Az idén is elutasították a magyarországi egyetemekre jelentkező erdélyi diákokat
Nagy meglepetésben lehetett része múlt hétvégén azoknak a romániai diákoknak, akik az egyetemi alapképzés elvégzése után Magyarországon szerették volna folytatni tanulmányaikat. Ugyanis mindannyian abban a hitben adtuk le jelentkezésünket, hogy az egy éve történt nézeteltérés után, idén nem lesz ilyen jellegű probléma. Hittük, hogy egy év elegendő idő egy törvénymódosítás meghozatalához. Tévedtünk.
A félreértések elkerülése érdekében június 24-én reggel telefonon kerestük fel a www.felvi.hu Ügyfélszolgálatát, ahol azt az információt kaptuk, miszerint amennyiben az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Irodánál hiteles fordítást készítenek a diplománkat helyettesítő igazolásról, akkor problémamentesen elfogadják azt. Ehhez képest múlt hét végén (július 17–18.) a www.felvi.hu felületén az igazolások mellett az Elutasítva szó jelent meg, a következő magyarázattal: „A 2015. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás során benyújtott oklevél-igazolás nem fogadható el felsőfokú végzettség igazolására.”
A mégis felmerülő probléma arra ösztönzött, hogy megpróbáljunk tenni valamit. A fordítást elkészítettük ott ahol kérték, határidőn belül leadtunk, kifizettünk mindent, sikeresen felvételiztünk és most mégis lehetséges, hogy nem tudjuk folytatni tanulmányainkat. Néhányan levelet írtunk az Ügyfélszolgálatnak, mások telefonon keresték őket. A telefonos megkeresésre azt a választ kaptuk, hogy július 23-án jelenik meg a fellebbezési mező a honlapon és, amennyiben elegendő külföldi/romániai diák él ezzel a lehetőséggel, akkor elfogadják az igazolásunkat és folytathatjuk tanulmányainkat azokban az intézményekben, amelyekben szeretnénk.
Ha ez nem történik meg, akkor sajnálják, remélik, jövőre már meglesz az eredeti diplománk és így újra végigjárhatjuk a februártól szeptemberig tartó utat. Elektronikus úton már elutasítóbb sőt, teljesen elutasító válasz érkezett. Idézem: „Valószínűleg valamilyen félreéertés történhetett korábban, ugyanis külföldi felsőoktatási intézményben befejezett tanulmányokról, illetve a felsőfokú oklevél megszerzéséről szóló igazolást nem fogadunk el. Kizárólag az eredeti felsőfokú oklevél másolatát és annak fordítását (nem latin betűvel írt dokumentumok esetén a magyar nyelvű hiteles fordítás másolatának).” Sajnálatos módon hangot kell adnunk annak, hogy félreértés nem történt, esetleg félreinformálás. Amit kértek mindent megtettünk. Bizalmat szavaztunk józanságuknak és problémamegoldó képességüknek, ami a mi hibánk.
Tavalyi sorstársainkhoz csatlakozva, az ő szavaikkal zárjuk sorainkat: „Az érintettek diszkriminációnak érzik a történteket, hiszen mindenki azért indult neki a folyamatnak, mert nem erre számított. A két rendszer disszonanciája, az (állítólagos) új törvények behozatala és a megértés hiánya ahhoz vezetett, hogy több tucat frissen végzett romániai magyar diák áll értetlenül, mindkét oktatási rendszer részéről zárt kapukkal találva szembe magát. Saját hibánkon kívül megfosztottak bennünket a tanuláshoz való jogunktól, melyet értetlenül fogadtunk. Magyar intézményben tanuló diákként jóval többet kérnek tőlünk, mint azoktól, akik az anyaországban tanultak, mellyel nem lenne probléma, ameddig azokat teljesíteni tudjuk. Két EU-s tagország között nem szabadna ez a probléma felmerüljön és a végzettek támogatása, segítése kellene legyen a cél.”
Bízunk benne, hogy ez a levél a lehető legtöbb emberhez eljut, halló fülekre talál és megoldódik a kialakult helyzet – remélhetőleg nem csak ideiglenesen. Valamint nem utolsó sorban, abban is bízunk, hogy megértik, miszerint Romániában a diploma kiállításának ideje minimum egy év, tehát egy frissen végzett hallgató akár kétszer is lemaradhat a felvételiről. Ennek érdekében az Önök segítségét és támogatását szeretnénk kérni.
Létrehoztunk egy Facebook-csoportot is, „erőink” tömörítése és az információ minél gyorsabban való terjedése érdekében, amely a következő linken érhető el:https://www.facebook.com/groups/141188269547046/.
Közlemény
Erdély.ma

A tanárok több mint negyede megbukott a vizsgán
Közzétették a címzetes tanári állásokért szervezett vizsga első eredményeit. Eszerint országos szinten a vizsgázók 73,85 század százaléka írt 5-ösnél nagyobb jegyet.
Tavaly 79,88 század százalékos volt ez az arány. A 7-esnél nagyobb jegyet szerzett pedagógusok aránya pedig országos szinten 37,55% század százalékra tehető – áll az Oktatási Minisztérium kimutatásában. Kolozs megyében írtak a legtöbben 7-es és 10-es közötti jegyet, vagyis a beiratkozottak 48 százaléka, a legkevesebb 7-esen felüli minősítés pedig Calarasi megyében volt, itt a vizsgázók mindössze 18,47 század százaléka érte el ezt.
A fellebbezéseket ma este 9 óráig, illetve holnap délután 3 óráig fogadják a megyei tanfelügyelőségek székhelyén.
marosvasarhelyiradio.ro
Erdély.ma

Falunap új székely kapuval (Dálnok)
A szombaton tizenegyedik alkalommal megtartott dálnoki falunap két legkiemelkedőbb eseménye a díszpolgár- és székelykapu-avatás volt. Ezenkívül falumonográfia-bemutatót és főzőversenyt is tartottak. Az ünnepen a Balaton nyugati partján fekvő Cserszegtomaj és az Egertől tíz kilométerre található Noszvaj testvértelepülés küldöttsége is részt vett Bartha Gábor és Bóta Géza polgármester vezetésével. Az esemény 6 órakor a gidófalvi fúvószenekar ébresztőjével kezdődött, majd a dálnoki önkormányzat nevében Bartók Ede Ottó polgármester nyitotta meg a rendezvényt, a két magyarországi testvértelepülés lakóinak üdvözletét azok polgármesterei tolmácsolták, és átadták a Cserszegtomajt ábrázoló négy nagyméretű művészfotót, illetve egy címeres magyar lobogót. A két testvértelepülés küldöttsége szokásához híven bort is hozott a faluünnepre.
Az istentisztelet után sor került a díszpolgáravatásra. A községért, az itt élő polgárokért kifejtett kimagasló tevékenységéért a község képviselő-testülete elismerése és tisztelete jeléül díszpolgári címet adományozott Gocz Elvira ny. betegápolónak és Balogh Sándor ny. nyelvtanárnak. A jelenleg Kovásznán élő Gocz Elvira anyai nagyszülei voltak dálnokiak, ezért gyermekkorában sok időt töltött itt. Végleges hazatérése után felkarolta a nehéz sorsú gyermekeket, és jelentős összegekkel segítette hajdani iskoláját, a Darkó Jenő-iskolát, legutóbb 2014-ben az ő adományából sikerült kicserélni az iskola összes nyílászáróját – hangzott el többek között a laudációban. Balogh Sándor betegsége miatt nem lehetett jelen a díszpolgáravatáson, de megüzente, amint felépül és Dálnokba jön, személyesen veszi át az oklevelet. Habár nem született e vidéken, Budapesten él, de ősei révén székely származású, évtizedek óta hazajár Dálnokba, és önzetlenül segíti a faluközösséget. 1991-ben német állampolgárként telepedett vissza Magyarországra, már abban az évben Erdélybe látogatott, és lakást vásárolt magának Sepsiszentgyörgyön, ahonnan hetente többször is Dálnokba látogatott, ahol nemcsak távoli rokonait, hanem szegény sorsban élő dálnoki családokat is messzemenően segített – hangzott el a róla szóló laudációban.
A díszpolgáravatás után a jelenlevők a református műemlék templomba vonultak, ahol a sorozat, illetve a kötet szerkesztői – Nagy Balázs néprajzkutató, Tóth Szabolcs Barnabás történész és Zsigmond Győző néprajzkutató, tanszékvezető egyetemi tanár – bemutatták a Székelyföld települései sorozat ötödik kötetét, a kétszáz példányban megjelent Dálnok falumonográfiáját. A falumonográfia társszerzői: Bara Sándor, Csáki Árpád, Cserey Zoltán, Kicsi Sándor, Pethő Ibolya, Kisgyörgy Zoltán, Kisgyörgy Blanka, Polgár Erzsébet, Székely Zsolt, Zsigmond Győző és Zsigmond Júlia. Ötletként felvetődött, hogy jó lenne, ha a sorozat kötetei digitális formátumban a világhálóra is felkerülnének. Kisgyörgy Zoltán, lapunk főmunkatársa, a kötet társszerzője a dálnoki gyógyvizekre hívta fel a jelenlevők figyelmét.
A könyvbemutató és a déli harangszó után a dálnokiak és meghívottjaik, élükön a gidófalvi fúvószenekarral, a falu bejáratához felállított, 9,5 méter széles és 6,5 méter magas székely kapuhoz vonultak. A kapun az Erőt, egészséget, áldást, békességet! köszöntő szöveg olvasható. A falukaput egy XVIII. századi dálnoki székely kapu motívumainak felhasználásával a torjai Pethő Sándor fafaragó készítette. Marti Orsolya tanuló Zádori Gábor A mi székely kapunk című versét szavalta el, majd Bartók Ede Ottó polgármester elmondta: a dálnokiak régi álma teljesült. A kaput Kedves Tibor csernátoni római katolikus plébános, beszolgáló lelkész szentelte meg.
A falunap elmaradhatatlan eseménye a főzőverseny volt, melyre idén hét csapat – a helyi önkormányzat, a Darkó Jenő-iskola, az RMDSZ nőszervezete, Már Sándor és családja, a Vad Természet Vadászegyesület, Cser­­szegtomaj csapata és a dálnoki vadásztársaság – nevezett be. A zsűri elnöke Daragus Attila mesterszakács, Torja község polgármestere volt. A csapatok pityókatokányt, csülkös és zalai babgulyást, székelygulyást, muflonpörköltet, báránypaprikást és vaddisznópörköltet készítettek, amelyeket a zsűrizés után a jelenlevők is megkóstolhattak. Az idei főzőverseny fődíját Cserszegtomaj csapatának ítélték oda. Ezután megkoszorúzták a művelődési központ homlokzatán tavaly felavatott Dózsa-emlékplakettet, majd a nagyteremben megtekintették a helyi asszonyok kézimunka-kiállítását.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Londonig tartó gyalogútra indult Bartha Ernő erdélyi képzőművész
Kísérőkkel indult el szombaton délután magyarfenesi birtokáról a Londonig tartó gyalogos zarándoklatára Bartha Ernő erdélyi képzőművész.
Amint a hátizsákjára rögzített zászlók felirataival is jelezte, a művészetért, a szabadságért és az igazságért indul útnak. A száznaposra tervezett gyalogos zarándoklat célja, hogy rendezze azoknak a nagy méretű szénaszobrainak a sorsát, amelyek a londoni olimpiai játékokkal egy időben tartott kulturális olimpiára kerültek 2012-ben a brit fővárosba.
A Román Kulturális Intézet által meghirdetett pályázat nyerteseként három szénából készült térplasztikáját vihette el Londonba. Az Időspirál című munkáját – melyet az egyik fő művének tekint – a londoni Pleasure Gardenben állította fel, de a park 2012-ben kiesett az olimpiai érdekeltség szférájából, és bezárt. Az alkotás egyáltalán nem került közszemlére. A Felhőkarcoló és a Madár című alkotását a Victoria parkban a tó vizén állították ki. E művek a mai napig is ott állnak, de ezeket sem mutatták be, nem tüntették fel az alkotó nevét, a munkák címét.
Bartha Ernő békalábakkal jelent meg az indulás előtti sajtóbeszélgetésen. Tréfásan jegyezte meg: a La Manche csatornára is gondolnia kellett. Az MTI kérdésére elmondta, 10-12 kilogrammos hátizsákot visz magával, melybe a legszükségesebb dolgait tette. Megjegyezte, mintegy 2025 kilométeres gyalogos útvonalon haladva tíz ország érintésével jut el a brit fővárosba. Hozzátette, nem kívánta túlszervezni az utat. Az indulás napján a 19 kilométerre levő Magyarkapusig kívánt eljutni, de azt sem tudta, hogy este elő kell-e vennie a sátrat a hátizsákból, vagy lesz hol megszállnia. Elmondta, hogy indulásáig tíz éjszakára ajánlottak fel szállást számára olyan településeken, amelyek az útjába esnek. Megjegyezte, útravalóul hamuban sült pogácsát csomagolt.
Bartha Ernővel gyalogol Londonig Bács Ildikó vizuális művész, filmrendező is, útjukról kisfilm készül. A magyarfenesi induláskor még ketten csatlakoztak hozzájuk, akik a túra első szakaszán kísérik el őket. Bartha Ernő elmondta, hogy útjuk során a lehetőségekhez mérten blogot vezetnek, melyen filmezett anyagokban számolnak be élményeikről, hiszen magát a zarándoklatot is egyfajta művészi kifejezőeszköznek tekintik.
A szobrászművész korábban az MTI-nek elmondta, vállalhatónak tartja, hogy a mulandó világban az alkotásai is mulandók legyenek. Szénaszobrai – ha nem mozdítják el arról a helyről, ahová felállította azokat – mintegy tíz évig képesek dacolni az időjárással. Bartha Ernő szénaszobraiból Budapesten is láthatott néhányat a közönség a 2008-as tavaszi fesztivál ideje alatt a Millenáris Parkban.
Népújság (Marosvásárhely)

Búcsú a kolostorban
Július 16-án, Karmel hegyi Boldogasszony ünnepén, csütörtökön rendkívüli találkozó és azt követően búcsús szentmise színhelye volt a marosszentgyörgyi karmelita kolostor. A találkozóra Erdély különböző településein – Altorja, Árkos, Bereck, Csíkcsicsó, Csík-karcfalva, Csíkrákos, Csíksomlyó, Csík-szentdomokos, Csíkszentgyörgy, Csíkszereda, Feltorja, Gyergyóremete, Gyergyóújfalu, Kézdiszentkereszt, Kézdiszentlélek, Kézdivásárhely, Kolozsvár, Marosszentgyörgy, Marosvásárhely, Mikóújfalu, Nyárádköszvényes, Nyárádremete, Ozsdola, Sepsiszentgyörgy, Szárhegy – működő karmelita imacsoportok tagjai és a környező települések hívei – mintegy háromszázan – jöttek el.
A kolostor kertjében felállított oltár körül letelepülő híveknek 15 órától Hajlák Attila marosvásárhelyi atya, a lelkiségi mozgalom lelki vezetője tartott katekézist, oktatást Az vagyok, akit a Jóisten megálmodott, teremtett, szeret, meghívott és küldött témával. Ezután közös szentségimádás, zsolozsma, rózsafüzér, majd a szentmise következett. A szentmise főcelebránsa Hajlák Attila volt, a szentbeszédet Sebestyén Péter tartotta, de jelen volt még Bartalus Zoltán madéfalvi, Becze Lóránt székelykáli, László Szabolcs nagyernyei, Palkó Ágoston marosjárai és Baricz Lajos marosszentgyörgyi atya is.
A prédikáció után néhányan a skapuláré vállruhát vették át. Ez egy kis, nyakba akasztható, megáldott, posztó (nyaklánc-szerű) vállruha, amelyet a karmelita rend egyik alapítója, Stock Szent Simon (+1265) július 16-án látomásában kapott a Szűzanyától azzal az ígérettel, hogy aki viseli, nem jut a pokolba. Kezdetben csak a karmelita rend férfi- és női tagjai viselték, de aztán kiterjesztették azt az elkötelezett világi hívekre is. A prédikációból többek között azt is kiderült, hogy Deák Ferenc, a haza bölcse, bár nem volt katolikus, skapulárét viselt.
A szentmise végén Baricz Lajos – mintegy házigazdaként – a nővérek nevében köszöntötte a zarándokokat, és megköszönte jelenlétüket, fáradságukat, támogatásukat, amit a nővéreknek rendszeresen nyújtanak. Egyben bejelentette, hogy ezután minden évben a karmelita imacsoportok itt tartják évi nagytalálkozójukat, zarándoklatukat.
Ez a találkozó (melyet korábban a csíksomlyói kegytemplomban tartottak) és búcsú közelebb hozta a Karmel hegyi Boldogasszonyt és a karmelita nővéreket azokhoz a hívekhez, akik már évek, évtizedek óta a világban élő karmelita lelkiséghez tartoznak. A jelenlévők többsége nem volt még a kolostorban, és nem látott karmelita szerzetest, ami most, a Megszentelt élet évében megvalósult.
(Szentgyörgyi)
Népújság (Marosvásárhely)

A doberdói harcok 100 éve kezdődtek az első világháborúban
A "nagy háború" olaszországi frontján száz éve, 1915. július 18-án kezdődtek meg a harcok a Doberdó-fennsíkon az Isonzó folyó menti küzdelmek részeként.
Olaszország a világháború kitörésekor Németország és az Osztrák-Magyar Monarchia szövetségese volt, de a harcokban nem vett részt. Az antanthatalmak (Franciaország, Nagy-Britannia és Oroszország) 1915 áprilisában jelentős területeket ígértek a római kormánynak, amely erre felmondta az addigi szövetséget, és hadat üzent Bécsnek.
A Monarchiának a frissen megnyílt frontszakaszon mindössze 125 zászlóalja, 18 lovasszázada és 67 ütege állomásozott, milícia jellegű alakulatokkal kiegészülve. A 850 ezer főt számláló, jelentős túlerőben lévő olasz hadsereg az Adriai-tengerbe ömlő Isonzo folyó völgyében akart bejutni a Monarchia hátországába. A támadás azonban június 22-én elakadt, mert a keletről átirányított 5. hadsereggel és két balkáni hadtesttel kiegészült osztrák-magyar hadsereg jelentős védműveket épített ki a mély sodrású Isonzót szegélyező meredek hegyekben.
Az olaszok mindenképpen ki akarták erőszakolni az áttörést Görz (Gorizia) és a tengerpart között. A véres Isonzo-csaták során az olaszok két év alatt 11 alkalommal kísérelték meg a folyón való átkelést és a front áttörését, ám sorra kudarcot vallottak. A leghevesebb harcok a mintegy 60 négyzetkilométernyi Doberdó-fennsíkon zajlottak, itt az olaszok 1915. július 18-án indították első támadásukat. Az erőviszonyok ekkorra kezdtek kiegyenlítődni, mert a védelmet irányító Svetozar Borojevic tábornok folyamatosan kapta az erősítéseket. Ugyanakkor az olasz főparancsnok, Luigi Cadorna tábornok nem rendelkezett megfelelő nehéztüzérséggel, így támadásait nem tudta megfelelően előkészíteni, a védőállások viszonylag kevés kárt szenvedve várhatták az olasz rohamokat. Az olasz hadseregnek a felszereltsége és hadvezetése gyengébb volt, és utánpótlása is akadozott.
Doberdó teljesen más harcmodort követelt, mint a "hagyományos" hadszínterek: a mészkőt nem fogta a gyalogsági ásó, a robbantott lövészárkokban fedezékként egymásra rakott kőlapokat használtak. A számtalan karszt és barlang bombabiztos fedezéket nyújtott, de a belsejükben uralkodó félhomályt, hideget és a mindig csöpögő vizet szinte lehetetlen volt hosszú ideig elviselni, a katonák életét az is nehezítette, hogy természetes ivóvíz nem akadt a környéken.
Az olasz áttörési kísérletek közül csupán a hatodik hozott jelentősebb eredményt. Az olasz hadvezetés kiaknázta, hogy az 1916 nyarán indított orosz Bruszilov-offenzíva miatt a Monarchia kénytelen volt erőinek egy részét átcsoportosítani a keleti frontra, így a déli arcvonal meggyengült. Az augusztus 4- től 16-ig tartó hatodik isonzói csatában az olasz hadsereg fontos állásokat hódított meg a Doberdó-fennsíkon, elfoglalta Görz városát, a védők kénytelenek voltak feladni a doberdói állások jelentős részét. A siker kiaknázásához azonban az olaszok nem rendelkeztek a kellő erőkkel, ráadásul – miután 1916. augusztus végén Németország és Olaszország között is beállt a hadiállapot – a védelem megszilárdításában már német katonai erők is közreműködtek. A további olasz áttörési kísérletek ezután rendre kudarcba fulladtak. A doberdói harcok befejeződését a központi hatalmak sikerét hozó tizenkettedik, egyben utolsó isonzói csata hozta meg. Kimenetelében ezúttal is a keleti fronthelyzet alakulása játszott szerepet, mert a Kerenszkij-offenzíva összeomlása után a központi hatalmak jelentős erőket dobhattak át az olasz frontra. A hét német és nyolc osztrák-magyar hadosztályból létrejött új hadsereg az Isonzo-front felső szakaszán, Caporettóval szemben, tőle délre a harcedzett 2. és az 1. Isonzo-hadsereg foglalt állást. 1917. október 24-én az isonzói csaták történetében először a központi hatalmak indítottak támadást, s az olasz arcvonal napok alatt összeomlott, a német és osztrák-magyar seregek száz kilométert előrenyomulva elfoglalták Olaszország északkeleti részét. A front csak novemberben, a Piave folyónál stabilizálódott, amikor az olaszok segítséget kaptak az antanttól.
A doberdói csaták iszonyú véráldozatot követeltek, a frontvonal minden méterére 13 elesett vagy sebesült olasz és 8 osztrák-magyar katona jutott. Az itt hősi halált halt magyar katonák pontos száma máig sem ismert, történészek szerint az első világháborús centenárium végére, 2018- ra készülhet el a magyar katonai veszteséget tartalmazó adatbázis. A jelenlegi becslések 500-600 ezerre teszik az első világháborúban hősi halált halt magyar katonák számát, ezeknek mintegy a fele az olasz frontokon esett el.
Az isonzói-doberdói harcok mementójaként szabadságolt magyar katonák kápolnát építettek 1917-1918-ban a Doberdo del Lagóhoz tartozó Visintini faluban. (A Magyar Kápolnát, a Cappella Ungheresét Sólyom László köztársasági elnök avatta fel 2009-ben.) 1918 tavaszán IV. Károly király parancsára négy emlékoszlopot is állítottak a folyó partján az elesettek emlékére.
Népújság (Marosvásárhely)

16. Néptánctábor Végváron
„Könnyű olyan várra építeni, amelyiknek jó alapja van”
A július 13–17. időszakban immár 16-dik alkalommal szerveztek Néptánctábort a Temes megyei Végváron Boldizsár Tamás és Bagi Szilvia szegedi oktatók szakavatott irányításával, a végvári Csűrdöngölő, a Szederinda és a Recefice, valamint a temesvári Eszterlánc néptánccsoportok tagjai sajátították el a mezőségi (haladók), illetve a rábaközi (kezdők) táncrendek alapjait. A helyi kultúrotthonban sorra került pénteki bemutató alkalmával a szülők meggyőződhettek róla: a néptánc-táborban részt vett gyerekek a tánclépések mellett egymás és a népi hagyományok tiszteletét, szeretetét, fegyelmet, tartást, emberséget is tanultak az öt nap alatt szegedi oktatóiktól.
A néptáncbemutató résztvevőit Păștean Erika, a szervező Végvárért Alapítvány elnöke köszöntötte, kiemelve, hogy immár a 16. táncrendet sajátították el a végvári (és nem csak) gyerekek. „16 esztendővel ezelőtt a szegedi Nagy Albert volt az, aki megálmodta és elindította ezt a bánsági magyar néptáncmozgalmat” – mondta Pășten Erika. – Sajnos, Ő már nem lehet közöttünk, de neki köszönhetjük, hogy azóta négy generáció ismerkedett meg az autentikus folklórral és sajátított el évről évre újabb táncrendet” A kicsik népes csoportja, a Recefice óriási lelkesedéssel, jókedvvel mutatta be a frissen elsajátított rábaközi táncokat. A haladó végvári és temesvári táncosok nagy élvezettel járták a rendkívüli tánctudást és egymásra figyelést igénylő mezőségi táncokat. A kicsik és a nagyok teljesítményét egyaránt nagy tapssal honorálta a végvári kultúrház közönsége.
A szép bemutató után Boldizsár Tamás oktató értékelte a látottakat és a tánctábor tapasztalatait, hangsúlyozva, hogy a rábaközi és a mezőségi táncrenden keresztül a gyerekek megismerkedhettek a nyugat magyarországi, illetve az erdélyi tájegység lakóinak hagyományos életmódjával, lelkivilágával. Boldizsár Tamás nagyon elégedett volt a haladó táncosok teljesítményével, akik mesterien, saját fantáziájukat szabadjára engedve építették fel az oktatóktól kapott „lego kockákból” a hét táncból összeálló gyönyörű mezőségi táncrendet. „Könnyű olyan várra építeni, aminek jó alapja van” – értékelte a haladó táncosok teljesítményét Boldizsár Tamás. A végig növekvő tempójú mezőségi táncrend rendkívül nehéz, lassú tánccal indul, ahol minden rezdülésnek óriási jelentősége van. „A gyors zenére mindenki tud táncolni, a lassú zenére a nagyon jó táncos se tud, csak ha odafigyel – hangsúlyozta Boldizsár Tamás, aki nagyra értékelte, ahogyan a nagyok végig istápolták a kezdő táncosokat, a picik megtanulták a nagyok énekeit és fordítva. „Fontos, hogy a táborban a kicsik látják azt, hogy ők mivé lehetnek, hová tartanak!” – mondta a szegedi oktató.
„Úgy gondolom, hogy a csapatépítés és a szeretet volt a legfőbb célja a hétnek – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Bagi Szilvia táncoktató –, gondolok itt egymás szeretetére és arra a szeretetre, amit a tánc iránt érzünk. Ezenkívül fontos számunkra a tisztelet, a becsület, az alkalmazkodás, az életre való nevelés és az is fontos, jól érezzük magunkat abban, amit csinálunk.”
„Úgy érzem, hogy többet kaptam, mint adtam ebben a tánctáborban – nyilatkozta lapunknak Boldizsár Tamás – az ember azt hiszi, hogy sok dolgot meg kell tanítani és rájön, hogy igazából neki kell sokat tanulnia! A tánc megtanít figyelni a másikra, tiszteletben tartani a másikat és megtanulni azt, amit a másik tud, használni a saját magunk és a mások javára. A táncon keresztül azt lehet elérni, hogy megszerettetjük őket a gyerekekkel, elmegyünk és utána ők saját maguktól csiszolgatják saját kis gyémánt lelküket, mozgásukat és dalaikat.”
Boldizsár Tamás gyönyörűen fogalmazta meg a végvári együttlét lényegét: „A gyerekek szeretik egymást, szeretnek bennünket, mi is szeretünk itt mindenkit és ebben a nagy szerelemben mindig kivirágzik valami csoda, amit néptáncnak népdalnak neveznek!”
A 16. Végvári Néptánctábort a Végvárért Alapítvány szervezte, a Communitas Alapítvány és a Röszkei Önkormányzat, valamint a végvári szülői közösség támogatásával.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Roma és emberjogi szervezetek tiltakoztak Kolozsváron a kényszer-kilakoltatások ellen
Az egykori kolozsvári Coastei utcából négy éve kilakoltatott és a Patarétre költöztetett 76 roma család vonultak fel a hétvégén, számos hazai és külföldi emberjogi civil szervezet képviselői együtt a pataréti szeméttelep mellől egészen a ma már Nicolae Ivan püspökről elnevezett Coastei utcáig.
A mintegy háromszáz fős tömeg tiltakozó megmozdulását a So Keres, Európa? (azaz Merre tartasz, Európa?) című kulturális rendezvénysorozat keretében szervezték, az akciónak „A város az emberekért, nem pedig a profitért” címet adták. Ernest Creta, a menetet kezdeményező Coastei utcai Romák Közösségi Egyesületének alapítója a Krónikának elmondta, a kilakoltatás óta évente megszervezik a tiltakozást.
Idén számtalan emberjogi civil szervezet csatlakozott hozzájuk, köztük sok külföldi egyetemista. Ez egyébként a tiltakozók hatóságokhoz írt nyílt leveléből is kiderül: magyarországi, belga, albán, szlovák, osztrák, spanyol, macedón, szerb, bolgár, lengyel és természetesen romániai civilszervezetek írták alá.
A megmozdulás résztvevői nyílt levelükben követeléseiket is megfogalmazták. Többek közt olyan intézkedéseket várnak a hatóságoktól, amelyek révén a társadalom perifériáján élő emberek is tisztességes szociális otthonokhoz juthassanak. Követelik továbbá a kényszerkilakoltatások betiltását, és az albérletek árának hatósági ellenőrzését.
„Mit remélünk? Hogy a polgármesteri hivatal meghallja a szavunkat és elköltöztet onnét, a városba, vagy legalábbis minél közelebb a városhoz” – válaszolta kérdésünkre Ernest Creta. Hozzáfűzte, most, hogy bezárták a régi szemétlerakatot, jobb hely lesz a Patarét, de még legalább 5–10 évnek kell eltelnie, míg a bűz eltűnik és nyáron különösen kellemetlen az orrfacsaró szag. Creta szerint a Cantonului utcai romák sorsa is bizonytalan, a terület ugyanis a román vasúttársaság (CFR) tulajdona, amely ki szeretné őket onnan költöztetni, holott ez az önkormányzat dolga lenne, és egyszerűen nincs hová vinni őket. Mint kifejtette, néhányukat 7-10 méterrel arrébb költöztették, mert túl közel ütöttek tábort a vasúti sínekhez.
Cretáról egyébként kiderült, magyarul is beszél. Mint elmondta, édesapja magyar cigány volt, ennek ellenére a családban ritkán beszélték a nyelvet, azonban a munkahelyén főleg magyarokkal dolgozott együtt, innen az akcentusmentes nyelvtudása.
Az egykori Coastei utcában, a romák lerombolt otthonainak helyén most tágas park és az ortodox egyház teológusainak campusa található. Creta elmondása szerint a kiköltöztetés egyik oka valószínűleg épp az volt, hogy felszabadítsák a területet az ortodox egyház számára. Mint részletezte, haragudtak is eleinte Andrei Andreicuţ ortodox mitropolitára, aki aztán elnézést kért tőlük. „Legfőképpen Sorin Apostu volt polgármestert hibáztatjuk, aki moldvai és utálja a cigányokat. Nem tudom, hogy annak idején hogy jutott Bocnak eszébe épp őt megtenni polgármesternek maga helyett, amikor elment miniszterelnöknek Bukarestbe” – magyarázta. „Hát én is leülnék két évet börtönben, ha tudom, hogy a szabadulásom után többet dolgoznom sem kell annyit „kerestem” addig – jegyezte meg Apostu korrupciós botránya kapcsán.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Ha nekik jár, nekünk miért nem?
Nemrég, amint arról bőven beszámolt a magyar nyelvű sajtó is, Bodzafordulón gyűlt össze a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma. A tanácskozáson a régió, azaz Székelyföld területén élő román lakosság helyzetét tekintették át. Az ez alkalomból megfogalmazott memorandum aláírói azt követelik a hatalomtól – államelnöki hivataltól, kormánytól, törvényhozástól –, hogy biztosítsa az említett megyékben kisebbségben élő románok számára kultúrájuk és nemzeti identitásuk megőrzését.
Olyan stratégia kidolgozására szólították fel az illetékeseket, amely segíti majd az itt élő román közösségeket, illetve „megállítja a Kovászna és Hargita megyei románok tömeges kivándorlását”. A civil fórum tagjai követelik egy olyan intézmény létrehozását, amely biztosítja a helyiek és a központi hatóságok közötti kommunikációt. Továbbá elnöki és parlamenti tanácsosok kinevezését is javasolják, akiknek az lenne a feladatuk, hogy „folyamatosan ellenőrizzék a kisebbségben élő közösségek helyzetét”.
Dicséretes az említett civil fórum törekvése: a Székelyföldön kisebbségben élő románok sorsával való törődés kikövetelése a hatalomtól. Szerintem már az is viszonylagos előrelépés, a helyzetértékelésben bekövetkezett pozitív elmozdulás, hogy nem magyarok által elűzött románokról beszélnek, mint tették azt korábban, a rossz emlékű 1990-es évek során. Bár a Kovászna és Hargita megyei románok „tömeges kivándorlásáról” beszélni így is enyhén szólva túlzás, hacsak el nem ismerik, hogy korábban bizony „tömeges bevándorlásra” került sor. Mindenesetre a szóban forgó állítás, a tömeges kivándorlás statisztikai és népszámlálási adatok által nem támasztható alá.
A kisebbségben, szórványban élő etnikai közösségek helyzetének folyamatos monitorizálását a magunk részéről csak támogathatjuk. Jut eszembe a klasszikusnak számító kijelentés, miszerint annyi autonómia járhat Csíkszeredának, mint Caracalnak. Nos, ebből kiindulva: ha a kölcsönösség jegyében annyi jogot biztosítanak majd az erdélyi szórvány magyarságnak, mint a székelyföldi románoknak, akkor azzal, azt hiszem, megelégedhetnénk. Ha nekik jár, nekünk miért nem?
Szentgyörgyi László
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A román vizsgának „futnak neki” még egyszer a legtöbben
Hargita megyében majdnem ezer diák jelentkezett az augusztusban kezdődő pótérettségire, legtöbbjüknek román nyelv és irodalomból kell átmenő jegyet elérnie a vizsgasorozaton. A vizsgázók augusztusban jelentkezhetnek a megmérettetésre.
Összesítette a Hargita Megyei Tanfelügyelőség hétfőn a pótérettségire jelentkezők számát: a múlt héten lezajlott iratkozási időszakban 940 Hargita megyei diák jelentkezett az augusztusban kezdődő vizsgasorozatra. Mint azt Bartolf Hedvig, a megyei érettségi vizsgabizottság főtitkára elmondta, ez jó arány, tekintve hogy 1093 fiatalnak nem sikerült az érettségije, ugyanakkor azt is közölte, hogy augusztusban várhatóan eléri az ezret a pótérettségizők száma, ugyanis azok a tizenkettedikesek, akik valamely tantárgyból pótvizsgára kényszerültek és ezért nem vehettek részt az érettségin, sikeres pótvizsga esetén augusztus hetedikén jelentkezhetnek a pótérettségire. A megyei tanfelügyelőség nem készít pontos feljegyzést a pótvizsgázók számáról, de a tapasztalatok szerint átlagban 100–150 végzős diák kényszerül pótvizsgázni évente, így legfeljebb ennyivel nőhet még a pótérettségizők száma.
A pótérettségire jelentkezők közül legtöbben – mint az várható volt – a román írásbelin kellene átmenő jegyet szerezzenek, erre a vizsgára 707-en jelentkeztek – tájékoztatott Bartolf Hedvig. A feliratkozók számát tekintve a matematika írásbeli áll a második helyen 306 jelentkezővel, a magyar nyelv és irodalom vizsgára 190 fiatal jelentkezett, a történelemre 56. A választható érettségi tantárgyakból tartandó írásbelikre 362 fiatal iratkozott fel, legtöbben – 180-an – a biológiára, a történelemre 140-en, a többi tantárgyvizsga esetében húsz alatt van a jelentkezők száma.
Hargita megyében négy vizsgaközpontban tartják majd a vizsgákat, és mivel a szabályzat lehetőséget ad rá, a kompetenciapróbákat is a központokban szervezik meg, hiszen nincs sok vizsgázó, értelmetlen lenne minden középiskolában megszervezni azokat – fejtette ki Bartolf Hedvig. A csíkszéki vizsgaközpont a csíkszeredai Venczel József Szakközépiskolában lesz, a székelyudvarhelyi – ahol majd a székelykeresztúri pótérettségizők is vizsgáznak – a Tamási Áron Gimnáziumban, a gyergyószentmiklósi diákok a Batthyány Ignác Műszaki Kollégiumban, a maroshévíziek pedig a Mihai Eminescu Szakközépiskolában. Legtöbben a csíkszeredai vizsgaközpontban fognak pótérettségizni, összesen 358-an, a székelyudvarhelyiben 329-en, a gyergyószentmiklósiban 130-an, a maroshévíziben 123-an – tájékoztatott a megyei érettségi vizsgabizottság főtitkára.
Vizsgák jövő hónap közepétől A pótérettségi augusztus 17-én kezdődik, a kompetenciavizsgák augusztus 21-én érnek véget, majd 24-én a román nyelv és irodalom vizsgával elkezdődik az írásbelik sorozata. A románt a magyar nyelv és irodalom írásbeli követi augusztus 25-én, 26-án a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból, 27-én pedig a választott tantárgyból vizsgáznak a pótérettségizők. Az első eredményeket augusztus 31-én függesztik ki, majd az esetleges óvások kivizsgálása után szeptember 3-án közzéteszik a végleges eredményeket.
Széchely István
Székelyhon.ro

Udvarhelyen zajlik a BNYA műszaki szekciója
Kifejezetten derűs hangulatban kezdődött el a 23. Bolyai Nyári Akadémia (BNYA) műszaki szekciója hétfőn Székelyudvarhelyen: a harmincórás képzésen a kommunikációs kompetenciák fejlesztéséhez szükséges technikákat sajátíthatják el a részt vevő pedagógusok.
Hétfőtől péntekig délelőtt és délután is zajlanak a szakmai előadások a BNYA műszaki szekciójának otthont adó Bányai János Szakközépiskolában: a kifejezetten a szakoktatásban részt vevő pedagógusoknak meghirdetett nyári képzés tavaly elmaradt, de örvendetes, hogy idén szépszámú, több mint harminc tanár vesz részt a rendezvényen, mondta el a megnyitón Görbe Péter főtanfelügyelő, aki abbéli reményét fejezte ki, hogy a képzést jövőre is sikerül majd megtartani.
Mint a Hargita Megyei Tanfelügyelőség vezetője a továbbiakban hozzátette: egyre nagyobb szükség van arra, hogy ne csak az elméleti líceumok diákjai, hanem a szakközépiskolát vagy szakiskolát végzett tanulók is helyesen, megfelelően ki tudják fejezni magukat – illetve a digitális eszközökkel támogatott kommunikációs csatornákat is megfelelően tudják fel- és kihasználni –, hisz ez sokszor elengedhetetlen a munkavállaláskor.
A szakmai kommunikációra való felkészítés helye, szerepe és módszerei a középfokú szakképzésben nevű tanfolyamon megyebeli és az ország más régióiból érkezett, szakmai tantárgyakat oktató pedagógusok vesznek részt, szám szerint harmincegyen. Olyan tanár is van a csoportban, aki immár huszadik éve részvevője a BNYA képzéseinek, árulta el nyitóbeszédében Csiszér Mária programszervező, az Apáczai Csere János Pedagógusok Házának munkatársa. A szakképzésen való részvételért egyébként tíz kreditpont jár a tanároknak, ennek feltétele, hogy a hét végére szakdolgozatot is készítenek az elsajátítottak alapján.
Kovács Eszter
Székelyhon.ro

Előválogatót tartanak a Virtuózok Csíkszeredában
Székelyföldi turnéra készülnek augusztus elején a Virtuózok, a világ első, Magyarországon lezajlott komolyzenei tehetségkutató műsorának fiataljai. A jótékony célú koncertsorozat bevételét a Dévai Szent Ferenc Alapítvány pártfogoltjainak ajánlják fel. A Virtuózok stábja a koncertkörút során előválogatást is tart, lehetőséget adva az erdélyi tehetséges fiataloknak, hogy a tehetségkutató műsor második szériájában ők is bemutatkozhassanak.
A Virtuózok népszerűsége bizonyítja, hogy van igény a minőségi zenére, ugyanakkor lehetőséget biztosít a gyermekek számára a kibontakozásra, megerősíti őket abban, hogy érdemes kitartóan gyakorolni – fogalmazott Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja a Virtuózok turnéját, valamint az előválogatást beharangozó sajtótájékoztatón.
A háromállomásos turné ötletgazdája, a Csíkszeredában nevelkedett Molnár Levente világhírű operaénekes, aki minden erejével azon volt, hogy a tehetségkutató műsor példaértékű és tehetségei kis zenészeit szülőföldjére is elhozza.
Előválogatás Csíkszeredában
Július 30-ig hosszabbították meg a csíkszeredai Nagy István Művészeti Szakközépiskolában megrendezendő 2016-os Virtuózok komolyzenei tehetségkutató előválogatóját. Az augusztus 5-én tíz órától sorra kerülő meghallgatásra eddig több mint húsz gyermek jelentkezett Erdélyből. A sajtótájékoztatón elhangzott, az előválogatást rögzítik és a későbbiekben műsorra tűzi a közszolgálati televízió. Molnár Levente szerint ez egy hatalmas lehetőség, amit ki kell használni. „Gyakoroljanak, jelentkezzenek" – biztatta a világhírű operaénekes a kis zenészeket. Jelentkezési lap és további információ a Nagy István Művészeti Szakközépiskolában igényelhető.
„Amikor tehetségekre gondolok, elsősorban székelyföldi, erdélyi magyar tehetségekre gondolok, arra, hogy figyelni kellene rájuk, egy picit segíteni kellene nekik. Kellenek az ilyen lehetőségek, szükség van arra, hogy akár egy versenyen, akár egy ösztöndíjon keresztül a gyerekeket ösztönözzük. Úgy néz ki az egyik álmom megvalósult. Ritkaság az a csiszolatlan gyémántmennyiség, amely Székelyföldön, Erdélyben van. A pályára állítással van egy pici probléma, ezért minden tőlem telhető eszközt szeretnék megragadni a tehetséges gyermekek ösztönzésére” – fogalmazott Molnár Levente. Ugyanakkor kiemelte, számára példakép Böjte Csaba ferences szerzetes, és ezért is döntöttek úgy, hogy a fellépések bevételét az általa létrehozott Szent Ferenc Alapítványnak ajánlják fel. „Nagyon fontos lenne, hogy ezek a fellépő gyerekek példát mutassanak az itthoniaknak. Köszönöm, hogy a Virtuózok fiataljai eljönnek és csodát fognak tenni. Böjte atya hangszereket akar vásárolni a begyűlt pénzből azok számára, akik zenét akarnak tanulni. Úgy érzem egy szent missziót töltünk be” – fűzte hozzá.
Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke szerint fontos megismerni és megismertetni szerte a világban az erdélyi magyar, ezen belül a székelyföldi értékeket. „Ha arra gondolok, hogy sok székelyföldi, erdélyi magyar gyerek lehetőséget kap arra, hogy itthon és külföldön megismerjék, a mi nagyköveteink legyenek szerte a világban, akkor elmondhatjuk, hogy fontos dolgot értünk el” – fogalmazott. Merjenek a gyermekek nagyot álmodni, erről szól ez a turné – jegyzete meg Hegedüs Csilla. „Szeretnék, hogy ez ne csak egy egyedi esemény legyen, jó lenne hagyományt teremteni és ezáltal Székelyföldnek, Erdélynek egy olyan oldalát mutathatjuk meg, amely bebizonyítja, hogy mindig Európához tartoztunk, egy olyan kultúrnemzet voltunk, akire fel kell nézni”.
A csíkszeredai sajtótájékoztatón jelen volt Boros Misi zongorista, a tehetségkutató 6-13 éves korcsoportjának győztese, aki maga is arra biztatta a gyermekeket vegyenek részt a csíkszeredai meghallgatáson. „Anyai ágról csíkszentmiklósi vagyok, ezért nagy öröm számomra, hogy itt játszhatok. Én nagyon köszönöm ezt a versenyt, nagy öröm volt, hogy részt vehettem rajta” – mondta a kis zongorista, aki maga is fellép a turné során.
Virtuózok Erdélyben
A jótékony célú koncertsorozat első állomása augusztus 6-án Székelyudvarhely, a koncert a Digital 3 Stúdióteremben lesz. Másnap, 7-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház nagytermében, 8-án Csíkszeredában a Szakszervezetek Művelődési Házában lépnek fel a Virtuózok fiatal tehetségei. Mindhárom helyszínen a koncert este hét órakor kezdődik. Fellép: Boros Misi, Kéringer Dávid, Kiss Zoltán, Csaba Zsuzsanna, Szűts Apor és Váradi Gyuszi. Közreműködik a Csíki Filharmonikus Zenekar. Vezényel: Héja Domonkos.
D. Balázs Ildikó
Székelyhon.ro

Szívvel-lélekkel magaménak érzem
A hajdani Hintz-ház emeleti termében tartották azt a sajtótájékoztatót, amelyen a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke, Gergely Balázs, nem kis büszkeséggel a hangjában, bejelentette, immár hatodik alkalommal, rendezik meg a Kolozsvári Magyar Napokat, 2015. augusztus 16.-23. közötti időszakban.
A kínálat rendkívül bőséges. Több mint 500 rendezvény várja az érdeklődőket. Gergely Balázs igyekezett ízelítőt adni abból a hatalmas kínálatból, amiből ez alatt az idő alatt válogathatunk. A rendezvény maga kiemelten a kolozsvári magyar közösségé, minden társadalmi rétegé, a város ifjúságáé. Komolyan hozzájárul ahhoz, hogy Kolozsvár magyarsága újra erős, hiteles erővé váljék. Fontos az is, hogy a közösség mennyire tud másokra is odafigyelni. Kiemelt témája a kárpátaljai helyzet, ahol nemzettársaink is mostoha körülmények között élik mindennapjaikat. Háborús helyzet uralkodik felettük. Magyarok, románok, rutinok, zsidók, örmények megváltozott körülmények között élik napjaikat. A programokban és rendezvényekben is ez fog hangsúlyt kapni. Gyűjtést szerveznek a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Adománygyűjtést rendeznek a kárpátaljai magyar gyermekek számára.
Jól felkészült, dinamikus, szervező csapat állította össze a programot, vállalta a szervezés, a marketing tevékenység bonyolult problémáinak megoldását.
Az idei Kolozsvári Magyar Napok mottója: „Minden(t) rendben”. Az időbeosztás segítségére felsorolnánk a teljesség igénye nélkül néhány eseményt. Nyitógálát a Kolozsvári Magyar Opera nagytermében tartják, 2015. augusztus 17.-én 19 órakor „Megidézett Kárpátalja. Hágókon innen és túl”. Magyar Állami Népi Együttes műsora. Rendező – koreográfus: Mihályi Gábor. A sajtóbemutató keretén belül kiosztunk egy ízelítő összefoglalót az idei programból. Nagyon sokféle rendezvény lesz. Talán túl sok, azonban nem akartunk visszautasítani senkit sem- hangsúlyozta Gergely Balázs. A sajtótájékoztatóval egy időben beindítjuk a Kolozsvári Magyar Napok honlapját- www. magyarnapok. ro- melyet folyamatosan felfrissítenek. Mint mondta, az észrevételeket szívesen várják. Augusztus első napjaiban a programot, a maga teljességében közzéteszik. Folyamatosan kerülnek fel újabb információk. A rendezvény népszerűsítését interaktívabbá teszik. Meg van a lehetőség, hogy minden kolozsvári hozzájáruljon a rendezvény népszerűsítéséhez. Annyi plakátot nyomtatunk, ahány rendezvényt népszerűsítő egyén lesz. A plakátot ki lehet tenni a saját kapujára, az ablakokba. Vakár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke elmondta, nagyon könnyű olyan rendezvényt támogatni, amelyet szívvel – lélekkel magamének éreztem. A Kolozs Megyei Tanács anyagi támogatást nyújtott a rangos rendezvénynek. De még fontosabb a logisztikai hozzájárulás (csendőrség, tűzoltóság). Örömét fejezte ki, hogy a rendezvény ilyen „nagyra nőtt”. Barátaink, ismerőseink, más nyelvű egyének is úgy vélik, hogy rendkívül civilizált rendezvény, melyre érdemes odafigyelni. Köszönetet mondott a szervezőknek, rendezőknek a munkájukért. A 6. Kolozsvári Magyar Napok újdonságai
Szabó Lilla programigazgató ismertette az idei program főbb eseményeit. Röviden összefoglalta az újdonságokat, a programcsoportokat. Augusztus 15.-én „Európa kulturális öröksége: Herend” című kiállítást nyitják meg. Augusztus 16.-án átadják a felújított Farkas utcai református templomot. Hálaadó istentiszteletet tartanak. Igét hirdet Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. A felújítási munkálatokról Maksay Ádám főtervező számol be. Minden nap orgona-koncert várja az érdeklődőket. Folytatódik a Redutban / Erdélyi Néprajzi Múzeumban is a hangversenyek- sorozata, illetve a Kolozsvári Magyar Operában.
Kiállítások tekintetében is lesznek újdonságok. A kolozsvári Képzőművészeti Múzeum kiemelt kiállítása az „Európa kulturális örökség: Herend” nevű kiállítás. A kiállítást megnyitja Lucian Nastasă Kovács, a Kolozsvári Szépművészeti Múzeum igazgatója, Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója, és Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja. Érdekes az MTI fotókiállítása.
Különböző témájú beszélgetésekre várják az érdeklődőket. A Báthory István Elméleti Líceum udvarán lesznek a sportrendezvények és beszélgetések. Újdonságként említette, hogy a sport iránt érdeklődőknek lehetőségük lesz találkozni Polgár Judit sakk-olimpikonnal, illetve Szabó Orbán Olga olimpia tőrvívóval.
A Farkas utcai színpadon koncerteket hallgathatnak a kisebb- korúak, mint például Palya Bea, az Evilági együttes illetve a Kaláka gyermekkoncertjeit.
Kimondottan újdonságot az új helyszínek jelentik. Augusztus 18.-án adják át Szilvássy Karola felújított síremlékét a Házsongárdi temetőben.
A BBTE Ökológiai és Biológiai Intézetének a foglalkozásait a Mikó– kertben tartják. A kolozsvári magyar középiskolások is részt vesznek a programban. A Báthory- Líceum diákjai Janne Teller Semmi című művét mutatják be, az Apáczai Csere János Líceum tanulói a Szép nyári nap című produkcióval lépnek fel. Közösen lép fel a kolozsvári illetve miskolci református kollégiumok énekkara. A Deák Ferenc utca sarkán az ifjúsági sátor új arculattal jelentkezik.
Az idén rendezik meg az első Erkel Ferenc Kolozsvári Sakknapokat. Erkel Ferenc (1810- 1893) zeneszerző, a magyar nemzeti opera megteremtője, a magyar Himnusz zeneszerzője. 1827-ben Erkel Ferencnek, Kolozsváron, zongoratanári állást ajánlottak fel. Sikert aratott zongorahangversenyeivel. Később a kolozsvári tartózkodásáról ekként nyilatkozott: „Ami vagyok, azt mind Kolozsváron töltött éveimnek köszönhetem”. Kiváló sakkozó is volt. A legjobb magyar sakkozók közt tartották számon. A Pesti sakk-kör egyik alapító tagja, 1865-től az elnöke volt. Koncertek Sánta Levente fesztiváligazgató kiemelte, hogy a Főtéren a közösséget megmozgató koncerteket szerveznek. Augusztus 18.-án a Nightloosers és a Magna Cum Laude- koncertet tartják. Augusztus 19.-én az Ossian és a Republic produkciója hallható. Augusztus 20.-án a Kolozsvár belvárosában a Szent István- napi Néptalálkozó együttesei vonulnak fel. Majd délután a Főtéri színpadon a Szent István- napi Néptánc Gálában gyönyörködhetnek a nézők. Este Lajkó Félix és zenekara lép fel. Augusztus 21.-én a Budapest Klezmer Band és Fenyő Miklós koncertezik. Koncz Zsuzsa koncertjével zárul a rendezvény.
A Farkas utcai színpadon gazdag, változatos stílusú zenei kínálattal várják az érdeklődőket. Fellépnek: Csobot Adél, Kocsis Tibor, a Maszkura és a Tücsökraj, Vizi Imre, Loyal zenekar, A csókai ( Szerbia) férfi dalkör, Besh o droM.
Az Operett Group Projekt- Operett- varázs produkcióját hallhatjuk. Zongoránál Kulcsár Szabolcs, a Kolozsvári Magyar Opera karmestere, hegedül Ferenczi Endre, az opera koncertmestere. Fellépnek Balázs Borbála, Hary Judit, Pataki Enikő, Ádám János, Madarász Lóránt, Fülöp Márton. Kiemelt zenei eseménynek tekinthető a Virtuózok tehetségkutató verseny nyerteseinek koncertje, amelyet Kolozsvári Magyar Operában tartanak. Közreműködik a KMO zenekara, vezényel Kulcsár Szabolcs. Fellépnek: Tóth Bettina, Szauer Bianka, Demeniv Mihály, Kiss Zoltán, Lugosi Dániel Ali és Boros Mihály.
Színházi előadások
A Kolozsvári Magyar Színház 5 rendkívül értékes, színvonalas előadását tekinthetik meg a nézők. A Shoshin Színházi Egyesület fesztiváljának produkcióit ismerhetik meg az érdeklődők. Egyes előadásokat közönségtalálkozó követ.
A Békéscsabai Jókai Színház Federico García Lorca: Bernarda Alba háza-című vendégelőadással mutatkozik be. Rendező: Béres László.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

Ki mint tanul
Az elmúlt két hónap majd minden napjára jutott valamilyen megmérettetés, diákok és tanárok ültek vizsgapadba és teljesítettek több-kevesebb sikerrel.
A második, negyedik és hatodik osztályosok felmérésének eredményeit elhallgatták, csupán arról szóltak a hivatalos beszámolók, hogy Románia lépést tart Európával, a PISA-teszteket alkalmazza az említett három évfolyam tudásának ellenőrzésére. Arról azonban nem volt szó, hogy az oktatás és a számonkérés módszere olyan messze áll egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől.
Az eredményekkel sem dicsekedtek, az adatoknak a központi tárhelyre történő feltöltése pedig olyan rosszul működött, hogy az informatikusok napokig fogták a fejüket, mitévők legyenek. Ha már szóba hoztuk a PISA-teszteket, érdemes megemlíteni, hogy tavaly sürgősségi rendelettel módosította Remus Pricopie akkori tárcavezető az oktatási törvényt, miszerint azokat a diákokat, akik idén ősszel kezdik az ötödik, illetve kilencedik osztályt, már a szóban forgó nemzetközi felmérésrendszer szerint vizsgáztatják nyolcadik, illetve tizenkettedik végén. Nehéz megítélni, hogy 2019-ben miként vizsgáznak az általános iskolák végzősei és az érettségizők interdiszciplináris tételek alapján, amikor a tanterv egy cseppet sem változik. Elsőben és másodikban, ősztől a harmadik osztályban is az új tanterv szerint kellene tanítani, tankönyv ellenben nincs, PISA-teszt viszont van.
Eltelt tehát a két hónapos vizsgaidőszak, buktak a diákok és a tanárok is szép számban, és kiderült, az atombiztosnak hitt ellenőrzési rendszer, lehallgatók és videokamerák ellenére is puskáztak. Kipróbálták az érettségi dolgozatok más megyébe költöztetését és javítását, bonyolították az eljárást, de így sem tudták kiszűrni a csalókat.
Kiderült: továbbra is a legbiztosabb módszer a tanulás, a legjobb fegyver a tudás. De minek? – kérdezik sokan, akik nem hisznek abban, hogy a tudás érték. Pedig be kell látni, ezen kívül nem sok mindenbe kapaszkodhatnak a fiatalok, akik harmincévesen is kezdőknek számítanak, ha nincs egy jó szakmájuk, nem értenek valamihez. Természetesen nem mindegy, hogy miben jártasak, lehetőleg hiányszakma legyen a kezükben, egyébként állhatnak sorban a munkaerő-hivatalnál, hogy elcsípjenek valamilyen ingyenes átképző tanfolyamot.
Nyár közepén, kánikulában nem csak a negyvenhez közeli fokoktól fájhat a fejük az elbukóknak, találgathatják, hogy mit hoz a jövő. Az okosabbak, persze, felkészülnek egy következő megmérettetésre, és veszik az akadályt, nem hagyják, hogy saját lustaságuk és a rendszer hibái miatt befuccsoljon a jövőjük.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tinédzser lett a gyerekből
A 17. jobbágytelki népzene- és néptánctábor
Akkor, amikor egyre inkább elborít a globalizált világ kulturális Bábelje, jó tudni, hogy vannak még olyan lelkes emberek, akik a magyar népzene és néptánc gyökereibe kapaszkodnak, és évente legalább egyszer egy kis szigetet hoznak létre erről Erdély szívében.
A marosvásárhelyi Folk Center Alapítvány azért jött létre, immár közel két évtizede, hogy a diktatúra béklyóiból kiszabadulva erősítse magyar népi identitásunkat, kultúránkat, amely nem tűnt el ugyan, de a hatalom ördögi politikája miatt csak mutatóban, takaréklángon "üzemelt". Néhány fiatal 1989-et megelőzően táncházakban, dacolva a tiltásokkal, kóstolt bele abba, hogy mit jelent máshova tartozni, mint amit akkor kijelöltek nekünk. Aztán jött a kapunyitás. A ki- és beözönlő áramlatok közepette verődött össze az a társaság, amely immár nyíltan – városiként – szervezhetett táncházat, és beindult a jobbágytelki tánctábor. Soha jobb helyen. Ott, ahol a néhai Balla Anti bácsi felvállalta, hogy a kommunista diktatúrával dacolva megőrzi a néptáncba, dalba zárt örökséget. Tizenhét év alatt könyvnyi élmény gyűlt össze a táborból, ahol – valahogy úgy, ahogy hajdanában – a tánc, a dal mezsgyéjén szerelmek szövődtek, életsorsok fordultak meg, emberek jöttek, mentek határon innen, de még az Óperencián is túl, és hűsöltek abból a forrásból, amelyet évente egyszer feltöltöttek a szervezők.
Puskás Attilával, az alapítvány alelnökével megállapítottuk, hogy nem az a nehéz, amikor valaki kitalál egy rendezvényt és először megszervezi, hanem az, amikor azt hosszú távon fenn kell tartani, emberi és anyagi erővel, az ellenvélemények és kritikák áradatával szemben, a segítő szándékúak elgyengülő hátszelével. S hogyan lehet mindezt tenni – a Jobbágytelkén szervezett marosszéki népzene- és néptánctábor esetében – tizenhét évig? Válasza egyszerű: szívből. "Olyan ez, mint a gyerek: szép vagy csúnya, buta vagy okos – nem számít, a tiéd, és ezért ragaszkodsz hozzá" – mondja a táborszervezők egyike. És mindig kell valami apró újdonság, amiért egy kicsit más az egész.
Az előző években a népi kultúrához kötődő tudományos előadások, vetítések voltak, az idén egy kicsit a környék történelmi múltjába tekintettek be a táborlakók. Eljött Novák Ferenc Tata, A magyar tánc évszázadai címmel tartott érdekes előadást, amit a Rendhagyó történelemórán is bemutatott. Dr. Kálmán Attila történész a Teleki család történetét ismertette. Az előadáson jelen voltak a gernyeszegi kastély tulajdonosai, Teleki Kálmán és nővére, Teleki Erzsébet, Kádár Elemér a "botos táncok" múltjába tekintett be az őskortól szinte napjainkig, ismertetve a hajdútáncok szimbolikáját. Az RTV magyar adásának köszönhetően pedig alkalom volt arra is, hogy az 1970-es években Jobbágytelkén készült riportfilmből visszaköszönjön Balla Anti bácsi vagy dr. Sólyom Péter, a megye elismert mezőgazdásza, állattenyésztője.
A helyi, jobbágytelki táncok mellett a táborlakók az idén is mezőkölpényi, zselyki, gernyeszegi táncokkal ismerkedhettek meg, amelyeket a haladóknak Fazakas János és Emese, László Csaba, László Zsolt és László Ildikó, az "ínyenceknek" Kádár Elemér és Molnár Rozália, a gyerekeknek Balázs Bécsi Csaba és Fekete Orsolya oktattak. A zenét is "igazi" prímások húzták reggeltől napestig: a marospéterlaki Szapora banda tagjai, Csiszár Aladár, Lunka Albert, Ötvös János, de besegítettek a Maros Művészegyüttes zenészei és az Öves együttes tagjai is, s fellépett az Üver és a Magos zenekar is. A zeneoktatás sem maradt el, ennek a szakirányítója Sinkó Ádám, szintén a péterlaki zenekar tagja volt. A gyönyörű szép népdalokat Kásler Magdától lehetett megtanulni, aki immár több esztendeje jelen van oktatóként a táborban. A gyerekekkel mindennap játszóházban foglalkoztak, és volt kézműves-tevékenység is, ezt Szakács Mikes Júlia vezette. A fiúk a hagyományos magyar íjazást is kipróbálták, ezt a foglalkozást a Reflex Íjászklub tagja (Szakács Mikes István György) vezette.
Az idén is fotókiállítás egészítette ki a kínálatot, ezúttal Fekete Kristóf (Chris Black) Amerikában élő fotós – aki immár több esztendeje rendszeresen visszatérő vendége a tánctábornak – az előző esztendők krónikáját mutatta be a nosztalgiázók örömére. Most is hagyományőrző tánccsoportok mutatták be műsoraikat a kultúrház színpadán, amelynek deszkái néha óceánjáró hajó padlójaként vették át a ritmust. Mert sajnos azt is tapasztaljuk, hogy az idegenforgalmi vonzerővel is bíró rendezvény nem igazán mozgatja meg a helyi hatóságokat. A fő helyszín, a kultúrotthon évek óta egyre rosszabb állapotban van. Pedig 2016-ban nagykorú lesz a rendezvény. Megérdemelne a helyi önkormányzattól egy szép születésnapi ajándékot – mondják a főszervezők.
Mielőtt elbúcsúznék a szervezőktől, a jövő évi programokról is szót ejtenek. Bár ez még nem jubileumi, hiszen van még a kerek, 20. rendezvényig, valami különlegeset szeretnének a főszervezők. Akik, bár városi srácok, a "civil életben" sem állnak távol a népi kultúrától. Az egyesület elnöke Ferencz Zsolt, aki bőrdíszművesként alkalmazza az évezredes motívumokat, Czerán Csaba pedig az Öves együttes vezetőjeként a moldvai csángó zenét tolmácsolja együttesbeli társaival. Ígérik – ameddig tudják, tovább "nevelik" a közös gyereket: a marosszéki népzene- és néptánctábort.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Kárpát-medencei magyar bölcsességek könyve Nagygécen
Napokon belül az utolsó emlékoszlop is a helyére kerül Nagygécen, a felújított és restaurált Megmaradás templomamellett. Az emlékparkba a Kárpát-medencei magyar településekről 2596 üzenet érkezett, Csángóföldtől Drávaszögig,Temestől Délvidékig.
A beküldött gondolatok által az az üzenet teljesedik ki, amelyet Nagygéc és XIII. századból fennmaradt temploma képvisel. A település ugyanis 1970-ben elnéptelenedett, a Szamos pusztítása után a hajdani lakosok nem költözhettek vissza otthonaikba, így a házak zöme végleg az enyészeté lett. A 1200-as évek végén épített templom állapota is rohamosan romlott – de megmaradt, és most megújult: így válhatott a falu a nemzet megmaradásának szimbólumává. A befejezéshez közeledő turisztikai fejlesztés során a Megmaradás temploma körül emlékpark épült, itt kapott helyet – Kárpát-medencei őshonos gyümölcsfák ligetében – a 200 márvány emlékoszlop a Kárpát-medencei magyarok lakta települések üzeneteivel.
Az üzenetek gyűjtése 2014 augusztusában indult. Az első üzenet szinte azonnal megérkezett, Háromszékről, Sepsiszentkirályról: "Magyar, ne csak nézz, hanem láss is! A szíveddel, és jobb lesz a világ…" A következő hónapokban egészen idén június végéig csaknem 310 ezer karakternyi Kárpát-medencei bölcsességet küldtek be a települések polgármesterei, jegyzői, lelkipásztorai és papjai, lakosok, leszármazottak és elszármazottak.
Az üzenetek főként az összetartozás, az összefogás, a nemzet fennmaradása, a határtalan magyarság, az emberiesség fontosságának, a szeretet erejének gondolatvilágát testesítik meg. Pár száz lelkes falutól a milliós nagyvárosig mindenféle település elküldte üzenetét a Kárpát-medence teljes területéről. Szám szerint a legtöbb üzenet – 1004 darab – Erdélyből érkezett. A többség saját gondolatát írta meg, de sokan például Wass Albert, Széchenyi István, Babits Mihály vagy Kölcsey Ferenc sorait tolmácsolták. Tamási Áron ("Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne") és Tompa Mihály ("Szívet cseréljen az, aki hazát cserél!") egy-egy versrészlete többeket is megérintett. A magyar költészet és irodalom remekei mellett azonban olyan bibliai idézetek, ókori bölcsességek, dalszövegrészletek is érkeztek, amelyek mind értékes útravalóval láthatják majd el a Nagygécre látogatókat.
Nagygéc ikonikus lakója, Bözsi néni saját szavaival üzent: "Senki nem akart innen elmenni, sírva mentek el az emberek".
Az üzenetek összegyűjtése során két pályázatot is meghirdettek a projekt gazdái, így a Kárpát-medencei könyvtárak a Legszebb kulturális üzenet, az egyházi szervezetek pedig a Legszebb egyházi üzenet címre pályázhattak. A könyvtárak megmérettetésén a székelyföldi kistelepülés, Csíkdánfalva üzenete bizonyult a legszebbnek: "A nép szikla, melyre egy nemzet élete biztosan épül" (Márton Áron), az egyházak számára kiírt pályázaton pedig egy dunántúli, a Takácsi Református Egyházközség üzenete nyerte el a legtöbbek tetszését: "Abban a percben megszűnik nyomorúságunk, amelyikben megérik rá a szívünk" (Ravasz László).
Az emlékpark és a felújított Megmaradás temploma mellett hamarosan a Megmaradás Háza, a Schwartz-porta és a Makovecz-kilátó is várja a látogatókat a román–magyar határ menti Nagygécen.
Népújság (Marosvásárhely)

II. Erdővidéki Honismereti Szabadegyetem és Tábor
Magyar örökség
Erdővidék Múzeumában, Baróton Magyar örökség címmel másodízben szervezték meg az Erdővidéki Honismereti Szabadegyetemet és tábort. A Székely–Szórvány partnerség során született közvetlen kapcsolatoknak köszönhetően a dévai Renaissance együttes tagjai is részesei lehettek a rendezvénynek. A négy napot felölelő, változatos programot kínáló rendezvényt a két fő szervező, dr. Obrusánszky Borbála történész, néprajzkutató, orientalista és Demeter László, az erdővidéki Múzeum igazgatója nyitotta meg. Utóbbi elmondta: a rendezvénnyel új színfoltot kívántak bevinni az erdélyi szabadegyetemek és táborok életébe. – Vannak a nagy rendezvények, mint Tusványos meg az EMI-tábor, de úgy gondoltuk, hogy más jellegű találkozásnak is helye van itt, Székelyföldön. Jó barátságba kerülve néhány nagy tudományú történésszel, néprajzkutatóval, biztattuk egymást, hogy rendezzünk egy fórumot, tudományt népszerűsítő jelleggel, ahol kutatásai eredményeiket ismertethetnék erdővidékiekkel és távolabbról érkezőkkel. Itt nem kizárólag a „dogmatikus” elméletek bemutatására figyelünk, hanem alkalmat kívánunk biztosítani a hivatalos magyar történetírás által háttérbe szorított, ám jelentős méretű és mélységű tudományos kutatásokra épülő magyarságtörténeti elméletek bemutatására is – fogalmazott Demeter László múzeumigazgató, aki helytörténeti jellegű kiállítással indította a rendezvényt. – Kevesen tudják, hogy Erdővidék olyan szellemóriásokat adott a magyarságnak, mint Apáczai Csere János, Benedek Elek, Kriza János és sorolhatnám, hiszen közel száz olyan személyiség látott napvilágot e vidéken, akik jelentős mértékben alakították a magyar kultúrát és történelmet – mondta a rendezvény házigazdája, a Híres erdővidékiek címen megnyitott kiállításra utalva.
A továbbiakban a Kárpát-medence különböző vidékeiről érkező előadók osztották meg az érdeklődőkkel a magyarságtörténeti kutatásaik eredményét történelmi, nyelvi, néprajzi, zenei síkon.
Dr. Darkó Jenő budakeszi történész, Jordanes 6. századi gót történetíró két fennmaradt munkájára alapozva a szkíta hun–magyar gyökerekről szólt, szokatlan megvilágításba helyezve a dákok történetét is. A székelyeket említő 6–12. századi bizánci forrásokról Sántha Attila kézdivásárhelyi költő, kutató beszélt.
Nagy érdeklődésre tartott számot dr. Benkő Mihály történész, keletkutató előadása is a kipcsak-magyarokról. – Dr. Benkő Mihály közel húsz alkalommal járt Kazahsztán, Üzbegisztán földjén, ahol rátalált a kipcsak-magyarokra, akikről Julianus-barát annak idején említést tesz, de akikről az a hír járta, hogy a tatárjárások során kipusztultak. Közben kiderült, hogy több tízezres kipcsak-magyar közösség él mai napig e területeken. Nyelvük már jelentős mértékben átalakult, illetve háttérbe szorult, de díszítőmotívumaik, mondaviláguk nagymértékben alátámasztja a közös gyökerekről szóló elméletet. Körükben ma is él a monda miszerint hajdanán két testvér üldözött egy csodálatos szarvast Nyugat felé. Az egyik továbbjött, a másik visszatért. A továbbjövők lennénk mi, a visszatérők a kipcsak-magyarok – mesélte a dr. Benkő Mihály által is fellelt mondát Demeter László.
A szkíta–hun gyökereket, rokonságot támasztotta alá dr. Czeglédi Katalin nyelvész–szlavista turkológus is, akiTársadalmi címnevek a földrajzi nevek tükrében címmel tartott előadást, megkérdőjelezve a 18–19. században felépített nyelvcsalád-rendszer helytállóságát. E rendszer ugyanis a magyar, illetve szkíta–hun nyelveket három különböző (uráli, altáji és indoeurópai) nyelvcsaládba tagolja. A témához szorosan kapcsolódott dr. Obrusánszly Borbála történész, néprajzkutató, orientalista előadása Attila államáról.
A középkori Magyarország határán kiépült tatár államról dr. Alexandar Uzelac, belgrádi történész értekezett, Tóth Zoltán Henrik őstörténész pedig a Kárpát-medencében fellelt honfoglalás kori határsáncok jelentőségéről beszélt.
A magyarság keleti gyökerei kerültek előtérbe dr. Tallós Emilnek a Szent Koronáról tartott értekezése során, illetve Papp Endre kutató előadásában is. Utóbbi távol keleti készítésű mongol és kínai citerákat mutatott be, párhuzamot vonva a magyar és keleti népzenei kultúra között.
Első hallásra ugyan az alaptémától eltérőnek ígérkezett dr. Kovács J. Attila Budapesten oktató, erdélyi származású biológus előadása az özönnövények székelyföldi terjedéséről, de kiderült környezetünkben éppúgy vigyázni kell az őshonos növényekre, mint nyelvünkre, történelmi forrásanyagaink tisztaságára. Hiszen a kertészeti divathullámokkal, illetve a globalizálódó világgal betörő növényfajok némelyike valósággal elözönli térségünket: kertjeinket, legelőinket, szántóinkat. Ezért fontos odafigyelni a hagyományos gazdálkodásra és arra, hogy földjeink ne maradjanak parlagon, hiszen így könnyen válhatnak a káros özönnövények táptalajává.
A rendezvénynek külön színfoltja volt dr. Thiele Ádám budapesti egyetemi adjunktus és kovács előadása a honfoglaló magyarok vaskultúrájáról, nevezetesen a damaszkolt pengékről. A jobb szemléltetés végett a fiatal előadó egy honfoglalás kori kohó másolatát is megépítette a múzeum udvarán és a közeli Katicabányából hozott ércből ki is alakított egy jókora bucavas kockát. A szabadegyetem résztvevői szívesen segédkeztek a fújtatásban. Amúgy a szervezők sokféle kézműves tevékenységbe is bevonták az érdeklődőket. Tordai Iluska bibarcfalvi népművész, Hoffmann Edit baróti muzeológus és Egyed Edit tanítónő vezetésével agyagozásra és nemezelésre is kínálkozott alkalom, amit felnőttek és gyerekek egyaránt kihasználtak. Utóbbiak lelkesen kapcsolódtak be a kőleves főzésbe is, ami szinte akkora sikernek örvendett, mint Bágyok Károlynak a Szabadtűzi Lovagrend főkancellárjának és lovagjainak főztje: a borjúhúsból készült savanyú vetrece.
A muzsika, tánc sem maradhatott el. Ségercz Ferenc sepsiszentgyörgyi népzenész és hangszerkészítő a rendezvény egyik főszereplőjeként vezette be az érdeklődőket a népzene világába, a dévai Renaissance együttes pedig 17. századi táncelőadással szórakoztatta a közönséget.
Tekintettel a szabadegyetem témájára, a rendezvény minden napján alkalom kínálkozott a rovásírás gyakorlására. Rumi Tamás, a budapesti Rovás Alapítvány képviseletében szívesen osztotta meg tudását a különböző korosztálybeli érdeklődőkkel.
Az estéket néprajzi témájú dokumentumfilmek vetítése, táncház és tábortűz zárta.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Közösségi teszt
Olvasom, hogy a Kolozsvári Magyar Napok szervezői az idén a város lakosságára bízzák az idei rendezvénysorozat népszerűsítését azáltal, hogy a plakátok szabadon elvihetők, és mindenki kifüggesztheti háza kapujára vagy egyéb alkalmas helyre.
Az elképzelés érdekes és egyben hasznos, mert megteremti a ma oly divatos interaktivitás lehetőségét. A szervezők számára és nemcsak, értékes felmérés készül arról, hogy a kolozsvári magyarok mennyire érzik magukénak azt a fesztivált, amely az elmúlt hat évben az első számú erdélyi magyar seregszemlévé nőtte ki magát. Sikere annyira átütő volt, hogy létjogosultságát nem kérdőjelezhette meg egyetlen józan román ember sem, különben a nevetségessé válást kockáztatta volna.
Ma már így lenne szabad eseményeket szervezni, hiszen az internet és a televíziós túlkínálat mellett csak nagyon színvonalas programokkal lehet kicsalogatni az embereket a virtuális világból vagy éppen a házak szűk falai közül. A szervezők idei rendhagyó plakátolási kezdeményezése is ilyen kicsalogatási teszt lesz. Mert ha a kolozsvári magyarok valóban magukénak érzik a fesztivált, akkor a plakátoknak nagyon hamar el kellene fogyniuk.
Borbély Tamás
Szabadság (Kolozsvár)

Faluünnep, ahol a vendég is lapádivá változik
Évfordulós népzene- és néptánctábort szerveztek, immár 18. alkalommal Magyarlapádon július 12. és 19. között: idén ugyanis 30 éves a helyi Piros Pántlikás Zenekar, amely 1985-ben alakult meg, Sipos Ferenc és Szilágyi András kezdeményezése nyomán.
A Piros Pántlikások nélkül nem lett volna a faluban népzenei és népi tánctábor, amely olyan igazi faluünnepség, ahol mindig a vendégek is kicsit lapádivá változhatnak. A Piros Pántlikások névadó „keresztanyja” egy olyan pedagógus, aki férjével együtt egy életen át teljes odaadással kapcsolódott a faluhoz, nemcsak a tanulókhoz, hanem a kulturális életen keresztül a helyi ifjúsághoz, a település egész népéhez: Szakács Ida ma özvegyen él Nagyenyeden családi házában. Az idei tábornak díszmeghívottja volt a 81 éves nyugalmazott tanítónő, aki elmesélte a zenekar névadásának is a történetét, és megújította a pántlikákat.
BAKÓ BOTOND
Szabadság (Kolozsvár)

„Csak beszélünk a fordítások fontosságáról” – Interjú H. Szabó Gyulával
Klaus Johannis államelnök a Kulturális Érdemrend lovagi fokozatával tüntette ki a 45 éves Kriterion Könyvkiadót, amely többnyelvű kiadóként a kisebbségek irodalmának kiadásával, számos fordításkötet megjelentetésével segítette elő a kulturális párbeszédet. H. Szabó Gyulával a rendszerváltás utáni változásokról, a fénykorról és Domokos Gézáról is beszélgettünk.
– 1977-től dolgzik a Kriterion Könyvkiadónál, 1990-től pedig igazgatja azt. Az utóbbi 25 esztendőben elég nagy változásokon ment keresztül a kiadó. Milyen folyamatok játszódtak le, és mik voltak ezek hátterében?
– Elsősorban a környezetünk változott elég nagyot, ennek következtében természetesen a kiadónak is át kellett alakulnia. Hosszú, nehézkes folyamat volt a privatizáció. Az hamar természetesnek látszott, hogy a könyvkiadók nem maradhatnak állami intézmények, de sajnos volt egy visszarendeződés. Iliescu’93-ban vagy ’94-ben létrehozott egy cultura naţională azaz nemzeti kultúra nevezetű mamutintézményt, amelyben az addig minisztériumi alárendeltségű hat vagy hét kiadót megtartotta majdnem a korábbi állapotok közepette, magyarán a gazdasági önállóság csak formális volt. Az egyetlen előnye az volt, hogy nem szóltak bele abba, mit adunk ki – a cenzúra valóban megszűnt a rendszerváltással.
De nem voltunk sem a bevételeink, sem a kifizetéseink urai, ez pedig abban a meglehetősen korrupt környezetben nagyon nagy hátrány volt. Végül csak ’98-ban alakult át a kiadó gazdasági társasággá, és 99-ben történt meg a tényleges privatizáció. Az addig eltelt tíz évben azonban minden megvásárolt szerzői jogunk elévült, mivel az addigi bizonytalan gazdasági helyzetünkben nem tudtunk újakat vásárolni. Persze az Iliescu-féle nagyvállalat adott azért állami szubvenciókat, aminek köszönhetően elég sokáig meg tudtuk őrizni azt a vonalat, ami lényegében az alapja volt a Kriterionnak: több nyelven, a romániai kisebbségek nyelvein jelentetünk meg könyveket.
– Ez mára eléggé beszűkült. Kevesebb támogatást kapnak erre?
– Nem igaz, hogy kilencven után kizárólag magyar könyveket adtunk ki, csak kevesebb címet jelentettünk meg, mint addig – mellesleg magyar könyvekből is. Továbbra is sok könyvet adtunk ki ukrán, szerb, török, tatár, szlovák és persze román nyelven is. Azt mondhatom, hogy a rendszerváltás utáni első tíz évben töretlenül folytattuk az addigi politikánkat. Az, hogy ez végül leolvadt rólunk, nemcsak a gazdasági természetű dolgok következménye volt, hanem annak a szintén egészséges folyamatnak is, hogy létrejöttek a különböző önálló kisebbségi érdekképviseletek, nemzeti szövetségek, amelyeknek nyilván egyik első dolguk volt saját kezükbe venni a könyvkiadásukat, már csak azért is, mert nagyrészüknek kiforrott szerzőgárdája és szerkesztőgárdája nevelődött ki a Kriterion első húsz évében. Az például, hogy a nagylaki szlovákok már nagyon korán, 94-től, 95-től kezdve jól látható kiadói tevékenységet folytattak, annak volt köszönhető, hogy kis területen élő erős közösségről van szó, nagyon erős kulturális determináltsággal, és azt mondták, hogy mért adná ki más a könyveiket, amikor ők jobban ezt tudják.
Természetesen a németek is hamar „önállósodtak”. Ez a helyzet ugyanakkor megteremtett nekünk egy másik lehetőséget, amelyet elég jól ki is tudtunk használni egy ideig: az alternatív kiadó lehetőségét. Nyilván minden nemzeti közösségben – nemcsak a magyarban – erős belső feszültségek vannak, a koncért, másért tülekednek az urak, és aki nem fért oda, az eljött hozzánk, és kiadta nálunk a könyvét. Sajátosan jó kapcsolat alakult ki például a lipovánok szövetségével, akiknek noha szintén volt egy jól működő csapatuk, a könyveikkel sokáig hozzánk jöttek. De rajtuk kívül is sok olyan könyv jelent meg nálunk, amely az illető közösségek számára fontos volt. Az első húsz év nekem éppen azért volt fontos, mert kifejlesztett bennem egyfajta empátiát, megerősített abban, hogy a mások értéke ugyanolyan fontos, mint a mienk.
Büszke vagyok arra, hogy 2005-ben megjelentettünk a Moldva északi részén élő huculok (ukrán népcsoport) népművészeti albumát három nyelvű, román, ukrán és angol szöveggel. Tavaly például a dobrudzsai tatár zenei folklórt összegyűjtő kiadványt jelentettünk meg. Azzal, hogy eljöttünk Bukarestből Kolozsvárra, elszakadtunk egy nagyon fontos műhelytől, a bukaresti egyetemtől, ahol nagyon sok kisebbségi – török, tatár, szerb, szlovák – korábbi szerzőnk, munkatársunk dolgozik, vagy dolgozott, ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy ma már kevesebben keresnek meg minket. Mi mindig is eredeti állapotában akartuk megtartani a kiadót, úgy, hogy a kultúrák közötti közeledést szolgálja, még akkor is, ha manapság csak beszélünk arról, hogy a fordításirodalom mennyire fontos. Ez nemcsak nálunk, de egész Kelet-Európában így van. Állandóan arról beszélünk, hogy tanulnunk kellene egymástól, miközben nem ismerjük egymás irodalmát, kultúráját. Igaz lassan a sajátunkat sem.
– Klaus Johannis államfő éppen a kultúrák közötti párbeszéd megteremtéséért tüntette ki a 45 éves kiadót a Kulturális Érdemrend lovagi fokozatával.
– Eljött az idő, amikor Romániában a kisebbségi ügyek iránt determináltan érzékeny ember került vezető funkcióba, és eszébe jutott vagy valaki eszébe juttatta, hogy azt a munkát, amit a Kriterion végzett és végez, legalább ennyivel meg kell köszönni. Johannisnak személyes okai is lehettek erre, valószínűleg ő is a Kriterion német nyelvű könyveinek olvasója volt annak idején nagyszebeni tanárként, hiszen mintegy ezer német címet jelentettünk meg.
– Egyed Péter, a Kriterion egykori szerkesztője, legutóbbi könyvbemutatóján egyebek mellett felelevenítette, milyen hatalmas fordítói munkát végzett a kiadó. Sok kisebbség jelentős művei jelentek meg románul, és román művek is magyarul és németül. Kinek a feladata lenne felvállalni ma ezt a munkát?
– Valóban óriási fordítói munkát végzett a Kriterion főleg az erdélyi magyar és német irodalom románra fordítsa terén. A Biblioteca Kriterion sorozatot Domokos Géza személyesen szerkesztette, nemcsak a címek és fordítók kiválogatásában volt fontos szerepe, de minden megjelent kötet elé előszót is írt, hogy a magyarul, németül nem tudó olvasót bevezesse az adott kultúrába, a mű hátterébe. Az is igaz, hogy nagyon sok jó magyar fordítás jelent meg a román irodalomból, az pedig, hogy román műveket németül is megjelentettünk, különösen erős aduja volt a kiadónak, hiszen minden román író esett kétségbe azért, hogy a nyugati kapu megnyíljon előtte.
Hogy ma kinek kéne ezt a munkát felvállalni? Erre lett volna jó például a Kriterion Alapítvány, főleg ha Bukarestben marad, amely pályázhatna erre a programra, és irányítaná az egészet, hiszen erre már egyetlen kiadó kicsi. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése 1990-ben rengeteg adománykönyvet juttatott Erdélybe, amelyet olcsón árusítottak, azzal a feltétellel, hogy az ebből befolyt összeget a Kriterion kapja meg. Akkor ugye még állami tulajdonban voltunk, el lehet képzelni, hogy mi lett volna abból, ha a román állam begyűjti ezt a pénzt – ugyanúgy eltűnt volna, mint a többi. Ezért jött létre a Kriterion Alapítvány, hogy kezelje ezt a pénzt, és képviselje a kiadó érdekeit. ’92-ben azonban Domokos Géza elköltöztette a kiadót és az alapítványt Bukarestből.
– A Biblioteca Kriterion könyvei egyébként mennyire fogytak? Számszerű adatokra emlékszik?
– Fogytak. A Biblioteca Kriterion példányszámai 3–4 ezresek voltak, ami mai szemmel óriási. Volt olyan román fordításkötetünk, amit után kellett nyomni, emlékszem nagy sikere volt például a Szibériai garnizonnak vagy a Fekete Kolostornak. Nem a raktárnak nyomtattuk ezeket a köteteket, ma is ott vannak a könyvtárakban és az emberek polcain. Az előszókat ezekhez legtöbbször húzónevek írták, akiknek a szavára adtak a román olvasók.
– Ejtsünk néhány szót az alapító igazgatóról, Domokos Gézáról. Milyen vezető volt, milyen embernek ismerte meg annak idején?
– A kiadó sikerének egyik nagy titka nyilvánvalóan Domokos személyisége volt. Ez a látszólag egyszerű – ma úgy mondanánk, hogy laza – ember derűsen, könnyedén dolgozott. Nem volt az a nemzetmentő típus, én legalábbis nem hallottam tőle nagy szónoklatokat ilyen téren, úgy beszélt a kisebbségi jogokról, mint ami természetes, magától értetődő dolog, függetlenül attól, hogy az ukrán kisebbségről volt szó, vagy éppen a magyarról. Nagy erénye volt, hogy teljesen megbízott az embereiben, legalábbis ezt éreztette velünk. Engem például 12. magyar szerkesztőnek arra vett fel, hogy a képzőművészeti és zenei témájú könyvek felelőse legyek. Azt hiszem kétszer vagy háromszor láttuk egymást, mielőtt felvett, de amint munkába álltam, azt éreztette velem, hogy az illető területre nekem kell gondom legyen. A bizalom nagyon fontos minden fiatal munkavállalónak, engem arra sarkallt, hogy elmélyüljek a rám bízott témákban.
Rádöbbentem például, hogy az erdélyi magyar képzőművészet legalább annyira jelentős, mint az irodalom. Domokos nem tudta, hogy mi kell a szerb, az ukrán vagy a német piacra, de ott voltak a szerkesztői, akik tudták. Az volt a mi nagy szerencsénk, hogy Domokos par excellence politikus alkatú ember volt. Nagyon erősen kihasználta azt, hogy a kiadó Bukarestben van. Nagyon jól ismerte a román kultúrát, sok román barátja volt, a velük folytatott beszélgetésekből ismerte a bennfentes dolgokat, és nagyon szépen, választékosan beszélt románul. Meg tudta győzni a döntésképes embereket arról, amit akart. Géza központi bizottsági titkárokkal, miniszterekkel, alminiszterekkel beszélgetett, és sok vitát döntött el a pillanatnyi helyzetfelismerése, érvelése, így a dolgok mindig tovább zökkentek, vagy legalább kiderült, hogy hol akadtak meg, hol lehetett még próbálkozni. Nem volt összeesküvő alkat, nem konspirált, és nem titkolt semmit.
A Szekuritáté harminc évig figyeltette, de az az érzésem, hogy a rá állított tartótisztek hiába vették fel a fizetésüket, mert azt, amit a jelentéseikben leírtak, mi mind tudtuk. Emlékszem, egyszer egy KB-titkár felelősségre vonta, hogy miért nyilatkozott a vegyes házasságok ellen. Erre azt mondta, hogy általánosságban természetesen semmi kifogása nincs ellene, el kell viszont fogadni azt, hogy a családban az a nyelv megy tovább, amelyik praktikusabb, és nem örülne annak, ha az unokájával nem tudna majd magyarul beszélgetni. Ebbe nem nagyon lehetett belekötni.
– A kis erdélyi magyar könyvpiacon ma csaknem 15 magyar könyvkiadó működik. Fontos a versenyhelyzet, de nem sok ez egy kicsit?
– Sok, de nem igen lehetne, és nem is szabad ezt felülről szabályozni. Nekem nagyon kellett vigyáznom annak idején arra, hogy a frissen megjelent magánkiadók ne érezzék úgy, hogy hatalmi vagy erőpozícióból beszélünk velük – még akkor is, ha tudtam, hogy egyik másik kiadó Pesten azt próbálta eladni, hogy mennyivel jobbak ők, mint a Kriterion, és elég nemtelen dolgokat csináltak. Én is érzem, hogy elforgácsolódnak az erők, de így, hogy többen vagyunk, talán nagyobb eséllyel találunk rá a kiútra. A nyomtatott könyvnek meg vannak számlálva az évei, és több szem többet lát. Hátha kigyöngyöződik az az irány, ami fele el kell indulnunk.
A digitális platform – amire át kellene váltanunk – maga is nagyon gyors változásban van: tíz éve még a DVD-re esküdtünk, ma pedig már legyintenek rá. Az is befolyásolja ezt a folyamatot, hogy nagyon sok nyomdász van a magyar kiadói érdekeltségben, ők nyilván a nyomda érdekeit is szem előtt tartják. A legnagyobb problémánk azonban a terjesztés, amelyet 25 éve nem sikerül megoldani.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)

Nagyromán álmok
A nyári uborkaszezon egyik vezető témájává vált Romániában a Moldovával való egyesülés. A kérdést a téma egyik fő szószólója, Traian Băsescu volt államfő vetette föl ismét, a hozzá közel álló Népi Mozgalom Párt egyik fő célkitűzéseként nevezve meg Moldova Románia általi bekebelezését.
Emellett unionista moldovai szervezetek egy csoportja az egyesülést támogató tüntetést hívott össze Chişinăuban, majd egyesülési menetet szerveztek Bukarestbe. Băsescu számára már államfőként is inkább csak amolyan hálás kampánytéma volt az egyesülés kérdése. Jól hangzik ugyan a „Nagy-Nagy-Románia”, és ő is minden bizonnyal szívesen tetszelegne az „új nemzetegyesítő” szerepében, de a geopolitikai és gazdasági realitások továbbra sem az ő oldalán állnak. Európa legszegényebb országa, a Moldovai Köztársaság jelenleg a Moszkva és a Washington által vezetett Nyugat közötti geopolitikai vetélkedés egyik legforróbb pontján található. Ha nem lenne elég, hogy Kelet-Ukrajna zömében orosz ajkúak lakta régióiban a Moszkva által támogatott szeparatisták szabályos háborút vívnak a Kijev-barát erőkkel, akkor magának Moldovának is van olyan régiója – Transznisztria –, ahol jelenleg is orosz „békefenntartók” védelmezik a Chişinău uralmát el nem ismerő, mintegy félmilliós, zömmel szintén orosz ajkú népességet. Ennek a problémának a rendezéséig az EU részéről még Washington esetleges unszolására is őrültség lenne a határain belülre „importálni” a konfliktust. Márpedig – hacsak Moldova, illetve Románia le nem mond Transznisztriáról – Moszkva gondoskodik arról, hogy a probléma fennmaradjon. Persze az sem utolsó rangú szempont, hogy a moldovaiak nagy része sem szeretné az egyesülést, ezt jelzi a legutóbbi választás eredménye is. Ennek fényében pedig az oroszpárti propaganda továbbra is destabilizáló erőként hatna a régióban. És akkor még nem beszéltünk a gagauz autonómiáról, ami Bukarest számára álmatlan éjszakákat okozna, hiszen precedens az erdélyi magyarok számára is. Úgyhogy a moldovai–román egyesülés továbbra sem több a nyári témaínség csillapítását szolgáló, minden realitást nélkülöző, de a fennálló konfliktusok mélyítésére alkalmas revizionista vágyálomnál.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Erős férfiak kellenek!
Apa–fia kör alakult Kézdivásárhelyen
A kezdeményezők szerint egy, a sarkából kifordult világban szükség van a férfiasság eredeti értékeire, a felelősséget vállaló édesapákra, és a fiúknak is meg kell adni a lehetőséget, hogy ilyen férfiakkal találkozzanak.
A mozgalom megálmodója a csíkszeredai származású, Budapesten élő Bedő Imre, aki úgy véli, napjainkban a férfi szerepe leértékelődött a társadalomban. A kétgyerekes üzletember két éve a férfiak önbecsülése visszaállításának missziójával alapította meg a Férfiak Klubját azzal a céllal, hogy a férfiak életében a tartást ne váltsa fel a puhaság és a tunyaság.
– A klub keretében szerveződnek az apa–fia körök, amelyek arról szólnak, hogy havonta egy szombat délelőtt, amikor az édesanyák az ebédfőzéssel vannak elfoglalva, az apák és fiaik összegyűlnek, és olyan gyakorlati tudásra próbálnak szert tenni, ami az önbizalmukat is növeli. Önbecsülésük attól épül, amit megtesznek – mondta el lapunknak Bedő Imre, a kézdivásárhelyi kör alakuló ülése után.
A vállalkozói inkubátorházban megtartott megbeszélésen arról is döntés született, hogy augusztusban „apás-fiús” sátorozást szerveznek a Szent Anna-tónál, a további tervek között közös favágási akció, barkácsolás és kerékpárjavítás is szerepel.
Kertész Tibor
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Hazát kaptak, népsorsot vállaltak
– interjú dr. Száva Tibor Sándorral –
Valóban így volt és ma is így van. Az üldözött, ma is üldözés alatt álló s élő örmények a magyar nép sorsát vállalták rezzenéstelenül, panasz nélkül. A Fogolyánok, Gajzágók, Szávák, Patrubányok s annyi más család, nemzetség magyarrá, székelymagyarrá vált, jó részük ma is őrzi katolikus vallását. Ismeretlen viszonyulásokat és ismeretlen megaláztatásokat ismerhetünk meg dr. Száva Tibor Sándor) könyveiből. De az is igaz, hogy sokkal könnyebb volt a török, Habsburg elnyomatásban magyar–örményként élni, mint a románokéban. Beszélgetésünket közöljük, hogy örök tanulságul szolgálna s figyelmeztetőként.
– Ismerhetünk olyan írót, néprajzost, orvost, akinek második hivatása volt az írás. Hiszen a hivatást nem lehet egy-egy diplomához kötni. Hogyan kezdte a „mellékállást”?
– Kisgyerekként a könyv szerelmese voltam, és mindent elolvastam, ami a kezembe került. Azonban a tényleges írásra egyetemista koromban került sor, amikor az anyagi gondok miatt kényszerültem beszállni.
– Tudom: Brassóban a Brassói Lapok elődjéhez, az Új Idők egyik rovatához, amelynek témája a „magyar műszaki nyelv” megtartása volt.
– Az egyetemi ösztöndíj mellett semmilyen jövedelmem nem volt, de özvegy édesanyám is csak 40 lejt kapott a kollektívtől. Így hát ő is rászorult a támogatásra. Így kezdtem írogatni az újságnak, ahonnan kapogattam 80 vagy 100 lejt a beadott írásokért. Az egyetemistákat ilyen tekintetben Madaras Lázár támogatta igen önzetlenül. A későbbiekben valóban a foglalkozásom és a műszaki írásaim mellett a családkutatási írások töltötték ki életem egy jó részét. Már gyermekként sokat olvastam, aztán egyre többet hallottam az apai ághoz kötődő örményekről, de róluk, főként a székelyföldi örményekről könyvekből keveset lehetett megtudni. Közben a gondviselés akaratából nálam egyre gyűltek és gyűltek a székelyföldi magyar-örményekre vonatkozó értékes dokumentumok, és rájöttem, hogy ezek írásos közlés nélkül elvesznének a népközösség számára. Lelkiismereti kérdésnek tartottam kiadásukat. Sajnos, a szocializmus éveiben Erdélyben erre nem is lehetett gondolni, így csak 1995-ben sikerült kiadnom az első ilyen tárgyú könyvemet. A későbbi köteteim forrásanyagát sok éven keresztül gyűjtöttem szerencsével és nagy kitartással, miután már hazalátogathattam Bécsből. Könyveim dokumentáltságát a semmiből kellett előbányászni, mert például Csíkszépvíz esetében sosem készült hivatalos összeírás vagy demográfiai felmérés a családokról. Itt a vezérlő elv az volt, hogy hagyjunk valami értelmes dolgot az utánunk következő nemzedékre, és eltűnésünk után ne mondhassák, hogy na, ez is hiába élt.
Feltáratlan múlt
– Igaz, a Romániához odaloccsantott magyar területeken még az is politika, ha egy magyar gyerek megszületik. És itt az örmény–magyarok, a székellyé vált örmények is osztoznak a sorsunkban!
– A Kárpát-medencei magyarság felszámolása csak idő kérdése, hiszen a gyerekszületések olyan arányban csökkennek, hogy ennek hatása eltűnésünkhöz vezethet. Ennek kiinduló pontja az a politika, amely a határon túli magyarságot érinti. A székelységet megalázó módon kisebbségként tüntetik fel még a jelenlegi erdélyi magyar pártok is, de mások is, ahelyett, hogy az őshonos nép megnevezést használnák, mert ezzel már egész másként lehetne érvelni a nemzetközi fórumokon. A székelység őshonos nép a Kárpát-medencében, és ha ez így van, akkor az ENSZ alapokmánya szerint joga van az önrendelkezéshez és a saját nyelvhasználathoz. Jelenleg csak erre a mindenki által elfogadott két alapokmányra lehet hivatkozni (sajnos erre a legkevesebbet hivatkoznak az elhivatottak, pedig jogilag az egyetlen járható út lenne), amely a megmaradást és a jövőt jelentené az erdélyi s benne a székelyföldi családok számára.
– Örménységi kutatásaiban milyen területeken találkozott eddig ismeretlen adatokkal, irányulásokkal?
– A családnevünket tekintve magyarörmény családban születtem, de ebből 350 év távlatából csak a származástudat maradt meg. Én székelynek tartom magam, hiszen a négy nagyszülő közül csak egy volt örmény származású. Édesanyám családja, a csíkdánfalvi Albert család 1638-ban I. Rákóczi Györgytől nyert felvételt a székely lófők rendjébe. Az erre vonatkozó dokumentumot maga Rákóczi és Márkosfalvi Márton szertartásmester látta el kézjegyével. Balázs Teréz apai nagyanyám szintén „primor“ székely családból származott. Amíg gyermek voltam, egyáltalán nem tudtam az örmény felmenőkről, ez a kérdés csak 1959-től, apai nagyapám halála, de mélyebben főleg az apám halála után, az 1960-as évek közepétől kezdett foglalkoztatni. Bizonyos korok történelmének tisztánlátására idő kellett, hogy kialakulhasson egy szilárd kép a jó irányú meggyőződés felé. A mindenkori hivatalos történelmi szemlélet és irodalom felületesen nyújt ismereteket az avatatlan szemlélőnek. Elfelejtett erdélyi nagy történészek munkái ritkán kerülnek nyilvánosságra, munkásságuk homályban marad a mai fiatalság számára. Csak példának említem a szépvízi Balás Bélát, akiről szülőfalujában nem is hallottak, pedig kiemelkedő munkássága volt a két világháború között. Nem ismeretes pl. a Cziráky-féle összeírás sem, amely 1821-ben jelent meg, pedig ez olyan ismereteket adott Erdélyről, amelyeknek napjainkban is figyelemreméltó helyet kellene adni. A gyergyói és a szépvízi örmény családok kutatását nem lehet elvonatkoztatva, külön vizsgálni. Sőt, a kutatások sajátos részterületén a diaszpóra-kutatásban mind az erdélyi, mind a galíciai örmény diaszpórák is, mint katolikus vallásra áttért újkori örmény diszpórák, lényegében azonos kutatási egységet alkotnak. Ehhez hasonlóan ugyanígy nem lehetne az erdélyi örmények történetét se elkülönítve vizsgálni pl. a galíciai örmények hagyatékától, vagy a Moldvában maradt hagyatéktól sem.
Az eltüntetett temető
– A brassó–bolonyai könyve ismét mérnöki pontosságú, nemzetiségi és egyben népességüldözési és bűnözési könyv, szintén Romániában.
– Néprajzi, népességrajzi is. Ez több mint tisztelet egy szintén üldözött népesség, istenhit el-kiirtásáról. 1995-ben jelent meg nyomtatásban az első könyvem, és most, 2015-ben a nyolcadik, amelynek címe Az eltüntetett brassó–bolonyai evangélikus temető. Az internetes oldalakat böngészve sok brassói vonatkozású egyháztörténeti írás van közölve, viszont egyetlen sort sem találtam a Brassó központjában 1987-ben megsemmisített magyar evangélikus temetőről. Pedig ez a kommunizmus egyik legnagyobb bűne volt egy magyar egyházi közösség ellen, és nem is magyarázható ez a szörnyű tett, mert a mai napig nem építettek semmit az eltüntetett temető helyébe. És akkor feltevődik a kérdés: miért is kellett eltüntetni ezt a régi pantheon temetőt? Csak! Csak úgy. Mert most magyarok nyugszanak itt a föld alatt ismeretlenül, meggyalázva holtukban is. Ezért tartottam fontosnak megírni az elhunytak neveit, hogy az utókor neveiken keresztül méltón emlékezhessen rájuk! A könyv felhozta 100 év elhunytainak neveit, mikor és hol születtek, foglalkozásaikat, Brassó régi utcaneveit, mikor és milyen betegségben haltak el. Közvetlenül is érintett vagyok itt, hiszen a feleségem édesanyja és nagyszülei is itt nyugszanak jeltelenül, valahol.
– Hogyan látta és látja az örménység sorsát, jövőjét ma?
– Az Erdélybe betelepült örmények mai utódai már nem örmények, és ez minden kulturális, szellemi és nyelvi argumentummal alátámasztható. Ami megmaradt, azt úgy hívják, hogy származástudat, de ezen kívül semmiről sem lehet beszélni. Az idegen területen töltött 700 év, amely embert próbáló önfenntartó küzdelmekkel járt, az anyanyelv feladásával is párosult. Erre lehet mondani: népek sorsa! A jövőt illetőleg valósnak kell elfogadnunk azt a visszafordíthatatlan folyamatot is, amely szerint az erdélyi magyarörmények a kunok, besenyők és jászok sorsára jutottak az élő közösségi hagyományok feladásával. Ami pedig utána bekövetkezett, azt úgy nevezik, hogy teljes asszimiláció.
– És a magyarságét ugyanitt?
– Az erdélyi magyarság jövőjére vonatkozólag lényeges megállapítás lenne, hogy csatolt területeken élő etnikai népcsoportoknak területi önrendelkezést és nyelvhasználatot kell biztosítani. Ez igazságosabban oldaná meg a sokat emlegetett autonómia fontos kérdéseit. Mit jelent a székelységnek a jövő a Kárpát-medencében, s benne a székelyföldi családoknak? Pillanatnyilag a legnagyobb kihívás a megmaradás, és ebben nagy szerepet játszik az a tény, hogy az elkövetkező évek népességi adatai hogyan alakulnak. Ha ez igen nagy negatív elmozdulás lesz, akkor a jövő egészen másképp alakul. A számszerű fogyatkozás következményeit előrevetíteni igen tragikus dolog lenne egy nép számára!
Czegő Zoltán
Száva Tibor Sándor /sz. Csíkszereda, 1944. jún. 14./ ma Bécsben élő gépészmérnök, műszaki szakíró, helytörténész, az MTA köztestületi tagja. Könyvei:
A csíkszépvízi Száva család - erdélyi családtörténet (Győr, 1995; új, bővített kiadása Csíkszereda, 2000); Szépvízi magyarörmények nyomában (Győr, 2003); Magyarörmények az első világháborúban (Budaörs, 2004); Erdélyi magyarörmények az első világháborúban (Csíkszereda, Alutus, 2005); Gyergyói és szépvízi magyarörmények nyomában (Csíkszereda, Alutus, 2008), Székelyföldi magyarörmény családok /Csíkszereda, 2012/,
Biblioteca Barcensis - Az eltüntetett brassó-bolonyai evangélikus temető
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

In memoriam Kacsó Albert
Nekrológokat általában csak híres emberekről (no meg politikusokról) szoktak írni, pedig jóval szélesebb azok köre, akik legalább egyszer, halálukkor megérdemelnék, hogy méltassák őket. Ilyen ember volt Kacsó Albert is. Látszólag nem tett semmi különöset, ám aki Kézdivásárhelyen élt és újságot olvasott az utóbbi huszonhat évben, holtbiztosan találkozott vele: 1989. december 23-án ő vitte ki az elsők közt a friss, ropogós Székely Újságot a nyomdából, és élete végéig ennek is maradt: újságárusnak. Ő volt ugyanis az igazi, békebeli, szakmáját szerető, azt magas szinten űző szakember, aki köré az újságolvasók összegyűltek, hogy megvitassák az eseményeket.
Berci ugyanis egyvalamihez nagyszerűen értett: úgy beszélt (sokat, nagy kedvvel), hogy azzal megtermékenyítette a hallgatók gondolatait, akik ezután meg is vásárolták az újságot. A Szabadság és a Dózsa György utcák kereszteződésénél így jött létre egy székely Hyde Park, ahol az emberek meghallgatták Bercinek egy-egy klienshez intézett beszédét, amibe nyilván joguk volt beleszólni is. A sorban állásért, a lassúbb kiszolgálásért, a negyedórás vitatkozásért senki sem méltatlankodott, hiszen végső soron ezért vásároltak nála. Nyilvánvaló, hogy a Székely Hírmondó indulásakor annak eladását is felkarolta, a beszéd sokszor éppen lapunk egy-egy információjára alapult.
Viszonylag kevesen tudták, hogy Berci emellett nagy természetjáró is volt, az utóbbi években pedig a régi Săcuieni megyére (a mai Buzăura és Prahovára) koncentrált. Ezt eléggé különösnek tartottam mindaddig, amíg saját kutatásaim arra nem vezettek, hogy ott kell keresni székely őseinket. Csak ezek után mondta el, mit keresett ő arrafelé: a rovásírás kitűnő ismerőjeként rájött, hogy számtalan emléke maradt fenn a székely rovásnak sziklavéseteken, ortodox kolostorok, templomok eldugott sarkaiban. A közös út ezekre a helyekre végül valahogy elmaradt, hiszen kellett hajtani a pénzt a megélhetésért... Talán számítógépe memóriájában lapulnak azok az információk, amelyek fényt derítenek régi történelmünkre, talán nem. De nélküled sokkal nehezebb lesz azokat megtalálni, Berci!
Sántha Attila
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Tizenegyedik Dálnok-nap
Értékteremtő könyv- és textilkiállítás
Szombaton ünneplőbe öltözött Dálnok apraja-nagyja, és nem hiába, a tizenegyedik alkalommal rendezett egynapos faluünnepre méltán lehetnek büszkék. Nemcsak a kulturális és gasztronómiai kínálat gazdagsága volt lenyűgöző, hanem a mindenkor jellemző családias hangulat is. A jelenlévők jóllakottan, élményekkel gazdagon távoztak, ahogyan a krónikás is, aki az alábbiakban a részletekbe avatja be az olvasókat.
A 6 órai ébresztőt „megúsztuk”, amikor a gidófalvi fúvósok kimuzsikálták a későn ébredőket az ágyból, hogy le ne késsék a nemsokára kezdődő főzőversenyt, amelyre 7 csapat sorakozott fel: a helyi önkormányzat, a Darkó Jenő-iskola, az RMDSZ nőszervezete, Már Sándor és családja, a Vad Természet Vadászegyesület, Cserszegtomaj, valamint a helyi vadásztársaság csapata.
Falumonográfia-bemutató
Az ünnepséget Bartók Ede Ottó polgármester nyitotta meg, név szerint megköszönve a rendezvény színvonalát biztosító helyi önkéntesek munkáját. Bartha Gábor, Cserszegtomaj és Bóta Géza, Noszvaj polgármestere átadták ajándékaikat, majd Fejér László Ödön képviselő méltatta a helyiek összefogását.
Ezután díszpolgárrá avatták Gocz Elvirát és Balogh Sándort, laudációjukban hangsúlyozva a helyi közösséget és a rászorulókat támogató gesztusaikat. Sajnos, Balogh Sándor egészségügyi gondjai miatt nem lehetett jelen az ünnepségen, neki a későbbiek során személyesen adják át a megtisztelő címet.
A községben már hagyománya van a település történetét feldolgozó könyvek kiadásának, ezúttal a sorban ötödik kötetet, Dálnok monográfiáját Nagy Balázs, Tóth Szabolcs és Zsigmond Győző mutatta be a református templomban, kiemelve azokat a tényeket, amelyek a települést egyedivé tették mind a múltban, mind a jelenben. A kötet társszerzői: Bara Sándor, Csáki Árpád, Cserey Zoltán, Kicsi Sándor, Pethő Ibolya, Kisgyörgy Zoltán, Kisgyörgy Blanka, Polgár Erzsébet, Székely Zsolt és Zsigmond Júlia. A bemutatón elhangzott, az elkövetkezőkben nagymonográfiát is kiadnának a településről.
Székelykapu-avatás és dínomdánom
A továbbiakban az önkormányzatiság tízéves jubileumát megtisztelő falukaput avatták fel a település bejáratánál. A 9,50 m széles és 6,5 m magas, 18. századi helyi díszítőmotívumok felhasználásával készült mestermű a torjai Pethő Sándor faragómester munkáját dicséri. Az avatás ünnepélyes pillanataiban Bartók Ede Ottó felkérésére az egybegyűltek egy perc megemlékező csendet tartottak Veres István néhai tanácsos emlékére, aki évek óta szívügyének tekintette a kapuállítást. Az avatóünnepség hangulatát a gidófalvi rezesbanda és a kézdivásárhelyi mazsorettek bemutatója, valamint Marti Orsolya szavalata fokozta. A falu új büszkeségét Kedves Tibor csernátoni római katolikus plébános, beszolgáló lelkész szentelte meg.
Ezt követően folytatódott a dínomdánom, csapra verték a testvértelepülések által hozott boros hordókat, jóllaktak az üstökben készült finomabbnál finomabb ételekből. Később a meghívott előadók mellett Fésűs Adél, Andrási Ágota, Balogh Erika és Nyircsa Klára pedagógusok, valamint Fakó Alpár táncoktató irányításával a helyi óvodások és iskolások népi gyerekjátékokkal, valamint modern és néptáncokkal szórakoztatták a résztvevőket.
Az RMDSZ helyi nőszervezete eredeti ötlettel rukkolt elő, a faluban készített több száz textil kézimunkát gyűjtötték össze, feltüntetve a tulajdonos vagy éppen a készítő nevét, valamint a készítés évét. A falu asszonyainak jóvoltából a kultúrotthon nagytermét zsúfoltságig megtöltötték szebbnél szebb darabokkal, amelyeket Barna Jolán Mária szakszerűen értékelt, mi több, egyes kézimunkák kapcsán személyes élményeket, történeteket is felelevenített.
Ezt a kiállítás követendő példaként érdemes emlegetni, lám, mennyi kincs rejlik még a ládafiákban, amelyeket ily módon a nagyvilág elé lehet és érdemes tárni, ezzel is öregbítve a településhez kapcsolható értékek tárát.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

HOME JOGOK
MACHIAVELLI ÉS AZ AUTONÓMIA
Már nem éri meg a minőségbe fektetni. Trükközni, az éri meg. Ez a legnagyobb romániai magyar tabu.
Nemrég hozta a Transindex idei tabulistáját. Ebben 11 újságíró mondja el nekünk, hogy szerinte melyek a mi nagy tabuink. Ezeket az asszerciókat összegezve tettük közzé. Ugyanezt a felmérést bő egy évtizede is megcsináltuk. A listának akkor is, ma is bizonyos utóélete kerekedett, az emberek egymásnak küldözgették, sajtóanyagok készültek belőle, talán kisebb vitákat is gerjesztett, stb.
Az idei lista, néhány pozitív tanulsága ellenére, három okból is csalódást okozott. Az egyik, hogy nagyjából ugyanolyan, mint a korábbi, vagyis vagy semmi nem változik, vagy már egyenesen tabukliséink lettek.
A másik, hogy ostobán politikus/politikumellenes. Véleményem szerint semmi sem banálisabb már, mint a politikusok anyagi helyzetét piszkálni, semmi sem banálisabb már, mint egykori minisztereket börtönbe zárni, viselt dolgokat teregetni. Aki szerint ez ma tabu, valószínűleg nem sokat ért abból, ami meghatározza az utóbbi pár évet. Vannak, akik a politikusok melletti szolidaritási akciókat bírálják, ami szerintem már súlyos lényegvakság. Összegezve: a tabu nem a politikusok anyagi helyzete. Talán inkább az, hogy ezek a korrupcióellenes erődemonstrációk hogyan történnek, és miért történnek. A nagy tabu pont a korrupcióellenes harc cél- és eszköztára. Biztonságosabb és több elismeréssel is jár, ha egy romániai magyar újságíró a politikusok kiváltságait sérelmezi, és nem a három betűs inkvizíciós intézményeket bírálja. Tabuklisésedés, politikus-para ide vagy oda, nem ez a legnagyobb problémám a kialakult listával, hanem az, hogy a listáról hiányzik a nagy tabu. A legnagyobb tabu. Ami annyira sikeresen álcázza magát, hogy hipnotikus kegyeleti állapotban tarja újságíró kollégáimat. De erről kicsit később, előbb Machiavelli.
Machiavelli különféle – hibásan, vagy részben hibásan neki tulajdonított – sátáni aforizmáival maradt a köztudatban. A fejedelem című, szélsőségesen józan politikai management kézikönyve pont azzal sokkol, hogy még naivan és szinte jóindulattal fogalmazza meg azt, ami a modern corporate világ csúcsragadozóinak cselekvéskultúrájában már ösztönös és magától értetődő. Machiavelli esetében hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy ez az ember a maga nemében hazafi volt, például szerinte semmilyen védelmet nem nyújtanak Firenze számára a minden elkötelezettség nélküli zsoldos hadseregek, és katonai reformot sürgetett. De nem ez az, ami miatt fontosnak tarom a jó öreg tanácsadó nevét szóba hozni. Hanem egy metaforája miatt.
A fejedelemnek – és bizonyos értelemben a népnek is – rendelkeznie kell valamivel, ami egyféle érték minden érték felett. Ami koherenciát ad tetteinek, de gyors adaptációs ösztönt is, ha arra van szükség. Ami kondiban tart. Ez a virtú. A vírtú összetevője egyféle méltóság, akár egyféle szép- és arányérzet is, de sok minden más is. Akár ambivalens tulajdonságokat is összegezhet, de a legfőbb jellemzője, hogy cselekvő. A virtú egy olyan fantasztikus kompozit, ami a vezetőt és népét über-életképes kondiban tartja. A virtú az, amitől tudsz élni a lehetőségekkel és adaptálódni, ha a lehetőségek Fortunája elkerül. A virtúnak nincs vegyértéke, Machiavelli is óvatos, amikor a virtúról beszél. De abból, amit a bölcs politikai tanácsadó mond, nyilvánvaló, hogy a fejedelem és népe nem szarakodik hülyeségekkel, nem magyarázza meg, hogy miért nem lehet, és nem retteg a kudarcoktól. És: szeret élni, mert elképzelni nem tudja, milyen lehet nem szeretni élni.
És most vissza a romániai magyar tabutárhoz. Hogy áll most a romániai magyar virtú az akár 11 évvel ezelőttihez képest? Hogy állunk általában a teljesítménnyel? Hogy állunk a minőséggel? Vajon a politikai lehetőségeink önmegvalósítási korlátaink is egyben, mint ahogy az újságírók nagy része remélni szereti? Nem inkább az van, hogy már nem tudunk élni a nyilvánvaló lehetőségeinkkel sem?
Annak idején, 1991-ben, Machiavelli könyve nagyon rossz minőségű barna papíron jelent meg nálunk, a Téka sorozatban. Rossz megfogni, alig olvasható. A logika az lehetett, inkább jelenjen meg sok minden gyenge hordozón, de legalább kaphassa kézbe a tanult világ. Létezik még ez, mármint a nyugtalan felelősségérzet, hogy a romániai magyar elit kapjon meg mindent, ami szellemi gyarapodásához szükséges? Vajon Horváth Andor, aki a Téka sorozatot szerkesztette, és többek között ezt a Machiavelli kötetet csinálta, gondol-e arra most, hogy az értelmiségi dolga, hogy atmoszféraként óvja a virágzó romániai magyar bolygót? Hát, nem hiszem. Mert nem hiszem, hogy józan ember gondolhat hasonlóra anélkül, hogy kicsit nevetségessé váljon önmaga előtt.
Mert már nem éri meg a minőségbe fektetni. Trükközni, az éri meg. Keresni egy biztonságos szerepet, pár biztonságos gondolatot és egy kis közösséget, amely kibúvót biztosít tagjainak, az éri meg. És ez a legnagyobb romániai magyar tabu: hogy már nem éri meg minőséget gyártani, mert sok munka, sok pénz, sok frusztrációt szabadít fel, akár buta támadásokat provokál, és kevés közösségi elégtételt nyújt. Lehet kicsit jó, lehet nagyon szórakoztató, de alapjában véve már nem éri meg. És ez nem (csak) politikai fejlemény.
Hogy megfordítható-e a “nem éri meg” trend? Valószínűleg igen, de előtte el kell jutnunk magáig a kérdésig. Klisévé kell tenni ezt a szerintem meghatározó tabunkat. És innen válik a kérdés politikaivá is. Mert ez az a pont, ahol a politizálást meg lehet tisztítani a fétisektől – és igen, a régiek paródiáiként működő fiataloktól, azoktól a bénító érdekcsoportoktól is, amelyek Szatmártól Marosvásárhelyig ügyeltek arra, hogy még a szótárból is eltűnjön a cselekvés meghatározása.
Kelemen Attila Ármin
Transindex.ro

Kihirdette a választási törvényt a román államfő
Kihirdette Klaus Johannis román államelnök az új választási törvényt, amelynek alapján szervezik meg 2016 őszén a legközelebbi parlamenti választásokat Romániában.
A megyei pártlistás, arányos választási rendszert előíró új jogszabály a 2008-ban bevezetett egyéni választókerületes arányos rendszert váltja fel. A román képviselőház június végén szavazta meg az új törvényt. Romániában azt követően módosították most ismét a választási törvényt, hogy a legutóbbi parlamenti választáson 120 fővel, 588-ra nőtt a törvényhozók száma.
„Romlott a parlament összetételének minősége”
Az egyéni választókerületes rendszer 2008-as bevezetésétől a román politikai rendszer megreformálását remélték, de az egyéni rendszer legfőbb támogatója, Traian Basescu volt elnök is beismerte, hogy alkalmazása hiba volt, mert – mint mondta – „romlott a parlament összetételének minősége” azáltal, hogy számos üzletember és közismert személyiség került be a törvényhozásba. A parlament tekintélye a választók körében jelenleg a legalacsonyabb az állami intézmények közül.
Marad a parlamenti küszöb
Az új jogszabály alapján a képviselőháznak várhatóan 330, a szenátusnak 136 tagja lesz. A képviseleti norma szerint 73 ezer állampolgárra jut egy képviselő, és 168 ezerre egy szenátor. Várhatóan 18 nemzeti kisebbség egy-egy képviselője jut kedvezményesen mandátumhoz, a külföldön szavazó román állampolgárok négy képviselőt és két szenátort küldenek a kétkamarás bukaresti törvényhozásba.
A parlamenti küszöb ötszázalékos marad. A regionális pártok képviselethez jutását alternatív küszöb könnyíti, így azok az országosan öt százalék alatt teljesítő politikai alakulatok is bejutnak a parlamentbe, amelyek legalább négy megyében megszerzik a voksok minimum 20 százalékát.
Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese, Márton Árpád szerint az új választási törvény sem teszi lehetővé, hogy két magyar párt jusson be a román parlamentbe. Márton kifejtette, az alternatív küszöb a választási szövetségekre nem alkalmazható, az pedig szerinte kizárt, hogy két egymással versengő magyar párt is átlépje az alternatív választási küszöböt.
mno.hu

Magyar feliratok sorsáról dönthet a helyi rendőrség Marosvásárhelyen
Az alárendeltségébe tartozó helyi rendőrségre bízta Marosvásárhely polgármesteri hivatala, hogy az Alexandru Ioan Cuza nevét viselő iskola folyosóin maradhatnak-e vagy sem a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) által felszerelt kétnyelvű táblák. A Valentin Bretfelean vezette intézmény döntése borítékolható: a magyarellenességéről elhíresült rendőrfőnök ezúttal is megtalálja a módját annak, hogy leszereltesse a magyar feliratokat.
Miután a CEMO aktivistái a Facebook-oldalukra feltöltött képek és kisfilm által kürtölték világgá, hogy az iskolaigazgató beleegyezésével kétnyelvűsítették az Egyesülés lakótelepi tanintézetet, a városháza, mint az épület tulajdonosa – amely eddig soha nem avatkozott abba, mi kerül ki a folyosók falára vagy az ajtók fölé – a magyar feliratok megjelenésére vehemensen reagált. Az iskolaigazgatóknak kiküldött, csúsztatásokkal, ferdítésekkel és durva hazugságokkal teletűzdelt fenyegető körlevelében a marosvásárhelyi önkormányzat nevében Horaţiu Lobonţ nemlétező törvénycikkelyre hivatkozva próbálja betiltani a tantermek és folyosók kétnyelvű feliratozását.
„A 2001-ben megjelent 215-ös számú törvény határozottan megtiltja az efféle feliratozásokat” – ezzel a mondattal teszi fel a pontot az i-re a körlevelet megfogalmazó, az iskolaépületekért felelős városházi aligazgató. A csupa ferdítésből álló, fenyegetés ízű utasításözöne végére egy olyan törvényt is beiktat, mely nem hogy tiltaná a közintézmények kétnyelvűsítését azokon a településeken, ahol a kisebbség aránya eléri a 20 százalékot, hanem ellenkezőleg, kötelezővé teszi. Erről különben az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) már több ízben is rendelkezett, a törvényt a felszólítás után is megszegőket bírsággal sújtotta. Marosvásárhely polgármesteri hivatala több feljelentés és hosszas huzavona után volt hajlandó az iskolák homlokzatára kihelyezni a kétnyelvű táblákat – azokat sem minden egyes tanintézményre, és helyenként helytelen magyarsággal.
Lobonţ azok után helyezett pénzbüntetést kilátásba, miután a múlt héten a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) aktivistái örömmel újságolták, hogy az Alexandru Ioan Cuzaról elnevezett volt 8-as számú általános iskola belsejét, az igazgatóság beleegyezésével, sikerült kétnyelvűsíteniük. A városházi aligazgató szerint viszont a civil aktivisták törvénytelenséget követtek el, amikor magyarul is feltüntették az ajtók fölé a magyar kabinet, az illemhely vagy a tanári nevét.
Portálunk megkeresésére Lobonţ tagadta, hogy körlevelének köze lenne a volt 8-as iskolában történtekhez. Több ízben is hangsúlyozni kívánta: ő nem egy sovén személy, és az általa irányított igazgatóság már két évvel ezelőtt kihelyezte az épületek homlokzatára a kétnyelvű táblákat. Ezzel szemben a július 16-án kibocsátott közleményében az állampolgárok közti harmónia állítólagos destabilizálására hivatkozik. „A CEMO-sokban annyi jóérzés sem volt, hogy megkérdezzenek vagy legalább szóljanak nekünk, hogy az épületben táblákat akarnak szerelni” – sérelmezte Horaţiu Lobonţ, aki szerint a civilek túlléptek hatáskörükön. Kérdésünkre, hogy az efféle helyzetek elkerülése végett nem éppen az általa vezetett igazgatóságnak lett volna a kötelessége az iskolát két nyelven feliratozni, az aligazgató leszögezte: a törvény értelmében csak a közérdekű információkat kell két nyelven feltüntetni, az illemhely vagy a kémiai laboratórium viszont nem számít annak.
„Az iskolák számára küldött körlevél bevezetője egyértelműen elárulja a levél célját, pontosan megjelöli, hogy milyen típusú feliratok tiltását rendeli el az Igazgatóság. A levélben az áll, hogy az elmúlt időben a városban megjelentek olyan anyagok, amelyeknek célja az »állampolgárok közötti harmónia és jó egyetértés destabilizálása, jelen esetben a város gyerekei között«” – olvasható a CEMO reakciójában. Szigeti Enikő, az egyesület elnöke arra is felhívja a figyelmet, hogy levelében Lobonţ elismeri, hogy az általa irányított igazgatóság a városban működő összes iskola belső tereinek kizárólagos tulajdonosa, tehát, minden egyes feliratért lényegében ő felel. Következésképpen 2010 óta, amióta a városháza megalakította ezt az igazgatóságot, a törvénytelen és magyar közösséggel szemben diszkriminatív egynyelvű feliratokért Lobonţékat terheli a felelősség.
Kérdésünkre, hogy leszerelteti-e az adományokból készített táblákat, a városházi illetékes elmondta, ez nem tartozik az ő feladatai közé, ugyanakkor hozzáfűzte, hogy az ügyet átadta az önkormányzati fennhatóság alatt álló helyi rendőrségnek, hogy jogászai által vizsgálja ki a Cuzában kialakult helyzetet. Ismerve Valentin Bretfelean rendőrfőnök számos magyarellenes intézkedését és olvasva a városháza nem hivatalos internetes újságjában, a tirgumureseanul.ro-n megjelent Atenţie – iredentismul maghiar intră în şcolile din Tîrgu Mureş (Figyelem – a magyar irredentizmus belép a marosvásárhelyi iskolákba) című cikket, a vizsgálat eredménye már most borítékolható.
„Marosvásárhelyen idén minden egyes kétnyelvűséghez kötődő kezdeményezésünk esetén a polgármesteri hivatal és alárendelt intézményei megfélemlítő és büntetésekkel fenyegetőző akcióval válaszoltak. Ilyen volt márciusban a polgármesteri hivatal alárendeltségébe tartozó helyi rendőrség lépése, amely több ezer eurós büntetéssel fenyegette meg azokat a marosvásárhelyi lakosokat amelyeknek magánházaira, ingatlanjaira a CEMO által adományozott kétnyelvű feliratok kerültek” – mutat rá közleményében a Civil Elkötelezettség Mozgalom.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Moldován József szerint Borboly Csaba csak ígérget
Nyílt levélben tett szemrehányó kijelentéseket Borboly Csaba megyei önkormányzati elnöknek Moldován József RMDSZ-es parlamenti képviselő. A Nagy szavak a levegőben című levéllel arra utal, hogy számos beígért beruházás és egyéb kezdeményezés csak szavak szintjén maradt, nincs előrelépés. Konkrétan a borszéki kezelőbázis ügye borította ki a képviselőt.
„Eljutottunk arra a pontra, amikor már a keserű pirula maradt, a ígéretekről és nagy szavakról bebizonyosodott, hogy légből kapottak, és nincs mögöttük tartalom, sem pedig valós megvalósítás” – fogalmaz Moldován. A képviselő felrója, hogy Borboly Csaba hónapokig tartott terepszemléket, több tucatszor emelte fel hangját a borszéki kezelőközpont érdekében, ígért kölcsönt, pénzalapokat, hogy a részben megépült komplexumot folytatni lehessen. Leszögezi, kiderült, mindezek alaptalanok voltak, mert nem történt konkrét előrelépés. A nyílt levél szerint Borboly Csabának tudnia kellett volna, hogy mivel jár és melyek a jogi feltételei a borszéki beruházás finanszírozását illetően, az erre vonatkozó megyei tanácsi határozat meghozatala előtt köteles lett volna átvizsgálni a buktatóit és aszerint cselekednie. De ez nem így történt meg, emiatt ismételten áll a projekt.
Moldován megjegyzi, több ízben felhívta a figyelmet arra, hogy Borboly Csaba ígéretei elhamarkodottak, jogilag megtámadhatóak vagy egyszerűen kivitelezhetetlenek. Rámutatott, a megyei tanács továbbra is ragaszkodott az elképzeléseikhez, amelyek már a legelején kudarcra voltak ítélve.
Moldován József) utópisztikus álomnak nevezi a megyeitanács-elnök számos elképzelését, említi a borzonti villamosítási projektet, amelyből éppen azok maradtak ki, akiknek a megélhetése függhet tőle. Szintén utópiának nevezi a szárhegyi Lázár-kastély esetét, mondván több évi hibás kommunikáció vezetett oda, hogy lakat van az épületen. Egy másik ilyen felsorolt példa a székelykeresztúri tejüzem sorsa, ami megalakulásáig a tanácselnök támogatását élvezhette, utána pedig csak vergődik, hogy a több tucat gazda befektetése ne vesszen kárba, ezzel is veszélyeztetve a gazdaságok fenntarthatóságát.
„Hargita Megye Tanácsa ismételten bebizonyította, hogy gyorsabban regél, mintsem alaposan átvizsgálná a lehetőségeit és a jogi szabályozást, hamarabb ígérget és fordul a nyilvánosság fele, mintsem megalapozott oka lenne ezt megtenni. Ez a szintű elkapkodott mohóság az elnök meggondolatlanságát, inkompetenciáját támasztják alá, sokadjára. És ez alkalommal már nem elegendő mosnunk kezeinket és más, felsőbb hatalmakra ruházzuk át a felelősséget a csődbe ment elképzeléseink miatt” – fogalmaz Moldován.
A képviselő leszögezi, a polgárokat bocsánatkérés illeti meg a mulasztásért. Ugyanakkor felkéri a tanácselnököt, hogy vizsgálja felül, apparátusából kik okolhatók a halmozott mulasztásokért és nyilvánosan is vállalja a felelősséget a kudarcaiért.
A Moldován József nyílt levelében megfogalmazottakkal kapcsolatosan a Gyergyói Hírlap reagálásra kérte Borboly Csabát, Hargita Megye önkormányzatának elnökét, és az érintettség okán Mik Józsefnek, Borszék polgármesterének is kérdéseket címeztek, cikkünk publikálásáig azonban még nem kaptak választ.
Borboly Csaba Borszéken
Moldován József parlamenti képviselő nyílt levele közzétételének napján Borboly Csaba, Hargita megye önkormányzatának elnöke épp a borszéki önkormányzat ülésén vett részt. Az erről szóló sajtószolgálati közlemény szerint a borszéki napirendi pontok között szerepelt annak az összegnek a költségvetésbe vétele, amelyet a megyei önkormányzat utalt ki a tartalékalapjából a wellnessközpont munkálatainak konzerválására. A borszéki wellnessközpont munkálataira 396 350 lejt utalt ki tartalékalapjából Hargita megye önkormányzata júniusi tanácsülésén, ebből az összegből konzerválják az eddig megvalósított beruházást. Miután a megyei önkormányzat elfogadta, hogy ezt az összeget folyósítja Borszéknek, a prefektúra a határozat kiegészítését kéri bizonyos iratokkal, amelyek bizonyítják a munkálatok elvégzésének sürgősségét és a kialakult helyzet súlyosságát – áll a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben.
Gergely Imre
Székelyhon.ro

A katolikus hittanárok Udvarhelyen akadémiáznak
A kommunikációs kompetenciák fejlesztése tanórán témájú 23. Bolyai Nyári Akadémián a Nagyváradi és Temesvári Egyházmegyéből, illetve a Gyulafehérvári Főegyházmegyéből érkezett negyven hittanár csütörtökig a római katolikus dogmatika és fundamentális teológiai témák feldolgozásáról hallgat előadásokat és készít kreditpontos portfóliót.
A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumban a huszonnyolc tanítási és két óra értékelő foglalkozás mellett tíz óra szakmai kirándulást, illetve a záró értékelésre egyéni felkészülési időt biztosítanak számukra – tudtuk meg Gál László programszervező, főegyházmegyei főtanfelügyelő-helyettestől, a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatójától.
Hétfőn Veni Sancte-szentmisén vettek részt a Szent Miklós-plébániatemplomban. A szentbeszédet Horváth István kanonok, főegyházmegyei főtanfelügyelő mondta a képzésen részt vevő, az iskolai hitoktatásban működő szakképzett hittanároknak, katekétáknak. Akik ezekben a napokban felkészültségüket szeretnék gyarapítani, új és korszerű tanítási-tanulási módszereket, stratégiákat megismerve gyakorlatba ültetni és kommunikációs kompetenciákat fejleszteni, a hitoktatás, keresztény katolikus nevelés hatékonyságának emeléséért. Délután pedig Derzsi András öregdiák Élő történelem – élő hit mottóval udvarhelyi sétára invitálta a részvevőket.
A képzés célja a hittanos tanulói csoportok, közösségek alakulásának segítése, fejlesztése, személyiségfejlesztés, a tantervi és szaktárgyi tudás integrálása; a didaktikai folyamat tervezése és irányítása, valamint a szakmai együttműködés és kommunikációfejlesztés. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológiai Fakultásának adjunktusai, Jitianu Liviu dogmatika-filozófia előadótanár és Vik János, a fundamentális teológia előadótanára, valamint Horváth István főtanfelügyelő témacentrikus katekétikai előadásait kommunikációs gyakorlatok, viták és önálló munka egészíti ki. Kedden előadások hangzottak el a szakrális kommunikációról. Szerdán az Egyház és politika téma mellett Jitianu Liviu az egyéni és közösségi identitás kommunikatív vonatkozásairól beszél, amit csoportmunka követ, hogy a tanult módszerek alkalmazásával egy kommunikációfejlesztő hittanórát tervezhessenek meg, amit végül bemutatnak a csoport előtt is. Csütörtökön 12 órától kerül sor az ünnepélyes záró szentmisére a Szent Miklós-hegyi plébániatemplomban.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro