Egyházi kórustalálkozó Tusnádfürdőn
Huszadik alkalommal szervezik meg az alcsíki egyházi kórustalálkozót. A római katolikus kántorok kezdeményezésére létrejött rendezvényt minden évben más településen tartják, ezúttal a tusnádfürdői római katolikus templom egyházi kórusa a házigazda.
Február 7-én délelőtt fél tizenegytől közös rózsafüzérrel kezdődik a rendezvény, 11 órától ünnepi szentmisén lehet részt venni, amelyet Tamás József püspök celebrál. A szentmise után következnek a kórusok fellépései. Az idei találkozón kilenc kórus mintegy 250 tagja énekel. Fellép a csíkszentkirályi, csíkszentimrei, csíkszentsimoni, csíkszentmártoni, csíkszentgyörgyi, csíkszentléleki, tusnádfürdői és szentkeresztbányai római katolikus egyházi kórus, valamint Tusnádfürdő testvértelepülésének, Orosházának (Magyarország) az evangélikus kórusa.
„Ha 250 ember közösen dicséri énekével az Úristent, akkor az valami nagy dolog. Fontos ugyanakkor a tapasztalat. A meghívottak számára ünnepi ebédet adunk a sportcsarnokban, itt kapcsolatok, barátságok alakulnak ki, a karnagyok egymással megosztják véleményüket. Meghívjuk a környékbeli aktív kántorokat is, azokat is, akiknek nincs kórusuk, az újtusnádit, a nagytusnádit és a kozmásit, ugyanakkor a szomszédságunk jegyében a bükszádi kántornő is meg lesz hívva, valamint Csíkszereda, Csíksomlyó kántorai. Meghívunk továbbá tíz idős kántort, akik számára meglepetést is tartogatunk, reméljük, szívesen fogadják” – avatott be a részletekbe Száfta András, az egyik szervező.
A püspöki szentmiséről a Duna Televízió is felvételt készít, amelyet másnap lejátszanak. A Mária Rádióban szintén hallhatók lesznek a kórusok produkciói.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Keresztély Irma: idejétmúlt a fejkvótarendszer
Nem tartható fenn a fejkvótaalapú finanszírozással a hazai oktatási rendszer – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Keresztély Irma, Kovászna megye főtanfelügyelője.
A Kovászna megyei főtanfelügyelő Mihai Sorin Cîmpeanu oktatási miniszterrel is ismertette álláspontját, azonban az nem talált kedvező fogadtatásra.
Az Unióban már lemondtak erről a módszerről, hiszen Európa öregszik, egyre csökken a fiatalok száma, a fejkvótaalapú támogatás pedig már nem elegendő a tanügyi rendszer fenntartására, ecsetelte a főtanfelügyelő. Mint rámutatott, Kovászna megye az elmúlt években sem illeszkedett bele az ilyen módon kiszámolt költségvetésbe, többszöri kiegészítésre volt szükség, hogy fedezni tudják a pedagógusok bérét.
Erre az évre a diáklétszám alapján 93 millió lej lenne a béralap, ezt már indulásból 104 millió lejre kiegészítette az oktatási minisztérium, de ilyen körülmények között is csak tizenegy hónapra elég, tehát decemberre nem biztosítottak a fizetések, újabb pótlásra lesz majd szükség, vázolta a gazdasági helyzetet a főtanfelügyelő.
Kovászna megyében a közoktatásban az elmúlt öt év alatt 2855 diákkal csökkent a gyereklétszám, csak az elmúlt tanévhez képest ezerrel kevesebb diák van, ami 114 osztállyal jelent kevesebbet a rendszerben, ismertette a számadatokat Keresztély.
Kifejtette, az oktatási tárca folyamatosan a diáklétszámhoz viszonyít, ám a csökkenés nem azt jelenti, hogy ennyivel kevesebb osztály alakul, és kevesebb pedagógusra van szükség, hanem például azt, hogy egy-egy osztály már nem 25, hanem csak 15 fős létszámmal alakul, tehát ugyanannyi tanítóra, tanárra van szükség. A községközpontokban a diáklétszámtól függetlenül működtetni kell az általános iskolát, a törvény szerint 300-as létszámmal lehet önálló jogi személyisége egy tanintézetnek, de a kisközségek iskolái még a 150-es diáklétszámot sem érik el – magyarázta.
Emlékeztetett, hogy az elmúlt tanévben 197 állás megszüntetésére kaptak utasítást a minisztériumtól, de ebből negyvenet nem tudtak felszámolni, a következő tanévre márciusban kapják meg a jóváhagyott állásszámot. „Jeleztem a minisztériumban, hogy további összevonásra nincs lehetőségünk, csontig hatolt a kés” – jelentette ki Keresztély Irma. Elmondta, kiszámolták, hogy amennyiben az összes kisegítői állást felszámolnák, akkor is csak egyszázaléknyit tudnának spórolni a béralapból, mivel ezeknek az alkalmazottaknak a többsége minimálbért kap.
A főtanfelügyelő szerint az is a finanszírozási rendszer képtelenségét bizonyítja, hogy a legnagyobb létszámú iskolákban sem elég az ilyen módon kiszámolt pénz. Mint kifejtette, bár ezekben sok a diák, magasan képzett, nagy tapasztalattal rendelkező tanárok tanítanak, akik háromszor akkora fizetést kapnak, mint egy pályakezdő.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Mire való az erdélyi író? (2.)
A KultúrHonon és az Udvarhelyi Híradó Kft. által kiadott többi lapban is beszámoltunk arról, hogy a Balassi Intézet – Magyarország sepsiszentgyörgyi Kulturális központja, a Kovászna Megyei Tanács és a Kovászna Megyei Kulturális Központ által kiírt Orbán Balázs-pályázat sikeres volt ugyan, de azért messze elmaradt a várakozásoktól. Írásunkban az intézmény vezetőjének, a pályázat ötletgazdájának meglátásait összegezzük. Lakatos Mihály (1964, Székelyudvarhely) maga is kiváló prózaíró és műfordító. Egyetemi tanulmányai egy részét Magyarországon végezte, majd mintegy két évtizeden át olyan intézményekben dolgozott, ahol feladatai közé tartozott a határon túli kulturális élet bizonyos fórumainak, alkotóközösségeinek a szervezése és támogatása.
A beérkezett pályaművek számának tekintetében elmondható – nyilatkozta az intézetvezető –, hogy a várakozásainkhoz és a rendelkezésre álló időhöz (6 hónap) képest ez egy igen – mondhatni: kiábrándítóan – alacsony szám. Mindez annak ellenére, hogy a sajtóban és a különböző írószervezetek (Magyar Írószövetség, Szépírók Társasága, Erdélyi Magyar Írók Ligája) belső levelezőhálózatában többször is megjelent a félév folyamán a pályázati felhívás. Szomorú, hogy neves erdélyi és anyaországi írók nem érezték úgy, hogy mondanivalójuk lenne a téma kapcsán. Persze, bizonyos tekintetben érthető is a pályaművek alacsony száma, hiszen nem könnyű és nem egyszerű 2014-ben érvényeset írni Gábor Áronról úgy, hogy az ember ne tévedjen a közhelyek, felszínes ömlengések, hazafiaskodó és hősieskedő tirádák, falvédő-bölcsességek, politikai szlogenek sikátoraiba. És valóban: a beküldött pályaművek szerzői közül többeket is elnyelt az említett „sikátor”… Mindezek ellenére, és megkockáztatva, hogy a történelmi témák iránti elfogultságom mondatja ezt velem, úgy vélem: azért illett volna próbálkozni…
De ne afölött búslakodjunk, ami nincs, hanem annak örüljünk, ami van. És hát elmondhatjuk, hogy született a pályázatra egy igen jó egyfelvonásos színmű a budapesti Pruzsinszky Sándor tollából, illetve egy jó novella (Bányai Tamástól) és egy jó költemény (B.Horváth Istvántól). A dolog érdekessége, hogy drámai műfajról nem tesz említést a pályázati kiírás, mégis egy színmű volt az, amely egyöntetűen elnyerte az Értékelő Bizottság tetszését. A bizottsági tagok mindegyike abszolút nyertesnek jelölte a drámát.
Ez vezetett a pályázat díjazási rendszerének módosításához, és így született meg a végeredmény, mely hűen tükrözi a pályázat értékkonstellációját. Az antológia tervét – elegendő mennyiségű és megfelelő színvonalú pályaművek hiányában – a Bizottság elvetette, az erre tartalékolt összeget a nyertes pályamű felolvasószínházi bemutatójára fordítjuk. Az ősbemutatóra terveink szerint 2015-ben kerülne sor, de ez további tárgyalások és egyeztetések függvénye, nem csupán a kiíró intézmények szándékától függ. Mindenesetre, a Bizottság véleménye szerint érdemes lesz foglalkozni vele. A pályázat jeligés volt, a Bizottság pedig csak azon szerzőktől kérte a jelige feloldását, akiknek a pályaműve valamilyen formában (díjak, elismerő oklevelek) jutalmazásra kerül. Így nem tudjuk pontosan, hogy milyen arányban pályáztak Erdélyből, az anyaországból, esetleg a Kárpát-medence más régióiból… Volt olyan szerzőnk is – bár a Bizottság elismerő oklevelet adományozott volna neki – a mai napig nem fedte fel kilétét… Az viszont megállapítható, hogy a jutalmazott szerzők többsége (5:3 arányban) anyaországi, ami valóban felveti azt a nyomasztó kérdést, hogy hol maradtak az erdélyi szerzők…Sok mindent el tudok képzelni, csupán azt az egyet nem, hogy Gábor Áron és a másfél évszázad alatt köré szövődött mítosz ne lenne fontos számukra. De egy intézmény vezetője ne képzelegjen, hanem nézze a tényeket. A tények pedig ott vannak a pályázat „eredményjelző” tábláján.
Lakatos Mihály
Székelyhon.ro

Volt székely zászló, nincs székely zászló (Sepsiszentgyörgy)
Eltűnt a székely zászló a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkból – jelezték tegnap délután szerkesztőségünknek. A lobogót egy bírósági eljárás miatt a Magyar Polgári Párt (MPP) helyi szervezete vonta be.
Az óriáslobogót 2013. június 4-én a Trianon-megemlékezésen húzta fel az MPP, ám az akkori prefektus, Dumitru Marinescu a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Civilek Fórumának feljelentése nyomán a közigazgatási bírósághoz fordult, kérte a zászló eltávolítását. Tavaly április 26-án a brassói táblabíróság is jóváhagyta az alapfokú ítéletet, és utasította Antal Árpád polgármestert, hogy távolíttassa el a parkból az óriászászlót, határidőként szeptember 10-ét határozták meg. A városvezető ezt nem tette meg, ám az MPP, hogy ne okozzon gondot, bevonta a zászlót, két nappal később pedig újabbat húzott fel helyette. Úgy tűnik azonban, a prefektúra sem hagyta annyiban az ügyet, az azóta szintén menesztett Marius Popica kormánybiztos december közepén jelezte, mindenképpen érvényt szerez a bírósági végzésnek, és eltünteti a parkból a székely lobogót. Akkor Antal Árpád azt nyilatkozta, ő nem „székelyzászló-begyűjtő”, és a kifogásolt zászlót nem fogja levenni.
A prefektus ügyködése azonban célt érhetett, mert a sepsiszentgyörgyi városházának múlt pénteken fényképpel kellett igazolnia a bíróságon, hogy a zászló nincs már a helyén. „Senki baját nem akarjuk meggyűjteni, nem ez volt a székely zászló felvonásának a célja, ezért csütörtök este levettük azt” – mondta el a Háromszék érdeklődésére Bálint József, az MPP városi elnöke. „Ha ránk rónak ki büntetést, megfontolhattuk volna, hogy nem szedjük le, hajtsák be rajtunk a bírságot, ha tudják, ám ebben az esetben jobbnak láttuk így cselekedni és egy időre levenni a zászlót” – magyarázta Bálint. Az MPP mai sajtótájékoztatóján ismerteti az újabb zászlócirkusz hátterét és tervezett lépéseit.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megszűnt a Mentor Kiadó
"Nincs bennem elmúlásérzet..."
2015. január 29-én törvényszéki határozat értelmében véglegesen beszüntette tevékenységét a marosvásárhelyi Mentor Kiadó. Ezzel egy időben a George Enescu utcában levő könyvesbolt is bezárt. A hétvégétől a kiadó honlapja sem látogatható, bár ennek meggátolására Káli Király István, a Mentor igazgatója szerint addig, amíg a csődeljárás lezártával a céget nem törölték a nyilvántartásból, senkinek nem lett volna joga. Káli Király Istvánnal a kiadó születéséről, fejlődéséről, hullámvölgyeiről, illetve arról beszélgettünk, hogy mikor és hogyan indult el a lavina.
– 1992. február 5-én jegyezték be a céget, amelyet a Látó szépirodalmi folyóirat akkori munkatársaival, összesen kilencen alapítottunk. Akkoriban bizonytalan volt a Látó léte, ezért úgy gondoltuk, szükség lenne egy kiadóhivatalra, hogy biztosítsa a lap további működését. A folyóiratot azonban még abban az évben átvette a megyei önkormányzat, ettől fogva jó kiadói szerkezettel rendelkezhetett. Ezután döntöttünk úgy, hogy elindítjuk a könyvkiadást. Arra gondoltunk, hogy az íróasztalfiókokban számos értékes kézirat rejtőzik, és a Látó kapcsolatban állt azokkal az alkotókkal, akik abban az időszakban Erdélyben számítottak. Így kezdtük el a kiadói tevékenységet. Az évek során folyamatosan fejlődtünk, 1993-ban öt, 1994-ben tizenkét, 1995-ben tizenhét könyvet adtunk ki. 1998-ban 38 könyvet publikáltunk, és attól kezdve 40-50 könyv volt az éves "termésünk". 2009-ben 53 címmel jelentkeztünk.
Wass Albert áldásával
– A 2009-es volt a legsikeresebb év?
– A kiadás mennyisége szempontjából igen. Az igazán jó éveink azonban 1999-2005 között voltak, amikor sikerült nyereséget is termelnünk. 1998-ban indítottuk el a Wass Albert-életműsorozatot, és annak a bevételéből tudtuk fedezni minden olyan kiadványunknak a költségeit, amelyek nem tartották volna el a kiadót. A kezdetektől az volt az elvünk, hogy olyan könyveket adjunk az olvasók kezébe, amelyek fontos támpontjai az írott magyar kultúrának, néprajznak, történelemnek, szépirodalomnak, illetve amelyeket lehet, hogy anyagi meggondolásból más kiadók nem vállaltak volna fel.
Az első veszteség
– Mi történt 2005 után?
– 2006-2007-ben csökkent a kereslet a Wass Albert-könyvek iránt. 2007 számunkra nagyon kritikus esztendő volt. Az volt az első év, amikor nem tudtuk teljesíteni az állammal szembeni kötelezettségeinket. Egy nagy adóhivatali ellenőrzés több mint százezer (régi egymilliárd) lejt vitt el tőlünk egy téves könyvelés miatt, meggyőződésem szerint jogtalanul. Az az összeg egyévi forgótőkénknek felelt meg. Ugyanabban az évben jelentett csődöt a magyarországi terjesztőnk, a Lap-Ics Kiadó, amely azóta is 9 és fél millió forintunkkal tartozik. Közben más kereskedelmi egységek is az adósainkká váltak kisebb-nagyobb összegekkel. Önerőből sikerült talpraállnunk, és az elkövetkező két évben úgy tűnt, hogy működik is a dolog.
Könyvet vagy adót?
– Aztán jött a gazdasági válság.
– 2008-2009-ben a nehéz anyagi helyzet a könyvpiacot is érintette, mégis sikerült tartanunk a szintet. Akkoriban a Mentor Kiadónak már neve volt a könyvpiacon, minőségi munkát végző, megbízható cégként ismertek, így sikeresen pályáztunk. 2010-ben kezdődtek újra a nehézségek, amikor két-három tönkrement magyarországi könyvterjesztőnk miatt újra jelentős összegeket veszítettünk. Attól kezdődően nem tudtuk többé fizetni az állammal szembeni járandóságot. Mérlegelnünk kellett, hogy könyvet adunk ki vagy a járandóságokat fizetjük, és mi az előbbi mellett döntöttünk. 2010. január végén zárolták a kiadó bankszámláit. Mivel Romániában a készpénzben történő fizetéseknél van egy felső határ, sok gondot okozott nekünk az, hogy csak készpénzben tudtunk fizetni a partnereinknek, akik viszont nagyon megértőek voltak, szükség esetén részletekben számlázták a nyomdai és egyéb szolgáltatások költségét. 2013 júliusában kénytelenek voltunk fizetésképtelenségi eljárást kérni. Ezt egy átszervezési tervvel, illetve az adósságok átütemezésének tervével el is fogadta a törvényszék.
Tavaly nyáron indult el a lavina
– Gondolom, az átszervezési tervben költségcsökkentő intézkedéseknek kellett szerepelniük. Hoztak ilyen intézkedéseket?
– Természetesen átértékeltük a lehetőségeinket, csökkentettük a kiadványaink számát, és a munkatársaink egy részétől is meg kellett válnunk. Korábban 26 alkalmazottal működött a kiadó, ezt a létszámot 12 főre csökkentettük. Az átütemezett fizetési vállalásoknak 2014 júniusáig eleget is tudtunk tenni, de utána már nem. Az illetékes hatóság negyedévente elemezte a helyzetünket. Amikor első alkalommal nem tettünk eleget a fizetési vállalásnak, halasztást kaptunk, de mivel a következő negyedévben sem változott a helyzet, nem lehetett kivédeni a csődeljárás elindítását. A törvényszéki végzés szerint január 29-én szűnt meg a Mentor Kiadó működése. Zárolták a cég teljes vagyonát, és ütemtervet készítettek, amelynek értelmében április 24-éig mindent előkészítenek a kiadó tulajdonában levő értékek eladására. Nekünk február 9-éig kell leadnunk a vagyoni helyzetről szóló jelentést.
– Mekkora ez a vagyon?
– Több mint 65 ezer kötetnyi készlet, illetve a könyvesbolt teljes készlete. A boltban, amelyet 29-én bezártunk, a napokban leltároznak. A könyvekben van a kiadó értéke, egyebünk nincs, legfeljebb két régi számítógép és egy öreg nyomtató.
– Mi lesz az alkalmazottakkal?
– Még nem egyértelmű, hogy azonnal fel kell-e bontani a munkaszerződését annak a tíz személynek, akik a múlt héten még a kiadónál dolgoztak, vagy van egy húsznapos felmondási idő. A béreket decemberrel bezárólag kiadtuk, a januári fizetést valószínűleg az állami garanciaalapból kapják meg. Ami engem illet, én utoljára 2007 májusában vettem fel a fizetésemet, azóta ingyen dolgozom átlagban heti 60 órát.
"A csőd felelőssége az enyém"
– Mi lesz a félbemaradt munkákkal, a gondozás alatt levő kiadványokkal?
– Mivel sejtettük, hogy mi következik, minden tervbe vett munkát mostanra befejeztünk. Vannak viszont olyan kiadványok, amelyekre megítéltek támogatást, de még nem kaptuk meg a pénzt. Ezeket a könyveket megpróbáljuk más úton, egy másik kiadóval közösen megjelentetni. Van közöttük hat-hét igen értékes kézirat, amelyeket kár lenne elveszíteni. Már elő is vannak készítve arra, hogy végigjárják a könyvkiadás folyamatait. Ami engem illet, én utolsó percig úgy dolgoztam, mintha semmilyen veszély nem fenyegetné a kiadót.
– A kiadó vezetőjeként, fenntartójaként hogyan érinti Önt a Mentor megszűnése?
– Egy olyan szomorúság van bennem, amelyet akkor érezhet egy ember, ha közel 25 éves munkáját látja megszűnni. Életem, energiám, tudásom, többé-kevésbé kihasznált képességeim mind benne vannak ebben a kiadóban. Mégsem kísért valamiféle elmúlásérzet, mert most is hiszem, hogy van 200-250 olyan kiadványunk, amely az elkövetkező években, évtizedekben is tudományos munkák, kutatások forrása lesz. Ez egy csapatmunka volt, amelyet közösen vittünk diadalra. A csőd felelőssége pedig az enyém. Én voltam az, aki a válságos pillanatokban, amikor a többiek úgy érezték, hogy nem érdemes ezt tovább csinálni, vállaltam a folytatást. Többségi tulajdonosként ez egyszemélyes határozat volt, de sohasem éltem vissza a helyzetemmel.
Az adósok megmenthették volna
– Említette a Lap-Ics Kiadót mint a Mentor adósát. Vannak még más cégeknek is tartozásai a kiadóval szemben?
– A Duna International 4,7 millió forintunkkal, a Xantus Könyv vezetője, Bihari Zoltán 2,2 millió forintunkkal tartozik. Ha minden adósunk tartozását összeszámolnánk, talán ki tudnánk fizetni az adóhivatalnál a tartozást.
– Nem gondolt arra, hogy a törvényhez forduljon az elmaradások behajtása érdekében?
– Nem bízom a magyarországi igazságszolgáltatásban. Hiába fogadtam volna ügyvédet, évekig elhúzódott volna a per, és végül úgysem nyertem volna. Hasonló forgatókönyv szerint már zajlottak peres ügyek.
– Magyarországon egyébként még kaphatók Mentor-könyvek?
– Nagyon kevés van már kint belőlük, és az utóbbi időben itthon is csak bizományban terjesztettük a kiadványainkat.
"Nem adom fel"
– Ön a Romániai Magyar Könyves Céh vezetője. A Mentor Kiadó megszűnése változtat ezen?
– Választott elnök vagyok, és ebben az évben még mindenképpen vállalom a könyves céh vezetését. A Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár sem marad el, már komolyan készülünk az előkészítésére.
– Hogyan tovább?
– Én semmiképpen nem adom fel, hiszen erre a hivatásra tettem fel az életem. A Mentor Kiadó volt az utóbbi négy év legsikeresebb pályázója a Nemzeti Kulturális Alapnál, ez azt bizonyítja, hogy a minőségi munkának hitele van. Kiváló szerzőkkel dolgoztunk együtt, akik nem a honoráriumot tekintették elsődleges céljuknak. A mi dolgunk annyi volt, hogy teret adjunk annak a munkának, amelyet csak egy értelmezhetetlen szenvedéllyel lehet végezni.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Állt a Zsuzsanna-bál kivilágos kivirradtig
Az Úrnak 2015. esztendejében a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület újra mulatságba hívta a marosvásárhelyi és távolabbi vidékek bálozó közönségét. Díszmagyarban, magyaros estélyi ruhakölteményekben érkeztek az egykori eleganciát, tartást, méltóságot újra életre keltő párok. Ez az a bál, amire egy éven át készülnek, és gyűjtik az ötleteket, hogy minden mozzanata tökéletes legyen, jó hangulatban és vidámságban teljen. A szervezőknek nagyon sok bálozót sikerült megszólítani, volt köztük évek óta hűségesen kitartó, és volt olyan is, aki először kóstolt bele a fejedelemasszony nevével fémjelzett mulatságba, aminek idén a Grand Szálló vendéglője adott otthont.
S ha már az eleganciát, a jó műsort előrevetítették, kezdődhetett a bál, melyet Kilyén Ilka Magyar Örökség díjas színművésznő, a bál műsorvezetője Gellért Márta társaságában nyitott meg, aki egyike az egyesület alapító tagjainak. Ünnepélyes beszédében Gellért Márta emlékeztetett, hogy a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület megalapításának 25. évfordulóját ünnepli idén, s ezt az esztendőt a fejedelemasszony emlékének szentelik. Örömét fejezte ki, hogy nagy számban tettek eleget a meghívásnak, ami megtisztelő az egyesület számára, hiszen olyan világban élünk, amelyben mindenki rohan, s nem szakít időt arra, hogy a másik felé forduljon, netán nagy történelmi személyiségeink példáját követve a köznek éljen. Ez a bál éppen ezt a jelenséget meghazudtolva arról szól, mondta, hogy egymásra figyelve, együtt ünnepeljünk, együtt mulassunk, s egymást szórakoztassuk, erős közösséget alkotva. Reményik Sándor Kegyelem című versével hitet, reményt, biztatást tolmácsolt.
A pillanatnyi lírát az úri mulatságok tánca, a palotás váltotta, melyet az egyre nagyobb népszerűségnek és hírnévnek örvendő Bekecs táncegyüttes jóvoltából ízlelhettek meg a bálozók. A palotásnál jobb hangoló nem is kellett, a bálozókban megpezsdült a jókedv, jöhettek az operettrészletek, a nóták, örökzöld slágerek. Rózsa Rudolf és zenekara profi zenész módjára tudta, mi kell a magyar mulatóknak. Buta Árpád, Trózner Kincső és Boros Emese pedig Szirmai Albert legismertebb operettjének, a Mágnás Miskának a Cintányéros cudar világán át Kálmán Imre Csárdáskirálynőjének Hajmási Péter-Hajmási Páljáig énekelték repertoárjukat, s röpítették jó hangulatba a hallgatóságot az immár hungarikummá nyilvánított operettmuzsika örökzöld dalaival. A Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület az énekeseket sajátjainak is tekintheti, hiszen az egyesület operettestjein, rendezvényein nagyon sokszor léptek fel. Tegyük hozzá, nagyon színvonalas előadással.
Zsuzsanna-bál lévén, a szervezők nem feledkeztek meg azokról sem, akik a fejedelemasszony nevét viselik, és virággal köszöntötték őket.
Miközben fogyott a vacsora, a "herány tokány, a disznyó és tyúkfi, mellette földi magyaró, vegyes zöldséggel gazdagon körítve", ürültek a poharak, szólt a nóta. A jó tánczenére megtelt a parkett, keringőt, tangót, modernet, minden műfajt ki lehetett próbálni. Aki éppen táncszünetet tartott, jókedvű asztaltársaságok körében beszélgethetett. Egy ilyen társaságban hangzott el, hogy tapasztalatuk szerint évről évre jobb a bál, hiszen a szervezők már olyan gyakorlatra tettek szert, ami profi szintre avanzsálta. Tudják, mikor kell nótázni, mikor kell táncra hívni az embereket, nincs üresjárat és nincs unalmas rész.
Hagyományszerűen nem maradt el a magyaros ruhákba öltözött hölgyek felsorakoztatása és a közös fotó, de a tombola sem.
Az idei bálra a székelyudvarhelyi Helvien díszmagyar és rusztikus ruhákat gyártó céget is meghívták, szebbnél szebb ruháikat a bálteremben állították ki.
Állt a bál kivilágos kivirradtig, amíg a zenészek és pincérek bírták. Amikor a talpalávaló elcsendesült, véget ért a "bornak, muzsikának, táncznak bűbájossága". Jövő ilyenkorig.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Beszélgetés Bölöni György RMDSZ-elnökkel –
Működőképes pécskai magyar intézményrendszer
Arad– Bölöni György pécskai RMDSZ-elnök, megyei tanácsos társaságában vesszük számba az Arad megye legnagyobb vidéki magyar közössége körében, tavaly történt rendezvényeket, fejlesztéseket, illetve vázoljuk az idei elképzeléseket.
–Pécskán a magyar közösség milyen eredményeket tudott felmutatni az elmúlt évben?
– Ez attól függ, ki mit nevez eredménynek? Mert az RMDSZ-es városi tanácsosok kivételével, a többiek valószínűleg, a mi meglátásunktól eltérő szemüveggel értékelik az ottani eredményeket. Magam, RMDSZ-elnökként a magyar intézményrendszer működését tekintem a legfontosabbnak. Amikor intézményrendszerről beszélünk, a pécskai közélet minden működő szeletét értjük, az oktatási intézményeinktől, az egyházainkon át, a civilszervezeteinkig. A rendszer valóban működik, tudunk egymásról, együtt dolgozunk, sokszor közösen szervezzük a programjainkat, amelyek a pécskai magyar közösség sikereinek számítanak. E tevékenység sokszínűségének, gazdagságának a megítélése, másik szempont. Itt sem állunk rosszul, hiszen tavaly 41 magyar jellegű rendezvény volt Pécskán, illetve a hozzá tartozó Tornyán. E rendezvénysorozatban az oktatási intézményeink, a római katolikus, a református, a magyar baptista felekezet, valamint a civilszervezeteink, a Búzavirág Egyesület, az M-Kidsz ifjúsági szervezet, a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület, a Kolping Család, illetve Tornyáról a Pro Pir Kult Egyesület és a Tornyai Hagyományőrzők, továbbá az ugyancsak Pécskán székelő In Memoriam 1956 Egyesület. Amint a felsoroltak is szemléltetik, Pécskán igen színes, tartalmas a kulturális paletta, ami tulajdonképpen folyamatosnak is mondható, hiszen ha a 41 eseményt egész évre elosztjuk, 8–9 naponként történik valami. Szerintem, ennyi esemény elég, megtoldva a meghagyással, miszerint a tartalom és színvonal mindig javítható.
–A felsorolt pécskai civilszervezetek közül kimaradt a Humanitas Egyesület, amelyik több mint egy éve működteti a Hit és Fény közösségi programot, míg hosszú távon a fogyatékkal élő fiatalok számára napközi otthont kíván létrehozni Pécskán.
– Valóban, emlékszem, hogy egyszer már beszéltünk róla. Sajnos, még nem tudtam részt venni a szokásos programjaikon, de ami késik, nem múlik. Ha viszont hivatalosan bejegyzett, jogi személyiségű civilszervezetről van szó, jogosult az ő tevékenységüknek a támogatása is. Szerintem az ő programjaikat is iktatni kell a pécskai eseménynaptárba, aminek tavaly a 40%-a magyar volt. Remélem, a számarány idén sem lesz alacsonyabb.
Pénzforrások
–Támogatást említett. Honnan kerülnek elő a programok szervezési költségei?
– Több helyről kerülnek elő, hiszen a szervező civilszervezetek, a lehetőségeik szerint, maguk is hozzájárulnak, de igen nagy segítséget jelent a városi költségvetésből biztosított forrás, illetve a pályázati lehetőségek kihasználása is. Biztos helyről tudom, hogy tavaly a város kasszájából 146 500 lejt fordíthattak magyar kulturális programokra. Örvendetes, hogy a magyar civilszervezetek összefogva vagy külön is szervezik a jelzett programokat, ezért az RMDSZ helybeli szervezete is bekapcsolódott olyan programokba, amelyekhez nem volt szükség a helybeli önkormányzat támogatására, lévén, hogy politikai szervezetként nem pályázhat. Kiemelném az RMDSZ-en belül, az alig egy éve alakult Pécskai Nőszervezet munkáját, ami sokban gazdagította a helybeli magyar kulturális programot.
–A magyar programokra a helyi városi tanácsosok szerzik a támogatást?
– Természetesen, de nem csak azok, hiszen a Megyei Kulturális Központ is több pécskai magyar programot szokott támogatni. Tőlük, tavaly a Búzavirág Egyesület 4 ezer, míg az M-Kidsz 5 ezer lejes támogatást nyert, pályázati úton.
–Tudtommal, a pécskai magyar programoknak a többsége hagyományos. Lesz-e új színfolt az idei eseménynaptárban?
– Valóban, a legtöbb programunk több éves múltra tekint vissza, ezért meglehet, teljesen új elemekkel nem találkozunk. Nem is biztos, hogy változtatni kellene az olyan programokon, amelyeket az emberek megszoktak, megkedveltek, várnak. Az ilyeneket nem szabad megszakítani, esetleg félben hagyni. Minden civilszervezet vezetőségével leülünk, megbeszéljük az idei terveiket, hogy a politikai képviselet útján azokat támogatni lehessen. Ez az RMDSZ dolga, tehát most vagyunk a programkészítések fázisában, de már most is látható, hogy az utóbbi években meghonosodott gyakorlat, folytatódik. Itt elsősorban két dologra gondolok: egyik az utóbbi években Pécskai Élet címmel napvilágot látott időszakos kiadványunk megjelenésének a folytatása. Ha anyagilag nem ütközünk áthághatatlan akadályokba, nagyjából kéthavonta továbbra is megjelenhet, alkalmanként 1200 példányban, amit esetleg 100-200 példánnyal emelni lehetne. A másik, két évvel ezelőtt indult rendezvényt, a Pécskai Magyar Napot vagy Napokat is folytatni szeretnénk. Még azt kell mérlegelnünk, hogy a befogadó képesség szempontjából, nem sok-e a kétnapos rendezvény? Szerintem, célszerűbb lenne egy minden igényt kielégítő, tartalmas, egyetlen nap, amelynek a programjában minden pécskai találna magának vonzó eseményt.
–A helybeli magyar felekezeteket sikerült-e támogatni?
– A pécskai katolikus, református, de a magyar baptista közösséggel is sikerült jó kapcsolatokat kiépítenünk. Egyháztámogatás címén katolikus halottasház építésére, a református imaház harangtornyának az építésére, de a baptista gyülekezet épületének a javítására is sikerült támogatást szerezni.
–A magyar oktatási intézmények épületeinek a felújítását támogatták-e?
– E téren sok minden történt: a megyei tanács az utóbbi két évben 70-70 ezer lejjel járult hozzá a pécskai 2-es Számú Általános Iskola főépületének a felújításához. Ezt a pécskai költségvetésen keresztül folyatta. Ebből 2013-ban a bejáratot, valamint a földszint nagy részét újították fel, míg tavaly az összeget az egész körépület, a tornaterem, illetve az udvar teljes felújítási tervének az elkészítésére fordították. Azért kellett sürgősen a terv, mert e munkára EU-s forrásokat is megpróbálunk bevonni, hogy a kiíráskor, kész dokumentáció álljon rendelkezésre. A terv elkészült, már csak arra van szükség, hogy Pécska Város Tanácsa határozatban fogadja el. Nem lesz könnyű elfogadtatni, mivel nagy összegről van szó, ráadásul a város költségvetését alaposan megterheli a 2-es utca, illetve az ivóvíz- és szennyvízlefolyó-hálózat bővítése. Mindezekhez a városnak mintegy 15 millió lejnyi, saját hozzájárulást kell kifizetnie. Ezenkívül az új negyedben épülő iskola, illetve a Mustra óvoda épületeinek a befejezése is alaposan elhúzódik. Ugyanakkor a 2-es iskolának a kis épülete is két éve városi pénzen újul fel. Reméljük, idén az is befejeződik, de az évtizedek óta komoly befektetést nem kapott főépületnek a teljes felújítására is sor kerülhet. Nem csak az iskolaépületeken, hanem a diáktoborzáson is dolgozunk. A németszentpéteri RMDSZ, illetve Nicolaiciuc Katalin elnök közreműködésével az ottani magyar gyermekek egy iskolabusszal, az új híd jóvoltából Pécskán, magyarul tanulhatnak, ebédet kapnak, délután pedagógus felügyelete mellett készülhetnek fel másnapra.
RMDSZ-közbenjárás
–Az RMDSZ megyei tanácsosaként ön, vagy az érdekvédelmi szövetség hozzá tudott-e járulni a pécskai magyar érdekeltségű infrastrukturális beruházásokhoz?
– Természetesen, ez mindig is így volt, akkor is, ha Pécskán nem sokan tudják, hogy sok olyan beruházás volt és van, ami az RMDSZ közbenjárására valósult meg. Gondolok itt az ANL 20 lakásos tömbházára, ami azért került oda, mert az RMDSZ kilobbizta. A jelzett tömbház környékének az elrendezése, a parkosítása, a játszótér kialakítása körül is az RMDSZ helybeli, illetve megyei szervezete bábáskodott. Még jó néhány ilyen beruházást említhetnék, amelyek az RMDSZ közbenjárására jöttek létre anélkül, hogy a közvélemény tudna róla. A közelmúltba a piac sarkánál fúratott artézi kút is ide sorolható, amit annak idején Csepella János városi tanácsos az RMDSZ támogatásával indított el, ő felügyelte a munkálatokat is. Sajnos, fél-siker volt, mert a kutat megfúrták, de mikorra elkészült a felépítménye is, a hosszú idő miatt az eredeti furat bedugult, nem lehetett kidugaszolni, ezért újra kellett fúrni. Ez viszont semmit nem von le a kezdeményező érdemeiből.
–Milyen a kapcsolat a pécskai RMDSZ és a helybeli városvezetés között?
– Nem rossz, noha az RMDSZ-nek a 17 tagú városi tanácsban, csupán 2 tanácsosa van. Az előző mandátumban 3 tanácsosunk volt, de akkor nem sokat tudtunk elérni a tanács összetétele miatt. Most viszont, a 2 tanácsos nagyobb súllyal rendelkezik, mint az előbbi 3, ezért a szövetség a befolyását is jobban tudja érvényesíteni. A városvezetéssel, delegáció szinten, időről időre, konzultálunk. Ezen túlmenően, magam minden 2-3 hétben felkeresem a városházát, ahol a polgármestertől kezdve, az irodákban dolgozó emberekkel is elbeszélgetek. Ekkor az információgyűjtés mellett, elmondják mindazokat a törvénykezéssel kapcsolatos gondjaikat is, amelyeknek a megoldását, esetleg megyei tanácsi szintről is szorgalmazni lehet. Mindent összevetve, gyakran politikailag sem egyformán gondolkozunk a városvezetéssel, de felül tudunk emelkedni a legtöbb nézetkülönbségen.
–Idén a szervezet minden szintjén tisztújítást szerveznek. Szándékában áll-e újra megpályázni a pécskai elnöki tisztséget?
– Még nem gondolkoztam rajta, hiszen csak a hét végén döntenek a helyi tisztújító közgyűléseknek a programja felől, a költségvetés elkészítésének is most van a végkifejlete, de a tagdíjak begyűjtésére is összpontosítani kell. Ha túl leszek e fontos teendőkön, meggondolom, de a korom, illetve az egészségi gondjaim miatt is, ha kerül egy fiatalabb, tettre kész jelölt, szívesen átadom neki az indulás lehetőségét, ami nem jelenti a politikából való visszavonulásomat.
–Köszönöm a beszélgetést.
– Én köszönöm a lehetőséget.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

A kormányhivatal szemét bántják a magyar szimbólumok?
A főgimnáziumba is belekötöttek
Két hivatalos átiratot tárt a sajtó elé Gheorghe Falcă aradi polgármester a Városházán hétfőn megtartott sajtóértekezleten: mindkét dokumentum középpontjában magyar nemzeti érzületet sértő utalások szerepelnek, mind a megyei prefektúra, mind a városi rendőrfelügyelőség részéről.
A Cosmin Pribac Arad megyei prefektus kézjegyével ellátott tavaly novemberi iratban a kormányhivatal arra kéri az önkormányzatot, a lehető legrövidebb időn belül tájékoztassa őket arról, hogy melyek azok a közterek, ahol a román zászló mellett (állandó jelleggel) más nemzetek zászlaja is felvonható. S bár ezt konkrétan nem említik, a polgármester szerint egyértelműen a Szabadság-szobornak is helyet adó Megbékélési parkról van szó.
A bemutatott másik, tavaly októberi dokumentumot – melyen Bala Ionuţ városi rendőr-főfelügyelő és Burtă Valentin, a közrendészeti osztály vezetőjének az aláírása szerepel – szintén a polgármesteri hivatalnak címezték. Ebben arra kérik az önkormányzatot, magyarázza meg, mit jelképez az a magyar nyelvű oklevél, mely bekeretezve függ Bognár Levente aradi alpolgármester irodájának bejáratánál, pontosabban a hivatal folyosójának falán. A rendőrök arra is kíváncsiak, milyen okból függesztették ki a táblát. A rendőrségi kutakodás előzménye, hogy az Új Jobboldal/Noua Dreaptă szélsőséges nacionalista szervezet aradi vezetője, Angel Popescu panaszt tett a prefektúrán az Arad Municípiumi Polgármesteri Hivatalon belül kifüggesztett magyar nyelvű „diplomára”. A pártvezér panaszából a prefektúra rendőrségi ügyet fabrikált, azok pedig értesítették az önkormányzatot.
Hogy miért éppen most tartotta fontosnak Falcă megosztani ezeket az információkat, nem tudni, tény, hogy nevetségesnek és abszurdumnak minősítette a prefektúra és a rendőrség hozzáállását. „Hogyan lehetséges ez, 2015-ben? Hova jutott a kormányhivatal? És a rendőrség? Ennél fontosabb dolguk nincs? Talán elfelejtették, hogy mindannyian az EU tagjai vagyunk? Látszik, hogy ezek az emberek nem jártak a gyulai Nicolae Bălcescu román tannyelvű iskolában, másképp láthatnák, hogy az intézményen belül csupán a román zászló van felvonva, mégsem zavarja az ottani magyarokat – mondta a polgármester, aki szerint maholnap arra is magyarázatot kell adni, hogy mit keresnek a Városháza folyosóin a település fejlődésében vitathatatlan érdemeket szerzett magyar polgármesterek képei.
Visszatérve a Bognár Levente alpolgármester irodája közelében található berámázott okiratra, Atzél Péter, az Arad szabad királyi város egykori polgármesterének adományozott díszpolgári címről van szó, mely alatt egyébként a román nyelvű fordítás is megtalálható.
Bognár alpolgármester a Nyugati Jelennek elmondta: érthetetlen, hogy a forradalom után 25 évvel újra előjönnek az ilyen és ehhez hasonló megnyilvánulások. Ez már csak azért is elfogadhatatlan számára, mert egy olyan nemzet szimbólumának használatáról van szó, mely maga is tagja az Európai Uniónak. Az említett kordokumentum hozzátartozik a város történelméhez, nem érti, miért kellett ebbe a prefektúrának beleavatkoznia, sőt még a rendőrséget is értesítenie. Az alpolgármester, aki közigazgatási feladatai mellett köztudottan az RMDSZ Arad megyei vezetői tisztségét is betölti, lapunknak elmondta, felháborodva vette tudomásul, hogy hasonló ügyben értesítette a prefektúra a Csiky Gergely Főgimnáziumot is. Egészen pontosan a szeptemberi tanévnyitón a díszteremben felvont magyar zászló miatt kötöttek bele az iskolába. „Nem szabad elfelejtenünk, hogy mindannyian egy olyan Európa tagjai vagyunk, melynek egyik alapelve a kultúrák, hagyományok kölcsönös tisztelete és elismerése” – nyilatkozta Bognár, aki szerint a szövetségnek kötelessége állást foglalnia a Csikyhez intézett értesítés kapcsán, hiszen az iskola fontos pillére a magyar identitástudat ápolásának és megőrzésének. „Ahogy az az RMDSZ 25. évfordulójának alkalmából Kolozsvárott elhangzott, nekünk kötelességünk megtartanunk megszerzett jogainkat, ugyanakkor Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes elmondásából kiindulva – mely szerint Magyarországon a kisebbségeknek joguk van nemzeti szimbólumaikat használni –, Romániában is ugyanolyan jogok illetnék meg a kisebbségeket, mint bárhol Európában. Szerintem egy kormánymegbízottnak nem ezzel kellene foglalkoznia.”.
Sólya R. Emília
Nyugati Jelen (Arad)

Fellegvári műemlék épületek: van is, meg nincs is
„Bevették” a várkaput, de még nem tudni, mihez kezdenek vele
Rövid idő alatt – tavaly decemberben és idén januárban – a Kolozsvári Helyi Tanács két olyan határozatot is elfogadott, amely alapján a helyi önkormányzat élni kíván két fellegvári műemlék épület elővásárlási jogával.
A keleti és a nyugati kaput tehát látszólag sikeresen „bevették” a tanácsosok, bár közben kiderült, hogy előbbi esetében meg kell ismételni a harcot, pontosabban a jogi procedúrát, hála a hazai bürokráciának. A Kolozsvári Polgármesteri Hivatal ugyanakkor még nem döntötte el, hogy pontosan mit kezd a két műemlék épülettel, de egy régebbi vázlat szerint például a nyugati kaput ismét ki lehetne nyitni, és azon átlépve a régi földhányás „adottságait” felhasználva kialakított amfiteátrumba csöppennénk. Guttmann Szabolcs műépítész úgy véli: a legjobb az lenne, ha kolozsvári önkormányzat meghirdetne egy tervpályázatot, és átfogó stratégiát dolgozna ki az ingatlanok helyrehozataláról és rendeltetéséről.
B. B., N.-H. D.
Szabadság (Kolozsvár)

Ünnepel a bábszínház
Fennállásának 65. évfordulóját ünnepli február 5-én, csütörtökön a kolozsvári Puck Bábszínház.
Amint az a szervezők által szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményből kiderül, az ünnepség Kovács Ildikó és Mona Marian rendezők, az intézmény és a romániai bábozás két meghatározó személyiségének emléke köré épül.
Szabadság (Kolozsvár)

Színhangok, fényrímek, formaritmusok
A Barabás Miklós Céh kiállítása a Minerva-házban
A Barabás Miklós Céh kolozsvári csoportja, immár hagyományosan, januárban, a Magyar Kultúra Napjának jegyében rendezi meg éves, összegző tárlatát a Minerva-ház emeleti, Cs. Gyimesi Éva termében.
A múlt év eredményeinek felmutatása, idősebb művészek esetében pedig csöppnyi ízelítő az életműből olyan nagyszabású kiállítások lehetőségét teremti meg, amellyel az alkotók java része szívesen él, s amely egyfajta sajátos komplexitást is eredményez. A különböző műfajok és stílusok találkozása és a rendezői koncepció szerinti egymásmellettiségük sajátos hangulatot kölcsönöz valamennyi BMC-tárlatnak. Amit lehet kedvelni vagy nem kedvelni, de figyelmen kívül hagyni nem érdemes. Hiszen egyfajta sajátos trendnek a megnyilvánulásaként, vagy ha tetszik, továbbéléseként értelmezhető. Olyan, a kósi hagyományokból táplálkozó, de a mindenkori új felé nyitott művészi attitűd térbe és síkba konkretizálódásának, színekbe, fényekbe és formákba lényegülésének példáival szembesülünk, amely mintegy félszáz kolozsvári és Kolozsvár környéki festő, szobrász, grafikus, keramikus, textil- és fotóművész érzelem- és gondolatvilágába, művészi elképzeléseibe nyújt csöppnyi betekintést. Csöppnyit, hiszen egy-két munka láttán messzemenő következtetéseket nem vonhatunk le. A művész életművének ismeretében viszont megállapíthatjuk, hogy sikeres vagy kevésbé sikeres évet tudhat maga mögött. Ugyanis a legjobb alkotónak is lehetnek kevésbé termékeny időszakai. Így aztán a változatosság nem csupán műfaji és stiláris szempontból érvényes, hanem bizonyos mértékig a minőségre is vonatkoztatható. Mert mint minden csoportos jelentkezésnek, úgy az ideinek is vannak csúcsai és kevésbé kiemelkedő összetevői.
NÉMETH JÚLIA
Szabadság (Kolozsvár)

Régmúlt idők bodoki színjátszása
interjú Tömösi Erzsébet óvónővel –
Tömösi Erzsébet óvónő, a bodoki kulturális élet egykori mozgatórugója mosollyal az arcán mesél a régi időkről. A gyerekkorában négy testvérével a nagymama malomkertjében a virágbokrok árnyékában játszó, délben pedig a porondon pajtásaival fürdő kislány felnőtté válva a bodoki színjátszó csoport mindennapjait terelgette.
Tömösi Erzsébet 1933. január 9-én született Zágonban. 1952-ben érettségizett, majd helyettesítő tanárként Sepsibükszádon fizikát, kémiát, magyart és természetrajzot oktatott. Ott ismerte meg férjét, Gábort, akit 1959-ben Bodokra helyeztek igazgatónak, ő pedig óvónői állást kapott.
Kultúrára neveltek
– Miként működött az akkori oktatási rendszer?
– Bodokon minden a rendjén volt, a gyerekek rendszeresen látogatták az akkor már működő I–VIII. osztályos iskolát. Az óvodában hárman dolgoztunk, tankönyvek álltak a rendelkezésünkre. Becsülettel fel kellett készülnünk, abban az időben is kötelező volt az évi munkaterv elkészítése, amelyet évharmadokra osztottunk. Többször jött ellenőrzés a megyétől, de mindig jó véleménnyel távoztak.
– A tanítók a közösség megbecsült tagjai voltak, ugyanakkor tevékenységük nem merült ki az oktatásban.
– A napi tevékenység mellett a tanügyieknek kötelességük volt részt venni a kulturális programokban. Tanévkezdéskor összehívták a nevelőtanácsot, ahol az évi leosztás szerint mindenki megkapta a rá kiszabott tevékenységet. Tudtuk, ki miért felel, ki melyik hónapban tanít színdarabot, ki tanít 3–4 felvonásos darabot és ki rövidebbet. A gyerekek kulturális nevelése már kicsi korban elkezdődött: az óvodában a szülőértekezletek alkalmával rendszeresen kisebb darabokat, táncokat adtak elő, az iskolai ünnepségeken pedig a diákok gyerekműsorokat tanultak be. Így nőttek fel a kultúraszerető fiatalok, akik később a felnőtt színjátszó csoporthoz csatlakoztak.
Minden hónapban volt legalább egy tánccal, mulatsággal összekötött színdarabos bál, amelyre általában egyfelvonásos darabokat tanítottunk be. A tanítók közül páran székely táncot és verseket is tanítottak a bálokra, és fellépett az id. Székely János által vezetett férfi dalárda is. Az oktatóknak akkoriban sokat kellett dolgozniuk a tanítás mellett, nem volt sok szabadidőnk. A néptanács és a szövetkezet részéről folyamatosan közmunkára osztottak be vasárnaponként. Például tojást kellett gyűjtenünk a falu központjában található Tojásos-híd megépítésére, vagy ősszel burgonyát szedtünk a gyermekekkel.
Pánkó és forralt bor
– Ön több évtizeden át fontos szerepet vállalt a felnőtt színjátszó csoport működtetésében. Kérem, beszéljen a kezdetekről.
– Bodokra költözésünk előtt már megvolt a csoport, mi csupán a folytatást segítettük előre. Nem volt nehéz dolgunk, a község lakói igényelték a kulturális életet. Egy télen 2–3 nagyobb színdarabot is betanítottunk, amelyeket mindig teltházas közönség fogadott a helyi kultúrotthonban, még a karzat is tele volt! A jegyeket elővételben lehetett megvásárolni a pénztárostól. A bevételt az előadások után jegyzőkönyv alapján átadtuk a kulturális igazgatónak, az összeget az újonnan felépített művelődési ház berendezési tárgyainak a megvásárlására fordították. A jövedelemből elkészíttettük a színdarabhoz szükséges kulisszákat, drapériákat, függönyöket. De emellett rendszeresen vittük otthonról az előadáshoz szükséges tárgyakat, a konyhánkból a varrottasokat és edényeket. A szereplők ruháit pedig a sepsiszentgyörgyi színháztól kölcsönöztük, vagy elkértük egymástól.
– Milyen volt az amatőr színjátszók élete?
– Két-három hónapba telt, míg megtanultunk egy nagyobb darabot. Olyanok voltunk, mint egy nagycsalád, megértés és egyetértés jellemezte. Összetartottunk. A próbák is mindig jó hangulatban zajlottak: néha vittünk pánkót vagy más süteményt, forralt bort, de arra is volt példa, hogy káposztalevet és sült pityókát ettünk a szünetben. Vendégszerepelni is sokat jártunk. Az első megállót mindig Oltszem és Zalán képezte, de a környező falvakba is ellátogattunk. Ez volt az életünk. Szerettük a falusi embereket, és ők is tiszteltek minket.
Színjátszás és mozizás
– Hogy zajlott le egy színdarabos est Bodokon?
– Az előadásokat a hét egyetlen szabadnapján, vasárnap tartottuk, amelyeket táncest követett. A mulatságon a színdarabokban is zenélő, helyi vonós-zenekar húzta a talpalávalót. Az első tánc mindig a szereplőket és a rendezőket illette meg. Természetesen a gyerekeket is bevontuk, ők a szombat délután megtartott főpróbán vehettek részt, de ilyenkor is tele volt a kultúrotthon.
– Van olyan darab, amelyik a szívéhez nőtt?
– Talán a Fehér Anna, de mindeniket szerettem, vidámakat és komolyabbakat egyaránt. Mielőtt férjemmel nyugdíjba jöttünk, folyamatosan tanítottunk színdarabokat, olyanokat, mint A tanítónő, A csikós, A cigány, Liliomfi, Fehér Anna, Nem élhetek muzsikaszó nélkül, A nagymama, és még sorolhatnám.
– Még milyen szórakozási lehetőségek voltak akkoriban?
– Bodok kulturális életéhez a színjátszás mellett a mozi rendszeres működése is hozzátartozott, ahol a kultúrotthonban külön vetítettek filmeket gyerekeknek és felnőtteknek. Emellett működött a Nők órája, ahova a falu fiatal és idős asszonyai eljártak, velük sokat kirándultunk.
Deák Mária
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A korrupció rákfenéje
Mindenkinek, még a nyomozó hatóságoknak is ajánlatos kellő fenntartásokkal kezelni Elena Udrea leleplezésnek szánt vádjait, ezzel együtt ha csak a fele is igaz az ellenzéki politikus állításainak, az katasztrofális képet fest a román államapparátus működéséről.
A Traian Băsescu volt államfő bizalmasának, egyfajta alternatív hírszerző szolgálatának számító Udrea először is saját magát leplezte le azzal, hogy az ellene indult bűnvádi eljárás hatására – korábbi amnéziája dacára – hirtelen emlékezni kezdett, előzetesben lévő dúsgazdag exférje kiket vesztegetett meg.
A korrupcióellenes ügyészségtől már tudjuk, hogy magas rangú politikusokat, a volt feleség révén most már azt is, hogy állítólag a titkosszolgálat második emberének közvetítésével egy, a kormányfőhöz közel álló szenátornak, médiamogulnak is jutott a kenőpénzből. Az egykori gazdasági és fejlesztési miniszter kései kitárulkozása kísértetiesen hasonlít arra, amikor egy hosszú időn keresztül zavartalanul ténykedő maffiahálózat, szervezett bűnbanda tagjai hirtelen hajba kapnak egymással, egyesek pedig utánam az özönvíz felkiáltással sorra kezdik „feldobni” a társakat.
Elképzelhető, mekkora rémület vette hatalmába most a valaha Udrea holdudvarába tartozó, kicsit is sebezhető közszereplőket, és az sem tűnik véletlennek, hogy a SRI igazgatója a botrány kirobbanása előtt mindössze néhány nappal látta elérkezettnek a pillanatot a távozásra.
Egy nemzet számára tragédiát jelent, ha vezetőit az ügyészségről bilincsben látja távozni. Az igazságszolgáltatás által alkalmazott kemoterápiát azonban nem szabad abbahagyni, amíg még észlelhető a korrupció rákos daganata – állapította meg a napokban az ügyészségi hadjárat kapcsán Cătălin Predoiu volt igazságügy-miniszter.
Napról napra világosabb, hogy a korrupció rákfenéje áttéttel a teljes hazai társadalmat megmételyezte, élen a politikai osztállyal, a gyógyulási folyamat során pedig elengedhetetlen kellékké vált a bilincs kattanása. A várt megtisztulás azonban csak akkor következhet be, ha a korrupcióellenes küzdelem közepette senki nem bizonyul érinthetetlennek.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Megtanultam leszámolni az illúzióimmal
Életműdíjat vett át KÁNTOR LAJOS az RMDSZ létrejöttének negyedszázados évfordulóját ünneplő gálán. A kolozsvári írót, szerkesztőt a huszonöt évvel ezelőtt történtekről, az értelmiség és a politika viszonyáról kérdezte Cseke Péter Tamás.
Egyik megfogalmazója volt 1989 karácsonyakor a Hívó szó című kiáltványnak. Ezt sokan az RMDSZ születési bizonyítványának is nevezik. Helytálló ez a megállapítás?
Közvetlenül a rendszerváltáskor párhuzamosan beindult az erdélyi magyarság szerveződése különböző nagyvárosokban, Bukarestben, Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Kolozsváron és Székelyföldön is. Ám tudomásom szerint Kolozsváron született meg az első írásos, átgondolt, programatikus elképzelés a romániai magyar közösség jövőjéről. Ez volt a Hívó szó. Nem tudok arról, hogy a Domokos Géza nevéhez fűződő szervezkedés során a kolozsvárihoz hasonlóan átfogó, a múltra visszatekintő, de inkább a jövőt megcélzó, a romániai magyar közösség elképzeléseit megfogalmazó szöveg született volna. Akkor, a legelső napokban keveset tudtak egymásról ezeknek a szerveződéseknek a kezdeményezői. Hiszen a diktatúra összeomlása mindenkit nagyon váratlanul ért. Talán Silviu Brucanon kívül senki sem számított erre Romániában, romániai magyar biztosan nem. Brucan tudott a legtöbbet, mert ő Washingtonból ment Moszkvába és onnan jött vissza.
Hogyan készült a kiáltvány?
December 22-én Balázs Sándor és Nagy György körbejárt néhány kolozsvári magyar értelmiségit, akiket elhívtak másnapra Gáll Ernő lakására. Erre a megbeszélésére Balogh Edgár hozott egy szöveget, amely a jelenlévők mindegyike szerint használhatatlan volt. Úgy véltük, ez egy „térden állva lázadó” szöveg volt, a régi kísérletek szellemében fogalmazta meg a szerzője. Aki ismeri Balogh Edgár rendszerváltás előtti elképzeléseit arról, hogyan lehetne javítani a romániai magyarság helyzetén, az tudja, mire gondolok. Végül a Gáll Ernő lakására összegyűlt társaság Balázs Sándort és engem jelölt ki arra, hogy fogalmazzuk meg a kiáltványt. Ketten átmentünk a másik szobába, és megírtunk egy szöveget. Ezt aztán megvitattuk, itt-ott módosult, és megszületett a Hívó szó, amelyet tizenöten írtunk alá. A kiáltvány meg is jelent a Szabadság december 24-i számában. Aznap alakult meg a Kolozsvári Magyar Demokrata Tanács is, amelynek elnöke lettem.
Milyen szerepe volt RMDSZ megalakulásában?
A különböző önszerveződések felvették egymással a kapcsolatot. Január 7-én tartottunk egy küldöttgyűlést a kolozsvári színházban, majd 13-án Marosvásárhelyen tartották meg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség első országos küldöttértekezletét. Horváth Andort és engem kértek fel, hogy a Vásárhelyen elhangzottak alapján írjuk meg az alapszabály-tervezetet, amelyet később Nagyváradon, az alakuló kongresszus elé terjesztettek. Ezen az országos elnökség tagjává választottak, s az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének az elnöke is voltam a megyei szervezet első tisztújító közgyűléséig. Akkor Balázs Sándor lett az elnök, én egy darabig alelnök maradtam. Inkább a Korunkkal szerettem volna foglalkozni. Az első parlamenti választások előtt rá akartak beszélni, hogy vállaljak képviselői vagy szenátori mandátumot. Nemet mondtam, akárcsak akkor, amikor egy államtitkári tisztség elvállalására kértek fel, mert nem akartam Bukarestbe menni. De azért a politikából egy darabig nem szálltam ki. Legalább egy éven át Budapesten, Bukaresten, Párizsban fontos találkozókon képviseltem az RMDSZ-t. Amikor megtartották az első román-magyar értelmiségi találkozót Budapesten, engem kértek, hogy hívjam meg azokat a kolozsvári románokat, akikről úgy gondoljuk, le lehet ülni velük konstruktívan tárgyalni. Emellett részt vettem az RMDSZ kemény belső vitáiban is. Néhányan nem értettünk egyet azzal, hogy Domokos Géza – aki amúgy nagyon jó barátom volt – Ion Iliescu mellé akarta faroltatni az RMDSZ-t. Voltak személyes ambíciókból fakadó konfliktusok is abban a korszakban. Szőcs Géza magatartása mellett vita lett abból is, hogy Kincses Előd szerette volna, ha Tőkés László mellé Király Károlyt is az RMDSZ tiszteletbeli elnökké választják.
Mikor szállt ki a politikából és miért?
Sokáig választott tagja voltam a Szövetségi Képviselők Tanácsának, akkor még Küldöttek Országos Tanácsának hívták. Az egyik kolozsvári ülésen – talán 1994-ben – bejelentettem, hogy kilépek a testületből, miután Tőkés László megfogalmazta azt, hogy az RMDSZ-nek szakítania kell a románokkal szembeni „kézfogás-politikával”. Ezt éppen akkor tette, amikor a román értelmiségiek részéről volt egy pozitív visszajelzés, ami némi biztatást jelentett. Az ülésen azt kértem, Tőkés álláspontját vitassuk meg, ám ezt a testület – kis szavazatkülönbséggel – leszavazta. Ekkor beadtam írásban a felmondásomat, és erre a mai napig büszke vagyok. Ez jelentette a szakításomat a nagypolitikával. Azóta csak civilként fogalmazom meg a véleményemet, illetve még egy darabig MÚRE-elnökként tagja voltam a Szövetségi Egyeztető Tanácsnak is, amelyet a mai napig sóhivatalnak tartok. Nekem már a rendszerváltás előtt nagyon jók voltak a román kapcsolataim, az irodalmon keresztül. Jó viszonyt ápoltam román csúcsértelmiségiekkel, D. R. Popescuval, Adrian Marinoval, Augustin Buzurával. Sokat beszélgettem annak idején Ioan Aluas szociológia professzorral, többször találkoztam Ana Blandianával is.
2012-ben megfogalmazott a Kolozsvár Társaság nevében egy másik kiáltványt, az Új Hívó szót, amely nevében is utal az 1989-es dokumentumra. Mi késztette arra, hogy közzétegye ezt a szöveget?
Elsősorban az RMDSZ ellenében alakított árnyékszervezetek, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt megalakulása. Ugyanakkor úgy éreztem, az RMDSZ politizálásán is változtatni kellene.
Bár néha bíráltam, egy pillanatig sem fordítottam hátat az RMDSZ-nek. Soha nem gondoltam azt, hogy a szövetségnek van alternatívája Erdélyben az érdekképviseletre.
Dilettánsnak tartom a szervezeteket, amelyek alternatívaként kínálják magukat. Ettől függetlenül néhány ember e szervezetek vezetői közül – például Szilágyi Zsolt – kifejezetten rokonszenves volt számomra, amíg az RMDSZ tagja volt. Szerintem Tőkés László hergelte őket végig, mert nem bírta elviselni, hogy ne ő legyen a megmondóember. Az Új Hívó szó megfogalmazására késztetett az is, hogy azt tapasztaltam: az RMDSZ-ben is egyre nagyobb szerepet kaptak az úgynevezett megélhetési politikusok. Nyilván naivitás volt azt hinni, hogy az RMDSZ sokáig megmarad ernyőszervezetnek. Jómagam soha nem voltam híve a pártosodásnak, de elfogadom, hogy ebben az országos politikai felállásban más lehetőség nem volt.
Az úgynevezett külhoni magyar közösségek politikailag mindenütt megosztottak. Hogyan lehetne összebékíteni egy nagy létszámú nemzeti közösség politikai sokszínűségét az egységes politikai érdekképviselet szükségszerűségével?
Az az érzésem, erre nincs recept.
Nem erdélyi magyar sajátosság, hogy a rendszerváltáskor aktív politikai szerepet vállaló értelmiségiek kivonulnak a politikából, és csak néha hallatják hangjukat. A 2012-es felhívásának kezdeti visszhangja hamar elcsitult. Meghallgatja-e mostanában az RMDSZ az értelmiségiek véleményét?
Én megtanultam leszámolni az illúzióimmal. Persze, ettől még néha úgy érzem, érdemes megszólalnom. Meglepett, amikor megtudtam, hogy életműdíjat kapok az RMDSZ-től. Ebben nem tudom, mekkora súlya volt a rendszerváltás utáni politikai szerepvállalásomnak és mekkora az irodalmi munkásságomnak. Lehet, hogy ez is egy illúzió, de pozitív folyamatnak látom, hogy az RMDSZ – elsősorban néhány fiatal politikusa révén – egyre inkább hallgat a civil társadalomra. Ezt tapasztalom a Kolozsvár Európa Ifjúsági Fővárosa program megszervezése kapcsán. Tamás Gáspár Miklós írta, hogy a pártok erodálásával párhuzamosan a társadalom egyre inkább a civil önszerveződés irányában mozdul el. Az ifjúsági főváros program esetében egy újfajta magatartást láttam az RMDSZ néhány politikusa részéről. Fogalmazhatnék úgy is, hogy bevonták az ügyek intézésébe, a tervezésbe a civileket is. És nagy dolognak tartom, hogy a mai fiatalok természetesnek veszik: beleszólásuk van, lehet saját ügyeikbe, ügyeinkbe. Kolozsvár az övék is, erre nem kell engedélyt kérniük a többségtől.
Milyennek látja most az RMDSZ-t és a szervezet jövőjét?
Sok mindent vállalnak ott, ahol érdemben jelen tudnak lenni. Kolozsváron régóta nem volt tartósan ennyire jó az RMDSZ néhány politikusának megítélése, elsősorban Horváth Annának köszönhetően. Az alpolgármester olyan fiatalokat vett maga mellé, akikkel együtt el tudott érni valamit. A két előző magyar alpolgármester semmit nem tudott elérni. Az RMDSZ hátországát ugyanakkor hiányolom. Annak idején, Kolozsváron, rövid idő alatt 50-60 ezer ember iratkozott be az RMDSZ-be. Nem kellett győzködni őket, sorban álltak a színház pénztáránál és adták le a belépési nyilatkozatukat. Akkor volt tömegalapja az RMDSZ-nek. Hozzám lassan másfél évtizede senki nem jött megkérdezni, hogy nem fizetném be a tagsági díjat? Azt sem tudom, egyáltalán még van-e tagsági díj. Az RMDSZ lassan már csak a kampányban fordul az emberekhez. Ezért is gondolom úgy, hogy a szövetség és a civil szervezetek közötti viszony kulcsfontosságú lehet, a civileken keresztül meg lehet próbálni néhány érdeket érvényesíteni.
Az életműdíj is bizonyítja, hogy van tekintélye az RMDSZ-ben. Elképzelhető, hogy előbbi kifogásait szóvá tegye egy harmadik Új Hívó szóban?
Elképzelhető. De nem szeretnék muníciót szolgáltatni azoknak, akikkel messzemenően nem értek egyet. A kritikát szükségesnek tartom, de nehéz ezeket úgy megfogalmazni, hogy ne az RMDSZ ellenfeleinek malmára hajtsa a vizet. Az egyik RMDSZ-kongresszuson a küldötteknek járó húsz másodperc alatt meg is fogalmaztam azt a kritikámat, hogy a Szövetségi Egyeztető Tanács eljelentéktelenedett. Egy bírálatot meg lehet fogalmazni húsz másodpercben vagy húsz oldalas kiáltványban, én inkább a könyveimben fogom elmondani a véleményemet.
Visszakanyarodnék a 25 évvel ezelőtt történtekre. Az 1989-ben táplált reményekhez képest mi okozta Kántor Lajos számára a legnagyobb csalódást?
A kultúra háttérbe szorulását fájlalom, és nem csak magyar vonatkozásban. A Ceauşescu-időkben tekintélye volt a kultúrát, irodalmat képviselő személyeknek, intézményeknek. Néhány szerencsés helyzet kivételével ezek az emberek, intézmények a háttérbe szorultak. Mondok egy példát: egy év múlva 1200 lej lesz a minimálbér Romániában, ma alig 200 lejjel nagyobb a Korunk főszerkesztőjének a fizetése. Ezt én szégyenletesnek tartom. Csalódtam a magyar-magyar kapcsolatok alakulásában is. Huszonöt éve el nem tudtam volna képzelni ekkora megosztottságot.
Csalódottan veszem tudomásul azt is, hogy a politikai elit és az értelmiség a 25 év alatt mennyire eltávolodott az emberektől.
A Hívó szóban megfogalmazott célkitűzések közül az önálló állami magyar egyetem létrehozásának elmulasztását fájlalom.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Berde Mózsa itthon
Az 1848–49-es háromszéki önvédelmi harc jeles alakjának emlékévébe léptünk. Laborfalva nagy szülöttjére, Berde Mózsára (1815–1893) emlékeztet lapunk ez évi falinaptára is. Berde Mózsát a székely katonaság választotta meg népképviseleti országgyűlési követének, részt vett a kolozsvári országgyűlés jobbágyfelszabadítási törvénytervezetének összeállításában, s küzdelme eredményeként a képviselőház kimondta a határőrrendszer megszüntetését. Kormánybiztosként résztvevője volt az Agyagfalvi Nemzeti Gyűlésnek, szervezője Háromszék önvédelmi harcának, jótevője egyházának.
Barangolás a bölcsőhelyen
Egymást követik a rohanó gépkocsik a Laborfalvát átszelő nemzetközi úton. Rohan a nagyvilág, pereg az egyre gyorsuló jelen, s mi ebben a zajban keressük Berde Mózsa emlékét. Segítségül hívtuk életrajzíróit, néhai Benczédi Gergely unitárius főgimnáziumi tanárt, Jakab Eleket, a maiak közül pedig Egyed Ákost.
A kicsi Mózsa szülei, Berde Mózes és Márkos Krisztina a laborfalvi szájhagyomány szerint az unitárius templom mögötti régi temetőrészen pihennek, sírhalmukat tumba, a régiek nevén haskő, fedi. Tavasz keltével védelemre szorul. Az apa idős fejjel állt be a szabadságharcba. A gyerek Mózsa hétévesen ment a falusi iskolába, húszéves korában küldik szülei a Székelykeresztúri Unitárius Gimnáziumba (az intézmény ma az ő nevét viseli). Gyermekként és serdülőként volt alkalma, hogy megismerje, lelkileg is kötődjön szülőfalujához. Nyáron hozzászokott a munkás vakációkhoz, szülei takarékosságra nevelték: tudnia kellett, hogy csak a munka hozhat eredményt, csak dolgozva lehet javakat teremteni. Kilenc évig szívta magába a tudományt, s lelkébe a neves gimnázium szellemét. Családja székely nemes volt, oklevelüket a nagy református fejedelem, Bethlen Gábor adta „harci szolgálataik elismeréseként.” Két évszázad távlatából nem könnyű feladat Berde emlékét keresni szülőfalujában. Egykori lakóháza helyére a Sükösd család emelt új házat, ennek a családnak kell megköszönni az egykori régi Berde-udvarházról készített fényképfelvételt is. Az új ház előtt néhány éve még állt a két régi eredeti kapuláb, mára már csak Berde Mózsa cserefája maradt.
„Koránál fogva még láthatta az alatta játszadozó kicsi Mózsát. Mi úgy tartjuk, hogy olyan háromszáz éves lehet ez a fa – tájékoztatott 2008-ban az ott lakó Sükösd Gábor. – Ez a hely a Labor völgyétől fel a Seethal-tagig és ki egészen a Magyarok útja kanyarulatáig – mind Berde-birtok volt. Ők adták el a Bedőknek, s tőlük mi vásároltuk meg. Amikor a régi házat bontottuk, megtaláltuk azt a rejtekhelyet, ahol Berde a kincseit tartotta. Itt, az udvaron található még egy kőből rakott kút. Egy háromszögű kőre, lenn a kőrakatban, az 1837-es esztendő van bevésve, és egy W betű, lehet, hogy a kőfaragó monogramja” – mesélte e sorok írójának az azóta elhunyt Sükösd Gábor falutudós. Tőle tudjuk az anekdotává szentesült Berde Mózsa-történetet, miszerint egy nyári napon lovasfogatával bekocsikázott dolgait intézni Brassóba. Mikor hazajött, összegyűjtette udvarnépét, akiknek azt mondta: No ezt tegyétek ti meg, két kiflivel mejártam Brassót! Berde Mózsa emlékét keresve az egykori funduson Sükösdné Szőcs Erzsébet fogadott, aki elmondta: az emlékfát menteni-gyógyítani, nyesni kellene, az említett eredeti kapuláb pedig a vízvezeték lefektetésének lett az áldozata.
Berde Lenke és első unokatestvére, Kóródi Sándor (229. szám) segítségével összeállítottuk a jelenlegi szentivánlaborfalvi Berdék névsorát, akik közül néhány család Uzonban és Sepsiszentgyörgyön él. Családtörténeti adatok szerint a ma élő laborfalvi Berdék Berde Mózsa első unokatestvérének, a főiskolai tanár Berde Áronnak (1819–1891) lehetnek a leszármazottai. Hihető, mert ezen a falurészen, Laborfalva északi felében állt Berde Mózsa udvarháza, körülötte mind Berde nevű családok laktak s laknak ma is. Itt, a Kicsivíz utca 329. szám alatt állt a tudós-tanár Berde Áron kúriája. Innen egy dobásnyira nyílik a Berde utca, ahol ma is Berdék élnek. Élő tehát ma is, de számában apadó a laborfalvi Berdék nemzetsége.
A forradalom forgatagában
Berdét képességei, nem utolsósorban egyfajta aszketizmussal társuló szigora és mértéktartása miatt választotta fia, Daniel Gábor tanítójául báró Daniel Elek unitárius főgondnok. Egyházához és a valláshoz való ragaszkodását édesanyja famíliájának is köszönhette, amelyből az egyház egykori jeles püspöke, Szentiványi Márkos Dániel is származott.
Berde kolozsvári ügyvédként, jogászként mint katonacsalád sarja került a forradalom forgatagába. Agyagfalva után Háromszéken egyike az önvédelem megszervezőinek. A Sepsiszentgyörgyön székelő Kormányzó Hivatal, az ún. Berde–Horváth-féle Bizottmány vezetője, s kormánybiztosi minőségében is példátlan bizonyítékát adta a hazafiúi szolgálatnak.
„Az önvédelmi harc társadalmi-politikai hátterének kialakítója volt. Az egységfront érdekében küzdő Berde Mózsa révén Háromszéken csak azután válhatott teljessé a haladó erők szövetsége, összefogása a külső ellenség ellen, miután a szabadelvű nemesség csatlakozott e szövetséghez. Ez pedig Berde Mózes politikájának gyümölcse volt” – írja Egyed Ákos. 1848 tavaszán a katonarend követévé választották Háromszéken, mint katonaivadék, élvezte a katonarend bizalmát, szerették benne a nemes embert, a katonafiút. Ő élesztette újra az akkori nép- és falugyűléseket. Egyed Ákos szerint „a nemesség Háromszéken csak egy személyre volt hajlandó hallgatni: ez a személy Berde Mózsa volt!” Politikai bölcsessége abban állt, hogy látta: a sikerhez nem elég a lelkesültség, harci felszerelés is kell, ebben segítette a háromszékieket. Törekvéseit, eredményeit Orbán Balázs is méltatta. Berde Mózsa már Agyagfalván találkozott Gábor Áronnal, s itthon közösen tárgyaltak a lőszer- és ágyúgyártásról, megbízta Szacsvait, hogy szervezze meg a puskaporgyártást, s ekképpen szökkent szárba a székely hadiipar. Forradalmi tevékenysége eléggé ismert, most inkább „bűnhődéséről” szólunk, ugyanis a Habsburg-hatalom halálbüntetést rótt ki rá, melyet később várfogságra változtattak. A négyesztendei súlyos várfogság a josefstadti börtönben megviselte, s az isteni gondviselésnek tudható be, hogy megmenekült a haláltól. A Kincses városban és a laborfalvi birtokon pihente ki börtönéveit. Csak a kiegyezés után volt alkalma folytatni jogászi tevékenységét. 1872 után Sepsi- és Miklósvár-szék országgyűlési képviselőjének választották Sepsiszentgyörgyön. Ekkor huzamos ideig újra szeretett Háromszékjének volt a lakója. Ebből az időből Kádár Lajos korabeli laborfalvi tanító és rokona, Berde Ferenc adatai alapján Kiss Sándor akkori laborfalvi unitárius lelkész közölt adatokat.
A Berde-cipó
Illő, hogy röviden szóljunk „a legnagyobb jótevő” egyházi tevékenységéről. 1845-ben beválasztották az unitárius egyházi főtanácsba, a forradalom előestéjén az egyház jogtanácsosa volt. Fukar természetéről szóló szájhagyományok ellenére nemcsak egyházának volt jótevője, hanem egy sor korabeli közületnek, intézménynek, köztük az Erdélyi Múzeum, EKE, EGE, Székely Nemzeti Múzeum, Kézdivásárhelyi Erzsébet Leányárvaház és Szentkereszti Stefánia Menház, amelyeket pénzadományokkal segített. Végrendeletében jelentős vagyonát az unitárius egyházra hagyományozta. Hagyatékának felhasználásával épült fel a háromszéki származású neves műépítész, Pákéi Pakey Lajos tervei alapján a kolozsvári Unitárius Gimnázium, majd 1914-ben a székelykeresztúri Unitárius Gimnázium új épülete. Birtokainak jövedelméből a kolozsvári, tordai és székelykeresztúri iskolák diákjainak naponta egy-egy ingyencipót juttattak. Ez volt az a bizonyos híres Berde-cipó, melyet diákok nemzedékei, szegény sorsú és arra érdemes tanulók vehettek igénybe. Berde előrehaladott kora okozta, hogy elborult elmével hunyt el életének 78. évében 1893. szeptember 22-én egy budapesti magánklinikán. Kívánsága szerint a Házsongárdi temetőben, földije, az unitárius Bölöni Farkas Sándor sírja mellé helyezték örök nyugalomra. Temetésén a háromszéki származású unitárius püspök, a kilyéni Ferencz József mondott gyászbeszédet. Az unitárius egyház 1901-ben mellszobrot állított Berde Mózsának a Kolozsvári Unitárius Kollégium épületében. Margó Ede (1872–1946) budapesti szobrász alkotása. Háromszéken nincs emlékszobra.
Emlékezete Berde nem feledkezett meg szülőfaluja iskolájáról sem, amely a rendszerváltás utáni időktől az ő nevét viseli. Támogatta a laborfalvi unitárius eklézsiát, amiért az utókor, de a jelenkor is hálás. A laborfalvi unitárius templomban és az iskola falán emléktábla őrzi emlékét. A bécsi döntés előestéjén Szentiványi Gábor (1888–1950) jogász, közgazdász, Háromszék vármegye főispánja, állíttatott emléktáblát a laborfalvi unitárius templomban ezzel a felirattal:
E község hallhatatlan szülöttje
a legnagyobb unitárius jótevő
laborfalvi Berde Mózsa
emlékére Dr. Szentiványi Gábor 1939
1993. október 30-án, néhai Szalad Sándor iskolaigazgató idején, a szentivánlaborfalvi iskola felvette a Berde Mózsa nevét, s az egykori unitárius felekezeti iskola épületének falára elhelyezték Petrovits István sepsiszentgyörgyi szobrászművész Berdét ábrázoló bronz domborművét. Jeles szülöttjére halálának 120. évfordulója alkalmával is emlékezett a szülőfalu, a helybeli unitárius egyházközség 2013 novemberében. Ekkor állítottak Berde-emlékkopját a laborfalvi unitárius templom előterébe (Bálint Zoltán alkotása).
– Születésnapjához közeledve mi is ünnepi istentiszteleten emlékezünk Berde Mózsára – tájékoztatott Buzogány-Csoma István szentivánlaborfalvi unitárius lelkész –, s ez alkalommal szeretnénk átadni a szentivánlaborfalvi iskolában berendezett Berde-emlékszoba szomszédságába tervezett állandó jellegű falutörténeti kiállítást. Berde, mint a forradalmi események szervezője és aktív résztvevője megszámlálhatatlan alkalommal fordult meg Sepsiszentgyörgyön, örömmel-reménységgel fogadott személyisége volt a városnak. Éppen ezért lapunk úgy gondolja, hogy az egykori szabadságharcosok utódai, akik ma Háromszék székely-magyar közösségét alkotják, megye- és városvezetésünk, az unitárius egyház és helybeli egyházközség egy Berde-mellszoborral tudna méltó módon tisztelegni az önvédelmi harc jeles személyisége előtt születésének 200. évfordulója alkalmával.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ezer diákkal kevesebben (Elkészült a beiskolázási terv)
Egy év alatt majdnem ezerrel csökkent a háromszéki oktatási intézményekbe járó gyermekek száma: a 2014 szeptemberében megkezdődött tanévben 978-cal kevesebben kerültek a megyei tanfelügyelőség nyilvántartásába, mint 2013 őszén. Öt év alatt 2855-tel, 114 osztálynyi létszámmal apadt a megye diáksága: 2010-ben ennyivel többen jártak óvodába, iskolába és posztlíceumba. Keresztély Irma megyei főtanfelügyelő szerint a szomorú statisztika és a fejkvóta alapú iskolafenntartás miatt már sok helyütt csontig ért a kés. Annyira lecsökkentették a tanügyi alkalmazottak számát, hogy már nincs, hová leépíteni, pedig papírforma szerint többen dolgoznak az oktatásban, mint amennyi állást az egyre fogyó gyermeksereg számára elegendőnek ítélnek Bukarestben. 2010-ben 4192 tanügyi alkalmazott volt Háromszéken, a következő évben 4137, azóta ez nem változott, bár tavaly 197 állás felszámolását kérte a minisztérium. Ez teljesíthetetlen: falvakon minimális személyzettel működnek a tanodák, csak Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen túlméretezett az iskolarendszer – ám az újraszervezés az önkormányzatok feladata. Keresztély Irma főtanfelügyelő úgy látja, a helyi önkormányzatok különféle megfontolások alapján folyamatosan halasztják az iskolarendszer átszervezését. Valószínűleg akkor foglalkoznak majd az iskolarendszer átszervezésének kétségtelenül kényes kérdésével, amikor anyagilag túlságosan megterhelő lesz a félig üres iskolák fenntartása. A bérek évek óta bizonytalanok: a fejkvóta szerint egész évre 93,44 millió lej lenne a megye összes tanügyi dolgozójának egész évi bére, de a minisztérium ezt már indulásból felpótolta 104 millióra, és ez is csak novemberig elég, a nyári költségvetés-kiegészítéstől remélik a felkerekítést a szükséges 114 millió lejre. Idén ugyanis emelkedik a minimálbér (azaz a takarítónők juttatása), a pedagógusok fizetése két lépcsőben (márciusban és szeptemberben) összesen tíz százalékkal, és a kisegítő személyzetnek is ígértek valamit. Keresztély Irma úgy véli: elhibázott a fejkvóta alapú finanszírozás, hiszen a kisebb falusi iskolákat eleve kínlódásra ítéli, de a nagyokban – például az ezernél több diákkal működő Székely Mikó Kollégiumban – sem elegendő a béralap, mert a jól képzett tanároknak sokkal több jár, mint egy-egy kezdő kollégának.
Az őszire tervezett beiskolázási számokat ismertetve a főtanfelügyelő hangsúlyozta: szakemberek egész sora által végzett tanulmányok, elemzések, megbeszélések, szigorúan szabályozott eljárások állnak a döntések mögött, a tanfelügyelőség nem választott helyi hatóság, nem szervez közvitát és nem folytat választási kampányt. A 2015–16-os tanévben 87 önálló jogi személyiséggel rendelkező tanügyi intézmény lesz Háromszéken, ebből a legtöbb iskola, de a pedagógusok háza, a tanulók palotája, a sportiskola, a magántőkéjű kézdivásárhelyi egészségügyi posztlíceum és a tanfelügyelőség is közéjük tartozik. Falvakon az óvodák, iskolák az ottani gyermekekkel indulnak az új tanévben, a városokban a várható létszám alakítja a hálózatot. Óvodai csoportot Sepsiszentgyörgyön 77-et indítanak, ebből 56 magyar, 21 román nyelvű lesz; Kézdivásárhelyen 30 csoportból 3 román, Kovásznán 14-ből 6 román, Baróton 8 magyar, Bodzafordulón 8 román csoportra van elegendő gyermek. Az előkészítő osztályokba február 16-tól lehet beíratni a szeptember 15-ig hatéves kort betöltő gyermekeket. Sepsiszentgyörgyön 467 magyar és 126 román kisiskolás számára 18 magyar és 6 román nyelvű osztályt indítanak, Kézdivásárhelyen 7 magyar és 1 román osztály lesz (utóbbi 20 gyermekkel), Kovásznán 3,5 magyar és 2 román, Bodzafordulón 4 román, Baróton 3 magyar tannyelvű előkészítőt hagyott jóvá a minisztérium. Az ötödik osztályok száma kisebb, mert ott már nem 25, hanem 28 a megengedett osztálylétszám.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Égetővé válik a romakérdés rendezése
Nem elég stratégiákban gondolkodni
Nemrég az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) arról döntött, hogy kétszázezer euró értékű kártérítést kell adjon a román állam annak a 27 szászrégeni (abafáji) romának, akikkel szemben a bíróság szerint atrocitásokat követtek el a hatóságok képviselői. Az történt ugyanis, hogy 2006.szeptember 7- én egy kocsmai összeszólalkozást követően tettlegességre került sor. Kivonult a rohamrendőrség és a csendőrség. A rend helyreállításakor 15 polgári személy és két rendőr sérült meg. 27-en beperelték az államot hivatali túlkapás miatt. Túl az eset jogi vetületein, a határozat ismét a közvélemény fókuszába állította a romák helyzetét, amelynek háttere nem annyira etnikai, mint inkább szociális, gazdasági és oktatási jellegű. Románia kormánya kidolgozott egy beilleszkedési stratégiát, ennek első lépéseként a Maros megyei prefektúra romaügyekkel foglalkozó irodája kimutatást készített a valós helyzetről. Az alábbiakban ezt ismertetjük. A felvetettekről Nagy Zsigmond alprefektussal beszélgettünk.
A megye közel fele roma
A kormány kidolgozta a romák társadalmi beilleszkedésének stratégiáját a 2012–2020-as időszakra, annak érdekében, hogy a konkrét programokra akár uniós pályázatok révén támogatást nyerjenek. Ennek első lépéseként a prefektúrákon létrehozták a romák kérdésével foglalkozó irodát (1221/2011-es kormányrendelet). Maros megyében 2013-ban jött létre ez az iroda, ahol három alkalmazott dolgozik, köztük a szaktanácsadó, Românu Ioan roma nemzetiségű jogász. Az említett osztály kormánystratégiai alkalmazásának első lépéseként tavaly augusztus 19. és szeptember 12. között felmérést készített a megyénkbeli romák helyzetéről. A 2011-es népszámlálás adatai szerint Maros megyében 46.947-en vallották magukat romának, azaz az összlakosság (550.380) 8,52%-a. A prefektúra munkatársainak becslése szerint azonban jóval többen, mintegy 80-85.000-en vannak, ami a lakosság 47%-át is elérheti, ez derült ki az iroda alternatív felméréséből is. A felmérést készítők az említett időszakban 36, többségükben romák által lakott helységet látogattak meg. Ezek között hat város volt (Segesvár, Dicsőszentmárton, Marosludas, Nyárádtő, Szováta, Sármás). A következő községekbe jutottak el: Apold, Dános, Nádas, Nagyernye, Petele, Mikefalva, Marosugra, Kerelőszentpál, Maroskece, Sárpatak, Vajdaszentivány, Gernyeszeg, Déda, Mezőbánd, Mezősályi, Mezőpagocsa, Bonyha, Zágor, Csatófalva, Fehéregyháza, Ádámos, Vámosgálfalva, Bogács, Jedd, Csíkfalva, Mezőtóhát, Mezőzáh és Mezőméhes.
A látogatások során találkoztak a romák helyi képviselőivel, az önkormányzati képviselőkkel, és a cigánytelepeket is felkeresték. A tapasztalatokat tavaly év végén összesítették. Több nagyobb témakört vizsgáltak, mint az oktatás, egészségügy, lakhatósági feltételek, személyazonossági- ügyintézés.
Nincsenek iskolai közvetítők
Többek között megállapították, hogy ahol nincsen iskolai közvetítő, ott nagyobb az iskolakerülés, kevesebben íratják be gyerekeiket az alsóbb osztályokba. A roma hagyományok miatt leginkább a lányok kerülnek ki az iskolából, hiszen őket igen korán férjhez adják. Hogy némiképpen növeljék az iskolázottságot, szükség lenne bevezetni, kiterjeszteni az ún. "Második esély" oktatási programot, amelynek keretében sajátos körülmények között lehetővé tennék, hogy a tanterv szerinti oktatás mellett alapképzésben, vagy adott esetben akár szakmai képzésben részesítsék a romákat. Az iroda jelezte a főtanfelügyelőségnek, hogy a koordinálásával több helyen is szerveznének ilyen "tan-folyamokat". A szakhatóságtól azonban azt a választ kapták, hogy nincsen erre állami keret, így a programot csak pályázat alapján, uniós finanszírozással lehet fenntartani. Jelenleg ugyanis van már erre példa. Nyolc iskolában (Marosvásárhelyen, Szászrégenben, Segesváron, Mezőbándon, Bonyhán, Sáromberkén, Dédán és Mezőzáhon) beindult ez a fajta oktatás, ehhez még társul az iskola utáni foglalkozás négy marosvásárhelyi és egy-egy szászrégeni, dicsőszentmártoni és gernyeszegi iskolában, ahol az órák után tanárok, tanítók felügyelete alatt végzik el házi feladataikat a roma diákok. Pozitív példaként említi a felmérés azokat a helységeket (Marosvásárhely, Szászrégen, Dicsőszentmárton, Marosludas, Mezőbánd, Héjjasfalva és Zágor), ahol hét iskolai mediátor dolgozik, akik elsősorban a romatelepeken keresik fel az iskolaköteles gyerekeket, szüleiket, és meggyőzik őket az oktatás fontosságáról. Még 14 településen kellene ilyen alkalmazottakat foglalkoztatni – vonták le a felmérés egyik következtetését. Erre azonban sem személyzet, sem pénz. Összesen 22 roma nemzetiségű tanügyi alkalmazott dolgozik a megyében, tevékenységük megkönnyíti a kapcsolattartást a közösséggel. Az említett iskolai közvetítők is a szászrégeni FAER Alapítvány által működtetett program révén fejthetik ki tevékenységeiket. Annál a 14 iskolánál, amelynek körzetében dolgoznak a mediátorok, érezhetően megnőtt a romák iskolalátogatottsága.
Ugyancsak uniós támogatással három településen (Szászrégen, Marosludas és Nagyernye) sikerült beindítani olyan oktatási központokat, ahova elsősorban a városban kolduló gyerekeket gyűjtik be. Itt étkezést biztosítanak és oktatási tevékenységeket is szerveznek.
Szerencsésnek mondható, hogy ahol a romák neoprotestáns vallásokat (adventisták, baptisták, pünkösdisták) gyakorolnak, ott csökkent a bűnözés, jobban együttműködnek a helyhatóságokkal, és a gyerekeket is járatják iskolába.
Az oktatási közvetítők mellett a megyénkbeli roma közösségeket 38 egészségügyi alkalmazott is látogatja, a lakosságot elsősorban az alapvető higiéniai szabályok betartására ösztönzik. Ugyanakkor nemkormányzati szervezetek támogatásával sikerült például Bonyhán a gyerekeket védőoltásban részesíteni, Dánoson és Nádason a nőknek különböző fogamzásgátló módszereket ismertettek a nem kívánt gyarapodás csökkentése érdekében.
Lakáshelyzet, személyi nyilvántartás
Lakáshelyzetük rendezésével is gondok vannak, ugyanis a különböző romatelepeken törvénytelenül felhúzott viskókban túlzsúfolva élnek a cigányok. Vannak olyan telepek – mint a marosvásárhelyi Hidegvölgyben, vagy Ludason, Gernyeszegen, Mezőzáhon, Petelén, Sárpatakon –, ahol két, három helyiségből álló épületben 20-25-en is meghúzódnak. Azok a polgármesteri hivatalok, ahova a romák személyazonossági igazolvány kibocsátásáért fordulnak, operatívan, a megyei lakosság-nyilvántartó hivatallal közösen, a romák irodájának segítségével igyekeznek segíteni a kérvényezőkön. Több településen (pl. Dicső-szentmárton, Nyárádszereda, Szászrégen), ahol működnek a kirendeltségek, jelentősen nőtt a személyazonossági igazolvánnyal rendelkező romák száma.
A prefektúra romairodája beindított egy programot, amelyet hazai kormányprogram támogat, s ezáltal Dédán és Mezőzáhon 150 romának telekeltetik a házát és az udvarát. Előkészület alatt áll a telekelésre vonatkozó törvénytervezet, amely a 2015–2020-as időszakban lehetővé teszi majd az ingatlanok rendezését. Vannak olyan települések, mint Apold, Kerelőszentpál, Bogács és Mezősármás, ahol a polgármesteri hivatalok telkeket bocsátottak a romák rendelkezésére, ahova rendezett körülmények között házat építhettek maguknak. Nagy gondot jelent azonban a közművek használati díjának a törlesztése. Ugyanis nagyon sok cigánynak óriási állami adósságai vannak. Ezek elsősorban a bírságokból (tűzifa, mezőgazdasági termények lopása és közlekedési kihágások) gyűltek össze.
Több településen a polgármesteri hivatalok állják a villany- és gázfogyasztási költségeket, illetve a vízhasználati díjat (Dicsőszentmárton, Radnót, Szászrégen). Van ahol nemkormányzati szervezetek is bekapcsolódtak a szociális támogatásba, mint a dicsőszentmártoni Buckner, a marosvásárhelyi Alpha Transilvana, vagy akár a már említett szászrégeni FAER Alapítvány. Vannak szociális és kifejezetten a romák helyzetén javító uniós pályázatok, azonban a polgármesteri hivatalokban nincsenek pályázatíró szakértők.
Fokozottabb társadalmi felelősségvállalást!
A felmérést követően a prefektúra romákkal foglalkozó irodája tárgyalásokat folytatott a főtanfelügyelőséggel az iskolai közvetítők ügyében, a közegészségügyi hatósággal egyes oktató-nevelő programok kezdeményezéséért, kivitelezéséért, felvették a kapcsolatot több, romákkal foglalkozó civil szervezettel, a hatóságokat pedig arra kérték, hogy alakítsák meg a romák problémáit kezelő helyi akciócsoportokat, s ahol lehetőség van, ott alkalmazzanak egy romaszakértőt, aki követi a kormány stratégiájának a gyakorlatba ültetését.
Nagy Zsigmond alprefektus kifejtette, a romakérdések megoldására nem elég stratégiákban gondolkodni, hanem olyan konkrét programokat kell kidolgozni, amelyeket akár uniós támogatással kivitelezhetnek. Erre van már példa, hiszen ezeket is felsorolta a kimutatás, de jóval többet tehet a társadalom ezen a téren. Még a kormány meghirdetett stratégiája előtt tettek lépéseket a Maros megyei önkormányzatok. Nyárádszeredában és Jedden is rendezték egyes romák tulajdonjogi viszonyát, személyazonossági iratait, és ez elindított egy folyamatot. Zágorban kifejezetten jó a polgármesteri hivatal és a roma közösség közötti kapcsolat, mert sikerült elintézni, hogy sokan közülük Németországba járjanak idénymunkára. És ezt meg is hálálják azáltal, hogy igyekeznek beilleszkedni. Marosbogáton és Apoldon is az egyházak és nemkormányzati szervezetek közösen vesznek részt a szociális-oktatási gondok rendezésében. Vannak olyan önkormányzatok (Mezőbánd, Szászbogács, Alsóbölkény, Görgényszentimre, Szásznádas és Marosfelfalu), ahol romani (cigány) nyelven lehet a helyhatósághoz fordulni.
Nagy Zsigmond a Marosi Unitárius Egyházkör felügyelő gondnokaként, zsinati tagként, illetve a jogügyi bizottság elnökeként kifejtette, hogy nemcsak a neoprotestáns egyházak kellene befogadják a romákat, hanem, főleg vidéken, a szórványtelepüléseken a történelmi erdélyi egyházaknak is nyitniuk kell. Konkrétan: elmehetnének a lelkészek a roma közösségekbe, és bevonhatnák őket az egyházi programokba. Nem etnikai megközelítésből kellene kezelni a romakérdést, hanem elsősorban szociális, oktatási és egészségügyi-nevelési jelleggel, irányból. Akár a lelkészek is személyes példájukkal kínálhatnának megoldást az egész közösségnek. S ez nem is annyira anyagiaktól függ, hanem hozzáállás kérdése. Mert a roma közösség részéről megvan ez az igény, de az egyházak nem minden esetben viszonyulnak hozzájuk pozitívan, sőt elutasítják, elzárkóznak előlük.
A gazdasági okok – megelőzés, nem tűzoltás
Az esetek többségében a romák nem hibásak azért, hogy ilyen helyzetbe kerültek – fejtette ki az alprefektus. Ha az utóbbi 25 év társadalmi, gazdasági változásait elemezzük, megállapíthatjuk, hogy ez a közösség képtelen volt alkalmazkodni. Gondoljuk el, 1989 előtt a romák nagy része építkezéseken, a kollektív gazdaságban dolgozott. A rendszerváltást követően csődbe mentek a nagyvállalatok, megszűntek a kollektív gazdaságok, és így azok is, akik a minimális jövedelmet munkával szerezték meg, állás nélkül maradtak. Mivel alacsonyan képzettek, már nem feleltek meg az új munkapiaci elvárásoknak. Aztán úgy felgyorsult az élet, hogy a társadalomnak egyszerűen nem volt ideje velük foglalkozni. A középiskolát (egyetemet) végzettek is nehezen kaptak munkahelyet, hát még a szakképzetlen kategória! Persze van szociális segély, integrálási programok, de ameddig az önkormányzatok nem ösztönzik őket arra, hogy legalább a nyolc osztályt elvégezzék, és utána olyan szakmát tanuljanak, mint az építői, vagy autószerelő-bádogos, amire volna igény, addig egy helyben topogunk. Aztán meg ott van a nagy népszaporulat, ami szintén növeli a szegénységet, hiszen a gyerekeket gondozni kell, ellátni, mert ugye "sok gyerek szegénység", s ez így is van. Ezen a téren is többet lehetne tenni azokkal a felvilágosító programokkal, amelyekre a kimutatás is utalt.
Sok függ attól is, hogy a roma közösség miként neveli ki saját értelmiségi rétegét, amely az új társadalmi helyzetben elvállalja a vezető szerepet. A rossz tapasztalat az, hogy a "kiemelkedett" roma értelmiségeik többnyire nem akarják vállalni az identitásukat, elhatárolódnak a közösségtől, holott ők kellene legyenek a pozitív példák, a húzóerő. Ezen a mentalitáson is változtatni kellene, mint ahogy a társadalom is érzékenyebben oda kellene figyeljen az említett gondokra, jelenségekre, mert lassan nem csak a roma közösséget érintik. És az abafáji esetből kiindulva, egyik fél részéről sem az erőszakos beavatkozás, a tűzoltás a megoldás, hanem az említett okok feltárása, orvoslása. Ha nem kezdünk ezekkel idejében foglalkozni, oda jutunk, hogy mind az állami, mind a helyi közösségek képességeit meghaladják ezek a kérdések, amelyek a radikalizálódott társadalomban veszélyes precedenst teremthetnek, mint például az említett konfliktus. Mindennél fontosabb a megelőzés! – összegzett az alprefektus.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

„A tavalyi év legnagyobb megvalósítása: három új román–szerb határátkelő megnyitása!”
Temes – 2014 márciusában, az RMDSZ kormányra lépésének köszönhetően Marossy Zoltánt harmadszor nevezték ki Temes megye alprefektusi tisztségébe. A magyar alprefektusnak oroszlánrésze volt abban, hogy a kinevezése óta eltelt rövid időszakban megnyílt három állandó határátkelő a román–szerb határ Temes megyei szakaszán, és közelebb kerültek egymáshoz a határ két oldalán élő magyar közösségek. Marossy Zoltán a tavalyi év megvalósításairól és a 2015-ös esztendő kihívásairól nyilatkozott a Nyugati Jelennek.
– A prefektusi hivatalban a tevékenység attól érdekes, hogy rendkívül változatos! Olykor remélt vagy nem is remélt esélyeket kap az ember és az a közösség, amelyet képvisel, máskor hónapokig, évekig tartó munkával próbálunk egy keveset előrelépni. A tavalyi év legnagyobb megvalósítása a számomra a három állandó román–szerb határátkelő megnyitása 2014. november 12-én Fénynél, Kunszőlősnél és Valkánynál. Óriási szerencse és konjunkturális egybecsengések tették lehetővé, hogy ez meg is valósuljon. Semleges megfigyelők mondták, hogy pár hónap alatt annyit valósítottunk meg, mint mások az ország más régióiban 5 év alatt!
A határátkelők megnyitásának rövid története: 2009-ben írtuk meg az első leveleket Bukarestbe az Országos Határrendészet vezetőinek, hogy új határátkelőket kellene nyitni. A Vajdasági Bánsággal ugyanakkor kezdtük a kapcsolatainkat bővíteni. 2012-re aláírtunk egy egyezséget a Temes és Krassó-Szörény-i prefektúrák, illetve Észak-, Közép- és Dél-Bánát prefektusai között. Azután mennem kellett a prefektúráról, mire visszajöttem tavaly márciusban, az egyezmény alapján elkezdődött az együttműködés. Eugen Dogariu prefektus egyetértett azzal, hogy határátkelőket kell nyitni. Végül minden szerencsésen összejött! Ez óriási megvalósítás minden bánságinak, de a magyaroknak is, hisz Észak-Bánát körzetben (a volt Temes –Torontál vármegyében) a lakosság 70%-a magyar.
A magyar közösségek számára nagyon fontos, hogy átjárhatunk mindennap 5 határátkelőhelyen a Vajdasági Bánságba és fordítva. A következő lépés az lenne, hogy dolgozhassunk is a történelmi Bánságban bárhol, lakóhelytől függetlenül. 2014. november 28-án lépett életbe az új idegenrendészeti törvény, ebben szó esik a határon át ingázó munkásokról is. A Munkatörvényt is ezzel összhangba kell hozni és akkor remélhetjük, hogy nyugodtan átjárhatunk dolgozni és tanulni a szomszédos országba. 2015 eleje nem indult jól ebből a szempontból, mert Horváth Levente államtitkár, aki a Munkaügyi Minisztériumban dolgozott és sokat segített ebben a folyamatban, visszajött Aradra.
– Megvalósulni látszik Marossy Zoltán régi álma: az egykor virágzó történelmi Bánság területén élő magyar közösségeket újból összehozni, az erőszakkal elvágott szálakat újból összekötni.
– A Bánság egész területén elő magyar közösségeket próbáljuk összefogni, ezért tavaly nyáron harmadik alkalommal tartottuk meg a bánsági helyi közösségek vezetőinek a találkozóját Végváron. Itt döntöttük el, hogy ezentúl szakmai csoportokban fogunk együttműködni. Októberben Zsombolyán megalapítottuk az összbánsági gazdasági csoportot, ahová meghívtuk az Arad és a Krassó-Szörény megyei településeket is. Nem könnyű ez a folyamat, hiszen önkéntes munkát végez mindenki, aki ebben részt vesz, még akkor is, ha gazdasági együttműködésről lévén szó, egyszer talán majd pénzre válthatják ezt a tevékenységet. Február elején a vajdasági Torontáltordán találkoznak 16 bánsági település képviselői, ez alkalommal a néptánc-mozgalmak munkacsoportja fog létrejönni.
Nem felejtettük el a Csongrád megyei határszakaszt se, de ők az önkormányzati választások miatt még nem kapcsolódtak be ebbe az együttműködésbe. Nekem az a véleményem: ahhoz, hogy az ember jól érezze magát a saját házában, ahhoz minden szomszédjával jóban kell lennie!
– Melyek a 2015-ös év legnagyobb kihívásai Marossy Zoltán számára?
– Ősszel megvoltak az önkormányzati választások Magyarországon is, újból lehetőség nyílik a hosszú távú együttműködésre. Csongrád megyei önkormányzatokkal léteznek testvérkapcsolataink a 90-es évek végétől. Ezek zömmel a közös pályázatokra korlátozódtak, most szeretnénk az együttműködésekbe a magyar közösségek közötti kapcsolatépítést beépíteni. Tavaly Zsombón (Csongrád megye) egyhetes iskolapótló tábort szerveztek olyan Temes megyei gyerekek számára, akik fakultatív órákon tanulják a magyar nyelvet. A zsombói polgármester úrnak köszönhetően idén is lesz ilyen tábor, ezt a programot szeretnénk kibővíteni és még három-négy ilyen tábort szervezni, hiszen sok gyerek jár Temes megyében a fakultatív magyar órákra. Ezeknek a határon átnyúló magyar–magyar együttműködéseknek a segítését fontos feladatnak tartom, ugyanakkor, mivel az új elnök Románia schengeni csatlakozását szorgalmazza, aktuális két új román–magyar találkozópont kiépítése Óbébánál és Pusztakeresztúrnál.
– Alprefektus úr, Ön hogyan látja a Duna–Maros–Körös–Tisza Eurorégió jövőjét?
– Az 1990-es évek közepén mi alkudtuk ki a DKMT Eurorégió alapszabályzatát, a programját és az elképzeléseit. 2015-re ezeknek az elképzeléseknek a 75-80%-a meg is valósult. A kapcsolatrendszert kiépítettük az egyetemek, kórházak és más intézmények között, ez már működik magától. Nincsenek új célok, csak pontszerű együttműködés van, legyen még egy közös projekt, esetleg még egy… Véleményem szerint le kellene ülni és a következő 15 évre – ahogyan ezt akkor tettük – meghatározni, hogy miért kell a DKMT! Amit eddig megvalósítottunk, arra kellene ráépíteni egy hosszabb távú programot.
Nekem a Prefektúrán akkor lehet ebben szerepem, ha sikerül a szerb megyékhez hasonlóan a magyar megyékkel is a prefektúrák közötti együttműködést intézményesíteni. Egy tervezetet el is küldtünk Szegedre dr. Juhász Tünde kormánybiztos asszonynak. Ez több mint egy tervezet, erre jóváhagyásunk is van Bukarestből. Az elképzelés az lenne, hogy Temes, Csongrád, Arad és Békés megyék kormányhivatalai között aláírnánk egy egyezményt, amelyet felhasználhatnánk a megyék közötti együttműködésben. Ez 2015 tavaszán meg kellene történjen, és akkor mi is rákapcsolódhatnánk a DKMT-re, beleszólhatnánk a játékba. Nekem ez nagy öröm lenne, mert annak idején én voltam az „eurorégiós alkusza” Temes megyének.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Nem hátrál meg a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat
Nem hátrál meg a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat háromszéki szervezete, továbbra is kiküldi azokat az angol nyelvű hírleveleket, melyekben a romániai magyarság által elszenvedett diszkriminációról tájékoztatja a nemzetközi közvéleményt.
Annak ellenére, hogy a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma azt állította, a magyarok csak kitalálják a jogfosztást, a székely megyékben ugyanis valójában a románokat diszkriminálják.
A szolgálat e heti hírlevelében arra hívja fel a figyelmet, hogy Romániában az állam adminisztratív eszközökkel és az alkotmányra való hivatkozással lehetetleníti el a referendumkezdeményezéseket, holott a népszavazás alapvető demokratikus elv.
Emlékeztetnek, 2013-ban az akkori Kovászna megyei prefektus annak ellenére akadályozta meg a referendum megszervezését a Székelyföld fejlesztési régióvá alakításáról, hogy az RMDSZ több mint 170 ezer támogató aláírást gyűjtött össze a kezdeményezést hangsúlyozandó.
Arra is kitérnek, hogy a magyar többségű megyékben is hiányoznak a gyógyszertárakból a magyar feliratok, annak ellenére, hogy Románia több olyan nemzetközi egyezményt aláírt és ratifikált, melyek biztosítják a nemzeti kisebbségek számára az anyanyelven való tájékoztatást, többek között az egészségügy területén is.
„Ez a gyakorlatban egyáltalán nem működik, a magyar betegek nem kapnak anyanyelvükön írott információt a számukra felírt gyógyszerekről, és ez veszélyezteti az egészségüket” – áll a hírlevélben.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Jogerősen elutasították a kolozsvári kétnyelvű helységnévtáblát
A kolozsvári táblabíróság jogerős ítéletben érvénytelenítette csütörtökön azt a korábbi törvényszéki ítéletet, mely magyar nyelvű helységnévtáblák kihelyezésére kötelezte a polgármesteri hivatalt.
A táblabíróság – a honlapján közölt, az MTI által idézett ítélet szerint – úgy értékelte, hogy a Hollandiában bejegyzett Európai Magyar Emberjogi Alapítvány nem illetékes pereskedni a kolozsvári magyar feliratok ügyében.
A Kolozs megyei törvényszék 2014 júliusában az alapítvány keresete alapján azt állapította meg, hogy Kolozsváron annak ellenére ki kell tenni a magyar feliratokat, hogy a város magyar lakosságának a számaránya alul marad a törvényben rögzített húsz százalékon.
A város önkormányzatában koalíciós feszültséget keltett az RMDSZ és a román koalíciós partnerek között, hogy a polgármesteri hivatal fellebbezett a magyar közösség számára kedvező alapfokú ítélet ellen. Az alapítvány jogi képviselője kolozsvári magyarok ezreinek az aláírását is csatolta a perirathoz, hogy ezzel tanúsítsa, Kolozsvár lakói is igénylik a magyar helységnévtáblákat.
Emil Boc polgármester korábban az MTI-nek elmondta, az önkormányzati testület hamarosan többnyelvű városkapuk felállításáról hoz határozatot. Hozzátette, 2015-ben, amikor Kolozsvár Európa ifjúsági fővárosa, olyan városkapukat akarnak felállítani, amelyek európai módon jelzik a város multikulturális jellegét.
A román közigazgatási törvény azokon a településeken írja elő a kétnyelvű feliratozást, ahol valamely kisebbség teszi ki a lakosság legalább egyötödét, de húszszázalékos kisebbségarány alatt sem tiltja az anyanyelvű feliratozást.
A Románia által ratifikált Kisebbségi Keretegyezményben rögzített elvek alapján ez a jog ott sem tagadható meg, ahol olyan jelentős lélekszámú őshonos közösség kéri, amelynek kulturális értékei nyomot hagytak a település arculatán.
A legutóbbi népszámlálás szerint a kolozsvári a második legnagyobb magyar közösség Erdélyben a marosvásárhelyi után. A csaknem 50 ezer kolozsvári magyar azonban a város 310 ezres összlakossághoz viszonyítva csak 16 százalékot tesz ki. A városháza több ízben azzal hárította el a kétnyelvű feliratozásra vonatkozó magyar kéréseket, hogy a törvény nem kötelezi erre.
Székelyhon.ro

Tizenhárom tanintézetben szűnik meg az igazgatóhelyettesi állás
A hétfőn kezdődő második iskolai félévtől megszüntetik tizenhárom Hargita megyei tanintézetben az igazgatóhelyettesi tisztségeket. Azt, hogy milyen tanintézetekben dolgozhat aligazgató is, az iskolák rendszabályzatára vonatkozó miniszteri rendelet írta elő, a tanfelügyelőség vezetőtanácsa pedig szerdán megállapította, mely iskolák nem felelnek meg az előírásoknak.
Február 9-től tizenhárom megyebeli iskolában szűnik meg az igazgatóhelyettesi állás – nyilatkozta portálunknak Aurora Parfeni, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség főtanfelügyelő-helyettese, aki ideiglenes jelleggel – Bartolf Hedvig főtanfelügyelő lemondása után – vezeti az intézményt.
Amint arról beszámoltunk, az óvodák és iskolák szervezésére és működésére vonatkozó, miniszteri rendelettel meghozott, januárban életbe lépett szabályzat előírja, hogy a működő osztályok száma alapján a tanintézeteknek hány igazgatóhelyettesük lehet. A feltételeknek több Hargita megyei tanintézet, köztük nagy létszámú iskolák nem felelnek meg, ami azt jelenti, hogy a szabályzat értelmében esetükben meg kell szüntetni az igazgatóhelyettesi tisztségeket. Az előírás nagy felháborodást váltott ki, több tanintézet vezetője nyilatkozta korábban azt, hogy ellehetetlenül az intézmény vezetői tevékenysége, ha azt az eddig kettő helyett egy ember kell végezze. Ugyanakkor rámutattak, hogy az intézkedés tanév közbeni alkalmazása zavart okoz, hiszen ha az aligazgatók visszatérnek a katedrára, a helyükön dolgozók maradnak állás vagy elegendő óraszám nélkül. Arra is felhívták ugyanakkor a figyelmet, hogy a diákokat közvetlenül érinteni fogja a változás, mert lehet, hogy érettségi előtt álló tanulók maradnak eddigi tanáruk nélkül. Bartolf Hedvig korábbi főtanfelügyelő pontosításokat, illetve az intézkedés tanév végéig való elhalasztását kérte az oktatási tárcától.
A Hargita Megyei Tanfelügyelőség vezetőtanácsa szerdai ülésén elemezte az előírásokat és mindenik érintett iskola helyzetét külön-külön – nyilatkozta csütörtökön kérdésünkre válaszolva Aurora Parfeni. A főtanfelügyelő-helyettes azt mondta, várnak még az oktatási tárca pontosításaira, de dönteni kellett az ügyben, mert kezdődik hétfőn a második félév, ezért rendezni kellett a helyzetet. A miniszteri rendelet érvényben van, nincs mit tenni, ezért vezetőtanácsi döntéssel megállapították, hogy a megyében mely iskolák nem felelnek meg a rendszabályzatba foglalt feltételeknek, hol nem lehet eszerint igazgatóhelyettesi tisztség – közölte. A csíkszeredai Márton Áron és Segítő Mária gimnáziumok, a Venczel József Szakközépiskola, a dánfalvi Petőfi Sándor Szakközépiskola, a maroshévízi Mihai Eminescu és Kemény János középiskolák, továbbá a Sfîntu Ilie Általános Iskola, a gyergyóditrói Puskás Tivadar Szakközépiskola, a gyergyóhollói szakközépiskola, a székelyudvarhelyi Benedek Elek és Marin Preda középiskolák, a székelykeresztúri Zelyk Domokos és Berde Mózes középiskolák érintettek. Ezen tanintézetekben február kilencedikétől megszűnik az igazgatóhelyettesi tisztség.
Mint Aurora Parfeni mondta, ők sem szívesen hozták meg a döntést, főként, hogy vannak visszásságok a szabályokban, így például a mintegy háromszáz diákkal rendelkező borszéki középiskolában maradhat az aligazgató, mert két tannyelvű az iskola, a mintegy ötszáz diákot oktató gyergyóhollói középiskolában viszont mennie kell az igazgatóhelyettesnek. A tanfelügyelőségről még megtudtuk, az esetek többségében nem marad állás nélkül az, aki az érintett igazgatóhelyettesek helyén tanított, hanem csak az óraszáma csökken. Van ugyanakkor olyan eset, hogy az aligazgató katedráján tanító helyettesítőnek megszűnik a munkaszerződése, ebben egyébként az illetékesek szerint szerepelt, hogy a szerződés meghatározott időre vagy addig szól, amíg az igazgatóhelyettes visszatér a helyére.
Meglepte és felháborította több érintett iskola vezetőjét, hogy hétfőtől megszűnik az aligazgatói tisztség intézményükben. Bálint Gabriella, a csíkszeredai Venczel József Szakközépiskolai igazgatója érdeklődésünkkor a hivatalos értesítést a döntésről még nem kapta meg, de szerinte ijesztő és felháborító, ami történik. Rámutatott, náluk szakiskolai osztályok működnek, a gyermekek gyakorlati képzésüket cégeknél végzik, műhelyek vannak, az oktatási tevékenység mellett ezt is koordinálni kell. Szintén nem kapta még meg megkeresésünkkor a hivatalos értesítést Varga László, a Márton Áron Gimnázium igazgatója, aki elmondta, ha megkapják ezt, akkor összehívják az iskola vezetőtanácsát, hogy elemezzék a helyzetet.
Varga azt mondta, eddig el sem merte képzelni, hogy egy ilyen intézkedést meghoznak, ráadásul tanév közben. „Az az anyagi megtakarítás, amit ettől az intézkedéstől remélnek, messze elmarad annak káros hatása mellett. Gyakorlatilag ellehetetlenítik az iskolák vezetését. Közismert, hogy egy ekkora iskolában ez milyen komplex tevékenységet jelent” – fejtette ki. Tamás Levente, a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium igazgatója már az aligazgatói tisztség megszűnéséről szóló tanfelügyelőségi értesítés ismeretében nyilatkozott portálunknak. Közölte, konzultálni fognak ők is, de mindenképpen próbálkozni akarnak még az intézkedés hatálytalanításával. Póra Fülöp, a Tanügyi Szabad Szakszervezeti Szövetség csíkszéki szervezetének elnöke szerint az iskolák működését szabályzó rendelethez annak közvitája alkalmával számos módosítást benyújtottak, amikor viszont ez végül megjelent, semmit nem tartalmazott az általuk tett javaslatokból.
R. Kiss Edit
Székelyhon.ro

Fejetlen fejkvóta
Jellemző Romániára, hogy akkor vezeti be és erőlteti valaminek az alkalmazását, amikor már Európában mindenütt bebizonyosodott, hogy nem jó, és lemondtak róla. Reformként adták el 2010-ben az új oktatási törvény vitája során a fejkvótarendszert, aztán minden évben toldozták-foldozták, igazítgatták, hogy mára kiderüljön: ésszerűsítése esélytelen, hisz apad a lakosság, egyre kevesebb az iskolás. Ugyanezen ok miatt Európa okosabb részén már rég lemondtak a gyermeklétszám alapján történő finanszírozásról, nálunk azonban erőltetik azt.
Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő fejtette ki minap sajtótájékoztatóján, hogy fenntarthatatlan a fejkvótarendszer, ám hiába jelezte ezt Bukarestben, fölöslegesen sorakoztatott fel érveket, a legújabb miniszter sem bizonyult nyitottnak. Pedig ha Háromszéken a legnagyobb iskoláknak sem elég a pénz, nem lehet jobb a helyzet a moldvai vagy déli megyékben sem. De inkább újabb és újabb költségvetés-kiegészítésekkel egyensúlyoznak, mintsem változtatnának. Öt évvel ezelőtt, amikor még csak tervezték az új finanszírozás bevezetését, a kormánytag RMDSZ rendkívül elégedett volt, és még az életbe lépés után is bizakodóan nyilatkozott Keresztély Irma. Pedig a népességfogyás, a gyermeklétszám megállíthatatlan apadása már akkor sem volt újdonság, és az is egyértelműen látszott, ez a folyamat egyhamar nem fordul meg, tehát a fejkvóta szerint leosztott pénz mind nehezebben lesz elég ugyanakkora épület, ugyanannyi pedagógus fenntartására. Karcsúsítani próbálták valamelyest a tanári kart, ám főként falvakon ez alig lehetséges, városon pedig az iskolák összevonása, a lakótelepi kisebb intézmények felszámolása ütközött ellenállásba. Mára ott tartunk, ami gyermeklétszám alapján járna, 80 százalékát sem teszi ki a szükségletnek. Négy évvel ezelőtt lépett életbe az új tanügyi törvény, és a fejkvóta alapján bevezetett finanszírozás jól tükrözi, mennyire hiányzott belőle a koncepció, a hosszú távra tervezés. Számos más változást is előírt, többségük azonban megrekedt a minisztériumban, megtörténhet, mire előállnak azokkal az új tantervekkel, melyeket akkor kezdtek kidolgozni, rég elavulttá válnak. Pénz kellene bevezetésükhöz, de abból van a legkevesebb.
Továbbra is mostohagyerek az oktatás Romániában, reformokkal ágáló, hozzá nem értő miniszterek sora kísérletezik, hogy minél kevesebből életben tartsa a rendszert. Pedig a világ okosabb részén már azt is bebizonyították, hogy érdemes befektetni az oktatásba, valós fejlődést, fellendülést hoz. A szűk látókörű garasoskodásért, az elképzelés és távlatnélküliségért azonban rövid és hosszú távon is nagy árat fizetünk majd.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Van-e élet kultúrházainkban?
Az utóbbi időszakban több háromszéki kultúrotthont felújítottak, bővítettek. A helyi erőforrások mellett európai uniós alapokból, kormányzati pénzekből, önkormányzatok által kiírt pályázatokon elnyert forrásokból dolgoztak.
Fontos szerepet játszott a Kovászna Megye Tanácsa által meghirdetett pályázat, melyen tízezer lejes támogatást kaphattak az igénylők – legalább ugyanekkora önrész biztosításával. Annak próbáltunk utánajárni, van-e élet a használhatóvá tett kultúrotthonokban, kihasználják-e a helyi közösségek a létesítmények által nyújtott lehetőségeket. Elsőként Orbaiszéken néztünk körül.
Kovászna élen jár
Az elmúlt évek során látványosan nőtt a művelődési élet szerepe Kovásznán. Egymást követik a rendezvények, hetente több előadás, foglalkozás, szórakozási lehetőség közül válogathatnak az érdeklődők. Nem véletlen: a művelődési ház, a kultúrközpont, a csomakőrösi kultúrotthon, a vajnafalvi közösségi ház, a városi képtár megfelelő helyszíne a művelődési eseményeknek. „Igyekszünk változatossá tenni Kovászna és Csomakőrös kulturális életét, bátorítjuk a helyieket, vendégeket hívunk meg. Amíg a közösség is felkarolja a kultúrát, úgy érzi, hogy számára fontos a művelődés, működnek a város kultúrintézményei” – vélekedett Czilli Balázs, a városi művelődési ház igazgatója.
A legnagyobb tömegeket a művelődési központ mozgatja meg. Nemcsak a helybeli csoportok – a Diákszínpad, a Pódium, a Pokolsár Egyesület színjátszói, kórusok, fúvószenekar, táncegyletek – kapnak itt szereplési lehetőséget. Szinte folyamatosan lépnek fel meghívott, idegenből érkező előadók, társulatok – magyar és román részről egyaránt. Nemrégiben a Hahota társulat nevettette a közönséget. Mindkét előadás telt házas volt, nemcsak kovásznaiak, a környékbeli falvakból is érkeztek nézők. Ez mutatja: a kovásznai létesítmény lassan egész Orbaiszék kulturális központjává, színházává válik. A városi művelődési ház kisebb rendezvényeknek ad otthont. Óvodások, iskolások léphetnek fel. Havonta itt tartja összejöveteleit az Ignácz Rózsa Irodalmi Klub, a Fábián Ernő Népfőiskola. Hetente zajlanak a sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola kihelyezett tagozatainak órái – fúvószene, zongora, gitár, kóruséneklés szerepel az ajánlatban, idéntől szülői igényre megkezdődött a hegedűoktatás is. Részt lehet venni heti rendszerességgel tartott rajzórákon, kézműveskörökön. A Konnát Rita vezette Kádár László Városi Képtárban havonta szerveznek tárlatokat, könyvbemutatókat, fotókiállításokat. Kialakultnak mondható a látogatók közössége, de egyre több fiatal jelenik meg a képtárban szervezett eseményeken.
Csomakőrösön tavaly adták át a felújított kultúrotthont. Az avatón a kovásznai Diákszínpad lépett fel, egy héttel korábban szüreti bált tartottak. Karácsonyi, szilveszteri események nem zajlottak. Az idei tervek: februárban farsangi mulatságot szerveznek, következik a nőnapi kosaras bál, majd a Csoma-napok alkalmával is szerepet kap a kultúrotthon, itt tudnak próbálni a helyi táncegyüttes tagjai is – mondta el érdeklődésünkre Kosztándi Annamária, a kultúrház felelőse.
Vidéken is igyekeznek
Zágon egykor élen járt a háromszéki művelődési életben. Ma ez már nem mondható el, különféle okok miatt. A feltételek adottak, de a közönség kiábrándult, ha helyiek lépnek fel, azt megnézik, de ha pénzt kell kiadni egy előadásért, oda már nehéz nézőket toborozni – véli Kis József polgármester. A szervezés dolgában is akadna javítanivaló.
Az értelmiségiek – főként a tanügyiek – nem tekintik szívügyüknek a művelődést, legtöbben ingáznak, jönnek, s minél előbb mennek is, nem vesznek részt a kulturális életben. A pedagógusok részéről Beder Melinda és Csoma Ibolya vállal szerepet a szervezésben – jegyezte meg a polgármester. Dezső Tibor Attila református lelkész is bekapcsolódik a művelődési élet felrázásába. A községközponti kultúrházban néptáncot oktat, a népzenét is próbálja belopni a helyiek szívébe. Ehhez az irányvonalhoz kapcsolódik a múlt szombati előadás: a Székely Mikó Kollégium és a Százlábú táncegyüttes adta elő az Ide, lábam, ne tova című produkciót, muzsikált Dezső Attila és barátai. A polgármesteri hivatal igyekszik gondot fordítani a zágoni és a papolci kultúrotthonra. Most a Progressio Leader-csoportnál megnyert pályázati pénzből újítják fel a két létesítményt, bútorzatot cserélnek, hangosítást szerelnek. Nem elégszenek meg ennyivel, tovább keresik a kultúrotthonok fejlesztésére felhasználható pénzforrásokat – jelentette ki Kis József polgármester. Nagyborosnyó polgármesteri hivatala öt kultúrotthon működéséért felel. A községközponti termet öt éve újították fel saját erőből. Ifjúsági rendezvényeknek, gyerekcsoportok fellépésének ad helyet. A színházi előadásokat is szeretnék meghonosítani, éppen a szentivánlaborfalvi színjátszókat várták Kelemen Alpár vezetésével – mondta el Szőcs Levente polgármester. Kisborosnyón tavaly újították fel a kultúrotthont. 80 ezer lej volt a költség, tízezer lejt a megyeháza pályázatán nyertek el. Öltözőt építettek, kutat fúrtak, vizet vezettek, illemhelyet építettek, az öltözőből konyhát alakítottak ki. Egyelőre iskolások fellépéseinek ad helyet, emellett esküvők, torok, mulatságok rendezésére igényelhető.
Lécfalván három évvel ezelőtt fektettek be a kultúrotthon fejlesztésébe. Szerepet vállal itt a Leza Egyesület, a megyei tanácsnál és a Leader-alapoknál pályáztak sikeresen. A kultúrotthonban tartja próbáit a Nemere táncegyüttes.
Cófalván 2011-ben javították a kultúrotthont, azóta van ott is konyha, így a hagyományos mulatságok mellett akár esküvők is tarthatók.
A feldobolyi kultúrotthon egyelőre használhatatlan állapotban. A napokban írják alá a 145 ezer eurós finanszírozási szerződést, így alapjától a tetőig megújulhat. Ha elkészül, helyet adhatnak különféle kultúrcsoportok fellépésének, magánrendezvények részére is bérbe lehet adni a kultúrotthont – jelezte Szőcs Levente.
Más orbaiszéki községekben is hasonló a kultúrházak helyzete. Kisebb-nagyobb megvalósításokról majdnem mindenhol lehet beszélni, néhol a kultúrcsoportok tevékenysége, fejlődése és közösségi szerepvállalása is megmutatkozik. Látható és figyelemre méltó az igyekezet, hogy pályázati pénzeket használjanak fel korszerűsítésre, felújításra – az viszont sajnálatos, hogy esetenként a fejlesztések fő célja nem más, mint lakodalmak, keresztelők, más bulik szervezésére alkalmassá tenni a kultúra hajlékait…
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Évértékelő Borbély Zsolt Attila EMNT-megyei elnökkel
Autonómiaelvű magyar egységet!
Arad – 2014 eseménydús esztendő volt a magyarság életében. Három választás az anyaországban, tüntetéssorozat a kormány ellen, itthon elnökválasztás és az RMDSZ kilépése a kormányból. A múlt év kiértékelésére ezúttal Borbély Zsolt Attila politológus-közírót, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Arad megyei elnökét kértük fel.
– Miként lehetne megvonni a 2014-es esztendő nemzetpolitikai mérlegét?
– Kezdjük az anyaországgal. A minden hibája és mulasztása ellenére is a korábbinál nagyságrenddel jobb, eredményesebb s mellesleg nemzetpolitikában, Kárpát-medencei közös magyar jövőben gondolkodó kormányzatot három választáson is megerősítette Magyarország választóközönsége. Ez hatalmas eredmény, akkor is, ha roncsolt a kormány népszerűségén néhány balszerencsés ötlet, s a nyomukban megszervezett tüntetéssorozat. Orbán Viktor több tabudöntögető, előremutató beszédet mondott, meghirdette a munkaalapú, nemzetépítő, illiberális állam programját, aminek megvalósítását sokan várják a nemzeti oldalon. Az említett tusványosi beszédben körvonalazott pragmatikus, a magyar nemzeti érdeket követő új külpolitika, a keleti nyitás, azon belül az orosz–magyar viszony szorosabbra fonása azonban nem mindenkinek nyerte el a tetszését. A térségünket gyarmatosító globalista háttérhatalom, melynek első számú nyíltszíni képviselője, az Egyesült Államok kormányzata újabb diplomáciai háborút indított Magyarország ellen. Ennek kimenetele többesélyes. Aligha vitatható, hogy az Egyesült Államok, mely képes volt titkosszolgálati eszközökkel levezényelni az ukrajnai puccsot, Magyarország kormányát is megbuktathatja, ha nagyon akarja, de remélhető ugyanakkor az is, hogy a két vezetés megtalálja a modus vivendit.
– Talán evezzünk inkább erdélyi vizekre…
– Erdélyben a múlt év legnagyobb kihatású eseménye az elnökválasztás volt, melyen sokak meglepetésére a német Klaus Iohannis győzedelmeskedett. Ez nem jelent túl sok jót magyar szempontból, de az ország demokrácia-minőségére egyértelműen pozitívan fog hatni. Nemcsak azért, mert jobb egy politikai szempontból kiegyensúlyozott főhatalom, jó, ha a bármire képes utód-kommunista Ponta-féle kormányzatnak van ellensúlya, hanem azért is, mert a jelenlegi elnökről könnyebb elhinni, hogy őszinte elkötelezettje a korrupció elleni harcnak, a hatékony és elvszerű kormányzásnak, mint bármely korábbi államelnökről. Az RMDSZ rossz lóra tett Ponta támogatásával, le is vonta a vezetés a következtetést a magyar szavazók elsöprő többségének Iohannist támogató szavazatából: a szervezet kilépett a kormányból. Kár, hogy e taktikai húzás nem járt stratégiaváltással, a brassói, ma is érvényben levő programhoz való visszatéréssel, az autonómia körüli akcióegység megteremtésének igyekezetével. Pedig az erdélyi magyar parlament életre hívásának gondolata ma is aktuális, akárcsak a nemzeti kataszter összeállítása és egy vállalható autonómia-statútum megfogalmazása. Az autonómiaelvű magyar egység első számú létparancs ma is.
– Mi a gond ezzel az RMDSZ székelyföldi autonómia-statútumával?
– A tavaly ősszel az elnökválasztási kampányban közvitára bocsátott dokumentum azon túl, hogy a majdani Székelyföld prefektusának a jelenleginél sokkal nagyobb hatalmat ad – az elképzelt autonóm régió élére állított kormányzati tisztségviselő akár a fegyveres erőket is bevethetné, ha szükségesnek látná –, nem a történelmi Székelyföldre, hanem Maros, Hargita és Kovászna megyék együttesére vonatkozik, mely integrál a Székelyföldhöz soha nem tartozó román többségű területeket is. E három megyén belül a magyar többség nem kellően masszív, és könnyen felmorzsolható. Nem véletlenül minősítette Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, hogy az autonómia-statútum közvitára alkalmatlan.
– Arad megyei szinten milyen évet zárt az EMNT? Mik a jövő évi terveik?
– Tavaly folytattuk „szabadegyetemünk” előadássorozatát, melynek keretében rangos szellemi alkotók gondolatait ismerhette meg az aradi közönség Süli Attila hadtörténésztől Toót Holló Tamás irodalomtörténészig. Testvérszervezetünk, az Erdélyi Magyar Néppárt több helyi szervezetet alakított, s azt sem hallgathatom el, hogy közösségi támogatással sikerült tető alá hozni az elmúlt 25 év politikatörténetét összefoglaló monográfiát. A jövő esztendőben is gondolatdús programmal jelentkezünk, a meghívottak között lesz Szentesi Zöldi László, a nemzeti oldal több kötetes gondolkodója, jó tollú közíró, aki legutóbb egy török szakácskönyvvel jelentkezett, Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója, Balogh Gábor történész, Hegedűs Tamás közgazdász és még mások. Az újabb előadássorozatot az autonómiaelvű erdélyi magyar egység kiépítése jegyében szervezzük.
– Köszönöm a beszélgetést!
– Én köszönöm a lehetőséget!
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Kormányra!
Tárgyalás az RMDSZ és a PNL között
Alig hűlt ki a volt RMDSZ-es miniszterek feneke alatt a szék, máris helyzet van. A România Liberă napilap értesülése szerint új parlamenti többség kialakításáról, és az RMDSZ esetleges kormányra lépéséről tárgyaltak a szövetség és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetői. A találkozó tényét Kelemen Hunor is elismerte.
A PNL berkeiből származó információk szerint a liberálisok két miniszteri és 14-15 államtitkári tisztséggel honorálnák, ha az RMDSZ 8 szenátora és 18 képviselője melléjük állna.
Kelemen Hunor szerint csupán találkoztak a két párt vezetői, semmi konkrétumról nem esett szó. „Amíg a jelenlegi kormánynak többsége van, addig nincs értelme a kormányra lépésről beszélni”– szögezte le Kelemen. Hozzátette: azt ugyanakkor még nem lehet tudni, mi lesz júniusban vagy augusztusban.
Ahhoz, hogy megbuktassa a jelenlegi Ponta-kabinetet, és kormányt alakíthasson, a PNL-nek más pártokat is meg kell győznie, elsősorban a jelenleg a kormánykoalíció tagjaként politizáló Románia Fejlődéséért Országos Szövetséget (UNPR), amely arról nevezetes, hogy tagjai többször is átálltak már egyik oldalról a másikra. A Dan Diaconescu-féle néppártot és a Geoană-féle szociáldemokratákat nem kell győzködni, ők megfelelő mennyiségű bársonyszék fejében mindenre hajlandók
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

RMDSZ–PNL-egyeztetés: Kelemen szerint nem aktuális a kormányra lépés
Új parlamenti többség kialakításáról és az RMDSZ esetleges kormányra lépéséről tárgyalt az RMDSZ a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) – értesült a România Liberă napilap.
A szerdán megjelent írás szerint Kelemen Hunor RMDSZ-elnök elismerte, hogy találkozott a liberálisok vezetőivel, de azt mondta: nem hivatalos egyeztetés volt, nem esett szó konkrét dolgokról, a szövetség kormányra lépése pedig jelenleg nem aktuális.
„Jelenleg a kormánynak nélkülünk is megvan a többsége. Amíg ez a többség létezik, nincs értelme a Ponta-kormány leváltásáról beszélni. Az nem miattunk bomlik majd föl, hanem miattuk. Ma nincs szó arról, hogy kormányra lépnénk. Hogy mi történik júniusban vagy augusztusban, azt nem tudom” – nyilatkozta Kelemen.
A lap értesülései szerint az RMDSZ kormányra lépése fejében a PNL két miniszteri tárcát és 14-15 államtitkári pozíciót kínál a szövetségnek. Cserébe az RMDSZ 26 szavazattal járulna hozzá a PNL vezette új többség kialakításához, lévén hogy nyolc szenátorral és tizennyolc képviselővel rendelkezik.
A szenátusban az RMDSZ és a független szenátorok támogatásával a PNL-nek már csak öt szavazatra van szüksége ahhoz, hogy többségbe kerüljön, és leváltsa a szenátus éléről Călin Popescu-Tăriceanu házelnököt.
A képviselőházban már nem ennyire egyszerű a helyzet, ott ugyanis az ellenzék csak 159 vokssal rendelkezne, márpedig a többséghez 200 kellene.
Ehhez elengedhetetlen, hogy a jelenleg kormánykoalíciós tag Románia Fejlődéséért Országos Szövetség (UNPR) és a Dan Diaconescu Néppárt (PPDD) 13 képviselője is átálljon. Gabriel Oprea belügyminiszter, az UNPR elnöke meg nem erősített források szerint erre hajlandó lenne, ha kineveznék a Román Hírszerző Szolgákat (SRI) élére, Kalus Johannis államfő azonban erre nemigen hajlik. Így a PNL-sek egyenként próbálják győzködni az UNPR-es honatyákat.
Mint ismeretes, az RMDSZ a tavaly novemberi államfőválasztásig a jelenlegi, szociáldemokrata (PSD) vezetésű kormánykoalíció tagjaként politizált, ám azt követően, hogy a voksoláson a magyarok több mint 80 százaléka nem a PSD jelöltjére, hanem Johannnisra szavazott, kilépett a kormányból.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Ünnepeljünk együtt?
Évtizedek óta lappangó sérelmek kerültek terítékre a minap azon a sepsiszentgyörgyi vitafórumon, amelyen a helyi magyar és román közösség képviselői mondták el a véleményüket nemzeti ünnepükről.
Pontosabban annak kapcsán alakult ki vita, hogy miért nem üli meg a két nép egymás ünnepét, miért nem képesek elfogadni a magyarok december elsejét, a románok pedig március 15-öt.
Nem tudni, mennyire sikerült közelíteni az álláspontokat a hagyományteremtőnek szánt, egymás jobb megismerését szolgáló rendezvényen, az viszont biztos, hogy az effajta „kibeszélés” enyhítheti az etnikai nézeteltéréseket. Különösen most, az erdélyi jelképháború idején.
A románok ugye gyakran hangoztatják, hogy számukra semmilyen pozitív üzenettel nem bír az 1848-as magyar forradalom, amelynek nyomán nem a Kossuthék által hirdetett népek szabadságának eszméje maradt meg bennük, hanem az erdélyi polgárháború általuk negyvenezer főre becsült román áldozatának emléke.
Ne feszegessük, hogy ennyien még a magyarbarátsággal egyáltalán nem vádolható osztrákok szerint sem estek el annak idején; inkább reménykedjünk, hogyha a többségi társadalom soha nem is fogja megkedvelni ‘48-at, legalább mi nyugodtan megünnepelhetjük március idusát. Másrészt általános elvárás a románság részéről, hogy a magyaroknak is tisztelettel kell viseltetniük december 1., a Román Királyság és Erdély egyesülésének évfordulója iránt, mivelhogy az valamennyi román állampolgárhoz szól.
Természetesen nem szól, legalábbis nem úgy, ahogy a többségiek gondolják, de nem is ez a lényeg, hagyjuk, hogy üljék meg ők az ünnepüket. A bökkenő ott van, hogy miközben például március 15-öt minden magyar a magáénak vallja, december elseje a románokat is megosztja.
Például egy őshonos külhoni (értsd: egykori magyarországi) románt ez a dátum legfeljebb amiatt tölthet el nemzeti büszkeséggel, hogy az újkori Románia megalakulását jelöli, de mivel őseivel együtt az akkor létrejött anyaország határain kívül ragadt, számára december 1. nem piros betűs ünnep. Aki nem hiszi, kérdezzen meg mondjuk egy méhkeréki románt. Ezért kell hát csínján bánni egymás ünnepének megünnepeltetésével.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Pontot tesz a kiadás végére a Mentor
Több mint húsz év munkája és egy kiváló csapat odaadása vész el a marosvásárhelyi Mentor Kiadó megszűntével, amely ellen csődeljárás indult.
Mintegy 65 ezer könyv kerül állami kézbe, ami akár azt is jelentheti, hogy papírhulladék lesz belőle. A kiadó vásárhelyi könyvesboltja bezár, a Mentorból így az eddig felmutatott érték és néhány örök érvényű kiadvány marad fenn. A 23 éve működő kiadó 1998-tól kezdődően hozta igazán a formáját, öt év tevékenység után évi 40–50 könyvet adott ki – tudtuk meg a kiadó vezetőjétől, Káli Király Istvántól.
„Elkötelezetten közszolgálati jellegű kiadóként mi voltunk azok, akik olyan könyvek megjelentetését vállaltuk, amelyek nagy valószínűséggel nem lehettek nyereségesek. Ezt 1999 és 2006 között a Wass Albert életmű-sorozat jövedelméből fedeztük. Amikor a sorozat kiadása befulladni látszott, a jövedelmek egyre csökkentek és lassan nem tudtuk fedezni a történelmi, néprajzi, művészettörténeti könyvek kiadási költségeit” – ecsetelte Káli Király István.
Rámutatott, a gondok 2007-ben kezdődtek igazán – ez nagy vonalakban egybeesik a könyv válságának kezdetével is. „Magyarországi terjesztőnk csődöt jelentett, több millió forintunk odaveszett. Ez a terjesztő vállalt garanciát egy debreceni nyomda számláinak kifizetésére, erre nem volt lehetősége, ezért viszszaadta a nyomdának a Wass Albert életműsorozat könyveit. A nyomda pedig ahelyett, hogy szólt volna nekünk, továbbadta egy magyarországi terjesztőnek, így abban a pillanatban, amikor megpróbáltunk az anyaországban könyveket terjeszteni, azt mondták, a piac telített” – fejtette ki Káli.
Mint fogalmazott, több mint 9 millió forintjuk és a kiadó piaca is odaveszett, ráadásul volt egy hibás könyvelésük is. Hangsúlyozta, a román államot nem csapták be, csak valamit rosszul könyveltek el, emiatt elvitték körülbelül egy évi forgótőkéjüket. „Ennek következtében 2007 szeptemberében odajutottunk, hogy nem tudtuk fizetni az adókat és illetékeket, emiatt lefoglalták a kiadó vagyonát. Akkor kölcsön kértem, kifizettem az adósságokat, utána pedig eladtam a családi házat, hogy viszszafizessem a kölcsönt, és annyira finanszírozhassam a kiadót, hogy működőképes legyen” – panaszolta a kiadó vezetője.
Elmondása szerint így a 2008-as és 2009-es évet jobban zárták, majd 2010-ben, amikor begyűrűzött a gazdasági válság a könyvszakmába is, ismét bajba kerültek. Zárolták a számlájukat, el kellett bocsátaniuk az alkalmazottakat, le kellett csökkenteniük a kiadott könyvek számát.
„Az adósságok halmozódtak, 2013 májusa végén kénytelenek voltunk fizetésképtelenséget jelenteni. 2013. június 12-től jóváhagyták a három éves átszervezési tervet, illetve az adósság-kifizetés átütemezésének tervét, amivel a csődtörvény előírásai alapján próbáltuk megmenteni a kiadót. Becsülettel tartottuk is a vállalásainkat, de aztán ráébredtünk, hogy az állammal szembeni adósságunk nőtt, holott fizettük a tartozást” – mondta Káli.
Egyre nehezebbé vált a helyzet annak ellenére, hogy igyekeztek legalább a napi kötelezettségeket kifizetni, végül idén január végén kimondták a csődeljárás megkezdését és a cég felszámolását. Mint mondta, kiváló közösség munkája válik semmivé.
„Nagyszerű szerkesztők, kiadói munkatársak tevékenysége vész oda, hiszen több mint 65 ezer könyv az állam birtokába kerül. Nem volna gond, ha értékesíteni tudnák, de úgy gondolom, nem ezt teszik, az is lehet, hogy elkótyavetyélik hulladékpapír-áron. Ez az én nagy fájdalmam, hiszen több mint 20 éven keresztül szenvedéllyel, odaadással szolgáltam a szakmát, és közös munkával igazi értéket teremtettünk” – tette hozzá a kiadó. Legalább 200-250 olyan kötetet adott ki a Mentor, amelyek több évtized múlva is forrásként használhatók, úgyhogy a munka kézzelfogható nyoma nem vész el teljesen.
„Az, hogy a csődöt kimondták, az én személyes hibám, ugyanis adott pillanatban felvetődött a kérdés: áttérjünk-e olcsóbb kiadványok megjelentetésére. Így nagyobb lett volna a bevétel, kifizethettük volna az adókat, és a kiadó működhetett volna tovább. Én azonban úgy találtam, hogy a Mentornak olyan neve van – elsősorban a tényirodalomban –, hogy ezt a fajta váltást nem vállalhatjuk” – mondta a kiadóvezető.
A Mentor megjelentette azokat a könyveket, amelyek 2014-es tervükben szerepeltek, 2015-ben is pályáztak, és támogatja őket a Nemzeti Kulturális Alap. Káli kifejtette, azokat a kéziratokat, amelyek szerzőivel szerződést kötöttek, mindenképp megjelentetik idén. A folytatást illetően még elmondta, felkérték, hogy vállalja el egy másik kiadó felelős szerkesztői munkáját, amire igent mondott.
Becze Dalma
Krónika (Kolozsvár)

A Szentszék esete Erdéllyel
Az egyház örök. Időről időre változó gondjai azonban új kihívások elé állítják a vezetést. Jakubinyi György gyulafehérvári érsekkel többek között az erdélyi egyházi önrendelkezési törekvésekről, a csángókérdésről, a magyar lobbi szerepéről és a mindannyiunkat fenyegető szórványosodásról beszélgettünk.
– Az érseki palota fele tartva benéztem a Batthyáneumba. Kiderült, a kultuszminisztériumtól kell engedélyt kérnem, ha bepillantást akarok nyerni a messze földön híres középkori gyűjteménybe. Önöknek is ilyen nehéz bejutni a két és fél évszázadon át a püspökség tulajdonában levő könyvtárba?
– Az érsekség munkatársainak annyiban könnyebb, hogy már a kérés benyújtásának napján elküldik Bukarestből a belépési engedélyt. Kultuszminisztériumi jóváhagyás nélkül mi sem tanulmányozhatunk semmit abban a Batthyáneumban, amely 1948-ig volt a tulajdonunk, amikor a kommunisták megszállták az épületet. Államosításáról csak később, 1960-ban döntött a dévai tartományi bíróság.
– Vajon mikorra várható, hogy a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség tulajdonába visszakerülő Batthyáneumot szabadon lehessen látogatni?
– A romániai restitúció uniós kényszer alatt született. Amit a román állam a királyi vagy a kommunista időkben kobozott el, ma sem szívesen adja vissza. A Batthyáneum iskolapéldája annak, ahogy a bukaresti hatalom mindent elkövet az elsősorban kisebbségi egyházi vagyonok visszaszolgáltatásának késleltetésére vagy megtagadására. A visszaigénylési kérelmet közvetlenül a rendszerváltás után nyújtottuk be, a kormány 2008-ban reagált rá sürgősségi kormányrendelettel, amelynek záró rendelkezései a döntés elleni fellebbezés lehetőségét is biztosították. A kormány helyi megbízottja, a Fehér megyei prefektus, Ioan Rus ügyvéd bíróságon meg is támadta a kormányrendeletet. Hosszas pereskedés után valamennyi bírósági szinten veszítettünk, mintegy tíz éve fordultunk jogorvoslatért a strasbourgi emberjogi bírósághoz
– Egyes hírek szerint tavaly már érkezett jó hír Strasbourgból…
– A nemzetközi bíróság érdemben még nem tárgyalta az ügyünket, de arra kötelezte a román államot, hogy a vissza nem szolgáltatás miatt eltelt időszakra 8 ezer eurónyi késedelmi büntetést fizessen ki a gyulafehérvári érsekségnek. Ennyi fájdalomdíj jár 17 évnyi pereskedés után. Strasbourgban nagyon elhúzódnak a restituciós perek: Romániából annyi kereset érkezett az elmúlt tíz évben, hogy a bíróság képtelen megbirkózni velük.
– Miért ragaszkodik ennyire a Batthyáneumhoz a román állam?
– Ezt a kérdést én is feltettem néhány évvel ezelőtt a Gyulafehérváron járó akkori miniszternek, Răzvan Theodorescunak. A válasz így hangzott: „Értse meg, ha visszaszolgáltatunk a római katolikus egyháznak egy olyan intézményt, amely világviszonylatban is nemzeti kincsként van számon tartva – benne például a romániai középkori kéziratok mintegy hetven százalékával –, az országos botrányt okozna.” Hiába magyaráztam a miniszternek, hogy itt nem botrányról, hanem kőkemény jogi helyzetről van szó, nem sikerült jobb belátásra bírni. Amúgy a jogi hercehurca oda nyúlik vissza, hogy a híres könyvtár alapítója, Batthyány Ignác erdélyi római katolikus püspök 1798-ban kelt latin nyelvű végrendeletét Ioan Rus gyulafehérvári ügyvéd sajátos módon értelmezve fordította románra. Érdekes, hogy a román bíróság az ő latin értelmezését vette alapul – amely úgy vezeti le a tulajdonjog öröklődését, hogy az a román államra szállt –, holott az eredeti szöveg szerint a Batthyáneum a mindenkori római katolikus püspök tulajdona marad.
A kegyvesztett egyház
– A római katolikus egyház Trianon utáni története amúgy is egyféle szenvedéstörténet. Az elmúlt 95 évben mindig közelharcot kellett vívniuk a román hatóságokkal. Általában ki került ki győztesen?
– Márton Áron püspököt idézem, aki a ’48-ban elkezdődött kommunista időszakról így beszélt: „Az egyetemes bizonytalanság napjaiban megbizonyosodtunk afelől, hogy egyedül vagyunk, és a magunk erején kívül csak Istenre támaszkodhatunk.” 1990-ig a katolikus egyház nem szerepelt az államilag jóváhagyott 13 egyházfelekezet között. A Nagy Nemzetgyűlés a kötelezően újra bejegyzendő egyházaknak csak olyan szervezeti szabályzatot hagyott jóvá, amely garanciát jelentett arra, hogy az illető felekezet nem függ külföldtől, az egyház legmagasabb vezetője Romániában él, román állampolgár. A római katolikus egyház által benyújtott statútumtervezetet a kommunista hatalom nem fogadta el, így 1948 és 1990 között törvényen kívüli felekezetként tartottak nyilván bennünket. Ez a kommunista éra első évtizedében nagyon kemény megpróbáltatásokkal járt, hiszen 293 papunkból 130-an kerültek börtönbe, sokan ott haltak meg. De nem volt könnyű időszak a Trianon utáni évtized sem. A négy erdélyi római katolikus püspökség – a gyulafehérvári, a temesvári, a nagyváradi és a szatmári – egyházi-közigazgatásilag a kalocsai püspökséghez tartozott. A romániai államegyház, az ortodox mellett támogatott vallás lett a görög katolikus és megtűrt státust kapott a római katolikus, annak minden következményével együtt. A Vatikánnak 1929-ben sikerült egyezségre jutnia a román állammal, a közösen elfogadott konkordátum 1930-tól lépett érvénybe. A Szentszéknek azóta van nunciusa, azaz nagykövete Bukarestben.
– Hogyan fogadták ezelőtt nyolcvanöt évvel az erdélyi magyar hívők, hogy a négy római katolikus püspökségük bukaresti román érsek felügyelete alá került?
– Ha abból indulunk ki, hogy 900 éven át a csanádi püspökséghez tartozó erdélyi magyar katolikusok egyetlen tollvonással bukaresti hatáskörbe kerültek át, akkor ez az erdélyi hívek számára nem volt jó hír. Erről paptársaimmal évtizedekkel később is sokat beszélgettünk. Mindig azon az állásponton voltam, hogy a Bukaresthez való tartozás inkább formális döntés. Aki az egyház belső törvénykönyvét ismeri, tudja, hogy a püspökség belső dolgaiba nem szólhat bele a bukaresti érsek. A katolikus egyházon belül a püspökségek igen jelentős belső autonómiával rendelkeznek. A metropolita a tartományi zsinaton elnököl, és csak egészen kivételes esetekben van lehetősége átmeneti periódusra személyi ügyekben dönteni. Például amikor egy püspöki szék haláleset vagy nyugdíjba vonulás miatt megüresedik. De a döntés csak addig érvényes, amíg a Vatikán kinevezi az új elöljárót.
– A négy erdélyi római katolikus püspökség az 1989-es rendszerváltás után a Bukaresttől való függetlenedést kérte. Erre hogyan reagált a Vatikán?
– A négy erdélyi megyéspüspök – Tempfli József, Reizer Pál, Kräuter Sebestyén és Bálint Lajos – közös kérést nyújtott be a Szentszékhez 1990-ben. Ebben vázolták az előzményeket is, miszerint a romániai magyar katolikusok régóta sérelmezik a Vatikán és a román állam között 1930-ban megkötött konkordátumot, és azt kérik, hogy a négy egyházmegye, Gyulafehérvár székhellyel létrehozandó új erdélyi érsekséghez tartozzék. A Kárpátokon túli területeken a bukaresti érsekség hatáskörében csak a iasi-i püspökség maradt volna. Az erdélyi püspökök kérésére válaszul Bukarest azonnal tiltakozott a Szentszéknél. Az ügy 1991-ig húzódott: II. János Pál pápa első magyarországi látogatása előtt irodájától azt kérdezte, hogy ebből az alkalomból mit tehetne a Magyarország határain kívül élő magyar katolikusokért? Munkatársai akkor mutatták meg a szentatyának az erdélyi püspökök levelét, illetve a bukaresti román válaszreakciót. A pápa ekkor feladatként kiadta irodájának, hogy magyarországi látogatásáig találjanak erre megoldást. Végül olyan kompromisszumos javaslatot dolgoztak ki, amellyel egyik fél sem volt elégedett. Egy salamoni ítélettel az akkoriban még félmilliós magyar katolikus közösség gyulafehérvári püspökségét érsekségi rangra emelték, a mintegy 150-150 ezer magyar római katolikus hívővel rendelkező szatmári és nagyváradi püspökséget, valamint a 300 ezres létszámú, akkoriban még félig szász temesvári püspökséget viszont meghagyták Bukarest fennhatósága alatt, akárcsak a iasi-it. Gyulafehérvár úgy lett érsekség, hogy egyetlen más püspökség sem tartozik a fennhatósága alá. Kicsit olyan ma a romániai római katolikus térképünk, mint egy lyukas garas, közepén egy lyukkal: az erdélyi egyházmegyével...
Csángó-magyar román mise
– Ezek szerint nem túl erős a magyar lobbi a Vatikánban. Mit tehetne többet ez ügyben a magyarországi római katolikus egyház felső vezetése, a magyar püspöki kar?
– Ezzel kapcsolatban elmesélek egy történetet. II. János Pál pápa magyarországi látogatásán részt vettek a romániai püspökök is, többek között Petru Gherghel iasi-i püspök, akinek a fennhatósága alá tartoznak a csángóvidéki katolikusok. A szentatya Máriapócson köszöntötte az Erdélyből és Románia más részeiből érkezett katolikus hívőket is. A szentatya kíséretében, a püspöki kar tagjaként fültanúja voltam egy érdekes beszélgetésnek. A magyarországi nuncius mindannyiunk előtt azt kérdezte Gherghel püspöktől: ha magyar hívei is vannak, miért nem szolgálják ki őket anyanyelvükön? Gherghel püspök azt válaszolta, hogy eddig egyetlen erre vonatkozó kérés sem érkezett hozzá. A Vatikán magyarországi nagykövete, a budapesti nuncius erre így reagált: „Ne haragudjon, püspök úr, de egy papnak nem arra kell várnia, hogy hívei kérjék a magyar misét, ha látja, hogy erre szükség van”. Később hallottam, hogy a Szentszék arra utasította magyarországi nunciusát, hogy csak magyarországi ügyekkel foglalkozzon, a romániai ügyek nem tartoznak hozzá. Ez is jól érzékelteti az egyházon belüli munkamegosztást, a nuncius, az érsek és a püspökök hatáskörét.
– Ön nem is beszélhet Gherghel püspökkel a csángó-magyarok anyanyelvű misézéséről?
– Beszélni éppen beszélhetek, de ennek semmi hatása, mert mi, püspökök nem szólhatunk bele egymás ügyeibe. Valamennyi püspök a pápának tartozik felelősséggel, hiszen mindannyiunkat a szentatya nevez ki.
– Vannak viszont katolikus papjai, akik aláírásokat gyűjtöttek, sőt, olyanról is hallottam, aki egyszerűen átment a csángóvidékre magyarul misézni...
– Valóban van olyan papunk, aki saját szakállára elment magyar misét tartani csángó faluba, de mivel a templomba nem jutott be, úgy gondolta, erre a kocsma is megfelelő hely. Akadt ugyan néhány híve, de a többség által mozgósított helyi pap a rendőrrel karöltve távolította el a kocsmából. A szentmise nem arra való, hogy nemzetiségi kérdésben fegyverként használjuk. A négy egyházmegyénkből 25 csángó származású pap kérvényezte a Iasi-i Római Katolikus Püspökségnél a magyar mise bevezetését csángó-magyar falvakban. A püspök válasza: az aláírásgyűjtők nem moldvai papok, csak ott születtek, viszont más egyházmegyékhez tartoznak. Amikor a csángó-magyar szövetség kérte ugyanezt, a válasz az volt: a hívek nem igénylik, nem kérvényezik a magyar misét.
– Valóban senki nem igényli?
– A moldvai papok közül senki nem mer kiállni a magyar mise mellett. Nem újkeletű történet ez, évszázados múltja van. A második világháború befejezése után, amikor a szovjet csapatok kiverték Székelyföldről a Maniu-gárdistákat, és helyi katonai kormányzatot állítottak fel a magyarság megvédésére, csángó-magyar rendőröket telepítettek a székely falvakba és városokba, hogy kommunikálni tudjanak a helyi lakossággal. Velük legalább románul tudott értekezni néhány szovjet tiszt. Ez a történet és a közelgő párizsi békekonferencia ugyanakkor arra késztette a bukaresti pártvezetést, hogy gesztusokat tegyen nemcsak a székelyek, hanem a csángó-magyarok irányába is. A magyarok által Dupla Gyuri bácsinak becézett, magyarul tökéletesen beszélő Gheorghe Gheorghiu-Dej 150-es létszámú magyar tanerőt irányított Csángóföldre. Ekkor kezdődött el a levelezés a román pártfőtitkár, Gheorghe Gheorghiu-Dej és a későbbi vértanú, iasi-i római katolikus püspök, Anton Durcovici között. A pártfőtitkár azt követelte a püspöktől, ha már van magyar oktatás, legyen magyar mise is. Erre a püspök a következő vasárnapra az egyik legnagyobb csángó faluban, Forrófalván a templomban felállított két urnát, amibe szavazatokat kellett bedobni: ki akar és ki nem magyar misét? Az embereket előzőleg nyilván megdolgozták, a végeredmény lesújtó volt: az ötezres lélekszámú csángó-magyar katolikus közösségben 4 szavazatot kapott a magyar mise. Kemény hangú válaszlevél kíséretében a püspök ezt a szavazási eredményt küldte el a pártfőtitkárnak, Bukarest pedig többé nem erőltette a magyar misét.
– És megszűnt a magyar iskolahálózat is...
– Azt nyilvánvalóan propagandacéllal hozta létre a bukaresti hatalom, de nemcsak ezen múlott a sikertelensége. A csángók mélyen katolikus és templomba járó emberek. A román papok minden vasárnap kiprédikálták, hogy amíg a román oktatók jelen vannak a szentmisén, a magyar oktatók nem jönnek el. Azt mondták az embereknek, gondolják meg jól, hogy jöttment ateisták kezére bízzák-e gyerekeiket? Ez megpecsételte a magyar oktatás sorsát. Sajnos a hirtelen felduzzasztott csángóoktatói közösség sem állt a helyzet magaslatán...
Felcserélt nyelv a végeken
– Dél-Erdély bányavidékein sok a letelepedett csángó. Velük milyen a római katolikus egyház kapcsolata?
– A Zsil-völgyi Vulkánba a hatvanas és hetvenes években mintegy négyezer csángó-magyar telepedett le családostól. Bányászként akkoriban jól meg lehetett élni. A városban szolgáló székelyföldi származású plébános, Sántha István különösen kedvelte a csángókat, bátorította is az érkezésüket. Egy idő után azonban azzal a számára furcsa követeléssel találta szembe magát, hogy több ezer csángó híve román misét követel. Otthon, a családban csángó-magyarul beszéltek, de az irodalmi magyar nyelvet nem értették. Számukra az egyházi nyelv továbbra is a román maradt. De van újabb keletű történetem is. A rendszerváltás előtt, az Aninószára költözött mintegy háromszáz klézsei csángó a rendszerváltás után kezdte el követelni a román misét. Oláh Dénes korondi származású plébános rögtön kérte az áthelyezését, mert mint fogalmazott, számára képtelenség magyar embereknek románul misézni. Ma az egyházmegyében 22 helyen mintegy tízezer római-katolikusnak szolgáltatunk román nyelvű misét...
– Visszafordíthatatlan folyamatnak tartja a csángók elrománosodását?
– Azt szokták mondani, hogy a tizenkettedik óra előtt vagyunk. Én azt mondom, már rég meghaladtuk az egy órát is... Ez a folyamat visszafordíthatatlan. A csángó elsősorban római katolikus, de nemzeti tudata nincs. Első lelki élményeik, az első áldozás, az első szent gyónás, a bérmálás, a vasárnapi szentmisék mind románul rögzültek. Ezt a kívülállók nehezen értik meg.
– Mit tart ma az egyházmegye legnagyobb gondjának?
– A gyors ütemű szórványosodás a legnagyobb gondunk. Az 1940 után Dél-Erdélyből elmenekülő magyarok többsége soha nem tért haza. Ötvenegy évvel ezelőtt, 1961-ben 17 éves fejjel, friss érettségizőként jöttem Gyulafehérvárra kispapnak, ötven év alatt a környék 15 katolikus plébániája szűnt meg, többek között Alvincen, Abrudbányán, Aranyosbányán, Topánfalván, Zalatnán. Gyulafehérvár 58 ezer lakosából ma már csak 2300 a magyar, a népszámlálás adatai szerint fele-fele arányban református és római katolikus. Az egyházi nyilvántartásunkban azonban mindössze 707 római katolikus szerepel. Híveink folyamatosan öregednek, egyre kevesebb a gyerek, a vegyes családban élők pedig elrománosodnak. De hasonlóan aggasztó jelenség, hogy megindult a Székelyföld nagyarányú fogyása is.
– A papi hivatás iránti érdeklődés csökkenése mennyire hazai jelenség?
– Valóban gyenge az utánpótlás mind a szerzetesrendekbe, mind pedig a papi hivatásra, de ez európai jelenség. A világ többi részén ez a folyamat stagnál, Európában viszont az utóbbi időben zuhanás tapasztalható. Papi szemináriumunkban a négy egyházmegye növendékei tanulnak. A tetőzés az 1981-1982-es tanévben volt: akkoriban a hat évfolyamon 170 kispap tanult. Ma a gyulafehérvári papképzés hét évfolyamán összesen 54 diákunk van. Harminc év alatt gyakorlatilag a harmadára-negyedére csökkent az érdeklődés.
– A világsajtó felkapta a fejét a Vatikánban legutóbb megtartott püspöki szinódus vitáin. Például azon, hogy a katolikus egyház átértékelheti álláspontját a párkapcsolati kérdésekben....
– Mennybemenetele előtt az Úr Jézus élő egyházat alapított, majd tíz nappal később elküldte a Szentlelket azzal az üzenettel, hogy ő majd bevezet titeket a teljes igazságba. Szent Ágoston azt mondta, nem hinnék a négy szent evangéliumnak sem, ha nem az egyház adná a kezembe. Az élő egyház szerepe tehát vitathatatlan. Általa mutatja meg nekünk az Úr, hogyan kell értelmeznünk a szentírást. A Szentszék eddig 21 egyetemes zsinaton foglalkozott az Úr igéjével. A dogmákat újabb és újabb nyelvezettel, kortárs nyelven tudjuk előadni, de azok megváltoztatásáról nem lehet szó.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Lendület és tapasztalat
Az Erdélyi Magyar Néppárt rendkívüli kongresszusa előtt a sajtóban megjelent híresztelések már megelőlegezték a váltást a párt élén, ami meg is történt. „Véget ért a Toró-korszak”, fogalmazhatnánk, ha csak a külcsínt néznénk. Ismerve viszont Toró T. Tibor és utódja, Szilágyi Zsolt politikai habitusát, eddigi közéleti pályafutását, s nem utolsósorban tudva kettejük mély barátságáról, hiba lenne ezt a következtetést levonni. Annál is inkább, mert a párt politikai színezete továbbra is homogén, Toró távozása mögött nem egy más értékelvi alapon megfogalmazódott politikai alternatíva feltűnése keresendő.
A Toró-korszak
A Toró-korszakot nem az első számú vezetőhöz kell kötni, hanem eszmei, értékvilágbeli, ideológiai és taktikai jegyek alapján kell meghatározni. Világnézeti szinten a nemzeti elkötelezettség és ideológiai dogmamentesség az, mely e politikai mentalitást és értékvilágot áthatja. Az említett dogmamentességet jól illusztrálja a néppárt eddigi politikai partnerkeresési gyakorlata: a be nem tartott, de fennen hirdetett „egyenlő távolság” RMDSZ-es elve helyett a nemzetpolitikai, autonómiacentrikus szövetségkötést és politikai párbeszédet helyezte előtérbe a magyarországi politikai erőkkel. A nyíltan nemzetellenes pártokat (MSZP, DK, Együtt, PM) leszámítva minden politikai párttal kapcsolatot kívánnak tartani, tehát a stratégiai szövetségesnek számító kormánypártokon kívül az LMP-vel és a Jobbikkal is.
Belső és külső viszonylatban fokozott empátia és célorientált kompromisszumkészség jellemzi e politikát, ami viszont kőkemény elvi következetességgel párosul. Fontos jegye a Toró-féle politizálásnak az önzetlenség, a saját érdek háttérbe tolásának hajlandósága. Ezt szimbolizálja az is, hogy Toró, mihelyt úgy látta, hogy a párt a vezetőváltástól remélhet nagyobb sikert, nagyobb politikai hatékonyságot, nem fogott hatalomtechnikai manőverekbe, nem hajszolta bele szervezetét ex lex állapotba és bírósági perbe, hanem önként félreállt. Nem sértetten, hanem méltósággal, elfogadva a neki felajánlott, testhezálló új szerepet a stratégiai bizottság élén. De ugyanezt a hozzáállást tapasztalhattuk meg „nagyban” akkor is, amikor a 2012-es választásokon a pártérdek háttérbe szorításával s a nemzeti érdek előtérbe helyezésével a jól teljesítő magyar polgármesterek ellen (lásd Antal Árpád sepsiszentgyörgyi RMDSZ-es és Mezei János gyergyószentmiklósi MPP-s városi elöljáró esetét) a néppárt nem indított jelöltet. Vitatható e gesztus taktikai helyessége, de értékelvi motivációja aligha.
E politikának a kezdete nem esik egybe az Erdélyi Magyar Néppárt megalakulásával, hiszen Toró ugyanezt képviselte az RMDSZ-en belül a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetségének élén, a Reform Tömörülés elnökeként, majd az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöki, illetve később ügyvezető elnöki pozíciójában. E politikának ugyanakkor nincs is vége az EMNP életében: Szilágyi Zsolt Toró politikai ikertestvérének tekinthető, kettejük politikai pályája szorosan összefonódott az elmúlt negyed évszázadban úgy, hogy közöttük politikai és/vagy emberi feszültségről nemcsak a sajtó nem értesült, de bennfentesek sem tudnak.
Új csomagolásban
Rosszmájúak bizonyára megállapítják majd, hogy csak a csomagolás változott, s ezúttal igazuk lesz. De ennek így is kell lenni. Ha az EMNP feladná azt az eszmei örökséget, amit megalakulása óta képvisel, hasonlatos lenne a politikai cikk-cakkokat leíró másik két erdélyi magyar párthoz. „Tisztességgel, következetesen” – ez volt a jelszava az EMNP elődszervezetének, a Reform Tömörülésnek, s e jelszó értékkettőse határozta meg a néppárt politikai mozgását is. Az EMNP eddigi politikájának ebben az elvi koordinátarendszerben nincs alternatívája.
Szilágyi Zsolt sem ígért váltást elnökké választása után. Ígért viszont munkát, felelősségvállalást, fegyelmet és számonkérést. Mindebből az utolsó mozzanat új. Toró, a béke embere mindig integrációra, minden harcostársnak pozícióban való megtartására törekedett, akkor is, ha ez elégedetlenséget szült az illetők nem megfelelő teljesítménye miatt. Szilágyi Zsolt e kérdésben poroszosabbnak, határozottabbnak tűnik elődjénél, s ha komolyan veszi elnöki székfoglalójának ígéretét, akkor a párt hatékonyságát, sikerességét is növelheti.
Összefogás, szövetség
Szilágyi Zsolt bejelentette, hogy felkéri a Magyar Polgári Pártot választási szövetség létrehozására, amit a közéletben egy mindkét politikai erő táborában elfogadott, köztiszteletben álló személyiség is megjeleníthetne. Olyan személyiség, mint például Gergely István „Tiszti”. Hiba lenne azonban ezt úgy értékelni, mintha az eddigi vezetés ne támogatta volna az összefogást az MPP-vel. Toró is megpróbált gesztusokat tenni az MPP irányába, de mindhiába, azok kudarcot vallottak az elnök ellenállása miatt. Most is csak az lehet a reményünk, hogy az autonómiában és nem kisstílű taktikázgatásban, az RMDSZ-szel való kokettálásban gondolkodó MPP-s középvezetők kényszerítik ki aváltást. Azok a középvezetők, akik már korábban is megmutatták elvi következetességüket, amikor nyílt levélben bírálták az MPP elnökének a 2012-es parlamenti választásokon az RMDSZ jelöltjeinek támogatására irányuló felhívását. Ha ez nem sikerül, marad a jelenlegi felállás: az MPP–RMDSZ stratégiai szövetség, mely megszülte a Székelyföld ezer sebből vérző, jövőt nem ígérő, a román fél és a hiteles magyar autonomisták által egyaránt elutasított autonómiastatútumát. Azt a statútumot,amit Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke joggal nevezett közvitára alkalmatlannak.
Az új elnökség névsorát végigolvasva helytállónak tűnik az új elnök megállapítása: sikerült ötvözni a veteránok tapasztalatát a megújításra törekvők lendületével. Megőrizte pozícióját Zatykó Gyula, aki a párt partiumi s azon belül bihari vezetőjeként komoly sikereket ért el, Zakariás Zoltán, akit a minap leváltottak a választmány éléről, s implicit az alelnökségből, de most kongresszusi legitimitással lett ismét elnökségi tag, alelnök lett Mátis Jenő, akit az utóbbi időben az EMNT élén láthattunk, de gazdasági szakértőként és kabinetvezetőként a néppárthoz is kötődött. Új arc az elnökségben a gyergyószéki Kolcsár András, valamint a néppárt megújításával tavaly az év végén megbízott hatos csapat tagja, Taierling Johann, végül nem utolsósorban az elnökség tagja maradt alelnöki rangban stratégiai bizottsági elnökként Toró T. Tibor.
E csapatra, a negyed évszázada következetesen képviselt autonómiaprogramra, az igazságba vetett hitre, Tőkés László védnökségére és a Fidesz újfent megerősített stratégiai partnerségére támaszkodhat az új elnök, amikor nekifog a 2016-is helyhatósági megmérettetésre való felkészülésnek.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)