A Salacz Gyuláról szóló magyar könyv magyar bemutatója
A város mindenek előtt
Ott találkozunk, ahol annak idején elkezdte munkásságát – hangzott Bognár Levente első mondata hétfőn este, az aradi városháza dísztermében.
– Most is ebben a városban élünk, amely akkoriban lett olyanná, amelyet szeretnénk megtartani. Salacz Gyula szobrot kapott, utcát is elneveztünk róla, és fontosnak tartottuk, hogy könyv is megjelenjen róla, aki európai szintű várost emelt – mondta a kései utód, Arad alpolgármestere.
Puskel Péter Salacz Gyuláról írt, A város mindenek előtt c. könyve iránti szokatlanul nagy érdeklődést mutatja, hogy a városháza gyönyörűen felújított dísztermébe pótszékeket kellett behozni, de így se jutott mindenkinek ülőhely, a bemutató végén pedig hosszú sor kanyargott előbb a város pénzén kiadott könyvért (ingyen, aláírás alapján adták), majd a szerző előtt, dedikálásért.
Ujj János megtiszteltetésnek mondta, hogy bemutathatja a barát-helytörténész munkáját a polgármesteri tisztséget mindeddig leghosszabban, 26 évig, 1875–1901 között betöltő Salacz Gyuláról, akit kortársai ismertek és megbecsültek. Aztán hosszú ideig megfeledkeztek róla, pedig ott a helye a kor nagy eredményekkel büszkélkedhető polgármesterei, személyiségei között (a méltató Telbisz Károly, Török János, Ormós Zsigmond, Simay István, Meţianu püspök, Lőw Immánuel nevét említette). A kiegyezés (1867) után a magyar városok gyorsütemű fejlődésnek indultak, Aradon megkezdte működését az utcai világítást szolgáló légszeszgyár, a városi tömegközlekedést beindító lóvasút, 1869-ben letették a királyi főgimnázium (ma Moise Nicoară) alapjait. Arad nagy hitelt vesz fel a Városháza és a színház épületére, de bekövetkezik a válság, és a város súlyos helyzetbe kerül. Ekkor kerül a gyulai születésű Salacz Gyula a polgármesteri székbe, és bravúrt visz végbe: kihúzza a várost a bajból, távozásakor, 1901-ben (akkor választják országgyűlési képviselővé) egy teljesen más várost hagy az aradiakra. Az ő idejében építették újjá a leégett színházat, nyári színházat hozott létre, felépült víztorony és Arad valamennyi jelentős iskolája, 1880-ban a Maros gátja, felszámolták a várost átszelő (szemétlerakodóként is használt) hat Maros-holtágat, kiépítették a vízvezeték- és csatornahálózatot, és mindez csak hézagos felsorolás.
Ujj János szerint a kiváló városvezető sikerének egyik titka emberi tartása volt, az a szemlélet, hogy „a város mindenek előtt”, azaz minden személyes érdek fölött. Hivatalában nem gazdagodott meg, nem lett belőle földbirtokos, de teljes mértékben kiérdemelte nemcsak kortársai, hanem az utódok elismerését is.
Puskel Péter olyan könyvet tett le az asztalra, amelyet, bárki ír azután a „reformpolgármesterről”, nem lehet megkerülni.
A szerző bevallotta: soha nem hitte volna, hogy ebben a teremben a városépítő polgármesterről beszélhet, és köszönetet mondott azoknak – köztük Bognár alpolgármesternek és Cziszter Kálmán tanácsosnak –, akik nélkül könyve nem születhetett volna meg. Röviden vázolta a város fejlődését a XIX. század utolsó évtizedeiben, kiemelte Arad élenjáró szerepét, gazdasági megerősödését (a század végére húsznál több gyárnak minősíthető vállalata működött), s válaszolt egyeseknek hozzá intézett kérdésére, hogy miért ilyen „rövid” ez a könyv. Azért, mondta, mert nem tartotta méltónak, hogy „feltöltse” – Salacz Gyulának, az elkötelezett közszolgálat mintaképének a tettei önmagukért beszélnek.
A nagysikerű könyvbemutató bejezéseként Bognár Levente arra bíztatta a helytörténészeket, hogy írják meg a továbbiakban is, amit meg kell írni, hogy a nagy és követésre méltó elődöket a város mai, és nem csak magyar polgárai is megismerjék.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Szórványnapi ünnepség Lupényban
Egymás terhét hordozzák, egymás örömét osztják
Versolvasás a nyugdíjas-bálon
Ismét jelesre vizsgázott összetartásból és nemzeti elkötelezettségből a lupényi magyarság hétvégén a szórványnapi ünnepség alkalmával.
A közös program még szombaton délután kezdődött, amikor a helyi RMDSZ nőszövetsége az immár több mint 10 éves múltra visszanéző idősek bálját szervezte meg az unitárius parókián. Több mint 70 helyi és a szomszédos Vulkánról érkezett nyugdíjas mulatott nagyszerűen, magyar nóták, kellemes beszélgetések, viccmondás kíséretében, finom falatok és jó borok mellett. Az elhunytakra is megemlékeztek, verseket is szavaltak, majd nagy lelkesedésben az egybegyűltek spontán módón énekelték el a magyar, majd a székely himnuszt. Antal Amália, a nőszövetség elnöke, Benedekfi Dávid RMDSZ-elnök és szervező csapatuk ismét kellemes együttlétet biztosítottak a helyi magyarságnak.
Jóllehet, mindez csupán a nyitány volt, a szórványmagyarság tulajdonképpeni ünnepére vasárnap, ökumenikus istentiszteleten került sor. Az unitárius templom megtelt különböző felekezetű magyarokkal, Lupényban – és a bányavidéken általában – a közösség mindig együtt tartja meg a magyar ünnepeket, fölváltva a különböző felekezetek templomaiban.
Kovács-Szabadi Tünde református lelkész asszony hirdetett igét, a házigazda Koppándi-Benczédi Zoltán unitárius lelkipásztor pedig a szórványról tartott rövid, de frappáns és tudományosan jól felépített előadást.
Erdély majdnem másfél millió magyarságának kb. egyharmada, vagyis olyan 500 000 ember él a szórványban. Kb. 300 000-re tehető a nagyvárosokban szórványsorsra jutott magyarok száma, 100 000-re a kisvárosokban élőké, illetve további 100 000-re a falvakban szétszórtaké.
Ezek azok a közösségek, melyek 1100 éven keresztül, gyakran saját testükkel védték meg a tömbvidéket a beolvadástól.
A támogatás azonban nem volt mindig egyirányú, a tömbvidék is megerősítette a szórványt, például a bányavidék magyarsága nagyrészt Erdély más vidékeiről származó bevándorlókból áll, akik főleg az ötvenes, hatvanas és hetvenes években kerültek a Zsil-völgyébe az akkoriban virágzó bányákhoz. A katolikusok főleg Csíkból és Háromszékről, a reformátusok a Szilágyságból, az unitáriusok, pedig Udvarhely vidékéről, derült ki Koppándi-Benczédi Zoltán előadásából.
Sajnos a tömbvidéki utánpótlás ideje lejárt, manapság Lupényban (és a bányavidéken általában) inkább az elvándorlás jellemző, vagy gyakran a beolvadás. A magyarság száma pedig aggasztó mértékben apad, nemcsak a bányavidéken, hanem az egész megyében, ahol 20 év alatt felére csökkent. Az egyházi nyilvántartásokba évről évre jóval több temetés kerül, mint keresztelő vagy esküvő, utóbbiak, pedig rendszerint vegyesek, olyan házasságkötés, ahol mindkét fél magyar, kivételszámba megy valamennyi felekezetnél.
A szórványban nehezebb az élet, több a munka, viszont nagyobb az elégtétel. Ettől szép és érdekes, hangsúlyozta Marthy Attila plébános, aki 1978 óta a szórványban szolgál és székely létére, mára idegenkedne egy színmagyar, színkatolikus faluban való szolgálattól. Nem is kíván elmenni a szórványból, hiszen azzal „gúnyt űzne saját pályafutásából”.
Hasonlóképpen vélekedett felszólalásában Benedekfi Dávid, helyi RMDSZ-elnök, aki a Maros megyei tömbvidékről került kamaszként Lupényba. Megszerette a szórványt, évtizedek óta a magyarság összefogásáért és megmaradásáért munkálkodik, noha 1989 előtt a Securitate még keményen üldözte ezért. Felnőtt élete, gyötrelmei és örömei a szórványhoz fűződnek, nem is tudná elképzelni életét a szórványra jellemző összetartás és egymással való törődés nélkül, noha a rendszerváltás után Budapesten is megfordult egy ideig, s székely léte ellenére képtelen egyetérteni a túlságosan csak saját autonómiájukkal törődő, s a szórványt figyelmen kívül hagyó székely honfitársaival. „Lupény Hunyad megye és a szórvány példaképe, az 1000 éves határ tövében a magyarság származási hely és vallási felekezettől függetlenül összefog, és jövőt épít”, hangsúlyozta az RMDSZ-elnök.
Ökumenikus jellegéből kifolyólag, az ünnepség végén a magyar baptistáké volt a szó, a verseket és énekeket ők adták elő, majd az egybegyűltek egy emberként énekelték el nemzeti imánkat.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

Magunkra maradtunk tankönyvgondjainkkal?
Érthetetlenséget kelt az új tankönyvekre vonatkozó metodológia, amely az oktatási tárca honlapján jelent meg. A dokumentum, amelyen nincs rajta a tanügyminiszter aláírása, többek közt azt írja elő, hogy ezentúl a tankönyveket csak románul lehet megírni. „Kivételt csak a nemzeti kisebbségek anyanyelv és irodalom, az illető kisebbség történelme és a zenekönyve képez” – fogalmaz a dokumentum.
Király András RMDSZ-es oktatásügyi államtitkár lapunknak elmondta: értetlenül áll a közzétett dokumentum előtt, a tárcánál senki sem egyeztetett vele erről. Biztosított: államtitkárként soha nem írna alá egy ilyen tartalmú iratot.
– Remus Pricopie tanügyminiszternek már elmondtam álláspontomat, miszerint tarthatatlan, hogy a nemzeti kisebbségek esetében ne lehessen a tanrend figyelembe vételével önálló tankönyvet írni, ilyenformán a magyar gyermekek is csak románból lefordított tankönyvekből tanulhatnának. A baj az, hogy a romániai magyarságon kívül a többi nemzeti kisebbség nem tart igényt az anyanyelven írott tankönyvekre, ezért mi, magyarok, magunkra maradtunk tankönyvgondjainkkal. Mindezek ellenére bízom abban, hogy a miniszter betartja a szavát, és módosítja a módszertant oly módon, hogy a kifogásolt cikkelyt törlik, lehetővé téve, hogy a romániai magyar gyerekek ne csak lefordított tankönyvekből tanulhassanak. Államtitkárként nem érthetek egyet egy ilyen dokumentummal – összegzett az államtitkár.
Király András elmondta azt is: csak az új általános tantervek kidolgozása, illetve elfogadása után valósulhat meg az az elképzelés, hogy a romániai nemzeti kisebbségek ötödik osztálytól a többségiektől eltérő tankönyv és tanrend szerint, idegen nyelvként tanulják az állam nyelvét, és ebből a tananyagból vizsgázzanak, érettségizzenek. Az új általános tantervek elfogadását 2015–2016-ra ígéri a tanügyminisztérium – tudtuk meg.
Szabadság (Kolozsvár)

Évforduló – Az omladozó sajtóháztól a „sárgáig”
Húszéves a kolozsvári magyar újságíróképzés
FOLYTATÁS LAPUNK NOVEMBER 16-AI SZÁMÁBÓL
Szakembereket egy félig béna sajtórendszernek?
Csakhogy hiába oktatnánk korszerű értékszemlélettel, ha végzettjeinknek felemás, rosszul működő médiarendszerben kell állást keresniük, állást vállalniuk. Húsz évvel ezelőtt nagyon megszívleltük Mihai Coman professzornak, az 1989 után létesített bukaresti Média- és Kommunikációtudományi Kar dékánjának a szavait, amelyeket Rostás Zoltán bukaresti szociológiaprofesszor rögzített: „Az egyetem feladata nem az, hogy zsenit neveljen. Az egyetem szakembert képez. A mi karunk a mass-media intézményei számára készít fel szakembereket. Persze, az is igaz, hogy a román mass-media még nem igazi intézmény, még nem gazdasági törvények szabályozzák működését, még nincs intézményi öntudata. De az is igaz, hogy egy félig béna sajtórendszer számára mi nem oktathatunk. Mi egy majdan normalizálódó sajtó szakembereit készítjük fel.” (A Hét, 1993. 31.). Ez a sajtórendszer, mint tudjuk, azóta sem normalizálódott. Ami korántsem jogosítja fel az újságíróképzés szakembereit, a mai médiakutatókat, hogy felhagyjanak a „béna rendszer” kritikai ostromával, hogy ne éljenek a „hatalom nélküliek hatalmával”.
Ha kezdetben Mihai Coman professzor betájolására és intézményszervezési tapasztalataira figyeltünk, később a szegedi kollégáinkét sem kerülhettük meg. A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán ugyancsak az 1993/94-es tanévtől indult média- és kommunikáció-tudományi szakirány Róka Jolán és Szajbély Mihály professzorok vezetésével. Kezdettől jó kapcsolatokat alakítottunk ki velük. Regionális igényeknek igyekeztek megfelelni ők is, mi is. Az alaptantárgyak is ugyanazok voltak: az általános elméleti stúdiumokkal – médiafilozófia, sajtó- és médiatörténet, kommunikáció-elmélet, szociológia, tömeglélektan, jeltudomány stb. – egyenlő arányban szerepeltek a gyakorlati tárgyak (sajtóműfajok, számítógépes szövegszerkesztés, médiaírás). Legfennebb a tantárgyak évenkénti elosztásában voltak eltérések.
Spectator Sajtóháztól a Zápolya utcáig
Amikor beindítottuk az egyetemi szintű újságíróképzést, a MÚRE vezetőségével egy olyan – civil társadalmi összefogással építendő – kolozsvári sajtóház tető alá hozásában reménykedtünk, amelyik helyet biztosíthat valamennyi kolozsvári magyar szerkesztőségnek, rádió- és tévéstúdiónak, magának a magyar újságíró-egyesületnek, az újságíróképzésnek és a médiakutatásnak egyaránt. Az alapítványi pénzekből megvásárolt Rákóczi úti telekre tervezett ötszintes épületnek végül is csak a mérnöki rajza készült el. De a telken lévő – már akkor renoválásra szoruló – épületben 1993 októberében elkezdhettük az oktatást, majd a szakkönyvtár kialakítását. A bútorzatot egy bécsi alapítvány küldte, írógépekkel és fénymásolóval az Erdélyi Református Egyházkerület püspöksége látott el. A Magyar Televíziótól vágógépet kaptunk, egyébként pedig pályázatok révén szereztük be a televíziós képzéshez szükséges műszaki eszközöket. A budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán végzett Tárkányi János, a BBTE Színház- és Filmművészeti Karának tanszékünkön frissen doktorált tanársegéde vállalta a műhelygyakorlatok irányítását. Az önellátásban odáig jutottunk, hogy a Szabadságban megjelent apróhirdetésünk nyomán jólelkű kolozsváriaktól ágyakat és ágyneműt kaptunk, és így három-négy rászoruló hallgatónak tudtunk szállást biztosítani. Aminek az volt a fölöttébb nagy haszna, hogy „a bentlakók” télvíz idején befűtöttek, eltakarították a havat, könyvtárszolgálatot vállaltak.
A két világháború közötti időszak legjelentősebb magyar publicistájáról, az akkori újságíró-egyesület élén álló Spectatorról (Krenner Miklósról) elnevezett Sajtóház egy évtizedig szolgálta célkitűzéseinket. Addigra az épület állaga annyira megromlott, hogy ki kellett költöznünk belőle. Fél évig az Apáczai-líceum fogadott be. A Politikatudományi és Közigazgatási Kar új székhelyének és modern épületszárnyának a berendezése után már mi is a Zápolya utca végén folytathattuk a munkánkat. Ahol már jól felszerelt, korszerű eszközökkel ellátott stúdió (súgógép, normál felsőkategóriás-, négy középkategóriás és öt amatőrkamera, lámpapark, valamint fejlesztés alatt lévő műszaki vezérlő) várta pénteki napokon hallgatóinkat, terepgyakorlatokon viszont a Xantus Gábor rendező-operatőr segítségével korábban beszerzett műszaki felszereléssel szerezhettek szakmai tapasztalatokat. A közbeeső epizódokról csak annyit: első dékáni működésem idején az 1999/2000-es tanévben Xantus Gábor elképzelései szerint rádiós és tévés műhelyt alakítottunk ki a Piarista rendház („Echinox”-épület) 60-as és 61-es szobájában, mindhárom tagozat számára. Nem sokáig vehettük igénybe. Nem tudni, hogy milyen megfontolásból, az egyetem akkori vezetősége úgy döntött, hogy a Gerilla Rádió rendelkezésére bocsátja az oktatóstúdiót.
Tanulmányút, amikor Budapest még „messze” volt
Fontos része volt az újságíróképzésnek a kéthetes budapesti tanulmányutak megszervezése 1997-től kezdődően. Ezekről egy-két résztvevő minden évben beszámolt a Campus hasábjain. A Minerva Ház archívumában elhelyezett dokumentumok mind a pályázatok szövegét, mind az elszámolások beszámolóit és számláit őrzik. Az 1997. november 12-én megfogalmazott egyik pályázat szerint a tanulmányi út célja „a) a kolozsvári egyetem végzős újságíró szakos hallgatói ismerjék meg a magyar sajtó szerkezetét, működési alapelveit, intézményeit, meghatározó műhelyeit; b) szakdolgozatuk elméleti megalapozása és dokumentációjuk kiegészítése céljából az Országos Szécheényi Könyvtárban, a MÚOSZ könyvtárában, a Parlamenti Könyvtárban, az Eötvös Collegium könyvtárában stb. végezhessenek kutatásokat. Elképzeléseink szerint délelőttönként intézményeket, szerkesztőségeket keresünk fel, a délutánokat könyvtárakban töltjük. Szeretnénk felkeresni a Független Média Központot, a MÚOSZ-t, a Bálint György Újságíró Iskolát, a Magyar Írószövetséget, az Anyanyelvi Konferenciát, a Népszabadság, a Magyar Nemzet, az Európai Utas, a Kortárs, a Magyar Napló szerkesztőségét, az MTI-t, a Duna Tévét, a Magyar Rádiót, a Magyar Televíziót, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen működő Kommunikációs Intézetet.” Az 1998. március 12-én kelt beszámolóból az derül ki, hogy a tanulmányút minden tervezett állomásán elidőztünk, és „bárhol jártunk, vendéglátóink figyelmét nem kerülte el: hallgatóink fontos kérdéseket tettek fel számukra; szakmai rátermettségüket éppen azzal bizonyították, hogy tudnak kérdezni.”
Ezeknek a kapcsolatoknak ma is hasznát vesszük, igaz, jóval kisebb anyagi támogatottsággal. Merthogy honnan is kértem én támogatást 1996. november végétől kezdve? A MÚOSZ-tól, az Illyés Alapítványtól, az Anyanyelvi Konferenciától, a Magyar Oktatási Minisztériumtól, a Határon Túli Magyarok Titkárságától, a Népszabadságtól, a Schola Rivulina Alapítványtól. Az így elnyert – jóval egymillió forint fölötti összegek – nagyjából fedezték (az utazás kivételével természetesen) a budapesti tanulmányutak minden költségét, a BKV-bérleteket és a színházjegyeket is beleértve. A Magyar Oktatási Minisztériumnak köszönhető, hogy hallgatóink számos évben a Márton Áron Szakkollégiumban lakhattak, illetve a Budapest Média Intézetben fejleszthették rádiós és tévés alapképzettségüket. Amelyekről az egyetemi tanévzárókon sem restelltek (olykor) önironikus videoklipeket bemutatni.
FOLYTATJUK
Cseke Péter
Szabadság (Kolozsvár)

Indulhat a nagy decentralizáció
Felelősségvállalási eljárással terjesztette a parlament elé kedden a kormány a decentralizációs törvényt, amely a rendszerváltás óta példa nélküli változásokat foganatosít a közigazgatásban.
A jogszabályról nem rendeznek vitát, hanem három napon belül hatályba lép, feltéve, ha az ellenzéknek nem sikerül bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatnia a Victor Ponta vezette kabinetet. Ez azonban a balliberális koalíció kétharmados többségét tekintve lehetetlen küldetés. Felelősségvállalási eljárással terjesztette a bukaresti parlament elé tegnap a kormány a decentralizációs törvényt, amely a rendszerváltás óta példa nélküli változásokat foganatosít a közigazgatásban. A jogszabályról nem rendeznek vitát, hanem három napon belül hatályba lép, feltéve, ha az ellenzéknek nem sikerül bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatnia a Victor Ponta vezette kabinetet. Ez azonban a balliberális koalíció kétharmados többségét tekintve lehetetlen küldetés.
A törvény értelmében 2014. január elsejétől a minisztériumok alárendeltségéből a megyei, illetve települési önkormányzatok hatáskörébe kerülnek át többek között a közegészségügyi intézetek, mezőgazdasági igazgatóságok, munkaügyi felügyelőségek, sportlétesítmények, kulturális igazgatóságok. Nem utalják önkormányzati felügyelet alá például a rendőrséget, mivel a belügyi tárcát irányító, a szociáldemokratákkal együtt kormányzó liberálisok (PNL) megvétózták a rendfenntartók központosított irányításának megszüntetését. Crin Antonescu, a PNL elnöke nemrég éppen a székelyföldi autonómiatörekvések kapcsán vélekedett úgy, miszerint a rendőrség decentralizációja a nemzetbiztonságot, az állam egységét veszélyeztetné. Victor Ponta miniszterelnök a törvényhozás két házának tegnapi együttes ülésén úgy fogalmazott, kormányának hadseregnyi, kenyerét féltő minisztériumi tisztviselővel kellett megharcolnia azért, hogy megvalósítsa a központi intézmények hatáskörének lebontását.
A kormányfő közölte, a feladatok mellé forrásokat is biztosítanak az önkormányzatoknak a jövő évi költségvetésben. Ennek megfelelően a decentralizáció most még nem von maga után létszámleépítést a közigazgatásban, 2015-től azonban Ponta szerint várhatóan csökkeni fog az alkalmazottak száma az önkormányzatoknak alárendelt intézményekben. Jövőre ugyanis az önkormányzatoknak az európai szabványok szerint kell kidolgozniuk a különböző intézmények személyzeti összetételét és költségvetését, és a leépítések minden bizonnyal a 2015-ös büdzsében mutatkoznak majd meg. (Daniel Chiþoiu pénzügyminiszter két héttel ezelőtt úgy nyilatkozott, hogy a decentralizáció akár tízszázalékos létszámleépítést is eredményezhet). Az ellenzékben lévő RMDSZ támogatta a román kormánynak a központosítás leépítését célzó erőfeszítését, többek között saját sikerének vindikálta a központosítás leépítését, sőt Cseke Attila képviselő szerint a törvénytervezet nagy arányban tartalmazza a szövetség által benyújtott módosító javaslatait is. „Kiemelném, hogy a decentralizáció révén az önkormányzatoknak adnak át olyan hatásköröket, amelyeket eddig az állam Bukarestből látott el. A kormány javaslatában eredetileg csak a sport és a tanügy területén történt volna meg, mi pedig azt kértük, hogy ez általános kötelezettség legyen minden egyes területen” – jelentette ki tegnap a képviselőház közigazgatási és területrendezési bizottságának tagja. Cseke hozátette, valamennyi decentralizált területhez bekerült az az RMDSZ-javaslat, miszerint a megyei önkormányzatok az átutalt hatásköröket részletesen szabályozhatják, ugyanakkor a módosítás értelmében az ifjúsági és sportigazgatóságok pályázati kiírási hatásköröket kaptak. A Bihar megyei honatya közölte, az RMDSZ olyan ingatlanok önkormányzati hatáskörbe utalását is kérte, amelyek fontosak az erdélyi magyar közösségek számára. Példaként említette a sepsibesenyői tábort, a szintén Kovászna megyei ifjúsági és sporthatóság sportkomplexumát, a csíkszeredai műjég-, gyorskorcsolya-, illetve biatlonpályát, valamint az ezekhez tartozó komplexumokat is. Az RMDSZ egyébként a kormány által előterjesztett törvény kapcsán összefejelt ellenzéki partnereivel, mivel elutasította a jobbközép demokrata-liberálisok bizalmatlansági indítványának támogatását, így a szövetség nélkül az ellenzéknek nincs esélye összegyűjteni a szükséges támogató aláírásokat. Emiatt Cezar Preda, a PDL alelnöke azzal vádolta meg a Kelemen Hunor vezette alakulatot, hogy háttéralkut kötött „Romániának az etnikai csoportok érdekében végrehajtandó föderalizálásáról”. Különben a korábban az RMDSZ-szel közösen kormányzó demokrata-liberálisok az alkotmánybíróságon készülnek megtámadni a decentralizációs törvényt, mivel az szerintük nem a döntéshozatalt viszi közelebb az állampolgárokhoz, hanem a helyi „politikai bárók” forrásait és hatalmát növelné
A jogszabályról nem rendeznek vitát, hanem három napon belül hatályba lép, feltéve, ha az ellenzéknek nem sikerül bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatnia a Victor Ponta vezette kabinetet. Ez azonban a balliberális koalíció kétharmados többségét tekintve lehetetlen küldetés. Felelősségvállalási eljárással terjesztette a bukaresti parlament elé tegnap a kormány a decentralizációs törvényt, amely a rendszerváltás óta példa nélküli változásokat foganatosít a közigazgatásban. A jogszabályról nem rendeznek vitát, hanem három napon belül hatályba lép, feltéve, ha az ellenzéknek nem sikerül bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatnia a Victor Ponta vezette kabinetet. Ez azonban a balliberális koalíció kétharmados többségét tekintve lehetetlen küldetés.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Segítséget kér a magyar címeres zászló kitűzése miatt megbírságolt csíkszéki polgármester
Szolidaritásra szólította fel az egyelőre passzív magatartást tanusító magyar polgármestereket Bíró László csíkmadarasi polgármester azt követően, hogy Adrian Jean Andrei, Hargita megye prefektusa 9000 lejre bírságolta meg az elöljárót a magyar címeres zászló kitűzése miatt.
A második mandátumát töltő RMDSZ-es polgármester közölte, a tizenöt napos határidőn belül fellebbezni fog a döntés ellen, azonban úgy véli, a helyi közösség szimbólumainak használata nem képezheti jogi vita tárgyát. „Nem állt szándékomban magyarkodni, és nem is kampányfogásként tűztem ki 2008-ban a piros-fehér-zöld címeres lobogót a községháza homlokzatára. Akkor is úgy gondoltam, és ez most sincs másképp, hogy a címeres magyar lobogó történelmi szimbólumunk, az összmagyarság jelképe és a községháza homlokzatán van a helye” – nyomatékosított az elöljáró. A községvezető hangsúlyozta, az egész térségből kapott bátorító üzeneteket, egy csomortáni lakos részéről pedig pénzbeli felajánlás is érkezett. Hozzátette azonban, a politikum részéről egyelőre nem érkezett konkrét jelzés a történtekkel kapcsolatban. „Folyamatban van az ügy, az RMDSZ-en belül még nem értünk oda, hogy konkrétumokat leszögezzünk. Úgy tudom, hogy a Területi Képviselők Tanácsa (TKT) következő ülésén értékelik ki a helyzetet” – mondta Bíró. A csíkmadarasi polgármester elmondta továbbá, Borboly Csaba megyei tanácselnök, a területi szervezet elnöke telefonon jelezte neki, hogy egyeztetni szeretne vele zászlóügyben. „Talán most jött el annak az ideje, hogy a többi csíki település vezetője is szolidaritást vállaljon ebben az ügyben. Nem igazán tettek ilyen jellegű lépést, úgy látom másképp értékelik ők ezt az egész történetét. Esetleg megkérdezném én tőlük, hogy mégis miben látják a megoldást az önrendelkezési törekvések terén?” – tette fel a kérdést a polgármester.
Többen is támogatnák az elöljárót
Az ügy kapcsán egyébként több olvasónk is érdeklődött levélben és sms-ben arról, hogyan tudna segíteni a prefektúra által kirótt büntetés kifizetésében. Egy szekszárdi olvasónk levelében érthetetlennek nevezi „az RMDSZ passzív magatartását” ebben az ügyben. „Nem szabad a megfutamodásnak még a látszatát sem kelteni, hiszen egy ilyen lépés a román politikusoknak azt a jelzést küldené, hogy a magyarokat meg lehet törni és meg lehet félemlíteni (…). Sajnos történtek már elrontott lépések az RMDSZ részéről az elmúlt évtizedekben, nem lenne szabad tovább fokozni a hibás döntéseket” – jegyzi meg a magyarországi olvasónk.
Kovács Péter: gyűjtést szervezünk
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára a Krónika kérdésére elmondta: a csíkmadarasi elöljáró fellebbezésének elbírálását követően, a döntés függvényében a szövetség gyűjtést szervezne a büntetés kifizetése érdekében. „Láthattuk a marosvásárhelyi eset kapcsán – amikor Lakó Péterfi Tündét megbírságolták a kétnyelvű árucímkék kiosztása miatt –, hogy közösségi üggyé vált, és rövid időn belül sokkal több pénz gyűlt össze, mint amennyire szükség volt. Természetesen segíteni fogunk a polgármesternek” – mondta Kovács Péter.
Amint arról beszámoltunk, néhány hónap alatt ez a második alkalom, hogy a községvezetőnek felelnie kell amiatt, hogy a községházára kitűzte a címerrel ellátott piros-fehér-zöld lobogót. Csíkmadaras polgármestere 2008-ban helyezte ki a magyar címeres lobogót a községházára, rá négy évre pedig a román média hatására indult hivatalos eljárás az ügyben. Hargita megye prefektusa ezt követően 4000 lejre bírságolta meg az elöljárót idén februárban. Végül hosszas jogi hercehurcát követően Bíró Lászlót 2500 lejes bírság kifizetésére és a magyar lobogó bevonására kötelezte a prefektusnak igazat adó törvényszék. Ennek a döntésnek október végén eleget is tett a polgármester, majd néhány nappal később ismét kitűzte a szóban forgó címeres zászlót a községházára. Adrian Jean Andrei kormánymegbízott a múlt hétfőn bírósági keresetet is benyújtott Bíró László ellen jogerős törvényszéki ítélet végrehajtásának elutasítása miatt. A prefektus azzal indokolta az eljárást, hogy a polgármester következetesen megtagadja a címeres lobogó eltávolítását, noha ennek kitűzését törvénytelennek ítélte a csíkszeredai bíróság és a Hargita megyei törvényszék. Bíró László polgármester elmondta, igazságtalannak tartja a prefektusi döntést, hiszen Magyarország hivatalos állami lobogója három egyenlő szélességű, piros, fehér és zöld, vízszintes sávból áll, míg a címerrel ellátott nem hivatalos, az összmagyarság jelképe.
Rédai Attila
Krónika (Kolozsvár)

Nincs valós kétnyelvűség
Marosvásárhelyen harmincegy elemi és középiskolai oktatási intézményt jelentett fel az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) a kétnyelvű, homlokzati, tájékoztató táblák, értesítők hiánya miatt. A feljelentés nyomán néhány iskolában történtek előrelépések, de a legtöbb iskolaigazgató elhárította a számonkérést.
A legtöbb marosvásárhelyi tanintézetbe belépőket kizárólag román nyelvű értesítő táblák fogadják, annak ellenére, hogy az épületben magyar gyerekek is tanulnak, magyar tanárok, tanítók is oktatnak, és számos magyar szülő is bejár oda. A törvény lehetőséget biztosít arra, hogy az oktatási intézményekben minden feliratot, a faliújságot, a hirdetőtáblán megjelenő értesítéseket románul és magyarul is feltüntessék. Ennek ellenére a legtöbb iskolaigazgató teljesen elzárkózik a kétnyelvűség megvalósításától.
Feljelentések sorozata
A CEMO felmérte a marosvásárhelyi iskolákban a kétnyelvűséget, és megállapította: nemcsak az oktatási intézményekben, de a tanfelügyelőségen is jelentős hiányosságok vannak. Idén májusban az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál feljelentette a Maros Megyei Tanfelügyelőséget, mert nem tartja be a kétnyelvűségre vonatkozó törvényt: mind a hirdetőtáblákon, mind a honlapon csak román nyelven közli a tudnivalókat. A feljelentésre a tanfelügyelőség jogásza azt válaszolta, hogy az általa képviselt intézmény nem közintézmény, így nem köteles mindent a kisebbség nyelvén is közölni.
Idén nyáron a Diszkriminációellenes Tanácsnál feljelentették a teljes marosvásárhelyi iskolai hálózatot, jelezve, hogy a legtöbb kétnyelvű oktatási intézményben hátrányos megkülönböztetésben részesítik a magyar diákokat, tanárokat, szülőket. A feljelentés nyomán a tanfelügyelőség összehívta az iskolaigazgatókat és aligazgatókat, hogy elfogadjanak egy közös álláspontot.
Az igazgatók elzárkóznak
A találkozón voltak olyan igazgatók, akik teljesen elzárkóztak a kétnyelvűségtől, voltak olyanok is, akik arra hivatkoztak, hogy a polgármesteri hivatal kell biztosítsa a kétnyelvű homlokzati táblákat, és nincs pénz arra, hogy a benti feliratokat elkészíttessék. Az iskolák külön-külön kell a tanácsnak választ küldjenek az általunk megfogalmazott panaszra. Tudomásunk szerint sokan követték a tanfelügyelőség példáját, és azt írták, hogy rájuk nem vonatkozik a kétnyelvűségi követelmény, mert a tanintézetek nem közintézmények. A valódi harc csak ezután kezdődik, hiszen egyenként kell meggyőzni az iskolaigazgatókat, aligazgatókat, szülőket, a vezetőségi tanácsban levő önkormányzati képviselőket, hogy a magyar közösség számára fontos, a román közösséget pedig nem sérti, ha a feliratok kétnyelvűek – mondta Szigeti Enikő, a CEMO vezetője.
A prefektúrát sem tisztelik
A jogvédő azt is elmondta: többször kérték a prefektúrától, hogy kérje számon a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivataltól a kétnyelvű iskolai homlokzati táblák kihelyezésére vonatkozó helyi tanácsi határozat életbe ültetését. A prefektúra átiratban kérte is, de eredménytelenül, mert a városháza ezt a határozatot nem alkalmazta. A Vásárhelyi Hírlap érdeklődésére Peti András alpolgármester elmondta, kizárólag a polgármester tudja elrendelni a táblák elkészíttetését, amelyekre a költségvetésben pénz van előirányozva. „Nem értem, hogy a polgármester miért nem akarja sem a kétnyelvű iskolatáblákat, sem a valódi kétnyelvű utcanévtáblákat megrendelni, kihelyeztetni” – fogalmazott Peti András.
Vannak pozitív példák is
A CEMO több éves lobbizás, egyeztető tárgyalás és villámcsődület megszervezése után elérte, hogy idén szeptemberben megvalósult a valós kétnyelvűség a Liviu Rebreanu Iskolában. Mint Horváth Kovács Ádámtól megtudtuk, ezt a tanintézetet már korábban feljelentették a Diszkriminációellenes Tanácsnál, amely úgy határozott, hogy 3 ezer lejes pénzbírságot is fizessenek a törvény be nem tartása miatt. Végül az iskolában száznál több kétnyelvű táblát helyeztek el, ezeket a szülők költségén készítették el.
„Jelenleg valós kétnyelvűség van a Liviu Rebreanu iskolában, az összevont 6-os és 7-es Általános Iskolában, a Dr. Bernády György Általános Iskolában. A szülők kérésének eleget téve megjelent néhány magyar felirat az Európa Gimnáziumban és az Egyesülés lakótelepen működő Alexandru Ioan Cuza Általános Iskolában. A tömeges feljelentések nyomán néhány iskolában, például az Unirea Főgimnáziumban és a Művészeti Líceumban kitettek néhány magyar nyelvű táblát” – számolt be Horváth Kovács Ádám, aki személyesen tartja a kapcsolatot a magyar aligazgatókkal, szülőkkel, tanárokkal, és közösen beszélik meg, találják ki, hogy melyek legyenek a következő lépések a hatékony nyelvi jogérvényesítés érdekében.
Simon Virág
Székelyhon.ro

Neptun-ügy, avagy a történelmi lehetőség elpuskázása
A közember nem mindig tudja, miről is szól a sokat emlegetett botrány – többek közt ezért írta meg Neptun Gate című kötetét Borbély Zsolt Attila, aki szerint mai napig is befolyásolja sorsunkat az 1993-as Neptun-ügy, többek közt emiatt nem közeledhetünk az autonómiához sem.
A szerző jogász, közíró, valamint kommunikációs és politikai szakértő is, aki maga mutatta be 200 oldalas kötetét szerdán a marosvásárhelyi Demokrácia Központban.
Elmondása szerint a sokat emlegetett Neptun-ügy éppen arról szól, miként lehet egy történelmi helyzet által felkínált lehetőséget elpuskázni. „1993-ban Románia Európa Tanácsi felvétel előtt állt, bizonyítási kényszer alatt volt, amit nekünk ki kellett volna használni arra, hogy nemzetközi fórumokon mutassuk be jogsérelmeinket. Ehelyett Frunda György, Borbély László és Tokay György Neptunfürdőn 1993. július 15–17-én leültek féltitkosan a román hatalom képviselőivel tárgyalni. Féltitkosan, mert egyetlen újságíró volt jelen, akinek az volt a dolga, hogy ajnározó cikket közöljön a New York Times lapban arról, hogy a román hatalom gesztusokat tesz a kisebbség felé. A magyar politikusok gyakorlatilag alkalmat adtak arra, hogy a magyarellenes hatalom kisebbségbarát szerepben tetszelegjen” – magyarázta röviden a tengerparti tárgyalásokat Borbély Zsolt Attila, aki húsz év után illesztette egymás mellé az akkori szövegeket, nyilatkozatokat, interjúkat. Nemcsak a három főszereplő nyilatkozatait, hanem azoknak a személyeknek és szervezeteknek az állásfoglalásait is, akik/amelyek hozzászóltak a témához.
1993. áprilisa és novembere közötti időszakban megírt újságcikkek kerültek a kötetbe, ezeken keresztül boncolgatja a szerző, hogy mi is történhetett az akkori román vezetés és az RMDSZ politikusai között, és mi is lehet a Neptun-logika.
„Akkor a tengerparti tárgyaláson legfontosabb eszközünket, a külföldi nyomásgyakorlás lehetőségét adtuk fel, a kisebbségi problémát letudni, mint megoldani kívánó Európa pedig boldog volt. De ez az egész vezetett Bill Clinton 99-es nyilatkozatához is, aki kijelentette, hogy Romániában modell-értékűen megoldották a kisebbségügyi kérdést. Pedig mi jól tudjuk, hogy nem így van” – tette hozzá a kötet szerzője.
Szász Cs. Emese
Székelyhon.ro

Nagytusnád híres szülöttjére emlékeztek
Ő sosem távolodott el szülőfalujától, a szülőfalu viszont eltávolodhat tőle, ennek az eltávolodásnak a neve felejtés – hangzott el azon a szerdai nagytusnádi ünnepségen, amelyen a falu szülöttjéről, Ábrahám Ambrus világhírű biológusról emlékeztek meg. Az esemény apropója a Kossuth-díjas akadémikus születésének 120. évfordulója volt.
A helyi plébániatemplomban szentmisével kezdődött a megemlékezés. Ennek során Nemes István, az Imets Fülöp Jákó Általános Iskola tanára méltatta a település 1989-ben elhunyt világhírű tudós szülöttét. „Ő sosem távolodott el szülőfalujától, a szülőfalu viszont eltávolodhat tőle, s ennek az eltávolodásnak a neve felejtés. Illő tehát, hogy ahhoz, aki a távolság ellenére is oly közel volt falujához, most faluja közeledjék, és engedje, hogy közel kerülhessen kései falustársai szívéhez. Ez az ok, amiért most felelevenítjük a világhírű kutató, akadémikus, biológus és egyetemi tanár nevét” – fogalmazott Nemes.
Az oktató Ábrahám életpályáját ismertette, hangsúlyozván, fő érdeme, hogy láthatóvá tette a láthatatlant. „Világunk tele van láthatatlan titkokkal, összefüggésekkel, szépségekkel, Isten rejtett teremtői gondolataival, amelyek izgalmasak, mélyek, és arra várnak, hogy valaki megpillantsa őket. Az igazi emberi élet pedig igyekszik megpillantani a láthatatlant” – mondta a pedagógus.
A szentmise zárásaként Pál Vilmos helyi plébános kiemelte, a múltnak ösztönöznie kell bennünket arra, hogy minél jobban és hatékonyabban gyarapítsuk az elődeinktől kapott talentumokat. A megemlékezés koszorúzással és rövid kulturális előadással folytatódott az Ábrahám Ambrus tiszteletére a külső templomfalon elhelyezett emléktáblánál.
Ezúttal Albert Gábor Árpád iskolaigazgató szólt az ünneplő közösséghez. Az intézményvezető a tantestület munkáját méltatta, megköszönve azt, hogy az elődök által képviselt szellemiségben nevelik a diákokat. „Erőt kell merítsünk őseink hagyatékából” – ez már Rafain Zoltán, a tusnádi közbirtokosság elnöke részéről hangzott el, aki szerint mindenkinek ki kell vennie részét a közösség, a falu építéséből.
Rédai Botond
Ábrahám Ambrus (Tusnád, 1893. nov. 20. – Budapest, 1989. jan. 11.) premontrei szerzetes a Szegedi Tudományegyetem egyetemi tanára volt.
Székelyhon.ro

Decentralizáció: 41 RMDSZ-es javaslatot fogadtak el
A decentralizáció kormányzati felelősségvállalással elfogadott törvénytervezetében az RMDSZ által benyújtott 85 módosító javaslatból 41-et el is fogadott a kormány – idézte szerda este Borbély László az RMDSZ sajtóirodája.
„Maros megye számára is fontos a decentralizációs törvény, hiszen általa hatékonyabban tudjuk az RMDSZ álláspontját érvényesíteni” - nyilatkozta a marosvásárhelyi képviselő, az RMDSZ politikai alelnöke. Példaként hozta fel, hogy a Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság és a két szovátai tábor végre hivatalosan is a megyei önkormányzat fennhatósága alá kerül.
Elmondta, a Maros Sportklubról is „bölcs döntés” született a minisztérium szintjén, tudniillik elfogadták azt a régebbi RMDSZ-es javaslatot is, hogy a létesítményből kiválósági központot hozzanak létre. Ez szerinte garancia arra, hogy a műjégpálya és a multifunkcionális sportcsarnok építése hamarosan befejeződik.
„Másrészt pedig belátják, hogy Románia szinten is egyedülálló létesítmény az egymástól 50 méterre levő két sportcsarnok, amelyeket ha egy rugalmas alagúttal összekötnénk, bármilyen európai, illetve világrendezvénynek otthont tudna nyújtani. Éppen ezért indokolt, hogy a két létesítmény az Ifjúsági- és Sportminisztérium hatáskörébe maradjon, a többi romániai kiválósági központtal együtt, és így kiemelten tudnak majd részesülni a különböző költségvetési támogatásokból” - magyarázta az RMDSZ politikai alelnöke.
Hozzátette, a decentralizáció jegyében Marosvásárhely városának átadják a Május 1 strandot és a Víkendtelepen egy sportlétesítményt, amelyet a város vezetősége már régóta korszerűsíteni szeretne.
maszol/közlemény

Kultúrpaloták mint a szecesszió összművészeti alkotásai
A megyei múzeum a címben megfogalmazott témával szervez kétnapos tanácskozást, amellyel a marosvásárhelyi Kultúrpalota felavatásának 100. évfordulója előtt tiszteleg. A nagyközönség számára is nyitott előadásokat ismert helyi és neves külföldi szakemberek tartják a kultúrpalotáról, annak alkotóiról és a hasonló vagy rokon épületekről.
A rendezvényről Oniga Erika (fotó) művészettörténészt, a megyei múzeum munkatársát, s az esemény alkalmából megjelent A marosvásárhelyi Kultúrpalota című kivételesen szép könyv szerzőjét kérdeztem.
– Az ötlet már a múlt évben felmerült, amikor a palotáról szóló könyv kiadásáról beszélgettünk Soós Zoltán igazgató úrral, majd az idén nyáron fogtunk hozzá a szervezéshez. Ekkor derült ki, hogy az épület mekkora varázserővel bír, hisz amint kiküldtem a meghívókat vagy a felhívást, talán már másnap elkezdtek érkezni a visszajelzések. Akiket szerettem volna Marosvásárhelyen látni, szinte mind részt vesznek, s aki egészségügyi okok miatt kénytelen távol maradni, elküldi az előadását, hogy bemutassuk.
Fő célunk az volt, hogy a Kultúrpalotát kutató művészettörténészeket és történészeket összegyűjtsük, s a százéves évfordulót együtt ünnepeljük meg. A másik érdekesség, hogy a Monarchián, a régi Magyarországon belül azok a városok, amelyek a századforduló idején épültek ki, Budapesthez sokkal közelebb vannak, mint Marosvásárhely. Akik a Kultúrpalotát kutatják, már nem fiatal emberek, s régebben kilenc-tíz órát kellett vonattal, autóbusszal utazniuk, ezért ritkábban látogattak el Marosvásárhelyre, holott itt található a szecesszió gyöngyszeme. Ez a tanácskozás lehetőséget teremt, hogy eljöjjenek Budapestről, Gödöllőről, Pécsről, Kecskemétről, Szabadkáról, Aradról, Kolozsvárról és Szovátáról. Nagyon várom a találkozást, jó lesz ezt a sok arcot együtt látni és egyszerre köszönteni.
A Kultúrpalota tervezésénél, művészeti dekorációjának az elkészítésénél dolgozó személyek unokái is visszajeleztek, hogy részt vesznek, köztük Székely Tamás, aki Komor Marcell unokája, s 89 éves, vállalta a bonyodalmas, hosszú utat Budapestről. Ő abban a budapesti házban nőtt fel, ahol Jakab Dezsőék és Komor Marcellék még együtt laktak, s személyes emlékeket őriz róluk. Munkásságukat Várallyai Réka dolgozta fel Székely Tamás biztatására. Nagy megtiszteltetés dr. Keserű Katalin művészettörténész jelenléte, aki Körösfői-Kriesch Aladár és a népművészet címmel tart előadást.
Az év végére kiderül, hogy egyedi kincs van a birtokunkban, mivel szinte nincs más ilyen többrendeltetésű épület, ami eredetileg is kultúrpalotának készült.
Az előadások pénteken kilenc órától délután hat óráig, szombaton kilenc órától 11 óráig hangzanak el. Pénteken 15–16 óra között vezetett séta lesz a Kultúrpalotában, szombaton 11–12.30 között a főtér jelentős szecessziós épületeinek a megtekintésére kerül sor.
A pénteki előadások: A marosvásárhelyi Kultúrpalota építéstörténete (Oniga Erika), A marosvásárhelyi Kultúrpalota felújítása (Keresztes Géza műépítész, műemlékvédő szakember), Freskó-, mozaik- és üvegfestmény-vázlatok a marosvásárhelyi Kultúrpalotához (Őri Istvánné Nagy Cecília művészettörténész, szakmuzeológus, Gödöllő), A marosvásárhelyi Kultúrpalota freskóinak és üvegfestményeinek ikonográfiája (dr. Gellér Katalin művészettörténész, Budapest), Az Aradi Kultúrpalota és intézményei (Puskel Péter közíró, helytörténész, Arad), Szivárvány Kultúrpalota Kaposvár – egy késői összművészeti alkotás (Bálint Imre szerkesztő, Budapest), Kada Elek polgármester, a szecessziós Kecskemét és a Kultúrpalota terve (Székelyné Kőrösi Ilona történész, főmuzeológus, Kecskemét), Komor Marcell és Jakab Dezső kecskeméti Iparos Otthona (Székely Gábor történész, művészettörténész, Kecskemét), Kultúrházak, kultúrpaloták az újkori Európában (Csortán Ferenc építészettörténész, Szováta), Stílusok és programok – a budapesti Zeneakadémia építés- és díszítéstörténetének kérdései (dr. Raffay Endre művészettörténész, tanszékvezető adjunktus, Pécs), A csíkszeredai Vigadó (Ladó Ágota magiszteri hallgató, Kolozsvár), A szabadkai városháza (Gordana P. Vujinovic építész, Szabadka), A debreceni Hajdú vármegyeháza: egy lappangó magyar szecessziós középület 1913-ból (Veress Dániel történész, Budapest).
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

A kizökkent idő helyreállítása
A címmel kapcsolatban a kedves olvasók némelyike talán rögtön megkérdezi: lehetséges-e ilyesmi, helyre lehet-e állítani a kizükkent időt? A Jelen Házban kedden este megtartott előadásban az erre kapott válasz az volt: igen, ha…
Két esemény zajlott egyszerre: a partiumi (szatmárnémeti) származású, jó ideje Magyarországon élő, nálunk főleg sikeres történelmi drámái révén ismert Kocsis István író, történész A Szent Korona misztériuma és tana című előadása, valamint a temesvári Vetési Zoltán Magyar kincsek, egyetemes értékek c. könyvének bemutatása. Hogy a kettő jól megfért egymással, azt részben Szekernyés János helytörténész, művészettörténész kitűnő moderálása (amelynek során felvetette azt is, hogy Kocsis és Vetési egy kicsit szembemegy bizonyos, a témára vonatkozó más véleményekkel), részben pedig az biztosította, hogy Vetési könyvében sokszor hivatkozik Kocsis Istvánra, akinek a Szent Koronáról szóló tanát teljes mértékben a magáénak érzi.
Szekernyés azzal indított, hogy nehéz dolga van, mert nem szaktudós. Hivatkozott viszont Németh László 1935-ben megjelent, a sorstudományként meghatározott magyarságtudományról szóló tanulmányára, amelyben a szerző kifejtette: a magyarság értékeinek felmutatása kötelesség. Ezt a nézetet követte Vetési könyve: arra vállalkozott, hogy átfogja a magyarság értékeinek valamennyi körét az ősi magyar kultúrától a nyelvészeti jelentésektől, a honfoglalástól közép-európai létünkig.
Kocsis István szerint a magyarság évszázadokon keresztül a Szent Korona révén tudott felülemelkedni a nehézségeken. A Szent Korona tana (több száz oldalas könyv és sok órás előadás kellene részletes ismertetéséhez, mondta) tulajdonképpen egy királyi kiváltságokat korlátozó tan, amely szerint a szakrális király jogutódja a Szent Korona, sőt, az a király fölött áll. Előírja, hogy a hatalom a király és a nemzet között megosztott legyen – amire a legnagyobb szükség a Mohács utáni időkben volt.
Érdekes történetet mesélt Kocsis I. Lipót Habsburg császár és Bethlen Miklós, illetve Esterházy Pál nádor a Szent Korona tanával kapcsolatos beszélgetéseiről, amelyek eredményeként a császár lemondott azon tervéről, hogy Erdélyt a Habsburg Birodalomhoz csatolja.
Az előadás közönségének egy része bizonyára arra számított, hogy szó lesz majd magáról a magyar koronáról; nem volt, viszont hallhattunk arról Vetési Zoltántól, hogy a magyar értékrend legmagasabb hordozója a Szent Korona, s az erről szóló Kocsis-könyv minden magyarnak az első könyve kellene hogy legyen. Mint ahogy az is elhangzott, hogy egykori magunkat a nagyon messzi távolban kell keresnünk, s a teremtéssel született értékrend visszaállítása hozhat eredményt, például nálunk a szórvány megmentése ügyében. A magyarságnak óriási küldetése van, hangzott el, maradjon meg az éltető hagyomány és tudás, hogy a mag a hó alatt is kicsírázhasson.
Az előadás elején és végén nagyon szép filmösszeállítást láthattunk Murvai Miklós jóvoltából az Aradi hagyományőrző Polgárok Egyesülete és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által szervezett rendezvényen.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Nagy Mihály Zoltán: A magyar kultúrának helye van a román kultúrdiplomáciában
– Akár történelmi pillanatnak is nevezhetjük kinevezésedet az ICR igazgató-helyettesi tisztségébe, hiszen ilyen magas funkciót magyar ember még nem töltött be az intézmény vezetőségében. Minek köszönhetően sikerült megszerezni, elfoglalni ezt a funkciót?
– Az elmúlt időszakban az intézet élén folyamatos személycserék voltak. Az új vezetőség körüli egyeztetésekbe az RMDSZ-t is bevonták, és így sikerült megszerezni az egyik alelnöki tisztséget. A politikai egyeztetéseken túlmenően viszont azt is látnunk kell, hogy a kormányzó pártok részéről ez komoly gesztus a romániai magyarság irányába, amelyet a következőképpen lehet értékelni: a romániai magyar kultúrának helye van, és helyet is kap a román kultúrdiplomáciában.
– Meghallgatásod a szenátus kulturális és külügyi bizottságának együttes ülésén nem volt teljesen zökkenőmentes, hiszen az egyik szociáldemokrata párti képviselő nemzetiségi síkra próbálta terelni az ügyet, és nyelvi kifogásokat támasztott…
– A kérdés így hangzott: egyrészt miért nem tüntettem fel a román állampolgárságomat, miközben a nemzetiségi hovatartozásomat megjelöltem, másrészt pedig a román nyelv számomra anyanyelv vagy idegen nyelv, mert anyanyelvként „csak” a magyart tüntettem fel, míg a beszélt idegen nyelvek között az angolt és a németet? A kérdés első felére azt a választ adtam, hogy egy úgynevezett EuroPass típusú nyomtatványt töltöttem ki, amelyben nem kell megjelölni az állampolgárságot. A második részre már komolyabb érveket kellett felsorakoztatnom. Elsőként megjegyeztem, ha valaki Romániában egy ilyen tisztségre pályázik, ebben az esetben fel sem merülhet a román nyelvtudás kérdése, hiszen az ország hivatalos nyelve a román. Ugyanakkor közöltem, hogy a román nyelvet az iskolai tanórákon kellett elsajátítanom, mert a falu, Kárásztelek, ahonnan származom, színtiszta szilágysági magyar település. Ellenben érettségiztem román nyelvből, a könyvespolcomon ott vannak a román költők és írók művei, román ismerőseimmel és barátaimmal ezen a nyelven kommunikálok. A román nyelvismeretnek köszönhetően egyszerre két kultúrában lehetek jelen, és mivel nem román nemzetiségű vagyok, talán olyan román kulturális értékekre is fel tudok figyelni, amely fölött egy román nemzetiségű elsiklik. Végül arra is felhívtam a figyelmét, hogy a korábbi munkahelyeimen soha nem kérdezték meg tőlem, hogy a román nyelvet milyen szinten beszélem, hanem azt értékelték, ha eredményeket mutattam fel. Talán sikerült meggyőznöm az illető szenátort, mert a nyílt szavazás alkalmával mellettem voksolt.
– Hogyan teltek az első munkanapok, milyen tapasztalatokat sikerült szerezned az eddigiek során? Miként fogadtak az új munkatársak, illetve milyennek mondható az intézet vezetőjének a viszonyulása?
– A tekintélytiszteletnek más hagyományai vannak Bukarestben és Erdélyben, és ezen a téren már vannak tapasztalataim, a gesztusokat a helyén kell kezelni. Az ajtóm mindenki előtt nyitva áll, az őszinte kézfogás és az őszinte mosoly a habitusom része. Az intézet elnökével már az első perctől kezdve megtaláltam a közös hangnemet. Remélem, ha jövőre visszatérünk erre a kérdésre, ugyancsak ezeket mondhatom el.
– Milyen hatásköröket jelent tulajdonképpen az elnökhelyettesi tisztség? Konkrétan mi az alelnök feladata, azaz miben nyilvánul meg a tevékenysége?
– A kérdés nagyon is jogos, mert hiszen nem elég az ajtón bemenni, azt ki is kell „tárni”, és ehhez hatáskör szükséges. Az előzetes egyeztetések után abban állapodtunk meg, hogy a 17 külföldi fiókintézet (New York, Stockholm, London, Madrid, Lisszabon, Brüsszel, Párizs, Berlin, Prága, Bécs, Varsó, Velence, Róma, Isztambul, Tel Aviv, Budapest, Chişinău) és a Központi Nemzeti Könyvkiadó az én felügyeletem alá kerülnek. Ezek az intézet alappillérei, és ebből egyértelműen következik, hogy rendkívül sok odafigyelést igényelnek, mert a román kultúra részben ezeken a csatornákon keresztül jut el külföldre. Ez komoly kihívást és még nagyobb lehetőséget jelent, mert így közvetlenül beleszólhatunk a külföldi fiókintézeteink programjába, és szavunkat hallathatjuk a könyvkiadásban is.
– Jelenlétednek milyen pozitív hozadéka lehet a magyar kultúra szempontjából? Mit lehet tenni a magyar kultúra népszerűsítéséért, az intézet miben tudja támogatni a magyar kultúra képviselőit?
– Talán sokan másképp gondolják, de látnunk kell, hogy a világban egyféle kulturális terjeszkedésnek, egyesek szerint harcnak vagyunk a tanúi, de itt nem a fegyveres konfliktusokra gondolok. Minden nép, nemzet arra törekszik, hogy az általa vallott kulturális értékek elterjedjenek, és teret nyerjenek a világ bármely kis szögletében. Az erdélyi magyar kulturális életnek megvannak a maga fórumai, csoportjai és színes művészeti ágai, amely néha regionális „öltözékben” jelenik meg. Ha az erdélyi magyar kultúra szereplői úgy érzékelik, hogy az intézet az általuk felmutatott értékek ellenére nem biztosított elég terepet számunkra, akkor erről a kérdésről le kell ülni tárgyalni. A tárgyalás része a párbeszéd, az egyeztetés, amit minél előbb el kell kezdenünk, hogy ismerjük meg a valós helyzetet. Véleményem szerint a kortárs erdélyi magyar színjátszásnak, irodalomnak, képzőművészetnek, zenének vagy éppen a filmművészetnek is szüksége van a külföldi bemutatkozásra és megmérettetésre. A könyvvásárok alkalmával be kell mutatnunk az erdélyi magyar irodalmi alkotásokat, mindezt más nemzetek nyelvén keresztül tolmácsolva. Az idei, götteborgi könyvvásáron Kányádi Sándor művét mutatta be az ICR. Szélesíteni kell a kört, meg kell találnunk azokat az erdélyi magyar kulturális értékeket, amelyek iránt fogékony a külföldi közönség, mert a legfontosabb cél: bemutatkozni, hogy befogadjanak, és a mi kultúránkat is magukénak érezzék.
– Fentebb említetted, hogy a Központi Nemzeti Könyvkiadó a te felügyeleted alá tartozik. Milyen jellegű könyvek kiadását támogatja az intézet?
– Eddig 406 kötet jelent meg, 190 kötet próza, 53 vers, 51 kultúra és civilizáció témakörben, ebből is látszik, hogy ez a fő profil. A művészet, irodalomkritika, visszaemlékezések, dramaturgia, esszék vagy történelem, de ez utóbbi elenyésző. Sok esetben egyazon szerző több nyelvre lefordított azonos művéről van szó, a célközönség pedig nem Románia, hanem külföld, tehát román nyelvre nem fordítunk. Erdélyi magyar fordítók is pályázhatnak fordítói ösztöndíjra, és ha esélyekről beszélünk, akkor itt az erdélyi magyar írók, költők jöhetnek szóba. A TPS – Translation and Publication Support Programme, amely 2006-tól él, valamint a 2005-től létező „20 de autori“ program keretében lehet pályázni. A román kultúrával kapcsolatos könyvek külföldi kiadása a PUBLISHING ROMANIA programon keresztül lehetséges a kulturális intézeten keresztül.
– Összeegyeztethető-e ez a feladat történészi munkáddal? Tudod-e hasznosítani az országos levéltár aligazgatójaként szerzett tapasztalatokat?
– Kisebbségtörténészként akarva akaratlanul szembetaláltam magam a kulturális sokszínűséggel, a kultúrák közötti versennyel. Sajnos, az a tapasztalatom, hogy a történelem nem értékként kezelte ezeket a kérdéseket. Éppen ezért tartom fontosnak mások minél jobb megismerését, amelyben a kultúra hidat képezhet. A Román Országos Levéltár akkor írt alá a Magyar Nemzeti Levéltárral egy közös munkatervre vonatkozó együttműködést, amikor a két ország diplomáciai kapcsolatai nem éppen a legmagasabb „hőfokon égtek”. És mi volt az együttműködés tárgya? Az, hogy egy jól meghatározott szempont szerint útmutatót készítsünk a két ország állami levéltáraiban található erdélyi vonatkozású iratokról. Ez előtt három évvel nem sokan hittek ebben az együttműködésben, és ma már arról számolhatunk be, hogy négy erdélyi megyei levéltár erdélyi vonatkozású iratainak ismertetője már el is készült, és valószínűleg a jövő év első felében jelenik meg nyomtatásban. Ha ehhez hasonló eredményeket sikerül felmutatni a Román Kulturális Intézetben is, akkor érdemes volt elvállalnom ezt a nehéz tisztséget.
PAPP ANNAMÁRIA
Szabadság (Kolozsvár)

Százmilliós tankönyvadomány erdélyi iskoláknak
Mintegy százmillió forint értékű tankönyvadományt juttat el magyar tannyelvű erdélyi iskoláknak a Nemzeti Tankönyvkiadó (NTK).
A 175 ezer kötetből álló első szállítmányt tegnap indították el Budapestről. Az adományozásról beszámoló eseményen kiosztott háttéranyag szerint a 130 raklapnyi tankönyvadomány olyan könyveket, munkafüzeteket és tanári segédeszközöket tartalmaz, amit az erdélyi magyar tannyelvű iskolákban tanárok és diákok ezrei használhatnak. A tankönyveket különböző tantárgyakból és évfolyamokból válogatták össze a kiadó szakemberei. A magyar irodalom és nyelvtan, történelem, matematika és természettudományos könyvek mellett tanári segédletek és a szülőkkel közös gyakorlást megkönnyítő otthoni munkafüzetek is helyet kaptak a szállítmányban – tették hozzá.
Az adományt a Szent Gellért Erdélyi Lovagrend juttatja el az erdélyi iskolákba. A pedagógusok védőszentjének nevét viselő szervezet kiemelten fontosnak tartja az erdélyi iskolák magyar nyelvű oktatásának megerősítését, amiben komoly támogatást jelentenek a korszerű taneszközök. Ez az adomány jelentősen megkönnyíti a nemzeti kultúra anyanyelven történő megismerését – fogalmazott a közlemény szerint Janó Árpád, a tankönyvek elosztását végző karitatív szervezet vezetője. Kiss János Tamás, a kiadó vezérigazgatója hangsúlyozta, a határon túli iskolák támogatása magyar nyelvű tankönyvekkel hosszú hagyományokra tekint vissza a vállalatnál. Megalakulása óta feladatának tekinti a magyar nyelvű kultúra építését.
A csomagban olyan tankönyvek is helyet kaptak, amelyek ugyan rendelkeznek hazai tankönyvi jóváhagyással, de az új kerettantervek bevezetése miatt az iskolai tankönyvellátásban Magyarországon már csak korlátozottan használhatnak az iskolák. Ezek az eszközök ugyanakkor kiválóan segítik a magyar diákok felkészülését, és az iskolai könyvtáraknak is hasznos darabjai lehetnek Erdélyben – írták.
Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)

Magyarul a bíróságon
Számon kéri új törvényjavaslatában Márton Árpád RMDSZ-képviselő, hogy miért nem alkalmazzák a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Chartáját következetesen Romániában, holott az állam aláírta és vállalta életbe ültetését. Hat hazai törvényben is ellentmondásokat fedezett fel e tekintetben, és indítvánnyal él, hogyan lehetne azokat kijavítani. Amúgy nem titok: az elsikkasztott kisebbségi törvény, a fiók fenekére süllyesztett kezdeményezés részleges felélesztésének kísérletéről van szó.
Eme különben „agyonfaragott” és „agyonáramvonalasított” kezdeményezésnek a korábbi koalíciós kormányok idején volt némi esélye arra, hogy észrevegyék a törvényhozók – mára ettől bizony fényévnyi távolságra vagyunk. No, de hogyan vélekedik az új kezdeményezés estleges gyakorlati hozadékairól a közismert háromszéki jogász, volt ügyvédkamarai dékán, Rozsnyai Sándor, aki felkérésre maga is részt vett az előmunkálatok adatgyűjtésében. Még annyit előrebocsátanánk, hogy a javaslat bírósági nyelvhasználatra vonatkozó pár pontja azóta átment a képviselőházon, és szenátusi jóváhagyásra vár.
– Lehet-e a legújabb hírek, a három erdélyi magyar párt uniós kezdeményezéseinek elutasítása után az uralkodó kontinentális jogi szemlélettel szembe menni, és siker esetén mit remélhetünk a törvényjavaslattól itt, nálunk?
– Nyilvánvaló, hogy ma az európai kisebbségpolitikában olyan politikusoké és nemzetállamoké a döntő szó, melyeknek a kisebbségi jogok következetes érvényesítése nem áll igazán érdekükben. Itt nyugodtan felsorolhatjuk az összes jelentős nyugat-európai államot. Ez az egyik oka annak – nem az egyedüli –, hogy a kisebbségi jogokról szóló jogszabályokat már eleve úgy fogalmazzák, annyi feltételt szabnak meg, hogy számtalan kibúvóra nyújtsanak lehetőséget. A feltett kérdésre visszatérve: egyszerre lehet azt állítani, hogy a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Chartáját nem tartják be, mert annak szellemével, részben betűjével nyilván ez történik, és azt, hogy egy-egy kérdés szabályozásában tulajdonképpen nem vetik el, nem tiltják. – A képviselő új javaslata szerint legalább hat törvényben kellene a nyelvi jogok dolgában legkevesebb tizenhárom módosítást eszközölni, hogy azokat úgymond összhangba lehessen hozni a Chartával. – Tőlem arra vonatkozóan kért adatokat, hogyan működik Sepsiszentgyörgyön a bírósági gyakorlatban a kisebbségi nyelvhasználat. Nem rejtettem véka alá, hogy Kovászna megyében ma már tulajdonképpen nincs jogi akadálya annak, hogy a kisebbségi nyelveket használják az igazságszolgáltatásban, sőt továbbmennék, azt mondanám, hogy gyakorlati akadálya sincs, nem kellene lennie – ha a román törvény szelleméből indulunk ki.
– De annak betűje nemegyszer mégis mást mond, és a jog tulajdonképpeni érvényesülése mégse valósul meg. Szép kis dilemma! Sőt, gordiuszi csomó!
– Mondjam tovább: ha valaki azt állítja, hogy nem tud románul, akkor számára a fordítót, a tolmácsot biztosítják. Mégpedig a büntető perekben ingyenesen. A polgári és közigazgatási perekben már nem, ott az ügyfélnek saját költségén kell tolmácsot fogadnia – és ez bizony ellentmond a Charta előírásainak.
– Hol itt a jog- és esélyegyenlőség egy többségi és egy kisebbségi polgári ügyfél között?
– Ha abból indulunk ki, amit mindig felhoznak ilyenkor, hogy tulajdonképpeni akadálya nincs a nyelvhasználatnak, azaz tiltás nem létezik, akkor állításuk nem hibás. Tárgyilagos szeretnék lenni, elmesélem egy tapasztalatomat. A Ceauşescu-rezsim idején a Legfelső Törvényszéken képviseltem egy ügyfelemet, s mielőtt sorra kerültem volna, egy Hargita megyei bácsi a saját perében panaszolta, hogy nem tud kielégítően románul. Fel akartam ajánlani, hogy mint semleges fél segítek a fordításban, de jobbnak láttam elállni szándékomtól, ugyanis az elnöklő bíró rögtön azzal replikázott, hogy olyan nincs, Romániában mindenkinek kell tudnia románul beszélni. S ezzel a bácsi, ha tudott, ha nem, el volt intézve.
– De a törvény biztosan nem így szólt...
– Valóban nem, ráadásul az 1945-ös Nemzetiségi Statútum akkor is érvényben volt, abban pedig a saját anyanyelv szabad használata van leszögezve. Ezt biztosítják az alapvető emberi jogokat előíró jogszabályok is. Ehhez képest, ha valaki kéri e jogát, akkor nálunk és gondolom, Hargita megyében is hívnak tolmácsot, de az ő költségén. Már ami a szóbeli érintkezést illeti, sőt, a tárgyalást is elhalasztják, ha az éppen nincs kéznél. Hogy mibe kerül? A felek egyezségén múlik, nem nagyon sokba, de akinek nincs vagy kevés a jövedelme, annak túl sok lehet. – Ráadásul a tolmács általában nincs jelen, külön fel kell kérni, újabb havi halasztást szenved a tárgyalás. De főleg az esélyegyenlőség hibádzik. Ezért javasolja a módosító tervezet, hogy tegyék ingyenessé a tolmácsi szolgáltatások igénybevételét a polgári és közigazgatási perekben is, sőt, hogy magyarul tudó bírókat alkalmazzanak bizonyos bíróságokon és törvényszékeken. – Indokoltan teszi. Ha innen közelítünk a kérdéshez, én még hozzátennék egy körülményt, ami a nem szakembernek elkerüli a figyelmét. Sok esetben a fordítás nem megfelelő színvonalú. Nem azért, mert a tolmács rosszindulatú, hanem mert sokszor nem tudja visszaadni azt az érvet, amit az ügyfél elgondolt. Úgyhogy nem is ritkán annak akarata, szavai a fordításon keresztül torzítva kerülnek a bíró elé. Általában nem is jogász, hanem nyelvész az illető, márpedig a jogi képzettség jól fogna esetében, hogy megfelelően fordíthasson.
– Mindennek tetejében nem ismeri az ügyfél érvelési taktikáját, érveinek súlyát stb. Különben zárójelben jegyzem meg: Dél-Tirolban nem véletlenül folynak eltérő nemzetiségű ügyfelek esetén két nyelven a perek, máskor a keresetet benyújtó maga határozza meg, milyen nyelven folyjék az, a bíró – mindenkitől megkövetelik a kétnyelvűséget – köteles e kérést teljesíteni, sőt, az ítéletet is az ügyfél anyanyelvén kiközölni. No de e „maximalizmus” eltérítene témánktól. Szóval: a fordítás minősége! – Felhozok egy idevágó példát. A rendszerváltás elején, a kilencvenes évek hajnalán, mikor e kérdések nálunk ismét felvetődhettek, nagyon sok bíró vállalta önként, hogy saját magának fordít. Még a nem magyar nemzetiségűek is. Egészen addig, amíg elsősorban az ügyvédek, amikor perbeli érdekeik megkívánták, bele nem kötöttek a fordításba, holott szerintem azok általában megfelelőek voltak. Ennek az lett a következménye, hogy a nem magyarok lemondtak a fordításról, s utána a magyar bírók is elvétve tolmácsoltak maguk.
– Mellesleg magyar bíró mára mutatóba maradt csak, s aki ismeri a nyelvet, sem alkalmazza. Szinte teljes egynyelvűség alakult ki a gyakorlatban, bár az ügyfelek még mindig gyakran megszólalnak vagy megszólalnának magyarul is. De van egy kényesebb kérdés: létezik egy jól érzékelhető elfogult többségi közvélemény, ennek nyomásától a bíróra igenis, tarthat a peres fél, ezért hajlamos kétszer is meggondolni, milyen nyelvi igényekkel lép fel, hiszen a bíró is ember, meglehetnek a maga előítéletei, minek azokat kihívni magunk ellen.
– Nagyon-nagyon nehéz kérdés. Nem a megyéről beszélek, de meggyőződésem: sokan ülnek abban a székben, akik úgy gondolkoznak, főleg ha az ügynek nemzetiségi vonatkozása is van, hogy a kisebbségi ne érvényesüljön. Ez kiderül még a szakirodalomból is, olyanokat írnak például jogászok a rendszerváltás vége felé, „anakronisztikus jogszabályok” maradtak hatályosak a mai Romániában, melyeket még az Osztrák–Magyar Monarchiából hoztak. Állítják ezt annak ellenére, hogy a kolozsvári jogi katedrán román nemzetiségű professzorok ismerték el: például az osztrák–magyar telekkönyvi törvény jobb volt, mint a későbbiek vagy a Kárpátokon túli korábbiak. Mégis eltörlését kérte az illető bíró, méghozzá ezzel az érveléssel, és ma már valóban nincs érvényben. Persze, a cikkben egy szóval sem történik utalás a nemzetiségi problémára, de az érv az volt: márpedig akkori és ottani törvénynek nincs mit nálunk keresnie. El is törölték.
– Én, mint potenciális peres fél, ilyen körülmények közt milyen taktikát válasszak? Mondjuk, mindenekelőtt egy magyar ügyvédet fogadnék, akinek feltárhatom a magam ügyét nyelvi torzulás nélkül, és aki szerintem eléggé jól ismeri a román jogi nyelvet, hogy ne szenvedjek emiatt nyelvi stb. hátrányt.
– Igen ám, de a legtöbb ember nem így gondolkodik. Két szempontot kell megemlítenem. Az elsőt egy ismert magyar publicista tévéinterjújából vett esettel példáznám. Elmesélte, hogy a románok bevonulása után családjának volt egy jogi problémája, s azt a tanácsot adták nekik, válasszanak román ügyvédet, mert az kedvezően intézi el ügyüket. Így is jártak el, és valóban megnyerték a pert. A gondolatmenetből azt lehetett kiolvasni, hogy ez pernyerő gyakorlatnak számított akkor. Tamási Áron is leírja egy helyt: a két világháború között úgy gondolták, román ügyvédhez fordulva lehetnek eredményesek. Ma már azt is tapasztaljuk, hogy a mieink kezdenek brassói ügyvédeket megfogadni, kimondva vagy kimondatlanul azért, mert a bírók többsége is odavaló.
– Az ügyvédtársadalom státusáról okvetlen beszélni kell majd, ehhez nyelvhasználatnál többre van szükség. Visszatérve: a szóban forgó javaslat 20 százalékos lakossági arány mellett ingyenes anyanyelvhasználatot kér minden perben az ügyfél számára, ráadásul legalább két magyarul is tudó bírót és ügyészt, valamint kisegítő személyzetet a magyarlakta területek bíróságain és három fellebbviteli fórumon: Nagyváradon, Marosvásárhelyen és Brassóban, összesen hat megyei törvényszéken és tizenhat helyi bíróságon.
– Ami az ingyenességet illeti, az csak helyeselhető, és csak egy tollvonásba kerülne, szerintem akár igazságügyi miniszteri rendelettel is lehetne biztosítani, de kormányrendelettel bármikor.
– Tehát a törvény nem tiltja, a gyakorlatban mégsem ingyenes a fordítás a polgári és közigazgatási perekben. – Mire vonatkozik az ingyenesség? Nem tiltja, hogy polgári perekben is ingyenes legyen a fordítás – de csak a büntetőjogi perekben írja elő. De mondom, ezen kormányrendelettel egyik napról a másikra lehetne módosítani, nem kell hozzá nemzetközi jogi reform. Szintén kormányrendelettel lehetne elérni, hogy amikor mindenki magyar a tárgyaláson – a felek, a bíró és a gépírónő is –, a tárgyalóteremben beszélhessenek magyarul, s nem úgy, ahogy ma folyik. Legalább annyit, hogy a törvény engedélyezze vagy értelmezzék úgy, hogy megengedi azt: ahol többségben vagyunk, anyanyelvünkön is beszélhetünk. Én a törvényjavaslattal egyetértek, és hozzátenném: legalább nekünk, magyar jogászoknak el kellene érnünk, hogy igényeljük a nyelvhasználatot, ne szóljunk románul a magyar bíróhoz, és ő se válaszoljon románul. Itt felmerül egy első látásra technikai részlet, mely az alapvető dolgokat is érinti. Amikor mindenki magyar a perben, a jegyzőkönyv miatt fordítják románra a szót. Ragaszkodnak ahhoz, hogy pontosan az kerüljön bele, amit a felek mondanak. De nincs semmi akadálya annak, hogy a jegyzőkönyvvezető is legyen magyar. El kellene érnünk, hogy erről a holtpontról elmozduljunk végre. Én még megértem azt az időszakot, amikor magyarul is beszélhettünk a hatvanas években, ügyvédtársammal magyarul mondottuk el a perbeszédet. Meg lehetne tenni, hogy a jegyzőkönyvet is magyarul vezessék, s azt utólag lefordítsák. A felek, persze, lehetőséget kapnának, hogy ha valami nem stimmel, az kijavítható legyen. Jelenleg sincs ennek jogi akadálya, hacsak nem az az alkotmányos előírás, hogy a tárgyalás román nyelven folyik. De tulajdonképpen ez sem tiltja azt, hogy a jegyzőkönyveket két nyelven vezessék. A fordítás ingyenességét itt is biztosítani kellene. Az ügyfél amúgy is fizet: az ő pénzéből tartják fenn az igazságszolgáltatást.
*
A nyelvi esélyegyenlőség kapcsán Rozsnyai Sándor hozzáteszi: a nyelv befolyásolja magát a gondolkodást, ami fordítva is igaz. És ha nem adnak lehetőséget valakinek, hogy magát anyanyelvén fejezze ki, az torzulást idézhet elő gondolatai visszaadásában, azaz az illető hátrányba szorul. Az ügyvéd a nemzetközi jogi procedúrát agyonbonyolítottnak tartja, rövidebb út lenne az alkotmányhoz fordulás. Akik arra hivatkoznak, hogy az alkotmány nem írja elő az anyanyelvhasználatot, azoknak tulajdonképpen nincs igazuk. A jogegyenlőség elvének alkalmazását ugyanis például előírja, s ennek jóindulatú értelmezéséből egyenesen következne, hogy anyanyelvünket az adminisztrációban és az bíróságok előtt is szabadon használhassuk. Mi több, a román állam jogalapját képező Gyulafehérvári Határozatok ezt tételesen is biztosítják. B. Kovács András
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A szülőföld szeretetére nevelő túrakalauz
Az Erdővidéki Közművelődési Napok keretében öt helyszínen is bemutatták a héten Lőrincz Sándor nyugalmazott biológia tanár Erdővidéki túrautak című könyvét. A Tortoma kiadó kötete hiánypótló, hiszen legalább ötven éve nem jelent meg átfogó túrakalauz a térségről.
Lőrincz Sándor jó negyven éve, mint fiatal biológia tanár került Erdővidékre Udvarhelyszékről. „Az én szülőfalum, Kápolnásfalu határos Erdővidékkel, jó szívvel jöttem ide, s ma már mondhatom, hogy valósággal fiává fogadott Erdővidék és végleg meghonosodtam itt” – mondja el a tanár úr, aki az utóbbi időkben a cserkészekkel járja a vidéket és viszi a gyerekeket megismerni szülőföldjüket. „Sokat jártam a gyermekekkel, a táborok, kirándulások során aprólékoson megismertem a vidéket. Pásztoroktól, mezőn dolgozóktól kérdeztem, ennek a pataknak, annak a forrásnak mi a neve, egyik egyet mondott, másik másat, ezeket mind összegyűjtöttem és most harminc túraút formájában feldolgoztam, elláttam térképekkel, fotókkal” – idézi fel a könyv történetét Lőrincz Sándor.
Az Erdővidéki túrautak című könyv természeti érdekességeket, újonnan felfedezett legendákat, mondákat, történeteket tartalmaz, nem egyszerű turistakalauz, hanem a szülőföld szeretetére való nevelés egyik fogantyúja – tudjuk meg a szerzőtől, aki mosolyogva arra is felhívja a figyelmet, ne csak kirándulásokhoz használjuk, hanem lehet bátran olvasmányként is a könyvhöz nyúlni. Lőrincz Sándor könyvének bemutatóján csütörtökön Bardócon öt órától, Vargyason héttől lehetett részt venni.
Ezen a héten tartják a 21. alkalommal megszervezett Erdővidéki Közművelődési Napokat. A baróti Gaál Mózes Közművelődési Egyesület, Erdővidék Múzeuma és a Városi Művelődési Ház rendezvénysorozata tizenegy helyszínen zajlik, a programok kicsiknek, fiataloknak és felnőtteknek egyaránt szólnak. A közművelődési napokkal a Gaál Mózes Emlékévet is lezárják, az író, iskolaalapító pedagógus, lapszerkesztő egykori szülőházának telkén emléktáblát avattak a hét elején, a baróti Erdővidék Múzeumában pedig munkásságát, életét bemutató kiállítás is megtekinthető. Csütörtökön Középajtán adták át az Erdővidék Kultúrájáért Díjat, amelyet idén Kubánda Gizella nyugalmazott pedagógus vehet át.
Pénteken a baróti művelődési Házban 18 órától a Dabasi Fotóklub kiállítása nyílik meg, 19 órától Molière: A fösvény című darabját a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház előadásában lehet megtekinteni. Felsőrákoson 19 órától a kultúrotthonban a bibarcfalvi Búzavirág Ifjúsági Egylet Lúdas Matyit adja elő. Szombaton este hét órától Bibarcfalván a Józsa Ferenc Kultúrotthonban Nagytata mesél. Élet az egykori Ürmösön címmel mutatja be előadását az ürmösi unitárius dalárda, az ürmösi diákok közreműködésével. A Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület a Baróti Gaál Mózes Közművelődési Egyesülettel közösen szervezi meg Baróton szombaton ugyancsak este hét órától az első Erdővidéki Huszárbált.
Gy. Turoczki Emese
Székelyhon.ro

A mi székelyeink és a laptop
Idén A mi székelyeink (Secuii noștri) című román dokumentumfilmet is díjazta a Romániai Profi Televíziósok Szövetsége. A gálát a héten felvételről közvetítette a TVR1 közszolgálati csatorna. Idén A mi székelyeink (Secuii noștri) című román dokumentumfilmet is díjazta a Romániai Profi Televíziósok Szövetsége. A gálát a héten felvételről közvetítette a TVR1 közszolgálati csatorna.
A filmben Kolumbán Gábor egyetemi tanárnak, énlaki bivalyos gazdának szánnak a legnagyobb teret, akinek szavait némelykor kontextusukból kiragadva, a drámai hatás fokozása érdekében manipulatív céllal vágják össze. Kolumbán a 2013-as márciusi autonómiatüntetésre utalva kijelenti: ha a régiósítás során elszakítanák a székely megyéket egymástól, akkor ezt a székelyek nem hagynák annyiban, olyan fokú tiltakozásba kezdenének, amihez képest gyerekjátéknak minősülne a márciusban történt marosvásárhelyi megmozdulás – ekkor az 1990-es fekete márciusi román-magyar véres összecsapást láthatjuk, a legdurvább jelenetekkel –, így a riportalany szavai lázító fenyegetésként hatnak. Nyilvánvalóan a rendező a román nemzeti érzéseknek, elvárásoknak is meg akart felelni, de azért látható egy-két gesztus a székelyek felé is. Elhangzik, hogy Székelyföldön szervezett, iparosításnak álcázott román betelepítés történt a Ceaușescu-érában, hogy az 1990-es marosvásárhelyi események eszkalálódása a Securitate érdeke volt mindazért, hogy tagjait egy új struktúrába átmenthesse.
A film képi és dramaturgiai szempontból megkapó. A rendező elmondta: ez az első alkalom, hogy egy ötvenperces dokumentumfilmben fel meri vállalni román újságíró ezt a témát. Gabriel Geamănu szerint semmivel nem vagyunk rosszabbak másoknál, talán zárkózottabbak egy kicsit, de meg akarjuk ismertetni magunkat a világgal, és valljuk: székellyé lenni nem lehet, székelynek születni kell.
Farkas Antal
Székelyhon.ro

1956 gócpont volt a kisebbségpolitikában
Nagyvárad- Szerda este az Ady Endre Középiskola dísztermében folytatódott az RMDSZ Bihar megyei szervezete által életre hívott Szacsvay Akadémia Erdély a magyar történelemben című modulja. Ezúttal Stefano Bottoni történész, az MTA Történettudományi Intézetének tagja tartott expozét.
A megjelenteket Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte.
Előadásában Stefano Bottoni történész arról beszélt: hogyan fejlődött Románia 1944-1964 között, miért jelentett gócpontot az 1956-os magyarországi forradalom és szabadságharc a hazai kisebbségpolitikában. Arra hívta fel a figyelmet: más kelet-közép-európai országoktól eltérően nálunk csak két kommunista vezető volt: Gheorghiu-Dej és Ceauşescu, akik mindketten valamivel több mint 20 évig voltak pozícióban, egészen a halálukig. A kommunista diktatúra, illetve a sztálinista korszak kiépülése szempontjából az első törésvonalat 1944. augusztus 23-a jelentette, mely abból a szempontból volt jelentős politikai fordulat, hogy Románia esélyt kapott rá, hogy a területi veszteségeit Erdély megtartásával kompenzálja. Éppen ezért még napjainkban is vita zajlik a szakemberek közt arról: hogyan kezeljék e napot, mi az üzenete? Másik fontos időpont 1946 novembere, amikor választásokat tartottak. A több mint félmillió taggal rendelkező Román Kommunista Párt (PCR) ekkora már kellőképpen megerősödött, a baloldal pedig megszerezte a parlamenti helyek 80 százalékát. Nyilvánvaló, hogy csalással, de azért az sem igaz, hogy a baloldalnak akkortájt ne lett volna jelentős támogatottsága- hangsúlyozta a történész. A kommunisták aztán 1947-ben fokozatosan egyeduralomra tettek szert, ahonnan már csak egy lépés volt Mihály király elmozdítása, a népi demokrácia kikiáltása, az új alkotmány elfogadása, 1948-ban pedig egy 95 százalékban a kommunisták uralta parlament megalakulása. Bár politikatörténeti szempontból ez egy egyszerű folyamatnak tűnik, azért a társadalmi átalakulás érdekes volt. Például a környező államokban hamarabb zajlott a kollektivizálás és az iparosítás. Románia háborús teljesítménye, kiugrása ugyan meghatározta a hadsereg fontos szerepét, de még kezdeni kellett valamit az ortodox egyház súlyával, a román polgársággal, a királyi udvarral és a szélsőségesen differenciát kisebbségekkel.
Autonóm Tartomány
Erdély, mint területi kérdés nem létezett, de Bukarest tudta, hogy valamit adnia kell a magyaroknak, a magyar ügy tehát politikai kérdéssé vált. A magyarokat asszimilálódni nem képes, ellenséges populációnak tartották, barátságtalan forgatókönyvek is napvilágot láttak a jobboldal részéről (kitelepítések, a jogegyenlőség és az autonómia megtagadása). Ezzel indokolható, hogy a magyarok nagy arányban léptek be a PCR-be, hiszen a kommunisták ajánlata számukra vonzó volt: jogegyenlőség, saját oktatási hálózat, anyanyelvhasználat. Különböző okok miatt a többi kisebbség nem bizonyult relevánsnak a román hatalom számára, a magyarokat viszont Bukarest többrétű partnerhálózattal szólította meg. Nem volt lebecsülendő, hogy 1947-ben a magyar kommunisták száma 100-150 ezerre volt tehető, és az 1944-1953 között működő, 500 ezer fős Magyar Népi Szövetség számos funkciót töltött be. Ugyanakkor figyelemre méltó volt Groza Péter szerepe, személyes varázsa, aki a magyarok körében rendkívül népszerűnek bizonyult, elbűvölte őket, mert annak ellenére, hogy román hazafi volt, személyes közbenjárásával rengeteg magyar embernek segített. Furcsa mód a magyarok ezen számukra kedvező állapotot az orosz stratégiai gondolkodásnak, Sztálinnak köszönhették, a Szovjetunió befolyásának hatására jött létre 1952-ben a Marosvásárhely központú Magyar Autonóm Tartomány, mely teljesen új dimenzióba helyezte a székely kérdést. A központi tudat érzését adta az ott élőknek, mert megjelentek a politikai térképen. Mivel a tartomány hatalmi vertikumát nagyrészt a székelyek alkották, a struktúra például szolgált arra nézve, hogy a kommunista rendszert magyarul is lehet építeni. Szinte minden magyarul zajlott, ezért a székelyek kevésbé élték meg az ismét Romániához való tartozás traumáját, pacifikálódtak. Ugyanakkor lassan belenyugodtak abba, hogy vége, nincs visszaút, hozzá kell szokjanak ahhoz a gondolathoz, hogy Erdély már soha többé nem lesz Magyarország része.
Megbízhatatlanok
Az ’56-os forradalmat egy érdekes pillanat előzte meg: az év nyarán a két kormány megállapodott abban, hogy megkönnyítik a határátlépést. Ebből adódóan több ezer ember Magyarországra utazhatott, ahol „energiabombával” töltekeztek fel, mert Budapesten azt tapasztalták, hogy lehet szó politikai változásokról. Sokan bekapcsolódtak az ottani eseményekbe, majd hazatértek, és elmesélték az ott történteket. A román hatalom ebből azt a következtetést szűrte le, hogy a magyarok megbízhatatlanok, nem tudnak integrálódni, visszautasítják azt a lehetőséget, amit felkínáltak nekik. A kisebbségpolitika átalakulásában emellett az is döntő szerepet játszott, hogy a román hatalom tévesen meg volt győződve arról, hogy Budapesten nacionalista puccs zajlik, Erdély is a követelések közt van. Noha Temesvárt kivéve Romániában nem voltak megmozdulások, Bukarest úgy vélte: túl sok engedményt tett a magyaroknak, szigorúbb ellenőrzésekre van szükség. 1956 után tehát új szakasz kezdődött, megváltozott a nemzetiségpolitika és az államigazgatási technika, fokozódott a bizonytalanság és lelki terror. A megtorlások 1964-ig tartottak, amikor amnesztiát kaptak a politikai foglyok. A rendszer egyik nagy tragédiája azonban, hogy közben az állambiztonsági hálózat megerősödött, és ebben kiemelt szerep jutott a volt politikai foglyoknak, sokuk számára a szabadulásuk után úgymond egy második élet kezdődött.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Keresztény Európát
Az EU egyik legnagyobb gondja az, hogy nem akarja elismerni a keresztény értékeket. Ez volt az egyik visszatérő gondolata a tegnapi nagyszalontai egyházi-politikai konferenciának.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) által kezdeményezett tegnapi konferencián nyitóáhitatot tartott Lukács József főjegyző, majd Török László Nagyszalonta polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket. Fellépett a Toldi Néptáncegyüttes gyermeknéptánc csoportja, majd díszpolgári oklevelet adtak át a nyolc éve a településen dolgozó Déri Tamásnak, egy helyi bútorgyár vezetőjének. Dr. Varga Attila a KREK főgondnoka beszédében kiemelte az egyház identitásmegtartó szerepét, különösen ott, ahol a magyarság kisebbségben van, majd hangsúlyozta az egyház társadalmi szerepét, külön említést téve a diakóniai feladatokról, ezen belül a cigány missziós tevékenységekről. Az egyház és az Európai Unió viszonyában aláhúzta, hogy az EU mintegy hátat fordít a keresztény értékeknek, és gyakran azt a tényt is megkérdőjelezi, hogy az európai civilizáció alapja a kereszténység.
Helyi gondok
A helyi problémákról Farkas Zsolt az egyházkerület közigazgatási előadótanácsosa beszélt. Elmondta, hogy az egyházkerületben közel háromszáz lelkipásztor van és közel háromszáz gyülekezet működik. A problémák között említette azt, hogy bizonytalan a világi alkalmazottak helyzete. Az egyházkerületben 402 teljes állásban dolgozó alkalmazott közül 338 személy fizetését az állam biztosítja. A gazdasági válság az egyházat is elérte, hiszen 65 ilyen állást felszámolt az állam, és ezek közül csak tizenöt állást tudnak fenntartani a gyülekezetek. A nehéz gazdasági helyzetben nagy segítség a magyar kormánytól évente kapott 15 millió forint, mondta az előadó. Az ingatlan visszaszolgáltatás kapcsán Farkas Zsolt elmondta, hogy az egyházkerület 348 visszaigénylési kérvényt nyújtott be, amelyek közül 229 esetben kaptak valamilyen, túlnyomórészt számukra kedvező választ. A fennmaradó 119 esetben mindeddig semmiféle válasz nem érkezett. Külön problémát jelent az, hogy az épületeket általában olyan leromlott állapotban kapják vissza, hogy gyakorlatilag az épületek értékével megegyező összeget kell még rájuk költeni ahhoz, hogy ismét használni lehessen azokat. Elmondta, hogy a román miniszterelnök által hangoztatott restitúcióvizsgálat a visszaszolgáltatott egyházi javakat már nem fogja érinteni, de az ellenőrzésnek minden bizonnyal az a célja, hogy az amúgy is lassú visszaszolgáltatási folyamatot még jobban lassítsa.
Figyelmeztetés
Pataki Csaba szenátor is úgy látja, hogy a restitúció kérdésében a román pártok időt akarnak húzni, majd jelezte, hogy a Magyar Országos Levéltárban rengeteg telekkönyvi irat megtalálható. Azt javasolta a visszaszolgáltatási folyamatban közvetlenül érdekelteknek, hogy készüljenek fel minden eshetőségre, mert Romániában a visszaszolgáltatási folyamat kezd veszélyes irányt venni, példaként említve ebben a vonatkozásban Markó Attila ügyét. Felhívta a figyelmet arra, hogy Románia 2015-től önkormányzati hatáskörbe foga átutalni a szociális ellátó rendszert, ugyanakkor a Románia-Magyarország határon átívelő együttműködési programban is külön finanszírozási tétel lesz a szociális programok működtetése és fejlesztése, ezért nagyon fontos, hogy az egyházak által működtetett szociális intézmények fel legyenek készülve erre, „mert csak így fogunk tudni ügyelni a mieinkre” – fogalmazott.
Értékválság
Csűry István, a KREK püspöke beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy Európa őshonos lakossága, ezen belül az erdélyi magyarság is zsugorodik, ugyanakkor meggyengült a család támogatása. Katolikus terminológiával élve kifejtette: a családi életnek manapság nincs szentsége. Mint mondta, ha krízisben is van az egyház, az éppen amiatt van, mert nem engedik azt, hogy kifejtse tevékenységét a család és az élet szentségének óvása, illetve éltetése tekintetében. Ugyancsak zavart okoznak a magyar közösség életében a karizmatikus egyházak, melyekben egyfajta vallási fundamentalizmus párosul a szélsőséges libertinizmussal, fejtette ki Csűry István, aki a továbbiakban kijelentette: „Egyre nagyobb probléma az EU-ban a keresztény értékek feladása. A keresztény szimbólumokat nem ismeri el az Unió, de a muszlimok szimbólumait valaki megkérdőjelezi-e?” – tette fel kérdését a püspök, utalva ezzel arra, hogy EU kettős mércét alkalmaz. Éppen ezért nem mindegy az egyház számára, hogy ki képviseli az erdélyi magyarságot az EP-ben, hiszen Csűry püspök álláspontja szerint olyan emberekre van szükség az EP-ben, akik hitelesen és következetesen mutatják fel az EP-ben a keresztény értékeket. „Tudatos vállalásnak kell tekintenünk azt, hogy diaszpóra helyzetben élünk” – jelezte a püspök, aki a minőségi kisebbség fontosságát emelte ki beszédének záró részében.
Az egyházakat nem érinti
Seres Dénes parlamenti képviselő leszögezte: biztos forrásból kapott ígéretet arra, hogy a restitúciós folyamat átvizsgálása nem fogja érinteni az egyházakat, és kijelentette azt is, hogy olyan személy nem kerülhet fel az RMDSZ EP-választási listájára, aki visszaélt a szövetség bizalmával.
A megbeszélésen szót kért Biró Rozália szenátor, az SZKT elnöke is, aki felhívta a figyelmet egy a Der Spiegel című német folyóiratban megjelent hírre, miszerint Németország lesz az első uniós ország, mely hamarosan elfogadja azt a törvényt, mely kimondja, hogy egy újszülött nemét a születésekor nem határozzák meg. Ezzel az információval is mintegy jelezni kívánta azt, hogy az Unióban egyre hátrább szorul a keresztény értékrend. Forró László előadótanácsos kifejtette, hogy a kettős állampolgársággal együtt a határon túli magyarság jogot nyert a szavazásra is. majd pedig elmondta: először a pártok feletti nemzetegyesítés a feladat, ugyanis csak ezután valósítható meg a határokon átívelő nemzetegyesítés. Végezetül Szabó Ödön szólalt fel, aki megismételte korábban már hangoztatott állítását, miszerint a Bihar megyei RMDSZ ötvenezer magyarnak készítette el ingyen a honosítási dokumentációját, „miközben félre lettünk téve, és mások ezeket a feladatokat ellenünk használták fel” – utalva a Demokrácia Központokra, és az Erdélyi Magyar Néppártra. Majd azokra az alapelvekre tért ki, melyek az RMDSZ politikáját meghatározzák gyakorlatilag a rendszerváltás óta. Az egyik ilyen alapelv az, hogy a magyar képviseletnek mindenhol ott kell lennie, ahol az erdélyi magyarságról döntenek. További alapelv az, hogy minden segítség a szülőföldön való megmaradást kell szolgálja. Ehhez kapcsolódva elmondta: „mi nem tudunk gyöngyhalász, meg hasonló programokat támogatni.”
Pap István
erdon.ro

A kormánypártok helyeslik Tőkés kitüntetésének visszavonását
A kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) politikusai közül többen elégedetten nyugtázták, hogy a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága méltatlannak minősítette Tőkés Lászlót a kitüntetésre és annak visszavonását kérte z államfőtől.
Corina Creţu szociáldemokrata európai parlamenti (EP-) képviselő, aki a Románia Csillaga érdemrend birtokosai közül elsőként kért vizsgálatot Tőkés László ellen, úgy vélekedett: az érdemrend becsületbíróságának határozata előrelátható és természetes végkifejlete volt Tőkés "román-ellenes" kijelentéseinek, amelyek szerinte a romániai magyarság érdekeit is sértik.
Az európai Szocialisták és Demokraták (S&D) képviselőcsoportjának alelnöke kifejezte reményét, hogy hasonló esetekre nem kerül sor a jövőben, tekintettel arra, hogy olyan "kényes" ügyekről van szó, mint a román állam "nemzeti és egységes jellegének megkérdőjelezése".
Mihăiță Calimente, a kormányon lévő Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti képviselője, a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) tevékenységét felügyelő bizottság elnöke elégedetten nyugtázta a becsületbíróság határozatát, mert nagyon zavarták Tőkés László "radikálisan románellenes" állásfoglalásai és szerinte az EP-képviselő "gúnyt űzött Romániából, amikor Magyarországtól védhatalmi státust kért Erdély számára".
A Transindexnek nyilatkozva Kovács Péter főtitkár csütörtökön megerősítette az RMDSZ korábbi álláspontját: nem értenek egyet Tőkés László kitüntetésének visszavonásával. A politikus szerint az érdemrend elnyerése nem jelenti azt, hogy az elismerés birtokosa ezután nem adhat hangot gondolatainak. "Azért nem lehet büntetni senkit, mert van egy álláspontja egy kérdésben. Ez a Dâmbovița-partra jellemző stílus. Tőkés László 1989-ben játszott szerepével bekerült a történelemkönyvekbe, és ezért kapta az érdemrendjét. Bízok abban, hogy az elnöki hivatal nem fogja visszavonni az érdemrendet" - mondta a főtitkár.
Calimente ugyanakkor úgy vélekedett, hogy "a magyar miniszterelnökhöz fűződő jó viszonya és azok a kölcsönös szolgálatok, amelyeket Tőkés Lászlóval tettek egymásnak" arra készteti majd Traian Băsescu államfőt, hogy ne adja ki az érdemrend visszavonásáról szóló rendeletet.
Traian Băsescu egy szerda esti televíziós interjúban közölte, óvatosan akarja kezelni Tőkés László kitüntetése visszavonásának ügyét, mert nem szeretne egy olyan rendeletet kiadni, amelynek a hatályát a bíróság később felfüggesztheti.
maszol/MTI

Tőkés: politikai döntés született
A Tőkés Lászlónak 2009-ben adományozott magas állami ki- tüntetés visszavonásáról döntött szerdán a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága. Tették mindezt úgy, hogy az érintettnek lehetőséget sem biztosítottak álláspontja kifejtésére. Noha az ügyben a román államfő mondja ki a végső szót, a döntés gyakorlatilag már megszületett.
Tőkés László EP-képviselő a Duna Közbeszéd című műsorában arról beszélt, hogy politikai döntés született. „Elég, hogy ha rámutatunk arra, hogy a 11 tagú becsületbíróságnak 10 tagja a Szociálliberális Pártszövetséghez tartozik. Lényegében minden rosszat már előre elmondtak rólam. Ez a magyar kártyának a kijátszása. Egy magyarellenes és Tőkés-ellenes hisztériának a folyamata” – fogalmazott Tőkés László.
Itt most már a magyarságról és románságról van szó, '89-ről és a kommunizmus bukásáról, éppen ezért nem hagyjuk annyiban – mondta. Bejelentette: fellebbezést nyújtunk be a Közigazgatási Bíróságon, mert meggyőződésünk, hogy törvénytelenségeket követtek el a döntés meghozatalakor, például megvonták a védekezés jogát tőlem, valamint olyanok bíráskodtak, akik a panasztevők közé is tartoznak. Tőkés László hangsúlyozta: olyan törvénytelenségek történtek, amelyek nyomán joggal feltételezzük, hogy a Közigazgatási Bíróság igazat fog adni nekünk és felülbírálja ezt a pártpolitikai döntést.
hirado.hu / Duna Tv, Közbeszéd
Erdély.ma

Üdülővárosi ifjúsági élet – kicsit másként szervezik, de az övék
Manapság már minden nagy és kisváros rendelkezik ifjúsági szervezettel, ez lassan egy éve Szovátára is igaz. A Szovátai Ifjúsági Szervezet (SZISZ), tavaly létesült, hivatalosan decemberben tölti be az egy évet. A szervezet alakulása óta számos kitűzött célját kisebb-nagyobb sikerrel megvalósította. Tevékenységéről Pál Tamással, az ifjúsági szervezet elnökével beszélgettünk.
– Mikor és milyen céllal alakult a Szovátai Ifjúsági Szervezet? Kinek az ötlete volt létrehozni ezt a szervezetet? – Tavaly áprilisában verődtünk össze, jogi formát pedig decemberében öltöttünk. Ekkorra körvonalazódott ugyanis mindenkiben, hogy a jogi státusz megszerzése nélkül új pénz- és erőforrásokra nem tudunk szert tenni. Az ötlet többek között onnan jött, hogy Szovátán nem volt olyan ifjúsági szervezet, amely megmozgatta volna a különböző rétegeket, gondolok itt elsősorban a fiatalokra, de az idősebbekre is. Hát ezért jött létre az ifjúsági szervezet.
– Jelenleg hány tagot számláltok?
– Ezt nehéz megmondani, mert mindig jönnek új tagok. Persze megvannak még az alapítótagok és a régiek közül is néhányan. Vannak alapembereink, akire lehet számítani, ők több mint 10-en vannak. – Melyek azok a rendezvények, amelyeken részt vesztek, vagy esetleg megszerveztek? – Rendezvényeket főként télen, tavasszal, valamint meg ősszel szervezünk, mert Szováta szezonális jellegű város. Nyáron nem igazán elérhetőek a fiatalok, kevés a szabadidejük. Többségük az idegenforgalomban dolgozik. De megpróbáltunk gyerekeknek rendezvényeket szervezni, főleg gyereknapra időzítettük ezeket. A másik rendezvény – amely egy kicsit a mienk is – a Medve-tó Napok, ennek szervezéséből is kivettük a részünket.
A Medve-tó Napok keretében gulyásfőző versenyen vettünk részt elég szép számban. Akkor a csapat nagy része felvállalta, hogy a gyerekeknek arcfestést készít, továbbá sókristálykép készítést is szerveztünk, ennek érdekessége, hogy egy lapra megrajzolt figurákat sókristályokkal kellett kitöltsenek és megragasszanak a gyerekek.
Ennek volt talán a legnagyobb sikere, a szülök is mindvégig ott voltak a gyerekekkel. Közben karaoke-esteket szervezünk, próbáljuk ezeket rendszeressé tenni. Egyik legfontosabb rendezvényünk ugyanakkor a tavaly először megszervezett adventvárás volt. Ez teljesen egyéni ötleten alapul, amelyet a Szovátai Népi Játszóház segítségével sikerült megvalósítani, ugyanakkor más szervezeteket és kórusokat bevontunk, valamint gyerekcsoportokat is, akik verseket szavaltak el, énekeket adtak elő. Ez egész decemberben, karácsonyig zajlott. Elvállaltuk a helyi újság, a Szovátai Hírmondó kihordását.
Elkezdtük a diáknapok szervezését még februárban, hogy az sikeres lehessen májusban. Áprilisban önkéntes csemetefa-ültetést szerveztünk, amivel egy iskolai programba kapcsolódtunk be. Nagyon sok fenyőfacsemetét sikerült elültetni Szováta határában. Aztán jött a diáknapok, a visszajelzések pedig nagyon jó voltak, kellett ez a diákoknak.
Emellett a Nyárádszeredai Ifjúsági Szervezettel közösen elmentünk egy Mezőhavas-túrára. Aztán a Balavásár község Ifjúsága és Szabadidő Egyesület (BISZE) meghívott a falunapjukra, ahol szintén gulyást főztünk. Halloween-partit szerveztünk, ahova meghívtuk a Kis-Küküllő menti ifjúsági szervezeteket, valamint a Nyárádszeredai Ifjúsági Szervezetet. Idén még hátra van a mikulásozás, valamint az adventvárás, amelybe több szervezet is bekapcsolódna.
– Tehát idén is megszervezitek az adventvárást?
– Igen. Sőt már el is kezdtük a szervezést. Mostani terveink szerint Mikulás-szolgálatot teljesítünk. Ennek az a lényege, hogy beszervezünk néhány mikulást, akik felveszik a rendelést az anyukáktól, apukáktól, hogy hol és mikor kell megjelenni. Eszerint a mikulásaink a megbeszélt időben elmennek mindenkihez, kiviszik a csomagot, köszöntik a gyermekeket. A cél, hogy Mikulás estéjén a gyerekeket meglepjük.
– Mi működteti a szervezetet? Miből tartjátok fenn magatokat?
– Támogatóink vannak szép számmal, a többségük szovátai. Örülünk, hogy sok olyan cég van, amely belátja, hogy fontos a tevékenységünk, ezért termékekkel, szolgáltatásokkal támogatnak minket. Ezeket mi továbbadjuk a vetélkedők nyertes csapatának, vagy egy fiatal társaságnak, gyerekeknek. Ők profitálnak mindenképpen belőle, mi a szervezés részével foglalkozunk csak.
Mivel tavaly decembertől bejegyzett szervezet vagyunk, megpróbáltuk az adóink két százalékát is felajánlani. Ezt mindenki családjában és az ismerősein keresztül tette. Egyébként a helyi önkormányzat is nagyon sokat segít. Minden rendezvényünkön biztosítja a helyszínt, a kellékeket, mindent, amire szükségünk van.
– Mekkora költségvetéssel dolgoztok?
– Mivel az idén még nincs lezárva a könyvelési év, és ugye nonprofit szervezet vagyunk, pontos összeget nem tudnék mondani. De nagyon kevés az a pénz, amiből gazdálkodunk. Mint mondtam, a szponzoraink jósága a fő forrásunk, azt pedig nem lehet pénzben mérni.
– Melyek azok a fontosabb megvalósítások, amelyeket az alakuláskor célul tűztetek ki magatok elé és azokat sikerült is elérni?
– Az elsődleges célunk az volt, hogy megmozgassuk a fiatalokat, hogy lássák azt, hogy itt is van ifjúsági élet, nem csak nagyvárosokban. Ne gondolják azt, hogy csak Kolozsváron, Marosvásárhelyen vagy Székelyudvarhelyen zajlik az élet. Itt is vannak lehetőségek,.
Igaz, hogy Szováta nem egyetemi város, kisebb az egyetemista korú fiatalok száma, akik itt is laknak Szovátán. De itt vannak az óvodások, kisiskolások, iskolások, középiskolások és nem csak, mert nekik szüleik, ismerőseik, testvéreik is vannak. Ez volt végső soron a cél: tudjunk nekik olyant nyújtani, olyan rendezvényeket szervezni, amelyekből mindenki okul, szórakozik és közösségben van.
– Hol szoktatok összegyűlni?
– A polgármesteri hivatal kistermét használjuk. De az egyik jövőbeni projektünk, hogy egy székhelyet találjunk magunknak, akár egy másik nonprofit szervezettel összeállva. Rendezvényeink után néhány kellék megmarad, amelyeket mindenki otthon tart. Jó lenne egy székhely, amely raktárként is működhetne. – A Kis-Küküllő menti és a Nyárádszeredai Ifjúsági Szervezeteken és a Szovátai Népi Játszóházon kívül más szervezetekkel is együttműködtök?
– Mi a Maros megyei MIÉRT egyik tagszervezete vagyunk, emellett Szováta testvérvárosi kapcsolatait is az ifjúsági szervezeten keresztül ápolja.
– Milyen céljaitok vannak a jövőre nézve?
– Mindenképpen meg szeretnénk tartani az eddigi rendezvényeinket, amelyek pozitív visszajelzéseket kaptak. Ezeket bővítenénk például készműves tevékenységekkel, a népi játszóházzal karöltve. Emellett táncházat is indítanánk heti rendszerességgel. Volt erre próbálkozás korábban, de kudarcba fulladt. A végső cél pedig ugyanaz marad: a fiatalokat érdekeltté kell tennünk, hogy lássák, zajlik a kisvárosi élet, itt is tudunk szervezni rendezvényeket, és van itt is amire törekedni.
Urbán Izabella
morfondir.ro
Erdély.ma

Tőkés: elegem van az ellenem zajló hajtóvadászatból!
„Elegem van Romániából” – írta tizenöt évvel ezelőtt Sabin Gherman. A Steaua României érdemrend ürügyén való meghurcoltatásom nyomán én is ezt mondhatnám – de magyar létemre ugyanezt nem mondhatom, mert szavaimat rögtön félremagyaráznák, és „románellenesnek” nyilvánítanák. Hadd mondja tovább tehát Sabin Gherman és az a három-négy millió népi román, aki megelégelte a posztkommunista Románia nyomorát, és a túlélés érdekében a Nyugat fejlettebb országaiba költözött...
Nekem magamnak is elegem van azonban abból, hogy közel egy negyed századdal a Ceauşescu-diktatúra bukása után ugyanazok az elvtársak, ugyanazokkal a módszerekkel folytatnak hajtóvadászatot ellenem, és pártutasításra, pártfeladatként törnek pálcát a fejem felett.
November 20-án kísérteties élményben volt részünk Bukarestben. Huszonnégy év után ugyanaz a Kincses Előd ügyvéd vett védelmébe Victor Ponta pártvezér és miniszterelnökkel szemben, aki 1989-ben, Temesváron Nicolae Ceauşescu kondukátor ellenében látta el védelmemet.
Ceauşescu hírhedt titkosszolgálata visszaüt. Egykor a Securitate 2. Ügyosztályának 3. csoportfőnöksége keretében működött a „Német nacionalisták és fasiszták” elnevezésű alosztály, mely Herta Müller és német sorstársai megfigyelésével foglalkozott. A „Magyar irredentákra” szakosodott igazgatóság viszont velünk szemben volt hivatott megvédeni a nacionálkommunista román rezsimet. Oly hosszú idő után egyenesen hátborzongató, hogy a kétharmados többséggel regnáló Ponta-kormány megintcsak az „irredenta magyaroktól” félti Erdélyt – ez esetben pedig engem vádol azzal, hogy „románellenes” magatartásommal és cselekedeteimmel veszélyeztetem Románia területi egységét és integritását.
A Steaua României érdemrend becsületbíróságának szerdai ülése és döntése híven jelzi a romániai demokrácia jelenlegi állapotát. Egyedi voltában is hiteles indikátora annak, hogy országunkban egy posztcseaususzkánus és egy posztszekurista rezsim van hatalmon, mely a rendszerváltozás temesvári örökségével együtt a kisebbségi magyarság jogainak biztosítását is megtagadja.
Elegünk van abból az antiszemtia és xenofób típusú magyarellenességből, mely a Ceauşescu-féle homogenizációs politika gyakorlatának megfelelően országunk egyre súlyosbodó válságáról a „magyar kártya” – ismételt – bevezetésével akarja elterelni a figyelmet.
Elegünk van a kommunizmusból, melynek jogutódai a román nemzeti érdek védelme ürügyén éppen a nemzet jövőjét áldozzák fel korrupt hatalmi pártpolitikájuk oltárán.
Hol voltak 1989-ben Victor Ponta, Corina Creţu és Mircea Geoană, valamint vádaskodó és bíráskodó elvtársaik, akik most, ahelyett hogy a kommunizmus és a forradalom idején elkövetett tömeggyilkosságok tetteseit vonnák felelősségre, mondvacsinált vádak és okok alapján csúfolják meg Temesvár szellemét, és próbálják a magyarok ellen fordítani a románokat?
Ami november 20-án történt Bukarestben, az része és egyenes folytatása annak a jogállami és alkotmányos válságnak, amely miatt 2012-ben az Európai Unió ismételten elmarasztalta Romániát. Az Alkotmány által biztosított szólásszabadság, a szabad véleménynyilvánítás és a védelem alapvető emberi joga szenvedett sérelmet a Steaua României becsületbíróságának eljárása rendjén. Ezzel együtt a romániai magyarság jogainak legitim védelmezése miatt büntet a Párt és a Securitate.
Idén nyáron, Tusnádfürdőn, Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében Magyarország védhatalmi szerepvállalását kértem az erdélyi magyarság érdekében. A történtek után az eddiginél is indokoltabb, hogy kérésem megismételjem. A nacionalista, posztkommunista hatalom represszív magatartása, általános magyarellenessége és autonómia iránti visszautasítása láttán nemcsak Magyarország, hanem Európa törvényes védelmére is igényt kell tartanunk – részeként az Unió és földrészünk valamennyi kisebbségi nemzeti közösségét megillető demokratikus jogvédelemnek. „Románia csillaga” elvörösödőben…
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája
Erdély.ma

Vajon hányan figyelik az erdélyi magyarság mindennapjait?
A román titkosszolgálatok alkalmazottainak száma megdöbbentően magas, ha a taglétszámra a költségvetésből következtetünk. Ráadásul a magas létszámhoz magas költségek társulnak. Elvben minden 1200 román állampolgárra egy ügynök jut.
A négy román titkosszolgálat (SRI, SIE, STS, SPP) taglétszámára elsősorban az intézmények költségvetéséből lehet következtetni. Az éves fenntartási összeg pedig tetemes: a titkosszolgálatok az egészségügyi ágazat fenntartási költségének kétszeresét kapják (vagy többet, ha figyelembe vesszük, hogy a kormány az egészségügyi reform keretében intézmények sorát záratja be, aminek sajnos kézzelfogható az eredménye).
A négy intézmény taglétszáma az átlagfizetésekből levezetve 15.000 alkalmazott körül lehet, azaz minden 1200 román állampolgárra jut egy ügynök. A gyakorlatban a munka nem lehet olyan megfeszített: példa erre annak az ügynöknek az esete, akit Csíkszereda polgármesterére állítottak. Laza napja lehetett, mert amikor lebukott, a hivatal azzal védekezett, hogy alkalmazottjuk éppen 'nem volt munkában'.
A kormányzati pénzek pedig szemlátomást ömlenek a különböző hivatalokhoz. A költségvetési kimutatás szerint a SRI-t (Serviciul Român de Informații) tömték meg a legtöbb pénzel:880 millió lejjel. Ez az összeg már önmagában 150 millióval meghaladja az egészségügyi minisztérium keretét. A SIE-nél (Serviciul de Informații Externe) dolgozó ügynökök már csak 128 millió lejből gazdálkodhatnak. Az STS (Serviciul de Telecomunicații Speciale) 188 millió lejnek örvendhet, míg az SPP (Serviciul de Protecție și Pază) 120 milliónak.
A jó munkát kétségkívül meg kell fizetni. Azonban nem nehéz kitalálni, nem csak a fizetésre kell a temérdek pénz. A lojalitást jutalmakkal is keményen megspékelik, és a hivatalok példának okáért nagy gondot fordítanak az étkezési és egyéb juttatásokra.
Csupán a költségvetésből természetesen nehéz lenne arra következtetni, hogy minden román állampolgár álmát ugyanolyan megfeszített munkával őrzik-e az ügynökök, vagy hogy talán egy bizonyos nemzetiség képviselőinek figyelése elsőbbséget élvez-e.
itthon.ma / www.bzi.ro
Erdély.ma

Álgondok álcázásra
Ugyanazon a napon, amikor egy zömmel szociáldemokrata politikusok által uralt testület pártelnökük és kormányfőjük egyenes utasítására úgy döntött, hogy Tőkés Lászlónak a diktatúra megbuktatásában játszott szerepéért odaítélt állami kitüntetést vissza kell vonni – és nem azért, mert kétségek merültek fel akkori tetteit illetően, hanem egy vitafórumon megfogalmazott vélemény miatt, amely az 1989 decemberében kivívott szólásszabadság 24. évében hangzott el; tehát ugyanebben az időben egy másik, szintén szociáldemokrata honatya irányítása alatt álló csoport a besszarábiai románok státusára vonatkozó törvénytervezetet nyújtott be a képviselőházban.
Kezdeményezői büszkén jelentették be: „történelmi” lépést tettek a két román ország egyesítéséért, ami remélhetőleg már 2020-ban bekövetkezik; egyúttal a külföld figyelmét is felhívták a történelem igazságtalansága folytán szétszakított románokra. Azt is kiemelik, hogy a tervezetet 117 000 polgár és minden parlamenti párt támogatja, és az eddig nyilvánosságra hozott nevek között valóban van szociáldemokrata, nemzeti liberális, demokrata-liberális, konzervatív, kisebbségi (bolgár) és populista képviselő is. Némelyek nevét csak az ellenük folyó hatósági vizsgálat tette ismertté, fő szócsövük pedig az SZDP-s Bogdan Diaconu, aki eddig főleg magyarellenes kirohanásokkal szolgálta választóit és országát. A – többségükben egyáltalán nem egyesüléspárti – Pruton túli románok sorsának intézése közben tegnap is ráért arra, hogy hevesen visszautasítsa Magyarország „beavatkozását” a „román belügyekbe”. Pedig Budapestről diplomáciai közlemények érkeztek, azaz szintén véleménynyilvánításról van szó, szemben azzal, amit a moldovai polgárokat saját akaratuk ellenére is boldogítani kívánó román unionista mozgalom tervez. A kettős mérce és a magyar veszéllyel való riogatás persze nem újdonság, és még a nevetséges buzgalom is jó, ha Románia fontosabb gondjairól kell elterelni a figyelmet – de a nagyobb baj az, ami mögötte van: a hibáinak és mulasztásainak görcsös takargatásával elfoglalt kormány egyre hiteltelenebbé válik, itthon a növekvő adóterhek, megszorítások és a mindennapos korrupciós ügyek, személyes perpatvarok, lopott vagyonok és címek, külföldön pedig a sorozatos diplomáciai bakik miatt. Egy uniós tagország kormánypárti honatyáitól ugyanis nem a nemzetközi feszültségek szítását várják el.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Új magyar nagykövet Bukarestben
Elfoglalta állomáshelyét Zákonyi Botond, Magyarország új bukaresti nagykövete, miután átadta megbízólevele másolatát a román külügyminisztériumban – közölte tegnap a Jurnalul naţional lap.
A nagykövetet George Ciamba külügyi államtitkár fogadta szerdán, és támogatásáról biztosította a magyar–román stratégiai partnerség megszilárdítását célzó tevékenységében. Korábban az erdélyi magyar sajtó arról cikkezett, szokatlanul sokáig tartott, amíg Románia megadta az úgynevezett fogadó nyilatkozatot (agrément), hogy az új magyar nagykövet megkezdhesse munkáját. A magyar fél még július végén benyújtotta a Zákonyi Botond hivatalba lépéséhez szükséges fogadó nyilatkozat iránti kérését, Füzes Oszkár leköszönő nagykövet pedig október elején elhagyta addigi állomáshelyét. „Miközben a bukaresti külügyminisztérium szokatlan módon hónapokig halogatta a döntést, az államelnöki hivatal mindössze néhány nap alatt beleegyezett, hogy Zákonyi Botond elfoglalhassa állomáshelyét Bukarestben” – írta a Krónika november elején annak kapcsán, hogy Traian Băsescu államfő jóváhagyta a leendő bukaresti magyar nagykövet kinevezését. A romániai szokásjog szerint akkortól számít egy külföldi diplomata teljes jogú nagykövetnek – találkozhat miniszterekkel, vehet részt nyilvános eseményeken –, ha átadta megbízólevelét az államfőnek. Mivel az elnök az ilyen protokolláris alkalmakkor mindig több érkező vagy távozó nagykövetet fogad egyszerre, mindenképpen további hetekbe telhet, amíg Zákonyi Botond átadhatja megbízólevelét Traian Băsescu államfőnek.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Békés, tudományos hőstettek
A Magyar Tudományos Akadémia 1997 óta minden november 3-án megemlékezik arról az addig példátlan, úttörő, békés hőstettről, amelynek révén 1825-ben gróf Széchenyi István birtokainak egy évi jövedelmét felajánlotta a Magyar Tudós Társaság megalapítására. Országgyűlési határozattal 2003 óta ez a nap hivatalos ünnep.
A nagy előd gesztusa úttörőnek bizonyult: hasonlóképpen alakulhatott meg az Erdélyi Múzeum-Egyesület 1859. november 23–26-án, amikor az Erdély Széchenyijének nevezett gróf Mikó Imre kolozsvári kertjét és kerti házát bocsátotta a közös ügy rendelkezésére. Az akkor elfogadott alapszabályzat hármas célt fogalmazott meg: a múzeum felállítását és fenntartását, a múzeumi anyag tudományos feldolgozását, a tudomány és kultúra magyar nyelven való művelését és terjesztését.
Napjainkban az EME külön figyelmet fektet a hazai és anyaországi tudományos műhelyek részvételére és közös gondolkodására az egyetemes magyar tudományosság fejlesztéséről, továbbviteléről. Ilyen fórumnak számít a Magyar Tudomány Napja Erdélyben című rendezvény, amelyet 2002 óta mindig az Erdélyi Múzeum-Egyesület születésnapján, vagy a hozzá legközelebb eső napokon tartanak meg. Egyik fő célja e rendezvénynek, hogy az erdélyi magyar tudományosság fóruma legyen, de tükrözze a hazai eredmények s gondok mellett az összmagyar és nemzetközi tudományművelés irányait, lehetőség szerint a kiemelkedőbb megvalósításait.
Széchenyi István és gr. Mikó Imre tettei bizonyítják, hogy nagylelkű egyéni áldozatokkal mennyire jelentős, tartós, közügyet szolgáló eredményeket lehet elérni. Sajnos, megváltozott mai világunkban ez az életszemlélet már meglehetősen fehér hollónak számít, hol vannak a kultúrára, tudományra önzetlenül áldozó, a kultúra és tudomány szerepét nagyra értékelő támogatók? Pedig helyük – és becsületük – lenne a Mikó Imre-féle mecénásoknak manapság is.
A tudomány – az erdélyi magyar tudomány különösképpen – a következetesen alulfinanszírozott területek közé tartozik. Valamennyi 1989 utáni kormány mostohagyerekként kezelte és kezeli a tudományos kutatást, amelynek feltételei távolról sem adottak a szerény költségvetés mellett. Az erdélyi magyar tudományos intézetek nemhogy támogatást alig remélhetnek, de még saját vagyonuk, például a kommunisták által elkobzott EME-vagyon fölött sem rendelkezhetnek. Ezek továbbra is különböző egyetemi, múzeumi, levéltári vagy könyvtári tulajdonban találhatók, visszaszolgáltatásukra halvány a remény.
„A tudományos emberfő mennyisége a nemzet igazi hatalma” – mondta egykor Széchenyi István. Az erdélyi magyar közösség számára hatványozottan igaz ez: igazi hatalmunk teljesítményeinkben, tudásunkban, az európai színvonalhoz való felzárkózási képességünkben rejlik.
ÖRDÖG I. BÉLA
Szabadság (Kolozsvár)

PSD-s öngól
Bármilyen furcsán hangozzék is, akár még jó szolgálatot is tehet a romániai magyar jogkövetelések ügyének az, hogy a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága Tőkés László kitüntetésének visszavonását javasolta az államfőnek.
Az érdemrend visszavonását kezdeményező nagyobbik kormánypárt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) – amely, előre bebiztosítandó a végeredményt, saját politikusaival töltötte fel a testületet – a mosdóvízzel együtt a gyereket is kiöntötte, amikor úgy akart Traian Băsescu államfőn ütni egyet, hogy közben a magyar jogkövetelések egyik fő szószólójának számító Tőkést is pellengérre állította. Ezáltal ugyanis magas labdát adott fel mindazoknak, akik szerint a kormány erőből, megfélemlítéssel próbálja meg elfojtani a magyar önrendelkezési törekvéseket, és azáltal, hogy mindent megtesz a Tőkés által a diktatúra megdöntésében játszott szerepéért kapott érdemrend elvételéért, közvetlen örökösévé vált a Ceaușescu-korszak szélsőséges, soviniszta politikájának.
A Băsescu- és Tőkés-ellenes gyűlölet a jelek szerint annyira elvakította a kommunista párt jogutódjának számító PSD-t, hogy még az ország imázsát is hajlandóak kompromittálni. Egyértelmű, hogy elsősorban azért mentek neki Tőkésnek, mert a forradalomban játszott szerepéért Băsescu ítélte oda neki a kitüntetést. Ha tehát az önrendelkezésért küzdő Tőkésre mindenféle koholt vádakkal rásütik a hazaárulás bélyegét (arra számítva, hogy ezzel az autonómiát is sikerül kriminalizálni), azzal az elnököt is megbélyegzik.
Csakhogy megfeledkeztek arról, hogy – függetlenül az 1989 óta befutott politikai pályájától - Tőkést a nemzetközi közvélemény továbbra is olyan személyiségnek tartja, aki kulcsszerepet játszott a kommunista diktatúra megbuktatásában – ezt jelzi számos külföldi politikus és szervezet kiállása mellette. Az ellene folytatott boszorkányüldözés nyomán tehát a kormány olyan színben tűnik fel, hogy felvállalja a diktatúra szellemiségét. Ezt megfelelő kommunikációval a magyar közösség is felhasználhatja a maga javára a nemzetközi színtéren, Băsescu pedig – ha megtagadja a kitüntetés visszavonását – ismét csak a romániai demokrácia védelmezőjeként tűnhet fel a Nyugat szemében.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Rendőrökkel verekedett a bölöni polgármester
Hatósági közeg elleni erőszak vádjával indult eljárás Bölön község polgármestere ellen, miután – a megyei rendőrség állítása szerint – néhány társával bántalmazta a helyi rendőrség két képviselőjét. Az elöljáró cáfolja a rendőrség állításait.
Rendőrverés miatt hatóság elleni erőszak vádjával indult eljárás Sikó Imre bölöni polgármester és társai ellen – közölte csütörtökön a Kovászna megyei rendőrség. Nicoleta Marin sajtóreferens elmondta: négy személy támadta meg a rendőröket a háromszéki község rendőrőrse előtt 19 óra körül. Ököllel ütlegelték, egyikük pedig egy nyakkendővel fojtogatta az egyik rendfenntartót. A rendőrök egyike felszólította a támadókat – köztük Sikó Imre polgármestert –, hogy hagyják abba az erőszakoskodást, majd könnygázzal fújták le a támadókat, ezt követően pedig erősítést kértek Sepsiszentgyörgyről. Kovászna megye rendőrparancsnoka, Ion Popa is megerősítette, hogy a rendőröket verő egyik személy Sikó Imre bölöni elöljáró volt. A rendőrparancsnok elmondta: miután a bántalmazott rendőrök elhagyták a helyszínt, a polgármester három másik személlyel a bölöni rendőrőrsre ment utánuk, ahol ismét erőszakosan viselkedtek. A bölöni polgármestert és társait csütörtökön őrizetbe vették.
Az incidens tanúja volt Gáj Nándor megyei tanácsos is, aki a Székelyhon portálnak úgy nyilatkozott, tudomása szerint régóta megromlott a kapcsolat a település elöljárója és az ott szolgálatot teljesítő rendőrök között. „A szerda esti konfliktust megelőző délután Bölönben tartották meg a Kovászna megyei Területi Közrendészeti Hatóság (ATOP) ülését, ahol Sikó Imre polgármester és a közbirtokosság elnöke is felrótta a rendőröknek, hogy szemet hunynak a nagyméretű falopások fölött, viszont a bölönpataki romákat 2-3 szál fáért több száz lejre büntetik, de ugyanígy borsos pénzbüntetéssel sújtják azokat, akik láthatósági mellény nélkül közlekednek biciklivel. Gáj Nándor szerint a kétórás ülést követően a bölöni rendőrök az utcán állították meg a polgármestert, számon kérték az ülésen elhangzottakat, és az őrsre akarták kísérni. Ekkor a közbirtokosság elnöke kelt a polgármester védelmére. Gáj Nándor hangsúlyozta, hogy Sikó Imre bölöni polgármester és az incidens többi résztvevője ötven éven felüli személy, akik kórházi kezelésre szorultak, a rendőröknek velük ellentétben „csak kicsit összegyűrődött az egyenruhájuk”. Sikó Imre csütörtökön cáfolta a rendőrség állításait, elmondása szerint a rendőrök támadtak rá és társára. Bölön polgármestere a Székelyhon portálnak úgy nyilatkozott: a közrendészeti hatóság ülését követően házigazdaként megvendégelte a résztvevőket, ahol ő is fogyasztott italt. „Ezt követően hazafelé tartottam az erdei úton, amikor észrevettem, hogy a főút mellett várnak ránk a rendőrök. A vacsora alatt én is fogyasztottam szeszes italt, ezért visszafordultam, hogy megkérjem az egyik jogosítvánnyal rendelkező fiatal roma gyereket, hogy vigyen haza. Igen ám, de erre már ott termett a két rendőr, és mire észbe kaptam, már a földön feküdtem – részletezte a történteket Sikó Imre. – Az előttem haladó gépkocsiban ülő tanácsosok észrevették, hogy lemaradtam, visszatérve, ők szabadítottak ki a rendőrök kezéből. A bátyámat, aki közbirtokossági elnök és tanácsos is, a parancsnokhelyettes leütötte. Közben a környéken lakó romák kezdtek gyülekezni, így a rendőrök gyorsan eltűntek” – tette hozzá. Az incidenst követően az elöljáró bement a rendőrségre, hogy tisztázzák a helyzetet, de elmondása szerint ott is hasonló fogadtatásban volt része. „Újra megütöttek és könnygáz spray-vel is szembefújtak. Közben több tucat maszkos rendőr is megjelent a helyszínen. Rajtam nem látszanak ütésnyomok, de a bátyámon tisztán kivehető zúzódások vannak” – tette hozzá. Sikó Imre elmondta: 1986-tól dolgozik a közigazgatásban, kezdetben titkárként, polgármesterként harmadik mandátumát tölti, de ilyen bánásmódban még soha nem volt része.
Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)

Székelyföldi lokálpatriotizmussal a multik ellen
Idén több mint kétszáz boltot nyitottak a multinacionális kiskereskedelmi láncok Romániában, jelentősen növelve piaci részesedésüket. A Szuper boltokat és a Merkur szupermarketeket működtető Elan Trió székelyföldi és magyarországi termékek forgalmazására fektetve a hangsúlyt veszi fel velük a versenyt.
Rohamléptekkel fejlődnek az általános fogyasztási javakat forgalmazó áruházláncok Romániában. Öt év leforgása alatt a 12 legnagyobb forgalmat lebonyolító áruházlánc boltjainak száma több mint duplájára nőtt, 570-ről 1200-ra. A növekedés idén volt a leglátványosabb, ez a 12 kiskereskedelmi hálózat ugyanis 2013 október végén 203-mal több egységet számlált, mint tíz hónappal korábban.
A legagresszívabban a Mega Image terjeszkedett, amely 64 új boltot nyitott, igaz, ezek egy része korábban is működött, más cég égisze alatt. A Profi 31 egységgel gyarapodott, míg az Auchan hipermarketek száma hússzal nőtt, melyeket kivétel nélkül a Realtól vette át. A modern kereskedelem (cash&carry, hipermarket, szupermarket, diszkontáruház) fejlődését a hagyományos kiskereskedelem sínyli meg, öt év leforgása alatt 6 000 független vegyeskereskedés húzta le a rollót.
A több mint 50 ezer lakosú városokban a független vegyeskereskedések jelenleg a teljes kiskereskedelmi forgalomnak csupán 3 százalékát bonyolítják, ami fele a két évvel korábbinak. A Gfk és a Nielsen piackutató cégek adatai szerint 2008-ban a romániaiak 11 százaléka még a sarki ABC-ben vásárolt leginkább, tavaly azonban ez az arány már csak 3 százalék volt. A legtöbben (62 százalék) a hipermarketeket (Carrefour, Auchan, Cora, Real, Kaufland) preferálják, 20 százalék a szupermarketeket (Billa, Carrefour Market, Penny Market XXL, Mega Image, Profi stb.) részesíti előnyben, 17 százalék pedig a diszkont áruházakat (Penny Market, Lidl stb.). Szakértők szerint a folyamatnak távolról sincs vége, a nemzetközi áruházláncok részesedése a teljes kiskereskedelmi forgalom 70 százalékát fogja kitenni néhány éven belül.
A kiskereskedelem növekvő koncentrációja általános piaci jelenség a Közép-Kelet-Európai régióban, ám a multik egyeduralma tipikusan hazai. A 12 legnagyobb áruházlánc kivétel nélkül külföldi tulajdonban van: a Carrefour, a Cora és az Auchan francia, a Selgros svájci, a Kaufland, a Metro, a Real, a Billa, a Penny Market és a Lidl német, a Mega Image belga, a Profi pedig lengyel.
Magyarországon ezzel szemben az öt legnagyobb kiskereskedelmi lánc közül három hazai tőkéjű, a CBA, a Coop és a Reál (nem azonos a Metro-csoporthoz tartozó Reallal) 2012-ben összesen mintegy 1,5 milliárd forintos forgalmat bonyolított le, ami duplája a piacvezető Tesco forgalmának. Romániában a legnagyobb hazai tulajdonban levő hálózat a vetési székhelyű Unicarm, de a boltok összterülete alapján országos szinten az első húszba tartozik a székelyudvarhelyi Elan Trió kft. is. Az elmúlt években a multik piaci részesedése Romániában folyamatosan nőtt, részben amiatt, hogy egy sor hazai kiskereskedelmi hálózatot magukba olvasztottak.
Az Elan Trió állja a sarat
Annak ellenére, hogy a multinacionális láncok lendületesen terjeszkednek a Székelyföldön is, az Elan Trió állja a sarat. Câmpean Éva kereskedelmi igazgató elmondása szerint egy év alatt 9,32 százalékkal nőtt a forgalma. A vállaltnak jelenleg öt Szuper név alatt futó boltja, hat Merkur nevű szupermarketje, valamint három raktáráruháza van. Idén két új boltot nyitottak Udvarhelyen, jövőre pedig Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön fognak terjeszkedni.
A sikeres üzletpolitikának több összetevője van – mondta a maszol.ro-nak Gönczi Dezső, a vállalat marketing- és PR felelőse. „Mivel kizárólag Székelyföldön tevékenykedünk, az itt élő embereknek emocionális kapcsolatuk van velünk. Ezen túl nagy hangsúlyt fektetünk a helyi eredetű termékek forgalmazására, amivel az emberek lokálpatriotizmusára apellálunk, nemzeti hovatartozástól függetlenül. A harmadik fontos tényező az, hogy minőségi magyarországi élelmiszereket forgalmazunk, és a románul kevésbé jól beszélő vásárlók számára nagy előny, hogy értik, melyek egy termék összetevői” – nyilatkozta Gönczi Dezső, hozzátéve, annak ellenére, hogy 600 alkalmazottjuk van, a cégnél családias a hangulat, amit a vásárlók is éreznek.
Pengő Zoltán
Maszol.ro