Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Gușă, Ana Maria
57182 tétel
2004. június 3.
Idén januárban Székelyudvarhelyen az erdélyi Magyar Polgári Szövetség gyűlést tartott, azután nem késtek a fulmináns nyilatkozatok. Az RMDSZ csúcsvezetése szerint "az MPSZ az erdélyi magyarságnak olyan parányi töredékét képviseli, hogy az még matematikailag is elhanyagolható". A máskor oly lomha román parlament hirtelen villámgyors sebességre váltott. Pár hét, sőt, pár nap alatt áthajszolta gépezetén a Székely Nemzeti Tanács autonómiatervezetét, hogy mielőbb közhírré tehesse: fantaszták elfogadhatatlan műve, ezért elutasítandó. Románia kormánya úgy döntött, hogy nemzeti kisebbségi szervezetek tagjainak aláírásgyűjtőlista–modelljét megváltoztatja. Az elmúlt szűk másfél hónap során kétszer a parlament, most, immár harmadszor a kormány módosította az aláírásgyűjtő lista modelljét. A Magyar Polgári Szövetséget, formai hibákra való hivatkozással az Országos Választási Iroda kizárta a helyhatósági választásokról, dacára annak, hogy a kritériumoknak megfelelően tizenöt megyéből és Bukarestből nem 25 000, hanem 54 115 aláírást gyűjtött össze, s adott le. Tőkés László kifejtette: "Aki Kovács Jenőre, Hegedűs Pálra, Fosztó Zoltánra, dr. Kovács Ottóra, a többi független tanácsosjelöltre szavaz, az az erdélyi magyar nemzeti politikára szavaz" Ezután az MSZP csak a túlélésre vállalkozhat. Ha pedig a túlélés sikerül, polgármester– és tanácsosjelöltjei révén politikai vereségét erkölcsi győzelemmé konvertálhatja, jegyezte meg Tőkés László. Elkezd szervezkedni, újjászervezi magát az őszi választásokig, és akkor újrakezdheti a zsákutcába jutott romániai magyar politikai élet megújítását. Őszig talán sikerülhet az MPSZ–nek komoly politikai erővé szerveződnie, mert az RMDSZ-t csak Bukarest és Budapest tartja fenn. /(bódi): Magunknak kell megteremtenünk (Autonómia). = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 2., folyt.: jún. 3./
2004. június 3.
Sajtóközleményben reagált Kelemen Attila vádjaira a Sapientia marosvásárhelyi kirendeltségének diákönkormányzata nevében Kali István külügyi referens. Kelemen Atilla, az RMDSZ marosvásárhelyi polgármesterjelöltje meghökkenésének adott hangot annak kapcsán, hogy azok a diákok, akik azt vallják magukról, hogy nem politizálnak, ott voltak a várban, a Történelem – Fő utcán, és Deutsch Tamást hallgatták. Előzőleg pedig a Sapientia Hallgatói Önkormányzata (HÖK) – politikamentességre hivatkozva – a jótékonysági koncerten nem engedte szóhoz jutni Kelemen Attilát. – Egyetlen percig sem állítottuk, hogy magánszemélyként nem szimpatizálunk egyik vagy másik oldal által megfogalmazott eszmékkel – – áll többek között a közleményben. Kali István, aki ott volt a Történelem – Fő utcán úgy nyilatkozott, nem az egyetemet képviselte, hanem a lelkiismeretét. /Szucher Ervin: Sapientiás diákok kontra Kelemen Atilla. = Krónika (Kolozsvár), jún. 3./
2004. június 3.
Közös turisztikai fejlesztésekről írt alá megállapodást jún. 2-án Gyulán, a Tessedik Sámuel Főiskolán tartott turisztikai konferencia kapcsán Pál Béla, a magyar Gazdasági és Közlekedési Minisztérium turizmusért felelős politikai államtitkára és Nicu Radulescu, a román Országos Idegenforgalmi Ügynökség államtitkári rangú vezetője. /Magyar–román turisztikai megállapodás. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 3./
2004. június 3.
Kolozs megye tanácsa a megye 81 községét belső számítógépes hálózati rendszerben összekötötte, jelentette be Kerekes Sándor, Kolozs megye tanácsának alelnöke. Mindez lehetővé teszi a helyi önkormányzatoknak hogy számítógépes nyilvántartást vezessenek tevékenységükről, másrészt biztosítja a központtal, tehát a megyével való állandó és folyamatos kapcsolattartást elektronikus posta, videotelefon, internet hozzáférés révén. Ebbe a hálózatba most már bekapcsolódott több vállalat, közhasznú társaság, kiépítették az összekapcsolást a prefektúrával, és következik a rendőrség, a helyi intézmények – iskolák, könyvtárak, múzeumok – hálózati bekötése is. /(i): Hálózatban Kolozs megye. Számítógépes kapcsolat az önkormányzatok között. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 3./
2004. június 4.
Schönberger Jenő püspök mindenkit kért, menjen el szavazni. Mindenki a saját lelkiismeretére hallgatva, olyan párt képviselőire szavazzon, akikről meg van győződve, hogy „népünk, közösségünk vallási, nemzeti és társadalmi érdekeit szívvel–lélekkel a magukénak vallják”. /Püspöki üzenet a helyhatósági választásokra. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 4./
2004. június 4.
Jún. 3-án Marosvásárhelyen a régi városi kórház melletti parkban felállították a romániai kommunista diktatúrával szembeszálló politikai foglyok emlékművét, Ioan Vasile Grama szobrász alkotását. Az eseményen a Volt Politikai Foglyok Egyesülete marosvásárhelyi szervezetének tagjai, hozzátartozóik, valamint közintézmények vezetői vettek részt. Rosca Ioan görög katolikus kanonok a bebörtönzöttekre, Duna-csatornaépítőkre, lágerekben sínylődöttekre, kényszermunkahelyekre hurcoltakra, indokolatlanul elmegyógyintézetbe utaltakra emlékezett. A szövetség felkérésére szólt az egybegyűltekhez Nagy Géza nyugalmazott református lelkész azoknak a magyar nemzetiségű meghurcoltaknak a nevében, akiket Pitesti-en és Szamosújváron tartottak fogva. A felszólalók között volt Mihai Timaru, aki 15 évet ült börtönben, s aki a vranceai hegyekben vezette az ellenállást, továbbá Dumitru Cormos és Nistor Man, az egyesület tagjai. /(mezey): Marosvásárhelyen felavatták a volt politikai foglyok emlékművét. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 4./
2004. június 4.
Jún. 2-án ülésezett Marosvásárhelyen a matematikatanárok Vályi Gyula Társasága. A rendezvényen díjazták a matematikakör legjobb eredményt elért diákjait. Ezt követően a Vályi Gyula Társaság tízéves tevékenységét vették számba és a neves matematikus születése 150. évfordulójának méltó előkészítéséről és megünnepléséről folytattak megbeszélést. Simon János tanfelügyelő, majd Komáromi István nagyernyei lelkész méltatta a hivatásból végzett tehetséggondozás fontosságát. Az idei tanév során 108 gyerek iratkozott be a matematikakörbe. Ennek eredményei nem maradtak el, 56 díjat és dicséretet gyűjtöttek össze, jelezte Sebestyén Júlia, a társaság elnöke. A Vályi Gyula emlékversenyen 226 tanuló vett részt. A társaság tagjai úgy döntöttek, hogy a születési évfordulóra egykori iskoláján emléktáblát helyeznek el, termet, könyvtárat neveznek el Vályi Gyuláról, és megvan a bronz, valamint egy szobrász ígérete, hogy a szobor is elkészül, amelyet úgy illene, hogy szülővárosában állítsanak föl a nemzetközi hírű tudós akadémikus, a matematikatudományok doktorának tiszteletére. /(bodolai): Ülésezett a Vályi Gyula Társaság. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 4./
2004. június 4.
Vulkánban a magyar szülők, pedagógusok az RMDSZ helyi szervezetével és Bakó Ferenc római katolikus plébánossal karöltve jól sikerült gyermeknapi rendezvényt tartottak a város magyar gyermekeinek. Két bábszínházas jelenettel is meglepték őket. A szülők, úgy vélekedtek, hogy viszonozniuk kellett a gyermekek nagy sikerű anyák napi műsorát. Az anyák napi és jún. 1-jei ünnepség egy többhetes rendezvénysorozatnak volt a része. A megújult vulkáni RMDSZ-szervezet április közepén sikeres batyubált szervezett. Vulkánban hosszú évek óta nem volt egyetlen összejövetel sem. /P. T.: Feléledt a vulkáni magyar közösség. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 4./
2004. június 4.
A napokban jelent meg A Csíki Székely Múzeum gyűjteményei című kismonográfia, nemrég pedig a Múzeumi séták című képeslapgyűjtemény. Mindkét mű a Csíkszereda Megyei Jogú Város Önkormányzata és Polgármesteri Hivatala által fenntartott Csíkszereda Kiadóhivatal munkáját dicséri. A Csíki Székely Múzeum gyűjteményei című kötet a múzeumnak otthont adó késő reneszánsz kori vár történetét, a múzeumi intézmény létrejöttének és fejlődésének eseménysorát, a gyűjteményeket magukat ismerteti. Domokos Pál Péter, Nagy Imre, Vámszer Géza, Gál Ferenc, meg a többi lelkes szervező munkájának köszönhetően, a Csíksomlyón kiállított több mint 140 egyház- és képzőművészeti, valamint néprajzi tárgy jelentette a csíki múzeumalapítás kezdetét. A csíkszeredai múzeumot mint önálló intézményt 1950-ben hozták létre. A Csíki Székely Múzeum a vegyes gyűjteményű múzeumok közé tartozik: állandó kiállításain, raktáraiban régészeti, történelmi, tudomány- és technikatörténeti, természetrajzi tárgyak, ékszerek, fegyverek, érmék és pénzfajták, diapozitívek, fotók és fotónegatívok, képzőművészeti és díszítőművészeti alkotások, régikönyvek és levéltári hagyatékok, néprajzi, népi építészeti tételek találhatók. A könyvgyűjtemény törzsanyagát a Csíksomlyói Ferences Rendház és a Csíkszeredai (volt csíksomlyói) Katolikus Gimnázium könyvtárának régi állománya képezi. /Szatmári Cecília: Múzeumi séták. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 4./
2004. június 5.
 Sepsiszentgyörgyön a Tanulók Háza fennállásának 50 esztendős jubileumát ünnepelte. Munkájába a művészeti tevékenységen kívül belefért a modellezés, a biológiai, természettudományi ismeretek, a honismeret, a rádiótechnika tanítása is, de a lényeget mégis: irodalom, zene, néptánc és modern tánc, képzőművészet, fotóművészet, népi fafaragászat jelentette.    Az évfordulóra kiadott emlékező füzetben összegezték tevékenységüket. A jubileumi ünnepség egy kerek héten át tartott, végül kopjafát állítottak. /Magyari Lajos: A források tájékán. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 5./
2004. június 5.
Rimaszombat főterén máj. 29-én ünnepélyes keretek között felavatták Petőfi Sándor életnagyságú szobrát, Izsó Miklós alkotását, amelynek eredetileg a budapesti Március 15. téren kellett volna állnia. Az évszázadnál hosszabb ideig Rimaszombatban őrzött gipszmodellt sosem öntötték bronzba, mígnem B. Kovács István történész és Erdélyi Géza református püspök néhány éve elhatározták, hogy a városban helyet találnak Petőfinek. A meghirdetett közadakozásnak, a magyarországi és szlovákiai közalapítványok támogatásának és a rimaszombati polgármester, Czifrus István segítségének köszönhetően a szobor a város főterén, Tompa szobra mellett, az egykori vármegye házával szemben kapott helyet. A gipszmintából a magyarországi Győrfi Lajos szobrászművész és Varga Imre öntőmester készített bronzöntvényt. /Izsó Miklós Petőfi-szobra Rimaszombatban. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 5./
2004. június 5.
Sokan visszasírják a régi rendszert. Kevesen szólalnak meg a nyilvánosság előtt a mai ember, főleg a fiatalok előtt a ma már elképzelhetetlen dolgokról. E ritka megszólalók közé tartozik Nagy Géza, nyugalmazott sáromberki lelkész, Ha túlélted, hallgass! /Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2004/ című könyvével, alcíme: Pitesti poklában (1951). A kommunista rendszer tömegesen tartóztatta le az ellenségnek minősített polgárokat. 1949 és 1952 között több börtönben is "átnevelés" folyt. A kommunista parancsuralmi rendszerekben egyedülálló – sem a szovjet Gulágon, sem Recsken, sem máshol nem létezett – ördögi "gyakorlat" részleteit Pitesti-en "dolgozták ki", s a "sikereken" felbuzdulva Szamosújvárt meg másutt is alkalmazták. A módszer sajátossága az volt, hogy rabokat rabok "neveltek át" úgy, hogy az "átnevelő", a kínzó, éjjel-nappal egy cellában lakott az "átnevelendővel", a kínzottal. A "kezelésbe" vetteknek meg kellett vallaniuk rejtett ügyeiket, fel kellett tárniuk gonosztetteiket, le kellett leplezniük közvetlen környezetüket, amelyből jöttek, családi életük törvénybe ütköző mozzanatait. Mindezt testet-lelket felőrlő kínzással, veréssel, megaláztatással igyekeztek elérni. Minden este megnevezték azokat, akiknek ébren ülve kellett átszenvedniük az éjszakát.– A tavaly elhunyt kolozsvári Drohobeczky Attilának a szamosújvári börtönről írt sorait a kötet függeléke tartalmazza. Ő is rettenetes kínzásokról számolt be. 1952-ben az átnevelést leállították. 1953-ban az átnevelőket a szeku kihallgatta, majd a legkegyetlenebbnek minősített 22 hóhér közül tizenhetet 1954-ben kivégeztek. A perirat szerint a pitesti-i és a szamosújvári börtönben az általuk meggyilkoltak száma több mint 30. A meggyötörtek, megkínzottak száma Pitesti-en több mint 780, Szamosújvárt több száz, nem említve a többi börtönt, a Duna-csatorna melletti kényszermunka-táborokat. Sokan öngyilkosok lettek. Ezt a szörnyűséget a belügy vezetői, Nicolschi tábornok, Zeller ezredes és társaik találták ki. /Asztalos Lajos: A bukott rendszer alig ismert "értékei". = Szabadság (Kolozsvár), máj. 28., folyt.: jún. 5./
2004. június 7.
Súlyos rendellenességet követtek el a helyhatósági választásokon Marosvásárhelyen, jelentette ki Markó Béla. Két választási körzetben összesen hétszáz szavazati cédulát találtak, amelyeken nem volt rajta a papírokat érvényesítő pecsét. Az ügy kapcsán a rendőrség és az ügyészség is kiszállt a helyszínre. Az RMDSZ megtette a szükséges óvásokat, mivel a szövetség feltételezései szerint a pecsét nélküli cédulákat magyar nemzetiségű személyeknek is adhatták. Markó elmondta, hogy Marosvásárhelyen több rendellenességet követtek el a kampány végén, ami a szövetség vezetőiben megerősítette a csalás lehetőségének gyanúját. Így a kampány utolsó napjaiban nyilvánosan osztogattak egy, az RMDSZ és az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt közötti titkos megállapodást, amelynek értelmében egy megyei tanács alelnöki posztért a román párt támogatná az RMDSZ polgármesterjelöltjét, Kelemen Atillát. Ez a hamisítvány a látszat szerint a román pártot szándékozott befeketíteni, de ennek alapján az RMDSZ-t is lehetne támadni azért mert titkos egyezséget kötött. A két párt a rendőrségen ismeretlen tettes ellen feljelentést tett. /B. T.: Szabálytalanságok Marosvásárhelyen. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 7., (Máthé Éva): Rendőrségi feljelentések Marosvásárhelyen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 7./
2004. június 7.
Medgyessy Péter miniszterelnök megemlékezett arról, hogy jún. 4-e a trianoni békediktátum életbelépésének évfordulója. – A határon túli magyarok autonómiatörekvései és a kettős állampolgárság bevezetése mellett emeltek szót az Ifjúsági Demokrata Fórum (IDF) trianoni megemlékezésének szónokai Budapesten. Megemlékezést tartottak Debrecenben is, a Magyar Fájdalom szobránál. Kósa Lajos, a város fideszes polgármestere arról beszélt, hogy amikor már nem választja el államhatár Magyarországot és Felvidéket, az Őrséget vagy Burgenlandot, akkor „szabad abban gondolkodnunk, hogy új szövetségben, új politikai helyzetben lehetővé válik Trianon átlépése, magunk mögött hagyása”. Budapesten tartott demonstrációt a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom. A többségében fiatal, mintegy 100-150 résztvevő az 1951-ben lerombolt Regnum Marianum templom helyén gyülekezett. Az egybegyűltek először a francia, majd a szerbia-montenegrói, a román, végül pedig a szlovák nagykövetség elé vonultak. Mindegyik diplomáciai testület székháza előtt a „Vesszen Trianon!” és a „Mindent vissza!” jelszavakat skandálták. /Európai ír a trianoni sebekre. = Krónika (Kolozsvár), jún. 7./
2004. június 8.
Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere függetlenként 52 százalékos szavazataránnyal győzte le a Ladányi Lászlót, az RMDSZ jelöltjét, aki 40,7 százalékot könyvelhetett el. A választások talán legfeszültebb légköre ebben a városban alakult ki Erdélyben világos volt, hogy az RMDSZ mindent elkövet Szász megbuktatásáért. Szász Jenő emlékeztetett, hogy nyolc évvel ezelőtt, mindössze huszonhét éves korában választották meg először. Sepsiszentgyörgyön 42,2 százalékos volt a választási részvételi arány. Albert Álmos, az RMDSZ polgármesterjelöltje a szavazatok 43,8 százalékát szerezte meg, őt követi Rétyi Ödön (SZDP) 23,1 százalékkal. Kovásznán a több mint 5000 szavazó közül 1800-an Gazda Istvánra (RMDSZ), mintegy 1600-an pedig a független Zsuffa Leventére adták voksukat. Baróton a polgármester-választás második fordulójában Albert Dénes és Nagy István független jelöltek mérkőznek meg. Csíkszeredában Ráduly Róbert már az első fordulóban nyert, a szavazók 73,6 százaléka voksolt rá. Őt követi a függetlenként induló Tamás Sándor János 9 százalékkal. Csíkszeredán a tanácsban az RMDSZ 13 mandátumhoz, a liberálisok és a kormánypárt 2-2 mandátumhoz jutott, és bekerült további két magyar független is, akik nem indulhattak a Magyar Polgári Szövetség színeiben. A Gyergyóban induló független jelöltek, akik nem indulhattak az MPSZ színeiben, jó eredményeket tudhatnak magukénak. Csomafalván Barabás József polgármesterjelölt a szavazatok több mint 77,4 %-ával megnyerte a választást. Gyergyóditróban Bardócz Ferenc polgármesterjelölt a szavazatok 53,5%-ával újabb mandátumot szerzett. /Orosz Antal: Funar bukása. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jún. 8./
2004. június 8.
Marosvásárhely lakossága döntött: Dorin Florea lesz a következő négy esztendőben is a város polgármestere. Florea a sikert döntően a magyar választók segítségével érte el, akiknek legkevesebb egyötöde szavazott rá. A magyar nemzetiségű választók esetében megszűnt az oly sokat szidott "etnikai szavazás", a román választók továbbra sem tudnak szabadulni a többségi nemzet komplexusától, "csak magyar ne legyen" felkiáltással. Marosvásárhely lakossága nem érett még meg az igazi demokráciára, írta Bálint Zsombor. A városi tanácsban viszont megerősödött az RMDSZ-képviselet. /Bálint Zsombor: Nekünk Mohács kell? = Népújság (Marosvásárhely), jún. 8./
2004. június 8.
Választási csalásról beszélnek Désen, ahol a szavazatok újraszámlálását kérték. Bánffyhunyadon a magyarságnak sikerült egységesnek maradnia, a négy magyar független tanácsosjelölt csupán 140 szavazatot vitt el. Az RMDSZ megőrizte tanácsosainak számát, ami tulajdonképpen előrelépést jelent, hiszen míg eddig 17 tagú volt, ezután csupán 15 tagú lesz a városi tanács, s a magyarságot továbbra is 5 tanácsos képviseli a testületben. Szamosújváron az RMDSZ tartja arányát a helyi tanácsban, a csökkent létszámú testületben 4 képviselővel lesz jelen a következő négy évben. Aranyosgyéres nagyon gyengén szerepelt a választásokon, a magyaroknak még az eddigi két tanácsost sem sikerült bejuttatni a tanácsba, ahol a következő négy évben egyetlen képviselőjük lesz. Tordán az eddig 23 tagú tanácsban a magyarságnak 3 képviselője volt, a 21 tagú tanácsban már csak két képviselője marad. Szászfenesen 15 tagú tanácsban az RMDSZ-nek öt képviselője lesz. Gyalu egy magyar tanácsost veszített, a 15 tagú tanácsba nem sikerült bejuttatni a harmadik RMDSZ-es képviselőt. Mocson a 13 tagú tanácsban 3 RMDSZ-tanácsos lesz. Tordaszentmihály öt magyar tanácsost juttatott a 15 tagú testületbe. Kalotaszentkirályon elsöprő győzelmet aratott Póka András György eddigi polgármester, a 11 tagú helyi tanácsban 9-en képviselik az RMDSZ-t. Körösfőn Antal János jelenlegi polgármester fölényesen nyerte a választásokat. A 11 tagú helyi tanácsban 9 RMDSZ-es képviselő. Várfalván első fordulóban győzött Kanyaró Pál eddigi polgármester, a 13 tagú tanácsban nyolc tanácsosa van az RMDSZ-nek. /K. E.: Öröm és bánat Kolozs megyében. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 8./
2004. június 8.
A székelyudvarhelyi önkormányzati testületben az RMDSZ megőrizte többségét: a Népi Akció Pártja listájáról nyolc, az RMDSZ-éről tíz jelölt lehet tagja a helyi tanácsnak. Független jelöltként szerzett harmadszorra is tanácsosi mandátumot Balázs Piroska főgyógyszerész. Udvarhelyszék másik két városában az RMDSZ jelöltjeit választották meg polgármesternek, Székelykeresztúron Benyovszki Lajos negyedszerre, Szentegyházán Burus Ella Mária első alkalommal töltheti be ezt a tisztséget. Etéden Tiboldi Elek, Homoródalmáson Rigó Mihály, Bögözben Farkas Márton, Farkaslakán Demény Gábor, Korondon Katona Mihály, Felsőboldogfalván Sándor József, Lövétén Lázár Boros Zoltán, Zetelakán Sándor László, Parajdon Bokros Sándor, Fenyéden Szász Gábor lett a polgármester. A két újonnan alakult udvarhelyszéki községben – Máréfalván és Galambfalván – Dávid Lajos, illetve Gyerkő Levente lehet az 1969-es közigazgatási központosítás óta a település első polgármestere. /Zilahi Imre: RMDSZ-többségű tanács. = Krónika (Kolozsvár), jún. 8./
2004. június 8.
Nehézségeket okoz az ötszázalékos küszöb Temes megyében. Mindössze 24 szavazat hiányzott ahhoz, hogy a temesvári városi önkormányzatba bejussanak az RMDSZ képviselői. Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök közölte, az RMDSZ jelöltlistája ugyan 700 szavazattal többet kapott, mint négy évvel ezelőtt, de ez sem volt elég az ötszázalékos küszöb eléréséhez. Zsombolyán – ahol alig 15 százalékos a magyarság részaránya – Kaba Gábor, az RMDSZ jelöltje a szavazatok 65 százalékával nyerte meg a polgármesteri széket. Zsombolyán a 17 tagú tanácsban kilencen képviselik az RMDSZ-t. A Temesvárral határos Újszentesen egyébként Szilágyi Géza polgármesternek sikerült megőriznie pozícióját. /Gazda Árpád: Kiszorulnak a magyarok? = Krónika (Kolozsvár), jún. 8./
2004. június 8.
Több mint hétszáz résztvevővel jún. 2-án Budapesten elkezdődött a Magyarok Világszövetségének VI. Világkongresszusa. Az MVSZ évek óta költségvetési támogatást sem kapott. A találkozó költségeit a tagság és több vállalkozó adományaiból sikerült összegyűjteni. Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke nyitó beszédében kitért arra, hogy a kárpátaljai, a délvidéki magyarok „schengeni szigorúságú vízummal” jöhetnek Magyarországra, „a kétmilliós erdélyi magyar közösség tagjai, ha 90 napnál többet tartózkodnak egy féléven belül Magyarországon, akkor súlyos pénzbírsággal sújthatók és két évre kitilthatók”. Jelen volt több keleti ország nagykövete: többi között az indiai, a japán, a kazahsztáni és a mongóliai nagykövet. A mostani világtalálkozón tartják „A magyarság és a Kelet őstörténeti konferenciát” az „Atilla” kulturális konferenciát és az „In vivo” orvoskongresszust. Magyar, olasz, finn, amerikai és japán tudósok munkáit ismerhették meg a világkongresszus résztvevői. A Pomázon megrendezett várjátékok és ősi harcművészeti bemutatók tették színesebbé a találkozót. Az orvoskongresszuson a magyarságot sújtó népbetegségekről, szülészeti- és nőgyógyászati kérdésekről, a mai Magyarország kórházügyeiről, a magyar egészségügy reformjáról és a kormányzat felelősségéről volt szó. Az alapszabály módosításával a korábbi 300-ról 200-ra csökkent a küldöttgyűlési küldöttek száma. A Kárpát-medence Régió (Magyarország, Délvidék, Erdély, Felvidék, Kárpátalja) és a Kárpát-medencén kívüli Régió (volt Nyugati Régió), országonként megállapított létszám szerint, egyaránt 100-100 küldöttet állít a nov. 19-én kezdődő tisztújító küldöttgyűlésre. A küldöttgyűlés plénuma előtt a Székely Nemzeti Tanács tisztségviselői – Borsos Géza és Gazda József alelnökök, illetve András Imre jegyző – megköszönték az MVSZ USA Országos Tanácsának azt az adományt, amelyet Clevelandben gyűjtöttek az SZNT támogatására. /Őstörténeti, kulturális és orvoskonferencia a magyarok világkongresszusán. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jún. 8./
2004. június 9.
Nagyváradon a demokrata Petru Filip 38.266 szavazattal 47 százalékot vitt el a helyhatósági választások első fordulójában, Biró Rozália 20,62 százalékot érő, mintegy 16.566 szavazatával a második helyre került, őt követi a liberális Cornel Popa és a kormánypárti Mihai Bar. Biró Rozália csak azért sem lép vissza a következő megmérettetéstől, nehogy lehetőséget teremtsen az agresszíven kampányoló utána következő ellenfélnek a második fordulóba való jutásra. A városi tanácsra 81.356 szavazóból 79 130-an szavaztak érvényesen. A DP-re 26 991 személy voksolt, ami 10 tanácsosi helyet jelent a 27 tagú városi tanácsból, az RMDSZ-t 17 991-en támogatták, ami hét helyet jelent a frakciónak. A függetlenként induló Orbán Mihály 1353 szavazata csak arra volt elég, hogy az RMDSZ-t egy tanácsosi helytől megfossza. Lakatos Péter megyei RMDSZ elnök elmondta, hogy két apróbb helyi incidenstől eltekintve simán folyt a szavazás. Az első fordulóban Bihar megyében 18 polgármestere lett az RMDSZ-nek, a második fordulóban három esélyes hely van még: Margitta, Érkörtvélyes és Vámosláz. /(Balla Tünde): Megyünk a második fordulóba! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 9./
2004. június 9.
A négy évvel ezelőttinél jobb eredményt ért el az RMDSZ Szatmár megyei szinten is, hiszen 13 személyt /Szabó István, Csehi Árpád, Kovács Máté, Kaiser Stefan, Draveczky Károly, Kramer Csilla, Visnyai Csaba, Günthner Tibor, Véron András, Tóga István, Marginean Horn Éva, Muzsnay Árpád, Gábor József/ delegálhat a 33 főből összetevődő Szatmár Megyei Tanácsba. Szabó István maradhat a Szatmár Megyei Tanács elnöke. Szatmár megyében a magyar falvakban is jól szerepeltek az RMDSZ–es jelöltek. Az első fordulóban dr. Incze Lajos (Halmi), Koczán Levente (Túrterebes), Szabó Elek (Egri), Dobos István (Mikola), Balogh Sándor (Kálmánd), Pap József (Szatmárhegy), Nagy József (Pálfalva), Svegler Albert (Csanálos), Balogh Ferenc (Hadad), Gaman Mihály (Pusztadaróc), Sárpataki János (Börvely), Domokos Sándor (Kolcs) nyert az RMDSZ jelöltjei közül, míg a Német Demokrata Fórum első körben befutó polgármesterjelöltjei Fezer Gábor (Mezőterem), Nagy Mária (Mezőpetri), Heinrich Mihály (Mezőfény) és Löchli Mihály (Csomaköz). /Simon Levente: Tizenhárom megyei tanácsosa lesz az RMDSZ–nek. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 9./
2004. június 9.
Hargita megyében a 31 tagú megyei önkormányzati testület összetétele: RMDSZ – 22 mandátum, Népi Akció (AP) és Szociáldemokrata Párt (PSD) – 3-3 mandátum, Demokrata Párt (PD) – 1 mandátum, valamint Beder Tibor független jelölt. A megyei tanács 22 RMDSZ-tagja: Bunta Levente Zoltán, Borboly Csaba, Farkas Zoltán Béla, Kolumbán Sándor-Gábor, Korodi Attila, Burus Tibor, Borbély Ernő, Sófalvi László, Ilyés Béla Károly, Zsombori Vilhelm, Vákár Gavril, Papp Kincses Emese, Tifán Ervin Csaba, Petres Sándor, Mátéffy Győző, Pálffy Domokos, Bondor Stefan, Nagy Benedek, Bende Sándor, Szabadi Kinga Zsófia, Rácz Árpád és Sándor Kálmán. Az AP tanácsosai: Kocs Ilona, Kis Zoltán és Both Emese. A bejutási arányt tekintve, az RMDSZ valamivel gyengébben szerepelt, mint korábban, hiszen 1996-ban és 2000-ben a bejutó tanácsosok 72,9%-a képviselte az RMDSZ-t, most ez az arány 70,9%-ra csökkent. /Sarány István, Szász Emese: RMDSZ-többségű megyei tanács. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 9./
2004. június 9.
Szilágy megye magyar lakosságának számaránya csökkent, ennek ellenére az önkormányzatokban való részvétele erősebbnek bizonyul. A 31 tagú Szilágy megyei tanácsban az RMDSZ 8 tanácsossal lesz jelen: Csóka Tibor és Deák László (Zilah), Lukács József (a szilágysomlyói református egyházmegye esperese), Papp Sándor (Kraszna), Dari Tamás (Sarmaság), Bálint Géza (Szilágycseh), Fodor István (Zilah), dr. Széman Péter (Szilágysomlyó). A megyében 10 RMDSZ-es polgármesteri tisztség biztos. A helyi önkormányzati képviselők száma összesen 670. Ebből 190 a kormánypárté, 145 az RMDSZ színeiben szerepel. Szilágysomlyón nagyjából 24%-nyi magyart számoltak össze, a helyi önkormányzatban a részvételi arányuk viszont megközelíti a 30%-ot. Szilágycsehben a 15 tagú helyi önkormányzatban nyolc tanácsossal az RMDSZ messze felülmúlta az 50% alá csökkent magyar lakossági arányt. A városban az RMDSZ a szavazatok újraszámlálását kérte, mert erős gyanú merült fel a számlálás helyességével szemben. Zilahon két szavazaton múlott, hogy nem négy RMDSZ-es tanácsos jutott be a várost vezető testületbe. /Józsa László: Szilágy megye. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 9./
2004. június 9.
Temesváron magyar tanácsosok nélkül alakul meg a 27 tagú városi önkormányzat, mert az RMDSZ jelöltlistájára leadott szavazatok száma nem érte el az érvényes voksok 5%-át. Mindössze 24 szavazat hiányzott a választási küszöb átlépéséhez! Újraszámolták az RMDSZ temesvári városi listájára leadott 5556 szavazatot (a bejutáshoz 5580 kellett volna), egyetlen esély van még: a 4434 darab érvénytelenített voks közé könnyen becsúszhattak „jó" szavazatok is. Választási sikerről csak a zsombolyaiak és az újszentesiek beszélhetnek, ahol Kaba Gábor és Szilágyi Géza személyében a lakosság újraválasztotta az RMDSZ-es polgármestereket, sőt, mindkét településen az önkormányzatban is többséget szerzett a magyar érdekképviselet. /(Pataki Zoltán): 24 magyar szavazat hiányzott … = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 9./
2004. június 9.
Brassóban a helyi tanácsban a DP 33,14, a NLP 20,5, a SZDP 16,33, az RMDSZ 6,82, a NRP 5,49, a többi párt pedig 17,72%-ot ért el. Ezek szerint a 27 tagú, új városi tanácsban A DP-nak 11 tanácsosa lesz, a NLP-nak 7, a SZDP-nek 5, a NRP-nak 2, ugyanennyi az RMDSZ-nek (Kovács Attila és Gábor Imre személyében). A város 23369 magyar lakosából, a legutóbbi népszámolás adatai szerint közel 12000 szavazati joggal rendelkező magyar van. Az RMDSZ polgármesterjelöltjére, Kovács Attilára 6366 voksot regisztráltak, a városi tanács RMDSZ jelöltjeire pedig 7684-et, tehát 1318 szavazattal többet. /(Tóásó Áron Zoltán): Két városi tanácsos Brassóban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 9./
2004. június 9.
Maros megyében a Pro Europa Liga független megfigyelőket delegált a szavazókörzetekbe. Haller István, az emberjogi iroda vezetője elmondta: több választáson részt vettek megfigyelői minőségben, de ennyi szabálytalanságot még nem érzékeltek. Nagyon sok Maros megyei választókörzetben olyan szavazólapokat találtak, amelyeken nem volt meg a külső biztonsági pecsét, és ha ezek az urnába kerülnek, akkor érvénytelenek. Az egyik körzetben több mint ezer ilyen lapra bukkantak, és azokat megsemmisítették, de voltak olyan körzetek, ahol bekerültek az urnába, és érvénytelennek minősültek. Sok esetben a megyei tanácsi listákat tartalmazó füzetek lapokra hulltak szét, és így nem lehetett megállapítani érvényességüket. Két választókörzetben pecsétek tűntek el, ezekkel kapcsolatban a rendőrség nyomozást indított. Az egyik körzetben megengedték, hogy szavazókártyával voksoljanak az emberek, nem kérték tőlük a személyazonossági igazolványt. A szavazóirodákban kizárólag románul voltak kifüggesztve a közhasznú információk. /(Máthé Éva): A Pro Europa Liga. Sok szabálytalanságot tapasztalt= Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 9./
2004. június 9.
Kolozsváron újabb házaspár járult sikertelenül a házasságkötő elé, mivel három nyelven – magyarul, románul és franciául – mondta ki a boldogító igent. Az esküvőt jún. 6-án, vasárnap, a helyhatósági választások napján tartották, amikor a kolozsvári születésű román és francia állampolgársággal rendelkező Dombi András Diana Toma román nemzetiségű ügyvédnőt akarta elvenni. Vasile Gherman, a kolozsvári városháza anyakönyvi hivatalvezetője erre összecsapja össze a szertartás szövegét tartalmazó könyvet, és kirohant a teremből. Kolozsváron évekre visszanyúló története van a sikertelen házasságkötéseknek. 1998-ban az akkoriban még RMDSZ képviselő Mátis Jenő szerette volna feleségül venni szíve választottját, amit n szintén Vasile Gherman akadályozott meg, mivel a pár "da-igen"–nel válaszolt a házasságkötő előtt. Herédi Zsolt és Füsy Katalin a kétnyelvű "igenükért" megakadályozott házassági kísérletük miatt perre vitték az ügyet, és 40 millió lej kártérítést kaptak. Dombi András elmondta: az Európai Unió felé tartó Romániában megengedhetetlen, hogy így bánjanak az emberekkel, ezért pert indítanak a kolozsvári törvényszéken. A jegyzőt szolgálati visszaélés mellett rágalommal is vádolják, mivel Gherman azt állította, hogy a magyar és francia igennel "besározták" a román nyelvet. Romániában a törvények csak azokon a településeken teszik lehetővé a romántól eltérő nyelvű házasságok megkötését, ahol az illető kisebbség részaránya meghaladja a 20 százalékot. A 2002-es népszámlálási adatok szerint Kolozsváron a magyarok száma alig 19 százalékra tehető. Diana Toma – aki szakmája szerint ügyvéd – elmondta: az említett rendelkezés ellenére a törvények nem tiltják, hogy más nyelven is szóljanak egymáshoz a házaspárok. /Borbély Tamás: Da – Igen – Oui. Újabb sikertelen házassági kísérlet Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 9./
2004. június 9.
A csíkszeredai Riehen Egyesület több mint 10 éve végzi karitatív és szociális tevékenységét. Az egyesület célkitűzései továbbra is ugyanazok, mint az előző években – hangzott el az egyesület nemrég tartott közgyűlésén. Tevékenységük: pótnyugdíjak biztosítása rászorult nyugdíjasoknak, középiskolások számára ösztöndíjak, ingyenes ebédeltetés, karácsonyi és húsvéti ünnepség szervezése, részvállalás az otthoni beteggondozó szolgálat működési költségeiből. Az idei évre új projekt beindítását tervezi a Riehen Egyesület: szükség van egy öregotthonszerű intézményre. /Takács Éva: A Riehen Egyesület közgyűlése. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 9./
2004. június 9.
Deáky András Gyimesbükkön él. Kérték a községnek Hargita megyéhez való visszacsatolását, ezzel kapcsolatban Deáky a parlamentben is mondott beszédet, akkor még a község lakóinak hetven százaléka magyar volt. A legutóbbi népszámláláskor ez arány 52 százalékra csökkent. A magyarságtudat gyengül. Gyimesbükköt ötven éve Bákó megyéhez csatolták, a magyar oktatás hosszú évtizedekre megszűnt, a vegyes házasságok is befolyásolták, hogy az ittélő csángómagyarokban a hovatartozás nagyon meggyengült. Deáky András a marosvásárhelyi pedagógiai főiskolán végzett, majd hazajött tanítani Gyimesbükkre. Később, 1966-ban, kinevezték iskolaigazgatónak. Akkor román nyelven folyt az oktatás. Megpróbálkozott azzal, hogy újraindítsa a magyar nyelvű oktatást. Aláírást gyűjtött, és beindította a fakultatív magyar nyelvű oktatást heti három órában. Ő maga tanította mindig reggel héttől nyolcig. Egy alkalommal Beke György interjút készített Deákyval, őszintén elmondta, hogyan állnak, az interjú megjelent az A Hét című lapban. Később megjelent Beke György „Magunk keresése" című kötetében is. Ez nagy port kavart fel, ősztől leváltották az igazgatóságból, csak helyettes tanárként működhetett. Deáky beiratkozott a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetemre, és elvégezte a magyar-német szakot. A templom volt a magyar nyelvnek az őrzője, ápolója. Olyan papjaik voltak, mint Dani Gergely, aki hittanórákon beszélt a gyermekeknek a magyar történelemről. 1990-től sikerült a község három iskolájában elindítani a magyar nyelvű oktatást. Deáky létrehozta az RMDSZ helyi szervezetét, akkor ezer tagja volt. Egyike volt a legerősebb, legaktívabb szervezeteknek a gyimesbükki. Deáky hangsúlyozta, hogy saját intézményrendszert kell kiépíteni, csak ez menti meg a magyarságot. Felépített egy házat, melyet bővített, majd jöttek a szállóvendégek. Most befejezés előtt van az új kilencszobás ház. Gyalogosan elviszi a vendégsereget az ezeréves határhoz, ahol Deáky rendhagyó történelemórát tart. /Krebsz János: Egy sikeres vállalkozó: Deáky András. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 9./