Magyarnak lenni óriási lehetőség
Sepsiszentgyörgyön szentmisével, kultúrműsorral és az új kenyér megszentelésével emlékeztek az országépítő nagy magyar államférfira, az est leszálltával pedig a megye számos magaslatán, így az Óriáspince-tetőn is fellobbantak a magyar együvé tartozás lángjai. Közben a baróti református templomban Szent István-napi megemlékező ünnepséget tartott az EMNP erdővidéki szervezete, a Bardoc–Miklósvárszéki Székely Tanács és a baróti Székely Társalgó Egyesület.
A Szent József római katolikus templomban nt. Szabó Lajos címzetes kanonok-plébános cselekedeteinek jótékony hatását a mába vetítve idézte fel első apostoli királyunk alakját és tetteit. Szerinte István annak tudatában élt és cselekedett, hogy az adott szó szent, mert csak úgy ér valamit, ha súlya van, az ember pedig csak úgy töltheti be küldetését, és nemesedhet igazzá, ha képes az áldozathozatalra, ha segítőkésszé, hűségessé és kitartóvá válik.
Isten hajlékából a tömeg a templomkertbe állított Szent István-szoborhoz vonult, mely mellé a gyülekezet Simon Balázs által vezetett kórusának tagjai is felsorakoztak, hogy az ajkukon felcsendülő dalokkal még emelkedettebbé varázsolják az ünnepi hangulatot. Itt Klárik László szenátor szólt az egybegyűltekhez, majd Pénzes Loránd történész első királyunkról és uralkodásának jótékony hatásáról, annak máig ható pozitív hozadékáról beszélt. Ezután Vass Károly unitárius lelkész osztotta meg gondolatait az ünneplő tömeggel, majd Simon István református lelkipásztor következett.
Az elhangzott beszédek, kórusművek és versek után nt. Szabó Lajos kanonok megszentelte a magyar szenteket, illetve boldoggá avatottakat ábrázoló táblaképet, valamint a Diószegi pékség által ez alkalomra sütött kenyereket, melyeket szétosztottak a jelenlévők között. Az Óriáspince-tetőn, Maksa polgármesterének és munkatársainak jóvoltából idén is messzire világító lármafa ébresztgette a székely öntudatot, és hirdette a nagyvilágnak, hogy vagyunk.
Baróton az ünnepséget megnyitó beszédében Kozma Albert bölöni unitárius lelkész a hazaszeretetről szólt, amit a gyermek szülő iránti szeretetéhez hasonlított. „A haza biztosítja a környezetet ahhoz, hogy felelősen gondolkodó, hasznos emberré váljon a gyermek, ezért minden felnőtt szolgálattal tartozik a hazának” – mondta a Szent István által alapított haza jövőbe mutató útját példázva.
Dr. Hadászi Gabriella főkonzul a magyar nemzet összetartozásának megőrzését kérte a hallgatóságtól, dr. Pozsgay Imre, korábbi anyaországi politikus Európának a székely önrendelkezés iránti képmutató magatartását boncolgatta, hangsúlyozván, magyarnak lenni óriási lehetőség. Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke az erdélyi magyarság mai problémáival összefüggésben világított rá az államalapítás ünnepére. Közreműködött a bibarcfalvi férfikórus, Fábián Anetta (szavalatok), Ilyés Hunor és Ilyés Zsolt pedig hegedűn és zongorán játszott. Végül Kozma tiszteletes megáldotta a nemzetiszínű szalaggal átkötött, kemencében sütött új kenyeret is, azt mindenki megkóstolhatta.
Ugyancsak szerdán a vargyasi Csillagkövetők Civil Egyesülete Erdővidék-szintű Szent István-napi ünnepséget szervezett. Délután István Ildikó népdalénekes lemezbemutatóját, erdővidéki néptáncosok fellépését tekinthették meg, a nap közös vacsorával, táncházzal zárult.
Szerda este a Zabola és Tamásfalva közti Tatárdombon, ahol pár évtizede honfoglalás-kori magyar sírok kerültek felszínre, közel háromszáz községlakó jelenlétében gyújtották meg az őrtüzet. Ádám Attila zabolai polgármester beszédében kiemelte, ezzel az ősi szokással hirdetjük a nagyvilágnak, hogy vagyunk, és leszünk. Emellett a megye más magaslatain is lobbantak fel őrtüzek, az Avas-tetőn emlékjelt is állítottak – de erről már a jövő heti Kézdialmási Körképben számolunk be.
Bedő Zoltán, Böjte Ferenc Nagy Sz. Attila, Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti)

Az áldozatokra emlékeztek
Nagyjából százan voltak jelen a rendezvényen, amelyet a 2005-ös árvíz áldozatainak emlékére tartottak szombaton délután Székelyszentléleken. Az eseményen felszólaltak a megye és az érintett községek vezetői, illetve a történelmi egyházak képviselői imát mondtak
A esemény kezdetén Kovács Lehel Farkaslaka község polgármestere, Fábián Kornélia Tenger minden című könyvéből idézve emlékezett és emlékeztetett a 2005. augusztus 23-án történt árvízre, amely tizenhat áldozatot követelt. Ezután az Ave Rosa szentléleki és a Zeng a magasság farkaslaki kórus énekelt.
Újabb figyelmeztetés
„A székely ember a bajok, a problémák után is fel tud állni és újra tudja kezdeni. Az idei megemlékezés kissé másabb, mint a többi, hiszen néhány hete újabb figyelmeztetést kaptunk, amikor ismét megáradtak a patakok. Meggyőződésem, hogy a mostani, kisebb árvíznek kettős szerepe volt. Elsősorban az, hogy emlékeztessen, tartsuk rendben a Nyikó és más vizeink medrét, szélesítsük, mélyítsük, erősítsük azokat, hiszen ahol ezek megtörténtek, ott nem okozott komolyabb gondokat az idei áradás. Másrészről felhívta a figyelmet arra, hogy ebben a rohanó világban sem szabad megfeledkeznünk egymásról, össze kell fognunk a bajban, hiszen egyedül kevesek vagyunk” – fogalmazott az elöljáró. Megjegyezte, hogy a megye vezetői a későbbi gondok elkerülése érdekében ismét ígéretet tettek egy víztározó megépítésére.
Nemcsak anyagi károkat okozott a 2005-ös árvíz, hanem lelkieket is, hiszen embereket szakított el egymástól. Ez is bizonyíték arra, hogy porszemek vagyunk. Ezt észben tartva úgy kell megélnünk mindennapjainkat, hogy tervezzünk, mintha örökké itt maradhatnánk, és dolgozzunk úgy, figyeljünk annyira egymásra, mintha ez lenne az utolsó percünk” – mondta Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere. „Nagy tanulsága még a kilenc évvel ezelőtt történt tragédiának, hogy ha segítünk magunkon, akkor az Isten is megsegít. Az árvíz után mindenki végezte a dolgát, becsületesen, úgy, ahogyan azt kellet. A székelység ezzel példát tudott mutatni az egész országnak” – tette hozzá.
Péter Zoltán, Siménfalva polgármestere beszédében az áldozatokra, az akkor történt szörnyűségekre, ugyanakkor a segítő kezekre is emlékeztetett. „Miután kitisztult az ég a pusztítás után, egyszer csak megjelentek az emberek – ismerősök és ismeretlenek, szerszámokkal és azok nélkül. Összevillantak a szemek, kezet fogtak egymással, és dolgozni kezdtek, majd még többen jöttek. A bajban az a legfontosabb, hogy tudjuk: számíthatunk egymásra, vannak segítő kezek, nem vagyunk egyedül" – idézte fel az árvíz utáni eseményeket Incze Csongor, Hargita Megye Tanácsának alelnöke.
Fábián Emőke székelyszentléleki tanuló Petőfi Sándor A Tisza című versét szavalta el. Ezek után az egyházi képviselők mondták el beszédeiket: Benedek Sándor székelyszentléleki katolikus plébános, Jakab Imola siménfalvi református lelkész és Makkai-Ilkei Ildikó bencédi unitárius lelkész. A megemlékezés végén a magyar és a székely himnuszt is elénekelték, majd megkoszorúzták az áldozatokért emelt emlékművet.
Fülöp-Székely Botond, Székelyhon.ro

Szilágyi Zsolt az autonómiáért indul (Az EMNP jelöltje Sepsiszentgyörgyön)
Szilágyi Zsolt néppárti elnökjelölt támogatására buzdítja a háromszéki választópolgárokat Sánta Imre bikfalvi református lelkész, az EMNT nemrég lemondott sepsiszéki elnöke. Tegnap délben tartott sajtótájékoztatójukon mindketten a székelyföldi autonómia népszerűsítését nevezték céljuknak. Tíz évvel ezelőtt – öt képviselőtársával együtt – Szilágyi Zsolt volt az, aki felvállalta az SZNT autonómiastatútumának támogatását a román parlamentben, és azóta is a székelyföldi autonómia, illetve az erdélyi önrendelkezés ügye iránt elkötelezett politikus – nyilatkozta tegnap Sánta Imre. Elmondta: nem fog valamilyen képzeletbeli elefántcsonttoronyba visszavonulni, továbbra is fontosnak tartja az erdélyi magyarságot érintő ügyekben való megnyilvánulást, ezért is áll ki nyilvánosan – emberként, barátként – az EMNP elnökjelöltje mellett. Sánta Imre Szilágyi Zsolt személyében garanciát lát arra, hogy komolyan gondolja az autonómiát, miközben „a másik oldalon”, ahol eddig is lett volna alkalom a cselekvésre, az autonómiatervezet még mindig csak kampánycélokat szolgáló ígéret. Szilágyi emlékeztetett arra, hogy 2002–2003-ban kezdtek együtt gondolkozni Sánta Imrével, akivel ma is „egy csapatban játszanak”, a közösség jövőjében és Székelyföld önrendelkezésében bízva. Ez nem csupán erdélyi, hanem összmagyar ügy, bizonyíték rá a Székelyek nagy menetelésén világszerte kialakult egység; ez jó alap arra, hogy az elnökválasztási kampány során új lendületet kapjon az a követelés, amely az SZNT autonómiatervezetével először 2004-ben került a román parlament napirendjére. Ha ez a népakarat, kötelességünk felvállani és pártpolitikai céloktól függetlenül képviselni – szögezte le, és hangsúlyozta: a maga részéről mindent megtesz, hogy a stratégiai fontosságú kérdéseket – mint az autonómia vagy a föderalizmus – a lehető legszélesebb körben ismertesse a román közvéleménnyel is. Az indulásához szükséges aláírásgyűjtésről elmondta: folyamatosan érkeznek támogató ívek, pontosabb adatokat később közölnek. Most az elnökválasztási kampány a legfontosabb – válaszolta az EMNP választmányának elnöke, Zakariás Zoltán arra a kérdésre, hogy mennyiben teremt új helyzetet Sánta Imre és Fadgyas Egmond kilépése az EMNT, illetve az EMNP kötelékéből, és hogy valóban alárendelték-e a civil szervezetet a pártnak. Az EMNP-t az EMNT hozta létre, de mindkét szervezetnek megvannak a saját tevékenységi körei: előbbi főként a honosításban segít a Demokrácia Központok működtetésével, autonómiacéljainak politikai megjelenítője a néppárt – magyarázta. Szilágyi Zsolt hozzátette: az a tény, hogy nyílt vita, „őszinte, tiszta párbeszéd” folyik egy szervezetben, annak az erejét is jelzi, bizonyos fokig a belső demokrácia fokmérője, és javára is válhat.
Demeter J. Ildikó, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Négy iskolaigazgató mondott le
Hét változás történt a megye tanintézményeinek élén, a többit a már tisztségben levő igazgatók irányítják a következő tanévben is – közölte Keresztély Irma megyei főtanfelügyelő, üdvözölve azt a nemrég közzétett rendeletet, amely eltörölte az iskolaigazgatók számára előírt óraadási kötelezettséget: ez a nagyobb iskolákban jószerint teljesíthetetlen feltétel volt, a minőségi oktatást szolgálja, hogy elengedték.
Ennek ellenére négy iskolaigazgató lemondott: a sepsiszentgyörgyi Gödri Ferenc-, a kézdivásárhelyi Petőfi Sándor-, a nagyajtai és a vargyasi tanoda ezért kapott új vezetőt, két másik – a lemhényi és a speciális sepsiszentgyörgyi iskola – pedig azért, mert mindkét igazgatónő nyugdíjba ment. Maksán is új igazgatóval kezdik a tanévet, de egész más okból: az eddigi intézményvezetőt a nyugdíjazott Farkas István helyére szaktanfelügyelővé léptették elő, utódja egy „sokat ígérő” pedagógus, akit Előpatakról helyeztek át. Az 52 aligazgatói tisztségből hármat felszámoltak, két helyen pedig szintén lemondás miatt kellett új tisztségviselőket kinevezni. Háromszéken 83 jogi személyiséggel rendelkező tanügyi központ van, igazgatói versenyvizsgákat azonban öt éve nem hirdetett a minisztérium, ezért a főtanfelügyelő nevezi ki az intézményvezetőket, főként eddigi eredményeik alapján.
Demeter J. Ildikó, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Öt tanintézménnyel kevesebb (Csökken a diáklétszám)
Szeptember közepétől 319 tanintézmény nyitja meg kapuit Háromszéken, öttel kevesebb, mint tavaly ilyenkor – közölte Keresztély Irma megyei főtanfelügyelő, aki szerint a következő évek előrejelzései sem biztatóak, különösen falvakon kevés a gyermek.
Jelenleg 142 óvoda, 18 napközi, 63 elemi és 74 általános, illetve két speciális iskola, továbbá egy művészeti, öt elméleti, két teológiai és egy pedagógiai líceum, kilenc szakközépiskola, valamint két egészségügyi technikum fenntartását vállalták az önkormányzatok. A tanintézmények zöme – szám szerint 257 – falun működik, kizárólag magyar nyelven 201-ben, románul 58-ban oktatnak, 60-ban vegyesen, román és magyar tannyelvű osztályokat, csoportokat is. Önálló jogi személyiséggel 80 egység rendelkezik.
Az iskolák, óvodák felszámolásának mindenütt a gyermekhiány az oka. Kézdivásárhelyen a Csipkerózsika Óvodát zárták be, az eddig oda járó gyermekeket a Manócska Óvoda, a Bod Péter-iskola és a református kollégium fogadta be. Sepsiszentgyörgyön az Állomás negyedi 6-os óvoda szűnik meg, a szomszédos Napsugár Napközi Otthonban viszont jut elég hely a 3–5 évesek számára. Zoltánban és Kurtapatakon a magyar óvoda fogyott ki gyermekekből, a Bodzafordulóhoz tartozó Virágospatakon a román elemi iskola. Maga az iskola nem, de a román osztály Aldobolyban is megszűnik, a bejelentett öt diákból mindössze kettő maradt, őket iskolabusszal fogják Sepsiszentgyörgyre szállítani, tanítónőjük is a megyeszékhelyen kapott állást.
A főtanfelügyelő sajnálkozva jegyezte meg, hogy Illyefalván – talán a város közelsége miatt – is egyre kevesebb a kisdiák, pedig nagy kár, mert az iskola a falvak egyik fontos megtartó intézménye. Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

PulzArt: összművészeti események a játék évében
Elkészült a sepsiszentgyörgyi PulzArt összművészeti fesztivál programja, melybe idén egy nulladik napot is beékeltek a szervezők, így ötnaposra bővült a rendezvény. A művészeti találkozó színes, érdekes eseményekkel, Skype-on lebonyolított előadással és zenei ínyencségekkel várja az érdeklődőket.
Végleges a szeptember második hetében tartandó PulzArt kortárs összművészeti fesztivál programja – tájékoztattak a szervezők, kiemelve, hogy idén a játék éve van Sepsiszentgyörgyön, így a meghívott előadások, produkciók többsége a színházhoz, a játékhoz kötődik, de természetesen az irodalom, a képzőművészet és a zene területéről is érkeznek meghatározó alkotók.
Nulladik nap Feldmár Andrással
A fesztivál ettől az évtől nulladik nappal bővült, így az események szeptember 10-én, szerdán délután kezdődnek egy érdekes programponttal. A nap „meghívottja” Feldmár András Kanadában élő, magyar származású ismert matematikus, pszichológus, pszichoterapeuta, aki Az elme játéka – játék az elmével címmel tartja meg előadását skype-os élő kapcsolásban. A beszélgetés moderátora Kovács Réka Rozália családterapeuta lesz.
Szintén a nulladik napon nyílik meg a sepsiszentgyörgyi fényképész, Henning János és a rádiós műsorvezető, Kiss Bence Ő is én című fotókiállítása, valamint az M Studio Mozgásszínház Kampf című előadása is ezen a napon lesz látható. Az estét a kortárs román irodalom kiemelkedő alkotójának estje zárja: Mircea Cărtărescuval Adrian Lăcătuş író, irodalomkritikus és Szonda Szabolcs könyvtárigazgató beszélget a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében.
A PulzArt első napján, 11-én a dokumentumszínház és a felülvizsgált hazaszeretet lesz a főtéma: bemutatkozik a Játéktér című színházi folyóirat, majd a Bestiarum Siculorum szerzőjével, György Attila csíkszeredai íróval tartanak közönségtalálkozót. Az irodalmi és színházi események mellett a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótérben megnyílik Csutak Magda sepsiszentgyörgyi származású, Ausztriában élő képzőművész tárlata.
A fiatal román színházi generáció kivételes tehetsége Gianina Cărbunariu, akinek egy dokumentum-színházi előadása látható a PulzArt első napján. Ki táplál bennünket, mivel és milyen áron? – teszi fel a kérdést a De Vânzare / For Sale / Eladó című előadásban, amely egy nemzetközi projekt része volt. Szintén ezen a napon adja elő a Tamási Áron Színház új előadását. Porogi Dorka fiatal rendező a magyar kortárs színházi alkotó, Pintér Béla Kaisers TV, Ungarn című darabját viszi színre – a PulzArt közönsége a bemutató utáni első előadást nézheti meg.
Szeptember 12-én a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem látványtervező szakos diákjai mutatkoznak be a fesztivál közönsége előtt, majd író-olvasó találkozóra kerül sor Kukorelly Endre budapesti íróval, akit Bogdán László író kérdez. Pénteken este világhírű előadást játszanak Sepsiszentgyörgyön: a Nagy József nevével fémjelzett Jel Színház a több mint ötszáz alkalommal előadott Woyzeck című produkcióját hozza el.
Georg Büchner darabjának címszereplője a szakadatlanul megalázott kisember, ebben a feldolgozásban a világhírű töredékes szöveg képekké, képek folyamatává, akciókká alakul. Rendhagyó módon nem a hónap végén, hanem a PulzArt ideje alatt tartják meg a Tein Teátrum kilencedik előadását: a felolvasó-színházi produkció meghívottja Mucsi Zoltán „Kapa” magyarországi színművész lesz.
Szeptember 13-án délután Cári Tibor és Baczó Tünde Antonymus Venetus című szabadtéri táncszínházi performanszát lehet megtekinteni az Erzsébet parkban, majd Mátyás László kolozsvári festőművész kiállításának megnyitójára kerül sor a Tein Teaházban. Szintén ezen a napon mutatkozik be a budapesti Bárka Színház az Odüsszeusz szemeteslapáton című előadásával, amelyben az ismert eposz történéseit háztartási eszközök segítségével meséli el három rendkívüli színész.
A magyar kortárs tánc is része az összművészeti fesztiválnak: az őstehetségnek tartott Fehér Ferenc két produkcióval lép fel a PulzArton. Szombaton este Tompa Andrea kolozsvári származású, Budapesten élő íróval találkozhat a közönség a Lábas Házban, aki második regényéről, a Fejtől s lábtól című könyvéről Tamás Dénessel beszélget. A napot a Cári Tibor zeneszerző által vezetett Theatre Fleas Orchestra (Színházi Bolhák Zenekara) koncertje zárja a Tamási Áron Színházban, ahol a zenekar nemcsak a hangzásra, de a látványra is hangsúlyt fektet majd.
Érzelmek és színház
Szeptember 14-e, vasárnap a PulzArt zárónapja, amelyen az Osonó Színházműhely tart színház-pedagógiai foglalkozást felnőtteknek Prezsmer Boglárka vezetésével Fazakas Misi Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadása kapcsán. A fesztivál vendége lesz vasárnap Doina Ruşti bukaresti író, akivel Mihai Ignat beszélget.
Szólótánc, amely tulajdonképpen duett egy bábuval – műfajilag így határozzák meg Fehér Ferenc Morgan and Freeman című előadását, amelyből kiderül, egy felnőtthöz is pont annyira hozzá tud nőni egy báb, mint ahogy a gyerek ragaszkodik kis figuráihoz. Az előadásra a Tamási Áron Színház új stúdiótermében kerül sor, míg a nagyterem színpadán színház és cirkusz, akrobatamutatványok és érzelmek keverednek a Baccalŕ Clown Pss Pss című előadásában.
A PulzArt záróeseménye a zene és irodalom erős kötelékét felmutató W. H. formáció, amely Shakespeare-szonetteket és -dalokat ad elő aktuális zenei környezetbe helyezve, előadásukban zenetörténeti utalások sora keveredik többek között a kortárs improvizatív zenével, a free jazzel vagy a hiphoppal.
Bús Ildikó , Krónika (Kolozsvár)

25. éve jelenik meg a folyóirat
Hazanézőben Korondon
A Hazanéző című, hungarológiai folyóiratként meghatározott kiadvány huszonötödik évfolyamának ünnepe csütörtök délután a korondi unitárius templomban kezdődött. A negyedszázados évfordulón a szerzőkkel negyven budapesti egyetemista ünnepelt együtt. A Firtos Művelődési Egylet egyike a legelső székelyföldi civil szervezeteknek (1990. április 11-én jegyezték be).
A családias összejövetelen Lázár Levente unitárius lelkész elsősorban a 14. században épült, katolikus kápolnából átalakított templom történetét mutatta röviden az egybegyűlteknek, majd felesége, Demeter Erika lelkész Király László Hazabeszélő című versét olvasta fel. A magyarországi Bolyai Önképző Műhely kórusa néhány dalt énekelt, majd Ráduly János, a lap munkatársa a Júlia szép leány című népballadát olvasta fel, végül Ambrus Lajos főszerkesztő köszöntötte a jelenlévőket. A templomi ünnepség után a vendégek átvonultak az imaházba, ahol borral, ordás buktával kínálták meg őket. Ezt követően megtekintették a tájházat, illetve a képtárat, utóbbi anyagát Józsa János keramikus adományozta a községnek. A találkozó közös vacsorával zárult. Hűek maradtak a laphoz
Korond már a hatvanas-hetvenes években érdekes hely volt irodalmi és kulturális szempontból. Talán éppen a fazekasság és a piacozás révén voltak nyitottabbak és tájékozottabbak az átlagnál. A helyben létrejött líceum fennállásának rövid ideje alatt (1962–1973) igen jó képességű fiatal tanárok kerültek az intézményhez: Czegő Zoltán, Beder Tibor, Tófalvi Zoltán, Pászka Imre, Ambrus Lajos, Bölöni Domokos. Mellettük a helyben élő, szociográfiával, néprajzzal és irodalommal foglalkozók – István Lajos, Szőcs Lajos, Páll Lajos – is meghatározó szerepet játszottak. Az a tény, hogy Molnos Lajos is korondi illetőségű, hogy a sóváradi, de Korondhoz is kötődő Király László gyakran fordult meg a községben, magával vonzotta a második Forrás-nemzedék többi tagját, akik a hetvenes években több alkalommal is bemutatkoztak az itteni olvasóközönség előtt: Magyari Lajos, Farkas Árpád, Szávai Géza, Tömöry Péter lehetett azokban az években a korondiak vendége. A nyolcvanas évek elején Bölöni Domokos, a körzeti iskola igazgatója gondoskodott arról, hogy irodalom, könyv iránt ne csak az iskolai tevékenység keretében érdeklődjenek a korondi gyermekek. A felnőttek számára irodalmi esteket, humoristatalálkozókat szerveztek. Annak ellenére, hogy akkortájt eléggé beszűkítette a rendszer a kereteket, a korondi kezdeményezés kiválóan működött, egészen a rendszerváltásig. Többek között Bajor Andor, Zágoni Attila, Gelu Păteanu, Csifó János, Ráduly János neve bukkan fel azokból a sötét nyolcvanas évekből. Bölöni Domokos 1990 tavaszán visszaköltözött ugyan ifjúkora kedves városába, Marosvásárhelyre, ahol két évtizeden át volt a Népújság munkatársa, de soha nem szűnt meg benne a „korondiság”, továbbra is sóvidéki írónak számított, hiszen alkotói indulása a Kalonda alatt zajlott, olyannyira, hogy a témái még ma sem költöztek teljesen át Vásárhelyre. A Hazanéző negyedszázados létét Ambrus Lajos határozta meg, ő az a főszerkesztő, aki azóta is töretlen lendülettel ír, szerkeszt, szervez. Elmondható, hogy a felsorolt szerzők, akik életük egy szakaszában itt éltek, illetve innen származtak el, a lap munkatársai maradtak, szívesen közöltek és közölnek a kiadványban. Páll Lajos képzőművészeti munkái, páratlan stílusa ma is meghatározza a lap küllemét. Ráduly János néprajzi dolgozatokkal és verssel állandó munkatárs, de igen meghatározó személyiségek a holdudvarban Deák-Sárosi László költő, nyelvész, Majla Sándor költő, szerkesztő, Tófalvi Zoltán történész, Lőrincz György író, Simó Márton író, P. Buzogány Árpád költő, illetve Józsa Judit szobrászművész, Józsa János műgyűjtő és keramikus, Józsa László keramikus, Vinczeffy László képzőművész.
„Az írás hőskora lezajlott”
„Már 1973-ban szerettem volna egy kiadványt megjelentetni, de akkor még nem lehetett. Ki is nevettek, amikor előálltam az ötlettel” – emlékszik vissza a hetvenes évekre Ambrus Lajos főszerkesztő. – Már akkor sok kéziratot összegyűjtöttünk, ami ott lapult az asztalfiókban. Eljött a változás ideje, s rátaláltam a régi kéziratokra. Elsőként hoztuk létre ’90-ben a kulturális egyesületet, s úgy terveztük, hogy negyedévenként jelenjen meg a Hazanéző című lap. Végül félévente adtuk ki, 1993-tól pedig minden két lap között egy Hazanéző könyv is napvilágot látott. Korondon könnyű volt lapot szerkeszteni, hiszen a világon nincs még egy olyan hely, ahol ilyen sok a költő, író. Mindenki lelkesen írt, és idővel csatlakoztak a lap szerzőgárdájához olyanok is, akik nem korondiak. A kezdetekkor ötezer példányban jelentünk meg, ami szabadeladásban el is fogyott. Most ötszáz példányszámú a lap-, és többnyire barátok terjesztik. Külföldi és hazai barátok támogatták a kiadvány megjelenését, de idővel a megyei, illetve a helyi tanács is mellénk állt. Szerencsénk volt, hiszen olyan baráti hálózatot sikerült kiépítenünk magunk körül, akik mindig mellettünk álltak.”
Ambrus Lajos szerint az írás hőskora lezajlott. – Amikor mi fiatalok voltunk, aki meg akart nyilatkozni, írt. Jót, kevésbé jót, de írt. Emlékszem, amikor megjelent az első kötetem, a faluban úgy mentek el mellettem az emberek, mintha valakivel találkoztak volna. Ma már nem adják meg az alkotó embernek ezt a tiszteletet.
Közlési lehetőséget biztosított a lap
Ráduly János neve már az első lapszámban megjelent, jelenleg is tagja a szerkesztőbizottságnak. „Amikor a rendszerváltás után létrehozták a lapot, nagy hiányok voltak irodalmi folyóiratok és könyvkiadók terén. A Kriterion Könyvkiadó bukdácsolni kezdett, a Dacia és a Ion Creangă megszűnt. Azért említem ezeket, mert itt jelentek meg első meséskönyveim. Tehát nem volt közlési lehetőség az alkotó ember számára. Éppen akkor jött létre a székelyudvarhelyi Erdélyi Gondolat Könyvkiadó és a Hazanéző, mindkettőhöz hűséges maradtam mindvégig. A Hazanéző Könyvek sorozatban három kötetem jelent meg, minden anyagomat lehozták a lapban. Ennél nagyobb megbecsülést nem kívánhatnék” – fogalmazott a korondi születésű Ráduly János.
Szakmai tanulmányúton a budapesti diákok
Deák-Sárosi László tanítványai nem először járnak a fazekasság szülőfalujában. „Egy éve tanítok a Bolyai Önképző Műhelyben, és fontosnak tartottam elhozni ide a fiatalokat, hogy lássák, milyen a népi kultúra, személyes kapcsolatokon, találkozásokon keresztül hitelesítsük mindazt, ami a könyvekből nem jön át. A Bolyai Műhely Alapítványt a Magyar Tudományos Akadémia támogatja, és tehetséges, kiemelkedő teljesítményű fiatalokat gyűjt össze, akiknek hároméves humán képzést biztosít ingyenesen. Örülök, hogy négy év után én hozhattam el a csapatot erre a szakmai tanulmányútra. Ambrus Lajos volt olyan kedves, és úgy időzítette az ünnepség időpontját, hogy mi is részt vehessünk” – mondta Deák, aki szintén a Hazanéző szerkesztőbizottságának tagja, ’92 óta szerzője a lapnak. Ő volt az, aki két, nagyon fontos antológia létrehozásában vett részt társszerkesztőként, az első hangos, megzenésített versgyűjtemény a húszéves évfordulóra jelent meg, két éve pedig az Üzenet másképp címűt szintén hanglemezzel együtt adták ki. Az udvarhelyi szerzők közül P. Buzogány Árpád a Hazanéző által meghirdetett verspályázat révén került a lap alkotói közé, majd idővel részt vállalt a könyvek szerkesztésében is, közös rendezvények szervezésében. Simó Márton író, újságíró, szerkesztő versekkel kezdte a Hazanézőben való jelenlétét, még az 1990-es hőskorban. Bár később bő másfél évtizedig nem Erdélyben élt, majdhogynem rendszeresen küldött kéziratokat Ambrusnak. A vers valahogy kimaradt, de jöttek helyette a „komolyabb” műfajok, a széppróza és a tanulmányok. Több Hazanéző-kötetnek szerkesztője, szerepelt az egylet által kiadott vers-, próza- és interjúantológiákban is.
Kedei Zoltán marosvásárhelyi képzőművész egyetlen évet lakott Korondon, mégis ide kötődik a legjobban. „Amikor Ambrus Lajos felkért, hogy rajzoljam meg a Hazanéző tollforgatóit, azt hittem, megőrült. Végül elvállaltam a huszonhat szerző portréjának elkészítését, amely múlt év végén jelent meg egy antológiában” – mondta. Ez a negyedszázados fennállás ma már az erdélyi magyar kultúrtörténet része, egy jól körvonalazódó folyamat, amely – hála az egylet körül működő civileknek és alkotóknak – akár útmutató, példaértékű is lehet ebben az elanyagiasodott világban.
Nagyálmos Ildikó, Népújság (Marosvásárhely)

Ez már önkény, nem vicc
Sőt, a pártcserét lehetővé tevő kormányrendelet elfogadásának körülményeit, illetve tényét illették már – az igazsághoz híven – a diktatúra megnevezéssel is.
Mert mi más ez, ha nem autokrácia, a kormányzásnak pont(a) egyetlen személy (vagy kis csoport) kezében való összpontosítása. Vagy továbbgondolva a helyzetet, ez már mondhatni diktatúra, hiszen a kormányzati hatalom nyilvánvalóan és egyértelműen szembeszállt, semmibe vette a népakaratot, amely szavazásával hatalomhoz juttatta. Az ember kínjában és elkeseredésében már csak viccelődni tud mindenen – még ezen a helyzeten is, meg aztán lassan az egész kormányzati színjátszás, parlamenti szereplés, meg úgy általában a nagy politikai mimika egy szélesvásznú pantomim előadáshoz kezd hasonlítani, amelyben már értelmetlen és lényegtelen a kimondott szó. Azonban az úgynevezett politikai migrációt nem csak lehetővé tevő, hanem egyenesen elrendelő sürgősségi kormányrendelet elfogadása túlságosan súlyos ahhoz, hogy csak úgy továbblépjünk rajta, hagyjuk egykönnyen félresöpörni újabb politikai fejlemények által. Érdemes több oldalról végiggondolni a helyzetet, hogy megértsük, miért ad okot aggodalomra – mint ahogyan azt közleményében megfogalmazta az óvatosan aggodalmaskodó amerikai nagykövetség, továbbá a határozottan tiltakozó hazai Közpolitikai Intézet.
ÚJVÁRI ILDIKÓ, Szabadság (Kolozsvár)

Hazahívta őket szülővárosuk: vásárhelyiek világtalálkozója
Vásárhely, szeretett Vásárhely, soha nem felejtünk el – ezzel az Autostop MS és Keresztes Ildikó által játszott dallal kezdődött meg a második Marosvásárhelyi Világtalálkozó gálaműsora szombat délután. S ennek a gondolatnak a jegyében zajlott az egész világtalálkozó is: hogy vásárhelyinek lenni különös érzés, amely még a távolba szakadt honfitársak életét is meghatározza.
A másodjára megszervezett világtalálkozó ismét hazahívott számtalan távolba szakadt marosvásárhelyit, legmesszebbről Amerikából érkeztek haza találkozni, de Izraelből, az Egyesült Arab Emirátusokból, valamint Európa számos országából jöttek haza a szülőváros hívására. Legtöbben természetesen az anyaországból. A hazaérkezők s a találkozni vágyó marosvásárhelyiek meg is töltötték a patinás Kultúrpalotát a találkozó szombat délutáni gálaműsorán.
A világtalálkozó ötletgazdája és főszervezője, Kirsch Attila elmondta, a találkozó sokak egykori iskolájának udvarán, a Bolyai Farkas Gimnáziumban kezdődött, ahol interaktív beszélgetések zajlottak. Többek közt ott hangzott el az is, hogy mindannyian kicsit a múltban élünk, de a találkozásokban erő volt, erő van.
A gálaműsoron Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa nevében Csige Sándor vezető konzul beszélt, megfogalmazta, mi mindennel ajándékozta meg Marosvásárhely az itt élőket. „Csak a vásárhelyiek tudják, mit jelent a Somi, vagy az, hogy a lapokhoz jártak fürödni, de csak ők tudják azt is, hogy melyik utca a bulevárd a vártemplom mellett. Ezek a kifejezések azonban nem csak szavak, hanem történetek, s aki valaha itt élt, tudja, mit jelent családhoz tartozni” – fogalmazta meg a vezető konzul.
A szombat délutáni gálaműsor a találkozás mellett a szórakozást is kívánta nyújtani a vásárhelyieknek. A műsorvezetést Nagy István és Fodor Piroska színművészek vállalták, akik poénkodva, időnként élcelődve vezették az egymást követő vásárhelyibbnél vásárhelyibb műsorszámokat. A Sebestyén Aba rendezte előadásban helyet kapott a néptánc, a klasszikus zene, muzsikált fuvós négyes, volt vers tánccal, de elhangzottak közkedvelt sanzonok, kuplék is, valamint az előadás részeként Sebestyén Spielmann Mihály a vásárhelyiségről beszélt, ugyanis – a műsorvezetők szerint – ha Marosvásárhelynek lenne kabalája, s az élő ember lehetne, Sebestyén Spielmann Mihály lenne az.
Szász Cs. Emese, Székelyhon.ro

Csendes jubileum
- Megjelent a zilahi Hepehupa 50. száma –
„Hiába él, aki senkinek sem használ.”
(Báthori István)
Lehet-e, szabad-e a Szilágyságban – Zilahon – művelődési folyóiratnak találóbb címet adni? Abban a tájhazában, melynek nevét Báthori István, Ilosvai Selymes Péter, Wesselényi Miklós, Kölcsey Ferenc, Ady Endre, Bíró Lajos… s még oly sok híresség emelte a magyar szellemi élet jelképes Pantheonjai sorába, természetes gesztus, hogy egy irodalmi lap fejlécén, címlapján Ady Endre híres versének – Hepehupás vén Szilágyban – sorai visszhangozzanak bennünk, mely egyszerre utal a történelmi vármegyére s annak természeti adottságára, melyről Beke György (1927– 2007) oly érzékletesen, ihletetten ír az 1975-ben megjelent riportkötete – Szilágysági hepehupa – Prológusában: „Maga a természet írta elő, mikor e tájat megalkotta. Egymásra szabadítva hegyeket-dombokat, hogy mindegyre összeugorjanak, de békítve is őket, hogy szorításuk elernyedjen, ölelés válhasson belőle. A Szilágyságról csak ezzel lehet kezdeni a krónikát: a hepehupával… (…) Erről a hepehupáról sokáig azt hittem – tán van még, aki így hiszi –, hogy szép hasonlat, költői kép csupán, hangzatos, el lehet játszani vele. E táj megtanít, hogy ez itt nem díszlet, hanem lényeg. (…) Dombról völgybe, lefelé száll, szalad a hepehupás táj, ez a törvénye. De a völgy aljából következik megint a domb, a kapaszkodó, minél mélyebb a táj bugyra, annál meredekebben, törvény ez is, szilágysági parancsolat. Nyugtalanító, de meg is nyugtató szabály.”
A látvány ihlette természeti képet – mutatis mutandis – kivetíthetjük a tájegység történelmére, szellemi életének Petri Mór 1901-ben megjelent monográfiájából kiolvasható hullámmozgására is, melynek csúcsain ott találjuk a Református Kollégium megalapítását (1646), a Wesselényi Egyesület létrehozását (1883), a Wesselényi– és a Tuhutum-szobor felavatását (1902), a történelmi megye városaihoz – Zilah, Szilágysomlyó, Zsibó, Szilágycseh, Tasnád… – köthető megannyi társadalmi, művelődési eseményt, melyek meghatározták arculatát, szellemi életének alakulását. Közéjük tartoztak a megyeszékhelyen indított, megjelent lapok – Szilágy (1877), Szilágy és Vidéke (1883), Szilágy-Somlyó (1883)… –, amelyek nem csupán egy táj információs igényét voltak hivatottak kielégíteni, hanem közvéleményt formáltak, igényes szellemiségükkel a közösség műveltségi szintjének emelését is szolgálták.
Az 1968-as területi-adminisztrációs átszervezés következtében robbanásszerűen felduzzasztott megyeszékhelyen a magyarság arányszáma mélypontra süllyedt. De az 1989/90-es fordulat valósággal tűzbe hozta, egységbe kovácsolta, cselekvésre buzdította a megye szellemi embereit. Az első hónapokban létrejött az Erdélyi Múzeum-Egyesület és az Erdélyi Közművelődési Egyesület helyi fiókja, a Szilágy Társaság, A Pro Zilah Egyesület, a szilágysomlyói Báthori István Alapítvány, a Zilahi Kincs Gyula Alap, a szilágycsehi Tövishát Kulturális Társaság… Újraindul a Szilágyság hetilap (1991). 2000-ben megalakul, s egy év múlva szilágysági művelődési folyóiratként, negyedéves periodicitással jogi bejegyzést is nyer a Hepehupa, melynek első száma 2002 januárjában jelent meg. A kezdettől igen igényes tartalmi és nyomdai kivitelezésben megjelenő lap alapítója és kiadója Major István nyomdatulajdonos, a zilahi Color Print kft ügyvezető igazgatója, támogatói sorában pedig ott találjuk a Szilágy megyei tanácsot, a Szilágy Megyei Művelődési és Művészeti Központot, a Communitas Alapítványt.
A megpezsdült szellemi mozgalom animátorai között meghatározó szerepet vállal a Petri Mór-díjjal kitüntetett Fejér László újságíró, aki a kezdetektől főszerkesztőként jegyzi a lapot, továbbá tanárok, múzeumi szakemberek, kutatók, képzőművészek, a kulturális élet jeles személyiségei. A Hepehupa lett a tájegység első magyar nyelvű művelődési kiadványa, hisz korábban csak hetilapok léteztek. A folyóirat céljairól a főszerkesztő tájékoztatott:
„A kiadvány induláskor kitűzött célja a helybeli – szilágysági és innen elszármazott – szerzőknek közlési lehetőséget nyújtani. Előzőleg helytörténeti, néprajzi tanulmányok, irodalmi alkotások csak rétegkiadványokban, illetve magyarországi lapokban jelenhettek meg. A folyóirat szilágysági jellegét biztosítják a Szilágyság-kutatás témakörében – a Gyökerek rovatban – közölt tanulmányok: helytörténet, művelődés-, művészet- és gazdaságtörténeti munkák, néprajzi és népköltészeti gyűjtéseket összegző dolgozatok, egyháztörténeti írások. A kiváló helyi szerzők és kutatók mellett helyet kaptak a lapban szilágysági témákat feldolgozó, az egyetemes magyar kultúrértékeket bemutató írások szerzői is. Közülük említeném Papp Zoltán debreceni és Kovács Miklós váci történészt, Halász Péter budapesti néprajzkutatót, Karácsonyi Károly, Németországban élő természettudóst, dr. Kiss László szlovákiai orvos-történészt, Bíbor Mátét, a budapesti Országos Széchényi Könyvtár levéltárosát, egyetemi oktatót, Petkes József képzőművészt és néprajzost…
Az elmúlt években megjelent sorozatok közül említeném Kovács Miklósnak a volt Wesselényi Kollégium történetét, Lóga Zsoltnak a szilágysági vasúthálózat kiépítését bemutató dolgozatát, a nemrég elhunyt Majos Miklós tanárnak a szilágysági kertész-falvak életét bemutató írásait. Föltétlen szólnom kell az évfordulókhoz kötődő tematikus számokról: Ady Endre zilahi életéről (2002), a kuruc szabadságharc 300. évfordulójáról (2003) – e számban közöltük Tóth–Máté Miklós: Rodostó című egyfelvonásos drámáját, amelyet Kassán mutattak be először –, továbbá a Munkácsy Mihály alkotásainak csíkszeredai kiállítása alkalmával született írásokat…
Fölvállaltuk a helyi, illetve innen elszármazott írók és költők – Simonfy József, B. Simon György, Müller Dezső, Boda Edit, Kiss Lehel, Győrfi Simone, Fazakas László… – alkotásainak közlését. Ugyanakkor helyet kap a lapban a magyar nyelvterület számos alkotója: a kárpátaljai Vári Fábián László, az anyaországi Újházy László, Devecseri Zoltán, Borbély László, Villányi László, Grendel László… Verssel, prózával volt jelen a lapban a szebeni származású Franz Hodjak, az amerikai Peter Cooper… Irodalomtörténeti témájú írásaink hasonlóképpen tágítják azt a szellemi kört, ami olvasóink tájékozódását segíti.
Nagy figyelmet fordítunk a megye képzőművészeti életének bemutatására. A lap »minitárlata« az első és hátsó borítókon színes reprókban, igényes nyomdai kivitelben járul hozzá a kiadvány tematikus palettája megjelenítéséhez. Szabó Vilmos, Barta Ilona, Adorján Ilona, Sepsi József, Hajdú Attila, Szervátiusz Jenő, Wagner Péter alkotásai, továbbá a New York-ban élő Frank Deak fotóművész szilágysági, illetve a világ más tájain készült fekete-fehér és színes képei számottevően gazdagították, emelték a művészeti rovat fényét.
A tematikai gazdagságot jelzik a lapban közölt tudományos munkák, Egyed Ákos, a nemrég elhunyt Csetri Elek, Vékov Károly, Kozma Dezső, Péntek János szilágysági vonatkozású vagy általános témát feldolgozó munkái a lap szélesebb beágyazódását szimbolizálták, növelték értékét és ismertségét.
A 10. évfolyam idején végzett összegzés szerint a Hepehupa hasábjain száznál több szerző 1226 írása jelent meg, ebből 110 tanulmány, 57 néprajzi dolgozat, 25 önéletírás, számos vers, kisregény, regényrészlet, dráma, vallási tárgyú dolgozat, könyv- és lapismertető jelent meg.
Folyóiratunk népszerűsítését, ismertetését szolgálták az olvasókkal szervezett találkozók a megyében, továbbá Kolozsváron, Szebenben, Nagybányán, Szamosújváron, Nagyváradon, valamint a határainkon túl: Budapesten, Győrben, Gyulán, Bécsben…
Munkatársaimmal – Bekő N. Ildikó, Kiss Lehel, Kovács Kuruc János, Lakóné Hegyi Éva, László László, Zsigmond Attila, Szőke Anna, Major Éva, Niculaş Tudoran Cristian – azon munkálkodunk, hogy az induláskor felvállalt szolgálatunkat és szerepüket a lehető legjobban teljesíthessük.”
Egy maroknyi csapat zászlajára írta, hittel vallja Báthori István erdélyi fejedelem szavait: „Hiába él, aki senkinek sem használ.” Ez a kitűnően szerkesztett lap, a kiváló nyomdai kivitel is igazolja, hogy áldozatos hittel és munkával ki lehet emelkedni a hepehupa völgyeiből, hogy a kommunista diktatúra idején palackba zárt jó szellem, a nyilvánosságtól eltiltott, a tevékenységében korlátozott, a béklyóitól megszabadult alkotó akarat csodákat tud teremteni. Ilyen csodaszámba menő siker a Hepehupa ötven száma – távol a tudományos, kulturális centrumoktól, jelezve azt, hogy a használni akaró, a tájhaza és lakói, az egyetemes magyar szellemi élet szolgálatára elszegődött, ihlettel és cselekvő akarattal megáldott személyiségek valóban hasznára lehetnek a magyar kultúrának és szellemi életnek.
Máriás József, Művelődés (Kolozsvár)

A kultúra megszerzése öröm, nem kínos erőfeszítés
„Szabadúszó lettem, s hogy ne sokat töprengjünk azon, miért is, nagyon egyszerű a válasz: anyagi vonzatai vannak. Magyarán sem versmondásért, sem pantomimjelenetért vagy énekszámért nem adnak nekem húst vagy zöldséget a napi levesünkbe” – Beszélgetés Herman Ferenc színésszel, „közművelődési mindenessel”
– Herman Ferenc nevével nemcsak a színház plakátjain találkozhatott a közönség, de többször hívott Nagyváradra nagyszabású könyvvásárra kiadókat, legutóbb pedig az ő kezdeményezésére indult be a gyerekek számára vakációban kifejezetten hiánypótlónak mondható napközis alkotótábor. Vagyis sok mindenben benne van, igazi közművelődési mindenesként. Ennek ellenére vagy éppen ezért kérdezném meg: ha valaki álmából azzal rázná fel, hogy gondolkodás nélkül határozza meg önmagát, mit mondana?
– Gondolkodás nélkül azt mondanám, hogy színész. Annak tudom, annak érzem magam, habár jelenleg nem vagyok státusban a színháznál. Mondjam úgy, hogy szabadúszó lettem, s hogy ne sokat töprengjünk azon, miért is, nagyon egyszerű a válasz: anyagi vonzatai vannak. Magyarán sem versmondásért, sem pantomimjelenetért vagy énekszámért nem adnak nekem húst vagy zöldséget a napi levesünkbe.
– Szóval nem szakmai csalódás, esetleg megvalósíthatatlan szerepálom miatt lépett át a nagyszínpadról a legnagyobbra, a közművelődési élet „színpadára”.
Marosvásárhelyen született 1982. június 30-án, szülővárosában érettségizett, és ugyanott végezte a Színművészeti Egyetemet, majd a nagyváradi Szigligeti Társulathoz szerződött. Jelenleg szabadúszó.
– Nem, dehogy. Sőt mondhatnám: épp ellenkezőleg. Volt-van ugyan egyetlen szerepálmom, a Liliom, de már a főiskolán és utána még inkább rádöbbentem, hogy a színészet élő, „egyenes adásban” nemcsak hogy szebb, érdekesebb, teljesebb, mint ahogy előzőleg elképzeltem volna, hanem minden megkapott szerep felér egy valósággá vált szerepálommal.
Váradra úgy kerültem, hogy IV. éven feladatul kaptuk mindannyian egy egyéni műsor összeállítását. Én a Švejket választottam. Meleg Vilmos, a váradi színház akkori igazgatója látta a műsoromat, tetszett neki, és azt mondta, hogy lenne helyem a társulatban, ha kedvem volna jönni. Az ajánlatot természetesen elfogadtam, és jöttem is – a Švejk-műsorral együtt. Nagyon szerette a közönség, több mint hatvan előadásra, stúdió-előadásra futotta az érdeklődésből.
Az igazi nagyszínpaddal és a termet megtöltő nagyközönséggel a Feydeau-darabban találkoztam, mondhatnám úgy is, hogy A hülyéje című habzó vígjátékban debütáltam. Színpadra lépés előtt annyira izgultam, hogy szörnyen remegett a lábam, a kollégák természetesen észre is vették, s aztán még fel-felemlegették. Következett egy igazi komoly próbatétel, Ödön von Horvath Kazimir és Karolin című darabjában a Kövér nő szerepét kaptam. Eleinte féltem egy kicsit, de olyan előadás része lettem, ami felér egy szerepálommal.
És tulajdonképpen akkor fogalmazódott meg bennem, hogy mondhatni minden szerep ugyanolyan színes, kreatív megoldásokat igényel, mint az a bizonyos megálmodott, vagyis mindeniknek megvan a maga szerepálomszerűsége. Végül ehhez még csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy tulajdonképpen eljátszottam a szerepálmomat: a Képzeld, beteg! című szilveszteri játékunk mindannyiunk szerepálmaiból állt össze. Én természetesen Liliom voltam a keretjátékot jelentő zárt osztályi csapatban. Kilépésem után külön szerződéssel visszatérve A dzsungel könyvében Balut játszottam. Azt is nagyon szerettem.
– Beszéljünk egy kicsit a kilépésről. Sajnálja, hogy megtette ezt a lépést vagy sem?
– Legpontosabban talán azt mondhatnám, hogy sajnálom is meg nem is. Az egy év önsajnálat végeredményben a javamra vált, edződtem egy kicsit. De elkezdtem tervezgetni, mégpedig könyvekkel kapcsolatosan. A könyv mindig is a szívem csücske volt, már gyerekkoromban is olvasósarkot rendeztem be magamnak a fürdőszobában. Most is ugyanúgy sorakoznak a fürdőben az olvasásra váró könyvek, mint régen.
A feleségemmel is a meglátni és megszeretni első pillantás után minden bizonnyal a könyvszenvedély volt a második egymás felé megtett lépésünk. Ő ugyanis könyvtáros. A könyvvásár gondolata tehát magától értetődő volt: Marosvásárhelyen nagy a hagyománya, miért ne lehetne Nagyváradon is?! Összeírtam mindenkit, meghívtam mindenkit, és csak az volt a kikötésem, hogy minél több könyvet hozzanak, de ha lehet, kedvezményes áron, mert akkor fognak többet vásárolni.
Az első könyvvásárt a városközpontban, a volt ARLUS-ban rendeztük, a következő kettőt már kint a sportcsarnokban. Húsz-harminc kiadó vett részt mind a három alkalommal, aztán beütött a válság, és nem tudtak jönni. De az idén őszre újra tervezgetek: jó volna a színház előcsarnokában megrendezni, a gyerekkönyvekre helyezve a hangsúlyt. Bár manapság nincs kizárólag gyermek- és ifjúsági könyvkiadó, de úgy tudom, valamennyi intézménynek vannak ilyen jellegű könyvei.
Úgy szeretném, ha gyereksarkot is szervezhetnénk különböző foglalkozásokra, mesesarkot, rajzolhatnánk is. A lényeg az, hogy a gyerekek ismerkedjenek a könyvvel, érezzék minél jobban magukat, és a kellemes időtöltés élményét kössék a könyvekhez, az új könyv semmihez nem hasonlítható illatához.
– Gyermekművelődés – az ötlet tündéri kislányuknak köszönhető? Miatta indult a Napraforgó alkotótábor megszervezése?
– Alapfokon talán igen, mivel amikor megtudtuk, hogy augusztusban vakációzik a bölcsőde, a párom azt mondta, sebaj, szervezzünk nekik tábort. Végül kicsit nagyobbak, 6–12 évesek számára lett meg a Napraforgó, egyelőre még nem mertem belevágni az óvodásokkal való foglalkozásba. 2009-ben már szerveztem gyerektábort, pontosabban angolnyelv- és sporttábort, negyvenöt 8–14 éves gyerekkel, két sport- és két angoltanárral mentünk ki Sólyomkővárra. Annak sikere és az, hogy máshol már évek óta szerveznek hasonló nyári táborokat, segített megszervezni az idén.
Nagyon rövid idő alatt két csoportra való jelentkező jött össze, 44 és 46-os létszámmal. Támogatást kaptunk a megyétől, az Ady Endre Gimnázium négy termét kaptuk meg, így napközben folyamatosan zajlik a négy műhely munkája, a gyerekek sorra vehetik a foglalkozásokat, egyik műhelyt sem hagyva ki. A színházsarkot Fodor Réka színművész, a táncműhelyt Székely Melinda koreográfus, az ének-zene műhelyt Jakobi Mária zongoratanárnő, az angolsarkot pedig Petru Anita angoltanárnő vezeti.
A foglalkozások reggel 9 és 15 óra között tartanak, közben a Borostyán cateringcég délben ebédet hoz, ha pedig vannak olyan családok, akik háromkor még nem tudnak a gyerek után jönni, megoldjuk a továbbmaradást. A kapott támogatásnak köszönhetően a szülőknek csak az ebédért kell fizetniük: 50 lejt hatnapi ebédért. A catering cég felajánlotta a Kings Land-i kirándulást a közeli Köröskisjenőbe, ahol csónakázhatnak, lovagolhatnak is a gyerekek.
A gyermekmentő szolgálat vezetője, Szántó Ildikó édességekkel segítette a tábort, de kaptunk háromdimenziós rajzkrétákat is, amivel még élvezetesebb a közös rajzolás. A hétvégén családi napot tartottunk, ahol a családok együtt lehettek, ismerkedtek, barátkoztak, mert van nekem még egy heppem, hogy így mondjam: itt élünk egymás mellett anélkül, hogy szót váltanánk, vagy akár ismernénk egymást. A családi napon az alkotótábor résztvevői bemutatták a szülőknek, mi mindent tanultak a foglalkozások során, megható volt a műsor, több anyuka is elsírta magát. Jó volt együtt lenni.
Tulajdonképpen a gyerekkönyvek vásárát is azért gondoltam el úgy, ahogy elmondtam, mert szerintem a kisgyerekes szülők korosztályát leginkább a gyermekeik révén lehet megszólítani. És ezáltal szinte észrevétlenül alakul, erősödik a helyi közösség is. Az elképzelésemet visszaigazolta a feleségemmel öt éve szervezett bababörze is: a sportcsarnokban szerveztük, jöttek az anyukák, hozták a kis ruhákat, játékokat, csereberéltek egymás közt, miközben beszélgettek, barátkoztak – bevallom, sokukkal mai napig tartjuk a kapcsolatot.
– A gyerekkönyvek vásárán kívül egyéb tervei vannak-e?
– Jövőre ismét megszervezzük a Napraforgó alkotótábort, de módosítunk a korcsoportokon, megpróbálkozunk ovisokkal is. És van egy még nagyobb tervem: megpróbálkoznék egy EU-s pályázattal tematikus táborok szervezésére. Szeretnék egy irodalmi tábort fiúk részére és megcsinálnám velük a Pál utcai fiúkat, lenne egy indiántábor, ahol az indián népszokásokkal, igaz vagy vélt legendáikkal ismerkednének, és talán lányok számára is lenne külön tematikus tábor.
Természetesen mindez külsősök bevonásával történne, a fő cél az volna, hogy játékosan ismerkedjenek az irodalommal, kultúrával, és ne úgy tekintsenek rá, mint az iskolai tananyag függvényére, valamiféle kötelező nyűgre. Szeretném, ha észrevétlenül, maguktól jönnének rá, hogy a kultúra megszerzése öröm, nem pedig kínos erőfeszítés.
Molnár Judit, Krónika (Kolozsvár)

Negyvenötödik évforduló csángókkal a főszerepben
Nem tortát, hanem puliszkát készített 45. éves fennállásának évfordulójára a Román Televízió bukaresti magyar nyelvű adásának stábja, ugyanis részt vettek a Hidegségen szombaton és vasárnap lezajlott Csángó Túros Puliszka Fesztiválon.
Az ünnepeltek sem érkeztek üres kézzel. Olyan felvételeket hoztak el, amelyeken a csángók voltak a főszereplők. Szombat délután nemcsak pusztán levetítették a stúdiójuk által az idők során a gyimesiekről készített felvételeket, hanem ezeket arra használták fel, hogy megszólaltassák a filmkockákon szereplőket.
„Célunk az volt, hogy a régi felvételeket a mába helyezzük. A Román Televízió magyar adása már 1973-ban, az első csángófesztivál idején itt volt a Gyimesekben, megpróbáljuk azóta nyomon követni az itteni emberek életét. A mai napra meghívtuk a filmek még élő szereplőit. Nemcsak ezeknek a gyönyörű völgyeknek a lakóit szólítottuk meg, hanem más vidékekről is hívtunk meg olyan személyeket, akik a gyimesi csángó kultúrát megpróbálják egy kicsit sajátos módon átvenni és népszerűsíteni a világban” – tudtuk meg Sz. Gödri Ildikó szerkesztőtől, aki az ünnepi alkalomra csángó népviseletet vett fel.
Kalákaműsor
Egyik vetített film a Kaláka-filmsorozat Csíkszeredában, a hetvenes években forgatott része volt. Simonffy Katalintól, a műsor egyik szerkesztőjétől honlapunk megtudta, arra törekedtek, hogy diákokkal ismertessék meg az élő néphagyományt. Gyakorlatilag bejárták azt a vidéket, amelyről a műsor készült, és gyűjtötték a népi kultúrát. A széki mintából indultak ki, ahol még hagyományos formában működött a táncház.
Csíkszeredában csángó táncházat tartottak, ahogy aláhúzta, ennek fő jellegzetessége az volt, hogy első alkalommal sikerült összegyűjteni a Romániában élő, négy csángó népcsoport képviselőit: a gyimesieket, a moldvaiakat, a hétfalusiakat és a dévaiakat. A moldvaiakat úgy lehetett Erdélybe „átcsempészni”, hogy azt füllentették, hogy a Megéneklünk Románia műsorhoz van rájuk szükség – mesélte mosolyogva.
Érdekes volt a különböző csángó nyelvjárásokat hallani, ugyanis az említett műsorban a meghívottak mutatták be a népviseleteiket. A film közös tánccal zárult, érdekes volt azonosítani a régi felvételen a trapézfarmerben táncoló fiatal legényeket, akik azóta elismert zenekutatóvá váltak, mint például Pávai Istvánt vagy Szalay Zoltánt. A vetítést követően szóba is elegyedtek velük, illetve a többi meghívottal (László Csaba, András Mihály, a Zakariás testvérek, Papp István, Tankó Eszter, Kicsi Kótáék), hogy mit beszéltek nem áruljuk el, mert a tévéstáb nemcsak ünnepelt, hanem forgatott is, a tervek szerint a szeptember 8-ai magyar adásban láthatjuk a Hidegségen készült filmet.
Gyimes egyik jellegzetessége a puliszka
Különben a születésnapi puliszkával a tévé csapata vasárnap a harmadik helyezést érte el a több mint tíz jelentkezőből. Második a Harmopan csapata lett, míg a legjobbaknak a hidegségi hagyományőrző néptánccsoport szakácsai bizonyultak.
Csilip Árpád, a fesztivál szervezője a Fatálas és Csángó panziók tulajdonosa úgy vélte, hogy illeszkedik a völgy életéhez ez a fesztivál. Az állattartó gyimesiek sokat dolgoztak kalibákban, esztenákon, ahol egyik főeledelük volt a túros puliszka, a málélisztet ugyanis könnyen lehetett tárolni. Amint hangoztatta, innen származik az ötlete, hogy ezt a jellegzetes ételt meg kell kóstoltatni turistákkal, vendégekkel. Egyre többen jönnek a környező falvakból, hogy puliszkafőzési tudásukról tanúságot adjanak – összegzett.
Szőcs Lóránt, Székelyhon.ro

Marosvásárhelyen is több a magyar iskolaigazgató
Két újabb marosvásárhelyi oktatási intézménynek van magyar vezetője – tájékoztatott a vasarhely.ro. A Tudor Vladimirescu gimnáziumban Boczog Szabolcs némettanárt, a Nicolae Bălcescu gimnáziumban pedig Kupán Edit korábbi aligazgatót nevezték ki igazgatónak, a 7-es számú Általános Iskolában pedig Dr. Tamási Zsolt helyét Körtési Sándor vette át. Erről Illés Ildikó Maros megye főtanfelügyelő helyettese tájékoztatta a vasarhely.ro-t. „Ez egy természetes, teljesen normális folyamat. Nem kaptunk semmi többletet, csupán azt, amit megérdemeltünk” – kommentálta Illés Ildikó az új kinevezéseket. Hangsúlyozta, feladatának tekinti, hogy minél több intézménynek legyen magyar igazgatója, ahol pedig ez nem lehetséges, magyar aligazgató legyen az iskola vezetőségében.
A főtanfelügyelő helyettes megerősítette a vasarhely.ro azon feltételezését, hogy Tamási Zsolt a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium igazgatója lesz, azt azonban nem tudta megmondani, hogy mikor kapják meg a minisztériumtól az iskola beindításához szükséges átiratot. „Remélem, hogy erre mielőbb sor kerül, az utolsó métereken vagyunk” – fogalmazott Illés Ildikó.
Mint korábban megírtuk, Szatmár megyében az idén több magyar aligazgatót neveztek ki az iskolákban.

Törvény a törvénytelenségről
Az önkormányzati vezetők pártváltását tiltó törvény ideiglenes felfüggesztése után újabb kivételt tesz a hatalom, és már nem csupán a nyugdíjasoknak és dolgozó kisgyermekes édesanyáknak, hanem minden közalkalmazottnak elengedné az állam iránti tartozását.
De milyen nagylelkűen: míg az előbbi két kategória csupán a tévedésből elszámolt összegek visszafizetésétől mentesül, a szenátusban hétfőn megszavazott újabb törvénytervezet már a törvénytelenül szerzett pénzt is ott hagyná, ahová jutott. A fontosabb ügyek várhatnak, ezt sürgősségi eljárással tárgyalja majd a képviselőház is. Kampányajándék a kormány alattvalóinak... Az egész egy helyi kezdeményezésből indult: néhány Hunyad megyei pedagógus bérpótléka volt a tét, azaz országszinten kis összeg, de mekkora zűrzavar, hiszen az oktatásban dolgozók igen nagy hányada meg sem kapta minden járandóságát, mások per útján harcolták ki a jussukat – évekig tartó részletekben csepegtetik nekik –, és vannak, akik illetéktelenül vették fel. A jogszabályt kidolgozó szociáldemokrata szenátor éppen ezzel, a törvény egyenetlen alkalmazásával érvelt, ami igaz is, csakhogy a megoldás nem az, amit józan ésszel várni lehet a huszonegyedik századi Európában, hanem épp az ellenkezője. Azaz nemhogy kifizetné az állam az adósságait a megrövidített tanároknak, és felelősségre vonná a csalókat, emígy példát mutatva törvénytiszteletből – inkább kiterjeszti és törvényerőre emeli a bűnözést. Így lesz általános katasztrófa egy tyúklopásból: hiszen ha nem csupán három tévútra került jutalompénzre, hanem minden közalkalmazotti zsebbe kerülő borítékra felmentést hirdetnek, akkor a lopás is törvényes, a korrupció sem üldözhető, aki bírja, marja, a becsületes balekeknek pedig úgy kell, miért nem szemfülesebbek! A szomorú az, hogy a javaslatot senki sem ellenezte a szenátusban, mindössze két tartózkodást jegyeztek a szavazásnál. Senki nem akadt, aki megkérdezte volna, hogy a (jó- vagy rosszhiszemű) haszonszerzők bátorítása helyett miért nem a sorozatban tévedő, esetleg megvesztegetett hivatalnokokat büntetik – a magánszektorból rég kirúgták volna az elszámolási hibán kapott alkalmazottat –, és azt sem, hogy akkor az állam terheitől roskadozó kisvállalkozók tartozásaira miért nem terjed ki a pénzügyi kegyelem. A következő törvénytervezet talán azt mondja ki, hogy egyesek egyenlőbbek...
Nem az amnesztia a baj. Hanem az, hogy a legesélyesebb államfőjelölt ilyen programmal indul.
Demeter J. Ildikó, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Negyed évszázad, harmincezres veszteség
Az 1990–1991-es tanév óta folyamatos csökkenést figyelhetünk meg a Maros megyei oktatásban az óvodásoktól egészen az egyetemistákig. Mint kiderült, csaknem harmincezerrel csökkent Maros megyében a diákok száma az elmúlt negyed évszázadban.
A napokban több cikkünkben is beszámoltunk arról, hogy iskolák szűnnek meg, és egyre kevesebb osztály indul tanévkezdéskor, ezért utánanéztünk az elmúlt évtizedek statisztikáinak. Huszonnégy évvel ezelőtt még 132 684 diák tanult a megye tanintézeteiben – derült ki a Maros Megyei Statisztikai Hivatal adataiból, a 2012–2013-as tanévben már csak 104 523 volt a tanulók száma, ennek értelmében 28 161 diákkal, vagyis csaknem harmincezerrel csökkent az oktatásban részt vevők száma.
2012-ig növekedett az ovisok száma
Nem tapasztalható folyamatos csökkenés ebben az időszakban az óvodai oktatásban. Bár az 1990–1991-es tanévben 22 307 gyerek járt óvodába, 2012–2013-ban pedig már csak 18 882, 2004-től növekedés tapasztalható 2012-ig. Húsz évvel ezelőtt 20 985 óvodás volt, és egészen a 2011–2012-es tanévig 22 069-re nőtt ezek száma.
Az általános iskolások száma 19 183-mal csökkent. Ebben az esetben is folyamatos létszámcsökkenés tapasztalható, kivéve a 2012–2013-as tanévet. 1990-ben 70 417 diák tanult általános iskolában, 2012-ben csak 47 601. Ehhez képest 2013-ban 51 234 volt az 1–8. osztályos diákok száma. Az általános iskolai speciális oktatásban is egyre kevesebben tanulnak, 1990-ben 644, míg 2013-ban 370 diák.
Ingadozó volt a középiskolások száma 1990 és 2013 között. Huszonnégy évvel ezelőtt 27 848 diák tanult középiskolában, 2013-ban viszont már csak 20 760-an. Ez idő alatt 16 ezerre is csökkent a létszám 2000-ben, illetve a 22 ezret is érintette 2012-ben.
Kilencezerrel kevesebb szakiskolás
Inas- és szakiskolába 9545 Maros megyei diák járt 1990-ben, 2013-ban pedig 450. Ezen diákok száma 4 és 6 ezer között mozgott 1995 és 2009 között, a nagy csökkenés ezután következett be. A posztliceális képzések ezzel ellentétben idővel egyre népszerűbbek lettek, 1990-ben 692-en vettek részt ilyen képzésben, 2013-ban már 2703-an.
A felsőoktatás iránti érdeklődés csaknem negyed évszázad alatt a tízszeresére nőtt. Míg 2013-ban 10 494 fiatalt tartottak számon a felsőoktatásban, 1990-ben mindössze 1875 hallgatójuk volt az egyetemeknek.
Bár voltak különböző növekedési hullámok, ilyen volt például a 2011–2012-es és 2012–2013-as tanév közötti három és fél ezres létszámemelkedés az általános iskolában, illetve a felsőoktatás iránti rohamosan növekedő érdeklődés, összességében csökkent a diákok száma.
A Maros megyei főtanfelügyelő-helyettes, Illés Ildikó véleményét kérdeztük a fenti adatokról. Elmondása szerint a jövő a mai fiatalok gyerekvállalási hajlandóságán múlik. „Azért jutottunk ide, mert kevesen vállalnak gyereket, valamint sokan családostól külföldre költöznek. Egyre kevesebb tanári állás lesz, és fokozatosan zárjuk be az iskolákat. Csak akkor lesz jobb a helyzet, ha a mai fiatalok minél több gyereket vállalnak” – mondta a főtanfelügyelő-helyettes.
Becze Dalma, Székelyhon.ro

Új szakokkal indít a Művészeti Népiskola
Kovászna megye minden városában indulnak szakok a Művészeti Népiskola szervezésében, az iratkozás jövő héten kezdődik.
Új szakokkal, tavalyi tandíjakkal kezdi az évet idén a Művészeti Népiskola Sepsiszentgyörgyön – tájékoztatott Gáj Nándor igazgató. A beiskolázási terv elkészült, a jelentkezőket hétfőtől kezdődően várják, a felvételiket a különböző szakokra pedig szeptember 15.-19. között szervezik. Idén bővült a kínálat, így dob szakot is indítanak, de együttesek jelentkezését is várják, azaz olyan fiatal zenekarokat keresnek, akik tagjai továbbképeznék tudásukat és kilépnének a kis próbatermi helyszínekből. Baróton énekszakot indítanak, mert nagy rá az igény, Kovásznán pedig hegedűt tanítanának, de népi hangszereken is tanítják játszani a jelentkezőket, így lesz népi hegedű, brácsa, és más hangszeroktatás is.
Sepsiszentgyörgyön a 2014-2015-ös tanévre öt helyet hirdettek meg zongora szakon és szintén ötöt szintetizátor szakon, a gitár szakra 8 hely van, a hegedűre 5, ének szakra pedig 6 hely. Brácsára és kobozra két-két diákot tudnak fogadni a sepsiszentgyörgyi intézménybe. Az egyéni oktatásra – mint klarinét vagy brácsa – 3-3 hely lesz, de rajz szakra is lehet jelentkezni két helyre, valamint népi bútorfestészetre, ahol 4 hely lesz. Balettre is várják az érdeklődőket, itt a korhatár öt év, tíz helyet hirdettek meg. Kovásznán zongora szak indul 6 hellyel, kórus osztály szintén 6 hellyel és gitár szak 12 személyes csoportnak. Kézdivásárhelyen szintetizátor szakra lehet iratkozni a 6 meghirdetett helyre, Baróton pedig különböző hangszerképzés indul (brácsa, hegedű, szintetizátor, koboz) két-két hellyel.
Az iskolába való beiratkozási díj nem változott a tavalyhoz képest, ahogyan a tandíj sem – mondta az igazgató. A beiratkozás 60 lej, a tandíj pedig az egyéni hangszeres oktatás esetében egy évre 620 lej, a balettoktatás 380 lej, míg a rajz szak 350 lejbe kerül. A csoportos oktatás egy évre 280 lej személyenként.
Az iskolában egyébként tizenöt állandó tanár oktat több mint ötszáz gyereket és felnőttet, viszont úgynevezett bejáró oktatók is vannak. Az intézményt Kovászna megye Tanácsa tartja fenn, éves költségvetésük 900 ezer lej, melyből 200 ezer lejt a képzésekért fizetett tandíjakból kap az iskola.
Bús Ildikó, Székelyhon.ro

A levelezőlistától a Csíki Anyákig
Egy levelezőlistával indult minden, amelyet a tenni akarás, a valahová tartozni érzés vezérelt. Aztán megalapította a Csíki Anyák Egyesületét, amely ma már számtalan esemény, előadás, rendezvény megszervezésén van túl. Tiboldi Beáta két gyermek édesanyja, amolyan örökmozgó, megoldásokat kereső, tenni akaró nő.
– Csíkszeredában születtem 1976 őszén. Alaptanulmányaimat itthon végeztem, egyetemre harmadik próbálkozásra jutottam be magyar-angol szakra Bukarestbe. A bukaresti világ még jobban megedzett, az ott töltött hét év sokat számított, szakmai téren is megerősített. Olyan mértékű honvágyam volt, hogy képes voltam hetente hazautazni, felmenni a Hargitára, majd kezdődhetett egy újabb hét. A szessziókon kívül sosem maradtam két hétnél többet ott. A fővárosi évek után úgy éreztem, talán hirtelen túl nagy lenne a változás egyből hazajönni. Mivel munkalehetőség adódott Budapesten, odaköltöztem, és egy féléves kitérővel érkeztem haza a jelenlegi munkahelyemre. Elindult tehát 2005-ben a kaland itthon, úgy éreztem, hogy a két főváros már jól színesítette a palettámat, a bukaresti, többnyire az egyetem, a munkahely és a sportpályák között eltöltött éveket, kompenzálta a budapesti kulturális élet és az egyéb lehetőségek. Érdekes, sosem éreztem azt, hogy Budapesten otthon lennék, inkább kirándulásnak fogtam fel azt az időszakot, vagy peregrinációnak, nem terveztem ott élni. 2006 végén ismerkedtem meg a leendő férjemmel, azóta született meg Luca, aki január végén lesz hétéves, és Isti, aki novemberben lesz ötéves.
– Ezek szerint sosem dolgozott a szakmájában?
– Olyan szinten igen, hogy folyamatosan voltak fordítási felkéréseim, de egyébként nem. Szerencsésnek tartom viszont, és javasolni is tudom, hogy aki teheti, ne ragadjon le csak a szakmája mellett. Amikor végeztem a negyedik évvel az egyetemen, nem indult ötödév, így folytattam az akkor már hároméves munkaviszonyomat, és lobbiztam, hogy legyen ötödév. A tanáraim későbbi elmondása szerint én lobbiztam ki a következő évben induló mesterit. Egy ötödéves hungarológus nagyon összenő a tanári gárdával, így az órák összeállítására is lehetett rálátásom. Megtiszteltetés volt számomra.
– A Csíki Anyák Egyesületének alapítója, elnöke. Honnan az egyesület ötlete?
– Akkoriban ezen nem gondolkodtam, de biztosan nem én találtam fel a spanyolviaszt, lehettek még ilyen kismamás találkozások korábban is, egyszerűen hasznosnak találtam, önsegítőnek. A második gyermekünkkel voltam várandós, amikor a tettek mezejére léptem, a belső igény, a valahová tartozás materializálódott egy éjszaka leple alatt. Úgy éreztem, hasznos lenne egy közösséghez tartozni. Bukaresti éveim alatt ott voltam valamilyen szinten, amikor indult a Bukaresti Magyar Diákszövetség és már akkor megtapasztaltam egy levelezőlista előnyeit. Így született meg 2009-ben a csiki anyák levelezőlista. A csoportba első körben az ismerőseim kerültek be, majd azok, akik előzetes bemutatkozás alapján jutottak közénk. Ragaszkodtam a célcsoporthoz: ez kizárólag a Csíki-medencében élők vagy innen elszármazottak, ide letelepedett magyar édesanyák levelezőfóruma. Nagyon szerettem, mert a levelezőlistának volt egy meghittsége, jó közösség volt. A listatagok gyermekeinek a kezdetekkor közös születésnapokat, Mikulásjárást, farsangolást is tartottunk. Bár még ma is működik a levelezőlista, a bensőséges, hosszasan fogalmazott levelek eltűntek, a Facebook „gyorsmegoldó” felülete nagyjából megváltoztatta a kapcsolatokat. Személytelenebb, de mindenképp hasznos, a visszajelzések alapján. Idővel rájöttünk, hogy a levelezőlista nem biztosít nekünk jogi hátteret, szükségszerű volt a váltás. Bátran láttam munkához, így jött létre másfél év után 2011 márciusában a Csíki Anyák Egyesülete. A kolozsvári és bukaresti hasonló témákban szervezkedő egyesületek vezetői bábáskodtak a születésünknél, fontosnak tartottam, hogy indulástól legyenek külsős „anyáink”. Nem könnyű egy nonprofit szervezet fenntartása, de örülök annak, hogy megvannak a helyi civilek, akikkel az idő során közös projektek születtek, valósultak meg, tudjuk mikor, kihez irányítsuk a hozzánk fordulókat. Szeretem, ha más is tesz a közösségért önzetlenül.
– Ez az egyesület népszerű is, de ugyanakkor sokakból negatív érzéseket vált ki. Ez mivel magyarázható?
– Sokszor vágták a fejemhez, hogy igen, jönnek a csíki anyák és megmondják, hogyan kell nevelni a gyermekeket. Pedig nem erről van szó. Azt hiszem valahol van egy félreértés is, meglehet, a hiba tőlünk ered. Időszűke, alkalmazott személy hiánya miatt nem kommunikáltunk érthetően kifele, de megtörténhet, hogy voltak közöttünk olyan személyek is, akik erélyesebben védték saját nézeteiket, amelyek nem föltétlenül födték az egyesületi elveket, de anyának anya volt, és csíkinak is csíki az illető. Az irigységre sosem szoktam gondolni, hogy ez lenne az oka az ellenérzésnek. Másrészt lássuk be, nem nehéz manapság általánosítani, skatulyázni a gyermekét kendőben hordozó vagy nyilvános helyen szoptató édesanyát, esetleg horribile dictu az otthonszülést választó kismamát, de még a babakocsiját tologató, nejlonmotorral hangosan közlekedő totyogó édesanyát sem, Csíkban mindenki csíki anya. És úgy tűnik, a polgárok szerint értük az egyesület felel. Nem könnyű.
– Amikor elindította a levelezőlistát gondolta volna, hogy ez lesz belőle?
– Nem arra gondoltam, hogy mi lesz, hanem hogy nagyon szeretném jól megcsinálni. Tudtam, hogy ez az egyesületi munka nem tud rossz lenni. Ha nem is láttam a végét, de reménykedtem, hogy mindenkinek jó lesz. Kitartó voltam az induláskor, és még egyelőre tart a lelkesedés. Egyébként az egyesületi munka is olyan, mint egy család élete, mindenkinek megvan a feladata. Annak idején is úgy próbáltam az alapító tagokat bevonzani, hogy legyen köztünk orvos, jogász, könyvelő, minél szélesebb területet födjünk le és mindenki elhivatottságból segítsen. Sok toleranciára van szükség. Megőrülne az ember, ha mindig mindent a szívére venne. Persze ez nem azt jelenti, hogy feladja az elveit, csak nem kivont karddal dolgozik.
– A csiki anyák mellett ott vannak a csíki apák? A férjét például elég sok rendezvényükön látom...
– Igen. Kérdezték is, hogy ő is tag-e? Néha úgy érzem szegénynek nincs túl sok választása, de azt hiszem, a szülei révén megszokta az aktív életet, szívesen segít, ha nem hajnali két-három óra között kérem fel egy-egy komolyabb számítógépes feladatra. Biztosan nagyon nehéz megszervezni kisgyerekekkel, hogy az egyesületi megbeszéléseken többen is részt tudjanak venni, tény hogy nagyon jó férjeink vannak, akik maximálisan támogatnak minket. És igen, ott segítenek és akkor, ahol, amiben tudnak.
D. Balázs Ildikó, Székelyhon.ro

„Kapunyitogató” kultúrházavató Biharon
A Kapunyitogató című hagyományőrző rendezvénnyel egybekötve tartották meg szombaton a felújított kultúrház avatóját Biharon. Az eseménysor délelőtt bográcsosfőző versennyel indult, kora délután pedig kézműves foglalkozások várták az érdeklődőket.
A magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet ötödik éve szervezi, és idén először terjesztette ki az országhatáron túlra a Kapunyitogató címet viselő rendezvénysorozatát, melynek célja megmutatkozási lehetőséget teremteni az amatőr népi művészeti előadók és előadói csoportok számára, ugyanakkor ezekkel megnyitni, vagyis „kaput nyitogatni” olyan települések kultúrházain, ahol közművelődési céllal ritkán fordul a kulcs a zárban. Mindezt az említett intézet főosztályvezetője, Dombi Ildikó mondta el szombat délután Biharon, ahol megyénkben másodszor tartottak „kapunyitogatást”. Ezt az alkalmat használták fel a helyeik, hogy egy kalap alatt megtartsák a felújított kultúrház avatóját is. Az eseménysor délelőtt bográcsosfőző versennyel indult (apropó, a Kapunyitogatóba a gasztronómiai értékmegőrzés is beletartozik), kora délután kézműves foglalkozások várták az érdeklődőket a kultúrházzal szomszédos iskola udvarán.
Két év után
A kultúrházbeli ünnepséget Nagy Gizella polgármester nyitotta meg, beszédében elmondva, hogy 2 év után nyitották ki újra az immár felújított épületet, melynek nem csak a falai újultak meg, de az EU-s támogatásnak köszönhetően a széksorok is, és új a hangosítás keverőpultja is. A vendégek között köszöntötte Deloreán Gyula nemrég kinevezett alprefektust, akinek polgármestertársai nevében is „megígérte”, hogy sokat fogják koptatni irodájának kilincsét. Cseke Attila képviselő úgy vélte, megérte a két évnyi várakozás, mert jól sikerült a kultúrház felújítása, ugyanakkor hozzáfűzte, hogy az infrastrukturális fejlesztések mellett nagyon fontos a közösség erősítése is. Ennek apropóján megköszönte mindazok hozzájárulását, akik részt vettek a második Fekete-Körös Völgyi Magyar Napok lebonyolításában, hiszen, mint fogalmazott, a tömbben élőknek segíteni kell a szórványban élőket. (A később fellépett csoportok nagyrésze előző este Magyarremetén szerepelt – szerz.megj.) A továbbiakban a polgármester asszony Cseke Attila és Deloreán Gyula segédletével adta át a főzőverseny résztvevőinek az okleveleket, illetve a díjakat a legjobbaknak, kiknek sorában harmadik lett a Molnár család, második holtversenyben a szalárdi és a paptamási, első pedig a bihari ifjúsági szervezet csapata.
Fellépők
Következett a „kapunyitogató-műsor”, melynek felvezetésében a már idézett Dombi Ildikó a fentiek mellett elmondta, hogy először Békés megyében tartották meg, aztán kiterjesztették az egész országra, ahol ma már több mint 200 településen „nyitogatnak”, és idén először a határon túl is, összesen 26 helyszínen. A programban Miklós-Papp Zsuzsanna és Miklós Anna népdalokat énekelt, a csatári Molnár István citerázott, az asszonyvásári Bertalan Attila citerajátékával Barta Renáta népdalait kísérte, a csoportok sorában pedig a micskei Görböc, a magyarremetei Kéknefelejcs, a nagyszalontai Toldi, és az érmihályfalvi Nyíló Akác követte egymást. Ezek után Csernák Béla tiszteletes és Szabó Ervin tisztelendő áldotta meg a felújított kultúrházat. A műsor második részében a debreceni Hajdú Néptáncegyüttes Napkelettől Napnyugatig – Tánc és hagyomány Rábaköztől Székelyföldig című műsorát nézhettük meg, pontosabban részleteket abból. Ennek során egyebek mellett nem csak rábaközi, somogyi, mezőségi, szilágysági és kalotaszegi táncokat láthattunk, de a jellegzetes népviseleteket is bemutatták. Kár, hogy a bizonyára fontos további elfoglaltság az előzőleg sorolt tánccsoportok mindegyikét elszólította ekkorra már az egyébként is igen szellős széksorokról, így nem voltak részesei a műsornak és a rögtönzött néprajzelőadásnak.
Rencz Csaba, erdon.ro

A magyar pártrendszer polaritása
Annak ellenére, hogy korunkban a lényeges politikai-gazdasági kérdések a háttérben dőlnek el, s a demokratikus ellenőrzöttség alá eső közéleti terület úgy viszonyul a tényleges hatalmi folyamatokhoz, mint a platóni barlanghasonlatban a lekötözött emberek által figyelt árnyak a teljes valósághoz, mégsem értelmetlen a klasszikus politológia egyes kérdésfelvetéseit végigfuttatni a magyar valóságon.
Ilyen például a rendszerváltás utáni magyar politika polaritása, amely a gyakori változások után az utóbbi fél évtizedben stabilizálódni látszik. Jóllehet, az egész magyar politikai elit gúzsba kötve táncol akkor is, ha egy része kormányra kerülve a globalista jármot úgy fogja fel, mint az egyéni- és klikk-érdekérvényesítés kiváló eszközét. Ismerjük a jó öreg Rejtő-poént: „meg lehet magát vesztegetni?”– kérdi az arab csendőr Tuskó Hopkinst, akinek villan a szeme: „Azt próbálja meg! – feleli, majd hozzáteszi: menni fog”. De éppen ezért nem mindegy, hogy kormányra kerül-e ismét az a galeri, amelyik kormányon úgy működött, mint az idegen gyarmatosító hatalom helyi adminisztrációja. Ellenzékben pedig ideológiai muníciót szolgáltatnak a magyar szuverenitás ellenségeinek. (Lásd Tavares-jelentés.) A demokrácia nem kis részben színház, egyes országok esetében majdhogynem teljes mértékben az, ahol sikerült kialakítani egy olyan álparlamentarizmust, amelynek keretében bármelyik párt győz, ugyanazt a globalista főhatalmat szolgálja, a jelek szerint Magyarországon nem tartunk itt.
Utódkommunisták, liberálisok, konzervatívok
1990-ben három pólus mutatkozott: az utódkommunista, a liberális és a konzervatív. Gazdasági szempontból a szociáldemokrata pólus lefedetlen volt, az utódkommunisták, akiket akkor még egyedül az MSZP képviselt, nem sokat törődtek a munkássággal s a szociális ellátórendszerrel. (A Munkáspártot nem számítom e pólushoz, bár utódkommunista párt volt az is, de egy percig sem volt hajlandó az antiimperializmusból feladni, nem állt be az új „gazda” mellé, hanem külföldi szövetségesek és belső társadalmi támogatottság híján elvérzett). A liberális pólust az SZDSZ és a vele akkor még szövetségben működő Fidesz jelenítette meg, a konzervatívot az Antall József által integrált nemzeti kereszténydemokrata koalíció, az MDF–KDNP–FKGP szövetség.
1994-ben minden felfordult, alapvető átrendeződés zajlott le. A posztkommunista pólus gazdagodott az SZDSZ-szel, melynek még az antalli mérsékelt, a globalista főhatalomnak önmagát a kulcskérdésekben (adósságszolgálat, a kommunista politikai bűnözők felelősségre vonása, a nemzeti érdekeket tekintetbe nem vevő privatizáció) alávető politika is túl nemzeti volt. Inkább odavetették saját szavahihetőségüket, s harsány antikommunistákból, az MSZP első számú gyalázóiból átvedlettek koalíciós partnerré egy 54 százalékos MSZP mellett. Vannak, akik ezt anyagi érdekekkel magyarázzák. Jómagam úgy vélem, legalább annyit nyomott a latban az eszmei ideológiai rokonság is, mely elsősorban a nemzetellenességben és a globalizmus kiszolgálásában ragadható meg. Erre utal a Demokratikus Charta megszerveződése, aminek apropója az volt, hogy a globalizmus egyik helyi főemberének, Surányi Györgynek a mandátumát Antall nem hosszabbította meg a Magyar Nemzeti Bank elnöki székében. A Charta, a nem létező fasiszta veszély elleni népfrontos fellépés hozta ki az MSZP-t a politikai gettóból 1991–92-ben.
A konzervatív póluson megjelent a Fidesz, a Torgyán-vezette, kiszámíthatatlan, követhetetlen Független Kisgazdapárt pedig sokak elemzésében mint fél-pólus jelent meg. Mindenesetre 1994 és 1998 között sokáig úgy nézett ki, hogy a Fidesz-KDNP-MDF, az MSZP-SZDSZ és a Kisgazdapárt a voksok egy-egy harmadával számolhat a választásokon s szükségszerű, hogy ezek közül két erő szövetséget kössön. Mint tudjuk, a Kisgazdapárt és a Fidesz lépett szövetségre úgy, hogy a Fidesz várakozáson felül, a Kisgazdapárt pedig várakozáson alul szerepelt. Bejutott ugyanakkor „fél-pólusnak” 5 százalékkal a MIÉP. Az SZDSZ-MSZP szövetség pedig tartósnak bizonyult, ami nem meglepő, hiszen megvolt az értékrendi átfedés, a közös érdek és a közös külső igazodási pont.
Két oldal közt
2002 és 2010 között kétpólusú volt a magyar politikum: egy oldalon állt az MSZP és hű fegyverhordozója, a támogatottságát következetlenségével teljesen szétprédáló SZDSZ. (Ehhez persze az is szükséges volt, hogy a nemzeti erők Pozsgay Imrétől Szűrös Mátyásig az MSZP-ből kikopjanak és az MSZP nemzetellenességben az SZDSZ-hez soroljon be. Kovács László, Gyurcsány Ferenc, Lendvai Ildikó, Kósáné Kovács Magda, Szabó Zoltán, Szekeres Imre, Szanyi Tibor s hadd ne soroljam tovább, kiválóan alkalmas figurák voltak ehhez és olyan látványos nemzetellenes húzásokhoz, mint a státustörvény megszavazása, majd az annak érvényesítését biztosító Orbán-Năstase egyezség elleni demagóg támadás, a 23 millió román munkavállalóval való fenyegetés vagy a 2004-es népszavazás uszító kampánya.) Másik oldalon a Fidesz, melynek kétes értékű eszmei partnere volt az MDF, mely mára teljes mértékben erodálódott, élpolitikusaik egy része, akik az eredeti eszmeiség megtagadását karrierérdekektől vezérelve követni tudták, most Gyurcsány Ferenc körül tűnnek fel.
Atipikus erőtér
2010-ben változott a helyzet a Jobbik parlamentbe kerülésével. Létrejött egy teljesen új, atipikus hárompólusú rendszer, melynek legerősebb, központi eleme a kormányerők szólamaiban „centrális erőtérként” jelenik meg. E gondolat, mint retorikai motívum már a 2009-es európai parlamenti választás tájékán hallható volt, amikor Orbán a Fideszt és a KDNP-t nevezte a mérsékelt centrális erőknek, ellentétben ellenfeleivel, a baloldali és jobboldali „szélsőségesekkel”. A szélsőségesség vádja persze nem állja meg a helyét, hiszen egyetlen politikai erő sem kívánja a demokratikus berendezkedést valamilyen diktatórikus rezsimmel felváltani, s az erőszak sem jelenik meg egyetlen párt retorikájában sem (a politikai szélsőségességnek e két alapvető ismertetőjegye van), de annyi biztos, hogy a választók széles tömegei számára ez egy jól fogyasztható megfogalmazás. Tény az, hogy van egy nemzeti radikális pólus, amit az utóbbi félévtizedben 15–20 százalékos támogatottságot magáénak tudó Jobbik jelenít meg, amely retorikájában és a magyar sorskérdésekre adott megoldási javaslatokat illetően élesen elkülönül a kormányerőktől akkor is, ha vannak lényeges találkozási pontok. A Jobbik akkor lenne zavarban, ha megnyerné a választást, és szembetalálkozna azzal a kérlelhetetlen valósággal, hogy a parlamenti többség nem elég egy ország átprogramozásához. S egy dolog az elvi célrendszer és más az ezer fék, beépített gáncs, nemzetközi kényszerszabta csekély mozgástér, amiben egy szuverenitásának jelentős részétől megfosztott, a multinacionális cégek által nagymértékben uralt kis ország kormánya mozogni tud. (Nem vitatom, hogy egyes területeken valóban változást hoznának, mint például a kulturális finanszírozás esetében. De aziránt erős kétségeim vannak, hogy például az adósságszolgálat frontján vagy autonómiaügyben áttörést tudnának elérni.)
Az MSZP és szatellitpártjainak vonatkozásában felmerül a szélsőségesség problematikája, hiszen ha volt a negyed évszázados legújabbkori magyar demokráciának valós sérülése, akkor az a 2006-os rendőrterror volt, amikor a politikailag befolyásolt rendőrség, bíróság és a sajtó egységfrontjával szemben a megkínzott, megvert, megalázott egyszerű polgárnak nem volt kihez fordulni. De ezzel a politikai erővel sem a potenciális szélsőségesség a fő probléma, hanem az, hogy a globalista gyarmatosítók hazai segéderőiként működnek. Kellő tér hiányában a besorolhatatlan és igen csekély szavazóerőt jelentő LMP-t most nem helyezem el ebben a rendszerben, valójában ők a három pólus mellett egy negyedik „félpólust” jelenítenek meg.
Békés építkezés?
Biztató, hogy a nemzeti erők fokozott térnyerése figyelhető meg az elmúlt két évtizedben. Ha 1994 óta eltelt húsz évet vizsgáljuk, akkor azt láthatjuk, hogy húsz esztendeje a nemzeti erők a leadott voksok felénél kevesebbet mondhattak magukénak, s innen evoluált a helyzet addig, hogy két választáson egymás után a voksok két harmadának örvendhettek.
Visszatérve a magyar jövő szempontjából tényleges veszélyt jelentő pólusra: nem biztos, hogy az álbaloldal jelenlegi szétziláltságából van kiút. Elérte őket az osztódás jelensége, marakodnak a koncon s a megmaradt szavazóerőn. Mindehhez politikai bohózatba illő kalandokba is bemennek, mint amilyen most legutóbb az ismeretlenség homályából előrángatott Falus Ferenc főpolgármesterjelöltté avatása. Falus Medgyessy Péternél is rosszabb kommunikátor, bukása megjósolható.
Magyarán jó esély van arra, hogy a jelenlegi polaritás mentén „befagy” a magyar pártrendszer, és csak kisebb mozgások lesznek középtávon. Ez akár másfél évtized békés nemzeti építkezést is jelenthet.
Borbély Zsolt Attila, Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Bestiarium Siculorum a pulzArton
A pulzArt fesztivál keretében mutatták be a csíkszeredai György Attila legújabb könyvét, a Bestiarium Siculorumot. Az íróval Lakatos Mihály, a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központjának vezetője beszélgetett.
A Tein Teaház adott helyet a könyvbemutatónak, melyen számos érdeklődő és az író sepsiszentgyörgyi baráti köre vett részt. Lakatos Mihály elöljáróban elmondta: ez a kötet György Attila tizedik könyve, írója pedig egy igazi scriptor seclericus. A kritikai visszhangokkal kapcsolatosan György Attila kifejtette: három féle emberrel nem szabad szóba állni: színész, politikus és kritikus, bár mindhárom megtalálható baráti körében. A kritikákkal azonban óvatos, jobban szeretné, ha negatív kritikákkal is illetnék, mert ha sokat dicsérnek valakit, az azt jelenti, hogy valamit rosszul csinál. A Bestiráiumról kiderült, hogy valós és képzelt állatok, lények könyve, György Attila pedig a műfaj fehér hollója.
Az író-olvasó találkozó érdekessége volt, hogy a moderátor kérdéseire válaszként az író felolvasott könyvéből, így megtudhattuk, hogy a rézfaszú bagoly milyen lény, illetve mitől szeszmacska a szeszmacska. A könyv megírására a kezdő lökést a környezet adta – magyarázta György Attila, hiszen a legtöbb megjelenített lény létezik a környezetében. Lakatos értékelése szerint a könyvből kiérzi az olvasó a jókedvet és az örömöt, amellyel írták, ugyanakkor köztudott, hogy György Attila három dolog megszállottja: a történelemé, a filmeké és a humoré. A kötet szatíraként is olvasható, de nem ajánlott gyerekeknek esti mesének, viszont turista kalauznak nagyszerű, mivel benne van az is, hogy miért nem játék a medve és milyen „állatfaj” a picipanka.
A kötetnek folytatása is lesz, de az, hogy milyen állatok leírását tartalmazza, egyelőre titok.
Bús Ildikó, Székelyhon.ro

Magyar vezetővel kezdték az iskolát
A nyári szünet után ismét visszaültek az iskolapadokba a diákok. Hétfőn Maros megyében 86 ezer diák kezdte meg az új tanévet, amelynek csupán 33 százaléka magyar. Több mint hatszáz gyerek tanul a következő tanévben a marosvásárhelyi Tudor Vladimirescu Általános Iskolában, ahol a tanintézet élén első alkalommal áll magyar igazgató.
A tanévet 86 ezer diák kezdte meg a megyében, ennek 33 százaléka magyar – tájékoztatott Maros megy főtanfelügyelő-helyettese, Illés Ildikó. Hétfőn 9 órától nyitották meg a tanévet a megye iskoláiban, ahol bemutatkoztak többek között a nemrég kinevezett új intézményvezetők is.
A Tudor Vladimirescu Általános Iskolában, amelyet sokan még 20-as iskola néven emlegetnek, Boczog Szabolcs vette át az intézményvezetést. A három éve aligazgatóként dolgozó pedagógus az első magyar igazgatója az iskolának. A nyitóünnepségen az új intézményvezető beszámolt az elmúlt év sikereiről és bátorította a diákokat hasonló sikerek elérésére.
„A holnap végzősei több kritériumnak is meg kell felelniük. Egyrészt kiegyensúlyozott felnőttekre van szüksége a társadalomnak, másrészt sokoldalú képzettséggel rendelkezik. Ismernie kell történelmét, identitását, és szolgálnia kell a nemzetet amelynek tagja. A szülők igyekeznek mindent megadni gyermekeiknek, segíteni őket az úton, azonban nem szerencsés az, amikor saját álmainkat vetítjük gyermekeinkre. Az életben kapott talentumok nem egyformák, így azokat kell kamatoztatni, amelyek a legígéretesebbek a gyerekek számára. A tanulás mellett arra is figyeljünk, hogy jusson idő a családi programokra, rokoni-, baráti kapcsolatok ápolására” – szólt a szülőkhöz is az igazgató.
A továbbiakban a sikerekről számolt be az intézményvezető. „Az elmúlt három évben sok pénzt fektettünk az épület feljavításába, kicseréltük az ajtókat, lefestettük az osztálytermeket és a folyosókat. A tanulmányok terén is szép eredményeket értünk el, több tantárgyversenyen is országos, illetve nemzeti szakaszokon hódítottunk, és Sütő András ösztöndíjban is részesült egyik diákunk. A város legjobb középiskoláiba jutottak be volt nyolcadikos diákjaink, akikre nagyon büszkék vagyunk” – hangsúlyozta az intézményvezető.
A kis gólyákra is büszkék a tanárok, őket külön megtapsolták az ünnepségen. A tanintézet 635 diákja, amelyből 220 magyar, ilyen pozitív hangulatban kezdethette az iskolát.
Becze Dalma, Székelyhon.ro

Kortárs kultúra öt napon át
Öt napon át lüktetett a kultúra Sepsiszentgyörgyön, ahol gyerekek és felnőttek találkoztak a kortárs művészet különböző ágaival, játékaival. Az elmúlt napokban új kiállítótér nyílt, játszótérré alakult a központi park és tetházas előadások zajlottak.
Feldmár András nem mindennapi előadásával kezdődött múlt szerdán a pulzArt összművészeti fesztivál, mely több okból is rendhagyónak bizonyult: nem művészi, de játékos előadásnak lehetett szem- és fültanúja az interneten bejelentkező terapeuta közönsége. Az előadás után rögtön megnyitóra várták a közönséget, ugyanis Henning János és Kiss Bence alkotópárosnak az Ő is én című tárlata nyitotta az új kiállítóteret a Csíki utcai Köntés kávézó alagsorában. A kiállítás merész filozofálgatás, képi nyelven való gondolkodás arról, hogy hol tartunk ma – hangzott el a megnyitón. A fotográfus és újságíró egymásra rímeltetik a képet és szöveget.
Játék a köztereken, parkokban és kiállítóterekben
Csütörtöktől már teljesen új arculata lett a városnak, pezsgett a kultúra és a játék. Önkéntesek kínálták a programfüzeteket és a játékos nyereményjegyeket, de interktív játékra is várták a lakosságot. A pókhálóépítésbe bárki bekapcsolódhatott az Erzsébet parkban a játszótér mellett, ahol öt kilométernyi szürke és narancssárga szalagból alakítottak ki pókhálót.
Szintén sikeres volt Csutak Magda kiállítása is: a Magma kiállítótér bejárata zárva, a pulzArt fesztivál pityköves játéka zérósokban számol, de nem a semmibe vezet, hanem a hátsó bejárathoz, ahol kivételes módon kint tartották meg a beszédeket. Az Ausztriában élő, sepsiszentgyörgyi képzőművész 1977-ben emigrált, azóta nem állított ki Romániában. Csutak Magda – akit a megnyitón számos régi ismerős is üdvözölt – nemcsak szakmai kapcsolatban áll a Magma kiállítótérrel, de a Bazár sor sarkától pár méterre volt az otthona, így a tárlat helyszíne ezért is különleges volt számára.
Kortárs írók új könyveinek bemutatói
Irodalomból sem volt hiány az elmúlt napokban, hiszen György Attila is bemutatta legújbb kötetét a Bestiraium siculorumot, de Kukorelly Endre is jelen volt, aki a Tein színpadán elmondta: azért értékeli a pulzArt összművészeti fesztivált, mert „itt van esély arra, hogy összeismerkedjünk. A korábban még létező átjárást a művészetek közt úgy lehet újjáéleszteni, ha közös tereket alkotunk.”
Az utóbbi évek kiemelkedő magyar prózájának számít Tompa Andrea Fejtől s lábtól című regénye, a kolozsvári származású, ma Budapesten élő írót Tamás Dénes faggatta. A második regényét megjelentető szerző elmondta, orvos szeretett volna lenni, de a nyelvhez való kötődés felülírta a hivatást, így magyar szakra iratkozott be.
Román és magyar ajkú, kortárs irodalmat kedvelő közönség gyűlt össze a közvetlen, őszinte hangvételű, személyes történetekkel és szemléletes életképekkel színezett közönségtalálkozóra az egyik legjelentősebb román alkotóval, Mircea Cărtărescuval. Az író személyes és szakmai játszóterének áttekintését egészen gyermekkorától kezdte, beszélt a legendás bukaresti Hétfői Kör (Cenaclul de Luni) szemléletváltoztató hatásáról, a ’89-es változások előtti lírai telítődöttség és alkotói válság megéléséről, a költészettel való radikális szakításról és a prózához fűződő ars poeticájáról.
A világ minden táján játszott előadás
Kétségtelen, hogy a pulzArt fesztivál kiemelkedő pillanata volt a Jel Színház Woyzeck című előadása, amelyet az elmúlt húsz évben legalább háromszázszor játszottak a világ minden táján – tájékoztattak a szervezők. Georg Büchner különös, látomásos szövegét Nagy József képekké, akciókká alakította. A fanyar humorú, több síkon értelmezhető, erős képzőművészeti kötődéssel, rendkívüli nagy mesterségbeli tudással és színpadi jelenléttel rendelkező produkció nagy sikert aratott a sepsiszentgyörgyi közönség körében.
gyanakkor a színház nagytermét is megtöltötte a Tein Teátrum közönsége, péntek késő este több százan nézték végig a felolvasószínházat, amelynek vendége Mucsi Zoltán színművész volt. A színész bevallotta, számára döbbenetes, hogy ilyen sokan részt vettek a Tein Teátrum estjén, annál is inkább, hogy ez nemcsak a pulzArtnak köszönhető.
Zene a színházban, színház a zenében
Idén három produkcióval is szerepelt a pulzArton Fehér Ferenc, akinek koreográfusi, táncos munkáját egyaránt megismerhette a közönség. Szombat este a Tao Te című előadását tekinthette meg a közönség, amelyet beszélgetés követett. Nem az üres szépség, hanem a mozdulat jelentősége érdekli, vallotta be a magyar kortárs táncvilág kiemelkedő alkotója.
A színházi zenét élteti tovább a Theatre Fleas Orchestra, melyet a temesvári színházban alkotó zeneszerző, Cári Tibor alapított. Fellépéseik nemcsak koncertek, hanem a vizualitásra is figyelnek, olyan zenei performansz, amely kezdetben csupán háttérzenének tűnik, azonban, ahogy a koncert percei peregnek, egyre inkább beszippantja a hallgatót.
Vasárnap tovább lüktetett a kultúra, az Osonó előadásával indult a nap, az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadásukhoz felnőtt színházpedagógiai foglalkozást tartottak felnőtteknek. Szintén vasárnap találkozhattak az olvasók Doina Ruştival, majd Fehér Ferenc duettjét láthatták egy bábbal, a fesztivált pedig a W.H. formáció Shakespeare-szonettek kortárs zenei környezetbe helyező koncertje zárta.
Bús Ildikó, Székelyhon.ro

Tömeges elbocsátások várhatók
Csökkent a munkanélküliség az elmúlt hónapban, ha nem is látványosan – mondta Kelemen Tibor, a Kovászna Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség vezetője havi sajtóértekezletén. Ugyanakkor a megyében tömeges elbocsátásokra kell számítani.
Háromszéken jelenleg 5885 munkanélküli személy van a nyilvántartásban, a mutató 6,44százalék, ami azt jelenti, hogy 0,13 százalékkal csökkent az állástalanok aránya augusztusban. A munkanélküliek közül 2659 női személy, számuk szintén alacsonyabb ebben a hónapban. Az összmunkanélküliek 27 százaléka, azaz 1605 személy részesült állami segélyben, de ebből 733 személy most végezte a középiskolai tanulmányait, 105-en pedig egyetemet végeztek – magyarázta az igazgató. Azok az állástalanok, akik nem kapnak munkanélküli segélyt, alacsony képzettségűek, és csupán szociális segélyben részesülnek. A szakvégzettségi hiánya is nagy hátrány a munkaerő-piacon – magyarázta az igazgató, ugyanis 71 százalék az alacsony végzettségűek aránya a megyében.
Az elmúlt hetekben 736 munkanélkülinek sikerült alkalmazásba állni, a legtöbben a Dália virágkertészetben kaptak munkát, de a Covalact tejgyár, a Valkes kábelgyár is alkalmazott munkásokat. Ebben a hónapban tömeges elbocsátások is lesznek – tájékoztatott Kelemen Tibor, a kovásznai Prim Zs & A fagylaltgyártól 40 személyt küldenek el, de a nemrégiben leégett fűrészteptől is elküldenek embereket. A fagylaltgyártól a szezon végén küldik el a munkásokat, akiket csak időszakosan alkalmaztak, a fűrésztelepen pedig a baleset miatt kell megszorításokat alkalmazni.
Bús Ildikó, Székelyhon.ro

Biztos, hogy különbözünk Skóciától (Vita a sepsiszentgyörgyi tanácsban)
Egy szűk körű megemlékezéstől a skóciai népszavazásig terjedt a sepsiszentgyörgyi tanácsban tegnap kitört vita. Bár Antal Árpád polgármester mindjárt az elején leszögezte, hogy az ülést nem az Egyesült Királyság esetleges szétszakadása, hanem a tanácstagok jövő heti elfoglaltsága miatt tűzték ki egy héttel hamarabb a szokásosnál, a téma az utolsó napirendi pontnál, a különféléknél mégis előkerült.
A benyújtott határozattervezetek mindvégig olajozottan folyó megszavazása után az egyéni hozzászólásokra került sor, ezek között is utolsónak kért szót az ülést vezető Mădălin Guruianu liberális politikus. Szóvá tette, hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) az önkormányzat tulajdonában levő Míves Házban szervezett egy megemlékezést 1940. szeptember 13-áról, a magyar hadsereg sepsiszentgyörgyi bevonulásáról, és ezt ő nem tartja helyesnek, mert a szélsőségesek – a Jobbik és az Új Jobboldal is – éppen elég kárt okoztak már Erdélyben. Antal Árpád válaszában leszögezte, hogy ő maga nem volt ott, és nem tudja, hogy pontosan mi történt, de ha nem fordult elő rendbontás vagy mások sértegetése, egy valóságos történelmi esemény kapcsán tartott rendezvény még nem lehet gond, akkor sem, ha egy radikálisabb csoport kezdeményezi. Vannak, akik a magyarok 1940-ben történt bevonulását ünneplik, mások az 1944-ben bekövetkezett román „felszabadítást”, ez van, a huszadik század zaklatott volt. Rendbontásra nem került sor – ismerte el Guruianu –, és az is kiderült, hogy a helyiséget egy magánszemély bérelte ki, az épületet gondozó Guzsalyas Alapítvány pedig nem tudta, mire készülnek, de a december elsejei ünnepségen ugyanezek a fiatalok kiabálták, hogy Székelyföld nem Románia!, ezért kellene elhatárolódni tőlük, ahogy más szélsőségesektől is: ilyen hangulatkeltésre semmi szükség. Jól tudjuk, hogy Székelyföld Ro-mánia része, ez az RMDSZ tegnap bemutatott autonómiatervezetének címében is szerepel – felelte erre Antal Árpád. Ő maga mindig elhatárolódott a szélsőségesektől, emlékeztetett, de arra is felhívta a figyelmet, hogy a HVIM tagjai háromszéki, helybeli fiatalok, akik nem járnak Craiovára tüntetni, az Új Jobboldal azonban más megyékből jön ide feszültséget szítani, ami azért nagy különbség. Szerencse, hogy itt nincsenek olyan románok – vágott vissza Guruianu, és ekkor hozakodott elő Antal Árpád a skóciai népszavazással. Szerinte ma ez a legfontosabb, Európa jövőjét is befolyásoló kérdés, amelynek nem is annyira a kimenetele érdekes számára (ő maga az unionistáknak szurkol, nem a függetlenségieknek), hanem maga az a tény, hogy egy civilizált és demokratikus országban erről a kérdésről népszavazást lehet tartani, és a Nagy-Britannia lakosságának mindössze nyolc százalékát kitevő skótok dönthetnek saját sorsukról, a még közös állam és miniszterelnök pedig nem próbálja őket adminisztratív vagy jogi úton, törvényekkel, prefektusi beavatkozásokkal, kormányfői látogatásokkal, többségi szavazással megakadályozni ebben, hanem érvekkel iparkodik meggyőzni a skótokat arról, hogy miért lenne jobb, ha nem válnának le. Ez a különbség az angol és a román demokrácia között: nálunk nemhogy szavazni, beszélni sem igen lehet még a székelyföldi fejlesztési régióról sem, pedig hol van ez még az autonómiától is. Ez a fő kérdés tehát, és a skóciai eredménytől függetlenül megkerülhetetlen lesz Európában: hogy megengedik-e a népeknek az önrendelkezést? Erről, illetve az RMDSZ autonómiatervezetéről a választások után kész tárgyalni Mădălin Guruianu, a kampányidőszakot ugyanis nem tartja megfelelőnek. Addig is felajánlotta az RMDSZ-nek, hogy lépjen ki a kormányból, ha annyira elégedetlen a prefektussal és a kormányfővel. Várjuk a jobboldalnak a magyar közösségi jogokra vonatkozó ajánlatát – felelte Antal Árpád, hangsúlyozva: az autonómiatervezet nem a kormányé. A végszót Incze Sándor mondta ki: meg kell értenünk, hogy egymásra vagyunk utalva, és csak úgy tudunk együtt élni, ha megbecsüljük a másikat.
Demeter J. Ildikó, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Petíciót adtak át a kétnyelvű utcanévtáblákért
A marosvásárhelyi utcanévtáblák ügyében kezdeményezett, mintegy 4500 aláírással támogatott petíciót adták át tegnap Peti András alpolgármesternek a Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen civil csoport képviselői. A Deus Providebit Tanulmányi Házban ez alkalomból rendezett sajtótájékoztatón Borbély László parlamenti képviselő, Csegzi Sándor, Dorin Florea polgármester tanácsadója, a Civil Elkötelezettség Mozgalom illetékesei, illetve városlakók is jelen voltak. Barabás Miklós, a május 9-én alakult Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen csoport tagja eddigi lépéseiket – aláírásgyűjtés, villámcsődület szervezése, néma tüntetés a tanácsüléseken – ismertette.
– Megpróbáltuk elérni, hogy a politikum is érzékeny legyen a kétnyelvű utcanévtáblák ügyét illetően, de azt tapasztaltuk, hogy a bombasztikus kijelentések mögött kevés a megvalósítás – összegzett Barabás. A szeptember 16-i helyi tanácsülésen kétnyelvű utcanévtáblák elkészítésére jóváhagyott 1.100.000 lej kapcsán azt is kifejtette, hogy a csoport képviselői találkoztak a polgármesteri hivatal gazdasági igazgatóságának vezetőjével, Kiss Imolával, és kikérték az utcanévtáblákra vonatkozó költségvetés részletes lebontását, amelyből kiderül, hogy az idei évre csak 50 ezer lej van erre a célra előirányozva, az összeg, amelyet Peti András alpolgármester beharangozott, négyéves időszakra vonatkozik. A továbbiakban Benedek Lehel felsorolta a csoportnak az ügy előmozdítása érdekében tett javaslatait: a módosított utcanévjegyzék tanácsi határozatban való elfogadása (a korábbi ugyanis fordítási hibákkal van tele, a csoport Bartos-Elekes Zsombort kérte fel azok kijavítására), átlátható ütemterv elkészítése és elfogadása a táblák kihelyezését illetően, illetve a 2015- ös költségvetésből az ígért összeg további részének, 1.050.000 lejnek az elkülönítése. Benedek Lehel a néhány utcában kihelyezett kétnyelvű táblák feliratait is kifogásolta, amelyen a betűk ragasztva vannak, így nem időtállóak.
A petíció átvétele után Peti András így fogalmazott:
– Bár a felvezető után úgy tűnik, hogy szembenálló felek vagyunk, ennek semmi alapja nincs. Mindannyian a barikád ugyanazon oldalán állunk. Örülök annak, hogy a civil kezdeményezések egyre inkább hallatják hangjukat, erre régóta nagy szükség van ebben a városban. De a civil kurázsi, a civil részvétel azt feltételezi, hogy a politikai fél is megjelenik a kommunikációban. Ha lenne ilyen jellegű kommunikáció, tudnák, hogy a javasolt ütemterv már megvalósítás alatt áll.
Az alpolgármester elmondta, hogy a városvezetés egy történésztől kért segítséget az utcanevek lajstromának módosításához, illetve kiegészítéséhez, a továbbiakban pedig az olyan megvalósításokra irányította a figyelmet, mint az egyes tanintézeteken látható kétnyelvű táblák, a két nyelven szóló vakációs rádió, illetve a magyar rendezvények méltányos népszerűsítése a köztereken. Végül, a táblák minőségét illetően Peti András célzást tett arra, hogy a Civil Elkötelezettség Mozgalom egy bizonyos cég tábláit próbálná a hivatalra erőltetni. A CEMO vezetője, Szigeti Enikő határozottan elutasította a feltételezést.
Borbély László kijelentette, hogy nem érti, miért keletkezett feszültség a párbeszéd alatt, hiszen a kétnyelvű utcanévtáblák ügyében jelen levők nemcsak hogy a barikád ugyanazon oldalán állnak, de ki is egészítik egymást. Borbély arra is emlékeztetett, hogy a városi tanács 2007-ben már elfogadta az utcanevek magyar változatát, de a polgármester nem hagyta jóvá a határozat gyakorlatba ültetését.
Csegzi Sándor azt hangsúlyozta, hogy bizonyos, kisebbségeket érintő kérdéseket a román lakosság nélkül nem lehet megoldani, és a román oldal ellenkezése komoly akadálya annak, hogy a polgármester felvállalja ezt a kérdést. Ami a táblák kinézetét illeti, Csegzi azt is megjegyezte, hogy szabványosított táblákról van szó, így dizájnjukat nem a kivitelező határozza meg.
A találkozó a továbbiakban a civil szervezetek, illetve a jelen levő lakosok hozzászólásaival folytatódott.
Nagy Székely Ildikó, Népújság (Marosvásárhely)

Szeptember 21. – a magyar dráma napja
Évről évre mind több rendezvény köszönti a magyar dráma napját. Mindenütt, ahol magyarok élnek, szeptember 21-én a szokásosnál is jobban megpezsdül a színházi élet, és valamilyen formában megemlékeznek Madách Imre drámai költeménye, Az ember tragédiája 1883. szeptember 21-i ősbemutatójáról. Ez a nap a magyar drámatermés népszerűsítésére, feledésbe merült színpadi alkotások, kevéssé ismert életművek népszerűsítésére is jó alkalom. Többfelé felolvasó-színházként visznek közönség elé arra érdemes színműveket, másutt nyitott kapukkal igyekeznek becsalogatni az érdeklődőket a színházba, illetve a kulisszák mögé, és különféle ötletekkel próbálják felhívni a figyelmet drámairodalmunk értékeire.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata 18 órai kezdettel Molter Károly Tank című darabját szólaltatja meg ősbemutatóként felolvasó-színházi változatban. A kistermi produkció rendezője Gáspárik Attila. A sokszereplős színmű a száz éve kitört első világháborút követő válságos időszakot idézi fel. Cselekménye emberpróbáló időszakban, 1919 őszén bonyolódik. A dráma elhangzása után a szerző, Marosvásárhely egykori szellemi életének egyik vezéregyénisége és emblematikus alakja, Molter Károly munkássága, hagyatéka kerül terítékre a Demény Péter vezette kerekasztal-beszélgetésen.
Akárcsak az előző években, a színházban zajló események előtt, délután 5 órakor Aranka György köztéri szobránál koszorúzási ünnepségre várják a közönséget. A társulat vezetősége egy hazai írót is felkért, hogy erre az alkalomra fogalmazza meg ünnepi gondolatait. Ezúttal Visky András köszönti a magyar dráma napját. Üzenetét a megemlékező összejövetelen olvassák fel.
A másfelé zajló drámanapi rendezvények sokaságából kiemeljük a nagyváradit, ahol a Szigligeti Színház a Várad folyóirattal és az Erdélyi Riporttal közös szervezésben ugyancsak felolvasó-színházi formában adja elő a Bodega teremben Székely Csaba, marosvásárhelyi színműíró trilógiájának Bányavíz című darabját.
Budapesten a Nemzeti Színház nyílt napot szervez vasárnap. Számos érdekességgel, szórakoztató megnyilvánulással fogadják a nézőket. Külön figyelmet érdemelnek a Bánffy Miklóshoz kapcsolódó események. A Bánffy-torony című kiállításon az OSZMI-gyűjteményből válogatva felvillantják a polihisztor írói, látványtervezői, grafikusi életművét Szebeni Zsuzsa kurátor és Bakos Ildikó szobrászművész koncepciója alapján. Két film, a Magyar grófnő Tangerben és az Egy nyughatatlan ember is megtekinthető Bánffy munkásságáról, életéről. Felolvasó-színházi bemutatóra is sor kerül. Az író Naplegenda című művét Rideg Zsófia dramaturg és Nagy Péter rendezőgyakornok feldolgozásában tolmácsolja két alkalommal a társulat.
Népújság (Marosvásárhely)

Cselekvő hitvallás a megmaradásért
Kis és nagy egyházközségek, illetve a szórványban élők népesítették be a szabadtéri liturgia helyszínét szombaton a Márton Áron téren: a Kálvin-nap ünnepélyes nyitányán, a Szatmári Szilárd egyházmegyei főjegyző által végzett ünnepi istentiszteleten mintegy ezren vettek részt. A Kálvin-éveket záró egész napos rendezvény a hitvalló és cselekvő egyházközségi csoportok találkozási alkalma volt.
Kántor Csaba püspökhelyettes igehirdetésében a Zsidókhoz írt levél alapján a hitvalló ősök, reformátorok, hitben megálló és harcoló hajdani fejedelmek lelkületét és győzelmét idézte – egyetemes és örök érvényű példaként hozva fel a jelen és jövő nemzedékei számára. A megállás és a kiállás; a hit megőrzése és cselekvő megvallása a megmaradás biztosítéka mind hitbeli, mind nemzeti szinten.
A legfontosabb a hit
Az igehirdetés után Kovács Tibor egyházmegyei főgondnok köszöntötte a részvevőket. Bekő István Márton lelkipásztor emlékeztetett: a megye reformátusságának képviselete összegyűlve az evangélium alapján reformált hitről tesz vallást az „egész napos nyitott istentiszteleten”. Szegedi László generális direktor az egyházkerület vezetőségének üzenetét tolmácsolta. Kérve: „Ma állítsátok át órátokat a kálvini időkre, próbáljatok úgy gondolkodni, mint Kálvin János, és próbáljatok odafigyelni életetekben arra, ami igazán fontos: maga a hit”.
Gyermekek, fiatalok
Közel kétszer annyi gyermeknek nyitották meg a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumban a Gyermekek Udvarát, mint amennyien előzetesen jelentkeztek. Kisfaludi Viola kántortanító kérdésünkre elmondta: a kézműves-tevékenységeken agyagoztak, magvakkal díszítettek, kollázst készítettek, origamiztak és a bútorfestés elemeit gyakorolták. A több mint hatvan fiatal a Bocskai István Közösségi Házban a Székelyudvarhelyen és környékén szolgáló fiatal lelkipásztorok vezetésével énekelt, majd Moldovan Radu felsőboldogfalvi lelkipásztor Kálvin és a nők című előadását hallgatták meg.
Kálvini üzenetek
A Városháza Szent István Termében több mint kétszáz presbitert, lelkipásztort és érdeklődőt üdvözölt Pitó Zsolt egyházmegyei missziói előadó. Majd Buzogány Dezső egyháztörténész, teológiai professzor Kálvinról beszélt. Az Institutiót legutóbb száz éve fordították le magyarra. A napokban jelenik meg újra az előadó fordításában. Kitért a reformátor magyar kapcsolataira, majd a kálvini szolgálat négy területét foglalta össze: a lelkészi, oktatói, presbiteri és a diakóniai szolgálat. „A presbiteri tisztséget Kálvinnak köszönhetjük” – nyomatékosította.
Jézust szolgáló asszonyok
A belvárosi református templomban került sor a nőszövetségi konferenciára. A bibliai nőkről és szolgálatukról szóló igéket nőszövetségi tagok olvasták fel, Gede Ildikó lelkipásztor a szentírási asszonyok mának szóló üzenetét tolmácsolta a nagyszámú részvevőnek. Szász Edit Ilona, az egyházmegyei nőszövetség elnöke emlékeztetett: a saját termékekből álló vásár bevételéből az udvarhelyi református kollégium bentlakásának vásárolnak új ágyakat.
Dicsőítés
Tizenkét református gyülekezet énekkara dicsőítette Istent kórusművekkel, egyházi énekekkel a belvárosi templomban. A püspökhelyettes arra buzdította az „egyházmegye nagy kórusát”, hogy szolgálatát vígan, örömmel végezze, és úgy énekeljen, mintha mindig az Úr előtt hangzana fel a dicsőítés. Zárásképpen a Transylmania együttes tartott szabadtéri koncertet a Márton Áron téren.
Molnár Melinda, Székelyhon.ro

A magyar dráma napja Marosvásárhelyen
Molter Károly: Tank – felolvasó- színházi ősbemutató
Ősbemutatóval és a hozzá kapcsolódó többmozzanatos rendezvénnyel ünnepelte a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata 2014-ben a magyar dráma napját.
Az ünneplés az elmúlt évek hagyományához híven Aranka György író, felvilágosodás kori gondolkodó szobránál kezdődött. Moldován Orsolya színművész, műsorvezető felkérésére Keresztes Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészeti igazgatója mondott ünnepi beszédet. Ezt követően Tollas Gábor színművész olvasta fel Visky András, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti vezetőjének üzenetét, melyet a Tompa Miklós Társulat felkérésére írt a magyar dráma napjára a színházi szakember. Bordi Teréz, a Bolyai Farkas Líceum tanulója Kovács András Ferenc Theatrum Mundi című versét szavalta. Végezetül a szobor talapzatán a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala, a marosvásárhelyi RMDSZ, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, a Lorántffy Zsuzsanna Egyesület és az EMKE, a Sütő András Baráti Egyesület, valamint a Székely Színház Egyesület küldöttségei helyezték el tisztelgő koszorúikat.
Molter Károly Tank című színművét a Kisteremben felolvasó- színházi ősbemutatóként vitte színre a társulat, Gáspárik Attila rendezésében. A szereposztás tagjai: Balázs Éva, Béres Ildikó, Kiss Bora, B. Fülöp Erzsébet, Varga Balázs, Kilyén László, Csíki Szabolcs, Gáspárik Attila, Henn János, Barabási Tivadar, Bartha László Zsolt, Gecse Ramóna, Galló Ernő, Bányai Kelemen Barna és Korpos András. Dramaturg: Keresztes Franciska, szakmai tanácsadó: Fodor János. A darab cselekménye 1919 őszén, a román karhatalom Marosvásárhelyre való bevonulása előtti napokban indul, és a bizonytalan idők emberi gyengeségeit állítja pellengérre, sajátságos humorral.
A bemutató után zajló beszélgetés során a drámaíró Molter Károlyról emlékeztek meg a jelenlevők. A moderátor szerepét Demény Péter író töltötte be, a társalgás résztvevői Marosi Péter, az MTVA szerkesztője – Molter-unoka, Fodor János és Novák Zoltán történészek, Kovács András Ferenc költő, Láng Zsolt író, valamint a szereposztás tagjai voltak. A drámák "marosvásárhelyiségéről" vagy általános érvényességéről, az impériumváltással járó sorsfordulatokról, a történelmi hűségről és az emberi értékekről szóló diskurzust élénk figyelemmel, néhol tapsos tetszésnyilvánítással követte a színház ünnepében ezúttal is osztozó "nagyérdemű"
Népújság (Marosvásárhely)

Az orgona szerelmese
Kozma Mátyás-emlékműsor
Marosvásárhely zenei világának meghatározó egyéniségére, Kozma Mátyás orgonaművészre, zeneszerzőre emlékeznek szeptember 26-án, pénteken 18 órától a marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius templomban. A 85 éve született és 20 éve eltávozott művészről, illetve az emlékműsorról Kozma Mátyás özvegyével, Jászberényi Emese rádióriporterrel, szerkesztővel beszélgettünk.
– Jó és kell emlékezni azokra, akik itt éltek, itt alkottak Marosvásárhelyen, és nagyon szerették ezt a várost. Kozma Mátyás orgonaművész, zeneszerző és egyetemi tanár ennek a városnak volt a rabja, a szerelmese, de elsősorban az orgonáé. Kolozsváron, a Gheorghe Dima Zeneakadémián végzett, és mivel kitűnő diák volt, ott akarták tartani tanársegédnek. De a kolozsvári templomok és orgonák nem csábították el, így hazajött Marosvásárhelyre. Annak idején a Székely Színház és a Székely Népi Együttes is a Palotában székelt, a színészek és muzsikusok reggel és délben ott próbáltak, a hangversenyeket, valamint a színházi előadásokat este tartották, így sokszor késő éjszaka volt, mire odaférhetett az orgonához, és gyakorolhatott. De számára ez volt a legcsodálatosabb.
– Kozma Mátyást a népzene is nagyon vonzotta.
– Egy időben a népi együttes művészeti titkára volt, de a korábbi években számos gyűjtést is végzett a 12 kilogrammos Tesla magnóval. Táncjátékait a Székely Népi Együttes be is mutatta. Az ötvenes évek közepén egy érdekes felkérést kapott, amit nagyon szeretett. Balettzenét kellett komponálnia a Szent Anna-tó legendájához. Abban az időben nagyon híres balettintézet működött Marosvásárhelyen, egy orosz balettművésznő tanította a gyerekeket, és az ő irányításával színre vitt előadások mindig nagy sikert arattak. Ezenkívül Kozma Mátyás a magyar és a világirodalom költőinek zeneileg is érdekes verseit megzenésítette. Többek között Áprily, Dsida, Puskin, Verlaine verseit, hogy csak néhány nevet említsek. De első és utolsó szerelméhez, a hangszerek királynőjéhez mindig hű maradt, így a legtöbb szerzeményét orgonára írta.
– Milyen volt Kozma Mátyás, a tanár?
– A Tanárképző Főiskola zene szakán zenetörténetet tanított. Mindig legalább ötkilós táskával érkezett az órákra, mert ha az impresszionizmusról volt szó, például Debussyről, nem tehette meg, hogy ne mutassa meg diákjainak Manet, Monet festményeit vagy ne olvastasson, olvasson fel Baudelaire, Verlaine verseiből. Azt is mondta róla az egyik tanítványa: "nagyon tiszteltük, nagyon szerettük, és szégyelltünk nem tudni a vizsgáin."
– Milyen embernek ismerte ön Kozma Mátyást?
– Végtelenül szerény volt, és nagyon ritkán mosolygott. Imádta a rajzfilmeket, és Chaplin, akit a legnagyobb színésznek tartott, mindig meg tudta nevettetni.
– Beszéljünk egy kicsit a pénteki műsorról.
– Elsősorban szeretném megköszönni mindazoknak, akik azonnal válaszoltak a felkérésemre, és részt vesznek a megemlékezésen. Úgy érzem, hogy egy olyan emberre, aki az életét a zenének, az irodalomnak, a tudománynak szentelte, és mindössze 65 évet élt, de értékes életmuvet hagyott maga után, legalább ilyenkor, 85 évvel a születése és 20 évvel a távozása után emlékezni kell. Azért választottam színhelyül az unitárius templomot, mert Kozma Mátyás nagyon sokat orgonált ebben a templomban. Dávid Ferenc 400. születési évfordulóján pedig, amit Kolozsváron tartottak, a Tebenned bíztunk eleitől fogva című zsoltárt adta elő, amelyet ő írt át toccatára és fugára. Akkoriban nem volt szokás templomban tapsolni, de az Amerikából érkezett lelkipásztorok felállva, tapssal ünnepelték, majd a vacsoránál kérésükre le kellett kottáznia a művet.
Az emlékműsorra visszatérve Kozma Mátyás műveit Molnár Tünde szólaltatja meg, és Albinoni csodálatos, mindenki által nagyon ismert művét is eljátssza. A Soli Deo Gloria kórus Hajdó Károly karnagy vezetésével a Kicsi tulok, nagy a járom című kórusművét énekli. Madaras Ildikó az Altatódalt adja elő, kíséri Szakács Mária Magdolna. Mezei Erzsébet zenetanárnő az egykori tanárra emlékezik, Borbély Zoltán zeneszerkesztő a rádiós éveit idézi fel. A rádió indulásakor ő volt a Marosvásárhelyi Rádió zeneosztályának a vezetője, és talán nem sokan tudják, hogy a rádió szünetjele a Szeresd népedet című kórusművének refrénje. És bármennyire is hihetetlen, a Novax nevű rockegyüttessel is fellépett Kozma Mátyás, erről majd az emlékműsoron tudhatnak meg többet Novák József képzőművésztől, aki a plakátot is tervezte. Az emlékműsort a Cantuale együttes fellépése is gazdagítja. Vasile Cazan, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia igazgatója is örömmel emlékezik egykori tanárára, barátjára. Nagy László lelkipásztornak, az est házigazdájának külön köszönet. Kovács Zsuzsa zenetanárnő lesz az est másik házigazdája. A nyitó- meg a zárószám legyen meglepetés. Mindenkit nagy szeretettel várok az emlékhangversenyre.
Nagy Székely Ildikó
Kozma Mátyás (Marosvásárhely, 1929. július 23. – Marosvásárhely, 1994/ orgonaművész több évig Tanárképző Főiskola zene szakán volt adjunktus
Népújság (Marosvásárhely)

A múlt árnyai Ponta mögött
Legrosszabb álmunkban sem gondoltuk volna, hogy 25 évvel a kommunizmus bukása után nem a jóléti demokrácia áldásainak örvendezhetünk, hanem a rossz emlékű rendszer visszatérése miatt kell aggódnunk.
Pedig jelenleg minden jel arra mutat, hogy az egypárti vezetés felé haladunk, és cseppet sem megnyugtató, hogy éppen az utódpártról van szó, amelyben még mindig szép számmal akadnak olyan aktív politikusok, akik a nyolcvanas években kerültek fel a magas polcra, és azóta is meghatározó alakjai a romániai közéletnek. Valószínűleg főként rajtuk múlott, hogy ma sem áll ott az ország, ahol egy valódi rendszerváltás után állhatna, ha irányítói komolyan veszik magukat és feladataikat. Nem ezt tették, és ennek „köszönhetjük” Marosvásárhely fekete márciusát, a szintén máig kivizsgálatlan júniusi bányászjárásokat, a tisztázatlan földügyeket, az ipar kiárusítását és összeomlását, az erdők kiirtását, az elkobzott vagyonok szétrablását és a visszaszolgáltatási perek tízezreit, az orvoshiányt, a tanulás elértéktelenedését, a fiatalok kivándorlását. Még egy valamirevaló közlekedési hálózatunk sincs, közútjaink és vasúti szállítási körülményeink több évtizedes elmaradottságot mutatnak. Természeti adottságainkat tekintve Európa éléskamrája lehetnénk, és élelmiszert importálunk, itt a legmagasabb az írástudatlanság, és nincs, miből betűvetést oktatni. A munkaképes lakosság fele feketén dolgozik, százezrek hagyják az államra gyermekeiket, bárhová tekintünk, mindenütt megoldatlan gondokba ütközünk. Csak a korrupció virágzik, dacára az egyre sűrűbben hulló fejeknek.
Így állunk most. De ha a szociáldemokrata államfőjelölt szövegeibe belehallgatunk, tátva marad szájunk a csodálkozástól: vajon nem ugyanabban az országban élünk? Mert Victor Ponta fejlődésről beszél, szoborállítási tervekről, nagyromán álmokról és példásan megoldott kisebbségi kérdésről, miközben sportcsarnokban ünnepelteti magát a születésnapján, olyan pazarló pompával és megrendezett lelkesedéssel, hogy a szétlőtt diktátor belesárgulna az irigységbe. Ijesztő mértékű a különbség valós helyzet és a vezetői öntömjénezés között, főleg ha tudjuk, hogy a fiatalságával kérkedő kormányfő semmilyen reformot nem hajtott végre kétévi, kényelmes többségű regnálása alatt, és kampányát mindössze néhány populista intézkedésre, alkalmi pénzosztásra alapozza. Kinek, milyen sötét erőknek jó egy ilyen felelőtlen, minden kényes kérdést nevetgéléssel elütő elnökjelölt, akinek jelleméről mindent elárul, hogy feloszlatta azt a testületet, amely megállapította róla a plagizálást? Akad valaki, aki a szociáldemokrata eszmék nemes zászlóvivőjét látja benne? Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)