Románia azzal a feltétellel kapta meg az új területeket, – Erdélyt, Bánságot, Bukovinát, Besszarábiát –, hogy aláírja és betartja a nemzeti kisebbségekre vonatkozó párizsi egyezményt. 1919. december 9-án alá is írta. De nem tartotta be. Markó Béla, még a választások előtt, emlékeztetett rá, hogy december elsejével kezdődött a Romániába szakadt magyarság agóniája. Az, amit semmiképpen sem ünnepelhetünk. És jóérzésű ember nem is kívánhatja azt, hogy ünnepeljük. Legfeljebb a xenofób, nacionalista politikusok, vallási vezetők, sajtóhiénák, soviniszták kényszeríthetnek rá. Akik úgy vélekednek erről, mint, Cristian Tudor Popescu publicista. Minden országnak van nemzeti ünnepe – miért választották pontosan ezt a napot, amelyen nem örülhet mindenki Romániában? Mert ennek a napnak a vesztesei is itt élnek – még – az országban. Kordában kell őket tartani. 1918. december elsején, kilencven, éve az erdélyi románság határozatba foglalta nemcsak a Romániával való egyesülést, hanem azt is, hogy a létrejövő új államnak biztosítania kell:„1. A teljes nemzeti egyenlőséget minden együttélő nép számára. Minden nép saját nyelvén tanul, közigazgatja önmagát és részesül igazságszolgáltatásban a saját kebeléből származó személyek révén, és minden nép jogot nyer arra, hogy az őt alkotó személyek számával arányosan képviseltesse magát a Törvényhozásban és az ország kormányzásában. 2. Az állam minden felekezete egyenlő jogokat és teljes felekezeti autonómiát, szabadságot élvez. ”Ha mindez nem marad papíron, akkor talán még mi is ünnepelhetnénk, írta Zsehránszky István. Mert akkor, a nemzetiségek jogait tekintve, Románia Európa legmodernebb állama lett volna. Az 1923-as alkotmányban már egy szó sincs a nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatásáról, a nemzeti kisebbségek anyanyelvének a használatáról a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban. Ami pedig a felekezetek egyenlőségét illeti, annak pontosan az ellentétéről szól az 1923-as román alkotmány: „Az ortodox román egyház, mivelhogy a Románok nagy többségének a vallása, uralkodó felekezet a román államban; a görög katolikusnak pedig elsőbbségük van a többi felekezettel szemben. ” Az alkotmány szerint ma is csak a román nemzet – a román etnikai nemzet – tagjai államalkotók, „a nemzeti szuverenitás a román népé” (2. szakasz, 1. bekezdés). S a többiek? Arról nincs szó. Cristian Cercel cikkében, amelynek címe: December 1., be nem váltott ígéret (Observator Cultural, 2008. dec. 4-10.) azt írja: „Hogy ezt a napot választották nemzeti ünnepként, egy etnikai közösségnek a többiekkel szembeni elsőbbségét jelképezi, vagyis azt a szemléletet, miszerint Románia nemzetállam, amelynek vannak elsőrangú állampolgárai és vannak másodrangú állampolgárai. ” Nagy dolog, hogy akad olyan román közíró, aki hajlandó leírni ezt. Még akkor is, ha külföldre kellett mennie, hogy bátorságot vegyen hozzá. A Gyulafehérvári Nemzetgyűlés együttélő népekről beszél, nem pedig kisebbségekről. Ezen is érdemes elgondolkozni. /Zsehránszky István: Mit ünnepelünk? És miért? = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 10./

Marosvásárhelyhez szorosan kötődő két világhírű tudós, Bolyai Farkas és Bolyai János emlékének ápolására több fontos esemény történt. A Bolyai család ősi fészkének számító Bólyán, Farkas halála 152. évfordulójának napján, november 20-án leplezték le a nagy tudós mellszobrát. A szobrot a Bólyából elszármazott, jelenleg Németországban élő Torpai Imre javaslatára a budapesti Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Honvéd Alapítványa adományozta Bolyai Farkas szülőfalujának. A szobrot Árvai János szobrászművész alezredes készítette. Az avatóünnepség főszervezője a nagyszebeni Polgári Magyar Művelődési Egyesület elnöke, Szombatfalvi-Török Ferenc volt. Bólyán ma már Bolyai-emlékszoba, Bolyai János és Bolyai Farkas mellszobrai, valamint emléktáblák jelzik nagyságukat. Bolyai János születésének közelgő évfordulóján, december 15-én – Csegzi Sándor alpolgármester szervező munkájának köszönhetően – Marosvásárhelyen az itt évenként működő Bolyai Alkotótábor két köztéri művét avatják fel a megyei kórház mellett kijelölt területen. Az ünnepi megemlékező sorozatot Kozma Béla A két Bolyai alakja a magyar szépirodalomban /Mentor Kiadó, Marosvásárhely/ című értékes könyve tetézi. Kozma Béla, a könyv szerzője 2000. november 1. óta halott, és akinek mint akkori igazgatónak köszönheti a több mint 450 éves múltra visszatekintő iskola azt, hogy ma épületének homlokzatán Bolyai Farkas neve szerepel. A könyv kiadását Mátyás Zoltán anyagi támogatása tette lehetővé. /Weszely Tibor: Tisztelgés halhatatlanjaink emléke előtt. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 10./

Első alkalommal szervezik meg Marosvásárhelyen a Stúdió Fesztivált, amelyen hazai és határon túli színészképző egyetemek mutatkoznak be. December 9-én kezdődött az a háromnapos rendezvénysorozat, amelyen a központi kérdés a színészoktatás helyzete a különböző egyetemeken. A fesztivált szervező Marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetem rektora, Gáspárik Attila elmondta: szeretnék felmérni, hogy kinek mit jelent az új oktatási rendszer. A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karának docense, Hatházi András kifejtette: örömmel tettek eleget a meghívásnak. „Sajnos, a kolozsvári, valamint a marosvásárhelyi, illetve külföldi színészneveldék között mindezidáig csak személyes kapcsolatok jöhettek létre, mert mi csupán egy kara vagyunk a Babes-Bolyai Tudományegyetemnek, nincs lehetőségünk intézményi szinten találkozókat szervezni” – ismertette a helyzetet Hatházi. /Antal Erika, Darvas Beáta: Az első színis találkozó. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 10./

Az egyetemi oktatásba ma az érettségizettek jóval nagyobb hányada iratkozik be, mint régen. Románia követi azt az irányzatot, amely, a felsőoktatás eltömegesedésének rendjén, a középiskolát végzetteknek pár éves egyetemi hallgatóságot szinte garantál, s amióta az ún. bolognai modellt is bevezették, az alsó hároméves képzést általánosítva, a hozzáférés a főiskolához még könnyebbé vált. Megjelentek Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen a különféle továbbtanulási lehetőségek. Sepsiszentgyörgyön bukaresti magánegyetem volt az úttörő, majd a megyei önkormányzat támogatása mellett a Babes-Bolyai Tudományegyetem következett, egyre terebélyesedő kihelyezett tagozatával. Közben megjelent a Székelyföldön a Sapientia EMTE jóvoltából a szociológus- és a tanár-, a turisztikai, valamint a mérnökképzés is, mindez azonban a háromszéki alrégión kívül, főleg Csíkban, Udvarhelyen, Gyergyóban vagy a már jóval távolabbi Marosvásárhelyen. /B. Kovács András: Van-e szükség mezőgazdasági, műszaki, turisztikai vagy tanárképzésre Háromszéken? (Egyetem a Székelyföldön). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 10./

Könyvtárrá alakítják Csíkszentmártonban a hajdani járásbírósági fogda épületét. Az új intézményben helyezik el a községben működő három könyvtárat: a Baka János Községi Könyvtárat, a Tivai Nagy Imre Szakközépiskola könyvtárát, valamint a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) alcsíki módszertani központjának könyvtárát. Buzás Zsuzsa könyvtárosa sorolta, hatezernél több beiratkozott olvasója van, köztük sok a diák és a pedagógus. Rendszeresen tartanak könyvbemutatókat, író-olvasó találkozókat, emellett évente hagyományőrző rendezvényeket is szerveznek. Jelentős könyvadományt kaptak a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem könyvtárától, de több kötetet adományoztak kiadók, kulturális intézmények is. Az új könyvtárban számítógépes termet rendeznek be, hozzáférést biztosítva a helyieknek a nagy könyvtárak digitális anyagához. /Sarány István: Könyvek fogságában. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 10./

A Kájoni János Megyei Könyvtár helyi és regionális kulturális értékek szélesebb körű megismertetése jegyében megjelentette 2007-ben a Neves csíkiak című könyvjelzősorozatot. Idén újabb sorozatot bocsátottak útjára. Összesen nyolcvan neves helyi személyiség arcképe és rövid életrajza került a könyvjelzőkre. Olyan személyiségeké, akik Csíkszereda és vidéke történetének, távolabbi vagy közelebbi múltjának részesei voltak, itt születtek, haltak meg, vagy tevékenységük révén kötődnek Csíkhoz. Előzőleg bemutatták az arcképcsarnokot a Csíki Székely Múzeumban. /Neves csíkiak arcképcsarnok a könyvtárban. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 10./

Csehi Árpád Szabolcs, a Szatmár Megyei Tanács elnöke meghallgatást tartott a tanács üléstermében, melyen az Evangélista Keresztény Közösség részéről Virág Nicolae arra kérte Csehit, tegye lehetővé számára, hogy kaphasson fizetést úgy, mint más felekezetek tagjai Elmondása szerint Szatmár megyében az ő közösségéből senki nem kap állami fizetést. Elmondása szerint Szatmár megyében több mint 400 egyházi személy kap minimálbért, ez állami támogatás, azonban a tanács saját költségvetéséből még legalább 300 alkalmazottnak juttatja el havonta ezt a pénzösszeget, amelynek értéke eléri a 3 millió lejt. Több egyházi személynek azonban nem lehetséges a minimálbér juttatása, csak abban az esetben, ha a kultuszminisztérium jóváhagyja. /Gugulya–Hégető Lóránd: Egyházi tagok bérezése. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), dec. 10./

Néhány hónapos felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt négy fiatalembert Szlovákiában a járási bíróság, mert tavaly októberben Nyitrán fiatalokat bántalmaztak. A Markíza kereskedelmi televízió szerint az egyik elítélt azonos azzal a személlyel, aki 2006 nyarán megtámadta Malina Hedviget, a nyitrai egyetem magyar nemzetiségű hallgatóját. Ján Stark, a nyitrai regionális rendőrség akkori igazgatója néhány nappal az incidens után azt állította, hogy mindez nem történt meg. Hasonlóan nyilatkozott Robert Kalinák belügyminiszter. A nyitrai regionális bíróság ennek ellenére más álláspontra helyezkedett, és feltételes börtönbüntetésre ítélte a támadókat. /Elítélték Malina Hedvig támadóját. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 10./

Amíg a helyi lapok között nem alakult ki konkurencia, a Hargita Népe szerkesztőségében a hangulat „álmosabb” volt, mint manapság, így tudja a 2006 nyara óta a lapnál dolgozó Kozán István, a megyei lap nemrég kinevezett megbízott felelős szerkesztője. Sok minden megváltozott alig két év alatt: a munkatársak jelentős része kicserélődött, sokan nyugdíjaztatták magukat. Sarány István, a lap éléről nemrég leköszönt főszerkesztő, aki több mint húsz évet töltött újságíróként a kiadványnál, elmondta: a Hargita Népe folyamatosan változott, megújult. A néhány éve a megyei lap éléről nyugdíjba ment Borbély László így búcsúzott olvasóitól: „fiatalokat a szerkesztőségekbe!”. A Hargita Népének születésénél ott bábáskodó, a lapnál 38 évig tevékenykedő újságíró elmondta, a rendszerváltás után sikerült pártlapból az olvasók által elfogadott közéleti újsággá válniuk. /Horváth István: A lényeg: nem begyepesedni. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 10./

Szatmárnémetiben a helyi Ady Endre Társaság „Északi ember vagyok” című rendezvénysorozatának második állomásaként – a Krúdy-megemlékezés után – „Fel a szívekkel” mottóval Teleki Sándor és Bem apó találkozásának 160. évfordulója alkalmából rendez ünnepségetA program december 13-án kezdődik Szatmárnémetiben a Kossuth-kertben a szentjobbi lovashuszárok és a Magyar Hagyományőr Világszövetség felvonulásával, melyet a kálmándi fúvószenekar kísér. Az ifjúsági táborban lesz az ünnepség, melyet a magyar nemzet megújulásáért mondott imával kezdenek. A történelmi tanácskozást követően kezdődik a szentjobbi huszárok lovasiskolája gyermekeknek. Utána tartják a „Fel a szívekkel” című irodalmi műsort. /Rendezvény Teleki Sándor és Bem apó emlékére. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), dec. 10./

A Trianon Kutató Intézet gondozásában jövő év január elején jelenik meg a Trianoni Szemle című folyóirat első száma. A negyedéves történelmi magazin célja az 1920. június 4-i békeszerződés előzményeivel, létrejöttével, tartalmával és következményeivel kapcsolatos tanulmányok, források, szépirodalmi művek, szakmunkák ismertetése – nyilatkozta az Erdély Mának Raffay Ernő, a szerkesztőbizottság tagja. Hozzátette: a lapban helyet kapnak a Kárpát-medencei magyar kisebbségek helyzetének elemzésével foglalkozó cikkek. A kiadvány emellett foglalkozik a trianoni kérdéskörnek az oktatásban való megjelenésével. „Bemutatjuk a 19. és 20. században megjelent fontosabb írásokat, de a legújabb kiadványokat is. Minden számban térképritkaságokat is közreadunk” – tette hozzá a történész. A szerkesztőbizottságnak egyébként erdélyi tagja is van Vekov Károly személyében. Az újság első számának tartalmáról és a megrendeléséről további információ a www.trianonportal.hu oldalon található. /Trianoni Szemle – új folyóirat január 1-től. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), dec. 10./

December 9-én elhunyt dr. Burány Béla nyugalmazott zentai orvosprofesszor, néprajzkutató, közíró, /sz. Zenta, 1931. febr. 12./ 1949-ben szülővárosában érettségizett, orvosi oklevelet 1956-ban Zágrábban szerzett. Vajdaságban elsőként tette le az epidemiológusi szakvizsgát (1961). Az 1975-ben megvédett kandidátusi értekezése alapján elnyerte az orvostudományok doktora címet, 1981-től egyetemi magántanár, 1988 óta pedig rendes tanár volt az Újvidéki Egyetem orvosi fakultásán. 1996-ban vendégtanárként Milánóban tanított. 1999-ben a Mocsáry Lajos Alapítvány kuratóriuma részesítette ünneplésben, amikor a délvidéki magyarok közül őt tüntette ki Mocsáry-díjjal, amelyre a laudáció szerint „a Németh László-i teljességű hungarológiai munkásságával, különösen népe biológiai pusztulása gondjának a tudatosításával szolgált rá”. A „fehér halál” jelenségére hosszú évtizedek óta figyelmeztetett: a születésszám csökkenésén, a népesség elöregedésén kívül az egyke, a kivándorlás, mind-mind a délvidéki magyarság vészes csökkenéséhez vezet. Nagy visszhangot váltott ki az 1998-ban Újvidéken megjelent Szakad a part! című könyve, amely a Tünetek magyarságunk kórélettanából alcímet viseli. 2000-ben a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagjává választották. A szellemi néprajz területén végzett gyűjtőmunkájának eredményeit 1962 óta 24 kötetben tett közzé. Zenta vidéki népballadákon, juhásznótákon, rabénekeken, balladákon, gyermek- és játékdalokon, katona- és más népdalokon kívül gondozta és sajtó alá rendezte az egyik első naiv önéletírást ezen a vidéken (Zabosné Geleta Piroska: Így zajlott az életem), népművészeti hímzésmintákat is kiadott. Az utóbbi években a déli Tisza-vidék jeles és jeltelen napjainak népszokásait gyűjtötte két kötetbe, valamint egy négy generációjú juhászcsalád néprajzi hagyatékát három könyvben (A juhászok így élnek, úgy élnek). A 2000-ben Budapesten kiadott Így éltünk a Délvidéken /Nap Kiadó, Budapest/ című könyve elnyerte Magyarországon Az Év Könyve címet a szociográfiák kattegóriában. /Hajnal Jenő magiszter: In memoriam dr. Burány Béla (1931–2008) = Magyar Szó (Újvidék), 2008. december 10./

Végre ismét Stolojan! Az elmúlt 18 évben nem telt úgy el kormányalakítás, hogy az emberek ne mondták volna: bárcsak Stolojan! Ezt a nimbuszt 1991–1992 között vívta ki magának Theodor Stolojan, de nem elsősorban a gazdasági szakértők körében, akiknek mai napig megoszlik a véleménye a technokrata miniszterelnök által foganatosított pénzügyi intézkedésekről. A közvélemény független technokratánk tartja Stolojant, később pedig Mugur Isarescut. Valójában Stolojan Ion Iliescu elnöki kampányát vezette 1996-ban, majd egy kis világbanki kitérő után ment a liberálisokhoz. Sokan emlékeznek még a négy évvel ezelőtti jelenetre, amikor Traian Basescu könnyek közt jelentette be: kénytelen átvállalni az államfői tisztségért folytatott harcot bajtársától /”drága Stolo”/, akit valamilyen titokzatos betegség sújtott. Valójában zsarolásról – közmegegyezésről? – volt szó. Az akkori felmérésekből kitűnt, bármennyire is népszerű Stolojan, csak egy Basescu kaliberű politikusnak volt esélye a PSD-s elnökjelöltet, Adrian Nastasét lekörözni. Basescu nyert, a hirtelen meggyógyuló Stolojan pedig új feladatot kapott: hozzon létre új politikai alakulatot a demokratákhoz húzó liberálisokkal, amely majd beolvad a Demokrata Pártba. Stolojan ezt teljesítette. Román elemzők szerint kinevezését nem hogy igazságtételnek tekintenék, hanem nyíltan vallják: Basescu ismét feláldozza „bajtársát”, Stolojant, ez alkalommal a gazdasági válság diktálta népszerűtlen intézkedések oltárán. /Székely Kriszta: Stolojan II. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 11./

A közös kormányzásra készülő Demokrata-liberális Párt és a Szociáldemokrata Párt múltja szorosan összefonódik, noha a minap még politikai értelemben halálos ellenségek között semmiféle együttműködés nem létezett. A Nemzeti Megmentési Front (FSN – Frontul Salvarii Nationale) említésére ma a legtöbben Ion Iliescura gondolnak. Holott a FSN jogutódja a mai Demokrata-liberális Párt (PD-L). A FSN 1989 decemberében alakult meg. Feladata az eredeti elképzelések szerint az első demokratikus választások megszervezése volt. Az erre tett ígéretet azonban a szerveződés elnökévé választott Ion Iliescu már 1990 elején megszegte. Február 6-án a bukaresti törvényszék politikai mozgalomként jegyezte be a FSN-t, lehetővé téve szereplését a május 20-i választásokon. Az akkoriban rendkívül gyenge ellenzék az utcára vonult, és folytatta a tiltakozást a választás után is, amelyet a FSN több mint 70 százalékkal megnyert. A kéthónapos megmozdulásnak a sorban harmadik bányászjárás vetett véget 1990. június 13–15-én. A „politikai mozgalmat” azonban nem az Egyetem-tér véres leverése rengette meg. Június 17-én az államfővé választott Iliescu kinevezte a FSN első kabinetjét, élén az átmeneti kormányt is vezető Romannal. A FSN 1992. március 27– 29-én tartotta első tisztújító kongresszusát. Ezen az 1991. szeptemberi bányászjárással eltávolított kormányfő, Petre Roman (akinek utódja a kormány élén Theodor Stolojan volt) és csoportja külön programtervezetet mutatott be „A jövő ma” címmel. Ez kapta a legtöbb voksot, ezért ez lett a párt politikai programja. Iliescu és támogatói nem nyugodtak bele Petre Roman elnökké választásába és elhagyták az alakulatot. A szakadás után Iliescuék új politikai formációt hoztak létre, amely a Demokratikus Nemzeti Megmentési Front (FDSN) nevet kapta. A névválasztásban szerepet játszott, hogy a FSN ismerősen csengett a választók fülében. Azonban néhány hónappal később kiderült, hogy a névnél sokkal fontosabb „védjegy” Ion Iliescu. Petre Roman FSN-je a helyhatósági választásokon még jól szerepelt, az őszi parlamenti választáson viszont már csak a voksok alig tizedrészét kapta meg. A parlamenti többséget azonban a FDSN sem érte el, ezért Nicolae Vacaroiu kormánya a Nagy-Románia Párt támogatásával kisebbségben kormányzott, miután a FSN visszautasította a koalíció létrehozására tett ajánlatot. A FSN az Iliescu-csoport kiválása után egy évvel, 1993 májusában összeolvadt a Demokrata Párttal (PD), amelynek a nevét a fúzió után megtartotta. Az alakulat ezt a nevet használta mindaddig, amíg tavaly össze nem olvadt a Nemzeti-liberális Pártból (PNL) kivált Stolojan-frakcióval. A FDSN 1993-ban szintén keresztelőn esett át, a Társadalmi Demokrácia Romániai Pártja (PDSR) nevet vette fel. Az 1992–1996. közötti időszakban az ellenzék még jobban megerősödött. A Demokratikus Konvenció (CDR) által létrehozott koalícióba a PD a Román Szociáldemokrata Párttal (PSDR) alakított Szociáldemokrata Unió (USD) tagjaként lépett be. Utóbbi a törvényhozási választáson a voksok 13 százalékát kapta. A koalíciós partnerek a PD számlájára írják Victor Ciorbea miniszterelnök megbuktatását. A konvenciós botrányok a Demokrata Pártot is megviselték. 2000-ben a parlamenti választáson a PD a szavazatok hét százalékát szerezte meg. Az államfőválasztáson a röviddel korábban pártelnökké újraválasztott Petre Roman alig háromszázaléknyi voksot kapott. Miközben a PDSR megnyerte az elnök- és parlamenti választást és visszatért a hatalomba, a PD-ben a gyenge választási szereplés nyomán elkezdődtek a belharcok. 2001-ben Traian Basescu programtervezete nyert a kongresszuson, miután előzőleg a küldöttek elutasították a PDSR-vel való együttműködést célzó javaslatot. A mostani demokrata-liberális párt irányultsága szempontjából érdekes Traian Basescu nyertes programtervezetének címe: „Erős Románia – szociáldemokrata Románia”. A PD akkoriban a Szocialista Internacionálé tagjaként tűzzel-vassal küzdött a 2001-ben, Adrian Nastase vezetésével Szociáldemokrata Párttá (PSD) alakult formáció felvétele ellen. A PD időközben politikai programjába beiktatott egy kitételt, amely megtiltott mindenfajta együttműködést az egykori testvérpárttal. A két formáció történetében közös, hogy mindkettő fúzió révén szerezte mostani megnevezését. A PD legjelentősebb „akvizíciója” a névadó Demokrata Párt volt, míg a PSD szempontjából a legfontosabb az Alexandru Atanasiu által vezetett Román Szociáldemokrata Párt (PSDR) beolvasztása volt. Ezzel nemcsak új nevet szerzett, hanem belépőt a Szocialista Internacionáléba, amelynek a PSDR tagja volt. A Stolojan-féle liberális szakadárok csatlakozása után kapta a PD a Demokrata-liberális Párt nevet. /Szőcs Levente: FSN – a koalíció közös gyökere. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 11./

Több tucat tonna, rákkeltő dioxinnal szennyezett sertéshúst fogyasztottak el az elmúlt hónapban a romániaiak, a húsnak egyharmada erdélyi háztartásokba került. Csutak Nagy László, az Országos Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hatóság (ANSVSA) alelnöke közölte, az Európai Unió későn, december 9-én értesítette erről az ANSVSA-t. A Kolozsvárra kerülő 40 tonna húsból már csak 4,3 tonnát sikerült megsemmisíteni, a többit már felvásárolta a lakosság. Hargita megyébe 2,5 tonna sertés került, s az is mind elfogyott. /”Dioxinlakoma” Romániában. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 11./

A hátrányos helyzetű családok megsegítésére több mint 152 ezer lej gyűlt össze idén a gyulafehérvári Caritas által szervezett akció során. A szervezet minden évben egy szociálisan hátrányos helyzetű célcsoport megsegítésére szervezi meg a hagyományos Szent Erzsébet-gyűjtést. Több helységben megszervezik az idősek karácsonyát, azokat az időseket pedig, akik betegségük, koruk miatt nem tudnak kimozdulni, saját otthonukban köszöntik a közelgő ünnepek alkalmával az önkéntes fiatalok. A fennmaradó összeget a családsegítő szolgálat jövő évi programjaira fordítják. /Sikeres gyűjtés a családokért. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 11./

Hóhér, vigyázz! címmel készített Siklósi Beatrix portréfilmet a szabadságharcos Wittner Máriáról. A filmet több éves előkészület után, 2007 augusztusában kezdték el forgatni az alkotók, hogy megmentsék a történelmi emlékezet számára egy nem mindennapi életút legfontosabb pillanatait, személyes vallomásokban és időnként szívszorító dallamokban elbeszélve. Siklósi Beatrix és Matúz Gábor rendező-forgatókönyvírók nem szokványos módon örökítették meg az egykori ’56-os forradalmár, a siralomházban annak idején hónapokat eltöltött halálraítélt életét és gondolatait. A filmet az Erdélyi Magyar Ifjak szervezete december 11-én vetíti a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban. /Portréfilm egy forradalmárról. = Reggeli Újság (Nagyvárad), dec. 11./

Elsősorban kortárs írókkal fogunk foglalkozni – jelentette ki Hajdú Áron, a csíkszeredai Bookart könyvkiadó igazgatója. A könyvműhely bemutatkozó estet szervez Csíkszeredán. Hajdú Áron igazgató elmondta, számukra a legfontosabb a minőség, mind a kivitelezés, mind pedig a szerző és a téma tekintetében. A kiadó a kortárs irodalom mellett nagy figyelmet szentelne a fordításoknak is, de más nyelvű kiadványok megjelentetésének lehetőségétől sem zárkózik el. /Bemutatkozik a csíkszeredai Bookart Kiadó. = Krónika (Kolozsvár), dec. 11./

Továbbra sincs egyezség a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Demokrata Liberális Párt (PD-L) között a kormányzás feltételeiről. A tárgyalások folytatódnak. Az RMDSZ kormányzati szerepvállalása még vitás kérdés. December 11-én Bukarestben ülésezett az RMDSZ Területi Elnökök Konzultatív Tanácsa (TEKT). A tanácskozást követően Markó Béla, az RMDSZ elnöke elmondta: a TEKT is megállapította, hogy a választók kormányzati szerepvállalással bízták meg az RMDSZ-t, így a szövetség területi elnökei egyhangúlag támogatják az RMDSZ-nek a koalícióalkotási törekvéseit. Markó hangsúlyozta: folytatják a demokratákkal a tárgyalást, de nem akarnak minden áron tagjai lenni az új kabinetnek. Az RMDSZ Szövetség Állandó Tanácsa is ülésezett, amely elfogadta a TEKT álláspontját. /B. T. : Elhúzódó koalíciós tárgyalások. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 12./

Az RMDSZ, mint mindig, azt az egy dolgot veszi figyelembe, hogy a romániai magyarság ügyét könnyebb kormányban képviselni, mint csak a parlamentben – nyilatkozta Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke. Elmondta, hogy két-három héttel ezelőtt Mircea Geoana PSD-elnök és kollégái naponta hívták az RMDSZ-es politikusokat, és különböző változatokat ajánlottak a kormányzásra. Azóta gyorsan meggondolták magukat. Basescu államfő viszont hangsúlyozta, hogy az RMDSZ-t is a koalícióban szeretné látni. Kelemen Hunor úgy látja, hogy a választáson az RMDSZ hozta a négy évvel ezelőtti formáját, a kormányzás nem koptatta el olyan mértékben, hogy a választók elpártoltak volna tőle. Az RMDSZ-t vádolják legtöbbet azzal, hogy bármilyen koalícióban megpróbál benne lenni, hatalomközelben akar maradni. Kelemen ezt a vádat butaságnak tartja, mert az RMDSZ kipróbálta az ellenzéki szerepet is. /Vincze Lóránt: Nagyon nehéz lesz együtt dolgozni. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 12./

Meg kell tartania vezető szerepét az Európai Uniónak a kisebbségi jogok garantálásában és védelmében – hangoztatta Knut Vollebaek, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főmegbízottja Brüsszelben. A nemzeti kisebbségek és a populizmus témakörében rendezett tanácskozáson Knut Vollebaek úgy vélte, hogy a közép- és kelet-európai országokban például a rendszerváltás utáni kiábrándultság is hozzájárult a populizmus emelkedéséhez. Méltatta ugyanakkor a másfél évtizede az EU-csatlakozás alapfeltételei közé tartozó, a kisebbségi jogok tiszteletben tartását kötelezően előíró koppenhágai kritériumok szerepét és eddigi eredményeit. A konferencián Konrád György író kiemelte ki, hogy miközben az európai uniós együttműködés megkönnyítette az országok közötti, transznacionális kapcsolatokat, friss ösztönzéseket nyújtott a nacionalizmusoknak is. /Az EBESZ-biztos elégedett a kisebbségvédelemmel. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 12./

Hivatalosan az európai oktatás alapértékévé kellene tenni a krisztusi szeretetet, mert jelenleg kevés a tolerancia és kevés a társadalmi párbeszéd az Európai Unióban – javasolta Tőkés László püspök, EP-képviselő az Európai Parlament brüsszeli épületében Kereszténység és Európa címmel tartott konferencián. A tanácskozáson EP-képviselők és erdélyi, valamint uniós egyházi személyiségek szólaltak fel. A résztvevők a zárónyilatkozatban állást foglaltak a keresztény értékrendszer térvesztésének megállítása mellett. A nyilatkozat szerint „Európa akkor lehet az, ami volt – egyike az emberiség jövőjét meghatározó nagyhatalmaknak –, ha visszatér keresztény gyökereihez”. Európa nemcsak gazdasági közösség, hanem szellemi és lelki egység is kell hogy legyen, máskülönben szét fog esni – tette hozzá Tőkés László. Állást foglalt a nyilatkozat az állam és egyházak közötti kapcsolatok átláthatósága, a felekezeteknek az államhoz viszonyított egyenjogúsága, a kisebbségi ingatlantulajdonok visszaszolgáltatása mellett, továbbá a kisebbségi egyházakat és etnikumokat érő gyűlöletbeszéd ellen. A sajtót tájékoztatva Tőkés László elmondta, hogy a konferencia része volt az általa kezdeményezett Keresztény Európát! elnevezésű programnak, melynek célja a keresztény hit és értékrend hangsúlyos megjelenítése az új, egységesülő Európában. A program keretébe illeszkedett egy korábbi nagyváradi tanácskozás, valamint az EP-ben nyílt bibliakiállítás. /Az európai oktatás részévé kell tenni a krisztusi szeretetet. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 12./

Több mint negyvenmillió lejt irányzott elő a kormány a tartalékalapból, hogy ki tudja fizetni a tanügyi alkalmazottak bérét. Több megye pedagógusai nem kapták meg időben e havi bérüket, egyes településeken pedig nem kapták meg a teljes fizetést. /Tanári bérek a tartalékalapból. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 12./

A választási győzelem után sem látszik csitulni a háromszéki RMDSZ-nek a Háromszék lappal szembeni gyűlölete. A voksolást követő napokban azt állították: azért volt alacsony a megyében a részvétel, mert a Háromszékben közölt cikkek távolmaradásra, függetlenekre szavazásra ösztönözték a polgárokat. Konkrétumot nem emlegettek. Sokan jelezték, nem tudják, mitévők legyenek, csak egyik vagy másik jelöltre szavaznának, így talán jobb lenne, ha el sem mennének. A Háromszék erre megírta, ilyen esetben is létezik megoldás, nem emelték ki, hogy független vagy RMDSZ-es legyen a kiválasztott. Kampánycsend lévén ez nem is lett volna helytálló. Márton Árpád azonban ezt az írást okolta a nagyarányú távolmaradásért. Albert Álmos a Székely Hírmondó legfrissebb számában azzal vádolta a Háromszéket, hogy ,,gusztustalan” módon a lap átírta a sajtótájékoztatókon mondottakat. Példákkal nem igazolta állítását. Egyetlen RMDSZ-szel kapcsolatos hírt sem közöltek a kampányban – állítja Albert Álmos, pedig ebben az időszakban is megjelent minden jelentős, kormányzattal, megyei vagy városi önkormányzatokkal kapcsolatos információ, szép számmal olyanok, melyeknek főszereplői RMDSZ-es tisztségviselők. Hat újságoldalon közölték a jelöltek kérdésekre adott válaszát. Az RMDSZ megyei vezetői nemcsak szóban mocskolják a Háromszéket. Albert Álmos már a választások után két nappal jelezte, a Háromszék napilap repül a székházból, és egy hétre rá megkapták a megyei tanácselnök újabb felszólítását: december 15-től ki kell költözniük. Bűnbakot keresnek, mert pártjuk vezetői számon kérik rajtuk, hogy az összes RMDSZ-es jelölt közül éppen Márton Árpádnak és Albert Álmosnak sikerült a magyar szavazók arányaihoz mérten legkevesebb voksot összesíteniük. /Farkas Réka: Továbbra is felelősséget hárít a háromszéki RMDSZ. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 12./

Az 1980 óta működő Bethlen Gábor Alapítvány célja, hogy anyagi, szellemi támogatásával, díjaival úttörő szerepet vállaljon a nemzeti összetartozás szolgálatában, a közép- európai szellemi együttműködésben és a határon túl élő magyarság magyarországi megismertetésében. A szervezet alapítója Illyés Gyula, Németh Lászlóné, Kodály Zoltánné és Csoóri Sándor. A Bethlen Gábor Alapítvány szeretné elérni, hogy az EU keretében a magyarság ne csak a bajban, a vészben, hanem az értékőrző küzdelemben, a nemzet jó ügyeinek szolgálatában is legyen szolidáris nemzettársaival. A kuratórium idei ünnepségén tizenegy díjazott kapott Bethlen Gábor- és Tamási Áron-díjat, valamint Márton Áron- és Teleki Pál-emlékérmet. A díjátadó ünnepséget a 2004. december 5-i, a kettős állampolgárságról szóló – eredménytelen – népszavazás évfordulóján tartották meg. Bethlen Gábor-díjban részesült Erdélyi Géza szlovákiai református püspök és Rózsás János író. Erdélyi Géza egyházi munkásságát és helytállását Tőkés László, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke méltatta. A második világháború után a kilencéves szovjet hadifogságot túlélő, az idén elhunyt Alekszandr Szolzsenyicin orosz író rabtársa, Rózsás János életútját Vasy Géza, a Magyar Írószövetség elnöke ismertette. A Márton Áron-emlékérem (Szervátiusz Tibor alkotása) kitüntetettjei dr. Bábel Balázs kalocsai érsek, laudációját Lezsák Sándor országgyűlési képviselő tartotta; Kiss József, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum ny. természetrajztanára, munkásságát az alapítvány kurátora, dr. Németh Ágnes vegyész, Németh László író leánya méltatta, és Szente Imre Svédországban élő költő, műfordító, laudálta Gyurácz Ferenc, a Magyar Nyugat Könyvkiadó vezetője. Tamási Áron-díjat kapott dr. Sipos Lajos irodalomtörténész, laudációját dr. Márkus Béla irodalomtörténész, egyetemi tanár mondta el. Teleki Pál-érdemérem kitüntetést kaptak: Makovecz Imre építész, dr. Papp Lajos szívgyó-gyász, Illyés Mária művészettörténész, alapító-kurátor és dr. Vekerdi László tudománytörténész, alapító-kurátor. Az ünnepségen közreműködött Écsi Gyöngyi felvidéki ref. lelkész, népdalénekes Hetényből. A díjazottak között Kiss József tanár az egyetlen erdélyi. Pedagógusi munkásságának koronája ez a díj, melyet személyesen vehetett át Budapesten. Kiss József tanár életfilozófiájában azt vallja, amit Márton Áron 1946. október 27-én, Kolozsvárott elhangzott prédikációjában tisztán és világosan megfogalmazott: „Csakis az erkölcsileg érett, lelkiismeretes és a felelősségük tudatában levő emberek tudják a köz javát őszintén és önzetlenül szolgálni, és csak az ilyen emberekből álló társadalom tudja az ember méltóságát és elidegeníthetetlen jogait tiszteletben tartani. A közösség ügye tehát a demokráciában a társadalom minden tagjának személyes ügye…” /Bölöni Domokos: Márton Áron-emlékérmes Kiss József ny. tanár. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 12./

A csíkszeredai Mikó-várban és környékén 2002-től zajlanak a régészeti feltárások. Egy 1752-es felmérés adatai alapján a mostani Csíki Székely Múzeum bejáratától balra levő termek alatt egy kút volt. A kutat legújabban 2005-ben tárták fel. A 17. században a Mikó-vár kútja volt, akkoriban az épületen kívül esett. A Csíki Székely Múzeum azt tervezi, hogy jövőre két új kiállítótermet nyit meg a látogatók előtt, ahol a Mikó-vár történetét mutatnák be. /Szabó Noémi: Kútba rejtett történelem. = Krónika (Kolozsvár), dec. 12./

Incze László történész, a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeum létrehozója és egykori vezetője december 14-én töltené 80. évét. 2007. április 2-án elhunyt. Pályája kezdetén tizennyolc évig a tanügyben, majd élete végéig, több mint 37 évig a múzeum kötelékében dolgozott. A múzeumi munka mellett is megmaradt pedagógusnak. Kézdivásárhely tárgyi és szellemi hagyatéka elsősorban Incze László pedagógiai ismereteinek és a történelem iránti elkötelezettségének köszönhetően vált népszerűvé. 2003-ban vonult nyugdíjba, de nem szakította meg kapcsolatát az intézménnyel. Amíg egészsége engedte, naponta bejárt, és segítette a féltve őrzött hagyatékban való eligazodást. Dimény Attila szerencsés, mert közel tizennégy évig dolgozhatott mellette. Tőle tanulta meg a múzeumi munka alapjait. A jövő évben kötetbe szerkesztik Incze László eddig megjelent írásait. /Dimény Attila muzeológus: Incze Lászlóra emlékezünk. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 12./

Egyház- és iskolaépítő püspökként tartják számon a leköszönő Szabó Árpád erdélyi unitárius püspököt. Senkinek sem szabad elkallódnia, ebből indult ki, amikor végigjárta az Egyesült Államokat, hogy az iskolákhoz, a tervek megvalósításához pénzt gyűjtsön. Szabó Árpád /sz. Homoródszentpéter, 1935. ápr. 15./ vegyészmérnök szeretett volna lenni, végül mégis a teológiára ment. 1957-ben szerzett lelkészi oklevelet. 1958–65-ig Kiss Elek püspök titkára, 1965–76-ig kolozsvári lelkész, közben 1968-tól teológiai óraadó, 1976-tól egyetemi tanár. 1977–78-ban a chicagói Meadville-Lombard Teológiai Főiskolán tanult. 1990–94-ig a kolozsvári teológiai intézet rektora. 1996 januárjától főjegyzője, 1996. július végétől megbízott, 1996. december 13-ától pedig 30. megválasztott püspöke az erdélyi unitárius egyháznak. Ő volt az első, akit az 1996-ban módosított alaptörvény szerint meghatározott időre választottak püspökké. Azelőtt életfogytiglan választottak püspököt. 1989 az újrakezdés volt az unitáriusoknak is, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Baróton, Marosvásárhelyen, Erdőszentgyörgyön és Fehéregyházán építettek templomot, Nyárádszeredában most épül egy templom. Aztán épületeket vásároltak Nagyváradon, Csíkszeredában, Kőhalomban, ezeket átalakították templommá. Az udvarhelyszéki Lókodon ötven férőhelyes öregotthont hoztak létre. Az egyház célja, hogy iskolaépületeit úgy használja ki, ahogyan az építők eltervezték. Kolozsváron és Székelykeresztúron is tárgyaltak a világi iskolák vezetőivel, és Szabó Árpád felajánlotta: próbáljanak egyesülni. A gyermeklétszám csökken, ez komoly gondot okoz, valósággal kihúzzák egymás kezéből a gyermekeket. Az az iskola lesz életképes, amelyik minőségi oktatást tud biztosítani. Keresztúron megállapodtak, hogy a két iskola egyesülni fog, és kidolgozták az unitárius felekezeti oktatás középtávú stratégiáját, amelynek egyik fontos elve: egy épület, egy iskola. Hosszú távon a vita okafogyottá válik, mert nem lesz elég gyermek. A restitúció vontatottan valósul meg. Visszakapták az unitárius püspökség épületét, a székelykeresztúri iskolákat, és visszakapták, de még nem vehették át a régi kolozsvári kollégium épületét, amelyben ma a Victor Babes Iskolacsoport működik. – A nagyvárosi gyülekezetekből kisebb egyházközségeket hoztak létre. /Benkő Levente: Senkinek sem szabad elkallódnia. = Krónika (Kolozsvár), dec. 12./

December 13-án a szatmárnémeti Ady Endre Baráti Társaság ünnepséget szervez Szatmárnémetiben Bem József és Teleki Sándor találkozásának 160. évfordulója alkalmából. A Kossuth-kertben a szentjobbi lovashuszárok és a Magyar Hagyományőr Világszövetség küldöttei felvonulnak. A rendezvény az ifjúsági táborban folytatódik a magyar nemzet megújulásáért mondott imával. Ezt követően történelmi konferenciát, majd „Fel a szívekkel” mottó alatt huszárnótákkal tűzdelt irodalmi műsort tartanak. Az irodalmi előadások után kézművessátor nyílik. A Bem-évforduló alkalmából a Szamoskrassói Református Egyházközség, a Szatmárnémeti Szent István Kör és a Nagykolcsi Polgármesteri Hivatal ünnepi istentisztelettel és koszorúzással egybekötött megemlékezést tart december 14-én, vasárnap Szamoskrassón. A református istentisztelet után „Mi ne győznénk? Hisz Bem a vezérünk” mottóval ünnepi beszédek hangzanak el. Erdei Dolóczki István parlamenti képviselő felszólalása után Thoroczkay Sándor történész, a Szatmárnémeti Szent István Kör tiszteletbeli elnöke tart előadást A szebeni csata hőse – Gróf Mikes Kelemen szabadságharcos tevékenysége címmel. Ezután a Darvay-kúriánál folytatódik az ünnepség, ahol megkoszorúzzák a Bem-emléktáblát. /Szombaton és vasárnap Bem-megemlékezés. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), dec. 12./

A novemberben megrendezett XIV. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár egyik legjelentősebb újdonsága volt Stefano Bottoninak Sztálin a székelyeknél című kötete. (Megjelent a csíkszeredai Pro Print Könyvkiadónál a Múltunk könyvek sorozatban; sorozatszekesztő: Bárdi Nándor.) A kötet eligazító alcíme: A Magyar Autonóm Tartomány története (1952–1960). A fiatal olasz történész, Stefano Bottoni, aki 1977-ben született Bolognában, s az ottani egyetemen szerzett diplomát 2001-ben, majd doktori fokozatot 2005-ben, szülővárosában tanított megbízott előadóként; jelenleg a Kelet-Piemont Egyetem kutatója és a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének külső munkatársa. Pályájának kezdete óta lankadatlan érdeklődést tanúsít az erdélyi magyarság huszadik századi sorsa, s ezen belül különösképpen a székelység iránt. Véleménye szerint a MAT hajdani létrehozásáról, szűk nyolcesztendős történetéről, megszüntetésének körülményeiről eleddig magyar nyelven is csak elvétve születtek érdemleges tanulmányok, szükséges volt összegzés elkészítése. Könyve születéséről Bottoni így vall az Előszóban: „A kötet alapját egy 2002–2004 között elkészített olasz nyelvű disszertációm képezi, melyet a bolognai Egyetemen védtem meg 2005 májusában. 2007 őszén olasz nyelven jelent meg ennek meglehetősen átdolgozott változata (Transilvania rossa. Il comunismo romeno e la questione nationale. 1944–1965. Roma. Carocci Editore.) Az eredeti kézirat magyar nyelvre való átültetése során azonban kiderült, hogy az olaszból való visszafordítás nem elégítheti ki az olvasóit: új, adatokban gazdagabb és a magyar autonómia történetére fókuszáló kötetre van szükség. Hosszú és bonyolult folyamat eredményeként született meg az itt olvasható kötet. ”Nagy Pál nem történész, Stefano Bottoni könyvét a szóban forgó történések egy részének közvetlen ismerőjeként vizsgálta. Az Igaz Szó szerkesztőjeként 1956-ban egyike volt a szellemi forrongások résztvevőinek, többek között annak a megalázó kihívásnak is, hogy a magyarországi forradalmat elítélő nyilatkozat aláírására kényszerítették őket. (Később ezt az aláírást négyen visszavonták – számot vetve a legsúlyosabb következményekkel.) Érzékelhető volt a kommunista párt, a kormányzat nacionalista, beolvasztó célzatú politikája a MAT létezésének éveiben is. A kegyes „sztálini ajándék”, ahogyan Bottoni találóan jelezte a Magyar Autonóm Tartomány létrejöttének lényegét, sokak számára olyan illúziókat szült, hogy ilyenképpen megoldódott Erdély földjén az úgynevezett nemzetiségi kérdés. Bottoni éveken át kutatott a romániai levéltárakban, gyűjtögette, tanulmányozta a Magyar Autonóm Tartományra vonatkozó dokumentumokat, megnézte a korabeli sajtókiadványokat. (Előre, Igaz Szó, Igazság, Korunk, Scinteia, Utunk, Vörös Zászló stb.) Hatalmas forrásanyag birtokában kereste a választ arra, hogy mi volt a Magyar Autonóm Tartomány, és milyen emlékezet maradt róla ötven év távlatából? Bottoni leszögezte, a sztálini autonómiát kirakatnak, magyar gettónak lehet tekintetni. Szerinte a MAT létrehozása teljesítette egy városnak, Marosvásárhelynek a kulturális-gazdasági központ szerep iránti vágyát. Bottoni tehát elsősorban a levéltárakban fellelhető dokumentumokra épített. Nagy Pál némiképpen mellőzöttnek érezte a korabeli emberi vonatkozások bemutatását, a székelyföldi autonómia mindennapi életének meghatározó jegyeire való utalásokat. A korszak szellemi életét, kulturális arculatát illetően körültekintőbb, árnyaltabb megközelítést igényelt volna ez a bonyolult kérdéskör. A fennmaradt dokumentumok egy részét csakis kellő kritikával, megfelelő tárgyismerettel lenne célszerű kézbe vennie, használnia egy történésznek. Bottoni közölte például annak a jegyzőkönyvnek levéltárban őrzött szövegét, amelyet a marosvásárhelyi írókkal, szerkesztőkkel 1956. október 24-én tartott gyűlésről vettek fel. Ebben olvasható, hogy a gyűlésen jelen volt – többek mellett – Tompa László és Tomcsa Sándor is Székelyudvarhelyről. Valójában sem Tompa, sem Tomcsa egyetlen alkalommal sem volt jelen azokon a gyűléseken, amelyeket ezekben a napokban tartottak Marosvásárhelyen. Mégis: a nevük is szerepel a második, november 4-i gyűlés után született, Lelkiismeretünk parancsszava címet viselő levéltári nyilatkozatban is. Azonban a jegyzőkönyv levéltári példányának élén kézírással ez a feljegyzés olvasható: „A jegyzőkönyvvezető hiányzott. ”Mennyiben lehet hitelesnek tekintetni egy olyan jegyzőkönyvet, amelyet utólag „valakik” fabrikáltak? Továbbá: a Lelkiismeretünk parancsszava című levél-nyilatkozat köztudomásúlag nem jelent meg a központi magyar napilap, az Előre hasábjain, amelynek akkori főszerkesztője, Robotos Imre – írja Bottoni – „állítólag megtagadta a nyilatkozat közlését, mivel az aláírók közül ketten, Sütő András és Gálfalvi Zsolt arra kérték, törölje nevüket, mert ők »szolidaritást vállalnak a magyar ifjúsággal«. ”Ezzel szemben az az igazság, hogy a nyilatkozatról aláírásunkat négyen vonták vissza /köztük a cikkíró, Nagy Pál is/, s Robotos nem „állítólag”, hanem ténylegesen megtagadta a közlést. Ezt írta meg Sütő Andrást Szemet szóért című naplókötete Egy októberi éjszakának aknamezején című fejezetében: „Érthető, hogy ’56 októberének eseményei folytán a belügy megbízottai minden lépésemet figyelni kezdték. Ugyanúgy három barátomat is, akik közös szellemiségű politikai fellépésekben a következők voltak: Gálfalvi Zsolt, Nagy Pál, Oláh Tibor. (…) A mi levelünk pedig jogos sérelmekből támadt, ám ellenforradalomba torkolló katasztrófát emlegetett többek között. – Négyen ültünk lakásomon a rádió előtt: Gálfalvi Zsolt, Oláh Tibor, Nagy Pál és jómagam. Késő este volt már. Azonnal fölhívtam telefonon Robotos Imrét, közöltem vele, hogy négyünk nevét törölje a levél aláíróinak névsorából. A levél nem a valót mondja, nem vállaljuk… (…). ”Bottoni nem vette figyelembe Sütő András hiteles emlékezését. Kár, hogy Stefano Bottoni Sztálin a székelyeknél című kötetében az úgynevezett Földes-ügy kapcsán ezúttal sem fogalmazott kellő körültekintéssel. (2005-ben A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma című tanulmánya erről az „ügyről” heves vitát váltott ki a sajtóban. Nincs jele annak, hogy ezúttal lényegbevágóan hasznosította volna az akkori helyreigazító, kritikai véleményeket.) 1958 őszén Földes Lászlót eltávolították az Utunk főszerkesztői székéből. Előzőleg tanulmányt közölt lapjában Irodalomunk eszmei tisztaságáért címmel, s ebben súlyosan elmarasztalta – pártos érveléssel – nem csak az Utunkat, de különösképpen az Igaz Szót, túlzott „liberalizmussal” és „nacionalizmussal” vádolva ezeket a kiadványokat. Erre a Földes-tanulmányra többen reagáltak; az Igaz Szó főszerkesztője, Hajdu Győző terjedelmes (25 gépelt oldalas) feljelentést küldött Bukarestbe 1958. augusztus 20-án a Román Munkáspárt Központi Bizottságához. (Hajdu feljelentésének teljes szövege megtalálható a marosvásárhelyi Állami Levéltárban. Bottoni nem vette figyelembe ezt a perdöntő jelentőségű dokumentumot.) Feljelentésében Hajdu Győző utal arra is, hogy 1956 őszén Marosvásárhelyen „Sütő András, Gálfalvi Zsolt, Nagy Pál, Oláh Tibor, akik akkoriban Földes László közvetlen baráti köréhez tartoznak és ők is szembehelyezkedtek a marosvásárhelyi kommunista írók magatartásával” – épp úgy, mint Kolozsváron például Marosi Péter, Bajor Andor, Fodor Sándor, Kányádi Sándor és mások. Ennek ellenére a Sztálin és a székelyek című könyvében Bottoni így fogalmazott: „A marosvásárhelyiek, Hajdu Győző és a körülötte csoportosulók (Sütő András, Gálfalvi Zsolt, Nagy Pál, Papp Ferenc, valamint az idősebb Kovács György), úgy gondolták, ha Bukarest mellé állnak a kolozsvári magyar elit elleni harcban, nemcsak egyéni pályafutásukat alapozzák meg, hanem az autonóm tartomány számára is erős politikai pozíciót biztosítanak. ”Hajdu Győző feljelentését azonnal eljuttatta a belügyi szervekhez, a Földes elleni hadjáratban tehát Hajdu Győző volt a fővezér, nem pedig Sütő András, vagy valaki más, ahogyan a 2005-ös vita némely hangadói (élükön épp Stefano Bottonival) ezt állították. A Hét hetilap berkeiben 2005-ben Sütő András lejáratása, rágalmazása volt a legfőbb szerkesztői célkitűzés. Most azonban itt lett volna az alkalom a valóságnak, a tényeknek megfelelő helyreigazításra. /Nagy Pál: Egy „ajándék” története. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 12. / Emlékeztető: Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy. = A Hét (Marosvásárhely), 2005. február 17. / Parászka Boróka főszerkesztő: Fegyelmezett csend. = A Hét (Marosvásárhely), 2005. február 17. / Ezzel a két írással kezdődött az A Hétben zajló vita.