Matlap, akár a borókafenyő
Fontos pillanat volt a Bolyai Egyetem életében, amikor az egyetem magyar állampolgárságú tanárait 1949-ben felszólították, hogy mondjanak le állampolgárságukról, különben elveszítik állásukat. Az érintettek – néhány kivételtől eltekintve – vállalták állásuk elvesztését, és elhagyták az országot. Helyükre tehetséges középiskolai tanárokat alkalmaztak, akik azonban többnyire nem rendelkeztek megfelelő tapasztalattal a tudományos munkában. A Bolyai Egyetem jellege megváltozott: a tanárképzésre helyeződött át a hangsúly. Nem véletlen hát, hogy a magyar nyelven tanuló diákok minél jobb felkészítése céljából itt kezdeményezték először egy nekik szóló szaklap elindítását a matematika és fizika tárgykörében. Kezdetben csak a nagy hagyományokkal rendelkező Gazeta Matematică și Fizică tükörfordítását engedélyezték Matematikai és Fizikai Lapok címen, 1957 januárjától azonban sikerült függetleníteni a lapot, amely önálló szerkesztőbizottsággal működött tovább.
A lap csak ezt követően vált igazán hatékonnyá, érdekes cikkeivel, kitűzött feladataival és önálló feladatmegoldók rovatával közelebb került az olvasókhoz, felkeltette a tanárok és a tanulók érdeklődését egyaránt, sok kiváló matematikus, fizikus és műszaki értelmiségi kineveléséhez járulva hozzá. Fénykora azonban hamar véget ért: 1962-ben a Román Matematikai és Fizikai Tudományos Társaság visszaállította a régi állapotokat, csak a román nyelvű folyóiratban megjelent anyag fordítását lehetett közölni, beleértve a feladatmegoldók rovatát is. A lap iránti érdeklődés ismét megcsappant, főleg miután 1964-től kezdődően a román nyelvű Gazeta Matematică seria B tükörfordításaként csak matematikai tárgyú anyagot közölt. A szerkesztőség egyetlen fizetett alkalmazottal működött, aki egyszemélyben volt felelős szerkesztő, titkár, könyvelő és mindenes. A társaság akkori elnökével, Nicolae Teodorescu akadémikussal kialakított személyes kapcsolatnak köszönhetően 1974-től némileg javult a helyzet, engedélyezték a magyar anyanyelvű feladatmegoldók nevének külön közlését. A lap tartalma egy-egy önálló rovattal fokozatosan bővült, szaporodtak a feladatmegoldók, és évről-évre haladt az önállósodás felé, míg 1997-ben végre sikerült függetleníteni. Az 1993-ban alakult Radó Ferenc Matematikaművelő Társaság segítségével Matlap néven folytatta életét a lap. Ettől kezdve ismét növekedésnek indult a népszerűsége, egyre több tanár és diák kapcsolódott be a munkába, és a feladatmegoldók rovata is gyarapodott. Az egyetemisták is részt vettek a szerkesztésben a beküldött megoldások javítása és feladatsorok összeállítása révén.
A lap munkatársai évente jelen vannak a Magyar Tudomány Napja alkalmával rendszeresített konferencia szervezésében, amelyet tavaly november 8-10-én tartottak. Ezeken a didaktika szekció keretében a matematika tanárok találkoznak, előadásokat hallgatnak és tartanak, megvitatják a matematika oktatásának helyzetét, jövőjét és a lap szerepét a tanításban, a versenyekre és felvételi vizsgákra való felkészülésben a magyar tannyelvű iskolákban. Ekkor adják át a Farkas Gyula Emlékérmet is, amelyet a matematikai és informatikai ismeretek terjesztésében és a tehetséggondozásban kiemelkedő eredményeket elérő tanárok kapnak. Bár nem jár pénzzel, évek óta nagy megtiszteltetésnek számít a díj, amelyet legutóbb a székelyudvarhelyi Dávid Géza, a nagybányai Longáver Lajos és a sepsiszentgyörgyi Simon Ilona kapott.
A hatvanadik születésnap jó alkalmat szolgáltatott az emlékezésre: a küzdelmes évtizedekre, a tanárok és diákok részéről érkező sok önzetlen segítségre. ők tették lehetővé, hogy a lap a legnehezebb időket is túlélje.
Kolumbán József
(A szerző a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a Matlap főszerkesztője.)
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Elítélik a kovásznai Fenyő Szálloda átadását
Az egyházak arányosság elve alapján történő támogatásának figyelmen kívül hagyásának tekinti Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki területi szervezetének elnöke, hogy az ortodox egyház kapta a kovásznai Fenyő Szálloda tulajdonjogát.
Újságírói kérdésre válaszolva Tamás Sándor csütörtökön kifejtette, hogy mind Kelemen Hunor, mind a magyar történelmi egyházak igen markáns véleményt fogalmaztak meg annak kapcsán, hogy a kormány az év végén gyakorlatilag ajándékként átadta a kovásznai Fenyő szálloda tulajdonjogát az ortodox egyháznak. Sem az egyházak, sem az RMDSZ nem fogadja el, hogy ilyen jellegű tulajdonátadásokra kerüljön sor, olyan körülmények között, hogy az egyházakra vonatkozó törvény világosan kimondja, hogy a különböző felekezetek az arányosság elve alapján kellene részesüljenek állami támogatásban. Tamás Sándor szerint ennek az arányosságnak máig nyoma sincs, ami a Román Ortodox Egyház és a többi felekezet támogatását illeti. Erre számtalan példa felhozható mind országos, mind helyi szinten – tette hozzá.
Az elnök ugyanakkor elismerte, hogy mivel állami köztulajdonban lévő ingatlanról van szó, a kormánynak joga van saját belátása szerint dönteni, hogy mit kezd a szálloda épületével, de ennek ellenére a szövetség elfogadhatatlannak tartja a döntést. Ezzel az állásponttal pedig teljes egészében azonosul az RMDSZ háromszéki szervezete is. Nemtetszésüket egyébként írásba is foglalták, és az már a román kormány asztalára került – magyarázta Tamás Sándor.
Nagy D. István
Székelyhon.ro,

Tőke Ervin: kifosztják Erdélyt
Az orrunk előtt folyik Erdély kifosztása: a verespataki aranybánya, a bihari palagáz, a rétyi fűrésztelep – hívta fel a figyelmet Tőke Ervin, a Minta elnöke pénteken, a rétyi fűrésztelep építése és annak következményeiről tartott sajtótájékoztatójában.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ifjúsági szervezete, a Minta a rétyi fűrésztelep építése, illetve annak következményeiről tartott sajtótájékoztatót pénteken délelőtt Csíkszeredában. Ennek előzménye, hogy karácsony napján Kovászna Megye Tanácsa kiállította a Holzindustrie Schweighofer rétyi fűrészüzemének építkezési engedélyét, amely által gyakorlatilag minden akadály elhárult az osztrák beruházó elől, elkezdődhet a gyár építése.
Felelősséget kell vállalni
Tőke Ervin, a Minta elnöke elmondta, a sajtótájékoztató által arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy azok az emberek, akiknek ez a beruházás most jó üzletet jelent, azoknak később a felelősséget is vállalniuk kell az bekövetkező rombolásért. Belátta, nem állt módjukban megakadályozni az engedélyek kiadását, azonban tavaly, május 6-án a Minta számos erdélyi településen 10 ezer mécses meggyújtásával próbálta felhívni a közvélemény figyelmét a veszélyekre. Tőke hozzátette, azt követően belépett a küzdelembe a Zöld Erdély Egyesület és a Zöld Székelyföld Egyesület, valamint az Indigó csoport, akik figyelemreméltó munkát végeztek.
Lehetséges következmények
A Minta elnöke ismertette a fűrésztelep megépítésének véleményük szerinti következményeit, hogy a Rétyen építendő üzem évi 800 ezer köbméter fenyőfa rönköt fog feldolgozni – kérdés hogy honnan fedezik majd ezt a mennyiséget. Meglátásuk szerint „ha megépül a rétyi megafűrésztelep, akkor a szállítási költségek jelentősen csökkenni fognak, így a Holzindustrie még többet tud ajánlani a fáért, így újabb drágulások várhatóak a piacon.” Ez magával vonja majd a helyi fafeldolgozók tönkremenetelét, azáltal pedig számos családapa maradhat munka nélkül – véli Tőke.
A Minta újra tiltakozik ezen természeti és helyi gazdaságromboló veszély miatt. Meglátásuk szerint az emberi mohóság miatt olyan befektetőket hoztak térségünkbe, amelyek képesek mindenkit lekenyerezni. „Az orrunk előtt folyik Erdély kifosztása: a verespataki aranybánya, a bihari palagáz, a rétyi fűrésztelep” – fogalmazta meg.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro,

Enyhül az orvoshiány
Hét új orvos kezdte el a munkát nemrég a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban, és várhatóan érkezik még fiatal szakember a következő időszakban – közölte Demeter Ferenc, a kórház menedzsere. A fiatal orvosok közül többen olyan területeken dolgoznak, amelyeken rég elhúzódó és a kevés itt dolgozó szakembert jelentősen leterhelő orvoshiány volt, van köztük például onkológus és két aneszteziológus is. A frissen érkezett orvosok nagy része helyi vagy térségbeli születésű – közölte az intézmény vezetője.
Számos más kórház mellett a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórháznak is gyakran emlegetett problémája a szakemberhiány. Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Népegészségügyi Igazgatóság vezetője tavaly ősszel azt nyilatkozta, a megyében akár száz szakorvosnak is lenne helye. A hiányszakmák között említette a hematológus, allergológus és immunológus, sportorvos, aneszteziológus, sürgősségi szakorvos, intenzív terápiás szakorvos, neonatológus, nefrológus, diabetológus és onkológus szakmákat. Amint akkor rámutatott, a megyében tavaly nem volt hematológus, valamint allergológus szakorvos sem.
Nagy űrt töltenek be
Ez utóbbi két terület most már le van fedve, a csíkszeredai kórházba év végén érkezettek között ilyen szakemberek is vannak. Demeter Ferenc, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere elmondta, tavaly decemberben, illetve idén januártól a kórházban hét új orvos kezdett el dolgozni. Egy onkológus, két aneszteziológus, egy urológus, egy hematológus, egy allergológus-immunológus és részmunkaidőben egy gyermekpszichiáter dolgozik a kórház osztályain. Van köztük olyan, aki a rezidenciátus alatt is itt tevékenykedett már, olyan, aki csak besegített néha, de olyan is, aki máshol töltötte a gyakornoki időszakot.
Az orvosok fiatalok, frissen végzettek, és többségük helybeli, illetve a térségből származik és hazajött – ismertette Demeter Ferenc. Rámutatott, nagy űrt tölt be például a két aneszteziológus, teljes állásban ugyanis az utóbbi időszakban csak egy altatóorvos dolgozott, akinek a munkáját nyugdíjas bedolgozó kollégák segítették. A menedzser még elmondta, a későbbiekben egy idegsebész is érkezik a kórházba, és előfordulhat, hogy más területekre is kapnak még fiatal orvosokat.
Csíkszeredát választotta
A nemrég Csíkszeredába került orvosok egyike Monica Istrate hematológus. A Brassóból származó, magyar édesanyja révén a román mellett a magyar nyelvet is tökéletesen beszélő szakember a belgyógyászaton dolgozik. Elmondta, Marosvásárhelyen végezte az egyetemet, és dolgozni is maradhatott volna ott, de ha már nem mehetett Brassóba, akkor inkább Csíkszeredát választotta, jobban kedveli a kisebb, csendesebb város jellegét.
Egy hónapja van itt, az új lakó- és munkahelyet még meg kell szoknia – mesélte el. A 36 éves orvos bizakodó, mint mondta, kedvesen és befogadóan viszonyultak hozzá a kórházban. Hozzátette, mivel eddig nem volt hematológus az intézményben, még ki kell alakuljanak munkaterületén a dolgok.
R. Kiss Edit
Székelyhon.ro,

Új turisztikai szolgáltatás Erdélyben: Tháliatúra
Színházi körútra invitálja a kultúrára szomjazókat egy székelyudvarhelyi utazási iroda. A Tháliatúra során a résztvevők először a Kolozsvári Állami Magyar Színház egyik előadását fogják megtekinteni, majd másnap Budapesten a Vígszínház, a Pesti Színház, a Magyar Állami Operaház, az Operettszínház és a Nemzeti Színház előadásai közül választhatnak, ugyanakkor egy időszaki kiállítást is megnéznek a Szépművészeti Múzeumban. A Tháliatúrára január második felében kerül majd sor, a szervezők elégedettek az eddigi érdeklődéssel.
Dimény-Varga László, a Transilvanicum Travel tulajdonosa elmondta, a csoportos színházlátogatás ötlete, mely tudomása szerint újdonságnak számít az erdélyi idegenforgalomban, régi ügyfelektől származik, és szerencsés módon egybeesik a saját elképzeléseivel. „Azt vallom, hogy az utazás több mint a látnivalók megtekintése” – nyilatkozta a maszol.ro-nak a vállalkozó, aki egyben tanárember is, társadalomtudományokat oktat.
Első turisztikai ügynökségüket, Turul Utazási Iroda néven, 2002-ben nyitotta meg, ez 2013-ig működött. Kulturális körutakat szervezett már a Turul is, mely tavaly azért szűnt meg, mert a két társtulajdonosnak más elképzeléseik voltak az idegenforgalomról, a követendő üzletpolitikáról.
A Transilvanicum Travel tulajdonosa reméli, hogy a Tháliatúrát havi rendszerességgel meg lehet majd szervezni. Elmondása szerint a kolozsvári színház visszajelzése pozitív volt, vállalták, hogy maguk is népszerűsíteni fogják a programot. A túrához bármely más, útba eső városban lehet csatlakozni, s a tervek szerint a programba további hazai és anyaországi színházak, koncertek, tárlatok is bekerülnek majd.
A tulajdonos a Transilvanicum Travel más körútjaiba is igyekszik bevinni kulturális- és élményturisztikai elemeket. Egy olaszországi körutazásuk során a résztvevők operaelőadáson vesznek részt Veronában, majd felkeresnek egy pármai sonkát, illetve parmezán sajtot készítő üzemet, Csehországban pedig egy sörgyár meglátogatása szerepel az ajánlatban.
„Az utasaink java része visszajáró ügyfél. Első alkalommal, amikor egy adott országban jártak, megnézték a fő nevezetességeket, az Eiffel-tornyot vagy a Colosseumot. Az ajánlataink főleg olyanoknak szólnak, akik már jártak a célországban, és most mélyebben, élményszerűbben szeretnének megismerkedni vele, bele akarnak kóstolni egy vidékbe, akár a szó szoros értelmében is” – mondja Dimény-Varga László. Az udvarhelyi utazási iroda belföldi utakkal is színesíti kínálatát, ami Erdélyben ugyancsak ritkaságnak számít, bánsági körutazásra hívja az érdeklődőket, melynek során fel fogják keresni a vaskapui vízierőművet és hajózni fognak a Kazán-szorosban. Ezt az utat szintén korábbi kliensek javaslatára szervezik meg.
Amikor a nehézségekről kérdezzük, Dimény-Varga László a gazdasági válság miatt megcsappant utazókedvet, valamint az elvtelen konkurenciát említi, elmondása szerint van olyan utazási iroda, amely másolja a Transilvanicum Travel által kidolgozott utakat, s gyengébb színvonalú szálláshelyeket használva, olcsóbban kínálja azokat.
Pengő Zoltán
maszol.ro,

A Kárpát-medence népeiről a Kós Károly Akadémián
Az idén is folytatja nagy sikerű, történelmi tárgyú előadásait a Kós Károly Akadémia Alapítvány Marosvásárhelyen. Az „Erdély a huszadik században” elnevezésű 2013-as előadássorozat után, ez évben a Kárpát-medencei népek demográfiai változásait mutatják be a magyar honfoglalást megelőző időszaktól napjainkig. Az Akadémia kezdeményezésének célja, hogy Kós Károly szellemiségét követve, megteremtse az erdélyi magyar történelmi gondolkodás fontos, tudományos igényű fórumát Marosvásárhelyen.
A januártól novemberig tartó, tizenöt előadást magába foglaló sorozat keretében a jelenkori magyar történelem-kutatás olyan kiváló magyarországi és erdélyi képviselői tartanak előadást, mint Bálint Csanád, Tóth Endre, Fodor István, Hermann Gusztáv Mihály, Zsoldos Attila, Gebei Sándor, Kalmár János, Kövér György, Pap József, Szász Zoltán, Gyáni Gábor, Romsics Ignác, Paksa Rudolf, Kállai Ernő és Bárdi Nándor.
A sorozat első előadására január 16-án, csütörtökön 5 órától kerül sor a marosvásárhelyi Bernády Házban (Horea u. 6 sz.), amelyen Bálint Csanád egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja „A Kárpát-medence népei a honfoglalás előtt” címmel tart előadást.
maszol.ro,

Legyen a mi összetartozásunk erősebb
Összenő, ami összetartozik – Willy Brandt kancellár 1989-ben, a német újraegyesüléskor elhangzott, azóta szállóigévé vált szavai többszörösen találónak bizonyulnak a közelgő magyar országgyűlési választások előtti helyzetben is.
Illő e jelige a magyar baloldal napokban kiteljesedő újraegyesülésének leírására – de ennél talán fontosabb az a jelentése, amely arról szól, hogy a közelgő választások végre nemcsak Magyarországról, hanem a magyar nemzet egészéről, mindannyiunkról szólnak, és mindannyian részt is vehetünk a döntéshozatalban.
Lássuk előbb, mi történik a budapesti baloldali ellenzék háza táján. A Bajnai Gordon és Mesterházy Attila között a héten lezajlott egyeztetés, illetve a megállapodás kiterjesztéséről született döntés világosan jelzi: színjáték volt a Gyurcsány Ferenc-féle nemzetellenes politikával való leszámolási kísérlet. A számtalan pártocskára és mozgalomra szakadt baloldalon voltaképpen ocsmány hatalmi harcok dúltak – mígnem a helyzet olybá súlyosbodott, hogy a nem is oly régen még mindenki által került és kényelmetlen tehernek tartott Gyurcsány előtt hajbókol Bajnai és Mesterházy egyaránt –, régi korok régi emberei szövetkeznek hát újra, hogy együtt próbálják átvenni a hatalmat. S hogy milyen következményekkel járhat az ilyesfajta posztkommunista restauráció, azt a magunk bőrén tapasztaljuk nap mint nap: a Victor Ponta és Crin Antonescu nevével fémjelzett szocialista-liberális kormány vezette Romániában majdhogynem klánháború dúl az állami intézmények fölötti ellenőrzés megkaparintásáért, a magyarellenességet pedig a legfelsőbb szintekről gerjesztik.
Reménytelibb azonban ennél az összetartozás ama élménye, mely hosszú évtizedek után adatik meg a Magyarország határain kívülre szakadt magyaroknak: tavasszal magunk is részt vehetünk az országgyűlési választásokon, és szavazatunkkal dönthetünk, milyen vezetőket szeretnénk. Ráadásul úgy tűnik, e kérdésben is konszenzus alakult ki az erdélyi magyar társadalomban: az országgyűlési választásokon való részvételt minden hazai magyar párt és szervezet fontosnak tartja, olyasfajta akcióegység alakulhat ki tehát, amilyent tapasztaltunk például a székelyek nagy menetelésén.
Az pedig már a választásokon, illetve az azokat megelőző regisztrációs folyamatban való részvételi arányon is múlik, hogy a mi összetartozásunk erősebb lesz-e a múlt embereinek érdekszövetségénél, és sikerül-e a magyar újraegyesülés ünnepévé tenni a voksolás napját.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Nekiment Frunda Györgynek a kormányfő egyik bizalmasa
Bírálta Frunda György miniszterelnöki tanácsost Sebastian Ghiță szociáldemokrata képviselő, Victor Ponta bizalmasaként számon tartott üzletember az RMDSZ volt szenátorának az Egyesült Államokról tett kijelentései miatt.
Frunda György az amerikai külügyminiszter európai ügyekért felelős beosztottjának romániai látogatása kapcsán nyilatkozott csütörtökön a sajtónak. Victoria Nuland pénteken és szombaton tartózkodik Bukarestben, ahol a romániai jogállamiság helyzetéről tájékozódik.
„Mi lenne, ha mi is tájékozódnák az Egyesült Államokban a nemzetközi egyezmények által betiltott halálbüntetésekről vagy a marihuána coloradói legalizálásáról?” – jelentette ki Frunda. Victor Ponta tanácsosa szerint Nuland romániai látogatása az Egyesült Államok „felsőbbrendűségi érzéséről” árulkodik.
A volt szenátor hangsúlyozta, Románia nem gyarmat, ahová a gyarmatosító ellenőröket küld az emberi jogok és a jogállamiság helyzetének kivizsgálására. „Természetesen nagyon fontos a párbeszéd az Egyesült Államokkal, de a dialógusnak majdnem egyenlő vagy egyenlő felek között kell lezajlania” – tette hozzá.
Frunda: ki az a Ghiță?
Sebastian Ghiță szerint Frunda György félrebeszél. „Nem akarom azzal megsérteni, hogy idiótának nevezzem a kijelentéseit, de túl enyhe lenne, ha szerencsétlen megfogalmazásnak minősíteném a szavait. Az Egyesült Államok Románia legfontosabb stratégiai partnerei. Frunda György nem fogta fel, hogy szavait a román kormány elleni propagandára lehet felhasználni” – mondta a képviselő.
Frunda György a maszol.ro megkeresésére elmondta, fenntartja a kijelentéseit. Arra a kérésünkre, hogyan kommentálja Sebastian Ghiță bírálatait, a volt szenátor visszakérdezett: „Ki az a Sebastian Ghiță?”
Cs. P. T.
maszol.ro,

Kelemen Hunor: Elvették a döntést a helyi közösségektől
A román alkotmánybíróság egyhangú döntése – amellyel az alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította a decentralizációs törvényt – azt sejteti, hogy Romániában nem lehet újragondolni a központosított államszerkezetet, és nem lehet a helyi közösségekre átruházni döntési jogköröket – jelentette ki pénteken Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.
A politikus az MTI-nek elmondta: érdemben és részletesen csak az alkotmánybírósági döntés indoklása ismeretében nyilatkozhat a taláros testület határozatáról, de első látásra furcsának tűnik, hogy az alkotmánybírók egyhangúlag nyilvánították alkotmányellenesnek a jogszabályt.
Hozzátette: ez akár azt is jelentheti, hogy Romániában nem lehet olyan politikai döntést hozni, ami a szubszidiaritásra irányul. Ezt súlyosnak tartja, mert ennek mentén oda lehet jutni, hogy a helyi közösségeknek nem osztható le döntési jogkör – mondta az RMDSZ elnöke.
Kelemen Hunor veszélyesnek tartja, ha ez az alkotmánybírósági döntés közép- és hosszú távon esetleg lenulláz minden olyan kísérletet, amely a helyi regionális autonómia megteremtésére irányul. Ez abban az esetben áll fenn – magyarázta, amennyiben a taláros testület magát a decentralizáció elvét utasította el, de mindez csak az indoklásból derülhet ki.
A román alkotmánybíróság az alaptörvénybe ütközőnek minősítette pénteken a decentralizációs törvényt, amellyel a bukaresti kormány több központi intézményt akart önkormányzati hatáskörbe utalni. A jogszabályt az RMDSZ is támogatta és üdvözölte.
MTI
Erdély.ma,

Marius Diaconescu: Románia a kommunista-nacionalista történetírás foglya (1.)
Marius Diaconescu, a bukaresti egyetem tanára szerint meg kell tisztítani a román történelmi tudatot, mert tele van hazugságokkal. Nem igaz például, hogy a középkorban a Magyar Királyságban elnyomták volna a románokat, a török elleni küzdelem nagy része is a magyarokra hárult. Diaconescu Mátyás királyt román felmenőkkel bíró, nagy magyar királynak tartja. Miért él hamis történelemtudattal a román ember? – keresi a választ OVIDIU NAHOI kérdéseire a Historia folyóirat interjújában.
– Sajnos, a tankönyvek egyre felületesebbek, mert mind kevesebb jelentőséget tulajdonítanak a középiskolai történelemoktatásnak. Másfelől még mindig a kommunista-nacionalista történetírás foglyai vagyunk.
– Húsznál is több év eltelte után?
– Igen, még mindig ez az uralkodó szemlélet a középkorról és az újkorról. A jelenkor vonatkozásában nem. Sajnos, a történelemkönyvek amolyan idealizált, standard, tabu képet festenek a román uralkodókról. A felnőtté váló gyerekek tudatában ezek az idealizált szereplők rögzülnek. – Az egyetemre beiratkozó diákoknál is efféle bevésődött elképzelésekkel találkozik?
– Igen, persze. Főleg az elsőéveseket tanítom, és gyakran találkozom ilyen tévképzetekkel, amelyeket a gimnáziumban sajátítottak el.
– Mint például?
– Például az, hogy Erdély román állam volt a középkorban. Vagy az, hogy Erdély vajdáját az Erdély területén élő román földesurak választották. Ostobaság! Mivelhogy Erdély a Magyar Királyság része volt a középkorban. Egyáltalán nem volt „román ország”. Erdély vajdája magas rangú tisztviselő volt, a harmadik méltóság a magyarországi hierarchiában. Közvetlenül Magyarország királya nevezte ki a király helytartója gyanánt. Az Erdély területén élő román nemesek ugyanolyan jogokkal rendelkeztek, mint bármely más nemes a Magyar Királyságban. És semmi esetre sem voltak többségben.
– És természetesen nem ők döntötték el, hogy ki legyen Erdély vajdája. Aztán ott vannak az olyan mítoszok, hogy a „románokat elnyomták Erdélyben”.
– Ez nem igaz?
– Nem. A középkorban nem. A középkorban a román parasztnak ugyanaz volt a státusa, mint a magyar parasztnak. Sajnos, mi a jelenkori vagy az újkori ember szemével tekintünk a középkor történelmére. Vagyis a XVIII., XIX. vagy a XX. századi valóságokat (amikor valóban jelentős román–magyar ellenségeskedések történtek) rávetítjük a középkorra. Ez óriási tévedés. Egy francia történész, ha nem tévedek, Jacques Le Goff mondott valami ilyesmit: a középkort a középkori ember szemével kell néznünk, az ókort az ókori ember szemével, az újkort pedig az újkori ember szemével. Tehát bele kellene helyezkednünk a vizsgált időszak szellemiségébe, hogy az adott korszak mentalitásának és standardjainak megfelelően lássuk az eseményeket. Sajnos, nem ezt tesszük. A középkor folyamán az Erdély területén élő románok azt mondták: éljen a király, vagyis a mi királyunk – függetlenül attól, hogy Mátyás, Zsigmond, vagy valaki más uralkodott Magyarországon. Egyáltalán nem gondoltak Havasalföld vagy Moldva fejedelmeire. Ez természetesnek számított, a király állt az ország élén. Ha jogi problémák adódtak, különféle helyszíneken pereskedtek, a nemesi ítélőszéktől kezdve a királyi ítélőszékig, társadalmi helyzetüknek megfelelően, pontosan ugyanúgy, mint a Magyar Királyság bármely más tagja. Ez változatlan maradt a XVIII. század végéig, amikor – az osztrák asszimilációs intézkedésekre adott válaszként – kialakult a magyar nacionalizmus, és teret hódított Magyarországon, Erdélyben. A hangsúly lassan áthelyeződött a román–magyar konfliktusra, nyilvánvaló politikai célzattal. A középkorban nem létezett ilyesmi. Egyáltalán nem. A román történetírás egy másik hamis mítosza: „a románok egységének középkori érzülete”. Ilyen sem létezett!
– Hát a történelemkönyvekből ismert „közös törökellenes harcvonal”?
– Semmi sem igaz belőle! A románok jól meghatározott körülmények következményeként harcoltak a törökkel. Nem mi kezdeményeztük a háborúkat a törökkel, hogy „megmentsük Európát”, hogy visszakergessük őket a Balkán térségéből Kis-Ázsiába. Akkor harcoltunk a törökkel, amikor rákényszerítettek a körülmények, és olyankor valóban sok háborús hőstettet hajtottak végre a románok, amelyekről kevesen tudnak. De sajnálatos módon középpontba helyeztünk egy hamis elméletet a „három román ország közös törökellenes arcvonaláról”. Soha nem létezett ilyesmi. Mindenki a saját trónját védte, erősítette. Az uralkodók és a körülöttük lévő nagyurak saját érdekeiket követték. Senki sem gondolt valamiféle közös törökellenes arcvonalra. Legfeljebb akkor beszélhetünk egységes politikáról, amikor Nagy István (Ștefan cel Mare) moldvai fejedelem 1775-ben Mátyás király hűbéresévé vált, mert nem csak ő vált Mátyás király hűbéresévé, de Havasalföldön is egy vazallust akart fejedelemmé emelni. Mivelhogy Baszaráb elárulta, Karóbahúzó Vladot (Vlad Ţepest) emelte fejedelemmé, aki vagy hat hetet uralkodott még, mígnem megölték az alattvalói. Akkor valóban egységes volt a politika. Miért? Szükség volt egy hűséges fejedelemre Havasalföldön (amely egyféle ütközőállam a Magyar Királyság és a Török Birodalom között). Ennyi. Egyébként mindenki a saját útját követte.
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Többnyelvű magyar őstörténet és származás (1.)
Részigazságok A magyarság származásáról, őstörténetéről alig-alig tudunk. Csak reménykedhetünk abban, hogy egyszer lehetővé válik a 9. század előtti korszak megismerése. Jelenleg a régészeti, történelmi, nyelvészeti és embertani ismeretek „mozaikdarabkái” alapján nem lehet egyértelmű magyar őstörténetet írni. E képtelen helyzetet Kristó Gyula és Makk Ferenc 2001-ben így mutatta be: „Szinte mindenki más-más képet állít össze, úgyszólván, ahány szerző, annyiféle a 9. század előtti magyar történelem.”
A magyar nép őstörténetének kutatásában három nagy irányzatot figyelhetünk meg. A hivatalos történetírást, amely a finnugoroktól való származás tézisét támogatja, az ázsiai török származás híveit, míg a harmadik tábor a magyarság több ezer éves Kárpát-medencei őstörténetét karolja fel. Zsirai Miklós nyelvész már 1943-ban úgy gondolta, hogy sok az „őstörténeti csodabogár”. Ezek tévutakra vezetik az érdeklődőt, és befolyásolják a történettudatot. Ám nemcsak a fellegjáró dilettánsok, de a keményvonalas finnugristák és a több ezer éves Kárpát-medencei ősiséget hirdetők is akadályozzák a tisztánlátást. Fontos feladat lenne újraértékelni az eddigi kutatások eredményeit. Akik nem fogadják el a hivatalos finnugor irányzatot, bírálhatók, de azok is, akik nem tartoznak az őshonosságot, illetve az egyoldalú türk származást hirdetők soraiba. Mivel a magyar őstörténet sokrétű, el kell fogadni a „részigazságok” elvét, ezeket kell egyberakni. Erre azért van szükség, mert a magyarság kialakulása, etnogenezise nem egygyökerű, hanem többágú. A magyar nép nyelve, származása és származási helye az egész népre kivetítve nem fedi egymást. Népünk különböző származású törzsek, nemzetségek, néptöredékek összeolvadásából alakult ki külön őstörténettel. A jelenlegi „tudományos” világban bármit írhatunk, mindig lesz olyan „szakember”, aki az általunk leírtak hitelességét kétségbe vonja. László Gyula régész szavaival élve, a „termékeny bizonytalanság” talaján állva állítjuk, hogy a történeti „igazság” középen van. Nem azon kell vitatkozni, hogy finnugor, türk vagy őshonos leszármazottak vagyunk-e, hanem el kell fogadni, hogy mindhárom, mindezek mellett iráni, mongol és más néptöredékek ötvözete is. Dr. Székely Zsolt régész helyesen állapítja meg, hogy az elmúlt évtizedekben nagyszámú tanulmány látott napvilágot: „Részben a ma hivatalosnak tekinthető finnugor rokonságon alapuló őstörténet mellett, részben pedig ez ellen foglalnak állást. Közös jellemvonásuk, hogy egyetlen szerző sem merészkedik az időszámításunk előtti 3–4. évezrednél korábbi időkig.” Új tudományágak megjelenése által – így a humángenetika, a fizikai antropológia, a paleontológia stb. – talán a nem is olyan távoli jövőben mélyebb bepillantást nyerhetünk a magyar őstörténetbe. E téren – a magyar nép eredetét, az uráli népek eurázsiai-amerikai őstörténetét kutatva – úttörő munkát végez Szabó István Mihály.
Többnyelvű őstörténet
Morávcsik Gyula bizantinológus helyesen látja, hogy „a magyar nyelv szerkezete és szókincsének alaprétege finnugor eredetű”, nyelvrokonaink a Szibériában élő vogulok és osztjákok is. Ők az Urál vidékén szoros kapcsolatban éltek a magyarokkal. Morávcsik rámutat: „a honfoglalás korabeli magyar nép törökös vonásokat mutat, s legrégibb törzs-, személy- és méltóságneveink egy része török eredetű”. Következtetése: a honfoglalás előtti korban a finnugor és a török elemek keveredtek, e kettő eredménye a magyar nép.
Kristó Gyula az uráli ősnyelvről azt írja, hogy az abból származó nyelvek „kivétel nélkül agglutináló (ragasztó) nyelvek, vagyis a nyelvtani viszonylatokat nem elöljárókkal, hanem ragok, jelek, képzők hozzátételével fejezik ki”. Kristó, bár nagy szerepet tulajdonít a török nyelvű népcsoportoknak, mégis úgy véli: az „altaji nyelvcsalád részeként számon tartott török nyelvek is ugyanebbe a tipológiai csoportba tartoznak”, de „a magyar nyelv és a török nyelv genetikus rokonsága kizárható”. Sára Péter is hangsúlyozza, hogy „a magyar és török nyelvek forrásvidéke közös”, de a magyar és a török nyelvek között „oly nagyszámú szó- és nyelvtani egyezés található, hogy ezek alapján nyugodtan beszélhetünk nyelvi rokonságról”. Úgy gondolja, az előtöröknek mondott népek nemcsak fajilag, hanem nyelvileg is keveredtek a „finnségi és észak-eurázsiai ősnépekkel valahol az Urál-hegység és Nyugat-Szibéria déli térségeiben. Ebből a nagyfokú keveredésből alakultak ki lassú folyamatban az ugor, a magyar és a török népek, nyelvek”. Feltételezi, hogy a magyarság a Kárpát-medencébe érkezésekor nem volt teljesen elszakadva sem az ugor, sem a török nyelvektől, ezért megértették egymást. A török nyelvnek a magyaréval hasonló nyelvszerkezete elősegíti török nyelvű törzseink és más néptöredékek elmagyarosodását. „A török nyelvek szelleme, szerkezete, építkezése szinte teljesen azonos a miénkkel – írja Kiszely István az említett szerzőre hivatkozva. – Náluk sincsenek nemi megkülönböztetések. A szótövek végéhez illesztett ragjaikkal, képzőikel, jeleikkel ugyanúgy bánnak, mint mi. Kerülik ők is a mássalhangzó-torlódásokat.” 2012-ben az Ankarában a Török Nyelvi Intézet által szervezett tudományos konferencián Mátéffy Attila turkológus elemezte a magyar nyelvben található ótörök eredetű igei állományt, és összehasonlította a más nyelvekből átvett igékkel. Rámutatott: az ótörök igéket „külön képző nélkül használjuk, vagyis az igető után közvetlenül az időjel, majd a személyrag következik. Például: arat-; árt-; bocsát-; csökken- (…) stb.” Szerinte „a magyar nyelv ótörök eredetű igéi úgy ágyazódnak bele a magyar nyelv igerendszerébe, mint az uráli elmélet hívei szerinti finnugor eredetű igék, vagyis az idegen eredetű igéknél látható külön képző használata nélkül”. Felteszi a kérdést: „mi az oka annak, hogy a magyar nyelv ótörök (vagy régebbi) eredetű igéi ugyanolyan rend szerint vannak használatban, mint a finnugor eredetűnek tartott igék, míg a más nyelvekből átvett igéket teljesen más szabály szerint használjuk?”
Az urál–altaji nyelvcsalád meghatározás ma is jogos. Az 1900-as években még az urál-altaji nyelvcsalád fogalmát általánosan használták, ezt később szorítja ki a finnugor nyelvcsalád fogalma. Ezt azonban nem mindenki fogadja el. Burchard Brentjest a Chane–sultane–emire című – Lipcsében (1974-ben) megjelent – művében a török nyelvekről ezt írja: „Nyelveik az urál-altaji nyelvcsalád egyik ágát alkotják. Az uráli ághoz egyrészt a finnugor nyelvek tartoznak, amelyeken többek közt a magyarok, a finnek, a karélok, az osztjákok és a komik beszélnek. Az uráliak másik ágát a szibériai szamojédok alkotják. Az altaji ághoz tartoznak pedig a törökökön kívül a mongolok és a mandzsu-tunguzok.” Rásonyi László turkológus nyelvészprofesszor ugyancsak urál-altaji nyelvcsaládot emleget, amelynek egyik ágát a finnugorok és a szamojédok alkotják, míg az altaji ághoz a török népek tartoznak.
(folytatjuk)
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Évértékelő beszélgetés Halász Ferenccel, az RMDSZ Temes megyei szervezetének elnökével
„Az RMDSZ-szervezet megérett a generációváltásra”
A tavalyi év választásoktól mentes esztendő volt, amelyben a szervezetépítésre és a magyarság ügyeinek rendezésére koncentrálhatott az RMDSZ Temes megyei szervezete.
Halász Ferenc megyei elnökkel a 2013-as év eredményeiről, újdonságairól, a 2014-es évi tervekről beszélgettünk az újév első napjaiban.
– A tavalyi évben történt legfontosabb változás: néhány éves kiesés után ismét parlamenti képviselőnk van, Molnár Zsolt személyében, ami új lehetőségeket és perspektívákat nyitott a szervezet számára, annak ellenére, hogy országos szinten ellenzékben van az RMDSZ. Másik újdonság az, hogy megújult az RMDSZ Önkormányzati Tanács vezetősége, Csáki-Gál Károly személyében új elnöke van ennek az intézménynek.
A tavalyi év során a temesvári polgármesternek javasoltuk egy Kisebbségi Konzultatív Tanács felállítását, amelyen keresztül – tekintettel arra, hogy nem vagyunk jelen a megyei, illetve a városi tanácsban – hatékonyabban tudjuk képviselni a magyar közösséget. Elküldtük a javaslatainkat a működési szabályzatra, és a következő napokban átküldjük azon prioritásainknak a listáját is, amelyeket a 2014–16 időszakban szeretnénk megvalósítani a magyar közösség számára.
Újdonság volt az is, hogy megalakult az RMDSZ Nőszervezete, amely elkezdte tevékenységét, ami az elmúlt esztendőben a karácsonyi ajándékozásban nyilvánult meg. Bejegyeztünk egy civilszervezetet is, a Bánsági Közösségért Egyesületet, amelynek egyértelműen az a célja, hogy az RMDSZ által szervezett rendezvényekre összegyűjtse a pénzforrásokat.
Gőzerővel folytatjuk a magyar állampolgársággal kapcsolatos tevékenységünket. Az előző évben 420 személy számára tettük lehetővé, hogy kérelmezzék a magyar állampolgárságot. Útlevél-kérvényezéssel és regisztráció elvégzésével is foglalkozunk azok számára, akik az idei magyarországi választásokon részt óhajtanak venni.
– Melyek voltak a 2013-as év legfontosabb eseményei az RMDSZ-szervezet szemszögéből?
– Először azt szeretném kiemelni, hogy elkészült egy olyan eseménynaptár a megyében, amely tartalmazza a legfontosabb rendezvényeket (városi és falunapok, templombúcsúk stb.). Tavaly sikerült minden, a magyar közösség számára fontos esemény alkalmával rendezvényt szervezni (március 15., június 4., október 6., október 23.), amelyekről méltósággal megemlékeztünk. Az Összetartozunk program kissé korlátozottabban működött a tavalyi esztendőben, tekintettel a Hargita megyei tanács elnöke körüli eseményekre, de az oktatás és a művelődés területén itt is sikerült előrelépni. Összehoztuk a bánsági magyar települések találkozóját, amelynek keretében romániai és szerbiai bánsági magyar települések elöljárói két alkalommal is találkoztak. Ez egy olyan együttműködés, amely reméljük, hogy Szerbia EU-s csatlakozása időszakában különösen aktív lesz. Elkezdtük olyan rendezvények szervezését, amelyekből hagyományt szeretnénk teremteni Temes megyében: ilyen a Családi Nap és a Szórványnapi rendezvények, ezeknek a palettáját megpróbáljuk az elkövetkezőkben bővíteni. A 2014-es esztendőben szeretnénk ezt az eseménynaptárt, vagy legalább a legfontosabb eseményeket nyilvánosságra hozni, egyrészt azért, hogy tájékoztassuk a közvéleményt, másrészt azért, hogy kerüljük el a rendezvények „egymásra szervezését”.
A 2014-es eseménynaptár abszolút újdonságai: február végén egy jótékonysági bál megszervezése vállalkozók részvételével, április végén pedig a Magyar Hagyományok Napjának a megszervezése.
– Készül a bánsági magyar közösség saját adatbázisa. A beérkezett adatok alapján mennyire helytállóak a hivatalos statisztikák a magyarság lélekszámát illetően?
– Nagyon fontos célkitűzésünk egy magyar adatbázis elkészítése. A vidéki településekről, ahol RMDSZ-szervezet működik, döntő többséggel már beérkeztek az adatok. Véleményem szerint a statisztikai adatok többé-kevésbé helyesek, ami a magyar lakosság lélekszámát illeti. Nekünk nem áll rendelkezésünkre olyan eszközrendszer, hogy ezeket a statisztikai adatokat pontosítani tudnánk. A beérkezett adatok majdnem minden esetben kevesebb magyart tüntetnek fel, mint ami a statisztikákban létezik. Ez az adatgyűjtés nehézségeinek számlájára írható. 2014-ben ezt a tevékenységet folytatni kell. A legnagyobb gondot a temesvári adatok begyűjtése jelenti, hiszen itt nagyon nehéz megkeresni a 15 000 magyart a 300 000 lakos között! Úgy vélem, hogy 2014-ben sikerül egy használható magyar adatbázist létrehozni, amely hasznosítható a következő választások idején, ugyanakkor közvetlen kapcsolatteremtést biztosít sokkal több magyarral, mint amire jelenleg lehetőség van.
– Sikerült-e valamelyik Temes megyei településen RMDSZ-szervezetet alapítani, vagy újjáéleszteni a 2013-as esztendőben?
– Vannak olyan RMDSZ-szervezetek, amelyek megújításra, tisztújításra várnak, ilyen például Újszentes, ahol az előkészületek már megtörténtek. Ezen túl Varjason, Temesrékason sikerült az RMDSZ-életet felpezsdíteni, Facsádon is próbálkozunk egy sokkal aktívabb tagsági életet kialakítani. A 2014-es prioritások között ez a téma is szerepel, és az adatbázis elkészítése kellő motivációt biztosít nekünk és a helyi közösségek számára is. Itt nem arra gondolok, hogy feltétlenül a politika iránti érdeklődésüket felkeltsük a bánsági szórványban élő magyaroknak, hanem egyáltalán arra, hogy magyar rendezvényekre igény legyen.
Nem csak az RMDSZ-szervezeteket akarjuk újjáéleszteni, hanem aktívan kezdtünk foglalkozni a fiatalsággal is. Rendszeres találkozók megszervezésében gondolkodunk. Tavaly Végváron volt egy ilyen találkozó, és most februárban szervezzük az ifjak számára a következő rendezvényt. Úgy érzem, hogy megérett ez a szervezet a generációváltásra! Az új generáció felépítése, a politika és a magyar közösség iránti érzékennyé tétele nem egyszerű dolog…
– Melyek a 2014-es év prioritásai, újdonságai, legfontosabb eseményei?
– A legfontosabb politikai esemény az Európa Parlamenti választás, amelyre május 25-én kerül sor. Temes megyei magyar jelölt befutó helyen biztosan nem lesz, de aláírásokat és szavazatokat innen is kell gyűjteni, hogy országos szinten az 5% meglegyen. Az év első felét a választási kampánynak és a választás előkészítésének fogjuk szentelni. Eddig négy RMDSZ-es politikus jelezte részvételi szándékát az EP-választásokon, mind a négyen megkeresték a Temes megyei szervezetet a támogatásunkra számítva, de arról még nem döntöttünk, hogy kit fogunk támogatni. Az RMDSZ jelöltlistáját 5-6000 aláírással kellene támogatnunk, ezek összegyűjtése nem kis feladat lesz, komoly szervezést igényel.
A 2014-es esztendő az évfordulók éve lesz: 25 éves lesz az RMDSZ és a 89-es decemberi forradalom, igyekszünk mindkettőt méltóképpen megünnepelni. Idén lesz az 500 évfordulója Dózsa György kivégzésének, ebből az alkalomból is szándékunkban áll megemlékezést szervezni. Tavalyi adósságunk Ormós Zsigmond és Krecsányi Ignác szobrainak a felállítása Temesváron, ezeket a kezdeményezéseket a Magyar Színházzal és a Temesvári Magyar Nőszövetséggel együttműködve próbáljuk megvalósítani.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad),

Magyarpárti
Amikor először hallottam az anyaországi baloldalnak a választási szövetség körüli civakodásáról, bármire mertem volna fogadni, hogy az egész csupán porhintés, a parlamenti választásokon mindnyájan egy emberként fognak csatasorba állni a hatalomért, vagyis a húsosfazékért.
Mert a rendszerváltás utáni választási kampányoknak szinte mindegyikében hátránnyal indultak kormányaik gyenge teljesítményei miatt, mégis a legtöbbször, szinte vert helyzetből elő tudták venni az adut, amivel sikerre jutottak. Először, az akkor éppen miniszterelnök Orbánnak a külön géppel történt utazását lovagolták meg sikerrel, másodszor Gyurcsány „beszélte ki számukra a tehénből a borjút”, noha szinte semmi elképzelésük nem volt.
Most éppen az ingyenes választási kampányuknak lehetünk a szem- és fültanúik, hiszen az anyaországi sajtó figyelmének a középpontjába sikerült hozniuk magukat a mímelt vagy éppen időleges civakodásaikkal. A híradók törzsanyagát, a lapok címoldalát velük töltik meg, naponta számos alkalommal viszik be a köztudatba a kialakulóban lévő baloldali koalícióval kapcsolatos híreket, kérik ki az egykor bukott, a közeljövőben ugyanarról a választási hirdetésről együtt mosolygó pártvezérek véleményét. Azokban nem titkolják, hogy az Orbán-kormány egyik legfőbb bűne a módosított választási törvény, ami a kettős állampolgárság jóvoltából választójogot adott a határon túli magyaroknak. Nyíltan kijelentik: hatalomra kerülésük esetében, mindent megtesznek a tarthatatlan állapotok helyreállításáért. A jelenlegi hatalmat teljes meggyőződéssel bírálják, feledve, hogy négy évvel ezelőtt katasztrofális gazdasági helyzetben adták át az országot, megosztott, tudatában meghasonult lelki állapotban hagyták a nemzetet.
Tévedés ne essék, ez nem a reklám helye, mert jól ismerem az anyaországi hatalom hibáit. Éppen ezért nem Orbán-, hanem magyar párti vagyok. Nem érdekel ki az, aki bennünket, az elszakított területek megtagadott, kisemmizett, számtalanszor becsapott magyarságát emberszámba veszi. Bárhogy is hívják, én mindenképp azt támogatom, és örömmel hallom, hogy immár több mint 100 ezren regisztráltunk a választásokra, amelyeken feltétlenül részt kell vennünk, minél nagyobb számban. Reméljük, ott mi fogjuk pótolni a huszadik megyét, közel félmillióan. Ha nem tesszük, megérdemeljük a most látszatra, egymásra acsarkodók által nekünk szánt újabb megtagadást, kirekesztést, megosztást. Annak az itthoni hatalmaink fognak a legjobban örülni, hiszen újra feledésbe merülhet az önrendelkezés, az autonómia, a kisebbségi jogok rémálma.
Éppen ezért kell mindnyájunknak mindenféle ideológiai befolyástól függetlenül, magyarpártiaknak lennünk, és szavaznunk!
Balta János
Nyugati Jelen (Arad),

Illúziók és valóság. Az Antall-kormány és a cseh-szlovák föderáció
Az alábbiakban Jeszenszky Géza volt magyar külügyminiszter, Magyarország norvégiai nagykövetének gondolatait közöljük a 25 évvel ezelőtt kezdődött rendszerváltozás legnagyobb kudarcával, a nemzeti kisebbségek helyzetének radikális megjavulásával kapcsolatos várakozásai meghiúsulásával összefüggésben. Erről szól készülő könyve, a „Magyarország szomszédsági politikája a rendszerváltozás éveiben" is.
A szlovák-magyar viták hátteréről a Magyar Szemle 2007. decemberi számában megjelent esszémben meggyőző érveket hoztam fel amellett, hogy azok két fő oka az 1920-ban az önrendelkezési és az etnikai elvvel szöges ellentétben álló, igazságtalan határ megvonása, valamint a magyar kisebbséggel szemben azóta követett diszkriminatív politika. A rendszerváltozáskor széles kör hitte, hogy az utóbbit fel fogja váltani a Nyugat-Európában a II. világháború után kialakult nagyvonalú, a kisebbségeket valóban egyenjogúsító, államalkotónak tekintő politika, hogy a közép-európai magyar kisebbségek helyzete Dél-Tirol mintáját fogja követni. Be kívánom mutatni, hogy mi volt ennek az illúziónak az alapja, mi volt az Antall-kormány nemzetpolitikájának a kiinduló pontja. A választások után összeülő országgyűlés egyik első lépése volt Tamás Gáspár Miklós (az erdélyi születésű, ellenzéki tevékenységéről ismert SZDSZ-es képviselő) által előterjesztett határozat („a szomszédos országokban élő magyar nemzeti kisebbségek helyzetéről") elfogadása május 15-én. Figyelemre méltó, hogy a magyar Országgyűlés már ebben a reményekkel teli időszakban is aggasztónak ítélte a magyar kisebbségek helyzetét: „A nemzeti kisebbségekkel szembeni tolerancia hiánya, jogos igényeik elutasítása súlyosan veszélyezteti az egész térség demokratizálódási folyamatait és a jószomszédi kapcsolatok új alapokon történő kiépítését." Orvoslásul kétoldalú tárgyalásokat javasolt a szomszédos országok kormányaival a nemzeti kisebbségek jogait biztosító szerződések kidolgozása céljából. „Alapvető fontosságú a nemzeti kisebbségek identitásának védelme és fejlesztése, a térségben élő nemzeti kisebbségek egyéni és kollektív jogainak törvényes biztosítása, a közéletben és saját ügyeik eldöntésében való részvételük, önszerveződésük és önkormányzatuk keretei – így kulturális autonómiájuk – törvényes garantálása, a nemzetiségi igények kielégítése az anyanyelv használata, az oktatás, a kulturális élet, a vallásgyakorlás és a tájékoztatás terén. [...] A Magyar Köztársaság Országgyűlése kifejezi azt a meggyőződését, hogy az említett célok megvalósítása hozzájárul az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok regionális és egyetemes érvényesüléséhez, a Magyar Köztársaság és valamennyi szomszédja közötti jó viszony megteremtéséhez, a kelet-közép-európai térség békés együttműködésen alapuló demokratikus fejlődéséhez, az európai biztonság és stabilitás erősítéséhez." A határozat zárószavazásakor az előterjesztő lényegében ugyanazokat a célokat fogalmazta meg, mint amelyekért a későbbiekben az Antall-kormány dolgozott: „Aggodalmunkat mérsékelt és józan formában kifejezi ez a határozati javaslat, ugyanakkor elébe megyünk olyan igényeknek és aggályoknak, amelyek a szomszéd országokban okkal vagy oktalanul Magyarországgal szemben megfogalmazódnak. [...] Ugyanakkor természetesen jottányit sem engedhetünk azokból a jogokból, amelyeknek a megadását a határainkon túli magyarság részére a magyar közvélemény elvárja [...] Mi szeretnénk – lehetőleg hosszú időre előrenézve – egy igazi, komoly történelmi ajánlatot nyújtani szomszédjainknak, és mi kinyújtva fogjuk tartani – reméljük – a kezünket akkor is, ha egyelőre még nem fogadják el." A határozatot az Országgyűlés ellenszavazat nélkül, 3 tartózkodással fogadta el. Tehát a szomszédi kapcsolatokban és a kisebbségi jogok széles körű érvényesítéséért folytatott erőfeszítéseinkben számíthattunk az ellenzék lojális magatartására, sőt támogatására. Ebből semmi sem lett.
A „dunai gondolat", a közép-európai szolidaritás megkerülhetetlen eleme és egyben feltétele volt ugyanakkor a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítása. E cél megvalósításához nyilvánvalóan jobb esélyt kínál(t) a térség államainak jó egymásközti viszonya. Mindkettőhöz ösztönzést, sőt nyomást reméltünk a nyugati kormányok és közvéleményük magatartásától. Illúzióinkat a kormányfő expozéja is kifejezte: „Új fejezetet kell nyitni történelmünkben, a megértés és a türelem fejezetét sokat szenvedett népünk és a hasonló örökséggel küszködő szomszéd népek között. [...] A közép- és kelet-európai változások kezünkbe adták a nagy lehetőséget, hogy megszüntessük, vagy legalább jelentősen enyhítsük az itt élő népeket régóta szembefordító ellentéteket. [...] Tekintettel arra, hogy a magyarság egyharmada határainkon kívül él, a magyar államnak különleges felelőssége a magyar nemzet, mint kulturális és etnikai közösség megmaradásának támogatása mindenütt. Ezért állunk ki – a fennálló nemzetközi szerződések tiszteletben tartásával, azok szellemében – a határainkon kívül élő magyar közösségek önrendelkezési joga mellett, a szomszéd államok kormányainak kinyilvánított ígéreteivel is összhangban."
Szoktak beszélni egy hallgatólagos (mert szóban vagy írásban soha ki nem fejtett) „Antall-doktríná"-ról, amely szerint Magyarország szomszédjaihoz fűződő viszonyát az adott országnak az ott élő magyar kisebbséggel szemben követett magatartásától teszi függővé, a magyar kisebbségek legális képviselőit bevonja a szomszédpolitikai döntésekbe, és önhatalmúlag a határon túli magyarok védőhatalmának deklarálja magát. Véleményem szerint a fenti tételeket merev dogmaként ugyan hiba volna követni a külpolitikában, de vezérelvként helyesek, és minden magyar kormány által követendők. Rosszhiszemű tévedés ugyanakkor azt hinni, hogy a titkon határrevízióról ábrándozó Antall-kormány csak a nyugati demokráciák tiltó szavától megijedve tért volna át az európai intézményekre építő kisebbségi jogvédelem politikájára.
Antall miniszterelnök 1990 júniusában az MDF III. Országos Gyűlésén elhangzott mondata, hogy „lélekben, érzésben 15 millió miniszterelnöke" a kormányprogram tömör összefoglalása volt. Azt üzente a határokon kívül rekedt magyar közösségeknek, hogy vége annak az időszaknak, azaz a kommunizmusnak, amikor a magyar haza látszólag leírta őket, amikor sem erkölcsi, sem gyakorlati segítséget nem nyújtott nekik, s amikor a fejük fölött barátkozott, iszogatott és vadászgatott elvtársi egyetértésben az őket elnyomó vezetőkkel. Románia, valamint az akkor még létező Csehszlovákia, Jugoszlávia és a Szovjetunió magyarsága azonnal meghallotta e mondatot, erőt merített belőle, a szomszédos fővárosokban ugyanakkor sokan felkapták a fejüket, s az újjáéledő magyar területi követelések rémével kezdték riogatni saját közvéleményüket és a világ kormányait. Márpedig az anyaország ilyen felelősségvállalása általános. Valamennyi határain kívül élő, de származásuknál fogva hozzá kötődő személyekkel rendelkező nyugat-európai országról (kivált az egykor gyarmatbirodalommal rendelkezőkről, vagy a jelentős német diaszpórával rendelkező Németországról) elmondható ez, nem is említve Izrael Államot. Az elmúlt húsz évben az ilyen törődés általánossá vált Európa keleti felében is, beleértve az állampolgárság felvételének a lehetőségét. Az etnikai arányok 1945 utáni – a magyarság hátrányára történt – radikális megváltozása, a nemzetközi közösség határozott álláspontja, nem utolsó sorban pedig valamennyi szomszédunk eltökéltsége folytán a határváltozásra nem volt semmilyen reális lehetőség – ezt készülő könyvem is bizonyítani fogja. Viszont 1990-ben úgy gondoltuk, hogy miközben a nemzetközi fórumokon megszületik a kisebbségi jogok kodifikálása, kétoldalú szinten azok gyakorlati érvényesülését fogjuk letárgyalni és biztosítani. Szomszédjaink fogadják el, hogy magyar nemzetiségű állampolgáraik részei a magyarok kulturális közösségének, az anyaország törődik velük, és ez nem minősül belügyeikbe történő beavatkozásnak. Ugyan Magyarország széles körű jogokat, kulturális autonómiát biztosít a saját területén élő nemzeti kisebbségeknek, ezt nem valamiféle reciprocitási megfontolás, hanem saját elvei alapján teszi. Nagyságrendjük és történelmük alapján ugyanis nem lehet egyenlőségjelet tenni Magyarország és szomszédjai kölcsönös kisebbségei közé. Miközben megengedhetetlen a kisebbségekkel szembeni hátrányos megkülönböztetés, minden nemzeti kisebbséget megillet a pozitív diszkrimináció, mert csak ez biztosíthatja a tényleges egyenjogúságot. Azonnal meg kell kezdeni a határokon átnyúló sokoldalú együttműködést, és ennek érdekében utakat, vasútvonalakat és határátkelőket kell helyreállítani. A kommunista diktatúra alól felszabadult országokban is meg kell honosítani azokat a pozitív példákat és megoldásokat, az autonómiát is beleértve, amelyek Nyugat-Európában már meghonosodtak. Ehhez meg kell változnia a kisebbségellenes mentalitásnak, és ennek alapjait az iskolai oktatásban és a tankönyvekben kell megteremteni. A magyar kormány a kisebbségi jogok teljes körű biztosításában látta valamennyi etnikai jellegű konfliktus ellenszerét, összhangban a nemzetközi közösség kinyilatkoztatott elveivel. Akkoriban még nagyon komolyan vettük a nemzetközi ajánlások jelentőségét, s erősen bíztunk az Európa Tanács normáiban és jogi mechanizmusaiban.
1990. június 5-6-án Koppenhágában került sor a 34 európai és észak-amerikai állam együttműködési kerete, az EBEÉ külügyminiszteri szinten „az emberi dimenzióról" tartott értekezletére. A hidegháborúnak véget vető világtörténelmi jelentőségű változások után ez volt az első jelentős nemzetközi találkozó. Indokolt volt, hogy most, az emberi jogok keleti irányú kiterjedésekor a nemzeti kisebbségek ügye előtérbe kerüljön, hiszen „az új Európa" országaiban jelentős volt ezek aránya. E tényben lehetett ugyan potenciális feszültségforrást látni, valójában inkább a diktatúrát felváltó demokratikus rendszer egyik próbája volt, mind az egyes államokon belül, mind az államközi viszonyban. Saját felszólalásomnak mintegy harmada szólt a kisebbségi problematikáról. „Olyan nemzetközi politikai és jogi szabályozó rendszer kimunkálása a célunk, amely gyakorlati lehetőségeket tartalmaz a nemzetiségek identitásának megőrzésére, egyéni és kollektív jogaik érvényesítésére, valamint hatékony mechanizmusokat hoz létre a jogérvényesítés végrehajtásának ellenőrzéséhez" – összegeztem álláspontunkat. Nagy örömömre gyakorlatilag az összes külügyminiszteri beszédben szerepelt a kisebbségek ügye, mint amit a demokrácia szellemében rendezni kell. A Koppenhágában elfogadott ajánlások (ezek alapjául szolgált öt közép-európai ország, Ausztria, Csehszlovákia [!], Jugoszlávia, Olaszország és Magyarország közös javaslata) a mai napig a legmesszebbre menő nemzetközi dokumentumot jelentik ezen a területen. A legfontosabb pontok: a nemzeti kisebbségeket a valódi egyenlőség biztosítása érdekében különleges intézkedések illetik meg; tilos az asszimiláció erőltetése; saját, közpénzből támogatott oktatási és kulturális intézményeket hozhatnak létre; jogaikat egyénileg, valamint csoportjuk más tagjaival közösen gyakorolhatják. Kiemelkedő jelentőséggel bír a 35. paragrafus, amely szerint a kisebbségek etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásuk előmozdítására helyi vagy autonóm igazgatási intézményeket hozhatnak létre. Szomszédi kapcsolataink szempontjából is nagy jelentősége volt ezeknek az ajánlásoknak, ekkor még komolyan bíztam megvalósulásukban, hiszen megállapodás született, hogy a következő év derekára Genfbe összehívott szakértői értekezletnek lesz a feladata a koppenhágai ajánlások gyakorlati megvalósítása, kötelező konvencióvá alakítása.
Ma is az a véleményem, hogy ha a Nyugat ebben a kérdésben határozottabb politikát folytatott volna, azt, amit tárgyalásaiban és beszédeiben Antall és én is állandóan sürgettünk, akkor a délszláv válság nem vezetett volna többéves vérontáshoz, a nemzeti-etnikai ellentétek pedig erősödés helyett csillapodtak volna. Persze nagyvonalúbb és távlatosabb nyugati politika esetén az egész közép-európai átmenet gyorsabb és kevésbé fájdalmas lett volna.
Jeszenszky Géza, Felvidék.ma
(Az elemző írás a 2014. január 10-én megtartott Innováció a szlovákiai magyar politikában I. című szakmai konferencia előadásaként készült.)
Felvidék.ma,

A Románia Csillaga Érdemrend visszavonásának üzenete
A napokban adta ki a Románia Csillaga Érdemrend becsületbírósága azt az indoklását , amelyre alapozva Tőkés László kitüntetésének visszavonását kérte Traian Băsescu államfőtől. Tőkés László 2009-ben, a temesvári forradalom kitörésének 20. évfordulóján vehette át az érdemrend lovagi fokozatát az államelnöktől a romániai rendszerváltás elindításában játszott szerepéért. A kitüntetés visszavonását több PSD-s politikus felvetése nyomán Victor Ponta miniszterelnök javasolta az államfőnek, mivel szerinte Tőkés Románia egységes és oszthatatlan nemzetállami jellegét kérdőjelezte meg a tusnádfürdői szabadegyetemen, amikor azt kérte Magyarországtól, hogy vállaljon védhatalmi státust Erdély felett.
A visszavonási eljárás
Tőkés László EP-képviselő bejelentése heves reakciókat szült a romániai közéletben, és miután kiderült, hogy a Románia Csillaga Érdemrend visszavonását csak azon személyek kezdeményezhetik, akik maguk is birtokosai a kitüntetésnek, nyolc kitüntetett szociáldemokrata politikus beadvánnyal fordult az államfőhöz.
Ezt követően megválasztották a héttagú becsületbíróságot, amelynek négy tagját a PSD jelenlegi és egykori politikusai – Ecaterina Andronescu, Gabriela Firea és Mircea Geoană jelenlegi szenátorok, valamint Șerban Brădișteanu volt szenátor – adták. Megjegyzendő, hogy a becsületbíróság két tagja – Ecaterina Andronescu és Gabriela Firea – egyben panasztevő is. A további három tag Ionel Haiduc, a Román Akadémia elnöke, Costin Georgescu, a Román Hírszerző Szolgálat korábbi vezetője és Constantin Degeratu tábornok, a hadsereg volt vezérkari főnöke. A Tőkés László kitüntetésének visszavonását elsőként szorgalmazó Corina Creţu szociáldemokrata EP-képviselő szerint az EMNT elnöke szeparatista, románellenes, és etnikai alapú területi autonómiát követelő nyilatkozataival Románia egységes, oszthatatlan nemzetállami jellegét kérdőjelezte meg.
A visszavonás mint politikai játszma
Az egész ügy kibontakozása és annak kormánypárti kezelése világosan mutatta, hogy mennyire eltökélt szándékok húzódnak a háttérben. A végkimenetelt már akkor meg lehetett jósolni, amikor maga a kormányfő szólalt meg a kérdésben és követelte a kitüntetés visszavonását . Victor Ponta nem kockáztatta volna meg a már így is eléggé megtépázott tekintélyét egy Traian Băsescuval szembeni csörtében, így borítékolni lehetett, hogy a miniszterelnök biztosra megy javaslatával.
Nyilvánvalóan ő is tisztában volt azzal, hogy az érdemrend visszavonását kizárólag a tagok kezdeményezik, de a kezdeményezés . Az első kör után aztán minden magára valamit is adó politikus, közéleti szereplő és véleményvezér megnyilvánult a már előre eldöntött kérdésben.
A becsületbíróság erkölcsi profilja
A becsületbíróság összetétele is jelzi, hogy a PSD semmit sem akart a véletlenre bízni, következésképpen a látszatokra sem adott túl sokat. A tagok megválasztásának módja, az eljárás levezénylése és az indoklás megszövegezése világosan illeszkedik a PSD-kormány kendőzetlen hatalmi logikájára. Ebből következik, hogy a bizottsági tagok kiválasztásánál semmi más nem számított, csak a kommunista utódpárt iránti lojalitás.
Șerban Brădișteanu szenátor ellen több peres eljárás is folyik. Az egyikben azzal vádolják, hogy Adrian Năstase öngyilkossági kísérlete után kórházi beutalással próbálta megakadályozni a Legfelsőbb Bíróság ítéletének végrehajtását a volt kormányfőn. Az orvos ellen ugyanakkor több millió euró értékű korrupciós bűncselekmények miatt is indult büntetőjogi eljárás.
Ecaterina Andronescu lojalitásához semmi kétség nem férhet: ő volt az, aki kiállt Victor Ponta mellett a plágiumbotrányban. Gabriela Firea szenátor az első fokon öt év letöltendő szabadságvesztésre ítélt Dan Voiculescu tulajdonában lévő, nem éppen magyarbarátságáról ismert Antena3 hírtelevízióban dolgozott. Mircea Geoană, bár rossz a viszonya a PSD jelenlegi vezetőségével, érdekelt lojalitásának bizonyításában.
A Tőkés László elleni kampányt elindító Corina Creţuról pedig nemrégiben azt derítették ki, hogy „közeli” viszonyban volt Colin Powell korábbi amerikai külügyminiszterrel. Ion Mihai Pacepa, aki Ceaușescu alatt a kommunista Románia külföldi hírszerzésének egyik vezetője volt, valószínűnek tartja, hogy a képviselőnő az orosz titkosszolgátok megbízásából kezdeményezett viszonyt Colin Powellel. Mindezek alapján indokoltan merül fel a kérdés, mennyire hitelesen hivatkozhat morális érvekre a becsületbíróság Tőkés László kitüntetésének ügyében.
Az indoklás
Az indoklás szerint azért kell megfosztani Tőkés Lászlót a kitüntetésétől, mert románellenes tevékenységével, nyilatkozataival és kampányaival, horthysta-fasiszta eszmék terjesztésével, nemzeti és etnikumközi gyűlöletkeltésre irányuló uszítással, a román nép becsülete és méltósága ellen irányuló súlyos merényletekkel, a román állammal szembeni tisztelet hiányával, „horthysta-fasiszta szellemiségű revizionista beszéddel”, valamint az „ideológiai terrorizmus” fegyvertárába tartozó tevékenységekkel súlyos károkat okozott Romániának és a Románia Csillaga Érdemrend tagjainak. Az indoklás e nyelvezete külön figyelmet érdemel, hiszen az 1989 előtti agitprop osztály megfogalmazásai térnek vissza benne.
A becsületbíróság azon állítása, hogy Tőkés nemzetközi szerződéseket sértett kijelentésével, önmagában is meggondolkodtató, hiszen a nemzetközi egyezmények „szóbeli”, vélemények révén történő megsértése kimondottan a kommunizmus korszakát idéző vád.
Az indoklás a Tusnádfürdőn elhangzott „védőhatalmi státus” hibás román fordítására, a „protektorátus” kifejezésre alapoz; ezzel a fordítással az 1946-os osztrák-olasz államközi szerződéses viszonyban kialakított Schutzmacht / Garantiemacht (védőhatalom) fogalom kapott egészen más nemzetközi jogi jelentést. Ugyanakkor egyfajta „kettős mérce” is megjelenik ebben az álláspontban, hiszen a román államfő az utóbbi időben épp egy román „védőhatalmi” szerepkört próbál kialakítani Moldova Köztársaság kapcsán, sőt, nyíltan foglal állást Románia és Moldova egyesítése mellett. Eközben a bukaresti kormány decemberben jelentette be, hogy húszmillió euróval támogatja a Moldova Köztársaság óvodáinak és iskoláinak infrastrukturális fejlesztését.
A visszavonás magyar-magyar összefüggésben
A Tőkés László kitüntetésében közös álláspontra helyezkedtek az erdélyi magyar politikai szervezeteket: valamennyi párt kiállt az EMNT elnöke mellett, ráadásul a magyar kormány, amerikai magyar szervezetek és az EP-ben felszólalók is támogatásukról biztosították Tőkést.
Minthogy az idei választási évben a PSD-nek szüksége van a szélsőséges szavazatokra, ez az ügy voksot is hozhat neki az EP-, és az államfőválasztásokon. Ugyanakkor az erdélyi magyar közösséget is egységbe kovácsolhatja, hisz a kitüntetés visszavonásának javaslata nemcsak Tőkés személyéről, hanem az erdélyi magyarság autonómia törekvéseinek és egyéb jogérvényesítő küzdelmének merev elutasításáról és semmibevételéről szól. Tehát a döntés lényegében a román-magyar törésvonalat teszi élesebbé az országon belül.
A kitüntetés visszavonásának története hűen tükrözi a romániai rendszerváltás értékzavarait. A politikai, gazdasági és értelmiségi elitek jelentős része a kijárásos, elintézéses, lefizetéses túlélési stratégiákra szocializáló kommunista korszakból érkezett, számukra 1989 nem annyira történelmi-szimbolikus fordulópont az ország történetében, mint inkább újabb lehetőség, keret a korábban elsajátított közéleti stratégiák számára.
Néhány konklúzió
Az immár féléve tartó ügyet Tőkés László egyszerűen lezárhatta volna azzal, hogy önként visszaadja a kitüntetést, mondván, történelmi szerepét mind az országban, mind a nagyvilágban számos formában elismerték, ezért nem ragaszkodik ehhez a címhez, különösen úgy nem, hogy ezért a Román Kommunista Pártnak az utódszervezetével kelljen önigazolási küzdelmet folytatnia. Az EMNT elnökétől azonban távol áll ez a visszafogott stílus, ő inkább felvette a kesztyűt.
Az elképzelés azonban, miszerint a visszavonás vitája nyomán világosabbá válik a rendszer természete, csak részben váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A magyarországi kormánypárttól és a néhány amerikai magyar szervezettől kapott támogató nyilatkozaton túl a nemzetközi közvélemény nem igazán foglalkozott eddig az üggyel.
Az erdélyi magyar közösségen belül viszont sikerülhet Tőkésnek újrapozicionálnia önmagát, ami az idei EP-választásokon való indulása tekintetében nem elhanyagolandó eredmény. Ha megfosztják a kitüntetéstől, joggal állíthatja, hogy Romániában nem került sor valódi rendszerváltásra, továbbra is az történik az országban, amit a posztkommunista elit akar. Ha viszont az államfő döntése nyomán mégis megtarthatja kitüntetését, olyan győztesként kerül ki a konfliktusból, akinek nem kell külön magyaráznia indokait.
A kitüntetés visszavonásának kérdésében a végső szót Traian Băsescu államfő mondja ki, aki – természetéhez híven – ezt az ügyet is óvatosan mérlegelve kezeli. Mivel a kitüntetést ő adományozta Tőkés Lászlónak, a PSD tulajdonképpen csapdát állított neki: vagy felülbírálja korábbi döntését, vagy kiteszi magát a „magyar nacionalistákkal való összejátszás” vádjának. Az államfő ugyan maga is élesen kikelt Tőkés ellen, ám a becsületbíróság javaslatának visszautasításával nyugati partnerei előtt azt bizonyíthatná, hogy egy évvel mandátumának lejárta előtt még mindig ő a romániai demokrácia védelmezője. Ezzel a PSD kialakulóban levő nemzetközi elszigeteltségét is fokozná.
A kitüntetés története szimbolikus dimenzióban is összegezhető: adományozásának legitimizáló jelentősége nagyon hamar szertefoszlott a politikai elit számára, és az 1989-es rendszerváltó momentum forradalmi üzenetét – mint az adományozás indokát – a nemzeti kommunizmus nyelvezetén érvelő nacionalizmus tézisei váltották fel. Ez lényegében megismétli azt a politikai folyamatot, amely 1989. december 16. és az Iliescu-rezsim 1990. májusi választáson konszolidált győzelme között Romániában végbement.
mensura.ro
Erdély.ma,

Erdély a „fejőstehén”
Bizonyára mindenki ismeri George Orwell „Állatfarm” című regényét, vagy legalábbis annak rajzfilmre vitt változatát. Sokak számára ismerős kép lehet amikor a farmon dolgozó állatok, egyik napról a másikra, a fejadag töredékét kapják meg, míg az általuk beadott termékek mennyisége nem változott. Az állatok jogosan érzik becsapva magukat, hiszen ugyanúgy megdolgoztak a fejadagért, mégsem kapták meg. Ugyanebben a helyzetben van a mi Erdélyünk is. Hiába küldi el rendszeresen az adót Bukarestbe, annak csak töredéke tér vissza az eredeti helyére. Ugyanebben a történetben, a vezetők (a disznók) dupla, sőt tripla fejadagot kapnak, mert „megérdemlik”.
Itt jutunk el a probléma gyökeréhez. Az ország vezetői önkényesen garázdálkodnak a régió által megtermelt értékekkel. Míg Erdélyt kiszipolyozzák, addig a jóval fejletlenebb régiókat próbálják elindítani az emelkedés útján, sikertelenül. Bizonyára nem véletlen ez, nem is várhatnánk mást a kárpátokon túli régió politikusaitól, akik csak azt viszik tovább amit a balkánon szocializálódott elődeiktől tanultak. Csak egy a bökkenő, mi is delegálunk képviselőket , de ők nem konfrontálódnak régiónk kiszipolyozóival, hanem inkább üzletelnek.
Nekünk nem „dealerek” kellenek, hanem „leaderek”. Vezetőhiányban szenvedünk. Kevés olyan politikusunk van aki szembe merne szállni ezzel a központosított monstrummal, és egy sincs olyan, aki mögé egyként felsorakozna a teljes erdélyi magyarság, vagy Erdély minden lakosa. Van egy-két székelyföldi „harcos” akik úgy tűnik csak a trendet lovagolva próbálnak szavazatot szerezni. Van aki székelyföld kormányzójának tisztére jelölte magát.
Közben meg nem vesszük észre, hogy Székelyföld ebben a történetben csak széljegyzet. Nem ez a háromnegyed-milliós régió fogja térdre kényszeríteni ezt a majdnem-államot. Ebben a történetben Erdélyé a főszerep és ezt a szerepet a történelem szabta rá, nem holmi önjelöltségről van szó. De nehogy azt higgye valaki, hogy egy homogén magyar lakosságú Erdélyről van szó, mert az csak az álomszinten létezik. Egy olyan Erdélyről amelyben a magyarság megközelítőleg 19%-ot tesz ki. Nehogy már a nyúl vigye a puskát alapon, tehát ebben az Erdélyben is a románoké a döntő szerep.
Gyakran emlegetjük, hogy mi tartjuk el Romániát, nahát ez is csak Erdélyre igaz, Székelyföldre nem. A jövőben lehet, de ma erről mint realitás értelmetlen vitatkozni. Ilyen alapon követelni az autonómiát, értelmetlen. Hiszen nem elég, hogy megkapjuk Bukarestből a kisebbségeknek járó pénzt, ehhez jön még a magyar állam hathatós támogatása is. A skótok és katalánok nem kapnak „gyarmattartóiktól”, sőt anyaországaiktól sem hisz nincs ilyen. Ezt helyzetet saját maguk harcolták ki, és ehhez nem kellett külföldi támogatás, vagy saját identitásának átformálása, de még nemzettestvéreiket sem hagyták az út szélén, mint ahogy ezt a székely autonómia megvalósulása jelentené. Lehet ezt másképp is, nem kell újra feltalálni a spanyolviaszt. A két világháború közötti magyar kisebbségi vezetőink, nem üzletként fogták fel az érdekképviseletet, legalábbis nem személyes üzletként. Program alapú megegyezéseket kötöttek az erdélyi román erőkkel, hogy Bukaresttel szemben eredményt érjenek el. Nagyobb mozgalmak, elképzelések részeként fogták fel a magyar ügy képviseletét.
Ugyanilyen nagyobb ügy Erdély autonómiája, amely nem zárja ki Székelyföld autonómiáját. A kettő szerves része, kiegészítője lehet egymásnak. De e kettő, ha egymással szembemegy ki is olthatja egymást. Ez mindkét oldal felelőssége. Az Erdély autonómiáját akaróknak meg kell érteniük, hogy a Székelyföldnek külön jogállás kell a régión belül. A Székelyföld autonómiáját akaróknak meg kell érteniük, hogyha azt akarják, hogy a „fejőstehén” ne Bukarest, hanem a saját hasznára termelje a tejet, akkor az erdélyi románokkal karöltve kell ezt kiharcolni. Mert egyedül nem fog menni!
Fancsali Ernő
erdelyiautonomia.wordpress.com
Erdély.ma,

Lomnici: erkölcsi- és létkérdés, hogy a külhoni magyarok jogait védjük
A szlovák politika elérte célját: a megfélemlítések, a zaklatások, a jogsértések hatására aki nyíltan vállalja magyar állampolgárságát, attól elveszik szlovák iratait, és megfosztják szlovák állampolgárságától. Az ott élő félmillió magyarból csak ezerötszázan vették fel a magyar állampolgárságot, ez pedig a legkevesebb a Kárpát-medencében. Azonban a helyzet változhat, ha a szlovák alkotmánybíróság január 22-én kimondja a Fico-féle törvény alkotmányellenességét.
Lomnici Zoltánnal, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökével, az Emberi Méltóság Tanácsa elnökével Bálint István beszélgetett.
Lomnici elmondta: az a tény, hogy Felvidéken két népszámlálás között 120 ezerrel csökkent a magukat magyarnak vallók száma, az szörnyű rossz anyaországi hozzáállásra utal az elmúlt évtizedekben. A magyarságuktól azért fordultak el sokan, mert számukra az anyaország semmilyen védelmet nem nyújtott. Nem az a legfontosabb, hogy amikor a határon túli magyarok érdekében fellépünk, az eredményes legyen, hanem az, hogy egyáltalán fellépjünk – nyilatkozta Lomnici Zoltán. Jó lenne, ha több magyarországi székhellyel rendelkező emberjogi szervezet fellépne a külhoni magyarok érdekében, az európai szintéren is hasznosabb lenne, ha több szervezet állna ki a jogsértettek ügyében – véli az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke.
Lomnici elmagyarázta: nem arról van szó, hogy Szlovákia tiltja a kettős állampolgárságot, mert ezt uniós országként megteheti, hanem arról van szó, hogy pusztán azért, mert bejelentették a magyar állampolgárság felvevését, ezektől a nemzettársainktól elvették a szlovák állampolgárságot, pedig a Szlovák Alkotmány kimondja: akarata ellenére senkitől sem vehető el a szlovák állampolgárság.
Tekintettel az elmúlt évtizedek tapasztalataira, a fondorlatos magyarellenes magatartásra, ami jellemezi Szlovákiát, abban senki nem bízik, hogy ezt az alkotmányellenességet feloldja a Szlovák Alkotmánybíróság, azonban az alkotmánybíróság nem teheti meg minden nemzetközi következmény nélkül azt, hogy a nemzetállam építése érdekében alkotmányosnak ítélje Fico törvényét – fejtette ki az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke.
Lomnici kihangsúlyozta: az a fontos, hogy a felvidéki magyarok érezzék, Magyarország – úgy az állami, mint a civil szféra – tesz valamit az érdekükben, mert az unió, ha a nemzetiségi kérdésekkel nem is hajlandó foglalkozni, de a konkrét jogsértésekkel igen.
A külhoni magyar területeket lelki értelemben csak akkor tudjuk megtartani, ha az ott élő magyarokat az anyaország segíti, ha érezhetik, hogy a magyar nemzethez tartoznak, nekünk erkölcsi- és létkérdés, hogy a határon túli magyarok jogait megóvjuk – szögezte le Lomnici Zoltán.
MTI
Erdély.ma

A zene? Az kell! – színházi levél Nagybányáról
December 29-én mutatta be a „Lendvay Márton” Színjátszó Kör idei szilveszteri előadását. „A zene? Az kell!” című kétrészes zenés-humoros összeállítás a Városi Színházban került színpadra.
Az első rész egy szomorú mozzanattal kezdődött, a társulat tagjai és a közönség a nemrég elhunyt Illing Babira emlékeztek, közben a kivetítőn róla készült fotók jelenítették meg az emlékezetesebb pillanatokat, s felcsendült a „Hol van a szó?” című dal, Suhárt Levente nagyszerű előadásában.
Ezt követően lépett színpadra a két konferanszié, Szigeti Olga és Simori Sándor, akik a maguk módján, a társulat nevében vettek búcsút korán eltávozott társuktól. A jelenlévők egy perc néma csenddel adóztak Illing Babi emlékének.
A tulajdonképpeni előadás Balogh György ifjú növendékeinek a táncával vette kezdetét, majd Mezei Anna kisunokájával, Benkő Lillával párban adta elő az „Ahogy lesz, úgy lesz” című slágert, Sárga Angéla pedig az ifjúi szív titkairól dalolt.
A ráhangolódást szolgáló felvezető után következett az első bohózat, melyben a szereplők, Mezei Anna, Maksai Mihály és Simori Sándor egy kínai piac hangulatát varázsolták a színpadra. Amíg a díszletet átrendezték, Antal Róbert egy részeges karatemester bőrébe, pontosabban kimonójába bújva énekelt nagy átéléssel, Reisfeld Réka pedig vágyainak adott énekhangot. A következő, sorban a második bohózat egy kivénhedt Daciáról, vagy inkább egy eladósorba került lányról, még pontosabban mindkettőről szólt, szerencsére egyszerre, hiszen így a félreértések sorozata fergeteges bohózattá állt össze. A jelenetet előadták: Krizsanovszki István, Böndi Linda, Sárga Angéla, Miszovits Olivér és Suhárt Levente.
A folytatásban Mezei Anna a tőle megszokott „minőségben” adott elő egy nótacsokrot, majd ismét Balogh György fiataljai lejtették a táncot. „Mi a különbség?” címmel bohózat zárta az előadás első részét, Miszovits Olivér, Lajos István és Simori Sándor tolmácsolásában.
A második rész Miszovits Olivér angyali vallomásával rajtolt, majd következett egy bohózat, „Protekció” címmel, Krizsanovszki Enikő, Mezei Anna, Sárga Angéla, Szigeti Olga, Krizsanovszki István, Krizsanovszki Viktorka, Lajos István, Maksai Mihály, Miszovits Olivér, Suhárt Levente, Szigeti Gyula és Simori Sándor előadásában.
„Két jóbarát”, Krizsanovszki István és Krizsanovszki Viktorka következett, Suhárt Levente pedig minden elismerést és dicséretet megérdemlő hangjával 10 kicsi rénszarvast varázsolt a színpadra. A zeneszámokat követően „Gyerekszáj” címmel következett bohózat, Böndi Linda, Krizsanovszki Enikő, Szigeti Olga és Antal Róbert tolmácsolásában, amit egy újabb tánccsokor koronázott meg.
„Parasztbecsület” címmel láthatott a közönség egy újabb bohózatot, Reisfeld Réka, Antal Róbert és Szigeti Gyula előadásában. A vidám perceket operettslágerek követték, Mezei Anna-Simori Sándor, Krizsanovszki István, Miszovits Olivér és a Krizsanovszki házaspár lépett sorban színpadra, majd következett a finálé. „A zene, az kell!” – énekelte Böndi Linda, majd miután a társulat nevében Benkő Lilla, Jenei Ádám és Krizsanovszki Viktor elmondták az újévi köszöntőt, mindenki csatlakozott az előadóhoz, bizonyítva ezzel, hogy a zene, az tényleg kell!
Ahogy mondani szokás: ez az előadás nem jöhetett volna létre, ha nincs a Színjátszó Kör zenekara, Lengyel Marius hegedűművész vezetésével – Damºa Petru – billentyű, Jenei Ádám – perkúció, Jenei István – kísérőgitár; Kim Sándor – dob; Szabó Zoltán – basszusgitár -, Prodan Dan hangosító, Codrea Marinel világosító, valamint Danciu Augustin színpadmester.
Aki nem lehetett ott az év végi előadáson, január 17-én jóváteheti hibáját. Akkor Józsa Andrással is találkozhatnak, ő ugyanis objektív okokból sajnos nem lehetett jelen a „Lendvay Márton” Színjátszó Kör által „elkövetett” bemutatón.
Jó szórakozást a következő előadáshoz!
Tamási Attila
nagybanya.ro

Erdély.ma,

Erőt adott az összefogás
Nemcsak az adományok, az összefogás és a sok bátorítás is rengeteget segített neki – mondta a csíkszeredai Pop Éva, akit decemberben műtöttek meg Budapesten. Ahhoz, hogy a csípőjében kialakult daganatot eltávolíthassák, egyik lábát is amputálni kellett, a lehetőségekhez képest azonban jól van, hazatért és derűs mosollyal mondott köszönetet mindazoknak, akik segítséget nyújtottak a műtéte érdekében.
Végigkövettük portálunkon a Pop Éva javára szervezett gyűjtést, a 48 éves, korábban elárusítóként dolgozott csíkszeredai asszony érdekében nagyon sokan adományoztak, cégek, magánszemélyek, ismerősök és ismeretlenek segítettek neki. Pop Éva a csípője forgójában kialakult rosszindulatú daganat miatt szorult műtétre, ezt Budapesten a Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinikáján végezték el. A műtét tavaly december 18-án történt meg, a héten pedig haza is térhetett az asszony, akit otthonában kerestünk fel. Egyik lábát csípőből amputálni kellett, a daganat ugyanis hatalmasnak bizonyult, a húgyhólyagot, az ülőideget is elnyomta, azonban – mint fogalmazott – a körülményekhez képest jól van, nem panaszkodik.
A megerősödésre koncentrál
Pop Éva mosolyogva fogadott és elmesélte, a budapesti orvosok szerint hihetetlen, hogy milyen gyorsasággal épült fel. A műtét előtt egy héttel tudta meg, hogy a lába is menthetetlen, akkor „kisírták, amit ki kellett”, de mivel más lehetőség nem volt a gyógyulásra, azután már igyekezett a műtétre és a felépülésre koncentrálni. A családja sokat segített, a férje, a lánya mellette volt a műtét előtt és után, de az ismerősök, ismeretlenek támogatása is nagyon jólesett neki. „Nagyon nagy erőt adott nekem az összefogás, valósággal lebegtetett, fenntartott ennek az ereje, a sok ima” – mesélte. A műtétet végző orvos szerint a daganatot sikerült olyan jól eltávolítani, hogy sem kemo- sem sugárterápiára nincs szüksége. Vitaminokat, erősítő készítményeket szed csak és gyógytornára fog menni, hogy eléggé megerősödhessen a protézis viselésére. Egy hónap múlva megy vissza ellenőrzésre, három hónap múlva pedig már szó lehet protézis elkészíttetéséről, viseléséről.
Köszönet az adományokért
A műtét végül nem a várt 1,5 millió forintba, hanem 1,3 millió forintba került, így az adományozóktól összegyűlt 23 497 lejből és a műtétre való kiutazás után is folytatódott gyűjtésből maradt még pénz, amit a protézis megvásárlására fognak fordítani. Nem tudják, ez mennyibe fog kerülni, de a gyűjtés most már lezárul – mondta Pop Éva, aki mindenkinek nagyon szépen köszöni az adományát. A hála szavainak elmondása közben könnyekkel telt meg a szeme. Megosztotta, nemcsak a pénz segített, hanem az összefogás megtapasztalása is hihetetlen érzést nyújtott és sokat jelentett számára az a nagy érdeklődés is, amit az elmúlt időszakban megtapasztalt. „Mikor elkezdődött a gyűjtés, nem hittem volna, hogy ennyi ember megmozdul és, hogy ez milyen hatalmas módon segít. Enélkül nem lehetett volna” – hangsúlyozta ki. Elmesélte, most is meghatódik ettől, el-el sírja magát, de igyekszik nem könnyezni sokat, és próbál derűsnek maradni. Hazatérése után már találkozott nemcsak családtagokkal, hanem ismerősökkel is, emellett volt kollégái, akik lebonyolították a műtét érdekében a gyűjtést, érkezésekor a vonatállomáson várták, kellemes meglepetést szerezve neki.
R. Kiss Edit
Székelyhon.ro,

„Lelkünkben van az emlékezés”
A marosvásárhelyi megemlékezés után a Nyárádmente felé vette útját a Don-kanyari áldozatokra emlékezők egy része, többségük gyalog tette meg a távot Székelybőig, ahol Nyárádszereda vezetői várták őket. A világháborús hősök emlékművének megkoszorúzása után Székelytompára indultak.
Január 12. gyásznap – kezdte ünnepi beszédét Gáspár István tompai református lelkész, aki a szép számú helyi és gyalogló emlékező előtt azt hangsúlyozta: 71 évvel a katasztrófa után is feltehető a kérdés: mi lett volna, ha a történelmi események másként alakultak volna, ha Magyarország nem a németek, olaszok és japánok mellé sodródott volna a második világháborúban, ha a kétszázezres magyar honvédségnek nem a keleti frontra kellett volna menni, hanem a Kárpátok határait őrizte volna. Valószínűleg másként alakultak volna a határok is. De ma azokra gondolunk, akik hősök és áldozatok lettek, és akik esetleg még hazatértek. És egymás kezét fogva az ige és szeretet fegyverével kell megharcoljuk a mi Don- és Kárpát-kanyarjainkat – mondta a lelkész, mielőtt az emlékezők koszorút helyeztek volna el a háborús hősöknek a templom falán álló emléktáblájánál.
Hősök, áldozatok és emlékezők
A marosvásárhelyi 23. határvadász zászlóalj hagyományőrző csoportjának gyalogosaihoz Nyárádszeredában csatlakozott a magyar királyi 9. marosvásárhelyi hagyományőrző huszáerzred, a gyergyói 11. székely huszárezred, a 15. Mátyás huszárezred gernyeszegi, sárpataki és havadi csapatai, valamint az erdőszentgyörgyi 6. Württemberg-huszárok. Az unitárius templomban Sándor Szilárd lelkész köszöntötte az ünneplőket, míg Köllő Gábor nyárádremetei plébános kiemelte: a hős azért hős, mert vállalja önmagát, és felkiáltó jel minden olyan ember, aki nemzetiségét nemcsak nyelvével, hanem hőstettével mutatja ki, mi pedig ma minden háborút csak a gyermekáldással tudunk megnyerni.
Benkő József hadtörténész, a határvadász csapat vezetője részletesen felidézte a Don-kanyari csata előzményeit, körülményeit és következményeit, míg Miholcsa József huszár alezredes a hagyományok és hitünk megőrzéséről szólt.
Vannak a magyar történelemben Golgoták, ezek közé tartozik a Don-kanyar is, ahol mintegy kétszázezer magyar katona fele elesett, eltűnt vagy fogságba került – mondta Ábrám Zoltán, az EMKE elnöke, aki a 2003 óta tartó évenkénti megemlékezésekről is szólt, kiemelve: ezek nemcsak a múltba, hanem a jövőbe is mutatnak, felhívva a figyelmet a hazaszeretetre és a szeretetre, amelyre nagy szükség van ebben az elértéktelenedő világban.
Még mindig fél az állam?
Az államhatalom még mindig félni látszik az ártatlan hagyományőrző megemlékezésektől. Az ünnepség előtti napokban Csíkfalván, Nyárádgálfalván is érdeklődtek a rendőrök az esemény felől, míg Nyárádszeredában azt is szerették volna tudni, hogy hány megemlékező érkezik, és hol lesznek elszállásolva. Állítólag a megyeközponti feletteseik kérték az információkat. Ennek ellenére a nyárádszeredai megemlékezés helyszínén szombaton csak egy szolgálatos rendőr volt jelen, bár az emlékezők némelyike azt állítja, hogy Marosvásárhelyen végig figyelték ismeretlenek az ünneplést.
Az ünneplés a református templomnál folytatódott, ahol Székely Endre lelkész arról beszélt, hogy a múlt és az emlékezés a lelkünkben van, mert enélkül gyökértelenné válik egy nemzet. A háborús hősök emléktáblájánál koszorúkat helyeztek el a határvadászok, a huszárok és az EMKE, majd Ábrám Zoltán emléklapokat nyújtott át a lelkészeknek, szervezőknek, elöljáróknak, de nem feledkezett meg két idős helyiről sem, akik a második világháborúban megjárták a poklok poklát: Rigmányi József 43. határvadász és Iszlai Albert egykori katonák is oklevelet kaptak. Este az emlékezők huszár- és katonadalokat énekeltek, míg Balogh József huszárkapitány bemutatta azt a kardot, amellyel állítólag Bem apó aprította Erdélyben az ellenséget.
Fontos és hasznos volt Nyárádszeredának
A megemlékezés vasárnap is folytatódott, a hagyományőrző katonai és huszárcsapatok a város szentannai részén gyalogoltak végig, ahol a világháborús hősök emlékművénél koszorúztak, majd az andrásfalvi városrészbe mentek át, ahol a református templomban Gecző András lelkész tartott ünnepi istentiszteletet, míg a vendégek itt is emlékeztek a doni eseményekre, majd koszorút helyeztek el a templom portikusában álló háborús emléktáblánál.
Tóth Sándor polgármester, házigazda elmondta: a tavalyi emlékezés után eldöntötte, hogy idén Nyárádszereda szívesen ad helyet a rendezvénynek, és ezt fontosnak is tartja, mert sokan szerezhettek így tudomást és hasznos információkat a felidézett világháborús pillanatokról.
Gligor Róbert László |
Székelyhon.ro,

Don-kanyar: a magyar sereg a szomszédokkal való harcra készült
Mindent egybevetve hozzávetőlegesen 130 ezerre tehető a 2. magyar hadsereg csaknem egyéves keleti hadszíntéri tevékenysége során elesett, megsebesült és fogságba esett honvédek és munkaszolgálatosok száma. Mondta el Szabó Péter hadtörténész, a Don-kanyar című kötet szerzője hétfőn az MTI-nek.
Közülük 49-50 ezren estek el, s csaknem ugyanennyien is sebesültek meg. Javarészt a szovjet rádió hivatalos jelentését alapul véve 27-28 ezerre tehető a hadifoglyok száma, közülük kevesen térhettek vissza – állapította meg a történész.
A hősi halottak – akik számát javarészt az eltűntté nyilvánításokból lehet kikövetkeztetni – és a sebesültek aránya a hadsereg 1943. januári, februári visszavonulása során s az azt követő újjászervezése alatt vált megközelítően egyenlővé, az ebben az időszakban a megfagyottak magas száma, illetve a sebesültek gyors és biztonságos hazaszállításának lehetetlensége miatt. Az 1943. januári szovjet offenzíva megindulását követően a munkaszolgálatosok szenvedték el arányában a legnagyobb veszteségeket – jegyezte meg.
A történész hangsúlyozta: nem lehet pontosan tudni, hogy a sebesülten hazatérők közül hányan haltak meg itthon, mint ahogy azt sem, hogy a 27-28 ezer hadifogolyból hányan tértek haza. Utóbbiak közül legtöbben már a hadifogolytáborba szállításuk közben meghaltak, becslések szerint pedig mindössze 3-4 ezren élhették túl közülük a megpróbáltatásokat.
Szabó Péter rámutatott: „a sajtóban általában túlzott, 150-200 ezer főben meghatározott veszteségi adatok ismétlődnek", amit nem támaszt alá a hadsereg 1943. május 21-i veszteségkimutatása.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy 1942 tavaszán küldtek ki mintegy 200 ezer katonát a Don-kanyarba, de már az év novemberében döntöttek arról, hogy kiszállítanak egy 45-50 ezres kontingenst a magyar katonák egy részének leváltására. Ez azonban éppen az 1943. január 12-i szovjet támadás időpontjával esett egybe, így azok sem jöhettek haza, akiket leváltottak volna, emiatt mintegy 250 ezres magyar hadsereggel kell számolni, ami pedig a 2. hadsereg veszteségeinek arányait csökkenti.
Szabó Péter közölte: Magyarország csak 1938-tól kezdhetett el fegyverkezni a bledi egyezmény értelmében, az visszaadta az ország fegyverkezési önállóságát, s ennek anyagi alapját a szintén 1938-as Darányi Kálmán-féle győri program adta meg. A világszerte zajló háborús készülődés miatt azonban a magyar hadsereg nemigen tudott fejlesztésekbe kezdeni, mivel a fegyvergyártás egyes technológiai eljárásait értelemszerűen nem akarták megosztani a különböző államok Magyarországgal. Kiemelte: a magyar hadsereg a revízió megvalósítására készült, ennek értelmében a szomszédos államokkal való harcokra, de semmiképpen nem távoli hadszíntereken zajló, nagyhatalmakat felvonultató háborúra készült. A legfontosabb tehát akkoriban az ország határainak védelme volt, ennélfogva a magyar honvédalakulatok fegyverzetét és felszerelését egy esetleges közép-európai hadszíntér viszonyaihoz igazították. A 2. magyar hadsereget az ország lehetőségeihez képest a legjobban igyekeztek felszerelni – állapította meg.
Beszámolt arról, a legénység mindvégig hitt abban, hogy felváltják őket és hazatérhetnek, az azonban már 1942 nyarán világossá vált, hogy a 2. magyar hadseregnek az 1942-1943-as telet is a Don-kanyarban kell töltenie. Emiatt már nyáron megkezdődtek a téli ruhagyűjtések, erre szólított fel Horthy Miklósné rádiófelhívása is 1942. augusztus közepén. Azt viszont nem lehet tudni, hogy mennyi szállítmány jutott el a magyar katonákhoz, mert szállítási nehézségekkel küzdött a magyar hadsereg, ezért rengeteg bakancs, nemezcsizma és egyéb téli felszerelés maradt kiosztatlanul. A raktárakat a visszavonuláskor felgyújtották, hogy ne kerüljenek az ellenség kezére.
A Don-kanyarban zajló harcokhoz az ország gépjárműállományának felét mozgósították, amelybe beletartoztak a polgári személyektől bevonultatott gépjárművek és országos járművek (szekerek). A 2. magyar hadsereg létszáma egyebek mellett azért is volt viszonylag nagy, mert a tüzérség fegyvereit javarészt fogatolt járművekkel szállították – fűzte hozzá.
Emlékeztetett arra: a pártállami időkben, 1959-ben Münnich Ferenc kormányfő előszavával jelent meg dokumentumgyűjtemény a 2. hadseregről, s akkoriban „nem a történészek foglalkoztak ezzel a témával". Nemeskürty Istvánnak 1972-ben jelent meg a sok kiadást megért Requiem egy hadseregért című könyve, a szerző pedig „azóta sem tágít egyetlen egy hipotézisétől sem". Ezek között szerepel, hogy a 2. hadsereget „halálba szánták rossz fegyverzettel és felszereléssel", emiatt eleve elrendeltetett a sorsa. Sára Sándor Krónika című dokumentumfilmje és az ez alapján készült Pergőtűz című mozifilmje az egykori szemtanúk elmondása alapján mutatta be az eseményeket – tette hozzá.
A hadtörténész elmondása szerint az első hiteles feldolgozások között kell megemlíteni a nyolcvanas évek második feléből Szakály Sándor forrásközlését a Hadtörténelmi Közlemények, illetve Kornis Pál Don-kanyart megjárt munkaszolgálatos két tanulmányát, de a téma új szemléletű feldolgozása a rendszerváltás után gyorsult fel igazán. A ma még élő visszaemlékezők, akik megjárták a Don-kanyart, 90-95 évesek, és egyre kevesebben vannak, így az oral historyn alapuló kutatás jelentős akadályokba ütközik.
MTI
Erdély.ma,

Letöltendő börtönbüntetést kér Nagy Zsolt volt RMDSZ-es miniszter ellen az ügyészség
Letöltendő börtönbüntetést kért hétfőn a román korrupcióellenes ügyészség a legfelső bíróságon Nagy Zsolt egykori távközlési miniszter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt politikusa ellen, akit hatalommal való visszaéléssel vádolnak.
Hétfőn tartották a román legfelső bíróságon az utolsó tárgyalást abban a fellebbviteli perben, amelyben Nagy Zsolt mellett Tudor Chiuariu volt román igazságügyi miniszter is vádlott.
November végén első fokon három és fél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a román legfelső bíróság Nagy Zsoltot, Chiuariut viszont felmentették. Az ügyészség mindkét volt miniszter ellen letöltendő börtönbüntetést kért.
MTI
Erdély.ma,

Közlemény
Oktatási stratégia
Január 10-én, pénteken 15 órától az RMDSZ Arad megyei szervezetének székházában az Arad megyei magyar oktatási stratégia kidolgozási folyamatának munkamegbeszélésére került sor.
Jelen voltak Bognár Levente megyei RMDSZ-elnök, Király András oktatási államtitkár, Pellegrini Miklós főtanfelőgyelő-helyettes, magyar iskolavezetők, önkormányzati vezetők, pedagógusok és az oktatási szakbizottság tagjai.
A stratégia vázlatának bemutatása után vitára került sor. A következő két hétben az oktatási szakemberek és az önkormányzati képviselők megteszik javaslataikat, észrevételeiket.
Az így kialakult stratégiatervezetet az RMDSZ Arad megyei szervezete 2014. február 1-jétől közvitára fogja bocsájtani.
Az aradi magyar online média és az RMDSZ Arad megyei szervezetének honlapján is hozzá lehet majd szólni, véleményt lehet majd nyilvánítani az oktatási stratégiáról.
Faragó Péter ügyvezető elnök
Nyugati Jelen (Arad),

Felélesztik a romtemplomot Tamáshidán
Felújítják a Bihar megyei Tamáshida (Tămașda) Árpád-kori romtemplomát, hogy ott a jövőben kulturális központot alakítsanak ki benne.
Erről Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megyei elnöke tájékoztatta lapunkat, miután az elmúlt évben a nagyszalontai szervezet segítségével sikerült 49 évre koncesszióba venniük az épületet a Pro Partium Alapítvány javára. Pontosabban csak annak maradványait, hiszen az egykoron szebb időket is megélt háromhajós román stílusban épült kegyhelyből mára csak a csonka torony és a szentély maradt.
Az egykori mezőváros – amelyet a helyiek csak Tamásdaként emlegetnek –, jelenleg csak egy perifériára szorult kicsiny falu, ahol a magyarság is szórványba került. Többnyire reformátusok élnek itt, akik a 18. században új templomot építettek. A romos szentély báró Liptay Frigyes családjának a kápolnája volt az 1920-as évek földreformjáig, amikor is elvesztette azt.
„A koncesszióba vétellel az első számú probléma épp az volt, hogy sokáig nem lehetett tudni, hogy ki is az épület tulajdonosa” – magyarázta a Krónikának Csomortányi István. Tájékoztatása szerint a különben román vezetésű Keményfok (Avram Iancu) önkormányzata derítette ki a pontos tulajdoni viszonyokat és megoldotta, hogy a rom a község tulajdonába kerüljön. „Abszolút nyitottak voltak arra, hogy mi ebbe a projektbe belevághassunk. Ingyen és bérmentve használatba adták az épületet 49 évre azzal a feltétellel, hogy mi tíz éven belül felújítjuk és valamilyen közösségi funkciót adunk neki” – mondta a néppárti vezető, aki az építmény idegenforgalmi jelentőségére is felhívta a figyelmet.
Tájékoztatása szerint a délkelet-bihari térségben más komoly Árpád-kori emlék nincs, ráadásul ezt még annak idején a Szentföldről hazatérő, itt átvonuló Teuton Lovagrend építette. „Egy részük itt megtelepedett és várost alapított Tamáshidán. Stílusjegyeiben is teljesen más, észak-európai tájakat idéz az épület, egészen sajátos” – magyarázta Csomortányi.
A restauráció viszont nem lesz egyszerű, mivel nagyon kevés feljegyzés és kép maradt fenn a templomról, a 19. század végén készült metszeteken már a romos állapotot rögzítették. „A régészeti feltárás lesz az, ami majd sok mindenre választ ad” – mutatott rá Csomortányi. Az épület amúgy régészeti besorolás alatt áll, jelenleg épp a feltárások engedélyeztetésén dolgoznak, és reményeink szerint tavasszal már nekiláthatnak a kutatásnak.
A törvényi szabályozás szerint azt elvileg csak a Körösvidéki Múzeum, illetve annak szakemberei végezhetik, de a projektgazdák bíznak abban, hogy az intézmény felügyelete mellett akár külsős szakembereket is bevonhatnak majd a munkába. „Azt még nem tudom, hogy az, amit találni fogunk, kinek a tulajdona lesz, de ha a tulajdonjog nem is minket illet majd, a kezelési jogot mindenképp szeretnénk megszerezni. Amit találunk, az az épülethez tartozik, és szeretném, hogy mindent helyben állítsunk ki” – jelezte Csomortányi.
A várható kiadásokat még nem tudták felbecsülni, pontosabb képet csak a régészeti feltárás után kapnak. Azt viszont jelezték: ez nagyon bonyolult és költséges projektről van szó. „Ígéretet kaptunk vállalkozóktól, és bízunk benne, hogy egyéb költségvetési forrásokat is be tudunk vonni ahhoz, hogy megvalósuljon” – mondta a néppárti vezető. Szeretnének ugyanis mindent, amit lehet az eredeti állapotába helyreállítani, hogy legyen egy világi, közösségi épület Tamáshidán. „A falunak jelenleg még egy modern kultúrháza sincs” – mutatott rá Csomortányi, aki azt sem tartja kizártnak, hogy az ökuménia jegyében majd valamilyen egyházi funkciót is kap a restaurált romtemplom.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár),

Politikai üzenete lehet a román autonómiának
Elemzők szerint politikai üzenete lehet annak, hogy az önkormányzatok társulása által bizonyos fokú önállóságot kaphat Hargita megye északi, román többségű része. Mint ismeretes, a nyolc település összefogásával létrejövő Kelemen-Görgény Fejlesztési Társulás küszöbön álló bejegyzését Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke jelentette be.
Horváth István szociológus, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet igazgatója az MTI-nek hétfőn elmondta, a társulás révén létrejövő döntéshozatali keret azt üzenheti, hogy „a kisebbségi kérdés kezelését nem kell kötelezően a többségi döntéshozatali logikában látni”. Ezt azért tartotta fontosnak, mert – mint fogalmazott – „egy kisebbségi közösségnek soha nem tesz jót a többségi döntéshozatal”.
Horváth István nem tartotta valószínűnek, hogy a kölcsönösség elve alapján Erdély magyar többségű kistérségei is olyan önállóságra tegyenek szert, amilyent a Hargita Megyei Tanács szán a társulásnak. Példaként említette, hogy a kölcsönösség elve Székelyföldön sem működik. Míg Erdély megannyi román többségű településén magyar alpolgármestert választanak, a székelyföldi városokban ezt a tisztséget nem szokás átengedni a román közösség választottainak.
Bakk Miklós politológus szerint a székelyföldi román többségű települések kistérségi társulása megnyithatná az utat a magyar többségű települések kistérségi társulásainak a bejegyzése felé. A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem tanára emlékeztetett rá, hogy az elmúlt években a kormány helyi képviseletét ellátó prefektusok akadályozták meg a székelyföldi magyar kistérségi társulások megalakulását.
Úgy vélte, a székelyföldi román társulás létrehozásának a megakadályozása azt jelezné, hogy Bukarest nem akar megegyezést a székelyföldi magyar többség és a helyi román kisebbség között, és arra törekszik, hogy a Székelyföld autonómiájának semmilyen előfeltétele ne jöjjön létre. A politológus hangsúlyozta, a társulást még akkor sem lehet közjogi autonómiának tekinteni, ha a megyei önkormányzat át kívánja erre ruházni egyes kompetenciáit. A kompetenciák tervezett átruházását politikai gesztusnak nevezte, amelyet a politikai marketing eszközeivel lehet ahhoz a kérdéshez kapcsolni, hogy mi történjék a székelyföldi románokkal Székelyföld területi autonómiája esetében.
Darie Cristea szociológus, a Bukaresti Tudományegyetem tanára az Adevărul napilapnak nyilatkozva úgy vélte, a társulás létrehozásával voltaképpen a székelyföldi magyarok próbálják elfogadtatni a román társadalommal az általuk áhított autonómia gondolatát. Hozzátette azonban, hogy az autonómia kérdésköre nem tartozik a megyei önkormányzatokra. „Ez az állam berendezkedési formája, a román állam pedig sem a területi, sem az etnikai alapú autonómiát nem fogadja el” – vélte a szociológus. A Konstancán megjelenő Telegraf napilap „a pofátlanság netovábbjának” titulálta, hogy a magyarok akarnak autonómiát adni a románoknak Romániában.
Mint arról beszámoltunk, Borboly Csaba úgy nyilatkozott, hogy már januárban bejegyezhetik a Kelemen-Görgény Fejlesztési Társulást, mely többek között kulturális, oktatási, mezőgazdasági, egészségügyi, szociális, egyházi és műemlékvédelmi, és turisztikai területen veszi át a megyei önkormányzattól a térség ügyeinek a kezelését, és az ezekhez rendelt költségvetési forrásokat. A társulás települései afféle román szigetet képeznek a 86 százalékban magyarok által lakott Hargita megyében.
Székelyhon.ro,

A békéé legyen a főhatalom…
Vasárnap az 1943-ban a Donnál megsemmisült 2. magyar hadseregre emlékezve, a néhai hősök tiszteletére szervezett túrát a nagyváradi Tanoda Egyesület a püspökfürdői erdőben, másodízben.
A Don-kanyari offenzíva 71. évfordulója alkalmából szervezett túra résztvevői a püspökfürdői buszvégállomásnál gyülekeztek. Talán a jobb időnek is bemutathatóan, sokkal többen jöttek, mint tavaly, és a kirándulókhoz kiscserkészek is csatlakoztak a váradi Rákóczi György-csapatból, hétvégi portyájuk részeként. Igazoltan hiányzott idén az az öregúr, Józsi bácsi, akinek az édesapja éppen a püspökfürdői erdő lövészárkaiban vesztette az életét, de a múltkori túráig azt sem tudta, hogy hol helyezkednek el ezek.
A gyülekező helytől egy rövidebb utat tettek meg az egybegyűltek, egészen az erdészházig, ahol meleg tea és pogácsa várta őket. Kecse Gabriella tanárnő, a Tanoda Egyesület elnöke arra hívta fel a figyelmüket: a hagyományőrzés szándékával, az ifjabb korosztály bevonásával és természetesen a szépkorúakra mindig számítva szervezik meg az emléktúrát. 1943. január 12-én, tehát 71 évvel ezelőtt történt az a bizonyos doni offenzíva, mely a magyar hadtörténelem során a legnagyobb, legesztelenebb és legembertelenebb áldozatot követelte. A 250 ezer fős 2. magyar hadtestből 125 ezer honvédet hiába várt haza a családja. Ezek az emberek 2 ezer kilométerre a szülőföldjüktől harcoltak, akiknek vannak olvasmányélményeik erről, azok is tudják, hogy milyen szörnyű körülmények közt: nyári ruházatban, időnként fegyvertelenül várták a halált tudatosan, elszántan és becsülettel. A magyar történelemben ugyan voltak mélypontok – Muhi, Mohács, Világos, Arad vagy Trianon -, de talán éppen ennyire értelmetlen sorsot kevés szereplőnek szánt a végzet.
– Azért kell emlékezni, és tanítani a Don-kanyarban történtektől a diákok is, mert minden kornak van egy sajátos feladata. Manapság szerencsére a térségünkben nincsenek háborúk, és a mi feladatunk az, hogy soha ne is legyen, soha többé ne forduljon elő, hogy idegen érdekek miatt a fiaink az életünket áldozzák, hangsúlyozta a pedagógus, aki zárógondolatként egy doni túlélő szavait idézte. „Legyen a béke a Föld legnagyobb hatalma, tegyen boldoggá minden embert és országot, és mély tisztességgel takarja be a koporsókat.”
Útvonal
Kecse Attila túravezető hangsúlyozta: a teljes túra útvonala körülbelül 7,5 kilométer addig a pontig vissza, ahonnan elindulnak. Egy kicsit feljebb, másfél-két kilométernyi erdei séta után fölmennek azokhoz a második világháborús állásokhoz, amelyeknél a magyar és a német katonák próbálták védeni a várost, a domboldal felől ugyanis be tudták lőni a Kolozsvár felől érkező II. szovjet-ukrán frontot, azért számított ez stratégiailag fontos domboldalnak. Utána megnézik azokat a több kilométer hosszan húzódó árkokat is, melyeket váradi munkaszolgálatosok ástak ki.
A körülbelül két-két és fél óra, ameddig a túra tartott, gyorsan eltelt, menet közben az emlékezők néha megálltak egy-egy jelentősebb helyszínnél, melyeknél a szakember további magyarázatokkal szolgált. Két fáklyát is meggyújtottak az elesettek előtt tisztelegve, miközben Kecse Ákos elénekelt egy korabeli katonadalt. Örvendetes, hogy az idősebbek érdeklődését tapasztalva, a gyermekek is felbátorodtak, és különféle kérdéseket tettek fel a több mint hét évtizeddel ezelőtti eseményekkel kapcsolatban.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro,

Tőkés László a partiumi autonómia évének nyilvánította 2014-et - A Partiumi autonómia évének nyilvánította 2014-et Tőkés László európai parlamenti (EP) képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.
Az EP-képviselő sajtóirodája által jegyzett hétfői közlemény szerint Tőkés László Nagyváradon beszélt a Partiumi autonómia évéről a vasárnap tartott újévköszöntő fogadásán. Arra kérte a jelenlévőket, hogy a maguk eszközeivel járuljanak hozzá a Partiumi autonómia évéhez, mert - mint fogalmazott - „minden autonómia alapsejtje az autonóm, öntudatos ember önálló cselekvése".
Az új év feladatai között Tőkés László a népszavazásra irányuló aláírásgyűjtés előkészítését, a partiumi zászló és címer elkészítését, a minél szélesebb körű mozgósítást és a Székelyek nagy meneteléséhez hasonló tömeges partiumi megmozdulások szervezését említette. Hozzátette: az EMNT egy kiegyensúlyozott, integrált autonómiakoncepcióban gondolkodik, melynek lehetséges változatait Szilágyi Ferenc, a Partiumi Keresztény Egyetem docense, a tavaly alakult Partiumi Autonómia Tanács (PAT) alelnöke egy kiadványban foglalta össze.
Tőkés László hangsúlyozta, nem elég az ügy mellé állítani a mintegy 400 ezer partiumi magyart, hanem az itt élő románság támogatását is meg kell nyerni. Az EMNT elnöke a kishitűség legyőzésére buzdított.
Szilágyi Ferenc szerint a Partiumi Autonómia Tanács tavalyi megalakulása is jelzi, szükség van a partiumi autonómia ügyének a szervezett képviseletére. "Az idei évben a Partiumban is át kell lépnünk a saját árnyékunkon" - jelentette ki Szilágyi Ferenc, aki azt is elmondta, hogy egész évre kiterjedő eseménysorozat tervét állították össze. Ennek megvalósításában a civil, egyházi és politikai szervezetek és intézmények hozzájárulására, támogatására is számítanak.
(MTI)

Külhoni magyar képviselők a román kormányt bírálták - Mind Winkler Gyula, mind Tőkés László romániai magyar európai parlamenti (EP-) képviselő a román kormányt bírálta egyperces felszólalásában hétfő este az EP plenáris ülésén, Strasbourgban.
Winkler szerint az idei EP-választásokon az embereknek lehetőségük lesz arra, hogy eldöntsék, azokat választják-e, akik le akarják rombolni az európai építményt, vagy azokat, akik egy új Európában hisznek. Hozzátette: ő ez utóbbiak közé tartozik.
Az RMDSZ politikusa kijelentette: elítél minden olyan kezdeményezést, amely az alapján osztályozná az unió állampolgárait, hogy melyik tagállamból származnak, egyúttal elítélte a román kormány kezdeményezését, hogy a májusi EP-választással egy időben népszavazást is tartsanak a román alkotmány módosításáról.
"Ez a döntés tisztán mutatja, mennyire nem érzékeli a balliberális kormánykoalíció Romániában a XXI. századi európai uniós értékrendet" - húzta alá Winkler.
Tőkés László az ellen emelte fel a szavát, hogy Victor Ponta román kormányfő "felelőtlen, demagóg, fasiszta gondolkodású" politikusnak nevezte Elmar Brokot, az EP külügyi bizottságának néppárti elnökét, majd felidézte, hogy szerinte Ponta utasítására a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága őt is "horthystának, fasisztának, revansistának, revizionistának" minősítette.
"Romániában a Ceausescu-diktatúra kísértetei járnak vissza" - hangoztatta Tőkés emlékeztetve, hogy annak idején a pártállami titkosszolgálat is hasonló ürüggyel kriminalizálta az erdélyi magyarokat és németeket.
Úgy tűnik, az alapvető emberi jognak számító szabad véleménynyilvánításért ugyanez a bánásmód jár Victor Ponta országában - húzta alá az egykori királyhágómelléki református püspök.
(MTI)

A valósnál majdnem százezerrel több lakosról tud a kolozsvári polgármesteri hivatal
A 2011-es népszámláláskor megállapított 324 756 kolozsvári lakosságszámhoz képest jelentős eltérést mutat a múlt héten a kolozsvári polgármesteri hivatal által közölt 410 923-as szám.
A Transindex megkeresésére Kiss Tamás szociológus úgy nyilatkozott, hogy az eltérés az elavult lakosságnyilvántartó használatának köszönhető. Ebben a nyilvántartásban országos szinten 23 millió ember szerepel. Az adatok elavultsága a külföldre költözöttek és az elköltözöttek közül elhalálozók adataival nem frissített rendszernek köszönhető.
A 2011-es népszámlálás végleges adatai szerint beszélhetünk egy népességnövekedésről Kolozsváron, főleg, ha ebbe belevesszük a metropolisövezetét is, azonban a szociológus szerint egy ilyen mértékű növekedés nem valószínű. (hírszerk.)
Transindex.ro,

A két ellentétes értékrend "hungaricuma" politikai közéletünknek?
Ennél furcsább címet, illetve kérdésfeltevést nem is választhattam volna. Azonban tudatos volt a nyakatekertség! Csak az általam vélt és létező történelmi valóságot akartam egy címben, költői kérdésben leírni.
Közösségünk számára szerte a Kárpát-medencében fontos lenne a nemzeti konszenzus, amelyet általában (néha szándékosan) összemosnak pártpolitikai összefogásokkal, vagy elengedhetetlen függvénynek állítják be, és követelik tévesen a politika szereplőitől.
Az elmúlt években a Kárpát-medencei magyar politikai közéletben szinte minden napra jutott egy hangzatos beszéd, publicisztikai agymenés, egetverően nagy közhely a politikai összefogásról, amelynek "alapjának kéne lenni", illetve kezdeti lökete lehetne a nemzetpolitikai konszenzusnak.
Mindezt populista módon kommunikálva teszik, tudva, hogy pluralista demokráciában élünk, amelynek éppen az a fontos ismérve, hogy a politikai pártok sajátos arculattal, ideológiával, programelképzeléssel vesznek részt a hatalom gyakorlásában, s adott pillanatban - ha a hatalmi érdekérvényesítés megkívánja -, politikai konszenzusra lépnek egymással. Hangsúlyosan jelezném: ez nem összekeverendő a nemzetpolitikai konszenzussal. Az anyaországban a (hamis) igény vagy elvárás ezzel kapcsolatosan általában a művi (meggyengült) baloldalról érkezik a Fidesszel szemben, nálunk a Felvidéken pedig a magát értelmiséginek definiáló véleményformálóktól, illetve egyes politikai pártoktól is követelődző hangsúllyal, mert valószínűleg a hatalomban centralizálni szeretnék erejüket.
Legyünk végre a saját társadalmunkkal őszinték, és a közösségünknek is itt az ideje, hogy 25 évvel 1989 után felébredjen Csipkerózsika-álmából, megmossa az arcát s szemét, hogy lássa végre a Kárpát-medencei magyar közélet elmúlt kilencvenéves politikai "fejlődését", történelmét, mert talán így nem esik populista szónokok, szélhámosok szellemi csapdájába.
Egyrészt amióta Machiavelli szellemi öröksége és politikai iskolája létezik, a közéletben a politikai erők számára a hatalom megszerzése fontos aspektus, amely végül célja és eszköze is annak, hogy bizonyos erők akcióképesen képviseljék az őket felhatalmazó érdekcsoportokat, közösségeket. Természetesen a politika stratégiai játék is egyben, ezért különféle együttműködések tarkítják a politikai életet és történelmet, vagyis az összefogás olyankor jöhet létre a politikai hatalmi centrumok, erők, pártok között, ha azt a hatalom megtartása megkívánja. Ez a politika lecsupaszított természete. Ez a pragmatikus, álszentség nélküli küldetése. Az előbb leírt politikai hatalmi harcok folyamatai a felhatalmazott politikusainkat ideális esetben nem zárják ki, sőt nem is zárhatnák ki a valódi közösségi szolgálat alól, vagyis hogy a társadalom érdekeit érvényesítsék. Így e megállapítások végett nem kell kitérni a hitünkből, csak relatíve tisztább képet kaphatunk és nem utópisztikus ideákat kergetünk a politika kapcsán! Ugyanakkor arra a negatív kicsengést magában hordozó megállapításra sem szabad jutni, hogy akkor nincs is természetesnek mondható politikai összefogás az állam stabil kormányzása okán ...
De van, csak ez még nem nemzetpolitikai konszenzus, hanem a már fentebb leírt politikai hatalmi koncentráció a politikai hatalmi erők (pártok, mozgalmak) között! A politikai összefogás tehát nem zárja ki a nemzeti konszenzust, de annak nem is a szinonimája, amelyet az összefogás mentén egyesek hamis módon hangsúlyoznak. Kiindulási pontnak nem rossz helyzet, azonban a nemzetpolitikai konszenzustól dimenziónyi távolságra van! Nemzetpolitikai konszenzusnak elsősorban a véleményformálóink és közszereplőink fejében kell megvalósulnia minden oldalon.
Így bármelyik hatalmi erő (párt, mozgalom) kerül is aktuálisan hatalomra, annak sajátos programcélkitűzései mellett ott kell, hogy lebegjenek a közösség által támasztott nemzetstratégiai konszenzust alkotó célok, amelyeknek a megvalósítására vagy állandó észben tartására mindig meg kell, hogy legyen a politikai akarat. Pártpolitikai összefogástól, "összeborulástól" függetlenül.
Amíg úgy érzem, hogy a fenti megközelítésből kifolyólag Erdélyben (az RMDSZ paradigmaváltásának köszönhetően) lehetséges a nemzetpolitikai konszenzus, addig ez nálunk a Felvidéken az MKP és a Most-Híd, illetve szellemi holdudvarai között nem lehetséges, mert alapvető eltérések mutatkoznak már abban is, hogyan határozza meg egyik vagy másik politikai erő és annak értelmiségi véleményformálói nemzetpolitikai téren a felvidéki magyarságot..
Duray Miklóssal egyet kell értenem a tekintetében, hogy nálunk is két értékrend feszül egymásnak ebben a problematikában, mint ahogy egyébként az összmagyar politikai közéletben (talán már Erdélyt leszámítva): "A nemzetpolitikai konszenzus mai képlékenysége nem abból fakad, hogy a Kárpát-medencében vagy kimondottan a Felvidéken szemben áll egymással két vagy akár több tábor, hanem abból, hogy az egész magyarság két részre van osztva, két ellentétes és felcserélhetetlen értékrend szerint igazodik. Ennek a kettéválásnak semmi köze a pártpolitikához... (...) A pártosság csupán egy természetes differenciálódást jelent minden pluralista demokráciában. A magyar politikai közélet kettészakadása azonban a közgondolkodásban jelenlévő két teljesen ellentétes értékrend okán létezik. Ilyen mértékben ez magyar sajátosság." (Megkésett segélykiálltás: interjú N. Gyurkovits Rózával 2004. január végén - Hazától a Nemzetig - Duray Miklós)
Vagyis a két ellentétes értékrend "hungaricuma" a Kárpát-medencei magyar társadalomnak. Duray Miklós szerint összefügg a modern magyar államfejlődésnek az első világháború végén bekövetkezett defektusaival, a magyar modernizmus elbukásával, a történelmi magyar állam erőszakos szétrombolásával. Meghatározva e két szembenálló értékrendet: az egyik a nemzetorientáltságú politikai elit, a másik pedig az individuum-irányultságú elit, amely politikai csoportosulások szerint is jól behatárolható. A jobboldali konzervatív, a jobbközép, a nemzeti liberális és a történelmi baloldal, vagyis a szociáldemokrácia nemzetközpontú.
Vegyük számba akkor a másik értékrend politikai palettáját. Ide tartoznak neoliberálisok, a szociálliberálisok, a kommunisták és a posztkommunista szocialisták, akik a nemzetközösségi mivoltát tagadják, vagy maradiságnak bélyegzik, vagy ha a Trianon utáni elszakított területeken léteznek, van politikai szerepvállalásuk, akkor specifikus helyzetükből kifolyólag maximum elfogadják a nemzetközösséget mint nemzetiséget, illetve azt az adott államon belüli kulturális (sokszínűségként) másságként definiálják.
A felvidéki nemzetpolitikai konszenzus képlékenysége
A Felvidék esetében az MKP egyértelműen a nemzetközpontú kategóriába tartozik, a Most-Híd sajnos nem! Ennek alátámasztása pedig nagyon egyszerű, hétköznapi interakcióval igazolható, ugyanis a Most-Híd pártelnöke, Bugár Béla a 2012-es kongresszusukat követően kijelentette a sajtónak (talán egyik legőszintébb pillanatában), hogy a párt ideológiájának meghatározásával őt hagyják békén... Majd 2013-ban mégis az Európai Néppártba léptek be, ettől függetlenül a magyarországi balliberális oldallal ápolnak politikai kapcsolatokat, legfőbb ideológusuk pedig a baloldali Népszabadságban publikál állandó jelleggel. Ezért sem meglepő, hogy a magyar nemzetközösségi érdekek a párt vezető elitje számára "huszadrangú" problémák - azt hiszem igyekeztem finom lenni. Az eddigi politikai szerepvállalásuk is ezt dokumentálja. A nemzetet csupán az egy kultúrához tartozó egyének - állampolgárok - halmazaként értelmezik úgy, hogy az állampolgári kötődés fölülmúlja a nemzeti köteléket. Azt hiszem ha a Most-Híd nemrég kiadott identitásstratégiájára gondolunk, arra ez az előbbi sorban leírt megközelítés simán ráillik. Szóval érthető, ha a hétköznapok felvidéki magyar társadalmának egy része Bugár Béla nélkül a Most-Hídat szlovák pártnak tekinti és ezen csak a pártelnök elmúlt húsz évben az MKP színeiben felépített személyi kultusza árnyal valamit.
Vagyis, ha a jelenlegi erdélyi és felvidéki magyar politikai közállapotokat a nemzetpolitika tükrében összehasonlítjuk, akkor kitűnik, hogy Erdélyben immáron mind a három (magyar) párt a nemzetet közösségként (magyar nemzetközösségként) értelmezi, a közösségi érdekek mentén próbálja mobilizálni a társadalmat, addig Szlovákiában ugyanígy, a fentebb leírtak mentén a Magyar Közösség Pártja (MKP) az a politikai erő, amely nemzetközpontú politikai cselekvést folytat, ugyanis a Most-Híd a társadalmat főleg az egyéni gazdasági célok vagy gazdasági csoportérdekek irányába igyekszik mobilizálni.
Mikor a Most-Híd 2009-ben megalakult, vezetői nagyon jól érezték, tudták a szlovákiai magyarság értékrendbeli megosztottságát, erre lehetett építeni egy politikai erőt. A felvidéki magyarság társadalmi és nemzetpolitikai kérdésekben való megosztottsága tehát nem pártpolitikai gyökerű, azonban 2009-től számítva megbújnak mögötte pártpolitikai érdekek, például az, hogy Szlovákiában a magyarság sajátos helyzete ellenére is értékrendben megosztott maradjon. Ez viszont a Most-Híd egyértelmű felelőssége, hogy az értékrendbeli különbségek közül a nemzetközösség szempontjából romboló hatásút, az individuum-irányultságú értékrendet konzerválta. 2010-es választási legitimációjuknak köszönhetően ráadásul a szlovákiai magyar közösség egy része pozitív attitűdként értelmezhette az egyéni gazdasági célok "mindenekfelettiségét".
Végezetül közösségünkben egy tévhitet is fel kell hogy oldjunk: ha a két párt között egyáltalán politikai összefogás is létrejönne, az nem eredményezné egyenesen a társadalom nemzetpolitikai konszenzusát a Felvidéken, mert hogy az értékrendbeli különbségek sajnos 2009 óta konzerválódtak. Szlovákiában a felvidéki magyarok nemzetpolitikai konszenzusának képlékenysége egyelőre sajnos tartós állapot.
Samu István
Felvidék.ma,