Új elnök az EKE ‘91 Nagyvárad-Bihar élén
Vezetőségválasztás volt az EKE ‘91 Nagyvárad-Bihar  szombati ülésén, az új elnök Bara Lilla lett, aki több mint tíz éve az egyesület alelnöke volt. Okleveleket is átadtak.
Az egyesület pénzügyi helyzetéről Nagy Magda, az egyesület könyvelője számolt be. Mint elhangzott, az EKE bevétele a tavalyi év folyamán 21 952 lej volt, ebből a nyereség 2 380 lej, s az egyesület teljes vagyona, a leltári tárgyakkal együtt 44.890 lej. Tiponuţ Tibor elnök éves beszámolója következett.
Pályáztak
Mint elhangzott, a fizető tagság létszáma az elmúlt évben ha enyhén is, de csökkent. Jelenleg 171 fizető tagja van az egyesületnek, a legtöbben nyugdíjasok, de alkalmazottak és diákok is vannak közöttük. Az elmúlt év során egyetlen EKE-tag sem hunyt el, ami manapság ritka jó hír, mondta az elnök. Sajnos, folytatta, minimálisra csökkent az egyesület ismeretterjesztő tevékenysége, idő és energia hiányában nem volt, aki honismereti és ismeretterjesztő előadásokat szervezzen. Viszont 2016-ban több alkalommal is eredményesen pályáztak, így sikerült újra felpörgetniük az olajgyűjtési akciót, szerveztek egy eredményes elsősegély és életmentő tanfolyamot, megjelentettek egy egyszerű kiadványt az EKE 125. születésnapjára és sikerült megfinanszírozni a 2017-es túraterv kinyomtatását is. Egyebek mellett megszervezték az „EKE Art VI.” fotó biennálét, fő aktivitásuk pedig, akárcsak eddig, a túrázás, természetjárás volt; sok egyéb túra mellett három teljesítménytúrán is részt vettek, és három komoly magashegyi túrát is szerveztek.
Oklevelek
Az elnök kiemelte a túravezetők és szervezők szerepét és külön köszönetet mondott minden önkéntes segítőnek. Az ifjúságnevelésben 2016-ban nem jeleskedtek, de nem is álltak le teljesen. Danicska János sárkányeregető gyerektúrát szervezett. A túraterv megtervezését idén is Bara Lillának köszönhetik, a kivitelezést pedig a Vojticsek házaspár nyomdájának, ezért szintén köszönetet mondott az elnök.
A túrabeszámolót Torma József alelnök olvasta fel, mint elhangzott, tavaly az EKE ‘91 Nagyvárad-Bihar összesen 66 túrát szervezett, ezeken 1665 személy vett részt. „Túráztunk belföldön és külföldön, sok szép élménnyel és tapasztalattal gazdagodva” – hangzott el a beszámoló során.
A cenzorbizottság jelentését Ozsváth Erika ismertette röviden – mint kiderült, a bizottság mindent rendben talált. Oklevél kiosztás következett – díszoklevelet kapott Nagy Magda, az egyesület könyvelője a közösségért végzett példamutató, önzetlen munkájáért és Borsi Edit, aki pénztárosként önzetlenül, becsülettel végezte munkáját. Az év két túravezetője Danicska János és Fekete Irén lett, az év turistái pedig Reich József és Fábián György. A későbbiekben a többi jó túrateljesítményt is díjazták. Ezt követően a januári EKE-olajgyűjtés résztvevői között sorsoltak ki tombolanyereményeket.
Egyöntetűen
A gyűlés következő mozzanata a vezetőségválasztás volt. Tiponuţ Tibor elnök Bara Lilla alelnököt javasolta az egyesület élére, Bara Lilla pedig a két alelnöki tisztségre Hangai Violettát és Torma Józsefet javasolta, a titkári tisztség betöltésére pedig Puskás Évát javasolták. Mivel egyetlen vezetői tisztségre sem érkezett több javaslat, nem volt szükség titkos szavazásra, s a jelenlévő tagok Bara Lilla tartózkodása mellett egyöntetűen megszavazták az új vezetőket. Kérdésünkre válaszolva a későbbiekben Tiponuţ Tibor elmondta:  2008 óta, amikor először elnöknek választották, hosszú idő telt el, úgy érzi, legalább egy kicsit pihenni is kell, másfelől nem árt fiatalítani. Amikor átvette a tisztséget, akkor is úgy gondolta, hogy ha majd „kinevelődnek a fiatalok”, át fogja adni nekik a helyet.
Bara Lilla megköszönte a bizalmat és elmondta, szeretne egy olyan közösséget kialakítani, melynek tagjai tisztelik egymást, nem harcolnak egymás ellen és nem pletykálnak egymás háta mögött. Később kérdésünkre hozzátette ,  hogy 1997 óta tagja az egyesületnek és több mint tíz éve alelnök. Szeretné egy kicsit korszerűsíteni az egyesületet, hiszen a modern technika sok újításra ad lehetőséget. Manapság, amikor szinte mindenkinek van autója, mellyel útnak indulhat, azt szeretné, ha az EKE mégis egy pluszt jelentene, egy olyan társaságot, ahol akárhányan  összegyűlhetnek és jól érezhetik magukat.
A tombolahúzás nyertesei
A januári Nagy EKE 91 Olajgyűjtés résztvevői közül a tombolahúzás nyomán étolajat  Birinyi Jutka, Török Gusztáv és Kovács Levente nyertek, Horváth Mária, Medra Károly, valamint Kovács Levente EKE-pólót nyertek,  könyvjutalmat pedig Pătcaş Ildikó, Szabó Valéria, valamint Madas Edit vehet át. Nyereményüket kedden délutánonként 18 – 19 óra között , a Sas passzázs  alatt (Szent-László tér 2 – 4.), az első emeleti székhelyen vehetik át. Érdeklődni Tiponut Tibornál lehet a 0740 – 974 952 telefonszámon vagy a ttiponucz@gmail villanypostacímen. A következő olajgyűjtést Nagyváradon előreláthatólag április 6-án, szombaton 10 és 14 óra között tartják a szokott gyűjtőpontoknál.
Neumann Andrea
erdon.ro

Folytatódik a kekeckedés
Nem számít, hogy okafogyottá vált a Wass Albert utca-perirat 
Tovább folytatódik a tervezett, de meg nem valósított Wass Albert utca-névadás miatti hercehurca: múlt év decemberében a prefektúra az ügy újravizsgálását kérte, holott az erről szóló határozattervezetet Kézdivásárhely Helyi Tanácsa visszavonta.
Mint arról beszámoltunk, a nevetségesség határát súroló ügy 2015 novemberében kezdődött, amikor Ilyés Botond tanácsos előterjesztését követően az akkori kézdivásárhelyi testület egyhangúlag elfogadta, hogy a Torjai út baloldalán levő földutat – a román állam által érthetetlen módon háborús bűnösnek tartott – Wass Albertről nevezzék el. Korábban felmerült, hogy a Millennium parkot nevezzék el a népszerű íróról, viszont erről a névadási mozgalmat elindító – azt aláírásgyűjtéssel is támogató – Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjai is lemondtak.
Tervezték, de nem jött össze
A határozat nem volt hosszas életű, hiszen a kormányhivatal közbelépett, ügyészségi nyomozást rendeltek el, amit viszont lezártak, miután 2016 februárjában a testület visszavonta a határozatot. Az is nyomós ok volt ez mellett, hogy kiderült, az állítólagos bírósági végzés – amely Wass nem háborús bűnös voltát hivatott bizonyítani – hamisítvány.
A kormányhivatal 2015. december 8-án nyújtotta be kérvényét a Kovászna Megyei Törvényszékre, a 2015/103-as helyi határozat érvénytelenítését kérve. Emellett, 2015. december 14-én a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma is beadványt nyújtott be, amelyben a névadásról szóló határozat visszavonását kérte. Nem is történt semmi különös egészen múlt év december 12-ig, amikor a kézdivásárhelyi bíróságon újranyitották a 2016/322/3193-as dossziét, amelyben az egyetlen alperes a kézdivásárhelyi tanács.
Bűnügyi eljárás újratöltve
Az ügy kapcsán 2016. december 15-én és 2017. január 19-én halasztással végződő tárgyalásokat tartottak, de február 16-án a bíróság jóváhagyta a kézdivásárhelyi főügyész tavaly december 12-én iktatott kérését, és háborús bűncselekmények, illetve emberiség elleni bűntettek kultuszának a felpártolása miatt jóváhagyta a bűnügyi kivizsgálás/eljárás újrakezdését. Ennek kapcsán kerestük meg Bejan Andrást, a kézdivásárhelyi tanács RMDSZ-frakciójának a vezetőjét, aki az előző ciklusban is tagja volt a testületnek. Kifejtette: nem érti a kekeckedést, valóban hoztak határozatot, de azt visszavonták, így nem látja, hogy mi a tétje az újabb vizsgálódásnak, hacsak nem a prefektus túlbuzgó akciójáról van szó.
Constatin Pătru 2016-ban jutott mandátumhoz, és mivel széles körben elterjedt vélekedés, hogy ő a románság képviselője Kézdivásárhelyen, az ő véleményére is kíváncsiak voltunk. Az elvileg liberális tanácsos elmondta: nem ismeri, hogy milyen körülmények között született a határozat, és azt sem, miért vonták vissza, viszont azt ő sem érti, hogy egy nem létező dolog miatt miért kell vizsgálódni. Hozzátette, ha a határozatot nem alkalmazták – fizikailag nem került ki az utcanévtábla –, akkor ezt bizonyára az ügyészek is nyugtázzák, és így a korábbi testületre nézve nem születhet elmarasztaló ítélet. Pătru ugyanakkor azt is furcsállja, hogy nem csak az előterjesztő, hanem a korábbi testület egésze ellen indítottak eljárást a mindenki egyért, egy mindenkiért elv alapján.
Korábban az MTI-nek nyilatkozó Bokor Tibor polgármester úgy fogalmazott: az újabb cirkusz csak a feszültségkeltést szolgálja, hiszen éppen a határozat visszavonása miatt tekintette a rendőrség okafogyottnak az ügyet, és szüntette meg a korábban elindított nyomozást. 
Bartos Lóránt
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Csak a PSD támogatta
Beszélhessünk magyarul a kórházakban 
Az RMDSZ indítványozza, hogy közkórházakban és szociális intézményekben is tegyék lehetővé az anyanyelvű kommunikációt a kisebbségi nyelvet beszélők számára. A tervezetet ismertető háromszéki parlamenti képviselők, Benkő Erika és Kulcsár-Terza József közös sajtóértekezleten mondta el, a kórházi anyanyelvhasználatot segítő törvénymódosítást kedvezően véleményezte a képviselőház emberi jogi bizottsága.
Az egészségügyi, valamint a szociális ellátási törvényt módosító javaslat értelmében azokon a településeken, ahol a magyar lakosság aránya meghaladja a 20 százalékot, vagy pedig túllépi az 5000 főt, biztosítani kell a magyar nyelvet ismerő személyzetet az egészségügyi és szociális intézményekben. „Ez volt az első olyan RMDSZ-es törvénykezdeményezés, amelyet közös munkával, együtt vittünk át. Ebben a bizottságban ketten vagyunk, akiket a magyar ügyek érdekelnek, így meg kell győznünk a többi tagot, hogy támogassa a kezdeményezésünket”, emelte ki Benkő Erika, hozzátéve, a bizottságban csak a szociáldemokraták és a nemzeti kisebbségek képviselői támogatták a kezdeményezést. 
Ezt az MPP háromszéki szervezetének elnöki tisztségét is betöltő Kulcsár-Terza József is sikerként könyvelte, ugyanis, mint fogalmazott, „nagyon fontos számunkra az anyanyelvhasználat”. 
– Nem volt könnyű dolog meggyőzni a bizottság tagjait, de ha emberi jogokról beszélünk, akkor végre nekik is meg kell érteniük, hogy az anyanyelvhasználat az emberi jogok közé tartozik – húzta alá Kulcsár-Terza, aki szerint nehéz megmondani, hogy meddig lehet számítani a szociáldemokraták támogatására. 
(kiss)
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Sosem késő nemzeti fohász
Hol gyászos, hol ünnepi eseményként gondolhatunk a szombati (2017. február 18.), rendkívüli istentiszteletre, a sepsiszentgyörgyi unitárius templomban. Megemlékezés az 1956-os magyarországi szabadságharcról, a forradalomról, amelynek vérbefojtására a rettegett, a pokoli célhatalom, a Szovjetunió vállalkozott. Ahogy a Magyar Himnusz, a Székely Himnusz, Vörösmarty Szózata is nemzeti ima és az lesz mindig is, úgy a megemlékezéseink sem kötöttek október 23-hoz, sem a vérterror, november 4. szörnyűségeihez, a szovjet tankokhoz. 
Ne legyünk mi sose az egyetlen megbocsájtó keresztény nemzet! Akik vesztünket akarták s akarják, azokra is figyelnünk kell. 
És azokra, akiknek 80 életév után is futja az emlékeztetés erejéből. Balázs Antal egykori mikóújfalusi iskolaigazgató, néptanító, faragó művész 240 kisebb-nagyobb székely kopjafát készített az ’56-os szabadságharc emlékére, a 60. évfordulóra, két országban. Most, az évfordulótól kissé errébb, 60 faragott kopjafából állított össze az unitárius templom javára emlékeztetőt. Kovács István unitárius lelkész prédikációjában mondta: a szabadság ott van, ahol Isten lelke… Budapestről az ünnepségre érkezett Grezsa István kormánybiztos beszédében magasra emelte a nemzeti összefogás életes szükségességét. Nem másokra, viaskodásainkra, hanem önmagunk nemzeti összefogására kell figyelmeznünk.
Szabó László, az unitárius egyház előadó tanácsosa „cselekedeteinkben, lélekben és megfontolásainkban” maga is erre hívta föl a figyelmet. Balázs Antal szólt a sosem kései megemlékezésről és annak művészi vonzatáról, a nemzeti hagyományokról meg arról, veszendőbe hagyni valamit, ami összeköti a nemzetet, az már önmagunk elveszejtése.
A Duna–Tisza köze és abban többek között Kiskunmajsa képviselői mindenben osztoztak, ami az együvé tartozást jelenti. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a tőle megszokott vaskemény szavakkal sem zárta az ünnepi megemlékezést. Tudván, vannak jelenségek, melyeket lezárni nem lehet. Magam arra is emlékezem itt, hogy az öt beszédben egyetlen idegen szót nem hallhattunk. Ez is a nemzeti fohászokhoz tartozik. 
Czegő Zoltán 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Vass Áron, a makfalvi szobrász
Egy méltatlanul elfeledett székely szobrászt ajánlok a tisztelt olvasók figyelmébe, akit az állatszobrai tettek leginkább híressé. Az ember azt hinné, hogy a padlások már nem rejtegetnek kincseket, miközben minap a Mester egyik eddig ismeretlen munkájáról törölgette a port Csonta Ferenc csókfalvi barátom. 
Először ismerkedjünk meg az alkotóval. Vass Áron Makfalván született 1891. január 17-én, Vass Lajos és Albert Julianna 13. (!) gyermekeként. Iskoláit a makfalvi Wesselényi-féle népiskolában végezte, ahol hat osztály abszolválásáról szerzett bizonyítványt. A továbbtanulás vágya ez időben igen nagy volt benne, de szülei hazarendelték a  Székelyudvarhelyi Kő- és Agyagipari Szakiskolából. Ezt követően csak az olvasás maradt számára az egyetlen vigasz és kitörési lehetőség, de a szobrászkodást sem hagyta abba, folyamatosan alkotott, kitapasztalta a különböző anyagokban rejlő lehetőségeket, szerszámokat vásárolt és kísérletezett a formákkal. Nem látogatott műtermeket és nem vett órákat nagy mesterektől. Igazi művészeti iskolája a nagy természet volt, a maga örök szépségeivel, mestere pedig a veleszületett tehetség. Állatszobrai mellett, melyek nevét ismertté tették, kompozíciós témákkal is foglalkozott mint Medvetáncoltató, Szántó székely, Székely fazekas, Üstfoltozó cigány.  Az 1920-as évektől kezdődően több városban volt kiállítása: Kolozsvár, Nagyvárad, Székelyudvarhely, Marosvásárhely, Torda. Szobrai azonban eljutottak Olaszországba, Hollandiába és Argentínába is.   A Ferguson traktort és jó cimboráját, a csókfalvi Csonta Endre komáját 1934-ben "fogalmazta" szoborba, de az alkotás sokáig a padlástérben húzódott meg. Nem csoda, hiszen a kulákvilág igencsak megtépázta Endre barátját, pedig keménykötésű székely gazda volt, aki egykönnyen nem adta fel a harcot az elvtársakkal szemben. A mester eredetileg a traktor mellett állva mintázta meg lelki jó barátját. Időközben a kíváncsiskodó gyerekkezeknek köszönhetően az agyagból készült kormányos kidőlt a gép mellől. Az alkotás restaurálásra szorul, de így is egy remekmű. A padlás kidobta magából, hogy mások is lássák. 
Ki tudja, hány nagyszerű alkotás várja még a padlások zegzugában, hogy újra láthassa a nagyközönség!?   A Mester, a makfalvi állatszobrász viszont nagyobb hírverést érdemelne. Vass Áron életének 89. évében, 1979. október 24-én hunyt el Makfalván. 
Balázs Árpád
eloszekelyfold.com

Járni jár, csak nem jut
Egyik kezével osztogat, másikkal pedig elvesz a jólétet és virágzást ígérő kormány. Sejthető volt, hogy meglesz a böjtje nagyvonalúságuknak, ám senki nem gondolta, hogy éppen a szociáldemokraták által oly pártfogolt szociális ágazatnak juttatott pénzt nyesik vissza. Pedig ez történt: a munkaügyi minisztérium majdnem felét elvette a szociális szolgáltatásokat biztosító szervezeteknek, alapítványoknak tavaly odaítélt összegnek, az új tárcavezető felülírta elődje december végén rendeletben is megjelent döntését. Lia Olguţa Vasilescu miniszter úgy döntött: az idős betegek gondozására szánt pénzt megtakarítja, ez az a szolgáltatás, amely neki köszönhetően idén országos szinten alig kapott támogatást.
Háromszéken az otthoni beteggondozást felvállaló két szervezet – a Diakónia Keresztyén Alapítvány és a Gyulafehérvári Caritas helyi kirendeltsége – szembesült azzal február első napjaiban, hogy nem kapják meg a korábban megítélt összeget. Költségvetésük 40 százalékát teszi ki az állami hozzájárulás és e tetemes pénz hiánya – a Diakónia esetében majd félmillió lej, a Caritasnál 216 ezer lej – a szolgáltatás biztosítását sodorja veszélybe. Hiába állt elő oly nagyvonalúan Tamás Sándor megyeitanács-elnök, hogy ők pótolják, amit az állam elvesz – hozzájárulásuk megduplázása sem jelent többet 20 százaléknál, és azt is leghamarabb májusban tudnák folyósítani. A szervezetek pedig, ha nem akarják cserbenhagyni ápoltjaikat, alkalmazottaikat, kunyerálhatnak támogatóktól, külföldi alapítványoktól ahelyett, hogy munkájuk jobbításán, bővítésén dolgoznának.
Pedig az államnak hálásnak kellene lennie a feladatait átvállaló szervezeteknek. Helyettük végzik fogyatékkal élők, sérültek, idősek, betegek gondozását, és teszik ezt jobban, hatékonyabban, lelkiismeretesebben, és jóval kevesebb pénzből. Ehelyett azonban mintha büntetné őket, minden év meglepetéssel köszönt be, hol a pályázati körülményeket bürokratizálják agyon, hol a már megítélt összegeket csökkentik, és azzal szembesülnek, mit sem ér a korábbi tapasztalatok alapján kidolgozott pontos költségvetés, nincs, amiből fizetniük alkalmazottaikat.  Hiába oly nagylelkű a kormány a nyugdíjasokkal, a minimálbérért dolgozókkal, ha aztán megszorító intézkedései éppen a legelesettebbeket sújtják. Egy állam, amely leírja: támogatásra méltatlannak találja az idős, beteg, egyedülálló embereket, mindennek nevezhető, csak szociálisan érzékenynek nem. Fel sem mérik, mily szégyenletes, hogy éppen a leginkább rászorulókon akarják megspórolni ama bizonyos jobb élet árát.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Patakok medrében és erdőkön keresztül menekültünk (A 96 éves haralyi Paizs Gyula háborús veterán visszaemlékezései)
A közigazgatásilag Gelencéhez tartozó Haraly falu legidősebb polgára, Paizs Gyula bácsi nemrég ünnepelte 96. életévét, amikor a község vezetői és Bereczi István római katolikus plébános is felköszöntötték a háborús veteránt. Gyula bácsit Szőke Barna önkormányzati képviselő kíséretében a minap mi is meglátogattuk otthonában, és második világháborús emlékeiről faggattuk.
– 1922. január 20-án születtem Haralyban. A kézdivásárhelyi 24-es székely határvadász tüzérütegnél voltam katona. Több helyen is szolgáltam a magyar hazát. Harminc napig Sósmezőnél kísértem az orosz foglyokat és menekülteket. Csíkból oda vezényeltek. A németek gyúrták ki Ukrajnából az orosz származásúakat. Hosszú életem során sok mindent láttam, megéltem, de ott olyan nap nem volt, hogy ne sírtam volna. Hogy néztek ki szegények, főleg a kicsi gyermekek, rossz volt rájuk nézni! Édes jó Istenem! A menekültek kóboros szekerekkel érkeztek, a hadifoglyokat gyalog kísérték fegyveres őrök. A német katonák elkísérték őket Sósmezőig a sorompóig, ott átadták nekünk, mi pedig onnan Lemhényig kísértük őket. Nagyon sokan voltak, és a tetű ette meg őket. Lemhényben vagonírozták be a németek által elfogott szovjet hadifoglyokat, akiket Németországba vittek. Onnan nem lehetett megszökni, parancsba adták a németek, hogy aki szökik, azt lelövik. Mindez 1943 őszén történt. 1944. augusztus 25-én Serfőző János alezredes hadiszállására német tisztek érkeztek. Később derült ki, hogy románok vagy oroszok voltak az illetők, akik német ruhába öltöztek, hogy felderítsék a terepet. Az alezredes a német tisztek kérésére bemutatta a határvonalon kiépített aknazáras erődítmények tervét. Este együtt ettek-ittak, másnap reggel a német tisztek elmentek, délelőtt pedig a Vörös Hadsereg katonái precíz pontossággal lőtték ki a német-magyar állásokat. (Erre a látogatásra a túlélők és naplóírók más és más változatban emlékeznek, de Kovács Sándor, Csíkszentmárton csendőrparancsnoka szerint mindez csak legenda, nem voltak német ruhába bújt orosz felderítők, de a kudarcot könnyebb volt ily módon feldolgozni, „minket nem legyőztek, hanem elárultak” szempont szerint – a szerző megj.)
Szeptember 8-án, Kisboldogasszony napján az Úz völgyében csaptunk össze a szovjetekkel, azt a napot sosem felejtem el. Szeptember 11-én hajnalban parancsot kaptunk a visszavonulásra. Szeptember elején Ozsdolán is kemény harcok zajlottak a német és az orosz között, a falu egy része elpusztult, 360 épület semmisült meg. A patakok medrében és erdőkön keresztül menekültünk Csík felé. Ahogy mi vonultunk, az oroszok jöttek utánunk. Csíkból Marosvásárhely felé vonultunk vissza, majd a Dés–Kolozsvár útvonalat követtük. Kolozsváron bekerítettek az oroszok, de nekem nagy szerencsém volt, hogy nem estem hadifogságba. Bekerültem egy családhoz, ahol civil ruhát adtak, és ott is maradtam. Nekem puskám sem volt, ágyúnál teljesítettem szolgálatot.
1945 elején kerültem haza Haralyba. Páván élt egy ember, Pila Mihálynak hívták, aki egész Háromszéken megszervezte a népőrséget, ahogy akkor nevezték a rendfenntartókat. Én Bereckbe kerültem szolgálatba, onnan Sepsiszentgyörgyre helyeztek, ahol öt-hat hónapig lehettem, majd leszereltek, mert nem akartam tovább maradni.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Száznál többen törték fejüket a Zrínyin
Hunyad megyében több mint százan vettek részt a hétvégén a Mategye Alapítvány szervezésében zajló Zrínyi Ilona matematika versenyen. A Hunyad megyei szakasznak teret biztosító Téglás Gábor Elméleti Líceumba a megye több településéről: Petrozsényból, Lupényból, Szászvárosról, Vajdahunyadról érkeztek diákok és természetesen szép számban képviseltette magát a magyar iskolaközpont diáksága is. – Idén nagyon sok elemista jelentkezett a versenyre. Másodikosok 18-an neveztek be és nagyon komolyan készültek a megmérettetésre. A pedagóguskollégák is mellénk álltak. Idén első alkalommal Kásler Enikő számtanszakos tanárnő irányította a szervezést és igazán kifogástalan munkát végzett, kezdve az októberi meghirdetéstől, a bejelentkezések, az állandó kapcsolattartás a kecskemétiekkel és a tulajdonképpeni verseny mind zökkenőmentesen zajlottak. A tanárkollégák is szívesen vállalták a versenyen való felügyeletet és mindenben segédkeztek – számolt be Orbán Juliánna nyugalmazott tanárnő, a Zrínyi Ilona matematika verseny Hunyad megyei meghonosítója, aki 7 éven keresztül szervezte a dévai elődöntőt. Tanácsokkal, jelenlétével idén is besegített a szervezésbe.
A Hunyad megyei döntőre az elmúlt hétvégén került sor. A 102 versenyző korosztálytól függően 60, 75 illetve 90 perc alatt kellett megbirkózzon a furfangos feladatokkal. – A megoldásokat tartalmazó kódlapokat idén is Farkas László, a Grapho Tipex nyomda vezetője vitte Nagyváradra, hogy időben elérhessenek a kecskeméti javító bizottsághoz. A versenyzők egyénileg már vasárnap megnézhették pontszámaikat a Mategye Alapítvány honapján. A hivatalos eredményhirdetésre azonban március 7-én kerül sor Déván, szintén a Téglás Gábor Elméleti Líceumban. Ekkor derül ki az is, hogy idén ki képviseli a megyét a Debrecenben megszervezésre kerülő döntőn április 12–14. között – közölte Orbán Juliánna tanárnő. 
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Táncházünnep: 40 éves a kolozsvári táncházmozgalom
Az első erdélyi táncházat 1977 februárjának egyik csütörtökén (érdekes, hogy a közösségi emlékezet a pontos dátumot nem rögzítette), a kolozsvári Bábszínház klubtermében tartották. Erre az eseményre emlékeznek kétnapos rendezvénysorozattal 2017. február 24-én, pénteken és 25-én szombaton, a kolozsvári Tranzit Házban (Malom / Bariţiu utca 16. szám). A főszervező Bogáncs – Zurboló Egyesület az eseménnyel nemcsak a kezdet, hanem az elmúlt 40 év megünneplésére tesz kísérletet, ezért meghívták mindazokat, akik valaha muzsikáltak, táncot tanítottak vagy szervezték, tevékenyen támogatták a „mindenkori” kolozsvári táncházat, legyen szó annak bármelyik helyszínéről is. A 40 éves évforduló gazdag műsorral várja a „mindenkori” kolozsvári táncházasokat:
Február 24-én, pénteken 18 órakor a 40 éves kolozsvári táncház sajtókronológiája I. (1977–1990) című kötetet mutatja be Jakab Albert Zsolt, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke, Pávai István népzenekutató és Könczei Csongor, a kötet szerkesztője. Az eseményt Könczei Csilla, a Tranzit Ház igazgatója és Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója nyitja meg, közreműködik a magyarlapádi Piros Pántlikás zenekar.
Február 25-én, szombaton 11 órakor aprók táncával kezdődik a program. Muzsikál a Rezeda zenekar, a kolozsvári Bogáncs Néptáncegyüttes, a Morzsabogáncs és az Apróbogáncs csoportjainak oktatói vezetik a táncot.
13 órakor az emlékezések tükrében címmel évfordulós filmvetítések kezdődnek: 25 éves a Kolozsvári Táncház (a Duna Televízió dokumentumfilmje, rendezte Seprődi Kiss Attila, 2002) 80 perc; 30 éves a Kolozsvári Táncház I–II. (a Duna TV Élő Népzene műsorának sorozatából, rendezte Sztanó Hédi, felelős szerkesztő Könczei Árpád, 2007) 54 perc; 35 éves a Kolozsvári Táncház I–II. (a Duna TV Élő Népzene műsorának sorozatából, rendezte Nagy Anikó Mária, felelős szerkesztő Könczei Árpád, 2012) 54 perc.
17 órakor Vallomások szóban, zenében és táncban a kolozsvári, erdélyi táncház első évtizedeiről címmel a Bodzafa, az Ördögszekér, a Regősök, a Tarisznyás és az Üsztürü zenekarok, valamint régi kolozsvári táncházasok közös előadása kezdődik Pávai István vezetésével.
19 órakor táncházat szerveznek. Muzsikál a koncertező régi kolozsvári táncházzenekarok mellett a Csereklye, a Harmadik, a Rezeda és a Tokos zenekar. 23 órakor Hajnalig tartó mulatsággal zárják a programot a Heltai Alapítvány székhelyén (Mikó / Clinicilor utca 18. szám).
A rendezvény főszervezője a kolozsvári Bogáncs – Zurboló Egyesület. Társszervező a Heltai Alapítvány, a Kriza János Néprajzi Társaság és a Tranzit Alapítvány. A Bogáncs – Zurboló Egyesület szeretettel vár minden volt és jelenlegi kolozsvári táncházast, valamint minden érdeklődőt az ünnepi rendezvényre!
Szabadság (Kolozsvár)

Kolozsvári köztéri iparművészeti emléktárgyakat leltároztunk fel
Monarchiabeli tengerszint feletti magasságmérők és csatornafedők
Decemberben egy olvasónk jelezte, hogy a Főtér és az Egyetem utca sarkáról nyoma veszett annak a nagyjából hetven centiméter magas, lapos tetejű vasoszlopnak, amely még a monarchiabeli időkből maradt ránk, és a hely tengerszint fölötti magasságát jelölte. Amint azt már akkor megírtuk, a jelek szerint „profi” fémtolvajok vihették el, miután a járda szintjén tőből levágták. A valamikori kincses Kolozsváron már sok ilyen emlékünk tűnt el, és a mai lakosság túlnyomó részének nincs is tudomása ezeknek a műtárgyaknak az egykori rendeltetéséről. A még fellelhető nyomokból, illetve a rajtuk található sorszámok alapján kikövetkeztethető, hogy annak idején a városban legkevesebb negyvenkilenc ilyen célt szolgáló fémoszlop, vas- és márványtábla volt. A fennmaradtakat mi magunk, részben olvasóink segítségével leltároztuk fel, egyben összeírtuk a magyar feliratú csatornafedőket is.
Asztalos Lajos helytörténész Kolozsvár – közelről című kötetében így ír erről a témáról: „Az 1800-as évek végén, az 1900-as évek elején Kolozsvárt több helyütt kis táblán tüntették fel ezt a magasságot. Négyféle alakban: vastábla Kolozsvár szabad királyi város megjelöléssel; ugyanez arab sorszámmal, Kolozsvár szabad királyi város felirat nélkül; vörös márványtábla; kis vasoszlop, oldalán a magasságot feltüntető táblával, tetején nyolcszögű, a világtájakat jelző lappal.” A szerző megemlíti, hogy a magasságjelzőkön a római vagy arab szám a sorszámot jelenti, a tengerszint fölötti magasságot pedig méterben, a tizedespont után milliméterben tüntették fel.
Időközben az építkezésekkel, ingatlan- és utcafelújításokkal járó rombolás és a fémlopás megtette hatását, napjainkban alig maradt ezekből a közterületre kihelyezett, mára iparművészeti emléktárgyaknak számító darabokból. Decemberben, amikor a Főtér délnyugati sarkáról is eltűnt az oszlop, felhívással fordulunk olvasóinkhoz: próbáljuk közösen felleltározni a még meglevő hasonló emlékeinket, vagyis a magasságmérő fémoszlopokat és az azokkal egyidős, utcáinkon még használatban található csatornafedőket.
Mára már alig maradt a magasságmérő fémoszlopokból
Így jelzett nekünk K. Z., M.L., J. GY. és Ö. B. olvasónk, akiknek ezúton is köszönjük a közreműködést. Kiderült, hogy városunkban jelenleg a következő pontokon álló magasságjelző fémoszlopokról tudunk: magyar színház épülete mellett (XLIX 347.975); Trefort/Haşdeu és Haller Károly/Ion Creangă utcák sarka; Nyárfasor/Plopilor utca, a BBTE szállodájának bejárata (XLIX 347.935); Fellegvár (XXXVII 399.993); Monostori út 16. (falban, XXXVI 358.185); Monostori út, a sörgyárral szemben, falban (XXXV 349.314); Mócok útja 62., falban (XXI 344.121), Biasini szálló (IX 359.826); Szőlő utca; Sáncalja/Drăgălina és Borjúmálalji/Grigorescu utcák találkozása (XXII 343.643); Árpád-híd Radák/Dacia utcai hídfője.
A többnyire megkopott, de még használatban levő, magyar feliratú utcai csatornafedők közül a következőket sikerült azonosítani (a legközelebb eső ingatlan címével): Virág/Micu Klein u. 11.; Fogoly/Potaissa és Egyetem utcák sarka; Pillangó/Actorului u. 14. és 27.; Beszterce u. 16., 26–30. 32., 61.; Farkas/Kogălniceanu u. 8.; Rózsa/Samuil Micu u. 9.; Méhes/Septimiu Albinii u. 17.; Külső-Farkas/V. Milea u. 78; Majális/Republicii utca 18.; Majális/Republicii utca 61–63.
A lista remélhetőleg nem teljes. Ha a fentieken kívül valaki még felfedez ilyen szabadtéri régiségeket, kérjük, értesítsen bennünket, természetesen az sem baj, ha fényképet küldenek be.  Történelmünk, civilizációnk apró, de a maguk nemében jelentős részleteiről, elődeink munkájának nyomáról van szó…
Ördög Béla
Szabadság (Kolozsvár)

Befagyott politika
Nemrég Bukarestben tanácskoztak a Romániában gazdasági tevékenységet folytató magyar üzletemberek. Érdekes előadások hangzottak el, de amire az erdélyi magyar ember felkapta a fejét, az a „Románia és Magyarország, a 40 ezer kilométer távolságra eső szomszédok” címet viselte. Hát ez azért nagy táv két szomszédos ország között. 
Az előadó, Gabriel Petrişor Peiu a Bukaresti Műszaki Egyetemen tanít, a Fekete-tenger Egyetemen a gazdasági tanulmányok igazgatója. Két román miniszterelnöknek, Radu Vasilenak és Adrian Năstasenak volt a tanácsadója, akikkel több román–magyar tárgyaláson vett részt. De mi van ezzel a 40 ezer kilométerrel? Csak annyi, hogy a példaként említett francia–német együttműködéshez viszonyítva a román–magyar kapcsolat jó öt–hat éve be van fagyva. A múltban mindig akkor volt egy kis olvadás, amikor egymással tárgyaltak a politikusok, s olykor egymás közötti szimpátia is kialakult. S itt nem csak arról van szó, hogy egy-egy magyar politikus ellátogat Erdélybe az erdélyi magyarokkal beszélgetni, hanem az ország vezetői minél gyakrabban üljenek le a közös dolgokat, gondokat körüljárni.
Hát ilyesmi régen történt. Sőt. Amint annak idején, egy-egy találkozó záróképén Ceauşescu és Kádár igyekezett minél távolabb állni egymástól, most Johannis és Orbán keresi a távolságot. Miközben a német származású román megpróbál minél közelebb kerülni az őt – most például német tanácsadókkal – támogató Merkelhez.
Mindez persze kihat a gazdasági viszonyokra is. Amíg a magyar vállalkozók jelen vannak Romániában, addig román vállalkozót nagyítóval kell keresni Magyarországon. Pedig lennének olyan problémák, amelyeket együtt megoldhatnának. Gondoljunk csak a fatüzelés levegőszennyezésére, amelyet egy gázvezetékkel, legalábbis Magyarország keleti felében rendezhetnének. Meg aztán az autonómiát sem lehet csak tárgyalásokkal elérni. Ütheti bárki bárhogyan otthon az asztalt, ennyi nem elég. Hogy is írta száz esztendeje Ady Endre: „Ezer zsibbadt vágyból mért nem lesz / Végül egy erős akarat? / Hiszen magyar, oláh, szláv bánat / Mindigre egy bánat marad.” Hát addig nem lesz, ameddig 40 ezer kilométeres jeges kapcsolat választja el a két országot egymástól.
Román Győző 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Csorbítatlanul!
Dehogy téveszthető össze az anyák napjával az anyanyelv nemzetközi napja! Az előbbi ugye mindenekelőtt családi ünnepnek számít, utóbbi pedig politikai felhívó szereppel bíró emlékeztető egy olyan valóság létére, amely szerte a nagyvilágban sok helyen veszélyeztetett helyzetben van ma is. Esetenként hol a lassú megszűnés, a végleges eltűnés fenyeget népeket és általuk beszélt nyelveket, hol meg sokféle hátrányos megkülönböztetés, rejtett vagy nyílt kiszorítósdi elszenvedői egyes nyelvek és beszélőik, politikai játszmák és erőszakra épülő uralmi törekvések következtében.
Mégis egy közös vonás legalább érzékelhető a kalendarisztikus év e két, testületek, szervezetek által kijelölt napja esetében, ami például az anyák, illetve az anyanyelvek jelentőségének és védelmének–támogatásának a hangsúlyozásában nyilvánul meg. Egyiknek is, másiknak is szüksége van erre, s így a hozzájuk való bensőséges viszony is érthető. Kijár nekik a gondoskodó szeretet az egyes ember részéről…
Hivatalos nyelv a magyar az Európai Unióban anyaországunk státusának köszönhetően, viszont a kisebbségben élő (Kárpát-medencei) magyar a saját országában mint állampolgár nem mondhatja ezt el anyanyelvéről, sőt számtalan esetben, egészségügyben, közigazgatásban, igazságszolgáltatásban, oktatásügyben például azt tapasztalja, hogy még a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájában (Strasbourg, 1992) foglalt, az általa örökölt és beszélt nyelvvel kapcsolatos rendelkezések és ajánlások sem érvényesülnek teljes mértékben. Volt rá kísérlet az utóbbi években, egy-két országban, illetve van rá terv nálunk, hogy nem tartották vagy nem kívánják tiszteletben tartani mondjuk a magyar nyelv – hogy a charta fogalmait vagy megfogalmazásait idézzem – „földrajzi körzetét”, s ennek nyomán „a fennálló vagy később létesítendő közigazgatási felosztás” éppen eme „regionális vagy kisebbségi nyelv támogatásának akadályát” képezi, avagy fogja képezni…
A sokféle, méltatlan helyzet fenntartásához persze mi magunk is hozzájárulunk, azáltal például, hogy egy elsőosztályos gyermek tudását, képességét magyar anyanyelvű (!) tanítója immár nem nagyon jó, kitűnő, netán elégséges minősítéssel értékeli, hanem foárté binét, fébét vagy szátiszfökötort ad neki, s ezt mind szóban, mind írásban értésére (?) is adja alig hétéves, színmagyar környezetben élő tanulójának. Anyanyelv iránti hűségből és törődésből bizony ilyen esetben elégtelent vagy minősíthetetlent érdemelne az illető, de hogy következetes legyek ama torz nyelv- és észjáráshoz, azt kellene mondanom, hogy – nészátiszfökötort…
Az anyanyelvre is érvényesnek tekinthető, amit Petőfi tanácsolt öccsének édesanyjukat illetően, az, hogy „szeresd, tiszteld, imádd!” Végzetes dolog lenne ugyanis, ha vakon követnők a fogyasztói társadalom erőszakos nyomulását, haszonleső gyakorlatát az anyanyelv tekintetében. Fogyassz – biztatnak minden eszközzel –, válaszd az újabbnál újabb „generációkat”, és dobd el, amin túllépett az idő. Tudhatjuk viszont, anyanyelvünk mindig is kor- és időszerű volt, s emellett használat közben nemhogy értékét veszítené, mint egy farmernadrág, ellenkezőleg, alkalmassá válik bármely cél elérésére, amit beszélője maga elé tűz. Ez nem holmi eszköz, nem a veszélyes anyagok között és ilyen-olyan roncstelepeken van a helye! 
A magyarul beszélő küldetéséről, ami anyanyelvét illeti, Kosztolányi Dezső fogalmazott világosan: ezt a rövid időre örökbe kapott nyelvet csorbítatlanul kell átadnunk utódainknak…
Borcsa János 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kedvezményes bérlakásra pályázhatnak egyetemi oktatók az Iskola Alapítványnál
Az Iskola Alapítvány pályázatot hirdet kolozsvári székhelyű vagy kirendeltségű felsőoktatási intézményben magyar nyelven oktató tanárok számára 1 (egy) kétszobás kedvezményes bérlakás igénylésére.
A pályázók célcsoportja: egyetemi oktatók, akik főállásban kolozsvári székhelyű vagy kirendeltségű felsőoktatási intézményben magyar nyelven tanítanak.
Pályázási feltételek:
45 év alatti életkor;
pályázatának sikeressége esetén állandó kolozsvári tartózkodás;
nincs saját (vagy amennyiben házas, a házastársa) tulajdonában kolozsvári lakás.
A pályázathoz szükséges iratok:
a pályázó személyazonossági igazolványának fénymásolata;
a pályázó főállású oktatói státusát, az oktatás nyelvét, az oktatott órák számát igazoló, az egyetem által kibocsátott eredeti bizonylat;
a pályázó főállású oktató jövedelmét igazoló, az egyetem által kibocsátott eredeti bizonylat;
2016-os évre kiállított jövedelmi bizonylat;
közjegyző előtt tett nyilatkozat a pályázó jelenlegi lakásügyi helyzetéről;
kitöltött Pályázati adatlap;
a pályázó tudományos tevékenységét összegző Melléklet;
szakmai önéletrajz és publikációs lista;
amennyiben a pályázó házas és/vagy a háztartásában gyereke(ke)t nevel:
a házastárs személyazonossági igazolványának fénymásolata;
a házasságlevél fénymásolata;
a házastárs közjegyző előtt tett nyilatkozata lakásügyi helyzetéről;
a háztartásban élő gyerek(ek) születési bizonyítványának fénymásolata.
A Pályázati adatlap és Kitöltési útmutató elektronikus formában letölthető az Iskola Alapítvány honlapjáról (www.iskolaalapitvany.ro), kérésre e-mailben is továbbítjuk. A pályázati csomag az alapítvány székhelyén is igényelhető.
A pályázatokat 2017. február 21. és március 17. között lehet az Iskola Alapítvány székhelyén benyújtani vagy ajánlott küldeményként postázni a 400486 Kolozsvár, Şoimului utca 24/A címre. A pályázatok leadási határideje 2017. március 17. (a postai bélyegző dátuma).
Sikeres pályázás esetén a lakás bérlésének időtartama 3 év, egyszeri, nem több mint 2 évre történő meghosszabbítás lehetőségével. A beérkezett pályázatokat az Iskola Alapítvány kuratóriuma március végén bírálja el. A pályáztató fél az általa előre meghatározott, az oktatói státusra, szociális háttérre, tudományos tevékenységre vonatkozó pontszámot és az életkort figyelembe véve dönt. A pontrendszerről bővebben a Kitöltési útmutatóból tájékozódhat. A pályázókat az elbírálás eredményéről emailben értesítjük.  A sikeres pályázó a lakást a bérleti szerződés megkötését követően, 2017 április elsején foglalhatja el.
További tájékoztatás igényelhető az office@iskolaalapitvany.ro e-mail címen, munkanapokon 9.00–17.00 óra között az Iskola Alapítvány székhelyén, illetve a 0264-449919, 0264-592668, 0740-888515 telefonszámokon. 
maszol.ro

Lett volna más megoldás a Brassai helyzetére?
Iskolaigazgatókkal, a tanfelügyelőség képviselőivel, diákokkal beszélgettünk a kolozsvári belvárosi iskola egyetlen elméleti 9. osztályának megszűnéséről. Körkép.
A Kolozs megyei főtanfelügyelőség és a Brassai Sámuel Elméleti Líceum vezetőségének nézőpontja hetek elteltével sem közelít. A tanfelügyelőség azt hajtogatja, hogy muszáj volt megszüntetni osztályokat, a Brassai azt fájlalja, hogy miért pont tőlük vettek el egy osztályt, amikor ezzel az egész iskola létét veszélyeztetik. A Brassai elégedetlenségében pedig hosszú évek óta húzódó folyamat is közrejátszik, ami szerint folyamatosan csak tőlük vesznek el osztályokat. És az is érződik, hogy a szakosztályok nem kellenek senkinek, a tanárok is elégedetlenek, a szülők is inkább elméleti osztályba íratnák a gyereküket. De a minisztérium ezt nem szeretné. Végveszélyben a Brassai? Január végén a kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Líceum tanárai nyílt levélben bejelentik, hogy végveszélybe került az iskola, mert a Kolozs Megyei Főtanfelügyelőség január 25-i döntése értelmében a 2017/2018-as tanévtől megszüntetik az iskola egyetlen líceumi elméleti osztályát. Ezzel megváltozhat az iskola jogi státusa, szaklíceummá alakíthatják át, amivel elveszítené az alsó tagozatát. A gyereklétszám csökkenésével kezdődik és végződik minden. A drasztikus gyereklétszám-csökkenés miatt a tanfelügyelőségnek nem volt más lehetősége, minthogy megszüntessen két osztályt a városban. Úgy számolnak, a 2017/2018-as tanévben összesen 507 diák kezdi meg magyarul a tanulmányait Kolozs megyében, ami 82 diákkal kevesebb, mint a 2016/2017-es iskolai évben. Ömböli Irma, a kisebbségi oktatásért felelős tanfelügyelő szerint a beiskolázási tervek módszertana szerint a tanügyi törvényben meghatározott maximális osztálylétszám (középiskolák esetében 28 fő) szerint számolják ki, hogy hány osztályt kaphat a Kolozs megyei magyar közösség. Eszerint 18 osztályt kaphattak volna a magyar oktatási intézmények összesen a megyében, ezt sikerült 22 osztályra növelni. Az sem jelent igazi megoldást, hogy a felekezeti osztályokba például elég gyakran más megyékből jönnének diákok. A tavalyi adatok szerint 62 olyan kilencedikes kezdte meg a megye valamelyik középiskolai intézményében a tanulást, aki korábban nem a megyében tanult. De 40 diák el is ment a megyéből: főleg az Aranyos mentén jellemző, hogy a nagyenyedi Bethlen Kollégiumot választják.
Ömböli Irma szerint a 2017/2018-as tanévben induló 22 kilencedik osztályért is nagyon sokat kellett harcolni, ennél többet egyszerűen képtelenség volt engedélyeztetni. Ez után kellett dönteni, hogy melyik lesz az a két kilencedik osztály, amelyet a jövő tanévtől megszüntetnek. A tordai, a dési, a bánffyhunyadi és a szamosújvári iskolák líceumi osztályait nem akarták elvenni, mert ezzel veszélybe kerülne a magyar oktatás vidéken, emellett abban is megegyeztek, hogy szakosztályokhoz nem nyúlnak. Így választani kellett a Báthory István Elméleti Líceum és az Apáczai Csere János Elméleti Líceum egy-egy reál és humán osztálya, illetve a Brassai Sámuel Elméleti Líceum és az Onisifor Ghibu Elméleti Líceum egy-egy természettudományi osztálya közül. Az eredmény ismert, a két utóbbi osztályt megszüntették. "Eddig minden évben valahogy kiharcoltuk az osztályokat, mert a Ghibunak és a Brassainak is megvan a helye a kolozsvári oktatásban. A közepesen felkészült diákoknak adnak otthont, és nagyon jó hangulatú iskolák" - magyarázta a tanfelügyelő. 
A történethez hozzátartozik, hogy a tanfelügyelőség a döntés meghozatala előtt még január 6-ára összehívta az érintett iskolák igazgatóit, hogy döntsenek az osztályok megszüntetésének a kérdésében. Az iskolaigazgatók - érthető módon - nem határoztak, sőt, még csak egy kritériumrendszert sem állapítottak meg, hogy mi alapján válasszák ki a megszüntetésre ítélt osztályt. Érthető, hogy egyetlen igazgató sem akart elveszíteni egy osztályt a saját iskolájában, másrészt nem is nagyon tudtak volna dönteni. Az OM5777/2016-es számú minisztériumi rendelet (Metodologia privind fundamentarea cifrei de scolarizare (2017-2018), 11-es cikkelye szerint nem is lehetett volna az említett találkozón dönteni, és ezért nem is születhetett semmilyen megegyezés, mert az igazgatók egymagukban nem hozhatnak arra vonatkozó döntést, hogy milyen osztályok maradjanak meg. A megkérdezett iskolavezetők azt mondták, hogy az iskola vezetőtanácsának a támogatása nélkül egyetlen igazgató sem vállal be ilyen kockázatot, még csak annak meghatározása kapcsán sem, hogy milyen kritériumokat vagy fogódzókat vegyen figyelembe a tanfelügyelőség. "Ott nem lehetett egyezséget kötni. Egy oktatási stratégia hiányában egyik iskola sem vállalhatja fel azt, hogy olyan dolgot javasoljon a vezetőtanácsának, ami szembemegy az iskola tanárainak az érdekével. Én a január 6-i találkozón is azt kértem, hogy az ilyenszerű döntéseket ne az utolsó percben hozzuk meg, hanem legyen egy átfogó képünk arról, hogy hova alakulnak a diáklétszámok, és mi lenne az az oktatási hálózat, amit ez a diáklétszám fenn tud tartani, és hogyan tudjuk ezt megvalósítani" - mondta a tanácskozásról Vörös Alpár, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum igazgatója. A döntést így a tanfelügyelőségre bízták. Miért a Brassai? A tanfelügyelő elmondta, bár jól ismeri és becsüli a Brassaiban folyó munkát, és azzal is tisztában van, hogy nem az eredmények árulnak el mindent, de a beiratkozási adatokat, továbbtanulási mutatókat és a tantárgyversenyeken elért eredményeket is figyelembe véve meghozták a döntést. Tavaly a Brassai elméleti osztályába 5,81-es utolsó médiával lehetett bejutni. Összehasonlításként a Báthory elméleti osztályaiba az utolsó bejutási média 8,09 volt, az Apáczaiba 7,05, míg az Onisifor Ghibu magyar osztályába 5,69. A tanügyminisztérium hivatalos honlapja szerint 2016-ban a Brassai 38 érettségire jelentkező végzőséből 26 diáknak sikerült elérnie az 6-os átlagot (a júliusi, fellebbezés utáni eredményeket számolva), ami 68,42 százalékos arány. 2013-ban 78,08 százalék, 2014-ben 93,47 százalék, 2015-ben pedig 95,34 százalék volt a sikeresen érettségizők aránya az iskolában. 2016-ban a Báthoryban 71 végzősből 5 diáknak nem sikerült az érettségije, míg az Apáczai 82 érettségizőjéből 3 bukott meg a vizsgán. A Brassai álláspontja szerint a viszonylagos sikertelenség azzal is magyarázható, hogy a tavalyi végzősök a 2012-es kilakoltatás után, már az új épületben kezdő új kilencedik osztályosok voltak, akiknek a teljesítményét az is befolyásolhatta, hogy nem tanulhattak tökéletes körülmények között. 
A Brassaiban azt is nehezményezik, hogy az OM5777/2016 számú minisztériumi rendelet, amely meghatározza, hogy a 2017/2018-as tanévben hol és milyen osztályokat indítanak, sehol nem említi az érettségi sikerességi százalékokat, utolsó bejutási médiákat, tantárgyversenyeken elért eredményeket kritériumként. Ehelyett a törvényességet, a gazdasági feltételeket, a demográfiai és a földrajzi adatokat, a társadalmi-gazdasági kritériumokat és a szükségességet kell figyelembe venni. Ömböli Irma szerint épp ezt vették figyelemben, amikor nem szüntették meg a dési magyar osztályt. Mint mondta, nem hagyhatták középiskolai képzés nélkül a 2011-es népszámlálásai adatok szerint valamivel több mint 5000 fős magyar közösséget, még úgy sem, hogyha nagyon gyengén működik, és nemrég a 15 kilométerre lévő Szamosújváron felépítettek és átadtak egy iskolát. Elmondása szerint fogódzókat kellett találni, ami alapján választhattak a Báthory, az Apáczai, az Onisifor Ghibu és a Brassai osztályai közül. A János Zsigmond Unitárius Kollégium és a Református Kollégium azért nem jött számításba Ömböli Irma szerint az osztályok megszüntetésénél, annak ellenére sem, hogy az állam finanszírozza ott is a képzést, mert felekezeti iskolák, és eddig is csak egy-egy világi osztállyal működtek. Bár a tanfelügyelőségnek beleszólási joga lenne, hogy milyen osztályokat indít a Református Kollégium és a János Zsigmond Unitárius Kollégium, de általános gyakorlat, hogy számításba sem jönnek, ha osztályok megszüntetéséről van szó. 2016-ban a Református Kollégium világi osztályába 6,8 volt az utolsó bejutási média, és minden helyet betöltöttek, míg az JZSUK reál osztályába 8,41. Ott is betelt minden hely. Ha a tavalyi érettségi eredményeket nézzük, akkor a reformátusoknál a 40 érettségiző közül egynek nem sikerült a vizsgája, míg az unitáriusoknál a 61 jelentkező közül mindenki sikeresen érettségizett. 
"Azt sem lehetett figyelmen kívül hagyni a döntés meghozatalában, hogy a Brassai mostani IX. osztályában mindössze 15 gyerek van, ennyien választották tavaly az iskolát, ezeknek is egy része a pótvizsga utáni szakaszban jutott be" - magyarázta Ömböli Irma a tanfelügyelőség döntését. A Brassai igazgatónője, Kósa Mária szerint nem egy évfolyam statisztikájára kellett volna építeni egy ekkora döntést. Elismeri, hogy ez egy rosszabb évfolyam volt, de az előtt voltak 29 fős osztályaik is. Majd azt is megjegyezte, hogy ha valaki 8-as médiával jut be egy iskolába, az nem jelenti azt, hogy ugyanúgy fog érettségizni is. Szerintük túl merev volt a tanfelügyelőség, amikor dönteni kellett. Ömböli Irma azon az állásponton van, ha nem csak egy évnek az adatait nézték volna, akkor is rosszabbul teljesített volna a Brassai a különböző fogódzók szerint. A Brassaisok azt sem tartják méltányosnak, hogy olyan intézmények eredményeit hasonlítják össze, amelyek közül egyesek másfél évtizede viszonylag nyugodt munkakörülmények között, stabil osztályszámmal működhetnek, míg a Brassait kilakoltatták, osztályokat vesztett és a tanári kara is a harmadára csökkent. Mi lesz a mostani nyolcadikos brassaisokkal? "Nem férnek be az elit oktatásba, mert nem teljesítenek úgy a tantárgyversenyeken. Egy tantárgyversenyen öt darab díjat adnak, nem többet. Hogy férjen bele minden iskolának a diákja? Mi lesz ezekkel a gyerekekkel? El fognak menni román tagozatra? Csak elit oktatást akar Kolozsvár? Az a lényeg, hogy az iskola oktatói-nevelői munka, nem feltétlenül csak az eredmények számítanak. Nyilván törekszünk, hogy mindenkinek sikerüljön az érettségije. De én azt sem értem meg, hogy az egész országban az érettségi vizsga az egyetlen kritérium, ami alapján az iskolákat megítélik. Akkor miért kell egyebet csinálni?" - reagált a kialakult helyzetre Iszlai Enikő, a Brassai volt aligazgatónője. A január végi bejelentés óta nem történt lényegi előrelépés. A brassais diákok szülei kompromisszumos megoldásként azt kérték, hogy ha tényleg csak egy osztály maradhat, akkor inkább az elméleti osztály maradjon. A mostani 22 nyolcadikosból 20 kérte, hogy inkább maradjon egy természettudományi elméleti osztály. Ezt kommunikálta az RMDSZ is megoldásként, de ezt végül elvetette a tanfelügyelőség. "Nemcsak a tanfelügyelőség részéről volt negatív a válasz, hanem a minisztériumtól is. A tanfelügyelőség vezető tanácsának gyűlésén - én nem vagyok tagja - döntöttek ebben a kérdésben. Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettes komolyan megindokolta, hogy miért is kéri a Brassai az elméleti osztályának a megmaradását, de a szavazáson elvetették a javaslatot" - mondta a tanfelügyelő, aki szerint a legfőbb ellenérv az volt, hogy a magyar középiskolai osztályoknál még így is magasabb az elméleti osztályok aránya a szakosztályokkal szemben, mint a kívánatos 60-40 százalék. "Valamennyit törlesztettünk az elmúlt években a Református Kollégium, a Báthory és a Brassai szakosztályaival, de még mindig nem éri el a kívánt arányt" - tette hozzá. 
Ömböli Irma hozzátette: megérti, hogyha a Brassai nyolcadikosainak nagy része nem a turizmus osztályt szeretné, hanem az elméleti osztályt, és azt is, hogyha az iskola ragaszkodik a saját diákjaikhoz, mert akkor nem kellene arra várni, hogy jön-e máshonnan diák feltölteni a turizmus osztályt. "Ebben a brassaisoknak van igaza, de nagyon sajnálom, hogy nem az elméleti osztályukat tarthatják meg. Mert ezek a gyerekek biztos osztályt jelentenének" - mondta a tanfelügyelő, aki az elmúlt évek tapasztalata alapján nem tart attól, hogy a mostani nyolcadikosok román tannyelvű középiskolát választanak. Mint mondta, a lemorzsolódás nem volt számottevő. A Brassaisok azt is sérelmezik, hogy az elméleti osztályuk elvétele mellett döntők nem vették figyelembe az érvényes oktatási törvény (Legea educatiei nationale nr. 1/2011) 79-es és 80-as cikkelyeit, amely szerint az oktatás haszonélvezői elsősorban a diákok és szüleik, és fontos döntések meghozatalakor kötelező módon konzultálni kell velük is. Ömböli Irma ezzel kapcsolatban csak annyit jegyzett meg, hogy a líceumi osztályokról végső soron a minisztérium dönt, a tanfelügyelőség csak javaslatokat tehet, és ameddig nincs meg a végleges minisztériumi határozat, még van remény. Elmondta, hogy Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettessel egyetemben mindent megpróbáltak, hogy megmaradjon a Brassai elméleti osztálya. A Brassai ellen dolgoznak? "Mi nem csak érezzük a folyamatot ellenünk, hanem az van. Mi vagyunk az iskola, ahonnan folyamatosan vágnak osztályokat. Valahogyan a választás mindig a Brassaira esett, amikor csökkent a gyereklétszám, amikor át kellett szervezni az oktatási formát, amikor stratégiát változtattak. Mindig a Brassai volt az, akinek elmondták, hogy túl sok magyar iskola van Kolozsváron" - mondta Iszlai Enikő azzal kapcsolatban, amikor felvetettük, hogy a nyílt levelük egyik legerősebb része, hogy egyértelmű folyamat tapasztalható az ellehetetlenítésükre. Mint írják, 2010-ben elvettek a Brassai Sámuel Líceumtól egy elméleti osztályt; 2011-ben kilakoltatták az iskolát, ezzel elvesztette osztályainak egy részét, mivel az új épület nem tette lehetővé két párhuzamos I-VIII osztály működtetését. A 2013/2014-es tanévtől kezdődően pedig már csak egy elméleti osztályuk maradt, mert a másik helyett líceumi szakosztályt kaptak. 
A mostani döntéssel pedig a harmadik elméleti osztályát is elveszíti a Brassai, az érintettek szerint mindezt úgy, hogy más kolozsvári magyar iskolák másfél évtizede változatlan elméleti líceumi osztályszámmal működhetnek. A tanfelügyelőség szerint ezzel szemben a folyamatos változás jellemző a kolozsvári iskolarendszerben. Ömböli Irma szerint 2010-ben a Báthorytól is elvettek egy elméleti osztályt, sőt ott is létesíttettek egy szakosztályt épp akkor, amikor a Brassaiban is létrehozták a turizmus osztályt. Emellett pedig más, főleg román többségű iskolákban folyamatosan szűntek meg osztályok, igaz, többségében szakosztályok. "Nem számítottunk erre a döntésre, mert 2013-ban, amikor egy elméleti osztállyal és egy szakosztállyal maradtunk, már elhangzott, hogy nincs ahonnan többet elvenni. Ahhoz, hogy az iskola megmaradjon elméleti líceum státusban, fele-fele kell legyen az arány az elméleti és szakoktatás között. Hogyha logikusan gondolkodunk, akkor az 50-50 százalék már ezzel a döntéssel megbomlik" - mondta keserűen Kósa Mária, aki szerint épp csak azt nem mondták még ki, hogy vége, de 1-2 éven belül ez simán megtörténhet. Ezzel szemben a tanfelügyelőség álláspontja szerint átmeneti állapotról van szó, egy éven belül újra helyreállhat az eddigi rend, és a Brassai újra visszakaphatja az elméleti osztályt, és megőrizheti az elméleti líceum státusát. A kimutatásuk szerint jelenleg 549 magyarul tanuló hetedikes van a megyében, ami 42-vel több, mint amennyi nyolcadikos most van. A brassais tanárok szkeptikusak, mint mondták, egy esetlegre kaptak szóbeli ígéretet, de eddig "az írásbeli ígéreteket sem igen tartották be". "Valószínűleg megkerestem volna azt megoldást, ami nem veszélyezteti egy iskolának sem a létét. Tehát egy olyat, ahol van annyi diák idén, hogy az iskola simán működhet tovább, ha egy évben egy osztállyal kevesebbet indít, a háromból csak kettőt, mert általában három párhuzamos osztály van az iskolákban. Mi voltunk a minimumon, és az Onisifor Ghibuban egyetlen tagozat" - mondta Iszlai Enikő, aki a jóakaratot hiányolja a tanfelügyelőség részéről. 
Állítása szerint idén meglett volna a lehetőség a kompromisszumos megoldásra, például rotációs rendszer bevezetésével, tehát minden évben más iskolától vesznek el egy osztályt úgy, hogy az egyetlen iskolának a létét sem befolyásolja. Ömböli Irma megvalósíthatónak tartja a rotációs rendszert, állítása szerint a tanfelügyelőség részéről semmi akadálya annak, hogy következőkor ne a Brassaiból vegyenek el egy osztályt, hanem az Apáczaiból vagy a Báthoryból. Véleménye sz

Emlékközpont létesül az egykori öregotthon épületében
Székely határőr emlékközpontot hoznak létre Szépvízen a szocializmusban még öregotthonként működő épületben, miután befejezik annak felújítását. Idén az épület tatarozása és a történelmi visszatekintő anyaga készül el. A központot jövőben rendeznék be.
„Javítjuk a valamikori Dájbukát-féle házat, amely a szocializmusban öregotthonként működött. Sokat gondolkodtunk azon, hogy mi legyen azzal az épülettel. Mostanra körvonalazódott, letisztult, hogy milyen funkciót kap: mi itt a Keleti-Kárpátok tövében ezer éven át védtük a határt, emiatt jó lenne ennek emléket állítani. Tehát emiatt döntöttünk úgy, hogy egy székely határőr emlékközpontot hozunk létre” – avatott be Ferencz Tibor, Szépvíz polgármestere.
Az épület feljavítása már folyamatban van, várhatóan év végéig befejezik az épület helyreállítását, amelyet az önkormányzat saját költségvetéséből finanszíroz. Eközben történészek dolgoznak azon, hogy az épületet tartalommal lehessen megtölteni – ismertette a polgármester. Megjegyezte, nem múzeumot szeretnének létrehozni, sokkal inkább egy interaktív kiállító központot, ahol a modern technológiák révén válnának elérhetővé az információk. Ennek megvalósítására pályázati pénzeket hívna le az önkormányzat. A teljes munkálat értéke – a feljavítással, területrendezéssel és berendezéssel együtt – az előszámításaik szerint mintegy félmillió euróba kerülne.
Mint megtudtuk, egy öttagú csapat dolgozik azon, hogy az elképzelések megvalósulhassanak: Bíró Zoltán, a Sapientia Erdélyi Tudományegyetem Csíkszeredai Karának szociológusa, Nagy József gyergyóremetei történész, Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetője, Zakariás István alpolgármester és Ferencz Tibor polgármester működnek együtt a cél érdekében. A munka szakmai irányítását Nagy József vállalta, aki hat korra osztotta az elmúlt ezer esztendőt, az alapján dolgoznak az arra felkért hazai és magyarországi történészek, hadtörténészek. Az egyezség szerint szeptemberig a szakemberek összeállítják az elvállalt időszakokra vonatkozó információkat, kiemelve Szépvíz határvédő szerepét. Ahogy összeállt a történeti visszatekintő, elkezdik a kiállítóanyag elkészítését is. Terveik szerint az emlékközpont jövő év végén válna látogathatóvá – részletezte Ferencz Tibor.
A községvezető kiemelte, „a megvalósuló munkálattal egyrészt emléket állítanánk a székely határőrségnek, bemutatva a lakosságnak az elődeink létformáját, másrészt gazdasági hozadéka is kellene legyen”. Ferencz Tibor arra is kitért, hogy a turistáknak nem elég szállást biztosítani, látnivalót is teremteni kell, az emlékközpont mellett pedig csillagtúrákat lehetne szervezni a közeli hadszínterekre.
Kömény Kamilla | 
Székelyhon.ro

Bemutató elődeink harcművészetéről
Vetített előadást és bemutatót tartottak kedden a Székelyföldi Magyar Szablyavívó Iskola képviselői a csíkszeredai József Attila Általános Iskolában.
A bemutató során ismertették a magyar szablya, valamint forgatóinak történetét. Imreh-Marton István, a Székelyföldi Magyar Szablyavívó Iskola alapítója hangsúlyozta, hogy „a magyar szablya az egyik honfoglalás korából fennmaradt tárgy, és főként a hagyományőrzés céljával kezdték el tevékenységüket, a szablyavívás oktatását”.
Az előadás után a résztvevők nyílt edzésen próbálhatták ki a szablyavívást, kézbe vehették a magyar szablyát is. A hagyományőrző sportolási lehetőség iránt érdeklődők a továbbiakban keddenként 18 órától rendszeresen járhatnak edzésekre.
Gerczuj Timea 
Székelyhon.ro

Székelyföld: noha a törvényszék szerint nem létezik, mégis nagy az érdeklődés iránta
Egyre nagyobb érdeklődés övezi Székelyföld turisztikai látványosságait – derült ki a bukaresti Romexpón megszervezett turisztikai vásáron. Ott legalább szabadon használható a Székelyföld (románul Ținutul Secuiesc) megnevezés.
A bukaresti Romexpón megszervezett nemzetközi turisztikai vásáron a látogatók 2009-ben ismerkedhettek meg első alkalommal Székelyföld turisztikai látványosságaival. A többnapos vásárt minden évben két alkalommal szervezik meg a fővárosban: van egy tavaszi és egy őszi kiállítás.
A Székelyföld nevű stand az elmúlt évek többségében mindkettőn várta az érdeklődőket, de arra is volt példa, hogy a Hargita megyeiek csak az egyikre látogattak el. A kiállítók szerint évről évre nő az érdeklődés Székelyföld látványosságai iránt, mindez annak ellenére, hogy egy tavalyi, Hargita Megyei Törvényszéken hozott döntés szerint a régió nem is létezik.
A Pro Turismo Terrae Siculorum szövetség létrehozását 14 Hargita, Kovászna és Maros megyei turisztikai és vidékfejlesztési egyesület kezdeményezte 2015 novemberében azzal a céllal, hogy székelyföldi turisztikai célpontokat népszerűsítsen itthon és külföldön. A szövetséget a Hargita Megyei Törvényszéken szerették volna hivatalosan is bejegyeztetni az egyesületek képviselői.
A törvényszék a bejegyzési kérvény iktatása nyomán nem a szövetség tevékenységét, hanem az alapszabályzatban szereplő Székelyföld kifejezést kifogásolta, és ennek megváltoztatását kérte. Az ítélet idézi az alkotmányt és több más törvényt, amelyek szerint közigazgatási szempontból Romániát községek, városok és megyék alkotják. „Mivel a régió hivatalosan nem létezik, a terület turisztikai népszerűsítése sem elfogadható, ezért a törvényszék elutasítja a szövetség bejegyzését” – olvasható a törvényszéki ítéletben.
A kezdeményezők az elsőfokú ítélet ellen fellebbezést nyújtottak be a marosvásárhelyi ítélőtáblához, ezt azonban 2016-ban elutasították. Ezzel kapcsolatban a Hargita Megye Tanácsa által létrehozott Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás igazgatója, Mezey Zsolt elmondása szerint a turisták böngésző szokásaira az jellemző, hogy nem Hargita vagy Kovászna megyére keresnek rá, hanem Székelyföldre. „Mondhatjuk azt, hogy Székelyföld mint régió nem létezik, de nagyjából mindenki tudja, hogy mi az, és hol van, főleg itt Romániában” – húzta alá az igazgató.
A február 16–19. között megszervezett bukaresti nemzetközi turisztikai vásáron 14 ország (Ausztria, Bulgária, Egyiptom, Horvátország, Oroszország, Görögország, Izrael, Moldovai Köztársaság, Palesztina, Lengyelország, Dominikai Köztársaság, Románia, Törökország és Magyarország) több mint 250 irodája vett részt. Interaktív standdal népszerűsítették a Székelyföldet Kovászna, Hargita és Maros megye turisztikai egyesületei. A három megye egységes arculattal, ugyanakkor térségükre jellemző turisztikai ajánlattal rukkolt elő.
A Székelyföld megnevezéssel kapcsolatos viták ellenére a román sajtóban is több cikk jelent meg a vásárt követően: az Amosnews független román hírügynökség például arról számolt be, hogy Székelyföld hagyományos értékeit mutatták be a Romexpón. Írásukban kifejtik, hogy Székelyföld egy népszerű turisztikai célpont a bukarestiek körében. Cikküket a következőképpen zárták: az idei vásár kézzel fogható bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a vonzó külföldi ajánlatok mellett a románok nagy százaléka mégis a belföldi, csendes kikapcsolódást választja, beleértve a székelyföldi célpontokat.
Másfél hónapos készülődés
Mezey Zsoltot a nemzetközi vásárra való készülődésről, illetve az ott szerzett tapasztalatokról is megkérdeztük. „Amikor egy ilyen vásárra készülünk, azzal kezdjük a tervezést, hogy mit viszünk oda, mivel mutatjuk be a kínálatunkat. A készülődés elején le kell szögeznünk, hogy idén milyen arculattal megyünk, hány négyzetmétert bérelünk, társkiállítókat viszünk-e magunkkal, vagy csak az anyagokat visszük el. Általában több mint másfél hónapot vesz igénybe az előkészületek időszaka, és az is fontos, hogy minél hamarabb foglalunk, annál jobb helyet kapunk. Nem mindegy, hogy egy olyan helyre tesznek, ahol csak a megyék vesznek részt, vagy bekerülünk egy olyan helyre, ahol nagy a körforgás, és a szomszédos standok a legnépszerűbbnek számító Bulgária vagy éppen Görögország – idén egyébként pontosan az utóbbi szerencsés helyzetbe kerültünk. Mostanáig a standokat saját elképzeléseink szerint építettük fel, idén viszont beavattunk egy ezzel foglalkozó szakcéget is, és a tapasztalatok szerint ez egy jó döntés volt, ugyanis másképp álltak hozzánk az érdeklődők. Az idei egy sokkal világosabb és kisebb stand volt, ezért azt vettük észre, hogy az emberek barátságosabban közelítettek felénk, mint a korábbi években” – magyarázta Mezey.
Az igazgató hozzátette, Hargita megyéből 36 polgármesterrel vannak partneri viszonyban, ami azt jelenti, hogy tájékoztatják őket a kiállításon való részvételükről, ők pedig egy megszabott határidőig összegyűjthetik a környező szálláshelyek népszerűsítő anyagait, így ezek is helyet kapnak a standon.
„Az elmúlt másfél évben 68 programcsomagot állítottunk össze, amelyeknek fő célja, hogy a turistát ne csak egy napig, hanem lehetőleg minél hosszabb távon tartsuk itt. Készítettünk háromnapos, ötnapos, egyhetes, illetve hosszú hétvégés csomagokat, amelyeket úgy viszünk el a kiállításra, hogy figyelembe vesszük a közelgő eseményeket. Hargita, Kovászna és Maros megye küldöttsége külön utazott a vásár helyszínére, ott találkozunk. Azt tapasztaltuk, hogy idén több érdeklődőt vonzott a stand, talán azért is lett népszerűbb idén Székelyföld, mivel Európa legbiztonságosabb célpontjai közé tartozik. Az is sokat számít, hogy az emberek, akik idelátogatnak, pozitív tapasztalatokkal távoznak. Jellemző, hogy aki minket keres, az már járt Székelyföldön, és családostól szeretne visszatérni. A turizmus gasztronómia nélkül nem működik, ezért kisebb kóstolócsomaggal is készültünk: székely falatokat vittünk, amelyeket meg lehetett kóstolni. Ez azért is fontos, mert amíg egy ilyen csipetkét elvesznek, addig tudunk mesélni egy kicsit a megyéről” – emelte ki Mezey.
Érdeklődnek a medvék iránt
Mezey szerint a látogatókat elsősorban az érdekli, hogy ha egy hosszabb időre Székelyföldre látogatnak, akkor mit tudnak itt csinálni: milyen szabadidős programokat tudnak ajánlani, milyen a gasztronómia, vagy milyen szálláshelyek vannak.
„A húsvéti időszak például nagyon népszerű, és pünkösdre is sokan évente visszatérnek. A turisták sok esetben elfogultak, és a hallottak alapján érdekes kérdéseket tesznek fel, például azt, hogy medvét hol lehet látni. Megpróbáltuk elmagyarázni, hogy nem egy háziállatról van szó, ami láncra van kötve, hanem néha előjön. Ezeken a vásárokon általában az idősebb korosztály képviselteti magát, és azt tapasztaltuk, hogy a legkedveltebb célpontok továbbra is Görögország, Ciprus és Törökország” – hangsúlyozta az igazgató.
Iszlai Katalin 
Székelyhon.ro

Néha tényleg győz az igazság?
Romániai törvényszéken magyarokat érintő ügyekben ritkán születik számunkra kedvező ítélet, mégis megtörténik időnként, hogy a bírák is abszurdnak találnak egy-egy nyilvánvalóan kekeckedő vagy éppen megfélemlítési, elrettentési szándékkal hozott hatósági intézkedést.
Egészséges jogállamban, olajozottan működő demokráciában alighanem elképzelhetetlen, hogy megbírságolják egy előre bejelentett, törvényes tüntetés résztvevőit – Romániában azonban pontosan ez történt tavaly: a gyülekezési jogot és a szabad véleménynyilvánítás jogát semmibe véve, nyilvánvaló túlbuzgósággal, elrettentési és megfélemlítési célzattal a csendőrség a március 10-ei székely szabadság napja mintegy száz szervezőjét és résztvevőjét büntette meg. A peres eljárások nyomán most a bíróság érvénytelenítette a bírságokat, s noha a döntések alapfokúak, a csendőrség pedig minden esetben fellebbezett, mégiscsak reménykeltőek az ítéletek. Ráadásul azért is fontos ez az üzenet, mert pár hét múlva, március 10-én Marosvásárhelyen újra megszervezik a székely szabadság napját: a megemlékezésre és autonómiatüntetésre igyekvőknek nem kell tehát aggódniuk, hogy esetleg valamiféle törvénytelen rendezvényen vesznek rész, amint azt a bírósági döntés is igazolja. Ugyancsak tegnap újabb alapfokú döntésnek örülhettünk: a Kolozs megyei törvényszék ítélete szerint megilletik Kolozsvárt a többnyelvű helységnévtáblák. Egészséges jogállamban, működő demokráciában alighanem értetlenkedés követné e hírt: miért is kérdés egyáltalán a minden normális helyen természetesnek számító többnyelvűség Erdély többnemzetiségű fővárosában?! Csakhogy a legutóbbi népszámlálási adatok szerint mintegy félszázezer magyar által lakott, rengeteg magyar egyetemistának is otthont adó városban a Funar-korszak nyílt magyarellenessége nem szűnt meg, csak átalakult: egy kevésbé kirívó, diszkrétebb, de természetében az országos „trendekhez” igazodó nacionalista szellemiség jegyében a városvezetés következetesen és határozottan elutasította, hogy a helységnévtáblákon magyarul is feltüntessék Kolozsvár nevét. A polgármesteri hivatal gáncsoskodásával a Minority Rights Egyesület nevű civil szervezet vette fel a harcot – a tegnapi ítélet szerint nem is eredménytelenül.  S bár mindkét esetben alapfokú ítéletről van szó – amelyet tehát fellebbezés esetén a táblabíróság akár felül is írhat! –, és mindkét ügy érintettjei – a csendőrség, illetve a kolozsvári polgármesteri hivatal – már jelezték óvási szándékukat, azért e döntések mégiscsak azt jelzik: ugyan ellenszélben és kínkeservesen, hosszú időn át pereskedve állami intézményekkel, de az igazságnak érvényt lehet szerezni. Milyen jó is lenne azt hinni, hogy az igazság legalább néha tényleg győz!
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Háromszékiek is segítik a családot (Tűzkárosult csángó tanító)
Január 9-e a négygyermekes külsőrekecsini Gyurka Valentin csángó tanító családjának legtragikusabb napja. Házuk porig égett, s bár egyikük sem sérült meg, mindenük odaveszett. A külsőrekecsini Magyar Házban kaptak menedéket, barátok, civil szervezetek siettek segítségükre határon innen és túl. Tegnap a sepsiszentgyörgyi Evilági zenekar és Keresztes Ágnes, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának színművésze tartott jótékonysági előadást a Gyurka család javára a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Házban.
Gyurka Valentin, mint a csángó származású tanítók többsége felnőttként ismerkedett a magyar ábécével. Otthon csángóul beszéltek, és Valentin sokáig nem is tudott arról, hogy ez ugyanaz a nyelv, mint amit Magyarországon beszélnek. „Édesanyámék nem mondták soha, hogy van egy ország, ahol az én nyelvem hivatalos” – mondta lapunknak egy korábbi interjúban. Bákóban, majd Csíkszeredában tanult, könnyűipari szakközépiskolában érettségizett, a budapesti előkészítő intézet után a jászberényi tanítóképző főiskolán végzett művelődésszervezőként, néprajz és kommunikáció mellékszakkal. 2000-ben tért haza Külsőrekecsinbe, tanítani kezdett a magyar oktatási programban, de amikor családot alapított és kezdte építeni a házát, nem tudta törleszteni a kölcsönt, ezért külföldi munkát vállalt. 2008-tól újból tanít, az iskolán kívüli délutáni magyar órákon nyolcvan gyermekkel foglalkozik. A hagyományőrzés számára olyan, mint a levegő, nem tud meglenni nélküle. A csángó rendezvényekre nem csak betanítja a gyermekeket, ő maga is színpadra lép, mint legutóbb a múlt heti XXI. budapesti Csángó bálon. A januári tűzeset után a négygyermekes család néhány napig rokonoknál húzódott meg, majd a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége felajánlotta, hogy költözzenek a Magyar Házba. Megsegítésükre közösségi oldalt hoztak létre a barátaik, megindult a gyűjtés. A mindennapi élethez ruházatot, tartós élelmiszert, háztartási eszközöket adományoztak magánemberek, civil szervezetek, de a család jövője szempontjából a pénzadomány is nagyon fontos, mert a tűz mindent elpusztított, nincs amit kijavítani, új házat kell építeni. Rotary klubok, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Szent László Társulat, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa munkatársai gyűjtöttek, Csíkszeredában a legnagyobb Gyurka fiú, Valentin bentlakótársai, Kézdivásárhelyen pedig a Nagy Mózes Elméleti Líceum diákszövetsége szervezett gyűjtést. Civil szervezetek és magánemberek segítenek folyamatosan az adományok eljuttatásában, de a romániai és magyarországi bankszámlára is sokan befizettek a javukra. A Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület bankszámláján eddig 3,5 millió forint gyűlt, erről a Csángó bálon értesítették Gyurka Valentint. Az elmúlt másfél hónap alatt több jótékonysági táncházat és előadást tartottak a tűzkárosult család számára, február elején a kovásznai Pokolsár Egyesület is színre lépett a megsegítésükre, Tamási Áron Boldog nyárfalevél című színjátékát mutatták be Jakabfalván.
Gyurka Valentin és felesége, Krisztina, a kilencedik osztályos Valentin, a nyolcadikos Sebestyén, az elsős Sándor és a kétéves Istvánka a történtek ellenére visszatért a napi feladatokhoz, a tanuláshoz, és bizakodóak, hogy újra tudják építeni jövőjüket. Lapunk érdeklődésére Valentin azt mondta, a legfontosabb, hogy a család együtt van és egészségesek. Valentin visszatért a csíkszeredai iskolába, ők a három fiúval a Magyar Házban próbálják megélni az ideiglenes otthont. A külsőrekecsini csángó tanító arra kért, tolmácsoljuk a család köszönetét: „Mindenkinek mindenért hálásak vagyunk, nagyon köszönjük a sok segítséget, nem hittük, hogy egy tragédia ilyen sok jó embert mellénk állít. Tartson meg mindenkit a jó Isten egészségben, szeretetben, miként minket is megtartott a nagy szerencsétlenségben.”
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A hazaszeretet áldozata
Négy fénykép (kettő azonos, de különböző hátoldali szöveggel), egy hiányos katonai azonosító kazetta (dögcédula), a Hadtörténeti Múzeum Levéltárának tájékoztatója, szórványos, ellentmondásos adatok, amelyeket C. E. második világháborúban eltűnt (?) honvéd lánya apja életének utolsó hónapjairól idősebb rokonoktól, édesanyjától hallott. Ebből kellene összeállítani Voloncs Lajos sepsiszentgyörgyi iparos életének második világháborús történetét, elestének vagy eltűnésének tényét.
Ki is volt Voloncs Lajos? A katonai azonosítója szerint Kézdiszentléleken született 1915. augusztus 25-én római katolikus ötgyermekes családba. Mindkét szülő a spanyol influenzajárvány áldozatául esett 1918-ban, így a legnagyobb testvérre, az akkor 18 éves Máriára hárult a négy kisebb gyermek gondozása, nevelése. Lajos már serdülőkorától különböző munkahelyeken dolgozott, katonáskodott a román hadseregben, míg végül a brassói gumigyárban kapott állandónak nevezhető állást. Brassóban ismerkedett meg leendő feleségével, a gelencei születésű Aros Katalinnal, aki négy testvérével már hároméves korában elveszítette munkabalesetben fakitermeléssel foglalkozó apját.
Az 1940-es második bécsi döntés után a fiatal házaspár több száz brassói magyar családdal Sepsiszentgyörgyre költözött. Kernászt József üvegező- és képkeretező-mesternél és kereskedőnél tanulta ki a szakmát. 1941-ben megszületett E. lányuk.
A helyőrségi csapatok Háromszékre érkezése (1940. szeptember 21–22.) után a megyében is megkezdődött az ifjak leventefelkészítése, majd sorozása és a román hadseregben szolgált, még katonaköteles férfiak átképzése. Székelyföldön a magyar 9. hadtestparancsnokság és a Székely Határvédelmi Erők Parancsnoksága (megszervezője és első parancsnoka felsőtorjai Kozma István) alakulatai tartózkodtak, Sepsiszentgyörgy a marosvásárhelyi 27. székely könnyűhadosztály első zászlóaljának tartózkodási helye volt. A zászlóalj géppuskás századába hívták be átképzésre Voloncs Lajost is, amint azt két felvétel is igazolja: egyik 1941 júliusában a Rétyi Nyírben készült, a másik 1941 októberében Sepsiszentgyörgyön (magyar bronz érdemkereszttel tüntetik ki).
Magyarország 1944. március 19-i német megszállása, illetve a szovjet csapatoknak az ország keleti határaihoz való gyors közeledése a magyar hadvezetést tervei megváltoztatására késztette: a román határvédelem mellett fel kellett készülni az orosz határvédelemre is. Az 1. magyar hadsereg az Északkeleti-Kárpátok előterében 1944 áprilisának közepén lendült támadásba Németország oldalán a Vörös Hadsereg ellen. A hadsereg állományába beosztották a marosvásárhelyi 27. székely könnyűhadosztályt és a 2. önálló székely huszárszázadot, amelyek távozása érzékenyen érintette a székely határvédelmet. A megalakított új hadosztály 1944 április végén Galíciában, a Kuty–Kosow–Pistyn ütközetben került először komolyabb tűzharcba, Voloncs Lajos is itt szerezhette második kitüntetését (magyar bronz vitézségi hadiérem).
Az egyetlen fennmaradt, frontról hazaküldött levelében, amelyet 1944 pünkösdje előtt írt, az alábbiakat olvashatjuk: ...mivel ünnep jön, egy kicsit hosszabb levelet írok, hogy az ünnepen legalább levélben legyek köztetek. Édeseim, ne búsuljatok, hogy valóban az ünnepeken nem lehetek köztetek, mert így kívánja a haza érdeke, de annál nagyobb ünnep lesz számunkra majd annak idején, ha hazamegyünk a ránk bízott feladat elvégzése után... édes fiam, úgy intézz mindent, hogy nem sokára ott lesz az idő a szüléshez és édes fiam, feltétlenül menj el a kórházba szülni, és kérd meg addig Lazikát, hogy háljon… a lakásban és Ágotáékat is kérd meg, addig segítsenek rajtad és nekem meg azonnal írjatok és küldjetek egy születési bizonyítványt, mert akkor elengednek szabadságra és akkor én is megláthatom az én kicsikémet, hát édes fiam, még egyszer kívánok a jó Istentől kellemes, boldog pünkösdi ünnepeket, várom én is a kis pünkösdi csomagot. Ezzel bezárom a lapom, szeretettel csókolja katona apuka Bözsikét és anyukát… innen, a messzi orosz frontról. Lajos… küldöm ezt a kis orosz pünkösdi rózsát.
Amint egy családi kép igazolja, 1944. augusztus 20-án itthon tartózkodott, nem tudni, hány napot. A fényképen feleségével, E. lányával és újszülött K. kislányával látjuk. Két példány is megmaradt ebből a felvételből, az egyiket családjának adta, a másikat viszontagságos körülmények között eljuttatta Ágota nővérének (Kurta Józsefnének). Ennek a képnek az érdekessége, hogy nővére a kommunizmus alatti esetleges megtorlásoktól való félelmében a testvére zubbonyán látható kitüntetéseket lekaparta a fényképről. Szájhagyományból tudjuk, hogy felesége és Ágota nővére kérte Lajost, ne menjen vissza a frontra, lenne lehetősége az elrejtőzésre. Az oroszok közeledésének híre, valószínű, már vidékünkön is terjedt, közel volt augusztus 23-a, a román hadsereg átállásának napja, s azt sem tudhatjuk, hányadikán ért véget Lajos szabadsága. Lajos azonban szerettei könyörgésére így válaszolt: Megyek vissza, mert a Haza így kívánja.
Lajos testvére, Ágota úgy mesélte, hogy a neki szabályszerűen, pontosan megcímzett, de postára fel nem adott családi fényképet (amelyen tintával ez olvasható: Emlékül Frontról hazajött szabadságom alkalmából, 1944. VIII. 20. Sepsiszentgyörgy) a szentgyörgyi állomásfőnök felesége a vasúti sínek között találta, és személyesen adta át. Az üresen maradt helyeken Lajos évtizedek folyamán nagyon megkopott, s így nehezen kiböngészhető tintaceruzás írása olvasható: Édes családom és testvérem. Élek!, hálistennek egészséges vagyok, orosz fogságban vagyok sok régi bajtárssal együtt  (olvashatatlan rész)… imádkozzatok értem, minden helyre fog jönni / sokszor csókollak, édes feleségem, gyermekeim, édesapátok Lajos / a megszabadulásunk még egyelőre (olvashatatlan szó), majd sűrűn kihúzott rész alatt címem. Ugyancsak tintaceruzával írta rá valaki a 43896 számot (tábori postaszám?). Lajos tehát orosz fogságba esett, és a nála levő, feltételezhetően megtartani kívánt és tintával keltezett képet sebtében a tintaceruzával írt szöveggel valaki olyannak adhatta, aki Sepsiszentgyörgyön átutazott, és az állomáson áthaladva ledobta a vonatból.  A fogságba esés ténye elfogadható hadtörténeti szempontból is, hisz a csapattest történetét olvasva megtudjuk, hogy azt 1944. szeptember 5-én Galíciából visszavonták, és Észak-Erdély területén vetették be a szovjet csapatok ellen (talán épp a szeptember 15. és október 7. között dúló, nagy emberveszteséggel járó véres tordai csatában). A Magyar Hadtörténeti Intézet C. E.-nek 2016. május 18-án küldött tájékoztatójából kiderül, hogy (Voloncs Lajos) 1944. 09. 20-át követően a szovjet csapatok ellen frontszolgálatot teljesített, melynek során ismeretlen időpontban és helyen hadi eredetű halált halt. Téves lehet a levél azon megállapítása, hogy ez alkalommal kapta a bronzérmet (hacsak ez nem a második, bár akkor már ezüstnek kellett volna lennie), hisz azt a fénykép tanúsága szerint a galíciai csatákban szerezte.  Lánya úgy hallotta, hogy egy háborúból, de inkább (moldovai vagy szovjet) fogságból hazatérő árkosi férfi azt állította, Lajossal együtt súlyos fertőző betegséget (tífusz, vérhas?) kaptak, egymás mellett feküdtek valamelyik láger kórházában, s egy reggel arra ébredt, hogy Lajos már nincs mellette. Amennyiben így történt, Lajos életének e betegség vetett véget. Egyetlen kérdés maradt: hogyan került szeretteihez Lajos azonosító kazettája (benne az azonosító papír felével), hisz azt csak az életben maradottak hozták haza, az elesetteké bizonyítékként a hadtestnél vagy a fogolytáborban maradt.
József Álmos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megalakul az AMISZ Nagyzerinden
A Nagyzerind községbeli fiatalok ismét összefogtak és megalapították a zerindi AMISZ-t. A fiatalság 14 tagja jött el a szombati megbeszélésre, de reméljük, hogy a közeljövőben ez a létszám még bővülni fog.
Pál Norbertnek, az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet (AMISZ)  elnökének és Vas Barbarának köszönhetjük, hogy megalakulhatott a Zerindi AMISZ, utóbbit a csapat megszavazta a fiókszervezet elnökének. Ezek után két alelnököt választottak meg Seres Eszter és Simándi Roland személyében, végül pedig Toda Ildikót titkárnak. Ami a jövőt illeti: a csapatnak nagyon sok terve van, szeretnék ha a fiatalok még jobban összetartanának, annak ellenére, hogy többen is dolgoznak, vagy más városokban, esetleg a határon túl folytatják tanulmányaikat.
A  helyi fiatalok köszönettel tartoznak az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet vezetőinek, hogy meglátogatták őket, lelkesítik és tájékoztatták, hogy miért is jó AMISZ-tagnak lenni, és továbbra is számítanak a segítségükre. 
 Zerindi AMISZ fiókszervezete
Nyugati Jelen (Arad)

Magyarul is ki kell írni a Kolozsvár nevét – fellebbez a polgármesteri hivatal
Miután február 14-én elhalasztotta az ítélethirdetést, február 21-én meghozta döntését a Kolozs Megyei Törvényszék a többnyelvű helységnévtáblák ügyében, igazat adva a felperesnek és ezzel a kolozsvári magyarságnak: ki kell helyezni a többnyelvű kolozsvári helységnévtáblákat. Az elsőfokú ítélet szerint azonban a „többnyelvű” csak román és magyar lesz: a német feliratnak nem kell rá felkerülnie. Másfelől, az ítélet nem végleges, a polgármesteri hivatal az indoklás nyilvánosságra hozatalától számított 15 napon belül fellebbezhet – és az intézmény szóvívője szerint fellebbezni is fog. A mai döntés egyébként érdekes egybeesésként éppen az anyanyelv nemzetközi napján született meg – emlékeztetett az ítélethozatalt várva a Musai-Muszáj kezdeményezőcsoport –, Szőcs Sándor, az önkormányzatot perelő civil szervezet vezetője viszont nem ezt emelte ki, hanem azt hangsúlyozta: nagyon megküzdöttek a kedvező ítéletért.
A Kolozs Megyei Törvényszék kedden meghozott elsőfokú ítélete szerint magyar nyelven is ki kell írni Kolozsvár nevét a város bejáratainál.
Az ítélet kivonatát a kolozsvári táblabíróság portálján hozták nyilvánosságra kedden – mint ismeretes, a város polgármesteri hivatalát a Minority Rights egyesület perelte be, és a perhez 370 kolozsvári polgár is csatlakozott.
Szőcs Sándor, az egyesület elnöke úgy vélekedett, hogy igazságos döntés született. Hozzátette: nagyon megküzdöttek az ítéletért. Szőcs valószínűsítette, hogy azzal sikerült meggyőzniük a bírákat, hogy a közigazgatási törvény 2006-os módosítása szerint azokon a településeken is alkalmazni kell a többnyelvűségre vonatkozó előírásokat, amelyeken a törvény életbe lépésekor húsz százalék fölött volt, de később a küszöbérték alá süllyedt valamely kisebbség aránya.
Az ügynek azonban ezzel még nincs vége: a kolozsvári polgármesteri hivatal szóvivője a Mediafax hírügynökségnek elmondta: mindenképpen fellebbeznek az ítélet ellen. Ez egyébként várható volt, hiszen Oana Buzatu szóvivő már korábban is azzal érvelt, hogy az önkormányzat „kötelessége” a végsőkig pereskedni minden esetben, ellenkező esetben mulasztással vádolhatják. Ennek ellenére sokan titkon abban reménykednek, hogy ezúttal elmarad a fellebbezés és minél hamarabb kikerülhetnek a táblák, hiszen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kolozs megyei szervezeteinek júniusi koalíciós megállapodása szerint a város vezetésének a per kimenetelétől függetlenül ki kell tennie a többnyelvű helységnévtáblákat Kolozsvár bejárataihoz. Ez alapján pedig felesleges fellebbezni és tovább pereskedni.
Mint arról már többször írtunk, a Minority Rights egyesületet alkotó jogászok korábban már megnyerték első fokon a pert a polgármesteri hivatallal szemben, de akkor egy Hollandiában bejegyzett emberi jogi alapítvány képviseletében pereskedtek, és másodfokon a táblabíróság úgy ítélte meg, hogy a holland civil szervezet nem jogosult pereskedni a kolozsvári magyarok nevében. Ezért kezdték ezúttal egy kolozsvári egyesülettel újra a pereskedést 2015-ben – a felpereshez közel 400 kolozsvári magyar csatlakozott, tovább bizonyítva, hogy létezik igény a helyi magyarság részéről is –, de 2016 elején a törvényszék elutasította a kérést. Az egyesület fellebbezett, ennek eredménye pedig az lett, hogy a táblabíróság visszaküldte a dossziét újratárgyalás végett az alapfokon eljáró törvényszéknek. Ez utóbbi az újabb ítélethirdetést az utolsó tárgyaláson 2017. február 14-ére tűzte ki, de végül egy héttel elhalasztották tegnapra, amit a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezéséért küzdő Musai-Muszáj kezdeményezőcsoport jó előjelnek tekintett, hiszen 2000 óta február 21. az anyanyelv nemzetközi napja. A muszájosok egyébként az ítélethozatalra várva közösségi oldalukon szavazást kezdeményeztek arról, hogy háromnyelvűek legyenek-e a kolozsvári helységnévtáblák, vagy csak románul szerepeljen rajtuk a város neve. „Fontosnak találod, hogy a kolozsvári törvényszék holnap elrendelje a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezését?” – tették fel a kérdést, és az ügy iránti óriási érdeklődést mutatja, hogy a Facebook-bejegyzés futótűzként terjedt az interneten: négy óra alatt több mint 1,3 millió embert ért el, 150 ezer reakciót váltott ki és 10 ezer hozzászólást generált, illetve a „közvéleménykutatásra” ez idő alatt több mint 37 ezren szavaztak – közülük kevesebb mint 1700 személy vélte úgy, hogy elég a „Cluj-Napoca”.
 „A Musai-Muszáj mozgalom szerint Romániában, az Európai Unió egyik tagországában, Kolozsváron, egy kozmopolita, interkulturális városban, az anyanyelv nemzetközi napján, azon a napon, amelyen a kolozsvári Törvényszék dönteni fog, nem kérdőjelezhető meg a kolozsváriak többnyelvű helységnévtáblákhoz való joga” – összegzett ennek kapcsán a kezdeményezőcsoport.
Szabadság (Kolozsvár)

Száz éve született ifj. Dr. Xantus János
Ismeretterjesztő, tudománynépszerűsítő munkája rendkívüli hatású volt
Száz éve született dr. Xantus János (1917. február 20. – 1982. november 27.) legendás földrajztudósunk, a biológiai tudományok doktora, a természettudományok kiváló ismerője és népszerűsítője. Kolozsváron született és Kolozsváron hunyt el, de valójában Erdély és egész bolygónk élővilágát tanulmányozta, tapasztalatait széles körben terjesztette. A régi kolozsváriak emlékezhetnek még a kommunista, önkényes időkre, amikor a kincses város magyar értelmisége közösségi sérelmeit és aggodalmait hétvégeken csak a környező kirándulóhelyeken barangolva merte egymásnak kibeszélni: a Bükkben, a Bácsi-torokban, a Szénafüveken, a györgyfalvi erdőben, a Feleki-tetőn, az Őzek-völgyében mindig találkozhattak Xantus Jánossal és (általában) diákjaiból összeverődő kíséretével. Szellemi hagyatéka nemcsak tudományos és oktatói munkájának eredményeit foglalja magába, hanem azt a sikert is, amelyet széles körű népnevelése biztosított számára. Kolozsvár akkori napilapjában, az Igazságban is rendszeresen közölt a természet rejtelmeivel és szépségeivel kapcsolatos írásokat, ezzel is szolgálva az ismeretek vonzó formában történő magyar nyelvű terjesztését. A népszerű természettudósra emlékezik születésének századik évfordulója alkalmából egykori tanítványa és tudóstársa, Szabó T. Attila közös élményeik és a mester köteteinek fényében.
Dr. Szabó T. Attila
Memento a rendhagyó pedagógusra
Vannak sorsfordító, egy életre elkötelező találkozások. Saját életemben kétségtelenül ilyenek voltak kolozsvári találkozásaim Xantus Jánossal csodálkozó kisgyermekként, rajongó kisdiákként, kritikus tanítványként, önfeledt kirándulótársként és végül „száműzött” sorstársként, tanárként is. Emlékeim annyiban közérdekűek, amennyiben a gyermek és a felnőtt, a tanítvány és a tanár, a múlt, jelen és jövendő általános kérdéseiről (is) szól.
Ha agysejtjeimben Xantus Jánossal kapcsolatban elraktározott első emlékeket keresem, akkor a napfényes nyári Szamos-part vizes kavicsain csillogó vászonkajak, egy mosolygó barna arc és az első vízi utazás izgalma bukkan elém… valamikor az 1940-es évek derekáról. És ez ötlik fel sokszor ma is, amikor kajakomban ülök. Jóval később vált csak világossá, hogy a kajak a Tündérszép tájak egyik vándora, a legendás „Szampó”, a barna arc pedig ifjabb (dr.) Xantus János arca volt.
Amikor erre rájöttem, már „pupá”-k, azaz – éppen a Xantus által meghonosított, és diáknyelven „pupákok”-ká torzított – lepkévé válásra várakozó „báb”-ok voltunk a kolozsvári református kollégiumban. „No, hogy vagytok, pupákok?” cseng fülembe ma is a katedrán koppanó katalógusát kísérő köszöntése. És lelki szemeim előtt élesen bontakozik ki az első Xantus-élmény: az első (ha jól emlékszem: helyettesítő) órájának bemutatkozása! Az a felszabadultan szellemes, jó hangulatú tanár-diák kapcsolat, mely csak a született tanár-egyéniségek óráját jellemzi. Nem a „röhög az egész osztály” hangulata, hanem azé a meglepetésé, hogy „… hát ilyen tanárok is vannak? …  így is lehet tanítani ?”
A következő különleges emlék: a táblavázlat. A meglepetés, amit a betűk vonala, a vonalak rendje, a kulcsszavak logikájának felfedezése, a színes rajzok értelmének megfejtése jelentett. Az az érzés, hogy tanárunk felnőtt számba vesz bennünket. Honnan tudhattunk volna szerencsénk áldatlan politikai hátteréről? 
A Bolyai Egyetem  katedrájáról „száműzték” őt a gimnáziumba, polgári-klerikális származása és a  Teleki  Gézához  (Széki gróf Teleki Pál  magyar geográfus, egyetemi tanár, miniszterelnök fia)  fűződő szoros,  baráti és tanártársi kapcsolata miatt is.
Ma sem tudom eldönteni, hogy neki magának javára vagy kárára volt-e ez a „száműzetés”? Az akkori és későbbi „űzetések” nyilván semmiképpen sem voltak számára kellemesek. Abban viszont biztos vagyok, hogy Xantus személyes varázsa, hatása az iskolában nagyobb volt, mint az egyetemen lehetett volna. Amikor diákjaimhoz szólok, amikor a táblára írok (kalligráfiában igencsak tehetségtelen tanítványaként) sok tekintetben ma is ő irányít.
Vagy emlékezzünk a biológia órák hangulatára. Nem hiszem, hogy óráin valaki is rendszeresen szorongott volna. Felszabadult, várakozó zsibongással tódult mindig az osztály a Petőfi utcai „új” épület nyugati szárnyának nagyudvarára néző természetrajzi előadója felé.
És itt van – immár több, mint hatvan esztendő távolából – első „önképzőköri dolgozatom” a madárvonulásról, a vándormadarakról. Alighanem akkor érett elhatározássá bennem a szándék és érdeklődés: biológus leszek. A témaválasztás talán jelképesen is meghatározta életem.
Közös kirándulások
Tavaszi héricsek, szellőrózsák és kökörcsinek a Hajtás-völgy torkában. Rigópohár-vadászat a Cérnaforrás körül egy csalogánytrillás, didergetően hideg májusi sátoros éjszaka után. Vagy az első szputnyik jeleinek táskarádiós „lehallgatása” a Gorbó-völgyben Ruha István két csodálatos hegedűszólója között. Képzeletbeli cirbolya-fenyő keresés (az ő Parádi Ferencet idéző szójátékával – „cirbolyongás”) a Retyezátban. Közös túra a Balkánon … részleteiről a Világjáró bakancsokban is megemlékezett.
 Azután a hányattatások és a meghasonlások kora. Küszködései a méltánytalanságokkal, az áskálódó rosszindulattal, a politikai  rendőrséggel, a hivatalból  rámért, életfogytig  tartó   gáncsoskodással … és mindenekelőtt önmagával, a génjeiből kiszabaduló betegséggel.
Az érzelmek küzdelme az értelemmel … és viszont. Ekkorra már elkerültem Kolozsvárról, találkozásaink megritkultak, de nem szakadtak meg soha.
Egész népét tanította
Xantus János egész életében tanított; előbb egyetemen, majd középiskolai tanárként, miközben egész népét tanító ember is volt.
Tanóráinak hangulatát ma is féltett emlékeim között őrzöm, oktatói munkájának hatását – és utóhatását is! – nemrégiben újból alkalmam volt lemérni egy természet- és környezetvédelmi versenypályázat irányítása, elbírálása során.
A csillagok „születéséről” és „haláláról” írott kis könyvét annak idején íróasztalomról csente el nyolcadikos lányom, s úgy olvasta a paplan alatt, mint egy krimit.
Kívánhat-e többet ennél egy tanár?
Tanítványai felé áradó érdeklődését, szeretetét, ragaszkodását legutolsó személyes találkozásunkig éreztem.
És ezt éreztem akkor is, amikor érettségi találkozóink alkalmából egykori osztályommal – immár a Házsongárdban – újra meglátogattuk.
Kevés természettudományos írónak volt olyan hatása tájainkon, mint Xantus Jánosnak. Ezt most nem a megemlékezéshez illő tisztelet mondatja velem – egykori tanítványaként vagy későbbi (tanár) sorstársaként –, csak azt fogalmazza meg, amit számtalanszor és a legváratlanabb helyzetekben is tapasztaltam.
Ha hiú volnék, vagy éppenséggel irigy természetű – mint az íróemberek általában –, talán még fájna is, hogy régi vagy újabb ismerősökkel beszélgetve többnyire ma is csak rá hivatkoznak, reá emlékeznek, az ő könyvei kerülnek elő a polcokról.
Xantus János ismeretterjesztő, tudománynépszerűsítő munkája volt eddig a leghatásosabb azok közül, akiket személyesen is ismertem. Nagy energiával és kemény munkával küzdött meg ezekért a közhasznú sikerekért. Jórészt ez a szakadatlan küzdelem őrölte fel időnek előtte egészségét is.
Tudta, vallotta, hirdette, hogy lobogni, lángolni kell annak, aki világítani tud, (és akar), mert aki nem lobog, az hamar üszkösödik, azt hamar belepi a szürkeség, a hamu. 
Végtelenül sokszínű, különösen nyugtalan és nyughatatlan egyéniség volt. Született művész – ezt tükrözték fiatalkori versei, versfordításai, a költészet, a mitológia iránti fogékonysága, rajzai, fényképei, sőt táblavázlatai, vetített képes előadásai.
Vérbeli tanár, abban a szellemben, mely szerint a tanárok célja nemcsak a pillanatnyi tárgyi tudásnak, de a tudás, a tanulás igényének a tartós kialakítása, a diák vagy hallgató egyéniségének kibontakoztatása; a „szeresd, amit csinálsz, hogy majd azt csinálhasd, amit szeretsz” elvének megvalósítása.
Testi-lelki vándorlásai
Szenvedélyes természetjáró és nyugtalan vándor, akivel élvezet volt bolyongani hazai és távoli tájakon egyaránt. Megszállott mesélő, író volt és szívós szerkesztő, aki nagy öregek között járta ki az ismeretterjesztő folyóirat-készítés iskoláját, és – mert a körülmények úgy alakultak, hogy lapot nem kaphatott – több, mint négy  évtizeden  át, haláláig  hétről hétre megálmodta a maga külön hangos – majd később mozgóképes újságját, a nagy sikerű Jöjjön velünk című   rádióműsorát, majd a televízióban közreadott ismeretterjesztő  filmjeit.
Mozgatott színészt, zenei szerkesztőt, operatőrt, hangtechnikust.
Hívta és vitte magával a rádióhallgatókat és tévénézőket is addig, ameddig álmait csak elvihették az elektromágneses hullámok. Szerkesztői életműve önmagában is külön tanulmányt érdemelne. Ez a feladat egyre sürgetőbb, hiszen hangját, hangjátékait, dokumentumfilmjeit, egykori elképzeléseit már csak az emlékek, sárguló kéziratkötegek, romló magnófelvételek és filmszalagok őrzik.
De őrzik hitvallását, és szándékait az előszavak is, melyek mindennél beszédesebben érvelnek egy, a Xantus-életmű értékéhez méltó gyűjteményes kötet mellett. Kövessük hát – időrendben vagy tárgy szerint csapongva – a kötetek megszületése, genezise során csiszolódó bevezető sorait.
Első kötetének, a Tündérszép tájakonnak a születését, korrektúrázását – de részben az élményanyag gyűjtését is – diákként és túratársként éltem át. Amikor először olvastam a könyve elöljáró beszédét, alighanem örökre belém vésődött a mondatok muzsikája, nemzedéket átfogó szándéka:
„Olvasó, aki most kezedbe veszed ezt a könyvecskét, feledkezz meg egy pillanatra arról, hogy a falak között vagy a városok kőrengetegeibe zárva töltöd életed javát…
Gyere velem oda, ahol e sorok születtek, vadvizek partjára, csúcsok világába, tábortüzek mellé… Oda, ahol a sátor feszülő vásznán megcsillan a felkelő nap első sugara, s éjszakánként ezernyi hanggal szólal meg a vadon… Mert ott írtam mindazt, amit most magad előtt látsz. A kézirat lapjain ott van még a viharlámpa korma s a vitorláról cseppenő harmat.
Olykor kuszák a sorok, mert hullám dobálta a hajót, vagy hóvihar tépte ki kezemből vázlatkönyvemet. Sokszor nem is belőle olvastam ki azt, amit leírtam, hanem pergő filmkockák ezreit vallattam azért, hogy szóra bírjam emlékeimet…
Ha pedig velem jössz, és gondolatban túratársam leszel, akkor kitárul Előtted is mindaz, ami eddig hiányzott az életedből: a csúcsok perspektívája, a csönd országának beszédes birodalma. Az ifjúság lendületével kell birtokba venned kincseit, de érett értelemmel óvnod pusztuló ritkaságait.
Ha pedig olvasva mindazt, amit e könyvbe sűrítettem, téged is elfog a messzeség utáni vágy, s hátizsákot akasztasz a vállaidra, akkor a szerző elérte célját, mert eggyel több rajongót szerzett annak a testet-lelket gyönyörködtető szenvedélynek, melyet úgy hívnak: természetjárás.”
A következő könyvsikernek, legkedvesebb kötetének – A természet kalendáriumának – már nem egy, hanem három előszava van: ez a munkája három egymást követő és fokozatosan változó, bővülő, alakuló kiadásban (1957, 1972, 1981) és számos változatlan utánnyomásban jelent meg és kelt el egy negyedszázad alatt. Életének megértéséhez ad kulcsot ez a sikerkönyv! Természettudományi köntösbe bújtatott művelődéstörténet ez, az anyanyelvén olvasó legszélesebb nagyközönség számára.
„A természet kalendáriumának harmadik kiadását veszed a kezedbe Olvasóm. Nem a hétköznapi értelembe vett naptárat, melyben megtalálod egy bizonyos esztendő hónapjait, napjait, hanem a csillagászati év szerint hónapokra tagolt kis írásművet, mely természetjáró diákoknak s örökifjú kirándulóknak szól.”
 A természet kalendáriumát nem időrendben, de az események egymáshoz kapcsolódó láncolatában A tengerfenéktől a csillagokig megírása, megjelenése követte.
1958-ban került könyvesboltokba és természetszerető olvasóinak polcaira Xantus János második, tanáros célszerűséggel szerkesztett és összeállított, madárvédelmi kötete, a Szárnyas barátaink.
Aztán naplójegyzeteinek, útleírásainak, újságcikkeinek  sommázataként következtek az Erdélyt járó lokálpatrióta és a nagyvilágot megismerni vágyó vándor újabb könyvei: az Országjáró  bakancsok és a Világjáró  bakancsok.
Középiskolás kisdiák voltam, amikor a katedráról sugárzó arccal jelentette be a Föld legmagasabb pontjának, a Csomolungmának meghódítását, 1953 májusában. Végzősként pedig izgatottan kuporogtunk mellette, hogy akkor még ritkaságszámba menő kis táskarádióján megpróbáljuk elcsípni az első mesterséges hold, a „szputnyik” hívójeleit.
/Interneten nem közölték az egész cikket/
Szabadság (Kolozsvár)

Szórvány a szórvánnyal, ha találkozik: egy a nyelv, egy a kultúra Kalotaszegen és Kárpátalján
A Hagyományok Háza, Pál István „Szalonna” és a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet idén negyedik alkalommal szervezte meg a kárpátaljai Beregszászban a népi mesterképzést zenészek, táncosok, együttes vezetők és énekesek számára. És bár a képzést kárpátaljai zenészek és táncosok számára hirdették meg, a határon túlról – többek között Zsobokról – is érkeztek szép számban résztvevők.
Pál Lajos és felesége, Pál Katalin kárpátaljai zenepedagógusok hosszú évek óta fáradoznak azon, hogy a fiatalok megismerhessék azt a magyar kultúrkincset, amelyet nagyapáik örökítettek rájuk, hiszen ők tudták: saját kultúránkat ismernünk és becsülnünk kell! Fiúk, Pál István „Szalonna”, a Magyar Állami Népi Együttes vezetője és a képzés fő szervezője szerint, négy éve ennek a képzésnek a létrejöttével régi vágya vált valóra, hiszen egy olyan tanfolyamot akart elindítani, amelyen nemcsak egy nyári tábor ideje alatt tanulhatnak a résztvevők.
A résztvevők énektudásukat Pál Eszter, tánctudásukat Kiss Balázs és Farkas Fanni táncoktatók mellett fejleszthették, míg Pál István és Gombai Tamás a hegedű, Karacs Gyula a brácsa, Doór Róbert a nagybőgő, Gera Attila a klarinét és tárogató, továbbá Berta Alexandra a citera muzsikát tanítja majd a meg a népzenészekkel. A képzés oktatói anyagát az erdélyi, magyarpalatkai muzsika és tánc képezi, a képzés havonta egyszer kerül megrendezésre. Felemelő érzés volt azt a közel 250 résztvevőt látni, akik fontosnak érzik kultúrájuk megtartását, hagyományaik ápolását, és időt, energiát nem sajnálva fontosnak tartották, hogy rászánják hétvégéjüket egy ilyen jellegű képzésre.
Mivel minden évben résztvevője vagyok ennek a képzésnek, fontosnak tartottam, hogy ez a folytonosság ne szakadjon meg, és csatlakozva a Viski Bicskások Népi Együttes zenésztársaimhoz, részt vegyek a soron következő képzésen is. De mivel most nem Kárpátalján tartózkodom, gondoltam, hasznos és érdekes lehet a Zsoboki Néptáncegyüttes tagjai számára is, ha belekóstolnak abba, hogyan tanítják Kárpátalján a Hagyományok Háza profi oktatói a mezőségi táncokat. A bürokrácia különböző rostáin átbukdácsolva – amit az útlevelek és különböző meghatalmazások formájában gördített elénk a román és az ukrán törvénykezés –, végül egy párnak sikerült elintéznie a szükséges okiratokat. Felkértem mentoromat is, Ruzsa Erzsébetet, hogy tartson velünk erre a nagy kalandra, amit ő szívesen fogadott el. Volt ennek az utazásnak egy magyar–magyar, szórvány–szórvány kapcsolatot erősítő szándéka is, amely véleményem szerint megérte a fáradságot és a közel 250 kilométeres utazást – az ukrán utakon uralkodó kátyútenger ellenére is –, hiszen kalotaszegi és kárpátaljai magyar szembesülhetett vele, hogy bár egy határ választja el őket egymástól és az anyaországtól, mégis egy a nyelv, egy a zene, egy a kultúra. És ami a legfontosabb: egy a gyökér, a kötelék is, amit viszont erősíteni kell, mert ha nem vigyázunk rá, elvehetik tőlünk.
BECSKE ADRIENN
Szabadság (Kolozsvár)

Egy patinás ház pusztuló kertje
A Petőfi utcában mostanság kivágott százados fák és a beépítésre kerülő szép kert a múltbeli kolozsvári társadalmi élet egyik jelentős színterének tanúi voltak. A kert története nagyrészt a Farkas utcához, az ottani 8. szám alatti Nemes–Bethlen-palotához fűződik. A Főkormányszék 1790-ben Nagyszebenből Kolozsvárra költözik, s ezután egyre több nemesi-főúri család vásárol itt telket téli szálláshely, többnyire palota építésére. A már felépült főtéri Bánffy-palota jó mintául szolgált a hasonló építményeknek, s az ott közreműködő mesterek is eltanulták a főúri építkezések ízlését, elvárásait.
Az építtetők közé tartozott gróf Bethlen Gergely (1717–1792) is, Bethlen Farkasnak, Erdélyország egykori kancellárjának, tudós történetírójának az unokája is. Ő már 1781-ben telekkel bír a Bel-Farkas utcában, s ekkoriban köt szerződést Leder Józseffel, az akkor még kezdő szamosújvári építőmesterrel egy itteni ház felépítésére. Hogy mennyire haladt az építkezés, arról nincsenek adataink, de bizonyára az 1798 augusztusi nagy tűzvész kárt tehetett benne. Valószínűleg ezután új tervekkel fogtak az építkezéshez, annál is inkább, hogy a megrendelő fia, gróf Bethlen Ferenc (1762–1812) lett az ingatlan gazdája. Ekkor már lehetőség nyílt a telek végét lezáró városfal felhasználására is. A városi tanács 1796-ban határozatot hozott a védőfalak kiárusításáról, újszerű hasznosításáról. Vagyis a fal menti telkek tulajdonosai megvásárolhattak egy-egy falszakaszt, s akár nekiépítkezhettek, akár azt lebontva köveit építőanyagul használhatták. Ennek alapján készülhetett olyan terv az új palotára, amely a várfalat is az épületbe foglalta: annak déli keresztszárnyát a városfalnak építették, ablakokat vágtak belé. A falon túli szomszéd tiltakozott is emiatt. De talán még az építkezés lezárulta előtt a család megvásárolta a városfaltól délre eső Külső Torda (utóbb Petőfi) utcai telket, úgyhogy nem csak ablakokat, hanem kocsikaput is nyitottak a várárokból kialakított kert felé.
A téglalap alakú belső udvart körbezáró emeletes épület az 1810-es évekre készülhetett el, utcai homlokzata hasonlíthatott az átellenben épült Teleki-palotáéra. Sajnos rajz vagy fénykép sem örökítette meg. Ekkor már ifj. Bethlen Ferenc (1800–1875) volt a tulajdonos, aki rokonát, gróf Bethlen Karolinát (1803–1891) vette nőül. Nyílt házat tartottak, nem csak palotájuk termeiben rendeztek gyakran fogadásokat, hanem a melegebb hónapokban szépen parkosított hátsó kertjükben is délutánonként fogadták az előkelő társaság tagjait. Az akkor még tényleg „csendes Petőfi utca” zaja nem zavarta a társalgást, udvarlást, házi muzsikálást. A családi hagyomány szerint e kertben 1849 tavaszán Teleki Sándor kíséretében Petőfi is megfordult. E vészterhes időkben néha vezető politikusok tanácskoztak az itteni fák alatt. 
A forradalom és szabadságharc bukása után bizonyára megszűnt a házban és kertjében zajló társadalmi élet. Az emberek bezárkóztak. Minthogy a tulajdonos, Bethlen Ferenc többnyire vidéken (éppen Bethlenben) tartózkodott: a ház fia, gróf Bethlen Sándor (1823–1884) használatába került, aki rövidesen ennek tulajdonosává is vált. Bethlen Sándor engedte át az 1859-ben megalakult Erdélyi Múzeum-Egylet részére a palota földszinti helyiségeit a könyvtár elhelyezésére. 1860. július 15-én nyílt meg a 20 000 kötetes téka Szabó Károly szakszerű irányításával. 1865-ben az egyesület még az egész épület megvásárlásáról is tárgyalást folytatott a tulajdonossal.
Az 1872-ben megnyitott kolozsvári tudományegyetem új helyzetet teremtett. A Múzeum-Egylet gyűjteményeit használatra átvette az egyetem. 1874. október 1-jétől a közös vezetés alá helyezett múzeumi és egyetemi könyvtár a volt guberniumi, most már egyetemi épület földszintjén kap termeket.
 Bethlen Sándor grófnak báró Bánffy Jozefával (1828–1902) kötött házasságából született neves fia, Bethlen András (1847–1898) az 1890-es évek első felében az ország földművelésügyi miniszteri tisztségét tölti be. Ennek egyik lánya, Bethlen Margit grófnő írónőként szerez érdemeket, s Bethlen István (1874–1946) miniszterelnök feleségeként örvend köztiszteletnek. A Farkas utcai házat András húga, Bethlen Polyxéna (1850–1939) örökli, akinek második férje gróf Nemes János (1834–1905). Így marad a ház a XX. századi államosításig gróf Nemes Jánosné telekkönyvi tulajdonában. Nemesék a század végén az egész palotát renováltatják, teljesen átépítik homlokzatát, ennek tengelyébe, a koronázó párkány alá kialakíttatják a gróf Nemes és gróf Bethlen címereket. Ezek ismétlődnek az udvari homlokzaton is. Ekkor kap az ingatlan – főleg oldalsó és hátsó szárnyában – bérházszerű beosztást. A tulajdonosok házasságából négy gyermek születik: Polyxéna (1882–1963), Sarolta (1884–1980), Bálint (1886–1903), Ferdinánd (1887–1914, hősi halott).
Nemes Polyxéna 1912-ben báró Huszár Pállal (1872–1927) köt házasságot. Ez rövidesen csődbe jut, s a férj Budapesten él haláláig. A különc Polyxéna grófnő nem kedveli a Farkas utcai egyre inkább bérház jelleget öltő palotát, ahol édesanyja és Sarolta húga az utcai főúri lakosztályban él. Így ő magának még a világháború előtt emeltet a Petőfi utcai, keletre megtoldott kertbe, a várfal elé egy emeletes, szecessziós stílusjegyeket viselő villát. A szomszédban lakó Mikó Imre leírja az itt folyó főúri életvitelt: „Szűk és előkelő kör látogatta a grófné házát: egy nyugalmazott nagykövet és valóságos belső titkos tanácsos, egy törzstiszt a kettős monarchia egykori vezérkarából, több földbirtokos-feleség és barátnő, akik csak a telet töltötték Kolozsvárt, a régi egyetem néhány itt maradt tanára, s vagyonukat vesztett mágnás hölgyek és urak” (A csendes Petőfi utca. 1978. 126.) Polyxéna grófnő a két világháború közt a nőmozgalomban és a jótékonykodás-szervezésben is szerepet játszott. Hanem a földbirtokreform a családot megfosztotta vagyona jelentős hányadától, ami megmaradt, az helyi intézők kezén nem jövedelmezett eleget, úgyhogy végül a család anyagi helyzete megrendült. A Petőfi utcai villát a kert hozzá csatlakozó részével kénytelenek voltak eladni, s a nagy vendégeskedésnek is véget vetettek. Édesanyjuk halála után báró Huszár Pálné és húga, Nemes Sarolta grófnő intézték a ház birtokügyeit. Így az ő engedélyükkel költözhetett be a palota hátsó szárnyába az Egyetemi Könyvtárból kitett múzeum-egyleti levéltár, Erdély múltjának kincsesbányája. 1949. június 26-án került sor az ünnepélyes megnyitóra, amelyen Gaál Gábor tolmácsolta a Román Akadémia jókívánságait, az Erdélyi Múzeum-Egylet vezetősége nevében Balogh Edgár kívánt sikeres munkálkodást, befejezésül a levéltár igazgatója, Jakó Zsigmond vázolta terveiket. (Akkor még nem sejtették, hogy az Akadémia a következő évben kisajátítja a levéltárat.)
A levéltár megnyitásának idején történik az egész palota és kertjének államosítása. Szinte csodával határosan a két korábbi tulajdonosnő részére meghagynak egy szobát, ahol halálukig élhetnek. Főleg a Fuhrmann-műhelyben segédkező Sarolta néni az 1960–1970-es évek Kolozsvárjának közismert alakja volt. E sorok írójának is gyakran mesélt a Farkas utca és a Házsongárdi temető titkairól.
Gaal György
Szabadság (Kolozsvár)

Többe kerül az idősek ellátása
Bár törvény írja elő, hogy mekkora összegeket kell fordítani különböző intézményekben az idősek ellátására, az állam nem biztosítja a szükséges forrásokat.
Ahhoz, hogy törvényesen járjon el, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat legutóbbi ülésén kénytelen volt megemelni a fennhatósága alá tartozó Zathureczky Berta Idősek Otthonában a gondozottak ellátására szánt egy főre eső összeget.
Sztakics Éva alpolgármester megkeresésünkre elmondta, idén havonta 2703 lejt kell fordítani egy állandó gondozásra szoruló idős ellátására, míg a részleges gondozás esetén 2457 lejt. Ezek az összegek a tavalyhoz viszonyítva 100 lejjel emelkedtek, ami leginkább az önkormányzatra ró nagyobb terhet. A jogszabály szerint ugyanis az ellátottaktól a nyugdíjuk legtöbb 60 százalékát lehet elkérni, az otthon vezetősége köteles megkeresni a családtagokat, és kérni, hogy járuljanak hozzá a különbözethez, ám a család általában nem pótol többet havi 100-200 lejnél.
Jelenleg az idősek otthonában 32 bentlakó él, közülük csak hárman fizetnek nagyobb részt, mint amennyit az önkormányzat hozzátesz a havi ellátásukra szánt teljes összeghez. A sepsiszentgyörgyi otthonban Respiro programot is működtetnek, napi 66 lejért meghatározott időre, egy-két hétre is fogadnak időseket, akiket különben nem lehet felügyelet nélkül hagyni. A kintlakók csak programokra járnak be, ők egy alkalomra 20 lejt fizetnek. Sepsiszentgyörgy 56 ezer lakója közül valamivel több, mint 9200 hatvan év feletti, és közülük csak 260 részesül valamilyen szociális ellátásban. A Zathureczky Berta Idősek Otthonába tavaly 83 kérést nyújtottak be. Az intézmény az elmúlt évben 1,1 millió lejből gazdálkodott.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Tavasszal költözhet a Körösvidéki Múzeum
Többéves várakozás után a tavasz folyamán kiköltözhet a nagyváradi barokk palotából a Körösvidéki Múzeum, két héten belül ugyanis befejeződik az intézmény új székhelyének a felújítása. Pásztor Sándor Bihar megyei tanácselnök a Krónikának elmondta, ezután az épület bebútorozása és a költöztetés következik. Az új székhely május 18-án nyitná meg kapuit a látogatók előtt.
Többéves várakozás után a tavasz folyamán kiköltözhet a római katolikus püspöki palotából a Körösvidéki Múzeum, két héten belül ugyanis befejeződnek az intézmény új székhelyének, az egykori hadapródiskolának a felújítási munkálatai. Pásztor Sándor Bihar megyei tanácselnök a Krónikának úgy nyilatkozott, hogy a több évig szünetelő, tavaly nyáron újrakezdett kivitelezési munkálatok befejeztével immár az impozáns épületnek a bebútorozása következik, amelyet a kulturális intézmény fenntartójaként két szakaszban valósítana meg a megyei önkormányzat.
A frissen felújított, hatszintes ingatlanban nincs semmilyen, a kiállítások szervezésére alkalmas bútorzat, felszerelés, ezért elsősorban a múzeum működéséhez szükséges alapberendezést szereznék meg, mondta lapunknak Pásztor Sándor, aki szerint erre vonatkozóan tavaly decemberben közbeszerzési eljárást hirdettek, és már ki is választották a nyertest. Az ötmillió lejes beruházást saját költségvetéséből fedezi az önkormányzat, a kiírás szerint a nyertes cégnek két hónapon belül, májusra kell elkészítenie a bútorzatot.
Uniós támogatást is remélnek
A költséges speciális bútorzatot (tárlók, terráriumok stb.), felszerelést európai uniós támogatással szerezné be a megyei önkormányzat, erre vonatkozóan be is nyújtottak egy pályázatot a Regionális Operatív Program (POR) keretében az Észak-Nyugati Fejlesztési Ügynökséghez. A közel ötmillió euró értékű projektbe – amelynek eredményhirdetése a közeljövőben várható – az ingatlant övező többhektáros terület rendezését, a műemlék jellegű kapuk, kerítés rekonstrukcióját is belefoglalták.
Pásztor Sándor azt szeretné, ha az impozáns új székhely május 18-án, a Körösvidéki Múzeum Napjai alkalmával megnyitná kapuit a nagyközönség előtt, akiket az egyik emeleten kialakítandó állandó kiállítás várna. „Azt kértem, hogy jórészt nagyváradi, bihari, erdélyi művészek munkái, a térség szempontjából reprezentatív festmények legyenek kiállítva” – fogalmazott ennek kapcsán a tanácselnök. Hozzátette, a múzeum munkatársai további olyan tárlatok kialakításán is dolgoznak, amelyek nem igényelnek különleges bútorzatot.
„Időközben március 31-éig meghosszabbítottuk a bérleti szerződést a római katolikus püspökséggel a barokk palotára, és áprilisban elkezdődhet a költöztetési folyamat” – közölte Pásztor Sándor. A tanácselnök szerint ez bonyolult procedúrának ígérkezik, a műtárgyak, kiállítási anyag költöztetéséhez különleges gépkocsikra, felszerelésre, őrző-védő cég alkalmazására van szükség, a kiadásokat belefoglalják a megyei tanács idei büdzséjébe. „Készülünk a költözésre, folyamatosan pakolunk, a közgyűjtemény egy része már össze van csomagolva” – mondta az elöljáró. A tárgyakat a barokk palota melletti, szintén a katolikus egyház tulajdonában lévő épületben tárolják.
Pásztor Sándor szerint az egyházzal való együttműködés a költözés után sem szakad meg, tárgyalnak arról, hogy a Körösvidéki Múzeum is támogatná a Szent László-év keretében tartandó rendezvényeket. Nagyvárad megkülönböztetett helyszíne a magyar kormány által meghirdetett emlékévnek, az itteni események fő szervezőjeként a nagyváradi római katolikus püspökség nagyszabású, Szent László király személyével kapcsolatos tárlatot tervez, amelyhez a múzeum is kölcsönözne műalkotásokat, mondta az elöljáró.
A Körösvidéki Múzeum új székhelyének, az egykori magyar királyi hadapródiskolának a felújítási munkálatai tavaly augusztusban kezdődtek el újra, miután rendellenességek miatt 2010-ben a korábbi kivitelező, a Selina cég beszüntette a munkát. A barokk palotát még 2004-ben kapta vissza a római katolikus egyház, bár a törvény szerint az állami közgyűjteményt öt év után el kellett volna költöztetni az épületből, új székhely hiányában ez továbbra is a püspöki palotában működött. Eddig helyszűke miatt a közgyűjtemény nagy része nem volt látható, de az új székhely alkalmas a mintegy 500 ezer kiállítási tárgy bemutatására. A 18 ezer négyzetméter alapterületű új székhely a tervek szerint kulturális eseményeknek is otthont ad, a múzeum kénytelen kiegészíteni bevételeit ahhoz, hogy fenn tudja tartani az épületegyüttest.
Pap Melinda 
Krónika (Kolozsvár)

Harcolnak a szülők is
Kell az iskola, de csak majd 
Nemrég írtunk Máthé István és Szabó Ferenc gidófalvi EMNP-s tanácsosok tiltakozásáról a fotosmartonosi elemi iskola bezárása ellen. A falubeli szülők is kérvényt fogalmaztak meg a gidófalvi Czetz János-iskola vezetősége felé, hogy ne szüntessék meg a fotosi tanintézményt. Sass Erika igazgatónő az üggyel kapcsolatban közleményt juttatott szerkesztőségünkbe.
„A Czetz János Általános Iskola vezetősége szükségesnek látja tájékoztatni a helyi közösséget a fotosmartonosi iskola helyzetéről, mivel az utóbbi időben sok téves tájékoztatás kering erről.
A tanügyi törvény alapján egy tanulóval nem lehet osztályt indítani, ezért az ősztől felfüggesztődik az iskola működése. (Az óvoda továbbra is működik ugyanott.) A községi iskola vezetősége, a polgármester és a helyi tanács ebben az ügyben csak annyit tehet, hogy ezt tényként elfogadja. Ez a döntés ideiglenes, ezért nem a hibást kell keresni, hanem a megoldást. Hosszabb távon ez a közösségen, a gyermeklétszámon és az iskolánk iránti bizalmon múlik. Iskolánk megfelel az európai normáknak, pedagógusaink kivétel nélkül szakképzettek, tantermeink tágasak, barátságosak.
Amennyiben a közösség a továbbiakban gyermekeit iskolánkba íratja, és a szülők nem viszik el őket a helységből, akár újraindulhat a fotosmartonosi iskola tevékenysége is, továbbá folytonos lehet az oktatás a helység más tanintézményében is” – áll a közleményben.
Hogy a fenti közlemény iskolát illető állításairól a helybeliek is meggyőződhessenek, Gidófalván pénteken 9–12 óra között az óvodában és az elemi osztályokban nyílt órákat tartanak, Fotoson és Angyaloson pedig jövő csütörtökön, azaz március 2-án tekinthetnek be a tanintézmények életébe az érdekelt szülők. 
Bodor Tünde
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Magyarságtudatot erősíteni
Gyimesi tanulmányúton a drámások 
Gyimesi tanulmányúton vettek részt a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum drámaszakos diákjai. Az utazás célja a gyerekek magyarságtudatának erősítése.
A Regisztrált Tehetségpont minősítéssel rendelkező Osonó Színházműhely a Nemzeti Tehetség Program támogatásával gyimesi tanulmányutat szervezett a Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozatos diákjai számára. Fazakas Misi, a drámatagozat vezetője szerint a február 14–16. között lezajlott projekt célja a fiatalok magyarságtudatának és kulturális emlékezetének ápolása volt néprajz- és néptánc foglalkozások, illetve falulátogatás által. 
Első nap a diákok megnézték a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes legújabb bemutatóját, majd interaktív szakmai beszélgetésen vettek részt a fellépőkkel. Gyimesfelsőlokon helytörténeti előadást hallgattak meg, majd a helyhez kapcsolódó dokumentumfilmekkel ismerkedhettek az autentikus közeggel.
A diákok legutóbb decemberben vettek részt egy budapesti szakmai gyakorlaton, amelyet szintén az Osonó szervezett a Nemzeti Tehetség Program támogatásával.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Maros megyében egy magyar osztállyal több indul jövőtől
Maros megyében egy osztállyal több kilencedik indul a 2017-2018-as tanévben – mondta a Maszolnak Illés Ildikó.
A főtanfelügyelő-helyettes érdeklődésünkre elmondta, idén nincs akkora létszámcsökkenés, mint például a tavaly, alig hatvan gyermekkel van kevesebb. A román tagozatokon mintegy négyszázzal csökkent a diákok száma, ami azzal jár, hogy ősztől tizenhárommal kevesebb 9. osztály indul.
„A statisztikák alapján állandóságot látok, azt, hogy van és lesz elég gyerek a megye iskoláiban. Az eloszlással lesznek gondok inkább, hiszen kiéleződni látszik a helyzet az olyan vidéki városokban, mint Szászrégen, Dicsőszentmárton vagy Ludas, ahol valami okból kifolyólag kevesebb a gyerek” – mondta Illés Ildikó.
Melyek a menő iskolák?
Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Elméleti Líceum, vagy a Bernády György Általános Iskola a legkeresettebb, ahogy a művészeti líceum vagy a református gimnázium is nagy népszerűségnek örvend. De ez nem jelenti azt, hogy minden gyereknek a Bolyai vagy a református gimnázium lehet a legmegfelelőbb – tette hozzá a főtanfelügyelő-helyettes, hiszen vannak olyan gyerekek, akik egy kevésbé népszerű iskolában egy megfelelő pedagógus mellett jobban ki tudnak teljesedni. Ahogy az sem lenne jó, ha minden magyar szülő a Bolyaiba járatná a gyerekét, mert akkor a kisebb, a lakónegyedekben működő iskolák magyar osztályait esetleg a megszűnés lehetősége fenyegetné – mondta.
Míg évekkel-évtizedekkel ezelőtt egy divathullám folytán sok magyar szülő román osztályba íratta gyerekét, ez ma már nem jellemző – mondta Illés Ildikó. „Elszigetelt esetek vannak, de kevés” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy tavaly Dicsőszentmártonban egy magyar osztályt nem sikerült elindítani a szakiskolában gyerekhiány miatt, de inkább azért, mert nem volt érdeklődés az illető szakma iránt. „Igyekezünk úgy összeállítani a beiskolázási tervet, hogy minden gyerek anyanyelvén tanulhasson” – nyomatékosította a főtanfelügyelő-helyettes. 
Antal Erika
maszol.ro