Világhírű női tudósokról és Sándorffi Józsefről
A váradi Premontrei Öregdiákok Egyesületének tagjai a múlt hét csütörtök este szokásos havi találkozójukat a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceumban. Két előadás hangzott el.
A megjelenteket Pásztai Ottó egyesületi elnök üdvözölte (kiemelten a hölgyeket a közelmúltbeli nőnap miatt), majd Zilahi Bertalan az ebben hónapban a név- vagy születésnapjukat ünneplőket köszöntötte, Szebeni Lajos pedig egy-egy Mécs László- és T. Szabó Edit-költeményt olvasott fel. Ezt követően Barabás György A természettudományok világhírű női címmel tartott előadást. Többek közt arra hívta fel a figyelmet: a hozzáértők véleménye alapján a 21. század a molekuláris biológia és a nők évszázada lesz. Míg Semmelweis megjelenése előtt a nők életük 70-80 százalékát a gyermekeik nevelésére fordították, jelenleg ez már már csak 5-7 százalék, mivel a családonkénti gyermeklétszám 11-ről 1,3-ra zuhant, tehát szerinte a nőknek nem maradt fizikai idejük a természettudományos kutatásokra. Ugyanakkor Czeizel Endre is megállapította, hogy a nők elsődleges feladata a fajfenntartás, tehát biológiailag a női nem a fontosabb. Gyermekeiknek nem csak a génjeiket, hanem minden megszerzett tudásukat is átadták, és optimális családi körülményeket nyújtottak kivételes adottságaik biztosítására.
A továbbiakban a nyugalmazott tanár arról is beszélt: a Nobel-díjak 100 éves története során 719 díjat osztottak ki, és 29 nő részesült ebben az elismerésben. Az irodalmi és béke Nobel-díjak között a legnagyobb a nők részesedése, de itt is csak 10 százalék. Ugyanakkor 2008-ban a Princeton University Press által közzétett matematikai kézikönyv megnevezte az utóbbi 400 év legnagyobbnak tartott matematikusait, és ezen a listán két nő, a német Emmy Nöther és az orosz Szofia Vasziljevna Kovalevszkaja szerepel. Ezután tevékenységük rövid ismertetésével a legfontosabb női tudósokat sorolta fel az előadó, kezdve a 4. századtól máig, Románia egyik világhíres kortárs női tudósával, a geofizikus dr. Mioara Mandea professzor asszonnyal zárva a sort.
Sokoldalúság
A rendezvény második felében Kovács Károly Dr. Sándorffi József életéről és tevékenységéről értekezett. Egyebek mellett elhangzott róla: 1765-ben született Hegyközújlakon, egy nyolcgyermekes családban, mely később Jákóhódosra költözött. Bár szűkös volt a költségvetés, a legjobb iskoláiba járt Váradon és Debrecenben. Noha eminens volt a költészetben, a bölcsészet tanulmányok elvégzése után a bécsi orvosi egyetemre került, ahol kapcsolatba került a magyar testőrírókkal is. Megmentette a csődtől a Magyar Hírmondót, és munkatársa lett az Új Bécsi Magyar Múzsának. Levelezett Csokonaival, és hazafiként amellett érvelt, hogy nemzetének kincse legyen a nyelv. Emellett szaklapíróként és orvosként is jeleskedett az osztrák fővárosban, például statisztikai kimutatásaival, és a himlővel kapcsolatos kutatásaival. 1804-ben Váradra hívták, hogy legyen Bihar vármegye főorvosa, illetve ő irányította az 1806-ban megnyílt közkórházat. Sokoldalúságát jellemzi, hogy 1805-ben táblabírónak nevezték ki, református presbiter is volt, és 1815-től 1824-ben bekövetkezett halálig mecénásként vezette, támogatta a színházi életet.
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro

Érzelmeink színekbe öntve
Vasárnap délben jótékonysági festménykiállítás megnyitóját tartották Nagykárolyban, amely a Parkinson kórban szenvedők támogatását tűzte ki célul. A tárlat kiállítói a németországi Katharina Rosnovsky, illetve a romániai Harausz Dezső, a kiállítás címe pedig: „A színek érzelmi rezonanciái”.
A különleges eseményen Dragos Georgescu, a „Gróf Károlyi" Kulturális Idegenforgalmat Népszerűsítő Alapítvány vezetője köszöntötte a népes közönséget. Beszédében a gyógyíthatatlan kórral való küzdelem fontosságáról ejtett szót. A továbbiakban Aurel Donca tanár méltató beszédét hallhattuk, aki bemutatta a művészeket, illetve az alkotásokat. A folytatásban maguk az alkotók vették át a szót, megköszönve az érdeklődőknek, hogy ilyen szép számban megjelentek a kiállításmegnyitón. Végül Dan Raican, a Parkinson Kór Elleni Küzdelem Egyesületének vezetője mondott köszönetet a művészeknek, illetve a közönségnek.
A megnyitón kulturális műsorral szolgált Larisa Latis, aki egy könnyűzenei dalt adott elő, amelyet tanára, Szűcs József gitáron kísért. Hallhattuk még Adrian Stefanut szavalatát, zárásként pedig Vlad Pasca hegedűjátéka csendült fel, aki a „Román rapszódia" egy részletét adta elő.
A tárlaton 85 olaj, illetve akvarell festményt tekinthetünk meg, ezek természeti ábrázolások, portrék, tájképek, illetve szürreális alkotások. A kiállítás jótékonysági jellegű, a Parkinson kórban szenvedőket támogatja.
A különleges festmények két hétig tekinthetőek meg a Városi Múzeum nyitvatartási programjának megfelelően.
Bagosi Andrea. szatmar.ro

Botrány TVR-ügyben: legionáriusvédelmezés miatt nem szavazott az RMDSZ
Az RMDSZ-frakció kivonult a parlament keddi üléséről, tiltakozásul a második világháború előtt és idején tevékenykedő legionáriusmozgalom képviselőinek nyilvános védelmezése ellen.
A szenátus és a képviselőház keddi együttes ülésén választottak új igazgatótanácsot a köztelevízió (TVR) élére. A vita során Aurel Vainer, a zsidó kisebbség képviselője kifogást emelt a Nemzeti Liberális Párt (PNL) által javasolt Oana Stănciulescu televíziós újságíró beválasztása ellen, amiért műsoraiban legionáriusköltőket – többek között Radu Gyrt – magasztalt.
A román legionáriusmozgalom 1927 és 1941 között fejtette ki tevékenységét az országban egyebek mellett Vasgárda név alatt. Radu Gyr az Antonescu-rezsim alatt, 1940 végén, 1941 elején legionáriusparancsnokként és a színházak főigazgatójaként tevékenykedett. Miután a PNL két szenátora is azzal érvelt, hogy ne „politikai hibáik” alapján ítéljék meg a legionáriusok kulturális érdemeit, az RMDSZ szószólói bejelentették: nem vesznek részt a voksoláson.
Puiu Haşotti volt kulturális miniszter, a PNL szenátora a kifogásolt költő – a „latin vérrel öntözött” Erdélyről írt – egyik versszakát szavalta el a szószékről, azt szemléltetendő, hogy Radu Gyr költészetében „nincs semmi legionáriusjelleg”. A Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) szenátora, Cristiana Anghel azzal érvelt, hogy a román legionáriusmozgalom képviselőit nem ítélték el háborús bűnökért a második világháborút követő nürnbergi perben, és nem szabad feledésre ítélni az általuk létrehozott kulturális értékeket.
A szenátus és a képviselőház együttes ülésén egyébként az RMDSZ távollétében is megszavazták az új vezetőtanácsot, amely George Orbeant, a korábbi vezérigazgató, Stelian Tănase volt tanácsadóját jelölte a TVR elnök-vezérigazgatói posztjára. George Orbean a parlament együttes kulturális bizottságától negatív véleményezést kapott, kinevezését illetően azonban végleges döntést csak holnap délelőtt hoz a plénum.
Markó Béla szenátor, az RMDSZ volt elnöke felszólalásában kifejtette: a román parlamentben eltöltött 26 év alatt soha nem találkozott azzal, hogy valaki megpróbálta volna a legionáriusmozgalmat védeni, és ezért tisztelte is kollégáit, de ami a keddi ülésen történt, azt elfogadhatatlannak tartja. Az RMDSZ volt elnöke a legionáriusmozgalom védelmezőit bocsánatkérésre, a jelöltet pedig kifogásolt műsorai megmagyarázására szólította fel, de miután ez nem következett be, az RMDSZ-frakció úgy döntött, hogy nem vett részt a TVR igazgatótanácsáról rendezendő voksoláson.
A román parlamentben egyébként tavaly a PNL kezdeményezésére fogadtak el egy olyan törvénymódosítást, amely a legionárius- és vasgárdista-szimbólumokra is kiterjesztette a fasiszta, rasszista, idegengyűlölő szervezetek és jelképek használatának, a háborús bűnösök dicsőítésének tilalmát. A jogszabály megállapítja, hogy a román legionáriusmozgalom is fasiszta jellegű szervezetnek minősül. Krónika (Kolozsvár)

Nyirő József törölve? Akkor legyen Wass Albert!
Az MTA állásfoglalása szerint nem viselheti közterület Nyirő József nevét. Kecskeméten is változtatni kell, a közgyűlés két lehetséges névadó közül készül dönteni. Nem fogják elhinni, ki az egyik jelölt: Wass Albert.
A Magyar Tudományos Akadémia minden diplomácia tudását összeszedte, hogy egy politikailag kényes ügyben ne sértse meg a kormány érzékenységét. Végül azonban arra jutott, a törvény szerint nem megengedhető, hogy közterületet nevezzenek el Nyirő Józsefről. Itt az akadémia korábbi állásfoglalása:
„Nyirő József (1889 – 1953) „jelentős irodalmi tehetség volt, különösen korai novellisztikája, valamint önéletrajzi regénye (Isten igájában) említésre méltó. A negyvenes évek elejéig, vagyis az életmű legfontosabb szakaszában, népi jellegű plebejus demokrata álláspontot képviselt, az erdélyi Helikon íróközösségébe tartozott.
Később a szélsőjobboldalra tolódott, Szálasi hívévé vált, a soproni nyilas országgyűlésen is részt vett, majd a nyilas vezetőkkel együtt hagyta el az országot. Több szélsőséges orgánumot szerkesztett, emigrációja után is politikailag aktív maradt, beállítottsága nem változott.
Nyirő József szépirodalmi munkásságában a szélsőséges politikai nézetek nem jelennek meg – az általa szerkesztett lapok szerkesztőségi cikkeiben azonban kétségtelenül igen. Alakjának árnyalt megítéléséhez tehát – az Országgyűlés elnökének szavaival egyetértve (sajtótájékoztató, Marosvásárhely, 2012. május 24.) – külön kellene választanunk politikai és írói munkásságát (így járt el a közoktatási kormányzat is, amikor Nyirő József prózáját a NAT részévé tette).
A közterületek elnevezésére vonatkozó, hivatkozott törvényi hely azonban nem tesz lehetővé ilyen elkülönítést, további mérlegelést. Nyirő József tagadhatatlanul tevékenyen részt vett az egyik XX. századi önkényuralmi rendszer fenntartásában, így nevének közterület-elnevezésként való felhasználása – kétségbevonhatatlan írói erényei ellenére – a törvény betűje szerint tilalom alá esik. Megjegyzendő, hogy Székelyudvarhelyen több mint egy évtizede utca viseli a nevét, nyilvánvalóan a román hatóságok tudtával és engedélyével."
A kecskeméti közgyűlés a napokban több közterület átnevezéséről is tárgyalni fog, közéjük tartozik a Nyirő József köz is. Két javaslat merült fel. Az egyik Jakab Antal (1909 – 1993) erdélyi katolikus püspök, aki Márton Áron püspök munkatársa volt. A másik: Wass Albert író.
A Tett és Védelem Alapítvány az ország több pontján kezdeményezte a Nyirő József nevét viselő utcák átnevezését. Pásztor Tibor, az alapítvány munkatársa a Jakab Antalról szóló javaslatot nem csupán elfogadhatónak, hanem kifejezetten támogatandónak tartja.
Wass Albert ellenben teljességgel elfogadhatatlan. Lehet – mondta az alapítvány munkatársa –, hogy Wass Albert a törvény szerint nem sorolható azok közé, akik részt vettek önkényuralmi rendszer megalapozásában vagy működtetésében, de köztudottan szélsőjobboldali és antiszemita volt.
Cz. G. nol.hu

Találkozna Bockal a polgármesternek bekiabáló Tunyogi
Többek között a többnyelvű helységnévtáblák ügyéről tárgyalna Emil Boc kolozsvári polgármesterrel a Musai-Muszáj mozgalom, valamint az elöljárót március 15-i beszéde közben megzavaró Tunyogi Béla.
A kolozsvári polgármesteri hivatalban március 23-án iktatták azt a kérvényt, amelyben a szervezet tagjai találkozót kezdeményeznek a kincses város polgármesterénél.
Csütörtöki közleményében a Musai-Muszáj mozgalom emlékeztet: Emil Boc március 15-én a Biasini szállónál elmondott ünnepi beszédében a többnyelvű helységnévtáblákat számonkérő tiltakozó bekiabálására reagálva kijelentette, bárhol és bármikor hajlandó megbeszélést folytatni a kérdésről, nem utasítja vissza a párbeszédet.
A szervezet arra is felhívja a figyelmet, hogy állításával ellentétben Boc nem mindig volt a párbeszéd híve, tavaly február 26-án például nem jelent meg a kolozsvári helységnévtábla-ügy kapcsán szervezett közvitán, holott külön meghívót kapott a szervezőktől.
A Musai-Muszáj mozgalom azonban megragadta a kínálkozó lehetőséget, és a szervezet nevében Polacsek Péter, Maria Georgeta Felvinți és Bethlendi András találkozót kért a város vezetőjétől.
A találkozó során a mozgalom képviselői a kolozsvári többnyelvű helységnévtáblák ügyéről, a kolozsvári multikulturalizmusról, interkulturalizmusról és a többnyelvűség jelenlegi helyzetéről szeretnének egyeztetni az elöljáróval.
A muszájosokkal tartana ugyanakkor Tunyogi Béla kolozsvári lakos is, aki március 15-én a polgármester beszéde közben a kincses város román, német és magyar nevével ellátott zászlót lobogtatva azt kiabálta: „Szégyelld magad, Emil Boc!".
A kolozsvári Turul Íjász Egyesület és a Szilaj Lovastanya vezetőjét egyébként 2010. december 1-jén amiatt kísérték be a városi rendőrkapitányságra, mert piros-fehér-zöld színű céltáblahuzattal igyekezett íjászedzést tartani az Apáczai Csere János Elméleti Líceumba. Több órás kihallgatás után Tunyogi szabadon távozhatott a rendőrségről, ő azonban beperelte a hatóságot, alapfokon pedig meg is nyerte a pert, és a bíróság 5000 lejes erkölcsi kártérítést ítélt meg számára. Krónika (Kolozsvár)

Nyílt nap a színházban
Március 30-án, szerdán Nagykárolyban a felújított színház megnyitja kapuit a nagyközönség számára, és kivételesen a nézők körbejárhatják az egész épületet, tudhatjuk meg Bogdan Georgescu, a Kulturális Igazgatóság vezetőjének közleményéből.
13 órai kezdettel várják a sajtó képviselőit a Városi Színházban, ahol az illetékesek bemutatják a felújított épületet, és vele együtt az új felszereléseket: a hangosítást, a fényeket, a légkondicionáló berendezéseket, a színpad felszereléseit, valamint az öltözőket,  sminkszobákat.
Ugyanakkor arról szeretnék értesíteni a nagykárolyi és környéki lakosokat, hogy április 1-én, 16 és 18 óra között az érdeklődők a színházterem mellett megtekinthetik azokat a helységeket is, amelyek amúgy a közönség előtt zárva vannak, és csak a színészek, illetve a színházi személyzet számára vannak fenntartva.
Ezen a kivételes alkalmon az érdeklődők bővebb információkat kaphatnak a technikai felszerelésekről és azok működéséről is. szatmar.ro

Nyirő József portréjához (Lélekdarabkák a térben)
Sok mindent mondanak róla, de valamit nagyon elhallgatnak, hogy létezik olyan hivatalos román ügyészségi határozat, amely világosan kimondja: semmilyen terhelő adat az íróra vonatkozóan nincs. Átkutattak mindent, de nem találtak semmit. Hogy mi mindennel próbálták besározni, most hadd ne soroljam. Itt a határozat román nyelvű szövege azoknak, akik Nyirő hallatán kígyót-békát kiabálnak.
Pedig határozat is született arról, miszerint: „Az Elie Wiesel Országos Holokausztkutató Intézet nem rendelkezik olyan dokumentumokkal, melyek nevezett Nyirő Józsefről azt bizonyítanák, hogy bármely román vagy nemzetközi bíróság elítélte volna fasizmus, rasszizmus vagy emberiesség elleni bűntett vádjában.” Lásd a dokumentumot: 
Tiszta és világos, erről beszélek. Nyirő Józsefet 1945-ben Magyarországon sem nyilvánították háborús és népellenes bűnösnek. A végtisztesség megilletné, mint Isten bármelyik gyermekét. Nagy író volt, és ma is tovább él műveiben.
Nyirő nem Rideg
Nem véletlen, hogy egy megtévesztő fényképet is terjesztenek róla – az író valós portréja helyett –, hiszen a másik egy eléggé rideg, szomorkás, megtört arcképet ábrázol. A hamis fénykép nem Nyirő József írót mutatja, hanem Rideg Sándor (1903–1966) Kossuth- és József Attila-díjas magyar írót. Ez az ismeretlen „Nyirő-portré” a Székelyudvarhelyre tervezett temetési huzavona alkalmából került világhálós közforgalomba, és azóta is járja világ körüli útját. Rideg Sándor sem ismeretlen számunkra, legolvasottabb műve, az Indul a bakterház, az író első regénye 1939-ben jelent meg,  sikertörténet lett. A regény alapján filmet is készítettek 1979-ben azonos címmel, a magyar vígjátéknak 1980-ban volt a bemutatója.
Nem árt tudni, hogy a bakter szerepét eredetileg az erdélyi születésű Bencze Ferenc játszotta volna, ő azonban betegsége miatt nem vállalta el, így az utolsó pillanatban kapta meg Koltai Róbert. Mindezt azért jegyzem, hogy legyünk körültekintőbbek az igazi Nyirő-portré kiválasztásánál.
Család és ház
Valamikor a szombatfalvi részen a Hunyadi utcához tartozott a Toroczkai Wigand Ede-stílusban épült ház, az emberek már akkoriban is csodájára jártak a székely kúriának. A földszinten  kettős megosztásban az ebédlő, illetve az író dolgozószobája, könyvtára, de ha dolgozott, akkor az emeletre vonult vissza. A szobák falain a legnevesebb erdélyi képzőművészek és festők, Kós Károly, Bánffy Miklós gróf és Haáz F. Rudolf munkáit csodálhatta a vendég. A földszinten a konyha Ilona asszony „birtoka” volt, a víz a padlástérben elhelyezett nagy tartályból szaladt lefelé, a világítást villanyáram biztosította. Ha kiment a biztosíték, maga az író javította meg. Az emeleten gyermekeinek, Rékának, Csabának és Ildikónak volt a székely ihletésű szobája. Nem felejthetem ki a Kusza névre hallgató házőrzőt sem a felsorolásból. A székely kapu hiányzik, fenyédi vagy kadicsfalvi faragómesterre várt az elkészítése, de a háború sok mindent elsodort.
Nyirő virtusból lett író, hasonlóképpen volt éveken keresztül molnár, mert a székely ember életében mindennél fontosabb a virtus. Ő tetőtől talpig székely volt. Tagja volt a Székely Dalegyletnek, a színjátszó csoportnak, ő maga volt rendezője a Júlia szép leány balladajátéknak, a díszleteket lelki jó barátja, Haáz F. Rezső tervezte, festette. Előfordult, hogy együtt játszott Ildikó leányával az udvarhelyi színpadon, akit Tündérkének becézett.
Uz Bence
Eredeti modellje Varságon született, fent a havasokban, Pál Sári Dénes, aki a Bagzos nevű tanyán élt. Az Uz Bence, az utászból havasi pásztorrá lett, furfangos észjárású székelyről szóló könyv először  1933-ban a szerző kiadásában jelent meg Haáz F. Rezső címlaprajzával. Magánál az írónál volt megvásárolható. Film is készült a regényből, Jávor Pálnak jutott a főszerep, Nyirő ajánlására a kézdivásárhelyi születésű Tompa Sándort (Pufit) is szerződtetik. A film  a székely ember furfangosságát,  az élethez, a nagyvilághoz való viszonyulását mutatja be, a siker nem marad el. A magyar filmgyártás remekbe szabott mesterműveként emlegetik, a világhírű góbé humor, a küzdő és mosolygó székely nép filmje az Uz Bence, hirdetik a korabeli lapok. Hargitafürdőn menedékházat neveznek el a főhősről. Az Uz Bence menedékház 1345 m tengerszint feletti magasságban található. Építését 1940-ben határozta el az Erdélyi Kárpát Egyesület csíkszéki osztálya, terveit Schmidt József építészmérnök készítette. Az adományokkal és kétkezi munkával támogatott turistaszállót 1942-ben avatták fel. Uz Bence a székely megmaradás jelképe.
Ilona asszony, donna Helena
Bedő Ilona tanítónő a marosvásárhelyi református temetőben alussza örök álmát. Nyirő József halálos ágyán is aggódik feleségéért, ezért utolsó írásában arra kéri a túlélőket: „Ha azonban mégis úgy fordulna, hogy elesem a harcban, kérlek téged, népem, hogy ne feledkezzél el szegény, öreg, árva, elhagyott donna Helenáról, aki infinitívusban beszéli a spanyol nyelvet, és utánam is küldjetek egy kurta, futó Miatyánkot!” Nyirő, ha tréfálkozott feleségével, nem felejtette el megjegyezni: „Ilus lelkem három nyelven tud: magyarul, székelyül s perfektül.”
Az író kérése meghallgatásra talált. Ilona asszony egy esztendeig élt Madridban egyedül, majd magyar emigránsok segítségével a hollandiai Dreibergenbe, egy református szeretetotthonba került. A román hatóságok hazatérési engedélyt adnak, az út Marosvásárhelyre vezet, ez a kijelölt hely. Bár kérelmezte 1948-ban, és meg is ígérték, az udvarhelyi lakás visszaadása elmaradt. Szerény anyagi körülmények között élt, kevéske nyugdíjból és román írószövetségi segélyből tengette napjait. Tasnádon halt meg, Csaba fiánál, úgy hozták haza koporsóban. A család kérésére Csiha Kálmán temette el 1984 áprilisában a húsvéti ünnepeken. (Közismert: a székelység egyik legnagyobb íróját a román hatalom nem engedte hazai földben megpihenni – szerk. megj.)
BALÁZS  ÁRPÁD 
(Eloszekelyfold.wordpress.com) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Musai-Muszáj találkozna Boc-kal
Emil Boc polgármester március 15-i ünnepi beszédében, a többnyelvű helységnévtáblákat számonkérő, protestáló személyre reagálva kijelentette, hogy bárhol és bármikor hajlandó megbeszélni a problémát („putem să avem un dialog oriunde şi oricând, şi nu îl voi refuza niciodată”).
Annak ellenére, hogy ez nem mindig volt így – ugyanis az elöljáró tavaly februárban nem jelent meg a táblaügy kapcsán szervezett közvitán, amelyre külön meghívót kapott a szervezőktől –, a lehetőséget megragadva Tunyogi Béla kolozsvári lakos, illetve a Musai-Muszáj mozgalom nevében Polacsek Péter, Felvinţi Maria Georgeta és Bethlendi András találkozót kért a város vezetőjétől. A találkozó során a mozgalom képviselői a kolozsvári többnyelvű helységnévtáblák ügyéről, a kolozsvári multikulturalizmusról, interkulturalizmusról és a többnyelvűség jelenlegi helyzetéről szeretnének az elöljáróval egyeztetni. Szabadság (Kolozsvár)

Nagyszentmiklósi Bartók-nap – a kerek évfordulók jegyében
A Nemzeti Énekkar mennyei éneke betöltötte a templomot
Április 2-án, szombaton a világhírű zeneszerző, a kiváló zongoraművész, a modern népzenegyűjtés egyik atyja, az etnomuzikológia nemzetközi szaktekintélye, Bartók Béla emléke előtt hajtott fejet születésének 135. évfordulója alkalmából szülővárosa, Nagyszentmiklós. A XV. Nagyszentmiklósi Bartók-nap keretében Bartók-kiállítás nyílt a Nákó-kastélyban, a résztvevők megkoszorúzták mindkét Bartók-emlékművet, majd az év zenei eseményére került sor a helyi római katolikus templomban, ahol a szegedi Mentés Másként Trió és az Aradi Filharmónia zenekarának koncertje mellett a mintegy nyolcvantagú Magyar Nemzeti Énekkar rendkívüli hangversenyét tapsolhatták meg a zenerajongók.
A jubileumi rendezvénysorozat a budapesti Bartók Archívum és Sógor Csaba EP-képviselő által összeállított Bartók-kiállítás megnyitójával kezdődött a Nákó-kastélyban. Dănuț Groza nagyszentmiklósi polgármester ez alkalommal megígérte, hogy a határon átnyúló román–magyar projekt keretében kívülről már megújult Nákó-kastélyt a közeljövőben belülről is felújítják, és a Bartók-múzeum is helyet kap benne. Molnár Zsolt Temes megyei képviselő a Bartók-kiállításról elmondta: a cél az, hogy a nagyszentmiklósi születésű zseniális zeneszerző életét és munkásságát eredeti hanganyagokkal illusztrálva bemutató kiállítás minél több városba eljusson, így Brüsszel, Temesvár és Nagyszentmiklós után a jövő héten a Budapesti Magyarság Házában is bemutatják, a Bánság-rendezvény keretében.
Az ünnepi rendezvény a Nákó-kastély előtt álló Bartók-szobor (Aurel Gheorghe Ardelean alkotása) és a Jecza Péter alkotta Bartók-emlékmű megkoszorúzásával folytatódott, ahol a Magyar Nemzeti Énekkar mesterien énekelte el az Európai Unió, Románia és Magyarország himnuszát.
A jubileumi rendezvény csúcseseményére az Avilai Szent Teréz római katolikus templomban került sor, ahol a fennállásának 15. évfordulóját ünneplő Pro Bartók Társaság elnöke, Tamás Sándor köszöntötte a közönséget. Az ünnepi hangversenyt a szegedi Mentés Másként Trió népzenei koncertje indította, archaikus hangszereken előadott, eredeti hangzású népzenei interpretációkkal lepték meg a hallgatóságot. Az Aradi Filharmónia kamarazenekara Enescu Balladáját és Bartók Béla Divertimento című művét adta elő, hegedűszólót játszott Lucian Petrilă, vezényelt Cristian George Neagu. Következett a Magyar Nemzeti Énekkar rendkívüli hangversenye, amelyet először vezényelt a kiváló dirigens, Somos János Csaba. A mintegy nyolcvantagú kórus Kodály Zoltán Jézus és a kufárok című műve mellett két Bartók-művet (Válogatás a 27 egynemű karból – női kar és az Est – férfikar) és erdélyi komponisták egy-egy darabját adta elő. Az Erdélyből származó Gyöngyösi Levente Missa Lux et Origo című miséjéből a Gloria-tétel csendült fel, a koncertet Orbán György Cor mundumszerzeményével zárták. A Nemzeti Énekkar csodás, mennyei éneke teljesen betöltötte a templomot, felejthetetlen élményt nyújtva a hallgatóságnak. A nagyszentmiklósi közönség vastapssal jutalmazta a kiváló produkciót.
A Magyar Nemzeti Énekkar a nagyszentmiklósi Pro Bartók Társaság meghívására lépett fel a jubileumi rendezvényen. „Nagyon fontos számunkra, hogy a budapesti vendégek láthatták, hogyan ápoljuk itt, Nagyszentmiklóson Bartók Béla emlékét – nyilatkozta lapunknak Tamás Sándor, a Társaság elnöke. – Első alkalommal látogatott a városunkba egy világhírű kórus, amelyet kicsit szorongva fogadtunk, hiszen nyolcvan embert vendégül látni nem kis feladat, de nagyon felemelő volt a jelenlétük mindenhol. Nekik köszönhetjük azt is, hogy az európai, a román és a magyar himnusz először csendült fel a nagyszentmiklósi Bartók-megemlékezéseken!”
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Határon Túli Magyar Színházak Szemléje a Thália Színházban
Öt nap alatt három színpadon tíz produkciót láthat a közönség a május 18-án kezdődő Határon Túli Magyar Színházak Szemléjén a budapesti Thália Színházban.
Május 18-án, szerdán a nagyszínpadon a kassai Thália Színház produkciójával kezdődik a színházi szemle. Moliére Mizantróp című darabját Czajlik József állította színpadra. Az előadás többek között olyan aktuális témákat dolgoz fel, mint a szólásszabadság, a másik személyes autonómiája, az ízlés képlékenysége, az igazmondás határai és a társas élet buktatói – olvasható a Thália Színház MTI-hez eljuttatott közleményében.
Mint írják, szintén a nyitónapon mutatja be az Arizona Stúdióban a marosvásárhelyi András Lóránt Társulat Fade out című mozgásszínházi produkcióját, amelynek rendező-koreográfusa Györfi Csaba.
Május 19-én, csütörtökön a nagyváradi Szigligeti Színház érkezik a fesztiválra: a nagyszínpadon Csiky Gergely Buborékok című vígjátékát játssza a társulat Novák Eszter rendezésében. Ugyanezen a napon az Arizona Stúdió közönsége a Marosvásárhelyi Egyetem produkcióját, Egressy Zoltán4x100 című tragikomédiáját láthatja, amelyet Sebestyén Aba jegyez rendezőként.
Május 20-án, pénteken a Yorick Stúdió előadásában Székely János Dózsa című monodrámáját tekintheti meg a közönség. A produkció rendezője Török Viola, Sebestyén Aba pedig ezúttal színészi minőségében lép fel.
Ugyancsak május 20-án az Új Stúdióban az Újvidéki Színház művészei, az ikonikus francia énekesnőről, Édith Piafról szóló Piaf-marche/ Piaf-menet című előadást játsszák, Mezei Kinga rendezésében és főszereplésével.
Május 21-én, szombaton az Arizona Stúdióban a Spectrum Színház játssza Matei Visniec Nyina, avagy a kitömött sirályok törékenységéről című darabját. A Franciaországban élő román szerző Csehov nyomán készült művét Török Viola rendezte.
A nagyszínpadon március 21-én ismét egy Molière-darab, az Úrhatnám polgár című komédia látható, amelyet a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház mutat be, Sardar Tagirovsky rendezésében.
Május 22-én, vasárnap a fesztivál záróelőadásaként, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának produkcióját, Lev BirinszkijBolondok tánca című darabját nézhetik meg az érdeklődők, amelyet a 4x100-hoz hasonlóan Sebestyén Aba állított színpadra.
A szemléről bővebb információ a színház honlapján olvasható.
Szabadság (Kolozsvár)

Lakatos István kolozsvári zenetörténész levelei Vita Zsigmondhoz
„Először kocsin átutazva, kisgyermek koromban láttam meg a kollégiumot. A sarkon állott sötéten, csendben, komoran. Hatalmas és kissé félelmetes volt azon az őszbe hajló napon, de csak futó pillantást vethettem rá. Aztán továbbrobogtunk, mert sürgetett az idő, és akkor még nem sejtettem, hogy visszatérek ide, itt fogok otthont találni.”, írja visszaemlékezésében Vita Zsigmond (1906–1998).
Valóban a továbbiakban Nagyenyed biztosította számára az otthont egy életen át, a kollégium pedig hasonlóképpen életre szóló szellemi táplálékot szolgáltatott számára. Itt végezte középiskolai tanulmányait, innen ment a kolozsvári egyetemre, ahonnan magyar–francia szakos oklevéllel tért haza; innen ment franciaországi tanulmányútjára, majd a kollégium dísztermében megtartott székfoglaló beszéde után a kollégium kinevezett professzora lett s kezdte el életre szóló hivatását. Közben jött a világháború, az ezt követő katonai internálás, majd az új kor parancsa által tanári állásából való menesztése. A sors viszont másként akarta és nem szakította el egykori Alma Materétől. Ennek nagykönyvtárában, a Bethlen Könyvtárban talált új munkahelyet, amely már a háború előtt elkezdett irodalmi, művelődéstörténeti tevékenysége folytatásához ideális lehetőséget biztosított a továbbiak során. Igy lett a kollégium, a város krónikása, közismert és elismert irodalom- és művelődéstörténész, minek eredményeként tanulmányai, kötetei, cikkei előkelő helyet foglaltak s foglalnak el az erdélyi, és ugyanakkor az egyetemes magyar irodalmunkban. A Bethlen Könyvtárba beadott igen gazdag irodalmi, közművelődési hagyatéka is minden tekintetben állításomat igazolja. Sokszázan keresték föl, hazai és anyaországi tollforgatók, szakemberek leveleikkel, amelyekben szaktanácsot, felvilágosítást, tájékoztatást igényeltek, illetve saját tapasztalataikat, megvalósításaikat, örömeiket igyekeztek megosztani enyedi partnerükkel, barátjukkal, Vita Zsigmonddal. E röpke bevezető alapján úgy gondolom, születése 110. esztendejében ez alkalommal azon leveleket érdemes elsőként leközölni a levelesládából, amelyeket annak idején Lakatos István kolozsvári zenetörténész intézett barátjához, Vita Zsigmondhoz Nagyenyedre, s amelyek az említett hagyaték szerves részét képezik.
Lakatos István a kolozsvári unitárius kollégiumban végezte tanulmányait, a budapesti Műegyetemen építészmérnöki oklevelet szerzett, majd a Bolyai Tudományegyetemen művészettörténetből, etnográfiából és irodalomtörténetből doktori címet szerzett. Közben zenei tanulmányokkal is foglalkozott s így lett a Marianum zeneiskolájának hegedűtanára, majd a George Dima Zeneművészeti Főiskola zenetörténeti tanszékének előadó tanára, a Román Akadémia kolozsvári fiókjának főkutatója, melynek keretében az erdélyi magyar, román és szász zenekultúra történetével, kutatásával foglalkozott.
GYŐRFI DÉNES
Kolozsvári magyar muzsikusok emlékvilága - Szemelvények a XIX. század zenei írásaiból /Téka, Kriterion, 1973. – Szerk. Lakatos István.
Szabadság (Kolozsvár)

ELLE-konferencia a PKE-n
Az idei tanácskozásra hat országból hatvankilenc előadó érkezett tudományos dolgozattal. Az ELLE (English Language and Literatures in English) című nemzetközi konferencia immár hatodik alkalommal zaljott a Partiumi Keresztény Egyetemen.
A konferenciát a PKE Angol nyelv és irodalomtudomány illetve Modern Nyelvek tanszéke szervezi a budapesti Károli Gáspár Egyetemmel közösen. A konferencia évek óta nagy sikernek örvend mind a külföldi, mind a hazai szakemberek körében. Az idei tanácskozásra hat országból hatvankilenc előadó érkezett tudományos dolgozattal. A rendezvényt dr. Bökös Borbála, az Angol Nyel és Irodalomtudomány tanszék vezetője, és Dr. Maior Enikő, a Modern Nyelvek tanszék vezetője nyitotta meg. Az egész napos rendezvény remek alkalmat biztosított arra, hogy a résztvevők szakmai eszmecserét folytassanak azokban a témakörökben, amelyekben oktatási vagy kutatási tevékenységet fejtenek ki. Mindez lehetőséget adott számukra arra, hogy meghallgassák és közösen értelmezzék a legújabb kutatási eredményeket, illetve akár az angol nyelv oktatásával kapcsolatos tapasztalatokat cseréljenek.
A szekciók témaköre a bölcsészettudományok széles palettáját ölelte fel: angol és amerikai irodalom, angol-amerikai történelem, kultúra és média, multikulturalizmus, többnyelvűség, az angol nyelv tanításának módszertana és fordítástudományok. Az idei konferencián két neves szakember plenáris előadását hallgathatták meg az érdeklődők: Dr. Szaffkó Péterét (a debreceni egyetem professzora, a PKE angol nyelv és irodalomtudomány tanszékének alapítója), és Dr. George Volceanovét (a bukaresti Spiru Haret egyetem professzora). Újdonságnak számított, hogy idén a PKE és a Károli Gáspár Egyetem mesteri szakos hallgatói külön szekcióban kaptak lehetőséget dolgozataik bemutatására. A tudományos rendezvényen elhangzott legszínvonalasabb előadások publikációs lehetőséget kapnak: konferenciakötetben fognak megjelenni.
erdon.ro

Hetvenéves a színművészeti egyetem
A művészetek igazi otthona
Tegnap délelőtt rövid, tartalmas rendezvényen ünnepelték meg a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem fennállásának 70.évfordulóját. Az ünnepi felszólalások és az egyetem diákjai által bemutatott művészi műsor mellett az esemény fénypontja az első évfolyam végzőseinek a kitüntetése volt.
Rövid kortárs táncelőadás után dr. Sorin Crisan professzor, az egyetem rektora szólalt fel. Köszöntötte a meghívott egyetemvezetőket: dr. Dávid Lászlót, a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának rektorát, dr. Kelemen András dékánt és dr. Tatiana Danescut, a Petru Maior Egyetem rektorhelyettesét.
A Művészeti Egyetem rektora elmondta, I. Mihály román király 1946. április 9-én írta alá a 276-os törvényt, amellyel létrehozta a kolozsvári magyar művészeti konzervatóriumot, amelyet a későbbiekben Marosvásárhelyre költöztetett intézet elődjének tekintenek. Az évtizedek során sikerült tisztességgel és becsülettel képviselni és véghezvinni a felvállaltakat mind a magyar, mind a később megjelent román karokon, megfelelő versenyhelyzetet teremthettek a diákok között az oktatási folyamat minőségének megőrzése érdekében. Majd megköszönte Mihály királynak, hogy aláírta a dekrétumot, és büszkén jelentette ki, hogy ez a megemlékezés is méltó ahhoz az eseménysorozathoz, amelyet majd Marosvásárhely szabad királyi városi rangja elnyerésének 400. évfordulója alkalmából szerveznek.
A felszólalók sorában Lucian Goga prefektus következett, aki biztosította a megjelenteket, hogy intézménye továbbra is támogatja az egyetemet, amely "megvalósította a multikulturalitást".
Az ünnepi beszédeket megszakította az egyetem média szakos hallgatóinak az ünnepi alkalomra készített filmje, amely kiválóan tükrözte azt a hangulatot, amely az egyetemre jellemző. Ebben a "légkörben" lépett mikrofonhoz dr. Balási András rektorhelyettes, aki a rá jellemző humoros köszöntőben többek között kifejtette, nem kell a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemet más, több száz éves, hasonló oktatási intézményekhez hasonlítani, hiszen 70 év alatt is lehet sikereket, eredményeket elérni. Sok hullámvölgy volt az intézet történetében, de mindig sikerült túlélnie és igazi otthont teremtenie a művészeteknek.
A román zeneszakos kar másodéves hallgatói egy spirituálét adtak elő, majd dr. Oana Leahu professzor, a román művészeti kar dékánja üdvözölte a korábbi rektorokat, dr. Béres Andrást, dr. Gáspárik Attilát, volt tanárokat, kollégáit, többek között Rókay Vilmost, Dana Frentet, Oana Panat és külön Kovács Leventét, megköszönve, hogy jelenlétükkel megtisztelték a rendezvényt, és megerősítették azt a gondolatot, hogy az egyetem igazi alkotó családként működik.
Orbán Beáta és George Pop másodéves táncművészeti hallgatók lírai etűdje következett, majd Illés Alexa és Kilitti Krisztián mesterképzős színművészetis hallgatók dr. Strausz Imre tanár zongorakíséretében Andrew Lloyd Webber Az operaház fantomja című musicaljéből adtak elő dalokat.
Felszólalt dr. Kós Anna, a magyar művészeti kar dékánja, aki többek között kifejtette, nehéz lenne számvetést készíteni a 70 éves múltról, hiszen a színpadi művészet a pillanat művészete. Nehéz úgy oktatni, hogy mindig a trendet kövessék, mutassák meg a diákoknak. De az biztos, hogy a 70 év igazolja, olyan tanárok oktattak itt, akik nemcsak tudásuk legjavát adták át, hanem szakmájuknak fanatikusai voltak és most is azok. Azt is fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az egyetem mindig is befogadó intézmény volt, a szó szoros értelmében, nyitott a fejlődés, a művészeti ágak, az új, a kísérletek irányába. Az említettek az oktatási intézmény erősségei – mondta.
Meglepetés mozzanata is volt az eseménynek. Dr. Sorin Crisan rektor érdemoklevelet adott át az intézet két "háttérmunkásának", akik nélkülözhetetlenek a közös munkában. Az elismerés Sipos Leventének, az intézmény gazdasági igazgatójának és Szász Imre világosítónak járt.
Végül, de nem utolsósorban Kovács Levente rendező-tanárnak jutott az a megtiszteltetés, hogy bemutassa az eseményen megjelent, 1965/66-ban végzett hajdani diákokat, akiket színpadra hívtak, és a mester külön-külön, személyes élményeit megosztva, humorosan is bemutatott. Név szerint Dobos Imrének, Miske Lászlónak, Székely M. Évának, Szélyes Imrének és Szőke Istvánnak tapsolhattak az intézmény jelenlegi tanárai, diákjai. Egészségi állapota miatt nem jöhetett el, de üdvözletét küldte a Budapesten élő – szintén ezen az évfolyamon végzős – Rajhona Imre. Mindannyian arany oklevelet vehettek át a rektortól.
Végül az 50 évvel ezelőtt végzettek a mostani diákokkal együtt énekelték a Stúdió Színház színpadán a Gaudemus igiturt. Azok, aki pezsgőzés után visszatértek a nézőtérre, Apostolache Zénó együttesének tangóműsorát láthatták, hallgathatták meg.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Megkésett méltatás
Nem érzem eléggé feljogosítottnak magam, hogy Gazda Józsefről írjak 80. születésnapja kapcsán. Elmúlt, április elején volt, s bizony hiába vártam, hogy legalább az évfordulós rovatban valamelyik napilapunkban bár az egy-két mondatos köszöntések között az ő neve is felbukkanjon. Még szerencse, hogy a Csoma-ünnepség egyik szónoka ezt is megemlítette, de azon túl semmi.
Sok évvel ezelőtt tanárként ismertem meg, híres magyartanárként. Igaz, akkor Kovásznán nem is lehetett más, csak elismert pedagógus, olyan szellemi műhely tagjaként, ahol az alaphangot vele együtt adta meg Fábián Ernő, Tompa Csaba, valamivel később Farkas Árpád, Zágoni Attila és mindazok, akik akkortájt a még nagyon fiatal orbaiszéki tanintézetnek kivívták az országos elismerést. A korábban Nagyenyeden is bemutatkozott magyartanár hazajött Háromszékre, de már ismerték a nevét, akik az akkori magyar közéleti és irodalmi, művészeti lapokat forgatták.
Jelen volt a Megyei Tükör indulásánál, Dali Sándor főszerkesztő segítségül hívta nagyon fiatal csapata erősítésére, s már az első lapszámban jelentkezett egy Kovásznáról szóló hangulatos írással. Neve szorosan egybefonódott az egyre izmosodó háromszéki szellemi, művelődési élettel, s ma csak csodálattal idézhetjük mindazokat a területeket, ahol ő nem csupán megfordult, de maradandót is hagyott. Időnkénti közszereplése során felsorakoztatott elfoglaltságainak láttán az ember önkéntelenül is megemeli előtte kalapját: tanár, utazó, művészettörténész, műkritikus, politikai elemző, szépíró, színházkritikus, színházi rendező, tudományos kutató, nagy kihatású rendezvények szervezője, szociológus, szociográfus, könyvszerkesztő, újságíró, művészetpártoló…
Ki tudja, mit nem mondtam még el? Megjelent köteteinek felsorolása nem e rövid méltató cikkbe illik, de az biztos, ezek nélkül jóval szegényebbek lennénk. Azt viszont megemlítem, hogy ő volt az első, aki Tamási Áron színműveit diákjaival rendre színre vitte, időnként merész irodalmi összeállításokkal lepte meg híveit és munkáját gyanakvással figyelő ellenlábasait, elemzéseivel nagyban hozzájárult a színházi és képzőművészeti élet megújhodásához. Úgy hiszem, az ő pályája még most is felfelé ível, s ehhez kívánunk neki további erőt!
Péter Sándor
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A Tánc Világnapja – Kolozsváron és Budapesten is ünnepelnek
Táncszínházi produkcióval ünnepli A Tánc Világnapját a kolozsvári Bogáncs–Zurboló Egyesület ma, április 29-én, pénteken délután és este a Tranzit Házban (Malom/Bariţiu utca 16. szám). Délután 6 órától a szamosújvári Kaláka Néptáncegyüttes előadását (Kisnemesek) tekinthetik meg az érdeklődők, majd Haver, Buráló! címmel a Zurboló Táncegyüttes dekonstruktív koreográfiája következik, amelyet a magyarlónai Kovács Simon „Buráló” prímás emlékére készítettek. Fél 8-tól aztán fordított sorrendben ismétlik meg az előadásokat.
A világnapot 1983 óta a klasszikus balett óriásának nevezett Jean-Georges Noverre (1727–1810) születésnapján, április 29-én tartják.
A Nemzeti Táncszínház és a Magyar Táncművészek Szövetsége idén is nagyszabású gálával ünnepli A Tánc Világnapját a budapesti Müpában. A gálán adják át a szövetség szakmai díjait, valamint az Imre Zoltán-díjat, az Ifj. Nagy Zoltán Alapítvány díjait és a Fülöp Viktor-ösztöndíjakat – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
A műsorban közreműködik a Magyar Nemzeti Balett, a Győri Balett, a Magyar Állami Népi Együttes, a Pécsi Balett, a Nagyvárad Táncegyüttes, a Góbi Rita Társulat, a Magyar Táncművészeti Főiskola, a Győri Tánc-, és Képzőművészeti Iskola, valamint a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola. Az estet Dimény Levente, a Nagyvárad Táncegyüttes művészeti vezetője rendezi.
Szabadság (Kolozsvár)

Az összes erdélyi kőszínház képviselteti magát Kisvárdán
Huszonöt színdarabot és egy gálaelőadást láthat a közönség a június 17. és 25. között huszonnyolcadik alkalommal megrendezendő Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján, amelyen valamennyi erdélyi magyar kőszínház fellép.
A felső-szabolcsi kisváros és a fesztivál honlapján olvasható információk szerint a versenyprogramban a korábbi évekhez képest több díszbemutatót tartanak, az érdeklődőket pedig kifejezetten közönségbarát produkciókkal várják majd a fesztivál négy helyszínén, a Művészetek Házában, a Várszínpadon, a Rákóczi Stúdióban és Bessenyei György Gimnáziumban.
A műsort Balogh Tibor színházi szakíró állította össze, aki korábban már tagja volt a kisvárdai fesztivál zsűrijének. A versenyprogramban tizennégy romániai, nyolc magyarországi, öt szerbiai, két szlovákiai és egy kárpátaljai társulat mutatja be színdarabjait. Várhatóan tizenkét versenyelőadás lesz, hármat pedig az úgynevezett hallgatói minifesztivál keretében tekinthet meg a nagyérdemű.
A rendezvény június 17-én a Magyar Képzőművészeti Egyetem látványtervező szakának első- és másodéves hallgatói által összeállított kiállítás megnyitójával veszi kezdetét, az első előadás a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Csehov A sirály című darabja lesz. A hivatalos megnyitó után este kilenc órától a Csíkszeredai Csíki Játékszín Hippolyt, a lakáj, majd a marosvásárhelyi András Lóránt Társulat Fade out című darabjait láthatja a közönség.
A csíkszerdai társulat a nyitónapon megtartott előadása mellett Spiró György Az imposztor című drámáját is színre viszi, de szerepel a programban a Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház Szent Terézről, a karmelhegyi Boldogasszony rendjének szerzetesnőjéről szóló költői előadása, A lélek röpte, Gábor Andor, Bakonyi Károly és Szirmai Albert jegyezte népszerű operett, a Mágnás Miska a budapesti Turay Ida Színház tolmácsolásában, Szíjártó Tímea-Aletta Az eset című drámája a nagyváradi Szigligeti Színház színrevitelében.
Érdekes előadásnak ígérkezik Ingmar Bergman svéd filmrendező Őszi szonáta című filmjének forgatókönyvéből készült színpadi játék, amelyet a Zentai Magyar Kamaraszínház, a Komáromi Jókai Színház, a soproni Petőfi Színház, a mikházi Széllyes Sándor Csűrszínház, a győri Forrás Színház és a Pesti Magyar Színház koprodukcióban mutat be, az ExperiDance tánckara és békéscsabai Jókai Színház Frank Sinatra A hang - egy életmű hangban és táncban című darabja, valamint a híres francia énekesnőről, Edith Piafról szóló Piaf-menet című előadás a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház és az Újvidéki Színház közös produkciójában.
A bemutatók sorában három Moliere-darabot is láthat a közönség: az Úrhatnám polgárt és A nők iskolája című vígjátékokat a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és a marosvásárhelyi Spectrum Színház hozza el Kisvárdára, míg a dramatikus Mizantrópot a Kassai Thália Színház állítja színpadra.
A veszélyesnek minősített épülete miatt tavaly bezárt bukaresti Nottara Színház Eugene Ionesco Az új bérlő, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház a Hair, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Lev Birinszkij Bolondok tánca, a beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül, míg a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Bartis Attila A nyugalom című darabjával versenyez a fesztivál díjaiért.
A közönség megtekintheti emellett a budapesti Madách Színház Csoportterápia című musicaljét; William Shakespeare klasszikusát, a Rómeó és Júliát a Kaposvári Egyetem Színházi Intézetének harmadéves színészosztálya előadásában; Garaczi László és Toepler Zoltán Brahms és a macskák című színjátékát a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház tolmácsolásában; Székely Csaba A Homokszörny című színpadi művét a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház bemutatásában és a Kolozsvári Állami Magyar Színház Hullámtörés című előadását.
Június 25-én, az utolsó fesztiválnapon a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színháza Sergi Belbel Halál című drámáját, a budaörsi Latinovits Színház pedig Szigligeti Ede klasszikusát, a Liliomfit viszi színre. A díjátadással egybekötött záróünnepség után a Fővárosi Nagycirkusz művészei adnak gálaműsort.
Krónika (Kolozsvár)

Aki lefestette Petőfit és Bem tábornokot
Egy verseskötet elején levő ajánlás indította arra a csíkszeredai Nagy Gyöngyvért, hogy utánanézzen, ki is a kötet szerzője. Mint kiderült, az üknagymamája testvéreként számon tartott Mezei József nem is annyira költőként, hanem festőként jeleskedett.
„Édesanyám kapott ajándékba édesapámtól egy kis verseskötetet, mely Mezei József magánkiadásában jelent meg 1870-ben, s melyet a költő ajándékozott a lánytestvérének, az én ükanyámnak, amit ajánlósorai is igazolnak: Murin Andrásné, született Mezei Mária kedves húgomnak, emlékül Mezei József, 1870. Utánanéztem interneten, hogy ki ez a Mezei József költő, de nem találtam róla semmit, aztán, ahogy kezdtem olvasgatni a verseit, felfigyeltem azokra a sorokra, hogy »hol vagy szép múzsám, festészet múzsája, elpártoltál-e tőlem hűtlenül?«. Akkor jöttem rá, hogy ő festő volt, és ez alapján kezdtem keresni” – elevenítette fel a két évvel ezelőtt kezdődő kutatás első lépéseit Nagy Gyöngyvér.
Akkor még nem tudta biztosan, hogy az ő rokona azonos-e a festő Mezeivel. Kutatni kezdett hát, levéltáraknak, plébániáknak, muzeológusoknak írt, helytörténészekkel vette fel a kapcsolatot. Minél jobban beleásta magát a témába, annál több ösztönzést kapott arra, hogy folytassa a kutatást.
„Fontosnak tartottam, hogy az anyakönyvét meglássam. Mivel Kislétán született, írtam a nyíregyházi római katolikus egyházmegyének, hogy keresem az anyakönyvi nyilvántartását, azt a választ kaptam, hogy keresték, de a környező falvakban sem találják. Végül Pócspetriben találtuk meg egy véletlen folytán. A festőművész utolsó éveit Budafokon élte, egy ottani helytörténésszel, Bartos Mihállyal is felvettem a kapcsolatot, aki több esetben is segítségemre volt a kutatásban, tőle kaptam meg Mezei József gyászjelentőjét. Ő mindvégig biztatott és hasznos tanácsokkal látott el” – mesélte Nagy, aki aztán a festő több képét is felkutatta, valamint a Vasárnapi Újságban a visszaemlékezéseit is megtalálta.
Az akkor mérnökként dolgozó Mezei 1846-ban ismerkedett meg Petőfi Sándorral Szatmáron, akit még abban az évben meg is festett. Barátságukról több feljegyzésben is olvashatunk. 1880-ban a Vasárnapi Újság közli a képet, olvasói visszajelzések szerint Petőfinek ez az egyik leghitelesebb portréja. Mezei a szabadságharcban tüzértisztként harcol Bem tábornok csapatában. Petőfi és a tisztikar biztatására Bem tábornokot is meg akarja festeni, ám a tábornokot nem lehetett rávenni. A tábornok portréját 1860-ban, emlékezetből festi meg, melyet 1867-ben sokszorosítanak, ezeket a reprodukciókat eladták és a befolyt összeggel az akkor már vak festőt segítették pártolói.
„Nagyon termékeny festő volt, a forradalom után, az ötvenes évek elején kezdett festegetni. Nagybányán rendelést kapott, a máramarosszigeti templom főoltárképe az ő festménye, Csomaközön négy oltárképe van. Orbán Balázzsal bejárta Székelyföldet és együtt fényképeztek, a Székelyföld leírása első három kötetében találhatók a fotói. Szembetegsége gátolta meg, hogy a későbbiekben Orbán Balázzsal dolgozzon. Ekkor még látott, Péczeli Ignác professzor kezelte, aki Kodály Zoltán feleségének volt a dédapja. Sok ilyen érdekes dolgot találtam, ismerte Arany Jánost, Szendrey Júliát például. Tíz éven keresztül Jókai nagynénjének lakásában lakott. Sok-sok örömmel járt ez a kutatás, és azt hiszem, ezt csak abbahagyni lehet, befejezni nem” – véli Nagy Gyöngyvér.
A kutatásról és Mezei Józsefről bővebben május 6-án tudhatnak meg többet az érdeklődők. A Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadássorozat keretében délután 18 órától Nagy Gyöngyvér Mezei József megtalálása címmel tart előadást a csíkszeredai polgármesteri hivatal gyűléstermében.
Mezei Józsefről
Mezei József 1823. május 11-én született Kislétán. Gimnáziumi tanulmányait az 1830-as évek elején kezdte Máramarosszigeten, később Szatmárnémetiben folytatta. Ekkor már arcképeket is készített. A fővárosban tanult tovább, 1846-ban mérnöki vizsgát tett, és visszatért Szatmárnémetibe. Itt ismerkedett meg Petőfivel is. Rá egy évre Itáliába ment tanulmányútra, majd 1848-ban részt vett a szabadságharcban, az erdélyi hadjáratban Bem tábornok seregében volt tüzértiszt.
1850-ben Pesten tanulmányozta a festészetet, '51-ben pedig megfestette egyetlen önarcképét, amely a Magyar Nemzeti Galériában látható. 1852-ben Nagybányán megnősült, Pestre költözött, oltárképeket kezdett festeni. 1861-ben meghalt egyetlen kislánya nyolcéves korában. 1862-ben kiújult a szembetegsége, 1863-ban készítette el az utolsó ismert festményét, a nagybányai Szentháromság-templom nagyméretű főoltárképét. Utolsó éveit Budafokon töltötte, 1882. szeptember 8-án halt meg, a Kerepesi temetőben temették el.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Párbeszéd kialakítása a cél
Hagyományteremtő szándékkal, első alkalommal került megszervezésre Nagyváradon 2016. április 28. és 29. között az I. Erdélyi Történelemtudományi Doktorandusz Konferencia.
Az ülésszak témája: Új kihívások és válaszok az erdélyi történelemkutatásban volt. A rendezvényt a Romániai Magyar Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Szövetségének Bihar Megyei Szervezete a Nagyváradi Egyetem, Történelem tanszékével közösen szervezte.
A magyar és román nyelvű konferencia megnyitójára április 28-án 14 órától került sor a Nagyváradi Egyetem, Egyetemi Könyvtárának konferenciatermében. A meghívottakat Tőtős Áron, történész, a rendezvény ötletgazdája és főszervezője köszöntötte. Megnyitó beszédében elmondta “híd kívánunk lenni, amely összekapcsolja az Erdély történetével foglalkozó román, magyar, illetve más nyelven beszélő kutatókat. E mellett tettük le a voksunkat, akkor amikor két nyelven szerveztük meg a konferenciát. Célunk a szakmai alapon nyugvó párbeszéd és a közös munka kialakítása.” Hozzátette, hogy nem „sok olyan rendezvény létezik, amely kimondottan az Erdély történetét kutató személyeket, azon belül pedig a doktoranduszokat célozza meg, függetlenül attól, hogy ki milyen nyelvét beszél”. A Nagyváradi Egyetem Történelemtudományi Tanszékének részéről az egybegyűlteket dr. Gabriel Moisa egyetemi tanár köszöntötte. A román történetírásra és Románia 1945 utáni időszakára specializálódott történész rámutatott „nem kis dolog, hogy azon koordináták mentén tallálkozzunk, amelyek összekötnek bennünket”, utalva azokra a történészekre, „akik lelkiismeretesen, szakmai kritériumok mentén vizsgálják a történelmet”. Beszédében kiemelte, hogy „nem járhatunk külön utakon, ha tisztességesen vizsgáljuk a történelmet”. Az általa tartott plenáris előadás témája Erdély története a román historiográfiában volt, különös tekintettel az 1945 utáni időszakra. Állítása szerint az 1945 utáni időszak Erdélyre vonatkozó történetírásának irányát többé-kevésbé a hatóságok határozták meg. A nemzeti eszmék terjesztésére, politikai célokra használták fel. A korszakban Erdély története a kommunista ideológia nyomása alatt íródott.
A résztvevő doktorandusz és néhány még felvételi előtt álló végzős magiszteri hallgató egy-két kivételtől eltekintve erdélyi születésű vagy kötődésű, akik tanulmányaikat, kutatásaikat a Babeș-Bolyai és Eötvös Lóránd Tudományegyetemeken, a Nagyváradi Egyetemen, a Román Tudományos Akadémia, George Barițiu Történettudományi Intézetében, nem utolsó sorban pedig az Eszterházy Károly Főiskolán végzik. A sokszínű előadások tematikájukat tekintve felölték úgy az állam és egyház, mint az urbanizáció, térszerkezet, építészettörténet, népesedési folyamatok, társadalom, elit vagy épen a hadtörténet témakörét.
Kétnyelvű előadások és élénk vita
A rendezvény folytatásaként sor került az 1. és a 2. szekció előadásaira. A tagozatokat a rendezvény meghívottja dr. Pál Judit egyetemi tanár, történész a Babeș- Bolyai Tudományegyetem oktatója vezette. Az előadásokat a hallgatóság részéről élénk érdeklődés fogadta. Az előadások úgy magyar, mint román nyelven zajlottak. Minden szekció után lehetőség volt a kérdések feltevésére, a szakmai kérdések megvitatására. A résztvevők ki is használták ezt az időt. Olyannyira, hogy a legutolsó előadás elmaradása miatt nyert közzel fél órával is okosan sáfárkodtak a résztvevők: egyaránt jutott idő minden felmerült kérdés megválaszolására, illetve a problémák megvitatása sem maradt el. A rendezvény szakmai részének zárásaként egy rövid belvárosi séta, majd vacsora következett.
Erdély a magyar historiográfiában
A konferencia, másnap a Continental Hotel konferencia termében folytatódott. A napot dr. Bárdi Nándor, az MTA TK Kisebbségkutató Intézetének osztályvezető plenáris előadása nyitotta meg. Előadásának középpontjában Erdély, Románia és a romániai magyar kisebbség történetével foglalkozó 1989 utáni magyar nyelvű szakirodalom nagy témái és kutatásai programjai álltak. Expozéjában elsőként Erdély helyzetét körvonalazta a magyar historiográfiában. Szerinte 1918 előtt Erdély a magyar történetírás szerves részét képezte. 1918 után pedig úgy a magyar, mind a román historiográfiát erősíti. Az 1989 utáni időszak kapcsán kiemelte a forráskiadások jelentőségét, amely elsősorban az Erdélyi Múzeum Egyesület nevéhez köthető, de itt is elsősorban a középkor és a koraújkor dominál. Kitért az általa „demitizálóknak” nevezett történészek munkásságára is. Megindultak vagy folytatódtak a különböző problémák feltárása, úgy mint intézménytörténet, helyi közösség működése, emlékezet, örökségesítés, történeti demográfia stb. Az előadás folytatásában röviden összegezte, hogyan tematizálódik Erdély, a románok, az erdélyi magyarság; 1920 után hogyan alakult a román-magyar viszony, a romániai magyar kisebbség története. Bárdi Nándor kifejtette azon álláspontját is, miszerint a román- és magyartörténetírás közötti párbeszéd kialakításáért sokat tehetne a társadalomtörténet, a magyar szakkönyvek román nyelvű megjelentetése. A plenáris előadás után a szekcióelőadások kerültek sorra.
Lesz folytatás
A konferencia résztvevőinek aktív érdeklődése mellett nem maradhatott el a beígért várlátogatás sem. A várat Mihálka Nándor nagyváradi régész-történész mutatta be. Az érdeklődő közönség megtekinthette a nemrég felújított és funkciójában is megujúlt történelmi örökséget.
A kétnapos tudományos ülésszakot Tőtős Áron főszervező és Székely Tünde a Romániai Magyar Doktoranduszok Országos Szövetségének elnöke zárta. Előbbi miután röviden összegezte a rendezvény tapasztalatait, ígéretet tett, hogy amennyiben szakmailag színvonalas munkák születnek az előadásokból, úgy tanulmánykötet formájában is közzéteszik azokat. A konferenciát jövőre is megkívánják szervezni. Utóbbi röviden ismertette a RODOSZ felépítését, célját illetve kitért a legfontosabb rendezvényekre is, amelyek jelen konferenciával is gazdagodtak.
A rendezvény nem valósulhatott volna meg Magyarország Kormányának Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégium támogatása nélkül.
RODOSZ Bihar sajtóközlemény
erdon.ro

Fiatal történészek tanácskoztak Nagyváradon
Kétnyelvű előadásokkal kezdték lebontani a magyar és román történetírás közti falat.
Hagyományteremtő szándékkal szervezték meg Nagyváradon 2016. április 28-29. között az I. Erdélyi Történelemtudományi Doktorandusz Konferenciát. Az ülésszak témája: Új kihívások és válaszok az erdélyi történelemkutatásban volt. A rendezvényt a Romániai Magyar Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Szövetségének Bihar Megyei Szervezete a Nagyváradi Egyetem Történelem tanszékével közösen szervezte.
Párbeszéd kialakítása a cél
A magyar és román nyelvű konferenciát a Nagyváradi Egyetem Egyetemi Könyvtárának konferenciatermében nyitották meg. A meghívottakat Tőtős Áron, történész, doktorandusz (ELTE), a rendezvény ötletgazdája és főszervezője köszöntötte. Megnyitó beszédében elmondta “híd kívánunk lenni, amely összekapcsolja az Erdély történetével foglalkozó román, magyar, illetve más nyelven beszélő kutatókat. E mellett tettük le a voksunkat azzal, hogy két nyelven szerveztük meg a konferenciát. Célunk a szakmai alapon nyugvó párbeszéd és a közös munka kialakítása.” Hozzátette, hogy nem „sok olyan rendezvény létezik, amely kimondottan az Erdély történetét kutató személyeket, azon belül pedig a doktoranduszokat célozza meg, függetlenül attól, hogy ki milyen nyelvét beszél”. A Nagyváradi Egyetem Történelemtudományi Tanszékének részéről az egybegyülteket dr. Gabriel Moisa egyetemi tanár köszöntötte. A román történetírásra és Románia 1945 utáni időszakára specializálódott történész rámutatott „nem kis dolog, hogy azon koordináták mentén találkozzunk, amelyek összekötnek bennünket”, utalva azokra a történészekre, „akik lelkiismeretesen, szakmai kritériumok mentén vizsgálják a történelmet”. Beszédében kiemelte, hogy „nem járhatunk külön utakon, ha tisztességesen vizsgáljuk a történelmet”. Az általa tartott plenáris előadás témája Erdély története a román historiográfiában volt, különös tekintettel az 1945 utáni időszakra. Állítása szerint az 1945 utáni időszak Erdélyre vonatkozó történetírásának irányát többé-kevésbé a hatóságok határozták meg. A nemzeti eszmék terjesztésére, politikai célokra használták fel. A történelem a kommunista ideológia nyomása alatt íródott.
A résztvevő doktorandusz és néhány még felvételi előtt álló végzős magiszteri hallgató egy-két kivételtől eltekintve erdélyi születésű vagy kötődésű, akik tanulmányaikat, kutatásaikat a Babeș-Bolyai és Eötvös Lóránd Tudományegyetemeken, a Nagyváradi Egyetemen, a Román Tudományos Akadémia George Barițiu Történettudományi Intézetében vagy az Eszterházy Károly Főiskolán végzik. A sokszínű előadások tematikájukat tekintve felölelték mind az államot és egyházat, mind az urbanizációt, térszerkezetet, építészettörténetet, népesedési folyamatokat, mint a társadalmat, eliteket vagy éppen a hadászatot.
Kétnyelvű előadások és élénk vita
A rendezvény folytatásaként sor került az 1. és a 2. szekció előadásaira. A tagozatokat a rendezvény meghívottja, dr. Pál Judit egyetemi tanár, történész a Babeș- Bolyai Tudományegyetem oktatója vezette. Demjén Andrea, a Román Akadémia George Bariţiu Történeti Intézet Doktori Iskola ( Kolozsvár) doktorandusza és egyben a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton múzeum munkatársa a történetírás egyik elhanyagolt területét, az erdélyi vesztegintézeteket mutatta be. Részletesebben a Gyergyószentmiklóshoz közeli, Moldva felé vezető úton elhelyezkedő pricskei intézet adatait rekonstruálta bevonva a georadaros felméréseket, a régészeti kutatásokat (2009-2013, 2015), az archeozoológiai vizsgálatokat, az írott forrásokat, grafikai megjelenítéseket. Mint kiderült, a 18. század második felében virágzó pricskei vesztegintézet fontos adatokkal szolgál a Habsburg-kori Kelet-Erdély anyagi kultúrájának megismeréséhez, valamint a kevéssé népszerű újkori régészet fontosságára is felhívja a figyelmet.
Cristian Culiciu, a Nagyváradi Egyetem történész doktorandusza a sajtó hírközléseire alapozva a nagyváradi felsőoktatás 1963-1989 közötti helyzetét vázolta fel. Az 1780-1934 közt működő váradi Jogi Akadémia mellett a helyi Tanítóképzőről (1963-1974) és technikai (mérnöki, mechanikai) képzésről (1974-1989) is szó esett, felvillantva a diákok melléktevékenységeit (kulturális és sportélet, irodalmi körök, újságírás).
Bartha Zoltán, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Ökumené Doktori Iskola (Református Hitoktatói Kar) hallgatója a 18. századi erdélyi nemesség felekezetváltási okait vizsgálta meg, kiemelve a rang, hivatal könnyebb megszerzése, vallási meggyőződés helyett a szerelmet indító tényezőket. Példaként a korabeli botrányhős, Macskási Krisztina esetét hozta fel, aki válóperbe kezdett első férjével, Bethlen Istvánnal, mert beleszeretett Váradi Istvánba. Bethlen halála után hozzá is ment Váradihoz, de ez a házasság se tartott sokáig. A protestáns Macskási Bécsben áttért a katolikus vallásra, így házasságát érvénytelenítették és hozzá mehetett harmadik és egyben utolsó férjéhez, Dósa Mihályhoz. Macskási Krisztina lánya, Julianna lemásolta anyja hibáit.
Ladó Ágota, a BBTE Történelem, kultúra, civilizáció Doktori Iskolájának hallgatója és a csíkszeredai Csíki Székely Múzeum munkatársa az 1876-os megyerendezés okán falusias jellegét leküzdő Csíkszereda két főutcájának – az egykori és mai Kossuth –, illetve az egykori Vár–, majd Apafi–, mai Petőfi utcának – a századfordulón történt átalakulását igyekezte körvonalazni 1916–ig, esettanulmányként kiemelve dr. Fejér Antal ügyvéd Vár utcai házának építését.
Erdély a magyar historiográfiában
A konferencia másnap a Continental Hotel konferencia termében folytatódott. A napot dr. Bárdi Nándor, az MTA TK Kisebbségkutató Intézetének osztályvezető plenáris előadása nyitotta meg. Előadásának középpontjában Erdély, Románia és a romániai magyar kisebbség történetével foglalkozó 1989 utáni magyar nyelvű szakirodalom nagy témái és kutatási programjai álltak. Expozéjában elsőként Erdély helyzetét körvonalazta a magyar historiográfiában. Szerinte 1918 előtt Erdély a magyar történetírás szerves részét képezte, 1918 után pedig mind a magyar, mind a román historiográfiát erősíti. Az 1989 utáni időszak kapcsán kiemelte a forráskiadások jelentőségét, amely elsősorban az Erdélyi Múzeum Egyesület nevéhez köthető, de itt is elsősorban a középkor és a koraújkor dominál. Kitért az általa „demitizálóknak” nevezett történészek munkásságára is. Megindult vagy folytatódott a különböző problémák feltárása, úgy mint intézménytörténet, helyi közösség működése, emlékezet, örökségesítés, történeti demográfia stb. Az előadás folytatásában röviden összegezte, hogyan tematizálódik Erdély, a románok, az erdélyi magyarság; 1920 után hogyan alakult a román-magyar viszony, a romániai magyar kisebbség története. Bárdi Nándor kifejtette azon álláspontját is, miszerint a román- és magyar történetírás közötti párbeszéd kialakításáért sokat tehetne a társadalomtörténet, a magyar szakkönyvek román nyelvű megjelentetése.
A plenáris előadások után a szekciók kerültek sorra. Kajtár Gyöngyvér, a kolozsvári BBTE Történelem Karának MA II. éves, doktori fokozat megszerzése előtt álló hallgatója 1600/1601 telének kolozsvári koldusválságát ismertette a hallgatósággal. A 15 éves háború, a rossz időjárás rengeteg menekültet szabadított Kolozsvárra. A város szegénygondozó politikáját ebben az időszakban már nem az egyház, hanem a százférfiak tanácsa és az egyházi vagyon adminisztrátorai (egyházfiak) irányították (koldusokról való lista készítése, ispotályok működtetése, adománygyűjtés és -osztás, temetés), emellett a reformáció is átalakította a szegénységgondozás kérdéséről való elképzeléseket.
Markaly Aranka, a BBTE Történelem, kultúra, civilizáció Doktori Iskolájának hallgatója és egyben a csíkszeredai Csíki Székely Múzeum , az MTA-ELTE Válságtörténeti Kutatócsoport munkatársa, doktorandusz előadásában rámutatott arra, hogy az egyes mikroközösségek termékenységtörténete egyre népszerűbb kutatási téma. Ezúttal a borsa-völgyi Kide református közösségének házas termékenységét vizsgálta meg a 20. századra fókuszálva. Az elemzéshez népszámlálási kiadványokon túl az egyházközösség anyakönyveit és családkönyveit is felhasználta. Ismertette Kide alapvető demográfiai mutatóit: a népességszám változását, a születések, a halálozások és a vándorlás alakulását, majd a családrekonstitúciós módszer alkalmazásával rámutatott a gyermekvállalás csökkenésének helyi folyamatára. Szabó Csongor, az ELTE doktorandusza a magyarság a két világháború közötti (1919–1939) romániai választásokon történt szerepléséről értekezett. Szó esett a választási rendszerekről (egyéni kerületi, „prémiumos”, korporatív választási rendszerről), választási törvényekről, kampányokról, választási visszaélésekről, eredményekről, szavazóbázisokról.
Lőrinczi Dénes, a kolozsvári BBTE Történelem Karának MA II. éves, doktori fokozat megszerzése előtt álló hallgatója az impériumváltás folyamatát mutatta be-munkatársa a 17. századi csíkszéki nemességről nyújtott átfogó képet, kiindulva az 1562-es segesvári országgyűlés határozataitól, eljutva 1685-ig. Értelmezte a primor (főnép) fogalmát, családi/rokoni kapcsolatokat, hatalmaskodásokat, az erdélyi fejedelmek székely nemességgel szembeni politikáját, a kor anyagi kultúráját.
Koloh Gábor 20. századra fókuszálva. Az elemzéshez népszámlálási kiadványokon túl az egyházközösség anyakönyveit és családkönyveit is felhasználta. Ismertette Kide alapvető demográfiai mutatóit: a népességszám változását, a születések, a halálozások és a vándorlás alakulását, majd a családrekonstitúciós módszer alkalmazásával rámutatott a gyermekvállalás csökkenésének helyi folyamatára. Háromszéken, kitérve a Magyar Nemzeti Tanács háromszéki tagozatára, a román katonai megszállásra, a román Kormányzótanács háromszéki működésére, a helyi elit és közigazgatási apparátus átalakítására, a város arculatának átfestésére, iskolákat és egyházakat érintő intézkedésekre, a Magyar Szövetség háromszéki szervezetének megalakulására.
Balogh Zsuzsánna, az ELTE doktorandusz hallgatója Bornemissza Kata, egy 17. századi nemesasszony életét mutatta be (elsősorban leveleinek tartalmára támaszkodva), akit a történetírás háttérbe szorított testvére, a fejedelemasszony Bornemissza Anna, valamint második férje, Bánffy Dénes és fia, a későbbi gubernátor, Bánffy György alakja miatt. Bornemissza Kata kétszer házasodott, első férje Bethlen Mihály, második férje Bánffy Dénes. A politikai kérdésekben meglehetősen jól informált volt, gazdaságát hozzáértéssel irányította, sokat utazgatott birtokain, második férjéhez mindvégig hű maradt.
Bélfenyéri Tamás-János, a BBTE Történelem, kultúra, civilizáció Doktori Iskolájának hallgatója I. Imre, az utolsó Árpád-házi váradi püspök (1297–1317) életútját vizsgálta meg. Útja (származás, egyetemjárás, papi pálya) a püspöki székig csak feltételezésekbe bocsátkozva rajzolható meg. Püspökként előbb III. Andrást, majd a cseh Vencelt, végül I. Károlyt támogatta. Hozzá köthető a káptalan vásárvámjogának megvédése, a belényesi aranybányák 1/3 jövedelmének a káptalannak juttatása, Várad város lakóinak terményadó csökkentése, a püspöktársak megvédelmezése (Csák Máté hatalmaskodásával szemben, fellép Máramaros vármegye erdélyi püspökséghez tartozása érdekében), tanúskodás az erdélyi káptalan és a plébánosok, szász dékánok közti 1308-as peren, a debreceni Szent András templom felszentelése és építtetése (?).
Nagy Andor, az Eszterházy Károly Főiskola Történelemtudományi Intézet tudományos segédmunkatársa a 17. századi brassói szász családok, különösen az elit történetének rekonstruálása érdekében a Joseph Trausch (1795–1871) brassói irodalomtörténész által összegyűjtött alkalmi szövegek gyűjteményét elemezte, amely jelenleg a brassói Fekete-templom Levéltárában (Evangelische Kirche Augsburgischen Bekenntnisses (A.B.) Kronstadt - Archiv der Honterusgemeinde) található. Az alkalmi nyomtatványokat az emberi élet különféle eseményei kapcsán készítették (peregrináció, házasság, haláleset, stb.) és maguk a kortársak (hozzátartozók, barátok) írták.
Izsák Anikó-Borbála, az ELTE BTK MA-s hallgatója rámutatott arra, hogy a történetírásban a romániai katolikus egyházról folyó diskurzust eddig az egyházi vagyon és a hitvallásos iskolák ellen intézett támadások uralták. Előadásában sematizmusok, naptárak, repertóriumok, egyházi lapok, jegyzőkönyvek segítségével az 1930-as évek katolikus egyházi elitjének, az egyház világi önkormányzatának, az Erdélyi Római Katolikus Státusnak (1932-től Egyházmegyei Tanács), Erdélyi Katolikus Akadémiának, Erdélyi Egyházmegyei Cenzúrahivatal, Erdélyi Tudósító vizsgálatára vállalkozott a pápai tanítások bevonásával is.
Hámori Péter, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet tudományos kutatója Észak-Erdély 1940-1942 közötti gazdasági helyzetét járta körül előadásában. A visszacsatolásnál felmerülő pénzügyi, jogi, a tulajdonosi és felügyeleti köri problémákra; a részvénytárságok kérdésére, és mindenekelőtt a nyersanyag-ellátás és a termelés ügyeire tért ki oral history kutatásait felhasználva.
Ladó Árpád-Gellért, a kolozsvári BBTE Történelem Karának MA II. éves, doktori fokozat megszerzése előtt álló hallgatója a XIV. századi (Anjou-kori) magyar katonai felszereléseket (sisak, páncél, kard, tőr stb.) mutatta be, különös tekintettel az e században lezajló nagy, páncélzatfejlődési folyamatra, többek között a Szent László legenda fennmaradt freskói és a Képes Krónika miniatúrái alapján. Írott forrásokat, régészeti leleteket, művészettörténeti értelmezéseket, európai tárgyi analógiákat egyaránt felhasznált kutatásában. Megállapította, hogy a XIV. századi magyar sereg legütőképesebb eleme, a nehézlovasság, felszerelésében szinkronban volt az európai fejlődési trendekkel, a könnyűlovasság pedig egyedi vonásaival tűnt ki.
Folytatást is terveznek
A konferencia résztvevőinek aktív érdeklődése mellett nem maradhatott el a várlátogatás sem. A várat Mihálka Nándor nagyváradi régész-történész mutatta be. Az érdeklődő közönség megtekinthette a nemrég felújított és funkciójában is megújult történelmi örökséget.
A kétnapos tudományos ülésszakot Tőtős Áron főszervező és Székely Tünde, a Romániai Magyar Doktoranduszok Országos Szövetségének elnöke zárta. Előbbi, miután röviden összegezte a rendezvény tapasztalatait, ígéretet tett, hogy amennyiben szakmailag színvonalas munkák születnek az előadásokból, úgy tanulmánykötet formájában is közzéteszik. A konferenciát jövőre is meg kívánják szervezni. Utóbbi röviden ismertette a RODOSZ felépítését, célját, illetve kitért a legfontosabb rendezvényekre is, amelyek jelen konferenciával is gazdagodtak. A rendezvényt Magyarország Kormányának Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Balassi Intézet Márton Szakkollégium támogatta.
Bélfenyéri Tamás
Transindex.ro

Az alkotás beszéljen, vagy az agyagosládában a helye
Szent István királyt, Márton Áront, Apor Vilmost, Orbán Balázst, Petőfi Sándort, Tamási Áront, a II. világháború áldozatainak emlékszobrát már megformázta, s számos terve van még. Alkotóműhelyében rajzok, plakettek, vázlatok sorakoznak, s úgy érzi, hogy igen gyorsan telik az élet. Kőből dolgozik a legszívesebben, textilművész felesége láthatja elsőként alkotásait. Hunyadi László marosvásárhelyi szobrászművész nemrég magyar állami kitüntetésben részesült, ennek kapcsán (is) beszélgettünk életútjáról.
– Amikor nem volt színes gyurma, a gyerekek akkor is megtalálták a módját, hogy állatokat, kis figurákat „alkossanak” maguknak. Hol születtek a gyermek Hunyadi László első alkotásai és miből?
– Küküllődombón, ahol születtem, óriási tradíciója volt a kerámiaiparnak, még a 19. század végétől működött ott edénygyár, amely gyermekkoromban egy ideig a családom tulajdonában volt. A gyárban készítettek téglát, cserepet, kupáscserepet géppel is, hiszen apám, amikor hazajött Amerikából, gépeket vett, modernizálta a kis üzemet, s ott volt gázközelben, egyszerű volt az égetés. Beleszülettem „az anyagba”, s már 4–5 éves koromban elkezdtem gyurkálni. Kis állatokat, lovat formáztam, a napon megszárítottam. Később készítettem olyant, amit kiégettem. Kisiskolás koromban elcsentem mindig a krétát, s abból faragtam, csodálkoztak is néha, hova tűnik a sok kréta. A háború után bekerültem a református kollégiumba, s mit ad Isten, a rajz és kézimunka tanárom nem más lett, mint Bandi Dezső, ő irányított a mintázásban, akkor kezdtem el portrékat is mintázni. Próbálkoztam faragászattal is, de az nem ment. Akkoriban építész akartam lenni, hiszen ott nőttem fel az építőiparban, gyermekkoromban vittem a téglákat a kertbe, ahol kis épületeket építettem. Jött apám, lebontatta, visszavitette a téglákat a helyükre, aztán amikor nem látta, újra kihordtam őket a kertbe. Érdekelt a fémipar is: amikor elvégeztem az alsó tagozatot, eljöttem a fémipari iskolába a Dózsa György utcába. De azért foglalkoztam a szobrászattal is. 1950-ben alakult meg a Művészeti Iskola, akkor még a Kultúrpalotában székelt, ott voltak a műtermek, átiratkoztam oda. De mivel nem voltak felsős osztályok, az elméleti órákat az ipariban töltöttem, szakórára jártam a művészetibe. Első voltam, aki a Művészeti Középiskolában érettségizett, egyedül ültem a tanárok előtt, sokat kérdeztek, én mindenre válaszoltam.
– A Művészeti Főiskolára kétszer felvételizett, mindkétszer sikeresen.
– Kolozsvárra felvételiztem a szobrász szakra, fel is vettek, de mielőtt kezdődtek volna a félévi vizsgák, hívattak a dékáni hivatalba. Azt mondja a dékán, sajnálja, de osztályellenségnek minősítettek, többet nem járhatok egyetemre. Hazajöttem, elmentem Izsák Mártonhoz, akinél azelőtt is segédkeztem, gipszet cipeltem. Felajánlotta nekem, napi négy órában segítsek neki, és kapok egy fél tanári fizetést: ez nagyon jó ajánlat volt. A következő évben, nyár végén, kérdi Izsák: na, készülsz a félvételire? Mondom, nem készülök, mert úgysem vesznek fel. Ő biztatott, hogy menj csak, próbáld meg. Elmentem, s ösztöndíjjal felvettek. Később tudtam meg, hogy Izsák elment Bukarestbe, s a minisztériumban elintézte, hogy felvegyenek. Pártfogóm volt, s nemcsak nekem, hiszen amikor Kemény János szenet lapátolt, Izsák kivette onnan, s munkát szerzett neki, s a Kemény gyermekeket is segítette, hogy iskolába járhassanak, dolgozhassanak. A főiskolán nagyon sokat tanultam. Most is ott van a műhelyem falán az első portrém, amit egy fizetett modellről készítettem. Öten voltunk a szobrász szakon, s Ion Irimescu volt az évfolyamvezetőnk, kiváló szobrász volt. Egyszer portrét mintáztunk, ő ment mindenkihez, s szólt, hogy ezt vagy azt kell változtatni. Utolsónak jött hozzám, körbenézte a munkám, aztán elfordult, s ment ki a teremből. Az asszisztensének, aki ott állt az ajtóban, valamit mondott. Én kétségbe voltam esve, hogy arra sem méltatta az alkotásom, hogy valamint mondjon róla. Kérdem Egontól, az asszisztenstől, hogy mit mondott. Kiderült, azt, hogy ehhez nincs mit hozzátenni. Akkor megnyugodtam.
– A főiskola elvégzése után hogyan tudott elhelyezkedni egy frissen végzett szobrászművész?
– A bábszínházhoz kerültem. Már középiskolás koromban is bedolgoztam a bábszínházhoz, kellékeket és bábokat készítettem papírmaséból. Nem tartott sokáig, onnan is kirúgtak, újra kiderült, hogy osztályellenség vagyok, alkalmatlan vagyok a bábkészítésre. Közben pár barát segítségével, szüleim marosvásárhelyi kis házának udvarán berendeztem a műhelyem. Akkor kezdődtek a bontások, s bontott anyagból építettük fel. Aztán dolgoztam a Bandi Dezső által irányított népművészeti iskolában. Akkoriban félállásban két évig jártam ki Korondra, ahol népművészeti köröket szerveztünk. Kihoztuk a kerámiákat az udvarhelyi és keresztúri múzeumból, és azokat másolták le az érdeklődők. Azelőtt Korondon nagyon kezdetleges volt a színes edény festése, a tanfolyamon eredeti sóvidéki kerámiamintákat ismertettük meg velük, s akkor tértek rá a tradicionális zománcos festésre.
– Közben szobrokat is készített?
– Amikor segítettem Izsák Mártonnak, nagyjából megismerkedtem a követelményekkel, azzal, hogy milyennek kell lennie térben elhelyezve egy alkotásnak. Sok nagyobb méretű szobrot készítettem, de nem volt hol tárolni, így évek alatt tönkrementek, megette a fagy és az eső őket. Agyagból készítettem őket, s utána átmásoltam a kőbe. A követ nagyon szerettem, a márványt, ami nálunk a Déli-Kárpátokban található meg, abból elég sokat dolgoztam, s a puhább követ, ami Borszéken található – abból készítettük Kiss Leventével, Kulcsár Béla fiatalon elhunyt szobrász vázlata alapján az agyagfalvi emlékművet. Az három éves munka volt, ha jól emlékszem, 21 köbméter kő került bele.
– Hároméves munka alatt elfárad a művész, belefárad az alkotásba?
– Elfáradunk, megpihenünk, folytatjuk tovább. Amikor kapok egy felkérést, hogy valakinek elkészítsem a szobrát, akkor a róla szóló dokumentumokat át szoktam tanulmányozni. Megnézem, hogy eddig mi készült róla, ha már készült egyáltalán. S vázlatokat készítek, kiválasztom a jobbat, megcsinálom nagyobban, alakítgatom, s vagy sikerül, vagy nem. Van, amikor nem él. Gyakori, hogy nem tudom megcsinálni azt, amit érzek, a szobor nem sugallja azt az érzést. A szobor némán kell beszéljen, érzéseket előidézzen a nézőben. Ha ez nem sikerült, akkor visszakerül az agyagos ládába, bedöngölve. S kezdődik az újabb próbálkozás. Vagy lemond az ember róla. Ha nem tudom megcsinálni, amit szeretnék, akkor lemondok róla. Sokszor olyan érzéseim vannak, amit agyagban nem lehet elmondani. Konzervatív vagyok, azt a szobrászatot képviselem, ami kapcsolódik a társadalomhoz, a történelemhez és az építészethez is.
– Nemcsak szobrokat készített, hanem ékszereket, plaketteket is.
– Volt egy időszak az életemben, amikor tíz évig nem készítettem szobrot, mert nem volt lehetőség erre, akkor fémmel dolgoztam. Készítettem ékszereket, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház bejárati ajtaját, a vásárhelyi Házasságkötő terem csillárait, s még sok mindent. Ötvösnél nem jártam, ezt könyvekből tanultam meg. De volt olyan periódus a szocrealizmus idején, amikor évente készítettem egy szobrot, s azt az állam megvásárolta. Akkor az állam áldozott erre, a munkák általában múzeumokba kerültek. A marosvásárhelyi múzeumban van egy Vlad Þepeş szobrom, amit színes mázberakásokkal készítettem.
– Magyarországon sok szabadtéri szobra van.
– A rendszerváltás után és a millennium alkalmával is sok szobrot állítottak ott, a helyi szobrászok már nem győzték, tele voltak megbízással, így hívtak minket is. Kalocsán készült egy kis park, ott van két alkotásom, de Szentistvánon, Hajdúhadházán, Kiskunfélegyházán, Keszthelyen, Budapesten is áll szobrom. Itthon pedig Marosvécsen, Székelyudvarhelyen (Orbán Balázs egész alakos szobra), Ákosfalván, Márkosfalván, Csíkszeredában, Marosvásárhelyen (többek között Petőfi Sándor egész alakos szobra).
– Számos elismeréssel értékelték már alkotásait, munkásságát, legutóbb a magyar állami ünnep alkalmából Áder János köztársasági elnök tüntette ki tevékenysége elismeréseként.
– Nem számítottam erre. Soha nem törekedtem babérokra. Amikor felvettek a Magyar Művészeti Akadémiára, Koller-díjat kaptam. Amikor még Ion Iliescu volt a román államelnök, sok erdélyi magyar művész kapott kitüntetést, én is megkaptam a kultúra tiszti keresztjét.
– Milyen alkotáson dolgozik most?
– Sokat gondolkozom, azon, hogy mit kellene még csinálni abból a sok mindenből, amire valaha is gondoltam, amit elképzeltem. S persze, hogy mit kellett volna másképpen csinálni még. A hónap végén megyek Burgenlandba, ott is elhelyezik egy szobromat Szent Istvánról, a régi Szent István-szobor másolatát. A helikoni arcképekből sok megvan, de még néhányat el kell készítenem. Van egy megbízásom is, Simándy Józsefről kell egy plakettet készítenem, hamarosan hozzáfogok. Nagy csodálója voltam.
– Marosvásárhelyen egy Bethlen Gábor szobrot szeretnének felállítani a szabad királyi város rang odaítélésének 400 éves évfordulójára. Tagja volt a zsűrinek: hogyan értékeli a beérkezett pályamunkákat?
– Nem éppen nagyon jók, de vannak közöttük jók is. Kettőt választottunk ki, s három hónapot szabtunk meg, hogy kisebb módosításokat eszközöljenek. Fontos, hogy a kiválasztandó szobor illeszkedjen a környezetbe.
Hunyadi László
Küküllődombón született 1933-ban. A Magyar Művészeti Akadémia tagja (2005). Készít fa- és fémszobrokat, használati és díszítő jellegű iparművészeti tárgyakat, ékszereket. Legnagyobb érdeme, hogy szobraival hozzájárul a romániai magyar kisebbség történelmi, néprajzi, irodalmi, zenei és iparművészeti hagyományainak megőrzéséhez és ápolásához.
Simon Virág
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Premier és könyvbemutató
A játszma vége
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának következő premierje Samuel Beckett: A játszma vége című színműve Tompa Gábor rendezésében. Szereplők: Bíró József, Bartha László Zsolt, Biluska Annamária és Makra Lajos. Dramaturg: Visky András, díszlet- és jelmeztervező Dobre-Kóthay Judit, rendezőasszisztens Nagy Botond.
A premierre május 13-án, ma 19 órától kerül sor a nagytermi stúdiótérben. Érvényesek a Bernády György-mecénás- és a Kemény János-bemutatóbérletek. A következő, szintén bemutató értékű előadásra május 15-én, vasárnap 19 órától ugyancsak a Kemény János- bérletek érvényesek, egyeztetés szerint.
A bemutatót megelőzően 17.30-tól a színház előcsarnokában könyvbemutatóra kerül sor, melynek alkalmával a marosvásárhelyi közönség is megismerheti Tompa Gábor: Egy rendező életművéből – a Három nővértől a Cseresznyéskertig című háromnyelvű (román, angol és magyar) alkotói albumot, mely a Román Kulturális Intézet kiadásában George Banu előszavával jelent meg.
A könyvbemutatón jelen lesz Tompa Gábor rendező, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója és Nagy Mihály Zoltán, a Román Kulturális Intézet elnökhelyettese. (pr-titkárság)
Népújság (Marosvásárhely)

Ez a világ semmivel nem lesz békésebb…
A második világháború óta ezen a földön még egy békés nap nem volt, és egyelőre nem is lesz. Szerte a világban jelenleg húsz háború dúl. A legfrissebb adatok szerint jelenleg 244 millió migráns él a földön, 90 százalékuk a szomszédos országokba menekül. A szíriai háború miatt 20 millió ember menekült el a térségből, a többiek az éghajlati katasztrófa, vízhiány, vallási üldözés miatt hagyják el otthonukat. Jelenleg ott tartunk, hogy minden évben négyszer több migráns indul útnak – hangzott el Nógrádi György kolozsvári előadásán, a biztonságpolitikai szakértő a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely vendégeként Migráció egyházi és biztonságpolitikai szempontból témakörben fejtette ki nézeteit. A kedd esti rendezvény másik meghívottja Fischl Vilmos evangélikus lelkész, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára, külügyi szakértő volt.
Romániában él a térség legnagyobb muzulmán közössége
– Európa nyitott volt az iszlámot, az iszlám által képviselt értékeket, az általa teremtett lenyűgöző kultúrát illetően, de az utóbbi másfél évtized merényletei óta megváltozott ez a hozzáállás – ezekkel a gondolatokkal kezdte előadását Fischl Vilmos.
Úgy vélekedett: napjainkban jelentős mértékben felerősödött az a tendencia, amelyik egyre inkább bűnösnek kiáltja ki az iszlám vallást. George Bush az iszlámot a „rossz birodalmának” nevezte, ezzel szemben áll Amerika, amely nyilván a „jó birodalma”. Ez a gondolkodásmód csak megerősítette Samuel P. Huntington azon elméletét, miszerint a nyugati kultúra és az iszlám közötti konfliktus elkerülhetetlen.
Jelenleg az iszlám óriási erőre tett szert Európában is – vélekedett Fischl. Ma már ugyanannyi iszlám vallású él a világon – másfél milliárd –, mint keresztény, noha az iszlám 622 évvel fiatalabb a kereszténységnél. Az iszlám tehát behozta a számbeli lemaradást, ha tartja ezt az iramot, valószínű, hogy a muszlimok száma hamarosan meghaladja a keresztényekét, amennyiben a kereszténység nem lesz képes a megújulásra, ha Európa nem talál önmagára.
Nehéz kérdés, hogyan viszonyuljunk ma a muszlimokhoz. A szakértő szerint megértőnek és humánusnak kell lenni, de a megértő és befogadó hozzáállás nem jelentheti saját kultúránk feladását. Az iszlámon belül van egy fundamentalista, nyugat-ellenes radikalista irányzat, ennek tanításai rémisztően hatnak az európai és amerikai emberekre, de hiba ezeket a radikális mozgalmakat a muszlimok egészével azonosítani – figyelmeztetett a lelkész.
Európában 43 millió muszlim él, az adatok szerint ezek közül Közép és Kelet-Európában 126 000, többségük Romániában (73 000), míg Magyarországon 25 000. Fischl ironikusan megjegyezte: nem kell attól félnünk, hogy Európát elárasztják a muszlimok, mivel már itt vannak … Iszlám, zsidó és keresztény Európáról kell ma helyesen beszélnünk! – hangsúlyozta.
A közel-keleti helyzet egyik kiváló ismerőjeként számon tartott szakértő kifejtette: az iszlám fenyegetés az aszimmetrikus hadviselésben, azaz a terrorizmusban és nem az iszlám vallásban rejlik. A terror az állandó félelem állapotát jelenti, hogy nem ismerni, honnan érkezik támadás, hogy milyen ellenséggel állunk szemben.
N.H.-D., Sz. K.
FOLYTATJUK
Szabadság (Kolozsvár)

Kolozsvári díjazottjai is vannak a Magyar Zene Fesztiválnak
A bukaresti zenei életben márkanévvé vált és magát a magyar zene romániai ünnepévé kinövő Magyar Zene Fesztivál 12. kiadása rendkívül változatos zenei programot kínált a közönségnek, amely a verseny mindhárom estjén végighallgatta a fellépő fiatalok háromórás programját, olvasható a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet sajtóközleményében.
A május 9. és 12. között megszervezett Magyar Zene Fesztivál zsűrijének, illetve közönségének döntése alapján a zongoristák vitték el a pálmát. Első díjas lett a verseny legfiatalabb résztvevője, Ionuţ Diaconu, a bukaresti George Enescu Zeneművészeti Középiskola 12. osztályos tanulója, aki Liszt Ferenc két alkotása mellett Bartók Zongoraszonátáját adta elő, és aki a római Collegium Hungaricum-ban tartja majd ősszel jutalomkoncertjét. A második díjat Abel Edison Corban, a Bukaresti Nemzeti Zeneművészeti Egyetem mesterképzős hallgatója vitte el, Bartók zongorára írt I. Rapszódiájával. A Magyar Zene Fesztiválon tavaly is versenyző Corban a Párizsi Magyar Intézetben tartja jutalomkoncertjét. A kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián diplomázott harmadik díjasok, Munkácsi Dóra és Bordos Kinga, Bartók Béla Csodálatos mandarin című szvitjével győzték meg a zsűrit. Ők a Liszt Ferenc Zeneakadémián adnak jutalomkoncertet. Voksával a közönség egy intézeti koncert erejéig Lucia Cristina Iordachét hívta vissza, aki Felix Mendelssohn Bartholdy egyik műve mellett Bartók Béla op. 14-es Szvitjét adta elő.
Szabadság (Kolozsvár)

Kolozsvári beszélgetés Trianonról a mítoszok tükrében
A trianoni békeszerződés aláírása egyike azon történelmi eseményeknek, amelyek közel száz éve megosztják a közvéleményt Közép-Kelet-Európában, a témáról azonban ma már csak európai kontextusban érdemes beszélni, hangzott el többek között a Pro West Alapítvány által a kolozsvári Néprajzi Múzeum dísztermében szombaton szervezett kerekasztal-beszélgetésen – számol be Gyergyai Csaba a kronika.ro-n.
Az alapítvány elnöke, Emil Aluaş nyitóbeszédében elmondta, a Pro West – amely negyedik alkalommal szervezett erdélyi történelmi témájú beszélgetést a kincses városban – célul tűzte ki a közös helyi értékek, a közös történelmi múlt és kulturális alap ápolását. Ezúttal a közép-európai népek sorsát meghatározó történelmi döntésről és az ahhoz kapcsolódó mítoszokról és legendákról tartott előadást Polgár István, a Nagyváradi Egyetem tanára és Virgiliu Ţârău történész, a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Tanács alelnöke.
Polgár István – aki nemrégiben a békeszerződésről írta doktori disszertációját – előadása elején leszögezte: a magyarság számára Trianon többet jelentett egy nemzeti katasztrófánál, ezért a mai napig rendkívül nehéz objektíven közelíteni a témához. Az egyetemi tanár szerint a mai európai kontextusban, az „egység a sokféleségben” jelszó figyelembevételével kell közelíteni a témához.
„Még mindig nehéz ezt megvalósítani, hiszen ahogy erre több történész is rávilágított, a konzervatív nacionalizmus blokkolja a kisebbség és a többség közötti kommunikációt” – jegyezte meg Polgár István. Leszögezte: el kell fogadnunk, hogy azt nevezzük történelmi igazságnak, amit mindenki aláírt és lebélyegzett, márpedig a trianoni békeszerződést a magyar képviselet – Benárd Ágost, a magyar kormány népjóléti és munkaügyi minisztere, a küldöttség vezetője és Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és államtitkár – is ellátta kézjegyével 1920. június 4-én. „Tudni kell, hogy az akkori magyar politikai vezetés ellenezte a háborúba lépést, tudván, hogy el lesz veszítve. Nyilván gondolhatunk összeesküvés-elméletekre, vagy gondolhatunk arra, hogy az akkori nagyhatalmak, Nagy-Britannia és Franciaország úgy döntöttek, hogy az Osztrák–Magyar Monarchiára már nincsen szükség. A franciák a saját biztonságuk szempontjából közelítették meg a problémát. Úgy gondolták, hogy az Oroszországból előretörő bolsevizmus veszélyezteti őket. A nagyhatalmak álláspontja szerint egy felaprózott Közép-Kelet-Európát könnyebb befolyásolni és irányítani” – mondta az előadó. Polgár István egy másik összesküvés-elméletet is említett, mely szerint a szabadkőművesek egy nagyszabású tanácskozást szerveztek 1917-ben Párizsban, melyen magyarok is részt vettek, s bár soha nem bizonyították, ezen a nemzetközi konferencián napirendre került a monarchia feldarabolása is. Mint mondta, a békeszerződés aláírása körüli legendáriumok egyike szerint Georges Clemenceau akkori francia miniszterelnök nem kifejezetten kedvelte a magyarokat, mivel a fia egy magyar nőt vett feleségül, akivel hamar tönkrement a házassága. A közönség soraiból érkező kérdésre válaszolva Polgár István leszögezte: a trianoni szerződés már rég hatályon kívül van – azt ugyanis felülírta az 1947-es párizsi békeszerződés –, de nem is tartalmazott időkorlátra utaló mondatot. Rámutatott: arról is gyakran szó esik, hogy a trianoni békeszerződés csupán 100 évre szól, utána lejár. Mint mondta, egyedül a 19. cikkely utal arra, hogy az aláírók időnként találkozhatnak és újratárgyalhatják a szerződést, amennyiben valamelyik fél nem tartja be a dokumentumba foglaltakat. Virgiliu Ţârău történész rövid előadásában arra mutatott rá, hogy a trianoni békeszerződés aláírását megelőzően radikálisan megváltoztak az erőviszonyok az első világháború következtében, a monarchia már nem tűnt életképesnek, a nyugati nagyhatalmak pedig az orosz bolsevizmus nyugati terjeszkedésének megakadályozásán dolgoztak. „A történészek közel száz éve vitáznak a témán, melynek a végére valószínűleg soha nem kerül pont. Vitákra szükség van ma is, a belső határok nélküli Európában azonban ma az együttműködés, a folyamatos kommunikáció lehetőségeit kell keresni” – fogalmazott Virgiliu Ţârău.

Erdély.ma

Hencz Hilda : Magyar Bukarest - részletek (11.)
Az 1913/14-es tanévben az óromániai katolikus és református magyar iskoláknak 2382 tanulója volt, ebből 1682 Bukarestben; ezt a számot azóta sem sikerült túlszárnyalni.
Az első világháború kitöréséig évente mintegy húsz bukaresti, elemi iskolát végzett tanulót küldtek ösztöndíjjal a csíkszeredai vagy a gyulafehérvári gimnáziumba, vagy budapesti mesteriskolákba. 1907 után tíz ösztöndíjat ajánlottak fel a brassói, kolozsvári, marosvásárhelyi, zalatnai és udvarhelyi szakiskolákba, szülőföldjük iparának fejlesztése és munkahelyteremtés útján próbálták a székely kivándorlást megállítani.
Az, hogy valaki a diaszpórából magyar iskolába járt, még nem szavatolta nemzeti identitásának megőrzését. A tanulók túlnyomó többsége szerény agyagi körülmények között nevelkedett, mindenféle szellemi elfoglaltság nélkül, erőfeszítésük a túlélésre irányult; ezek az emberek csak egy kis jólétre vágytak, ami miatt a román serviciu (munkahely) vagy leafă (bér) szavak rögeszmésen visszatértek beszélgetéseikben. Jó részük anyanyelvét csak alkalomadtán beszélte, így született egy különleges román–magyar keveréknyelv, amelyet csak a mindkét nyelven tudók értettek. Ilyen tipikus asszimilációs eset a Giuglea, született Vígh Anetáé. Édesapja 1860 körül telepedett meg Ploieşti-en. Életrajza néhány fontos eleme ismeretlen, de tudjuk, hogy elismert fafaragó lett, az 1894-es művészeti kiállításon aranyérmet nyert. A királyi háznak és bukaresti nagybojári családoknak faragott bútort, de néhány erdélyi ortodox templom oltárképét is ő készítette. 1930-ban, amikor egy magyar lap meginterjúvolta, már nem beszélt magyarul.
A bukaresti magyarság erőtlenségének egyik oka az volt, hogy a soraiból származó, minden bizonnyal több száz főre tehető gazdagok és értelmiségiek nem vállaltak részt szerény származású honfitársaik kulturális és társasági életében. A magyar és osztrák elit exkluzív körben élt, saját zárt körű bálokat szervezett. Egy hivatkozást ezekre a bálokra a Romániai Magyar Újság egyik 1910-es számában is találhatunk, amely szerint a protestáns nőegylet kibérelte a Germania társaság Brezoianu utca 12. szám alatti előadótermét; a hivatkozás nem nevesít senkit.
A két felekezet papjai is tartózkodóan viselkedtek a gazdagokkal szemben. Bálinth János emlékkönyvében az osztrák–magyar társaságnak, amelyet az értelmiségi elit (orvosok, gyógyszerészek, műépítészek, mérnökök stb.) támogatott, csupán tíz sort szentel, anélkül hogy egy nevet vagy az alapítás évét megemlítené. Bálinth hozzáállása nem kivételes. A bukaresti magyar lapokban csak elvétve találunk az elitre vonatkozó utalásokat; innen erednek az azonosításukkal kapcsolatos nehézségek is, és ez nem csak a bukaresti magyarokra jellemző. Fenntartásokkal viszonyul az elithez a későbbiekben Nagy Sándor lelkipásztor is, aki az óromániai szórványról szóló tanulmányában csak pár értelmiségi nevét említi, pedig környezetéhez tartoztak, és néhányuk neve a felekezeti lapban is megjelent különféle kulturális-tudományos esemény kapcsán. Nagyon kevesen adományoztak jelentős összegeket iskola- vagy étkezdeépítésre, illetve az árva és szegény gyermekeknek. A legnagyobb adományokat a Szent Ilona-templom építésekor ajánlották föl. Az átlag magyar szemében az elit papjaiból és tanítóiból állt, akik azonban szintén elég szerényen éltek. Ugyanakkor a megosztottság és a két vallás, protestáns és katolikus közötti rivalizálás is rossz hatással volt a magyar diaszpóra életére. A megosztottság egyértelmű volt a tanárok közt, de a Magyar Társaságon belül is létezett. A XX. század elején történtek próbálkozások egy egységes tanítóegylet létrehozására, hosszan vitatták a lapokban, végül mégis zátonyra futott, mert a katolikusok csak a felekezeti egyesületeket voltak hajlandóak elfogadni. A két felekezet tantestülete közötti feszültség továbbra sem enyhült, végül az osztrák–magyar konzulátusnak kellett közbelépnie, amely megrótta a katolikus tanítókat. Nagy Sándor későbbi visszaemlékezése szerint Augustin Kuczka prelátus a két felekezet tanítói között még a magánjellegű kapcsolatokat sem tűrte el. A két felekezet közti vetélkedés és ellenszenv Nagy Sándor tanulmányából is kiérezhető, és bizonyos mértékben a mai napig létezik. A magyar szórvány megosztottsága, az összetartozás és a szolidaritás hiánya vezetett oda, hogy a románok által elismert szorgalmuk és becsületességük ellenére a magyarok a legszegényebbek maradtak a romániai külföldiek közül, ahogy azt a korabeli magyar sajtó, Koós Ferenctől Nagy Sándorig, évtizedeken keresztül hangoztatta. A legnagyobb felelős a magyar szórvány mostoha sorsáért mégiscsak az őket elhanyagoló magyar állam marad, írta a harmincas években Nagy Sándor. Paradox módon Magyarország majdnem semmit sem tett saját külföldre szakadt állampolgáraiért, főként a székelységért, sem a szórványban élőkért, de azokért sem, akik a szegénység vagy az osztrák, illetve magyar kizsákmányolóik miatt kényszerültek kivándorolni, és a szomszédos országok polgáraivá váltak. Még a pap, tanító vagy újságíró szerzők saját költségén megjelent, a magyar diaszpóráról szóló néhány könyvnek sem volt visszhangja a magyar hatóságoknál, nem voltak képesek egy koherens, szórványt védő és támogató politika kidolgozására. Később, 1903-tól, a magyar hatóságok a Román Királyságban csak a katolikusok védelmére szorítkoztak, teljesen megfeledkezve a reformátusokról – állapította meg keserűen Nagy Sándor. A polgárai megvédését elhanyagoló magyar államnál sokkal jobb politikai érzékről tettek bizonyságot a románok. Már a XIX. század derekától jól megszervezett harcot vívtak a magyarokkal egyenlő jogok eléréséért és a Romániával való egyesülésért. Ugyanakkor hatásos és következetes magyarellenes propagandát folytattak a sajtóban és a pesti Országgyűlésben egyaránt. Vezetőik olyan erdélyi román személyiségek voltak, mint Gheorghe Barițiu, az erdélyi román sajtó megalapítója, Andrei Șaguna püspök, Nicolae Cristea, Románia eljövendő pátriárkája vagy Ioan Slavici író, aki számára „a nap Bukarestben kel föl”. Az erdélyi lapok, a Gazeta de Transilvania, a Telegraful român, a Tribuna vagy a pestiek, kezdve a Federațiuneával (1868–1876), az Albinán és a Viitorulon át az Alexandru Vaida-Voievod vezette, és Nicolae Iorga személyes támogatását élvező Luptáig (1906–1910), az Osztrák-Magyar Monarchia alkotmányos alapjait támadták. Ezekhez a magyarellenes fellépésekhez kötődik a legnagyobb román költővé váló Mihai Eminescu neve is. Már fiatalkorában a magyarok ellenfeleként és osztrák–magyar monarchiabeli román jogvédőként lépett fel. Első verse Pesten jelent meg, 1866-ban a Iosif Vulcan vezette Familiában; a rákövetkező három év alatt még tizenkét versét közölték ugyanitt. 1870-ben álnéven politikai cikkeket is írt, amelyekkel a szerkesztőséget egy rágalmazási perbe keverte. A lap Nagyváradra költözése után, 1880-tól Eminescu utolsó versei ugyanitt jelennek meg. Az erdélyi románok magyarellenes tevékenységéhez társult több bukaresti személyiség is: C. A. Rosetti, B. P. Haşdeu és Nicolae Iorga. Az 1857-től megjelenő Românul, amelynek tulajdonosa a politikus C. A. Rosetti, a demokrata-liberális párt legolvasottabb napilapja 4–5000 előfizetővel. Veress Sándor véleménye szerint a románok ebből az újságból tanulták az idegengyűlöletet, minden számban közöltek valamit kedvenc célpontjuk, a magyarok ellen: ,,mi vagyunk a bünbak, kiken kifujja mérgét és gyakorolja nyelvét, hogy el ne találja feledni a kocsisos szép káromkodásokat”. A magyarellenes kampányban sajátos szerepe volt az Iredenta Română (Román Irredenta) társaságnak. 1882. január 24-én alakult Bukarestben, rövidesen Societatea Carpații, azaz Kárpátok Társaságára változtatta nevét. Fiatal erdélyi román egyetemisták alapították George Ocășanu és George Secășanu, a Românul munkatársai vezetésével, az éppen belügyminiszteri állást betöltő C. A. Rosetti hallgatólagos támogatásával. Az alapítótagok közt volt Slavici és Eminescu is, akinek felvételekor kivételt kellett tenniük, mivel nem volt erdélyi származású. A mai román szélsőjobboldal ki is használja Eminescu részvételét ebben a konspiratív jellegű társaságban, azt állítják, hogy a költőt megfigyelés alatt tartotta az osztrák-magyar rendőrség, és úgy tették el láb alól, hogy bolondokházába csukatták. A társaság részben az 1871-es putnai diákgyűlésen megfogalmazott követeléseket vette át. Akkoriban Putna még az Osztrák–Magyar Monarchiához tartozott. Kezdetben nem kapcsolták össze a társaságot és a România iredentă név alatt kiadott röplapjait, amelyek szlogenje „A hazáért és szabadságért és halál a németekre” volt. Az első, Bukarestben titokban kinyomtatott röplapról a bécsi Neue Freie Presse 1882. május 21-ei száma értesít, a szöveg közreadása nélkül. A Românul május 20./június 1-ei száma kétségbe vonja a bécsi lap értesüléseinek hitelességét, visszautasítva azt, hogy „létezne minálunk egy ennyire őrült és a román állam létére veszélyes párt”. Azonban május 23-án a Le Stamboul közzétette a kiáltványt, amely a Hohenzollern dinasztia megbuktatására, Erdély, Bánság és Bukovina annektálására és a Dáko-Román Birodalom kikiáltására buzdított; ugyanakkor szerzői azzal vádolták C. A. Rosettit és V. A. Urechiat, hogy eladták az országot Ausztriának és Németországnak. A társaságnak több városban is volt fiókszervezete. Egy, Horia tiszteletére adott 1885-ös craiovai banketten, a társaság vezetősége a „egyetlen ellenségünk, a közös jövőnk útjában álló hun maradványok felszámolására” buzdított. A botrány a társaság körül az 1885. augusztus 18-ai România iredentă kiáltvánnyal tört ki; a trikolór keretben piros betűkkel százezer példányban megjelenő kiáltványt Erdély-szerte terjesztették, még Budapestre is eljutott. Augusztus 24-én Alexandru Ciurcu, a L’Indépendance roumaine lapigazgatója részleteket közölt belőle francia nyelven, majd másnap teljes egészében közzétette. A kiáltvány harcbahívás volt, golyóval és dinamittal, a „magyar hordák” és az osztrák-magyar császár ellen. Több házkutatásra is sor került ezután, barátja, Ocășanu kérésére a publiciszta Bacalbașa saját otthonában rejtegette a Bukarestben terjesztésre váró röplapokat. Az osztrák-magyar konzulátus követelésére a román hatóságok gyorsan intézkedtek: szeptember 2-án nem csak a társaság vezetőségét, de Al. Ciurcut is kiutasították az országból. (...) Magyarország ellen a fő rohamot a Liga Culturală pentru Unirea Tuturor Românilor (Minden Román Egyesüléséért Kulturális Liga) indította 1890-ben. A liga első elnöke a műépítész Al. Orăscu volt. Több mint 90 fiókszervezete volt, beleértve Berlint és Párizst is, akcióiban részt vett a Carpații Români (Román Kárpátok) társaság is, a Kárpátok Társaság utódja. A ligát nemcsak a Romániával szomszédos országokban élők, de minden külföldi román sorsa foglalkoztatta. A Román Akadémia égisze alatt megjelentette az erdélyi, magyarországi, bukovinai, boszniai, hercegovinai és albániai románok monográfiáját. A liga propagandaanyagát a Minerva könyvtár adta ki, többezres példányszámban, francia, német és olasz nyelven.
(folytatjuk)
JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Nyirő zseni volt” – A székelyek apostoláról tartott előadást Takaró Mihály
A székelyek apostolának, a székelyek Mikszáthjának is nevezett Nyirő Józsefről tartott előadást Takaró Mihály irodalomtörténész kedden délután a székelyudvarhelyi Tamási Áron-gimnáziumban.
Az Orbán Balázs Akadémia előadás-sorozatának legújabb témája Nyirő József életpályája volt. Takaró Mihály irodalomtörténész a székelyek Mikszáthjának tartja az írót, mert szerinte amit a palócság köszönhetett Mikszáthnak – nevezetesen hogy a népcsoportot behozta a köztudatba írásai által –, azt köszönheti Nyirőnek a székelység.
„A székelység mélylélektanát Tamási Áron és Wass Albert mellett Nyirő József mutatja meg” – véli az irodalomtörténész. Mint mondta, Nyirő zseni volt a maga korában, komoly író és irodalomtörténész soha nem kérdőjelezte meg munkásságát. Példaként Áprily Lajos, a nyolc nyelven beszélő és fordító Dsida Jenő, Németh László, a Nyugatban közlő Schöpflin Aladár, a Szép Szónak író Bóka László és Pomogáts Béla Nyirőről szóló kritikáit, tanulmányait hozta fel.
Takaró számba vette az író életének legfontosabb momentumait és stílusjegyeit is. Amikor a második világháború idején Észak-Erdélyt visszacsatolták Magyarországhoz, nem tartottak választásokat, konszenzusos alapon a városok küldték képviselőiket az Országgyűlésbe. Nyirőt Székelyudvarhely delegálta, tehát nem a nyilaskeresztes párt képviselője volt, ahogy ezt sokan tévesen hiszik. Népszerűségén az sem ejt csorbát, hogy egy szerelem miatt letette a reverendát. Szabad emberként halt meg, pert sem indítottak ellene, soha nem szerepelt indexen egyetlen műve sem.
Dávid Anna Júlia
Krónika (Kolozsvár)

Kende Péter: Nagy-Magyarország nem létező képlet
Szimbólumokra - amilyen a Trianon emléknap is - a politikában szükség van, sőt, valószínűleg elkerülhetetlen, hogy a politikában szimbólumok legyenek, de koránt sincs akkora jelentőségük a politikai erőviszonyok meghatározásában, mint azt némelyek gondolják - mondja Kende Péter. A politikai szociológus úgy véli, aki Trianon ügyében ma felelőst keres, azon politikai álgondolkodók közé tartozik, akik a történelmi események mögött rejtett összeesküvést, háttérhatalmakat keresnek.
- Ma, június 4-én van a Trianon-emléknap. A Fidesznek - 2010-es hatalomra kerülésekor - egyik első intézkedése volt az emléknap törvénybe iktatása, majd a „kettős állampolgárság” megadása. Miért népszerű ma is a Trianon-eszme?
- Én nem vagyok meggyőződve arról, hogy a Trianon-eszme olyan népszerű volna. Ezt az is mutatja, hogy mostanában alig esik erről szó a közbeszédben. Nem csak a magánemberek , hanem a politikusok is alig beszélnek róla. De hát mit lehet erről beszélni csaknem 100 év távlatában? Egyszerűen azért helyezték előtérbe, mert azt remélték, kapcsolatot teremt a Fidesz és a korábbi jobboldali rezsimek között. E rezsimeknek hajlamuk volt arra, hogy úgy mutassák be Trianont, mint Magyarország legsúlyosabb problémáját. De ez ebben a formában egy nagy ostobaság. Trianon ugyanis egy történelmi esemény, amely megszabta a felbomlott Osztrák-Magyar Monarchia magyar részének jövőjét. E magyar rész semmiképpen nem maradt volna az, ami volt, hiszen annak megőrzését a Monarchia biztosította. A Trianon előtti úgynevezett Nagy-Magyarország egy fikció volt, hiszen ebben a formában sohasem létezett, csak a Monarchia keretén belül. Ugyanakkor bármilyen formában nézzük, Trianon jelentős lakosság- és területveszteséggel járt, ami abban az időben érzékenyen érintette a magyar társadalmat, lévén, hogy egy nem elhanyagolható része az etnikai értelemben vett magyarságnak – a magyarul beszélők közösségének – olyan országokba került, amelyeket nem magyar nyelven igazgattak.
- A Fidesz „nemzeti összetartozás napjának” nevezte el az emléknapot, amely épp az említett etnikai elvre céloz.
- A „nemzeti összetartozás napja" – hadd mondjam így – értelmetlen kifejezés. Mert ugyan magyarul beszélő emberek nagy számban élnek a határokon túl, de nemcsak a Trianonban elcsatolt területeken, hanem távolabb is.
- Például Nyugat-Európában…
- Igen, én is Franciaországban éltem életem jelentős részében. Ezeknek az embereknek jó része nem Trianon miatt került oda, ahol ma él, hanem azon emigrációs hullámokkal, amelyek az elmúlt 100 évben jellemezték Magyarország történetét. Az első hullám az 1918/19-es forradalmak után volt, de az elcsatolt területekről is sokan távoztak nem csak Magyarországra, hanem távolabbi területekre. Emigrációs hullámok voltak a 30-as években, és többször 1944-ben, majd a következő években, egészen 1948-ig. Az utolsó nagy egységes emigrációs hullám az 1956-os forradalom után ment nyugatra, de a Kádár-rendszer idején is volt egy szivárgó emigráció, amelynek létszáma összességében nem sokkal maradt el az 56-os emigrációtól. Hogy mennyien vándoroltak ki az utóbbi években, azt a statisztika sokkal kevésbé világosan mutatja, de egyes becslések szerint ez is több százezres nagyságrendű. Tehát a magyarok a legkülönbözőbb okokból kerültek a határokon túlra, és ezért nagyon nehéz a magyarság tényleges lélekszámát meghatározni. Ez ugyanis nagyban függ attól, hogy mi a meghatározás alapja. Ha azt vesszük, hogy valaki magyar állampolgárnak született, akkor mindazok a zsidók, akik 1944 után, vagy esetleg néhány évvel korábban a legkülönbözőbb országokba – Amerikától Izraelig – távoztak, magyarnak számítanak. Ha azokat vesszük, akik magyarul beszélnek, megint más szám jön ki, de még így is rengetegen beszélnek ugyan magyarul, nem tartják magukat a magyarsághoz tartozónak – ha a magyarság alatt egy nyelvi, szellemi és nemzeti közösséget értünk.
- Tehát nem egy etnikai fogalomról van szó?
- Semmiképpen sem. Az etnikai fogalom az európai országok többségében nem jelent semmit. Talán a skandináv országokban van többé-kevésbé egységes többségi etnikum – tehát létezik etnikailag meghatározható nemzeti közösségre is példa. De ez nem vonatkozik még az olyan nemzetekre sem, mint a francia vagy a német. Épp ide - az államnemzetek közé - tartozik a magyar is, hiszen ezek az államnemzetek a legkülönbözőbb etnikumok összeolvadásából jöttek létre. Mindenki tudja, milyen sok dialektust beszélnek Németországban, kevesebben, hogy milyen sokat Franciaországban. Olaszországban az északiak alig értik meg a délieket. Teljesen nevetséges etnikai nemzetekről beszélni Európa, és valószínűleg a legtöbb államnemzet esetében is. Vegyük a kultúrnemzet fogalmát - ennek már több értelme van. Ez alatt azokat az embereket értjük, akiknek az anya- és munkanyelve magyar. Magyar nyelvközösségről tehát lehet beszélni: ők a magyarul beszélő emberek közössége. De ezen emberek egy része nem tekinti magát a magyar nemzet részének. Ha a világot nem valamilyen ósdi nacionalizmus szemüvegén keresztül nézzük, akkor kiderül, hogy a határon túli – erdélyi, felvidéki, stb. - magyarok egy része is habozna, ha azt kérdeznénk tőlük, ők milyen nemzethez tartoznak. Például a romániai magyarok nagyon jól tudják, hogy a nemzet az a kifejezés, amellyel egy államnemzeti közösség határozza meg magát. Arról nem is szólva, hogy nem Magyarország politikai életében vesznek részt. Még akkor sem szívesen vállalnak részt ebben, ha Budapestről ezt egy ideiglenes politikai hatalom erőlteti, mert az ő politikai életük máshol folyik. (Persze minden politikai hatalom ideiglenes.)
- Ugyanakkor a kettős állampolgárság megadásával a romániai magyar közösségben is több százezren vették fel a magyar állampolgárságot. Közülük sokan részt vettek a 2014-es választásokon, sőt, az úgynevezett kvóta-ellenes népszavazáson is voksolhatnak majd.
- De ebben nagyjából ki is merül a magyarságuk, hiszen nem adóznak Magyarországon. Ez a legnagyobb szépséghibája annak, hogy részt vesznek bármilyen országos választáson.
- Az RMDSZ például arra buzdít, hogy a romániai magyarok vegyenek részt a magyarországi referendumon és szavazzanak a kötelező kvóta ellen.
- A kettős állampolgárságnak elsősorban szimbolikus értelme van, egy jelképes összetartozást akar megjeleníteni. De ténylegesen nem változtat azon a tényen, hogy a romániai magyarokat Romániában kormányozzák, a szlovákiai magyarokat pedig Pozsonyban. A kis számú szlovéniai magyar politikai élete Szlovéniában zajlik és a néhány ezer burgenlandi magyar, aki még tud magyarul, sem gondol arra, hogy neki bármi köze volna a magyarországi politikai viszonyokhoz. Tehát ez egy szimbolikus politikai fegyver akar lenni.
- Esetleg beletartozik azon szimbolikus történelmi gesztusok sorába, amelyeket a Fidesz eddig tett? A Kossuth tér átépítésére vagy a német „megszállási emlékműre” gondolok, de lehet folytatni a sort. Vagy egyszerűen szavazatokra van szüksége a Fidesznek?
- Nekem az a véleményem, hogy a kettős állampolgárság megadása nemigen hoz szavazatokat. A magyarországi választókat pedig egyáltalán nem befolyásolja. Fütyülnek a szimbolikus gesztusokra, őket az érdekli, hogy az épp hatalmon lévő kormány politikájában mennyire érvényesülnek az érdekei, vagy szimpátiái. Szimbólumokra a politikában szükség van, sőt, valószínűleg elkerülhetetlen, hogy a politikában szimbólumok legyenek, de koránt sincs akkora jelentőségük a politikai erőviszonyok meghatározásában, mint ahogy azt némelyek gondolják.
- Nincs politikai közösséget teremtő hatása a szimbólumoknak?
- Teremthetnek politikai közösséget, de nem feltétlenül. Én például egyáltalán nem gondolom, hogy a Trianonra hivatkozás politikai közösséget teremt, azon túl, ami már úgyis megvan. A Fidesz szavazóinak közösségén például nem változtat a Trianon emléknap. Mint említettem, Trianonról ma sokkal kevésbé esik szó, mint 2010-ben, vagy az Antall-kormány idejében. Mert kiderült gyakorlati használhatatlansága, értékének vitathatósága; bizonyos pillanatokban felmutatják, mint egy zászlót, de aztán a sarokba teszik, ahonnan esetleg évekig nem kerül elő. A szimbólumok csak akkor élő jelképek, ha az emberek állandóan gondolnak rájuk. Például Kölcsey Himnusza egy élő szimbólum még a mai Magyarországon is, de például egy hasonló hatású festményt már nem tudnék említeni.
- Olyan szimbólumokra gondolok, mint például az Orbán Viktor autójára is kihelyezett Nagy-Magyarország matrica, amivel a Fidesz, a Jobbik és a még jobbra álló szervezetek egyfajta közösséget, szubkultúrát alakítanak ki.
- Nem ismerem ezeknek a közösségeknek a valódi életét, nem tudom, hány ember áll mögöttük. Így nem tudom, hány ember valódi érzelmeit tükrözik, vagy csak a megszokás irányítja őket: ez a mi jelképrendszerünkhöz tartozik, ezért én is felteszem az autómra és ezzel kifejezem, hogy a Fideszre vagy a Jobbikra szavazok. Orbán autóján is ott van, hiszen ő akar a vezére lenni ennek a tábornak, amely isten tudja, hogy miért hivatkozik Nagy-Magyarországra. Hiszen Orbán Viktor, aki mégis tájékozott a világban, ugyanúgy tudja, mint ön vagy én, hogy Nagy-Magyarország egy visszaállíthatatlan képlet. Egy olyan történelmi fikció, amely ebben a formában a török hódítás előtt sem létezett. A török hódítás után pedig nem egy Magyarország volt, hanem kettő, mert Erdély külön kormányzott ország volt. Az 1848-49-es forradalomban sok szó esett az Erdéllyel való unióról, és előjött az 1867-es kiegyezésnél is, amely ezt annyiban meg is valósította, hogy a történelmi Erdély Magyarország kormányzása alá került. Ám egy olyan történelmi képlet keretében, amelyben Magyarország nem volt szuverén állam, hanem a Monarchia része, és bár volt egy bécsi és egy budapesti kormányzata, de a külügy-, a hadügy- és a pénzügyminisztérium közös volt. Tehát Nagy-Magyarország egy 1918-ban, a világháború végén feléledt fikció volt, de abban a pillanatban, amikor Magyarország függetlenségét a Habsburg Birodalomtól kimondták, már elképzelhetetlen volt a megvalósítása. Hiszen a lengyelek, a csehek és a szlovákok, illetve a délszlávok ekkorra önálló államot létesítettek. Az utolsó kormány, amely ténylegesen Nagy-Magyarországért harcolt, Kun Béla bolsevik kormánya volt. Az utána következő, Horthy Miklós-féle kormányok már nem harcoltak ezért, mert egy pillanatig sem gondolták, hogy megvalósítható. Ellenben felfedezték azt, hogy ez egy nagyon szép jelszó, amivel toborozni lehet. A Horthy-korszak vezető politikusai tökéletesen tisztában voltak azzal, hogy a határok visszaállítása csak bizonyos korlátok között lehetséges, de teljes, integrális terület-visszaszerzésre nincs lehetőség.
- Tehát a magyar szuverén állam létrejöttének feltétele egy kisebb területű állam volt?
- A területi kérdést 1918/19-ben nem lehetett igazán tárgyalni, hiszen akkor háborúban álltunk délen és északon, a román front pedig végképp nyitott volt. A magyar állam tehát kimondta szuverenitását, de ez azt jelentette, hogy nem tartozik az Osztrák-Magyar Birodalomhoz, detronizálja a Habsburg uralkodóházat. Azt, hogy a független magyar állam határai hogyan alakulnak, egy békeszerződésnek kellett megállapítania, amelytől egyébként a magyarok sokkal kedvezőbb határokat vártak, mint amilyenek 1919-ben kialakultak és amelyeket 1920-ban a trianoni békeszerződés szentesített. De ezeket a határokat 1918 után már bajosan lehetett a Birodalom egykori határaival azonosítani. Az a Nagy-Magyarország, amelyet a Horthy-rezsim oktatási rendszerében és propagandájában is népszerűsített, egyszerűen egy képzelődés volt. A hatalmon lévő politikusok leginkább arra gondoltak, jó lenne minél többet visszaszerezni a régi területekből, de ez már nem jelenthette azok összességét.
- Vagyis szükségszerű volt a nemzetiségi területek elvesztése?
- A lehetőségeken belül nem szerepelt a határok megőrzése, hiszen ezen területeken túlnyomó többségben nem magyar nyelvű lakosok éltek. Sokan voltak ugyan, akik Magyarországot a saját országuknak érezték volna, de ez nem jelenti azt, hogy például egy népszavazáson a Magyarországhoz tartozás mellet voksoltak volna. Már ha a népszavazás egyáltalán szóba jött volna, mint a területek kijelölésének egyik eszköze. Bibó István például, aki a népszavazások területrendező szerepéről több tanulmányt írt, tisztában volt vele, hogy csak arról lehet szó, hogy bizonyos etnikai elvek jobban érvényesüljenek, de semmilyen más elv mellett nem lehet kiállni annak reményében, hogy a magyar nemzethez tartozók kivételével bárki is támogassa. Azzal is tisztában volt, hogy rengeteg magyar anyanyelvű ember nem érzi magát egy olyan politikai egység részének, amelyet a magyar nemzet szóval lehet leírni. A probléma az, hogy a nacionalisták - és ez nemcsak a magyar nacionalistákra vonatkozik - folyton összekeverik a nemzetállam fogalmát egyfajta etnikai állam fogalmával. Holott amikor egy terület lakosai egy bizonyos nemzetállam mellett döntenek, ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy ők ahhoz az etnikumhoz tartoznak, amelyik többségi az adott nemzetállamban. Erre több területi vita példáját fel tudnám hozni, de a legeklatánsabb Elzász-Lotharingiáé. Az elzászi német anyanyelvűek közül például sokan a francia kultúrához tartozónak érezték magukat. Tehát ha lehetőségük lett volna a népszavazásra, nem feltétlenül az etnikai elv döntött volna.
- Mennyire felelősek azok a baloldali politikusok Trianonért – beleértve a kommunistákat is -, akik hatalomra kerültek 1918 október-novemberében? Amikor Károlyi Mihály szobrát néhány éve eltávolították a Parlament mellől, erre a felelősségre hivatkozott a mai kormányzat.
- Rémes dolog, amikor a politikai vitákban összekeverik az időpontokat. Károlyi kommunista szimpatizánssá – de csak szimpatizánssá - egy évtizeddel azután vált, hogy kikerült a magyar politikából. Az utolsók, akik őt kommunistának tekintették volna, épp a kommunisták voltak. Károlyi maga a teljes bizonytalanságban vette át a kormányzást. Hiszen a tényleges hatalom a Délvidéken már a szerb, a Felvidéken a csehszlovák hadsereg, keleten pedig a románok kezében volt. Megpróbált ezekkel a már korábban létrejött politikai alakulatokkal tárgyalni a végleges határokról, azzal, hogy e határok nem lehetnek azonosak az ideiglenes háborús határokkal. Ugyanakkor Károlyi kormányzása oly rövid ideig tartott, hogy nem alakulhatott ki végleges álláspontja. Amikor a hatalmat átadta, azt gondolta, hogy egy szociáldemokrata kormányzatnak adja át, amelynek sikerül kedvezőbb feltételeket kapni Szovjet-Oroszország oldaláról, amellyel Magyarország nem állt háborúban, szemben az antant hatalmakkal. Ugyanakkor a hatalmat Kun Béláék vették át, tulajdonképp egy puccsal, ami keresztülhúzta Károlyi számítását, aki szociáldemokrata vezetésben gondolkodott. Annyi biztos, hogy a Kommün nagyon ártott Magyarország tárgyalási pozícióinak, Clemenceau és Lloyd George ugyanis attól tartottak, hogy Magyarország csatlakozik az orosz kommunistákhoz, ami amúgy nem tartozott a szovjet-orosz vezetők tervei közé. Az antant vezetői ezért lettek a fehér ellenforradalom (Horthyék nevezték így magukat) támogatói. Horthyékat -, akik az antantban bíztak - érte a legnagyobb csalódás, sokkal kedvezőbb feltételekre számítottak Versailles-ban. De hiába küldték oda tárgyalni a dualista Magyarország egyik legtekintélyesebb államférfiját, gróf Apponyi Albertet, tulajdonképpen meg sem hallgatták őt.
- Van egyáltalán felelős Trianonért?
- Kossuth Lajos már 1867-ben megírta Deák Ferencnek, hogy ha Magyarország politikai szekerét a Habsburgokhoz kapcsolják, ennek végzetes következményei lesznek, amikor a dinasztia összeomlik. Kettejük vitájában 150 év után állást foglalni értelmetlen, a maga szempontjából mindkettőjüknek igaza volt. Száz év után hibás fogalomnak tartom Trianonnal kapcsolatban a felelősséget, hiszen ma már nem arról kell beszélni, hogy ki a felelős, hanem arról, hogy milyen körülmények vezettek ide. Például a demográfiai helyzet, hogy a magyarság „egykézett”, miközben a román vagy a szerb nemzetiségiek sokkal több gyermeket szültek. Aki itt felelőst keres, azon politikai álgondolkodók közé tartozik, akik a történelmi események mögött rejtett összeesküvést keresnek, háttérhatalmakat, holott az események nagyon jól megmagyarázhatóak a közvetlen adottságokból. Trianonra is így kell visszaemlékezni.
Simon Zoltán
Népszava

Hivatalos részeredmények Nagyváradon, Kolozsváron és Brassóban
A Központi Választási Iroda hétfő reggel közzétette a nagyvárosok első hivatalos részeredményeit. Három erdélyi nagyváros adatait közöljük.
Nagyvárad
Ilie Bolojan (PNL): 70,94 százalék
Huszár István (RMDSZ): 13,09
Coste Marina Adelina (PSD): 9,52
Zatykó Gyula (EMNP): 2,87
Kolozsvár
Emil Boc: 64,86
Horváth Anna: 12,65
Octavian Buzoianu (független): 9,72
(…)
Fancsali Ernő (EMNP): 0,58
Brassó
George Scripcaru (független): 52,60
Popa Răzvan (PSD): 16,52
Sturzu Mihai-Răzvan (független): 9,24
maszol.ro

Mentor – A piros láda kérdéseket, nem válaszokat ad
Codău Annamária Excellentia-díjas bölcsésszel beszélgettünk
Nehezen állt kötélnek, azaz interjúnak – különösebben nem szereti a reflektorfényt. Pedig ezt nemigen lehet elkerülni, ha az ember lánya Excellentia-díjat kap. Interjú helyett szívesebben lapozgatja Cs. Gyimesi Évát, az angol nyelvű esszékötetet, esetleg Brassai Összehasonlító Irodalomtörténelmi Lapját kutatja. A Mentor legfiatalabb interjúalanya emellett nagyon segítőkész, jegyzetei sokunkat megmentettek már, amit ezúton is köszönünk.
– Beköszöntött a nyár és ezzel egy időben a várva várt szesszió is, jogos a kérdés: hogy vagy?
– A májussal együtt minden egyszerre kezd az egyetemista ember fejére zúdulni, és ez így tart június–júliusban is. Elég nehéz a tanulásra, kutatásra, vizsgákra összpontosítani a mindenféle rendezvények mellett. Szóval ilyenkor még nehezebb megválaszolni ezt a kérdést, de mondjuk azt, hogy jól vagyok. Vagyis gondolom, hogy a pörgésállapot jó.
– Mi szerettél volna lenni kicsi korodban?
– Körülbelül minden egyszerre. Nem volt soha tartós elképzelésem, volt, amikor óvó néni, volt, amikor fodrász, cégvezető, építészmérnök stb. Az ideális mesterségnek az építészmérnökit gondoltam valamikor 8–9. osztályban, ez a művészet és reáltudományok elegáns ötvözete, de aztán hamar lemondtam– Hogy lett ebből Bölcsészettudományi Kar?
– Így alakult, erre nem tudok inspiratív vagy céltudatos választ adni. Matek–infó intenzív angol osztályban végeztem a középiskolát, mégis főleg irodalommal kapcsolatos versenyekre jártam. Aztán a „döntés” részben azt mérlegelve született, hogy mi okoz örömet a mindennapokban, mi az, amihez valamelyest értek.
Sok fiatalt foglalkoztat az irodalom
– Annak idején a magyar szak felvételi szórólapján szerepelt a mágikus, minden kérdésre választ adó piros láda. Megérte válaszokat keresni a piros ládánál?
– Ahhoz képest, hogy a piros láda csak egy pirosra festett nagy faláda az órarendnél, fontos szerepet játszik a magyar szakos bölcsészek életében: találkozóhely, ahol órák vagy vizsgák előtt/után beszélgetünk. De igazából azt hiszem, hogy a piros láda épphogy nem válaszokat ad, hanem még több kérdést generál. És ez azért jó, mert nem engedi, hogy abbahagyjuk a gondolkodást, hogy belenyugodjunk valamilyen végleges érvényesség illúziójába.
– Mi a szerepe az irodalomnak a mai fiatalok életében?
– Sok fiatalt foglalkoztat az irodalom, s nem csak azokat, akiknek valamilyen módon a szakmájukat jelenti. Hogy mi az irodalom szerepe, az szerintem mindenki esetében más: a fikcióba meneküléstől kezdve az ismeretszerzési vágyig, a saját világ határainak kitágítási igényétől az empátia „gyakorlásának” lehetőségéig nagyon sok minden van, ami miatt valaki számára fontos lehet az olvasás. A mai fiatalokkal is így van ez, csak az irodalom mellett sokkal hozzáférhetőbbé váltak más médiumok is, amelyek szintén a fikció iránti igényünkre válaszolnak (film, számítógépes játékok stb.), ezért a figyelmünk is jobban megoszlik, és átalakulnak az olvasási szokásaink.
– A szakdolgozatodat, amellyel nemrég az ETDK-n II. helyezést értél el, az Összehasonlító Irodalomtörténelmi Lapokról (Cikkeit magyar, angol, francia, német, olasz és spanyol nyelven közlő irodalomtudományi folyóirat, Kolozsváron szerkesztette Meltzl Hugó és Brassai Sámuel – szerk. megj.) írtad. Miért esett erre a választásod? Mennyiben segítette a munkádat a témavezetőd, T. Szabó Levente? Melyek voltak a kutatás legfőbb eredményei?
– Több szempontból is úgy éreztem/gondoltam, hogy az Összehasonlító Irodalomtörténelmi Lapokkal (ÖIL) érdemes lesz nekem is foglalkozni. Egyrészt – és talán ez a legfontosabb szempont – személyes indíttatás vagy mondhatni szimpátia keltette fel az érdeklődésemet: bikulturális egyénként nagyon érdekelt az, hogy a különböző nyelveket és kultúrákat hogyan lehet összehangolni, és amikor másodéven irodalomtörténetből T. Szabó Levente bemutatta nekünk az ÖIL-t, úgy tűnt, hogy ez a többnyelvű, 19. századi kolozsvári folyóirat is ilyesmit próbált megvalósítani.
Másrészt nagyon sok kiaknázatlan része van ennek a lapnak az anyagát és történetét tekintve, ráadásul nemzetközileg nagy érdeklődést mutatnak iránta a kutatók, hisz az összehasonlító irodalomtudomány intézményesülésének kezdeteit erre vezetik vissza. Ezért úgy gondoltam, hogy akár új eredményekre is lehetne jutni, ha közelebbről vizsgálódunk.
A kezdeti bizonytalanabb ötleteimmel felkerestem T. Szabó Leventét, aki már hosszabb ideje foglalkozik az ÖIL-lel, ő lett a szakdolgozatom témavezetője. Nagyon sokat segített abban, hogy tágasabb kontextusban is átláthassam a vizsgált korpuszt, de közben elkerüljem az általánosítás csapdáját.
Kutatásomat a folyóirat angolszász anyagára és kapcsolataira alapoztam, s úgy tűnik, hogy elég érdekes folyamatokat sikerült megragadni, például kirajzolódik az, hogy míg a magyarok számára a lap nem volt eléggé „magyar”, az angolok figyelmét talán épp a „magyarsága” ragadta meg. Ilyen eltérő elvárások között kellett sokat egyensúlyozniuk a szerkesztőknek, s ebből látszik, hogy milyen gyakorlati nehézségei vannak a kultúrák közötti párbeszédeknek.
Talán a legfontosabb színtér, ahol ezek az eredmények „letesztelődnek”, a július végi, Bécsben sorra kerülő nemzetközi komparatisztikai kongresszus lesz (World Congress of the International Comparative Literature Association).
Nincs titkos receptem
– Nemrég te lettél a Bölcsészettudományi Kar első magyar szakos diákja aki Excellentia-díjban részesült.
– Természetesen nagy megtiszteltetés ez a díj, meg tud erősíteni abban, hogy van értelme az ember sokéves munkájának, még akkor is, ha nem kívánja azt olyan látványosan végezni. Ez olyan díj, amelyet részben a szakmai önéletrajz elbírálása, részben a közösség szavazatai alapján ítélnek oda. Szóval örvendtem, persze, amikor átadták, de mégis az eredményhirdetés előtti időszaknak örvendtem a legjobban, mert akkor nagyon sokan, család, barátok, kollégák, régi és jelenlegi tanárok kezdtek el igen lelkesedni és biztatni, és ezért (is) nagyon hálás vagyok nekik.
– Jövőre befejezed a mesterképzést. Tudod már a disszertációd témáját? Mi az a kutatási terület, amivel a jövőben szívesen foglalkoznál?
– Most tartok ott, hogy az Összehasonlító Irodalomtörténelmi Lapok angolszász anyagáról végzett kutatásomat lezáromféle, és nekifogok valami újnak. Ez az új irány még nem körvonalazódott, megint az a baj, hogy túl sok dolog érdekelne, de továbbra is főleg az összehasonlító irodalomtudomány területén maradnék.
– Mit olvasol éppen?
– Mivel szesszió van, elsősorban a kötelezőket, pillanatnyilag Cs. Gyimesi Éva Gyöngy és homok című kötetét. Ezzel párhuzamosan pedig mindig szokott lenni „pihenésképp” valami nem kötelező, amit elő-előveszek, mostanában ez Susan Sontag Against Interpretation and Other Essays című könyve.
– Hogyan van időd mindenre: tanulni, idejében megírni a dolgozatokat, olvasni, írni a Helikonnak, Korunknak, a szemnek, bulizni, kulturális programokra járni stb.?
– Mindenki azt hiszi, hogy van valamilyen titkos receptem, pedig nincs. Időm sincs, senkinek nincs arra, hogy mindent beleszuszakoljon, amit szeretne és amit kell. Azt hiszem, megtanultam a lemondást az egyensúly megtartása érdekében.
Játszunk!
1. Azért várom a nyarat, mert nyáron meg lehet mindent tenni, amit év közben az iskola/egyetem miatt nem.
2. Kolozsvárban a legjobb dolog a sok pereces.
3. Olvasni jó, mert: csak azt tudom, hogy nekem miért jó olvasni, és szűkszavúságom ellenére hatalmas esszé kerekedne belőle.
4. A könyv, amit mindenki el kellene olvasson: George Orwell,1984.
5. Irodalom vagy nyelvészet? IRODALOM.
6. Klasszikus vagy kortárs? Mindkettő.
7. A slampoetry mindig meg tud lepni.
8. A Harry Potter titkos kedvenc.
9. A szesszióban a legrosszabb a kísértés, hogy bármi mással foglalkozzak a tanuláson kívül.
10. Ha megválaszthatnám, melyik korban éljek, a jelenben maradnék.
Codău Annamária
• 1993. január 12-én született Marosvásárhelyen
• 2012–2015 között a BBTE Bölcsészettudományi Kar magyar–angol szakos hallgatója
• 2015-től mesterképzős hallgató magyar szakon
• rendszerint publikál a Helikon, Korunk folyóiratokban, a szemportálon
• 2016-ban II. helyezést ért el az ETDK-n Hányféle világirodalom? Az első nemzetközi komparatisztikai szaklap angolszász anyaga a magyar irodalom érdeke és az angliai perspektíva között című dolgozatával
• 2016-ban megkapta a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Excellentia-díját
Tempfli Zófia
Szabadság (Kolozsvár)

Belföldi hírek
Megjelent a Bethlen Gábor Alap külhoni fiatal vállalkozóknak szóló pályázata. A kiírás szerint a támogatásra olyan 40 év alatti magyar fiatalok pályázhatnak, akiknek működő vállalkozása van valamelyik, Magyarországgal szomszédos államban, Ausztria kivételével.
Fiatal vállalkozókat támogatnak
A pályázók a következő kiadások fedezésére kérhetnek támogatást: termeléshez, gyártáshoz szükséges eszközök beszerzése, információs technológiafejlesztések, gyártási licenc beszerzése, illetve el lehet számolni a hazai vagy külföldi kiállításon vagy vásáron való részvétel kiadásait, valamint a piacra jutást segítő tevékenységek és a marketing tevékenységek költségeit. A vállalkozások legtöbb 6 millió forint támogatást igényelhetnek. A támogatás mértéke százszázalékos. A pályázatokat július 15-ig nyújthatják be elektronikus formában a Bethlen Gábor Alaphoz az érdekeltek. Hitelből folytatják
Románia 175 millió eurós hitelt vesz fel az Európa Tanács Fejlesztési Bankjától (CEB), hogy bérlakásokat építsen, illetve újítson fel fiatal családoknak – közölték a tegnapi kormányülést követően. A kabinet 6990 lakás építéséről, illetve felújításáról szóló keretmegállapodást kötött a CEB-bel. A vonatkozó törvénytervezetet a parlamentnek jóvá kell hagynia. A 250 millió eurós projekt költségvetésének 70 százalékát fedezik a CEB-hitelből, a hiányzó 75 millió eurót pedig a fejlesztési minisztérium és az állami lakásügynökség (ANL) állja saját forrásaiból, egyenlő arányban. A lakásokat a helyi és megyei önkormányzatok szociális bizottságainak javaslata alapján olyan 35 évnél nem idősebb fiataloknak adják bérbe kezdezményes áron, akiknek a jövedelme nem teszi lehetővé, hogy piaci áron béreljenek lakást. Az ötéves futamidejű projektet az ANL bonyolítja le 2016–2020 között. A hitelt ötéves türelmi idő után 20 év alatt kell törleszteni. Jól egyezkedtek
Brassói alpolgármesteri és Brassó megyei alelnöki tisztséget kap az RMDSZ egy jobboldali pártok közötti megállapodás értelmében – közölte tegnap az Agerpres hírügynökség. A megegyezés szerint az NLP adja a megyei önkormányzat elnökét és egyik alelnökét, az RMDSZ pedig a másik alelnököt. George Scripcaru polgármester munkáját egy RMDSZ-es és egy NMP-s alpolgármester segíti majd. Kovács Attila, az RMDSZ Brassó megyei elnöke elmondta: a szövetség ezután nevezi meg jelöltjeit a tisztségekre. Az 1989-es rendszerváltozás óta nem volt még magyar alpolgármestere Brassónak. A megyei önkormányzatban 2000 és 2012 között töltött be alelnöki tisztséget RMDSZ-es politikus.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)