Gyanúsítottként hallgatták ki Ion Iliescu volt államfőt
Ion Iliescu volt államfő a hét elején ügyvédjével jelent meg a legfőbb ügyészségen, ahol először tett vallomást gyanúsítottként az 1990. júniusi bányászjárás ügyében. Igazságügyi források szerint ez volt Ion Iliescu első kihallgatása ebben az ügyben azt követően, hogy 2015 októberében megindult ellene a bűnvádi eljárás emberiesség elleni bűncselekmények, illetve az 1990. június 13-ai Bukaresti, Egyetem téri demonstráció erőszakos megtorlása miatt.
Ion Iliescu után a legfőbb ügyészség Virgil Măgureanut, a Román Hírszerző Szolgálat volt vezetőjét is kihallgatta, aki ellen szintén emberiesség elleni bűncselekmények miatt folyik eljárás.
Az 1990. június 13–15-ei bányászjárás ügyében 25 év után indították újra a vizsgálatot. Ez alatt az idő alatt több döntés is született a bűnvádi eljárás el nem indításáról, több áldozatnak végül az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) ítélt meg kártérítést, miután a hazai bíróságok nem hoztak erről ítéletet.

Erdély.ma

Márton Áron-zarándoklat immár tíz alkalommal
Az elmúlt három évben tíz alkalommal szerveztek zarándoklatot Márton Áron püspök életútjának főbb állomáshelyeit bejárva. A tizedik zarándoklatot július 4–6. között tartották meg nagy számú fiatal részvételével.
2013 júliusában szervezte meg első alkalommal Kovács Gergely egyházjogász, Márton Áron boldoggá avatási ügyének posztulátora és Ferencz Kornélia, az Erdélyi Mária Rádió önkéntes munkatársa azt a zarándokutat, amely boldogemlékű Áron püspök nyomdokait járta be.
Hála a folyamatos érdeklődésnek, immár tizedik alkalommal került megszervezésre a háromnapos zarándoklat, melynek főbb állomáshelyei: a szülőfalu Csíkszentdomokos, a börtönévek leghosszabb helyszíne Máramarossziget, a püspökszentelésnek helyet adó Kolozsvár és a püspöki székhely Gyulafehérvár.
Világító jel
Csíksomlyó szorosan kötődik Áron püspök életéhez, hisz iskoláinak egy részét itt végezte 1907–1911 között, de a csíksomlyói búcsúk is igen fontosak voltak az ő életében. Ki ne hallott volna arról az 1949. június 4-én megtartott pünkösdi búcsúról, amikor lóháton, ünnepélyesen vonult be.
„Olyan jel számunkra Márton Áron, amely nem elhalványul, hanem egyre inkább világít és utat mutat számunkra” – fogalmazott a csíksomlyói kegytemplomban a zarándoklat nyitó szentmiséjén Bőjte Mihály ferences házfőnök. A szentmise végén Kovács Gergely posztulátor örömmel jelentette be, hogy a Márton Áron Emlékév keretében, az ők anyagi támogatásukkal sikerült angol és olasz nyelvű kiadványt megjelentetni Áron püspökről.
A zarándokbusz első állomása csíkdánfalva volt, ahol Bara Ferenc főesperes, Márton Áron utolsó titkára tanúságtételét, személyes élményeit osztotta meg a hívekkel. Huszonhat éves káplánkorában, 1978. augusztus elsejétől lett az akkor már 82 éves beteg püspök személyi titkára. Ma már ő az egyetlen élő tanú, aki jelen volt a püspök halálakor. 1980. szeptember 29-én püspöki rezidenciáján háromnegyed kilenckor, miközben másodikat harangoztak a Szent Mihály-napi búcsúra, meghalt Áron püspök. A székesegyház búcsúünnepén „elvesztettünk egy földi atyát, de atyát kaptunk az égben” – vallja Bara Ferenc főesperes.
Petőfi-alap a tanárok béreire
A Csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeumban Lázár Csilla múzeumigazgató alapozta meg a zarándoklatot, ismertetve a nagy püspök életének főbb történeseit. Ez alkalommal egy érdekes adalékot is megtudtunk a püspökről.
Az észak- és dél-erdélyi magyar tannyelvű iskolák tanárai csak 1946 áprilisában kapták meg visszamenőleg a járandóságukat, de az a magas infláció miatt már sokat veszített az értékéből. A magyar tanári kar bérének rendezése érdekében a Magyar Népi Szövetség indítványára 1945 júniusában létrehozták a Petőfi-alapot, amely alaphoz Márton Áron 3 millió lejjel járult hozzá. 1945-ben és 1946-ban a Bolyai Egyetem igen nehéz helyzetben volt, anyagi téren is. „Határozottan tudom – és ez köztudott volt az egyetemen –, hogy Márton Áron bocsátotta a fizetést a rendelkezésünkre, illetve adott pénzt az egyetemnek. Az egyetem akkori kommunista vezetői igen nagy tisztelettel emlegették Márton Áront” – írja visszaemlékezéseiben Gunda Béla.
Románia legmegfigyeltebb embere
Áron püspök 1951. szeptember 19-től 1954. május 27-ig volt a máramarosszigeti börtön 45-ös cellájának a foglya. A börtönmúzeumban Fürtös Róbert muzeológus vezette végig a zarándokcsoportot. A kommunizmus idején kétszáz őrzött személyből 53 halt meg a máramarosszigeti börtönben. 1950 és 1955 között 58 egyházi személy volt itt bebörtönözve, közülük 38 görög katolikus, 19 római katolikus és 1 ortodox pap – derült ki Fürtös Andrea muzeológus vetítettképes előadásából.
Márton Áron mind a mai napig Románia legmegfigyeltebb embere. Senkiről nincs akkora „szekus” anyag, mint róla. 1956-tól kezdve – Maros, majd Uránia néven – szigorú megfigyelés alatt tartották: ügynököket állítottak rá, követték és titokban fotózták, lehallgatták lakását és telefonbeszélgetéseit, valamint ellenőrizték leveleit. A nevére nyitott megfigyelési dossziét 1980. december 15-én zárták le, a püspök halálát követően.
Két fondban vannak anyagok: a bűnvádi iratok két dossziét tartalmaznak, bennük tizenhét kötet, ami összesen ötezer aktát jelent. A másik fond tartalmazza a tájékoztató iratokat, ahol ugyancsak két dosszié található. Az egyikben 174 kötet lelhető fel, ami 55 ezer lap, továbbá 62 kötet a másikban, ami 27 ezer lap. Márton Áronról 236 kötetnyi anyag van.
A püspök nyomdokain haladva
A zarándoklat harmadik napja a Kolozsvári Szent Mihály-templomban kezdődött, ahol Márton Áron püspökké szentelésének helyszínén Kovács Sándor főesperes köszöntötte a zarándokokat, majd elkísérte őket a piarista templomba, ahol egykor a nagy püspök a szószékről tanította a fiatalokat.
Végül Gyulafehérváron a püspöki palotát, Márton Áron egykori dolgozószobáját és kápolnáját, továbbá a székesegyházat és a kriptát keresték fel a zarándokok. A zarándokokkal tartó Szabó Gyula nyugalmazott plébános a püspöki kertben felelevenítette 1980. szeptember 21-e emlékezetes pillanatait, amikor Márton Áron utoljára még magához hívatta a kis- és nagyszeminárium növendékeit és tanárait. Ma is őrzi azt a rózsafüzért és szentképet, amit akkor megáldott számukra a püspök.
A boldoggá avatásról
Ha vértanúról van szó, nincs szükség csodára a boldoggá avatáshoz, Márton Áron püspök esetében viszont bizonyított csodára is szükség van a boldoggá avatáshoz – osztotta meg a zarándokkal Kovács Gergely posztulátor.
Alig pár héttel az 1989-es rendszerváltást követően – ahogy lehetőség nyílt rá – 1990. január 6-án Márton Áron püspök szentté avatási ügye elindítása érdekében Jakab Antal püspök kinevezte posztulátornak Szőke János atyát. A Szentszék részéről nincs akadálya a szentté avatási eljárás beindításának, így 1994. április 25-én sor kerülhetett az egyházmegyei szakasz ünnepélyes megnyitására, amely 1996. október elsején zárult. 1996. december 5-én megtörtént az iratcsomó átadása a Szentek Ügyei Kongregációjának. 2003. december 13-án elkészült az iratcsomót összegző Positio. 2010 júniusában a Szentek Ügyeinek Kongregációja pontosításokat és kiegészítéseket kért. 2012. február 6-án Jakubinyi György érsek Kovács Gergelyt nevezte ki posztulátorrá. 2015. május 18-án viceposztulátorrá nevezték ki Kasza László Brassói káplánt.
Fiatalok Áron püspök nyomdokain
Márton Áron erdélyi püspök születésének 120. évfordulója alkalmából 2016-ban a Nemzetpolitikai Államtitkárság Márton Áron-emlékévet hirdetett. Az ők támogatásuknak köszönhetően a X. Márton Áron Zarándoklaton mintegy húsz diák is részt tudott venni. Továbbá jutalomkirándulásként – a Kárpát-medencei Márton Áron-vetélkedőn elért jó eredményekért – a helyi plébános támogatásával három kézdiszentkatolnai fiatal is részese lehetett a zarándoklatnak. Ez alkalommal három szeminarista kispap is szolgálta a közösséget.
„A zarándoklat előtt csak annyit tudtam Márton Áronról, hogy ő volt Erdély püspöke, és büszkék kell lennünk rá, de nem tudtam, miért volt ő olyan nagy ember. A zarándoklat során rájöttem, miért kell példaképünknek tekinteni, rájöttem, miért nevezzük őt emberkatedrálisnak” – osztotta meg velünk Opra Júlia, a Csíkszentdomokosi Márton Áron Általános Iskola frissen végzett tanulója.
„Számomra a zarándoklat egy feltöltődést, újjászületést jelentett, de ugyanakkor kihívást is. Az elején nagyon féltem, hogy az egészet unni fogom, de nem így történt. Úgy érzem, nagyon sok új dolgot tanultam meg Márton Áronnal kapcsolatosan, és számomra Bara Ferenc csíkdánfalvi papbácsi beszéde mAradt meg leginkább” – mesélt élményeiről Csató László, a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium tanulója.
A zarándokokkal tartott Péterfi Attila Csongor, a Márton Áron püspökről készülő Zord idők csillaga film menedzsere is, akinek saját bevallása szerint nagy vágya volt, hogy eljusson a máramarosszigeti börtönbe, és ez a vágya most teljesült. „Örvendtem, hogy ilyen sok fiatallal együtt zarándokolhattam, jó volt látni érdeklődésüket és ragaszkodásukat Márton Áron iránt” – hangsúlyozta Péterfi Attila Csongor. „Isten szolgája Márton Áron püspök élete és tanítása világító jelként áll mindannyiunk előtt, de csak akkor tudjuk követni, ha ismerjük is” – vallják a zarándoklat szervezői. Éppen ezért a programban minden nap központi helyet kapott a közös imádság és a szentmiseáldozat.
Zarándoklat Doberdóba
Márton Áron 1915. június 12-én érettségizett, és három napra rá katonai szolgálattételre jelentkezett. A cs. és kir. 82. székely gyalogezred soraiban megjárta a harcmezőt, háromszor sebesült és tartalékos hadnagyként fejezte be az első világháborús szolgálatot. A temesvári 61. gyalogezredben harcolt Doberdón nyolc hónapot, és itt sebesült meg száz évvel ezelőtt, 1916. július 19-én. Az Isonzó-völgyében, Doberdón volt a világtörténelem leghosszabb és legvéresebb hegyi háborúja. Márton Áronnak doberdói harctérre indulása előtt az udvarhelyi állomáson édesanyja rózsafüzérét nyújtotta fel a vonat ablakán. Idős korában az első világháborúra emlékezve a püspök azt vallotta: „… az mentett meg engem.”
Megsebesülésének 100. évfordulóján Kovács Gergely posztulátor és Ferencz Kornélia, az erdélyi Mária Rádió önkéntes munkatársa hatnapos zarándoklatot szervez a doberdói fennsíkra: két nap odaút (július 28–29.); két nap a San Martino del Carso-i egykori harcmezőn, Áron szakaszvezető/zászlós nyomdokain (július 30–31.); végül két nap hazaút (augusztus 1–2.).
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro

Megkezdődött a felvételi
Közel ezerötszáz, általános iskolát végzett Háromszéki diák jelölheti meg keddig, hogy melyik iskola milyen osztályában kívánja folytatni tanulmányait. A megyében harminchét magyar és tizenhat román tannyelvű IX. osztályban kínálnak helyet az iskolák.
A nyolcadikosok még a tanév vége előtt kézhez kapták a felvételi tájékoztatót, amelyből megtudhatták, hogy melyik iskolában milyen osztályok indulnak ősztől, a felvételi lap kitöltésekor több opciót is megjelölhetnek, sőt, az a jó, ha bebiztosítják magukat: ha nem sikerül bejutniuk az első óhajuk szerint, jöhet a második, harmadik változat, hisz itt már a felvételi médiák versenyeznek, ami szerint számítógép osztja el, ki hová kerül.
A felvételi általánosnál 75 százalékot nyom a latban az egységes felmérő eredménye és 25 százalékot az V–VIII. osztályos média. A megyei tanfelügyelőség által közzétett rangsor szerint 9,92 és 9,91-es általánossal két bodzafordulói diák vezeti a névsort, a harmadik helyen 9,88-cal Miklós Csenge, a Székely Mikó Kollégium tanulója áll. Az 1490 diák nevét tartalmazó lista szerint 38-an nem érték el a 4-es felvételi általánost sem, és több, mint 130-an 4–5 közötti médiával felvételiznek, ami ellenben nem akadály, hogy bejussanak középiskolába.
A számítógépes elosztást július 19-én tartják, az iskolákban 20-án függesztik ki az eredményt és az üresen mAradt helyeket.
Közel ezerötszáz, általános iskolát végzett Háromszéki diák jelölheti meg keddig, hogy melyik iskola milyen osztályában kívánja folytatni tanulmányait. A megyében harminchét magyar és tizenhat román tannyelvű IX. osztályban kínálnak helyet az iskolák.
A nyolcadikosok még a tanév vége előtt kézhez kapták a felvételi tájékoztatót, amelyből megtudhatták, hogy melyik iskolában milyen osztályok indulnak ősztől, a felvételi lap kitöltésekor több opciót is megjelölhetnek, sőt, az a jó, ha bebiztosítják magukat: ha nem sikerül bejutniuk az első óhajuk szerint, jöhet a második, harmadik változat, hisz itt már a felvételi médiák versenyeznek, ami szerint számítógép osztja el, ki hová kerül.
A felvételi általánosnál 75 százalékot nyom a latban az egységes felmérő eredménye és 25 százalékot az V–VIII. osztályos média. A megyei tanfelügyelőség által közzétett rangsor szerint 9,92 és 9,91-es általánossal két bodzafordulói diák vezeti a névsort, a harmadik helyen 9,88-cal Miklós Csenge, a Székely Mikó Kollégium tanulója áll. Az 1490 diák nevét tartalmazó lista szerint 38-an nem érték el a 4-es felvételi általánost sem, és több, mint 130-an 4–5 közötti médiával felvételiznek, ami ellenben nem akadály, hogy bejussanak középiskolába.
A számítógépes elosztást július 19-én tartják, az iskolákban 20-án függesztik ki az eredményt és az üresen mAradt helyeket.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szegény gyermekek nyári tábora Csernátonban
Huszonötödik alkalommal szervezte meg a Kovászna Megyei Vöröskereszt a hátrányos szociális helyzetben élő gyermekek hagyományos táborát. A felsőcsernátoni Hanna Panzióban hétfő délig ötven 7 és 13 év közötti Sepsiszentgyörgyi, Kézdivásárhelyi, Kovásznai, csernátoni, erdőfülei, Vargyasi, málnásfürdői, lemhényi és kommandói gyermek nyaral.
A résztvevőket a megye azon településeiről verbuválták, ahol aktív vöröskeresztes egység működik. Az elmúlt huszonöt évben összesen 1971 Háromszéki gyermek vehetett részt élete első táborában a megyei Vöröskereszt adományozóinak, önkénteseinek és munkatársainak jóvoltából. Felügyeletükről és tábori programjukról tizenhat önkéntes gondoskodik, közülük veteránnak számít a Kézdivásárhelyi Vitályos házaspár, János és Ildikó, ők több mint húsz éve minden nyáron jelen vannak, Róbert fiúk és Johanna Réka leányuk előbb gyermekként, pár éve már önkéntesként segíti munkájukat. Egy ilyen táborban tizenhat önkéntes egy hét alatt ezerkétszáz órás munkát fejt ki – tudtuk meg Opra Zsófia Szende táborigazgatótól.
A táborozás ideje alatt tematikus napokat szerveztek, mese- és sportnap, kézműves-tevékenységek sokasága, kürtőskalácssütés, Ika-vári kirándulás és a Haszmann Pál Múzeum meglátogatása, illetve a Székely Vágta szerepelt, illetve szerepel a programban. A nap reggel 8 órakor ébresztővel és tornával kezdődik, ezt követi a takarítás, a reggeli, majd a délelőtti tevékenység, az ebéd, a délutáni foglalkozás, a vacsora, meseolvasás és 22 órakor villanyoltással fejeződik be. Hogy mindez így létrejöhetett, nagyon sok ember munkájának köszönhető. A Vöröskereszt a Szent György Napok alkalmával hétezer lejt gyűjtött össze, a teljes összeget a tábor szervezésére fordították, és nagylelkű támogatók segítségével ki is egészítették. Több cég nem pénzzel, hanem alapélelmiszerrel segítette őket. Egy ilyen tábor összköltsége húszezer lejre rúg. Azok a vállalkozások is első szóra segítettek, amelyekhez most először fordultak támogatásért. „Ismerik már a tevékenységüket, és megbizonyosodhattak róla, hogy adományuk jó célra fordítódik. Köszönet érte” – mondta Opra Zsófia Szende.
Akárcsak tavaly a zenetárbor alkalmával, csütörtökön ismét lecsaptak a Hanna Panzióra a megyei fogyasztóvédelmi hivatal felügyelői és a megyei rendőrség gazdasági osztályának munkatársai.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kisbérűek országa
Több mint hárommillió romániai alkalmazott (a 4,7 millió munkavállaló 65 százaléka) havi 2000 lejnél kevesebbet visz haza, azaz nem keresi meg a nettó átlagbérnek megfelelő összeget.
2000 lejnél kevesebbet keresnek az iparban, az egészségügyben, az oktatásban, az építőiparban, a vendéglátásban dolgozók. 2000 és 4000 lej között 1,3 millió munkavállaló (27 százalék) keres, ebbe a kategóriába tartoznak a távközlésben, az energetikai ágazatban, a gyógyszergyártásban, a közigazgatásban dolgozók, illetve az autóipari alkalmazottak egy része. A munkavállalók alig hét százalékának a havi nettó fizetése haladja meg a 4000 lejt, ez mintegy 340 ezer embert jelent. Banki, IT-szektori, légi közlekedési, kőolaj-kitermelési vagy dohányipari szakemberekről van szó.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hencz Hilda : Magyar Bukarest 17. (Részletek)
Az első világháború utáni magyarok tömegeit elsősorban a kétségbeesett munkakeresés vitte Bukarestbe, s a románok számára igen jövedelmező volt a beáramló olcsó munkaerő. A főváros vonzóbb volt, mint Amerika, elérhetőbb távolságra Erdélytől, és túlélést biztosított a talajt veszített szegényeknek. Nagy Sándor ezer sebből vérző testhez hasonlította a magyarságot, amelyen a legmélyebb seb a Regát felé nyitott utat; Bukarest vonzó délibábja pedig asszimilációjukhoz, azaz megsemmisülésükhöz vezetett.
Az erdélyi magyarok is lenézték a Bukarestbe távozókat, harmadrangú polgároknak tekintették őket. A várakozással ellentétben a Bukaresti magyarságot nem erősítették a két világháború között érkezők, sőt, még megosztottabbá vált: a különféle politikai pártok hívei egymást vagy az utolsó magyar oázist, a református egyházat támadták.
Sokan állították, hogy Budapest után Bukarest volt a legnagyobb magyar város; a magyarországi és romániai 1930-as népszámlálás adatai alapján Szegednek 160 000, Debrecennek 117 000 és Miskolcnak 89 000 lakosa volt. Ugyanekkor Bukarestnek 639 000 állandó lakosa volt, ebből 324 331 fős az aktív lakosság. A fővárosiak 77,47 százaléka, azaz 495 122 fő volt román. Ez volt az első hivatalos román statisztika, amelynél figyelembe vették a más nemzetiségű román állampolgárok létét is; Bukaresti magyarként 3,76 százalékot, azaz 24 052 főt számoltak össze, Munténiában 33 806, Moldvában pedig 20 964 magyar élt. A népszámlálás eredményeit kétségbe vonta a Magyar Párt. Másrészt azonban igaz, hogy amíg Erdélyben rábeszéléssel és megfélemlítéssel próbálták rávenni a magyarokat, ne vállalják nemzetiségüket, Bukarestben a magyar lét megbélyegzést jelentett, amelytől sokan próbáltak szabadulni – ez a magatartás még ma is tapasztalható.
Ignácz Rózsa szerint a város légköre pikáns, ,,kicsit balkáni, kicsit franciás” volt. A nagyon elegáns, erősen parfümözött nők a legutolsó párizsi divat szerinti, 8 cm magas sarkú cipőkben sétálgattak a grillezet hús és a sülő miccs füstjében. Ebben a zajos hangyabolyban mindenki hangosan beszélt, mindenki sietett, mindenki széles mozdulatokkal gesztikulált, és még mindenütt jelen voltak a vándorkereskedők mezítláb, a nyakukba akasztott kis gyümölcsös tálcákkal. Este kigyúltak a fényreklámok, a főutakon kinyitottak az elegáns bárok és nyárikertek, melyekben borszéki vizet ittak és ditrói cukros mogyorót ettek. A Herăstrău-tó parti kocsmákból és vendéglőkből kihallatszott a cigányzene, de a dzsesszre is táncoltak. 1929-től, illetve 1930-tól kezdve viszonylag hozzáférhető szórakozás volt a hangosfilm és a rádió, a város zengett a rádióból szóló tangóktól és románcoktól. Magyar zenét is közvetítettek néha: Bartók vagy Kodály műveit, Budapesti revüműsort stb. Még a szerényebb jövedelműeknek is rengeteg szórakozási lehetőségük volt, az autóbuszok este kilencig jártak, hogy hazaszállíthassák a mozikban vagy a partikon későig kint mAradókat. Nyaranta a kedvenc szórakozóhely az Andronache-erdő volt, ahol cigányzenére lehetett táncolni. Akárcsak a háború előtt, ide jártak a magyarok is. Mindenkire átragadt az Erdélyben ismeretlen életkedv. A futball is nagyon népszerű volt. Az egyik híres magyar focistát, Barátky Gyulát (1910–1962), a Giulești „szőke csodáját” tartották a két világháború közti időszak legjobb romániai játékosának.
A szegényebb rétegből származó magyarok új hullámainak érkezésével nőtt a proletárok száma, és a román iskolákba járó magyar gyerekeké is. Elsőként érkeztek a fővárosba állást keresni a képzettség nélküliek, ugyanis bőséges volt a kínálat olyan munkából, amelyhez nem volt szükség nyelvismeretre, végzettségre vagy szakmára. Az e réteghez tartozó magyarok számáról több becslés is elhangzott. A Románia Enciklopédiája ideiglenes adatai szerint a Bukaresti magyarok döntő többsége cseléd volt, és ezt az állítást sokan készpénznek vették az évtizedek során: „A magyarok majdminden szakmában megtalálhatóak, mivel szinte kizárólag cselédek és szakképzetlen munkások. Minden iparágban ott vannak munkásként, a kereskedelemben, a háztáji gazdaságoknál, a közintézményeknél pedig cselédként. A hitelszövetkezetek és kereskedelmi egységek alkalmazottjainak 82 százaléka szolgáló.”
Nem szolgál adatokkal a gazdaság különböző ágazataiban dolgozó magyar szakképzetlen munkások és cselédek számáról a népszámlálás nem sokkal később publikált néhány ezer táblázata sem. A jelentések az aktív és passzív magyar lakosság összességére vonatkoznak csupán. Például a kereskedelemben 89 674 passzív és aktív lakost számoltak össze, ebből (ugyancsak összegezve a passzív és aktív népességet) 2812 volt magyar. A kereskedelemben dolgozó aktív népesség 46 212 fő volt, ebből a cselédek/szolgák száma 10 282, azonban a nemzetiségi hovatartozást itt nem tüntették fel. A hitelszövetkezeteknél és a kereskedelmi egységeknél összeírt 24 736 főből (aktív és passzív népesség együtt) 1145 volt magyar, ugyanakkor a cselédek száma itt 4382 (aktív népesség). A népszámlálás szerint csak 135 magyar volt alkalmazásban „háztartásbeli cselédszemélyzetként”, ez azonban nem igazán hihető számadat.
A Románia Enciklopédiája kijelentéseit nem támasztják alá a népszámlálás eredményei, ám tükrözik a hivatalos intézmények törekvését, hogy egyenlőségjelet tegyenek magyar és szolga között, hogy egy olyan virágzó Románia képét mutassák, amelyet nagyszámú, de 82 százalékban a román társadalom peremén élő senkiházi (magyar) fojtogat. Nem véletlenül állapította meg Nagy Sándor, hogy a sajtóban és a román iskolai tankönyvekben folyamatos a magyarok befeketítése és megalázása, ,,a magyar cseléd és szolga szegény és műveletlen, szervezhetetlen és intézmények nélküli, társadalmilag számba nem vehető csürhe nép”.
A rendőrprefektúra egyik 1937-es, cselédekről szóló jelentése, a várakozásokkal ellentétben, nem igazolja a magyarok többségét. 12 318 szolgát/cselédet írtak össze, közülük 11 308 román, 715 magyar, 67 német nemzetiségű. Hivatalos formaságokat betartva vagy sem, állandó vagy ideiglenes lakosként, de mindenképp sok magyar élt Bukarestben a két világháború között. A főbb utak mentén újonnan épített tömbházak manzárdszobái tömve voltak székely szolgálókkal. Az épületekhez nem terveztek cselédszobákat, és a kialakított kis lyukakba, ahol állandóan szólt a gazda csengője, alig fért el egy vaságy és egy mosdótál.
Ezekben az években gyakran lehetett magyar szót hallani a piacokon, élelmiszerüzletekben, pékségekben. Magyarul beszélgettek 1931 körül a Victoriei úti csatornázásánál dolgozó székelyek vagy vasárnap a Cişmigiu Parkban korzózó szolgálólányok, akik négyen-öten sétáltak karonfogva, magyarul énekelve, az újabbak még népviseletben, copfba font hajjal. A sétányokat szülőföldjük szerint osztották fel; a harmincas évek vége felé csak a Beszterce melletti Sófalváról 31 lány jött Bukarestbe. Sokukat a szüleik küldtek ide, alig 14–15 évesen. A szolgálólányok korzózása a Cişmigiuban igazán látványos lehetett, de a lányok valós létszáma nem haladhatta meg az egy-kétezret. A szolgálólányok álma az volt, hogy pénzre tegyenek szert és visszatérjenek szülőföldjükre, házat, földet, marhát vásároljanak. Egyiküknek, Kovács Vilmának sikerült valóra váltania álmát. 1920-ban hagyta el otthonát, 17 évesen, egyetlen címmel a zsebében, mivel arra a következtetésre jutott, hogy hiába a kemény mezei munka, semmire sem viszi. Románul csak számolni tudott. Szolgálónak állt, takarított, felszolgált, mosogatott, gyermekeket sétáltatott, és bevásárolt a háziasszony listája alapján. Egy szörnyű baleset is érte: egyszer, amikor a padlót mosta benzinnel, egy rövidzárlat miatt tűz ütött ki. Súlyosan megégett a feje, nyaka, keze és lába, három hónapig járt a kórházba kötéscserére. A házimunka alól azonban ez idő alatt sem mentesült. Majdnem húsz évig mAradt Bukarestben, minden pénzét hazaküldte egy jegyzőnek, aki földet és egy házat vásárolt neki. Apránként egy kisebb vagyont gyűjtögetett össze: négy tehenet (egy tehén 20 ezer lejbe került), négy borjút, 25 juhot, két disznót, és egy nagy házat, amely 225 ezer lejbe került. Az ötvenes évek szétfoszlatták álmait: a kommunisták kuláknak nyilvánították és mindenét elkobozták.
A szakképzetlen, munkát kereső magyaroknak rengeteg lehetőségük volt. Még a kamaszokat is alkalmazták, ők hordát ki reggelenként a tejet és a friss kiflit a kocsmákba vagy a magánházakhoz. Akiknek sikerült odacsapódniuk egy-egy kocsmához vagy vendéglőhöz, elfogadhatóan alakult sorsuk. Reggel hattól este tizenegyig dolgoztak, de biztosították szállásukat és kosztjukat, ha pincérekké léptették elő, havi ezer lej körül, de akár 1500 lejt is kereshettek (egy kifli 5 lej volt). Sokan csavarogtak azonban munka nélkül, az állomásokon, a Cișmigiu Parkban vagy hidak alatt húzódtak meg; a rendőrség gyakran razziázott, és a munkanélkülieket hazatoloncolták ,,Erdélybe, ahol minden még szegényebb, még koldusabb, mint itt, e nagy városban”. A főváros fenntartott egy menhelyet is a munkanélkülieknek az Izvor (Forrás) utcában, ahol semmilyen bútorzat sem volt, az emberek a földre vetett szalmán aludtak.
A románok bíztak a magyarok munkájában, a „különleges szakácsnőben”, a szobalányban, az „okos legénykében”, a „tiszta fiatal lányban”, akit már az állomáson várt és választott ki a gondos fiús apa. A fizetés egy vasutasinas fizetésének felelt meg: napi 20–30 lej. Általában szerződés nélkül alkalmazták őket, emiatt a legtöbben (elsősorban fiatal lányok) ki voltak téve mindenféle visszaélésnek és bántalmazásnak: nem kapták meg a fizetésüket, kis vétségekért is visszatartottak nagy összegeket, szexuálisan kihasználták őket a házigazdák, és állandóan fenyegették a háziasszonyok: ,,Ha nem tartod a szádat, büdös bangyina, feljelentelek a rendőrségen engedély nelküli prostitúció miatt.”
(folytatjuk) JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Őrhelyen gyújtott jeltüzek
Beszélgetés a 75 éves Péntek János nyelvészprofesszorral, etnográfussal internetes nyelvhasználatról, a magyar szakoktatásról és mindközönségesen: az anyanyelven való tanulásról
– Lát-e veszélyt, professzor úr, arra, hogy az internet martalékává váljék a magyar nyelv, és mit tehetnek a nyelvápolók, a nyelvhasználók, hogy ezt meggátolják?
– Nem tudom, ki minek tulajdonítja az elmúlt negyedszázad nagy nyelvi élményét: a szabadságot a nyelv használatában és nyelvi kapcsolatainkban, a határtalanságot a magyar anyanyelvűek körében. Bizonyára van, aki azt hiszi, hogy ebben a politikai változás volt a döntő, én úgy érzem, hogy éppen a technika, a nyelv új dimenziója, új halmazállapota: az elektronikus nyelv. A fiatalok már nem is érzik ennek újszerűségét, mert nem ismerték a régit. Amit azért legtöbben talán az én nemzedékemből sem tudunk már elképzelni: mindennapi életünket a számítógépes írás, szerkesztés nélkül, az internet nélkül, a hírportálok, az elektronikus könyvtárak, folyóiratok, az elektronikus levelezés, a mindentudó telefonjaink nélkül. Azt is az informatika, az elektronikus nyelv teszi lehetővé, hogy gyakorlatilag végtelen befogadóképességű tárolóhelyekre kerülhet közös emlékezetünk: irodalmunk, kultúránk, tudományunk és maga a nyelv. Közben aggodalmaskodva nézzük, mit művelnek a fiatalok, hogyan esemeseznek, csetelnek, lájkolnak, hájpolnak, fészbukolnak. Irigység is van ebben az aggodalomban, a fejünkre nőttek, ezt ők jobban tudják, mint mi.
– Említette az elektronikus nyelvet…
– Az elektronikus nyelv köztes halmazállapota a beszélt és az írott nyelvnek, írott beszélt nyelvnek lehet tekinteni. Új, szokatlan ruhája a nyelvnek. A nyelv beszélt változatáról tudjuk, hogy kevésbé szabályozott, változatosabb, érzelmileg telítettebb, közvetlenebb, az írott nyelv pedig szabályozottabb, merevebb. A fiatalok említett gyakorlata a beszélt nyelvhez áll közelebb: nem követik az írott nyelv szabályait, a helyesírást, egyéni, kreatív megoldásokat keresnek, játszanak, és gyakran megbotránkoztatnak, mindezzel lazítják a néha egyébként is túl merev szabályozottságot. Mindez kétségtelenül hat az új nemzedék nyelvhasználatára. De nem tesznek mAradandó kárt a nyelvben, sőt, a nyelv szereti az ilyen kihívásokat, provokációkat.
Az elektronikus nyelv nyilvános vagy mAradandó szövegei ennél jóval kidolgozottabbak, igényesebbek, szabályosabbak. Az egyéni szöveg itt is az íróját jellemzi, a honlapok igénytelensége az intézményt vagy a személyt, a hírportálok és internetes folyóiratok nyelve a szerzőkét, szerkesztőkét. Az azonban teljesen megalapozatlan félelem, hogy az internet „martalékává váljék a magyar nyelv”. Egy nyelv csak más beszélt nyelvek „martalékává” válhat, ha beszélőik saját nyelvüket azzal cserélik föl. Ez a beszélők nyelvi hűségén múlik elsősorban. A tragédia az volna, ha a magyar nem volna ott a globális digitális térben, ha kimAradna belőle. Ha digitális írástudatlanok mAradnánk. Ez olyan hátrányt jelentene, mint az, ha nem volna írásbeliségünk. A mostaninál is sokkal nagyobb lehetőség van benne, ezért nagy szükség van minden korosztály körében a digitális írásbeliség terjesztésére. A gyermekek ugyan már többet tudnak mindebből, mint a szüleik, de nekik is meg kell tanulniuk az iskolában digitálisan írni és olvasni. Mert éppen a mi oktatásunkban a digitális tananyagok segíthetik a korlátozások elhárítását, a szórványban élők bevonását, közös magyar oktatási felületek kialakítását. Megszabadíthatnak bennünket sokféle nyomorúságunktól.
– Mi volna a legfontosabb ebben az új helyzetben?
– Szakmailag az a legfontosabb, hogy a magyar nyelvtechnológia tartson lépést azzal, ami a világban történik, legyen annak élvonalában. Erre most nem panaszkodhatunk: kiváló magyar szakemberei, műhelyei vannak, ezt a laikus is láthatja a számítógépek nyelvi programjaiban. Nemcsak a helyesírás-ellenőrzőre és a kétnyelvű szótárakra gondolok, hanem arra, hogy az idegen szöveg olvasóját is sok területen segítheti az automatikus gépi fordítás, hatékony nyelvoktatás. De elérhető közelségbe került az automatikus tolmácsolás, sőt, a beszéd „online” fordítása is.
– Hát én senkit nem biztatnék a jelenleg elérhető automatikus gépi fordítás használatára... Ez azt jelenti, hogy a nyelvet új közegében is lehet igényesen és igénytelenül is használni?
– Kétségtelen, ebben is lehetünk műveltebbek vagy műveletlenek, felelősek vagy felelőtlenek. Attól még nem lesz hibátlan a helyesírásunk, hogy nem kapcsoljuk be a helyesírás-ellenőrzőt. Az oktatásnak, az anyanyelvi mozgalomnak az igényes, felelős nyelvhasználatot kell erősítenie, terjesztenie. És a nyelvi hűséget. Mert az is kétségtelen, hogy a digitális világban jelentős mértékben megnő a globális kultúra (és a globális műveletlenség) és az angol nyelv csábítása.
– Sokat foglalkozott a szaknyelv visszaszorulásával, az e téren mutatkozó hazai gyatra magyar szakkönyvellátással, és sürgette a magyarországi normákhoz való igazodást. Mi a helyzet napjainkban? – A Trianon utáni elszigetelődéssel a külső régiókban a magyar szaknyelvek szétfejlődtek és leépültek. Ez következménye volt annak, hogy a szakképzés és a munkahelyi nyelvhasználat mindenütt jórészt államnyelvűvé vált. A közelítésben, egységesítésben van előrelépés, ez jól érzékelhető a közös konferenciákon, a kiadványokban. Nem az a lényeges, hogy magyarországi normákhoz igazodjunk, hanem az, hogy egységes terminológiát fogadjunk el az egyes szaknyelvekben. Ismétlem: nem magyarországit, nem erdélyit, hanem közöset és egységeset. További folyamatos munkára van szükség, és ebben is használni lehet a nyelvtechnológiát: közös, folyamatosan bővített és gondozott internetes terminológiai tárhelyeket kell kialakítani. Ebben nincs megállás. És ebben is meg kell találni az egyensúlyt, hogy ne az angol (és nálunk: ne is csak a román) vegye át teljesen a magyar szaknyelvek szerepét, helyét. Hadd emlékeztessek arra, hogy az 1990 előtti évtizedekben a Kriterion Kiadó nagy példányszámban megjelent szakkönyvei, lexikonjai, szótárai óriási szolgálatot tettek a magyar szaknyelvek megőrzésében. Gond, hogy a bővülő magyar szakoktatásnak nincsenek magyar tankönyvei. Ezeket Magyarországról kellene áthozni.
– 2011-ben nyílt levelet intézett a romániai magyar szülőkhöz, amelyben a gyerekek iskolaválasztásával kapcsolatosan adott jól alátámasztott érveket, tanácsokat. 2014-ben a magyar pedagógusokhoz és a magyar oktatás vezetőihez intézett levelet. Ez a kérdéskör – úgy érzem – mit sem veszített aktualitásából…
– Hosszú tanári pálya van mögöttem, és akiket taníthattam, azoknak is nagy része tanár lett, velük megsokszorozódott a tanárságom. Szakmai életemnek ez a legfontosabb része. Közel harminc évig szülőként is érintett voltam, az én gyermekeim is itt tanultak. Tanítványaimmal tankönyvsorozatot is írtam a 80-as évek elején, 1993-ban tankönyvszerkesztő kollégámmal létrehoztuk az Erdélyi Tankönyvtanácsot. Folytathatnám, de talán fölösleges indokolnom, miért nem közömbös számomra az oktatás helyzete, színvonala, eredményessége.
A magyar oktatás első kérdése: miért van az, hogy a magyar gyermekek mintegy egyötöde a román iskolát választja? Az arány nem változott, nagyjából ennyi volt 1990 előtt is. Ehhez rendszerint érzelmileg szoktunk viszonyulni, a szülők magyarságára szoktunk apellálni. 2011-es nyílt levelemben én elsősorban racionális, szakmai érveket sorakoztattam föl pró és kontra. A gyermek nyelvi jövőjéről a szülők döntenek, nekik viszont tisztában kell lenniük döntésük következményeivel. Nem ismétlem meg az érveimet, de talán a legfontosabb, hogy a megismerésben játszott szerepénél fogva tanulásra is az anyanyelv a legalkalmasabb, leghatékonyabb, aminek része az is, hogy ez megtart, megerősít saját kultúránkban, saját emberi létünkben. Miközben egyáltalán nem zárja ki sem a román nyelv, sem idegen nyelvek megtanulását. Megalapozza szellemi egyéniségünket.
Oktatásunk romlását látva, három évvel későbbi levelemben arra szerettem volna figyelmeztetni az oktatásvezetőket, hogy nem elég folyamatosan csak a szülők felelősségére apellálni, hogy magyar iskolába írassák gyermeküket. Ezzel velejár a másik oldal felelőssége, az ő felelősségük, hogy ne csapjuk be se a szülőt, se a gyermeket azzal, hogy magyarnak magyar ugyan az iskola, de távolról sem versenyképes, nem növeli, hanem csökkenti a tanuló későbbi esélyeit. És nemcsak iskolaszervezési gondokról van szó, hanem arról, és ezt kénytelen vagyok megismételni, hogy oktatásunknak továbbra sincs intézményes szakmai megalapozása (és ezt nem az oktatási törvény akadályozza), és hiányzik a vezetők folyamatos egyeztetése, együttműködése (a szakembereké, a politikusoké és az oktatásban is profitra törekvő vállalkozóké). A szolgáltatóként működő oktatási intézet hiányát ilyenkor, vizsgák idején érzékeljük különösen a vizsgaprogramokon, a vizsgatételeken, a vizsgatételek fordításán. Ezekre, de tantervkészítésre, tankönyvek nyelvi és tartalmi ellenőrzésére sincsenek felkészült szakembereink. Mindennek a tanulók isszák meg a levét.
– Akik többnyire nem egyforma eséllyel lépik át az iskolakaput...
– Egyre inkább elkülönül a magyar oktatás három köre: a nagyvárosi elit iskoláké, a lakótelepi és falusi iskoláké, valamint a szórványkollégiumoké, szociális intézményeké. A vezetők és az értelmiségi elit figyelme szinte kizárólag az elit iskolákra irányul, jóval hátrányosabb helyzetben vannak, és leszakadtak a lakótelepi és a falusi iskolák, a harmadik körről pedig szinte nem is tudunk. Pedig a magyar tanulók túlnyomó többsége ehhez a második és harmadik körhöz tartozik. Ezeket a többszörösen hátrányos helyzeteket, az esélytelenséget próbáljuk ellensúlyozni az általam kezdeményezett tehetségtámogató programunkkal, a 13. támogatási évet záró Nyilas Misivel (www.nyilasmisi.ro). Ez is kezd beérni. Sok a tehetséges, támogatásra szoruló gyermek, de Erdélyben még mindig nagyon kevés az ennek fontosságát el- és felismerő civil támogató, jóval kevesebb, mint ahányan a világ minden részéből mellénk álltak.
A pedagógusképzésben, alkalmazásukban, megbecsülésükben sem használjuk ki vagy nem jól használjuk ki mozgásterünket. Nem részletezem, messzire vezetne. Három feltétele van annak, hogy valaki jó oktató-nevelő legyen: veleszületett alkalmassága, legyen felkészült szakmailag, és legyen elkötelezett. Vannak ilyen kiváló tanítóink, tanáraink. Nem sokan. A pedagógusképzés pedig egyáltalán nem segíti őket abban, hogy azzá váljanak.
SZÉKELY FERENC
PÉNTEK JÁNOS
1941. július 7-én született Kőrösfőn, nyugalmazott egyetemi tanár, akadémikus. 1990 után tanszékvezetőként irányította a magyarságtudományi szakok és tanszékek megújítását a kolozsvári egyetemen, újraindította a néprajz szakos képzést, 2002-ben megszervezte a hungarológiai doktori iskolát. 2007–2014 között az MTA Kolozsvári Akadémiai Bizottságának első elnöke. Szakmai vezetője a Szabó T. Attila Nyelvi Intézetnek, társelnöke a Termini Egyesületnek. Kutatási területei: magyar dialektológia, etnobotanika, szociolingvisztika. Foglalkozik továbbá a romániai magyar oktatás szakmai és nyelvi kérdéseivel, egyik alapítója és elnöke az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének, alapítója és elnöke a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesületnek. Főbb munkái: A magyar nyelvjárások román kölcsönszavai (1977, Márton Gyulával és Vöő Istvánnal); A kalotaszegi népi hímzés és szókincse (1979); Ember és növényvilág. Kalotaszeg növényzete és népi növényismerete (1985, Szabó Attilával); Teremtő nyelv (1988); A nyelv ritkuló légköre. Szociolingvisztikai dolgozatok (2001); Népi nevek, népi hagyományok (2003); Anyanyelv és oktatás (2004); Változó korunk – változó nyelvünk. Esszék, reflexiók, alkalmi szövegek (2011); Történések a nyelvben a keleti végeken I. (2015). Díjak: Csűry Bálint-emlékérem (1985), Lőrincze Lajos-díj (1995), Magyar Népi Kultúra Kutatásáért Emlékérem (2001), Kriterion-koszorú (2002), Pro Universitate et Scientia (2003), Bethlen Gábor-díj, Kemény Zsigmond-díj (2005), az Akadémia Arany János-életműdíja és szülőfaluja díszpolgára (2007), a Magyar Köztársaság Érdemrendjének középkeresztje (2010).

Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kőbe vésett szeretet
Szikár arcomról lecsurog a bánat,
könnyem öntözi sorsverte földemet –
Én tenyeremben hordozom hazámat
s szívem csücskén az erdélyi eget.
Örömünkre ismét új verskötetet tarthatunk kezünkben. Tavaly jelent meg a szerző Harmat a fény porában című, sorrendben a negyedik kötete. És most az ötödik, a Kőbe vésett pillanat*.
Kézbe simuló könyv – mert, mint tudjuk, az első benyomás számít –, Kedei Zoltán festőművész olajképével díszített fedőlapja sokat sejtet.
Miért kell kőbe vésni a pillanatot? Azért, hogy láthassuk, hogy örökre velünk mAradjon. Valljuk be, mindannyiunknak vannak kőbe vésendő pillanataink. Ezek lelkünk kőtábláira íródtak, erőt adnak a köznapok fájdalmainak elviseléséhez. De az öröm végtelenségének múló érzete is olykor kőbe vésett boldogságként élhet a szívünkben.
Fülöp Kálmán a tőle megszokott egyszerűséggel, de gazdag, telített mondandóval megírt verseit tárja újfent elénk. Legrejtettebb gondolatait sem fél kimondani. Vivódik: megfelel-é a mai világnak, kellenek-é a versek, elég-e ő maga mai költőnek? "Én Istenem, csak/ ne tarts sokáig/ ebben a rám/ omló ismeretlenben – ennél már az is jobb,/ ha akárki/ szemembe/ mondja: alkalmatlan/ vagy, költőnek kevés". (Adventi várakozásban).
Tétovázása pillanatnyi, hiszen jól érzi: hivatása a tollforgatás, helye van a költészet asztalánál, feladata is volna: "szeretnék lenni/ az, aki falat bont/.../ égni versben/ és szavakban/... mAradni magyar/ a magyarért. (Egyedül ezer alakban). Szűk patakmederben halk csobogás a rímek tisztasága – Isten szelíd biztatása – mondja. A "magyar szavak édes selyme", "a vers meleg kelyhe" öleli át és ad erőt a mindennapok harcaiban. Mint "apró tollvonás – fehér lapon" – letisztult formában, kerülve a tekervényes szószerkezeteket, fogalmazza meg a szabadon gondolkodó ember hitvallását: "mert én vagyok én/ s hiszem, hogy soha/ nem leszek más,/ mint aki vagyok,/ mindenben a/ magam ura".
A kőbe vésett pillanat egy kiforrott költői lélek megnyilvánulása. Határozott kézzel nyúl köznapi témákhoz, nem tesz hozzá sok mázt, cicomát, mégis összhatása megnyugtató, soraiban lépten-nyomon magunkra ismerünk.
Békés természetű, a civakodást, bosszúállást elutasító, akit nem kímélt az élet, mégis híven őrzi Istenbe és a jóhiszemű emberekbe vetett hitét.
Ha lázad is, halkan teszi, vigyázva, hogy ne bántson senkit. Tudja, semmivel sem mArad el embertársai mögött azzal, hogy vállalja gondolatatait, érzéseit: "Nem tudom, miért kellene/ másnak mutassam magam,/ mint aki vagyok, és élek.../ a nagy Föld-planétán,/ szerénynek lenni/ semmivel sem kevesebb/ mint dicsőnek..." Értelme szabad, akarata megingathatatlan, a többi csak "váz és keret", amelyre építkezik s "ma már csak önmagamtól félek" – írja. (Önbecsülés) Az elmúlás gondolata őt sem kerüli el, egyre többet foglalkoztatja. Alkotói magányában felsejlik a nagyapa, a szülők képe, a régi hazavárásokra gondol, édesapja határozott, édesanyja szelíd hangja a Kis- Küküllő morajában máig élő kép. Gyümölcséréshez hasonlítja a meglett kort, és mély vallásosságából eredendően Isten kegyelmét kéri: "Csak egy kis türelmet/ kérek tőled, Atyám,/ hogy viszszataláljak/ önmagamhoz…" Istenhitének tükre Meditáció című verse, ragaszkodása biztos alapot szolgáltat olvasóinak: "Túlélni csak versben tudom – / sziklavár, múló fájdalom,/ könnyeket töröl, fellazít,/ az Úrban bízni megtanít.// Ő legelső ma nekem,/ én vele élem életem:// megalázhatnak emberek – gazdag vagyok, mert Ő szeret".
Fülöp Kálmán nem vészharangot kongat, hanem valós bajt jelez, amikor így ír: "…fogyunk,/ nagyon fogyunk/ akár a gyufamakk – / felégünk némán/ önmagunk sebében…" Bár a "partok lemorzsolódnak", szembenéz az árral, nem turkál porosodó napjai magányában. A világ megváltozott, "mostanában más arcát/ mutatja a színdús szivárvány", "érzéktelen világunk/ hátsó kapuit nyitogatva" mégsem szűnik meg bízni egy új, fehér lappal indítható holnap ígéretében.
A kőbe vésett pillanatokban ott az örök emberi téma, a szerelem, a sóvárgás, a keserédes emlékezés, a be nem teljesült álmok elsiratása (Mélyrepülésben, Valamit rejt, Félresikerült monológ, Kimondom, Sokszor, Realitás). Könnyednek tűnő szavakkal vall mindezekről: "a kilátástalanságban is/ cipelem arcod", (Kimondom). "Az akkor illatát még/ mindig érzem, ott lapul/ szakállam sűrűjében – // de ma már csak a volt/ szorongatja imára/ kulcsolt kezem." (Mélyrepülésben).
Fülöp Kálmán nehéz pályát kapott örökül Teremtőjétől. Hűsége urához, népéhez, bibliás hite, népi gyökeressége élvezhető, szavalható, emlékezetünkbe véshető lírában kristályosodik kötetekké.
Rokonszenves, kedvelhető költő.
* Fülöp Kálmán: Kőbe vésett pillanat, Kreatív Kiadó, Marosvásárhely, 2016. Szerkesztette: Bölöni Domokos. A fedőlapot Kedei Zoltán festményének felhasználásával Donáth Nagy György készítette.
Doszlop Lídia Naómi
Népújság (Marosvásárhely)

XV. KITÁSZ-vándorgyűlés
Jávor Páltól az Aradi újságírás kezdetéig
Arad legreprezentatívabb termében, a városháza dísztermében került sor tegnap tíz órakor a KITÁSZ ( Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetsége) jubileumi, XXV. Vándorgyűlésének megnyitójára. (A valamennyi, magyarok is lakta Kárpát-medencei országot és az anyaországot is tömörítő szervezet évente máshol, egyszer Magyarországon, a másik évben egy határon túli országban tartja találkozóit.)
Tegnap Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület alelnöke üdvözölte a megjelenteket – a nyitóünnepségre Magyarországból, Romániából, Szlovákiából és Szlovéniából 41 küldött jött el –, majd sorra hangzottak el a köszöntők. A KITÁSZ vezetősége nevében dr. Medvigy Endre tiszteletbeli elnök elmondta, hogy Arad immáron másodízben az összejövetel házigazdája, Bognár Levente alpolgármester Aradról adott rövid tájékoztatót, hangsúlyozva, hogy a többnemzetiségű, több vallású városban a magyarságnak kultúrájával kell bizonyítania jelenlétét. Berecz Gábor, a Kölcsey titkára (aki a betegsége miatt távolt mAradt Jankó András elnök helyett szólalt fel) a város XIX. század végi, XX. század eleji fejlődéséről, a Kölcsey Egyesület megalakulásáról és munkásságáról tájékoztatta a jelenlévőket. Kovács Attila Zoltán, a KITÁSZ elnöke egyebek között azt hangsúlyozta: a szervezet léte amolyan „széllel szembeni, kulturális-misszionárius sikertörténet”.
A köszöntők után következő előadások sorát Piroska Katalin nyitotta meg színház témájú előadással, új nézőpontból, a látványosság (színpadkép, effektusok) oldaláról tárgyalva az Aradi színház zenés és drámai előadásait. Földesdy Gabriella színháztörténész (aki már a Kölcsey Egyesület meghívására már tartott előadást Aradon, akkor Herczeg Ferencről) ezúttal az Aradi születésű Jávor Pál film- és színpadi sikereiről beszélt. (Többek között arról, hogy Jávor szerepelt az utolsó magyar némafilmben, de az első hangosfilmben is.) Ujj János Arad megye szakrális köztéri szobrairól értekezett, bemutatva néhányat (Nepomuki Szent János-, Flórián-, a színház előtti és újAradi Szentháromság szobrok stb.) és megemlítve, hogy ezekről vastag könyvet szándékozik írni. Sokunk számára kevéssé ismertnek bizonyult a Csanádi János tanár, néprajzkutató, helytörténész által tárgyalt téma A Kisjenői címerfák alatt címmel az EMÍR (Erdélyi Magyar Írói Rend) 1933. május 14-i megalakulásáról, annak előzményeiről és céljairól. A délelőtti programot Puskel Péter újságíró, sajtótörténész Aradi újságíró személyiségekről szóló előadása zárta, amely a magyar újságírás Aradi kezdeteitől a II. világháborúig tartó időszakot vette figyelembe.
Az ebédet követően koszorúzásra került sor az Aradi Szabadság-szobornál, majd Erdélyi István, a Kölcsey Egyesület elnökségi tagja az Aradi Ereklyemúzeumot mutatta be az érdeklődőknek, 17 órakor pedig 14 Aradi kortárs képzőművész tárlatának megnyitására került sor.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Borboly: az oktatási rendszer felelős a képességvizsgák gyenge eredményeiért
A gyökeres módosításokra szoruló oktatási rendszer hiányosságaival magyarázható a Hargita megyei diákoknak a képességvizsgákon nyújtott gyenge vizsgaeredménye – vélekedik Borboly Csaba.
A Hargita megyei tanácselnök szerint a magyar közösség nem engedheti meg magának azt, hogy évente megdöbben a gyenge eredményeken, pár nap múlva pedig ismét elfelejtse azt. Boroly azt mondja: a gyenge jegyekre fel kell hívni a kormány figyelmét is annak érdekében, hogy gyökeres változások legyenek a rendszerben, mivel „nem csak Hargita, hanem más megyékben is gyengén teljesítettek a diákok ”.
A tanácselnök szerint a magyar diákok román nyelvoktatási módszerei sürgős módosításokra szorulnak, ezt a román vizsgákon sikeresen teljesítő gyerekek alacsony aránya indokolja.
„Múlt évben alig 55,62 százaléka vizsgázott sikeresen román nyelvből, az idén pedig ez az arány alig 51,7 százalék, Hargita megye ezzel az utolsók mögött kullog” – mondta Borboly. Hozzátette: egy szakértői jelentésük szerint a román nyelv oktatásának módozataival sem a szülők, sem pedig a pedagógusok nincsenek megelégedve.
Az idei vizsgákon országos szinten a diákok 67,55 százaléka ért el ötösnél nagyobb eredményt, tavaly ez az arány 73,55 százalék volt.
maszol.ro

Lemhényi lovas nyerte a Székely Vágtát
A Lemhényt képviselő Zsigmond János Timpex Amata lovával nyerte az idei Székely Vágtát. A Góbé-futamot a gyergyószentmiklósi László Pál Dáriusz nevű lovával nyerte meg.
A döntő futamot meg kellett ismételni, mert az első nekifutásra a tavalyi győztes a Gyergyószárhegyet képviselő Fazakas Géza lebukott a lóról, csak a szerencsén múlott, hogy a többi lovas nem taposta el. A mentők a helyszínre érkeztek, végül Fazakas Géza a lábán hagyta el a mentőautót, de már másodszorra nem állt rajthoz. Így már hárman versenyeztek a fődíjért, Réty, Mikóújfalu és Lemhény lovasa. Zsigmond János Timpex Amata nyergében gyönyörűt futott, már az első próbálkozásnál is élre tört, és második futamban is simán győzött.
Egyébként Lemhény képviselője két évvel ezelőtt, 2014-ben már elvitte a fődíjat, tavaly pedig a Gyergyószárhegyi lovas mögött másodiknak futott be. A Budapesti Nemzeti Vágtán tehát négy lovas képviseli majd Székelyföldet: a győztes Zsigmond János mellett, a második és a harmadik helyezett: Rétyről Fazakas János Alpár, és Mikóújfaluból Tóth Barna, ugyanakkor a házigazda Sepsiszentgyörgy lovasa Ugron Attila hivatalból kap meghívást a megmérettetésre.
A Gobé futamot idén magabiztosan nyerte László Pál Dáriusszal, így szerezve meg az első helyet Gyergyószentmiklós számára. A Gobé futamban Gyergyószentmiklós, Farkaslaka és Barót lovasai jutottak a döntőbe, amit rajt-cél győzelemmel, jelentős előnnyel nyert László Pál Dáriusz nyergében.
Idén első ízben a cislaui állami ménes zsokéi is starthoz álltak, hogy nyeregben döntsék el, ki képviselje Romániát a nemzetek futamában a szeptemberi, Budapesti Nemzeti Vágtán. Ezt a futamot Sandru Ion nyerte, ezzel együtt a jogot, hogy országát képviselje a magyar galoppversenyen.
A szombat délután rendezett fogathajtó versenyen tizenegy fogat jelent meg, köztük olyan fogathajtók, akik világversenyeken is értek már el dobogós helyezést. A legtöbb pontot idén Orosz László szerezte, őt követte a rangsorban Bartalis Attila és Szőcs Lehel fogata. A fogathajtón Bodó Zoltán, többszörös országos fogathajtó bajnok is tartott bemutatót a Váncsa-farm négyesfogatával, aki idén részt vesz a négyesfogathajtó világbajnokságon, Románia képviseletében.
Az idei hatodik Székely Vágta is egy jó hangulatú, nagy tömegeket megmozgató rendezvény volt, összesen 31 lovas állt rajthoz, 15 a Székely Vágta, és 16 a Gobé futamon. Kovászna megyéből összesen 20 lovas, Hargita megyéből 8, Maros megyeből pedig 3 jelentkezett be a galoppversenyre. A rendezvényen több mint száz kézműves kínálta a portékáját, rengeteg kísérőprogram szórakoztatta a nagyérdeműt. A sokak által nagyon várt Csík Zenekar koncertje szombat este az eső miatt elmAradt: a szervezők érdeklődésünkre elmondták, a szerződésben nem volt esőnap, a zenekar tagjai közül volt akinek már vasárnap fellépése volt, így nem tudták halasztani a koncertet. Ígérik, hogy valamikor augusztus-szeptemberben Sepsiszentgyörgyön megtartja elmAradt koncertjét a Csík zenekar.
Volt ugyanakkor lovasíjász bemutató, Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület és a Saggitis Siculorum Egyesület is bemutatkozott, de Székelyföldi Magyar Szablyavívó Iskola növendékeit és a Erdélyi Lovaskaszkadőr Egyesület tagjait is megcsodálhatták a nézők. Shagya Lovasklub Egyesület lovastornász bemutatója egy igaz történetet elevenített fel, idén is megérkeztek többszáz kilométert megtéve az izlandi lovak. Tizenegy egyesület tartott gyerekfoglalkozásokat, és péntek este a TransylMania koncertezett.
Bíró Blanka |
Székelyhon.ro

Tőkés kitüntetése: még nem ért véget a történet
A Bukaresti táblabíróság hozhat döntést Tőkés László érdemrendperében, melyben az EP-képviselő arra kéri az igazságszolgáltatást, hogy érvénytelenítse azt az államfői rendeletet, mellyel Klaus Iohannis megfosztotta a Románia Csillaga nevű állami kitüntetéstől..
A Bukaresti táblabíróság még nem tűzte ki az első tárgyalás időpontját; az új polgári perrendtartás szerint egyelőre az előkészítési fázisnál tartanak. Az igazságszolgáltató szerv felszólította az államelnöki, illetve a miniszterelnöki hivatalt, hogy Tőkés László beadványára tegye le a válasziratot. Klaus Iohannis június 10-én Bukarestből feladott levelét négy hét után, július 8-án kézbesítette Tőkés László Marosvásárhelyen élő ügyvédjének, Kincses Elődnek a posta. Válasziratában az államfő nem létező törvénycikkelyekre hivatkozik, miszerint nem tekinthet el a Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspöke kitüntetésének visszavonását javasoló becsületbírósági döntéstől. Ugyanakkor, írja Iohannis, az igazságszolgáltatást is törvény kötelezi arra, hogy utasítsa el az Európai Parlamenti képviselő kérését.
„Mindez mese, ilyen törvénycikkelyek nem léteznek. Mi több, jogi precedens van arra, hogy a bíróság hatályon kívül helyezte az elnök döntését” – mondta Kincses Előd a sajtónak.
Iohannishoz hasonlóan a miniszterelnök is egy olyan válasziratot fogalmazott meg, mely hemzseg a pontatlanságoktól és csúsztatásoktól. Dacian Cioloș – aki az államfői dekrétum ellenjegyzőjeként került képbe – arra kéri a bíróságot, hogy utasítsa el Tőkés László panaszát, mivel felperesként egyrészt nem bélyegezte azt fel, másrészt nem nyújtott be előzetes panaszt a kormányhoz.
„Mindez nem felel meg az igazságnak, hisz felbélyegeztük a beadványt, és nem voltunk kötelesek a kormányhoz fordulni, mihelyt a rendeletet Iohannis hozta, Cioloș mindössze ellenjegyezte” – magyarázta Kincses. A püspök jogi képviselője azt is furcsállja, hogy a miniszterelnök teljesen megalapozottnak tartja az államfő döntését, hiszen, amint írja, Klaus Iohannis nem bírálhatja fölül az érdemrend becsületbíróságának a határozatát – holott valójában az mindössze konzultatív jellegű. Ezt a bíróság is kimondta, amikor hónapokkal ezelőtt azzal hárította el a javaslat elemzését, hogy az nem számít adminisztratív döntésnek.
Mint ismert, a felek azért kerültek bíróság elé, mert Iohannis államfő a felszólítás ellenére sem volt hajlandó visszavonni azt a törvénytelennek vélt rendeletét, mellyel megfosztotta Tőkés Lászlót a magas rangú állami kitüntetéstől. Az érintett szerint az elnöknek semmiféle jogalapja nem volt az érdemrend visszavonására. A törvény szerint csak a letöltendő börtönbüntetésre ítélt személyektől kell kötelező módon visszavenni a kitüntetést, valamint azokat foszthatják meg az érdemrendtől, akik elkövetett tetteik által arra méltánytalanná válnak. Az elmúlt időszakban tizenegy kitüntetettet ítéltek letöltendő börtönbüntetésre, azonban sem az érdemrend becsületbírósága, sem az államelnök nem kezdeményezte kitüntetésük visszavonását. Temesvár hőse 2009-ben kapta meg Traian Băsescu volt román elnöktől a Románia csillaga érdemrend állami kitüntetést az 1989-es forradalomban játszott szerepéért, annak huszadik évfordulóján. Az elismerés visszavonását Victor Ponta volt szocialista kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László egy Tusnádfürdői fórumon felvetette – már nem is először –, hogy Magyarország vállaljon védnökséget az erdélyi magyarság fölött. Ezelőtt két és fél évvel, 2013 novemberében jelentették be, hogy a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága méltatlannak minősítette Tőkés Lászlót a román állami kitüntetésre, és úgy döntött: az EP-képviselő kitüntetésének visszavonását kéri az államfőtől. Aminek az erdélyi magyarság által is megválasztott Iohannis sietett is eleget tenni.
itthon.ma//erdelyorszag

Sűrű valóság
„Az isten szerelmére, ne menj vissza Csurogra, mindenkit kivégeztek, kitelepítettek, senkid sincs már ott” – figyelmeztet egy tizenhat éves délvidéki menekült sváb leányt a földije, a jugoszláv partizánok foglyaként vasútállomást takarító asszony. Akár összefoglalójuk is lehetne ez a mondat a Gutai István író, kutató bácskai menekültekről szóló könyvében – a második, bővített kiadásban – olvasható történeteknek.
A jugoszlávok által a háborút követően szülőföldjükről elüldözött vagy megkínzott és meggyilkolt magyarok és svábok históriája egyike a magyar történelem máig homályban mAradt, kibeszéletlen fejezeteinek. Az előzmény, az 1942-es újvidéki razzia ugyanakkor széles körben ismert volt a Cseres Tibor könyve alapján forgatott Hideg napok című filmből, amelyet a magyarság bűneinek bizonyítékaként örömmel fogadott és széles körben népszerűsített a korabeli hazai párt- és állami vezetés.
Gutai István, miután elolvasta Cseres további, az igazságot mélyebben feltáró műveit, továbbá Matuska Márton és Teleki Júlia könyvét, azzal szembesült, hogy szülőfalujában, Sárpilisen is élnek bácskai menekültek, többek között játszópajtásainak a szülei. Először velük beszélgetett, majd tovább gyűjtötte a poklokat megjártak visszaemlékezéseit. Nem is az átélt borzalmakra volt kíváncsi, amelyekről addigra több írás is megjelent.
Azt kutatta, hogy a szülőföldjüktől elszakított emberek mit tudtak kezdeni az életükkel, miután nekivágtak az útnak, hiszen csak annyijuk volt, amennyit hirtelen fel tudtak dobálni a kocsira. Bár a magyarországi falvak elöljárói többnyire készültek a fogadásukra, és sokukat befogadták a lakóházakba, volt, aki kezdetben árokparton aludt, vagy a szekér alatt húzta meg magát. Közben magyarokat és svábokat nemegyszer menekülés közben fűzte össze a sors úgy, hogy együtt mAradtak egy életre.
Csodálatra méltó a kitartás, hogy legtöbbjük innen felállva építette újra az életét. Ezekből a történetekből összerakható a huszadik század magyar történelme is, hiszen emléküket számtalan, a mai határokon belül élő család őrzi, s ahogy a kötet szerzője írja, nem az elfojtás, hanem a kibeszélés oldhatja fel a régi görcsöket. Ez a bő kétszáz oldalas, számos korabeli fotóval és egy térképpel illusztrált kötet is ezt a célt kívánja szolgálni.
(Gutai István: Földönfutók, Hontalanok II. – Menekülés Bácskából 1944–45. Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk Alapítvány, Budapest, 2016. Ármegjelölés nélkül.)
Szathmáry István
mno.hu

Jó volt „gézengúznak” lenni Nyárádszentlászlón
Több száz gyermek és szülő töltötte a hétvégét a Nyárád mentén, a Marosvásárhelyért Egyesület szervezésében első alkalommal zajlott Gézengúz fesztiválon. Nem csak Maros megyeből, hanem Csíkszeredából, Udvarhelyről, Kolozsvárról, Nagyváradról és Magyarországról is jöttek fesztiválozók a nyárádszentlászlói Pásztortűz panzióhoz, amelynek udvarán péntektől vasárnapig folyamatosan történt valami érdekes.
A sátorozók már pénteken birtokba vették a terepet, az igazi sokaság azonban szombat délre érkezett. De már a délelőtti órákban beindult az élet a kézművesműhelyekben, a társasjátékos asztalnál, a legkisebbek hatalmas puha fotelekkel és kirakósokkal teli játszószobájában és a – talán legnépszerűbbnek bizonyuló – ügyességi fajátékoknál. A karikadobáló, gólyalábakon egyensúlyozó, fakalapáccsal diót törő, békát ugrató, lovacskázó, kuglizó gyermeksereg minden próbatétel után petákokat kapott, amelyeket a különféle műhelyekben, illetve a körhintánál válthatott be. A legtöbb petákra – egyenként hétre – az agyagozás, korongozás, szobrászkodás, hinta kipróbálásához volt szükség, öt petákért rongybabát készíthettek, bútort festhettek, háromért óriásbuborékot eregethettek a gyermekek. Dobszó a diófa alatt
A Nidus Waldorf Egyesület sátránál kötési technikák tanulásával és sógyurmázással indult a nap, délben pedig Hána László zenész és a köréje gyűlt apróságok dobszóval adták meg az együttlét ritmusát. A Védem téren Máté Székely Dalma rendőrnő a biztonságos közlekedésről beszélt a nagyobb „gézengúzoknak” és szüleiknek, később a témához kapcsolódó rajzfilmet is megnézte a társaság. Itt találkoztunk egy háromgyermekes, Udvarhelyről érkezett édesanyával, aki elárulta, leginkább azért nyerte el tetszését a fesztivál, mert úgy érzi, itt biztonságban szórakozhatnak gyermekei. Az ötéves Lacika és a négyéves Tamáska pedig egyetértett abban, hogy a petákgyűjtögetés a legizgalmasabb, aznap reggelre sikerült is hat-hat petákot szerezniük. Egy Marosvásárhelyi édesanya, Bernadett gyermekei is leginkább a petákozást élvezték, harmadik osztályt végzett nagylánya rövid idő alatt tíznél több játékpénzt gyűjtött, és szerzeményét az agyagozásnál használta el.
– Valaki itt hagyta a szarvasát – figyeltünk fel később egy plüssjátékot talált kisfiú hangjára.
– Hagyd ott, onnan viszi majd el a „gazdája”, ahol hagyta – szólt rá édesanyja, és a gyerek engedelmesen visszatette a helyére az elvesztett játékot, aztán a fajátékok felé vette az irányt.
Még kérek... Olvassunk mesét... Mikor kezdődik a mesehősös játék?... Menjünk hintázni, papírszínházba – hallhattuk lépten-nyomon az ezernyi kérést. Mégsem éreztük zajosnak a fesztivált, a hatalmas udvar mintha felszippantotta volna a zsivajt, és az árnyékban beszélgető, kávézó, söröző felnőttek számára inkább valami időn kívüli, nyugodt szigetnek tűnt a gyermeknép uralta tér.
Földi és égi ajándék
Amint azt a fesztivál Facebook-oldalán is közhírré tették, ezen a hétvégén nemcsak szórakozni, lazítani, jókat beszélgetni lehetett, a bejárat közelében levő információs sátornál egy nehéz anyagi helyzetben élő háromgyermekes szentlászlói család számára adakozhattak is a jelenlevők. A szervezőktől megtudtuk, hogy már a második nap délelőttjére többen adtak le élelmiszert, konzerveket, olajat, laskát, illetve ruhaneműt a család megsegítésére.
A délutáni órákban a szabadtéri mókát félbeszakította az eső, a benti helyiségekben, a Cseperedők sarkában, a Védem téren viszont annál népesebb társaság szórakozott. A nap végére tervezett Póra Zoli-koncertet is az épületben tartották. Jó kedvben persze itt sem volt hiány, ráadásul kárpótlásként a rendelkezésre álló tér beszűküléséért nemsokára teljes pompájában ragyogott fel a szivárvány Szent-lászló egén.
A „gézengúzok” mulatozása a meghirdetett program szerint vasárnap is folytatódott. Estére aztán a peták- és élménygyűjtésben kifáradt gyermekek és a természet közelségében feltöltődött, boldog felnőttek indultak hazafelé.
Nagy Székely Ildikó
e-nepujsag.ro
Erdély.ma

Nevetésben gazdag falunapokat tartottak Gyergyóremetén
Nem patikamérlegen mérték a vidám szív orvosságát Remetén, a hétvégi, tizenhetedik falunapokon. A nagyotmondó kaláka, a mesélés, a humor, az ugratás, tehát az élet lételeme nyert főszerepet a kétnapos ünnepségen. Ebben az esztendőben Berecz András mesemondót választották a nagyközség díszpolgárává.
Annyi súlyos téma volt már a falunapokon, hogy amikor szervezésbe kezdtünk, beugrott, most beszéljünk a humorról” – magyarázza az idei témakörválasztást Laczkó-Albert Elemér, Remete polgármestere. Bevallja, nem könnyebb a humorról beszélni, mint a komoly témákról. „Viccesnek lenni nem jelenthet sem komolytalanságot, sem minőségbeli csökkenést. Azt szeretnénk, hogy a humor beépüljön az életünkbe, hogy helyet kapjon ebben a nagy komolyságban, a valóságban”.
A viccnek fele sem tréfa, derült ki a szombat délelőtti szimpozionon is. Lung László Zsolt színész, humorista, Balázs Lajos néprajzkutató és Bíró A. Zoltán antropológus nevettetve gondolkodtatott el a vicc mögött megbújó valóságon.
Bár csupán az esti program részét képezte a nagyotmondó kaláka, már délelőtt bemelegítettek, többen is kiegészítve az előadókat. Az esti kalákában Madarász György volt a főszereplő, az idős remetei Asztalos doktorral megesett történetet mesélt. Az orvos a beteg hozzátartozóinak lelkére kötötte, a folyékony orvosságot kiadva, hogy minden gyógyszerezésnél jól rázzák meg. A rokonok a betegre értették a rázást, végezték is rendszeresen, amíg alig mAradt szusz benne.
Azt az embert választotta díszpolgárává a község, aki úgy fogalmaz magáról, hogy „egy dologgal foglalkoztam mindig, hogy odaférkőzhessek az érdekesen gondolkodó emberek közelébe.” Berecz András jogi egyetemre is elment, hogy lássák, megpróbál ember lenni, aztán a pilisi erdőgazdaságban volt időszaki erdőművelő sétaút-karbantartó, Duna menti állami gazdaságban sósavat pakolt, végül kikötött a mesemondásnál és népdaléneklésnél.
„Amikor kinyitom a szám, ha nem igaz is, amit mondok, de érdekes legyen” – vallja Berecz András akinek már nagyapja is egy nap alatt öt kocsmát is bejárt, hogy új népdal nélkül haza ne menjen, édesanyja pedig a legjobb történetszínező, karakterutánzó volt. Bereczre felnéznek a remeteiek, hisz nemcsak meséivel jár rendszeresen vissza, hanem hazakísérte az általa felkutatott gyergyói táncokat, dalokat. „Olyan eszmeiséget hozott, amit a régiek biztos, jobban bírtak, de nekünk tanulnivalónk van belőle rengeteg” – fogalmazott Laczkó-Albert Elemér az előadóról, aki nem lehetett személyesen jelen az ünnepségen.
Nemcsak az volt a falunap-szervezők célja, hogy megnevettessék az embereket, az örömszerzés más módjait is igénybe vették. Így sikerült örömet szerezni Péter Róbertnek, a Gyulafehérvári Caritas munkatársának. „Olyan embereket, akiknek nehéz kimozdulni a házból, ő hétről hétre összevonzza egy közösségbe, és az idősek itt életkedvet kapnak. Ebben nem kevés a humor, az optimista szemlélet, és ezt köszönjük meg neki” – mondta a polgármester.
Idén is megörvendeztettek két családot a Tiszta udvar, rendes ház elismeréssel: Portik Szabó István és Laczkó Benedek Árpád teheti háza falára a plakettet. A pedagógusi munka elismeréseként pedig Laczkó Magdolna, Balázs Teréz és Ivácson Tímea fogadhatta a kitüntetést.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Terítéken a megváltozott oktatói szerepkör
Elkezdődött hétfőn a Romániai Magyar Pedagógusok Szervezete (RMPSZ) által rendezett 24. Bolyai Nyári Akadémia (BNYA), amelynek témája: A modern pedagógus – megváltozott szerepek és készségek, a változás módszerei. A megnyitón Ferencz S. Alpár programkoordinátor kiemelte: a program célkitűzése, hogy pAradigmaváltást indítson el.
A Bolyai Nyári Akadémia idén is lehetőséget teremt részt venni képzéseken, illetve különböző szakmai fórumokon a Kárpát-medencei magyar oktatási rendszerben dolgozó pedagógusoknak. A Csíkszeredai Apáczai Csere János Pedagógusok Házában hétfőn megtartották a több hetes rendezvény úgynevezett kis megnyitóját, ahol számos pedagógus mellett oktatási szakemberek is részt vettek. A jelenlevőket Ferencz S. Alpár programkoordinátor köszöntötte, majd beszélt a program idei célkitűzéseiről.
„Ma már nem tudást kell adni a gyereknek, mert a környezet már olyan tudásrészletekkel látja el, ami nem létezett 50 évvel ezelőtt, és a gyerek nem úgy jön be az iskolába, hogy a tanító néni fogja neki felfedezni a világot, ma már neki csak egy kis eligazítás kellene” – idézte Csányi Vilmos magyarországi egyetemi tanár szavait Ferenc S. Alpár. Egy másik gondolkodó, oktatási szakértő a következőképp vélekedett: a mai diákok már nem azok, akiknek a jelenlegi oktatási rendszert tervezték – folytatta beszédében. „E gondolatok mentén feltevődnek azok a kérdések, hogy manapság ki a jó tanár, illetve milyen is kell legyen a modern pedagógus. Ezért az idei programsorozat célja épp az, hogy rávilágítson az oktatók megváltozott szerepére. Az előző évek akadémiáihoz hasonlóan, pAradigmaváltást szeretnénk elindítani, amely a létező folyamatot erősíti a megváltozott pedagógusszerep tekintetében” – fogalmazott a programkoordinátor.
A héten többek között Csíkszeredában, Szovátan és Szatmárnémetiben zajlanak kurzusok. Július 17-24. között pedig Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen, Nagyváradon, illetve Kolozsváron is szerveznek továbbképzéseket. A rendezvénysorozatot július 24-31. között a Gyulafehérváron és Kolozsváron zajló képzések zárják. A programokról részletesebben az RMPSZ honlapján lehet tájékozódni.
Molnár Rajmond
Székelyhon.ro

Írásbeli felvételi vizsgát kérnek újra
A Sapientia – EMTE Marosvásárhelyi karának tanulmányi programkínálatát, az idei felvételi menetét ismertette, valamint az elmúlt évek megvalósításairól számolt be az egyetem vezetősége a koronkai kampuszban hétfőn.
„Húsz évvel ezelőtt, amikor arról zajlott a vita, hogy milyen is legyen a Sapientia, azok voltak többségben, akik azt mondták, hogy arra kell összpontosítani, amilyen még nincs, ezért hiányszakokat fedtünk le, amelyeket magyarul nem oktattak. Célunk új értelmiségi közösség kinevelése, hogy kimozdítsuk az erdélyi magyarságot a stagnáló helyzetéből” – fogalmazott Dávid László rektor.
A Marosvásárhelyi kar dékánja, Kelemen András hozzátette, idén 204-en végezték el tanulmányaikat, összesen 201-en államvizsgáztak, és 194 diák szerzett oklevelet, a 96,5 százalékos siker pedig kiválónak számít. A 32 mesteris hallgató közül 28-an készültek disszertációval, és mindannyiuknak sikerült.
„Teljesítettük az akkreditációt, megbízható fokozatot kaptunk a bizottságtól. Nagy hangsúlyt fektetünk a tehetséggondozásra, a diákköri tevékenységekre: az idei TDK-n majdnem száz dolgozatot mutattak be, az ETDK-n is jól szerepeltek diákjaink, az OTDK-ra pedig hét dolgozat jutott ki. Odafigyelünk a közép- és az általános iskolásokra is, valamint kapcsolatot tartunk a gazdasági szférával. Diákjaink nemzetközi versenyekről rendszeresen díjakkal térnek haza” – mondta a dékán, majd a tanszékek képviselői ismertették kínálatukat, illetve sikereiket.
A matematika-informatika tanszék vezetőjétől, Kátai Zoltántól megtudtuk, az akkreditáció során a képzés színvonalát figyelembe véve a bizottság javasolta, hogy a közeljövőben emeljék meg a helyek számát 50-ről 75-re, tavaly pedig kétszeres túljelentkezés volt a programozóknál. A szak vonzereje a jól fizető álláslehetőségekben rejlik.
A villamosmérnöki tanszék vezetőhelyettese, Szabó László az igényekhez átalakított új tantervet említette, a gépészmérnöki tanszék nevében Kakucs András a jó elhelyezkedési lehetőségeket és a tervezett építészmérnöki szakot emelte ki.
Az alkalmazott nyelvészeti tanszék vezetője, Imre Attila két egyedülálló dologról tájékoztatott: a fordító és tolmács szakon csak a Sapientián helyeznek hangsúlyt a román–magyar vonalra, és csak ezen az egyetemen létezik dánnyelv-oktatás Romániában (utóbbi miatt minden dán ösztöndíjat sapientiások nyernek).
A felvételi bizottság titkára, Papp Sándor szerint az időpont megválasztásával és a kedvezményes szálláslehetőséggel, valamint az ügyintézés optimalizálásával is kedvezni szeretnének a diákoknak. „Bizonyos mérnöki szakokon felvételit vezetünk be: az írásbeli szabadon választható matematikából, informatikából vagy fizikából. Azt tapasztaltuk, hogy sok diák az első vizsgák után lemorzsolódik, kibukik, ezért a felvételivel szűrni és jelezni is szeretnénk, hogy bizonyos felkészülés szükséges. Tudjuk, hogy nem lesz könnyű, de reméljük, hogy néhány év múlva a pozitív eredmények jelentkezni fognak” – fogalmazott Papp Sándor.
Szakok és iratkozás
A Sapientia – EMTE Marosvásárhelyi karának tizenkét alapképzési (agrármérnöki szak – Sepsiszentgyörgy, automatika és alkalmazott informatika, fordító és tolmács, gépészmérnöki, informatika, kertészmérnöki, kommunikáció és közkapcsolatok, közegészségügyi szolgáltatások és politikák, mechatronika, számítástechnika, tájépítészet, távközlés) és négy mesteri (fejlett mechatronikai rendszerek, növényorvos, számítógépes irányítási rendszerek, szoftverfejlesztés) szakára július 18-tól lehet beiratkozni: az alapképzésekre július 18–23. között naponta 9 és 16 óra között, a mesterképzésekre július 18–22. között naponta 9 és 16 óra között, július 23-án pedig írásbeli vizsga lesz mind a négy szak esetében. Amennyiben mAradnak betöltetlen helyek, őszi felvételit is hirdetnek szeptember 2. és 6. között. További részletek és tudnivalók az ms.sapientia.ro elérhetőségen.
Gáspár Botond |
Székelyhon.ro

A szórványmagyarságért végzett munkájáért tüntették ki
Az Európa Gyermekeinek Jövőjéért Díjat vehette át vasárnap Kecskeméten Ady István magyarfülpösi református lelkész, a Szivárvány Alapítvány megálmodója és működtetője.
A Szivárvány Alapítvány keretében a szórványmagyarságért kifejtett munkájáért tüntették ki vasárnap egyedüli erdélyiként Ady Istvánt. Ő volt az, aki a ’90-es évek elején holland támogatással felépítette a Szivárvány Házat, mely hamarosan közösségi térré nőtte ki magát. Az egyházi tulajdonban lévő korszerű és multifunkcionális ingatlanban 2001-ben újraindította a magyarfülpösi anyanyelvű oktatást, melyhez a néhány helyi gyermek mellé szegény családból származó mezőségi és görgényvölgyi kicsiket toborzott.
Szálláshelyül kezdetben a faluban egy emeletes ingatlant bérelt, majd a nyugati és immár a környékbeli mecénásoknak köszönhetően sikerült manzárdosítani a Szivárvány Házat, amely ma a térség legfontosabb kollégiumának számít. A hazerswaudei testvérgyülekezet protestánsai nem csak pénzt gyűjtöttek, hanem kétkezi munkájukkal is segítették az évekkel azelőtt szintén általuk épített ház bővítését. Kezdetben nehéz volt benépesíteni az iskolát és bentlakását, mára viszont a túljelentkezés jellemzi a magyarfülpösi Szivárvány Házat. Legutóbb tizenhatan mentek vakációra az egyház által működtetett állami iskolából. A pedagógusok bérét az állam fizeti, a magyar tagozat működésének további költségei az alapítványt terhelik.
A magyarfülpösi iskolából kikerülő szociálisan hátrányos helyzetű gyerekek továbbtanulásának segítésére Ady István és lelkes támogatói Szászrégenben szórványkollégiumot hoztak létre. A kollégium beindulása a szászrégeni magyar oktatás megmentésére és fenntartására is lehetőséget adott. Jelenleg az alapítvány holland támogatásai apadóban vannak, a két kollégium és a magyar oktatás fenntartása, a gyerekek támogatása egyre nehezebb.
Kérdésünkre, hogy mire kötelezi a Kecskeméti városháza dísztermében átvett díj, a lelkipásztor egyszerűen válaszolt: „A munkám folytatására, amit egyébként a díj nélkül is tennék”. Ady István mégis reméli, hogy a kitüntetés több figyelmet vonz a szórványmentési misszió számára. „Most már nem a gyermekhiány a gond, hanem a túljelentkezés. Ezért több figyelemre, több támogatásra lenne szükségünk, hogy ne a bizonytalanba lépegessünk, és mindössze egy-két hónapra, legfeljebb fél esztendőre tervezzünk” – fejtette ki a kétszázhatvan fős gyülekezet élén álló lelkész, aki kerek húsz évvel ezelőtt indította újra a magyarfülpösi anyanyelvű oktatást.
A díjról Az Európa Jövője Egyesület által alapított díjat olyan magánszemélyek vagy szervezetek kaphatják meg, akik, illetve amelyek sok éven át eredményesen dolgoztak és dolgoznak a gyerekekért. A kitüntetést a 14. Európa Jövője Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Találkozó hivatalos záróértekezletén Farkas Gábor és Kriston Vízi József társelnökök nyújtották át.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Nemzetközi tánctábor Középlokon
Huszadik alkalommal szervezik meg a Nemzetközi Gyimesi Tánctábort, amelyet július 24–31. között tartanak Gyimesközéplokon.
„Nemes szórakozást, tartalmas nyári időtöltést kínál a saját gyökerei, hagyományai iránt érdeklődő fiataloknak a gyimesi tánctábor. Lenyűgöző tájak, archaikus falusi életforma, ősi tánc-, zene- és népdalhagyományok, viseletek és szokások várják a Gyimesközéplokra érkezőket. Napi öt óra tánc- és népdaltanulás, négy óra esti táncház, egy óra előadás és sok színes alternatív program, amit nektek kínálunk. Az előző táborok megszervezésének tapasztalatai, több évtized gyűjtő- és feldolgozómunka szakmai minősége biztosítja táborunk színvonalát” – ajánlják a szervezők.
A résztvevők gyimesi és felcsíki táncokat tanulhatnak kezdő vagy haladó szinten Gábos Endrétől és Simon Katalintól, Péter Lászlótól, Szalay Zoltántól és György Piroskától, Fehér Leventétől és Szalay Lillától (szünetekben népdalokat tanítanak: Simon Katalin, András Orsolya és Erőss Jutka). Gyermekek külön csoportban tanulhatnak táncot délelőttönként Galaczi Hajnallal. Népdalok tanulhatók haladó szinten Erőss Jutkától és adatközlő énekesektől.
Sinkó Andrea hegedűt és hegedű-kontrát, Timár (Trifán) Viktor és Pál Csilla hegedűt, Földi Lehel, Melkuhn Robert, Tankó (Fintu) Dezső, Ségercz Ferenc és Kovács Krisztián pásztorfurulyát, Kelemen István és Csibi Szabolcs kobozt, Timár (Trifán) János gardont tanít kezdő vagy haladó szinten. Besegít Antal András. A résztvevőket kérik, vigyenek magukkal hangszert.
A talpalávalót Trifán (Tímár) Viktor és János, Görbe Gyopár és Gizi néni (Ambrus Gizella), Pál Csilla és Sándor, Fintu Dezső (Tankó Dezső) Gyimesközéplokról, Rozi néni (Duduj Rozália) Csíkszentdomokosról, valamint táncházzenészek húzzák.
Esténként táncház lesz adatközlők fellépésével, minden táncház gyermektánccal kezdődik. Napközben állandó kézműves műhelyeket tartanak: bundahímzés, csipkehorgolás, nemezelés, fonáján varrottas, tojásírás, karmantyúfán szövés, kötélfonás, rovás, ostorfonás, bútorfestés. Neves szakemberek tartanak néprajzi és a magyarság történetével kapcsolatos előadásokat, de részt lehet venni helyismereti túrán vagy szekeres kiránduláson is.
Jelentkezési határidő július 23. A táborról bővebb információ a 0752-855.308 telefonszámon igényelhető, vagy a www.gyimesitabor.nextra.ro oldalon található.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Egységes fellépés, a védelmi erő növelése (NATO-csúcs)
Afganisztán, Irak és a menekültek megmentését szolgáló földközi-tengeri művelet egyaránt szerepelt a témák között szombaton a NATO-csúcs második, befejező napján Varsóban. A tagállamok állást foglaltak a közös védelem és a közös alapértékek mellett, a terrorizmussal szembeni védelmi és elrettentő erő fokozását, az euroatlanti térség és Európa egységét, az Oroszországgal folytatandó párbeszédet hangsúlyozták. Orbán Viktor nyilatkozatában egyebek közt arról beszélt, hogy a mostani varsói döntések a korábbi NATO–Oroszország megállapodásokat nem rúgják fel.
Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára a sajtónak elmondta: a NATO kiképző és képességfejlesztő missziót kezd Irakban a helyi fegyveres erőknél, támogatást nyújt Jordániának, egy új hírszerző központot létesít Tunéziában, hogy ezzel is segítse az ország különleges erőinek munkáját. Mint közölte, a NATO-tagállamok vezetői elvileg jóváhagyták, hogy a NATO légtérellenőrző AWACS gépei közvetlen támogatást nyújtsanak az Iszlám Állam ellen Irakban és Szíriában harcoló, amerikaiak vezette koalíciónak. A főtitkár egyben bejelentette, hogy a NATO új haditengerészeti hadműveletet indít a Földközi-tengeren (Operation Sea Guardian). Tájékoztatást adott arról is, hogy a tagállamok átfogó támogatási csomagot hagytak jóvá Kijev számára, Ukrajna NATO-tagsága ugyanakkor egyelőre nem kerül napirendre. A NATO-főtitkár szerint a tagországok megállapodtak abban, hogy fenntartják a szövetség stabil katonai jelenlétét Afganisztánban, elkötelezték magukat amellett, hogy 2020 végéig folytatják az afgán biztonsági erők finanszírozását.
A Varsói nyilatkozat a transzatlanti biztonságról című, szombaton elfogadott dokumentum felhívja a figyelmet korunk biztonsági kihívásaira, így a terrorizmus terjedésére, a főleg Ukrajnával kapcsolatos orosz magatartásra. A nyilatkozat szerint „a kollektív védelem továbbra is a NATO alapvető felelőssége”, fokozni kívánják erőik jelenlétét a szövetség keleti részén, erősíteni akarják védelmüket a kibertámadásokkal és a hibrid fenyegetésekkel, akárcsak az euroatlanti térségen kívülről várható esetleges ballisztikus rakétatámadásokkal szemben. A nyilatkozat jóváhagyói készek az értelmes párbeszédre Oroszországgal. A szövetség ténylegesen hozzá akar járulni a menekült- és migránsválság kezeléséhez az Égei-tengeren – olvasható a dokumentumban.
Orbán Viktor miniszterelnök az M1 aktuális csatornán is sugárzott nyilatkozatában kifejtette: miután a közép-kelet-európai országok beléptek az észak-atlanti szövetségbe, éveken át vita tárgyát képezte, hogy csupán a tagság mellett „mAradunk, vagy továbbmegyünk, és a NATO-katonai képességeket is telepítjük”. „Senki nem akarta úgy biztonságba helyezni Közép-Európát katonailag, hogy közben ellenségünkké tesszük Oroszországot” – hangsúlyozta. „A korábbi NATO–Oroszország megállapodásokat nem rúgjuk fel, mégis néhány közép-európai országban rotációban, de folyamatosan katonai jelenlét lesz, és néhány másik országban, így Magyarországon is katonai vezetési pontot helyezünk el” – foglalta össze a csúcson hozott döntés lényegét. A kormányfő arról is szólt: magyar kezdeményezésre a NATO is segítségül szolgál a migráció elleni küzdelemben. „A magunk oldalára állítottuk a NATO-t: (...) kimondtuk, az illegális migrációt meg kell állítani, a külső határokat meg kell védeni, az ellenőrzés nélküli beáramlás nemcsak civil, hanem katonai biztonsági kockázatot is hordoz” – mondta Orbán Viktor.
A NATO következő csúcsértekezletét jövőre Brüsszelben tartják – jelentette be a csúcstalálkozó végén Jens Stoltenberg.
Lengyel, román két jó barát
Egy lengyel századot Romániába, egy román századot pedig Lengyelországba telepítenek azon döntések értelmében, amelyeket a szövetség keleti szárnyának megerősítésére hoztak a varsói NATO-csúcson – jelentette be tegnap Andrzej Duda lengyel és Klaus Iohannis román elnök. A lengyel és román államfő közös sajtóértekezletet tartott Varsóban, miután kétoldalú találkozásukon értékelték a varsói NATO-csúcstalálkozó eredményeit, többek között azt, hogy négy zászlóalj rotációs rendszerben állomásozik majd Lengyelországban és a balti államokban, valamint létrehoznak egy romániai és bulgáriai nemzetközi összetételű NATO-dandárt is. Klaus Iohannis a fekete-tengeri térség haditengerészeti védelmének megerősítését érintő újságírói kérdésre válaszolva elmondta: Varsóban ezt a témát csak elvi szinten tárgyalták, az itt hozott döntés szerint a nemzetvédelmi miniszterek konkrét megoldásokat tartalmazó koncepciót dolgoznak majd ki.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Búcsú Szabó Miklóstól
Folyó év július 9-én, 84 éves korában elhunyt Szabó Miklós, a történelemtudományok doktora, ny. tudományos főkutató. Tudományos tevékenységét levéltárosként kezdte, főiskolai tanárként folytatta, és tudományos főkutatóként több évtizeden át tanulmányozta múltunk forrásait. Az erdélyi magyar oktatás- és elittörténet, pontosabban az erdélyi diákok külföldi egyetemjárásának a feltárása terén végzett kimagasló eredményei szellemi műveltségünk történetének példaértékű megvalósításai.
Miki, ahogy szólítottuk mindnyájan, ismerősei és barátai, nemcsak szakmabeli kolléga volt, hanem jó barát is. Ismeretségünk túlnőtt a levéltáros–kutató viszonyon. Évek hosszú során több alkalommal dolgoztunk együtt kutatási tervek megvalósításán, kéziratok szakvéleményezésén, szakmai megbeszélések szervezése és lebonyolítása terén, valamint tanulmánykötetek szerkesztésén. És tettük mindezt kollégaként és jó barátként.
Ezen soraimmal búcsúzom tőled, mivel távollétem megakadályoz abban, hogy ravatalodnál mondhassam el búcsúszavaimat. És önkéntelenül eszembe jutnak az együtt töltött alkalmak, megismerkedésünk, sűrű szakmai és baráti beszélgetéseink. Nagy megtiszteltetés volt számomra, amikor kezdő levéltárosként hasznos tanácsokat kaptam tőled, a tapasztalt levéltárostól. És mindig úgy éreztem, hogy szakmai eszmecseréink tanulságosak voltak számomra. Rendezvényeink, kutatási témáink tervezésénél, elgondolásaink megbeszélésénél véleményedre, helyes meglátásaidra mindig számíthattunk.
Forráskiadásaid a ma és a jövő kutatói számára nélkülözhetetlen adatbázisokká váltak. A dolgozataidon végig nyomon követhető igényességed példaképpen áll előttünk. A tudományos kutatómunkát folytattad akkor is, amikor ezen tevékenység útjába számtalan akadályt gördített a múlt század nyolcvanas éveiben a totalitarista rendszer. Tudományos munkásságod 1990 után kiterebélyesedett. Sikerült befejezned az erdélyi diákok külföldi egyetemjárását összefoglaló többkötetes munkát.
Sajnos az utóbbi években megrendült egészséged megakadályozott terveid mAradéktalan megvalósításában. De nem feledjük, hogy hittel és az eredményeiddel szemben érzett felelősséggel tetted mindazt, amit a tudományművelés terén végeztél. Ennek megfelelően jártad végig a nemegyszer göröngyösnek bizonyult tudományos pályát.
Ami mAradandóan tanúskodik e földön végzett munkád értékéről, ami fenntartja emléked, az a szellemi alkotásod. Munkásságod eredményét hasznosan gyümölcsöztethetjük nemcsak mi, hanem utódaink is.
Miki barátom, munkádat becsülettel bevégezted, adjon neked békés nyugodalmat a drága anyaföld!
Dr. Pál-Antal Sándor akadémikus
Szabó Miklós /Sáromberke, 1932. nov. 13. – Marosvásárhely, 2016. júl. 9./
Főbb művei
Szabó Miklós-Tonk Sándor: Erdélyiek egyetemjárása a korai újkorban 1521-1700 /Szeged, 1992/
Szabó Miklós, Simon Zsolt, Szögi László: Erdélyiek külföldi egyetemjárása 1849-1919 között 1-2. /Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2014/
Szabó Miklós-Szögi László: Erdélyi peregrinusok /Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 1998/
Sáromberke 1319–1994 (társszerzők Berekméri István, Nagy Géza, Tonk Sándor, Kolozsvár, 1994);
Búzásbesenyő (társszerző Pál-Antal Sándor, Marosvásárhely, 1995);
Mesél a múlt. Csíkjenőfalva 800 éves története (társszerző Jakab Sámuel, Marosvásárhely, 2001);
A Maros megyei magyarság történetéből (társszerző, társszerkesztő, Marosvásárhely, 1997);
Marosvásárhely történetéből (társszerző, társszerkesztő Pál-Antal Sándor, Marosvásárhely, 1999)
Népújság (Marosvásárhely)

Az újratemetés kálváriája
Síron túli honvédsors
Tavaly július 1–10. között mintegy kilencven magyar honvéd földi mAradványait hantolták ki a Kolozsvári új zsidótemetőben. Erre a Kolozsvári Szabadság napilap szerint azért volt szükség, mert a parcella új rendeltetést kapott. A Jobbágytelkére tervezett gyűjtőtemető nem készült el, ezért Mezőpanitban szándékoznak újratemetni a honvédok földi mAradványait.
A katonák 1944 szeptemberében–októberében a Torda környéki csatákban estek el, nagy részük súlyos sérülésüket követően a Kolozsvári katonai kórházban halt meg. Az ásatásokat Illésfalvi Péter hadtörténész, a magyar honvédelmi minisztérium hatáskörébe tartozó kegyeleti főosztály főosztályvezetője végezte. A román és a magyar kormány közötti egyezség alapján a kihantolást és a hősök újratemetését engedélyezte a román honvédelmi minisztérium alárendeltségében működő Hősök Kultuszát Ápoló Országos Hivatal (ONCE) kegyeleti osztálya.
Ugyancsak a két ország közötti kölcsönösségi egyezmény alapján mind Románia, mind Magyarország területén a két hatóság arra törekszik, hogy központi gyűjtőhelyeket alakítsanak ki, ahova azoknak az első, illetve a második világháborúban elhunyt katonáknak a mAradványait temetnék el, akiknek olyan területen vannak a sírhelyeik, amelynek rendeltetése az évek során megváltozik. Annak érdekében, hogy megfelelő helyet találjanak, a magyarországi Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztályának illetékesei felvették a kapcsolatot a Csíkszeredai székhelyű Erdélyi Kutatócsoport Egyesülettel, amely 2006 óta foglalkozik első és második világháborús harctérkutatással, a két világháború relikviáinak gyűjtésével, hadisírok felkeresésével és rendbetételével. Vásárhelyi Gábor József, az egyesület elnöke lapunknak elmondta, hogy több helyszínt bejártak, és a HMTKHKF illetékesei úgy vélték, leginkább a Hodos községhez tartozó jobbágytelki római katolikus temetőben kijelölt rész lett volna alkalmas arra, hogy egy impozáns, országos szintű gyűjtőtemetőt alakítsanak ki. Megbízták az Erdélyi Kutatócsoport Egyesületet, hogy készítsen egy tervet. Ezzel a feladattal az egyesület Hadnagy Judit műépítész irodáját bízta meg. A helyszínen geológiai fúrásokat, egyéb szükséges felméréseket is készítettek és a látványtervvel együtt átadták a költségvetést is az egyesületnek. A terv szerint 2734 négyzetméter területet bocsátottak az ügy rendelkezésére. Teraszosítást követően, három fázisban összesen 367 sírhelyet alakítottak volna ki. Emellett a tervben szerepelt több csontkamra, egy emlékmű, amely tartalmazta volna az elhunytak nevét, ezenkívül a megemlékező eseményeknek helyet adó nagy teret is kialakítottak volna. Az egyesület elnöke szerint a tervet a magyar fél láttamozásra elküldte a romániai Hősök Kultuszát Ápoló Hivatalhoz.
Ennek tudatában a Hodosi Polgármesteri Hivatal is lépett. Telekeltették a temetőt, és beszereztek minden szükséges engedélyt az építkezés elkezdéséhez. Vásárhelyi Gábor József szerint ha az ONCE (a romániai hivatal) engedélyezteti a temető megnyitását, akkor elkészült volna a kivitelezési terv is, és a hodosiak hozzáállásából ítélve megkezdődhettek volna a munkálatok.
Időközben a magyar honvédelmi minisztérium élén váltás történt. Hende Csaba minisztert dr. Simicskó István váltotta fel, aki átszervezte a minisztériumot. A HMTKHKF-et Társadalmi Kapcsolatok Hivatalává alakították át, a vezetőséget is lecserélve. Az ügyet addig Töll László ezredes, Maruzs Roland alezredes és a már említett Illésfalvi Péter hadtörténész karolta fel, akiket menesztettek hivatalukból.
Időközben a honvédelmi minisztérium illetékesei a hivatal átalakítását követően, valamikor tavasszal felkeresték a Mezőpaniti Polgármesteri Hivatalt, ahol Bartha Mihály polgármesterrel tárgyaltak, majd ezt követően a református egyházközség gondnokával, ifj. Adorjáni Bélával két helyszínt is kijelöltek. Egyiket a régi temető aljában, ami alkalmatlannak bizonyult, míg a másikat az új ravatalozóhoz közel, egy hozzávetőlegesen 6x3 méteres területen. A mezőpanitiak megrendeltek egy kriptaszerű tervet is a ravatalozót tervező Zolcsák Pétertől, hogy a két építmény egy stílusú legyen.
Az exhumálást, illetve a jobbágytelki temetkezési hely kijelölését követően a csontokat a Marosvásárhelyi Alfa Funerar temetkezési vállalkozó nagyernyei központjában tárolták, ahonnan, miután kiderült, hogy mégsem Jobbágytelkén hantolják el újra, június 28- án a magyar honvédelmi minisztérium illetékesei Mezőpanitba vitték, annak ellenére, hogy az ONCE által kibocsátott engedélyben az áll, hogy "a 81 katona földi mAradványait újrahantolásukig egy erre szakosodott és feljogosított cégnél kell tárolni".
Az ügyet 2016. július elsején Papp Annamária, a Kolozsvári Szabadság napilap – az exhumálásnál is jelen levő – munkatársa hozta ismét nyilvánosságra, amikor megtudta, hogy nem az eredeti terv szerint, Jobbágytelkén, hanem Mezőpanitban helyezik örök nyugalomra a katonákat. A sajtóból tudta meg a honvédelmi minisztérium pálfordulását Barabási Ottó, Hodos polgármestere és Orbán József alpolgármester is, aki személyesen foglalkozott az üggyel. A helyszínváltás okáról mindeddig egyikük sem kapott magyarázatot. Megkeresésünkre Bodó Előd Barna, Mezőpanit új polgármestere sem tudott válaszolni, csupán annyit mondott: a község partnerként fogadta a magyar honvédelmi minisztérium megkeresését, és megtesz mindent annak érdekében, hogy az igényeknek megfelelő kegyhelyet alakítsanak ki és zarándokhellyé váljon a síremlék. (Sz. m.: Panitban van síremléke egy magyar és három ismeretlen német katonának is, amelyet a község szépen ápol.)
Szerettük volna megtudni, hogy miért változtatták meg az eredeti helyszínt. Erről az MTI, a Szabadságra hivatkozva, azt írta: "A magyar honvédelmi minisztérium egyik illetékese annyit közölt a lappal, hogy nem várják meg a jobbágytelki központi gyűjtőtemető elkészülését, így Mezőpanitban lesz az újjátemetés". Tudomásunk szerint szeptember utolsó hetére – az említett tordai csata évfordulójára – időzítik.
Közben telefonon elértük Magyarország Bukaresti nagykövetségének katonai és légügyi attaséját, Kóka Zoltán alezredest, aki kérésünkre felvette a kapcsolatot a magyar honvédelmi minisztérium illetékes ügyosztályával, ahonnan azt a választ adták, hogy "folyamatban van az ügy rendezése, ezért a szaktárca teljes hírzárlatot rendelt el". Az alezredes azt ígérte, ha van fejlemény, tájékoztatnak.
Mindezek ellenére érthetetlen számunkra a honvédelmi minisztérium illetékeseinek titkolózása. Nemcsak a nagy nyilvánosság előtt, hanem az ügyet felkaroló egyesülettel és az érintett önkormányzatokkal szemben is. Sejtjük, a személyzeti cseréken túlmenően a szaktárca átalakítását követő lefaragott költségvetés lehet az oka annak, hogy a korábbinál jóval olcsóbb kivitelezésű, kriptaszerű emlékmű alá helyezik majd a katonák földi mAradványait. Pedig az eredeti elképzelés szerint a látványtervben szereplő jobbágytelki központi gyűjtőhely, ha jóval költségesebb is, mint a tervezett mezőpaniti sírhely, talán az erdélyi civil társadalom, az önkormányzatok összefogásával közös ügyként megvalósulhatott volna. Mert ezt a MÉLTÓ végtisztességet megérdemlik azok a honvédek, akik a közös hazáért estek el.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

KITÁSZ-díj az Aradi Kölcsey Egyesületnek
A Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetségének 25., ezúttal Aradon tartott vándorgyűlésének résztvevői tegnap délelőtt hazautaztak a kétnapos, gazdag programú összejövetelről. Arad minden jel szerint jó házigazdájának bizonyult a jubileumi összejövetelnek – ennek elismeréseként a KITÁSZ vezetősége „a több évtizedes egyesületi élet megszervezéséért” szombaton oklevelet is átadott a Kölcsey Egyesületnek.
De ne mAradjunk adósok a pénteki megnyitót követő eseményekkel sem.
Délután a múzeum Klió kiállítótermében mondhatni korszakos jelentőségű tárlat nyílt – nem is annyira a falra került munkák rendkívülisége miatt, hanem azért, mert ez volt Aradon az első olyan képzőművészeti tárlat, amelyen kortárs helybeli magyar képzőművészek munkáit mutatták be, s ilyenformán a látogató átfogó (némi túlzással teljes) képet kaphatott arról, hogy milyen is a XXI. század második évtizedének közepe táján az Aradi magyar képzőművészet. Fekete Károly Kölcsey-alelnök, a kiállítás kurátora többek között Lucian Cociuba, az egyetlen román résztvevő képzőművész alkotásai kapcsán arról tartott érdekes eszmefuttatást, hogy létezik-e, létezhet-e egyáltalán „magyar képzőművészet”, és azzal zárta: természetes és kívánatos, hogy a különböző nemzetiségű művészek gazdagítsák egymást. Bognár Levente alpolgármester egyebek között köszönetet mondott azoknak a civilszervezeteknek, amelyek összefogják a magyarságot, és segítenek megőrizni identitását. Ódry Mária képzőművész a kezdeményezést és a bemutatott munkákat méltatta.
A kiállító művészek: Brittich Erzsébet, Cociuba Czank Veronika, Cociuba Lucian, Cociuba Németh Edith, Csernyánszki Judith, Eisele Szűcs Zoé, Kett-Groza János, Kocsis Rudolf, Kolumbán Zsolt, Moré Sághi Annamária, Ódry Mária, Simó Margit, Siska-Szabó Hajnalka, Steinhübel Zoltán.
Szombaton délelőtt az RMDSZ Aradi székházában folytatódtak az előadások: Molnár Péterné, a KITÁSZ ügyvezető elnöke Virágh Gedeonról, az Aradi vár utolsó 1848–49-es foglyáról értekezett (néhány éve nálunk mutatta be az azóta elhunyt magyarországi Dinyés László képzőművész a Virágh Gedeonról szóló könyvét), Kovács Attila Zoltán irodalomtörténész, a KITÁSZ elnöke báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Karoláról, gróf Bánfy Miklós és az Erdélyi Helikon múzsájáról, dr. Medvigy Endre irodalomkutató, a KITÁSZ (Aradon lemondott) tiszteletbeli elnöke Magányos fenyő címmel Tompa László költőről tartott előadást.
A szombat délután kirándulással telt, hogy a távolról érkezett vendégek valamelyes képet kapjanak a megye építészeti, történelmi stb. értékeiről, emlékeiről. A résztvevők felkeresték az Aradi vesztőhelyet, a gáji, az újzimándi és a szentannai római katolikus templomot, Világoson a Bohus-kastélyt, Pankotán Csiky Gergely szülőházát, a máriAradnai kisbazilikát, majd a nap és a jubileumi összejövetel egy kitűnően sikerült (és hosszúra nyúlt), a Jelen Házban megtartott vacsorával zárult.
Mint említettük, az idei szervező Kölcsey Egyesületet kitüntette a szövetség vezetősége. De a „hivatalos elismerésnél” talán fontosabb, hogy a résztvevők jól érezték magukat a tizenhárom vértanú városában és környékén, nemcsak ismeretekben, hanem egyéb élményekben is gazdagabban távoztak egy olyan városból, ahol sokan most jártak először. Mindez kétségtelenül a mindent beleadó szervezők érdeme is.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Nagy sikerű tánctábor-záró Kisiratoson
A bokrétások apraja-nagyja kitett magáért
Amint arról előzetesen beszámoltunk, a Temesvári Bokréta Néptánccsoport július 2-ától a hagyományos, egyhetes néptánctáborát Kisiratoson szervezte meg, ahol a következő pénteken a helybeli kultúrotthonban mutatták be a héten tanult tánclépéseket, illetve a Morzsa csoport által a kézműves foglalkozásokon készített dísztárgyakat.
Nos, pénteken valamivel 18 óra előtt már az is jelezte az esemény iránti fokozott érdeklődést, hogy Kisiratos központjában alig lehetett parkolóhelyet találni a Temes megyei vendégek autói miatt. A kultúrotthon előcsarnokában elhelyezett asztalsoron számos színes, papírból, illetve textíliából készült dísztárgy, hímzés, kaláris, a Morzsa gyermekcsoport alkotásai fogadták a szemlélődőt.
A szinte telt házas nagyteremben 18 órakor Szabó Ferenc, a Bokréta Néptánccsoport vezetője köszöntötte az egybegyűlt hozzátartozókat, érdeklődőket, megjegyezve: a Temesvári Csiky Gergely Állami Színház előadásain is gyakran elkelne ilyen sok néző. Miután név szerint is köszöntötte, illetve köszönetet mondott a vendéglátásért és a segítségért az első sorban helyet foglaló Korondi Józsa Erika kisiratosi polgármesternek, Andó László alpolgármesternek, Hadnagy Dénes iskolaigazgatónak, a szakácsnőknek a finomságokért, illetve a kisiratosi segítőknek a gyermekek elszállásolásáért, elmondta: azért választották az idei néptánctábor helyszínéül az alföldi települést, mert ahányszor itt járt, mindig meleg lelkű, barátságos embereket ismert meg. Az egyhetes foglalkozáson a Temes megyei gyermekek mellett mintegy 30-an Hódmezővásárhelyről és a Szeged melletti Tiszaszigetről érkeztek, de a helybeli Szent Ferenc Alapítvány Pio Atya Gyermekotthonának a lakói is részt vettek. Sajnos a záróprogramra a hódmezővásárhelyiek már nem tudtak mAradni, de a színpadra kérték az összes, még itt lévő gyermeket és fiatalt, akik közül az elöl lévők ülve, a többiek állva, a maguk hegedűkíséretével, sárközi nótacsokorral kedveskedtek.
A továbbiakban a tiszaszigeti, valamint a kisiratosi Pio Atya Gyermekotthon tagjai sárközi táncokat adtak elő nagy sikerrel. Majd a közönség Galga menti táncokat, a Morzsa csoport által, Szabó Ferenc vezetésével bemutatott színes, énekszóval kísért citerazenét, 4 gyermek remek furulyajátékát, a Bokréta nagycsoport kalocsai táncát, vajdaszentiványi táncokat, a Morzsa csoport 17 párjának ropogós táncát láthatta.
Szabó Ferenc ismertette az elmúlt héten zajlott kézművesfoglalkozások programját, eredményeit, Korondi Józsa Erika polgármesternek, valamint Andó László alpolgármester feleségének, Ildikó asszonynak egy-egy általuk készített dísztárggyal kedveskedtek. A pénteki nagyszabású rendezvény végét, egyben csattanóját a Bokréta nagycsoport dél-alföldi tánca képezte, amivel a szegedi néptáncversenyen Arany-minősítést nyertek. A nagy fegyelmet igénylő, hajszálpontosan kidolgozott koreográfián alapuló, művészi igénnyel összeállított tánc a kisiratosi nézők körében is nagy sikert aratott, vastapssal jutalmazták. Korondi Józsa Erika polgármester az előadás végén köszönetet mondott a gyermekek magas színvonalú oktatásáért, a színvonalas programért Szabó Ferencnek és munkatársainak, a Bokréta Néptánccsoport tagjainak, akiknek további sok sikert kívánt, illetve elmondta, máskor is szívesen látják őket vendégül Kisiratoson.
Amint az előadás után Szabó Ferenc a Nyugati Jelennek elmondta, már ideérkezés előtt akkora hírverése volt a kisiratosi tánctábornak, hogy ide csakis pozitív gondolatokkal lehetett érkezni. Azt a szeretetet, odafigyelést, amit a község vezetősége, de lakosai részéről is tapasztaltak, abban máshol aligha lehetett volna részük. A falu utcáit kerékpárral járva, az emberek köszöntek, illetve visszaköszöntek neki, ami csodálatos érzés. Kisiratosnak olyan varázsa van, ha az embernek egyszer része volt benne, mindig visszavágyik ide. A kultúrotthon előtt készített közös fotó, illetve a Rózsika néni és csapata által főzött finom töltött káposzta elfogyasztása után, a bokrétások közel százfős csapata feltöltődve utazott haza.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Elhunyt Varga Vilmos, a Temesvári magyar színház örökös tagja
(Hegyközkovácsi, 1931. december 9.–Nagyvárad, 2016. július 9.)
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 2016. július 9-én, szombaton életének 85. évében elhunyt Varga Vilmos színművész a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház örökös tagja.
Varga Vilmos 1931. december 9-én született a Bihar megyei Hegyközkovácsi településen. A Nagyváradi Kereskedelmi Líceum elvégzése után a Kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Jog- és Közigazgatási szakán kezdte meg egyetemi tanulmányait, majd 1957-ben végül a Marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán diplomázott. Frissen végzett főiskolai hallgatóként a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházhoz szerződött, amelynek több mint egy évtizedig meghatározó személyisége volt. 1968-ban átszerződött a Nagyváradi színházhoz, melynek 27 évig vezető színésze volt. Közben 1983–85-ben a Bukaresti I. L. Caragiale Film- és Színművészeti Akadémia Rendezői Karán rendezői diplomát is szerzett.
Színpadi sikereit nemcsak országos szinten, de külföldön is elismerték: 1977-ben a magyar kormány Ady-emlékplakettel jutalmazta, 1985-ben elnyerte a Dénes Zsófia Alapítvány Ady-díját. 1999-ben Páskándi Géza Kérjük a lábat letörölni c. szatírájának, majd Kocsis István Bolyai János estéje c. monodrámájának előadásáért neki ítélték a Rövid Darabok Színházi Fesztiválján a legjobb férfialakítás díját. Az országos elismerést színházi alakításain kívül egyéni irodalmi estjeivel szerezte.
1994-ben Kiss Törék Ildikó színésznővel Kiss Stúdiószínház néven létrehozta Erdély első magán pinceszínházát. 1995-ben Bajor Andor-válogatásokból készült irodalmi műsorukkal (A humor látóhatárán), majd 1996-ban a millecentenáriumot köszöntő „Megfogyva bár, de törve nem…” című összeállítással elnyerték a Budapesti Litera-Turné-díjat.
Széles körű színházi és irodalmi munkásságát igazolják a Nagyváradi Fáklya című lapban megjelent Színházi noteszlap cím alatt megjelenő glosszái, valamint a 2000-es évek elején megjelent kötetei is (A Pece-partról jöttem. Regényes önéletírás színészi érzületekkel. Nagyvárad, 2006; Szót fogadtam Madáchnak. Adalékok a Nagyváradi magyar színjátszás történetéhez. Nagyvárad, 2009; Magyar színész vagyok Erdélyben. Nagyvárad, 2014.)
Varga Vilmos 2013 óta a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház örökös tagja.
Részvétünk a gyászoló családnak és kollégáknak.
Nyugodjon békében.
Nyugati Jelen (Arad)

Tenniakaró, hagyományápoló közösség a magyarvalkói
Tenniakaró, hagyományápoló közösség a magyarvalkói Utcanévtáblákat avattak a X. Falunapokon – de nem csak a turisták kedvéért
Gazdag, színes programmal ünnepelte a falunapokat immár tizedik alkalommal a magyarvalkói közösség, és ebből az alkalomból került sor az utcanévtáblák ünnepélyes felavatására is. Az odalátogató turista most már nem egyszerűen átmegy a Főúton, hanem látván például a Pupulaszoros vagy Kisszugoly irányába mutató fatáblácskákat, nagyobb kíváncsisággal indul el felfedezni ennek az izgalmas településnek a szépségeit. A péntektől vasárnapig tartó falunapok szombati programjaira mi is ellátogattunk, és nem unatkoztunk: volt kalotaszegi népviselet bemutató, közös fényképezkedés a „bíró úrral”, az ízlésesen kifaragott utcanévtáblák felpántlikázása, 19–20. századi varrottas kiállítás, könyvbemutató, néptánc, továbbá a gyerekek nyári síelésén drukkolhattunk, az évek óta Kalotaszegen lakó angliai házaspárnál házi készítésű étkekből kóstolhattunk, a Jékely Irodalmi Kertben pedig nem csak a múltba sétálhattunk.
Ahogy behajtottunk Magyarvalkóra, hamar feltűnt, hogy fából szépen faragott táblácskák jelzik, merre van az erre: Kisutca, Nagyutca, Nagyszugoly, Angyaltér, Udvari Szoros, és még sok érdekes megnevezés keltette fel a figyelmünket illetve sejttette, hogy milyen sok irányban elindulhatunk majd helyi felfedező útra. Amint aztán kiderült, a X. Magyarvalkói Napok szombati programpontját képezte az utcanévtáblák felavatása. De előtte még szétnézhettünk az iskola udvarán valamint a kertjében, ahol a színpadon éppen a kalotaszegi női és férfi népviseletet mutatták be, mindegyik korosztályét külön: a gyermekek egyszerűbb viseletét, a nők, asszonyok gazdagon varrt, díszes, mintás, színes, pompás ruháját és tartozékait, a legények és férfiak viseletére jellemző hímzett inget, csizmát, kalapot, az idősek sötét színű ruházatát. Látszott, a helyiek szívesen öltötték magukra a hagyományos viseletet, amit mindenképp büszkén hordhatnak. Egyébként a falunapok egyik célja a hagyományápolás, amely pedig az ünnepséget szervező ADATLAP Egyesület érdeme. Hiszen tudatosan foglalják be mindahányszor programjaikba Magyarvalkó és környéke turisztikai értékeinek érvényesítését valamint népszerűsítését, hagyományaik ápolását, épített örökségük megtartását – mondta a szervezők részéről Péter Attila, az egyesület képviselője. Igyekeztek úgy összeállítani az idei falunapok programját is, hogy minden korosztály találjon számára szórakoztatót, de legyen kulturális, helyi jellegzetes rendezvény, amitől a magyarvalkói napok különlegesebbek.
Ú. I.
Szabadság (Kolozsvár)

Kelemen: Minden romániai állampolgárságú magyar szavazata számít
„Minden romániai állampolgársággal rendelkező magyar ember szavazata számít az őszi, romániai parlamenti választásokon, és az otthon élő magyar emberek képviseletét erősíti” – hangsúlyozta pénteken Kelemen Hunor szövetségi elnök és Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes pénteken Kisvárdán tartott közös sajtótájékoztatóján.
Szabadság (Kolozsvár)

Hatvaniak és Kolozsváriak közös hangversenye a Piarista templomban
Annak ellenére, hogy aznap több zenei rendezvény is volt városunkban, szép számú hallgatóság gyűlt össze az Egyetem utcai remek akusztikájú Piarista templomban július elsején, ahol a hatvani Polifónia Vegyeskar és a Kolozsvári Guttmann Mihály Pedagóguskórus hangversenyezett.
HALMOS KATALIN
Szabadság (Kolozsvár)

Plüssállatként kezelt medvék
Tanácsi határozattal szentesített levélben fordult Dacian Cioloş kormányfőhöz a Hargita megyei önkormányzat, a medvék okozta gondok mielőbbi orvoslását kérve. Korodi Attila képviselő, volt környezetvédelmi miniszter szerint a kormány „plüssállatként tekint a medvére”. Emlékeztetett, csapatával kidolgozott egy, a barnamedve-populáció menedzsmentjére vonatkozó javaslatcsomagot, de hiába nyújtották át a jelenlegi illetékeseknek, nem történt előrelépés. Eközben Etéd községben az elmúlt időszakban hét háztartásból rabolt el jószágokat a nagyvad, mely a népszerű üdülőhelyeken is rendszeresen feltűnik.
Tanácsi határozattal szentesített levélben fordult Dacian Cioloş kormányfőhöz a Hargita megyei önkormányzat, a nagyvadak, elsősorban a medvék okozta gondok mielőbbi orvoslását kérve. A testület csütörtökön rendkívüli ülésen fogadta el a miniszterelnöknek címzett levelet, melyben többek között arra is rámutatnak, hogy a nagyvadakra vonatkozó európai szabályozás nincs összhangban a sajátos romániai viszonyokkal.
A Székelyföldi megyében az elmúlt időszakban egyre több medvetámadásról számolnak be a gazdák, ezért a kormányfőhöz intézett levélben többek között a vonatkozó törvények módosítását kérik, rámutatva: a nagyvadak elleni védekezés súlyos anyagi megterhelést jelent a gazdáknak, ezért a vadkárok megtérítésére külön állami alapra lenne szükség. A testület elsősorban a gyorsabb beavatkozás, illetve kárrendezés érdekében kéri Dacian Cioloş támogatását az emberéleteket veszélyeztető nagyvadak kérdésében. Hangsúlyozzák, nemcsak Hargita megyei problémáról van szó, Beszterce-Naszód, Brassó, Buzău, Kovászna, Maros és Neamţ megyében is nagyobb a medvepopuláció az előírtnál.
A Cioloşhoz intézett levélben konkrét javaslatokat is megfogalmaznak, például azt ajánlják, hogy amennyiben egy személy vadállat okozta sérülés miatt munkaképtelenné válik, váljon lehetővé az előre hozott nyugdíjazása, részesülhessen szociális juttatásban, valamint ingyenes kórházi kezelésben. Továbbá azt is kérik, hogy vadkár esetén a tulajdonos közvetlenül fordulhasson kárfelmérő szakemberhez, és annak jelentése alapján a polgármester láttamozásával együtt továbbíthassák a kártérítési igényt a központi hatóságnak vagy az adott vadászterület kezelőjének, azt pedig elfogadható határidőn belül bírálják el.
Borboly Csaba tanácselnök a szavazás előtt emlékeztetett, hogy az elmúlt időszakban a megyei testület sokat foglalkozott a kérdéssel, ő maga pedig az Európai Unió Régiók Bizottságának tagjaként személyesen is felszólalt a kérdésben. Kifejtette: a Brüsszeli illetékes főigazgatóság akkor jelezte: Romániának sokkal nagyobb a mozgástere a kérdésben, mint amennyit kihasznál. A tanácselnök elmondta, Hargita megyében a medvepopuláció négyszerese a korábbinak, ezt a problémát pedig kezelni kell.
Korodi: a kormány plüssállatnak hiszi a medvét
A kormány „plüssállatként tekint a medvére”, és nem tesz semmit az egyre nagyobb riadalmat keltő gond megoldása érdekében – jelentette ki lapunknak Korodi Attila RMDSZ-es képviselő, volt környezetvédelmi miniszter. „Örülök, hogy a Hargita megyei önkormányzat újra és újra jelzi ezt a problémát, de pesszimista vagyok. Cristiana Paşca-Palmer környezetvédelmi miniszter Brüsszelben a harmadik világ környezetvédelmi problémáival foglalkozott, itthon úgy kezeli a medvekérdést, mint egy plüssállatos történetet” – fogalmazott a Krónikának a Hargita megyei honatya.
Emlékeztetett, környezetvédelmi miniszterként csapatával kidolgozott egy javaslatcsomagot a barnamedve-populáció menedzsmentjére vonatkozóan. A szakmai anyagban a legeltetés, az erdészet, a vadászat, a mezőgazdaság és a településfejlesztés viszonyrendszerében vizsgálták a védett vad korlátozását, illetve egy cselekvési táblázat is készült, melyről kikérték a zöldszervezetek, a vadásztársaságok és a többi érintett véleményét. Ezt az anyagot átadták a mostani minisztériumnak, mondta Korodi, ahol néhány munkacsoportot létrehoztak ugyan, de érdemi előrelépés nem történt.
Az RMDSZ-es képviselő szerint abban bíztak, hogy Viorel Lascu biodiverzitásért felelős államtitkár, aki barlangászként a hegyek embere, megérti és kézbe veszi az ügyet, de ez sem történt meg. Mint mesélte, az általuk készített akcióterv több területet szabályozna, az erdeigyümölcs-begyűjtéstől a legeltetésig, de ezeket különböző kormányhatározatokkal, miniszteri rendeletekkel kellett volna kötelező érvényűvé tenni.
Mégsem az Unió a mumus?
Korodi Attila akkori elképzelése szerint ráadásul nemcsak korlátozásokat vezettek volna be, hanem a szükséges pénzügyi hátteret is biztosították volna például villanypásztorok felszerelésére a medvék tranzitzónájában, a kritikus helyeken, és több erdőfelügyelőt is alkalmaztak volna. A képviselő arra is felhívta a figyelmet, hogy az európai uniós vállalások tulajdonképpen csak a vadászati szempontból meghatározott kilövési kvótában korlátozzák a kormányt, de ezek is sokat lazultak, másrészt a medvekérdés nem kimondottan a kilövési engedélyt jelenti.
A vadgazdálkodás, a mezőgazdaság, az állattartás vagy éppen a vadgyümölcs-gazdálkodás területén kell sorozatos döntéseket meghozni, hogy a medve természetes környezetében találjon elegendő élelmet, és ne a települések közelében, a mezőgazdasági területeken kutasson eleség után, magyarázta. Hozzátette, emellett összetett tanulmányokat kellene végezni, hogy pontosan meghatározzák, mekkora medvepopuláció él Romániában. Bár ezek költséges mérések, van rá uniós támogatás, viszont e téren sem lépett a szaktárca, fejtette ki a volt környezetvédelmi miniszter.
Visszajár a nagyvad Etédre
Hargita megyéből az elmúlt időszakban számos medvetámadást jelentettek, csak az elmúlt héten például tíz háziállatot ölt meg a medve Etéd község három településén. A kárfelmérésen jelen lévő vadőr szerint legalább két nagyvad garázdálkodott a térségben. Siklódon este tíz óra körül tört be a medve Szilveszter Ilonka portájára, beszakította a disznóól hátsó, beszögezett ajtaját, majd az elkerített részen lévő süldők közül az egyiket elragadta – emlékezett vissza a múlt keddi esetre a károsult.
Mint mondta, amint meglátta a nagyvadat, rögtön sikoltozni kezdett, mire az állat továbbállt prédájával. A falubeliek és családtagjai siettek a 73 éves asszony segítségére, és üldözőbe vették a medvét: hangoskodtak, illetve lámpáztak a ragadozóra, ám az nem ijedt meg. Végül egy mellé dobott petárda robbanására engedte el az akkor már döglött sertést.
Szilveszter Ilonka és élettársa, Jánosi István elmondták, naponta lehet látni medvét Siklódon, az sem ritka, hogy nappal. Disznójuk elpusztítása után is többször látták házuk körül a ragadozót, amely rendszeresen este tíz és éjfél között érkezik. „Amikor szürkül, már a hideg is ráz, hogy érkezik a medve a másik süldőért” – mondta feldúltan az asszony. A medve garázdálkodása után villanypásztort vásároltak, remélve, hogy az majd távol tartja.
Az elmúlt napokban összesen hét háztartásból rabolt el jószágokat a medve, Siklódon, Etéden és Küsmödön okozott károkat – közölte a község polgármestere. Szőcs László elmondta, a bejelentések szerint a vad kilenc disznót és egy juhot ragadott el, ezért a hivatal azt javasolta a vadásztársulatnak, kérjen kilövési engedélyt a minisztériumtól. „Úgy látjuk, a medveállomány jóval nagyobb a község környékén, mint az elmúlt években bármikor. Nem vagyunk a ragadozó léte ellen, de előbb-utóbb emberre fog támadni, ezt pedig szeretnénk elkerülni” – magyarázta.
Nagy a medvepopuláció
Az etédi kárfelméréseken jelen lévő Sánta Mihály, a székelykeresztúri Hubertus Vadász- és Sporthorgásztársulat vadőre elmondta, jelenleg 50–60 medve él a környéken, miközben 20 lenne az ideális. Hangsúlyozta, nem voltak telepítések az elmúlt években, a megnövekedett medvepopuláció a természetes szaporulatnak tudható be. Sánta Mihály szerint két medve is garázdálkodik a községben, ellenük csak a villanypásztor nyújthat védelmet, így arra biztatják a gazdákat, hogy azzal védjék jószágaikat. Szőcs László polgármester arra kérte a gazdákat, hogy 48 órán belül jelentsék a vadkárokat, különben nem tudnak állami kártérítést igényelni. „Az elmúlt évben leadott igénylések túlnyomó részét kifizette a minisztérium, így idén is jó esély van a kárpótlásra” – mondta.
Sánta hozzátette, sokan azért nem jelentik a ragadozók okozta károkat, mert nem bíznak a kártérítés megítélésében. Ennek ellenére fontosnak tartja, hogy a gazdák hivatalos panaszt tegyenek, hisz azok alapján döntenek a minisztériumban a kilövési engedélyekről. A vadőr addig is folyamatosan járja a falvakat, tájékoztatva az embereket arról, hogy mit tehetnek jószágaik védelméért, illetve az esti órákban riasztólövéseket is lead ott, ahol rendszeresen látnak medvét. „A problémák megelőzése és az emberek biztonsága a legfontosabb” – jelentette ki Sánta. Elmondta, a nagyvadak ebben az időszakban azért mennek be a portákra, mert még nem érnek a gyümölcsök, illetve a gabonafélék, így azokkal nem tudnak táplálkozni, a háziállatok pedig könnyű prédát jelentenek. Noha a vadásztársulat etetőket helyezett ki az erdőben, az nem elég a medvék étvágyának csökkentésére. A vadőr szerint ráadásul az erdőkben folyamatos a fakitermelés, ami megriasztja a nagyvadakat.
Az elmúlt időszakban egyébként nemcsak falvakból, hanem népszerű üdülőhelyekről is érkeztek bejelentések medvékről. A minisztérium nemrég rendelte el egy anyamedve és két bocsa áttelepítését Tusnádfürdőről, miután azok naponta bejártak a telepre, ahol a turisták enni adtak nekik. De szemtanúk szerint rendszeresen látni a nagyvadat a Szent Anna-tónál is, egy hete pedig Buşteni-ban támadt egy medve egy sátorozóra, de fel szokott tűnni a Prahova-völgy más látogatott üdülőtelepén is.
Bíró Blanka, Fülöp-Székely Botond, Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

Család és nevelés fontosságáról a bonyhai Bethlen-kastélyban
Családok, nőszövetségi közösségek, helyi és környékbeli kíváncsiskodók töltötték meg élettel szombaton a bonyhai Bethlen-kastélyt, amely az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdonában van, és a nőszövetségre bízták. Immár harmadik alkalommal szerveztek nyílt napot az épületben és udvarán, amelyre Erdély számos vidékéről, Brassóból és Kalotaszegről, Székelyföldről, valamint a Nyárád és Küküllő mentéről érkeztek a családok beszélgetni, támogatni a kastély felújítását.
Szombaton újra megnyitották az Erdélyi Református Egyházkerület Nőszövetsége által ügykezelt bonyhai Bethlen-kastélyt a nagyközönség előtt. Az épületet, amelyben évekig a helyi polgármesteri hivatal működött, a Bethlen család leszármazottjai adományozták a református egyháznak. Az egyház vezetősége a nőszövetségre bízta, és jelenleg az Árva Bethlen Kata Alapítvány tesz meg mindent annak érdekében, hogy újra régi pompájában ragyogjon az ódon épület és kastélypark.
Idén a nyílt nap témája a nevelés volt, e köré csoportosultak a foglalkozások, erről szólt a délelőtti istentisztelet is. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke köszöntőbeszédében arra hívta fel a jelenlevők figyelmét, hogy fontos a családi nevelés és az értékeink átadása gyermekeinknek, unokáinknak.
„Bármennyire is szeretnénk, még mindig nem tudjuk egyházi iskoláinkat mind visszaszerezni, és azokban gyermekeinket, unokáinkat egymás és Isten szeretetére, keresztyén értékeinkre megtanítani. Így kisebb közösségeinkben, a családokban kell biztosítanunk számukra azt az nevelést, amely felvértezi őket szilárd hittel és olyan tudással, amely segít helyt állni az élet viharaiban. Otthonainkban kell megtanítsuk őket mindarra, amelyek alapján bölcs döntéseket tudnak hozni az életben. Fontos a nevelés, de ugyanolyan fontos a példamutatás, hiszen gyermekeink, unokáink úgy fognak beszélni, viselkedni, szeretni és szolgálni, ahogy mi magunk tesszük, ahogy azt tőlünk látták” – hangsúlyozta az egyházkerület püspöke, kiemelve a bonyhai kastélynap fontosságát.
A nőszövetség elnöke, Boros Melinda arról beszélt, hogy bár látható változások nem észlelhetők a kastélyon, a háttérben komoly munkát végeznek. „Türelmetlenül várják a környékbeliek és mi mindannyian, hogy látható előrelépés legyen a kastély ügyében. Most csak azt látjuk, hogy ugyanúgy néz ki, talán, a rosszakaratú személyeknek köszönhetően még több ablakvédő hiányzik, és gerenda tört össze. De a háttérben sokan és keményen dolgoznak a pályázathoz szükséges előtanulmány elkészítésében, azért, hogy tiszta telekkönyvek legyenek – mondta Boros Melinda. – A háttérben szerveződik és erősödik egy közösség, amelynek fő célja megőrizni és felújítani az adományként kapott Bethlen-kastélyt. Erre a napra is sok önkéntes és helyi egyháztag fogott össze, hogy otthonossá tegyék az udvart és a kastélyt” – fogalmazott a nőszövetség elnöke, majd mindenkit arra biztatott, hogy látogassa meg a kastélyt, a közelben levő református templomot, és kapcsolódjon be a programokba.
Szombaton több sátorban előadásokkal, foglalkozásokkal várták a jelenlevőket. Volt presbitereknek, szülőknek és nagyszülőknek külön felállított sátor, de a lelkészeket is beszélgetni, ismerkedni hívták. A legnagyobb sikere a gyermeksátornak volt, ahol különböző ügyességi játékokat lehetett kipróbálni, valamint kézműveskedni is lehetett. Ide a nap folyamán többször is betértek a gyerekek, és mindig találtak valami új és érdekes foglalatosságot. Akinek kedve volt, a cserkészeknél kipróbálhatta az íjászatot, valamint a fára mászást. Nagy tömeget vonzott az ismert református zsoltárokat éneklő közösség is. Ennek vezetője, Varga Jutka több órán keresztül összetartotta, Isten dicséretére biztatta a férfiakat és asszonyokat.
A harmadik kastélynapon kis vásár is volt, amelyen a nőszövetségek mutatták be termékeiket: több helyen lehetett kézimunkákat megcsodálni, vásárolni, de gyöngyöket és házi laskát, valamint szalmából fonott termékeket és szépen díszített mézes pogácsát is árultak. A találkozót Mészáros Elek szívet melengető koncertje zárta, és a remény, hogy jövőre ugyanitt újra találkozhatnak mindazok, akiknek fontos a református hit, valamint az épített örökség megőrzése.
Simon Virág
Krónika (Kolozsvár)