Gyilkostói „rémtörténet”
Hatvan napra eltiltották a hivatali munkavégzéstől Mezei Jánost, Gyergyószentmiklós polgármesterét. A város gyilkostói területeit adminisztráló Monturist Kft. vezetőjének feljelentése alapján a városvezető ellen hivatali visszaélés és zsarolás gyanújával indított eljárást az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA).
A csendőrség és a SRI „maszkosai” szállták meg január 25-én hajnali hatkor Gyergyószentmiklós polgármesterének otthonát. A házkutatás Mezei János, felesége és gyermekei jelenlétében zajlott, az egyenruhások minden olyan iratot magukkal vittek, amiről feltételezték, hogy „nyom” lehet az eljárás során. Ezzel párhuzamosan egy topográfiai irodában és egy vállalkozónál is házkutatás zajlott. Mivel a kisváros főterén nem maradhatott észrevétlen a sok MAI-rendszámú gépkocsi, kisbusz, furgon, az akció híre gyorsan elterjedt a városban.
Sokan összegyűltek kíváncsian, mi történik a polgármesterrel, mit céloz a DNA vizsgálata, s közben számos feltételezés kelt szárnyra a polgármester vélt „bűneiről.” Az akció első óráiban elrendelt teljes információzárlatot követően – egy ideig nem lehetett használni a polgármesteri hivatal telefonjait, számítógépeit – azonban a polgármester állt az utca nyilvánossága elé, miközben az ügyészek dokumentumok sokaságát vizsgálták át. Az elöljáró gyors beszámolója többekben csalódást keltett: „csak” ennyiről van szó?
A DNA szerint Mezei János polgármester alaposan gyanúsítható hivatali visszaéléssel, mivel 2013-ban Gyergyószentmiklós önkormányzata eladott egy 400 négyzetméteres gyilkostói telket Portik Csaba helyi vállalkozó cégének, a Porturist Kft.-nek. Az ügyészek szerint a területet nem lehetett volna eladni, mert ugyan a város tulajdonát képezte, de a Monturist Kft. törzstőkéjének egy részét is. Egy másik bűncselekmény-gyanú szerint 2015. január 17-én Mezei János megzsarolta a Monturist ügyvezetőjét, Virág Zsoltot: „Két napon belül adja be felmondását, ellenkező esetben olyan valós, illetve kreált dolgok kerülnek róla nyilvánosságra, hogy nem lesz többé maradása Gyergyószentmiklóson.” Az ügyészek szerint a polgármester így akarta elérni, hogy az ügyvezető vonja vissza polgári keresetét, illetve feljelentését – a DNA közleménye ugyanis a kft. ügyvezetőjét nevezi meg feljelentőként.
Mezei szerint gyergyószentmiklósi „jóakaróitól” feljelentések tömege érkezett a DNA-hoz annak következtében, hogy tavaly „felpiszkálta” a Gyilkostón működő céggel kapcsolatos régi, szőnyeg alá sepert ügyeket. Valakik, politikai ellenfelei megpróbálják ellehetetleníteni, jelentette ki, a lakásán folytatott házkutatás során ugyanis tulajdonainak eredetéről is kérdezték, ingatlanjaira és ingóságaira egyaránt kitérve.
Árnyékra vetődtek?
A DNA ügyészei nagy mennyiségű iratot vittek magukkal a gyergyószentmiklósi városházáról, gyakorlatilag minden, Monturisttal kapcsolatos dokumentumot, de több, kisebb jelentőségű beruházás aktáit is. Mezeit kihallgatásra rendelték be a DNA marosvásárhelyi székhelyére, ahol 24 órára őrizetbe is vették, majd miután a bíróság elutasította a 30 napos vizsgálati fogság elrendelését célzó kérelmet, az elöljáró kedden este hazatérhetett. Másnap részletesen beszámolt a sajtónak a történtekről.
A tájékoztatón úgy tűnt, hogy a polgármestert nem rendítette meg különösebben a megbilincselés, illetve a fogdában töltött idő. Jóval „keményebb” volt, mondta, amikor hajnali hatkor dörömböltek lakása ajtaján a „maszkosok”, és családtagjai jelenlétében forgatták fel a házát. Az erődemonstrációt leszámítva azonban emberségesen, korrektül viselkedtek – szögezte le ugyanakkor. Mezeit meglepte, hogy épp a gyilkostói telekügy miatt indult eljárás ellene, hiszen amikor a Monturist „elveszítette” a kérdéses ingatlant, ő még nem is volt polgármester. A telek amúgy már régóta, még Pap József polgármesteri mandátumától nincs a Monturist kezelésében. A 400 négyzetméteres területet – amelyen a Gyilkos-tóhoz közeli, úgynevezett Zöld Ház áll – az akkori önkormányzati képviselőtestület 2006-ban kivette a Monturist törzstőkéjéből, és hosszú távra, 49 évre koncessziós szerződéssel bérbe adtaa Porturist Kft.-nek. Ez a cég vásárolta meg később a saját tulajdonú háza alatti területet. „Az én szerepem mindössze annyi volt, hogy 2013-ban aláírtam a terület eladásáról szóló dokumentumot, miután az illetékes szakemberek, a helyi képviselőtestület és a prefektúra sem talált benne kivetnivalót” – mondta Mezei.
A Monturist vezetője, Virág Zsolt ezzel szemben korábban is jelezte, hogy szerinte több területet is jogtalanul vett ki a gyergyószentmiklósi városvezetés a Monturist törzstőkéjéből, összesen 1,7 „eltulajdonított” hektárról beszélt. Mezei szerint az 1997-ben 49 évre bérbe adott, tó körüli területek közül az idők során többet is visszaigényeltek jogos tulajdonosaik, a visszaszolgáltatás meg is történt. Így valóban apadtak a Monturist törzstőkéjéhez tartozó területek, részben a korábbi városvezetések mandátuma idején, részben az elmúlt hat évben. A visszaszolgáltatások mindenesetben az önkormányzati képviselő-testület, az illetékes földosztó bizottság és a prefektúra jóváhagyásával történtek, szögezte le Mezei, s ha ő ezért a bíróság elé került, akkor a korábbi polgármestereknek és prefektusoknak is ott lenne a helyük.
Átvilágított „földhiány”
A Monturist ügyvezetője ugyan nem kívánt részleteket közölni a folyamatban lévő kivizsgálásról, annyit azonban elmondott, hogy a cég többségi tulajdonosa – Budapest V. kerülete, Belváros-Lipótváros – önkormányzatának utasítására 2013-ban, illetve 2014 elején több jogi és gazdasági átvilágítás is történt a cégnél, különös tekintettel a törzstőkére. Ekkor szembesültek az 1,7 hektárnyi hiánnyal. Virág Zsolt szerint ezeket a területeket jogtalanul „tulajdonították el” különböző közigazgatási végzésekkel. A kivizsgálás érdekében tett feljelentést a gyergyószentmiklósi ügyészségen, ő nem „DNA-s feljelentő”. Miután kár érte az általa irányított vállalkozást, cégvezetői kötelességének tett eleget, amikor feljelentette a polgármestert a gyergyószentmiklósi ügyészségen. Hogy csak 2014 tavaszán értesültek a területek „eltulajdonításáról”, arról Virág szerint a gyergyószentmiklósi önkormányzat tehet, nem tájékoztatta megfelelően a Monturistot.
A cégben többségi tulajdonos Budapest, Belváros-Lipótváros önkormányzatától közölték: tudomásuk van a Virág Zsolt által tett feljelentésről, és jelezték, a jogtalanul eltulajdonított telkeket vagy ezek ellenértékét visszaigénylik.
A cég tavalyi közgyűlésén Virág Zsolt ugyanazokat a vádakat fogalmazta meg, amelyekre a DNA-feljelentés is alapoz. Mezei szerint az a baj, hogy a budapesti önkormányzat Virágnak hitt, és nem a gyergyóiaknak, pedig a közgyűlésen a polgármester mellett mind az MPP-, mind az RMDSZ-frakció képviseltette magát, közösen adták elő érveiket, elképzeléseiket. A két önkormányzat között akkor elviekben felmerült, hogy Gyergyószentmiklós visszavenné a gyilkostói telkeket, de érdemi döntés nem született. Februártól azonban elindul a területek közvagyonba való visszahelyezését célzó folyamat, amely fejlesztéseket is lehetővé tesz.
Zsarolási vád, titokzatos hangrögzítés
A telekügynél súlyosabbnak tűnik azonban a zsarolási vád. A polgármester változata szerint január 17-én Virág Zsolt egy általa kezdeményezett vendéglői magánbeszélgetés során arra akarta rávenni őt, tegyen le a területek visszavételének szándékáról. Az elöljáró erre felszólította Virágot, mondjon le a cég vezetéséről, ne akadályozza a hatóságok munkáját, hogy kiderítsék, hová kerül a pénz, amit a Monturist a Gyilkos-tónál tevékenykedő kereskedőktől beszed. Mezei szerint a beszélgetést Virág Zsolt titokban rögzítette, erre alapozza a zsarolás vádját. Virág viszont azt állítja, a „zsarolásról” nem készített hangfelvételt, nem tudja, hogyan szerzett erről tudomást a DNA, de azt igen, hogy a hatóság rendelkezik erre vonatkozó bizonyítékkal.
A táblabíróság január 30-i jogerős döntése értelmében Mezei János két hónapon át nem töltheti be a polgármesteri tisztséget. A gyanúsítottnak megtiltotta, hogy bármilyen kapcsolatot létesítsen a feljelentővel, illetve az ügy más érintettjeitől is távol kell tartania magát, ugyanakkor hatósági felügyelet alá helyezte. Ez idő alatt Mezei köteles jelentkezni a vádhatóságnál vagy a bíróságon ahányszor csak hívják. A rendőrség által elkészített felügyeleti programnak megfelelően vagy igény esetén jelentkeznie kell a gyergyószentmiklósi rendőrségen, az országot nem hagyhatja el.
„Ha bűnösnek találnak, vállalom a következményeket, de addig is hagyjanak dolgozni, mert volna fontosabb tennivaló bőven a városban” – mondta még az ítélet előtt Mezei. Nos, nem dolgozhat. A közigazgatási törvény értelmében a tiltás két hónapjára az alpolgármester veszi át a városvezető döntési és aláírási jogkörét.
Monturist-tükör A céget 1996-ban hozták létre, Gyergyószentmiklós a város gyilkostói ingatlanjaival szállt be. A többségi tulajdonos Belváros-Lipótváros önkormányzata 50,9995 százalékkal. Az akkor megfogalmazott cél Gyilkostó üdülőtelep turizmusának fellendítése mindkét befektető hasznára. Az eredeti elképzelések szállodákról, szórakozóközpontokról szóltak, de ebből semmi sem valósult meg. Miután Mezei János polgármester kijelentette, hogy a Monturist létezése semmiféle gazdasági előnyt nem hoz a városnak, kísérletet tett arra, hogy visszavegye a Monturisttól a gyilkostói ingatlanokat. Több tárgyalás is zajlott Gyergyószentmiklós és az V. kerület között, mindeddig lényeges eredmények nélkül. Tavaly Gyergyószentmiklós felszámolási eljárást is kezdeményezett a céggel szemben a Monturist tetemes adótartozására hivatkozva. A cég tevékenysége gyakorlatilag a tó körüli elárusítóhelyek adminisztrálására szorítkozik, jövedelmét a kereskedők, lacikonyhások, emléktárgy árusok által fizetett bér jelenti. A polgármester korábban többször kijelentette, hogy a városvezetés célja a cég igazgatója, Virág Zsolt menesztése. Mezei szerint nagyon sok a homályos dolog a Monturistnál, amit eddig senki nem mert bolygatni, emiatt sokaknak nem is tetszik az általa elindított kivizsgálás. A gyergyószentmiklósi önkormányzat ugyanis tavaly tavasszal a bíróságon kérte a Monturist vezetőjét, mutassa be az utóbbi évek könyvelését, szerződéseket és egyéb, ügyvitellel kapcsolatos dokumentumokat. A tárgyalás azóta is folyik, az önkormányzat még nem kaphatta meg a kért dokumentumokat.
Gergely Imre
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

"Nem tudom, hogy Semjén Zsolt kikre gondolt"
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Fideszhez és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácshoz fűződő viszonyáról, az MPP részéről érkezett kritikákról kérdeztük az EMNP új elnökét. A Szilágyi Zsolttal készített interjúnkból az is kiderül, hogy a megválasztása utáni napon rossz számon kereste Biró Zsoltot.
Az utolsó pillanatban derült ki – legalábbis a sajtó számára –, hogy vállalja a jelölést az elnöki tisztségre. Hezitált?
Elsősorban a párt küldötteire tartozott az, hogy megpályázom-e a tisztséget. Természetesen a kongresszus helyszínén a sajtót is értesítettük a döntésemről. A döntésem meghozatala előtt pedig nagyon sok szempontot kellett figyelembe vennem. Tekintettel arra, hogy az elnöki tisztség elvállalásának a családomra vonatkozó következményei is vannak, a döntést nem akartam elhamarkodni.
Jelenleg Brüsszelben él, főállásban Tőkés László fideszes EP-képviselő kabinetvezetője. Megőrzi ezt a tisztségét is?
Az EMNP elnöki posztja teljes embert igényel. Ennek tudatában fogom meghozni a döntést a brüsszeli állásomról. Elnökké választásom várhatóan lakhelyváltoztatással fog járni. Tőkés Lászlóval egyébként 25 éve ugyanazt a programot és értékrendet képviseljük, és ez a továbbiakban is így lesz.
Tavaly felajánlotta a lemondását az alelnöki tisztségről, mert a vártnál gyengébb eredményt ért el jelöltként az államfőválasztáson. Ön szerint miért kapta meg a kudarc ellenére is a küldöttek bizalmát?
Azt hiszem, a kongresszus választ adott a tavaly felajánlott lemondásomra is. A küldöttek nagy létszámban úgy döntöttek, hogy folytatandó és jó irány az a politikai vonal, értékrend és program, amelyet képviseltem a tisztújításon.
Elnökként tartott első, hétfői sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy választási szövetséget ajánl az MPP-nek és már kereste is a párt elnökét, Biró Zsoltot telefonon. Az MPP elnöke azonban azt állítja, hogy nem tud semmilyen hívásról. Mi történt?
Három üzenetet is hagytam számára egy olyan telefonszámon, amelynek üzenetrögzítőjén az ő hangja válaszolt. Utólag tudtam meg, hogy nem azt a számot használja. A lényeg az, hogy egyről kettőre lépjünk.
A maszol.ro-nak Biró Zsolt meglehetősen elutasítóan nyilatkozott az ön által javasolt választási szövetségről. Azt mondta, a javaslat szerinte azt bizonyítja, hogy az EMNP az MPP nélkül életképtelen. Ezt hogy kommentálja?
Nem kívánom kommentálni Biró Zsolt szavait. Megvárom az első személyes találkozónkat, amely reményeim szerint hamarosan létrejön.
Az MPP elnöke tett már ígéretet személyes találkozóra?
Remélem, hogy ez a közeljövőben megtörténik.
Biró Zsolt mondott önökről mást is. Például azt, hogy az EMNP választási szövetségre tett javaslata hiteltelen, mert „olyan emberek szájából hangzott el, akik korábban RMDSZ-es politikusként az RMDSZ-t, MPP-sként az MPP árulták el”. Ezzel az ön RMDSZ-es képviselői múltjára utalt. Mi erre a válasza?
A Biró Zsolttal tervezett találkozónkig nem kívánom ezt kommentálni.
Tőkés László a küldöttek előtt kijelentette: az EMNP nem a Fidesz lakájpártja, de az sem igaz, hogy Orbán Viktorék ejtették volna önöket. Ehhez képest a kongresszuson a magyar kormányt csak egy államtitkár-helyettes képviselte, még a párt egyik korábbi legkövetkezetesebb támogatója, Németh Zsolt sem volt jelen. Ennek ön szerint nem az üzenete, hogy a Fidesz ejtette az EMNP-t?
Az EMNP és a Fidesz között egy több éves stratégiai partnerség van. Továbbra is megvannak azok a személyes kapcsolatok, barátságok, amelyek alapján az elmúlt 25 év alatt együtt dolgoztunk a fideszesekkel. A többi sajtóspekuláció.
Az EMNP kongresszusával egy időben az RMDSZ Kolozsváron létrejöttének 25. évfordulóját ünnepelte. Ezen a gálán részt vett Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes is, aki arról beszélt, hogy az RMDSZ parlamenti jelenlétét „senkinek sem szabad veszélyeztetnie”. Ez az üzenet szerintem az EMNP-nek is szólt. Ön szerint?
Nem tudom kire gondolt a magyar miniszterelnök-helyettes. Mi nagyon sokszor mondtunk, hogy az erdélyi magyarságnak erős képviseletre van szüksége. És hogy mennyire igaza van Semjén Zsoltnak, azt bizonyítják a tavalyi EP-választások, amikor az RMDSZ visszautasította az együttműködést más politikai erőkkel. Ennek az lett az eredménye, hogy a Romániában megválasztott erdélyi magyar EP-képviselők száma eggyel csökkent. Ez közös veszteségünk.
Milyen most a viszony a Tőkés László vezette EMNT-vel? Azért kérdem, mert tudomásom szerint volt egy konfliktus az EMNP és az EMNT között a két szervezet elnökségének tavaly decemberi együttes ülése után. Úgy tudom, az ülésen közösen arról döntöttek, hogy az EMNP elfogadja Toró T. Tibor és Szilágyi Zsolt lemondását a párt éléről. Az EMNT sérelmezte, hogy az EMNP a másnapi elnökségi ülésen másképp döntött, mint amiben előzőleg megegyeztek. Mi történt?
Továbbra is nagyon jó a viszony, nekem nincs tudomásom ilyen konfliktusról. Volt egy együttes ülésünk, ahol mindenki elmondta a véleményét, és vitáztunk arról, hogy mit kellene tenni. Semmilyen döntést azonban nem hoztunk. Nem is szavaztunk erről, pontosan azért, mert döntés az EMNP-re tartozott. Szerintem a forrása félretájékoztatta.
Beszéltem olyan EMNP-alelnökkel, aki nem tagadta, hogy volt egy konfliktusuk emiatt az EMNT-vel.
Ismétlem, vita volt, amit az újságíró magyarázhat konfliktusnak. Akik ismerik az EMNP belső szabályzatát és a két szervezet intézményes viszonyát, azok tudják, hogy egy ilyen ügyben a párt vezetősége hivatott dönteni.
Milyennek képzeli el az EMNP és az RMDSZ viszonyát az elnöki mandátuma alatt?
Továbbra is fenntartom a tárgyalási szándékunkat. Az EMNT javaslatára jött létre annak idején, 2009-ben az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum, az erdélyi magyar politikai szervezetek közötti párbeszéd egyetlen intézményes formája. Azt hiszem, hogy ebben nem csak az EMNP-nek és az RMDSZ-nek, hanem a Székely Nemzeti Tanácsnak és más szervezeteknek is helyet kellene kapniuk. Újra kell indulnia a magyar-magyar párbeszédnek, ugyanis a politikai versenyen túl meg kell találnunk az összefogás lehetőségét is azokban az ügyekben, amelyekben kötelező lenne az összefogás. A már említett tavalyi EP-választások is azt jelzik, hogy ha valaki kizárólag a pártja érdekét tartja elsőrangúnak, a közösségnek lesz kára belőle.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro

„Antidemokratikus, hogy nem lehet népszavazás Székelyföldön”
Demokratikus elvet sért az, hogy a prefektusok akadályozzák a régiós szintű népszavazások megszervezését, továbbá a magyar anyanyelvű lakosság egészségét veszélyezteti az, hogy a gyógyszereknek nincs magyar nyelvű használati utasítása – hívja fel a nemzetközi közvélemény figyelmét eheti angol nyelvű hírlevelében a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat háromszéki szervezete.
A háromszéki jogvédő szolgálat arra is figyelmeztet, hogy a román állam adminisztratív eszközökkel és az alkotmányra való hivatkozással lehetetleníti el a regionális népszavazás kezdeményezéseit, holott a referendumon való konzultáció alapvető demokratikus elv. Az angol nyelvű anyag rámutat arra, hogy a Kovászna megyei prefektura annak ellenére akadályozta meg a referendum megszervezését Székelyföld önálló fejlesztési régióvá alakításáról, hogy az RMDSZ két hét alatt több mint 170 ezer támogató aláírást gyűjtött össze.
Arra is felhívják a nemzetközi közvélemény figyelmét, hogy Romániában a magyar páciensek és betegek nem jutnak hozzá anyanyelvükön a gyógyszerekkel kapcsolatos információkhoz, így akár veszélybe is kerülhet egészségük.
A magyar nyelvű tájékoztató anyagok még a magyar többségű megyék gyógyszertáraiból is teljesen hiányoznak, annak ellenére, hogy Románia több olyan nemzetközi egyezményt elfogadott, melyek biztosítják a nemzeti kisebbségek számára az anyanyelven történő tájékoztatást orvosi és gyógyszerészeti ellátás tekintetében is. Ez a gyakorlatban egyáltalán nem működik – írja a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat háromszéki szervezete.
A háromszéki jogvédő szolgálat angol nyelvű hírlevelei ellen a Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil fóruma tiltakozását fejezte ki. A fórum szerint a hírlevelekben leírtak elferdítik a valóságot, hiszen ahol számbeli többségben vannak a magyarok, ott minden törvény által biztosított jogot élvezhetnek. Ezekben a megyékben inkább a kisebbségben élő románokat diszkriminálják –vélik.
Arra szólítják fel a magyar civil és politikai vezetőket, véleményformálókat, a magyar sajtót, hogy ne népszerűsítsék a románellenes gyűlöletet. Követelik az államtól, hogy a prefektúra épülete elől távolítsa el a SIC - Terra Siculorum felíratú óriáspannót, mert az az etnikai alapú szeparatizmust hirdeti, és kérik a kormánytól, hogy járjon közbe az RMDSZ országos vezetőségénél, hogy „csillapítsa le a Kovászna megyei szervezet szélsőséges vezetőit”.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat háromszéki szervezete az elmúlt időszakban többek között a Mikó-ügyről, a Noua Dreapta december elsejei sepsiszentgyörgyi provokációjáról, a szimbólumokkal kapcsolatos kettős mércéről, a Facebookon megjelent magyarellenes, halálos fenyegetésekről, a magyar himnusz éneklése miatti bírságról, majd a himnuszért tartott tüntetésről tájékoztatta a nemzetközi közvéleményt.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat Háromszéki Szervezetének célja az, hogy rendszeresen tájékoztassák a romániai és magyarországi nagykövetségek munkatársait, a különféle emberjogi szervezeteket, valamint külföldi politikai pártok képviselőit azokról a visszaélésekről és jogtiprásokról, melyeket szerintük az erdélyi magyarsággal szemben követnek el.
Kovács Zsolt
maszol.ro

Csángók – Magyar aranykor Moldvában
A csángók életéről beszámoló írások régebben és ma is inkább a szegénységről, kiszolgáltatottságról, kirekesztettségről szólnak – nem alaptalanul. De nem volt mindig így: a moldvai magyarok a 14–16. században befolyásosak voltak a vajda udvarában, és viszonylagos jómódban éltek. Erről keveset hallunk – itt az ideje pótolni!
Arról többféle – bár nem egyformán alátámasztható – nézet létezik, hogy mikor kerültek a csángók ősei Moldvába, erről volt már szó korábban. A leginkább alátámasztható nézetet szerint, akár éltek magyarok a mongol fennhatóság előtt a Kárpátoktól keletre, akár nem, a csángók elődei nemigen lehettek köztük, nagyobb tömegben semmiképp sem élték volna túl a nomád inváziót. A 14. századi érkezés mellett többféle tudományág tanúskodik, és megjelennek a moldvai magyarok életéről szóló írott források is.
14. század: a moldvai megtelepedés
A Moldvai Fejedelemség megalapítása a magyar király, Nagy Lajos (1342–1382) támogatásával történt: miután 1345-ben Lackfi András legyőzte a tatárokat, a Magyar Királyság birtokába került a Kárpátoktól a Dnyeszterig terjedő terület, s itt határvédelmi sávot hoztak létre. A terület uralkodójává Nagy Lajos Dragoş máramarosi (román) vajdát tette meg, a csángók elődeinek első csoportjai minden valószínűség szerint szintén vele érkeztek. A Moldvába települők között más magyarországi csoportok tagjai, jászok és szászok is voltak, az előbbiek alapíthatták Jászvásárt (Iaşi), róluk későbbi adataink nemigen vannak. A szászokról annál inkább: Észak-Moldvában egészen a 17. század végéig jelen voltak, és jelentős szerepük volt a városi életben, például Moldvabányán, Kutnárban, Szucsáván, Szeretvásáron, Németvásáron.
A nyelvjárástörténeti megfontolások arra mutatnak, hogy a magyar csoportok Erdély északi részéről, a Mezőségből, illetve az ezzel összefüggő Szamos-völgyi területekről érkeztek Moldvába. Néprajzi kapcsolataik – viseletük, eszközeik, szokásaik, építkezési módjuk stb. – is ehhez a területhez kötik őket. A Moldvába település a Kárpátok északkeleti hágóin, a Radnai és a Borgói hágón keresztül, a Beszterce és a Moldva folyók mentén át történhetett. Első telepeiket is itt, Észak-Moldvában hozták létre, valószínűleg első betelepülőként – erre utal, hogy nemcsak a településnevek, hanem a hegy- és folyónevek is magyar eredetűek ezen a vidéken.
Nem sokkal később, még a 14. század folyamán, tovább terjeszkedtek dél felé is, falvaik zárt láncot alkottak Szucsávától a Tatros folyó torkolatáig. A települések jórészét a 14. századi helynévadási szokásoknak megfelelően a -falva utótaggal képezték.
15. század: az aranykor
A Moldvai Fejedelemség nagyon korán, alapítása után alig egy évtizeddel ténylegesen függetlenedett Magyarországtól, de a névleges függőség egy ideig még fennállt. Az 1370-es években vert első moldvai pénzen az Anjou címer (Nagy Lajos címere) is látható, és a magyar befolyás még sokáig erős maradt. Ezzel lehet összefüggésben az is, hogy a 14–15. században több moldvai vajdának is magyar felesége volt. A fejedelmi udvar belső emberei között a korabeli oklevelek sok magyart említenek, s rajtuk kívül számos birtokost is.
A Moldvai Fejedelemség katonailag továbbra is a magyar érdekszférába tartozott, keleti határait a 15. században a magyar királyok erősítették meg, most már nem a mongolok, hanem az Oszmán Birodalom ellen. De magyar irányítás alatt álltak a moldvai katolikusok is. Az 1370-ben alapított szeretvásári, az 1382-ben alapított argyesi és az 1423-ban alapított moldvabányai püspökség egyaránt az esztergomi érsek fennhatósága alá tartozott, püspökeiket a magyar király nevezte ki. Szorosan kötődött anyakolostorához az erdélyi csíksomlyói ferences kolostor filiáléjaként 1412-ben létrejött bákói ferences kolostor. A 14–15. században a moldvai (magyar és szász) katolikusok nemcsak szabadon gyakorolhatták vallásukat, hanem a vajdák kifejezett támogatását is élvezték.
A magyaroknak és a szászoknak egyébként fontos szerepük volt a városi élet kialakításában: a kézművesipar és a kereskedelem szinte kizárólag az ő kezükben volt. A 15. században megalakultak az első moldvai céhek (pl. ácsok, fazekasok, szabók céhei), és kereskedelmi kapcsolatok alakultak ki az erdélyi és a galíciai városokkal. A magyar alapítású Bákó ebben az időben vált fontos kereskedelmi központtá, szerepét a ferences kolostor tovább növelte. A kereskedelem virágzására utal az is, hogy a területen sok -vásár utótagú helynév van, s ezek jórészt lefedik Moldva egész területét (például Jászvásár, Aknavásár, Németvásár, Tatrosvásár, Románvásár stb.). A történeti adatok szerint a moldvai vásárok messze földön híresek voltak. A magyar hatást mutatják azok a kölcsönszavak, amelyek ebben az időben kerültek a magyarból a románba. Ezek többsége az állami élettel, a közigazgatással, a katonasággal, a városi élettel kapcsolatos, pl. ’vitéz’, ’kard’, ’apród’, ’zsold’, ’ispán’, ’bíró’, ’deák’, ’polgár’, ’(kézműves) mester’ stb.
A legkorábbi telepesek zöme azonban földműves volt, s tulajdonképpen a mezőgazdaságból éltek a kézművesiparral foglalkozók és a kereskedők is. Ezeknek a földműveseknek a jó része valószínűleg a jobb lehetőségek reményében, s az erdélyi nehéz körülmények miatt – ekkortájt háborúskodás dúlt és járvány pusztított Erdélyben – települt át a Kárpátok keleti oldalára. A gazdálkodásra kiválóan alkalmas föld jól termett, az állattenyésztés is jelentős volt: különösen a moldvai lovak voltak híresek, de számottevő volt az ökörkivitel is. Különösen a Szeret északi részén volt fontos a bortermelés: a híres kotnári szőlőket művelői, a magyar telepesek a 15. század végén adták el a vajdának; de termesztettek szőlőt Bákó és Tatros vidékén is. A falvak folyók mentén épültek, s a területen ekkor még nagy erdőségek is voltak, így halban, vadban sem volt hiány.
A faluközösségek nagy önállósággal bírtak: lakosaik szabadparaszti sorban éltek, földesúr alá nem tartoztak, hanem ún. răzăşok, azaz részesek voltak: a falu birtokában lévő közös földön gazdálkodtak, egymás között fölosztva a határt. Szükség esetén peres ügyeikkel közvetlenül a vajdához fordulhattak, s neki fizettek adót is; a falu ügyeit önrendelkezéssel irányították: maguknak választották bíráikat és az esküdteket, maguk szerződtették a papot és a tanítót.
16. század: gazdasági stabilitás, népességnövekedés
A 14–15. században a Moldva és a Beszterce fölső és középső folyásának lakossága még javarészt magyar lehetett, összeköttetéseik eredeti kirajzási területükkel, a Szamos-völgyi–mezőségi magyarsággal ebben a korban folytonosak voltak. A kapcsolatok a 16. század folyamán szakadtak meg, amikor ezeknek az északnyugati telepeknek nagy része elrománosodott; ezzel a magyar települések súlypontja fokozatosan Románvásár vidékére tolódott el.
A nem székely magyarsággal egy időben – bár náluk jóval kisebb létszámban – már a 14–15. században is érkeztek székelyek Moldvába, nyugati irányból. Telepeiket a Kárpátokhoz közelebb, a Tatros völgyében és a Tázló, az Ojtoz és a Tatros összefolyásának vidékén hozták létre, a helynévi adatokból következtethetően első betelepülőként. A terület a 14. században csak földrajzilag tartozott Moldvához: néprajzilag Székelyföld része volt, s az Ojtozi és a Gyimesi szoroson át földrajzilag is szoros kapcsolatban állt Erdéllyel. Ez Moldva egyetlen sóvidéke, és a sóbányák első művelői székelyek voltak: erre utal a magyar helynévi anyagon kívül az is, hogy az itteni sókitermeléssel kapcsolatos román terminusok magyar eredetűek, pl. a ’sóvágó munkás’ jelentésű şaugău (< magyar sóvágó), céhük első embere a birău (< magyar bíró), a bányák felügyelője a cămăraş (< magyar kamarás), és Tatrosnak még a 17. században is katolikus magyar şoltuza, azaz soltésza (városbírája) volt.
Tatros vidékére a folyamatos székely betelepülés mellett 1436-tól mintegy fél évszázadon át viszonylag nagy tömegben érkeztek huszita menekültek a Szerémségből és Dél-Erdélyből, később Pozsony környékéről is – Németi György 1566-ban Tatrosban fejezte be a Huszita bibliát.
A 16. század nem hozott sok változást a gazdasági és a társadalmi vonatkozásokban: a moldvai magyarság továbbra is megtartotta szerepét a vajdai udvarban, a kereskedelemben, a városi életben: Moldva húsz kerületéből 1591-ben kilenc magyar vagy német domináns mezőváros volt. Változatlan maradt a falvak önállósága is, és fenntartották az élénk a kapcsolatot az erdélyi városokkal. A moldvai magyarok lélekszáma a 16. század végéig folytonosan növekedett. Az északi területeken megszakadt ugyan az összeköttetés a Szamos-völgyi magyarsággal, mert a Szeret és a Moldva felső folyása körül lévő korábbi magyar települések elrománosodtak, és a városokban már mindenhol, sőt északon helyenként a falvakban is vegyes román–magyar települések jöttek létre, bár megtartva a különállást, azaz elkülönült város- vagy falurészekben települve. A Románvásár vidéki magyarság gyarapodása miatt újabb kirajzásokkal falvakat alapítottak a Szerettől keletre, és kapott innen utánpótlást a Bákó vidéki, déli terület is.
A 16. században egyre nagyobb tömegekben érkeztek székelyek Moldvába, főként a jobb életlehetőségek reményében. Az 1560-as években a székely kivándorlás tömegessé vált, a század végén pedig már őriztették a hágókat az erdélyi fejedelmek, hogy megakadályozzák a Moldvába költözést. E székely áttelepülők egy része minden bizonnyal olyan Bákó környéki falvakba települt be, ahol már élt korábbi, nem székely eredetű magyar lakosság.
Egy 1591-ben készült részletes adóösszeírás alapján Moldva összlakossága a 16. század végére kb. 200 000 főre tehető. Ebből mintegy 15000–20000 volt katolikus, nagyobbik részük, 11000–15000 magyar, a többi szász. Ez azt jelenti, hogy Moldva lakosságának kb. 6–8 százaléka volt magyar a 16. század végén. A század végére kialakult a később – egészen a 20. századig – fennmaradó helyzet, nevezetesen hogy a moldvai magyarság két központ körül helyezkedik el: északon Románvásár, délen pedig Bákó környékén.
Sötét felhők
Moldva katonai és politikai helyzetében időközben nagy változások következtek be. Magyarország 1526-ban elszenvedett veresége után az oszmán seregek elfoglalták az ország középső részét, s az ország három részre szakadt. A Magyar Királyság összeroppanása azzal is járt, hogy Moldvában is elvesztette katonai jelentőségét: a Dnyeszternél korábban emelt védelmi vonal megsemmisült, így 1538-tól krími tatár és oszmán hadak portyáztak Moldvában, s bár a vajdaság adót fizetett a szultánnak, tényleges megszállására – ahogyan például a Balkánon történt – nem került sor.
A katolikus egyházi életben történt változások nem voltak ennyire drasztikusak, de a 16. században kezdődtek azok a gondok, amelyek az elkövetkező évszázadokban nemcsak sok keserűséget okoztak a moldvai magyarságnak, hanem asszimilálódásukat is nagy mértékben elősegítették. Bár a moldvai vajdák közül kettő, Nyúzó István (Stefan Rares Belicine) 1551–1552-ben, illetve Rettenetes János (Ioan-Vodă cel Cumplit) 1572-ben üldözte a katolikusokat, a vajdák többsége továbbra is türelmet mutatott irányukban, vagy egyenesen támogatta őket.
A bajok egyik forrása ismét a magyarországi helyzet megváltozása volt: a 16. századra Magyarország nagy része protestánssá vált, jelentősen csökkent a katolikus papok száma, így Moldvába nemigen tudtak többé lelkészt küldeni. Az addig folyamatos magyar kapcsolatok megszakadtak: 1574-ben leégett a csíksomlyói obszerváns ferenceseknek helyet adó bákói kolostor, s területüket elfoglalva 1580-ban a rendház újjáépítésébe már a minoriták kezdtek. Ennek a későbbiekben azért volt nagy jelentősége, mert a katolikus élet központja 1597-től évszázadokra Bákó lett – ekkor helyezték ide a moldvai püspökséget. Magyarország egyházjogilag is elvesztette Moldvát, mert a területet a szófiai érsekség fennhatósága alá helyezték. A Vatikánnal szimpatizáló Sánta Péter vajda a protestantizmus moldvai térhódítását megakadályozandó 1588-ban jezsuitákat hívott Moldvába, s mivel a missziót a lengyel rendfőnök küldte, ezzel a lengyel katolikus egyház is megjelent Moldvában. A század végére így négy, különböző érdekeltségű katolikus szervezet volt itt jelen: a püspökség által felügyelt világi papság mellett a jezsuiták és a ferences rend mindkét ága. A következő időkben ezek egymás közötti torzsalkodása határozta meg a moldvai katolikus magyarság sorsát.
Sándor Klára
nyest.hu /Nyelv és Tudomány folyóirat/
Erdély.ma

A Székely Szabadság napja az egy és oszthatatlan Székelyföld jegyében!
A Székely Nemzeti Tanács az elmúlt évek során a székely autonómiaküzdelem iránymutató kulcsszavaivá tette Jókai Mór szavait: „törvényes, szabad és független, nemzeti állás”. A székely vértanúk marosvásárhelyi emlékoszlopát pedig, amelyre felvésték e szavakat, a küzdelem egyik jelképévé. Ezeknek a nemzedékek emlékezetében megőrzött szavaknak a jegyében gyűlünk össze az idén is a Székely Szabadság Napján 16 órakor, a marosvásárhelyi Postaréten, hogy megemlékezzünk a székely vértanúk áldozatvállalásáról, és egyben felemeljük szavunkat az önálló, egységes Székelyföldért, a jogainkat szavatoló intézményrendszerért, a területi autonómiáért. Az elmúlt évek során a Székely Nemzeti Tanács számos megmozdulást szervezett, amelyeken Székelyföld lakói kifejezték akaratukat, hogy egy egységes, különálló közigazgatási egységhez akarnak tartozni, amely viselje a Székelyföld nevet, amelyen belül az állam nyelve mellett legyen hivatalos nyelv a magyar nyelv is, és amely kapjon többletjogokat saját ügyeinek intézésére. Kérésünket számos nemzetközi fórumhoz eljuttattuk, legkevésbé megértő azonban éppen Románia kormánya volt a kinyilvánított akarat iránt. Nyilvánvalóvá tette, hogy nem mondott le arról, hogy a székely székeket végleg eltörölje, Székelyföldet az ország kötelezettségvállalásaival ellentétben egy román többségű régióba olvassza, megteremtve ezzel az erőszakos asszimiláció területi-intézményi kereteit. Ugyanakkor örömmel állapítjuk meg, egyre több román nemzetiségű honfitársunk juttatja kifejezésre együttérzését a székelyek ügyével, mi pedig arra törekszünk, hogy minél többen értsék meg közülük, hogy Székelyföld autonómiáját nem lehet, nem szabad román-magyar ellentét tárgyává tenni, hiszen az a régió minden lakójának érdekeit szolgálja, de egyben a demokrácia elmélyítését is jelenti, egy hosszú távú békés megoldását a székelyek ügyének. Ennek megfelelően várjuk tisztelettel és szeretettel román honfitársainkat a Székely Szabadság napján. Közös fellépésünk segíthet megértetni a kormánnyal és az egész világgal, hogy Székelyföld minden lakója békében, párbeszéddel akarja elérni közös célunkat, az autonóm Székelyföld megteremtését.
Legyünk a tavalyinál, tavalyelőttinél is többen 2015. március 10.-én 16 órakor Marosvásárhelyen, a Székely Vértanúk emlékművénél, hogy megértse a világ, békés szándékkal, jogkövető módon, de rendíthetetlen akarattal ragaszkodunk a Székely Nemzeti Tanács által megfogalmazott célhoz: Székelyföld területi autonómiájához.
Egyben felkérjük az erdélyi magyarság szervezeteit, történelmi magyar egyházainkat, népszerűsítsék az eseményt, csatlakozzanak a mozgósításhoz, alakítsunk ki a Székelyek Nagy Menetelésekor tapasztalt példás egységet a közös cél érdekében.
Az elmúlt években a marosvásárhelyi tüntetéssel egy időben mozdultak meg Bécs, Belgrád, Budapest, Brüsszel, Hága, Cleveland, Helsinki, Isztambul, London, Los Angeles, München, New York, Ottawa, Stockholm, Párizs, Pozsony, Prága, Stuttgart, Torontó, Zürich utcáin mindazok, akik a székelyekkel szolidaritást vállaltak. Kérjük ezúton is a világ magyarságát, minden egyes magyar, vagy székely közösséget, hogy szervezzék meg a marosvásárhelyivel egy időben a Székely Szabadság napját, békés hangvételű, jogkövetelő szolidaritási nyilatkozataikat juttassák el az adott országok román nagykövetségeikhez, és egyben tájékoztassák saját országuk külügyminisztériumát a tüntetés okairól.
Izsák Balázs
A Székely Nemzeti Tanács elnöke
Erdély.ma

Eljött a cselekvés ideje
Már többször is elhangzott a figyelmeztetés – hatását tekintve azonban úgy tűnik, még mindig nem elégszer –, hogy Erdélynek Romániához való csatolása óta központilag kitervelt és irányított hadművelet folyik ellenünk.
Az is nyilvánvaló, hogy a minket érintő jogtalan intézkedések és megnyilvánulások hátterében egy jól meghatározott szándék, az ország magyaroktól történő megtisztítása áll. Célkitűzésük elérése érdekében pedig a beolvasztás és elüldözés taktikáját alkalmazzák, ránk nézve már középtávon végzetes következményekkel járó hatásfokkal, hiszen még a meghamisított román statisztikai adatok is a magyarság létszámának félmilliós csökkenését tanúsítják az elmúlt 25 év alatt. Itt az ideje tehát, hogy magunk további áltatása helyett, szembesüljünk a kegyetlen valósággal, és döbbenjünk rá, hogy fél évszázad alatt véglegesen eltűnünk őseink földjéről, ha ez így folytatódik.
Éppen ezért, ebben az összefüggésben kell tekinteni az utóbbi hetek magyarellenes megnyilvánulásaira is, a román média és sajtó egy részének minket gyalázó, s ellenünk uszító tevékenységétől kezdve, a himnuszunkat és lobogónkat ért újabb támadásokon át, a Székely Szabadság Napján Marosvásárhelyre tervezett felvonulás betiltásáig.
Ki kell mondani, és ezáltal világossá kell tenni minden honfitársunk számára, akinek kebelében még magyar szív dobog, hogy ebben a számunkra tragikus helyzetben nem engedhetjük meg magunknak továbbra is a hallgatás bűnét és a gyávaság vétkét, mert ezzel öngyilkosságot követünk el. És ne feledjük, a saját életüket eldobókról még az Isten is elfordítja a fejét, s eltaszítja magától őket. Ugyanakkor tudatosítani kell, hogy egy ilyen kiforratlan és törékeny demokráciában – ha egyáltalán annak lehet nevezni –, mint a romániai, a társadalom és ezen belül a magyar közösség csak annyi joggal rendelkezik, amennyit így vagy úgy kiharcol magának, és ha erre mi nem vagyunk képesek, akkor megérdemeljük a nekünk szánt sorsot! A jogtalan, és ráadásul minden törvényes alapot nélkülöző tiltásra pedig tömeges jelenléttel és a főtérre történő vonulással kell válaszolni. Itt és most ugyanis a meghátrálás egyenértékű a nemzet ellen elkövetett árulással!
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó
Erdély.ma

Bizalmi válság
A lankadatlanul folyó korrupcióellenes küzdelem, a naponta újabb és újabb politikusokat érintő bűnügyi eljárások, az ügyészség vizsgálódásainak kereszttüzébe került vezetők leleplező, másokat bemártó nyilatkozatai mögött egyre inkább felsejlik egy olyan félelmetes háló, amely úgyszólván mindent beborít.
Szinte nincs olyan ága, szelete a romániai társadalomnak, amely érintetlen volna: volt és jelenlegi miniszterek, államtitkárok, államigazgatási intézmények képviselői, parlamenti honatyák, önkormányzati vezetők, igazságszolgáltatásban dolgozók, bírák, rendőrök, orvosok, sportolók és sportklubok vezetői, nagyvállalkozók, médiacézárok egyaránt a nyomozó hatóságok célkeresztjébe kerültek, többen közülük jogerős bírósági ítélet nyomán rácsok mögött ülnek. Ilyen fokú fertőződés láttán egyre időszerűbb a kérdés: mi lehet a politikai osztály megújulásának titka, miként indulhat el és válhat általánossá egy olyan megtisztulási folyamat, amely aztán hétköznapjainkra is kihat? Mert bizony a korrupció, adólejeink, a közpénzek gátlástalan lopása az egyik legfőbb oka annak, hogy ezer sebből vérzik a romániai egészségügyi ellátás, alulfinanszírozott az oktatási rendszer, alig épülnek autópályák, úthálózatunk lassan életveszélyes. A megtisztulás, a megújulás kérdésének a látványos ügyészségi akciók mellett az is aktualitást ad, hogy éppen most zajlik a választási törvény módosításáról szóló vita. A reformnak pedig az olyan ágazatokat is érintenie kell, amelyek eddig mintegy táptalajt jelentettek a korrupció jelenségének. Elengedhetetlen volna például átláthatóbbá tenni a pártfinanszírozást, könnyíteni a pártalapítást, szükség volna a politikai migráció tiltására, a mentelmi jog kérdésében pedig el kellene végre érni, hogy azt ne használhassák védőfalként bűnügyi vizsgálatok ellen. Mindez elhangzott Klaus Johannis államfő és a parlamenti pártok vezetőinek múlt heti tanácskozásán, illetve az azt követő nyilatkozatok során – kérdés azonban, hogy mi marad e lendületből a módosítások kidolgozásakor. Azt azonban vélhetően a pártvezetők sem hagyhatják figyelmen kívül: ha a modern állam alapintézményének számító parlamentnek nem sikerül visszanyernie az emberek bizalmát, az alapjaiban rendítheti meg az amúgy is törékeny romániai demokráciát. Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Dorin Florea: Ha március 10-én mégis lesz felvonulás, az törvénytelen lesz!
Már nem használom a "Marosvásárhely nem a konfliktusok, hanem a harmónia városa" szlogent, de elfogadhatatlannak tartom az etnikai provokációkat, feszültségkeltést a városban – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere a székely szabadság napjára, március 10-re tervezett ünnepség kapcsán. A városvezető továbbra sem engedélyezi, hogy a Székely Nemzeti Tanács rendezvényének résztvevői a prefektúra épülete elé vonuljanak, közölte, megtagadná mind a románoktól, mind a cigányoktól, ha ilyen kéréssel fordulnának az önkormányzathoz.
Dorin Florea hangsúlyozta, felajánlotta a március 10-i rendezvények szervezőinek, "akiknek egyébként joguk van megemlékezést tartani", a Mihai Eminescu Ifjúsági Házat, ahol sor kerülhetne a kulturális műsorra. Ugyanakkor azt is javasolta, hogy ha tiltakozó beadványt szeretnének átadni a megye főispánjának, egy tíz főből álló küldöttség tegye ezt meg, nincs szükség arra, hogy tömegek vonuljanak a prefektúra elé. "Felvonulást nem engedélyezek sem magyaroknak, sem románoknak, sem cigányoknak. Nincs szükségünk provokációkra. Én sem megyek tüntetni Sepsiszentgyörgyre, még amiatt sem, ahogy a nagyapám szülőfalujával bánik a Kovászna megyei önkormányzat: elnyomó, megalázó módon" – jelentette ki a polgármester, aki újságírói kérdésre, miszerint ha mégis felvonul a tömeg, mi történik, közölte: "Felvonulás nem lesz. Ha pedig mégis, akkor az törvénytelen lesz, és ez esetben értesíteni fogom az illetékes hatóságokat".
Drónról filmeznék az "ingatlanhelyzetet"
A polgármester a továbbiakban áttért a legutóbbi tanácsülésen elfogadott költségvetésre. Sajnálatát fejezte ki, hogy a PSD-frakció nem szavazta meg a büdzsét, hogy Sabau Pop Aurelian Olimpiu PSD-s képviselő arra hivatkozott, hogy a polgármester nem úgy költötte el tavaly a pénzt, ahogy azt a képviselőtestület jóváhagyta. "Sajnálom, hogy Sabau Pop Aurelian Olimpiu nem a város érdekeit helyezi előbbre, hanem a pártja érdekeit" – tette hozzá Florea. A polgármester ismertette a város jövőjére vonatkozó fejlesztési terveit, az önkormányzatnak a nagy projektjeit.
A legfontosabbnak azt tartja, hogy Marosvásárhely elszigeteltségét meg kell szüntetni, és ez csak megfelelő közlekedési infrastruktúra kiépítésével valósítható meg. Elsősorban a gyorsvasút kiépítése fontos a főbb vasúti csomópontok irányába. A Szászrégen–Nyárádtő–Székelykocsárd útvonalat említette, hangsúlyozva, ezt támogatja, mert egy létező vasútvonal felújítása könnyebb, mint Segesvár felé, a "dombokon át" építeni vasutat. A közszolgáltatási infrastruktúra kapcsán közölte, hogy célja Marosvásárhelyt az ország ötödik legjelentősebb városává tenni, hiszen ha ez sikerül, jobb eséllyel pályázhat uniós, illetve kormányalapokra. A közlekedési terv, az alternatív energiaforrásokra vonatkozó tanulmány, a hulladékgazdálkodás jelent még prioritást, ami pedig a sport- és turisztikai stratégiát illeti, kijelentette: Marosvásárhely regionális sportközponttá kell váljon. A polgármester bejelentette, sürgősen új általános városrendezési tervet (PUG) kell készíteni, de összehangoltan a peremközségekkel, különös figyelmet fordítva az elhagyott, a spekulatív céllal parlagon tartott ingatlanokra. "Vásárolunk egy drónt, hogy légi felvételeket készíthessünk az ingatlanhelyzetről, hogy ne az alvilág diktálja a városfejlesztési stratégiákat. Megállapítjuk, melyek azok a területek vagy épületek, minisztériumok tulajdonában levő aktívumok, amelyeket spekulatív célból tartanak a tulajdonosaik. Ha szükséges lesz, kisajátítjuk ezeket közérdekű beruházások megvalósítása céljából" – nyilatkozta Dorin Florea.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Európai ütemterv készül a nyelvi sokszínűség védelméért
A nyelvi sokszínűség védelmét hangsúlyozza és a különböző nyelvek támogatása céljából készít ütemtervet a Network to Promote Linguistic Diversity (NPLD) elnevezésű európai szintű hálózat. A szervezet tegnap az Európai Parlament brüsszeli székhelyén mutatta be a nyelvek védelmét szorgalmazó tervezetét, amely kapcsán októberig tartó konzultációsorozatot indítanak.
Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő a European Roadmap for Linguistic Diversity (Európai Ütemterv a Nyelvi Sokszínűségért) nevet viselő dokumentum- tervezet ismertetése során elmondta, kiemelt jelentőségű ez a tervezet, hiszen fellép mind a nemzeti, mind pedig a regionális, a kisebbségi, a veszélyeztetett és a bevándorló kisebbségek nyelvi védelméért. Az ütemterv célja megerősíteni az Európai Unió elkötelezettségét a nyelvi sokszínűség iránt és gyakorlati lehetőségek által elősegíteni ennek a közös európai értéknek a támogatását. A dokumentum-tervezet előkészítése két éve indult, és az Európai Parlament által 2013 szeptemberében elfogadott, a veszélyeztetett nyelvek védelmére vonatkozó jelentésre épül, amely szükségszerűnek tartja a kisebbségi nyelvek fennmaradásának állami és közösségi támogatását, illetve a nyelvi jogok megerősítését.
Az ütemterv négy fő gyakorlati irányt jelöl meg. Egyrészt hangsúlyozza az Európai Unió ez irányú törvénykezésének bővítését és annak megteremtését, hogy az EU programjai minden nyelvre kiterjedően elérhetők legyenek. Sógor Csaba szerint a dokumentum egyik fontos kitétele annak tudatosítása is, hogy a kisebbségi nyelvek nem hátrányt, hanem többletet jelentenek a társadalmi és gazdasági fejlődés során. – Számunkra, kisebbségi közösségek számára nagyon fontos, hogy ez az ütemterv elkészüljön és érvénybe lépjen, hiszen a legsérülékenyebb helyzetben levő nyelvek, mint a regionális, kisebbségi vagy veszélyeztetett nyelvek megőrzését is hangsúlyozza. Kimondja, hogy az Európai Uniónak és intézményeinek bátorítaniuk kell a tagállamokat, hogy támogassák ezeknek a nyelveknek a hivatalos elismerését és használatát, hogy nemzeti szinten is erősítsék meg a nyelvi jogokat – magyarázta a képviselő az erdélyi magyar közösség számára is fontos paragrafusokat. Sógor Csaba úgy véli, hogy minden eszközt meg kell ragadni annak érdekében, hogy ezzel a kérdéssel az Európai Unió tagállamai megnyugtató megoldást keresve foglalkozzanak. – Az anyanyelv hivatalos napja alkalmából február 24-én Nyelv, identitás, hatalom címmel szakmai konferenciát szervezünk az Európai Parlamentben. Ez is egy jó alkalom arra, hogy napirenden tartsuk a problémát – magyarázta az RMDSZ képviselője.
Népújság (Marosvásárhely)

Kényes magyar-kérdések terítéken
Kovács Péter főtitkár értékelője
Ígéretünkhöz híven, külön írásban közöljük az Aradon tartózkodott Kovács Péter szövetségi főtitkár politikai értékelőjét, amit az Arad megyei RMDSZ Küldöttgyűlésén tartott pénteken este. Amint előrebocsátotta, néhány múltbeli, jelenlegi, illetve jövőbeli kihívást kíván közelebbről megvilágítani.
Tavaly márciusban, a szövetség igen nehéz döntést hozott, amikor a baloldali párttal lépett kormánykoalícióra. Az SZDP-vel 2000–2004. között volt egy igen tartalmas és eredményes parlamenti együttműködés, akkor viszont az RMDSZ nem volt közvetlenül kormányon, nem voltak miniszterei, államtitkárai. Végül is belevágtak, de a koalíció eléggé fogcsikorgatva működött. Őszintén megítélve, ebben az időszakban volt az EP, illetve az államfő választás kampánya, de nemzetiségi, vagyis magyar ügyekben nem igazán tudtak előre lépni, eredményeket felmutatni. Más finanszírozási ügyekben kisebb lépéseket tudtak tenni. Jól szerepeltek az EP-választáson, ahol megőrizték a magyar képviseletet, majd előzménytelenül belefutottak egy olyan államfőválasztásba, ahol nem csak az RMDSZ jelöltje volt az egyedüli magyar jelölt. Az első fordulóban látható volt a belső magyar eredmények közötti különbség, hiszen azt az RMDSZ 86:14 arányban nyerte meg. Tehát úgy igazolódott vissza, hogy az aktív magyar szavazók körében a voksok 86%-át sikerült megszerezni, ami nagyon fontos, az eredményhez minden megyei, illetve helyi szervezet hozzájárult. A második fordulóban viszont nem az volt a meglepetés, hogy a magyarok hány százaléka szavazott Iohannisra, hiszen érezhető volt, tudták, hogy a magyarság 75-80%-a rá fog szavazni. A meglepő az volt, hogy megjelent egy 25-35 év közötti társadalmi réteg, amelyről a politikai pártok és szervezetek nem is tudták, hogy elektori szempontból léteznek. Ez a társadalmi réteg ugyanis közvetlenül 1989 előtt vagy után született, számukra teljesen természetes, hogy köztéren van a Szabadság-szobor, akkor kel át az országhatáron, amikor akar. Természetes, hogy anyanyelvén tanulhat az óvodától az egyetemig, természetesek a kétnyelvű feliratok. Tehát nem érzik, mit veszíthetnek az által, ha elveszítjük a magyar képviseletet az önkormányzatokban vagy a parlamentben. Megjelent tehát egy olyan réteg – és itt a magyarokra fókuszálunk –, amivel valamit kezdeni kell. Az elnökválasztás előtt az RMDSZ kilépett a kormányból és annak ellenére, hogy az elnökválasztás második fordulójában nem arról döntöttünk, ki fog kormányozni Romániában, nem az RMDSZ szerepvállalásáról döntöttünk, annak ellenére, hogy a második fordulóban az RMDSZ mindenkinek a belátására bízta, kire szavaz, a magyarság szavazatai által kinyilvánított vélemény alapján a vezetőség eldöntötte: a következő időszakban a szövetség nem marad a kormányban! A rendszerváltás óta eltelt 25 év alatt először lépett úgy ki a kormányból, hogy azt nem buktatták meg, hanem saját döntésük következtében tették. Hogy jó döntés volt-e vagy nem, azt most nem tudják megmondani, de a 2016-os parlamenti választásokon ki fog derülni. Azzal együtt, hogy az RMDSZ az eltelt 25 évben állandóan a politikai párbeszédre alapozva, vagyis a maguk 6-7%-ához sikerült még szerezni 43-44%-ot az eredményességéhez, decemberben azzal kellett szembesülnie, hogy valakik azt próbálják elhitetni róluk, hogy terrorista szervezet. Bizonyára tudják, hogy Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesternek az SZKT-n elmondott üzenete miatt a Terrorizmus Ellenes Ügyészség elkezdett vizsgálódni, hogy a kijelentése nem hozható-e összhangba a terrorizmussal, az erőszakra történő bujtogatással, ami nagyon veszélyes dolog. Felolvasta a mondatot, ami miatt nem csak Antal Árpádot, hanem az RMDSZ-t is kivizsgálják: „Végül pedig Frunda tanácsos úrnak, Victor Ponta miniszterelnök tanácsos urának szeretném mondani, hogy kérje meg a főnökét, a tanácsoltját, a miniszterelnök urat, hogy utasítsa a helytartóját: ne provokálják az erdélyi magyarokat, mert az, amit Kovászna megye prefektusa tesz, minősíti a miniszterelnök urat is. Ha valakinek nem az az érdeke, hogy a románok és a magyarok Sepsiszentgyörgyön, Háromszéken, Székelyföldön megint ugyanolyan helyzetbe kerüljenek, mint Marosvásárhelyen 1990-ben, akkor egy minimális tiszteletet nyújtsanak az irányunkban.” Tehát ez az a mondat, ami miatt valakinek érdeke volt, hogy az RMDSZ közé betolja a terrorizmus felhőjét.
Koncepciós perek?
Mindenki számára világos, hogy ebből nem lehet egy bárkit is elítélő törvényszéki döntés, de valakinek érdeke, hogy az RMDSZ kapcsán lebegtesse a terrorizmus felhőjét. Nagy Zsolt esetéből kiindulva azonban, semmiben sem lehetünk biztosak, hiszen Nagy Zsolttal kapcsolatban semmiféle közvetlen bizonyíték nincs. Két ember telefonon, angolul arról beszél, hogy majd megkeresik Nagy Zsoltot, akivel ezt és ezt fogják megbeszélni. Semmiféle bizonyíték nincs, hogy a jelzett beszélgetés Nagy Zsolttal megtörtént volna, vagy az, bármilyen törvénytelenséget tett volna. Ugyanakkor a Román Államot 1 lej kár sem érte, hiszen a Posta privatizációját még nem indították el. Tehát egyetlen lej kár, illetve egyetlen lej csúszópénz átadása sincs bizonyítva, közben a Nagy Zsolt védelmében megszólalni óhajtó tanúkat meg sem hallgatta a román igazságszolgáltatás. A vérlázító per 9 éve folyik, ezalatt Nagy Zsolt minden este azzal a tudattal feküdt le, hogy ártatlan, de lehet, mégis bezárják. A következő 4 évben viszont börtönben fekhet le azzal a tudattal, hogy ártatlan. Ugyanakkor olyan társadalmi kivetítése is van, hogy a romániai közvélemény örül annak, hogy végre, még egy politikust elkaptak, mert ugye, a politikusok csalnak, lopnak, gazemberek, akik a polgárok hátán gazdagodtak meg. Európa tapsol a folyamatnak, hogy végre volt minisztereket is elítélnek, ráadásul nagy számban ítélik el a csúnya, gazember politikusokat. Ha viszont megnézzük Nagy Zsolt és Markó Attila esetét, feltehetjük a kérdést: milyen országban élünk? Valakiknek érdeke, hogy magyar embereket RMDSZ-es politikusokat is elítéljenek. Markó Attilát egy olyan ügyben akarják rácsok mögött kivizsgálni, ahol ott sem volt az ominózus kárpótlás ügyében született döntés meghozatalakor, de be akarják zárni egy bizonyos időre, amíg az ügyet kivizsgálják.
Amikor azt mondjuk, hogy be akarnak feketíteni bennünket, a romániai magyar közszolgálati médiában megjelenik egy olyan hír, miszerint az RMDSZ döntéseit Budapesten hozzák. Gondolkozzunk el, kinek az érdeke ilyen híreknek a terjesztése? Meggyőződésem, hogy ezek nem véletlenek, hanem tudatosan irányított dolgok, csak ne kérdezzék meg, hogy ki áll mögöttük? Nem a kormány vagy a miniszterelnök, mert azok túl gyengék ehhez. Nem véletlen, hogy ezek a dolgok ilyen tervszerűen, rövid határidő alatt követik egymást.
Újratervezni a politizálást
Tehát ilyen környezetben élünk, de a legnagyobb kihívás talán a választási törvény lesz, mert ha az nem biztosít arányos képviseletet, vehetjük a kapunkat, kivonulhatunk a politikából. Tehát csak olyan választási törvényt tudunk elfogadni, amely arányos képviseletet biztosít. Ha az RMDSZ 6%-ot ér el a választásokon, az 6-os képviselet is legyen. Ennek a biztosítására van elképzelésünk is: a mandátumok 65%-a egyéni választókerületekben, míg 35%-a egy országos kompenzációs listán találna gazdára. Tehát minden szavazó kétszer pecsételne: egyszer az országos listára, egyszer az egyéni választókerület jelöltjeire. Ugyanakkor támogatjuk egy kisebb parlament létrehozását a mostani katasztrofális állapot helyett, amikor a képviselők száma ahelyett, hogy csökkent volna, 120-szal növekedett. Támogatjuk a 300 fő plusz a kisebbségek képviselőiből álló képviselőház, illetve a 100 fős szenátus alakulását. A szenátusba minden megye 2-2, továbbá minden bukaresti kerület is 2-2 szenátort küldhetne. Az önkormányzati választások tekintetében támogatjuk az egyetlen fordulóban megválasztandó polgármesterek változatát, hiszen ezzel a szórványban is van esélyünk polgármestert választani. A megyei tanácsok elnökeinek a megválasztása lehet a jelenlegi módszer szerint, vagyis, hogy névre szavazzanak, vagy a megyei tanács válassza meg a saját tagjai közül.
Kelemen Hunor szövetségi elnök decemberben jelentette be a politika, célok megváltoztatása nélküli újratervezésének a szükségességét, ezért a kongresszusig azt kell kitaláljuk: tartalmilag mit jelent az újratervezés? Ez azért is szükséges, mert megjelent egy olyan politikai réteg, amely képes egy választás eredményét eldönteni. Nem tudjuk, milyen elvárásaik vannak, mennyire fontos számukra az etnikai szempont. Azt az államelnök-választáskor láthattuk: az etnikai szempont nem fontos. Tehát új témákat és tartalmakat kell bevonnunk az RMDSZ politikájába. Ha a fiatalokat nem, hát az újgenerációs értelmiségieket sem tudjuk megszólítani. Ha őket nem sikerül megszólítanunk, komoly gondjaink lehetnek a céljaink elérésében. A kongresszus az a nap lesz, amikor strukturális, de tartalmi változtatásokat is hoznunk kell a munkánkba. Ha sikerrel tesszük, nem csak a soron lévő választásokra, hanem akár a következő 20 évre is kihathat. Ami a költségvetést illeti, Bukarestben született egy döntés, hogy hova, mennyi pénzre van szükség. Mivel mi őszintén gondoljuk a decentralizációt, e gyakorlat elvben ellenkezik a felfogásunkkal, mert egy-egy helyi tanács szintjén sokkal jobban tudják, hol mire van szükség. A Bukarestben hozott döntés szorosan összefügg a PSD-ben tervezett tisztújításokkal. Vagyis. oda adnak pénzt, ahol nekik a legelőnyösebb.
Kovács Péter értékelőjét abban a hitben fejezte be, hogy április 17–18-án meghozzák a megfelelő döntéseket, amelyeket majd közösen, sok munkával végrehajtanak, a romániai magyar közösség érdekében.
A hozzá intézett kérdésekre válaszolva, Kovács Péter a veterán tisztségviselőkkel kapcsolatban kifejtette: Frunda Györgynek nincs tisztsége az RMDSZ-ben, de gyakran a nevében nyilatkozik. Markó Béla és Borbély László bejelentették, hogy tovább nem vállalnak tisztséget, míg egy veterán – akit nem óhajtott megnevezni – nem vonul vissza. Az ártatlanul elítélt magyaroknak a legjobb ügyvédeket kereső igényre elmondta: az ország legjobb, román ügyvédeit fogadták meg, de az ítélet nem rajtuk múlott. Természetesen, fellebbeznek az európai fórumokhoz – hangzott el a Kovács Péter RMDSZ-főtitkár által tartott politikai értékelőn.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Nem sürgős a választások kiírása Pontáéknak – Nem sürgős az időközi választások kiírása
Beperelték a liberálisok Pontát az időhúzás miatt
Beperelte Victor Ponta miniszterelnököt a Nemzeti Liberális Párt (PNL), amiért nem írja ki az időközi választásokat megüresedett önkormányzati és parlamenti tisztségekbe. Három megyei tanácselnöki, huszonhat polgármesteri és hat parlamenti képviselői tisztség áll üresen, köztük Kolozs megyében is a megyei tanácselnöki funkció.
Az elmúlt hetekben több lehetséges időpont is felmerült, a szerdai kormányülésre állítólag el is készült a konkrét javaslat, amiben március 22-e, illetve március 29-e szerepel, de végül nem került napirendre a kérdés. Kolozs megyében a korrupcióval vádolt Horea Uioreanut tavaly májusban vették őrizetbe, az elöljáró októberben lépett vissza megyei tanácselnöki tisztségéből.
A megyei önkormányzat volt liberális vezetőjét csúszópénz elfogadásával, okirat-hamisítással és pénzmosásbeli bűnrészességgel gyanúsítják, jelenleg házi őrizetben várja az ítéletet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) számára biztos kudarccal végződnének az időközi választások, az ellenzék szerint Pontáék emiatt húzzák az időt. Jövő tavasszal ismét önkormányzati választásokra kerül sor Romániában, ha tehát sikerülne őszig halogatni az ügyet, akkor már „büntetlenül” lehet hivatkozni arra, hogy fél évre indokolatlan új tisztségviselőket választani vélik.
Szabadság (Kolozsvár)

Az emlékezés jegyében ünnepelt a bábszínház
Barátai, kollégái, ismerős és ismeretlen tisztelői emlékeztek az intézmény és a romániai bábozás két meghatározó személyiségére, Kovács Ildikó és Mona Marian rendezőkre tegnap délután a Puck Bábszínházban.
A főhajtásban Szilágyi Júlia, Hegyi Réka, Melania Ursu, Tudorel Filimon, Ovidiu Pecican és Roxana Croitoru segédkezett, akiket közeli barátság fűzött a neves szakemberekhez, s akik évtizedekkel később is képesek úgy felidézni a kedves találkozásokat, együttműködéseket, mintha csak tegnap történtek volna. A Puck Bábszínház 65. születésnapjára szervezett rendezvénysorozat már délelőtt elkezdődött, a legkisebbek – és persze az örök fiatal, kíváncsi felnőttek – az Apolodor könyve és a Micimackó (fotó) című előadásokat tekinthették meg, ezáltal ők is maguk elé képzelhették Mona Marian és Kovács Ildikó emberi és művészi nagyságát. Ettől volt teljes az ünneplés.
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)

Emlékezés a 25 évvel ezelőtti marosvásárhelyi gyertyás tüntetésre
A huszonöt évvel ezelőtti marosvásárhelyi gyertyás tüntetésre emlékezik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Maros megyei szervezete.
1990. február 10-én az RMDSZ felhívására körülbelül százezer magyar némán, táblák és transzparensek nélkül, kezükben gyertyával és könyvvel demonstrált Marosvásárhely központjában a magyar nyelvű oktatásért, a kisebbségi jogokért. „Az akkori cél, az anyanyelvi oktatás megteremtése ma is aktuális” – áll a szervezet közleményében.
Az EMNT kedden, február 10-én 18 és 19 óra között a marosvásárhelyi Színház térre várja mindazokat, akik emlékezni szeretnének. A szervezők kérik a résztvevőket, hogy vigyenek magukkal egy könyvet és egy gyertyát. A tervek szerint a rendezvény méltóságteljes csendben, felszólalások és zászlók nélkül zajlik majd.
Krónika (Kolozsvár)

Duplanullások
Késleltetett hatásúak voltak azok a mérgezett nyilak, amiket két távozó személyiség lőtt a közéletbe: a tíz éven át minden szálat, gyeplőt, ostort, kardot és bárdot egyetlen kézben tartó, volt államelnök búcsúzóul azt dobta oda az alattvalóknak, hogy vigyázzanak a titkosszolgálatokkal, mert nagyon megerősödtek.
Elsőre egy tőle megszokott rossz minőségű fintorgásnak tűnt, ám rövid időn belül lemondott a nem sokkal azelőtt még mandátumának megerősítésében bízó főtitoknok, aki szolgálati megkötöttségeitől szabadulva, mondhatni hanyag nemtörődömséggel, újságírói kérdésre válaszolva megerősítette az addig csak suttogó híresztelést, miszerint a sajtóban igenis vannak titkos ügynökeik.
Ez egy kicsit nagyobbat cuppant, mint az elnöki búcsúcsók, de ez is elült, mert hirtelen megindult az előállítási lavina. Óriási tolongás kezdődött a korrupcióellenes ügyosztály környékén, hosszú, tömött sorokban vonultak a rabomobilokból az épületbe a politikai és gazdasági-pénzügyi élet nagyágyúi. Olyanokat lehetett látni, akikre mindaddig sokan, mint nagyon jelentős kombinátorokra néztek fel.
Már ez a seregszemle is sokat mondott, de a két főszereplő, a volt elnök és szőke ciklonja még hiányoztak. Ám a beszállítottak megkezdték egymás bemocskolását, gondolván, ha közösen ügyködtek, a balhéból se maradjon ki senki. Egyszerű halandóknak szinte felfoghatatlan összegek röpködtek: ki kinek vitte, küldte, kitől kapta és így tovább, majd amit sokan alig-alig hittünk volna, hirtelen elérte a kiszőkített kegyencnőt is a sok nyilvánosan elrebegett titok.
Eleinte próbált nem tudni semmiről, de amikor látta, hogy a fele se tréfa, mindenki rápakolja a dolgok vastagját, támadásba lendült. Mint a csúcském James Bond, akinek duplanullás sorszáma azt jelenti, hogy azonnal ölhet és ölhető.
A szőkeség fejvesztetten kezdte szórni a szólövedékeket, kevésbé elegánsan ugyan, mint Őfelsége ügynöke, aki a saját feletteseire soha nem lő. A hölgyemény viszont a tíz éven át hűséges titkosszolgálati tábornokot és a korrupcióellenes amazont vette célkeresztbe, legutóbb pedig olyan államférfiakról szólt, akik az asztal alá bújnak.
Görögtűz ez vagy viharágyú? Éleslövészet vagy hadgyakorlat? Áldozatok máris vannak, lesznek is még, de hátha kicsit csak kitisztul majd az égbolt a közéletünk fölött!
Molnár Judit |
Krónika (Kolozsvár)

Ismét megrongálták a Holnaposokat
Keddre virradó éjszaka ismeretlen tettes(ek) festékkel firkálta(k) össze a nagyváradi Holnaposok szoborcsoportot.
Ez alkalommal a szoborcsoport álló alakja Dutka Ákos háta lett szinte teljesen összefirkálva fehér festékszóróval, de az Emőd Tamást reprezentáló alak hátára is került egy rózsaszínű krikszkraksz. Ezeket az írott üzenethez hasonló graffitiket szaknyelven tag-nek hívják. Rövid időn belül ez a második olyan eset, amikor valaki(k) összefirkálja(k) a szoborcsoportot, legutóbb tavaly decemberben firkálta össze két ismeretlen ezt a köztéri műalkotást. A helyi rendőrséget Ritli László Csongor, a nagyváradi helyi tanács RMDSZ-frakciójának a vezetője értesítette szerda délután. Csütörtökön délelőtt fél tizenegykor helyszíni szemlét tartott a nagyváradi helyi rendőrség két tagja, valamint ott volt a bejelentő Ritli László Csongor is. A helyi rendőrség képviselője a helyszínen semmilyen konkrét információval nem tudott szolgálni, később azonban Ioan Nicolae Galuttól, a nagyváradi helyi rendőrség vezetőjétől megtudtuk, hogy az eset keddről szerdára virradó éjszaka történt. Mint mondta, megnézték a felvételeket, amiken valamilyen gyanús mozgás látszik, de nemhogy az arc vagy az arcok nem látszanak a felvételeken, de még az sem, hogy valójában hány elkövető lehetett. „Nem tudom, mi lehet a baj, talán olyan erősen ver a neon, hogy elhomályosítja a kamerát” - magyarázta Galut, hozzátéve, hogy a jövőben talán át kellene helyezni azokat a térfigyelő kamerákat. Ugyanakkor azt ígérte, hogy növelni fogják az őrjáratok számát: mint mondta ezentúl óránként fog elhaladni ott az őrjárat. Egyébiránt a firkákat még a délelőtt folyamán lemosták a műalkotásról egy speciális vegyszerrel. Amikor tavaly decemberben először rongálták meg a Holnaposok szoborcsoportot, még arról szóltak a feltételezések, hogy netán egy meg nem értett, frusztrált művész tette lehet ez, de most már nem zárható ki az etnikai provokáció lehetősége sem, hiszen már másodjára firkálták össze a Holnaposok szoborcsoportját. Nemrég – mint arról annak idején beszámoltunk – a József Attila szobrot is összefirkálták, miközben a városban lévő román történelmi személyiségeket megmintázó szobrokat mindez idáig nem ért hasonló támadás, tehát úgy tűnik, a firkászok a magyar közösséghez köthető köztéri alkotásokat választják ki „áldozatul”.
Pap István
erdon.ro

A rommagyar pedagógusról
Mielőtt belevágnék: rommagyar alatt semmiképpen sem romániai magyart értek, hanem – Dénes László barátom, egykori és reményeim szerint jövendőbeli pályatársam megnyugtatására, aki e kifejezést kitalálta, a sajtó- és köznyelvbe bevezette – tartásában romos magyart, romlott magyart. A jelző nélküli magyar ellentétét.
A rommagyar pedagógus zömmel a romániai iskolákban fordul elő, abból él – dehogy él: tengődik –, hogy azt mímeli: tanít, oktat, nevel.
Kiből lesz, lehet rommagyar pedagógus? Gyakorlatilag mindenkiből, aki e pályára téved. Tekintet nélkül arra, hogy megvan benne vagy sem a pálya iránti elhivatottság, birtokában van vagy sem a szükséges felkészültségnek, emberi és erkölcsi tartásnak. Tehát bárkiből lehet rommagyar pedagógus, aki másra nem alkalmas.
Hogyan lesz valaki rommagyar pedagógus? Csak úgy egyszerűen: lesz. Merő véletlenségből. Miután – mint korábban említettem – másra nem alkalmas. Igaz, a pedagógusi pályára sem, de ez látszólag senkit sem zavar. Akit meg zavar, az nem számít, annak a véleménye senkit sem érdekel.
Elhivatottság, felkészültség, emberi és erkölcsi tartás hiányában a rommagyar pedagógus korunk társadalmának egyik legkiszolgáltatottabb embere. Kiszolgáltatottja az oktatáspolitikának, a pöffeszkedő helyi kiskirálynak, a szintén alkalmatlan tanügyi górénak. Lenézi, megveti a szülő, semmibe veszi a tanuló.
Ebből következően a rommagyar pedagógus kompenzál. Ahol, amikor lehet. Úgy tesz, mint aki hallgat az igazgatója szavára, úgy tesz, mint aki tiszteli a szülőt, úgy tesz, mint aki szívén viseli a rábízott gyermek sorsát. Úgy tesz, mint aki tanít, oktat, nevel. Holott ellenkezőleg: nem hallgat sem vezetőjére, nem tiszteli sem a szülőt, nem érdekli sem a rábízott gyerek sorsa. Nem tanít, nem oktat, nem nevel. Hát így kompenzál a rommagyar pedagógus.
Mivel foglalkozik akkor, ha nem tanít, nem oktat, nem nevel?
Megmondom: naphosszat lazsál, kollégái ellen áskálódik, benyal felettesének – más szóval: karriert épít –, közben azt lesi árgus szemekkel, hogyan lehetne egy kis pluszpénzhez jutnia. Mindegy, milyen áron. Lehetőleg adómentesen, azaz törvényellenes módon.
Az elmondottakból következően a rommagyar pedagógus a világ talán legszerencsétlenebb embere. Miért a legszerencsétlenebb? Azért mert utálja a rendszert: az iskolát, a gyermekeket – egyszerűen mindent utál, ami az iskolával összefügg. Miért utál mindent és mindenkit? Mert megutáltatták vele.
Ebből következően a társadalom talán legkártékonyabb embere is. Miért a társadalom talán legkártékonyabb embere a rommagyar pedagógus? Azért mert megöli a rábízott gyermekben a jövőt, mindannyiunk jövőjét.
Most látom: végig pedagógust írtam, pedig egészen másra gondoltam. Remélem, értik, mire. Amiként azt is remélem, a pedagógusok – a nemzet napszámosai –, akik soraim olvastán talán sértve érezték, érezhették magukat megbocsájtják ezt nekem.
Szentgyörgyi László
kozpont.ro

Újraválasztották Borbolyt a születésnapi küldöttgyűlésen
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Csíki Területi Szervezete 25. éves születésnapi ünnepséget tartott pénteken Csíkszeredában. Nem hiányzott a volt és jelenlegi szövetségi elnök sem, az alkalomból tartott küldöttgyűlésen pedig ismét Borboly Csabát választották a területi szervezet élére.
Több olyan díszvendége is volt az ünnepségnek, akik huszonöt évvel ezelőtt ott voltak az érdekvédelmi szervezet megalakításánál Csíkszeredában, és utána is kivették részüket a munkából. Ők oklevelet és emlékplakettet vehettek át Borboly Csaba területi és Kelemen Hunor szövetségi elnöktől. A díjazottak: Balázs Lajos, Beder Tibor, Benkő Sándor, Bíró Albin, Bíró József, Csiha Csaba, Csutak István, Eigel Ernő, Ferenczes István, Györgypál János, id. Hajdu Gábor, Horváth István, Kálmán Dénes, Labancz István, Lányi Szabolcs, Léstyán Dénes, Májai László, Nagy Benedek, Pálffy Árpád, Pethő Ilona, Sántha Pál Vilmos, Szakács Levente, Székedi Ferenc, Vargha István, Veress Dávid, Vígh Ádám, Vorzsák János, Zólya László, Zsombori Vilmos. Tevékenységüket, közéleti szerepvállalásukat felidéző összeállítással, és egyperces néma csenddel emlékeztek Búzás Lászlóra, Borbély Ernőre, Papp Kincses Emesére, László Pálra, László Imrére, Pataki Imrére és Vorzsák Istvánra, akik már nincsenek köztünk.
Beszédében Borboly Csaba területi elnök, utalva az elmúlt hetek történéseire, azt mondta, hogy a romániai közélet elemeiben recseg-ropog, és olyan változások jönnek, amelyek meghatározhatják azt a pályát, amelyen az érdekvédelmi szervezetnek mozognia kell. Úgy vélte, erős bástyája a területi szervezet az RMDSZ-nek, és a történelmi magyar egyházak a legfontosabb szövetségesek. Hozzátette, az emberek bizalmát kell visszanyerni. „Én nem látok más utat, csak azt, hogy még több alázattal, még több nyitottsággal és még nagyobb elszánással végezzük a munkánkat” – jelentette ki.
Markó Béla szenátor, az RMDSZ volt elnöke szerint lehet emlegetni az elmúlt 25 év eredményeit és eredménytelenségeit, de nem ezt, hanem egy régi eszme tartósságát ünneplik, amit 25 évvel a legfontosabbnak gondoltak, hogy a magyarságnak egy szövetségben kell együttműködnie, egységesen kell fellépnie. Kelemen Hunor szövetségi elnök szerint ezelőtt 25 évvel a halálra ítélt erdélyi magyarság újjászületett, de a teljes körű anyanyelvhasználatért, az állami magyar egyetemért, és az autonómiaformákért tovább kell dolgozni. „Nem lehet azt mondani, hogy a kivívott jogok nem nem visszavonhatók, mert ebben az országban bármi visszafordítható” – figyelmeztetett. Az ünnepség után az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének küldöttgyűlése egyedüli jelöltként ismét Borboly Csabát választotta a szervezet élére, és arról is döntött, hogy Kelemen Hunort támogatja, aki újabb szövetségi elnöki mandátumért indul az áprilisi kongresszuson.
Kovács Attila |
Székelyhon.ro

Várjuk ki a végét
Nagyjából már csak az van hátra, hogy a kormánypalotából rángassanak ki a kommandósok egy tisztségben lévő minisztert, vagy a parlamentben bilincseljenek meg egy honatyát.
De ha ez is megtörténne, az sem volna egyéb, mint látványműsor. Csak arra volna elég, hogy megerősítse azokat a hangokat, amelyek szerint az említett intézmények tele vannak bűnözőkkel. Mert azért nem kell elájulni attól, hogy neves, befolyásos hölgyeket és urakat visz be, hogy fontos emberek ellen indít eljárást a korrupcióellenes ügyészség, azaz a DNA. Akkor lehet majd tapsolni, ha jogerősen is bizonyítást nyernek a DNA akciói, mi több, az ítéletek Strasbourgban is kiállják a próbát. S akkor a bűnösök meglakolnak, mint a mesében.
Addig azonban az hallgathatjuk, hogy „politikai megrendelésre dolgozik a DNA”. Ezt egyébként azok terjesztik előszeretettel, akik kitalálták és működtetik a politikai megrendelési bizniszt immár 25 éve. Az egész román belpolitika motorja a politikai megrendelés. Álságos ezt kifogásolniuk a rendszer működtetőinek. Sőt, mindennemű felháborodás álságos – amely mögött politikai érdek van. Tessék csak megfigyelni: az egyik oldal helyeslően bólogat, amikor a másik táborból elvisznek valakit, mondván, hogy az igazságszolgáltatás végre független és dolgozik, s fetrengve jajveszékel, amikor az ő csapatát ritkítják az ügyészek.
Băsescu keze van a dologban – ez volt a sláger korábban. Băsescu most már a visszavonult államfő megnyugtató nyugdíját élvezi, a korrupcióellenes ügyészség viszont válogatás nélkül rugdossa be az ajtókat, talán egy szép napon éppen a volt elnöknél.
A DNA-t amúgy nem illeti dicséret azért, mert végzi a dolgát, azért pedig végképp nem, hogy ha alkalmanként túlreagál dolgokat és árnyékra vetődik. Mennyivel jobb lett volna, ha a DNA most nem a többéves simlikről rántja le a leplet vitatható vallomások, vicces szerződések vagy régi lehallgatások alapján, hanem a szóban forgó vélt vagy valós bűncselekményeket még akkor, az elkövetésük pillanatában füleli le, és kezdi vegzálni a hatalmukat, befolyásukat pénzre váltó gazembereket.
Apropó hatalom és befolyás. Megtörténhet, hogy a korrupcióellenes ügyészség szokatlanul nagy fordulatszámú pörgése miatt kikopik néhány fogalom a politikai jellegű közleményekből. Eddig futószalagon gyártották az olyan hivatalos kommünikéket, amelyek arról szóltak, hogy XY választott vagy kinevezett akárkinek köszönhetően, az ő közbenjárásával, esetleg jóvoltából sikerült ezt vagy azt megoldani. Na, ezeket ajánlatos lesz kerülni, mert az ilyen megfogalmazások mostanság felérnek egy gyengébb feljelentéssel, miszerint XY hivatali visszaélést követ el és üzérkedik a hatalmával. Mint ahogy az közismerten történni is szokott.
Szüszer-Nagy Róber
Székelyhon.ro

A Kanadai Magyarok Országos Szövetségének nyílt levele az Új Magyar Szó főszerkesztőjéhez
A Maszol – Új Magyar Szó online oldalain 2015. január 21-én Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (január 14-20.) rovatban jelent meg Bálint-Pataki Józsefnek a legnagyobb magyar gondolataival indított, hosszú eszmefuttatása, miszerint „Kanadában ma is igaz Széchenyi mondása: „A magyar legnagyobb ellensége a magyar.”
Bálint-Pataki úr fogalmazványából azt olvassuk ki, hogy olyan témában mártogatta meg a tollát, amihez másodkézből, „néhány, e közösségből (mármint kanadai magyar) vétetett, nemzetben és nem pártkötődésben gondolkodó közösségi ember” információja juttatta.
________________________________________ Ez a megállapítás már egyből nem állja meg a helyét, hiszen akik véleményét Bálint-Pataki úr magáévá tette – Göllner András és Christopher Adam – egyrészt kivonják magukat a kanadai magyar szervezett közösségek életéből, másrészt pedig a Gyurcsány Ferenc által alapított Magyar Demokratikus Charta (egyébként 5 tagot feltüntető) kanadai fiókszervezetének szóvivőjeként határozzák meg magukat, s mint ilyen, egyértelműen kötődnek egy hazai pártpolitikai mozgalomhoz. Ezen – közösségi embereknek vagy függetlennek nehezen mondható – egyének véleménye alapján nullázta le a kanadai magyarságot és annak legnagyobb ernyőszervezetét, a Kanadai Magyarok Országos Szövetségét, a KMOSZ-t Bálint-Pataki József.
Megkérdeznők, hogy Önök szerint mi a hitelessége az egésznek, ha Bálint-Pataki úr még nem járt közöttünk – legalábbis nem említi -, tehát nem ismerheti az itteni állapotokat, márpedig anélkül ilyen témában hogy is mer akárki tollat ragadni? Minek alapján jutott el olyan általánosításokra, hogy mi, kanadai magyarok „a 2010 utáni anyaországi tudatos és durva beavatkozás” eredményeként, „a Jobbikkal is kokettáló Fidesz” irányításával nemet mondtunk a véleményszabadságra, véglegesen szétromboltuk a magyar diaszpórát, mikor pedig tudott dolog, hogy „az egész Orbán-rezsimet a velejéig áthatja a korrupció, a miniszterelnök az uniós pénzekből való kibekkelésre játszik…”
Tisztelt Főszerkesztő Úr!
Nekünk, távolra szakadtaknak csak egyéni véleményünk lehet arról, hogy mennyire lehet szűkében a szólás- és véleményszabadságnak, valamint a demokráciának az otthoni világ, ha egy romániai magyar lapban, az orbáni Magyarország szomszédságában, megjelenhet egy ilyen kemény kijelentés. Ezt döntsék el Önök hazai berkekben – egymás között és a magyar kormánnyal.
Arról viszont határozott véleményünk van, hogy Kanadában szó nélkül hagyjuk-e vagy sem azokat a rágalmazásokat, amelyeket egy erdélyi lap jelentetett meg rólunk, akiket egyébként nem ismer. Ráadásul olyan egyének véleményére hagyatkozva, akik a kanadai magyar szervezetek életéből kivonják magukat, egyetlen közösségi eseményen vagy nemzeti ünnepen sem jelennek meg – azaz ők sem ismernek minket! Ennek ellenére örömmel rágalmazzák a 65 (hatvanöt!) kanadai magyar szervezet által alapított ernyőszervezetet, a KMOSZ-t és annak vezetőségét, név szerint az elnököt… és zúdul az átok a többi tisztségviselőre is. Akiket „e közösségből vétetett… néhány” zsigereiben gyűlöl. Hogy miért? Csak.
De hogy még Önök is! Ilyen mesterien, jól kiszámított, de övön aluli ütéssel így belénk vágjanak és éppen Erdélyből?!
A székely autonómiáért, az erdélyi ügyért való eddigi kiállásunk jogán tiltakozunk az ilyen „tényfeltáró” irományok ellen!
Felkérjük Izsák Balázs urat, az SZNT elnökét, hogy emeljen szót az újságnál e durva méltánytalanság ellen, mivel ő bizonyos mértékben hallott és tud rólunk, arról nem is beszélve, hogy a kanadai magyarság már évtizedek óta támogatja nemcsak a székelység, hanem az elcsatolt területeken élő magyarság követeléseit is. De hadd maradjunk a Székelyföldön: talán nem érdektelen megemlíteni azokat a pénzbeli adományokat, amelyeket dolgos, szorgalmas emberek adtak össze – elég, ha csak azt az éveken át befolyt, mintegy 96,000 dollárt említjük, ami Gazda Zoltán elismervényeivel is bizonyítható, és ami semmiképpen nem csupán egy kiemelt fontosságú haver ajándéka volt, hanem a kanadai magyar közösségé -, akárcsak Böjte Csaba előadókörútjához, Veress Sándor könyvkiadásának a költségeihez való jelentős anyagi hozzájárulás, vagy a kézdivásárhelyi plébánia támogatása, az árvízkárosultak javára szervezett gyűjtés. Akkor még nem is KMOSZ-tagságként, hanem csak nemzetben gondolkodó, otthoniakkal együtt érző magyarokként gyűjtögettünk és közben a világ elé tártuk a székelység problémáját.
De, ernyőszervezetté alakulva, a következő, történelmi jelentőségű eredményt is felmutathatjuk:
A Kanadai Magyarok Országos Szövetsége (KMOSz) kezdeményezésére immár kanadai politikusok is megismerhették az erdélyi magyarságot érintő emberi jogi problémákat, valamint a Székely Autonómia ügyét. A kanadai parlament 2014 tavaszi ülésszakában ugyanis a három legnagyobb kanadai párt képviselői, névszerint Paul Dewar (NDP), David McGunity (Liberális Párt) és Gordon O’Connor (Konzervatív Párt) képviselők hivatalosan is benyújtották azt az indítványt, amelyben több, mint 700 kanadai magyar arra kéri a kanadai kormányt, hogy gyakoroljon nyomást Romániára az erdélyi magyarok emberi jogainak gyakorlati érvényesítéséért.
Ezzel párhuzamosan a Kanadai Magyarok Országos Szövetsége országos jellegű, 11 kanadai várost érintő filmvetítést szervezett, amely során Petényi Katalin és Kabay Barna „Szigorúan ellenőrzött életek" c. dokumentumfilm-trilógiájának második része került levetítésre a helyi magyar központokban. A filmbemutatót négy helyszínen két hazai szakértő, az ausztriai Linzből érkezett Dr. Vencser László katolikus lelkipásztor – akit maga Márton Áron püspök szentelt pappá, – valamint Varga Gabriella újságíró, a budapesti Jakab Antal Keresztény Kör elnöke és a dokumentumfilm-trilógia sajtóreferense mutatott be.
A Székely Szabadság Napján Marosvásárhelyre tervezett tömegmegmozdulást támogatva a Kanadai Magyarok Országos Szövetsége március 7-én Ottawában felvonulást szervezett, amelyen a metsző téli hideg ellenére a tüntetők az emberi jogok kanadai emlékművétől a kanadai szövetségi parlamentig vonultak. Mindkét helyszínen Dr. Vencser László atya mondott imát, a Parlament előtt pedig felolvastuk a már benyújtott beadvány szövegét a Székely Nemzeti Tanács felhívása a világ közvéleményéhez címmel, valamint David Kilgour volt parlamenti képviselő és Paul Dewar képviselő üdvözlő sorait. A felvonuló tömegben ott volt a kanadai ukránok képviselője is, szolidaritást vállalva az erdélyi magyarság ügyével, aláírásával is támogatva a KMOSz beadványát. A tüntetésről az angol nyelvű média is megemlékezett. Mindezen tettek krónikája megtalálható a weboldalunkon (www.kmosz.ca), amelyet Bálint-Pataki József is könnyedén megtalálhatott volna.
Nincs viszont nyoma annak a világhálón (mi legalábbis nem talaláljuk), hogy a Bálint-Pataki József által felmagasztalt Göllner András és Christopher Adam bármit is tettek volna az erdélyi magyarságért. Vagy akár csak a kanadai magyar szervezetek fenntartásáért. Pedig elkelne az önkéntes munka… Ennek ellenére az Önök újságírója a pártpolitikai motivációtól hajtott „néhányat” magasztalja fel, míg az erdélyiekért oly sokat tevő kanadai magyar szervezeteket és az ezek legtöbbjét tömörítő ernyőszervezetet, a KMOSz-t ostorozza.
Tisztelt Főszerkesztő Úr!
Bálint-Pataki József írása nem más, mint a kanadai magyar diaszpóra legnagyobb, pártpolitikától mentes, aktív ernyőszervezetének, a KMOSZ-nak a szubjektív, frontális támadása. Ez az írás úgy hat a nemzeti összetartozás eszméjét valló, identitásunkhoz, nemzeti kultúránkhoz s az anyanyelvünkhöz ragaszkodó honfitársainkra, mint ama szégyenteljes december 5-i népszavazás!
Önök, erdélyi testvéreinknek hitt magyarok olyan ügyek melletti kiállásunkat csúfolták meg, amit eddig itt, a kanadai magyar szervezetekben mindenki létfontosságúnak hitt, de a Bálint-Pataki-féle szenzációkeltés megélhetési hecckampány szintjére süllyesztett.
Egyszer s mindenkorra kikérjük magunknak az otthonról ide és vissza manipulált nemzeti egység bomlasztását, a magyarság külföldi tekintélyének a bemocskolását.
Tisztelettel, A Kanadai Magyarok Országos Szövetsége 16-tagú elnöksége
erdély.ma

Közelebb a nézőkhöz (25 éves a Háromszék Táncegyüttes)
Előadásai egyik legfontosabb elemét, a színpadon használt viseleteket, jelmezeket sorakoztatta fel Sepsiszentgyörgyön az új stúdió előterében a Háromszék Táncegyüttes tegnap este megnyitott kiállításán. A tárlatot a fennállásának 25. évfordulóját ünneplő társulat öt produkciójának egy-egy pillanatát megörökítő fotók, Henning János munkái egészítik ki.
Legszebb jelmezeiket, különleges viseleteiket, a Furik Rita jelmeztervező, koreográfus és rendező által megálmodott darabokat hangulatos, táncos-zenés megnyitón vonultatták fel tegnap a néptáncegyüttes tagjai. Deák Gyula igazgató köszöntőjében kiemelte, érdemes nagy hangsúlyt fektetni azokra, hiszen a jól elkészített ruhadarabok a nézők tekintetét, gondolatait egyaránt megragadják. Úgy értékelte, a Furik Ritával több éve tartó együttműködés színben és összességében is áttörést jelentett. A kiállítás célja, hogy a máskor csak távolról, színpadon látott ruházatot közelebb hozzák a nézőkhöz.
A jelmezek a táncosok lelkivilágának lenyomatai, „a velem együtt dolgozók kéréseinek egyfajta általam megalkotott képi világa” – mutatott rá üdvözlőszavaiban a felvidéki származású, Bodrogközben született jelmeztervező.
Furik Rita (felvételünkön) számára a határok semmilyen szempontból nem jelentenek gondot, ezért úgy tartja, valószínű, nem véletlen, hogy hét évvel ezelőtt Sepsiszentgyörgyre került, „és azóta is a legkedvesebb helyem a világon” – vallotta tegnap este.
A Háromszék Táncegyüttes hétvégi műsorkínálatát bevezető jelmezkiállítás után A banda című előadásukat tekinthették meg az érdeklődők, ma este pedig népzenei koncertre – az Üsztürü és a Heveder zenekar közös fellépésére – várják a közönséget. Deák Gyula lapunknak elmondta, olyan zenekarokat hívtak meg, melyek a 25 év alatt valamilyen formában nyomot hagytak az együttes életében: a Heveder immár tíz éve kíséri táncosaikat, az Üsztürü pedig 1992 és 1996 között muzsikált a Háromszéknek.
Műsoraink valamikor hagyományos folklórelőadások voltak, ez a paletta színesült át az évek során, és táncjátékokkal, táncdrámákkal, gyerekműsorokkal bővült ki – mutatott rá Deák Gyula, hangsúlyozván, „a magyar népzene és néptánc a mi anyanyelvünk”.
Demeter Virág Katalin
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Pesty Frigyes helynévgyűjteménye
Az Országos Széchényi Könyvtár és a Székely Nemzeti Múzeum közös kiadásában megjelent Pesty Frigyes helynévgyűjteménye 1864–1865 – Székelyföld és térsége harmadik kötete, éspedig a Maros megyére vonatkozó. Az első kötet (2012-ben) a mai Kovászna, a második (2013-ban) a mai Hargita megye területéről 150 évvel ezelőtt begyűjtött adatokat tartalmazza.
Pesty Frigyes történész 1864–1865 közötti helynévgyűjtését 1890-ben vásárolta meg a tudós özvegyétől a Magyar Nemzeti Múzeum. Az abból önállósult Országos Széchényi Könyvtárban az 1960-as években a teljes anyagról mikrofilm-másolat készült, ezt most digitalizálják. Pesty Frigyes Magyarországra és Erdélyre kiterjedő helynévgyűjteménye kéziratából a Székelyföldre és a közeli magyar többségű településekre vonatkozó rész feldolgozására és közlésére vállalkozott a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum az Országos Széchényi Könyvtárral közös, többéves program keretében. A munka célja a történelmi Székelyföld és az azzal összefüggő magyar többségű területek, valamint az inkább innen kutatható dél-erdélyi magyar települések Pesty Frigyes-féle felvételének közzététele. Szakmai irányító Pál-Antal Sándor marosvásárhelyi történész, az MTA kölső tagja. A szövegek mikrofilmről való átírása a Székely Nemzeti Múzeumban történt, azok gondozója Csáki Árpád sepsiszentgyörgyi történész. Pesty Frigyes 1864 tavaszán küldte szét a vidéki hatóságoknak az Erdélyi Főkormányszék utasítását és kilenc pontot tartalmazó nyomtatott kérdőívét. A beküldött összeírások tartalmilag és terjedelem szempontjából, de lejegyzőjük alapján is vegyes képet mutatnak. A jelentéseket általában a községi elöljárók készítették, a helybéli idősebbek emlékezete, a helyi hagyományok és a település régi iratainak felhasználásával. A történelmi vonatkozású kérdésekre többnyire azok a községek nem válaszoltak, amelyeknek lakossága időközben kicserélődött. A volt katona-, illetve szabadrendű székelyek leszármazottai rendszerint kiemelték a székely, avagy éppenséggel a hun származást. A válaszokban a hangsúly a helynevekre esett. Leggyakrabban a dűlőneveket sorolták fel. A helyi viszonyokat jól ismerők az egyes dűlőkön belüli kisebb helynevekre is kitértek. A most megjelent, 2014-es kiadási évszámot viselő harmadik kötet a mai Maros megye területére eső székelyföldi és magyar nyelvű egyéb felvételt tartalmazza: Marosszék, tíz udvarhelyszéki község, Marosvásárhely szabad királyi város, valamint Maros megyéhez csatolt volt Alsó-Fehér, Kolozs, Küküllő és Torda megyei települések. A közlés során az időközben összeolvadt vagy beolvadt településeket a mai önálló települések szerint csoportosították. A tájékozódást hely- és személynévmutató, román–magyar helységnévmutató és térképmelléklet segíti.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Neptun-ügy: amiről a dokumentumok beszélnek
Hiánypótló feladatokat kíván ellátni az a kis csapat, amely Átlátszó Erdély címmel oknyomozó internetes oldalt indított. Három újságíró, Sipos Zoltán, Mihály László, Egyed Ufó Zoltán vállalkozott arra, hogy olyan fontos témákat tárnak fel, melyek a „hagyományos” szerkesztőségekben a szokásos hajtás miatt elsikkadnak, ígéretük szerint igyekeznek feltérképezni „a közpénzek elköltését, a közszereplők üzleti érdekeltségeit, vagyonosodását; a környezetre veszélyt jelentő, számos esetben törvényt sértő nagyberuházások tulajdonosi hátterét”.
Indulásukat január közepére időzítették, egy régi botrány, a Neptun-ügy hátterét próbálta feltárni Sipos Zoltán, kihasználván a lehetőséget, hogy tizenöt év elteltével hozzáférhetővé váltak a tárgyalásokat kezdeményező és lebonyolító amerikai Project on Ethnic Relations (PER) dokumentumai. Az amerikai Princeton Egyetem könyvtárában tanulmányozott át és fényképezett le több száz oldalnyi, eddig nem publikált dokumentumot, melyek sok érdekes részletet tartalmaznak az RMDSZ politikusai és a bukaresti hatalom képviselői között lezajlott ún. „Neptun-tárgyalásokról”. A nyolc részben közölt sorozatban a dokumentumok és háttérbeszélgetések alapján kerekedik ki a történet, megismerjük a kezdeményezőket, a PER képviselőit – Allen Kassofot, Livia Plakst és Larry Wattsot –, hátterüket, az utat, amely elvezetett a paktumig. Kitűnik, hogy a román titkosszolgálatokkal is kapcsolatot tartó PER-eseket egyáltalán nem a magyarság helyzetének javítása vezérelte, sokkal inkább politikai, gazdasági érdekeiket akarták érvényesíteni, de az is, miképpen taktikáztak, hogy egy asztalhoz ültessék az 1992-ben még igencsak vonakodó táborokat, no meg hogy az RMDSZ három képviselője tulajdonképpen véletlenül csöppent a történetbe. A szerző következtetése: „Az erdélyi magyar politikusok nem voltak felkészülve arra, hogy ezeken a magas szintű megbeszéléseken sikeresen képviseljék a közösség érdekeit. Nem voltak képesek felmérni a saját mozgásterüket, nem látták át a külpolitikai kontextust, és több olyan hibát is elkövettek, melyek végső soron gyengítették a tárgyalási pozícióikat”.
Közelmúltunk történetének érdekes szelete a Neptun-ügy, amely tulajdonképpen megalapozta az RMDSZ 1996-ot követő, kompromisszumos, folyamatosan kormányzati pozícióra törő, kis lépéses politikáját. Ugyanakkor ez a történet idézte elő az első éles törésvonalat a szövetségben, mely aztán a belső ellenzék kiválásához és a két kis párt megalakulásához vezetett. A http://erdely.atlatszo.hu/ oldalon közölt sorozatból ragadtuk ki az általunk legérdekesebbnek ítélt részeket, aki kíváncsi, ugyanott megtalálja a teljes anyagot fényképekkel és immár felkerült a Princtonban talált dokumentumok 115 oldalának lefényképezett változata is. (-kas)
Nem egy, hanem féltucatnyi találkozó
A közhiedelemmel ellentétben a „Neptun-ügy” nem egy, hanem hat, talán hét nagyobb találkozóból áll. Ezek közül a Ceauşescu neptuni villájában szervezett beszélgetések nem is a legfontosabbak. Az hogy a folyamat végül „Neptun-ügy” néven híresült el, annak köszönhető, hogy a második Neptun-találkozó után, 1993 júliusában robbant ki a botrány.
Az első, „magyar és román személyiségekkel” való találkozóra 1991. január 13. és 17. között kerül sor. Részleteket nem ismerünk, a programból mindenesetre kitűnik, hogy Allen Kassof és Livia Plaks külön-külön találkoznak számos döntéshozóval, köztük a későbbi találkozók résztvevőivel. A program szerint az RMDSZ részéről Domokos Géza akkori elnökkel, Borbély Lászlóval, Tokay Györggyel, Markó Bélával, valamint Pécsi Ferenccel találkoznak. (Pécsi Ferenc és Markó Béla is cáfolta, hogy részt vett volna ezen a találkozón. Markó – saját bevallása szerint – csak később szerzett tudomást a PER által szervezett kerekasztalokról).
A program szerint mindenesetre az RMDSZ képviselői egy asztalhoz ültek a kormány és az elnöki hivatal képviselőivel, többek között Dorel Sandor kisebbségekért felelős államtitkárral, valamint Ioan Talpeşsel, aki akkor még Iliescu nemzetbiztonsági tanácsosa volt. A folyamat fél évvel később, 1991 júniusában „előzetes tárgyalásokkal” folytatódik, ekkor már – saját bevallásuk szerint – a román kormány és az RMDSZ meghívására érkeznek az országba Kassofék. Ezen a találkozón dől el az, hogy a feszültségek csökkentésére leginkább a „csendes”, „konkrét problémák megoldására irányuló” megbeszélések alkalmasak.
Első Neptun: a nagy kibeszélés
Az 1992. június 14. és 16. között Neptunon megrendezett találkozó az első, amiről részletes feljegyzésekkel rendelkezünk. A meghívottak listája szerint itt Domokos Géza RMDSZ-elnök is jelen volt Tokay Györggyel és Borbély Lászlóval együtt. A román felet Dorel Sandor államtitkár és Mircea Pascu elnöki tanácsos képviselte. Jelen vannak még a németek és ukránok képviselői, Klaus Fabritius és Stepan Tcaciuc, a moderátorok között pedig ott van a svájci Peter Sager, egy kommunistaellenességéről ismert jobboldali politikus.
A jegyzetek kötetlen, gyakran csapongó és esetenként feszült beszélgetésekről árulkodnak: a felek a moderátorok által javasolt kérdések mentén őszintén beszélnek addigi sérelmeikről és a jövővel kapcsolatos félelmeikről.
A magyar meghívottak hangsúlyozzák a kollektív jogok, a helyi autonómia, a nyelvhasználat és kétnyelvű helységnévtáblák, valamint az állami magyar egyetem szükségességét. Szó esik még a Har-Kov-jelentésről, sérelmezik azt, hogy 1990 márciusa után csak magyarok és cigányok ellen emeltek vádat. Beszélnek a marosvásárhelyi magyar polgármesterjelölt indulásának a megakadályozásáról, valamint a médiában megjelenő uszításokról.
Román részről szóvá teszik a székelyföldi románság helyzetét. Elhangzik, hogy sosem világos, mi az, amit az RMDSZ, és mi az, amit Budapest kíván. Kiderül, a magyar szeparatizmustól való félelem miatt vonakodnak engedményeket tenni – egy teljesen magyar vagy magyar többségű egyetem és egyetemi bentlakás például a radikalizmus melegágya lehet. Gerzensee: az áttörés
Ha az első neptuni találkozón a résztvevők általánosságban vázolták a problémákat, a fél évvel később, 1993. február 25-én és 26-án Svájcban, az idilli szépségű Gerzensee-ben már konkrétumokról van szó. Sőt, az egyes kisebbségi kérések teljesítésére egyfajta ütemterv, egyezség is körvonalazódik.
Ez a találkozó a legjobban dokumentált: nemcsak az írógéppel írt összefoglaló, hanem egy kézzel írott jegyzet – feltételezzük, hogy Larry Wattsé – is megvan. Mivel ezek belső használatra készültek, nincsen okunk kételkedni ezek hitelességében és pontosságában, bár a jegyzetelő csak a felszólalások lényegét rögzítette pár szóban, a finomabb árnyalatok elmaradtak. Már a meghívottak neveit átfutva érezni lehet, hogy valami nagy dolog készül: a meghívottlistát David Hamburg, valamint Jack Scanlan, a The Carnegie Corporation of New York, illetve az ICN Pharmacauticals elnöke vezeti. Mindkét szervezet (jövendő?) szponzora a PER-projektnek. Magyar részről Tokay György és Borbély László van jelen, ekkor kapcsolódik be Frunda György. A kormányt Viorel Hrebenciuc kormányfőtitkár, az államelnöki hivatalt pedig Traian Chebeleu képviseli. Rövid gondolatébresztő
A találkozó előtt Kassof egy rövid, gondolatébresztés céljával összeállított szöveget is elküld a résztvevőknek, melyben felveti, hogy az elvi kérdések tisztázása helyett a konkrétumokra kellene összpontosítani. Már a kis sikerek is olyan légkört teremthetnek, mely további, kölcsönösen előnyös rendezéshez (accomodation) vezethet, írja.
Eddig három fő kérdéskört sikerült beazonosítani – így Kassof. Ezek a magyar nyelvű oktatás/magyar egyetem kérdésköre, magyar nyelvhasználat a közigazgatásban és igazságügyben, valamint a kétnyelvű helységnévtáblák kérdése.
Az RMDSZ-től azt kéri Kassof, írják le, egy-egy kérésüket konkrétan hogyan lehetne gyakorlatba ültetni egy adott megyében vagy közösségben. Milyen jogszabályok szükségesek ahhoz, hogy be lehessen vezetni a helyi szintű adminisztrációban a kétnyelvűséget? Mennyibe kerülne ez? Milyen kisebbségi számaránynál kellene jóváhagyni? Hogyan lehet a kétnyelvű rendszert integrálni az ország közigazgatásába? Össze lehet állítani egy listát azokról a megyékről és közösségekről, melyeket ez érintene? Ha egy ilyen rendszert kísérleti jelleggel elindítanának, azonban kiderülne, hogy nem működik, hajlandóak lemondani az ötletről? Van hasonló rendszer, precedens Európában? Van alkotmányossági akadálya ennek? Elvárható a romániai kormánypárttól, hogy elfogadja, ha a közvélemény többsége ellenzi? Kassof a román félnek is feltesz néhány kérdést: van olyan az RMDSZ kérései között, ami a kormány számára elfogadhatatlan? Miért? Létezik olyan, visszafogottabb (limited) kérés, amit viszont elfogadhatónak találnak?
Autonómia kihúzva
Érdekesség, hogy ennek a szövegnek az első verziójában még benne van az autonómia mint „egy olyan kérés, amely elvont elvként ésszerűnek tűnik, a romániai kontextusban felerősíti a támadásokat román részről, miközben a szorgalmazói is vitáznak arról, hogy mit is jelentene a gyakorlatban”. Ezt a vázlatot Kassof Larry Wattsnak küldi el véleményezésre. Nem tudni, mit válaszol Watts, az autonómiára vonatkozó bekezdés mindenesetre eltűnik a résztvevőknek kiküldött anyagból. A jegyzetekből úgy tűnik, egészen különösek lehettek a Gerzensee-i beszélgetések: miközben a magyar és a román meghívottak a saját ügyeiket vitatják, a svájci meghívottak az ottani kisebbségek közötti együttélésről beszélnek.
Bár nem világos, pontosan mi vezet áttöréshez, egyértelmű, hogy a beszélgetés pozitív, már-már euforikus hangulatban zajlott. A magyar résztvevők kompromisszumra késznek mutatkoznak: félreteszik a kollektív jogokat („let’s not discuss collective rights but laws that encourage minority rights” – Tokay, „collective rights can be discussed without results” – Borbély), valamint a kizárólag magyar egyetemet („lets not have a university only for Hungarians – Bolyai for all minorities” – Tokay).
Érdemes ugyanakkor óvatosan kezelni ezeket az idézeteket: a vázlatok kiragadott, a jegyzetelő által fontosnak gondolt mondatokból állnak, melyek nem feltétlenül tükrözik a beszélgetés tágabb kontextusát. Nagy kérések helyett szerényebb javaslatok
Borbély László és Frunda György egy sor, szerényebb javaslattal áll elő, melyet, úgy tűnik, a román fél is elfogad. Az etnikumközi viszonyokat javítani hivatott, hét lépésből álló intézkedéssorozat röviden összefoglalva a következő:
1. Nemzeti Kisebbségi Tanács megalakulása;
2. Kormányhatározat elfogadása a kisebbségek nyelvén is történő feliratozásról;
3. A Nemzeti Kisebbségi Tanács ajánlást fogalmaz meg a marosvásárhelyi Bolyai-líceum helyzetének rendezése érdekében (diákcsere a szomszédos Papiu Ilarian-líceummal úgy, hogy a Bolyai teljesen magyar líceummá válhasson – szerk. megj.);
4. A Nemzeti Kisebbségi Tanács ajánlást fogalmaz meg annak érdekében, hogy a felsőoktatásban legyenek magyaroknak fenntartott helyek;
5. A Nemzeti Kisebbségi Tanács ajánlást fogalmaz meg az Audiovizuális Tanácsnak, hogy hozzon létre egy kisebbségi konzultatív tanácsot;
6. Egy nemzeti kisebbségekről szóló törvénytervezet megfogalmazása;
7. A Nemzeti Kisebbségi Tanács ajánlást fogalmaz meg a parlamenti pártoknak arról, hogy az oktatási törvény vegye figyelembe a kisebbségek igényeit.
A jegyzet tanúsága szerint a résztvevők közül egyedül Traian Chebeleu elnöki tanácsos jelezte, nincsen mandátuma elfogadni ezeket a „megoldásokat”, azonban azokat ő is „ésszerűnek” találta.
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Lucian Boia: Miért más Románia?
De mi lesz a becsülettel?
Nagy-Románia összeomlásával számos olyan vonás került előtérbe, amely már korábban is erőteljesen körvonalazódott. Az „alkalmazkodás” és a „következetesség” közül a románok rendszerint az előbbit választják, ami némileg indokolt, hiszen egy nem túl erős ország számára bölcsebb, ha a körülményekhez idomul, és ha szükséges, aláveti magát a történelemnek, mintsem megpróbáljon szembeszállni vele.
A heroizáló mitológiától (az ősök dicső tetteitől) függetlenül a románokra inkább a kompromisszum kultúrája jellemző, és nem az ellenállásé vagy a megingathatatlan elvszerűségé. Egyébként már a kezdetek kezdetétől is így maradt fenn ez a két kis fejedelemség a szomszédos nagyhatalmak között... Románia 1914-ben Ausztria-Magyarország és Németország szövetségese volt. 1916-ban hadat üzent nekik, majd 1918-ban különbékét kötött velük, és szintén 1918-ban, néhány hónappal később, újra ellenük szegült. A világháborúk közötti időszakban Franciaországgal és Angliával szövetkezett, 1941-ben meg Németország oldalán lépett háborúba. 1944-ben Németország ellen fordult... Mindegyik fordulat a nemzeti érdektől függő politikai lehetőségekkel indokolható. Viszont meg kellett adni az árát, mert semmi sincs ingyen ezen a világon: Románia szavahihetősége alaposan megkopott. Lengyelország vagy Magyarország jóval kockázatosabb politikát folytatott, és több ízben is megfizetett érte. Éppen ezért hitelesebbek, mint Románia, és nagyobb tiszteletnek is örvendenek. Nagy-Románia széthullásának küszöbén a felelős tényezők kinyilvánították: a határokat bármilyen áron meg kell védeni. A próbatételre egy évig, 1940 nyaráig kellett várni, mikor a románok engedtek a szovjet ultimátumnak és a német–olasz döntőbíráskodásnak: feladták Besszarábiát és Bukovina északi részét, továbbá lemondtak Erdély feléről Magyarország javára – ezek után a Kvadriláter (Dél-dobrudzsai, sokat vitatott hovátartozású terület) visszaadása már szinte nem is számított. A legkisebb ellenállás híján Románia elvesztette területének egyharmadát. A helyzet, természetesen, kilátástalan volt, ám az emberek, amint a nemzetek is, éppen a kétségbeesett helyzetekben bizonyíthatnak. A hasonló ultimátummal szembesülő Finnország tétovázás nélkül a Szovjetunióval való háborút választotta, a két ország közötti hatalmas potenciálkülönbség dacára. Lengyelország sem hátrált meg a német nyomás elől, ennek következményeként robbant ki a második világháború. A maga módján érvényes román érv a román állam megmentése volt, akár megnyirbált határokkal is. De mi lesz a becsülettel?
Országbrand: egy zöld levél. Nemzet-e még a román?
Utat tör magának egy szokatlan, de jogos kérdés: nemzet-e még a román? Nem elegendő, hogy egyazon nyelvet beszélj, és időnként legorombítsd a magyarokat ahhoz, hogy nemzet legyél a szó legszorosabb értelmében. Ez a töredezett, atomizált ország nem képes saját arcélét beazonosítani –meglehet, azért, mert nincs is neki. Hosszas fontolgatás után, íme, megjelent a híres „országbrand”. Egy zöld levélnél nem találtak egyebet. Vagyis hát semmit! (A látványtervező nyilván tetemes összeget vágott zsebre; bőven meg is érdemli.)
Egy úriember valamikor dühtől forrongva mutatott nekem egy francia nyelvű könyvet az európai népekről és országokról. Romániáról két képet közöltek benne: az egyik egy cigányszállást, másik a segesvári várat ábrázolta. Az úriember felháborodása az első képre vonatkozott: hogy lehet így illusztrálni Romániát? Felhívtam rá a figyelmét, hogy a segesvári vár (amely egyáltalán nem zavarta, sőt) legalább annyira nem román, mint a cigányszállás. Elvégre nem a cigányok kiválasztása volt nyugtalanító (a kép nyilván egzotikuma miatt került be a kötetbe), hanem az, hogy Románia ábrázolására semmilyen sajátosan román elemet nem találtak. Való igaz, hogy a hagyományos falu kivételével alig léteznek jellegzetesen román civilizációs elemek. Az ország legszebb városai Erdélyben vannak, és mások keze nyomát viselik. A főváros jelképének tekintett Román Athenaeumot francia építész tervezte (és nem valamiféle „román” stílusban). Drakula – az idegenforgalom nemzeti hőse! – ír szerző tollából született. Románia mindenféle darabokból összeeszkabált ország – varázsa, már amennyi van, éppen ebben az eklektikusságban rejlik. A „kis Párizsként” emlegetett Bukarest építészeti összevisszaságával inkább Párizs ellenpólusaként hat. Meglehet, Románia legeredetibb „brandje” az, hogy egyetlen brandje sincs.
A románok nemrégiben kialakult obszessziói között különleges hely illeti meg a cigányokat. Először is ezek az emberek romáknak kezdték magukat nevezni, mivel a régi megnevezést sértőnek vélték. Mit tehettek volna a románok, változtatták volna meg ők is a nevüket? A 90-es évek elején Romániában felvetődött, hogy a két népnév minél jobb megkülönböztetése végett a roma lakosság nevét rom helyett a rrom szóval jelöljék. Bevezetése eléggé ostoba trükknek bizonyult, és nem tudta eloszlatni a nyugat-európaiak fejében uralkodó zűrzavart, már csak azért sem, mert a Nyugaton előforduló romák nagy része Romániából származik, tehát tulajdonképpen románok, legalábbis állampolgárként mindenképp azok.
A románokat nem ajánlatos ingerelni, ha a kisebbrendűségi komplexusaikról van szó, mert azok bármikor a felszínre törhetnek. Van, aki „szégyenkezik” amiatt, hogy román (bár, ha valami szégyenletes, akkor az éppen maga a „szégyenkezés”!). A dolgok egészen addig fajulnak, hogy egyes külföldön tartózkodó honfitársaink elrejtik származásukat, és más nemzetből valónak adják ki magukat. Túl sok a cigány a románok szerint, akik egy ideje arra is rádöbbentek, hogy németből és lehet, hogy zsidóból is túl kevés maradt. Ki ezért a hibás? Vajon nem a románok azok, akik „egységes nemzetállamként” akarták, illetve akarják magukat meghatározni? Akkor hát úgy legyen! Az igazság persze az, hogy e két kisebbség igencsak hiányzik Romániának, mert mindazon túl, amihez nagyon jól értettek, most kiváló hidakat képeznének az ország és a nyugati világ között. Napjainkban egyre jobban körvonalazódik az a mítosz, amelyet az ország „rendben tartásának” képtelensége táplál. A „németet” szervezettség, fegyelmezettség és hatékonyság jellemzi, ezek a román szellemre oly kevéssé ráillő sajátosságok. Figyelemre méltó I. Károly emlékének az utóbbi években tapasztalható redivivusa. A kommunisták majdhogynem kitörölték a történelemből, az első posztkommunista évtizedben még szerény népszerűségi indexszel rendelkezett, most pedig egyből a román Pantheon csúcsára lendül. Szobra (sajnos nem az eredeti Mestrovic-alkotás) újra elfoglalja helyét a Palota téren, és a „Nagy románok” témával indított, országos közvélemény-kutatásban III. István (Ştefan cel Mare) mögött a második helyre kerül. (Ám legyen, III. István sem tudta magáról, hogy román!) I. Károly után szintén a mítoszokban való gondolkodás hozott előtérbe egy mai szereplőt: Klaus Johannis nagyszebeni polgármestert (egyike azon kevés németnek, aki még az országban maradt)... Hogy rendbe hozza az országot. (S kinek országló karrierje mára mindenki számára ismert – szerk. megj.)
(Részletek a szerző azonos című, a Koinónia Kiadónál Rostás Péter István fordításában megjelent könyvéből – © Humanitas)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Demokráciadeficit Romániában
A székelyföldi regionális referendum ellehetetlenítése
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat e heti hírlevelében arra hívja fel a figyelmet, hogy a román állam adminisztratív eszközökkel és az alkotmányra való hivatkozással ellehetetleníti a regionális referendumkezdeményezéseket, és ez demokráciadeficitet okoz az országban, tekintve, hogy a referendumon való konzultáció alapvető demokratikus elv.
Hírlevelükben kitérnek arra, hogy 2013-ban az akkori Kovászna megyei prefektus annak ellenére akadályozta meg a referendum megszervezését Székelyföld fejlesztési régióvá alakításáról, hogy az RMDSZ két hét alatt több mint 170 ezer aláírást gyűjtött össze a referendum megszervezéséhez.
Magyar feliratok teljes hiánya a gyógyszereken
A hírlevél arra is kitér, hogy a magyar feliratok teljességgel hiányoznak a magyar többségű megyékben található gyógyszertárakból, annak ellenére, hogy Románia több olyan nemzetközi egyezményt aláírt és ratifikált, melyek biztosítják a nemzeti kisebbségek számára az anyanyelven való tájékoztatást egy sor területen, így például az orvosi és gyógyszerészeti információk tekintetében is. Ez a gyakorlatban egyáltalán nem működik, a magyar anyanyelvű páciensek és betegek nem jutnak hozzá anyanyelvű írott információhoz a gyógyszerekkel kapcsolatosan, melyeket felírnak számukra, egészségük így veszélyeztetve van.
***
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat háromszéki szervezete heti rendszerességgel angol nyelvű hírlevelet indított annak érdekében, hogy felhívja a nemzetközi közvélemény figyelmét a székelyföldi, erdélyi magyarság által elszenvedett diszkriminációra és különböző jogtiprásokra. A hírlevél célja az, hogy rendszeresen tudósítsák a romániai és magyarországi nagykövetségek munkatársait, a különféle emberjogi szervezeteket, valamint külföldi politikai pártok képviselőit azokról a visszaélésekről és jogtiprásokról, melyeket az erdélyi magyarsággal szemben követnek el.
Népújság (Marosvásárhely)

A szülőföld szerelmese
A 91 éves Nagy Pál laudációja
A Korhány alatti kis faluból indult, Kölpény vezér szállásáról, melynek neve háromszor is előfordul Anonymus krónikájában. A Bolyaiak városa, majd a kincses Kolozsvár: iskolai és egyetemi éveinek színtere, hogy aztán ifjú tollforgatóként, érett írástudóként hosszú és tartalmas éveken át Marosvásárhely örökös lakójaként rója az utcákat, lakása és a szerkesztőségek, a kiadók és a nyomdák, az iskolák és a színház között.
"Ez a város – Marosvásárhely – messze tovatűnt ifjúságom szellemi kalandozásainak tágas színtere: itt lehettem nyolc esztendőn át a Bolyaiak ősi kollégiumának növendéke; itt találkozhattam a nyomtatott betű birodalmának mindennapi csodáival; itt bámulhattam meg a Teleki Téka páratlan kincseit, a Vártemplom körüli bástyákat, a Művelődési Palota tükörtermének színes üvegfestményeit, s a régi házat, hol Petőfi volt szállóvendég egykoron; itt sétálhatok (múltakra emlékező merengéssel) a Köteles Sámuel utca árnyas fái alatt és a Somostető ösvényein; itt láthattam először igazi színházat s eleven íróembert (nem akármilyent, egy Móricz Zsigmondot, egy Kós Károlyt, egy Tamási Áront – például); itt voltam rajongó szerelmes, merészen álmodozó ifjú, aztán nem ritkán kudarcok, csalódások, kitörölhetetlen fájdalmak szenvedő alanya s néhány tűnékeny óra boldog birtokosa. Ez a város számomra: sors adta ajándék. Sem élni, sem meghalni másutt nem szeretnék" – írta 1998- ban megjelent, Bolyaiak tere című kötetében. És a kis szerelmes földrajz lírai vallomása így folytatódik: "Tartozom annak bevallásával, hogy szívem szerint szeretem ezt a várost értékeivel- erényeivel, hívogató tereivel, illatos virágaival, patinás palotáival, düledező viskóival, elszabadult forgalmával, hajdani és jelenkori kalamitásaival, furcsaságaival egyetemben."
Amikor az egyik legszebb életkort megért irodalmárunkat köszöntjük, az irodalomtörténész, a kritikus, a művelődési jegyzetek írója, a közéleti ember mellett kiemelten köszöntjük a lokálpatrióta Nagy Pált, aki számos székelyföldi kor- és sorstársához hasonlóan sosem vágyott más tájakra, úgy szerette s szereti a szülőföldet, amilyennek azt az Isten megteremtette, minden szépségével, jóságával, és minden mostohaságával, komorságával, sanyarúságával együtt.
És köszöntjük személyében az eligazító írástudót. Nem tartozik a reményt vesztő, siránkozó emberek közé. Minden jegyzetének, emlékezésének, kritikájának fő vonása a jó szándék, az építés – sosem a megszégyenítés, a legorombítás, az eltanácsolás, sosem a rombolás. "Meg kell vallanom – olvassuk Visszanéző című, 1997-es könyvének előszavában –: világéletemben sok mindennél jobban érdekelt (érdekel ma is) az író, a szellem emberének természetrajza, beleértve a legapróbb részleteket is. Azt meg különösképp fontos tényezőnek tartottam mindig, hogy a szép és okos szavak mestere honnan indult, mit hozott magával otthonról, a szülői házból, az őt útjára bocsátó közösség élményvilágából, tapasztalataiból. Hogy írásaiban s tartásában milyen szálakkal kötődik szülőföldjéhez, népéhez, övéihez? Úgy érzem, kisebbségi léthelyzetünkben éppenséggel meghatározó jelentősége van minden ilyen körülménynek."
Ilyképpen aztán természetszerűleg szélesedik, tágul a kép, Marosvásárhely szerelmeséről az évek során kiderül, hogy Erdély és történelmünk egyik leghűségesebb szerelmese is – például amikor halhatatlan erdélyi arcok, pályák, pillanatok kaleidoszkópját mutatja föl – jegyzi meg Sütő András, majd így folytatja: "Kultúrhistóriai tény, hogy nem csupán az anyag, hanem a szellem megmaradásának elve is bizonyítható. (…) Fontos a személyes ismeretség közvetlenségével szólni Kós Károlyról, Bánffy Miklósról és szellemtársaikról. Életművük sorsának alakulását a könyörtelen Időben az erdélyi sorsot viselő utónemzedék írástudói is meghatározhatják. Fontos, hogy a drámai csöndben, amely alkotójuk halála után jelentős életműveket is elborít időlegesen: újból és újból megszólaljon a kortárs; hogy az árván maradt szellemgyerekek önállóságukban megerősödjenek. A legfőbb ítésznek nevezett utókorral szembeszállni nem lehet. Segíteni viszont az eligazodásban: az írástudók mindenkori kötelezettsége."
Kedves Pali Bátyánk, az Isten éltessen!
Elhangzott 2015. január 29-én az író marosvásárhelyi születésnapi köszöntésén.
Bölöni Domokos
Népújság (Marosvásárhely)

Mi lenne, ha…?
A kérdést milliószor föltesszük. Hangosan és gyakran önmagunkban is. A pontok helyére életbevágóan fontos és tréfásan könnyed, halálosan komoly és játékos dolgok egyaránt kerülhetnek. Fikció éppúgy születhet belőle, mint tényfeltárás. De a kérdőjel feloldása mindenképpen bizonytalan és többirányú. Akkor is, ha a kérdésfelvetés például így alakul: Mi lenne, ha Romániában megoldódna a magyarság autonómiaóhaja? Vajon ez már a sci-fi területére terel? Hagyjuk a cinizmust, szerzőt akarunk köszönteni. Borbély Tamást, akinek a Van-e élet az autonómia után? című tetszetős kinézésű első könyve pár hónapja jelent meg, a 20. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron is bemutatták. Nem szépirodalom. Interjúkötet. Divatosabban: beszélgetőkönyv. Bár szó szerint ez nem fedi a valóságot, nem a "ketten ülnek, beszélgetnek" helyzet vált itt valóra, hogy oldott hangú eszmecseréket teremtsen a kiadvány számára. A téma komolysága arra késztette a kérdezetteket, hogy írásban fogalmazzák meg mondandójukat. Ezzel a szerző kénytelen-kelletlen el is tért az eredeti szándékától, le kellett mondania a kezdeti elképzelésről, miszerint "olvasmányos kötetet adnának az olvasó kezébe". A módszer megváltozásával a könyv mit se veszített értékéből és fontosságából, de leszűkült a potenciális közönsége, valószínűleg inkább az értelmiségi elit forgatja, és kevésbé az átlagolvasó. Az élő beszéd varázsától, spontaneitásától is megfosztatott az interjúgyűjtemény, és az sem adatik meg a kérdezőnek, hogy szemtől szemben, esetleg ellentmondva, váratlanul közbekérdezve keltsen feszültséget, ami izgalmasabbá tehetné a téma kibontását. De a veszteségért kárpótolhatja az, hogy a tizenegy interjúalany, jeles szakember nem bocsátkozik hazardírozó rögtönzésekbe, hanem mélyen, alaposan átgondolva, a maga sajátos szemszögeit érvényesítve adja meg a válaszait. Annál is inkább, mivel a kérdező is hasonló komolysággal viszonyul témájához, jól dokumentált, naprakész információkkal rendelkezik, szóval amint a dialógusokban bizonyítja, otthonosan mozog politikában, közéletben, gazdaságban, az autonómiával érintkező minden területen. Nyilván természetesnek is tekinthetnők ezt, de a mai felületes, sekélyes, botrányhajhászó médiában feltétlenül hangsúlyozandó.
Azt is mondhatnók, Borbély Tamás jó iskolát járt ki, nem véletlenül ível felfelé több mint egy évtizedes újságírói pályája. A kolozsvári Szabadságnál megjelenő publicisztikáival is méltán szerzett elismerést, a gyakran anonim jellege miatt hálátlan, de annál gazdagabb tapasztalatot nyújtó hírügynökségi újságírás is hathatósan gyarapíthatja tudását, fejlesztheti tehetségét, amelyet a mostanihoz hasonló újabb kötetek megírásában tovább kamatoztathat. A könyvben gondolataikat kifejtő politológusok, emberjogi aktivisták, társadalomkutatók, történészek, más szakértők – sorrendben Juhász Jácint, Szilágyi N. Sándor, Bakk Miklós, Stefano Bottoni, Csutak István, Gabriel Andreescu, Salat Levente, Bocsárdi László, Smaranda Enache, Bárdi Nándor és Biró A. Zoltán – az autónómia körüli köznapi csatazajban, a gyakorta semmitmondó politikai közbeszédben, a devalválódó, demagóg nyilatkozatözönben hitelesen, szakszerűen hallatják a szavukat. Jó lett volna persze több román szaktekintélyt is szóra bírni, meggyőzőerőben nőtt volna általa a könyv. Legközelebb talán ebben is kitartóbb, rámenősebb lesz a szerző. És érdemes lenne gondolkozni azon is, hogy hasznos volna a román olvasóközönséghez is eljuttatni a szöveget.
N.M.K.
Borbély Tamás: Van-e élet az autonómia után? Koinónia Kiadó, 2014, Kolozsvár
Népújság (Marosvásárhely)

Hatvanöt év, megannyi szereplő, élmény a Puck Bábszínház történetében
Sok ember pályája, élete fonódott össze az évek során a kolozsvári Puck Bábszínház történetével: többek között rendezők (Kovács Ildikó, Dan Vasile, Aureliu Manea, Mona Marian, Tudor Chirilă, Varga Ibolya, Traian Savinescu, Rumi László, Bogdan Ulmu stb.), színészek (Péter János, Balló Zoltán, Benedek Dezső, Pillich Erzsébet, Sigmond Júlia, B. Laczka Zsuzsánna, Jakab Ildikó, Botos Júlia, Jobbágy Sándor, Ferencz Éva, Koblicska Kálmán, D. Szabó Lajos stb.), díszlettervezők (Alexandru Rusan, Botár Edit, Virgil Svinţiu, Epaminonda Tiotiu, Szervátiusz Tibor, Walner Günther, Carmencita Brojboiu stb.) éltek, dolgoztak hónapokon, éveken vagy akár évtizedeken át az intézmény falai között a korántsem áldásos körülmények közepette is arra törekedve, hogy a művészet nyelvén minél több gyereket és felnőttet megörvendeztessenek, elgondolkodtassanak.

A szentimrei Pimodán
MOLNÁR GUSZTÁV egyetemi tanárral indult interjút készíteni Hegyközszentimrére Szilágyi Aladár, a gépkocsizó és fotografáló Tasnádi-Sáhy Péter társaságában. A tervezett beszélgetéssel gazdagabban, egy szőlőhegyi riporttal és némi pálinkával a tarsolyukban érkeztek vissza a redakcióba.
Bár járatlan vagyok a bormívesség tudományában, nem ér készületlenül a Berettyó völgyébe igyekeztünkben Guszti gazda maroktelefon-kérelme, miszerint Szalárdon vásároljunk számára egy adag áslogot, azaz kénrudacskát. Ugyanis szerencsés egyezés folytán éppen ma hajnalban csemegéztem Nemes Fábián Jósef Tóth-Vásonyi Prédikátor 1814-ben megjelent, Visgálódó és oktató értekezés a’ szőlő-mívelésről című könyvét, mely külön fejezetben értekezik A’ Borokkal való bánás módjáról, mikor azok már a’ hordókban vagynak.
A bennünket remetelakába váró gazda „per Guszti”-ként való emlegetése részemről nem tolakodó bizalmaskodás, hiszen Molnár Gusztáv politológust, a Partiumi Keresztény Egyetem tanárát már fél évszázada, (poétának menendő Ady-körös diákként) volt szerencsém megismerhetni. Szándékom szerint válogatott írásai legújabb kötetének megjelenése kínál apropót arra, hogy hosszabb interjút készítsek vele folyóiratunk, a Várad számára. De a szimatom nem csal: látogatásunk jó alkalmat kínál arra is, hogy riportba örökítsem nagytudományú partnerem környezetének, annak a kishazának a szellemét, amelyik zavartalan szemlélődésre (M. G. megfogalmazása) készteti őt.
A családi birtok
Mielőtt érdemben elkezdenők a magasabb szellemi régiókban való röpködést, arról faggatom, hogyan emelt magának remetelakot a hegyközszentimrei szőlőhegyen. „Ez a mi családi szőlősünk volt. Az úgynevezett Jeges-féle birtok, anyám részéről. Volt egy öreg pince, egy pajta is, meg elől a szőlő. A kollektivizálás idején mindent elvettek, a pajtát lebontották, a környéken szinte minden pincét leromboltak, de a miénknek megkegyelmeztek. Gondolom, azért, mert elég jó lehetett, akkor is bort tartottak benne. Amikor a 90-es évek elején visszaadták a szőlőst, az első években nem sokat törődtem vele, mással voltam elfoglalva, többek között az Összmagyar alternatívában összegyűjtött »szövegeimet« írtam, és nyakig benne voltam Magyarországon a közéletben, a politikában. A birtokot bérbe adtuk, az utolsó bérlő nem csak a szőlőt pusztította ki, hanem a betonkarókat is kiszedte, úgyhogy semmi nem maradt. Amikor 2006-ban idejöttem főállásban a váradi egyetemre, bár Anikó húgom bent lakott a városban, eldöntöttem, hogy ez az a hely, ahol egy kicsit vissza lehet gyökerezni, és akkor kértem meg Guba Jenő unokatestvéremet, hogy a csapatával (amely most a váradi Várban munkálkodik), építsen nekem a pincére egy házat.”
Ha jól számolom, Guszti barátomnak tizennégy jó éve volt ahhoz, hogy gyermekként élvezhesse ezt a hosszúmezői dűlőben megbúvó kisvilágot. „Persze, hogy sokat jártam, pontosabban szekereztem ide – kapom a megerősítést –, ez egy fiúgyerek számára valóságos paradicsom volt. Engem elsősorban nem Szalárdhoz köt a gyerekkorom, ahol születtem, hanem két másik helyszínhez. Az egyik ez a szentimrei, ahol inkább a szüret az emlékezetes számomra. Jeges nagyapám, meg Apám, amikor valami tennivalója volt, gyakran kihozott magával a hegyre. A másik, bizonyos szempontból még fontosabb helyszín a Berettyó túloldaláról ide látszó Újfegyvernek. Mások észre sem veszik, de én mindig látom, amikor odanézek. Ugyanis ott volt az apai nagyszüleim tanyája. A Molnár-ág Hódmezővásárhely környékéről származik. Ott is tanyasi emberek voltak, kétlakiak, ugyanis a tanyatulajdonosnak általában a legközelebbi településen is volt háza. Nekünk Szalárdon volt a házunk, a nagyapáméké mellett, a Kerek-malom-utcán, és pár kilométerrel odébb, az Újfegyvernek fölötti »dombtetőn« volt a tanya. Gyerekkoromban minden nyarat ott töltöttem.” „Tehát számos gyökér köt ehhez a kistájhoz” – mondom. – „Igen, ez az én Heimatom, az én tájhazám” – bólogat. „Összevissza közel egy hektárnyi terület a családi birtok, ebből körülbelül tíz árnyit újból beültettem vagy 800 tő szőlővel. Hát nem egyedül, szerencsére, van itt a szomszédságban egy segítőm. A pincéje, meg a szőlője itt van az enyém mellett. Kocsis Imrének hívják, az apja korombeli, jó barátom, a fia, Imi, a »fogadott keresztfiam« meg segít nekem a munkálatokban, mert egyedül nem győzném, meg nem is akarom magam nagy szakértőnek kiadni. Van vagy negyven szilvafám is, az államtól »örököltük«, nem a téesztől, mert a termelőszövetkezet ezt a határrészt annak idején átadta az állami borgazdaságnak. Nem az errefelé hagyományos veresszilva, inkább a ringlóhoz hasonlít, de annál keményebb, és később beérő, nagyon finom pálinkát lehet főzni belőle. És van jó pár Stanley is. Ebből minden ősszel igazi, üstben főzött szilvalekvárt készítünk a húgaimmal. Harmincvalahány körtét, meg vagy tíz kajszibarackot már én telepítettem. Azok most fordulnak termőre.”
Házigazdánk elmondja, kezdő szőlőmívesként nem az itt megszokott fajtákat telepítette, hanem a gránátvörös bort adó Cabernet-Sauvignon-t és Merlot-t, a fehér bort adó fajtákból pedig a magasabb cukortartalmú Chardonnay-t és Szürkebarátot. Arra észrevehetően büszke, hogy a Chardonnay-t ő hozta be először Szentimrére.
A háromlaki ember
Alig melegedünk meg a felső traktus könyvekkel kibélelt, kályhaduruzsolásos hangulatában, házigazdánk egy míves kupát kotor elő, A szentimrei borverseny aranyérmes bora, 2014. felirattal. „Ezt az én Chardonnay borom kapta. Háááát nem tudom, hogyan, de sikerült – kérkedik szerényen. – Másoknak – elsősorban a »keresztfiamnak« – is benne van a keze munkája. A kora tavaszi metszés, a permetezés persze az én »gondom«, de nem az én dolgom, az ekézés meg végképp nem. Bár mi lovas népek volnánk. Nagyobb gazdák voltunk, mindig lovak között forgolódtam gyerekkoromban, de lóval bánni, lovagolni nem tanultam meg. Kisebb koromban megtanulhattam volna, de inkább olvastam, elbújtam, amikor kapálni kellett menni.” Amikor a falut elhagyva felkapaszkodtunk a Molnár-portához vezető köves úton, meggyőződhettünk arról, hogy valóban remetelakhoz közeledünk, hiszen nem sok házat láttunk a környéken. „Van itt egy nagyobb gazdaság a szomszédságomban, az Úr Zsigmondé, neki valóságos borászati komplexuma van, pincéi, ő a szentimrei bor fő termelője és forgalmazója, Váradon is van vagy hat üzlete. Zsigmond profi szőlész-borász, EU-s támogatással dolgozik, teljesen gépesített gazdasága van, nagy inoxtartályokban tárolja a borait, és télen-nyáron egy csomó embernek munkát ad a környéken. Tőle is szoktam tanácsot kérni. Az övéhez képest az én borom, akármennyire jónak sikeredett, csak »kézműipari« termék. De hál’Istennek vannak, akik épp az ilyet kedvelik.” Tudomásom van arról, hogy Molnár Gusztáv háromlaki ember, nem fér a fejembe, miként engedheti meg magának azt az időbeni fényűzést, hogy egy-egy esztendejét három helyen múlassa. Mivel a mindenütt egyszerre jelenlevőség képességét nem birtokolja, rá is kérdezek erre a talányra. „Alapvetően a Pest melletti Csömörön lakom családostól, már vagy húsz éve kiköltöztünk a fővárosból. Télen többnyire ott tartózkodom, ide csak olyankor jövök, amikor óráim vannak, vagy a bort kell lefejteni, palackozni. A másik rezidenciám egy Mezőtúr és Gyomaendrőd között megbúvó vízparti faház, a Hármas-Körösnek vannak ott holtágai. Nyáron imádom ott múlatni az időt, emlékeztet az én tanyasi gyerekkorom hangulatára. Az kint van, mindentől távol, a vizes világban. (A pontos „cím”, ha érdekel: »Peres holtág, Vakota-zug«.) Ahhoz képest még a szentimrei hegy is a civilizáció csúcsa, annyira eldugott helyen van. Nem egyetlen meghatározott helyem van, hanem egy Tájhazám, amelyik Mezőtúrtól Szentimréig terjed. Ami az érdekes, hogy az í-ző nyelvjárás odáig terjed nyugat fele. Mezőtúron is íznek. De nem annyira jellegzetesen, mint Biharban, meg nem mondják a lónak, hogy lú, és a diftongusos au-zás is inkább itteni sajátosság. Egyébként – ha már szóba került – tudod-e, hogy hol van a keleti határa az í-ző nyelvjárásnak? Nagyjából egybeesik a hajdani Biharország határaival, Kalotaszegen Magyargyerőmonostor az utolsó még í-ző település. Bunyitay Vincétől tudom, akinek négykötetes nagy művét – amelyet te adtál ki újra – egyetemista koromban Kolozsváron apróra kijegyzeteltem. Lényegében a nyarat Mezőtúr és Szentimre között osztom meg. Persze, tavasszal, ősszel, amikor zajlik az egyetemi félév, akkor Váradon megtartom az óráimat, de amint végzek, jövök ki a hegyre. A városban csak olyankor maradok, amikor valamilyen rendezvény van, amin részt akarok venni, vagy színházba megyek. Egyébként nem élek teljesen remeteéletet, hisz folyton jövök-megyek – jó kis Suzuki Sx4-esem nélkül nem is tudnék létezni –, no meg szoktak látogatóim is jönni. Odakint, a ház mellett van egy grillező meg egy kemence. Az utóbbit a gyimesközéploki Korbuly Laci bácsi építette nekem. Nagy forgalom nincs, van egy szűkebb baráti köröm, ők látogatnak meg.”
Pinceportya
Lazításként szemlére indulunk. Helynévmániás lévén, riporterségem az iránt érdeklődik, hogy kísérőnk milyen határrésznevekkel, dűlőnevekkel ajándékozhat meg? A már hallott Hosszúmező mellé begyűjtöm balkéz felől a Bocskai, odébb a Koppány, túloldalt a Gárdony (helyi kiejtés szerint: Gárdon), lentebb, a faluban a Kulcsár-domb neveket. – Megannyi legenda és valós történelmi esemény hordozói. Vagy elpusztult falvaké, mint a Szalárd határában fekvő Adorján és Latobár. Gusztáv mutogatná is, mi, merre van, de a Berettyó mentén terjengő ködfátyol csak Adorján várának öregtornyát engedi láttatni a tájból. Bizonygatja, hogy bár az itteni dombok csupán két-háromszáz méter magasak, de napfényes időben különlegesen tág perspektívát kínálnak, akár tíz falut is befoghat a tekintet, szemközt, a folyó túlsó oldalán a Hegyköz meg a Rézalja megannyi tornya látható. „Ha a Hosszúmező és a szemben lévő dombvonulat tetején meghúzódó Síter között képzeletbeli vonalat húzunk – mutatja Gusztáv, a ködgomollyal mit sem törődve –, az egyben egyfajta nyelvhatár is. Szentimrétől nyugatra és északra húzódik a színmagyar Érmellék, míg a Berettyó túloldalán, Margitta fele már zömmel románok laknak. Ez az a vidék, ahol jó Szalárdi János, a Siralmas magyar krónika írója elbúcsúzva az Élesden letáborozó fejedelemtől, »sűrű oláh falvak között haladva« átvágott egy másfajta hegyen, hogy a Berettyóhoz kijutva szülőfaluja felé vegye az irányt.”
Aztán a birtok jobb oldalán húzódó elég mély árokra terelődik a szó: „Ez volt a Mélyút. Eredetileg valószínűleg vízmosás volt, ma már jócskán feltöltődött, de gyerekkoromban még ki sem látszottak belőle a szekerek. Ott összetalálkozni nem lehetett, hiszen nem tudták egymást kikerülni. A szekéren ülők messziről kurjongattak – különösen szüretkor –, valahogy jelezték, ha már valaki elindult egy irányba, hogy a másik, szemből érkező várja meg a kereszteződésben.” Amikor Molnár Gusztáv „aranyérmes borász” a pincéjébe invitál bennünket, egy helyi vonatkozású – mint kiderült, általa nem ismert –bortörténeti adalékkal próbálom viszonozni a szíveslátást. „Feljegyeztem magamnak egy ilyet – magyarázom –, Bél Mátyás azt írta 1726-ban, hogy a szentimrei bor »dicsőségben a váradival vetekszik, mindkettő kedves az ivóknak, s a fejnek nem árt, egészséges«. – Ezek alapján feltételezhető, hogy a soktudományú »hungarus« férfiú – aki a saját identitását úgy határozta meg, hogy »lingua Slavus, natione Hungarus, eruditione Germanus«, tehát tót (szlovák) anyanyelvűnek, magyar nemzetűnek és német műveltségűnek vallotta magát –, forgolódhatott itt…”
Ahogy a fehérre meszelt gádorban kezdünk lefelé ereszkedni a pince félhomályába, menten érezni a falakat, a mennyezetet borító, a borászathoz nélkülözhetetlen nemespenész illatát. „Nem minden pincében van ilyen – bizonygatja alvilági kísérőnk
–. Hátul vannak a régi pálinkák. De ezeket különlegesebb alkalmakra tartogatom. Nemrég, Stanik István ex-sógorom – lapotok alapítója – 60. születésnapján te is ihattál belőle. Most a 2014-es évjáratút fogod megkóstolni, nem ült még eleget a hordóban, de szerintem már iható. Ha egyetértesz, kaptok belőle egy kis kóstolót. Számomra ez a pince, Ady után szabadon, a szentimrei Pimodán. Amikor kint elég hideg van, a pince kifejezetten kellemes, olyankor itt szoktam olvasgatni a verseit. Különösen a magyarság katasztrófáját mindenkinél pontosabban látó sorai nyűgöznek le. Foglalkoztat, hogy megcsináljam – legalább e-book formájában – az én válogatott Ady-kötetemet. Egy Kosztolányi vagy egy Babits soha nem engedte meg magának, hogy nagyon rossz verseket is írjon. Ady zseniális dolgai mellett habozás nélkül ontotta az élvezhetetlen verseket is. Úgy érezte, ő ezt is megteheti. Nem szabad a teljes Adyt olvasni, mert akkor elterelődik a figyelmünk arról, amit ő meglátott. A szentimrei Pimodán persze csak távoli, halvány mása az Ady által megélt Magyar Pimodánnak, amely az eredeti, Baudelaire-féle világfájdalomnál is mélyebb, tragikusabb és végzetesebb volt. Mi már nagyon messze vagyunk ettől, bár még mindig »ennek isszuk a levét«. Hogy is jövünk mi ahhoz, hogy a pár év híján száz év óta tartó elkábultságunkat összehasonlítsuk az ő mindezt előre látó transzcendens kábulatával! Mindenestre ennek a pincének van valamelyes Pimodán-hangulata. Néha szükségünk van a lebegésre, amit persze nem szabad túlzásba vinni.
Egy kis szeszszag terjeng, ez attól van, hogy tegnap fejtettük a borokat, ma pedig, miután elmentetek, folytatjuk. Ugyanis Szentimrén mindig február első szombatján van a borverseny. Amikor megnyertem azt a díjat, személyesen nem vehettem részt, és a szomszédom, Kocsis Imi »aratta le a babérokat«. Most már követelik a »céhmesterek«, hogy személyesen jelenjek meg a borászok vetélkedőjén.”
Gusztáv a pince előterében nagy rámolásba kezd Péter kollégám segítségével, akiről kiderül: ő is épp olyan otthonosan mozog a szőlész-borász eszközök körében. Addig rakodnak, amíg az egymásra halmozott darálók, prések mögül előtűnik egy felirat: JEGES PÁL KOVÁCS MARGIT, 1935. „Ő volt az én Jeges dédnagyapám és Kovács leánynevű dédnagyanyám, aki mellesleg hozományba kapta ezt a földet (jó, csak egy részét, a többit kivásárolták a testvérektől). Jeges Pál építette az eredeti pajtát, amelyből csak ez a betonkád maradt meg, amelyen a felirat van. Gyerekkoromban ebbe daráltuk a szőlőt. Aztán itt van ez a régi, különleges, kézi meghajtású prés, az van ráírva, hogy FLEISCHER ÉS TSA. KASSÁN. Nemrég újíttattam fel, és mondhatom, tökéletesen működik. Itt ez a kicsi prés – folyatja a gyűjtemény bemutatását –, ennek is hasznát vesszük, amikor valamelyik fajta szőlőből túl kevés van. Kint van egy nagyon öreg, kovácsolt prés, csak az alja van öntöttvasból, a préskosarán az ANDRÉNYI ÉS TSA NAGYVÁRAD-ARAD felirat olvasható. Ez is monarchiabeli, természetesen.”
Végezetül immár pálinkás butykosokkal felfegyverkezve visszatérünk a felső traktusba, néhány korty ital, és egy mangalicakolbász-kóstoló erejéig. A Monarchia hangulatának idézése tovább folyik: „A Molnárok egyik ősapja vízimolnár volt északon, a Garam mentén, hithű református család. Amikor jött a rekatolizáció, Gyömrőbe mentek, majd onnan is tovább, Hódmezővásárhelyre, ahol ránk ragadt a Gyömrői előnév. Ezért mi Gy. Molnárok vagyunk tulajdonképpen. Nálam már lekopott a Gy. Amikor apám 1948-ban beíratott az anyakönyvbe, nem voltak hajlandóak bejegyezni. A Jegesek nagyon érdekes népség, a Hajdúságból került Szentimrére az üknagyapám kántortanítónak. Őseik marhahajcsárok voltak, lábon hajtották el Spanyolországig a jószágot. Jól megülték a lovat, a puskával is tudtak bánni, a bogrács is ott volt a nyeregben. – Alighanem innen van, hogy szeretek bográcsban főzni…”
A tágas, amerikai konyhás ebédlőben, amely télen dolgozószoba is, alig van szabad fal. Ahol nincs könyv, ott két, díszesen bekeretezett negyvennyolcas poszter van – nem tudom, annak idején hogyan nevezhették –, majd négy, szintén századeleji stílusban bekeretezett nagyalakú fénykép. „Azok a Molnár- és Bende-ági dédszülők – kezdi rá vendéglátónk, amikor látja, hogy a falakat pásztázzuk –, mellette meg a Vasárnapi Újság két melléklete, amelyek eredetileg Molnár dédnagyapám szalontai házában függtek a falon. Ő 1903-ban vásárolt egy százholdas birtokot a Szalonta melletti Madarászon, és erősen függetlenségi párti érzelmű volt. A még ma is igen csinos, közvetlenül az emlékpark melletti egykori házukat pár évvel ezelőtt mutatta meg nekem Dánielisz Endre helytörténész. (A világháború után költözött a család egy része Szalárd környékére.) De ne gondoljátok, hogy becsavarodtam, ez az erős századelő-fíling onnan van, hogy harmadik éve vezetek egy kutatást a Sapientián, amelynek címe A magyar nemzeti hegemónia dilemmái a száz év előtti Magyarországon. Remélem, 2018-ra könyv lesz belőle.”
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Ki is vezeti most a Román Hírszerző Szolgálatot?
Eddigi viszonylagos névtelensége után hirtelen az újságok első oldalára került Florian Coldea, a Román Hírszerző Szolgálat ügyvivő igazgatója. Nem biztos, hogy örvend a hirtelen jött népszerűségnek, hiszen egyrészt egy titkosszolgálat vezetője – akárcsak az intézmény – inkább a névtelenséget kedveli, másrészt viszont Elena Udrea vádjai hívták fel rá a figyelmet.
Zöldségárus, terrorelhárító…
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) ügyvivő igazgatója, a 44 éves Florian Coldea az Arad megyei Tornován született. Korábban korábban még egy alkalommal szerepelt neve az újságok első oldalán: a Bagdadban elrabolt három román újságíró kiszabadításában való részvétele miatt – akkoriban a munkatársai maguk között csak „007-es ügynöknek” nevezték.
Florian Coldea ipari szakközépiskolát végzett, szüleinek állítása szerint pedig a család ARO-típusú terepjáróval zöldséget árult a piacon. Másfél évet tanult a temesvári műegyetemen, tanulmányait azonban abbahagyta, mivel több vizsgán sem kapott átmenő jegyet.
Eléggé „későn érő” diák volt: csupán 25 éves korában, 1996-ban végezte el a Mihai Viteazul Hírszerző Akadémia pszicho-szociológia karát. Az első államvizsgán szintén megbukott, csak második nekifutásra volt sikeres. Igaz, nemsokára doktori címet is szerzett, katonai hírszerzési témakörben. Hírszerzői sikerében – ugyancsak bukaresti lapértesülés szerint – nagy szerepet játszott egyik rokona, az 1989 előtt a Securitate terrorelhárító egysége, az USLA parancsnokhelyettesi tisztségét betöltő Dan Gheorghe, aki „átmentette” magát a Román Hírszerző Szolgálatba, ahol egyébként a csausiszta-szárny” egyik képviselőjének ismerték.
Florian Coldea politikai vonalon Traian Băsescu embere volt, „hátországát” a Demokrata Liberális Párt két, hangadó aradi politikusa, Gheorghe Falcă és Gheorghe Seculici biztosította. A Román Hírszerző Szolgálat honlapján közölt életrajzából kiderül, hogy hírszerzőként „komplex antiterrorista küldetésekben, akciókban és műveletekben vett részt a Román Hírszerző Szolgálat külföldi partnereivel együtt”.
Kis ideig a SRI Terrorizmust Megelőző és Leküzdő Felügyelőségén dolgozott, és már 33 évesen az ország legfontosabb titkosszolgálata igazgatójának, George Maiornak az első helyettese lett. Politikai megfigyelők szerint „felfelé bukásában” – egykori szekus protektora mellett – nagy szerepet kapott az elrabolt román újságírók kiszabadításában játszott szerepe. Erről konkrét adatok ugyan nincsenek, az ügycsomót Traian Băsescu jó időre titkosította, a román sajtó szerint azonban Florian Coldea egyike volt a kiszabadításukra irányuló akció vezetőinek.
Furcsa cetlik
Florian Coldea neve azonban számára kellemetlenebb esetekben is felmerült. Mircea Geoană, a Szociáldemokrata Párt akkori elnöke 2007-ben két fénymásolattal bizonyította, hogy Traian Băsescu államfő felkérésére a titkosszolgálatok munkatársa kompromittáló anyagokat gyűjtött az alkotmánybíróság tagjairól, pontosabban Ion Predescuról, Nicolae Cochinescuról és Aspazia Cojocaruról. Mircea Geoană szerint a fénymásolatokon Coldea aláírása szerepelt, ezért a pártelnök kérte az államfő, a SRI teljes vezetősége lemondását, illetve Florian Coldea vád alá helyezését.
A későbbi vizsgálatok bebizonyították, hogy a fénymásolatok eredetije valóban Florian Coldea íróasztaláról származnak, és maga sem tagadta, hogy a „cetlik valahogy elkallódtak”. A fénymásolatok végül is semmit sem bizonyítottak, mert arra is fény derült, hogy a SRI semmilyen jelentést nem készített az alkotmánybíróság említett tagjairól. A kivizsgálások idejére Florian Coldeát felfüggesztették tisztségéből, ám végül minden megoldódott George Maior megállapításával, miszerint „a Román Hírszerző Szolgálat nem végzett politikai rendőri tevékenységet”.
Florian Coldea öt hónappal a botrány kirobbanása után ismét elfoglalhatta titkosszolgálati tisztségét, mi több, Traian Băsescu jóvoltából 2008-ban dandárparancsnoki, 2012-ben vezérőrnagyi, 2014-ben pedig altábornagyi rangot kapott.
500 ezer eurót kért?
Korábban is terjedtek olyan hírek, hogy Florian Coldea a dâmboviţai hatalmat szolgáló, kulisszák mögötti szálak mozgatója, mi több, a romániai igazságszolgáltatást is befolyásolni tudja. Erre nincsenek bizonyítékok, ám most a SRI ügyvivő igazgatóját Elena Udrea most azzal vádolja, hogy volt férjétől, Dorin Cocoştól az altábornagy 500 ezer eurót kért – készpénzben – a szociáldemokrata Sebastian Ghiţă televíziójának támogatására.
A több dossziéban is a legkülönfélébb bűncselekményekkel megvádolt Elena Udreának arról is tudomása van, hogy Victor Ponta Coldeát leváltotta volna tisztségéből, ha megnyeri az államfőválasztást. Florian Coldea ugyanis – Udrea szerint – Klaus Johannist támogatta. Elena Udrea szerint egyébként minden gondja-baja a Florian Coldeával való konfliktusából származik. Igaz, erre semmilyen bizonyítéka sincs.
Mindezek kapcsán Florian Coldeát hétfőn hallgatja meg a Román Hírszerző Szolgálat tevékenységét ellenőrző parlamenti bizottság.
Bogdán Tibor
maszol.ro

Putyint és Orbánt is bírálta Johannis egy interjúban
A putyini politika összeférhetetlen a 21. század Európájának együttélési alapelveivel – jelentette ki az osztrák Profil című lapnak adott interjúban Klaus Johannis, aki Orbán Viktor magyar kormányfő "kétkulacsos" politikájáról is beszélt.
Az államfő szerint az ukrán válság fejleményei kijózanítóan hatnak az európai döntéshozókra. „Évtizedekig azt hittük, hogy Európában nem lesz többé háború. Sajnos, ez nem így van. Rendkívüli helyzetekben készek kell lennünk megvédenünk országunkat” – jelentette ki.
A lap Budapest és Moszkva közeledéséről is kérdezte Johannist, emlékeztetve arra, hogy Vlagyimir Putyin elnök hamarosan Magyarországra látogat. Az államfő ezt a jelenséget a gazdasági válság „furcsa hatásaival” magyarázta. Hozzátette, hogy ez visszafordítható folyamat. „Nem lehet sokáig kétkulacsos politikát folytatni” – utalt Orbán Viktor magyar kormányfőre.
Johannis felidézte, hogy Romániában konszenzus alakult ki a pártok között a védelmi kiadások növeléséről. Elismerte, hogy a pénzre más területeken is szükség van, ám szerinte az országnak nincs alternatívája. „Egy beláthatatlan kimenetelű háborús konfliktus szomszédságában élünk, nem ülhetünk ölbe tett kézzel” – jelentette ki.
maszol.ro