Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2004. november 20.
A határon túli magyarság ügyéről és az egészségügyről a parlamentben kellene vitát folytatni, nem népszavazáson dönteni, rosszul feltett kérdésekre adott válasszal – mondta hatvani sajtótájékoztatóján Oláh Lajos, az MSZP pártigazgatója, hozzátéve: nem szabadna „pártpolitikává silányítani" ezeket a kérdéseket. Az MSZP szerint kettős nemmel kell szavazni december ötödikén – fogalmazott. Sós Tamás, Heves megyei MSZP pártelnök, országgyűlési képviselő. /December 5-én Mikulás-estet ünnepelnek? Az MSZP kitart a kettős nem mellett. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 20./
2004. november 20.
Európa számos országában létezik a kettős állampolgárság intézménye. Csehország nem ismeri el a kettős állampolgárságot, kivételt képeznek azok a szlovákiai csehek, akik 1993-ban, Csehszlovákia kettészakadásakor fölvették a szlovák állampolgárságot. Őket akkoriban azonnal megfosztották cseh állampolgárságuktól, de egy 1997-es alkotmánybírósági határozat megadta nekik a jogot a kettős állampolgársághoz; ezt 1999-ben az állampolgársági törvény módosítása megerősítette. A szlovákiai csehek száma mintegy 50 ezer. Becslések szerint közülük 25 ezren éltek ezzel a lehetőséggel. Visszakaphatja cseh állampolgárságát – az eddigi állampolgárság elveszítése nélkül – az a Csehországból származó emigráns is, akit cseh (csehszlovák) állampolgárságától a kommunista rendszer idején, 1948. február 25. és 1990. március 28. között fosztottak meg a prágai hatóságok. E törvény alapján az Egyesült Államokban eddig mintegy 4000 ember kért cseh állampolgárságot. Ezekre a személyekre vonatkoztak a cseh restitúciós törvények is, tehát részt vehettek a kárpótlásban, és visszakérhették a kommunista rendszer által elkobzott vagyonukat is. Valamennyi kettős állampolgár rendelkezik választójoggal a csehországi parlamenti választásokon. Horvátország azonnal a függetlenség kikiáltása után, 1991-ban rögzítette alkotmányában, hogy a határon túli horvátokat megilleti a horvát állampolgárság. A kettős állampolgárság intézményének bevezetése nem okozott elvándorlást. A horvát állampolgárság megszerzéséhez nem kell előzőleg igényelni a letelepedési engedélyt, ugyanakkor a kettős állampolgárság szavazati joghoz is juttatja a kérelmezőt. Szerbiában hamarosan a parlament elé kerül a szerb kormány által nemrég elfogadott állampolgársági törvénytervezet. Ennek egyik jellegzetessége a kettős állampolgárság intézménye. A törvényelőkészítő szerint az új jogszabály nem akadályozza a kettős állampolgárság megszerzését, de más ország állampolgárságának megszerzése minden ország nemzeti törvényeitől is függ, illetve a Szerbiával kötött kétoldalú megállapodásoktól. Oroszországban a 2002-es orosz állampolgársági törvény értelmében külföldi állampolgárság megszerzése nem vonja maga után az orosz elvesztését. Moszkva ezeket a kettős állampolgárokat kizárólag oroszoknak tekinti, s ekként védelmezi őket külföldön. Az orosz állampolgárság megszerzéséhez viszont feltételül szabja a külföldiről való lemondást az Oroszországot lakhelyükül választók számára. Ez alól kivételt csak azok képeznek, akikre kettős állampolgársági megállapodás terjed ki. A Szovjetunió szétesése után Oroszországon kívül rekedt 20–22 millió orosz jelentős része új állam polgára lett. Moszkva csak Tádzsikisztánnal és Türkmenisztánnal tudott egyezményt kötni a kettős állampolgárságról. Németországban az állampolgárságot alapvetően a származási elv határozza meg: bárhol született valaki, ha csak egyik szülője is német, akkor már maga is német polgár. 2000. január 1. óta a területi elv is érvényesül, korlátozottan. Amennyiben egy külföldi gyereke Németországban születik, megkaphatja a német állampolgárságot is, ha bármelyik szülő nyolc év óta jogszerűen tartózkodik Németországban, vagy a szülést megelőzően három évvel korlátlan időtartamra szóló tartózkodási engedélyre tett szert. A kettős állampolgárság azonban csak átmeneti: az érintettnek 23 éves életkoráig el kell döntenie, hogy melyik ország állampolgára akar lenni. Ausztriában az állampolgársági törvény csak kivételes esetekben engedélyezi a kettős állampolgárságot. Nagy-Britanniában az 1981-ben kelt törvény alapján két alapvető állampolgársági forma létezik. A legáltalánosabb a brit állampolgárság, amelynek feltétele, hogy az illető Nagy-Britanniában, illetve Észak-Írországban szülessen brit állampolgárságú édesanyától, vagy törvényesen elismert édesapja brit állampolgár legyen. Ha ezek a feltételek megvannak, külföldi születés és lakhely esetén is általában megadják a brit állampolgárságot. Létezik emellett a "Brit Függő Területek állampolgársága" megjelölésű forma, amely a tengerentúli területeken – ezek összlakossága nem haladja meg a 180 ezret – élő személyekre vonatkozik. Az állampolgársági jogok szempontjából jelentős másik sajátos intézmény a Nemzetközösség, amelyeknek polgárai – csakúgy, mint a tengerentúli területekéi –, a brit választójogi törvény alapján a brit parlamenti választásokon is részt vehetnek, ha életvitelszerűen az Egyesült Királyságban élnek, automatikus nagy-britanniai letelepedési joguk azonban nincs. Ebben az összesen 54 tagállamot számláló, jórészt az egykori brit gyarmatokból álló országcsoportban ugyanúgy megtalálható Kanada, Ausztrália, Dél-Afrika, Pakisztán és Banglades, mint Tuvalu, Nauru, Vanuatu, Kiribati és Tonga. Kivételes helyzetben van az Európai Unió egyik tagországa, az Ír Köztársaság is, amely ugyan nem tagja a Nemzetközösségnek, de Nagy-Britanniában vagy Észak-Írországban élő polgárai indulhatnak és szavazhatnak a brit parlamenti választásokon. Franciaország A francia jog nem követeli meg a francia állampolgárságot felvett külfölditől, hogy lemondjon az eredeti állampolgárságáról, illetve hogy a külföldi állampolgárságot felvett francia feladja a francia állampolgárságát, kivéve a nemzetközi megállapodásokban leírt eseteket. A szuverenitás elve értelmében Franciaország úgy tekinti a kettős állampolgárságú személyt, mint a francia állampolgársággal kapcsolatos jogok és kötelességek összességével felruházott állampolgárt, legyen szó franciáról, aki külföldi állampolgárságot nyert, vagy francia állampolgárságot nyert külföldiről. A kettős állampolgárságú francia azonban nem érvényesítheti francia állampolgárságát annak az államnak a szervei előtt, amelynek állampolgárságával szintén rendelkezik, ha éppen annak területén tartózkodik. A kettős állampolgársággal rendelkező francia számára a francia állampolgárság megszűnik: vagy automatikusan a nemzetközi megállapodások, illetve a felvett állampolgárság szerinti ország törvényei alapján, vagy a tartózkodási országban lévő konzulátuson tett lemondó nyilatkozattal. Portugália Az ibériai ország törvényei elismerik a kettős állampolgárság intézményét. A portugál állampolgárságot megszerző személynek, illetve a valamely külföldi államét fölvevő portugálnak csak abban az esetben kell lemondania egyik állampolgárságról, ha azt a másik állam törvénye kötelezően előírja. A portugál törvény nem tesz különbséget belföldi (anyaországi) és külföldi portugál állampolgár között. Külföldi személyek 10 évi portugáliai tartózkodás után kérvényezhetik a portugál állampolgárságot; a volt gyarmatokról érkezettek esetében ez az időtartam 6 év. A külföldön élő portugál, illetve kettős állampolgárok szavazati joggal bírnak, amennyiben állandó külhoni tartózkodásukat bejelentették az ottani portugál nagykövetségen, illetve konzulátuson. E bejelentés alapján vehetők ugyanis fel a választói névjegyzékbe. A külföldön élő portugál állampolgárok száma mintegy 4 millió; a legtöbben közülük Franciaországban, Brazíliában, Venezuelában, Kanadában és az USA-ban élnek. Az anyaországban csak parlamenti választásokon bírnak szavazati joggal. A 180 tagú lisszaboni törvényhozásba – a részvételi aránytól függetlenül – 4 képviselőt küldenek a külhonban élő portugálok. Románia A határon túli románok számára a román állampolgárság megszerzését először egy 1991-ben hozott törvény kínálta fel. Ennek értelmében egy külföldi állampolgárnak elegendő volt bármilyen távoli rokont "felmutatni" a visszahonosításhoz. Ők azonban kettős állampolgárként nem rendelkezhettek a határon belüli románokat megillető valamennyi joggal: nem indulhattak romániai választásokon, nem viselhettek közjogi hivatalt. A tavaly ősszel elfogadott alkotmánymódosítás azonban már lehetővé teszi, hogy kettős állampolgárok is betölthessenek felelős állami posztokat. Kivételezett helyzetben vannak a moldovai románok: ők bármely romániai megyei rendőrparancsnokságon is elnyerhetik a román állampolgárságot. Nem hivatalos adatok szerint a román állampolgárságot kapott moldovaiak száma eléri a félmilliót. (Arról a Moldováról van szó, amely a Prut és a Dnyeszter folyó között terül el – korábbi neve Besszarábia volt –, s amelyet a Molotov-Ribbentrop paktum értelmében Románia 1940-ben kénytelen volt átengedni a Szovjetuniónak.) Valamennyi román állampolgár, így a román okmányokat szerzett moldovaiak is, rendelkeznek szavazati joggal a romániai választásokon. A külföldi állandó lakhellyel rendelkező személyekre ugyanazok a szabályok érvényesek, mint bármely olyan román állampolgár számára, aki a választások idején külföldön tartózkodik. Számukra Románia külképviseletein biztosítják a szavazás lehetőségét. Tavaly nyárig nem jelentek meg hivatalos adatok a román állampolgárságot is szerzett moldovai állampolgárokról, mivel egy évvel ezelőtt még a moldovai alkotmány tiltotta a többes állampolgárságot. A Moldovai Köztársaság azonban tavaly törvényben tette lehetővé ezt. Szlovákia Szlovákia jogrendjének egyetlen, állampolgárságot érintő törvényében sem fordul elő a "kettős állampolgárság" kifejezés. Sem az alkotmány, sem az állampolgárságról rendelkező 1993-as törvény, sem a határon túli szlovákok hazai jogállását szabályozó, 1997-ben hatályba lépett törvény nem írja le a kettős állampolgárság fogalmát. Az állampolgárságról szóló törvény azonban úgy fogalmaz, hogy kedvező elbírálásra számíthat az a szlovák állampolgárságért folyamodó személy, aki nem áll más állam állampolgári kötelékében, vagy ha mégis, akkor bizonyítani tudja, hogy az adott államban már kezdeményezte az állampolgári kötelékből való kilépés hivatalos folyamatát. Tekintet nélkül arra, hogy ennek a későbbiek során megfelelt-e vagy sem, a szlovák állampolgárság az ilyen kérelmezőnek megadható akkor, ha: szlovák állampolgárral kötött házasságot, vagy ha gazdasági, tudományos, kulturális, műszaki területen különleges jelentőségű érdemeket szerzett a Szlovák Köztársaságnak. Kedvező elbírálás alá esik az a szlovák állampolgárságért folyamodó személy is, aki már kiváltotta a határon túli szlovák státusát bizonyító igazolványt. Berényi József, a szlovák külügyminisztérium államtitkára az MTI érdeklődésére megerősítette: A kettős állampolgárság fogalma a szlovákiai jogrendben valóban nem jelenik meg, viszont az állampolgárság odaítélése során a kedvezményezett kategóriába sorolható kérelmezőnek nem kell teljesítenie azt a feltételt, hogy kilépjen azon állam kötelékéből, amelyhez a szlovák állampolgárság kérelmezésekor éppen tartozik. /A kettős állampolgárság intézménye néhány európai államban. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 20./
2004. november 20.
Nekünk nem fél Székelyudvarhely, nekünk nem fél Székelyföld támogatására van szükségünk – fogalmazott Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke nov. 18-án a Székelyudvarhelyen tartott választási rendezvényen. Markó számos Udvarhely-környéki településen találkozott a helyi magyarsággal. Markó Béla szövetségi elnök, államelnök-jelölt Székelyudvarhelyen is átadta az RMDSZ szimbolikus ernyőjét, amely alatt – mutatott rá – megférnek egymás mellett Verestóy Attila és Sógor Csaba szenátorjelöltek is. Markó arra is kitért, hogy azok, aki román párt listáin jelöltetik magukat, veszélyeztetik az egységes magyar érdekképviseletet. Dr. Verestóy Attila szenátor rámutatott: csakis a közösség iránti felelős és alázatos munka lehet eredményes az elkövetkező időszakban is. Markó Béla nov. 19-i Kovászna megyei körútját Vargyason kezdte meg. Hídvégen az RMDSZ elnöke és a szövetség Kovászna megyei vezetői átadták a település első magyar polgármesterének az RMDSZ támogatásával beindított új magyar iskola kétnyelvű névtábláját. /(Csernik Attila): Nem egy fél, hanem egész Udvarhelyre van szükségünk! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 20./
2004. november 20.
Nov. 19-én Kolozsváron, a Protestáns Teológiai Intézetben megnyitották az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottsága által szervezett A magyar tudomány napja Erdélyben elnevezésű fórumot. A kétnapos értekezlet központi témája: tudományos műhelyek párbeszéde. Egyed Ákos, az EME elnöke megnyitó beszéde után Vízi E. Szilveszter, az MTA elnöke emlékeztetett arra, hogy 2002-ben írták alá a két tudományos intézmény közötti együttműködési szerződést. Az MTA kötelességének tekinti segíteni az erdélyi magyar tudományosságot. Az Európai Unióban nem ritka a kettős állampolgárság intézménye, és az MTA támogatja a határon túli magyaroknak erre vonatkozó igényét. Az MTA néhány éve bevezette a külső tagságot, és ma már több mint ezer köztiszteleti tagja van az országhatárokon túlról. Bálint-Pataki József HTMH-elnök nemzeti jelentőségűnek nevezte az EMÉ-t, amelynek oroszlánrésze van az erdélyi tudományosság fenntartásában és fejlődésében, amelyhez a továbbiakban biztos háttér szükséges. Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője és a Kolozsvár Társaság alelnöke, az egykori kincses város rehabilitációjának fontosságát és sürgősségét említette. Kötő József, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnöke, a "kisebbik testvér" nevében szólt arról a példaértékű együttműködésről, amely intézményét a nagyobb testvérhez, az EMÉ-hez kapcsolja. Az EME-ben kifejtett tevékenységük elismeréseképpen Vízi E. Szilveszter díjakat adományozott Bitay Enikőnek, a Műszaki Tudományok Szakosztály elnökének, és Péter Mihálynak, az Orvosi és Gyógyszerészeti Szakosztály marosvásárhelyi fiókja vezetőjének. /Ördög I. Béla: Újratermelhető tudással, megmaradásunkért. A 3. Magyar Tudomány Napja Erdélyben. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 20./
2004. november 20.
Szeptembertől a ramnicu-valceai RMDSZ-t területi szervezetté minősítették. Stanescu Szabó Anna asszony a helyi RMDSZ elnöke. Mintegy 20-25-en vettek részt a református istentiszteleten. Az iskola, azaz a gyülekezeti terem egyúttal az érdekvédelmi szervezet székhelye is. Hét éve van állandó jelleggel saját lelkipásztoruk. A legutóbbi népszámlálás alkalmával a megyében 340 személy vallotta magát magyarnak, a választáson mégis 550-en szavaztak az RMDSZ-re. Ramnicu-Valcea városban 100-110 magyar élt. A templomot sikerült szépen rendbe tenniük, az erdélyi testvérgyülekezetek segítségével. A szászok megüresedett templomát használják az itteni magyar reformátusok. Hasonló a helyzet Krajovában, ott is hajdani szász templomot használ a magyar református gyülekezet. A fiatal Székely Attila a krajovaiak lelkipásztora. Elmondta, hogy a telefonkönyvből nézett ki magyar neveket, s akit csak elért, meghívott az istentiszteletre. A templom magyar ház is, mert járnak ide katolikus magyarok is, magyarul énekelni és imádkozni. Hiányzik a magyar szó, a magyar könyv, a magyar zene, mondják az ottaniak az újságírónak. /Sike Lajos: Riport. Vendégségben a regáti magyaroknál. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 20./
2004. november 22.
Gyalogos zarándoklat indult nov. 21-én, vasárnap Nagyváradról Budapestre, hogy elvigye a magyar lakossághoz a romániai magyarságnak a kettős állampolgárságot támogató üzenetét. Lakatos Péter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bihar megyei elnöke elmondta: magyarországi fiatalok egy csoportja kezdeményezte korábban ezt a zarándoklatot, most eljöttek Nagyváradra, felajánlva, hogy elviszik Magyarországra az erdélyi és a partiumi magyarság üzenetét. A felajánlást a helyi RMDSZ és Tempfli József nagyváradi katolikus püspök egyaránt örömmel fogadta. Így a zarándokok – akikhez csatlakoztak romániai magyarok is – útjuk során megállnak a nagyobb magyarországi helységekben, felkeltve az ottani lakosság empátiáját a határon túli magyarok ügye iránt. Nov. 21-én Tempfli püspök misét celebrált a nagyváradi bazilikában. A mise után a bazilika melletti utcán felolvassák azokat az üzeneteket, amelyeket a fiatalok magukkal visznek. /Gyalogos zarándoklat Nagyváradról Budapestre. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 22./
2004. november 22.
Nov. 20-án tartotta tisztújító küldöttgyűlését a Magyarok Világszövetsége (MVSZ). Lényegében egyhangúlag döntöttek arról, hogy a következő négy évben is a kolozsvári Patrubány Miklós lesz a szervezet elnöke. Patrubány egyedüliként indult az elnöki posztért, miután a korábban jelölt szombathelyi Sárközi Csaba és az ausztráliai Kardos Béla még a szavazás előtt visszalépett. Az 53 országból Budapestre érkezett MVSZ-tagok által állított 200 küldött közös állásfoglalásban szólította fel a magyar választópolgárokat, hogy a kettős állampolgárságról tartott dec. 5-i népszavazáson mind „a nemzet egységéről”, mind „a nemzet egészségéről” szóló kérdésre szavazzanak igennel. Patrubány Miklós kifejtette: a világszövetség azért támogatja az általa kezdeményezett referendumot, mert úgy látják: „A haldoklás évtizedei után eljött az újjászületés ideje a magyarság számára.” A Kárpát-medencei régióelnöki tisztségben Sárközy Csaba szombathelyi magyartanár váltja Borbély Imre temesvári politológust, aki egészségi okokból nem vállalta tovább a sok utazással járó posztot, és a stratégiai bizottság elnökeként tevékenykedik tovább. A Kárpát-medencén kívüli (korábban nyugatinak nevezett) régió elnöke Pungur József Kanadában élő református lelkész lett, aki a franciaországi Léh Tibort váltja a tisztségben. /Salamon Márton László: Status quo a világszövetség élén. = Krónika (Kolozsvár), nov. 22./
2004. november 22.
Kapcsolat, együttműködés, közös erőfeszítés, nyitás – e négy irányelv jegyében tartotta a hét végén A magyar tudomány napja Erdélyben című fórumát az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) Kolozsváron. Egyed Ákos, az EME elnöke javaslatára az EME nem kisebb célt fogalmazott meg, mint a történeti Erdély igényes és széles körre kiterjedő monográfiájának megírását. Egyes Ákos azzal indokolta a monográfia megírásának tervét, hogy bár a millennium idején, 1896-ban Magyarországon a vármegyék és a városok történetéről számos munka jelent meg, ezekből a történeti Erdély majdnem teljesen kimaradt. Egyed Ákos szerint évszázados hiányt kell pótolni a történeti és természeti régiók monografikus kutatásával és megírásával. Az egyesület hét szakosztálya, illetve az Erdély-szerte létező közel negyven tudományos műhely képviselői elfogadták a javaslatot, amelyet az MTA elnöke, Vizi E. Szilveszter is messzemenően támogat. Az EME másik nagy terve fennállása 150. évfordulójának méltó megünneplése. Jakó Zsigmond történészprofesszor javaslatára az elnökség határozatot fogadott el arról, hogy a jubileumra az EME saját, illetve egyetemi könyvtárakban őrzött és használt óriási mennyiségű tudományos gyűjteményének feldolgozásával készüljenek tanulmánykötetek, monográfiák annak felmutatására, hogy az EME és az erdélyi tudomány mivel járult hozzá az összmagyar tudományossághoz. /Monográfia készül Erdélyről. = Krónika (Kolozsvár), nov. 22./
2004. november 22.
Csíkszereda is megtartotta (ötödízben) immár hagyományos csángó rendezvényeit. Ádám Gyula fotóművész nyolcvanas években készült csángóföldi felvételei sorakoztak a falakon. Fellépett egy csángó zenei kórus, a Borsika gyermektáncegyüttes csángó produkcióját eredeti klézsei muzsika kísérte, Ferenczes István, a Székelyföld, a Moldvai Magyarság főszerkesztője, illetve a Hargita Kiadóhivatal igazgatója tartott könyvszemlét, bemutatta a legújabb, csángó vonatkozású kiadványok jelenlévő szerzőit (Domokos Máriát, a 4 CD-ből álló gazdag moldvai és bukovinai csángó népzenei gyűjteményt; Halász Pétert, aki új kötetét hozta el, amelynek külön érdekessége, hogy tartalmazza mindhárom csángóföldi útjának izgalmas, dokumentumértékű naplóját; Kovács Lászlót és Nagy Zoltánt, akik Moldovai magyarok címmel képes albumban, mutatták be felfedező útjaik hozadékát; Csoma Gergely szobrászt, aki fotóalbumát ajánlotta a közönségnek, elmondta, hogy nov. 21-én Pusztinára készül, hogy az általa ott megfaragott Szent István szobrot felszenteljék.) A kerekasztal-beszélgetésen Borbáth Erzsébet beszélt a Moldvába hazatérő fiatal csángó értelmiségiek sorsvállalásáról. Akik visszatérnek, a mindennapi nehézségek alatt elbizonytalanodnak. A csángó-ügyre szánt különféle támogatások felhasználási módja indulatokat váltott ki. /Cseke Gábor: Csángó napok – csángó bajok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 22./
2004. november 22.
A Romániai Magyar Pedagógus Szövetség Országos Elnöksége nov. 20-án a szovátai Teleki Oktatási Központban ünnepélyes keretek között adta át a közoktatásban tevékenykedő pedagógusok tudományos munkájáért az Apáczai-díjat. A humán tudományok területén Apáczai-díjban részesült dr. Gaal György, a kolozsvári Brassai Sámuel Gimnázium, és Muhi Sándor a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Gimnázium tanára. A reáltudományok területén Apáczai-díjas Olosz Ferenc, a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Gimnázium matematika tanára. Dicséretben részesült dr. Fazakas István kolozsvári, Szőcs Mária és Kovács István csíkvacsárcsi, Péter Sándor sepsiszentgyörgyi tanár a humántudományok területén, valamint Fazekas Lóránd szatmárnémeti, Simon József csíkszeredai és Kovács Barna marosvásárhelyi tanár a reáltudományok területén. Az ünnepség keretében vehették át a megye legjobb, kilencedik osztályt végzett tanulójának járó Mákvirág-díjat a tanulók. Különdíjat kapott a Mákvirág-érem megalkotója, Zacsik József debreceni középiskolai tanuló. /Apáczai-díjak, 2004. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 22./
2004. november 22.
Nov. 20-án Kolozsváron tartotta közgyűlését a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD). Kötő József, Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület elnöke az eddigi munka elismeréseként, a dalosszövetség tiszteletbeli elnökének, Guttman Mihálynak Kájoni-emlékplakettet nyújtott át. Az RMD elnöke, Guttman Emese beszámolójában részletesen kitért tevékenységük minden vonzatára. Az RMD jövő évi munkatervét Bartók Béla halálának 50. és Farkas Ferenc születésének 100. évfordulója határozza meg. Az elnöki beszámolót két előadás követte a gregorián énekekről és az egyházzenei kultúra ápolásáról, majd Kelemen Antal, a fúvószene-szövetség vezetője, az utóbbi tíz év mérlegét ismertette. Jelenleg öt megyében (Kovászna, Hargita, Maros, Szatmár és Brassó) működik fúvószene-együttes, és több a szakember, mint egy évtizede. A vezető szerepet a háromszéki együttesek (Uzonban, Kézdivásárhelyen, Barátoson és Rétyen) játsszák, de Hargitában 25 településen alakult (újjá) hasonló gárda. A közgyűlésen díjazták a kiemelkedő teljesítményeket elérteket: dr. Almási István néprajztudóst, Vizsnay Csaba zenetanárt, a nagykárolyi Katolikus Líceum igazgatóját, Gáspár Attila zenetanárt, zilahi karnagyot, Kállay Miklós Tünde zenetanárt, a Kolozsmonostori Református Énekkar karnagyát, és Cacu Mirceát, a bélteki és mezőpetri fúvószenekar karnagyát. /Ördög I. Béla : "Teremtsük meg az éneklő Erdélyt". A Romániai Magyar Dalosszövetség ünnepi közgyűlése. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 22./
2004. november 22.
Lugoson jöttek össze Temes megye magyar nyelv és irodalom szakos tanárai tapasztalatcserére, módszertani beszélgetésre az elmúlt hét végén. Király Rozália lugosi tanárnő tartott gyakorlati bemutatót Az iskolai színjátszás szerepe az anyanyelv oktatásában témakörben. Antoine de Saint-Exupéry gyermekeknek és felnőtteknek szánt irodalmi meséjét, A kis herceget adta elő hatodikos tanítványaival. A színjátszó csoport ezzel az előadással látogat Temesvárra, Újszentesre és Szekszárdra. /(SZ. I.): A magyartanár munkája benne van az iskola hangulatában. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 22./
2004. november 23.
Kiderült, hogy az MSZP Székelyudvarhelyen nyomtatta a kétszeres nemre buzdító propagandairatát, másfél milliós példányszámban. A kiadvány A felelős döntés! – nélkülözhetetlen gondolatok a december 5-i népszavazáshoz címet viseli, és tizenhat oldalon keresztül tárja olvasója elé az esetleges sikeres népszavazás után bekövetkező tragédiát. Az első oldalon Gyurcsány Ferenc miniszterelnök adta meg az alaphangot: “Amikor elmondjuk, hogy a határon túli fiatalok jelentős része, vagy a közel 800 ezer magyarigazolvánnyal rendelkező határon túli nemzettársunk valószínűnek tartja, hogy áttelepedik Magyarországra, itt venné igénybe az egészségügyi és szociális szolgáltatásokat, itt tartana igényt nyugdíjra, akkor nem riogatunk, hanem tájékoztatunk, és nem alaptalan dolgokat híresztelünk, hanem a tényeket soroljuk.” Hasonló a vélemény mind a tizenhat oldalon keresztül. Mindez hatalmas felháborodást váltott ki a székelyudvarhelyiek körében. Az MSZP azt nyilatkozta, nem tudott arról, hogy másfél milliós kiadványukat hol nyomtatják. Az RMDSZ elhatárolódott a dologtól, a cég igazgatója közölte, nem tartja feladatának a cenzúrázást, számára az fontos, hogy háromszáz alkalmazottját kifizesse. Azonban 2002 végén ez az igazgató lefújta a Haza a magasban című könyv nyomását, mikor megtudta, hogy Bayer Zsolt az egyik szerzője. Az RMDSZ újabb közleményben kért igent az anyaországiaktól, felszólítva a kormánypártokat, vizsgálják fölül álláspontjukat, és “ne folytassanak az anyaországi választókat és a határon túli magyarokat egymással szembeállító kampányt”. Gyurcsány Ferenc szerint nem velük van a baj, hanem a kettős állampolgárságra vonatkozó kérdésről, mely “pocsék és megosztó”. /Bagoly Zsolt: A kettős állampolgárság ügyében döntő népszavazási kezdeményezés fejleményei hétről hétre. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), nov. 23./
2004. november 23.
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület /EME/ – Romániai Magyar Akadémia Testület tagjai kötelességüknek tekintik, hogy állást foglaljanak a kettős állampolgárság ügyében. Ez a nemzet jövőjét meghatározó távlati döntés: a határozott IGEN szavazat a nemzeti szolidaritást, együvé tartozást nyilvánítja ki, azt a nyelvi és szellemi egységet, amely összekapcsolja az anyaország, a Kárpát-medence és a világ magyarságát. Benkő Samu, Brassai Zoltán, Csetri Elek, Demény Lajos, Egyed Ákos, Gábos Zoltán, Gyenge Csaba, Jakó Zsigmond, Kiss Elemér, Kiss István, Kolumbán József, Maros Dezső, Nagy-Tóth Ferenc, Péntek János, Péter Mihály, Toró Tibor, Uray Zoltán, a Magyar Tudományos Akadémia külső és tiszteleti tagjai, Lászlóffy Aladár, a Román Akadémia levelező tagja /EME – állásfoglalás a kettős állampolgárság ügyében. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 23./
2004. november 23.
„Vernének meg a vajdasági Szabadkán. Mosnák alá az utcámat az erdélyi Verespatakon. Nyomorognék csak a kárpátaljai Tiszaújhelyen. Döntenék le nagyszüleim síremlékét Újvidéken. Rombolnák le a házunkat a szlavóniai Szentlászlón. Törnék derékba templomunkat Kórógyon. Bármelyikünk születhetett volna a határon túl, kisebbségben. Méltatlannak érzem ezt a vitát a kettős állampolgárságról, szégyellem, hogy e nemes ügy nemtelen belpolitikai perpatvar áldozatául esett.” – írta Szaniszló Ferenc. A kormánykoalíció arra buzdít, hogy a polgár ne éljen a véleménynyilvánítás jogával. Siratják a határon túli magyarokat, mert az állampolgársággal állítólag ott hagynák szülőföldjüket. Kevesebb mint félmillió emberről van szó: a kárpátaljai és a délvidéki magyarokról, akik még nagyon sokáig nem lesznek uniós polgárok, írta Szaniszló. „Ha ez teher, akkor is vállalni kell. Mindig is vendégszerető állam voltunk: befogadtuk, letelepítettük a pogromok miatt hozzánk menekülő zsidókat. Polgárjogot, honpolgárságot nyertek. Hazát adtunk a nyomor elől kóborló cigányságnak. Trianon idején a menekülő magyarság lelt otthonra a megvert, megcsonkított országban. Nem volt mindez könnyű teher, de nemzeti, emberi, keresztényi kötelezettség. A második világháború után a Szlovákiából elüldözött magyarok nyertek itt menedéket. Manapság Kína boldogulásra vágyó lakói jönnek hozzánk. Miért éppen a magyarokkal tennénk kivételt? Vajon Németország hátat fordított az üldözött, nyomorgó sváboknak, erdélyi szászoknak, volgai németeknek, az NDK-soknak? És Izrael fönnmaradhatott volna, ha nem fogadja tárt karokkal a bevándorlókat?” /Szaniszló Ferenc: A krokodilkönny nehezen szárad föl. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), nov. 23./
2004. november 23.
Temesváron nagy érdeklődés előzte meg Remus Georgescu karmester és zeneszerző legújabb kompozíciójának, a Jecza Péter bronzszobraira írt “Triade – egy kiállítás szobrai”-nak ősbemutatóját. A Ion Vidu Zenekollégium előcsarnokában sorakoztak a legszebb Jecza-szobrok. A szimfonikus mű előadásán a Banatul Filharmónia teljes zenekara jelen volt, sőt az ütőhangszeres részt főiskolások adták elő. Az ősbemutatót maga a zeneszerző dirigálta. Jecza Péter egy bronz kisplasztikával ajándékozta meg a szobrászművészetének hódoló zeneszerzőt. /Szekernyés Irén: Szimfonikus költemény Jecza-szobrokra. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 23./
2004. november 24.
Nov. 20-án Bonyhán a tanfelügyelőség és a Tanítók Háza kezdeményezésére emlékeztek arra, hogy 250 éve jelent meg a helység egykori híres nagyasszonya, Árva Bethlen Kata Önéletírása. A Soós Katalin szaktanfelügyelő szervezte rangos megemlékezésen alig lehetett beférni a Kis-Küküllő Alapítvány igyekezete nyomán létesült szórvány oktatási központba. Dr. Kakassy Sándor, a Kis-Küküllő Alapítvány elnöke előadását a bonyhai általános iskolások műsora előzte meg. Árva Bethlen Kata települése a magyar kultúra fellegvára volt hosszú időn keresztül, most meg a környéken végveszélyben a magyar anyanyelvi oktatás, figyelmeztetett az előadó. A rendezvény legmaradandóbb élményét Farkas Ibolya színművésznő nyújtotta, aki huszonöt évvel ezelőtt játszotta nagy sikerrel itthon és szerte Nyugat-Európában Kocsis István Árva Bethlen Katáról írt monodrámáját. Most tömörített változatban szólaltatta meg az író veretes szavait. Ezen a napon megnyílt Kolumbán Kántor Zita Bonyhán született fiatal marosvásárhelyi textilművésznő kiállítása. A pedagógusvendégek megismerkedhettek a bonyhai általános iskola nemrég felavatott dokumentációs központjával. /N. M. K.: Árva Bethlen Katára emlékeztek. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 24./
2004. november 25.
Kökösdön háromszéki RMDSZ képviselői a megye bejáratánál lévő kis székely kapura kifüggesztették Székelyföld jelképes tábláját. A rendezvény befejezése után alig félórával a rendőrök levették, és „bűnjelként” elszállították a táblát. A kialakult helyzet értékelésére sajtóértekezletre hívták a háromszéki vezetők a médiák képviselőit. Márton Árpád képviselő és Puskás Bálint szenátor a rendőrségi önkényre hívták fel a figyelmet. – A tábla állni fog! – ígérték az RMDSZ választottjai, az új parlamentben következetesen azon fognak munkálkodni, hogy a most még szimbolikus jellegű tábla, valós tartalmat nyerve régió jelzőként hírnöke legyen a tájnak. Nem elszigetelt incidensről van szó, jegyzete meg Albert Álmos sepsiszentgyörgyi polgármester, a területi RMDSZ elnöke, ezt bizonyítja, hogy ugyanazon a napon Lósy Schmidt Ede, a magyar Műszaki Múzeum alapítójának sepsiszentgyörgyi szülőházán a háromnyelvű emléktábla elhelyezését, az épületben működő tanintézmény igazgatónője, Rodica Parvan meggátolta, annak ellenére, hogy előzőleg megszerezték a jóváhagyás. Albert Álmos elmondta, hogy reggel kiszúrva találta személygépkocsija gumiabroncsát. /(Flóra Gábor): A tábla állni fog! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 25./
2004. november 25.
László Dezső születésének századik évfordulójára szervezett ünnepségsorozat újabb rendezvényét tartották meg nov. 22-én Kolozsváron, a Györkös Mányi Albert emlékházban. A Polis Kiadónál megjelent centenáriumi kiadvány kapcsán Cseke Péter méltatta László Dezső teológiai, politológiai munkásságát, Dávid Gyula, a kiadó igazgatója pedig az Erdélyi Fiatalok mozgalomról, a Hetek szerveződésről beszélt. Az eseményen jelen volt László Ferenc muzikológus, aki a László család örökségét, művelődéstörténeti jelentőségét vázolta fel, valamint testvére, László Miklós – mindketten részt vállaltak az édesapjuk sokrétű munkásságára rávilágító, László Dezső emlékezete című könyv sajtó alá rendezésében. /László Dezső centenárium. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 25./
2004. november 25.
A marosvásárhelyi Örökmozgó Természetjáró Egyesület öt évvel ezelőtt létesült azért, hogy fellendítse a környezetkímélő turizmust. Nov. 24-én tartották évi közgyűlésüket. Több mint 47 megmozdulást szerveztek, nemcsak kirándulásokat, hanem többek között olyan rendezvényeket, mint a már hagyományos síversenyt, a sítábort, vagy a III. Foto Natura nemzetközi természetfotó-kiállítást. Több környezetvédelmi jellegű akcióban vettek részt. /-vagy-: Számvetés az Örökmozgóknál. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 25./
2004. november 26.
Erdély több nagyobb városában szervezte meg a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) azt a gyertyás felvonulást, amellyel a kettős állampolgárság és az autonómia ügyét kívánta támogatni. Székelyudvarhelyen és Sepsiszentgyörgyön több százan gyűltek össze nov. 25-én este. Sepsiszentgyörgyön az RMDSZ képviselői is részt vettek az eseményen, ezzel fejezve ki, hogy az autonómia és a kettős állampolgárság ügyét ők is támogatják. A Kossuth-szobornál Gazda Zoltán, a szervezet sepsiszéki elnöke olvasta fel az MPSZ Albert Álmos polgármesterhez intézett felhívását, amelyben a polgári szövetség azt kéri, a városi tanács tűzze napirendre az autonómia-referendumot. „Nem testvéreink ellen harcolunk, hanem szabadságunkért, magyarságunkért és boldogulásunkért. Mindannyiunkért, itt Székelyföldön” – hangsúlyozta beszédében Bereczki Kinga, az AP-képviselőlista vezetője. Szatmárnémetiben elmaradt a tervbe vett fáklyás felvonulás. Az MPSZ Szatmár megyei szervezete ugyanis nem kért időben engedélyt a hatóságoktól az utcai megmozdulásra, a rendőrség azzal fenyegette meg Hegedűs Pál megyei elnököt, hogy több millió lej pénzbírságot rónak ki a szervezetre, amennyiben mégis felvonulnak a város régi főterén. /Farkas Réka, Pesek Attila: Gyertyák égtek az autonómiáért. = Krónika (Kolozsvár), nov. 26./
2004. november 26.
Adrian Vlad Casunean, a Kovászna megyei SZDP elnöke nov. 25-én tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy le kell tartóztatni a Székelyföld-névtáblát elhelyező RMDSZ-tagokat, mivel az ország biztonsága ellen cselekedtek. Casunean hozzátette, a névtábla elhelyezésében részt vevő RMDSZ-honatyákat mentelmi joguk alapján nem lehet letartóztatni, de súlyosnak tartja tettüket, mivel "akciójukkal a nemzetbiztonságot fenyegették, semmibe vették az állam autoritását és az alkotmány előírásainak megszegésére buzdították a magyar lakosságot". /Casunean: le kell tartóztatni a Székelyföld-névtábla elhelyezőit. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 26./
2004. november 26.
Az eddigi egy-kétéves várakozás helyett három-öt év is eltelhet, mire egy határon túli magyar állampolgárságot kaphat, ha Magyarország eleget tesz jogharmonizációs kötelezettségének – közölte a Belügyminisztérium Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalának főigazgatója. Magyarország a jövőben várhatóan nem tud kedvezményes letelepedési lehetőséget biztosítani a határon túli magyar nemzetiségűek számára, mert az uniós jogszabályok ezt tiltják, így állampolgárságért is csak évekkel később folyamodhatnak – mondta Végh Zsuzsanna. A főigazgató felhívta a figyelmet, hogy az állampolgársági jogalkotásra nem vonatkozik uniós norma, arra nincs kötelező előírás. Így tehát a várhatóan egységessé váló letelepedési idő után a magyar állam továbbra is különbséget tehet az állampolgárság megadásában magyar és nem magyar nemzetiségű között. (MTI) /Hosszabb időt vehet igénybe a határon túli magyarok honosítása. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 26./
2004. november 26.
A budapesti postaládákba bedobják a Magyar Szocialista Párt 2XNEM-re buzdító 16 oldalas szórólapját A felelős döntés! címmel, alcíme: Nélkülözhetetlen gondolatok a december 5-i népszavazáshoz. A miniszterelnökkel készített interjú címe: Nem kettős, hanem másodrendű állampolgárság ez… Minden egyes magyar állampolgár zsebét – a kormány számításai szerint! – évi 160 ezer forintnyi pluszadóval megterheli, ha a határon túli magyaroknak megadnák a magyar állampolgársággal járó jogokat. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ezen a szórólapon kijelentette: „Amikor azonban elmondjuk, hogy a határon túli fiatalok jelentős része vagy a közel 800 ezer magyar igazolvánnyal rendelkező határon túli nemzettársunk valószínűnek tartja, hogy áttelepedik Magyarországra, itt venné igénybe az egészségügyi és szociális támogatásokat, itt tartana igényt nyugdíjra, akkor nem riogatunk, hanem tájékoztatunk, és nem alaptalan dolgokat híresztelünk, hanem a tényeket soroljuk." Az MSZP szórólapja országosan 537,4 milliárd Ft többletkiadást jelzett. A kormány 800 ezer áttelepülővel számolt a jelenlegi 3,2 millió fő személyi jövedelemadót fizetőre, oly módon, hogy a feltételezett áttelepülők 16%-a óvodás-iskolás gyermek (közoktatás), 50%-a álláskereső (munkanélküli ellátások), 30%-a nyugdíjas. Ebből következik, hogy a magyar kormány szerint az áttelepülőknek csupán 4%-a lenne kereső, adófizető polgár. /Guther M. Ilona: Magyar „nechezol". = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 26./
2004. november 26.
Az Európai Unió nem szól bele a magyar állampolgárság megadásába, aki magyar állampolgárrá válik, EU-állampolgár is lesz, fejtette ki az MTI brüsszeli tudósítójának érdeklődésére Pietro Petrucci, az EU-bizottság bel- és igazságügyi biztosának szóvivője. A szóvivő hangsúlyozta: az EU többi 24 tagállamában azt a személyt, aki a magyar hatóságok által kiadott azonosító okmánnyal igazolja magát, magyar állampolgárnak tekintik. Konkrét példát is mondott: Latin-Amerikában több millió olasz él, olyanok, akik adott esetben soha be sem tették lábukat Európába – de olaszoknak számítanak, s olasz útlevéllel bárhova mehetnek Európában, ők is EU-állampolgárok. /Az Unió nem szól bele. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 26./
2004. november 26.
Megjelent Hermann Gusztáv Mihály székelyudvarhelyi történész legújabb könyve: Székely történeti kistükör 1848-ig /Litera, Székelyudvarhely, 2004/. Meggyőződése szerint „ha bebizonyosodik egy mítoszról, hogy a valós múlttal egyeztethetetlen, még nem válik történelmünk selejt-elemévé: azáltal, hogy századokon át milliók tudatában valóságos történetként élt, nemzeti – vagy éppen regionális – lényünk kitörölhetetlen részévé vált". A szerző összefoglalta a székely eredetkérdésben megfogalmazott elméleteket. Ezek három jelentősebb csoportba sorolhatók. Egyikük a László Gyula-féle kettős honfoglalás-elmélet, amely a késő avarok utódainak tekinti a székelységet – de ezt az elméletet Hermann Gusztáv Mihály szerint a régészek és történészek túlnyomó többsége elutasítja. Második feltevés a magyar származás lehetősége, emellett törnek lándzsát Benkő Loránd, Balázs János, Bóna István és Benkő Elek. A harmadik variáció egy török eredetű, a honfoglalás előtt a magyarokhoz csatlakozott katonai segédnéptől való eredeztetés (Kristó Gyula, Györffy György, Makkai László, Fodor István és Kordé Zoltán fogalmazza meg ezt, többek között). A szerző ismertette a székely székek rendszerét, illetve a népcsoport történetét. /Sarány István: Székely történelem és mítosz. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 26./
2004. november 27.
A népszavazáson állításuk szerint biztosan résztvevők körében az igennel szavazók aránya (48 százalék) magasabb a nemmel szavazókénál (38 százalék), a teljes népességet nézve a kettős állampolgárságot ellenzők tábora e hét elejére nagyobb lett, mint a támogatóké, derül ki a Medián felméréséből. A szavazás napjáig tartó nyolcnapos moratórium előtti utolsó közvélemény-kutatás eredménye szerint a kérdezettek 42 százaléka ellenzi a kettős állampolgárságot, 40 százalék támogatja azt, és 18 százalék azok aránya, akik nem rendelkeznek egyértelmű állásponttal ebben a kérdésben. /Kettős állampolgárság: változik a közhangulat. Medián: Egyre több a nemmel szavazó magyar. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 27./
2004. november 27.
A nemre buzdító kiadványból Gyurcsány Ferenc miniszterelnök cége számára több millió forintos üzleti hasznot jelent, hogy az MSZP kampánykiadványa, a Felelős döntés egy székelyudvarhelyi nyomdában készült – mondta Szijjártó Péter (Fidesz). A Heti Világgazdaság című hetilap legújabb számából kiderül, a szocialista miniszter-elnöknek üzleti haszna származik a nyomtatásból. Gyurcsány Ferenc cége, az Altus Befektetési és Vagyonkezelő Rt. 75 százalékban tulajdonos a Béta-Roll Hengergumizó Rt.-ben, amely 100 százalékos tulajdonosa a székelyudvarhelyi Beta-Roll Srl-nek. Utóbbi cég kapcsolatban áll azzal a székelyudvarhelyi nyomdával, amely a határon túli magyarok kettős állampolgársága elleni voksolásra felhívó kampánylapot készíti. /Üzleti hasznot húzott Gyurcsány. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 27./
2004. november 27.
Nov. 26-án Marosvásárhelyen az RMDSZ megyei szervezete leleplezte II. Rákóczi Ferenc szobrát, Pokorny Attila képzőművész alkotását. Kelemen Atilla, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke szobraink sorsáról szólt, felemlegetve a nyárádszeredai Bocskai-szobor történetét, amelyet csak többszöri próbálkozásra sikerült felállítani, az aradi Szabadság-szobor kálváriáját, a vásárhelyi szobrokat – Kossuth Lajos, Bem tábornok és Széchenyi szobrát – amelyeket azóta beolvasztottak. Az RMDSZ megyei elnöke, a december 5-i, magyarországi népszavazásra utalva hangsúlyozta: reméli, semmiféle politikus szavazás nem határozhat arról, hogy mi a magyar nemzet részei vagyunk. Kijelentette és feladatként bízta a városi tanácsra: vissza kell állítani a Kossuth utcát, és legyen megint Rákóczi-lépcső. Megköszönte Pokorny Attilának, hogy a szobrot megalkotta, és Sántha Csabának, hogy az öntést elvégezte. Kötelességünk visszaállítani szobrainkat, és emléket állítani azoknak, akik tettek valamit a magyarságért, jelentette ki Borbély László, a Bernády Alapítvány elnöke, összefogásra buzdítva az aradi Szabadság-szobor példájával, amelyet csakis az összefogás erejével sikerült kiszabadítani 80 évig tartó rabságából. /Mózes Edith: Vigyázzunk a szobrainkra, vigyázzunk egymásra! Újra áll II. Rákóczi Ferenc szobra Marosvásárhelyen. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 27./
2004. november 27.
Gencs magyartöbbségű település, három kilométerre fekszik Nagykárolytól, a kommunista hatalom mégis az ellenkező irányban hét kilométerre lévő tiszta román lakosságú Érkáváshoz kapcsolta Gencset, hogy javítsák az összetételt. Ez sikerült is, az akkor még színmagyar Gencs ma már vegyes lakosságú, bár még a magyarok vannak többségben. Abban az egész lakosság egységes, hogy mielőbb válni kellene, mert a községközpont jórészt magához veszi a kávásinál jóval nagyobb gencsi jövedelmet. Erről beszéltek a héten, Varga Attila parlamenti képviselővel való találkozójuk alkalmával. A képviselő támogatásáról biztosította őket. /Sike Lajos: Gencs is válni szeretne! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 27./