Évforduló és könyvbemutatók
Nagyvárad- Pénteken délután az Ady Endre Középiskola könyvtártermében fennállásának 20. évfordulóját ünnepelte a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság. Két könyvet is bemutattak.
Az egybegyűlteket köszöntő Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke megjegyezte: korábban Nagykárolyban már megünnepelték a 20 éves évfordulót, de két évtized egy civil szervezet életében komoly időszak, részletesebb mérlegkészítésre kötelez. Felidézte, hogy a PBMET-et mint bizottságot 1993-ban alapította 12 tag, akiknek azóta a fele elhunyt, vagy már nem tartja a kapcsolatot velük. Harmincegyen vannak azok, akik több mint 15 éve hűségesek. Az évek folyamán 208 tagjuk volt, akik közül 26-on elhunytak, jelenleg 117 munkatársuk van: 13-an Arad, 62-en Bihar, 5-en Kolozs, 2-en Máramaros, 9-en Szatmár, 5-en Szilágy és 10-en Temes megyéből, illetve egy gyímesfelsőloki tagjuk is van. Legfontosabb tevékenységük a helytörténeti kutatómunka, a műemlékvédelem, különböző települések történetének kutatása és közzététele, műemlékek felkutatása, ismertetése. Emellett honismereti konferenciákat is szerveznek, 1994 óta lapjuk jelenik meg, 1997-től könyvkiadással is foglalkoznak, azóta 75 kötetük jelent meg a Partiumi füzetek sorozatban és 15 ezen kívül. 2003-tól az RMDSZ javaslatára a Megyei Tanácsnál pályáznak. Csak Bihar megyében 23 emléktáblát készíttettek és avattak fel, sokrétű tevékenységüket számos elismeréssel, díjjal jutalmazták.
A számvetés után Dukrét Géza okleveleket adott át azoknak, akik valamilyen okból kifolyólag Nagykárolyban ezeket nem vették át.
Könyvbemutatók
Kovács Rozália Utak a múltba című könyvét szintén a PBMET elnöke ismertette. Kiemelte, hogy az érmihályfalvi születésű szerző 1993 óta foglalkozik néprajzkutatással, 2000-től pedig a társaság tagjaként végez aktív és komoly helytörténeti kutatómunkát, illetve a műemlékvédelembe is besegít. Szinte valamennyi konferencián előadást tartott, több díjat is kapott. Az elmúlt húsz évben végzett munkájának írásos gyűjteménye a most megjelent kiadvány, sokrétű és változatos anyagok szeretett szülővárosáról, Érmihályfalváról, időutazás a 13. századtól napjainkig a történelem- egyház- örökség hármasegység jegyében. „A kötet ékes bizonyítéka annak, hogy Kovács Rozália elkötelezett műemlékvédő és nagy lokálpatrióta, aki szívén viseli szőlővárosa sorsát”, hangsúlyozta Dukrét Géza. A méltatott szerényen annyit jegyzett meg: a könyv minden sora a múltról szól. Az évek folyamán sok anyagot sikerült összegyűjtenie, és az építő, művelődő, tanító mihályfalvi ősöknek szeretett volna emléket állítani.
A PBMET 20 éves alapítási évfordulója kapcsán napvilágot látott Megmaradásunkért, a PBMET két évtizede című könyvről Péter I. Zoltán helytörténész beszélt. Azon meggyőződésének adott hangot: irigylésre méltó helyzetben lesznek 50-100 év múlva a helytörténet kutatók vagy azok, akik a társaság múltját szeretnék megismerni, mert a jól dokumentált kiadvány szinte kizárja más forrásanyagnak a felhasználását, annyira részletes. Kitűnik belőle a tagok lelkesedése, szorgalma, buzgalma, mindig újat óhajtó kezdeményezése. A hasznos tudnivalókat tartalmazó előszó után évekre lebontva, dátumok szerint vannak rögzítve a történések, de ugyanilyen érdekesek az eseménynaptár, a Fényes Elek-díjasok névsora, a tanulmányok is.
A koccintással zárult rendezvényen közreműködött Thurzó Sándor József brácsaművész és egy szavalattal S. Németh Katalin is.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

A Magyar Szórvány Napja Vajdahunyadon
Vajdahunyadon a református műemléktemplomban ökumenikus istentisztelettel és kulturális műsorral ünnepelte vasárnap a magyar közösség a Magyar Szórvány Napját.
Zsargó János református esperes igehirdetésében Erdély aranykoráról, Bethlen Gábor erdélyi református fejedelem életpályájáról emlékezett meg, kiemelve, hogy fontos felidézni a Tündérkert korát, de a mai időben is szükség van a feladatvállalásra, minden egyes magyar ember feladatvállalására, ha közösségi céljainkat meg akarjuk valósítani. Az istentiszteletet követően a Téglás Gábor Elméleti Líceum népdalcsoportja, Lengyel Izabella vezetésével mutatta be ünnepi műsorát.
Kun Árpád nyugalmazott református lelkész beszédében a szórványban élő közösségek megpróbáltatásaira tért ki, arra ösztönözve a vajdahunyadiakat, hogy bátran használják anyanyelvűket, hiszen kivívott jogaink akkor élnek, ha az a mindennapokban tartalommal töltjük fel.
,,Mi, magyarok a Kárpát-medencében gazdag történelemmel, becses nemzeti értékekkel rendelkezünk, így számos ünnepnapunk is van. Senkinek nem kell eszébe juttatni, hogy mit ünneplünk március 15-én, Szent István napján, januárban a Magyar Kultúra Napján, de új ünnepeket is vezetünk be, a Magyar Szórvány Napját alig harmadik alkalommal ünnepeljük Erdélyben, első alkalommal kiterjesztve a Kárpát-medencére. Indokoltnak tartom, hogy a szórványban élő közösségekre is gondoljunk egy nap kiemelten, és ez a nap november 15-e, Bethlen Gábor erdélyi fejedelmünk születésének napja" – fogalmazott Winkler Gyula ünnepi beszédében.
Az EP-képviselő felidézte a Magyar Szórvány Napjának történetét, amely Hunyad megyéből indult útnak a háromszéki és Hunyad megyei közösségek együttműködésének eredményeként. Az RMDSZ 2011-ben a nagyváradi kongresszusán hozott határozat, valamint a Magyar Állandó Értekezlet szórvány albizottságának idei döntése értelmében egész Kárpát-medencében együtt ünnepelnek a magyarok.
,,Legyen ez az a nap, mikor a magyar nemzet jobban odafigyel a szórványmagyarságra rendezvények, híradások, előadások, konferenciák, közösségépítő programok révén. Bethlen Gábor, Kún Kocsárd és még nagyon sok előttünk járó személyiség nyomdokain haladva komoly esély van arra, hogy az összmagyar szolidaritás megteremtse a magyar nemzet pozitív jövőképét, megeddze a székelység jövőbe vetett hitét, erősítse a szórványmagyarság valós alapokon nyugvó optimizmusát. Ehhez járulhat hozzá a Magyar Szórvány Napja is" – idézte fel az RMDSZ határozatát Winkler Gyula.
Az EP-képviselő ismertette a nagyenyedi szórványkonferencia záródokumentumát, elmondta, hogy a konferencia legfontosabb napirendi pontja a szórványoktatás volt, amely Hunyad megyében is kulcskérdés. ,,Itt, Hunyad megyében is a legfontosabb célkitűzésünk az anyanyelvű oktatási hálózat fenntartása, és bizony, napi gondokkal is meg kell küzdeni. Most legutóbb például a kormány döntésének következtében drasztikusan csökken az ingázó diákok támogatása, ez a következő időszakban komoly gondokat okoz Erdély-szerte a szórványkollégiumok működtetésében. Igyekszünk alternatív támogatási rendszerekkel enyhíteni ezeket a gondokat, de világosan látszik, hogy az RMDSZ ellenzékben elveszít egy sor olyan eszközt, amelyek a közösség gondjait orvosolhatná. Ezért tartom fontosnak, hogy a választások alkalmával az erdélyi magyarok, éljenek a szórványban, interetnikus környezetben vagy tömbben, szolidárisan támogassák szövetségünket, biztosítva ezáltal, hogy nélkülünk ne születhessenek olyan döntések, amelyek befolyásolják közösségünk mindennapjait" – mondta Winkler Gyula.
maszol/MTI/közlemény

Marakodnak egymással az erdélyi magyar írók
Diplomáciai csődbe vitte az Erdélyi Magyar Írók Ligáját (E-MIL) a szervezet vezetése – állítja Orbán János Dénes. Az E-MIL volt elnöke kifogásolja, hogy a szervezet idén nem tud díjakat kiosztani, „mert a Méhes-díj kuratóriuma úgy döntött, elhalasztja a díj kiosztását, valamint nem kívánja azt az E-MIL égisze alatt megejteni.”
"Elriasztották a mecénásokat"
Orbán János Dénesnek az Irodalmi Jelen honlapján közzétett írása szerint mindennek egyrészt az az oka, hogy az új vezetőség tavaly márciusban csatlakozott a Szőcs Géza elleni akcióhoz, amikor az írószervezetek felelősségre vonták az akkori kulturális államtitkárt a József Attila-díjasok névsorának megváltoztatásáért.
Orbán szerint ehhez Szőcs Gézának „jogilag joga volt”. Hozzátette: akire kicserélték a díjazott személyét, az ugyancsak az E-MIL fölterjesztettje volt. „Egy kultúrdiplomata, egy igazi vezető félreteszi a személyes véleményét és elképzelését, és azt teszi, ami a szervezetnek jó, nem pedig azt, ami egy vagy két tagnak jó. Úgy lavíroz irodalompolitikában és politikában, hogy évekre előre gondolkozik, több bázisra épít, és ha az esetleges ismerősét és pártolóját leváltják egy fontos funkcióból, az nem éri meglepetésként, és egy kormányváltás sem éri hidegzuhanyként és így tovább” – írja Orbán János Dénes.
Megemlíti: az E-MIL vezetésének nem szabad elfelednie, hogy a jelenlegi választmány összes tagjának "költői bölcsője" Szőcs Géza könyvkiadójában ringott. „Szőcs Gézát lehet szeretni vagy nem szeretni, ez kinek-kinek a magánügye, de megkérdőjelezhetetlen érdemei vannak abban, hogy az erdélyi magyar irodalom imígyen alakult.” Szerinte „ezzel az akcióval” az E-MIL-nek sikerült elveszíteni Szőcs Gézát és fontos mecénásokat: Böszörményi Zoltánt, de a Szőcshöz közel álló Nagy Elek vállalkozót is.
„Akinek ennyi esze van, annak nincs mit keresnie egy civilszervezet élén. Mert a mecénások azok, akik a politikum hullámzásait ki tudják egyenlíteni, akik fenn tudják tartani a szervezetet, ha éppen zűrös periódus van, akik adományozni vagy kölcsönözni tudnak” – állapítja meg Orbán. Szerint az E-MIL-nek éppen az volt az erőssége a többi civilszervezettel szemben, hogy "kemény mecénások álltak a háta mögött”.
Az írószervezet volt elnöke szerint az E-MIL vezetőségének tevékenységéből ordít a szubjektivitás, a barátkozás gyakorlatilag a Magyar Írószövetségre és a FISZ-re redukálódik, miközben a magyar írótársadalom egy része más írószervezetekben tevékenykedik. Ennek következtében a barátok–vendégek–felolvasók palettája egyre szűkebb és egyhangúbb, a nem túl gyakori rendezvények egyre érdektelenebbek.
„Jelenleg a szervezet diplomáciai csődben van, és szűklátókörűség van, és mélységes szubjektivizmus, és súlyos arrogancia. Ellenben mit felmutatni nincs, mert az egyetlen komolyabb rendezvényt, az írótábort sem tudtátok összehozni, irodalmi díjat nem tudtok kiadni, mert megvonták tőletek − a tetteitek és az arroganciátok miatt” – írja Orbán János Dénes, aki azt is bejelenti, hogy mindezek miatt a következő tisztújító közgyűlésig fölfüggeszti a tagságát a szervezetben.
Egyed Emesét Böszörményire cserélte Szőcs
Az E-MIL vezetése által az Irodalmi Jelen honlapján közzétett válaszban azt írja: a József Attila-díj 2012. februárjában tartott kuratóriumi ülésén a szervezet választmánya egyhangú döntése alapján Egyed Emese díjazására szavazott. A szakmai kuratórium által összeállított listán Egyed Emese nevét azonban Szőcs Géza akkori államtitkár kicserélte Böszörményi Zoltánéra. „Az E-MIL Választmánya akkor sem értett, most sem ért egyet ezzel az eljárással, még akkor sem, ha az Államtitkárnak ehhez „jogilag joga van”. Az írószervezetek akkori akciója tehát nem Szőcs Géza személye ellen, hanem az államtitkári döntés ellen született” – olvasható a László Noémi elnök és Király Zoltán ügyvezető elnök aláírt válaszlevélben.
Az írótábor kapcsán azt írják: a tábor nem elmaradt, hanem egy későbbi időpontban tartják meg. „Mindannyian tudjuk, mennyire bonyolódik a pályázati rendszer, növekszik a bürokrácia, késnek bizonyos támogatások. A tábort nem azért halasztottuk el, mert nem volt kitől kölcsönkérnünk. Hogy az E-MIL eddigi vezetése időnként kölcsönkéréssel oldotta meg anyagi gondjait, az nem lehet a jövőre nézve kötelező érvényű” –vélik. Mint írják: a XII. Írótábort jövő év március 27. és 30. között szervezik Árkoson, a XIII. írótábor időpontja pedig 2014. szeptember 4–7.
A levél szerint egy ideig valóban nem voltak tisztában a díjazások helyzetével, mert Orbán János Dénes ragaszkodott ahhoz, hogy a szervezet kizárólag rajta keresztül kommunikáljon a díjak adományozójával, a díjakkal kapcsolatos kérdéseikre azonban az utóbbi két hónapban nem adott választ. Azt írják: annak érdekében, hogy az idei évben megjelent könyvek díjazása ne maradjon el, a választmány döntése alapján három E-MIL díjat alapítottak vers, próza és irodalomkritika kategóriában, az ezzel járó díjankénti ezer eurós jutalom biztosítása pedig a szervezet jelenlegi elnökének „kapcsolati tőkéjét” dicséri.
Megemlítik azt is, hogy az E-MIL célkitűzése elsősorban nem az, hogy bármilyen írószervezettel barátkozzék, hanem az, hogy az erdélyi magyar irodalmi élethez saját tagjai szerepeltetésével szervezett események kapcsán hozzájáruljon. Ennek megfelelően az utóbbi közel két év alatt 65 író szerepelt rendezvényeiken, ebből harmincheten E-MIL tagok. Az Orbán által említett írószervezetekkel ugyanakkor működő munkakapcsolatuk van – olvasható az állásfoglalásukban.
Maszol.ro

A magyar állampolgárság érték(telenség)e
Semjén Zsolt boldog. Na nem azért, mert a teológiai doktorátusát illetően a hatalmas pályázati pénzeket zsinórban elnyerő* Pázmány Péter Katolikus Egyetem éberen őrködik, nem is azért, mert Horthy Miklóshoz hasonlóan ő is lóháton vonulhatott Erdélyben, hanem azért, mert mint állampolgárosító menedzser az elmúlt három évben kifejtett tevékenységét sikeresnek ítélheti meg. Ha a revízió eszmeként nyíltan felvállalhatatlan, akkor jogilag kell megfogalmazni. Ez nevezik a nemzet „közjogi egyesítésének”. De ide sorolható a csak a szavak szintjén létező, a hangzatos vágyálmok kategóriába sorolható „Kárpát-medencei gazdasági stratégia” is.
Az a közismert társadalmi tény, hogy az állampolgárságot kérvényezők egy bizonyos szegmensét egyedül és kizárólag a magyar útlevél megszerzésének a lehetősége motiválja, senkit nem érdekel. Mint ahogy az sem, hogy közben szétmállik a nemzet, az állam, az állampolgárság, a közjogi viszony fogalma. A fogalmak elveszítik az értelmüket, jelentőségüket; tartalmuk szétfolyik; ők maguk elsilányulnak.
A folyamat azonban csak most fog valójában beindulni. A Semjén-menedzsment ugyanis felmérte (talány, hogy miképpen), hogy világviszonylatban kb. 2,6 millió „magyar identitású” ember él (ne keressük, hogy ez egyéni szintekre lebontva mit is jelent) és mintegy 2000 magyar szervezet működik (vélelmezhetően kb. néhány tízezres taglétszámmal). A maguk monolitikus és homogén szemléletével természetesen egy az egyben azt feltételezik ezekről a szervezetekről, hogy mind öntudatos, elkötelezett „nemzeti keresztények”. Csak meg kell szervezni őket (ez a világba szétküldött ösztöndíjas propaganda- és pártmunkások feladata), hogy betölthessék a budapesti központtal – és Orbán Viktor vezetésével – világnemzetté váló magyarság által nekik szánt „hídfőállás” szerepet.
Az elképzelésből kiolvasható mentalitás, nemzet- és világszemlélet egyértelműen azt sugallja, hogy mostantól kezdve boldog-boldogtalannak gyakorlatilag tálcán kínálják majd, osztják ész nélkül, árusítják bagóért a magyar állampolgárságot. A cél világos: papíron kimutatni, hogy nem fogy, hanem gyarapszik a nemzet.
Mivel a tények makacs dolgok, a magyarországi lakosság megállíthatatlannak tűnő fogyását (valamint az ezzel párhuzamos elöregedést) értelemszerűen az állampolgársági statisztika segítségével igyekeznek megszépíteni. Ez nem is olyan nehéz, mert a számmisztika terén már komoly tapasztalatokra tettek szert (lásd pl. foglalkoztatottsági vagy munkanélküliségi mutatók). Az így elindított folyamatnak a társadalmi és a politikai következményei nem érdeklik a hatalmon lévőket. Bizonyították, hogy számukra a valóság az, amit ők annak gondolnak. Pedig annak a ténynek, hogy a magyar állampolgárság többszintűvé, lényegében véve meghatározatlan (mert meghatározhatatlan) tartalmú – és kiszámíthatatlan – jogviszonnyá válik az egyén és az állam között, előbb-utóbb, és hosszabb távon is, lesznek következményei.
Már most az körvonalazódik, hogy meghatározó elemévé az egyéni érdek, a belőle húzható egyéni (és politikai) haszon válik. Tényleges vesztese az a lakosság lesz – egy (kisebb vagy nagyobb) része mindenképpen –, amely a Magyarországnak nevezett országban él, dolgozik, adót fizet, és természetesen eltartja a politikai réteget; illetve most már segíti a Nyugaton sokkal jobb anyagi és társadalmi körülmények között élő magyarokat és magyar származásúakat, akik nem képesek – vagy többnyire nem akarnak – eleget áldozni arra, hogy a nyelvüket, kultúrájukat megőrizzék. Egyébként miért is tennék? A „nemzeti-keresztény” magyar kormány megteszi helyettük. Vagyis olyasmit várnak Magyarországtól, amely elvárás eszükbe sem jut(na) azzal az országgal szemben, amelyben élnek, dolgoznak, szavaznak, adót fizetnek, és amelynek nem utolsó sorban állampolgárai. Mi ez, ha nem szkizofrén kettős mérce?
Ebben azonban nincsen semmi rendkívüli. A magyar nemzeti szempontból „aktív” diaszpórai magyarság jelentős része ugyanis mentálisan két világban él (az inaktívak beilleszkedtek a befogadó társadalomba, nagyon laza vagy nulla a kapcsolatuk a magyar szervezetekkel, hasonlóképpen a magyarországi társadalommal). Ehhez még a határt sem kell átlépniük. A valós társadalomban (döntően nyugati típusúban), ahol él és dolgozik; illetve a „magyarban”, amely irracionális vágyainak tárgya. A valóságos magyar anyaországot, az ország valóságát nem ismeri (lényegében nem is érdekli), mert reprezentációkat és mítoszokat ápol. Egy mozdulatlan, időtlen, skanzen-Magyarországot szeretne, ahol a mítoszai kézzel foghatóan testet öltenek, ahol a reprezentáció maga a valóság, ahol időnként megfürdőzhet, ahová elmenekülhet a hétköznapok tényleges világából, amelyben élnie és dolgoznia kell nap mint nap. Ezt a vágyat értette meg Orbán, és elhiteti velük, hogy ő egy ilyen ország felépítésén fáradozik. Nem számít, ha a fél ország beledöglik vagy elmegy. A maradék (ahol mind többen lesznek a 60 év felettiek) jól ellesz magában.
Jakab Attila
Galamuscsoport.hu/tartalom/cikk

Zaklatják a menetelés szervezőit?
Behívta a csendőrség a székelyek nagy menetelésének egyik szervezőjét, Lukács Lórántot, a nyujtódi menetoszlop vezetőjét, és a forgalom korlátozása miatt figyelmeztetésben részesítették. Az SZNT képviselői szerint nem kizárt, hogy másokat is berendelnek majd. Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács vezetője szerint a hatóságok valószínűleg parancsot kaptak, hogy zaklassák az embereket.
Lukács Lóránt a Háromszék érdeklődésére elmondta: múlt hét elején hívták fel telefonon a csendőrség képviselői, és azt kérdezték, mikor lenne ideje egy megbeszélésre. Mivel mezőgazdasággal foglalkozik, a rengeteg teendő miatt szombatra időzítették a találkozót, ügyvédjével ment a csendőrségre, ahol már egy jegyzőkönyv fogadta, közölték vele, hogy október 27-én az istentisztelet alatt a távolról érkezők elfoglalták az úttest egy részét, így akadályozták a forgalmat.
A kihágásért járó bírság 1000 lejtől 10 000 lejig terjed, ám őt nem büntették, csak figyelmeztetésben részesítették. „Nem tudom, megfélemlítésnek szánták-e, úgy vélem, figyelmeztetni akartak, a jegyzőkönyvet nem írtam alá” – magyarázta a Nyujtódi Székely Tanács elnöke. Hozzáfűzte: a hatóságok által megfogalmazott vád nem igaz, az úttestet nem foglalták el, igaz, Nyujtódon nagyon sokan, négy-ötezren vettek részt az istentiszteleten.
A történteket értékelve Gazda Zoltán, a menetelés főszervezője értetlenségének adott hangot, mint mondta, az október 27-i esemény után a megyei csendőrség vezetője felhívta őt, megköszönte a tökéletes együttműködést, és azt, hogy minden teljesen rendben zajlott. Ennek tükrében három hét után okafogyott a vizsgálat, nem helyénvaló hívogatni, zaklatni az embereket. Szerinte a csendőrség nem kivizsgáló szerv, ráadásul nem is tartja be a szabályokat, mert ha be akar hívni valakit, azt írásban kell megtennie, nem pedig telefonon, így Lukács Lórántnak nem is lett volna kötelessége megjelenni. Kérdésünkre, hogy mi állhat a hatósági akciók hátterében, Gazda úgy vélekedett: a politikum továbbra is háborog a menetelés után. Elhangzottak olyan igények, miszerint számon kell kérni a menetelés szervezőit, így a csendőrség valószínűleg parancsot kapott, hogy zaklassa az embereket. „De ezzel csak azt érik el, hogy a következő alkalmakkor még keményebben fogunk fellépni” – szögezte le.
Farcádi Botond
Háromszék
Erdély.ma

Építsünk hidat
Ha az október 27-i nagy meneteléskor mindannyian kihúzhattuk magunkat, és büszkén mondhattuk: íme, a közösség egyként kiáll legfontosabb céljainkért, képesek vagyunk békés, civilizált módon erőt, elszántságot, népakaratot felmutatni autonómiatörekvéseinkhez, most, az EMNT által kezdeményezett kétnyelvű autonómiakonferencia után ismét csak elégtétellel nyugtázhattuk: végre kezdünk arra is rájönni, hogy sürgősen és érdemi párbeszédet kell folytatnunk a Székelyföldön élő románsággal, szövetségeseinkké kell tennünk őket.
Mert szombat este bizony a szó igazi értelmében vett párbeszéd zajlott, még ha kevés román résztvevője volt is a konferenciának: a többségi nemzet egyes helyi képviselői aggodalmaiknak adtak hangot, kérdéseket fogalmaztak meg – a magyar vezetők pedig igyekeztek magyarázattal szolgálni, válaszokat adni. Konkrét ajánlatok is elhangzottak a románság számára: támogassák autonómiatörekvéseinket, és kulturális autonómiát biztosítunk számukra, képviseletük lesz a városi, a megyei tanács vezetőségében. (Vajon ezt miért nem lehet hasonlóan egyértelműen megfogalmazni, amikor a kormányra lépéshez támaszt feltételeket az RMDSZ: biztosítják a parlamenti többséghez szükséges szavazatokat, ha partnereik támogatják az autonómiát?) Persze tagadhatatlan, kései e nekiveselkedés, abban sem bízhatunk, hogy rövid időn belül sikerül lebontani az előítéletek falát, és biztosak lehetünk abban: Bukarest minden eszközt bevet majd, hogy holtvágányra terelje e próbálkozásokat. De miként a hatalom egyre gyakoribb packázásai, megfélemlítési kísérletei – az erdélyi visszaszolgáltatás felülvizsgálata, az önkormányzati vezetők nyakába zúdított perek, jelképeink, anyanyelvünk üldözése – csak erősebbé, elszántabbá teszi közösségünket, úgy a feszültségek szításában, a centralizált, korrupt államberendezkedés fenntartásában érdekeltek mesterkedéseire is meg kell találnunk a legmegfelelőbb, legokosabb választ. S mielőtt újra a szeparatizmus vádját kezdenék el lobogtatni, az ország szétdarabolásával kezdenék el riogatni a romániai közvéleményt, jó lenne, ha a készülő autonómiastatútumban egyértelműen rögzítenénk a helyi románság kulturális autonómiáját szavatoló rendelkezéseket, a tervezet közvitája során pedig velük is konzultálnánk, kérdéseiket, javaslataikat meghallgatnánk. Gesztusokat ugyanis nekünk kell tennünk, ha azt akarjuk, hogy bizalommal viseltessenek törekvéseink iránt, esetleg támogassák azokat.
Fracádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megtört a jég (Magyar–román párbeszéd az autonómiakonferencián)
Ha teljes körű magyar–román párbeszéd nem is alakulhatott ki a szombaton Sepsiszentgyörgyön megszervezett autonómiakonferencián, a jég megtört, és elkezdődhetett egyfajta érdemi vita. A nyitásra csak a liberálisok megyei és helyi képviselői voltak hajlandóak, de végre konkrétan megfogalmazták a székelyföldi román közösség igényeit, kézzelfogható megoldások, ígéretek hangzottak el, sőt, még bocsánatkérésre is sor került.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által szervezett, Autonómia és regionalizmus – az évtized kihívása című konferenciára nagyon sokan kíváncsiak voltak, szép számban begyűltek olyanok is, akiket a téma vonzott, a személyes érdeklődés vezetett, s bár kis számban, de akadt néhány román is, aki nemcsak a politikai vitára, de a magyar és román szakértők előadására is kíváncsi volt. A román sajtó ezekről szinte tüntetően távol maradt, az autonómiák sokfélesége, a regionalizmus általánosabb kihívásainak témája kevéssé érdekelte őket, csak a kerekasztal-beszélgetés keltette fel néhányuk figyelmét. A tolerancia nemzetközi napján a tolerancia jegyében végig két nyelven zajlott a tanácskozás, akadt néhány magyar előadó, aki gesztusként románul tartotta meg előadását. Ezt tette Bakk Miklós egyetemi tanár, politológus, aki a román meghívottak iránti tisztelet jeléül a politikusok vitáját is román nyelven moderálta. A három panel közül ez az utolsó váltotta ki a legnagyobb érdeklődést, a hangulat szinte egy kampányfinishez hasonlított.
Bakk Miklós három kérdéssel indította a beszélgetést, arról faggatta a román és magyar politikusokat, mit kellene, lehetne tenni, hogy az autonómia többé ne legyen tabutéma Romániában, megemlítette, hogy a 90-es években ugyanilyen elutasítás övezte a regionalizmust, de utóbb ez mégis a közbeszéd, -érdeklődés tárgyává vált. Megtörténhet ez az autonómiával is? – tette fel a kérdést. Hozott-e érdemi, látványos változást Székelyföld megítélésében, a vele kapcsolatos gondolkodásban a székelyek nagy menetelése? – hangzott el a második felvetés, harmadikként pedig arról kérte véleményüket: miért nem működik a román–magyar párbeszéd az autonómia témájáról, mit lehetne tenni, hogy ez mégis lehetővé váljék.
Elkezdődött, folytatni kell
Marius Obreja, a liberális párt szenátora, megyei elnöke láthatóan feszengve magyarázta, miért fogadta el a meghívást: állampolgárként kíván tájékozódni, látni akarta, miképpen tárgyalnak erről a „közigazgatási fogalomról”, és megmutatni, hogy hajlandó tárgyalópartner lenni. Kínosan ügyelt arra, hogy ne ejtse ki a Székelyföld nevet, és csak megkerülhetetlen esetekben használta az autonómia kifejezést. Székelyföldi románként számára rendkívül kényes ez a téma, s bár egyértelműen ellenzi, ez nem jelenti azt, hogy nem beszélhetnek róla, hajlandó meghallgatni az érveket. Vallomással kezdte, elmondta, hogy Hargita megyében született, nőtt fel többnemzetiségű környezetben, magyarul is megtanult. A történelem, családja története, személyes tapasztalatai segítették, hogy felnőttként sikerült „megbékélnie”, azonosulnia ezzel a térséggel, szellemiségével. Az általa vallott liberális eszmék is segítik, nem fél véleményt nyilvánítani, hiszi, hogy bármiről lehet beszélni. Véleménye szerint az autonómia azért vált tabutémává a román fél számára, mert a politikusok az elmúlt években sorozatosan kampánycélokra használták, tőkét akartak kovácsolni belőle. Hogy ez megszűnjék, egyszerűsíteni kell a róla szóló közbeszédet, egyértelműen megfogalmazni előnyeit és hátrányait, románul és magyarul egyaránt. A párbeszéd immár elkezdődött, ezt csak folytatni kell – mondotta. A székelyek nagy meneteléséről csak annyit mondott: örült, hogy gond, incidens nélkül zajlott le.
Figyelni kellene a román igényre
Minden fontos dolog csak együtt, közösen megvalósítható – kezdte hozzászólását Mădălin Guruianu, a sepsiszentgyörgyi tanács liberális képviselője. Tizenöt éve él itt, nagyon szereti ezt a várost, és számára a politika mindig eszköz volt, nem cél, első perctől a párbeszéd, az együttműködés híve, és próbálkozásai is voltak ilyen irányban. Ő híve az autonómiának, ez egy liberális elv, hajlandó bármilyen típusú autonómiáról tárgyalni, de csak érvekkel és ellenérvekkel. Nagyon fontos lenne, hogy ne tekintsünk egyfolytában a múltba, „meg kell tennünk a lépést, és a jövőbe néznünk” – hangsúlyozta. Gratulált a székelyek nagy menetelése szervezőinek: egy helyes, civilizált polgári megmozdulás volt, a résztvevők számával kapcsolatos nyilatkozatokat azonban mindkét fél részéről túlzónak nevezte. Nem volt ugyan ott, de képeket látott, egyértelmű, hogy nem 15 ezren voltak, de nem hiszi, hogy lettek volna 120 ezren. A románok képviselőjeként jött erre a találkozóra, akik nagyon kevesen élnek itt, de mégis jó lenne figyelembe venni igényeiket. Kifejtette azt is, hogy sértőnek érzi azok véleményét, akik nem élnek a térségben, de egyfolytában az itteni románok nevében nyilatkoznak, van szenátoruk, helyi és megyei tanácstagjaik, ha hagynák, hogy ők beszéljenek az itteni románságról, nagymértékben csökkenne a feszültség – vélekedett.
Az autonómia nem csak a magyaroké lesz
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke is románul beszélt, ezúttal elsősorban a román közvélemény számára fogalmazta meg célkitűzéseiket. Párbeszédre van szükség, a demokráciában a parlament a párbeszéd legfelsőbb fóruma, éppen ezért terjesztették a törvényhozás elé, immár kétszer, Székelyföld autonómiastatútumát. A párbeszédhez azonban őszinteségre van szükség – mondotta, és ők a statútumban pontosan megfogalmazták azt, amit akarnak. Az SZNT által kidolgozott tervezet nem etnikai autonómiáról szól, nem egy népcsoportnak akar önrendelkezést biztosítani, hanem mindenkinek, aki az adott területen él, mindenki jogait szavatolja, előnyeit mindenki élvezné. Az elmúlt tíz évben sikerült eredményeket is elérniük, ma már nyíltan lehet beszélni az autonómiáról, nem okoz pánikot, félelmet egy ilyen témájú konferencia. Nagyon fontos, hogy téma maradjon, és Románia érdekét is az szolgálja, hogy a parlament megvitassa a tervezetet, az előítéleteket csak nyílt, őszinte vitával, a kérések alapos elemzésével lehet lebontani – hangsúlyozta Izsák Balázs.
A székelyek nagy menetelése kapcsán elmondta, alaposan számba vették, melyik helyszínen hányan voltak, hány busz érkezett, és arra a következtetésre jutottak, nem 120 ezren, hanem 150 ezren vettek részt a menetelésen. Minden bizonnyal a csendőrség összekeverte a papírokat, és saját emberei számát diktálta be résztvevőként – jegyezte meg ironikusan. „Márciusban majd gondoskodunk, hogy ne legyen lehetőségük félreszámolni, amikor egyetlen téren gyűlünk össze a Székely Szabadság Napján” – mondotta.
Törvényben szavatolni a románok jogait
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke szerint történelmi okai vannak annak, hogy a román politikum szeparatizmusként, elszakadásként tálalja a székelység autonómiaköveteléseit, hiszen a XIX. században a románság is azt mondta, autonómiát akar, „s lám, mi lett belőle”. Trianon után az erdélyi magyarság hasonló igényt fogalmazott meg, de akkor az anyaországban még hivatalos politika volt a revízió, azóta azonban sok év telt el, a demográfiai adatok miatt is okafogyottá vált ez a kérdés. „Ma már az autonómiának van realitása, és erre akad számos európai példa is” – fejtette ki. „Egyelőre az autonómia cél, zászló, jövőkép, csak megvalósítása után válik eszközzé és megoldássá” – fogalmazott Toró. Tárgyalópartnernek azok tekinthetőek, akik hajlandóak túllépni az egységes, homogén nemzetállam fogalmán, vannak ilyenek, főleg Erdélyben, de Bukarestben is, akik hisznek a problémamegoldó, erős, gazdag ország kialakításában. „Ha ezeket a dolgokat tisztázzuk, azt hiszem, az autonómia szót is kihoztuk a gettóból” – vélekedett. Az EMNP elnöke hangsúlyozta, közösen kell gondolkodni azon, a székelyföldi románok miként találják meg magukat az autonómiában, törvényben kell szavatolni kulturális autonómiájukat, az biztonságot és védelmet jelent majd számukra. A székelyek nagy menetelése azért volt fontos, mert erőt mutatott fel, márpedig párbeszédet akkor tudnak folytatni politikusaink, ha román partnereik érzik, tudják, hogy erő van mögöttük.
Közösen felépíthetjük az intézményes garanciákat
Antal Árpád, az RMDSZ egyik vezető politikusa az egyetlen olyan város polgármestereként szólt, ahol jelentős román közösség él magyar önkormányzás alatt. A Székelyföldön élő magyarok és románok közötti párbeszéd legnagyobb akadálya, hogy olyan csoport sajátította ki a románság képviseletét, amely tulajdonképpen nem ismeri el a létünket, a 80-as években azzal a küldetéssel érkeztek ide, hogy megváltoztassák a térség etnikai arányát, ez nem sikerült nekik, ezért frusztrálttá váltak, veszteségként élik meg minden előrelépésünket. „Ezzel a csoporttal lehetetlen bármilyen eredményt elérni” – szögezte le. Pár éve civil kezdeményezés is indult, Mădălin Guruianu volt az egyik mozgatója, jó volt az együttműködés, áttörés mégsem következett be, nem sikerült a bizalmatlanság falát ledönteni. Antal Árpád szerint a székelyek nagy menetelésén egyértelműen felmutattuk a közösségi akaratot, ezután három lehetséges forgatókönyv következhet. Ha a románság válasza a folyamatos „nem” marad, ez a magyarságból frusztráltságot vált ki, az pedig radikalizálódáshoz vezet. „A jelenlegi nemzetközi helyzetben, amikor látszik, hogy geostratégiai szempontból még nagyon sok minden nem zárult le Kelet-Közép-Európát illetően, nagyon komoly érdekek vannak, például Oroszország részéről, ebben a régióban. Ha ezen az úton megyünk tovább, kitesszük magunkat – románokat és magyarokat – annak, hogy más érdekek kihasználjanak bennünket. És ennek nem lehet jó vége” – vázolta az első forgatókönyvet. A második lehetőség lenne, hogy a román elutasításra meggondolja magát a magyarság, de ezt nem hiszi, „elindultunk egy úton, visszafordulni nem lehet, ez egyirányú utca”. A harmadik forgatókönyv, hogy valamilyen szinten azt mondják, igen, talán, ma még nem, de holnap. Elindul valamilyen folyamat, amelynek az lesz a vége, hogy közösen felépítjük azokat az intézményes garanciákat, amelyek lehetővé teszik, hogy együtt tudjunk élni ebben a régióban – fejtette ki Antal Árpád.
Kérések és ajánlatok
A vita második felében fő szerepet kapott a székelyföldi románság kulturális autonómiájának kérdése. Mădălin Guruianu hét pontban foglalta össze a román közösség igényeit, kérdéseit: a két, egyelőre párhuzamosan működő társadalom közötti híd építését, hisz a közeledés egyelőre véletlenszerű, gyengén finanszírozott; hogyan jöhet létre a közeledés, ha mindkét fél képviselői a helyiek feje fölött, Bukarestben próbálnak megoldást keresni az itteni problémákra; ki és milyen eszközökkel tudja biztosítani az itt élő románok jogait; miért nincs egyetlen autonómiatervezetben sem egyetlen külön, a románságra vonatkozó rész, miért nem tekintenek ugyanúgy gondjaikra, mint a szórványmagyarság problémáira; miért nem kaphatnak megyei alelnöki, municípiumi alpolgármesteri tisztséget, amikor hasonló igényt fogalmaznak meg ott, ahol a magyarság számbeli kisebbségben él; miért csak a Marosvásárhely központú fejlesztési régió kapcsán akarnak népszavazást szervezni, amikor a gazdasági érvek a Brassó központ mellett szólnak; miért nem evidencia a románság kulturális autonómiája, miért nem dönthetnek maguk a kultúrára szánt pénzek 25 százalékáról Sepsiszentgyörgyön.
Izsák Balázs egyetértett Guruianuval abban, hogy az itt élő románokat azok képviselik, akiket megválasztottak. Ismét hangsúlyozta, az autonómia nem jelent függetlenséget, az ország alkotmánya, törvényei továbbra is érvényesek az itt élőkre, csupán a hatáskörök megosztásáról van szó, semmiféle veszélyt nem jelent az itt élő románokra nézve. Toró Tibor újra kiemelte, az itt élő románok jogait törvényben kell szabályozni, az nyújthat megnyugtató garanciát, fogalmazzák meg konkrét javaslataikat, és a magyarok nyitottak a románok speciális státusát szabályozó jogszabály kidolgozására. Antal Árpád is megerősítette, egyetért a románság kulturálisautonómia-igényével, ez nagyrészt működik, és akár a pénzek elosztásánál is megvalósítható. Megismételte a szombati Háromszékben megjelent interjúban elhangzottakat: ha a románság hajlandó támogatni Székelyföld autonómiáját, biztosítják számukra a megyei alelnöki, a sepsiszentgyörgyi alpolgármesteri tisztséget. Elismerte, hogy valós probléma a párhuzamos társadalmak építése, és azt is, hogy ezen változtatni kellene. Sőt, a hallgatóság soraiból érkezett felvetésre, mely a tavalyi kampányban tett sértő kijelentésére utalt, miszerint azok a választók, akik nem az RMDSZ-re szavaznak, hanem az EMNP jelöltjére, a románok megerősödésére szavaznak, Antal Árpád most nyilvánosan is bocsánatot kért. Hibázott, mondotta, a kampány hevében voltak, nagyon sajnálja, hogy a románok a magyar–magyar harc „járulékos veszteségeivé” váltak. Konkrét megoldások nem születtek, nem születhettek a szombati konferencián, de végre kimozdult a holtpontról az autonómiáról szóló magyar–román párbeszéd. Rés nyílt a falon, melyet okosan, óvatosan lehet tovább bontogatni.
(A konferencián elhangzott tudományos előadásokról következő lapszámainkban számolunk be.)
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Húszéves a temesvári Szórvány Alapítvány
A szórványban élők vannak a legnehezebb helyzetben a magyar nemzet tagjai közül, ők jelentik a magyar nemzet végvárait, és nekik van szükségük leginkább segítségre – hangsúlyozta Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár pénteken Temesváron a Szórvány Alapítvány működésének huszadik évfordulója alkalmából rendezett kétnapos ünnepségen.
„Ezek a közösségek védik a nemzet határait: ha őket elvesztjük, a tömb határa válik szórvánnyá, és ezt mindenképpen meg kell előzni” – mutatott rá a helyettes államtitkár. A segítségnyújtás módozatairól szólva rámutatott: a nemzetpolitikai államtitkárság az oktatási és kulturális programokra helyezi a hangsúlyt, mert az identitás továbbörökítésében ezek az intézmények játsszák a legfontosabb szerepet. „Abban kell segíteni a szülőket – például iskolabusz-támogatással –, hogy ne váljon túl nagy teherré számukra anyanyelvű iskolába járatni a gyerekeket. A nagyobbaknak szórványkollégiumokat működtetünk” – ecsetelte államtitkárságának szórványprogramjait Répás Zsuzsanna. Mint mondta: nagyra értékeli azt a szakmai munkát, amelyet az idén húszéves Szórvány Alapítvány végzett. A szórványközösségek azok, amelyek védelmet nyújtanak az asszimilációs ostrommal szemben – hangsúlyozta szombaton Szili Katalin, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága autonómia-albizottságának elnöke. Szili Katalin szerint szükség lenne egy szórványbiztosra, aki a „kormányzati útvesztőben” figyelemmel követheti, hogy az idegen közegben élő, a beolvadásnak leginkább kitett nemzetrészekhez eljusson a megmaradásukhoz szükséges támogatás. „A stratégiaépítésben jól állunk, de a hétköznapi cselekvésekben, intézkedésekben kell többet tennünk, hogy jöjjön létre a szórványgondnoki hálózat, a szórvány támogatási aránya magasabb legyen, mint a tömbben élő magyarságé” – mondta. Csóti György fideszes képviselő, az autonómia-albizottság alelnöke köszöntőjében hangoztatta, abból kell kiindulni, hogy minden magyar felelős minden magyarért. Kifejtette: a szórványprogramok fontosak, de önmagukban nem biztosítják, hogy a magyarság szülőföldjén magyarként megmaradjon, ehhez autonómiára van szükség. A szórványban a területi autonómia nem jön szóba, a nemzeti megmaradást itt csak a személyi elvű, kulturális autonómia garantálhatja – tette hozzá. „Két évtizeddel ezelőtt még a magyar érdekképviselet sem tudta, hogyan viszonyuljon a szórványhoz” – idézte fel a kezdeteket az MTI-nek Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke. Ezért az első időszakban az alapítvány a sajátos szórványgondok vizsgálatával, az idegen közegben élő kisközösségek identitáskérdéseinek tanulmányozásával elméleti síkon foglalkozott – tette hozzá. „Amint világossá vált számukra, hogy a szórványnak elsősorban közösségépítésre van szüksége, a 90-es évek végén elindítottuk az első kohéziós programokat. Kiderült: hasonlóan fontos az identitás megőrzésében a közösségi önbecsülés, amit a szórvány legtöbbször a többségi média és oktatás tükrében él meg: ezért kezdtünk honismerettel foglalkozni, elindítottuk a Régióvilág című lapot, háromnyelvű helytörténeti könyvsorozatot jelentettünk meg” – sorolta az alapítvány elnöke. Mint mondta, így állt össze a felgyűlt tudásanyagból az alapítvány által kidolgozott szórványstratégia, amelyet a Magyar Állandó Értekezlet is munkaanyagként elfogadott, és amely megalapozta a szórványgondnoki szolgálat elindítását.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erős közösségi akarat élteti a szórványban lévő dicsői magyarságot
Annak ellenére, hogy Dicsőszentmártonban szórványban él a magyarság, és csak álom az önálló magyar iskola, megvan az, ami sajnos, számos településen hiányzik. Van egy lelkes, pedagógusokból, értelmiségiekből álló csapat, akik évek óta azon fáradoznak, hogy a magyar nyelvi örökséget, a magyar kultúrát életben tartsák, fellendítsék. Ennek élethű bizonyítéka a szombati színvonalas rendezvény is, amikor a dicsőszentmártoni intézményesített magyar oktatás 140. évfordulóját ünnepelték.
A dicsőszentmártoni intézményesített magyar oktatás idén ünnepli fennállásának 140. évfordulóját, mely alkalomból szombaton a helyi RMDSZ, az Alsó-Kis- Küküllő menti Magyar Ifjúsági Szövetség illetve a Romániai Magyar Pedagógusszövetség dicsőszentmártoni kerülete szervezésében ünnepi rendezvényre került sor. Az ünnepség keretében az egykori unitárius iskola – amely a helyi magyar közösség számára a kultúra fellegvárává vált – udvarán emléktáblát avattak, majd a magyar tannyelvű oktatás aktuális kérdéseiről szerveztek tanácskozást.
Először csak felekezeti iskolák léteztek
Az emléktábla-avató ünnepségen elsőként Fodor József, a Traian Általános Iskola igazgató-helyettese köszöntötte a város összegyűlt magyarságát, a diákokat, valamint a vendégeket és elmondta, a felavatásra kerülő emléktábla bizonyítéka annak, hogy e közösség érzi, hogy együvé tartozik. Gagyi Zoltán történelem szakos tanár a dicsői magyar oktatás történetét elevenítette fel. – Valószínűleg sokak számára ismerősen hangzik a hely szelleme kifejezés. A köznyelv leginkább egy térrel, egy nagy múltú oktatási intézménnyel kapcsolatosan használja, amely döntő fordulatot hozott az életünkben. Egy ilyen helyen állunk ma mi is, előttünk a tér, amely az egykori Dicsőszentmárton vásártereként a település szíve-lelke volt, gazdasági, társadalmi és kulturális történéseinek a központja. Talpunk alatt pedig a föld, ami a település egyházi és állami oktatásának egyaránt bölcsője volt. Településünkre vonatkoztatva alig vannak adataink a középkori iskoláztatásról. A 19. század második feléig csak felekezeti iskolák léteztek Dicsőszentmártonban. Az első felekezeti iskola az unitárius volt, amelyet 1672-ben említenek először az oklevelek. Ez 1740-ben mesteri teleken áll, lantorna ablakai vannak és sövény oldalú szalmaházban folyik az oktatás. 1871-ben felépül az új papilak és iskola, amelyet négy évre rá bezárnak, és 1919-ben indítanak újra, a tanítás a közgyűlési teremben és az alatta lévő földszinti lakásban folyik 242 tanulóval. Az államosítást követően 2009-ben kerül vissza az épület az egyházhoz, majd az ALKISZ ifjúsági szervezet tíz évre haszonbérbe veszi, tehát joggal mondhatjuk, hogy magyar szigetté, a város egyik kulturális fellegvárává vált ez a helyszín. A dicsőszentmártoni állami oktatás kezdetei 140 évvel ezelőttre nyúlnak vissza, amikor is 1873-ban az unitárius egyház által átadott telken báró Eötvös József néven megszületett településünk első állami oktatási intézménye. Ez a Traian Gimnázium területén működött, egy régi, azóta lebontott épületben – hangzott el a pedagógus történelmi visszapillantójában, majd Székely Varga Gyopár, és Barabás Botond nyolcadik osztályos tanulók leleplezték a Székely Varga István magyarkirályfalvi kőszobrász által készített emléktáblát, amelyre Nagy Endre helyi unitárius lelkipásztor kérte Isten áldását.
Hiába a gazdag örökség, ha nincs aki továbbvigye
A lelkész rámutatott, fontos ugyan az emlékezés, ám ennél fontosabb az, hogy a helyi magyar családok ne adják idegen nyelvű iskolába gyermekeiket, hiszen ez szükséges ahhoz, hogy az elkövetkező 140 évben is megmaradjon a kisvárosban a magyar közösség. A Hunyadról érkező Winkler Gyula európai parlamenti képviselő rámutatott, mind a dicsőszentmártoniak, mind pedig a hunyadiak büszkék lehetnek, mivel gazdag örökséggel rendelkeznek, ám meg kell bizonyosodni arról, hogy az örökség tiszteletét van akinek továbbadni – fogalmazott a képviselő, a szép számban megjelent fiatalokra, diákokra, valamint a lelkes pedagógusokra utalva. Dr. Murvai László, az Oktatásügyi minisztérium tanácsadójának köszöntője után Brassai Zsombor, a megyei RMDSZ elnöke vette át a szót. – Fontos a történelmi múlt ismerete ahhoz, hogy magabiztosan tudjunk a jövőbe nézni, viszont elsősorban a jövőre kell fókuszálnunk. Biztos vagyok benne, hogy a dicsőiek tudatában vannak, hogy mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy tíz év múlva, a 150 éves kerek évfordulón is itt állhassunk és ünnepelhessük, hogy Dicsőszentmártonban másfél évszázada folyik magyar nyelvű oktatás. Bízom abban, hogy sikerül létrehozni a városban egy önálló magyar oktatási intézményt, és ezáltal biztosítani a környék lakóinak a minőségi anyanyelvű oktatást, hiszen nyelvében él a nemzet – zárta szavait az RMDSZ elnöke, majd Erdei Gyulának, a hajdúszoboszlói Thököly Imre Általános Iskola igazgatójának adta át a szót. A testvérintézmény évek óta támogatja a dicsői magyar oktatást, többek között azáltal, hogy anyanyelvű tankönyveket adományoznak a Küküllő menti városban tanuló diákok számára. Az ünnepi köszöntőket követően kiosztották az okleveleket azoknak a diákoknak, akik az évforduló alkalmából szervezett vetélkedőkön, pályázatokon a legjobbaknak bizonyultak.
Hat intézményben szétszórva tanulnak a diákok
A magyar tannyelvű oktatás aktuális kérdései címmel szervezett tanácskozáson a résztvevők Winkler Gyula, Brassai Zsombor, valamint dr. Murvai László előadásait hallgathatták meg, ám ezt megelőzően Molnár Margit helyi pedagógus a város magyar vonatkozású történelmét elevenítette fel, majd a Dicsőben jelenleg zajló magyar oktatás helyzetképét vázolta fel. Megtudtuk, hogy a városban óvodától a középiskoláig összesen hat tanintézetben vannak szétszórva a magyar gyerekek. Egy napközi otthonban és két óvodában van magyar csoport, a Traian Gimnáziumban öt elemi és négy gimnáziumi osztályban tanulnak anyanyelven a diákok, középiskolai szinten pedig egy elméleti líceumban és egy szakközépiskolában működnek magyar osztályok, mindenik szinten kettő. – Sajnos, egyre fogyatkozunk, csökken a gyereklétszám, viszont igyekszünk megmaradni – fogalmazott a pedagógus, utalva a számos kulturális tevékenységre, amelyek a helyi magyar közösség összefogását szolgálják. Például a Kökényes néptánccsoportban négy korosztályban közel száz gyerek táncol, az Alkisz pedig szintén a magyarság, a fiatalok érdekében fáradozik. Winkler Gyula képviselő az unió oktatást, illetve fiatalokat felkaroló programjait ismertette, elhangzott, hogy az Erasmus-programra 2007–2013 között 13 milliárd eurót költöttek, és ennek köszönhetően fiatalok millióinak nyílt lehetősége, hogy más kultúrákkal, társadalmakkal, oktatási rendszerekkel megismerkedjenek. Hasonló sikere volt a Fiatalok Mozgásban (Youth in action) programnak, amely az önkéntesség népszerűsítését célozza – fejtette ki a képviselő, aki arra is rámutatott, hogy a mai globalizált világban két-három idegen nyelv ismerete, valamint a kommunikációs eszközök használata elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki teljes értékű emberként éljen a társadalomban. Winkler Gyula ugyanakkor a dicsői magyarság fogyatkozása tekintetében párhuzamot vont Hunyad megyével, ahol él, és Dicsőszentmárton között. – Hunyad megyében 1992-ben több mint harmincezer magyar élt, ez a szám 2002-re huszonötezerre csökkent, majd 2012-ben tizenhatezerre. Tízévente veszítettünk szinte tízezer magyart. Ezért kezdtük el azt a koncepciót érvényesíteni, hogy amelyik településen van legalább négy-öt magyar család, ott legyen biztosítva az anyanyelvű óvodai oktatás, majd folytatásként az elemi szint. Sikerült és meggyőződésem, hogy ha van erős közösségi akarat, mindenhol sikerülhet – adott hangot derűlátásának a képviselő. A rendezvénysorozat délután ünnepi műsorral, este pedig magyar bállal zárult.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)

Megújult szívvel, győzelmes lelkülettel élni
Megáldották a németszentpéteri református templomot
Szombaton a németszentpéteri református templom előtt nt. Józsa Ferencz lelkipásztor és nt. Módi József esperes társaságában ft. Csűry István, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke megáldotta, majd a templomépítő lelkipásztorral, nt. Józsa Ferenccel együtt átvágta az ajtó előtt kifeszített avatószalagot, felavatva, használatba adva a közelmúltban elkészült új református templomot.
Új templomban, új lelkülettel
A hívek által birtokba vett templomban ft. Csűry István püspök a 118. Zsoltár 19–29. verseiből kiindulva közös imával kezdte igehirdetését, hálát adva mindazoknak, akik bármivel, akár imáikkal is hozzájárultak e csodálatos templom felépítéséhez. A 118. Zsoltár 15–17. énekeiből kiindulva kifejtette: mindnyájunknak nagy öröm, hogy Németszentpéter e csodálatos templomában együtt lehetünk, mindnyájan a magunk látása, érzése szerint elmondjuk mindazt, amit az Úristennek köszönhetünk. Ha valamit meg lehet köszönni, az egy közösségnek a közös ajándéka, mert imádsága, munkája, pénze mind ott van egy helyen, amit az Úrnak ajánlottak fel. E tulajdonban a gyülekezet tagjai Istennek a kegyelmében találkoznak. Hatalmas, csodálatos, amikor e lehetőséget felismerjük. Mert amikor e világban sokszor arról beszélünk, hogy csupán átmenetel van számunkra, hogy csupán vándorok vagyunk e földön, akiknek nincs igazi helye, gyökere, a legteljesebb igazság az, hogy Isten mégis oda akar kötni bennünket a szülőföldhöz, a templomon keresztül. Nincs igazi nemzet és igazi nemzeti jövő, nemzeti stratégia ott, ahol nem az Isten házán, a templomon keresztül keressük a holnapunkat. Minden más bizonytalan, mert mindben ott van az a bizonyos félelem és rettegés, ami közöttünk eluralkodik e világban. Én ma azért vagyok itt, mondta a püspök, hogy Istennek a hozzánk szóló üzenetét úgy közvetítsem, hogy lássátok, Isten mennyire meg tud szólítani bennünket népes gyülekezetben vagy magányos hajlékunkban, hogy érezzük: az Úr mellettünk akar lenni. Új templomban fokozottan beszélhetünk a megújulás lehetőségéről, megújult lélek nélkül nem lehet haladni sem a családban, sem a munkahelyen, sem az egyházban, mert megújult lélek nélkül az ember haldoklásra van kényszerítve. Megújult lélekkel ujjongva tudsz rendet teremteni magad körül, az életedben. A 118. Zsoltárban azt olvashatjuk, hogy az ujjongásnak a győzelmi hangja is hallatszik. Győzni azon dolgok felett, amelyek addig lenyomtak bennünket. Hányszor kellett győzedelmeskedni a kételkedés felett, hogy egyáltalán fel tudjuk-e építeni? Hányszor kellett győzedelmeskedni a kudarc vagy a sikertelenség állapota fölött, amikor elfogyott a pénz vagy az építőanyag? Hányszor voltatok olyan helyzetben, amikor úgy éreztétek: már a legközelebbiek is elbizonytalanodtak körülöttünk. Legnagyobb baj, ha úgy érezzük, talán már Isten is lemondott rólunk, talán már nem akarja megtámogatni a törekvésünket, az életünket. Most viszont új hang hallatszik, amivel ma úgy kell innen hazamennünk, hogy vállalni tudjuk a hétköznapi gondokat és bajokat. Akkor válunk igazakká, ha tudjuk, hogy Isten sátorában van a helyünk. A templomban Isten közelségében, Isten igazzá tesz bennünket. A templom megépült, győztetek, megújult az életetek, mert egy új lehetőséget kaptatok. Látjátok és érzékelitek, hogy az isten az Ő sátorát elkészítette, hogy hazaérkezzetek, hogy e helyen igaz embereket láthassatok, hogy igaz dolgokat tegyetek, mert abba az irányba visznek benneteket. Ebben az igazságban megszentelem az életeteket. Az lenne az ideális, ha e gondolatokat el tudnám ültetni azoknak az embereknek a lelkében, akik komolyan úgy érzik, meg kellene újulniuk, gondolok itt az országra, a magyar nemzetre, mert megújult emberek között győzelmet aratni,a szent sátorból elindulni oly keresztyénséget jelent, amely úgy termékenyíti meg ezt a világot, ahol valóban a hit, a remény és a szeretet működik közöttünk. Az új templomban az Isten jó házigazdaként úgy fogad bennünket, hogy itt mindnyájan jól érezzük magunkat. Adja Isten, hogy ebben a gyülekezetben mindig ilyen áhítattal hallgassátok az igét, és megújult szívvel, győzelmes lélekkel menjetek a hétköznapokba, ahol Isten áldása kísér majd mindnyájatokat – fejezte be igehirdetését ft. Csűry István püspök.
Istené a dicsőség
A továbbiakban nt. Józsa Ferencz lelkipásztor megköszönte az igehirdetést a püspöknek, majd románul is tolmácsolta az igehirdetés lényegét. Ismertette a templom tervezésének, építésének a történetét, kitérve a támogatókra is, kiemelve azt az idős házaspárt, amely jelenleg Marosvásárhelyen él, de a férfi Németszentpéteren szolgált egyedüli reformátusként. Most jelentős összeggel támogatta az építkezést. Kiemelte a szilágyperecseni, a lugosi közösségek, az egyházmegye, a hollandiai testvérgyülekezet támogatását, a helybeli közösség önfeláldozó munkáját is, de mindenért Istené a dicsőség. A jelen lévő lelkipásztorok közül nt. Módi József esperes, nt. Baracsi Levente arad-belvárosi és nt. Czégé Imre arad-gáji lelkipásztor mellett igeverssel köszöntötték az egybegyűlteket Gál Zoltán lugosi, Bódis Ferenc végvári lelkipásztorok, de a hollandiai Gauda településbeli gyülekezet képviselője is, aki egy vázát ajándékozott a templomépítő lelkipásztornak. A világiak közül Bognár Levente aradi alpolgármester, RMDSZ megyei elnök, valamint Ilie Cheşa, Székesút Község polgármestere köszöntötték az egybegyűlteket. Az ünnepség színvonalát emelték a szilágyperecseni templomkórus éneke, Józsa Lídia, Gáll Gabriella, Kulcsár Attila színművész és Bak Klára szavalatai. A közel háromórás szertartás végén a németszentpéteri hívek virággal, ajándékkosárral kedveskedtek ft. Csűry István püspöknek, illetve nt. Józsa Ferencz lelkipásztornak, aki zárszavaiban mindenkinek köszönetet mondott a jelenlétért, a püspöknek a szolgálatért, Istennek a minden tekintetben megnyilvánult támogatásért, majd a mintegy 150 jelenlévőt a közeli vendéglőbe ebédre hívta. A németszentpéteri templom megáldása, felszentelése nemzeti imánk felcsendülésével zárult
Balta János

Nyugati Jelen (Arad)

Tisztázó közvita szükséges az autonómiáról
Fogalomtisztázásra van szükség a romániai magyarok és a románok között arról, hogy mire vonatkozik a magyarság autonómia-igénye: erre az egybecsengő következtetésre jutottak az előadók az Autonómia és regionalizmus – az évtized kihívása című konferencián, amelyet az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Bálványos Intézet szervezett szombaton, Sepsiszentgyörgyön.
A magyar–román autonómia-párbeszédben úttörő szerepre vállalkozó kétnyelvű konferencián a szakirodalomban leírt számos autonómiatípust ismertettek az előadók, a területi autonómiától a személyi autonómiáig. Hangsúlyozták: mivel az autonómia sokarcú és egyben rugalmas – adott helyzetekre modellezhető – fogalom, megvalósulása elképzelhetetlen a közösségi igények tisztázása és a többségi nemzettel történő intézményes párbeszéd nélkül.
A konferencia keretében tartott politikai kerekasztal résztvevői ugyanakkor megállapították: az autonómiáról folytatandó magyar–román párbeszédnek Székelyföldön kell kezdődnie.
Salat Levente, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem politikatudományi tanszékének docense a konferencián felhívta a figyelmet arra: a román politikusok sokszor leszögezik, hogy csak a helyi autonómiát ismerik el, de valójában Románia a felekezeti törvényben 18 személyi elvű egyházi autonómiát is elismer. Mint mondta, az autonómiát szokták önrendelkezésként, hatalommegosztásként, decentralizációként, önkormányzatiságként értelmezni, ezért fontos teendőnek tartja, a magyar közösség demokratikus módon tisztázza maga és a román többség számára, hogy milyen autonómiaformákra tart igényt.
Sergiu Constantin Dél-Tirolban élő tudományos kutató kifejtette: több mint hatvan kisebbségi autonómia működik Európában, Nyugaton inkább területi autonómiák léteznek, míg Kelet-Közép-Európában nem területi alapú önkormányzati formák (kulturális, funkcionális, személyi elvű autonómiák) vannak. A kisebbségek autonómiaigényére a nemzetközi szerződések is jogalapot szolgáltatnak, mint például az első világháború után Románia által is aláírt kisebbségi szerződés, amelyben autonómiát irányzott elő a székelyeknek és szászoknak oktatási és vallási kérdésekben.
Bakk Miklós kolozsvári egyetemi előadótanár a román államépítés hagyományairól románul tartott előadásában arról beszélt, hogy a regionalizáció körüli magyar–román viták jelentős része a Román Ókirályság és Erdély gyökeresen eltérő államépítési hagyományaiból ered. Ezt a szemléleti különbséget is csak az érveken alapuló párbeszéd hidalhatja át – hangoztatta az előadó.
Vasile Docea temesvári történész kiemelte: ugyanazt a történelmet másképpen értelmezik a románok és magyarok. Mint mondta, ez azért van így, mert a történelmi diskurzus része az identitásképzésnek és gyakran párhuzamos monológokhoz vezet. A regionalizmus és autonómia kérdéséről szólva ugyanakkor úgy vélte: nincs is szükség egységes megoldásra, más típusú autonómiára van szüksége a soknemzetiségű Bánságnak, más a Székelyföldnek és egészen más például Brăila és Galaţi dunai kikötővárosoknak.
Sabin Gherman publicista a magyar–román egymásra utaltságra helyezte a hangsúlyt. Kifejtette: a románok nem mennek semmire a magyarok nélkül, de ez fordítva is igaz. Úgy vélekedett, Bukarestnek nem az erdélyi etnikai arányok megváltoztatására, hanem a történelmi régiók elismerésére, valós autonómiájuk biztosítására kellene törekednie.
A konferencia keretében tartott politikai kerekasztalon részt vevő román politikusok is támogatták azt, hogy tisztázó közvita induljon az autonómia konkrét tartalmáról, egyebek közt a székelyföldi román kisebbség aggályairól.
Marius-Lucian Obreja liberális szenátor úgy vélekedett: az autonómia azért lett tabutéma Romániában, mert azt a politikusok szavazatszerző céllal használják különböző értelmezést tulajdonítva neki.
Mădălin Guruianu sepsiszentgyörgyi városi tanácsos kijelentette: liberálisként híve az autonómiának, de a román parlament elé korábban beterjesztett – és kétszer már elutasított – székelyföldi autonómia-statútumban nem lát elegendő garanciát a térségben kisebbségben élő románok számára. Kifogásolta, hogy a helyi magyar többség „erőből” döntötte el a fejlesztési régiókról szóló népszavazás kiírását Kovászna megyében, azt szerinte nem előzte meg megfelelő közvita.
A kerekasztal magyar résztvevői kifejtették: a románok identitását kulturális autonómia védené amennyiben Székelyföld területi autonómiát kapna.
Toró T. Tibor, az EMNP elnöke hangsúlyozta: azokkal a románokkal lehet és kell párbeszédet folytatni, akik nem egy homogén egységes nemzetállamot akarnak. Szerinte a román politikai döntéshozók csak akkor lesznek hajlandók intézményes párbeszédre a magyar közösséggel, ha az erőt mutat fel, és egységesen lép fel. Mint mondta, a közösségi akarat felmutatására jó példa volt a Székelyek nagy menetelése, de az erdélyi magyar politikai erők akcióegységét a küszöbön álló választási évre is át kell menteni.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, az RMDSZ politikusa úgy vélekedett, hogy a székelyföldi románok képviseletét többnyire olyanok sajátították ki, akiket Ceauşescu küldött a ’80-as években elrománosítani ezt a magyar többségű térséget. Mint mondta, velük nincs esély párbeszédet folytatni a magyarság autonómiaigényéről. Ugyanakkor üdvözölte, hogy Székelyföldön olyan román fiatalok is hallatják hangjukat, akik nyitottak a magyarsággal való párbeszédre.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke arról beszélt, hogy a társadalmi párbeszéd legmagasabb intézményes fóruma a parlament, és nem lehet az autonómiát övező fogalomzavar mögé bújni a székelység autonómiakövetelése elől, mert a közösség törvénytervezetben pontosította, mit akar. Az SZNT elnöke emlékeztetett arra, hogy az autonómiastatútumot érdemi vita nélkül utasította el a bukaresti parlament, és a román kormány sem méltatta válaszra a márciusi marosvásárhelyi tüntetésen elfogadott petíciót, vagy a Székelyek nagy menetélésének kiáltványát.
Szabadság (Kolozsvár)

Továbbra is „Vérző Magyarország”
Untig hallgatott témák, egy helyben toporgó percepciók: a BBTE bölcsészkarán működő Láthatatlan Kollégium a Trianon-diskurzusokat frissítő szellemben árnyaló két új kötet szerzőjét, az esztéta György Pétert (Állatkert Kolozsváron − Képzelt Erdély) és a prózaíró Vida Gábort (Ahol az ő lelke) látta vendégül kedd esti beszélgetésén. A Marianum épületében megtartott találkozó moderátorai Selyem Zsuzsa és Borbély András irodalmárok, az érintett témák: deficites emlékezés-kultúra, panasz-kultúra, mai magyar történészek sértettsége, magyarországiak „delfin-nosztalgiája”, otthonosság és otthontalanság, a magától értetődőség elmúlása, perspektívanélküliség, rossz közérzet a kultúrában vagy civilizációs váltás lehetősége.
György Péter magyarországi társadalomra reflektáló példái szorosan összefonódtak egymással; mind az értelmiségi vagy politikai diskurzusok, mind azok intézményes manifesztumai az „elfogadni nem tudás” gondolkodási sémáját idézték. Így a szerző Illyés Gyula és Németh László Kossuth−Görgey vitájára utalt, minek gondolkodási hagyománya mai napig tetten érhető; hogy az uralkodó kormány a lakosság felét a politikai nemzet túloldalára száműzi; vagy hogy a budapesti Hadtörténeti Múzeum koncepciójában napjainkig a revans igénye dominál. Modellértékű ellenpólusként a londoni Imperial War Museum (Birodalmi Háborúk Múzeuma) került említésre, ahol nem állásfoglalás, hanem a háború elutasításának üzenete fogalmazódik meg. De hasonló szellemiség érhető tetten a 2005-re újjáépített drezdai Frauenkirche (Nagyboldogasszony templom) esetében is, − a várost az angol légierő a második világháborúban porrá bombázta − minek avatására a coventryi érseket hívták. Egy beteg társadalom képét megrajzolandó a szerző talán legerősebb metafórája szerint: „... ez van ma is, egy ilyen díványra fölfektetjük a köztársaságot és arra várunk, hogy egy türelmes analitikus végighallgassa az összes panaszunkat.”
A beszélgetés főleg társadalomkritikai vonulatára figyelve, György Péter esszékötetének egyik kulcsmozzanatát, a magától értetődőség elmúlásának Szabédi-féle alaptoposzát emelném ki. Az esztéta látható empátiával fordul a rokonszellemű Szabédi László felé, nemcsak személyes élettapasztalatának, de a fiatal generáció vizionált jövőképének is értelmezési kerete e gondolat. Ahogy vallomásszerűen arról beszélt, hogy saját „hazája” az otthonosság érzésétől fosztotta meg, úgy a jelenkori Európának azon aspektusára is emlékeztetett, amiben Afrika partjainál naponta több száz ember a tengerbe fullad, ugyanakkor több ezer be is sétál a kontinensre. A múltban tapasztalt otthonosság érzése immár utópisztikus igénynek tűnik fel.
Az ember és természet viszonyában markáns különbségek kezdtek kirajzolódni kelet és nyugat irányban. Vida Gábor a magyarországiak hagyományos élet iránti látszat-nosztalgiájáról beszélt, ami formailag visszavágyódás, tartalmilag azonban a kényelmi standardok szintjén reked. György Péter erdélyi összehasonlításban a magyarországiak azon veszteségéről beszélt, ami posztmodern sajátosság is egyben, hogy maradéktalanul uralmunk alá hajtjuk a természetet. Az erdélyiek számára ott a vadon, a tenger (a prózaíró némi öniróniával hozátéve, ami nem a „miénk”, de azért eljárunk oda), megvan a veszélyeztetettség, ugyanakkor a végtelenség, az ún. óceáni érzés, a bizonyosság tapasztalata. György Péter megközelítésének talán kulcseleme a léptékek, a perspektíva, a fizikai távolság szükségességének (tulajdonképpen hiányának) hangoztatása. Arra a kérdésre, hogy Magyarország elveszett-e, határozott igennel válaszol. Ha nem tudunk rekonstruálni egy „basic” rendet a világban, nem politikai, hanem antropológiai problémáról beszélhetünk. De hogy mégse fessük reménytelenül sötétre e képet, Vida Gábor idevonatkozó gondolatát idézem, miszerint a megnövekedett mobilitás a civilizációváltás, ergo a szabadság egyik lehetőségét is magában rejti.
Befejezésül a magyarországiak imaginárius Erdély-képére utalok, amely az esszékötet előszava szerint „eltagadja a mai Magyarország és a mai Erdély közötti történeti, kulturális és földrajzi távolságot”, amely a régiót továbbra is a románság számbavétele nélkül szeretné tudni, György Péter szavaival élve mint egy „karácsonyi kifestőt” képzeli el. A magyarok álma, hogy nem lehetne-e még egyszer…
GYŐRI TAMÁS
Szabadság (Kolozsvár)

Kulturális autonómiát ígérnek a románoknak
Kulturális autonómiát kell biztosítani a statútum révén a székelyföldi románok számára, mely szavatolná jogaikat – javasolta Toró T. Tibor EMNP-elnök a hétvégi konferencián. A résztvevők egyetértettek abban, hogy konszenzusra kell jutni az autonómia fogalmát illetően, és érdemi párbeszédet kell folytatni a román közösséggel. Utóbbitól Antal Árpád szentgyörgyi polgármester bocsánatot is kért a választási kampányban tett kijelentése miatt.
Konszenzusra kell jutni az autonómia fogalmát illetően, és érdemi párbeszédet kell folytatni erről a román közösséggel, fogalmazták meg a résztvevők szombaton Sepsiszentgyörgyön az Autonómia és regionalizmus – az évtized kihívása című konferencián. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Bálványos Intézet által szervezett többórás előadás-sorozaton és kerekasztal-beszélgetésen a vártnál is több volt az érdeklődő. A megnyitón a szervezők, Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezetője és Ilyés Szilárd Zoltán, a Bálványos Intézet ügyvezetője a román közösséggel való párbeszéd fontosságát hangsúlyozták.
Tisztázni kell a fogalmakat
Amikor valaki autonómiáról beszél, nehéz eldönteni, hogy valójában mire gondol: önrendelkezésre, hatalommegosztásra, decentralizációra vagy önkormányzatiságra, világosan meg kell határozni a jelentést – szögezte le előadásában Salat Levente politológus. Az egyetemi tanár hangsúlyozta, a szavazatok maximalizálása érdekében a politikusoknak érdeke, hogy fennmaradjon az autonómia sokarcúsága, ám éppen ez lehetetlenítette el a románokkal való kommunikációt: mindenki azt értett belőle, amit jónak tartott, a többségi nemzetben rendszerint hátrányos kép alakult ki. Az előadó arra is felhívta a figyelmet, hogy az erdélyi magyarság a meglévő lehetőségeket sem használta ki, például nem élt azzal, hogy a kulturális autonómia intézményeit magánjogi alapon, az egyesületi törvény alapján működtesse. Az RMDSZ-nek kellett volna kezdeményeznie egy ilyen reprezentatív szervezetet, átruháznia a pénzek feletti döntés jogát és a tisztségeket, ám nem kívánt civil kontrollt létrehozni maga ellen, mondta. Nem lehet autonómnak tekinteni azt a közösséget, amely nem képes konszenzusra jutni arról, hogy mit jelent számára az autonómia, jelentette ki Salat. Úgy vélte, el kell kezdeni a párbeszédet a politikai autonómiáról, ám le kell bontani a románok a Székelyföld elcsatolásával kapcsolatos félelmét is. A fogalmak tisztázását sürgette Sergiu Constantin a dél-tiroli EURAC tudományos kutatója is. Rámutatott, az autonómia ellenzői attól tartanak, hogy az önrendelkezés első lépés lehet a függetlenség felé, hiszen egy jogilag meghatározott térség már szervezhet leszakadási referendumot. Az autonómia nem jelenti a központi hatalomtól való megszabadulást, hanem rendezi a központtal a viszonyt, vonta le a következtetést. Sok román akar elsősorban gazdasági és adminisztratív autonómiát, de megfelelő érvek alapján a kulturális autonómiát is megértik, mutatott rá Sabin Gherman, a kolozsvári Transilvania Live igazgatója. Bukarest azért nem veszi komolyan az erdélyi akaratot, mert nincs közös hang, szögezte le. Szilágyi Ferenc, a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) adjunktusa a partiumi helyzetet vázolta. Hátrányként említette, hogy a régióban nem elég erős az identitástudat.
Párbeszédre van szükség
Az Autonómia és regionalizmus – esélyek és kompromisszumok című kerekasztal résztvevői a kommunikáció fontosságára világítottak rá. Az autonómia fogalma azért tabu, mert a magyar és a román politikusok is szavazatgyűjtésre használták, tisztázni kell az előnyeit és hátrányait – szögezte le Marius Obreja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátora. Mãdãlin Guruianu, a PNL sepsiszentgyörgyi tanácsosa elmondta: elolvasta az autonómiatervezetet, és nem talált benne garanciát a térségben élő románok számára. „Hogyan lehet bizalmat kiépíteni, amikor a románok és a magyarok képviselői is arra törekszenek, hogy egymás feje fölött, bukaresti tárgyalások révén érjék el céljaikat?” – tette fel a kérdést Guruianu, aki azzal is egyetértett, hogy vannak román szervezetek, amelyek nem értik a párbeszéd nyelvét. Ugyanakkor felrótta, hogy nem működik a kölcsönösség elve, nincsenek román alpolgármesterek, megyei alelnökök, a román közösség nem rendelkezhet például a kulturális alap 20–25 százaléka felett. Hangsúlyozta, az autonómia liberális elv, hajlandó a párbeszédre, ám káros, amikor a televíziókban azok tárgyalnak erről, akik nem a térségben élnek.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke emlékezetett, hogy ma már anélkül lehet beszélni az autonómiáról, hogy általános pánik törne ki emiatt. Hangsúlyozta, fontos, hogy a téma napirenden maradjon, nem jó, ha a parlament vita nélkül elutasítja. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke kifejtette: történelmi okai vannak, hogy a román politika szeparatizmust, elszakadást lát az autonómiatörekvésekben. Úgy vélte, jogos a kritika, hogy a székelyföldi románok miként találják meg magukat az autonómiaprojektben, hiszen kisebbségbe kerülnének a térségben, azonban védené őket a törvény és Bukarest. Kulturális autonómiát kell beépíteni a statútumba, ami szavatolná a románok jogait, szögezte le a néppárt elnöke.
Bocsánatot kért Antal Árpád
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta: a székelyföldi magyarok és románok, a magyarok és a bukaresti románok, a székelyföldi és a szórványban élő magyarok között is párbeszédre van szükség. Elmondta, fontos, hogy a szórványban élők ne érezzék úgy, hogy a székely autonómia sérti az érdekeiket. A székelyföldi magyar–román párbeszéd egyik akadálya, hogy a román közösség képviseletét olyan csoportosulás sajátította ki, amely nem ismeri el a magyarok létét, és amelynek tagjait a 80-as években azért küldte a térségbe a kommunista hatalom, hogy megváltoztassák az etnikai arányokat. A bukaresti románokkal való párbeszédben a kettős beszéd és viselkedés érvényesül, hívta fel a figyelmet az elöljáró. „Azt mondják, egyezzetek meg a helyi románokkal. Igazuk van, a következő hónapokban meg kell találni a román partnereket” – vonta le a következtetést Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere Sever Ioan Miu Olahus, a MaghiaRomania blog szerkesztőjének felvetésére nyilvánosan bocsánatot kért a románoktól a választási kampányban tett sértő kijelentéséért. Elismerte, nem gondolt arra, hogy a románok a járulékos áldozatai annak, hogy a kampányban kijelentette: minden néppártra leadott szavazat valójában román pártnak jut, és ezért nyilvánosan bocsánatot kér a román közösségtől.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

A nagyfejedelem öröksége
Bethlen Gábor (1580. november 15. – 1629. november 15.) erdélyi fejedelem tiszteletére tartottak koszorúzással egybekötött konferenciát Nagyváradon, pénteken. A történelmi krónikákban Erdély nagyfejedelmének nevezett Bethlenre, fejedelemmé választásának, illetve születése évfordulójának alkalmából emlékeztek meg az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szervezésben.
A megemlékezés a Schlauch-kertben (ma Petőfi park) található Bethlen-szobornál kezdődött. Török Sándor, az EMNT Bihar megyei elnöke köszöntötte a megjelenteket, s röviden ismertette a váradi Bethlen szobor 2003-ban történt felállításának kálváriáját. A szobrot, Kós András szobrászművész alkotását, ugyanis hatvankét évig nem lehetett felállítani, végül kellő kitartással, szent makacssággal, a román hatalom packázásainak kicselezésével sikerült az egykori nagy uralkodónak méltó emléket állítani Váradon, abban a városban, ahol várkapitány is volt, és amelyet különösen szeretett. Tőkés László, EP-képviselő mondott beszédet a koszorúzás előtt. „Istennek különleges kegyelme, hogy az 1941-ben készített alkotás avatóján személyesen az akkor 89 éves Kós András is részt vehetett” – jelentette ki Tőkés, aki felidézte azt is, hogy a szoborállítás milyen hercehurcával járt, mivel a szobor talapzatán levő, kizárólag magyarul feltüntetett igeszakasz és jelmondat („Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?”) kiváltotta a román hatóságok ellenszenvét. A beszéd után a jelenlevő politikusok, a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium diákjai és váradi polgárok helyezték el.
Az ünnepség a református püspöki palota Bartók-termében folytatódott, ahol előadások hangzottak el Bethlen Gábor uralkodásának jelentőségéről és arról a nemzeti örökségről, amely intő példa a mai magyar társadalom vezetőinek is. A konferencián elhangzott Hitünk hőse: Bethlen Gábor címmel Tőkés László európai parlamenti képviselő előadása, Bethlen Gábor, a református fejedelem címmel Soós József, gyantai református lelkipásztor értekezése, A Bethlen Gábor Alapkezelő bemutatása címmel Mihály Erzsébet, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásfinanszírozási igazgatójának ismertetője, illetve János Szabolcsnak, a Partiumi Keresztény Egyetem rektorának előadása a nagyfejedelem kultuszáról. Az előadások között a köröstárkányi gyermekkórus Bethlen-korabeli dalokat adott elő, igen hangulatossá téve ezzel a konferenciát. Záró előadásként Mihálka Nándor történész a váradi várban végzett Bethlen-korabeli építkezésekről beszélt, a folyamatban lévő régészeti feltárások alapján.
Szőke Mária
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Román ébredés? Nem jól van az úgy a törikönyvekben
Marius Diaconescu, a Bukaresti Egyetem tanára szerint meg kell tisztítani a román történelmi tudatot, mert tele van hazugságokkal. Nem igaz például, hogy a középkorban a Magyar Királyságban elnyomták volna a románokat, a török elleni küzdelem nagy része is a magyarokra hárult. Diaconescu Mátyás királyt román felmenőkkel bíró, nagy magyar királynak tartja – olvasható a Mandiner.hun megjelent korábbi rádióinterjúban.
Még mindig a kommunista-nacionalista történetírás foglyai vagyunk – állapítja meg a professzor két évtizeddel a romániai rendszerváltoztatás után egy rádióinterjúban, írja a Mandiner.hu. Hozzáteszi, „a történelemkönyvek amolyan idealizált, standard, tabu képeket festenek a román uralkodókról. A felnőtté váló gyerekek tudatában ezek az idealizált szereplők rögzülnek”, ezért aztán evidens, hogy torz szemléletű diákok jelentkeznek történelemszakra. Tipikus tévedésnek nevezi Diaconescu, hogy Erdély a közvélekedés szerint román állam volt a középkorban. Ott vannak még szerinte az olyan mítoszok, hogy a románokat elnyomták Erdélyben a középkorban.
A bajok forrását abban látja, hogy a jelen történetírása a mostani ember szemével tekint a középkor történelmére, miközben a korábbi korok történelmét a korábbi korok emberének szemével kell néznünk.
Természetesen hozzájárulhatott a hamis önkép gyártásához a történész szerint, hogy a románokat a nyugati források vagy sehogyan sem említik, vagy igen-igen negatív színben tüntetik fel, és a megítélés „a 14-15. századtól kezdődően egészen napjainkig szinte semmit se változott. Nem a külföldiek hibások, hanem mi sajnos.”
Mit szól a kibeszéléshez a román történészszakma?
Arra a kérdésre, hogy nem fogják-e őt emiatt Romániában hazafiatlannak tartani, úgy válaszolt, „a hazaszeretet nem jelentheti azt, hogy hazudunk”. Viszont úgy látja, egyre több történész él Romániában, aki hiteles történelmet szeretne írni, és nagy vita van a különböző történészi szemléletek között emiatt. „Mi mindig csak azt akarjuk látni, ami tetszetős, és nem a maguk teljességében szemléljük az eseményeket. A románok történetét az egyetemes történelembe ágyazottan kellene hogy értelmezzük. Hisz megvan a helyünk, és nem egészen jelentéktelen. De nem azokat a szereplőket és nem azokat a világtörténelmi jelentőségű mozzanatokat választjuk, amelyek valóban felhívhatnák ránk a figyelmet” – értékel Marius Diaconescu, példaként említve Hunyadi Jánost vagy Mátyás királyt.
„Hunyadi Jánost mi román hősnek tartjuk, a magyarok pedig magyar hősnek tekintik. Mátyás királyt mi megtagadjuk, a magyarok pedig nagy magyar királyként tisztelik. Holott már akkor, a korszakban világosan megfogalmazódott, hogy Mátyásnak román felmenői voltak, és ez senki számára nem jelentett szégyent. A középkorban sok román nemes futott be jelentős pályát a Magyar Királyság hierarchiájában. És ezek közül a legmagasabbra Hunyadi Mátyás, valamint az ő apja, Hunyadi János jutott. Büszkék kellene hogy legyünk erre.”
A magyarok voltak a törökverés kulcsai
Diaconescu nem népszerű vele otthon, de amondó, a törökök útját nem a románok állták el Európa felé, hanem a magyarok. Az ebben való tisztán látást azonban nehezíti, hogy a „nemzeti eposzról” készített filmek Ceausescu tézisei alapján nyugodnak.
„Történelmi filmjeink döntő többsége számos mítoszt, hazugságot tartalmaz”, állítja a történész. Szerinte rendezőket, színészeket „csinált meg” ez a sok alkotás, melyeket sokaknak kényelmetlen lenne revízió alá venni. Nem lehet például olyan hazugságra filmet építeni, hogy a románok a Habsburgok ellen harcoltak Pintea Viteazul idején a 18. században, miközben az említett személyiség közönséges rablóvezér volt.
Ha Diaconescunak kellene filmet rendeznie, a román származású Jósika István kancellárról forgatna, aki „kidolgozta az egység tervét”, és kiemelné mások mellett Báthory Zsigmond szerepét.
Szerinte a román történészi szakma nemzetközi elismertsége is múlik azon, hogy például egy hazugság miatt jelentős uralkodónak olyan oldalát meg tudják-e mutatni, amely szerint valóban lehetett jelentős.
(Közös törikönyv helyett?
Készült egy monografikus könyv egyebek közt abból a nem titkolt célból, hogy felülírassék néhány túl mélyen rögzült szlovák és magyar klisé a két nemzet közös történelmének egy százhatvan évvel ezelőtti motívumáról. Demmel József történész A szlovák nemzet keletkezése figyelemfelkeltő címet választotta terjedelmes, olykor detektívregény-szerű munkájának.)
MNO

Pályázati felhívás fiatal egyetemi oktatóknak
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Balassi Intézet pályázatot hirdet fiatal határon túli magyar oktatói ösztöndíjra a 2013/ 2014-es tanévben a szülőföldi felsőoktatási intézmények valamelyikében oktatói tevékenységet folytató román állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek számára.
Pályázhat minden olyan, 2013. július 1. napján a 36. életévét be nem töltött román állampolgárságú, magyar nemzetiségű személy, aki a 2013/2014-es tanévben valamely romániai államilag akkreditált felsőoktatási intézményben az alap-, egységes (oszt- hatlan) és mesterképzési szinteken a gazdasági, az informa- tikai, a műszaki, az orvos és gyógyszerészeti tudományterületek valamelyikén főállású oktatóként (munkaviszonyban vagy megbízási szerződéssel) dolgozik és - órarend szerinti oktatói tevékenységet folytat magyar nyelven is, és/vagy - órarenden kívüli rendszeres oktatói tevékenységet (konzultációt, tutoriális vagy szaknyelvi képzést) végez magyar nyelven olyan képzésben (szakon), ahol a tanévben órarend szerint nincs magyar nyelvű oktatás. A pályázatok beadásának és postai beérkezésének határideje: 2013. december 9., 13.00 óra.
A pályázatokat személyesen vagy – ajánlott küldeményként – postai úton kérjük eljuttatni az alábbi, a következő címre:
Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet
400162 Cluj-Napoca, Str. Croitorilor. Nr. 15.
Az érdeklődők az alábbi címen és telefonszámon kaphatnak további részletes felvilágosítást a pályázatról, a pályázati adatlapról, valamint a szerződésről:
Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet
400162 Kolozsvár (Cluj-Napoca), Mikes / Croitorilor u. 15.
Tel.: +40-264-430611, +40-753-094945
E-mail: office@kmei.ro
A teljes pályázati kiírás valamint a pályázathoz csatolandó dokumentumok letölthetők a www.kmei.ro honlapról.
Erdély.ma

Leszavazták a verespataki bányát, de még megépülhet
A román szenátus leszavazta a verespataki aranybánya-beruházást elősegítő törvénytervezetet kedden, miután elfogadta az illetékes parlamenti különbizottság elutasító tartalmú jelentését.
A román szenátus leszavazta a beruházást elősegítő törvénytervezetet. A honatyák közül 119-en fogadták el a jelentést, három ellenszavazat és hat tartózkodás mellett.
A parlamenti különbizottság a múlt hétfőn utasította el a kormány augusztus végén beterjesztett, úgynevezett Verespatak-törvénytervezetét.
A mostani döntés annak következménye, hogy a kormányzó Szociálliberális Szövetségben (USL) megegyezés született a tervezet elutasításáról.
Ugyanakkor Románia nem mondott le a beruházás megvalósításáról. Megállapodás született a kormánykoalícióban arról, hogy a bányatörvényt módosítják, s abban szabályozzák a kitermelés általános feltételeit. Ezeknek a verespataki beruházást tervező Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) is eleget kell tegyen ahhoz, hogy megkapja a kitermelési engedélyt.
A beruházó üdvözölte a parlamenti különbizottság döntését, a tervet ellenzők pedig úgy vélték, nincs okuk ünneplésre, mivel a román állam nem tett le a szándékról, hogy megvalósítsa a nagyszabású ciántechnológiás bányaberuházást az erdélyi Érchegységben. A különbizottság jelentéséről a képviselőháznak is szavaznia kell még, hogy a jelenlegi tervezetet végleg elvessék.
A keddi szenátusi vitán Ilie Sarbu, a román szociáldemokraták felsőházi frakcióvezetője kijelentette, hogy a jelentést megküldték a legfőbb ügyészségnek is, hiszen a dokumentum említést tesz olyan, „esetleges törvénytelenségekről", amelyeket a beruházás eddigi engedélyeztetése során követhettek el.
hvg.hu

Huszadik évfordulóját ünnepli a Mustármag közösség
Népemért vállalom
Létrejöttének huszadik évfordulóját ünnepli a hét végén, november 22-én és 23-án a Mustármag közösség, ebből az alkalomból péntek este, 22-én 19 órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében újra bemutatásra kerül a Népemért vállalom című zenemű, mely Márton Áron püspöknek állít emléket.
"Evangéliumi gyökerekből megújuló magyar népi lelkiség" – így hangzik a marosvásárhelyi Mustármag közösség mottója, amely mentén arculatát kialakítja, és mondanivalóját megfogalmazza. Ezáltal válik jellegzetessé a katolikus kisközösség a többi megújulást hirdető kisközösséghez képest. Azonban ennek az arculatnak a letisztulása egy hosszú folyamat eredménye volt.
A közösség tulajdonképpen egy katolikus plébános, Papp László személye köré szerveződik, aki a ’80-as évek végén, a ’90-es évek elején felismerte, hogy a hagyományos igényeket kielégítő pasztorációs munka mellett egy átgondolt, átfogó és szakszerűen kivitelezett megújulási mozgalomra van szükség. E missziós munkának érintenie kell a hívek szociális, művelődési, lelki és gazdasági életéhez kapcsolódó területeket. A közösség az elmúlt 20 év során számos szolgálatot felvállalt a megújulás, megtérés érdekében: gyerek-, ifjúsági és egyházközségi evangelizációs missziókat szervezett, kisközösségeket hozott létre, nép-evangelizációs szolgálatokat vállalt, 2005 óta működteti az egyházmegye által létrehozott Szent Imre Kollégiumot, illetve zeneművek írásával, előadásával is Erdély-szerte a hitben való megújulást, Istent szolgálják.
A közösség fennállásának 20. évfordulója alkalmával a Márton Áron tiszteletére íródott Népemért vállalom című zeneművet mutatják be, amelyre nemcsak a közösség tagjait, hanem minden marosvásárhelyit szeretettel várnak. A belépés ingyenes.
Népújság (Marosvásárhely)

Szórvány
Harmadik alkalommal ünnepelték meg hétvégén Erdély-szerte a szórvány napját. A kezdeményezés a Hunyad megyei magyarság politikai vezetőitől származott (akárcsak a Szórvány–Székelyföld együttműködési program), s 2011-ben Déván rendezték meg először.
Remélhetőleg ezáltal a szórvány sorsa nagyobb érdeklődésnek örvend az erdélyi magyar közvélemény és a magyar politikusok körében egyaránt. Szükség is volna rá, hiszen az erdélyi magyarság nemcsak a tömbvidékből áll, Erdély számos részein szétszórva több százezren vagyunk. Iskoláinkkal, templomainkkal, kulturális és civil intézményeinkkel, számarányunkból fakadó törékeny politikai képviseletünkkel a végvárakat védjük.
Csakhogy miközben a székely autonómia ügye állandó téma az erdélyi magyar közéletben, a szórvánnyal keveset foglalkoznak. Konkrét elképzelés sincs, mi lesz vele, ha például sikerül kiharcolni a székely autonómiát, s a román hatalom az egykori Magyar Autonóm Tartomány idejének gyakorlata alapján az autonóm tömbvidékre korlátozná a nemzeti jogokat, másutt pedig erősen korlátozná, netán felszámolná azokat!
Félreértés ne essék, a székely autonómia szükségessége vitathatatlan, az erdélyi magyarság azonban nem engedheti meg magának, hogy csak azzal törődjön a partiumi és közép-erdélyi vegyes vidék, illetve a bánsági és dél-erdélyi szórvány kárára.
statisztikai adatok egyértelműen mutatják, hogy nemzetünk éppen a szórványbéli végeken „porlik mint a szikla”. A végvárakon a legnehezebb magyarnak megmaradni, nemzeti intézményeket fenntartani, vagy a roppant gazdag történelmi-kulturális örökséget ápolni, megőrizni.
A szórvány felemelkedése azonban csakis a tömbvidék segítségével érhető el, önerőből sajnos még lelkészi és pedagógusi gárdáját sem képes kitermelni.
Ha elesnek a végvárak, utánuk a vegyes vidék következik, s a tömbvidék sorsa is borúsra fordulhat. A végvárak megerősítése éppen ezért nem szorulhat háttérbe, az erdélyi magyarság csakis egymás célkitűzéseit kölcsönösen támogatva haladhat.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

Együttműködik a YEPP és a MIÉRT a fiatalok érdekében
Nemcsak a bukaresti, budapesti, hanem a brüsszeli tengelyen is hallatni kell az erdélyi magyar fiatalok hangját – jelentette ki Jakab Adorján, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) elnökhelyettese egy tegnapi kolozsvári sajtótájékoztatón, amelyen jelen volt Konstantinos Kyranakis, az Európai Néppárt Ifjúsági Szervezetének (YEPP) elnöke, Molnár Zsolt, az RMDSZ legfiatalabb parlamenti képviselője, valamint Talpas Botond, a MIÉRT külügyi kabinetvezetője is. A YEPP gyakorlati megoldást javasol a fiatalok munkanélküliségének csökkentése érdekében az úgynevezett Európai Munkahelyteremtés Tervezetben (Job Creation Plan), amelyet a MIÉRT is felvállalt Romániában. Ennek megerősítésére Molnár Zsolt együttműködési szerződést írt alá a YEPP-pel, és igyekeznek meggyőzni a nemzeti parlamentet olyan törvénytervezetek elfogadásáról, amelyekkel csökkenthető a fiatalok munkanélkülisége. A MIÉRT 2010-ben kezdte el a csatlakozási folyamatot a YEPP felé, és májusban a szófiai kongresszuson vált teljes jogú taggá.
A YEPP Európa legnagyobb politikai ifjúsági szervezeteként tartható számon, hiszen 39 országból, több mint 50 ifjúsági szervezetet foglal magába – mondta el Konstantinos Kyranakis. A YEPP a fiatalok munkanélküliségének csökkentése érdekében három pontban fogalmazta meg javaslatait az Európai Munkahelyteremtés Tervezetben: a fiatalokat alkalmazó vállalatok adócsökkentése, a felsőoktatás és a munkaerőpiac közti szakadék megszüntetése, valamint a fiatal vállalkozók segítése üzleti inkubátorprogrammal, határokon átívelő kockázati tőkebefektetőkkel és a bürokrácia eltörlésével.
Molnár Zsolt elmondta, az EU 2020-as Stratégiájának Ifjúsági Garanciájához kapcsolódik a YEPP munkahelyteremtő programja. Ennek megfelelően európai szinten a nemzetállamoknak olyan szabályozásokat kell bevezetniük, amelyek szerint egy fiatal azt követően, hogy munkanélkülivé válik, illetve befejezi tanulmányait, négy hónapon belül vagy munkahelyhez jut, vagy egy következő oktatási rendszerbe kerül be – magyarázta Molnár. Ezt európai szinten nagyon jól meg lehet fogalmazni, sokkal nehezebb viszont lefordítani hazai viszonylatokra – tette hozzá.
Kifejtette: azon igyekeznek, hogy a kezdeményezést ne egy nagy törvénybe vigyék be, hanem elemeire bontva próbálják részelemekből felépíteni. Ilyen szempontból ez a munka már egy ideje elkezdődött – mondta a képviselő –, például nagy eredmény a múlt héten elfogadott gyakornoki törvény, amelynek köszönhetően az állam támogatja a gyakornokokat foglalkoztató cégeket. Hozzátette: következő kérdés lesz az önkéntességi törvény, amely jelenleg a parlament szakbizottságaiban van. Ennek értelmében az önkéntességet egy országosan elismert bizonylat alapján szakmai tapasztalatnak tudják majd elkönyvelni, de tematizálni fogják a szakmai gyakorlat, és a diákmunka kérdéskörét is.
Talpas Botond szerint a MIÉRT külügyi kabinettje előtt két fontos feladat áll: egyrészt a kapcsolattartás, másrészt a jövő évi EP-választások, amelynek során a MIÉRT is bekapcsolódik a YEPP kampánykörútjába.
HÁROMSZÉKI ESZTER
Szabadság (Kolozsvár)

Fordítást biztosítanak a háromszéki tanácsosoknak
Szinkrontolmácsoláshoz szükséges felszerelést vásárol a Kovászna Megyei Tanács annak érdekében, hogy jövő évtől román és magyar nyelven egyaránt lehessen beszélni az üléseken.
Tamás Sándor tanácselnök szerint azt követően döntöttek a felszerelés beszerzése mellett, hogy Kulcsár-Treza József, a Magyar Polgári Párt (MPP) önkormányzati képviselője bejelentette: ezentúl csak magyar nyelven hajlandó megszólalni az üléseken.
A tanácselnök emlékeztetett, hogy a kétnyelvű ülések igénye többször is felmerült az elmúlt években, azonban technikai akadályok miatt nem volt kivitelezhető, sokszor neki kellett fordítania társai felszólalásait. Hozzátette, a törvény értelmében minden tanácsosnak jogában áll anyanyelvén felszólalni, ezért tiszteletben tartja Kulcsár-Terza döntését. „Ha én büszke székely vagyok, és azt akarom, hogy mások tiszteljenek, nekem is tesztelnem kell a másik etnikumot” – indokolta ugyanakkor a gépezet szükségességét Tamás Sándor. A Kovászna megyei önkormányzatnak 26 magyar és 5 román tagja van, utóbbiak között olyan is akad, aki nem tud magyarul.
A szinkrontolmácsolás igénye a Maros Megyei Tanács legutóbbi ülésén is felmerült, ahol az RMDSZ-frakció kérte a szükséges berendezés beüzemelését.
Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

Megrongálták a tatárdombi emlékművet
Ismeretlen tettesek már többször megrongálták azt a Gyergyószárhegy határában lévő emlékművet, amely a székelyek tatárok fölötti győzelmét hirdeti. Legutóbb az obeliszk körüli oszlopokból két darab vált vandál kezek áldozatául.
Egy olvasónk jelezte, hogy rongálás nyomai látszanak a tatárdombi emlékműnél, és ő maga helyezte vissza a talapzatra a szétdobált kegyeleti koszorúkat. A helyszínen láthattuk: talapzatából kidöntve két oszlop hever a földön. „Egyértelmű, hogy rongálás történt” – állapította meg Györffy Gábor, Gyergyószárhegy alpolgármestere, aki portálunk által szerzett tudomást a helyzetről. Az alpolgármester szerint nem ez az első alkalom, hogy „megcsonkítják” az emlékművet, a körülötte lévő oszlopokat összekötő vaslánc például rendszeresen eltűnik. Legutóbb a tatárdombi csata idei emlékünnepére, szeptember 7-re tette rendbe az emlékművet Gyergyószárhegy önkormányzata, azóta viszont ismét eltűnt a vaslánc, újabban pedig az obeliszket körülvevő oszlopokban tettek kárt.
Akárcsak a korábbi eseteknél, ezúttal sem lehet tudni, hogy ki a tettes, az országút melletti nyílt mezőbe bárki besétálhat. Az biztos, hogy múlt hét elején még minden rendben volt, az alpolgármester állítása szerint ugyanis helyi szociális munkások gyűjtik össze minden hét elején a szemetet a műemlék közelében lévő parkolóból, és szemrevételezik a műemléket is, legutóbb pedig mindent rendben találtak.
Börtön jár a műemlékek megrongálásáért
„Börtönbüntetést kockáztat, aki műemlékeket rombol” – mondta el lapunk megkeresésére Mihály Zita megyei műemlékvédelmi felügyelő. Ismertetve a hivatalos eljárást, elmondta, a bejelentést követően a helyszínen készít jegyzőkönyvet, felméri a kárt és jelenti az esetet a rendőrségnek. Az általános gyakorlatról szólva a szakember elmondta, ilyen esetekben a tettes nem kerül kézre, a rongálások többnyire éjszaka történnek, szemtanúk nincsenek. A szóban forgó esetben a helyreállítást a műemlék tulajdonosa, Gyergyószárhegy önkormányzata kell elvégezze – ismertette Mihály Zita.
„Erősítenek”
A megrongált kőoszlopokba betonvasat öntenek, ezzel együtt helyezik új talapzatba a kitört darabokat, és tartós módszerrel szerelik vissza a láncot is a pillérek közé. Eddig sem a laza szerkezet okozott problémát, hisz az oszlopokat korábban is betonvas tartotta, ez viszont meglazult a vasláncok sorozatos „feszegetésével”, így történhetett meg, hogy az oszlopokat ki tudták emelni a talapzatból – vélekedik Györffy Gábor. Az alpolgármester elmondta, nem csupán a rongálás helyreállítását tervezi az önkormányzat, a jövő évi költségvetésből a műemlék körüli tér rendezésére is szeretnének pénzt fordítani.
„Meghurcolt" emlékmű
Az eredetileg 1908-ban állított obeliszken lévő márványtáblát a bevonuló románok 1919-ben leverték. 1945 után is volt egy kis tábla az oszlopon, ezt 1990 márciusában verték le. A most látható, az eredetivel egyező méretű és feliratú márványtáblát 1990 novemberében helyezte vissza a szárhegyi RMDSZ. Rajta a következő felirat olvasható: „1658. szeptember 6-án Moldva felől berontó 3000 tatárt 300 székely Gábor deák vezetésével e helyen győzött le és temette nagyrészt e halom alá. Hirdesse ez emlék, hogy a szülőföld lángoló szeretete tízszeres ellenség fölött is diadalt arat”.
Pethő Melánia
Székelyhon.ro

Sorozatos a sírrongálás
Az utóbbi időben több síremléket is megrongáltak a csíkszeredai Szentlélek utcai temető egyik félreeső részén. Az elkövetők hónapok óta módszeresen ledöntik a kőből, márványból készült táblákat, virágtartókat, díszelemeket, jelentős károkat okozva az elhunytak hozzátartozóinak. A temetőgondnokság egyelőre tehetetlen, mivel nem korlátozhatják a megemlékezők sírkertbe látogatását.
„Néhány hónappal ezelőtt kezdődtek a rongálások. A sírköveket leborították, a betonból készült díszelemeket, kisebb oszlopokat és virágtartókat pedig kitörték. Amit tudtunk, helyreállítottunk, megragasztottunk, de ami hétfő éjszaka történt, az már túl sok” – értékelte a helyzetet Csutak József, a temető ügykezelésével megbízott Csík-Car ügyvezetője.
Több száz lejes kár
A helyszínen kedden egy három darabra tört, „menthetetlen” sírkövet találtunk. A temetőgondnokok elmondták, meglehetősen sok többletfeladatot róttak rájuk azok az ismeretlen elkövetők, akik rendszeresen letörnek egy-egy díszítő részt, de olyan súlyos esetre, mint a legutóbbi, ez idáig nem volt példa. A vasmerevítővel ellátott márványtáblát nem egyszerűen leborították, hanem a fémet elhajlítva addig feszítették, amíg a súlyos tábla előredőlt. A közeli sírhelyeken további rongálások hirdették a vandalizmus nyomait. A kár több száz lejre tehető, a nyughelyet gondozó hozzátartozókat még nem értesítették.
Ragasztógőzös rongálás
A temetőőrök a síremlékek körül talált nejlonzacskókból és az azokban lévő prenadez-maradványokból következtettek arra, hogy minden bizonnyal bódult állapotú személyek követték el a rongálásokat. A kört tovább szűkítve úgy vélekedtek, hogy a temetővel szemközt található, Szent Anna Elhelyező Központ fiataljainak rovására írható a károkozás, mivel az elmúlt időben több alkalommal is rajtakaptak olyan, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság által gondozott diákot, aki az esti órákban alkoholt fogyasztott és „szipuzott” a nyughelyeken.
Csutak József azonnal helyszínre hívatta az érintetteket a nevelőkkel együtt, a temetőőrök pedig azonosították is az egyik, „a sírkertben többször rajtakapott kiskorút”. A „gyanúsított” ugyan elismerte, hogy korábban járt a temetőben, azt viszont tagadta, hogy a kedd virradóra történt esethez köze lenne. Időközben a szomszédos napközi otthon gondnoka is bekapcsolódott a szembesítésbe, további két olyan fiatalra ismerve rá, akik „gyakran megfordultak szipuzni”. „Mindenszentek után többször is előfordult, hogy kábult állapotban összeszedték a sírokról a mécseseket, és a napközi falának dobták őket” – tette hozzá.
A nyers vád nem megoldás
A nevelők szerint ugyanakkor a felelősségre vonás minden formájával óvatosan kell bánni az értelmi sérült fiatalok esetében. „A sérültek kirekesztettségének érzését növeli, ha felindulásból, bizonyítékok nélkül nyíltan megvádolják őket” – vélekedett a helyszínen a nevelőközpont pszichológusa. A szakember hozzátette, több év nevelői munkája dőlhet pillanatok alatt romba, ha az eleve magukat megbélyegzettnek tartó ifjakat azzal szembesítik, hogy helyzetük, életkörülményük miatt csak ők lehetnek a hibásak.
Az ügyben megkerestük Elekes Zoltánt, a megyei szociális és gyermekvédelmi vezérigazgatóság vezetőjét, akihez elmondása szerint még nem érkezett ilyen jellegű panasz. A mintegy nyolcvan gyerek ellátását biztosító központban 16 éven felüli értelmi sérült középiskolások laknak. Az igazgató megígérte, hogy utánanéz a panaszoknak. Kevéssel később kiderült, a nevelőotthon által felfogadott őrző-védő szolgálat rendszeresen ellenőrizni fogja a fiatalokat, rajtaütésszerű akciókat is tartva a temetőben.
Az otthon munkatársai elmondták, hogy a helyszínen több hajléktalan is szokott alkoholt fogyasztani, ittas állapotban pedig akár ők is lehetnek az elkövetők – ezt az állítást a temetőőrök is megerősítették. Csutak József reméli, hogy „a történtek nyilvánosságra hozatala következtében a tettesek visszafogják magukat, és az elhunyt szeretteikhez kilátogatóknak a továbbiakban nem kell attól rettegniük, hogy megrongált nyughellyel szembesülnek”.
Pinti Attila
Székelyhon.ro

Magánszínház mutatkozik be Sepsiszentgyörgyön
Magánszínház társulata mutatkozik be a sepsiszentgyörgyi közönség előtt november 28-án Henrik Ibsen darabjával. A társulat reményei szerint az alternatív színjátszást örömmel fogadja majd a közönség.
A frissen alakult Spectrum Színház mutatkozik be csütörtökön, 19 órától Sepsiszentgyörgyön, az Új Stúdióban. Török Viola magánszínházának társulata Henrik Ibsen A nép ellensége című darabjával lép a nagyközönség elé – tájékoztatott a színház sajtóirodája. A színházalapítás gondolata már évekkel ezelőtt megfogant a rendező Török Viola fejében, de csak most sikerült kivitelezni azt. A rendező elmondása szerint, az alternatív színház kezdeményezésének ötlete egyrészt az ilyen jellegű erdélyi magyar színházak hiányából fakadt. „Ha az alternatív szó azon meghatározásból indulunk ki, miszerint jelentése: más, a megszokottól eltérő, egyedi, eredeti és független – megfigyelhetjük, hogy a marosvásárhelyi Yorick Stúdió, az Ariel Gyermek- és Ifjúsági Színház keretén belül működő Underground, a Stúdió Színház Akadémiai Műhelye és a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely kezdeményezésein túl egyetlen alternatív színház sem működik Erdélyben. A Spectrum Színház létrehozását tehát elsősorban ezen hiány betöltése motiválta, másrészt a szabad művészi kibontakozás vágyából fakadt” – magyarázta.
A Spectrum Színház célkitűzése, hogy teret biztosítson a szabad művészi kibontakozásnak és kísérletezésnek; küldetése pedig, hogy olyan fórummá váljon, amely felmutatja korunk aktuális társadalmi problémáit, és lehetséges megoldásokat ébreszt. A társulat elsőként Henrik Ibsen A nép ellensége című drámáját viszi színre, melynek középpontjában egy Tomas Stockmann nevű fürdőorvos áll, aki felfedezi, hogy a város anyagi jólétét biztosító gyógyfürdők vize mérgezett. Lelkiismeretes orvos és állampolgár lévén nyilvánosságra akarja hozni felfedezését, de számtalan akadályba ütközik. A napvilágra jutott igazság fénye ugyanis árnyékot vetne a fürdő és a város vezetőinek szakmai tekintélyére és pénztárcáik mélyére. Mi lesz a történet végkifejlete? Hogyan lehetséges tisztának megmaradni egy olyan társadalomban, amelynek szellemi forrásai mérgezettek? Lehetséges-e egyáltalán? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keres választ az előadás.
Bús Ildikó
Székelyhon.ro

Tőkés László érdemrendjének megvonását kéri Traian Basescutól a becsületbíróság méltatlannak minősítette Tőkés Lászlót a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága a román állami kitüntetésre, és úgy döntött, az EP-képviselő kitüntetésének visszavonását kéri az államfőtől – jelentette be a testület szerdai ülése után Ionel Haiduc, az érdemrend etikai testületeként működő becsületbíróság elnöke. A becsületbíróság öt igen szavazattal egy tartózkodás mellett hozta meg határozatát. Haiduc hozzátette: a végső döntést Traian Basescu elnök hozza meg, és jogában áll mérlegelni, kiadja-e a becsületbíróság javaslata alapján az érdemrend visszavonásáról szóló elnöki rendeletet.
Tőkés László ügyvédjével, Kincses Előddel korábban távozott a testület szerdai üléséről, tiltakozásul amiatt, hogy a testület – elmondása szerint – megtagadta tőle az ügyvédi védelemhez való jogot. A becsületbíróság tagjai azt közölték vele: az ügyvéd csak úgy lehet jelen a teremben, ha nem szólal fel, ezt a „kompromisszumos ajánlatot" azonban Tőkés László nem fogadta el.
Az európai parlamenti (EP-) képviselő közölte: semmisnek tekint minden olyan döntést, amelyet a védelemhez való alkotmányos jogának megsértésével hoznak meg.
„Mértékadó politikusok már pálcát törtek felettem, nyilvánvaló, hogy nem leszek partnerük az én megalázásomban ebben a kirakateljárásban" – jelentette ki Tőkés László. Hozzátette: nincs miért védekeznie, mert nem követett el semmilyen elítélendő cselekményt, hanem csak a véleménynyilvánítás szabadságához fűződő jogával élt.
Szerda délelőtt kiadott nyilatkozata szerint Tőkés László a romániai magyar közösség becsülete és jogai védelmében kívánt kiállni azzal, hogy elutazott Bukarestbe az érdemrend becsületbíróságának ülésére, arra alapozva, hogy az Országos Ügyvédi Kamara korábban „kétség nélkül megállapította", a védelem alkotmányos joga ebben az esetben is megilleti őt.
A meghozott döntést kommentálva Tőkés László az MTI-nek úgy nyilatkozott, nem volt kérdéses számára, hogy a szociáldemokrata pártállású becsületbíróság végrehajtja pártelnökük, Victor Ponta miniszterelnök utasítását.
„Amilyen nagy tisztesség volt számomra a kitüntetésem 2009-ben, éppen olyan kitüntetésnek veszem azt is, hogy ez a pártbizottság, mert nem becsületbíróság, azt javasolja, hogy fosszanak meg az érdemrendtől" – összegezte az EP-képviselő.
Tőkés László a rendszerváltás elindításában játszott történelmi szerepéért kapta meg 2009-ben a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát. Visszavonását Victor Ponta kormányfő kezdeményezte, miután Tőkés László felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi" szerepet Erdély érdekében.
Miután tisztázódott, hogy az érdemrend visszavonását csak olyanok kérhetik, akik maguk is az elismerés birtokosai, nyolc kitüntetett kormánypárti politikus fordult azonos szövegű beadvánnyal az elnöki hivatalhoz. Az azóta megválasztott héttagú becsületbíróságba is többnyire kormánypárti politikusok kerültek, ketten közülük a Tőkés elleni panasz benyújtói.
A szeptemberben megalakult becsületbíróság negyedik ülésén hozott határozatot Tőkés László ügyében.
MTI
Erdély.ma

Sabin Gherman: Erdély magyarok és németek nélkül elképzelhetetlen
Az autonómiáról szóló sepsiszentgyörgyi konferencia román résztvevői közül Oláh Gál Elvirának Sabin Gherman kolozsvári újságíróval is sikerült beszélgetnie, aki elkötelezett híve az erdélyi autonómia-gondolatnak, és egy kolozsvári televízió igazgatójaként a média segítségével próbálja elveit megismertetni a közönséggel.
Erdély magyarok és németek nélkül elképzelhetetlen, a gond az, hogy Bukarestben technikai kérdésként kezelik a régiósítást, ami nem oldja meg egy sajátos térség problémáit – mondta a kolozsvári újságíró. Kifejtette: a régiósítás egyenlő az autonómiával, az autonómiák rendszere pedig megoldja a központilag elhanyagolt térségek gondjait.
Sabin Gherman szeretne egy regionális politikai pártot, bejegyeztetni, az Erdélyi Párt bejegyzését azonban akadályozzák, de ő nem adja fel.
A lényeg, hogy mindenki megértse: Erdélyben a románok sehová nem jutnak a magyarok nélkül, és fordítva is így van – hangsúlyozta Gherman.
A Temesvári Nyugati Egyetem történésze, Vasile Docea a konferencián az aszimmetrikus régiósítás gondolatát fejtette ki, miszerint nem a központi hatalom elvei szerint erőltetnék rá egy-egy térségre a régiók kialakítását, hanem meglévő kritériumokat vennének alapul, a valóságból indulnának ki.
Vasile Doceanek meggyőződése, hogy az érdekek összehangolása, a párbeszéd kialakítása mindennél fontosabb, még akkor is, ha ez ma még feszültségeket gerjeszt az etnikumok között.
A sepsiszentgyörgyi konferenciára elfogadta a meghívást Marius Obreja liberális szenátor, Mădălin Guruianu sepsiszentgyörgyi önkormányzati képviselő. Guruianu kifejtette: az első lépés leülni és párbeszédet folytatni minden fennhang nélkül.
Oláh Gál Elvire megkérdezte a liberális politikustól: miért hagyják a helyi románok, hogy a bukaresti politikusok, a sajtó folytonosan mellébeszéljen, ellenséges hangulatot keltsen, és félretájékoztasson, amikor Székelyföldről van szó? A válasz az volt, hogy túlzás hallgatásról beszélni, mert ha megkérdezik, ők mindig megcáfolják azokat a véleményeket, amelyeket azok hangoztatnak, akik soha nem jártak a térségben, vagy talán még magyar embert sem láttak. Guruianu felháborítónak tartja, hogy olyanokat neveznek a székelyföldi románok képviselőinek, akik nem választott tisztségviselők.
Marius Obreja óvatosabb volt. Bár ő Hargita megyei születésű és magyarul is beszél, de nem ejtette ki a Székelyföld nevet, viszont fontosnak tartotta a megbékélést és a párbeszédet.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere úgy véli, azért nem lehet a helyi románokkal egyezségre jutni, mert a székelyföldi románok képviseletét olyan személyek sajátították ki magunknak, akik a ’80-as években Ceausescu által idetelepített vezetők voltak, és az volt a feladatuk, hogy itt az etnikai arányokat megváltoztassák. Kossuth Rádió
Erdély.ma

Ígéretekkel gyógyítanának
Az egészségügy rákfenéjéről mára tervezett társadalmi párbeszédtől nem sok jót várnak a szakmai szervezetek, a Sanitas szakszervezet pedig egyenesen cirkuszi mutatványnak tartja Eugen Nicolăescu színjátékát és Victor Ponta miniszterelnök elégedetlenségcsillapító trükkjeit, a lakosság pedig csupán annyit lát az egészből, hogy pénztárca szerint porciózzák az ellátást.
Miközben az egészségügyben hatalmi harc folyik, hol azért, hogy ki van az élen, hol pedig azért bokszolnak, hogy kié a felelősség, az ország kincstára kiürült, és már az adósságok kifizetése is nagy erőfeszítésbe kerül. Idén több pénzt csepegtettek az egészségügynek, mint az elmúlt esztendőkben, de annak jó része a tartozások törlesztésére ment, a többiből csak azoknak a kórházaknak, állami járóbeteg-rendelőknek sikerült túlélniük, ahol a menedzser és csapata nem lopott, nem sikkasztott, ehelyett inkább támogatókat keresett. Ha meg így sem érte a széle a hosszát, és három hónapon keresztül elmaradt a kifizetésekkel, akkor leváltották. Ettől, természetesen, semmi nem működött jobban, csupán a döntéshozók mosták kezeiket. Néhány nappal a figyelmeztető, egy héttel a meghatározatlan időre meghirdetett általános munkabeszüntetés előtt cseppet sem tűnik úgy, hogy a szaktárca ígéreteiben jobban lehetne bízni, mint eddig. A rezidens orvosoknak ajánlott többletjuttatás egyelőre csak papíron létezik, a kollektív munkaszerződés újratárgyalására még csak ígéretet sem kaptak az érintettek, a fizetésemelés nem lépte túl a követelések szintjét, az ágazatnak szánt emelt költségvetésből még mindig az adósságokat törlesztik, a szabad állások befagyasztása miatt továbbra is óriási az orvoshiány, ráadásul a szakmai körökben folyamatos a kivándorlás külföldre. A sor itt nem ér véget – a türelem ellenben igen. Emiatt vonultak utcára az elmúlt hetekben az egészségügyben dolgozók, és ezért szüntetik be jövő hétfőn egyelőre két órára, csütörtöktől meghatározatlan időre a munkát. Ha ma, a csodával határos módon, a szakmai szervezetek, valamint a Sanitas szakszervezet hiszékenyebbnek bizonyul az Eugen Nicolăescuval való tárgyalásokon, az újabb ígérethullám esetleg elviheti a küszöbön lévő sztrájkot – de a jelenleginél jobb, szervezettebb, minőségibb ellátásban aligha reménykedhetünk. Még az is előfordulhat, hogy még annyi egészségporció sem jár nekünk, amennyi eddig jutott.
Az egészségügy rákfenéjéről mára tervezett társadalmi párbeszédtől nem sok jót várnak a szakmai szervezetek, a Sanitas szakszervezet pedig egyenesen cirkuszi mutatványnak tartja Eugen Nicolăescu színjátékát és Victor Ponta miniszterelnök elégedetlenségcsillapító trükkjeit, a lakosság pedig csupán annyit lát az egészből, hogy pénztárca szerint porciózzák az ellátást.
Miközben az egészségügyben hatalmi harc folyik, hol azért, hogy ki van az élen, hol pedig azért bokszolnak, hogy kié a felelősség, az ország kincstára kiürült, és már az adósságok kifizetése is nagy erőfeszítésbe kerül. Idén több pénzt csepegtettek az egészségügynek, mint az elmúlt esztendőkben, de annak jó része a tartozások törlesztésére ment, a többiből csak azoknak a kórházaknak, állami járóbeteg-rendelőknek sikerült túlélniük, ahol a menedzser és csapata nem lopott, nem sikkasztott, ehelyett inkább támogatókat keresett. Ha meg így sem érte a széle a hosszát, és három hónapon keresztül elmaradt a kifizetésekkel, akkor leváltották. Ettől, természetesen, semmi nem működött jobban, csupán a döntéshozók mosták kezeiket. Néhány nappal a figyelmeztető, egy héttel a meghatározatlan időre meghirdetett általános munkabeszüntetés előtt cseppet sem tűnik úgy, hogy a szaktárca ígéreteiben jobban lehetne bízni, mint eddig. A rezidens orvosoknak ajánlott többletjuttatás egyelőre csak papíron létezik, a kollektív munkaszerződés újratárgyalására még csak ígéretet sem kaptak az érintettek, a fizetésemelés nem lépte túl a követelések szintjét, az ágazatnak szánt emelt költségvetésből még mindig az adósságokat törlesztik, a szabad állások befagyasztása miatt továbbra is óriási az orvoshiány, ráadásul a szakmai körökben folyamatos a kivándorlás külföldre. A sor itt nem ér véget – a türelem ellenben igen. Emiatt vonultak utcára az elmúlt hetekben az egészségügyben dolgozók, és ezért szüntetik be jövő hétfőn egyelőre két órára, csütörtöktől meghatározatlan időre a munkát. Ha ma, a csodával határos módon, a szakmai szervezetek, valamint a Sanitas szakszervezet hiszékenyebbnek bizonyul az Eugen Nicolăescuval való tárgyalásokon, az újabb ígérethullám esetleg elviheti a küszöbön lévő sztrájkot – de a jelenleginél jobb, szervezettebb, minőségibb ellátásban aligha reménykedhetünk. Még az is előfordulhat, hogy még annyi egészségporció sem jár nekünk, amennyi eddig jutott.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

?Belföldi hírek
Fellebbez az RMDSZ
Megtámadja az Európai Unió luxemburgi bíróságán kisebbségvédelmi polgári kezdeményezésük bejegyzésének elutasítását az RMDSZ és az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) – ismertette tegnap Vincze Loránt, az RMDSZ külügyi titkára. A FUEN alelnöki tisztségét is betöltő politikus elmondta, a napokban jár le az a határidő, ameddig benyújthatják keresetüket. Ennek a szövegét ügyvéd véglegesíti.
„Az elutasítás indoklásának tartalmát kifogásoljuk, a fellebbezés elsősorban ennek ellentmondásaira kíván rávilágítani” – jelentette ki Vincze Loránt. Az Európai Bizottság szeptember 16-án közölte, hogy álláspontja szerint az európai sokszínűség megőrzését célzó Minority SafePack kezdeményezés nem tartozik a testület jogalkotási hatáskörébe. A bizottság elismerte, hogy a kisebbségekhez tartozó személyek jogainak tiszteletben tartása az unió egyik értéke, de hozzátette, sem az Európai Unió szerződése, sem az EU működési szerződése nem nyújt törvényes alapot a kisebbségekhez tartozó személyekkel kapcsolatos jogalkotáshoz. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az elutasítást követően úgy értékelte: politikai döntést hozott a bizottság, és azonnal kilátásba helyezte a határozat bírósági megtámadását.
Két büntetés
Két bírságot is kilátásba helyezett az Országos Diszkriminációellenes Tanács az Informaţia zilei Szatmár megyei napilap számára, mely a magyar nemzetiségűeket sértő apróhirdetést jelentetett meg. A Diszkriminációellenes Tanács nem csak a szóban forgó álláshirdetés közzététele miatt bírságolhatja meg a lapot kiadó céget, hanem információk ki nem szolgáltatása miatt is, ugyanis a kiadó nem volt hajlandó eleget tenni a testület kérésének, és nem bocsátotta rendelkezésükre a hirdető adatait.
Kevés a munkahely
Az Országos Munkaerő Ügynökség központosított adatai szerint összesen 12 400 munkahely szerepel az országos szinten meghirdetett állásbörzén, a legtöbb Bukarestben, illetve Kolozs, Iaşi, Brassó, Prahova és Argeş megyékben. A legkevesebb betölthető állás Krassó-Szörény (13), Mehedinţi (20), Ialomiţa (37), Szilágy (51), Bákó (57) és Tulcea (77) megyében található.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Új kiindulópont a székely honépítésben (Dél-Tirol és a székelyek. 3.)
Hogyan működik az autonóm provincia törvényhozása? A dél-tiroli parlament, tartományi gyűlés harmincöt tagú, törvénytervezetet a képviselők vagy 2000 polgár aláírásával lehet kezdeményezni. Ezt vita után szavazásra bocsátják, s a megszavazott jogszabályt a bozeni kormánybiztossal, prefektussal kell közölni, aki 30 napon belül visszautalhatja, ha úgy látja jogosnak, mire a kisparlament módosíthatja, elvetheti vagy abszolút többséggel újból el is fogadhatja.
Ha a római kormány 15 napon belül nem fordul az ügyben az alkotmánybírósághoz, a törvény tartományi jogszabályként hatályba lép. Bizonyos sérelmek esetén a nyelvcsoportok képviselői külön is szavazhatnak, kifogást emelve a készülő törvény ellen – mivel az sérti érdekeiket –, s ha kétharmaduk ellene szavaz a gyűlés által különben elfogadott jogszabálynak, akkor ők azt az alkotmánybíróságon megtámadhatják. Nem épp vétójog, de a kérdéses nyelvcsoportnak hatásos védelmet nyújthat.
Nyelvhasználat dolgában a mi romániai törvényeink által kinyilvánított jogoknál sokkal messzebb jutottak Dél-Tirolban. A német ugyanolyan hivatalos nyelvnek számít, mint az olasz. A polgár minden közhivatalhoz és a közfeladatokat ellátó magáncégekhez is anyanyelvén fordulhat, és azok kötelesek azon a nyelven válaszolni neki mind írásban, mind szóban. Értesítések kiküldése esetén a polgár feltételezett nyelvén leveleznek vele.
A német polgárokkal való érintkezésében a hatóság köteles a német településnevet is használni. 1993-ban sikerült a bíróságok és a rendőrség nyelvhasználatát is kielégítően szabályozni. A carabinieri és a pénzügyőrség fegyveres testületnek számít Olaszországban, ettől az évtől azok belső vonatkozásban ügyeiket olaszul intézik, de kifelé az ügyfelekkel két nyelven értekeznek, tehát hasonló helyzetben nálunk nem csupán románul, hanem magyarul is éppúgy kellene tudniuk és fogalmazniuk. A kihallgatás minden esetben a gyanúsított anyanyelvén folyik! Mi történik akkor, ha a polgárt perbe fogják? Itt a leginkább szembeszökő a különbség az itteni és az ottani viszonyok között. A büntetőeljárás vagy olaszul, vagy németül folyik, azaz a vádlott anyanyelvén. Ha az iratokat nem anyanyelvén kapja kézhez, akkor tíz napon belül kérheti azok lefordítását, és attól kezdve az iratok, a jegyzőkönyvek is azon a nyelven készülnek. Ha nem él kifogással, az illető kérheti, hogy németül hallgassák ki, miközben az iratokat olaszul fogalmazzák meg. Mi több, eljárás közben a vádlott egy alkalommal igényelheti az eljárás nyelvének megváltoztatását is. Az ügyvédi perbeszédek, a bírói kérdések nyelve ennek megfelelően alakul. Ha nem egy, hanem több vádlott áll a bíróság előtt, és azok anyanyelve nem azonos, akkor az eljárás két nyelven folyik, az ügyész két nyelven mondja el beszédét, és az ítéletet is két nyelven hirdetik ki.
Polgári perekben a polgár maga dönt, milyen nyelven adja be iratait, s ha a válaszirat a keresettel azonos nyelvű, akkor az eljárást egy nyelven, ha nem, akkor két nyelven folytatják le. Ha az alperes más nyelvet választ, akkor hasonlóképpen folyik minden. Fontos és a mai román gyakorlattól merőben elüt, hogy a periratokat a bíróság köteles az eljárás költsége terhére a másik nyelvre is lefordíttatni. (Nálunk, mint köztudott, „szabad” használni a magyar nyelvet, csakhogy az ügyfél köteles azt a fogalmazványt saját pénzén lefordíttatni és románul is beadni.) Eme eljárási rend két fokozaton érvényesül, harmadfokon a római bírósághoz már csak olaszul lehet fordulni. Különben bármelyik közhivatalba nyit be az ember, mindenütt kifüggesztve találja, hogy a hivatalnoknak milyen kötelezettsége van a két nyelv használatát illetően, és hogy milyen büntetés sújthatja, ha azt megszegi. Közhivatalnok nem is lehet, aki csak az egyik nyelvet ismeri. Nincs „poftim?”-ozás. A legérdekesebb az etnikai arányosság elvének érvényesülése Dél-Tirolban. Már-már túlszabályozottnak tűnik, pedig nyilván keserű történelmi tapasztalat vezette rá az ottaniakat, hogy nem maradhatnak fehér foltok, az estlegességeket fel kell számolni. Az „etnischer Proporz” gondoskodik arról, hogy a német és ladin polgárt ne lehessen kiszorítani a tisztviselői stb. karból. Minden közhivatali állást és testületet a helyi lakosság etnikai arányai szerint kell betölteni, ugyanígy kell a munkahelyeket elosztani a nyelvcsoportok között. A részarányosság a fontosnak nevezett javak elosztásában is érvényesül, ennek számítanak bizonyos politikai tisztségek és közhivatali állások mellett a lakásépítésre és kulturális célokra fordítható állami támogatások is. Az olaszok gyakran panaszkodnak állítólagos diszkriminációra ezzel kapcsolatban, ami a mi fülünknek nagyon ismerősnek hangzik. Erre a németek azt szokták felelni: szó sincs diszkriminációról, inkább ama hátrányok kiküszöbölése történik, melyek a kisebbségi német és ladin népcsoport csökkent versenyképességéből, létszámbeli sajátosságából fakadnak. Olasz – ugye – több tízmillió, német pedig pár százezer él az olasz államban. Egy táblázat még az arányok megismerését is lehetővé teszi. Ahol húsz állás volt, ott az olaszokat 5,53, a németeket 13,60, a ladinokat 0,87 rész illette meg belőle a kilencvenes évek egy időszakában. Népszámlálásonként változnak ezek az arányok, mindig újraszámolják őket.
Az iskolákról, óvodákról már szóltunk. Az egynyelvű német vagy olasz iskolákban olyan oktatók tanítanak, akiknek anyanyelve azonos a tannyelvvel és a diákokéval. A másik nyelv oktatása is kötelező második vagy harmadik osztálytól. Az általános lakossági kétnyelvűségre törekvés jól kivehető, de nem fokozzák ezt fel annyira, mint némely helyeken, ahol az államnyelvet domináns nyelvvé kívánják feltolni a kisebbségi iskolákban is. A németek jórészt Ausztriában tanulnak tovább felsőbb fokon, diplomájukat elismeri, honosítja az olasz állam. Mivel ilyen körülmények közt a német nyelv fontos érintkezési eszköz, számos olasz szülő íratja pár osztály erejéig német iskolába gyermekét. Ezt azonban csak akkor teheti meg, ha a tanuló szűkös nyelvismerete nem akadályozza az oktatás menetét. Német szülőkkel is előfordul, hogy nyelvtanulás céljából olasz iskolába járatják gyereküket. Olasz próbálkozás folyt a hatvanas években a kétnyelvű oktatás bevezetésére, de ezt német részről, mint pedagógiailag és társadalompolitikailag helytelent, elutasították. (Jegyezzük meg saját házunk tájáról vett példával: a muravidéki kétnyelvű szlovén–magyar iskolákra újabban sok a panasz, hogy a többségi nyelvi asszimiláció eszközeiként működnek.) Ausztria nemcsak védhatalmi státusát tartotta meg, hanem gyakorlatilag a dél-tiroliak kulturális hazájának számít. Jellemző, hogy a kilencvenes évek elején másfél ezer itteni diák tanult olasz és ennél két és félszer több osztrák egyetemen, főleg Innsbruckban. Az innsbrucki és a padovai egyetem különben közös programban biztosítja a jogi tanulmányok két nyelven való elvégzésének lehetőségét. Ezt nálunk kiválóan meg tudnák valósítani a hazai román és magyar egyetemi tagozatok, illetve a két magánegyetem. Ausztria különben a provincia politikai pártjaival intézményesített kapcsolatot tart fenn, és rendszeresen tanácskozik velük. (Lásd Gál Gyula: Dél-tiroli modell? Magyar napló, 1998. szeptember)
*
Befejezésképpen érdemes aláhúzni az ottani területi autonómia Ermacora professzor, a neves dél-tiroli szakember által kiemelt sajátosságát: nem egy népcsoport, hanem mindhárom érdekeit védi, külön garanciákat nyújt az olaszoknak is, alapjában véve a vegyes lakosság korunkban legtöbbre értékelhető önigazgatási eszköze.
B. Kovács András
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyar Bukarest
Vegyék meg, és olvassák el a könyvet! Ágoston Hugó könyve által lehet megszeretni Bukarestet, a város szellemi életét megismerni azonban a Vincze Lóránt könyvéből lehet – ajánlotta mindenki figyelmébe Vincze Lóránt Magyar Bukarest című kötetét Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője, a könyv előszavának szerzője a szombati könyvbemutatón.
– Szatmári Pap Károly és Barabás Miklós óta tudjuk, hogy Bukarest különleges, kozmopolita világ, olyan hely, ahol elegyedik a keleti és nyugati kultúra, magatartás, mentalitás, amely egyszerre Párizs és Fanar. Ebben a világban számos magyar talált munkát, egzisztenciát, boldogulást. Volt időszak, mikor úgy emlegették a román fővárost, mint Budapest után a legnagyobb magyar várost. Az Életeink című rádiós beszélgetéssorozat elkészítésével Vincze Lóránt célul tűzte ki felkeresni a bukaresti magyar kolónia legreprezentatívabb, legaktívabb tagjait, bemutatni azt a szimbiózist, amely kialakult a két-három generáció óta Bukarestben élők, az Erdélyből a kommunizmus idején ide telepedők, a nyolcvankilenc után bukaresti megélhetést keresők, valamint az ott élő magyarországi diplomaták és vállalatvezetők csoportjai között. Ezeknek a beszélgetéseknek a szerkesztett változatát tartalmazza jelen kötet – mondta méltatásában Sarány István, a Pallas Akadémia Könyvkiadó főszerkesztő-helyettese.
A kötet egyszerre szemléli belülről és kívülről a fővárost. Vincze Lóránt, aki a Bukaresti Rádió "fénykorában" került Bukarestbe, amikor a Bukaresti Rádió Szatmártól Bukarestig, Sepsiszentgyörgytől Temesvárig tudósított, az Életeink rádióinterjúkat vetette papírra, így jött létre a könyv, amely egy nagyon izgalmas kerekasztal-beszélgetésre invitálja az olvasót. Beszélgetőkönyv, amelyből kiderül, hogy Bukarest ma is a magyar kultúra fontos központja – hangzott el a könyvbemutatón.
Vincze Lóránt a kötetet záró öninterjúban így fogalmaz: "Bármennyire hihetetlen, Bukarest messze felülmúlta várakozásainkat, pezsgő város, előítélet-mentes, kiváló szakmai lehetőségekkel. Eklektikus stílusa nem csupán az építkezésben érhető tetten, de az emberek is nagyon változóak, nyíltak, közben felületesek, babonásak, szeretik a magyarokat, viszont nem szeretik, ha politikai követeléseik vannak, eléggé rossz véleménnyel vannak önmagukról, miközben az erdélyieket tisztának, rendesnek, szorgalmasnak tartják. A legendás Kis Párizs hangulata néha még tetten érhető egy sikkesen elejtett bonjourban, sok helynek, embernek van stílusa: hol elegáns, hol bohókás. Nagyon kíváncsi természetűek a bukarestiek, egy villamosmegállóban is szóba elegyednek idegenekkel, s ugyanilyen hamar mondanak ítéletet bárkiről. De voltak kivételek, Domnul Aurica kilenc éven át volt fodrászom, és miután látta, hogy sem a foci, sem a legutóbbi sztárpletykák nem érdekelnek, elfogadta, hogy a fodrászszékben szeretek csendben maradni, lazítani, és nem akart mindenáron beszélni velem. A bukaresti stílus része a békebeli hangulatot idéző Capsa cukrászda. Szintén francia hatásként érzékelem, hogy a legtöbb háziasszony nagyon jól készíti Crème brulée-t, és általában is Bukarestben sok helyen nagyon jól főznek. De közben semminek nincsen egyértelmű, mindenki számára világos és érthető határa, ha boldogulni akarsz, jobb, ha mihamarabb megtanulod, hogyan beszélj az emberekkel, hogyan alkudozz a piacon. Például ne keress sóskát a sóskaleveshez, mert az délen nincs, ha pedig bizonygatni próbálod, hogy ilyen növény létezik, Erdélyben van, akkor bizony hazaküldenek Erdélybe, és nem etnikai vagy politikai alapon, csak úgy bukarestiesen, és senki nem sértődik meg ezen."
A 19. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár keretében szervezett könyvbemutatón levetített kisfilmben – a szerző szavaival élve – " rövid szösszeneteket" mutattak be, amelyben Bukarestben élt/élő magyar értelmiségiek vallottak arról, milyen is Bukarestben magyarnak lenni, mit tud nyújtani a magyar értelmiségnek a román főváros.
A könyvbemutató végén a szerző dedikált.
Magyar Bukarest
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)