Befagyasztották a gázárakat
Kilenc hónapig nem drágul a lakossági földgáz: a kormány egyik, kedden elfogadott sürgősségi rendelete július 1-jétől 2017. március 31-ig a jelenlegi árán befagyasztja a belföldi kitermelésű földgáz árát. Az intézkedést azzal indokolják, hogy az elsődleges energiaforrások piacán bekövetkezett változások – köztük a kőolaj árának zuhanása – miatt a hazai földgázpiacon az államilag szabályozott árak elérték, sőt, túlhaladták a piaci árakat.
Egy tavalyi kormányrendelet értelmében a belföldi kitermelésű földgáz árának 2016. július 1-jétől – holnaptól – megawattóránkénti 66 lejre kellett volna nőnie a jelenlegi 60 lejről, Dacian Cioloş kormánya azonban úgy véli, hogy az árszabályozásnak a lakosságot kell védenie a piac liberalizálásának negatív hatásaitól.
A sürgősségi rendeletben azt is rögzítették, hogy a szolgáltatóknak mekkora földgázmennyiséget kell elraktározniuk télire – a szükségleteket előzőleg a szakhatóság állapította meg –, és drasztikusan (akár félmillió lejre vagy az üzleti forgalom tíz százalékára is) megbüntetik azokat a cégeket, amelyek nem tartalékolnak. A téli készletet ezentúl évente fogják meghatározni – átlátható és nem diszkriminatív feltételek mellett –, a cél az, hogy biztosítani lehessen a belföldi fogyasztáshoz szükséges mennyiséget, az ellátás pedig folyamatos és biztonságos legyen.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Háromnyelvű könyv örökségeinkről ( Székely hagyományok)
Székely hagyományok – bevezetés a székelyek kultúrájába címmel háromnyelvű könyvet és kísérőfilmet jelentetett meg Sepsiszentgyörgy önkormányzata közösen a bukaresti Közpolitikák Intézettel. A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban, illetve a Művész Teremben kedden bemutatott magyar, román és angol nyelvű kiadványok létrejöttét Norvégia, Izland, Lichtenstein és Románia kormánya pályázati alapjából finanszírozták.
Kulcsfontosságú és hiánypótló kiadványról van szó, amely érdekében a román kormány olyan projektet támogat, amelyben Székelyföldet idézőjel nélkül említik, hiszen a székely hagyományokról, a székely kultúráról van szó, ezért egy kicsit falbontogató jellege is van ennek a könyvnek – hangsúlyozta Sztakics Éva alpolgármester. Kiemelte, a májusi bukaresti Székely vásár után ez a második közös lépés a Közpolitikák Intézettel a székely kultúra népszerűsítése terén. Ez azt jelenti, Bukarestben is kezdik meghallani, hogy igenis van Székelyföld, székely hagyományok és székely emberek. A városvezető emlékeztetett, a Sepsiszentgyörgy Európa kulturális fővárosa pályázatot is az identitásra alapozták, az volt a lényege, mutassuk meg és bizonyítsuk be, hogy az egymás mellett élő népek a kultúrán keresztül tudnak közeledni. Sztakics Éva szerint egy következő kiadványnak az innovációval kellene foglalkoznia, hisz az jelenti a jövőt.
Egy térségnek a kultúrája a legjobb nagykövete, és Székelyföld hagyományain keresztül mutatkozott be a májusi bukaresti Székely vásárban, ahol két nap alatt tizenötezer látogató fordult meg, és a legtöbb árus üres kézzel tért haza, mert mindent el tudott adni – ezekkel a szavakkal köszöntötte a jelenlévőket Adrian Moraru, a Közpolitikák Intézete aligazgatója, aki szerint a jelen kiadvány is jó alkalom, hogy a magyar identitás közelebb kerüljön Bukaresthez.
A jelenkori és archív fotókkal illusztrált vaskos kötetet, amely a székely hagyományokat a háromszékieken keresztül mutatja be, a kiadvány két szerzője, Pozsony Ferenc néprajzkutató, kolozsvári egyetemi tanár és Kinda István sepsiszentgyörgyi néprajzos, muzeológus ismertette. Pozsony Ferenc elmondta, Háromszék korán polgárosult vidék, de mindig fogékony volt az újra, nagyon gazdag hagyományokkal rendelkezik, amelyek közül sok még ma is élő, ezért volt nehéz a válogatás, hogy mi kerüljön bele a könyvbe. Végül a háromszéki székely kultúra legjellegzetesebb elemei mellett döntöttek. Kinda István is a bőség zavaráról beszélt, a több mint negyven élő háromszéki hagyomány közül csak húszat mutatnak be a kötet három nagy fejezetében: az alkotó népművészet kategóriában ismertetik a faragóművészetet, a kopjafákat, a székely kaput, a festett bútorokat, a szőtteseket, varrottasokat, viseleteket, kúriákat, kastélyokat; gasztronómia címszó alatt jelenik meg a pityókás házikenyér, a mézeskalács, a kürtőskalács, a lakodalmas rakott ág, a szilvapálinka és a harmadik csoportosításban a kalendáris népszokásokat foglalják össze – lovas farsangok, farsangi bagolytemetés, tavaszünnep, húsvéti szánazás és locsolás, Szent György-napi juhászünnepek, Szent István-napi búcsú, karácsonyi betlehemezés, szilveszter a templomtorony alatt. A több mint kétezer példányban kiadott könyv (amely ingyenesen kapható a sepsiszentgyörgyi Tourinfo irodában – a Lábas Ház földszintjén) mellékleteként jelent meg az Erdély András, Vargyasi Levente és Várkonyi Eszter által készített ötvenhárom perces dokumentum jellegű film, amelynek születéséről az alkotók beszéltek, majd a könyvbemutató után a Művész teremben le is vetítették. A film rövid bepillantást nyújt az árkosi mézeskalács-készítés, a kisbaconi házikenyérsütés, a bodosi viseletkészítés, a csernátoni fafaragás, a vargyasi bútorfestés, az ozsdolai szilvapálinka-főzés, a mikóújfalusi lakodalmas rakott ág készítés titkaiba, a filmkészítők ellátogattak egy csernátoni hagyományos esküvőbe, a bölöni farsangi mulatságba, és ismertetik a kézdiszentléleki betlehemezést is. A Székely hagyományok című könyv és film bemutatója estéjén, a kettő között fellépett a Tőkés Edit és Tőkés Zsolt irányította Kincskeresők (korábbi Százlábú) néptáncegyüttes, amely megérdemelte volna a külön estés bemutatkozást. Színvonalas műsorukban körbevezettek a Küküllő mentén, a Mezőségen, Felcsíkon, előadásukat szászcsávási cigány tánccal zárták, meghazudtolva tizenéves korukat, hisz a cigány táncba bele kell születni, kívülállók közül csak a tehetségesek tudják elsajátítani.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tenni Sepsikőröspatakért
Alapításának tizedik évfordulóját ünnepli a Kálnoky Ludmilla Egyesület. Sepsikőröspatak első és legkiterjedtebb tevékenységet folytató civil szervezete elsősorban a szakmai oktatást, a felnőttképzést és hagyományápolást tűzte zászlajára, de szervez honismereti kirándulásokat, együttműködik az egyházakkal, pártolja az ifjúságot és részt vesz romaprogramokban is.
Zsigmond Sándor, az egyesület elnöke beszélgetésünk elején előbb kidohogta magát: az igazgatótanács folyton váltakozó tagjainak zömére szervezéskor nem számíthat, a pályázatok megírásától kezdve, levezénylésén át jóformán minden rá és feleségére, Ildikóra hárul. Időközben megbékél: szívesen dolgozik azért faluért, azért a közösségért, amelynek lassan két évtizede tagja, ahol jól érzi magát, és megbecsülik tevékenységét. Csak az elmúlt négy év rövid kimutatásait nézzük át, s kiderül: több tízezer lej támogatást szereztek, az idei hat jelentősebb tervük megvalósításával pedig még további tizenhétezer lej jut közösségi tevékenységre. Mondhatnánk, könnyű annak, akinek jó kapcsolatai vannak a Bethlen Gábor Alapnál, a Communitas Alapítványnál, a Háromszéki Közösségi Alapítványnál és a megyei tanácsnál, partnerei között pedig nem egy erdélyi és anyaországi szakmai szervezet áll. Mondhatnánk, de nem lenne igaz, mert mindez a sikernek csak nagyon kicsi szeletét adja, a többiért újból és újból meg kell küzdeniük. Hasonlóképpen sok munkával jár a pályázati önrész előteremtése is. Igaz, meglehetősen sok tagja van az egyesületnek, s az évi tagsági díjat is fizetik, de mellé még szerezni kell, nem is keveset. A falu módosabb cégei készek jelentősebb összeggel is hozzájárulni az egyesület sikeréhez, és akadnak adakozóbb falustársak is. Harminc-negyvenre tehető azok száma, akik adójuk két százalékát nekik ajánlják. A teljesség igénye nélkül, csak szemléltetésül ragadtunk ki néhányat a „ludmillások” sikeréből. A sepsikőröspataki és kálnoki gyermekeknek tizennégy rend székely ruhát pályáztak, a fúvószenekarnak egyenruhát és dobot vásároltak, támogatták a tűzoltócsoportot, hozzájárultak a katolikus templomtorony szerkezeti megszilárdításához, kirándulásokat szerveztek, jártak Gábor Áron és Wass Albert nyomdokain, felkeresték az erzsébetvárosi szórványmagyarságot, hagyományos mesterségeket oktattak, szerepük volt a falunapok sikerében, legutóbb pedig kivetítő-felszerelést vásároltak. „Kicsit nagyobb létszámú és lelkesebb tagságra lenne szükség, hogy a rengeteg ügyintézéssel járó feladatot könnyebben el lehessen látni, illetve többet lehessen szervezni és tenni a falu érdekében. Jó érzés tölt el, amikor néhányan az úton csak azért állítanak meg, hogy a legutóbbi kirándulás élményeiért még egyszer köszönetet mondjanak, vagy arról érdeklődnek, mire készülünk, mert ők is jönnének, ők is mellettünk állnak. Szóval, tovább dolgozunk – remélem, erőnk is lesz hozzá, mert Sepsikőröspatak megérdemli a törődést” – mondta Zsigmond Sándor.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hírsaláta
TÉVEDÉSBŐL JUTOTTAK ÁLLAMTITKOKHOZ. 1990-től 2002-ig (a minősített információkra vonatkozó törvény életbe lépéséig) a román államfők – Ion Iliescu és Emil Constantinescu – csak azért jutottak a nemzetbiztonságra vonatkozó titkos információk birtokába, mert a Legfelsőbb Védelmi Tanács elnökei és a haderők főparancsnokai voltak, a nemzetbiztonságra vonatkozó törvényből ugyanis kifelejtették, hogy – több más magas rangú állami tisztségviselő mellett (házelnökök, a parlament védelmi bizottságai, miniszterek és államtitkárok, prefektusok, megyei és bukaresti tanácselnökök, illetve Bukarest főpolgármestere) – az államelnököt is besorolják azok közé, akiknek joguk van hozzájutni bizonyos titkosszolgálati anyagokhoz. A Román Hírszerző Szolgálat volt igazgatója, Costin Georgescu szerint ellentmondásos és túlhaladott a vonatkozó törvény, amelyet sürgősen módosítani kell, mert csak az alkotmány jó szándékú értelmezésén múlik bizonyos rendelkezések alkalmazása. (România liberă)
KITOLONCOLÁSBAN ELSŐK. A francia határrendőrség statisztikái szerint a románok állnak a Franciaországból kitoloncolt külföldiek toplistájának első helyén. 2015-ben 10 471 embert toloncoltak ki Franciaországból, közülük 2422 romániai, 165 pedig moldovai állampolgár. A román állampolgároknak több feltételt is teljesíteniük kell ahhoz, hogy Franciaországban maradhassanak, egyebek között igazolniuk kell, hogy szakmai tevékenységet folytatnak ott. Ellenkező esetben akár ki is toloncolhatják őket. A toplista második helyét az albánok foglalják el, 1934-et toloncolt ki 2015-ben Franciaország. A listán utánuk következik 831 algériai, 772 tunéziai és 731 marokkói állampolgár. Háborús övezetekből érkezőket is visszatoloncoltak a származási országba a franciák: 19 afgán, 11 gambiai, 8 iráni, 10 szudáni és 4 eritreai polgárt. A Franciaországból kitoloncolt külföldiek közül a román, albán, algériai, tunéziai és marokkói migránsok 63 százalékot tettek ki tavaly. (MTI)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Átvette hivatalát Péter Ferenc megyei tanácselnök
"Kisebb járomból nagyobb járomba"
A Maros Megyei Tanács június 24-i alakuló ülésén Péter Ferencet választották tanácselnökké, aki 16 éven át Szováta polgármestere volt. Annak ellenére, hogy a PSD-vel való koalíciós egyeztetések előrevetítették a szavazatok alakulását, mégis nagy érdeklődés övezte a számlálóbizottság bejelentését: a teremben jelen levő 24 RMDSZ-es és PSD-s tanácsos egyöntetűen Péter Ferencre szavazott.
Az ülésen őszinte örömet és tapsot váltott ki ez a bejelentés azok részéről, akik azért szurkoltak, hogy az RMDSZ jelöltje négy év után ismét elnyerje a megye sorsát nagymértékben meghatározó tisztséget. Elnökké választását követően Péter Ferenc nyilatkozott a sajtónak.
– Négyéves időszakra szavaztak bizalmat önnek, milyen prioritásokkal kezdi a mandátumát?
– Kisebb járomból nagyobb járomba hajtottam a fejem. Négyéves mandátumról van szó, de négy évről beszélni túl sok. Először is a legfontosabb, hogy minden elkezdett munkálatot befejezzünk. Utána fel kell leltározni azokat a gondokat, amelyekkel a megye szembesül. Ezeket próbáljuk megoldani. Mindig az infrastruktúra volt a legfontosabb, számomra is ez a prioritás. Tudjuk, milyen állapotban van a repülőtér. Nagyon fontos, hogy a fellendülés érdekében lépéseket tegyünk, mert fennáll az a veszély, hogy kivonulnak a repülőtársaságok. Természetesen az országutak, megyei utak, az autópálya kérdése is nagyon fontos számomra, mint ahogy az is, hogy a nagyvárosi övezettel kiemelten foglalkozzunk. Lényegesnek tartom a helyi önkormányzatokkal, a polgármesterekkel való kapcsolattartást, tevékenységüket össze kell fogja a megyei testület. Velük együttműködve számos pályázatot "megfoghatunk" és nagyon sok regionális kérdés megoldható. Minden egyes kérdést kezelni kell.
– A szociáldemokrata párttal alkot koalíciót az RMDSZ, milyen lesz az együttműködés a liberális párti frakcióval?
– Úgy gondolom, hogy mindannyiunk számára fontos a megye s az ügyek megoldása. Nem hiszem, hogy valamely fontos megyei projekt bemutatásakor a liberálisok elleneznék a kivitelezést, mert akkor ez azt jelentené, hogy a megye lakossága ellen vannak. Ha olyan pályázatokat teszünk az asztalra, amelyek a megyét szolgálják, ők sem lehetnek ellene.
– Új elnökként hétfőn vette át a hivatalát, mivel kezdte a munkát?
– Bármilyen hivatalban, nem csak a megyei tanácsban, azokkal a hivatali vezetőkkel kell leülni, akiknek a munkáját meg kell ismerni. Meg kell állapítani a prioritásokat, sürgősen meg kell oldani azokat a gondokat, amelyek felmerülnek. Ezt követően lépésről lépésre megyünk tovább, a megyei tanács jegyzőjével, az alelnökökkel és irodavezetőkkel karöltve. Az elkövetkező egy-két hónapban lesz bőven munka.
– Egy korábbi nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy Lokodi Edit volt tanácselnök szakmai tanácsaira is számít.
– Természetesen. Nagyon jó kapcsolatban voltunk az elnöksége alatt és után is. Ha olyan kérdésbe ütközöm, amelyre nem találom a választ, véleményt kérek tőle is, hiszen nyolc éven át vezette ezt a megyét. És nem rosszul! Mindenkit tisztelek, aki tett ezért a megyéért, de úgy érzem, hogy az utóbbi négy évben sok minden elmaradt. Ha csak a vidékfejlesztési programot nézzük, a megyei testület egyetlen pályázatot sem nyújtott be. Ez a továbbiakban megengedhetetlen. Nem kell elfelejteni, hogy 100 km utunk továbbra sincs leaszfaltozva, sok a földút, és sok megyei út nagyon rossz állapotban van. Meg kell tennünk mindent, hogy a kormány nyújtotta támogatási lehetőségekkel éljünk. Az uniós pályázatoknál megjelentek az első kiírások különböző tengelyekre, s ezekre minél több pályázatot kell benyújtanunk – mondta Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke, aki azt is kihangsúlyozta, hogy az anyanyelv- használati jogok érvényesítéséért is mindent megtesz, amit a törvény megenged.
Megalakultak a szakbizottságok
A Maros Megyei Tanács alakuló ülésén megalakultak a szakbizottságok is. Az RMDSZ-es tanácsosok a következő szakbizottságokban vesznek részt:
A műszaki-gazdasági bizottságban: Kupás János, Pokorny László és Kolcsár Anquetil- Károly, a terület- és településrendezési bizottságban: Szabó Árpád, Brassai Zsombor és Tatár Béla, a közszolgáltatási bizottságban: Aszalos Gábor, Kovács Mihály-Levente, a szociális és művelődési bizottságban: Csép Éva-Andrea és Fülöp József, a jogi bizottságban: Szabó Albert és Bíró József-Attila, a mezőgazdasági és környezetvédelmi bizottságban: Bartha Mihály és Szigyártó Zsombor-István.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Gyes: többet és többért ülhet otthon a szülő
További és újabb kedvezményekkel segítenék a gyermekvállalást
Július elsejétől, tehát holnaptól lép hatályba a 2010/111-es sürgősségi kormányrendeletet módosító és kiegészítő idei, 66. számú törvény, amely újabb kedvezményeket állapít meg a gyermeknevelési támogatást és szabadságot illetően: a szabadság időszaka egységesen a gyermek kétéves (vagy beteg gyermek esetében annak hároméves) koráig terjed, növelik a pénzügyi támogatás alsó szintjét és eltörlik a legfelső határt.
De jóval elérhetőbbé válik a gyereknevelési szabadságra való jogosultság is – eddig a gyerek születése előtti egy évet, mostantól már két évet vesznek alapul, amely idő alatt legalább 12 hónapban kell adóköteles jövedelemmel rendelkeznie a szülőnek ahhoz, hogy a szabadságot igényelhesse. Más uniós, fejlettebb országhoz hasonlítva többletjogoknak örvendhetünk, anyagiak tekintetében viszont továbbra is szegények vagyunk: a gyermekek közel fele szegénységben és társadalmi mellőzöttségben él.
Az új törvénykezés egyrészt visszatér jóval korábbi szabályozásokhoz a gyereknevelési szabadság és támogatás terén, másrészt viszont többletjogokat, kedvezményeket, nagyobb pénzügyi támogatást állapít meg, ezzel is megpróbálva ösztönözni, segíteni a családokat a gyerekvállalásban. Július elsejétől egységesen két év lesz (mint évekkel ezelőtt) a gyereknevelési szabadság időtartama, beteg kisgyermek esetében pedig továbbra is három év. Eddig a szülőnek már az elején választania kellett, hogy a gyermek egyéves, vagy kétéves koráig szeretne otthon ülni, és eszerint alakult a gyereknevelési támogatás összege is. Sőt, nem csupán legkisebb összeget állapítottak meg a segélynél, hanem szabályozták, legtöbb mekkora összegű támogatásban részesülhet a szülő, függetlenül annak keresetétől – az új jogszabály eltörli ezt a legfelső határt.
Szabadság (Kolozsvár)

Gergely Balázst is „bünteti” a néppárt elnöksége
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) országos elnöksége legutóbbi kolozsvári ülésén megtárgyalták a szerintük a néppárt jelöltjei ellen kampányoló Gergely Balázs (képünkön), a marosvásárhelyi magyarokat és a néppárt jelöltlistáját visszalépésével cserbenhagyó Portik Vilmos, a nyilvánosság előtt valótlanságokat állító Hargita megyei Sorbán Attila, valamint a titkos háttértárgyalásokon az RMDSZ listájára testületi jóváhagyás nélkül felkérezkedő brassói Toró Tamás ügyét.
Az elnökség tagjai egyöntetű szavazással megállapították, hogy a kampányban, az azt megelőző, illetve az azt követő időszakban az említett személyek megnyilvánulásai egyértelműen ártottak politikai közösségünk ügyének. Ezért az elnökség megvonja tőlük a politikai bizalmat, nem jeleníthetik meg és nem képviselhetik semmilyen kérdésben a néppárt hivatalos álláspontját. Az alapszabályzat rendelkezései értelmében tagsági viszonyukról és a néppárt szervezetén belüli szerepükről az illetékes területi testületek fognak dönteni – tudhattuk meg a közleményből.
Szabadság (Kolozsvár)

A Rákóczi Szövetség mintegy kétezer Kárpát-medencei diákot és tanárt táboroztat
Mintegy kétezer Kárpát-medencei diákot és tanárt táboroztat a Rákóczi Szövetség az idei nyáron - közölte a sajtóval a szervezet.
A szövetség tájékoztatása szerint 14 nyári rendezvénybe mintegy 2000 Kárpát-medencei diák és tanár kapcsolódik be, amelyek között általános iskolásoknak szóló anyanyelvi táborok, középiskolás és főiskolás találkozók, hagyományőrző táborok, valamint történelem és irodalom szakos tanároknak szóló nyári konferenciák szerepelnek.
Az anyanyelvi táborok bajai, tatai, győri és ópusztaszeri helyszínekkel várják a magyar szórványvidékekről érkező diákokat. Mintegy félezer középiskolás táborozhat Sátoraljaújhelyen, és Babarcszőlősön. Gyöngyösön a történelemtanárok, míg Egerben az irodalom szakos tanárok nyári konferenciái zajlanak. A Kárpát-medence egyetemi városainak magyar diákszervezetei Szentendrén találkoznak augusztus végén.
Ötödik alkalommal kapcsolódik be a Rákóczi Szövetség az Erzsébet Táborok felvidéki résztvevőinek szervezésébe és táboroztatásába. Az együttműködésnek köszönhetően 150 rászoruló általános iskolás a zánkai, illetve 150 felvidéki középiskolás a székelyföldi Ivóban táborozhat - olvasható a közleményben.
Szabadság (Kolozsvár)

Hit és megmaradás: templom-újjászentelés Székelyvarságon
A kereszténység megőrzésén múlik Európa jövője, téved és rombolást hoz az európai nemzeteknek az, aki úgy képzeli, hogy a bevándorlók, a betelepítések jelentik a jövőt – hangoztatta Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán Székelyvarságon, ahol a felújított római katolikus templom újjászentelésén mondott beszédet.
A hegyvidéki tanyavilágban élő, kemény élethelyzetekkel naponta megküzdő székelyvarságiakból erős hit és vallásosság sugárzik, az ünnepségen rengeteg kisgyermeket, várandós édesanyákat lehetett látni – mondta el a rendezvény után telefonon az MTI-nek az államtitkár, hozzátéve: ez is azt bizonyítja, hogy a közösség meg akar, és meg is tud maradni.
Ennek a hitnek és szorgalmuknak tulajdonította, hogy száz éve közösen felépítettek egy templomot, amely most a román és a magyar állam támogatásával teljesen megújult. A magyar kormány 4,5 millió forinttal járult hozzá a székelyvarsági templom külső munkálatainak befejezéséhez.
„Mindez üzenet Európa fele, hogy hiába akarnak ránk erőltetni olyan dolgokat, amelyek nem a mi kultúránkhoz kapcsolódnak, akár a liberalizmus vad torzulásait, akár a keletről érkező kultúrát: ahhoz, hogy mi megmaradjunk itt Székelyföldön, Romániában, Közép-Európában, románok és magyarok egyaránt, az alapvető kapaszkodó nem más, mint a kétezer éves kereszténységünk” – jelentette ki Soltész Miklós.
Úgy vélte: akik úgy képzelik el, hogy Brüsszelből vagy a „strasbourgi bíróság magas pulpitusairól" a nemzetekre teljesen más kultúrát, más gondolkodást lehet ráerőltetni és azt egyformán, mindenkire kötelezőként elő lehet írni és be lehet tartatni, azok óriásit tévednek. Megjegyezte: nem véletlen, hogy az osztrák nép egy év alatt teljesen megváltoztatta felfogását, vagy hogy „Nagy-Britanniában elegük lett az embereknek abból, amit Brüsszelből diktálnak".
Rámutatott: a magyar kormány támogatja a Kárpát-medencei magyarságot templomaik felújításában, közösségi programjaik erősítésében, egyházi iskolák fenntartásában. „A közeli Zeteváralja temploma nemrég újult meg 40 millió forintból, támogattuk a zetelaki templom belső felújítását több millió forinttal, ehhez a (székelyvarsági) munkához 4,5 millió forinttal járultunk hozzá: azért tesszük mindezt, mert tudjuk, milyen fontos megmaradásuk szempontjából magyarságuk és kereszténységüket megőrzése. Ez lendületet adhat az itt élőknek, és ha nem is jut mindenre erő, az odafigyeléssel is sokat tudunk segíteni” – mondta az Emmi egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.
Krónika (Kolozsvár)

Mit jelez a székely zászló?
A kék–arany lobogó a nappal és a holddal, százezrek kedvelt jelképévé vált, a körülötte gyűrűző viták, túl heraldikai jelentőségükön, növekvő közéleti fontosságát tükrözik.
Az elkobzásával, a kiebrudalásával járó hivatali erőszak, a bírósági ítéletek formáját öltő tulajdonképpeni jogsértések pedig azt, hogy nem akármilyen ködösítés zajlik ügyében.
Aki – miként a minap is elhangzott – revizionista vagy románellenes, netán az állami fennhatóság ellen irányuló törekvést tulajdonít védelmezőinek, nem minden szándékosság nélkül torzít, és rágalmaz. Hogy nem akarja megérteni annak igazi jelentését, az egy dolog, de itt egy félremagyarázás és befeketítés szándéka is fennáll.
A mai, nemrég megalkotott székely lobogó mögött ugyanis egészen más társadalmi változások és célkitűzések állnak. Nem egy régen volt állapotot kívánnak visszaállítani, akik kitűzik, akik alatta vonulnak ünnepelni vagy tüntetni, akik a székely települések terein vagy önkormányzati épületein szívesen látják, hanem egy születőben levő méltóságot védenének.
Az alakuló román társadalom, a jogállami viszonyok felé való elmozdulás (amúgy kínkeserves, de talán feltartóztathatatlan) folyamatában ugyanis, minden nehézség ellenére, zajlik a székelység polgárosodása is, s e minőség serkentésére jelentek meg többek közt az autonómiatervezetek, a nemzeti tanács, és ezek kértek új jelképet és zászlót.
Aki eme új minőség, a polgári székely népközösség és társadalom jelképére emel kezet, az nem moshatja le magáról az elnyomás, a jogcsorbítás vétkét. A székelység új minőségében helyet kér magának a romániai társadalomban, magyar nemzethez tartozása okán is külön megbecsülés illeti meg, sajátosan székely érdekei védelmében is elvárja egy román jogállamiságtól a méltányos, az egyéni és kollektív egyenjogúságot szem előtt tartó rendezését közállapotainak és a román–magyar, valamint a román–székely viszonyoknak.
Zászlajának ezért ott a helye minden székelyföldi és magyar ünnepen, mindenhol, ahol hívei szabad akaratukból akarják kinyilvánítani ragaszkodásukat hozzá és az általa jelképezett értékekhez.
B. Kovács András
Székelyhon.ro

Csíkszereda népességfogyásának okairól
Nyolc százalékkal csökkent 2002 óta Csíkszereda lakossága – legalábbis ezt igazolják a 2011-es népszámlálási adatok. A népességcsökkenés mellett jelentős elöregedési tendencia is jellemzi a város lakosságát. A demográfiai adatokat vettük górcső alá.
Csíkszereda városfejlesztési stratégiájában olvasható demográfiai adatok arról tanúskodnak, hogy 2002 és 2011 között nyolc százalékkal csökkent a megyeszékhely lakossága. 2002-ben ugyanis 42 029 volt a népesség száma, amely 2011-re 38 966 főre csökkent. A városban tapasztalt népességcsökkenés mérsékeltebben bár, de nagyjából megegyezik az országos folyamatokkal.
„Szemléletes a korcsoportok arányának alakulása 1992–2015 között, amely egyértelműen elöregedő társadalom képét rajzolja elénk. A 65 fölötti, illetve 45–65 közötti korosztály aránya folyamatosan növekszik, előbbi 5,25 százalékról 13,43 százalékra, utóbbi 17,39-ről 28,76 százalékra. Ezzel párhuzamosan pedig csökken a fiatal korosztályok aránya (20–41 évesek aránya 41,98 százalékról 38,78-ra, az 5–19 évesek 27,8 százalékról felére, 14,39 százalékra, a legfiatalabbak 7,58 százalékról, 4,64-re). Ezek az adatok előrevetítik a városi lakosság eddiginél is jelentősebb csökkenését, valamint a gazdaság további szűkülését. Ezek a potenciális vállalkozók és munkavállalók fognak hiányozni majd 5–10 év múlva a városból” – olvasható a dokumentumban.
Holott ez a ’90-es évek elején egészen másképp festett, „Csíkszereda egy viszonylag fiatal lakosságú városnak számított Romániában, az 5–45 év alatti korosztályok mindegyike jelentősen (2–6 százalékkal) meghaladta az országos átlagértéket”, viszont a rendszerváltást követő években elindultak a kedvezőtlen demográfiai folyamatok, mely a város elöregedési tendenciájához vezettek.
A stratégiában megfogalmazott elemzés szerint a népességfogyásnak két jellemző forrása lehet, egyrészt a születések és halálozások negatív különbsége, azaz kevesebben születnek és többen halnak meg, másrészt a negatív migrációs egyenleg.
„Csíkszeredában a születésszám csökkenése 2004 óta tendenciózusnak mondható. Fontos, hogy a Hargita megyére jellemző érték azonban általában magasabb mint a városi átlag, ez a vidéki többlet jelentheti a város lakosságának utánpótlását is” – fejtik ki a dokumentumban. A népességfogyás másik forrása – mint fentebb írtuk – az elvándorlás, amely az elmúlt évben a városban tizenötszöröse volt a megyei értéknek.
A 2004-es évszám ebből a szempontból is meghatározó, hiszen ekkor vándoroltak el a legtöbben a városból, 1000 lakosból 36-an. A gazdasági válságot követően (2008 után) újabb lendületet vett Csíkszereda elhagyása, amely az utóbbi években mérséklődni látszik (15 fő/1000 lakos évente). Tekintettel arra, hogy az elvándorlási arányok alacsonyabbak voltak megyei szinten, arra következtettek, hogy a Csíkszeredából elköltözők egy része nem költözik a megyehatáron túlra.
„Ez a lassan egy évtizede tapasztalt szuburbanizációs folyamattal is magyarázható, aminek során a városkörnyéki településekre költözik egy fiatal-középkorú, tehetősebb réteg” – indokolják a készítők. Összesítésükben pedig kitértek arra, hogy „Csíkszereda természetes szaporodási értéke nem mutat az országos összehasonlításban olyan kedvezőtlen értéket, ami indokolná a jelentős népességfogyást. A migráció mértéke viszont többszöröse a máshol tapasztaltnak. Stratégiai feladat tehát újra vonzóvá tenni a várost a fiatalok számára, megteremteni számukra a családalapításhoz szükséges induló feltételeket, kedvező lakhatási, adózási és vállalkozási környezetet szükséges teremteni a potenciális visszaköltözők számára is”
Gagyi József, a csíkszeredai Sapientia egyetem oktatójának elmondása szerint a rendszerváltás előtt tervszerűen az elit akarata szerint szabályozták a népességszaporulatot, mert megvolt az eszközük arra, hogy rákényszerítsék a társadalomra. Csíkszeredára a diktatórikus környezetben mesterségesen kialakított népességgyarapodás volt jellemző, ehhez hozzájárult az is, hogy megyeközpont lett, amelyet nagyméretű beköltözés követett. „A beköltözött emberek kettős életmódot folytattak, úgy éltek városon, hogy közben a falusi erőforrásokhoz is hozzáfértek, falun gazdálkodtak, állatot tartottak, megélni két lábon lehetett” – magyarázta Gagyi.
A népességszaporulat alakulását több tényező is befolyásolta. Egyrészt a ’90-es években módosították az abortusztörvényt, emellett a gyermekvállalási korhatár kitolódott, illetve azok, akik arra kényszerültek, hogy a városba költözzenek, visszaköltöztek vidékre. Ugyanakkor az is nagyban hozzájárult a népességcsökkenéshez, hogy megnyíltak az országhatárok. Az elmúlt 25 évben az egyik legmeghatározóbb év 2007 volt, amikor szabaddá tették az Európai Unión belüli mozgást.
Csíkszereda fejlesztési stratégiájából szemlézve az derül ki. hogy a város népességcsökkenése többek között annak köszönhető, hogy elköltöztek a lakók, de nem föltétlenül külföldre, hanem a mobilitás a környező falvakba, a szülőfaluba történt. Gagyi József okfejtése szerint „úgy kell kialakítani a környezetet, a várost, hogy akik ideiglenesen elmentek, azok visszajöhessenek. Az adózástól kezdve a lakásépítés megkönnyítéséig, a munkahelyteremtésig sok minden van, ami vonzóvá teheti a várost”.
Szervesen együtt a Csíki-medencével
Gagyi József egyetemi tanárt, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem oktatóját is megkérdeztük arról, hogyan látja a demográfiai mutatók alakulását Csíkszeredában. Szerinte nemcsak a Csíkszeredára jellemző adatokat, hanem az egész Csíki-medencét kellett volna vizsgálni, hiszen, mint fogalmazott, „szervesen együtt van a medencével és azzal együtt kell vizsgálni, hogy mi történik például a nagyközségekben, vagy hol van például a fafeldolgozás, a sörgyártás központja”.
Javaslatok a stratégiához
A keddi csíkszeredai lakossági fórumon, amelyet a városfejlesztési stratégia közvitájaként tartottak, több javaslat és kérdés felvetődött a résztvevők részéről. Volt, aki a cigány közösségek felzárkóztatásához szükséges intézkedéseket hiányolta a dokumentumból, mások pedig kevésnek találták a gazdaságélénkítéshez az Innokult központot, szerintük nem elégséges az információ-technológiai cégekre alapozni, ugyanis nem tudnak sok munkahelyet teremteni. Volt, aki javasolta, hogy az Olt folyót és környékét is vonják be a város fejlesztésébe, hiszen más városban meghatározó a települést átszelő folyó.
Barabás Hajnal
Székelyhon.ro

Áder Jánosig is elmenne az RMOGYKE elnöke a panaszával
Amennyiben nem bizonyulnak eléggé hatékonynak a magyar tagozat céljainak megvalósításában, Magyarország köztársasági elnöke előtt számoltatná el a marosvásárhelyi orvosi egyetem választott vezetőit a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE). A fenyegetést afféle zsarolásként fogja fel Szabó Béla, az egyetem szenátusi alelnöke.
Áder János köztársasági elnökhöz készül fordulni Ádám Valérián, a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület elnöke, ha nem bizonyulnak eléggé hatékonyaknak az oktatási törvény betartatásáért és az anyanyelvű oktatás kibővítéséért folyó harcban a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) újonnan választott magyar vezetői. A hónapok óta Marosvásárhelyen és Bukarestben tüntető fiatal orvos úgy érzi, az egyetem magyarellenes vezetőségének néhány másodrangú tisztség felajánlásával sikerült betörnie a vezető magyar oktatókat.
Amennyiben a szóban forgó professzorok nem hajlandók szembeszállni Leonard Azamfirei újraválasztott rektorral és a román többségű szenátussal, és nem lépnek fel határozottan az oktatási törvény tiszteletben tartásáért, Ádám Valérián a magyar állami kitüntetésük felülvizsgálását fogja kérni. „Ha a következő tanév kezdetéig nem tesznek meg minden tőlük telhetőt a teljes körű anyanyelvű oktatás biztosítása érdekében, arra fogom kérni Magyarország elnökét, számoltassa el a vezetőket azért a kitüntetésért, amit néhány évvel ezelőtt Schmitt Pál államfőtől vehettek át” – nyilatkozta lapunknak az RMOGYKE vezetője. Ádám nem érti, miért ennyire visszafogottak a néhány hónappal ezelőtt választott vezetők. Megérti, hogy jól jövedelmező állásaikat és tisztségeiket féltik, azt viszont elfogadhatatlannak tartja, hogy az egyéni érdekeket a közösségi érdek fölé helyezzék.
Amennyiben az intézmény vezetősége a 2016–2017-es egyetemi évtől sem biztosítja a teljes körű anyanyelvű oktatást, az RMOGYKE utcai tüntetésre és ülősztrájkra hívja a diákságot. A tervek szerint a tiltakozó akció szeptember 28-án a Színház téren kezdődne; a tüntetők a főtérről az egyetem elé vonulnának. „Mivel az eddigi jelek szerint a diákság támogatná a tiltakozó akciót, de az oktatók elzárkóznak a konfrontációtól, felhívással fordulok az erdélyi magyarokhoz, különösképpen a marosvásárhelyiekhez, hogy biztassák a vezető professzorokat, név szerint Szabó Bélát, Nagy Elődöt, Frigy Attilát, Sipos Emesét, Mártha Krisztinát, illetve a diákszövetség elnökét, Ladányi Emánuelt, hogy ne hagyják cserben a hallgatókat és a magyar oktatás ügyét!” – mondta Ádám Valérián. Az elmúlt napokban az RMOGYKE elnöke felkereste Szabó Bélát, a szenátus alelnökét és Nagy Előd rektorhelyettest, azonban, mint mondta, mindketten elzárkóztak a tiltakozóakcióban való részvételtől.
A lapunk által megkeresett Szabó Béla afféle zsarolásként értékeli Ádám Valérián fenyegetését. „Ezt már 2014-ben is elsütötte, akkor SMS-ben fenyegetett azzal, hogy a budapesti Sándor-palota elé vonul, és kéri a kitüntetésünk visszavonását. Mi egyetértünk az RMOGYKE céljaival, viszont az eszközeivel semmiképp nem tudunk azonosulni” – nyilatkozta Szabó professzor. A szenátus alelnöke azt nehezményezi a leginkább, hogy Ádám nem konzultál a magyar oktatók vezetőivel, és csak akkor fordul hozzájuk – akkor is jobbára fenyegetőzve –, amikor „a bicskája kezd beletörni”. „Ha valaki azt hiszi, azzal, hogy Ádám Valérián utcára vonul és beleordít a hangosbemondójába, a román többségű román vezetés megijed, és másnaptól tiszteletben tartja a jogainkat, az más világon él” – vélekedett Szabó Béla.
Mindemellett a szenátus alelnöke belátta, hogy a helyettesi tisztségek felajánlása csak látszatmegoldás volt a román többség részéről. A néhány évvel ezelőtt történt testületi kivonulás után ezeket azért volt tanácsos mégis elfogadni, mert a magyar oktatók kétharmada úgy vélte, csak demokratikus módszerekkel, a párbeszéd útján lehet eredményeket vagy legalább részeredményeket elérni.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Tizenhét ország zenészei előtt mutatták meg tudásukat
Tizenegy esztendő alatt mindössze pár tagja cserélődött ki a Csíkdánfalvi Fúvószenekarnak. Jelenleg harmincketten zenélnek a csapatban.
Korábban is működött ugyan rezesbanda Csíkdánfalván, de elsőként az 1920-as években zenélőkről maradt fent írásos emlék, ismert az akkori héttagú zenekar névsora – avatott be Dobos Zsolt, amikor a Csíkdánfalvi Fúvószenekar történetéről érdeklődtünk.
A zenekar csapatvezetője hozzátette, az a zenekar egészen 1945-ig működött, akkor egy jelentős fiatalítás következett, ifjabb zenészek vették át az őket betanító idősebbek helyét. Az a rezesbanda is folyamatosan működött, az évek során cserélődtek a tagjai, míg 2005-ben újjáalakultak, és felvették a fúvószenekar nevet. Bőjte Csongor Ernő polgármester, aki a 11 éves zenekar tagja, elmondta, abban az évben március 15-én még a régi zenészek is fújták a rezet, utána hirdette meg a helyi önkormányzat a lehetőséget, hogy aki szereti a zenét és hajlamot érez erre a tevékenységre, jelentkezzen az újjáalakuló csapatba. Azt követően osztották ki az első rend hangszert, amelyeket a helyi Bartalis Lajos közreműködésének köszönhetően Marffy Gabriella és Schuller Peter svájci támogatók révén szereztek be. Akkor 27 hangszert kaptak a dánfalvi zenészek, azt később a helyi közbirtokosság és önkormányzat 33-ra bővített.
Már akkor szinte minden hangszerre jutott egy helyi zenész, harmincan kezdtek, később 33 tagúra bővült a zenekar, jelenleg pedig harmincketten zenélnek a csapatban – ismertette Dobos Zsolt. Kifejtette, akkor Urszuly Árpád vállalta fel a karvezetői teendőket, ő egyengette az amatőr zenészeket egészen 2013-ig. 2014-ben a csíkmadarasi Bálint Istvánt kérték fel erre a feladatra, jelenleg is ő vezényel a dánfalvi fúvósoknak. Repertoárjukban a szórakoztató zene szerepel, többek között tangók, keringők, csárdások, filmslágerek, könnyűzenei feldolgozások, emellett pedig az ünnepi alkalmakkor egyházi zenéket is játszanak – ismertették a zenészek.
Azt is megtudtuk, hogy habár voltak cserék a csapatban, a zenészek többsége több mint egy évtizede tagja a zenekarnak. Mindössze 6–7 személy cserélődött, keveset fiatalodott is a csapat, sajnálatukra azonban nehéz az utánpótlás megoldása. Örömmel tudatták viszont azt, hogy tavalytól a csíkszeredai népiskola indított Dánfalván egy külön szakot, így a helyi fiatal tehetségeket nem kell a városba szállítani, hanem helyben bekapcsolódhatnak a művészeti képzésbe. Reményeik szerint ez majd hozzájárul ahhoz, hogy több helyi fiatal kedvet kapjon a zenéléshez.
A szükséges hangszerek rendelkezésükre állnak, használhatók, de mint hangsúlyozták, a cserére, javításra folyamatosan szükség van. A megfelelő minőségű hangszerek nagyon drágák, egy tuba közel tízezer lejbe kerül, így legutóbb a közbirtokosság két évi támogatásából éppen két tubával bővítették hangszerkészletüket. Míg a kisebb-nagyobb javításokat a zenészek fizetik, addig az egyéb kiegészítőket helyi támogatók felajánlásaiból biztosítják – nemrég egységes kottatartó mappákat kaptak. Szintén helyi felajánlásból készítettek egyenpólót, ugyanakkor van kellő számú kottatartójuk is. S habár még használják a 2006-ban készült, az önkormányzat által finanszírozott fellépőruhákat, már indokolt lenne azok cseréje, terveik szerint legkésőbb jövőben be tudják majd szerezni az újakat.
Vidéki fúvószenekarként legnehezebbnek a csapat összetartását nevezték meg, mivel a megfelelő muzsikáláshoz elengedhetetlen legalább heti egy próba. A tagok viszont önkéntesen zenélnek, a munkahelyek, iskolai program és a mezei munka mellett nehéz olyan időpontot találni, amikor mindenki ráér. Ennek ellenére hetente közösen gyakorolnak, évente két alkalommal tartanak szünetet: a dánfalvi falunapok, illetve a karácsonyi koncert után.
Első fellépésük 2005 augusztusában volt, akkor látogattak a településre a svájci támogatók. Marffy Gabriella hegedűművésszel később még közös műsort is adtak, felléptek Csíkdánfalván és Gyergyóban is – ismertették a zenekari tagok. Megjegyezték, az elmúlt 11 évben számos hazai és külföldi fellépésük volt: rendszerint zenélnek helyi és környékbeli falunapokon, egyházi ünnepeken, 2008-től minden évben elkísérik a helyi zarándokcsoportot a pünkösdi búcsúra, illetve két éve az Ezer Székely Leány Napjára is zeneszóval vonulnak, ahogyan szombaton is tenni fogják. Szerveztek már két felcsíki fúvóstalálkozót, valamint zenéltek már Solton, Füzéren és Szegeden is.
Fellépéseik közül Bőjte kiemelte a 2014-es Grimmában (Németország) tartott fúvóstalálkozót, amelyen 18 ország zenekara mutatta meg tudását. Romániából egyetlenként a Csíkdánfalvi Fúvószenekar kapott meghívást, előadásuk annyira elnyerte az ottaniak tetszését, hogy a következő, 2017-es találkozóra is elhívták őket.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro

Születésnapi beszélgetés a 75 éves Bágyoni Szabó István íróval, költővel
Felénk siető égi postások
– A magyar nyelv és irodalom szakos tanári diploma megszerzése után, 1964-ben első állomásod a Maros megyei nagysármási középiskola volt. Ha szüleim 1962-ben Pusztakamarásról nem Mócsra, hanem az egyazon távolságra lévő Sármásra adnak, hogy továbbra is magyarul tanuljak, tanárom lehettél volna… Hogyan emlékszel vissza erre a mezőségi nagyközségre, a század eleji, anyaországi telepesek utódaira, megmaradásukért, identitásmegőrzésükért való küzdelmükre?
– Kérdésedből sok mindent kiérzek. Példának okáért azt, hogy alaposan ismered Sütő Andris gyermekkori vidékét, a minden értelemben dimbes-dombos, tavas-tócsás Mezőséget. No meg azt is – és ennek örülök –, hogy ezek tudtában is bátorkodtál belelapozni A lovak estére hazaérnek című regényembe. Amely voltaképpen az általad is említett kérdéseket – magyar betelepítések, majd román „magyartalanítások”, iskoláink és egyházaink erkölcsi-anyagi leépítése stb. – próbálja feszegetni. Úgy tűnik, Sártelek – ez Nagysármás regénybeli neve – és környéke talán ilyen értelemben Erdély egészét, annak jövőbeni sorsát – és persze, annak kritikáját – sejthette volt a bukaresti „főolvasók” szemében, mert a kötet csak tízéves késéssel jelent meg – és persze, Budapesten. Ma is tisztelettel emlékszem Nagysármás és vidéke neves embereire, Hermán János tiszteletesre, aki dombról prédikálta szerte halotti búcsúztatóit, hogy öblös hangját az Úristenen kívül mi is hallhassuk, Páll András doktorra és segédjére, sógoromra, néhai Sarkadi Vilire, akik alatt nem pihent meg az egyfogatos kordély, valahányszor a telepeken élők egészségéről, mentésről volt szó. Meg Laci gyógyszerészre, a mesemondó Juliska nénire… És álljon itt még valami: Sármásra érkezésem talán első „felelős” megbízatása, a kollektív gazdaság kukoricafosztásán való részvételünk mellett, a népszámlálás helyi bizottságában való részvételünk… Hát részt is vettünk: de egyetlen magyar név után sem ceruzával jelöltük be a nemzetiségi hovatartozást. Ahogyan a központi „megbízott”, Sticlaru elvtárs követelte. Csak gyaníthatjuk, hogy az éj leple alatt hány nem román családból fabrikálhattak – radírozás után – román nemzetiségűt…
– Alig 3 év után léptél még egyet Kolozsvár felé. Pontosabban Tordára, ahol a középiskolai oktatáson kívül felruháztak aligazgatói teendőkkel is. Akkor kezdődött a nemzetiséget is romboló „aranykorszak”: az erdélyi magyarság elsorvasztásának „legtermékenyebb” időszaka… Mennyire lehetett követni és betartani, üllő és kalapács között, a sütői gondolatot: „úgy cselekedjünk, hogy megmaradjunk”?
– Torda előtt volt még egy megállóm: Harasztoson helyettes tanárkodtam egy éven át. Ezt a falut voltaképpen a Torda közeli lőtér és a Nagyenyed felé futó országút választja el szülőfalumtól, Bágyontól. Apósom – tudni kell, hogy voltaképpen a nősülésem lódított ki Nagysármásról Torda felé; feleségem ott dolgozott, lakásunk is ott várt rám… –, nos: apósom pöfögő kis Simsonjával furikázgattam naponta a tordai Jósika utca és a harasztosi iskola között. És nem kis veszélyek közepette – időnként bizony az épp lőgyakorlatot végző kiskatonák süvítő golyózáporai alatt… Most látom, ezzel a fejem fölött zajló kisded légi csatákkal sokat sejtető főpróbákat rendeztek számomra az égiek… Jó előre sejthettek volna valamit…? Vagy figyelmeztetni szerettek volna valamire? Gondolom, eddigi katedráim igen-igen változatos „összetétele” maga volt a figyelmeztető: Nagysármáson – a pályaválasztáskor behirdetett „középiskola” nem is volt középiskola, pontosabban a középfokon nem voltak magyar osztályok. Így óráim számát zeneoktatással, kórusvezetéssel pótolták; Harasztoson pedig csak a román V–VII. osztályokban „jutottam szóhoz” – tiszta magyar szakos végzettségem ellenére mateket, történelmet, ének-zenét kellett tanítanom… persze román nyelven. „Ne az égiekkel perlekedj, édes fiam! – nyugtatott édesanyám –, ezeket a tordai földieket kellene nagybátyádnak megkeresnie az érdekedben.” Tudni kell, hogy középiskolás koromtól én tordai nagybátyámnál, „Kicsi Pistánál”, a vidék híres csizmadiamesterénél voltam „kovártélyban” – mondhatni: szolgadiákként…, s csak nagy ritkán látogattam haza, Bágyonba. Kolozsvári egyetemi éveim alatt úgyszintén… Vásárhelyi Géza költőbarátom, falum körzeti orvosa egyik poharazgatásunk közben meg is jegyezte: „Maholnap én leszek az igazi bágyoni, kedves Bágyoni!” Visszatérve a kérdésedhez, a sütői gondolathoz: egyszer csak hagytam csapot-papot, a nem reám szabott katedrát, és munkahely után néztem Tordán. Így kerültem a város turisztikai hivatalához.
– Fontos volt, hogy néhai Lászlóffy Aladárral és Vásárhelyi Géza orvos-költővel Tordán 1970-ben beindítottátok a Jósika Miklós Közművelődési Kört, amely a kommunista diktatúra éveiben Aranyosszék talán legmeghatározóbb magyar szellemi műhelyévé vált…
– Igen, ma is úgy látom. Ezzel az akkor egyáltalán nem veszélytelen lépésünkkel bizony nem csupán a volt mészkői papköltő, Balázs Ferenc szellemi hagyatékát, a „magyar vidékfejlesztést”, mint mozgalmat élesztettük újjá, hanem – kissé nagyképűen fogalmazva – visszaadtuk annak az erdélyi városnak a hitét, amely város jó négy évszázaddal azelőtt a szabadság, a lelkiismereti szabadság gondolatát álmodta meg Erdély és Európa népei számára. Szabadon élni, lelki és szellemi szabadságban alkotni, magyarul is… Persze, föl kellett kutatnunk a város azon intézményeit, fórumait, neveket, akik a hajdani „magyar Torda” emblematikus figurái voltak – vagy lehettek. Hiszen 1970 körül sem helyi magyar színtársulat, sem tordai vagy Aranyos vidéki magyar lap már nem létezett… Hogy a régi református vagy unitárius gimnáziumokról ne is beszéljünk. És még valami: rendre haza kellett hívnunk – csalogatnunk? – azokat az irodalmi-közművelődési nagyságokat, akiket Torda és Aranyosszék szórt szét a világban: a két Lászlóffytól el egészen Székely Jánosig, Mikó Imrétől Létay Lajosig, Anavi Ádámtól el egészen a színész Miske Lászlóig, a szobrászművész Suba Lászlóig, az iparművész Egri Lászlóig… Nos, a Jósika Kör hatalmas helyi sikerei – és kiszállásai, hiszen ott voltunk mi a farkaslaki Tamási-emlékmű avatásán, ott a székelykeresztúri Petőfi-szobor avatásán; Kövenden és Torockón rendszerint felléptünk hol versműsorokkal, hol az épp aktuális Brassai Sámuel-emlékesteken – úgy látszik, mifelénk fordította a még létező magyar hivatalosság figyelmét. Történt ugyanis, hogy 1972-ben Nedelka Géza tanügyi inspektor meghívott, foglalnám el az ő rövidesen megüresedő posztját, a tordai Mihai Viteazul Líceum aligazgatói székét. Egykori tanárom ajánlatát elfogadtam, már azért is, mert tudtam: Géza Csíkszeredába készül, családot alapítani.
– 1974–89 között Kolozsváron kapsz állást, mégpedig az egyetlen írószövetségi hetilapnál, az Utunknál.
– Tovább kellett lépnem, bár nagyon szerettem tordai középiskolás tanítványaimmal dolgozni. Isten bizony, sokszor úgy éreztem magamat a katedrán, mintha a „jósikakörös” dolgaimat folytatnám. Katedrám összetételéről ne kérdezz! Magyar irodalomtörténetet az első évben nem taníthattam – lévén, hogy Imreh Lajos tanár úr, egykori középiskolai magyartanárom itt kollégám volt, és nem is akármilyen –, de tanítanom kellett filozófiát, politikai gazdaságtant és kutyafülét… Középiskolai időszakom második éve aztán megnyugtatóan kezdődött: Imreh tanár úr nyugdíjba vonult, én meg hozzáfoghattam elképzeléseim valóra váltásához. Végre, szakomat oktathattam! Igen ám, de történelmi ismeretek hiányában – már ami a Trianon utáni erdélyi históriát illeti – az elmélet csak üres szólam. Tettem a magam dolgát: kisded színpadi valamit írtam tanítványaim számára Egy nap az Erdélyi Helikon szerkesztőségében címmel, amelyben a vesztes magyarjaink közül felvonultattam a Kuncz-fiúktól Kós Károlyékig szinte mindenkit…, persze a nyertes Emil Isacot és Octavian Gogát is… Úgy tapasztaltam, hogy attól a „bemutatótól” számítva – mert külön „rendezvényen” mutattuk be – tanítványaim zömmel a maguk helyén tudták a történelmi változásainkat értelmezni. Hogy később aztán mi történhetett, nem tudhatom, de a téli vakáció első napjaiban jött a hír Kolozsvárról: tordai kinevezésemet a megyei főinspektor nem írta alá. Punktum. Hetekig feleségemmel együtt fásultan figyeltük sorsunk alakulását. És jött a megváltás! Életmentőnek bizonyult az Utunk főszerkesztőjének, Létay Lajosnak az üzenete – Mikó Ervin és Köntös-Szabó Zoltán hozták a hírt, személyesen –: van üresedés a lapnál, januártól szívesen fogadnak! Pillanatot sem gondolkoztam az ajánlaton. Mondtam is Köntös-Szabó Zolinak: „Mögénk álltak az égiek! Valaki nem felejtette el, hogy Létay apósa, a jó emlékezetű Lőrinczy Árpád tiszteletes úr bizony konfirmáltató papom volt Bágyonban…” Zoli fülembe súgta: „Ezt Létay bátyánk katonatársa, az a bizonyos Ceaușescu aztán meg ne neszelje!” És történt, hogy 15 éven keresztül „utunkos” lehettem.
– A kolozsvári évek teremtik meg a publikálási lehetőséget, s szinte két-három évente teszel le egy-egy kötetet az olvasók asztalára. Ezek közül egyik legjobb regényed a Kések ideje (1979), amelyben a múltat összekötöd a jelennel, s megszületik egy fájóan szép lírai vallomás szülőföldedről, az Aranyos mentéről, Bágyon vidékéről. Kritikusaid azon nyomban párhuzamot vonnak Sütő András korábban írt Anyám könnyű álmot ígér c. kötetével. Miről szól a kötet, hogyan fogadta a szakma?
– A könyv voltaképpen a mindenkori történelmi időknek kiszolgáltatott „collectáló” diákok életéről szól, akik hol európai peregrinációkon vesznek részt, hol önvédelemre alkalmas kések gyűjtését kénytelenek megszervezni… Mert másként elvesznének – akár a holland utcasarkokon, akár Aranyosszék mindig is veszélyeztetett kapualjaiban. A főhős Jeney Vaskóban álom és valóság kegyetlen kavarodása – olvasmányélmények és gyermekkori emlékek váltakozó valósága teremti meg azt a szülőföld-hangulatot, amely tovalendíti a témán netán eltöprengő olvasót. A szakma, örömömre mind Erdélyben – Kántor Lajos és Láng Gusztáv révén –, mind pedig Magyarországon – Fodor András által – megtisztelő elismeréssel fogadta prózámat, az időközben napvilágot látott versköteteimmel együtt. Aminek örülök, hiszen Budapesten kényesek ám a mi mondatainkra…
– Az 1989-es áttelepedés után következik néhány rövid-hosszabb időszak egyik-másik budapesti lapnál: az Uniónál, az Új Magyarországnál, a Pest Megyei Hírlapnál, a Szabad Földnél. Hogyan foglalnád össze ezt a periódust: valóban az anyaországi útkeresés és az önmegtalálás évei voltak ezek?
– Amennyiben újságírói mivoltomra gondolunk: ezek a lapok mindenképpen „az önmegtalálás” lehetőségei voltak. Anyagilag sem utolsók. Hiszen meg kellett ám kapaszkodnunk. Ráadásul: feleségem nem vállalhatott munkát, hiszen kisfiunk egyéves, karon ülő kis lurkó volt még… s az állampolgárságra is három évet kellett várnunk. Itt kell megemlítenem, hogy egyfajta szerencse is mellénk szegődött: az irodalmi lapok szerkesztői, versrovatvezetői – valamikor vendégeink is voltak kolozsvári lakásunkon – szinte hetente, havonta kérték írásaimat. Ma is őrzöm Bella Pista, Nagy Gazsi, Fodor Bandi, Masszi Péter, Turcsány Péter „sürgető” leveleit, Páskándi Géza pár soros „reagálásait”. Mindezek nem is elsősorban forintokat, hanem mellénk állást, emberbaráti biztatást jelentettek számunkra a világváros vállalt forgatagában… Persze magam sem tétlenkedtem. Az Unió s majd a PoLíSz is szinte mindenik lapszáma közölt erdélyi írást. Emlékszem, mekkora feltűnést keltettek Balázs Ferenc, aranyosszéki papköltőnk fotókkal kiegészített versei, naplórészletei – akárha a tordai Jósika Kör gerjesztette gondolatok így folytatódtak volna énbennem is. De fel-felszisszent az olvasó a Páskándi-írásokra is… Az Új Magyarország kolumnás írásomat hozta egykori kolozsvári lapom, az Utunk régi-új szerkesztőinek – Szilágyinak, Lászlóffynak, Királynak, Mózesnek, Sigmond Pistának – immáron helikonos elképzeléseiről, új lehetőségeiről. A PoLíSzt megjelentető Kráter Műhely Egyesület erdélyi témájú könyveit részben magam szerkeszthettem – örömömre. Végezetül hadd jegyezzem meg: a Pest Megyei Hírlap, s majd a Szabad Föld kulturális rovatvezetőjeként már-már napi kapcsolatban álltam például az akkor még Marosvásárhelyen élő és alkotó Sütő Andrással, de a kolozsvári Fodor Sándorral és a már Magyarországra költözött Huszár Sándorral is. Azt érezhettem, hogy az anyaországi lapok legalább annyira igényelték az erdélyi – főleg nagy öregjeink – írásait, mint mi az itteni „lehetőségeket”.
– Leltár című, Kós Károly halálára írt versedben írod: „kifogytak rajzos arcú, birsalma tekintetű aggastyánjaink”. Valóban megcsappant nagy öregjeink egykori népes hada?
– Fizikai valójukban sajnos meg… De hála az egeknek – no és az asztalunkra letett kézjegyeiknek –, szellemiségüket, nyelvben és nemzetben gondolkodó magatartásukat megtartotta az idő!
– Milyen kapcsolatot ápolsz az erdélyi írókkal, művészekkel, itteni olvasóiddal?
– Szerencsém van ezekkel az elektronikus kütyükkel – égi „postásokkal”, skype-pal. Amikor hiányoznak, mert hiányoznak, fogom magam és tárcsázok, vagy ezt-azt bepötyögöm a számítógépembe. Egyszóval: ilyenkor is az égiek sietnek segítségünkre. És amikor már nem tudok mit kezdeni ezzel a 75 éves embert meghaladó technikával, hívom Dávid fiunkat, és a dolgaink egyenesbe jönnek.
– Min dolgozol jelenleg?
– Ezekben a hetekben főleg megbicsaklott egészségi állapotom foglal le… De fáradt derékkal is ott kell lennem a budapesti könyvnapokon. Tavaly karácsonyra két kötetem is megjelent: esszékötetem Egy íróasztal vendégei címmel látott napvilágot Győrben, regénytrilógiámat pedig – Erdélyi hármasoltár címmel – a kolozsvári Kriterion jelentette meg.
Székely Ferenc
hargitanepe.eu

Székelyföldi egyházi iskolák támogatását jelentette be Soltész Miklós
A partiumi és gyimesi csángó oktatási intézményekben beindított sikeres programok után most három székelyföldi egyházi iskola felújításához járul hozzá a magyar kormány - jelentette be Székelyudvarhelyen Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.
Az államtitkár a frissen megválasztott önkormányzati tisztségviselőkkel folytatott csütörtök esti megbeszélését követően a magyar közmédiának elmondta: a kormány jövőre első ütemben 10 és 20 millió forint közötti összeggel támogatja a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium több mint száz gyermeket befogadó kollégiumi épületének felújítását. Székelyudvarhelyen a református iskola - az idei támogatás folytatásaként - jövőre húszmillió forintos segítségben részesülhet, míg a római katolikus iskolának, amely eddig nem kapott támogatást, és ahol nagyon nagy gondok vannak az épület lepusztulása miatt, ötven millió forintos támogatást nyújtanak.
Rámutatott: fontos, hogy a különböző felekezetek támogatást kapjanak a templomfelújításokhoz, közösségi programjaikhoz, de legalább olyan fontos az egyházi oktatási intézmények segítése is. Emlékeztetett: Nagyszalontán a térség gyermekeit összefogó református iskola fejlesztése kezdődött el magyar kormányzati támogatással, Szatmárnémetiben a katolikus iskola részesült nagyobb támogatásban, a gyimesfelsőloki iskolát pedig többször segítették különböző beruházásoknál.
Soltész Miklós megjegyezte: a támogatásoknál mindig figyelembe veszik a közösség erejét és a magyar kormány lehetőségeit is, de mindenképpen azt tartják szem előtt, hogy a helyben maradást, a magyarság és kereszténység megmaradását segítsék.
"Mi minden nemzetet Európában is arra bíztatunk, hogy egyházaikat segítsék, legyenek azok bármilyen felekezetűek, hiszen ahhoz, hogy következő évtizedekben mind Európa békéjét, mind az európai identitásunkat megőrizzük, óriási szükségünk van egyházainkra" - jelentette ki az államtitkár. Székelyföldön vagy bárhol Közép-Európában az egyházak jelentik a nemzeti megmaradás legfőbb támaszait - tette hozzá.
Székelyudvarhely/Bukarest (MTI)

Elég volt a kifogásokból: másfél évtized után tényleges kétnyelvűséget követelnek
Tiszteletet a közösségnek címmel indít kampányt a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) Maros megyeben, melynek keretében harminc olyan vidéki település önkormányzatát szólítja fel a kétnyelvűség teljes alkalmazására, ahol a magyar lakosság számaránya legalább 60 százalék körül mozog.
Amennyiben egy közösség anyanyelvét nem tisztelik, (…) akkor ezt a közösséget sem tisztelik” – olvasható többek között annak a harminc Maros megyei frissen beiktatott polgármesternek címzett levélben, melyet a Civil Elkötelezettség Mozgalom szétküldött. A civil aktivisták azokat a vidéki településeket választották ki, ahol a magyarság számaránya legalább hatvan százalék körül mozog. A harminc település közül huszonhetet RMDSZ-es polgármesterek vezetnek, egynek az élén polgári párti elöljáró áll, míg a másik községben szociáldemokrata, a harmadikban független jelölt nyert.
A CEMO-sok lényegében arra kérik az elöljárókat, hogy kezdjék el lefordítani az önkormányzatok által elfogadott vagy kibocsátott valamennyi határozatot, a jövőbeli közgyűlések napirendjét tartalmazó összehívót, valamint a város-, illetve községházán használt formanyomtatványokat.
„Nem elég kiharcolni a kétnyelvűséget, annak alkalmazásáért is felelősséget kell vállalni” – jelentette ki Szigeti Enikő, a CEMO ügyvezető elnöke, utalva arra, hogy a Románia által modellértékűnek tartott, sokat emlegetett közigazgatási törvény kibocsátásától a polgármestereknek lényegében másfél évtized állt rendelkezésükre, hogy megtegyék ezeket a lépéseket, de sokan közülük mindmáig csak részlegesen alkalmazzák a rendelkezést.
Szigeti reméli, azok után, hogy a választásokat megelőzően az RMDSZ az anyanyelv kötelező használatáról nyilatkozatot íratott alá jelöltjeivel, a polgármesterek, helyetteseik és az önkormányzati képviselők tartják magukat a felvállaltakhoz. „Nem afféle ostorcsattogtatást akarunk, de a polgármesterek válaszától függ, hogy milyen irányba indulunk tovább” – figyelmeztetett Szigeti Enikő. A romániai magyar közösség anyanyelvhasználatára vonatkozó törvények hiányos, részleges vagy nem alkalmazása miatt a CEMO az idei év első félévében már több mint hetven peres és hatósági eljárást indított állami intézmények ellen.
A civilek szerint nem elfogadható mentség az, amihez a magyar polgármesterek is gyakran nyúlnak, miszerint a költségvetés nem teszi lehetővé a törvény biztosította kétnyelvűség alkalmazását. Erre mutatott rá a tavasszal a Marosvásárhely tőszomszédságában fekvő Koronka egyik román nemzetiségű tanácsosa, Daniel Cheşa is, aki bebizonyította, hogy a közérdekű információk magyar nyelvre való fordítása nem jelent különösebb anyagi megterhelést egy közigazgatási egységnek.
Marosvásárhely Csíkszereda és Sepsiszentgyörgy előtt
Noha a kétnyelvűség területén még rengeteg kell korrigálni a Marosvásárhelyi városházán, a Civil Elkötelezettség Mozgalom vezetője, Szigeti Enikő szerint a statisztikák arról tanúskodnak, hogy Székelyföld egykori fővárosában még mindig jobb a helyzet, mint a két magyar többségű megye székhelyén, Csíkszeredában vagy Sepsiszentgyörgyön. A CEMO felmérései szerint az említett két település polgármesteri hivatalában ugyan sokkal többen beszélnek magyarul, mint a Marosvásárhelyi városházán, viszont a magyarra fordított dokumentumok aránya lényegesen kisebb.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Kapunyitogató a Székely Kaszinónál
Ismét megnyitja kapuit Nyárádszeredában az egykori Székely Kaszinó, hogy helyet adjon a művészeknek és a művészetek kedvelőinek.
A nyárádmenti születésű, de Magyarországon élő Losonczi testvérek néhány napja visszatértek Nyárádszeredába, s pénteken 19 órától ismét kultúrával „telik meg” az általuk bérelt ingatlan. Barátaikat is meghívták egy találkozó, bemutatkozó est erejéig, és természetesen minden kedves ismerőst, ismeretlent szívesen látnak, ha betérnek a főtérhez közeli épületbe.
Itt Losonczi Béla festőművész tavaly és idén született alkotásaiból nyílik tárlat, de visszatér Tamás Kincső sepsikőrispataki író is, akinek frissen megjelent novellafűzérét, A Csinált-patak állatkertje című könyvét ismerheti meg péntek este az érdeklődő közönség, amikor a szerzővel Vida Gábor Marosvásárhelyi író beszélget a Mentor Könyvek sorozatban megjelent új műről.
Birtalan Kölök Zsolt nemcsak mint a kötet borítójának tervezője lesz jelen, ugyanis fényképeit is kivitte Nyárádszeredába, ahol a Losonczi-műteremben a festmények és a néprajzi tárgygyűjtemény mellett ezek jól megférnek. És természetesen zene is lesz péntek este, két visszatérő ismerőssel is találkozhatnak azok, akik Losoncziék műtermét nyáron látogatni szokták: a Marosvásárhelyi Dzseztánnak és a Székelyudvarhelyi születésű Momóéknak lehet majd tapsolni. A jó hangulat mellett a résztvevőknek a kerti szénafetrengőt és teasarkot is figyelmébe ajánlják a szervezők.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

Gyermekek a szórványból
Tábornyitó szentmisével kezdtek hétfőn, kedden métával, rákfocival folytatódott a program, szerdán Sepsiszentgyörgy történelmi nevezetességeit látogatták meg, délután a sugásfürdői kalandparkban próbálták ki a mászókákat, tegnap csapatjátékokban jeleskedtek a Máltai Szeretetszolgálat és a Sepsiszentgyörgy önkormányzata által szervezett tábor lakói a Benedek-mezőn.
Kovács Zsuzsa már gyermekként közel került a szeretetszolgálathoz, nyolcadikos korától segítőként vett részt a rászoruló gyermekek táborában, később csoportvezetőként tevékenykedett, jelenleg ő a táborvezető. Védjegye a mosoly és a szeretet, amit a gyermekek – akik közül többen először vannak táborban – bőven meghálálnak. A Máltai Szeretetszolgálat közel tizenöt éve szervezi meg a nehéz sorsú családok gyermekeinek táborát, négy esztendeje a szórványból is érkeznek résztvevők a helyi önkormányzat támogatásával. Idén Szotyor testvértelepüléséről, a magyarországi Alsónánáról tízen jöttek Benedek-mezőre, a Küküllő menti Magyarlapádról pedig hatan, s a máltás önkéntesek révén harminc szépmezői és Sepsiszentgyörgyi gyermek kapott lehetőséget a táborozásra. A szervezők arra törekszenek, hogy a gyermekek jól érezzék magukat, tapasztalják meg a közösségi együttlétet, kapjanak szeretetet a családtól távol is, majd szép élményekkel térjenek haza. Testvérek is érkeztek, ahol nagy a szegénység, ott kell segíteni – vélik.
A szeretetszolgálat részéről nyolc csoportvezető és négy segítő önkénteskedik a táborban, ők szervezik a programokat, vigyáznak a gyermekek épségére, és segítenek a távolabbról érkező csoportok kísérői is. Ottlétünkkor Székely Róbert, a táborvezető jobbkeze, játékmester minden gyermeket nevén szólított, a vetélkedésből senki nem mAradhatott ki, a nyolc-tizenkét évesek nagy élvezettel követték utasításait. Többen megjegyezték: a tanár bácsi szigorú, de nagyon szeretjük.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyarok kenyere összefogással
Idén a felvidéki Gútáról érkezik Baranyába a kovász a magyarok kenyeréhez, a sót ismét Parajdról küldik, elkészítéséhez a Tisza forrásvidékéről származó vizet használnak, a megőrölt liszt pedig a külhoni rászorulókon kívül minden magyarországi megyébe eljut.
A 2011-ben indult Magyarok kenyere program pécsi sajtótájékoztatóján Korinek László jogászprofesszor, ötletgazda a kezdeményezés sikeréről úgy fogalmazott: „túlnőtt rajtunk a program”, amely sok jó embernek köszönhetően rendszerré kezd összeállni. Az első évben a Pécsen elindított jótékonysági akció során magyarországi és külhoni magyarlakta településekről 10 tonna búza érkezett Baranyába, 2012-ben húsz, egy évvel később 100, 2014-ben 220, míg tavaly már 440 tonna. Az elmúlt három év nagy mennyisége annak köszönhető, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) 2013-ban 77, egy esztendővel később 120, tavaly pedig 362 tonna összegyűjtésével járult hozzá a kezdeményezés sikeréhez. Korinek László hangsúlyozta: tovább terjesztik a programot a határokon túl, mivel nagyon jó a fogadókészség a környező országok magyarlakta területein. Vajdaság tavalyi csatlakozása után a kezdeményezés idén beindul Felvidéken és Észak-Erdélyben is. Győrffy Balázs, az NAK elnöke kiemelte: az adományok összeöntési ünnepségét augusztus 7-én tartják a Pécshez közeli Orfű malommúzeumában. Az augusztus 20-ai kenyerekhez a felvidéki Gútáról érkezik Baranyába a kovász, a sót ismét az erdélyi Parajdról küldik, elkészítéséhez a legmagyarabb folyóként emlegetett Tisza forrásvidékéről származó vizet használnak. A karitatív akció idei nagy kedvezményezettjei között említette a Dévai Szent Ferenc Alapítványt, a Nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthont és a fővárosi Oltalom Karitatív Egyesületet. A támogatást szeptember 20-án, a gyermekek világnapján osztják szét a rászorulók között. Idén már lehetőség van arra, hogy a lisztadományból minden magyarországi megye karitatív szervezetei is részesüljenek. Páva Zsolt (Fidesz–KDNP), Pécs polgármestere azt mondta: a kezdeményezés kezdetén senki sem számított arra, hogy egy ilyen nemzetegyesítő programot sikerült elindítani a baranyai megyeszékhelyről. Böjte Csaba a sajtótájékoztatón lejátszott videoüzenetében méltatta az összefogást, és beszámolt arról, hogy évről évre egyre több gyermek arcára csal mosolyt a lisztből sült kenyér, fánk, palacsinta vagy éppen pizza az alapítvány árvaházaiban.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Új és fiatal elnök a Romániai Magyar Közgazdász Társaság élén
Nemrég tartott tisztújító közgyűlést a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT). A napirendi pontok között tisztújítás is szerepelt, amelyen új elnöknek a Kolozsvári Ciotlaus Pált választották meg.
A fiatal közgazdász és vállalkozó kétéves mandátuma egyik legfontosabb kihívásának tartja a hazai magyar pályakezdő szakmabeliek támogatását, célja elérésben számít a tapasztalt, idősebb korosztályhoz tartozók tanácsaira, útmutatásaira – a tudás átadását szervezett formában tervezi megvalósítani. A szakmai civil szervezetnek van tudatosan kialakított jövőképe, küldetése, értékrendje – vélte, lapunknak nyilatkozva.
A Romániai Magyar Közgazdász Társaság június 25-én tartotta meg éves közgyűlését, amelyen egyúttal a szervezet tisztújítására is sor került. A közgyűlésen bemutatták a szervezet újragondolt és pontosított küldetését és jövőképét, valamint Szécsi Kálmán leköszönő elnök új programtervezetét, a Vállalkozás-katalizátort. A tagszervezetek részéről a harmincnyolc küldött szavazatai alapján két évre megválasztották a társaság elnökségét is. Az új elnök Ciotlaus Pál, aki korábban az egyik alelnöki és a RIF (RMKT Ifjúsági Frakciója) elnöki tisztségét töltötte be. Vele készült az alábbi interjú.
– A kívülálló úgy látja, hogy az RMKT erőteljes fiatalításon esett át az utóbbi években. Ez érezhető a tevékenységében is? Miben, mennyiben képes segíteni a fiatal pályakezdőkön? Gondolom, inkább konkrét támogatásokra várnak.
– Ez valóban így van, szervezetünk alapos fiatalításon esett át. A fiatalok egyre inkább szerepet vállalnak az RMKT tevékenységében, megjelennek a vezetői pozíciókban is. A fiatal pályakezdőkkel kapcsolatosan pont a tisztújító közgyűlésünkön mutattuk be a jelenlegi tiszteletbeli elnökünk, Szécsi Kálmán és a RIF (RMKT Ifjúsági Frakció) Katalizátor nevű mentoring programját, aminek keretén belül tapasztalt üzletembereket és közgazdászokat fogunk bevonni a fiatal vállalkozók és/vagy pályakezdők mentorálására. A kezdő vállalkozásoknak/vállalkozóknak sokkal többet tud segíteni egy valóban tapasztalt, harcedzett üzletember, aki horgászbotot és nem halat ad a kezükbe. Az elképzelés az, hogy egy olyan mentor-gárdát alakítunk ki, amely olyan emberekből áll, akiknek egyrészt tapasztalatuk, szakmai ismereteik vannak, hajlandóak egy meghatározott időt szánni és kapcsolatokkal is segíteni a pályakezdő vállalkozókat. Reményeink szerint ez a program jelentősen hozzá fog járulni az ifjú vállalkozók sikeréhez, otthonmAradásához, jobb esetben külföldről való hazaköltözéséhez is. A szomorú tapasztalat egyes statisztikák szerint az, hogy a kezdő vállalkozások 55%-a az első öt év után csődbe megy, és a következő 5 évben ezeket egy további 20% követi. Ez idő alatt a kudarc nem elsősorban az erőforrások hiányának tudható be, hanem az erőforrást teremtő képesség hiányának. Megfelelő szaktudással, hozzáállással, mentalitással bármilyen erőforrást elő lehet teremteni, és ez az amiben egy tapaszalt szakember segíteni tud.
Ezen kívül ott van a szakkönyvtárunk amit folyamatosan frissítünk és ahová, remélem, sikerül majd egyre több embert bevonzani. Itt nagyon értékes nemrég kiadott könyvekről is beszélünk, amelyek megvásárlása vagyonba kerülne. Ezen könyvek elolvasását egy-egy üzletággal kapcsolatosan nem tudja helyettesíteni egy 3-4 órás motivációs tréning. A legtöbb esetben a sikerhez nincs felvonó, hanem lépcsőkön kell menni.
Egy másik lehetőség a fiatal vállalkozók és/vagy szakmabeliek számára a közösség erejében rejlik. Manapság az üzleti és a szakmai életben alapvetően fontosak az emberi kapcsolatok, és ezek ilyen környezetben alakulnak ki a legjobban. Minden különösebb közvetlen tét nélküli, de társadalmi értéket teremtő projektek keretén belül alakulhatnak ki a legjobb emberi kapcsolatok ugyanis ezek a projektek nem mindig mennek simán, mindig akad nehézség, komolyabb kihívás, és ezekben az esetekben mutatkozik meg az emberek igazi karaktere. Azonnal kiderül, hogy kire lehet és érdemes alapozni, és kire nem.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)

A felejtésről és a félelemről – négy évvel a buzău-i ítélet után
Mottó: “Hát nem vesszük észre – legalább mi, magyarok – hogy épp ez a célja a modern »szekuritáténak«? Hogy a meghurcoltatással és megfélemlítéssel azt akarja elérni, hogy megroggyanjon térdünk? Hogy meghátráljuk? Hogy feladjuk? Akkor követnénk el nagy hibát, ha az igazságunk birtokában azt tennénk, amit ezek a szervek el kívánnak érni…”
A fenti idézet lehetne Kelemen Hunor néhány hónappal ezelőtti gondolata, amikor azt mondta: „Vállalni kell a közösségi munkát, még annak személyes kockázata ellenére is”. Vagy lehetne Antal Árpádé is, amikor idén a február végi SZKT ülésen így fogalmazott: „Előre kell menni, mert ha meghátrálunk és elbizonytalanodunk, akkor gyakorlatilag azt tesszük, amit azok akarnak, akik teszik ellenünk azt, amit tesznek”. Nos, nem ők és nem is mostanában mondták ezeket a szavakat.
Én írtam le. A Mikó-per alapfokú tárgyalásáról beszámoló blogomban, 2011. október 11-én...
Amikor ezeket a gondolatokat megfogalmaztam, akkor magam is tele voltam energiával, biztos voltam abban, hogy van igazság, vakon bíztam abban, hogy egy jogállamban ez győzedelmeskedik is, és semmi pénzért nem dobtam volna el a mögöttem levő – akkor még „csak” 21 évnyi – közképviseleti munkát. Azóta eltelt majdnem öt év. Közben megszületett a letöltendő 3 év börtönről szóló alapfokú, majd a felfüggesztett 3 év börtönről szóló jogerős, felháborítóan igazságtalan, elviselhetetlen, emészthetetlen, ördögi döntés, amihez már nem volt elég a tűrőképességem. És mindezek után, hogy még véletlenül se keljek fel a padlóról, jött a többi – éppoly igazságtalan – pofon.
Most már túl hosszú idő telt el, már csak azóta is, hogy lemondtam a képviselői tisztségemről. Egy olyan munkát hagytam félbe, amit minden korábbinál jobban szerettem. Mert az emberekről, a velük való közvetlen kapcsolatról, az emberek mosolyáról szólt. És arról, hogy lehetőségem adatott viszonozni azt a kézfogást, mindazt a szolidaritást, amit a Mikó kapcsán tőlük kaptam. Amikor lemondtam, tavaly április elseje volt – és a sors fura fintoraként hajszálpontosan egy évvel később, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának ülésén újra együtt ültem egykori kollégáimmal... Annyi mindent elmondtam volna, de éreztem és érzékeltem: nagy úr a felejtés, nagy úr a félelem.
Lehet, hogy ennek ez a rendje. Lehet, hogy csak nekem idegen ez a helyzet, mindenki másnak normális. Lehet, hogy tényleg lassan a feledéssel és a feladással kell szembenéznem. És lehet, hogy nem is kell már azon meglepődnöm, hogy elfordult arcokat látok.
Tényleg annyira nehéz arról beszélni…?
De tényleg. Tényleg annyira nehéz már arról beszélni, hogy a Mikó-perben azzal vádoltak bennünket, hogy a református egyháznak, mint nem valós tulajdonosnak adtuk vissza a Székely Mikó Kollégiumot, ennek ellenére egy olyan irat hiánya miatt ítéltek el jogerősen, amely mindig is ott volt a periratok között, és amivel amúgy soha senki nem vádolt meg? Tényleg olyan nehéz észrevenni, hogy nem lehetett volna visszaállamosítani a Mikót, ha valahogy – akárhogy – nem ítélnek el? Tényleg olyan nehéz már arról beszélni, hogy a kárpótlások körüli cirkuszban először úgy akartak letartóztatni, hogy jelen sem voltam a bizottság ülésén? Tényleg olyan nehéz kimondani, hogy nem lehet elkövetni egy olyan bűncselekményt, amiről nincs és nem is lehetett tudomásom – a mások lopásairól és lekenyerezéseiről? Tényleg olyan nehéz átlátni, hogy ha mondjuk egy mérnök szerint a tetőzet megbírja a terhet, de utólag az mégis összeomlik, akkor a mérnök a hibás és nem az, aki a tervet rendelte? Igen, tudom. Az igazságszolgáltatás dolga mindezt megállapítani. De mit tegyünk akkor, ha ez az igazságszolgáltatás nem teszi meg, sőt már bebizonyította, hogy nem is akarja megtenni? Akkor is oda kell tennünk a képünk? Nem inkább az a kérdés, hogy miért van ez így, és megpróbálni visszahozni az uralkodó állapotot a jog uralma, a jogállam elve alá?
Igen, lehetek naív és a valóságtól elrugaszkodott. De engem az egyetemen arra tanítottak, hogy az emberi jogokat semmilyen más fölöttes erő érdekében nem lehet feladni. Én ezt az elvet vittem egész politikai karrierem alatt a zászlómon. Ehhez képest az államhatalom létező legmagasabb szintjén büntetlenül ki lehet mondani, hogy az emberi jogok luxusnak számítanak, és ez minden jel szerint rendben is van.
MARKÓ ATTILA
Szabadság (Kolozsvár)

Hitélet – Huszonöt éve nevezték ki a romániai örmények apostoli kormányzóját
Negyed évszázada Jakubinyi György a Romániai Katolikus Örmény Ordináriátus apostoli kormányzója. Személyében az örmény és a római katolikus egyház uniója is megvalósult Erdélyben 1994-ben, amikor Jakubinyi György lett a Gyulafehérvári főegyházmegye érseke. Az örmények több mint 300 éve telepedtek le Erdélyben, s bár a romániai törvénykezés nem ismeri el kultuszként, székesegyházuk is van Armenopolisban, azaz Szamosújváron.
Mind világtörténelmi és keresztény történelmi szempontból, mind a Romániában élő római katolikus örmények számára nagy jelentőségű eseménynek számít Ferenc pápa június 24–26. közötti látogatása az első keresztény nép földjén, Örményországban. 14. nemzetközi útján a pápa azzal a céllal utazott oda, hogy tovább erősítse az örmény apostoli egyházzal fenntartott ökumenikus kapcsolatokat, kifejezze együttérzését a vértanú örmény néppel, illetve bátorítsa a kisebbségben élő helyi katolikus egyházat.
Az örmény az első hivatalosan keresztény nemzet a történelemben, mert Világosító Szent Gergely 301-ben megkeresztelte népével együtt III. Tiridát örmény királyt, aki államvallássá tette a kereszténységet. Ez akkor történt, amikor a Római Birodalomban még javában tombolt a keresztényüldözés.
Az örmény keresztény egyház független és autokefál (saját jogú). Apostoli, mert eredetét visszavezeti Bertalan és Tádé apostoloknak az ország területén végzett térítőmunkájára. Az örmény apostoli egyház jó ökumenikus kapcsolatokat ápol mind az ortodox, mind a katolikus, valamint a protestáns egyházakkal, valójában egyházjogi szempontból teljesen független tőlük. Az örmény katholikosz irányítása alatt áll. Az örmény apostoli egyház önmagát ortodoxnak és katolikusnak is tartja, amennyiben hite az igaz keresztény, az egyetemes egyház hitének kifejeződése. 1996 decemberében hosszú előkészítés után Szent II. János Pál pápa és I. Karekin örmény katholikosz aláírták azt a közös nyilatkozatot, amelyben megállapították az örmény és a római katolikus egyház közös eredetét.
FODOR GYÖRGY
Szabadság (Kolozsvár)

Egy régi besztercei történet
(Búcsú Schuller Jenő tanár úrtól)
1960 nyara, a vakáció, pontosan olyannak ígérkezett, mint az előző években, falusi nyaralással, fürdőzéssel a besztercei gátnál vagy valahol a Szamoson, számomra biztos Kolozsvári rokonlátogatással is. Kicsit irigykedtem a nagyobbakra, akik már Schuller tanár úr „farmján”, a csónakháznál s a körülötte levő kertben tölthették a napot. Azon a FARMON, amit a tanár úr irányításával a diákok hoztak létre maguknak. Én még nem lettem „farmer”, úszni is alig tudtam, evezni sem, és ezt meglehetősen szégyelltem. Pedig a tanár úr biztosan megtanított volna… Ennek a diáktanyának híre volt már akkor nem csak a diákok között. Az úgy volt, hogy amikor Schullerék Besztercére jöttek (Schuller Jolán kémiatanárnő, aki osztályfőnökünk lett ’59-ben és Schuller Jenő földrajztanár), valósággal megpezsdült az élet nemcsak az iskolában, hanem az alig 35 ezer lakosú kisvárosunkban is. Ők és fiatal kollégáik, akik szintén a Kolozsvári Bolyai Egyetemről rajzottak ki, mindegyre kitaláltak, szerveztek valamit, kirándulást, összejövetelt, színjátszó kört… Egy-egy ilyen csapatkiránduláson rengeteget tudtunk meg a minket körülvevő növény- és vadvilágról, hegyekről, kövekről, mert Schuller mindenhez értett. Mellesleg nemcsak földrajztanár, hanem végzettsége szerint geológus is volt. Amolyan be nem vallott kiscserkésznevelés is zajlott mindig. Énekkel, játékkal… Persze hogy ő volt a diákok kedvence. Nos, pár év alatt ennek a tanárgárdának köszönhetően a besztercei gimnázium végzős diákjai közül egyre többen jutottak be jó eredményekkel az egyetemekre. Lassan már jobb volt a bejutási arány, mint a román osztályoké. (Akkor már csak tagozat lehetett a magyar iskola Besztercén.) Túl szép volt ez, hogy sokáig tartson – mondom most, közel 60 év távlatából.
És akkor ebbe a számunkra vidám vakációba berobbant a hír: letartóztatták Schuller Jenőt. Ami némelyikünknek már nem volt éppen felfoghatatlan, hiszen szüleinktől már hallottunk deportálásokról, a kollektivizálás kapcsán meggyötört emberekről, de ilyen
„testközelből” akkor szembesültünk először a kommunista diktatúra működésével. Otthonról már megkaptuk a felkészítést, hogy miről szabad és miről nem szabad beszélni az iskolában. De a tanárainktól soha nem féltettek bennünket. Tudták, hogy ők soha nem fognak bennünket bajba sodorni. Nem „uszítanak” a rendszer ellen, de megtanítják azt, ami – persze – valójában rendszerellenes: az igazi, tettekkel bizonyított tisztesség, becsület, a munka szeretete, összetartás, csapatszellem. És azt, hogy büszkén, öntudatosan vállaljuk hovatartozásunkat. Hát ez akkor, ott, kisebbségiként és ráadásul szórványban – ma már jobban tudjuk – végvári vitézség volt a javából.
De folytassam a történetet. Ugyanazon a nyáron „valakik” (soha nem derült ki, hogy kik) felgyújtották a Beszterce partján a FARMOT, porrá égett a kis csónakházunk és a gondozott kis kertünk. Pedig nemcsak a magyar tanulóké volt, Schuller tanár úr a román gyerekeket is örömmel fogadta, várta. Ott ilyen megkülönböztetés nem volt. Majd jöttek az egyre szomorúbb hírek Schullerékről és még jó néhány tanárunkról. Suttogva terjedt a városban, hogy tanáraink némelyikét többször is behívatták a „Bulevardon” levő egyik titokzatos villába (a helyi szekuritáté székháza volt). Aztán arról is értesültek szüleink, hogy rendszerellenességgel vádolják Schullert, mert önálló magyar iskolát akart. Hát azt a „bűnt!” valóban elkövette, hogy a szülőkkel együtt magas szinten kérvényezte a magyar iskola visszaállítását (az egykori Hunyadi János Gimnázium épületében). Mert a magyar tanulók akkor már három épületben, három iskolában tanultak. Mi még szerencsére legalább az első hét osztályt egy iskolában végezhettük. Szüleink abban reménykedtek, hogy csak megijesztik a „behívottakat”. Nem így lett, hanem egy arrafele akkor még példa nélküli borzalmas koncepciós pert rendeztek, és arról is gondoskodott a belügy, hogy ennek híre menjen. És azon a nyáron megtanultunk félni, mi is, gyerekként, és a szüleink is. Mert végül is ez volt a cél. És az, hogy „szétverjék”, a megsemmisülés határára juttassák a magyar oktatást Besztercén. Schuller Jenőt hadbírósági eljárással hétévi börtönbüntetésre ítélték, többek között rendszer elleni uszítás, nacionalista magatartás és nevelés vádjával. Az ellene szóló koholt vádakat a szép
„bulevard”-i villában kényszerítették ki román és magyar kollégáitól, akik közül néhányan a per tárgyalásán már nem vállalták a velük leíratott vádakat, mondván, hogy kényszer alatt írták. Rögtön kirúgták őket a tanügyből, sehol sem taníthattak évekig. Egyik volt tanárom a
„Ki kér bocsánatot Schuller tanár úrtól?” címmel készített dokumentumfilmemben azt is elmesélte, hogy évekig csak napszámosként dolgozhatott. Alaptantárgyakból szaktanárok nélkül mAradt az iskola (a magyar tagozat).
Öt tanárunktól fosztottak meg. Talán a mi osztályunk lett a legszerencsétlenebb, mert aki közülünk nem filológiára vagy társadalomtudományokra készült, elvesztette az esélyét, hogy egyetemet végezhessen. Szerencsére annyi szívósság szorult azért belénk, hogy aki nagyon akart, az egy-két év rádolgozással bejutott a műegyetemre, orvosira is. Osztálytársaim mind megállták a helyüket akár a katedrán, akár építőtelepeken, akár irodákban, kórházakban, kutatómunkában, ahová – állítom – nem volt könnyű fölküzdenünk magunkat. Bár a rendszernek akkor nem ez volt a terve velünk.
Mint ahogy Schuller Jenőékkel sem. Hivatalosan kénytelenek voltak elválni, hogy Jolán tanárnőnk egy másik megye világtól elzárt kis falujában tanítóként megélhessen, és Lacikát, a gyermeküket eltarthassa. Nyomorúságos körülmények közepette helytállt, úgy, hogy nem tudhatott semmit bebörtönzött férjéről. Erről is suttogva mesélt hírekből értesültek besztercei barátaik. Akik megmAradtak barátaiknak.
Hogy mi lett ezzel a családdal? Hadd meséljem el mindenkinek, amennyire el lehet. Mert olyan emberek ők, akik nem sírták el úton-útfélen szomorú sorsukat. Magam is csak a ’89-es rendszerváltást követően – újra tévésként – ültem le velük beszélgetni és faggatni őket a történtekről, amiről addig nemigen beszéltek. Nem panaszkodtak soha, csak konokul újrakezdték. Schuller tanár úr sohasem taníthatott többé. Végül geológusként sikerült állást találnia, de elmesélte, visszatérő álma, hogy tanít. Ettől az igazi hivatásától fosztották meg őt alig 30 évesen. A semmiből szívós munkával ház is lett és kert egy használhatatlan domboldalon. A két kezével, ásóval, kapával, targoncával és persze hűséges társa, Joli segítségével. Példásan felnevelték Lacikát, akit aztán a Ceauşescu-rezsim elől kellett külföldre menekíteniük. De ez már egy másik történet. Talán majd egyszer ő maga meséli el nekem.
Schuller tanár úrtól senki nem kért bocsánatot. Elégtétele, hogy a lelkünkben, tanítványai lelkében mAradandó nyomot hagyott. Erkölcsi tartásával, meleg szeretetével, mosolyával.
Bár az utóbbi években ritkán találkoztunk, jó volt tudni, hogy vagy, még vagy nekünk végvári vitézeink egyik utolsójaként, mert Balassival szólva
„Emberségről példát, vitézségről formát mindeneknek ők adnak…”
Tomcsányi Mária
Népújság (Marosvásárhely)

Népszerű volt a Nagyváradi Szent László Napok
Rendkívül népszerű volt a Nagyváradiak körében az immár negyedik alkalommal megszervezett, idén kilencnaposra bővített Szent László Napok: a június 18-a és 26-a között sorra került családbarát rendezvénysorozatra tavalyhoz képest számottevően többen látogattak el – közölték csütörtöki kiértékelő sajtótájékoztatójukon a szervezők.
„A kánikula és a labdarúgó-Európa-bajnokság ellenére sikeres fesztivált zártunk" – fogalmazott Mihálka Melinda programigazgató. A várfelújításnak köszönhetően a rendelkezésükre álló fesztiválterület is megnőtt, ezért idén már nem volt panasz a zsúfoltságra, és a lacikonyhák előtt sem kellett sokáig sorban állni.
Zatykó Gyula főszervező arról számolt be: tulajdonképpen mindegyik programponttal elérték a céljukat, hiszen a hőség ellenére családokat, fiatalokat és időseket egyaránt a várba vonzott minden esemény. A hagyományokhoz híven a gyermekprogramok, a Nagyváradról elszármazottak találkozója, az örömfőzés, a kerékpártúra és a városlátogatás ezúttal is töretlen népszerűségnek örvendett, de az Ady Endre-gimnázium sportklubját vezető König Péter által szervezett Vártájfutás is közel hetven érdeklődőt vonzott. Ennek különösen örülnek a szervezők, hiszen nem csupán a sportágat és a sportolást népszerűsítették, hanem még a várat is sikerült „feltérképezniük".
Mihálka Melinda arra is kitért, hogy a több mint száz programpontból álló rendezvénysorozat nem jöhetett volna létre a társ- és partnerszervezők, valamint támogatók nélkül. Zatykó Gyula köszönetet mondott a Nemzeti Kulturális Alapnak, a Bethlen Gábor Alapnak, az OTP Banknak, a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft.-nek, és mindenkinek, aki hozzájárult, hogy idén is sikeres Szent László Napokat tudhassanak maguk mögött.
„Önkéntes alapon szervezzük a Szent László Napokat, nem a profitért, ezért lehet kevés pénzből ilyen színvonalas rendezvényt tető alá hozni" – fogalmazott Zatykó Gyula, aki a Székely Betty által koordinált mintegy huszonöt önkéntesnek és a szervezői kemény magnak is külön köszönetet mondott a megfeszített munkáért.
Idén egyébként karkötők vásárlásával lehetett támogatni a fesztivált, de mint kiderült, ezeknek alig felét sikerült értékesíteni. Sikeresnek bizonyult ugyanakkor a programfüzet helyét átvevő, idén első alkalommal bevezetett FestivApp elnevezésű mobiltelefonos alkalmazás, amelyet több mint ezren töltöttek le. A szervezők remélik, hogy a Szent László Napoknak jövőre is lesz folytatása.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Az idei torjai falunapok ünnepélyes megnyitóján a nagyközség elöljárója büszkén jelentette be, hogy a napokban került ki a nyomdából, és már beszerezhető a Torja kistérség képes albumának második, bővített kiadása.
A Torja, Bálványos és a Szent Anna-tó képes albuma című, 208 oldalasra bővült, több mint 300 fényképet tartalmazó, kifogástalan minőségű kiadvány Bartos Lóránt újságírónak, lapunk munkatársának, dr. Daragus Attilának és Iochom István újságírónak a munkáját dicséri. Gyönyörű fotóinak, illetve a történelmi, építészeti és helytörténeti adatoknak köszönhetően az olvasó megismerkedhet az Aporok szülőfalujának és a település környékének természeti adottságaival, szépségeivel, hagyományaival, kulturális örökségével, emberkéz alkotta vagy természetes, idegenforgalmi kinccsé alakult értékeivel.
A kiadványban újdonságként egyedi fotókon örökítették meg a környék gazdag növény- és állatvilágát, emellett a település gasztronómiai különlegességeit is. Egy fényképsorozat a torjaiak ünnepi ételei mellett bemutatja a hétköznapokon leggyakrabban asztalra kerülő étkeket, böjtös fogásokat is.
Kertész Tibor

Hargita: érvénytelenítették az autonómiapárti határozatokat
A romániai bíróságok mind a 42 autonómiapárti határozatot érvénytelenítették, amelyeket a Hargita megyei települési önkormányzatok fogadtak el – közölte pénteken Adrian Jean Andrei, Hargita megye prefektusa.
A kormánymegbízott emlékeztetett, hogy a megyében 42 település önkormányzata fogadta el a határozatot, amelyben kinyilvánították, hogy a Székelyföld nevű különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni, amely számára sarkalatos törvény szavatolná az autonómiát, és területén az állam nyelve mellett hivatalos nyelv lenne a magyar is.
Ezt az egyforma szövegű határozatot a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kérésére fogadták el az önkormányzatok 2014-től kezdődően. A prefektus a közigazgatási bíróságon támadta meg egyenként az önkormányzati döntéseket, arra hivatkozva, hogy a határozat alkotmányellenes. Egyebek mellett a Csíkszeredai, a gyergyószentmiklósi, a Székelyudvarhelyi, a székelykeresztúri, a Tusnádfürdői és a szentegyházi önkormányzat tett eleget az SZNT felkérésének.
Az Agerpres hírügynökség által pénteken idézett prefektus szerint a határozat sérti Románia törvényeit és az alkotmányt. A prefektus szerint egy ilyen közigazgatási egység létrehozásáról nem lehet helyi népszavazásokkal dönteni. Hozzátette: a bíróság szerint a határozat az alkotmány 13. cikkelyét is sérti, amely kimondja, hogy Romániában a román a hivatalos nyelv.
Az SZNT azt követően kezdeményezte az autonómiapárti önkormányzati határozatok elfogadását, hogy a román kormány 2013-ban olyan tervet mutatott be, amely a jelenlegi gazdasági fejlesztési régiókat közigazgatási hatáskörökkel ruházná fel. Eszerint a magyarok által többségben lakott Székelyföldi megyéket egy nagy, román többségű régióba olvasztanák be. A hazai belpolitikában azóta lekerült a napirendről ez a kérdés, de a novemberi parlamenti választások után ismét terítékre kerülhet.
Krónika (Kolozsvár)

Felavatták a NATO Bukaresti hadosztály-parancsnokságát
Felavatták Bukarestben a NATO délkeleti nemzetközi hadosztály-parancsnokságát pénteken, egy héttel az észak-atlanti szövetség varsói csúcsértekezlete előtt.
A NATO az ukrajnai válságra reagálva legutóbbi, 2014-es csúcsértekezletén döntött keleti szárnyának megerősítéséről. Ennek értelmében Bulgáriában, Romániában, Lengyelországban és a három balti országban úgynevezett integrációs egységeket (NFIU) hoztak létre a szövetség gyorsreagálású erői számára, Romániában és Lengyelországban pedig egy-egy új hadosztály-parancsnokság létesült. A pénteki avatón Klaus Iohannis román államfő bejelentette, hogy a Bukaresti hadosztály-parancsnokság elérte kezdeti, az itteni integrációs egység pedig teljes operatív kapacitását. Az ünnepségen jelent volt Hans Klemm, az Egyesült Államok Bukaresti nagykövete és – a NATO nápolyi egyesített főparancsnokságának képviseletében – Michelle Howard amerikai tengernagy.
A román elnök úgy értékelte: tavaly erősödtek az észak-atlanti térséget érő fenyegetések mind a szíriai térség, mind a közel-keleti és észak-afrikai válsággócok irányából, mind az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet részéről. Iohannis szerint a NATO keleti szomszédságában továbbra is ingatag a helyzet, az ukrán válság megoldása nehézkesen halad, a minszki egyezménynek csak részlegesen sikerült érvényt szerezni.
“A varsói NATO-csúcs ezért életbevágó jelentőségű a közös védelem megerősítésének szempontjából” – vonta le a következtetést Iohannis. Rámutatott: a NATO keleti és déli szárnyát kiegyensúlyozottan kell erősíteni, és Románia azt szeretné, hogy a védelmi szövetség a döntések meghozatalánál most és a jövőben is fordítson kiemelt figyelmet a Fekete-tenger térségére. A Bukaresti NATO hadosztály-parancsnokságot a román főváros legnagyobb szárazföldi hadosztályából alakították ki, amelynek élére tavaly augusztus 31-án Ovidiu-Liviu Uifaleanu dandártábornok, egy boszniai és afganisztáni békemissziókban edződött katona kapott kinevezést. Akkor bejelentették: a NATO-parancsnokságon mintegy 280 katona teljesít majd szolgálatot, közülük 75-en más NATO-tagországokból érkeznek Romániába. A hadosztályszintű vezénylési központnak az első szakaszban a romániai és bulgáriai integrációs egységek (NFIU) koordinálása lesz a feladata, de hosszabb távon a kiképzésre helyezik a hangsúlyt annak érdekében, hogy a NATO-hadosztály Délkelet-Európa bármely részén bevethetővé váljon.
erdon.ro

Vegyük birtokba a teret!
Bodó Barna a civilség lényegéről
Számtalan tudományos dolgozat, tíz kötet szerzője és nyolcnak társszerzője, politológus, a Sapientia-egyetem professzora, újságíró, a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetségének elnöke, de Bodó Barna mindenekelőtt civil a hazai pályán: azaz gondolkodó és tudatos állampolgár, aki a Sepsiszentgyörgyi tömbmagyarságból elcsángált, és Temesváron éli a szórvány mindennapjait. Vasárnap az unitárius templom tanácstermében, kettős könyvbemutatója alkalmából Váry O. Péter újságíró beszélgetett a szerzővel.
Nehéz könyv, állította Váry O. Péter a Civil szerepek – civil szereplők című, 15 év tanulmányait és publicisztikáit egybefogó kötetről. Elméleti írások, amelyek időrendi sorrendben követik a forradalom után ránk szakadt nagy szabadságban a civil szerepek meghatározásának, működésének buktatóit, ostorozás és ítélkezés nélkül, mindig a megoldásokra fókuszálva.
Ki is az a civil, akiről Bodó Barna nem egy könyvét megírta? Nem kell föltétlenül aktivistának lenni, de aki nem vár utasításra, hanem gondolkodik és cselekszik, mert hisz valamiben, mert van rá ereje, az már bírja a civilség legfőbb jegyeit.
– A változások utáni első politikusnemzedéket az delegálta funkciójába, hogy ismerték a nevét, ezért nagy többségükben írók, költők kerültek vezető szerepekbe, igencsak felkészületlenül – vázolta Bodó Barna a civilség újkori gyermekkorát, nem tagadva, ő maga is ebben a helyzetben volt. Miután azonban rájött, hogy még rengeteg tanulnivalója van, lemondott a tisztségekről.
Az őt és sok hasonló cipőben járó civilt emésztő dilemmák is hangsúlyosan jelen vannak az említett kötetben. Hiszen nekik nem jelölték ki a feladatokat, hanem – mint a Bethesda-tónál megmentőre várakozó bénának – magukban kellett megtalálni a továbblépéshez az erőt.
A másodikként bemutatott Civil évkönyv című kötet az erdélyi magyarság életében fontos tények és történések leltározásának feladatát vállaló Romániai magyar évkönyv utódja, amely 10 évig jelent meg, annak ellenére, hogy szkeptikus hangok korai kimúlását jósolták. Ezen a címen is már harmadszor jelenik meg, történelmi körképet nyújtva a 2015-ös év közösségi ünnepeiről, a magyarság térfoglalását jelző városnapokról és kulturális fesztiválokról, kicsikről és nagyokról egyaránt.
– A tér birtokbavételével önmagunkat is birtokba vesszük – mondta Bodó Barna, aki kérdésre válaszolva kifejtette, az autonómia az egyetlen út az erdélyi magyarság megmAradásához, de addig is a közös gondolkodás az, ami célravezető lehet. – Meg kell találni az átkapcsolódási pontokat, üzenetünk kell legyen a többség számára is, mint ahogy Kolozsváron történt, ezért ünnepelheti a Kolozsvári magyarság is egy hétig saját kultúráját. Elfogadhatatlan, hogy Marosvásárhelyen Dorin Florea megengedhette magának, hogy a magyarság ünnepét pár éve a városon kívülre száműzze, és az is, hogy 1990 óta a teljes Dél-Bánát leszakadt a magyar nyelvterületről, és Temesvár is erre az útra lépett, mivel az utóbbi idők politikai alkuinak következményeként Temesváron öt iskolában szűnt meg a magyar nyelvű oktatás, Aradon pedig háromban – nyomatékosította a minden civilre háruló felelősséget Bodó Barna.
Bodor Tünde
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Csodalámpa Olvasóklub
Vakációs tevékenység a könyvtárban
A Bod Péter Megyei Könyvtár feladatának tartja a fiatal korosztállyal való szoros kapcsolattartást, ennek érdekében évek óta szerveznek vakációs foglalkozásokat az elemi osztályos diákok számára, melyek célja az olvasás népszerűsítése és a szövegértés fejlesztése. A Csodalámpa Olvasóklub keretében június 27-től máig az első és második osztályos kisdiákokat várták.
A naponta 10 és 14 óra között zajló tevékenységekbe 16 gyerek kapcsolódott be. A szervezők a nagyobbakról sem feledkeztek meg, július 11–15. között ugyanis a harmadik és negyedik osztályosok számára tárja ki kapuit a Csodalámpa Olvasóklub. Az olvasóklub évről évre arra vállalkozik, hogy irodalmi értékkel bíró, a résztvevők korosztályának és érdeklődési körének megfelelő olvasmányok ajánlása és játékos feldolgozása révén felmutassa számukra az olvasásban rejlő lehetőségeket. A szervezők idén állatokról szóló történeteket olvastak fel a gyerekeknek, és a kézműves tevékenységekben, a közös játékokban is fő szerepet játszottak a kedvencek, a mesék hősei.
A négyórás együttlét alatt a csoportvezetők a svéd szerzőpáros Lotta Olsson – Maria Nilsson Thore Fura állatok című könyvével ismertették meg a gyerekeket. A humoros, könnyen érthető történetek elbűvölték a kisiskolásokat. Délután Tóth Krisztina Állatságok című verseskötetéből mazsoláztak.
– A foglalkozások gerincét, ahogyan eddig is, a felolvasás képezte, s az elhangzott történetek köré építettük fel a további tevékenységeket. Délelőtt a Fura állatok kötetből olvastunk fel, aztán megbeszéltük a hallottakat, dramatizáltunk, játszottunk. Volt egyéni tevékenység is, amikor a gyerekek feladatlapot töltöttek ki, rajzoltak. Délután kézműveskedtünk: nemezeltünk, pecsétet készítettünk, pókhálót fontunk, a Magma-kiállítótérben pedig fotogramot készítettünk. Zenekart is alakítottunk, különböző ritmushangszereket használtunk, énekeltünk. Az elsődleges cél, hogy a gyerekek jól érezzék magukat, és úgy gondolom, ezt sikerült elérni. Ugyanakkor szeretnénk a kisdiákok figyelmét az olvasásra irányítani, fejleszteni a szókincsüket, a szövegértésüket, gondolkodásra késztetni őket – magyarázta Balázs Orsolya könyvtáros. Meglátása szerint a foglalkozások során fejlődik, bővül a szókincsük, a beszédkészségük, megtanulnak véleményt nyilvánítani, és azt érthetően, világosan közölni.
Néhány kisdiák első alkalommal kapcsolódott be a könyvtár vakációs tevékenységébe, de a többség tavaly nyáron is részt vett a foglalkozásokon. Remélhetőleg számukra már nemcsak kötelező iskolai feladatot jelent az olvasás, hanem kikapcsolódást, feltöltődést is. A Bod Péter Megyei Könyvtár munkatársai képes könyvajánlót állítottak össze, melyet az intézmény honlapján (www.kmkt.ro) tettek közzé. A kisiskolások és gimnazisták mellett az óvodások és kisgyerekes szülők számára is ajánlanak könyveket.
Némethi Katalin
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Hangyasuli
A Zöld Székelyföld Egyesület az Elveszett Világ Természetvédelmi, Turista és Barlangász Egyesülettel partnerségben május végén hirdette meg a Hangyasuli: Vargyas-szoros elnevezésű országos természetvédelmi vetélkedőjét. A MOL Románia és a Polgár-Társ Alapítvány által támogatott program célja népszerűsíteni a védett terület értékeit a régió diákjai körében. A program során egy 50 különböző rejtvényt tartalmazó feladatfüzet készült el, amely arra biztatja a régió 5–12. osztályos diákjait, hogy a védett területen megtalálható fajokat jobban megismerjék, a feladatok megoldása közben olvassanak, gyűjtsenek információkat róluk. Nem utolsó sorban pluszpont is jár azért, ha a feladatfüzettel a kezükben fényképet készítenek a szorosban.
A Hangyasuli legújabb versenyének népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, hogy idáig 38 település 48 iskolájából már 763 diák jelentkezett be, akik kézhez is kapták a feladatfüzeteket. Mindezek mellett 270 alkalommal töltötték le az egyesület honlapjáról (www.zoldszekely.ro) a digitális verziót is. A versenybe folyamatosan be lehet kapcsolódni, ám fontos, hogy a feladatok megoldásait szeptember 15-ig el kell juttatni a Zöld Székelyföld Egyesülethez az online űrlap kitöltésével. Indokolt esetben a válaszokat az egyesület postacímére is el lehet küldeni (Csíkcsicsó, 537297, Fő út 175. szám, Hargita megye).
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)