Tisztújítás és díjkiosztás az újságírók egyesületénél
Újabb hároméves időszakra Rácz Évát, a Kolozsvári Rádió munkatársát választották a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) élére.
A hétvégén Nagykárolyban szervezett közgyűlésen alelnöki megbízatást kapott Szűcs László és Gáspár Sándor, míg az újonnan létesült regionális elnöki tisztségekre Sarány Orsolyát (Kolozsváron és a Partiumban), a Marosvásárhelyi Szucher Ervint, lapcsaládunk munkatársát (a Székelyföldön) és Forró Lászlót (a szórványban) választották.
A MÚRE nívódíjjal tüntette ki Kisgyörgy Zoltánt, a Háromszék nyugalmazott újságíróját, Szép Zoltánt és Kádár Zoltánt, a Marosvásárhelyi Rádió két sportriporterét, akik az idén Rio de Janieróból közvetítettek az olimpiai illetve paralimpiai játékokról. Utóbbi a díjazási gálán is a világhálón jelentkezett be, rövid ízelítőt kínálva a riói verseny hangulatáról.
A közgyűlést követően szombaton a Károlyi-kastély lovagtermében osztották ki a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének sajtófotó-pályázatának díjait is – lapcsaládunk munkatársai, Barabás Ákos, az Udvarhelyi Híradó fotóriportere és Veres Nándor, Csíki Hírlap munkatársa is elismerésben részesült. Barabás Ákos a MÚRE Brassaï-2015 sajtófotó-pályázatának harmadik díját, Veres Nándor pedig a fotóriport kategória első díját, valamint a Brassaï-2015 különdíjat vehette át. Barabás Ákos tavaly Kápolnásfaluban készített fényképe portré kategóriában ért harmadik díjat.
A MÚRE első alkalommal hirdetett idén januárban sajtófotó-pályázatot. A Brassai-2015 fotópályázat mellett és A közösen megélt médiamúlt című interjú-pályázatra beérkezett legjobb munkákat is díjazták.
A romániai magyar, illetve más külhoni magyar fotóriporterek és újságírók tavaly készített alkotásaikkal jelentkezhettek Brassaï-2015 sajtófotó-pályázatra. A pályaművekkel a hír, eseményfotó, fotóriport, portré, szociofotó, dokumentarista fotó és sport kategóriákban lehetett jelentkezni. Mintegy ezer képet küldött be harmincöt pályázó. Barabás Ákos portré, sport és szociofotó kategóriákban is küldött be alkotásaiból. A pályamunkákat Bánkúti András, Egyed Ufó Zoltán, Dorel Găină, Ujvárossy László, és Tóth István értékelte.
A Károlyi-kastélyban a szakmabeliek, és érdeklődők megtekinthették a díjazottak alkotásait. Az újságíró egyesület az alkotásokat vándorkiállításként többek között Kolozsvárra, Temesvárra, Marosvásárhelyre, Csíkszeredába, és Bukarestbe is eljuttatja, a pályamunkákból készült válogatást pedig egy albumban is megjelentetik.
Veres Réka
Krónika (Kolozsvár)

Házavató Bereckben
Felújították a Gábor Áron-emlékházat
Tegnap 15 órakor Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkár és dr. Grezsa István, a határon átnyúló beruházások ellenőrzéséért felelős miniszteri biztos jelenlétében megtartották a magyarországi támogatással megújult berecki Gábor Áron-emlékház avatóünnepségét.
A Gábor Áron Alapítvány által működtetett, az ágyúöntő nevét viselő emlékház frissen kialakított tornáca fölött a legendássá vált Lészen ágyú felirat olvasható, így az átutazó már messziről láthatja, hogy az ingatlan a falu nagy szülöttéhez kötődik.
– A felújítás lehetősége tavaly nyáron körvonalazódott, amikor Potápi Árpád és dr. Grezsa István több alkalommal is ellátogatott Bereckbe – tudtuk meg Bodó Csabától, a Gábor Áron Alapítvány titkárától.
A felújítás során megnagyobbították a kiállítótermet, megerősítették a pince ácsolatát, új tető került az épületre, amit nemes vakolat borít stb.
Az épület felújításához Bodó Csaba is hozzájárult, ő készítette az épület tornácát, és azon munkálkodott, hogy a paraszti házaktól kölcsönzött modell mellett a verandaoszlopok találkozásához helyezett cirádákkal némi előkelőséget is adjon az épületnek.
Bartos Lóránt
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Sokan lerótták tiszteletüket
Vinczeffy Lászlót köszöntötték
Csütörtökön este szűknek bizonyult a Sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum mindazok befogadására, akik a hetvenedik életévét betöltő Vinczeffy László megyeszékhelyi festőművész, szobrász, restaurátor munkáiból rendezett kiállítás megnyitóján részvétellel rótták le tiszteletüket az alkotó előtt. A Magyar Művészeti Akadémia rendes tagságát is magáénak mondható mester a bejáratnál fogadta a köszöntésére érkezők népes és rangos táborát.
Elsőként az eseménynek otthont biztosító és a szervezésében is résztvevő intézmény vezetője, Vargha Mihály szólt a szépszámú közönséghez, meleg szavakkal méltatván a munka és képzőművésztársat.
A Munkácsy-díjas képzőművészt a helyszínen, valamint a tárlat katalógusában egyaránt bemutató és méltató Vécsi Nagy Zoltán művészettörténésztől megtudhattuk, hogy Vinczeffy László 1946-ban született a Korondhoz közeli Atyhán. Nem örvendhetett azonban sokáig a festői környezetben fekvő szülőfalujának, mert katonatiszti múlttal rendelkező édesapjára a kulák bélyeget is rásütötte, és üldözőbe vette a román kommunista rendszer. Ennek következtében már gyermekfejjel Zernyestre, majd a Constanţa megyei Sibioarába került, de a vesszőfutásnak ezzel még mindig nem szakadt vége. Etéd, Szováta, Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy és Bukarest voltak hányattatásuk következő állomásai.
A már zsenge korában megmutatkozó rajztehetségére Kusztos Endre figyelt fel, és segítette ennek kibontakoztatásában. A Marosvásárhelyi művészeti középiskolába is szintén az ő tanácsára került, ahol Barabás István, Piskolti Gábor és Nagy Pál tanítványa volt. Életútja innen a Kolozsvári rajztanárképző főiskolára vezetett, majd ennek elvégzése után egy évtizeden át (1970–1979) Zágonban rajzot oktatott, miközben folyamatosan csiszolta és pallérozta Istentől kapott tehetségét. Első egyéni kiállítására a Kézdivásárhelyi múzeumban került sor1973-ban.
1979-től a Székely Nemzeti Múzeum képrestaurátora lett, és ebben a minőségében a képtár jelentős 19. századi anyagából többek között a Barabás Miklós-gyűjtemény festményeit is restaurálta.
Az ecsetje alatt megszületett alkotásairól az ünnepi tárlat létrehozásában szintén szerepet vállaló Vécsi Nagy Zoltán a továbbiakban így nyilatkozott: „Vinczeffy képeit nézve, faggatva, önkéntelenül is olyan gondolatok fogalmazódnak meg bennünk, amelyek vizuális hagyományaink lényegét érintik, és talán nem véletlenül éppen az ő rendhagyó művészi világa által születnek meg. Hiszen úgy érezzük, hogy festményeinek – annak ellenére, hogy elvontak, nonfiguratívak – szoros kapcsolatuk mArad az idevalósi emberek által közvetlenül érzékelhető, kitapintható környező világgal.”
Végezetül Szücs György művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria szintén jelen lévő tudományos főigazgató helyettese is nagy gonddal kötötte csokorba, és nyújtotta át a jelenlévőknek irodalmi művekbe illő nyelvezeten megfogalmazott gondolatait.
Császár Katalin és tanítványa, Péter Ervin a – szűk egy hónapon át megtekinthető – kiállítás megnyitóján felcsendülő fuvolajátéka nagymértékben hozzájárult az emelkedett légkör megteremtéséhez.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Közös stratégiák mentén
Hétfőn a magyarországi Komádiban, a városházán tanácskoztak a Bihar és Hajdú-Bihar megyei önkormányzatok, illetve a királyhágómelléki és a tiszántúli református egyházkerületek vezetői.
Közös stratégiákról és folytonos együtt gondolkodásról állapodtak meg szeptember 19-én a komádi városházán a Bihar és Hajdú-Bihar megyei önkormányzatok, valamint a királyhágómelléki és tiszántúli református egyházkerületek vezetői. Már maga a helyszínválasztás is emblematikus volt, hiszen ezen a településen született Sulyok István, a KREK első püspöke. A tanácskozáson jelen volt Pásztor Sándor, Bihar megye tanácselnöke, Csűry István, a KREK püspöke, Pajna Zoltán és Bulcsu László, a Hajdú- Bihar megyei közgyűlés elnöke, illetve egyik alelnöke, Szabó József, Bihar megye menedzsere, Dénes István, a KREK generális direktora, valamint Tóth Ferenc komádipolgármester. A terítéken főleg szociális, oktatási és egészségügyi témák voltak.
A megbeszélés utáni sajtótájékoztatón Pajna Zoltán kiemelte, hogy olyan stratégiai irányelvekre fókuszáltak, mely a térségfejlesztést, az itt élő emberek életkörülményeinek javítását, különféle problémáik kezelését szolgálják, melyek például az elöregedés, a munkanélküliség, a szociális ellátás, az egészségügy, az oktatás vagy a közbiztonság. Egyetértettek abban: közös célnak tekintik az INTERREG V-A , vagyis a Románia-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program 2014-2020 kiírásának közös megpályázását úgy, hogy a nemzeti költségvetések forráslehetőségeiről sem feledkeznek meg. Úgy fogalmazott: egy olyan rendszer kiépítésére törekednek, melyben az állandó egyeztetések révén egymást erősítve együttműködő partnerként nyilvánulnak meg, összehangolt fejlesztések által az infrastrukturális, az egészségügyi és a szociális területeken.
Az Erdély Online kérdésére válaszolva később elmondta: az Európai Unió a két ország négy-négy érintett határ menti megyéje számára összesen 239 millió euró értékben biztosít forrásokat az említett RO-HU-program keretében. Ezeknek a fele kiemelt jelentőségű stratégiai projekt, a többi pedig kisebb méretű, nyílt közbeszerzési eljárás által megpályázható úgy, hogy teret biztosít a civil szervezetek, az egyházak, az önkormányzatok és a nonprofit kft.-k közti együttműködésre. A konkrét útmutatók ugyan kicsit késnek, de addig is dolgozni kell azon, hogy egyértelmű üzenetek fogalmazódjanak meg.
Közös eseménynaptár
Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke annak fontosságát nyomatékosította, hogy az egyházi és más társadalmi szervezetek, a közintézmények közös erőfeszítéseket tegyenek annak érdekében, hogy az itt élő lakosok jól érezzék magukat, és ne vágyódjanak el. Arra is kitért, megállapodtak abban, hogy egyeztetik a két térség egyházi és világi eseménynaptárait, hiszen 2017-ben két jelentős évforduló is lesz: a reformáció megjelenésének 500. évfordulója, valamint 450 éve annak, hogy 1567-ben a debreceni zsinat szentesítette a kálvinista fordulatot. Véleménye szerint ugyanakkor az összeegyeztetett rendezvénykalendáriumok újabb piaci lehetőségeket is generálhatnak. Elindult például az egyeztetés arra nézve, hogy egyházi szinten az északkeleti megyékben sikerrel megvalósított középkori templomok útja programot Biharban is gyakorlatba ültessék, világi téren pedig segítséget lehetne nyújtani a kistermelőknek ahhoz, hogy tájjellegű produktumaikkal bekapcsolódjanak, számukra például a Református Szeretetszolgálat az egyháztáji vásáraival biztosíthatna új megnyilvánulási helyszíneket.
Csűry István királyhágómelléki református püspök is fontosnak nevezte a közös gondok felleltározását, különös tekintettel arra, hogy 2017 az említett református évfordulók miatt úgymond a megújuló ember éve kellene legyen. Kiemeltnek nevezte a szociális helyzet javítását, hiszen, mint mondta a német diakónia és a svájci szervezetek által nyújtott támogatáson kívül lényeges az is, a két szomszédos térség jól megértse egymást. Örömmel nyugtázta, hogy a magyarországiak érdeklődésüket és megértésüket fejezték ki a kórházépítési projekt iránt is, nem csupán mint önálló egészségügyi intézményre gondolva erre, hanem a diakóniai szeretetszolgálat profi hátterű munkavégzését is szem előtt tartva.
Pásztor Sándor szerint az uniós pénzek felhasználása nem elég hatékony, ezért is fontos az együttműködés, hogy az ebben rejlő lehetőségek jobban ki legyenek használva. Bejelentette: megpróbálja tágítani a kört, hogy a szintén magyar vezetésű Szatmár megyét is bevonja az együttműködésbe, első lépésként a szociális programokba. Arról is beszélt: egy közös munkacsoport felállításáról is döntöttek, így a következő, novemberben a KREK székházában megtartandó tanácskozáson már konkrétumokról is szó eshet. Emellett szorgalmazni fogja a román kormánynál, hogy mihamarabb nyissa meg azt a tíz határátkelőt, melyek már közel öt éve elkészültek, de még mindig nem lettek felavatva.
Ciucur Losonczi Antonius

erdon.ro

Leégett az atyhai templom, csak az oldalfalak mAradtak meg
Villámcsapás érte és leégett vasárnap este az atyhai templom. A kárfelmérés még zajlik, de a tűzoltók közlése szerint a teljes tetőszerkezet, a torony, valamennyi bent levő használati eszköz és felszerelés, műtárgy odaveszett.
A tűzesetről hétfőn hajnalban számolt be az Élő Székelyföld munkacsoport. Tájékoztatásuk szerint a Korondhoz tartozó falu néhány évvel ezelőtt teljesen felújított temploma rendelkezett ugyan villámhárítóval, de olyan rendkívüli erősségű volt a légköri elektromos kisülés, hogy a szentély fölött a tetőszerkezet azonnal lángra kapott.
A plébános és a harangozó, akik a helyszínen tartózkodtak ezekben a pillanatokban, hiszen szokás szerint harangoztak az égiháború ellen, az értékeket - a szentségtartó és néhány miseruha kivételével - már nem tudták kimenteni.
A helyi és a szomszédos településeken működő önkéntes tűzoltó egyesületek igyekeztek megfékezni a lángokat, de minden próbálkozásuk hiábavalónak bizonyult. A segítségükre siető udvarhelyi tűzoltóalakulat sem járt sikerrel.
Úgy tűnik, hogy a templomnak csak az oldalfalai mAradtak meg. A tűzoltók hétfőre virradólag, 1 óra 30 perc tájékán levonultak a területről. A kárfelmérés hétfőn délelőtt fog megtörténni.
Alina Ciobotariu hadnagy, a katasztrófavédelem Hargita megyei egységének a szóvivője az MTI-nek elmondta, vasárnap este 22 óra 11 perckor értesítették a tűzoltóságot az atyhai templomtűzről. A hivatásos tűzoltók Székelyudvarhelyről három autóval, a korondi, parajdi, és felsősófalvi önkéntes tűzoltók öttel vonultak a helyszínre. Hajnali három óráig küzdött 13 hivatásos és 29 önkéntes tűzoltó a lángokkal, a templomot azonban nem tudták megmenteni.
A szóvivő szerint a tetőszerkezet és a mennyezet égő gerendái beestek a templomtérbe, és a tűz átterjedt az oltárra, a bútorzatra és az orgonára is. A tűzoltóknak csupán a torony egy részét sikerült megmenteniük. A tűzvészben a harangok is megsérültek. A szóvivő szerint a tűzoltók beavatkozásának a legfontosabb eredménye az volt, hogy a tűz nem terjedt át a szomszédos iskola, és ravatalozó épületére, valamint a falu házaira. A tűzoltóság első becslése szerint a tűzvész 380 ezer lejes kárt okozott.
A Székelyudvarhelytől 36 kilométerre, egy hegynyeregben 700-750 méter magasan fekvő Atyha római katolikus temploma 1797-1799 között épült.
maszol.ro

Szabadság, élet, irodalom – az idén 80 éves Szilágyi Júliával beszélgettünk
Esszéíró, irodalomkritikus, aki kedvenc műfaját, az esszét nem irodalmi formaként, hanem szellemi magatartásként műveli. Háromszoros kisebbségiként élte túl a totalitarizmust, és soha nem állt be a sorba. A számvetések időszakában úgy érzi, hogy két dologról sosem tudott lemondani: a könyvek szeretetéről, és az emberekbe vetett hitéről. Az idén 80 éves Szilágyi Júliával beszélgettünk.
(Mindig várom a vele való találkozást. Belesüppedni az öreg karosszékbe, szemben a hatalmas könyvespolccal, miközben Julika helyet foglal a heverőn, mellette kis asztalon a teája, gyógyszerei, szemüvege, a könyv, amelyet éppen olvas. A zsaluk résein beszűrődik a napfény, a kávé meleg, belekortyolhatok, és Julika mosolyogva kérdezi: – Hogy vagy, mesélj. Persze, ezúttal csak ő mesél. Utánozhatatlanul.)
- Irodalomkritikusként ismertek meg az olvasók, aztán lassan átváltottál az esszére, és ez lett A Műfajod. Épp olvastam a Látó téged köszöntő lapszámában, hogy az irodalmárok zömének, neved hallatán, az esszé jut eszébe. Most, nyolcvan évesen már a memoárírásnak szenteled munkaerődet. 2014-ben jelent meg az Álmatlan könyv, amelyben családod történetét, gyerekkori éveid boldog és drámai eseményeit is megosztod velünk. Ma már a folytatáson, az emlékek második kötetén dolgozol. Ezek szerint úgy érzed, hogy elérkezett a leltárkészítés korszaka az életedben.
- Az én életkoromban, 80 évesen, fontos a mérlegkészítés. Ráadásul, az ember a lényeges dolgokra emlékszik leginkább, ilyenkor derül ki ugyanis, hogy milyen döntő hatások formálták az egyént olyanná amilyen. A gyerekkor nagyon fontos, és én két dolgot emelnék ki életemnek ebből a szakaszából.
Az egyik az, hogy rengeteg szeretetet kaptam a családban. Melegszívű család volt, és a gyerekkultusz a zsidó családokban általában nagyon erős. Valamilyen biztonságérzettel töltött el – nagyon nehéz pillanatokban is – az a tudat, hogy szerettek. És még valami: megtanultam én is szeretni. Szabadabb az ember, ha az érzelmeit ki tudja fejezni.
Ez az egyik nagyon fontos dolog, amire emlékszem gyerekkoromból. A másik fontos útravaló számomra a család erős asszonyainak a példája volt. Ezek az erős asszonyok, akik tudtak harcolni, megtanítottak engem is kiállni magamért, szeretteimért, meggyőződéseimért. Az egyik nagyanyám özvegyen nevelte a gyerekeit.
Az apai nagyanyám, igen. Az anyai nagyanyám, Mama (Dávidovits Ábrahámné, szül. Ganz Hanna), 11 gyermeket szült, nyolcat nevelt fel, egy nagyon okos, szellemes, vonzó, de roppant önző férj mellett. A család nehézségei, főként miután nagyapám egy zöld hályog miatt szinte teljesen megvakult, az ő vállát nyomták, pedig amikor nyolc gyerek és két felnőtt ülte körül az asztalt, nem volt könnyű feladata. Ráadásul, ha csak egy bögre tej mAradt, az nem a gyerekeké volt, hanem nagyapámat, a családfőt illette.
Anyám mesélte, hogy nagyapám, aki szabó volt, mindenkinél korábban, hajnalban kelt, lábujjhegyen kiment a konyhába, amely műhelynek is szolgált, teát főzött, kenyeret pirított: szeretett egyedül reggelizni. A zajos, sokgyermekes házban valószínűleg szüksége volt arra, hogy időnként egyedül legyen. Egy kora reggel azonban édesanyámat, aki alig néhány esztendős lehetett, felébresztette a pirítós kenyér illata, és kilopózott a konyhába, odament nagyapámhoz, leült mellé, de meg sem mert szólalni a szigorú apa jelenlétében, hát még kérni a pirítósból vagy a teából. Sejtette, hogy egy olyan pillanatban zavarja Tatát, amikor nem kellene. – Kérsz te is? – kérdezte váratlanul nagyapám. Anyu csak bólintott. Az volt élete legfinomabb reggelije, hiszen kettesben fogyasztotta el tekintélyt parancsoló apjával. Látszólag jelentéktelen történet, de anyu gyermeklelke számára annyira fontos volt, hogy sosem felejtette el. Én örököltem tőle ezt a családi regét sok más történettel együtt. Igyekszem én is tovább adni. Fiamnak, olvasóimnak.
- A harmadik nagyon erős nő a családban, ha már sorra veszed őket, az éppen édesanyád volt (Szilágyi Elemérné, szül. Dávidovits Gizella) akiről azt írod az Álmatlan könyvben, hogy takarítás közben is verseket mondott: „Megrázta a portörlő rongyot és lelkesen kiáltotta, hogy: Akasszátok fel a királyokat”(Petőfi Sándor költeménye).
- Így van. Mivel neki nem sikerült azt az életpályát, amire szellemi képességei feljogosították volna, kialakítania, mert nem tanulhatott, bennem élte ki az ambícióját, a tanulásvágyát, és nagyon sokat kaptam szellemileg is tőle, nemcsak frondeur hajlamomat, hanem a magyar irodalom szeretetét is tőle örököltem. Kívülről tudta Petőfi, Ady, József Attila verseit. Már alig látott, de még mindig olvasott. Ma is őrzöm a sok lapozástól szétesett verseskönyveit, amelyek kedvenc költeményeinél maguktól nyílnak ki. Házimunka közben is szavalt, én segítettem neki a portörlésben, és mondtam utána. Bár csak négy-öt éves lehettem, és nem értettem meg minden verssort, anyám kisugárzása lenyűgözött. Lényegében az ő irodalomszeretete indított el a pályámon. Egyébként igazi emancipált nő volt olyan értelemben, hogy szeretett mindent, ami nem tartozott közvetlenül a háziasszonyi léthez. Sértett haragja, ami akkor tört ki belőle, amikor meghallotta, hogy a család férfitagjai imádságukban hálát adnak Istennek amiatt, hogy nem nőknek teremtette őket, haláláig elkísérte. Amikor anyám kihallgatta és megértette imájuk lényégét, ami egy ősi férfiközpontú társadalomnak volt az imája, egy pillanat alatt feminista és ateista lett. Megharagudott arra az Istenre, aki különbséget tesz nő és férfi között.
- Egyébként hogyan alakult a te viszonyod a zsidóságodhoz? Nem tudom elfelejteni azokat a megrázó történeteket, amelyeket az Álmatlan könyvben írsz le kislánykorodról: a kötelező sárga csillag viselése, az életveszélyes menekülés Kolozsvárról a román királyság területére édesanyáddal, hogy ne kerüljetek a sok tízezer Kolozsvári zsidó sorsára, akik a Harmadik Birodalom megsemmisítő táboraiban lelték halálukat. De ez csak a gyermekkor. Változott-e, árnyalódott-e ez a viszony életed során?
- Többféle pillanat volt, ami szembesített engem a zsidóságommal. Mondhatnám azt, hogy akkor kezdtem igazán intenzíven megélni, átélni a hovatartozásomat, amikor életveszélybe kerültem, amikor üldözni kezdtek miatta. Már gyerekkoromban kénytelen voltam elgondolkodni azon, hogy vajon mit jelent az, hogy zsidó vagyok. Hét évesen például valami olyasmit jelentett számomra, amiért megvernek az osztálytársaim, azzal a felkiáltással, hogy zsidó ne szavalja Petőfi Sándor Nemzeti dalát, meg azt, hogy nincs jogunk használni a városi közszállítást, és kedves ismerősünk szóvá is teszi ezt, amikor meglát a buszon.
(Erre a történetre emlékszem. A hat-hét éves Julikát a nagynéni fogorvoshoz vitte. Még felszállás előtt elrejti a sárga csillagot, de az ismerős, aki rögtön kiszúrja őket, azonnal lecsap rájuk a lehető legperverzebb módon. Jó hangosan, hogy minél többen hallják körülötte a párbeszédet, azt kérdezi a kislánytól: – Mondd csak, Julika, szereted a csólentet? A következő megállóig kínos lassúsággal telnek percek.)
A gyerekkoromból nagyot ugrok előre az időben, és egy három évvel ezelőtti történetet mesélek el. Kórházban voltam, kardiológiai osztályon, hárman feküdtünk a kórteremben: egy falusi asszony, egy akadémiai kutató asszony, nagyon okos, művelt nő, akivel rengeteget beszélgettem, és jómagam. Bejött egy pap. Gyakran látogatták a román papok a kórházakat, és jól is tették, mert a szenvedő, beteg embernek szüksége van az ilyesfajta lelki támaszra. Láttam azon a falusi asszonyon, hogy milyen mérhetetlenül megkönnyebbülten, felszabadultan egyenesedett ki az ágyában, miután a pap imádkozott érte és megáldotta. Aztán következtem volna én, aki a középső ágyban feküdtem, de még mielőtt elkezdte volna velem is a szertartást, figyelmeztettem, hogy zsidó vagyok. Azt mondta, hogy – Avem un singur Dumnezeu, erre nem volt mit válaszolni, ez nagyon szelíden és okosan hangzott, ha nem is imádkozott velem, megáldott és továbbment a harmadik betegtárshoz, az akadémikus asszonyhoz, aki – miután a pap elhagyta a kórtermet – megkérdezte tőlem, hogy – miért kellett megmondanod, hogy zsidó vagy? S ez szíven ütött. Nem számítottam arra, hogy hetven évvel a Soa után, egy iskolázott, művelt ember ezt kérdezi tőlem. Azt válaszoltam, hogy semmi okom arra, hogy titkolózzam és szégyenkezzem. Az őseim olyan kincscsel léptek be több ezer évvel ezelőtt az európai társadalom életébe, mint az Ótestamentum, amely az egész emberiség számára ajándék volt. Nincs okom szégyenkezni, nincs okom titkolózni.
Én egyébként nem vagyok hívő, de bibliás ember vagyok két jó barátomnak köszönhetően: Szilágyi Domokos és Nagy Kálmán, a Kalevala fordító, mindketten református lelkészek gyermekei. Együtt olvastuk Thomas Mann hatalmas regényét, a József és testvéreit, de egy csomó utalást nem értettem. Őtőlük kaptam ajándékba egy Bibliát, mert már unták, hogy mindig magyarázzanak nekem. Egy világ nyílt meg előttem. Amikor ezt hálásan elmondtam nekik, Szilágyi Domokos megvonta a vállát: – Csak azt kaptad vissza, ami a tiéd. Megismerkedtem Károli Gáspár dübörgő nyelvével. Aztán ahogy telt-múlt az idő, egyre több bibliám lett, Cs. Gyimesi Évától is kaptam, meg Selyem Zsuzsától is. Van román és héber nyelvű bibliám is. Gyűjteményem legrégibb példánya, 1873-ból való, egy zágoni udvarházból került elő: Dálnoki Veress Dániel ajándéka. Visszatérve barátaimhoz: ők döbbentett rá, hogy ez a zsidó kultúra része. Kinyitottak előttem egy káprázatos világot, amely elbódított, és amelyet minél jobban meg akartam ismerni. A tudásvágyam végtelen volt, még most is az. Sajnos látóideg sorvadásom van, és egyre kevesebbet tudok olvasni, írni. És ugyanez történik a hallóideggel is. Ez mind a rossz érrendszerem miatt van meg a korom miatt.
- Két totalitarizmust éltél túl. A világháború utáni szép, új világról, amelyhez annyi reményt fűztél, elég gyorsan kiderült, hogy nem az, aminek ígérték.
- A háború után néhány évig valóban boldog gyerek és boldog kamasz voltam, és meggyőződéses kommunista, mert ez az ideológia, ez az eszme-készlet azt ígérte, hogy egyenlő, szabad emberek leszünk a társadalomban. Igazságosan, összetartásban fogunk élni, háború nélkül. És ez rendkívül vonzó gondolat volt az üldöztetés, a bujkálás, a szorongás, a kiszolgáltatottság után. Szívvel-lélekkel hittem ebben, és elhatároztam, hogy én is belesegítek ennek az új világnak a kialakításába. Aztán visszajött a félelem. Nem egyik napról a másikra történt, nem pillanatnyi felismerés volt, észrevétlenül lopóztak gondolataimba a kétségek. A teljes összeomlás 1956-ban következett be. Már azelőtt felfedeztem igazságtalanságokat, amelyeket először próbáltam azzal magyarázni, hogy az emberek nem tökéletesek, és nem olyan könnyű megszokni valami újat és valami jobbat, ami lényegében önfeláldozást is, odaadást is, önzetlenséget is elvár az egyéntől. Úgy gondoltam, hogy az egyén lehet esendő, de ha csatlakozik egy nagyobb csoporthoz, akkor felülkerekedik gyarlóságán az összetartozás öröme. Igen ám, csakhogy még valamire rájöttem: éspedig arra, hogy lelkiismerete, felelősségérzete az egyénnek van, a tömegnek nincs. Ez egy lényeges felismerés volt, és az átmenetek során talán ez volt a döntő pillanat, amely rádöbbentett arra, hogy nem a tömeg az, aki igazságot tud szerezni magának és másoknak, a tömeg egy ösztönös képződmény: befolyásolható és az ösztöneinek, hangulatainak hatása alatt cselekszik jót vagy rosszat. Az egyén az, akinek szembesülnie kell önmagával időnként: mit tettem, hogyan gondolkozom. Ezek a kérdések az egyéni felelősségtudat és az egyéni lelkiismeret termékei. Ez a felismerés vezetett el a következőkhöz: az egyik korszak hibáiból következtek az új hatalmi rendszer szörnyűségei. A hatalom ugyanis megrontja az embereket, elhiszik, hogy rendelkezhetnek embertársaik élete felett, és előbb-utóbb az elnyomottak, az alattvalók is beletörődnek abba, hogy őket mások irányítsák, mások rendelkezzenek felettük.
- Nem mAradtál meg azonban csak a felismerés szintjén, hanem felismerésednek hangot is adtál. És nem féltél. Vagy nem úgy féltél, mint mások, akik nem mertek megszólalni, nem mertek tiltakozni.
- Emlékszem egy mozzanatra, a nyolcvanas évek elején történt, amikor mindenért állandóan sorba álltunk. Kenyérért álltam a Széchenyi téri kenyérbolt előtt. Egy ideig Mihály is velem volt, aztán hazaküldtem tanulni. Már órák óta vártunk a kenyérre, amikor megszólított egy mellettem álló: – Mănânci pâine românească, de ce vorbești altă limbă? Visszavágtam, hogy – Mănânc pâinea pe care am câștigat-o cu munca mea și văd că pentru pâinea asta pe care nu-i sigur că o putem cumpăra astăzi, stăm la coadă împreună, eu unguroaica și dumneata, român. Îți dai seama? Csend lett. Ebben az éhező emberben, aki rosszul öltözött, nyúzott arcú volt, mindenek ellenére ott munkált az ösztön, hogy hatalmaskodjon velem, mert én más nyelvet beszélek. Nem gondolta végig, hogy ő is ott áll mellettem a kenyérsorban. Együtt állunk.
Persze, én a nyolcvanas évek elején már a Központi Bizottságnak címzett tiltakozó levelet írtam alá, amelyet kijuttattunk a Szabad Európa Rádióhoz is. Úgy éreztem, hogy részt kell vennem a tiltakozásban. Nem bántam meg, bár kockázatos volt, és a szüleim állandó rémületben éltek. Emlékszem, hogy egy hasonló levél aláírása után, anyám, ebéd közben – megvolt ez a jó szokása, hogy ilyenkor, a levessel együtt tálalja a kényes témákat is – jegyezte meg: – Jól van, magaddal nem törődsz, de gondolj a gyermekedre. Felelős vagy érte, mi történik vele, ha téged baj ér? Azt válaszoltam, hogy – Nekem éppen azért kell ezt csinálnom, mert Mihályra gondolok, aki meg fogja tőlem kérdezni pár év múlva, hogy te mit tettél a diktatúra ellen? Ha most nem tennék semmit, nem tudnék a szemébe nézni. Ekkor Mihály is letette a kanalát. – Sosem bocsátottam volna meg magamnak, ha nem írod alá. Úgy éreztem volna, hogy miattam félsz. 12-13 éves lehetett ekkor. Tehát így nevelődött ő is, mert meggyőződésem, hogy nem a szavainkkal, hanem az életünkkel nevelünk.
Szilágyi Júlia esszéíró, irodalomkritikus, egyetemi oktató 1936 augusztus 1-én született Kolozsváron. Itt végezte a tanulmányait is: 1960-ban a Babes- Bolyai Egyetemen szerzett tanári oklevelet a magyar nyelv és irodalom szakon. Diákévei alatt kezdett publikálni a Korunk és az Utunk hasábjain. Előbb a Dolgozó Nő művelődési rovatát vezette, majd a Korunk szerkesztőségének lett belső munkatársa 1991-ig. Cs. Gyímesi Éva meghívására 1994-2006 között a Kolozsvári egyetem magyar irodalomtörténeti tanszékén megbízott előadótanár volt. Önálló kötetei: Jonathan Swift és a huszadik század – kismonográfia, 1968; René Fallet: Egy félnótás Párizsban - regényfordítás, 1969; A helyszín hatalma - Esszék, tanulmányok 1989; Mit olvas, Hamlet herceg? – Esszék, tanulmányok 1993; Versenymű égő zongorára – Esszék, tanulmányok 2002; Lehet-e esszét tanítani? – 2007; Feljegyzések az akváriumból – Esszék, jegyzetek, 2010; Álmatlan könyv – memoárkötet, 2014.
- Le is írod valahol, hogy a tiltás ellenére, külföldi újságírókat fogadtál otthonodban a nyolcvanas években. Angolul zajlott a beszélgetés, és Mihály fiadnak megengedted, hogy mindent végighallgasson.
- Először is Mihály angolos. Sokkal jobban beszélt már akkor angolul, mint én. Én franciául tudok jobban. De ez csak egy részletkérdés. A fontos az, hogy én tényleg nagyon féltettem őt amiatt, hogy annyira kiszolgáltatottak voltunk, hogy bármikor akár ártatlanul is elítélhettek volna. Négy barátom lett öngyilkos, mert nem bírták azt a rettenetes nyomást, amely abban a rendszerben rájuk nehezedett. Énbennem nincs semmi bosszúvágy, pedig lehetne… de hogy ezekkel az emberekkel mit tettek…
(Elborul az arca, mintha friss, alig néhány napos veszteségről volna szó. Tudom, bár nem mondja ki nevüket, hogy Szilágyi Domokosra, Nagy Kálmánra, a Páskándi perben Gézát védő ügyvédre, Reich Miklósra és nem utolsósorban Cs. Gyímesi Évára gondol.)
Nem akartam, hogy a fiamat felkészületlenül érjék azok eljárások, amelyeket ellenem indíthatnak, ugyanakkor meg kellett értetnem vele, hogy miben él. Csak úgy lehet valaki igaz ember, ha ismeri az igazságot. Jobban féltettem attól, hogy eltorzul, mint attól, hogy így is, úgy is ki vagyunk szolgáltatva a hatalomnak. Akkor legalább tudjuk, hogy miért.
- Abban a periódusban hagytál fel a klasszikus értelemben vett irodalomkritikával, és tértél át az esszére.
- Észrevettem, hogy valamiféle cenzori magatartást várnak el tőlem, valamilyen ideológiai tanfelügyelő kéne legyek, aki kioktatja és megfélemlíti az írókat, hogy nem a mű önmagában való értékét kell keresnem, hanem valamilyen politikai tendenciát, és ez a tendencia, kötelező módon, egybe kellett, hogy vágjon az államszocializmus, a diktatúra céljaival. Nem akartam eszköz lenni, nem akartam részt venni a kollégáim terrorizálásában. Fokozatosan alakult ki ez a tudatosodás, a kritikáim pedig egyre személyesebbek lettek, egyre jobban távolodtak a politika által kiszabott úttól, és egyre inkább élményközpontúakká váltak. Észrevétlenül váltottam kritikusból esszéíróvá, nem volt egy előre eldöntött dolog.
- Szinte hihetetlenül hangzik, de nemcsak világlátásodat, szakmai választásaidat befolyásolták a történelmi események, hanem magánéletedet is. Kétszer mentél férjhez, kétszer váltál el, mindkét döntésedben része volt a politikának is. (Nevet, bólogat a félig kérdés, félig állítás hallatán. Egy régi interjúban találtam utalásokat az első házasságára vonatkozóan, a második, Gáll Ernővel való házasságáról ő maga mesélt nekem egy keveset évekkel ezelőtt.)
- Én politikus természet vagyok. Nem azért, mert a hatalom érdekel. Utoljára akkor érdekelt a hatalom, amikor pionírként azt hittem, hogy én leszek az osztagparancsnok, de nem én lettem, hanem az az osztálytársnőm, akinek fogorvos édesapja kezelte az osztályfőnöknő fogait. Akkor csalódtam a hatalomban, és azóta sem érdekel (ismét nevet). Tehát a politika számomra nem hatalmi kérdés, hanem az emberek közötti viszony kérdése. Az első férjemhez még érettségi előtt mentem hozzá, kimAradtam az iskolából, aztán magánúton tettem le vizsgáimat, és azért döntöttem így, mert őt igazságtalanság érte az egyetemen. Akkoriban állandóan önéletrajzokat írattak velünk, hogy ellenőrizhessék, nem kerülünk-e ellentmondásba egy korábbi önéletrajz állításaival. Vőlegényemnek, városi gyerek lévén, édesapja Kolozsváron volt könyvelő, eszébe sem jutott, hogy önéletrajzában meg kell említenie nagyapja vargyasi kaszálóját. „Kiderítették”, hogy kulákivadék, aki titkolni akarja a párt elől származását. Hihetetlen cirkusz lett belőle, úgy tűnt, hogy nem is diplomázhat, sőt eltörlik minden elvégzett tanulmányát a negyedik elemi osztályig. Én úgy éreztem, hogy ha igazán szeretem őt, akkor mellé kell állnom, annál is inkább, mert tudtam, hogy van olyan rokonom, akinek az összeköttetései révén meg tudjuk menteni ezt az ártatlan embert. És gyorsan férjhez penderültem. Az eltávolodás tőle egy nagyon meglepő helyzetben kezdődött. Akkoriban egy olyan mentalitású társadalomban éltünk, ahol a nő feladata a házaséletben, a gyereknevelésben ki is merült. Ezt én nem tudtam elfogadni, túl akartam lépni ezen a kereten. Gotthárd Gyuri már vegyészként dolgozott Barcarozsnyón, én pedig – bár ott voltam vele – egész nap a könyveket bújtam: Kolozsvárra szerettem volna felvételizni az egyetemre, ő viszont ezzel nem értett egyet. Elváltam tőle, de a házasság romjai alól sikerült kimenteni a barátságot.
(Hihetetlennek tűnő történet, regénybe illő „megmentési akció”. Hány éves lehetett Julika az első házassága megkötésekor? Valószínű még nem töltötte be a tizennyolcat. Húszévesen, az 56-os eseményeket már Kolozsvári egyetemistaként éli meg.)
Mellesleg megjegyzem, hogy én nem vagyok feleségnek való. Megszerettem embereket, nem voltam se púpos, se sánta, tehát kialakultak olyan kapcsolatok, amelyek házassághoz vezettek, de hiányoztak belőlem azok a készségek, amelyek egy nőt jó feleséggé tesznek. Például én csak a második házasságom után tanultam meg igazából főzni, akkor, amikor anyám beteg lett. Valaki nekem az ötvenes évek közepén azt mondta, hogy én a huszonegyedik századba való asszony vagyok. Lehet, hogy igaza volt, lehet, hogy nem, mindenképpen én a kompromisszumoknak azt a módját, ami annak idején a férfiakban is, de főként a nőkben elevenen élt, nem tudtam se elfogadni, se gyakorolni.
Gáll Ernővel az 1956-os események hoztak össze. Azon az este, amikor megindultak a tankok Románián keresztül Magyarország felé, Ernő meghívott sétálni a Tordai útra. És elmagyarázott nekem mindent: évtizedekre visszamenőleg a kommunista mozgalom történetét. Ő volt a Férfi, aki érti a dolgokat, aki erős, aki szembe tud nézni a tényekkel, aki meg tudja magyarázni az eseményeket. Tulajdonképpen ez döntötte el, hogy oda húzódtam az erőhöz és az értelemhez. Ez volt a második házasságomnak a fő oka. És mi sokáig egymáshoz tartoztunk, annak ellenére, hogy bizonyos vonatkozásai a házasságunknak nem voltak olyan szenvedélyesek, mint az elején. Azt hiszem, hogy az évek múlásával egyre önállóbb lettem, és a politikai döntéseim is egyre radikálisabbak voltak, mint az övéi. Ő vezető ember volt, és a felelősségnek más szintjén gondolkozott, mint én. Nem is értem, honnan volt bátorságom felrúgni a szabályokat, bár vettem észre, hogy idegen férfiak álldogálnak a házunk előtt, elkísérnek, majd visszakísérnek, lehallgatják telefonbeszélgetéseimet. A suszteremnek is, aki a cipőimet javította a személyi adatai szerepelnek a dossziémban.
(Nevet, de gyorsan elkomolyodik.)
Mindenkit figyeltek, akivel érintkeztem. Nem tudom mit tételeztek fel rólam. Messze túlbecsülték a befolyásomat az emberekre. Elkaphattak volna, bezárhattak volna bármikor. Arra a következtetésre jutottunk Ernővel, hogy fontosabb volt számukra tudni azt, hogy kikkel érintkezünk, főként a külföldi kapcsolatok esetében, mint az, hogy „kivonjanak a forgalomból”. A diktatúra fél. A diktatúra félelemre alapozza hatalmát. A kisember félelmére meg a saját félelmére. A diktatúra paranoiás, a diktatúrának üldözési mániája van. A diktatúrának szüksége van ellenségre, hogy önmaga létét igazolja és félelemben tartsa az embereket.
- Okozott-e köztetek feszültséget az a tény, hogy Gáll Ernő kompromisszumkészsége nagyobb volt a tiednél? Csalódtál-e benne emiatt?
- Voltak olyan döntései, amelyeket csalódásként éltem meg, de az ő iróniája és önkritikai érzéke utolérhetetlen volt. Tudatosan élte meg mindegyik kompromisszumot, mindegyik föladott elvi négyzetcentimétert, nem csapta be sem önmagát, sem engem. Ugyanakkor teljesen más dimenziókban gondolkodott: túl volt a munkaszolgálaton, túl volt Buchenwaldon. Megtanulta, hogy ha bizonyos dolgokat túl akarsz élni, akkor engedned kell, vagy észrevétlenné kell válnod, nem kell kiadnod magad, mert az életedbe kerülhet. Én 19 évvel fiatalabb voltam, más a temperamentumom is, nem beszélve arról, hogy nem volt mögöttem egy olyan élettörténet, mint az Ernőé. Szellemi társakként sokáig összetartoztunk, még akkor is, amikor gyakorlatilag már nem voltam a felesége.
- Már nem voltál férjnél, amikor megszületett a fiad, Mihály. A szülészetről ebbe a lakásba jöttél haza, ahol most beszélgetünk.
- A szüleim nagy örömmel fogadták a hírt, hogy várandós vagyok, mert én 12 évnyi házasság alatt egyszer sem estem teherbe, és az orvosok nem tudtak segíteni rajtam. Nekem nagyon hiányzott a gyermek. Tehát számomra egy rendkívüli ajándék volt. Nem kívántam én senkitől semmit, nekem a gyerek kellett. És nem bántam meg, bár csalódtam magamban, mert azt hittem, hogy anyja is, apja is tudok lenni. Nem. Az apát nem pótolja a legjobb anya sem. Ennyit tudtam neki nyújtani.
- És te nagyon szereted őt.
- Nagyon...
- Mégis elengedted…
- Én nem engedtem el, és nem tartottam vissza. A gyermek nem tulajdonom. Neki joga van a saját életéhez. Saját döntéseihez. Az egész nevelési koncepcióm értelmetlen lett volna, ha a végén elkezdem terrorizálni, és az én akaratomnak kell alárendelnie a saját céljait. Nem tönkretenni akartam a gyerekemet. Azt akartam, hogy boldog legyen, és azt csinálja, amit szeret. Nem beszéltem rá arra sem, hogy valami praktikus pályát válasszon. Filozófus akart lenni. Kérdezte is az unokanővérem, hogy – Kinek kell manapság a filozófia, Mihály így válaszolt: – Nekem.
- Aki egyszer is járt nálad, az nem felejti ennek a szobának a hangulatát, ahol faltól falig, padlótól mennyezetig ér a könyvespolc, ahol a leghétköznapibb témák sem banálisak, ahol a sok ezer kötethez támaszkodva néznek minket családtagjaid a megsárgult fotókról. Ahol minden festménynek, minden tárgynak megvan a maga története. Itt fogadod barátokat, itt beszélgettél a 90-es években tanítványaiddal is. Mindenkit megérint ennek a helynek a különlegessége. Az itt töltött órák mAradandó emlékké válnak. Mi a titkod?
- Szelektíven szeretem az embereket. Azokat szeretem, akik olyan értéket képviselnek szellemileg, erkölcsileg, emberileg, hogy amit egymásnak nyújtunk, az összhangban van, ezért mindkét fél úgy érzi, nem volt fölösleges időpocsékolás a nálam elfogyasztott tea vagy kávé. Vannak idős és nagyon idős barátaim, barátnőim is, de nagyon szeretem a fiatalokat. Ezért imádtam tanítani, és ha választanom kellene kedvencet a megjelent munkáim közül, akkor a Lehet-e esszét tanítani könyvemet választanám, amelyet elsősorban diákjaim számára írtam, egyfajta köszönetképpen is, mert amennyit én nyújtottam nekik, ők hatványozottan viszonozták. Mai napig visszajár néhány kedves tanítványom, akikkel ugyanúgy beszélgetek ebben a szobában, mint évekkel ezelőtt, amikor első írásukról kellett véleményt mondanom, de közben meghánytunk-vetettünk a kortárs irodalomtól a politikai kérdésekig és magánéleti problémákig mindent. Éveket fiatalodom egy jó beszélgetés közben.
Víg Emese
maszol.ro

Potápi: a Székelyföldön tartanak a migránsok betelepítésétől
MTI - Közel harmadával nőtt az előző voksoláshoz képest az október 2-i népszavazásra regisztráló külhoni magyarok száma – mondta a nemzetpolitikai államtitkár az országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt szeptember 19-én, hétfőn.
Potápi Árpád János kifejtette: a szeptember 17-i határidőig 274 576-an regisztráltak, míg az előző – az országgyűlési – voksoláson ez a szám mintegy 194 ezer volt.
Szavai szerint most az a közös feladat, hogy közülük minél többen szavazzanak is. A levélcsomagok beérkezési határideje október 1-e, 23 óra 59 perc – hívta fel a figyelmet. Hozzátette: ők a nemekre buzdítanak, fontosnak tartják, hogy a Kárpát-medence és Magyarország etnikai arculatát ne lehessen erőszakos módon megváltoztatni. Potápi szerint a Székelyföldön tartanak attól, hogy ha Románia elfogadja a kvótát, a román kormány erre a területre telepítheti a migránsokat.
Az államtitkár kitért arra is, hogy idén november 30-án lesz a Magyar Diaszpóra Tanács, és december 1-én a Magyar Állandó Értekezlet ülése, mindkettőt a kormányfő nyitja meg. Potápi Árpád János jelezte: jövőre várhatóan a külhoni magyar családi vállalkozások éve lesz a tematikus év. Az idei külhoni magyar fiatal vállalkozók évét sikeresnek minősítette, és elképzelhetőnek tartotta, hogy az 525 millió forintos pályázati keretet 50-60 millió forinttal megemelik. Összesen 964 pályázat érkezett, ezek közül nagyjából 110-e tudnak majd támogatni.
Beszámolt arról is, hogy a 2015 novemberében meghirdetett 50 milliárdos vajdasági és idén áprilisban indított 32 milliárdos kárpátaljai gazdaságfejlesztési program után várhatóan 500-500 milliós kerettel a horvátországi magyarság és a muravidékiek fejlődését segítő programok indulhatnak. Potápi Árpád János kiemelte, hogy 2012 óta folyamatosan nőnek a nemzetpolitikai területre fordított források, az államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. forrásai 17,7 milliárdról jövőre 27,6 milliárdra bővülnek. Pánczél Károly, a bizottság fideszes elnöke megjegyezte: a teljes keret 53 milliárd körül van, ami egy kiemelkedő összeg.
Az államtitkár kitért arra, hogy eddig 850 ezer külhoni magyar adta be az egyszerűsített honosítás iránti kérelmét, és mintegy 780 ezren tették le az állampolgársági esküt, 70 ezer diaszpórában élő állampolgárságát állapították meg. A legtöbb kérelmet befogadó külképviseletek: Csíkszereda, Kolozsvár, Szabadka, Beregszász és Ungvár voltak. Rámutatott: a munka zöme áttevődik a szórványra, a konzulátusoktól messzebb lévő településekre, illetve vannak még tartalékok Székelyföldön is.
Az államtitkár jelezte, október elején választják ki az ötven külhoni magyar példaképet, akiket ezután Kárpát-medencei körúton mutatnak be. Beszámolt arról, hogy a Kárpát-medencei testvértelepülési programra a tavalyi 100 millió forint után idén 150 millió forint áll rendelkezésre, és 189 magyarországi település 274 külhoni magyar településsel kötött kapcsolatát támogatták. Kiemelte az ifjúsági közösségek támogatását 50 millió forintos kerettel, a felhívásra 291 pályázat érkezett be, a keretből 88 pályázatot tudtak támogatni.
Elhangzott, hogy szeptember 29-én Gyulafehérvárott lesz a Márton Áron emlékév egyik kiemelkedő eseménye. Potápi elmondta, a Kőrösi Csoma Sándor program ösztöndíjasok segítségével valamennyi földrészen ugyanabban az időben emlékeznek meg Márton Áronról, 2017-ben pedig Szent László emlékévet hirdetnek.
Szávay István ( Jobbik) pozitívan értékelte a nemzetpolitikára fordított források bővülését, ugyanakkor – mint mondta – a programok kiírásakor figyelemmel kell lenni a visszaélések elkerülésére. Azt kérdezte, hogy a fejlesztési programoknál hogyan tudják megvédeni a „sápért jelentkezőktől" a helyieket. Külön örömét fejezte ki a kárpátaljai fejlesztési program, és az ifjúsági keret miatt. Kíváncsi volt arra, hogy van-e előrelépés a CBA, a Mol és az OTP külhoni magyar területeken lévő egységeinél a magyar foglalkoztatottak és a magyar nyelvhasználat ügyében. Szóba hozta még az oktatási-nevelési támogatások átalakításának kérdését is.
Potápi Árpád János válaszában rámutatott: igyekeznek a fejlesztési programoknál a korrupciót kizárni, a pályázók az általuk benyújtott pályázati anyagnak megfelelően bonyolítják a projekteket és a forrásokkal el kell számolni. Az említett magyar cégek politikáját illetően áttörésről nem tudott beszámolni, szerinte még mindig alapvetően a gazdasági szempontok vezérlik őket. Az oktatási-nevelési támogatások átalakítására nyitott, több verzió is született, de végül kompromisszumra nem sikerült jutni. Megerősítette, hogy a támogatási összeg jövőre újból 22 400 forintra nő. A pap- és lelkészhiány kezeléséről elmondta: a Kőrösi-program mintájára dolgoznak egy program elindításán, ami, ha megvalósul, 20-30 ösztöndíjast jelenthet a diaszpórában.
kronika.ro

Lelket épít, aki templomot épít!
A mai zűrzavaros világban, amikor az ember lépten-nyomon viszálykodásokról, nem egy esetben egyre elmérgesedő keresztényüldözésekről hall Európa nyugati részeiről, csak dicsérni lehet az olyan kezdeményezéseket, amikor lelkészek, gyülekezetek közös erőből, összefogva templomokat építenek, újítanak fel Krisztus urunk követőinek. Egy ilyen ünnepi eseményre került sor tegnap Nagyvárad-Csillagvároson, ahol hosszú idő kemény munkájának gyümölcseként ünnepélyesen megáldották a kívül-belül felújított református templomot.
Az ünnepi istentiszteleten igét hirdetett Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke. Mesterien felépített beszédében a református főpásztor világosan levezette azt, hogy manapság a templomok építői nemcsak kövekből, téglából rakott fizikai falakat raknak, hanem emberi jóságból, istenkeréséből, imádságból összerótt lelki falakat is, és ez a látható és láthatatlan fal együttese adja azt az erőt, amely megtarthatja a mai, 21. századi zavaros valóságban a keresztény közösségeket. Krisztus egyháza ugyanis ma egyértelműen az a keresztény közösség, ahol felekezettől függetlenül egy igaz Istent, a szeretet Urát szolgálhatják a keresztények, s így, ilyen közösségekbe tömörülve erősíthetjük egymást, úrrá lehetünk vívódásainkon, emberi félelmeinken, gyarlóságunkon.
Aki ma templomot épít, lelket épít, Isten házának ugyanis meg kell legyen a közösségteremtő, megtartó ereje, ezért nagyon fontos az, hogy a templomokban csakis Istent, Krisztus szolgáljuk, csak a jézusi rend legyen az útmutató irány. Pál apostolt idézve a püspök rámutatott a megigazulás lehetőségeire, melyek nem mindig egyszerűek, de melyeket pont a közösség templomaiban meg kell próbálni, és mindent elkövetni, hogy megtaláljuk. Azokat, akik építkeznek, templomot, lelket, látható és láthatatlan védőfalakat építenek keresztény közösségünk megtartására, védelmére, azokat megsegíti Isten, hangzott el a prédikációban, ahogy megsegítette a Nagyvárad csillagvárosi gyülekezetet is, szövetségeseket, barátokat küldve, hogy a régi, romos templomocskából egy szép, a közösség rendelkezésére álló keresztyén egyházi központ váljon. Az igehirdetés végén Csűry püspök megáldotta a felújított templomit és Isten áldását kérte az egész gyülekezetre, kiemelten azokra is, akik fáradságos, áldozatos munkával szorgalmasan dolgoztak a templom rendbetételén.
Ezt követően a gyülekezet parókus lelkésze, Vinczéné Pálfi Judit mondott köszöntő- és köszönőbeszédet, üdvözölte a megjelenteket, a híveket, s nem utolsósorban más református gyülekezetek jelenlevő lelkészeit, más felekezetek képviselőit, külön kiemelve azt, hogy a szomszédos római-katolikus templom plébánosa, a Posticum vezetője, Rencsik Imre is mennyit segített a református gyülekezetnek, míg a templomi munkálatok tartottak.
Rövid ismertető következett a felújítási munkálatokról, mint kiderült, ez a templom valóban hatalmas összefogással jött létre, Európa különböző országainak keresztény alapítványai, a magyar kormány, a váradi önkéntesek, valamennyien hozzájárultak, hogy a csillagvárosi református templom újjászülessen.
A templomavatót a csillagvárosi gyülekezet kórusának előadása tette ünnepélyesebbé.
Szőke Mária
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Vass Levente és Novák Zoltán a listavezetők
Késő estébe nyúló küldöttgyűlésen döntöttek hétfőn arról, hogy milyen sorrendben állítják össze az RMDSZ Maros megyei jelöltlistáját a decemberi parlamenti választásokra. A rangsor megállapításához újraszámlálásra is szükség volt.
Hosszas hercehurcát követően eldőlt: Vass Levente, Csép Andrea, Császár Károly Zsolt, illetve Novák Zoltán került képviselőházi, valamint szenátusi, biztosnak számító befutóhelyre az RMDSZ Maros megyei listáján. Jó mozgósítás esetén akár egy második szenátor (Jakab István) és egy negyedik képviselő (Soós Zoltán) is bejuthat december 11-én a Bukaresti törvényhozásba.
Nem vissza-, csak hátrébb lépnek
Noha ünnepélyes hangulat jellemezte a Kultúrpalota kistermében tartott rangsoroló ülést, a levegőben még is ott lebegett a leköszönő országgyűlési képviselők hiányérzete és ebből fakadó sértődöttsége. Ugyanis az utóbbi időszakban azt érezték, mintha a váltást csupán a váltás kedvéért tűzte volna zászlójára az RMDSZ Maros megyei szervezete.
Markó Béla köntörfalazás nélkül ki is mondta, hogy nem örül a teljes fordulatnak, megújulásnak, és arra intette a jelenlévőket, hogy ezt ne tekintsék stratégiai kérdésnek. „Maros megyenek egy nagyon stabil és erős parlamenti képviselete volt. Azt kell feladatként rónunk azoknak, akik utánunk következnek, hogy folytassák a mi munkánkat” – jelentette ki Markó, aki 1990 májusától megszakítás nélkül az országgyűlésben tevékenykedett. Belátta, hogy az elmúlt időszakban ő is nagy dilemmában volt, induljon-e a tél eleji választásokon vagy nem. Volt elnökként, a szövetség alapszabályzata szerint ugyanis megillette volna egy befutó hely. A megméretkezés előtt állók figyelmét arra hívta fel, hogy a parlamentbe való jutás nem afféle jutalom az eddig elvégzett munkáért. „Nem egy-két napos kirándulás, hanem egy éjjel-nappali készenlét, iszonyatosan kemény munka” – mondta.
„Egy kicsit hátrébb lépünk, de nem állunk félre, mert nem olyanok vagyunk” – egészítette ki a szenátort alsóházi kollégája, Borbély László, megerősítvén Markót abban, hogy az utánuk következők az ő munkájukat kell folytassák. Kelemen Atilla arról beszélt, hogy öt órára volna szüksége ahhoz, hogy beszámoljon húszéves Bukaresti tevékenységéről. Több mint száz törvénytervezeten szerepel a szignója, ennek dacára egy ideje mellőzve érzi magát. „Nem esik jól, hogy az utóbbi három évben még a tanácsomra sem volt szükség” – panaszkodott a közgyűlésnek a megyei szervezet volt elnöke. „Nemhogy félreállni nem akarunk, ezentúl is hallatjuk a szavunkat. Ha már van egy ifjúsági szervezet, létrehozunk egy kiégett szervezetet is, amelynek helyet kérünk a Szövetségi Képviselők Tanácsában” – tette hozzá félig tréfásan, félig komolyan.
Mivel hétfőn is dolgozott a parlamentben, Kerekes Károly nem vehetett részt a gyűlésen; rövid, tényszerű beszámolóját munkatársa, Gál Éva olvasta fel.
A mérce magassága
Bemutatkozásukban az új jelöltek közül szinte mindenki arról beszélt, hogy azok, akik az elmúlt huszonhat évben, öt, hat vagy akár hét mandátumon keresztül képviselték a magyarságot, magasra állították a mércét. „Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a belső acsarkodások miatt gyengébbeknek tűnjünk a többi romániai párt szemében” – hívta fel a figyelmet az egyik képviselőjelölt, akinek álláspontjával a többiek is egyetértettek.
A felszólalások során kiderült, hogy bár jól képzett, lelkes, tenni akaró, merész elképzelésekkel rendelkező jelöltek kérték a jelenlévők szavazatát, retorikából, meggyőzőkészségből és magyar nyelvtudásból néhány kivétellel messze elmAradnak az elődöktől. A versenybe szállók közül olyan is akadt, aki önéletrajzát sem írta meg anyanyelvén.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Jubilál a Máltai Szeretetszolgálat Sepsiszentgyörgyi szervezete
Megalakulásának 25. évfordulóját ünnepli a Máltai Szeretetszolgálat Sepsiszentgyörgyi szervezete. Puskás Bálint nyugalmazott alkotmánybíró a romániai és a helyi szervezet alapítója hétfőn sajtótájékoztatón összegezte a negyed évszázados tevékenységet.
Hangsúlyozta, a Sepsiszentgyörgyi szervezet Európa-szerte is az egyik legismertebb és legaktívabb, ezt bizonyítja, hogy egykori és a jelenlegi nagymester is meglátogatta őket, értékelte a munkájukat. Évente 3-4 ezer rászorulón segítenek, a programjaik értéke hozzávetőleg évi 85 ezer euró.
Biszak József a szolgálat Sepsiszentgyörgyi elnöke elmondta, a társadalom peremére szorultaknak igyekeznek segíteni, de nemcsak a szegényeknek, hanem mozgássérülteknek, magányos időseknek, hajléktalanoknak is, ugyanakkor rendszeres ifjúsági és gyerekprogramokat szerveznek, így nem kell attól tartaniuk, hogy nem lesz utánpótlás. A Sepsiszentgyörgyi szervezet elsősegélynyújtó csapata különböző szabadidős rendezvényeken vállal feladatot, de gyerekeket is oktatnak.
Már három éve működtetik a Sepsiszentgyörgyi éjjeli menedékhelyet, nemcsak szállást biztosítanak, hanem orvos, pszichológus, szociális munkás is foglalkozik a hajléktalanokkal.
Puskás Bálint hangsúlyozta, az igazi rászorulók nem minden esetben keresik a karitatív szervezeteket, fel kell kutatni őket, szociális felmérés alapján végzik a segítségnyújtást. Csütörtökön a Székely Nemzeti Múzeumban Puskás Bálint bemutatja a Szeretet szolgálatában című kétnyelvű könyvét a szervezet hazai alapításáról és működéséről, vasárnap pedig a Krisztus király templomban tartanak hálaadó misét.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Hivatalos fordító hiánya gátolja a Batthyáneum restitúciós perének folytatását
Hivatalos fordító hiánya akadályozza a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség által visszaigényelt Batthyáneum könyvtár restitúciós perének folytatását, eddig ugyanis nem sikerült olyan személyt találni, aki lefordíthatná latinról Batthyány Ignác püspök végrendeletét.
A bíró kérése szerint a kétszáz éves okirat fordítójának nemcsak latinul kell tudnia, hanem a középkor szakértőjének is kell lennie, írta a Mediafax.
Mint arról beszámoltunk, a Batthyáneum visszaszolgáltatásáért indított perben az alperes Román Nemzeti Könyvtárnak Batthyány Ignác püspök végrendeletének hitelesített másolatát is csatolnia kell a perirathoz, miután a bíróság jóváhagyta az egyház erre vonatkozó kérését. A Román Nemzeti Könyvtárnak, amelynek kezelésébe a közgyűjtemény tartozik a püspök 1798. július 31-én keltezett végrendeletének hitelesített másolata mellett a latin nyelvű szöveg hitelesített fordítását is be kell mutatnia. Annak érdekében, hogy ne merüljön fel kétség a fordítás hitelességét illetően, a bíróság elrendelte, hogy a felek közösen válasszák ki az ennek elkészítésére alkalmas szakembert, de eddig még nem találtak ilyen személyt.
Cosmin Muntean, a Gyulafehérvári Táblabíróság szóvivője elmondta, ha a végrendeletnek lenne angol vagy francia fordítása, az igazságügyi minisztérium hivatalos fordítói közül választottak volna, de latin nyelvből nincs hivatalos fordítójuk. A Batthyáneum perének következő tárgyalását október 4-én tartják.
Erdély.ma

Gábor Áron újjáépített szellemi hajléka
Épült 2016-ban a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának támogatásával – régi szokás szerint a mestergerendába belevésik a ház építőjének nevét és az építés dátumát, ám ilyen tartalmú köszönőmondatot még egyetlen épület sem birtokol. A vasárnap délután Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár és Grezsa István miniszteri biztos jelenlétében felavatott berecki Gábor Áron Emlékház viszont büszkén viselheti e feliratot.
A berecki Gábor Áron Alapítvány 1991. március 6-án jött létre azzal a céllal, hogy végre szobrot állíthassanak szülőhelyén a székely nemzet hősének. Az alapítvány felhívására a földkerekség magyarjai lelkesen válaszoltak, olyannyira, hogy még nagyobb összeg is összegyűlt, mint amekkorára a szoborállításhoz szükségük volt. Ekkor határozták el, hogy megvásárolják a Gábor Áron egykori szülőházának közelében levő faházat, amelyben az emlékházat kialakították – elevenítette fel megnyitóbeszédében Bodó Csaba, az alapítvány titkára. A régi épület azonban már nem sokáig bírta, faszerkezete egyre több javítást igényelt, ehhez kérték a tavaly Bereckbe látogató Potápi Árpád János és Grezsa István segítségét – az államtitkár azonban azt javasolta, ne csak toldozzanak-foldozzanak, hanem végezzenek teljes felújítást. Így születhetett újjá az emlékház, ami „felmérhetetlen megvalósítás: nemcsak az épület újult meg, hogy még sok ideig betölthesse régi szerepét, hanem kisarjadt egy gyökér a jövő számára”, mondta Bodó Csaba, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának támogatása mellett megköszönve a Toro Kft. és dr. Pál Andor segítségét, aki „mindvégig dédelgette a közös ügyet”.
Hogy miért javasolta Potápi Árpád János tavalyi látogatásakor, ne legyenek szerények a bereckiek, azt ünnepi beszédében fogalmazta meg: „Bereck olyan szimbolikus hely, amelyet minden magyarnak látnia kell, melyet még jobban be kell kapcsolni a magyar vérkeringésbe”. A felújított emlékházról elmondta, belépni olyan érzés, mintha a régibe jönne vissza a látogató, ami azt bizonyítja, a székely embernek jó szeme, jó keze van. A múlttal párhuzamot vonva, kiemelve Ojtoz történelmi szerepét – mint fogalmazott, nemcsak népek hadi útja vezetett át évszázadokon itt, hanem a szoros a népek közötti kapu szerepét is betöltötte – emlékeztetett, őseinknek oly sokszor kellett itt védeniük a hazát, és egyszer sem adták fel önként, harc nélkül e gyepűt, átengedve mindent a bejövőknek. „Úgy vélem, keresztény hitünknek nem mond ellent, ha elsősorban családunk, aztán településünk, majd nemzetünk védelmére gondolunk, és csak utána foglalkozunk a többiekkel”, utalt az államtitkár a kényszerbetelepítés ellen szervezett népszavazásra, hozzátéve, az erdélyi magyarság számára legalább annyira fontos a voksoláson részt venni, mint az anyaországban. Végezetül felhívással fordult a jelenlévőkhöz: „ha ezer évig kitartottak itt, még ezer évig tartsanak ki, csak fogalmazzák meg céljaikat, és mi ehhez minden segítséget megadunk, mert van még dolgunk ezen a tájon”. Az emlékház felújításához nyújtott támogatásért köszönetet mondott Dimény Zoltán polgármester is, kiemelve, nagy dolog ez Bereck számára, „egy alapköve a magyar nemzet együvé tartozásának”. Máté Róbert plébános áldását követően Sarány Kriszta szavalta el Magyari Lajos Nem a fenyők című versét, majd Kozma Bernadett énekelte el a Hazám, hazám, édes hazám kezdetű népdalt (mindketten a helybéli Comenius Általános Iskola diákjai), a Tibád Sándor nyugalmazott történelemtanár által konferált avatóünnepség a székely és a magyar himnusz közös eléneklésével zárult.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kell jobb iskola?
Döbbenetes és undorító, ahogy a parlament nyíltan és minden szégyenkezés nélkül próbálja fenntartani a csalásokra és visszaélésekre bátorító gyakorlatot az oktatásban.
Alig kezdődött meg a tanév, és a szintén hosszú vakációról megtért törvényhozók máris két olyan hajtűkanyarra vállalkoztak, amivel nem két hónapot, hanem két évtizedet, vagy még többet hátrálhatunk: a képviselőházban SZDP-s kezdeményezésre enyhítettek a plágiumtörvényen (tíz-húsz éve érvényes szabályokkal felmenthetők a másoláson ért személyek, noha a szellemi lopást már az ókori római jog is elítéli), a szenátus oktatási bizottságában pedig (a hátsó ajtón, egy másik tervezetbe bújtatva) megpróbálták a független kormány utáni időre halasztani az iskolaigazgatók nyolc éve elnapolt versenyvizsgáját.
Utóbbinak büntetőjogi következményei is lesznek: a szakbizottság liberális titkára, Mircea Dumitru hiányzott az ülésről, de aláírása megjelenik, és Ecaterina Andronescu bizottsági elnök, volt szociáldemokrata tanügyminiszter csak annyi magyarázattal szolgált – azzal is késve –, hogy a katedrákat már kiosztották, tanév közben túl nagy felfordulást okozna, ha a jelenlegi igazgatók visszatérnének az osztályokba. Intézményenként egy-két tanárcsere aggasztja a szociáldemokratákat, mikor gyermekek tízezrei tanulnak elhanyagolt épületekben, tankönyvek és olykor szakképzett pedagógusok nélkül, s a napi hét-nyolc óra, a délutáni feladatok, a huszonéve folyamatos reform és interaktív táblák dacára a kötelező tíz osztályt sem tudják mind elvégezni, s bizony szép számmal akadnak olvasni sem tudó nyolcadikosok Romániában...
Egyébként van némi igazuk a baloldali honatyáknak, honanyáknak: minek kell politikamentes versenyvizsga, új tankönyv, új szemlélet, ha úgysem a tudás, szorgalom, szakmaiság számít, ha hazugsággal, csalással, törvényszegéssel jobban lehet boldogulni ebben a boldogtalan országban? A legfrissebb felmérések szerint a még itthon élő lakosság bő harmadát vajmi kevéssé érdekli, hogy mennyit másolt Victor Ponta volt kormányfő, és mennyi illetéktelen haszonra tett szert így; az sem árt a népszerűségének, hogy milyen tisztességtelen, felelőtlen, útszéli modorú politikus, aki csak a porhintéshez és a kötekedéshez ért. Mindez nem csupán erkölcsi károkat okoz, a hanyagság, nemtörődömség, gátlástalan önzés és parttalan korrupció vizén úszott el sok beruházás, fejlesztés, pénz, remény...
Nem kell azon törnünk a fejünket, hogy mit üzen a 2016-os parlamenti választások előtt az a párt, amelyet 2015 őszén a népharag fosztott meg a hatalomtól: nagyon világos, hogy nem az előrehaladást, szakmaiságot, tisztességes munkát próbálja ösztönözni. Az SZDP vezetői láthatóan nem tanultak semmit egy év alatt. Valóban nincs, aki számon kérje rajtuk az elmulasztott leckéket?
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ezúttal románra cserélték a Feketeügy-táblát
Szeptember 6-ai lapszámunkban szóvá tettük, hogy Kézdisárfalva Ozsdola felőli kijáratánál, a Fekeügy hídfőjének két oldalán a D2-es országút korszerűsítése nyomán lekerült a Râul Negru/Feketeügy tábla, és helyébe a Vale feliratú táblát szerelték fel.
Kovács Ödön megyemenedzser közbenjárására az illetékesek leszerelték a Vale-táblákat és visszakerült a helyére a folyó román elnevezését tartalmazó tábla – a magyar nem. A megyemenedzser szerint a közeljövőben a magyar nyelvű táblát is visszaszerelik. Különben a helységtáblán is csak Tinoasa falunév olvasható...
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Generációs látlelet (Pulzart)
Meggyőződése, hogy egy nemzedéket nem az átlaggal, nem a többséggel lehet megjeleníteni, hanem egy szűk réteggel – nem csak vallja, de ezt is cselekszi Potozky László írásaiban. Vasárnap délután Éles című regényének erdélyi ősbemutatóján, a Sepsiszentgyörgyi Tein teraszán beszélt a fiatal író alkotásról, inspirációról, terveiről.
A Csíkszeredai születésű, Budapesten élő Potozky Lászlónak csak jó véleménye van Sepsiszentgyörgyről, a városba megérkezni számára mindig inspiráció: a vasútállomásról kilépve olyan tájat látni, amely csak itt van, a kommunizmus ironikus tömbházai, a román katona szobra – „mindig volt bennem egy perverzió az elrontott tájak iránt”, válaszolta beszélgetőtársa, Részeg Imola egyetemi oktató kérdésére. Más szempontból is jó a véleménye Sepsiszentgyörgyről: „kárhoztatják Székelyföldet, hogy nem lehet előrelépni, és akkor itt van ez a pulzArt”. Potozky László nem az a fajta író, aki már az iskolai diáklapba is írt, viszonylag későn került kapcsolatba az irodalommal. Újságírói szakra járt Kolozsváron, azelőtt nem sokat bújta a könyveket, csak egyetemistaként kezdett tudatosan regényeket olvasni. Aztán egyszer csak leült, és megírt egyhuzamban egy tizenhatezer leütéses novellát, amit le is közölt a Látó – nem azért, mert olyan jó szöveg lett volna, hanem mert a folyóirat szerkesztője meglátta benne a tehetséget. Első két kötetében a novellák cselekménye részint gyűjtött történetekből, részint személyes élményekből adódott, stílusára nagy hatással volt Bodor Ádám, merészségére Bartis Attila. Éles című regényének alaptörténete és sok figurája is valós, önéletrajzi elemeket is bőven tartalmaz, „a sok élmény összegyűlt, amihez csak hozzá kellett tenni a fantáziát” – mondta. A regény arról a rétegről szól, amelyet ő látott, amely, mint a lakmuszpapír méri le, milyen egy generáció: „elég érzékenyek, hogy megértsék a szociális folyamatokat, de nem elég jól eleresztettek, hogy magasról tegyenek rá” – foglalta össze jellemzésüket.
Ami a közeljövőt illeti: egyféle folytatása lesz az Élesnek a Mellettem fal című, már készülő regénye, amelynek cselekménye egy meg nem nevezett, ám jól felismerhető kelet-európai országban történő forradalom idején zajlik.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Honismereti táborok a sikeres társadalomért
Pénteken folytatódott a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) előadássorozata a váradi várban. A táborok szerepe az ifjúság honismereti nevelésében címmel tartott előadást Kecse Gabriella magyar–néprajz szakos tanár, és az eseményen megjelent Dukrét Géza, a PBMET elnöke is.
Kecse Gabriella a „tábor, honismeret, tájház” kulcsszavak köré építette előadását, ő ugyanis a Nagyváradi Tanoda Egyesület elnöke, amivel hét éve szervez táborokat karöltve a berettyóújfalui Bihari Múzeum Baráti Körével. Táborainak célja a gyermekek honismeretének növelése, önismeretük fejlesztése, ok-okozati és felismerő gondolkodásmód formálása, illetve identitástudatuk erősítése. Mint mondta, sikeres társadalom is csak akkor létezik, ha annak tagjai tudják, hogy honnan hová tartanak. Véleménye szerint ezért szükséges a mai fiatalokkal – akik egyébként egy erősen ingergazdag világban nőnek fel – megismertetni épített örökségeinket, hagyományainkat, melynek egyik alappillérét alkothatják ezek a honismereti táborok.
Kecse beszámolt idei táborukról, melyet dr. Krajczárné Sándor Mária muzeológussal közösen szervezett. 28 táborozóval ellátogattak Létavértesre, Biharfélegyházára, illetve az egykori Herpályra is. Idei témájuk a népi gyermekjátékok gyűjtése volt, melyhez egyébként, mint mindig, most is kihasználták a környék adta lehetőségeket. Kecse, mint mondta, a múzeum-pedagógia alapján igyekezett a gyermekek minél több érzékszervét bevonni a felfedezésekbe, illetve a kompetencia-fejlesztő oktatást is alkalmazta, hogy így kézzel foghatóbbá váljon számukra a múlt. Táborainak célja továbbá az erkölcsi nevelés, nemzeti azonosságtudatra, felelősségvállalásra, önkéntességre, környezettudatosságra való nevelés. Azt is elmondta, hogy az ő módszere a történelmi és holasztikus szemléletű felfogás tanítása, hogy megértesse a gyerekekkel a történéseket és az azok közötti összefüggéseket. Ehhez különböző játékos feladatokat kaptak a gyerekek, Kecse példaként kiemelt egy olyan csapatépítő játékot, ahol a táborozóknak családokat kellett alkotniuk, és maguknak kiválasztani, hogy ki legyen a családfő, ki milyen szerepet kapjon a kis közösségekben.
Előadása zárásaként képeket láthatott a hallgatóság a táborokból kézműves foglalkozásokról, a táborok helyszínéről, oktatótermekről, és olyan emlékhelyekről, ahova közösen látogattak el (biharfélegyházai református műemléktemplom, Turul-emlékmű vagy a herpályi csonkatorony).
A rendezvényt Dukrét Géza zárta, aki szintén szervezett hasonló jellegű táborokat 1993–2006 között, amelyeket röviden, átfogóan ismertetett a hallgatósággal, majd megköszönte Kecse Gabriella előadását. Legközelebb két hét múlva, szeptember 27-én tart majd előadást A református iskolák államosításának története Nagyváradon címmel Kupán Árpád történész.
Kiss Erzsébet Janka
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Potápi: a kényszerbetelepítés veszélyt jelent az őshonos nemzeti kisebbségekre
A nemzetpolitikai államtitkár szerint a kényszerbetelepítés veszélyt jelent az őshonos nemzeti kisebbségekre, ezért az nem elfogadható.
Potápi Árpád János a Kisebbségi érdekvédelem a nemzetközi porodon címmel kedden a fővárosban rendezett konferencián kiemelte: az esetleges betelepítés a Kárpát-medenceében minden magyar és nem magyar polgárra veszélyt jelent. Ezért fontos, hogy világosan megfogalmazzák, kinyilvánítsák a közelgő, október 2-i népszavazáson ezzel kapcsolatos véleményüket és emlékeztessék az uniót, hogy elsősorban az európai identitást kell védenie – hangsúlyozta.
Az államtitkár kitért arra, hogy az összeurópai kisebbségvédelmi szövetségként működő Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója ( FUEN) 90 tagszervezete közül 7 magyar. Az, hogy a magyar tagszervezetek aránya ilyen magas, jelzi, hogy a magyarországi nemzetiségek és a külhoni magyarok nem tétlenkednek, nem minden esetben a magyar kormány segítségére várnak, hanem maguktól is próbálják kiharcolni az őket megillető jogokat. Ehhez a munkához Magyarország kormánya igyekszik megteremteni a megfelelő hátteret – jelezte az államtitkár a Nemzetpolitikai Kutatóintézet tanácskozásán.
Az államtitkár szerint a FUEN az európai szinten kifejtett lobbi tevékenységével jelentős mértékben hozzájárul ahhoz, hogy a döntéshozók és a közvélemény figyelmét a nemzeti kisebbségek mai napig megoldatlan helyzetére irányítsa. A FUEN munkájában arra törekszik, hogy közelebb vigye az Európai Uniót, annak működését az európai polgárokhoz – emelte ki az államtitkár.
Kántor Zoltán, a kutatóintézet vezetője rámutatott: a helyzet 1990 óta valamelyes pozitív irányban változott, de még mindig nem állítható, hogy a nemzetközi porondon a kisebbségek olyan jogokat élveznek, amely reprodukciójukhoz elégségesek. Ezért folyamatos küzdelem, tágítani a lehetőségeket, megjeleníteni a kisebbségi érdekeket és tájékoztatni a nyugat-európai országokat – mondta, hozzátéve: ez érvényes az Európai Parlamentre, az Európa Tanácsra, a bilateriális egyezményekre egyaránt.
Vincze Loránt, a FUEN elnöke azt mondta: a kisebbségvédelemben ritka a látványos siker, de a civil szervezet a maga eszközeivel lépésről-lépésre igyekszik előre haladni. Lobbi-szervezetként azt szeretnék, ha európai keretben a nemzeti kisebbségek védelméről több szó esne és megszületnének a szükséges intézkedések – mondta, hozzátéve: megoldatlan kérdések ma már elsősorban ebben a térségben vannak. Fontosnak tartotta, a védőintézkedések olyanok legyenek, hogy a kedvezőtlen demográfiai folyamatokat legalább megállítsák.
Az uniót illetően nagy lehetőségként tekintettek a lisszaboni szerződésben rögzített európai polgári kezdeményezésre. Ugyanakkor ez az eszköz nem úgy működik, ahogy kellene – jegyezte meg. Kitért azon célkitűzésükre is, hogy a többség-kisebbség között megrekedt párbeszédet kimozdítsák, ami különösen jellemző Erdélyben, de hasonló problémák vannak Felvidéken is.
Menyhárt József, a felvidéki Magyar Közösség Pártja elnöke kiemelte: az elmúlt 100 év nem kényeztette el a kisebbségi sorsra jutott magyarokat. Közösség legyen a talpán, amelyik képes ezt túlélni, és a következményeket a mai napig érzik. A rendszer kishitűségre szoktatta őket – állapította meg, hozzátéve: jogaikért akkor tudnak eredményesen fellépni, ha tudatában vannak annak, hogy mi jár nekik. Kifejtette: a magyar nemzeti kisebbség jogilag Szlovákiában nem létezik, nem ismerik el őket államalkotó nemzetiségként. Ez ugyanakkor megilletné őket – rögzítette. Kitért arra is, hogy a kisebbségi közösségek számára azokat a jogköröket nem biztosítják, amelyek a saját ügyeik intézésében való érdemi részvételt lehetővé tenné. Csak látszatra van beleszólásuk, a parlamentben a nemzetiségi képviselőknek ellenzékben csak elenyésző lehetőségeik vannak.
[Forrás: MTI]
itthon.ma//karpatmedence

Megkezdődött a dráMA8 Udvarhelyen
Új részvevőkkel, a Bukaresti Nottara Színház társulatának előadásával kezdődött el hétfőn a Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház dráMA – kortárs színházi találkozójának nyolcadik kiadása. A szervezők szeretnék, ha a találkozó idejére, sőt utána is közösségi térré válna a színház, a rendezvény pedig „beépülne a város testébe”.
Tizenkét előadást tekinthetnek meg idén a dráMA8 kortárs színházi találkozón az érdeklődők. A hétfő délutáni megnyitón Nagy Pál, a Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház igazgatója elmondta, céljuk közösségi térré változtatni a színházat a magyar dráma napja köré csoportosított produkciókkal és kísérőprogramokkal. Csurulya Csongor, a Tomcsa Sándor Színház művészeti vezetője szeretné, ha egyre több teret kapnának a szakmai beszélgetések és találkozók is, idén a kortárs szövegről, illetve a színházi folyamatokról értekeznek a szakemberek.
A nyolcadik kiadásához érkezett rendezvény megnyitóján először képviseltette magát a városvezetőség. Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere az eseményen elmondta, fontos a színházi találkozó, hiszen így a szakma neves képviselői jutnak el Udvarhelyre. Hozzátette, jelenléte nemcsak protokolláris jellegű, ezzel egyszersmind jelezni szeretné azt is, hogy a jövőben több figyelmet fordítanának a város kulturális életére és a háttérbe szorított helyzetben lévő színházra. Ugyanakkor szeretné, ha nagyobb bért kapnának a társulat tagjai és az itt dolgozó színházi szakemberek.
Fontosnak tartja a Tomcsa Sándor Színház fesztiválját Szűcs Katalin Ágnes kritikus is, aki beszédében elmondta, jó kezdeményezés a román és a magyar drámairodalom egyesítése egy rendezvényen. „Nagyszerű látni, hogy román színházak magyar darabokat mutatnak be, és fordítva is nagyon izgalmas, amikor magyar társulatok román darabokat mutatnak be. Ezek számomra azt bizonyítják, hogy értjük egymást a színház nyelvén. Fontos, hogy a közönség is értse ezt, és a fesztivál tesz is ezért” – fogalmazott.
Veres Réka |
Székelyhon.ro

Viselkedni tanít a népi gyermekjáték
Gyermek gyöngykoszorú találkozót szervez az EMKE Csittszentivánon és népdalvetélkedőt Marosvásárhelyen. Mindkét eseményre szeptember 24-én kerül sor.
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Maros megyei szervezete szeptember 24-én, szombaton délelőtt 9 órától Csittszentivánon gyermek gyöngykoszorú találkozót szervez, amelyen egy-négy osztályos csoportok – legtöbb hétperces – néptánc és/vagy népi gyermekjátékokkal vehetnek részt. Jelentkezni lehet a 074-824 1943-as telefonszámon, vagy az emkemaros@gmail.comcímen.
Ugyancsak szeptember 24-én, szombaton délelőtt 10 órától szervezi meg az EMKE Marosvásárhelyen a Református Diakóniai Központ Bocskai termében – Jókai (Eminescu) utca 28. szám – egy-nyolc osztályos tanulóknak a Tóth Erzsébet népdalvetélkedőt. Mindkét eseményre elsősorban a vidéki iskolák tanulóira számítanak a szervezők – mondta szerkesztőségünknek Kilyén Ilka, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke, hozzátéve, hogy természetesen a városi gyerekek jelentkezését is nagy szeretettel várják.
Nem annyira színpadképes produkciókra számítanak, mint arra, hogy bemutassák a gyerekek azokat a játékokat, amelyeket a szünetekben játszanak, vagy vakációban, kirándulások során – hívta fel a figyelmet az EMKE elnöke. A magyar folklór ugyanis bővelkedik a népi gyermekjátékokban, amelyek elsősorban a szocializálódást segítik, a kommunikációs készségeket erősítik, ugyanakkor fejlesztik a mozgáskultúrát, a találékonyságot, memóriát, önfegyelmet, tudat-tűrést, önbizalmat, önfegyelmet, találékonyságot.
Az első években a Marosvásárhelyi várban szervezték meg a gyermek gyöngykoszorú találkozókat. Amikor elkezdődött a vár felújítása, más helyszínt kerestek. Csittszentiván ideálisnak bizonyult, hiszen minden feltétel adott arra, hogy két-háromszáz gyerek találkozzon. A Bandi Dezső Kulturális Egyesület partner a szervezésben, ahogyan a paniti polgármesteri hivatal is. A néptánc és a népi gyermekjátékok mellett kézműves foglalkozásokkal is várják a gyerekeket – mondta Kilyén Ilka.
Tavaly vette fel Tóth Erzsébet nevét a gyermek népdalvetélkedő, amely ugyancsak fontos rendezvénye a Maros megyei EMKE-nek. Nem kimondottan a tehetségek felfedezése a cél – mutatott rá Kilyén Ilka –, hanem a gyerekek bátorítása az éneklésre, mert jó népdalt énekelni. Aki ismeri a népdalokat, könnyebben ismerkedik más zenei műfajokkal, nyitottabbá válik a különféle zenei stílusok iránt is.
„Annak, aki népdalt énekel és néptáncot táncol, másképp fejlődik a kommunikációs képessége, az értékek mentén szocializálódik, olyan morális tartást, viselkedési formát sajátít el, amely az egész életét meghatározza” – fogalmazott az elnök, aki elmondta, ma egyre népszerűbb a népdal és a néptánc, bálokban, lakodalmakban is többen igénylik.
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület felölelte a néptáncmozgalmat, amely Maros megyeben különösen erős – mutatott rá Kilyén Ilka. A gyöngykoszorú találkozók annyira népszerűvé váltak, hogy sok helyen már a falusi egyesületek, néptánccsoportok szervezik, meghívják egymást, találkoznak, tanulnak egymástól, a tanultakat pedig néptánctáborokban, vagy további találkozókon adják tovább. A néptánctáborokkal kiegészítik egymást, azok ugyanis a tanításra helyezik a hangsúlyt, míg a gyöngykoszorú találkozó egy seregszemle, amely a kapcsolattartásról, a bemutatkozásról, ismerkedésről szól.
Antal Erika |
Székelyhon.ro

Folytatnák a műhelymunkát
Önismeret a képzőművészet eszközeivel címmel egész nyáron át tartó élményalapú műhelymunka zajlott a gyergyószentmiklósi Pro Terra Alapítványnál. A program elérte a célját: a részvevők a művészet eszközeivel fedezték fel szunnyadó tehetségeiket.
„Felfedeztem olyan tehetséget magamban, amiről korábban nem tudtam, hogy van, ezért hálás vagyok. Örülök az új társaknak, akiket megismertem, és még szeretném megismételni a foglalkozásokat” – foglalta össze a programsorozaton tapasztaltakat az egyik részvevő. Mások a jó hangulatot, a jó társaságot emelték ki, és valamennyien nyugtázták, hogy a munkáikból is nyilvánvalóvá vált egyéniségeik különbözősége.
Önismereti lehetőség rejlett a foglalkozásokba – fejtette ki Szőcs Zsuzsanna alapítványi vezető. Mint részletezte, a műhelyben a részvevők több művészeti technikát ismertek meg, ezek által egyfajta kreatív lehetőség nyílt számukra, hogy kifejezzék önmagukat, belső világukat. Kipróbálták a kollázskészítést, a festés több technikáját, monotípiát és egyéb más technikákat is.
„A visszajelzéseket figyelembe véve úgy véljük, a felnőttek részéről van igény hasonló programokra. Ezért jövőre igyekszünk a személyiségfejlesztés témakörében is minél több lehetőséget biztosítani az alkotói folyamatok megtapasztalására, amelyek közvetett módon hozzájárulnak a személyiség kibontakozásához” – mondta Szőcs Zsuzsanna.
Pethő Melánia
Székelyhon.ro

Szakács Gyula: legyünk büszkék az örökségünkre
Adományként készített nemrégiben új kaput a csíkszentmiklósi templomkerítéshez Szakács Gyula. A csíkszentmiklósi férfi úgy tartja, fontos, hogy jó példát mutassunk a fiataloknak, mind az adakozással, mind a munkával.
Jól felszerelt asztalosműhelybe lépünk be Csíkszentmiklóson, szép, egyedi bútorok készülnek épp. „A Teremtőtől kaptam egy tehetséget, amit szorgalommal és hozzáállással tudtam kamatoztatni. Az iskolában könnyen ment nekem a rajzolás. Gyerekkoromban, ha egy bicska a kezembe került – például Szépvízen a templomkertben levő hárs- és gesztenyefa kérgéből – rögtön faricskálni kezdtem egy hajócskát. Később kést, villát, kanalat gyerekésszel próbáltam utánozni. Aztán rájöttem, hogy ehhez én hovatovább jobban értek. Mindig is foglalkoztatott a fa megmunkálása” – emlékszik vissza Szakács Gyula, amikor eddigi pályafutásáról kérdezzük.
Mint mesélte, 1969-ben Buhusba került szakiskolába, fonó szakra. Az iskola melletti szövődében gyakorlatoztak, a fiúk a gépek karbantartását végezték. 1972-ben a Csíkszeredai fonodába került mint karbantartó lakatos. El is végzett egy lakatosképzést.
„Édesapám értette a lakatos szakmát, szekereket csinált, jármot, kapukat javított, kályhát készített, fazekakat fenekelt, biciklit, traktort javított, mindenhez értett. Ebben nőttem fel, nyolcan vagyunk testvérek, ebből hat fiú, a vérünkbe ivódott a lakatosság. Mindig segítettünk édesapámnak kályhát nyitolni, kapálógépet készíteni. A környékbeliek vele készíttettek sok mindent, ezermester volt, én is annak tartom magam.”
A katonaságtól való leszerelés után a Csíkszeredai traktorgyárban kezdett dolgozni lakatosként és táncmesterként. „Beiratkoztam egy táncmester iskolába, mert akkor kerestek a traktorgyárhoz táncmestert. És mivel a lakatos szakma fortélyait is kitanultam, lakatosként dolgoztam ott. Akkor próbálkoztam amatőr szinten vászonra festeni képeket. Találkoztam díszlettervezőkkel, akik megmutatták, hogyan kell egy vásznat lekezelni, hogy utána festeni lehessen rá. Saját magamtól kezdtem el, aztán »elloptam«, eltanultam a mikéntjét. Aztán elmentem a faragászat irányába, mert hatalmas igény volt rá. Gyertyatartókat, csillárokat, függönytartókat, a vadászoknak trófeaalapokat, féldomborműveket, használati cikkeket készítettem, és ezt annyira felfejlesztettem, hogy több pénzt kerestem belőle, mint amennyi fizetést kaptam a munkahelyemen.”
Szakács Gyula, miután eljött a traktorgyártól, a bútorgyárban lett karbantartó lakatos, itt került közel az asztalosszakmához. Ekkor készítette el a legelső Székely kapuját az ott dolgozó asztalosok segítségével.
„Ott megismertem jobban az anyagokat és a gépeket. Sokat tanultam, de könnyű volt, mert ragadt rám. Ha bementem egy vendéglőbe, amíg kihozták a sörömet vagy az ételt, addig én megvizsgáltam az asztalt és a székeket, hogy hogyan vannak elkészítve. Később rengeteget utaztam, és mindenhol sokat tanultam. A forradalom előtt két évet dolgoztam a madéfalvi tanácsnál, mint lakatos” – mesélte.
Mivel ott ő számolta ki az ott elkészített tárgyak árát – parkba padokat, rendőrségre vasajtót, a kollektívnek pityókafullasztót – ő adta át a megrendelőnek, és átlátta a folyamatot, a rendszerváltás után rögtön el tudott menni „magánszektorba.”
„A munka olyan, hogy ha szereted és beleéled magad, és várod, hogy az az alak jöjjön elő a fából, nem tudsz lefeküdni, nem álmosodsz el, nem tudod abbahagyni, amíg kész nincs. És amíg én éjjeleken keresztül itthon faragtam, mindig hallgattam a Szabad Európa rádiót. Megfogott az a szabadságérzés, a lehetőség, hogy magadnak dolgozz, elképzeltem, hogy ha én valahol Nyugaton lennék, Kanadában vagy Németországban, milyen jól meg tudnék élni ott. Ezért mihelyt a forradalom eljött, egyből léptem és magániparban kezdtem dolgozni, tudtam, hogy kell kiszámolni az áru árát, hogy kell a kuncsaftnak átadni, nyugtát írni stb. Megvolt a szakmai hátterem is, és már három hónapra való munkám el volt vállalva. Még két inasom is volt, akiket úgy hoztak a szüleik, hogy tanítsam őket, legyen szakma a kezükben” – emlékezett vissza.
1991-ben aztán egy Csíkszeredai vendéglő bútorzatának elkészítésére kérték fel, ez volt az első nagyobb munkája. Azt meglátván, egy ismerőse asztalosmunkára hívta Németországba. „Nagyon féltem, hogy én minek megyek oda ki. Mondták, megpróbálod, vizsgamunkát csinálsz, és ha elfogadják ott mAradsz. Egy régi épület nyílászáróit kellett javítani. Két éjjel és két nap nem aludtam, csak a vizsgamunkát csináltam. Ott kint minden gépet megvettek számomra, amire szükségem volt. Itthonról úgy mentem el, hogy bejelentettem a feleségemnek és a gyerekeknek: apu megy. Azért mentem el, hogy lássak és tanuljak, és a lehetőséget ne szalasszam el. Aztán egy nap alatt annyit kerestem ott, mint itthon egy hónap alatt, nagyon meg voltam fizetve.”
Egy év múlva szerszámokkal, pénzzel, tudással, tapasztalattal tért haza, itthon nekifogott asztalosműhelyt építeni, híre is ment, hogy milyen asztalosmester van Csíkszentmiklóson, még Nagyváradról is érkeztek megrendelések.
Szakács Gyulát mindig is foglalkoztatták a „népi” dolgok, mindig is szeretett volna székely kapukat készíteni. Az elsőt még a „bútorgyáras” időszakában készítette, aztán kezdtek érkezni a rendelések, felkérések székely kapuk restaurálására. „Most értem oda, hogy a motívumokhoz is hozzá merek nyúlni. Sok tervezővel dolgozom együtt, és hála istennek szakmai körökben jók a visszajelzések. Én nem tartom magam nagyobbnak vagy okosabbnak másoknál, de egy kicsit hozzá mertem nyúlni ahhoz, amit az ősöktől örököltünk, és amelyek mindig is változtak az idők során. Ha a szakember annyira megérett, akkor egy kicsit saját magából is hozzáad.”
A csíkszentmiklósi templomkerítés kapuja igencsak rossz állapotban volt. A pap kérésére az asztalosmester megnézte, de úgy vélte, inkább újat készít, minthogy kijavítsa, munkájáért pedig nem kért el pénzt. Szakács Gyula munkáját több templom bútorzata is dicséri, az egyik gyimesi templomban, a csíkszentmiklósi templomban, az erdőszentgyörgyi templomban is láthatók, használhatók az általa készített padok és egyéb belső berendezések.
„Ezeket szívesen csinálom, azért, hogy mentsük meg azt, ami a miénk és adjuk tovább. Az egyháznak segítünk és dolgozunk, és azt a templomot, amit őseink felépítettek, mi is legyünk arra valók, hogy meszeljük ki és tartsuk rendbe. Tegyünk róla, hogy szép mAradjon, és ezzel jó példát mutassunk a fiataloknak, mind az adakozással, mind a munkával, őrizzük meg, vigyázzunk rá, tartsuk karban. Ezt kell nekünk hátrahagyni, tanítani, és büszkék kell legyünk rá.”
Péter Beáta
Székelyhon.ro

„Legyen e szent hajlék a belépőknek a gyógyulás háza!”
Követésre méltó csoda, a szentleányfalviak összefogása
Szombaton XIV. alkalommal szervezték meg a Szentleányfalvi Falunapot, programja 15 órakor hálaadó istentisztelettel kezdődött, a református templom belső felújításának a befejezése alkalmából.
Amint ünnepi igehirdetésében nt. Módi József esperes kifejtette: „szívünkben öröm és hálaadás van ezen az ünnepi istentiszteleten, amiért itt, Szentleányfalván Isten megmutatta a csodálatos hatalmát, gondviselését. Köszönjük, amiért Isten bátorságot adott nekik a felújítás elhatározásához, de segítette őket a hatalmas munka kivitelezésében is. Ezért köszönetet mondunk a felújított templomért és Istent arra kérjük, hogy a dicsősége azt töltse be minden alkalommal, amikor itt hozzá imádkoznak. Adja Isten, hogy ebben a szent hajlékban sok, megfáradt emberi szív találjon békességre, gyógyulásra és az Ő igéjén keresztül, a Megváltónk, Jézus Krisztus megismerésével, sok lélek találjon üdvösséget e helyen”. A továbbiakban az esperes örömének adott hangot, amiért az ünneplő gyülekezettel lehet, velük együtt hálát adni Istennek, amiért segített nekik sikerre vinni az egyáltalán nem könnyű vállalkozást, a templom belső felújítását. Abban a gyülekezet számos tagja hittel, jó szívvel vállalta a munkát, ezért nekik köszönhetjük a belülről gyönyörűen felújított templomot. Nagyon kellemes érzés volt ide belépni, tapasztalni a jól végzett, szakszerű munka gyümölcsének az örömét. E jó érzést valamikor decemberben az ágyaiak is megtapasztalhatták, amikor a mesterek végre összeszedték a szerszámaikat és mAradt az utolsó munkafázis, a padok behordása, átfestése. A lelkipásztor kollégától tudja, hogy az itt végzett munkálatok igen áldott alkalmak voltak, azért is, mert a helybeli hívek mindenben mellettük álltak. Isten dicsőségére nagy áldozatokat hoztak. Külön öröm volt hallani, hogy a kisperegi hívek is besegítettek. A felújítási munka mellett arról az évek óta zajló szellemi munkáról is beszélt, amivel a helybeli lelkipásztor és felesége a gyermekek lelki nevelésére fordítanak, amiért mindkettőjüknek köszönetet mondott. Legyen ez a szent hajlék minden belépő számára a gyógyulás háza – zárta lélekemelő igehirdetését nt. Módi József esperes, aki megáldotta a belülről felújított templomot és a benne lévő híveket.
Lelkészi beszámoló, köszönet
A továbbiakban nt. Vékony Zsolt József lelkipásztor mondott köszönetet az esperes szolgálatáért, bátorító szavaiért. A hívek mellett köszöntötte a lelkésztestvéreket, kiemelve Papp Sándor egykori szentleányfalvi, most nyugalmazott lelkipásztort, a németországi testvérgyülekezet képviselőit, Kovács Márkot és feleségét, Barbarát; az RMDSZ képviselőjét, Faragó Péter megyei elnököt. Köszöntötte a zimándközi, a kisperegi, a nagyzerindi, valamint a simonyifalvi híveket. Amint kifejtette, mindez, aminek ma szemtanúi vagyunk, egy csoda. A 2015 januárjában a tetőcserére készülődve már a belső felújításra is gondoltak azzal együtt, hogy sokan aggodalmuknak adtak hangot a gyülekezet erejét messze felülmúló munkálatok sikerével kapcsolatban. Arra senki nem gondolt, hogy hatalmas lelkesedéssel több mint 30 férfi fogott hozzá a munkához, hiszen a helybeliek mellett a zimándközi és a kisperegi hívek is csatlakoztak. Május 21-én hordták ki a padokat, majd folyamatosan, szombatonként dolgoztak azoknak a lecsiszolásán, újrafestésén. A falak és a mennyezet felújítását Szabó Ferenc és csapata végezte el 17 nap alatt, de a padokkal együtt az egész karzat és a szószék is teljesen megújult. A villámhárítót is újra váltották, új csillárokat és lámpákat szereltek fel, de az orgonát is sikerült felújítani. Köszönet Szabó Ferencnek és csapatának, köszönet a Fakerti Polgármesteri Hivatal, illetve az RMDSZ megyei szervezetének a megyei tanácstól szerzett támogatásért, ugyanakkor köszönet jár nt. Módi József esperesnek is a felújításban tanúsított fáradozásaiért, közbenjárásáért, Kozma Attilának az orgona felújításáért. Nem utolsósorban köszönet jár a szentleányfalvi híveknek, akik anyagilag, fizikailag, de imáikkal is támogatták a felújítási munkálatokat. Sokan végeztek itt önkéntes munkát a villámhárító leszerelésében, a padok ki-, illetve behordásában. A munkálatok értékének a negyedét a hívek adományából fedezték. Az elmúlt nyáron megtanultak együtt munkálkodni, ezért most már valóban a magukénak érzik a templomot, mert a szentleányfali maroknyi gyülekezet emberfeletti összefogása hitvallássá vált. Végszavában azt kívánta, az öröm és a hála mindnyájuknak töltse be a szívét. „Legyen velünk az Úrnak, a mi Istenünknek a jóindulata. Kezünk munkáját tedd mAradandóvá! – zárta a (Zsolt. 90, 17) idézettel beszámolóját nt. Vékony Zsolt lelkipásztor.
Köszöntők, koszorúzás, kiállítás
A továbbiakban egy-egy igeverssel nt. Módi József esperes, majd a vendéglelkészek, Czégé Imre Arad-gáji, Baracsi Levente Arad-belvárosi, Gecse Tamás angyalkúti, Iaroslav Kalousek nagyperegi, Tóbiás Emőke kisperegi, illetve Dénes József nagyzerindi lelkipásztorok köszöntötték a híveket.
Seres Margit felolvasta Molnár Károly Isten háza c. költeményét, nt. Dénes József nagyzerindi lelkipásztor összekötő szövegei nyomán az ottani gyülekezet fúvószenekara alkalmi zeneszámokat játszott, majd a szentleányfalvi templomkórus énekelt, illetve nt. Vékony Zsolt gitárkíséretével 14 gyermek a szemlaki vakációs táborban tanult énekeket adta elő. Nemzeti imánk közös megszólaltatását követően a gyermekek megkoszorúzták Szondy György templomépítő lelkipásztor emléktábláját, majd mindnyájan átvonultak az imaterembe. Ott Ódry Mária képzőművész méltatta Brittich Erzsébet linómetszetekből álló templomos sorozatát. Amint kifejtette, első alkalommal jár Szentleányfalván és soha nem gondolkodott a falu nevén. Egy dolgot azonban biztosan tud: a hely, ahol most vannak, az biztosan szent. A kiállítás azért egyedi és különleges, mert a linómeszeteken a művész Isten házait, a templomokat örökíti meg. Amint a képzőművész, Brittich Erzsébet elmondta, 1999-ben kezdett templomokat festeni, közöttük a szentleányfalvi a harmadik volt. Éppen ezért köszönetet mondott a meghívásért. Az alkotásokat a résztvevők nagy érdeklődéssel tekintették meg, köztük az 1970-es években egyetlen éjszaka alatt eltűntetett Aradi, Szent Flórián kápolnát is. Élményeiket többen beírták a vendégkönyvbe.
Ezt követően, a templomkertben felállított sátrak mellett Nagy Gizella bemutatta a Kövek c. időszakos kiadvány legújabb számát, illetve elhangzottak az ünnepi köszöntők.
Nt. Vékony Zsolt lelkipásztor köszöntötte a templomkertben Bimbó József polgármestert, akinek megköszönte a községnek a templom felújításához nyújtott támogatását. A polgármester magyarul kezdte, majd románul folytatta beszédét, amelyben örömének adott hangot, amiért jelen lehet e szép ünnepen, ahol köszöntheti a falu vendégeit. Annak is örvend, amiért a község segíthetett az ősei hozzájárulásával is épült templomnak a felújításában A községi tanács a továbbiakban is megpróbál minden felekezetet támogatni.
Faragó Péter RMDSZ megyei elnök bevallotta: az év folyamán nagyon sok ünnepségen vett részt, a mostani viszont különleges, mert az aznapi RMDSZ küldöttgyűlésen is szóba került Szentleányfalva, ahol vészesen fogy a magyarok száma, ezért, fokozattan oda kell figyelni, hitet, erőt adni e közösségnek. Az istentisztelet után úgy érzi, maga is itt töltődött fel hittel és erővel, mert megtapasztalta: összefogással, közösen nagy dolgokra is képesek lehetünk. Mmindnyájuknak további erős összefogást kívánt, hogy együtt tarthassuk meg hitünket, kulturális örökségünket és magyarságunkat.
Ezt követően Papp Sándor nyugalmazott lelkipásztor kapott szót, aki éppen Szentleányfalván, 57 évvel ezelőtt kezdte szolgálatát, 1959. január 1-étől nevezték ki segédlelkésznek. Miután mindnyájuknak további jó egészséget, Isten áldását kívánta, a gyülekezet énekkara adta elő ünnepi műsorát. Utánuk a nagyzerindi fúvószenekar adott térzenét, miközben a szentleányfalvi és az onnan elszármazottak elfogyasztották a Márton Zoltán és segédei által 40 kiló sertéshúsból főzött finom pörköltet, és igen jó hangulatban elbeszélgettek. A kellemes együttlétet fokozta a 20.30 órakor kezdődött filmvetítés, amelyen felelevenítették az eddigi Szenleányfalvi Napok, illetve a templom felújításának a legfontosabb eseményeit.
Igaza volt Faragó Péter RMDSZ elnöknek, amikor kijelentette: látva a maroknyi ember összefogásával véghezvitt hatalmas munkát, feltöltődve, azzal a tudattal megy haza, hogy Istenben és egymásban bizakodva magyarságunk képes lesz megbirkózni a reá váró legnagyobb feladatokkal is.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Színházi különóra idén ősszel is
Az új évadban is jelentkezik a Kolozsvári Állami Magyar Színház ESziK vagy isszák? elnevezésű oktatási programja, amelynek célja szociálisan érzékeny színházszeretőkké és -értőkké nevelni az érdeklődőket. Az előadásokhoz kapcsolódó foglalkozások segítik a nézőket felkészülni a színházi előadásokra, ugyanakkor a színházi élmény feldolgozásában is közrejátszanak. Az ősz folyamán két csomagot kínálnak a szervezők.
Hagyod magad megérinteni? – ezt a kérdést teszik fel a középiskolás diákoknak szánt csomagban, a foglalkozások – Kocsis Tünde rendező, drámapedagógus és László Éva pszichológus vezetésével – a Hedda Gabler és A mélyben című előadások révén járják körül a felmerülő témákat. Jelentkezési határidő: október 1-je.
Szabadság (Kolozsvár)

„Közös ügyekben keressük és megtaláljuk egymást”
Kárpát-medencei református iskolaévnyitó Nagyenyeden
Az első ünnepnapon, a szeptember 17-én a kollégiumi udvaron zajló felemelő élmények után jólesett a Vártemplomban megpihenni, a szép gondolatokra figyelni, tovább aratni a jó vetés nyomán fakadt gazdag termést, hiszen a dél-erdélyi szórvány egy sikeres iskoláját ünnepeltük.
A tanévnyitón a helyi gyülekezet mellett 36 református intézmény küldöttsége volt jelen Erdélyből, a Partiumból, valamint az anyaországból, Felvidékről és Kárpátaljáról. A zászlós bevonulás impozáns volt és megadta az évnyitó hangulatát. Szegedi László generális direktor hirdette az igét, magas szintű példázatokkal közelítve a mai valósághoz: Noé bárkájának csodája az, hogy nem hősködött, hanem cselekedett. Sergiu Nistor elnöki tanácsos szombaton látogatta meg a kollégiumot, és építészként nagyra értékelte a látottakat.
A nagy hatású prédikáció után Brendus Réka, a kollégium volt diákja, a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezető-helyettese beszélt a nap jelentőségéről. Arról, hogy „közös ügyekben keressük és megtaláljuk egymást.” Ennek lehet a következménye, hogy megőrizzük azt a „szellemi műhelyt”, aminek hajléka megújult, és ami él és működik. Nagy Éva, a román oktatásügyi államtitkárság kabinetigazgatója Áprily Lajos verssorokból ihletődve üdvözölte a gyülekezetet és a vendégeket. Legnagyobb kincsnek, értéknek az anyanyelvet nevezte, mert amíg a nyelv fennmArad, a nemzet is él. Közben a karzatról az iskola kórusa Fórika Éva nyugalmazott zenetanárnő irányításával zsoltárokat adott elő. A kórus énekét orgonán kísérte Basa Anikó, a gyülekezet kántora. Fechita Catalin A fejedelemhez című Áprily-verset szavalta el.
BAKÓ BOTOND
Szabadság (Kolozsvár)

Uniós erővonalak
Abban a hétvégi pozsonyi informális EU-csúcs résztvevőinek zöme nagyjából megegyezik, hogy a találkozón nem sikerült érdemi áttörést elérni egyetlen, az Európai Unió előtt tornyosuló kihívás kezelésében sem.
Az olasz kormányfő az országára zúduló migránsáradat csökkentésést, illetve szétosztását kérte számon, Orbán Viktor magyar miniszterelnök szerint pedig nem sikerült megváltoztatni Brüssszel bevándorláspolitikáját. Robert Fico, az EU soros elnöki tisztségét betöltő Szlovákia miniszterelnöke házigazdai minőségében azzal próbálta enyhíteni a kudarcot, hogy informális találkozó révén nagyszabású döntésekre eleve nem is lehetett számítani. Emellett sikernek nevezte, hogy meg tudtak állapodni arról: a külső határok védelmére kell összpontosítani.
Érdemes ugyanakkor kitérni arra, milyen erőviszonyok körvonalazódtak a csúcstalálkozó előtti egyeztetéseken. Közép-európai szempontból érdekes ugyanis, hogyan viszonyultak a befolyásos nyugati tagállamok vezetői az elmúlt másfél évtizedben csatlakozott tagállamokhoz, illetve azok milyen formában próbálták képviselni érdekeiket.
A jelek szerint a visegrádi négyek – azaz Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia – közös fellépése kezdi meghozni az első gyümölcseit. Ezt jelzi, hogy Angela Merkel német kancellár, akit jelenleg – még – az EU legbefolyásosabb politikusának tartanak, fontosnak vélte, hogy részt vegyen a V4-ek pozsonyi csúcs előtti tanácskozásán, hogy egyeztessen a négy tagállammal.
Az, hogy Merkel a csúcsot követően pozitívan értékelte a négy ország közösen benyújtott javaslatát a rugalmas szolidaritásról, arról, hogy a menekültek elosztásakor vegyék figyelembe a tagállamok közötti gazdasági különbségeket, azt jelzi, a V4 országai közötti szoros együttműködés olyan erőközpontot hozhat létre, amely hatékonyan léphet fel a közép-európai országok érdekeinek védelmében. Mindehhez persze teljesülnie kell annak a feltételnek, hogy a négy ország vezetői belássák ezt, és a mostani konjunkturális együttműködést tovább mélyítsék.
Leginkább a Szlovákia és Magyarország közötti, a szlovákiai magyar közösség jogai miatt kialakult, de a mostani migránsválság miatt jegelt ellentét magyar szempontból megnyugtató rendezése lenne szükséges. Ez azonban az előzmények ismeretében nem lesz könnyű, és amíg a felvidéki magyarok helyzetét, illetve a kettős állampolgárság elleni törvény ügyét nem sikerül rendezni, addig gyengíti a V4-ek hosszú távú hatékonyságának esélyeit.
Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy Románia egészen más utat választott, és egyedül próbál meg boldogulni. Klaus Johannis román államfő Merkellel, illetve a belga és a luxemburgi kormányfővel egyeztetett Brüsszelben, a pozsonyi csúcs előtt pedig arról beszélt: országa az EU „kemény magjához” szeretne tartozni. Vagyis nem kíván a V4-ekkel együttműködni, ehelyett a nyugati tagállamokkal fűzné mélyebbre a kapcsolatait – erre utalhat a mélyebb integrációról szóló megjegyzés.
Mindez vélhetően nem annyira a Brüsszeli Oszd meg és uralkodj! politikának tudható be, bár tény, hogy az EU vezető bürokratáinak érdekében áll, miszerint a renitens, a Brüsszeli kapkodást és tehetetlenséget megelégelő V4-ekhez ne csatlakozzanak további tagok. Ugyanakkor a jelek szerint Bukarest sem abban látja az érvényesülés útját, hogy a hasonló történelemmel és politikai, gazdasági adottságokkal rendelkező régiós szomszédokkal alakítson ki közös platformot.
Ehelyett inkább a nyugati tagállamokhoz „dörgölőzne” – talán ennek lehet a fizetsége, hogy fölmerült: végre valóban megvalósulhat a schengeni csatlakozás, legalábbis a reptéri ellenőrzések szintjén.
A román vezetők a jelek szerint úgy értékelik, ha eljátsszák, hogy mindenben azonosulnak a nyugati tagországok akaratával, és átveszik a retorikájukat – lásd: mélyebb integráció a V4-ek nemzetállami hatáskörökhöz ragaszkodó álláspontjával szemben –, akkor nagyobb kedvezményeket tudnak kicsikarni a maguk számára. Kérdéses ugyanakkor, mennyire hiteles az EU-s kemény maghoz való tartozás szándékát hangsúlyozó Bukaresti álláspont, amikor Johannis eddig az Egyesült Államok és a NATO mögött minden egyes alkalommal csupán a harmadik legfontosabb partnerként emlegette az EU-t.
Már csak emiatt is nem kevésbé kérdéses a Bukaresti célkitűzés megvalósulásának realitása, illetve az, hogy a francia, a német vagy az olasz vezetők bármikor is egyenrangú félként, maguk közül valóként ismernék el Romániát.
Balogh Levente |
Krónika (Kolozsvár)

Bukarestben kezdődtek meg a Háromszéki turisztikai napok
Bukarestben kezdődtek meg hétfőn este a Háromszéki turisztikai napok, a rendezvény célja népszerűsíteni a román turisták körében Kovászna megye idegenforgalmi lehetőségeit.
A Kovászna megye Turizmusáért Egyesület, a Kovászna megyei önkormányzat, valamint a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett rendezvény megnyitóját a Bukaresti Balassi Intézetben tartották, ahol székely népi mesteremberek és egyéb kézművesek mutatták be portékáikat.
Tamás Sándor, Kovászna megye önkormányzat elnöke az MTI-nek elmondta: az elmúlt években sok millió EUrót fektettek a Háromszéki turisztikai infrastruktúra fejlesztésébe, és az ennek nyomán bővült idegenforgalmi lehetőségeket akarják népszerűsíteni. Közölte, tíz év alatt megkétszereződött a Háromszéki turisták száma, ugyanis tíz évvel ezelőtt 50 ezren látogatták Kovászna megyét, míg tavaly százezer turista kereste fel. A turisták 90 százaléka romániai volt, akiknek 80 százaléka román nemzetiségű.
Rámutatott: olyan programokat kell kínálni a román turistáknak, amit máshol nem találnak meg, ezért sajátos székely-magyar programot kell összeállítani, de úgy, hogy az fogyasztható legyen számukra.
A szeptember 25-ig tartó rendezvény tematikus napokból áll, így kedden Háromszéki kúriákat és kastélyokat lehet látogatni ingyen. Az érdeklődők megtekinthetik a zágoni Mikes-Szentkereszty kúriát, a Vargyasi Daniel-kastélyt, a csernátoni Damokos Gyula-kúriát, az olaszteleki Daniel-kastélyt, valamint a dálnoki Gál-kúriát. Bemutatják a Háromszék hét csodája című kiállítást, ami úgy jött létre, hogy Háromszéki civil szervezetek, helyiek és egy zsűri válogatta ki a térség legértékesebbnek tartott turisztikai látványosságait, épített örökségét vagy természeti különlegességeit.
Szerdán gyógyfürdőket és mofettákat lehet látogatni, az érdeklődők a bölöni, a hatolykai, a málnásfürdői, az oltszemi, az előpataki és a sugásfürdői fürdőket kereshetik fel. Csütörtökön Kovásznán az idegenforgalmi markertingről tartanak képzést a helyi vendéglátóknak, pénteken múzeumokat és tájházakat lehet felkeresni. Sepsiszentgyörgyön a Székelyföldi Vadászati Múzeumban megnyitják a III. Transnatura Nemzetközi Természetfotó Pályázat anyagaiból készült kiállítást, majd a hétvégén gyalogtúrákat szerveznek Háromszéken.
(MTI)
erdon.ro

Bezzeg a művészetekben!
Jó párszor elmondtam az utóbbi években, hogy bezzeg Romániában… Mert ebben a kies országban a bezzeg indulatszót vajmi kevés dologra, törvényre mondhatjuk ki. Legfennebb a gyönyörű Kárpátokra, Európa könyökhajlatára mondhatjuk, hogy hű, bezzeg! Igaz, a Kárpátok erdőrengetegéből rengeteg hiányzik már.
Itt ugyanis hoztak egy törvényt, mely szerint az írószövetség, a képzőművészeti szövetség és más művészi szervezet tagjai a nyugdíjukra kapnak még 50%-ot. Nagy dolog, bizony! És sokszor el is gondolkoztam ezen, és azon is, hogy én bezzeg Magyarországról kapom azt a nyugdíjacskát, és ebben az esetben a román fél nyugdíj nem jár, pedig 1970 óta tagja vagyok a Romániai Írószövetségnek.
Na, de nem ennyire egyszerű ám a dolog. Most tudtam meg, hogy a krónika szerint Adrian Păunescu meg Corneliu Vadim Tudor találta és harcolta ki ezt a kedvezményt – a maguk javára. Hiszen ők is költők voltak, vagy mi a… Tehát nekik is járt az 50% ráadás. Ám bonyolódik a dolog, és ez az újdonság számomra, ugyanis azokba a bizonyos szövetségekbe újabban nem vesznek föl úgy, mint régen, hanem spórolási szándékkal – és ritkán. S mit ad Isten, az új tagok is mind románok, tiszta véletlenül vagy vélet.
Itt van például a korondi Ambrus Lajos esete. Jól túl van már a 70-en is, és tekintélyes hazai szerzők és vezető költők, írók – Ferenczes István, Király László stb. – tárták Illetékes Hivatal elé a tagsági javaslatot, de nem, és nem! Harmadszor is kérés, arra már nem is válaszoltak odafentről.
Hát nem érdekes? Bezzeg… Itt ugrik be ismét a bezzeg. Mert a román alkotóművészeknek aligha van hasonló gondjuk. De hát a román kollégák régen is, ma is elmondják fennhangon, hogy „mi nem jöttünk ide, mi itt születtünk!” Az említett Ambrus Lajosnak értékes népköltészeti gyűjteményei vannak, továbbá prózakötetei, verseskönyvei. És Ambrust és sokan másokat nem engedik a nyugdíjpótlék közelébe. Az 50% nem jár ám mindenkinek, csak a méltó és igaz román életűeknek talán.
Hátha valami választ mégis kapunk ebben a kérdésben is, hiszen az elvtársak, a mai Szekuritátésok bizony szorgalmasan olvassák a magyar sajtót. Nosza!
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Nő az igény a segítségre
Huszonöt éves a Máltai Szeretetszolgálat
Egyre több az elesett, rászoruló ember, a Máltai Szeretetszolgálat tevékenységére nagyobb az igény, mint 25 évvel ezelőtt, amikor a szervezetet létrehoztuk – mondta el tegnapi sajtóértekezletén Puskás Bálint. A szervezet romániai alapítóját a múlt héten a külföldieknek adományozható legmagasabb érdemrenddel tüntette ki a magyar köztársasági elnök.
A romániai Máltai Szeretetszolgálatot 1991 augusztusában hozták létre.
– Ebben a rohanó világban nagyon ritka az a szervezet, amely észreveszi, hogy körülötte élnek olyanok, akik segítségre szorulnak – jelentette ki Puskás Bálint.
Biszak József, a Sepsiszentgyörgyi szervezet elnöke elmondta: tevékenységükkel azokon a rászorulókon próbálnak segíteni, akik a társadalom perifériájára szorultak. Ezek leginkább az idősek, egyedülállók, hajléktalanok, árva gyerekek és cigányok közül kerülnek ki. Kiemelt projektjük a hajléktalanszálló, a roma-program, de van elsősegélynyújtó és mozgássérültekkel foglalkozó csapat, és hét ifjúsági csoportot is működtetnek összesen 110 önkéntes bevonásával.
Puskás Mária alelnök azt mondja: ezt a munkát nem lehet Isten segítsége és szeretet nélkül végezni.
– Hiszem azt, hogy Istenbe kapaszkodva, az ő segítségével és kegyelmével tovább tudunk segíteni az embereken – jelentette ki Puskás Mária.
Dávid György, a szolgálat lelki vezetője szerint az alapítók jelmondatát kell mindenkor szem előtt tartani: a hit védelme és a rászorulók megsegítése.
– A Máltai Szeretetszolgálat cselekedetei hitből és szeretetből fakadnak. Ha lehajol az ember a rászorulóhoz, az egy isteni cselekedet, s ezt nagyon fontos hangsúlyozni most, az Irgalmasság évében, amikor az önmegvalósításra koncentráló emberek többsége megfeledkezik kevésbé szerencsés társairól – mondta a Krisztus király templom plébánosa.
Bajcsi István, az elsősegélynyújtó csapat vezetője megvalósításként emelte ki, hogy négy iskolában (a Székely Mikó, Mikes Kelemen, Református és Kós Károly) sikerült a tanárok és a diákok körében állandó csapatot kialakítani, akik egy esetleges baleset vagy katasztrófa esetén, a mentők kiérkezéséig el tudják látni a sérülteket. Ezekben az iskolákban egészségügyi táskát tartanak fent, amelynek fogyóanyagait rendszeresen pótolják.
Péter Kinga ifjúsági felelős célja, hogy az egész kicsi, óvodás gyerekekben is kialakítsák a szociális érzékenységet, ezért öregotthonokba, árvaházakba viszik őket.
Székely Róbert, a Sepsiszentgyörgyi hajléktalanszálló vezetője elmondta: nyáron 20–25, télen 40–50 állandó gondozottjuk van, akiket nem csak ellátnak pillanatnyi szükségletükben, hanem megpróbálnak „talpra állítani”.
– Büszkék vagyunk arra, hogy 23 olyan személy van, aki a mi irányításunkkal kikerült a rendszerből, és saját lábán próbál megélni – fogalmazott Székely Róbert.
A Máltai Szeretetszolgálat „első 25 évéről” szóló könyvet csütörtökön 18 órakor mutatják be a Székely Nemzeti Múzeumban, a hálaadó szentmiséte szombaton 11 órakor kerül sor a Krisztus király templomban.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Felkerült a Partium a regionális tudományi kutatók térképére
A Magyar Regionális Tudományi Társaság szeptember 15-16-án Nagyváradon tartotta a 14. köz- és vándorgyűlését. A helyszín a Partiumi Keresztény Egyetem, a társszervező pedig a Partiumi Területi Kutatások Intézete volt.
Mintegy 115 Kárpát-medencei kutató részvételével tartották meg a Magyar Regionális Tudományi Társaság 2016-os vándorgyűlését. Az MRTT a magyar regionális tudomány szakmai fóruma, egy független civil szervezet, amely a területi kutatással, fejlesztéssel, irányítással foglalkozó szakembereket fogja össze. A vándorgyűlés nagy jelentőséggel és bemutatkozási lehetőséggel bírt a megújuló PKE és az annak keretében működő partiumi kutatóintézet számára is, hiszen Soprontól Csíkszeredáig, a Délvidéktől a Felvidékig szinte valamennyi jelentős magyar felsőoktatási intézmény és kutatóközpont (köztük a Magyar Tudományos Akadémia) képviseltette magát az eseményen. Bár a rendezvény elsősorban a regionális tudományterület magyar képviselőinek a seregszemléje volt, a nemzetközi plenárison és szekcióban a szakma neves német, szlovén és román képviselői is megjelentek.
Az első napon az éves közgyűlés, könyvbemutatók (Dusek Tamás–Kotosz Balázs: Területi statisztika; Fábián Attila–Pogátsa Zoltán (szerk.): Az európai kohéziós politika gazdaságtana; Nárai Márta–Reisinger Adrienn: Társadalmi felelősségvállalás és részvétel – a lokális és területi közösségi folyamatokban; Rechnitzer János: A területi tőke a városfejlődésben – A Győr-kód), a díjátadók és a plenáris előadások kaptak teret (Manfred Kühn tudományos főmunkatárs, Leibniz Institute for Research on Society and Space; Nataša Pichler-Milanović tudományos főmunkatárs, Ljubljanai Egyetem; Pogátsa Zoltán egyetemi docens, Nyugat-magyarországi Egyetem; Lados Mihály tudományos főmunkatárs, MTA KRTK Regionális Kutatások Intézete; Rechnitzer János egyetemi tanár, az MRTT elnöke, Kincses Áron főosztályvezető-helyettes, Központi Statisztikai Hivatal, Illés Sándor elnök, Aktív Társadalom Alapítvány, Somlyódyné Pfeil Edit egyetemi docens, Széchenyi István Egyetem, ifj. Szilágyi Ferenc egyetemi docens, Partiumi Keresztény Egyetem).
A Regionális Tudományért Díjat Nemes-Nagy Józsefnek, az ELTE Természettudományi Kar Regionális Tudományi Tanszéke professzorának, az MRTT korábbi alelnökének ítélte oda a társaság közgyűlése, ezzel ismerve el a regionális tudomány területén végzett kiemelkedő kutatói, oktatói és iskolaépítő tevékenységét. Díszoklevelet vehetett át Baranyi Béla, a Debreceni Egyetem professor emeritusa, Korompai Attila, a Budapesti Corvinus Egyetem nyugalmazott egyetemi docense, illetve Kiváló Ifjú Regionalista Díjat kapott Tóth Balázs, a Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kara adjunktusa. A díjakat Rechnitzer János, az MRTT elnöke adta át.
Az első nap zárásaként a Partiumi Kutatóintézet az Érintő Egyesület támogatásával Partium-estet szervezett, melynek célja a régió sajátosságainak interaktív formában való bemutatása volt. Az est keretében Szakáli István Lóránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár köszöntője után az „Érmelléki” márkanévnek, a Partium 2016-ban kiadott térképének, majd az érmelléki borok és dél-Bihari sajtok bemutatására került sor. Az estet Ady-műsor (Szabó János, Érmihályfalvi Móka Színjátszó Csoport) és fogadás zárta.
A konferencia második napján 12 szekcióban 90 előadás hangzott el, a városkutatás, városfejlesztés, városökológia, a város–vidék kapcsolata, a regionális innováció, a térszerkezet, határok stb. témaköreiben. Önálló szekcióban kapott teret a Partium regionális folyamatainak a bemutatása. A konferenciát városnézés és várlátogatás zárta.
itthon.ma

Csapatcsere
Megtörtént a rangsorolás. A még aktív, de újabb mandátumra nem pályázó honatyák némelyike keserűen értékelte, hogy nincs lehetőségük többórás beszámolóra a húsz-huszonhat évnyi parlamenti tevékenységükről. De most az volt a tét, hogy a következő négy évben ki képviseli a legnagyobb magyar közösséget a román parlament két házában. Azoknak a felszólalásoknak volt értelme, amelyek a jelölteket próbálták józanító tanácsokkal ellátni. Markó Bélát lehet szeretni vagy nem szeretni, de azt el kell ismerni, hogy ő mondta ki a törvényhozói székre pályázókkal szembeni legfontosabb elvárásokat. Viccesen szólva, könnyű volt neki, hisz saját bőrén tapasztalta, mit jelent megküzdeni a nacionalista túlerővel mind az anyanyelvi oktatás, mind a kulturális identitásunk megőrzése terén. Hogy ez többet jelent, mint Bukarestbe kirándulgatni. Voltak sikerek és voltak kudarcok. Az erős Marosvásárhelyi csapat nemcsak a parlamentben, hanem a kormányzásban is kivívta a román partnerek, sőt az ellenfelek tiszteletét. Ezért érthető a hátrább lépéskor érzett abbeli keserűség, hogy az utóbbi években a megyei szervezet nem igényelte tanácsukat. Viszont arról se feledkezzenek meg, hogy a jelenlegi vezetés a régi elnök neveltje. És ha már utódnevelésről beszélünk, cáfolhatatlan tény, hogy ez nem tartozik a régi gárda erősségei közé. Bizonyíték rá mind a városi, mind a megyei szervezet és az, hogy Marosvásárhely elvesztette vezető szerepét a magyar érdekképviseleti szervezetben is. A most színre lépő új csapatnak a még mindig fiatal "nagy öregek" támogatására, súlyára van szükség, hogy visszanyerjük a legnagyobb magyar közösséget megillető pozíciónkat. És arra is, hogy nyitottá váljék a szervezet minden tenni akaró nemzettársunk számára. A most kampányolók mindenike ígéretet tett erre. Reméljük, választások utánra sem lesznek szószegők. Kudarc esetén pedig nem csúsznak alpáriba, és nem kezdenek sárdobálásba, mint azok, akik a hétfő esti rangsoroló gyűlés után a sor végére kerültek. Pedig nagyon rég nem láthattunk ennyire demokratikus jelölőgyűlést. Kevesen emlékeznek arra, hogy például négy évvel ezelőtt egy előre összeállított listára szavaztak a területi képviselők. Most minden küldött a saját lelkiismerete szerint ikszelt a függöny mögötti fülkében. Természetesen voltak lobbizások, befolyásolási praktikák, de ez a demokratikus játékszabályok közt zajlott. A veszteseknek is el kell fogadniuk az eredményt. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a belső acsarkodás gyengébbnek mutassa szervezetünket, mint amilyen valójában – mondta egyik jelölt még a szavazás előtt. És ami legfontosabb: ígéretes jelöltek kerültek befutó helyre mind a szenátor-, mind a képviselőjelöltek listáján. Nem lesz zökkenőmentes a csapatcsere, de bízzunk bennük!
Karácsonyi Zsigmond
Népújság (Marosvásárhely)