Megalakult a Partiumi Autonómiatanács kezdeményező bizottsága
Zilahon tartotta alakuló ülését március 13-án, szerdán a Partiumi Autonómia Tanács (PAT) kezdeményező bizottsága – közölte csütörtökön az MTI-vel az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT). A kezdeményező bizottság a partiumi autonómia ügyét képviselni hivatott PAT április végére várható alakuló üléséig a tanács működését előkészítő terveket dolgozza ki. A 11 tagú bizottságot az EMNT Bihar, Szatmár és Szilágy megyei küldöttei, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) három megyei szervezetének elnökei valamint az EMNT és az EMNP partiumi régióelnöke alkotja. A testület elnökévé Szilágyi Ferencet, az EMNT oktatási alelnökét választották, aki a Partium közigazgatási földrajzából írta a debreceni egyetemen megvédett doktori dolgozatát.
A kezdeményezők az autonómia tanácsot az EMNT egyik szakbizottságaként szeretnék működtetni. A tanács a tervek szerint „a partiumi önrendelkezésért tenni akaró magyar szervezetek, történelmi egyházak, felsőoktatási intézmények, a keresztény és a nemzeti értékeket nyíltan felvállaló civil kezdeményezések képviselőiből állna" – fogalmaztak az MTI-hez eljuttatott közleményben.
A kezdeményező bizottság tagjai hangsúlyozták: a partiumi önrendelkezés ügye mellé a román közvéleményt is meg kell nyerni, ezért fontos a kétnyelvű szóróanyagok terjesztése, illetve román szervezetek megszólítása. A PAT létrehozását Tőkés László is megemlítette a székely szabadság napján vasárnap Marosvásárhelyen tartott autonómiatüntetésen. A EMNT elnöke szerint a PAT ugyanazt a szerepet tölti majd be a Partiumban, amit a Székely Nemzeti Tanács Székelyföldön. MTI
Erdély.ma,

Ünnepre hangoló
Mai, az összmagyarság nemzeti ünnepére kiadott üzenetében Victor Ponta miniszterelnök úgy fogalmazott, történelmi pillanat az idei március 15-e, hiszen eldöntetett: Székelyföldön lesz autonómia, mert a székelyek megérdemlik. Az előbbi mondatból csupán annyi igaz, hogy megérdemeljük az autonómiát. A többi lehetetlenség, kezdve attól, hogy egy mai történés legjobb esetben is csak a holnapi újságban szerepelhet, az meg, hogy Victor Ponta tegyen ilyen bejelentést... hát, sok víznek kell még lefolynia a Dâmboviţán, míg valamelyik utódja megteszi. Merthogy meg kell tennie, még ha nem is önként és dalolva, abban bizonyosak vagyunk. Victor Pontától már az is nagy dolog, hogy a minapi budapesti nagy „eltársi” összejövetelkor egy televíziós adásban azt merte mondani, nemzetállamban is lehetséges az autonómia. Hogy legjobb tehetsége szerint ennek éppenséggel ellene dolgozik, hogy hányaveti kijelentéseivel olykor lavinákat indít el, s hogy meg sem próbálja megfékezni a nacionalista indulatokat, mindez jelzi, mennyire komolyan gondolta a Magyarországon adott tévéinterjúban szájából kicsúszott szavakat. Tetteiről nem is beszélve, hogy csak egyetlen és közvetlen környezetünkből vett példát mondjunk, a sepsiszentgyörgyi városvezetés, a belügyminisztérium és a fejlesztési minisztérium közötti írásos egyezséget, mely szerint a néhány éve rendőrségi székháznak elkezdett építkezést átalakítják lakóházzá, felét a város, felét a belügy kapva meg, nemes egyszerűséggel semmibe vett.
Tudom, március 15-én a szabadság eszméjéről illenék írni. A Nemzeti dal örökérvényűségéről, a Tizenkét pontban megfogalmazott kívánalmakról, arról, miért kellett a forradalmat szabadságharcnak követnie. De látnunk kell azt is, huszonhárom év alatt kivívott kevés jogainkat hogyan akarja a Gyulafehérvári kiáltványban megígértekről teljességgel elfeledkezve, az európai uniós csatlakozáskor vállaltakat semmibe véve a közigazgatás átszervezésének álcája alatt szétzilálni a semmi másban, csupáncsak a romániai magyarság felszámolásában következetes államvezetés, látnunk kell azt is, hány és hány lépésük az ellen irányul: nehogy jól, netalán itthon érezzük magunkat országukban. Hogy ez a mi országunk, bár – ilyen körülmények között – hazánk nem is, hogy éppúgy a gondtalanabb holnapért dolgozunk mi is, hogy adónkat becsülettel fizetjük, és nemhogy nem várjuk el, hogy eltartsanak bennünket, de élen járunk e feneketlenzseb-ország fenntartásában, mindez őket nem érdekli.
Hát ezért kell ma szabadságharcot kezdenünk, nem fegyverrel, de szóval, petíciókkal és tárgyalásokkal, uniós szintű törvényalkotás kicsikarásával. Hát ezért nem engedhetünk a negyvennyolcból.
Váry O. Péter
Háromszék
Erdély.ma,

Mit üzen Klaus Johannis Semjén Zsoltnak?
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) alelnöke, Klaus Johannis nem tartja különösebben jónak Semjén Zsolt részvételét a székelyföldi március 15-i rendezvényeken, de reményét fejezte ki, hogy a magyar miniszterelnök-helyettes békítő szellemben szólal majd fel.
Nagyszeben német nemzetiségű polgármestere - akit nemrég választottak a PNL alelnökévé - csütörtöki sajtótájékoztatóján kifejtette: a román-magyar viszonyt nem lehet egyik napról a másikra rendezni. A rendezéshez mindkét ország felelős megközelítésére és időre van szükség - idézte az Agerpres hírügynökség a polgármestert.
"Ha a magyar fél is, mi is azért teszünk erőfeszítéseket, hogy csendben leüljünk, átbeszéljük a dolgainkat, és megnézzük, mit hibáztunk el az utóbbi kétszáz évben, és mit kellene jobban csinálni a következő időszakban, akkor meg fogjuk találni a megoldásokat" - jelentette ki Klaus Johannis.
A romániai német politikus úgy vélekedett, a székelyföldi Hargita és Kovászna megye sem az ő számára, sem a Közép-régió számára nem jelent gondot. "A gond a nemzeti kérdés nem megfelelő kezeléséből ered" - tette hozzá a polgármester, aki szerint amiképpen a román-magyar feszültség is hosszú idő alakult ki, ezek feloldásához is hosszú idő szükséges. "Eleinte a románok voltak elégedetlenek, mert úgy érezték, hogy mellőzik őket Erdélyben, most a székelyek kívánnak több odafigyelést" - fogalmazott Klaus Johannis.
Nagyszeben polgármestere először nyilatkozott nemzeti ügyekről azóta, hogy lemondott a Német Demokrata Fórum szervezetének elnöki tisztségéből, és a kormányon levő Nemzeti Liberális Párt alelnöke lett. Johannis nem titkolta, azért vállalt a PNL-ben politikai szerepet, hogy Románia regionális átszervezése során régióközponti szerepet biztosítson Nagyszebennek. Azt is megemlítette, hogy érdekelt lenne egy Nagyszeben központú régió kormányzói tisztségében.
Románia jelenlegi regionális felosztása szerint Szeben, Brassó és Fehér megye, valamint a három székelyföldi megye, Hargita, Kovászna és Maros alkotják a Közép-régiót. A kormány azt tervezi, hogy adminisztratív hatásköröket biztosít a fejlesztési régióknak.
Maszol.ro,

Román történészek támadják a Székelység történetét
"A tavaly szeptemberben bemutatott, 6. és 7. osztályos diákok számára készült Székelység története című tankönyvből a székelyek gyerekei azt tanulhatják meg, hogy a románok a székelyek szolgái voltak, és hogy az I. világháború idején a románok kirabolták és feldúlták a székelyek boltjait, házait" - áll az Adevărul című lap által közzétett cikkben. A cikk Ioan Aurel Popot, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) történelem szakos rektorát is idézi, aki szerint a könyv rengeteg pontatlanságot és durva ferdítéseket tartalmaz, amelyekkel a komoly magyar történészek sem érthetnek egyet.
A publikáció szerint a tanügyminisztérium illetékesei kezüket mossák, mondván, hogy a kötet valójából nem tankönyv, hanem egy kézikönyv, amelyet a székely történelem választható tantárgyként való oktatása során használnak, ilyen értelemben a tanügyi tárca nem viseli a felelősséget a könyv tartalmát illetően.
Továbbá a cikk Marius Diaconescu, a Bukaresti Egyetem Történelem Karának előadótanára Historia című történelmi publikációban megjelent, a Székelység története írásából közöl részleteket.
A szerző szerint a 6. és 7. osztályos székely diákok egy olyan tankönyvből fognak tanulni a román állami iskolákban, amelynek megjelenését teljes egészében Romániában finanszírozták, de amely a románellenességet oltja bele a szeretet és utálat szavak érzelmi szempontból történő definiálása korában levő 12-13 éves diákokba.
Marius Diaconescu szerint a történelmi valóság elferdítése az a könyvben szereplő passzus, mely szerint a Bethlen Gábor által felszabadított székely jobbágyok helyére új munkaerőt kellett találni, így érkeztek a felszabadított székelyek helyére havasalföldi, fogarasi és moldvai románok, amint azt egy 1614-ben írt dokumentum tanúsítja. Szerinte románok már 1600 előtt éltek a székelyek között, ezért is volt gyakori az Oláh név a térségben.
Diaconescu szerint az sem felel meg a történelmi valóságnak, hogy az I. világháború során székely gyerekeket és időseket gyilkoltak volna le a román katonák, illetve azt is cáfolja, hogy 17 ezer székely civilt hurcoltak volna el a románok a iaşi-i Şipote nevű lágerbe, ahonnan az embertelen körülmények miatt mindössze 3 ezer személy tért volna vissza.
A szerző szerint a román hatóságok a 1940 után Székelyföldön bekövetkezett krach miatt sem tehetők felelőssé, amikor Észak-Erdélyt a náci Németország és a fasiszta Olaszország Magyarországhoz csatolta. A román hatóságok és hadsereg kivonulása a visszacsatolt területekről 15 nap alatt történt meg, Diaconescu szerint ez túl rövid idő volt ahhoz, hogy a románok olyan mértékben befolyásolhatták volna a gazdaságot, amely négy évig tartó válságot eredményezhetett volna. Diaconescu szerint a horthysta rezsimet terheli a felelősség a székelyeket érintő gazdasági válság miatt, hiszen nem sikerült a helyi gazdaságot a magyarországi gazdasági körforgásába integrálnia, ez pedig az árak emelkedéséhez, gyárak bezárásához és végül szociális válsághoz vezetett. (hírszerk.)
Transindex.ro,

Nemzeti ünnepünk a közelmúlt fotóin
Kiállítás a várban
Március 15-e megünneplése Marosvásárhelyen – arcok, emberek, akik már nincsenek közöttünk, vagy nagyon megváltoztak. Helybeli és vendég szónokok, politikusok, lelkészek, művészek, őrséget álló székely ruhás fiatalok, sokasodó szimbólumok, változó feliratok, bővülő helyszínek, régi és új emlékművek, megszaporodó vagy megfogyatkozó tömeg, nemzetiszínű szalag a kutyus nyakán és közelkép arról, ahogy a kezünkre ég a gyertya – több mint száz régi és kevésbé régi fényképen egy darab történelem. A megyei múzeum várbeli épületének emeleti előadótermében tegnap délben nyílt meg a Népújság fényképgyűjteményéből válogatott fotókat bemutató kiállítás, amely egyben nyitánya a március 15-i ünneplésnek. Szervezője az RMDSZ városi szervezete és a megyei múzeum.
A képek politikatörténeti üzenetet hordoznak, hisz sok minden kiderül abból, hogy kik állnak az első sorban, kik voltak egy adott időszak meghatározó személyiségei, kik álltak egymás mellett, milyen nemzeti szimbólumokkal ünnepelt a közönség, melyik korosztály alkotta a tömeget – a történelmi vonatkozásokon túl a szakember számára az is beszédes, ahogyan az eltelt 22 év alatt a divat alakult – hangzott el Novák Zoltán történész nyitóbeszédében.
Ezek a képek ma már történelmi dokumentumok, ez adja meg az értéküket – vélekedett Vajda György, a Népújság szerkesztője, aki nagy munkával és lelkesedéssel válogatta ki a Népújság és saját archívumából 22 év március 15-i ünnepeinek jellegzetes mozzanatait. A kiállítást szervező Vajda György mellett Szász Károly, Karácsonyi Zsigmond és Nagy Tibor fotóit tekintheti meg az elkövetkező hét során a közönség. Nehéz volt kikeresni, összeválogatni, azonosítani az éveket – de megérte. A kiállítás szervezését támogató megyei múzeumnak felkínált anyag történelmi és kommunikációs szempontból is pótolhatatlan értéket jelent, hisz éveken át a Népújság volt az egyetlen lap, amely ezekről az ünnepekről tudósított. Kezdetben fekete-fehér felvételeken, később színes fotókon, amelyeken az ünneplő tömeg mellett jellegzetes részleteket, gesztusokat is megörökítettek a fényképészek. A folyosón levő tárlókban régi Népújság- kollekciók tükrözik az ünnepségekről készült írott beszámolókat, s a részvevőket kokárdakészítésre is megtanították.
A március 15-i megemlékezések jelentőségét, az ezekről szóló fotókat az tudja igazán értékelni, aki megélte azt a korszakot, amikor legszebb nemzeti ünnepünkről csak titokban lehetett szót ejteni. A közelmúltat felidézni pedig azért fontos, mert ezek az események hullnak ki a leghamarabb a közös emlékezetből.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely),

A románok leginkább Magyarországot tekintik ellenséges országnak
A románok leginkább Magyarországot tekintik Romániával szemben ellenséges országnak - derült ki csütörtökön egy romániai közvélemény-kutatásból, amely szerint ugyanakkor a megkérdezettek többsége jónak ítéli a két állam kapcsolatait.
A kolozsvári IRES közvélemény-kutató által az MTI bukaresti irodájához eljuttatott, márciusban készített felmérésből kiderül, hogy a románok 41 százaléka tartja Magyarországot ellenséges országnak, második helyen Oroszország áll, amelyről 27 százalék nyilatkozott hasonlóan.
Magyarországnak ellenségként való megítélése főként a 65 év fölötti életkorúak körében figyelhető meg, és legkevésbé a 18 és 35 év közötti fiatalokra jellemző ez a vélekedés. A románok nagy többsége Olaszországot és Spanyolországot tekinti baráti államnak. Az utóbbi tíz évben ebben a két országban telepedett le a legtöbb román állampolgár munkavállalás céljából.
A felmérésben részt vevők 57 százaléka véli úgy, hogy a Románia és Magyarország közötti kapcsolatok jók, a romániai magyarok és a románok viszonyát pedig 64 százalék ítéli jónak vagy nagyon jónak. Történelmi régiókra lebontva a legtöbben az erdélyiek és a bánságiak közül ítélik jónak a román-magyar kapcsolatokat Romániában, legkevesebben Moldvában.
Arra a kérdésre, hogy az 1989 előtti időszakhoz képest milyen most a románok és a magyarok közötti viszony, 38 százalék mondta azt, hogy rosszabb, 32 százalék szerint jobb, 22 százalék szerint pedig ugyanolyan.
A felmérés szerint a románok 51 százaléka soha nem volt Magyarországon, 49 százalékuk viszont legalább egyszer megfordult ott, legtöbbször szabadságon, rokonlátogatáson vagy vásárlás céljából. Magyarország 91 százalékukra jó vagy nagyon jó benyomást tett - derül ki a felmérésből.
A résztvevők többségének (52 százalék) jó vagy nagyon jó véleménye van a kedvezményes honosítás lehetőségéről, ugyanakkor 70 százalék nem ért egyet azzal, hogy magyar nemzetiségű megyei önkormányzati vezetők magyar állampolgárságot kértek, 56 százalékuk szerint ugyanis emiatt megváltozik a román államhoz való viszonyuk.
A megkérdezettek 73 százalékának jó vagy nagyon jó a véleménye a magyarokról, az erdélyiek körében a legpozitívabb a magyarságkép. Munkatársként, szomszédként, barátként és családtagként is magas (70 százalék fölötti) a magyarok elfogadottsága, 46 százalék pedig magyar nemzetiségű politikai vezetőt is elfogadna. A románok 50 százaléka kedvezőtlennek ítéli meg a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek a román politikában betöltött szerepét. A megkérdezettek 48 százaléka tartja jónak azt, hogy a romániai magyarok megünneplik március 15-ét, 45 százalék viszont rossz dolognak tekinti ezt.
A kutatás alanyainak többsége hallott a székely zászló kapcsán kialakult román-magyar vitáról, 68 százalék szerint azoknak volt igazuk, akik ellenezték a zászló kitűzését, 79 százalék pedig nem ért egyet azzal, hogy ilyen kérdésekbe Magyarország beleavatkozzon, hiszen 74 százalékuk szerint ez ronthatja a két ország kapcsolatait.
A felmérés 1267 személy megkérdezésével készült, hibahatára plusz/mínusz 2,8 százalék.
MTI
Nyugati Jelen (Arad),

Levették a román zászlót a szabadfalui emlékműről
„Szeretném azt hinni, hogy a józan ész győzedelmeskedett Temesváron”
Az RMDSZ Temes megyei szervezetének csütörtöki sajtótájékoztatóján Halász Ferenc megyei elnök mutatta be a március 15-i ünnepi megemlékezések programját.
Halász Ferenc röviden ismertette a Temes megyei szervezetépítési stratégiát, és beszámolt a kongresszusi előkészületekről. A sajtótájékoztatón részt vett Molnár Zsolt parlamenti képviselő, aki ismertette az országos RMDSZ elképzeléseit az ország régiós átszervezéséről.
A szabadfalui Petőfi-emlékműre kitűzött román zászlóval kapcsolatos fejleményekről Halász Ferenc RMDSZ-elnök az alábbiakat nyilatkozta lapunknak:
„Tekintettel az utóbbi időben felfokozódott nemzeti hangulatra, székely zászlózásra, úgy látszik a zászlókitétel Temes megyében is egyeseknek ötleteket adott. A hét elején arra figyeltünk fel, hogy a szabadfalui Petőfi emlékműre, ahol az RMDSZ hagyományosan megrendezi a március 15-i megemlékezéseket, habár semmilyen zászlótartó nem létezik, valaki egy nagy román zászlót kötött fel. Számunkra világos volt, hogy azt szerették volna kiprovokálni, hogy az RMDSZ vagy a magyarok távolítsák el azt a zászlót. Értesítettük a sajtót és a polgármesteri hivatalnak küldtünk egy átiratot, amelyben jeleztük ezt a problémát. Kértük, hogy lépjenek közbe annak érdekében, hogy a zászlót távolítsák el az emlékműről. Nem tudom, hogy a polgármesteri hivatal közbelépett-e vagy sem, de tény, hogy március 14-én délelőtt a zászló már nem volt ott, és remélem, hogy a holnapi nap folyamán, a délután 4-kor kezdődő főrendezvényünket nem fogja megzavarni semmilyen incidens. Ez a zászló-ügy példátlan eset, hiszen az elmúlt 23 esztendőben soha nem fordult elő Temesváron, hogy valakik megpróbálták volna megzavarni a március 15-i eseményeket. A nacionalizmusnak voltak itt más megnyilvánulásai, de március 15-ét mindig civilizáltan ünnepeltük meg, incidensre a román részvételtől függetlenül soha nem került sor. Nagyon szeretnénk, hogyha az elkövetkezőkben is békésen emlékezhetnénk meg március 15-ről. Úgy értékelem, a zászló kitevését, hogy ez egy provokáció volt, de amennyiben megoldódott, hajlandó vagyok azt hinni, hogy Temesváron a józan ész győzedelmeskedett és nyugodtan fogjuk megünnepelni március 15-ét.
– Ön szerint mi válthatta ki ezt a gesztust: a székely zászló ügye, az autonómia-tüntetés vagy a március 15-i megemlékezésre való előkészületek?
– A provokáció előjátéka a székely zászló ügye, ami érdekes módon 2009–2010 óta kint van a Székelyföldön, és eddig senkinek nem szúrt szemet. Azóta volt az autonómiatüntetés is, amit meggyőződésem, hogy a román fél részéről sokan nem néztek jó szemmel. Bizonyára ezekhez kapcsolódik, hogy Temesváron is megpróbálták egy kicsit felkorbácsolni a kedélyeket március 15-e kapcsán. Most úgy néz ki, hogy a kedélyek lecsillapultak az ünneplés előestéjén, és remélem, hogy ez a lecsillapult kedélyállapot az elkövetkezőkben is megmarad Temesváron.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad),

Hírnökképző tábor Algyógyon
Fiatalokat próbál bevonni a Kárpát-medencei településeket bemutató interaktív honlap szerkesztésébe a budapesti Harmónium Egyesület. Ennek érdekében háromnapos képzést tartott az Algyógyi Keresztyén Ifjúsági Központban.
– A honlap ötlete tulajdonképpen évekkel ezelőtt fogalmazódott meg bennünk, hiszen az elcsatolt területeken túrázva azt tapasztaltuk, hogy a szórványvidékekről nagyon kevés információ áll a turisták rendelkezésére. Talán ezért van az is, hogy a Magyarországon egyre divatosabbá váló erdélyi, felvidéki, kárpátaljai vagy épp délvidéki turizmus során elsősorban a tömbmagyarság által lakott területeket látogatják. Holott kultúránk, történelmünk emlékhelyeinek zöme épp a figyelmen kívül hagyott szórványvidéken található. Ezért gondolkodtunk el azon, hogy honlapot létesítsünk e vidékek ismertetésére. Ilyen kezdeményezés már több is volt, hivatalos intézmények részéről is, de sajnos, egyik sem bizonyult életképesnek. Éppen emiatt mi interaktív módon képzeltük el és valósítottuk is meg a honlapunkat, úgy, hogy az illető vidéken, kistelepülésen élő emberek maguk tölthessék fel a helyi tudnivalókat, a település történetét, eseményeit, akár szálláshelyeit – magyarázza a www.határtalan.net honlap történetét Tóth János, a budapesti Harmónium Egyesület képviselője.
Munkájukba elsősorban a kistelepülések képviselőit: lelkészeket, RMDSZ- és civilszervezeti vezetőket, helytörténészeket, szállásadó vállalkozókat igyekeznek bevonni. Tekintettel azonban a program jellegére, az egyesület különös figyelmet fordít a fiatalok bevonására is. Elsősorban azért, mert a honlap kezelési technikája közelebb áll e korosztályhoz, másrészt, mert a hosszú távra tervezett és évek múltán gyümölcsöt hozó program haszonélvezői a mostani fiatalok lesznek. – Ezért hirdettünk meg egy pályázatot számukra „Az én kis falum, és városom” címmel, amelyre a saját településüket bemutató alkotással (rajz, írás, videó stb.) nevezhettek be. Több mint 80 pályamunka érkezett az egész Kárpát-medence területéről. Ezekből válogattuk ki azt a 15-öt, melynek alkotói részt vehettek az algyógyi hírnökképző táborban. Ez tulajdonképpen egy gyorstalpaló újságíró tanfolyam volt, ismerkedési játékokkal és a Hunyad megye nevezetességeinek megismerését szolgáló kirándulásokkal fűszerezve. Úgy érzem, résztvevőknek és szervezőknek egyaránt maradandó élményt nyújtott ez a pár együtt töltött nap, hiszen Délvidék és Erdély különböző településeiről érkező fiatalok ismerkedhettek egymással. Ez külön célkitűzés számunkra, hogy erősítsük a magyar–magyar kapcsolatokat, akár a személyes találkozások révén is – fogalmazott a Harmónium egyesület képviselője. Mint mondta, a hírnökképzőnek második felvonása is lesz, Budapesten, a felvidéki fiatalok számára. A résztvevőknek hazatérve az lesz a feladatuk, hogy minél rendszeresebben tudósítsanak településük történéseiről. A szervezők reményei szerint így néhány éven belül a most épülgető honlap átfogó képet nyújt majd a Kárpát-medence kevésbé ismert vidékeiről is.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad),

A ’48-as forradalom soha nem bukott meg – beszélgetés Egyed Ákos történész-akadémikussal (Történész. 1929. november 25-én született a közigazgatásilag Baróthoz tartozó háromszéki Bodoson. A középiskolát Sepsiszentgyörgyön végezte, 1948-tól a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen folytatta tanulmányait. Még be sem fejezte az egyetemet, amikor gyakornokként tanított ugyanitt 1951–1953 között. Ezt követően a kolozsvári Történeti Intézet kutatójaként, később az intézmény vezetőjeként dolgozott. A kommunista rezsim bukását követően 1990–1994 között a debreceni, 1995–1997 között az Eötvös Loránd Tudományegyetemen meghívott tanárként adott elő.
1990 óta a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. Tudományos kutatásainak fő témái az 1848-as erdélyi forradalom és Erdély 1867-től 1914-ig terjedő története, de foglalkozott gazdaságtörténettel és a székely társadalom sajátos gazdasági és társadalmi kérdéseivel. Legutóbb 2010-ben a Pallas-Akadémia gondozásában jelent meg Erdély 1848–1849 című könyve. Számos kitüntetés, díj tulajdonosa, 2002-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes március 15-én 19 órakor Sepsiszentgyörgyön, a Tamási Áron Színházban tartandó ünnepségen a Magyar Érdemrend középkeresztjével tünteti ki Egyed Ákost.)
„Az 1848–49-es forradalom tulajdonképpen nem bukott meg, gyakorlatilag elvégezte a maga feladatait, az ekkor meghozott törvényeket soha többé nem lehetett visszavonni. Akkor sem, amikor a forradalom leverése után az osztrák hatalom megpróbálta.” – fejtette ki a Krónikának adott interjúban Egyed Ákos kolozsvári történész-akadémikus.
- A téma szakértője bizonyára másként tekint az 1848–49-es magyar forradalomra, mint a hétköznapi ember. Mégis mit jelent Önnek március 15-e?
– Rég foglalkozom március 15-ével, legutóbbi könyvemben is hangsúlyoztam, hogy a polgári magyar nemzet születésnapjának tartom. Úgy látom, hogy az emlékezések a felszínen mozognak, azokat a szép történeteket elevenítik fel, amelyek nagyon jók a történelem kedvelői számára: a 12 pont elfogadása, a Talpra magyar, a kokárdák, a demonstrációk, Táncsics kiszabadítása. De utána következett a törvényhozás. Március 15-én a 12 ponttal elkezdődik a törvényalkotó folyamat. A törvények keretet adtak a forradalomnak, ez volt a rendszerváltás.
A felszíni események mögött – amelyek szépek, és ezért feltétlenül alkalmasak arra, hogy felidézzük március 15. történetét – a mélyben elindult az, amit a történelem mozgásának szoktunk nevezni, ami nem látható, de megtörténik. Az addigi nemesi nemzet – mert a magyar nemzet nemesi nemzetként évszázadok óta létezett – modern nemzetté vált, amelynek minden magyar ember tagja, aki magyarnak vallja magát. Engedje meg, hogy idézzem a március 15-ei emlékválasztmány nevében Rottenbiller Lipót és Irányi Dániel által készített falragaszt, amelynek első mondata így hangzik: „Egy osztályból nemzetté alakult nép első nyilatkozata volt a március 15-ei esemény.” Ez a lényege március 15-nek.
– Miért épp az 1848–49-es szabadságharccal kezdett el tudományos kutatóként foglalkozni?
– Messze nyúlik ennek a kezdete. A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban tanultam, érettségiztem, ahol ott a ’48-as hagyomány elevenebb volt, mint Erdély más tájain. Éppen azért, mert Háromszék volt az az erő, az a társadalom, amely 1848 őszén, amikor a Habsburg-hatalom erői elfoglalták Erdélyt, nem adta meg magát, hanem önvédelmi harcot folytatott. Ott ez a helyi hagyomány nagyon erős volt. Amikor március 15-ére emlékeztünk, a tanáraink sokszor kivittek minket is a Főtérre, ahol amellett, hogy elmondták, hogyan kezdődött a forradalom Budapesten, a háromszéki események jelentőségét is hangsúlyozták.
A másik ok, hogy az 1848-as események kezdtek foglalkoztatni, az volt, hogy édesapám, aki tanító volt, nagyon szerette a Rákóczi-féle szabadságharcot és a ’48-as forradalmat. Sokszor mesélt róla különösen, amikor beteg voltam, mert követeltem, hogy meséljen valamit. Édesanyám is gyakran mesélt. Ráadásul az egyik elődöm, a ’48-as mozgalmakban tizedesként részt vett Nagy Áron hazavitt egy kardot. Gyerekkoromban a pajtásaimmal ezzel a karddal játszottunk nagyapám padlásán; olyan nehéz volt, hogy alig tudtuk mozgatni. Nagyapám – aki szintén tanító volt – ennek a kardnak az éléből csináltatott négy konyhakést. Ez nem volt szép dolog tőle, de neki nem volt annyira fontos ’48. Adott a három lányának egy-egy húsvágó kést, egyet megtartott magának, és amikor édesanyám ezt elővette, sokszor mondta: ez Nagy Áronnak a kardjából van. Ez ugye megragad az emberben, és csak jóval később jöttem rá, hogy uramatyám, mi is történt. Aztán Kolozsvárra kerültem a Történeti Intézetbe, a Bolyai Tudományegyetemen végeztem, ott kineveztek gyakornoknak már negyedéves koromban.
– Bizonyára a korabeli körülmények is befolyásolták a pályaválasztását.
– Édesapámat kuláknak nyilvánították, mert tanítóként szolgája is volt, aki a mezőgazdasági munkákat végezte. Valamennyi birtokunk is volt, bár nem sok. Emiatt nem maradhattam az egyetemen, szépen kiraktak. De egy bizottság éppen akkor érkezett Bukarestből, amely az akadémia számára kutatókat toborzott. Akkor államvizsgáztunk, a bizonyítványom jó volt. Behívattak, megkérdezték, szeretnék-e tudományos kutató lenni. Igent mondtam, hiszen a megváltást jelentette számomra, mert az egyetemen már kifelé állt a szekerem rúdja. Így kerültem át a Történelmi Intézetbe, ahol néhány év után az 1848-as munkacsoportba kerültem, amelyet vezettem is 10-15 éven keresztül.
– A kommunista rezsim megengedte, hogy kutatóként a magyar forradalommal foglalkozzon?
– Akkoriban a nemzeti szempontokat, pláne a Történeti Intézetben nem nagyon lehetett hangsúlyozni, de a jobbágyfelszabadításról már minden további nélkül lehetett előadásokon beszélni az 50-es, 60-as, 70-es években is. Így aztán elkezdtem a jobbágyfelszabadítással foglalkozni ’48 kapcsán. Amikor semmit se lehetett írni március 15-éről, fogtam magam és egy közleményt jelentettem meg a helyi lapban, A kolozsvári mesterlegények kérése 1848-ban címmel. Az egyik barátom erre azt mondta, hogy mindez mellékes volt. Igen ám, de ennek kapcsán már el lehetett mondani, hogy létezett ilyen is, hát emlékezzünk meg róla. Később, 1989 után sokszor beszéltem, könyvet is írtam, ezeknek visszhangja volt, illetve van, és úgy érzem – ne legyek szerénytelen – ebben sikerült újat mondanom.
– A március 15-ei megemlékezéseken többnyire a forradalomnak ugyanazokat a mozzanatait idézzük fel. Van olyan kevésbé ismert részlete az eseményeknek, amelyről úgy gondolja, hogy méltatlanul elfelejtettük?
– Nem igen veszik tekintetbe, hogy Kolozsváron két nemzeti program született: egy magyar és egy román. Főleg utóbbival alig foglalkoznak.
– Mit lehet erről tudni?
– A Kolozsváron tanuló románok – akik meglehetősen sokan voltak, az akkori katolikus gimnáziumban tanult például Avram Iancu is – március 27-én és 28-án gyűltek össze. A Florian Micaş kolozsvári ügyvéd szervezte gyűlésen részt vett Papiu Ilarian, aki Marosvásárhelyről érkezett, de eljött az Erdélyi-érchegységből Ion Buteanu is. Közösen megfogalmaztak egy több mint húsz pontból álló petíciót, amelyben kérték, hogy a magyar, a székely és a szász mellett a románokat ismerjék el hivatalosan is Erdély negyedik nemzetének.
Kérték azt is, hogy a közigazgatást úgy alakítsák át Erdélyben, hogy azokon a településeken, ahol a románok többségben vannak, alkalmazzanak román vagy legalább román nyelvet tökéletesen ismerő köztisztviselőket. Az ország valamennyi hivatalában létszámuknak megfelelő arányban alkalmazzanak románokat. A román püspökök felügyelete alatt működő elemi iskolák részesüljenek megfelelő állami támogatásban, és csak román nyelven tanítsanak. De sorolhatnám tovább. Ez olyan esemény volt, amely 1848 története szempontjából is figyelmet érdemel.
– Kutatásai során melyik volt a legérdekesebb dokumentum, amelyre rábukkant abból a korszakról?
– 1848 levéltári hagyatéka nagyon gazdag, hiszen minden lépésről jelenteni kellett, számtalan irat marad fenn. Ami számomra az egyik meghatározó forrásnak bizonyult, azt a sepsiszentgyörgyi levéltárban találtam. Olyan iratról van szó, amelyen se cím, se aláírás, se dátum nem szerepelt. Az első mondata ez volt: a közösség elé terjesztendő határozat. Aztán rájöttem: ez volt Háromszék tanácsának ama határozata, amellyel kezdetét vette a háromszékiek önvédelmi harca, hiszen a határozat kimondta: ha az ellenség a szék határaihoz ér, akkor válaszolni fognak, ha kell fegyverrel.
– Három éve jelent meg Erdély 1848–49 című kötete, amelyben áttekinti a szabadságharc erdélyi történéseit. Melyek voltak az erdélyi forradalom leginkább említésre méltó sajátosságai?
– Kolozsváron 1848. március 20-án és 21-én született egy határozat, amelyet én kolozsvári programnak nevezek. Ebben az erdélyi politikusok – élükön id. Bethlen Jánossal – megfogalmazták követeléseiket. Az erdélyi országgyűlés azonnali összehívása volt az első számú követelésük, az, hogy kimondják Erdély unióját Magyarországgal. A budapesti márciusi ifjak 12 pontjában is benne van tizenkettedikként az unió, amely Erdélyben a magyar programban az első helyre került. Ugyanakkor szerepelnek ebben a programban az erdélyi sajátosságok is, például a székely kérdés megoldása. A jobbágyság felszabadítása a székelység esetében egészen más jogi eljárásokat követelt, ugyanis 1762–64-ben megszervezték a székely határőrséget Háromszéken, Csíkban és Miklósvárszéken; Udvarhelyszéken nem tudták, akkora ellenállást fejtettek ki az udvarhelyiek.
A madéfalvi veszedelem idején rákényszerítették a székelységet, hogy minden hadra fogható férfi évente előre meghatározott számú napon át határőrszolgálatot lásson el, hadi gyakorlaton vegyen részt, vagy szükség esetén vonuljon a háborúba. A székelység számára a forradalom által meghirdetett szabadság éppen ezért a hadkötelezettségük eltörlését jelentette. Ezt nehéz volt kivitelezni, mert ekkor a magyar kormány és különösen a hadügyminisztérium azon az állásponton volt, hogy a már meglévő székely katonai alakulatokat ne oszlassák fel, hiszen bármelyik percben szükség lehet rájuk.
– Bár történészek érvelési hibaként tartják számon a „mi lett volna, ha” kezdetű mondatokat, mégis játsszunk el a gondolattal: mi változott volna leginkább, ha a forradalmat nem győzik le orosz segítséggel az osztrákok?
– Bár európai indítatásra kezdődött, a magyar ’48–49 az összes európai forradalomtól különbözik, hiszen amikor egyértelmű lett, hogy Bécsben március 13-án kitört a forradalom, akkor erősödött meg a magyar mozgalom. A különbség abban áll, hogy 1848 őszén a forradalom átalakult szabadságharccá. A forradalom tulajdonképpen nem bukott meg, gyakorlatilag elvégezte a maga feladatait, az ekkor meghozott törvényeket soha többé nem lehetett visszavonni. Akkor sem, amikor a forradalom leverése után az osztrák hatalom megpróbálta. Ugyanis később jött a kiegyezés, amelyet a magyar fél a ’48-as alapokhoz kötött. Gyakorlatig a forradalom elindította a rendszerváltozást, amely végül megtörtént. A magyar forradalom nagy csodája, hogy szinte a semmiből teremtett hadsereget.
Nagy erőfeszítések árán létrejöttek a nemzetőrségek, majd a honvédség is. Olyan erős hadsereget hoztak létre, amely egy alkalmas pillanatban 80 ezer főt is számlált. El lehet azon ábrándozni, mi lett volna, ha, de a történészek azt mondják: történelmileg ilyen kérdéseket nem lehet feltenni, mert nem lehet biztosat tudni. Az mégis bizonyos, hogy Magyarország nagymértékben megerősödött volna, bár nem szakadt volna le Ausztriától, mert nem elszakadni akart, hanem a Monarchián belül kivívni a függetlenségét, és alkotmányossá alakítani az addigi abszolút monarchiát.
– Mit gondol, a hazai közéletben nemrég lezajlott székelyzászló-botrányban mekkora szerepet játszott az, hogy a románok nem ismerik a történelmünket, illetve a sajátjukat sem teljes mértékben?
– A történelem ismerete segít eligazodni a mában. Ha valaki nem ismeri a múltját, nyilvánvaló, hogy jelenét sem tudja jól értelmezni, vagy egyáltalán megérteni, mi történik. Ezért is nagyon fontos, hogy a valódi történelmi ismereteket terjessze a történetírás és a történelemtudomány, és hogy ez legyen a történelmi tudatában magyarnak, románnak, szásznak és minden nemzetiségnek. Bonyolult kicsit a kérdés, mert a székely történelem a magyar történelemnek is egy sajátos fejezete. Hiszen Székelyföldön nem megyék alakultak ki, hanem székek, külön nemzetgyűléseik voltak, amelyek törvényeket hoztak a Székelyföld számára, és ezeket be is kellett tartani egészen 1562-ig.
A székelységnek saját intézményei voltak, intézményrendszere működött. Ezeket nagyon elfelejtette a történelem, mert nem lehetett, nem engedték kutatni. Ötven-hetven esztendeig ezekről nemigen lehetett beszélni. Nemzedékek estek ki, amelyek nem hallottak erről a magyarság körében sem, de a románoknál főleg, hiszen ők egészen másfajta történelmet hallottak az iskolában, a székelyek történelméről pedig semmit, ami lényeges lett volna. 1989 után a székely történelem kutatása fellendült, a helyi történészek sok helyütt jó munkákat adnak ki.
A szimbólumok kutatásával is külön csoport foglalkozik. A sokféle, különböző helyeken és időkben megjelent szimbólumokban – mert nagyon sok volt belőlük – a székely jelképek egyike-másika szinte valamennyiben felelhető volt, ezekből alakult ki a székely zászló is. Ennek eredetét Székely Mózesnek, Erdély egyetlen székely fejedelmének koráig lehet visszavezetni. A székelység szimbólumát most már Magyarországon is kezdik megismerni, sőt a románok is most szembesülnek ezzel. Most már kezdik megérteni, hogy végeredményben egy társadalmi, nemzetiségi rétegnek a jelképe, amely a történelmet is megjeleníti, valamint általa kifejezi a törekvéseit is. A történeti tudat alakításában, az identitás megőrzésében ezeknek a jelképeknek rendkívül nagy a jelentőségük.
– Tekinthető-e egzakt tudománynak a történelem? Hiszen a románok teljesen mást állítanak Erdély történelméről, mint a magyarok. Mi kellene ahhoz, hogy a magyar és a román történészek közös nevezőre jussanak?
– Amióta létezik történetírás, állandó vita tárgya, hogy tudomány-e vagy irodalom, egyikhez vagy másikhoz áll közelebb. Az idők folyamán azonban kialakult a történetírás módszertana, és az eszköztára is megszületett. Ennek a lényege a forráskutatás és a forráskritika. Ami ránk maradt a múltból, azt a kritika eszközével meg kell vizsgálni, hogy jól tükrözi-e a maga korát. Ha a történész arra vállalkozik, hogy reális történelmet írjon, mert az igazság mindenek felett való, akkor összehasonlítja a rendelkezésre álló forrásokat. Ha egyoldalúan csak az egyik forrást veszem tudomásul, a másikat pedig nem, akkor óhatatlanul tévedek akkor is, ha nem akarok.
A franciák és a németek a második világháború óta törekednek arra, hogy a történelmüket egyeztessék, azaz hogy az egyoldalúságokat kiküszöböljék. Mert érzi azt a politika, hogy a történelemnek szerepe van az emberek magatartása és a jövő alakításában. Az nálunk is fontos, hogy a román és magyar történészek időnként leüljenek, megvitassák a teendőket. Létezik is egyébként egy magyar–román történész vegyes bizottság, amely időnként összeül, de nem a legfontosabb kérdéseket tárgyalja, hanem azokat, ahol nincs konfliktus. Márpedig ideje lenne a legfontosabb kérdéseket is napirendre tűzniük ezeknek a vegyes bizottságoknak.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár),

Március 15. Erdélyben és a Partiumban
Erdély és a Partium szinte valamennyi magyarlakta településén megünneplik március 15-én a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napját, az 1848–49-es polgári forradalom és szabadságharc kezdetét, amelynek célja a Habsburg-uralom megszüntetése, a függetlenség és az alkotmányos berendezkedés kivívása volt. Az erdélyi magyar politikai alakulatok a legtöbb helyen külön-külön, máshol viszont közösen tisztelegnek a ’48-as magyarországi és erdélyi hősök emléke előtt a forradalom kirobbanásának 165. évfordulóján. – ESEMÉNYBEHARANGOZÓ
Arad megye Arad 17 órától hagyományos ünnepi megemlékezést tartanak a Szabadság-szobornál. 19 órától a Ioan Slavici Klasszikus Színházban A kőszívű ember fiai című darabot tekinthetik meg az érdeklődők a Békéscsabai Jókai Színház előadásában.
Bihar megye Nagyszalonta Az RMDSZ szervezésében 18 órától ünnepi megemlékezés lesz Kossuth Lajos köztéri szobránál, majd fáklyás felvonulás. 19.30-tól ünnepi gálaműsort tartanak a Zilahy Lajos Művelődési Házban, fellépnek a kolozsvári magyar operaház művészei. Nagyvárad Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ünnepi programja 14 órakor kezdődik Szacsvay Imre szobránál, az Ezredévi emléktéren. A rendezvény keretében beszédet mond Tőkés László EMNT-elnök és Zatykó Gyula, az EMNP alelnöke. Az RMDSZ szervezte program keretében 17 órától ünnepi műsor veszi kezdetét Szacsvay szobránál, majd huszárok, cserkészek és fúvószenekar által vezetett zászlós, fáklyás felvonulás lesz a Fő utcán a Petőfi-szoborig. 21 órától díszelőadás lesz a Szigligeti Színházban Óh napja márciusnak címmel. Brassó megye Brassó Az EMNP Brassó megyei szervezete az RMDSZ-szel közösen részt vesz a Brassó környéki ünnepségeken. 11 órától Brassó főterén, a Bem-emléktáblánál beszédet mond Sándor Levente, az EMNP Brassó megyei elnöke és Toró Tamás városi tanácsos, az EMNT Brassó megyei elnöke. Csíkszék Csíkszereda 10 órától ünnepi megemlékezés kezdődik a Petőfi Sándor Általános Iskolában. Az önkormányzat szervezte rendezvénysorozat a Gál Sándor szobránál folytatódik 12 órától, majd 18 órakor a hagyományos gálaest keretében a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes ünnepi műsorát tekinthetik meg az érdeklődők. Nyerges-tető 14 órától a Nyerges-tetőn szervezett megemlékezésen vesz részt, és mond ünnepi beszédet Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. A nyerges-tetői ünnepi műsor a huszárok bevonulásával veszi kezdetét, ezt követően felszólal a rendezvény főszónokaként Kelemen Hunor szövetségi elnök, majd Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke. A rendezvényen Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke is részt vesz. Gyergyószék Gyergyószentmiklós 12 órától ünnepi szentmisét tartanak a Szent Miklós-templomban, ezt követően kezdődik a felvonulás a Petőfi- és Kossuth-szoborhoz, ahol 13 órától ünnepi műsor és koszorúzás lesz. 18 órakor nyílik a Megismételt pillanat című kiállítás a Tarisznyás Márton Múzeumban. 19 órakor a Figura Stúdiószínház előadására várják az érdeklődőket a művelődési ház színháztermében. Háromszék Kézdivásárhely 11 órától a felvonulók gyülekezője a Gábor Áron téren, 12 órától megemlékező ünnepség a Gábor Áron-szobornál, koszorúzás. Köszöntőbeszédet mond Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere és Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes. 19 órától ünnepi műsor veszi kezdetét Kelj, zendülj ismét! címmel, helyszín a Vigadó Művelődési Ház. Kovászna 12 órától a hagyományoktól eltérően ezúttal Csomakőrösön, a helyi református templomban kezdődik a megemlékezés, amit a Csoma Sándor-szobornál történő koszorúzás követ. A fürdővárosban, akárcsak az előző években, idén is 14 órakor az erdészeti hivatal előtt sorakoznak fel a Zabola és Barátos községből érkező lovasok és szekeresek, valamint a helyi iskolák diákjai. Ezt követően ünnepi megemlékezés kezdődik a főtéri színpadon. Ünnepi beszédet mond Thiesz János polgármester. Sepsiszentgyörgy A polgármesteri hivatal szervezésében 16 órától ünnepi emlékműsor lesz a színház előtti színpadon. Beszédet mond Antal Árpád polgármester. 19 órától a Tamási Áron Színház nagytermében a hagyományos ünnepi hangversenyt követően Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes átadja a Magyar Érdemrend középkeresztjét Egyed Ákos történésznek. Kolozs megye Bánffyhunyad Az EMNP és az EMNT, a Magyar Polgári Párt helyi szervezetével közösen tartja központi rendezvénysorozatát, melynek keretében 20 órától ünnepi műsorra várják a helybelieket. Az est folyamán ünnepi köszöntőt mond Vincze János, az MPP bánffyhunyadi szervezetének elnöke, Gergely Balázs, az EMNP alelnöke, Toró T. Tibor, a néppárt elnöke és Tőkés László európai parlamenti képviselő, az EMNT elnöke. Kolozsvár 11 órától ünnepi felvonulás kezdődik a protestáns teológia épületétől a Szent Mihály-templomhoz, ahol 12 órától ökumenikus istentiszteleten vehetnek részt az ünneplők. Ezt követően a Biasini Szállóhoz vonulnak az ünneplők a 14 órakor kezdődő koszorúzási ünnepségre. Maros megye Marosvásárhely A RMDSZ marosvásárhelyi szervezete egész napos ünnepi rendezvénysorozat keretében emlékezik meg a 1848–1849-es forradalomról és szabadságharcról. 11 órától a Bernády téren megkoszorúzzák a Bem-emléktáblát. 16 órától a Postaréten folytatódik az ünnepség. Az EMNT és EMNP 14 órától a Petőfi-szobornál ünnepel, ahol beszédet mond Portik Vilmos, a néppárt megyei szervezetének alelnöke. Szatmár megye Nagykároly Az RMDSZ szervezésében 16 órától lesz az ünnepi rendezvény a Petőfi-szobornál. Szatmárnémeti A Petőfi-szobornál 17 órakor kezdődik az ünnepi műsor, ahol Tilki Attila országgyűlési képviselő, a Fidesz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke, Fehérgyarmat polgármestere és Kereskényi Gábor parlamenti képviselő, az RMDSZ szatmárnémeti szervezetének elnöke mond ünnepi beszédet. Udvarhelyszék Székelyudvarhely Az önkormányzat szervezésében 12 órától kezdődik az ünnepi program a Márton Áron téren, ahol megkoszorúzzák a Vasszékely szobrát. A történelmi egyházak képviselőinek imája és áldása után Bunta Levente polgármester és a meghívottak mondanak ünnepi beszédet, majd 13 órától a Boróka és a Kékiringó néptánccsoport előadását tekinthetik meg az ünneplők.
Krónika (Kolozsvár),

Jubilál a székely gőzös
Pillanatok a Héjjasfalva–Székelyudvarhely-vasútvonal és a székelyudvarhelyi állomás 125 éves múltjából címmel rendeznek tárlatot az udvarhelyi vasútállomás előtti téren pénteken 11 órától. A Haáz Rezső Múzeum és Székelyudvarhely polgármesteri hivatala által közösen rendezett kiállítást Gidó Csaba történész, önkormányzati képviselő nyitja meg.
1888. március 15-én adták át ünnepélyes keretek közt a helyi érdekeltségű vasútvonalat, amelyet forgalmi szempontból a MÁV segesvári osztálymérnökségének az irányítása alá soroltak. A román állam 1932-ben 411 000 svájci frankért kisajátította a vasútvonalat a Héjjasfalva–Székelyudvarhely Helyi Érdekű Részvénytársaságtól. Székelyudvarhely bekapcsolása a Kárpát-medencei vasúthálózatba ifj. Daniel Gábor és Ugron Gábor Udvarhely megyei országgyűlési képviselő hathatós munkássága révén valósult meg. Az esemény emlékét kívánja feleleveníteni az időszakos kiállítás, és a vasútállomás előtt elhelyezendő háromnyelvű információs tábla. A szárnyvonal és helyi vasútállomás jelenlegi tulajdonosa nem járult hozzá a szervezők előzetes tervének megvalósításához, így meghiúsult a Berze Imre képzőművész által tervezett emléktábla elhelyezése. A kiállítás a Kovács Fényképészet közreműködésével, valamint Ozsváth Pál, Szabó Károly Farkas Csilla és Gidó Csaba által kölcsönzött fényképeket mutatja be.
A 19. század egyik legjelentősebb technikai találmánya a gőzmozdony, Udvarhely megye és Székelyudvarhely bakapcsolásával a Kárpát-medencei vasúthálózatba először gróf Széchenyi István 1848-as terve foglalkozott. A vasútvonal építését Kutlánya János budapesti mérnök vállalta el. A vasútvonal építési költsége 1 094 549 forintra rúgott, amely költségeket Udvarhely megye települései- és magánszemélyek által jegyzett részvényekből, valamint különböző bankoktól kölcsönzött pénzből fedezték.
A vasútvonal így az Udvarhely megyei politikai és gazdasági elitnek és településeknek az összefogása eredményeként valósult meg. A vasútvonal fejlesztéséről és továbbépítéséről Gyergyószentmiklós vagy Csíkszereda irányába számtalan terv született már 1888-tól, azonban a háborúk, impériumváltások és a pénzhiány miatt erre soha nem került sor.
Krónika (Kolozsvár),

Húsz éve segít Erdélyben a Segítő Nővérek Kongregációja
Húsz éves erdélyi jelenlétüket ünnepelték a segítő nővérek az elmúlt szombaton Marosvásárhelyen. A római katolikus egyházhoz tartozó Segítő Nővérek Kongregációja – amelynek tagjai a jezsuitákhoz hasonlóan Loyolai Szent Ignác lelkisége szerint élnek – a világ 24 országában van jelen, többek között négy erdélyi településen.
Elsőként Csíkszentdomokoson telepedtek le, majd Gyergyószentmiklóson és Marosvásárhelyen is házat vásároltak, legfiatalabb állomásuk Brassó. „Bármilyen emberi biztonságot kereshetünk, végső soron, ami igazán biztonságot ad, az az Isten nagylelkűsége. Ezt tapasztaltuk a húsz év alatt és az előkészületek idején is” – jellemezte az erdélyi jelenlétet Bereczki Silvia nővér, aki szerint a rend a tisztulás útját járó élőket és holtakat hivatott segíteni. Az ünnepségen Margarete Pieber közép-európai tartományfőnöknő németül emlékezett a kezdetekre, noha a marosvásárhelyi rádió reggeli adásában magyarul szólalt meg. Ezt követően az erdélyi segítő nővérek felváltva, képes bemutató segítségével elevenítették fel az elmúlt húsz évet. Benedek Ramóna, a nagyváradi Szent László Gimnázium hittantanára beszámolt arról, hogy az elmúlt két évtizedben mindössze egyszer nem vett részt a segítő nővérek által szervezett lelkigyakorlaton, amikor gyermekének adott életet. Élete annyira összefonódott a szent ignáci lelkiséggel, hogy nászútjának is része volt egy háromnapos lelkigyakorlat.
A segítő nővérekre jellemző, hogy ott segítenek, ahol kell, jelen vannak a plébániákon, a szociális szférában, egészségügyben, iskolákban. Együtt élnek a közösséggel, ezt példázza az is, hogy Darvas Piroska nővér együtt néptáncolt a csíkszentdomokosi fiatalokkal, a meglepetésnek szánt előadáson. A nap második felében alternatív tevékenységek keretében ismerkedhettek meg jobban a segítő nővérek mindennapjaival, a követett szent ignáci lelkiséggel. Alkalom nyílt spontán beszélgetésre, a döntést segítő imára, másik két csoportban a szentek közösségével, valamint a tisztulás útjával foglalkoztak, az indiai misszióban megélt tapasztalatairól mesélt Both Vanda, és a vásárhelyi rendházba is ellátogathattak az érdeklődök.
Az ünnepséget hálaadó szentmise zárta, amelyet Jakubinyi György érsek celebrált, de jelen volt Tamás József püspök is az egyházmegye több papjával együtt. Ünnepi beszédében Bara László plébános a boldogságkeresést az ember teremtettségének céljával hozta összefüggésbe. A jubileumon nemcsak Erdélyből, hanem Magyarországról, Ausztriából és Németországból is érkeztek nővértársak.
Mihály Noémi
Krónika (Kolozsvár),

Ünnepre hangoló
Mai, az összmagyarság nemzeti ünnepére kiadott üzenetében Victor Ponta miniszterelnök úgy fogalmazott, történelmi pillanat az idei március 15-e, hiszen eldöntetett: Székelyföldön lesz autonómia, mert a székelyek megérdemlik.
Az előbbi mondatból csupán annyi igaz, hogy megérdemeljük az autonómiát. A többi lehetetlenség, kezdve attól, hogy egy mai történés legjobb esetben is csak a holnapi újságban szerepelhet, az meg, hogy Victor Ponta tegyen ilyen bejelentést... hát, sok víznek kell még lefolynia a Dâmboviţán, míg valamelyik utódja megteszi. Merthogy meg kell tennie, még ha nem is önként és dalolva, abban bizonyosak vagyunk. Victor Pontától már az is nagy dolog, hogy a minapi budapesti nagy „eltársi” összejövetelkor egy televíziós adásban azt merte mondani, nemzetállamban is lehetséges az autonómia. Hogy legjobb tehetsége szerint ennek éppenséggel ellene dolgozik, hogy hányaveti kijelentéseivel olykor lavinákat indít el, s hogy meg sem próbálja megfékezni a nacionalista indulatokat, mindez jelzi, mennyire komolyan gondolta a Magyarországon adott tévéinterjúban szájából kicsúszott szavakat. Tetteiről nem is beszélve, hogy csak egyetlen és közvetlen környezetünkből vett példát mondjunk, a sepsiszentgyörgyi városvezetés, a belügyminisztérium és a fejlesztési minisztérium közötti írásos egyezséget, mely szerint a néhány éve rendőrségi székháznak elkezdett építkezést átalakítják lakóházzá, felét a város, felét a belügy kapva meg, nemes egyszerűséggel semmibe vett.
Tudom, március 15-én a szabadság eszméjéről illenék írni. A Nemzeti dal örökérvényűségéről, a Tizenkét pontban megfogalmazott kívánalmakról, arról, miért kellett a forradalmat szabadságharcnak követnie. De látnunk kell azt is, huszonhárom év alatt kivívott kevés jogainkat hogyan akarja a Gyulafehérvári kiáltványban megígértekről teljességgel elfeledkezve, az európai uniós csatlakozáskor vállaltakat semmibe véve a közigazgatás átszervezésének álcája alatt szétzilálni a semmi másban, csupáncsak a romániai magyarság felszámolásában következetes államvezetés, látnunk kell azt is, hány és hány lépésük az ellen irányul: nehogy jól, netalán itthon érezzük magunkat országukban. Hogy ez a mi országunk, bár – ilyen körülmények között – hazánk nem is, hogy éppúgy a gondtalanabb holnapért dolgozunk mi is, hogy adónkat becsülettel fizetjük, és nemhogy nem várjuk el, hogy eltartsanak bennünket, de élen járunk e feneketlenzseb-ország fenntartásában, mindez őket nem érdekli. Hát ezért kell ma szabadságharcot kezdenünk, nem fegyverrel, de szóval, petíciókkal és tárgyalásokkal, uniós szintű törvényalkotás kicsikarásával.
Hát ezért nem engedhetünk a negyvennyolcból.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Hírsaláta
SZÉKELYFÖLDNEK KORÁBBAN VOLT TÉRKÉPE, MINT MOLDVÁNAK. A minap a székelyföldi térképek világában jártas Ördög Róbert kutató elmondta: Székelyföld már 1459 óta térképeken is létezik, s mindezt közel nyolcvan térképábrázolással támasztotta alá. A legkorábbi 1320-ból származik, ezt követi egy 1375-ös katalán térkép.
Az első Székelyföld-ábrázolás a Velence mellett lévő Murano szigetén, a Szent Mihály-kápolna mennyezetén található, amelyet 1452–1459 között készítettek. A kutató részletesen ismertette az 1528-ban készült Lázár-térképet, valamint Erdély első térképét, amelyet Honterus 1532-ben készített. Moldva első térképe 1595-ből származik, akkori feljegyzések szerint a lakosság negyven százaléka még magyar anyanyelvű volt. Megmutatta Lipszky 1806-ból származó Terra Siculorum-térképrészletét, továbbá az 1808-as határőrség térképét és az 1930-as nemzetiségi térképet is. (Székelyhon) NE FÉLTSEN MINKET BĂSESCU. Az államfő azt nyilatkozta: nem alkothatnak önálló régiót a magyar többségű megyék (Hargita és Kovászna), mivel nem fogják tudni fenntartani magukat. Kolumbán Gábor vállalat-gazdaságtant oktató főiskolai tanár, a Hargita megyei önkormányzat volt elnöke leszögezte: Székelyföld vidékies jellegű térség, ez nem is fog változni, ám az ilyen berendezkedésnek vannak hagyományai, és lehet rá jövőt építeni. Az államelnök nyilatkozata azt a szemléletet tükrözi, hogy az egy főre eső bruttó nemzeti össztermék (GDP) a fejlettség kifejezője, viszont ezek a mutatók már idejétmúltak, egyre inkább az emberek életminőségét próbálják mérni. „Székelyföldön a természetközeli, a természeti erőforrásokkal gazdálkodó önálló gazdasági modellben, az együttműködő közösségekben gondolkodunk, mert ennek vannak hagyományai, ehhez a székely embernek megvan a tudása. Teljesen más életmodellt és jövőképet modellezünk, olyan autonómiát, amelyben az emberek a GDP-től függetlenül boldogan élnek” – fejtette ki Kolumbán Gábor. (Székelyhon) BOKROS LAJOS MEGVÉDTE A SZÉKELYFÖLDET AZ EP-BEN. Román nyelven bírálta kedden az Európai Parlament strasbourgi plenárisán Bokros Lajos a Székelyföld közigazgatási felszabdalására irányuló bukaresti elképzeléseket. „A Romániában élő mintegy másfél milliós magyar közösség épp annyira őshonos, mint a román nép, amely több mint ezer éve nyelvében, hagyományában és szokásvilágában történelmi és földrajzi egységet alkot” – mondta felszólalásában a Magyar Demokrata Fórum EP-képviselője, Magyarország volt pénzügyminisztere. (EP-tájékoztató)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

A legsürgetőbb feladat (Mácius idusán)
A marosvásárhelyi autonómiatüntetést nem csupán a sajtó nevezi mérföldkőnek, nyugodtan annak minősíthetik az óvatosabbak is. A Székely Nemzeti Tanács és társszervezői ugyanis akkora tömeget tudtak megmozgatni – méghozzá az egykori Fekete Március színhelyén –, és olyan távlatokat nyitó nyilatkozatot fogadott ott el a szokatlanul nagyszámú sokaság, hogy az a mozgalomépítésben fegyverténynek számít.
Világossá vált mindenki előtt, hogy ma az erdélyi magyarság számára a leginkább mozgósító jelszó éppen az önrendelkezési követelésé, s nem lehet vitás, hogy két évtized egy helyben topogása, illetve tétovázása, sorozatos elbizonytalanodása és időnkénti kényszerű visszalépései után e népcsoport vágyai immár az autonómiaigényben összegeződnek, s ezzel e törekvés megkerülhetetlenné vált minden párt és csoport számára. Ilyen vagy olyan módon, de állást kell foglalniuk e kérdésben, a várható lépések dolgában is, melyet az új helyzet mind taktikailag, mind stratégiailag, rövid és hosszú távon egyaránt felvet. E szembesülés és színvallás mindjárt a március 15-i ünnepségen megkezdődik. Téved, aki azt hiszi, hogy a nagyobb érdekvédelmi szövetség vitorláiból akarta volna bárki kifogni a szelet, mikor a Székely Szabadság Napjáról külön is meg kívánt emlékezni. Napnál világosabban kiderült, hogy annak – miként azt sok ezer ember hitelesítette – megvolt a maga külön jogosultsága. Most, hogy március 15-én mindezt mintegy visszaillesztjük az egész erdélyi és azon túli magyarság történelmi haladása összefüggései közé, ez nem jelentheti azt, hogy lefokozzuk a jelentőségét. Mi több, le kell szögezni: a székelység ma az erdélyi magyar emancipáció zászlóvivője lett, s gyakorlatilag véghezvitte azt a történelmi jelentőségű tettet, amire már régen szükség volt: mintegy megfordította az eddigi prioritások listáját. Nem a szórvány felől kell ugyanis közelíteni az egyenjogúsítás ügyéhez, sokkal célszerűbb azt a tömbmagyarság körülményei közt kivívni, s akkor a kisebbségbe szorultaknak és a szórványban sínylődőknek is több jut ennek kisugárzása folytán, mint ha – miként eddig tették némely politikusok – a szórványbelieknek megszerzett töredékjogokat vívmánnyá feltupírozva tálalnók fel a székelységnek, mely azokkal mit sem tud aztán kezdeni, ugyanis azokat helyi többségi voltából fakadóan de facto már addig is élvezte. Az önrendelkezési mozgalmat kell tehát továbbépíteni, és legyen a soron lévő március 15-e ebben az első lépés.
B. Kovács András
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Fiatalos március
Tegnap a sepsiszentgyörgyi ’56-os emlékparkban a déli harangszóval egy időben csendült fel a magyar himnusz. A Plugor Sándor Művészeti Líceum Sebestyén Lajos által vezetett fúvószenekara ezzel ténylegesen és képletesen is igyekezett ráhangolódni és ráhangolni a mai ünnepre.
A mintegy százfős, jobbára diákközönség korántsem az ilyenkor szokványos, hosszú beszédekkel, koszorúzással zajló ünnepségen vehetett részt. Az alkalomhoz illő térzene, a himnuszok mellett Kiss Tamás tizenegyedikes dráma szakos diák rövid beszédében fiatalos lendülettel, rendhagyó módon „hozta közelebb” a százhatvanöt évvel ezelőtti fiatalok gondolatait, cselekedeteit. Akik hősökként kissé belemerevedtek a történelembe, s hajlamosak vagyunk így emlékezni rájuk. Pedig hasonló korú fiatalokként ugyanúgy szerették a jókedvet, a szórakozást, a szerelmet, mint a maiak. És főleg a szabadságot, amelyért nem féltek életüket adni, pedig nem is élvezhették annak gyümölcsét. S ez a szabadságeszme az, amiért ma is érdemes feltenni a kérdést: mit kezdünk mi szabadságunkkal?
Ferencz Csaba
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Szorosan egymás mellett
Ha jó szorosan állunk, nem fázunk, a tömeg kifogja a szelet – jegyezte meg a sepsiszentgyörgyi ünnepi megemlékezés egyik résztvevője, s kíváncsian nézett hátra: vannak-e még, vagyunk-e elegen. És voltunk, és ha a fúvósok diktálta ütemre tapsolhattunk a bevonuló huszárcsapatoknak, hagyományőrzőknek, ha felcsendült a dal, amit együtt énekelhettünk, ha hangosan kiálthattuk, hogy autonómiát akarunk – hiába süvített metsző, hideg szél, csak a rengeteg székely és magyar zászló lobogását segítette, elriasztani senkit nem tudott.
Talán van annak valamiféle jelképes jelentése is, hogy nemzeti ünnepünkön ily kegyetlen vihar söpört végig Magyarországon, és itthon, Székelyföldön is ily zord időben emlékezhettünk az 1848-as szabadságharc hőseire. Mert sötét felhők járnak mostanság a Kárpát-medencei magyarok feje fölött. Kívülről-belülről ostorozzák az anyaország kormányát, amely polgárait próbálván védeni a válság hatásaitól, egyfajta gazdasági szabadságharcot hirdetett, és szembe merészelt szállni a nemzetközi tőke érdekeivel, Vajdaságban néhány héttel ezelőtt még magyarverésektől volt hangos a sajtó, Kárpátalján, Felvidéken alapvető kisebbségi jogoknak sem sikerül érvényt szerezni, bennünket pedig a nemzeti jelképeink ellen indított háború után a román hatalom tervezett közigazgatási átszervezése fenyeget, melynek során beolvasztanák vagy feldarabolnák a történelmi Székelyföldet.
Meghátrálnunk mégsem szabad. Annál is inkább, mert fontos csatákból kerültünk ki győztesen az elmúlt időszakban. Kell-e frappánsabb, határozottabb válasz a székely zászló ellen indított hadjáratra, mint amit közösségünk adott, amikor Székelyföld lakói lobogók ezreit tűzték ki otthonuk falára? Lehet-e annál egyértelműbben megfogalmazni, miként viszonyulunk a bukaresti kormány régiósítási elképzeléseihez, mint tettük azt Marosvásárhelyen, tízezrek kiáltásával nyomatékosítva: autonómiát akarunk!
És amíg ily erőteljes a közösség reakciója, amíg ily elemi erővel tör felszínre a magyar összetartozás érzése, amikor Budapest, a magyar nemzet egésze szolidaritásáról biztosít, tombolhat a magyarellenesség vihara Bukarestben, tervezhet bármilyen merényletet közösségünk ellen a román kormány, próbálkozásuk kudarcra ítéltetett. Ha – miként tettük azt tegnap és az elmúlt hetekben is Háromszéken, példát mutatva fanyalgóknak, gőgösöknek, különutasoknak és külön ünneplőknek – szorosan állunk egymás mellett.
Farcádi Botond
Háromszék
Erdély.ma,

Március 15 – Nyugodt ünneplés fagyos időben Erdélyben
Erdélyben szinte valamennyi magyar lakta településen nyugodt hangulatban, de mostoha időjárási viszonyok között ünnepeltek a magyar nemzeti ünnepen.
Kolozsváron idén is összefogta a román és a magyar politikai erőket a magyar nemzeti ünnep. Az egykori Biasini szálló falán álló Petőfi-emléktábla előtt Máté András Levente, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) megyei elnöke és Gergely Balázs, az ellenzéki Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke, valamint a kormánypárti Horia Uioreanu megyei önkormányzati elnök és az ellenzéki Emil Boc polgármester is beszédet mondott.
Megannyi rendezvényen felolvasták a szervezők Orbán Viktor magyar és Victor Ponta román miniszterelnök ünnepi üdvözletét. A korábbi évek gyakorlatától eltérően a román kormányfő idén csak az RMDSZ-en keresztül juttatta el az üzenetét az ünneplések helyszínére, a miniszterelnöki hivatal honlapján nem jelent meg a dokumentum, és a román hírügynökségek sem ismertették annak tartalmát.
A magyar nemzeti ünnepen csupán Aradon szervezett ellentüntetést az Új Jobboldal nevű román szélsőséges nacionalista szervezet. A mintegy negyven fős felvonuló csoport az aradihirek.ro portál tudósítása szerint megpróbált elégetni egy papírból készült székely zászlót. A papír azonban a mostoha időjárási viszonyok közepette átnedvesedett, és nem gyulladt meg.
Az Arad megyei Pécskán az 1958-as erdélyi Szoboszlay-per tíz kivégzett és 47 bebörtönzött elítéltjének állítottak emléket. Jámbor Ilona, az eseményt szervező In Memoriam 1956 egyesület elnöke az MTI-nek elmondta: akárcsak az 1848-as forradalom, a Szoboszlay Aladár nevével fémjelzett 1956-os forradalmat követő szervezkedés is a szabadságszeretetről szólt.
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke a székelyföldi Gelencén mondott beszédet az ünnepségen. Kijelentette, ma az autonómia az a cél, amelyért össze kell fogniuk a magyar szervezeteknek. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Kalotaszeg fővárosába, Bánffyhunyadra hirdette meg központi rendezvényét. A helyi idő szerint 20 órakor (közép-európai 19 óra) kezdődő rendezvényen Tőkés László EMNT-elnök, és Toró T. Tibor EMNP-elnök is beszédet mond.
Toró T. Tibor délután a marosvásárhelyi Petőfi-szobornál tartott rendezvényen is részt vett. Abbéli meggyőződéséről beszélt, hogy Erdélyben is, de szerte a Kárpát-medencében is lehet és érdemes magyar jövőt építeni.
Tőkés László a nagyváradi Szacsvay Imre-szobornál kijelentette: „amíg nem vesszük kezünkbe a sorsunkat, amíg a népakarat és az önrendelkezés nem valósul meg, addig csak áltatjuk magunkat azzal, hogy szabadok vagyunk".
MTI
Erdély.ma,

Március 15. – Semjén a magyar nemzet szolidaritásáról biztosította a székelységet
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Magyarország és a magyar nemzet szolidaritásáról biztosította a székelységet, az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc 165. évfordulója alkalmából pénteken rendezett sepsiszentgyörgyi ünnepségen.
A város főterén, több ezres ünneplő tömeg előtt elmondott beszédében Semjén Zsolt kifejtette: március 15-e a magyar megmaradás, a nemzeti elkötelezettség ünnepe. Mint mondta, hibás az a felfogás, amely nem tartja értéknek a nemzeti létet, ugyanakkor a sovinizmust is elfogadhatatlannak nevezte. „Azt akarjuk, hogy azt a csodálatos gazdagságot, amit magyarságnak nevezünk és őseinktől kaptunk, átadhassuk az utódainknak is" – jelentette ki a szónok.
„Akkor járunk el 1848-hoz méltóan, ha továbbvisszük az örökségét. Ez itt és most azt jelenti, hogy nem vagyunk alábbvalóak egyetlen más népnél sem, nem vagyunk másodrendű polgárok" – hangoztatta a kereszténydemokrata politikus.
Rámutatott, hogy a székely zászló ott lobog már a magyar parlamenten, számos magyarországi önkormányzati épületen és sok helyütt a nagyvilágban, ahol magyarok élnek.
„Ott áll önök mögött Magyarország és a magyar nemzet egésze, éljen a Kárpát-medencében, vagy a nagyvilágban" – jelentette ki a miniszterelnök-helyettes.
Sepsiszentgyörgyön több éves hagyománnyá vált, hogy az egymással egyébként rivalizáló magyar pártok március 15-én együtt ünnepelnek: pártpolitikai szónoklatoktól mentes közös rendezvényük díszvendége volt idén Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere arról beszélt, hogy a székelység szülőföldjén akar maradni, és maga akar dönteni sorsáról.
„Autonómiát akarunk, mert ez a mi szülőföldünk és jogunk van kitűzni a zászlónkat, jogunk van használni anyanyelvünket" – hangoztatta a szónok. Hozzátette, ma 1848 példájából ahhoz kell bátorságot meríteni, hogy a bukaresti kétharmados kormánytöbbséggel szemben is megakadályozza a székelység azt, hogy a Székelyföldet román többségű régiókba olvasszák, vagy azok közt felszabdalják. Romániában nem munkaszüneti nap a magyar nemzeti ünnep, ez alól csak a Kovászna megyei közgyűlés alkalmazottai képeznek kivételt, akiknek a kollektív munkaszerződésébe 2011-ben belefoglalták, hogy március 15-e szabadnap.
MTI
Erdély.ma,

Hitet, bátorságot kívánt Orbán Viktor március 15-én a gyergyószentmiklósiaknak
A nagypolitika által tudatosan generált félelmek hatására sokan háttérbe próbálják szorítani népünk érdekeit. Ma, március 15-én nem szabad elfeledni azt a tényt, hogy a szabadság utáni vágy erősebb, mint bármilyen érdek. Az összetartozás felelőssége, a közös cél kivívásának szükségessége, az összefogás mindenek fölé emelése lehet 165 év után is az arzenálunk. A magyar emberbe a szabadság van kódolva, a hit a lelkiismeretünk szabadsága – ez az üzenete a mai március 15-nek, hangzott el a gyergyószentmiklósi megemlékezésen, pénteken.
Az elmúlt évektől eltérően idén az ünnepi szentmiséről a művelődési központ színházterme felé vonultak az emlékezők. Az Ipartestület Férfikara fogadta az ünneplőket, a beszédek sorát Benedek Csaba történelemtanár nyitotta történelmi visszatekintőjével. Kiemelte, „ma más a politikai helyzet, mint 1848-ban volt, elég, ha csak annyit említek, hogy az Európai Unió tagjai vagyunk, ahol elméletben minden itt élő nép egyenlő jogokkal bír” – fogalmazott Benedek Csaba.
„Március 15-e egy olyan ünnep, amely a nemzet elkötelezettségéről, szabadság iránti vágyáról, áldozatkészségéről és elhivatottságáról tanúskodik. A magyar ember génjeiben a szabadságra van kódolva, amit erőszakkal és fegyverrel soha nem tudtak elvenni, csak csalással és árulással. Sajnos ma is élnek árulók közöttünk, akiknek nem számít a nemzet, a hit, a haza, a család. Mi Márton Áron népe vagyunk, és hiszünk abban, hogy sikerül felülkerekedni az árulók cselszövésein, és Márton Áron szellemiségét visszaültetni az emberek lelkébe” – fogalmazott Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere. Kiemelte, az 1848-as modelltől nem távolodhatunk el, mert a rendszerváltás után negyedszázaddal újra felelősségre vonnak, ha nagyjainkra emlékezünk, ha zászlainkat lengetjük, vagy ha nem fogadjuk el, hogy mások döntsenek sorsunk felett.
A Magyar Miniszterelnökség képviseletében a Nemzetstratégiai Kutatóintézet részéről Szász Jenő ünnepi beszédében a hit fontosságát emelte ki. „A hit lelkiismeretünk szabadsága, ennek intézményes kereteit a történelmi egyházaink adják. Egy új út kezdetén a nemzet jövőjét kell megálmodnunk, egyházainkat kerestem fel, bátorítást kérve. A szabadságharc nem járt le1848–49-ben. Hitre, cselekedetre van szükség, és ahol cselekedetre van szükség, ott nem elegek a szavak” – fogalmazott Szász Jenő, és üzenetként arra biztatta a jelenlévőket, hogy próbálják mindenek fölé helyezni a közösség ügyeit: „nincs egyéni boldogulás a közösség boldogulása nélkül”.
Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor személyes üzenetét is Szász Jenő tolmácsolta. „Ez a nap, amikor minden magyar hallja a szabadság hangját. Ez a hang azt mondja, a szabadság azoké, akik elég bátrak, hogy kivívják. Mi magyarok kivívtuk, sokat küzdött a magyarság, hogy ez ma így lehessen. Az elmúlt években elindítottuk nemzetünket a határokon átívelő egyesítés útján. Így leszünk többen, így leszünk erősebbek, ezt a erőt épp oly bátran és elszántan, épp oly okosan és leleményesen kell használnunk, ahogy eleink tették. A nemzet újraegyesítésének értelme éppen az, hogy mindenki, aki magyarnak vallja magát, részt vehessen a magyar nemzet és Magyarország építésében. A határon túl élők részt vehetnek Magyarország erősítésében, az anyaország pedig többet tud tenni ott, ahol élnek. Régen voltunk ilyen közel ahhoz, hogy a magyarság céljait megvalósítsuk, a magyar szabadságot kiteljesítsük határainkon belül és kívül egyaránt. Régen voltunk ilyen egységesek, használjuk ki a lehetőséget, amit közösen teremtettünk, legyünk méltó utódai a 48-as magyar hősöknek. Ehhez kívánok a magyar szabadság ünnepén minden magyarnak, minden gyergyószentmiklósinak erőt, hitet és bátorságot.”
Az emlékező ünnepségen Moldován József parlamenti képviselő is szólt a jelenlévőkhöz, mint mondta, a szabadságharc üzenete ma is igaz, időszerű. Szabadságunkat, jogainkat kell megvédenünk most is, harcolnunk kell akár itthon Székelyföldön, akár Bukarestben, vagy éppen ha szükség, Brüsszelben is. Nekünk székelyeknek helyt kell állnunk” – fogalmazott a parlamenti képviselő.
A Székely Szabadság Napján elfogadott, a román kormányhoz intézett beadványt olvasták fel a következőkben, majd Portik Hegyi Kelemen főespres-plébános és Bíró Sándor református lelkész kérte Isten áldását. A kegyelet koszorúit a Petőfi- és Kossuth-szobornál helyezték el, közreműködött a karcfalvi ifjúsági fúvószenekar, majd a magyar és székely himnusz eléneklésével zárult az ünnepség.
A délelőtt folyamán a tanintézmények anyaországi testvériskolákkal közösen emlékeztek a szabadságharcra. Az est folyamán a Tarisznyás Márton Múzeumban kiállításmegnyitóra került sor, valamint a Figura Stúdió Színház előadásán vehetnek részt a gyergyóiak.
Baricz Tamás Imola
Székelyhon.ro,

Az ifjúság márciusa
A béke jegyében
A tavalyihoz hasonlóan az idén a megyei múzeum várbeli épületében, az egykori katonai sorozóban elsősorban a fiataloknak szóló rendezvényt szerveztek – a kávézóban az EMNT képviselői, az emeleten az RMDSZ városi szervezete.
Mindkét helyszínen tábort ütöttek a kokárdakészítők, s sorra érkeztek az óvónők, tanítónők a gyerekekkel, hogy részt vegyenek a számukra szervezett programon. Hogy csak néhányat említsünk: igen érdekes előadást tartott Miholcsa József hagyományőrző huszár az egyenruháról, a lószerszá-mokról, illetve a fegyvernemről, Diós Brigitta és Bodnár Tünde közreműködésével Kossuth-nóták, népdalok hangzottak el. A korábbi felhívásra érkezett rajzokat kiállították, és a verseny díjait is a kávézóban adták át. Közben az emeleten a kisebbek az 1848-as szabadságharchoz kötődő témájú rajzokat, csákót készíthettek. Délután előadást hallgathattak meg az érdeklődők Barabás Miklós történelemtanártól a kokárdáról, Bandi Katalin magyaros mintájú ruháit is bemutatták. Közben az érdeklődők megtekinthették a 14-én nyitott – az előző évek ünnepéről készített és a Népújság archívumából Vajda György által válogatott képekből összeállított – kiállítást.
Aki tegnap néhány percre betért a múzeum épületébe, hangulatban egy kicsit visszarepülhetett az időben, s jó volt látni, hogy párttól és ideológiai irányultságtól függetlenül nagyon sok gyereket, diákot elhoztak erre játékos múltbeli kalandozásra, identitástudatunk erősítésére. Erről is szól 1848 emlékezete.
v.gy.
Népújság (Marosvásárhely),

Kelemen Hunor a mai kor szabadságharcáról beszélt a Nyergestetőn
A mai kor és a mai nemzedék szabadságharcáról beszélt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a székelyföldi Nyergestetőn tartott március 15-i megemlékezésen.
Kelemen Hunor a mai szabadságharc részének tekintette azt a kérést, hogy az alkotmánymódosítás során kapjon hivatalos státust a magyar nyelv Erdélyben, ott, ahol a magyar közösség él.
Kérésként fogalmazta meg ugyanakkor, hogy ne akarják megfosztani az erdélyi magyarságot nemzeti és közösségi szimbólumaitól, a székely zászlótól és a magyar zászlótól. "Semmilyen tiltás, parancs nem fog rajtunk" – jelentette ki az RMDSZ elnöke.
A mai szabadságharc részének tekintette azt a kérést is, hogy a hatalom se a Székelyföldet se a Partiumot ne akarja szétdarabolni a regionális átszervezés során. "Ezt nem fogadjuk el, és minden erőnkkel megakadályozzuk" – nyomatékosította Kelemen Hunor. "A rólunk szóló és bennünket illető döntéseket mi magunk akarjuk meghozni. (...) Ez az autonómia" – tette hozzá.
Az RMDSZ elnöke szerint a Kárpát-medence egyik népe sem lehet szabad addig, amíg ebben a régióban a magyar közösségek nem vívják ki a szabadságukat. Hozzátette, a magyarság nem azért akar szabad lenni, hogy elvegye mások szabadságát.
Kelemen Hunor arra is kitért beszédében, hogy a magyaroknak nem egymással kell harcolniuk a szabadságért. "Nincs egymással vitánk a szabadságunkat illetően" – fogalmazta meg. Hozzátette: "azokkal kell harcba szállnunk, akik a mi jogainkat korlátozni akarják, akik szét akarnak darabolni bennünket".
A Nyergestetőn tartott megemlékezésen az RMDSZ elnöke mellett Kató Béla református püspök és Tamás József római katolikus segédpüspök, valamint Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke is beszédet mondott. A metsző jeges szélben elmondott beszédeket csaknem félezer ember hallgatta végig. Koszorúzott az emlékhelyen Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke is.
A Csíkszék és Háromszék közötti Nyergestetőn zajlott 1849 augusztus elsején az a csata, amely a székelység önvédelmi harcának egyik kiemelkedő szimbólumává vált. A Tuzson János őrnagy által vezetett mintegy 200 fős székely csapatnak önfeláldozó harccal sikerült rövid időre feltartóztatnia a mintegy 1200 fős összevont osztrák-orosz csapatok csíkszéki behatolását.
Népújság (Marosvásárhely),

Zenemű Márton Áronról – újra
Újabb erdélyi körútra indul a Márton Áron életét feldolgozó zenemű. A Népemért vállalom című zeneművet március 15-én Gyulafehérváron a Szent Mihály- székesegyházban, március 16-án Sepsiszentgyörgyön a Szent József-templomban, 17-én Gyergyószentmiklóson a művelődési házban, 18-án Marosvásárhelyen a Nemzeti Színházban mutatják be. Az előadások kezdési időpontja 19 óra.
A Magyar mise, a Magnificat, a Te Deum és a Hiszek a romokon oratóriumok után a Mustármag énekegyüttes ezzel a művel folytatja a több éve elkezdett missziós szolgálatát. Az együttes tagjai elmondták, ezekkel a zeneművekkel az embereket közelebb szeretnék vinni Istenhez és önmagukhoz. A mű szövegkönyvét Papp László írta, zenéjét Csiszér László és Gyárfás Levente szerezték.
Márton Áron püspök jellemét nagy idők sorsfordító viharai formálták és próbálták meg. Az érettségi padból kivitték a doberdói harctérre, átélte az ezeréves keresztény magyar királyság szétdarabolását, megélte a II. világháború borzalmait és az erőszakos román kommunista rendszer tombolását. Végigjárta a legendás bérmakörutakat, majd a börtönök megalázó nyomorúságát. Részt vett az egyháztörténelmet új irányba fordító II. Vatikáni Zsinaton. Papp László, a mű szövegkönyvének írója elmondta: az alkotás három szerkezeti egységre épül, melyek elsősorban nem életrajzi linearitást követnek, hanem a személyiség belső érését, fejlődését, Istennel való kapcsolatát. Az I. részben megerősödik a háborús idő megpróbáltatásaiban, a másodikban belegyökerezik Krisztusba és népének örökségébe, a harmadikban helytáll népe szolgálatában, a börtönben és a történelmi kényszerek között. "Személyiségének titkát kutatják, s ezek mentén haladva jutnak el az életet és erőt összegyűjtő hajszálgyökerekig, amelyek Jézus Krisztusba s a csíki székely lelkivilágába kapaszkodnak" – hangsúlyozta Papp László.
Népújság (Marosvásárhely),

Algyógyon állított emlékoszlopot az Erdélyi Magyar Ifjúsági Tanács
Cölöp a nemzethatár szélén
Az algyógyi Keresztyén Ifjúsági Központ kertjében, a múlt tanulságait hordozó és reményeik szerint jövőbe mutató kopjafát állított fel a Magyar Ifjúsági Tanács, március 14-én, a magyar forradalom évfordulójának előestjén.
A középkori kövekből 130 évvel ezelőtt újjáépített algyógyi templomban Gáll Sándor, a Hunyadi református egyházmegye esperese hálaadó áhítattal nyitotta meg az ünnepséget. Alapigeként Pál apostolnak a korinthusbeliekhez írott első levelét választva, rámutatott arra, hogy szabadságunk, megmaradásunk legfőbb záloga egymás tisztelete, elfogadása.
Megrázó és tanulságos történelmi visszatekintéssel folytatódott az emlékezés. Hunyad megye szabadságharcbeli szerepét Ősz Sándor Előd egyháztörténet-kutató fiatal lelkipásztor előadásából ismerhették meg a jelenlévők. Az előadás szövegét Batizán Attila, az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület elnöke tolmácsolta, hangsúlyozva a szerző és önmaga üzenetét, miszerint a történelem hibáiból tanulni kell! 1848–49-ben véres események színhelye volt Hunyad megye és nevezetesen Algyógy is, ahol a lelkész család többedmagával a felbujtatott pusztítók áldozata lett. – Akkor mindenki kereste a maga igazát, a maga szabadságát, csak az volt a baj, hogy külön utakon tették ezt. A keserű történésekből meg kell tanulnunk, hogy csak együtt, közös célokért dolgozva, békességben tudunk itt jövőt teremteni magunknak – fogalmazott a fiatal lelkipásztor.
A Kolozsvárról, Székelyföldről, Magyarországról érkezett résztvevők számára a házigazdák Magyari Hunor sokatmondó kisfilmjét is levetítették, mely a többnyire pusztulóban lévő Hunyad megyei református templomokat mutatta be.
Ezután került sor a templom tövében felállított kopjafa leleplezésére. Ez alkalommal, az algyógyi rendezvény kezdeményezői nevében Bozsó Imre Lehel, a Magyar Ifjúsági Tanács elnöke köszöntötte az egybegyűlteket: megválaszolva a sokakban lappangó kérdést, hogy miért pont Algyógy? – Hármas indok vezérelt bennünket a helyszín megválasztásában. Egyrészt a gazdag történelmi töltettel bíró templomkertben működik az erdélyi magyar ifjúság egyik legéletképesebb központja, ahol évente több ezer magyar fiatal fordul meg, töltekezik lelkiekben, szellemiekben és vitatja meg a jövőépítés lehetőségeit. Másrészt emléket kívánunk emelni azoknak, akik a szó szoros értelmében életükkel fizettek magyarságukért. Harmadrészt pedig jóvá szeretnénk tenni azt a tényt, hogy az 1848-as pusztítás emlékére állított városközponti emlékművet a történelem a múlt század derekán ismét elsodorta. Úgy gondoltuk, ennek a kopjafának mindenképp itt a helye – fogalmazott a MIT elnöke.
A rendezvény meghívottjaként jelen lévő Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, a megmaradás cölöpének, hídfőállásának nevezte a Magyar Ifjúsági Tanács és társszervezeti (IKE, ODFIE, EMI) által állított kopjafát. –– Ha valaki eljön és megismeri az itt élő közösségeket, jobban fogja becsülni azt, hogy milyen nemzetbe született – fogalmazott Toró T. Tibor.
Orbán Viktor, magyar miniszterelnök köszöntő szavait, Szűcs Zoltán kolozsvári magyar konzul tolmácsolta, majd Brendus Rékával, a magyar nemzetpolitikáért felelős államtitkárság főosztályvezetőjével közösen leleplezték a kopjafát.
Ezután a meghívottak, házigazdák, köztük a maroknyi algyógyi református gyülekezet is, elhelyezték a kegyelet koszorúit a kopjafa talapzatán, bízva abban, hogy ezt most már merésznek nevezhető felirata ellenére sem fogja semmiféle történelmi vihar elsodorni.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad),

Ellenállni kell a nemzethatár beszűkülésének!
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke március 14-én Algyógyon részt vett a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) által a helyi ifjúsági központ udvarán szervezett, Tiszteletadás a szórványnak elnevezésű rendezvényen, amelyen a MIT által tömörített ifjúsági szervezetek kopjafát állítottak az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc áldozatainak emlékére.
Toró T. Tibor beszédének szerkesztett változata.
Tisztelt ünneplő és emlékező gyülekezet!
Örömmel és alázatos lélekkel érkeztem Algyógyra, az IKE gyönyörű központjába. Örömmel, mert az egykori márciusi ifjak mai erdélyi utódai, a fiatalok hívtak. Alázattal pedig azért, mert az erdélyi magyar szórványvidék határában gyűltünk össze nemzeti ünnepünk előestéjén, ott, ahol maroknyi elszánt magyar ember jó határőrként őrzi magyarságát és ezzel a nemzethatárt, és alázatos munkájukhoz csak hasonló alázattal szabad viszonyulni. Most, amikor éppen attól telnek meg a közélet vitái, hogy milyen sorsot szánnak a nemzet nagyjai a szórványközösségeknek, talán nem mentes aktualitástól ez a kérdés itt, Algyógyon sem, és ez a kopjafa, amit a Magyar Ifjúsági Tanács keretében társult erdélyi ifjúsági szervezetek állítanak, részükről válasznak és állásfoglalásnak tekinthető ebben a vitában.
Az 1849-49-es szabadságharc áldozatainak emlékét őrző algyógyi kopjafa tulajdonképpen egy olyan cölöp, amelyet a fiatalok levernek a nemzethatáron, azért, hogy abba kapaszkodhassunk akkor, amikor a nemzethatár költözni kényszerül. A nemzet ugyanis egy élő organizmus, a határa néha mozog a történelem viharában, hol kitágul, hol zsugorodik. Az elmúlt száz évben, itt a Kárpát-medencében és sajátosan itt, Dél-Erdélyben a nemzethatár sajnálatos módon folyamatosan rövidül és közelebb kerül a tömbhöz. Voltak – és reméljük, még lesznek – történelmünkben olyan korszakok, amikor a nemzethatár kitágul de van úgy is, hogy ideiglenesen beszűkülni kényszerül. Vegyék ezt képletesen, nem szó szerint, hiszen a nemzethatár nem feltétlenül kötődik egy földrajzi helyhez, bár a kezdeményezők most földhöz kötötték ezt a pontot, amikor itt, az Ifjúsági Keresztény Egylet központjában leütötték ezt a cölöpöt. Azért tették ezt, hogy emlékeztessenek arra: nekünk küldetésünk és feladatunk ennek a beszűkülésnek ellenállni. Mert ha a nemzethatár befele költözik, akkor az azt jelenti, hogy a kívül rekedtek elveszítik identitásukat, anyanyelvüket, kultúrájukat, és már nem lesz, ki védje a hídfőállást. Azt a hídfőállást, amit azért kell őrizni, azért kell megerősíteni fizikailag és lelkileg egyaránt, hogy kitartson a jobb időkig, amikor a nemzet ismét emelkedő pályára kerül.
Ez az központ itt Algyógyon egy ilyen hídfőállás, itt a dél-erdélyi szórványban. Tisztelet és köszönet azoknak, akik fenntartják. Tisztelet és köszönet azoknak, akik a képzeletbeli puskaport szárazon tartják, várva azokat a bizonyos jobb időket. Ez a kopjafa is ezt idézi. Bár az 1848–49-es szabadságharc ürügyén állítjuk, igazából ez a jövőről szól. Szól egy kicsit persze a múltról is, hiszen ahogyan azt e rövid, de lényeglátó történelemlecke keretében hallottuk, vannak ennek a vidéknek 1848–49-hez köthető dicsőséges pillanatai is, mint amilyen a stratégiai jelentőségű piski csata, de vannak atrocitásoktól sem mentes sötét pillanatai is. Nekünk mindezekre emlékezni kell, már csak azért is, hogy egyrészt erőt merítsünk belőle, másrészt ne engedjük, hogy megismétlődhessenek. Békésebb időket élünk most, a 21. század elején, de azért ezek sem mentesek lelki vagy verbális az atrocitásoktól.
Az esperes úr igehirdetése és az IKE elnökének gondolatai egy közkedvelt Zorán-dal sorait juttatta eszembe: „hogy tudd, egy napod mennyit ér, ahhoz látnod kell, hogy az élet hogyan fogy el”. Kiterjesztve ezt a mi közösségi sorsunkra, ez így szólna: hogy megtudd, az anyaországban vagy a tömbvidéken élő magyarként, hogy magyarságod mennyit ér, ahhoz meg kell tapasztalnod azt, hogy ezért a szórványban élő nemzettársaid nap mint nap mennyi áldozatot hoznak. Dicső elődeink és mártírjaink áldozatára emlékezve, nemzeti ünnepünkön hajtsunk tehát fejet a nemzethatárt őrzők jelenkori mindennapos áldozatos munkája előtt is.
Végezetül egy Ady Endre-vers sorai által hordozott gondolat a szervező fiataloknak, a márciusi ifjak mai örököseinek. Mi lehetne más, mint A Tűz Márciusa:
„Testvéreim, nincs nem igaz szavatok,
S százszor többet merhettek, mint amit mertek.”
Békésebb, szebb, jobb, vidámabb boldogabb
Életre váltott jussa nem volt soha,
Mint mai bús magyar ifjú embernek.
…
Búsabb az ifjú magyarnál nem lehet,
Mert él basák s buták közepette,
S mert hiába lett acélból itt a szív,
Szép ember szívként szikrázni, ha akar,
A honi rozsda megfogta, megette.

De Tűz és Tűz, én ifjú testvéreim.
Jaj, a Tüzet ne hagyjátok kihalni,
Az élet szent okokból élni akar
S ha Magyarországra dob ki valakit,
Annak százszorta inkább kell akarni.”
Hatványozottan érvényes ez Erdélyországra. Kívánom, hogy legyen erőtök és hitetek a tüzet megőrizni és jövőt akarni. Székelyföldön, a Partiumban és itt, Dél-Erdélyben is.
Nyugati Jelen (Arad),

Emlékművet avattak Pécskán
Hit és erkölcs nélkül nincs felemelkedés
Arad – 1958-ban súlyos ítéletet mondtak ki Temesváron: az ún. Szoboszlai-per 57 vádlottja közül tízet halálra ítéltek, 47 vádlottra hatalmas, többek számára életfogytiglanig tartó börtönbüntetést szabtak ki.
A tíz elítéltet nemsokára ki is végezték – máig sem lehetett kideríteni, hol, és természetesen azt se tudni, hol vannak földi maradványaik. Gyermekeik, hozzátartozóik, rokonaik még egy szál virágot sem vihettek sírjukra, hiszen nem tudják, merre van...
Tegnap Pécskán olyan emlékművet avattak, amely a kommunista diktatúra 1956-os romániai áldozatainak állít emléket. Azért éppen Pécskán, mert a per néhány vádlottja e helységhez köthető: Szoboszlai Aladár katolikus pap a szervezkedés idején itt is szolgált, egy másik kivégzett, Lukács István kereskedő pécskai volt. Az 1950-es évek egyik legnagyobb politikai perébe fogottak azonban nemcsak Arad megyéből kerültek ki, a mai Temes, Maros, Hargita, Kovászna, sőt Bukarest területén is voltak tagjai, és nem csak magyarok.
A tegnapi ünnepségre – a kedvezőtlen időjárás ellenére – sokan eljöttek az egykori elítéltek hozzátartozói közül – a Lukács család tagjai például Németországból és Magyarországról –, de a ma még élő három perbefogott közül is itt voltak ketten – Ferencz Béla ferences szerzetes, Ervin atya (aki az 1964-es, nyugati nyomásra létrejött általános amnesztiát követő években Tornyán is szolgált) és Orbán Péter.
Az ünnepség a római katolikus templomban emlékező szentmisével kezdődött, amelyet négy pap – Czeglédi Ferenc helyi, Sándor Tivadar arad-gáji plébános, Ervin atya és Blénesi Róbert aradi minorita szerzetes – celebrált. Tekintettel a rossz időjárásra, az eredetileg a templom melletti Szentháromság téren emelt emlékműnél tervezett beszédeket is a templomban tartják – jelentette be Nagy István tanár, a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület elnöke, aki egyébként rendkívül értékes segítséget nyújtott az ünnepség szervezésében, az emléklap elkészítésében stb. Jámbor Ilona, az In memoriam 1956 Egyesület elnöke, az emlékműállítás kezdeményezője arról beszélt, hogy Szoboszlai nevét sehol sem ismerik jobban, mint Pécskán. Köszöntötte az ünnepségen megjelenteket, az egykori elítélteket és hozzátartozókat, a Magyarországot képviselő Bitay Levente kolozsvári vezető konzult (a Magyar Külügyminisztérium biztosította, pályázat útján, az emlékműállításhoz szükséges összeg oroszlánrészét), az RMDSZ megyei vezetőségét képviselő Bognár Levente elnököt és Cziszter Kálmánt, és természetesen a pécskaiakat. Antal Péter, Pécska polgármestere, az ünnepség fővédnöke, akinek kiemelkedő szerepe van abban, hogy az emlékművet a városban felállíthatták, örömét fejezte ki afölött, hogy Pécska ilyen szép emlékművel gazdagodott, amely a város egyik jelképe lesz, és bekerül a helység történetébe. Bitay Levente, a kolozsvári főkonzulátus vezető konzulja nemzeti napunk alkalmából köszöntötte a megjelenteket és kiemelte: ez az emlékmű a szabadságot szimbolizálja, az 1848-as és 1956-os eszmét, olyan emlékhely, amely méltó az egykori elítéltek nevéhez és szándékaihoz.
Tófalvi Zoltán, az 1956-os romániai események egyik legalaposabb ismerője az 1956 utáni romániai koncepciós perekről beszélt, mindenekelőtt a legnagyobbról, a Szoboszlai-perről, megjegyezve: egységes frontot igyekeztek kialakítani a kommunista rendszerrel szemben, felvetették a román–magyar–osztrák, a megbékélés eszméjét előtérbe állító konföderáció (ennek a fővárosa Arad lett volna!) tervét. Beszélt a magyar 1956-ról, ami egy ideig a romániai lakosság teljes szimpátiáját élvezte és elmondott egy kevésbé ismert tényt: azt, hogy a forradalom leverését követően kivégzett 54 személy közül 42 román volt! Beszédét így fejezte be: magyarként és európaiként hisz a békés együttélésben, de ehhez meg kell ismernünk egymás történelmét.
Az utolsó szónok, az egykor életfogytiglani börtönre ítélt Ferencz Béla a perhez és elítéltekhez kapcsolódó személyes élményeket is felelevenített, amelyek azt példázzák többek között, milyen rendkívüli megaláztatásoknak voltak kitéve a politikai perekbe fogottak. Az emlékmű, zárta beszédét, azt jelenti: azonosulni tudunk vagy akarunk azzal az értékrenddel, eszmével, amelyet az képvisel. Ez az emlékmű, hangsúlyozta, a kishitűségnek, a félelemnek a cáfolata is.
Az emlékművet Ervin atya áldotta meg, leleplezésekor Wittner Mária, a magyarországi 1956-os forradalom halálra ítélt (de végül kegyelmet kapott) áldozata rövid beszédet mondott, amelyben azt emelte ki: hit és erkölcs nélkül nincs felemelkedés.
Nyugati Jelen (Arad),

Ünnep – „Tavaszcsináló emberekké kell válnunk”
Koszorúk lepték el Petőfi emléktábláját a Biasini-szállón
A március 15-i kolozsvári megemlékezés a Biasini-szállónál folytatódott tegnap délben, ahol a Petőfi-emléktábla megkoszorúzását megelőző ünnepi beszédek sorát Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke nyitotta meg. – Nehéz olyat mondani nemzeti ünnepünk alkalmából, ami kibillent bennünket hétköznapi fásultságunkból – jegyezte meg, majd hangsúlyozta: az egymás iránti tisztelet szellemében, közösen kell érvényt szereznünk jogainknak. – Olyan országot akarunk, amely nem félti jövőjét, hanem megalapozza azt, illetve olyan országot, ahol otthont teremthetünk, családot alapíthatunk, és anyanyelvünket szabadon használhatjuk – fejtette ki az RMDSZ-elnök.
Vuşcan Gheorghe Kolozs megye prefektusa Victor Ponta miniszterelnök beszédét olvasta fel, míg Orbán Viktor magyarországi miniszterelnök ünnepi beszédét Magdó János kolozsvári főkonzul tolmácsolta.
Horea Uioreanu, a Kolozs Megyei Tanács elnöke beszédében hangsúlyozta: az 1848-as szabadságharc teljesen átalakította a magyar polgári társadalmat. – A magyar és román nemzet évszázadokon keresztül együtt dolgozott, és kívánom, hogy – amint azt a szabadságharc vezérei is megfogalmazták – továbbra is békében, szabadságban és egyetértésben éljen – mondta a tanácselnök.
Emil Boc polgármester a város kulturális sokszínűségében rejlő értékek kiaknázását hangsúlyozta, amelyet csupán az Erdély fővárosában együtt élő nemzetek összefogásával lát megvalósíthatónak. – Együtt sikerült kivívnunk az ifjúsági főváros címet és közösen pályázzuk meg a kulturális fővárosi címet is, hogy Európának is megmutathassuk: a tolerancia és az egymás iránti tisztelet jegyében lehet eredményesen dolgozni – beszélt a közös tervekről a polgármester a magyar nemzeti ünnep alkalmából.
Simon Csaba, a Magyar Polgári Párt (MPP) alelnöke kiemelte: az MPP azért jött létre, hogy legyen, aki nemzeti politikusainkat a helyes útra kényszerítse. – Keresni, meglátni, segíteni, a közös ügyet szolgálni, ez március 15-e üzenete – foglalta össze.
– A behavazott, zimankós időjárás ellenére nekünk, magyaroknak megérkezett a tavasz – mondta Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Néppárt országos elnöke. – Minden nemzet életében léteznek termékeny és terméketlen időszakok – hasonlította az évszakok váltakozásához a társadalmi ciklusokat az EMNP-elnök rávilágítva, hogy míg az évszakok váltakozása elkerülhetetlen, a társadalmi időszakot befolyásolhatjuk. – Ha véget akarunk vetni a belénk költözött szimbolikus télnek, közönynek, akkor elsősorban magunkban kell mérlegelnünk, átértékelnünk, hogy mi is tavaszcsináló emberekké válhassunk – fogalmazott a politikus.
Panek Zsuzsa a kolozsvári ifjúság üzenetét tolmácsolta az ünnepségen, amelyen a Kolozsvári Református Kollégium énekkara közreműködött alkalomhoz illő forradalmi dalokat énekelve, a történelmi egyházak képviselői pedig áldást mondtak.
Az ünnepi megemlékezés záróakkordjaként az RMDSZ Kolozs megyei szervezete, a Kolozs megyei prefektúra, a Kolozsvári Magyar Konzulátus, Kolozsvár Polgármesteri Hivatala, az MPP, az EMNP, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, László Attila szenátor, az Erdélyi Magyar Ifjak, az Ifjúsági Keresztyén Egyesület, a Kolozsvári Ifjúsági Fórum, a Kolozsvári Helyi Tanács, a Kolozs Megyei Diáktanács, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség, a Magyar Ifjúsági Tanács, Sógor Csaba EP-képviselő, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egyesület, az Országos Magyar Diákszövetség, a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége, a Romániai Magyar Fiatal Kutatók és Doktoranduszok Szövetsége, a Protestáns Teológiai Intézet és a Debreceni Református Kollégium képviselői helyeztek el koszorút az emléktáblánál.
Szabadság (Kolozsvár),

Semjén: amit kérünk, a legtermészetesebb jog
Lóháton érkezett tegnap délelőtt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Kézdivásárhelyen az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc 165. évfordulóját ünneplő felső-háromszékiek közé. A kereszténydemokrata politikus beszédében hangsúlyozta: Magyarország köszöntését, megbecsülését és szeretetét hozta Székelyföldre.
A magyar kormányfő-helyettes Tamás Sándorral, Kovászna Megye Tanácsának elnökével, Olosz Gergely szenátorral és Fejér László Ödön képviselővel együtt csatlakozott a főtéren felvonuló huszár-hagyományőrzőkhöz. A kézdivásárhelyi szervezők azt mondták, a lovas felvonulás hagyomány, de első ízben fordul elő, hogy politikusok is lóháton érkeznek az ünnepségre. Ünnepi beszédében Semjén Zsolt rámutatott, azért jött Székelyföldre, hogy Magyarország köszöntését, megbecsülését és szeretetét tolmácsolja.
„Nagyon fontos tudatosítanunk magunkban, és megértetnünk román barátainkkal is, hogy amit akarunk, kérünk, követelünk nem valamilyen soha nem látott szélsőség, hanem a legtermészetesebb jog az Európai Unióban. Mert a nemzeteknek, a nemzetiségeknek a jogai közösségi emberi jogok. „Amikor szabadságunkhoz, nemzeti önazonosságunkhoz, akkor emberi jogainkhoz ragaszkodunk” – hangsúlyozta Semjén.
Kézdivásárhely főterén, amely az 1848–49-es forradalom és szabadságharc legendás ágyúöntő tüzértisztjének, Gábor Áronnak a nevét viseli, több ezren gyűltek össze a magyar nemzeti ünnepen. Az ünnepség végén Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere, az önkormányzat nevében székely zászlót vont fel a szabadságharcos szobra mögött álló zászlórúdra Semjén Zsolt jelenlétében.
„Ez egy válasz a jelképeink elleni hadjáratra, hiszen nap mint nap perelnünk kell a prefektusi hivatallal, mert közintézményeinken ott lobog a székely zászló. Azt szeretnénk, hogy ez a zászló örökre itt lobogjon a Gábor Áron téren” – nyilatkozta a polgármester. A város főterén álló másik zászlórúdra a Székely Nemzeti Tanács képviselői vontak fel egy székely lobogót.
Az ünnepségen felolvasták Orbán Viktor magyar miniszterelnök ünnepi üzenetét, valamint a március 10-én a román kormányhoz intézett beadványt, amelyben a székely szabadság napja elnevezésű marosvásárhelyi demonstráció résztvevői területi autonómiát követeltek a Székelyföldnek.
BÉKÍTŐ LÁTOGATÁST VÁRT SEMJÉNTŐL JOHANNIS
Nem tartotta különösebben jónak Semjén Zsolt részvételét a székelyföldi március 15-i rendezvényeken a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alelnöke, Klaus Johannis, de reményét fejezte ki, hogy a magyar miniszterelnök-helyettes békítő szellemben szólal fel. Nagyszeben német nemzetiségű polgármestere – akit nemrég választottak a PNL alelnökévé – kifejtette: a román–magyar viszonyt nem lehet egyik napról a másikra rendezni. Mint megállapította, ehhez mindkét ország felelős megközelítésére, és időre van szükség. „Ha a magyar fél is, mi is azért teszünk erőfeszítéseket, hogy csendben leüljünk, átbeszéljük a dolgainkat, megnézzük, mit hibáztunk el az utóbbi kétszáz évben, mit kellene jobban tenni a következő időszakban. Ilyenképpen meg fogjuk találni a megoldásokat” – jelentette ki Johannis. A politikus úgy vélekedett, Hargita és Kovászna megye sem számára, sem a Közép-régió számára nem jelent gondot. „A gond a nemzeti kérdés nem megfelelő kezeléséből ered” – tette hozzá a polgármester. Szerinte, amiképpen a román–magyar feszültség hosszú idő alatt alakult ki, annak feloldásához is hosszú idő szükséges.
Szabadság (Kolozsvár),

Victor Ponta és …Orbán Viktor üzenete
Üzenetben fejezte ki jókívánságait a március 15-ét ünneplő romániai magyaroknak Románia miniszterelnöke. Victor Ponta emlékeztetett arra, hogy az 1848-as forradalomban az erdélyi románok és magyarok nem álltak a barikád egyazon oldalán, de a forradalmak elfojtása után ma is érvényes közös következtetésre jutottak: „a két nemzet ügyét nem a kardnak, a háborúnak, hanem a békés együttélésnek kell eldöntenie” – áll a román miniszterelnök üdvözletében. Ponta kitért arra, hogy a románok és a magyarok egyaránt az Európai Unió tagjai, közös európai jövő elébe néznek, nyelvük kultúrájuk és hagyományaik pedig a közös európai jövő alkotóelemei.
Victor Ponta sajnálatosnak tartotta, hogy ritkán esik szó a magyarok és románok békés egymás mellett éléséről, a közös családokról, a közösen felnevelt gyermekekről. Úgy vélte, a régió magyar és román polgárai ugyanazokkal a gondokkal küzdenek.
A kormányfő biztosította a romániai magyarokat arról, hogy mindvégig „a toleranciát, az önmérsékletet, a kiegyensúlyozott és konstruktív érveket értékelő, becsületes” tárgyalópartnerük marad. „Azt akarom, hogy országunk állampolgárai nemzeti hovatartozásuktól függetlenül jólétben éljenek és úgy érezzék: e kormány képviseli őket” – fogalmazott a miniszterelnök.
Régen voltunk ilyen közel ahhoz, hogy a magyarság céljait megvalósítsuk, a magyar szabadságot kiteljesítsük határokon belül és kívül – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 165. évfordulója alkalmából írt ünnepi üdvözletében, amelyet csütörtökön juttatott el a Miniszterelnöki Sajtóiroda az MTI-hez. A kormányfő kifejtette: az elmúlt években elindították a nemzetet a határokon átívelő egyesítés útján. „Így leszünk többen, így leszünk erősebbek” – emelte ki, hozzátéve: ezt az erőt éppoly bátran és elszántan, éppoly okosan és leleményesen kell használni, ahogy eleink tették.
A nemzet újraegyesítésének értelme éppen az – folytatta a miniszterelnök –, hogy mindenki, aki magyarnak vallja magát, részt vehessen a magyar nemzet és Magyarország építésében. A határon túl élők részt vehetnek Magyarország erősítésében, az erős anyaország pedig többet tud tenni értük ott, ahol élnek – közölte.
A kormányfő kiemelte: ez az a nap, amikor az egész világ hallja a magyar szabadság hangját. „Legyünk méltó utódai a ’48-as magyar hősöknek” – írta a kormányfő, ehhez erőt, hitet és bátorságot kívánva minden magyarnak a magyar szabadság ünnepén.
Szabadság (Kolozsvár),

Merre tovább, szövetség?
Minden jel arra mutat, miszerint az RMDSZ májusi kongresszusa vagy a megújulást hozza a szövetségnek, vagy az „Ez volt, nincs tovább” helyzetet fogja eredményezni rövid vagy középtávon.
A jelek egyike és talán legsúlyosabbika az az óriási hitelvesztés és támogatottság-csökkenés, amelyeknek jelenleg tanúi vagyunk. Ez nem véletlen. Ok-okozati összefüggéseit kell keresni ennek a helyzetnek, és ha ezt megtesszük, férfiasan be kell ismernünk: mindez annak az eredménye, hogy gazdaságélénkítő, munkahelymegőrző és -teremtő, esélyegyenlőségre, társadalmi szolidaritásra és szociális érzékenységre, valamint egy méltányos közteherviselésre épülő politika, egy modern, európai szintű szociális piacgazdaság kiépítését célzó elképzelés felvállalása helyett valami egészen más, a bérből és fizetésből élők, munkavállalók, kisvállalkozók, nyugdíjasok, szóval a nagy többség érdekeit figyelmen kívül hagyó, elsikeredett, szinte megfoghatatlan vonalvezetés uralkodott el a szövetség politikájában. Ugyanakkor az elmúlt időszak kormányzási hibáiért, hiszen a rendszerváltástól errefele kormányon voltunk néhány röpke kis időszakokat leszámítva, a felelősségvállalás mindezidáig elmaradt. Márpedig a hibákért felelősséget kellene vállalni, mert ez így lenne ildomos és helyénvaló. Nem boszorkányüldözésről lenne itt szó, csupán kiállni, nem testületileg, csupán az, aki úgy érzi, és elmondani legalább azt, hogy „Uraim és hölgyeim, elnézésüket kérem, sajnálom, de tévedtünk.”
Ezek a lemorzsolódás valós okai. Ami ebből adódott, a 2012-es választási eredmények, az azt mutatja, miszerint a magyar választóknak alig több mint egyharmada járult az urnák elé, és adta szavazatát az RMDSZ-re. Az adatok ismertek, 380 000. szavazat a körülbelül 900 000 lehetségesből. Lehet ezt magyarázgatni a rossz időjárással, gyenge mozgósítással, amelyért a helyi vezetés a hibás, és így tovább. Valójában a szavazókat nem a noszogatás, unszolás, a bűntudat sarkallja szavazásra, hogy „már tizedszer szóltak, végül csak elmegyek szavazni, legalább a béke kedvéért...”. Nem ezeknek a „hívószavaknak” kell elvinniük az urnához a választót, hanem az a meggyőződés, hogy: „ Igenis, el kell mennem szavazni, mert akikre én szavazni akarok, azok engem és a családom érdekeit képviselik, és én így fejezem ki bizalmam irántuk.” Ha ez nem így van, és nem így működik, nem jól van, és nem működik.
Alternatív megoldást arra a sok problémára, ami ezidáig fölhalmozódott, nem kínál a két újabb politikai alakulat sem. Sajnos, nem is úgy néz ki, miszerint a közeljövőben egy jobb, járhatóbb utat lenne képes fölvázolni, mutatni valamelyikük. Az egymással való meddő vitatkozás, ujjal mutogatás, egymás lejáratása, sárba tiprása, nevetségessé tétele, a kiszorítósdi azok a fő irányvonalak, amelyek mentén haladnak, sajnos elég sokan a politikusok közül. És eközben az egyszerű ember csak amúgy kapkodja fejét a megszorító intézkedések, újabb elbocsátások, drágulások láttán. És akkor, hogy látása ne legyen túl éles, vagy hogy ezeket a gondokat ne is lássa, valakik elővesznek, teremtenek egy ügyet, jelen esetben a székely zászló ügyét, azt felduzzasztják, felhevítik, nacionalizmussal elmérgesítik a közhangulatot és lám, máris elterelik a figyelmet és vele a népet, az istenadta népet. A hátterében pedig az áll, hogy nemsokára új választási kampány veszi kezdetét, Romániában is közelegnek az europarlamenti választások, az elnökválasztás. Tudvalévőleg a veszély érzete, a félelem egy akolba tereli mindenütt a világon a megrettent nyájat is, és mi több, ez a nyáj még akár azt a jelszót is elfogadja, hogy „Most tenni kell, nem enni.” Az így adódó tehetetlenségi erő mindig meghozza a várt eredményt: az ellenállás a minimálisra csökken, és „A kutya ugat, a karaván halad” örök igazsága győz.
Feltevődik a kérdés, hogy ezt az egész tragikomédiát milyen célból csinálják velünk, egyszerű halandókkal? Mi csak itt vagy ott vagyunk, utasításra mozdulunk-lódulunk erre-arra? Ott vagyunk mind, kivétel nélkül, megosztottan, kiábrándultan és csupán lelkünk mélyén él még, talán pislákol, egy kis reményparázs miszerint lesz majd még egyszer jobb is, emberszámba vesznek majd egyszer minden embert. De vajon mikor jön már el az a „majd”?
Hangsúlyosan tevődik föl tehát: Májusban vagy lesz megújulás az RMDSZ-ben, valós visszatérés az egyénhez, az emberekhez vagy a lemorzsolódás folytatódni fog és végül lefuthat a függöny szövetségünk előtt. Ebből adódik az a legfájóbb kérdés mindenikünk számára: ha ez bekövetkezik, akkor vajon mi lesz, hogy lesz tovább, csupán a káosz lesz az úr?
Kira Miklós Az RMDSZ Szociáldemokrata Tömörülés platform ügyvezető elnöke
Szabadság (Kolozsvár),