Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2003. november 26.
"Visszavonul az üzleti életből Böszörményi Zoltán aradi illetőségű nagyvállalkozó, a Luxten Lighting Company Részvénytársaság alapítója és többségi tulajdonosa, az erdélyi magyar kultúra fő mecénása. Böszörményi a jövőben sem mond le a sajtó és a kultúra támogatásáról. "Elég volt az elmúlt 12 év, nem kívánom folytatni" - jelentette ki. Tovább működteti viszont az általa alapított könyvkiadót, és az öt megyét lefedő Nyugati Jelen napilapot kiadó Concord Media Részvénytársaságot. A Luxten nettó profitja 2000-ben 17,2 millió, 2001-ben 18,7 millió, 2002-ben 29,8 millió dollár volt. A tavaly a cég teljes bevétele 3180 milliárd lejre, azaz 96 millió dollárra rúgott. Az 1,752 millió részvényt (a részvények 36,413 százalékát) birtokló Böszörményi Zoltán a részvényesek döntése szerint kevéssel több mint 15 millió dollárt kap részvénycsomagjáért. Böszörményi Zoltán nem kívánt válaszolni a Krónika kérdésére, hogy miért válik meg a részvénycsomagtól. A tranzakció azért meglepő, mert a cég adatai rendkívüli lendületesen ívelő pályát jeleznek. A főrészvényes kifizetésére megszabott összeg gyanúsan alacsonynak tűnik. Ha a cég az elmúlt három évben felhalmozott profitot maradéktalanul kiosztja részvényesei közt, Böszörményi Zoltánnak közel 24 millió dollárt kellett volna kapnia. Most viszont az általa birtokolt teljes részvénycsomagért fizetnek 15 millió dollárt. Böszörményi Zoltán nem tartotta meg román állampolgárságát, jelenleg csak kanadai okmányokkal rendelkezik. /Gazda Árpád, Bakk Miklós: Böszörményi kilép az üzletből. = Krónika (Kolozsvár), nov. 26./"
2003. november 27.
"Titokban, az RMDSZ megkérdezése nélkül nevezett ki kisebbségügyi államtitkárt a román kormány. Cristian Jura a Diszkriminációellenes Tanács éléről került nov. 19-én az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetői székébe. Borbély László RMDSZ-alelnök elmondta, a szövetség sérelmezi az eljárást. A hivatalt a júniusi kormányátalakítás során vonták közvetlenül a miniszterelnök alárendeltségébe, munkájának irányítását a kormányfőtitkárságra bízták. Furcsa módon sem a miniszterelnöknek alárendelt hivatalok listáján, sem a kormányfőtitkárság felépítésében nem jelenik meg a kormány honlapján ez a hivatal. Az államtitkári tisztség a hivatal megalakulása óta állt betöltetlenül. A kisebbségekkel kapcsolatos döntéseket helyettes államtitkárként Markó Attila és Ovidiu Gant hozta meg. A 2001-es pártközi együttműködési megállapodás írta elő, hogy az Etnikumközi Hivatal struktúrájáról és jogköreiről a Szociáldemokrata Pártnak konzultálnia kell az RMDSZ-szel. Mindkét fél elfogadhatónak tarthatta az államtitkár nélküli állapotot, hiszen a 2002-es és 2003-as együttműködési megállapodásban már nem is tértek ki e kérdésre. Cristian Jura kinevezését a kormány nem hozta nyilvánosságra. "Felélesztjük a Kisebbségi Tanács és az ezen belül alakított bizottságok működését, átláthatóbb módon finanszírozzuk majd a kisebbségi programokat, és a kisebbségi szervezetekkel szorosabb partnerséget alakítunk ki" - részletezte elképzeléseit az új államtitkár. A Diszkriminációellenes Tanács élére Jura távozása után a miniszterelnök Adrian Camarasant, az intézmény korábbi tanácsosát nevezte ki. /Gazda Árpád: Suttyomban változik a kisebbségpolitika. = Krónika (Kolozsvár), nov. 27./ A kormánypárt nem konzultált az RMDSZ-szel a kisebbségi államtitkár személyéről. A kormánypárt és az RMDSZ viszonya romlik. Markó Béla nem beszélhetett egy EU-integrációs konferencián. A kisebbségi államtitkárság ügyét az RMDSZ sérelmezi, de ez már nem sokat ér. Felmerült az is, hogy mindez színjáték, hogy aztán a választási évet mindkét politikai formáció megtisztult állapotban kezdhesse, írta Csinta Samu. /Csinta Samu: Hideg szelek. = Krónika (Kolozsvár), nov. 27./"
2003. november 28.
"Alig néhány órával azután, hogy a nemzeti ünnep kapcsán Ion Iliescu államfő hangsúlyosan nacionalista hangvételű beszédet tartott a parlamentben, az RMDSZ küldöttsége éppen tőle kérte, hogy lépjen fel annak érdekében, hogy a jövő évi választási kampányok retorikáját ne a nacionalizmus jellemezze. Az esemény után Markó Béla a Krónikának azt nyilatkozta, véletlenszerű volt az egybeesés. "Hónapok óta érzékeljük, hogy erősödik a nacionalista hangnem a román közéletben, és itt volt az ideje, hogy a legmagasabb szinten is megfogalmazzuk az aggodalmunkat" - vélte az elnök. /Gazda Árpád: Lehalkítanák a nacionalista hangerőt. = Krónika (Kolozsvár), nov. 28./"
2003. november 29.
"Markó Béla, az RMDSZ elnöke szerint nem a romániai magyarságnak, hanem a Nagy-Románia Pártnak használ, ha a választások előtt felélénkül az autonómialáz. Az RMDSZ elnöke még nem olvasta el a szakértők által elkészített autonómiatervezetet, melyet Toró T. Tibor és Szilágyi Zsolt bocsátott közvitára. A Krónika munkatársa emlékeztetett, a kolozsvári RMDSZ-kongresszus 1995 májusában azt javasolta, hogy az RMDSZ egy éven belül kezdeményezzen népszavazást az autonómiáról. Markó Béla szerint "van egy politikai helyzetfelmérésünk, tudni véljük, hogy mit kell tennünk, azt is tudni véljük, hogy mit érhetünk el, és mit nem." "Az alkotmánymódosításkor bárki felmérhette, meddig lehetett elmenni. Akik azt akarják elhitetni a magyarsággal, hogy küszöbön áll az autonómia bevezetése, azok becsapják a közösséget." "Az RMDSZ többféle autonómiaformát tart céljának. A szövetség programja nem változott." "A programban rögzített célunkhoz pedig a jelenlegi politikai viszonyok között lépésről lépésre lehet közeledni." /Gazda Árpád: Markó: veszélyes az autonómialáz. = Krónika (Kolozsvár), nov. 29./"
2003. december 2.
"Levélben kérték az RMDSZ elnökét a Hargita megyei közbirtokossági uniók, hogy tegyen meg mindent az erdőgazdálkodási törvény módosítása érdekében. A közbirtokossági vezetők szerint a jogszabályt módosító tervezet képviselőházi elakadása a jövő évi kampánypénzekkel is összefüggésben áll. A Garda Dezső képviselő és Verestóy Attila szenátor által benyújtott tervezetet még a tavaszi ülésszakán fogadta el a szenátus, a szöveget azonban április óta még a mezőgazdasági és erdészeti bizottságon sem sikerült keresztülvinni a képviselőházban. Az 1999/141-es erdőgazdálkodási törvény lehetőséget biztosított arra, hogy a magánkézbe került erdők felügyeletére magánerdészetek alakuljanak. Talán az állami monopólium megszűnése zavarta a Szociáldemokrata Pártot, mely nem sokkal hatalomra kerülése után kezdeményezte a törvény módosítását. A törvényhozás 2002 januárjában fogadta el a 75-ös törvényt, mely alaposan átszabta az erdőgazdálkodás kereteit. "Elméletileg ez a jogszabály is lehetővé teszi a magánerdészetek működését, a gyakorlatban azonban olyan feltételeket szab számukra, amelyek szinte teljesíthetetlenek - magyarázta a képviselő. - Ezek a feltételek lehetetlenné teszik a valós versenyhelyzet kialakulását az erdőgazdálkodásban, a magánkézbe került erdőket is az Állami Erdőügynökségnek (Romsilva) kell felügyelnie." Ezeket az intézkedéseket próbálja kiigazítani az a törvénytervezet, amelyet Garda Dezső és Verestóy Attila nyújtott be a parlamentben. Garda Dezső képviselő, Bajcsi István és Tőke István erdőmérnökök, illetve Simon Csaba és Raffain Zoltán, a Hargita megyei közbirtokossági uniók vezetői 2002 szeptemberétől tizennégy alkalommal egyeztettek Ovidiu Ionescu és Adam Craciunescu erdészeti államtitkárokkal és más vezetőkkel. Borbély László az RMDSZ kormánykapcsolatokért felelős alelnöke kijelentette, bízik abban, hogy még az idén sikerül elfogadtatni a képviselőházban is az erdőgazdálkodási törvény módosítását. /Gazda Árpád: Erdőirtásból származó kampánypénzek? = Krónika (Kolozsvár), dec. 2./"
2003. december 3.
"Elégedettséggel nyugtázták a Vajdaságban és Erdélyben Mádl Ferenc köztársasági elnök állásfoglalását a magyar állampolgárság megszerzésének leegyszerűsítése kérdésében. Csapody Miklós képviselő szerint Mádl álláspontjában az MDF a saját nézeteit ismerte fel.Miután a Mádl Ferenc által felkért szakértői testület megállapította: nem ütközik kényszerítő jogi akadályba sem a magyar alkotmány, sem a nemzetközi és az európai jog alapján a magyar állampolgárság megszerzésének leegyszerűsítése, a törvényhozásnak kell módosítania az állampolgársági törvényt ahhoz, hogy magyarországi letelepedési engedély és áttelepülés nélkül szerezhessenek magyar állampolgárságot azon személyek, akiknek felmenője magyar állampolgár volt. Az RMDSZ támogatja azt az elképzelést, hogy a határon túli magyarok könnyebben juthassanak magyar állampolgársághoz, mint ahogy azt a jelenlegi állampolgársági törvény lehetővé teszi. "Ezt a javaslatot annak idején az RMDSZ is aláírta" - emlékeztetett Markó. Az RMDSZ-elnök elmondta, léteznek már olyan felmérések, melyek a magyar állampolgárság határon túli kiterjesztésének a lehetséges hatásait vizsgálják, és ezek eredményeit hamarosan nyilvánosságra is hozza az RMDSZ. A szövetség vezetői augusztus végén jelentették be, hogy az ügyvezető elnökség irányítása alatt szakértői bizottságot hoztak létre a kettős állampolgárság lehetséges hatásainak a kivizsgálására. E bizottság azóta sem ült össze, de a mulasztásra figyelmeztető, két héttel ezelőtt közölt Krónika-interjú után Takács Csaba ügyvezető elnök a bizottság valamennyi tagját a kérdés elemzésére kérte fel. Az RMDSZ egyébként a 2000-es választási kampányban hirdetett aláírásgyűjtést a külhoni magyar állampolgárság támogatására, az aláírási íveket azonban máig sem összesítette a szövetség. Markó Béla korábban a Krónikának azt nyilatkozta, az akkor megfogalmazott igényt ma is érvényesnek tekinti. Az Erdélybe látogató Mádl Ferenc államfő viszont októberben a Krónikának kijelentette, a romániai magyarság képviselői nem kérték, ezért Magyarország nem foglalkozik az erdélyi magyarok kettős állampolgárságának kérdésével. Csapody elmondta, az MDF új javaslatot készül beterjeszteni az állampolgársági törvény módosítására azzal a céllal, hogy megkönnyítsék azokat a feltételeket, amelyekkel a határon túli magyarok magyar állampolgársághoz juthatnak. A legnagyobb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) mérföldkőnek tekinti Mádl Ferenc nyilatkozatát. A Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) szintén üdvözölte a nyilatkozatot. /Gazda Árpád, Salamon Márton László: Az Országgyűlés térfelén a labda. = Krónika (Kolozsvár), dec. 3./"
2003. december 8.
"Tanúként hallgatta ki a magyar rendőrség a brókerbotránnyal kapcsolatban Mudura Sándor nagyváradi vállalkozót. Korábban felmerült, hogy az elsikkasztott pénzekből a nagyváradi Lotus Market befektetésre is juthatott. Mudura is szerepelt a K&H Bank úgynevezett VIP-listáján. A listán feltüntetett, kiemelt ügyfelek számára a bank törvényellenesen garantált az átlagosnál lényegesen nagyobb nyereséget. Mindez csupán az egyik eleme a rendszerváltás utáni legnagyobb magyarországi pénzügyi csalásnak. A botrány főszereplőjét, Kulcsár Attilát tízmilliárd forintos sikkasztással vádolják. A K&H Equities brókere piramisjáték jellegű rendszert épített fel, melyhez a forrásokat többek között a banki elszámolások meghamisításával próbálta biztosítani. A magyarországi sajtóban korábban megjelent információk szerint Kulcsár Attilán és a Britton Kft.-n keresztül 200-300 millió forintnak megfelelő tisztázatlan eredetű pénz került Nagyváradra, ahol azt a Lotus Plazára fordították. A tavaly felavatott bevásárlóközpontot működtető Lotus Market Rt. részvénycsomagján induláskor fele-fele arányban osztoztak a magyar Britton-csoport és Mudura Sándor cégei. A beruházáshoz a magyar állam a Britton révén nyújtott közel 10,6 millió dolláros hitelt az Eximbank által. Kulcsár Attila 2003 elejéig a Lotus Marketet felépítő romániai cégnek is felügyelőbizottsági tagja volt. Erről a Britton vezetője, Kerék Csaba beszélt júliusban. Mudura Sándor a tévé hírműsorában kijelentette: felháborítja ez az eljárás, és kilátásba helyezte a magyar állam beperelését. /Gazda Árpád: Beidézték Mudura Sándor vállalkozót. = Krónika (Kolozsvár), dec. 8./"
2003. december 10.
"A RMDSZ előzetes hatástanulmánya szerint határozottan tetten érhető a kitelepedési szándék a kettős állampolgárság biztosításának esetében - közölte dec. 8-án Kolozsváron Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke, Bálint-Pataki Józseffel, a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) elnökével folytatott találkozót követő sajtómegbeszélésen. A HTMH elnöke közölte, hogy a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) következő ülését várhatóan jövő év elején tartják. A tanácskozás a kettős állampolgárságról szól majd, ezt megelőzően a határon túli magyar szervezeteknek a dec. 17-i szakbizottsági ülésen lehetőségük lesz kifejteni álláspontjukat a kérdéssel kapcsolatban. Takács Csaba közölte, hogy az RMDSZ álláspontja nem változott a kettős állampolgárság ügyében. Az erdélyi magyarság továbbra is igényli ezt a jogot. Bejelentette, hogy a szakemberekből álló kutatócsoport által végzett tanulmány részleges adatai szerint a romániai magyarok 19-24 év közötti korosztályának 10-14 százaléka a kitelepedést megkönnyítő eszköznek tekintené a kettős állampolgárság megadását. A hivatalos találkozón a két politikus egyebek között az elmúlt év megvalósításait, valamint a kedvezménytörvény alkalmazása körüli teendőket tekintette át. Bálint-Pataki örömét fejezte ki, hogy a jogszabály egyik legfontosabb kitétele, az oktatási-nevelési támogatás maradéktalanul megvalósulhat. A magyar kormány a múlt tanévben beérkezett, de az Illyés Közalapítvány körüli jogi hercehurca miatt még ki nem fizetett pályázatokra szeptemberben 4 millió eurót utalt át Erdélybe, az összeg szétosztása folyamatban van. Bálint-Pataki József az elfogadás előtt álló jövő évi magyar költségvetés határon túli magyarokra vonatkozó tételeiről, a Sapientia-Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) támogatásáról is tájékoztatta a szövetség ügyvezető elnökét. Mint mondta, a HTMH vezetője elégedett a költségvetésben a hivatal számára megállapított összeggel, hiszen ez elegendő az intézmény feladatköreinek ellátására. Takács Csaba az EMTE támogatása kapcsán megjegyezte: fontosnak tartják, hogy az intézmény fennállása óta jövőre kap majd a legtöbbet a magyar költségvetésből. A HTMH-n keresztül évi kétmilliárd forinttal támogatott egyetem költségvetését a jövő évi büdzséből 150 millió forinttal növelték. /Borbély Tamás: Fokozná a kivándorlást a kettős állampolgárság? Előzetes hatástanulmányról számolt be az Ügyvezető Elnökség. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 9./ A Magyar Állandó Értekezlet ülésein minden bizonnyal terítékre kerül a magyar állampolgárság kiterjesztése is - nyilatkozta dec. 8-án Kolozsváron Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának vezetője. Elmondta, a magyar kormány nem zárkózik el az ezzel kapcsolatos vitától. Az elfogadás előtt álló magyar költségvetési törvényben megszabott pénzügyi keretek elegendőek mindazoknak a feladatoknak az ellátására, amelyekben a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) szerepe van - jelentette ki Bálint-Pataki József. Bejelentette, reményei szerint már a jövő év első hónapjában közzétehetik a mostani tanévre vonatkozó pályázati kiírást, és már az év első felében elkezdődhet a támogatások kifizetése is. A Krónika feltette a kérdést, miért nem tárgyal a magyar kormány az állampolgárság kiterjesztéséről a vajdasági magyarok képviseletein kívül az RMDSZ-szel is, hiszen a szövetség vezetői kifejezték az erre vonatkozó igényüket. Bálint-Pataki József valószínűnek tartotta, hogy a téma napirendre kerül a Máért ülésein. /Gazda Árpád: Felelősen kell kérni. = Krónika (Kolozsvár), dec. 9./ Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) elnöke dec. 8-án Kolozsváron megbeszélést folytatott a szövetség vezetőivel. Számba vették az együttműködő, a támogatott és támogató civil szerveződéseket. Bálint-Pataki József szerint a HTMH és az RMDSZ között nagyon jó az együttműködés. Véleménye szerint ideje lenne megvizsgálni, vajon a MÁÉRT ugyanaz a konzultációs fórum-e még, amilyennek elindítói elképzelték, vagy egyre jobban beszűrődik az aktuálpolitika, mely csak árthat a közös munkának. Feltevődött a kérdés: mért nem folyik az erdélyi magyarság képviselőivel is hasonló konzultáció, mint a vajdaságiakkal, a magyar állampolgárság helyzetéről? A HTMH semmilyen konzultáció elől sem zárkózik el. /(Csomafáy Ferenc): Egy sajtóbeszélgetés margójára. Év végi HTMH-RMDSZ konzultációk. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 10./"
2003. december 10.
"Nem esnek a diszkriminációellenes törvény hatálya alá székelyföldi autonómiát hirdető plakátok szállítása és kiragasztása körüli incidensek. Ezt az Országos Diszkriminációellenes Tanács állapította meg azt követően, hogy a testület kéttagú bizottsága Maros megyében tájékozódott Fodor Imre marosvásárhelyi alpolgármester és társai ügyében. A testületnek a Marosvásárhelyi Táblabíróság főügyésze kijelentette, Fodor Imre védelmére küldte a helyszínre az alpolgármestert kihallgató ügyészt. A testület leszögezte, a belügyminisztériumnak és a főügyésznek is továbbították az ügy dossziéját. Asztalos Csaba, a tanács tagja a Krónika kérésére elmondta, személy szerint egy olyan szövegváltozatot tartott volna a legjobbnak, amelyikben a tanács arról nyilatkozik, hogy nem illetékes az ügy elbírálásában. Okt. 9-én több órán át faggatta a rendőrség és az ügyészség Fodor Imrét, Marosvásárhely alpolgármesterét és Tőkés Andrást, a Maros megyei polgári mozgalom vezetőjét azért, mert a Székelyföld autonómiáját hirdető plakátokat találtak náluk. Andrássy Árpádot és Márton Lajost plakátolás közben szólították meg a rendőrök, és kísérték be az őrsre. Kihallgatásuk után Dan Petru táblabírósági főügyész az Evenimentul zilei napilapnak azt nyilatkozta, hogy az alkotmányos rend felforgatásával gyanúsítják őket. Meghurcoltatásukat az emberjogi szervezetek etnikai alapú diszkriminációnak és a véleményszabadság súlyos megsértésének minősítették. /Gazda Árpád: Fodor Imrét "védte" a vallató. = Krónika (Kolozsvár), dec. 9./ A testület döntése értelmében nem diszkrimináció, hanem rendőrségi visszaélés történt Maros megyében, az ügyet tehát átadták a belügyminisztériumnak és az ügyészségnek. Szilágyi Zsolt képviselő az említett határozattal elégedetlen, jogászszakértőkkel kívánják megvizsgálni, s a rendelkezésükre álló 15 nap alatt fellebbeznek, mert úgy érzik, a ODT célja épp az volt, hogy a diszkrimináció vádjából kimosdassák a Maros megyei rendőrséget és ügyészséget, s ez sikerült is. /(s): Nem diszkriminált, hanem visszaélt. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 10./"
2003. december 11.
"Félórás beszélgetésen ismertették a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó elképzeléseiket a Székely Nemzeti Tanács vezetői Ioan Solcanuval, a Szociáldemokrata Párt szenátusi frakcióvezetőjével. Ioan Solcanu a Krónikának elmondta, azt hitte, RMDSZ-küldöttséggel ül le tárgyalni. A megbeszélésen Csapó József elnök részletesen bemutatta az SZNT-t, ismertette felépítését, célkitűzéseit, átadta a tanács dokumentumainak és az autonómia-statútum tervezetének román nyelvű fordítását. "Ioan Solcanu nem fogadta ugyan el az SZNT szándékát, de tudomást szerzett róla - foglalta össze a találkozó tanulságait Ferencz Csaba. Ioan Solcanu kijelentette, nem sikerült még áttanulmányoznia a dokumentumokat, de véleménye megegyezik a pártja véleményével: elfogadhatatlannak tartják a székelyföldi területi autonómia tervét. Az SZNT állandó bizottsága a múlt heti marosvásárhelyi ülésén döntött arról, hogy levélben kérnek személyes találkozót a román és a magyar parlamenti pártok frakcióvezetőitől, az államelnököktől és miniszterelnököktől, hogy tájékoztassák őket az SZNT célkitűzéseiről. Elsőként és eddig egyedül Ioan Solcanu jelzett vissza, és dec. 10-én fogadta a Csapó József, Ferencz Csaba és Bán István alkotta SZNT-küldöttséget. /Farkas Réka, Gazda Árpád: Átadták az autonómiatervet. = Krónika (Kolozsvár), dec. 11./"
2003. december 13.
"Dec. 13-án tartja Kolozsváron alakuló ülését az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács A szervezet elnöki tisztségére egyelőre csak Tőkés László püspököt jelölték. A rendezvényre egyébként több mint 100 meghívót küldtek politikusoknak, közéleti személyiségeknek. A részvételt az RMDSZ vezetői mellett a magyarországi kormányoldal képviselői is lemondták. A Fidesz Magyar Polgári Szövetség nevében Kövér László alelnök, a Magyar Demokrata Fórum nevében Bedő Árpád alelnök lesz jelen a kolozsvári színházteremben. Gheorghe Funar kolozsvári polgármester levélben kérte Kolozs megye prefektusát: tiltsa be az alakuló ülést. "Ha az ön tiltása ellenére is megtartanák a rendezvényt, rendelje el a kolozsvári rendőrök erőszakos beavatkozását" - javasolta a polgármester. Szerinte az EMNT megalakítása valójában alkotmányellenes, románellenes akció. A gyűlés valódi célja pedig az RMDSZ és Magyarország által elkészített, Romániát felszabdaló terv gyakorlatba ültetése. /Gazda Árpád, Lázár Lehel: Tőkés László a befutó? = Krónika (Kolozsvár), dec. 13./"
2003. december 24.
"Markó Béla és Adrian Nastase miniszterelnök dec. 23-i megegyezése szerint március végéig kell felállítani az emlékművet. Nem kívánta megnevezni a Belügyminisztérium azt az alkalmazottját a Krónika írásos kérdése ellenére /a Krónika írásos kérdésére/, akinek a hibájából uszító hangvételű történeti áttekintőt csatoltak Ioan Rus belügyminiszternek egy interpellációra adott válaszához. Rus okt. 9-én adott írásos választ a Nagy-Románia párti Ioan Miclea képviselő Szabadság-szoborral kapcsolatos interpellációjára. A válasz részét képező melléklet szerint az aradi Szabadság-szobor a románok kollektív tudatában az irredentizmus, a fasiszta típusú revizionizmus jelképe, a terrorizmus, a rasszizmus és a sovinizmus előtti tisztelgés. A dokumentum nyilvánosságra kerülése után a tárca közleményben jelentette be, a szélsőséges megközelítést tartalmazó függeléket egy másik dokumentum helyett csatolták tévedésből a válaszhoz, és az nem tükrözi a miniszter vagy a kormány álláspontját. Markó Béla a miniszterrel folytatott megbeszélést követően kijelentette, a tárca belső vizsgálattal próbálja tisztázni, hogy ki és milyen megfontolásból csatolta a miniszter válaszához az uszító dokumentumot.A Krónika három hete írásban kérdezte a Belügyminisztériumot: (1) melyek voltak az ügy kapcsán lefolytatott belső vizsgálat eredményei, (2) kit találtak felelősnek a függelékek összecseréléséért, és (3) milyen büntetést róttak ki ellene. Arra is rákérdeztünk, (4) ki a szerzője a tévedésből csatolt dokumentumnak, és (5) mit tartalmazott az a dokumentum, amelyet tulajdonképpen csatolni kellett volna. A minisztérium tájékoztatási osztálya által jegyzett átirat csak ez utóbbi kérdésre ad egyértelmű választ, ez viszont ellentmond a tárca október 24-én keltezett közleményének. Míg a közleményben az állt, hogy a miniszteri válaszhoz tulajdonképpen a vita során kifejtett fontosabb vélemények összegzését kellett volna csatolni, a Krónikának küldött levél szerint a valódi függelék a műemlékekre vonatkozó jogi kitételeket összegezte. Az átirat szerint a vétkes ellen "fegyelmi intézkedéseket" hoztak "felületes munkavégzés" miatt. Nem árulta viszont el a minisztérium, ki volt a vétkes, és pontosan milyen büntetést kapott. Azt sem fedte fel, hogy ki a szerzője a tévedésből csatolt "munkaanyagnak".A Krónika újabb levélben ismételte meg kérdéseit. /Gazda Árpád: Szoborállítás márciusban. = Krónika (Kolozsvár), dec. 24./"
2004. január 6.
RMDSZ–PSD együttműködés: felemás mérleg, állapította meg Gazda Árpád, a lap munkatársa. Az Észak-Erdélyen áthaladó autópálya-építés ügyében tett kormányzati lépések, és az alkotmánymódosítás tekinthető az RMDSZ és a kormánypárt tavalyi együttműködése legfontosabb eredményeinek. Kudarc azonban, hogy tucatnyi ígéretét immár másodszor szegte meg a kormánypárt. Az autópálya terén elért siker azzal magyarázható, hogy váratlanul megjelent az amerikai érdek. A kormány vélhetően nem az RMDSZ-nek, hanem az amerikai Bechtel cégnek akart kedveskedni a sztrádaépítéssel. A 2003-as megállapodásban immár második alkalommal fogadták meg a felek, hogy az év végére általában befejezik az erdő- és földtulajdonjegyek kiadását. Immár másodjára szegte meg ígéretét a kormánypárt a természetben vissza nem szolgáltatható ingatlanok után járó kárpótlás törvénye ügyében. E jogszabály elfogadása június 30-i határidővel szerepelt a 2002-es megállapodásban, majd határidő nélkül került át a 2003-asba. A jelentés előterjesztője a kártérítések kifizetésére tízéves időszakot javasolt. Az egyházaktól elkobzott ingatlanainak visszaszolgáltatása lassan halad. Az erdélyi magyar történelmi egyházak több mint kétezer kéréséből eddig 129 esetében hozott pozitív elvi döntést az illetékes kormánybizottság, és csak 49 ingatlan esetében állította ki azt a határozatot is, mellyel az egyházak telekkönyveztethetik tulajdonukat. Míg 2002-ben április 30-i határidővel szerepelt a megállapodásban a korábbi kormány által rendeleti úton elméletben visszajuttatott egyházi ingatlanok tényleges visszaszolgáltatása, 2003-ban már csak a visszaszolgáltatás sürgetésében állapodtak meg a felek. A protokollum értelmében a feleknek közösen kellett volna tanulmányozniuk a Csíki Magánjavak visszaszolgáltatásának lehetőségét. Nem született olyan javaslat erről a kérdésről, melyet a kormánypárt elé lehetett volna terjeszteni. Míg 2001-ben a Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar oktatási vonala szervezési, szakmai és pénzügyi feltételeinek a megteremtéséről, 2002-ben pedig a magyar karok és tanszékek létrehozásáról állapodtak meg a felek, 2003-ban arra vállalkoztak: „közösen lépnek fel annak érdekében, hogy a 2003–2004-es tanévben egy magyar nyelvű természettudományi és egy magyar nyelvű humán kart hozzanak létre a törvénynek megfelelően, a jelenlegi szakok összekapcsolásával”. Ez sem történt meg. A megállapodás szerint április 30-ig kellett volna a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar beiskolázási számait megállapítani, a kormány viszont csak hónapokkal a tanévkezdés után, december 4-én hozta meg az erre vonatkozó határozatot. Akárcsak 2002-ben, 2003-ban is eredménytelenül „vizsgálták annak a lehetőségét”, hogy a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián és az Agronómián, valamint a marosvásárhelyi Petru Maior Műszaki Egyetemen magyar csoportokat indítsanak. A megállapodásban a moldvai csángók megemlítése nélkül jelent meg az Európa Tanács csángó-ajánlására való utalás és az anyanyelv oktatásának a biztosítására tett ígéret. A dokumentum szerint március elsejéig kellett volna befejezni a brassói Áprily Lajos Gimnázium épületének a tatarozását. A magyar iskola a román szülők tiltakozása miatt csak szeptemberben költözhetett be a felújított épületbe. A szeptemberi tanévkezdésig kellett volna lebonyolítani a szatmárnémeti Hám János Katolikus Gimnázium által szorgalmazott ingatlancserét. Erre immár 2004-ben, az év első napjaiban kerülhet sor. Második alkalommal szegte meg a PSD a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartájának a megfelelő formában történő ratifikálására vonatkozó ígéretét. Ezt a tavalyi megállapodás szerint az év végéig kellett volna megtenni, a tavalyelőtti protokollumban június végi határidő szerepelt a kitétel mellett. Szintén kétéves adóssága a kormánypártnak a kisebbségkutató intézet létrehozása. Június 30-i határidő szerepelt a marosvásárhelyi televízióstúdió újbóli beindításánál, a stúdió azonban máig sem kezdte el a sugárzást. Nemcsak az RMDSZ-szel kialakított partneri viszonyt, hanem a magyar kisebbséget is semmibe vette a kormány, amikor az RMDSZ megkérdezése nélkül nevezte ki novemberben Cristian Jura jogászt az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának élére. A szövetség képviselői mintegy 200-300 milliárd lejre becsülik azt a többletforrást, amit a magyar lakosságú településeknek, megyéknek sikerült kilobbizni. Noha az egyezmény 60 napos határidőt szabott a két politikai erő szervezeteinek a megyei szintű együttműködési szerződések megkötésére, néhány megyében az év végéig sem sikerült ilyen dokumentumot aláírni. Az RMDSZ-nek kormánypárti támogatással sikerült elérnie az igazságszolgáltatásbeli anyanyelvhasználat alkotmányos garantálását. Szintén RMDSZ-sikerként könyvelhető el a felekezeti oktatás alkotmányos garantálása. Az aradi emlékmű témája nemcsak a pártközi kapcsolatokat, a román–magyar államközi viszonyt is megterhelte. Az ügyet Medgyessy Péter kormányfőnek sem sikerült elsimítania szeptember végi bukaresti látogatásán. Eredménynek számít, hogy azokon a településeken, amelyeken jelentős magyar közösség él, immár a vasútállomásokon is kezdtek megjelenni a magyar településnevek. Érdemes volt egyezséget kötni a kormánypárttal a 2003-as évre – jelentette ki Borbély László, az RMDSZ kormánykapcsolatokért felelős ügyvezető alelnöke. /Gazda Árpád: Adós maradt a kormánypárt. RMDSZ–PSD együttműködés: felemás mérleg. = Krónika (Kolozsvár), jan. 6./
2004. január 14.
Sorozatos verekedésekkel, garázdálkodással tartja rettegésben a Gyimesek völgyét a tarhavaspataki Suba-klán. A legutóbbi áldozatukat, a gyimesközéploki Paradis diszkó lemezlovasát a marosvásárhelyi klinika sebészeti osztályán kezelik, közben a támadó a gyimesbükki polgármesteri szék elfoglalására készül. A 36 éves Szentes Szilárd lemelovast december 28-án vitték kórházba a mentők, aki többnapos kóma után kezdett ébredezni. Édesanyja a tettesek marosvásárhelyi villámlátogatásával hozta összefüggésbe, hogy a törvényszéki orvos azt írta jelentésébe, nem lehet életellenes cselekedetnek minősíteni a fiát ért agressziót. A Hargita megyei rendőrségen nem számít ritkaságnak a kocsmai verekedéssel kapcsolatos iratcsomó. A tettesek, Ioan Barsan és társa, Görbe Imre később ügyvédjük társaságában önként jelentkeztek. Moise Cristea ügyész szerint 40-45 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett az áldozat, és ezek nem veszélyeztették az életét. Az adatok alapján az eset a könnyű testi sértés kategóriájába tartozik. Az ügyészség csak a súlyos testi sértések esetében köteles vádat emelni a tettes ellen. Az emberek félnek, nem mernek beszélni. A Szentes Szilárdot félholtra verő Ioan Barsantól – akit a környéken csak Suba Jánosként emlegetnek – jószerével mindenki fél a Gyimesekben. Az emberek Suba János pénzének és összeköttetéseinek tulajdonítják, hogy a törvény előtt még soha nem kellett felelniük a tetteikért. /Gazda Árpád: Az ököljog hatalma a Gyimesekben. = Krónika (Kolozsvár), jan.14./
2004. január 24.
Csíkszeredában január 24-én temetik a gyimesközéploki Paradis diszkóban december 28-án megvert Szentes Szilárdot. Az elkövetők szabadlábon vannak, noha a romániai joggyakorlat szerint már rég őrizetbe kellett volna venni őket. Az állították, hogy a rendőrség hiába keresi őket, elsősorban a környéken Suba Jánosként ismert vállalkozót. Suba János és Görbe Imre verte félholtra Szentes Szilárd lemezlovast. A fiatalember belehalt sérüléseibe. Vizsgálat folyik a Suba-klán két másik áldozata, Hajnal Róbert és Ráduly József ügyében is. Hangsúlyozta azonban, csak e vizsgálatok lezárulta után állapíthatják meg, hogy az ügyek összefüggésben állnak-e egymással. /Gazda Árpád: Még szabadlábon az elkövetők. = Krónika (Kolozsvár), jan. 24./
2004. január 26.
Az önkritika hiánya zavart a leginkább abban az előadásban, melyet Markó Béla az erdélyi magyar autonómia lehetőségeiről tartott Marosvásárhelyen a Kereszténység és közélet című tanulmányi napokon, írta Gazda Árpád. Az RMDSZ jelentős eredményeket ért el az anyanyelvhasználati jogok, az anyanyelvű oktatás, a nemzeti szimbólumok szabad használata terén, vagy akár az önkormányzati decentralizáció elősegítésével. Azonban kérdés: valóban az autonómia előfeltételei-e ezek az eredmények? Markó Béla szerint a magyarság csak akkor fog autonómiát szerezni magának, ha gazdaságilag megerősödik. Azonban az erdélyi magyarság ma rosszabb eséllyel bocsátkozik harcba belső önrendelkezése eléréséért, mint tehette volna ezt tíz vagy tizennégy évvel ezelőtt. Akkor, sanyargatottabb kisebbségi sorban, de egy örvénylő, átalakuló politikai környezetben léphetett volna fel céljai elfogadtatása érdekében. A politikai környezet mára úgy merevedett be, hogy tabuként tekint az autonómiakövetelésre. Ebben pedig Markó Bélának is felelőssége van, akit 11 évvel ezelőtt az autonómiaprogram megvalósítása feladatával ültetett az RMDSZ-kongresszus az elnöki székbe, állapította meg Gazda Árpád. /Gazda Árpád: Önkritikán felül. = Krónika (Kolozsvár), jan. 26./
2004. január 30.
Noha törvény írja elő a közpénzeket kezelő intézmények tájékoztatási kötelezettségét, tovább tart a titkolózás a Communitas Alapítványnál. Az alapítvány immár negyedik éve kezeli a romániai magyarság számára nyújtott bukaresti költségvetési támogatást, ám azt is csak sejteni lehet, hogy kuratóriuma az RMDSZ vezérkarával azonos. A Krónika adatai szerint a Communitas által kezelt támogatási összeg egyre nőtt, ennek azonban évről évre kisebb hányadát osztották nyilvános pályázaton. Kurátorai a 2004-es évben 50 milliárd lej sorsáról döntenek. A közérdekű információkhoz való hozzáférést biztosító törvényre hivatkozva a Krónika hivatalos formában volt kénytelen információkat kérni az RMDSZ Ügyvezető Elnökségétől és a Communitas Alapítvány titkárságától az alapítvány működésére, gazdálkodására vonatkozóan. A hivatalos fellépést az tette szükségessé, hogy az alapítvány titkárságától korábban még a kuratórium összetételét sem sikerült megtudni. A törvény előírja, hogy a hasonló intézmények kötelesek évente beszámolni tevékenységükről, ezt a Communitas Alapítvány eddig csak egy esetben tette meg, a 2002 októberében bemutatott adatok is csak részben nyújtanak eligazítást a pénzek elköltéséről. A Krónika megkérdezte, hogy melyek voltak azok a keretösszegek, amelyeket 2001-ben, 2002-ben és 2003-ban nyilvános pályázatokon osztott ki az alapítvány, mire ment el a támogatás nem nyilvánosan kiosztott része, és mennyit költött az alapítvány ebben az időszakban a saját működésére. Farkas András, az alapítvány irodavezetője az újság munkatársát Takács Csabához irányította, az RMDSZ ügyvezető elnöke viszont azt mondta, az alapítványi irodában adnak tájékoztatást. Az irodavezető drótpostán átküldött levélből azonban lényegében nem kaptak választ kérdésükre. A pénzügyminisztériumi adatbázisból az alapítványnak csak az 1999-es és a 2000-es mérlegét lehet lehívni. A Transindex internetes újság Disputa fórumán 2002 tavaszán-nyarán lángolt fel az alapítvány rejtelmeit kutató jeligés levelezés, melyből a Krónika 2002. augusztus 10-én közölt összeállítást. Akkor Takács Csaba vállalta, hogy a következő ülésen részletes tájékoztatást nyújt az alapítvány pénzügyeiről. E következő ülésre 2002. október 26-án került sor. Az ülésen Frunda György SZKT-elnök eredetileg öt percet engedélyezett a Communitas pénzügyeiről szóló fejezetet megtárgyalására, Takács Csaba ügyvezető elnök ezt az időt is főleg arra szánta, hogy elmondja, miért döntöttek korábban úgy, hogy nem válaszolnak az itt-ott megjelent gyanúsítgatásokra. Az összegző adatokat tartalmazó jelentést az ügyvezető elnök csak a hozzászólások után olvasta fel. Az SZKT és a SZET 2002. októberi ülésén felolvasott háromoldalas jelentés máig az egyetlen dokumentum, amelyben az RMDSZ vezetősége beszámolt a magyar közösség előtt arról, hogy mire is ment a magyarságnak szánt román költségvetési támogatás. 1997-től már az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületet (EMKE) kellett megjelölnie a pénz kezelőjeként, mert különben elestek volna a politikai alakulatként kapott támogatástól. A dokumentum szerint az EMKE maga kérte a pénzosztás feladatának átadását. Az RMDSZ az 1998. márc. 30-án bejegyzett Communitas Alapítványt nevesítette a Kisebbségi Tanács soros ülésén. Azóta a Communitas kizárólag a román költségvetésből származó pénzalapokkal gazdálkodik. A sajtó, a könyvkiadási, a művelődési, az ifjúsági és a szórvány szaktestület mellett egy ösztöndíjakat megítélő szaktestület is alakult. Míg 2001-ben a kilencvenmilliárdos keretből a magyarságnak 13,385 milliárd jutott, a 2004-es költségvetési törvényben a keretösszeg 240 milliárdra, a magyarság részesedése pedig – a kormány jóváhagyására váró tervezet szerint – 50 milliárdra emelkedett. Az RMDSZ vezetői korábban 2003 őszére ígérték annak az internetes honlapnak a létrehozását, melyen bárki tájékozódhat a támogatottakról és a számukra megítélt összegszerű támogatásokról. Év Össz támogatási Ebből a romániai A keretösszeg Nyílt pályázaton A teljes összeg keret magyarságnak jutott százaléka kiosztott összeg százaléka (milliárd lej) (milliárd lej) (milliárd lej) 2001 90 13,385 14,87 5,78 43,18 2002 126,498 18,612 14,71 6,4* 34,38 2003 190 37,3 19,63 10,1* 27,07 2004 240 50 20,83*-al jelölték a becsült, illetve számított adatokat /Gazda Árpád: Tovább tart a titkolózás a magyar közösség támogatásait kezelő Communitas Alapítványnál. = Krónika (Kolozsvár), jan. 30./
2004. február 2.
Január 29-én Székelyudvarhelyen tartotta a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) kongresszusát. – A romániai magyarság számára biztosítani kell a "választás szabadságát" – így foglaltak állást a küldöttek, hitet téve az erdélyi magyarság autonómiatörekvései mellett, elhatározva, hogy a szövetség saját jelölteket indítanak a helyhatósági választásokon. Több mint ötszáz ember volt jelen, ebből 240 regisztrált küldöttként. Ezen a napon csatlakozott a tavaly nyáron Székelyföldön létrehozott szövetséghez a nagyváradi, szatmári, nagybányai, szilágysági és kalotaszegi polgári kör. Nagy tapssal fogadták Tőkés Lászlót, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökét, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökét. Tőkés beszédében a "politikai önszerveződés fontos állomásának" nevezte a kongresszust. Élesen bírálta az RMDSZ-t, amely szerinte "véglegesen kisiklott", a román kormánypárttal való együttműködésében partnere lett a "bársonyos kommunista visszarendeződésnek". Szász Jenő, az MPSZ elnöke a romániai magyarság két táborra szakadásáról beszélt. Azokon a helyeken pedig, ahol csak a magyar szervezetek összefogása biztosíthat eredményt – tette hozzá –, az MPSZ kész együttműködni minden magyar szervezettel a képviselet szavatolása érdekében. Kövér László, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség országos választmányának elnöke hangsúlyozta: eljött a "magyar nemzeti újraegyesítés" ideje. A magyar kormányhoz címezve szavait hangoztatta: nincs többé "határon túli magyar ügy", csak magyar ügy létezik. Az egyik a "választás szabadságáról" szól, a második az MPSZ programjának alapelveit rögzíti, különös tekintettel az autonómia megvalósításának konkrét feladataira. A harmadik határozat értelmében a kongresszus Tőkés László javaslata alapján felkéri a Fideszt, hogy az Európai Néppárt közelgő kongresszusán képviselje a romániai magyarság érdekeit, és vesse fel, hogy Románia európai integrációját az autonómiajogok biztosításának függvényében támogassa. /Saját jelölteket indít az MPSZ. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 2./ A Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) kongresszusa Kössük újra a szövetséget! címmel fogadta el az MPSZ programjának alapelveit. A választás szabadsága című dokumentum leszögezte: az MPSZ az idei helyhatósági választásokon „Székelyföldön visszaadja a magyar választópolgároknak a választás szabadságát". Levélben üdvözölte a kongresszust dr. Csapó József, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Tempfli József nagyváradi megyéspüspök és Czirják Árpád érseki helynök, valamint Szűrös Mátyás, a magyar Történelmi Szociáldemokrata Párt elnöke. /Sarány István: A Magyar Polgári Szövetség kongresszusa. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 2./ Egységesen kívánják felvenni a versenyt az RMDSZ-szel a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) színeiben az Erdélyben megalakult polgári egyesületek, körök, csoportok. Meghívták és helyet tartottak fent Markó Bélának, az RMDSZ elnökének, a Kovács Lászlónak, a Magyar Szocialista Párt elnökének, és Kuncze Gábornak, a Szabad Demokraták Szövetsége elnökének. Sárközi Zoltán nagyváradi MPE-elnök bejelentette, hogy egyesülete erősíteni akarja a Szász Jenő vezette szövetséget. Pécsi Ferenc RMDSZ-képviselő az ezer tagot számláló, Szatmár megyei Pro Civitate – Magyar Polgári Egyesület csatlakozását jelentette be. Megjegyezte, nagykárolyi polgármesterjelöltjük, Kovács Jenő a Német Demokrata Fórum támogatását is élvezi. Dénes András a nagybányai polgári körök, Papp Lajos a „közel 309 tagot számláló” szilágysági polgári egyesület, Kusztos Tibor pedig az 544 tagú kalotaszegi polgári csoport csatlakozását jelentette be. A marosvásárhelyi Tőkés András kijelentette, a mai magyar hatalom tulajdonképpen Bukarest eszköze az erdélyi magyarság kézbentartására. Az alapelvekben megfogalmazták, hogy a Magyar Polgári Szövetség „nemzeti-keresztény gondolkodású, a polgári értékrendet magának valló, a romániai magyar egyének és közösségek érdekvédelmi és közképviseleti szervezete”. A kongresszus felkérte a Fideszt és az MDF-et, hogy az Európai Néppárt közelgő kongresszusán képviselje a romániai magyarság érdekeit, és vesse fel, hogy a Néppárt csak az autonómiajogok biztosításának függvényében támogassa Románia európai integrációját. /Gazda Árpád, Salamon Márton László: Hadrendbe állt az RMDSZ ellenzéke. = Krónika (Kolozsvár), febr. 2./
2004. február 4.
Az autonómia fogalmáról, annak lehetséges megvalósítási módozatairól alakult ki élénk vita február 3-án Agyagfalván, a Krónika-karaván újabb állomásán. Farkas Márton agyagfalvi polgármester, Verestói Károly helyi RMDSZ-elnök és László Emma, a Székely Nemzeti Tanács helyi képviselőjének jelenlétében foglalta össze a 11 faluból álló község gondjait. A polgármester kitért azokra a közigazgatási nehézségekre, amelyeket a települések szétszórtsága okoz. A jelenlevők az autonómia egyik formájaként jelölték meg, hogy Kis- és Nagygalambfalva a tavalyi népszavazásnak köszönhetően várhatóan önállósodni fog. A két udvarhelyszéki település az 1968-as megyésítést megelőzően rendelkezett ezzel a státussal. te Székelykeresztúrra indult a csapat. A karaván másik csoportja Gernyeszegre látogatott, ahol Incze Jenő polgármester a lap független vonalát méltányolta. A helyi iskola épületében Lukács László vezérigazgató, Gazda Árpád vezető szerkesztő és Szucher Ervin marosvásárhelyi tudósító bemutatta a Krónikát. Balogh József körzeti RMDSZ-elnök a polgári mozgalmak tevékenységét értékelve a magyarság szétverésének veszélyére hívta fel a figyelmet. /Autonóm régiók és független sajtó. = Krónika (Kolozsvár), febr. 4./
2004. február 11.
Február 10-én a további együttműködés lehetőségeiről tárgyalt az RMDSZ és a kormánypárt, a Szociáldemokrata Párt delegációja. Két héten belül megszülethet az a kormányhatározat, mely a Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar karainak a létrehozását rögzíti, nyilatkozta Borbély László, az RMDSZ kormánykapcsolatokért felelős ügyvezető alelnöke a tárgyalás után. A határozat tervezetét az RMDSZ készítette el. /Gazda Árpád: Egyetemi karokat a megállapodásért. = Krónika (Kolozsvár), febr. 11./
2004. február 13.
Az ortodox döntés néhány további kérdést is felvet. Azt például, hogy miként befolyásolja e határozat az ortodox egyház államegyházi törekvéseit. Az 1989 utáni ingatlan-visszaszolgáltatási törvényeket a hatalom úgy szerkesztette meg, hogy azok ne juttassák vissza a görög katolikus egyháztól elvett, az ortodox egyháznak átjátszott vagyont, a tábori lelkészi szolgálatot pedig csak az ortodox vallásúak számára szervezte meg. /Gazda Árpád: Az egyházpolitika iránya. = Krónika (Kolozsvár), febr. 13./
2004. február 13.
Interneten hirdette meg idei első pályázatait az erdélyi magyarság költségvetési támogatását kezelő Communitas Alapítvány. Noha a törvényben megszabott határidő lejárt, az alapítvány még nem küldte el a Krónika szerkesztőségébe a korábbi években kiosztott támogatásokról kért adatokat. Az alapítvány, mely 2001 óta kezeli az erdélyi magyarság számára juttatott bukaresti költségvetési támogatásokat, idén 50 milliárd lejt oszthat szét a pályázók között. A Communitas Alapítvány nem válaszolt a Krónika kérdésére, hogy kikből áll az erdélyi magyarság pénzét osztó kuratórium. A támogatások elosztásáról eddig csak egyszer, 2002 októberében számolt be az RMDSZ ügyvezető elnöke. A Krónika január végi írásának hatására az RMDSZ honlapján megjelent a kuratórium összetétele. Az ott közölt adatok lényegében igazolták azt a korábbi feltételezést, hogy a testületet az RMDSZ vezető politikusai alkotják. Tagjai: Borbély László, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, Kelemen Atilla képviselőházi frakcióvezető, Kelemen Hunor, a Szövetségi Egyeztető Tanács elnöke, Kerekes Gábor, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke, Nagy F. István volt ügyvezető alelnök, Nagy Zsolt ügyvezető alelnök, Szép Gyula ügyvezető alelnök, Takács Csaba ügyvezető elnök, Verestóy Attila szenátusi frakcióvezető és Winkler Gyula képviselő, a Hunyad megyei RMDSZ-szervezet elnöke. /Gazda Árpád: Meghirdették a 2004-es pályázatokat. = Krónika (Kolozsvár), febr. 13./
2004. február 18.
Az idén húsz fiatal alkotónak biztosít havi négymillió lejes ösztöndíjat a Communitas Alapítvány. A 35 év alatti képzőművészek, zenészek, színészek, írók, költők március 22-ig pályázhatnak a támogatásra. A pályázatokat a Markó Béla RMDSZ-elnök által vezetett szaktestület bírálja el, melynek döntéseit a szintén Markó Béla által vezetett kuratórium hagyja jóvá. A támogatást abból az 50 milliárd lejes keretből folyósítja az alapítvány, amelyet a román költségvetés az erdélyi magyar közösség szervezeteinek és kulturális életének támogatására különített el a 2004-es évre. Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke, a Communitas Alapítvány alelnöke a Krónika kérdésére természetesnek tartotta, hogy az alapítvány az RMDSZ-szel közösen hirdette meg idei pályázatait. Takács Csaba elmondta: „ebben az évben is komoly RMDSZ-erőfeszítések eredményeként alakultak ki a költségvetés kisebbségi keretei”. Megjegyezte, a Krónika által 20 nappal ezelőtt írásban feltett kérdések egy részére az alapítvány bírósági bejegyzésének az áttanulmányozásával kaphattak volna választ. Sérelmezte, hogy a Krónika jan. 30-i számában közölt, a Communitas titkolózásáról szóló íráskban nem tükrözték objektíven a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) és a Szövetségi Egyeztető Tanács (SZET) 2002. október 26-i együttes ülésének történéseit. Az említett ülésen ugyanis Takács Csaba nehezményezte, hogy az ülésvezető Frunda György csak öt percet engedélyezett a jelentés felolvasására. Noha az alapítvány még mindig nem adott választ a támogatások elosztására vonatkozó kérdésre, felkerült az RMDSZ honlapjára a már említett 2002. októberi Takács-beszámoló, és a 2003-as év első felének egyes adatait tartalmazó beszámoló. Ebből kiderül, az alapítvány sajtószaktestülete közel 3 milliárd lej elosztásáról döntött; a 182 pályázó közül 118-at részesített támogatásban. Az ifjúsági szaktestület egymilliárdot meghaladó keretének mintegy 70 százalékát a képzésekre, ifjúsági klubok és teleházak programjaira, valamint felmérésekre, szimpóziumokra ítélte meg. A közel két és fél milliárdos művelődési keretből a szaktestület 878 milliót hagyományőrző rendezvényekre fordított, a hivatásos művészeti rendezvények támogatására 375 milliót ítélt meg. Az 1,1 milliárdos szórványkeret legnagyobb tételei (400-400 millió lej) a magyar házak programjaihoz, illetve a közösségépítési és kistérségi programokhoz kerültek. Az összefoglaló táblázat a Communitas tavalyi 37,3 milliárd lejes keretéből 8,9 milliárd lejről ad vázlatos tájékoztatást. Az alapítvány által kezelt pénzösszeg 2001 óta egyre nőtt, a keretnek azonban egyre kisebb hányadát osztották el a sajtóban meghirdetett nyilvános pályázatokon. /Gazda Árpád: Tovább tart az alapítványi titkolózás. = Krónika (Kolozsvár), febr. 18./
2004. február 20.
Még mindig nem sikerült kihallgatnia a csíkszeredai ügyészségnek a Szentes Szilárd meggyilkolásával gyanúsított Ioan Basan (ragadványnevén Suba János) gyimesbükki vállalkozót. Basan üzent, hogy kórházban van. Az ügyész arra készül, hogy a kórházban hallgatja ki a vállalkozót. Suba János és Görbe Imre tavaly azért verte félholtra a gyimesközéploki Paradis diszkó lemezlovasát, Szentes Szilárdot, mert az nem mondta be valamennyi feltett zeneszám előtt, hogy „a következő számot Suba Jánosnak dedikáljuk”. /Gazda Árpád: Kórházban Suba. Szorul a hurok a gyimesi botrányhősök körül. = Krónika (Kolozsvár), febr. 20./
2004. február 24.
Az egyházi ingatlanok bérleti díjáról döntött a kormány. Alacsonynak érzik az egyházi vezetők azt a kényszerbérleti díjat, amelyet a természetben visszaadott, de közintézménynek otthont adó épületeik után fizet az állam. A havi díj általában ötezer lej lesz négyzetméterenként. A jogszabály ugyanakkor 10 ezer lejes bérleti díjat szab meg a kutatási intézményeknek otthont adó épületekre, és 15 ezer lejes bérleti díjat a pártszékházként használt ingatlanokra. Külön tárgyalja a jogszabály a jogcím nélkül elkobzott ingatlanok bérletét. Az ide sorolt oktatási és egészségügyi létesítmények bérleti díja 6000 lej, a szociális létesítményeké (öregotthonoké, árvaházaké) pedig 2000 lej. A kormányhatározat kibocsátása szerepelt a Szociáldemokrata Párt és az RMDSZ együttműködési megállapodásában. Borbély László, az RMDSZ ügyvezető alelnöke azt nyilatkozta, hogy a határozat tervezetét korábban elküldték az egyházfőknek, és egyikük sem jelezte, hogy elégedetlen lenne az összeggel. Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke a Krónikától értesült a kormányhatározatról. Az összeg alacsonynak tűnik. Sem ő, sem az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzője, Kató Béla, sem a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye általános helynöke, Potyó Ferenc nem tudott arról, hogy a kormány előzőleg konzultált volna erről az egyházakkal. /Gazda Árpád: Kényszerbérlet aprópénzért. = Krónika (Kolozsvár), febr. 24./
2004. február 26.
A Székely Nemzeti Tanács által felkért képviselők benyújtották a képviselőháznak Székelyföld autonómia statútumának törvénytervezetét, amelyet február 25-én 100-as számmal iktattak. A tervezetet – Birtalan Ákos képviselő kezdeményezésére – Kovács Zoltán, Pécsi Ferenc, Szilágyi Zsolt, Toró T. Tibor és Vekov Károly képviselő látta el kézjegyével. A tervezet a nyolc szék, valamint Székelyföld népességére, nemzetiségi összetételére, területére vonatkozó táblázatokkal, továbbá az autonóm terület javasolt térképével egészült ki. /Benyújtották az autonómiatervezetet. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 26./ Az SZNT állandó bizottsága közleménye szerint a statútumtervezet a nyolc szék, valamint Székelyföld népességére, nemzetiségi összetételére, területére vonatkozó táblázatokkal, valamint az autonóm terület javasolt térképével egészült ki. Toró T. Tibor parlamenti képviselő jelezte, az aláírók előzőleg mintegy nyolcórás tárgyalást folytattak Csapó I. Józseffel és az SZNT alelnökével, Bán Istvánnal. Kérésükre a tervezeten még néhány apró jogtechnikai vagy stiláris javítást eszközöltek. „A tervezetnek 45 nappal a benyújtás után a képviselőház plénuma elé kell kerülnie. A végső döntést a szenátusnak kell meghoznia” – magyarázta Toró. Az RMDSZ szenátusi és képviselőházi csoportja nyilatkozatban foglalta össze a tervezet benyújtásával kapcsolatos kifogásait. A frakciók úgy vélték, érdemi vitát kellett volna folytatni a parlamenti csoportban a tervezetről, és ezt követően közösen kellett volna meghozni a döntést. Ugyanakkor ki kellett volna kérni a székelyföldi területi RMDSZ-szervezetek véleményét is a tervezetről. „Az elmúlt nyolc év azt bizonyította, hogy az autonómiákkal kapcsolatos törvények benyújtása soha nem időszerű” – fejtette ki a Krónikának Toró T. Tibor. /Gazda Árpád: Benyújtották az autonómiatervezetet. = Krónika (Kolozsvár), febr. 26./
2004. március 2.
A Krónika kérdései nyomán első ízben tette közzé az interneten éves jelentését a Communitas Alapítvány kuratóriuma. Az adatokból kiderül, 2003-ban az alapítvány 770 millió lejjel többet költött saját működésére, pályázatai lebonyolítására, mint amennyit a szórvány és az ifjúság számára, valamint az alkotói ösztöndíjakra együttesen szánt. Ráadásul a felhasznált 35,440 milliárd lejből csak tíz milliárdot osztott ki pályázati úton. A legnagyobb kiadási tételt az RMDSZ ügyvezető elnökségének is otthont adó alapítványi székház felépítése jelentette. A Communitas Alapítvány 2001 júliusa óta kezeli az erdélyi magyarság számára juttatott költségvetési támogatást, eddig csak 2001 októberében számolt be az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) és Szövetségi Egyeztető Tanácsa (SZET) előtt tevékenységéről, akkor is csak részleges, összegző adatokat mutatott be. A most közzétett 24 oldalas dokumentumot egy ritkábban használt számítógépes formátumban tették fel a világhálóra, ráadásul úgy, hogy azt ne lehessen kinyomtatni, részleteit ne lehessen lemásolni. Az alapítvány 2003-ban 38,333 milliárd lejből gazdálkodhatott volna, ebből azonban 2,893 milliárdot 2004-re íratott át. A bevételi oldal tulajdonképpen a tavalyi 37,3 milliárdos állami támogatásból áll, ehhez a 2002-ből áthozott közel egymilliárd lej, valamint a banki kamat adódik hozzá. A kiadások oldalán a beruházásoké a legnagyobb tétel: 11,473 milliárd. 7,065 milliárddal a művelődési programok, 5,395 milliárddal a sajtó, 1,8-1,8 milliárddal a könyvkiadás és az ifjúsági programok, 1,5 milliárddal a szórványprogramok, 1,475 milliárddal az alapítvány saját programjai, majd a 432 milliót kitevő alkotói ösztöndíjak következnek a sorban. Saját működésére 4,5 milliárd lejt költött az alapítvány. A beszámoló 22 oldalon keresztül sorolja fel azoknak a szervezeteknek, sajtótermékeknek, programoknak a nevét, elnevezését amelyek a közművelődési, a sajtó, a szórvány, illetve az ifjúsági keret támogatásában részesültek; nem közli azonban tételesen is az összegeket, amelyeket egy-egy pályázónak kifizettek. Farkas András, az alapítvány programfelelőse azzal az indoklással utasította el a részletes tájékoztatást, hogy semmilyen garanciát nem kaptak a Krónikától arra: a lap maradéktalanul közli a listát hasábjain. A Krónika egyébként febr. 21-én az alapítvány elnökének, Markó Bélának és alelnökének, Takács Csabának is tudomására hozta: a lap kész külön mellékletben kiadni a 2001 óta kiosztott Communitas-támogatások teljes, tételes listáját, ha az alapítvány átvállalja a kiadás költségeit. Az alapítvány pályázatainak lebonyolítására 770 millió lejjel fizetett többet, mint amennyit a szórványra, az ifjúságra és az alkotói ösztöndíjakra együttesen szánt. Ráadásul a pályáztatásra és annak ellenőrzésére fordított összegnek alig több mint kétszeresét (10,1 milliárdot) osztotta ki az alapítvány nyilvános pályázatokon. A kuratóriumi beszámoló a pályázatok lebonyolításával kapcsolatos költségek sorában első helyen említette a meghirdetés, a népszerűsítés költségeit. Ide sorolta még a szaktestületi és kuratóriumi ülések megszervezésének, a székházak fenntartásának és működtetésének, a támogatások rendeltetésszerű felhasználása ellenőrzésének a költségeit, valamint az utazási és szállítási költségeket is. Az összeg egyébként a 2003-as évben ugrott ekkorára. 2001-ben még 1,52 milliárdot, 2002-ben pedig 1,6 milliárdot fordított önmagára az alapítvány. Takács Csaba szerint ez nem jelent pazarló magatartást. A Krónika értesülései szerint a Communitas működési költségei azért ilyen magasak, mert több RMDSZ-székház is alapítványi székházként szerepel az aktákban, az RMDSZ-alkalmazottak többsége pedig Communitas-alkalmazottként kapja a fizetését. A beruházások 11,473 milliárdos keretéből is jobbára önmagát támogatta a Communitas. 5,273 milliárdot költött a kolozsvári irodaház bővítésére. Takács Csaba ügyvezető elnök elmondta, az ingatlan valójában a Communitas székháza. Hogy milyen alapon működik az épületben az RMDSZ ügyvezető elnöksége, erre a kérdésre nem kívánt válaszolni az elnök. Később hozzátette, az RMDSZ több irodát is bérel a Communitas Alapítványtól. 1,4 milliárdot költött az alapítvány irodatechnikai fejlesztésekre, kommunikációs eszközökre, 645 milliót infrastrukturális fejlesztésre, 55 milliót számítógépes programok vásárlására. Összeadván e tételeket a saját programok működtetésére szánt 1,475 milliárddal és a működési költségekkel, az eredmény arra utal, hogy a Communitas Alapítvány az erdélyi magyarságnak szánt tavalyi költségvetési támogatás több mint egyharmadát fordította önmagára vagy saját programjaira. E programok sorában a különböző évfordulós ünnepségek megszervezése, közvélemény-kutatások, felmérések készíttetése, a Haza a magasban című portréfilm elkészítése, az aradi Szabadság-szoborral kapcsolatos költségek, valamint az alkotói ösztöndíjak átadási ünnepségének megszervezését említik. Takács Csaba szerint az irodatechnikai és infrastrukturális fejlesztésre, valamint kommunikációs eszközökre költött kétmilliárdnak nem csupán a Communitas, hanem a hozzá pályázatokat benyújtó más szervezetek is haszonélvezői voltak. Az alapítvány sajtószaktestülete 3 milliárdos keret sorsáról dönthetett, az elszámolásban 5,395 milliárd jelent meg sajtótámogatásként. Az alapítvány első ízben tette közzé az RMDSZ honlapján kuratóriumának összetételét. A testület nagy vonalakban az RMDSZ vezérkarával azonos. Kuratóriumi tisztsége mellett Markó Béla az ösztöndíjbizottságban, Takács Csaba pedig a szórványbizottságban elnököl. Kelemen Hunor kuratóriumi tagsága mellett a könyvkiadási és a sajtószaktestületben is jelen van. Utóbbiban az elnöki tisztséget tölti be. Márton Árpád képviselő a Szép Gyula ügyvezető alelnök által vezetett közművelődési szakbizottságban erősíti az RMDSZ-es vonalat, de az ösztöndíjbizottságban is részt vesz. A Kovács Péter ügyvezető alelnök által vezetett ifjúsági szakbizottságot tulajdonképpen az RMDSZ mögé besorakozó ifjúsági szervezetek csúcsszerve, a Miért vezérkara alkotja. A szaktestületek személyi összetétele tavaly óta csak kis mértékben változott meg. A művelődési szaktestületben Kiss Annamária helyét Borboly Csaba Hargita megyei RMDSZ-tanácsos, a könyvkiadási szaktestületben Parászka Boróka helyét Domokos Géza, a szövetség volt elnöke, a sajtó szaktestületben Magyari Tivadar szociológus és Miklósi Ildikó szövetségi sajtóreferens helyét Kereskényi Sándor szenátor vette át, az ifjúsági testületből pedig Orosz Csaba távozott. Létrehozott a kuratórium egy új szaktestületet, mely kutatók külföldi konferenciákon, tanácskozásokon való részvételéhez nyújt utazási támogatást. E testületben az RMDSZ négy jelenlegi és egy korábbi ügyvezető alelnöke vesz részt. Az RMDSZ vezetői nyilatkozataikban többször hangsúlyozták, a költségvetési támogatásban részesülő kisebbségi szervezetek közül egyedül a Communitas vállalkozott arra, hogy nyílt pályázati rendszeren keresztül, szaktestületek bevonásával ossza el a támogatásokat. Nem tettek viszont említést arról, hogy az alapítvány e rendszeren keresztül a támogatásoknak csupán egy kisebb részét osztja. A nagyobbik rész sorsáról a kuratórium, azaz az RMDSZ vezérkara dönt. – A kisebbségek 1994 óta kapnak költségvetési támogatást Romániában. A magyarságnak szánt összeget az 1996/27-es párttörvény megjelenése előtt az RMDSZ kapta, mely az elosztásba bevonta a civil szféra képviselőit is. 1997-től a szövetségnek már az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületet (EMKE) kellett megjelölnie a pénz kezelőjeként, mert különben elesett volna a politikai alakulatként kapott támogatástól. Az SZKT és a SZET 2002. októberi ülésén a Takács Csaba által bemutatott jelentés szerint az EMKE maga kérte a pénzosztás feladatának átadását „tekintettel az egyre gyarapodó tevékenységére és a más területeken is meglévő adminisztrációs kötelezettségeire.” Az RMDSZ az 1998. márc. 30-án bejegyzett Communitas Alapítványt nevesítette a Kisebbségi Tanács soros ülésén. A jogszabály hangsúlyozza, a pénz azoknak a kisebbségi szervezeteknek jár, amelyek pártként nem kapnak költségvetési támogatást. A Transindex internetes újságban közzétett adatok szerint az RMDSZ pártként 6,7 milliárd lej költségvetési támogatást kapott a 2003-as évre. 2001 A Krónika kérte: az alapítvány közölje a 2001-ben és 2002-ben támogatottak listáját, de erre nem kaptak választ. Takács Csaba az illetékes állami hivatalokhoz irányította a lapot kérdéseivel. A Communitas ugyanis háromhavonta küld részletes tájékoztatást a román kormány Etnikumközi Hivatalának a pénzek elköltéséről. /Gazda Árpád: Elsősorban önmagát támogatta a Communitas Alapítvány. = Krónika (Kolozsvár), márc. 2./ A Communitas Alapítvány kuratóriumának tagjai: Markó Béla szövetségi elnök (kuratóriumi elnök), Takács Csaba ügyvezető elnök (kuratóriumi alelnök), Borbély László képviselő, ügyvezető alelnök, Kelemen Atilla képviselőházi frakcióvezető, Kelemen Hunor képviselő, a Szövetségi Egyeztető Tanács elnöke, Kerekes Gábor ügyvezető alelnök, Nagy F. István volt ügyvezető alelnök, Nagy Zsolt ügyvezető alelnök, az RMDSZ választási kampányfőnöke, Szép Gyula ügyvezető alelnök, Verestóy Attila szenátusi frakcióvezető és Winkler Gyula képviselő, a Hunyad megyei RMDSZ-szervezet elnöke. A Communitas Alapítvány szaktestületei Sajtó Szaktestület: Kelemen Hunor – elnök, Csép Sándor, Gálfalvi Zsolt, Szilágyi Dezső, Kereskényi Sándor, Nagy Zsolt, Papp Sándor Zsigmond Könyvkiadás Szaktestület: Kovács András Ferenc – elnök, Dávid Gyula, Káli Király István, Kelemen Hunor, Domokos Géza, Selyem Zsuzsa, Varga Gábor Művelődési Szaktestület: Szép Gyula – elnök, Borboly Csaba, Dáné Tibor Kálmán, dr. Földes Béla, Karda Emese, Könczei Csilla, Márton Árpád Ifjúsági Szaktestület: Kovács Péter – elnök, Asztalos Csaba, Benedek Csaba, Horváth Izabella, Kereskényi Gábor, Korodi Attila, Porcsalmi Bálint, Szabó Ödön Szórvány Szaktestület: Takács Csaba – elnök, Bodó Barna, Gönczi Irénke, Jakab Elek, dr. Kakassy Sándor, Kovács Attila, Király András, Ludescher István, Molnos Lajos, Rácz Levente, Vetési László Alkotói Ösztöndíjbizottság: Markó Béla – elnök, Angi István, Béres András, Csíky Boldizsár, Gálfalvi György, Jakobovits Miklós, Kötő József, Márton Árpád Utazási támogatások szaktestülete: Nagy Zsolt, Kovács Péter, Kötő József, Nagy F. István, Szép Gyula Támogatási keret a romániai kisebbségeknek Ebből a romániai magyarságnak jutott Nyílt pályázaton kiosztott összeg (milliárd lej) (milliárd lej) százalék (milliárd lej) százalék 2001. év 90 13,385 14,87 5,78 43,18 2002. év 126,498 18,612 14,71 6,4* 34,38 2003. év 190 37,3 19,63 10,1* 27,07 2004. év 240 50 20,83 * számított adatok
2004. március 4.
Több mint két hónap telt el azóta, hogy Gyimesközéplokon a Paradis diszkóban két részeg férfi úgy összeverte a lemezlovast, hogy az később belehalt sérüléseibe. Lehetséges, hogy kiszámított Hargita megyében a hatósági tétlenség. Azt hivatott igazolni: megalapozottan állította Ioan Rus belügyminiszter 2001 októberében, hogy a Székelyföldön meggyengült a román állam autoritása. /Gazda Árpád: Hivalkodó tétlenség. = Krónika (Kolozsvár), márc. 4./ Márc. 3-án sem jelent meg a hatóságok előtt a csíkszeredai ügyészségre beidézett Ioan Barsan tarhavaspataki vállalkozó /a környéken Suba Jánosnak nevezik/, akit Szentes Szilárnak, a gyimesközéploki Paradis diszkó lemezlovasának a meggyilkolásával gyanúsítanak. /Gazda Árpád: Betegeskedik Suba. = Krónika (Kolozsvár), márc. 4./
2004. március 10.
Három héttel ezelőtt az RMDSZ az idei együttműködési szerződés aláírási feltételének tekintette a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar karainak létrehozását, azután márc. 9-én olyan megállapodást írtak alá, melyben a felek csupán a két magyar kar létrehozási procedúrájának a beindításáról egyeztek meg. Ez visszalépés a 2003-as megállapodáshoz képest. A jelenlegiben nem vállalkoznak arra, hogy megvizsgálják a magyar csoportok indításának lehetőségét a kolozsvári Agronómiai Egyetemen, a Gheorghe Dima Zeneakadémián, valamint a marosvásárhelyi Petru Maior Műszaki Egyetemen. A megállapodás több olyan kitételt tartalmaz, amelyről immár harmadszor állapodnak meg. Első alkalommal vállalkoznak viszont arra, hogy szabályba iktatják a restitúciós törvény hatálya alá eső egyházi ingatlanok eladási tilalmát. A kisebbségi fejezetben az RMDSZ fokozott odafigyelést vállal a magyar többségű megyék román kisebbségének problémáira, biztosítván az állampolgárok esélyegyenlőségét nemzetiségükre való tekintet nélkül. Cserében a kormánypárt azt vállalja, hogy azokban a megyékben, ahol jelentős a magyar kisebbség részaránya, a kormánynak alárendelt intézményekben a magyar szakértők jelenlétét is biztosítják. A két párt vezetői immár harmadszor foglalják bele a megállapodásukba a regionális és kisebbségi nyelvek európai chartájának ratifikálását, ugyanúgy a kisebbségkutató intézet létrehozását. /Gazda Árpád, Szőcs Levente: Magyar oktatás helyett nyugdíjemelés. = Krónika (Kolozsvár), márc. 10./
2004. március 10.
Szokatlanul sok eredményt hozott az utóbbi három hétben az RMDSZ és a kisebbségben kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) együttműködése, állapította meg Gazda Árpád. A kényszerbérletbe adott egyházi ingatlanok bérleti díját rögzítették, a kisebbségi egyesületi restitúciós törvénnyel hároméves adósságot rótt le a kormánypárt. A törvény elfogadása már a 2001-es megállapodásban szerepelt, aztán a 2002-esbe, majd a 2003-asba is átírták, a többször megszegett ígéretek listáját gyarapította. Aztán jött az aradi szoborállításról hozott kormányhatározat. A regionális és kisebbségi nyelvek európai chartájának elfogadása, a kisebbségkutató intézet létrehozása vagy a gyakorlatban vissza nem adható államosított ingatlanok utáni kárpótlás törvénye ügyében viszont a kormánypárt nem teljesítette ígéretét. Az elmúlt három hét eredményei a PSD bizonyítási kényszerét mutatják. Az RMDSZ felelőssége, hogy e bizonyítási kényszert csak a kritikus időszakokban érzi a kormánypárt. Az RMDSZ politikusai szoktatták hozzá partnereiket ahhoz, hogy a megállapodást csak a magyar oldalon kell betartani. Az újságíró szerint ha legalább egyszer a sarkára állt volna az elmúlt három év alatt az RMDSZ, ma minden bizonnyal az együttműködés még több eredményének örvendhetne a romániai magyarság. /Gazda Árpád: A hullámzó bizonyítási kényszer. = Krónika (Kolozsvár), márc. 10./