Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2016. szeptember 17.
Vigyázó szemetek…
Lassan tíz éve annak, hogy a Hargita és Kovászna megyei közművelődési szakemberek együttes fórumán döntés született: legyen székely kultúra napja! Megünneplésére – nem véletlenül – a Tamási Áron születésnapjához (1897. szeptember 20.) legközelebb eső hétvégét választották: ugyanis Tamási „munkássága, üzenete az a felvállalt szellemiség, amely sajátos székely szűrőn látja, értelmezi és éli meg a világot”.
A Székelyföldi Művelődésszervezők Egyesülete tizenkét pontban összefoglalva ajánlásokat is megfogalmazott a székely kultúra napjára: ezek java része kulturális örökségünk szellemi megidézésére vonatkozik, de van köztük néhány egyéni döntésre bízott javaslat is. Nem nagy dolgok, egymás mellé illesztve azonban kerek egészét adják annak az értékrendnek, amely mentén eleink szervezték családi és közösségi mindennapjaikat, hitbéli életüket, megalkották ember és természet egymást segítő – és nem romboló – harmóniáját. A székely kultúra napja mégsem honosodott meg a köztudatban. Bár első alkalommal épp Alsócsernátonban, a Haszmann Pál Múzeumban rendezték meg 2008-ban (a szakmai találkozó az elméleti megalapozásról szólt, amely – a korabeli beszámolók szerint – „az uralkodó pAradigmák elemzésére, azoknak a globális, a magyar és székely kultúrára való kihatásaira, illetve egy Székelyföldi közművelődési koncepció véglegesítésére” vonatkozott), Háromszék azóta sem jeleskedett a szeptember 20-ához legközelebb eső hétvégének ünnepnappá való emelésében. Érdekes módon pár kisebb csíkszéki faluban hagyománnyá vált: Gyergyócsomafalva általános iskolájában például azóta is minden évben megszervezik, igazi nagyrendezvényt azonban csupán Udvarhelyszék Tamásiról nevezetes nagyközségében, Farkaslakan tartanak. Idén is: holnap az író szülőházánál, illetve a lánytestvérének nagy nehézségek árán megmentett házának udvarán szintén nagy nehézségek árán felépített – az uniós pályázati pénz kevésnek bizonyult, a Tamási Áron Művelődési Egyesület közösségi összefogással tudta befejezni az épületet – kultúrcsűrben zajlik az ünnepség. Látván-hallván, mi történik „a kultúra frontján” Székelyföld innen nézvést túlsó végén, önkéntelen hazanéz az ember. Itthon a székely kultúra napjának se múltja, se jelene, se jövője. Furcsa, hogy a művelődési intézmények nem élnek, a közművelődés szürke eminenciásai nem használják ki, de még inkább furcsa, hogy a politikum nem ismeri fel a benne rejlő lehetőséget. A Tamási Áron Művelődési Egyesület következetessége, kitartása ugyanis nem valamiféle kétségbeesett vergődés az író emlékének őrzésére, hanem olyan nap meghonosításának kísérlete, amely méltán piros betűs dátum lehetne gyásznapokkal teljes naptárunkban. Vigyázó szemetek hát Farkaslakara vessétek! Adalék csupán: a székely kultúra napjára megfogalmazott ajánlások kilencedik pontja azt mondja: „Ha teheted, légy ma székely kultúra »fogyasztó«. Keress olyan művészeti műalkotásokat, amelyek a székelység szellemi/lelki szűrőjén át értelmezik a világ dolgait. Menj el ma ilyen jellegű előadásra, látogass ilyen tárlatot, olvass ilyen művet.” A mai, a holnapi nap kavalkádjában szakíts időt erre is, Székelyföld kulturális fővárosának lakója!
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Lassan tíz éve annak, hogy a Hargita és Kovászna megyei közművelődési szakemberek együttes fórumán döntés született: legyen székely kultúra napja! Megünneplésére – nem véletlenül – a Tamási Áron születésnapjához (1897. szeptember 20.) legközelebb eső hétvégét választották: ugyanis Tamási „munkássága, üzenete az a felvállalt szellemiség, amely sajátos székely szűrőn látja, értelmezi és éli meg a világot”.
A Székelyföldi Művelődésszervezők Egyesülete tizenkét pontban összefoglalva ajánlásokat is megfogalmazott a székely kultúra napjára: ezek java része kulturális örökségünk szellemi megidézésére vonatkozik, de van köztük néhány egyéni döntésre bízott javaslat is. Nem nagy dolgok, egymás mellé illesztve azonban kerek egészét adják annak az értékrendnek, amely mentén eleink szervezték családi és közösségi mindennapjaikat, hitbéli életüket, megalkották ember és természet egymást segítő – és nem romboló – harmóniáját. A székely kultúra napja mégsem honosodott meg a köztudatban. Bár első alkalommal épp Alsócsernátonban, a Haszmann Pál Múzeumban rendezték meg 2008-ban (a szakmai találkozó az elméleti megalapozásról szólt, amely – a korabeli beszámolók szerint – „az uralkodó pAradigmák elemzésére, azoknak a globális, a magyar és székely kultúrára való kihatásaira, illetve egy Székelyföldi közművelődési koncepció véglegesítésére” vonatkozott), Háromszék azóta sem jeleskedett a szeptember 20-ához legközelebb eső hétvégének ünnepnappá való emelésében. Érdekes módon pár kisebb csíkszéki faluban hagyománnyá vált: Gyergyócsomafalva általános iskolájában például azóta is minden évben megszervezik, igazi nagyrendezvényt azonban csupán Udvarhelyszék Tamásiról nevezetes nagyközségében, Farkaslakan tartanak. Idén is: holnap az író szülőházánál, illetve a lánytestvérének nagy nehézségek árán megmentett házának udvarán szintén nagy nehézségek árán felépített – az uniós pályázati pénz kevésnek bizonyult, a Tamási Áron Művelődési Egyesület közösségi összefogással tudta befejezni az épületet – kultúrcsűrben zajlik az ünnepség. Látván-hallván, mi történik „a kultúra frontján” Székelyföld innen nézvést túlsó végén, önkéntelen hazanéz az ember. Itthon a székely kultúra napjának se múltja, se jelene, se jövője. Furcsa, hogy a művelődési intézmények nem élnek, a közművelődés szürke eminenciásai nem használják ki, de még inkább furcsa, hogy a politikum nem ismeri fel a benne rejlő lehetőséget. A Tamási Áron Művelődési Egyesület következetessége, kitartása ugyanis nem valamiféle kétségbeesett vergődés az író emlékének őrzésére, hanem olyan nap meghonosításának kísérlete, amely méltán piros betűs dátum lehetne gyásznapokkal teljes naptárunkban. Vigyázó szemetek hát Farkaslakara vessétek! Adalék csupán: a székely kultúra napjára megfogalmazott ajánlások kilencedik pontja azt mondja: „Ha teheted, légy ma székely kultúra »fogyasztó«. Keress olyan művészeti műalkotásokat, amelyek a székelység szellemi/lelki szűrőjén át értelmezik a világ dolgait. Menj el ma ilyen jellegű előadásra, látogass ilyen tárlatot, olvass ilyen művet.” A mai, a holnapi nap kavalkádjában szakíts időt erre is, Székelyföld kulturális fővárosának lakója!
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. szeptember 17.
Jászvásárról Magyarország mellett
A luxemburgi külügyminiszter kijelentése és a V4-ek politikája kapcsán több európai lap is foglalkozott a magyar politikával. Romániában Georgeta Condur jászvásári publicista szólalt fel Magyarország védelmében, bár elismeri: ezzel nem túl népszerű feladatra vállalkozott, de szerinte az igazság nem lehet népszerűség kérdése. Condur emlékeztet: amikor Magyarország alkalmazni akarta a dublini egyezményt, hogy korlátozza és ellenőrizze a menedékkérők áradatát, a többiek – Németországgal az élen – lehurrogták, azt követelve tőle, hogy engedje tovább őket Nyugat-Európába. A szerző szerint nevetséges, hogy a luxemburgi külügyminiszter és az osztrák belügyminiszter a dublini egyezményre hivatkozva akarja visszaküldeni a migránsokat, akik egyébként nem is Magyarországon léptek be először az EU területére. „Bűnbaknak kikiáltani Magyarországot, a schengeni határon lévő kis államot az európai nagyhatalmak által rosszul kezelt problémáért: méltatlan dolog az Európai Unió részéről” – vonja le a következtetést. (Adevărul)
TĂRICEANU NEM EMLÉKSZIK. Tanúként idézte be az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály Călin Popescu Tăriceanu szenátuselnököt Bogdan Olteanu ügyében. Olteanu jelenleg házi őrizetben van, azzal gyanúsítják, hogy egymillió eurót kaphatott Sorin Ovidiu Vîntutól, hogy közbenjárjon a (Tăriceanu) kormánynál a Duna-delta igazgatójának kinevezéséért. Tăriceanu most azt állítja, hogy nem emlékszik erre az esetre, azért az ügyészek kérték, hogy hazugságvizsgáló detektorral hallgassák ki. Az ország második embere erről nem nyilatkozott, de a hivatala által kiadott sajtóközlemény „propaganda- és kampánycélú” információk kiszivárogtatásával vádolja a korrupcióellenes ügyészséget: szerinte az újságírók csak onnan értesülhetnek arról, hogy őt mikor idézik be. (Digi24) ZEGREAN NEM KELL. Visszautasította Augustin Zegrean jelentkezését az NLP. A volt alkotmánybírósági elnök levélben közölte a liberálisok Beszterce-Naszód megyei szervezetével – ennek tagja volt 2007-ig –, hogy megpályázna egy szenátori mandátumot a párt színeiben. Ajánlatát nagy fanyalgás fogadta: habár korábban Alina Gorghiu társelnök úgy nyilatkozott, hogy szívesen látnák a nagy tapasztalatú alkotmányjogászt, az NLP képviselőházi frakcióvezetője, Eugen Nicolăescu határozottan elutasította, és ez az álláspont vált hivatalossá azzal az indoklással, hogy Zegrean nem tagja az NLP-nek. (Evenimentul zilei)
EGY BECALI SZABADUL. Büntetése egyharmadának letöltése után, korára való tekintettel feltételesen szabadlábra helyezték Ioan – becenevén Giovanni – Becalit, akit hat év négy hónapi börtönbüntetésre ítéltek a focisták áthelyezési perében. A volt ügynök azonban nem dőlhet nyugodtan hátra, mert egy másik eljárás is folyamatban van ellene – és Victor nevű testvére, valamint Cristi Borcea ellen – , amelyben egy bíró megvesztegetésével vádolják. A bíró beismerő vallomása után könnyen újra rács mögé kerülhetnek a Becali-klán tagjai. (Ziare.com)
FÖLÖSLEGES BEUTALÁSOKRA MEGY A PÉNZ. Romániában a legmagasabb a száz lakosra eső kórházi orvosok száma, csak a munkáltatóknál évi kétmilliárd lejes veszteséget okoznak a nem szükséges kórházi beutalások – jelentette ki Cristian Horia, a képviselőház egészségügyi bizottságának alelnöke egy gyógyszerészeti konferencián, arra utalva, hogy sok esetben olyan kivizsgálásokra vagy kezelésekre is beutalják az embereket, amelyeket járóbeteg-rendelésen is el lehet végezni. Azt is elmondta: segíteni kell a hazai gyógyszergyártókat, hogy jövedelmezővé váljanak az európai piacokon. (Mediafax)
FOGYUNK. Negatív volt 2016 júliusában a természetes szaporulat Romániában: 16 373 gyerek született (1143-mal több, mint egy hónappal korábban) és 18 966-an haltak meg (1846-tal kevesebben, mint júniusban). A különbség 2593 fő. 2016 júliusában 112 egyévesnél kisebb gyerek vesztette életét, 15-tel kevesebb, mint júniusban. Júliusban 19 433 esketést jegyeztek az anyakönyvi hivatalokban, 5808-cal többet, mint az előző hónapban. Eközben a jogerős bírói ítélettel kimondott válások száma 2069 volt, 383-mal kevesebb, mint júniusban. (Mediafax)
BukarestBEN NEM JÓ ÉLNI. Hátulról a harmadik helyet foglalja el az európai fővárosok között Bukarest abban a felmérésben, amelyben az Eurostat a lakók elégedettségét méri. A válaszok alapján Vilnius a legélhetőbb főváros (lakóinak 98 százaléka vallja ezt), de Stockholm és Koppenhága, illetve Bécs és Luxemburg is jól áll a maga 97, illetve 96 százalékával. A legkevésbé Athén lakói szeretik városukat (alig 71 százalék), Rómanak minden ötödik polgára elégedetlen, Párizs és Bukarest lakosságának 83 százaléka elégedett. Ezzel Bukarest a 31 európai város közül a 28. helyre került, még Szófia és Zágráb is megelőzi. Budapest elégedettségi mutatója 84 százalék. A felmérésben a munkaerő-piaci, oktatási, szociális-társadalmi és lakhatási lehetőségeket vizsgálták, és külön rákérdeztek a kulturális életre is, amivel a Bukarestiek 71 százaléka elégedett. Az első helyeken Bécs (97 százalék), Helsinki (94 százalék), Stockholm és Prága (90 százalék) áll, Budapest e téren 82, Szófia 70, Athén pedig 62 százalékon. (România liberă)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A luxemburgi külügyminiszter kijelentése és a V4-ek politikája kapcsán több európai lap is foglalkozott a magyar politikával. Romániában Georgeta Condur jászvásári publicista szólalt fel Magyarország védelmében, bár elismeri: ezzel nem túl népszerű feladatra vállalkozott, de szerinte az igazság nem lehet népszerűség kérdése. Condur emlékeztet: amikor Magyarország alkalmazni akarta a dublini egyezményt, hogy korlátozza és ellenőrizze a menedékkérők áradatát, a többiek – Németországgal az élen – lehurrogták, azt követelve tőle, hogy engedje tovább őket Nyugat-Európába. A szerző szerint nevetséges, hogy a luxemburgi külügyminiszter és az osztrák belügyminiszter a dublini egyezményre hivatkozva akarja visszaküldeni a migránsokat, akik egyébként nem is Magyarországon léptek be először az EU területére. „Bűnbaknak kikiáltani Magyarországot, a schengeni határon lévő kis államot az európai nagyhatalmak által rosszul kezelt problémáért: méltatlan dolog az Európai Unió részéről” – vonja le a következtetést. (Adevărul)
TĂRICEANU NEM EMLÉKSZIK. Tanúként idézte be az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály Călin Popescu Tăriceanu szenátuselnököt Bogdan Olteanu ügyében. Olteanu jelenleg házi őrizetben van, azzal gyanúsítják, hogy egymillió eurót kaphatott Sorin Ovidiu Vîntutól, hogy közbenjárjon a (Tăriceanu) kormánynál a Duna-delta igazgatójának kinevezéséért. Tăriceanu most azt állítja, hogy nem emlékszik erre az esetre, azért az ügyészek kérték, hogy hazugságvizsgáló detektorral hallgassák ki. Az ország második embere erről nem nyilatkozott, de a hivatala által kiadott sajtóközlemény „propaganda- és kampánycélú” információk kiszivárogtatásával vádolja a korrupcióellenes ügyészséget: szerinte az újságírók csak onnan értesülhetnek arról, hogy őt mikor idézik be. (Digi24) ZEGREAN NEM KELL. Visszautasította Augustin Zegrean jelentkezését az NLP. A volt alkotmánybírósági elnök levélben közölte a liberálisok Beszterce-Naszód megyei szervezetével – ennek tagja volt 2007-ig –, hogy megpályázna egy szenátori mandátumot a párt színeiben. Ajánlatát nagy fanyalgás fogadta: habár korábban Alina Gorghiu társelnök úgy nyilatkozott, hogy szívesen látnák a nagy tapasztalatú alkotmányjogászt, az NLP képviselőházi frakcióvezetője, Eugen Nicolăescu határozottan elutasította, és ez az álláspont vált hivatalossá azzal az indoklással, hogy Zegrean nem tagja az NLP-nek. (Evenimentul zilei)
EGY BECALI SZABADUL. Büntetése egyharmadának letöltése után, korára való tekintettel feltételesen szabadlábra helyezték Ioan – becenevén Giovanni – Becalit, akit hat év négy hónapi börtönbüntetésre ítéltek a focisták áthelyezési perében. A volt ügynök azonban nem dőlhet nyugodtan hátra, mert egy másik eljárás is folyamatban van ellene – és Victor nevű testvére, valamint Cristi Borcea ellen – , amelyben egy bíró megvesztegetésével vádolják. A bíró beismerő vallomása után könnyen újra rács mögé kerülhetnek a Becali-klán tagjai. (Ziare.com)
FÖLÖSLEGES BEUTALÁSOKRA MEGY A PÉNZ. Romániában a legmagasabb a száz lakosra eső kórházi orvosok száma, csak a munkáltatóknál évi kétmilliárd lejes veszteséget okoznak a nem szükséges kórházi beutalások – jelentette ki Cristian Horia, a képviselőház egészségügyi bizottságának alelnöke egy gyógyszerészeti konferencián, arra utalva, hogy sok esetben olyan kivizsgálásokra vagy kezelésekre is beutalják az embereket, amelyeket járóbeteg-rendelésen is el lehet végezni. Azt is elmondta: segíteni kell a hazai gyógyszergyártókat, hogy jövedelmezővé váljanak az európai piacokon. (Mediafax)
FOGYUNK. Negatív volt 2016 júliusában a természetes szaporulat Romániában: 16 373 gyerek született (1143-mal több, mint egy hónappal korábban) és 18 966-an haltak meg (1846-tal kevesebben, mint júniusban). A különbség 2593 fő. 2016 júliusában 112 egyévesnél kisebb gyerek vesztette életét, 15-tel kevesebb, mint júniusban. Júliusban 19 433 esketést jegyeztek az anyakönyvi hivatalokban, 5808-cal többet, mint az előző hónapban. Eközben a jogerős bírói ítélettel kimondott válások száma 2069 volt, 383-mal kevesebb, mint júniusban. (Mediafax)
BukarestBEN NEM JÓ ÉLNI. Hátulról a harmadik helyet foglalja el az európai fővárosok között Bukarest abban a felmérésben, amelyben az Eurostat a lakók elégedettségét méri. A válaszok alapján Vilnius a legélhetőbb főváros (lakóinak 98 százaléka vallja ezt), de Stockholm és Koppenhága, illetve Bécs és Luxemburg is jól áll a maga 97, illetve 96 százalékával. A legkevésbé Athén lakói szeretik városukat (alig 71 százalék), Rómanak minden ötödik polgára elégedetlen, Párizs és Bukarest lakosságának 83 százaléka elégedett. Ezzel Bukarest a 31 európai város közül a 28. helyre került, még Szófia és Zágráb is megelőzi. Budapest elégedettségi mutatója 84 százalék. A felmérésben a munkaerő-piaci, oktatási, szociális-társadalmi és lakhatási lehetőségeket vizsgálták, és külön rákérdeztek a kulturális életre is, amivel a Bukarestiek 71 százaléka elégedett. Az első helyeken Bécs (97 százalék), Helsinki (94 százalék), Stockholm és Prága (90 százalék) áll, Budapest e téren 82, Szófia 70, Athén pedig 62 százalékon. (România liberă)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. szeptember 17.
Mese a székely terrorizmusról
A Jobbik 2010-ben a Fidesszel együtt megnyerte a választásokat, és hívei terrorizmussal állítanák vissza Nagy-Magyarországot – ezen a ,,tényen” alapul a román vádhatóság összeesküvés-elmélete... Ráérnek a román honatyák: olyan törvényjavaslatra is van érkezésük, amely bajnoki sportversenyeken kötelezővé tenné az eddig fakultatív román himnuszt. (Miután januárban Sepsiszentgyörgyön egy női kosárlabda-mérkőzésen a Kolozsvári vendégek a román himnusz után melegíteni kezdtek, miközben a házigazdák a székely himnuszt énekelték.) Meg olyanra is, amely a közigazgatásban betiltaná az anyanyelvhasználatot, az összes etnikai jellegű szervezetet, más nyelvű (értsd: magyar) médiatartalmakat pedig csak román feliratozással lehetne sugározni.
Az év végéig regnáló Bukaresti technokrata kormány idén igyekezett visszafogni a magyarellenes megnyilvánulásokat, melyek olykor, ha a politikai érdek úgy kívánja, parancsszóra megfékezhetők. Helyi szinten azonban a hatóságok – gyakran a bíróságok és a törvények alkalmazását felügyelni hivatott prefektus közreműködésével – módszeresen figyelmen kívül hagyják a kisebbségeket védő törvényeket. Akár derültséget is kelthetne a sokszor groteszk hadakozás a magyar jelképek, zászlók, feliratok, elnevezések, utcanevek ellen, ha a Kolozsvári gyerekklinikán nem aláztak volna meg egy olaszteleki magyar kislányt hiányos nyelvtudása miatt. Vagy ha tavaly decemberben nem kellett volna félbeszakítani egy labdarúgó-mérkőzést a Bukaresti szurkolók magyarellenes megnyilvánulásai következtében. És ha nem kapott volna sok ezer lejnyi büntetést több Marosvásárhelyi, mert nem távolította el házáról az önkéntesek által kihelyezett kétnyelvű utcanévtáblákat. Az RMDSZ – az Európa Tanács kisebbségvédelmi keretegyezménye megvalósításáról szóló Bukaresti jelentést cáfoló – áprilisi árnyékjelentésében a magyarellenes megnyilvánulásokat egybegyűjtve megállapítja: Románia nem tartja be vállalásait, visszalépés tapasztalható a kisebbségi jogok alkalmazása terén, a magyarok biztonságérzete gyengült. Július végén a szövetség közzétette újabb, ezúttal a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája megvalósításának Bukaresti jelentéséhez készített árnyékjelentését. A dokumentum lajstromba veszi a romániai magyarok nyelvhasználatát érintő jogsértő korlátozásokat: leszögezi, hogy a román hatóságok nem alkalmazzák a törvényeket, vagy ha mégis, akkor korlátozó értelemben vagy kettős mércével teszik, hogy kiiktassák a magyar nyelv használatát a közéletből.
A Marosvásárhelyi Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO), illetve az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a Székely Nemzeti Tanáccsal közösen két másik jelentést küldött az ET-nek a nyelvi charta romániai alkalmazásáról. Következtetése összecseng az RMDSZ-ével, a kisebbségi nyelvhasználatra Romániában nincs világos normarendszer, a hatóságok sokszor nem védik, hanem maguk sértik meg a nyelvi jogokat. (A CEMO egyébként – joggal – kifogásolta, hogy az Európa Tanács küldöttsége csupán Bukarestben és Konstancán tájékozódott arról, hogyan valósította meg Románia a kisebbségi nyelvi charta előírásait, az erdélyi magyarokhoz nem is látogatott el.) Mindez a megszokott erdélyi magyar siránkozásnak is tűnhetne, ha a jelentések állításait nem hitelesítené az Active Watch nevű Bukaresti civil szervezet idei beszámolója. A ,,szisztematikus és tervezett” magyarellenesség kontextusában pedig figyelemre méltó a Kézdivásárhelyi ,,terrorista” székelyek ügyében kiszivárogtatott vádirat. A petárdáikkal állítólag robbantani készülő Kézdivásárhelyi magyarok kapcsán a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság vádkoncepciója a Kárpát-medenceére kiterjedő, Budapestről vezérelt, irredenta magyar összeesküvést vizionál, melynek célja – első lépésként az autonómia megvalósításával – Nagy-Magyarország visszaállítása. A vád komolyságát jelzi, hogy arra a ,,tényre” épül: a vádlottakkal összefüggésbe hozott Jobbik 2010-ben a Fideszszel együtt megnyerte a választásokat. Vajon hány román olvasó néz ennek utána? Erre mondják Erdélyben is: a helyzet reménytelen, de nem komoly. Beke Mihály András(Heti Válasz)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A Jobbik 2010-ben a Fidesszel együtt megnyerte a választásokat, és hívei terrorizmussal állítanák vissza Nagy-Magyarországot – ezen a ,,tényen” alapul a román vádhatóság összeesküvés-elmélete... Ráérnek a román honatyák: olyan törvényjavaslatra is van érkezésük, amely bajnoki sportversenyeken kötelezővé tenné az eddig fakultatív román himnuszt. (Miután januárban Sepsiszentgyörgyön egy női kosárlabda-mérkőzésen a Kolozsvári vendégek a román himnusz után melegíteni kezdtek, miközben a házigazdák a székely himnuszt énekelték.) Meg olyanra is, amely a közigazgatásban betiltaná az anyanyelvhasználatot, az összes etnikai jellegű szervezetet, más nyelvű (értsd: magyar) médiatartalmakat pedig csak román feliratozással lehetne sugározni.
Az év végéig regnáló Bukaresti technokrata kormány idén igyekezett visszafogni a magyarellenes megnyilvánulásokat, melyek olykor, ha a politikai érdek úgy kívánja, parancsszóra megfékezhetők. Helyi szinten azonban a hatóságok – gyakran a bíróságok és a törvények alkalmazását felügyelni hivatott prefektus közreműködésével – módszeresen figyelmen kívül hagyják a kisebbségeket védő törvényeket. Akár derültséget is kelthetne a sokszor groteszk hadakozás a magyar jelképek, zászlók, feliratok, elnevezések, utcanevek ellen, ha a Kolozsvári gyerekklinikán nem aláztak volna meg egy olaszteleki magyar kislányt hiányos nyelvtudása miatt. Vagy ha tavaly decemberben nem kellett volna félbeszakítani egy labdarúgó-mérkőzést a Bukaresti szurkolók magyarellenes megnyilvánulásai következtében. És ha nem kapott volna sok ezer lejnyi büntetést több Marosvásárhelyi, mert nem távolította el házáról az önkéntesek által kihelyezett kétnyelvű utcanévtáblákat. Az RMDSZ – az Európa Tanács kisebbségvédelmi keretegyezménye megvalósításáról szóló Bukaresti jelentést cáfoló – áprilisi árnyékjelentésében a magyarellenes megnyilvánulásokat egybegyűjtve megállapítja: Románia nem tartja be vállalásait, visszalépés tapasztalható a kisebbségi jogok alkalmazása terén, a magyarok biztonságérzete gyengült. Július végén a szövetség közzétette újabb, ezúttal a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája megvalósításának Bukaresti jelentéséhez készített árnyékjelentését. A dokumentum lajstromba veszi a romániai magyarok nyelvhasználatát érintő jogsértő korlátozásokat: leszögezi, hogy a román hatóságok nem alkalmazzák a törvényeket, vagy ha mégis, akkor korlátozó értelemben vagy kettős mércével teszik, hogy kiiktassák a magyar nyelv használatát a közéletből.
A Marosvásárhelyi Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO), illetve az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a Székely Nemzeti Tanáccsal közösen két másik jelentést küldött az ET-nek a nyelvi charta romániai alkalmazásáról. Következtetése összecseng az RMDSZ-ével, a kisebbségi nyelvhasználatra Romániában nincs világos normarendszer, a hatóságok sokszor nem védik, hanem maguk sértik meg a nyelvi jogokat. (A CEMO egyébként – joggal – kifogásolta, hogy az Európa Tanács küldöttsége csupán Bukarestben és Konstancán tájékozódott arról, hogyan valósította meg Románia a kisebbségi nyelvi charta előírásait, az erdélyi magyarokhoz nem is látogatott el.) Mindez a megszokott erdélyi magyar siránkozásnak is tűnhetne, ha a jelentések állításait nem hitelesítené az Active Watch nevű Bukaresti civil szervezet idei beszámolója. A ,,szisztematikus és tervezett” magyarellenesség kontextusában pedig figyelemre méltó a Kézdivásárhelyi ,,terrorista” székelyek ügyében kiszivárogtatott vádirat. A petárdáikkal állítólag robbantani készülő Kézdivásárhelyi magyarok kapcsán a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság vádkoncepciója a Kárpát-medenceére kiterjedő, Budapestről vezérelt, irredenta magyar összeesküvést vizionál, melynek célja – első lépésként az autonómia megvalósításával – Nagy-Magyarország visszaállítása. A vád komolyságát jelzi, hogy arra a ,,tényre” épül: a vádlottakkal összefüggésbe hozott Jobbik 2010-ben a Fideszszel együtt megnyerte a választásokat. Vajon hány román olvasó néz ennek utána? Erre mondják Erdélyben is: a helyzet reménytelen, de nem komoly. Beke Mihály András(Heti Válasz)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. szeptember 17.
Kurkó Gyárfás: Nehéz kenyér
Kurkó Gyárfás egyetlen könyve, a népi memoárként meghatározható Nehéz kenyér 1949-ben jelent meg először. Irodalmi művek megjelenését illetően nem volt kedvező esztendő. Akkortájtól Romániában, akárcsak egész Kelet-Európában, a politikai látószögek hosszú időre felülírták az irodalmi szempontokat.
Kurkó Gyárfás számára különösen rosszul végződött első és utolsó könyve megjelenésének éve, novemberben letartóztatták és koholt vádak alapján elítélték; a börtönből csak tizenöt esztendő múlva, fizikailag és szellemileg megtörve szabadult. Nem mintha addig is kényeztette volna a sors. 1938 után a betiltott MADOSZ vezetőjeként illegalitásba kényszerült, majd átélt egy letartóztatást és internálást (1940, Caracal), minekután a román hatóságok kitoloncolták az országból, de a magyar állami szervek visszaadták Romániának. Az Antonescu-diktatúra idején Brassóban raboskodott. Politikusi pályafutása buktatókkal volt tele. 1944 előtt főként baloldalisága volt szálka nemcsak a román hatalom, de az itteni magyarság jobboldali beállítottságú politikusai szemében is, a második világháború után a romániai magyar iskolahálózat és művelődési intézmények védelmében, a nemzetiségi létfeltételek kiépítésében végzett munkája zavarta az akkori hatalmat, szolgáltatott okot hosszú bebörtönzéséhez.
A szovjet segítséggel megerősödő, majd hatalomra kerülő kommunista vezetés akkoriban sokakban ébresztett indokolatlan reményt a nemzetiségi kérdés kielégítő rendezését illetően. A politikailag naivakat a rendszer felhasználta külföld felé mutatott imázsához, majd gátlástalanul megszabadult tőlük. Mondják, életének első tíz esztendeje meghatározza az ember látásmódját, jellemét. A Nehéz kenyér már azért is érdekes könyv, mert betekintést enged a politikus Kurkó gyermekkorába. De több ennél. Szociográfusi pontossággal ad hírt egy olyan világról, amelyet a székelységről írók addig ritkán és felületesen érintettek. Nadrágszíjnyi földeken gazdálkodó sokgyermekes székely családokról van szó, ahol már a kisgyermek is nap mint nap felnőttnek való munkát végzett, mégsem tudtak egyről kettőre jutni, a mindennapi betevő előteremtése is folytonos gondot jelentett. Bár néha úgy említik a Nehéz kenyeret, mint ami nélkülözi a Tamási Áron-féle tréfás élcelődést, azért Kurkó Gyárfás önéletírásában is találni humort. Igaz, nem könnyed, mintegy furfangos elmegyakorlatként bemutatott humorról van szó, hanem darabosabbról, vaskosabbról. A székely humor skálája amúgy is széles, a baráti, finom élcelődéstől egészen a durva szívatásig terjed. Beleférnek tettlegességig fajuló, csak távoli esztenákon, férfiak között megengedhető durvább huncutságok is, mint például a beccselés (172. oldal). Nem utolsósorban említhető a könyv érdemei között a hiteles székely nyelvezet. Csíkszentdomokos székelysége szólal meg a lapjai között, ismételten ámulatra késztetve az olvasót az örökös csoda előtt, ami nem más, mint a székely-magyar nyelv. Molnár Vilmos
SZÉKELY KÖNYVTÁR, Hargita Kiadó, 2015
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Kurkó Gyárfás egyetlen könyve, a népi memoárként meghatározható Nehéz kenyér 1949-ben jelent meg először. Irodalmi művek megjelenését illetően nem volt kedvező esztendő. Akkortájtól Romániában, akárcsak egész Kelet-Európában, a politikai látószögek hosszú időre felülírták az irodalmi szempontokat.
Kurkó Gyárfás számára különösen rosszul végződött első és utolsó könyve megjelenésének éve, novemberben letartóztatták és koholt vádak alapján elítélték; a börtönből csak tizenöt esztendő múlva, fizikailag és szellemileg megtörve szabadult. Nem mintha addig is kényeztette volna a sors. 1938 után a betiltott MADOSZ vezetőjeként illegalitásba kényszerült, majd átélt egy letartóztatást és internálást (1940, Caracal), minekután a román hatóságok kitoloncolták az országból, de a magyar állami szervek visszaadták Romániának. Az Antonescu-diktatúra idején Brassóban raboskodott. Politikusi pályafutása buktatókkal volt tele. 1944 előtt főként baloldalisága volt szálka nemcsak a román hatalom, de az itteni magyarság jobboldali beállítottságú politikusai szemében is, a második világháború után a romániai magyar iskolahálózat és művelődési intézmények védelmében, a nemzetiségi létfeltételek kiépítésében végzett munkája zavarta az akkori hatalmat, szolgáltatott okot hosszú bebörtönzéséhez.
A szovjet segítséggel megerősödő, majd hatalomra kerülő kommunista vezetés akkoriban sokakban ébresztett indokolatlan reményt a nemzetiségi kérdés kielégítő rendezését illetően. A politikailag naivakat a rendszer felhasználta külföld felé mutatott imázsához, majd gátlástalanul megszabadult tőlük. Mondják, életének első tíz esztendeje meghatározza az ember látásmódját, jellemét. A Nehéz kenyér már azért is érdekes könyv, mert betekintést enged a politikus Kurkó gyermekkorába. De több ennél. Szociográfusi pontossággal ad hírt egy olyan világról, amelyet a székelységről írók addig ritkán és felületesen érintettek. Nadrágszíjnyi földeken gazdálkodó sokgyermekes székely családokról van szó, ahol már a kisgyermek is nap mint nap felnőttnek való munkát végzett, mégsem tudtak egyről kettőre jutni, a mindennapi betevő előteremtése is folytonos gondot jelentett. Bár néha úgy említik a Nehéz kenyeret, mint ami nélkülözi a Tamási Áron-féle tréfás élcelődést, azért Kurkó Gyárfás önéletírásában is találni humort. Igaz, nem könnyed, mintegy furfangos elmegyakorlatként bemutatott humorról van szó, hanem darabosabbról, vaskosabbról. A székely humor skálája amúgy is széles, a baráti, finom élcelődéstől egészen a durva szívatásig terjed. Beleférnek tettlegességig fajuló, csak távoli esztenákon, férfiak között megengedhető durvább huncutságok is, mint például a beccselés (172. oldal). Nem utolsósorban említhető a könyv érdemei között a hiteles székely nyelvezet. Csíkszentdomokos székelysége szólal meg a lapjai között, ismételten ámulatra késztetve az olvasót az örökös csoda előtt, ami nem más, mint a székely-magyar nyelv. Molnár Vilmos
SZÉKELY KÖNYVTÁR, Hargita Kiadó, 2015
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. szeptember 17.
Hencz Hilda: Magyar Bukarest (27. / részletek)
1947-ben a Népi Szövetség parlamenti csoportját is Bukarestbe költöztette; a parlamentben egy alelnöki és egy titkári tisztséget kaptak. A kormányban Takács Lajos (1908−1982) egyetemi tanár, 1945-ös párttag nemzetiségi államtitkár lett, RKP KB-tag és képviselő is volt, ’52-ben kémkedés hamis vádjával bebörtönözték, ’57-es rehabilitálása után a Bolyai Tudományegyetem utolsó rektora.
1947-ben jelent meg az első központi magyar napilap a Magyar Népi Szövetség kiadásában, Romániai Magyar Szó néven. Ugyanebben az évben a szövetség csatlakozott a Kommunista Párthoz, döntési hatásköre egyelőre továbbra is nagyon szűk mAradt. 1948-tól a párt politikai bizottságába olyan munkások is bekerültek, mint Alexandru Moghioroş (Mogyorós Sándor) tábornoki rangban vagy Szilágyi Ignác (Leontin Sălăjan). Kezdetben Szilágyit egészségügyi miniszterhelyettesnek nevezték ki, 1950-ben vezérkari főnök, 1955–1956-ban pedig hadügyminiszter volt. Rendkívüli kiváltságokban részesült Szilágyi Ignác mostohatestvére, Szilágyi János is, románosított nevén Ion Stănescu. Egyszerű marósként kezdte a Bukaresti Augusztus 23. műveknél, elvégezte az Andrej Zsdanov pártiskolát, ezután gyorsan haladt felfelé a társadalmi ranglétrán, fontos párt- vagy állami funkciókba került nemcsak a kommunizmus idején, hanem utána is: aktivista, a Nagy Nemzetgyűlés képviselője, Dâmboviţa megye első főtitkára, az Állami Nemzetbiztonsági Tanács elnöke, belügyminiszter, a Turizmus- és Sportminisztérium minisztere (1984−1990. március között) stb. 1989 után a Szocialista Munkapárt és a Szocialista Szövetség Pártjának tagja. Neagu Cosma volt tábornokkal közösen két könyvet adtak ki, átgyúrva a Securitate történelmét, nemcsak a saját intézménybeli szerepüket méltatva, hanem a többi alkalmazottét is, akik „a HAZA elkötelezett hívei voltak, hűséggel szolgálva azt…”
Miután Erdély problémája megoldódott, a román kommunisták úgy vélték, a magyarság túl sok kiváltsága teljesült, és elkezdték ezeket fokozatosan érvényteleníteni. Leghatásosabb eszközük a visszavonásokban és egyúttal a Magyar Népi Szövetség gyengítésében Luka László volt. Ő a sajtóban többször is megtámadta Kurkó Gyárfást, akit hamarosan leváltottak a szövetség elnöki tisztségéből. Kurkót támadta Lakatos István, a Szociáldemokrata Párt magyar részlegének képviselője is és többen az erdélyi és magyarországi magyarok közül. Egyik fő kifogás ellene az volt, hogy RKP-tag lett. 1948-ban Luka László a nemzetiségi kérdést megoldottnak nyilvánította, és a következő évtől sorra letartóztatták a szövetség vezetőit, hazaárulónak és irredentának nyilvánítva őket. Az elszenvedett kínzásokba az exelnök, Kurkó Gyárfás beleőrült. 1964-ben politikai amnesztiával szabadult, majd 1968-ban rehabilitálták. De Luka Lászlóra sem várt jobb sors. 1952-ben pénzügyminiszterként tartóztatják le, elájul, mikor megtudja, hogy mennyire súlyosak és abszurdak az ellene felhozott vádak. Halálra ítélik, amit majd életfogytiglani börtönre változtatnak. A börtönben halt meg 1963-ban. 1952 folyamán letartóztatták az illegalista mozgalom több régi tagját, akiket ő hívott Bukarestbe vezető állásokba. Az első ártatlan áldozat Jakab Sándor pénzügyminiszter-helyettes volt. Kémkedéssel, majd gazdasági szabotálással vádolták, és 20 év börtönre ítélték. A kihallgató- és kínzótisztje Butyika Ferenc (?–1997) volt, egykori Kolozsvári pártaktivista, későbbi állambiztonsági tiszt. Jakab felesége, akit szintén letartóztattak, megőrült. Jakab Sándor 1964-ben szabadult és a 80-as években kivándorolt.
„Szerencsésebb” áldozat volt Blatt (Balázs/Balaş) Egon (szül. 1922) Kolozsvári magyar ajkú zsidó, aki még középiskolásként vett részt az illegális kommunista tevékenységben. A külügyminisztériumba nevezik ki 1948-ban, később titkár lett a londoni román követségen. Élvezhette a nómenklatúra privilégiumait (kivéve az 1952−54 közötti éveket, amikor ítélet nélkül börtönben ült): négyszobás lakás a Tokió utcában, állás a felsőoktatásban számára és felesége számára is, később kutatói állás, lévén gazdasági szakértő és a lineáris programozás specialistája. Olyan neves kutatókkal dolgozott együtt, mint Grigore Moisil és Gh. Mihoc. Emlékirataiból érdekes adatokat tudhatunk meg a felsőoktatásban vagy a kutatásban dolgozó többi magyarról, közülük néhányat ő maga hívott Bukarestbe. Balázs Egon 1966-ban az Amerikai Egyesült Államokba emigrált, ahol folytatta kutatómunkáját szakterületén.
Méliusz József írót, a szövetség prominens tagját is letartóztatták; börtönben ült 1955-ig, később Bukarestben telepedett le. Letartóztatása családi tragédiák sorához vezetett: a Securitate által zaklatott felesége tisztázatlan körülmények között lett „öngyilkos”, 11 éves fia pedig, miután minden iskolából kizárták, helyrehozhatatlan lelki sérüléseket szenvedett.
Valamilyen szinten a sors kedvezményezettjének számított Czédly József jogász-közgazdász (szül. 1926). 1948−1950 között vezető beosztásban volt a szövetségnél, ezért három év kényszermunkával büntették; szabadulása után a Mezőgazdasági Minisztériumban dolgozott. Az RMDSZ magalakulásakor különféle felelős beosztásokba került: gazdasági igazgató, az RMDSZ Bukaresti szervezetének elnöke, a főváros alispánja, a Romániai Magyar Szó, illetve az Új Magyar Szó gazdasági igazgatója, jogtanácsosa.
A Magyar Népi Szövetség 1953-ban csendben „felszámolta magát”, a hír még a szövetség saját lapjában, a Magyar Szóban sem jelent meg. 1953. április elsejével a lap is nevet változtatott, Előre lett belőle. A szövetség tagjai még sok évig a Securitate figyelemkörében mAradtak, a letartóztatások a magyarországi forradalom utáni időkig folytatódtak. Az informatív jelentések Magyarország kémjeiként, revizionistákként, agent provocateurként emlegették őket még akkor is, ha éppen magas állami vagy pártbeosztásban voltak.
A Népi Szövetség tagjainak tragikus sorsához hozzájárult – kényszerűségből vagy óvatosságból – dr. Petru Groza, a román–magyar kapcsolatok egyik kulcsfigurája. Budapesti, berlini és lipcsei végzettségű ügyvédként és földbirtokosként ő volt az egyetlen román politikus, akinek szerep jutott mind a „polgári-földbirtokos”, mind a kommunista kormányban. A magyarság körében nagy népszerűségnek örvendett, népgyűléseiken magyarul szólalt fel; teljes jogegyenlőséget ígért, és hittek is neki. A szövetség vezetőit „barátainak” nyilvánította. Magyar kapcsolatainak volt szentimentális oldala is: törvénytelen lánya, Bisztray Mária (szül. 1923) egy Kolozsvári magyar színésznőhöz fűződő kapcsolatából született. Groza az Ekésfront alapítójaként és elnökeként a kommunista kormány miniszterelnöke lehetett 1945−1952 között anélkül, hogy a kommunista párt tagja lett volna. 1952−1958 között a Nagy Nemzetgyűlés elnöke volt, ami akkor az államfői tisztségnek felelt meg. Lőrinczi László költő, műfordító 1971-ben Beke Györgynek adott interjújában köszöni a sorsnak, hogy megismerhette Petru Grozát. Amikor Arany János kétnyelvű kiadásán dolgozott, Groza állandóan érdeklődött, hogyan halad a fordítással, és tanácsokkal is ellátta: „Sokszor teszem fel magamnak a kérdést, hogy munkámban vajon tudom-e érvényesíteni szellemének legalább egy szikráját?” – vallotta a költő.
A kormány és a pártvezetés által indított üldözések nemcsak a magyarokat érintették, a represszió minden „népellenségnek” szólt, akár a különféle politikai pártok képviselőiről, akár a főpapságról volt szó, nemzetiségtől vagy vallástól függetlenül. A vallási törvénnyel a kommunista állam átvette az ellenőrzést az egyházak fölött. 1948-ban a Groza-kormány egyoldalúan felmondta a Szentszékkel kötött konkordátumot, zöld utat adott ezzel a katolikusok elleni megtorlásoknak, akik rövidesen a „Vatikán kémjeivé” váltak. Az 1949. július 29-i kormányhatározattal felszámolták a vallási kongregációkat. A katolikus felekezeti iskolákra lakat került (beleértve a Bukaresti Pitar Moş utcai, közel százéves Mária Intézetet is). Az egyházak javait felleltározták, és betiltották a szerzetesrendeket. Az elnyomás mártírjává vált a szent életű Márton Áron erdélyi püspök, Kurkó Gyárfás unokatestvére. Régóta konfliktusban volt a hatalommal, mivel elutasította a laikus hatalom egyház fölötti felsőbbrendűségét, papjait is felszólította, hogy lépjenek ki a Magyar Népi Szövetségből. A békeszerződések aláírása utáni jogfosztásokat és megtorlásokat már a ’46-os csíksomlyói beszédében megjósolta, rebellis magatartása miatt letartóztatták, 1949−1955 között bebörtönözték, majd kényszerlakhelyre ítélték.
A hatóságok által Bukarestben foganatosított elnyomó intézkedésekre vonatkozó információk gyérek, ellentmondásosak, és elsősorban a román és német katolikusokra vonatkoznak.
Az 1998-ban megjelent, Börtönbe zárt egyház (Biserica întemniţată) című kötet is megemlít néhány kommunisták által üldözött magyar papot, de más források alapján ezek nem bizonyultak Bukarestieknek, két kivétellel: Gajdely Béla, aki a börtönben halt meg, és Demeter Antal, akit 1958-ban tartóztattak le és 20 év kényszermunkára ítéltek a „fennálló társadalmi rend elleni izgatásért”. Mindketten a Szent József-katedrálisnál szolgáltak.
A „Vatikán kémei” elleni 1951-es per után a Bukaresti érsekség évtizedekig nem tudott magához térni, és vikáriusok vezetése alatt mAradt. Csak 1984-ben neveztek ki élére egy püspököt Ioan Robu személyében, akit 1990-ben érseki rangra emeltek.
A Barátok templománál kisebb megszakításokkal ugyan, de a kommunista korban is magyar papok szolgáltak. Legtöbb ideig Zudor Ferenc tevékenykedett itt, 1940 és 1970 között; a miséket magyar és román nyelven tartotta. 1984−1986 között, Bertalan Balázs nyugdíjazása után nem voltak magyar nyelvű misék; ekkor a klézsei csángó származású Mihai Şerbant nevezték ki ide. A helyzet kissé összetettebb, mint ahogy Árvay Zsolt édesapja kéziratai alapján bemutatta. Az 1970-es évek végén a történész Demény Lajos részt vett Czikó Lőrinc, a Magyar Népi Szövetség egykori vezetője temetésén. A „szolgalelkű”, moldvai csángó származású katolikus pap „szokás szerint” románul tartotta a misét, és felháborodottan tört ki, amiért Demény a gyászbeszédét magyar nyelven mondta el. Máskülönben a Bukaresti magyarság „évek óta nem hallgathatta a szentmisét magyar nyelven”, állapítja meg a történész.
Ugyanilyen kevés a megfélemlített és üldözött magyar reformátusokra vonatkozó információ is. Családja elmondása szerint Takács Pál tanító évekig élt a Securitate zaklatásának terrorja alatt. A korszak református hitközségéről létezik egy beszámoló Albu Zoltán tollából, aki 1974−2000 között volt itt lelkész, de a cikkben túl sok a tévedés és túl sok minden mAradt ki belőle ahhoz, hogy szavahihető forrás lehessen. Miután 1945-ben szabadult a lágerből, Hamar Béla visszakapta papi állását Bukarestben. A Lutheránus utcai Calvineum befejezetlen épületében lakott, amíg 1950-ben az épületet elkobozta a belügyminisztérium. Ebben és a szomszédos villában működött a börtönigazgatóság, ahogy azt egy másik forrásból megtudtuk; a villa 1974-től a református lelkészhivatal székhelyévé vált. 1951-ben Székely Károlyt nevezték ki papnak, aki modernizálta az épületeket, beköttette a gázt és a folyóvizet. Asszisztálnia kellett egy újabb, a templomra vonatkozó lebontási határozatnál is. Ez alkalommal, 1959-ben a határozatot végre is hajtották. A Calvineum jelenlegi épületében ma is őriznek egy téglát az egykori templom falából.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
1947-ben a Népi Szövetség parlamenti csoportját is Bukarestbe költöztette; a parlamentben egy alelnöki és egy titkári tisztséget kaptak. A kormányban Takács Lajos (1908−1982) egyetemi tanár, 1945-ös párttag nemzetiségi államtitkár lett, RKP KB-tag és képviselő is volt, ’52-ben kémkedés hamis vádjával bebörtönözték, ’57-es rehabilitálása után a Bolyai Tudományegyetem utolsó rektora.
1947-ben jelent meg az első központi magyar napilap a Magyar Népi Szövetség kiadásában, Romániai Magyar Szó néven. Ugyanebben az évben a szövetség csatlakozott a Kommunista Párthoz, döntési hatásköre egyelőre továbbra is nagyon szűk mAradt. 1948-tól a párt politikai bizottságába olyan munkások is bekerültek, mint Alexandru Moghioroş (Mogyorós Sándor) tábornoki rangban vagy Szilágyi Ignác (Leontin Sălăjan). Kezdetben Szilágyit egészségügyi miniszterhelyettesnek nevezték ki, 1950-ben vezérkari főnök, 1955–1956-ban pedig hadügyminiszter volt. Rendkívüli kiváltságokban részesült Szilágyi Ignác mostohatestvére, Szilágyi János is, románosított nevén Ion Stănescu. Egyszerű marósként kezdte a Bukaresti Augusztus 23. műveknél, elvégezte az Andrej Zsdanov pártiskolát, ezután gyorsan haladt felfelé a társadalmi ranglétrán, fontos párt- vagy állami funkciókba került nemcsak a kommunizmus idején, hanem utána is: aktivista, a Nagy Nemzetgyűlés képviselője, Dâmboviţa megye első főtitkára, az Állami Nemzetbiztonsági Tanács elnöke, belügyminiszter, a Turizmus- és Sportminisztérium minisztere (1984−1990. március között) stb. 1989 után a Szocialista Munkapárt és a Szocialista Szövetség Pártjának tagja. Neagu Cosma volt tábornokkal közösen két könyvet adtak ki, átgyúrva a Securitate történelmét, nemcsak a saját intézménybeli szerepüket méltatva, hanem a többi alkalmazottét is, akik „a HAZA elkötelezett hívei voltak, hűséggel szolgálva azt…”
Miután Erdély problémája megoldódott, a román kommunisták úgy vélték, a magyarság túl sok kiváltsága teljesült, és elkezdték ezeket fokozatosan érvényteleníteni. Leghatásosabb eszközük a visszavonásokban és egyúttal a Magyar Népi Szövetség gyengítésében Luka László volt. Ő a sajtóban többször is megtámadta Kurkó Gyárfást, akit hamarosan leváltottak a szövetség elnöki tisztségéből. Kurkót támadta Lakatos István, a Szociáldemokrata Párt magyar részlegének képviselője is és többen az erdélyi és magyarországi magyarok közül. Egyik fő kifogás ellene az volt, hogy RKP-tag lett. 1948-ban Luka László a nemzetiségi kérdést megoldottnak nyilvánította, és a következő évtől sorra letartóztatták a szövetség vezetőit, hazaárulónak és irredentának nyilvánítva őket. Az elszenvedett kínzásokba az exelnök, Kurkó Gyárfás beleőrült. 1964-ben politikai amnesztiával szabadult, majd 1968-ban rehabilitálták. De Luka Lászlóra sem várt jobb sors. 1952-ben pénzügyminiszterként tartóztatják le, elájul, mikor megtudja, hogy mennyire súlyosak és abszurdak az ellene felhozott vádak. Halálra ítélik, amit majd életfogytiglani börtönre változtatnak. A börtönben halt meg 1963-ban. 1952 folyamán letartóztatták az illegalista mozgalom több régi tagját, akiket ő hívott Bukarestbe vezető állásokba. Az első ártatlan áldozat Jakab Sándor pénzügyminiszter-helyettes volt. Kémkedéssel, majd gazdasági szabotálással vádolták, és 20 év börtönre ítélték. A kihallgató- és kínzótisztje Butyika Ferenc (?–1997) volt, egykori Kolozsvári pártaktivista, későbbi állambiztonsági tiszt. Jakab felesége, akit szintén letartóztattak, megőrült. Jakab Sándor 1964-ben szabadult és a 80-as években kivándorolt.
„Szerencsésebb” áldozat volt Blatt (Balázs/Balaş) Egon (szül. 1922) Kolozsvári magyar ajkú zsidó, aki még középiskolásként vett részt az illegális kommunista tevékenységben. A külügyminisztériumba nevezik ki 1948-ban, később titkár lett a londoni román követségen. Élvezhette a nómenklatúra privilégiumait (kivéve az 1952−54 közötti éveket, amikor ítélet nélkül börtönben ült): négyszobás lakás a Tokió utcában, állás a felsőoktatásban számára és felesége számára is, később kutatói állás, lévén gazdasági szakértő és a lineáris programozás specialistája. Olyan neves kutatókkal dolgozott együtt, mint Grigore Moisil és Gh. Mihoc. Emlékirataiból érdekes adatokat tudhatunk meg a felsőoktatásban vagy a kutatásban dolgozó többi magyarról, közülük néhányat ő maga hívott Bukarestbe. Balázs Egon 1966-ban az Amerikai Egyesült Államokba emigrált, ahol folytatta kutatómunkáját szakterületén.
Méliusz József írót, a szövetség prominens tagját is letartóztatták; börtönben ült 1955-ig, később Bukarestben telepedett le. Letartóztatása családi tragédiák sorához vezetett: a Securitate által zaklatott felesége tisztázatlan körülmények között lett „öngyilkos”, 11 éves fia pedig, miután minden iskolából kizárták, helyrehozhatatlan lelki sérüléseket szenvedett.
Valamilyen szinten a sors kedvezményezettjének számított Czédly József jogász-közgazdász (szül. 1926). 1948−1950 között vezető beosztásban volt a szövetségnél, ezért három év kényszermunkával büntették; szabadulása után a Mezőgazdasági Minisztériumban dolgozott. Az RMDSZ magalakulásakor különféle felelős beosztásokba került: gazdasági igazgató, az RMDSZ Bukaresti szervezetének elnöke, a főváros alispánja, a Romániai Magyar Szó, illetve az Új Magyar Szó gazdasági igazgatója, jogtanácsosa.
A Magyar Népi Szövetség 1953-ban csendben „felszámolta magát”, a hír még a szövetség saját lapjában, a Magyar Szóban sem jelent meg. 1953. április elsejével a lap is nevet változtatott, Előre lett belőle. A szövetség tagjai még sok évig a Securitate figyelemkörében mAradtak, a letartóztatások a magyarországi forradalom utáni időkig folytatódtak. Az informatív jelentések Magyarország kémjeiként, revizionistákként, agent provocateurként emlegették őket még akkor is, ha éppen magas állami vagy pártbeosztásban voltak.
A Népi Szövetség tagjainak tragikus sorsához hozzájárult – kényszerűségből vagy óvatosságból – dr. Petru Groza, a román–magyar kapcsolatok egyik kulcsfigurája. Budapesti, berlini és lipcsei végzettségű ügyvédként és földbirtokosként ő volt az egyetlen román politikus, akinek szerep jutott mind a „polgári-földbirtokos”, mind a kommunista kormányban. A magyarság körében nagy népszerűségnek örvendett, népgyűléseiken magyarul szólalt fel; teljes jogegyenlőséget ígért, és hittek is neki. A szövetség vezetőit „barátainak” nyilvánította. Magyar kapcsolatainak volt szentimentális oldala is: törvénytelen lánya, Bisztray Mária (szül. 1923) egy Kolozsvári magyar színésznőhöz fűződő kapcsolatából született. Groza az Ekésfront alapítójaként és elnökeként a kommunista kormány miniszterelnöke lehetett 1945−1952 között anélkül, hogy a kommunista párt tagja lett volna. 1952−1958 között a Nagy Nemzetgyűlés elnöke volt, ami akkor az államfői tisztségnek felelt meg. Lőrinczi László költő, műfordító 1971-ben Beke Györgynek adott interjújában köszöni a sorsnak, hogy megismerhette Petru Grozát. Amikor Arany János kétnyelvű kiadásán dolgozott, Groza állandóan érdeklődött, hogyan halad a fordítással, és tanácsokkal is ellátta: „Sokszor teszem fel magamnak a kérdést, hogy munkámban vajon tudom-e érvényesíteni szellemének legalább egy szikráját?” – vallotta a költő.
A kormány és a pártvezetés által indított üldözések nemcsak a magyarokat érintették, a represszió minden „népellenségnek” szólt, akár a különféle politikai pártok képviselőiről, akár a főpapságról volt szó, nemzetiségtől vagy vallástól függetlenül. A vallási törvénnyel a kommunista állam átvette az ellenőrzést az egyházak fölött. 1948-ban a Groza-kormány egyoldalúan felmondta a Szentszékkel kötött konkordátumot, zöld utat adott ezzel a katolikusok elleni megtorlásoknak, akik rövidesen a „Vatikán kémjeivé” váltak. Az 1949. július 29-i kormányhatározattal felszámolták a vallási kongregációkat. A katolikus felekezeti iskolákra lakat került (beleértve a Bukaresti Pitar Moş utcai, közel százéves Mária Intézetet is). Az egyházak javait felleltározták, és betiltották a szerzetesrendeket. Az elnyomás mártírjává vált a szent életű Márton Áron erdélyi püspök, Kurkó Gyárfás unokatestvére. Régóta konfliktusban volt a hatalommal, mivel elutasította a laikus hatalom egyház fölötti felsőbbrendűségét, papjait is felszólította, hogy lépjenek ki a Magyar Népi Szövetségből. A békeszerződések aláírása utáni jogfosztásokat és megtorlásokat már a ’46-os csíksomlyói beszédében megjósolta, rebellis magatartása miatt letartóztatták, 1949−1955 között bebörtönözték, majd kényszerlakhelyre ítélték.
A hatóságok által Bukarestben foganatosított elnyomó intézkedésekre vonatkozó információk gyérek, ellentmondásosak, és elsősorban a román és német katolikusokra vonatkoznak.
Az 1998-ban megjelent, Börtönbe zárt egyház (Biserica întemniţată) című kötet is megemlít néhány kommunisták által üldözött magyar papot, de más források alapján ezek nem bizonyultak Bukarestieknek, két kivétellel: Gajdely Béla, aki a börtönben halt meg, és Demeter Antal, akit 1958-ban tartóztattak le és 20 év kényszermunkára ítéltek a „fennálló társadalmi rend elleni izgatásért”. Mindketten a Szent József-katedrálisnál szolgáltak.
A „Vatikán kémei” elleni 1951-es per után a Bukaresti érsekség évtizedekig nem tudott magához térni, és vikáriusok vezetése alatt mAradt. Csak 1984-ben neveztek ki élére egy püspököt Ioan Robu személyében, akit 1990-ben érseki rangra emeltek.
A Barátok templománál kisebb megszakításokkal ugyan, de a kommunista korban is magyar papok szolgáltak. Legtöbb ideig Zudor Ferenc tevékenykedett itt, 1940 és 1970 között; a miséket magyar és román nyelven tartotta. 1984−1986 között, Bertalan Balázs nyugdíjazása után nem voltak magyar nyelvű misék; ekkor a klézsei csángó származású Mihai Şerbant nevezték ki ide. A helyzet kissé összetettebb, mint ahogy Árvay Zsolt édesapja kéziratai alapján bemutatta. Az 1970-es évek végén a történész Demény Lajos részt vett Czikó Lőrinc, a Magyar Népi Szövetség egykori vezetője temetésén. A „szolgalelkű”, moldvai csángó származású katolikus pap „szokás szerint” románul tartotta a misét, és felháborodottan tört ki, amiért Demény a gyászbeszédét magyar nyelven mondta el. Máskülönben a Bukaresti magyarság „évek óta nem hallgathatta a szentmisét magyar nyelven”, állapítja meg a történész.
Ugyanilyen kevés a megfélemlített és üldözött magyar reformátusokra vonatkozó információ is. Családja elmondása szerint Takács Pál tanító évekig élt a Securitate zaklatásának terrorja alatt. A korszak református hitközségéről létezik egy beszámoló Albu Zoltán tollából, aki 1974−2000 között volt itt lelkész, de a cikkben túl sok a tévedés és túl sok minden mAradt ki belőle ahhoz, hogy szavahihető forrás lehessen. Miután 1945-ben szabadult a lágerből, Hamar Béla visszakapta papi állását Bukarestben. A Lutheránus utcai Calvineum befejezetlen épületében lakott, amíg 1950-ben az épületet elkobozta a belügyminisztérium. Ebben és a szomszédos villában működött a börtönigazgatóság, ahogy azt egy másik forrásból megtudtuk; a villa 1974-től a református lelkészhivatal székhelyévé vált. 1951-ben Székely Károlyt nevezték ki papnak, aki modernizálta az épületeket, beköttette a gázt és a folyóvizet. Asszisztálnia kellett egy újabb, a templomra vonatkozó lebontási határozatnál is. Ez alkalommal, 1959-ben a határozatot végre is hajtották. A Calvineum jelenlegi épületében ma is őriznek egy téglát az egykori templom falából.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. szeptember 17.
Gerendkeresztúrt is képviselték
A Keresztúrok nemzetközi találkozóján
A Keresztúr nevű települések XVII. nemzetközi találkozójára augusztus 18-20. között került sor Rákoskeresztúron, amelyen a Maros megyei Gerendkeresztúrt tizennyolcan képviselték. Id. Csegöldi Miklós helybéli ny. tanító tájékoztatott az anyaországi találkozó részleteiről.
Immár negyedik alkalommal Budapest XVII. kerülete, Rákoskeresztúr fogadta a Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből és az anyaországból érkezett települések küldöttségeit. A 28 részt vevő Keresztúr nevű település népes csapatát a Gödöllői egyetem kollégiumában szállásolták el, a programok pedig Rákoskeresztúr központjában, az önkormányzati sportpályán és a művelődési ház környékén zajlottak.
A megnyitó a Keresztúr települések felvonulásával vette kezdetét, köszöntötték a résztvevőket és átadták a Keresztúrért emlékérmet. A nap folyamán egymást követte a települések csoportjainak bemutatkozása, köztük Balatonkeresztúr képviseletében a Balaton Old Boys együttes nagy sikerű fellépése. Este Feke Pál, majd a Kerekes Band koncertezett, a nap karaokéval és diszkóval zárult.
Másnap, augusztus 20-án lovas kocsis felvonulással indult az ünnepi program, melynek keretében Hegyi László egyházi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár köszöntötte a résztvevőket. Ünnepi beszédében párhuzamot vont a ma és a rendszerváltás előtti ünnep között, utalva arra, hogy a szocialista rendszer azok társadalomformáló ereje miatt nem tűrte meg a vallási tartalmú ünnepeket. Úgy vélte, hálásnak kell lenni, amiért napjainkban már szabadon és méltó módon lehet emlékezni a keresztény államalapítóra, szükség van a hasonló ünnepek cselekvő felvállalására, ugyanakkor kiemelte a nemzeti összetartozás fontosságát. Az ökumenikus kenyérszentelés keretében négy vallási felekezet – katolikus, görög katolikus, református és evangélikus – egyházi vezetője áldotta meg a Keresztúrok kenyerét, melyet a települések által vitt 2-2 kg lisztből sütöttek. Népviseletbe öltözött leányok adták át a polgármestereknek a nemzetiszínű szalaggal átkötött kenyereket, hogy felszeletelés után a küldöttségek közösen fogyaszthassák el. Délután folytatódott a települések kulturális bemutatója, amit Oláh Gergő koncertje követett. Mindkét napon számos érdekes kísérőprogram is zajlott, így volt népi játszóház, ugrálóvár, kézművessátrak, kiállítás- megnyitó, Oldtimer-bemutató, terménykiállítás, burgonyafesztivál, valamint kisvonattal körbeutazhatták az érdeklődők a kerületet, érintve a nevezetes épületeket. Az ünnepélyes záróprogram során Rákosmente polgármestere kifejtette, a jó dolgok hamar eltelnek, de bízik abban, hogy e találkozóval tovább erősödtek a keresztúriak közötti kapcsolatok. Köszönetet mondott az alapítóknak, a szövetséget életben tartóknak, a védnököknek, a szervezőknek, valamint a több száz segítőnek, akik biztosították a találkozó zökkenőmentes lebonyolítását. Ugyanakkor bejelentették, hogy a jövő évi találkozót Sajókeresztúr rendezi meg augusztus 7-10. között. A találkozó Ghymes- koncerttel, tűzijátékkal, utcabállal zárult.
*
2000-ben, a millennium évében Balatonkeresztúron kezdődött el egy csodálatos történet: amikor 1999- ben a bodrogi árvíz kapcsán találkozott a két település, és az első pillanattól kezdve úgy érezték, hogy számos hasonlóság van köztük, így felröppent a gondolata annak, hogy a kört bővíteni kellene, más Keresztúrokat is meg kellene ismerni. A szövetség megalakítására 2001-ben, Rákoskereszt-úron került sor. A szövetségnek 16 tagja van, és további települések csatlakoztak, melyek között az elmúlt évek során határon belüli és azon átívelő testvértelepülési kapcsolatok alakultak intézmények, egyesületek, civil szervezetek között. Erősödött a magyarságtudat és a hagyományőrzés. A szövetség alapvető céljai mindennapi kapcsolataink részévé váltak – olvasható Kovács József, a KNTSZ elnökének köszöntőjében a http://www.kereszturiszovetseg.hu/ honlapon.
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)
A Keresztúrok nemzetközi találkozóján
A Keresztúr nevű települések XVII. nemzetközi találkozójára augusztus 18-20. között került sor Rákoskeresztúron, amelyen a Maros megyei Gerendkeresztúrt tizennyolcan képviselték. Id. Csegöldi Miklós helybéli ny. tanító tájékoztatott az anyaországi találkozó részleteiről.
Immár negyedik alkalommal Budapest XVII. kerülete, Rákoskeresztúr fogadta a Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből és az anyaországból érkezett települések küldöttségeit. A 28 részt vevő Keresztúr nevű település népes csapatát a Gödöllői egyetem kollégiumában szállásolták el, a programok pedig Rákoskeresztúr központjában, az önkormányzati sportpályán és a művelődési ház környékén zajlottak.
A megnyitó a Keresztúr települések felvonulásával vette kezdetét, köszöntötték a résztvevőket és átadták a Keresztúrért emlékérmet. A nap folyamán egymást követte a települések csoportjainak bemutatkozása, köztük Balatonkeresztúr képviseletében a Balaton Old Boys együttes nagy sikerű fellépése. Este Feke Pál, majd a Kerekes Band koncertezett, a nap karaokéval és diszkóval zárult.
Másnap, augusztus 20-án lovas kocsis felvonulással indult az ünnepi program, melynek keretében Hegyi László egyházi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár köszöntötte a résztvevőket. Ünnepi beszédében párhuzamot vont a ma és a rendszerváltás előtti ünnep között, utalva arra, hogy a szocialista rendszer azok társadalomformáló ereje miatt nem tűrte meg a vallási tartalmú ünnepeket. Úgy vélte, hálásnak kell lenni, amiért napjainkban már szabadon és méltó módon lehet emlékezni a keresztény államalapítóra, szükség van a hasonló ünnepek cselekvő felvállalására, ugyanakkor kiemelte a nemzeti összetartozás fontosságát. Az ökumenikus kenyérszentelés keretében négy vallási felekezet – katolikus, görög katolikus, református és evangélikus – egyházi vezetője áldotta meg a Keresztúrok kenyerét, melyet a települések által vitt 2-2 kg lisztből sütöttek. Népviseletbe öltözött leányok adták át a polgármestereknek a nemzetiszínű szalaggal átkötött kenyereket, hogy felszeletelés után a küldöttségek közösen fogyaszthassák el. Délután folytatódott a települések kulturális bemutatója, amit Oláh Gergő koncertje követett. Mindkét napon számos érdekes kísérőprogram is zajlott, így volt népi játszóház, ugrálóvár, kézművessátrak, kiállítás- megnyitó, Oldtimer-bemutató, terménykiállítás, burgonyafesztivál, valamint kisvonattal körbeutazhatták az érdeklődők a kerületet, érintve a nevezetes épületeket. Az ünnepélyes záróprogram során Rákosmente polgármestere kifejtette, a jó dolgok hamar eltelnek, de bízik abban, hogy e találkozóval tovább erősödtek a keresztúriak közötti kapcsolatok. Köszönetet mondott az alapítóknak, a szövetséget életben tartóknak, a védnököknek, a szervezőknek, valamint a több száz segítőnek, akik biztosították a találkozó zökkenőmentes lebonyolítását. Ugyanakkor bejelentették, hogy a jövő évi találkozót Sajókeresztúr rendezi meg augusztus 7-10. között. A találkozó Ghymes- koncerttel, tűzijátékkal, utcabállal zárult.
*
2000-ben, a millennium évében Balatonkeresztúron kezdődött el egy csodálatos történet: amikor 1999- ben a bodrogi árvíz kapcsán találkozott a két település, és az első pillanattól kezdve úgy érezték, hogy számos hasonlóság van köztük, így felröppent a gondolata annak, hogy a kört bővíteni kellene, más Keresztúrokat is meg kellene ismerni. A szövetség megalakítására 2001-ben, Rákoskereszt-úron került sor. A szövetségnek 16 tagja van, és további települések csatlakoztak, melyek között az elmúlt évek során határon belüli és azon átívelő testvértelepülési kapcsolatok alakultak intézmények, egyesületek, civil szervezetek között. Erősödött a magyarságtudat és a hagyományőrzés. A szövetség alapvető céljai mindennapi kapcsolataink részévé váltak – olvasható Kovács József, a KNTSZ elnökének köszöntőjében a http://www.kereszturiszovetseg.hu/ honlapon.
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)
2016. szeptember 17.
Az élő ház, avagy a Maros Művészegyüttes kezdődő évadáról
Elkezdődött a Maros Művészegyüttes új évada is, amely az előzőhöz hasonlóan ünnepi: továbbra is hatvanéves fennállását ünnepli az ország egyik legrangosabb művészegyüttese, amelyet 1956 októbe- rében alapítottak. A nyári eseményekről, közelgő produkciókról és fesztiválokról, sikerekről és gondokról, ünnepi rendezvénysorozatról szerda délelőtt tartottak sajtótájékoztatót az együttes köves- dombi székházában, ahol elsőként Barabási Attila Csaba szólt a jelenlévőkhöz.
– Évadot nyitunk, de a nyár folyamán sem álltunk meg, minden héten volt előadásunk, és részt vettünk több vendégelőadáson, turnén. Augusztustól a műsorok felrázásával foglalkoztunk. Voltunk közben Sátoraljaújhelyen az ottani összművészeti fesztiválon, ahol a helyi táncegyüttes mellett mi képviseltük a népi vonalat. Mi nyitottuk a szemlét a Napsugár, majd zártuk a Maros Művészegyüttes előadásával. Miskolcon részt vettünk az augusztus 20-i ünnepségen, amelyen közel 300 fellépő lépett színpadra, mindannyiuk erdélyi volt. Másnap este Korfura indultunk egy nemzetközi táncfesztiválra: egy, a Bukaresti polgármesteri hivatal által finanszírozott román egyesület kért fel, hogy Romániát képviseljük a korfui fesztiválon – véleményük szerint mint az ország legjobb művészegyüttese. A műsorunk egyaránt jellemezte és képviselte mind Marosvásárhelyt, mind más régiókat: több tájegység magyar, román és cigány táncaival léptünk fel – és megkaptuk a legjobb országnak járó díjat.
Könczey Árpád meghívott rendező- koreográfusunk már májusban elkezdte az idei munkát, előadásai mindig nagy sikert érnek el: a Sodrásban című produkciót például több mint százszor játszottuk. Soron következő bemutatónkat is ő rendezi. Mostani előadásainkat pedig a művészegyüttes megalapítása hatvanadik évfordulójának szenteljük. 1956. október elsején született az együttes, különböző politikai harcok árán. Idén október 3-a és 9- e között ünnepelünk. Hat napon keresztül a székházunkban zajlik a programsorozat, amelynek keretében hétfő, szerda és péntek a magyar tagozaté, kedd, csütörtök és szombat a román tagozaté. Ugyanakkor az ország legjobb amatőr együttesei Maros megyeben vannak, szép lassan profivá növik ki magukat – ezért az első nap az amatőr együttesek találkozója lesz, azon formációké, amelyeket a kollégáink irányítanak. Szerdán találkozást szervezünk a volt tagokkal, kollégákkal, a beszélgetés és az azt követő közös előadás mottója Múlt, jelen és jövő. Előbbit Novák Ferenc Tata moderálja, utána ünnepi műsor következik, amelynek keretében egy színpadon lépnek fel a volt kollégák, a jelenlegiek és az utánpótlás. Az ünnepi gálaestre október 9-én a Kultúrpalotában kerül sor, ezen mindkét tagozat színpadra lép. Közösen ünnepelünk a filharmóniával és a kórussal, amely rólunk szakadt le annak idején – eredetileg a művészegyütteshez tartozott. Amikor alakultunk, zenekar, énekkar és tánckar képezte az együttest, ezt a triós formát próbáljuk ismét megeleveníteni. Premier az is, hogy két bemutató születik meg egy héten, mindkét tagozatunk ugyanazon hét keretében mutatja be új előadását.
Minden évben nagy odafigyeléssel készülünk a Székelyföld Napokra, a tavaly könyvbemutatóval és előadással nyitottuk az eseménysorozatot. Az idén is tartjuk a hagyományt – október 12-e és 23-a között zajlik a rendezvény, amelynek keretében konferenciát tartunk a Kultúrpalota kistermében: ide Maros megye székely falvainak helyi népviseletbe öltözött képviselőit hívjuk meg. A konferencia címe: Az autentikus népviselet fontossága a XXI. század elején. Ugyancsak a Székelyföld Napok keretében ünnepi műsorral lép fel a Maros Művészegyüttes, a Bekecs és a Napsugár. Csak marosszéki székely táncokat táncolunk, 13-án pedig Sepsiszentgyörgyre indulunk, a hivatásos táncosok találkozójára. Vasárnap közös gálán lépünk fel, majd Székelyföldi turné következik, Csíkszeredában és Baróton vendégszerepelünk.
A közelgő bemutatóról a rendező- koreográfus Könczey Árpád beszélt.
– Most múlik címmel tragikomikus játékot adunk elő. A cím szimbolikus tartalmat jelöl. A világ állandóan változik és alakul. A fejlődés fogalmát kritikusan szemlélem, mert kérdés, hogy jó irányba alakul-e a környezetünk? Az előadás az elmúlt tíz évet gyűjti egybe: felgyorsult a zene, a tánc, mert egyre gyorsabb a világ. A show-bizniszben sokkal fontosabbá vált a forma, mint a tartalom. Ilyen a mai világunk is. A táncban a magyarországi Experidance-féle irányzat elkezdte befolyásolni a többi együttest is. De ha a média mindig a tömegízlést részesítené előnyben, már nem lenne szükség magas művészetekre. A kultúra mindig az elit része volt. Sok helyen látványosan táncolnak, a hirtelen térváltások felülírják a motívumot. Én ezt a jelenséget szeretném parodizálni, lesz egy kontraszt az előadásban. Jövőre 40 éves az erdélyi táncházmozgalom, édesapám indította el. Az a széki tánc és a táncház, amellyel indul az előadás, a közösséget jelenti, utána az individuum következik. Táncverseny, színpad a színpadon – ma már mindenki sztár akar lenni. Az előadás ezt az ellentmondást a szatíra és paródia elemeivel viszi színre. A valóságban egy Székelyföldi táncrendet 25-30 percig táncoltak, persze a színpadon ez borzasztóan unalmas lenne. De ennek az ellenkezője, a túlzott gyorsaság sem jó. E két ellentétes pont ütköztetéséről szól az előadás. Szeptember 30-án lesz az előbemutató, október hetedikén a premier.
Barabási Attila Csaba hozzátette: – 2016-ben megnövekedett a nézőszámunk, a bevételünk megnőtt. A kollégák óriási munkát végeznek, reggel korán jönnek be, és késő délután hagyják el a próbatermet. Megfiatalodott a tánckar, szerencsére van utánpótlásunk. Jelenleg is van két, szerződéses alapon itt dolgozó táncosunk. Sok új kollégával gazdagodtunk az elmúlt időszakban, egyikük Zalaegerszegről érkezett: ő mindenképpen hivatásos néptáncos kívánt lenni, Magyarországon pedig nem nyílt erre lehetősége. A bérezés ugyanakkor nagyon alacsony, hatalmas tisztelet jár nekik, nagyon nehéz munkát végeznek. Mi nem tudunk sztrájkolni, ezek az emberek nem a pénzért táncolnak. A szívükben van ez az életforma. A székházunkban is egész nap zajlanak a különböző tevékenységek: tánc, balett, színházi előadások, koncertek – nem kell már mondanunk, hogy a Kövesdombon vagyunk, közismertté vált a székházunk. Igazi kulturális központ lettünk, ahol havonta több ezer ember fordul meg. Ez a ház él.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)
Elkezdődött a Maros Művészegyüttes új évada is, amely az előzőhöz hasonlóan ünnepi: továbbra is hatvanéves fennállását ünnepli az ország egyik legrangosabb művészegyüttese, amelyet 1956 októbe- rében alapítottak. A nyári eseményekről, közelgő produkciókról és fesztiválokról, sikerekről és gondokról, ünnepi rendezvénysorozatról szerda délelőtt tartottak sajtótájékoztatót az együttes köves- dombi székházában, ahol elsőként Barabási Attila Csaba szólt a jelenlévőkhöz.
– Évadot nyitunk, de a nyár folyamán sem álltunk meg, minden héten volt előadásunk, és részt vettünk több vendégelőadáson, turnén. Augusztustól a műsorok felrázásával foglalkoztunk. Voltunk közben Sátoraljaújhelyen az ottani összművészeti fesztiválon, ahol a helyi táncegyüttes mellett mi képviseltük a népi vonalat. Mi nyitottuk a szemlét a Napsugár, majd zártuk a Maros Művészegyüttes előadásával. Miskolcon részt vettünk az augusztus 20-i ünnepségen, amelyen közel 300 fellépő lépett színpadra, mindannyiuk erdélyi volt. Másnap este Korfura indultunk egy nemzetközi táncfesztiválra: egy, a Bukaresti polgármesteri hivatal által finanszírozott román egyesület kért fel, hogy Romániát képviseljük a korfui fesztiválon – véleményük szerint mint az ország legjobb művészegyüttese. A műsorunk egyaránt jellemezte és képviselte mind Marosvásárhelyt, mind más régiókat: több tájegység magyar, román és cigány táncaival léptünk fel – és megkaptuk a legjobb országnak járó díjat.
Könczey Árpád meghívott rendező- koreográfusunk már májusban elkezdte az idei munkát, előadásai mindig nagy sikert érnek el: a Sodrásban című produkciót például több mint százszor játszottuk. Soron következő bemutatónkat is ő rendezi. Mostani előadásainkat pedig a művészegyüttes megalapítása hatvanadik évfordulójának szenteljük. 1956. október elsején született az együttes, különböző politikai harcok árán. Idén október 3-a és 9- e között ünnepelünk. Hat napon keresztül a székházunkban zajlik a programsorozat, amelynek keretében hétfő, szerda és péntek a magyar tagozaté, kedd, csütörtök és szombat a román tagozaté. Ugyanakkor az ország legjobb amatőr együttesei Maros megyeben vannak, szép lassan profivá növik ki magukat – ezért az első nap az amatőr együttesek találkozója lesz, azon formációké, amelyeket a kollégáink irányítanak. Szerdán találkozást szervezünk a volt tagokkal, kollégákkal, a beszélgetés és az azt követő közös előadás mottója Múlt, jelen és jövő. Előbbit Novák Ferenc Tata moderálja, utána ünnepi műsor következik, amelynek keretében egy színpadon lépnek fel a volt kollégák, a jelenlegiek és az utánpótlás. Az ünnepi gálaestre október 9-én a Kultúrpalotában kerül sor, ezen mindkét tagozat színpadra lép. Közösen ünnepelünk a filharmóniával és a kórussal, amely rólunk szakadt le annak idején – eredetileg a művészegyütteshez tartozott. Amikor alakultunk, zenekar, énekkar és tánckar képezte az együttest, ezt a triós formát próbáljuk ismét megeleveníteni. Premier az is, hogy két bemutató születik meg egy héten, mindkét tagozatunk ugyanazon hét keretében mutatja be új előadását.
Minden évben nagy odafigyeléssel készülünk a Székelyföld Napokra, a tavaly könyvbemutatóval és előadással nyitottuk az eseménysorozatot. Az idén is tartjuk a hagyományt – október 12-e és 23-a között zajlik a rendezvény, amelynek keretében konferenciát tartunk a Kultúrpalota kistermében: ide Maros megye székely falvainak helyi népviseletbe öltözött képviselőit hívjuk meg. A konferencia címe: Az autentikus népviselet fontossága a XXI. század elején. Ugyancsak a Székelyföld Napok keretében ünnepi műsorral lép fel a Maros Művészegyüttes, a Bekecs és a Napsugár. Csak marosszéki székely táncokat táncolunk, 13-án pedig Sepsiszentgyörgyre indulunk, a hivatásos táncosok találkozójára. Vasárnap közös gálán lépünk fel, majd Székelyföldi turné következik, Csíkszeredában és Baróton vendégszerepelünk.
A közelgő bemutatóról a rendező- koreográfus Könczey Árpád beszélt.
– Most múlik címmel tragikomikus játékot adunk elő. A cím szimbolikus tartalmat jelöl. A világ állandóan változik és alakul. A fejlődés fogalmát kritikusan szemlélem, mert kérdés, hogy jó irányba alakul-e a környezetünk? Az előadás az elmúlt tíz évet gyűjti egybe: felgyorsult a zene, a tánc, mert egyre gyorsabb a világ. A show-bizniszben sokkal fontosabbá vált a forma, mint a tartalom. Ilyen a mai világunk is. A táncban a magyarországi Experidance-féle irányzat elkezdte befolyásolni a többi együttest is. De ha a média mindig a tömegízlést részesítené előnyben, már nem lenne szükség magas művészetekre. A kultúra mindig az elit része volt. Sok helyen látványosan táncolnak, a hirtelen térváltások felülírják a motívumot. Én ezt a jelenséget szeretném parodizálni, lesz egy kontraszt az előadásban. Jövőre 40 éves az erdélyi táncházmozgalom, édesapám indította el. Az a széki tánc és a táncház, amellyel indul az előadás, a közösséget jelenti, utána az individuum következik. Táncverseny, színpad a színpadon – ma már mindenki sztár akar lenni. Az előadás ezt az ellentmondást a szatíra és paródia elemeivel viszi színre. A valóságban egy Székelyföldi táncrendet 25-30 percig táncoltak, persze a színpadon ez borzasztóan unalmas lenne. De ennek az ellenkezője, a túlzott gyorsaság sem jó. E két ellentétes pont ütköztetéséről szól az előadás. Szeptember 30-án lesz az előbemutató, október hetedikén a premier.
Barabási Attila Csaba hozzátette: – 2016-ben megnövekedett a nézőszámunk, a bevételünk megnőtt. A kollégák óriási munkát végeznek, reggel korán jönnek be, és késő délután hagyják el a próbatermet. Megfiatalodott a tánckar, szerencsére van utánpótlásunk. Jelenleg is van két, szerződéses alapon itt dolgozó táncosunk. Sok új kollégával gazdagodtunk az elmúlt időszakban, egyikük Zalaegerszegről érkezett: ő mindenképpen hivatásos néptáncos kívánt lenni, Magyarországon pedig nem nyílt erre lehetősége. A bérezés ugyanakkor nagyon alacsony, hatalmas tisztelet jár nekik, nagyon nehéz munkát végeznek. Mi nem tudunk sztrájkolni, ezek az emberek nem a pénzért táncolnak. A szívükben van ez az életforma. A székházunkban is egész nap zajlanak a különböző tevékenységek: tánc, balett, színházi előadások, koncertek – nem kell már mondanunk, hogy a Kövesdombon vagyunk, közismertté vált a székházunk. Igazi kulturális központ lettünk, ahol havonta több ezer ember fordul meg. Ez a ház él.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)
2016. szeptember 17.
"Új, szokatlan ruhája a nyelvnek"
Beszélgetés a 75 éves Péntek János nyelvésszel, etnográfussal
– Kezdjük a születésnapi beszélgetést egy fölöttébb aktuális kérdéskörrel: az internetes nyelvhasználattal. Lát-e veszélyt arra, hogy az internet martalékává váljék a magyar nyelv, és mit tehetnek a nyelvápolók, a nyelvhasználók, hogy ezt meggátolják, a szórványban és a szakmai kommunikációban mutatkozó szövegeróziót minimálisra csökkentsék?
– Nem tudom, ki minek tulajdonítja az elmúlt negyedszázad nagy nyelvi élményét: a szabadságot a nyelv használatában és a nyelvi kapcsolatainkban, a határtalanságot a magyar anyanyelvűek körében. Bizonyára van, aki azt hiszi, hogy ebben a politikai változás volt a döntő, én úgy érzem, hogy éppen a technika, a nyelv új dimenziója, új halmazállapota: az elektronikus nyelv. A fiatalok nem is érzik ennek újszerűségét, mert nem ismerték a régit, amit azért legtöbben talán az én nemzedékemből sem tudunk már elképzelni: mindennapi életünket a számítógépes írás, szerkesztés nélkül, az internet nélkül, a hírportálok nélkül, az elektronikus könyvtárak, folyóiratok nélkül, az elektronikus levelezés nélkül, a mindentudó telefonjaink nélkül. Azt is az informatika, az elektronikus nyelv teszi lehetővé, hogy gyakorlatilag végtelen befogadóképességű tárolóhelyekre kerülhet közös emlékezetünk: irodalmunk, kultúránk, tudományunk és maga a nyelv. Közben aggodalmaskodva nézzük, mit művelnek a fiatalok, hogyan esemeseznek, csetelnek, lájkolnak, hájpolnak, fészbukoznak. Irigység is van ebben az aggodalomban, a fejünkre nőttek, ezt ők jobban tudják, mint mi.
– Említette az elektronikus nyelvet…
– Az elektronikus nyelv köztes halmazállapota a beszélt és az írott nyelvnek, írott beszélt nyelvnek lehet tekinteni. Új, szokatlan ruhája a nyelvnek. A nyelv beszélt változatáról tudjuk, hogy kevésbé szabályozott, változatosabb, érzelmileg telítettebb, közvetlenebb, az írott nyelv pedig szabályozottabb, merevebb. A fiatalok említett gyakorlata a beszélt nyelvhez áll közelebb: nem követik az írott nyelv szabályait, a helyesírást, egyéni, kreatív megoldásokat keresnek, játszanak, és gyakran megbotránkoztatnak, mindezzel lazítják a néha egyébként is túl merev szabályozottságot. Mindez kétségtelenül hat az új nemzedék nyelvhasználatára. De nem tesznek mAradandó kárt a nyelvben, sőt a nyelv szereti az ilyen kihívásokat, provokációkat. Az elektronikus nyelv nyilvános vagy mAradandó szövegei ennél jóval kidolgozottabbak, igényesebbek, szabályosabbak. Az egyéni szöveg itt is az íróját jellemzi, honlapok igénytelensége az intézményt vagy a személyt, a hírportálok és internetes folyóiratok nyelve a szerzőkét, szerkesztőkét. Az azonban teljesen megalapozatlan félelem, hogy az internetnek a "martalékává váljék a magyar nyelv". Egy nyelv csak más beszélt nyelvek "martalékává" válhat, ha beszélőik saját nyelvüket azzal cserélik föl. Ez a beszélők nyelvi hűségén múlik elsősorban. A tragédia az volna, ha a magyar nem volna ott a globális digitális térben, ha kimAradna belőle. Ha digitális írástudatlanok mAradnánk. Ez olyan hátrányt jelentene, mint az, ha nem volna írásbeliségünk. A mostaninál is sokkal nagyobb lehetőség van benne, ezért nagy szükség van minden korosztály körében a digitális írásbeliség terjesztésére. A gyermekek ugyan már többet tudnak mindebből, mint a szüleik, de nekik is meg kell tanulniuk az iskolában digitálisan írni és olvasni. Mert éppen a mi oktatásunkban a digitális tananyagok segíthetik a korlátozások elhárítását, a szórványban élők bevonását, közös magyar oktatási felületek kialakítását. Megszabadíthatnak bennünket sokféle nyomorúságunktól.
– Mi volna a legfontosabb ezen a téren?
– Ebben az új helyzetben szakmailag az a legfontosabb, hogy a magyar nyelvtechnológia tartson lépést azzal, ami a világban történik, legyen annak élvonalában. Erre most nem panaszkodhatunk: a nyelvtechnológiának kiváló magyar szakemberei, műhelyei vannak, ezt a laikus is láthatja a számítógépek nyelvi programjaiban. Nemcsak a helyesírás-ellenőrzőre és a kétnyelvű szótárakra gondolok, hanem arra, hogy az idegen szöveg olvasóját is sok területen segítheti a nyelvtechnológia: automatikus gépi fordítás, hatékony nyelvoktatás. De elérhető közelségbe került az automatikus tolmácsolás, sőt a beszéd "online" fordítása is.
– 2011-ben nyílt levelet intézett a romániai magyar szülőkhöz, amelyben a gyerekek iskolaválasztásával kapcsolatosan adott jól alátámasztott érveket, tanácsokat. 2014-ben a magyar pedagógusokhoz és a magyar oktatás vezetőihez intézett levelet. Ez a kérdéskör – úgy érzem – mit sem veszített aktualitásából…
– Hosszú tanári pálya van mögöttem, és akiket taníthattam, azoknak is nagy része tanár lett. Szakmai életemnek ez a legfontosabb része. Közel harminc évig szülőként is érintett voltam. Tanítványaimmal tankönyvsorozatot is írtam a ‘80- as évek elején, 1993-ban tankönyvszerkesztő kollégámmal létrehoztuk az Erdélyi Tankönyvtanácsot. A magyar oktatás első kérdése: miért van az, hogy a magyar gyermekek mintegy egyötöde a román iskolát választja? Az arány nem változott, nagyjából ennyi volt 1990 előtt is. Ehhez rendszerint érzelmileg szoktunk viszonyulni, a szülők magyarságára szoktunk apellálni. Nyílt levelemben én elsősorban racionális, szakmai érveket sorakoztattam föl. A gyermek nyelvi jövőjéről a szülők döntenek, nekik viszont tisztában kell lenniük döntésük következményeivel. A megismerésben játszott szerepénél fogva tanulásra is az anyanyelv a legalkalmasabb, leghatékonyabb, ez megtart, megerősít saját kultúránkban, saját emberi létünkben. Miközben nem zárja ki sem a román nyelv, sem idegen nyelvek megtanulását. Megalapozza szellemi egyéniségünket. Oktatásunk romlását látva a három évvel későbbi levelemben arra szerettem volna figyelmeztetni az oktatásvezetőket, hogy nem elég folyamatosan csak a szülők felelősségére apellálni, hogy magyar iskolába írassák gyermeküket. Ezzel velejár a másik oldal felelőssége, hogy ne csapjuk be se a szülőt, se a gyermeket azzal, hogy magyar ugyan az iskola, de távolról sem versenyképes, csökkenti a tanuló későbbi esélyeit. És nem csak iskolaszervezési gondokról van szó, hanem arról, hogy oktatásunknak továbbra sincs intézményes szakmai megalapozása (és ezt nem az oktatási törvény akadályozza), hiányzik a vezetők folyamatos egyeztetése, együttműködése (a szakembereké, a politikusoké és az oktatásban is profitra törekvő vállalkozóké). A szolgáltatóként működő oktatási intézet hiányát ilyenkor, vizsgák idején érzékeljük, különösen a vizsgaprogramokon, a vizsgatételeken, a vizsgatételek fordításán. Ezekre, de tantervkészítésre, tankönyvek nyelvi és tartalmi ellenőrzésére sincsenek felkészült szakembereink. Mindennek a tanulók isszák meg a levét. Egyre inkább elkülönül a magyar oktatás három köre: a nagyvárosi elitiskoláké, a lakótelepi és falusi iskoláké, valamint a szórványkollégiumoké, szociális intézményeké. A vezetők és az értelmiségi elit figyelme szinte kizárólag az elitiskolákra irányul, jóval hátrányosabb helyzetben vannak, és leszakadtak a lakótelepi és a falusi iskolák, a harmadik körről pedig szinte nem is tudunk. Pedig a magyar tanulók túlnyomó többsége ehhez a második és harmadik körhöz tartozik. Ezeket a többszörösen hátrányos helyzeteket, az esélytelenséget próbáljuk ellensúlyozni az általam kezdeményezett tehetségtámogató programunkkal, a 13. támogatási évet záró Nyilas Misivel (www.nyilasmisi.ro). Gyakran találkozom olyan "befutott" fiatallal (orvossal, színésszel, mérnökkel, egyetemi oktatóval, képzőművésszel), akiről kiderül, hogy egyike volt az ezernél is jóval több ösztöndíjasunknak. Jó érzés tudni, hogy bennük megtérült támogatóink bizalma, bennük megvan az igazolása annak, hogy eséllyé lehet változtatni az esélytelenséget. Sok a tehetséges, támogatásra szoruló gyermek, de Erdélyben még mindig nagyon kevés az ennek fontosságát el- és felismerő civil támogató, jóval kevesebb, mint ahányan a világ minden részéből mellénk álltak.
Az oktatásban kulcsszerepük van a pedagógusoknak. De a pedagógusképzésben, az alkalmazásukban, megbecsülésükben sem használjuk ki, vagy nem jól használjuk ki a mozgásterünket. Három feltétele van annak, hogy valaki jó pedagógus legyen: legyen erre alkalmas születésénél fogva, legyen felkészült szakmailag, és legyen elkötelezett. Vannak ilyen kiváló tanítóink, tanáraink. Nem sokan. A pedagógusképzés pedig egyáltalán nem segíti őket abban, hogy azzá váljanak.
– Július 7-én töltötte 75. életévét. Isten éltesse sokáig! Meséljen bővebben a körösfői évekről, gyermekkori emlékeiről!
– Azt hiszem, nekünk, akik a háború idején születtünk, kevés a mesélnivalónk, mert a mi gyermekkorunk minden volt, csak mesés nem. Nagy traumák viszont bőven voltak, a családunkban is, a környezetemben is. Anyám gyermekként az iskola legjobb tanulója volt, de aztán azt kellett elviselnie, ami felnőttként egy falusi asszonyra várt: hét gyermeket szült. Elsőszülött fia csecsemőkorában meghalt, velünk, többiekkel is nagyon sok gondja-baja volt. Velem is. Hihetetlen, mit kellett elviselnie, meg is halt ötvenévesen. A szeretet és a gondok tartottak össze bennünket. A folytonos közös tusakodás, az aggodalom és a remény. De a legnagyobb nehézségek közepette is mindannyian fontosnak tartottuk a tanulást, az iskolát és a munkát. Engem is a családom segített, abban is, hogy életben mAradtam, és abban is, hogy aztán tanulhattam. Váradra úgy jutottam el középiskolába, hogy az akkor már ott dolgozó egyik nővérem és férje fogadtak magukhoz. Nekik köszönhetem, hogy az ország akkori egyik legjobb iskolájába kerülhettem, kiváló tanárok keze alá és kiváló osztálytársak közé. Ez már lépcső lehetett az egyetemre.
– Egyetemi pályája hogyan alakult 1990 után?
– 1990 januárjában a korábbi időszakban leépült egyetlen tanszék engem választott meg vezetőjévé. Kineveztek egyetemi tanárnak, doktori témák irányítójaként is akkreditáltak. Annak az évnek az őszén – 40 éves szünet után – elindítottam a néprajz szakos képzést (ma is ez az egyetlen ilyen tanszék az országban, román egyetemeken sincs más), két évvel később finn szakot indítottunk. 1994-ig vezettem ezt a közös, egyetlen tanszéket (akkor önállósult Cs. Gyimesi Éva vezetésével az irodalom tanszék), 2002-ig vezetője voltam a magyar nyelv és kultúra (azaz a néprajz) közös tanszékének (akkor önállósulhatott a néprajz tanszék), a lehetséges korhatárig mAradtam aztán vezetője a magyar és általános nyelvészeti tanszéknek. A ‘90-es években megnyílt a lehetőség a doktori képzésre, 2002- ben, az első lehető alkalommal elfogadtattam a Hungarológiai Doktori Iskolát. Az általam irányított 36 doktori dolgozatnak fele nyelvészeti, fele néprajzi volt. Mindez jelentős mértékben menedzseri szerep: a három tanszék kiépítése, az új tanárnemzedék felkészítése, egyetemi pozíciókba juttatása, a természetes szakmai kapcsolatok kiépítése "határon innen és túl". Eljuthattunk az Anyanyelvi Konferencia (a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága) rendezvényeire, hosszú időn át Erdélyt én képviseltem az elnökségben, az 1991-es Szegedi hungarológiai kongresszuson közvetlenül csatlakozhattam a Nemzetközi Filológiai Társasághoz, a római és a debreceni kongresszus közt (1996– 2006) alelnöke voltam a társaságnak. Közben részt vettem az egyetem és a hazai magyar felsőoktatás megújításában, feltételeink javításában, és folyamatosan vártuk a kedvező politikai döntést az önálló állami egyetem létrehozásáról. Ez végül mindmáig elmAradt, mint más reményeink teljesülése is. Nem rajtunk múlott.
– 2001-ben megalapítja és egyben szakmai vezetője lesz az MTA által kezdeményezett nyelvészeti kutatóállomásnak, a Szabó T. Attila Nyelvi Intézetnek. Mi az intézet célja, rendeltetése, milyen eredményt tud magáénak?
– Ennél többről van szó. 1990 előtt a nyelvészeti kutatásokban is sok volt a tabutéma. Ilyen volt az, ami a mi szempontunkból talán a legfontosabb: a nyelv emberi, társas dimenziója. A mi esetünkben az alárendelt nyelvi helyzet, a kétnyelvűség, a nyelvünkben végbemenő folyamatok, a nyelvi kontaktusok és dominanciák, a nyelvcsere stb. 1990 után azonnal hozzányúltunk ezekhez a témához. Adva volt a közös kutatás lehetősége és esélye, közös konferenciák, rendszeresen
megjelenő kiadványok. 2001-ben, Glatz Ferenc elnöksége idején az akadémia kezdeményezte, hogy a külső régiókban hozzunk létre kis helyi intézeteket, nyelvészeti kutatóállomásokat ezeknek a részben közös, részben sajátos nyelvi helyzeteknek, folyamatoknak, jelenségeknek, problémáknak a vizsgálatára. Így hoztuk létre mi itt a Szabó T. Attila Nyelvi Intézetet, amely két helyen székel, Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön, de amelynek nincs egyetlen főállású kutatója sem (www.sztanyi.ro). Emiatt működésünkben sok a bizonytalanság. Főként akadémiai támogatással és pályázatokból dolgozunk egy szűkebb, belső, és egy alkalmi, tágabb, külső munkatársi körrel. Van egy sorozatunk, a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet Kiadványai. Ebben fontos tanulmánykötetek és monográfiák jelentek meg az erdélyi magyar nyelv jogi helyzetéről, az oktatás nyelvi kérdéseiről, a nyelvi revitalizációról, szórványok nyelvi helyzetéről, a kétnyelvűségről, a regionális nyelv (nyelvjárásaink) helyzetéről. Szótáraink jelentek meg: kétnyelvű közigazgatási szótár, legutóbb oktatásterminológiai szótár, román–magyar kulturális szótár (a román kultúra alapelemeinek bemutatása főként magyarországiaknak), magyar–román kulturális szótár (román nyelvű bemutatása a magyar kultúra legfontosabb fogalmainak, intézményeinek, személyiségeinek, régióinknak stb.). Talán ennél is fontosabb, hogy ezeket a kutatóállomásokat fokozatosan hálózattá szerveztük, ennek a szervezésnek fontos színhelye volt a kezdeti időszakban Illyefalva. Ott tartottuk nyári szemináriumainkat. A hálózat neve: Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat, Budapesten is bejegyzett egyesületünk a Termini Egyesület (http://ht.nytud.hu/). Mostani szakmai munkámnak, jelenlétemnek mindez nagyon fontos kerete. A Szabó T. Attila Nyelvi Intézetnek szakmai igazgatója vagyok, a Termini Egyesületnek társelnöke. A hálózatot magát modellként emlegetik a Kárpát-medencei magyar–magyar kapcsolatokban. De nem lehet azt mondani, hogy ennek megfelelő támogatást kapna.
– 1992-ben egyike volt az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége alapítóinak, 1998-tól pedig elnökként vezeti a szövetséget.
– 2012-ben, a húszéves jubileum alkalmával kiadtunk egy kötetet Nyelvét megtartó közösség – közösségét megtartó nyelv cím-
mel, amelyben összefoglaltuk a két évtized történetét, a szövetség, a mozgalom eseményeit, eredményeit, és gondjainkról is szóltunk. Azt mondjuk magunkról, hogy az AESZ az anyanyelvi mozgalom szervezője és szakmai megalapozója, hasonló a szerepe, mint Magyarországon az Anyanyelvápolók Szövetségének (www.aesz.ro). Egyébként közös az adminisztrálása a Szabó T. Attila Nyelvi Intézettel. A szövetségnek kiadója is van, ez is közös a SZTANYI-val. Kiadványsorozata az AESZ-füzetek. Irodája Sepsiszentgyörgyön van, ügyvezető elnöke Ördög-Gyárfás Lajos. Ebben a keretben a legfontosabb szereplők a tanulók, a tanítónők, a magyar szakos tanárok. Évi fő rendezvényünk A magyar nyelv napjai, évente változó helyszínen. Ehhez hozzátartozik mindig egy szakmai konferencia. A Nyelvőrzés Díját 2000-ben adtuk át először, 2007-től viseli a Sütő András nevét. Olyan karizmatikus erdélyi személyiségeket díjaztunk, akiknek saját őrhelyükön jelentős szerepük volt – legtöbbjüknek továbbra is van – az anyanyelv megtartásában, a nyelvhasználat bátorításában. Akikre valóban ráillik Páskándi kiazmusa: "Pásztortűz helyett égő pásztorok! Élő jeltüzek!" A díjazottak teljes névsora megtalálható a szövetség honlapján, ott a laudációkat is el lehet olvasni. Ami talán a legfontosabb a közel két és fél évtizedes anyanyelvi mozgalmi munkában, a versenyek szervezésében, hogy ebben is sikerült összekapcsolni a Kárpát-medencei régiókat. Itthon az említett KAV-on kívül talán legnépszerűbb a mesemondó és a balladamondó verseny.
– 2004-től az MTA külső tagja, 2007-től pedig a frissen alakult Erdélyi Területi Bizottság első elnöke. Milyen feladatok elvégzése hárul e megtisztelő cím viselőjére?
– Nem a címek a fontosak. Akarva-akaratlanul, kicsit "muszáj-Herkulesként", benne voltam az egyetemszervezésben, belekerültem a tudományszervezésbe is. És közben kutattam, publikáltam. Ennek elismeréseként választott tagjává a Magyar Tudományos Akadémia 2004-ben. 2006- ban döntött úgy az MTA, hogy Romániában is létrehoz egy olyan területi bizottságot, amilyenek Magyarországon működnek. Ennek a bizottságnak a megszervezésére kért föl 2007-ben Vizi E. Szilveszter, az MTA akkori elnöke és Egyed Ákos, az EME elnöke. Az alakuló ülés engem választott meg elnöknek. Két mandátumon át viseltem ezt a tisztséget, most egyik alelnöke vagyok, akárcsak az Erdélyi Múzeum- Egyesületnek. Jelenleg a külső köztestületi tagok száma közel 900, a külső tagok száma 21 (www.kab.ro). Egyetemi nyugdíjazásomkor, 2007-ben nem mAradtam munka nélkül. A KAB a Magyar Tudományos Akadémia kiterjesztése, része az MTA-nak, integrálja, egymással és az akadémiával összekapcsolja a romániai magyar tudósokat, kutatókat. Kolozsvári Akadémiai Bizottságként emlegetjük, de működési területe kiterjed egész Romániára. Szakbizottságai, munkabizottságai, regionális bizottságai működnek Bukarestben, Temesváron, Csíkszeredában, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Nagyváradon. Vezető testületünknek ezt kellett megszerveznie, kiépítenie. Közben az első mandátum idején értékelő elemzést készítettünk és jelentettünk meg a romániai magyar felsőoktatás helyzetéről és kilátásairól, a második mandátum idején összefoglalást készítettünk az erdélyi magyar kutatók 2002–2013 közötti eredményeiről (három kötetben jelent meg a múlt évben).
– Meséljen családjáról, hétköznapjairól, terveiről, díjairól!
– Ahogy telnek az évek, az ember élete egyre inkább leszűkül. Még akkor is így van ez, ha – sokféle munkám miatt – nekem viszonylag sokat kell utaznom. Ezek főként Kárpát-medencei és erdélyi utazások. Amikor itthon vagyok, szinte naponta bejárok a tanszékre, ott is megvannak a munkafeltételeim és ott vannak a kollégák. Gyermekeim már felnőttek, mind egészen kiváló emberek. Imre fiam van itthon, ő tanár itt az egyetemen, a többiek távol élnek (Áron fiam családjával a kaliforniai San Joséban, Veronka lányom családjával Tübingenben, Máté fiam doktori hallgatóként Münchenben). Hozzájuk ritkábban utazom, gyakrabban Budapestre és még gyakrabban otthonos erdélyi helyekre, a Székelyföldre is. Ami a díjakat, elismeréseket illeti: megtisztelő volt, hogy 1999–2003 közt Széchenyi professzori ösztöndíjas lehettem, és hogy ezzel járó kötelezettségként Szegeden is taníthattam. A Debreceni Egyetem díszdoktorává választott. Szűkebb szakmámtól kaptam a nyelvészekről elnevezett díjakat, érmeket, a Magyar Nyelvőr Díjat, szakmai-közéleti munkásságom elismerésének tekintem a Kemény Zsigmond- és a Bethlen Gábor-díjat. Az Akadémia Arany János-életműdíjjal tüntetett ki 2007-ben, a magyar állam a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével 2010-ben. Az itthoni elismerések ennél is fontosabbak: a Kriterion-koszorú (2002-ben, még Domokos Géza életében), szülőfalum díszpolgári címe 2007-ben.
– Mi van a fiókban, amit idén, életének 75. évében szeretne kiadni?
– Egyvalami tudható: a múlt évben megjelent az elmúlt tíz évben írt dolgozataimnak első kötete Történések a nyelvben a keleti végeken címmel. Ennek rövidesen megjelenik a 2. kötete is. Ez már nem meglepetés. Olyan is van, ami sokak számára talán meglepetés lesz, de annak a várható megjelenéséről is tudnak a szakmabeliek, a nagyobb nyilvánosság számára viszont nem szeretném beharangozni.
Székely Ferenc
Népújság (Marosvásárhely)
Beszélgetés a 75 éves Péntek János nyelvésszel, etnográfussal
– Kezdjük a születésnapi beszélgetést egy fölöttébb aktuális kérdéskörrel: az internetes nyelvhasználattal. Lát-e veszélyt arra, hogy az internet martalékává váljék a magyar nyelv, és mit tehetnek a nyelvápolók, a nyelvhasználók, hogy ezt meggátolják, a szórványban és a szakmai kommunikációban mutatkozó szövegeróziót minimálisra csökkentsék?
– Nem tudom, ki minek tulajdonítja az elmúlt negyedszázad nagy nyelvi élményét: a szabadságot a nyelv használatában és a nyelvi kapcsolatainkban, a határtalanságot a magyar anyanyelvűek körében. Bizonyára van, aki azt hiszi, hogy ebben a politikai változás volt a döntő, én úgy érzem, hogy éppen a technika, a nyelv új dimenziója, új halmazállapota: az elektronikus nyelv. A fiatalok nem is érzik ennek újszerűségét, mert nem ismerték a régit, amit azért legtöbben talán az én nemzedékemből sem tudunk már elképzelni: mindennapi életünket a számítógépes írás, szerkesztés nélkül, az internet nélkül, a hírportálok nélkül, az elektronikus könyvtárak, folyóiratok nélkül, az elektronikus levelezés nélkül, a mindentudó telefonjaink nélkül. Azt is az informatika, az elektronikus nyelv teszi lehetővé, hogy gyakorlatilag végtelen befogadóképességű tárolóhelyekre kerülhet közös emlékezetünk: irodalmunk, kultúránk, tudományunk és maga a nyelv. Közben aggodalmaskodva nézzük, mit művelnek a fiatalok, hogyan esemeseznek, csetelnek, lájkolnak, hájpolnak, fészbukoznak. Irigység is van ebben az aggodalomban, a fejünkre nőttek, ezt ők jobban tudják, mint mi.
– Említette az elektronikus nyelvet…
– Az elektronikus nyelv köztes halmazállapota a beszélt és az írott nyelvnek, írott beszélt nyelvnek lehet tekinteni. Új, szokatlan ruhája a nyelvnek. A nyelv beszélt változatáról tudjuk, hogy kevésbé szabályozott, változatosabb, érzelmileg telítettebb, közvetlenebb, az írott nyelv pedig szabályozottabb, merevebb. A fiatalok említett gyakorlata a beszélt nyelvhez áll közelebb: nem követik az írott nyelv szabályait, a helyesírást, egyéni, kreatív megoldásokat keresnek, játszanak, és gyakran megbotránkoztatnak, mindezzel lazítják a néha egyébként is túl merev szabályozottságot. Mindez kétségtelenül hat az új nemzedék nyelvhasználatára. De nem tesznek mAradandó kárt a nyelvben, sőt a nyelv szereti az ilyen kihívásokat, provokációkat. Az elektronikus nyelv nyilvános vagy mAradandó szövegei ennél jóval kidolgozottabbak, igényesebbek, szabályosabbak. Az egyéni szöveg itt is az íróját jellemzi, honlapok igénytelensége az intézményt vagy a személyt, a hírportálok és internetes folyóiratok nyelve a szerzőkét, szerkesztőkét. Az azonban teljesen megalapozatlan félelem, hogy az internetnek a "martalékává váljék a magyar nyelv". Egy nyelv csak más beszélt nyelvek "martalékává" válhat, ha beszélőik saját nyelvüket azzal cserélik föl. Ez a beszélők nyelvi hűségén múlik elsősorban. A tragédia az volna, ha a magyar nem volna ott a globális digitális térben, ha kimAradna belőle. Ha digitális írástudatlanok mAradnánk. Ez olyan hátrányt jelentene, mint az, ha nem volna írásbeliségünk. A mostaninál is sokkal nagyobb lehetőség van benne, ezért nagy szükség van minden korosztály körében a digitális írásbeliség terjesztésére. A gyermekek ugyan már többet tudnak mindebből, mint a szüleik, de nekik is meg kell tanulniuk az iskolában digitálisan írni és olvasni. Mert éppen a mi oktatásunkban a digitális tananyagok segíthetik a korlátozások elhárítását, a szórványban élők bevonását, közös magyar oktatási felületek kialakítását. Megszabadíthatnak bennünket sokféle nyomorúságunktól.
– Mi volna a legfontosabb ezen a téren?
– Ebben az új helyzetben szakmailag az a legfontosabb, hogy a magyar nyelvtechnológia tartson lépést azzal, ami a világban történik, legyen annak élvonalában. Erre most nem panaszkodhatunk: a nyelvtechnológiának kiváló magyar szakemberei, műhelyei vannak, ezt a laikus is láthatja a számítógépek nyelvi programjaiban. Nemcsak a helyesírás-ellenőrzőre és a kétnyelvű szótárakra gondolok, hanem arra, hogy az idegen szöveg olvasóját is sok területen segítheti a nyelvtechnológia: automatikus gépi fordítás, hatékony nyelvoktatás. De elérhető közelségbe került az automatikus tolmácsolás, sőt a beszéd "online" fordítása is.
– 2011-ben nyílt levelet intézett a romániai magyar szülőkhöz, amelyben a gyerekek iskolaválasztásával kapcsolatosan adott jól alátámasztott érveket, tanácsokat. 2014-ben a magyar pedagógusokhoz és a magyar oktatás vezetőihez intézett levelet. Ez a kérdéskör – úgy érzem – mit sem veszített aktualitásából…
– Hosszú tanári pálya van mögöttem, és akiket taníthattam, azoknak is nagy része tanár lett. Szakmai életemnek ez a legfontosabb része. Közel harminc évig szülőként is érintett voltam. Tanítványaimmal tankönyvsorozatot is írtam a ‘80- as évek elején, 1993-ban tankönyvszerkesztő kollégámmal létrehoztuk az Erdélyi Tankönyvtanácsot. A magyar oktatás első kérdése: miért van az, hogy a magyar gyermekek mintegy egyötöde a román iskolát választja? Az arány nem változott, nagyjából ennyi volt 1990 előtt is. Ehhez rendszerint érzelmileg szoktunk viszonyulni, a szülők magyarságára szoktunk apellálni. Nyílt levelemben én elsősorban racionális, szakmai érveket sorakoztattam föl. A gyermek nyelvi jövőjéről a szülők döntenek, nekik viszont tisztában kell lenniük döntésük következményeivel. A megismerésben játszott szerepénél fogva tanulásra is az anyanyelv a legalkalmasabb, leghatékonyabb, ez megtart, megerősít saját kultúránkban, saját emberi létünkben. Miközben nem zárja ki sem a román nyelv, sem idegen nyelvek megtanulását. Megalapozza szellemi egyéniségünket. Oktatásunk romlását látva a három évvel későbbi levelemben arra szerettem volna figyelmeztetni az oktatásvezetőket, hogy nem elég folyamatosan csak a szülők felelősségére apellálni, hogy magyar iskolába írassák gyermeküket. Ezzel velejár a másik oldal felelőssége, hogy ne csapjuk be se a szülőt, se a gyermeket azzal, hogy magyar ugyan az iskola, de távolról sem versenyképes, csökkenti a tanuló későbbi esélyeit. És nem csak iskolaszervezési gondokról van szó, hanem arról, hogy oktatásunknak továbbra sincs intézményes szakmai megalapozása (és ezt nem az oktatási törvény akadályozza), hiányzik a vezetők folyamatos egyeztetése, együttműködése (a szakembereké, a politikusoké és az oktatásban is profitra törekvő vállalkozóké). A szolgáltatóként működő oktatási intézet hiányát ilyenkor, vizsgák idején érzékeljük, különösen a vizsgaprogramokon, a vizsgatételeken, a vizsgatételek fordításán. Ezekre, de tantervkészítésre, tankönyvek nyelvi és tartalmi ellenőrzésére sincsenek felkészült szakembereink. Mindennek a tanulók isszák meg a levét. Egyre inkább elkülönül a magyar oktatás három köre: a nagyvárosi elitiskoláké, a lakótelepi és falusi iskoláké, valamint a szórványkollégiumoké, szociális intézményeké. A vezetők és az értelmiségi elit figyelme szinte kizárólag az elitiskolákra irányul, jóval hátrányosabb helyzetben vannak, és leszakadtak a lakótelepi és a falusi iskolák, a harmadik körről pedig szinte nem is tudunk. Pedig a magyar tanulók túlnyomó többsége ehhez a második és harmadik körhöz tartozik. Ezeket a többszörösen hátrányos helyzeteket, az esélytelenséget próbáljuk ellensúlyozni az általam kezdeményezett tehetségtámogató programunkkal, a 13. támogatási évet záró Nyilas Misivel (www.nyilasmisi.ro). Gyakran találkozom olyan "befutott" fiatallal (orvossal, színésszel, mérnökkel, egyetemi oktatóval, képzőművésszel), akiről kiderül, hogy egyike volt az ezernél is jóval több ösztöndíjasunknak. Jó érzés tudni, hogy bennük megtérült támogatóink bizalma, bennük megvan az igazolása annak, hogy eséllyé lehet változtatni az esélytelenséget. Sok a tehetséges, támogatásra szoruló gyermek, de Erdélyben még mindig nagyon kevés az ennek fontosságát el- és felismerő civil támogató, jóval kevesebb, mint ahányan a világ minden részéből mellénk álltak.
Az oktatásban kulcsszerepük van a pedagógusoknak. De a pedagógusképzésben, az alkalmazásukban, megbecsülésükben sem használjuk ki, vagy nem jól használjuk ki a mozgásterünket. Három feltétele van annak, hogy valaki jó pedagógus legyen: legyen erre alkalmas születésénél fogva, legyen felkészült szakmailag, és legyen elkötelezett. Vannak ilyen kiváló tanítóink, tanáraink. Nem sokan. A pedagógusképzés pedig egyáltalán nem segíti őket abban, hogy azzá váljanak.
– Július 7-én töltötte 75. életévét. Isten éltesse sokáig! Meséljen bővebben a körösfői évekről, gyermekkori emlékeiről!
– Azt hiszem, nekünk, akik a háború idején születtünk, kevés a mesélnivalónk, mert a mi gyermekkorunk minden volt, csak mesés nem. Nagy traumák viszont bőven voltak, a családunkban is, a környezetemben is. Anyám gyermekként az iskola legjobb tanulója volt, de aztán azt kellett elviselnie, ami felnőttként egy falusi asszonyra várt: hét gyermeket szült. Elsőszülött fia csecsemőkorában meghalt, velünk, többiekkel is nagyon sok gondja-baja volt. Velem is. Hihetetlen, mit kellett elviselnie, meg is halt ötvenévesen. A szeretet és a gondok tartottak össze bennünket. A folytonos közös tusakodás, az aggodalom és a remény. De a legnagyobb nehézségek közepette is mindannyian fontosnak tartottuk a tanulást, az iskolát és a munkát. Engem is a családom segített, abban is, hogy életben mAradtam, és abban is, hogy aztán tanulhattam. Váradra úgy jutottam el középiskolába, hogy az akkor már ott dolgozó egyik nővérem és férje fogadtak magukhoz. Nekik köszönhetem, hogy az ország akkori egyik legjobb iskolájába kerülhettem, kiváló tanárok keze alá és kiváló osztálytársak közé. Ez már lépcső lehetett az egyetemre.
– Egyetemi pályája hogyan alakult 1990 után?
– 1990 januárjában a korábbi időszakban leépült egyetlen tanszék engem választott meg vezetőjévé. Kineveztek egyetemi tanárnak, doktori témák irányítójaként is akkreditáltak. Annak az évnek az őszén – 40 éves szünet után – elindítottam a néprajz szakos képzést (ma is ez az egyetlen ilyen tanszék az országban, román egyetemeken sincs más), két évvel később finn szakot indítottunk. 1994-ig vezettem ezt a közös, egyetlen tanszéket (akkor önállósult Cs. Gyimesi Éva vezetésével az irodalom tanszék), 2002-ig vezetője voltam a magyar nyelv és kultúra (azaz a néprajz) közös tanszékének (akkor önállósulhatott a néprajz tanszék), a lehetséges korhatárig mAradtam aztán vezetője a magyar és általános nyelvészeti tanszéknek. A ‘90-es években megnyílt a lehetőség a doktori képzésre, 2002- ben, az első lehető alkalommal elfogadtattam a Hungarológiai Doktori Iskolát. Az általam irányított 36 doktori dolgozatnak fele nyelvészeti, fele néprajzi volt. Mindez jelentős mértékben menedzseri szerep: a három tanszék kiépítése, az új tanárnemzedék felkészítése, egyetemi pozíciókba juttatása, a természetes szakmai kapcsolatok kiépítése "határon innen és túl". Eljuthattunk az Anyanyelvi Konferencia (a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága) rendezvényeire, hosszú időn át Erdélyt én képviseltem az elnökségben, az 1991-es Szegedi hungarológiai kongresszuson közvetlenül csatlakozhattam a Nemzetközi Filológiai Társasághoz, a római és a debreceni kongresszus közt (1996– 2006) alelnöke voltam a társaságnak. Közben részt vettem az egyetem és a hazai magyar felsőoktatás megújításában, feltételeink javításában, és folyamatosan vártuk a kedvező politikai döntést az önálló állami egyetem létrehozásáról. Ez végül mindmáig elmAradt, mint más reményeink teljesülése is. Nem rajtunk múlott.
– 2001-ben megalapítja és egyben szakmai vezetője lesz az MTA által kezdeményezett nyelvészeti kutatóállomásnak, a Szabó T. Attila Nyelvi Intézetnek. Mi az intézet célja, rendeltetése, milyen eredményt tud magáénak?
– Ennél többről van szó. 1990 előtt a nyelvészeti kutatásokban is sok volt a tabutéma. Ilyen volt az, ami a mi szempontunkból talán a legfontosabb: a nyelv emberi, társas dimenziója. A mi esetünkben az alárendelt nyelvi helyzet, a kétnyelvűség, a nyelvünkben végbemenő folyamatok, a nyelvi kontaktusok és dominanciák, a nyelvcsere stb. 1990 után azonnal hozzányúltunk ezekhez a témához. Adva volt a közös kutatás lehetősége és esélye, közös konferenciák, rendszeresen
megjelenő kiadványok. 2001-ben, Glatz Ferenc elnöksége idején az akadémia kezdeményezte, hogy a külső régiókban hozzunk létre kis helyi intézeteket, nyelvészeti kutatóállomásokat ezeknek a részben közös, részben sajátos nyelvi helyzeteknek, folyamatoknak, jelenségeknek, problémáknak a vizsgálatára. Így hoztuk létre mi itt a Szabó T. Attila Nyelvi Intézetet, amely két helyen székel, Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön, de amelynek nincs egyetlen főállású kutatója sem (www.sztanyi.ro). Emiatt működésünkben sok a bizonytalanság. Főként akadémiai támogatással és pályázatokból dolgozunk egy szűkebb, belső, és egy alkalmi, tágabb, külső munkatársi körrel. Van egy sorozatunk, a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet Kiadványai. Ebben fontos tanulmánykötetek és monográfiák jelentek meg az erdélyi magyar nyelv jogi helyzetéről, az oktatás nyelvi kérdéseiről, a nyelvi revitalizációról, szórványok nyelvi helyzetéről, a kétnyelvűségről, a regionális nyelv (nyelvjárásaink) helyzetéről. Szótáraink jelentek meg: kétnyelvű közigazgatási szótár, legutóbb oktatásterminológiai szótár, román–magyar kulturális szótár (a román kultúra alapelemeinek bemutatása főként magyarországiaknak), magyar–román kulturális szótár (román nyelvű bemutatása a magyar kultúra legfontosabb fogalmainak, intézményeinek, személyiségeinek, régióinknak stb.). Talán ennél is fontosabb, hogy ezeket a kutatóállomásokat fokozatosan hálózattá szerveztük, ennek a szervezésnek fontos színhelye volt a kezdeti időszakban Illyefalva. Ott tartottuk nyári szemináriumainkat. A hálózat neve: Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat, Budapesten is bejegyzett egyesületünk a Termini Egyesület (http://ht.nytud.hu/). Mostani szakmai munkámnak, jelenlétemnek mindez nagyon fontos kerete. A Szabó T. Attila Nyelvi Intézetnek szakmai igazgatója vagyok, a Termini Egyesületnek társelnöke. A hálózatot magát modellként emlegetik a Kárpát-medencei magyar–magyar kapcsolatokban. De nem lehet azt mondani, hogy ennek megfelelő támogatást kapna.
– 1992-ben egyike volt az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége alapítóinak, 1998-tól pedig elnökként vezeti a szövetséget.
– 2012-ben, a húszéves jubileum alkalmával kiadtunk egy kötetet Nyelvét megtartó közösség – közösségét megtartó nyelv cím-
mel, amelyben összefoglaltuk a két évtized történetét, a szövetség, a mozgalom eseményeit, eredményeit, és gondjainkról is szóltunk. Azt mondjuk magunkról, hogy az AESZ az anyanyelvi mozgalom szervezője és szakmai megalapozója, hasonló a szerepe, mint Magyarországon az Anyanyelvápolók Szövetségének (www.aesz.ro). Egyébként közös az adminisztrálása a Szabó T. Attila Nyelvi Intézettel. A szövetségnek kiadója is van, ez is közös a SZTANYI-val. Kiadványsorozata az AESZ-füzetek. Irodája Sepsiszentgyörgyön van, ügyvezető elnöke Ördög-Gyárfás Lajos. Ebben a keretben a legfontosabb szereplők a tanulók, a tanítónők, a magyar szakos tanárok. Évi fő rendezvényünk A magyar nyelv napjai, évente változó helyszínen. Ehhez hozzátartozik mindig egy szakmai konferencia. A Nyelvőrzés Díját 2000-ben adtuk át először, 2007-től viseli a Sütő András nevét. Olyan karizmatikus erdélyi személyiségeket díjaztunk, akiknek saját őrhelyükön jelentős szerepük volt – legtöbbjüknek továbbra is van – az anyanyelv megtartásában, a nyelvhasználat bátorításában. Akikre valóban ráillik Páskándi kiazmusa: "Pásztortűz helyett égő pásztorok! Élő jeltüzek!" A díjazottak teljes névsora megtalálható a szövetség honlapján, ott a laudációkat is el lehet olvasni. Ami talán a legfontosabb a közel két és fél évtizedes anyanyelvi mozgalmi munkában, a versenyek szervezésében, hogy ebben is sikerült összekapcsolni a Kárpát-medencei régiókat. Itthon az említett KAV-on kívül talán legnépszerűbb a mesemondó és a balladamondó verseny.
– 2004-től az MTA külső tagja, 2007-től pedig a frissen alakult Erdélyi Területi Bizottság első elnöke. Milyen feladatok elvégzése hárul e megtisztelő cím viselőjére?
– Nem a címek a fontosak. Akarva-akaratlanul, kicsit "muszáj-Herkulesként", benne voltam az egyetemszervezésben, belekerültem a tudományszervezésbe is. És közben kutattam, publikáltam. Ennek elismeréseként választott tagjává a Magyar Tudományos Akadémia 2004-ben. 2006- ban döntött úgy az MTA, hogy Romániában is létrehoz egy olyan területi bizottságot, amilyenek Magyarországon működnek. Ennek a bizottságnak a megszervezésére kért föl 2007-ben Vizi E. Szilveszter, az MTA akkori elnöke és Egyed Ákos, az EME elnöke. Az alakuló ülés engem választott meg elnöknek. Két mandátumon át viseltem ezt a tisztséget, most egyik alelnöke vagyok, akárcsak az Erdélyi Múzeum- Egyesületnek. Jelenleg a külső köztestületi tagok száma közel 900, a külső tagok száma 21 (www.kab.ro). Egyetemi nyugdíjazásomkor, 2007-ben nem mAradtam munka nélkül. A KAB a Magyar Tudományos Akadémia kiterjesztése, része az MTA-nak, integrálja, egymással és az akadémiával összekapcsolja a romániai magyar tudósokat, kutatókat. Kolozsvári Akadémiai Bizottságként emlegetjük, de működési területe kiterjed egész Romániára. Szakbizottságai, munkabizottságai, regionális bizottságai működnek Bukarestben, Temesváron, Csíkszeredában, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Nagyváradon. Vezető testületünknek ezt kellett megszerveznie, kiépítenie. Közben az első mandátum idején értékelő elemzést készítettünk és jelentettünk meg a romániai magyar felsőoktatás helyzetéről és kilátásairól, a második mandátum idején összefoglalást készítettünk az erdélyi magyar kutatók 2002–2013 közötti eredményeiről (három kötetben jelent meg a múlt évben).
– Meséljen családjáról, hétköznapjairól, terveiről, díjairól!
– Ahogy telnek az évek, az ember élete egyre inkább leszűkül. Még akkor is így van ez, ha – sokféle munkám miatt – nekem viszonylag sokat kell utaznom. Ezek főként Kárpát-medencei és erdélyi utazások. Amikor itthon vagyok, szinte naponta bejárok a tanszékre, ott is megvannak a munkafeltételeim és ott vannak a kollégák. Gyermekeim már felnőttek, mind egészen kiváló emberek. Imre fiam van itthon, ő tanár itt az egyetemen, a többiek távol élnek (Áron fiam családjával a kaliforniai San Joséban, Veronka lányom családjával Tübingenben, Máté fiam doktori hallgatóként Münchenben). Hozzájuk ritkábban utazom, gyakrabban Budapestre és még gyakrabban otthonos erdélyi helyekre, a Székelyföldre is. Ami a díjakat, elismeréseket illeti: megtisztelő volt, hogy 1999–2003 közt Széchenyi professzori ösztöndíjas lehettem, és hogy ezzel járó kötelezettségként Szegeden is taníthattam. A Debreceni Egyetem díszdoktorává választott. Szűkebb szakmámtól kaptam a nyelvészekről elnevezett díjakat, érmeket, a Magyar Nyelvőr Díjat, szakmai-közéleti munkásságom elismerésének tekintem a Kemény Zsigmond- és a Bethlen Gábor-díjat. Az Akadémia Arany János-életműdíjjal tüntetett ki 2007-ben, a magyar állam a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével 2010-ben. Az itthoni elismerések ennél is fontosabbak: a Kriterion-koszorú (2002-ben, még Domokos Géza életében), szülőfalum díszpolgári címe 2007-ben.
– Mi van a fiókban, amit idén, életének 75. évében szeretne kiadni?
– Egyvalami tudható: a múlt évben megjelent az elmúlt tíz évben írt dolgozataimnak első kötete Történések a nyelvben a keleti végeken címmel. Ennek rövidesen megjelenik a 2. kötete is. Ez már nem meglepetés. Olyan is van, ami sokak számára talán meglepetés lesz, de annak a várható megjelenéséről is tudnak a szakmabeliek, a nagyobb nyilvánosság számára viszont nem szeretném beharangozni.
Székely Ferenc
Népújság (Marosvásárhely)
2016. szeptember 17.
Dévai küldöttség a szigetvári Zrínyi-napokon
Sokrétű tapasztalattal gazdagodtak
A közeljövőben szeretnénk új tartalommal feltölteni a másfél évtizedes Szigetvár–Déva testvérkapcsolatot – fogalmazott dr. Máté Márta, dévai RMDSZ-es tanácsos múlt heti szigetvári látogatása kapcsán. – Szigetváron idén tartották a Zrínyi Miklós nevével fémjelzett 1566-os nagy történelmi esemény 450. évfordulóját. Ez alkalomból egyhetes ünnepségsorozatot szerveztek, melyre meghívást kapott Szigetvár valamennyi testvérvárosa: Finn-, Német-, Horvát- és Törökországból, valamint Romániából. Az ünnepség kiemelkedő mozzanata magas szintű politikai képviselők jelenlétében zajlott: a Szigetvár 1566-os védőinek emlékére emelt szoborcsoport avatóján jelen volt Áder János magyar és Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő, valamint Veysi Kaynak török miniszterelnök-helyettes. Déváról Mircia Muntean polgármester és Răzvan Mareş alpolgármester kapott meghívást e mozzanatra – magyarázta dr. Máté Márta, aki további négy tanácsos társával, köztük Pogocsán Ferdinánd dévai RMDSZ-elnökkel és a helyi önkormányzat néhány alkalmazottjával az egy hétig tartó ünnepség zárónapjain vett részt.
Láttunk és tanultunk
– Dr. Vass Péter, szigetvári polgármester már érkezésünk napján fogadott, ismertette a település utóbbi években elért megvalósításait, és felajánlotta a testvértelepülések fejlesztési terveiben való együttműködést – fogalmazott dr. Máté Márta. A dévaiak elsősorban a középkori vár, a történelmi hagyaték turisztikai értékesítésében követnék a magyar testvérváros példáját. – Szigetváron a modern termálfürdő, illetve a vár és a falai közt helyet kapó kulturális programok is vonzó turisztikai célpontnak számítanak, de ellátogattunk a közel 80 km-re fekvő Bikal nevű élménybirtokra is, ahol a szó szoros értelmében életre kel a középkor. A korhűen kiépített városban, faluban meglátogatható a boszorkányház, a malom, a pékműhely, a mesterségek háza, az apródképző és számtalan egyéb tartozéka a hajdani településeknek, ahol korhű termékeket, korabeli mesterségeket próbálhatnak ki az érdeklődök. Tanácsos társaink többször megjegyezték: hasonló jellegűvé kellene alakítani a dévai vár alatti teret is – meséli az RMDSZ-tanácsos. A látogatás során alkalmuk nyílt a kulisszatitkokba is betekinteni, és a dévaiak meglepődve tapasztalták, hogy a településfejlesztési tervekben milyen jelentős arányban vannak jelen a magánvállalkozók. Továbbá a városi ünnepségek megrendezését is nagymértékben a civilszervezetek bonyolítják le. Ők pályázták meg, főleg kormányzati forrásokból az egy hétig tartó rendezvénysorozat anyagi hátterét és így sikerült a fiatalokat, családokat, turistákat egyaránt megkapó színvonalas programot összeállítani. – Alkalmunk volt megnézni a hagyományos történelmi játékot, mely Zrínyiék 1566-os várbeli kitörését eleveníti fel. És megnézhettük a Zrínyi Rock musicalt is, melynek kapcsán a dévai küldöttségből többen is úgy vélték: az előadás nagyszerűen illeszkedne a Hunyad megyei Opera Nights fesztivál programjába.
Zrínyi, Szulejmán és az „odaérkező törökök”
A dévai delegáció tagjait nem csupán turisztikai és kulturális vonatkozásban érintették pozitívan a Szigetváron látottak, de meglepődve álltak a magyar–török megbékélésre irányuló alkotások előtt is. Szigetváron ugyanis 1994-ben avatták fel a Török Köztársaság kezdeményezésére és anyagi támogatásával a Magyar–Török Barátság parkot, melyben eredetileg az akkor 500 éve született és a szigetvári ostrom idején meghalt Szulejman szobrát helyezték el. Két évvel később, szintén török költségen és török művész alkotásaként került a szultán szomszédságába Zríny Miklós szobra is.
A török–magyar barátság parkjának földjét 450 évvel ezelőtt magyar, horváth, török katonák vére áztatta. A Magyarország jelentős részét meghódító I. Szulejmán 1566 augusztusában Szigetvárt vette ostrom alá, hatalmas sereggel. A fáma szerint százezren voltak, a történelmi források 60 ezerre utalnak, de mindenképp jókora fölénnyel álltak Zrínyi Miklós 2500 lelkes seregével szemben. Utóbbiak mégis több mint egy hónapig védték hősiesen a várat, míg Zrínyi pár száz katonája élén szeptember 8-án kitört a várból, a biztos halálba. Hősies helytállásukat az idei ünnepségen részt vevő magas rangú magyar és horvát politikusok is követendő példaként méltatták. A 450 évvel ezelőtti vérontás ellenére a magyarországi Szigetvár török testvértelepülést választott, és magyar régészek vezetésével tárták fel tavaly Szulejmán feltételezett türbéjét (sírhelyét), ahová a szigetvári ostrom idején betegségben elhunyt szultán szívét és belső szerveit helyezték örök nyugalomra. A dévai küldöttség tagjai meglepődve figyelték a történelmi tények elismerése mellett kialakult megbékélési szándékot. Megtapasztalhatták: Szulejmán emlékének ápolása mit sem csorbít Zrínyi, illetve magyar és horvát katonái dicső emlékén.
Az aktuálpolitika fényében idén mégis sajátos megvilágításba került a Zrínyi-ünnepség török vonatkozása. Az emlékparkban felszólaló török miniszterelnök-helyettes kijelentése, miszerint azokat a területeket, ahol az Oszmán Birodalom terjeszkedett, nem elfoglalta, nem legyőzte, hanem csak odaérkezett – történelmi szövegkörnyezetben is nagyon aktuálisan hangzott.
A konkrétumok következnek
– A tanácsbeli kollegákkal alkalmunk volt megismerni Szulejmán kései leszármazottait is, a nyugaton élő oszmán hercegnőket, akik szintén meghívást kaptak a 450 éves megemlékezésre. Úgy gondolom, szigetvári tartózkodásunk nagyon sokrétű tapasztalatot nyújtott, mind kulturális, mind gazdasági, szervezési és talán eszmei téren is. A zsúfolt program miatt konkrét együttműködési tervek ez alkalommal nem születtek. De biztos vagyok benne, hogy a közeljövőben elkezd gyümölcsözni ez a látogatás és kulturális, oktatási sőt gazdasági szinten is megújul a testvérvárosi kapcsolat. Meggyőződésem, hogy nagyon rövid időn belül lesznek közös projektjeink – fogalmazott dr. Máté Márta.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)
Sokrétű tapasztalattal gazdagodtak
A közeljövőben szeretnénk új tartalommal feltölteni a másfél évtizedes Szigetvár–Déva testvérkapcsolatot – fogalmazott dr. Máté Márta, dévai RMDSZ-es tanácsos múlt heti szigetvári látogatása kapcsán. – Szigetváron idén tartották a Zrínyi Miklós nevével fémjelzett 1566-os nagy történelmi esemény 450. évfordulóját. Ez alkalomból egyhetes ünnepségsorozatot szerveztek, melyre meghívást kapott Szigetvár valamennyi testvérvárosa: Finn-, Német-, Horvát- és Törökországból, valamint Romániából. Az ünnepség kiemelkedő mozzanata magas szintű politikai képviselők jelenlétében zajlott: a Szigetvár 1566-os védőinek emlékére emelt szoborcsoport avatóján jelen volt Áder János magyar és Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő, valamint Veysi Kaynak török miniszterelnök-helyettes. Déváról Mircia Muntean polgármester és Răzvan Mareş alpolgármester kapott meghívást e mozzanatra – magyarázta dr. Máté Márta, aki további négy tanácsos társával, köztük Pogocsán Ferdinánd dévai RMDSZ-elnökkel és a helyi önkormányzat néhány alkalmazottjával az egy hétig tartó ünnepség zárónapjain vett részt.
Láttunk és tanultunk
– Dr. Vass Péter, szigetvári polgármester már érkezésünk napján fogadott, ismertette a település utóbbi években elért megvalósításait, és felajánlotta a testvértelepülések fejlesztési terveiben való együttműködést – fogalmazott dr. Máté Márta. A dévaiak elsősorban a középkori vár, a történelmi hagyaték turisztikai értékesítésében követnék a magyar testvérváros példáját. – Szigetváron a modern termálfürdő, illetve a vár és a falai közt helyet kapó kulturális programok is vonzó turisztikai célpontnak számítanak, de ellátogattunk a közel 80 km-re fekvő Bikal nevű élménybirtokra is, ahol a szó szoros értelmében életre kel a középkor. A korhűen kiépített városban, faluban meglátogatható a boszorkányház, a malom, a pékműhely, a mesterségek háza, az apródképző és számtalan egyéb tartozéka a hajdani településeknek, ahol korhű termékeket, korabeli mesterségeket próbálhatnak ki az érdeklődök. Tanácsos társaink többször megjegyezték: hasonló jellegűvé kellene alakítani a dévai vár alatti teret is – meséli az RMDSZ-tanácsos. A látogatás során alkalmuk nyílt a kulisszatitkokba is betekinteni, és a dévaiak meglepődve tapasztalták, hogy a településfejlesztési tervekben milyen jelentős arányban vannak jelen a magánvállalkozók. Továbbá a városi ünnepségek megrendezését is nagymértékben a civilszervezetek bonyolítják le. Ők pályázták meg, főleg kormányzati forrásokból az egy hétig tartó rendezvénysorozat anyagi hátterét és így sikerült a fiatalokat, családokat, turistákat egyaránt megkapó színvonalas programot összeállítani. – Alkalmunk volt megnézni a hagyományos történelmi játékot, mely Zrínyiék 1566-os várbeli kitörését eleveníti fel. És megnézhettük a Zrínyi Rock musicalt is, melynek kapcsán a dévai küldöttségből többen is úgy vélték: az előadás nagyszerűen illeszkedne a Hunyad megyei Opera Nights fesztivál programjába.
Zrínyi, Szulejmán és az „odaérkező törökök”
A dévai delegáció tagjait nem csupán turisztikai és kulturális vonatkozásban érintették pozitívan a Szigetváron látottak, de meglepődve álltak a magyar–török megbékélésre irányuló alkotások előtt is. Szigetváron ugyanis 1994-ben avatták fel a Török Köztársaság kezdeményezésére és anyagi támogatásával a Magyar–Török Barátság parkot, melyben eredetileg az akkor 500 éve született és a szigetvári ostrom idején meghalt Szulejman szobrát helyezték el. Két évvel később, szintén török költségen és török művész alkotásaként került a szultán szomszédságába Zríny Miklós szobra is.
A török–magyar barátság parkjának földjét 450 évvel ezelőtt magyar, horváth, török katonák vére áztatta. A Magyarország jelentős részét meghódító I. Szulejmán 1566 augusztusában Szigetvárt vette ostrom alá, hatalmas sereggel. A fáma szerint százezren voltak, a történelmi források 60 ezerre utalnak, de mindenképp jókora fölénnyel álltak Zrínyi Miklós 2500 lelkes seregével szemben. Utóbbiak mégis több mint egy hónapig védték hősiesen a várat, míg Zrínyi pár száz katonája élén szeptember 8-án kitört a várból, a biztos halálba. Hősies helytállásukat az idei ünnepségen részt vevő magas rangú magyar és horvát politikusok is követendő példaként méltatták. A 450 évvel ezelőtti vérontás ellenére a magyarországi Szigetvár török testvértelepülést választott, és magyar régészek vezetésével tárták fel tavaly Szulejmán feltételezett türbéjét (sírhelyét), ahová a szigetvári ostrom idején betegségben elhunyt szultán szívét és belső szerveit helyezték örök nyugalomra. A dévai küldöttség tagjai meglepődve figyelték a történelmi tények elismerése mellett kialakult megbékélési szándékot. Megtapasztalhatták: Szulejmán emlékének ápolása mit sem csorbít Zrínyi, illetve magyar és horvát katonái dicső emlékén.
Az aktuálpolitika fényében idén mégis sajátos megvilágításba került a Zrínyi-ünnepség török vonatkozása. Az emlékparkban felszólaló török miniszterelnök-helyettes kijelentése, miszerint azokat a területeket, ahol az Oszmán Birodalom terjeszkedett, nem elfoglalta, nem legyőzte, hanem csak odaérkezett – történelmi szövegkörnyezetben is nagyon aktuálisan hangzott.
A konkrétumok következnek
– A tanácsbeli kollegákkal alkalmunk volt megismerni Szulejmán kései leszármazottait is, a nyugaton élő oszmán hercegnőket, akik szintén meghívást kaptak a 450 éves megemlékezésre. Úgy gondolom, szigetvári tartózkodásunk nagyon sokrétű tapasztalatot nyújtott, mind kulturális, mind gazdasági, szervezési és talán eszmei téren is. A zsúfolt program miatt konkrét együttműködési tervek ez alkalommal nem születtek. De biztos vagyok benne, hogy a közeljövőben elkezd gyümölcsözni ez a látogatás és kulturális, oktatási sőt gazdasági szinten is megújul a testvérvárosi kapcsolat. Meggyőződésem, hogy nagyon rövid időn belül lesznek közös projektjeink – fogalmazott dr. Máté Márta.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)
2016. szeptember 17.
Czernák Ferenc verset mond
„Kötelesség a kérdőjelekre válaszolni”
„Nem mindenki tud verset mondani úgy, ahogy verset kell mondani. A nagy versmondók fontosnak tartották, hogy a vers úgy hangozzék el, ahogy a költő megálmodta, mintha maga a költő jelenne meg a színpadon. Az is fontos, hogy meglegyen a bennsőséges hangulat, ami kialakul a vers és a hallgató között”, mondta a csütörtök délutáni, a Jelen Ház nagytermében tartott versest bevezetőjeként Böszörményi Zoltán, maga is költő, aki nagyon sokszor hallotta saját verseit is mások előadásában.
A lippai Czernák Ferenc, a helybeli irodalmi kör elnöke nem költő, de igen nagy szeretettel, átéléssel adja elő, jó másfél évtizede, a magyar verseket. Sokszor hallhattuk már Aradi rendezvényeken, de más városokban, sőt magyarországi, „szépkorúaknak” rendezett versenyeken is fellépett, s nem egyszer díjjal tért haza. Lendületében fiatalos, bár ifjúnak már aligha nevezhető a 79 évével.
Tegnapelőtt délután így kezdte szereplését: „Úgy érzem, szemetekben apró kérdőjeleket látok, s kötelességem ezekre válaszolni”. A „ki vagyok én?” kérdésre mindjárt egy Arany János-verssel válaszolt. Aztán elmondta: a versmondással a mindenkit foglalkoztató kérdésekre kívánja ráirányítani a figyelmet. Ezek között szerepel a szülőföld (Petőfi, Tóth Árpád, Böszörményi Zoltán, Radnóti Miklós versei hangzottak el), a haza, a hon vagy hontalanság (Wass Albert, Radnóti), a történelmi múlt (ezúttal 1956, az idén kerek évforduló lévén, elszavalta aZsámbék népe c. költeményt), de a jó órás műsorban egyéb témák is felvetődtek – kiselőadás hangzott el, például a zászlókról, amit versillusztráció követett), elhangzott egy (szabadon előadott!) részlet Petőfi A hóhér kötele c. regényéből, sőt egy saját, Álarcok c. elbeszélés, amelynek tanulsága: sokan álarcot viselünk, s az első benyomás valakiről téves lehet.
A több más, fentebb nem említett darabot (például Anavi Ádám- és Heltai-verset) is tartalmazó, a szavaló sokrétű, sokirányú érdeklődését is bizonyító előadóest egy Sajó Sándor-verssel zárult, amelynek slusszpoénja: „Csendes ember lesz belőlem / de csak kint, a temetőben”. Addig azonban még egészen biztosan sokszor látjuk, halljuk Czernák Ferencet, az egykori magas rangú, nyugalmazott katonatisztet versekkel fellépni.
Különben megkérdeztem tőle: tulajdonképpen mióta szaval? Kiderült: 1999-ben, felesége halála után kezdett a költészettel foglalkozni, az első megtanult vers Vörösmarty A vén cigánya volt. Versmondói kibontakozásában nagy segítségére volt Maresch Béla színművész és Brauch Magda tanárnő, kedvenc költői Arany, Petőfi, Ady, Vörösmarty, József Attila, de a modern költőket is szereti, „persze megrostálva”.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)
„Kötelesség a kérdőjelekre válaszolni”
„Nem mindenki tud verset mondani úgy, ahogy verset kell mondani. A nagy versmondók fontosnak tartották, hogy a vers úgy hangozzék el, ahogy a költő megálmodta, mintha maga a költő jelenne meg a színpadon. Az is fontos, hogy meglegyen a bennsőséges hangulat, ami kialakul a vers és a hallgató között”, mondta a csütörtök délutáni, a Jelen Ház nagytermében tartott versest bevezetőjeként Böszörményi Zoltán, maga is költő, aki nagyon sokszor hallotta saját verseit is mások előadásában.
A lippai Czernák Ferenc, a helybeli irodalmi kör elnöke nem költő, de igen nagy szeretettel, átéléssel adja elő, jó másfél évtizede, a magyar verseket. Sokszor hallhattuk már Aradi rendezvényeken, de más városokban, sőt magyarországi, „szépkorúaknak” rendezett versenyeken is fellépett, s nem egyszer díjjal tért haza. Lendületében fiatalos, bár ifjúnak már aligha nevezhető a 79 évével.
Tegnapelőtt délután így kezdte szereplését: „Úgy érzem, szemetekben apró kérdőjeleket látok, s kötelességem ezekre válaszolni”. A „ki vagyok én?” kérdésre mindjárt egy Arany János-verssel válaszolt. Aztán elmondta: a versmondással a mindenkit foglalkoztató kérdésekre kívánja ráirányítani a figyelmet. Ezek között szerepel a szülőföld (Petőfi, Tóth Árpád, Böszörményi Zoltán, Radnóti Miklós versei hangzottak el), a haza, a hon vagy hontalanság (Wass Albert, Radnóti), a történelmi múlt (ezúttal 1956, az idén kerek évforduló lévén, elszavalta aZsámbék népe c. költeményt), de a jó órás műsorban egyéb témák is felvetődtek – kiselőadás hangzott el, például a zászlókról, amit versillusztráció követett), elhangzott egy (szabadon előadott!) részlet Petőfi A hóhér kötele c. regényéből, sőt egy saját, Álarcok c. elbeszélés, amelynek tanulsága: sokan álarcot viselünk, s az első benyomás valakiről téves lehet.
A több más, fentebb nem említett darabot (például Anavi Ádám- és Heltai-verset) is tartalmazó, a szavaló sokrétű, sokirányú érdeklődését is bizonyító előadóest egy Sajó Sándor-verssel zárult, amelynek slusszpoénja: „Csendes ember lesz belőlem / de csak kint, a temetőben”. Addig azonban még egészen biztosan sokszor látjuk, halljuk Czernák Ferencet, az egykori magas rangú, nyugalmazott katonatisztet versekkel fellépni.
Különben megkérdeztem tőle: tulajdonképpen mióta szaval? Kiderült: 1999-ben, felesége halála után kezdett a költészettel foglalkozni, az első megtanult vers Vörösmarty A vén cigánya volt. Versmondói kibontakozásában nagy segítségére volt Maresch Béla színművész és Brauch Magda tanárnő, kedvenc költői Arany, Petőfi, Ady, Vörösmarty, József Attila, de a modern költőket is szereti, „persze megrostálva”.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)
2016. szeptember 17.
Kápolnafelújítás Válaszúton, búcsúünnep Bonchidán is
Kiemelt jelentőségű nap volt szeptember 14-e mind a válaszúti, mind a bonchidai magyarság számára, hiszen a helyi római katolikus kápolnát, illetve a templomot egyaránt a Szent Kereszt felmagasztalásának tiszteletére szentelték – de nemcsak búcsúünnepet ültek a szórványközösségekben, Válaszúton még eggyel több oka volt az örömre a tucatnyi lelket számláló gyülekezetnek: a jövőre százéves kápolna teljesen megújult az ünnepségre. A két gyülekezet beszolgáló lelkipásztora, Kovács Árpád a felújítás kapcsán elmondta: az épületnek szinte csak a falai mAradtak épen, a tatarozáskor a teljes szerkezetet le kellett bontani.
A felújítás költségeinek túlnyomó részét Kovács Sándor főesperes és a kerületi főesperesség fedezte, de sok más segítséget is kaptak: a válaszúti Kallós Alapítvány például a tatarozás munkálatainál dolgozóknak felszolgált meleg ebéddel támogatta a közösséget.
FODOR GYÖRGY
Szabadság (Kolozsvár)
Kiemelt jelentőségű nap volt szeptember 14-e mind a válaszúti, mind a bonchidai magyarság számára, hiszen a helyi római katolikus kápolnát, illetve a templomot egyaránt a Szent Kereszt felmagasztalásának tiszteletére szentelték – de nemcsak búcsúünnepet ültek a szórványközösségekben, Válaszúton még eggyel több oka volt az örömre a tucatnyi lelket számláló gyülekezetnek: a jövőre százéves kápolna teljesen megújult az ünnepségre. A két gyülekezet beszolgáló lelkipásztora, Kovács Árpád a felújítás kapcsán elmondta: az épületnek szinte csak a falai mAradtak épen, a tatarozáskor a teljes szerkezetet le kellett bontani.
A felújítás költségeinek túlnyomó részét Kovács Sándor főesperes és a kerületi főesperesség fedezte, de sok más segítséget is kaptak: a válaszúti Kallós Alapítvány például a tatarozás munkálatainál dolgozóknak felszolgált meleg ebéddel támogatta a közösséget.
FODOR GYÖRGY
Szabadság (Kolozsvár)
2016. szeptember 17.
Szoftvertámogatás erdélyi magyar iskoláknak
Az erdélyi magyar tannyelvű vagy magyar tagozatú középiskolákba visszatérő Tisztaszoftver Program életbe ültetéséről, működéséről számolt be Burus Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke és Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár a Kolozsvári Báthory-líceumban tegnap megtartott sajtótájékoztatón.
A Magyarországon 15 éve működő program erdélyi kiterjesztése 3600 pedagógus számára teszi lehetővé a Windows10, valamint a 2016-os Office csomag letöltését, így a magyar állami támogatás kedvezményezettje közvetve több mint 43 ezer magyar tannyelvű vagy magyar tagozaton tanuló diák. Az oktatás színvonalának megtartásához jelentősen hozzájárulnak ezek a szoftverek, illetve fontosak az iskolai informatikai rendszereknek a bővítése, folyamatos időszerűsítése és karbantartása szempontjából – mutatott rá Potápi.
Szabadság (Kolozsvár)
Az erdélyi magyar tannyelvű vagy magyar tagozatú középiskolákba visszatérő Tisztaszoftver Program életbe ültetéséről, működéséről számolt be Burus Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke és Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár a Kolozsvári Báthory-líceumban tegnap megtartott sajtótájékoztatón.
A Magyarországon 15 éve működő program erdélyi kiterjesztése 3600 pedagógus számára teszi lehetővé a Windows10, valamint a 2016-os Office csomag letöltését, így a magyar állami támogatás kedvezményezettje közvetve több mint 43 ezer magyar tannyelvű vagy magyar tagozaton tanuló diák. Az oktatás színvonalának megtartásához jelentősen hozzájárulnak ezek a szoftverek, illetve fontosak az iskolai informatikai rendszereknek a bővítése, folyamatos időszerűsítése és karbantartása szempontjából – mutatott rá Potápi.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. szeptember 17.
Mentor – Amikor a kémiában nem tudja a jobb kéz, hogy mit csinál a bal
A biokémiai folyamatok analógiájáról Paizs Csaba kémikussal
Kétbalkezesnek éreztem magam, amikor Paizs Csabával, a BBTE kémia-professzorával készültem interjúra. Olyan nyelvi dzsungelbe kerültem, amihez szükség volt a tanár úr segítségére, aki készségesen elmagyarázta, miért nem mindegy, hogy „jobbkezes” vagy „balkezes” gyógyszert használnak a terhes nők a hányingerérzet csökkentésére. Több millió eurót érő műszerek kattogása közepette vezetett be minket a kutatásaik világába, lelkesen mutatta be kollégáit és az éppen átalakítás és fejlesztés alatt álló laborokat. Bízom benne, hogy sikerült ép-kéz-láb formába önteni az elhangzottakat. Ellenőrizze le!
Sztereoszelektív biokatalízisről, hogy a zöldségárus is megértse
– Bár bizonyos reálképzettséggel rendelkezem, az interjúra készülve, munkásságát olvasva, be kellett látnom, hogy a nyelvkészletem bővítésre szorul. A korábbi Mentor-interjúk során, bár rendszerint specifikus témákról volt szó, az adott területeken használt kulcsfogalmak – pl. erő, betegség, éghajlatváltozás, élettörténet, hangyakolónia – használatosak a köznyelvben is. Ehhez képest viszont sokkal kevesebben értik, hogy mit is jelent – a példa kedvéért – a „sztereoszelektív biokatalikus folyamat”. Mivel foglalkozik tehát? Ha ezt holnap a nagymamámnak kellene elmeséljem, mit mondhatnék neki?
– Szemináriumon én is azt szoktam kérni, hogy a diák úgy mondja el azt, amivel foglalkozik, hogy azt az a néni is megértse, aki a pAradicsomot árulja a piacon. Ha az illető olyan kifejezéseket használ, mint például „sztereoszelektív biokatalikus folyamatok” vagy „rekombináns enzimek”, akkor szegény néni két dologra gondolhat: az egyik, hogy akivel beszél, alulképzett és emiatt képtelen érthetően elmondani, hogy mivel foglalkozik, vagy azt gondolhatja, hogy egy kicsit nagyzási mániában szenved, és emiatt használja ezeket a szavakat.
Viszonylag új tudományterülettel foglalkozunk, amit azért nehéz meghatározni, mert egy interdiszciplináris, több tudományágat egyesítő területről van szó. Már a huszadik század végén, a huszonegyedik elején megfogalmazódott, hogy nehéz újat alkotni a teljes mértékű szakmai elkülönüléssel, nem igazán progresszív kizárólag kémiával, biológiával, genetikával, mérnöki tudományokkal foglalkozni. Ezek kezdtek összefolyni és egymásba fonódni. Igaz, hogy mi a kémián oktatunk, itt vagyunk helyileg lokalizálva, de tulajdonképpen mikrobiológiával, genetikával, fehérjékkel (proteinekkel) is foglalkozunk. Mindezeket igyekszünk a kémiában hasznosítani egy új aspektust adva annak.
Mi tehát az úgynevezett biokatalitikus folyamatokkal foglalkozunk. A „bio” előtag onnan származik, hogy biológiai alapú katalizátorokat használunk ahhoz, hogy vegyi folyamatokat katalizáljunk. A katalizátorok megkönnyítik azokat a kémiai reakciókat, amelyek nem katalitikusan folynak, magyarán lerövidítik a reakcióidőt, hatékonyabbá teszik a folyamatot. Ha ezt a hatékonyságot nem a klasszikus, kizárólag kémiai alapú kemokatalizátorokkal valósítjuk meg, hanem például fehérjéket, enzimeket használunk fel, akkor ezeket biokatalizátoroknak nevezzük.
A biológiai, élő rendszerekben lejátszódó reakciók is legtöbb esetben katalitikus folyamatok. Ezeket a folyamatokat az élet, az evolúció hozta létre. Azokat a fehérjéket, amelyek ezeket a folyamatokat katalizálják, enzimeknek nevezzük. Ezek egy élő szervezetben – kezdve a legegyszerűbb sejttől a legkomplexebb élőlényekig – képesek katalizálni az összes kémiai folyamatot ahhoz, hogy az illető biológiai rendszer életben mAradjon, így az életet biztosítják.
Kutatók felfedezték, hogy az ilyen biológiai rendszerekből izolált fehérjéket, enzimeket fel lehet használni a biológiai rendszeren kívüli, úgynevezett in vitro rendszerekben is. Idővel arra is rájöttek, hogy ezek szintetikus, tehát az élővilágban maguktól nem létező kémiai folyamatokat is képesek katalizálni. Így a múlt század harmincas éveiben elindult a biokatalízis érája.
Egyszerű, mint a kalácskészítés
– Az egyszerűbb sejtrendszerekből – mint pl. az élesztő – kivont enzimeket kezdték használni biokatalitikus, sőt ipari biokatalitikus folyamatokban. Ez egy kicsit disszonánsan hangzik, és általában sokkot szokott kiváltani a hallgatóságból, mert az enzimek pikogramm mennyiségű anyagokat alakítanak át sejtszinten, de ezeket az enzimeket most már tényleg több tonnás termelésű ipari rendszerekben is használni lehet. Van olyan nyugati ipari vállalat, amelyiknek jelen pillanatban 600 olyan ipari eljárása van, ahol az ipari folyamatokat elősegítő katalizátor enzim.
Robbanásszerű fejlődés következett be a nyolcvanas években, amikor az informatikához hasonlóan a genetika terén is exponenciálisan kezdett nőni az új felfedezések száma. A kilencvenes évek közepén már meg lehetett oldani, hogy a különböző biológiai rendszerekből – növényből, baktériumból, penészgombából, de állatból, akár emlősből – származó enzimet kivonva később katalizátorként használhassák.
Ezt két módon lehet megoldani. Az egyik, ha feláldozom az illető állatot és abból vonom ki. Ez megoldás lehet, amikor például disznóveséből vagy -májból izolálunk enzimeket, de vannak ipari eljárások, amelyek olyan enzimeket használnak, amik nem érhetők el ilyen könnyen, mert nem viszik az illető állatokat vágóhídra. Másfelől viszont a genetikai forradalomnak köszönhetően már megoldható, hogy minden egyes élőlényből a szükséges enzim genetikáját, a génkódját ki lehessen metszeni és ezt a gént be lehet illeszteni egy külső termelőbe. Ez tényleg piko-rendszerben működő dolog, elég hozzá egyetlen DNS-molekula. Az adott gén kodifikálja, hogy az illető proteint az élő szervezet hogyan állítja elő, ezt kimetsszük és áthelyezzük egy termelő gazdába, általában coli bacilusokba. Így rá tudjuk venni a coli bacilust, hogy például emlős enzimet termeljen. Egyébként nem patogén baktériumokról van szó, nagykanállal lehetne enni őket, csak mivel kicsit büdösebbek, kellemetlen ízük van, ezért nem fogyasztjuk.
Ez ma már nem korszakalkotó dolog, még ha úgy is hangzik, mintha tudományos-fantasztikus világban járnánk. A rendőrségen vagy a különböző sorozatfilmekben is láthatunk olyant, amikor valaki ivott egy pohárból és a pohárra ragadt pár DNS-ből tudják azonosítani az elkövetőt. Ma már ott tartunk, hogy másod-, harmadéves diákjaink is tudják ezt a technikát alkalmazni. Amikor az élőlényből származó enzimet egy termelőegységbe illesztjük, akkor egyszerű fermentációval gyakorlatilag bármilyen enzimet lehet termeltetni. Mondok egy egyszerű fermentációt: amikor kalácsot sütnek, a tejbe egy kis cukrot és élesztőt tesznek, így megkel a tészta. A kalácskészítéshez hasonló módon lehet tenyészteni ezeket a sejteket, amelyek termelik a kívánt enzimet. Az enzimeket izoláljuk, kivonjuk a sejttömegekből, amiket utána különböző szerveskémiai reakciókban használunk katalizátorként.
Nem véletlenül van jobb- és balkezes kesztyű
– A sztereoszelektív folyamat arra vonatkozik, hogy vannak olyan molekulák, főként az élővilágban, amelyek teljes hasonlóságot mutatnak, ugyanaz az összegképletük, ugyanaz a szerkezetük, de egy dologban különböznek: olyanok, mintha egymás tükörképei lennének. Hogyha térben megnézzük őket, akkor az egyik izomér, az egyik vegyületváltozat úgy néz ki, mint a jobb kezem, a másik meg úgy, mint a bal. Mind a két kéz az én kezem, de a két kéz nem egyforma. Ezek az úgynevezett sztereoizomérek, csak sztérikusan térnek el egymástól, méretre, alakra egyformák, de nem hozhatók fedésbe egymással.
Ha egy ilyen, biológiailag aktív anyag például egy gyógyszer hatóanyaga, akkor ez a molekula eljut a sejtszintig, ott képes egy biológiai receptorra rácsatlakozni és ezáltal kivált egy olyan folyamatot, aminek gyógyászati szempontból pozitív hatása van. Így működnek a szív- és érrendszeri betegségek esetén használt gyógyszerek, de még a legegyszerűbb gyulladásgátlónál is, mint az ibuprofen, így működik ez: hat bizonyos receptorokra, aminek következtében meggyógyul a sejt. Persze ez komplikáltabb probléma, de röviden erről volna szó.
Visszatérek a kezes hasonlathoz. Ha a hatóanyag olyan, mint a jobb vagy a bal kezem, akkor az előbb említett biológiai receptorok úgy néznek ki, mint a kesztyű. Nem hiába van jobbkezes és balkezes kesztyű. Ha az illető hatóanyagot úgy állítom elő, hogy a kémiai eljárás során ugyanakkora mennyiségben keletkezik „jobbkezes” és „balkezes” anyag, akkor erre nagyon oda kell figyelni. Tegyük fel, hogy a receptor, amire hatnia kell az anyagomnak, egy jobbkezes kesztyűhöz hasonlít. világos, hogy a két anyag közül csak a „jobbkezes” fog illeszkedni az illető „kesztyűbe”. Ha tehát a hatóanyagot „jobb- és balkezes” elegyben szolgáltatom a betegnek, akkor legalább dupla mennyiséget kell használnom, hogy meglegyen az a mennyiség, amire szükségem van a „jobbkezes” anyagból. Ha 100 milligrammra van szükségem a „jobbkezes” gyógyszerből, akkor 200 milligrammot kell előállítanom az 50-50 százalékos elegyből. Ekkor viszont a balkéz típusú molekuláim pluszban vannak, amivel terhelem a májat. Mivel ezek nem természetes, hanem szintetikus vegyületek, ezért a májban át kell alakulniuk olyan végtermékké, amit az emberi szervezet üríteni tud. Ez pedig még csak a kisebbik baj.
A nagyobbik baj ott kezdődik, amikor a jobb kéz talál a jobbos kesztyűbe, de a bal kéz is bele tud illeszkedni, bele lehet erőltetni. Igen ám, de ha belement, akkor nem lehet kihúzni belőle. Ilyenkor az történik, hogy blokkolom az illető biológiai receptort. Gyakorlatilag tönkreteszem, mert azután nem tud biológiailag aktív válaszokat adni és ennek a folyományaként hatalmas problémák keletkezhetnek.
A hatvanas években volt egy thalidomid nevű gyógyszer, ami ugyanilyen típusú jobbkéz-balkéz elegyű gyógyszer volt. Ezt a terhes nőknek adták, mert a jobbkezes szerkezet megszüntette a hányingerérzetet. A balkezes viszont a magzat fejlődésében fontos biológiai receptorokat gátolt. Bejutott a szervezetbe, ott blokkolt fontos receptorokat, és mivel a növekvő magzatnál gyors sejtosztódás van, ennek következtében olyan malformált egyedek születtek, akiknek hiányzott a lábuk vagy a karjuk.
Elkezdték keresni az okát, hogy miért történik ez. Rájöttek, hogy a hatóanyag, ami a hányingert megszünteti, rendben van és nincs semmilyen rossz hatása a magzatra nézve, a balkezes viszont, ami egyébként a hányinger érzetet sem szünteti meg, biológiai degenerációhoz vezethez. Akkor jöttek rá, hogy ezek a biológiai receptorok sztereo-receptorok, amiket térben kell elképzelni, amelyeknek a térszerkezete eltérő lehet. Akkor fogalmazták meg először, hogy az ilyen vegyületeknél, amelyeknél jobb kéz és bal kéz típusú molekulák is keletkeznek egy klasszikus kémiai szintézis során, módosítani kell a folyamatot. Úgy kell megoldani, hogy egyből csak jobbkezes molekula keletkezzen, vagy ha keletkezik is balkezes, akkor legyen olyan eljárás, amivel száz százalékosan szét lehet választani a két anyagot.
Amiket előállítunk, parányi molekulák, viszont amik katalizálják ezeket, azok hatalmas molekulák. Úgy kell elképzelni, hogy ha a molekula akkora, mint egy szemüveg, akkor az enzim, ami katalizálja, akkora, mint egy terem. Ez a „terem” egy nagy polimer, makromolekuláris szerkezet, viszont apró „kövekből” van felépítve, és az összes építőelem úgy néz ki, mint a jobb kezem. Több ezer vagy tízezer jobb kéz típusú építőelemből van felépítve. Emiatt a jobbkezes vagy balkezes szerkezet miatt lesznek sztereoszelektívek a szintézisek.
Az enzimeket az élő világ szolgáltatja, több tízmillió éven keresztül csiszolódott ezeknek a működése. Olyanok, mint egy tökéletes, lecsiszolt gyémánt, ilyent az ember még nem tud szintetikusan előállítani. Viszont ezeket a molekulákat be lehet hozni az ember által épített kémiai laborokba és fel lehet használni őket olyan molekulák gyártására, amelyek teljes mértékben kompatibilisek utána a biológiai rendszerekkel, ahol ellátják ezt a feladatot.
Nem minden rossz, ami génmódosított
– Ebből is látszik – bármennyire is úgy tűnjön egy kívülállónak, hogy a kémikusok valami varázsigéket mormolnak –, hogy mennyire fontos a mindennapi életünkben a kémia, pl. ha nem volna gyógyszerkémia, nem itt tartana a gyógyítás. Mondana még ilyen példákat? A mindennapi felhasználó hol találkozhat az adott szakterület eredményeivel?
– Amit elmondtam, az a célállomás: hogy ezeket a szintetikus eljárásokat megfelelően tudjuk végezni. Ehhez viszont kell léteznie egy olyan eljárásnak, amivel ezeket a biokatalizátorokat, enzimeket elő tudom állítani a kémia karon, és utána tudok tesztelni ezekben a kémiai rendszerekben. Tehát nem csak a reakciókat valósítjuk meg, hanem a hozzá szükséges enzimeket is mi gyártjuk, pontosabban mi gyártatjuk az úgynevezett rekombináns géntechnikával ellátott mikrobiológiai folyamatokkal.
Ezek a natív enzimek a természetnek teljes mértékben megfelelő szerkezettel bírnak. Sokszor az történik, hogy egy ilyen enzimet tudunk ugyan használni nem természetes, hanem szintetikus körülmények között, de a katalitikus képessége, a hatékonysága az illető enzimnek csökken. A kérdés tehát az, hogy hogyan lehet módosítani a fehérje szerkezetét úgy, hogy minél jobban el tudjon fogadni szintetikus vegyületeket és katalizálni tudja azok átalakítását. Ehhez génmódosított fehérjére van szükség. Itt tartanék egy rövid kitérőt.
Amikor az emberek GMO-s, génmódosított termékekről hallanak, általában elfogja őket a szorongás, nem találják jó dolognak. Ez amúgy rendjén is van: egy dolog génmódosított növényeket, állatokat „szintetikusan” előállítani (ezek ugyanis az ember által lettek genetikailag módosítva), és utána azt valakivel megetetni, és egészen más dolog, amikor kizárólag egy gyógyászati szempontból közismert, hatékony anyag még tisztább, még hatékonyabb körülmények közötti előállításához használunk génmódosított enzimet. Ezt nem fogyasztjuk el, nem kerül ki a piacra, nem tudja bárki csak úgy megvásárolni. Nem származik belőle semmilyen veszélyes genetikai termék. Ez tehát nem egyéb, mint egy „kémiai reagens”, persze idézőjelbe tenném ezt, mert nem olyan, mint mondjuk a nátrium-klorid (szerk. megj.: só), de tulajdonképpen reagensként használják egy ipari folyamatban. A végeredmény, a végső termék egyáltalán nem tartalmaz DNS-komponenseket. A génmódosított enzim egy zárt rendszerben van, ami arra szolgál, hogy hatékonyabbá tegye a rendszert.
Egy ipari folyamat hatékonysága sok mindent jelent. Főként arra irányul, hogy mennyibe kerül egy egységnyi anyag előállítása. Mennyibe kerül, hogy felépítsük a gyárat, ami termelni tudja az illető gyógyszert? Mennyibe kerülnek a kiinduló anyagok, amiket felhasznál az illető gyár ahhoz, hogy végterméket készítsen? Mennyibe kerülnek a fizetések? Mennyibe kerül az energia hozzá, főleg, hogy az energia ára folyamatosan nő.
Ismerjük a klasszikus kémiai reakciókra az olyan példákat, hogy mondjuk 300 Celsius-fokon és 200 atmoszféra nyomáson megy végbe egy kémiai reakció. Ezt könnyű mondani, de sokkal nehezebb megvalósítani. Ha meggondoljuk, hogy mit jelent ez, amikor több tonnát termelünk egy nap: egy hatalmas rendszerben biztosítani folyamatosan a 300 fokot és a 200 atmoszférát hatalmas energetikai hátteret igényel. Egy ilyen gyár képes annyit fogyasztani, mint egy egész megye lakossága egy nap.
Ehhez képest mi jellemző az enzimekre? Az, hogy 30 fokon, közel szobahőmérsékleten, egy atmoszféra nyomáson, vízben működnek. Ha egy génmódosított enzimet arra tudok használni, hogy helyettesítsek egy olyan klasszikus katalizátort, aminél szükséges a 300 fok, 200 atmoszféra, és aminél adott esetben nem vízben, hanem szerves oldószerben folyik a reakció, akkor világos, hogy a hatékonyságát növeltem az eljárásnak. Nem mellesleg az előbb említett oldószerrel kezdeni kell valamit a reakció végeztével, mert az egy melléktermék. Hallhattak már olyant, hogy Romániába hoztak több ezer hordó mellékterméket, mert nincs mit csinálni vele. Itt lefizetik, akiket le kell fizetni, idehozzák, leteszik és ott felejtik…
Viszont ha egy enzimet alkalmazok és az előző, tisztán kémiai rendszert be tudom helyettesíteni vele, ami szobahőmérsékleten, vízben és túlnyomás nélkül működik, akkor működőképesebbé válik az egész technológiai folyamat, miközben a környezetet is kíméljük.
Amint mondtam, nem kell attól megijedni, hogy genetikailag módosított enzimet használunk. Egy dolog a genetikailag módosított csirke vagy pAradicsom, és egészen más dolog egy genetikailag módosított egyedi molekula, amit arra fordítunk hatékonyan, hogy ne használjuk az energiát és kíméljük a környezetet.
Az emberek hajlamosak egyszerűen gondolkodni és extrapolálni. Hallották egyszer a televízióban a génmódosítás fogalmát, mint olyan valamit, ami nem jó, és utána ők is ezt reklámozzák. Pedig nem minden rossz, ami génmódosított. Megjegyezném, hogy még a génmódosított élelmiszerekről sem bizonyosodott be, hogy károsak, de természetesen azért vigyázni kell. Ha nem lett volna a természetes génmódosulás, akkor biodiverzitás sem létezne. Még mindig csak az a legelső cianobaktérium vagy alga létezne, ami legelőször megjelent a Földön. Mutációs folyamatok során indult be az evolúció. Persze hatalmas különbség van aközött, hogy valami millió éveken keresztül tesztelődött és életben mAradt, és más dolog, hogy módosítjuk egy csirke génjét és holnapután áruljuk, ezzel tökéletesen egyetértek.
Mi a különbség az amerikaiak és az európaiak között? Itt, amíg be nem bizonyosodik, hogy valami nem veszélyes, amíg nincs száz százalékosan alátámasztva kísérletekkel, addig nem forgalmazzák. Amerikában fordítva van, ott a pénz beszél. Ott, amíg be nem bizonyosodik, hogy káros, addig rendben van. Miről szól a TTIP-botrány? (szerk. megj.: Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerség, az Európai Unió és az Egyesült Államok között készülő, viták kereszttüzében álló szabad kereskedelmi egyezmény.) Mindenki arról beszél, hogy milyen jó, hogy nem kell vámot fizetni. De arról nem beszélnek, hogy a TTIP révén elárasztják a piacot génmódosított élelmiszerekkel. Viszont ez ha baj is, 25-30 év múlva fog meglátszani, nehéz megmondani előre, hogy ez rossz vagy jó. Rossz lehet miden további nélkül, és az európai törvénykezés ezt nem engedi meg. Azzal van a baj, hogy főként a termelékenységet módosító genetikai eljárásokat használtak. Hogy rövid időn belül nagy csirkénk legyen, egy hektáron ne ennyi, hanem annyi búza teremjen. Természetesen ha a termelékenység nagy, az előállítási ár kicsi, agyonverik az itteni gazdákat. Ez a fő probléma.
Rohamléptekkel fejlődik a tudomány
– Ahhoz, hogy valaki szakértője legyen a témakörnek, a sztereoszelektív biotranszformációknak, akár úgy, hogy ipari jellegű kimenete is legyen a dolognak, sok mindent tudnia kell. Egy klasszikus vegyész tudja a klasszikus kémiai eljárásokat, viszont ha valaki biokatalízissel foglalkozik, akkor értenie kell a mikrobiológához, a genetikához (a gént módosítania kell programozott módon), a proteinekhez. A proteineket ki kell vonni, meg kell tisztítani. Van egy klasszikus szerveskémiai része a munkánknak, mert el kell készíteni azokat a szintetikus vegyületeket, amin ezeket tesztelgetjük. Továbbá ellenőrizni kell, hogy amit csináltunk, annak milyen a minősége, mennyire jó, mennyire tiszta, mennyire hatékony, mennyire gyors, ezeket tudni kell.
Ha mindez működik laboratóriumi léptékben, akkor meg kell keresni a megoldást arra, hogy ezt átvigyük ipari léptékbe. Az eljárás fizikai aspektusa nem egyszerű dolog. Mikro, piko skáláról felvinni tonnás skálába, az nem csak annyi, hogy beszorozzuk az egészet 10 a kilencedikennel. Úgy viszonyul ez a kettő egymáshoz, mint a fizika és a kvantumfizika. Ami igaz Newtonnál a nagy fizikai rendszerekre, az nem igaz a részecskefizikára. Nem ilyen hatalmas az eltérés, de hasonló. Emellett van egy mérnöki háttere is a dolognak, amit tudni kell.
Ezért van, hogy a kutatócsoportban mindenki magas szinten ért mindenhez, de kiváló szinten egy-egy ember ért egy-egy dologhoz. Van, aki a gépeket tudja kezelni profi módon, van, aki a genetika szakértője, van, aki a szerves kémiai eljárásokhoz ért, vannak olyanok, akik az ipari rendszerbe történő átültetéssel foglalkoznak. Olyan sok területet ölel át a kutatás, hogy egy ember nem is képes már maximális szinten mindent nyomon követni, ezért is kell viszonylag nagy kutatócsoporttal dolgozni. Újabban olyan gyors a fejlődés és olyan dinamikája van a tudományos fejlődésnek, hogy még ezen a kicsi területen is több órás napi munka, hogy napirenden legyünk a legújabb vívmányokkal. Ezt lehetetlen volna 5-6 szakterületen végezni, ahhoz nem lenne elég a 24 óra sem.
Paizs Csaba
• 1969-ben született, Marosvásárhelyen
• a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Kémia Karának első magyar tagozatos, habilitált professzora, aki doktorit vezethet
• a BBTE-n végezte egyetemi tanulmányait
• Finnországban, Németországban kutatott
• kutatási területei: szintetikus kémia, biokémia, biotechnológia, analitikus kémia, biokatalízis
• 4 könyv, közel 70 nemzetközi, impaktfaktoros tanulmány szerzője, társszerzője
SZÁSZ ISTVÁN SZILÁRD
Szabadság (Kolozsvár)
A biokémiai folyamatok analógiájáról Paizs Csaba kémikussal
Kétbalkezesnek éreztem magam, amikor Paizs Csabával, a BBTE kémia-professzorával készültem interjúra. Olyan nyelvi dzsungelbe kerültem, amihez szükség volt a tanár úr segítségére, aki készségesen elmagyarázta, miért nem mindegy, hogy „jobbkezes” vagy „balkezes” gyógyszert használnak a terhes nők a hányingerérzet csökkentésére. Több millió eurót érő műszerek kattogása közepette vezetett be minket a kutatásaik világába, lelkesen mutatta be kollégáit és az éppen átalakítás és fejlesztés alatt álló laborokat. Bízom benne, hogy sikerült ép-kéz-láb formába önteni az elhangzottakat. Ellenőrizze le!
Sztereoszelektív biokatalízisről, hogy a zöldségárus is megértse
– Bár bizonyos reálképzettséggel rendelkezem, az interjúra készülve, munkásságát olvasva, be kellett látnom, hogy a nyelvkészletem bővítésre szorul. A korábbi Mentor-interjúk során, bár rendszerint specifikus témákról volt szó, az adott területeken használt kulcsfogalmak – pl. erő, betegség, éghajlatváltozás, élettörténet, hangyakolónia – használatosak a köznyelvben is. Ehhez képest viszont sokkal kevesebben értik, hogy mit is jelent – a példa kedvéért – a „sztereoszelektív biokatalikus folyamat”. Mivel foglalkozik tehát? Ha ezt holnap a nagymamámnak kellene elmeséljem, mit mondhatnék neki?
– Szemináriumon én is azt szoktam kérni, hogy a diák úgy mondja el azt, amivel foglalkozik, hogy azt az a néni is megértse, aki a pAradicsomot árulja a piacon. Ha az illető olyan kifejezéseket használ, mint például „sztereoszelektív biokatalikus folyamatok” vagy „rekombináns enzimek”, akkor szegény néni két dologra gondolhat: az egyik, hogy akivel beszél, alulképzett és emiatt képtelen érthetően elmondani, hogy mivel foglalkozik, vagy azt gondolhatja, hogy egy kicsit nagyzási mániában szenved, és emiatt használja ezeket a szavakat.
Viszonylag új tudományterülettel foglalkozunk, amit azért nehéz meghatározni, mert egy interdiszciplináris, több tudományágat egyesítő területről van szó. Már a huszadik század végén, a huszonegyedik elején megfogalmazódott, hogy nehéz újat alkotni a teljes mértékű szakmai elkülönüléssel, nem igazán progresszív kizárólag kémiával, biológiával, genetikával, mérnöki tudományokkal foglalkozni. Ezek kezdtek összefolyni és egymásba fonódni. Igaz, hogy mi a kémián oktatunk, itt vagyunk helyileg lokalizálva, de tulajdonképpen mikrobiológiával, genetikával, fehérjékkel (proteinekkel) is foglalkozunk. Mindezeket igyekszünk a kémiában hasznosítani egy új aspektust adva annak.
Mi tehát az úgynevezett biokatalitikus folyamatokkal foglalkozunk. A „bio” előtag onnan származik, hogy biológiai alapú katalizátorokat használunk ahhoz, hogy vegyi folyamatokat katalizáljunk. A katalizátorok megkönnyítik azokat a kémiai reakciókat, amelyek nem katalitikusan folynak, magyarán lerövidítik a reakcióidőt, hatékonyabbá teszik a folyamatot. Ha ezt a hatékonyságot nem a klasszikus, kizárólag kémiai alapú kemokatalizátorokkal valósítjuk meg, hanem például fehérjéket, enzimeket használunk fel, akkor ezeket biokatalizátoroknak nevezzük.
A biológiai, élő rendszerekben lejátszódó reakciók is legtöbb esetben katalitikus folyamatok. Ezeket a folyamatokat az élet, az evolúció hozta létre. Azokat a fehérjéket, amelyek ezeket a folyamatokat katalizálják, enzimeknek nevezzük. Ezek egy élő szervezetben – kezdve a legegyszerűbb sejttől a legkomplexebb élőlényekig – képesek katalizálni az összes kémiai folyamatot ahhoz, hogy az illető biológiai rendszer életben mAradjon, így az életet biztosítják.
Kutatók felfedezték, hogy az ilyen biológiai rendszerekből izolált fehérjéket, enzimeket fel lehet használni a biológiai rendszeren kívüli, úgynevezett in vitro rendszerekben is. Idővel arra is rájöttek, hogy ezek szintetikus, tehát az élővilágban maguktól nem létező kémiai folyamatokat is képesek katalizálni. Így a múlt század harmincas éveiben elindult a biokatalízis érája.
Egyszerű, mint a kalácskészítés
– Az egyszerűbb sejtrendszerekből – mint pl. az élesztő – kivont enzimeket kezdték használni biokatalitikus, sőt ipari biokatalitikus folyamatokban. Ez egy kicsit disszonánsan hangzik, és általában sokkot szokott kiváltani a hallgatóságból, mert az enzimek pikogramm mennyiségű anyagokat alakítanak át sejtszinten, de ezeket az enzimeket most már tényleg több tonnás termelésű ipari rendszerekben is használni lehet. Van olyan nyugati ipari vállalat, amelyiknek jelen pillanatban 600 olyan ipari eljárása van, ahol az ipari folyamatokat elősegítő katalizátor enzim.
Robbanásszerű fejlődés következett be a nyolcvanas években, amikor az informatikához hasonlóan a genetika terén is exponenciálisan kezdett nőni az új felfedezések száma. A kilencvenes évek közepén már meg lehetett oldani, hogy a különböző biológiai rendszerekből – növényből, baktériumból, penészgombából, de állatból, akár emlősből – származó enzimet kivonva később katalizátorként használhassák.
Ezt két módon lehet megoldani. Az egyik, ha feláldozom az illető állatot és abból vonom ki. Ez megoldás lehet, amikor például disznóveséből vagy -májból izolálunk enzimeket, de vannak ipari eljárások, amelyek olyan enzimeket használnak, amik nem érhetők el ilyen könnyen, mert nem viszik az illető állatokat vágóhídra. Másfelől viszont a genetikai forradalomnak köszönhetően már megoldható, hogy minden egyes élőlényből a szükséges enzim genetikáját, a génkódját ki lehessen metszeni és ezt a gént be lehet illeszteni egy külső termelőbe. Ez tényleg piko-rendszerben működő dolog, elég hozzá egyetlen DNS-molekula. Az adott gén kodifikálja, hogy az illető proteint az élő szervezet hogyan állítja elő, ezt kimetsszük és áthelyezzük egy termelő gazdába, általában coli bacilusokba. Így rá tudjuk venni a coli bacilust, hogy például emlős enzimet termeljen. Egyébként nem patogén baktériumokról van szó, nagykanállal lehetne enni őket, csak mivel kicsit büdösebbek, kellemetlen ízük van, ezért nem fogyasztjuk.
Ez ma már nem korszakalkotó dolog, még ha úgy is hangzik, mintha tudományos-fantasztikus világban járnánk. A rendőrségen vagy a különböző sorozatfilmekben is láthatunk olyant, amikor valaki ivott egy pohárból és a pohárra ragadt pár DNS-ből tudják azonosítani az elkövetőt. Ma már ott tartunk, hogy másod-, harmadéves diákjaink is tudják ezt a technikát alkalmazni. Amikor az élőlényből származó enzimet egy termelőegységbe illesztjük, akkor egyszerű fermentációval gyakorlatilag bármilyen enzimet lehet termeltetni. Mondok egy egyszerű fermentációt: amikor kalácsot sütnek, a tejbe egy kis cukrot és élesztőt tesznek, így megkel a tészta. A kalácskészítéshez hasonló módon lehet tenyészteni ezeket a sejteket, amelyek termelik a kívánt enzimet. Az enzimeket izoláljuk, kivonjuk a sejttömegekből, amiket utána különböző szerveskémiai reakciókban használunk katalizátorként.
Nem véletlenül van jobb- és balkezes kesztyű
– A sztereoszelektív folyamat arra vonatkozik, hogy vannak olyan molekulák, főként az élővilágban, amelyek teljes hasonlóságot mutatnak, ugyanaz az összegképletük, ugyanaz a szerkezetük, de egy dologban különböznek: olyanok, mintha egymás tükörképei lennének. Hogyha térben megnézzük őket, akkor az egyik izomér, az egyik vegyületváltozat úgy néz ki, mint a jobb kezem, a másik meg úgy, mint a bal. Mind a két kéz az én kezem, de a két kéz nem egyforma. Ezek az úgynevezett sztereoizomérek, csak sztérikusan térnek el egymástól, méretre, alakra egyformák, de nem hozhatók fedésbe egymással.
Ha egy ilyen, biológiailag aktív anyag például egy gyógyszer hatóanyaga, akkor ez a molekula eljut a sejtszintig, ott képes egy biológiai receptorra rácsatlakozni és ezáltal kivált egy olyan folyamatot, aminek gyógyászati szempontból pozitív hatása van. Így működnek a szív- és érrendszeri betegségek esetén használt gyógyszerek, de még a legegyszerűbb gyulladásgátlónál is, mint az ibuprofen, így működik ez: hat bizonyos receptorokra, aminek következtében meggyógyul a sejt. Persze ez komplikáltabb probléma, de röviden erről volna szó.
Visszatérek a kezes hasonlathoz. Ha a hatóanyag olyan, mint a jobb vagy a bal kezem, akkor az előbb említett biológiai receptorok úgy néznek ki, mint a kesztyű. Nem hiába van jobbkezes és balkezes kesztyű. Ha az illető hatóanyagot úgy állítom elő, hogy a kémiai eljárás során ugyanakkora mennyiségben keletkezik „jobbkezes” és „balkezes” anyag, akkor erre nagyon oda kell figyelni. Tegyük fel, hogy a receptor, amire hatnia kell az anyagomnak, egy jobbkezes kesztyűhöz hasonlít. világos, hogy a két anyag közül csak a „jobbkezes” fog illeszkedni az illető „kesztyűbe”. Ha tehát a hatóanyagot „jobb- és balkezes” elegyben szolgáltatom a betegnek, akkor legalább dupla mennyiséget kell használnom, hogy meglegyen az a mennyiség, amire szükségem van a „jobbkezes” anyagból. Ha 100 milligrammra van szükségem a „jobbkezes” gyógyszerből, akkor 200 milligrammot kell előállítanom az 50-50 százalékos elegyből. Ekkor viszont a balkéz típusú molekuláim pluszban vannak, amivel terhelem a májat. Mivel ezek nem természetes, hanem szintetikus vegyületek, ezért a májban át kell alakulniuk olyan végtermékké, amit az emberi szervezet üríteni tud. Ez pedig még csak a kisebbik baj.
A nagyobbik baj ott kezdődik, amikor a jobb kéz talál a jobbos kesztyűbe, de a bal kéz is bele tud illeszkedni, bele lehet erőltetni. Igen ám, de ha belement, akkor nem lehet kihúzni belőle. Ilyenkor az történik, hogy blokkolom az illető biológiai receptort. Gyakorlatilag tönkreteszem, mert azután nem tud biológiailag aktív válaszokat adni és ennek a folyományaként hatalmas problémák keletkezhetnek.
A hatvanas években volt egy thalidomid nevű gyógyszer, ami ugyanilyen típusú jobbkéz-balkéz elegyű gyógyszer volt. Ezt a terhes nőknek adták, mert a jobbkezes szerkezet megszüntette a hányingerérzetet. A balkezes viszont a magzat fejlődésében fontos biológiai receptorokat gátolt. Bejutott a szervezetbe, ott blokkolt fontos receptorokat, és mivel a növekvő magzatnál gyors sejtosztódás van, ennek következtében olyan malformált egyedek születtek, akiknek hiányzott a lábuk vagy a karjuk.
Elkezdték keresni az okát, hogy miért történik ez. Rájöttek, hogy a hatóanyag, ami a hányingert megszünteti, rendben van és nincs semmilyen rossz hatása a magzatra nézve, a balkezes viszont, ami egyébként a hányinger érzetet sem szünteti meg, biológiai degenerációhoz vezethez. Akkor jöttek rá, hogy ezek a biológiai receptorok sztereo-receptorok, amiket térben kell elképzelni, amelyeknek a térszerkezete eltérő lehet. Akkor fogalmazták meg először, hogy az ilyen vegyületeknél, amelyeknél jobb kéz és bal kéz típusú molekulák is keletkeznek egy klasszikus kémiai szintézis során, módosítani kell a folyamatot. Úgy kell megoldani, hogy egyből csak jobbkezes molekula keletkezzen, vagy ha keletkezik is balkezes, akkor legyen olyan eljárás, amivel száz százalékosan szét lehet választani a két anyagot.
Amiket előállítunk, parányi molekulák, viszont amik katalizálják ezeket, azok hatalmas molekulák. Úgy kell elképzelni, hogy ha a molekula akkora, mint egy szemüveg, akkor az enzim, ami katalizálja, akkora, mint egy terem. Ez a „terem” egy nagy polimer, makromolekuláris szerkezet, viszont apró „kövekből” van felépítve, és az összes építőelem úgy néz ki, mint a jobb kezem. Több ezer vagy tízezer jobb kéz típusú építőelemből van felépítve. Emiatt a jobbkezes vagy balkezes szerkezet miatt lesznek sztereoszelektívek a szintézisek.
Az enzimeket az élő világ szolgáltatja, több tízmillió éven keresztül csiszolódott ezeknek a működése. Olyanok, mint egy tökéletes, lecsiszolt gyémánt, ilyent az ember még nem tud szintetikusan előállítani. Viszont ezeket a molekulákat be lehet hozni az ember által épített kémiai laborokba és fel lehet használni őket olyan molekulák gyártására, amelyek teljes mértékben kompatibilisek utána a biológiai rendszerekkel, ahol ellátják ezt a feladatot.
Nem minden rossz, ami génmódosított
– Ebből is látszik – bármennyire is úgy tűnjön egy kívülállónak, hogy a kémikusok valami varázsigéket mormolnak –, hogy mennyire fontos a mindennapi életünkben a kémia, pl. ha nem volna gyógyszerkémia, nem itt tartana a gyógyítás. Mondana még ilyen példákat? A mindennapi felhasználó hol találkozhat az adott szakterület eredményeivel?
– Amit elmondtam, az a célállomás: hogy ezeket a szintetikus eljárásokat megfelelően tudjuk végezni. Ehhez viszont kell léteznie egy olyan eljárásnak, amivel ezeket a biokatalizátorokat, enzimeket elő tudom állítani a kémia karon, és utána tudok tesztelni ezekben a kémiai rendszerekben. Tehát nem csak a reakciókat valósítjuk meg, hanem a hozzá szükséges enzimeket is mi gyártjuk, pontosabban mi gyártatjuk az úgynevezett rekombináns géntechnikával ellátott mikrobiológiai folyamatokkal.
Ezek a natív enzimek a természetnek teljes mértékben megfelelő szerkezettel bírnak. Sokszor az történik, hogy egy ilyen enzimet tudunk ugyan használni nem természetes, hanem szintetikus körülmények között, de a katalitikus képessége, a hatékonysága az illető enzimnek csökken. A kérdés tehát az, hogy hogyan lehet módosítani a fehérje szerkezetét úgy, hogy minél jobban el tudjon fogadni szintetikus vegyületeket és katalizálni tudja azok átalakítását. Ehhez génmódosított fehérjére van szükség. Itt tartanék egy rövid kitérőt.
Amikor az emberek GMO-s, génmódosított termékekről hallanak, általában elfogja őket a szorongás, nem találják jó dolognak. Ez amúgy rendjén is van: egy dolog génmódosított növényeket, állatokat „szintetikusan” előállítani (ezek ugyanis az ember által lettek genetikailag módosítva), és utána azt valakivel megetetni, és egészen más dolog, amikor kizárólag egy gyógyászati szempontból közismert, hatékony anyag még tisztább, még hatékonyabb körülmények közötti előállításához használunk génmódosított enzimet. Ezt nem fogyasztjuk el, nem kerül ki a piacra, nem tudja bárki csak úgy megvásárolni. Nem származik belőle semmilyen veszélyes genetikai termék. Ez tehát nem egyéb, mint egy „kémiai reagens”, persze idézőjelbe tenném ezt, mert nem olyan, mint mondjuk a nátrium-klorid (szerk. megj.: só), de tulajdonképpen reagensként használják egy ipari folyamatban. A végeredmény, a végső termék egyáltalán nem tartalmaz DNS-komponenseket. A génmódosított enzim egy zárt rendszerben van, ami arra szolgál, hogy hatékonyabbá tegye a rendszert.
Egy ipari folyamat hatékonysága sok mindent jelent. Főként arra irányul, hogy mennyibe kerül egy egységnyi anyag előállítása. Mennyibe kerül, hogy felépítsük a gyárat, ami termelni tudja az illető gyógyszert? Mennyibe kerülnek a kiinduló anyagok, amiket felhasznál az illető gyár ahhoz, hogy végterméket készítsen? Mennyibe kerülnek a fizetések? Mennyibe kerül az energia hozzá, főleg, hogy az energia ára folyamatosan nő.
Ismerjük a klasszikus kémiai reakciókra az olyan példákat, hogy mondjuk 300 Celsius-fokon és 200 atmoszféra nyomáson megy végbe egy kémiai reakció. Ezt könnyű mondani, de sokkal nehezebb megvalósítani. Ha meggondoljuk, hogy mit jelent ez, amikor több tonnát termelünk egy nap: egy hatalmas rendszerben biztosítani folyamatosan a 300 fokot és a 200 atmoszférát hatalmas energetikai hátteret igényel. Egy ilyen gyár képes annyit fogyasztani, mint egy egész megye lakossága egy nap.
Ehhez képest mi jellemző az enzimekre? Az, hogy 30 fokon, közel szobahőmérsékleten, egy atmoszféra nyomáson, vízben működnek. Ha egy génmódosított enzimet arra tudok használni, hogy helyettesítsek egy olyan klasszikus katalizátort, aminél szükséges a 300 fok, 200 atmoszféra, és aminél adott esetben nem vízben, hanem szerves oldószerben folyik a reakció, akkor világos, hogy a hatékonyságát növeltem az eljárásnak. Nem mellesleg az előbb említett oldószerrel kezdeni kell valamit a reakció végeztével, mert az egy melléktermék. Hallhattak már olyant, hogy Romániába hoztak több ezer hordó mellékterméket, mert nincs mit csinálni vele. Itt lefizetik, akiket le kell fizetni, idehozzák, leteszik és ott felejtik…
Viszont ha egy enzimet alkalmazok és az előző, tisztán kémiai rendszert be tudom helyettesíteni vele, ami szobahőmérsékleten, vízben és túlnyomás nélkül működik, akkor működőképesebbé válik az egész technológiai folyamat, miközben a környezetet is kíméljük.
Amint mondtam, nem kell attól megijedni, hogy genetikailag módosított enzimet használunk. Egy dolog a genetikailag módosított csirke vagy pAradicsom, és egészen más dolog egy genetikailag módosított egyedi molekula, amit arra fordítunk hatékonyan, hogy ne használjuk az energiát és kíméljük a környezetet.
Az emberek hajlamosak egyszerűen gondolkodni és extrapolálni. Hallották egyszer a televízióban a génmódosítás fogalmát, mint olyan valamit, ami nem jó, és utána ők is ezt reklámozzák. Pedig nem minden rossz, ami génmódosított. Megjegyezném, hogy még a génmódosított élelmiszerekről sem bizonyosodott be, hogy károsak, de természetesen azért vigyázni kell. Ha nem lett volna a természetes génmódosulás, akkor biodiverzitás sem létezne. Még mindig csak az a legelső cianobaktérium vagy alga létezne, ami legelőször megjelent a Földön. Mutációs folyamatok során indult be az evolúció. Persze hatalmas különbség van aközött, hogy valami millió éveken keresztül tesztelődött és életben mAradt, és más dolog, hogy módosítjuk egy csirke génjét és holnapután áruljuk, ezzel tökéletesen egyetértek.
Mi a különbség az amerikaiak és az európaiak között? Itt, amíg be nem bizonyosodik, hogy valami nem veszélyes, amíg nincs száz százalékosan alátámasztva kísérletekkel, addig nem forgalmazzák. Amerikában fordítva van, ott a pénz beszél. Ott, amíg be nem bizonyosodik, hogy káros, addig rendben van. Miről szól a TTIP-botrány? (szerk. megj.: Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerség, az Európai Unió és az Egyesült Államok között készülő, viták kereszttüzében álló szabad kereskedelmi egyezmény.) Mindenki arról beszél, hogy milyen jó, hogy nem kell vámot fizetni. De arról nem beszélnek, hogy a TTIP révén elárasztják a piacot génmódosított élelmiszerekkel. Viszont ez ha baj is, 25-30 év múlva fog meglátszani, nehéz megmondani előre, hogy ez rossz vagy jó. Rossz lehet miden további nélkül, és az európai törvénykezés ezt nem engedi meg. Azzal van a baj, hogy főként a termelékenységet módosító genetikai eljárásokat használtak. Hogy rövid időn belül nagy csirkénk legyen, egy hektáron ne ennyi, hanem annyi búza teremjen. Természetesen ha a termelékenység nagy, az előállítási ár kicsi, agyonverik az itteni gazdákat. Ez a fő probléma.
Rohamléptekkel fejlődik a tudomány
– Ahhoz, hogy valaki szakértője legyen a témakörnek, a sztereoszelektív biotranszformációknak, akár úgy, hogy ipari jellegű kimenete is legyen a dolognak, sok mindent tudnia kell. Egy klasszikus vegyész tudja a klasszikus kémiai eljárásokat, viszont ha valaki biokatalízissel foglalkozik, akkor értenie kell a mikrobiológához, a genetikához (a gént módosítania kell programozott módon), a proteinekhez. A proteineket ki kell vonni, meg kell tisztítani. Van egy klasszikus szerveskémiai része a munkánknak, mert el kell készíteni azokat a szintetikus vegyületeket, amin ezeket tesztelgetjük. Továbbá ellenőrizni kell, hogy amit csináltunk, annak milyen a minősége, mennyire jó, mennyire tiszta, mennyire hatékony, mennyire gyors, ezeket tudni kell.
Ha mindez működik laboratóriumi léptékben, akkor meg kell keresni a megoldást arra, hogy ezt átvigyük ipari léptékbe. Az eljárás fizikai aspektusa nem egyszerű dolog. Mikro, piko skáláról felvinni tonnás skálába, az nem csak annyi, hogy beszorozzuk az egészet 10 a kilencedikennel. Úgy viszonyul ez a kettő egymáshoz, mint a fizika és a kvantumfizika. Ami igaz Newtonnál a nagy fizikai rendszerekre, az nem igaz a részecskefizikára. Nem ilyen hatalmas az eltérés, de hasonló. Emellett van egy mérnöki háttere is a dolognak, amit tudni kell.
Ezért van, hogy a kutatócsoportban mindenki magas szinten ért mindenhez, de kiváló szinten egy-egy ember ért egy-egy dologhoz. Van, aki a gépeket tudja kezelni profi módon, van, aki a genetika szakértője, van, aki a szerves kémiai eljárásokhoz ért, vannak olyanok, akik az ipari rendszerbe történő átültetéssel foglalkoznak. Olyan sok területet ölel át a kutatás, hogy egy ember nem is képes már maximális szinten mindent nyomon követni, ezért is kell viszonylag nagy kutatócsoporttal dolgozni. Újabban olyan gyors a fejlődés és olyan dinamikája van a tudományos fejlődésnek, hogy még ezen a kicsi területen is több órás napi munka, hogy napirenden legyünk a legújabb vívmányokkal. Ezt lehetetlen volna 5-6 szakterületen végezni, ahhoz nem lenne elég a 24 óra sem.
Paizs Csaba
• 1969-ben született, Marosvásárhelyen
• a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Kémia Karának első magyar tagozatos, habilitált professzora, aki doktorit vezethet
• a BBTE-n végezte egyetemi tanulmányait
• Finnországban, Németországban kutatott
• kutatási területei: szintetikus kémia, biokémia, biotechnológia, analitikus kémia, biokatalízis
• 4 könyv, közel 70 nemzetközi, impaktfaktoros tanulmány szerzője, társszerzője
SZÁSZ ISTVÁN SZILÁRD
Szabadság (Kolozsvár)
2016. szeptember 17.
Balog Zoltán: együtt lesz szükség a magyarok és a románok erejére
Az erdélyi Nagyenyeden szombaton Balog Zoltán miniszter jelenlétében avatták fel a közel négyszáz éves Bethlen Gábor Kollégiumnak az Európai Unió forrásaiból felújított épületegyüttesét. A felújítás - melyhez a magyar kormány is 268 millió forintos támogatást nyújtott - az épületegyüttes tulajdonosa, az Erdélyi Református Egyházkerület, és a román többségű Nagyenyed önkormányzata közötti példás együttműködés révén valósult meg.
Balog Zoltán miniszter az ünnepi beszédében kitért arra, hogy eljön az idő, amikor a román-magyar versenyen túl a két ország erejének az összeadására is szükség lesz. Kijelentette: "Európa fölött hosszú időre is beborulhat az ég", és ilyen körülmények között különösen fontos, hogy a szomszédok összekapaszkodjanak, és együtt keressék a boldogulás útját. "Eljön az idő, amikor a szükséges versenyen túl együtt lesz szükség a magyarok és a románok erejére" - fogalmazott a miniszter, majd hozzátette: a lengyelek mindig is értették ennek a szükségességét, kezdik érteni a szlovákok és a csehek is, és Nagyenyeden úgy tűnik, hogy a román nemzet vezetői is érzik ezt.
"Milyen jó lenne, ha terjedne ez a megértés, ez a felfogás, amikor kiderül, hogy az erőknek össze kell adódni, mert vannak más erők is, amelyek ellenünk szövetkeznek" - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere.
Balog Zoltán hangsúlyozta: a kollégium jól példázza, hogy a restitúció során visszaadott ingatlanok jó célt szolgálnak Romániában. Hozzátette: a felújítás során is megmutatkozott "együttállásért" azonban meg is kell küzdeni. "Mindig, újra meg kell győzni Brüsszelt arról, hogy mi is vagyunk, és nélkülünk az Európai Unió csak vám-, adó-, és kereskedelmi közösség" - fogalmazott a miniszter. Szerinte Bukarestet is meg kell győzni arról, hogy "ami jár az jár, ami méltányos, azt meg kell adni", és lehetővé kell tenni, hogy az erdélyi magyar közösség újra kézbe vehesse egykor államosított tulajdonát. Reményét fejezte ki, hogy a visszaállamosított Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügye is rendeződik, és újabb városok lesznek, amelyek az egyházak segítségével nemcsak a magyar közösséget, hanem Romániát is gyarapíthatják.
Az ünnepi alkalomból az iskolaudvaron tartott hálaadó istentiszteleten prédikációt mondó Kató Béla református püspök arról beszélt, hogy a Nagyenyedi kollégium - a magyar királyok vagy erdélyi fejedelmek által alapított kollégiumoktól eltérően - azért lehetett hosszú életű, mert a hit szilárd alapjára építették.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség ( RMDSZ) elnöke szerint a Bethlen Gábor Kollégium felújítása során kialakult román-magyar együttműködésnek "helye van a jövő építése jó példái között". A politikus a kollégiumot az erdélyi magyarság Oxfordjának, Sorbonne-jának nevezte. "Kicsiben olyan, mint Erdély. Mindent túlél. És mint tudjuk, aki túlél, erősebb lesz" - fogalmazott az elnök, aki szerint az erdélyi magyarságnak az a feladata, hogy minőségivé tegye oktatását. Ettől függ ugyanis a fiatalok versenyképessége, és a szülőknek a magyar nyelvű oktatás iránti bizalma.
Király András a romániai tanügy-minisztérium államtitkára köszöntőjében kijelentette: az intézmény erőt és kitartást sugároz az egész romániai magyar közösség számára. Az államtitkár az iskolaalapító Bethlen Gábor fejedelem gondolatát idézve jelentette ki: "nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet".
Horatiu Josan, Nagyenyed korábbi polgármestere arra is kitért beszédében, hogy Mihail Halici, az első román vers szerzője, és Kőrösi Csoma Sándor, Tibet kutatásának az úttörője is a kollégiumban tanult. Oana Iuliana Badea jelenlegi polgármester kijelentette: büszkeséggel tölti el, hogy annak idején oktatási államtitkárként láthatta el kézjegyével a kollégium felújítási terveit, most pedig polgármesterként írhatta alá a felújított épület átvételét.
A Bethlen Gábor fejedelem által 1622-ben eredetileg Gyulafehérváron alapított iskolát csaknem fél évszázaddal később a tatárdúlás után költöztették Nagyenyedre. Az iskola Nagyenyedi épületeit többször lerombolták, újraépítették.
A jelenlegi, 19. századi épületegyüttes azt követően újulhatott meg, hogy az épületeket visszakapó református egyház megegyezett a város önkormányzatával, és 25 évre elengedte a bérleti díjat, ha a város pályázati úton megszerzi a felújítás költségeit.
Nagyenyed város önkormányzata 2010-ben nyert EU-s pályázatot a felújításra. A 29,65 millió lej (2,07 milliárd forint) értékű projekt költségeiből 23 millió lejt (1,61 milliárd forint) az EU forrásaiból, hárommillió lejt (210 millió forint) a román kormány forrásaiból biztosítottak. A magyar kormány az EU-pályázatba bele nem foglalható költségekhez nyújtott 268 millió forintos támogatást.
A felújítás során újravakolták, festették az épületek falait, kicserélték a tetőszerkezetet, a nyílászárókat, a fűtési rendszert, a villany- és vízvezetékeket. A felújítási projekt iskolai felszerelések beszerzésére, számítógépek és interaktív oktatási eszközök megvásárlására is kiterjedt.
inforadio.hu/MTI
Az erdélyi Nagyenyeden szombaton Balog Zoltán miniszter jelenlétében avatták fel a közel négyszáz éves Bethlen Gábor Kollégiumnak az Európai Unió forrásaiból felújított épületegyüttesét. A felújítás - melyhez a magyar kormány is 268 millió forintos támogatást nyújtott - az épületegyüttes tulajdonosa, az Erdélyi Református Egyházkerület, és a román többségű Nagyenyed önkormányzata közötti példás együttműködés révén valósult meg.
Balog Zoltán miniszter az ünnepi beszédében kitért arra, hogy eljön az idő, amikor a román-magyar versenyen túl a két ország erejének az összeadására is szükség lesz. Kijelentette: "Európa fölött hosszú időre is beborulhat az ég", és ilyen körülmények között különösen fontos, hogy a szomszédok összekapaszkodjanak, és együtt keressék a boldogulás útját. "Eljön az idő, amikor a szükséges versenyen túl együtt lesz szükség a magyarok és a románok erejére" - fogalmazott a miniszter, majd hozzátette: a lengyelek mindig is értették ennek a szükségességét, kezdik érteni a szlovákok és a csehek is, és Nagyenyeden úgy tűnik, hogy a román nemzet vezetői is érzik ezt.
"Milyen jó lenne, ha terjedne ez a megértés, ez a felfogás, amikor kiderül, hogy az erőknek össze kell adódni, mert vannak más erők is, amelyek ellenünk szövetkeznek" - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere.
Balog Zoltán hangsúlyozta: a kollégium jól példázza, hogy a restitúció során visszaadott ingatlanok jó célt szolgálnak Romániában. Hozzátette: a felújítás során is megmutatkozott "együttállásért" azonban meg is kell küzdeni. "Mindig, újra meg kell győzni Brüsszelt arról, hogy mi is vagyunk, és nélkülünk az Európai Unió csak vám-, adó-, és kereskedelmi közösség" - fogalmazott a miniszter. Szerinte Bukarestet is meg kell győzni arról, hogy "ami jár az jár, ami méltányos, azt meg kell adni", és lehetővé kell tenni, hogy az erdélyi magyar közösség újra kézbe vehesse egykor államosított tulajdonát. Reményét fejezte ki, hogy a visszaállamosított Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügye is rendeződik, és újabb városok lesznek, amelyek az egyházak segítségével nemcsak a magyar közösséget, hanem Romániát is gyarapíthatják.
Az ünnepi alkalomból az iskolaudvaron tartott hálaadó istentiszteleten prédikációt mondó Kató Béla református püspök arról beszélt, hogy a Nagyenyedi kollégium - a magyar királyok vagy erdélyi fejedelmek által alapított kollégiumoktól eltérően - azért lehetett hosszú életű, mert a hit szilárd alapjára építették.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség ( RMDSZ) elnöke szerint a Bethlen Gábor Kollégium felújítása során kialakult román-magyar együttműködésnek "helye van a jövő építése jó példái között". A politikus a kollégiumot az erdélyi magyarság Oxfordjának, Sorbonne-jának nevezte. "Kicsiben olyan, mint Erdély. Mindent túlél. És mint tudjuk, aki túlél, erősebb lesz" - fogalmazott az elnök, aki szerint az erdélyi magyarságnak az a feladata, hogy minőségivé tegye oktatását. Ettől függ ugyanis a fiatalok versenyképessége, és a szülőknek a magyar nyelvű oktatás iránti bizalma.
Király András a romániai tanügy-minisztérium államtitkára köszöntőjében kijelentette: az intézmény erőt és kitartást sugároz az egész romániai magyar közösség számára. Az államtitkár az iskolaalapító Bethlen Gábor fejedelem gondolatát idézve jelentette ki: "nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet".
Horatiu Josan, Nagyenyed korábbi polgármestere arra is kitért beszédében, hogy Mihail Halici, az első román vers szerzője, és Kőrösi Csoma Sándor, Tibet kutatásának az úttörője is a kollégiumban tanult. Oana Iuliana Badea jelenlegi polgármester kijelentette: büszkeséggel tölti el, hogy annak idején oktatási államtitkárként láthatta el kézjegyével a kollégium felújítási terveit, most pedig polgármesterként írhatta alá a felújított épület átvételét.
A Bethlen Gábor fejedelem által 1622-ben eredetileg Gyulafehérváron alapított iskolát csaknem fél évszázaddal később a tatárdúlás után költöztették Nagyenyedre. Az iskola Nagyenyedi épületeit többször lerombolták, újraépítették.
A jelenlegi, 19. századi épületegyüttes azt követően újulhatott meg, hogy az épületeket visszakapó református egyház megegyezett a város önkormányzatával, és 25 évre elengedte a bérleti díjat, ha a város pályázati úton megszerzi a felújítás költségeit.
Nagyenyed város önkormányzata 2010-ben nyert EU-s pályázatot a felújításra. A 29,65 millió lej (2,07 milliárd forint) értékű projekt költségeiből 23 millió lejt (1,61 milliárd forint) az EU forrásaiból, hárommillió lejt (210 millió forint) a román kormány forrásaiból biztosítottak. A magyar kormány az EU-pályázatba bele nem foglalható költségekhez nyújtott 268 millió forintos támogatást.
A felújítás során újravakolták, festették az épületek falait, kicserélték a tetőszerkezetet, a nyílászárókat, a fűtési rendszert, a villany- és vízvezetékeket. A felújítási projekt iskolai felszerelések beszerzésére, számítógépek és interaktív oktatási eszközök megvásárlására is kiterjedt.
inforadio.hu/MTI
2016. szeptember 18.
Fényes Elek-díjjal tüntették ki Veres-Kovács Attila lelkipásztort
A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság minden évben Fényes Elek-díjjal tünteti ki azokat a személyeket, akik tevékenységükkel kitűntek történelmi örökségünk védelmében, a honismereti nevelésben, a hagyományok ápolásában.
2016-ban a tárasaság elnöksége Veres-Kovács Attila lelkipásztornak ítélte a kitüntetést. Mivel nem tudott részt venni a szeptember 9–11. közötti Partiumi Honismereti Konferencián, így szeptember 18-án az olaszi templomban vette át a díjat.
erdon.ro
A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság minden évben Fényes Elek-díjjal tünteti ki azokat a személyeket, akik tevékenységükkel kitűntek történelmi örökségünk védelmében, a honismereti nevelésben, a hagyományok ápolásában.
2016-ban a tárasaság elnöksége Veres-Kovács Attila lelkipásztornak ítélte a kitüntetést. Mivel nem tudott részt venni a szeptember 9–11. közötti Partiumi Honismereti Konferencián, így szeptember 18-án az olaszi templomban vette át a díjat.
erdon.ro
2016. szeptember 18.
Fejlődjenek az élő kövek is
Szeptember 18-án volt a 78. évfordulója annak, hogy Fiedler István akkori római katolikus püspök 1938-ban felszentelte a várad-hegyfoki premontrei prépost széktemplomát.
Az évforduló tiszteletére vasárnap délelőtt ünnepi szentmisét mutatott be Fejes Rudolf Anzelm apát, prépost-prelátus, melynek kezdetén megtömjénezte azt a tizenkét, falra festett keresztet, melyek helyeit annak idején a főpásztor bekente krizmával.
Az evangéliumi részlet Szent János Könyvéből szólt. Elmélkedésében a főpap arra hívta fel a figyelmet: ezen a különleges ünnepen gondolniuk kell a pálos vagyis arra az egyetlen magyar alapítású szerzetesrendre is, amely „rokona” a premontreieknek, hiszen mindketten Szent Ágoston reguláját követik, csak másik keretben, hiszen a pálosok remete életet élnek, míg a premontreiek a papok kanonoki életét választották. Köztudott, hogy az Úri utcai, jelenleg premontrei széktemplom korábban a pálosoké volt, és a rendtag Vépi Máté tervei alapján készült. II. József, a „kalapos király” azonban a felvilágosodásnak hódolva megszüntette a szerzetesrendeket, arra is hivatkozva, hogy az ima felesleges, nincs közhasznú jellege, és ezt a rendeletét még a halálos ágyán se vonta vissza. Csupán 16 év elteltével történt ez meg, I. Ferenc császár idején, de ez alatt a szünet alatt sok minden tönkrement, így az egyházi vagyon újraelosztásakor méltányossági alapon a premontreiek kapták meg az Úri utcai templomot, egykori pálos rezidenciát, hogy működjeni tudjanak.
Tiszteletben tartották azt, hogy művészetileg a Székesegyház után a legértékesebb, és a titulusát sem változtatták meg, csak bevittek oda olyan szenteket, akik a premontrei rend jellegzetességét adják: a rendalapító Szent Norbert, a regulát adó Szent Ágoston, a tanítórendek védőszentjének számító Szent Anna, valamint Szent Jakab (az anyamonostor közel esik a Compostelába vezető zarándokúthoz). „Az anyagi kövek meg vannak szentelve, de jó lenne továbbfejlődni az élő kövek szempontjából is”- hangsúlyozta Fejes Rudolf Anzelm.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
Szeptember 18-án volt a 78. évfordulója annak, hogy Fiedler István akkori római katolikus püspök 1938-ban felszentelte a várad-hegyfoki premontrei prépost széktemplomát.
Az évforduló tiszteletére vasárnap délelőtt ünnepi szentmisét mutatott be Fejes Rudolf Anzelm apát, prépost-prelátus, melynek kezdetén megtömjénezte azt a tizenkét, falra festett keresztet, melyek helyeit annak idején a főpásztor bekente krizmával.
Az evangéliumi részlet Szent János Könyvéből szólt. Elmélkedésében a főpap arra hívta fel a figyelmet: ezen a különleges ünnepen gondolniuk kell a pálos vagyis arra az egyetlen magyar alapítású szerzetesrendre is, amely „rokona” a premontreieknek, hiszen mindketten Szent Ágoston reguláját követik, csak másik keretben, hiszen a pálosok remete életet élnek, míg a premontreiek a papok kanonoki életét választották. Köztudott, hogy az Úri utcai, jelenleg premontrei széktemplom korábban a pálosoké volt, és a rendtag Vépi Máté tervei alapján készült. II. József, a „kalapos király” azonban a felvilágosodásnak hódolva megszüntette a szerzetesrendeket, arra is hivatkozva, hogy az ima felesleges, nincs közhasznú jellege, és ezt a rendeletét még a halálos ágyán se vonta vissza. Csupán 16 év elteltével történt ez meg, I. Ferenc császár idején, de ez alatt a szünet alatt sok minden tönkrement, így az egyházi vagyon újraelosztásakor méltányossági alapon a premontreiek kapták meg az Úri utcai templomot, egykori pálos rezidenciát, hogy működjeni tudjanak.
Tiszteletben tartották azt, hogy művészetileg a Székesegyház után a legértékesebb, és a titulusát sem változtatták meg, csak bevittek oda olyan szenteket, akik a premontrei rend jellegzetességét adják: a rendalapító Szent Norbert, a regulát adó Szent Ágoston, a tanítórendek védőszentjének számító Szent Anna, valamint Szent Jakab (az anyamonostor közel esik a Compostelába vezető zarándokúthoz). „Az anyagi kövek meg vannak szentelve, de jó lenne továbbfejlődni az élő kövek szempontjából is”- hangsúlyozta Fejes Rudolf Anzelm.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2016. szeptember 18.
A honismereti táborok szerepéről
A Bihari Múzeum Baráti Köre és a Tanoda Egyesület évek óta szervez honismereti táborokat. Az ilyen jellegű táborok fontosságáról tartott előadást pénteken délután Kecse Gabriella.
A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság szeptember 16-án, pénteken délután tartotta meg soron következő előadását, a váradi vár multifunkcionális termében. Az alkalmon Kecse Gabriella, a Tanoda Egyesület elnöke tartott előadást A táborok szerepe az ifjúság honismereti nevelésében címmel. Mint elmondta, a Bihari Múzeum Baráti Köre és a Tanoda Egyesület évek óta szervez közösen honismereti táborokat Bihari Honismereti Tábor címmel gyermekeknek, melyek célja megismertetni velük a népi hagyományokat, ezeket pedig a táborok alkalmával ki is próbálhatják. Kecse Gabriella felsorolta, milyen módszerekkel lehet megismertetni a gyerekekkel a néprajzosok, történészek által kutatott és feltárt tényeket, és hogy ebben milyen nagy szerepe van a honismereti táboroknak, amelyek alkalmat biztosítanak az erkölcsi nevelésnek, közösségépítésnek, önismeret fejlesztésnek, társas kultúrának, a nemzeti azonosságtudat és kreativitás fejlesztésének, pályaorientációnak, környezettudatosságnak.
Cél
Kecse Gabriella kiemelte, a táboroztatás során fontos, hogy kíváncsivá tegyék a résztvevő gyerekeket és fiatalokat: „nekünk kell kinyitni az ajtót, belépni viszont a tanulóknak kell. Cél, hogy a tanulókkal megértessük a régmúlt és a körülöttünk lévő világ történései, hagyatékai között azokat az összefüggéseket, amelyek segítenek a valódi és tartalmas értékek felfedezésében, megőrzésében, majd később az alkotó tevékenységben. Ez az alkotás segít abban is, hogy az emberek egyre jobban megismerjék önnön valójukat, s felfedezzék a világ bonyolultságában rejlő szépséget, a kihívásokat, és eligazodjanak a kihívások erdejében”. Az előadás végén a honismereti táborokban készült fotókat vetítette le Kecse Gabriella, ezeken keresztül pedig a jelenlevők bepillantást nyerhettek abba, hogy hogyan zajlik egy ilyen tábor, és milyen foglalkozásokon vehetnek részt a gyerekek. A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság következő előadása szeptember 27-én lesz, Kupán Árpád a váradi református iskolák államosításának történetéről fog értekezni.
P. Nagy Noémi
erdon.ro
A Bihari Múzeum Baráti Köre és a Tanoda Egyesület évek óta szervez honismereti táborokat. Az ilyen jellegű táborok fontosságáról tartott előadást pénteken délután Kecse Gabriella.
A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság szeptember 16-án, pénteken délután tartotta meg soron következő előadását, a váradi vár multifunkcionális termében. Az alkalmon Kecse Gabriella, a Tanoda Egyesület elnöke tartott előadást A táborok szerepe az ifjúság honismereti nevelésében címmel. Mint elmondta, a Bihari Múzeum Baráti Köre és a Tanoda Egyesület évek óta szervez közösen honismereti táborokat Bihari Honismereti Tábor címmel gyermekeknek, melyek célja megismertetni velük a népi hagyományokat, ezeket pedig a táborok alkalmával ki is próbálhatják. Kecse Gabriella felsorolta, milyen módszerekkel lehet megismertetni a gyerekekkel a néprajzosok, történészek által kutatott és feltárt tényeket, és hogy ebben milyen nagy szerepe van a honismereti táboroknak, amelyek alkalmat biztosítanak az erkölcsi nevelésnek, közösségépítésnek, önismeret fejlesztésnek, társas kultúrának, a nemzeti azonosságtudat és kreativitás fejlesztésének, pályaorientációnak, környezettudatosságnak.
Cél
Kecse Gabriella kiemelte, a táboroztatás során fontos, hogy kíváncsivá tegyék a résztvevő gyerekeket és fiatalokat: „nekünk kell kinyitni az ajtót, belépni viszont a tanulóknak kell. Cél, hogy a tanulókkal megértessük a régmúlt és a körülöttünk lévő világ történései, hagyatékai között azokat az összefüggéseket, amelyek segítenek a valódi és tartalmas értékek felfedezésében, megőrzésében, majd később az alkotó tevékenységben. Ez az alkotás segít abban is, hogy az emberek egyre jobban megismerjék önnön valójukat, s felfedezzék a világ bonyolultságában rejlő szépséget, a kihívásokat, és eligazodjanak a kihívások erdejében”. Az előadás végén a honismereti táborokban készült fotókat vetítette le Kecse Gabriella, ezeken keresztül pedig a jelenlevők bepillantást nyerhettek abba, hogy hogyan zajlik egy ilyen tábor, és milyen foglalkozásokon vehetnek részt a gyerekek. A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság következő előadása szeptember 27-én lesz, Kupán Árpád a váradi református iskolák államosításának történetéről fog értekezni.
P. Nagy Noémi
erdon.ro
2016. szeptember 18.
Több százan imádkoztak a Tatárdombon
Álljon fel az, aki tízest szeretne kiérdemelni a 2016–2017-es tanévben, másokat vigasztaló tevékenységéért! Erre szólította fel Böjte Csaba a szombati tatárdombi iskolai évnyitó ünnepségre egybegyűlteket. Mindenki felállt a helyéről. Ehhez kértek segítséget, áldást felnőttek és az iskolakezdő gyermekek.
Hagyomány, hogy a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által felkarolt gyermekek számára Szárhegy határában, a Tatárdombnál tartanak az iskolakezdéshez bátorítást adó ünnepséget. A szabadtéri oltárnál szombaton több százan gyűltek össze, hogy meghallgassák Böjte Csaba atya prédikációját, és erőt gyűjtsenek belőle a tanév kihívásaihoz. Természetesen azonban nemcsak a gyermekek, hanem mindenki más számára is adott útmutatást az elhangzott beszéd.
Két „bajnokot” nevezett meg példaképként az atya, két Mártont, azaz a Szombathely környékén, az akkori Savariában született Szent Mártont, a Kárpát-medencei Magyarország védőszentjét és Márton Áron püspököt.
Vállalták a sorsot, a kihívásokat, bármilyen nehézségekkel is kellett szembenézniük. Márton Áron tudta vállalni a veszélyt akkor is, amikor az üldözött zsidókért, később a szintén üldöztetésnek kitett erdélyi németekért, aztán a hitükért meghurcolt román ajkú görög-katolikusokért emelte fel a szavát, és életét is feláldozta volna a magyar népért. Súlyos árat fizetett ezért, nehéz börtönéveket, de mégis azt tudta mondani: nem azért született a keresztény ember, hogy duzzogjon, hogy haragudjon, hanem hogy megbocsájtson és másokat is bátorítani, segíteni tudjon.
„Nem arra van szükségünk, hogy valaki beleverje orrunkat hibáinkba, hanem arra, hogy mellénk álljon, segítsen, hogy legyen erőnk a feladatainkat elvégezni” – hangzottak Böjte atya szavai.
A gyermekek és felnőttek, a tanítók számára is szólt az üzenet: feladat, hogy lelkesedni és másokat is lelkesíteni tudjanak. A kesergőket, a csak a gondokat látókat pedig képesek legyenek vigasztalni, erőt adni számukra. Az új tanévre ehhez kértek áldást az ünnepség résztvevői, azért imádkoztak, hogy mint vigasztalók, tízest érdemelhessenek.
Pethő Melánia
Székelyhon.ro
Álljon fel az, aki tízest szeretne kiérdemelni a 2016–2017-es tanévben, másokat vigasztaló tevékenységéért! Erre szólította fel Böjte Csaba a szombati tatárdombi iskolai évnyitó ünnepségre egybegyűlteket. Mindenki felállt a helyéről. Ehhez kértek segítséget, áldást felnőttek és az iskolakezdő gyermekek.
Hagyomány, hogy a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által felkarolt gyermekek számára Szárhegy határában, a Tatárdombnál tartanak az iskolakezdéshez bátorítást adó ünnepséget. A szabadtéri oltárnál szombaton több százan gyűltek össze, hogy meghallgassák Böjte Csaba atya prédikációját, és erőt gyűjtsenek belőle a tanév kihívásaihoz. Természetesen azonban nemcsak a gyermekek, hanem mindenki más számára is adott útmutatást az elhangzott beszéd.
Két „bajnokot” nevezett meg példaképként az atya, két Mártont, azaz a Szombathely környékén, az akkori Savariában született Szent Mártont, a Kárpát-medencei Magyarország védőszentjét és Márton Áron püspököt.
Vállalták a sorsot, a kihívásokat, bármilyen nehézségekkel is kellett szembenézniük. Márton Áron tudta vállalni a veszélyt akkor is, amikor az üldözött zsidókért, később a szintén üldöztetésnek kitett erdélyi németekért, aztán a hitükért meghurcolt román ajkú görög-katolikusokért emelte fel a szavát, és életét is feláldozta volna a magyar népért. Súlyos árat fizetett ezért, nehéz börtönéveket, de mégis azt tudta mondani: nem azért született a keresztény ember, hogy duzzogjon, hogy haragudjon, hanem hogy megbocsájtson és másokat is bátorítani, segíteni tudjon.
„Nem arra van szükségünk, hogy valaki beleverje orrunkat hibáinkba, hanem arra, hogy mellénk álljon, segítsen, hogy legyen erőnk a feladatainkat elvégezni” – hangzottak Böjte atya szavai.
A gyermekek és felnőttek, a tanítók számára is szólt az üzenet: feladat, hogy lelkesedni és másokat is lelkesíteni tudjanak. A kesergőket, a csak a gondokat látókat pedig képesek legyenek vigasztalni, erőt adni számukra. Az új tanévre ehhez kértek áldást az ünnepség résztvevői, azért imádkoztak, hogy mint vigasztalók, tízest érdemelhessenek.
Pethő Melánia
Székelyhon.ro
2016. szeptember 18.
Egy ritka korszak legszebb emléke
Újabb megünnepelhető állomásához érkezett a bögözi nyolcszázéves református műemlék templom 2008 óta tartó restaurálási folyamata: szombaton átadták a konzervált és restaurált kazettás mennyezetet. A közel egy évtizedes munkafolyamatot kiadványban dokumentálták, ugyanakkor a közreműködő szakemberek megbeszélték a soron következő tennivalókat is.
Újabb szakaszába lép a templom restaurálása – mondta Pitó Zsolt Bögözben szolgáló református lelkipásztor. Reméli, Isten továbbra is munkálkodik majd, hogy be tudják fejezni a teljes körű restaurálást, és mindig lesz élő gyülekezete ennek a szent hajléknak. Szeretnék a templom tükrében megmutatni a Kárpát-medence gyermekeinek történelmük nyolc évszázados múltját és jelenét.
Vér Iván kérdésünkre elmondta, egy turistacsoport tagjaként látta először a műemlék templomot. Meghallgatva Bíró Endre akkori lelkipásztor ismertetőjét, „magára vette”: segítsenek a falképeket restauráltatni. Műszaki emberként tisztában volt a felmérés, tervezés és a dokumentáció jóváhagyásának szükségességével. Az Új Ezredév Alapítvány pénzt gyűjtött, és 2008-ban elkezdődhetett a templom teljes körű restaurálása.
Szombaton Benczédi Sándor műemlékszakértő, a program tervfőnöke sajnálta, hogy a felújított Nagyenyedi kollégium átadása egybeesett a bögözi ünnepséggel, így meghívottaik közül többeknek oda kellett menniük. Mint mondta, pénteken számba vették a restaurálási program eredményeit, és azt is, ami még hátravan. A nem várt tennivalók között említette a könnyező házigomba megjelenését a szentély padlóján, illetve a tavalyi betörés miatt szükségessé vált ajtórekonstrukciót. A templom-helyreállítás hosszú, nehéz folyamat. A csapatmunka célja, hogy a maximumot hozzák ki eme kultúrörökségből. 200–250 ezer lejre lenne még szükség, hogy a kő- és farestaurálási munkálatokat befejezzék.
Az elmúlt hat hónapban a mennyezet feljavítását a helyszínen végezték – mondta Mihály Ferenc farestaurátor. Kiemelte, egy ritka korszak legszebb emléke a bögözi kazettás mennyezet. Beszélt az elmúlt 300 év alatti károsodásokról, amit a fényre, párára érzékeny szervetlen pigmentek és szerves színezékek elszenvedtek. A bögözi mennyezet azon kevesek közé tartozik, melyeket védőréteggel vontak be a készítéskor. A megöregedett bevonat rugalmatlan, elvált a felülettől, és magával rántotta a festékréteget. A restaurálás után enyvezve, visszakötve és visszavasalva láthatók. Megtudtuk, hogy a mennyezet eredetileg színesebb volt, ahol ugyanis kevesebb fény érte, ott több szín mAradt meg. Az átfestés hamisítás lenne, így kevés retust, színkiegészítést enged meg a restaurálás. Vonalkás technikával kiegészítve látható most a famennyezet. A farestaurátor képekkel mutatta be a szószékkorona, az úrasztala, az ajtó, a perselydoboz és asztalka konzerválási-restaurálási folyamatait.
Az átadás alkalmából bemutatott Civil műemlékvédelmi kézikönyv 2015 című kiadvány évenkénti bontásban, sok képpel mutatja be a bögözi templom restaurálási folyamatát.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro
Újabb megünnepelhető állomásához érkezett a bögözi nyolcszázéves református műemlék templom 2008 óta tartó restaurálási folyamata: szombaton átadták a konzervált és restaurált kazettás mennyezetet. A közel egy évtizedes munkafolyamatot kiadványban dokumentálták, ugyanakkor a közreműködő szakemberek megbeszélték a soron következő tennivalókat is.
Újabb szakaszába lép a templom restaurálása – mondta Pitó Zsolt Bögözben szolgáló református lelkipásztor. Reméli, Isten továbbra is munkálkodik majd, hogy be tudják fejezni a teljes körű restaurálást, és mindig lesz élő gyülekezete ennek a szent hajléknak. Szeretnék a templom tükrében megmutatni a Kárpát-medence gyermekeinek történelmük nyolc évszázados múltját és jelenét.
Vér Iván kérdésünkre elmondta, egy turistacsoport tagjaként látta először a műemlék templomot. Meghallgatva Bíró Endre akkori lelkipásztor ismertetőjét, „magára vette”: segítsenek a falképeket restauráltatni. Műszaki emberként tisztában volt a felmérés, tervezés és a dokumentáció jóváhagyásának szükségességével. Az Új Ezredév Alapítvány pénzt gyűjtött, és 2008-ban elkezdődhetett a templom teljes körű restaurálása.
Szombaton Benczédi Sándor műemlékszakértő, a program tervfőnöke sajnálta, hogy a felújított Nagyenyedi kollégium átadása egybeesett a bögözi ünnepséggel, így meghívottaik közül többeknek oda kellett menniük. Mint mondta, pénteken számba vették a restaurálási program eredményeit, és azt is, ami még hátravan. A nem várt tennivalók között említette a könnyező házigomba megjelenését a szentély padlóján, illetve a tavalyi betörés miatt szükségessé vált ajtórekonstrukciót. A templom-helyreállítás hosszú, nehéz folyamat. A csapatmunka célja, hogy a maximumot hozzák ki eme kultúrörökségből. 200–250 ezer lejre lenne még szükség, hogy a kő- és farestaurálási munkálatokat befejezzék.
Az elmúlt hat hónapban a mennyezet feljavítását a helyszínen végezték – mondta Mihály Ferenc farestaurátor. Kiemelte, egy ritka korszak legszebb emléke a bögözi kazettás mennyezet. Beszélt az elmúlt 300 év alatti károsodásokról, amit a fényre, párára érzékeny szervetlen pigmentek és szerves színezékek elszenvedtek. A bögözi mennyezet azon kevesek közé tartozik, melyeket védőréteggel vontak be a készítéskor. A megöregedett bevonat rugalmatlan, elvált a felülettől, és magával rántotta a festékréteget. A restaurálás után enyvezve, visszakötve és visszavasalva láthatók. Megtudtuk, hogy a mennyezet eredetileg színesebb volt, ahol ugyanis kevesebb fény érte, ott több szín mAradt meg. Az átfestés hamisítás lenne, így kevés retust, színkiegészítést enged meg a restaurálás. Vonalkás technikával kiegészítve látható most a famennyezet. A farestaurátor képekkel mutatta be a szószékkorona, az úrasztala, az ajtó, a perselydoboz és asztalka konzerválási-restaurálási folyamatait.
Az átadás alkalmából bemutatott Civil műemlékvédelmi kézikönyv 2015 című kiadvány évenkénti bontásban, sok képpel mutatja be a bögözi templom restaurálási folyamatát.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro
2016. szeptember 18.
Felavatták a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium felújított épületét
Múlt és jövő találkozásának lehettek tanúi mindazok, akik szombaton részt vettek a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium avatási, megáldási ünnepségén. A meghívottak, egykori tanárok és diákok ugyanis nemcsak a több száz éves falak ízléses, szakszerűen kivitelezett felújításának lehettek tanúi, arról is meggyőződhettek, hogy a közel négyszáz éves tanintézetnek nemcsak múltja, hanem jövője is van: a legújabb oktatási eszközökkel felszerelt kollégium már nemcsak Erdély egyik legrégebbi, hanem legkorszerűbb iskolájának is számít.
„A Nagyenyedi kollégium úgy újult meg, hogy a korhűségnek kétszeresen is megfelelt. Korhű módon lett felújítva, építészeti értelemben. És korhű technológia került belé: a 21. század oktatási követelményeit követve” – hívta fel a figyelmet az iskola udvarán, több száz személy jelenlétében tartott ünnepségen Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is. A politikus úgy vélte, az iskola vezetése ezáltal a régi hagyományt, az innováció, a megújulás, a tartalom, a minőség hagyományát követte, amelynek szellemében az alma mater egykori diákja, Apáczai Csere János és Kőrösi Csoma Sándor is elindult.
A politikus a kollégiumot az erdélyi magyarság Oxfordjának, Sorbonne-jának nevezte, és úgy vélte, megújulása minden erdélyi magyar sikere. „Kicsiben olyan, mint Erdély. Mindent túlél. És mint tudjuk, aki túlél, erősebb lesz” – fogalmazott az elnök, aki szerint a jövőben az erdélyi magyarságnak az a feladata, hogy minőségi oktatást biztosítson diákjai számára. Ettől függ a fiatalok versenyképessége, és a szülőknek a magyar nyelvű oktatás iránti bizalma, hívta fel figyelmet.
Rámutatott ugyanakkor, hogy a kollégium felújítása során kialakult román–magyar együttműködésnek is „helye van a jövő építése jó példái között”, emlékeztetve, hogy az épületegyüttest a tulajdonos Erdélyi Református Egyházkerület és a román többségű Nagyenyedi önkormányzat közötti példás együttműködés révén, uniós forrásokból korszerűsítették, de a felújítást anyagilag a magyar kormány is támogatta.
„Az erőknek össze kell adódni”
A magyar–román együttműködés szükségességét hangsúlyozta Balog Zoltán, a magyar kormány emberi erőforrások minisztere is, kijelentve: eljön az idő, amikor a román–magyar versenyen túl a két ország erejének az összeadására is szükség lesz. „Európa fölött hosszú időre is beborulhat az ég”, és ilyen körülmények között különösen fontos, hogy a szomszédok összekapaszkodjanak, és együtt keressék a boldogulás útját.
„Milyen jó lenne, ha terjedne ez a megértés, ez a felfogás, amikor kiderül, hogy az erőknek össze kell adódni, mert vannak más erők is, amelyek ellenünk szövetkeznek” – jelentette a miniszter. Balog Zoltán rámutatott, a Nagyenyedi kollégium jól példázza, hogy a restitúció során visszaadott ingatlanok jó célt szolgálnak Romániában. Arra is felhívta a figyelmet, hogy időről-időre Bukarestet is meg kell győzni arról, hogy „ami jár, az jár, ami méltányos, azt meg kell adni”.
Reményét fejezte ki, hogy megoldódik a visszaállamosított Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügye, és újabb városok is lesznek, amelyek az egyházak segítségével fejlődnek. Balog Zoltán egyébként tolmácsként is bemutatkozott az ünnepségen, Dietmar Arends németországi evangélikus püspök köszöntőjét fordította magyarra, aki meg is jegyezte: még nem érte akkora megtiszteltetés, hogy egy miniszter tolmácsolja szavait.
Hitre épített iskola
Az iskolaudvaron tartott hálaadó istentiszteleten mondott prédikációjában Kató Béla református püspök arról beszélt, hogy az enyedi kollégium – a magyar királyok vagy erdélyi fejedelmek által alapított kollégiumoktól eltérően – azért lehetett hosszú életű, mert a hit szilárd alapjára építették. Adorjáni Dezső evangélikus püspök rámutatott, bár az enyedi alma mater nagyon jó kezekben van a református egyháznál, erkölcsi feljogosítást kér arra, hogy az evangélikusok is magukénak mondhassák, hiszen azáltal, hogy az évszázadok során befogadta az evangélikus fiatalokat, az erdélyi evangélikus egyház meglétéhez is hozzájárult, számos erdélyi magyarhoz hasonlóan az ő családjának is számos tagja, ükapja, dédapja és nagyapja is Enyeden volt diák.
A püspök arra is rámutatott: rendhagyó alkalom, hogy az erdélyi magyar történelmi egyházak képviselői ilyen örömteli és szép pillanatban legyenek együtt, hiszen általában nehéz napokon szoktak összezárni.
Király András oktatási államtitkár kijelentette: a felújított intézmény erőt és kitartást sugároz az egész romániai magyar közösség számára, míg Horaţiu Josan, Nagyenyed korábbi polgármestere arra is kitért, hogy Mihail Halici, az első román vers szerzője és Kőrösi Csoma Sándor, Tibet kutatásának az úttörője is itt tanult. Oana Iuliana Badea jelenlegi polgármester kijelentette: büszkeséggel tölti el, hogy annak idején oktatási államtitkárként láthatta el kézjegyével a felújítási terveket, most pedig polgármesterként írhatta alá az épület átvételét.
Színvonalas programmal várták a véndiákokat
Az ünnepi köszöntők után a jelen lévő református, római katolikus, unitárius és evangélikus elöljárók megáldották a felújított épületegyüttest, majd az iskola himnuszának akkordjaira Szőcs Ildikó igazgató, Kató Béla püspök, Horaţiu Josan volt és Oana Iuliana Badea jelenlegi polgármester vágta el a szalagot.
Az iskola vezetősége ebéddel és színvonalas programmal kedveskedett az eseményre eljött volt tanároknak, diákoknak, akik immár vendégként térhettek be a konviktusra, megcsodálhatták a felújított, új bútorzattal és modern eszközökkel felszerelt osztálytermeket, bentlakási szobákat, dísztermet, és egy cigaretta erejéig a tornakertbe is felsétálhattak nosztalgiázni.
Az ünnepi alkalomból az egyház anyagi támogatásával megújult dokumentációs könyvtár és természettörténeti múzeum is megnyitotta kapuit a látogatók előtt, míg a Bagolyvárban iskolatörténeti múzeum, az egykori neves diákokról elnevezett osztálytermekben számos kiállítás, bemutató várta a betérőket, akik az iskolafelújítás nehéz időszakába, illetve a modern felszerelés, a minden osztályban ott díszelgő okostáblák működésébe is betekintést nyerhettek.
Eközben az udvaron is folytatódott a program, a Collegium Gabrielense régizene-együttes és a Fügevirág néptánccsoport bemutatója során a vendégek a jelenlegi diákok ügyességéről győződhettek meg, míg az egykoriak nevében Antal Tibor véndiák és barátai gyimesi népdalokkal köszöntötték az ünneplőket.
Koncertekkel zárult az este
Az új cserkészotthon felavatása után este már a diákoknak szólt a program, a Bagossy Brothers Company koncertjén bulizhattak, másnap pedig a Kárpát-medencei református iskolák közös tanévnyitóján vehettek részt. Az alkalomból a kollégiumban található emlékhelyek sora is bővült, a főépület földszintjén gróf Mikó Imrének és dr. Vásárhelyi Boldizsárnak állítottak emléktáblákat.
A Bethlen Gábor fejedelem által 1622-ben Gyulafehérváron alapított, majd Apafi Mihály révén Nagyenyedre költöztetett, leromlott állagú iskola úgy újulhatott meg, hogy az épületeket visszakapó református egyház megegyezett a helyi önkormányzattal, hogy 25 évre elengedi a bérleti díjat, ha a város pályázati úton megszerzi a felújításhoz szükséges pénzt. A 2010-ben nyert, 29,65 millió lej értékű projekt költségeiből 23 milliót az EU, hárommilliót a román kormány biztosított.
A magyar kormány a pályázatba bele nem foglalható költségekhez nyújtott 268 millió forintos támogatást. A felújítás során újravakolták, festették a főépület, a kisiskola és a Bagolyvár falait, kicserélték a tetőszerkezetet, a nyílászárókat, a fűtésrendszert, a villany- és vízvezetékeket. A felújítási projekt keretében a megújult termeket számítógépekkel és interaktív oktatási eszközökkel szerelték fel, amelyekben a romániai magyar oktatásban úttörő módon kabinetrendszerben zajlik a tanítás.
Pap Melinda
Székelyhon.ro
Múlt és jövő találkozásának lehettek tanúi mindazok, akik szombaton részt vettek a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium avatási, megáldási ünnepségén. A meghívottak, egykori tanárok és diákok ugyanis nemcsak a több száz éves falak ízléses, szakszerűen kivitelezett felújításának lehettek tanúi, arról is meggyőződhettek, hogy a közel négyszáz éves tanintézetnek nemcsak múltja, hanem jövője is van: a legújabb oktatási eszközökkel felszerelt kollégium már nemcsak Erdély egyik legrégebbi, hanem legkorszerűbb iskolájának is számít.
„A Nagyenyedi kollégium úgy újult meg, hogy a korhűségnek kétszeresen is megfelelt. Korhű módon lett felújítva, építészeti értelemben. És korhű technológia került belé: a 21. század oktatási követelményeit követve” – hívta fel a figyelmet az iskola udvarán, több száz személy jelenlétében tartott ünnepségen Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is. A politikus úgy vélte, az iskola vezetése ezáltal a régi hagyományt, az innováció, a megújulás, a tartalom, a minőség hagyományát követte, amelynek szellemében az alma mater egykori diákja, Apáczai Csere János és Kőrösi Csoma Sándor is elindult.
A politikus a kollégiumot az erdélyi magyarság Oxfordjának, Sorbonne-jának nevezte, és úgy vélte, megújulása minden erdélyi magyar sikere. „Kicsiben olyan, mint Erdély. Mindent túlél. És mint tudjuk, aki túlél, erősebb lesz” – fogalmazott az elnök, aki szerint a jövőben az erdélyi magyarságnak az a feladata, hogy minőségi oktatást biztosítson diákjai számára. Ettől függ a fiatalok versenyképessége, és a szülőknek a magyar nyelvű oktatás iránti bizalma, hívta fel figyelmet.
Rámutatott ugyanakkor, hogy a kollégium felújítása során kialakult román–magyar együttműködésnek is „helye van a jövő építése jó példái között”, emlékeztetve, hogy az épületegyüttest a tulajdonos Erdélyi Református Egyházkerület és a román többségű Nagyenyedi önkormányzat közötti példás együttműködés révén, uniós forrásokból korszerűsítették, de a felújítást anyagilag a magyar kormány is támogatta.
„Az erőknek össze kell adódni”
A magyar–román együttműködés szükségességét hangsúlyozta Balog Zoltán, a magyar kormány emberi erőforrások minisztere is, kijelentve: eljön az idő, amikor a román–magyar versenyen túl a két ország erejének az összeadására is szükség lesz. „Európa fölött hosszú időre is beborulhat az ég”, és ilyen körülmények között különösen fontos, hogy a szomszédok összekapaszkodjanak, és együtt keressék a boldogulás útját.
„Milyen jó lenne, ha terjedne ez a megértés, ez a felfogás, amikor kiderül, hogy az erőknek össze kell adódni, mert vannak más erők is, amelyek ellenünk szövetkeznek” – jelentette a miniszter. Balog Zoltán rámutatott, a Nagyenyedi kollégium jól példázza, hogy a restitúció során visszaadott ingatlanok jó célt szolgálnak Romániában. Arra is felhívta a figyelmet, hogy időről-időre Bukarestet is meg kell győzni arról, hogy „ami jár, az jár, ami méltányos, azt meg kell adni”.
Reményét fejezte ki, hogy megoldódik a visszaállamosított Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügye, és újabb városok is lesznek, amelyek az egyházak segítségével fejlődnek. Balog Zoltán egyébként tolmácsként is bemutatkozott az ünnepségen, Dietmar Arends németországi evangélikus püspök köszöntőjét fordította magyarra, aki meg is jegyezte: még nem érte akkora megtiszteltetés, hogy egy miniszter tolmácsolja szavait.
Hitre épített iskola
Az iskolaudvaron tartott hálaadó istentiszteleten mondott prédikációjában Kató Béla református püspök arról beszélt, hogy az enyedi kollégium – a magyar királyok vagy erdélyi fejedelmek által alapított kollégiumoktól eltérően – azért lehetett hosszú életű, mert a hit szilárd alapjára építették. Adorjáni Dezső evangélikus püspök rámutatott, bár az enyedi alma mater nagyon jó kezekben van a református egyháznál, erkölcsi feljogosítást kér arra, hogy az evangélikusok is magukénak mondhassák, hiszen azáltal, hogy az évszázadok során befogadta az evangélikus fiatalokat, az erdélyi evangélikus egyház meglétéhez is hozzájárult, számos erdélyi magyarhoz hasonlóan az ő családjának is számos tagja, ükapja, dédapja és nagyapja is Enyeden volt diák.
A püspök arra is rámutatott: rendhagyó alkalom, hogy az erdélyi magyar történelmi egyházak képviselői ilyen örömteli és szép pillanatban legyenek együtt, hiszen általában nehéz napokon szoktak összezárni.
Király András oktatási államtitkár kijelentette: a felújított intézmény erőt és kitartást sugároz az egész romániai magyar közösség számára, míg Horaţiu Josan, Nagyenyed korábbi polgármestere arra is kitért, hogy Mihail Halici, az első román vers szerzője és Kőrösi Csoma Sándor, Tibet kutatásának az úttörője is itt tanult. Oana Iuliana Badea jelenlegi polgármester kijelentette: büszkeséggel tölti el, hogy annak idején oktatási államtitkárként láthatta el kézjegyével a felújítási terveket, most pedig polgármesterként írhatta alá az épület átvételét.
Színvonalas programmal várták a véndiákokat
Az ünnepi köszöntők után a jelen lévő református, római katolikus, unitárius és evangélikus elöljárók megáldották a felújított épületegyüttest, majd az iskola himnuszának akkordjaira Szőcs Ildikó igazgató, Kató Béla püspök, Horaţiu Josan volt és Oana Iuliana Badea jelenlegi polgármester vágta el a szalagot.
Az iskola vezetősége ebéddel és színvonalas programmal kedveskedett az eseményre eljött volt tanároknak, diákoknak, akik immár vendégként térhettek be a konviktusra, megcsodálhatták a felújított, új bútorzattal és modern eszközökkel felszerelt osztálytermeket, bentlakási szobákat, dísztermet, és egy cigaretta erejéig a tornakertbe is felsétálhattak nosztalgiázni.
Az ünnepi alkalomból az egyház anyagi támogatásával megújult dokumentációs könyvtár és természettörténeti múzeum is megnyitotta kapuit a látogatók előtt, míg a Bagolyvárban iskolatörténeti múzeum, az egykori neves diákokról elnevezett osztálytermekben számos kiállítás, bemutató várta a betérőket, akik az iskolafelújítás nehéz időszakába, illetve a modern felszerelés, a minden osztályban ott díszelgő okostáblák működésébe is betekintést nyerhettek.
Eközben az udvaron is folytatódott a program, a Collegium Gabrielense régizene-együttes és a Fügevirág néptánccsoport bemutatója során a vendégek a jelenlegi diákok ügyességéről győződhettek meg, míg az egykoriak nevében Antal Tibor véndiák és barátai gyimesi népdalokkal köszöntötték az ünneplőket.
Koncertekkel zárult az este
Az új cserkészotthon felavatása után este már a diákoknak szólt a program, a Bagossy Brothers Company koncertjén bulizhattak, másnap pedig a Kárpát-medencei református iskolák közös tanévnyitóján vehettek részt. Az alkalomból a kollégiumban található emlékhelyek sora is bővült, a főépület földszintjén gróf Mikó Imrének és dr. Vásárhelyi Boldizsárnak állítottak emléktáblákat.
A Bethlen Gábor fejedelem által 1622-ben Gyulafehérváron alapított, majd Apafi Mihály révén Nagyenyedre költöztetett, leromlott állagú iskola úgy újulhatott meg, hogy az épületeket visszakapó református egyház megegyezett a helyi önkormányzattal, hogy 25 évre elengedi a bérleti díjat, ha a város pályázati úton megszerzi a felújításhoz szükséges pénzt. A 2010-ben nyert, 29,65 millió lej értékű projekt költségeiből 23 milliót az EU, hárommilliót a román kormány biztosított.
A magyar kormány a pályázatba bele nem foglalható költségekhez nyújtott 268 millió forintos támogatást. A felújítás során újravakolták, festették a főépület, a kisiskola és a Bagolyvár falait, kicserélték a tetőszerkezetet, a nyílászárókat, a fűtésrendszert, a villany- és vízvezetékeket. A felújítási projekt keretében a megújult termeket számítógépekkel és interaktív oktatási eszközökkel szerelték fel, amelyekben a romániai magyar oktatásban úttörő módon kabinetrendszerben zajlik a tanítás.
Pap Melinda
Székelyhon.ro
2016. szeptember 18.
Transzcendecia: a Németh-Kriza gyűjtemény anyagából nyílt kiállítás Nagyváradon
- Szentendre és Sepsiszentgyörgy után Nagyváradon tekinthetik meg az érdeklődők a Németh Géza néhai református lelkész és felesége, Kriza Judit gyűjteményéből összeállított Transzcendecia című kiállítást, amelyet vasárnap délután nyitottak meg a felújított várban.
A tárlat a kortárs magyar keresztény szellemiségű művészet 1970-es és 1980-as éveinek terméséből nyújt az egész Kárpát-medenceére kiterjedő válogatást.
A Nagyváradi kiállítás egyfajta ősbemutató is: a kilencven alkotás között most először mutatják be együtt Plugor Sándor Stáció I-XIV. című sorozatának mind a tizennégy alkotását - mondta el Szepes Hédi művészettörténész, a kiállítás kurátora a helyszínen az MTI-nek.
Hozzátette: a kilencven alkotásból nyolcvanat a Nagyváradi várban tekinthetnek meg az érdeklődők október 30-ig, tíz képet pedig a Partiumi Egyetemen állítottak ki.
Mile Lajos Kolozsvári magyar főkonzul köszöntőjében arról beszélt, hogy a kiállítás látogatói egyfajta kortörténettel is szembesülnek.
Példaértékűnek nevezte a Németh-házaspár tevékenységét, akik miután Németh Gézát egyházi megújító nézetei miatt palástvesztésre ítélték, a keresztény szellemiségű képzőművészeti alkotások gyűjtésével, az alkotók támogatásával ismételten közösséget építettek, értéket gyűjtöttek és mentettek, azzal pedig, hogy ennek az eredményét most mások is megtekinthetik, értéket is teremtettek.
Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke kiemelte: azzal, hogy a műveket Szentendre és Sepsiszentgyörgy után Nagyváradon is bemutatják, egyfajta, határok feletti művészeti közösség teremtődik meg.
A Németh-család példaértékű gyűjteménye leképezi a határok feletti kulturális együttműködési, a határok feletti nemzetegyesítési törekvéseket - mondta.
Tőkés László is felidézte Németh Géza néhai református lelkész munkásságát, aki "a református megújulásban hordozta a fáklyát és a keresztet, és a kommunizmus idején a kiszolgáló egyház helyett a szolgáló egyház felé próbálta terelni az anyaszentegyházat", amiért megfosztották hivatalától és palástvesztésre ítélték.
A hit atyai örökségéből származik az a nemzedéki folytonosság, amit a Németh-fiúk - ifj. Németh Géza, Németh Zsolt és Németh Áron - végigvisznek értékelvű munkájukkal - mondta a volt királyhágómelléki református püspök.
Németh Zsolt ( FIDESZ-KDNP), a magyar országgyűlés külügyi bizottságának elnöke örömét fejezte ki, hogy a kiállítással ők is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy ismét "beköltözzön az élet" a felújított Nagyváradi várba.
Felidézte, hogy a képzőművészeti alkotások egy részét annak idején ki kellett csempészniük a kommunista Romániából, és talán most jött el az ideje, hogy ezek az alkotások visszatérjenek Erdélybe és ott láthatóvá váljanak.
A kormánypárti politikus szerint a művészetben is olyan fontos dolgok történnek, mint a politikában: a nemzeti integráció e területen is megvalósul.
Németh Zsolt elmondta, hogy a bemutatott képek korábban sokszor vettek részt istentiszteleteken, voltak az igehirdetés eszközei, és jól jelzik: amikor "keresztény Európáról, keresztény művészetről beszélünk, akkor nem valamiféle vallásos giccsről van szó, hanem erővel tudják megjeleníteni: a hitünk egységes".
A Transzcendencia című kiállítást szakmai megnyitóját Somogyi Győző Kossuth-díjas festő, grafikus, a Nemzet Művésze, a Magyar Művészeti Akadémia tagja tartotta a Nagyváradi várban
Tárkányi Béla (MTI)
Nagyvárad
- Szentendre és Sepsiszentgyörgy után Nagyváradon tekinthetik meg az érdeklődők a Németh Géza néhai református lelkész és felesége, Kriza Judit gyűjteményéből összeállított Transzcendecia című kiállítást, amelyet vasárnap délután nyitottak meg a felújított várban.
A tárlat a kortárs magyar keresztény szellemiségű művészet 1970-es és 1980-as éveinek terméséből nyújt az egész Kárpát-medenceére kiterjedő válogatást.
A Nagyváradi kiállítás egyfajta ősbemutató is: a kilencven alkotás között most először mutatják be együtt Plugor Sándor Stáció I-XIV. című sorozatának mind a tizennégy alkotását - mondta el Szepes Hédi művészettörténész, a kiállítás kurátora a helyszínen az MTI-nek.
Hozzátette: a kilencven alkotásból nyolcvanat a Nagyváradi várban tekinthetnek meg az érdeklődők október 30-ig, tíz képet pedig a Partiumi Egyetemen állítottak ki.
Mile Lajos Kolozsvári magyar főkonzul köszöntőjében arról beszélt, hogy a kiállítás látogatói egyfajta kortörténettel is szembesülnek.
Példaértékűnek nevezte a Németh-házaspár tevékenységét, akik miután Németh Gézát egyházi megújító nézetei miatt palástvesztésre ítélték, a keresztény szellemiségű képzőművészeti alkotások gyűjtésével, az alkotók támogatásával ismételten közösséget építettek, értéket gyűjtöttek és mentettek, azzal pedig, hogy ennek az eredményét most mások is megtekinthetik, értéket is teremtettek.
Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke kiemelte: azzal, hogy a műveket Szentendre és Sepsiszentgyörgy után Nagyváradon is bemutatják, egyfajta, határok feletti művészeti közösség teremtődik meg.
A Németh-család példaértékű gyűjteménye leképezi a határok feletti kulturális együttműködési, a határok feletti nemzetegyesítési törekvéseket - mondta.
Tőkés László is felidézte Németh Géza néhai református lelkész munkásságát, aki "a református megújulásban hordozta a fáklyát és a keresztet, és a kommunizmus idején a kiszolgáló egyház helyett a szolgáló egyház felé próbálta terelni az anyaszentegyházat", amiért megfosztották hivatalától és palástvesztésre ítélték.
A hit atyai örökségéből származik az a nemzedéki folytonosság, amit a Németh-fiúk - ifj. Németh Géza, Németh Zsolt és Németh Áron - végigvisznek értékelvű munkájukkal - mondta a volt királyhágómelléki református püspök.
Németh Zsolt ( FIDESZ-KDNP), a magyar országgyűlés külügyi bizottságának elnöke örömét fejezte ki, hogy a kiállítással ők is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy ismét "beköltözzön az élet" a felújított Nagyváradi várba.
Felidézte, hogy a képzőművészeti alkotások egy részét annak idején ki kellett csempészniük a kommunista Romániából, és talán most jött el az ideje, hogy ezek az alkotások visszatérjenek Erdélybe és ott láthatóvá váljanak.
A kormánypárti politikus szerint a művészetben is olyan fontos dolgok történnek, mint a politikában: a nemzeti integráció e területen is megvalósul.
Németh Zsolt elmondta, hogy a bemutatott képek korábban sokszor vettek részt istentiszteleteken, voltak az igehirdetés eszközei, és jól jelzik: amikor "keresztény Európáról, keresztény művészetről beszélünk, akkor nem valamiféle vallásos giccsről van szó, hanem erővel tudják megjeleníteni: a hitünk egységes".
A Transzcendencia című kiállítást szakmai megnyitóját Somogyi Győző Kossuth-díjas festő, grafikus, a Nemzet Művésze, a Magyar Művészeti Akadémia tagja tartotta a Nagyváradi várban
Tárkányi Béla (MTI)
Nagyvárad
2016. szeptember 19.
Hírközlési kismúzeum Sepsiszentgyörgyön
A Sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szakközépiskola harmadik emeletén, 160 négyzetméteren, hét helyiségben nyílt meg szombat délután a több mint ezer távközlési berendezést bemutató Puskás Tivadar Hírközlési Kismúzeum. A távközlés történetét működő eszközök által végigkísérő gyűjteményt Csáky Ernő mérnök-tanár, nyugalmazott ezredes adományozta a telefonhírmondó megalkotójának nevét viselő alapítványnak, a múzeumot Puskás Attila Pro Urbe díjas tanárral közösen hozta létre.
Az ünnepség az udvaron kezdődött Puskás Tivadar mellszobrának megkoszorúzásával, a helyi elöljárók, civil szervezetek, szakmai testületek mellett a kegyelet virágait helyezték el a házigazda iskola gyergyóditrói, Budapesti, miskolci testvérintézményeinek képviselői is. A díszteremben tartott köszöntőbeszédek sorát Demeter Dávid iskolaigazgató nyitotta meg, aki szerint a jelen a tudásból nőtt ki, és a jövőt is a tudás táplálja. Tóth-Birtan Csaba alpolgármester azt mondta, a kismúzeum létrejöttének üzenete, hogy Székelyföld számára fontos a műszaki fejlődés, Péter Sándor, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Háromszéki elnöke pedig azt hangsúlyozta, mivel az eszközök működnek, élő múzeumról van szó, amely didaktikai célokra is használható. Fleckhamer Ottó, a Háromszéki Közösségi Alapítvány elnöke elmondta, amikor a támogatási kérelem a szervezethez érkezett, nem gondolkoztak annak hasznosságán, félretettek másik két kisebb pályázatot, és megítélték a kért összeget.
A főtámogató HKA mellett helyi cégek, az iskola volt és jelenlegi diákjai, az amatőr rádióklub, a pedagógusközösség is sokat segített a múzeum létrejöttében – nekik mondott köszönetet Csáky Ernő. Az alapító elmondta, a gyűjtemény 1980 óta látható, tíz kiállításon és négy bemutatón tizenötezer látogató ismerhette meg a berendezéseket, amelyek működnek, kipróbálhatóak. Csáky hangsúlyozta, Puskás Tivadar ma is példakép mindannyiunk számára, a kismúzeum létrehozásával az volt a szándékuk, hogy kézzelfogható közelségbe hozzák a hírközlés múltját és jelenét, hangsúlyozzák, a tudás jövőt építő szerepét.
Ion Cerăceanu tábornok, kutató, a Bukaresti Távközlési és Informatikai Múzeum alapítója és vezetője méltatta a kismúzeumot és létrehozóinak ajándék könyveket, valamint a Pro Muzeum Egyesület tagsági könyvét adta át. Ajándékkal érkezett a Budapesti Puskás Tivadar Híradó Bajtársi Egyesület elnöke, Rajnai Zoltán is. Szervezetük Csáky Ernőt örökös tiszteletbeli taggá fogadta, okleveleket és ajándék plakettet adott át a múzeumalapítóknak, valamint az iskolának. Miholcsa Gyula az RTV magyar adása részéről egy négy dokumentumfilmből álló, a távközlés történetét bemutató sorozatot nyújtott át, Domokos Zsuzsanna, az iskola egykori tanára saját, első generációs laptopját adományozta a múzeumnak.
A köszöntők sorát Komlóssy József György, a Kelet-Közép-európai Nemzeti Kisebbségeket Támogató Tanács alelnöke zárta, aki hangsúlyozta, Puskás Tivadar úgy forgatta talentumait, hogy nem feledkezett meg arról, honnan jött – utalva a Budapesten született feltaláló gyergyóditrói gyökereire –, és leszögezte: az emberi szabadságjogok legfontosabbika az identitás szabad megvallása. Ahhoz, hogy hazánkat és nemzetünket szolgálhassuk, az azonos értékeket valló emberekkel kell kapcsolatokat kialakítanunk – mondotta.
Szalagvágás után leleplezték a Túri-Török Tibor által készített Puskás Tivadar-domborművet a kismúzeum bejárati folyosóján, ahol a feltaláló életútját és munkásságát bemutató ismertetők kaptak helyet, egy másik folyosón az iskola történetéből és diákjainak vizsgadolgozataiból kap ízelítőt a látogató. A termekben kronológiai sorrendben eszközök révén követhetjük a kommunikáció és a számítógépek történetét, megtaláljuk a Titanic rádiós kabinjának utánzatát, katonai hírközlő eszközöket, távírókat, rádiókat, őstelefonközpontokat.
Az immár a Puskás Tivadar Művelődési, Műszaki-Tudományos Alapítvány tulajdonát képező gyűjtemény mától látogatható, a tanítási órákon kívüli időpontban egyeztetni kell az iskolával.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A Sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szakközépiskola harmadik emeletén, 160 négyzetméteren, hét helyiségben nyílt meg szombat délután a több mint ezer távközlési berendezést bemutató Puskás Tivadar Hírközlési Kismúzeum. A távközlés történetét működő eszközök által végigkísérő gyűjteményt Csáky Ernő mérnök-tanár, nyugalmazott ezredes adományozta a telefonhírmondó megalkotójának nevét viselő alapítványnak, a múzeumot Puskás Attila Pro Urbe díjas tanárral közösen hozta létre.
Az ünnepség az udvaron kezdődött Puskás Tivadar mellszobrának megkoszorúzásával, a helyi elöljárók, civil szervezetek, szakmai testületek mellett a kegyelet virágait helyezték el a házigazda iskola gyergyóditrói, Budapesti, miskolci testvérintézményeinek képviselői is. A díszteremben tartott köszöntőbeszédek sorát Demeter Dávid iskolaigazgató nyitotta meg, aki szerint a jelen a tudásból nőtt ki, és a jövőt is a tudás táplálja. Tóth-Birtan Csaba alpolgármester azt mondta, a kismúzeum létrejöttének üzenete, hogy Székelyföld számára fontos a műszaki fejlődés, Péter Sándor, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Háromszéki elnöke pedig azt hangsúlyozta, mivel az eszközök működnek, élő múzeumról van szó, amely didaktikai célokra is használható. Fleckhamer Ottó, a Háromszéki Közösségi Alapítvány elnöke elmondta, amikor a támogatási kérelem a szervezethez érkezett, nem gondolkoztak annak hasznosságán, félretettek másik két kisebb pályázatot, és megítélték a kért összeget.
A főtámogató HKA mellett helyi cégek, az iskola volt és jelenlegi diákjai, az amatőr rádióklub, a pedagógusközösség is sokat segített a múzeum létrejöttében – nekik mondott köszönetet Csáky Ernő. Az alapító elmondta, a gyűjtemény 1980 óta látható, tíz kiállításon és négy bemutatón tizenötezer látogató ismerhette meg a berendezéseket, amelyek működnek, kipróbálhatóak. Csáky hangsúlyozta, Puskás Tivadar ma is példakép mindannyiunk számára, a kismúzeum létrehozásával az volt a szándékuk, hogy kézzelfogható közelségbe hozzák a hírközlés múltját és jelenét, hangsúlyozzák, a tudás jövőt építő szerepét.
Ion Cerăceanu tábornok, kutató, a Bukaresti Távközlési és Informatikai Múzeum alapítója és vezetője méltatta a kismúzeumot és létrehozóinak ajándék könyveket, valamint a Pro Muzeum Egyesület tagsági könyvét adta át. Ajándékkal érkezett a Budapesti Puskás Tivadar Híradó Bajtársi Egyesület elnöke, Rajnai Zoltán is. Szervezetük Csáky Ernőt örökös tiszteletbeli taggá fogadta, okleveleket és ajándék plakettet adott át a múzeumalapítóknak, valamint az iskolának. Miholcsa Gyula az RTV magyar adása részéről egy négy dokumentumfilmből álló, a távközlés történetét bemutató sorozatot nyújtott át, Domokos Zsuzsanna, az iskola egykori tanára saját, első generációs laptopját adományozta a múzeumnak.
A köszöntők sorát Komlóssy József György, a Kelet-Közép-európai Nemzeti Kisebbségeket Támogató Tanács alelnöke zárta, aki hangsúlyozta, Puskás Tivadar úgy forgatta talentumait, hogy nem feledkezett meg arról, honnan jött – utalva a Budapesten született feltaláló gyergyóditrói gyökereire –, és leszögezte: az emberi szabadságjogok legfontosabbika az identitás szabad megvallása. Ahhoz, hogy hazánkat és nemzetünket szolgálhassuk, az azonos értékeket valló emberekkel kell kapcsolatokat kialakítanunk – mondotta.
Szalagvágás után leleplezték a Túri-Török Tibor által készített Puskás Tivadar-domborművet a kismúzeum bejárati folyosóján, ahol a feltaláló életútját és munkásságát bemutató ismertetők kaptak helyet, egy másik folyosón az iskola történetéből és diákjainak vizsgadolgozataiból kap ízelítőt a látogató. A termekben kronológiai sorrendben eszközök révén követhetjük a kommunikáció és a számítógépek történetét, megtaláljuk a Titanic rádiós kabinjának utánzatát, katonai hírközlő eszközöket, távírókat, rádiókat, őstelefonközpontokat.
Az immár a Puskás Tivadar Művelődési, Műszaki-Tudományos Alapítvány tulajdonát képező gyűjtemény mától látogatható, a tanítási órákon kívüli időpontban egyeztetni kell az iskolával.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. szeptember 19.
Az egypártrendszer visszatérése
Az RMDSZ győztesen került ki az ellenzékével vívott bő tízéves csatározásból – ez ma már vitathatatlan tény, és az is, hogy az erdélyi magyar pluralizmus kiépítésének kísérlete megbukott. Megengedheti-e magának egy kisebbségbe szorult népcsoport a többpártrendszer luxusát? Erről zajlott a vita az elmúlt két és fél évtizedben, és az már szinte törvényszerű, hogy a csúcson lévők – saját pozícióikat is erősítendő – amellett kardoskodtak, hogy ez csak veszteségekhez vezet, gyengít, csökkenti az érdekérvényesítés esélyeit. Arról már kevésbé szólt a fáma, hogy elsősorban saját hatalmukat féltették.
1989 után szűk tíz év elegendő volt, hogy lássuk, hová vezet az egypártrendszer, miként alakul át egy demokratikus, tömegeket vonzó és megmozgató, sokszínű szövetség más véleményeket kirekesztő, néhányak által uralt, sokszor önös érdekek által vezérelt párttá. Elkerülhetetlenné vált a szakadás, a belülről változást elérni nem tudó ellenzék külső ellenféllé alakulása, és ahogy erőt tudtak felmutatni – 2008-ban –, az RMDSZ-nek sem volt más választása, elkezdett demokratikusabbá válni, előkerültek az eredeti célkitűzések, esélyt kaptak új emberek. Olyan arcot igyekezett ölteni, amilyent ekkor már nyilvánvalóan elvártak tőle szavazói. 2012-re az eredmény is megmutatkozott, ismét bírta az erdélyi magyar választók 80 százalékának támogatását, az időközben két pártra szakadt, belső válságoktól felőrölt ellenzéke pedig mind gyengébbé vált. Mára egyiküket beszippantotta a nagy párt, másikuk népszerűsége mélypontján, teljes tehetetlenségben vergődik.
Most, hogy az RMDSZ megkötötte paktumát az MPP-vel, ismét teljhatalmúnak érezheti önmagát, és már mutatkoznak is az egypártrendszer áldatlanságának jelei. Háttérbe szorultak fontos célkitűzések, az autonómiastatútum benyújtása például újra nem időszerű, a román kormány által a magyarság számára kiutalt milliók elosztásánál már a látszatot sem próbálják őrizni, kizárólag híveiknek, elkötelezett támogatóknak juttatnak a pénzből, ismét kirakat-küldöttgyűléseket tartanak, amelyeken a szavazatoknak nincs tétje, mindenki előre tudja, az eredmény az elnökség akarata szerint alakul (lásd Kézdivásárhely a minap). És ami még súlyosabb: újra előkerültek a mindenbe beleszólás reflexei, legutóbb éppen az iskolaigazgatók versenyvizsgája kapcsán.
Tíz évvel ezelőtt felvillant egy szép álom: az erdélyi magyar társadalom is képes a demokratikus berendezkedésre, több párttal, választási lehetőséggel, amelyek tudnak tárgyalni, együtt fellépni a közösség érdekében. Mindez mára megbukott. Idő kérdése csupán, mikorra tűnik el ismét minden szín, más hang az újra egyeduralkodóvá vált szövetségből. Ellenzékükkel vívott tízéves harcuk sikere azonban az erdélyi magyarság kudarca, hisz belső demokrácia nélkül jogaink érvényesítése, kiharcolása is hiú ábránd mArad.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Az RMDSZ győztesen került ki az ellenzékével vívott bő tízéves csatározásból – ez ma már vitathatatlan tény, és az is, hogy az erdélyi magyar pluralizmus kiépítésének kísérlete megbukott. Megengedheti-e magának egy kisebbségbe szorult népcsoport a többpártrendszer luxusát? Erről zajlott a vita az elmúlt két és fél évtizedben, és az már szinte törvényszerű, hogy a csúcson lévők – saját pozícióikat is erősítendő – amellett kardoskodtak, hogy ez csak veszteségekhez vezet, gyengít, csökkenti az érdekérvényesítés esélyeit. Arról már kevésbé szólt a fáma, hogy elsősorban saját hatalmukat féltették.
1989 után szűk tíz év elegendő volt, hogy lássuk, hová vezet az egypártrendszer, miként alakul át egy demokratikus, tömegeket vonzó és megmozgató, sokszínű szövetség más véleményeket kirekesztő, néhányak által uralt, sokszor önös érdekek által vezérelt párttá. Elkerülhetetlenné vált a szakadás, a belülről változást elérni nem tudó ellenzék külső ellenféllé alakulása, és ahogy erőt tudtak felmutatni – 2008-ban –, az RMDSZ-nek sem volt más választása, elkezdett demokratikusabbá válni, előkerültek az eredeti célkitűzések, esélyt kaptak új emberek. Olyan arcot igyekezett ölteni, amilyent ekkor már nyilvánvalóan elvártak tőle szavazói. 2012-re az eredmény is megmutatkozott, ismét bírta az erdélyi magyar választók 80 százalékának támogatását, az időközben két pártra szakadt, belső válságoktól felőrölt ellenzéke pedig mind gyengébbé vált. Mára egyiküket beszippantotta a nagy párt, másikuk népszerűsége mélypontján, teljes tehetetlenségben vergődik.
Most, hogy az RMDSZ megkötötte paktumát az MPP-vel, ismét teljhatalmúnak érezheti önmagát, és már mutatkoznak is az egypártrendszer áldatlanságának jelei. Háttérbe szorultak fontos célkitűzések, az autonómiastatútum benyújtása például újra nem időszerű, a román kormány által a magyarság számára kiutalt milliók elosztásánál már a látszatot sem próbálják őrizni, kizárólag híveiknek, elkötelezett támogatóknak juttatnak a pénzből, ismét kirakat-küldöttgyűléseket tartanak, amelyeken a szavazatoknak nincs tétje, mindenki előre tudja, az eredmény az elnökség akarata szerint alakul (lásd Kézdivásárhely a minap). És ami még súlyosabb: újra előkerültek a mindenbe beleszólás reflexei, legutóbb éppen az iskolaigazgatók versenyvizsgája kapcsán.
Tíz évvel ezelőtt felvillant egy szép álom: az erdélyi magyar társadalom is képes a demokratikus berendezkedésre, több párttal, választási lehetőséggel, amelyek tudnak tárgyalni, együtt fellépni a közösség érdekében. Mindez mára megbukott. Idő kérdése csupán, mikorra tűnik el ismét minden szín, más hang az újra egyeduralkodóvá vált szövetségből. Ellenzékükkel vívott tízéves harcuk sikere azonban az erdélyi magyarság kudarca, hisz belső demokrácia nélkül jogaink érvényesítése, kiharcolása is hiú ábránd mArad.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. szeptember 19.
Alap, fal, szöveg (Pulzart)
Kezdeményezésnek minden bizonnyal érdekes és határozottan előzmény nélküli: egy irodalomtörténész, -kritikus és egy építészetteoretikus közös irodalmi projektje, amelyben mindketten valamely szövegre reflektálnak szakmájuk szemszögéből. Hogy az eredmény milyen lett, azt vizsgálja meg, aki kíváncsi rá.
Bazsányi Sándor irodalomtörténész, irodalomkritikus és Wesselényi-Garay Andor építészetteoretikus egy konferencián figyelt fel egymásra. „Andor virulensen beszélt az építészetről”, emlékezett a kezdetekre az irodalmár, „Sándor előadásától hevült állapotba kerültem”, replikázott az építész. Ettől fogva már természetesnek tűnt, hogy eldöntötték: közösen könyvet írnak. Kidolgozták a munkamódszert: az irodalmár az épp aktuális irodalmi kánonból választott szövegeket, azt mindketten saját szempontjukból elemezték, az így született szövegeket egyszerre elküldték egymásnak, aztán a másikét lábjegyzetelték – és máris kész volt egy fejezet. Némi nehézséget okozott az irodalomtudomány tolvajnyelvének, illetve az építész szaknyelvének „lefordítása”, azaz a minél szélesebb olvasói réteg számára érthetővé tolmácsolása, de végül – a mindkettejük számára rendkívül tanulságos és igen érdekes közös munka 13 hónapot tartott – megszületett a Kettős falazás című vaskos kötet. Nos, ennyi nagyjából, ami a szombat késő délutáni Sepsiszentgyörgyi közönségtalálkozón emészthetően elhangzott a közönség számára. A másfél órát még számos emelkedett eszmefuttatás töltötte ki, az olvasói recepcióhoz alapot adott a könyv, falat a Fám Erika film- és médiakutató irányította beszélgetés – a szöveg azonban, ami talán kedvcsinálóként, talán elrettentőként hathatott volna, a könyv két borítója közt mAradt.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Kezdeményezésnek minden bizonnyal érdekes és határozottan előzmény nélküli: egy irodalomtörténész, -kritikus és egy építészetteoretikus közös irodalmi projektje, amelyben mindketten valamely szövegre reflektálnak szakmájuk szemszögéből. Hogy az eredmény milyen lett, azt vizsgálja meg, aki kíváncsi rá.
Bazsányi Sándor irodalomtörténész, irodalomkritikus és Wesselényi-Garay Andor építészetteoretikus egy konferencián figyelt fel egymásra. „Andor virulensen beszélt az építészetről”, emlékezett a kezdetekre az irodalmár, „Sándor előadásától hevült állapotba kerültem”, replikázott az építész. Ettől fogva már természetesnek tűnt, hogy eldöntötték: közösen könyvet írnak. Kidolgozták a munkamódszert: az irodalmár az épp aktuális irodalmi kánonból választott szövegeket, azt mindketten saját szempontjukból elemezték, az így született szövegeket egyszerre elküldték egymásnak, aztán a másikét lábjegyzetelték – és máris kész volt egy fejezet. Némi nehézséget okozott az irodalomtudomány tolvajnyelvének, illetve az építész szaknyelvének „lefordítása”, azaz a minél szélesebb olvasói réteg számára érthetővé tolmácsolása, de végül – a mindkettejük számára rendkívül tanulságos és igen érdekes közös munka 13 hónapot tartott – megszületett a Kettős falazás című vaskos kötet. Nos, ennyi nagyjából, ami a szombat késő délutáni Sepsiszentgyörgyi közönségtalálkozón emészthetően elhangzott a közönség számára. A másfél órát még számos emelkedett eszmefuttatás töltötte ki, az olvasói recepcióhoz alapot adott a könyv, falat a Fám Erika film- és médiakutató irányította beszélgetés – a szöveg azonban, ami talán kedvcsinálóként, talán elrettentőként hathatott volna, a könyv két borítója közt mAradt.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. szeptember 19.
Felgyorsítaná az EP az elutasított menedékkérők visszatérését
Egy olyan európai úti okmány létrehozásáról döntöttek az EP- képviselők, amely hatékonyabbá teheti az unió területén illegálisan tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok visszatérését és visszafogadását saját országukba. Sógor Csaba RMDSZ-es képviselő szerint választ kell találni arra a kellemetlen kérdésre is, hogy mit tehetnek az európai tagállamok hatóságai, ha egy, a menedékkérelemre nem jogosult migráns nem akar visszatérni a hazájába.
Az Európai Parlament strasbourgi ülésén szerdán vitáztak róla, majd csütörtökön megszavazták a képviselők egy új európai úti okmány bevezetésének szükségességét. A jelenleg érvényben lévő úti okmány jelentős javításra, harmonizálásra szorul. A képviselők szerint egy olyan okmányt kell bevezetni, amely révén a tagállamok csökkenthetik az eltéréseket és a bürokráciát, a visszatéréshez és visszafogadáshoz szükséges ügyintézés hosszát, valamint növelhetik az okmány elfogadottságát a harmadik országokban. Gyakran ugyanis azért akadozik az elutasított menedékkérők visszatérése, mert a rossz minőségű dokumentumok, illetve a hiányos és félrevezető adatok miatt sok esetben a harmadik országok vonakodnak a visszafogadástól, hiszen nehezen megállapítható, hogy valóban saját állampolgáraikról van szó.
Sógor Csaba szerint az illegálisan az Európai Unió területén tartózkodó személyek visszatéréséhez szükséges okmányok technikai és biztonsági jellemzőinek javítása rendkívül fontos, viszont a migránsok visszatérési arányának növelése nem csak ezen dokumentumok minőségének javításával érhető el. Az RMDSZ-es képviselő az Európai Parlament plénumában elmondta: egyáltalán nem meglepő, hogy az elutasított menedékkérők tömegesen próbálják kikerülni a kitoloncolást, hiszen számukra ez a lehető legrosszabb forgatókönyv, ők mindent megtennének, hogy Európában mAradhassanak. Sógor Csaba szerint a kérdés inkább az: hogyan lehet érvényt szerezni az elutasított menedékkérelmeknek, hiszen ellenkező esetben értelmét veszti a menekültpolitika. "Ha mindenki mAradhat, az is, aki menekült és az is, aki nem, akkor ez nem menekültpolitika, még csak nem is bevándorláspolitika, hanem káosz" – fogalmazott a képviselő.
Népújság (Marosvásárhely)
Egy olyan európai úti okmány létrehozásáról döntöttek az EP- képviselők, amely hatékonyabbá teheti az unió területén illegálisan tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok visszatérését és visszafogadását saját országukba. Sógor Csaba RMDSZ-es képviselő szerint választ kell találni arra a kellemetlen kérdésre is, hogy mit tehetnek az európai tagállamok hatóságai, ha egy, a menedékkérelemre nem jogosult migráns nem akar visszatérni a hazájába.
Az Európai Parlament strasbourgi ülésén szerdán vitáztak róla, majd csütörtökön megszavazták a képviselők egy új európai úti okmány bevezetésének szükségességét. A jelenleg érvényben lévő úti okmány jelentős javításra, harmonizálásra szorul. A képviselők szerint egy olyan okmányt kell bevezetni, amely révén a tagállamok csökkenthetik az eltéréseket és a bürokráciát, a visszatéréshez és visszafogadáshoz szükséges ügyintézés hosszát, valamint növelhetik az okmány elfogadottságát a harmadik országokban. Gyakran ugyanis azért akadozik az elutasított menedékkérők visszatérése, mert a rossz minőségű dokumentumok, illetve a hiányos és félrevezető adatok miatt sok esetben a harmadik országok vonakodnak a visszafogadástól, hiszen nehezen megállapítható, hogy valóban saját állampolgáraikról van szó.
Sógor Csaba szerint az illegálisan az Európai Unió területén tartózkodó személyek visszatéréséhez szükséges okmányok technikai és biztonsági jellemzőinek javítása rendkívül fontos, viszont a migránsok visszatérési arányának növelése nem csak ezen dokumentumok minőségének javításával érhető el. Az RMDSZ-es képviselő az Európai Parlament plénumában elmondta: egyáltalán nem meglepő, hogy az elutasított menedékkérők tömegesen próbálják kikerülni a kitoloncolást, hiszen számukra ez a lehető legrosszabb forgatókönyv, ők mindent megtennének, hogy Európában mAradhassanak. Sógor Csaba szerint a kérdés inkább az: hogyan lehet érvényt szerezni az elutasított menedékkérelmeknek, hiszen ellenkező esetben értelmét veszti a menekültpolitika. "Ha mindenki mAradhat, az is, aki menekült és az is, aki nem, akkor ez nem menekültpolitika, még csak nem is bevándorláspolitika, hanem káosz" – fogalmazott a képviselő.
Népújság (Marosvásárhely)
2016. szeptember 19.
Vádak és ellenérvek
Dr. Calin Craciun, a Marosvásárhelyi Szász Adalbert Sportlíceum román szakos tanára nyílt levelet intézett Mircea Dumitru tanügyminiszterhez és a megyei tanfelügyelőséghez, amelyben azt állítja, hogy az intézményben, ahol tanít, súlyosan megsértik az iskolai rendszabályzatot. A nyílt levél mellett szeptember 9-én bűnügyi feljelentést tett az ügyészségen Csiki Zsolt iskolaigazgató ellen.
Diplomagyár?
Bár szerettem volna személyesen is elbeszélgetni a nyílt levelet megfogalmazó tanárral, a napokban tartandó sajtótájékoztatójára hivatkozva visszautasította a kérést. MArad tehát a szerkesztőségünknek eljuttatott nyílt levél a nyolc pontban felsorolt kifogásokkal, amelyek a feljelentés alapját is képezik.
Az első pontban azt állítja, hogy a szeptember 5-i második pótvizsgán csalással engedték át a középiskolai tanulók egy részét, akiket korábban munkatársával ő is levizsgáztatott. A csalás gyanúját arra alapozza, hogy jól ismeri a szóban forgó tanulók teljesítményét, írásbeli dolgozataik azt igazolják, hogy tisztességes úton nem érhetik el az átmenő jegyet, ha nem vettek részt speciális felkészítőn. Igazának bizonyítására mellékel egy írásbeli dolgozatot is, amely a román nyelv tanításának teljes csődjét igazolja.
A második vádpont szerint augusztusban tartották a 12. osztályt végzettek pótvizsgáját, amelyen az előírások értelmében két román szakos tanár kellett volna részt vegyen. Bár kérte, hogy tartsák be a törvényt, a vizsga megszervezésével foglalkozó személy egy sporttanárt hívott be felügyelni a szóbelire. Állítása szerint a szabályok áthágásával az igazgató is egyetértett, és azt mondta, hogy a kinevezett romántanár utólag fogja aláírni a dokumentumokat. Hiánya miatt lehetséges, hogy a végeredmény érvénytelen.
Általánossá vált a lógás?
A 3. pontban azt teszi szóvá, hogy az igazgató már kinevezésétől kezdve nyomást gyakorolt rá azért, hogy egyes tanulóknak adja meg az átmenő jegyet. Mivel azokat a diákokat, "akik semmit sem tudtak", nem engedte át, "az igazgató törvényesen és nem törvényesen is újravizsgáztató bizottságokat hozott létre", holott véleménye szerint ez csak abban az esetben történhetett volna meg, ha összeférhetetlenség állt volna fenn a vizsgáztató tanár és a diák között. Az ilyen pótvizsgák lehetővé tették, hogy sok diák törvénytelenül jusson diplomához. Ez a jelenség olyan méreteket öltött, hogy a panasztevő szerint valóságos diplomagyárrá vált a sportiskola. A levél szerzője kollégáit is megvádolja azzal, hogy áthágják a szabályokat, mivel az évharmad végi tanári üléseken nem távolítottak el vagy nem buktattak ismétlőre olyan diákokat, akiknek egy félév alatt több mint 80 igazolatlan hiányzása volt. A hiányzásoknak a naplóba való bejegyzésével kapcsolatosan a romántanár azzal vádolja az igazgatót, hogy csúszópénz elfogadása ellenében a különböző sportkluboktól származó igazolásokra és kérésekre ráírja, hogy a szóban forgó órákra nem kell hiányzónak beírni a diákokat, amit a panasztevő hivatali visszaélésnek tekint. Hozzáteszi, hogy a tanári üléseken az igazgató arra kéri a kollégákat, hogy az ilyen módon igazolt hiányzásokat ne írják be a naplóba, és ő, a romántanár az egyetlen, aki ezt nem tartja be. Vannak diákok, akik csak néhány tanórán vesznek részt, egyeseknek megengedik, hogy hónapokig hiányozzanak, és csak akkor jelenjenek meg az iskolában, amikor le kell zárni őket. Vannak köztük kiemelt sportolók, akik más városban edzenek, de olyanok is, akiknek a vezetőség egyetértésével a tanórák idején tartják az edzést. Emiatt nem lehet korrekt módon követni a tanulók részvételét az órákon, és a lógás általánossá vált. Csupán néhány diák jár felkészülten az órákra, általában a legjobb sportolók, a többség nem tisztességes úton szerez átmenő jegyet. Konkrét példaként a kiválósági futballcsapat számára létrehozott osztályt említi, amelynek tanulói az órák helyett állandó jelleggel edzőtáborban vannak, és ez idő alatt párhuzamosan fizetik az edzőket és a többi tanárt, akiknek nincsen lehetősége órát tartani.
Sikkasztanak a sportklub egyesületben?
A romántanár vádat emel az igazgató ellen a líceum nevét viselő sportklub egyesület (Asociatia Clubul Sportiv LPS Mures) kapcsán is. Az egyesület a szülőktől, szponzoroktól gyűjt pénzt, azzal áltatva őket, hogy adományaikkal az iskola tevékenységét támogatják, amit illegálisnak nevez, mivel a klub működési szabályzatában nem szerepel az iskola támogatása.
Az egyesület valójában egy magánsportklub, és nincs kizárva, hogy elsikkasztják a sportolók más klubokhoz való átigazolása nyomán szerzett összeget – állítja a romántanár. Véleménye szerint érdekellentét van az igazgató különböző tisztségei között is, aki az iskola vezetése mellett tagja a sportklubnak, edzi a líceum futballcsapatát és az ASA második vonalbeli utánpótlás csapatát. Véleménye szerint, amit egyes kollégái előtt is többször hangoztatott, az iskola fokozatos átalakítása folyik egy magánsportklubbá, ahol a tulajdonképpeni oktatás, az általános műveltségi órák szinte nem is léteznek, csak egyfajta álarcot jelentenek, hogy mögötte a védett sportolók csalárd módon diplomához jussanak.
Egyetlen megoldásnak az iskola elméleti líceummá való törvényes átalakítását látja, ahol az elméleti oktatás elválik a sporttevékenységtől, amit a sportkluboknak adnának át, pontosan megszabva a sportolók iskoláztatásának a feltételeit.
A nyílt levél utolsó pontjában a romántanár visszatér ahhoz a vádhoz, hogy az iskolaigazgató többször és többféle módon próbált nyomást gyakorolni rá. Kéréssel, zsarolással (egyes tanulók, tanfelügyelők, sportszövetségi vezetők bosszút állhatnak rajta vagy az iskolán), nyílt vagy burkolt megrovással, olyan megjegyzésekkel, hogy vannak tanárok, akik azért harcolnak, hogy lejárassák az igazgató erőfeszítéseit, továbbá, hogy az egyetemen lenne a helye annak, aki túl jó az iskolába. "Ezzel arra célzott, hogy filológiai doktori címem van, a híres Vatra című lap szerkesztője vagyok és kritikákat írok..." – olvasható a nyílt levél végén.
Csorbítja az iskola hírnevét
Szabálysértés, csalás, csúszópénz elfogadása, összeférhetetlenség, sikkasztás – kemény vádak az október kezdetére tervezett igazgatói versenyvizsga előtt. Hogyan vélekedik minderről Csiki Zsolt, a sportlíceum igazgatója, aki 2011 márciusától vezeti az iskolát, amelyet sportberkekben egyre jobban elismernek. Csiki Zsolt a városi tanács RMDSZ-frakciójának a vezetője is.
Ítélkezés helyett segítőkészség
– A sportlíceumnak 34 osztálya van (0-tól 12-ig), 101 alkalmazottat, ebből 75 pedagógust foglalkoztat. Craciun tanár úr évek óta az iskola ellen dolgozik. Nem vádolni szeretném, de soha nem kapcsolódott be igazán az iskola életébe, pl. olyan tevékenységekbe (kirán-dulásszervezés, vetélkedő, iskolaújság szerkesztése, amire személyesen kértem fel), amelyekkel ösztönözhetjük, segíthetjük a diákokat, hogy a tanórán is szívesebben végezzék feladataikat. Az is beszédes tény, hogy 60 diákot hagyott pótvizsgára. Ez azonban nem lenne baj, ha nem ítélkezve, hanem segítőkészen viszonyulna a diákokhoz, az iskolához. Szeretem és támogatom a szigorúságot. A színvonal emelésére törekedtem mindig. . Belső rendszabály szerint a sportlíceumban nem folytathatják tanulmányaikat.
Az elméleti oktatás terén szervezett versenyeket, tevékenységeket, konferenciákat is támogattuk.
Miután Craciun tanár úr a vádoló sorokat nyilvánosságra hozta, szeptember 9-én sürgősségi tanári gyűlést tartottunk, hogy megbeszéljük, feldolgozzuk ezt a problémát. Tanárkollégáimat is nagyon felbosszantotta, és választ kértek arra, hogy mit tett azért, hogy a 60 gyermek ne bukjon meg, tartott-e megsegítő órákat és hány diákja vett részt pl. a tantárgyversenyen, amire nem tudott kielégítő választ adni. Sportelméletből ugyanis volt résztvevőnk az olimpián, de román nyelvből egy sem – veszi sorba a vádpontokat Csiki Zsolt.
A tantestület nyilatkozatban fejezte ki felháborodását
– A szóban forgó ülésen szavazásra bocsátottam: akarják-e, hogy a jelenlegi vezetőség folytassa a munkát. Az 55 jelen levő pedagógusból 52- en szavaztak arra, hogy az eddig alkalmazott feltételek között a vezetésünkkel szeretnék folytatni a munkát. Tanártársaim közleményt fogalmaztak meg, amit nyilvánosságra hoztak:
"A Szász Adalbert Sportlíceum tanári kara nem ért egyet azzal a nézőponttal, amit kollégánk, dr. Craciun Calin a tanügymi-nisztériumhoz és a Maros megyei Tanfelügyelőséghez címzett nyílt levelében kifejtett. Úgy ítéljük meg, hogy az általa megfogalmazott nyílt levél egyetlen nézőpontot tár fel, árt a tanári kar és a tanulók megítélésének, és csorbítja az iskola hírnevének növeléséért tett erőfeszítéseinket. A levélben megjelent állítások mély felháborodást keltettek bennünk" – olvasható a líceum tanári kara által megfogalmazott közleményben.
Azzal kapcsolatosan, hogy Craciun tanárra nyomást gyakoroltam vagy megfenyítettem volna, azt szeretném elmondani, hogy valóban többször elbeszélgettem vele arról, hogy én minden gyermekért felelek, érdekel a sorsuk, és a szülőkkel is tartom a kapcsolatot. Ezért kell időnként megkérdeznem, hogy miért áll annyi gyermek bukásra románból, és azt a diákot például, akit a szülők kénytelenek voltak egész nyáron magánórára járatni, miért nem engedte át.
Az első pótvizsgán 23 diákot vágott el. Mivel 24 órán belül lehet kérni az újravizsgáztatást, és a kérvényt beadták, új bizottságot hívtam össze, amelyik a 23-ból nyolc tanulónak adott átmenő jegyet, 15-en évet kell ismételjenek más iskolában.
Az igazolatlan hiányzásokért nyolcasig az osztályfőnök vonhatja le a magaviseleti jegyet, a nyolcasnál kisebb jegyről a tanári kar szavaz. Minden esetről jegyzőkönyv készült, anélkül, hogy az igazgatónak köze lett volna hozzá. Volt olyan diák is, akit eltanácsoltunk az iskolából, mert a tanárok megszavazták.
A különböző klubok, egyesületek által adott igazolásokat átnézem és jóváhagyom, mert ismerem a klubok működését, és meg tudom ítélni, hogy az igazolásnak van-e fedezete. Volt olyan igazolás is, amit nem fogadtam el. Az, hogy lenne olyan tanuló, aki egy tanórán sem vett részt, nem felel meg a valóságnak. Az viszont előfordult, hogy a sportolót elvitték valamelyik kiválósági központba, ahol tanult és edzésre járt. Az iskolában tartjuk a helyét, a jegyeit átküldik, s a hivatalos okiratokat iskolánk adja ki.
A kiválósági futballcsapat tagjai a sportlíceum egyik legjobb osztályát alkotják. Szívesen mennek be a tanárok, a diákok fegyelmezettek, öröm velük dolgozni. Ahhoz, hogy élsportoló legyen valaki, esze is kell legyen, tanulnia is kell, és logikusan gondolkodnia, ezt segíti az elméleti oktatás – mondja Csiki Zsolt.
– Vannak olyan diákjaink, akik szerepelnek a román ifjúsági válogatottban, amire nagyon büszkék vagyunk, és nem tehetjük meg, hogy nem engedjük el őket.
Például néhány eredmény: iskolánk kosárlabdacsapata 2012–2013-ban országos aranyérmet nyert, diákjaink atlétikából egyéni érmeket szereztek, ritmikus tornából országos helyezéseket érnek el, futballból az erdélyi régióban második helyen végeztek, kézilabdacsapatunk országos szinten a negyedik helyen áll.
Az egyesület az iskola tevékenységét támogatja
Csiki Zsolt igazgató elmondta, hogy manapság minden iskola mellett működik egy egyesület, amelynek a segítsége nélkül nehezen tudnának fennmAradni. Az egyesületen keresztül 4.000 lejes önrésszel szálltak be az iskola udvarának parkosításába, több tevékenységet (például gólyabált, versenyeket) szerveztek, sok kirándulást támogattak, hangosítást különböző ünnepélyes eseményekre, akárcsak a barátságos sportversenyeket, edzőtáborokat. A sporttermet szappannal, szalvétával, törülközővel az egyesület révén látják el. Az egyesület egyáltalán semmilyen transzfert (sem anyagiak, sem játékosok vonatkozásában) nem hajtott végre, mivel nincs kiváltva az ehhez szükséges CIS- (certificat de identitate sportiva) -igazolvány. (Az alapítványnál tagként szerepel az igazgató, és ez megjelenik a vagyonnyilatkozatában is.)
A beszélgetés során az elmondottakhoz hozzáfűzte: büszke arra, hogy az ASA utánpótlás csapatát is edzte, az UEFA által elismert A licences edzői könyvvel, hiszen ezzel a Marosvásárhelyi fiatal játékosok kineveléséhez járult hozzá. A IV. ligás csapattal sikerült a Románia-kupában Marosvásárhelyre hozni a Concordia Chiajna csapatát. Ebben nem lát összeférhetetlenséget.
Az iskola igazgatói irodájában a kupákkal teli szekrényekkel szemben látható a kiválósági oklevél, amit 2013-ban a Maros Megyei Tanfelügyelőség és a prefektúra adott az iskolának a megyei oktatásban elért eredményekért. Ez is azt a fejlődést igazolja, ami 2011 óta végbement – hangzott el a beszélgetés végén.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
Dr. Calin Craciun, a Marosvásárhelyi Szász Adalbert Sportlíceum román szakos tanára nyílt levelet intézett Mircea Dumitru tanügyminiszterhez és a megyei tanfelügyelőséghez, amelyben azt állítja, hogy az intézményben, ahol tanít, súlyosan megsértik az iskolai rendszabályzatot. A nyílt levél mellett szeptember 9-én bűnügyi feljelentést tett az ügyészségen Csiki Zsolt iskolaigazgató ellen.
Diplomagyár?
Bár szerettem volna személyesen is elbeszélgetni a nyílt levelet megfogalmazó tanárral, a napokban tartandó sajtótájékoztatójára hivatkozva visszautasította a kérést. MArad tehát a szerkesztőségünknek eljuttatott nyílt levél a nyolc pontban felsorolt kifogásokkal, amelyek a feljelentés alapját is képezik.
Az első pontban azt állítja, hogy a szeptember 5-i második pótvizsgán csalással engedték át a középiskolai tanulók egy részét, akiket korábban munkatársával ő is levizsgáztatott. A csalás gyanúját arra alapozza, hogy jól ismeri a szóban forgó tanulók teljesítményét, írásbeli dolgozataik azt igazolják, hogy tisztességes úton nem érhetik el az átmenő jegyet, ha nem vettek részt speciális felkészítőn. Igazának bizonyítására mellékel egy írásbeli dolgozatot is, amely a román nyelv tanításának teljes csődjét igazolja.
A második vádpont szerint augusztusban tartották a 12. osztályt végzettek pótvizsgáját, amelyen az előírások értelmében két román szakos tanár kellett volna részt vegyen. Bár kérte, hogy tartsák be a törvényt, a vizsga megszervezésével foglalkozó személy egy sporttanárt hívott be felügyelni a szóbelire. Állítása szerint a szabályok áthágásával az igazgató is egyetértett, és azt mondta, hogy a kinevezett romántanár utólag fogja aláírni a dokumentumokat. Hiánya miatt lehetséges, hogy a végeredmény érvénytelen.
Általánossá vált a lógás?
A 3. pontban azt teszi szóvá, hogy az igazgató már kinevezésétől kezdve nyomást gyakorolt rá azért, hogy egyes tanulóknak adja meg az átmenő jegyet. Mivel azokat a diákokat, "akik semmit sem tudtak", nem engedte át, "az igazgató törvényesen és nem törvényesen is újravizsgáztató bizottságokat hozott létre", holott véleménye szerint ez csak abban az esetben történhetett volna meg, ha összeférhetetlenség állt volna fenn a vizsgáztató tanár és a diák között. Az ilyen pótvizsgák lehetővé tették, hogy sok diák törvénytelenül jusson diplomához. Ez a jelenség olyan méreteket öltött, hogy a panasztevő szerint valóságos diplomagyárrá vált a sportiskola. A levél szerzője kollégáit is megvádolja azzal, hogy áthágják a szabályokat, mivel az évharmad végi tanári üléseken nem távolítottak el vagy nem buktattak ismétlőre olyan diákokat, akiknek egy félév alatt több mint 80 igazolatlan hiányzása volt. A hiányzásoknak a naplóba való bejegyzésével kapcsolatosan a romántanár azzal vádolja az igazgatót, hogy csúszópénz elfogadása ellenében a különböző sportkluboktól származó igazolásokra és kérésekre ráírja, hogy a szóban forgó órákra nem kell hiányzónak beírni a diákokat, amit a panasztevő hivatali visszaélésnek tekint. Hozzáteszi, hogy a tanári üléseken az igazgató arra kéri a kollégákat, hogy az ilyen módon igazolt hiányzásokat ne írják be a naplóba, és ő, a romántanár az egyetlen, aki ezt nem tartja be. Vannak diákok, akik csak néhány tanórán vesznek részt, egyeseknek megengedik, hogy hónapokig hiányozzanak, és csak akkor jelenjenek meg az iskolában, amikor le kell zárni őket. Vannak köztük kiemelt sportolók, akik más városban edzenek, de olyanok is, akiknek a vezetőség egyetértésével a tanórák idején tartják az edzést. Emiatt nem lehet korrekt módon követni a tanulók részvételét az órákon, és a lógás általánossá vált. Csupán néhány diák jár felkészülten az órákra, általában a legjobb sportolók, a többség nem tisztességes úton szerez átmenő jegyet. Konkrét példaként a kiválósági futballcsapat számára létrehozott osztályt említi, amelynek tanulói az órák helyett állandó jelleggel edzőtáborban vannak, és ez idő alatt párhuzamosan fizetik az edzőket és a többi tanárt, akiknek nincsen lehetősége órát tartani.
Sikkasztanak a sportklub egyesületben?
A romántanár vádat emel az igazgató ellen a líceum nevét viselő sportklub egyesület (Asociatia Clubul Sportiv LPS Mures) kapcsán is. Az egyesület a szülőktől, szponzoroktól gyűjt pénzt, azzal áltatva őket, hogy adományaikkal az iskola tevékenységét támogatják, amit illegálisnak nevez, mivel a klub működési szabályzatában nem szerepel az iskola támogatása.
Az egyesület valójában egy magánsportklub, és nincs kizárva, hogy elsikkasztják a sportolók más klubokhoz való átigazolása nyomán szerzett összeget – állítja a romántanár. Véleménye szerint érdekellentét van az igazgató különböző tisztségei között is, aki az iskola vezetése mellett tagja a sportklubnak, edzi a líceum futballcsapatát és az ASA második vonalbeli utánpótlás csapatát. Véleménye szerint, amit egyes kollégái előtt is többször hangoztatott, az iskola fokozatos átalakítása folyik egy magánsportklubbá, ahol a tulajdonképpeni oktatás, az általános műveltségi órák szinte nem is léteznek, csak egyfajta álarcot jelentenek, hogy mögötte a védett sportolók csalárd módon diplomához jussanak.
Egyetlen megoldásnak az iskola elméleti líceummá való törvényes átalakítását látja, ahol az elméleti oktatás elválik a sporttevékenységtől, amit a sportkluboknak adnának át, pontosan megszabva a sportolók iskoláztatásának a feltételeit.
A nyílt levél utolsó pontjában a romántanár visszatér ahhoz a vádhoz, hogy az iskolaigazgató többször és többféle módon próbált nyomást gyakorolni rá. Kéréssel, zsarolással (egyes tanulók, tanfelügyelők, sportszövetségi vezetők bosszút állhatnak rajta vagy az iskolán), nyílt vagy burkolt megrovással, olyan megjegyzésekkel, hogy vannak tanárok, akik azért harcolnak, hogy lejárassák az igazgató erőfeszítéseit, továbbá, hogy az egyetemen lenne a helye annak, aki túl jó az iskolába. "Ezzel arra célzott, hogy filológiai doktori címem van, a híres Vatra című lap szerkesztője vagyok és kritikákat írok..." – olvasható a nyílt levél végén.
Csorbítja az iskola hírnevét
Szabálysértés, csalás, csúszópénz elfogadása, összeférhetetlenség, sikkasztás – kemény vádak az október kezdetére tervezett igazgatói versenyvizsga előtt. Hogyan vélekedik minderről Csiki Zsolt, a sportlíceum igazgatója, aki 2011 márciusától vezeti az iskolát, amelyet sportberkekben egyre jobban elismernek. Csiki Zsolt a városi tanács RMDSZ-frakciójának a vezetője is.
Ítélkezés helyett segítőkészség
– A sportlíceumnak 34 osztálya van (0-tól 12-ig), 101 alkalmazottat, ebből 75 pedagógust foglalkoztat. Craciun tanár úr évek óta az iskola ellen dolgozik. Nem vádolni szeretném, de soha nem kapcsolódott be igazán az iskola életébe, pl. olyan tevékenységekbe (kirán-dulásszervezés, vetélkedő, iskolaújság szerkesztése, amire személyesen kértem fel), amelyekkel ösztönözhetjük, segíthetjük a diákokat, hogy a tanórán is szívesebben végezzék feladataikat. Az is beszédes tény, hogy 60 diákot hagyott pótvizsgára. Ez azonban nem lenne baj, ha nem ítélkezve, hanem segítőkészen viszonyulna a diákokhoz, az iskolához. Szeretem és támogatom a szigorúságot. A színvonal emelésére törekedtem mindig. . Belső rendszabály szerint a sportlíceumban nem folytathatják tanulmányaikat.
Az elméleti oktatás terén szervezett versenyeket, tevékenységeket, konferenciákat is támogattuk.
Miután Craciun tanár úr a vádoló sorokat nyilvánosságra hozta, szeptember 9-én sürgősségi tanári gyűlést tartottunk, hogy megbeszéljük, feldolgozzuk ezt a problémát. Tanárkollégáimat is nagyon felbosszantotta, és választ kértek arra, hogy mit tett azért, hogy a 60 gyermek ne bukjon meg, tartott-e megsegítő órákat és hány diákja vett részt pl. a tantárgyversenyen, amire nem tudott kielégítő választ adni. Sportelméletből ugyanis volt résztvevőnk az olimpián, de román nyelvből egy sem – veszi sorba a vádpontokat Csiki Zsolt.
A tantestület nyilatkozatban fejezte ki felháborodását
– A szóban forgó ülésen szavazásra bocsátottam: akarják-e, hogy a jelenlegi vezetőség folytassa a munkát. Az 55 jelen levő pedagógusból 52- en szavaztak arra, hogy az eddig alkalmazott feltételek között a vezetésünkkel szeretnék folytatni a munkát. Tanártársaim közleményt fogalmaztak meg, amit nyilvánosságra hoztak:
"A Szász Adalbert Sportlíceum tanári kara nem ért egyet azzal a nézőponttal, amit kollégánk, dr. Craciun Calin a tanügymi-nisztériumhoz és a Maros megyei Tanfelügyelőséghez címzett nyílt levelében kifejtett. Úgy ítéljük meg, hogy az általa megfogalmazott nyílt levél egyetlen nézőpontot tár fel, árt a tanári kar és a tanulók megítélésének, és csorbítja az iskola hírnevének növeléséért tett erőfeszítéseinket. A levélben megjelent állítások mély felháborodást keltettek bennünk" – olvasható a líceum tanári kara által megfogalmazott közleményben.
Azzal kapcsolatosan, hogy Craciun tanárra nyomást gyakoroltam vagy megfenyítettem volna, azt szeretném elmondani, hogy valóban többször elbeszélgettem vele arról, hogy én minden gyermekért felelek, érdekel a sorsuk, és a szülőkkel is tartom a kapcsolatot. Ezért kell időnként megkérdeznem, hogy miért áll annyi gyermek bukásra románból, és azt a diákot például, akit a szülők kénytelenek voltak egész nyáron magánórára járatni, miért nem engedte át.
Az első pótvizsgán 23 diákot vágott el. Mivel 24 órán belül lehet kérni az újravizsgáztatást, és a kérvényt beadták, új bizottságot hívtam össze, amelyik a 23-ból nyolc tanulónak adott átmenő jegyet, 15-en évet kell ismételjenek más iskolában.
Az igazolatlan hiányzásokért nyolcasig az osztályfőnök vonhatja le a magaviseleti jegyet, a nyolcasnál kisebb jegyről a tanári kar szavaz. Minden esetről jegyzőkönyv készült, anélkül, hogy az igazgatónak köze lett volna hozzá. Volt olyan diák is, akit eltanácsoltunk az iskolából, mert a tanárok megszavazták.
A különböző klubok, egyesületek által adott igazolásokat átnézem és jóváhagyom, mert ismerem a klubok működését, és meg tudom ítélni, hogy az igazolásnak van-e fedezete. Volt olyan igazolás is, amit nem fogadtam el. Az, hogy lenne olyan tanuló, aki egy tanórán sem vett részt, nem felel meg a valóságnak. Az viszont előfordult, hogy a sportolót elvitték valamelyik kiválósági központba, ahol tanult és edzésre járt. Az iskolában tartjuk a helyét, a jegyeit átküldik, s a hivatalos okiratokat iskolánk adja ki.
A kiválósági futballcsapat tagjai a sportlíceum egyik legjobb osztályát alkotják. Szívesen mennek be a tanárok, a diákok fegyelmezettek, öröm velük dolgozni. Ahhoz, hogy élsportoló legyen valaki, esze is kell legyen, tanulnia is kell, és logikusan gondolkodnia, ezt segíti az elméleti oktatás – mondja Csiki Zsolt.
– Vannak olyan diákjaink, akik szerepelnek a román ifjúsági válogatottban, amire nagyon büszkék vagyunk, és nem tehetjük meg, hogy nem engedjük el őket.
Például néhány eredmény: iskolánk kosárlabdacsapata 2012–2013-ban országos aranyérmet nyert, diákjaink atlétikából egyéni érmeket szereztek, ritmikus tornából országos helyezéseket érnek el, futballból az erdélyi régióban második helyen végeztek, kézilabdacsapatunk országos szinten a negyedik helyen áll.
Az egyesület az iskola tevékenységét támogatja
Csiki Zsolt igazgató elmondta, hogy manapság minden iskola mellett működik egy egyesület, amelynek a segítsége nélkül nehezen tudnának fennmAradni. Az egyesületen keresztül 4.000 lejes önrésszel szálltak be az iskola udvarának parkosításába, több tevékenységet (például gólyabált, versenyeket) szerveztek, sok kirándulást támogattak, hangosítást különböző ünnepélyes eseményekre, akárcsak a barátságos sportversenyeket, edzőtáborokat. A sporttermet szappannal, szalvétával, törülközővel az egyesület révén látják el. Az egyesület egyáltalán semmilyen transzfert (sem anyagiak, sem játékosok vonatkozásában) nem hajtott végre, mivel nincs kiváltva az ehhez szükséges CIS- (certificat de identitate sportiva) -igazolvány. (Az alapítványnál tagként szerepel az igazgató, és ez megjelenik a vagyonnyilatkozatában is.)
A beszélgetés során az elmondottakhoz hozzáfűzte: büszke arra, hogy az ASA utánpótlás csapatát is edzte, az UEFA által elismert A licences edzői könyvvel, hiszen ezzel a Marosvásárhelyi fiatal játékosok kineveléséhez járult hozzá. A IV. ligás csapattal sikerült a Románia-kupában Marosvásárhelyre hozni a Concordia Chiajna csapatát. Ebben nem lát összeférhetetlenséget.
Az iskola igazgatói irodájában a kupákkal teli szekrényekkel szemben látható a kiválósági oklevél, amit 2013-ban a Maros Megyei Tanfelügyelőség és a prefektúra adott az iskolának a megyei oktatásban elért eredményekért. Ez is azt a fejlődést igazolja, ami 2011 óta végbement – hangzott el a beszélgetés végén.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
2016. szeptember 19.
Beszélgetés Koppándi Benczédi Zoltánnal, a Délnyugat-erdélyi Unitárius Egyházközség lelkipásztorával
Életpéldánk által gyarapíthatjuk közösségeinket!
Dolgosan telt az idei nyár is a dévai unitárius szórványközpontban. Még a kora őszi napokban is építőmunkások, gyülekezeti tagok, zarándokok adják egymásnak a kilincset, Koppándi Benczédi Zoltán lelkipásztor pedig bizakodóan irányítja az álmok valóra válását.
– Igen, régi álmot viszünk tovább, hiszen egy olyan zarándok- és szórványközpont megépítésén munkálkodunk, amelyben lelki felüdülést kaphatnak a helyi közösség tagjai és a Déva várában 1579-ben mártírhalált halt Dávid Ferenc egyházalapító püspökünk emlékcellájához érkező zarándokok is. Az 1900-as évek elején már elindult az álom megvalósítása. Pákey Lajos neves Kolozsvári építész nagyon szép unitárius templomot tervezett Déva várának tövébe. A megépítéséhez szükséges pénz is összegyűlt, de jött az első világháború, és az álmok szertefoszlottak. Majdnem száz év múltán, 2003-ban sikerült újjáéleszteni ezt az álmot, amikor egyházunk úgy döntött, ingatlant vásárol Déva központjában, amely megfelel az említett céloknak. Hármas pillére épült elképzelésünk: elsősorban legyen egy templom, imaház a helyi hívek és zarándokok számára, alakítsunk ki egy lelkészi lakást a mindenkori lelkész számára és harmadik pillérként tegyük önfenntartóvá e központot, vendégszobák kialakítása, működtetése által. Idén tulajdonképpen mosdókat, illemhelyeket építettünk a hívek, zarándokok számára és a lelkészi lakást bővítettük. Eddig másfél szobában laktunk. Ezt a részt szeretnénk szeptember végére befejezni, és az akkorra várható amerikai testvérgyülekezeti küldöttség jelenlétében felszentelni. Meg kell említenem, hogy nagyon sokan mellénk álltak. A helyi hívek adományából, az unitárius egyház támogatásából próbálunk haladni a munkával. De a legjelentősebb támogatást Magyarország kormányától kaptuk, a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma révén éveken keresztül támogatták a központ megépülését, amiért ezúton is szeretnék ezért köszönetet mondani.
– Említette, hogy a helyi gyülekezet mellett a zarándokok lelki felüdülését is szolgálja e központ. Évente hányan zarándokolnak Dávid Ferenc emlékcellájához?
– Nem vagyok pontos számadatok birtokában. Azokról tudok, akik bejelentkeznek és igénylik a várban való kalauzolást. Van egy nagy zarándoklatunk, amit az Unitárius Egyház és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet szervez minden november első szombatján, Dávid Ferenc halálának évfordulója táján. Erre az alkalomra évente átlagosan ezren érkeznek. Emellett egész évben jönnek zarándokok elsősorban Erdélyből, de rendszeresen érkeznek az Amerikai Egyesült Államokból is, illetve Európa különböző részeiről. Sokan felkérnek, hogy kalauzoljam őket Déva várában. Köztudott, hogy a belső várudvar évek óta le van zárva, így igen körülményes feltételek mellett időnként bejutunk mi is Dávid Ferenc emlékoszlopához. A zarándokok természetesen azzal a céllal érkeznek, hogy lelkileg töltekezzenek. Mindannyiuk számára fontos, amit Dávid Ferenc képvisel, hiszen ő volt az első, aki törvénybe iktatta, János Zsigmond fejedelem segítségével, a vallásszabadságot. Napjainkban, amikor Európában igyekszünk megfelelő formát találni a vallásszabadság megélésére, büszkén mondhatjuk unitáriusként, magyarként, hogy mi voltunk azok, akik több mint 400 évvel ezelőtt, 1568-ban törvényes keretet biztosítottunk a lelkiismereti és vallásszabadság gyakorlásának. Ez egy olyan törvény, olyan hagyomány, amire ma is szilárdan építkezhetünk. Ezért is jönnek a zarándokok, mert fontos számukra Dávid Ferenc tanítása, fontos újratanulni az ő elveit, mindazt, amit ő képviselt és megtalálni a módját, hogy napjainkban is alkalmazni tudjuk.
– Mennyire sikerült a szórványközpont jelleget kialakítani?
– Több mint 30 éven keresztül a lupényi egyházközséghez tartozott Déva A mindenkori lupényi lelkész járt fel ide és próbálta összetartani az unitáriusokat. Akkoriban nem volt épületünk, a református egyház jóvoltából a református templomban tartottuk istentiszteleteinket. Amióta azonban megépült a szórványközpontunk, folyamatosan erősödik a közösség. Különösképpen 2012-től, amikor az egyházunk tudatosan felvállalta a szórványközpontok megerősítését. Nem csupán Déván, hanem fenn, északon és lenn, Bukarestben is. Mert rádöbbentek, hogy mennyire fontos a végvárakat védő, szórványban élő unitárius és más felekezetű híveket összetartani, mennyire fontos minden egyes lélekre odafigyelni. Személy szerint ezt a munkát vállaltam fel és nagy szeretettel végzem nap mind nap. És örömmel tapasztalom, hogy a közösség megerősödött. Úgy érzem, fontos a lelkész állandó jelenléte, a közösségi élet körforgásában való jelenlét. És fontos a lelki építkezés is, a költő szavaival élve lélektől-lélekig haladni, megtalálni mindazokat, akik számára fontos ez a hely, akik együvé akarnak tartozni és nap mint nap nyújtani szeretnének valamit egymásnak.
– Hány lelkes jelenleg a dévai unitárius gyülekezet?
– Nagyjából 80 unitárius lélekről beszélünk. Ide tartozik Vajdahunyad is, ott kevesebben vannak, de annál összetartóbb a közösség. Az egyházközségünk része továbbá Temesvár és Arad is. Temesváron sikerült összekovácsolni a híveket. Nagyon lelkesek és nagyon lelkes Szász Enikő gondnokasszonyunk is, aki társaival együtt mindent megtesz azért, hogy a gyülekezet együtt legyen. Kihívás számunkra Arad és ezúton is kérem azokat, akik unitárius hívekről tudnak, akik szeretnének az unitárius közösséghez tartozni, jelezzék azt mielőbb, hogy Aradon is állandóvá tehessük a találkozásokat, legalább havi rendszerességgel.
– Említette, mennyire fontos a közösségi élet körforgásában való jelenlét. Az unitárius közösség mennyire aktív ilyen téren?
– Déván újdonságként hatott az unitárius gyülekezet megerősödése. Bár a történelem folyamán létezett e közösség, de mindig nagyon kevesen voltak. Úgyhogy amikor bekerültünk a köztudatba, sokan furcsán néztek ránk. Meglepődtek. Testvérekről, szomszédokról, rokonokról beszélek. Én úgy érzem, a vallás nem választhat el minket, hiszen a vallás lényege éppen az Isten és felebarát iránti szeretetnek a megélése. Ezt a fajta szeretetet igyekszem megélni magam is, és erre buzdítom a híveinket is. Igyekszünk bekapcsolódni a helyi kulturális rendezvényekbe. Közösségünk tagjai közül sokan különböző érdekvédelmi illetve civilszervezetek tagjaiként tevékenykednek. Szórványközpontunkban pedig számos rendezvénynek adunk otthont, gyakran nyújtunk segítséget a szervezésben is.
– Jó egy gyülekezet megerősödéséről hallani. Jelent ez számbeli gyarapodást is?
– Sajnos mi sem jelentünk kivételt, a tág körben tapasztalt demográfiai fogyás minket is befolyásol. Matematikai hármasszabállyal minden egyes gyülekezetben ki lehetne számolni, hogy esetleg mikor következne be a vég. De én soha nem számolok így. A vallás, a hit területén nem csak a matematika valósága van. Én úgy érzem, hogy jelenleg stabil a gyülekezet. És bízom benne, hogy gyarapodni fogunk. Meg fogjuk találni a „szabadúszó” híveket, illetve azokat, akik eddig nem kívántak a gyülekezethez tartozni. Azt látom továbbá, hogy nagyon sok az olyan fiatal, itt Erdélyben is, akit egyáltalán nem érdekel a vallás. Úgy gondolom, életpéldánkkal őket is megnyerhetjük a gyülekezet számára. Nem kell kimennünk az utcára, szórólapokon, plakátokon hirdetni az elveinket, hanem aszerint élve, olyan példát mutatni, mely mások számára is vonzóvá teszi a közösségünket. Így meg tudjuk tartani, sőt gyarapítani is tudnánk a mindenkori gyülekezeteinket.
– Kolozsvár szülöttjeként hogyan éli meg a szórvány-létet?
– Újra idézet jut eszembe: meglátni s megszeretni egy pillanat műve volt. Tényleg e vidék nagyon hamar otthonommá vált. Bármennyire is furcsán hangzik, ma már idegenként megyek haza Kolozsvárra. Itthonról megyek haza. Olyan emberek lakják e földet – és itt Hunyad és Temes megyere gondolok –, akik tudatában vannak a szórványlétnek, tudatosan törekednek identitásuk megőrzésére. Többségük a történelem különböző időszakában vándorolt ide, többnyire megélhetést keresve. Családot alapítottak és otthonukká tették e helyet. Jól érzik itt magukat. Én is elmondhatom ezt magamról: jó nekem itt lenni és a közeljövőmet is itt tudom elképzelni. Mindent megteszek azért, hogy itt megmAradjunk. Unitáriusként pedig büszkék lehetünk arra, hogy itt, Déva vára tövében Dávid Ferenc szellemiségét mindannyiunk lelki fáklyájával megvilágíthatjuk, ez történelmi kihívás számunkra és óriási felelősség is. Hálásak lehetünk, hogy a Gondviselés minket választott arra, hogy ezt megtegyük.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)
Életpéldánk által gyarapíthatjuk közösségeinket!
Dolgosan telt az idei nyár is a dévai unitárius szórványközpontban. Még a kora őszi napokban is építőmunkások, gyülekezeti tagok, zarándokok adják egymásnak a kilincset, Koppándi Benczédi Zoltán lelkipásztor pedig bizakodóan irányítja az álmok valóra válását.
– Igen, régi álmot viszünk tovább, hiszen egy olyan zarándok- és szórványközpont megépítésén munkálkodunk, amelyben lelki felüdülést kaphatnak a helyi közösség tagjai és a Déva várában 1579-ben mártírhalált halt Dávid Ferenc egyházalapító püspökünk emlékcellájához érkező zarándokok is. Az 1900-as évek elején már elindult az álom megvalósítása. Pákey Lajos neves Kolozsvári építész nagyon szép unitárius templomot tervezett Déva várának tövébe. A megépítéséhez szükséges pénz is összegyűlt, de jött az első világháború, és az álmok szertefoszlottak. Majdnem száz év múltán, 2003-ban sikerült újjáéleszteni ezt az álmot, amikor egyházunk úgy döntött, ingatlant vásárol Déva központjában, amely megfelel az említett céloknak. Hármas pillére épült elképzelésünk: elsősorban legyen egy templom, imaház a helyi hívek és zarándokok számára, alakítsunk ki egy lelkészi lakást a mindenkori lelkész számára és harmadik pillérként tegyük önfenntartóvá e központot, vendégszobák kialakítása, működtetése által. Idén tulajdonképpen mosdókat, illemhelyeket építettünk a hívek, zarándokok számára és a lelkészi lakást bővítettük. Eddig másfél szobában laktunk. Ezt a részt szeretnénk szeptember végére befejezni, és az akkorra várható amerikai testvérgyülekezeti küldöttség jelenlétében felszentelni. Meg kell említenem, hogy nagyon sokan mellénk álltak. A helyi hívek adományából, az unitárius egyház támogatásából próbálunk haladni a munkával. De a legjelentősebb támogatást Magyarország kormányától kaptuk, a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma révén éveken keresztül támogatták a központ megépülését, amiért ezúton is szeretnék ezért köszönetet mondani.
– Említette, hogy a helyi gyülekezet mellett a zarándokok lelki felüdülését is szolgálja e központ. Évente hányan zarándokolnak Dávid Ferenc emlékcellájához?
– Nem vagyok pontos számadatok birtokában. Azokról tudok, akik bejelentkeznek és igénylik a várban való kalauzolást. Van egy nagy zarándoklatunk, amit az Unitárius Egyház és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet szervez minden november első szombatján, Dávid Ferenc halálának évfordulója táján. Erre az alkalomra évente átlagosan ezren érkeznek. Emellett egész évben jönnek zarándokok elsősorban Erdélyből, de rendszeresen érkeznek az Amerikai Egyesült Államokból is, illetve Európa különböző részeiről. Sokan felkérnek, hogy kalauzoljam őket Déva várában. Köztudott, hogy a belső várudvar évek óta le van zárva, így igen körülményes feltételek mellett időnként bejutunk mi is Dávid Ferenc emlékoszlopához. A zarándokok természetesen azzal a céllal érkeznek, hogy lelkileg töltekezzenek. Mindannyiuk számára fontos, amit Dávid Ferenc képvisel, hiszen ő volt az első, aki törvénybe iktatta, János Zsigmond fejedelem segítségével, a vallásszabadságot. Napjainkban, amikor Európában igyekszünk megfelelő formát találni a vallásszabadság megélésére, büszkén mondhatjuk unitáriusként, magyarként, hogy mi voltunk azok, akik több mint 400 évvel ezelőtt, 1568-ban törvényes keretet biztosítottunk a lelkiismereti és vallásszabadság gyakorlásának. Ez egy olyan törvény, olyan hagyomány, amire ma is szilárdan építkezhetünk. Ezért is jönnek a zarándokok, mert fontos számukra Dávid Ferenc tanítása, fontos újratanulni az ő elveit, mindazt, amit ő képviselt és megtalálni a módját, hogy napjainkban is alkalmazni tudjuk.
– Mennyire sikerült a szórványközpont jelleget kialakítani?
– Több mint 30 éven keresztül a lupényi egyházközséghez tartozott Déva A mindenkori lupényi lelkész járt fel ide és próbálta összetartani az unitáriusokat. Akkoriban nem volt épületünk, a református egyház jóvoltából a református templomban tartottuk istentiszteleteinket. Amióta azonban megépült a szórványközpontunk, folyamatosan erősödik a közösség. Különösképpen 2012-től, amikor az egyházunk tudatosan felvállalta a szórványközpontok megerősítését. Nem csupán Déván, hanem fenn, északon és lenn, Bukarestben is. Mert rádöbbentek, hogy mennyire fontos a végvárakat védő, szórványban élő unitárius és más felekezetű híveket összetartani, mennyire fontos minden egyes lélekre odafigyelni. Személy szerint ezt a munkát vállaltam fel és nagy szeretettel végzem nap mind nap. És örömmel tapasztalom, hogy a közösség megerősödött. Úgy érzem, fontos a lelkész állandó jelenléte, a közösségi élet körforgásában való jelenlét. És fontos a lelki építkezés is, a költő szavaival élve lélektől-lélekig haladni, megtalálni mindazokat, akik számára fontos ez a hely, akik együvé akarnak tartozni és nap mint nap nyújtani szeretnének valamit egymásnak.
– Hány lelkes jelenleg a dévai unitárius gyülekezet?
– Nagyjából 80 unitárius lélekről beszélünk. Ide tartozik Vajdahunyad is, ott kevesebben vannak, de annál összetartóbb a közösség. Az egyházközségünk része továbbá Temesvár és Arad is. Temesváron sikerült összekovácsolni a híveket. Nagyon lelkesek és nagyon lelkes Szász Enikő gondnokasszonyunk is, aki társaival együtt mindent megtesz azért, hogy a gyülekezet együtt legyen. Kihívás számunkra Arad és ezúton is kérem azokat, akik unitárius hívekről tudnak, akik szeretnének az unitárius közösséghez tartozni, jelezzék azt mielőbb, hogy Aradon is állandóvá tehessük a találkozásokat, legalább havi rendszerességgel.
– Említette, mennyire fontos a közösségi élet körforgásában való jelenlét. Az unitárius közösség mennyire aktív ilyen téren?
– Déván újdonságként hatott az unitárius gyülekezet megerősödése. Bár a történelem folyamán létezett e közösség, de mindig nagyon kevesen voltak. Úgyhogy amikor bekerültünk a köztudatba, sokan furcsán néztek ránk. Meglepődtek. Testvérekről, szomszédokról, rokonokról beszélek. Én úgy érzem, a vallás nem választhat el minket, hiszen a vallás lényege éppen az Isten és felebarát iránti szeretetnek a megélése. Ezt a fajta szeretetet igyekszem megélni magam is, és erre buzdítom a híveinket is. Igyekszünk bekapcsolódni a helyi kulturális rendezvényekbe. Közösségünk tagjai közül sokan különböző érdekvédelmi illetve civilszervezetek tagjaiként tevékenykednek. Szórványközpontunkban pedig számos rendezvénynek adunk otthont, gyakran nyújtunk segítséget a szervezésben is.
– Jó egy gyülekezet megerősödéséről hallani. Jelent ez számbeli gyarapodást is?
– Sajnos mi sem jelentünk kivételt, a tág körben tapasztalt demográfiai fogyás minket is befolyásol. Matematikai hármasszabállyal minden egyes gyülekezetben ki lehetne számolni, hogy esetleg mikor következne be a vég. De én soha nem számolok így. A vallás, a hit területén nem csak a matematika valósága van. Én úgy érzem, hogy jelenleg stabil a gyülekezet. És bízom benne, hogy gyarapodni fogunk. Meg fogjuk találni a „szabadúszó” híveket, illetve azokat, akik eddig nem kívántak a gyülekezethez tartozni. Azt látom továbbá, hogy nagyon sok az olyan fiatal, itt Erdélyben is, akit egyáltalán nem érdekel a vallás. Úgy gondolom, életpéldánkkal őket is megnyerhetjük a gyülekezet számára. Nem kell kimennünk az utcára, szórólapokon, plakátokon hirdetni az elveinket, hanem aszerint élve, olyan példát mutatni, mely mások számára is vonzóvá teszi a közösségünket. Így meg tudjuk tartani, sőt gyarapítani is tudnánk a mindenkori gyülekezeteinket.
– Kolozsvár szülöttjeként hogyan éli meg a szórvány-létet?
– Újra idézet jut eszembe: meglátni s megszeretni egy pillanat műve volt. Tényleg e vidék nagyon hamar otthonommá vált. Bármennyire is furcsán hangzik, ma már idegenként megyek haza Kolozsvárra. Itthonról megyek haza. Olyan emberek lakják e földet – és itt Hunyad és Temes megyere gondolok –, akik tudatában vannak a szórványlétnek, tudatosan törekednek identitásuk megőrzésére. Többségük a történelem különböző időszakában vándorolt ide, többnyire megélhetést keresve. Családot alapítottak és otthonukká tették e helyet. Jól érzik itt magukat. Én is elmondhatom ezt magamról: jó nekem itt lenni és a közeljövőmet is itt tudom elképzelni. Mindent megteszek azért, hogy itt megmAradjunk. Unitáriusként pedig büszkék lehetünk arra, hogy itt, Déva vára tövében Dávid Ferenc szellemiségét mindannyiunk lelki fáklyájával megvilágíthatjuk, ez történelmi kihívás számunkra és óriási felelősség is. Hálásak lehetünk, hogy a Gondviselés minket választott arra, hogy ezt megtegyük.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)
2016. szeptember 19.
Újraválasztották Rácz Évát a MÚRE élére
Folytatni szeretné az elkezdett munkát, és ebben számít az igazgatótanács (IT) régi és új tagjaira egyaránt – mondta Rácz Éva, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének újraválasztott elnöke a hétvégi tisztújítást követően.
Az egyesület közgyűlése az alapszabályzat módosításával az IT struktúráját is megváltoztatta. Az elnök munkáját továbbra is két alelnök segíti. A fiatalok bevonása érdekében a közgyűlés úgy határozott: az IT egy tagjának a 35 év alatti kollégák közül kell kikerülnie. Emellett az IT-be bekerültek a regionális – Székelyföld, Partium és Belső-Erdély –, valamint a szórvány képviselője. Továbbra is az IT tagja az oktatási szakbizottság vezetője.
Megújult a szervezet Becsületbírósága is. Az etikai bizottság tagjává választották Újvári Ildikót, lapunk főszerkesztőjét. Ferencz Zsolt kollégánk pedig A közösen megélt médiamúltpályázata első díját vehette át a közgyűlésen.
Szabadság (Kolozsvár)
Folytatni szeretné az elkezdett munkát, és ebben számít az igazgatótanács (IT) régi és új tagjaira egyaránt – mondta Rácz Éva, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének újraválasztott elnöke a hétvégi tisztújítást követően.
Az egyesület közgyűlése az alapszabályzat módosításával az IT struktúráját is megváltoztatta. Az elnök munkáját továbbra is két alelnök segíti. A fiatalok bevonása érdekében a közgyűlés úgy határozott: az IT egy tagjának a 35 év alatti kollégák közül kell kikerülnie. Emellett az IT-be bekerültek a regionális – Székelyföld, Partium és Belső-Erdély –, valamint a szórvány képviselője. Továbbra is az IT tagja az oktatási szakbizottság vezetője.
Megújult a szervezet Becsületbírósága is. Az etikai bizottság tagjává választották Újvári Ildikót, lapunk főszerkesztőjét. Ferencz Zsolt kollégánk pedig A közösen megélt médiamúltpályázata első díját vehette át a közgyűlésen.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. szeptember 19.
Vasárnap startol a Nagyváradi Nemzetközi Színházi Fesztivál
Huszonkilenc előadást tekinthetnek meg az érdeklődők a szeptember 25-e és október 2-a között zajló negyedik Nagyváradi Nemzetközi Színházi Fesztiválon (FITO), román, magyar és német nyelvű produkciók egyaránt szerepelnek a programban. Az ország különböző térségeiből érkeznek társulatok a seregszemlére – amelynek keretében megtartják a huszonkettedik Rövid Dráma Fesztivált –, külföldről a bécsi Pygmalion Színház és a debreceni Csokonai Színház lesz jelen. A fesztivál történetében premiernek számít, hogy ezúttal operát is műsorra tűznek: Verdi Álarcosbálját a Kolozsvári Román Opera adja elő.
Victoria Balint, a Regina Maria Színház művészeti vezetője úgy véli, fölöttébb sikeresnek ígérkezik az idei találkozó; örömmel nyugtázta, hogy a Bukaresti Nemzeti Színház A kutya különös esete az éjszakában (O întâmplare ciudată cu un câine la miezul nopţii, rendező: Bobi Pricop) című előadását is vendégül láthatják, amit eddig korábban egy fesztiválnak sem sikerült. A versenyben szereplő 16 előadást Doru Mareş kritikus választotta ki, Victoria Balint ennek kapcsán megjegyezte: fiatal rendezők értékes előadásai ezek, ami a fesztivál céljával is összefügg – nevezetesen azzal, hogy lehetőséget kínál a fiataloknak a mesterek szintjére való emelkedéshez.
Szabadság (Kolozsvár)
Huszonkilenc előadást tekinthetnek meg az érdeklődők a szeptember 25-e és október 2-a között zajló negyedik Nagyváradi Nemzetközi Színházi Fesztiválon (FITO), román, magyar és német nyelvű produkciók egyaránt szerepelnek a programban. Az ország különböző térségeiből érkeznek társulatok a seregszemlére – amelynek keretében megtartják a huszonkettedik Rövid Dráma Fesztivált –, külföldről a bécsi Pygmalion Színház és a debreceni Csokonai Színház lesz jelen. A fesztivál történetében premiernek számít, hogy ezúttal operát is műsorra tűznek: Verdi Álarcosbálját a Kolozsvári Román Opera adja elő.
Victoria Balint, a Regina Maria Színház művészeti vezetője úgy véli, fölöttébb sikeresnek ígérkezik az idei találkozó; örömmel nyugtázta, hogy a Bukaresti Nemzeti Színház A kutya különös esete az éjszakában (O întâmplare ciudată cu un câine la miezul nopţii, rendező: Bobi Pricop) című előadását is vendégül láthatják, amit eddig korábban egy fesztiválnak sem sikerült. A versenyben szereplő 16 előadást Doru Mareş kritikus választotta ki, Victoria Balint ennek kapcsán megjegyezte: fiatal rendezők értékes előadásai ezek, ami a fesztivál céljával is összefügg – nevezetesen azzal, hogy lehetőséget kínál a fiataloknak a mesterek szintjére való emelkedéshez.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. szeptember 19.
Életet mentettek a magyar orvosok Háromszéken
Közel ezer személyt vizsgáltak meg négy nap alatt a Bács-Kiskun megyei Kórház szakorvosai és asszisztensei a Háromszéki Bereck kultúrotthonában kialakított ideiglenes rendelőben.
Belgyógyászati, kardiológiai, bőrgyógyászati, fül-orr-gégészeti, gyerekgyógyászati, sebészeti, nőgyógyászati, ideggyógyászati és ultrahangvizsgálatokat, valamint reumatológiai és laborvizsgálatokat végeztek, amelyeket, ha ki kellene fizetni több tízezer forintba kerülnének, mutatott rá Svébis Mihály, a Bács-Kiskun Megyei Kórház főigazgatója. Hozzátette, a román lakosság köréből is sokan részt vesznek ezeken
Idén is sikerült életet menteniük, egy 11 éves kislány laboreredményéből ugyanis kiderült, hogy rosszindulatú nyirokmirigy-daganata van, már a Temesvári kórházban kezelik. A főorvos elmondta, Kecskeméten biztosítják a gyerek további kezelését, és addig jönnek a Székelyföldre, amíg szükség lesz rájuk. A tervek szerint jövő évtől kétszer látogatnak a térségbe, egy alkalommal Hargita, egyszer pedig Kovászna megyébe.
Tamás Sándor tanácselnök emlékeztetett, hogy a magyarországi testvérmegyékkel évekkel ezelőtt kezdték el az ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatot. Két évig Szolnok megye kórházának szakorvosai végeztek vizsgálatokat Kommandón és Barátoson, Vargyason, Köpecen és Felsőrákoson. Tavaly Bács-Kiskun megyével és a Kecskeméti megyei kórházzal közösen Sepsibodok községben szervezték meg a programot, míg idén Bereck, Ojtoz és Kézdimartonos lakói élhettek a lehetőséggel.
Bíró Blanka |
Krónika (Kolozsvár)
Közel ezer személyt vizsgáltak meg négy nap alatt a Bács-Kiskun megyei Kórház szakorvosai és asszisztensei a Háromszéki Bereck kultúrotthonában kialakított ideiglenes rendelőben.
Belgyógyászati, kardiológiai, bőrgyógyászati, fül-orr-gégészeti, gyerekgyógyászati, sebészeti, nőgyógyászati, ideggyógyászati és ultrahangvizsgálatokat, valamint reumatológiai és laborvizsgálatokat végeztek, amelyeket, ha ki kellene fizetni több tízezer forintba kerülnének, mutatott rá Svébis Mihály, a Bács-Kiskun Megyei Kórház főigazgatója. Hozzátette, a román lakosság köréből is sokan részt vesznek ezeken
Idén is sikerült életet menteniük, egy 11 éves kislány laboreredményéből ugyanis kiderült, hogy rosszindulatú nyirokmirigy-daganata van, már a Temesvári kórházban kezelik. A főorvos elmondta, Kecskeméten biztosítják a gyerek további kezelését, és addig jönnek a Székelyföldre, amíg szükség lesz rájuk. A tervek szerint jövő évtől kétszer látogatnak a térségbe, egy alkalommal Hargita, egyszer pedig Kovászna megyébe.
Tamás Sándor tanácselnök emlékeztetett, hogy a magyarországi testvérmegyékkel évekkel ezelőtt kezdték el az ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatot. Két évig Szolnok megye kórházának szakorvosai végeztek vizsgálatokat Kommandón és Barátoson, Vargyason, Köpecen és Felsőrákoson. Tavaly Bács-Kiskun megyével és a Kecskeméti megyei kórházzal közösen Sepsibodok községben szervezték meg a programot, míg idén Bereck, Ojtoz és Kézdimartonos lakói élhettek a lehetőséggel.
Bíró Blanka |
Krónika (Kolozsvár)