Díjátadások a Studium gálaestjén
A Studium Alapítvány létrehozásának 15. évfordulójára szervezett rendezvénysorozat pénteki gálaestéjén rövid kulturális műsort követően díjátadásra került sor: a Studium Egészségügyi Sajtó- és Kommunikációs Díját, az alapítvány Kiemelt Támogató Díját és a Studium Rezidensdíjat vehették át a kitüntetettek. Az ünnepi rendezvényen különdíjjal tüntették ki a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem alapkőletételénél jelen levő, 95 éves dr. Kovács Endre professzort.
A Marosvásárhelyi Filharmónia vonósnégyesének rövid előadását követően idén is átadták a Studium Alapítvány díjait. A Studium Egészségügyi Sajtó- és Kommunikációs Díjának elnyerésére idén nemcsak az írott sajtó, hanem rádiós kategóriában is meghirdették a pályázatot. A beérkezett pályámunkákat zsűri értékelte, az írott sajtó kategóriában Bodolai Gyöngyi, a Népújság szerkesztője (sajtó), a rádiós kategóriában a Kolozsvári Rádió munkatársai: Papp-Zakor András, Nagy Pál és Székely Balázs osztoztak a díjon. Karácsonyi Zsigmond, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) leköszönt elnöke, a sajtós pályamunkákat értékelő zsűri tagja kiemelte a Studium Alapítvány és a MÚRE közötti, több évre visszatekintő jó együttműködést, majd hangsúlyozta, fontosnak tartja, hogy a MOGYE háttérintézményeként működő alapítvány partnernek hívta maga mellé a sajtót, az egészségügyre szakosodott újságírókat, hiszen ők a kapocs a gyógyítók és a társadalom között. "Mindkét fél érdeke, hogy egészségesebb társadalomban éljünk. Az egészségügy valós problémáit, szociális vetületeit felvető pályamunkákat értékelve az alapítvány által létrehozott Egészségügyi Sajtó- és Kommunikációs Díj jó kezekbe került, a díjakon kívül pedig dicséret kiosztását is kérjük, hiszen számos kitűnő, kiváló szakmaisággal megírt pályamunka érkezett be" – jelentette ki Karácsonyi Zsigmond. A sajtó kategóriában a zsűri Nagy Székely Ildikót a szociális érzékenységéért, míg Forró- Erős Gyöngyit elmélyült, tudatos munkássága miatt részesítette dicséretben. A Kolozsvári Rádió szerkesztői a díjat Agyagási Leventétől, a Marosvásárhelyi Rádió munkatársától vették át, érdemoklevelet Lengyel Noémi, az Erdély FM szerkesztője kapott. A Studium Alapítvány alelnöke, dr. Vass Levente köszönetet mondott a pályázóknak, a zsűrinek valamint a MÚRE képviselőjének, ismertette az alapítvány Reziko elnevezésű programját, majd ezt követően dr. Száva Hunor, az alapítvány ügyvezető igazgatója a rezidensvizsgán legjobb eredményt elért hallgatónak átadta a Studium Rezidensdíjat: idén a rezidensvizsgán 897 pontot elért Koncz Szabolcs kardiológiarezidens kapta a kitüntetést. A rendezvény keretében dr. Brassai Attila professzor méltatta a MOGYE alapkőletételénél jelen levő, immár 95 éves Kovács Endre professzor rendkívüli személyiségét, életútját, akinek Répás Zsuzsanna államtitkár-helyettes asszony adta át az alapítvány különdíját. A Studium Kiemelt Támogató Díját az alapítvány 15. évfordulóján Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára vette át dr. Vass Leventétől.
(antalfi)
Népújság (Marosvásárhely)

A Kárpát-medencei magyarság információs pontja
Az MTVA Kós Károly Kollégiuma a környező országokban élő magyar közösségek új információs pontja lett – mondta Havasi János, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) határon túli kapcsolatok különmegbízottja hétfőn, a kollégium Kisebbségi lét és identitástudat a Kárpát-medencében című békéscsabai konferenciáján.
A kollégium – az MTVA külhoni magyar médiaműhelyeket támogató tanácsadó testülete – segítségével a magyarországi közmédia hallgatói első kézből kapnak hiteles információt a Kárpát-medencében élő magyar közösségek társadalompolitikai, kulturális és gazdasági eseményeiről – magyarázta. Hozzátette, hogy a kollégium munkájának köszönhetően a közmédiának ma már a Kárpát-medence 67 pontján van tudósítója.
Havasi János előadásában a határon túli műsorokat az MTVA sikerágazatának nevezte. A műsorszerkezet egységes, a háttér- és a riportműsorok mellett a belpolitikai hírműsorokban is megjelennek a külhoniak aktuális hírei és közszereplőinek nyilatkozatai, míg korábban azokat külpolitikai hírként kezelték.
Az idei év kiemelt feladata a képzések és továbbképzések bővítése a külhoni magyar nyelvű sajtó munkatársainak – fűzte hozzá.
A konferencián előadást tartott Duray Miklós felvidéki politikus Szófondorlat és azonosságtudat címmel a kisebbségi szóhasználat és a nemzeti identitástudat történelmi összefüggéseiről. Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója pedig a nemzeti integráció lehetőségeiről és a nemzeti identitás formálásában meghatározó intézményrendszer jelentőségéről beszélt. A konferencia délután Göncz László történész, szlovéniai parlamenti képviselő előadásával folytatódott, aki a muravidéki magyarság nemzettudatának alakulását és jelenlegi állapotát ismertette. Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke a kárpátaljai magyarság helyzetéről beszélt. A konferencia hétfői első napját Rácz Éva, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete elnöke előadása zárta, előadásának témája a magyar újságírói identitástudat Erdélyben.
A kétnapos békéscsabai konferencia második napján, kedden előadást tart Szili Katalin, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságán belül működő autonómia albizottság elnöke
Népújság (Marosvásárhely)

Kisebbségi lét és identitástudat
Békéscsabán, a Körös Völgye Látogatóközpontban a Kisebbségi lét és identitástudat a Kárpát-medencében elnevezésű, október 13–15. között zajló, az MTVA (Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap) Kós Károly Kollégiuma által Kárpát-medencei, írott és elektronikus sajtóban dolgozó újságíróknak szervezett konferencián, hétfőn, a helyi (békéscsabai) tévé – természetesen több más résztvevőt is megszólaltató – bájos fiatal riporternője a tanácskozással kapcsolatos véleményemről kérdezett.
Mit mondhattam? Meséljek arról, hogy az 1989-es romániai „forradalom” előtt négy évvel, amikor jóváhagyást kaptam külföldi („szocialista tábori”) útra, meg sem fordulhatott a fejemben, hogy megérem: valamikor, reggel Aradról indulva elérek a kora délelőtti üléskezdésre Békéscsabára? Hogy azután, 1990-ig, rendszeresen visszautasították (elméletileg kétévente járó) útlevélkérésemet? Hogy ezt, szerencsére, a mai ifjúság, mint rég lejárt témát, „makutyi dumának” tekinti? Hogy ma már, amikor sokkal kevesebben vagyunk magyarok, mint 30-40 évvel ezelőtt a Kárpát-medencében, lehet, illik, sőt muszáj kisebbségi létről és annak problémáiról beszélni?
Anyaországi, romániai, szlovákiai, vajdasági, kárpátaljai, szlovéniai újságírók (a több nemzetiségű) Békéscsabán a kisebbségi lét és identitástudat kérdéseiről folytattak eszmecserét olyan előadások után, amelyeket Duray Miklós, a csehszlovákiai, majd szlovákiai magyarság bízvást legendásnak nevezhető, 2010-től az aktív politizálástól visszavonult alakja, politológus Szófondorlat és azonosságtudat, a hirtelen megbetegedett, kórházi kezelésre szorult Gazsó L. Ferenc, az MTVA vezérigazgató-helyettese képviseletében dr. Havasi János, az MTVA határon túli különmegbízottja, a Kós Károly Kollégium titkára által bemutatott A KKK (Kós Károly Kollégium) küldetése a magyar nyelvű médiavilágban, Kántor Zoltán, a temesvári származású, 18 éve Budapesten élő szociológus Nemzeti integráció. A nemzeti identitásrendszert formáló intézményrendszer, Göncz László szlovéniai (lendvai) történész A nemzettudat állapota a Muravidéken, Orosz Ildikó kárpátaljai (beregszászi) főiskolai tanár A kárpátaljai magyarság helyzetéről, Rácz Éva, a MÚRE (Magyar Újságírók Romániai Egyesülete) elnöke Magyar újságírói identitástudat Erdélyben címmel tartottak. Talán a címekből is kitűnik: az anyaország határain kívülre szorult magyarság létfontosságú problémáiról esett szó az előadásokban, amelyeket sok kérdés és élénk vita követett. Bővebb ismertetésükre, sajnos, nincs mód, annyit azonban megállapíthatunk: az átlagnál (valószínűleg sokkal) jobban tájékozott újságíró-közösség számára is sok újdonsággal szolgáltak a fogalomhasználattól a tényekig (hogy csak magamról szóljak: hiányosak ismereteim, mondjuk, a szlovéniai vagy kárpátaljai – Duray Miklós szerint helyesen: a Tisza-háti – magyarságról) ezek az előadások, amelyek, a kérdések, viták során felvetődött, részben tisztázódott, részben függőben maradt részletekkel együtt segítik őket abban, hogy reálisabb, árnyaltabb képet nyújtsanak olvasóiknak, nézőiknek, hallgatóiknak. A találkozó egyik következtetése lehetne, hogy még jobban meg kellene ismerjük egymást, részben ma is rosszul átjárható országhatároktól elválasztott magyarokat. A mostani, e célt is szolgáló lehetőségért mindenképpen köszönet ját a Kós Károly Kollégiumnak, amely a hasznos „fejtágítón” kívül Békéscsaba és környéke (futólagos) megismerésére is lehetőséget teremtett, s ebben a városvezetőség, Vantara Gyula békéscsabai polgármester is melléje állt.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Hadjárat Marosvásárhely szobraiért
A marosvásárhelyi – sok esetben megrongálódott, esetenként elkallódott – köztéri szobrok jövője érdekében indított figyelemfelkeltő kampányt a Marosvásárhelyi Kulturális Központ valamint a vásárhely.ro kulturális és közéleti portál. A részletekről a tegnap délelőtti sajtótájékoztatón a Bolyai Klubban számoltak be a kezdeményezés ötletgazdái.
– A Marosvásárhelyi Kulturális Központ megalakulása óta fontos célnak tekinti városunk kulturális örökségének felmérését, megőrzését, a lakosság figyelmének felhívását a műemlékeket érintő problémákra. A tavasszal elindított tűzcsapakciónk során sikerült megállítani azt, hogy a város még meglévő tűzcsapjai eltűnjenek, illetve az elmozdított tűzcsapok közül egyesek vissza is kerültek a helyükre. Ehhez az akcióhoz hasonlóan szeretnénk tudatosítani a város köztéri szobrainak az ügyét is. Az ügy tematizálása rendszerint abban merül ki, hogy milyen új szobrok épüljenek, illetve hogyan kell egy erre vonatkozó stratégiát, víziót kidolgozni. Természetesen ez is nagyon fontos, ugyanakkor a meglévő köztéri szobrokra is figyelmet kell szentelni, fel kell mérni azok állapotát, el kell végezni a szükséges javításokat – mondta Szepesy Előd, a Marosvásárhelyi Kulturális Központ vezetője.
A kampány a Marosvásárhely műemléki topográfiája nevű projekt része, amelyet a kulturális központ számos szakmai partnerintézmény (Babes–Bolyai Tudományegyetem, Maros Megyei Múzeum, Alapítvány a Magyar Műemléki Topográfiáért) közreműködésével idén indított útjára. A részleteket Orbán János művészettörténész, a projekt vezetője ismertette.
– Első lépésként tavaly sor került egy műemlékvédelmi konferenciára Gyorsuló metamorfózis címmel, majd egyetemisták részvételével zajló műhelymunkán kidolgoztuk a szobrok felmérésére irányuló munka menetét. Idén augusztustól szeptember végéig sikerült valamennyi köztéri szobrot felleltároznunk, a szobrokról fotódokumentáció is készült, illetve bejártuk a körülöttük levő külső és belső tereket. A munka oroszlánrészét Vécsei Hunor művészettörténész, magiszteri hallgató vállalta magára – tette hozzá a projektvezető, majd az állapotrögzítés eredményeit mutatta be.
Tavasz, Napozó, Kagyló – eltűntnek nyilvánítva
A szobrokról készült jegyzékben 51 objektum – ezek között három eltűnt szobor – szerepel. Kolozsvári Puskás Sándor Tavasz című, hatvanas évekbeli alkotását, amely a Kárpátok sétányon állt, tíz év alatt hordták el, bontották le, úgy, hogy ma már semmi sem maradt belőle. Bálint Károlynak a hatvanas évek második felében született szobra, a Napozó, amely évtizedeken át várta az egykori Május 1. strand vendégeit, és amelynek holléte szintén ismeretlen, feltehetően a marosvásárhelyi vár udvarán hever. Gavril Sedran Kagyló című, korábban a Színház teret díszítő alkotása a tér felújítása után szintén nem került vissza a helyére. Ez utóbbi szobor indokolatlan eltüntetéséről tényfeltáró riport is készül – tudtuk meg Orbán Jánostól. A művészettörténész pozitív példaként Kulcsár Béla Íjásznő című, 1967-ben készült szobrát említette, amely, ha elrejtve, elhanyagolva is, de még áll a Kornisa negyedben.
A felleltározott objektumok között 39 szobor, illetve térplasztika, hét hősi emlékmű, egy emlékkereszt, illetve egy szökőkút – a főtéri – szerepel. Ami az időbeli eloszlást illeti, 19 alkotás 1989 után, egy a két világháború között, egy a tizenkilencedik században, 30 szobor pedig 1960-1981 között készült. A szobrok közül hat alkotás közintézmények, temetők, gyárak belső udvarán található – tájékoztatott a művészettörténész.
A projekt résztvevőinek feltett szándéka, hogy a jövőben valamennyi szobor történetét feltárják a nyilvánosság előtt. Az elkövetkezőkben Fantáziátlanság és művészet határán címmel nyilvános vita indul a vasarhely.ro portálon. A kezdeményezők arra keresik a választ, hogy ki felel a szobrok nyilvántartásáért, állapotuk folyamatos ellenőrzéséért, karbantartásukért, mi az az esztétikai minimum, amelynek egy köztéri szobornak meg kell felelnie Marosvásárhelyen, kik döntenek arról, hogy kit, illetve mit ábrázoljon egy szobor, és milyen szerepet játszik mindebben a politikum, valamint mikor kerül sor a 60-as, 70-es évek kulturális örökségének a feltérképezésére. A portálon egy vitaindító írást is közzétesznek, amelyhez közírók, marosvásárhelyi személyiségek és a köztéri emlékek ügyét fontosnak érző minden marosvásárhelyi hozzászólását várják. A portál Heti Kincs rovatában a kevésbé ismert marosvásárhelyi szobrokról olvashatnak az érdeklődők, ugyanakkor az elkövetkezőkben a Sapientia egyetem kommunikáció szakos diákjaival szobormegfigyelő akciót is terveznek, a vasarhely.ro honlapon pedig archív fotókat várnak a vásárhelyi szobrokról. A továbbiakban kerekasztal-beszélgetésre is sor kerül szoborügyben. Az egy hónapig zajló kampány után pedig a szobrokról készült leltárt, illetve a felmerült problémák jegyzékét a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal illetékeseihez juttatják el.
– Ha valaki rossz helyen parkol, vagy engedély nélkül ragaszt ki plakátot, a hivatal azonnal reagál, büntet, a politikai üzenettől mentes, modern köztéri alkotásoknak – akár a nemesfémtolvajoktól való – védelmére viszont nem dolgoztak ki stratégiát. Ez megengedhetetlen a huszonegyedik században – összegzett Szepesy Előd.
– Fontos, hogy az emberek ne vasdarabként kezeljék, hanem az értéket lássák ezekben az alkotásokban, ehhez pedig a szobrok újraértékelésére van szükség – tette hozzá Orbán János. A művészettörténész kívánatosnak tartaná, ha Marosvásárhely közterein olyan, politikai üzenet nélküli, mindennapi embereket, helyzeteket ábrázoló új alkotások is helyet kapnának, amelyekhez hasonlókkal a világ nagyvárosaiban gyakran találkozhatunk.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Újságíró-házaspárhoz került a Bernády-emlékplakett
Teltházas gálaműsor keretében adta át péntek este a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében a Bernády-emlékplaketteket Borbély László, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriumának elnöke. A díjat, amelyet minden évben olyan személyiségek vehetnek át, akik tettek a városért, munkájukkal a város hírnevét gazdagították, idén Marosi Ildikó és Marosi Barna vehette át.
„Ebben az évben különleges helyzetben vagyunk, mondhatni példanélküli esemény az elmúlt tizenhat évben, ugyanis két személyt méltatunk, egy kiemelkedő házaspárt, akik itt születtek Marosvásárhelyen, itt élték le az egész életüket, és akik munkájuk során sokat tettek azért a közösségért amelyhez tartoznak” - fogalmazott a gálán Borbély László, majd röviden bemutatta a díjazottak pályafutását.
Marosi Ildikó 1932-ben született Marosvásárhelyen. Szerkesztő, újságíró, irodalomtörténész, aki a Szentgyörgyi István Színművészeti Egyetemen végzett, ahol rendezői diplomát szerzett. A Művelődés, az Új élet tudósítója, akinek az évek során számos irodalomtörténeti közlése volt, köztük Balázs Ferenc elveszettnek hitt meséi, a Kemény Zsigmond Társaság levelesládája, vagy az Erdélyi Szépmíves Céh levelesládája.
Marosi Barna 1931-ben született Marosvásárhelyen, író, riporter. 1954-ben végzett Kolozsváron a Babeș Bolyai Tudományegyetemen, ahol kémia és vegyész diplomát szerzett. 1958-ban, az 56-os állásfoglalásai miatt távoznia kellett a sajtóból, ezért tíz évig vegyészként dolgozott. Ezután az Előre lap tudósítója lesz, majd 1989 decemberétől a Romániai Magyar Szó szerkesztője, hamarosan pedig a Duna Televízió főmunkatársa, főszerkesztője és alelnöke is. Több kötete is megjelent, köztük 1968-ban egy kiadvány Bernády György városáról is, amelyet 1993-ban a Bernády György Közművelődési Alapítvány újra kiadott.
Az idei Bernády Napok rendezvénysorozataira reflektálva, egy különleges könyvbemutatóra is kitért. „Ha egymás mellé tesszük őket, ikreknek tűnnek, és valóban nincs sok különbség köztük. De ha jobban megnézzük őket, az egyiken azt írja, hogy a Marosvásárhelyi Kultúrpalota, a másikon pedig azt, hogy Palatul Culturii din Targu Mures. A román nyelvű kiadvány bemutatója csütörtök este volt, de sajnos a 250 meghívottból megközelítőleg harminc jött el, amelyből tíz volt a román jelenlevő. Családias hangulatban zajlott tehát a bemutató, de nem mehetünk el ezen esemény mellett anélkül, hogy ne vonnánk le a tanulságot, hogy a jövőben többet kell tennünk annak érdekében, hogy a két közösséget összehozzuk. Közelítenünk kell egymáshoz ezt a két párhuzamos társadalmat, hiszen városunk épített örökségei mellett, a hagyományok is összekötnek minket” - hangsúlyozta Borbély László a Kultúrpalota nagytermében.
Elmondta, az 1990-es események fényében nyilván ez nem olyan egyszerű, de biztos benne, hogy 1920-ban sem volt könnyű a marosvásárhelyi magyaroknak az élete. „Egyik napról a másikra egy idegen hazában találták magukat. De mit tett Bernády György? Úgy küzdött a magyarság jogaiért, hogy megpróbált partnereket találni, a románság körében is” – mondta Borbély, hozzátéve, hogy Bernády 1922-ben egyedüli magyarként bejutott a román parlamentbe, ahol gyakran felszólalt a magyarok jogaiért. „Mi ezt a munkát próbáljuk ma továbbvinni száz év távlatából, folyamatosan hangsúlyozva, hogy jobban kellene figyelnünk egymásra, hogy megtaláljuk a közös hangot. Ha ez eddig megtörtént volna, és nem rajtunk múlott, nem következett volna be az, hogy két évig vitatkoztak azon, hogy joga van-e annak az iskolának Bernády György nevét viselni, amelyet ő maga épített. Nem történhetett volna meg az, hogy az orvosi egyetemen mindjárt két éve vitatkoznak arról, hogy megérdemli-e a magyar oktatás a külön tagozatot, bár a törvény szavatolja. Nem történhetett volna meg az, hogy két nappal ezelőtt a Vártemplomba kellett az 56-os emléktáblát elhelyezzük a kopjafa tövébe, mert nem engedték meg, hogy az általunk kiválasztott helyen tegyük ki” - hangsúlyozta Borbély.
Hozzátette, Marosvásárhely egész lakosságának azt kívánja, hogy legyenek büszkék a városukra, ismerjék el egymás jogait és értékeit, hiszen mindannyian egyenrangú állampolgárai ennek az országnak.

Maszol.ro

Bethlen-napok Nagyenyeden, Gyulafehérváron, Alvincen
Fehér megyei szórványmagyarságnak két felemelő ünnepnapja volt Bethlen Gábor fejedelemmé választásának négyszáz éves évfordulója alkalmából. A pénteki rendezvényeknek Nagyenyed adott otthont, a szombatra időzített eseményeket pedig Gyulafehérváron, és Alvincen tartották.
„Fejedelem, a fundamentum áll!”
Az enyedi pincegalériában került sor arra a képzőművészeti kiállításra, amelyet a nagyenyedi Inter-Art Alapítvány és a Bethlen Gábor Kollégium közösen szervezett. Huszonkét alkotó munkáit csodálhattuk meg, köztük Barabás Miklós, a kollégium egykori neves diákjának festményeit, Bethlen Gábor fejedelem és gróf Mikó Imre kollégiumi főgondnok portréit.
A megnyitón többek között jelen volt M. Horaţiu Josan polgármester, Balog István az Inter-Art Alapítvány elnöke, Ioan Hădărig, a Liviu Rebreanu Művelődési Központ igazgatója. A kiállítást Tóth Tibor református lelkész mutatta be. „Rajtunk a sor, kései rendek, ünneplőbe öltözve jövünk jelentést tenni négyszer száz év tartalmával a szívünkben (…) és jelentjük a Fejedelemnek, igen, Fejedelem, a fundamentum áll!”, hangzott el beszédében.
Szőcs Ildikó, a kollégium igazgatója mutatta be azt a kiadványt, amelyben a szerkesztők a fejedelem által alapított iskola néhány egykori diákjának és tanárának munkáit gyűjtötték össze, így kívánták emlékeztetni az olvasót arra, hogy a Bethlen Gábor alapította 391 esztendős kollégium milyen neves képzőművészeket adott az egyetemes magyar kultúrának.
Bethlen Gábor nevét viselő iskolák találkozója
A kiállításmegnyitót követően került sor a Bethlen-iskolák találkozójára, amelynek ötlete tizenegy évvel ezelőtt született meg. A díszterem zsúfolásig megtelt. Szőcs Ildikó igazgató felolvasta a volt enyedi diák, Brendus Réka, a magyar kormány nemzetpolitikában felelős államtitkársága főosztályvezető helyettesének a kormány nevében küldött üzenetét.
Az eseményen jelen volt Szőcs Gyula, a kollégiumi keresztszülőprogram nagy támogatója, Kováts Krisztián megyei RMDSZ-elnök, Király Melinda, az EMNP alelnöke, Lőrincz Helga nemzetiségügyi tanfelügyelő, Lászlóffy Pál, az Romániai Magyar Pedagógusszövetség (RMPSZ) tiszteletbeli elnöke, a kollégium régi támogatója.
Sorban bemutatkoztak a Bethlen Gábor nevét viselő iskolák. Elsőnek Debrecen, majd Gyomaendrőd, Hódmezővásárhely, Nyíregyháza, végül pedig Székelyudvarhely képviselői szólaltak fel. Valamennyien elmondták, miért is választották az illető iskolák a fejedelem nevét. Két magyarországi testvériskolából érkező diákcsoport is vendégeskedett a hétvégén a kollégiumban a budapesti Baár Madas református gimnáziumból Wrábelné Hatházi Judit vezetésével és a Lévay József Református Gimnázium diákjai, a találkozó alkalmával a vendégek is beszéltek iskolájukról, a nagyenyedi kapcsolatokról.
Gazdag gyulafehérvári program
A gyulafehérvári ünnepségek a református parókia udvarán kezdődtek, ahol felavatták az új haranglábat. Gudor Botond református esperes házigazdaként köszöntötte a vendégeket. Elmondta: a Háromszékről származó harangláb megalkotásában sokat segített a vargyasi Sütő család. A baróti Demeter László ismertette a harangláb történetét, majd egy adománylevelet és egy díszzászlót adott át az esperesnek, amit Szekeres Attila István mezőmadarasi származású sepsiszentgyörgyi heraldikus, a címertudomány doktora, valamint Puskás Bajkó Gábor hímző grafikus adományozott a gyulafehérvári egyházközségnek. A harang a Fehér megyei Marosszentimre gyülekezet nélkül maradt templomából származik – tudtuk meg. Az eseményen jelen voltak a Bethlen Gergely Hagyományőrző Egyesület tagjai is. A rendezvényt a Kovásznai Megyei Tanács, a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Ház, a Bethlen Kollégium és a Bod Péter Alapítvány támogatta. Emelte az ünnepi hangulatot Szilágyi Győri Hunor és Gligor Daria elemista tanulók szép hegedűjátéka.
Ezt követően az Egyesülés Múzeumban Gy. Szabó Béla metszeteiből és festményeiből nyílt kiállítást tekinthették meg az érdeklődők. A múzeum részéről Gabriel Rustoiu igazgató mondott beszédet, ebben az alkotót az egyik legnagyobb „román” művésznek nevezte. Ferenczy Miklós esperes, Gy. Szabó Béla nevelt fia magyarul és románul mutatta be a művész életét és munkásságát.
A második kiállítás a Római Katolikus Egyházművészeti Múzeumban tudományos értékű. A bemutatót Sipos Gábor egyházkerületi levéltáros tartotta. A tárlókban eredeti dokumentumokat láthattunk pl. Bethlen Gábor levelét az erdélyi református lelkipásztorok gyermekei számára.(1629. július 13.) vagy a partiumi református román papokat magyar kiváltságokban részesítő egykori másolatot (1614. február 14.) Egy másik iratban a református vallású szászoknak istentiszteleti hely gyanánt odaadja az óvári iskola (ma: ferences kolostor) végében levő „palatiumot.” (1629. május 14).
A délelőtti ökumenikus istentiszteleten zsúfolásig megtelt a gyulafehérvári székesegyház. Jakubinyi György római katolikus érsek szólt az egybegyűltekhez Bethlen Gábor személyének jelentőségéről beszélve, majd Kató Béla református püspök Bethlen Gáborról, mint a magyarok Gedeonjáról emlékezett meg. Az ökumenikus istentisztelet zárómozzanata a székesegyházban található emléktábla megkoszorúzása volt. Fellépett a nagyenyedi egyházközség, valamint a kollégium leánykórusa Fórika Éva zenetanár-karnagy vezetésével. A kórustagok Erdély szinte valamennyi népviseletében pompáztak.
Az istentiszteletet kulturális műsor és vásár követte a Vártéren. Itt különösen fontossá vált Turzai Melán kollégiumi aligazgató és Kónya Tibor iskolalelkész moderátori tevékenysége.
A Vártéren felállított színpadon Kováts Krisztián Fehér megyei RMDSZ-elnök köszöntötték az ünneplő közönséget. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke arról beszélt, hogy a nagy fejedelem tizenhat éves uralkodása alatt megerősödött a transzszilvanizmus jelensége. Tudott csatába menni, de tudott szövetséget is kötni, ha arra szükség volt. Felszólalt többek között Sógor Csaba parlamenti képviselő és Hegedűs Csilla, az RMDSZ főtitkár-helyettese, a Communitas Alapítvány képviselője, az eseményen jelen volt Magdó János kolozsvári magyar főkonzul is. Fellépett a Collegium Gabrielense régizene- és táncegyüttes Tomai Gyöngyi és Kónya Mária vezetésével. Táncműsorukban a két fejedelem (Bethlen, és Báthori) párharcát elevenítették fel. Láthattuk, halhattuk a sepsiszentgyörgyi Codex és a budapesti Tabulatura együttesek műsorát is. A sok népi tánc (magyarlapádi, felvinci, miriszlói, csombordi, bethlenszentmiklósi, illetve a torockói citerazenekar) igazolták a szórvány érdeklődését a népi kultúra iránt. A Fehér megyei RMDSZ éppen ezeknek a kis közösségeknek a támogatásával – pl. a néptánccsoportok szervezésével és utaztatásával – vállalt fontos szerepet az ünnepen.
Eközben a Vártéren kirakodóvásár zajlott sok szép magyar termékkel, a Böjte-ház udvarán pedig „huszárgulyás” főtt sajátos recept szerint. A műsort Antal Timi nagy sikerű, sok fiatalt odavonzó könnyűzene-koncertje zárta.
Istentisztelet Alvincen
Délután hálaadó istentiszteletre került sor a Gyulafehérvártól 11 km-re levő Alvinc nemrég felújított XIII. századi református templomában. Az istentiszteletet Ft. Kató Béla református püspök tartotta. A mindössze tíz református hívőből álló gyülekezetet Gudor Botond esperes látja el lelki szolgálattal. Népes közönség vett részt az istentiszteleten, jelen voltak a helyi ortodox és görögkeleti papok, valamint a polgármester. A vendégek között voltak azok az anyaországiak is, akik segítségével a felújítási munkálatok megvalósulhattak. Minderről Dioszegi László, a Teleki László Alapítvány képviselője beszélt. Fellépett a Tabulatura együttes és a nagyenyedi egyházközség református kórusa Fórika Éva vezetésével. Boros Erzsébet buzásbocsárdi énekes népdalokat adott elő.
Szabadság (Kolozsvár)

Iránytűk térben és időben
Erdélyi helynevek változásai
Hogyan változtak és váltak az elmúlt két évszázadban a központi névpolitika eszközeivé az erdélyi helynevek, hogyan épültek be ezáltal önkényes szimbólumok a földrajzi térbe, miként váltottak funkciót és segítették a földrajzi tájékozódás helyett a történelmi időkben való eligazodást a kolozsvári, illetve marosvásárhelyi utcanevek – többek között ezekre a kérdésekre adott múltbéli adatokban gazdag, szemléletes válaszokat Bartos Elekes Zsombor térképész, a Babes–Bolyai Tudományegyetem Földrajz Karának tanára szerda délután a Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János-termében.
Az előadó készülő doktori dolgozatának témakörét tárta fel a hallgatóság előtt, az osztrák, a magyar, a román uralom helységnévrendezéseit taglalta, illetve arra is kitért, hogy a névváltoztatások miként gyűrűztek át a domborzati nevekre, tájegységek neveire és miként jelentek meg a korabeli térképeken. Bartos Elekes Zsombor II. József 1784-es nyelvrendeletéről tett elsőként említést, amely a latin helyett a németet tette hivatalos nyelvvé. Ettől az időszaktól beszélhetünk nyelvháborúról, ugyanis ennek a rendeletnek a hatására vált fontossá az egyes közösségek számára az anyanyelvhasználat. A tizennyolcadik század második felében még a helyi beszélt nyelveknek jutott fontosabb szerep a névadásban, a helynevek egymás átírásai, és nem egymás fordításai voltak, így nem is vitatták el azokat egymástól az egyes nemzetiségek. A német jelenlét helynevek révén történő hangsúlyozása az 1850-es években vált fontossá, ekkor a német nevek lappangó rétegének felélesztése következett be, mesterségesen kitalált, új nevek viszont nem jelentek meg.
Az 1898-as 4. törvénycikk értelmében a magyar helyneveket az országos törzskönyvbizottság állapította meg, mégpedig mesterséges úton, sok esetben a helyiek tiltakozása ellenére. A hivatalos iratokban, tankönyvekben, térképeken kizárólag ezeket a neveket lehetett használni, és az volt a cél, hogy a településeknek a magyar államhoz való "tartozandóságát" érzékeltető nevek a társadalmi érintkezésben is meghonosodjanak. Ekkor lett Topliczából Maroshévíz, és Oláh-András-falvából, ahol mindössze egyetlen magyar család élt, Székely-andrásfalva.
A 20. századi román névváltoztatások kapcsán a térképész kiemelte, hogy míg az erdélyi kiadású térképeken átírások vannak – Vásárhely például Osorheiként jelenik meg –, a regáti térképeken névfordításokat találunk. Ezeken a regáti térképeken jelenik meg először a Tìrgu-Mures elnevezés is.
1918 után a román közigazgatás minden településnek román nevet adott. 1925-ben egy földrajztudósokból és katonatisztekből álló bizottság egyéni névadásokat hajtott végre. Az 50-es évek kinyilatkoztatott névadási törekvése az volt, hogy ne legyen több településnek ugyanaz a neve, de éppen ebben az időszakban neveztek el a meglévő három település mellett egy negyediket is Avram Iancuról – jegyezte meg az előadó. Az utolsó névváltoztatások a 70-es években történtek – Kolozsvár 1974-ben kapja a Napoca utótagot –, a rendszerváltás után minimális névváltoztatásra került sor.
Az utcanév-változtatások kapcsán az előadó rávilágított arra, hogy a középkori utcanevek sok száz évig érintetlenek voltak. Természetes és motivált, funkcionális nevek voltak ezek, amelyeket a helyi közösség adott az egyes utcáknak. Az átnevezések során megjelenő szimbolikus utcanevekről a XIX. század végétől beszélhetünk. Ekkor kapja nevét a kolozsvári Unió utca, amelyből később Memorandumului lesz. 1940–45 között visszatérnek a régi utcanevek, 1945 után pedig egy széles spektrumú elfogadás érzékelhető a névadásban, így ugyanaz az utca egy időben Mihály király és Dózsa György nevét viselheti. Az előadó a marosvásárhelyi utcanevek kapcsán érdekes névcserékre is rámutatott, amelyek következtében a két világháború közötti időszakban a Szigligeti utca Caragiale, az Árpád utca Decebal, az első világháború előtti Álmos vezérről elnevezett utca Somnului lett. Erdély nem magyar többségű városaiban, például Brassóban nem volt ilyen mértékű névcsere – hangsúlyozta az előadó. A továbbiakban a közigazgatási egységek, illetve domborzati formák névváltoztatásairól esett szó, majd a névhasználat katonai és polgári, illetve hazai és külföldi térképeken való tükröződéseivel zárult a több mint egyórás izgalmas előadás.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

A biztos pont
Erdélyi Toll: ötödik évfolyam, negyedik szám
Idén negyedszer öltötte magára jól ismert, mégis mindig újnak, ünnepinek látszó színeit az Erdélyi Toll. Az udvarhelyi Erdélyi Gondolat Lap- és Könyvkiadó gondozásában megjelenő ötéves irodalmi és művelődési folyóirat azzá a biztos ponttá vált az elmúlt fél évtizedben, amelyhez alkotó és – igényes, szellemi élményeit megválogató – olvasó könnyen és szívesen visszatalál. Értékrendjének állandóságát mi sem bizonyítja jobban, mint szerzőinek névsora, amely már az induláskor valós értéket ígért, az évek során pedig egyre gazdagodott. Míg a 2009-es első évfolyam legelső számában hat alkotó hangján szólalt meg a Múzsa és lant, az ötödik évfolyam utolsó számában a lírának és szépprózának szentelt rovatot 24 szerző – Albert-Lőrincz Márton, Beke Sándor, Bölöni Domokos, Böszörményi Zoltán, Brauch Magda, Csatáné Bartha Irénke, Csire Gabriella, Csontos Márta, Elekes Ferenc, Ferenczi Enikő, Fülöp Kálmán, Gáspár Erika, Kamenitzky Antal, Kiss Székely Zoltán, Komán János, Kozma László, Mester Györgyi, Mészely József, Molnos Ferenc, Nagy Irén, P. Buzogány Árpád, Ráduly János, Pálffy Tamás Szabolcs, Tar Károly – "lakja be" műfaji változatosságban (az árnyalatokban gazdag versanyag mellett félperces történetet, hosszabb prózai alkotást, sőt regényrészletet is találunk). A Múzsa és lant azonban nem az egyetlen ötödik évét "betöltött" rovat. Már az induláskor, a köszöntő sorok utáni első oldalakon ott találhattuk magunkat a szülőföldről valló alkotóknak szentelt térben – ezúttal Nagy Irén versei várják ebben a rovatban az olvasót –, alámerülhettünk az Anyanyelvünk épségéért című nyelvművelő rovat gondolatvilágában – a legújabb lapszámban Fülöp Lajos a nyelvi humorról, Brauch Magda a "szuk- szükölésről" ír, illetve Málnási Ferenc Erdélyi anyanyelvoktatás – irodalmunk tükrében című nagyszabású munkájának tizenötödik fejezete olvasható –, és híres magyar múzsákkal találkozhattunk – ezúttal Brauch Magda Szilágyi Domokos egykori szerelmét idézi meg. Mindemellett az Erdélyi Toll születésekor már felvillant a néphagyományokhoz és a hitvilághoz való kapcsolódás szükséglete – az Élő néphagyományok rovatban ezúttal Szőcs Katalin Fokos című munkájának második fejezetét olvashatjuk, a Hit és üzenet rovatban pedig Baricz Lajos versei és Pálffy Tamás Szabolcs prózája vár.
Az évfordulókra való kitartó megemlékezés az Erdélyi Tollat idősíkokat találkoztató őrszemmé teszi. A legújabb lapszámban Málnási Ferenc a 75 éve elhunyt Dsida Jenő, illetve a 130 éve született Kós Károly alakját hozza újra olvasóközelbe. Kós Károly emléke az irodalomtörténetnek szentelt rovatban is felvillan Bertha Zoltán írásában, ugyanitt Pomogáts Béla Bánffy Miklósról és Erdélyi történet című regényéről ír. A könyvismertetés az indulástól az Erdélyi Toll egyik elmaradhatatlan színfoltja volt. Ezúttal Málnási Ferenc az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó 1994 és 2006 között megjelent nyelvművelő köteteit mutatja be.
Az Erdélyi Toll ötödik évfolyamának negyedik számából a filozófia – Albert-Lőrincz Márton: A barátságról – és a művészettörténet – Burján Emil: Fülep Lajos műbölcseleti alapelvei (IV.) – sem hiányzik. A Maradandó művészet című rovatban Kedei Zoltán festőművész lírai szépségű alkotói vallomásai örvendeztetnek meg. A finálé pedig huszadszorra is a gyermekvilág önfeledtségét hozza. Talán ez a legkisebb befogadóknak szentelt tér az első számú biztosíték arra, hogy öt, tíz, tizenöt év múlva is kívánt, keresett lesz az udvarhelyi Erdélyi Toll.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

In memoriam Gárdonyi Géza, Jékely Zoltán, Weöres Sándor
Művészpedagógusok kiállítása az Apáczai Galériában
Egy kép gyakorta többet ér, mint ezer szó – Arthur Brisbane amerikai újságíró száz egynéhány évvel ezelőtti mondása közismert, igazságtartalmát sem vitatjuk, most mégis ellenkező irányból, az ezer szó birodalmából közelítünk az itt látható képekhez. Amelyek korántsem akármilyen szókapcsolatok révén születtek, hanem több ezer szavas írói, költői birodalmak sajátos kisugárzásaiként. Lévén, hogy a téma adott volt: 150 éve született Gárdonyi Géza, a „láthatatlan ember”, és 100 évvel ezelőtt látta meg a napvilágot a tagadhatatlan erdélyiségű, „költői költő” Jékely Zoltán, valamint sorstársa, a sajátos képzettársítás, játékosság, zeneiség, egyszóval a bravúros verselés és bravúros gondolkodás bajnoka, Weöres Sándor. Hármójuk írói termésének erőteljes képszerűsége szülte a Szó-kép társítást, azaz a Székely Géza vezette Apáczai Galéria legújabb, 44 művész 56 alkotását tartalmazó tárlatát.
A kiállítás új keletű, de immár jól begyökerezett hagyományt követ. Hagyományt, amely a különböző művészeti ágak közti kapcsolatra épít. A kerek évfordulók pedig mintha egyenesen besegítenének ennek a fiatal hagyománynak a megszilárdításába. Amely főhajtás kultúránk és az egyetemes kultúra nagyjai előtt.
A Szó-kép, akárcsak az előbbi Apáczai-tárlatok, egyfajta művészetközi kutatás gyakorlati bemutatójaként is értelmezhető. S ahogyan a művészetek természetes egymásmellettisége és kölcsönhatása eredményeként születtek az eddigi, Bartók, Kodály, Mozart, Debussy, Vajda Lajos, Ferenczy Károly, Szenczy Molnár Albert és a többiek ihlette képzőművészeti seregszemlék, azonképpen vált ez a jelenlegi, a szavaktól a képek felé vezető művészeti mélyfúrás is sajátosan jellegzetes, egyedi vizuális megnyilatkozássá. Amelynek egyedisége éppen a szó szoros, de átvitt értelemben is felfogható sokoldalúságában, sokszínűségében rejlik.
A magyar irodalom három, egymástól különböző, de a képszerű fogalmazást egyaránt előnyben részesítő alkotója szinte tálcán kínálja a témát képzőművészeinknek. Mert ott van például az életöröm és a melankólia láthatatlan örökös csokrával a kezében a költői költő, a költő archetípusa, Jékely Zoltán – ahogyan Nemes Nagy Ágnes jellemezte ugyancsak képszerűen költőtársát. A részünkről, erdélyiek részéről talán méltatlanul kevéssé emlegetett lírikust, a nagyenyedi Bethlen Kollégium és a kolozsvári Református Kollégium egykori diákját, aki tanulmányait ugyan már Budapesten fejezte be, és ott is teljesedett ki írói, költői életműve, lélekben azonban, sőt nyelvhasználatában is mindvégig megmaradt erdélyinek. S ezt nem csak kalotaszegi regényei (Kincskeresők, Medárdus), esszéi, erőteljes színekkel szavakba festett költeményei (Őrjöngő ősz, Őszvégi intelem, Kalotaszegi elégia) tanúsítják, hanem emberi magatartása is: 1941-ben visszaköltözött Kolozsvárra és az Egyetemi Könyvtár munkatársa lett, de 1946-ban kénytelen ismét elhagyni Erdélyt.
Múltba révedő, emlékeiben is saját magát, legbenső énjét kutató, elégikus hangvételű költeményei hemzsegnek a természetből ihletődött, a romantikusok erős színeivel festett, szuggesztív szóképekben, amelyek nem véletlenül találtak visszhangra képzőművészeink alkotásaiban. Itt van mindjárt Bordy Margit mély zengésű, aranyló felvillanásokban is játszó pasztellje, a sajátos műgonddal megoldott, perspektívában, szín-, forma- és gondolatvilágában egyaránt különleges mélységeket sejtető Őszi Tanácskozás. És folytathatnám Tompos Opra Ágota lendületes ecsetkezelésű, foltszerű ragyogásában pompázó meseerdejével, Pócsai András klasszikus hangvételű, színekben, harmonikus színvillanásokban gazdag Tavaszi impresszióival, Dobribán Lini Enikő vitalitástól duzzadó Zöld világával, Gedeon Zoltán élénken kavargó Szín-fóniájával, Lovász Noémi visszafogott színvilágú, töményen kifejező, konstruktív megfogalmazásaival, Nagy Tibor elégikus hangvételű Csendélet kompozíciójával, Boar Szilvia és Császár Gábor hangulatos munkáival, Essig Kacsó Klára tiszta színekbe öntött Farkas utcai Templom és iskolájával. Sőt Lőrincz Lehel míves pasztelljei, Nagy Endre sarkosan-keményen fogalmazott, de színeiben könnyedebb, megkapó Házsora és Színháza, valamint Valovits László sejtelmesen kifejező, lírai fogantatású női portréja is beleillik a Jékely-életmű hangulatába. Nem beszélve a rézkarc első számú kolozsvári mesterének, Székely Gézának a Szórvány-(templom)áról, a biztos kezű Ábrahám Jakab ugyancsak rézkarcban megjelenített Állóképéről vagy Kozma Rozália vonal összetevőinek feszültséget és harmóniát egyaránt árasztó mozgalmas világáról, a grafikus és a textiles erényeit egyesítő Remember című munkájáról. S ha van a szó és a kép sajátos összefonódásának mintapéldája, akkor az az Orbán István telitalálatnak is nevezhető, 47 művésztársam aláírása című, ötletesen míves tusrajza.
A zseniális „szó-szemfényvesztő” Weöres Sándor, a szabad képzettársítások, szürreális, gyermekien mesés és filozofikusan mély költői gondolatok nagymestere. Mi sem természetesebb, mint hogy a költői és epikai műfajok legszélesebb skáláját megszólaltató életműve szintén erőteljes visszhangra találjon művészpedagógusaink körében. Érdekes módon talán nem is játékosan képszerű megfogalmazásai, ötletes szójátékon alapuló bizarr képzettársításai a legnépszerűbbek, hanem a Hamvas Béla-i tanokon alapuló, A teljesség felé törekvő, filozofikus eszmefuttatásai. Ő teremtett bennem harmóniát – vallja mesteréről a költő. Ezt a harmóniát, a lélek harmóniáját árasztja kötete is, s mintha éppen erre a harmóniakeresésre rezonálnának leginkább képzőművészeink.
Alattam a föld, fölöttem az ég, bennem a létra – vallja a lírai szürrealizmus húrjait pengetve, élénken ragyogó, tiszta színeinek meggyőző beszédével Forró Ágnes. És hasonló alapállásból kiindulva vezet a földiektől az égiek felé tartó, de immár visszafogottságában és kevés beszéddel sokat mondó stílusában Gally A. Katalin, mert Weöressel együtt tudja, hogy „az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben.” És tudja ezt Károly Zöld Gyöngyi is, aki az infografika nyelvén különleges eleganciával kalauzol a csillagvilágba, a várva várt találkozás felé. Ugyancsak a modern technika eszközeivel kommunikál meggyőzően Ovidiu Petca, Dobribán Emil pedig land-art munkájának képi dokumentumával lep meg.
Formai megoldásaiban, sajátos felületképzésében és gondolati mélységében egyaránt izgalmasan figyelemfelkeltő munka Sipos László A szó szíve című olajképe és Csata Hermina Az értelem szeme című diptichonja. Horváth Gyöngyvér a játékosság és a filozófiai mélység határait feszegeti életszerűségével, dekorativitásával kitűnő kollográfiáiban, Farkas Melinda pedig Egy pohár bor mellett nyilvánít ötletes művészi véleményt. Koncz-Münich Judit mozgalmasan kiérlelt, egyedi látásmódról tanúskodó, figuratív kompozíciója, Koncz-Münich András játékos Vándor zenészei, Tamus István mívesen kifejező rézkarca, Miklós János látványosan nagyívű, modern művészi Üzenete, Kocsis Ildikó konstruktív jegyekkel megfogalmazott, sajátos Életútja, Veres Noémi A személyiség szétbomlása című érzékletes tusrajza, Szakáll Szilvia míves Tükör-képe, Fátyol Zoltán leheletfinom figurái, Éles Bulcsú kedvesen játékos Avantgárd lovacskája, Fazakas Tibor Keresztek című fegyelmezett vonal-szigorlatai, Fehér Csaba rapszodikusan örvénylő Moszatszigete sikerrel egészíti ki az igényes kínálatot.
A képszerűség az Ady által magyar Dickensnek nevezett Gárdonyi Gézától sem idegen. Bár őt inkább regényíróként, az új népiesség, a realizmus, s a lélektani regény megtestesítőjeként tartjuk számon, a költészet felségvizeire is kimerészkedett. Impresszionizmussal rokonítható lírai termését a keresetlen egyszerűség jellemzi. „A próza fű. A vers közötte rózsa” – véli ő maga. S íme egy festőecsetre kívánkozó, rövid ízelítő ebből a rózsából: „A fáknak éjjelente préme nő, s a nap fehér folt csak a köd fölött.” Azonban kifejezetten gárdonyis mindössze talán csak Székely Géza (R)égi hídja – találó grafikai és nyelvi játék. S akkor nem szóltam még Boros György vegyes technikával készült Erupcióiról, valamint Gárdonyi Sándor figuratív linómetszetéről.
A szobrászokat Hunyadi László klasszikus hangvételű, Kálvin Jánost ábrázoló plakettje, valamint Kovács Géza Hierarchia című acélkonstrukciója képviseli. S végezetül, de olyannyira nem utolsósorban, hogy akár az egész kiállításra is feltehetné a pálmát: Tudorán Klára Lívia meseszerű, fantáziadús, érzékletesen mélymeleg színekbe fogalmazott Királyi ajtók című textilkompozíciója.
Elhangzott 2013. október 24-én, az Apáczai Galériában, a Szó-kép tárlat megnyitóján
NÉMETH JÚLIA
Szabadság (Kolozsvár)

Háromnapos folklór-kavalkád Sepsiszentgyörgyön
Péntektől vasárnapig a háromszéki megyeszékhelyen találkoznak a néptánc és népzene szerelmesei, a profi, amatőr népzenészek és táncosok illetve adatközlők. A Háromszék Táncegyüttes 25-ik alkalommal szervezi Erdély legrégebbi és legátfogóbb népzene és néptánc-találkozóját. Az idei rendezvényre 60 hagyományőrzőt hívtak meg, de zenekarokkal és amatőr együttesekkel együtt összesen 100 meghívott lesz jelen.
Ivácson László, a Háromszék Táncegyüttes művészeti vezetője szerint ennyire gazdag program még nem volt az elmúlt években. A háromnapos folklór kavalkád holnap (pénteken) 17 órától Ferencz Csaba - Életképek és Forrásvidéken című fotókiállításaival majd István Ildikó „Utamra indulok” lemezbemutató koncertjével indít az Új Stúdióban, 19 órától pedig az újpesti Bem Táncegyüttes mutatja be Adok nektek aranyvesszőt című előadását a színház nagytermében.
Szombaton reggel 10 órától néptánc-kalákát szerveznek, ezt követően Pávai István népzene-kutató tart szakmai előadásokat: 13 órától Lajtha László és az erdélyi népzene, 15 órától pedig A tánckísérő zenész a néphagyományban címmel. Fekete Réka és Ferencz Csaba Forrásvidéken című könyvének bemutatójára 17 órától kerül sor a Új Stúdióban, Berecz András mesemondó közreműködésével.
A szerzők 32 településről szólaltatnak meg reprezentatív adatközlőket. A sepsiszentgyörgyi találkozókon is megfordult hagyományőrzők riportszerű beszélgetések keretében vallanak hagyományozásról, gyermekkorról, háborúról, kommunizmusról és a rendszerváltás utáni új korszakról. A Ferencz Csaba fotóival illusztrált könyv egyben korrajz az elmúlt 80 évről, a megszólaló adatközlők még megélték azt a hagyományt, amit ma népi kultúrának nevezünk.
A sepsiszentgyörgyi népzene és néptánc találkozó ünnepi gálaműsorát szombaton 19 órától lehet megtekinteni a színház nagytermében, a 60 meghívott - mezőségi, kalotaszegi, küküllőmenti, felső-marosmenti, bekecsalji, székely mezőségi, gyimesi és felcsíki - zenész és táncos mellett fellép a Bem Táncegyüttes, a Szilak legénytánckar, a Harmadik és Zerkula zenekarok, Berecz András, a Százlábú Néptáncegyüttes, valamint a házigazda Háromszék Táncegyüttes és Heveder zenekar. Mindkét estét hajnalig tartó táncház zárja a színház előcsarnokában.
A találkozó vasárnapja hagyományosan a gyermekprogramoké, november 10-én reggel fél 10-től délután fél 2-ig kézműves foglalkozások, játékok, Kelekótya koncert, gyermek gálaműsor és táncház várja a legapróbb néptánc kedvelőket a Székely Mikó Kollégium konferenciatermébe.
A szervező Háromszék Táncegyüttes felhívja az érdeklődők figyelmét, hogy a harminc lejért megvásárolható bérlet a rendezvénysorozat minden előadására belépési lehetőséget biztosít. A találkozóról a Háromszék Táncegyüttes honlapján (www.hte.ro) találnak részleteket.
Maszol.ro

Ösvények a tankönyvdzsungelben
Egy ideig teljesen ingyenesek voltak, az utóbbi években részben már meg kell vásárolni a szükséges alapköteteket – legtöbben ennyit érzékelünk a hazai tankönyvpiaci mozgásokból. Pedig a tankönyvkiadás helyzete ennél sokkal összetettebb: a bonyodalmas múltat tisztázatlan jövő „tetézi”.
Gyermekünk viszonylag használt könyvet kap tanévkezdéskor. Vajon miért? Több magyarázat is lehetséges. Az első és legkézenfekvőbb, hogy az állam által biztosított tankönyv még forgalomban van, mert kevesebb, mint négy esztendeje számított teljesen újnak – a forgalomból való kivonásig azért ennél jóval több szokott eltelni. Másik változat: gyermekünk iskolája nem kapott megfelelő mennyiségű pótlást az illető kötetből ahhoz, hogy csak az elfogadható minőségű könyveket osszák szét szeptemberben. Hogy miért nem kapott az iskola új könyveket, amivel szinten tartható a különböző tantárgyak kötetállománya? Teljes osztályok számára új könyveket csak új tartalmú tankönyvek megjelenése után biztosít a tanügyminisztérium, egyébként csak a szükségesnek ítélt pótlásról gondoskodik.
A szinten tartó pótlás esetleges elmaradásáért azonban az utóbbi években már nem a minisztérium a közvetlen felelős, hanem az iskola, vagy a megyei tanfelügyelőség, esetleg az illető tankönyvkiadó. Az iskolák által leadott rendeléseket ugyanis a megyei tanfelügyelőség összesíti, és ez alapján kötnek szerződést az érintett tankönyvkiadóval. Romániában ma több mint száz kiadó foglalkozik tankönyvkiadással, nagyjából 15 számít nagy kiadónak és összesen hat-hét kiadó ad ki magyar tankönyveket is. Ha tehát nem érkezik a könyv, vagy az iskola adta le későn a rendelést, vagy a tanfelügyelőség tévedett valahol, vagy az illető tankönyvkiadó. Ez utóbbi azt is válaszolhatja: nem teljesíti a megrendelést, mivel annak mennyisége túl kicsi a gazdaságos nyomáshoz. A magyar nyelvű tankönyvek helyzete így aztán példányszám miatt is bonyolult.
Országos, de nem egyetlen
Kívülállóként joggal gondolhatnánk, hogy az Országos Tankönyvkiadó egészen más, mint a többi, hiszen mégiscsak állami tulajdonú. Dáné Károly igazgatóval (képünkön) beszélgetve azonban kiderül: sokkal több a közös nevező, mint az eltérés. „A kiadó ugyanúgy szereplője a tankönyvpiacnak, mint a magánkézben lévő kiadók, csak épp állami tulajdonban van. Ez azt jelenti, hogy év végén az államkasszába utaljuk a megtermelt profit bizonyos százalékát, de a kiadó alanyi jogon semmiféle támogatást nem kap az államtól. Ezt egy 1995-ben született kormányrendelet szabályozza: abból élünk, amit eladunk. A többi kiadóhoz hasonlóan természetesen igyekszünk élni a különböző támogatási lehetőségekkel, pályázunk, hol nyerünk, hol nem” – vázolta a helyzetet a kiadó igazgatója.
Az Országos Tankönyvkiadó egyike a legnagyobbaknak, piaci részesedése nagyjából tíz százalék, de Dáné szerint még az információk terén sincsenek kivételezett helyzetben a más kiadókhoz képest. Monopolhelyzetben 1994-ig volt, akkor a Világbank finanszírozásában kiírták az első versenytárgyalást az alternatív tankönyvekre. Kezdetben nyilván előnyben volt az addig egyeduralkodó tankönyvkiadó, később azonban atöbbiek is egyre nagyobb szeleteket szakítottak le a piacból. Magyar nyelvű tankönyvekkel is több kiadó foglalkozik: fordítottakkal többen, eredeti magyar nyelvűekkel kevesebben. Az Országos Tankönyvkiadónál mindeddig egyszer fordult elő az a szokatlan helyzet, hogy egy magyar nyelven írt tankönyvet románul is kiadjanak: egy tizenegyedik osztályos matematika tankönyv jelenti a kivételt.
Alternatívák és döntések
„A tankönyveket és a segédkönyveket a tanügyminisztériumnak kell engedélyeznie. Ahhoz, hogy tankönyvvé nyilvánítsanak egy könyvet, a minisztérium időnként versenytárgyalást szokott szervezni. Erre a licitre címenként többen is jelentkezhetnek, és rendszerint nem csak egy nyertest hirdetnek, ez magyarázza, hogy több tankönyv is megjelenik ugyanazzal a címmel: így születnek az alternatív tankönyvek. Azért alternatív, mert a tanár, az iskola vagy a diákok dönthetik el, hogy melyiket választják” – magyarázza Dáné. Azt talán mondani sem kell, hogy konkurens magyar címeket évfolyamonként és tantárgyanként azért lényegesen kevesebbet találunk, mint románt, de ez az arányokat tekintve érthető.
A versenytárgyalás szempontjai is érdekesek. „A könyvek két szempontból versenyeznek: tartalmi és formai, illetve árak kategóriájában. Amelyik tankönyvtervezet eléri az elvárt tartalmi szintet, továbbra is versenyben marad. Ha egy százas skálán hetven pont a minimális elvárt szint, akkor a hetvenkét és kilencvennyolc pontos is tovább versenyez gyakorlatilag egyenlő helyzetben – legalábbis eddig ez volt a gyakorlat –, és ez szerintem nem túl szerencsés. Az árak versenye ugyanis úgy zajlik, hogy megállapítják, melyik a legalacsonyabb árajánlat, és csak azok a könyvek nem hullnak ki a rostán, amelyek ahhoz képest kevesebb, mint negyven százalékkal drágábbak. Ellenkező esetben már nem fogadják el a könyvet államilag támogatott, vagyis a diákok számára ingyenes tankönyvként.” Ezért már az is előfordult, hogy a jobb tartalmú könyv a közpénzzel való takarékoskodás címszó alatt kihullott a versenyből. Az árajánlatok természetesen titkosak, innen a valódi verseny, ami – a fentiek alapján – valamivel előbbre tartja az anyagi szempontokat, mint a minőséget. Mindezzel együtt a liciten kihulló könyveket is ki lehet adni, csak nem ingyenes tankönyvként kerülnek forgalomba, hanem a szabadpiacon. Mint ahogy elviekben az is lehetséges, hogy az ingyenesen igényelhető tankönyveket szabadeladásban megvásárolja a szülő. Annak azonban, hogy megvetessék a diákokkal a tankönyveket – legalábbis a kötelező tíz osztály keretében – viszonylag kevés a valószínűsége. Kivételt főleg a nyelvkönyvek jelentenek: külföldi kiadók igénylik a tankönyvminősítést, de árusítják kiadványaikat.
A segédkönyveket is jóvá kell hagynia a minisztériumnak, de nem licit keretében, mivel azok szabadeladáson vesznek részt: csak minőségi ellenőrzés történik. „A bökkenő a gyakorlatban jelentkezik: a tanügyminisztériumban nincs ezzel foglalkozó állandó bizottság, így aztán sokszor nagy késéssel érkezik akár a pozitív, akár a negatív válasz. A dilemma: kinyomtatjuk és forgalmazzuk a könyvet, még a pozitív válasz megérkezése előtt? A gyakorlatban több kiadó is azt a megoldást választja, hogy az előkészített könyvet még a minisztériumi jóváhagyás előtt kiadja, emiatt aztán az is előfordulhat, hogy nagyon jól sikerült segédkönyveket az érvényes tankönyvek helyett használnak” – vázolta Dáné Károly.
Tizedik után
De mi történik a tizenegy-tizenkettedikes tankönyvek esetében? Hiszen ezek az osztályok már nem részei a kötelező oktatásnak, ezért a szükséges tankönyvek nem is ingyenesek. A minősítés itt is csak tartalmi vonatkozású a tanügyminisztérium részéről, a szabad piacon minden kiadó annyiért adja el a könyvét, amennyiért tudja. „A gyakorlat azt mutatja, hogy a diákok elsősorban olyan könyveket vásárolnak, amelyekből vizsgákra készülnek, így a nem vizsgatantárgyból készült könyv szinte eladhatatlan. Vannak olyan tantárgyak, amelyekből senki nem készít könyvet, mert attól tartanak, hogy képtelenek lesznek eladni. Különösen a szaktantárgyakra érvényes ez, a magyar nyelvű szaktantárgyakra pedig fokozottan, mert veszteségből senki sem tud megélni. A vizsgatantárgyakból pedig – s ez főleg a román nyelvű vizsgatantárgyakra vonatkozik – sokszor dömping van.”
Az idei tanévkezdés előtt az Országos Tankönyvkiadó több mint ötszázezer tankönyvet szállított ki, egy könyv átlagára 4,18 lej. Ebből azonban még le kell számítani tíz százalékot, amit a megyei tanfelügyelőségek az elosztásért visszatartanak az árból. A magyar nyelvű könyvek átlagban valamivel drágábbak, aminek kétféle magyarázata is lehet: fordítás esetében a plusz jogdíjak emelik az árat, de eredeti magyar könyvet is drágább kiadni, mert a kisebb példányszám nyomása többe kerül – ugyanis országos szinten egy évfolyamon átlagosan 12 ezer körüli a magyar diákok száma.
Tankönyvlicitre várva
Elméletileg minden ingyenes tankönyv négy évig van forgalomban, de tartalmilag valamennyi kötet legalább hétesztendős. A legutóbbi tankönyvlicitet ugyanis 2006-ban írta ki a tanügyminisztérium, akkor is csak a negyedik osztályosok számára adtak ki új könyveket. „Ha a tankönyvszerző számára nincs kihívás, egy ideig még csinálgat segédfüzeteket, munkafüzeteket, de aztán beleun. Így tűnnek el lassacskán a tankönyvszerzők” – mondja Dáné. Az Országos Tankönyvkiadónál azért készülnek a licitre, mert az első és második osztály számára új tantervek jelentek meg, mihamarabb szükség volna hát az azokhoz igazodó új tankönyvekre is. „Ráadásul a szaktárcánál szeretnék, hogy a hagyományos, papíralapú tankönyvekkel párhuzamosan az elektronikus, digitális tankönyvek is megjelenjenek, a liciten pedig mindkettőt be kell majd mutatni. Holott ezzel kapcsolatban sem a kiadóknak, sem a szerzőknek nincs tapasztalatuk, de még a minisztériumnak sem. Ezért mindenki egyhelyben toporog. Az elvárások végleges formáját még senki nem látta, nem tudjuk például, hogy mennyire kell elmélyülni a digitális tankönyvek interaktivitása területén, pedig ennek jelentős anyagi vonzata van.” Közben az idő vészesen fogy, rengeteg apróságot, fontos részletet nem tudnak, ezért egyelőre az eddigi tapasztalatok alapján próbálnak készülni. „Egy hagyományos tankönyv előkészítésére a nemzetközi gyakorlat szerint egy évre van szükség, a hazai gyakorlatban azonban fél év sem áll rendelkezésre. Eddig februárban rendezték a liciteket, mert a nyertes kötetek közül a tanároknak ki kellett választaniuk, hogy melyikből tanítanak” – vázolja az igazgató. Dáné Károly egy javaslattal is élt: előbb a papírváltozatokat versenyeztessék, és a nyertes papírváltozatokat digitalizálják. Szerinte azért késik a licit, a szükséges metodológia meghirdetése, mert előzetes tapasztalat híján nagyon nehéz meghatározni az elektronikus könyvek módszertanát. Így lehet az, hogy még november derekához közeledve sem történiksemmi, ezért aztán fennáll a veszély, hogy a jövő tanév is a régi tankönyvekkel kezdődik. Egyelőre egyébként az sem biztos, hogy mely osztályok számára lesz versenykiírás: az első ésmásodikosok számára a legvalószínűbb – hiszen az új tanterv már készen áll –, de lehetséges, hogy az ötödikes új tanterv is elkészül.
A kolozsvári Ábel Kiadóban is a módszertan meghirdetésére várnak és latolgatják az esélyeket. „Úgy tervezik, hogy minden elektronikus legyen. Nagyot akarnak lépni, miközben az is kérdéses, hogy miért kell a kisgyermeknek kütyü felett görnyednie” – fogalmaz Szikszai Attila, az Ábel kereskedelmi igazgatója, aki a szerzői jogok ingoványos terepe miatt is aggódik. További kérdés: hogyan lehet vagy kell animációt, mozgóképet magyar irodalom vagy matematika tankönyvek esetében alkalmazni, mint ahogyan a software háttér sem tisztázott. „Óriási anyagi befektetést igénylő tervekről beszélünk, miközben a tanárok bére is problémát okoz a tanügyminisztériumnak” – vélekedik Szikszai Ildikó, az Ábel igazgatója. Ő úgy látja, hogy a kiadók számára mindenképp hatalmas anyagi befektetést jelent a digitális könyvek elkészítése, miközben az sem biztos, hogy a versenytárgyaláson – tartalmi okokból vagy az ajánlott ár miatt – a termék megfelel majd az elvárásoknak. A kockázat tehát nem kicsi.
Könyvek élete
„A 2000-es indulásunkkor még szabadpiac volt a líceumi oktatásban, aztán 2003-ban tizedik osztályig lett kötelező az oktatás, ez azt jelentette, hogy ingyenes tankönyveket kellett biztosítani a gyerekeknek – idézi fel Szikszai Ildikó. – Ezért a tanügyminisztérium felvásárolta mondhatni papíráron a jóváhagyott tankönyveket. Sok középiskolai könyvünk volt, így ezzel jelentős kárt okoztak nekünk és más kiadóknak is.” A pedagógusszövetség veszteség árán is vállalta könyveik eladását, hisz csak így biztosíthatták a magyar gyerekek magyar nyelvű tankönyveit.
A kiadó helyzete a felvásárlás után sem lett könnyebb, hisz előfordult, hogy azért nem fogadták el tankönyvüket, mert a kiírás nem „Matematiká”-ra, hanem „Matematică”-re vonatkozott, de az alacsonyabb példányszámból adódó valamivel magasabb ár miatt is maradtak már ki licitből. „A magyar nyelvű könyv nehezen fér bele az árba. Olyan is volt már, hogy a román kiadók is »ütötték egymást«, mert az egyik eldöntötte, hogy dömpingáron kínálja a tankönyvét, csak azért, hogy elvigye az egész rendelést, mellette meg eladja a munkafüzetet háromszor annyiért, így pótolva a veszteséget.”
A könyvek „életének” fontos aspektusa az árképzés. A tankönyvek évenkénti változatlan újranyomásakor és újravásárlásakor a tanügyminisztérium minden évben egy százalék körüli inflációval számol. A statisztikai hivatal ugyanis a tankönyvszektorra vonatkozó adatokkal dolgozik, nem pedig a gyártási szféra jóval nagyobb mértékben inflálódó áraival. Voltak kiadók, akik emiatt nem voltak hajlandók az utánnyomásra, inkább a szabadpiacon próbálták értékesíteni könyveiket – tudtuk meg Szikszai Attilától. Tankönyveket ugyanis nem csak a tizenegy-tizenkettedikesek számára árulhatnak a kiadók, hanem a többi osztály diákjainak is.
Az ötödikes magyar nyelv és irodalom tankönyv például 14 éve változatlan, holott a tanmenet lényegesen változott. „Valóban változott, de nem olyan mértékben, hogy új tankönyvre lett volna szükség. A törvény értelmében ugyanis csak akkor kell változtatni a könyvön, ha annak tartalmához képest 25 százalékot meghaladó a változtatás. Ezt a sarokszámot igyekeznek nem meghaladni” – avat be Szikszai Ildikó. Ezért a szülők megveszik a kiegészítő anyagokat, hogy legyen miből tanuljon gyermekük.
Magyarországon például úgy működött az engedélyeztetés, hogy bárkinek bármikor elbírálták a könyvét, aztán jóváhagyták vagy sem. Ha igen, a könyv felkerült a hivatalosan elfogadott könyvek listájára, és a tanárok választhatták azt a könyvet. Nálunk csak kiadó nyújthat be könyvet elbírálásra, és csak akkor, amikor a minisztérium azt mondja, hogy lehet.
Ábel a tankönyvpiacon
Az Ábel Kiadót 2000-ben hozta létre a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége – gyakorlatilag egy krízishelyzet megoldására. A kilencvenes évek közepén elindult tankönyvreform ugyanis csak az akkor kötelező nyolc osztályos oktatásról gondoskodott, a középiskolások számára nem születtek magyar tankönyvek, holott új tanterv volt érvényben. A kiadók ugyanis nem látták kifizetődőnek belépni a románnál jóval kisebb magyar nyelvű tankönyvpiacra. Az Ábel fokozatosan elérte, hogy szinte valamennyi tantárgyból megjelenjen legalább egy magyar nyelvű tankönyv. Ajánlatuk ma már több mint kétszáz címet számlál, főleg középiskolai és felsőoktatásban részt vevők számára kínálnak könyveket, de számos más, az oktatásban fontos könyvet, iskolai segédletet is megjelentettek már. Könyveik részben fordítások, részben pedig erdélyi magyar szerzők eredeti művei.
Román nyelv és irodalom nekünk
Román nyelv és irodalom tankönyveket kiadtak kifejezetten kisebbségek számára, az elemi osztályokban tanulók és öt-nyolc osztályosok számára egyaránt. A tapasztalat viszont azt mutatja, hogy ötödik osztálytól kezdve legtöbbször a román anyanyelvűeknek szánt tankönyveket használják. Hibáztathatnánk a tanárokat, ám szempontjaik érthetők: ha nem a nehezebb tankönyveket alkalmazzák – amelyek sokszor még a román diákok számára sem könnyűek –, sokkal kisebb eséllyel vágnak neki a tanulók a nyolcadik osztályt záró országos felmérő legtöbb magyar diák számára legnehezebbnek számító megmérettetésén. Az elvárások ugyanis egyformák a román és a kisebbségi diákokkal szemben. A nem román anyanyelvűeknek szánt ötödikes és hatodikos román tankönyvet 1999-ben hagyta jóvá a tanügyminisztérium, azóta változatlan a tartalma, mindkettőt az Országos Tankönyvkiadó adja ki. Idén 2594, illetve 2084 példányt rendeltek belőlük. A hetedikes és nyolcadikos román nyelv és irodalom speciális tankönyveket a dévai Corvin Kiadó gondozta, azokat 2002-ben, illetve 1998-ban hagyta jóvá az illetékes minisztérium. „Ezek a könyvek Román nyelv és irodalom a kisebbségek számára címmel készültek, de az új tanügyi törvény szerint már külön tankönyv kell a magyar, német és ukrán gyerekeknek is. A jelenlegi könyveket csak a végén található néhány oldal szótár különbözteti meg egymástól. A könyveket úgy állították össze, hogy nyolcadik osztályig megpróbálja utolérni az általános t

Mi(ért) vagy, te város?
Marosvásárhelyi színek, illatok...
Lecsúszott vagy feltörekvő város lett-e a hajdani Novum Forum Siculorumból? Létezik-e egy "megrögzött" Marosvásárhely? Miért volt szükség a városalapításra, minek köszönheti kiváltságait az egykori "székely sziget" , rászolgált-e az évszázadok során a "mártírváros" megnevezésre, minek tulajdonítható kultúrához érto polgárainak jelenlegi rétegződése, illetve mi helyettesíti a hajdani társadalmi érintkezés tereit? – ezekre a kérdésekre kaphattak várostörténeti mozzanatokban gazdag, anekdotákkal színesített válaszokat az Ariel Napok keretében az Élokönyv Színpad rendezvényeként megszervezett eszmecsere résztvevői. Spielmann Mihály művelődéstörténész, író és Király István rendező kérdezz-felelek játékából két nemzedék izgalmas párbeszéde bontakozott ki, amely Marosvásárhely múltjának és jelenének nagy pillanatait előhíva vitát is generált.
Spielmann Mihály a legrégebbi időkig, a városalapításig pergette vissza a történetet – amely nagy valószínűséggel a honfoglaló magyarok utáni első nemzedékkel kezdődik –, majd évszázados léptekkel közelítette meg az egykori Székelyvásárhelyből lett Marosvásárhely közelmúltját.
A szász városokhoz viszonyítva Marosvásárhely nem volt jelentős város. A Maros folyó partján elhelyezkedő településként az átmenő kereskedelem helyszínéül szolgált. Területét a környező falvak megvásárlásával növelte. Polgárai kézművesek, ugyanakkor parasztok voltak, délelőtt csizmát varrtak, délután földet műveltek – hangzott el a történelmi áttekintő során, majd az is megfogalmazódott, hogy a város elsősorban gazdasági érdemeinek köszönhette kiváltságait.
A Dorin Floreától származó "mártírváros" megnevezés kapcsán négy pestisjárványról, illetve négy tűzvészről és a két, ’70-es évekbeli árvízről tettek említést a beszélgetők.
– Sok erdélyi várost értek hasonló csapások, csak nálunk több dokumentum maradt róluk – jegyezte meg a történész, aki még jól emlékszik az 1970-es áradatra – amely "úgy jött, mint a lórúgás," a lakosságot ugyanis nem készítette fel rá a hatóság, csak akkor szóltak, amikor Régen felől vonult az ár –, és az 1975-ös árvízre is, amelyre az emberek még kevésbé számítottak.
– Nagyon bízott magában a város – mondta Spielmann, majd a faluról betelepülőket magához idomító Marosvásárhely lassú, de biztos növekedését részletezte.
– Az 1950-es évekig kialakult a két város fogalma. Létezett egy hivatalos város, a Dandea városa, illetve volt a polgárság városa, amely az 1920-as kivándorlások miatt gyengült, de mégis elég erős maradt ahhoz, hogy a székelység vezető városa legyen. Vásárhely mindig Kolozsvárhoz mérte magát, nem Udvarhelyhez vagy Sepsiszentgyörgyhöz.
Lefejezett virágkor
A továbbiakban az 1945 előtti és utáni városkép körvonalazódott. A kultúra intézményes keretei ’45 után teremtődtek meg, azelőtt a városnak nem volt színháza – különféle "vándortruppok" érkeztek kétes értékű produkciókkal, olyan is volt, hogy egy színigazgatónak pénzt gyűjtött a lakosság, hogy távozzon –, mindössze két mozi és egy irodalmi kör – a Kemény Zsigmond Irodalmi Társaság – működött, illetve egyetem és múzeum sem létezett. A kultúrvárossá fejlődés fontos mozzanatának számít a Székely Színház megalakulása, illetve az orvosi egyetem Marosvásárhelyre költöztetése, melynek következtében a művészet támogatását lelki szükségletnek érző tanárok és diákok kerültek a városba. 1945 után alakult meg a művészeti líceum, amelyben a mai festőnemzedék kinevelődött, illetve a pedagógiai, tanárképző főiskola, amely a művészet újabb pártfogóit hozta a városba. Fontos várostörténeti pillanat következett be 1954-ben is, amikor a kolozsvári Színművészeti és Zene- Konzervatórium Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet néven Marosvásárhelyre költözött.
– Míg Bernády korában a civilizációra, 1945-től a kultúrára tevődött a hangsúly, Marosvásárhely komoly kultúrvárossá lett. A diktatúra évtizedeiben a politikum átvette a szerepet, és elkezdődött a kultúra leépítése. Novák Zoltán kutatása szerint ez 1974-től következett be. Ebben az időszakban nemcsak leépült a kultúra, de a kultúra támogatóinak rétege elhagyta a várost. 1989 decembere a fordulópont. Huszonnégy évvel a rendszerváltás után hiszem, hogy akkor sikerült egy hosszú folyamatot, egy romboló tendenciát megállítani – összegzett a történész.
Mínuszok és pluszok
A beszélgetés legizgalmasabb része természetesen a mai Marosvásárhelyről szólt, a "mi nincs ma?" kérdést járta körbe.
– Korábban működtek irodalmi körök a városban, ezek a diktatúra idején kitörési pontot, menekülési lehetőséget jelentettek. Ma ki irányítja a kezdő tollforgatókat, ki hajol le újra? Létezik ugyan számos civil szerveződés, de ezeket gyakran a politikum dominálja, mintha a politikum fejéből pattanna ki az ötlet az egyes szervezetek létrehozására – jegyezte meg Spielmann, majd a Látó irodalmi csapata kapcsán azt nehezményezte, hogy nem tudni, mekkora közönsége van a folyóiratnak, erre vonatkozó felmérés ugyanis nem készült.
A kultúrakedvelő vásárhelyiek rétegződése, az egyes írók, illetve rendezvények körül kialakuló kis törzsközönségek kapcsán Spielmann így fogalmazott:
– Az emberek már nem mindenevők. De ez jó, ez a nagyváros jellemzője, arra utal, hogy van miből választani. Egymásra tevődnek a rendezvények, a könyvbemutatókon elfogynak a könyvek, a színház épülete nem elég a könyvvásár áradatának befogadásához. Nem szabad előítéletekkel lenni a kultúrjelenségekkel szemben. Marosvásárhelyen van kultúrélet, létezik, csak fel kell fedezni – vonta le a következtetést a történész, majd kétértelműen utalt vissza az előadás címére (Marosvásárhely: flekkenkultúra – kultúrtörténet): – Marosvásárhelyen jól lehet lakni, kitűnő a kínálat.
– Mi helyettesíti a régi korzózást, a teret, amely kiveszett? – kérdezte Király István.
– A főtér megszűnt sétatér lenni. Az embereknek van lakásuk, illetve vannak "korcsomák", kávéházak, egyeseket felkap a divat, másokat leejt. A társadalmi lét régi, jó formája megszűnt, ma már nem "üthetem be" magam valakihez bejelentés nélkül. De vannak kis helyi főterek, agorák, és ezek körül kis közösségek alakultak. A társadalmi élet másik formáját a nagy rendezvények jelentik, azokon valósul meg a nagy társas magány.
Az elkövetkező percekben a közönség bekapcsolódásával a fiatal generációk kulturális létformájáról, illetve nemlétéről fogalmazódtak meg vád-, illetve védőbeszédek. Káli Király István, a Romániai Magyar Könyves Céh igazgatója az ’50-es, ’60-as évek kultúraigényéről, majd a ’90-es évek eufóriáját követő elsivatagosodásról szólt, ugyanakkor viszont azt is hangsúlyozta, hogy a marosvásárhelyi polgárok 19 éve eltartanak egy könyvvásárt, ehhez fogható teljesítménnyel egyetlen város sem büszkélkedhet. Kiss Éva irodalmi titkár a középiskolások gólyabáljaira, illetve a Református Kollégium négyévente átalakuló, színvonalában mégis állandó kórusára hívta fel a figyelmet, és azt üzente a mai nemzedékek bírálóinak, hogy a fiatalokon nem érdemes számon kérni a 30-40-50 évvel ezelőtti struktúrákat, ők ugyanis újrateremtik a kulturális megmutatkozás lehetőségeit. Spielmann Mihály igazi polgári derűvel válaszolta meg a beszélgetés alapkérdését:
– Igen, Marosvásárhely kultúrváros. Amíg én jól érzem magam a város kultúrájában, és nyugdíjasként is fontosnak érezhetem magam, ezt szubjektíven eldönthetem.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Székely-mezőségi népművészeti konferencia
A csittszentiváni Bandi Dezső Kulturális Egyesület a hét végén szervezte meg a II. székely-mezőségi konferenciát. A rendezvénynek a helybeli Tollas Jenő Kultúrotthon adott otthont, melyet a székely-mezőségi alkotótáborok munkái díszítettek. A térségbeli és székelyföldi népművészek, többnyire fafaragók, e régi hagyományos mesterségről és az útkeresési megoldásokról értekeztek.
A konferencia érdekes mozzanata a résztvevők körutazása volt, amely során a székely- mezőségi települések népművészeti tárgyi emlékeit látogatták meg, mintegy feltérképezve azokat az építészeti elemeket, amelyek pusztulásra ítéltettek, s amelyek megmentéséért az utolsó órában még tenni lehet. Így látogattak el Mezőpanitba, Harcóra, Székelykövesdre, Mezőmadarasra, Mezőbergenyébe, ahol végignézték és lefényképezték a faragott kapukat, a kopjafákat és a régi épületek díszítőelemeit.
A körutazást kerekasztal-beszélgetés követte székelykapu- és kopjafafaragás témában. A résztvevőket – a fafaragványokkal és festményekkel díszített kultúr-otthonban – Gálfi Sándor alpolgármester köszöntötte, aki örömét fejezte ki amiatt, hogy a faluban a Bandi Dezső Kulturális Egyesület – Székely Lajos tanár, fafaragó szervezésében – ilyen rangos rendezvénynek adhat otthont.
Szathmári Ferenc, a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség elnöke Kristó Tibor A kismesterségek alkonya című könyvére utalva elmondta, oda jutottunk, hogy a hagyományos mesterek nincs akinek átadják a tudást, nincs igény rá. Sőt, szerszámjaik, műhelyeik sem kellenek, még ingyen sem! De nincs értelme, hogy panaszkodjunk, így alakult a társadalom. A népművészetet a parasztság hozta létre a XIX. században. Mára már a parasztság is eltűnt. Azt kell megnézni, mit tehetünk saját területünkön. Kis műhelyeinkben, mint amilyen a csittszentiváni is, folytatni kell a munkát – mondta a szövetség elnöke.
Bandi Katalin iparművész kifejtette, szíve legnagyobb gyönyörűsége, hogy vannak folytatói apja munkájának, s ezért hálás Székely Lajosnak, a Bandi Dezső Kulturális Egyesület elnökének, aki nemcsak farag, hanem fiatal faragókat is nevel.
A konferencia során vetített képes előadást is láthattunk, Czirjék Lajos, a Képzőművészek Egyesülete alelnökének és a Székely-mezőségi Művésztelep elnökének közreműködésével. Pozitív és negatív példákat felvillantva érzékeltették, hogyan milyen faragott, fedeles vagy székelykaput érdemes állíttatni, és milyent nem. Itt jegyezték meg, hogy a bemutatott negatív példák sokszor hatásosabbak, sőt elrettentők. Sajnos, sok esetben a kapuállítók nem konzultálnak szakemberekkel, s ezért állhatnak "torzszülöttek", amelyek sem a jó ízlésnek, sem a szakmai követelményeknek nem felelnek meg.
A mezőbergenyei református egyházközség által állíttatott székely kaput pozitív példaként említve Székely Lajos elmondta, hogy Domahidi Béla református lelkész és a székelyszentkirályi faragómester úgy döntöttek, hogy megőrzik az egyindás motívumot, s ezzel a helyi mintakincset örökítik meg.
– A rendezvényre többek között olyan faragókat hívtunk meg, akik nagyon jól ismerik a mesterséget, mint például Sándor Attila Székelyudvarhelyről, Borbély Attila Mezőpanitból, Barabássy Somogy Örs Backamadarasról, Török László Nagyernyéből, Török Csaba Csíkszeredából, Csiszér Mihály és Tamási Mihály Marosvásárhelyről, Tóásó Béla Udvarhelyről. Velük közösen fogalmaztuk meg, hogy mennyire fontos a régi és hagyományos mintakincs megőrzése. A néprajzi tudnivalókat semmiképpen sem szabad mellőzni egy-egy munka kivitelezése során – fogalmazott Székely Lajos.
A szombati programba művelődési momentumokat is iktattak. fellépett a csittszentiváni vegyes kar – amelyet a vasárnapi kórustalálkozó főpróbájaként iktattak műsorba –, a Fazakas Ildikó által vezetett Fagyöngy citeraegyüttes és a helyi iskolások színjátszó csoportja.
A rendezvényt a Csittszentiváni Fejlesztési Egyesület és a megyei tanács támogatta.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Szórványainkról, veszélyeztetett anyanyelvünkről
Az anyanyelv térvesztését gyorsuló ütemű nyelvromlás követi. Az egyre több kölcsönszó átvétele mellett az erdélyiek beszédében megjelent és egyre jobban terjed a szó eleji nyújtott romános hangsúly, majd szinte már félmondatos román nyelvi szerkezetek épülnek be a magyar beszédbe. A magyar közösség tehát nyelvi válsággal is küzd. Ehhez kapcsolódik az anyanyelvi oktatásban nem részesülő magyar gyermekek népesedő tábora, akik még magyarként élnek ugyan, de magyar írástudatlanokként, elzárva az írott anyanyelvi kultúra összes értékétől.
Sok szó esett a többségi iskola nyelvváltoztató, asszimiláló hatásáról. Gyermekeink számára a jobb érvényesülés tévhitéből választott többségi iskola az asszimiláció kapuja. A nyelvromlás egyik fő kiváltó oka a hibás iskolaválasztás is. Ma már a Kárpát-medencében felmérhetetlenül népes azoknak a magyar közösségeknek a tábora, akik számára a magyar nyelv sérülésével örökre eltűnt az önazonosságukból a magyar irodalom, költészet és kultúra. Megjelent az anyanyelvi írástudatlanság. Ezek számára Petőfi, Arany, Ady, József Attila, Jókai, Mikszáth és Móricz örökre eltűnik ismereteikből. Ezzel tehát, egy hosszú és nehéz etnikai folyamat örökre lezárul, a többség javára.
A magyar nyelv szépségének titka a rövid és hosszú magánhangzók és mássalhangzók dallama. Meg kell tanulnunk, hogy amit két „ll”-lel (=dallam), két „tt”-vel (=amott), „ssz”-szel (=messze) írunk, azt úgy is kell kiejteni. Sajnos a szülőnek ma már alig van idege, türelme, sőt, felhatalmazása, hogy megszólítsa gyermekét „ennyiért”. Kicsire nem adunk. Pedig ezt is vállalni kell, de legfőképpen azt, hogy a magyar beszédben jó példával járunk elől: először mi beszéljünk szépen, helyesen. Amelyik családban ápolatlanul, gondatlanul beszélnek, ahol a szatyor vagy tasak „punga”, ahol a munkanélküliség „somázs”, nyugdíjazás „kijöttem penzióba”, a megbízatás „szárcsina” és a polgármester vagy bíró „primár és primeria”, a rendőr „polic”, az iskolaigazgató „direktor”, ott hiába várjuk el, hogy a gyermek szépen beszéljen.
Hol kezdődik a nyelvi szórványosodás?
Előadásaim során gyakran kérdezik, hogyan zajlik le az érték- és nyelvvesztés, hol kezdődik a szórványosodás? Erre mindig azzal a felsorolással válaszolok, hogy:
Elsősorban és mindenek előtt az önfeladásnál, amikor valaki számára már nem fontosak azok a nyelvi, közösségi értékek, amelyeket örökölt, és nem vállal értük áldozatot.
Akkor, ha a legszemélyesebb nyelvi szférát, a körülöttünk levő eszközök, felszerelések, tárgyak „nyelvét” már nem alakítjuk magunk után. Az intim technikai eszköztárat sem tartjuk fontosnak „anyanyelvűsíteni”. (Számítógép, mobil telefon, televízió műszaki eszközeinek, a társasági oldalak, az internet nyelve, otthoni technikai felszereléseink nyelvi beállítása elmarad, íráskultúránkban felerősödik az „ékezet sérülés” igénytelensége.)
A rendszeresen, majd hangsúlyozottan más nyelven fogyasztott kultúránál.
Ha rendszeresen a többség nyelvén hallgat rádiót, néz tévét. Sajnos az erdélyi magyarság döntő többsége a Székelyföld, Szilágyság, Partium egy részét leszámítva, döntően más nyelven fogyaszt információt. („Ez szól rólunk – mondják.” )
Vajon fontos-e nekem, hogy minden lehetséges helyzetben használjam anyanyelvemet? Fontos-e, hogy a velem azonos anyanyelvűekkel ne más nyelven beszéljek? Fontos-e számomra az anyanyelvi baráti közösség kialakítása, megőrzése, ápolása? Fontos-e, hogy gyermekemnek átadjam kultúrámat, értékeimet, és ne bízzam a többségi eszközök sodrására, az utcára, iskolára, médiára? Vállalom-e a saját értékrend védelmében tett többlet-erőfeszítéseket? Fontos-e a családtagjaim számára biztosított magyar iskola? Fontosnak tartom-e, tudom-e találékonyan, leleményesen, interaktív hatékonysággal ellenőrizni, befolyásolni gyermekem etnikai értékfogyasztását: baráti közösségét, virtuális közösségi életét, nyelvhasználati, internetezési, fészbukos szokásait?
Tisztelnünk kell mások anyanyelvét, de tiszteljék a miénket is!
Előbb már szóltam arról, hogy a legfájdalmasabb nyelvi zártság és nyelvromlás-jelek mindenképpen a városokban jelentkeznek. Érthető: munkahelyen, utcán, közintézményekben már alig vannak magyar nyelvi élethelyzetek. Az anyanyelv számára a család, a templom és az iskola marad a legfőbb megnyilatkozási hely. Persze, ez is ott, ahol még nem jelent meg a vegyes család, „a másik”, a többségi iskola választása, a „magyar vallásról” való lemondás.
A kisebbség élete majdnem bezárt tér lett, amely beszorította az anyanyelvet a magyar intézmények, a család, egyház falai közé. Legfennebb „ünnepi nyelvnek” marad meg, dekoratív nyelvnek: városainkban is divatossá váltak a településnapok, és ezeknek a legtöbb helyen alkotó részei a magyar események is. Nemcsak a kortárs találkozók, de vetélkedők, főtéri játszóházak, magyar együttesek koncertjei is fontos bizalomerősítő tartalmúak. Nemcsak a beszűkült nyelv szélesedik ki itt néhány órára, de kilépünk vele azt utcára, hangosbemondó bömböli, sőt, megszólalnak még a román vezetők is egy-két szó erejéig. Anyanyelvünk legalább ünnepi tartozékként lerázza a zártság szolgaláncait.
Fontos, és mindannyiunknak jól esik, hogy környezetünk, többségi önkormányzati vezetőink tiszteljenek meg azzal, hogy anyanyelven szólítanak meg. Ugyanígy az üzleti felirat, reklám, hangosbemondó, legalább ott, ahol 20% fölötti arányban élünk. Még jobban esik, ha egy-egy üzlet, áruház-lánc valamelyike magyar felirattal köszönt. Még akkor is, ha hibákkal van tele. Sajnos kevés van belőlük! Jól esik, ha egy-egy politikus, kormánytag magyar közösségben, találkozókon, nyilvános helyen legalább annyit mond, hogy „ioestet kivanak.” (Ezt is leginkább választási kampányban gyakorolják.) Mindenkinek jól esik, ha saját anyanyelvén megtisztelik. Még a többséginek is, ha magyar templomi eseményen valaki „fülbe fordít” számukra, hogy ők is értsék. Hát még az orvosnál, ahol bajunkat alig tudjuk elnyögni magyarul is, nemhogy románul kifejezni, hogy gyomorégésem van, émelygek, prüszkölök és egész nap fújom az orromat, ingadozik a vérnyomásom.
Persze, ugyanez ránk is vonatkozik: tiszteljük meg a másik kultúráját azzal, hogy közösségi helyeken legalább néhány szó erejéig megszólalunk anyanyelvén.
Merjünk megszólalni magyarul
A nyilvános magyar beszédben két területen nincs bocsánat, nincs kegyelem, tökéletesnek és maximalistának kell lennünk: az egyik a magyar tévé és rádió, ahol nem szólalhat meg olyan, aki romlott nyelvet terjeszt. A másik pedig a szószék: magyarul helyesen nem beszélő lelkészt nem szabadna szószékre engedni.
Bármilyen közösségi vezetőnek, így az egyházban is, fontos, hogy miként beszél. Nincs rettenetesebb, mint amikor rendszeresen romlott nyelvű presbiterrel, gondnokkal, és sajnos esetenként magyar polgármesterrel, lelkipásztorral, pedagógussal, intézményvezetővel találkozunk, beszélgetünk. De legalább ugyanolyan szomorú, ha a médiában politikusaink, parlamenti képviselőink szájából halljuk a rettenetes magyar nyelvet.
Ez a sok igény és elvárás elvben nagyon szép, de a gyakorlat mást mutat. A beszélő, amikor kommunikál, valamit meg akar tudni, valamit el akar intézni, közölni akar. Ehhez a legtöbb esetben legbiztonságosabb utat választja: a többségi nyelv, a készen kapott szókészlet kényelmét. Sőt, nagyon gyakran színmagyar településen is és még a magyar tisztviselővel is úgy beszélünk, hogy a hivatali szavakat, fogalmakat a hivatal nyelvén használjuk: cséréré, szészizáré, timbru fiskál, plikkdoszár, áviz, sőt, szemnatúra. Ki merne egy fontos aláírásra váró irattal a kezében egy hivatalban nyelvileg leckéztetni, nyelvi jogokra hivatkozva érvelni? Az esetek döntő többségében ügyünk látná kárát. Győz a félelem és kényelem: nem vállaljuk!
Mégis azt mondom: merjünk megszólalni magyarul. Megszoktuk, beidegződtek a nyelvhasználati reflexek, de nem tudok elképzelni nagyobb nyelvi árulást, mint azt, ha valaki Nagyszalontán, Margittán, Szilágycsehben, Érmihályfalván vagy Székelyhídon nem anyanyelvén köszönti a hivatalnokot, legalább így: Buna ziua – jónapot! Vagy ha igen, ez lesz belőle: „Csókolom, Iluska, hogy van” és utána már úgy folytatja, hogy „kaptam instiincárét, hogy a faktúrával résztánt maradtam és a gunoj-kosérit sincs inkásszálva …”
Szabad-e, kell-e a többség nyelvén szolgálni?
Az erdélyi magyar történelmi egyházaknak egyik nagy gondja, hogy miként viszonyuljanak azokhoz a magyarokhoz vagy családtagjaikhoz, társaikhoz, akik (már) nem tudnak magyarul. A nagyvárosokban olyan fokú az asszimiláció, hogy a római katolikus egyházközségek nagy része évtizedek óta bevezette a többnyelvű miséket. Szabad-e ilyenformán a szolgálat? Ige nélkül hagyni anyanyelvü(n)ket (már) nem ismerő híveinket? Szabad-e magyar anyanyelvű híveinket azzal sérteni meg, hogy egy másik nyelven kelljen hallgatnia a prédikációt? Ez a kérdés jócskán megosztja a református egyház közvéleményét is. Van, aki azt mondja, hogy szó sem lehet róla. Másik része azt, hogy legalább a nyitott közösségnek szóló alkalmakon, a temetéseken, vegyes anyanyelvű keresztelőkön, esketéseken be kell vezetni a többségi nyelvet is. Ebben a vitában nem kívánok örök igazságokat kimondani, de érdemes elgondolkodni két dolgon. Az egyik az, hogy a tapasztalat szerint fegyelmező, nevelő, rendtartó ereje van annak az ősi gyakorlatnak, hogy a „magyar templomban” (egyelőre) szó sem lehet a magyartól eltérő nyelvről. Aki többségiként ide hozzánk belép, tanulja meg a türelmet és hitvallási-nyelvi rendet. Aki magyar társat választ, és vallása református, legalább annyival tisztelje meg magyar választottját, hogy mutassa meg azzal is, hogy szereti: megtanulja, társa nyelvén elmondja a házassági esküt. Magyarul is elmondja neki Isten és ember előtt, hogy „szeretem”, a konfirmációi kérdésekre is ősei nyelvén ad választ. De tanuljon meg szeretett társa kultúrájáért, nyelvéért elfogadni, csendben lenni is. Ki merem jelenteni, hogy a Bánságot, Máramarost és egyes bihari régiókat leszámítva a Partium nagy részén, a Magyarország határsávjában az egyháznak többségi nyelven megszólalni helyrehozhatatlan bűn. A magyar nyelvvel meg kell tanítani többségi testvéreinket is nyelvi türelemre, a másság elfogadására.
Másrészt tudomásul kell vennünk, hogy adott helyeken és esetekben a másik nyelvén szólás: misszió. Bizony el kell gondolkodnunk azon ¬ bármilyen fájdalmas is ¬, hogy külön istentiszteleten, bibliaórai vagy más foglalkozási formában szóljunk az Igére éhes többséghez, de volt híveinkhez is, a „magyar református egyház” erdélyi anyanyelvét nem értőkhöz.
Gyermekeink keresztneve
Nézegetem a falinaptárainkon megjelenő, sokasodó keresztneveket. Hallgatom az egyházkerületi naptárszerkesztőket, hogy mekkora nyomás nehezedik rájuk. Levelek tucatjait kapják, amelyekben különböző, lehetetlennél lehetetlenebb neveket kérnek feltenni a falinaptárak névnapos jegyzékébe. Ez megér egy külön elemzést: névadásunk „uniós” lett. Mélyen átitatja a külföldi munkavállalás, el-latinizálódott, szappanoperásak lettek gyermekeink: spanyol, brazil, argentin filmekből kölcsönözünk neveket nekik. Engedtük eluralkodni a „vendégmunkás időkből” hazahozott divatot ezen a területen is. Az új névadási hóbort végigsöpört Erdélyen. Ahogyan húsz évvel ezelőtt a lányok döntő többsége a Krisztina, Kinga, Erika, Izabella, Ildikó neveket kapták, a fiúk, Attilák, Hunorok, Balázsok, Dávidok, Robertek lettek. Aztán, ahogy pedagógusok mesélik, az iskolában az osztályok negyede Patrik, Norbert, Franciska, Brigitta, Betti, Henike, Renáta és Ludovika.
Hadd szemléltessem a fentebb mondottakat néhány történettel. Az egyik gyülekezetben kereszteltük a lelkész negyedik gyermekét. A keresztelés rendjén mély megbotránkozást láttam a gyülekezet arcán, amikor a gyermek fejére öntve a vizet, kimondtam a kislány nevét: „Ilona, én téged keresztellek…” „Ilonának hívják? – morajlott a gyülekezet. – Milyen maradi a tiszteletes úr!”
Kérdésekkel indítottuk ezt a mai nyelvutazást. Vigyázol-e arra, hogy szépen, tisztán, gondosan beszélj magyarul? Hogy családod egészének nyelve tiszta legyen. Milyen nyelvre van beállítva, és hogyan szólalsz meg mobiltelefonodon? Milyen nyelvűre állítottad be számítógépedet és közösségi oldaladat? Vannak-e és helyén vannak-e az ékezetek neveden? Vigyázol-e, hogy amikor bejegyzed gyermeked, unokád születését, nevét helyesen, ékezetekkel írják le? Megszólalsz-e minden lehetséges helyzetben magyarul? Fontos-e neked, hogy magyarként a magyarokkal, mindig magyarul beszélj?
Számtalan kérdés, amelyekhez még félszázat hozzá lehet és kell írni. De a lényeg az, hogy rajtad is múlik, hogy a jövőben milyen lesz családod, gyermekeid, közösséged, nemzeted magyar nyelve.
Szabadság (Kolozsvár)

Ars hungarica: otthonosság érzete a szórványban
Változatos tematikájú kiállításokat, népdalokkal ötvözött megzenésített verseket és színvonalas dzsesszkoncertet kínált a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesületének Magyar Kulturális Központja által szervezett nagyszebeni Ars hungarica fesztivál első napja, amelynek délutáni hivatalos megnyitója keretében a nagyszebeni születésű grafikusművész, lelkész, Orth István vehette át Magdó János főkonzultól a magyar állam kitüntetését. A három egymást követő tárlatmegnyitót a képzőművészeti sokszínűség jellemezte.
Teddy, a nagyszebeni születésű fiatal művész Kellemetlen szokás az elmélkedés című tárlatának munkáit Valentin Mureşan, a Brukenthal Múzeum kurátora szerint leginkább a játékosság jellemzi. – A festmények szimbolikus képvilágának mindegyike külön jelentéstartalommal bír. A művész ábrázolásmódja változtat a tárgyak jelentésén, és az általa megteremtett világba kalauzolja a nézőt – beszélt az alkotásokról Mureşan.
Szegedi Alice Torella népi iparművész A nő – toposzok játéka című tárlata a Bruck Studióban tekinthető meg. Bár alkotásainak alapanyaga természetes, szálas anyagok összessége (főként a gyékény), ő maga azt vallja, hogy az alapanyag, amit feldolgoz, az maga „a kulturális környezet”, amelyben él. A tárlat hat alkotást mutat be, amelyből három vegyes technikával készült falra akasztható, három pedig egyméteres sziluett. Az alkotások a nőt kívánják ábrázolni, annak lelki világát, a róla alkotott társadalmi képet, úgy a hagyományos, mint a nem konvencionális életformában, mindezt a művész sajátságos szemszögéből.
Mirela Creţu, az ASTRA Múzeum szakigazgatója szerint a nőiség tematikáját megfogalmazni igazi kihívás, hiszen a nő nemcsak az anyaság, a teremtés szimbóluma, ugyanakkor a karrierépítés és a család között egyensúlyozik. – A művész ábrázolásmódjának kiindulópontja a mennyasszonyi ruha, majd tovább haladva láthatjuk az érintésre vágyakozó nőt, akire a zeneiség, az alkotás és az örökkévalóság jellemző. Ugyanakkor felbukkan az önmagát kereső, belső harmóniára áhítózó nő is – világított rá a szakértő.
Orth István kiállítása különleges jelentőségű volt, nemcsak életműve apró töredékének ismertetése, hanem a tárlat helyszíne miatt is, amely a nemrég visszakapott, egykor felekezeti iskolaként működő református központ volt. A tárlat három sorozat munkáiból kínált ízelítőt: Az erdélyi magyar kultúrtörténet értékei című sorozat képeit, a Nagyszeben történetéhez kapcsolódó rajzsorozatot, valamint a teljesen új szentképsorozatot csodálhatták meg az érdeklődők.
Varró Sándor nagyszebeni lelkipásztor kifejtette: a kiállításmegnyitó hármas lelki töltetű számára. Először is azért, mert első alkalommal szólhat úgy a jelenlévőkhöz, hogy elmondhatja: az épület újra az ő tulajdonukban van. Másodszor azért, mert Orth István a művészete által tölti meg élettel az épületet, harmadszor pedig azért, mert az Ars hungarica kulturális rendezvénysorozat nemcsak a művészetre, hanem a magyar kulturális értékek mindegyikére nyitott.
Bitay Levente vezető konzul is hangsúlyozta az esemény jelentőségét. Úgy vélte: a református egyház visszakapott épülete ismét a magyar közösségi élet otthonává válhat, amelyhez sok erőt kívánt.
A fesztivál hivatalos megnyitóján Serfőző Levente főszervező, a Híd Szebeni Magyarok Egyesületének elnöke beszédében hangsúlyozta: a modern közösségek mozgatórugói közé sorolható a hatalomra vágyás, az anyagi érdek, a szabályok, a törvények, a kényszer, az elvárások, a megfelelni akarás. Hozzáfűzte: ennek következménye, hogy az emberek között állandó konfliktusok merülnek fel, a hibáztatás és a „kifele mutogatás” már-már megszokott viselkedési szabály lett, ami az egyéni felelősség hárítása az önálló gondolkodás, az emberi minőség és az embereket összekötő érzelmek elvesztéséhez vezet. Ezért arra kért mindenkit, hogy a felsoroltakat helyezze figyelmén kívül öt napig, és élvezze az Ars hungarica rendezvényeit.
Magdó János főkonzul az Ars hungarica fesztivált a városlakók és a más nemzetiségűek felé való megmutatkozásként értékelte. Mindazokat a nagy elődöket – Oláh Miklóst, Borsos Miklóst, Bánffy Dezsőt, Haller Károlyt, Maczalik Győzőt – említette, akiket annak idején Nagyszebenbe vonzott a szászok által teremtett társadalmi modell. – Sok magyart adott Nagyszeben az összmagyarságnak, és akik most itt vagyunk, ezt az utat fogjuk folytatni – jegyezte meg, külön megköszönve Serfőző Leventének, hogy az általuk szervezett rendezvényekkel összetartják a helyi magyar közösséget.
Fejér László parlamenti képviselő a Kovászna Megyei Tanács elnökének, Tamás Sándornak az üdvözletét tolmácsolta. Kifejtette: mindig kellemesen meglepő számára a nagyszebeni közösség példaértékű összetartása. – A szász, a székely és román lakosság mindig bebizonyította, hogy együtt tud élni és alkotni. Az együttműködésnek és toleranciának mindig fontos szerepe van. Egymás kultúrájának megismerése, az ilyen jellegű rendezvények szervezése ehhez az eredményes együttéléshez járul hozzá – mondta a képviselő.
Bodó Barna, a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetségének elnöke szerint a tankönyvek nem írnak arról, hogy az ember mit érez, amikor szórványban élő közösséghez látogat. – Önök itthon vannak, és az önök által közvetített értékek által én is itthon érzem magam – mondta. – Otthon érezzük magunkat kultúránkban, anyanyelvünkben, ezáltal pedig a szórványhoz pozitív képet, érzéseket tudunk társítani – tette hozzá.
Orth István grafikusművész, lelkész részére kiemelkedő művészeti tevékenységéért, lelkészi szolgálataiért és a dél-erdélyi szórványban élő magyar közösségért való kiállása elismeréséül a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozta Áder János magyar köztársasági elnök, amelyet az ünnepi megnyitón Magdó János főkonzul adott át a művésznek. Varró Sándor méltatásában hangsúlyozta: komplex személyiség az Orth Istváné, hiszen elsősorban Isten embere, ugyanakkor a közösség és a művészet embere is. – Az ő művészete azért a közösségért van, amely kiemelte, és amelynek él, dolgozik és fáradozik. Így ezúttal nemcsak Orth Istvánt tüntették ki, hanem az egész nagyszebeni magyar közösséget – mondta.
Az első nap rendezvénysorozatát a sepsiszentgyörgyi Evilági muzsikusainak népdallal ötvözött megzenésített versei és a Smárton Trió feat. Juhász Gábor virtuóz dzsessz dalai zárták.
DÉZSI ILDIKÓ
Szabadság (Kolozsvár)

AZ ÖSSZEFOGÁS NAPJA
Magyar Szórvány Napja: a cél, hogy magunk dönthessünk a minket érintő kérdésekről
A székelyek és a szórványban élők ismerik gondjait, és tudják, hogy közösen tudnak előrelépni - hangzott el Nagyenyeden, az RMDSZ rendezvényén.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség 10. Kongresszusa november 15-ét, Bethlen Gábor születésének napját az összefogás jegyében a Magyar Szórvány Napjává nyilvánította. Első ízben Déván, tavaly Brassóban, idén pedig Nagyenyeden kerül sor a Szövetség központi rendezvényére. A Magyar Szórvány Napján számos eseménnyel készülnek Temes, Arad, Hunyad, Krassó-Szörény megyékben, valamint Nagybányán, Besztercén és Máramarosszigeten is ünnepelnek ezen a napon. Az RMDSZ központi rendezvényén a szórványkonferencia kezdetét a Fehér megyei szervezet által működtetett Dr. Szász Pál közösségi ház új szárnyának felavatása előzte meg.
Kelemen Hunor szövetségi elnök a Nagyenyeden megszervezett Magyar Szórvány Napján köszöntő beszédében elmondta, hogy az RMDSZ harmadik alakommal ünnepli a szórványban élők napját. Az RMDSZ elnöke hangsúlyozta, hogy a Szövetség javaslatára, a Magyar Állandó Értekezlet határozatának értelmében idén először az egész Kárpát-medence ünnepel november 15-én.
“Az idei évet Bethlen Gábor és Kós Károly évnek jelöltük meg magunk számára, mert úgy véljük, szükséges a nagy transzilván örökséget újra elővenni, átgondolni, értelmezni és újraértelmezni, a közösségi munkában hasznosítani” – mutatott rá a szövetségi elnök.
Hozzátette: “szolidárisnak kell lennünk egymással, oda kell figyelnünk egymás gondjaira, és segítenünk kell azok megoldásában. Természetesen más kihívások előtt állnak a tömbben élők, és mások előtt a szórványban élő magyar emberek, de a cél közös: hogy mi magunk dönthessünk a bennünket érintő kérdésekben. Ezért a célért áldozatot kell vállalnunk, ezért a célért dolgoznunk kell, mindannyiunknak. Látszólag a tömbben és a szórványban élő magyar közösségek érdekei ellentétesek. Ez téves, hamis meglátás. Vannak, akik ezt a látszatot keltik, erőltetik, ideológiai alapot próbálnak alája építeni. Szerencsétlen kísérlet ez, szembeállítani ezeket a törekvéseket semmilyen eredményre nem vezet. Én ennek pontosan az ellenkezőjét állítom, azt mondom, hogy végső soron egymást erősíti, erősíteni tudja a Székelyföldön és szórványban élő közösség. Kötelessége ezt így tenni, mert egymásra vagyunk utalva” – mutatott rá az RMDSZ elnöke.
Kelemen Hunor hozzátette: “ellenzékben vagyunk, a közösséggel szemben viszont nem voltunk, nem lehetünk és nem is leszünk soha ellenzékben. Nekünk minden körülmények között építenünk kell közös otthonunkat, építményeinkhez hozzáteszünk egy-egy téglát, folytatjuk az utunk, vagy éppen új utat építünk ott, ahol még nincsen, hogy magyar közösségük megmaradjon szülőföldjén”. “A Romániai Magyar Demokrata Szövetség és partnerei évente 364 napon át cselekszenek a szórványban élőkért és dolgozókért, a mai napon, a 365. napon ünnepelünk” – hangzott el Kovács Péter RMDSZ főtitkár köszöntő beszédében a nagyenyedi eseményen. Az RMDSZ főtitkára úgy véli, hogy szórványról beszélni divat lett számos közéleti szereplő és szervezet köreiben az elmúlt évek során, és sajnálatát fejezte ki a felől, hogy az ilyen jellegű divatos beszélgetéseknek nem volt semmilyen konstruktív hozadéka, amely a szórványban élő magyar közösség mindennapjain könnyített volna.
“Úgy gondolom, hogy itt Erdélyben az RMDSZ és partnerei az egyedüli olyan szervezetek, amelyek cselekszenek is a szórványért. Évről-évre megnézzük mi történt az elmúlt egy évben és közösen határozzuk meg azt az irányvonalat, amely mentén cselekedni, tenni kell” – hangsúlyozta Kovács Péter ünnepi beszédében. “Kapaszkodót tudunk nyújtani minden magyar embernek, hiszen sorra jöttek létre a magyar anyanyelvű oktatási intézményeink, és nem telik el egy olyan év, hogy ne jöjjön egy újabb létre” – mutatott rá a Szövetség főtitkára, továbbá ismertette az RMDSZ azon kulturális programjait, amelyek keretén belül közösen, a helybéli civil szervezetekkel, szülőkkel együtt dolgoztak azért, hogy szórványban biztosítva legyen az utánpótlás.
Ladányi Árpád, az RMDSZ Fehér Megyei Szervezetének elnöke köszöntő beszédében felhívta a figyelmet az iskolák, egyházak és közösségi intézmények fontosságára, amelyeknek a szerepe a magyarságtudat megtartása és erősítése a közösség életében.
“Csak az a magyar szórványközösség képes saját magát megtartani, amelyben a szervezett intézmények magyar közösségi tevékenységet fejtenek ki. Azonban ilyen intézményeket kizárólag az a közösség tarthat el, amely gazdaságilag önálló, amelynek tagjai gazdaságilag függetlenek és saját lábukon állnak. Azok a magyar szórványközösségek, amelyek elszegényednek, megbomlanak, szervezetlenné válnak. A szórványban élő magyarok más magyar ajkú emberrel ritkán vagy egyáltalán nem találkozunk a hétköznapokban és ezért a magyar nyelv használata jelentősen beszűkül, magyarságunk megtartását, nemzeti öntudatunk erősítését, magyar nyelvünk használatát magyar iskoláink, egyházaink és közösségi tevékenységeink biztosítják” – hangsúlyozta Ladányi Árpád.
Oktatás a szórványban
Az “Oktatás a szórványban” című panelt Szőcs Ildikó, a Bethlen Gábor Kollégium igazgatója moderálta, amelynek keretén belül Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatásért felelős főtitkár-helyettese előadásában az RMDSZ regionális oktatáspolitikájának gyakorlatba ültetéséről beszélt. Az oktatási ügyekért felelős főtitkár-helyettes prezentációjában elmondta, hogy a magyar nyelvű oktatás ügye ezekben az esztendőkben új szakaszba érkezett: egyrészt jogi szempontból, hiszen a három éve megszületett oktatási törvény, amely minden eddiginél több ponton tartalmazza azokat a tételeket, amelyeket az erdélyi magyarság érdekvédelmi képviseletén keresztül szükségesnek és továbbra is napirenden tart, másrészt, számos jótékony megvalósításon túl van a magyar közösség.
“Sok minden között említeni szeretném – ma, a szórvány napján – a szórványkollégiumokat. Akik felépítették ezeket: alapítványok, egyházak, helyi közösségek, a politikai képviselet területi szervezetei. Aradtól Brassóig, Válaszúttól Zsobokig már nagyrészt megvalósultak és megerősödtek azok az intézetek, amelyek, ha szükséges, széles határból gyűjtik össze és iskoláztatják a magyar gyermekeket, magyar nyelven” – hangsúlyozta Magyari Tivadar a helyi közösségek példaértékű megvalósításait, majd ezt követően ismertette a szórványmegyék oktatási helyzetét.
„Láttuk azt, hogy a problémák, bár általánosan leírhatók és elemezhetők, helyről helyre, régióról régióra másképpen alakulnak, eltérő jellegű kihívásokat jelentenek. Miután pontosan tudjuk, hogy mi van az oktatásunkkal, arra a kérdésre, hogy az adott helyzetben mit kell tenni, az elkövetkező egy-két évben, valamint hosszabb távon, elsősorban helyi válaszokat és megoldásokat kell keresni, illetve helyi cselekvésprogramokat kell kidolgozni” – szögezte le Magyari Tivadar. Az RMDSZ főtitkárhelyettese ismertette az RMDSZ Főtitkárságának azon kezdeményezését, amely rövid-, és középtávú regionális oktatási tervek kidolgozását javasolta a helyi szakmabeliek és a szakmai szervezetek segítségével, egy széles társadalmi konzultáció keretén belül.
Király András oktatási államtitkár "Anyanyelvi oktatás: feladatok, felelősségek és tennivalók" címmel tartott előadásában egy komoly és konstruktív oktatáspolitika fontosságát hangsúlyozta.
”Annak érdekében, hogy ne legyünk kevesebben, nagyon jó oktatáspolitikával, stratégiával és iskolákkal kell rendelkeznünk. Az oktatást nem lehet úgy megközelíteni, hogy az a pedagógus feladata, hiszen csak akkor tudunk megfelelő megoldásokat találni, ha partnerként bevonjuk ebbe a közösségeket annak érdekében, hogy hatékony oktatásunk legyen” – mutatott rá az államtitkár. Ezt követően Szőcs Ildikó, a Bethlen Gábor Kollégium igazgatója “Tanárnak, diáknak és szülőnek lenni ma, Erdélyben, szórványban” címmel tartott előadást.
Együtt, tovább: Az Összetartozunk Székely-Szórvány Partnerség
A Magyar Szórvány Napja keretén belül sorra kerülő szórványkonferencia második paneljében Tamás Sándor, Kovászna megyei tanácselnök, Zonda Erika, a Hargita Megye Tanácsának programigazgatója, a Székely-Szórvány kapcsolatokért felelős munkatársa, Winkler Gyula, EP-képviselő, a Hunyad megyei RMDSZ elnöke, Décsei Attila, a Beszterce-Naszód megyei RMDSZ elnök és Molnár Zsolt Temes megyei parlamenti képviselő szólaltak fel.
Kelemen Hunor szövetségi elnök az „Együtt, tovább: Az Összetartozunk Székelyföld-Szórvány Partnerségi Program” címet viselő panel felvezetőjében elmondta: nagyon fontosak azok az együttműködések, ahol az Erdélyben együtt elő magyar közösségek összekapcsolása a cél. “Ezt az együttműködést az Összetartozunk Székely-Szórvány Partnerség alapozta meg, amelynek üzenete az összefogás volt, a közös céljainkat külön-külön nem tudjuk elérni, együtt kell tennünk mindezért”- hangzott el Kelemen Hunor felvezetőjében.
“Szeretem az egyenes beszédet. Sokan mondják azt, hogy mi, székelyföldiek nem értjük, hogy mi történik a szórványban, valamint mi is úgy gondoljuk, hogy a szórvány nem érti, mindazt, ami bennünket vesz körül. Ez nem igaz, hiszen folyamatosan kapcsolatban vagyunk, tudunk egymás gondjairól és legfőképp tudjuk, hogy közösen tudunk előre lépni” – hangsúlyozta Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke, majd hozzátette: a szórványban élőknek, nem első sorban anyagi támogatásra van szükségük, hanem sokszor egy jó szóra nagyobb igényt tartanak. A Kovászna Megyei Tanács elnöke úgy vélte, hogy a székely-szórvány partnerkapcsolatokat bővíteni kell, így a magyarországi testvérkapcsolatok bevonását szorgalmazta. „Láttuk azt, hogy a problémák, bár általánosan leírhatók és elemezhetők, helyről helyre, régióról régióra másképpen alakulnak, eltérő jellegű kihívásokat jelentenek. Miután pontosan tudjuk, hogy mi van az oktatásunkkal, arra a kérdésre, hogy az adott helyzetben mit kell tenni, az elkövetkező egy-két évben, valamint hosszabb távon, elsősorban helyi válaszokat és megoldásokat kell keresni, illetve helyi cselekvésprogramokat kell kidolgozni” – szögezte le Magyari Tivadar. Az RMDSZ főtitkárhelyettese ismertette az RMDSZ Főtitkárságának azon kezdeményezését, amely rövid-, és középtávú regionális oktatási tervek kidolgozását javasolta a helyi szakmabeliek és a szakmai szervezetek segítségével, egy széles társadalmi konzultáció keretén belül.
Király András oktatási államtitkár "Anyanyelvi oktatás: feladatok, felelősségek és tennivalók" címmel tartott előadásában egy komoly és konstruktív oktatáspolitika fontosságát hangsúlyozta.
”Annak érdekében, hogy ne legyünk kevesebben, nagyon jó oktatáspolitikával, stratégiával és iskolákkal kell rendelkeznünk. Az oktatást nem lehet úgy megközelíteni, hogy az a pedagógus feladata, hiszen csak akkor tudunk megfelelő megoldásokat találni, ha partnerként bevonjuk ebbe a közösségeket annak érdekében, hogy hatékony oktatásunk legyen” – mutatott rá az államtitkár. Ezt követően Szőcs Ildikó, a Bethlen Gábor Kollégium igazgatója “Tanárnak, diáknak és szülőnek lenni ma, Erdélyben, szórványban” címmel tartott előadást.
“Úgy érzem, hogy sikerült hozzájárulni az elmúlt években a Szövetség legfontosabb célkitűzésének megvalósításához, azaz kivettük részünket a közösségépítésből, hiszen a székely-szórvány együttműködés újból és újból bizonyítja, hogy a szórványban élők számára identitást erősít és önbizalmat ad, ugyanakkor a székelyföldiek is arról számolnak be, hogy élménnyel gazdagodnak és egyre fontosabb számukra ez a partnerség, amely az RMDSZ szórvány cselekvési terve egyik legfontosabb elemének tekinthető" – fogalmazott Winkler Gyula EP-képviselő.
Tamás Sándorral egyetértve, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke is a háromszögesítést, a magyarországi testvérkapcsolatok bevonását szorgalmazta. A hálózatok szerepének felértékelődése kapcsán az EP-képviselő elmondta, hogy az RMDSZ szórvány cselekvési terve és a székely-szórvány együttműködés is erre a huszonegyedik századi kihívásra válaszol, vagyis a hálózatépítésre teszi a hangsúlyt. Winkler Gyula, utalva a szövetségi elnök évértékelőként is felfogható beszédére, javasolta, hogy a Magyar Szórvány Napja mindig adjon alkalmat az éves tevékenység mérlegének megvonására és a következő év legfontosabb céljainak megfogalmazására.
Zonda Erika, a Hargita Megyei Tanácsának Székely-Szórvány programigazgatója előadásában ismertette azokat a sikeres programokat, amelyeket Hargita megye a szórványban élő magyar közösségekkel együtt bonyolít le, majd ezt követően az idei év legnagyobb megvalósítását mutatta be: “A Krassó–Szörény megyével megvalósítandó partnerségi kapcsolat új dimenziót nyit partnerségeinkben”.
“A Beszterce-Naszód megyei szórványmagyarság mindig kitartott azon elv mellett, miszerint csak közösen tudunk előrelépni és tenni az érdekeink érvényesítése terén, és ezt bizonyította minden választási kampány alkalmával is. Megyénkben a magyarság 90 százaléka támogatja érdekvédelmi szervezetünket. Ezt a bizalmat szeretnénk meghálálni azáltal, hogy minden szinten, kulturális, szociális, jogi téren a besztercei magyarság gondjainak megoldására törekszünk” – ismertette Décsei Attila, az RMDSZ Beszterce- Naszód megyei szervezetének elnöke a panel utolsó előtti előadásában.
Molnár Zsolt, az RMDSZ Temes megyei parlamenti képviselője beszédében áttekintette a Szövetség szórványprogramjait, ismertette: “Az RMDSZ első évtizedében aktív szerepet vállalt a közösségek megszervezésében, folyamatosan támogatta a szórványban működő civil szervezetek, a magyar történelmi egyházak és felekezetek, a magyar civil és szakmai szervezetek, valamint az érdekképviselet együttműködését. Második évtizedében a Magyar Házak és oktatási központok létrehozására került a hangsúly, megőrizve a közösségépítés kiemelt támogatását. Az RMDSZ szórványpolitikája segítségével jelentős infrastrukturális befektetéseket végeztünk a magyar nyelvű oktatási és kulturális intézményi hálózat fejlesztésére, hozzájárultunk az államosított ingatlanok és javak visszaszolgáltatásának folyamatához”. A képviselő a harmadik évtized céljairól elmondta, hogy a kapcsolatok és hálózatok kerültek előtérbe.
“Az Összetartozunk székely-szórvány partnerség kialakítása a közösségi szolidaritás megnyilvánulását jelentette, a Székelyföldi és szórványban élő közösségek egymásra figyelését és együttműködését jelenti. A kialakított hálózatok nem csupán székely és szórvány közösségeket kapcsolták össze, hanem utat nyitottak a határon átívelő kapcsolatok irányába is. Az Európai Unió rendszerében a kapcsolatok és partnerségek által tudunk többletértéket előállítani” – zárta beszédét a képviselő.
A nagyenyedi szórványkonferencián Zonda Erika, a Hargita Megye Tanácsának programigazgatója és Bálint Mihály, az RMDSZ Krassó-Szörényi elnöke aláírták a Hargita és Krassó-Szörény megyék közötti partnerséget. Ezt követően Székely István, az RMDSZ társadalomszervezésért felelős főtitkárhelyettese bemutatta Az Összetartozunk Székely-Szórvány Partnerségi Program kiadványát.
Kerekes Hajnal, az RMDSZ Fehér megyei szervezetének ügyvezető elnöke az Áprily estek emlékkönyv és a Szent István napok a Fehér megyei mélyszórvány templomokban című kiadványt ismertette a jelenlévőkkel. Zárónyilatkozat A Magyar Szórvány Napjának záró momentumát képezte annak a közös zárónyilatkozatnak elfogadása, amelyet Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke ismertetett.
“A zárónyilatkozat az RMDSZ XI., csíkszeredai kongresszusa által meghatározott feladatok teljesítése mentén kimondja, hogy a közösségi autonómiaformák létrehozása és a kulturális autonómia megvalósítása csak a Székelyföldön, a szórványban és az interetnikus környezetben élő magyar emberek szolidáris cselekvése által lehetséges” – mutatott rá Winkler Gyula európai parlamenti képviselő. “A mai nagyenyedi, erdélyi és Kárpát-medencei Magyar Szórvány Napjának ünneplése szorosan kapcsolódik az elmúlt időszak erdélyi kezdeményezéseihez, amelyek a közösségi szolidaritás erejét bizonyítják. A Székelyek Nagy Menetelése, a régióátszervezéssel kapcsolatos helyi népszavazásokért gyűjtött nagyszámú aláírás, valamint ma, a Magyar Szórvány Napjának megünneplése Szövetségünk politikai cselekvésének széles közösségi alapjait bizonyítják” – hangsúlyozta Winkler Gyula, majd a záróny

Lezárult az Ars Hungarica, az értékek és érzések fesztiválja
Az ötnapos rendezvény gazdag és színes programot kínált
Könyvbemutatókkal, felolvasószínházzal, megzenésített versekkel, bábelőadással, lélektánccal, civil akadémiával, magyar operettslágerekkel, könnyűzenei és zongorakoncertekkel, kiállításmegnyitókkal folytatódott a nagyszebeni Ars Hungarica fesztivál hétvégi programja, amelyet tegnap este Bajka Brigitta és Balázs D. Attila közös produkciója, valamint Bródy János önálló estje zárt. Az ötnapos rendezvény ezúttal is lehetőséget teremtett irodalmi és zenei élményre, belső harmóniakeresésre, tapasztalatcserére, tudásgyarapításra, de kikapcsolódásra is. Míg pénteken a könyvbemutatóké és színházé volt a főszerep, szombaton az erdélyi civil szervezetekre összpontosítottak, délelőtt a gyermekeket, délután pedig a klasszikus zene és a szabad mozgás szerelmeseit szólították meg. A zárónapon fotótárlattal, reneszánsz zenével, zongora- és hegedűkoncerttel, Kós Károly emlékműsorral, este pedig könnyűzenei koncerttel várták a közönséget.
Dézsi Ildikó
Szabadság (Kolozsvár)

Magánszínház mutatkozik be Sepsiszentgyörgyön
Magánszínház társulata mutatkozik be a sepsiszentgyörgyi közönség előtt november 28-án Henrik Ibsen darabjával. A társulat reményei szerint az alternatív színjátszást örömmel fogadja majd a közönség.
A frissen alakult Spectrum Színház mutatkozik be csütörtökön, 19 órától Sepsiszentgyörgyön, az Új Stúdióban. Török Viola magánszínházának társulata Henrik Ibsen A nép ellensége című darabjával lép a nagyközönség elé – tájékoztatott a színház sajtóirodája. A színházalapítás gondolata már évekkel ezelőtt megfogant a rendező Török Viola fejében, de csak most sikerült kivitelezni azt. A rendező elmondása szerint, az alternatív színház kezdeményezésének ötlete egyrészt az ilyen jellegű erdélyi magyar színházak hiányából fakadt. „Ha az alternatív szó azon meghatározásból indulunk ki, miszerint jelentése: más, a megszokottól eltérő, egyedi, eredeti és független – megfigyelhetjük, hogy a marosvásárhelyi Yorick Stúdió, az Ariel Gyermek- és Ifjúsági Színház keretén belül működő Underground, a Stúdió Színház Akadémiai Műhelye és a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely kezdeményezésein túl egyetlen alternatív színház sem működik Erdélyben. A Spectrum Színház létrehozását tehát elsősorban ezen hiány betöltése motiválta, másrészt a szabad művészi kibontakozás vágyából fakadt” – magyarázta.
A Spectrum Színház célkitűzése, hogy teret biztosítson a szabad művészi kibontakozásnak és kísérletezésnek; küldetése pedig, hogy olyan fórummá váljon, amely felmutatja korunk aktuális társadalmi problémáit, és lehetséges megoldásokat ébreszt. A társulat elsőként Henrik Ibsen A nép ellensége című drámáját viszi színre, melynek középpontjában egy Tomas Stockmann nevű fürdőorvos áll, aki felfedezi, hogy a város anyagi jólétét biztosító gyógyfürdők vize mérgezett. Lelkiismeretes orvos és állampolgár lévén nyilvánosságra akarja hozni felfedezését, de számtalan akadályba ütközik. A napvilágra jutott igazság fénye ugyanis árnyékot vetne a fürdő és a város vezetőinek szakmai tekintélyére és pénztárcáik mélyére. Mi lesz a történet végkifejlete? Hogyan lehetséges tisztának megmaradni egy olyan társadalomban, amelynek szellemi forrásai mérgezettek? Lehetséges-e egyáltalán? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keres választ az előadás.
Bús Ildikó
Székelyhon.ro

Utópiák és (re)konstrukciók
XIV. Színháztudományi Konferencia
Színházi utópiák és színpadi (re)konstrukciók – e címet viseli az a színháztudományi konferencia, amely ma reggel veszi kezdetét. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem nagy hagyományokkal rendelkező rendezvénysorozatáról van szó, amely 14. alkalommal kerül megszervezésre, az eseménnyel kapcsolatosan kedd délelőtt tartottak sajtótájékoztatót az intézmény előcsarnokában. Mint azt Balási András rektorhelyettes elmondta minden évben más- más témakörben szervezik az ülésszakot, változik a témakör, egyik évben inkább gyakorlati, másik esztendőben inkább elméleti kérdéskörök foglalkoztatják a résztvevőket.
– Idén az utópia és a színpadi (re)konstrukciók képezik a fő irányvonalat. A konferencia a Plaza Hotel konferenciatermében zajlik, az előadások nyelve angol és francia. Ez évben több mint ötven jelentkezőnk volt a világ minden tájáról, közülük körülbelül harmincan jönnek előadni Marosvásárhelyre, mert volt egy értékelő bizottság, amely megvizsgálta, hogy a beküldött dolgozatok megfelelnek-e szakmai szempontból, illetve beleillenek-e az idei témakörbe. Mi egy kicsi egyetem vagyunk, így értelemszerűen az általunk szervezett tudományos ülésszakokat sem jellemzi nagyon nagy lélekszám, de Franciaországból, Portugáliából, Ciprusról, Lengyelországból, Magyarországról és természetesen Romániából mégis sok-sok jeles kutató érkezik Marosvásárhelyre. Sok a hazai jelentkező, több előadó az egyetemünk hallgatója, doktorandusza, ami azt jelzi, hogy ütjük a mércét. A konferencia nem csak a szakmához kíván szólni, ezért minden évben, az értekezések mellett különböző rendezvényekre, előadásokra is sor kerül és ez az idén sincsen másképp. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház szerda esti Carmina Burana című előadása a rendezvénysorozat részét is képezi, míg a csütörtöki zárónap estéjén a méltán világhírű Harry Tavitian és Cserey Csaba formálta duó koncertezik a Stúdió Színházban. A külföldi vendégek számára természetesen különálló programokat is szervezünk, megmutatjuk neki, a várost és az egyetemünket, hogy elégedetten távozzanak és máskor is visszatérjenek hozzánk – mondta Balási András.
A konferencia előadássorozata ma reggel kilenc órakor veszi kezdetét, 10.30 és 11, 12.30 és 14, valamint 15.30 és 16 óra között kávé-, illetve ebédszünettel. A mai és holnapi értekezések 17.30 órakor érnek véget, ezeket követi a Carmina Burana, illetve az említett, Tavitian&Cserey-koncert. Az ülésszak moderátorai között megtalálhatjuk Sorin Crisant, Sorin Antohit, Cristian Stamatoiut, Egyed Emesét, Eugen Pasareanut, Kricsfalusi Beatrixot, Demeter Júliát, a tudományos bizottságot Sorin Antohi elnök, Jákfalvi Magdolna, Sorin Crisan, Demeter Júlia, Ungvári Zrínyi Ildikó és Egyed Emese alkotja.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

Álgondok álcázásra
Ugyanazon a napon, amikor egy zömmel szociáldemokrata politikusok által uralt testület pártelnökük és kormányfőjük egyenes utasítására úgy döntött, hogy Tőkés Lászlónak a diktatúra megbuktatásában játszott szerepéért odaítélt állami kitüntetést vissza kell vonni – és nem azért, mert kétségek merültek fel akkori tetteit illetően, hanem egy vitafórumon megfogalmazott vélemény miatt, amely az 1989 decemberében kivívott szólásszabadság 24. évében hangzott el; tehát ugyanebben az időben egy másik, szintén szociáldemokrata honatya irányítása alatt álló csoport a besszarábiai románok státusára vonatkozó törvénytervezetet nyújtott be a képviselőházban.
Kezdeményezői büszkén jelentették be: „történelmi” lépést tettek a két román ország egyesítéséért, ami remélhetőleg már 2020-ban bekövetkezik; egyúttal a külföld figyelmét is felhívták a történelem igazságtalansága folytán szétszakított románokra. Azt is kiemelik, hogy a tervezetet 117 000 polgár és minden parlamenti párt támogatja, és az eddig nyilvánosságra hozott nevek között valóban van szociáldemokrata, nemzeti liberális, demokrata-liberális, konzervatív, kisebbségi (bolgár) és populista képviselő is. Némelyek nevét csak az ellenük folyó hatósági vizsgálat tette ismertté, fő szócsövük pedig az SZDP-s Bogdan Diaconu, aki eddig főleg magyarellenes kirohanásokkal szolgálta választóit és országát. A – többségükben egyáltalán nem egyesüléspárti – Pruton túli románok sorsának intézése közben tegnap is ráért arra, hogy hevesen visszautasítsa Magyarország „beavatkozását” a „román belügyekbe”. Pedig Budapestről diplomáciai közlemények érkeztek, azaz szintén véleménynyilvánításról van szó, szemben azzal, amit a moldovai polgárokat saját akaratuk ellenére is boldogítani kívánó román unionista mozgalom tervez. A kettős mérce és a magyar veszéllyel való riogatás persze nem újdonság, és még a nevetséges buzgalom is jó, ha Románia fontosabb gondjairól kell elterelni a figyelmet – de a nagyobb baj az, ami mögötte van: a hibáinak és mulasztásainak görcsös takargatásával elfoglalt kormány egyre hiteltelenebbé válik, itthon a növekvő adóterhek, megszorítások és a mindennapos korrupciós ügyek, személyes perpatvarok, lopott vagyonok és címek, külföldön pedig a sorozatos diplomáciai bakik miatt. Egy uniós tagország kormánypárti honatyáitól ugyanis nem a nemzetközi feszültségek szítását várják el.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szabadlábon Bölön polgármestere
Másfél órás tárgyalás és egyórás fontolgatás után tegnap szabadlábra helyezte Bölön polgármesterét, testvérét és annak fiát a megyei törvényszék. A helybeli rendőrökkel múlt szerdán tettleges konfliktusba keveredett Sikó Imre, Sikó Endre tanácstag és ifjabb Sikó Endre csütörtökön került őrizetbe, pénteken pedig előzetes letartóztatásba, ami ellen óvást nyújtottak be. Érveiket a háromtagú bírói testület elfogadta, ezentúl szabadlábon védekezhetnek az ellenük folyó eljárás során. A három vádlottat rendőri kísérettel, bilincsbe verve vezették be a tárgyalóterembe a sepsiszentgyörgyi rendőrségi fogdából, és a teremben – a családtagok, barátok, más polgármesterek, valamint az újságírók mögött – több rendfenntartó is ült. Három ügyvéd érvelt szabadon bocsátásuk mellett: felhozták a falujukban évtizedek óta tevékenykedő vádlottak békés előéletét, az összetűzés nézőpont szerint vitatható részleteit, még az Európai Emberjogi Bíróság elveit is, majd az ügyészség képviselője kapott szót, aki a konkrét veszélyekre – a verekedésbe torkollt vitára, az elöljárók önkényeskedésére és az eset társadalmi visszhangjára – hivatkozva kérte az óvás elutasítását. Rövid visszavágók után a vádlottakat kérdezték, akik szabadon bocsátásukat kérték. Sikó Imre polgármester elmondta: hibásnak érzi magát, mert besétált egy csapdába; felhozta, hogy 34 éve áll a község szolgálatában, és nem tudja, hogyan vált közveszélyessé, hiszen az ügyészség telefonhívására azonnal jelentkezett, egészségügyi kezelését is elhanyagolva. Sikó Endre tanácstag is bő három évtizedes munkáját, valamint szívbetegségét említette: a két rendőr összesen nincs annyi idős, mint ő, hogy tudta volna megverni őket? – kérdezte, és hozzátette: jóhiszemű volt, és szégyelli, hogy átverték. Az igazság ki fog derülni, de legjobban a fiát sajnálja, akinek annyi a bűne, hogy a földön heverő apja segítségére sietett, félrelökve az útban levő rendőrt. Ifjabb Sikó Endre egy európai uniós pályázatra hivatkozva kérte szabadlábra helyezését, ezzel ugyanis csak félig készült el. Ezzel a tárgyalás befejeződött, a bíróság visszavonult, a vádlottakat elkísérték. Egy óra múlva újra kinyitották a termet, és kihirdették az ítéletet. A hátsó kapun hagyták el a törvényszéket, és távozása előtt Sikó Imre a járdán úgy nyilatkozott, hogy előre előkészített csapdának tartja a történteket. Azért mentem a rendőrőrsre, hogy tisztázzuk a felmerült kérdéseket – közölte, a dulakodást pedig a következőképpen összegezte: „Azt hiszem, többet kaptunk, mint amennyit adtunk.” Azt is elmondta: sem őt, sem a bátyját nem hallgatták még ki sem a rendőrségen, sem az ügyészségen. A rendőrség csak annyit tett, hogy végrehajtotta az ügyészség utasításait – jelentette ki Ion Popa megyei rendőrparancsnok, sérelmezve, hogy az általa vezetett intézményt említik mindenütt. Hangsúlyozta: az utóbbi években nőtt a közbiztonság a megyében, jóval kevesebb az erőszakos cselekedet, a bűntény, a rendőrség végzi a maga dolgát. A bölöni rendőrök is a törvények szigorú betartását tartották szem előtt, innen is ered a feszültség; a konfliktus kivizsgálására és a helyzet felügyeletére külön csoportot neveztek ki, bár a polgármester még nem tett panaszt a rendőrségen. Az önkormányzati ingatlanban lakó bölöni rendőr át fog költözni a rendőrség tulajdonában levő lakásba, de áthelyezéséről nincs szó, habár ő sem érzi magát nagyon fényesen – azt azonban nem a polgármesteri hivatal fogja eldönteni, hogy hol teljesít szolgálatot. Popa közölte: ma reggel harmincnál több panaszt nyújtottak be a bölöni rendőrök ellen, ezek megalapozottságát mind ellenőrizni fogják. A hirtelen panaszáradatról a tegnapi tárgyaláson az ügyész is beszélt: szerinte furcsa véletlen, hogy a szerda esti konfliktus után ennyi embernek egyszerre akadt kifogásolnivalója a rendőr munkájával kapcsolatosan.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gábor Áron szobrot avattak Háromszéken
Felavatták Gábor Áron mellszobrát Eresztevényben, a Benke kúria udvarán. A szobor alkotója Vetró András szobrászművész.
Történészek, politikusok és a község lakói előtt leplezték le november 26-án, szerdán délután Gábor Áron szobrát Eresztevényben, így tisztelegve a háromszéki hős előtt. Rancz Lajos, a Benke kúria házigazdája szerint méltó helyet kapott a mellszobor, hiszen Gábor Áron kultusza ma is él a vidéken, emléke pedig ugyanolyan nagy, mint Kossuth Lajosé.
Gábor Áron személyiségét és kultuszát Demeter Lajos helytörténész elevenítette fel, kiemelve, hogy a legendás példakép mai napig a székely emberek előtt áll. A történész szerint két dolog tehette hőssé Gábor Áront: az ágyú ígérete és annak eldördülése. Ugyanakkor kiemelte: nem tudni meddig tart a valóság és honnan indul a legenda, viszont tény, hogy a székely ágyúöntő legendás alakká vált, főként a szabadságharcot követő elnyomás éveiben.
„Az, hogy Gábor Áron emléke megérett és „nemesfémmé” alakult, annak köszönhető, hogy tizenhét év év elnyomás volt a szabadságharc után. Azokon az estéken a szép emlékeket mesélték az apák és a nagyapák, olyan eseményeket, amelyeknek részesei voltak. Ezek a történetek érdekesek és a székelyekre jellemzőek, így mindenki önmaga lehetett a központban és társa Gábor Áron a hősi halott”– mondta Demeter Lajos. A helytörténész szerint az is legenda, hogy Gábor Áron a kökösi hídon esett el, viszont szép szimbólumként maradt meg ez a hely a nép emlékezetében. A temetése körül is kialakultak legendák, többen úgy tudják, hogy először Uzonban temették el titokban, hogy tüzérei ne szerezzenek tudomást a haláláról és tovább harcoljanak.
Tibád Sándor, a Gábor Áron Alapítvány Kuratóriumának tagja versben idézte fel a székely hős alakját, kiemelve, hogy egy olyan honfitárs volt Gábor Áron, aki életét adta a hazáért. „Alakja azóta is jelen van a művészetekben, népköltészetben és a hadászatban is, úgy mint az ágyúöntési technológiák kidolgozója. Ugyanakkor ő lett a leleményes, semmiből is sokat teremtő székely példaképe” – emelte ki Tibád.
A székely katonát méltató beszédeket követően Kelemen Hunor az RMDSZ elnöke és Tamás Sándor a Kovászna megyei önkormányzat vezetője közösen leplezték le Vetró András szobrát. Kelemen Hunor elmondta: Gábor Áron öntési technikáit mai napig számon tartják a műszaki tudományok területén és emléke ma is ugyanannyit jelent, mint az elmúlt században. „A székelyföldi szabadságharc határait ő már rég túllépte, hiszen a magyar csapatok számára öntött ágyút, de védte Székelyföldet is a saját csapataival úgy, ahogyan más nem tette volna meg. Az önfeláldozó, szabadságszerető ember példaképe mai napig” – mondta Kelemen Hunor.
Kovászna megyében jövőre Gábor Áron évet szerveznek, az ágyúöntő születésének 200.-ik évfordulójára, mely jövő március 15-én veszi kezdetét és november 27-én ér véget. A rendezvények egyik szervezője Váry O. Péter író, újságíró, aki elmondta: az egész megyére kiterjedő eseménysorozattal készülnek, amelyben emlékkiállítás, szónokvetélkedő, iskolai verseny is helyet kap. Ugyanakkor felújítják a bodvaji vashámort is és befejezik az eresztevényi síremléket, amely mind a mai napig nem készült el teljesen.
Bús Ildikó
Székelyhon.ro

Szórványhiányok: szakmai oktatás és magyar gyerekek
Az egyre romló demográfiai adatok mellett a szakoktatás teljes hiánya, illetve a nem kielégítő támogatási rendszer is veszélyezteti a szórványbeli magyar nyelvű oktatást. Háttérintézmények hiányában a megszűnés fenyegeti az iskolák többségét.
Az évtized végéig 235 erdélyi településen szűnhet meg a magyar iskola. Ezekben a helységekben ugyanis jelenleg már csak 4–6 gyereket íratnak be évente az első, illetve ötödik osztályba, az elmúlt esztendőkben pedig nem született két magyar csecsemőnél több. A Közpolitikai Elemző Központ és a Kvantum Kutatóközpont Iskolák veszélyben című kutatói programja szerint mivel más közeli településen sem biztosított a magyar nyelvű oktatás, 2020-ra a meglévő néhány magyar gyerek valószínűleg csak román nyelven tanulhat. Az elmúlt évtizedekben is tapasztalt népességfogyás most éri el a mélypontot, és élesen kihat az iskolai populáció alakulására is. Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főtitkárhelyettese a szövetség által is támogatott kutatási program adatait ismertetve a magyar szórvány napja alkalmából Nagyenyeden tartott konferencián kifejtette: az új demográfiai helyzet új megközelítést, helyi, megyei és regionális szintű oktatási cselekvési tervek készítését követeli meg. Ezt indokolja az oktatási törvény is, amely a központosítás felszámolására törekszik, de a célként kitűzött kisebbségi autonómia is megköveteli a helyi közösség pontos önismeretét, saját tényszerű helyzetelemzését. Magyari szerint a régiónként differenciált demográfiai mutatók szintén a helyi szintű megközelítést szorgalmazzák.
Az RMDSZ Főtitkársága az említett demográfiai adatok ismeretében rövid és középtávú regionális oktatási tervek készítését kezdeményezte. Első körben több hónapos műhelymunka, széles társadalmi konzultáció során a helybeliek és szakmabeliek döntik el, milyen megoldást érdemes választani az aktuális helyzetre.
A hiányzó láncszem
Az enyedi konferencián az erdélyi magyar oktatás nem túl egészséges szerkezetére is felhívták a figyelmet: az erdélyi magyar gyerekeknek csupán egyötöde tanul szakmát, és mivel a magyar nyelvű kínálat csak a székely megyékben biztosított, a diákok fele román nyelven kényszerül tanulni. Szórványban, de tömbmagyar vidéken is – például Biharban vagy Szatmárban – számos magyar gyerek épp a magyar nyelvű szakoktatás hiányában választja a román iskolát.
A helyzetre többek között az átszervezés jelenthetné a megoldást, ha megyén, régión belül újraoszthatnák a magyar osztályokat. A magyar szakosztályok indításához elméleti osztályok indításáról kellene lemondani, a meglévő nagyvárosiakat újraosztani a kerületi, megyei szinten a kisvárosi iskolák javára. A szakiskolai osztályok révén ugyanakkor növelni is lehetne az osztályok számát, ha sikerül visszacsalogatni a korábban román iskolát választó gyerekeket. Számos neves iskola azonban ódzkodik a szakoktatástól attól tartva, hogy beindítása presztízsveszteséggel járna. Magyari Tivadar szerint az említett szakoktatás mellett a szabad verseny, a diákokat szélesebb körből összegyűjtő szórványkollégiumok, illetve a helyi politikai alkuk jelenthetnek gyengébb alternatív megoldást a magyar nyelvű oktatás fenntartására.
Nem féltek a presztízsvesztéstől
A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium a ritka pozitív példa: nem riadtak vissza a presztízsvesztés veszélyétől, nyolc évvel ezelőtt felvállalták a szakoktatás beindítását. Szőcs Ildikó igazgató szerint ennek is köszönhető, hogy bár az iskola szórványban működik, nem csökken a diáklétszám, a nagymúltú kollégium – amely ma is számos erdélyi régióból vonz diákokat – akár a Fehér megyei tanulók révén is fenn tudna maradni. A szakoktatásnak azonban egy bizonyos stratégia mentén kell beindulnia. Mivel egyetlen iskola nem tud több szakot felvállalni, és nincs értelme ugyanazon szak beindításának több iskolában, fontos lenne régiók mentén leosztani a szakterületeket az adott térség gazdasági helyzetéhez is igazodva.
A szórványban fontos, széles körből diákokat vonzó bentlakásos iskolák fennmaradásának biztosítékát az ösztöndíjprogramban látja Szőcs Ildikó. Mint elmondta, Enyeden a keresztszülő-program révén 55 diáknak nyújtanak ingyenes ellátást. A közösségi élmény biztosítása a legfontosabb, s ha a fiatalok ezt nem kapják meg magyar iskolában, román területen keresik majd.
Ellensúlyozás nyelvtanítással
Beszterce-Naszód megyében is a román oktatásban keresi a boldogulást a magyar gyerekek jelentős százaléka, a pedagógusok szerint a negatív demográfiai mutatók mellett a szakoktatás már említett hiánya miatt is. A hatszázalékos magyarsággal rendelkező észak-erdélyi megye 26 magyar iskolájából három szűnt meg: 2005 óta Somkeréken, Bacában és Nagysajóban nem lehet már magyar nyelven tanulni. Az Iskolák veszélyben program adatai szerint az egyre csökkenő gyereklétszám miatt az évtized végére a Beszterce környéki oktatási régióban már csak két (a besztercei és a szentmátéi), míg a Bethlen környékiben öt – az árpástói, a bethleni, a felőri, a magyardécsei és a vicei – iskola fennmaradása biztosított, utóbbi kettőé a településeken működő szórványkollégiumok jóvoltából.
A besztercei oktatási térség egyik fontos magyar szigetének számító, 85 százalékban magyarlakta Cegőtelke elemi iskolájában ma tizenöt magyar gyerek tanul egyetlen összevont osztályban, az óvodában tizenhatan vannak. A román tagozatra beíratott kilenc gyereknek szinte mindegyike vegyes házasságból származik, Székely Lilla tanítónő elmondása szerint eddig egyetlen esetben fordult elő, hogy magyar tagozatra írattak vegyes házasságból született gyereket. A beolvadási tendencia ellensúlyozásaként az egyébként magyar végzettségű, de évtizedek óta román tagozaton tanító pedagógus választott tárgyként magyar nyelvre oktatja diákjait – románokat és vegyes házasságból származókat egyaránt.
Elsősorban a községközpontbeli román iskola közelsége motiválja a szülőket, hogy román nyelven taníttassák gyerekeiket. Ma még csak a vegyes házasságból származók választják a román iskolát, félő azonban, hogy a támogatási rendszer átalakulásával, a magyar kormány által biztosított oktatási-nevelési támogatás folyósításának esetleges megszűnésével egyre több magyar szülő dönt hasonlóan. A magyar nyelvű oktatás választása ugyanis súlyos anyagi pluszterhet ró a szülőkre, amit ma még sokan vállalnak. Az alig 6 kilométerre fekvő Szászlekence román tanintézetébe iskolabusz viszi a diákokat, míg a jóval nagyobb távolságra – Szentmátéban, Tekében vagy Besztercén – található magyar iskolákba való eljutást, vagy a bentlakást a szülőnek saját zsebből kell finanszíroznia. Ráadásul magyar nyelven csak elméleti oktatásban részesülhetnek a gyerekek, holott egyre több szülő szakmára taníttatná csemetéjét, a diákok egy része pedig nem is alkalmas középiskolai vagy egyetemi tanulmányokra.
Bástya a szórványban
„A magyar nyelvű szakoktatás hiánya hatalmas hátrány, számos színmagyar településen okoz problémát” – jelenti ki lapunknak Kerekes Zoltán, a vicei Bástya Egyesület elnöke is. Az 5–8 osztályos iskola pedagógusai hét éve alapították a szórványkollégiumot, csángómagyar gyerekek „importálásával” biztosítva a magyar tanintézet fennmaradását. A vicei Bástya Csángó-Szórványmagyar Kollégiumban jelenleg harmincegy gyerek lakik, tizennégyen Bákó megyéből, a többiek Óradnáról, illetve mezőségi szórványtelepülésekről érkeztek, ahol megszűnt vagy megszűnőben van a magyar iskola. A vicei után létesült magyardécsei kollégium tizenegy gyereknek biztosít szállást és ingyenes ellátást, az öt óradnai, négy forrófalvi és két marosjárai gyerek révén sikerült megmenteni a felszámolástól a cseresznyéjéről híres színmagyar település iskoláját.
Az egyesület emellett tizenegy csángóföldi, a vicei iskolából kikerült gyerek továbbtanulását is biztosítja: ketten Besztercén, ketten Hargita megyében, ketten Gyulafehérváron, hatan pedig a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban tanulnak, utóbbiak turisztika szakoktatáson. A mezőségi diákoknak szüleik biztosítják a szintén magyar nyelvű továbbtanulást. „Elsősorban olyan iskolákba irányítjuk őket, ahol szükség van gyerekekre, de magyar közösség is van – sorolja a választási kritériumokat Kerekes Zoltán. – Gondot okoz, hogy kevés helyen van magyar szakoktatás. Ez hatalmas lemaradás a román nyelvű tanintézetekhez képest, hiszen nem mindenki való elméleti líceumba, pedig magyar nyelven csak ez biztosított számukra.” Az egyesületi elnök, aki maga is pedagógus, abban bízik, hogy néhány év múlva, a Téka Alapítvány szamosújvári iskolájának felépültével a magyar szakképzés is biztosított lesz a Mezőségen.
Elégtelen támogatás
Beszterce-Naszód megyében nemcsak a magyar, de a román közösségben is gond a gyerekhiány, mivel a fiatalok nagy része külföldön vállal munkát. A demográfiai adatok romlását a „bástyások” is tapasztalják: míg 2005-ben öt mezőségi faluból jártak hozzájuk diákok, ma csak kettőből érkeznek. A Mezőveresegyházáról ingázókat ráadásul csak a román iskola helyszínéig, Magyarborzásig viszi az iskolabusz: Kékes község polgármestere pénzhiányra hivatkozva nem akarta finanszírozni a magyar gyerekek szállítását Vicéig, így a Bástya Egyesületnek is be kellett szállnia a költségekbe. Eközben a kollégiumok működése soha nem biztosított teljes mértékben. Nemzeti jelentőségű intézményként költségvetésének 60–70 százalékát normatív támogatásként kapja a Bástya, a többit „össze kell kalapozni” – mondja Kerekes Zoltán. November 23-án például Désen rendeztek a kollégiumok javára jótékonysági estet.
Bár mindkét helyszínen építkeznének, és Bethlenben is nyitnának egy kollégiumot, a tervek megvalósulása a támogatásoktól függ, miközben a megye magyar iskoláinak megszűnésével egyre nagyobb igény lesz munkájukra. „A háttérintézmények nélküli magyar iskolák megszűnnek, legyenek egyesületiek, egyháziak vagy bármilyen mások” – vetíti elő a sötét jövőt az egyesületi elnök. Intézményeikben egyelőre a csángó gyerekek vannak többségben, de az arányok kezdenek elmozdulni a mezőségiek irányába. Kerekes Zoltán azt mondja: a demográfiai mutatók ismeretében készek bárkivel konzultálni a megoldás megtalálása érdekében, ha a partner nem politikai akciónak szánja kezdeményezését, hanem valóban a szórványkérdésre keresi a választ.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Nem tudni, hányan vagyunk (Megdöbbentő kutatási eredmények)
Fogalmunk sincs arról, hogy valójában mekkora Románia lakossága – összegezte Kiss Tamás szociológus azokat az eredményeket, amelyeket a délkelet-európai migrációs, demográfiai és humánerőforrás-folyamatok vizsgálatára irányuló Seemig-programban eddig feltártak.
A tíz országban zajló, 2012 nyarától 2014 decemberéig terjedő kutatás a térség hosszú távú közpolitikáinak és stratégiáinak kidolgozását kívánja elősegíteni. Romániából a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Hargita megye és Sepsiszentgyörgy önkormányzata vesz részt a felmérésben, amelynek előtanulmányát tegnap mutatták be.
Első lépésként az adatforrásokat és a legújabb migrációs erővonalakat próbálták azonosítani, és mindjárt ki is derült, hogy jelentős gondok vannak Románia személyi nyilvántartásaiban. Vannak adatai az Országos Statisztikai Hivatalnak, adott a 2011-es népszámlálás és a változásokat úgy-ahogy követő helyi, bel- és külügyminisztériumi jegyzékek. A ki- és bevándorlás regisztrációja azonban az állami meghatározás miatt valójában éppen a célcsoportokat nem képes befogni, illetve csak nagyon kis százalékukat. Bevándorlónak ugyanis azok számítanak, akik külföldi állampolgárok (és a román hatóságokkal egyetértésben telepednek le Romániában) – csakhogy ezzel kihagyják a számításokból az ukrán és moldovai lakosok tömegét, akik 1991-től kaphatnak romániai útlevelet, és emiatt nem is szerepelnek a migrációs statisztikákban (csak Bukarest első kerületében vannak bejelentve). Kivándorlónak pedig azokat a román állampolgárokat tekintik a román hatóságok, akik az egyetértésükkel hagyják el az országot. Csakhogy ezt sehol sem kell bejelenteni, így nem tudjuk, hányan élnek a határokon kívül. És nem túl hízelgő Romániára nézve, hogy a külföldi kimutatások sokkal pontosabbak. 2001 és 2008 között például 230 ezer román állampolgárt írtak össze Németországban (és számuk háromévente megduplázódik), miközben itthon ezeknek alig 6,9 százaléka, 15 ezer személy szerepel a német földön élők jegyzékében. Magyarország egyre kevesebb erdélyi magyart vonz, igaz, a magyar útlevél több ajtót megnyitott előttük. De ők is hiányoznak: a Magyarországon élő román állampolgároknak 8,4, az Olaszországban élőknek 1,9, a spanyol honba telepedetteknek pedig mindössze 0,3 százaléka jelenik meg a romániai adatbázisokban; utóbbiak száma már három éve meghaladta a 800 ezer főt, és itthon még csak 2500-ról tudtak a hatóságok. A Világbank adatai szerint hozzávetőlegesen 2,7 millió román állampolgár él külföldön, és ez még nem minden. A romániai választói névjegyzék 18,4 millió nevet tartalmaz, ami – a kiskorúak hozzáadásával – 22,5 millió fölötti lakosságot jelent, miközben a 2011-es népszámláláson 19 millió jött ki. Az Országos Statisztikai Hivatal azonban 21,4 millió személlyel számol. Kiss Tamás szerint az ország valós lakossága 19 millió alatti, a választópolgárok száma pedig 15,4 millió körül lehet.
Azt tudjuk, hogy azért adtak hozzá – papírokból – 1,2 millió személyt a népszámlálási eredményhez, mert a húszmillió fölötti létszám több anyagi forrást és európai parlamenti mandátumot jelent, de a többmilliós különbség olyan nagy, hogy minden egyes statisztika, társadalmi-gazdasági mutató, referendumküszöb, arányok, százalékok hitelességét megkérdőjelezi. Ugyanakkor világos üzenetet közvetít arról, hogy mennyire komoly ország Románia, ahol többek között a régióátszervezést is „a belső migrációval” próbálták igazolni, tekintet nélkül arra, hogy valótlan adatokra és a Ceauşescu-korszak következményeire építették érveiket – tette hozzá Antal Árpád polgármester, arra is figyelmeztetve, hogy „egészséges, eredményes közpolitikákat” így szinte lehetetlen kidolgozni. Szerinte az a tragikus, hogy az ország megfelelő intézményei úgy döntenek közérdekű kérdésekről, hogy fogalmuk sincs a valóságról, és nem is próbálnak rendet teremteni a zűrzavarban.
A tanulmányt Bukarestben is bemutatják az országos statisztikai intézet és a kormány képviselői előtt, és bár gyors változásokra nem számítanak, remélik, hogy egy uniós pénzből készült kutatásra a román és az európai intézmények is odafigyelnek.
Demeter J. Ildikó

Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ne jöjjön az Új Jobboldal
Nyilvánosan és hivatalosan is elhatárolódásra kérte a december elsejei állami ünnepség sepsiszentgyörgyi szervezőit Antal Árpád polgármester, miután az Új Jobboldal szélsőséges szervezet bejelentette, hogy újból itt kívánja megünnepelni a román egyesülést.
Az elöljáró úgy véli, hogy nem ünnepelni akarnak, mert akkor Gyulafehérvárra mentek volna, hanem provokálni és zavart kelteni, mint ahogy az elmúlt években is tették. Sepsiszentgyörgy tanácsa délután egyhangúan elfogadott állásfoglalással utasította vissza a szélsőséges megnyilvánulások importálását.
Antal Árpád felszólította a prefektúrát, az ortodox egyházat és a románok civil fórumát, hogy határolódjanak el az Új Jobboldaltól, és kérjék őket távolmaradásra; ha nem teszik, teljes mértékben ők felelnek az esetleges incidensekért, mert a sepsiszentgyörgyi polgároktól nem várható el, hogy három-négy évenként megalázva tolerálják a hívatlan vendégek sértő megnyilvánulásait. A város önkormányzata nem hagyta jóvá a szervezet felvonulását, a járdán való járkálást azonban nem lehet megtiltani, ezért kell a szervezőknek határozottan állást foglalniuk – magyarázta. Azt is elmondta: ő maga az idén sem vesz részt a december elsejei ünnepségen, mert az elmúlt évben nem változott a helyzet, Románia állami ünnepét továbbra sem érzi magáénak a magyarság, amely nem kapta meg a gyulafehérvári gyűlésen ígért jogokat. Egyúttal üdvözölte az Új Jobboldaltól már elhatárolódott helyi liberális politikusok ama ötletét, hogy december elsejét nyilvánítsák a román nemzet ünnepének, Románia állami ünnepe számára pedig keressenek olyan napot, amelyet az országban élő magyar közösség is el tud fogadni. Ez elősegítené a románok és magyarok békés együttélését, míg a szélsőséges szervezetek csak a feszültséget szítják – mondotta Antal Árpád. A kérdés a délutáni tanácsülésen felmerült, ekkor arra is emlékeztetett, hogy a magyar- és zsidóellenes, szélsőséges szervezet a legionárius mozgalom utódjának tekinti magát, elődeik pedig éppen 73 évvel ezelőtt, 1940. november 27-re virradóra rendeztek olyan mészárlást Jilaván, amely több politikus, volt miniszter és Nicolae Iorga történész életébe került. Nem tudom, milyen ünneplés az, hogy máshonnan jövők ordítoznak Sepsiszentgyörgy utcáin, és azt skandálják, hogy kifelé a magyarokkal az országból; mi nem így ünnepelünk március 15-én – válaszolta az SZDP-s Rodica Pîrvan azon felvetésére, hogy mi rosszat tett az az Új Jobboldal, miért kell minden szélsőséges szervezet közül épp őket név szerint kiutasítani. Ha ők jönnek, mások is jönnek kontrázni, kinek hiányzik ez? – érvelt a polgármester. Végül abban egyeztek ki, hogy az állásfoglalásból kihagyják a szervezet nevét; az benne maradt, hogy azok idejövetele miatt aggódik a városvezetés, akik 2011-ben már igen rossz emléket hagytak maguk után, és az is, hogy egy egészséges társadalom – etnikai összetételétől függetlenül – nem vállalhat közösséget semmilyen szélsőséges szervezettel. A tanács állásfoglalása kitér arra, hogy Sepsiszentgyörgyön méltó módon tisztelegnek az emberiségellenes rendszerek áldozatai előtt, az idén elkészült 56-os és a jövőre tervezett Holokauszt-emlékparkkal a megbékélést kívánják szolgálni és biztos jövőt építeni, ehhez azonban a múltbeli hibák elismerésére és kölcsönös bizalomra is szükség van. Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Király László költőt, írót köszöntötték Szovátán
Könyvbemutatóval egybekötött ünnepségen köszöntötték hetvenedik születésnapján a sóváradi születésű Király László költőt, írót Szovátán. A rendezvénynek a városháza díszterme adott otthont november 28-án, csütörtökön. Az eseményre a Bernády Közművelődési Egylet és Szováta város önkormányzata szervezésében került sor.
A neves költőt és a közönséget a Bernády Közművelődési Egylet elnöke, Mester Zoltán köszöntötte. Előadásában Király László kiemeltebb műveit ismertette a résztvevőkkel, melyekhez rövid idézeteket társított. Ezt követően az elnök felolvasta a költő életrajzát. "Király László 1943. november 19-én (pénteken) született Sóváradon. Szovátán érettségizett, ezután a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem orosz–magyar szakán végzett 1966-ban. 1968-tól az Előre kolozsvári tudósítója, ezt követően ez utóbbi szerkesztője, 1990-től a Helikon szerkesztőségi titkára, majd főszerkesztő-helyettes, 2007-től főmunkatárs. S mi, szovátaiak, sóvidékiek tegyük hozzá, hogy a Hazanézőnek is munkatársa Király László. Első verseskötete, a Vadásztánc 1967-ben jelent meg, közel 30 kötetet publikált. Legutóbbi verses könyve Készülődés Pazsgába címmel jelent meg. Számos rangos irodalmi díj, köztük a József Attila-díj kitüntetettje, idén az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány díjával és a Magyar Írószövetség Arany János-díjával tüntették ki" – hangsúlyozta Mester Zoltán.
Az esten a költő verseit Kertész Ildikó tanárnő és Stefán Renáta egyetemi hallgató szavalta el. Többek között elhangzott a Menyasszonybokrok – Kusztos Endrének, az Ebben a városban, az Olyan – édesanyámnak, a November és a Költők múzeuma. Az esemény a fiatalokat is mozgósította, nagy érdeklődéssel hallgatták a szebbnél szebb költeményeket. A sóváradi származású költő tiszteletére a településről is jelen voltak, többek közt a polgármester, Madaras Árpád is, akit büszkeséggel töltött el Király László munkássága. Ugyanakkor megjegyezte, hogy szívesen látnák a helyi közművelődési otthonban is egy hasonló rendezvényre.
Az est folyamán bemutatásra került a költő Készülődés Pazsgába című legújabb verseskötete is, mely az Orpheusz Kiadó gondozásában látott napvilágot. Mester Zoltán kérésére Király László ismertette az újonnan megjelent könyvét és címadó versének történetét. "1992-ben meghívtak a Finnugor Népek Világtalálkozójára, amit a Komi Köztársaságban rendeztek" – mesélte a költő. Itt a szervezők elvitték a delegációt Pazsgába, egy kis erdei faluba, hogy megnézzék a legszebb komi embert. "Beültettek autóbuszokba és elvittek egy helyre, ahol derékig érő hóban, lila fényben, a helyi emberek borjú nagyságú kutyákkal közlekedtek az utcán, hogy védekezni tudjanak a medvék ellen, mivel a településen 200-300 méterre voltak egymástól a házak. Ezt hívták Pazsgának. Az itt elő emberek gyűjtögetésből éltek, gombát szedtek, s bogyókat, melyeket télire eltettek. S akkor azt mondták, hogy most megyünk a legszebb komi emberhez, és kiderült, hogy ez egy ágszobrász volt. Bementünk az öregember műhelyébe, teljesen olyan szerszámok voltak, mint nálunk. A műhely tele volt csodálatosabbnál csodálatosabb ágszobrokkal. Tehát a Készülődés Pazsgába erről szól" – mesélte tovább visszaemlékezve a költő.
A figyelemfelkeltő történeteknek és szavalatoknak köszönhetően a rendezvény igazán sikeres volt. A szerző újonnan megjelent verseskötetét a helyszínen meg lehetett vásárolni és dedikáltatni. Aki valamilyen okból kifolyólag nem tudott eljutni a rendezvényre, az az új kötetet ezután is megvásárolhatja Szovátán, a polgármesteri hivatalban Kiss János kulturális referenstől.
Urbán Izabella
Népújság (Marosvásárhely)

Tőkés László: A posztkommunistákat támogatja Európa
Az Európai Unió nem csupán tolerálja, hanem a maga módján egyenesen támogatja a posztkommunista román kormányzat jogsértő kisebbség- és kisebbségiegyház-ellenes politikáját – állítja Tőkés László egy tegnap kiadott közleményében. Következtetését abból a válaszból vonta le, amelyet Viviane Reding, az Európai Bizottság (EB) alelnöke adott az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának elakadását sérelmező szeptemberi beadványára.
Tőkés László szerint Viviane Reding elismerte, hogy az unió Alapjogi Chartája szavatolja a gondolat-, a lelkiismeret- és a vallásszabadságot, illetve a tulajdonhoz való jogot. Hozzátette azonban, hogy ezek csak akkor kérhetők számon, ha egy adott jogsértés az uniós irányelvek tagországi végrehajtására, azok belső jogrendbe való átültetésére vonatkozik, és nincs arra mód, hogy minden, állítólagosan előforduló jogsérelem esetében eljárjanak. Viviane Reding úgy nyilvánította kizárólagos tagállami hatáskörbe tartozónak az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának kérdését, mintha Románia nem vállalt volna erre kötelezettséget az EU-csatlakozáskor – értelmezte a választ az EP-képviselő, aki emlékeztetett arra, hogy az erdélyi történelmi magyar egyházak vezetői szeptember 25-én memorandumot juttattak el általa az EB-hez, amelyben tudatták: Romániában a kommunista önkényuralom idején 2140 ingatlant koboztak el jogellenes módon a négy magyar történelmi egyháztól.
Az 1989 után elfogadott restitúciós jogszabályok ellenére az egyházak az elkobzott tulajdonoknak csak mintegy a felét vehették birtokukba, tulajdonképpeni használatukba pedig az ingatlanok alig egyharmada került. Az aláíró püspökök a vallásszabadság súlyos korlátozásaként értékelték, hogy a 2013-ban megújított levéltári törvény sem rendelkezik az egyházaktól elkobzott levéltári anyagok visszaszolgáltatásáról. A Székely Mikó Kollégium esetére utalva pedig aggodalmuknak adtak hangot amiatt, hogy a már jogosan visszaszolgáltatott egyházi tulajdonokat az újraállamosítás veszélye fenyegeti Romániában. Mivel előzőleg már az Európai Parlament Petíciós Bizottsága is visszautasított egy restitúciós panaszt, Tőkés szerint egyértelmű, hogy „jogsérelmeink orvoslására sem idehaza, sem odakünn nincs hajlandóság”, és emiatt jogos kétséggel várhatjuk az EB 2014 elejére előirányzott, Romániára vonatkozó jelentését.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Ki akarjuk szakítani az embereket a digitális világból…”
Hároméves a Játék-Koktél, újszülött a MATRISZ
Októberben alakult meg a MATRISZ (Magyar Társasjátékosok Romániai Szövetsége), hároméves a Játék-Koktél – másfél hete a zsúrra is sor került. Az est meghívottja Ráduly Botond, ismertebb nevén Manó volt, Erdély Hangja győztese. A játék után Szász-Köpeczy Istvánnal, az egyesület egyik alapító tagjával beszélgettünk.
– Kitől származik az egyesület megalapításának ötlete?
– Az első gondolat a vásárhelyi tagok fejében született meg. Hallottak a kolozsvári játékestekről, így tavasszal, két alapító társsal együtt felkerestek engem. Már az első találkozáson felvetődött egy egyesület létrehozásának az ötlete. Hivatalosan októberben jegyezték be a szervezetet Marosvásárhelyen.
– Mikor rendezted az első Játék-Koktél estet?
– Az esemény decemberben lesz hároméves. A kolozsvári Katolikus Egyetemista Lelkészség (KEL) 2010-ben megszervezte az OKET-tet (Országos Katolikus Egyetemista Találkozót). A szervezők tudták, hogy van pár társasjátékom otthon, így felkértek, hogy szervezzem meg a programot. Az eseményen Csog Ildikó és Árpád is segített, akik gondoskodtak a koktélokról. A résztvevőknek tetszett az est, ezért a KEL-lel úgy döntöttünk, hogy a Játékesttel hagyományt teremtünk. Az első alkalomra körülbelül harmincan jöttek el, az utolsón pedig már több mint kétszázhúszan voltunk.
– Kezdeményezted a Játék-Koktél estek megszervezését Kolozsváron, majd a társaiddal együtt megalapítottátok a szövetséget. Gyermekkorod hogyan kapcsolódik a társasjátékokhoz?
– A családomban nagy hagyománya volt a römizésnek. Hatéves korom óta rendszeresen játszunk a szüleimmel. Ez a hagyomány mai napig fennmaradt, amikor hazamegyek Udvarhelyre, társasjáték-maratont szervezünk. Legutóbb nyáron három hét alatt százötven-kétszáz partit játszottunk le. Szerintem az a család, amelyik együtt játszik, az együtt is marad.
– Mit gondolsz a játékról?
– Freud szerint az ember nem szűnik meg játszani, ez az érzés csak átalakul. Felnőttekkel ellentétben a gyermekek nyíltan szórakoznak. Én álarcok nélkül akarok játszani az emberekkel, mint a kicsik. A játékestek célja visszaadni az idősebb korosztálynak gyermeki énjüket, hogy merjenek nyíltan játszani. Az emberek a játék hevében elfeledkeznek a felvett viselkedési formákról, és meg tudják mutatni önmagukat.
– Melyik a kedvenc játékod?
– Mindig is filológiai beállítottságú voltam, ezért örök kedvencem az Activity. Tíz éve kezdtük el játszani a baráti körrel, ezekből az összejövetelekből alakult ki később a játékest. Az Activityben azt szeretem, hogy rajzolva, verbális és nonverbális jelek által kell elmagyarázni a megoldást. Már egész Activity-gyűjteményem van.
– Melyik a legemlékezetesebb játékested?
– Bár három év alatt voltak nagyobb játékestek – például fellépett az udvarhelyi Orient Express, és két gitárestet is egybekötöttünk az eseménnyel –, mégis kiemelném a múlt szombatit. Az emberek visszajelzései alapján úgy vélem, hogy a MATRISZ nyitóestje ideálisan alakult.
– Melyek a legfontosabb célkitűzéseitek?
–Szeretnénk ösztönözni a baráti társaságokat, hogy csatlakozzanak hozzánk. A társasjátékok népszerűsítése, valamint kultúrájuk kialakítása is célkitűzéseink között szerepel. Továbbá, ösztönözni a romániai, társasjátékok iránt érdeklődő személyek közötti kapcsolattartást, egy olyan közös platformot kínálva nekik, mely egy másfajta, életszerűbb kommunikációnak, személyes tapasztalatcseréknek és hazai vagy akár nemzetközi társasjátékos projektek (versenyek, játékpedagógiai/ csapatépítő jellegű táborok, partnerszervezetekkel történő cserekapcsolatok stb.) megvalósításának ad teret. Ki akarjuk szakítani az embereket a digitális világból, szemtől szembe játsszanak, ne facebookon keresztül.
– Hogyan tovább?
– Támogatni szeretnénk az ilyen jellegű kezdeményezéseket. Tervezünk országos turnét, bemutatkozunk szélesebb közönségnek is. Különféle városi, megyei és országos szintű megmérettetéseken akarunk majd részt venni, illetve társasjáték-világbajnokságon is, amelyet Németországban szerveznek meg minden évben. Az anyagi hátteret pályázatok révén biztosítanánk.
Szabadság (Kolozsvár)

Fidesz: várakozáson felül sikeres a kettős állampolgárság
- A Fidesz szerint a legvérmesebb szakértői becsléseket is felülmúlta, hogy csütörtökön Böjte Csaba szerzetes személyében az ötszázezredik külhoni magyar tette le állampolgári esküjét.
Erről Hoppál Péter, a kormánypárt szóvivője beszélt sajtótájékoztatón.
Hangsúlyozta, kilenc évvel korábban ezen a napon a szocialisták és Gyurcsány Ferenc "uszítására" fájdalmas eredménnyel zárult a kettős állampolgárságról szóló népszavazás.
Az új Országgyűlés ugyanakkor 2010 májusában a kettős állampolgárság törvényi biztosításával begyógyította az ekkor keletkezett sebeket, a félmilliomodik külhoni magyar eskütételével pedig gyászból ünnepnappá változott december 5. - fogalmazott a szóvivő.
Hoppál Péter azt mondta, az elmúlt évek állampolgársági eskütételei bebizonyították, "mindannyiunkat erősebbé, nem pedig gyengébbé tett az, hogy magyar a magyarnak testvére lehet".
Szólt arról is, volt olyan idő, amikor ennek ellenkezőjét próbálták bebizonyítani hazugságokkal, gyűlöletkampánnyal.
Szerinte ugyanis az MSZP és Gyurcsány Ferenc 2004-ben "nyíltan a külhoni magyarság ellen kampányolt", magyart a magyar ember uszított. A bukott baloldalon pedig azóta semmi sem változott, hiszen az eltelt kilenc év ellenére még mindig ugyanazok vannak együtt, akik "akkoriban hazudtak" - fűzte hozzá.
A Fidesz szóvivője kiemelte, az MSZP elnökének tanácsadója az a Lendvai Ildikó, aki nemrég azt nyilatkozta: nem tévedett a baloldal, amikor nemet mondott a külhoni magyarokra. Hiller István korábbi oktatási miniszter pedig győzelemként értékelte az akkori népszavazás eredményét - mondta Hoppál Péter.
A kormánypárti politikus kitért Szanyi Tibor szocialista képviselőre is, aki szerinte ma is rendszeresen uszít a külhoni magyarok ellen, akiket néha románoknak is nevez. A bukott baloldalon emellett megtalálható az a Kuncze Gábor, akinek volt pártja "nyílt magyarellenes kampányt folytatott, amíg létezett", továbbá Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, aki szerinte ma is "ugyanazt a hazug gyűlöletkampányt" folytatja, mint 2004-ben és a külhoni magyarokat "ma is megfosztaná a nemzethez tartozás élményétől".
Hoppál Péter megjegyezte még, hogy Bajnai Gordon exminiszterelnök ebben a kérdésben mindig "sumákolt, lapított" és soha nem kért bocsánatot a külhoni magyaroktól.
A Fidesz ezzel szemben kormányra kerülése után az elsők között, még a kabinetalakítás előtt hozott törvényt a kettős állampolgárságról, amit az alaptörvényben meg is erősített, kimondva: az ország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határokon kívül élő magyarok sorsáért.
A szóvivő kérdésre válaszolva elmondta, a kettős állampolgárság elfogadásának idején a legvérmesebb becslések is arról szóltak, hogy az első években 200-250 ezren folyamodhatnak magyar állampolgárságért. Elmondása alapján senki nem számított arra, hogy pár év alatt ilyen sikeres lesz ez a lehetőség a magyarság körében
(MTI)

Uz Bence esetei (Nyirő-breviárium)
Nyirő József, miután 1919-ben kilépett a papi rendből, megnősült. Felesége Bedő Ilona tanítónő, aki 1984-ben halt meg, s Marosvásárhelyen nyugszik a református temetőben, közel a Molterék sírjához. Nyirőéknek három gyermekük volt, Réka, Csaba és Ildikó.
Férje halála után Nyirőné Madridból egy hollandiai szeretetotthonba került, ahol különösebben jól nem érezhette magát, mert mint Nyirő tréfásan mondta volt: „Ilus lelkem három nyelven tud, magyarul, székelyül és perfektül.” Hamarosan kérelmezte a román hatóságoktól a hazatérési engedélyt, amit meg is kapott, sok más ígéret mellett: nyugdíj, udvarhelyi házuk visszaadása stb. Amiből jó szokás szerint semmi sem lett. Marosvásárhelyt jelölték ki neki, ahol kezdetben egy komfortosabb filagóriában lakott, nyugdíjat is csak jó későre és minimálisat kapott, jószerével írószövetségi segélyből élt, a szerénynél is szerényebben.
Szegény Ilus nénit, ahogyan Molteréknél Nyirő Józsefnét egymás között hívtuk, mi „örököltük meg” Marosvásárhelyen. Nem tudom, miért éreztük szegénynek nemcsak a szó valódi, de átvitt értelmében is, amikor alapjában véve vidám asszony volt, sohasem panaszkodott, sohasem sajnáltatta magát, soha nem siránkozott. Talán az itthon maradt, erdélyi családrész fölött ott keringő tragédiák sorozata miatt, amiről soha-soha még csak célzást sem tett: beszédes volt, és mélységesen hallgató. Vastag, sokdioptriás szemüvegével emberhez, ételhez közel hajolva jóízűeket tudott nevetni. Sohasem vasárnaponként ebédelt nálunk, az a Kabós Éva napja volt, s „túl sokan lettek volna” egymásnak. Örökké állította, hogy „Jóskám lelkem” sohase volt a nyilas parlament elnöke, ahogyan itthon sokan terjesztették. Utólag átgondolva például Molteréknek a Nyirővel való utolsó találkozását, amit napra be lehet határolni: 1943. október 29-én Budapesten Molter Károly Örökmozgó című vígjátékának nemzeti színházbeli premierje alkalmából – hogyan lehetett volna a sikerben és örömben, az ünneplésben Molterékkel, Ligeti Ernővel, Tompa Miklóssal együtt a Nyirő család, ha a barikádnak annyira a másik oldalán állottak volna? Érdekes, hogy Tamási Áron is felutazott Budapestre, ugyanabban a szállodában – az Imperialban – laktak Molterékkel. És ott volt velük sok verbászi rokon és barát, többek között Molter Emil, az író testvérbátyja, akivel a Marosvásárhelyen élő három Molter fiú ekkor találkozott életében először és utoljára, mert két év után valamennyiükkel végeztek a Tito-katonák. Azt kell mondanom, Nyirő „elszabadult” fantáziája gyermekmeséket produkált a történelemhez képest.
A premier előtti ebéd Nyirőéknél a fasori villában légiriadóval végződött; a háziak, a vendégek levonultak a pincébe... És hány alkalommal idézték még a székelyudvarhelyi időkből Ilus néni „napiparancsát”, hogy „Jóska lelkem, írjon egy lepedőt!” Így született az Uz Bence is.
(Kis/Nyirő/könyv, Csíkszereda, 2003, Pallas-Akadémia Kiadó)
Marosi Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)