„Igazi úriember volt, velünk és mindenkivel”
Mócsy László emlékest és -kiállítás a Györkös-Mányi Emlékházban
2003. január 14-én kísérték utolsó útjára a Házsongárdi temetőbe Mócsy László kolozsvári kriminológust, aki a jogtudományok eme sajátos, ám kevesek által kedvelt ágának művelése mellett a rendszerváltást követő időszakban az Erdélyi Múzeum-Egyesület újjáalakulásából is kivette a részét. Nyolc évvel halála után az emberre, a jogászra és a művészre emlékezhettek szerdán a kolozsváriak az EMKE Györkös Mányi Albert Emlékházban: Benkő Samu történész, Somai László József ügyvéd, Vallasek Magdolna jogász és Farkas György fotográfus kimerítő előadása mellett az emlékest keretében megnyitották a Mócsy László fényképeiből és miniatűrjeiből összeállított kiállítást is.
Még nyugodt körülmények között is nyomasztja őket a felelősség: a kriminalisták sem tévedhetetlenek, de ehhez a munkához feltétlen türelem, nyugalom és koncentráció szükséges- nyilatkozta a Korunk egyik 1978-as lapszámában Mócsy László Kiss János újságírónak. Ezt az interjút idézte Benkő Samu történész, akadémikus, aki már nagyon hamar, hatodik gimnazista korában megismerte Mócsyt. Benkő Samu a református kollégiumban, barátja pedig, két évvel fölötte, az unitárius kollégiumban tanult. „Minden ehhez a városhoz, Kolozsvárhoz köt. Itt születtem 1925-ben, középiskolámat itt végeztem, majd 1945-ben beiratkoztam a Bolyai Egyetem jogi karára. Rá négy évre már tanársegédként dolgoztam a büntetőjogi tanszéken”-mondta egykor magáról Mócsy László, aki Benkő Samu szavaival élve a büntetőjogban rátalált arra a tárgyi felületet biztosító látványra, amelyet megszólaltathatott, ami nem más, mint a bűncselekmény tárgyi háttere. Az akadémikus utalt ugyanakkor arra is, hogy mily sokat köszönhet a megbecsült tudósnak az erdélyi tudományosság: a ‘89-es újrakezdés után – alig néhány társával közösen – Mócsy László szervezi meg az Erdélyi Múzeum-Egyesület Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztályát 1991-ben.
Vetítettképes előadásában többek között az elemista, majd a végzős gimnazista Mócsy Lászlót is bemutatta a jelenlévőknek Somai László József ügyvéd, akit eleinte családi barátság, később tanár-diák viszony és kollegiális kapcsolat fűzött Mócsy Lászlóhoz. Mint mondta, a kolozsvári igazságügyi palotában működő laboratóriumában fő tevékenységi területét képezte az ujjlenyomatok elemzése, az okiratok technikai vizsgálata, valamint a lőfegyverek vizsgálata, munkájának mintegy 80 százalékát azonban az írásszakértői vizsgálatok és szakvéleményezések képezték. Alapos jogi ismereteket követelő, orvostudományi és pszichológiai tájékozottságot is igénylő tevékenységének volt a része a grafotechnika mellett a grafológia is, emellett kötetei, tanulmányai és tanulmánynépszerűsítő írásai írásai jelentek meg. Közölt a Korunkban, A Hétben, az Előrében, a Tettben, az Igazságban, Mit mond az írásunk? címmel grafológiai cikkei jelentek meg a Családi tükör hasábjain. 1976-ban szerzett jogi doktorátust a Iaşi-i tudományegyetemen, s 1993-ban, nyugdíjazása után független kriminalista szakértői engedélyt váltott ki – derült ki Somai előadásából.
Vallasek Magdolna jogász Mócsy Lászlót, az embert jellemezte, kiindulva abból, hogy milyennek látták ők fiatal, 18-19 éves joghallgatókként az akkor már idős, ám igen népszerű jogászt. Készséggel válaszolt a kérdéseikre, valahányszor felhívták telefonon, s örömmel vállalta, hogy előadást tartson a Kolozsvári Magyar Diákszövetség Jurátus Körében. – Az első előadását 1997-ben hallottam, és emlékszem, egy hónappal azután koktélpartit szerveztünk, ahol a szakmában dolgozó idősebb jogászokkal találkozhattak a fiatalok. Laci bácsi az elsők között érkezett, elkezdte oldani a bennünk lévő feszültséget, mindenkivel külön-külön szóba állt – magyarázta Vallasek. Megtudtuk: Mócsy László szeretett a fiatalok között lenni, figyelt rájuk, bármiféle szakmai gőg vagy féltékenység nélkül. Komolyan vette, kollágaként kezelte a „fiatal zöldfülűeket”. – Mindig igazi úriember volt, velünk és mindenkivel, valóban tanítani akart, nem pedig kioktatni – mondta a jogász.
Minden vesszőre, kérdőjelre és pontra olyan szigorúan figyelt, mintha az élete függött volna rajta- hangsúlyozta Farkas György fotográfus. Mócsy László fotós tevékenységével kapcsolatban kiemelte: szorgalmas, türelmes önképző volt, nem próbálta véka alá rejteni az értékeket. A fényképeiből és miniatűrjeiből az emlékházban szervezett kiállítást április 4-ig tekinthetik meg az érdeklődők, hétköznapokon 12 és 17 óra között: Farkas szerint látvány- és emberközpontúság, valamint közérthetőség jellemzi ezeket az alkotásokat, amelyek „a valós világot mutatják be: a köznapit és az ünnepit, amelyben a művész a rendkívülit is meg tudta találni”. Utalt arra, hogy élete során Mócsy László fényképeit Kolozsváron, Nagyváradon, Nagykárolyban, Marosvásárhelyen, Brassóban, Nagyszebenben, Aradon, de még Szingapúrban, Portugáliában és Spanyolországban is kiállították
FERENCZ ZSOLT, Szabadság (Kolozsvár)

Kínos diplomáciai affér – Román–magyar feszültséget gerjesztett a nagykövet feleségének március 15-i beszéde
A Boc-kormány talpon maradt ugyan, ám a román–magyar diplomáciai kapcsolatokat megviselte a bizalmatlansági indítvány szerda esti vitája.
A Boc-kormány talpon maradt ugyan, ám a román–magyar diplomáciai kapcsolatokat megviselte a bizalmatlansági indítvány szerda esti vitája. Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövetet tegnap bekérették a román külügyminisztériumba és a parlament külügyi bizottságához, miután az ellenzék azt állította: Orbán Viktor magyar miniszterelnök „irredenta és románellenes” üzenetet küldött Erdélybe március 15-én.
Az Agerpresből idéztek
Amint arról beszámoltunk, Puiu Haşotti liberális frakcióvezető szerda este napirenden kívül követelte, hogy a parlament hivatalos állásfoglalásban ítélje el a magyar kormányfő szavait. Szociáldemokrata képviselőtársa, Radu Moldovan fel is olvasta a honatyáknak az irredentának és románellenesnek ítélt mondatokat: „Legyen Erdély olyan, mint régen volt, legyen a magyar nemzet olyan, mint régen volt. (...) Más országok elvették tőlünk Erdélyt (...)”.
A képviselő az Agerpres március 15-i marosvásárhelyi híradásából merítette az idézetet. Mint utóbb kiderült, a román hírügynökség tudósítójának tévedéséből, illetve Bajtai Erzsébet, Füzes Oszkár nagykövet feleségének marosvásárhelyi beszédéből robbant ki a botrány.
„Lélek diktálta szavak”
Orbán Viktor üzenetét ugyanis a Magyar Polgári Párt által szervezett ünnepségen a magyar diplomata neje tolmácsolta. Az ÚMSZ tudósítójának hangfelvétele szerint miután felolvasta a magyar kormányfő szövegét, Bajtai Erzsébet saját beszédbe fogott. „Az én lelkem is azt diktálja, hogy én is szóljak pár szót” – kezdte mondandóját a nagykövet asszony.
Bajtai egy Petőfi verset idézett („a székely hősöknek minden csepp vére gyöngyöt ér”), Kossuthra is hivatkozott, majd kijelentette: „Más országok ármányos szövetségén múlott, hogy elbukott a szabadságharc. És ez az, ami elvette tőlünk Erdélyt. De most lehetőségünk van arra, hogy békésen és demokratikus úton egyesítsük nemzetünket”.
Beszédét a nagykövet asszony egy Wass Albert versre (Erdély Szabadságáért), illetve egy magyar dalra egyaránt emlékeztető mondattal zárta: „Legyen Erdély olyan, mint régen volt, legyen a magyar nemzet olyan, mint régen volt”. Az Agerpres marosvásárhelyi újságírója a parlamentben is idézett tudósításában Bajtai Erzsébet szavait Orbán Viktornak tulajdonította.
Wass-vers vagy régi nóta?
„Nem akarom az Agerpres újságíróját bírálni, tudtommal jó szakember, de a hírügynökség jobban tenné, ha Marosvásárhelyre magyarul értő tudósítót küldene” – kommentálta tegnap az ÚMSZ-nek Füzes Oszkár nagykövet a történteket. A diplomata tegnap a román külügynél, illetve a külügyi bizottság előtt is azt hangsúlyozta: Orbán Viktornak a határon túli magyarokhoz intézett üzenete fejezi ki Magyarország hivatalos álláspontját.
A parlamenti testület ülésén részt vett Teodor Baconschi román külügyminiszter is, aki azt kérte a magyar nagykövettől, határolódjon az Orbán Viktor üzenetét „kiegészítő”, román sajtóban megjelent szövegrészektől – azaz Bajtai Erzsébet beszédétől is.
„Nem vitatkozom a román külügyminiszterrel, de nem határolódom el semmitől. Szerintem a március 15-i erdélyi ünnepségeken elhangzott összes többi felszólalásban, szavalatokban és a feleségem beszédében sem hangzott el a román nemzet méltóságára vagy Románia szuverenitására nézve sértő megállapítás” – mondta az ÚMSZ-nek Füzes Oszkár. Felvetésünkre hozzátette: Bajtai Erzsébet nem Wass Albert-idézettel, hanem egy régi magyar nótára utaló mondattal zárta mondanivalóját.
Markó józanságra intett
A parlamentben egyébként a kormánypárti politikusok már szerda este tisztázni próbálták, hogy az ellenzék tévesen idézte a magyar kormányfő szavait. „Itt van a kezemben Orbán Viktor hivatalos üzenete, és semmi nincs benne abból, amit neki tulajdonítanak. Ezért arra kérem önöket, hogy gondolkozzanak el mielőtt a hivatalos román-magyar kapcsolatokra árnyat vető nyilatkozatot erőszakolnak ki” – jelentette ki Emil Boc miniszterelnök.
Hozzátette: ha az ellenzék valóban „komolyan gondolta” volna a parlamenti nyilatkozat elfogadását, akkor az ülés elején kellett volna azt jelezni, nem pedig a bizalmatlansági indítványról való szavazás előtti percekben. „Beszéljünk egyenesen: ezzel az aljas, választási célokat szolgáló diverzióval akarnak viszályt kelteni a PD-L és az RMDSZ között, hogy megbukjon a kormány. Olyan történelemleckét kaptak Markó Bélától, amilyenben sosem volt még részük” – fogalmazott a kormányfő.
„Nagyon féltem mindazt, amit az elmúlt húsz év alatt közösen sikerült felépítenünk, mert tudom, hogy a történelem nem visszafordíthatatlan. Ezért elutasítok minden olyan – legyen az romániai vagy magyarországi - nem helyénvaló, veszélyes nyilatkozatot, amely eredményeinket veszélybe sodorja” – szólította józanságra a honatyákat Markó Béla miniszterelnök-helyettes is.
Ismét Alkotmánybíróság
Az ellenzék javaslatát végül elvetették, és sikerült megtartani a szavazást a bizalmatlansági indítványról. Emil Boc kormánya talpon maradt és a munkatörvénykönyv elfogadottnak tekinthető, ugyanis az ellenzéknek csak 212 szavazatot sikerült összegyűjtenie a kabinet megbuktatásához szükséges 236-ból.
A Szociál-Liberális Szövetség (USL) azonban nem hagyja magát: tegnap beadvánnyal fordult az Alkotmánybírósághoz, mert szerintük a munkatörvénykönyv az alaptörvénybe ütköző kitételeket tartalmaz. A taláros testület március 23-án tárgyalja meg az ellenzék beadványát
Új Magyar Szó (Bukarest)

Tanácstalanul
Állunk, nézünk magunk elé bután: már megint nem értjük. Nem azt nem értjük, hogy miként lehettek többen a sajtószabadságért tüntető „ellenforradalmárok” Budapesten, mint a kormányfő ünnepi orációját megtapsolók (pedig utóbbiak között lefizetett fiatalok is voltak, végre megint egy kis megrontás a puha zsarnokságtól!) – ezt nagyon is értjük.
Állunk, nézünk magunk elé bután: már megint nem értjük.
Nem azt nem értjük, hogy miként lehettek többen a sajtószabadságért tüntető „ellenforradalmárok” Budapesten, mint a kormányfő ünnepi orációját megtapsolók (pedig utóbbiak között lefizetett fiatalok is voltak, végre megint egy kis megrontás a puha zsarnokságtól!) – ezt nagyon is értjük. Hiszen ha mondjuk az 1848-as márciusi ifjak hirtelen feltámadnának, ők is a szabadságért tüntető tömegben és dobogókon lennének. Értjük azok tanácstalanságát is, akik az egyik oldalhoz szégyelltek, a másikhoz féltek csatlakozni; önmarcangolásuk megindító, de felesleges, hiszen – még lehet – mindenki pont oda áll, ahova akar, nem kell magyarázkodni.
Azt nem értjük, mit akart mondani a magyar miniszterelnök március 15-ikén, amikor kijelentette, hogy nem tűr el semmiféle diktátumot Brüsszeltől!? A sértésre, hogy az Európai Uniót párhuzamba állítja a szovjet birodalommal, külpolitikailag Orbán Viktor még nagyon sok választ fog kapni – felesleges azt nekünk minősítenünk. Isten őrizzen attól a szentségtöréstől is, hogy azt gondoljuk, minden magyarok miniszterelnökét annyira elragadta a hév, hogy már nem is tudta, mit beszél.
Ám ha ezt kizárjuk, akkor csak az a feltételezés marad, miszerint O. V. 1988-ban képzeli magát, és mint akkor az oroszokét, most az európaiak kivonulását követeli Magyarországról. Még mélyebbre hatolva forradalmi gondolkodásába: mivel az EU soros elnöke Magyarország és ő maga, ezáltal a saját kivonulását sürgeti. Vagy legalábbis kilátásba helyezi: nem engedi meg saját magának, hogy diktáljon saját magának! Ám félre az alkotáslélektani elemzéssel! Az elfogadott közös játékszabályok alapján az uniós törvények közösek, minden tagországra kötelező érvényüket nem lehet diktátumnak tekinteni. Tehát a legjobb esetben is a macsó kijelentés üres póz, másképpen fogalmazva marhaság.
Itthon az ünnepet régi kedves vendég bölcs szava aranyozta be. Azt értjük, hogy Semjén Zsolt számára a hely szelleme ismét serkentően hatott, és a híres nagyváradi peltzi napiparancsra emlékeztető direktívával összhangban kiadta az RMDSZ-nek, hogy mit kell tennie: fel kell hagynia azzal, hogy minden magyarországi párttal jó, konstruktív viszonyban akar lenni! Értjük, hogy Semjén és társai szerint az RMDSZ-nek csak a Fideszt szabadna elfogadnia. Azt nem értjük, hogy akkor viszont a magyarországi fő kormánypárt miért gáncsolja minduntalan az RMDSZ-t.
„Ha nem szeretsz, hát én szeretlek!” – ez nekünk túl bonyolult... És az ilyen felelőtlen nagyotmondásokból a felfokozott hangulatban még sok baj lehet.
Ágoston Hugó, Új Magyar Szó (Bukarest)

Marosvásárhely véres márciusa és a magyar—román megbékélés
1990. március tizenötödike hatalmas tömegeket utcákra szólító közös ünneplésének élménye a diktatúra éveinek kisebbségeket — és demokráciát — pusztító, több évtizedes politikai böjtje után revelációként hatott. Különösen itt, Háromszéken, de mindenhol a székelyföldi városokban, ahol a magyarság tömbökben élt. Önbizalmunkat fokozta az ezt megelőző közös fellépésünk eredményessége: az 1990. február 10-i gyertyás-könyves utcára vonulás.
Ez a közösségi élmény különösen meghatározó volt. Az akkor még jelentéktelen számú nacionalista beágyazottságú, magukat pártnak tituláló román csoportosulások nem sejtettek különösebb veszélyt a demokratikus rendszer kiépítésére, tulajdonképpen nem is érzékeltük a diktátor pár kivégzése után a demokrácia kibontakozására nézvést a hatalomátmentés országos szinten szervezett machinációit. Bennünket, akik szerepet vállaltunk az akkori események alakulásában, február 10. és március 15. sikere után megszédített az is, hogy a nagy sikerű ünnepséget követően a magyar és román megbékélés jegyében budapesti értelmiségi találkozóra invitáltak, s ennek a puszta ténye azt jelezte, hogy lesznek, lehetnek közös ünnepeink ezután, a "rendezni végre közös dolgainkat" József Attila-i vízió teljesülése valóra válik. A tanácskozás kezdőnapján kissé csodálkoztunk azon ugyan, hogy a magyarok sokan, de a román értelmiség köréből a nyugati emigráció képviselői közül senki sem jelent meg a magyar fővárosban. Rossz sejtéseinket visszaszorította viszont az, hogy a hazai románság akkori értelmiségi képviselői, Mircea Dinescu és társai tömegesen vesznek részt a történelmi jelentőségű román—magyar megbékélési összejövetelen. És erre a szándékra és hangulatra rontott rá a szó szoros értelmében is a Görgény-völgyi csőcselék Horea és társainak szörnyűségeire emlékeztető, a román—magyar megbékélés szándékát meghiúsító hutyurus városlerohanásnak a híre, annak a ténye, hogy sem Bukarest, sem a hadsereg az utolsó pillanatig nem "szólt" bele sem tankkal, sem kardlappal az események alakulásába. Marosvásárhely véres márciusának történetei nagyjából ismeretesek. Az események aprólékos és pártatlan kivizsgálása, a "megtorlások" egyoldalúságának feltárása viszont huszonegy éve várat magára. Sokunk arra is választ vár, hogy a budapesti magyar—román megbékélési találkozó meghiúsítása és a marosvásárhelyi szörnyűségek között volt-e valami összefüggés. Szerintem volt.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

75 éves az Erdélyi Könyv Egylet kapitánya
Veress Zoltán, az 1986-tól Stockholmban élő erdélyi magyar író, költő, műfordító és lapszerkesztő 75 évet töltött. Klasszikussá vált epikus gyermekversei (Tóbiás és Kelemen, Irgum-Burgum Benedek) máig a legkedveltebbek közé tartoznak, de írt felnőttekhez szóló szépirodalmat, tudománytörténeti írásai két kötetben láttak napvilágot, s publicisztikája is jelentős.
Ki hát valójában Veress Zoltán, ez a sokoldalú literátus ember? Gyermekként biológusnak készült — vallja meg kérdésünkre. Növények, állatok, mezőgazdálkodás érdekelte, mint egyik, agráregyetemet végzett nagyatyját. Honnan tudhatta még akkor, hogy a sors más életutat szánt neki? Mást, sokkal nehezebbet, amely úgy kezdődött, hogy a 16 éves Veress Zoltánt több társával együtt börtönbe csukták rendszerellenes szervezkedés miatt. Amikor két évvel később váratlanul szabadlábra helyezték, először az elmaradt érettségit kellett megszereznie, majd belátnia, hogy az akkor nagyon népszerűnek számító biológusképzésen a múltja nem jó ajánlólevél. Jelentkezett tehát a kolozsvári Protestáns Teológiára, ahol nem a múltjába, hanem a jelenébe kötöttek bele, így a Bolyai Egyetem magyar szakán folytatta tanulmányait. Itt sem maradhatott sokáig. 1958 Romániájában rendeletbe hozták ugyanis, hogy a politikai elítélteket el kell távolítani a felsőoktatás intézményeiből. Csakhogy ekkorra már neve volt, az Utunk című folyóiratnál várhatta ki a jobb időket, a 70-es évek elejét, amikor visszairatkozhatott az egyetemre. Minden tanárral tegező viszonyban voltam, mire letehettem a vizsgáimat — mondja a rá jellemző fanyar humorral. Aztán Huszár Sándor A Hét című, Bukarestben kiadott hetilaphoz hívta kolozsvári szerkesztőnek, s egészen addig végezte e munkát, amíg a Korunk folyóiratnál meg nem ürült a tudományrovat vezetőjének állása. Aztán gondolt egyet, s unokástul, feleségestül elhagyta Erdélyt. Sokáig visszhangzott literátus berkekben a kapu, amit 1985 karácsonyában jó hangosan rácsukott ceausizmusra és transzszilván küldetéstudatra egyaránt. Nyilván nem csak a ceausizmust és a szlogeneket hagyta maga mögött Erdélyben. Az egész elővázolt életépítmény ott maradt, s ha ezért valaki elítéli, hát lelke rajta. Irodalompártoló, tudományt népszerűsítő, felelős értelmiségi önmagát viszont továbbmentette, Stockholmban is megőrizte. Vagy inkább újraépítette? Talán ez utóbbi. Vitte az alapanyagot, s új építményt kreált belőle. Mert senki ne higgye, hogy idegen földön úgy vagyunk jól, ahogy vagyunk. Az idegen föld mennyországa pőrére vetkőztet, úgy enged be a kapuján, a pitvarig esetleg, s az ember kezdheti elölről az önépítést, bizonyítást. Van, aki belerokkan, van, aki erősebb lesz tőle, s olyan is akad, aki újonnan szerzett erejével leszakít néhány csillagot, s hazaküldi... Kitalálta a Peregrinus Klubot, melynek "célja, hogy a Svédországban élő magyarok találkozópontja legyen, lássuk és halljuk egymást, kulturális, tudományos és barátságos programok jelszava alatt. Lakásom könyvespolcát szép könyvsorozat díszíti. Az Erdélyi Könyv Egylet kiadványai. E mögött az 1990-ben alakult könyvklub mögött is a Veress házaspár áll, együtt néhány más svédországi magyarral, a hétszemélyes kuratórium tagjaival, akik az ügy mellé szegődtek. Az EKE honlapján szereplő tájékoztató szerint a szerkesztők célja elsősorban az otthon élő erdélyi magyar írók, illetve a "határon túli" nemzetrészek irodalmának támogatása. Elemzések, tanulmányok, szépirodalom a kötetek anyaga, értékük viszont jóval túlmutat önmagukon. Egy szerkesztői előszó húzza föl rájuk a vitorlát, s engedi tova négy égtáj magyarsága felé. Metaforám nem véletlen szüleménye, hanem a tizenegyedik kötet előszavának zárósorai ihlették: "Jelentőségünk az EKE most kezdődő második évtizedében talán csökkent, szerepünk és felelősségünk azonban növekedett." Ne kérdezzék, miért, én egy ilyen mondat mögé hajóskapitányt képzelek. Esetleg nagy utasszállító repülőgépét. De mindenképpen kapitányt. Olyan szilárd embert, akit ma már régi vágásúnak szokás nevezni, mert nincs benne semmi "jelentőségbe" kapaszkodó egoizmus, s amit tesz, azt "felelősségből", a közösségért cselekszi. Az EKE-kötetek előszóinak olvasása legalább akkora élmény, mint a további tartalom tanulmányozása. Az írások mélysége és időbeni terjedelme olyan portrét enged kibontakozni egy emigrációba kényszerült, de nemzeti, szellemi és kulturális hovatartozásában szilárdan álló magyar íróról, amelyre több interjú sem lenne képes. De ha már a kapitány hasonlattal éltem korábban, engedjék meg, hogy azzal is folytassam, méghozzá Noé történetével. Azon emberével, aki az özönvíz pusztítása elől nemcsak az életbe, hanem egy új korszakba mentette tovább a menthetőt, s akinek szellemalakja minden társadalmi-kulturális létet fenyegető vészhelyzetben ott kísért. Látták őt nagyon jól a felelős erdélyi értelmiségiek is. A mitológiai bárkaépítő sokat bolyonghatott a mi szép Erdélyünkben, mert parancsoló üzenetét még versbe is lehelte: "Be kell hordanunk, hajtanunk mindent. / A szavakat is. Egyetlen szó, /egy tájszó se maradjon kint. / Semmi sem fölösleges." (Kányádi Sándor) Akinek volt füle rá, s hajóépítő készsége és képessége, az aszerint cselekedett. Az EKE-könyvek Veress Zoltán bárkája, tartalmuk pedig pénzben nem mérhető értékű. No de lássuk ismét a kapitányt az előszók kormánykerekénél. Ha úgy általában kellene jellemezni a kötetek előfutár-írásait, akkor azt mondanám, hogy elsősorban a felelősségével nagyon is tisztában lévő ember szerénysége jellemzi. Épp csak bocsánatot nem kér ezért az önként fölajánlott bárkaépítésért, ezért a "könyves kalákáért", azért, hogy a könyvsorozat másik szerkesztője, Dávid "gyula" mellett ő lehet a "kende". A tudós higgadt józanságával méri minden szavát, mielőtt papírra veti, pedig a témák nagy érzelmi töltetűek. Megoldásra vár, ezért témává kell avatni például a magyar falu sorsát vagy a szórványosodást, a "nagy másságok tengereiben való szétforgácsolódást". Mártírjaink egy része is bekerül e bárkába, "akik egykor értünk is, helyettünk is helytálltak", s akikre olyan szükségünk van, mint "őskeresztényeknek a szentek legendáira". Menti a vidámságot, nem azért, mert okunk van rá, hanem mert néha "csak úgy bírjuk ki az egészet, ha röhögünk rajta", s közben olyan mondatokat fogalmaz, hogy megáll tőle a szívverésem: (a humor) "nem fizikai, hanem erkölcsi bosszúállás, vértelen és jelképes, mint a templomi áldozás vagy az úrvacsoravétel". Regényíró-pályázatokat hirdet társaival, s hogy egyszerre több mentendőt is bevagonírozhasson, témaként ajánlja a ’48-as forradalmat, majd a jelen állapotokat. Mert "az emlékezés: életjelenség". Az irodalmi mű pedig a közösség emlékezete. Kapitányi védelmét a kisebbség kisebbségeire is kiterjeszti, mert humanista ember nem csak a saját fajtáját menti. Olykor egymásnak feszül a hajó legénysége, s akkor a bárka szükségszerűen ezt is magával viszi: a turáni átok terhét a tizenhetedik kötet előszavában. Pedig addigra az eredetileg erdélyi értékeket begyűjtő kapitány akciója már jóval túlmutat az erdélyiség keretein. A kapitány épít, ment, kormányoz, s teszi mindezt Szent István szellemében s — határozott érzésem — védnöksége alatt. És miközben ment, irányt is mutat. Sokunk számára még nem követhető, de legalább érzékelhető s mélyen helyeselt irányt egy szebb, egy jobb, egy emberibb, egy biztonságosabb kikötő felé. Az EKE utolsó kötetében azt kértétek a szerzőktől, hogy rajzolják meg a hajó árbockosarából talán már érzékelhető kikötőt, "a mostaninál lényegesen értelmesebb világot". Csakhogy a lényeges dolgok — Saint-Exupérytől tudjuk — szemmel nem láthatóak, így a szebb, jobb világok sem, mert egy másik dimenzióban teremtődnek. A Te elkötelezett, magyarságban gyökerező emberségednek köszönhetően már létezik, hisz a Te EKE-bárkád "egy hordozható, a föld bármelyik pontján azonos hatásfokkal működő, megmaradási, identitásőrzési lelkivilág modellje". Jobb, "mint amilyent Mikes Kelemen már egyszer kipróbált Rodostóban"!
Boldog születésnapot!
Kovásznay Enikő. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szoboszlai Aladár székelyföldi szervezkedése
Annak ellenére, hogy Szoboszlai Aladár 1956. október 24-e és november 2-a között egyedülálló kísérletbe kezdett a rendszerrel szemben álló belső ellenzék mozgósítására, éppen Kosza József teljesen ártatlan meghurcolása, elítélése ismételten felveti a rabtársak által is jogosan megfogalmazott kérdést: gyermekien naiv álmodozó, vezető szerepre vágyó, felelőtlen karrierista volt, vagy pedig népe szabadságáért az életét bármikor feláldozó, jövőbe látó lelkész-politikus? A kérdés cseppet sem szónoki. Szoboszlai rövid életútja a bizonyság rá: egyszerre volt gyermekien naiv álmodozó, felelőtlen karrierista, de népe sorsáért valóban aggódó és azért bármilyen áldozatra vállalkozó lelkész-politikus. Amikor kivégezni vitték, a foglár megkérdezte: nem fél a haláltól, a golyótól? Azt válaszolta: nem mi, lelkészek hirdetjük az örök életet?
Szoboszlai a Keresztény Dolgozók Pártja programjában azt is megjósolta: a szocialista rendszer bukása után az ipari vállalatokat részvényesítik, és a földbirtokosoknak visszaadják földjük egy részét. Mindmáig a szocialista rendszer és ideológia egyik legpontosabb diagnózisát fogalmazta meg: a marxizmus-leninizmus a félelmen alapul, ezért tudnak százmilliókat rabságban, diktatúrában tartani. Ha ez a hatalmas tömeg elindulna — ahogy 1989 végén történt —, egyszerűen elsöpörné az egész rendszert. A magyar—román konföderáció, amelyhez laza államszövetségben Ausztria is csatlakozna, valójában a Mittel-Europa egyik első elméleti kérdésfelvetése. Szoboszlai Aladár 1956. október 28-ra tervezte a második államcsínyt. Éjjel-nappal azon fáradozott, hogy a kommunista diktatúra ellen fellázítsa az országot. Az 1958. január 5-i vádemelésben az ügyész ezt tételesen megfogalmazta: "Amikor a Magyar NK-ban megkezdődött az ellenforradalom, Szoboszlai Aladár úgy vélte: elérkezett a pillanat az RNK államrendje ellen.
Miután megtudta, hogy a Magyar Népköztársaságban megkezdődtek az események, Szoboszlai Aladár Bukarestbe utazott, Constantin Drăgăniţă alezredes lakására, ahol Iris Drăgăniţăval, a feleségével megállapodtak abban: sürgősen Caracalra, a férjéhez megy, ismerteti vele a szervezetet, az akciótervet, az lett volna a feladata, hogy Szoboszlai Aladár kérésére a tankalakulatával az akció megkezdésével egy időben elfoglalja a középületeket. Iris Drăgăniţă teljesítette ezt a megbízatást, ami kiderül az ő, valamint Constantin Drăgăniţă alezredes és mások nyilatkozatából.
A Magyar NK-ban zajló ellenforradalom első napjaiban Szoboszlai Aladár Huszár Józseffel együtt Orbán István lakására ment, ahol konspiratív gyűlést tartott, ezen részt vett Tamás Imre is. (...) Ugyanazon este Szoboszlai Aladár és Huszár József Sepsiszentgyörgyre utazott, ahol a helyszínt azonosították, majd folytatták az útjukat Kézdivásárhely felé, ahol kapcsolatot teremtettek Kónya Istvánnal, akit azzal bíztak meg, hogy a Sepsiszentgyörgy melletti fegyver- és lőszerraktár megtámadása révén fegyvert kell szerezni, ezért Kónya István embereinek kell akcióba lépniük. Ugyancsak Kónya Istvánnak és embereinek meg kellett volna támadniuk a Bereck melletti fegyverraktárt, hogy az őrség megtámadására felfegyverezzék magukat. Kónya Istvánnak a hat géppisztolyon kívül, amit egyedül is beszerezhetett volna, még más fegyvereket is kellett volna szereznie azon a két fegyveren és pisztolyon kívül, amelyet Tamás Dezső szerzett és a felforgató szervezet rendelkezésére bocsátott. Szoboszlai Aladár és Huszár József gyanúsított Kézdivásárhelyről Torja községbe, Ábrahám Árpád római katolikus paphoz utazott, ahol konspiratív gyűlést tartottak, amelyen Szoboszlai Aladáron, Huszár Józsefen és Ábrahám Árpádon kívül részt vett Szörcsey Elek, Baróthi Pál, Lőrincz Károly és mások."
A Securitate által összeállított dokumentumokat minden esetben nagy-nagy fenntartással és forráskritikával kell és szabad tanulmányozni, hiszen a valóság és a fikció gyakran keveredik. Bizonyítható, hogy Szoboszlai Aladár 1956. október 28-ra valóban tervezte az államcsíny kirobbantását. Azonban az általa alapított sejtek nem működtek, nem vették komolyan elképzeléseit. Nem lehet eléggé elítélően minősíteni azt a naiv elképzelést, hogy a Csíkszereda—Sepsiszentgyörgy—Brassó—Bukarest között közlekedő vonatra a különböző településekről egyszerűen csak úgy felszállhatnak, méghozzá fegyverrel (?!!), arról ismerik fel egymást, hogy a szájukban meggyújtatlan cigaretta, a kezükben gyufásdobozt lóbálnak.
A Securitate beépülését bizonyítja, hogy a konspirálók minden lépését követve, 1956. november 2-án Sepsiszentgyörgyön az esti órákban az állomás környékén razziát tartottak. Szoboszlai Aladárnál és Huszár Józsefnél ott volt az a riasztópisztoly, amelyet Tamás Dezső Pataki Zoltán közvetítésével szerzett, és amelyet Orbán Péter adott át Szoboszlainak a csíkszeredai állomáson. Amikor a razziát észrevették, a pisztolyt az állomás előtti hídról az Oltba dobták. Szoboszlai letartóztatása után egy egész katonai alakulat mindenféle detektorokkal átfésülte az Oltot, s valahol Sepsiszentgyörgy alatt megtalálták a már rozsdás pisztolyt. Ezzel tárgyi bizonyítékot találtak a fegyveres összeesküvésre! Ez végleg megpecsételte a vádlottak sorsát. Innen már gyors és egyenes út vezetett a tíz halálos ítélethez és a többi vádlottra kiszabott 1300 év börtönbüntetéshez.
Valójában beszélgetésekről, tervezgetésekről, az erdélyi kérdés megoldásának elméleti felvetéséről tárgyaltak. Mindezek ellenére több halálos ítéletet hoztak, mint Ion Antonescu háborús bűnös csoportjának perében. Az 57 vádlottat a mindössze másfél oldalas, 1950/199-es számú törvényrendelet alapján ítélték el, amely kimondja: "Az előkészületi és kísérleti cselekmények befejezett cselekményként büntetendők." Magyarán: a gondolatban "elkövetett" bűncselekményt is halállal büntették. Erre a jogtörténetben sajnos nemcsak a szocialista Romániában volt példa. Ezért kell a Szoboszlai Aladár és társai ellen indított koncepciós per minden fontosabb mozzanatát a világ közvéleménye elé tárni...
Tófalvi Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egymásnak ítélve – Fekete március Marosvásárhelyen
(MTI) – A 21 évvel ezelőtti marosvásárhelyi véres történéseket és az ottani cigányság magyaroknak nyújtott segítségét idézi fel az Egymásnak ítélve – Fekete március Marosvásárhelyen című könyv, az angol és magyar nyelvű köteteket csütörtökön mutatták be Budapesten, a Terror Házában.
Tőkés László európai parlamenti képviselő azt mondta: ritka pillanatai történelmünknek, amikor sikerül helyreállítani a természetes együttérzés és szolidaritás állapotát; a régóta leszakadt, megosztott, egymásnak uszított magyarok és cigányok egymásra találtak Marosvásárhelyen. "Annyira magától értetődően természetes, humánus és emberi volt, hogy éppen ez a varázsa ennek" – fogalmazott.
Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerint a könyv egyik mondanivalója, hogy elhiggyük, rajtunk múlik, hogyan folytatódik a történet.
A könyvben a befogadás, a megaláztatás, az elutasítás egyaránt megjelenik, szép és jó, rossz és igaz történetek egyaránt vannak. Kifejtette: annak a jegyében indult el a fekete március dokumentálása, hogy miközben annyi rossz, de igaz történetünk van, ezekkel szemben azokat a történeteket, amelyek igazak és jók, sorakoztassuk fel. A cigányok, akik akkor kiálltak a magyarok mellett, megakadályoztak egy polgárháborús helyzetet a városban, sok ember életét konkrétan megmentették azzal, hogy a feltüzelt román erőszakot nem engedték eluralkodni – emelte ki az államtitkár.
Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója azt mondta, szerették volna, hogy ha a rendezvényt a Román Kulturális Intézetben tartják, mert úgy gondolják, azt, ami több mint 20 éve Marosvásárhelyen történt, el kell kezdeni "kibeszélni" a románoknak és a magyaroknak. Az intézet vezetőjével abban maradtak, hogy a könyvbemutatót ne tartsák ott idén, viszont jövő márciusban a Terror Háza Múzeumban tartsanak egy "nagyszabású beszélgetést" román és magyar résztvevőkkel.
"Kezdjük el ennek a nagyon fájó sebnek, ami a két szomszédos nemzetnek egy máig üszkösödő sebe, a kibeszélését" – fogalmazott a főigazgató.
Tavaly a Terror Háza Múzeum és a Polgári Kultúráért Alapítvány közös rendezvényén a magyarok mellett kiálló cigányok közül a Petőfi-emléklap a helytállásért nevű elismeréseket adott át Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi bizottsága elnökeként.
A könyv a díjátadón és emlékünnepségen elhangzott szerkesztett beszédek mellett visszaemlékezéseket és fotókat gyűjt csokorba angol és magyar nyelven. Népújság (Marosvásárhely)

Kelemen Hunor: visszaköszön a nacionalizmus
Megválasztásakor tett ígéretéhez híven, miszerint kéthetente Kolozsváron tart sajtótájékoztatót, Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, tegnap délután ismertette és kommentálta a kongresszus után történt legfontosabb hazai eseményeket.
Az elnök csütörtökön megbeszélést folytatott a szövetségen belüli ideológiai platformok képviselőivel, majd a területi elnökökkel konzultált. Április másodikára a kolozsvári magyar színházba hívják össze a Szövetségi Képviselők Tanácsának ülését, amelyen megalakítják a döntéshozatalokra felhatalmazott 18 tagú Szövetségi Elnökséget. Napirendi pontként szerepel az alelnök (erre a tisztségre Borbély László esélyes), és főtitkár megválasztása (ezt a személyt még keresik). A találkozó után megrendezik a Mátyás király szoborcsoport hivatalos újraavatását. Az ezt követő 2-3 hónapban, a tervek szerint, a területi szervezetek révén társadalmi konzultációt tartanak 200 000–300 000 személlyel, hogy feltérképezzék a különböző régiókban élő magyarok sajátos elvárásait, és azok ismeretében kidolgozhassák a közép-, illetve hosszútávra szóló politikai stratégiát.
Kelemen Hunor elgondolkoztatónak tartja, hogy március 15-ével kapcsolatban, Orbán Viktor félreértelmezett, eltorzított üzenete miatt, alig fél nap alatt a román parlamentben egyesek képesek lennének az utóbbi huszonegy év kiegyezésre törekvő munkájának eredményeit lábbal tiporni, és a magyar kártyát ismételten uszító szándékkal felhasználni. Haşoti szenátor politikai nyilatkozatát szerencsére a kormánykoalíció visszaverte, és amikor a tévedésre fény derült, a honatyák közül egyre többen higgadtak le. Ugyanakkor az RMDSZ elítéli a csíkszeredai Csibi Barna nyilvános felelőtlen akcióját, mert a magyar–román párbeszédhez nélkülözhetetlen a kölcsönös tisztelet megkövetelése. A parlamentben a nacionalista hang feltámasztása minden esetre zavaró tényező – mondta a szövetségi elnök. És még hozzátette: az RMDSZ helye ott van a parlamentben, mert azzal biztonságérzetet szavatol a romániai magyarság számára
Ö. I. B. Szabadság (Kolozsvár)

Rendszeresen megrongálják Dsida Jenő sírját
Romokban a házsongárdi temetőkertben nyugvó Dsida Jenő sírja, de nem csak az övé, úgy tűnik nincs aki megmentse Kós Károly, Reményik Sándor, Szenczi Molnár Albert nyughelyét sem.
Az 1585-ben megnyitott kolozsvári házsongárdi temető Európa egyik legrégebbike, talán a leghíresebb magyar temető, erdélyi panteon, a magyar művelődéstörténet kegyhelye. A temető a „lombos Házsongárd" dombjáról kapta nevét. Hírét nemcsak az itt nyugvó jeles személyiségeknek, hanem régi sírköveinek, művészi emlékműveinek is köszönheti.
A sírokat mostanában azonban nemcsak az idő rombolja, a helyiek elmondása szerint sorozatosan vandálok is dúlják azokat, így hiába a temető műemléki védettségű, mára pusztulás fenyegeti. Megmentéséhez a dunántúli Szilsárkány polgármestere, Zöld Péter adománygyűjtő akcióba kezdett, 174 kistérségi társulás segítségét, támogatását kérte, egyelőre kevés sikerrel. Eddig ugyanis hiába a széleskörű felhívás egy millió forintot sikerült csak összegyűjteni.
A Házsongárdért Alapítvány több mint tíz éve alakult és próbálja megmenteni a temetőkertet. Eddig saját erejéből 90 síremléket és öt kriptát állítottak helyre a diákok. Néhány hónapja azonban azt kellett látniuk, hogy ismeretlenek több sírt is darabokra törtek. Gergelyné Tőkés Erzsébet, az alapítvány elnöke a Vasárnapi újság műsorának elmondta, összegyűjtötték a törmelékeket, hogy az ősi darabokat helyreállítsák, ám már másnapra eltűntek, a tapasztalatok szerint valahol egy betonalapban végezték. Mint mondta, a műemlék sírkertben folyamatos a betonozás – a védett temetőben egyébként tilos – új építmények épülnek egyik-napról a másikra.
A megoldás szinte lehetetlen, mert ugyan a kulturális minisztérium óvná a műemlékeket, ahhoz azonban, hogy lépni tudjanak azok helyrajzi számát kéri. Azt pedig – mivel időközben titkosították is az adatokat – a Házsongárdért Alapítvány nem tudja megszerezni. Marad tehát a tehetetlenség és a rongálásokat követő, eddig eredménytelen feljelentések sorozata.
Kossuth Rádió. Erdély.ma

PSD: ne tölthessenk be köztisztséget kettős állampolgárok
Valeriu Zgonea, a szociáldemokraták alelnöke szombaton, Gyulafehérváron azt nyilatkozta, hogy a PSD benyújt a parlamentbe egy olyan törvénytervezetet, amely szerint köztisztségekbe, vezető funkcióba csak olyan személyek kinevezhetőek vagy megválaszthatóak, akiknek egyetlen állampolgárságuk van, a román.
Ha érvényesülne a szociáldemokraták akarata, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsa elnöke, vagy a magyar állampolgárságról, vagy a tanácselnökségről kellene lemondjon
„Egyes államokban kettős állampolgársággal legfeljebb helyi tanácstagnak jelöltetheted magad, de semmi esetre sem lehetsz polgármester, megyei tanácselnök, alelnök, prefektus, államtitkár, miniszter, miniszterelnök, államelnök, képviselő, szenátor” – mondotta Zgonea.
Kifejtette, ezt a modellt több államban alkalmazzák, példaként említette Franciaországot, Németországot, Olaszországot vagy Spanyolországot.
„Ezzel nem az RMDSZ-t bántjuk. Én úgy gondolom, európaiak vagyunk. Jogunk van törvényt hozni, nem esküdhetsz fel két alkotmányra. Nekem nehéz megértenem, hogyan tartod tiszteletben Románia alkotmányát, valamint Magyarország vagy Spanyolország, illetve Olaszország alkotmányát”, nyilatkozta Zgonea.
Zgonea elmondta, az új törvény feltételhez szabná az elnöki, miniszterelnöki, miniszteri, államtitkári, elnöki tanácsadói, polgármesteri, megyei tanácselnöki, alelnöki, prefektusi tisztségre, azaz minden olyan tisztségre pályázást, amely „jelentősen befolyásolja az állam működését”.
„Ha helyi tanácstag akarsz lenni, lehet három állampolgárságod is, de ha polgármester akarsz lenni, akkor csak egyetlen állam polgára lehetsz, a román államé” – mondotta Zgonea. Kifejtette, „sérti egy állam büszkeségét”, ha megyei tanácselnökök, képviselők „azzal dicsekednek, hogy felveszik a kettős állampolgárságot”. A PSD alelnöke kifejtette, a PSD által kezdeményezett törvénytervezet azt követően jön létre, hogy látták, „élesednek a román állam elleni felszólalások”.
Hozzáfűzte, Románia nagyon „rugalmas volt”, sok olyat tett, amit Európa nem. „Van pozitív diszkrimináció, és én azt gondolom, sokat kell beszélnünk azokról a visszaélésekről, amelyeket a magyar önkormányzatok hajtanak végre a kisebbségben élő románokkal szemben. Eddig nem beszéltünk ezekről, de cserébe megteremtettük a romániai magyaroknak, hogy magyar nyelven tanulják Románia történelmét” – mondotta Zgonea.
Elmagyarázta, a román állam nyitott a kisebbségekkel szemben, az egyetlen európai állam, amely fenntart 18 helyet a különböző kisebbségek képviselőinek. „Hiszek a multikulturalitásban, de ugyanakkor hiszek abban is, tisztelned kell azt az államot, ahová mész. Valamilyen formában el kell magyaráznunk RMDSZ-es kollégáinknak, hogy véget kell vetni az ilyen visszaéléseknek, amelyek minden március 15-én megtörténnek, mindig magyarországi üzenetek árnyékában. Ez nem fair play” – nyilatkozta Valeriu Zgonea.
A PSD-s képviselő szerint ez a törvénytervezet nem kívánja korlátozni a választhatóság vagy a választáshoz való jogot. „Mi nem korlátozzuk a választhatóság vagy a választáshoz való jogot. Mert egy olyan Európai Unióban, ahol a többségi államok így döntöttek, én is így dönthetek. Ez egy lépés, amely felelősebbé tesz az iránt a tisztség iránt, amelybe eljutni szándékozol. Ha majd más alkotmányunk lesz, az európai, akkor majd másképpen viszonyulunk a köztisztségekkel, vezetőfunkciókkal kapcsolatban. Ha mi dicsőségnek tekintjük, hogy felvesszük egy más állam polgárságát, azt jelenti, a vezető tisztségünkben más államra gondolunk, nem a sajátunkra” – hangsúlyozta Valeriu Zgonea. Székelyhon.ro

Emlékplakettet helyeznek el
Március 25-én 17 órakor kerül sor a Karácsonyi Péter-emlékplakett elhelyezésére a Nagykárolyi Kulturális Központ épületén. A szervezők mindazokat elvárják, akik tisztelői a zenetanár munkásságának, a Castelanii Zenekar tagjai voltak, avagy a kultúra pártolói. Az együttes alapítója, Karácsonyi Péter a nagykárolyi zenei élet emblematikus alakja. Március 25-én a 71. életévét töltötte volna be. Az emlékplakettet tanítványai, Bogdan Georgescu és Szűcs József kezdeményezésére helyezik ki.
A szervezők az alábbi írással ismertetik Karácsonyi Péter munkásságát azon kevesekkel, akik nem hallottak arról:
„A Castelanii, négy évtizedes múltra tekint vissza és egyet jelent Karácsonyi Péter zenetanárral valamint Nagykárollyal. A Castelanii jelenség több mint kilenc generáció életét tette teljesebbé, megszépítve, és nem keveseknél, egészen meghatározva későbbi életútjukat. Egy valóságos mozgalomról van szó, mely a hatvanas évek elején indult útnak, azóta is töretlen sikernek örvend és időközben a zene városává avanzsálta Nagykárolyt. A hajdani tanítványoknak köszönhetően, ez a mozgalom ma is él a városban.
A felnövekvő generációk sikert sikerre halmoztak. Ezt számos rádió és televízió felvétel, megannyi fesztiváldíj és több kiadott lemez igazolja.
A Castelanii fennállásának 46 éve alatt neves előadókkal működött közre.
Mindennek létrejöttéért Karácsonyi Péternek a művésznek tartozunk köszönettel, aki míves módjára ékszert faragott a Castelanii névből.
1940. március 25-én született Budapesten. 1956-ban érettségizett Nagykárolyban, 1959-ben Temesváron elektrotechnikusi, majd 1962-ben Kolozsváron híd- és útépítészi diplomát, 1965-ben pedig pedagógusi képesítést szerez.
1971-ben végez a Gheorghe Dima Konzervatórium, Zeneszerző és Muzikológia Fakultásán. 1978-ban karmesteri képesítést szerez. 1983-ban megkapja a Román Tanügyminisztérium Érdemes Tanári elismerését, majd 1994-ben a Kultúra Kiválósága-díjjal is kitüntetik.
2001. október 20-án, 62 esztendős korában hunyt el.
2005-ben, post mortem megkapta Nagykároly megyejogú város Pro Urbe-díját.
Magától értetődő, hogy a fentebbi felsorolás kevés arra, hogy kifejezze Karácsonyi Péter nagyságát. Igazán és őszintén Róla szólni tanítványai tudnak, kiknek emlékezetében örökre megmarad. Számukra Karácsonyi Péter tanár úr halhatatlan, hiszen nem mennek el örökre azok, akik egész életüket egy közös és magasztos cél szolgálatába állították." Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti)

Tizenhatmillióra csökkenhet Románia lakossága
21 680 974. Ennyi volt Románia lakossága a legutóbbi, 2002-ben elvégzett népszámlálás szerint. Ez a szám 2009. január 1-i becslések szerint 21 498 616-ra esett vissza. És ez a devolúció minden kétséget kizáróan folytatódni fog. Az ENSZ Népességi Alapjának előrejelzése szerint Románia lakossága 2030-ra 19 millióra eshet vissza.
Sőt, a jelenlegi tendenciák mellett 2050-ben már csak 16 millióan fogják majd lakni az országot. Az utóbbi két évtizedben nem kevesebb, mint 1,7 millióval csökkent az ország lakossága, elsősorban az egyre inkább romló születési arányok valamint a magas fokú migráció miatt, derült ki a tanulmányból. A népesség csökkenésével egyidejűleg megfigyelhető, hogy folyamatosan növekszik a társadalom átlagéletkora. Amíg a 90-es évek elején a lakosság 2%-a érte el a 80 évet, addig ez az arány azóta egy százalékkal emelkedett. Az előrejelzések szerint ráadásul a 2050-re a lakosság egyharmada meghaladja a 65 évet.
Egyelőre nincs gond a nyugdíjalappal, mert olyan összeget kell kifizetnünk, amire képesek vagyunk. Jelenleg. De mi lesz akkor, ha a demográfiai mérleg felborul? Mi lesz 20-30 év múlva? Ezt a problémát a munkaügyi minisztérium nem tudja kezelni egy megfelelő mértékű gazdasági növekedés nélkül", idézte a nevezett minisztérium egy vezetőjét a money.ro gazdasági portál.
Kocsis Zoltán
Impulzus. Erdély.ma

Iancu Laura: a csángóság egy állapot
Veszprém – Amit ma csángó nyelvnek nevezünk, valójában nem is létezik. Inkább nyelvjárások vannak, amik településenként változnak. A csángóság pedig egy állapot. Ezeket a kijelentéseket Iancu Laura csángó-magyar író, költő, néprajzkutató tette, aki a minap a Vetési Albert Gimnázium tematikus hetének vendége volt.
A költőnő kérdésre válaszolva elmesélte: évek óta kétlaki életet él, sokat van távol, de mindig visszatér a ma másfél ezres lakosú szülőfalujába. Mint mondta, lelkileg ez mindig megviseli kicsit, hiszen sokat változott a település gyerekkora óta, a gyökereit már nem igazán találja.
Majd a költőnő a magyarságtudat témájára tért át.
A nyelv és a nemzeti identitás összefüggnek. A csángókat gyakran éri az a vád, hogy nincs magyar identitásuk, amivel nem értek egyet. Van, de ezt elsősorban a vallás határozza meg, aminek történelmi okai is vannak.
Hozzátette, a katolikus hit nagyon nagy szerepet játszik mindennapjaikban. A papnak hihetetlen hatalmat tulajdonítanak, a közösség tart tőlük, az átkától pedig kimondottan félnek. Olyannyira, hogy még néhány falubeli halálesetet is ennek tulajdonítottak, ami tovább növelte a pap tekintélyét. A csángó nyelv kapcsán az írónő elmondta, mindenki az erőszakos asszimilációról beszél, ő azonban nem csak ebben látja a problémát.
- A nyelvvesztés elsődleges oka, hogy nincs írott változata. Csak szóbeliségében él, amit otthon, kis közösségekben használnak. Emellett egy egynyelvű, tiszta román közeg veszi közre, ezért a csángók a hiányzó szavaikat a román nyelvből pótolják és nem a magyarból. Ahhoz, hogy az utóbbi kerüljön előtérbe, egy magyar nyelvű közegnek kellene körülölelnie minket.
„Félnyelvű" gyerekkoráról elmesélte, sorstársaival együtt az iskolában döbbentek rá, se a románt, se a magyart nem tudják igazán. Mivel a hét öt napját a mezőgazdaságban, a földeken töltötték, a hatvanas évektől kezdve pedig a tsz-ekben dolgoztak, nem volt módjukban tanulni. Az akkori politika és kormány érdeke is az volt, hogy a csángók írástudatlanok maradjanak, megtartva őket az egyszerű paraszti világban. Ezt szolgálta az is, hogy képzetlen, tanulatlan tanárokat küldtek ki hozzájuk. A „magasabb" kultúrával való találkozást egyedül az írástudó papokon keresztül a vallás jelentette. Innen is ered tehát a csángók erős vallásossága. - A csángóság állapot. Olyan, mint csángó „faj", etnikai értelemben nem létezik. Vagy magyar, vagy román. Éppen ezért szerencsésebbnek tartom a moldvai magyarság kifejezést – ezeket már a csángó identitásról, önmaguk meghatározásáról fogalmazta meg az írónő.
A csángómagyarság természetét firtató kérdésre válaszolva kifejtette, legjellemzőbb tulajdonságuk a kisebbrendűség. A hatalommal szembeni állandó alávetettség miatt sosem harcoltak például a jogaikért. Ebbéli próbálkozásaik kimerülnek néhány visszafogott, szerény hangvételű panaszlevélben. Iancu Laura kifejtette még, amit ma Magyarországon csángó folklór és néptánc címszó alatt a színpadokon láthatunk, az többnyire odahaza, náluk is már csak a színpadoké.
- Napjainkban igen kevés településen fedezhetőek fel például a tradicionális csángó menyecskeruhák. A legtöbben már nem hordanak népviseletet. Azok az idők elmúltak...
Szabó Zsuzsanna
naplo-online.hu. Erdély.ma

Marosvásárhelyen emlékeztek a fekete márciusra
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és Markó Béla miniszterelnök-helyettes szombaton Marosvásárhelyen emlékezett meg az 1990-es marosvásárhelyi márciusi események áldozatairól. A szövetség vezetői, valamint Nagy Zoltán, a Szövetségi Elnöki Hivatal vezetője és Szepessy László találkoztak az 1990-es események során elhunyt Kiss Zoltán hozzátartozójával, Kiss Zoltánnéval, valamint a sokévi börtönre ítélt és bántalmazott Cseresznyés Pállal, Szabadi Ferenccel, Juhász Ilonával, akiknek átadták azt a támogatást, amelyet az RMDSZ a 2000-ben létrehozott Szolidaritási Alapból fedez minden évben. Ez a gesztus ugyanakkor nem csak a jelenlévőknek, hanem a számtalan névtelen áldozatnak is szól, mindazoknak, akiket a marosvásárhelyi események során bántalmaztak.
A 89-es forradalom után a romániai magyarok is hitték, hogy eljött az új, szabad élet, ellenben egyetlen magyar felirat miatt lángba borult minden Vásárhelyen, és szertefoszlott a szabadságba vetett hit, remény – mondta Kelemen Hunor. A fekete március a mi szabadságharcunknak a része, és erre minden évben emlékeznünk kell, hogy soha többé ne történhessen meg, hangsúlyozta a szövetségi elnök. Az RMDSZ által létrehozott Szolidaritási Alapból évente támogatást nyújtanak az akkori események áldozatainak és hozzátartozóinak.
Markó Béla miniszterelnök-helyettes arra figyelmeztetett beszédében, hogy a nacionalista hangulatot egy pillanat alatt fel lehet fokozni, és lerombolható minden, amit eddig építettünk – jó példa erre az elmúlt napok parlamenti történései március 15-e kapcsán. Szabadság (Kolozsvár)

Jó hangulatban küzdöttek meg egymással a „katonák”
Vidámság, játék, kreativitás: ebben a szellemben töltötték március 19-ét mindazok az általános iskolás diákok – szám szerint 68-an –, akik a Partium és Közép-Erdély legkülönfélébb csücskeiből érkeztek Kolozsvárra, az Adj, király, katonát vetélkedő országos döntőjére. A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) fiataljai immár ötödik alkalommal hirdették meg ezt a versenyt, amelynek célja, hogy az iskoláskorú gyermekekben növelje, erősítse az összetartozás érzését, kiemelje a család fontosságát, elősegítse egymás jobb megismerését. Az Unitárius Kollégium díszterme meghitt helyszínt biztosított az egésznapos, jó hangulatú program számára, amelynek során a résztvevők valódi családdá kovácsolódtak össze.
Bardócz Csaba ikafalvi református lelkipásztor, a MIT egykori elnöke és a vetélkedő egyik szellemi atyja bevezetőjében elmondta: az idei verseny anyagát (meséket, verseket) összefoglaló szöveggyűjtemény országos szinten 2500 kisdiákhoz jutott el, a vetélkedő helyi szakaszát pedig 43 helyszínen rendezték meg. A résztvevők egyre nagyobb száma miatt idén két országos döntőt szerveztek: a székelyföldi diákok számára külön alkalmat biztosítanak április 2-án Sepsiszentgyörgyön. – Nem csak azt vesszük figyelembe, hogy mit tudtok és mennyire készültetek fel a szöveggyűjteményből. Arra buzdítunk, hogy merjétek megmutatni, elmondani, amit tudtok. Virtuálisan itt minden gyermek nagycsaládossá válik. Kívánom, hogy később az életben is legyetek mindannyian nagycsaládosok – fejtette ki Bardócz Csaba, aki Csete Örssel, az Apáczai Közalapítvány igazgatójával és e cikk szerzőjével együtt látta el a nap folyamán a verseny zsűrizésének tisztét.
Molnár Imola és Rácz Norbert műsorvezetők a különféle helyszínekről érkezett gyermekeket háromfős „családokra” osztották, majd első próbaként minden családnak nevet, címert és jelmondatot kellett kitalálnia és bemutatnia. A kicsik fantáziája szárnyalt, ugyanakkor igyekeztek kötődni a verseny szellemiségéhez, így a legtöbb családnév igazodott a szöveggyűjtemény anyagának bizonyos mozzanataihoz, és a címerek is leginkább a bátorság, az erő, az összetartozás, a szeretet érzetét sugallták, és persze a győzniakarásét. Elszánt küzdelem folyt az almákért, hiszen pontok helyett alma járt, amely ugyancsak próbára tette az ifjú „katonák” tűrőképességét, mivel a pont-almákat csak a nap végén ehették meg. A vetélkedők során nem csak a szövegek ismeretét díjazták, hanem a résztvevők ügyességét, kreativitását, ötletességét is, a próbák során a versenyzőknek többek között cipőfűzőket kellett gyűjteniük, fészket építeniük, akadálypályán átkelniük, lufit felfújniuk eldurranásig és még számtalan egyéb feladatnak kellett eleget tenniük, hogy megkaphassák a kiérdemelt almákat, amelyek megszerzéséért a nap vége felé közeledve már elszánt rablást is folytattak, próbára téve saját és a társaik tudását is. A diákok lelkesen és kellő komolysággal álltak a feladatok megoldásához, a kísérők és nézők pedig remekül szórakoztak a különféle megmérettetéseken.
A nap végére kialakult állás szerint harmadik helyen végzett a Csókák családja, a második helyet a Csonka család érdemelte ki, míg az első helyet A három pillangó nevű család szerezte meg, mindannyian értékes nyereményekkel térhettek haza. Természetesen senki sem távozott üres kézzel: a szervezők és a támogatók jóvoltából minden egyes résztvevő emléklapot és apró ajándékokat kapott, valamint a nyári ikafalvi Hun táborban való részvétel jogát, ahová Bardócz Csaba szervező hívta meg őket. Az ötödik Adj, király, katonát vetélkedő idén is hű tudott maradni szellemiségéhez, bebizonyítva, hogy az általános iskolás korosztály még fogékony a klasszikus mesei értékekre, azok megőrzésére, átadására. Elismerés illeti a szervezőket helyi és országos szinten, valamint a kicsiket felkészítő pedagógusokat, amiért segítik ezen értékek fennmaradását.
SÁNDOR BOGLÁRKA ÁGNES. Szabadság (Kolozsvár)

Román hackerek feltörték a Magyar Hírlap honlapját
Valószínűleg román nacionalista hackerek támadták meg a Magyar Hírlap internetes oldalát tegnap – adta hírül az Index.
Megütköztünk annak tartalmán, stílusán, a legroszszabb soviniszta hagyományokat idéző és súlyos frusztrációt jelző érvelésén – közölte Szentesi Zöldi László főszerkesztő-helyettes. – Bízunk abban, hogy ezt a hangnemet a felelősen gondolkodó románok éppen úgy visszautasítják, mint a Magyar Hírlap munkatársai.” Az Index szerint a román nacionalistákat tömörítő Romanian National Security (RNS) nevű csoport korábban az olasz RAI, a La Stampa, a Corriere della Sera és a francia Le Monde internetes oldalát is megtámadta. A Magyar Hírlap internetes oldala a tegnap délutáni órákban még nem volt elérhető. Krónika (Kolozsvár)

Román hackertámadás a Magyar Hírlap ellen
Magyarellenes gyűlöletkeltés Avram Iancu szellemében
Órákon át nem lehetett hozzáférni lapunk online kiadásához tegnap, miután egy román hackercsoport megtámadta a Magyarhirlap.hu honlapot. Írások és fotók helyett Románia trikolórral színezett térképét, alatta pedig a Romanian National Security csoport üzenetét láthatták a képernyőn. Kora délután honlapunk helyreállítása órákat vett igénybe. Vélhetően Orbán Viktor múlt heti félreértelmezett üzenete, valamint a Székely Gárda alapítójának performance-a miatt feszültté vált román-magyar viszony áll a támadás hátterében. „Itt nem egy országos napilapról van szó, hanem annak az üzenetnek a tartalmáról, amely megjelent, és amelyben egy egész nemzetet fenyegetnek meg” – mondta Kocsis Máté, a törvényhozás nemzetbiztonsági bizottságának tagja az Echo Tv-nek. Hozzátette: a bizottság is összeülhet a kérdésben.
Orbán Viktor március 15-i üzenetét a bukaresti magyar nagykövet felesége tolmácsolta Marosvásárhelyen. Bajtai Erzsébet ezután saját gondolatait mondta el, ám azokat a román állami hírügynökség a kormányfő üzeneteként közvetítette. Így olyan mondatot is Orbánnak tulajdonítottak, ami például Erdély elvesztéséről szól.
Az ügy nyomán Bukarestben bekérették a magyar nagykövetet, és a törvényhozásban is vita indult. Lapunk kiderítette, a félreértésért egy amatőr tolmács a felelős, aki a hírügynökséget tévesen tájékoztatta. A feszültséget fokozhatta, hogy Csibi Barna, a Székely Gárda alapítója Csíkszereda központjában felakasztott egy Avram Iancut – az 1848-49-es erdélyi magyarellenes akciók vezérét – ábrázoló bábut, majd az erről készült filmet feltöltötte a világhálóra. Csibi Barna ellen vizsgálat indult, akcióját magyar politikusok is elítélték.
„Mindannyian úgy éreztük a szerkesztőségben, hogy a legsötétebb törzsi szellem költözött pár órára honlapunkra – mondta Szentesi Zöldi László, lapunk főszerkesztő-helyettese. – A Magyar Hírlap azt üzeni a tetteseknek, ha ennyire fáj nekik Marian Cozma halála, a magyarság helyett inkább a gyilkosokkal levelezzenek. Egyébként az ember akkor szokott ennyit filozofálni becsületről, nemzeti kincsekről, megbecstelenített sírokról, amikor pattanásos arcú, frusztrált, tizenhat éves gyerekember. Ezzel együtt, sajnos, sokan gondolkodnak így Romániában, és ezt nem szabad szem elől tévesztenünk” – tette hozzá.
Az RNS honlapja csak regisztrált tagok számára érhető el, vasárnap azonban ezt a lehetőséget is korlátozták. A csoport Facebook-adatlapja szerint magukat nem tartják rasszistának. „Büszkék vagyunk arra, hogy fehérek és románok vagyunk, de… gyűlöljük a cigányokat!” A társaság azt állítja magáról, tevékenységük nem az ellenállásban, a tiltakozásban vagy a lázadásban merül ki. „Az RNS az egész román nép kiáltása. Szervezetünk azokat próbálja megszólítani, akik elfelejtették, hogy ereinkben román vér folyik” – folytatódik a csoport bemutatkozása, amely újabb cigányozásba csap át: „A cigányok nem románok! Nem ők írták történelmünket!”
Az RNS tagjai, akik az egyik román napilap szerint húszan lehetnek, és átlag életkoruk is húsz év körüli, korábban már feltörték a brit Daily Telegraph, a francia Le Monde honlapját is. A társaság akkor is a románok cigányoknak nevezése és Franciaországból való hazatoloncolása miatt tiltakozott, ezért hivatkoznak a közösségi portálon arra, hogy „mi tiszteletben tartottuk Franciaországotokat, ti pedig Romániánkat fogjátok megbecsülni!”
Az internetes országimázsvédők lazán osztogatják a jelzőket a franciáknak. „Megelégeltük, hogy hozzátok hasonló szemetek csúfot űzzenek hazánkból. Ha volt pofátok feldühíteni egy egész országot, tudjátok meg, nem állunk itt meg!”
Végezetül, a csoport adatlapján megismerhetjük mottójukat is: „Megtörténhet, hogy a sasok alacsonyabban szállnak a tyúkoknál, de a tyúkok soha nem emelkedhetnek a felhők fölé.” Magyar Hírlap

„Családias” Bethlen-bál
Több mint hatszázan vettek részt a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium XVII. alkalommal megszervezett bálján, amelyre két héttel előbb már minden jegy elkelt. A városi sportcsarnok befogadóképessége határozta meg a három éve a kollégium falain kívülre vitt táncmulatságon a résztvevők számát. A nyitótánc ezúttal is a végzős diákok palotása volt, majd az ünnepi köszöntők következtek.
Szőcs Ildikó igazgató beszédében emlékeztetett, hogy a 2011-es év a család éve, és úgy vélte: a résztvevők is egy nagy családhoz tartoznak. Majd Répás Zsuzsanna magyar közigazgatási és igazságügyi államtitkár-helyettes szavait tolmácsolta, aki a kollégiumnak az anyanyelvi oktatásban vállalt fontos szerepét hangsúlyozta a szórványban, és biztosította a iskola vezetőségét, hogy a magyar állam támogatja a konviktus felújítását.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, kulturális és örökségvédelmi miniszter, aki a bál védnökségét is vállalta, beszédében kifejtette: „A nagyenyedi kollégium évszázadokon keresztül képviselte az erdélyi szellemiséget, értékteremtő szerepe megkérdőjelezhetetlen.”
Tamás András. Új Magyar Szó (Bukarest)

A név is visszajár a magyar állampolgársággal együtt
Megugrott a névváltoztatások, pontosabban a nevek visszamagyarosítása, az idén Erdélyben. Az illetékesek a magyarországi állampolgársági törvény hozadékának tartják a jelenséget.
Amióta kérvényezni lehet a magyar állampolgárságot, a könnyített honosítási eljárással együtt, névváltoztatási kérelmet is be lehet nyújtani a magyar hatóságokhoz. Ezáltal a magyar dokumentumokban a románra lefordított és így anyakönyvezett nevűek, a Ioan-ok, Ştefan-ok, Ludovic-ok, Irina-k, Elisabeta-k, ismét Jánosok, Istvánok, Lajosok, Irének, és Erzsébetek lehetnek.
A háború után a magyar keresztneveket románra lefordítva anyakönyvezték. A székely viccet is faragott a szerencsétlenségéből. szerinte az övé a legnehezebb nyelv, mert például az asszony nevét Zorica-nak írják és Hajnalkának ejtik.
Akik kérik a visszahonosítást a nevük olyan lesz, mint valójában is használják. A honosításnál, a névváltoztatást kérők közül egyre többen szeretnék, ha a romániai hivatalos helyeken is magyarul használhatnák az anyakönyvezéskor elrománosított nevüket. A helyreigazítást a polgármesteri hivatalok anyakönyvi irodájában igényelhetik. Sokan nem tudják, hogy mindössze minimális illeték kifizetése szükséges ahhoz, hogy nevüket visszamagyarosítsák. A névcsere maga után vonja számos más irat kicserélését is, a személyi igazolvány, a házassági-, az anyakönyvi kivonat, a jogosítvány, a lakás és cégpapírok, a gyermekek dokumentumai helyett is újat kell kérni és ez már nem olcsó mulatság. Ezzel magyarázható, hogy ezidáig nem kérték tömegesen nevük helyreigazítását.
Petrovits Hajnal
Duna Tv, TérKép. Erdély.ma

Magyar rendezvényeken román tolmácsolást?
Furcsa beadványt terjesztenek a marosvásárhelyi román újságírók. A MediaSind Mures szakszervezet nevében fogalmazott – Cora Muntean által körbeküldött dokumentumban arra szólítják fel a magyar civil és politikai szervezeteket, hogy a nem román nyelven zajló rendezvényeiken tolmácsokat biztosítsanak a román újságírók számára.
Mindezt arra alapozzák, hogy elkerüljék a március 15-i esethez hasonló félreérthető, félremagyarázó tudósításokat. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete szakmai és állampolgári szempontból megalapozatlannak és megalázónak tartja ezt a követelést. – Nyilvános, köztéri rendezvényeken állampolgári jogunk az anyanyelv használata.
Ugyanakkor elvárható, hogy a magyar közösségekben dolgozó újságírók, tudósítók jól ismerjék a munkavégzésükhöz szükséges nyelveket – áll Karácsonyi Zsigmond, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete elnökének közleményében. A MÚRE elnöke szerint az elmúlt évek gyakorlata azt bizonyította, hogy minden magyar civil és politikai szervezet és közszereplő készségesen állt a román újságíró-kollégák rendelkezésére, hogy számukra is érthető módon nyilatkozzon.
Furcsa beadványt terjesztenek a marosvásárhelyi román újságírók. A MediaSind Mures szakszervezet nevében fogalmazott – Cora Muntean által körbeküldött dokumentumban arra szólítják fel a magyar civil és politikai szervezeteket, hogy a nem román nyelven zajló rendezvényeiken tolmácsokat biztosítsanak a román újságírók számára.
Mindezt arra alapozzák, hogy elkerüljék a március 15-i esethez hasonló félreérthető, félremagyarázó tudósításokat. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete szakmai és állampolgári szempontból megalapozatlannak és megalázónak tartja ezt a követelést. – Nyilvános, köztéri rendezvényeken állampolgári jogunk az anyanyelv használata.
Ugyanakkor elvárható, hogy a magyar közösségekben dolgozó újságírók, tudósítók jól ismerjék a munkavégzésükhöz szükséges nyelveket – áll Karácsonyi Zsigmond, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete elnökének közleményében. A MÚRE elnöke szerint az elmúlt évek gyakorlata azt bizonyította, hogy minden magyar civil és politikai szervezet és közszereplő készségesen állt a román újságíró-kollégák rendelkezésére, hogy számukra is érthető módon nyilatkozzon.
Paprika Rádió. Erdély.ma

A szórvány templomai (Őrzők könyve)
Magyari Hunor és Szántó Tünde könyve impozáns kivitelezésű. Egy olyan magyar egyházmegyét ismertet, amelyről a Székelyföldön élő nagyon keveset tud, épp ezért hiánypótló.
A huszonnegyedik órában felleltározott magyar múlt érték, még ha a lelkünk elszomorodik is, látva a magyarság sorvadását, fokozatos megszűnését abban a tájegységben, amelyben őshonos, amelyet egykor belakott, és ahonnan fokozatosan kiszorul.
A bevezetőben Ősz Sándor Előd lelkipásztor ismerteti az egyházmegye történetét. Az első írásos adatok a 13. századból maradtak ránk. Az egyházmegye virágkora a 17. század, amikor Erdélyt a református fejedelmek vezetik. Ekkor területén 38 egyházközség működik. E gyönyörű vidék turisztikai értékét emeli a magyar történelemhez és kultúrához kapcsolódó két csodálatos vár. Déva vára nemcsak Dávid Ferencet juttatja eszünkbe, hanem a gyönyörű régi magyar balladánkat, a Kőműves Kelement, míg Vajdahunyad vára az igazságosnak nevezett magyar király, Mátyás nevéhez kötődik. Persze, e térségben még más királyi és fejedelmi várak is sorakoznak. A református egyházakra itt is, mint Dél-Erdély más régióiban, a legnagyobb csapást az 1784-es, Horea vezette magyarirtó lázadás, valamint az 1788-as török katonai betörés mérte. A Horea által vezetett szabadcsapatok nyolc egyházi személyt gyilkoltak meg, a török katonai expedíció során három református templomot égettek el. Amikor e régió magyar népe kiheverte e pusztításokat, a történelem kemény vihara ismét átsöpört fölötte. Az 1848-as magyar forradalom idején kirobbantott ellenforradalmi lázadás idején a román felkelők tizedelik a békés civil népességet. Ettől kezdve a megcsappant magyar lakosság fogyása felgyorsul. Az 1920-as trianoni diktátum előtti és utáni évtizedekben a bányavidék gazdasági fellendülése ― Petrozsényben, Lupényben, Vulkánban és Lónyán ― a református közösségek megerősödéséhez vezetett. A kommunista parancsuralmi rendszerben még érkeznek reformátusok ide, de a hatalom gondoskodik arról, hogy a ,,tradicionális kompakt magyar közösségek (Lozsád, Rákosd)" szétzüllesztése révén a magyarság mindenütt kisebbséggé váljék. Az egyházmegyét 1964-ben megszüntetik, egyesítik a Gyulafehérvárival. Némi javulást, változást hozott az ateista diktatúra megdöntése. 1990-ben a Hunyadi Református Egyházmegyét újjászervezik a reformáció idején kialakult határai közt. Jelenleg tizenhat egyházközség működik, amelyben nyolc lelkész teljesít szolgálatot. A 17. századi egyházközségek számához mérve a csökkenés látványos. A népességarány azonban még ennél is rosszabb, mert a hajdan reformátusok által lakott magyar többségű települések túlnyomó része az évszázadok során elrománosodik. Az 1918-ban berendezkedő román uralom gyorsítja a magyarság beolvasztását, nyelvvesztését. Erre a legjobb példa az egykori magyar kisváros, Piski, ahol 1910-ben 2810 magyar és 133 román nemzetiségű élt, de a 2002-es népszámláláskor már 10 786 román és mindössze 395 magyar. A példákat lehetne még sorolni. Megdöbbentő a magyarság nyelvi térvesztésének aránya. A könyv összeállítása idején, 2010-ben már teljesen elnéptelenedett települések: Borbátvíz, Folt, Galac, Kitid filiái: Bacalár, Szentgyörgyválya, Marossolymos, Ribice, Tusnya. Az említett falvakról a könyvben ezt olvashatjuk: ,,már nem volt, amit megörökíteni". Az egykori magyar közösségekről a ,,mára teljesen elnéptelenedett gyülekezetek elpusztult templomai helyett" a ,,a hajdan ott szolgáló lelkipásztorok névsora tanúskodik".
A magyarság felszámolódása, elrománosodása e régióban több száz éves múltra tekint vissza. Zsoldos Márton esperes 1795-ben, amikor számba veszi a magyar eklézsiákat, már ,,szembe kellett néznie a nyelvvesztés problémájával". 215 évvel később a kötet egyik szerzője, Magyari Hunor, akinek sikerült több erdélyi református egyházmegyét bejárnia és fotóznia, a következőt állapítja meg: ,,Az eddig bejárt egyházmegyék közül itt találtam a legtöbb gyülekezet és lelkész nélküli egyházközséget." Az utóbbi évtizedekben a magyarság lélekszámának zuhanása felgyorsult, az etnikai arányok tovább romlottak. Nem lehet meghatódottság nélkül olvasni a könyv másik szerzője, Szántó Tünde sorait: ,,Mivel én is szórványban élek, ezért különösen érdeklődöm e vidék iránt. Minden református templom a maga nemében számomra ereklyeként jelent meg. A nagy létszámú híveket befogadó templomok mellett a romtemplomok is üzenettel szolgálnak számunkra." Ezt az üzenetet továbbítja a könyvben közzétett számos fotó, elkalauzolnak Dél-Erdély e zugába, amelynek egy részét ma is Hátszegnek nevezzük.
A kötet bemutatja a településeken fennmaradt kegyhelyeinket, mind az impozáns, a jó állapotban lévőket, mind a pusztulás útján haladókat, mert csak így ismerhető meg a régió még létező magyarsága és az eltűnés, felszámolódás szintjére csökkent közösségek is.
Amikor e könyvismertetőt írtam, azon is elgondolkodtam, hogy a tömbmagyar Székelyföldön élők, ahol a szülők rendelkezésére áll az anyanyelv megőrzésének lehetősége, tudnak-e arról, hogy Erdélyben a települések százaiban elnémult, illetve eltűnőben a magyar szó. Tudnak-e arról, hogy ez még ott is bekövetkezett, ahol a román uralom kezdetén magyar többségű városok, falvak álltak, olyanok, amelyeket 800―900 évvel korábban magyarok alapítottak és századok hosszú során oltalmaztak, védtek, és ha kellett, újraépítettek. A Székelyföldön kívüli magyar települések sokaságában a magyarság nemcsak kisebbségbe, hanem szórványlétre is kényszerült. Vajon azok, akik Sepsiszentgyörgyön és más magyar településeken senki által nem kényszerítve, önként-dalolva román óvodába, iskolába íratják gyerekeiket, hallottak-e arról, hogy sok száz, hajdanán magyar településen megszűnt a magyar óvoda és iskola.
E könyvet olvasva a ma még többségben élő székely magyarok — köztük a történelemtanárok, de más végzettségű pedagógusok is — vajon elgondolkodnak-e azon, ők maguk hogyan járulnak hozzá az új nemzedék neveléséhez. Megfelelőképp vértezik-e fel a magyar történelem és kultúra ismeretével? Vajon eszközemberként élnek-e? Ne feledjék, az elnémult magyar harangok, az omladozó templomok, a romokban heverő erődítmények, az udvarházak százai, mind-mind figyelmeztető jelek. Ne feledje az erdélyi, a székelyföldi magyar értelmiség: ott, ahol még van magyar közösség, magyar élet, az írástudók felelőssége óriási, tevékenységükkel megmaradásunkat kell szolgálniuk!
Magyari Hunor, Szántó Tünde: A Hunyadi Református Egyházmegye templomai. Székelyudvarhely, 2010. A kiadvány megjelenéséhez a Szülőföldalap támogatása mellett hozzájárult Hargita és Kovászna Megye Tanácsa, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Kovászna Megyei Művelődési Központ.
Kádár Gyula. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bihor megye lett Biharból
Következetesen románul, Bihor néven említik Bihar megyét azon a magyar nyelvű honlapon, amelyet európai uniós támogatásból hozott létre Nagyvárad, illetve Bihar megye és a szomszédos Hajdú-Bihar önkormányzata. A www.bihar-bihor.eu címen elérhető weboldal a két megye turisztikai látványosságait sorolja fel. A problémára előbb annak a debreceni székhelyű nonprofit vállalatnak a figyelmét hívtuk fel, amely az oldalt készítette, és amelynek telefonszáma ott elérhetőségként szerepel. A telefont felvevő hölgy kérdésünkre azt mondta, a projektnek nem ő a vezetője, de tudomása szerint a partiumi megye megnevezéséért a nagyváradi fél felel.
Bokor Ágotát, a nagyváradi városháza alkalmazottját, aki a honlap és a hozzá tartozó nyomtatott kiadványok szerkesztésében is részt vett, szintén telefonon értük el. Ő azonban azt mondta, több vitájába került, amíg legalább a kiadványok némelyikébe a magyar megnevezés került be. Ugyanakkor Zámbori Tamás, aki a projektet vezette, és aki Bokor Ágota szerint a román elnevezés használata mellett kardoskodott, azóta nem dolgozik a cégnél, azt viszont nem tudtuk kideríteni, ki látja most el a feladatot. Bokor Ágota egyébként azt mondja, a projektvezető érve az volt, hogy a két megye neve túlságosan hasonlít egymásra, ezért jobb – akár magyar szövegkörnyezetben is – a hivatalos román elnevezést megjeleníteni a honlapon.
Közben Biró Rozáliával, Nagyvárad alpolgármesterével is felvettük a kapcsolatot. Az elöljáró megerősítette a Bokor Ágota által mondottakat: kijelentette, több vitát is folytatott a magyarországi féllel, de sehogy sem sikerült dűlőre jutni velük. Igaz egyébként, hogy a két megye által alkotott eurorégió, amely nagyjából a régi Bihar vármegyének felel meg, hivatalosan a Hajdú-Bihar–Bihor nevet viseli, de a honlapon nemcsak a projekt megnevezésében, hanem az összes menüpontban románul szerepel a megye neve, olyan helyeken is, ahol a magyar szövegkörnyezet miatt ez nagyon zavaró.
Ugyanakkor az is szembetűnő, hogy a magyar nyelvű szöveg szó szerinti fordítása a román eredetinek, a Műemlékek, templomok, kultikus helyek – Bihor megye alcím alatt például az ortodox templomokkal, a görögkeleti egyház helyi történetével kezdődik a felsorolás, ráadásul a fordítás is magyartalan, helytelen, összefüggéstelen. Bokor Ágota érdeklődésünkre azt is elmondta, hogy a turisztikai célpontokról szóló adatokat egy pályázat alapján kiválasztott vállalkozó gyűjtötte össze, és a fordítást is az végezte. A kiadványoknak aztán nem volt szerkesztője, ezért jelenhettek meg benne nyelvileg döcögős mondatok. Bokor Ágota egyébként azt mondta, sem a kiadványok, sem a honlap nem szépirodalmi jellegű munka, így szerinte elegendő annyi, hogy a magyar nyelv szabályainak megfelel, ha stílusilag nem is kifogástalan. Az illetékes amúgy rosszindulattal vádolta meg a Krónikát, amiért felróttuk a hibákat.
Eközben a magyarországi Szabolcs-Szatmár-Bereg, illetve a romániai Szatmár megyék által alkotott eurorégió esetében nem szokták elkövetni ezt a hibát, tehát nem nevezik a partiumi megyét magyar szövegben Satu Marénak, de az is tény, hogy a Bihar-Bihor probléma mélyebb gyökerű: tapasztalataink szerint ugyanis a legtöbb Hajdú-Bihar megyében szervezett eseményen, konferencián a román földrajzi nevet használják. Ezt egyébként a honlapot kezelő cég dolgozója is megerősítette, amikor – bár nem hivatalosan – azt mondta, ő maga sem gondolta, hogy ami románul Bihor, az magyarul Bihar.
Nagy Orsolya. Krónika (Kolozsvár)

Az ErGo Egyesület Önkormányzati Szaktestületének Közleménye
2011. első félévében az ErGo Egyesület nyerte el pályázat útján a megbízást, hogy a magyarországi Szülőföld Alap (későbbiekben Bethlen Gábor Alap) Oktatási és Szakképzési, illetve Önkormányzati együttműködési és Informatikai Kollégiumainak határon túli továbbpályáztatásra szánt támogatásait Erdélyben koordinálja.
Köztudott, hogy a magyarországi támogatási rendszer átalakulóban van. Ennek ellenére, mivel az új rendszer kidolgozása még folyamatban van, az első féléves kiírásnak még az ún. „régi rendszer” alapján kellett megtörténnie.
Az ErGo első alkalommal látja el a továbbpályáztatás feladatát, ennek ellenére, az ErGo megpróbált változtatásokat eszközölni a folyamatban. Két-három hónap alatt sikerült olyan meghatározó átalakításokat véghezvinni, amelyekhez hasonlóakra (sajnos) az elmúlt több évsorán nem volt példa. Többek között:
– a pályázatok beküldését egy új, modern on-line felület támogatta (kiküszöbölve a régebben használt, elavult program olyan hátrányait, mint a telepítés szükségessége, kompatibilitási problémák stb.);
– ahol lehetett leegyszerűsítettük a beküldéssel és elszámolással járó adminisztratív folyamatot (nem szükséges több aláírás a pályázat beküldéséhez, nem szükséges több nyomtatott példány stb.);
– pontozási rendszert és elbírálási módszertant dolgoztunk ki (külön, a különböző kiírások specifikumainak megfelelően);
– az elbírálást elismert szakemberekből álló szakmai kuratóriumok végezték, a szakmai szempontok érvényesülését megpróbáltuk a lehető legjobban előtérbe helyezni;
Remélhetőleg –ha kis mértékben is– sikerült átláthatóbbá, hatékonyabbá tennünk a folyamatot.
Véleményünk szerint az Önkormányzati és Informatikai Kollégium kiírása túl átfogó, ugyanakkor az a tény, hogy ilyen kis keretösszeggel írták ki ezt a programot nem feltétlenül éri el a megfelelő hatását. Nehéz ugyanazzal a „mérleggel” összemérni például egy önkormányzati eszközbeszerzési programot és több önkormányzat, civil szervezet együttműködési programját.
Az Önkormányzati Szaktestület nem javasolja ilyen formában kiírni az elkövetkezőkben ezt a pályázatot. Javaslatunk szerint ezt a programot átdolgozva, nagyobb költségvetéssel kell újra kiírni, vagy egyáltalán nem kell ilyen formában folytatni.
Ilyen körülmények között egy teljesen objektív pontozási rendszer kidolgozása lehetetlen. A jövőre nézve, az objektív elbírálás támogatásának érdekében, az elsődleges kiíróknak javasoljuk, hogy a pályázati kiírások sokkal differenciáltabbak legyenek. A jelenre nézve, a javasolt pontrendszeren belüli szubjektív tényezők hatásának csökkentése érdekében, megpróbáltunk egy elbírálási módszertant elkészíteni, illetve rögzíteni néhány pontozási irányelvet.
Általános észrevételek a benyújtott pályázatok kapcsán:
Véleményünk szerint a pályázatokban javasolt programok/projektek nagy része jelentős, nagy társadalmi hasznossággal bíró, fontos kezdeményezés. Ennek ellenére, magukat a pályázatokat véve figyelembe, a beérkezett pályázatoknak kevesebb, mint felét tudnánk a „jó” minősítéssel ellátni (ezek között volt néhány nagyon jó pályázat is). Sajnos, elég sok a „rossz/nagyon rossz” kategóriába sorolható pályázat is. Az alábbiakban felsorolunk néhány gyakori hibát:
· Több pályázó nem figyelt eléggé a kiírás szövegére, és olyan projektekre nyújtott be pályázatot, amelyek nem felelnek meg ennek a kiírásnak. (sok olyan projektet nyújtottak be, amelyeknek semmi közük nem volt az önkormányzati együttműködésekhez, informatikai programokhoz, csak egyszerűen szervezeti eszközbeszerzésre vonatkoztak).
· Nagyon sok volt az olyan pályázat, amelyik a kötelező mellékleteken kívül nem tartalmazott más projekt-ismertető dokumentumokat. Például, egy projekt esetében az 1500 karakteres kivonat alapján nem valószínű, hogy következtetni lehet annak hatásfokára, így a részletesebb leírást tartalmazó projektek könnyebben nyerték el az elbírálók tetszését.
· Sajnos, több súlyos helyesírási és fogalmazási hibákat tartalmazó pályázat érkezett. Néhány esetben mintha érezhető lett volna egy „úgysem olvassa el senki” típusú hozzáállás.
· Jellemzőek a figyelmetlenségek. Ezek lehetnek egyszerű elgépelések, vagy (például “copy-paste” módszer következményeiként megjelenő) súlyosabb tévedések.
· A költségvetések esetében nagyon jellemző, a „kérjük a maximumot, hogy legyen miből vágjanak” típusú hozzáállás. Ennek következményeként sok esetben a költségvetés nem megalapozott, tartalmaz a projekt szempontjából nem releváns tételeket, vagy nem reális összegeket (3000-4000 lejes számítógépek stb.). Ezen kívül a részletes költségvetés sok esetben hibás, vagy nem világos (pl. nem derül ki, hogy pontosan melyik tételek lesznek saját forrásból finanszírozva, és melyik tételek finanszírozására kérnek támogatást). Az önrész a legtöbb esetben kevés, vagy hiányzik.
Kérjük pályázóinkat, hogy a fenti megjegyzéseket, kritikákat ne vegyék rossz néven. Azzal a szándékkal közöltük ezeket, hogy segítségként/tanácsként szolgáljanak a későbbi kiírások esetében.
1. Az elbírálás “módszertanának” vázlatos ismertetése
– Az ErGo Egyesület vezetősége és Önkormányzati Szaktestülete, konzultálva szakemberekkel, kidolgozott egy pontozási rendszert, rögzítette az elbírálási irányelveket.
– A pontozási rendszert az elszámolási segédlettel együtt publikussá tettük az ErGo honlapján.
– Az on-line felületen keresztül összesen 106 pályázat érkezett be az Önkormányzati és Informatikai Szaktestülethez. A beérkezett pályázatok egy ellenőrzési folyamaton mentek át, melynek során az ErGo megbízottjai kiszűrték a hiányos, le nem zárt, súlyos formai hibákat tartalmazó pályázatokat. Ezt követően 99 pályázat maradt elbírálásra.
– A helyes pályázatok ezután egy elő-elbírálási, kategorizálási és kivonatolási folyamaton mentek keresztül. Ezt a tevékenységet az ErGo Önkormányzati Szaktestületének képviselői és a pályáztatás adminisztratív feladataival megbízott személyek végezték. A pályázatokról rövid kivonat készült, amely kiegészült az Önkormányzati Szaktestület véleményezésével.
– A pontozási rendszert és az elbírálási irányelveket tartalmazó dokumentumot, valamint az elő-elbírálási folyamat során elkészült dokumentumot a pályázatokkal együtt eljuttattuk a kuratórium tagjainak.
– Az önkormányzati-informatikai pályázatokat elbíráló kuratórium tagjai:
o Elnök: Ilyés Szabolcs – az ErGo Egyesület igazgatója
o Kuratóriumi tagok: Mátis Jenő (Kolozsvár), Nemes Előd (Háromszék), Hajdó Csaba (Udvarhelyszék)
– A kuratóriumi tagoknak két napos egyéni előkészítési periódus állt rendelkezésükre az első kuratóriumi gyűlés előtt. Ezt követően került sor egy egész napos kuratóriumi ülésre, ahol összegzésre kerültek az eredmények, és döntés született.
2. Elbírálási irányelvek
Az alábbi irányelvek összhangban vannak a pontozási rendszerrel, kiegészítve azt, támpontot adnak a szubjektív tényezők hatásának csökkentésére:
– A részlegesen támogatott pályázatok/projektek esetében a kuratórium döntötte el, hogy a költségvetési tételek közül melyik érdemes támogatásra (és melyik nem). A sikeres pályázónak a szerződés aláírásához el kell fogadnia a kuratórium ilyen irányú javaslatait, és, amennyiben ez szükséges, a megfelelő módon módosítania kell a költségvetést.
– Azokat a pályázatokat – programokat/projekteket részesítettük előnyben, amelynek hatása jelentős, könnyen mérhető, látható (pl. van nyilvánosan látható eredmény: weboldal stb.)
– Eszköz jellegű kiadások esetében a projekt szempontjából valóban fontos speciális eszközök megvásárlását támogattuk. Az általános célú eszközök beszerzését („szükségünk van egy asztali számítógépre/laptopra/nyomtatóra stb.” típusú kérések) nem (vagy csak nagyon indokolt esetben) támogattuk. Egyrészt, az ilyen általános jellegű infrastrukturális fejlesztéseket az intézményeknek önerőből meg kellene tudniuk oldani, ezzel is bizonyítva életképességüket. Másrészt, nincs rendszerünk annak ellenőrzésére, hogy az ilyen eszközök valóban helyesen/célirányosan lesznek-e felhasználva (pl. ki és mire fogja használni a laptopot stb.).
– Személyi jellegű kiadások (fizetések, honoráriumok): nincs rendszerünk a keretek megfelelő felhasználásának ellenőrzésére, és a kiosztás valószínűleg nem lenne igazságos. A jelen kiírás keretei között sajnos nem tekinthetjük ezt a célt prioritásnak, a keretek szűkössége nem engedi ezt meg.
– Támogatásra ajánlottuk azokat a programokat, amelyekben tényleges önkormányzati, civil együttműködések megvalósítására nyújtottak be pályázatot, ahol kistérségi együttműködéseket céloztak megvalósítani.
A pályázatok elbírálása a fenti módszertan alapján, a pontozási rendszernek megfelelően, az irányelveket figyelembe véve történt. A kuratórium az első körben kiszűrte a pályázati kiírásnak nem megfelelő projekteket, majd a második körben azokat a projekteket, amelyek a kiíráshoz nehezen, vagy alig illeszkedtek. A harmadik körben az elbírálási szempontok szerint szűkítette a kört. A végső döntés a fenti szempontok figyelembe vételével történt.
Reméljük egy kis mértékben sikerült hozzájárulnunk a rendszer racionalizálásához, a szakmai szempontok érvényesüléséhez. Bízunk abban, hogy az elkövetkezőkben részt veszünk a rendszer racionalizálásában, annak javításában, és érdemben hozzá tudunk ahhoz járulni, hogy egy hatékony, jól működő támogatási rendszer alakuljon ki a Kárpát-medencében.
Köszönjük a pályázók bizalmát és partnereink segítségét. Köszönjük a kuratóriumi tagok munkáját. Kérjük azoknak a megértését, akiknek esetében a kiírás, illetve a rendelkezésre álló keret nem tette lehetővé projektjeik támogatását. Reméljük, ez a tény nem befolyásolja aktív szerepvállalásukat, és a közeljövőben megtalálják a megfelelő forrásokat programjaik számára.
Nyertes pályázóinknak sok sikert kívánunk, erőt és kitartást a projektek megvalósításához!
A pályázati eredmények:
http://www.ergo.org.ro/upload/files/Palyazatok%20Onkormanyzati%20Kuratorium%20honlapra.pdf
Dr. Simon Károly – ErGo elnök
Ilyés Szabolcs – ErGo ügyvezető igazgató. erdon.ro

Diplomácia, kudarcok és baklövések között
Románia külpolitikájáról a magyar diplomácia és a (magyarországi és erdélyi) magyar közvélekedés általában azt tartja, hogy leleményes és hagyományosan jól ráérez a lehetőségekre, kihasználja azokat.
Kiválóan egyensúlyoz a regionális és világhatalmi érdekek között, az ország érdekeinek megfelelően maximalizálva a hasznot és az elérhető-kicsikarható eredményeket. Erre történelmi példaként a magyarok legtöbbször a két világháború utáni békeszerződéseket említik, amelyekből az akkori román diplomácia a lehető legtöbbet hozta ki, elsősorban területi követelések tekintetében. A románoknak, hivatásos és amatőr román történészeknek már nincs ennyire jó véleményük saját diplomáciájukról. A békeszerződésekről azt tartják – főleg a második világháborút követőekről –, hogy jogtalanul megfosztották Romániát olyan területektől, amelyeket sajátjainak tekint, nevezetesen Besszarábiától és Észak-Bukovinától. Szintén rossz a közvélekedés az 1989 utáni román külpolitikáról, amelynek az észak-atlanti és az európai uniós csatlakozáson kívül nem sok pozitív oldaláról esik szó, kivéve talán a Kígyó-sziget ügyében a Hágai Nemzetközi Bíróságon elért, Bukarest szempontjából kedvező ítéletet.
Az utóbbi napok történései inkább a román (ön)bírálóknak, mint a magyar méltatóknak adnak igazat. A líbiai katonai beavatkozás ügyében kialakult kommunikációs zavar, illetve a megkésett államelnöki álláspont a román külpolitika esetlegességét, a következetesség, a céltudatosság teljes hiányát mutatja.
Traian Băsescu ugyanis – aki immár hetedik éve a román állam feje – az Egyesült Államokkal és annak legközelebbi katonai szövetségesével, Nagy-Britanniával való kapcsolat minél szorosabbra fűzését hirdette meg első elnöki mandátumának legelején (emlékszünk a szállóigévé is vált Bukarest–London–Washington-tengelyre), amivel együtt járt a közel-keleti konfliktusgócokban való közvetlen román katonai részvétel is. Mindezt a jelentős diplomáciai, katonai, politikai és erkölcsi befektetést azonban lenullázhatja most az a kétértelmű, habozó, kihátrálásra utaló gesztus, amelyet a román diplomáciától a líbiai háború kérdésében láthattunk.
Hasonlóan ügyefogyott reakciónak tekinthető a katasztrófák sorozata által sújtott Japánból hazamenekíteni kívánt román állampolgároknak nyújtott külügyminisztériumi támogatás is. A felemás segítség – a különjáratra felszállni akaróktól ezereurós „akciós” repülőjegyár elkérése – olyannyira rossz szájízt hagyott a Japánban rekedt románokban, hogy sokan meg is gondolták magukat, vállalva inkább a radioaktív sugárzásveszélyt, mint hogy egy érzéketlen anyaország „gondoskodását élvezzék”.
A román diplomácia ilyen kudarcainak és baklövéseinek megszaporodása egyébként aligha független attól, hogy az összes tárca közül a külügyminisztérium szenvedte el talán a legjelentősebb költségmegszorításokat. Nem érhetők el ugyanis eredmények olyan mértékű megvonások után, mint amelyek külképviseletek felszámolásától nagykövetek kinevezésének évekig nyúló halogatásáig és személyzetleépítésekig, bérlevágásokig mindent magukba foglaltak. A külpolitika elhanyagolása, feláldozása a belpolitikai problémák oltárán előbb-utóbb megbosszulja magát, és ennek lehetünk tanúi most.
No meg annak, hogy az alkotmány szerint az országot külpolitikai kérdésekben elsősorban képviselni hivatott államfő igencsak gátlásos ezen a téren. Miközben az alaptörvény által az államhatalom egyéb szerveire szabott hatásköröket gátlástalanul elorozza.
Salamon Márton László. Új Magyar Szó (Bukarest)

A tolmács nem megoldás
Furcsa beadványt terjesztenek a marosvásárhelyi román újságírók. A MediaSind Mures szakszervezet nevében fogalmazott – Cora Muntean által körbeküldött – dokumentumban arra szólítják fel a magyar civil és politikai szervezeteket, hogy a nem román nyelven zajló rendezvényeiken tolmácsokat biztosítsanak a román újságírók számára. Mindezt arra alapozzák, hogy elkerüljék a március 15-i (a Bajtai Erzsébet, Magyarország bukaresti nagykövetének felesége által tolmácsolt üzenetek) esethez hasonló félreérthető/félre- magyarázó tudósításokat.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete szakmai és állampolgári szempontból megalapozatlannak és megalázónak tartja ezt a követelést. Nyilvános, köztéri rendezvényeken állampolgári jogunk az anyanyelv használata. Ugyanakkor elvárható, hogy a magyar közösségekben dolgozó újságírók, tudósítók jól ismerjék a munkavégzésükhöz szükséges nyelveket.
Az elmúlt évek gyakorlata azt bizonyította, hogy minden magyar civil, politikai szervezet és közszereplő készségesen állt a román újságíró kollégák rendelkezésére, hogy számukra is érthető módon nyilatkozzon. Nem egy esetben a magyar kollégák segítettek a tolmácsolásban. Ezért értelmetlennek tartjuk, hogy egy politikailag túlfűtött eset miatt megromoljon a két közösség közti kapcsolat.
Egyesületünk a március 15-i eset tanulságaiból kiindulva beadvánnyal fordul az Agerpres hírügynökséghez, az őt felügyelő parlamenti testülethez, az RMDSZ-szenátorokhoz és képviselőkhöz, hogy a közpénzből működő közszolgálati hírügynökségnél a nem román nyelvű közösségekben dolgozó tudósítók alkalmazásánál kritérium legyen e közösségek nyelvének az ismerete. Az is állampolgári jogunk, hogy a közel másfél évtizede megszüntetett magyar nyelvű hírszolgáltatást visszaállítsák. Népújság (Marosvásárhely)

A függetlenség ára (Húszéves a pedagógusszövetség)
A legnagyobb eredménynek azt tartom, hogy sikerült kiépíteni és máig egybetartani egy erős szakmai szervezetet — mondta lapunknak Lászlóffy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének leköszönő elnöke.
A szövetség március 26-án Szovátán tartja tisztújító küldöttgyűlését, a napokban öt erdélyi városban, köztük Sepsiszentgyörgyön mutatkozott be az új elnökjelölt, Burus Siklódi Botond. Az RMPSZ székelyföldi alelnöke tisztségére a szervezet Kiss Imrét, a sepsiszentgyörgyi Kós Károly Szakközépiskola igazgatóját jelölte, aki szolgálatként értékeli ezt a munkát.
Az RMPSZ húsz esztendővel ezelőtt, nyolcvanhat magyar pedagógus jelenlétében tartotta alakuló ülését a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium dísztermében. Akkor kettős célt tűztek ki: szakmai védelmet nyújtani pedagógusoknak, diákoknak, szülőknek és képzések, különféle programok révén segíteni a minőségi oktatást. Ezért hozta létre az RMPSZ a Bolyai Nyári Akadémia képzési rendszert, amelyre évente az egész Kárpát-medencéből érkeznek résztvevők. A szövetség erdélyi körútjának háromszéki látogatása alkalmából Lászlóffy Pált a húsz év sikereiről és kudarcairól kérdeztük. A leköszönő elnök többek között elmondta, a megyei és területi szervezetek, valamint a három területi és egy országos központ, illetve információs iroda olyan infrastruktúra, amely az RMPSZ-t erős szervezetté teszi, és hogy máig megmaradt, azt bizonyítja, a magyar pedagógusok szükségét érzik ennek a szakmai közösségnek. "Bár egyesek próbáltak minket más útra téríteni, elmarasztalni, mindvégig megőriztük politikai függetlenségünket, nem vagyunk elkötelezettek semmilyen irányban, talán ez volt az oka, hogy sem az oktatási minisztériummal, sem az RMDSZ oktatási főosztályával nem volt igazán jó a kommunikáció, nem használták ki eléggé, hogy létezik egy erős szakmai szervezet" — válaszolta Lászlóffy Pál arra a kérdésünkre, hogy miért nem érezhető kellő súllyal az RMPSZ jelenléte a jogszabályok, tantervek, tankönyvek tekintetében. A csíkszeredai pedagógus, iskolaigazgató alapításától irányította a szervezetet, amelyet "rendezett anyagi háttérrel és jól elképzelt programokkal" kíván átadni utódjának. Burus Siklódi Botond, a Hargita megyei Apáczai Csere János Pedagógusház igazgatója, az RMPSZ egyetlen elnökjelöltje sepsiszentgyörgyi bemutatkozásán a tennivalókról beszélt. Fontosnak tartja a szövetség gazdasági hátterének fejlesztését meglévő intézményei révén, hogy ne csak pályázati pénzből működtessék programjaikat; a fiatal pedagógusok bevonását a szervezeti munkába; a Bolyai Nyári Akadémia hivatalos elismertetését kreditpontokkal járó képzésként; iskolamegtartó stratégiák kidolgozását a szórványban, illetve az új oktatási törvény adta lehetőségek legnagyobb fokú kihasználását.
Karácsonyi Zsigmond
MÚRE-elnök. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Civil offenzíva az egyházak szociális tevékenységének támogatása ellen
Miközben román állami pénzeket hozhat az egyházaknak, illetve az általuk működtetett, szociális szolgáltatásokat nyújtó alapítványoknak, egyesületeknek a parlament által nemrég elfogadott, Traian Băsescu államfő jóváhagyására váró törvény, a civil szférában óriási felzúdulást keltett a kezdeményezés. „Az egyházaknak monopóliuma lesz az állam által finanszírozott szociális szolgáltatások terén”, „Választási kampány íze van az egyház-hatóságok kapcsolatnak” – csak néhány azokból a civilek által hangoztatott szlogenekből, amelyekkel arra próbálják rávenni Traian Băsescu államfőt, hogy ne hirdesse ki a hamarosan asztalára kerülő, a parlament két háza által már elfogadott jogszabályt.
A törvény lényege egyébként az, hogy a Romániában hivatalosan elismert egyházak állami támogatásban részesülhetnek, amennyiben árvaházakat, öregotthonokat, fogyatékkal élők számára központokat vagy más szociális jellegű intézményeket szeretnének létesíteni. Ehhez a jogszabály hatálybalépését követően mindössze a projekt összköltségének 20 százalékát kell önrészként felmutatniuk, az állam pedig akár 80 százalékkal is hozzájárulhat a kiadások fedezéséhez. Bár a jelenlegi válságos helyzetben soknak tűnhet az állami finanszírozás összege, hosszú távon mindenképp kifizetődő lesz, véli Raluca Turcan demokrata-liberális képviselő, a jogszabálytervezet beterjesztője.
„Nem hiszem, hogy az egyház szerepe kimerülne a templomok építésében, illetve az ikonok készítésében. Szociális küldetésnek is eleget kell tenniük, Romániának pedig jobban kellene támogatnia a karitatív tevékenységet” – szögezte le Turcan. Mint hangsúlyozta, az államnak meg kell most engednie magának ezeket a kiadásokat. „Hosszú távon óriási előnyökkel járhat ez a kezdeményezés az állam számára, hiszen ha az állami szolgáltatások alternatívájaként létrejövő egyházi szociális ellátás jól működik, akkor fokozatosan – mint ahogy erről már tárgyaltunk is megyei önkormányzati vezetőkkel – a szociális ellátás egy részét át lehetne ruházni az egyházakra” – érvelt Turcan a jogszabály mellett.
Ugyanakkor arra is kitért, hogy valószínűleg évről évre változik majd a kormány által ezekre a projektekre költhető összeg, erről majd az éves költségvetés fog rendelkezni. Az egyházak átpolitizálását célzó vádakra pedig a képviselő leszögezte, ez a veszély elenyésző, mivel a projekteket szűrő mechanizmusok szakmaiak és átláthatóak lesznek. Pozitívum lehet ugyanakkor a romániai magyar egyházak számára a törvénynek azon előírása, miszerint a pályázatokat nem egy központi szerv bírálja majd el, hanem a helyi, illetve megyei önkormányzatok döntenek arról, hogy mely projekteket támogatják. Pontos részletek azonban egyelőre nincsenek, ugyanis miután Traian Băsescu kihirdeti majd a jogszabályt, s ezáltal az hatályba lép, a Munka-, Család- és Szociális Ügyek Minisztériumának 90 nap áll a rendelkezésére, hogy kidolgozza a törvény alkalmazási módszertanát, ezt pedig majd még a kormánynak is el kell fogadnia. Kérdésünkre, hogy az államfő aláírja-e, vagy sem a jogszabályt, Eckstein-Kovács Péter elnöki tanácsos elmondta, a törvény még nem érkezett meg az államelnöki hivatalba, így még nincs hivatalos álláspont.
Egymást segítheti az állam és az egyház
Böcskei László nagyváradi római katolikus püspök egyelőre fenntartásokkal fogadja a jogszabályt. Mint lapunknak elmondta, hallott róla, de kifogásolja, hogy az érintettekkel, tehát az egyházzal, jelen esetben a római katolikus püspöki konferenciával nem egyeztettek a törvény alkotói. Kifejtette: a szociális tevékenységet folytató, régóta működő Caritas Catolica munkatársait sem kérdezte meg senki arról, milyen támogatási rendszer felelne meg nekik, és az is igaz, hogy az egyházi kezdeményezések mindmostanáig nem kaptak sok állami segítséget. „Ahhoz képest ez egy igen nagy ugrás lenne” – fogalmazott a püspök, aki azt is elmondta, az első hallásra szépen hangzó törvénytervezetet szeretné alaposan áttanulmányozni, hogy meglássa, valójában hogyan segítené az az egyházak már folyó és a jövőben indítandó szociális szolgáltatásait.
A Gyulafehérvári Caritas eközben üdvözli az egyház-állam kerettörvényt. „A jogszabály lehetővé teszi az egyházaknak, hogy szociális szolgáltatóként is fellépjenek, hiszen egyes felekezeteknek több száz éves hagyománya van ezen a területen, számos európai országban az egyházak tették le a szociális állam alapjait” – szögezte le a Krónika megkeresésére Knecht Tamás. A Caritas PR-menedzsere ugyanakkor arról is tájékoztatott, hogy jelenleg egyeztetések zajlanak a politikummal a szociális szolgáltatások kiszerződését szabályozó 68-as kormányrendelet és a szociális szolgáltatások kerettörvénye kapcsán is.
Az egyeztetésekben a Gyulafehérvári Caritas szakemberei is részt vesznek, hiszen húsz éve foglalkoznak szociális szolgáltatásokkal. Knecht Tamás kifejtette, a kerettörvénynek akkor lesz pozitív eredménye, ha az egyházak szociális szolgáltatóként ugyanazoknak a standardoknak felelnek meg, mint a többi civil szolgáltató. Szerinte az alapvető kritériumnak a szakmaiságnak és a minőségnek kell lennie, nem pedig annak, hogy mi a szolgáltató státusa vagy működési formája. Ugyanakkor szerinte fontos, hogy a törvény a közpénzek átlátható elköltésével párosuljon. A Caritas több éve már közpénzekből is finanszírozza szociális tevékenységét. A szakember szerint hatékonyabb, ha a rászorulók szociális szolgáltatásokat kapnak szociális juttatások helyett, ebben pedig minden, szociális téren aktív társadalmi szereplőnek részt kell vállalnia.
Bár még nem látta a kérdéses törvénytervezetet, mindenképp szívesen fogadná az egyházi diakóniai, vagyis szociális projektekhez az állami támogatást Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE) püspöke is. Mint arról lapunkban beszámoltunk, Csűry István már püspökké avatásakor bejelentette: fontosabb tervei között szerepel egy egyházi alapon működő kórház vagy kórházrendszer létrehozása, egy hozzá tartozó biztosítási hálózattal együtt. A püspök a Krónika kérdésére tegnap elmondta, egyházkerülete mindig is szívesen fogadta az állam segítségét, de mostanáig nem fordult elő túl gyakran, hogy közös projekteket vittek volna véghez – az egyetlen kivétel az a hajléktalanszálló volt, amely jelent pillanatban városi irányítás alatt működik a nagyváradi Gutenberg utcában, annak létrehozásában ugyanis a református egyház is fontos szerepet játszott. „Többször hangoztattuk, hogy az állam az egyház segítsége nélkül bizonyos dolgokat nem tud véghezvinni” – jegyezte meg Csűry István.
Hozzátette: a KRE a kórházon kívül öregotthonok és árvaházak működtetésében kérné az állam segítségét, ha kiderül, pontosan mi is áll a tervezett új törvényben. Egyelőre ugyanis az sem teljesen tiszta a püspök szerint, hogy pontosan milyen összegnek is a húsz vagy nyolcvan százalékáról van szó, de azt mondja, bízik benne, hogy az állam is belátja, az adófizetők pénzével felelősen kell bánni, értelmet kell adni az adózásnak. Megjegyezte: a kórházprojekt esetében kezdettől fogva azt hangsúlyozta, hogy mind a magyar, mind a román államot bevonná a megvalósításba, és a továbbiakban figyelemmel fogja kísérni ennek a tervezetnek az alakulását.
Borzási Mária, az Erdélyi Református Egyházkerület által működtetett Diakónia Keresztyén Alapítvány országos koordinációs irodájának képviselője lapunk kérdésére annyit mondott, egyelőre kivárnak, amíg az államfő ki nem hirdeti a törvényt, illetve amíg a szaktárca ki nem dolgozza az alkalmazási módszertant, nem foglalnak állást. A kivárás oka egyébként lapunk információi szerint az lehet, hogy az egyházak mellett működő szociális szolgáltatók néhány képviselője csapdahelyzettől tart.
Vehemens ellenkezés
A nemzeti liberális párti Ludovic Orban képviselő vehemensen ellenzi a jogszabályt, s egyike azon kevés politikusnak, aki érvekkel is alátámasztotta álláspontját. Szerinte ezzel a jogszabállyal az egyházak a politikum alárendeltségébe kerülnek. Ugyanakkor a liberális politikus úgy látja, hogy a jogszabály diszkriminatív, mivel nem biztosít egyforma elbírálást az egyházak és nem egyházi szervezetek által kidolgozott projekteknek.
A Romániai Szekuláris Humanista Egyesület szintén a jogszabály diszkriminatív voltát hozta fel döntő érvként, amikor azzal a kéréssel fordult az államelnökhöz, hogy ne hirdesse ki azt. „Most az egyházak egyenlőbbek lesznek az egyenlők között. S akkor felmerül a kérdés, hogy a kormány egyenlő távolságot fog-e tudni tartani a piac szereplői között, amikor az egyházakról különleges törvény rendelkezik” – hangsúlyozta Alexandru Toma Pătraşcu, a civil szervezet egyik alapítója.
Hasonló tartalmú üzenetet fogalmazott meg Traian Băsescu felé a Közpolitikai Intézet is, ehhez több civil szervezet, nem egyházi egyesület, alapítvány is csatlakozott, köztük az Alpha Transilvana Alapítvány. Andreia Moraru, a Marosvásárhelyen tevékenykedő alapítvány igazgatója a Krónika megkeresésére egyenesen anakronisztikusnak nevezte a jogszabályt. Szerinte azáltal hogy a szociális tevékenységet folytató állami intézmények 100 százalékos támogatásban részesülnek, az egyházak, illetve azok alapítványai 80 százalékosban, míg a civil szervezeteknek egyetlen fillért sem garantálnak, utóbbiakat komoly diszkrimináció sújtja.
„Nemcsak a civil szervezeteket részesíti hátrányos helyzetben a törvénytervezet, hanem elsősorban az említett alapítványok és egyesületek által ellátott személyeket. Mit vét egy olyan beteg vagy idős személy, akit egy nem kormányzati szervezet lát el, és nem egy egyházi alapítvány?” – tette fel a kérdést Andreia Moraru. A mintegy ezer, fogyatékkal élő gyermeket és fiatalt ellátó marosvásárhelyi alapítvány igazgatója szerint már az is furcsa, hogy éppen a legkomolyabb karitatív tevékenységet kifejtő római katolikus egyház képviselőivel sem konzultáltak a tervezet kidolgozásakor. Az egyházat illetőn Moraru szerint az is gondot jelenthet, hogy míg az Európai Unió az otthoni beteggondozást részesíti előnyben, az egyházak általában saját beteg- vagy öregotthonaikban kezelik a rászorultakat.
„Az is akadály lehet, hogy az egyházak kiejtenek bizonyos rászoruló kategóriákat. Nem hinném, hogy az ortodox egyház felvállalná a HIV-vírussal fertőzött betegek kezelését, mint ahogy azt sem, hogy segítene a terhességmegelőzést célzó szexuális nevelésben” – tette hozzá Andreia Moraru. Hozzátette: amennyiben törvényerőre emelkedik a tervezet, szociális téren Románia még inkább lemarad a többi uniós államtól. Míg nálunk a GDP 12,5–13, legfeljebb 14 százalékát fordítják szociális célokra, az EU tagállamaiban az arány a kétszerese, Franciaország esetében pedig eléri a 30 százalékot. A mintegy hatvan alkalmazottal és további harminc önkéntessel rendelkező Alpha Transilvana évi 500 ezer eurós költségvetéséhez a különböző állami hatóságok alig 13 százalékkal járulnak hozzá.
Nem mindenki kiált diszkriminációt
Nem minden nem egyházi szervezet száll ugyanakkor síkra a jogszabály ellen. Papp Adolf, a Vöröskereszt Kovászna megyei szervezetének elnöke például nem tart attól, hogy nem egyház mellé rendelt szervezetként hátrányos megkülönböztetésben lesz részük. „Szociális szolgáltatást az tud létrehozni, akinek pénze van, és biztos, hogy az egyházak jobb minőségű szolgáltatást nyújtanak, mint a közintézmények” – szögezte le Papp Adolf. (A Caritas a legjótékonyabb. A római katolikus egyház a Gyulafehérvári Caritason keresztül 12,97 millió eurót fordított 2009-ben különböző szociális tevékenységekre, amivel kiérdemelte a legjótékonyabb egyesület címet a Forbes Románia által tavaly összeállított toplistában. Ezzel szemben a jóval nagyobb ortodox egyház jóval kevesebbet, 10,6 millió eurót költött hasonló célokra. Érdekesség továbbá, hogy a Caritas bukaresti szociális tevékenysége 90 százalékának ortodoxok voltak a haszonélvezői. De egyébként a most elfogadott jogszabálynak is ez az egyik kitétele, hogy felekezettől, etnikai hovatartozástól, társadalmi helyzettől, nemtől, nemi irányultságtól, politikai gondolkodástól függetlenül ki kell szolgálniuk az egyházi szociális otthonoknak a rászorulókat.)
Bálint Eszter, Bíró Blanka, Nagy Orsolya, Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

„Egy ünnep, több egyetértés” visszhangja
Ilyen címmel jelent meg a kolozsvári Szabadság folyó évi március 16. számában Kerekes Edit újságírónak az anyaországi március tizenötödikével kapcsolatos és az Orbán Viktor nevével központosított írása.
Többen felkerestek telefonon, és „egy”-hangúan kifejezték csodálkozásukat, felháborodásukat. Olyan hang is megszólalt, amely szerint ezidáig „páratlan” erdélyi negatív állásfoglalásról van szó; mégpedig olyan állásfoglalásról, amely ellentétben áll nemcsak a kétharmados magyarországi ünnepléssel, hanem – pozitív beállításban – a román államfőnek Băsescunak és miniszterelnökének üzenetével, valamint a kolozsvári, csíkszeredai és más, nagyszámú falusi és városi közösségeknek véleménynyilvánításával, emlékezésével.
Végeredményben a média- és szólásszabadság gyakorolható határainkon innen és túl egyaránt. Megjelenhetnek gyurcsányörökséges emeszpés kirohanások éppúgy, mint az ünnepet józanul és történelemhűen méltató beszédek. Ily módon az idézett Szabadság közleményt nem szabad ellenségesen fogadni. A saját írása szerinti „beteg” hölgyet nem lehet eltiltani az újságírástól, hiszen a Szabadság sajtója – akár szívből, akár színből, de – vállalta őt. Mégis ajánlanánk, hogy ilyen „taknyos és köhögéses”, csak félig éber állapotban ne tekintse „munkaköri kötelességének” az újságírást.
Az ellenségeskedés helyett hadd legyen megengedhető az olvasók elbírálása elé bocsátani a következő gondolatokat, az „Egy ünnep, több egyetértés” szerzőjének tartalmi és formai menetének tiszteletben tartásával.
Az első „ünnepi” jellegzetesség – az újságírónő szerint – a „szabadságról” beszélő nők és férfiak „derűs és hátradőlős”, oldott magatartása. Ez az újságíráshoz aligha illő vélekedés, enyhe kifejezéssel élve kicsinyes. Ki-ki a saját mértéke szerint viszonyuljon hozzá, fölösleges rá időt pazarolni.
Amikor az újságírónő a „hátradőlő nők és férfiak” ünnepén, budapesti ceremóniáján nemcsak a „kiskabátos magyar államfőt”, hanem a „jókora budapesti tömeget” is minősíti, véleménye magyarságsértő egyéni ítélkezés. Feltételezhető, hogy „pár percnyi szunyókálása” sem hatott rá gyógyító józanítással. Sapienti sat.
„A halszálkás ruhába” öltözött művésznő és társszereplői szűrt napfényben gombolyítják a szót – olvassuk folytatólag. Ezt a „színpadiasságnak” nevezett, lenéző megállapítást egészíti ki mély tartalmával – „az elhangzott 12 pontnak” „tudatlan kölykökhöz” intézett magyarázata és a „korabeli divat” „kokárdás” stb. megjelenítése is. Tudomásul kell venni, hogy a „korlátok közé szorított médiában” így is lehet az „unalmas múltról” műsort készíteni. Itt sem szükséges az értékelés. Saját magát minősíti az írónő.
Az újságírónő minden bizonnyal központi szerepet szán Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi beszédének, amely szerinte „kampányelemeket” tartalmaz, szól az „agyoncsépelt” új alkotmányról, Bécsről, Moszkváról, Brüsszelről. Az 1848-as forradalommal kapcsolatos hangvétel az egérke és az elefánt meséjét juttatja eszünkbe. Az egérke rág mindeneket: „ az Új Magyarország” építőit, az esküt tevő „első újdonsült állampolgárokat” és az államfőt, aki közvetett módon mégiscsak szidja az előző kormányt, „nyolcéves mocsárként” emlegetve, 2010-et pedig 56-hoz és 90-hez hasonlítja. Találó megjegyzést használ: „ez sem semmi”.
Végeztül nem hallgatható el, hogy „egészséges lelkű gyermekeket nem úgy alakítunk – írja az írónő – apróságainkból, hogy örökké ismételjük nekik, hogy tévedtek”. „Nincs ez másként a nemzettel, bármely nemzettel sem.” Tiszta igaz, de azzal a bővítő változtatással, hogy jelen összefüggésben a magyar nép múltja – alkotmányával, történelemszemléletével és képviseletével együtt – nem választható el jelenétől, sem jelene a jövendőtől. Az élő testet nem szabad csak egyik vagy másik tagjában – bibliai hasonlat – szemlélni.
Megnyugvással tölti el a kis és nagy családokat, a különböző egyházakat, valamint az egységes magyar nemzettestnek minden alkotóját az a tudat és meggyőződés, hogy a „kétharmados többséggel” kormányba választott „kiskabátos” államfő, a „tudathasadásos” állapotban levő miniszterelnök, az 1848-as március 15-e hiteles örökségében a munkatársakkal és az elnyert bizalom adományával kormányozza az országot és annak valamennyi polgárát, ideértve az „ellenzéket” is. A valóban édes, azaz nem mostoha anyaország pedig végre magához ölelheti a Trianon által szétszaggatott nemzettestnek határokon kívül szakadt kisebbségeit. A jövendő magyarság a megváltozott életviszonyok között, mind az Európai Unió területén, mind a nagyvilágban tisztelettel körülövezve, biztonságos körülmények között élhet és fejlődhet.
Dr. Tőkés István.
Válasz Dr. Tőkés Istvánnak
Semmiképpen nem fordult meg a fejemben, hogy ezen írásom után gyurcsányörökséges emeszpésnek neveztetem… Hüledezve kell keserűen nevetnem: írást soha még ennyire félre nem magyaráztak.
Sejtem, hogy felháborodása Orbán Viktor miniszterelnök és politikája iránt érzett feltétlen tiszteletéből és ragaszkodásából fakad, őszinte véleményem, hogy egy politikus örülhet, ha ilyen tiszteletreméltó személyiség támogatását élvezi. Ön azonban nem a megfelelő irányba fordította a fegyverét, amikor Orbán Viktort védelmezve engem az írásomért pocskondiáz. Személyisége és életkora iránti tiszteletből, lenéző sorainak gúnyosságát meg nem történtnek tekintve, csak a levelének egyértelmű tévedéseiből néhányat korrigálok.
Oly undort keltő náthám említése azért volt szükséges, hogy az olvasó megértse, idén miért tévét nézek, ahelyett, hogy a kolozsvári ünneplésen vennék részt, ahogy egyébként szerettem és kellett volna – a jegyzet műfaja ezt megengedi.
A tévéműsorról. Ön szerint baj, ha a forradalom és szabadságharc kitöréséről derűsen, oldottan, stúdiói székben-fotelben-díványon kényelmesen hátradőlve beszélünk, és nem unalmasan, görcsösen, katonásan, hogy a valóságshow-hoz szokott átlagember gyorsan átkapcsoljon egy spanyol sorozatra? Pedagógusok panaszkodnak lassan egy évtizede arról, mily nehéz a rengeteg fajta és mennyiségű ingernek kitett gyerekek-fiatalok figyelmét és érdeklődését felkelteni a tudományok, történelem, magyar múlt iránt is. Ez a műsor ragyogó példája volt annak, hogyan lehet mégis.
A 163 évvel ezelőtti Pilvaxot megjelenítő tévéműsorban egy fiatalember – feltehetően színész – felolvasta a 12 pontot az összegyűlt fiatal hölgyeknek és uraknak, akik korábban az asztaloknál üldögéltek, de ennél a jelenetnél felálltak, a szónok köré gyűltek, helyeseltek. Színpadra illő módon zajlott egy jelenetecske – erről tettem félmondatos helyzetleírást, a színpadiasság szó erről szólt, és korántsem a sok mondattal korábban említett műsorvezetőre vonatkozott. Nem azt írtam, hogy a 12 pontot „tudatlan kölykökhöz” intézve magyarázták volna, azt írtam: „tetszett az a formabontás is, ahogy vásott tudatlan kölyökként a műsorvezető megmagyaráztatta nekünk az egyes tételek jelentését”. A műsorvezető megjátszotta a tudatlant, és vásott kölyökre jellemző módon folyton félbeszakította a 12 pont felolvasását, magyarázatot kérve – jól tette, érdekes ismereteket nyújtott a nézőnek. Nem írok a cikkemben a „korabeli divat” „kokárdás” megjelenítéséről. Ezt írtam: „fény derült a kokárdás színek megfelelő sorrendjére, bemutatták a korabeli divatot”. Ha Önt mindezek sértik, akkor esetleg a tévéműsort kellene kifogásolni, bár pontosan azt az ügyet szolgálták e műsorral, amelyet Ön is nagyra értékel.
„Hétágra süt a nap a fővárosban, az államfő csak úgy kiskabátban vonul fel. Ünnepre kedvező időjárás. Jókora a tömeg.” – írtam a kifogásolt cikkben. Hol minősítem itt az államfőt, a tömeget, és hova rejtettem a magyarságsértést?!
Valótlanság azt állítani, hogy unalmasnak neveztem volna a múltat. Írásomban ez szerepel: „S közben többet tudhattunk meg 48-ról, mint sok tucatnyi történelemórán. Hát így is lehet az „unalmas” múltról műsort készíteni.”. Az unalmas szó idézőjelben szerepel, nem hinném, hogy meg kell magyaráznom az idézőjel jelentőségét.
Az alkotmányt nem „agyoncsépeltnek” neveztem, azt írtam róla, hogy „agyonbírált” (ez is tény), „amely húsz évvel a rendszerváltás után a kommunista régit hivatott végre felváltani”. Végre.
Feltételezem, hogy sérelme sokkal összetettebb, semhogy csupán erre a cikkre korlátozódna, hiszen olyan dolgokat is szememre vet, amelyek ebben az írásban nem fordulnak elő: le sem írom, hogy „Új Magyarország építői”, nemhogy rágnám őket. Még akkor sem mondhatná ezt rólam, ha jegyzetemben netán említettem volna a sajtótörvény ellen tüntető ötvenezres civil megmozdulást, ami a budapesti ünnep kétségtelen magasztosságán túl szintén tény. De nem említettem.
Azt írom: „Csodálkozásomra a beszédben nem esett szó a határon túli magyarok honosításáról, bár éppen hétfőn tették le az esküt az első újdonsült állampolgárok.” Ebben semmi rosszallás nincs, egyszerű megállapítás. És most is csodálkozom, hiszen mi mindannyian azért kaphatunk magyar állampolgárságot, mert ezt Orbán Viktor és a Fidesz lehetővé tette (ami azért a szomorú emlékű népszavazást tekintve nem kis politikai merészség és kockázat volt a részükről). Ez is van olyan megvalósítás, mint az alkotmánytervezet, amelyről viszont szólt a kormányfő. Ugyanakkor szép lett volna és találó, ha ünnepi beszédében köszönti az új magyar állampolgárokat. Megjegyzésem már csak azért sem lehet ironikus, sem cinikus, mint Ön állítja, hiszen február elején én magam is igényeltem már a magyar állampolgárságot.
Úgy vélem, a 2010-es választási győzelmet túlzás 1956-hoz hasonlítani, akkor emberek haltak meg, sok évre kerültek börtönbe, családok semmisültek meg, életek törtek derékba – ezt a párhuzamot amolyan „szentségtörésnek” érzem. Orbán Viktor Brüsszellel kapcsolatos megjegyzését továbbra is legalább ellentmondásosnak tartom: jelenleg ugyanis éppen Magyarország és Orbán Viktor irányítja az Európai Uniót Brüsszelből, tehát legalábbis júliusig önmagával ellenkezik, ha nem fogadja el, amit Brüsszel diktál.
*
Tisztelt uram, ebben az esetben egy irányba húzzuk a szekeret mindketten, bár bizonyára sértem azzal, hogy Ön által ennyire méltatlannak minősítettként majdhogynem „bajtársa” vagyok, hiszen szintén azok között állok, akiknek fontos a magyarság múltja, jelene, jövője és kultúrája, fontos az anyaország és annak viszonyulása a határokon túli magyarokkal szemben. Ezért drukkolok Orbán Viktornak és a Fidesznek, hogy jól cselekedjen, ne legyen olyan, mint a tipikus kormánypárt, ne mutogasson túl sokáig ujjal az előző kormányra, hanem inkább tegye a dolgát – és őszintén örültem, hogy a kormányfő beszédében ez a mutogatás nem is kapott túlzott hangsúlyt. Drukkolok, hogy Orbánék bizonyítsák: jobbak és hatékonyabbak tudnak lenni mindenkori elődeiknél. Amikor nyolc éve Orbán Viktor elvesztette a választásokat, éppen Budapesten tartózkodtam hosszabb ideig, így nemcsak a hírekből ismertem az eseményt és az aktuális közhangulatot. Erdélyi magyarként keserű szívvel tértem haza, de végül megértettem: az anyaországiak szavazása nem a határon túli magyarok ellen irányult, a választópolgárok nem kizárólag a pártok nemzetpolitikája alapján szavaznak. A kétharmados többség valóban páratlan, ennek természetesen lehet és kell is örülni. Egy ideig. Ebből a dicsőségből megélni nem lehet, még kétharmados kormánypártként sem, tenni kell, és a frusztrált ellenzék meg nem bocsátó figyelme mellett sokat kell tenni. Ebben a gazdaságilag is rendkívül nehéz időszakban különösen jól kell dolgoznia bármely kormánynak, ha nem akarja ismét elveszíteni a hatalmat. Drukkolok tehát a budapesti vezetésnek, és pontosan ezért nem vagyok hajlandó elvakultan szemlélni.
Persze, őszinteségemet megkérdőjelezhetik, és akkor felesleges minden szó.
Kerekes Edit. Szabadság (Kolozsvár)

Főtitkárt keres Kelemen – Míg Borbély László politikai alelnöksége már biztos, a főtitkári tisztség még kiadó
Kovács Péter mellett Nagy Zsolt és Tánczos Barna neve is szerepelt azon a „rövid listán”, amelyet a nagyváradi kongresszust követően Kelemen Hunor szövetségi elnök állított össze az RMDSZ főtitkári tisztségének lehetséges várományosairól – értesült lapunk.
A művelődési miniszter tíz nap múlva, a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) kolozsvári ülésén terjeszti elő javaslatait a politikai alelnöki és a főtitkári posztra.
Az előbbi tisztségre – Borbély László környezetvédelmi miniszter személyében – Kelemen Hunornak már megvan a jelöltje, az utóbbi posztra esélyes személyek nevét azonban csak találgatni lehet – a „rövid listát” az szövetségi elnök egyelőre „lakat alatt tartja”.
Kovács Péter területi szervezetekért felelős ügyvezető alelnök már korábban megerősítette lapunknak, hogy esélyes „az RMDSZ harmadik embere” címre, konzultált már erről a szövetségi elnökkel. A kolozsvári Majális utcai ügyvezető elnökség – a majdani főtitkárság – lapunknak nyilatkozó alkalmazottai is szinte biztosra vették, hogy Kovács lesz az „új főnök”.
Lapunk információi szerint azonban előfordulhat, hogy Nagy Zsolt az RMDSZ főtitkáraként tér vissza a „nagypolitikába”. A jelenleg a versenyszférában tevékenykedő volt informatikai miniszter, a Janovics Jenő Alapítvány vezetője legutóbb a nagyváradi RMDSZ-kongresszuson került ismét reflektorfénybe. A Szakszervezeti Művelődési Ház termében minden szem rá szegeződött, amikor a küldötteket üdvözlő beszédében Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt elnöke kijelentette: „Románia kormányának egyetlen miniszterét sem szabad etnikai alapon hazaárulással vádolni”.
Az ellenzéki politikus szavait nagy taps fogadta, ugyanis kijelentésével arra utalt: Nagy Zsoltnak azért kellett visszavonulnia a közélettől, mert 2007 szeptemberében a korrupcióellenes ügyészség hazaárulás gyanújával bűnvádi eljárást indított ellene. A volt minisztert két éve küldték bíróság elé, pere azóta is tart.
„Én ezt sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudom” – jelentette ki tegnap Nagy Zsolt arra a kérdésünkre, valóban felmerült-e, hogy az RMDSZ főtitkára legyen. Korábban egyébként a volt miniszter az ügyvezető elnökségen kezdte politikai karrierjét, egy ideig a területi szervezetekért felelős ügyvezető alelnöki tisztséget töltötte be.
Tánczos nem vállalja
Tánczos Barna mezőgazdasági államtitkár ellenben lapunknak megerősítette: valóban rajta volt a szövetségi elnök „rövid listáján”. Azért csak volt, mert úgy döntött, a főtitkári tisztséget nem vállalja el. „Ez a poszt teljes embert kíván, ráadásul a főtitkárság Kolozsváron van. Én a kétlaki életet csak Csíkszereda és Bukarest között tudom elképzelni” – mondta lapunknak a fiatal székelyföldi politikus, aki egyébként jelenleg az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke. Tánczos hangsúlyozta, nem politikai alkudozások során merült fel a neve, hanem Kelemen Hunor kereste meg azzal a kéréssel, hogy vállalja el a tisztséget.
„Átbeszéltük ezt a kérdést a szövetségi elnökkel. Megtisztelőnek tartottam az ajánlatot, de sajnálattal kellett közölnöm, hogy nem tudom vállalni a feladatot” – jelentette ki az államtitkár.
Az alapszabályzat értelmében a kongresszus utáni első SZKT-ülésen választják meg a főtitkárt, akinek első feladata az új intézmény működési szabályzatának kidolgozása lesz. Erről, illetve a főtitkárhelyettesek személyéről egy következő SZKT-ülés dönt. Áprilisig az ügyvezető elnökség a jelenlegi formájában működik, Takács Csaba vezetésével.
Bukarestben lesz a politikai alelnöki iroda
Ami a politikai alelnöki tisztséget illeti, nyílt titoknak számít hónapok óta, hogy a pozíció várományosa Borbély László környezetvédelmi miniszter. „Kelemen Hunor szövetségi elnök már akkor felajánlotta a politikai alelnöki tisztséget nekem; amikor eldöntötte, hogy indul az elnöki tisztségért. Én azt hiszem, hogy jó, ha egy csapatban ezeket a dolgokat előre megbeszéljük – nyilatkozta az Új Magyar Szónak Borbély. – Nem falrengető újdonság számomra ez a tisztség, kormányzati kapcsolatokért felelős ügyvezető alelnökként eddig is ezt csináltam, ezután is ezt fogom csinálni, pluszban csak bizonyos külpolitikai feladatok lesznek.”
Kérdésünkre a miniszter kifejtette, a politikai alelnöki iroda Bukarestben működik majd, az egyik RMDSZ-székházban, két-három alkalmazottal. „Soha nem volt szó arról, hogy Kolozsváron működjön ez az iroda” – szögezte le Borbély felvetésünkre, miszerint a sajtóban erre utaló hírek is megjelentek már.
Cseke Péter Tamás, Salamon Márton László. Új Magyar Szó (Bukarest)

Böjte Csaba: egy-két dolgot addig is vállalhatnánk!
Kedves Testvérek!
Szeretettel köszöntelek...
Sokféle hozzászólás érkezett a Szent István-tervhez. Meglepően sok, és sokféle! Arra gondoltam, hogy május elejéig várjunk a javaslatokkal, addig gyűljenek... és akkor megint gyűljünk össze Csíksomlyón (én május 4-5 körül gondolnám) és vegyük számba az igényeket is, de a lehetőségeket is. Fontos, hogy legalább az elején egyszerű, könnyen megvalósítható terveket tűzzünk magunk elé, melyet el is érünk, és melyek örömmel, sikerélménnyel tölthetnek el.
Szerintem egy-két konkrét dolgot addig is, májusig is vállalhatnánk! Mi, a Szent Ferenc Alapítványtól, a Szent Lászlóval bevállaltunk egy nagy tavaszi takarítást, 18 helységben körbejárok, és lelki, szellemi megújhodáshoz bátorítanánk az embereket. Amúgy, szerintem belülről kezdődik az újjászületés.
Persze, nem csak lélek az ember, ezért jó lenne a környezetünket is megszépíteni. Gondolom, hogy egyeztetni lehetne a városi és megyei tanácsokkal, hogy adjanak teherautót, és április első szombatján – ha jó idő lenne – szervezhetnénk egy nagy Tündérkert-akciót. Szépen, az Erdély.mán keresztül, a Mária Rádiót is bevonva meghirdetnénk, hogy aki akar csatlakozzon. Összegyűjtenénk a szemetet, a tavalyi gazt, megnyesnénk a fákat, bokrokat, ültetnénk újakat. Mindenki erre a célra szentelné ezt a szombati napot, ott ahol él. Gondolom, hogy iszonyú mennyiségű szemét gyűlne össze. Mi mostanig is csináltunk magunkban ilyen megmozdulásokat, de gondolom, ütősebb lenne, ha közösen állnánk neki. Mi megszervezzük 63 helységben, a gyerekeink meghívnák a többi gyereket is, és már csak ebből lenne egy nagy erdélyi akció.
Jó lenne ha ennek a tavaszi nagytakarításnak kitalálnánk egy jó jelszót, szimbólumot. Valaki lerajzolhatná stilizáltan az Év Fáját a templom körvonalával... Meg lehetne szólaltatni kertészeket, tájépítőket – például a felcsíki Macalik bácsit, aki nagy gyógynövénygyűjtő –, hogy tanácsokkal, jó ötletekkel támogassanak. Ilyen irányban jövő héten minden nap kellene legyen egy felhívás a honlapon. A vállalkozókat pedig arra biztathatnánk, hogy ők egy kis bográcsossal legyenek a dolgozó csapatok segítségére. Hátha meglátnák a reklámlehetőséget ebben az akcióban.
Szerintem ránk is fér a hosszú tél után egy ilyen nap, talán sokunknak jól is esne egy kis mozgás a friss levegőn. Ismerkedés, munka közbeni tere-fere... Csak lenne jó idő!
Kellene egy kis csapat, mely a szervezési, koordináló munkát felvállalná!
Szeretettel, Csaba t. Erdély.ma