgethetünk erről a kérdésről. Úgy hiszem, nagyjából sikerült, kellően átfogó lehet az a kép, amely a konferencia előadásai nyomán kibontakozik, de bizonyos értelemben mégsem voltunk most sikeresek, ugyanis nemzetközi konferenciaként képzeltük el, azaz a Székelyföld-kutatások számára nyitni kívántunk a román és a nemzetközi dimenzió irányába is – ez most nem jött össze. Úgy gondolom, amennyiben a Székely Kongresszus folyamatos régióépítő tudományos szellemi erőtérként, intézményként tud működni a jövőben, akkor ez a cél is megvalósulhat. A pontos mérleget természetesen csak a konferencia után tudjuk megvonni, akkor, amikor a másik célunk tekintetében is begyűjtjük az anyagot: ugyanis azt szeretnénk elérni, hogy minél több tudományos és szakmai területről fogalmazzanak meg közpolitikai javaslatokat, amelyek közvetlenül alkalmazhatóak lesznek az önkormányzati helyi politikai eszközök segítségével, és ebből a javaslatgyűjteményből szeretnénk egy kis kiadványt letenni a politika asztalára.
– Az előadások segítik-e a székelyföldi önrendelkezési törekvések tágabb körű megismertetését, Székelyföld és a többi erdélyi, romániai régió párbeszédét?
– Ebbe az irányba az első lépés az lenne, hogy a konferencia anyagai utólag megjelenjenek egy külön honlapon, itt betekintést nyújthatnánk bárki számára, hogy mit jelent a régióépítés a maga komplexitásában, a kulturális, területfejlesztési minták meghonosításának kérdésében. Egyetlen lépésben nem sikerülhet, de cél, hogy valamiféleképpen a székelyföldi mozgalmat beemeljük egy olyan tágabb közegbe, amely Románia összes régióját érinti. Eredetileg terveztünk egy olyan román nyelvű kerekasztalt, amelynek éppen ez lett volna a témája, sajnos, ezt nem sikerült a kongresszus időpontjára összehozni, de továbbra is törekszünk erre, és amennyiben a Székely Kongresszust sikerül intézményesíteni, biztos, hogy előbb-utóbb ezeket a dialóguskereteket is ki tudjuk alakítani.
– Kiolvasható a programból és a célkitűzésekből, hogy identitáserősítő szándéka is van a kongresszusnak. Ez azt jelenti, hogy még mindig nem él elég erősen a közösségben, hogy tulajdonképpen kik vagyunk és milyen jogaink lehetnének?
– Az általunk tárgyalt kontextusban az identitást nagyon átfogóan kell értelmezni. Az identitás egy dinamikus azonosulás a térséggel, és ennek a dinamizmusnak akarunk új fogódzókat adni azzal, hogy megjelöljük, milyen cselekvési területek lesznek a jövőben. Itt az identitást nem a klasszi¬kus formájában kell elképzelni, nem történelmi, etnikai identitásról van ez esetben szó, hanem abban az értelemben tárgyaljuk, hogy ez a régió egy felépíthető haza, és ennek vannak modern gazdasági és közpolitikai eszközei, ebbe az irányba szeretnénk az identitás kérdéskört bővíteni. A történelmi szekcióban lesz egy ilyen tömb, amely a székelyföldi önképkereséssel kapcsolatos, történeti dimenzióban vizsgálja, miként változott ez az identitás, és ennek az üzenete is az, hogy az identitást mindig az adott kor kihívásainak megfelelően kell építeni.
A III. Székely Kongresszus – amelynek előzménye az 1902-ben megtartott első, majd a 2002-ben megszervezett centenáriumi esemény – ma kezdődik Marosvásárhelyen, holnaptól bekapcsolódnak a csíkszeredai és a sepsiszentgyörgyi Székelyföld-konferencia előadások is. A háromszéki megyeközpontban pénteken és szombaton az oktatás, a falusi kultúrházak változó funkciói, az épített örökség, hadtörténet, a közösségi javak társadalmi vonatkozásai Székelyföldön, modernizáció és fejlesztéspolitikák, székelyföldi önképépítés témakörökben hangzanak el előadások a Sapientia Egyetemen. A részletes program a szekely-kongresszus.ro honlapon olvasható.
Középpontban a térség fejlesztése
Üdvözli a Székely Nemzeti Tanács a ma kezdődő Székely Kongresszus munkálatait, Izsák Balázs elnök tegnapi közleményében kívánt sok sikert a rendezvényhez. „A szervezést magukra vállaló intézmények (...) felismerték annak szükségességét, hogy Székelyföld jövője a valós Székelyföld-kép megerősítésében, a hagyományos keretekkel is számoló fejlesztések szakpolitikai elveinek megalapozásában rejlik, ehhez pedig Székelyföld szakmai és tudományos potenciáljának felmérése és felmutatása elengedhetetlen feladat az akadémiai szféra számára” – írja az SZNT elnöke. Úgy véli, a mostani kongresszus is megkíséreli felvázolni a térségi fejlődés legfontosabb koordinátáit, hogy aztán már most, az autonómia intézményes kereteinek hiányában, ám az önkormányzatok szintjén hasznosítható közpolitikákként láthassuk viszont. Fekete Réka / Háromszék; Erdély.ma
Közpolitikai javaslatgyűjtemény összeállítása, a régióépítés területfejlesztési, kulturális, gazdasági mintáinak áttekintése, a kor kihívásainak megfelelő identitás megfogalmazása a célja a ma kezdődő III. Székely Kongresszusnak, amelyet négy nap alatt három székelyföldi városban tartanak meg. A Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésére, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a Székelyföld Regionális Tudományi Társaság és a rendezvénynek otthont adó Marosvásárhely, Csíkszereda és Sepsiszentgyörgy múzeumai által szervezett konferenciasorozat várható eredményeiről Bakk Miklóst, a kongresszus szakmai bizottságának elnökét kérdeztük.
1 » – A szervezés során megfogalmazott célok között szerepel a Székelyfölddel kapcsolatos kutatási témák és szintézisek bemutatása, a székelyföldi önkormányzatiság erősítése a közpolitikai döntések szakmai és tudományos megalapozásának erősítésével, a székelyföldi területi identitás átalakulásának vizsgálata a modernizáció feltételei mellett a közigazgatási reformok nézőpontjából, a székelyföldi tudományos intézmények közötti együttműködés erősítése, a Székely Kongresszus intézményesítése. Sikerült-e megtalálni azokat az előadókat és felsorakoztatni azokat az előadásokat, akik/amelyek a kitűzött célokat szolgálják? Bakk Miklós: – Pontos és kimerítő választ a konferencia után lehet adni, egyelőre a program alapján beszélgethetünk erről a kérdésről. Úgy hiszem, nagyjából sikerült, kellően átfogó lehet az a kép, amely a konferencia előadásai nyomán kibontakozik, de bizonyos értelemben mégsem voltunk most sikeresek, ugyanis nemzetközi konferenciaként képzeltük el, azaz a Székelyföld-kutatások számára nyitni kívántunk a román és a nemzetközi dimenzió irányába is – ez most nem jött össze. Úgy gondolom, amennyiben a Székely Kongresszus folyamatos régióépítő tudományos szellemi erőtérként, intézményként tud működni a jövőben, akkor ez a cél is megvalósulhat. A pontos mérleget természetesen csak a konferencia után tudjuk megvonni, akkor, amikor a másik célunk tekintetében is begyűjtjük az anyagot: ugyanis azt szeretnénk elérni, hogy minél több tudományos és szakmai területről fogalmazzanak meg közpolitikai javaslatokat, amelyek közvetlenül alkalmazhatóak lesznek az önkormányzati helyi politikai eszközök segítségével, és ebből a javaslatgyűjteményből szeretnénk egy kis kiadványt letenni a politika asztalára.
– Az előadások segítik-e a székelyföldi önrendelkezési törekvések tágabb körű megismertetését, Székelyföld és a többi erdélyi, romániai régió párbeszédét?
– Ebbe az irányba az első lépés az lenne, hogy a konferencia anyagai utólag megjelenjenek egy külön honlapon, itt betekintést nyújthatnánk bárki számára, hogy mit jelent a régióépítés a maga komplexitásában, a kulturális, területfejlesztési minták meghonosításának kérdésében. Egyetlen lépésben nem sikerülhet, de cél, hogy valamiféleképpen a székelyföldi mozgalmat beemeljük egy olyan tágabb közegbe, amely Románia összes régióját érinti. Eredetileg terveztünk egy olyan román nyelvű kerekasztalt, amelynek éppen ez lett volna a témája, sajnos, ezt nem sikerült a kongresszus időpontjára összehozni, de továbbra is törekszünk erre, és amennyiben a Székely Kongresszust sikerül intézményesíteni, biztos, hogy előbb-utóbb ezeket a dialóguskereteket is ki tudjuk alakítani.
– Kiolvasható a programból és a célkitűzésekből, hogy identitáserősítő szándéka is van a kongresszusnak. Ez azt jelenti, hogy még mindig nem él elég erősen a közösségben, hogy tulajdonképpen kik vagyunk és milyen jogaink lehetnének?
– Az általunk tárgyalt kontextusban az identitást nagyon átfogóan kell értelmezni. Az identitás egy dinamikus azonosulás a térséggel, és ennek a dinamizmusnak akarunk új fogódzókat adni azzal, hogy megjelöljük, milyen cselekvési területek lesznek a jövőben. Itt az identitást nem a klasszi¬kus formájában kell elképzelni, nem történelmi, etnikai identitásról van ez esetben szó, hanem abban az értelemben tárgyaljuk, hogy ez a régió egy felépíthető haza, és ennek vannak modern gazdasági és közpolitikai eszközei, ebbe az irányba szeretnénk az identitás kérdéskört bővíteni. A történelmi szekcióban lesz egy ilyen tömb, amely a székelyföldi önképkereséssel kapcsolatos, történeti dimenzióban vizsgálja, miként változott ez az identitás, és ennek az üzenete is az, hogy az identitást mindig az adott kor kihívásainak megfelelően kell építeni.
A III. Székely Kongresszus – amelynek előzménye az 1902-ben megtartott első, majd a 2002-ben megszervezett centenáriumi esemény – ma kezdődik Marosvásárhelyen, holnaptól bekapcsolódnak a csíkszeredai és a sepsiszentgyörgyi Székelyföld-konferencia előadások is. A háromszéki megyeközpontban pénteken és szombaton az oktatás, a falusi kultúrházak változó funkciói, az épített örökség, hadtörténet, a közösségi javak társadalmi vonatkozásai Székelyföldön, modernizáció és fejlesztéspolitikák, székelyföldi önképépítés témakörökben hangzanak el előadások a Sapientia Egyetemen. A részletes program a szekely-kongresszus.ro honlapon olvasható.
Középpontban a térség fejlesztése
Üdvözli a Székely Nemzeti Tanács a ma kezdődő Székely Kongresszus munkálatait, Izsák Balázs elnök tegnapi közleményében kívánt sok sikert a rendezvényhez. „A szervezést magukra vállaló intézmények (...) felismerték annak szükségességét, hogy Székelyföld jövője a valós Székelyföld-kép megerősítésében, a hagyományos keretekkel is számoló fejlesztések szakpolitikai elveinek megalapozásában rejlik, ehhez pedig Székelyföld szakmai és tudományos potenciáljának felmérése és felmutatása elengedhetetlen feladat az akadémiai szféra számára” – írja az SZNT elnöke. Úgy véli, a mostani kongresszus is megkíséreli felvázolni a térségi fejlődés legfontosabb koordinátáit, hogy aztán már most, az autonómia intézményes kereteinek hiányában, ám az önkormányzatok szintjén hasznosítható közpolitikákként láthassuk viszont. Fekete Réka / Háromszék; Erdély.ma
2017. április 20.
Nem csak béremelésen múlik
Miközben a legújabb nettó jövedelmekre vonatkozó országos összesítés ismét megerősíti azt, ami már rég közismert, nevezetesen, hogy átlagfizetés tekintetében a két székelyföldi megye a kullogók táborába tartozik – az előrejelzési bizottság szerint a legkisebb nettó átlagbéreket Neamţ (1690), Vâlcea (1725), Hargita (1713), Kovászna (1747) és Bihar (1734) megyében jegyzik –, csak bizakodni lehet, hogy a meglebegtetett adó- és bérezési intézkedések némiképp változtathatnak ezen az áldatlan állapoton.
A helyzet javult az egy, másfél évtizeddel ezelőtti állapothoz képest, ugyanis a mostani háromszéki nettó átlagjuttatás csak 300 lejjel kevesebb a 2047 lejes országos átlagnál, miközben ez a különbség korábban akár 6–800 lejt is elért. E kérdéskör különben alapos és higgadt elemzést érdemelne, s meg kellene nevezni azokat a tényezőket, melyek ezt a méltánytalan székelyföldi bérhelyzetet eredményezték. Már csak azért is, mert Székelyföld gazdasági felemelkedése csupán színes álom marad mindaddig, amíg a térséget az alacsony bér és a szakképzetlen munkaerő jellemzi.
De tekintsük a bizakodóbb adatokat is: az említett előrejelzés azt is előrevetíti, hogy a nettó átlagfizetés a jelenlegi értékről 2020-ra 2864 lejre nő. Ez egyben választási esztendő is, de nem ez okozza a legnagyobb fejtörést, hanem hogy mekkora lesz majd az infláció. Manapság, amikor a szociálliberális kormánykoalíció jó bűvészként folyamatosan szép számokkal, jó fizetések ígéretével kápráztatja közalkalmazottak, nyugdíjasok százezreit, azért néhány olyan elem is sejlik, mely mindeddig hiányzott a kormányzati intézkedések közül. Noha egyelőre számos kérdőjel övezi, a családi adózás esetlegesen többletet is hozhat a kisebb jövedelmű háztartások kasszájába, miként a progresszív jövedelemadó is. Mindezek hitelesebb szociáldemokrata politikát jelentenének, mint a büntető törvénykönyv gyors átszabása, miközben továbbra sem lehet eltekinteni a kormányoldallal kapcsolatos bizalmatlanságtól sem. Jó lenne végre egyértelműen a munkát vállalókat, illetve azokat a családokat támogatni, ahol a szülők dolgoznak, s nem a szociális segélyezettek táborát dagasztani különbnél-különb juttatásokkal. Utóbbi a szociáldemokratáknál mindeddig valahogy nagyobb előnyben részesült, kérdés, most akarnak-e, tudnak-e változtatni az eddigi szemléletmódon. Fordulatot hozna, ha a lebegtetett adó- és pénzügyi intézkedések nemcsak káoszt és bizonytalanságot, hanem valamiféle társadalmi méltányosságot, kiszámíthatóságot is eredményeznének, igaz, a közszféra és a magánszektor közötti markáns elkülönülés ezt egyelőre nem vetíti előre. De már az is eredmény lenne, ha – miként egy valamirevaló szociáldemokrata irányultságú államban – a munkát vállalók nagyobb megbecsültséget élveznének (adókedvezmények által is), mint azok, akik sem szakmát nem kívánnak tanulni, sem dolgozni nem akarnak.
Mózes László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Miközben a legújabb nettó jövedelmekre vonatkozó országos összesítés ismét megerősíti azt, ami már rég közismert, nevezetesen, hogy átlagfizetés tekintetében a két székelyföldi megye a kullogók táborába tartozik – az előrejelzési bizottság szerint a legkisebb nettó átlagbéreket Neamţ (1690), Vâlcea (1725), Hargita (1713), Kovászna (1747) és Bihar (1734) megyében jegyzik –, csak bizakodni lehet, hogy a meglebegtetett adó- és bérezési intézkedések némiképp változtathatnak ezen az áldatlan állapoton.
A helyzet javult az egy, másfél évtizeddel ezelőtti állapothoz képest, ugyanis a mostani háromszéki nettó átlagjuttatás csak 300 lejjel kevesebb a 2047 lejes országos átlagnál, miközben ez a különbség korábban akár 6–800 lejt is elért. E kérdéskör különben alapos és higgadt elemzést érdemelne, s meg kellene nevezni azokat a tényezőket, melyek ezt a méltánytalan székelyföldi bérhelyzetet eredményezték. Már csak azért is, mert Székelyföld gazdasági felemelkedése csupán színes álom marad mindaddig, amíg a térséget az alacsony bér és a szakképzetlen munkaerő jellemzi.
De tekintsük a bizakodóbb adatokat is: az említett előrejelzés azt is előrevetíti, hogy a nettó átlagfizetés a jelenlegi értékről 2020-ra 2864 lejre nő. Ez egyben választási esztendő is, de nem ez okozza a legnagyobb fejtörést, hanem hogy mekkora lesz majd az infláció. Manapság, amikor a szociálliberális kormánykoalíció jó bűvészként folyamatosan szép számokkal, jó fizetések ígéretével kápráztatja közalkalmazottak, nyugdíjasok százezreit, azért néhány olyan elem is sejlik, mely mindeddig hiányzott a kormányzati intézkedések közül. Noha egyelőre számos kérdőjel övezi, a családi adózás esetlegesen többletet is hozhat a kisebb jövedelmű háztartások kasszájába, miként a progresszív jövedelemadó is. Mindezek hitelesebb szociáldemokrata politikát jelentenének, mint a büntető törvénykönyv gyors átszabása, miközben továbbra sem lehet eltekinteni a kormányoldallal kapcsolatos bizalmatlanságtól sem. Jó lenne végre egyértelműen a munkát vállalókat, illetve azokat a családokat támogatni, ahol a szülők dolgoznak, s nem a szociális segélyezettek táborát dagasztani különbnél-különb juttatásokkal. Utóbbi a szociáldemokratáknál mindeddig valahogy nagyobb előnyben részesült, kérdés, most akarnak-e, tudnak-e változtatni az eddigi szemléletmódon. Fordulatot hozna, ha a lebegtetett adó- és pénzügyi intézkedések nemcsak káoszt és bizonytalanságot, hanem valamiféle társadalmi méltányosságot, kiszámíthatóságot is eredményeznének, igaz, a közszféra és a magánszektor közötti markáns elkülönülés ezt egyelőre nem vetíti előre. De már az is eredmény lenne, ha – miként egy valamirevaló szociáldemokrata irányultságú államban – a munkát vállalók nagyobb megbecsültséget élveznének (adókedvezmények által is), mint azok, akik sem szakmát nem kívánnak tanulni, sem dolgozni nem akarnak.
Mózes László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. április 20.
Tovább tart a kényszerhelyzet
Megoldás helyett
Újabb határidő-eltolás, újabb (hét képviselőből álló) bizottság kinevezése, amely péntek délután 2 óráig megoldást kellene találjon a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum hónapok óta húzódó helyzetére – ezzel az indokkal szakították félbe szerda délután a marosvásárhelyi tanács rendkívüli ülését, amit csütörtök délután folytatnak. Az ülés összehívását az RMDSZ-tanácsosok kérték a katolikus iskola ügyében, amelynek megszüntetése érdekében már minden lehetséges lépést megtett a megyei tanfelügyelőség.
A katolikus iskolát törölte a város iskolahálózatából, megtiltotta, hogy nulladik osztályt indítsanak, lejárt az ideiglenesen kinevezett igazgató megbízatása, és ezek után kevés a valószínűsége, hogy engedélyezik az iskola által kért három kilencedik osztályt.
A már-már tragikomédiába fulladt szerdai ülés célja az lett volna, hogy elfogadják azt az RMDSZ-tanácsosok által beterjesztett határozattervezetet, amely kimondja: „a tanács tudomásul veszi a 2015/16-os tanévtől működő iskola létrehozását”, mivel az minden törvényes és a működéséhez szükséges feltételnek eleget tesz. A határozattervezet második pontja pedig arról szólt, hogy „a tanács jóváhagyja a magyar tannyelvű Római Katolikus Teológiai Líceum további működését a 2017/18-as tanévben”, amire kéri a megyei tanfelügyelőség szakmai jóváhagyását.
Az RMDSZ-tanácsosok által benyújtott határozattervezet mindkét pontja ellen kifogást emelt a polgármesteri hivatal jogügyi és közigazgatási igazgatósága, Szövérfi Vasile jegyző és természetesen az iskolákért felelős igazgatóság is.
A jogügyi osztály szerint hiányzott az iskolákért felelős igazgatóság magyarázó jelentése, másrészt a tanács a helyi közigazgatási törvény vonatkozó előírása értelmében el kell rendeljen valamit, nem tudomásul vegyen. Másrészt a tanügyi törvényben nem szerepel olyan előírás, ami a működés folytatásának a jóváhagyására vonatkozna. A leghatározottabb érv pedig az volt, hogy a megyei tanfelügyelőség a beiskolázási tervből törölte a Római Katolikus Teológiai Líceumot, és a szakmai szerv jóváhagyása nélkül nem működhet egy tanintézmény.
A jegyző a már említett jogi kifogásokat azzal toldotta meg, hogy a határozattervezetben két alapító okiratot tüntetnek fel, ami nem lehetséges. Mindkét kifogás április 18-i keltezésű, az iskolákért felelős igazgatóságon viszont, amely rövidített formában ugyanazokat az érveket ismételi, április 11-i dátummal fogalmazták meg a szakmai véleményt.
Ezek után nehéz elképzelni, hogyan fog boldogulni a héttagú bizottság, amely jórészt RMDSZ-es tanácsosokból tevődik össze. Rajtuk kívül részt vesz benne egy liberális és egy, a Szabad Emberek Pártját képviselő tanácsos. Egyébként ez utóbbinak, Mark Hermann Christiannak volt a javaslata egy újabb bizottság létrehozása, ami eredeti formájában nem kapott szavazattöbbséget.
Az ülésen a végsőkig elkeseredett szülők is hallatták a hangjukat. Azon túl meddő politikai színezetű vitákkal telt az idő, amíg szünet után megszavazták a bizottság létrehozását, amely a jegyzővel egyeztetve kellene holnapig megoldást találjon az iskola helyzetére.
Időközben a DNA újra elkezdte behívatni és kihallgatni a katolikus iskolába járó gyermekek szüleit, akiknek semmi közük nincs az iskola létrehozása ellen emelt kifogásokhoz.
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)
Megoldás helyett
Újabb határidő-eltolás, újabb (hét képviselőből álló) bizottság kinevezése, amely péntek délután 2 óráig megoldást kellene találjon a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum hónapok óta húzódó helyzetére – ezzel az indokkal szakították félbe szerda délután a marosvásárhelyi tanács rendkívüli ülését, amit csütörtök délután folytatnak. Az ülés összehívását az RMDSZ-tanácsosok kérték a katolikus iskola ügyében, amelynek megszüntetése érdekében már minden lehetséges lépést megtett a megyei tanfelügyelőség.
A katolikus iskolát törölte a város iskolahálózatából, megtiltotta, hogy nulladik osztályt indítsanak, lejárt az ideiglenesen kinevezett igazgató megbízatása, és ezek után kevés a valószínűsége, hogy engedélyezik az iskola által kért három kilencedik osztályt.
A már-már tragikomédiába fulladt szerdai ülés célja az lett volna, hogy elfogadják azt az RMDSZ-tanácsosok által beterjesztett határozattervezetet, amely kimondja: „a tanács tudomásul veszi a 2015/16-os tanévtől működő iskola létrehozását”, mivel az minden törvényes és a működéséhez szükséges feltételnek eleget tesz. A határozattervezet második pontja pedig arról szólt, hogy „a tanács jóváhagyja a magyar tannyelvű Római Katolikus Teológiai Líceum további működését a 2017/18-as tanévben”, amire kéri a megyei tanfelügyelőség szakmai jóváhagyását.
Az RMDSZ-tanácsosok által benyújtott határozattervezet mindkét pontja ellen kifogást emelt a polgármesteri hivatal jogügyi és közigazgatási igazgatósága, Szövérfi Vasile jegyző és természetesen az iskolákért felelős igazgatóság is.
A jogügyi osztály szerint hiányzott az iskolákért felelős igazgatóság magyarázó jelentése, másrészt a tanács a helyi közigazgatási törvény vonatkozó előírása értelmében el kell rendeljen valamit, nem tudomásul vegyen. Másrészt a tanügyi törvényben nem szerepel olyan előírás, ami a működés folytatásának a jóváhagyására vonatkozna. A leghatározottabb érv pedig az volt, hogy a megyei tanfelügyelőség a beiskolázási tervből törölte a Római Katolikus Teológiai Líceumot, és a szakmai szerv jóváhagyása nélkül nem működhet egy tanintézmény.
A jegyző a már említett jogi kifogásokat azzal toldotta meg, hogy a határozattervezetben két alapító okiratot tüntetnek fel, ami nem lehetséges. Mindkét kifogás április 18-i keltezésű, az iskolákért felelős igazgatóságon viszont, amely rövidített formában ugyanazokat az érveket ismételi, április 11-i dátummal fogalmazták meg a szakmai véleményt.
Ezek után nehéz elképzelni, hogyan fog boldogulni a héttagú bizottság, amely jórészt RMDSZ-es tanácsosokból tevődik össze. Rajtuk kívül részt vesz benne egy liberális és egy, a Szabad Emberek Pártját képviselő tanácsos. Egyébként ez utóbbinak, Mark Hermann Christiannak volt a javaslata egy újabb bizottság létrehozása, ami eredeti formájában nem kapott szavazattöbbséget.
Az ülésen a végsőkig elkeseredett szülők is hallatták a hangjukat. Azon túl meddő politikai színezetű vitákkal telt az idő, amíg szünet után megszavazták a bizottság létrehozását, amely a jegyzővel egyeztetve kellene holnapig megoldást találjon az iskola helyzetére.
Időközben a DNA újra elkezdte behívatni és kihallgatni a katolikus iskolába járó gyermekek szüleit, akiknek semmi közük nincs az iskola létrehozása ellen emelt kifogásokhoz.
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)
2017. április 20.
Kereszttűzben
Kezdjük mindjárt a végén. Még ki sem hirdette az államfő, máris támadja a múlt héten magszavazott törvényt, amely biztosítja a kisebbségek anyanyelvhasználati jogát a kórházakban és a szociális intézményekben a magyar közösség szimbólumhasználata elleni pereiről ismert Dan Tanasă, a Hargita-Kovászna megyei „elnyomott” románok önjelölt érdekvédője, aki zászlajára tűzte, hogy bármi áron megvédi a magyar megyék románjait a „többségi elnyomástól”. Szerinte a jogszabály célja „az etnikai tisztogatás az erdélyi kórházakban”, és újabb lépést jelent „a magyar nyelv hivatalosítása” terén. Párhuzamot von az új törvény és a közigazgatási törvény között, amelyet ugyancsak „etnikai tisztogatásra” használt az RMDSZ a Székelyföldön, lehetővé téve, hogy Hargita és Kovászna megyében „csak magyarokat alkalmazzanak a polgármesteri hivatalokban és az önkormányzati intézményekben”. Azt állítja, hogy most a kórházak következnek, és az RMDSZ a törvényt etnikai tisztogatásra fogja felhasználni az erdélyi kórházakban.
De egyes jogvédő szervezetek szerint sem bővültek a nyelvi jogok az egészségügyi törvények módosításával, és félrevezetőnek nevezik a nyelvi jogok bővülésének „ünneplését”. Szerintük a törvények nem rendelkeznek a kisebbségekhez tartozó páciensek anyanyelven történő ellátásának biztosításáról, mindössze a kisebbségek nyelvét beszélő szakemberek alkalmazását teszik kötelezővé ezekben az intézményekben, bár a kisebbségi nyelvi jogok lényege pontosan az, hogy a román nyelv ismeretétől függetlenül is használható legyen a magyar.
Miről is van szó?
A minap elfogadott szabályzó előírja, hogy az egészségügyi és szociális intézményekben kötelesek lesznek magyar nyelvet ismerő szakszemélyzetet alkalmazni annak érdekében, hogy a magyar anyanyelvű betegeknek lehetősége legyen a teljes körű anyanyelvű asszisztenciára. Azonban a törvény alkalmazási módszertana fogja meghatározni majd, hogy milyen szakembereket kell a kórházi és szociális intézményeknek alkalmazni ahhoz, hogy a beteg teljes körű, anyanyelven történő szolgáltatást kapjon ezekben az intézményekben. A minisztériumnak úgy kell kidolgoznia az érintett intézmények működési módszertanát, hogy figyelembe veszi ennek a törvénymódosításnak az előírásait, nevezetesen az anyanyelvet ismerő személyzet alkalmazására vonatkozókat. Ez a kötelezettség pedig szerepel a törvény szövegében.
Tény, hogy a jogszabályok ellenére Romániában nehézkes a kisebbségi nyelvek használata akár a közigazgatásban, akár az igazságszolgáltatásban, és minden nyelvi diszkrimináció esetén jogok sérülnek. Kétségkívül sok még a tennivaló nyelvi jogaink bővítése és alkalmazása terén. Érthető Dan Tanasă „aggodalma”, hiszen abból él, hogy tüzet okád mindenre, ami magyar, de a magyar érdekvédők támadása talán kissé elhamarkodott.
MÓZES EDITH / Népújság (Marosvásárhely)
Kezdjük mindjárt a végén. Még ki sem hirdette az államfő, máris támadja a múlt héten magszavazott törvényt, amely biztosítja a kisebbségek anyanyelvhasználati jogát a kórházakban és a szociális intézményekben a magyar közösség szimbólumhasználata elleni pereiről ismert Dan Tanasă, a Hargita-Kovászna megyei „elnyomott” románok önjelölt érdekvédője, aki zászlajára tűzte, hogy bármi áron megvédi a magyar megyék románjait a „többségi elnyomástól”. Szerinte a jogszabály célja „az etnikai tisztogatás az erdélyi kórházakban”, és újabb lépést jelent „a magyar nyelv hivatalosítása” terén. Párhuzamot von az új törvény és a közigazgatási törvény között, amelyet ugyancsak „etnikai tisztogatásra” használt az RMDSZ a Székelyföldön, lehetővé téve, hogy Hargita és Kovászna megyében „csak magyarokat alkalmazzanak a polgármesteri hivatalokban és az önkormányzati intézményekben”. Azt állítja, hogy most a kórházak következnek, és az RMDSZ a törvényt etnikai tisztogatásra fogja felhasználni az erdélyi kórházakban.
De egyes jogvédő szervezetek szerint sem bővültek a nyelvi jogok az egészségügyi törvények módosításával, és félrevezetőnek nevezik a nyelvi jogok bővülésének „ünneplését”. Szerintük a törvények nem rendelkeznek a kisebbségekhez tartozó páciensek anyanyelven történő ellátásának biztosításáról, mindössze a kisebbségek nyelvét beszélő szakemberek alkalmazását teszik kötelezővé ezekben az intézményekben, bár a kisebbségi nyelvi jogok lényege pontosan az, hogy a román nyelv ismeretétől függetlenül is használható legyen a magyar.
Miről is van szó?
A minap elfogadott szabályzó előírja, hogy az egészségügyi és szociális intézményekben kötelesek lesznek magyar nyelvet ismerő szakszemélyzetet alkalmazni annak érdekében, hogy a magyar anyanyelvű betegeknek lehetősége legyen a teljes körű anyanyelvű asszisztenciára. Azonban a törvény alkalmazási módszertana fogja meghatározni majd, hogy milyen szakembereket kell a kórházi és szociális intézményeknek alkalmazni ahhoz, hogy a beteg teljes körű, anyanyelven történő szolgáltatást kapjon ezekben az intézményekben. A minisztériumnak úgy kell kidolgoznia az érintett intézmények működési módszertanát, hogy figyelembe veszi ennek a törvénymódosításnak az előírásait, nevezetesen az anyanyelvet ismerő személyzet alkalmazására vonatkozókat. Ez a kötelezettség pedig szerepel a törvény szövegében.
Tény, hogy a jogszabályok ellenére Romániában nehézkes a kisebbségi nyelvek használata akár a közigazgatásban, akár az igazságszolgáltatásban, és minden nyelvi diszkrimináció esetén jogok sérülnek. Kétségkívül sok még a tennivaló nyelvi jogaink bővítése és alkalmazása terén. Érthető Dan Tanasă „aggodalma”, hiszen abból él, hogy tüzet okád mindenre, ami magyar, de a magyar érdekvédők támadása talán kissé elhamarkodott.
MÓZES EDITH / Népújság (Marosvásárhely)