25 év a szeretet szolgálatában
Könyvbemutató a múzeumban
Ma 18 órakor mutatják be a Székely Nemzeti Múzeumban Puskás Bálint Zoltán A szeretet szolgálatában című könyvét. A kötet a Máltai Szeretetszolgálat romániai szervezetének „első 25 évét” meséli el.
Puskás Bálint, a szolgálat alapító tagja, azt mondja: a könyv azoknak állít emléket, akikkel naponta együtt dolgoztak, hogy „kevésbé szerencsés embertársaink életébe egy kis örömet” vigyenek. A későbbi szenátor és alkotmánybíró a tagságnak ajánlotta fel a Magyar Érdemrend Középkeresztjét, amit augusztus 20-án neki adományozott a Magyar Köztársaság elnöke.
– Van néhány kitüntetésem, de azt gondolom, ez közülük a legértékesebb. Hangsúlyozni kívánom, ez a kitüntetés nem csak nekem szól, hanem azoknak az embereknek, akikkel együtt ezt a 25 évet végigdolgoztuk – nyilatkozta Puskás Bálint.
A Máltai Szeretetszolgálat tiszteletbeli elnöke úgy látja, rossz a törvénykezés. A szervezet költségvetésének 15–20 százalékát arra fordítják, hogy kifizessék azokat az engedélyeket, akkreditációkat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a rászorulóknak egy tál meleg ételt adhassanak.
– Az államnak támogatni kellene a karitatív szervezeteket más módszerekkel is, adókedvezménnyel, épületek ingyenes bérbeadásával, hiszen ezek egy olyan terhet vesznek le a vállukról, amit az állam aligha tudna elvégezni. Rossz a törvény abból a szempontból is, hogy ugyan támogatja azt, hogy a fiatalok önkéntes munkát végezzenek, de ez – más civilizált országoktól eltérően – nem ér plusz pontot az egyetemi felvételin – sorolja Puskás Bálint.
A 25. évforduló alkalmából közös hálaadásra hívnak minden érdeklődőt szombaton 11 órakor a Krisztus király templomba.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Verestóy és Birtalan vezet, Biró helye nincs kőbe vésve
Rangsoroló küldöttgyűlést tartott csütörtök este az RMDSZ udvarhelyszéki szervezete, ahol a szövetség elnöke arra biztatta a jelenlévőket, egyezzenek bele, hogy az MPP elnöke képviselje a parlamentben Udvarhelyszéket. Ez ellen többen is felszólaltak. A szavazás után Verestóy Attila és Birtalan József került a szenátori, illetve parlamenti képviselői jelöltlista élére.
Birtalan József huszonegy éve dolgozik az RMDSZ-ben, mint csütörtök este a Székelyudvarhelyi Rákóczi Centerben elmondta, azért vállalta a parlamenti képviselői jelölést, mert hiszi, hogy a közösségért, illetve a szervezetért végzet munkája többet ér, mint egy csonka polgári–szövetségi összeborulásból származó MPP-s jelölt.
Sebestyén Csaba, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE) elnöke képviselőjelöltként fontosnak tartja a birtoklevelek kiállítását, valamint azt, hogy olyan oktatási rendszert hozzanak létre, aminek köszönhetően a vidékiek büszkék lehetnek tudásukra és arra, hogy gazdálkodnak.
Antal Lóránt szenátorjelölt, a leköszönő Antal István parlamenti képviselő fia kijelentette, nem édesapja tette meg az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács (UIET) vagy a Magyar Ifjúsági Értekezlet ( MIÉRT) elnökévé, viszont tőle tanulta meg, hogyan kell szolgálni a közösséget.
Verestóy Attila szenátor, noha azt érezte, hogy már át kellene adni a stafétát a fiataloknak, mégis vállalja az újbóli megmérettetést, ugyanis sokan arra kérték, ne vonuljon vissza, van még mit tennie.
A küldöttek végül 303 érvényes szavazatot adtak le a parlamenti képviselőjelöltekre, amiből 227-et Birtalan József kapott, 76-ot pedig Sebestyén Csaba. A szenátorjelöltek rangsorát Verestóy Attila vezeti 194 szavazattal, őt követi Antal Lóránt 112 vokssal.
Még nem biztos Biró befutóhelye
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a gyűlésen kijelentette, Udvarhelyszéken nagy szavazóbázisa van az MPP-nek, ezért határoztak úgy, hogy itt adnak befutó parlamenti képviselői helyet Biró Zsoltnak, a Magyar Polgári Párt elnökének. Hozzátette, a Szövetség Állandó Tanácsa (SZÁT) még nem véglegesítette döntését, ezt szeptember végi gyűlésükön fogják megtenni.
A helyiek viszont attól tartanak, hogy Udvarhelyszéknek nem lesz idevalósi, RMDSZ-es parlamenti képviselője – közölte Bokor Sándor parajdi polgármester, hogy tizenöt kollégájával miért fogalmaztak meg egy kérést a szövetség felső vezetéséhez, melyben tiltakoznak az ellen, hogy a képviselői jelöltlistán befutóhelyet kapjon Biró.
Asztalos Ferenc volt parlamenti képviselő szerint Biró nem maximalizálja, hanem minimalizálja a szövetségre leadott voksok számát. Véleményükhöz több elöljáró is csatlakozott, kérve, hogy a SZÁT gondolja át döntését.
A felszólalásokra reagálva Kelemen Hunor hangsúlyozta, Udvarhelyszék nem mArad parlamenti képviselő nélkül, és Biró jelöléséről még konzultálni fognak. Egyébként Verestóy Attila szenátor, az RMDSZ területi elnöke sem támogatja Biró Zsolt jelölését. Szerinte szeptember elején nem volt megérve az idő arra, hogy a SZÁT ilyen döntést hozzon, ám a következő, az egy hét múlva tartandó ülés már megfelelő lesz. A szenátor azt szeretné, ha a polgáriak elnöke a Maros megyei listán indulna.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro

Csihány csípte mesék
Székelyudvarhelyen nem valami gyakori az olyan mesemondó előadás, ahol a pódiumra helyezett asztalon fehér kalapos székely tündér ül, egér-, illetve békamezbe bújtatott lábfejével piros fazékban kavargat, majd murkot és pityókát dobál csillogó szemmel kacagó közönsége felé.
Ez a tündér a Sepsiszentgyörgyi születésű Csernik-Pál Szende, aki tizenhárom éve költözött a magyarországi Szendehely nevű községbe, majd néhány éve elhatározta, hogy székely mesékkel és lábbábozással gyógyítja honvágyát és népszerűsíti az ízes székely nyelvjárást, székely furfangot.
„Küldetésemnek érzem, hogy átadjam és felébresszem az emberekben a mesemagot, hogy meséljenek egymásnak a felnőttek is, nem csak a gyermekek, mivel a népmese mindenkinek szól” – vallja Csernik-Pál Szende. Úgy kezdődött, hogy Vácon a gyermekei óvodájában mesenapot tartottak, ahol két székely mesét olvasott fel. A kicsiknek nagyon tetszettek a mesék, és ekkor döbbent rá, mennyire hiányzik neki a „székely nyelv”. Elhatározta, hogy ezt tovább kell vinni, mesélés közben megeleveníteni a szereplőket, azonban a könyv elfoglalta kezeit, ezért a mesefigurák a lábaira kerültek, mint lábbábok, és egy nagy kerek zöld szoknyára varrta a hátteret: a házikót, valamint az erdőt. így született a meseszoknya. „Mintha ölembe pottyant volna az egész mesevilág, s én két lábra állítottam a mesét, és elindultam vele az országban. Mesemondónak neveztem magam és lábbábosnak. Tetszett az ízes beszédem az embereknek, és közben annyira magamba szívtam a meséket, hogy a könyvet letettem, azóta magamtól mesélek. Szeretem a jó erős székely furfangot, és csak székely történeteket mesélek, amelyeknek ízük és lelkük van” – összegezte Szende.
Először Magyarországon mesélt, majd Felvidékre és Kárpátaljára is egyre gyakrabban hívták. A Németországban és Ausztriában élő magyarok is többször szerveztek neki meseturnét. „Mindenhol értik a székely kifejezéseket, mert ha pityókáról mesélek, akkor gurítom is ki a gyermekek közé: megfogják, érzik és értik, hogy az. Velem mondják: „csihány csípte csóré lábam”. Olyan jó hangzásuk van ezeknek a szavaknak, hogy felcsendül az egész közönség. Felvidéken és Kárpátalján is olyan lelkesen fogadják a székely meséimet, mintha haza vinném őket. Szoktam is mondani nekik: „tük olyanok vagytok, mint mi, székelyek”. Nekik is jellegzetes tájszólásuk van, például a palócoknak olyan, hogy a lelkem kacag, ha hallom” – mesélte.
Időközben Indiából is kapott felkérést, azonban a székely mesét nehéz lefordítani angolra, és úgy érzi, tolmáccsal csorbulna a mese ritmusa. Erdélybe viszont egyre többet jár haza. Amikor először mesélt Székelyudvarhelyen, meglepődött, hogy milyen lelkesen fogadták. Hazaszállt a mese Gyergyó környékére, Marosvásárhelyre és Háromszékre is. Úgy vette észre, azért is tetszik az itthoniaknak székelyes előadása, mert színpadról ritkán hallanak székely szót. Arcukon látja, amint rácsodálkoznak a székely nyelv szépségére, ízlelgetik annak finomságát. Véleménye szerint „székely népmeséink olyanok, mint egy tulipános ládikó, amiből mindig elő tudunk varázsolni egy kincset, amire szükségünk van. A mese lélek, hit, játék, mosoly minden ember lelkére.”
Dósa Ildikó
Székelyhon.ro

Az oltásellenesség visszaüt: tombol a kanyarójárvány
Az egészségügyi minisztérium szerdai közleménye szerint Maros megyeben 145 kanyarós megbetegedést regisztráltak. Néhány eset Hargita megyében is előfordult. Romániában már két gyerek belehalt a fertőzésbe, egy harmadik elhalálozás okait még vizsgálják.
Az oltási ellenkampányok miatt sok szülő nem oltatta, oltatja be a gyerekét, a romániai lakosság átoltottsága folyamatosan csökken, jelenleg csupán megközelítőleg 80 százalékos az ideálisnak tartott 95–96 százalékhoz képest.
Az egészségügyi minisztérium szerdán kiadott közleménye szerint az ország 42 közigazgatási egységének (41 megye plusz Bukarest) több mint felében kanyarójárvány van.
„Az év első nyolc hónapjában Románia 23 megyéjében 675 esetben igazolódott be a kanyarófertőzés. Két kisgyerek meghalt, egy harmadik gyanús elhalálozási esetet az elmúlt napokban jelentettek, végső megerősítésre vár az ok meghatározása. 2015-höz képest a fertőzéses esetek számának növekedése több mint riasztó: tavaly egész évben összesen csak hét kanyarós esetet regisztráltak és egyetlen haláleset sem következett be. Az egészségügyi minisztérium a leghatározottabban és legerőteljesebben elítéli a gyerekek beoltása elleni felelőtlen kampányokat, ezek eredménye ugyanis abban mérhető, hogy például egyetlen év alatt több tízszeresére nőtt a kanyarófertőzöttek száma” – áll a szaktárca által az intézmény honlapján és a közösségi oldalakon is megosztott figyelmeztető közleményben.
„Az említett három haláleset egy éven aluli csecsemőknél következett be, vagyis az a kor alatt, amikor a kanyaró elleni védőoltást beadják. Ezek a gyerekek értelmetlenül és feleslegesen haltak meg. Egy optimális átoltottságú közösségben az összes egy éven aluli gyereket az úgynevezett csoportvédelmi effektus védi a fertőzéstől. Vagyis a három elhunyt csecsemőt úgy lehetett volna megvédeni a kanyarótól, hogy a nagyobb gyerekek nem fertőződnek meg, ha be lettek volna oltva. Az egészségügyi minisztérium felhívást intéz a szülőkhöz, hogy tartsák be a – kanyaró elleni – ROR-oltás időzítését a gyerekeik egészsége érdekében. A járvány által érintett térségekben az Országos Közegészségügyi Intézet azt javasolja, hogy a csecsemőket oltsák be hét hónapos korukban, majd az oltást ismételjék meg a babák egy éves korában” – fogalmaznak.
A Maros megyei Közegészségügyi Igazgatóság szóvivője, Gabriela Uifălean szerkesztőségünk megkeresésére elmondta, valóban kanyarójárvány van Maros megyeben, amely továbbra is tart. A legfrissebb kimutatások szerint a minisztérium által közzétett adatoknál sokkal több a fertőzés a megyében.
„Ma (csütörtökön – szerk. megj.) reggel bekértem a legfrissebb statisztikát, amelyből kiderült, hogy májustól mostanáig 194 kanyarós esetet regisztráltunk. Az első esetünk májusban volt, és ennek nincs vége, folytatódik, ugyanis vannak még megfigyelés alatt álló 1 és 5 év közötti gyerekek. A betegség 90 százalékban a »veszélyeztetett közösségekben« ütötte fel a fejét, ők kapják el. A háziorvosoktól úgy értesültünk, hogy ezekben a közösségekben a gyerekeket nem oltatják be időben, vagy a szülők ellenzik az oltás beadását. A fertőzés elsősorban azokra a gyerekekre terjed át védettség hiányában, akiknek a szülei az internet vagy más befolyásoltság miatt elutasították az oltást” – mondta a szakember.
A Marosvásárhelyi édesanyákat tömörítő Védem Egyesület vezetőjét, Kovács Rékát is megkérdeztük. „Mi a szabad döntést támogatjuk, a megfelelő informáltság mellett. Vagyis azt javasoljuk, hogy a szülő szerezzen hiteles tájékoztatást, és ez alapján döntse el, mi jobb neki és gyermekének. Ne álhírek, Facebook-ellenkampányok alapján döntsön” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a Védemnek nem profilja az egészségügyi tanácsadás, nem szakemberek, de azt tapasztalták, hogy a szülők többsége beoltatja a gyerekét.
Négy esetben igazolták a vírus jelenlétét Hargita megyében
A Székelyudvarhelyi Városi Kórházba az utóbbi egy-két hónapban öt gyereket vittek be szüleik kanyaró gyanúval. A legkisebb, három hónapos csecsemő laboreredményeire még várni kell, négy másik gyereknél azonban igazolódott a fertőzés gyanúja. Lőrinczi Csaba orvosigazgató tudomása szerint egyikük sem volt beoltva a vírus ellen. Az egyik tizenhárom éves gyerek anyukája megtagadta az immunizálást, a többi eset hanyagságból fordulhatott elő.
Arra vonatkozó pontos adat nincs, hogy Hargita megyében hány szülő tagadja meg a védőoltások beadását, ezért azt sem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a számuk nő, azonban mindig vannak olyanok, akik megtagadják az oltást. Van olyan szülő, aki egyszerűen elhanyagolja, de olyan is, aki egy idő után meggondolja magát és az oltási naptártól eltérően felkeresi a családorvost, hogy pótolja az oltást – közölte a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság járványtani orvosa.
A megyében jelenleg nincs járvány, azonban három olyan Maros megyei gyereknél merült fel a megbetegedés gyanúja, akik korábban Hargita megyében tartózkodtak. Két udvarhelyszéki gyerek laborleletét elküldték Bukarestbe, a napokban várják az eredményeket.
A kanyaró
A kanyarót (latinul morbilli) népiesen vörös himlőként is emlegetik. A vírus a beteg ember váladékaival ürül, és cseppfertőzéssel terjed. A fertőződés után 9–11 nappal hirtelen fellépő nátha, láz, köhögés és kötőhártya-gyulladás jelentkezik, valamint a szájüregi nyálkahártyán úgynevezett Koplik-foltok jelennek meg, később kiütések alakulnak ki a bőrön, egyúttal a láz csökken. A betegség súlyos komplikációkkal járhat: felléphet középfül- és tüdőgyulladás, valamint különböző mechanizmusokkal kialakulhat agyvelőgyulladás (akár 15 évvel a fertőződés után is), továbbá felléphetnek egyéb bakteriális fertőzések. A fertőzés lezajlása után egész életen át tartó immunitás alakul ki a kórokozóval szemben, ezért a védőoltás legyengített vírust tartalmaz.
Románia fele érintett
A közlemény szerint Maros megyeben 145 kanyarós esetet regisztráltak, ezzel az érintett zónák sorrendjében második helyen állunk, a Beszterce-Naszód és Kolozs megyek határtérsége (219 eset) után. Továbbá Arad megyében 113 eset (2 gyerek halála), Temes megyeben 71 (1 haláleset), Brassó megyében 33, Suceava megyében 27, Hunyad megyében 14, Krassó-Szörény megyében 13, Szilágy megyében 7 és Fehér megyében 3 eset. Emellett szórványosan – azaz nincs összefüggés legalább 3 eset között – előfordultak még fertőzések Bukarestben (4 eset), Bákó, Konstanca és Szeben megyékben (3-3 eset), Dâmbovița, Neamț és Olt megyékben (2-2 eset), illetve Bihar, Giurgiu, Mehedinți és Vaslui (1-1) megyékben. Augusztusig, a járvány által érintett térségeket is beleértve, 573 1 és 15 év közötti gyereknél enyhítették a tüneteket oltással.
Dósa Ildikó, Gáspár Botond |
Székelyhon.ro

Péter Ferenc: a szálak összevarrása a prioritás
Maros megyet Székelyföld szerves részeként kell kezelni és megjeleníteni, hisz ez semmiképp nem lehet sértő a románság számára – állítja Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat új elnöke.
Szerinte mielőbb össze kell varrni azokat az infrastrukturális szálakat, amelyek a térséget a szomszédos megyékkel – elsősorban Hargitával – összekötik. A nyáron megválasztott megyevezető elsődleges célként kezeli az elődjei által elkezdett projekteket.
– Amikor három hónappal ezelőtt tisztségbe került, nem kezdett panaszkodni az elődjére, ami meglehetősen szokatlan a hazai politikai életben. Annyira elégedett volt a megyei önkormányzatnál talált helyzettel, vagy tényleg nem esett ki egyetlen csontváz sem a szekrényből?
– Soha nem foglalkoztatott az, hogy ki mit tett, vagy éppenséggel nem tett előttem, mindig az érdekel, mit tudok én megvalósítani. Nem írom le elődöm terveit, ellenkezőleg, megpróbálom azokat befejezni. A politikusoknak nem az ujjal való mutogatás volna a feladatuk, mint ahogy az sem, hogy elődjeiket szapulják. Arra kell törekednünk, hogy a ránk hagyott teendőket felleltározzuk, és minél előbb és jobban vigyük véghez. Tudom, hogy nem ez a trend, hisz főként kormány-, de talán alsóbb szinteken is divattá vált az elődökre hárítani mindent. Ez nem az én stílusom.
– Megoldásra váró gondokat mégiscsak örökölt. Melyek a legfontosabbak ezek közül?
– A legnagyobb kihívást a két nagy uniós pályázat lezárása jelenti: gondolok a kerelőszentpáli hulladékgazdálkodási rendszer működésbe helyezésére, valamint a csergedi motorpark építésének befejezésére. Ezek azért is számítanak prioritásnak, mert ha nem sikerül időben befejeznünk, nagyon sokat veszíthetünk. Magyarán: a lehívott támogatást vissza kell fizetnünk.
– Értsem úgy, hogy a motorparkba való további pénzek injektálásával leginkább azt nyerhetjük, hogy nem veszítünk?
– Ezt nem így fogalmaznám meg. Inkább azt mondanám, hogy amennyiben befejezzük, elköltünk egy bizonyos összeget. Ha leállunk az építkezéssel, veszítünk egy bizonyos, az előbbivel körülbelül azonos összeget. De akkor elveszítjük magát a beruházást is, és egy építőteleppel mAradunk. Amennyiben ezt a versenypályát sikerül jól, gazdaságosan és ötletesen működtetni, kimondottan nyerünk, hisz még egy ilyen sehol nincs sem Erdélyben, sem Romániában. Azt se feledjük, hogy az autópálya egy csomópontja is a motorpark közelében lesz, ami komoly turisztikai potenciállal ruházza fel.
– Melyek azok a területek, melyek radikális szemléletváltást kívánnak a megyei önkormányzatban, illetve az alárendeltségébe tartozó intézményeknél?
– Ahhoz, hogy egy közel ötezer személyt foglalkoztató intézményt átlássál nem elég egy-két hónap, de talán három sem. Nem hinném, hogy a térségben lenne még egy olyan cég vagy intézmény, amely ennyi alkalmazottal rendelkezne. A saját apparátusunkról tudom, hogy nagyjából ugyanazokkal a gondokkal küszködik, mint az ország más helyi vagy megyei önkormányzatai. A műszaki igazgatóságunknál csaknem öt megüresedett mérnöki állás van, viszont semmi garanciánk nincs arra, hogy a megadott bérezési lehetőségeinkkel sikerül rövid időn belül betöltenünk őket. Pedig a hozzánk tartozó úthálózat korszerűsítése és karbantartása a megye egyik legfontosabb prioritása. Sajnos nem ez az egyetlen igazgatóság, amely szakemberhiánnyal küszködik. Hasonló meg másfajta gondok vannak a repülőtérnél, a kórházaknál is… De, hogy ne csak panaszkodjak: a beruházási, fejlesztési osztályra sikerült néhány pályázatíró munkatársat alkalmazni, akiknek már most rengeteg munkája van, hisz uniós alapokból szeretnénk folytatni a Kultúrpalota restaurálását és a természettudományi múzeum felújítását.
– Apropó, repülőtér: végre sikerült kinevezni Peti Andrást az intézmény élére. Melyek az elvárások?
– Röviden fogalmazva az, hogy juttassa vissza a vidrátszegi légikikötőt oda, ahol néhány évvel ezelőtt volt, ahol lényegében a helye van. Az utóbbi időben – főleg az utasforgalmat, a célállomásokat és a légitársaságokat illetően – nagyot zuhant a Transilvania Nemzetközi Repülőtér, ezt a mélyrepülést kell valahogy megállítani. Elfogadhatatlan, hogy fele annyi járat van, mint öt-hat évvel ezelőtt, míg Kolozsvárról a Tarom mellett már a Blue Air és a WizzAir naponta több járatot indít Bukarestbe, nálunk az a heti kettő sem mAradt meg, arról nem is beszélve, hogy a légi operatőröket illetően a Transilvania egy lábon áll, mindössze a WizzAir-re támaszkodik. És akkor még nem beszéltem a felújításra szoruló kifutópálya állapotáról. Nem lesz könnyű az új igazgatónak, hisz a verseny óriási; körülöttünk olyan repterek nőtték ki magukat, mint a Kolozsvári meg a nagyszebeni, de akár a Temesvárit és a jászvásárit is említhetném. A közeljövőben tárgyalásokat kezdeményezünk az EUrópai Uniónál minket feljelentő Kolozs megyei önkormányzattal, hisz mindkét félnek meg kell értenie, hogy nem egymás ellen kell harcolnia, hanem egymást kiegészítve megtalálnia a kölcsönösen előnyös megoldásokat. Abban a pillanatban, amikor elkészül az észak-erdélyi autópálya Marosvásárhely–Torda szakasza, már csak egy szűk óra fogja elválasztani a két repülőteret. Én ebben inkább lehetőséget látok, mintsem fejetlen versengésre való okot.
– Az utóbbi négy évben nem csak országos, de megyei szinten is mintha zárójelbe tevődött a magyarság – mind vidékfejlesztési, mind közösségépítési szinten. Hogy érzi, akad helyretenni való ebben a kérdésben?
– Nem csak a magyarlakta vidékek tevődtek zárójelbe. Az elmúlt négy évben azok az önkormányzatok tudtak hatékonyan dolgozni, amelyek pályázati tartalékokkal rendelkeztek. Ugyanis az elmúlt négy évben kormányszinten jóformán egyetlen beruházási program sem volt tetten érhető, az európai uniós pályázatok pedig kifutóban voltak. Ennek tulajdonítható, hogy hiányoztak a beruházások, főként az infrastrukturális fejlesztések. A kis települések a LEADER-programon keresztül próbáltak apróbb-cseprőbb dolgokat megvalósítani, de ezeket nem sorolhatjuk a jelentős megvalósítások közé. Persze mindemellett jócskán érzékelhető volt, hogy sem az ország-, sem a megyevezetés számára nem a magyarság jelentette az egyes számú prioritást. Maros megye elöljárói is inkább oda igyekeztek irányítani a pénzeket, ahonnan a szavazók érkeztek. Nem igaz, hogy a román vidékeken nincs jó helyen a pénz, de azért valóban érezhető volt, hogy lényegesen több jutott oda, mint felénk. Ettől függetlenül tanácsosainknak sikerült kimozdítaniuk a holtpontról a bözödújfalui tó felé vezető út helyzetét. A nyáron elkezdődött a munkálat, jövő tavaszra aszfalt kerül a mintegy nyolc kilométeres szakaszra, utána a hátramAradt három kilométernek is nekilátunk úgy, hogy lehetőleg 2017-re tudjuk összekötni Erdőszentgyörgyöt Székelykeresztúrral, vagyis Maros megyet Hargitával. Ez az aszfaltos út nem csak távolságokat rövidítene le, de jelentőset lendítene a térségen.
– Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök az utóbbi években többször is nehezményezte, hogy Maros megye jóformán semmit nem tesz annak érdekében, hogy több és jobb infrastrukturális szál kösse össze Hargita megyével. Az említett szakaszon kívül még volna egy pár jobb sorsra érdemes köves, poros út…
– Ezt már fel is térképeztük, és a múlt héten közösen körbejártuk, felmértük ezeket az utakat. Egy hozzávetőleges számítást is fogunk végezni, lássuk, mit jelentene ezeket a szálakat összevarrni. Példaként említem meg, hogy a tavaly megépült Nyárádmagyaróst Sóváraddal összekötő út folytatása Siklód és Küsmöd irányába még felújításra vár. Ha nem is tudjuk leaszfaltozni, de legalább le kellene köveznünk úgy, hogy a kisautók számára is járhatóvá tegyük. Ugyanez lenne az elképzelés a Bözöd és Gagy irányába vezető úttal is. De számunkra nem csak a Hargita megyei szálak fontosak; van még tennivaló a Beszterce-Naszód, Fehér és Szeben megye felé vezető utakon is. Számomra elfogadhatatlan, hogy 2016-ban még mindig vannak olyan megyei utak, amelyekre nemhogy aszfalt, de még kő sem jutott! Olyan utak, ahol nem csak a személygépkocsik, de a terepjárók is nehézkesen tudnak végigmenni. Már csak azért is tartom fontosnak ezen másodrangú utak felújítását, mert az országutak oly zsúfolttá váltak, hogy – főként nyári időszakban – szinte lehetetlen azokon normális körülmények között közlekedni. Sajnos az útépítést illetően az elkövetkezendő években sincs kilátás túl jelentős uniós támogatásra. Egyelőre a Nyárádtő–Dicsőszentmárton és a Segesvár–Szentágota útszakasz felújítására sikerült pénzt szereznünk. Ez mindössze egy pár százalék a megye közel nyolcszáz kilométeres úthálózatából. Ha nem kapunk kormánytámogatást, önerőből soha nem fogjuk tudni ezeket rendbe tenni.
– Szintén az elmúlt ciklus liberális uralma alatt úgy festett, mintha Maros megye nem is lenne Székelyföld része. A közös rendezvényeken – akár itthon, akár Magyarországon vagy Nyugaton – csak Hargita és Kovászna tartotta a frontot. Mondja, hogy ebben nem folytatja Ciprian Dobre politikáját!
– Ebben eddig sem osztottam a volt elnök véleményét, és amikor tehettem, Szováta polgármestereként csatlakoztam Hargita és Kovászna megye kezdeményezéseihez, már csak azért is, hogy Marosszék se mAradjon le ezekből. Természetesen mostanra változott a helyzet, Maros megye ismét hathatósan szeretné képviseltetni magát minden olyan akcióban, amely Székelyföld népszerűsítéséről szól. Sőt kötelességemnek tartom az efféle rendezvények szervezését vagy támogatását. Úgy vélem, semmiképp nem lehet sértő egyetlen román lakos számára sem, ha például egy Székelyföldi grafikai biennálén Maros megye is képviselteti magát, és a megnyitón szót kap az önkormányzat elnöke is.
– Milyen az együttműködés azzal a Szociáldemokrata Párttal, amelynek megyei elnöke egy évvel ezelőtt azért kardoskodott, hogy bárki, csak ne magyar ember kerüljön prefektusi tisztségbe?
– Pillanatnyilag nagyon jó, s remélem, így is mArad. Már a beiktatási ülésen is lehetett látni, működik az egyezség: még véletlenül sem voltak mellészavazások. A két PSD-s alelnökkel jól együtt tudok működni, aminek szerintem meg is lesz az eredménye.
– Az utóbbi időben a megyemenedzseri tisztség létrehozása és annak állítólagos várományosának a személye borzolta, főként a közösségi oldalakon, a kedélyeket. Valóban Kelemen Márton a kiszemelt?
– Személyekről nem beszéltünk, csak hát valaki, valakik elkezdték ezt terjeszteni, mások meg ragozták. Tudni kell, hogy a megyemenedzsert nem az elnök nevezi ki. Ez egy pályázat alapján elnyerhető tisztség. Egyelőre nem sietjük el, keressük a megoldást. Az első hónapokban nem ez az elsődleges célunk, hanem a teljes intézményrendszer átvilágítása. Kelemen Márton – aki tanácsadóként valóban tagja a csapatomnak – nagyon jól ismeri a rendszert, hisz több mint egy éven keresztül alelnökként tevékenykedett, tapasztalt, de egy fél szóval sem jelezte, hogy ilyenszerű igényei vagy álmai lennének. Ha érdekli az állás, jelentkezik majd a versenyvizsgán.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Nem panaszkodik a kopjafafaragó, csak szóvá teszi azt, ami nyomja
Az ő kopjafái jelölik nagy személyiségek sírját, történelmi eseményeknek állított örök emléket. székely kapuk is az ő keze nyomát viselik, mégis kevesen tartják számon a gyergyószentmiklósi Orbán Bélát.
Már csak nyaralni jár haza Orbán Béla. Az év nagyrészét Magyarországon tölti, gyergyószentmiklósi lakását viszont fenntartja. Többször jelezte, hangot adna fájdalmának, minap sikerült alkalmat teremteni a találkozásra. Sok-sok fényképpel érkezett, amelyeken alkotásai láthatók.
Előkerül a Tarisznyás Márton sírhantja fölé készített kopjafa fényképe. A nyolcvanas évek elején faragta azt, hogy az 1980-ban elhunyt múzeumigazgató sírját jelölje. Amióta a család márvánnyal fedte a sírhelyet, e kopjafa a múzeum udvarán található, restaurálva. Fényképen van a Kiss Antal emlékét őrző alkotás is, korábban minden március 15-én megkoszorúzták. Kétágú kopjafa, mely korábban a gyergyószentmiklósi művelődési ház melletti parkban nagy becsben volt, most – mondja neheztelve – el van dugva egy fa alá. Mutatja az enyedi pap megrendelésére Karancsi Sándorral közösen készült faragott tévéasztalt, a szintén odaszánt címereket, majd újabb képsorok következnek, a gyergyószentmiklósi református templomba faragott szószék, az úrasztala, Erdély- és Gyergyó-címer. Budapesten is van székely kapuja, lányának portája előtt áll – igazolja egy fotográfia.
Orbán Béla Kós Károly-díjas is. A Hét vezérért kapta, mely 3,5 méteres kopjafákból áll a Fradi-pályán, a centenárium alkalmával avatták. „Hét van felállítva, de nyolcat faragtunk társammal, az utolsó nem tudjuk, hová lett, ki sem fizették a munkadíját” – mondja az idős fafaragó, és hozzáteszi, nem ez volt az egyetlen alkalom, amikor elmAradt a javadalmazás.
„Összesen tíz kopjafát faragtam ingyen, csak a fa árát kaptam” – jelenti ki Orbán Béla, és egy papírlapon mutatja is a felsorolást: ugye, a Hét vezér-együttes nyolcadik kopjafája, a Kiskunmajsára faragott ötméteres, a kultúrháznál lévő kettős alkotás, két kopjafa a Gac-oldalban... De ez csak a kopjafák sora, hozzájuk társul a Gac-oldali tölgyfatábla, a városbejárathoz tervezett makett, amely talán ajándék lett valamelyik testvértelepülésnek. A Mária-szobrot keretező székely kapuért a megegyezett összegnek csak felét kapta, szűkös volt akkor az eklézsia. „Tehát összesen több mint tízezer lej értékben faragtam a városnak. Most pedig beadtam egy kérést, hogy a téli hónapokban, amikor amúgy is Pesten vagyok, csökkentsék le a lakásom fűtésköltségét, és azt mondják, nem lehet. Ennyit nem érdemeltem meg. Ezt akartam elmondani, ez nyom” – mondja a 84 éves ember.
Orbán Béla Kibéden született 1932-ben, Székelykeresztúron, a tanítóképzőben tanulta a fafaragást. Haáz Sándor, a Filharmónia vezetőjének édesapja volt az osztályfőnöke, rajz- és kézimunkatanára. Később is tartotta vele a kapcsolatot, a népviseletes kötetéhez Orbán Béla adta a kibédi szőttest. A hadseregben műszaki főiskolát végzett, ami egyenértékű a géptervező üzemmérnöki végzettséggel. Egy évig volt tiszt, de nem szerette a hadsereget, Sófalvára ment tanárnak, majd volt szovátai kultúrház-igazgató, dolgozott Csíkszeredában. Mint mondja, nevéhez fűződne a Hargita együttes megalakulása, ha erről is meg nem feledkeztek volna.
Miután Gyergyószentmiklósra kihelyezték, kezdett faragni. Első alkotása a szövödénél megrendelt élmunkástábla volt. Bár sokakat bevezetett a vésőforgatás tudományába, olyan tanítványa nincs, akire ráhagyná tudását. De azért üzen az ifjabb fafaragóknak: „a kopjafa motívumrendszerét lehet túlokoskodni, de csak kevés szabály van: a férfiak kopjafáját zárt, a nőkét nyitott motívummal kell befejezni, a köztes motívumok közé pedig megszakítás kell. Egyéb törvény nincs, Haáz Sanyi bácsi is megmondta, a többi csak belemagyarázás. Mert honnan ered a kopjafa? A kopjás meghalt, és fejfaként sírjára szúrták kopjáját. Aztán stilizálták, faragták, így lett a kopjafa.” Üzeni azt is, hogy csak tölgyfát használjanak, öleset, a közepét ki kell vágni, abból nem szabad faragni. Ha külsőbb rétegekből lesz az alapanyag, nem reped majd annyira.
Orbán Béla tavalyig faragott itthon. Ma már csak a lánya pesti műhelyében veszi kézbe a szerszámokat, kisebb alkotásokat, képrámákat, gyertyatartót, falilámpát, kazettát készít csak. Azt mondja, betelt az idő.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Vándorgyűlésen a könyvtárosok
A könyvtárak szerepe a helyismereti információszolgáltatásban – ez a témája a romániai magyar könyvtárosok XI. vándorgyűlésének. A kétnapos gyimesközéploki rendezvényen 51 könyvtáros vesz részt.
Tizenegyedik alkalommal szervezte meg a Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesülete (RMKE), a Kájoni János Megyei Könyvtár és a Gyimesközéploki Községi Könyvtár a romániai magyar könyvtárosok vándorgyűlését szeptember 22–23. között Gyimesközéplokon. A szakmai találkozó fő célkitűzése a romániai magyar könyvtárak helyismereti tevékenységének, valamint a helyi közösségek értékeinek feltárásában, megőrzésében vállalt szerepének vizsgálata.
A konferencián a könyvtári szakma 51 képviselője vesz részt, akik a témához kapcsolódó előadásokon, valamint szakmai megbeszéléseken vehetnek részt.
A csütörtöki megnyitón Kiss Jenő, az RMKE tiszteletbeli elnöke elmondta, nagy öröm számára, hogy évről évre újabb könyvtárosok jelennek meg a találkozón, és átveszik a stafétát, hogy továbbvigyék azt, amit mindannyian szeretnek.
„Jó látni, hogy mindenfele élnek a könyvtárak. A helyismeret kézen fogva jár a lokálpatriotizmussal, ezért is jó az idei téma. Aki ezzel foglalkozik, az kötődik a hazájához” – tette hozzá Kiss. Utána Mihók Edit, a Gyimesközéploki Községi Könyvtár munkatársa szólt a résztvevőkhöz, beszédében betekintést nyújtott A gyimesi hegyek kőből vannak rakva című könyv írásának részleteibe.
„A könyv a legértékesebb információforrás, hiszen tárolható, visszakereshető. Ennek a konferenciának az a különlegessége, hogy tapasztalatot tudunk cserélni, információkat tudunk gyűjteni, és van lehetőségünk egymástól tanulni” – emelte ki a könyvtáros.
A megnyitó után Halász Péter előadását követően az előadó Tankó Gyula néprajzkutatóval, Mihók Edit könyvtárossal és Salamon József római katolikus plébánossal beszélgetett Gyimes néprajzáról és történetéről. A nap hátralévő részében további öt, pénteken pedig szintén öt előadást tartanak a konferencia témájával kapcsolatosan.
Iszlai Katalin |
Székelyhon.ro

Merre tovább, Kézdivásárhely?
A céhes hagyatékot ma is őrzik, ápolják és határozottan kiállnak a székely szimbólumok mellett. Kézdivásárhely az utóbbi években sokat fejlődött, a várt színvonal elérése azonban még messze van. Riportunkban a továbblépés esélyeit latolgatjuk.
Sepsiszentgyörgytől északkeleti irányba haladva, 30 kilométer után a Fekete-ügy lapályához érkezünk, oda, ahol Gábor Áron ágyúit öntötték. A patinás, macskaköves utcák, a szinte mesélő udvarterek a nagyobbrészt barokk és klasszicista épületek népi ihletésű homlokzati díszítéseivel olyan érzést keltenek a látogatóban, mintha mézeskalácsvárosba érkezett volna. Pláne, ha a főtéren az 1907-ben felhúzott, kétemeletes szecessziós alkotmány előtt halad el.
„A semmiből teremtett mindent Háromszék Párizsa” – írja Orbán Balázs az évszázadok óta székely városként működő településről, amely Luxemburgi Zsigmond király idejében, 1427-ben kapta meg vásári jogát. Az akkor még Thorya Wására néven ismert, később, 1562-től Kézdivásárhelyként fejlődő város története a bronzkorig nyúlik vissza, a 19. század közepe táján pedig területén római kori leleteket találtak. Orbán Balázs A Székelyföld leírásában olyan településként említi, amelynek helyén egykor a Praetoria Augusta nevű római város állt.
Ma a település arculatát a Közép-Európában egyedi, hetvenkét udvartér teszi jellegzetessé, azaz a főteret övező, keskeny, sikátorszerű utcává alakult udvarok. Ezeket a megkopott utcákat járta a Bereckben született, de Kézdivásárhelyen ágyút öntő Gábor Áron tüzérőrnagy és segédje, Turóczy Mózes, Benkő Dániel mezőgazdasági szakíró, Bányai János geológus vagy járja Fekete Vince költő.
Vargák és céhek városa
Orbán Balázs leginkább a helyi lakosság hazafiasságáról és nemzetvédelmi talpraesettségéről ír. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején Székelyföld védelmében Kézdivásárhely vezető szerepet töltött be: Gábor Áron parancsára Turóczy Mózes 64 ágyút öntetett a városban. A harcok és a tűzvészek az évszázadok során az egykori Kézdiszék központjaként működő települést is megtépázták, az urbánus fejlődés megszakadásához azonban ez kevésnek bizonyult, ugyanis később Háromszék egyik legjelentősebb városává nőtte ki magát. A Brassót Moldvával összekötő Ojtozi-szorosi kereskedelmi útvonal mentén fekvő helység a 16. és 18. század között Erdély egyik legfontosabb kézműves és kereskedelmi központjává alakult, céhipara híressé tette a környéken. Kázdivásárhelyt gyakran emlegetik manapság is a vargák és a céhek városaként.
Alacsony bérezésű munkahelyek
A múltból a jelenbe a város polgármestere, Bokor Tibor próbál átvezetni. Az örökség megtartása, megóvása az ő vállára is nehezedik. Ezelőtt három évvel kezdték el a Kézdivásárhely névjegyeiként is felfogható udvarterek felújítását, azonban a munkálatok nehézkesen haladnak. Az udvarterek mellett számos más történelmi épület is felújításra vár, és összességében az egész főtérre ráférne a munkáskéz. Egy szép kinézetű városban azonban meg is kell élni valamiből: Bokor Tibor egyik legnagyobb sikerének a közelmúltban létesített két ipari parkot tartja, bár megjegyzi, a csekély román állami és EU-s támogatás miatt a város önkormányzatának 50 százalékban kellett hozzájárulnia a terv kivitelezéséhez. Egy Székelyföldi város sportolói számára mégis a korcsolyapálya az egyik legfontosabb létesítmény, de erre egyelőre még várni kell, ugyanis a fedett jégpálya építése jövő év márciusára fejeződik be.
Kézdivásárhelyen, akárcsak a legtöbb Székelyföldi településen a legnagyobb gond az alacsony fizetés. Azt tartják, aki Kézdivásárhelyen vagy környékén dolgozni akar, az biztosan talál munkát a nadrágok völgyének nevezett városkában, ahol az országszerte ismert nadrágok készülnek. A textilipari vállalkozásoknak köszönhetően sikerült ugyan visszaszorítani a munkanélküliséget, az alkalmazottak többsége azonban jóval az országos átlag alatti, alacsony bérekre panaszkodik. A polgármester szerint a nemrég elkészült ipari parkokba igyekeznek olyan vállalatokat – főleg nehézgépipari cégeket – bevonni, ahol a bérek színvonala is magasabb lenne.
Néhány agrárvállalkozó kivételével a szebb időket megért mezőgazdaság az emberek többsége számára már nem tényező. A mezőgazdaság jó esetben is csak kiegészítő tevékenység olyan családoknak, akik a településen vagy annak környékén kisebb-nagyobb földterületekkel rendelkeznek.
Együttműködést szorgalmaz a Néppárt
Nem fest túl jó képet az RMDSZ-es városvezetésről az Erdélyi Magyar Néppárt helyi önkormányzati képviselője és a párt országos alelnöke, Taierling Johann. Az ellenzéki politikus szerint a legnagyobb gond a fiatalok tömeges kivándorlása. „Ha valamit tenni akar a városvezetés az érdekükben, akkor azt sürgősen el kell kezdenie. Ehhez jól fizető munkahelyek kellenek. Az ipari parkba mindenekelőtt olyan cégekre van szükség, amelyek hajlandók fejleszteni, és olyan munkahelyeket teremtenek, amelyek otthonmAradásra bírhatják a helyi és a környékbeli fiatalokat” – fogalmaz a tanácsos. Ehhez azonban olyan döntések szükségesek, amelyek a közérdeket, és nem egy szűk gazdasági réteg előnyeit támogatják – véli. A városvezetés jelenleg 120 állás megteremtését célozta meg, valójában azonban több száz jól fizetett munkahelyre volna szükség ahhoz, hogy a fiatalokat itthon lehessen tartani. A néppárti képviselő szerint az ipari park benépesítésében pártjának szakemberei is támogatják a polgármestert, de együttműködés mégsincs, ezt ugyanis az RMDSZ-es polgármester folyamatosan elutasította.
Pezsgő kultúra és turistaözön
Ha valami igazán jól működik Kézdivásárhelyen, az a kulturális élet. A Vigadó Művelődési Egyesület míves homlokzatú épülete mindig zajos az egymást váltó kulturális rendezvényektől. A 2009-ben indult Városi Színház előadásain kívül az impozáns épület könyvbemutatóknak, zenés és táncos esteknek, fotókiállításnak, költői-írói felolvasó esteknek, filmvetítéseknek és interaktív gyermekműsoroknak ad helyet. Az egyesület elnökétől, Lung László Zsolttól megtudtuk, alkalmanként kétnyelvű programokat is biztosítanak a helyi román lakosság számára. A könnyűzene és folklórdallamok mellett rendszerint operett- és opera-előadások is felkerülnek egy-egy kulturális évad repertoárjára.
„Az Őszi Sokadalomra már közel 16 éve gyűlnek össze a város és a környék lakói” – mondotta lapunknak Ménessy Kinga főszervező, a Polgármesteri Hivatal szóvivője. Kézdivásárhely céhes múltjának okán a koncerteken és kulturális programokon kívül a hagyományos termékek vásárára fektetik a hangsúlyt minden év augusztusában. A kézműves termékek és finomságok végeláthatatlan serege, a történelmet szinte mesélő látnivalók a környék borvizeivel is vonzzák a turistákat, idén augusztus végéig már több mint 130 ezren látogatták meg a települést. Idéntől a frissen kaput nyitott turisztikai iroda is hozzájárul az idegenforgalom fellendüléséhez.
Nem adják fel a zászlóügyet
Az elmúlt két esztendőben a céhes város a magyarság elégedetlenségétől volt hangos, miután a folyamatosan cserélődő megyei prefektusok újra és újra levétették a középületekre kitűzött székely zászlót. „A román tévécsatornák által gerjesztett feszültség teljesen ellentmond a tényeknek, hiszen a román és magyar városlakók egymás közt békés kapcsolatot ápolnak” – mondta a polgármester, aki a bizonyíték híján revizionista merényletkísérlettel vádolt Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjainak ügyét is túlzásnak tartja. A több mint húszezer lakost számláló városnak ma 6,2 százaléka román, akiknek mind a Vigadóban, mind az Őszi Sokadalom és a hagyományos termékvásárok során helyet, illetve programokat biztosítanak.
Bokor Tibor szerint békés együttélésről akkor beszélhetünk, ha mindkét nemzet kölcsönösen tiszteli egymás történelmi szimbólumait. „Belefáradtam a peres ügyek huzavonájába, így, ha a végszükség úgy hozza, magánterületek bevonásával, de mindenképpen kitűzik a székely zászlókat” – magyarázza a polgármester. Azt viszont ő sem érti, hogy számtalan más romániai településtől eltérően Kézdivásárhely miért nem tűzheti ki saját városi lobogóját annak ellenére sem, hogy ezt a helyi önkormányzat törvényesen megszavazta.
Kádár Hanga |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Van, de mégsincs munkaerő
Aki Romániában dolgozni akar, annak bőven van munkalehetősége. Inkább az a baj, hogy az emberek nem akarnak dolgozni, ezért a hatalmas munkaerőhiány – fakadt ki egy vállalkozói fórumon minap egy üzletember, aki a szünetben arról panaszkodott nekem, hogy a megye szinte minden lapjában hirdet, sőt, a város körüli falvakban, plakátokon is toborozna munkaerőt, ha éppen lenne kit.
Munkaerőhiányos gondjaival sem ő, sem cége nincs egyedül. Aki napilapok vagy hirdetési újságok munkahelyet kínáló rovatait olvassa, rádöbbenhet, mekkorát fordult pár év alatt a világ. A vállalkozók panaszaikkal a megyei hatóságokat, valamint a kormányt egyaránt ostromolják. S mivel a baj nem jár egyedül, az is világossá vált, hogy a cégek álláshirdetéseire szórványosan jelentkezők sem igazán használhatóak, mivel nincs megfelelő szakképesítésük vagy munkahelyi tapasztalatuk. A nagyobb cégek e „kisebbik” bajon már túltették magukat: szakképzetlen vagy rosszul szakképzett munkavállalókat is alkalmaznak, hogy ezeket később a munkahelyen képezzék ki a cég elvárásai szerint.
Úgy tűnik, a romániai társadalom a rendszerváltás óta először most ébred rá arra, hogy a külföldön dolgozó több millió romániai vendégmunkás egyre súlyosabb érvágást jelent a hazai gazdaság fejlődésére. Nélkülük ugyanis egyre több ágazat rekedhet meg, egyre több cég kényszerül arra, hogy termelését, fejlesztését visszafogja.
A legsúlyosabb gondok az országos húzóerőnek számító nagyvárosok
– Kolozsvár, Temesvár, Brassó, Bukarest vagy Konstanca – cégeinél észlelhetők. Annak ellenére, hogy ezekben az ipari centrumokban számos szakterületen az országos átlagkereset fölötti fizetésekkel csalogatják az álláskeresőket, sokak számára már ez sem vonzó. Amíg Nyugat-Európában bármilyen szakképzetlen munkáért a hazai fizetések többszörösét lehet megkapni, addig a fiatalabb nemzedékeket nagyon nehéz lesz itthon tartani. Az olcsó munkaerő mítosza immár Romániában is végérvényesen megbukott: minimálbér körüli összegekre immár nemcsak a gazdaságilag fejlett régiókban nem lehet munkaerőt toborozni, de Székelyföldön sem, ahol a bérek még mindig jóval elmAradnak az országos átlagtól. Sőt, ilyen szempontból a gyengébben fejlett gazdasági régiókat fenyegeti a nagyobb veszély, hiszen az itteni munkaerő nemcsak külföldre, hanem Románia jobb megélhetést kínáló régióiba vándorol el, igen súlyos helyzetet teremtve a helyi gazdaságban.
Noha az évek óta súlyosbodó munkaügyi helyzettel minden román kormány tisztában volt, áttörő megoldás nem született. Pedig nemcsak pislákol, hanem már javában ég a ház.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Foglalják el helyeiket: kezdődik az évad!
Bemutatók, felújítások, klasszikus és kortárs szerzők darabjai, fesztiválok várják a közönséget a 2016–2017-es évadban Erdély magyar színházaiban. A meghirdetett bemutatók között tallózva feltűnik, hogy például Shakespeare műveit több társulat is műsorára tűzte, de eddig ismeretlen szerzők darabjaival is megismerkedhetünk az új évadban.
A folytonosság, az együttműködések és a 10-es szám jegyében hirdetett évadot a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház. A tervek szerint 2016 szeptemberétől 2017 júliusáig tíz új bemutatóval a tizedik kiadásához érkezett Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozóval és számos kiegészítő programmal várják színházba az érdeklődőket. Október első hetében mutatják be a Magyari Etelka és Levkó Esztella meghívott vendég részvételével készült Még ezt elmondom, aztán megyek… című előadást. Az évad következő új produkcióját a társulat házi rendezője, Kedves Emőke jegyzi. Tuncer Cücenoglu kortárs török szerző darabja, a Hólavina azt mutatja be, hogyan zsarolják ma az embereket a hagyományokkal, a múlttal. A stúdióelőadás tervezett bemutatója október vége. Kocsárdi Levente a társulat idősebb kollégáinak és egy frissen felvett bábszínészének kínál lehetőséget, a november közepén bemutatásra kerülő Barlanglakók című előadásban. Az évad második fele két nemzetközi koprodukciót és két klasszikus szerző szövegének újragondolt változatát ígéri. Kokan Mladenovic Shakespeare-szonetteket, Sardar Tagirovsky pedig Moliére-vígjátékot állít színpadra.
A Temesvári társulat évek óta tűz műsorra olyan koprodukciós előadásokat, melyeknek rendezői rendre Európa legizgalmasabb színházi alkotói közül kerülnek ki, és amelyek a kulturális különbségek mentén egy közös színházi nyelv megtalálását és fenntarthatóságát célozzák. Idén két ilyen koprodukció is bemutatásra kerül a Temesvári magyar színházban. Egyiküket, a film-és színházi rendezőként is elismert Hajdu Szabolcs állítja színpadra saját csapata, a Temesvári társulat három színésze és a zágrábi Eurokaz Színház színészeinek közreműködésével. A bemutató tervezett időpontja április vége. A másik, hasonló jellegű színházi előadást Schilling Árpád jegyzi. Az általa rendezett produkcióban a Temesvári magyar társulat mellett az Aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház színészei és a szabadkai Népszínház magyar és szerb társulata lép színpadra. Az előadást a 10. születésnapját ünneplő TESZT első napján, május 21-én láthatja a közönség. A felsoroltak mellett lesz új bábos produkció is, illetve egy-egy előadást állít majd színpadra Szász Enikő és Horváth Anna. Előbbi Görgey Gábor darabját, a Wiener Valzer-t, Horváth Anna, a társulat új, frissen végzett tagja pedig Wedekind: A tavasz ébredése című szövegét rendezi majd.
Kolozsvár: nyolc bemutató
Eseménydús évad kezdődik a Kolozsvári Állami Magyar Színházban is. Az intézmény nyolc bemutatóval, valamint az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál ötödik kiadásával várja közönségét a 224. évadban. Tompa Gábor igazgató évadnyitó sajtótájékoztatón ismertette a társulat terveit, a bemutatásra kerülő darabokat és ezek rendezőit. Az évad első bemutatójának előkészületei már júniusban elkezdődtek, az orosz származású, de az Egyesült Államokban élő Yuri Kordonsky vezetésével készült Éjjeli menedékhely című Gorkij-drámát október 7-én láthatja a közönség a nagyszínpadra épített stúdiótérben. Már elkezdődtek a próbák Dragomán György Kalucsni című drámájának ősbemutatójára is, amelyet Visky András, a színház művészeti aligazgatója visz színre a Stúdióban. Különlegességnek számít, hogy a színház 14–18 éves fiatalok családi történeteiből készít közösségi alkotási módszerrel előadást. A fiatalok és szüleik kapcsolatát vizsgáló produkció előkészítése január óta zajlik, az említett két generáció képviselőivel mintegy hetven interjú készült el, melyekből kiindulva az alkotócsapat két dramaturg vezetésével összeállítja majd az előadás végleges szövegkönyvét. A darab rendezője Vargyas Márta, a bemutató tervezett időpontja november eleje.
Az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivált ötödszörre szervezik meg november 24. – december 4. között, a fesztivál témája az Idegen odüsszeiája lesz. A rendezvényre Németországtól Dél-Koreáig számos társulat érkezik, visszatérő vendégként lesz jelen Declan Donnellan, Jaram Lee, a lengyelországi Teatr ZAR, valamint először lesz látható Kolozsváron a németországi Schauspielhaus Bochum és a stuttgarti Schauspiel előadása. A fesztivált követően januárban újabb fiataloknak szóló előadást tűz műsorra a színház: Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig musical-változatát Béres László rendezésében láthatja a közönség sok fiatal részvételével. 2017-ben először rendez Kolozsváron az ukrán Andriy Zholdak, akinek macedóniai Elektra-rendezése az Interferenciák Fesztiválon lesz látható. A fiatal európai rendezők között „ukrán fenegyerek” néven is ismert Zholdak a Kolozsvári társulattal Ibsen Rosmersholmját viszi színre. Fiatal rendezők műhelye címmel új sorozatot indít a Kolozsvári színház: az évad második felében Nagy Botond, Sinkó Ferenc és Tom Dugdale új rendezései lesznek láthatóak a stúdióban.
Vásárhely: klasszikusok, kortársak
Az új színházi idényben is rangos klasszikus és kortárs színművek, ifjúsági előadások, adaptációk, közkedvelt musicalek szerepelnek, de ünnepségek, irodalmi estek, könyvbemutatók, kulturális rendezvények is gazdagítják a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának műsorrendjét. Az idei évad legelső bemutatóját szeptember 16-án tartják a nagyteremben: az Olbrin Joachim csodálatos utazása című játék Hamvas Béla művei nyomán készül, rendezője a szabadkai származású Mezei Kinga. Jon Fosse Szép című drámáját Domsa Zsófia fordításában Adi Iclenzan viszi színpadra a kisteremben. Bemutatják Christine Rinderknecht Stresszfaktor_15 című ifjúsági darabját is Csáky Csilla rendezésében. Szilveszterre John Kander–Fred Ebb–Bob Fosse: Chicago című világhírű musicaljével készül a társulat Juronics Tamás rendező-koreográfus vezetésével, a darab zenei részét Incze Katalin és Strausz Imre jegyzi. Hosszú szünet után viszi színre ismét a társulat William Shakespeare Macbeth című tragédiáját, az előadás rendezője Keresztes Attila. Egy újabb Radu Afrim meglepetésdarab is lesz, a harmadik a nagysikerű produkciók sorában. Újabb Székely Csaba-drámát is láthat a publikum: Molière A botcsinálta doktor című műve alapján született a Doktor S., amelyet Rareş Budileanu rendezésében mutatnak majd be a kisteremben. Vendégrendezőként érkezik Marosvásárhelyre Theodor Cristian Popescu és Mohácsi János. Előbbi egy kortárs német szerző, Timur Vermes Nézd, ki van itt! című szatíráját, Mohácsi pedig Az öreg hölgy látogatása című Dürrenmatt-klasszikust viszi színre.
Új évad Sepsiszentgyörgyön is
A Tamási Áron Színház társulata az új évadban öt bemutatót tervez. A Gyulai Várszínház, a Háromszék Táncegyüttes és a Tamási Áron Színház közös produkciójának, a Sardar Tagirovsky által rendezett Zongotának a Sepsiszentgyörgyi bemutatója szeptember 14-én volt. A második előadást Kövesdy István rendezi Igor Bauersima kortárs svájci drámaíró norway.today című szövegéből, amely két fiatal elvágyódását és menekülési kísérletét meséli el. A szilveszteri produkciót Ray Cooney brit drámaíró Pénz az égből című bohózatát Zakariás Zalán állítja színpadra, amely a pénz hatalmát abszurd, humorral teli helyzetekkel és tévedésre hajlamos szereplőkkel ragadja meg. Porogi Dorka Bertolt Brecht A városok dzsungelében című rendezésével az élet alapvető kérdéseit feszegeti. Az évad utolsó előadását Alexandru Dabija rendezi, Harold Pinter Ünnep című darabja alapján. Az új bemutatók mellett Sepsiszentgyörgyön is műsoron mAradnak az elmúlt évadok legsikeresebb előadásai: a Vízkereszt, vagy amire vágytok és a Liliom Bocsárdi László, az Úrhatnám polgár Sardar Tagirovsky és a Jegesmedvék Zakariás Zalán rendezésében. Mindemellett felújításra kerülnek olyan meghatározó előadások, mint A csoda és A fösvény Bocsárdi László, Az ezredik éjszaka Zakariás Zalán és a Kaisers TV, Ungarn Porogi Dorka rendezésében.
Felújított színház Szatmáron
Az eredetileg Nagybányán alapított Harag György Társulat éppen hatvan évvel ezelőtt, 1956-ban foglalta el először a Szatmárnémeti történelmi színházépületet, így idén a társulat kerek évfordulót ünnepelve költözhet vissza az európai uniós alapokból teljesen felújított és modern színpadtechnikai rendszerrel felszerelt otthonába. A jubileumi év apropóján szatmári szerző a városról írt drámájának ősbemutatójával indul a 2016–17-es színházi évad: Láng Zsolt Bartók zongorája című, a városhoz kötődő, abban játszódó drámájával kezd a társulat. Az ősbemutató dátuma: október 14. Az előadás rendezője Patkó Éva. Az idei évadban három klasszikus mű is szerepel a műsoron: W. Shakespeare: Tévedések vígjátéka, melyet Bocsárdi László vendégként rendez; Zerkovitz Béla – Szilágyi László: Csókos asszony, rendező Bessenyei István; Carlo Goldoni Velencei terecske, az előadás rendezője Visky Andrej. Ezek mellett színre kerül Werner Schwab Elnöknők című műve a társulat alkalmazott rendezője, Sorin Militaru munkájaként, valamint Visky András Pornó című monodrámája romániai ősbemutatóként a szerző rendezésében. Arisztophanész Lüszisztraté című klasszikus komédiáját Bordás Attila rendezi. Az évadban látható majd a Janne Teller Semmi című, Dániában nagy port kavart ifjúsági regénye alapján készülő egyéni műsor Marosszéki Tamás szereplésével, Márkó Eszter rendezésében. Az Ács Alajos Játékszín biztosít majd helyszínt a Shakespeare összes röviden (S. Ö. R.) című előadásnak, amelyet Barabás Árpád vendégrendező állít színpadra. Nagy Regina rendező A dzsungel könyve című gyerekmusicalt rendezi meg, kamaratermi előadásként pedig egy Grimm-mesét is színpadra állít, amely a Harag György Társulat az idei évadtól önálló szerkezeti egységeként működő Brighella Bábtagozata és a prózai tagozat közös produkciójaként kerül a nézők elé. A korábbi évadokhoz hasonlóan 2016–17-ben is láthat majd vendégelőadásokat a közönség. Szatmárra látogat többek közt a nagyváradi Szigligeti Színház társulata, és a Debreceni Csokonai Nemzeti Színház. Személyi változások is voltak a társulatnál: Sándor Anna és Kányádi Szilárd idén ősztől átszerződött a Csiky Játékszín társulatába, Szatmárra pedig három új tagot szerződtettek: Budizsa Evelyn és Keresztes Ágnes színésznőket, illetve Nagy Csongor Zsolt színészt. Idén a Harag György Társulat szervezi meg az IFESZT (8. Interetnikai Színházi Fesztivál) elnevezésű vándorfesztivált, amelyre több mint húsz, Románia területén működő kisebbségi (magyar, német, zsidó és roma) színház kapott meghívást.
Nánó Csaba |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A váradi városvezetők barométere magyar ügyekben
Ilie Bolojannal, Nagyvárad polgármesterével tárgyalt múlt szombaton Zatykó Gyula és Csomortányi István, az EMNP országos alelnöke és megyei elnöke a helyi tanintézmények vezetőtanácsaiba, az önkormányzat által jelölendő személyekről.
Ezt csütörtöki sajtótájékoztatójukon jelentették be az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP)politikusai. Elöljáróban Zatykó Gyula kifejtette: Ilie Bolojan, Nagyvárad polgármestere azért kereste meg őket, mert úgy ítélte meg, hogy az RMDSZ elárulta őt és az általa vezetett politikai erőt, a Nemzeti Liberális Pártot ( PNL), viszont neki szüksége van valakikre, akik tudnak segíteni a magyar közösséget érintő kérdéseknek a megoldásában, és a váradi magyar tanintézményekbe az önkormányzat által jelölendő tagok kérdése éppen egy ilyen ügy. Zatykó Gyula elmondta, hogy az EMNP álláspontja szerint is a Bihar megyei RMDSZ cserbenhagyta a szövetség váradi szervezetét azáltal, hogy a liberálisokkal kötött korábbi megegyezést felrúgva a megyei tanácsban a szociáldemokratákkal ( PSD) és az ALDE-val kötöttek paktumot, és emiatt a váradi helyi tanács RMDSZ-frakciója „súlytalanná vált”. Zatykó kifejtette: a tanintézmények vezetőtanácsi tagságának a kérdése huszonöt éve rendkívül átpolitizált volt, ezért a személyek kijelölésénél az EMNP célja ezeknek a testületeknek a depolitizálása volt. „Igyekeztünk nagyrészt olyan közéleti munkásságuk által elismert személyeket felkérni, akik fognak tudni tenni valamit ezekért az intézményekért, mert ezek a személyek jelentik a kapcsot az önkormányzat, vagyis a finanszírozó és a tanintézmény között” – fogalmazott Zatykó Gyula.
Körzeti magyar oktatást
A továbbiakban Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei elnöke ismertette a nevesítés szempontjait, amiről tegnapi lapszámunkban részletesen beszámoltunk, ehhez annyit teszünk hozzá, hogy a politikusok elmondása szerint nem egyeztetés eredménye volt az, hogy mely tanintézményekbe javasolhat jelöltet az EMNP. Ilie Bolojan ugyanis már eleve azoknak a tanintézményeknek a listájával érkezett a megbeszélésre, amelyekbe magyar önkormányzati delegáltat kívánt jelölni a város. Csomortányi hangsúlyozta, hogy a néppártnak jól körvonalazott oktatási programja van. A párt megítélése szerint az elmúlt tíz évben az elhibázott oktatási stratégia miatt teljes városrészekben megszűnt az általános iskolai magyar oktatás, amin változtatni kell. „Nem szerencsés, hogy a magyar általános iskolai oktatást megpróbálták a belvárosba koncentrálni, ennek eredménye az, hogy Szőllősön és Őssiben teljesen megszűnt a magyar oktatás. Célunk az, hogy a 2017–2018-as tanévtől ebben a két városrészben újra legyen magyar nyelvű első osztály. Ehhez kérjük a pedagógusok, a szülők és minden olyan személy jelentkezését a Kálvin utca 1. szám alatti székhelyünkön, akik a szükséges felmérések, tájékoztató munka és a hivaalos ügyek elvégzéséhez segítenének nekünk” – fogalmazott Csomortányi.
Teszt
A megyei pártelnök elmondta azt: tesztelni fogják azt, hogy mennyire fog működni ez a kapcsolat a néppárt és városvezetés között, ugyanis ezen a héten iktatják azt a kérelmünket, ami arra vonatkozik, hogy a Nagyváradi városházán szervezzenek olyan ügyfélfogadó helyet, ahol biztosított a magyar nyelvű ügyintézés és a magyar nyelvű formanyomtatványokhoz való hozzáférés. Arra a kérdésünkre: a most felajánlott együttműködésért cserébe Ilie Bolojan szabott-e bármiféle feltételeket arra vonatkozóan, hogy az EMNP mit képviseljen, vagy mit ne képviseljen, Zatykó és Csomortányi egybehangzóan nemmel válaszoltak. Zatykó hozzátette, Bolojan felkérése arra vonatkozott, hogy az EMNP fogalmazza meg a magyar közösség elvárásait a város irányába, illetve mindig jelezzék a polgármesteri hivatalnak azt, hogyha a magyar közösség valamit nem vesz jó néven a városvezetéstől. Arra a kérdésünkre: ez az együttműködés az első lépés afelé, hogy megvalósuljanak az EMNP-nek azok a törekvései, amelyeket a Bolojan adminisztráció eddig következetesen visszadobott, Csomortányi István így válaszolt: „van rá esély, hogy néhány olyan ügyben is lesz előrelépés, amelyekben eddig elutasítottak bennünket.”
Oktatási bizottság
Arra is kíváncsiak voltunk, hogyan értékelik a néppárti politikusok azt, hogy a vezetőtanácsi delegáltakra vonatkozó határozattervezetet a helyi tanács oktatási bizottságának megkerülésével terjesztették a helyi tanács elé. „Nem tartjuk szerencsésnek, hogy ez így történt” – fogalmazott Csomortányi, mind ő, mind pedig Zatykó Gyula hangsúlyozva azt, hogy ők nem tudták a nevesítés elvégzése után, hogy a városvezetés nem viszi majd be a tervezetet az oktatási bizottságba. Zatykó Gyula megjegyezte: azáltal, hogy RMDSZ-es személyeket is felkértek arra, hogy vállalják a vezetőtanácsi tagságot – Kis Gábor és Sauer András nevét említette – ez annak a jele, hogy az EMNP nem is akarta eltitkolni senki elől, hogy részt vesz a nevesítési eljárásban. Ehhez kapcsolódva pedig Csomortányi Istvánelmondta: „visszásnak tartom azt, hogy úgy teszi ezt szóvá a városi RMDSZ, hogy közben mi négy éve folyamatosan azzal küszködünk, hogy az RMDSZ-vezetésű vidéki önkormányzatokban ezeket a szabályokat folyamatosan és tendenciózusan áthágják: sehol nem hívják össze rendesen a bizottságokat, sehol nem értesítik a néppártos tanácsosokat, folyamatos veszekedés van amiatt, hogy tanácsosaink nem kapják meg időben a napirendeket és a határozattervezeteket. Ahogy a mondás tartja: bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű” – fogalmazott.
Pap István
erdon.ro

Szatmár megyei RMDSZ-jelöltek: Magyar Lóránd és Turos Lóránd a listavezetők
A Szatmár megyei képviselőjelölti lista első két helyére Magyar Lóránd és Erdei D. István kerül, a szenátori jelöltlistát Turos Lóránd vezeti, a második helyről Güntner Tibor indul – döntötte el csütörtök délután a Szatmár megyei RMDSZ rangsoroló küldöttgyűlése.
Ebben a parlamenti ciklusban az RMDSZ-nek két képviselője (az időközben polgármesterré választott Kereskényi Gábor és Erdei D. István) és egy szenátora (a megyei tanácselnökké választott Pataki Csaba) volt. A rangsoroláskor Turos Lórándra a 99 küldöttből 89-en szavaztak, így az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) tagja került a befutó helyre.
„Pataki Csaba nagyon elismert szenátori munkát végzett. A Szatmár Megyei Tanács elnökeként pedig továbbra is kiválóan folytatja a megkezdett munkáját. Nagy bizalmat tapasztaltam a küldöttek részéről, ami számomra nagyon nagy felelősséggel jár” – nyilatkozta a Maszolnak a küldöttgyűlés után Turos Lóránd.
A szenátorjelölt elmondta, ahogyan eddig megállta a helyét Bukarestben különböző intézményeknél, ugyanúgy a szenátusban is helytáll majd, és méltóképpen fogja képviselni a szatmári magyarság, illetve a romániai magyar közösség érdekeit.
A képviselőjelöltek között is kiélezett verseny alakult ki, 52 szavazattal Magyar Lóránd lett a listavezető, míg Erdei D. István 44 szavazattal a másodig helyet szerezte meg. Három küldött érvénytelenül szavazott.
Magyar Lórándnak állatorvosi végzettsége van, már több mint tíz éve dolgozik a vidékfejlesztési szakmában, jelenleg a Szatmár Megyei Vidékfejlesztési Ügynökség főosztályvezetője. A Maszolnak elmondta, ezen a szakterületen tevékenykedne a parlamentben is.
„Emellett természetesen azon leszünk, hogy a Szatmár megyei projekteket a legnagyobb szakértelemmel segítsük Bukarestből. Ggondolok itt Szatmárnémeti terelőútjára, a megyeszékhely harmadik hídjának megvalósítására, illetve a különféle szükségessé vált fejlesztésekre” – mondta Magyar Lóránd.
A szatmári RMDSZ jelöltjeinek október 5-ig 25 ezer aláírást kell összegyűjteniük, hogy indulhassanak a választásokon, míg az országos szervezetnek 200 ezret október 10-ig. Utóbbit összegyűjtését az is nehezíti, hogy az aláírók kötelesek a személyi számukat is megadni.
maszol.ro

Nemzeti jogvédelem nélkül nincs önrendelkezés
Kétnapos szakmai találkozót tartottak Kárpát-medencei – felvidéki, kárpátaljai, erdélyi és délvidéki – magyar ügyvédek és nemzeti jogvédők Budapesten szeptember 9–10-én. A tapasztalatcserére és önképzésre is lehetőséget nyújtó összejövetelre dr. Morvai Krisztina független európai parlamenti képviselő és a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (NJSZ) közös meghívására és szervezésében került sor.
A rendezvényen részt vett dr. Szili Katalin autonómiaügyi miniszterelnöki megbízott, Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Intézet vezetője, és dr. Pákozdi Csaba, a szomszédos államokban élő magyarokért felelős külügyminiszteri biztos munkatársa is. A kormányzati képviselők kifejezték készségüket az együttműködésre, a kölcsönös véleménycserére és tájékoztatásra. Rámutattak, hogy a nemzeti jogvédő munka mennyire fontos szerepet játszik az elcsatolt magyar területeken élő magyarok önrendelkezésének kivívása szempontjából.
A részvevők – egyedi jogesetek ismertetésével – megosztották egymással jogi és mozgalmi tapasztalataikat a Kárpát-medenceében elszakított sorban élő magyar közösségek egyéni és közösségi jogainak érvényesítésével kapcsolatban, úgymint a nyelvi jogok, a véleménynyilvánítási szabadság, gyülekezési jog, egyesülési jog gyakorlói elleni jogsértések, a nemzeti, közösségi szimbólumok használatával kapcsolatos gondok (pl. székely zászló üldözése), a rehabilitálási és restitúciós ügyek, a magyarok elleni nemzeti alapú büntető és szabálysértési eljárások, a nyilvánosság és árnyékjelentések szerepe a nemzeti jogvédelemben. Saját tapasztalatként elmondtam, hogy nálunk a csángó-magyarok szervezetét megpróbálták feloszlatni, iskoláikat pedig bezárni, de ez nem járt sikerrel. Más eseteket is ismertettem, olyant is, amelyikben a per elveszett (például az Új Jobboldal 2013-as Sepsiszentgyörgyi felvonulása után).
A találkozón jelenlevők megegyeztek abban, hogy ez a szervezet továbbra is segíteni fogja azokat a magyarokat, akiket nemzetiségük miatt jogsértés ért, és ennek érdekében intenzívebbé teszik együttműködésüket, megpróbálják összehangolni módszereiket, fokozottan odafigyelni az európai normák alkalmazására, illetve a jogsértések széles körű ismertetésére, az európai intézmények tájékoztatására. Az elhangzottakból egyértelműen kiderül: annak ellenére, hogy a Kárpát-medencei magyarság különböző országokban, szétszakítottan él, mint nemzet, egységes.
Rozsnyai Sándor
nemzeti jogvédő és ügyvéd
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Áldás a béjövőre, béke a kimenőre”
Hol járt a nyáron? Mit látott, mit hallott, milyen élményekben volt része, mit hozott emlékként magával, amit szívesen megosztana velünk? Kinek ami a szívén, az a száján.
Aki e felkérést megfogalmazta, haza beszélt, vagyis a magyar nyugdíjasklub programjára gondolt, ahol sohasem lehet üresjárat. Az elnöki tisztség ugyanis arra sarkallja Béres Margitot, hogy gondoskodjon megfelelő heti témáról, legyen annak sava-borsa. Ezen aztán szépen megosztoznak a jelenlévők, mert az érdeklődés, a kíváncsiság nem kopik meg az évek múlásával. És mert a klubtagok között vannak olyanok, akik itt születtek, ezt a vidéket vallják otthonuknak, de vannak olyanok is, akik a Kárpátok öleléséből költöztek a síkságra, érthető hát, hogy sok újat tudnak nyújtani egymásnak.
Olasz Ilona ezen a nyáron a Hargita aljából hozott ajándékot magával: Kovács Piroska író két könyvét. Egyik az Orczád verítékével címet viseli, a másik székelykapuk Máréfalván címmel jelent meg, gazdag képanyag illusztrálja, közkincsnek minősíthető, hisz a magyarok millióihoz szól. S mert a mi vidékünkön nem forog közkézen e kötet, Olasz Ilona jóvoltából belelapozhatunk a nyugdíjas közösség épülésére.
„Máréfalva esetében már a település nevével is gondban vagyunk. Nem szokványos név. Találgatásokra ad lehetőséget. A népi rege meséje szerint „Már e falu!” elismerő felkiáltásból alakult. Más vélemény úgy tartja, hogy egy Máré nevű vitézről kapta a nevét, csakúgy, mint a falu határában lévő Márévára.” Földrajzi fekvéséről pedig ezt tudhatja meg a magunkfajta érdeklődő: „Máréfalva ma Hargita megye Fenyéd községéhez tartozó falu. A Keleti-Kárpátoktól nyugatra, a Hargita-hegység és az Erdélyi-medence találkozásánál, a vulkáni plátó szélén helyezkedik el, a Székelyudvarhely–Csíkszereda közti útszakaszon.
A fenti sorok azonban csupán eligazításul kívánnak szolgálni. Amiről szólni, amit közelebb hozni akartak Temesvárra települt székely nyugdíjas társaink, azok a székelykapuk, amelyek párjukat ritkítják.
„A faragott kapuk a közösség élni akarásáról beszélnek, nemzeti önazonosságunk üzenethordozói” – írja a könyv szerzője. És folytatja: „Az 1567-ben készült Portajegyzékben tizenkilenc kapuval szerepel a település.”
Az idő azonban nem állt meg. A kötetből megtudjuk, hogy Máréfalva római katolikus plébániája régi, 1645-ben már Szentegyháza volt. Egy püspöki irat szerint „Rákóczi György alatt alapították amint azt a régi szentegyház tornyának kövére vésett neve bizonyítja.” A mai temploma 1772-ben épült, védőszentje Szent Imre herceg. A falu néprajzi nevezetessége a galambdúcos székelykapu. Az eredeti helyén élő közel 100 sima kötött kapu és a 97 faragott kapu népi építészeti örökséget képvisel. A galambdúcos székelykapu a fafaragó népművészet igazi remeke, a székely ember fába vésett oklevele.
A Székelykapuk Napján tartott tanácskozáson Hargita megyei néprajzosok, muzeológusok, kapufaragók részvételével úgynevezett Kapufórum jött létre, amely szeretne segíteni abban, hogy a kapufaragó művészet megőrizze lényeges jegyeit, ne váljék cifrálkodóvá – adják hírül a könyv sorai.
Nem titok, hogy a székelykapu nem kis anyagi áldozatot követel. Komoly munka, hozzáértés, szív kell az elkészítéséhez, és sokféle szerszám: harcsafűrész, rámás fűrész, simító fejsze, kézi bárd, kézi gyalu, fakalapács, mintázó vésőkészlet, mérőeszközök, fúrók, kapcsok, és ezzel még nem soroltuk fel valamennyit. Bár manapság már sokat segítenek a gépek, a villanymotor, de így sem olcsó mulatság a székelykapu felállítása. (Egy faragott nagykapu ára a 90-es években a 4 millió lejt is meghaladta, idejében pedig 40-45 napot vett igénybe.)
A fa kiválasztásáról a kapufaragó mester döntött. „Előbb megnézem az anyagot. Ha olyan, akkor nem vállalom. Erőst bogos fából és különösen cserefából nagy dolog azt kidolgozni. Háromszor annyit dolgozik az ember, mégis kivitele nem az a finom tölgyfáé. Igaz, nem tart annyi ideig, mint a cserefa, de az is kitart kétszáz évet, ha gondozzák” – mondja Dávid Mózes, az adatközlő. A díszítésről pedig így nyilatkozik: „Ügyelek, hogy ne térjek el a hagyományostól. Bennem az a tudat van, hogy amit én megfaragok, azt nem szégyellem, az az én saját munkám. A nevemet is ki merem írni a kapura. ... Nem szép az, ha túlságosan elaprózzák a színözést, összevissza tarkabarkázzák.” Más szóval, a hagyományőrzésnek megvan a maga tízparancsolata, és ebből nem engednek. A faragott kapuk fajtájukat tekintve különbözők és Európa tájain is fellelhetők.
De térjünk vissza Máréfalvára, ahol minden székelykapuról ez olvasható: „Isten segedelmével építtette…” Az emberbaráti szeretetnek és tiszteletnek pedig ekként adnak hangot a kapufeliratok: „Isten hozott – ha mész – Isten veled”, „Szíves vendéglátó e kapu gazdája, de a gonosz embert furkósbottal várja”, „Térj be hozzánk, vándor, ha erre visz utad, ha jó a szándékod, itt szeretet fogad”, „Őseidnek szent hitéhez, nemzetednek gyökeréhez – testvér – ne légy hűtlen soha”, „Ha e zajló nagy világban baj és bánat kerget, jószándékú szívvel mihozzánk betérhetsz”, „Házad lehet bárhol, de hazád csak itt”.
Lehetetlen megilletődés nélkül hallgatni a sok vihart megélt székely ember kőbe vésett, fába faragott üzenetét, és közben elismeréssel nyugtázhatják a mi vidékünkön élők, hogy bánsági falvainkban és tágas régiónkban is fellelhetők már a faragott székelykapuk. Mert nem csak az emlékét hozták magukkal az ide települtek, hanem a hagyománytiszteletet és a hozzáértést is. Gyökeret eresztettek a székelykapuk errefelé is, köréje gyülekeznek ünnepekkor és falunapokon mindazok, akik a megmAradást s a folytonosságot látják benne.
Kapuállító című versében Magyari Lajos így vall erről:
„…mert én marasztom az elmenőt,
vigyázom nagyon a megjövőt.
Nyárra ősz, tél hull az őszre…
„Áldás a béjövőre, béke a kimenőre.”
Sipos Erzsébet
Nyugati Jelen (Arad)

„A maximumot kaptam az élettől…”
Interjú a 85. születésnapját ünneplő dr. Uray Zoltánnal
– Mind a vívásban, mind a szakmámban a maximumot kaptam az élettől. Fiatal fejjel, sportolóként bejárhattam a világot, munkámban pedig megint óriási szerencsém volt, mert olyan emberekkel kerültem kapcsolatba, akiktől rengeteget tanultam. Igaz ugyan, hogy nem lettem orvos, de megvolt a lehetőségem arra, hogy orvosokkal dolgozzam együtt. Annyi remek emberrel találkoztam, annyi jót, barátságot és segítséget kaptam, ami miatt nagyon szerencsésnek érzem magam – vallja dr. Uray Zoltán sugárbiológus, olimpikon, a román tőrvívó válogatott egykori tagja, aki ma 85 éves. Beszélgetésünk során arról faggattuk a tudományos és sportteljesítményeiről jól ismert Kolozsvári kutatót, hogy kikre emlékezik vissza szívesen, kiknek volt meghatározó szerepe életútja, szakmai pályafutása alakulásában.
– A német elemibe írattak be 1938-ban, amely nagyon szigorú iskolának számított. Jó volt indulásnak, fegyelmet, pontosságot tanulhattam. Ebből az időszakból a Szabó-házapárra emlékszem vissza szívesen, akik hihetetlenül jó pedagógusok voltak. Szép emléket őrzök az elemi iskoláról egészen a negyedik osztályig, amikor azonban lecserélték a régi tanárokat, tanítókat fiatal, jól beszervezett hitleristákra. Szerencsére Horthy Miklós megmentett, hozott egy rendeletet 42-ben, hogy a magyar és román gyerekek csak magyar vagy román tannyelvű iskolákban tanulhatnak. A negyedik elemi végén átkerültem a Református Kollégiumba, ahol remek tanáraim voltak. A fiatalabbakkal, főképp a biológusokkal, kémikusokkal később jó barátságba kerültem. Olyan emberekkel, mint Árkossy Sándor, Nagy Géza, Szabó József és Szabó Zsigmond.
Mindig az egészségügyben akartam dolgozni, az volt az álmom, hogy orvos lehessek. Fel is vettek a Marosvásárhelyi orvosi egyetemre, de néhány hónap múlva életbe lépett egy rendelet, amely szerint a kulák és kisiparos gyermekeket el kell tanácsolni. Édesapámnak akkor 8-10 embert foglalkoztató asztalos üzeme volt, ezért kizsákmányolóként kezelték, engem pedig kirúgtak az orvosiról. Ekkor tértem vissza Kolozsvárra. Nagyon sok szerencsés fordulatot köszönhetek a vívásnak, sikereimnek. Akkor például a Kolozsvári egyetemi sportklub főnöke segített bekerülni a Bolyai Egyetem természettudományi karára. Később ugyancsak a vívókat nagyra értékelő főnököm révén kerültem Holán Tibor radiológus professzorhoz, aki 1959-ben létrehozta Kolozsváron a Nukleáris Orvosgyógyászati Laboratóriumot, amelynek 27 évesen a legfiatalabb munkatársa voltam.
A Kolozsvári onkológiai intézetben összehasonlíthatatlanul jobb munkalehetőségek voltak, ezért ott szerettem volna dolgozni. Holán professzor döntésemet jól fogadta, csak egy kikötése volt, hogy tanítsak be valakit magam helyett. Így került helyemre Imre István tehetséges biológus, aki fél év alatt beletanult a szakmába, én pedig továbbálltam. Imre István most ment nyugdíjba a stockholmi Karolinska Egyetemről. Az onkológián töltött munkaéveim alatt nekem is volt lehetőségem stockholmi ösztöndíj megpályázására. A Karolinksán dolgoztam egy évet, majd később egy félévet szintén sugárgenetika szakterületen. Az onkológián is hihetetlenül jó közösség alakult ki. Bár Ion Chirichuţă, az akkor igazgató egy diktátor volt, mindig kiállt az embereiért.
Nagyon sokat körmöltünk, rendszeresen tájékozódtunk a Kolozsvári egyetem könyvtárában fellelhető külföldi tudományos folyóiratokból, a nagyvilágban elért kutatási eredményekről. Az idegrendszerre ható gyógyszerek sugárbetegség elleni hatékonyságát vizsgáltam, akkor ezzel senki nem foglalkozott. Az onkológia mellett volt az ideggyógyászat, ahol az egyik barátom dolgozott. Neki szóltam, hogy valami új gyógyszerekkel való kísérletezés érdekelne. Akkor jelentek meg az antidepresszív gyógyszerek, olyan sikerem volt a tesztelésükkel, amit álmomban sem gondoltam volna. Az antidepresszánsokkal kezelt besugarazott egerek 50-60 százaléka megbetegedett majd felgyógyult, míg a gyógyszerrel nem kezelt állatok belepusztultak a halálos sugárdózisba. Később Lazányi Endre híres genetikus is hozzám fordult azzal a feltételezéssel, hogy a szulfamidok egy csoportja sugárvédő. Ezt is leteszteltük és sikerrel jártunk. Meg kell mondanom, nagyon sok szerencse kell mindenhez, nem elég a szorgalom és a kitartó munka.
DÉZSI ILDIKÓ
Szabadság (Kolozsvár)

Születésnapra
Hálás és ugyanakkor nagyon nehéz feladat Kolozsvár kiváló tudósát, olimpikonját köszönteni születésnapján.
Hiszen Uray Zoltán nemcsak a sugárbiológia terén alkotott egyedülállót – az ő nevéhez fűződik a romániai vívás első nemzetközi érme is! És bár többször próbálták ezt az eredményt kihagyni a sporttörténeti munkákból, nekünk, erdélyi magyaroknak, tudnunk kell, hogy 1954-ben a Budapesti főiskolás vívó világbajnokságon Uray bronzérmet szerzett a tőr egyéni versenyében (majd a csapat is bronzérmet nyert, amelynek ő is tagja volt) – ez volt az első romániai érem a nemzetközi pástokon.
Ráadásul egy anekdota is fűződik az eseményhez: az elhúzódott selejtezők és elődöntők miatt a szervezők úgy döntöttek, hogy a döntőt elnapolják, így Uray nyugodtan megvacsorázott, és mellé egy sört is megbontott. Ekkor jött a hír, hogy a döntőt mégis megtartják aznap este. És ahogy visszaemlékezett: szerencsére a formám megvolt, a sör adott egy kis önbizalmat, én pedig életemben olyan jól nem vívtam, mint akkor.
Mit kívánhatok annak, aki egy életen át mindig a megfelelő időben és a megfelelő páston vívta meg csörtéit és sikeres asszókkal segítette megnyerni csapata és a kis közösségünk nagy mérkőzéseit? Csupán annyit, hogy továbbra is sugározza a jóságot, kitartást, életerőt, szeretetet a körülötte élők felé. Isten áldja meg életedet továbbra is, Zoli bátyám!
Killyéni András
Szabadság (Kolozsvár)

Thorma János, a leghűségesebb nagybányai
Sümegi György legújabb dokumentumkötete
Bár Kiskunhalason látta meg a napvilágot, Thorma János tizennégy éves kora óta Nagybányán élt, és huszonhat éves volt, amikor az 1896-ban, mestere, a müncheni szabad festőiskola vezetője, a máramarosi gyökerekkel rendelkező Hollósi Simon irányításával megalakult a nagybányai művésztelep.
Az ötletadók egyike éppen Thorma, aki a szintén Münchenben tanuló Réti Istvánnal együtt szorgalmazta a nagybányai helyszínt. Nagybányát, amely végül is a magyar festészet megújulását, az akadémizmussal szembehelyezkedő naturalizmus diadalát eredményezte. De Thorma nem csak kezdeményezője, hanem feltétlen híve és irányítója is volt a művésztelepnek. „Egyedül Thorma tartott ki híven Nagybányán, és mestertársai távozása után is a legideálisabb önzetlenséggel fenntartotta a festőiskolát” – írta 1926-ban, Kőmíves Nagy Lajosnak címzett levelében Börtsök Samu, akit Sümegi György idéz a Kiskunhalastól Nagybányáig – Thorma János levelezéséből című, a Thorma János Múzeum és a Halasi Múzeum Alapítvány gondozásában 2012-ben, Kiskunhalason megjelent kötetében.
Ennek a nagy formátumú, reprodukciókkal gazdagon illusztrált, 368 oldalas, formai és tartalmi szempontból egyaránt igényes könyvnek a folytatásaként látott napvilágot a nagybányai művésztelep 120. évfordulójára, a Kiskunhalastól Nagybányáig 2. – Dokumentumok Thorma János munkásságához és a nagybányai művésztelephez című kötet*. Mintegy bizonyítékául annak a folyamatos és kitartó kutatói tevékenységnek, amit Sümegi György művészettörténész hosszú évtizedek óta figyelemre méltó következetességgel és precizitással – egyebek mellett – ebben a témakörben folytat.
NÉMETH JÚLIA
Szabadság (Kolozsvár)

Megkezdődött Kolozsváron a középiskolás sportolimpia – Szabó Katalin életműdíjat kapott
Hatalmas ováció és tapsvihar fogadta Szabó Katalin olimpiai bajnok tornászt Kolozsváron, az Erdélyi Magyar Középiskolás Sportolimpia nyitógáláján, amikor átvette az RMDSZ frissen alapított sport-életmű díját.
Az 1984-es Los Angeles-i olimpián négy arany- és egy ezüstérmet szerző világklasszissal, a rendezvény fővédnökével a Kolozsvári Magyar Operában találkozhatott a zömében résztvevő diákokból és tanáraikból álló közönség szerda este.
Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere elmondta, a diákrendezvényt a kincses város önkormányzata is támogatja. Kifejtette: a fiatalok nevelése legalább olyan fontos, mint az oktatásuk, és az erdélyi magyar közösség jövőjét az határozza meg, hogy milyen értékrendet sikerül nekik átadni.
Bodor László, az RMDSZ programokért felelős főosztályának ügyvezető elnöke a rendezvény sikerének tartja, hogy idén szinte kétszer több diák vesz részt, mint tavaly – az első olimpián 400 diákot fogadtak, most 700-an kapcsolódnak be a sportrendezvénybe. Markó Bálint, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese biztosította a szervezőket, hogy a BBTE jövőre is partnere lesz a rendezvénynek, a versenyek többségének ugyanis az egyetem sportparkja ad otthont.
Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke az egészséges életmódra nevelés fontosságára hívta fel a figyelmet. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a sport kapcsán a munka fontosságáról beszél. Mielőtt átadta volna az életműdíjat Szabó Katalinnak, azzal viccelődött, hogy a zágoni születésű világklasszis lehetne akár Portugália is, ugyanis egyedül annyi érmet nyert az olimpiákon, mint az ibériai ország az ötkarikás játékok történetében összesen.
A mindenki által csak Szabó Katiként ismert tornászlegenda meghatódva vette át az elismerést, saját bevallása szerint nagyon jól esett neki. Természetesen a sportoló diákoknak is szolgált jó tanáccsal: „Minden napra legyen egy célotok, amibe kapaszkodhattok” – mondta.
A díjátadást követően tartották azt a kerekasztal-beszélgetést, amelyen Szabó Katalin mellett Trandafir Norbert és Miklós Andrea, a Rio de Janeiro-i olimpián szereplő két erdélyi magyar sportoló is részt vett. A beszélgetést szintén a brazil nagyvárosban zajló paralimpiáról hazatért Kádár Zoltán sportriporter moderálta. Többek közt megtudhattuk: Szabó Kati tornász pályafutása annak köszönhető, hogy hatéves korábban egy orvos azt tanácsolta, kezdeni kell valamit a kislánnyal, mert „sokat mozog”.
Az olimpiai bajnoki cím megszerzése előtt is halmozta a sikereket, ifiként egyedül neki sikerült a címvédés az ifjúsági világbajnokságon. A négyszeres olimpiai bajnok nem hazudtolta meg Székely mivoltát, ugyanis arra kérdésre, hogy újra kezdené-e még egyszer, határozottan válaszolt: „újrakezdeném és még jobban csinálnám!”
A kommunista sportvezetés kulisszatitkaiba is betekintést nyerhettünk. Szabó Katalin elmesélte, az 1983-as Budapesti világbajnokságon aranyérmet hozó talajgyakorlatát csárdásra mutathatta be, mert a vezetők mindig a nemzetközi versenyeket rendező országra jellemző zenét választottak. Hozzáfűzte, megtiltották, hogy magyarul nyilatkozzék a magyarországi sajtónak. Ennél is sokkolóbban hatott, amikor azt is elárulta, hogy annak idején a Déván őt edző Károlyi házaspárral sem beszélhettek magyarul.
Természetesen a Los Angeles-i olimpia is szóba került. Noha a megszerezhető öt aranyéremből négyet nyert el Szabó Katalin, az egy ezüst, jobban mondva az aranyérem elvesztése egyéni összetettben mégis fájdalmas volt számára, mert alig fél ponttal mAradt alul amerikai riválisával szemben. Azt is elárulta, hogy utána sokáig nem beszélgettek, míg idén Mary Lou Retton felvette vele a kapcsolatot a világhálón. „Az első kérdése az volt: emlékszel, milyen fiatalok voltunk az olimpián?” – nevettette meg közönségét Szabó Katalin.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Politika az iskolában
A politika rátelepedett az oktatásra – ezzel lármázták fel a közvéleményt Nagyváradon annak nyomán, hogy kiderült: az önkormányzat az Erdélyi Magyar Néppárttal ( EMNP) egyeztetve nevezte ki a magyar, illetve vegyes tannyelvű iskolák vezetőtestületeibe az önkormányzat képviselőit.
A képet ugyanakkor némileg árnyalja, hogy a témát az RMDSZ vetette fel, amelynek önkormányzati frakciója igazából azt sérelmezi, hogy az eddigi hagyományt felrúgva az önkormányzat nem a szövetséget kérdezte meg, és nem az ő jelöltjeit delegálta az iskolai vezetőtanácsokba.
Persze nem arról van szó, hogy a román többségű önkormányzat fogékonynak mutatkozna az EMNP autonomista politikája iránt. Hanem arról, hogy így akarnak borsot törni az eddigi szövetséges RMDSZ orra alá, amely visszautasította a váradi önkormányzatban kétharmados többségbe került liberálisok ajánlatát az ennek nyomán tökéletesen súlytalan alpolgármesteri tisztségre vonatkozóan, ehelyett a szociáldemokratákkal kötött szövetséget, akik cserébe a megyei közgyűlés elnöki tisztségét kínálták.
Az ügy cseppben a tenger alapon képezi le az országos viszonyokat is, hiszen épp most kiabálnak kígyót-békát a szakértői, tehát elvileg pártfüggetlen kormányra, amiért az még a parlamenti választások előtt megrendezi az iskolaigazgatók kinevezéséről szóló versenyvizsgákat.
A szociáldemokraták az RMDSZ támogatásával halasztást kérnek – a minden bizonnyal nem teljesen megalapozatlan vádak szerint azért, mert azt szeretnék, ha a versenyvizsgákat már egy politikai kormány írná ki, így az igazgatókat is politikai pártok jóváhagyásával jelölnék. Ami bennünket, magyarokat közvetlenül érint: a magyar, illetve vegyes tannyelvű iskolák igazgatóinak és igazgatóhelyetteseinek az RMDSZ illetékes megyei szervezete jóváhagyásával is rendelkeznie kell, ami meglehetősen sajátos képet fest az oktatás és a politikum romániai szétválasztásának helyzetéről.
Persze az RMDSZ ilyen esetekben rendszerint azzal védekezik, hogy nem politikai párt, hanem érdekvédelmi szervezet. Ez kényelmes állapot, ám a szövetség magatartásával rendszeresen megcáfolja. Hiszen a híres kacsaanalógia alapján – miszerint ami úgy néz ki, mint egy kacsa, és úgy hápog, mint egy kacsa, az minden bizonnyal kacsa – az a szervezet, amely úgy politizál, mint egy párt, úgy indít jelölteket a választásokon, mint egy párt, úgy folytat negatív kampányt az ellenféllel szemben, mint egy párt, és úgy jut a voksolás nyomán önkormányzati és parlamenti képviselői mandátumokhoz, mint egy párt, az bizony nehezen tekinthető másnak, mint pártnak.
Ennek folyományaként kettős minőségében – „összmagyar” érdekvédelmi szervezetként tetszelegve, de pártlogikát alkalmazva szól bele az oktatási, kulturális és sajtószakmai szervezetek ügyeibe is, rendszerint a hozzá közel álló embereket hozva helyzetbe, és a neki tetsző összetételű testületeknek juttatva apanázst az érdekvédelmi szervezetként kapott pénzekből.
Félreértés ne essék: egy csöppet sem örülünk, hogy az RMDSZ váradi koppanása nyomán most egy másik magyar párt jelöltjei kerültek helyzetbe. A lényeg ugyanis éppen az lenne, hogy ne pártszimpátiák alapján nevezzenek ki embereket olyan tisztségekbe, amelyek nem politikaiak. Hajmeresztő, hogy az ilyen kinevezések politikai alkuk alapján dőlnek el, így most, hogy a váradi polgárok megvonták a bizalmat az RMDSZ-től, amely történelmileg alacsony eredményt ért el a városban, mégis örülnünk kell, hogy volt alternatíva, és nem románokat küldtek a magyar iskolák vezetőségébe.
Tudjuk, menthetetlenül idealisták vagyunk, de mégiscsak úgy véljük: az ilyen méltatlan helyzetek csakis akkor lennének elkerülhetőek, ha igazi érdekvédelmi szervezetek dönthetnének a kinevezésekről. Igazi érdekvédelmi szervezet alatt pedig az olyanokat értjük, amelyek szakmai alapon szerveződnek, és a lehető legkevésbé függnek a politikumtól, a politikai háttéralkuktól.
Balogh Levente |
Krónika (Kolozsvár)

Egy honvéd szomorú története
„Csak az hal meg, akit elfelejtenek”
A Történelmi Vitézi Rend bardoc-miklósvárszéki állománya kopjafát állíttatott Bálint László olaszteleki honvédtizedes emlékére, aki 1944-ben az Úz völgyében esett el, és akinek hamvai különös módon kerültek haza 1945-ben Olasztelekre. Az egykori honvéd sírján található kopjafát vasárnap leplezték le az olaszteleki temetőben, megható megemlékező ünnepség keretében.
Az ünnepség az országzászló felvonásával kezdődött, majd a megemlékezésre érkezetteket v. Bartha Imre bardoc-miklósvárszéki székkapitány köszöntötte, külön üdvözölve a Történelmi Vitézi Rend helyettes főkapitányát, v. Lázár Elemért, annak székely törzskapitányát, v. Máthé Lóránt Pált, Albert Andor olaszteleki veterán katonát, továbbá Galyai Máriát és testvérét, Sándort, Bálint László rokonait.
Először Máthé Lóránt Pál szólt a jelenlevőkhöz, felelevenítve 1940 szeptemberének örömteli, majd 1944 szeptemberének tragikus emlékezetét.
– Olyan honvédnek állítottunk emléket, akit ez utóbbi, démoni szeptember ragadott el. Bálint László földi mAradványait hazahozta és eltemette a családja, de sok honvéd nem kaphatta meg ezt a végtisztességet. Legyen a mai alkalom mementó értük is – fogalmazott.
V. Keserű Sándor történelemtanár 1944 augusztusának és szeptemberének eseményeire tekintett vissza, elmondva, hogy a becslések szerint 1944. augusztus 26. és 1944. szeptember 11. között az Úz-völgyi harcokban több mint hétezer magyar honvéd esett el. Egyikük az olaszteleki Bálint László volt, akinek történetét a megemlékezésen Bartha Imre ismertette.
A történet nagyon megható. Bálint László 1921-ben született Olaszteleken, volt egy testvére is, Klárika, aki 1920-ban született. A család boldogan élt az 1940-es évekig, kálváriájuk ekkor kezdődött. Klárika 1942-ben tüdőgyulladásban meghalt, Lacit 1944 nyarán az Úz völgyébe vezényelték, mint a 34-es határvadász zászlóalj katonáját. Az augusztus 26-ai ütközetet túlélte, de augusztus 30-án, éjjeli járőrözés közben halálos lövést kapott. Reggelig szenvedett, bajtársai karjaiban érte a vég. Családja csak későre tudta meg, mi történt vele, mégpedig egy felsőHáromszéki honvédtől, aki azt is elmondta, hogy körülbelül hol van eltemetve, és hogy a lábán az a zokni van, melybe az édesanyja belevarrta a B. L. kezdőbetűket.
Hét és fél hónappal később, 1945 áprilisában édesapja másodmagával elindult, hogy megkeresse fia holttestét. Kiérve az Úz-völgyi csatatérre, rettenetes látvány fogadta őket. Az eső, a hólé és a szél elvitte a holttestekről a földet, azok szanaszét hevertek, az oszlásnak indult arcokat már nem lehetett felismerni, így csak a zokni volt az irányadó.
Szerencséjük volt, már a harmadik sírban megtalálták Lászlót testét, azonosítva azt a zokni alapján. Óvatosan egy pokróccal kiemelték a földből, feltették a szekérre, és hazavitték Olasztelekre, ahol másnap tisztességesen eltemették. Szülei a következőt íratták sírkövére: „Az Úr adta, az Úr vette el, Legyen áldott az Úrnak neve”.
– A mi dolgunk, hogy emlékezzünk, mert csak az hal meg igazán, akit elfelejtenek. E kopjafa legyen emlék, mert Bálint László emléke addig él, míg e kopjafa állni fog – mondta végül Bartha Imre.
A bibarcfalvi v. Szabó Pál által faragott kopjafát a Történelmi Vitézi Rend tagjai leplezték le, áldást mondott Tüzes Bölöni Ferenc lelkipásztor. A megemlékezésen közreműködött az olaszteleki Bene János és a helyi református egyház Harmónia kórusa, régi katonadalokkal, énekekkel téve meghitté az emlékezést. Végül v. Galyai Sándor, Bálint László unokatestvére néhány szóban a Bálint család történetét osztotta meg a jelenlevőkkel.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Berde Mózsa Kör
Szeptember végén kezdenek
Szeptember 30-án kezdi meg tevékenységét a Sepsiszentgyörgyi Turulmadár Ifjúsági Iroda keretében négy évvel ezelőtt létrejött oktató-nevelő jellegű Berde Mózsa Kör. A tevékenységbe tavaly bekapcsolódott bibarcfalvi, cófalvi és kökösi csoportok vezetőivel a napokban egyeztetnek.
Az évek során egyre több gyerek kapcsolódott be a Berde Mózsa Kör tevékenységeibe, az oktatók csapata is bővült. Tavaly a megyeszékhelyen harminc, Kökösben húsz, Cófalván tizennégy, míg Bíbarcfalván huszonhét, 7–13 év közötti hátrányos helyzetű gyerek vett részt a Berde Mózsa Kör heti rendszerességgel szervezett foglalkozásain, ahol viselkedéskultúrával, ünnepekkel, szokásokkal, mesékkel ismerkedtek meg, a testi és lelki higiéniáról tanultak, valamint történelmi jellegű műhelymunkákon, honismereti tanulmányutakon, kreativitást fejlesztő társas játékokban vehettek részt öt oktató irányítása alatt.
Szeptember 30-án indítják újra a tevékenységet a megyeszékhelyen, minden pénteken 16–18 óra között, a Lábas Házban várják a csonka családból származó, árva vagy nehéz körülmények között élő gyerekeket. A részvétel mindenki számára ingyenes, a kellékeket a kezdeményezők biztosítják. Furus Levente, a Turulmadár Ifjúsági Iroda elnöke szerint a kör tevékenységei által az oktatók továbbra is biztosítani szeretnék a gyermekek számára a családias hangulatot, színvonalas foglalkozások levezetését, valamint a kicsik lelki és szellemi nevelését.
(nk)
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Euópai Polgár díjat kapott a Székelyföldi természeti és kulturális értékek védelmezője
Idén ketten kaptak Európai Polgár díjat Romániában - tájékoztat az RMDSZ hírlevele. Az elismeréseket pénteken adtát át az Európai Parlament Bukaresti Információs Irodájának székhelyén.
2016-ban az Európai Unióban összesen ötven személyt díjaztak. Romániában Dr. Iordan Gheorghe Bărbulescu egyetemi professzort és Dr. Barbara Helen Knowles angol kutatóbiológust, a Székelyföldi természeti-kulturális értékek védelmezőjét tüntették ki.
Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő kezdeményezte Barbara Knowles jelölését, amelyet Winkler Gyula képviselőtársa, illetve Catherine Bearder egyesült királyságbeli EP-képviselő is támogatott. Barbara Knowles áprilisban bekövetkezett halála miatt a Bukaresti ünnepségen a post mortem díjat Rodics Gergely, a Pogány-havas Kistérségi Társulás ügyvezető igazgatója vette át, akivel éveken át közösen dolgoztak célkitűzéseik megvalósításán. Az Európai Polgár díj idei kitüntetettjei számára központi rendezvényt is szerveznek Brüsszelben, október 12–13. között.
Kicsoda Barbara Knowles?
Barbara Knowles kutatóbiológus, a Cambridge Egyetem, illetve számos neves brit természetvédelmi és kutatás-népszerűsítési folyóirat munkatársa volt. 2008-ban költözött Romániába, Csíkdelnére, és azóta aktívan részt vett és támogatta a csíkszéki településeket tömörítő Pogány-havas Kistérségi Társulás projektjeinek megvalósítását. Védte a növényi fajokban gazdag hegyi kaszálókat, a falvak épített örökségét, a hagyományos gazdálkodást, a helyi termékek előállítását, a térségben található épített és természeti értékeket egyaránt. Munkáját az angol királyi családi is elismerte: II. Erzsébet királynő kitüntetéssel jutalmazta, Károly herceg pedig 2011-ben személyesen is meglátogatta Csíkdelnén. A brit herceg 2015-ben csatlakozott a Románia legszebb fái elnevezésű kezdeményezéshez, amellyel a Pogány-havas Kistérségi Társulásnak célja, hogy egy adatbázisba gyűjtse össze a legszebb, legnagyobb és legöregebb hazai fákat.
"2008-ban izomsorvadást diagnosztizáltak nála, orvosai sok jóval nem biztatták, de annak ellenére, hogy egészségügyi állapota bizonytalanná vált, tovább élt benne a tenni akarás. Betegsége nem bátortalanította el, hanem még erősebb motivációt jelentett számára" - olvasható a közleményben. „Barbara megértette azt, hogy mennyire fontosak az élő hagyományok, a kulturális és természeti értékek, a falusi gazdák és a természet közti harmónia. Meggyőződése volt, hogy a nyugat-európaiak sokat tanulhatnának a kelet-európaiaktól, mert ők már szinte elfelejtették a mezőgazdasággal kapcsolatos tudást, a természetközeli életmód sajátosságait” – fogalmazott Sógor Csaba a Bukaresti díjátadó ünnepségen.
Az RMDSZ-es képviselő elmondta: Barbara Knowles szakmai támogatásával többször szervezett Erdélyben és három alkalommal Brüsszelben is olyan szakpolitikai szemináriumot, ahol a hegyi kaszálók védelmének fontosságára hívták fel az európai döntéshozók figyelmét, vagy ahol a fás legelők formai elismerését és azok európai irányelvekbe való megjelenítését sürgették. A rendezvények hasznos kimeneteléhez pedig hozzájárult az is, hogy közösen sikerült számos nemzetközileg elismert szervezetet is bevonniuk, és az eseményeken megjelentek az Európai Bizottság szakpolitikákat kidolgozó munkatársai is.
„Barbara abban hitt, hogy közös európai együttműködéssel elérhetjük, hogy olyan uniós jogszabályok szülessenek, amelyek védik a közösségeink sajátos igényeit, természetes életformáit. Osztrák édesanyától és brit édesapától születve Barbara mindig is európainak gondolta magát, fontosnak tartotta az európai értékeket és az európai sokszínűséget védve szorosan együttműködött a csángókkal és székelyekkel. Arra tanított bennünket, hogy a még meglévő természeti-kulturális értékeinket védjük és őrizzük. Értékmentésből, európaiságból és összefogásból is példát tudott mutatni” – emelte ki a képviselő. Sógor Csaba szerint fontos üzenet a Székelyföldi közösségeink számára az is, hogy az Európai Parlament is elismeri és támogatja ezt a munkát.
Az Európai Polgár díjat az Európai Parlament adja át minden évben. Azok a magánszemélyek, csoportok, egyesületek vagy szervezetek kaphatják meg, amelyek tevékenységükkel elősegítik a tagállamok polgárai közötti kölcsönös megértés elmélyítését és szorosabb integrációját, vagy az Európai Unión belüli, határokon átnyúló vagy a nemzetek közötti együttműködést. Kizárólag az Európai Parlament képviselői jogosultak jelölést benyújtani és minden képviselő évente csak egy jelölést adhat le.
maszol.ro

Egészségturizmus: ezért megy Magyarországra a romániai beteg
Hiába a beruházások a romániai egészségügyi intézményekbe, a rendszer megbízhatatlansága, a szolgáltatások gyenge minősége vagy a szakértelem hiánya miatt még mindig sokan – sőt egyre többen – a magyarországi kórházakhoz fordulnak a magyar–román határ mentén élő romániaiak közül. Nem utolsó szempont, hogy a páciensek visszaigényelhetik a kórházi kezelés költségeit. Utánajártunk a jelenségnek.
A diagnózis felállítása, műtét vagy terápia céljából a határ túloldalára utazók azt állítják: a jobb körülmények, a bánásmód, a szakértelem, következésképp a gyógyulás jobb esélyei miatt választják a magyarországi egészségügyi intézményeket.
Temesváron műtötték, még betegebb lett
A Temesvári Albert László tavaly februárban egy focimeccsen szenvedett Achilles-ínszakadást. „Az első Temesvári műtét után szerintem gipszbe kellett volna tenni a lábamat, vagy figyelmeztetniük kellett volna, hogy mire vigyázzak. Lehet, hogy én sem vettem komolyan a dolgot, mert egyszer óvatlanul ráálltam a lábamra, s akkor még egyszer elszakadt – mesélte a Maszolnak. – A második operáció után két héttel kinyílt a műtéti heg, egy féltenyérnyi nyílás látszott. Kétnaponta jártam a sebészhez, aki mindig azzal nyugtatott, hogy jó úton haladunk. Végül a kétségbeesés vitt rá, hogy Szegedre menjek”.
A Temesvári férfit Szegeden a traumatológiai klinika vezetője, dr. Varga Endre műtött meg. Előzőleg felvilágosította a beteget, hogy jó esetben egy, rossz esetben három hetet vesz igénybe a felépülés. Albert László azóta három operáción esett át a magyarországi klinikán, már túl van a fizikoterápián is, vagyis teljesen „talpra állították” – ahogy fogalmazott. „Járok pingpongozni is, focizhatnék is, de nem merek” – jegyezte meg, elismerve, hogy főleg lelkileg viselte meg a hónapokig elhúzódó kezelés. Ráadásul a kálváriának még nincs vége: amikor beszéltünk, már készen állt a csomagja, hogy elutazzon ismét „kés alá feküdni” Szegedre.
„Akkor bőrátültetésre is szükség volt, a combomból távolítottak el egy körülbelül négy bélyeg nagyságnyi darabot, amit beültettek a sarkamhoz – mesélte Albert László. – Idén februárban a plasztikázott rész szélén megjelent egy apró tályog, amiből váladék folyik ki. A szegedi orvos azt mondta, hogy valószínűleg a Temesvári műtétkor kerülhetett be valamilyen baktérium, ami mostanra szaporodott el annyira, hogy kész kivetni a szervezetem. Ezt kell most eltávolítani.”
A férfinek nem kellett fizetnie a magyarországi beavatkozásokért: a költségeket teljes egészében a romániai Országos Egészségbiztosító Pénztár állja, Szegeden ugyanis elfogadták az ún. S2-es nyomtatványt (lásd keretes írásunkat).
Hírhedt az Aradi egészségügyi ellátás színvonala
Az Arad megyei Tanács a megyei kórház fenntartójaként az utóbbi négy-öt évben közel hétmillió eurót költött az egészségügyi intézményrendszer fejlesztésére. A külszínen – az épületek állagán, a felszerelésen, berendezésen – látszik a ráfordított összeg, de a belbecsre nem adtak, még mindig sokan panaszkodnak az Aradi egészségügyi ellátás hírhedten alacsony színvonalára.
Az Aradi P. B. édesanyját tragikus hirtelenséggel ragadta el tavaly a gyógyíthatatlan kór, de állítja, ha körültekintőbben járnak el az Aradi orvosok, meghosszabbíthatták volna az életét, vagy legalábbis megkímélhették volna a sok szenvedéstől.
„Elviselhetetlen epefájdalmai miatt fordultunk orvoshoz, és bár a belgyógyász az ultrahangos vizsgálaton felhívta a figyelmet, hogy foltokat lát a máján, a sebész ezt nem vette figyelembe, és megműtötte epekővel. Néhány nap múlva magas lázzal engedték haza, a zárójelentésbe ezt nem írták be, az ultrahangos vizsgálat eredményét sem adták vissza. Utóbb a gasztroenteorológián derült ki, hogy negyedik stádiumú vastagbéldaganata volt, és a máján látott foltok az áttétek voltak. Szegedi és Kolozsvári orvosok véleményét is kikértük, de sajnos már késő volt, annyira előrehaladott a betegsége. A szegedi professzor azt mondta, lett volna egy-két szakmai kérdése az Aradi kollégához, aki megoperálta…” – idézte fel a szomorú eseményeket.
Szülés Szegeden
Pálfi Kinga Aradi újságíró júniusban a gyermekét hozta világra Szegeden. Kategorikusan kijelentette, hogy a szakértelem volt a döntő szempont, miután a hazai orvosok kétségek közt hagyták vergődni a várandóság idején.
„A trombofíliás teszt azt mutatta ki, hogy elég sűrű a vérem, ami a nőgyógyászom szerint a csecsemő halálát is okozhatta volna, ezért szerinte vérhígító injekciót kellett volna kapnom kilenc hónapon át a hasamba – kezdte történetét. – Ezt nem vállaltam, ezért megkérdeztem két hematológust is, akik azt mondták, a végső döntés az enyém. Egy másik nőgyógyász nem ajánlotta, ezért döntöttem úgy, hogy kikérem egy harmadik orvos véleményét is. Ő volt a szegedi, aki nemcsak mindent részletesen elmagyarázott, hanem szimpatikus is volt, ezért döntöttem úgy, hogy ott szülöm meg a kislányomat”.
Az Aradi nő szerint nem lehet összehasonlítani az Aradi és a szegedi kórházakat. „Nem tudom, mi az oka, lehet, hogy nálunk nagy az ápolóhiány, míg odaát talán kevesebb beteg jut egy nővérre, és több türelmük van, de velünk roppant kedvesek és aranyosak voltak” – magyarázta.
Más szempontból is „megérte” a szegedi szülés, ugyanis Kingáéknak nem kellett fizetni ezért: az Aradon kiváltott európai egészségi kártya alapján a költségeket a romániai egészségbiztosítótól hajtotta be a szegedi kórház, a kismamának csak 20 ezer forintot kellett fizetni két éjszakára a külön szobáért, amit pluszba igényeltek.
Havi 60-80 külföldi páciens Makón
Szegeden kívül a makói és gyulai kórházakat is gyakran keresik fel a romániai betegek. Dr. Kallai Árpád, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó telephelyének főigazgatója írásban válaszolt az erre vonatkozó kérdéseinkre. E szerint havonta 60-80 külföldi beteget látnak el. Arad és Temes megyeből érkeznek a legtöbben, de volt már Kolozsvári és Bukaresti páciensük is.
„Kivizsgálás (labor, rtg, CT) sérvműtét, visszér, szürke hályog, nőgyógyászati műtét, epeműtét, vastagbélműtét” – sorolta a főigazgató, hogy mivel fordulnak hozzájuk a leggyakrabban. A páciensek tapasztalatiról azt írta: „Nagyon meg vannak elégedve az ellátással, a tisztasággal, a személyzettel, szervezéssel. Ezeknek a betegeknek otthon sincs biztosításuk, így fizetni kell ott is, így aztán inkább a mi kórházunknak fizetnek. Háziorvosokkal tartjuk a kapcsolatot, és az ő ajánlásukkal kerülnek hozzánk ezek a betegek.”
Aradon sok a daganatos beteg
A sajtóban Arad megyét gyakran olyan régióként emlegetik, amelyikben országos szinten a legmagasabb a rákos megbetegedések száma. „Ez nem helytálló megállapítás, még ha valószínűleg benne is vagyunk az első ötben – magyarázta dr. Székely Csaba, az Arad Megyei Kórház onkológiai osztályának vezetője. – Nálunk szinte naprakész a daganatos betegek nyilvántartása, míg más megyékben nem működik olyan jól ez, tehát evidens, hogy nálunk többről tudunk”.
A szakember szerint Románia nyugati részén valóban az országos átlagnál több a daganatos beteg, miként Magyarország nyugati felében is. Európa középső régiója felé haladva egye nő ez a szám, Csehország és Szlovákia világviszonylatban is elsők e negatív rangsorban. „Ez főleg az étrenddel van összefüggésben – a hagyományostól eltérő ételeket fogyasztunk, gyakran mértéktelenül, és »modern« lett az étkezési szokásunk” – magyarázta az onkológus.
Portálunk csak az utóbbi egy évben négy daganatos betegről tud, aki az Aradi intézmény helyett a szegedi onkoterápiás klinikát kereste fel. Akadt, akinél még idejében felfedezték a bajt, és a műtétet követően tünetmentesen él. De olyan is volt, hogy az Aradon tévesen felállított diagnózist helyesbítették, úgyhogy a „beteg” fellélegezhetett.
Ennek ellenére Székely doktor állítja: az ő betegei közül kevesen választják Magyarországot. „Ma már szabad a mozgás, mindenki eldöntheti, hová megy, és nem kell beszámolnia róla. De az Aradiak, akiket rákkal diagnosztizálnak, főleg a Temesvári és a Kolozsvári onkológiát választják, vagy egyenesen Bécsbe mennek” – mondta a szakember.
Így téríti meg a költségeket a hazai egészségbiztosító. A romániai biztosítottak több módon igényelhetnek orvosi ellátást külföldön. Erre való az európai egészségügyi kártya, az ún. S2-es vagy az E112-es nyomtatvány (utóbbi sürgősségi esetekben). Az is működik, ha a beteg egyszerűen lefordíttatja a külföldön kiállított számlát és kórházi zárójelentést, majd visszaigényli a pénzt a hazai egészségbiztosítótól. „Azonban nem minden esetben kapják meg a teljes összegeket. Attól függ, hogy milyen beavatkozásról van szó, itthon mennyibe került volna a kezelés, van-e arról szóló rendelkezés az adott állam egészségbiztosítójával kötött egyezményben. Ajánlatos minden esetben külön érdeklődni” – nyilatkozta a Maszolnak Bianca Găicean, az Arad Megyei Egészségbiztosító Pénztár szerződéskötésekkel megbízott vezetője. Tájékoztatása szerint 2015-ben 577 358,73 lejt fizettek ki Arad megyei személyek külföldi kezelésére, de ez az összeg a 2013–2015-ös időszakra vonatkozott (az első két évben jelentős tartozást halmozott fel a biztosító). Tavaly 116-an folyamodtak hozzájuk költségtérítésért, és 113 esetben magyarországi beavatkozás miatt (két ausztriai és egy németországi eset is volt). A járóbeteg-rendeléstől kezdve az idegsebészeti műtétig sok mindenre igényelték vissza a költségeket.
Pataky Lehel Zsolt
maszol.ro

Megkezdődött az RMDSZ szétzüllése?
A legutóbbi RMDSZ-kongresszuson meghirdetett, a romániai magyarság zöme által elvárt „újratervezés” eleve dugába dőlt, a Bukaresti parlament „magyar pártjától” csak kozmetikázásra, harsány propagandára és fiatalabb arcú politikai bábok előtérbe tolására tellett. Erről (is) szól Szentgyörgyi László Most kezdődik el című, a Marosvásárhelyi Központban megjelent írása, lásd alább.
A decemberi parlamenti választásokra készülő RMDSZ szenátusi és képviselőházi jelöltlistáinak véglegesítésével egy korszak zárult le, illetve kezdődött a szervezet életében. Amint arról a sajtó már beszámolt, a teljes Maros megyei törvényhozói képviselet kicserélődik, a „nagyöregek” visszavonulnak – azért nem teljesen, erről egyikük hétfőn esete is nyilatkozott –, helyüket teljesen új arcok veszik át. Kérdés: nyer vagy veszít ezáltal a város, Marosvásárhely, illetve a megye magyarsága?
Az tagadhatatlan, a visszavonulók – Markó Béla, Borbély László, Kerekes Károly, Kelemen Atilla, no és a mandátumát korábban elveszítő Frunda György – az utóbbi negyedszázadban kulcsszerepet játszottak a vásárhelyi magyarság sorsának alakulásában. Hogy miként alakult e sors, azt ki-ki a saját bőrén tapasztalhatta… Abban egyezzünk meg: nem úgy, ahogyan azt elvártuk volna. Hogy ebben kit, mennyire terhel a felelősség, azt – effelől ne legyenek kétségeink – az idő, s a szakemberek előbb-utóbb eldöntik. „Azt kell feladatként rónunk azoknak, akik utánunk következnek, hogy folytassák a mi munkánkat” – jelentette ki a búcsúzó Markó. „Egy kicsit hátrébb lépünk, de nem állunk félre, mert nem olyanok vagyunk” – egészítette ki a szenátort Borbély László. Márpedig éppen az lenne a legnagyobb baj, ha az újak ott folytatnák, ahol a régiek abbahagyták. Ezen a téren még komoly küzdelmek, összetűzések várhatók az újak és a régiek között, akik, sajnos, „nem olyanok, hogy félre álljanak”. Nagy kár.
A végleges sorrendről megállapítható, hogy minden az előzetes várakozások szerint alakult: az előző és a jelenlegi pártelnök – Markó és Kelemen Hunor – által támogatott jelöltek – Novák Zoltán és Vass Levente – a listák élére kerültek. Az, hogy Soós Zoltán nem került befutó helyre, várható volt, sokan – és joggal – nem bocsátották meg az egykori vásárhelyi polgármesterjelölt „hajlékonyságát”, hogy esélyeinek maximalizálása érdekében a választások előtt kilépett az RMDSZ-ből… Egyáltalán mikor lépett vissza, és kinek a jóváhagyásával? A legnagyobb csapás hétfőn az RMDSZ megyei szervezetének elnökét, Brassai Zsombort érte, aki az utolsó helyre került a szenátorjelöltek között. Ekkorát hivatalban levő megyei elnök még nem bukott az RMDSZ-ben…
Ennyit a jelöltek rangsorolásáról. Hogy ezzel a lépéssel az RMDSZ a kezdet végéhez vagy a vég kezdetéhez ért, az leghamarabb december 11-én, a választás napján kiderül… Az irány azonban – ez messziről látszik! – elhibázott.
itthon.ma//szerintunk

Mártírjaira emlékezett Szárhegy
Maroknyian emlékeztek Szárhegyen a száz évvel ezelőtt történt tragikus eseményekre. 1916. szeptember 22-én, az első román megszálláskor nyolc szárhegyi elöljárót végzett ki a román hadvezetés. Az eseményre és az áldozatokra csütörtök délután szentmisével emlékeztek, majd koszorúztak a temetőben és a kivégzés helyszínén álló emlékműnél.
„Összegyűltünk, hogy megemlékezzünk és tiszteletünket rójuk le nagy elődeink előtt, akik száz évvel ezelőtt pontosan ezen a napon félelemmel a szemükben, de bátran, családtagjaikra tekintve várták az elkerülhetetlen halált, amelyet a hozzátartozókat megmentve vállaltak magukra. Ez a nap nem a búslakodásé, hanem a tiszteleté, a megbecsülésé kell legyen, amely tőlünk érkezik, utódoktól. Nemcsak a családtagokra gondolok, hanem mindenkire, aki megemlékezik és lerója tiszteletét a hős mártírok előtt” – mondta a megemlékezésen Láng Melinda történészhallgató, aki diákkora óta folyamatosan adatokat gyűjt és emlékeket jegyez le a tragikus eseményről, melyen a nyolc elöljáró között szépapja is életét vesztette.
„Száz évvel ezelőtt, a nagy világégés idején Szárhegynek szörnyű tragédiát kellett elszenvednie. 1916. augusztus 27-én, a román betörés után Erdélynek, pontosabban Gyergyószéknek fel kellett készülnie a románok támadására, hiszen Románia a barátságos oldalról az ellenség oldalára taktikázta magát, amellyel veszedelmet jelentett egész Erdélyre nézve. Ezen év szeptember 6-án érték el a románok a községet: aznap az előőrs, míg 8-án a főcsapat érkezett Szárhegyre. A románok parancsnoka elöljáróságot nevezett ki, akiknek elrendelte, hogy kutassanak fel minden lakást, és ha lőszert vagy lőport találnak, szolgáltassák be a katonáknak. Így is történt, de Oláh Alajos, aki el volt menekülve, hátrahagyta egyik napszámosának, hogy elrejtett a kályhakéménybe két kiló puskaport, és úgy vigyázzon rá, mint a két szemére. Ha magyar katonák érkeznek a faluba, vegye ki, és tegye jó helyre, ha pedig románok érkeznek, hagyja a helyén. Történetesen pont ebben a házban rendezték be a főhadiszállást a románok. Hideg idő járt, és a románok fáztak, a parancsnok meghagyta az egyik katonának, hogy következő éjjelre gyújtsanak tüzet. A katona a délután folyamán teljesítette a parancsot, csakhogy a kéményben lévő puskapor a tűz hatására felmelegedett és felrobbant. Senki sem sérült meg súlyosan, egy őrmester kabátujját letépte a robbanás, és a repeszdarab kisebb horzsolást ejtett a karján. A románok azt híresztelték, hogy az ezredsegédtisztnek, a főhadnagynak leszakította a karjait, és a robbanás kitépte az oldalát, most haldoklik. Ezért összeterelték a község itthon mAradt férfi lakosságát, mintegy nyolcvan személyt. Egész éjjel ásták a sírt, hogy napfelkeltekor belelövöldözzék az elfogottakat. Kora reggel felállították a férfiakat és köréjük terelték a hozzátartozókat. A félelmet tovább fokozta, hogy a község otthon mAradt lakossága újabb híreket hallott. Először azt, hogy az összes férfit kivégzik, aztán hogy a férfiak hozzátartozóit sem kímélik, később pedig azt, hogy minden felnőttet kivégeznek, és majd a gyermekek önmaguktól fognak elpusztulni” – ismertette a részleteket Láng Melinda, majd kitért arra is, hogy az összeterelt, tömeglövésre kiállított szárhegyiekről egy ezredes kért felvilágosítást, és a tanácskozás után a nyolcvanas szám nyolcra csökkent, az elöljárókat végezték ki.
„Nyolc elöljáró állt tizenhat fegyverzett román katonával szemben, egy katona térdelve és egy pedig állva várta a parancsot. Ezután a tizenhat román katona puskájának csattanása következett. (…) 1916. október 11-én a románok futva távoztak a községből, mert haza vezényelték Galíciából a székely hadsereget. Ezután 1916. december 14-én exhumálták a holtesteket, és Szabó György plébános segédlete mellett újból eltemették a község temetőjébe” – ismertette Láng Melinda.
Az 1916-os mártírok fehér márványból készült emlékművénél koszorút helyeztek el a jelenlegi elöljárók, illetve a leszármazottak is fejet hajtottak felmenőik emléke előtt.
Danguly Ervin polgármester jelezte, jövőre a fiatalok bevonásával tervezik az emlékezést, hogy ha a családban nem is esik szó az egykori tragédiáról, a szárhegyi ifjak, gyermekek tudjanak a történtekről, arról, hogy felmenőik mártírhalált haltak.
Baricz Tamás Imola
Székelyhon.ro

Tudjuk
Hogy az október 2-i kvótareferendumot megelőző magyarországi kampány meglehetősen, túlságosan is agresszív, az igaz. Legalábbis innen, Erdélyből, Székelyföldről nézvést, ahol azért a román államhatalom nyílt vagy burkolt magyarellenes megnyilvánulásai, a választások előtt feléledő nacionalizmus, a posztkommunista visszarendeződés sokkal időszerűbb és égetőbb gondnak tűnik, mint a migránsválság.
Hogy az elsősorban az érzelmekre ható Budapesti kormányzati kommunikáció sokakban aggodalmat kelt, az is érthető – bár az emiatt sikítva jajveszékelők és krokodilkönnyeket hullatók őszinteségét megkérdőjelezi, hogy legtöbbjük látványosan hallgat, valahányszor mi magunk kerülünk összehangolt gyűlöletkampány célkeresztjébe, mint pár napja, amikor az amerikai nagykövet Székelyföldi látogatása után a román média és politika osztály versenyt üvöltve szapulta közösségünket, alapvető emberi jogainkat, létezésünket is tagadva. Mintha nem is annyira a gyűlöletkeltés maga aggasztaná őket, inkább az Orbán Viktorral szembeni elvakult gyűlölet vezérelné megnyilatkozásaikat… De mindettől eltekintve: tényleg tudjuk. Ha valakinek, hát akkor nekünk igazán nem szükséges elmagyarázni, mit is jelent a kényszerbetelepítés, egy régió, egy város etnikai, kulturális átalakítása. Tapasztalatból tudjuk, hisz látjuk, mihez vezetett a külső hatalom – esetünkben nem Brüsszel, hanem a nacionálkommunista rezsim – által végrehajtott kényszer - ki- és -betelepítés Erdélyben. Látjuk, mivé lett Szászország a kilóra eladott szászok hiányában omladozó házaival, templomaival, mi lett nagyvárosainkkal a zsidók nélkül, miként alakult Kolozsvár, Marosvásárhely sorsa a betelepítések nyomán, jól látjuk, miként szítanak konfliktust és gyűlöletet Székelyföldön a betelepítettekből lett megélhetési románok. Látjuk, hogy mindez nem tett jót Erdélynek, pedig jóval kisebb volt a kulturális különbség az itt élők és a betelepítettek között, mint az európaiak és a most ide érkezők között. Azért is tudjuk, miről szól a kvótareferendum, mert autonómiáért küzdő Székelyföldiekként mi is ragaszkodunk ahhoz, hogy magunk döntsük el, kivel kívánunk együtt élni. Számunkra is éppen az ígérkezik a következő időszak egyik legnehezebb harcának, hogy a közelgő adminisztratív átszervezés során ne olvasszanak be, ne daraboljanak fel olyan közigazgatási régiókba, ahol számarányunk folytán elenyésző kisebbséggé válnánk.
S bár az emberi jogok ádáz védelmezői és a demokrácia bajnokai lazán megtehetik, hogy antidemokratikusnak titulálják a népszavazást – a várható, számukra borítékolhatóan kedvezőtlen eredmények miatt –, itt, Romániában a politikai elit és az ország vezetői oly látványosan és gátlástalanul veszik semmibe a népakaratot, hogy mi még tudjuk értékelni, ha véleményünket kérdezik valamely kérdésben.
Mert a népszavazás alapvetően mégiscsak erről szól: véleményt lehet nyilvánítani az Európa előtt álló legégetőbb kihívás kezelési módjáról. Éppen ezért minden kormányzati hirdetésnél avagy ellenzéki lejáratásnál fontosabb maga a kérdés: akarjuk-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Jó hírünk a világban (Székelyföldi Grafikai Biennálé)
Nem csupán az ország legrangosabb ilyen jellegű rendezvényévé nőtte ki magát az idén 4. alkalommal sorra kerülő Székelyföldi Grafikai Biennálé, hanem szakmai körökben is jegyzik, és ha még nem is tolonganak, de már jelentkeznek díjak felajánlásával a szakmai szervezetek is. Jó hírének megfelelően, a grafikai biennáléra jelentkezők köre is bővült, a nevező képzőművészek száma meg éppenséggel megduplázódott.
A Sepsiszentgyörgyi Lábas Házban még október 12-éig látogatható Plakatfest „vezeti fel” a grafikai biennálét: hogy végre egy jellemző keresztmetszete látható Sepsiszentgyörgyön a kortárs lengyel plakátoknak, az a biennálé lengyel zsűritagjának, dr. Kaja Renkas grafikusművésznek, a katowicei Sziléziai Egyetem Művészeti Intézete munkatársának köszönhető, mondta el a tegnapi sajtótájékoztatón Imreh-Marton István, a biennálé egyik főszervező intézményének, a Kovászna megyei Művelődési Központnak a vezetője. A lengyel plakátkiállítás amúgy régi álma nemcsak a biennálé, hanem a pulzArt Kortárs Összművészeti Fesztivál szervezőinek is, megvalósulásában sokat nyomott a latban, hogy a Székelyföldi Grafikai Biennálé olyan hírűvé vált, hogy a krakkói biennálé is feltette programjára.
A Székelyföldi Grafikai Biennálé híre a képzőművészek körében is egyre terjed, míg az első kiadásra 11, a másodikra 28, a harmadikra 32 ország művészei jelentkeztek, idén már 41 országból küldtek be alkotásokat, most már az amerikai kontinens államai és a Távol-Kelet néhány újabb országa is felkerült a biennálé pályázóinak térképére, ismertette Imreh-Marton István. A két évvel ezelőttihez képest a résztvevők száma megduplázódott, 507 művész 1238 pályamunkával jelentkezett, ebből 312-t választott kiállításra a zsűri.
A biennálé köré szervezett rendezvények is szaporodnak: október 6-án Szepessy Béla grafikusművész, a Nyíregyházi Egyetem Vizuális Kultúra Intézetének vezetője mutatja be Nyomódúc és/vagy számítógép című könyvét, másnap grafikai műhelyt is vezet, mely nemcsak a szakmának, hanem a laikus közönségnek is szól. A biennálé hagyományának megfelelően a megnyitó előtti napon az előző kiadás nyertese mutatkozhat be egyéni kiállítással, Szőke Erika grafikusművész Terítsd le a lepedőt! című tárlatának a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér ad otthont. A biennálé megnyitójára október 12-én kerül sor, a díjátadó gálán ezúttal is lesz zenei betét: egy rendkívül érdekes, tagjai közt Sepsiszentgyörgyi muzsikust is számláló együttes, a Jazzappella lép fel. A rendezvények sorát a biennálén korábban résztvevőként és zsűritagként is szerepet vállaló Ioan Horvath Bognariu grafikusművész LITHO című egyéni tárlatának megnyitója zárja október 13-án.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bagdi Bella boldogságórája
A Sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceumban és a dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett kovásznai Boldog Apor Vilmos Gyermekotthonban tartott tegnap zenés boldogságórát Bagdi Bella magyarországi életmódfejlesztő énekes, a Jobb Veled a Világ Alapítvány elnöke.
Ma és holnap a neves tréner a Sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvánnyal együttműködve az ország több településéről bejelentkezett több mint ötven pedagógus számára mutatja be a Boldogságóra programot, és a pozitív pszichológia eredményeire építve ad ötleteket és módszertani segítséget boldogságórák megtartásához. A két éve Magyarországon elindított programban eddig ezerötszáz pedagógus vett részt, Erdélyben ellenben első alkalommal szerveznek boldogságóra-képzést. A harmadik évadhoz csatlakozott Böjte Csaba, a dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója is, ez is segített abban, hogy a program Erdélyben is népszerűvé váljék, elsőként a Diakónia Keresztyén Alapítvány szervezte meg a pedagógusok két napos felkészítőjét. A résztvevők megismerkednek a tananyag tíz témakörével, kézhez kapják a hozzá tartozó tankönyvet, munkafüzetet, alkalmazhatják az itt szerzett tudást, illetve, ha iskolájuk pályázik a Boldog iskola címre, a tanintézmény vezetősége és a szülői bizottság beleegyezésével boldogságórákat is tarthatnak. Tíz témakört ajánlanak: boldogságfokozó hála, az optimizmus gyakorlása, kapcsolatok ápolása, boldogító jó cselekedetek, célok kitűzése és elérése, megküzdési stratégiák, apró örömök élvezete, megbocsátás, testmozgás, fenntartható boldogság.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egynyelvű feliratok: a behódolás jelei
Sajnos, önkéntesen behódoló nép vagyunk: ha végigmész Székelyföldön vagy Erdély bármely színmagyar vagy majdnem színmagyar faluján, kerítéseken, ablakokban mindenütt ott látod a „helyi érdekeltségű” kiírásokat: De vânzare. Még csak véletlenül sincs ott a „másik”, alacsonyabb rendűnek titulált nyelven is, hogy mit akarsz eladni. Nincs 30 másodperced, hogy ezt a szót is leírd: Eladó!
Ugyanezt tapasztaljuk az üzletekben is. Magyar boltosok színmagyar falvaikban vagy a városok magyar negyedeiben levő üzleteikben csak románul hajlandók – vagy merik? (bár megvallom, nem hiszem, hogy itt bármiféle félelem közrejátszana, egyszerűen érdektelen számukra saját anyanyelvük) – kiírni az árucikkeik nevét, üzletük nyitásrendjét vagy hirdetéseiket. Történt, hogy jó 3–4 évig két és fél kilométerre jártam bevásárolni, venni egy skatulya gyufát, nem húsz méterre, a tőszomszédságomban levő boltba, mert hiába kértem a magyar üzletest, hogy ne csak románul köszöntsön engem „Bine aţi venit dragi cumpărători” felirattal, és ne csak románul címkézze a pulpă de porcot vagy a pâine de cartofi-ot, hanem a mi nyelvünkön is, mert ő is magyar, s a vásárlói is 98 százalékban magyarok. Engem nem az zavar, hogy románul is kiírja, az erkölcs is ezt követeli tőle, tőlünk mindannyiunktól – de az igenis felháborít, hogy az én nyelvemen nincs felirat. Ez elvi kérdés, nemzeted iránti kötelesség, vásárlóid iránti tisztelet jele, udvariasság!
Megfigyeltem, amikor Romániából Magyarországra vagy Magyarországról Felvidékre, Szlovákiába mentem kocsival, a határon túl – magyar részen – jó húsz kilométeren keresztül minden felirat kétnyelvű, ott van románul vagy szlovákul is, de a másik oldalakon – sem Erdélyben, sem Szlovákiában – egy magyar betű sincs sehol! Pedig a magyar nyelvterület nem ér véget a határnál. Csakhogy a becsület, a józanság és az erkölcs, a más és a magad iránti tisztelet helyét átveszi az ostoba primitivizmus. A másik nép vagy önmagad megbecsülése helyett annak elvetése, letagadása, semmibe vétele – hogy ne mondjam ezt: gyűlölete. Amikor az államoddal együtt te is gyűlölködsz, ha kell, a saját népedet, a saját nyelvedet, a saját kultúrádat is gyűlölöd, s kést forgatsz kezedben azok megölésére. S történetesen, ha a kést az egyházad kezébe adják – mint történt Kézdivásárhelyen a köztérről eltávolított székely zászló ügyében, amikor a református egyház lelkésze, gondnoka sem adott helyet annak. S ez alól nem mentesít az sem, hogy egy gonosz szellemiségű, ostobán primitív szemléletű ország polgára vagy. Ha országod el akar pusztítani téged, semmi nem kötelezhet arra, hogy a kést a gyilkos kezéből kivedd, s önmagadba döfjed. Pedig ezt tesszük minden ilyen esetben. Petőfi Sándor már százötven évvel ezelőtt leírta: „Gyáva népnek nincs hazája!” Én ezt azzal toldom meg: buta népnek sincs. Vagy: jellemtelen népnek sincs!
De nem lennénk igazságosak, ha nem vallanánk be, hogy jó példák is vannak. A Bertis üzletekben, Diószegi boltokban és pékségekben a zacskókra, árcetlikre rákerülnek a vásárlók nyelvén is az információk. És másutt is akad, ahol igen. A multik a 10–15 nyelv között magyarul is szerepeltetik árujuk védjegyét. Csíki sört is lehet kapni már, Kézdi tejet is. Mikor leszünk annyira öntudatos nép, hogy a bennünket meg nem becsülő renegátjainktól ne vásároljunk? Hanem csak azoktól, akik megbecsülnek bennünket, nemzettársaikat.
Gazda József
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hencz Hilda: Magyar Bukarest 28. (részletek)
A hatalmi harcok és a számtalan túlkapás, visszaélés ellenére – legalábbis közvetlenül a kommunizmus berendezkedése után – anyanyelvű iskolahálózattal, kiadók létesítésével, sajtótermékek indításával támogatták a magyarság etnikai-kulturális identitásának megőrzését, és a magyarok képviseletet nyertek a párt és állam felső vezetésében, a különböző területi intézményeknél is.
Lekerült napirendről a szórvány korábbi nemzedékeinek két fő problémája, az iskola és a templom, az érdeklődés a munkásosztály hatalmát fenntartó propagandaakciók irányába tolódott el. Mivel a kommunista hatalom ferde szemmel nézett a templomba járókra, és a legtöbb magyar immár „pártvonalon” került a fővárosba, ők messze elkerülték az egyházakat.
Sokszor állították, hogy Romániára a kommunizmust a kisebbségek erőszakolták rá, de a Kommunista Párt 1947-es nyilvántartása szerint a tagság 79,59 százaléka román, 12,35 százalék magyar és 4,16 százalék zsidó volt. Nagyjából ugyanezek az arányok 1949-ben a Securitaténál is: 83 százalék román, 6 százalék magyar és 10 százalék zsidó. Lucian Nastasă szerint ezek a statisztikák is bizonyítják, hogy a magyarok és zsidók „szövetségesek voltak, de semmiképp sem a kommunizmus hatalomra kerülésének fő mozgatói”.
Igaz, hogy a magyarok jó része a két világháború között balos beállítottságú volt, ennek egyik oka azonban az akkori román politikai pártok velük szembeni ellenséges magatartásában keresendő. Sok, a különféle román kormányok nacionalista politikájával elégedetlen magyar szimpatizált a kommunistákkal, többeket be is zártak, ezért járt az a szóbeszéd, hogy a doftanai börtönben több magyar szót hallani, mint románt. Fontos szerepe volt a magyarság baloldaliságában a Szocialista Internacionálénak is, amely a nemzeti kisebbségek jogegyenlősége mellett állt ki. Voltak harcostársak, románok és magyarok, akik a börtönben ismerkedtek meg, például Gere Mihály és Nicolae Ceauşescu. Gere Mihály (1919−1997) szegény, hétgyerekes családból származó kőműves volt, kommunizmus iránti szimpátiája szegénységéből és antifasiszta beállítottságából eredt. Az illegalitásban nyolc év börtönre ítélték. Nem volt buta ember, némettudása mellett a börtönben franciául is megtanult. Egy másik munkásszármazású illegális mozgalmi, Mogyorós Sándor (Alexandru Moghioroş) tíz évet ült börtönben. Régi, még 1945-béli párttag volt Fazekas János (1926−2004) is; a székelykeresztúri tanítóképzőt járta ki, magas párt- és államfunkciókat töltött be, 1965 és 1982 között miniszterelnök-helyettes volt.
Kostyál István (1920−2013) már tizenéves korában megjárta a börtönt kommunista meggyőződéséért. 1954-ben a román hadsereg tábornoka lett, és a Szovjetunióban végzett szakirányú tanulmányokat; egész életében oroszbarát mAradt, annak ellenére, hogy 1941−1948 között Szibériába deportálták. Nicolae Ceauşescu helyettese volt a hadsereg felső politikai igazgatóságánál, de szervezkedni kezdett ellene, ezért 1970-ben megfosztották rangjától, és 1984-ben börtönbe zárták. Kulcsszerepet játszott a Ceauşescut megbuktató összeesküvésben, amiért 1989 végén visszakapta tábornoki rangját, az új hatalomban azonban már nem jutott szerephez.
A zsidó is elnyomott kisebbség volt a két világháború között, ráadásul a romániai fasiszta mozgalmak is a kommunista doktrína felé sodorták őket; sokan váltak közülük a Kommunista Párt tagjává. A magyarok mellett zsidókkal teltek meg a börtönök és lágerek; itt kerültek kapcsolatba a román kommunistákkal. Gh. Gheorghiu-Dej még héberül is megtanult hosszú ideig tartó zsidó kapcsolatai során. Az egyik legismertebb zsidó kommunista Valter Roman, azaz Neuländer Ernő, a Nagyváradi rabbi fia volt. A spanyol polgárháború veteránjaként 1944 után tábornok lett és az RKP KB-tagja, 1954-től pedig a Politikai Kiadó igazgatója; az ő fia Petre Roman, az első december utáni miniszterelnök. Voltak meggyőződéses kommunista zsidók, akik mégsem mélyedtek el a politikában, például Gáll Mátyás (1920–?), egykori politikai fogoly, egy ukrajnai megsemmisítő tábor túlélője. A külügyminisztériumban és az Agerpresnél dolgozott szerény beosztásban, majd a hetvenes években emigrált; 1989 után kiadta román nyelvű emlékiratait. A zsidók sorsáról az Antonescu-rendszer alatt Andrei Voinea ortopéd orvos is írt, akinek ugyancsak voltak magyar felmenői. Nem volt ritka a vegyes házasság sem az olyan magyarok, románok és zsidók között, akik közül egyik vagy mindkettő börtönviselt pártaktivista volt. A rettegett magas rangú pártaktivista, Vass Gizella, eredeti mestersége szabólány, Ana Pauker barátnője (mindketten besszarábiai zsidók) Vass László magyar illegalista felesége lett; ők voltak a nagyszülei annak a Bogdan Olteanunak, aki a liberális kormányzás idején (2004−2008) a képviselőház elnöki tisztségét töltötte be. Luka László, aki vasutasként az RKP Brassói (1924−1929), majd jászvásári (1932) szervezetének titkára volt, később a moszkvai legfelsőbb Szovjet tagja és Csernovic alpolgármestere (1940−1944) lett, Elisabeta Birnbaumnak, Ana Pauker titkárnőjének volt a férje; 1933−1938 között börtönben ült.
Egy másik illegális mozgalmi harcos, aki többször is ült börtönben, Grigore Preoteasa volt; felesége a kommunista-szimpatizáns Fehér Katalin, Fóris István rokona. Fehér Katalin édesanyja nyújtott menedéket 1944-ben Tatrangon Ceauşescunak két hétig, miután az a zsilvásári lágerből szabadult. 1944 után Preoteasa különböző vezető állásokat töltött be, még külügyminiszer is volt (1956−1957), felesége pedig a Párt Központi Bizottságának aktivistája lett. Leányuk, Ilinca Bartolomeu Adrian Năstasehoz ment férjhez, aki később, 2000−2004 között Románia miniszterelnöke volt; válásuk után újra férjhez ment, és negyed évszázada az Egyesült Államokban él.
Egy másik pártaktivista, a hírhedt kegyetlen belügyminiszter, Alexandru Drăghici felesége Czikó Mária volt, Elena Ceauşescu jó barátnője, illetve a Czikó testvérek, Nándor és Lőrinc nővére (ők a Magyar Népi Szövetség vezető káderei voltak, utóbbit 1948-ban a tanügyminiszter főtitkárává nevezik ki). Az 1989-es események után az óvatos Drăghici Magyarországra menekült, ott is halt meg 1993-ban. Magyarként különféle felelős beosztásban (követ, miniszter, miniszterhelyettes, a Securitate egységeinek vezénylő tábornagya, az RTV Nemzeti Tanácsának tagja stb.) volt Vincze János (Ion Vinţe) is (1910−1996), akinek felesége Constanţa Crăciun kulturális miniszter volt. Könyvelői végzettséggel, 21 éves korában lett párttag.
A magyar források nem említik Fejes Iuliu (1940−), egyetemi tanárt, az RKP KB tagját (1969−1989), aki különféle vezető beosztásban volt az RTV-nél és a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Országos Tanácsánál. Néhány magyart likvidáltak a hatalmi harcok során, köztük Fóris Istvánt, az RKP 1940–1944 közötti főtitkárát, akit Gheorghiu-Dej veszélyes ellenfélnek tartott. Rövid idővel meggyilkolása után, 1946-ban édesanyját is megölték, élettársa, a besszarábiai illegalista, Victoria Sârbu 11 évig ült börtönben. A magyarság renegátnak tartott több vezető állású kommunista magyart: Bank József erdőmunkást, Ceauşescu sakkpartnerét, és a Kolozsvári Péterfi István akadémikust, az Államtanács tagját. Ceauşescu környezetében akadtak magyarok is, elit szakemberek, például két pilóta: Imre Sándor és Suba Gyula. Egy olyan, az állam- és pártvezetés rendelkezésére álló különleges egység tagjai voltak, amelynek feladata a repülőgépes vagy helikopteres szállítás volt. Suba Gyula fia, Árpád repülőgépekre szakosodott mérnök lett, Brassóban él.
Az ötvenes évek során nemzettársai védőjeként lépett fel két magyar nómenklatúra-tag pártaktivista: Fazekas János és Gere Mihály. Fontos szerepet töltöttek be a párt nemzetiségpolitikájának irányításában, legalábbis a Ceauşescu-féle nemzeti kommunizmus brutális megnyilvánulásáig. Akit irredentizmussal vádoltak, az ő segítségükkel ezt akár meg is úszhatta, hisz volt egy döntési pozícióban lévő nemzettársa, aki szót emelhetett érdekében, aki az ügyet megfelelő megvilágításban tálalhatta. Például egy erdélyi városkában Petőfi tiltott verseit szavalták, és az ügyészség azonnal nyomozni kezdett. A pártaktivista Fazekas közbelépett, az alábbi érveléssel: igaz, hogy a résztvevők hibáztak, nem kellett volna ilyen verseket szavalniuk, de ha külföldön értesülnek arról, hogy a magyarokat azért is letartóztatják, mert a legnagyobb költőjük verseit szavalják, ez nagy fekete pont lenne Romániának. Az érvelés hatására a nyomozást felfüggesztették, és a vádakat ejtették. A Ceauşescu-diktatúra utolsó évtizedében, amikor a Securitate visszaélései elszaporodtak, nagyon sokan börtönbe kerültek, olyanok, akik – úgymond − túl sokat jártatták a szájukat. Fazekas kényszernyugdíjazása után többé nem volt, aki megvédje őket. Közismert a sepsiszentgyörgyi színész, Visky Árpád esete, aki a rendszert kritizálta sorban állás közben; barátai nem tudták megmenteni, és a rahovai börtönbe került.
(folytatjuk)
JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)