Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2016. augusztus 31.
A diáknak legyen jó az oktatási hálózat
Néhány héttel ezelőtt, a menetrendszerűen sok bukást eredményező érettségi után adott kritikus hangvételű interjút lapunknak (itt és itt) a Csíkszeredai Balázs Lajos egyetemi docens, a román nyelv oktatásának egyik szakértője. Az elhangzottakra reagálni kívánt az oktatásügyi tárca államtitkára, Király András, akit a téma egyéb vonzatairól is kérdezett Szilágyi Aladár és Szűcs László.
- Államtitkár úr, mielőtt bármibe is belekezdenénk, azt kérdezném: a jelenleg érvényes tanügyi törvény mennyire biztosít jogi keretet ahhoz, hogy a magyar diákoknak, illetve más kisebbségekhez tartozóknak garantálja a román nyelvnek nem anyanyelvként való oktatását?
- A 2011-es törvény tételesen tartalmazza ezt. Előírja, hogy minden tantárgyat anyanyelven kell tanulni, a román nyelv és irodalom kivételével, amelyet – és ezt hangsúlyozni szeretném – minden kisebbség számára írt tankönyvek, illetve specifikus tanterv alapján kell tanítani. És ugyanennek az irányelvnek az alapján történik a vizsgáztatás is.
- Ugyanez a törvény tartalmaz egy olyan kitételt is, mely szerint a román nyelvet kisebbségi iskolákban oktató tanárok számára nem kötelező az illető nyelvnek az ismerete. Ez így mArad, mai napig érvényes?
- A hatályban lévő törvény kimondja, hogy azok a pedagógusok, akik kisebbségi nyelvű iskolákban szaktárgyakat tanítanak, azoknak kötelességük a kisebbségi szaknyelv ismerete, kivételt képez ez alól a román nyelv és irodalom.
- Tehát ez azt jelenti, hogy a romántanár nem köteles például magyarul tudni, ha magyar iskolában tanít?
- Igen, ez így van.
- És ezen nem lehetett változtatni? Hiszen, szórványvidékeken nem, de mondjuk olyan régiókban, mint amilyen teszem azt, a Székelyföld vagy az Érmellék tisztán magyarlakta helyei, a gyermekeknek nincs meg a - lehetőségük abban a nyelvi közegben élni, mint a például a bánságiaknak, avagy a dél-erdélyieknek.
- Jómagam is részt vettem annak a csoportnak a munkájában, amelyik a törvény kisebbségi oktatásra vonatkozó részét dolgozta ki. Viszont a parlamenti vita során nem tudtuk másképp megvédeni azt, hogy a román specifikus tantárgyként kerüljön a jogszabályba. A román kollegák elmondták, hogy ez egy nyelv- vagy irodalomóra, ahol a román nyelvet kell megtanulni, és nem magyarul kell beszélni a gyerekkel. A törvény tehát így lett szentesítve.
- Mi a jelenlegi helyzet? Az új szemléletű tantervet minden szinten, minden osztály számára kidolgozták és elfogadták már?
- Nem, még nem. A tanügyi törvényt úgy dolgoztuk ki, hogy az előkészítő osztálytól a tizenkettedikig érvényes az oktatási törvénynek ez a kitétele, az elemi, a gimnáziumi és a líceumi oktatásra egyaránt. A törvény szellemisége alapján ezt a reformot rövid időn belül kellett volna életbe ültetni, ám a jelenlegi helyzet alapján ez a struktúra csak 2025-re lesz kiterjesztve az oktatás minden szintjére. Tehát akkorára az előkészítőtől az érettségiig mindenki specifikus tanterv alapján fog tanulni. Jelenleg az előkészítősök, az első osztályosok, a másodikosok illetve a harmadikosok tanulhatták új tanterv szerint a román nyelvet, de a hamarosan elkezdődő új tanévtől – 2016/2017 – a negyedik osztály számára is változik a tanterv és a tankönyv. Én nem akarok Balázs Lajosnak sem válaszolni, sem vitatkozni vele. Az ember, aki nem tudja vagy nem akarja tudni, hogy mi történt az elmúlt tíz évben, azzal én nem vitatkozom és nem is akarok. Egy ember, aki a kérdés egyik szakemberének tartja magát, attól furcsa azt a megállapítást hallani, hogy nem tudja mi történt ez elmúlt tíz évben. Mégis határozott véleményt alkot a témáról.
- Ön szerint mi az, amit „nem tud” a Balázs tanár úr?
- Egyszerűen kiderült, hogy Balázs Lajos nem tudja vagy nem akarja tudni mi történt 2006-tól errefele.
- Akkor beszéljünk konkrétan arról, hogy mi is történt az utóbbi tíz esztendőben?
- Szívesen beszélek arról, hogy mi minden történt. 2006-ról és 2007-ről tudni kell egy nagyon fontos dolgot: én akkor képviselő voltam, és a parlament elfogadta az úgynevezett ARACIP és ARACIS törvényt, a tanügyi intézmények értékeléséről szóló jogszabályt. Ennek az egyik következménye az volt, hogy az oktatásba be kellett vezetni a kompetencia alapú oktatási rendszert. Én akkor még nem dolgoztam a minisztériumban, a minisztériumot valószínűleg váratlanul érte ez az elég gyors döntés, és ennek következtében beindítottak egy olyan folyamatot, amelynek során a tanterveket kompetencia alapúvá igyekeztek tenni. Elmondták a tárca akkori munkatársai, hogy ez csupán kozmetikázása volt a tantervnek, semmilyen lényegi változás nem történt. Nos, ebbe a folyamatba csöppent bele Balázs Lajos, aki úgy értelmezte a helyzetet – megértem őt –, hogy új tantervet kellene írni, amit egy új tankönyv követ. Ez nem történt meg, mert a tanterveket gyorsan kozmetikázták. Ugye, a klasszikus vicc szerint a bútorokat kell kidobni, hogy jobban menjen egy intézmény, de itt megállt az egész történet. A magyar közösségre jellemzően, ekkor mindenki azt hitte, hogy minden pozitív irányba fog változni. Sokan azt remélték, hogy ennek hatására egy egész oktatást átfogó tantervíró gépezet fog beindulni, ám sajnos ez akkor nem történt meg, mert maga a tanügyi törvény sem tette ezt lehetővé. Az 1995-ben elfogadott 84-es számú törvény 2011-ig volt érvényben és ez egy bizonyos irányt adott az egész oktatásnak. Viszont ez a törvény nem tartalmazott olyan előírásokat, amelyek a román nyelv specifikus oktatását irányozták volna elő. Hogy mi változott? 2010-ben, amikor az RMDSZ ismét kormányra került, teljesen új kormányzati csapat alakult ki, egy demokrata párti – RMDSZ-es koalíció, a kisebbségek által támogatva. Elfogadták, hogy szükség van egy új tanügyi törvényre, s ez a 2011-es törvény, amely úgyszintén sok vitát váltott ki, de meggyőződésem az, hogy a kisebbségi fejezeteit és magát, a törvény szellemét tekintve, egy haladó törvény született. Hogy ma hova jutott, az más kérdés. Hogy mit sikerült megvalósítani, mit nem, az annak a következménye, hogy négyszer volt kormányváltás, én magam a kilencedik minisztert élem meg. Visszatérve a kérdésre, a kisebbségi fejezetekbe be tudtuk vinni azt, hogy mindent anyanyelven lehessen tanítani, elfogadtattuk a Románia történelme és földrajza anyanyelven való oktatását, lefordított tankönyvekből, és a specifikus román nyelv és irodalom tanterv, illetve tankönyv lehetőségét. Mi 2011-ben nagyon gyorsan hozzáfogtunk ehhez. Bevezettünk egy új „specifikus tantárgyak” fogalmat, amelyet a következő tantárgyakra vonatkozóan használunk: román nyelv, a zene és a kisebbség és hagyománytörténet. Visszahívtam Bukarestbe Murvai Lászlót, aki ismert mindenkit, és tudta, hogyha gyorsan akarunk dolgozni, mihez, hogyan kell hozzányúlni. Kialakítottuk a munkacsoportokat, és nem is egy év alatt, több konzultációt követően, az előkészítő osztálytól a tizenkettedikig megvalósítottuk az új tanterveket. Akkor, a Daniel Funeriu minisztersége idején, úgy gondoltuk – adott is volt a lehetőség, hiszen Markó Béla teljes mértékben támogatta ezt az ügyet –, hogy gyors reformot tudunk végrehajtani, úgy, hogy néhány éven belül, előbb az elemi, majd a gimnáziumi, végül a líceumi oktatásban sor kerül a specifikus román tanterv bevezetésére. Sajnos, 2012-ben megbukott a kormány, új kormány került hatalomra, új nézetekkel. A kisebbségi fejezet viszont nem változott, tovább dolgoztunk a megadott lehetőségek mentén. 2013-ban hirdette meg a Minisztérium az első tankönyvpályázatokat, a kompetencia alapú oktatás bevezetésére. Számunkra nem volt előnyös a minisztériumnak az az elképzelése, hogy a klasszikus tankönyv mellett legyen egy digitális változata is a tankönyveknek. Én értem a modernizálásra való törekvést, de az egyszerűen érthetetlen, hogy eltérő helyzetben és környezetben, hogyan lehet egy digitális tankönyvet megfelelően használni. Ennek az lett a következménye, hogy digitális változat híján számos nagyon jó tankönyv nem ment át a rostán. De ezzel együtt, ma úgy állunk, hogy az elemi tagozaton minden osztálynak megvan az a tankönyve, amelyet specifikus tantervek alapján készítettek. A harmadikos tankönyvek egyike a hatalmas anyagi és technikai követelmények miatt nem ment át a liciten, egy másik pedig lekéste azt. Ezek azok a tankönyvek, amelyek az új tanterv szerinti kompetencia személet alapján, a román nyelv tanításának újszerű megközelítését viszik be a magyar nyelvű oktatásba.
A hatályban lévő tantervek bemutató jegyzéke is hangsúlyozza: „a tanterv, a román nyelv tanulásának újszerű megközelítését javasolja a magyar anyanyelvű oktatásban: a kommunikatív-funkcionális modell alkalmazását.” A sok nyelvtani ismeret helyett a kommunikációra fekteti a hangsúlyt, amit nagyon szépen jelez már magának a tantárgynak a megnevezése is: Kommunikáció román nyelven a magyar kisebbség számára (Comunicare în limba română pentru școlile și secțiile cu predare în limba maghiară).
- Ezeknek netán több változatuk van, vagy miden osztályra csupán egy-egy tankönyv született?
- Jelenleg két tankönyvíró csapat tevékenykedik, az egyik, az a Kreatív Kiadóval dolgozik együtt, a másik pedig a Corvin Kiadóval. A pályázatokra maguk a kiadók jelentkeznek. Éppen ezért a tankönyvek megjelenésének elengedhetetlen feltétele az, hogy a tankönyvíró csapat munkájának megjelenését a kiadók felvállalják. Vannak osztályok, ahol mind a két kiadó nyert, de olyanok is, ahol csak az egyiknek a tankönyvét fogadták el. Viszont én remélem, hogy most változás áll be a tankönyvkiadással megbízott intézmény, az Országos Tanterv és Vizsgaközpont (Centru Naţional de Evaluare şi Examinare) berkein belül is. Ebben a kérdésben már egyeztettünk a miniszterrel is, és többen is támogattuk azt az elképzelést, miszerint a digitális tankönyveket ki kell venni, esetleg segédanyagként, de nem kötelező módon használni. Így lehetőség nyílhat az úgynevezett alternatív tankönyveknek a bevezetésére is.
- Mi a helyzet a felső ciklussal?
- Májusban alakultak meg az 5-8. osztályos tantervíró munkacsoportok. Ezek megalakulása előtt nyílt kiírás jelent meg a Minisztérium honlapján a tantervíró munkacsoportokba való jelentkezés lehetőségéről. Ha valaki konstruktívan szeretett volna bekapcsolódni a román nyelv specifikus oktatásának folyamatába, meg volt rá a lehetősége: hivatalosan be kellett jelentkeznie. A tanterv jóvá lett hagyva a 2016-17-es tanévre, amikor a mostani negyedikesek ötödikesek lesznek, ők tovább kell vigyék azt, amit a specifikus tantervvel elkezdtek. Tehát nem lesz törés.
- Ezek után fölösleges aziránt érdeklődnünk, hogy a középiskolai szinten hogyan állnak?
- Mi jól állunk, tantervünk van, hiszen egyszerre dolgoztuk ki minden szintnek a tanterveit. Csak sajnos, így halad a román tanügyi reform, most következik az ötödik, aztán a hatodik osztály és így tovább. Amikor a mostani ötödikes diák kilencedikes lesz, már tovább folytatja a specifikus román tanterv alapján a román nyelv tanulását.
- Államtitkár úr, én nem csupán azért kérdeztem rá a tankkönyv-változatok ügyére, hogy „meglegyen ez a játék”, hogy több eszköz közül választhat a tanár, bár több tantárgy esetében már ez a helyzet. Elsőrendűnek tartom azt a szempontot – ebben oszthatjuk Balázs tanár úr véleményét –, hogy a román nyelv oktatását annak a figyelembe vételével kellene differenciálni, hogy más nyelvi helyzetben vannak a szórványvidékeken és kisebbségben élő magyar tanulók, mint a tömbmagyarságban, Székelyföldön, avagy az Érmellék bizonyos részein, ahol a hétköznapi érintkezésben alig vagy egyáltalán nem hallhatnak román szót.
Akkor ennek az eszmefuttatásnak az alapján kellene egy külön tankönyv a Székelyföldnek, egy a Kalotaszegnek, kellene egy tankönyv az Érmelléknek is? Igazából ennek egy akadálya van: az, hogy nem áll össze egy olyan tankönyvíró csapat, amely ezt megvalósítsa, és nincsen olyan kiadó, amely ennek a megjelentetését felvállalná. Egy könyv akkor tankönyv, ha bizonyos kritériumoknak megfelel, és ha elfogadják. Az úgynevezett Székelyföld történelme című kézikönyv tankönyvként történt bemutatása nagyfokú bizalmatlanságot szült a magyar közösség irányába. Ez visszavetett minket legalább tíz évvel, mindahhoz képest, amit addig elértünk. Azt, hogy egy kézikönyvet próbáltak bevinni az oktatásba tankönyvként, minisztériumi jóváhagyás nélkül, az illetékesek mélyen nem tudták elfogadni. Hiába magyaráztuk azt, hogy ez egy kézikönyv és hivatalosan nem is használjál tankönyvként – amint ez ki is derült a minisztériumi ellenőrzések kapcsán – , ettől arrafelé került be az a teljesen diszkriminatív előírás a tankönyvírás módszertanába, hogy minden anyanyelven írt tankönyvet le kell fordítani román nyelvre.
- Elnézést, államtitkár úr, én nem arra gondoltam, hogy „tájspecifikus” tankönyvekre volna szükség. Egyszerűen arról van szó, hogy ahol a tömbmagyarság él együtt nagyon kevés románsággal, ott teljesen más a nyelvi helyzet, mint a szórványokban. Az a gyermek, aki az iskolában hall először román szót, az gyakorlatban hátrányban van a szórványvidéken élőhöz képest.
- Tökéletesen igaza van, de én ebben a pillanatban annyit tudok mondani, hogy álljon össze egy olyan csapat, amelyik megírja azt a bizonyos tankönyvet, az érvényben lévő módszertan alapján. Ahogy nézem, a tankönyvírók közül többen a Székelyföldről jöttek, ezek a pedagógusok pontosan ismerik az ottani helyzetet. A román nyelv alaposabb elsajátításának érdekében azonban lehet írni segédanyagokat meg lehet jelentetni kézikönyvet. Az új fölmérések szerint nem kimondottan az anyag ismerete, hanem a tananyag alkalmazásának a kérdésében vannak gondok. Másodikos-negyedikes gyerekek kapnak egy egyszerű szövegrészletet, amelyet saját szavaikkal kell megmagyarázzanak. Tehát megvolnának azok a lehetőségek, hogy segédanyagokkal a kérdést hatékonyabban lehessen kezelni. De úgy érzem, ez első sorban azoknak a kollegáknak lenne a feladata, akik gyakorolják ezt a tevékenységet.
- Mit tud mondani az érettségivel kapcsolatban – ami a legtöbb vita, a legtöbb indulat kiváltója? Miben reménykedhetnek azok, akik a következő három-négy évben érettségiznek?
- Egyrészt úgy érzem, 2011-től megváltozott a minisztérium hozzáállása az érettségihez. Régebben az érettségi egy komoly vizsga volt, de ezt a komolyságát elvesztette 90-től errefelé. Nem tartom jó ötletnek, de valamit kellett tenni: a vizsgatermek kamerákkal való felszerelése, a hangfelvételt és egyéb, eddig a tanügyben ismeretlen módszert bevezetni. Ennek következményeként az iskolák, maguk a diákok is kezdik az érettségit komolyan venni. Ami a bukások arányát illeti, nem veszünk figyelembe egy nagyon fontos dolgot. Azt, hogy 2009-ben miniszteri rendelettel megszűntek az úgynevezett szakiskolák. Ennek az lett a következménye, hogy minden líceumi kapu kinyílt, és mindenki a líceumban tanult tovább, mert nem volt más lehetősége. Másrészt a tízosztályos oktatás a kötelező. Az iskolák teljesítették a beiskolázási számot, aki bekerült a kilencedikbe, az ki is került a tizenkettedikben. Nem biztos, hogy a felkészültsége olyan volt, hogy az érettségi vizsgának megfeleljen. Úgy vélem, a bukási arányokat összhangba kell hozni azzal, hogy még mindig túl sok a líceumunk. Ez az én véleményem, rendet kell teremteni, egyszer s mindenkorra. Megfelelő szakiskolai oktatással, illetve azzal az új lehetőséggel, hogy a líceumok versenyvizsgázhassanak, nagyobb rendet tudunk teremteni. Vannak olyan középiskolák, amelyek hosszú évek alatt 10-15 százalékos átmenetelt produkálnak, ezeknek nem tudom, mennyire van helyük a líceumi oktatási rendszerben. Ha tantárgyanként nézzük meg, nem csak románból buknak nagyon sokan, hanem matekból is, a választható tantárgyakból is. Ha a 65 százalékot elérjük országosan, akkor azt mondjuk, hogy ez „nem rossz” eredmény…
- Van-e még valamilyen fontos kérdés, ami kimAradt a beszélhetésünkből? Van-e önnek még valami hozzátoldani valója?
- Azt szeretném, ha egy olyan oktatási hálózatot tudnánk működtetni, ahol jó diáknak lenni. Ha megtalálnák azt a megfelelő arányt a középiskolák, a technológiai líceumok, illetve a szakiskolák között, amelybe a diákok tényleg szívesen iratkoznak be. Az elkövetkező időszaknak az egyik fontos feladata lenne az, hogy nézzük át a kerettanterveket, mert nem korrekt dolog az, hogy egy hetedikes-nyolcadikos diáknak 32-33 órát kell eltöltenie az iskolában. Ezen változtatni kell, hogy az iskola utáni, tehát az „iskola utáni iskola” (after school) keretében a diák értelmesen töltse el az idejét. Adjuk meg az intézményeknek azt a lehetőséget, hogy maguk dönthessenek arról, hogy a felzárkóztató oktatásra mennyi időt szánnak, tehetséggondozásra mennyit, illetve a szabadidő okos felhasználására, a sport, kézimunka és egyéb tevékenységekre. És változatni kellene az oktatás anyagi helyzetén. Nem a fizetésekre gondolok elsősorban. Minden gondunk onnan ered, hogy bár a 2011-es oktatási törvényt egy 6 százalékos nemzeti jövedelmi finanszírozásra szabták, jelenleg azonban még 4 százalékot sem éri el.
erdelyiriport.ro
Néhány héttel ezelőtt, a menetrendszerűen sok bukást eredményező érettségi után adott kritikus hangvételű interjút lapunknak (itt és itt) a Csíkszeredai Balázs Lajos egyetemi docens, a román nyelv oktatásának egyik szakértője. Az elhangzottakra reagálni kívánt az oktatásügyi tárca államtitkára, Király András, akit a téma egyéb vonzatairól is kérdezett Szilágyi Aladár és Szűcs László.
- Államtitkár úr, mielőtt bármibe is belekezdenénk, azt kérdezném: a jelenleg érvényes tanügyi törvény mennyire biztosít jogi keretet ahhoz, hogy a magyar diákoknak, illetve más kisebbségekhez tartozóknak garantálja a román nyelvnek nem anyanyelvként való oktatását?
- A 2011-es törvény tételesen tartalmazza ezt. Előírja, hogy minden tantárgyat anyanyelven kell tanulni, a román nyelv és irodalom kivételével, amelyet – és ezt hangsúlyozni szeretném – minden kisebbség számára írt tankönyvek, illetve specifikus tanterv alapján kell tanítani. És ugyanennek az irányelvnek az alapján történik a vizsgáztatás is.
- Ugyanez a törvény tartalmaz egy olyan kitételt is, mely szerint a román nyelvet kisebbségi iskolákban oktató tanárok számára nem kötelező az illető nyelvnek az ismerete. Ez így mArad, mai napig érvényes?
- A hatályban lévő törvény kimondja, hogy azok a pedagógusok, akik kisebbségi nyelvű iskolákban szaktárgyakat tanítanak, azoknak kötelességük a kisebbségi szaknyelv ismerete, kivételt képez ez alól a román nyelv és irodalom.
- Tehát ez azt jelenti, hogy a romántanár nem köteles például magyarul tudni, ha magyar iskolában tanít?
- Igen, ez így van.
- És ezen nem lehetett változtatni? Hiszen, szórványvidékeken nem, de mondjuk olyan régiókban, mint amilyen teszem azt, a Székelyföld vagy az Érmellék tisztán magyarlakta helyei, a gyermekeknek nincs meg a - lehetőségük abban a nyelvi közegben élni, mint a például a bánságiaknak, avagy a dél-erdélyieknek.
- Jómagam is részt vettem annak a csoportnak a munkájában, amelyik a törvény kisebbségi oktatásra vonatkozó részét dolgozta ki. Viszont a parlamenti vita során nem tudtuk másképp megvédeni azt, hogy a román specifikus tantárgyként kerüljön a jogszabályba. A román kollegák elmondták, hogy ez egy nyelv- vagy irodalomóra, ahol a román nyelvet kell megtanulni, és nem magyarul kell beszélni a gyerekkel. A törvény tehát így lett szentesítve.
- Mi a jelenlegi helyzet? Az új szemléletű tantervet minden szinten, minden osztály számára kidolgozták és elfogadták már?
- Nem, még nem. A tanügyi törvényt úgy dolgoztuk ki, hogy az előkészítő osztálytól a tizenkettedikig érvényes az oktatási törvénynek ez a kitétele, az elemi, a gimnáziumi és a líceumi oktatásra egyaránt. A törvény szellemisége alapján ezt a reformot rövid időn belül kellett volna életbe ültetni, ám a jelenlegi helyzet alapján ez a struktúra csak 2025-re lesz kiterjesztve az oktatás minden szintjére. Tehát akkorára az előkészítőtől az érettségiig mindenki specifikus tanterv alapján fog tanulni. Jelenleg az előkészítősök, az első osztályosok, a másodikosok illetve a harmadikosok tanulhatták új tanterv szerint a román nyelvet, de a hamarosan elkezdődő új tanévtől – 2016/2017 – a negyedik osztály számára is változik a tanterv és a tankönyv. Én nem akarok Balázs Lajosnak sem válaszolni, sem vitatkozni vele. Az ember, aki nem tudja vagy nem akarja tudni, hogy mi történt az elmúlt tíz évben, azzal én nem vitatkozom és nem is akarok. Egy ember, aki a kérdés egyik szakemberének tartja magát, attól furcsa azt a megállapítást hallani, hogy nem tudja mi történt ez elmúlt tíz évben. Mégis határozott véleményt alkot a témáról.
- Ön szerint mi az, amit „nem tud” a Balázs tanár úr?
- Egyszerűen kiderült, hogy Balázs Lajos nem tudja vagy nem akarja tudni mi történt 2006-tól errefele.
- Akkor beszéljünk konkrétan arról, hogy mi is történt az utóbbi tíz esztendőben?
- Szívesen beszélek arról, hogy mi minden történt. 2006-ról és 2007-ről tudni kell egy nagyon fontos dolgot: én akkor képviselő voltam, és a parlament elfogadta az úgynevezett ARACIP és ARACIS törvényt, a tanügyi intézmények értékeléséről szóló jogszabályt. Ennek az egyik következménye az volt, hogy az oktatásba be kellett vezetni a kompetencia alapú oktatási rendszert. Én akkor még nem dolgoztam a minisztériumban, a minisztériumot valószínűleg váratlanul érte ez az elég gyors döntés, és ennek következtében beindítottak egy olyan folyamatot, amelynek során a tanterveket kompetencia alapúvá igyekeztek tenni. Elmondták a tárca akkori munkatársai, hogy ez csupán kozmetikázása volt a tantervnek, semmilyen lényegi változás nem történt. Nos, ebbe a folyamatba csöppent bele Balázs Lajos, aki úgy értelmezte a helyzetet – megértem őt –, hogy új tantervet kellene írni, amit egy új tankönyv követ. Ez nem történt meg, mert a tanterveket gyorsan kozmetikázták. Ugye, a klasszikus vicc szerint a bútorokat kell kidobni, hogy jobban menjen egy intézmény, de itt megállt az egész történet. A magyar közösségre jellemzően, ekkor mindenki azt hitte, hogy minden pozitív irányba fog változni. Sokan azt remélték, hogy ennek hatására egy egész oktatást átfogó tantervíró gépezet fog beindulni, ám sajnos ez akkor nem történt meg, mert maga a tanügyi törvény sem tette ezt lehetővé. Az 1995-ben elfogadott 84-es számú törvény 2011-ig volt érvényben és ez egy bizonyos irányt adott az egész oktatásnak. Viszont ez a törvény nem tartalmazott olyan előírásokat, amelyek a román nyelv specifikus oktatását irányozták volna elő. Hogy mi változott? 2010-ben, amikor az RMDSZ ismét kormányra került, teljesen új kormányzati csapat alakult ki, egy demokrata párti – RMDSZ-es koalíció, a kisebbségek által támogatva. Elfogadták, hogy szükség van egy új tanügyi törvényre, s ez a 2011-es törvény, amely úgyszintén sok vitát váltott ki, de meggyőződésem az, hogy a kisebbségi fejezeteit és magát, a törvény szellemét tekintve, egy haladó törvény született. Hogy ma hova jutott, az más kérdés. Hogy mit sikerült megvalósítani, mit nem, az annak a következménye, hogy négyszer volt kormányváltás, én magam a kilencedik minisztert élem meg. Visszatérve a kérdésre, a kisebbségi fejezetekbe be tudtuk vinni azt, hogy mindent anyanyelven lehessen tanítani, elfogadtattuk a Románia történelme és földrajza anyanyelven való oktatását, lefordított tankönyvekből, és a specifikus román nyelv és irodalom tanterv, illetve tankönyv lehetőségét. Mi 2011-ben nagyon gyorsan hozzáfogtunk ehhez. Bevezettünk egy új „specifikus tantárgyak” fogalmat, amelyet a következő tantárgyakra vonatkozóan használunk: román nyelv, a zene és a kisebbség és hagyománytörténet. Visszahívtam Bukarestbe Murvai Lászlót, aki ismert mindenkit, és tudta, hogyha gyorsan akarunk dolgozni, mihez, hogyan kell hozzányúlni. Kialakítottuk a munkacsoportokat, és nem is egy év alatt, több konzultációt követően, az előkészítő osztálytól a tizenkettedikig megvalósítottuk az új tanterveket. Akkor, a Daniel Funeriu minisztersége idején, úgy gondoltuk – adott is volt a lehetőség, hiszen Markó Béla teljes mértékben támogatta ezt az ügyet –, hogy gyors reformot tudunk végrehajtani, úgy, hogy néhány éven belül, előbb az elemi, majd a gimnáziumi, végül a líceumi oktatásban sor kerül a specifikus román tanterv bevezetésére. Sajnos, 2012-ben megbukott a kormány, új kormány került hatalomra, új nézetekkel. A kisebbségi fejezet viszont nem változott, tovább dolgoztunk a megadott lehetőségek mentén. 2013-ban hirdette meg a Minisztérium az első tankönyvpályázatokat, a kompetencia alapú oktatás bevezetésére. Számunkra nem volt előnyös a minisztériumnak az az elképzelése, hogy a klasszikus tankönyv mellett legyen egy digitális változata is a tankönyveknek. Én értem a modernizálásra való törekvést, de az egyszerűen érthetetlen, hogy eltérő helyzetben és környezetben, hogyan lehet egy digitális tankönyvet megfelelően használni. Ennek az lett a következménye, hogy digitális változat híján számos nagyon jó tankönyv nem ment át a rostán. De ezzel együtt, ma úgy állunk, hogy az elemi tagozaton minden osztálynak megvan az a tankönyve, amelyet specifikus tantervek alapján készítettek. A harmadikos tankönyvek egyike a hatalmas anyagi és technikai követelmények miatt nem ment át a liciten, egy másik pedig lekéste azt. Ezek azok a tankönyvek, amelyek az új tanterv szerinti kompetencia személet alapján, a román nyelv tanításának újszerű megközelítését viszik be a magyar nyelvű oktatásba.
A hatályban lévő tantervek bemutató jegyzéke is hangsúlyozza: „a tanterv, a román nyelv tanulásának újszerű megközelítését javasolja a magyar anyanyelvű oktatásban: a kommunikatív-funkcionális modell alkalmazását.” A sok nyelvtani ismeret helyett a kommunikációra fekteti a hangsúlyt, amit nagyon szépen jelez már magának a tantárgynak a megnevezése is: Kommunikáció román nyelven a magyar kisebbség számára (Comunicare în limba română pentru școlile și secțiile cu predare în limba maghiară).
- Ezeknek netán több változatuk van, vagy miden osztályra csupán egy-egy tankönyv született?
- Jelenleg két tankönyvíró csapat tevékenykedik, az egyik, az a Kreatív Kiadóval dolgozik együtt, a másik pedig a Corvin Kiadóval. A pályázatokra maguk a kiadók jelentkeznek. Éppen ezért a tankönyvek megjelenésének elengedhetetlen feltétele az, hogy a tankönyvíró csapat munkájának megjelenését a kiadók felvállalják. Vannak osztályok, ahol mind a két kiadó nyert, de olyanok is, ahol csak az egyiknek a tankönyvét fogadták el. Viszont én remélem, hogy most változás áll be a tankönyvkiadással megbízott intézmény, az Országos Tanterv és Vizsgaközpont (Centru Naţional de Evaluare şi Examinare) berkein belül is. Ebben a kérdésben már egyeztettünk a miniszterrel is, és többen is támogattuk azt az elképzelést, miszerint a digitális tankönyveket ki kell venni, esetleg segédanyagként, de nem kötelező módon használni. Így lehetőség nyílhat az úgynevezett alternatív tankönyveknek a bevezetésére is.
- Mi a helyzet a felső ciklussal?
- Májusban alakultak meg az 5-8. osztályos tantervíró munkacsoportok. Ezek megalakulása előtt nyílt kiírás jelent meg a Minisztérium honlapján a tantervíró munkacsoportokba való jelentkezés lehetőségéről. Ha valaki konstruktívan szeretett volna bekapcsolódni a román nyelv specifikus oktatásának folyamatába, meg volt rá a lehetősége: hivatalosan be kellett jelentkeznie. A tanterv jóvá lett hagyva a 2016-17-es tanévre, amikor a mostani negyedikesek ötödikesek lesznek, ők tovább kell vigyék azt, amit a specifikus tantervvel elkezdtek. Tehát nem lesz törés.
- Ezek után fölösleges aziránt érdeklődnünk, hogy a középiskolai szinten hogyan állnak?
- Mi jól állunk, tantervünk van, hiszen egyszerre dolgoztuk ki minden szintnek a tanterveit. Csak sajnos, így halad a román tanügyi reform, most következik az ötödik, aztán a hatodik osztály és így tovább. Amikor a mostani ötödikes diák kilencedikes lesz, már tovább folytatja a specifikus román tanterv alapján a román nyelv tanulását.
- Államtitkár úr, én nem csupán azért kérdeztem rá a tankkönyv-változatok ügyére, hogy „meglegyen ez a játék”, hogy több eszköz közül választhat a tanár, bár több tantárgy esetében már ez a helyzet. Elsőrendűnek tartom azt a szempontot – ebben oszthatjuk Balázs tanár úr véleményét –, hogy a román nyelv oktatását annak a figyelembe vételével kellene differenciálni, hogy más nyelvi helyzetben vannak a szórványvidékeken és kisebbségben élő magyar tanulók, mint a tömbmagyarságban, Székelyföldön, avagy az Érmellék bizonyos részein, ahol a hétköznapi érintkezésben alig vagy egyáltalán nem hallhatnak román szót.
Akkor ennek az eszmefuttatásnak az alapján kellene egy külön tankönyv a Székelyföldnek, egy a Kalotaszegnek, kellene egy tankönyv az Érmelléknek is? Igazából ennek egy akadálya van: az, hogy nem áll össze egy olyan tankönyvíró csapat, amely ezt megvalósítsa, és nincsen olyan kiadó, amely ennek a megjelentetését felvállalná. Egy könyv akkor tankönyv, ha bizonyos kritériumoknak megfelel, és ha elfogadják. Az úgynevezett Székelyföld történelme című kézikönyv tankönyvként történt bemutatása nagyfokú bizalmatlanságot szült a magyar közösség irányába. Ez visszavetett minket legalább tíz évvel, mindahhoz képest, amit addig elértünk. Azt, hogy egy kézikönyvet próbáltak bevinni az oktatásba tankönyvként, minisztériumi jóváhagyás nélkül, az illetékesek mélyen nem tudták elfogadni. Hiába magyaráztuk azt, hogy ez egy kézikönyv és hivatalosan nem is használjál tankönyvként – amint ez ki is derült a minisztériumi ellenőrzések kapcsán – , ettől arrafelé került be az a teljesen diszkriminatív előírás a tankönyvírás módszertanába, hogy minden anyanyelven írt tankönyvet le kell fordítani román nyelvre.
- Elnézést, államtitkár úr, én nem arra gondoltam, hogy „tájspecifikus” tankönyvekre volna szükség. Egyszerűen arról van szó, hogy ahol a tömbmagyarság él együtt nagyon kevés románsággal, ott teljesen más a nyelvi helyzet, mint a szórványokban. Az a gyermek, aki az iskolában hall először román szót, az gyakorlatban hátrányban van a szórványvidéken élőhöz képest.
- Tökéletesen igaza van, de én ebben a pillanatban annyit tudok mondani, hogy álljon össze egy olyan csapat, amelyik megírja azt a bizonyos tankönyvet, az érvényben lévő módszertan alapján. Ahogy nézem, a tankönyvírók közül többen a Székelyföldről jöttek, ezek a pedagógusok pontosan ismerik az ottani helyzetet. A román nyelv alaposabb elsajátításának érdekében azonban lehet írni segédanyagokat meg lehet jelentetni kézikönyvet. Az új fölmérések szerint nem kimondottan az anyag ismerete, hanem a tananyag alkalmazásának a kérdésében vannak gondok. Másodikos-negyedikes gyerekek kapnak egy egyszerű szövegrészletet, amelyet saját szavaikkal kell megmagyarázzanak. Tehát megvolnának azok a lehetőségek, hogy segédanyagokkal a kérdést hatékonyabban lehessen kezelni. De úgy érzem, ez első sorban azoknak a kollegáknak lenne a feladata, akik gyakorolják ezt a tevékenységet.
- Mit tud mondani az érettségivel kapcsolatban – ami a legtöbb vita, a legtöbb indulat kiváltója? Miben reménykedhetnek azok, akik a következő három-négy évben érettségiznek?
- Egyrészt úgy érzem, 2011-től megváltozott a minisztérium hozzáállása az érettségihez. Régebben az érettségi egy komoly vizsga volt, de ezt a komolyságát elvesztette 90-től errefelé. Nem tartom jó ötletnek, de valamit kellett tenni: a vizsgatermek kamerákkal való felszerelése, a hangfelvételt és egyéb, eddig a tanügyben ismeretlen módszert bevezetni. Ennek következményeként az iskolák, maguk a diákok is kezdik az érettségit komolyan venni. Ami a bukások arányát illeti, nem veszünk figyelembe egy nagyon fontos dolgot. Azt, hogy 2009-ben miniszteri rendelettel megszűntek az úgynevezett szakiskolák. Ennek az lett a következménye, hogy minden líceumi kapu kinyílt, és mindenki a líceumban tanult tovább, mert nem volt más lehetősége. Másrészt a tízosztályos oktatás a kötelező. Az iskolák teljesítették a beiskolázási számot, aki bekerült a kilencedikbe, az ki is került a tizenkettedikben. Nem biztos, hogy a felkészültsége olyan volt, hogy az érettségi vizsgának megfeleljen. Úgy vélem, a bukási arányokat összhangba kell hozni azzal, hogy még mindig túl sok a líceumunk. Ez az én véleményem, rendet kell teremteni, egyszer s mindenkorra. Megfelelő szakiskolai oktatással, illetve azzal az új lehetőséggel, hogy a líceumok versenyvizsgázhassanak, nagyobb rendet tudunk teremteni. Vannak olyan középiskolák, amelyek hosszú évek alatt 10-15 százalékos átmenetelt produkálnak, ezeknek nem tudom, mennyire van helyük a líceumi oktatási rendszerben. Ha tantárgyanként nézzük meg, nem csak románból buknak nagyon sokan, hanem matekból is, a választható tantárgyakból is. Ha a 65 százalékot elérjük országosan, akkor azt mondjuk, hogy ez „nem rossz” eredmény…
- Van-e még valamilyen fontos kérdés, ami kimAradt a beszélhetésünkből? Van-e önnek még valami hozzátoldani valója?
- Azt szeretném, ha egy olyan oktatási hálózatot tudnánk működtetni, ahol jó diáknak lenni. Ha megtalálnák azt a megfelelő arányt a középiskolák, a technológiai líceumok, illetve a szakiskolák között, amelybe a diákok tényleg szívesen iratkoznak be. Az elkövetkező időszaknak az egyik fontos feladata lenne az, hogy nézzük át a kerettanterveket, mert nem korrekt dolog az, hogy egy hetedikes-nyolcadikos diáknak 32-33 órát kell eltöltenie az iskolában. Ezen változtatni kell, hogy az iskola utáni, tehát az „iskola utáni iskola” (after school) keretében a diák értelmesen töltse el az idejét. Adjuk meg az intézményeknek azt a lehetőséget, hogy maguk dönthessenek arról, hogy a felzárkóztató oktatásra mennyi időt szánnak, tehetséggondozásra mennyit, illetve a szabadidő okos felhasználására, a sport, kézimunka és egyéb tevékenységekre. És változatni kellene az oktatás anyagi helyzetén. Nem a fizetésekre gondolok elsősorban. Minden gondunk onnan ered, hogy bár a 2011-es oktatási törvényt egy 6 százalékos nemzeti jövedelmi finanszírozásra szabták, jelenleg azonban még 4 százalékot sem éri el.
erdelyiriport.ro
2017. július 15.
Értékelő Király András leköszönt államtitkárral
A délutáni foglalkoztatásban rejlő lehetőségek
Király András leköszönt oktatási államtitkárral dióhéjban megpróbáljuk összefoglalni az Oktatási és Nevelési Minisztériumban eltöltött közel nyolc évet, illetve Arad megyei anyanyelvű oktatásunknak a jelenét, a jövőbeli kilátásait tesszük mérlegre.
– Pontosan mennyi ideig volt oktatási államtitkár, és az idő alatt hány miniszter „dőlt ki” ön mellől?
– 2010. február 12-én foglaltam el a hivatalomat, a 2-3 nappal korábban megszületett kinevezésem után. Sem én, de szerintem más se gondolta volna, hogy egy ilyen hivatalban hét és fél évet el lehet tölteni. Ez egyrészt elégtétel az ember számára, hogy mégsem volt annyira hülye, nem követett el akkora hibákat, amik esetünkben, az anyanyelvű oktatás kérdésében jelentkezhettek. Az államtitkárságom idején közreműködött 11 oktatási miniszter kinevezésének, illetve menesztésének a kérdései külön sorozatot érdemelne, de ezt most ne boncolgassuk. Számomra teljesen újszerű munkakör volt, mert négyévi parlamenti tevékenység, illetve a Csiky Gergely Főgimnázium igazgatói székében eltöltött félév után, volt bizonyos rálátásom a romániai magyar oktatásra. A jelzett szolgálatnak voltak jó és kevésbé jó időszakai.
– Talán kezdjük a jó időszakokkal.
– Megadatott, hogy jól kezdtünk, mert becsöppentünk egy munkának majdnem a közepébe, ami egy új tanügyi törvény kialakításával kezdődött. Merem állítani, hogy ez a törvény a mai napig az egyik legjobban összeállított jogszabály volt Daniel Funeriu miniszter részvételével. Ő olyan ember volt, aki a kollégákat hagyta dolgozni. Természetesen, voltak vitáink, ugyanakkor egy óriási előnye is volt ennek az időszaknak, hogy az RMDSZ erős kormánypozícióban volt. Markó Béla nemcsak idézőjelben volt miniszterelnök-helyettes, hanem kimondottan odafigyelt a tanügyi törvényre, ugyanakkor az RMDSZ-nek jó miniszteri csapata is volt Borbély László és Cseke Attila, továbbá sok államtitkár és vezérigazgató személyében. Tehát minden szinten érezték, hogy súlya van annak a csapatnak, amit a szövetség delegált. Egy nagyon jó tanügyi törvényt állítottunk össze, amiben két cikkely jut a kisebbségi oktatásnak, azon kívül elszórva cikkelyek vagy bekezdések, amelyek hivatottak voltak a kisebbségi oktatás fejlesztésére. Én a kisebbségi oktatás kifejezést használom, de le kell szögeznünk, hogy az a mi magyar nyelvű oktatásunkat jelenti, hiszen a kisebbségi oktatásban foglalkoztatott nagyjából 200 ezer diák közül 160-166 ezer között mozgott a magyar diákok létszáma az óvodától az érettségiig. Tehát a számokból is látszik, hogy a többi kisebbség a „futottak még” kategóriába sorolható.
– Ezzel párhuzamosan a német gazdaság vonzáskörében, a német nyelvű oktatás is felfutott.
– Az egy külön történet, ahol talán a németet tanítják németül, de a tantárgyak zömét már román nyelven oktatják. Ez a német gazdaság vezető szerepének a vonzatában lehetőséget kínál kitörni a romániai viszonyokból, illetve továbbtanulni, de ezzel most ne foglalkozzunk! Mi, természetesen, a magyar oktatásra figyeltünk oda, ezért jól láttuk, hogy a mi és a többi kisebbség oktatása között fajsúlyos eltolódások vannak. A Minisztériumban nehezen tudták felfogni, miért kell nekünk oktatási központ, miért akarunk beleszólni a tétel-összeállítás kérdésébe. Erre elmondtuk nekik, hogy nekünk komoly hagyományokkal rendelkező pedagógiai líceumaink, felsőoktatási intézményeink, egyetemeink vannak, ahol minőségi munka folyik. Funeriu ismerte a magyar rész műszaki kutatásainak az eredményeit, főként a fizika és a kémia terén, mert Lányi Szabolcsot szinte istenítette. Éppen ezért, támogatta az ilyen törekvéseinket. Elfogadtattuk velük, hogy nem csak vagyunk, hanem dolgozunk is.
Úgy táncolni a jégen, hogy kevésszer essünk el
– Sikerült-e a törvényt teljesen életbe léptetni?
– A nagy baj a törvénnyel, hogy két éve se volt, hosszú vita után, 2011 februárjában felelősségvállalással léptette életbe a kormány, mert a Szenátus bojkottálta a megtárgyalását, miközben a Képviselőház megszavazta. Félig sem igaz történet, hogy a parlament nem ismerte. A törvénynek szüksége lett volna még két évre ahhoz, hogy kiérje magát a működése. Sajnos, 2012 májusában megbukott az RMDSZ-t is magában foglaló koalíciós kormány. Utána jöttek a bal vagy bal-közép orientáltságú kormányok, amelyeknek érkeztek, illetve mentek az emberei. Én is folyamatosan vártam a miniszterelnöki „elbocsátó szép üzenetet”, amikor egy este telefonált Markó Béla, Verestóy Attila és Kelemen Hunor, akik elmondták: most jönnek a miniszterelnök úrtól, akivel megegyeztek, hogy olyan hivatalokban, mint a Tanügyi Minisztérium és a Kisebbségi Hivatal, ott maradnak az RMDSZ legmagasabb szintű emberei. Ez a felfogás bement a köztudatba, ezért a miniszterelnöktől függetlenül, továbbra is maradtak a tisztségviselőink. 2014. után az RMDSZ tartósan nem került vissza a kormányzásba, kivétel volt 6-7 hónap Victor Ponta miniszterelnöksége idején. A hatalomból való kimaradás megérződött a mi tevékenységünkön is. Végkövetkeztetésem: bárki, aki minisztériumban államtitkári tisztséget tölt be, annak szüksége van a pártjának a támogatására. Mivel a pártunk nem volt kormányon, megpróbáltunk a jégen úgy táncolni, hogy kevésszer essünk el.
– Véleménye szerint, a hét és fél évvel ezelőttihez viszonyítva, az anyanyelvű oktatásunk milyen pozícióban van?
– Történelemtanárként, folyamatosan figyelemmel kísértem a számokat és az eredményeket. Pozitívumként értékelhető, hogy a magyar oktatási hálózat szélesen kiterjedt, vagyis intézményekben nincs hiány, sőt a gyermekhiány miatt talán szűkíteni szükséges. Mert hiába van óvodánk és iskolánk bárhol, ha nincs benne gyermek. Tehát ez az egyik nagy kérdés, amit gyorsan meg kell oldani, és ami minőségileg is kihat anyanyelvű oktatásunkra. Úgy érzem, vannak előrelépéseink, mert az úgynevezett „veretes iskoláink” megerősödtek.
– A MOGYE-ügyet miért nem sikerült megoldani?
– Sok ügyet nem sikerült megoldanunk. A MOGYE ügyét minden normális államban megoldottnak tekinthettük volna, hiszen a törvény fehéren, feketén leírja, hogy melyek a kétnyelvű egyetemek, és a MOGYE benne van. A törvény tovább megy és elmondja: ahol akkreditált, tehát jóváhagyott oktatási program zajlik, ott a következő lépéseket kell betartani: az úgynevezett kutató igazgatóságokat (departamenteket) kell létrehozni, amelyek nem azért fontosak, hogy ott valaki igazgató legyen, hanem azért, mert az igazgatóság pénzügyi szervként is működik, ezért költségvetése van, meghatározza a saját tevékenységi területét, az állások meghirdetésének az időpontját vagy azt, mikor szűkítheti azokat. Ebbe a MOGYE nem ment bele. Itt Daniel Funeriu vagy kötött egy kompromisszumot vagy nem figyelt oda. Mert a törvény azt mondta, hogy az egyetemeknek meg kell szerkeszteniük kartájukat. Mi folyamatosan követtük, mindig az volt a válasz, hogy nincs karta vagy nem jött még meg, végül is túlment a 30 napon, ezért az úgynevezett hallgatólagos elfogadása következett. Akkor, újoncként érthetetlen volt számomra, miért is olyan nagy probléma, amikor vele szemben, szintén Vásárhelyen a Művészeti Egyetem külön magyar és román fakultásban dolgozott, a Babeş–Bolyain is sorozatban alakultak meg magyar vonalak. Idővel aztán kiderült, hogy Marosvásárhely akkor is, mai egy frontváros. Már Baba tanügyminiszter idején is a hajnali órákig végigültük azt a politikai egyeztetést, amely a Minisztérium és a MOGYE vezetősége között zajlott a méltányos rendezés érdekében. Ezzel együtt, zsákutcába jutott. Érdekes, hogy mennyire erős, mondhatnám a magyarellenes, de inkább azt mondom, a nemzeti vonal Vásárhelyen. Mert utána Victor Ponta miniszterelnökkel az élen, Andronescu oktatási miniszterrel, a felsőoktatásért felelős államtitkárral, RMDSZ-szel (legfelső szinten), helyben leírták a megoldásra váró 7 pontot, amelyeket a mai napig sem sikerült megoldani. Még hivatkozni sem igen akartak a 7 pontra, mert olyan válaszok érkeztek rájuk, hogy hajnali három órakor már nem tudom, mit írtam alá – mondta a rektor és a szenátuselnök. Tehát a MOGYE körül nem egészséges a hangulat. A MOGYE ügyében talán sebtapasz lehet a 2003-as miniszterelnöki rendelet, amely kimondja: a MOGYEn fele-fele arányban kerülnek be magyar, illetve román vonalra diákok, az a mai napig érvényes. Tehát 135 orvosi hely van magyar nyelven is, ahova ugyancsak anyanyelven felvételiznek, magyar nemzetiségű tanárok javítják a dolgozatokat. Hasonló a helyzet a Gyógyszerészeti és a Fogorvosi Egyetemen is. Ahol lefaragtak és ideologizálták, azok az úgynevezett fizetéses helyek, mondván: ha a diák fizet, akkor a tanulmányi eredményei döntsenek. Innen erednek azok a problémák, amelyekről senki nem beszél szívesen: vagyis, hogy a 215. román felvételizőnek jobb az átlageredménye, mint a 136. magyarnak. Tehát magyarok nem tudnak fizetős helyre bejutni, esetleg nagy ritkán 2-3-an. A fizetős helyek megállapítása és elosztása, teljesen szenátusi döntés alapján történik. Ezen úgy próbáltunk enyhíteni, hogy minden felvételi után összegyűjtik az el nem foglalt ingyenes helyeket, amelyeket országosan szétosztanak a jó egyetemek között. Így kap még 10-15 helyet a MOGYE magyar vonala is, de ugyanannyit kap a román vonal is, mert ingyenes helyek.
Nyugdíjasként is segítene
– Hogyan tovább a magánéletben?
– Nyugdíjas vagyok, az élet megy tovább. Ha igénylik, én nagyon szívesen segítem az érdekvédelmi szövetségnek azt a vonalát, amely a civilszervezetekkel foglalkozik. Úgy érzem, ehhez van egy adag tapasztalatom, amihez belföldi és külföldi ismeretségi kör is társul. Ha nem igénylik a segítséget, a Szabadság-szobor Egyesületben folytatom a munkát.
– Térjünk vissza az MKT-ülésen elhangzott kijelentésére, miszerint erdélyi szinten Arad megyében a legrosszabb a helyzet az iskolaigazgatók versenyvizsgája terén. Ezt hogyan értelmezi?
– Hosszú idő után az Oktatási Minisztérium kiírta az iskolaigazgatói versenyvizsgákat, amikre már régóta nagy szükség volt. Sajnos, éppen a technokrata kormány írta ki a versenyvizsgát, nagy helyzetismeret nélkül. A legnagyobb gond a Tanügyi Törvénynek a be nem tartásával van, ugyanis az világosan kimondja: az iskolaigazgatók versenyvizsgáját a tanfelügyelőségek szervezik meg, a helybeli polgármesteri hivatalok és tanácsok aktív segítségével. Ezúttal azonban teljesen központosították a vizsgát, amibe a szakszervezetek is többször beleszóltak. Éppen ezért, egy olyan lecsó lett belőle, hogy nem lehetett tudni, kinek, mi a szerepe. Mivel az akkori tanügyminiszter egy jó kutató, egy harmincoldalas tesztet állított össze, ami egyrészt túl összetett volt, de a mieink a román szöveg jó részét nem is értették pontosan. Az Arad megyei 12 magyar jelentkező közül egy igazgatónak és egy aligazgatónak sikerült a tesztje, ami magáért beszél, Erdély-szerte, a legrosszabb magyar eredmény. Átírták a főtanfelügyelők és a helyettesek módszertanát is, ami szintén hiba volt, mert a feltételek és a gondok ismerete hiányában történt. Mindent összevetve, jelenleg az Arad megyei magyar iskoláknak egy igazgatója és egy aligazgatója rendelkezik négyéves mandátummal. A többit kinevezték a versenyvizsgáig, ami július végén lesz. Megdöbbentő, hogy ezekre a tisztségekre nem jelentkeznek, noha nagyon fontos a nagy iskolák számára, ahol komoly magyar közösség él, hogy előrelátható tervezést lehessen készíteni.
– A mostani teszteket az előbbieknél jobban átgondolták?
– Tudtommal, még nem foglalkoznak velük. A versenyvizsga könyvészete azonban megvan, azon könnyítettek. Sajnos a Minisztériumban még most sem értik meg, hogy a tanügyben szükség lenne stabilitásra, amely jóvoltából legalább négy évre lehetne tervezni. Gimnáziumi szinten megvannak az új tantervek, már tudják, mit, hány órában fognak tanítani. Ehhez azonban olyan iskolai vezetőség szükséges, amely felkészíti a tanári karát, de a szülői közösséget is a diákokkal való foglalkozás hatékonyságának a növeléséért.
– Lesz-e komoly érdeklődés az igazgatói tisztségek iránt?
– A személyes beszélgetések alapján, nem gondolnám, hogy túl nagy verseny lenne az Arad megyei iskolákban az igazgatói tisztségekért. E hozzáállás a Csiky Gergely Főgimnázium, esetleg az erős vidéki iskoláknak a szintjén enyhén szólva megdöbbentő.
Vészes gyermekhiányban szenvedünk
– Több vidéki iskolánkban a gyermekhiány miatt az osztályok összevonásának a veszélye fenyeget. Kisperegen megszűnt a gimnáziumi rész. Hol fognak ezután tanulni a felső tagozatosok?
– A kisperegi történetbe minden évben belefolytam, mondván: addig tartjuk – és ebben támogatom is őket –, ameddig tartani akarják. Végül is, született egy olyan döntés, hogy a néhány felső tagozatos – mert az előkészítő osztálytól a nyolcadikig, talán 20 gyermek volt – Pécskára fog ingázni. Addig tartották a felső tagozatot, amíg arra igény volt. Ebben maximális támogatást kaptak, de hogy a továbbiakban milyen minőségű oktatás zajlik majd az összevont elemiben, az más kérdés. A kisperegi egy olyan esetnek a bizonyítéka, amikor a szülők nem érzik az egymásra utaltságot, hiszen azért járt oda olyan kevés gyermek, mert sok szülő Pécskára vitte a gyermekét.
– Melyik Arad megyei magyar iskola van még a kisperegihez hasonló, bizonytalan helyzetben?
– Visszakérdezek: melyik nincs? Mert ha szigorúan vesszük a törvény előírásait – amelyeken feltétlenül változtatni kell –, akkor marad a Csiky Gergely Főgimnázium és az Erdőhegyi Általános Iskola. Vegyük tudomásul: vészes gyermekhiányban szenvedünk, amit kezelni kellett volna. Sajnos, az Arad megyei nagyban hasonlít az országos helyzetképre, hiszen mindenhol drasztikusan csökkent a gyerekszám vagy túl sok az intézményünk. Erre székelyföldi példákat is hozhatnék. Példának okáért, Székelyudvarhely egy 30 ezer fős város, ahol azonban 5 líceum működik. Azokba a diákokat a környező falvakból gyűjtik be, azokban viszont diákhiány miatt veszélybe kerül az iskola. Úgy érzem, eljött az ideje, hogy őszintén beszéljünk anyanyelvű oktatásunknak az alapvető gondjairól. Egyik ilyen, hogy a vegyes lakosságú vidékeken, ha a szülő egy kicsit is elégedetlen az anyanyelvű oktatással, azonnal elviszi a gyermekét román iskolába.
– Mi lehetne az ellenszere a magyar diákok elvándorlásának?
– Amikor a legutóbbi parlamenti választáson a szenátori listán indultam, a kampányomban meghirdettem a délutáni oktatás minőségi javítását. Vagyis behozni olyan anyagi alapokat, meg kell találni olyan erőforrásokat, amelyekből nemcsak a diákok délutáni foglalkoztatását fedezzük, hanem a velük foglalkozó pedagógust is honorálhatjuk. Tehát délután minőségi munkának kell folynia, ami viszont nem a délelőtti munkának a folytatása. Felzárkóztatás, tehetséggondozás idegen-nyelv vagy számítógép kezelés terén. Tehát a szülőnek látnia kell, hogy a többlet, hasznos foglalkozást nem neki kell megfizetnie, ezért érdemes a gyereket abba az iskolába járatni.
– Hol lehetne ilyen anyagi erőforrásokat találni?
– E témában vannak megbeszéléseim, minden elismerésem a Magyar kormány erőfeszítéseiért, amelyeket a csángóoktatásért tesz. Ugyanakkor az anyaországiak is elismerik, hogy e tekintetben kissé „vizet hordunk a Dunába”. Én viszont állítom, hogy nem hiábavaló, hiszen a körülményesen beindított csángóoktatásban manapság több mint 1000 diák érdekelt, annyian tanulnak magyarul. Ha az megér ekkora erőfeszítést, ugyanúgy a szórványban is megérné a hasonló ráfordítás.
– Tegyük fel, hogy lesz pénz, de ki tudná e hatalmas munkát megszervezni, felvállalni?
– Szerintem adottak a feltételek, hiszen a Magyar Kormány az itteni helyzet felkarolásában a Pedagógus Szövetséget tekinti partnernek. Beszéltem az RMPSZ vezetőségével, ők nyitottak e munkára, mert érzik annak a halaszthatatlan szükségességét. Úgy érzem, ha e kérdésben előre tudunk lépni, akkor van perspektíva, mert a gyermekek délutáni programja, együttléte a közösségépítés szempontjából is fontos. Ha beindul, e munkában magam is szívesen részt veszek.
– Sok sikert kívánunk hozzá minden résztvevőnek, köszönöm a beszélgetést!
– Én köszönöm a lehetőséget!
Balta János / Nyugati Jelen (Arad)
A délutáni foglalkoztatásban rejlő lehetőségek
Király András leköszönt oktatási államtitkárral dióhéjban megpróbáljuk összefoglalni az Oktatási és Nevelési Minisztériumban eltöltött közel nyolc évet, illetve Arad megyei anyanyelvű oktatásunknak a jelenét, a jövőbeli kilátásait tesszük mérlegre.
– Pontosan mennyi ideig volt oktatási államtitkár, és az idő alatt hány miniszter „dőlt ki” ön mellől?
– 2010. február 12-én foglaltam el a hivatalomat, a 2-3 nappal korábban megszületett kinevezésem után. Sem én, de szerintem más se gondolta volna, hogy egy ilyen hivatalban hét és fél évet el lehet tölteni. Ez egyrészt elégtétel az ember számára, hogy mégsem volt annyira hülye, nem követett el akkora hibákat, amik esetünkben, az anyanyelvű oktatás kérdésében jelentkezhettek. Az államtitkárságom idején közreműködött 11 oktatási miniszter kinevezésének, illetve menesztésének a kérdései külön sorozatot érdemelne, de ezt most ne boncolgassuk. Számomra teljesen újszerű munkakör volt, mert négyévi parlamenti tevékenység, illetve a Csiky Gergely Főgimnázium igazgatói székében eltöltött félév után, volt bizonyos rálátásom a romániai magyar oktatásra. A jelzett szolgálatnak voltak jó és kevésbé jó időszakai.
– Talán kezdjük a jó időszakokkal.
– Megadatott, hogy jól kezdtünk, mert becsöppentünk egy munkának majdnem a közepébe, ami egy új tanügyi törvény kialakításával kezdődött. Merem állítani, hogy ez a törvény a mai napig az egyik legjobban összeállított jogszabály volt Daniel Funeriu miniszter részvételével. Ő olyan ember volt, aki a kollégákat hagyta dolgozni. Természetesen, voltak vitáink, ugyanakkor egy óriási előnye is volt ennek az időszaknak, hogy az RMDSZ erős kormánypozícióban volt. Markó Béla nemcsak idézőjelben volt miniszterelnök-helyettes, hanem kimondottan odafigyelt a tanügyi törvényre, ugyanakkor az RMDSZ-nek jó miniszteri csapata is volt Borbély László és Cseke Attila, továbbá sok államtitkár és vezérigazgató személyében. Tehát minden szinten érezték, hogy súlya van annak a csapatnak, amit a szövetség delegált. Egy nagyon jó tanügyi törvényt állítottunk össze, amiben két cikkely jut a kisebbségi oktatásnak, azon kívül elszórva cikkelyek vagy bekezdések, amelyek hivatottak voltak a kisebbségi oktatás fejlesztésére. Én a kisebbségi oktatás kifejezést használom, de le kell szögeznünk, hogy az a mi magyar nyelvű oktatásunkat jelenti, hiszen a kisebbségi oktatásban foglalkoztatott nagyjából 200 ezer diák közül 160-166 ezer között mozgott a magyar diákok létszáma az óvodától az érettségiig. Tehát a számokból is látszik, hogy a többi kisebbség a „futottak még” kategóriába sorolható.
– Ezzel párhuzamosan a német gazdaság vonzáskörében, a német nyelvű oktatás is felfutott.
– Az egy külön történet, ahol talán a németet tanítják németül, de a tantárgyak zömét már román nyelven oktatják. Ez a német gazdaság vezető szerepének a vonzatában lehetőséget kínál kitörni a romániai viszonyokból, illetve továbbtanulni, de ezzel most ne foglalkozzunk! Mi, természetesen, a magyar oktatásra figyeltünk oda, ezért jól láttuk, hogy a mi és a többi kisebbség oktatása között fajsúlyos eltolódások vannak. A Minisztériumban nehezen tudták felfogni, miért kell nekünk oktatási központ, miért akarunk beleszólni a tétel-összeállítás kérdésébe. Erre elmondtuk nekik, hogy nekünk komoly hagyományokkal rendelkező pedagógiai líceumaink, felsőoktatási intézményeink, egyetemeink vannak, ahol minőségi munka folyik. Funeriu ismerte a magyar rész műszaki kutatásainak az eredményeit, főként a fizika és a kémia terén, mert Lányi Szabolcsot szinte istenítette. Éppen ezért, támogatta az ilyen törekvéseinket. Elfogadtattuk velük, hogy nem csak vagyunk, hanem dolgozunk is.
Úgy táncolni a jégen, hogy kevésszer essünk el
– Sikerült-e a törvényt teljesen életbe léptetni?
– A nagy baj a törvénnyel, hogy két éve se volt, hosszú vita után, 2011 februárjában felelősségvállalással léptette életbe a kormány, mert a Szenátus bojkottálta a megtárgyalását, miközben a Képviselőház megszavazta. Félig sem igaz történet, hogy a parlament nem ismerte. A törvénynek szüksége lett volna még két évre ahhoz, hogy kiérje magát a működése. Sajnos, 2012 májusában megbukott az RMDSZ-t is magában foglaló koalíciós kormány. Utána jöttek a bal vagy bal-közép orientáltságú kormányok, amelyeknek érkeztek, illetve mentek az emberei. Én is folyamatosan vártam a miniszterelnöki „elbocsátó szép üzenetet”, amikor egy este telefonált Markó Béla, Verestóy Attila és Kelemen Hunor, akik elmondták: most jönnek a miniszterelnök úrtól, akivel megegyeztek, hogy olyan hivatalokban, mint a Tanügyi Minisztérium és a Kisebbségi Hivatal, ott maradnak az RMDSZ legmagasabb szintű emberei. Ez a felfogás bement a köztudatba, ezért a miniszterelnöktől függetlenül, továbbra is maradtak a tisztségviselőink. 2014. után az RMDSZ tartósan nem került vissza a kormányzásba, kivétel volt 6-7 hónap Victor Ponta miniszterelnöksége idején. A hatalomból való kimaradás megérződött a mi tevékenységünkön is. Végkövetkeztetésem: bárki, aki minisztériumban államtitkári tisztséget tölt be, annak szüksége van a pártjának a támogatására. Mivel a pártunk nem volt kormányon, megpróbáltunk a jégen úgy táncolni, hogy kevésszer essünk el.
– Véleménye szerint, a hét és fél évvel ezelőttihez viszonyítva, az anyanyelvű oktatásunk milyen pozícióban van?
– Történelemtanárként, folyamatosan figyelemmel kísértem a számokat és az eredményeket. Pozitívumként értékelhető, hogy a magyar oktatási hálózat szélesen kiterjedt, vagyis intézményekben nincs hiány, sőt a gyermekhiány miatt talán szűkíteni szükséges. Mert hiába van óvodánk és iskolánk bárhol, ha nincs benne gyermek. Tehát ez az egyik nagy kérdés, amit gyorsan meg kell oldani, és ami minőségileg is kihat anyanyelvű oktatásunkra. Úgy érzem, vannak előrelépéseink, mert az úgynevezett „veretes iskoláink” megerősödtek.
– A MOGYE-ügyet miért nem sikerült megoldani?
– Sok ügyet nem sikerült megoldanunk. A MOGYE ügyét minden normális államban megoldottnak tekinthettük volna, hiszen a törvény fehéren, feketén leírja, hogy melyek a kétnyelvű egyetemek, és a MOGYE benne van. A törvény tovább megy és elmondja: ahol akkreditált, tehát jóváhagyott oktatási program zajlik, ott a következő lépéseket kell betartani: az úgynevezett kutató igazgatóságokat (departamenteket) kell létrehozni, amelyek nem azért fontosak, hogy ott valaki igazgató legyen, hanem azért, mert az igazgatóság pénzügyi szervként is működik, ezért költségvetése van, meghatározza a saját tevékenységi területét, az állások meghirdetésének az időpontját vagy azt, mikor szűkítheti azokat. Ebbe a MOGYE nem ment bele. Itt Daniel Funeriu vagy kötött egy kompromisszumot vagy nem figyelt oda. Mert a törvény azt mondta, hogy az egyetemeknek meg kell szerkeszteniük kartájukat. Mi folyamatosan követtük, mindig az volt a válasz, hogy nincs karta vagy nem jött még meg, végül is túlment a 30 napon, ezért az úgynevezett hallgatólagos elfogadása következett. Akkor, újoncként érthetetlen volt számomra, miért is olyan nagy probléma, amikor vele szemben, szintén Vásárhelyen a Művészeti Egyetem külön magyar és román fakultásban dolgozott, a Babeş–Bolyain is sorozatban alakultak meg magyar vonalak. Idővel aztán kiderült, hogy Marosvásárhely akkor is, mai egy frontváros. Már Baba tanügyminiszter idején is a hajnali órákig végigültük azt a politikai egyeztetést, amely a Minisztérium és a MOGYE vezetősége között zajlott a méltányos rendezés érdekében. Ezzel együtt, zsákutcába jutott. Érdekes, hogy mennyire erős, mondhatnám a magyarellenes, de inkább azt mondom, a nemzeti vonal Vásárhelyen. Mert utána Victor Ponta miniszterelnökkel az élen, Andronescu oktatási miniszterrel, a felsőoktatásért felelős államtitkárral, RMDSZ-szel (legfelső szinten), helyben leírták a megoldásra váró 7 pontot, amelyeket a mai napig sem sikerült megoldani. Még hivatkozni sem igen akartak a 7 pontra, mert olyan válaszok érkeztek rájuk, hogy hajnali három órakor már nem tudom, mit írtam alá – mondta a rektor és a szenátuselnök. Tehát a MOGYE körül nem egészséges a hangulat. A MOGYE ügyében talán sebtapasz lehet a 2003-as miniszterelnöki rendelet, amely kimondja: a MOGYEn fele-fele arányban kerülnek be magyar, illetve román vonalra diákok, az a mai napig érvényes. Tehát 135 orvosi hely van magyar nyelven is, ahova ugyancsak anyanyelven felvételiznek, magyar nemzetiségű tanárok javítják a dolgozatokat. Hasonló a helyzet a Gyógyszerészeti és a Fogorvosi Egyetemen is. Ahol lefaragtak és ideologizálták, azok az úgynevezett fizetéses helyek, mondván: ha a diák fizet, akkor a tanulmányi eredményei döntsenek. Innen erednek azok a problémák, amelyekről senki nem beszél szívesen: vagyis, hogy a 215. román felvételizőnek jobb az átlageredménye, mint a 136. magyarnak. Tehát magyarok nem tudnak fizetős helyre bejutni, esetleg nagy ritkán 2-3-an. A fizetős helyek megállapítása és elosztása, teljesen szenátusi döntés alapján történik. Ezen úgy próbáltunk enyhíteni, hogy minden felvételi után összegyűjtik az el nem foglalt ingyenes helyeket, amelyeket országosan szétosztanak a jó egyetemek között. Így kap még 10-15 helyet a MOGYE magyar vonala is, de ugyanannyit kap a román vonal is, mert ingyenes helyek.
Nyugdíjasként is segítene
– Hogyan tovább a magánéletben?
– Nyugdíjas vagyok, az élet megy tovább. Ha igénylik, én nagyon szívesen segítem az érdekvédelmi szövetségnek azt a vonalát, amely a civilszervezetekkel foglalkozik. Úgy érzem, ehhez van egy adag tapasztalatom, amihez belföldi és külföldi ismeretségi kör is társul. Ha nem igénylik a segítséget, a Szabadság-szobor Egyesületben folytatom a munkát.
– Térjünk vissza az MKT-ülésen elhangzott kijelentésére, miszerint erdélyi szinten Arad megyében a legrosszabb a helyzet az iskolaigazgatók versenyvizsgája terén. Ezt hogyan értelmezi?
– Hosszú idő után az Oktatási Minisztérium kiírta az iskolaigazgatói versenyvizsgákat, amikre már régóta nagy szükség volt. Sajnos, éppen a technokrata kormány írta ki a versenyvizsgát, nagy helyzetismeret nélkül. A legnagyobb gond a Tanügyi Törvénynek a be nem tartásával van, ugyanis az világosan kimondja: az iskolaigazgatók versenyvizsgáját a tanfelügyelőségek szervezik meg, a helybeli polgármesteri hivatalok és tanácsok aktív segítségével. Ezúttal azonban teljesen központosították a vizsgát, amibe a szakszervezetek is többször beleszóltak. Éppen ezért, egy olyan lecsó lett belőle, hogy nem lehetett tudni, kinek, mi a szerepe. Mivel az akkori tanügyminiszter egy jó kutató, egy harmincoldalas tesztet állított össze, ami egyrészt túl összetett volt, de a mieink a román szöveg jó részét nem is értették pontosan. Az Arad megyei 12 magyar jelentkező közül egy igazgatónak és egy aligazgatónak sikerült a tesztje, ami magáért beszél, Erdély-szerte, a legrosszabb magyar eredmény. Átírták a főtanfelügyelők és a helyettesek módszertanát is, ami szintén hiba volt, mert a feltételek és a gondok ismerete hiányában történt. Mindent összevetve, jelenleg az Arad megyei magyar iskoláknak egy igazgatója és egy aligazgatója rendelkezik négyéves mandátummal. A többit kinevezték a versenyvizsgáig, ami július végén lesz. Megdöbbentő, hogy ezekre a tisztségekre nem jelentkeznek, noha nagyon fontos a nagy iskolák számára, ahol komoly magyar közösség él, hogy előrelátható tervezést lehessen készíteni.
– A mostani teszteket az előbbieknél jobban átgondolták?
– Tudtommal, még nem foglalkoznak velük. A versenyvizsga könyvészete azonban megvan, azon könnyítettek. Sajnos a Minisztériumban még most sem értik meg, hogy a tanügyben szükség lenne stabilitásra, amely jóvoltából legalább négy évre lehetne tervezni. Gimnáziumi szinten megvannak az új tantervek, már tudják, mit, hány órában fognak tanítani. Ehhez azonban olyan iskolai vezetőség szükséges, amely felkészíti a tanári karát, de a szülői közösséget is a diákokkal való foglalkozás hatékonyságának a növeléséért.
– Lesz-e komoly érdeklődés az igazgatói tisztségek iránt?
– A személyes beszélgetések alapján, nem gondolnám, hogy túl nagy verseny lenne az Arad megyei iskolákban az igazgatói tisztségekért. E hozzáállás a Csiky Gergely Főgimnázium, esetleg az erős vidéki iskoláknak a szintjén enyhén szólva megdöbbentő.
Vészes gyermekhiányban szenvedünk
– Több vidéki iskolánkban a gyermekhiány miatt az osztályok összevonásának a veszélye fenyeget. Kisperegen megszűnt a gimnáziumi rész. Hol fognak ezután tanulni a felső tagozatosok?
– A kisperegi történetbe minden évben belefolytam, mondván: addig tartjuk – és ebben támogatom is őket –, ameddig tartani akarják. Végül is, született egy olyan döntés, hogy a néhány felső tagozatos – mert az előkészítő osztálytól a nyolcadikig, talán 20 gyermek volt – Pécskára fog ingázni. Addig tartották a felső tagozatot, amíg arra igény volt. Ebben maximális támogatást kaptak, de hogy a továbbiakban milyen minőségű oktatás zajlik majd az összevont elemiben, az más kérdés. A kisperegi egy olyan esetnek a bizonyítéka, amikor a szülők nem érzik az egymásra utaltságot, hiszen azért járt oda olyan kevés gyermek, mert sok szülő Pécskára vitte a gyermekét.
– Melyik Arad megyei magyar iskola van még a kisperegihez hasonló, bizonytalan helyzetben?
– Visszakérdezek: melyik nincs? Mert ha szigorúan vesszük a törvény előírásait – amelyeken feltétlenül változtatni kell –, akkor marad a Csiky Gergely Főgimnázium és az Erdőhegyi Általános Iskola. Vegyük tudomásul: vészes gyermekhiányban szenvedünk, amit kezelni kellett volna. Sajnos, az Arad megyei nagyban hasonlít az országos helyzetképre, hiszen mindenhol drasztikusan csökkent a gyerekszám vagy túl sok az intézményünk. Erre székelyföldi példákat is hozhatnék. Példának okáért, Székelyudvarhely egy 30 ezer fős város, ahol azonban 5 líceum működik. Azokba a diákokat a környező falvakból gyűjtik be, azokban viszont diákhiány miatt veszélybe kerül az iskola. Úgy érzem, eljött az ideje, hogy őszintén beszéljünk anyanyelvű oktatásunknak az alapvető gondjairól. Egyik ilyen, hogy a vegyes lakosságú vidékeken, ha a szülő egy kicsit is elégedetlen az anyanyelvű oktatással, azonnal elviszi a gyermekét román iskolába.
– Mi lehetne az ellenszere a magyar diákok elvándorlásának?
– Amikor a legutóbbi parlamenti választáson a szenátori listán indultam, a kampányomban meghirdettem a délutáni oktatás minőségi javítását. Vagyis behozni olyan anyagi alapokat, meg kell találni olyan erőforrásokat, amelyekből nemcsak a diákok délutáni foglalkoztatását fedezzük, hanem a velük foglalkozó pedagógust is honorálhatjuk. Tehát délután minőségi munkának kell folynia, ami viszont nem a délelőtti munkának a folytatása. Felzárkóztatás, tehetséggondozás idegen-nyelv vagy számítógép kezelés terén. Tehát a szülőnek látnia kell, hogy a többlet, hasznos foglalkozást nem neki kell megfizetnie, ezért érdemes a gyereket abba az iskolába járatni.
– Hol lehetne ilyen anyagi erőforrásokat találni?
– E témában vannak megbeszéléseim, minden elismerésem a Magyar kormány erőfeszítéseiért, amelyeket a csángóoktatásért tesz. Ugyanakkor az anyaországiak is elismerik, hogy e tekintetben kissé „vizet hordunk a Dunába”. Én viszont állítom, hogy nem hiábavaló, hiszen a körülményesen beindított csángóoktatásban manapság több mint 1000 diák érdekelt, annyian tanulnak magyarul. Ha az megér ekkora erőfeszítést, ugyanúgy a szórványban is megérné a hasonló ráfordítás.
– Tegyük fel, hogy lesz pénz, de ki tudná e hatalmas munkát megszervezni, felvállalni?
– Szerintem adottak a feltételek, hiszen a Magyar Kormány az itteni helyzet felkarolásában a Pedagógus Szövetséget tekinti partnernek. Beszéltem az RMPSZ vezetőségével, ők nyitottak e munkára, mert érzik annak a halaszthatatlan szükségességét. Úgy érzem, ha e kérdésben előre tudunk lépni, akkor van perspektíva, mert a gyermekek délutáni programja, együttléte a közösségépítés szempontjából is fontos. Ha beindul, e munkában magam is szívesen részt veszek.
– Sok sikert kívánunk hozzá minden résztvevőnek, köszönöm a beszélgetést!
– Én köszönöm a lehetőséget!
Balta János / Nyugati Jelen (Arad)
2017. augusztus 17.
Megoldhatatlannak látszó ügyek Vásárhelyen
Két éve tart az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) bűnvádi eljárása a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügyében. A hatósági zaklatások ellehetetlenítették az iskolát. Jogászszemmel foglaljuk össze az elmúlt időszak történéseit.
Két évvel ezelőtt, az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) marosvásárhelyi területi kirendeltsége bűnvádi eljárást indított a Maros megyei tanfelügyelőség akkori főtanfelügyelője, Ştefan Someşan, valamint a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium azóta tisztségéből felfüggesztett igazgatója, Tamási Zsolt József ellen folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés és az igazgatói tisztség jogtalan felhasználásának gyanúja miatt a korrupciós cselekmények megelőzéséről, felderítéséről és büntetéséről szóló 2000. évi 78-as törvény rendelkezései alapján. A bűnüldöző szervek szerint a marosvásárhelyi gimnázium létrehozása nem a törvényes keretek tiszteletben tartásával történt, noha a líceum a helyi tanács 2014/271-es számú határozata alapján törvényesen létező oktatási intézményként szerepelt a Tanügyminisztérium által kibocsátott országos tájékoztatási útmutatóban.
A marosvásárhelyi DNA által végrehajtott hosszadalmas nyomozati eljárás következtében kialakult az általános félelem légköre.
Talán ennek következtében a Maros megyei tanfelügyelőség (ISJM) közigazgatási tanácsa 2017. február 27-én meghozta a 70-es számú törvénytelen határozatát, amely szerint az intézményben a „2017–2018-as tanévben egyetlen cikluskezdő – előkészítő, ötödik és kilencedik – osztály indítása sem engedélyezett”.
Az első baklövések
A líceum létrehozása során az első, pusztán adminisztratív jellegű baklövést – amelyik a korrupció gyanúját mindenképp kizárja – a helyi tanács követte el azzal, hogy a 2014/271. számú határozatában az alapító okirat bemutatásának feltételéhez kötötte a gimnáziumnak az iskolai hálózatba való besorolását – tehát az iskola alapításának elrendelése helyett csak javaslat jellegű döntést hozott. A második, szintén közigazgatási jellegű tévedés a Maros Megyei Főtanfelügyelőség számlájára írható. 2014. szeptember 12-ei 115-ös számú határozatával elrendelte a Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium, mint új, jogi személyiséggel rendelkező tanintézmény létrehozását. Csakhogy a 2011. évi 1-es számú közoktatási törvény 61. cikkelyének (2) bekezdése értelmében az iskolahálózatok megszervezése, az intézmények létrehozása „a helyi közigazgatási hatóságok feladata, az utólagos megyei tanfelügyelőségi egyetértés (=aviz conform) elnyerésével”. Sajnos, a tanfelügyelőség az egyetértő láttamozás fogalma helyett a létrehozás kifejezést használta, noha az iskolaalapítás a helyi tanács hatáskörébe tartozik.
Egyszerűen nem tudom megállapítani, miben áll ez esetben is az a korrupciós bűncselekmény, amelynek alapján a DNA ügyészei évek óta zaklatják a szülőket, sőt újabban a gyermekeket is (!!), akiknek pedig semmi közük sincs az iskola alapításához. A tanfelügyelőség által jogalap nélkül elrendelt beiratkozási tilalom miatt sajnos a folyamatos oktatási tevékenység megakadályozásáig fajult el a helyzet, annak ellenére, hogy a líceum önálló jogi személyiséggel rendelkezik és jelenleg is törvényesen működik. Ezt a tényt a Romániai Közoktatás Minőségét Szabályozó Ügynökség (ARACIP) 2017. február 27-i 179-es számú átiratával is megerősítette, és a Tanügyminisztérium által kibocsátott idei rendeletek is alátámasztják. Figyelmen kívül hagyva ezt az egyértelmű jogi helyzetet, valamint az ártatlanság vélelmének az elvét, a Tanfelügyelőség vezető tanácsa meghozta a 2017/70-es számú határozatát, amellyel megtiltotta a tanulóknak a cikluskezdő osztályokba való beiratkozását. A vitatott határozat jogellenes, és sérti a tanintézmény jogait és azoknak a gyermekeknek az érdekeit, akik az iskola cikluskezdő osztályaiba szerettek volna beiratkozni.
Barátságtalan hozzáállás
A határozat kibocsátását követően azonnal elindítottuk a közigazgatási bírósági eljárást. Az előzetes panaszunkat március 2-i dátummal iktattuk. Ebben felhívtuk a tanfelügyelőség figyelmét, hogy az előkészítő osztályba való beiratkozási időszak március 17-ig tart. Az illetékesek barátságtalan hozzáállását jellemzi az is, hogy panaszunk visszautasítását csak március 31-én közölték, megvárván az előkészítő osztályokba való beiratkozási időszak lejártát. A visszautasítást azzal indokolták, hogy a „DNA a 2015/P/174-es ügyben a főtantanfelügyelő (Ştefan Someşan) és a szóbanforgó intézmény igazgatója (Tamási Zsolt) ellen elrendelte a nyomozati eljárás elindítását, ezért a Római Katolikus Teológiai Gimnázium megalapítására és működésére vonatkozóan fennállhat a bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja”. Csakhogy a cikluskezdő osztályokba való beiratkozást tiltó határozat indoklását, amely szerint „a DNA az oktatási folyamatokba beavtkozása miatt kellett meghozni, megcáfolta a Legfelsőbb Bírói Tanácshoz tartozó (CSM) Bírókat és Ügyészeket Ellenőrző Igazságszolgáltatási Felügyeletének 1947/II/363/DIP/2017-es számú határozata! A CSM Ellenőrző Felügyeletének határozata meállapította azt, hogy a Maros Megyei Tanfelügyelőség által a gimnázium cikluskezdő osztályaiba való beiratkozást tiltó intézkedéseit nem a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) ügyésze rendelte el. Ezzel az indoklással a CSM ellenőrző felügyelete eldöntötte azt, hogy az illetékes ügyész nem követte el a 2004/303-as a bírák és ügyészek jogállásáról szóló törvény által büntetendő fegyelmi vétséget, mivel nem lépte túl nyomozói hatáskörét, nem befolyásolta az oktatási tevékenységet. Tehát a vitatott tanfelügyelőségi határozat indokolása, miszerint a DNA-nak az oktatási folyamatba való beavatkozása miatt rendelte el a beiratkozás tiltását, nem igaz, ez pedig azt jelenti, hogy a közigazgatási döntés kötelező megindoklására vonatkozó törvényes előírás hiányzik, nem teljesült. Amennyiben a közigazgatási határozat nincs megindokolva, akkor a közigazgazgatási törvény értelmében semmis. Az érvénytelenségét pedig közigazgatási bírói eljárásban kell megállapítani.
Folyamatos halasztások
A Maros Megyei Törvényszék sajnos nem tartotta tiszteletben a sürgősségi eljárásra vonatkozó perrendtartási rendelkezéseket, és a június 30-án érdemben letárgyalt ügyben a semmiségről szóló ítélethozatalt állandóan elhalasztja. Mindaddig amíg nem születik olyan végleges bírósági ítélet, amelyik kimondja, hogy a líceum törvénytelenül működik, a tanfelügyelőség nem akadályozhatja az iskola működését oly módon, hogy megtiltja a tanulók beiratkozását a cikluskezdő osztályokba.
A beiratkozás megtiltása hivatali visszaélésnek minősül. Érthetetlen a tanfelügyelőség érvelése, miszerint azáltal, hogy megtiltja a beiratkozást, megakadályozza, hogy olyan helyzet alakuljon ki, amelyik súlyosan károsítja a tanulók iskoláztatását. Eszerint a cikluskezdő osztályokba beiratkozott tanulókat kedvezőtlenül befolyásolná az, ha a gimnáziumban folytatnák tanulmányaikat, ám a többi tanuló a továbbiakban is akadálytalanul „fejlődhetne”.
A líceum ellen indított harc kiagyalói szem elől tévesztették azt a tényt, miszerint az ingatlant 2005. december 9-én visszaszolgáltatták a katolikus egyháznak. A visszaszolgáltatás idején fennálló tevékenység megtartását előíró ötéves kötelezettség már 2010. december 9-én lejárt. Ennek következtében az Unirea Nemzeti Kollégium további működése a római katolikus egyház tulajdonában álló ingatlanban, kizárólag a tulajdonos nagyvonalúságának köszönhető. A katolikus gimnázium megszüntetése a 25 évre megkötött bérleti szerződés megszüntetését vonhatná maga után, aminek következtében az Unirea kilakoltathatóvá válna. Természetesen nem az a cél, hogy a szomszéd kecskéje is elpusztuljon.
Kettős mérce
Ha összehasonlítjuk, hogyan viszonyult a román igazságszolgáltatás a tanügyi törvény betartatásához a líceum és a MOGYE esetében, akkor a kettős mérce alkalmazásának kirívó esetével állunk szemben. A líceum létrehozásánál az a gond, hogy az önkormányzat helytelenül fogalmazott, és határozatában csak javasolta az iskola létrehozását, de nem döntötte el, tehát megsértette a tanügyi törvény vonatkozó előírásait. E törvény viszont kijelölt három multikulturális egyetemet, amelyet arra köteleztek, hogy a nemzeti kisebbségek részére az egyetem keretében önálló tagozatokban, oktatási vonalakban biztosítsák a teljes körű anyanyelvi oktatást. A két másik multikulturális egyetem (a kolozsvári Babeş-Bolyai és a marosvásárhelyi Művészeti) a tanügyi törvény kisebbségi rendelkezéseit tiszteletben tartva alkotta meg az egyetemi chartát. A MOGYE-n a kétharmados román többségű szenátus elutasította a törvénynek az anyanyelvi oktatás kiterjesztésére vonatkozó szabályozásnak az egyetemi chartában történő rögzítését. Számos tevékenység esetén a román nyelv kizárólagos használatát írták elő. Ennek következtében a törvényt beterjesztő Daniel Funeriu, az Ungureanu-kormány oktatási minisztere törvényellenesnek nyilvánította a MOGYE chartáját és elutasította annak jóváhagyását. Az Ungureanu-kormányt a MOGYE-üggyel megbuktató Victor Ponta az előző kormány megalapozott törvényességi kifogásait semmibe véve jóváhagyta a törvénysértő egyetemi chartát. A jelenleg hatályos charta előírásai szerint a tanagyag 30 százaléka magyar, 70 százaléka pedig román nyelven kerülhet elsajátításra. A világon sehol nem létezik az a megoldás, hogy az előadásokon egyik nyelven leadott tananyagot a szemináriumokon és a gyakorlatokon egy másik nyelven kelljen visszaadni. Sérül tehát a magyar hallgatók joga, akik a tananyag tökéletesebb elsajátítása érdekében választották az anyanyelvi oktatást. A MOGYE szabályzata egyáltalán nem tartalmazza a tanügyi törvény kisebbségi nyelven történő oktatást szabályozó rendelkezéseit, amelyek előírják az anyanyelvi oktatást és az önálló anyanyelvi tagozatok létrehozását. Ennek következtében a 2011. évi 1-es tanügyi törvény 128 szakaszának rendelkezéseit kellene alkalmazni, miszerint a törvénytelen előírásokat tartalmazó egyetemi charta semmis. Ezt azonban a bíróságok nem voltak hajlandóak kimondani, sőt azt állapították meg: az egyetemi charta törvényes. Ebből egyértelműen kiderül: a bíróságok a romániai magyarság jogfosztása érdekében aszerint értelmezik a törvényt, hogy a kitűzött cél, vagyis jogaink további korlátozása megvalósulhasson.
dr. Kincses Előd
A szerző a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügyvédje / Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Két éve tart az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) bűnvádi eljárása a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügyében. A hatósági zaklatások ellehetetlenítették az iskolát. Jogászszemmel foglaljuk össze az elmúlt időszak történéseit.
Két évvel ezelőtt, az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) marosvásárhelyi területi kirendeltsége bűnvádi eljárást indított a Maros megyei tanfelügyelőség akkori főtanfelügyelője, Ştefan Someşan, valamint a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium azóta tisztségéből felfüggesztett igazgatója, Tamási Zsolt József ellen folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés és az igazgatói tisztség jogtalan felhasználásának gyanúja miatt a korrupciós cselekmények megelőzéséről, felderítéséről és büntetéséről szóló 2000. évi 78-as törvény rendelkezései alapján. A bűnüldöző szervek szerint a marosvásárhelyi gimnázium létrehozása nem a törvényes keretek tiszteletben tartásával történt, noha a líceum a helyi tanács 2014/271-es számú határozata alapján törvényesen létező oktatási intézményként szerepelt a Tanügyminisztérium által kibocsátott országos tájékoztatási útmutatóban.
A marosvásárhelyi DNA által végrehajtott hosszadalmas nyomozati eljárás következtében kialakult az általános félelem légköre.
Talán ennek következtében a Maros megyei tanfelügyelőség (ISJM) közigazgatási tanácsa 2017. február 27-én meghozta a 70-es számú törvénytelen határozatát, amely szerint az intézményben a „2017–2018-as tanévben egyetlen cikluskezdő – előkészítő, ötödik és kilencedik – osztály indítása sem engedélyezett”.
Az első baklövések
A líceum létrehozása során az első, pusztán adminisztratív jellegű baklövést – amelyik a korrupció gyanúját mindenképp kizárja – a helyi tanács követte el azzal, hogy a 2014/271. számú határozatában az alapító okirat bemutatásának feltételéhez kötötte a gimnáziumnak az iskolai hálózatba való besorolását – tehát az iskola alapításának elrendelése helyett csak javaslat jellegű döntést hozott. A második, szintén közigazgatási jellegű tévedés a Maros Megyei Főtanfelügyelőség számlájára írható. 2014. szeptember 12-ei 115-ös számú határozatával elrendelte a Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium, mint új, jogi személyiséggel rendelkező tanintézmény létrehozását. Csakhogy a 2011. évi 1-es számú közoktatási törvény 61. cikkelyének (2) bekezdése értelmében az iskolahálózatok megszervezése, az intézmények létrehozása „a helyi közigazgatási hatóságok feladata, az utólagos megyei tanfelügyelőségi egyetértés (=aviz conform) elnyerésével”. Sajnos, a tanfelügyelőség az egyetértő láttamozás fogalma helyett a létrehozás kifejezést használta, noha az iskolaalapítás a helyi tanács hatáskörébe tartozik.
Egyszerűen nem tudom megállapítani, miben áll ez esetben is az a korrupciós bűncselekmény, amelynek alapján a DNA ügyészei évek óta zaklatják a szülőket, sőt újabban a gyermekeket is (!!), akiknek pedig semmi közük sincs az iskola alapításához. A tanfelügyelőség által jogalap nélkül elrendelt beiratkozási tilalom miatt sajnos a folyamatos oktatási tevékenység megakadályozásáig fajult el a helyzet, annak ellenére, hogy a líceum önálló jogi személyiséggel rendelkezik és jelenleg is törvényesen működik. Ezt a tényt a Romániai Közoktatás Minőségét Szabályozó Ügynökség (ARACIP) 2017. február 27-i 179-es számú átiratával is megerősítette, és a Tanügyminisztérium által kibocsátott idei rendeletek is alátámasztják. Figyelmen kívül hagyva ezt az egyértelmű jogi helyzetet, valamint az ártatlanság vélelmének az elvét, a Tanfelügyelőség vezető tanácsa meghozta a 2017/70-es számú határozatát, amellyel megtiltotta a tanulóknak a cikluskezdő osztályokba való beiratkozását. A vitatott határozat jogellenes, és sérti a tanintézmény jogait és azoknak a gyermekeknek az érdekeit, akik az iskola cikluskezdő osztályaiba szerettek volna beiratkozni.
Barátságtalan hozzáállás
A határozat kibocsátását követően azonnal elindítottuk a közigazgatási bírósági eljárást. Az előzetes panaszunkat március 2-i dátummal iktattuk. Ebben felhívtuk a tanfelügyelőség figyelmét, hogy az előkészítő osztályba való beiratkozási időszak március 17-ig tart. Az illetékesek barátságtalan hozzáállását jellemzi az is, hogy panaszunk visszautasítását csak március 31-én közölték, megvárván az előkészítő osztályokba való beiratkozási időszak lejártát. A visszautasítást azzal indokolták, hogy a „DNA a 2015/P/174-es ügyben a főtantanfelügyelő (Ştefan Someşan) és a szóbanforgó intézmény igazgatója (Tamási Zsolt) ellen elrendelte a nyomozati eljárás elindítását, ezért a Római Katolikus Teológiai Gimnázium megalapítására és működésére vonatkozóan fennállhat a bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja”. Csakhogy a cikluskezdő osztályokba való beiratkozást tiltó határozat indoklását, amely szerint „a DNA az oktatási folyamatokba beavtkozása miatt kellett meghozni, megcáfolta a Legfelsőbb Bírói Tanácshoz tartozó (CSM) Bírókat és Ügyészeket Ellenőrző Igazságszolgáltatási Felügyeletének 1947/II/363/DIP/2017-es számú határozata! A CSM Ellenőrző Felügyeletének határozata meállapította azt, hogy a Maros Megyei Tanfelügyelőség által a gimnázium cikluskezdő osztályaiba való beiratkozást tiltó intézkedéseit nem a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) ügyésze rendelte el. Ezzel az indoklással a CSM ellenőrző felügyelete eldöntötte azt, hogy az illetékes ügyész nem követte el a 2004/303-as a bírák és ügyészek jogállásáról szóló törvény által büntetendő fegyelmi vétséget, mivel nem lépte túl nyomozói hatáskörét, nem befolyásolta az oktatási tevékenységet. Tehát a vitatott tanfelügyelőségi határozat indokolása, miszerint a DNA-nak az oktatási folyamatba való beavatkozása miatt rendelte el a beiratkozás tiltását, nem igaz, ez pedig azt jelenti, hogy a közigazgatási döntés kötelező megindoklására vonatkozó törvényes előírás hiányzik, nem teljesült. Amennyiben a közigazgatási határozat nincs megindokolva, akkor a közigazgazgatási törvény értelmében semmis. Az érvénytelenségét pedig közigazgatási bírói eljárásban kell megállapítani.
Folyamatos halasztások
A Maros Megyei Törvényszék sajnos nem tartotta tiszteletben a sürgősségi eljárásra vonatkozó perrendtartási rendelkezéseket, és a június 30-án érdemben letárgyalt ügyben a semmiségről szóló ítélethozatalt állandóan elhalasztja. Mindaddig amíg nem születik olyan végleges bírósági ítélet, amelyik kimondja, hogy a líceum törvénytelenül működik, a tanfelügyelőség nem akadályozhatja az iskola működését oly módon, hogy megtiltja a tanulók beiratkozását a cikluskezdő osztályokba.
A beiratkozás megtiltása hivatali visszaélésnek minősül. Érthetetlen a tanfelügyelőség érvelése, miszerint azáltal, hogy megtiltja a beiratkozást, megakadályozza, hogy olyan helyzet alakuljon ki, amelyik súlyosan károsítja a tanulók iskoláztatását. Eszerint a cikluskezdő osztályokba beiratkozott tanulókat kedvezőtlenül befolyásolná az, ha a gimnáziumban folytatnák tanulmányaikat, ám a többi tanuló a továbbiakban is akadálytalanul „fejlődhetne”.
A líceum ellen indított harc kiagyalói szem elől tévesztették azt a tényt, miszerint az ingatlant 2005. december 9-én visszaszolgáltatták a katolikus egyháznak. A visszaszolgáltatás idején fennálló tevékenység megtartását előíró ötéves kötelezettség már 2010. december 9-én lejárt. Ennek következtében az Unirea Nemzeti Kollégium további működése a római katolikus egyház tulajdonában álló ingatlanban, kizárólag a tulajdonos nagyvonalúságának köszönhető. A katolikus gimnázium megszüntetése a 25 évre megkötött bérleti szerződés megszüntetését vonhatná maga után, aminek következtében az Unirea kilakoltathatóvá válna. Természetesen nem az a cél, hogy a szomszéd kecskéje is elpusztuljon.
Kettős mérce
Ha összehasonlítjuk, hogyan viszonyult a román igazságszolgáltatás a tanügyi törvény betartatásához a líceum és a MOGYE esetében, akkor a kettős mérce alkalmazásának kirívó esetével állunk szemben. A líceum létrehozásánál az a gond, hogy az önkormányzat helytelenül fogalmazott, és határozatában csak javasolta az iskola létrehozását, de nem döntötte el, tehát megsértette a tanügyi törvény vonatkozó előírásait. E törvény viszont kijelölt három multikulturális egyetemet, amelyet arra köteleztek, hogy a nemzeti kisebbségek részére az egyetem keretében önálló tagozatokban, oktatási vonalakban biztosítsák a teljes körű anyanyelvi oktatást. A két másik multikulturális egyetem (a kolozsvári Babeş-Bolyai és a marosvásárhelyi Művészeti) a tanügyi törvény kisebbségi rendelkezéseit tiszteletben tartva alkotta meg az egyetemi chartát. A MOGYE-n a kétharmados román többségű szenátus elutasította a törvénynek az anyanyelvi oktatás kiterjesztésére vonatkozó szabályozásnak az egyetemi chartában történő rögzítését. Számos tevékenység esetén a román nyelv kizárólagos használatát írták elő. Ennek következtében a törvényt beterjesztő Daniel Funeriu, az Ungureanu-kormány oktatási minisztere törvényellenesnek nyilvánította a MOGYE chartáját és elutasította annak jóváhagyását. Az Ungureanu-kormányt a MOGYE-üggyel megbuktató Victor Ponta az előző kormány megalapozott törvényességi kifogásait semmibe véve jóváhagyta a törvénysértő egyetemi chartát. A jelenleg hatályos charta előírásai szerint a tanagyag 30 százaléka magyar, 70 százaléka pedig román nyelven kerülhet elsajátításra. A világon sehol nem létezik az a megoldás, hogy az előadásokon egyik nyelven leadott tananyagot a szemináriumokon és a gyakorlatokon egy másik nyelven kelljen visszaadni. Sérül tehát a magyar hallgatók joga, akik a tananyag tökéletesebb elsajátítása érdekében választották az anyanyelvi oktatást. A MOGYE szabályzata egyáltalán nem tartalmazza a tanügyi törvény kisebbségi nyelven történő oktatást szabályozó rendelkezéseit, amelyek előírják az anyanyelvi oktatást és az önálló anyanyelvi tagozatok létrehozását. Ennek következtében a 2011. évi 1-es tanügyi törvény 128 szakaszának rendelkezéseit kellene alkalmazni, miszerint a törvénytelen előírásokat tartalmazó egyetemi charta semmis. Ezt azonban a bíróságok nem voltak hajlandóak kimondani, sőt azt állapították meg: az egyetemi charta törvényes. Ebből egyértelműen kiderül: a bíróságok a romániai magyarság jogfosztása érdekében aszerint értelmezik a törvényt, hogy a kitűzött cél, vagyis jogaink további korlátozása megvalósulhasson.
dr. Kincses Előd
A szerző a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügyvédje / Erdélyi Napló (Kolozsvár)