Az egykori város: hatvan éve hunyt el Nyirő József
Hatvan éve, 1953 októberében hunyt el Madridban a Székely Apostol. Székelyudvarhelyen is élt néhány évig, ide akarták újratemetni.
Habár nem városunkban született, itt járt középiskolába, és a harmincas években néhány évig itt élt, és alkotott. Azt akarta, hogy a lelke az itteni katolikus vagy a kolozsvári temetőben nyugodjon („Ha testemet nem is, de legalább lelkemet vidd haza a házsongárdi vagy az udvarhelyi temetőbe, vagy terítsd le az áldott földön, hogy attól is nőjön a fű, szebbüljön a világ"). Lelke ott él a székelyek szívében, de elhamvasztott földi maradványait nem sikerült szülőföldjén eltemetni. Legelső szobrát is Udvarhelyen avatták fel 2004-ben az Emlékezés Parkjában. Személye ellentmondásos a második világháború utolsó hónapjaiban betöltött szerepe miatt, írásai a két világháború közötti romániai magyar irodalom jelentős alkotásai.
Plébánosból molnár, majd író lett
Nyirő Székelyzsomboron született 1889. július 18-án. Apja iskolaigazgató volt, fiát az udvarhelyi gimnáziumban taníttatta. A fiatal Nyirő katolikus papnak készült, Gyulafehérváron járta ki a szemináriumot, majd Nagyszebenben dolgozott hitoktatóként. Kide nevű kisközség plébánosa volt néhány évig. 1919-ben kilépett az egyházból, megnősült, és egy malmot üzemeltetett. 1923-tól Kolozsváron élt, újságíróként, szerkesztőként dolgozott. Ekkor jelentek meg első kötetei, a Trianon utáni romániai magyar irodalom jelentős alakjává vált.
1931-től Alsórákoson, majd a harmicas években Székelyudvarhelyen élt és alkotott, legjelentősebb művei, például az Uz Bence regény (amit meg is filmesítettek) itt születtek. Háza ma is áll a róla elnevezett utcában, a Gizi Vendéglő tőszomszédságában. Habár sokan Kós Károly művének vélik, az épületet valójában Nyirő és közeli barátja, a múzeumalapító Haáz Rezső tervezték.
Keserű emigráció
Észak Erdély visszacsatolása után Nyirő Budapestre költözött, a Magyar Országgyűlés tagjaként és lapszerkesztőként dolgozott. A háború utolsó peridóusában és az emigrációban vállalt szerepe miatt személye máig vitatott. Magyarországon háborús bűnösként tekintettek rá, 1947-ben az akkori (egyébként székelyudvarhelyi születésű) belügyminiszter, Rajk László megpróbálta kikérni a Szövetséges Ellenőrző Bizottságtól, sikertelenül.
Az író 1950-ben a Franco-diktatúra által uralt Spanyolországba emigrált, szülőföldjétől távol, Madrid mellett élte utolsó éveit.
Hol vannak a hamvak?
Nyirő József 1953. október 16-án tüdőrákban halt meg egy madridi kórházban. Az Almudena temetőben temették el egy közös kriptában, 1966-ban díszsírhelyet kapott ugyanott, sírfelirata a neve alatt a "Székely Apostol – Escrito Hungaro" volt. 2012 tavaszán kihantolták, maradványait Budapestre szállították. Újratemetése körül botrány botrányt ért, a tavalyi helyhatósági választásokat megelőzően hetekig tartott a huzavona, amit román-magyar diplomáciai villongások követtek, aminek a vége az lett, hogy pünkösd vasárnapján a székelyudvarhelyi Pap-kertben csak egy áhítatot tartottak, a temetés nem történt meg.
A kommunizmus éveiben könyvei index alatt voltak, a kilencvenes években, amikor újra megjelenhettek, lendült fel az érdeklődés írásai iránt. Szabó Károly, a városi könyvtár munkatársa akkoriban egy kétrészes dokumentumfilmet is készített róla, addig ismeretlen hang és filmfelvételekkel. Az újratemetés körüli huzavona a Nyirő-könyvek népszerűségét is megnövelte. A Székely Apostol művei halála után hatvan évvel talán minden székely család könyvespolcán ott vannak nagy kortársai, Tamási Áron vagy Kós Károly kötetei mellett.
Hamvait azóta sem temették el, hollétükről több mint egy éve nincsen új információ.
Katona Zoltán
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

Elfogadták Brüsszelben az anyanyelvi felsőoktatás tervezetét
Egyhangúlag elfogadta a Régiók Bizottságának (RB) Oktatás, ifjúság és kutatás (EDUC) szakbizottsága Az európai felsőoktatás a világban című véleménytervezetet november 13-i ülésén Brüsszelben. A Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, a bizottság jelentéstevője által előterjesztett dokumentum egyik legfontosabb megállapítása, hogy a soknyelvű és soknemzetiségű Európában kiemelt szerephez kell jutniuk azon felsőoktatási intézményeknek, amelyek valamely kisebbség nyelvén is képzést nyújtanak.
A véleménytervezet prioritásként kezeli a nemzetköziesítés feltételeit kevésbé teljesítő felsőoktatási intézmények felzárkóztatását az európai felsőoktatás versenyképességének növelése érdekében.
Borboly Csaba szerint a véleménytervezet elfogadása áttörést jelent, hiszen már többször visszautasították az RB-ben a nemzeti kisebbségekre vonatkozó javaslatait, így ez lehet azon kevés EU-s dokumentumok egyike, amelyben szerepel a nemzeti kisebbségek ügye.
A megyeelnök által felkért szakértő, Csák László szerint a Régiók Bizottságának véleménye, bár nem kötelező érvényű jogszabály, mégis nagyon fontos eredmény
„A vélemény kapcsán két kérdésben kompromisszumot sikerült elérni a néppárti és a szocialista csoportok között: egyrészt, hogy az európai felsőoktatási rendszerben fontos szerepük van a kisebbségi tannyelvű egyetemeknek, másrészt pedig, hogy a 2014–2020 közötti időszakra javasolja a Régiók Bizottsága, hogy a tagállamok, így Románia is, támogassa azokat a felsőoktatási beruházásokat, amelyeket a kisebb, regionális egyetemek igényelnek versenyképességük erősítése érdekében” – fejtette ki Csák László.
A szakbizottság elnöke, Anton Rombouts gratulált Borboly Csabának, de mint mondta, a dokumentumot még a 2014. januári plenáris ülésen is el kell fogadnia az RB-nek, tehát a csata igen, de a háború még nincs megnyerve, a helyzet azonban kedvező, mivel a szakbizottság egyhangúlag fogadta el a véleménytervezetet, így a plenáris ülés előtt már csak legkevesebb 32 aláírással lehet módosító javaslatokat tenni. Jean Francois Istasse alelnök szintén pozitívan véleményezte a dokumentumot, és elégedettségének adott hangot amiatt, hogy sikerült a módosításokban megegyezni.
Az ülésen felszólalt Dimitrios Kalogeropolous, a Uniós polgárság, kormányzás, intézményi és külügyek (CIVEX) szakbizottság raportőre is, aki kiválónak nevezte az előterjesztett véleménytervezetet, és kifejtette, hogy fontos előfeltétele az európai felsőoktatás nemzetköziesítésének, hogy foglalkozzanak ezzel a témával, és bevonzzák az új tehetségeket. Borboly Csaba hozzászólásában fontosnak nevezte a távoktatás biztosítását, hogy az oktatás az anyagilag hátrányos helyzetű diákokhoz is eljusson.
A véleménytervezet eredeti szövegéhez 13 módosító indítványt nyújtott be Jean Francois Istasse, az Európai Szocialista Párt (PES) frakciójának tagja, a szakbizottság alelnöke, amelyek közül négynél Borboly Csaba újabb módosításokat javasolt, ragaszkodva a regionális és kisebbségi nyelvek megemlítéséhez, mivel ezek a felsőoktatási intézmények regionális beágyazottságát segítik elő. Továbbá a következőket pontosította: a kohéziós és strukturális politika megtervezésében a tagállamoknak a felsőoktatásra vonatkozó keretprogramjait is figyelembe kell venniük; az RB véleménytervezete nagy hangsúlyt fektet a helyi és regionális önkormányzatok nemzetköziesítésben betöltött szerepére; nyomatékosítani kell annak fontosságát, hogy a tagállamok is létrehozzanak támogatási programokat, amelyek hozzájárulnak a felsőoktatás nemzetköziesítéséhez. A tervezetben a mobilitás kétirányú jellegének fontosságát hangsúlyozta a raportőr, hiszen a mobilitás mind a kibocsátó, mind pedig a befogadó térség érdekeinek meg kell feleljen, ellenkező esetben migrációs, demográfiai és versenyképességi problémák adódhatnak.
„ A szóban forgó dokumentum előzetes tervezetét idén október 17-én küldtük be az EDUC szakbizottságnak, és a véleménytervezet kidolgozását több egyeztetés előzte meg a témában érintett szakértőkkel. Konzultáltam regionális szinten a román felsőoktatási intézmények képviselőinek részvételével, egyeztettem európai uniós intézmények szakértőivel Brüsszelben, az EB felsőoktatási képviselőjével, valamint a litván elnökség oktatási attaséjával” – számolt be tevékenységéről Borboly Csaba. Az elöljáró megköszönte a székelyföldi egyetemek képviselőinek, valamint a Hargita Megye Tanácsánál dolgozó munkatársainak a véleménytervezet összeállításának szakmai megalapozásához nyújtott segítséget, hozzájárulást.
Az RB-vélemény legalapvetőbb szerepe az, hogy ajánlásokat tegyen az EU politikájának és jogszabályainak alakítására, tehát közvetítenie kell a helyi és regionális önkormányzatok aggályait, és azokat úgy kell bemutatnia, hogy a többi intézmény képes legyen könnyen megérteni a legfontosabb üzeneteket és követni az RB érvelését és indoklását, valamint szükség esetén módosítani az eredeti javaslatot.
Maszol.ro/közlemény

EP-képviselők Tőkés László védelmében
Levélben fordult Victor Ponta román miniszterelnökhöz az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformjának elnöke, Göran Lindblad, valamint több EP-képviselő, akik védelmükbe vették Tőkés Lászlót, és a romániai rendszerváltásban játszott szerepét méltatták – derül ki Tőkés László sajtóirodájának szerdai közleményéből.
Az MTI-hez eljuttatott dokumentum szerint Lindlab arra hívta fel a miniszterelnök figyelmét, hogy Románia európaiságát kérdőjelezi meg, ha visszavonják Tőkés Lászlótól az 1989-es romániai forradalom kirobbantásában betöltött szerepéért odaítélt Románia Csillaga Érdemrendet.
Úgy véli, hogy a Tőkés László ellen indított romániai eljárás egyet jelent az erdélyi EP-képviselő politikai érdemeinek megkérdőjelezésével. A negyvenhárom szervezetet tömörítő platform elnöke emlékezteti a miniszterelnököt, hogy Románia az Európai Unió, illetve az Európa Tanács tagja, így kötelessége tiszteletben tartani az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok védelméről szóló európai egyezményeket. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy egy európai demokratikus jogállamban bárkit is azért üldözzenek, mert a szabad véleménynyilvánítás jogával élt.
Szintén szerdán tizenegy európai parlamenti képviselő ugyancsak levélben fordult Pontához, amelyben Tőkés Lászlónak a romániai rendszerváltásban játszott szerepét méltatták. Azt írták, hogy ma Románia az ő hozzájárulása nélkül nem tartozhatna az Európai Unió országainak családjához.
A levél aláírói között szerepel Sandra Kalniete, Szájer József, Andrey Kovatchev, Zuzana Roithová, Inese Vaidere, Krisjanis Karins, Milan Zver, Bernd Posselt, Ramon Tremosa i Balcells, Jim Higgins és Francois Alfonsi.
hirado.hu/MTI
Erdély.ma

„Az irodalom egyetlen haszna, hogy élni segít”
A székelyudvarhelyi G. Café érdeme, hogy az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) a Küküllő menti várost tartotta érdemesnek díjkiosztó gálája helyszínéül választani, de a Szentimre utcai kultúrkocsma talán nagyobb érdeme, hogy színvonalas kultúrkínálatával értő, befogadó közönséget sikerült kinevelnie. A szombaton este tartott eseményen a díjazottak mellett számos más, a jelenkori irodalomban és irodalomért tevékenykedő meghívottal ismerkedhetett meg vagy találkozhatott újból a nagyérdemű.
Nem csak zenei programokban volt gazdag az év a G. Caféban, hisz az elmúlt hónapokban a jelenkori irodalom olyan nagyjai vonultak fel a kultúrkocsmában, mint Bodor Ádám, François Bréda, Kányádi Sándor, Laczkfi János, Grecsó Krisztián, vagy legutóbb Esterházy Péter. Az esztendő mintegy megkoronázásaként az E-MIL szombaton este a kávézóban tartotta tizenegyedik díjkiosztó gáláját.
A G. Café irodalmi estjeinek hagyományos házigazdája, Murányi Sándor Olivér író ezúttal László Noémi költőnek, az E-MIL elnökének engedte át a mikrofont. „Az Erdélyi Magyar Írók Ligája hagyományosan minden évben kiosztotta az E-MIL Méhes György Nagydíjat és az E-MIL Méhes György Debütdíjat. Idén a szervezetben történtek jónak nem nevezhető dolgok, melyeknek jó következménye viszont az volt, hogy megjelent négy új díj vers, próza, irodalomtudomány és -kritika, valamint gyermekirodalom kategóriákban” – mondta el bevezetésként.
Az est első felében a díjazottakkal és a díjnyertes kötetekkel – Király László költő Készülődés Pazsgába című, Szántai János költő, író, producer, forgatókönyvíró A jó, a rossz, a csúnya és egyéb mesebeli párbajok című, valamint Molnár Vilmos prózaíró Az ördög megint Csíkban című kötetével – ismerkedhettek meg a részvevők. Az E-MIL irodalomtudományért és -kritikáért járó díját dr. Fried Istvánnak adományozta, az udvarhelyiek által már jól ismert „tanár úr” azonban nem tudott részt venni az eseményen.
Milyen kell legyen az első mondat? – szegezte a kérdést a meghívottaknak László Noémi. Molnár Vilmos szerint igaznak, meghökkentőnek. „Az első mondat olyan, mint egy ígéret, kötelezi az írót, hogy a továbbiakban se okozzon csalódást az olvasónak” – fejtette ki. A vers lebegőbb, irreálisabb és egyben sűrítettebb is, mint a próza, Király László elmondta: ezért megtervezni azt nem lehet, a versnek nincs receptje.
Szántai János a filmbeli horogról beszélt, amin a néző, mint a hal, felakad, és a horgász, vagyis a rendező berántja a film világába. „A prózában, akárcsak a mesében, az első mondat valóban egy horogként funkcionál, arra ösztökéli az olvasót, hogy tovább olvasson. Jelen kötet esetében semmilyen problémám nem volt az első mondattal, tekintettel arra, hogy az valóban párban íródott meg, hisz Kristóf fiamnak volt egy olyan időszaka, amikor ontotta az első mondatokat. Szerintem minden apa vagy apaszerepben játszó férfi találkozik ezzel a szituációval. Ezek kiváló horgok voltak, az én munkám abban állt, hogy ezekből a magánmitológiákon túl jelentéstartalmú szövegek szülessenek” – mesélte a szerző.
A jó címekről és a „címbaromság” kihívásairól is szó esett, a beszélgetés vallomástételre késztette Molnár Vilmost: ezúton mondott köszönetet szerkesztőtársának, Lövétei Lázár Lászlónak, a Székelyföld irodalmi folyóirat főszerkesztőjének, aki díjnyertes kötetének címét adta. „Mással is volt ilyen, de azt már nem mondom el” – tette hozzá végül Molnár Vilmos.
A felolvasásokat követően Lakatos Mihály, a Balassi Intézet Sepsiszentgyörgyi Kulturális Központjának igazgatója köszöntötte a díjazottakat, két „szép mondattal” ajándékozva meg a hallgatóságot. „A díjak a múlandó embernek szólnak, a művek az örökkévalóságnak. És minden egyes mű egy szem abban a láncban, melyet magyar irodalomnak nevezünk” – hangsúlyozta Lakatos, Claude Roy francia költőt is idézvén, aki szerint az irodalom tökéletesen haszontalan, egyetlen haszna, hogy élni segít.
Méltató beszédet mondott még Zsidó Ferenc író, Fekete Vince költő és László Noémi, illetve Karácsonyi Zsoltnak, a kolozsvári Helikon folyóirat irodalmi szerkesztőjének Király Lászlóról írt laudációját, valamint Fried István köszönőlevelét hallhatta a közönség.
Kovács Eszter
Székelyhon.ro

Az autonómia útjai
Az önrendelkezési törekvések iránt érdeklődő újságíróként sokáig úgy gondoltam: a Trianon óta Erdélyben regnáló román politikai főhatalom a kisebbségi jogokat legmélyebben elnyomó európai ország, ahol az impériumváltás óta csak a kormányok és a módszerek változtak, a kisebbségellenesség nem. Mióta viszont lehetőségem adódott eljutni autonómiával rendelkező néhány európai kisebbségi régióba, rádöbbentem, mennyire közös a sorsunk, mennyire párhuzamos módszerek alapján próbálta mindenhol földbe döngölni saját kisebbségét a többségi hatalom.
Ki hitte volna például, hogy a római kori kultúrával, a több ezer éves múlttal rendelkező Olaszország hatalmasai a két világháború között azt is megtiltották a dél-tiroli németeknek, hogy temetőikben német szöveg szerepeljen a fejfákon és sírköveken? A dél-tiroli főváros, Bozen-Bolzano egykori olasz köztéri freskója ma is fennen hirdeti, hogy olaszok hozták be az „elmaradott” németek számára a civilizációt. A példákat sorolni lehetne szerte Európából, hiszen Franco tábornok Nagy-Spanyolország őrülete legalább annyira megalázta Baszkföldet és Katalóniát, mint az olaszok Dél-Tirolt, vagy a moldovai románok Gagauziát. Nincs tehát új a Nap alatt. A többségi féltékenység talán annyiban érthető, hogy az időközben önrendelkezést kiharcolt európai autonóm területekről hamar kiderült: kivétel nélkül országuk leggazdagabb régiói.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kolozsvári születésnapi gálaestjének egyik központi témája az erdélyi magyar autonómiaküzdelmek rendszerváltás utáni története volt. Kívülálló talán egy politikai tábor önfényezésének is tarthatná, hiszen minek gálaműsorral összekapcsolt ünnepi rendezvényt szervezni egy olyan fogalomról, amitől látszólag éppen olyan messze vagyunk, mint 1990-ben. Miközben a másik tábor azzal vág vissza, hogy ő nemcsak beszél az autonómiáról, hanem tesz is érte: például aszfaltoz és közművesít.
Volt azonban ennek az estének egy roppant érdekes momentuma, amikor Bakk Miklós – megköszönve az EMNT által neki ítélt Kós Károly-díjat – arról beszélt, hogy nem tudtuk ugyan közjogi vagy alkotmányjogi szintre emelni az autonómiát Erdélyben, de sikerült azt megőrizni az elértéktelenedéstől. Több utódállambeli régiótól eltérően valamennyi erdélyi magyar közszereplő számára sikerült a törekvést közös értékké, igazodási ponttá tenni. És ez az autonómiaküzdelem eddigi legnagyobb erdélyi eredménye. Innen kezdve pedig mellékes, hogy a mindenkori román főhatalom mit gondol róla: az autonómia ott kezdődik, amikor mi magunk hiszünk a megvalósításában.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Székely maraton
Katalán és baszk újságírókkal ebédelünk a tegnap Marosvásárhelyen rendezett székely nagygyűlés előtt néhány órával, és már az előételnél megegyezünk, hogy az erdélyi magyarok számos tekintetben egy cipőben járnak kisebbségben élő nyugat-európai sorstársaikkal.
A székely szabadság napjáról tudósítani érkezett kollégák által felsorolt, a spanyol–katalán viszonyt illusztráló példák közül több a romániai állapotok hű lenyomata is egyben. Valahányszor katalánok százezrei követelik Barcelona utcáin az autonóm tartomány függetlenségét, a központi spanyol sajtó úgy próbálja bagatellizálni az elszakadási törekvéseket, hogy mindössze néhány ezer fős demonstrálóról ad hírt.
Amikor egy évvel ezelőtt a Habsburgok által kivégzett székely vértanúk tiszteletére a Székely Nemzeti Tanács első alkalommal megtartotta a székely szabadság napi megemlékezést – amelyen a szervezők szerint mintegy harmincezren vonultak fel –, a bukaresti média öt-hatezer résztvevőről számolt be. Nem beszélve a román politikusok vissza-visszatérő retorikájáról, miszerint ugyan milyen autonómiát akarnak maguknak ezek a székelyek, amikor népszámláláskor csupán néhány százan vallják magukat eme etnikai csoport tagjának.
Persze a több szempontból azonos sorsú európai nemzeti kisebbségek helyzete, törekvései ettől függetlenül jelentősen eltérnek egymástól. Miközben a dél-tiroli németek, katalánok, baszkok és erdélyi magyarok időnként még ma is szembesülni kénytelenek a Mussolini-, Franco- és Ceausescu-féle asszimilációs politika nyúlványaival, nem lényegtelen, hogy az erdélyi, székelyföldi magyarok másokkal ellentétben nem függetlenedni, elszakadni akarnak, hanem „csak” nagyobb önrendelkezésre vágynak Románián belül.
Mindez az 1,2 milliós erdélyi magyarság esetében kulturális, míg a mintegy 800 ezer fős Székelyföld esetében területi autonómiát jelent, amelyre egyformán találni működő modelleket a kontinensen. Egyértelmű azonban, hogy a romániai magyarság egészének ügye egyedi rendezést, megoldást kíván. Hűen tükrözi a közösség saját nemzeti identitásáért folytatott küzdelmét, hogy huszonöt évvel a romániai rendszerváltás után is harcolnia kell jelképei szabad használatáért, anyanyelvi jogai érvényesüléséért.
Miközben a bukaresti kormány Hargita és Kovászna megyei képviselői az elmúlt hónapokban bírósági keresetek tucatját zúdították a székelyföldi települések polgármestereinek, a megyei közgyűlések vezetőinek nyakába a székely zászló kitűzése miatt, ugyanezek a prefektusok most, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) minapi hatalomra kerülése után amiatt is perelik a magyar önkormányzati vezetőket, mert felszólításra nem távolították el azonnal a közintézményekről a közösség szimbólumát.
Nem beszélve arról az abszurd szituációról, hogy a tegnapi marosvásárhelyi demonstráció résztvevői attól a román kormánytól követelték a közösségi jogok szavatolását, amelynek egy hete immár az erdélyi magyarság egyetlen, parlamenti képviselettel bíró szervezete, az RMDSZ is oszlopos tagja.
Az alakulatnak egyrészt meg kell felelnie az autonómiát vörös posztónak tekintő román kormányzati partnerek elvárásainak, másrészt nemrég, ellenzéki pozícióban tett ígéretéről, a területi önrendelkezésről szóló törvénytervezet parlamenti beterjesztéséről sem mondhat le. Ami, valljuk be, kibékíthetetlen ellentétnek tűnik, különös tekintettel arra, hogy új szövetségese, Victor Ponta román szociáldemokrata miniszterelnök a Székelyföld létét is megkérdőjelezi.
Az erdélyi magyarokra, székelyekre tehát még hosszú menetelés vár az autonómiáig. De Európában egyetlen közösség sem vívta ki rövidtávfutással önrendelkezését.
Rostás Szabolcs
Magyar Nemzet,

Kétszemélyes színpad – Húszéves fennállását ünnepli a váradi Kiss Stúdió
Gálaműsorral készül megünnepelni megalakulásának huszadik évfordulóját a Magyar Örökség díjas Kiss Stúdió Színház, Nagyvárad magyar nyelvű magánszínháza.
A művész házaspár, Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos által 1994-ben alapított színház azóta több mint 160 bemutatón van túl, és számos hazai és külföldi turnét tartott úgy, hogy kizárólag saját bevételeikre és pályázati támogatásra hagyatkoztak.
„Ha tudjuk, hogy milyen nehézségekkel jár, akkor valószínűleg bele sem kezdünk. De egyik műsor követte a másikat, és eljutottunk a huszadik évig” – mondta lapunknak Kiss Törék Ildikó. Rámutatott, immár kialakult egy törzsközönségük, de olyan magyarországi és németországi helyszínek is vannak, ahová rendszeresen visszavárják őket fellépni.
A színművész néhány, számára kedves darabot idézett fel az elmúlt két évtizedből, köztük a Kovács Levente rendezte A cukrászné című darabot vagy éppen a Fényes ég alatt pódiumjátékot az 1848–49-es magyar szabadságharcról. Nagy sikert arattak Wass Albert- és Ady Endre-műsoraik, de a közönség rendszeresen „követeli” a Molnár Judittal, lapunk munkatársával közösen szervezett Irodalmi esték sorozatot is.
A jubileumi gálaműsor március 25-ei programja a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében 18 órakor kezdődik a budapesti Kaláka együttes tagja, Radványi Balázs és zenésztársai, Balog Péter (gitár) és Borzsák Kamilla (fuvola) fellépésével, majd a budapesti Nemzeti Színház művésze, Trill Zsolt adja elő Csehov A dohányzás ártalmasságáról című darabját.
Másnap a Kiss Stúdió termében, 18 órakor Varga Vilmos felújított Én, François Villon című előadása szerepel a programban, majd 19 órakor a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében ünnepi gálaműsorra kerül sor Csíky Ibolya, Fazakas Márton Erzsébet és Fábián Enikő nagyváradi színművészek, Kötő József színháztörténész, Molnár Judit közíró, Elisabeta Pop dramaturg, valamint Veres Kovács Attila református lelkész közreműködésével.
A kétnapos gála egyben a színház júliusig tartó miniévadának megnyitója is, amelynek során májusra tervezik a Kiss Stúdió történetéről szóló könyv bemutatását.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár),

Kísértet járja be Európát – az autonómia kísértete
Ha tetszik, ha nem, ha tudomást veszünk róla, ha nem, mégiscsak evidencia, hogy az autonómiatörekvések hangsúlyosan jelen vannak a XXI. századi Európában.
Ki hitte volna, hogy röviddel a Franco-diktatúra bukása után Spanyolország kénytelen lesz elismerni a katalán és baszk autonómiát, miután évtizedekig még a nyelvhasználatot is tiltotta. Vagy azt, hogy Britanniában egyszer majd reneszánszát élheti az ír, skót és velszi nyelv, sőt London abba is belemegy, hogy saját kormányaik, parlamentjeik irányítsák a korona tartományait.
Az idei esztendő vége arról szól majd, hogy független államként folytatja-e Katalónia és Skócia. De a magát nemzetállamként meghatározó, erősen központosított Franciaországban is letörölhetetlenül napirenden van Korzika problémája, a szigeten ismételten hallatják hangjukat az elszakadást szorgalmazó erők.
Olaszországban előbb az északi tartományok – Padania – próbálkoztak a kiválással, most pedig a Velencét, Veronát, Vicenzát, Trevisot magába foglaló Venetoban tartottak referendumot, ahol a véleményt nyilvánítók közel 90 százaléka az elszakadás mellett voksolt. A koszovói, valamint az azzal párhuzamba kívánkozó krími példa már a bonyolult – főleg a nagyhatalmi arrogancia által sorsdöntően befolyásolt – kelet-európai valóságból fakadó következmény.
Napjaink jellemzője a kettősség, a globális érdekekkel párhuzamosan, és azokkal ellentétben a lokális érdekek erőteljes jelentkezése, érvényesülése. Az sem mellékes, hogy az emberek identitástudata lassan nem országhoz, hanem egy szűkebb térséghez, régióhoz, kisrégióhoz, városhoz kötődik.
A sikeresnek mondható európai államok is a kisebbek: Luxemburg, Málta, de ide sorolhatók – igaz, más megfontolások alapján – Lichtenstein, Andorra és San Marino is. A jelenlegi folyamatokat előrevetítve az is elképzelhető, hogy nemsokára a városállamok ideje jön el.
Ilyen körülmények között, az európai összefüggésrendszert is figyelembe véve, bizony más megvilágításba helyeződnek az erdélyi, székelyföldi autonómiatörekvések. A napnál világosabb: a mindenkori hatalom gáncsoskodása ellenére szövetségeseket kell keresnünk, hídfőállásokat kiépítenünk Románián belül és kívül egyaránt.
A külföldi példákból okulva, az ottani tapasztalatokat felhasználva, történelmi sajátosságainkat figyelembe véve, azokra támaszkodva kell lépésről lépésre haladnunk a cél felé.
Szentgyörgyi László
Központ
Erdély.ma,

Nincs harmadik út!
Ez év április 18-án felhívással fordultunk a székely önkormányzatokhoz és a székely emberekhez a székely zászló védelmében. A felhívásra okot az a súlyosan diszkriminatív törvénytervezet adott, amely zászlótörvényként vált hírhedtté, és amelynek egyetlen célja a székely zászló szabad használatának korlátozása. A felhíváshoz nem fűzött megjegyzést egyetlen, a zászlótörvény előkészítéséért felelős képviselő sem, de hallgatott a magyarság minden parlamenti képviselője is. Időközben a törvény halad előre a maga útján az elfogadás felé. A napokban pozitív véleményezést adott róla a parlament törvényhozási tanácsa, mi több, néhány módosító indítványt is tett, többek között a büntetések pontosítását kérte.
Emlékezzünk meg arról, hogy Spanyolországban Franco tábornok 1936-ban tiltotta be a baszk zászlót, és annak nyilvános használata 1977-ig tilos volt. A párhuzamot azért sem lehet túlzásnak nevezni, mert Marosvásárhelyen például 2013-ban a Securitate volt tisztje – ma is hatalommal felruházott köztisztviselő – rótt ki jogtalan, megfélemlítő szándékú büntetést a székely zászló használatáért. Az alapvető emberi jogokat sértő intézkedések, a magyarellenes törvénytervezetek világosan jelzik: az a veszély fenyeget, hogy Románia lassan visszacsúszik abba az embertelen rendszerbe, amelyből a volt kommunista államok közül utolsóként szabadult ki.
Ilyen körülmények között hívjuk fel a figyelmet arra, hogy nemzetközi fórumok, a nemzetközi közösség gyakran azért hárítja el a fellépést a romániai magyarellenes megnyilvánulások ügyében, mert az RMDSZ jelenlétét a román törvényhozásban és a végrehajtó hatalomban elegendő garanciának tekinti jogaink megvédésére. Példaként lehet felhozni a kanadai kormány válaszát arra a beadványra, amelyben kanadai állampolgá-rok a romániai jogsértésekre hívják fel a figyelmet. A kanadai kormány illetékese március 26-án kelt válaszában kiemeli: Románia tiszteletben tartja a kisebbségi jogokat, és ennek egyik bizonyítéka, hogy huszonhárom éve jelen van az RMDSZ a kormányban.
Ilyen körülmények között az RMDSZ két dolgot tehet. Vagy megállítja Románia kormányának magyarellenes hadviselését, és a diktatúrát felidéző törvénytervezeteket leállítja, vagy tájékoztatja hivatalosan is a nemzetközi szervezeteket, az EU tagállamait, valamint az Egyesült Államok és Kanada kormányát, a világ közvéleményét, hogy 5%-os jelenléte a hatalomban nem elegendő a drámai és fenyegető folyamatok megállítására, és ő maga kéri a nemzetközi közösség segítségét a romániai magyarság és a demokrácia védelmében.
Nincs harmadik út.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke. Népújság (Marosvásárhely)

Íróutaztató kétlaki író
Murányi Sándor Olivér székelyudvarhelyi író egy ideje roppant érdekes dologgal foglalkozik: írókat utaztat Erdélyben, és ennek ürügyén író-olvasó találkozók hosszú sorát valósította meg az utóbbi másfél-két esztendőben. Ez a rendezvénysorozat kuriózumnak számít. A “nép”, s amaguk a szerzők is kedvelik ezt a műfajt. Előzményekről, aktuális programokról és tervekről esik szó az alábbi beszélgetésben. Tekintettel a szívélyes, baráti viszonyra, amely általában fennáll köztünk, Murányival tegező formában beszélgettünk.
- Körülbelül két évvel ezelőtt Udvarhely provinciális kultúrájáról esett szó. Éppen itt ittunk a G. Caféban. Félreeső hely, kisváros, de azért mégiscsak történnek “dolgok” nálunk. Hazatérőként te ezt most milyennek látod ezt a helyet?
- Nem a hely számít, hanem az ember – figyelmeztetett apám, amikor egyetemi tanulmányaim után hazaköltöztem szülővárosomba, Udvarhelyre. Nemrég jegyezte meg főszerkesztőm, Mészáros Sándor: rendkívüli esetnek számít, hogy székelyföldi városban ennyi nagy magyar író megfordul. Jelen pillanatban pezsgő kulturális élettel rendelkezik a város, amelyben fontos szerepet kapnak az irodalmi rendezvények. Elértük azt, hogy, ha szerző jön Erdélybe, Udvarhely fontos fellépési állomás számára. Magamról annyit, hogy bármerre tekergek a világban, én azért mindig udvarhelyi maradok.
- Nagy sok író-olvasó találkozót, mini-fesztivált, körutat, “ródsót” szerveztél mostanában. Nem Udvarhely volt az egyetlen állomás, Marosvásárhelyre, Sepsiszentgyörgyre, Csíkszeredába, Kolozsvárra is elvitted közben a vendégeidet. Kiket nem hívtál még meg Erdélybe?
- Talán azzal kezdeném, hogy kik mutatkoztak be az általam “székely Agórának” becézett helyi G. Caféban: Barnás Ferenc, Benő Attila, Bodor Ádám, Csaplár Vilmos, Esterházy Péter, Follinus Anna, François Bréda, Kányádi Sándor, Lackfi János, Nagy Koppány Zsolt és Térey János, Pion István, Simon Márton és Závada Péter. A tavalyi évet az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) év végi díjátadó gálájával zártuk
Nem volt még nálunk Závada Pál, Péterfy Gergely, Nádas Péter. Sorolhatnám tovább, hiszen irodalmi Nobel-díjas se volt vendég. Miért ne jöhetne? Mindenki akkora, amekkorát álmodik. Fontosabb azonban, hogy az említett írók-költők között ott van már a második magyar Nobel-díjas, mint lehetőség. Ez izgalmasabb a szervező számára.
- Hogy működik ez az íróutaztatás? Van erre egy minisztériumi projekt? Vagy maga – a köztudottan szegény – Magyar Írószövetség, a Szépírók Társaság, esetleg az E-MIL szervezi?
- Sajnos, minisztériumi projekt nem létezik erre, az írószervezetek támogatnak, az anyagi költségek oroszlánrészét a G. Kulturális Egyesület, valamint a Gondűző Étterem és Szálloda vállalja… Ugyancsak apám tanította: nem panaszkodni kell, hanem dolgozni! Hálával és tisztelettel gondolok a székely vállalkozókra, akiknek fontos, hogy irodalmi élet legyen Székelyudvarhelyen.
- Jössz-mész itt az írókkal, egyszemélyes irodalmi utazási iroda vagy, de mi a helyzet veled, mint prózaíróval? Készül-e az új regény? Netán novellafüzér? Dráma?
- Székely János mondta annak idején: egy író, nagyobb százalékban önmagát meséli el. Egyes szerkesztők szerint a múltról, mások szerint a jelenről kell írni a mai magyar prózában. Mindkettő sikerére bőven van példa. Készülő kötetemben e kettőt próbálom összeilleszteni úgy, hogy felépülhessenek belőle az új regény körvonalai. Hogy sikerül-e, ma még nem tudom. Ennél fontosabb számomra a napi munka.
“Nulla dies sine linea”, avagy: “‘Egy napod se teljen el anélkül, hogy nem húzol a tervedért legalább egyetlen vonalat” – tartja a latin mondás. Milyen szépek az irodalmi szerzőre vonatkozó német kifejezések: Schriftsteller, Dichter! – Szövegépítő. Gondolatsűrítő. Amikor megnyitom laptopomon a Word-ot, el kell tűnniük egy időre számomra az irodalmi esteknek, hogy aztán még nagyobb lelkesedéssel szervezzem meg a soron következőt.
- Információim szerint bölcsészként, kutatóként is ambícióid vannak. Ezeket jegeled? Vagy titokban végzel kutatásokat, s tanulmányokat is írsz?
- Tudományos munkám kissé háttérbe szorult az elmúlt időben. Biztosan neheztel is ezért rám témavezetőm, Dr. Szegedy-Maszák Mihály, de, ahogy befejeztem az új regényt, visszatérek ismét az értekező prózához, befejezem doktori disszertációm, melynek témája: Hermann Hesse természetszimbólumai.
- Tudjuk, hogy most, szombaton ismét vendéget hozol (a beszélgetés augusztus 21-én készült, a tervezett közönségtalálkozó annak rendje-módja szerint le is zajlott – a Szerk.), azonban inkább a terveid érdekelnek. Nem a távlatiak, hanem azok, amelyeket erre az “évadra” tervezel.
- Papp-Für János és Muszka Sándor költők lesznek a vendégeim, ezt követően, augusztus 28-án Jász Attila költő, az Új Forrás folyóirat főszerkesztője lép fel a G. Caféban. Szeptember 18-án Parti Nagy Lajos és Závada Pál lesznek a vendégeim, októberben Kalligramos szerzőtársam, Péterfy Gergely író, aki nagyon közel áll ahhoz, hogy kötete, a Kitömött barbár az év könyve legyen Magyarországon. Őt közös főszerkesztőnk, a már említett Mészáros Sándor mutatja be. De ígéretet kaptam Nádas Pétertől is, hogy eljön városunkba.
- És aztán: hol képzeled el a további életedet? Hazajössz? Vagy másutt szeretnél élni?
- Székelyudvarhely városát végleg soha el nem hagyom. Kétlaki életet szeretnék élni, de nem ennyi szaladgálással, mint most. Télen Budapesten, nyáron a székelyföldi erdőkben, a medvék között. Meggyőződésem, hogy a természetközeliség a huszonegyedik századi irodalomban is aktuális.
Simó Márton, Székelyhon.ro

Baszk és breton szervezetekkel közösen foglalt állást a katalán népszavazás mellett az SZNT
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Baszk és breton szervezetekkel közösen foglalt állást a Katalónia önállóságáról meghirdetett népszavazás mellett a Székely Nemzeti Tanács (SZNT).
Izsák Balázs SZNT-elnök egy szerdai marosvásárhelyi sajtótájékoztatón ismertette az állásfoglalást, amelynek aláírói leszögezik: a katalán népnek jogában áll dönteni saját sorsáról. A dokumentumot az SZNT elnöke mellett Andoni Ortuzar, a Baszk Nemzeti Párt elnöke, Francois Alfonzi, az Európai Szabad Szövetség (EFA) elnöke, Jean-Pierre Levesque, a Breton Kulturális Intézet elnöke és Yves Laine, a breton Ordre de l'Hermine egyesület elnöke írta alá.
Az aláírók arra hívják fel a figyelmet, hogy míg Skócia függetlenségének a kérdését az érdekelt felek megállapodása alapján, népszavazással döntötték el, addig Ukrajnában a demokratikus megoldás helyett az erőszak került előtérbe, emberáldozatokat és nagy anyagi károkat követelve. Az Európai Unió és annak tagországai a skót megoldást példaértékűnek tekintették, miközben az ukrajnai erőszakot határozottan elítélték.
Sajnálattal állapították meg, hogy a spanyol kormány nem a skót mintát követi, amikor erővel akarja megakadályozni azt, hogy a katalán nép maga dönthessen a saját sorsáról.
„A népek önrendelkezési joga alapvető emberi jog, és semmilyen körülmények között nem képezheti vita tárgyát! Ha a madridi kormány azt szeretné, hogy Katalónia maradjon Spanyolország része, annak a demokratikus feltételeit kell megteremtenie békés eszközökkel, amelyek meggyőzik a katalánokat arról, hogy maradjanak” - áll a közös állásfoglalásban.
Izsák Balázs a sajtótájékoztató után az MTI-nek elmondta, abban bíznak, hogy a skót modell érvényesül mindenütt Európában, ahol egy közösség az önrendelkezési jogát kéri, függetlenül attól, hogy független államot szeretne, vagy az államon belül szeretne szélesebb döntési hatásköröket. Az elnök hozzátette, az állásfoglalással is jelezni szeretnék, hogy az SZNT nemzetközi kapcsolatokat épített ki, és ápolja ezeket.
A katalán kormány november 9-én "alternatív" népszavazást kíván tartani, melyen azt kívánják megkérdezni Katalónia polgáraitól, hogy állam legyen-e Katalónia, és az új állam független legyen-e Spanyolországtól.
A népszavazást kiíró határozatot és az ezt pótló „alternatív” népszavazás határozatát is ideiglenesen felfüggesztette a spanyol alkotmánybíróság. A katalán kormány szóvivője közölte, fellebbeznek az alkotmánybíróság határozata ellen, és tovább készülnek a vasárnapi népszavazásra.
(MTI)Kolozsvár/Marosvásárhely

Az SZNT nem pártlogikát és pártszempontokat követ
A Székely Nemzeti Tanács nem pártlogikát és pártszempontokat követ. Az üzletember a pénzt számolja, a politikus a szavazatokat. Mi nem számolunk. Amikor valamibe belevágunk, akkor nem mérlegelhetjük azt, hogy esetleg kevés szavazat lesz, és akkor ne is fogjunk bele, mert nem ez a dolgunk – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke.
A megyei törvényszék nem hozott döntést az SZNT ügyében
Tegnap zajlott a Maros Megyei Törvényszéken az a tárgyalás, amelynek a tárgya az a csendőrségi jegyzőkönyv, amelyben a március 10-én ünnepelt székely szabadság napjának a szervezőit 12 ezer lejre büntetné – jelentette be Izsák Balázs.
– A bíróság úgy ítélte meg, hogy erről a keresetről, amelyben a jegyzőkönyv érvénytelenítését, megsemmisítését kértük, nem tud addig dönteni, míg nem születik a közigazgatási bíróságon zajló másik perben döntés, ahol annak a megállapítását kértük, hogy nem volt törvényes tiltás a székely szabadság napján szervezett felvonulás ellen. A második perben tehát még nincs kitűzött időpont – mondta.
A katalán népnek joga van dönteni a saját sorsáról
Ugyancsak a sajtótájékoztatón ismertette A katalán népnek joga van dönteni a saját sorsáról című közleményt, amelyet a Baszk Nemzeti Párt elnökével, Andoni Ortuzarral, François Alfonsival, az Európai Szabad Szövetség elnökével, illetve két breton szervezet képviselőjével közösen írt alá a Székely Nemzeti Tanács elnöke.
Tegnap délben folyt az egyeztetés, és Izsák Balázs elmondta, hogy ha az aláírók mindegyike beleegyezik, el fogják küldeni a közleményt a madridi kormánynak és a spanyol sajtónak is. A közlemény két modellből indul ki, a skót és az ukrán modellből. A skót modell azt jelenti, hogy Skóciában a skót népnek megadatott az a lehetőség, hogy éljen a demokrácia eszközeivel, és népszavazáson döntsön Skócia sorsáról, ez a demokratikus megoldás, a másik az ukrán modell, ahol a demokratikus megoldás helyett fegyverekkel próbálják eldönteni a jövőt.
– Nekünk egyértelmű az elkötelezettségünk a demokratikus megoldás mellett, úgy gondoljuk, hogy a népek önrendelkezési joga alapvető emberi jog, normális és természetes, hogy népszavazással fejezhesse ki egy közösség az elképzelését a jövőről, illetve arról, hogy függetlenséget akar kivívni, vagy pedig autonómiát szeretne az államon belül, ahogy ezt a Székely Nemzeti Tanács Székelyföld és a székely nép javára el akarja érni – hangsúlyozta az SZNT elnöke. A közlemény elérhető az SZNT honlapján magyar és angol nyelven.
Népújság: – Hogyan kommentálja az MPP elnökének azt a kijelentését, hogy az EMNP jelöltjére leadott szavazatok csekély száma azt is jelenti, hogy a magyarok nem támogatják az SZNT autonómiastatútumát, lévén, hogy ez volt Szilágyi Zsolt kampányának központi témája?
Izsák Balázs: – Butaság. Ami a szavazatokat illeti, ezelőtt öt évvel azt kértük a választóktól, hogy írjanak egy A betűt a szavazólapra, és ezzel érvénytelenítsék, mert nincs egyetlen jelölt sem, aki hitelesen képviselőheti Székelyföld autonómiáját. Akkor is ott volt Kelemen Hunor a jelöltek között. Ennek ellenére, a hátunk mögött a megszámlálhatatlanul kevés A betűvel, meg tudtuk szervezni a székelyek nagy menetelését. A Székely Nemzeti Tanács nem pártlogikát és pártszempontokat követ. Az üzletember a pénzt számolja, a politikus a szavazatokat. Mi nem számolunk. Amikor valamibe belevágunk, akkor nem mérlegelhetjük, hogy esetleg kevés szavazat lesz, és akkor ne is fogjunk bele, mert nem ez a dolgunk. Amikor a székelyek nagy menetelése előtt azt mondtuk, hogy százezer embert várunk, akkor is elhangzott, hogy kalandorság, mert hátha nem lesznek csak tíz-ezren! És ezzel mi kompromittáljuk magunkat! Nem kompromittáljuk magunkat, mi mozgósítunk. Ez a mi küldetésünk, és ennek megfelelően járunk el. Ha azt kellene megnézni, hogy hirtelen miért ez a vehemens kritika az SZNT-vel szemben, amikor mi tulajdonképpen következetesek voltunk, hiszen az öt évvel ezelőtti kiállásunkhoz képest most annyit változott a helyzet, hogy volt egy jelölt, aki felvállalta a Székely Nemzeti Tanács autonómiastatútumát. Az lenne az oka, hogy most mérhető volt, míg az A betűk nem voltak azok, vagy pedig az, hogy nem éreztek akkora ellenszenvet az A betű ellen, mint Szilágyi Zsolt vagy Tőkés László ellen?...
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Égtek a vonalak adás után - Kitálalt az újságíró
A temesvári forradalom negyed százados évfordulójára
1989 november hetedikén, élő adásban, francia nyelven interjút adtam a genfi TV Híradónak Tőkés Lászlóról. Akkoriban a nemzetközi közvélemény még nagyon keveset hallhatott az üldözött temesvári lelkipásztor kivételesen bátor magatartásáról.
Király Károly vagy Szőcs Géza tiltakozásai alkalmanként már eljutottak Nyugatra, de az ő kálváriájának híre még nem.
Az elmondottakat eddig nem publikáltam, ám most, a temesvári forradalom negyed százados évfordulóján felidézem az interjú születésének ma már kor-dokumentumként értékelhető előzményeit, illetve magát a beszélgetést.
1989-ben Magyarországon fölgyorsultak a rendszerváltozáshoz vezető események, melyekben jelentős szerepet játszott az elnyomott erdélyi magyarok melletti kiállás. Akkoriban újságíróként dolgoztam egy hetilapnál, főképpen kisebbségi és emigrációs témákról írtam, amelyek a „tiltott” kategóriából már átkerültek a „tűrtbe”.
„Támogatásról” persze még nem lehetett szó: saját költségünkön utazva adtuk elő például, különböző református templomokban és művelődési házakban a Forrás Kör erdélyi irodalmi estjeit, melyeknek társ-szerkesztője és rendezője voltam.
Ugyanebben az esztendőben interjút készítettem az akkor már végletekig elkeseredett Sütő Andrással, színdarabjainak betiltásáról, továbbá az itáliai emigráns Illyés Elemérrel, akinek „Erdély változása” című munkája a romániai magyarok XX. századi történelmének egyik leghitelesebb feldolgozása. A Magyarországon hivatalosan még nem rehabilitált Fejtő Ferenccel is akkoriban publikáltam párizsi beszélgetést, melyben ő hangsúlyosan szólt a román emigráns-társával, Eugène Ionesco-val közösen szerkesztett, a Ceauşescu rezsimet keményen elítélő memorandumról.
Kész csoda, hogy nem kerültem rá a Romániából kitiltott „persona non grata”-k gyarapodó listájára. Igaz, amikor nagynéném halála miatt Nagyváradra utaztam, a vasútállomástól szállodai szobámig követtek. Sőt még éjszaka is utánam jöttek a sötét folyosón lévő illemhelyre, ami elég félelmetes volt. Eszembe is ötlöttek Szőcs Géza akasztófa-humoros verssorai a rettegett Securitate tisztről: „ki egész éjjel szállodád / ablaka alatt álldogá’t / s ki bármit megtehet veled, barátom”.
Ilyen előzmények után, az emigráció irodalmáról is publikáló újságíró-irodalmárként kaptam meghívást a SMIKK (Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kör) lugano-i konferenciájára. A gyakran széthúzó nyugati magyar emigrációt főképpen két ügy tartotta össze: az 1956-os forradalom demokratikus eszméinek megőrzése, illetve az elnyomásban élő magyar kisebbségek sorsának figyelemmel kísérése.
1989 novemberének első napjait töltöttem Svájcban: találkoztam a négynyelvű ország – jellemző módon latin nyelvű – Pro Helvetia nevű kulturális alapítványának sajtófőnökével, Vevey-i otthonában fölkerestem Vajay Szabolcs történészt, Argentína UNESCO-diplomatáját, Genfben pedig Nemes Nagel Lajost, aki NAGEL néven akkoriban a világ legelismertebb útikönyv-kiadója volt, mellesleg Ciprus tiszteletbeli konzulja.
A SMIKK-konferencián elsősorban Magyarország jövője, az újra kialakulóban lévő többpárt-rendszer volt a téma, emlékeim szerint az előadók között szerepelt − mások mellett − itthonról Lengyel László, Gecsényi Lajos és Szigethy Gábor, az emigránsok közül Saáry Éva, Határ Győző, Sárközy Mátyás. A svájci emigráns Szőcs Gézával szintén találkoztam, a zürichi pályaudvaron.
A SMIKK egyik alapítója és lelke a Fribourg-ban élő Major-Zala Lajos író volt, aki váratlanul megkért, hogy a nagy nézettségű genfi Téléjournal-nak adjak interjút a romániai magyarság helyzetéről: „Kevés franciául beszélő, az erdélyi helyzetet ismerő anyaországi szószóló vetődik Svájcba” - buzdított, miközben megszervezte szereplésemet. Major-Zala akkoriban jelentette meg a sepsiszentgyörgyi grafikus, Plugor Sándor rajzaival illusztrált erotikus verseit, később pedig a nagybeteg erdélyi művésztárs svájci gyógykezelését is segítette.
Ellátogattam a reformáció nevezetes Genfi Emlékművéhez, remélve, hogy Bocskai István erdélyi fejedelem szobor-alakja bátorságot adhat, hiszen idegen környezetben, egyenes adásban kellett beszélnem egy kényes kérdésről, ráadásul nem az anyanyelvemen.  Fölvetődhet a kérdés: a svájci közszolgálati televíziót − tehát az ottani közvéleményt is − miért érdekelte egy „magyar ügy”?
A figyelem hátterében a négy hivatalos nyelvvel rendelkező államszövetség nyelvi pluralizmusa állhatott, amelyre már Kós Károlyék is hivatkoztak a transzilvanizmus eszmevilágának kialakításakor, és amelyről Major-Zala így vallott egyik versében:
„A fribourg-i költő / ki magyarul / svájci embert fogalmaz / e négynyelvű hazában / s Európát érzi ujjbegyében”.
Az érdeklődésnek azonban volt egy konkrét, aktuális motivációja is: a legnagyobb svájci médiabirodalom, a Ringier éppen akkoriban kezdte meg tárgyalásait magyarországi jelenlétéről, melyet később Romániára is kiterjesztett.  
Az előzményekhez tartozik még − ha csak közvetetten is −, hogy nem sokkal svájci utazásom előtt Zalatnay István református lelkész kérésére franciára fordítottam Tőkés László édesapjának, Tőkés István egykori genfi teológusnak az életrajzát, remélve, hogy ottani tervezett kitüntetése némi védettséget jelenthet fia számára.
1989-es genfi interjúmat eddig azért sem publikáltam, mert 1990-től nyugdíjba vonulásomig már nem újságíróként, hanem diplomataként dolgoztam.
***
Íme, a Svájcban − és vélhetően a román Securitate-nál − akkoriban komoly figyelmet kiváltó beszélgetés, szó szerinti magyar fordításban (eredetijét videofelvétel őrzi):
A Genfi TV-Híradó Jean-Francois Fournier által készített bevezetője:
„Erdély problémája sokat foglalkoztatja Magyarországot, mivel több, mint 2 millió magyar él ott. Külön világ ez Európa szívében, saját nyelvvel, amely ugyanahhoz a nyelvcsaládhoz tartozik, mint a finn, vagyis se nem szláv, se nem germán. Az egyre fogyó magyar népesség egyharmada él Magyarország határain kívül, főképpen a romániai Erdélyben. Saját szülőföldjükön szembesülniük kell Ceauşescu falurombolási terveivel és erőszakos asszimilációs politikájával. Ezért sokan Magyarországra menekülnek.
Vendégünk Balázs Ádám magyar újságíró:
Mindenekelőtt szögezzük le, hogy Ceauşescu despotikus és őrült diktatúrája nemcsak a magyarokat nyomja el, hanem saját nemzetét, a románt is. A zsidókat csak azért nem, mert őket már korábban, pénzért »eladta« Izraelnek. Ám a nemzeti kisebbségeket duplán elnyomja: a »maradék« németek mellett, főképpen Európa legnagyobb nemzeti kisebbségét, a magyart. Egyre kevesebb iskolájuk van, egyre nehezebben tudnak anyanyelvükön tanulni − ez a rendszer már-már majdnem olyan, mint a fasizmus. Eddig mintegy 30 ezer romániai magyar kért politikai menedékjogot Magyarországon. Néha életüket is kockáztatva szöknek át a határon, ahol még rájuk is lőhetnek. Jelenleg Magyarország minden politikai menekültet befogad a Genfi Konvenció értelmében. A magyarokat, de a románokat vagy a kelet-németeket is. Magyarország nemrégiben három menekülttábort hozott létre.
Végül engedje meg, hogy megemlítsek egy aktualitást. Romániában megkezdődött a szellemi ellenállás. Nemcsak a románok között, Doina Cornea-val az élen, akinek Ön bizonyára ismeri a nevét, de a magyar értelmiségiek körében is.  Egy magyar kálvinista lelkész, akit Tőkés Lászlónak hívnak, tiltakozó levelet szerkesztett, melyet eljuttatott a nemzetközi szervezeteknek. Nagyon bátor ember, hiszen ezzel saját életét is kockáztatja. Mit is akar ő tulajdonképpen? »Nemet« mond a diktatúrára és  »Igent«  a szabadságra, a demokratizálódásra: emberi jogokat követel Európa legnagyobb kisebbségének. Ennek a magyar papnak el kellett hagynia az otthonát, sőt, a despotikus hatalom azt akarja, hogy még a városát is hagyja el. Tőkés László jelenleg a templomban tartózkodik − mint a középkori üldözöttek −, a temesvári Isten Házát választotta menedékül. Remélem, hogy ennek a rettenetes diktatúrának az eltűnése után a magyar nemzetiségnek − és természetesen az egész országnak − demokratikus átalakulásban lesz része.”
 - Köszönöm Önnek, hogy itt volt és reméljük, hogy így lesz!”
***
Mint később megtudtam, az adás után égtek a vonalak: a diktátor svájci „fülei” felháborodottan tiltakoztak, sőt elérhetőségemet tudakolták. A TV-stúdióból egyenesen a vasútállomásra siettem, ahol felültem a hazafelé tartó vonatra.
Másfél hónap múlva Temesváron kitört a forradalom.  
Heti Válasz (Budapest)

Volt SIE-vezér: 1989-ben visszaadták volna Erdélyt
A nyugati hatalmak Erdély Magyarországhoz való visszacsatolásával akarták megdönteni a kelet-európai kommunista rendszert – állította Ioan Talpeş, a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) volt elnöke.
Talpeş, aki 1992 és 1997 között állt a SIE élén, 2000 és 2004 között pedig Ion Iliescu államfő tanácsadója volt, az Adevărul napilapnak pénteken azt mondta: amikor Nicolae Ceauşescu román nacionálkommunista diktátor 1979-ben Washingtonba utazott, azt javasolták neki, hogy vonják szorosabbra az együttműködést az Egyesült Államok és Románia között. Az amerikaiak ugyanis azt szerették volna, ha Ceauşescu amolyan „trójai falóvá” válik a kommunista tömbön belül.
Ő azonban nem értett meg az egészből semmit, felesége, Elena pedig hallani sem akart az ügyről. Ugyanabban az évben Kádár János magyar kommunista vezető is az Egyesült Államokba utazott, ahol a román diktátor visszautasítása miatt nagy rokonszenvvel fogadták, ő pedig megértette, hogy Ceauşescu döntése nyomán előnyös helyzetbe került.
Talpeş szerint ennek nyomán Washingtonban 1986-ban kidolgoztak egy tervet, amelynek értelmében Erdély anyaországhoz való visszacsatolása révén szerették volna „levegőbe repíteni” a kommunista rendszert. Azt állította: az 1989-es romániai forradalom idején a terv nagyon közel állt a megvalósuláshoz.
Mint kifejtette, december 17-én Magyarországra látogatott Helmuth Kohl akkori német kancellár, aki ott egyrészt Romániát bírálta, másrészt arról is beszélt, milyen igazságtalanság érte Magyarországot a trianoni diktátum nyomán. Utána Francois Mitterand francia államfő is Magyarországra utazott, aki szintén arról beszélt: tárgyalni kell a Trianon jelentette problémáról. Ugyanakkor amikor 1990 után Bukarestben járt, és rákérdeztek erre a kijelentésére, azt mondta: nem változott az álláspontja, és „Isten őrizzen attól”, hogy a magyar–román határ kérdése felvetődjön nemzetközi szinten.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Magas elismerés post mortem dr. Bárányi Ildikónak
December 27-én a temesvár-józsefvárosi plébániatemplomban megemlékező gyászmisét tartottak a hat hónapja elhunyt dr. Bárányi Ildikó, a Temesvári Máltai Segélyszolgálat elnöke lelki üdvéért, és méltatták a máltai kereszt jegyében végzett áldozatos munkáját.
A megemlékező misét ft. Szilvágyi Zsolt helyi plébános celebrálta, ft. Szabó Péter kanonok, plébános, a Máltai Lovagrend káplánja és ft. Máthé Lajos újszentesi plébános jelenlétében. A templom padsoraiban az elhunyt családja mellett a szeretett orvosnő munkatársai, barátai, tisztelői is jelen voltak, és őszinte elismeréssel, hálás köszönettel adóztak emlékének.
A gyászmise keretében ft. Szabó Péter kanonok, plébános, a Máltai Lovagrend káplánja felolvasta Őfensége Fra. Matthew Festing, a Máltai Szuverén Lovagrend Nagymesterének határozatát, amelyben post morten a pro Merito Melitensi érdemrend keresztjét adományozta dr. Bárányi Ildikó orvosnőnek, és amelyet Őexcellenciája Jakob Kripp báró, a Lovagrend romániai nagykövete juttatott el Temesvárra. Az érdemoklevelet az elhunyt leányának, Bárányi Ildikónak nyújtotta át ft. Szabó Péter kanonok, plébános.
Az alábbiakban kivonatosan közzétesszük Francois Catto, a Máltai Lovagrend Romániai Szövetsége elnökének levelét.
Az odaadás és önfeláldozás elismerésének jeleként, amellyel a rendünket szolgálta, H.M.E.H. Fra. Matthew Festing herceg és Nagymester határozata alapján a pro Meroti Melitensi érdemrend keresztjét adományozta dr. Bárányi Ildikó Máriának.
Az 1920-ban alapított pro Merito Melitensi érdemrend adományozásával a Lovagrend elismeri a személyes hozzájárulást és erőfeszítést, amely megbecsülést és tekintélyt hoz a Máltai Szuverén Lovagrendnek a világban kifejtett karitatív munkájában. (...)
Ez alkalom arra, hogy felidézzük dr. Bárányi Ildikó Mária önfeláldozó életét és tevékenységét a Romániai Máltai Segélyszolgálat keretében, a Máltai Lovagrend jelmondatának szellemében: a hit védelme és a szegények szolgálata, jelentősen hozzájárulva a rend karitatív és szociális tevékenységéhez mindennemű megkülönböztetés és önérdek nélkül, ugyanakkor a keresztény értékek szellemében a fiatal nemzedékben is erősítve a karitatív lelkületet.
A Máltai Lovagrend romániai karitatív tevékenysége megszervezésének kezdeteitől dr. Bárányi Ildikó, más hasonlóan kiemelkedő kezdeményezővel együtt, egy igazi országos szociális hálózat kiépítésén fáradozott, amely ma több mint 1200 önkéntest számlál a 26 fiókszervezetben. Dr. Bárányi Ildikó a Máltai Segélyszolgálat Romániában alapító tagja volt és több mint 20 éve a temesvári fiókszervezet elnökeként tevékenykedett.
Emlékét hálás szívvel őrzik mindazok, akik az általa létrehozott és vezetett máltai központ és az ott működő létesítmények – a Szent János idősek szociális otthona, házigondozás, segélyosztó központ, szociális kantin és ételfutár szolgálat, szociális tanácsadás, ifjúsági csoport – kedvezményezettjei.
Őszinte tisztelettel
Francois Catto
A Máltai Lovagrend Romániai Szövetségének elnöke
* * *
Az érte elmondott imákban és sokak emlékező szeretetében tovább él közöttünk dr. Bárányi Ildikó.
Sipos Erzsébet
Nyugati Jelen (Arad)

A drámai prognózis (avagy: Fábián Ernő igazsága)
A Charlie Hebdóval történtek kapcsán a sajtó, a hit, a vélemény, illetve a Homo Sapiens szabadsága napjaink legsúlyosabb-legdrámaibb dilemmájává vált, és ha az idő múlása koptat is valamit aktualitásából (reméljük: ideig-óráig lecsendesednek az indulatok), ne takarékoskodjunk a reflexiókkal. Azzal kezdeném, hogy csodálatos emlékű kovásznai tanárunk, Fábián Ernő a szó szoros értelmében előre látta a jövőt, mely napjainkban bekövetkezett.
Szaporán cikkezett – a Korunk, a Hét, Magyar Nemzet, Filozófiai Szemle stb. hasábjain, de a Háromszék vezéroldalán is – a bevándorlás, a kisebbségi lét (mondanám, felelősségemre: a „jött-mentség”) erkölcséről és szomorúságáról, előre látva, hogy előbb-utóbb számottevő idegen nemzetrészek alakulhatnak ki a világ ún. befogadó országaiban. Egyik négyszemközti beszélgetésünk alkalmával mondta Ernő bácsi, rá jellemző kedélyességgel (emlékezetből idézem): – Sanyika! Hallgasson rám! A franciák is előbb-utóbb megbűnhődik a múltat s jövendőt!
A francia hipp-hopp
Kell-e magyaráznom, hogy a világháborúkat követő két „igazságtevő” békediktátumról, majd a francia gyarmatbirodalom fénykorában kényszerűségből eltűrt színes bőrű betelepedésről és egyéb jogcímeken (pl. politikai menekültként) engedélyezett népességgyarapodásról lehetett szó közöttünk. Mondanivalóm felvezetéseként meredeken megjegyezném: ezeket a jövevényeket a II. világháborút követő időben a francia „vendégszeretet” feltelepítette Elzász-Lotaringia vidékére, mert ugyebár az elmúlt 250 évben ez a régió folyamatos hipp-hopp tárgyát képezte a Francia és Német Birodalom közt. Csak a közelibb múltra összpontosítva: az első világháború után, amikor ismét Franciaországnak ítélték oda a tartományt, Wilson amerikai elnök vehemensen tiltakozott, de számba se vették. Eltelt újabb negyed évszázad, és Hitler visszafoglalta a területet, melyen elvégre számottevő német nemzetrész élt, de 1944-ben Elzász-Lotaringia ismét visszatért Franciaországhoz. S bár lakossága önállósítani szerette volna ezt a vidéket (figyelem!), az igazságtevők hallani sem akartak róla.
Nyilvánvalóan abból a meggondolásból, hogy többé ne képezhesse cserebere tárgyát, a franciák a betelepítés sátáni módszeréhez folyamodtak. Nos, ezzel a manőverrel az ott rekedt német kisebbséget sikerült felhígítani bevándoroltakkal. Olyannyira, hogy ez a vidék Franciaország egyik legnagyobb népsűrűségű területévé vált. És hivatalosan már németek sem lakják, mert bár Mayerek, Schusterek... stb. lépten-nyomon fellelhetőek, de a francia törvény azt, kinek állampolgárságot is nyújtott, egyszerűen „français” (francia) néven jegyzi népszámlálások idején. Olyan „apróság”, hogy az illető netán német anyanyelvű-e vagy olasz, román, zsidó, Marokkóból, Szíriából, Mauritániából... stb. bevándorolt, vagy épp székely magyar, számára nem érdekes. De tartozunk az igazságnak azzal is, hogy például az elzászi Thionville-ben, melynek főterén az EU-t megálmodó Robert Schuman szobra áll, minden német birodalmi építményt műemléknek kijáró tisztelettel tartanak karban. Ottjártamkor épp a Kaiserliches Postamt (császári postahivatal) feliratot aranyozták újra az épület homlokzatán. (Ettől az állapottól mi Erdélyben még csillagászati távolságban vagyunk, lásd például a Székely Mikó Kollégium és egyebek kálváriáját.) Az imént említett francia „becsület” ellenpólusaként, valamivel később, az EU létrejöttének küszöbén, François Mitterrand elnökségének vége felé már könnyebb volt a tevét átfűzni a tű fokán, mint a bevándorlónak letelepednie, sőt, állampolgárságot is nyernie Franciaországban. S hát arra még emlékszünk-e, hogy már EU-tagságunk „reggelén” Nicolas Sarkozy következetesen összegyűjtögette és repülővel Bukarestbe visszaküldte a Romániából koldulókörútra kiutazó romákat? Rövidesen és nem ok nélkül a szintén EU-tag, sőt, a Romulus-Remus legendája révén testvérnemzeti Olaszországban is fellobbant a Románia elleni gyűlölet, s talán máig is füstöl, mint a Vezúv, melyről szakértők sem tudják, hogy mikor tör ki ismét.
Orbán Viktor védelmében
A közelmúlt aktualitására kapcsolva Orbán Viktor képmutató hisztériákat felkavaró kijelentéséről is szóljunk. A sajtóetikából (eddig) jelesre vizsgázott román vezérmédia (Radio Actualităţi) betű szerint idézte a magyar miniszterelnök interjújának magvát: „Nem akarunk tőlünk különböző kulturális tulajdonságokkal és háttérrel rendelkező jelentős kisebbséget látni magunk között, Magyarországot szeretnénk Magyarországként megtartani.”, majd Victor Ponta „agitációs brigádjának” Orbánt kioktató replikáját is, mely szeórint „a sokszínűség növeli az EU kohézióját”. A néhai Román Kommunista Párt utódszervezetének tradicionális magyargyűlöletéhez, sőt, (Ponta)Victor (Orbán)Viktor-ellenes aranyköpéseihez volt alkalmunk hozzászokni, mégpedig RMDSZ-es partnerközelségből, de hogy az SZDP mögött „őrangyalként” vigyázó Ortodox Román Egyháztól sem áll távol a politizálás, azt egy vízkereszt (bobotează) napján elröppent bukaresti főpapi beszéd is bizonyítja. A Radio România Actualităţi déli hírcsomagjában hallhattuk, helyszíni közvetítésből: ...a románság nem olyan keresztény nép, mint az, amely itt él közvetlen szomszédságában, s amely messziről érkezett, helyet foglalván ősi román tájakon, majd „la porunca Voievodului lor” (így! – Vajdája parancsára!) keresztelkedett meg. A románság – mely a dákoktól és a rómaiaktól eredeztethető, elmélkedett a pap – őskeresztény nép, mely a helyszínen, a Jordán folyó vizében vette fel hitét, több száz évvel az idegenek előtt... (emlékezetből idéztem a beszédből). Örvendetes, hogy a román lélek már egyre gyakrabban átlát a szitán (lásd például Johannis megválasztása). De talán még emlékezünk arra is, hogy kb. egy évvel ezelőtt országszerte tiltakozások estek dr. Raed Arafat védelmében, mert Băsescu durván hozzászólt a szíriai „jövevényhez”. Vesztére, mert az azonnal bedobta lemondását az egészségügy éléről! Exállamelnökünk nem mérte fel, hogy dr. Arafat nálánál tekintélyesebb embernek számít. Köztudott: román polgárok tömege ajánlotta fel adójának 2 százalékát az Arafat-alapította SMURD javára. …De szavunkat ne feledjük! Gyakran emlegetik az utóbbi időben, mégpedig Orbán nyilatkozatának apropóján, hogy Bukarest bezzeg mekkora „vendégszeretettel” fogadta a munkát-megélhetést kereső székelyföldi bevándorlókat, akik nagyjából cselédleányok voltak, és ott is ragadtak a román fővárosban. A hetvenes években Kolozsváron, egyetemista berkekben (!), de később a katonaságnál is hallottam, hogy a magyar leányok („unguroaicele”) finomat főznek, és a házasságban hűségesek (!), ergo: érdemes megpályázni őket feleségként. Szerintem a királyi román idők Bukarestjében kell keresnünk eme „folklór” gyökereit. De azt is mondogatják román nemzetféltők, hogy a nagy iparosítások idején mi, magyarok ellenszenvvel fogadtuk a mélynyomorból Erdélybe telepített román munkavállalókat, pedig mi is munkahelyet, tömblakást, iskoláztatást kaptunk... És ehhez a logikai vonalvezetéshez kapcsolják a magyar miniszterelnök szerintük „fasisztoid” nyilatkozatát. Orbán Viktor védelmére mondhatnánk, hogy őszintén és dokumentáltan beszélt, súlyos történelmi tények, népesség- és gazdaságstatisztikai érvek, nemzetközi jogi precedensek ismeretében, unión kívülről való, megélhetési és nem politikai menedékjogot kérő bevándorlók, tehát nem a magyarság szomszédai vagy Magyarország belső nemzeti kisebbségei ellen emelt szót.
Képmutató világbajnokok
Tudni illik, hogy a demokrácia világbajnokaként emlegetett Amerikai Egyesült Államok jelen pillanatban is fegyverrel-kutyákkal-villamos áramütéssel őrzi alsó határait a dél-amerikai bevándorlás megakadályozására. Ez nem újdonság! A hetvenes években Joan Baez (világsztár folkénekes és emberjogi aktivista) gyönyörű dalait mindenki dúdolta Kolozsvárott, és épp a nyomorúságba visszatoloncoltak iránti irgalomért szólt az ének. (Chilében ekkortájt katonai diktatúra dühöngött!) De napjainkban, Ferenc pápa Fülöp-szigeti látogatásáról készült TV-tudósításban láthattuk a bennszülött (katolikus) kislányt, aki azt nyilatkozta: imádkozik naphosszat, hogy szülei, akik idegenbe vándoroltak, találjanak valami munkát... (Hát nem szakad meg a néző szíve? De miként segíthetnénk?) Eközben Franciaországról (mely az 1789-es forradalom „szerzői jogcímén” a demokrácia bölcsőjének nevezhető) egyre gyakrabban halljuk, hogy bár kivonultak gyarmatbirodalmuk nagy részéből, de elpusztítottak vagy hazamentettek mindent, amit ők – a felsőbbrendű kultúra képviseletében – építettek, és a bennszülött népet mai napig nyomorban tartják olyan ravaszul kialkudott „békeegyezmények” révén, melyek továbbra is szentesítik a francia bankok uralmát és az ásványkincsek francia elővásárlói jogát ezeken a területeken. Honoré de Balzac, aki újságíró is volt többek közt a La caricature (!) című lapnál, jól diagnosztizálta a XIX. századi, korabeli jelent, s a jövőt is előre látta, amikor leírta: „...az élet napfényes oldalán sütkérezők kivetik maguk közül a nyomorultakat”, lásd: A szamárbőr című könyvét.
Az archimedesi szilárd pont...
Térjünk vissza az Orbán Viktort meglegyintő EU-szájhőspolitikus-vádra! Nézzük, mi a helyzet a talán földrajzi távolsága okán kevésbé ismert szigetországban, Japánban, ahol már ősidőktől nem verhetnek gyökeret mohamedán bevándorlók. Manapság, korlátozott időre (!), megbízhatóbb személyeket (pl. tudományos kutatókat) beengednek, de szigorúan felügyelik őket. Azt a japán nőt, aki házasságot köt egy mohamedánnal: kiközösíti hazájából a közvélemény! (Na, ezt azon melegében vessük össze a finomat főző, házasságukban hűséges „unguroájkák” esetével!) A japán nemzeti antiiszlamizmusról Komiko Yagi, a tokiói egyetem professzora így nyilatkozik: „Japánban létezik egy szellemi keret, egy közfelfogás. Ez szerint az iszlám egy nagyon szűk látókörű vallás, melytől ajánlatos távol maradni.” (Hm! Súlyos beszéd, nemde?) Erről Germanus Gyula (1884–1979) orientalista professzorunk, aki felvette az iszlám hitet, hogy annak mélységeit vagy akár számunkra félelmetes vetületeit is megérthesse, másként vélekedne. Kerek a világ, lehetetlen rajta „archimedesi” pontot találni az istenek, hitek, hívők és hitetlenek közti dulakodásban. És akkor – nem utolsósorban – miért ne lehetne igaza a nemzeti identitásában, sőt, mindennapi megélhetésében is fenyegetett magyarnak? Milyen jogcímen várhatná el Magyarországtól valaki, hogy letelepedési engedélyt/állampolgárságot nyújtson számottevő (!) távol-keleti vadidegen tömegnek, vállalva a filantropizmus „burkája” alatt besettenkedő terrorizmus veszélyét, miközben ötmillió magyar testvére él határain kívülre szorítva? És akikkel – mint „jöttmentekkel” – szinte nap mint nap kapcáskodnak azok a szomszédok, akik bár EU-tagállamok, a kereszténydemokrácia schumani eszméje iránt felesküdöttek, de bort isznak és vizet prédikálnak. Mikor mondjuk már ki a brüsszeli vagy akár a bukaresti parlamentben az igazat? Hogy mi valóban távolról érkeztünk a Pannon-medencébe, valóban Szent Istvánunkat követve vettük fel a kereszténységet, de több mint ezer év alatt hozzájárultunk a civilizáció bölcsőjének is nevezett Európa felépítéséhez. És azt is vegyék már észre Brüsszelben hablatyoló ellenfeleink, de az amerikai André Goodfriend figyelmébe is ajánljuk: – elvégre nekünk köszönheti Nyugat-Európa, hogy évszázadokkal ezelőtt nem érkeztek turbános-jatagános-„igazhitű” oszmán „vendégmunkások” Bonn, Berlin, Luxemburg, Brüsszel vagy akár Párizs utcáira is. Hány EU-politikus tudja például, hogy – többek közt – a déli harangszót is mi adtuk a kerek világnak?
Gyila Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Iohannis Párizsban, Ponta Amerikában tárgyal
Kétnapos hivatalos látogatásra Párizsba érkezett tegnap Klaus Iohannis államfő, ahol vendéglátójával, Francois Hollande francia államfővel nemcsak a kétoldalú politikai-gazdasági kapcsolatokról tanácskozik, hanem az ukrán válság politikai megoldási lehetőségeiről is.
Ezzel egy időben Victor Ponta kormányfő tegnap az Egyesült Államokba utazott. Egyhetes ottléte alatt amerikai vállalatok képviselőivel és politikai vezetőkkel találkozik Washingtonban és New Yorkban. „A kitűnő politikai és katonai viszonyok mellett jobb gazdasági kapcsolatokra is szükség van” – mondta Ponta a minisztereknek a tegnapi kormányülésen, ismét felkérve a minisztereket, hogy távolítsák el a bürokratikus és közigazgatási sorompókat a beruházók elől.
A kormányfő utazása miatt az e heti kormányülést tegnap tartották.
A múlt héten, a kormányülés előtt Ponta miniszterelnök Dean Thompsonnal, az AEÁ bukaresti külképviseletének megbízott vezetőjével tartott megbeszélést a Victoria-palotában. A találkozó után Ponta felkérte a minisztereket, újítsanak az AEÁ-kal való gazdasági viszonyon, rámutatva: el kell távolítani mindenféle akadályt a nagy amerikai beruházók elől.
nyugatijelen.com / Transindex / Mediafax
Erdély.ma

Románok és magyarok
Néhány napja a budapesti Román Kulturális Intézetben jártam, hogy bemutassam Farkas Jenő barátom még egy évtizede megjelent (és most román fordításban is olvasható) XIII+I Párbeszéd című interjúkötetét, amely magyar és román írástudókkal készült beszélgetéseit adja közre.
Az interjúalanyok között vannak magyarországi történészek, mint Romsics Ignác, Szász Zoltán, és jómagam, párizsi magyar történettudós, mint Fejtő Ferenc, román írók, mint a jó emlékezetű Ştefan Augustin Doinaş és Cornel Regman, olyan kiváló román történettudós, mint Alexandru Zub, akit fiatal temesvári egyetemistaként hosszú esztendőkre börtönbe zártak az ötvenhatos magyar forradalom iránt kinyilvánított szolidaritása miatt. Vannak nemzetközileg jól ismert francia történelemtudósok, mint Catherine Durandin (aki magyarul is olvasható, mert kiváló, elfogulatlan munkájában dolgozta fel a román nép történetét, határozottan elutasítva a román történetírás oly sok gondot okozó nemzeti mítoszait) vagy a nálunk is tisztelt francia történetíró François Furet és az ugyancsak közismert francia filozófus. Alain Finkielkraut. Valamennyien az európai tudományos élet kiválóságai, akiknek a közép-európai históriáról is mindig megfontolást érdemlő véleményük volt.
Közöttük van régi barátom: Nicolae Balotă is, aki fiatal tudósként több mint egy évtizedet töltött el a bukaresti zsarnokság börtöneiben, majd a hatvanas évek közepétől figyelemreméltó tudományos pályát futott be, majd a nyolcvanas években elhagyta Romániát, német és francia egyetemek megbecsült professzora lett, miközben a mi irodalmunk gondozása körül is feledhetetlen érdemeket szerzett. Így nagy sikerű portrésorozatot adott közre (román nyelven) az erdélyi magyar irodalomnak olyan jeles egyéniségeiről, mint Kós Károly, Áprily Lajos, Kuncz Aladár, Karácsony Benő, Balogh Edgár, Dsida Jenő, Sütő András és mások. Ebben a munkájában a magyar-román irodalmi kapcsolatok, illetve a transzilvánizmus (az „erdélyi gondolat”) történetére is kitért.
Balotă munkásságára, túl azon, hogy igen jó baráti kapcsolatban állottam vele, azért is fel szeretném hívni a hazai közvélemény figyelmét, mert kevés olyan román tudóst ismertem, aki az őhozzá hasonló széleskörű és elmélyült tárgyismerettel, valamint jóindulatú empátiával foglalkozott volna irodalmunk történetével. Scriitori maghiari din România című munkája 1981-ben Bukarestben jelent meg (azóta a marosvásárhelyi Mentor kiadó jóvoltából magyarul is olvasható!). Ez a műve irodalmunk külföldi befogadásának aligha túlértékelhető tényezői közé tartozik.
Nos, a Román Kulturális Központban rendezett könyvbemutatón, amely természetesen két nyelven (románul és magyarul) zajlott, módomban volt felidézni a román írótársadalomban szerzett tapasztalataimat. Részben még az 1989-es bukaresti forradalmat megelőző időkből, midőn akadémiai ösztöndíjjal több alkalommal is Bukarestben, illetve Erdélyben jártam, és számos román és természetesen magyar kollégával kerültem közelebbi kapcsolatba. A magyar és a román tudományos élet (különösen a történettudomány) képviselői között, ez talán eléggé közismert, igen sok kérdésben hiányzik a nézetazonosság (ami, mármint a nézetazonosság magyar-német, magyar-olasz vagy éppen magyar-lengyel tekintetben természetes jelenségnek mondható). Már csak emiatt is különleges figyelmet érdemel egy olyan vállalkozás, vagyis Farkas Jenő interjúkötete, amely a tapasztalt nézetkülönbségek feloldására törekszik, és a közös európai értékek jegyében próbálja egymás közelébe terelni a magyar és a román tudományosság képviselőit.
Erre annál is inkább szükség volna, mert miként azt a Szász Zoltánnal folytatott beszélgetésben olvashatjuk, a magyar és a román történészek dialógusa valójában hagyományosan a „süketek párbeszéde” volt.(Ezt magam is tapasztalhattam még a nyolcvanas évek elején, midőn a Magyar Tudományos Akadémia küldöttségének tagjaként vettem részt egy bukaresti, majd kolozsvári magyar-román történész konferencián.) Szász Zoltán ebben az interjúban valamennyire bizakodó, ugyanakkor valamennyire kételkedő is. Mint mondja: „nem szokatlan e kérdés (tudniillik a „süketek párbeszédének” kérdése) a történész számára, hiszen minden igényes kutató szeretne szabadulni a „süketek párbeszédétől” […] Az idő múlása is segít, a generációváltások is segíthetnek. De nem sokat! Az utóbbi évek kelet-európai fejleményei éppen azt jelzik, hogy az új emberek, új nemzedékek gyorsan kanyarodhatnak a nacionalizmus felé a kiútkereső kapkodásban.”
Hadd hivatkozzam ismét az általam (és Farkas Jenő által is) nagyon tisztelt és szeretett Nicolae Balotăra, aki a vele készült interjú során például a következőkben emlékezik meg gyermekkori magyar kapcsolatairól: „Bennem a román, magyar, német szavak több szálon kötődnek a különféle gondolkodásmódhoz és kultúrához. Otthon a családban vagy a rokonokkal, gyermekkori barátaimmal együtt (a két világháború között) nemcsak egyetértésben éltünk, ami első hallásra talán felszínesnek tűnhet, hanem nyelvi, kulturális, mondhatnám mély lelki közösségben is. Ezt a közösséget soha semmi – a földrész, a világ, a kelet-európai országok >kis< vagy >nagy< történelmében történt változások – sem tudta megtörni bennem és a közeli rokonságomban.”
Majd a következőket olvasom: „jóval később, a börtönéveim alatt, amikor erdélyi református és római katolikus, vagy erdélyi román görög katolikus papokkal találkoztam, a napnál világosabbá vált számomra, hogy a kommunista börtönökben átélt megpróbáltatások alatt, minden felekezeti különbség ellenére, milyen erős szálak fűztek egymáshoz. E kapcsolatok túlmutattak a vallásokon, mert reformátuson és katolikuson kívül találkoztam ott román ortodox vallásúakkal is, - igaz ők kevesebben voltak -, vagy tatár hodzsával. Most az erdélyi közösségről beszélek, olyan lelki közösségről, amelyet gyermekfejjel, vagy jóval később, a nehéz börtönévek alatt megtapasztaltam.”
Az „erdélyi közösségnek” ez a gondolata, amely a Nicolae Balotăval készített beszélgetést átszövi, valójában az egész kötet „leitmotívjának” tekinthető. Farkas Jenő, aki maga is erdélyi származék, és ma is erős szellemi és morális kötelékek fűzik az erdélyi nemzetek (magyarok, románok, németek) kulturális örökségéhez, valójában ezt az örökséget eleveníti fel és állítja a jelenkori érdeklődés homlokterébe az interjú-kötet beszélgetései során. Tudom jól, hogy a magyar-román kapcsolatokról össze lehetne állítani egy – a jelen kötet szellemiségével ellentétes értelmű – másik dokumentum-sorozatot is: a kölcsönös sérelmekről, a gyakori kölcsönös bizalmatlanságról, az egymás ellen feszítő indulatok történelmi kirobbanásairól. A közös európai otthonosság, az erdélyi magyar kisebbség érdekei, tovább megyek: a magyar és a román nemzet érdekei mindazonáltal azt kívánják, hogy mindenekelőtt az ezeréves magyar-román közös múlt biztató törekvéseit és tapasztalatait idézzük fel – ezt teszi Farkas Jenő interjú-sorozata is. (Miközben természetesen nem hallgatja el az erdélyi magyarság szomorú tapasztalatait és jogos követeléseit sem!)
A két nép küzdelemben és olykor egyetértésben eltelt ezeréves története igen sok biztató példát mutat, hogy csak olyan történelmi pillanatokra utaljak, mint amelyek Budai Nagy Antal, Hunyadi János, Bethlen Gábor, II. Rákóczi Ferenc, Kossuth Lajos alakjához, azután Ady Endre és Jászi Oszkár vagy éppen a két világháború között kibontakozó „transzilvánista” szellemi élet irányítóihoz: Kós Károlyhoz, Bánffy Miklóshoz, Tamási Áronhoz fűződnek. A magyar-román közös múlt bőséggel szolgáltat példát a kölcsönös megértésre és együttműködésre. „Rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk; és nem is kevés” – fejezte be A Dunánál című emlékezetes versét József Attila. Ez a tanítás ma is érvényes és időszerű – ezért szeretnék köszönetet mondani Farkas Jenőnek, valamint a Román Kulturális Intézet igazgatóasszonyának: Gabriela Mateinek, hogy alkalmat adtak nekem mindezek elmondására.
Pomogáts Béla
Népszav

Gyalázgatnak, gyalázgatnak…
Szombaton múlt egy hete, hogy meggyalázták az aradi Szabadság-szobrot. Lefestették az aradi vértanúkat piros-sárga-kékre, és még rá is pingáltak néhány keresetlen szót. Vártam egy hétig, hogy tudósít-e róla a román közszolgálati média vagy a hírtelevíziók, de nem. Gondolom, a CNN-t vagy más, nagy európai tévétársaságokat sem foglalkoztatott az eset.
Nem olyan nagy ügy a tizenhárom aradi vértanú kivégzésének és az 1848-as forradalomban elesett több tízezer magyar szabadságharcosnak is emléket állító szoborcsoport megbecstelenítése. Ez itt, a román sajtóban nem hír.
Az viszont bejárta a világsajtót, és nálunk is mutatták a múlt héten, hogy az elzászi Sarre-Union zsidó temetőben körülbelül 200 sírkövet borogattak fel valami huligánok. A francia belügyminiszter rögtön elítélte a gyalázatos cselekedetet, és a francia elnök, Francois Hollande tüstént oda is látogatott, bátorítva a zsidókat: „Az állam minden erejével megvédi önöket. Mert önökön keresztül a köztársaságot támadják, annak értékeit, elveit, ígéreteit. A sírgyalázással minden vallást megsértenek”… stb. Az öt fiatalkorú elkövetőt már őrizetbe is vette a rendőrség. Az Aradon történt gaztettről csak a romániai magyarok és a magyarországiak szereznek tudomást. Ha más nem is, de a magyarok szorgalmasan elítélik itt és ott is, aztán feledésbe merül az egész. Megszokhattuk volna eddig, hiszen sok magyar emlékművet és szobrot megcsonkítanak, lefestenek. (Most csak a Segesvár melletti ispánkúti Petőfi-emlékművet említem.) De ezekből a történésekből nem lesz hír nálunk. Ha viszont egy román emlékművet mázolnának piros-fehér-zöldre, akkor a román köz-, és hírtelevíziók, a rendőrség, csendőrség legalább egy hétig foglalkozna vele. Az aradi szoborgyalázókat nem veszik őrizetbe, mert fényes nappal cselekedvén, nem tudják azonosítani őket. A belügyminiszter nem ítéli el a barbár cselekményt, az államelnök nem megy Aradra és nem tesz a francia elnökéhez hasonló nyilatkozatokat.
A német kancellár asszony, Angela Merkel, a nemrég történt párizsi lövöldözés után, melyet iszlám szélsőségesek követtek el, megvédte a Németországban élő békés iszlám közösséget, mondván: az iszlám Németország része. Kis különbség van, ugyebár, az első vagy második generációs bevándorló iszlám vallásúak és az ezer éve itt élő magyarok közt. Őket a német vagy más európai országok részének tekintik, míg minket Románia nem. Mi nem férünk bele Romániába, hiszen az egységes nemzetállam.
Ezt az aradi szoborgyalázást nagyon rosszul tálalta a magyar sajtó. Azt kellett volna kiemelni, hogy a szent román nemzeti színeket magyar szabadságharcosokkal gyalázták meg, és akkor rögtön kézre kerítették volna a tetteseket, és a sajtó is mindjárt felkapta volna a hírt. Mert a nemzeti színeket és az egységes román nemzetállamot mindig meg kell védeni. Miként a székely zászló ellen küzdenek hős prefektusaink, s a cluj-napocai polgármester az ellen, nehogy magyarul is kiírják a város nevét, vagy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem román vezetősége a magyar karok ellen harcol.
Kuti János
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nyelv, identitás és hatalom: a kisebbségi nyelvek jövője Európában – részletes beszámoló
Az európai kisebbségi nyelvek témakörét érintő konferenciát szervezett Sógor Csaba európai parlamenti képviselő „Nyelv, identitás és hatalom: a kisebbségi nyelvek jövője Európában címmel február 24-én az Európai Parlamentben. A brüsszeli rendezvény társszervezői Herbert Dorfmann (EPP) és Jill Evans (EFA/Zöldek) EP-képviselők, valamint a Képviselet Nélküli Nemzetek és Népek Szervezete (UNPO), az Európai Szabad Szövetség (EFA) és a Maurits Coppieters Központ (CMC) voltak.
A minden év február 21-én sorra kerülő Anyanyelv Nemzetközi Napja megfelelő tematikai hátteret nyújtott a konferenciának, amely rávilágított több, kevésbé elismert és veszélyeztetett kisebbségi nyelv problémájára. A rendezvényen megközelítőleg 60 résztvevő volt jelen. Tiszteletüket tették olyan személyek is, akik az európai nemzeti kisebbségeket, európai intézményeket és emberi jogokért elkötelezett civil szervezeteket képviseltek. A rendezvény iránti kiemelt érdeklődést az is bizonyítja, hogy több politikai csoport is képviseltette magát, így olyan EP-képviselők is megjelentek, mint Tatjana Ždanoka (EFA/Zöldek), Mark Demesmaeker (EKR), Nagy József (ENP), Csáky Pál (ENP), Winkler Gyula (ENP), Josu Juaristi Abaunz (EEB/ÉZB), Morvai Krisztina és a volt EP-képviselő François Alfonsi.
A megnyitó beszédek során a rendezvényt szervező három EP-képviselő, Sógor Csaba, Herbert Dorfmann és Jill Evans felszólalásaikban a többnyelvűség fontosságára fektették a hangsúlyt és kitértek arra is, hogy a nyelvi sokféleséget nem szabad alulértékelni az Európai Unióban. Bár a nyelvi diverzitást széles körben értékként ismerik el, sok munkára van szükség ahhoz, hogy a kisebbségi és regionális nyelvek ne veszítsenek elismertségükből korunk globalizálódó világában – mutattak rá a képviselők.
"Sok változást láthattunk az utóbbi években, amelyek abba az irányba mutatnak, hogy a kisebbségek nyelvhasználati problémáit nagyobb figyelem fogja övezni. Ehhez az én európai politikai pártcsaládom, az ENP is hozzájárult. Ugyanakkor az is köztudott, hogy a nemzeti kormányok továbbra is felelősek a kisebbségi nyelvek védelméért és népszerűsítéséért. Ennél többet lehet és kellene tenni az ügy jelentőségének érzékeltetése érdekében." – állapította meg Sógor Csaba. Bevezető beszédében, Vincent Climent-Ferrando (Hálózat a Nyelvi Diverzitás Népszerűsítésére – NPLD) a kisebbségi nyelvek védelmét szolgáló európai jogi keretekről beszélt. Kitért a nyelveket érintő álláspontok, szemlélet- és elismerési módok sokféleségére Európában. Arra a következtetésre jutott, hogy több kisebbségi és migráns nyelv nem kap helyet a regionális védelmi mechanizmusban, így a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájában sem.
A konferencián a nyelvhasználat, mint a konfliktusok okának vagy megoldásának politikai eszköze is megjelent. Kántor Zoltán (Nemzetpolitikai Kutatóintézet) azt a kérdést tette fel, hogy miért is fontos az anyanyelv védelme? Elmondta: az államok hajlamosak politikai, nyelvi és kulturális homogenizálásra, a kisebbségek viszont igyekeznek ellenállni az asszimilációnak. Ez az elemzés felvetette a kérdést: kinek van hatalma nyelvi ügyben dönteni és politizálni?
Sebahattin Abdurrahman (Nyugat-Trákiai Törökök Szövetsége) a Nyugat-Trákiában (Görögország) élő török közösség speciális helyzetéről beszélt. Példákat mutatott be nyelvi diszkriminációra az oktatásban, egészségügyben és a közszférában. Fontosnak tartotta az állami döntéshozók és a kisebbségi csoportok közötti párbeszédet annak érdekében, hogy fény derüljön a kevésbé elismert közösségek igényeire és problémáira.
Rudi Janssens (Brüsszeli Szabadegyetem – BRIO) a nyelvek védelme és népszerűsítése köré fűzte előadását és belgiumi kontextusban, Brüsszel példájával támasztotta alá a kétnyelvűség ügyét. Kifejtette: a többnyelvűség egyre inkább olyan eszköz a brüsszeliek kezében, mely által csökken a konfliktusok és nézeteltérések száma a nyelvi csoportok között.
Paul Videsott (Bozeni/Bolzanoi Szabadegyetem) az előadássorozat második részét nyitotta meg, bemutatva dél-tiroli ladin közösség esetét, amelyet Európa egyik legkisebb és legveszélyeztetettebb etnikai és nyelvi kisebbségeként tartanak számon. Videsott szerint a ladin nyelven történő oktatás létfontosságú a nép túlélése érdekében, hiszen a nyelv a kulturális identitás egyik legfontosabb eleme. Végezetül elmondta, hogy a nyelvi kisebbségi jogok védelme az alapvető emberi jogok körébe tartozik, különösen olyan területeken, mint az oktatás vagy a szociális párbeszéd.
Hannes Wilhelm-Kell (Lausitzi Szövetség) saját tapasztalatairól számolt be a németországi szorb közösséget képviselve. Az államoktól több finanszírozást és támogatást kért az oktatás részére, ugyanis az iskolai tárgyak még csak nem is tesznek említést a szorb történelemről, irodalomról vagy művészetről. A konferenciát Johan Häggman többnyelvűségi szakértő beszéde zárta. A finnországi svéd közösséget képviselő szakértő az Európai Unió Alapjogi Chartáját elemezve azt állapította meg, hogy a charta hatásköre túlságosan korlátozott. „A nyelvi politika a tagállamok kompetenciájába tartozik és még nem létezik jogi alap egy lehetséges európai hatáskörre ez ügyben" – mondta Häggman. Elmagyarázta, hogy a finanszírozás rendkívül korlátozott és nyelvi szervezetek számára egyre nehezebb támogatást szerezni.
A konferencián több szempontból is megvitatták a nyelvi kisebbségek ügyét és felmérték azt is, hogy az Európai Unió és az Európa Tanács miképpen tudná megerősíteni a kisebbségi és regionális nyelvek megőrzését és népszerűsítését az adott jogi keretek között.
A konferencián megfogalmazódott a törvényes keretek és a konkrét intézkedések kiemelt szerepe annak érdekében, hogy az európai kisebbségi és regionális nyelvek nagyobb védelemnek és népszerűségnek örvendjenek a jövőben. A kezdeményezők reményüket fejezték ki azzal kapcsolatosan, hogy a jövőben is sor kerül hasonló témájú beszélgetésekre. Ily módon növekedne az érdeklődés az ügy iránt és konkrét stratégiák is létrejöhetnének a célok elérése érdekében. Az ENP csoport április 22-én az európai kisebbségek témájában szervez meghallgatást.
Hamarosan elérhető lesz a konferenciáról szóló jelentés is, beleértve az elhangzott beszédek írott változatát. Közlemény
Erdély.ma

A kisebbségi nyelvek védelméről tanácskoztak az EP-ben
Az európai kisebbségi nyelvek jövőjéről értekeztek az Európai Parlament brüsszeli székhelyén. A Nyelv, identitás, hatalom címmel február 24-én, kedden megszervezett konferencia házigazdái Sógor Csaba erdélyi, Jill Evans walesi és Herbert Dorfmann dél-tiroli képviselők voltak. Az anyanyelv hivatalos napja alkalmából szervezett esemény a szakmai, civil és politikai szféra részvételével zajlott. Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő a rendezvény keretében elmondta, az erdélyi magyar közösség számára is nagyon fontos az, hogy a kisebbségi és regionális nyelvek védelméért az Európai Néppárt parlamenti frakciója is egyre hangsúlyosabban fellép. „A világon körülbelül 6 ezer nyelvet beszélnek, ebből 3 ezer veszélyeztetett nyelvnek számít. A megdöbbentő azonban az, hogy ezek közül havonta két nyelv tűnik el” – ismertette Sógor Csaba a globalizáció és megnövekedett migráció következtében kialakuló lesújtó adatokat. Azonban arra is kitért, hogy mindezek ellenére európai statisztikák azt igazolják, hogy az Európai Unióban erősödik a regionális öntudat, ez pedig kedvez a regionális nyelvek erősödésének is.
Az EP-képviselő elmondta, nincs az a törvénykezés, amely megállíthatja vagy visszafordíthatja azokat a folyamatokat, amelyek egy nyelv eltűnéséhez vezethetnek. A nyelv megőrzésében ugyanis a legfontosabb szerepe az egyénnek és a közösségnek van, azonban a civil szféra és a politikum feladata, hogy ott, ahol ez az igény él, ott felelősséget vállaljon és lehetősége szerint támogatást nyújtson.
Az eseményen jelen volt Kántor Zoltán, a budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet vezetője, aki a külhoni magyarok helyzetéről számolt be. Sebahattin Abdurrahman a görögországi törökök nyelvi jogairól, Rudi Janssensa Belgiumban lévő jó példákról, Paul Videsott a dél-tiroli ladin közösség helyzetéről, illetve Hannes Wilhelm-Kell a szláv nyelvet beszélő szorbok nyelvhasználati lehetőségeiről tartott ismertetőt, Johan Häggman többnyelvűségi szakértő pedig ajánlásokat fogalmazott meg a téma kapcsán.
A találkozót több EP-képviselő is figyelemmel kísérte, jelen volt többek között François Alfonsi egykori korzikai képviselő is, aki jelentéstevője volt az Európai Parlament által elfogadott, a veszélyeztetett nyelvek védelmére vonatkozó parlamenti jelentésnek. A rendezvényen összegzésképp elhangzott, hogy egy közösség politikai, gazdasági fejlődése elképzelhetetlen a nyelvi jogok biztosítása nélkül, melyre leginkább a kulturális és/vagy területi autonómiák jelentenek megnyugtató választ.
Az esemény támogatója volt a Képviselet Nélküli Népek és Nemzetek Egyesülete (UNPO), a Maurits Coppieters Központ, az Európai Néppárt és a Zöldek/Európai Szabad Szövetség parlamenti frakciója is.
maszol.ro

Trianon? Köszi, inkább ne beszéljünk róla!
Johannis meghívta Hollande-ot december elsejézni 2018-ban. A magyarság erdélyi vezetői vajon gondolkodnak ennyire előre?
r: Klaus Johannis, Románia elnöke, meghívta François Hollande-ot, Franciaország köztársasági elnökét a 2018. december 1-jei ünnepségre, ugyanis éppen 100 éve lesz, hogy Románia határai többé-kevésbé felvették mai formájukat. Johannis tehát előre gondolkodik – a magyarság erdélyi vezetői vajon mit lépnek?
Rosszindulat nélkül írhatom le: ezen a kérdésen, alighanem, még senki sem gondolkozott. Kevésbé mentes a csipkelődési vágytól a megállapítás, hogy nem ártott volna. Elsősorban az RMDSZ felelőssége valamit, bármit kitalálni erre az eseményre, hisz az MPP végelgyengülése és az EMNP kudarcsorozata után megmaradó, egyetlen potens játékosként minden szem rászegeződik.
Forró pityóka a kérdés:
egyrészt mert az erdélyi magyarság számára aligha lesz ünnep december elseje. A kölcsönös tolerancia jegyében illik és fontos is tiszteletben tartani a nemzeti ünnepeket. Ez minden honos nemzet minden ünnepére igaz állítás, amely a többségtől a kisebbségeken át mindenkire igaz. Igaz, mert ezt sulykoljuk magyarokként jó ideje mi magunk is. (Amikor épp nem vesszentrianonozunk – de ennek a retorikának egy erősen kisebbségfóbiás Európában nem lesz befogadója, ráadásul politikailag nem is korrekt, ami pedig kulcskérdés.)
Vajon az elkövetkező három évben valaki gondolkodik-e el azon, hogy miként lehet politikailag korrekt, EU-ban is befogadható módon a magyarság helyzetéről beszélni? Johannis nemrég elhangzott nyilatkozata szerint Romániában ugyanis nincs magyar kérdés.Humoristák szájába illő mondat illik erre a kijelentésre:
magyar válasz sincs.
Menjünk tovább: a magyarságnak konszenzusszerűen vajon van-e véleménye arról, hogyan is kell a románsághoz, Romániához viszonyulni? Az arcukba nézve, nemzetiségi kérdésekről zavartan heherészünk, a hátuk mögött, habzó szájjal ütjük az asztalt? A vesszen Trianon alternatíva itt újra elvérzik. Romániában, akár tetszik, akár nem, román partnerekre van szükség. Politikai partnereket (és itt nem a folyamatosan köpönyegforgató, pillanatnyi érdekek mentén minden etikát mellőzően politizáló alakulatok mozgatóiról beszélek) nem sikerült közel 100 év alatt találnunk – legalábbis nem olyan számban, hogy az tényleg erőt jelentsen. Ahhoz viszont, hogy Európában az erdélyi magyarság számára fontos kérdésekről beszéljen valaki, ahhoz, hogy Románia jelen formája 100 éves fennállásának megünneplésében a magyarság faktor legyen, politikailag korrekt módon, politikai inkorrektséget, intoleranciát kell mutatni. Ez pedig nem képzelhető el román partnerek nélkül. Ki a román partner?
Ha megnézzük, hogy Románia mindenkori kormányzata mit tett értünk, magyarokért, aligha tudnánk jó szívvel ünnepelni 1918. december 1. 100 éves évfordulóját. Valószínűleg a románságért sem tett sokat a mindenkori kormány – de oldalukon a nemzeti összetartozás. Pedig a helyzet korántsem ennyire egyértelmű.
Román partner lehet mindenki, aki úgy érzi, hogy a közel 100 év alatt az alkalmi elit az életszínvonalat nem közelebb vitte Európához, hanem éket vert Európa és Románia közé. Ez nagyjából mindenkire érvényes. Meg lehet tehát mindenkit szólítani? Naivság volna ezt feltételezni – de azokat sem szólítottuk meg, akik természetüknél, műveltségüknél fogva hajlandók átlépni a permanensen újratermelődő nacionalizmuson.
Szűk három év alatt nehéz lesz (most optimista vagyok, mert feltételezem, hogy valaki próbálkozik ilyesmivel) 25 év stratégiai építkezését bepótolni. Elsősorban azért, mert tudatosan, vagy kevésbé tudatosan a magyarság elszigetelődésén dolgoztunk, politikailag, de civil, polgári életünkben is. A cél, hogy a beolvadástól menekítsük magunk, szentesítette az eszközt. A hatékonyságról lehet vitatkozni, de az más lapra tartozik. Világos, hogy nincsen nagyobb számú támogatója a magyarságnak román oldalról: ha a román ajkú politikum önmaga ellenében határozott meg bennünket, mi is beálltunk a sorba, és a románsággal ellentétben határoztuk meg önmagunk. Elvárható valakitől, hogy egy olyan csoporthoz szimpatikusan viszonyuljunk, akinek ellenében meghatározzuk magunk?
2018-ban lesz közfigyelem. Ha újra csak magyarul, csak magunknak nyilatkozunk, inkább szedjük le a pókhálókat otthon a nagyszobából. Annak legalább van látszata. A magyarok igényeiről, gondjairól elsősorban románul, de angol és francia nyelven is kell beszélni, kiadványokat, miegymást készíteni.
Ștefan cel Mareről azt írta a középiskolás történelemkönyv, hogy szinte minden csatáját megnyerte, ha netán mégsem, akkor meg olyan előnyös békét kötött, hogy az felért egy győzelemmel. Az előnyös békekötés művészetét egyelőre nem sajátítottuk el. Most meg itt a fekete leves. Johannis, aki mégiscsak mérsékelt politikus, elmondja, hogy Romániában nincs etnikai kérdés. Székelyföldön nincs olyan, hogy román kérdés, másutt nincs olyan, hogy magyar kérdés, feltételezett bónuszként az egész országban pedig nincs olyan, hogy roma kérdés.
Ezek után szinte látom a jövőt: Kovács Péter, vagy az RMDSZ éppen aktuális megmondó embere 2018. december 1-jén kiáll és a sajtónak nyilatkozik az éppen aktuális MOGYE jellegű problémáról, meg arról, hogy ájjájáj, minket itt aztán nagyon megdiszkrimináltak. Az év során zajló megemlékezéseken finoman közli majd egy-egy román szónok, hogy a magyarság csak örvendjen, hogy ilyen jó dolga van. Eközben mi meg zsummogunk a markunkba, magyar popsiba magyar pacikukit kiáltunk, ugyanezt elcsípjük majd román színezetben, közben pedig titokban várjuk, hogy az óra 2019-re váltson. Trianon? Köszi, inkább ne beszéljünk róla.
Kiss Bence
Transindex.ro

Közveszélyes autonómiakövetelés?
Az európai értékrenddel összeegyeztethetetlennek, jogsértőnek nevezték az erdélyi magyar politikai alakulatok vezetői a román belügyminisztérium által frissen közzétett, a 2015/2020-as közrendvédelmi és közbiztonsági stratégia tervezetét, amely a közbiztonsági veszélyforrások közé sorolná az etnikai autonómia követelését.
A tárca honlapján közzétett dokumentum a polgárok biztonságát fenyegető veszélyek között első helyen említi „a rasszizmust, idegengyűlöletet, szélsőségességet és az intolerancia minden más formáját, amely etnikai autonómia elérését célozza egyes térségek vagy régiók számára".
A belügyminisztériumi tervezet szerint a bűnözés növekedése, a földrajzi térségek közti élet-színvonalbeli különbségek, az esetleges európai vagy regionális gazdasági válságok és a tüntetések elfajulása is veszélyt jelenthet a közbiztonságra.
Katalán politikus üzenete Bukarestnek:
„ez nem Franco”
„Ilyen helyzet Spanyolországban csakis egy antidemokratikus kormányzat alatt – például Franco tábornok autoriter diktatúrája idején – következhetett volna be" – kommentálta szerdán a Krónikának Marc Gafarot i Monjó, a Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetője a bukaresti belügyminisztérium tervezetét.
A dokumentumhoz csatolt indoklás szerint a hosszú távú közbiztonsági stratégia a közrendvédelem hatékonyságának növelését célozza olyan körülmények között, amikor az Európai Unión belüli utazási szabadság új lehetőségeket nyitott a bűnözők számára, és Románia közelében megsokszorozódtak az instabil térségek.
A közbiztonsági stratégiát – a közvitát követően – a kormány elé terjesztik elfogadásra.
Egyébként a román titkosszolgálat is feladatának tekinti, hogy megakadályozza a területi autonómia megvalósulását Románia területén. Ez a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) akkori igazgatójának, George Maiornak egy tavalyi sajtónyilatkozatából derült ki. „Azon vagyunk, hogy ne lehessen kierőszakolni a területi autonómiát és más olyan dolgokat, amelyekre a szomszédainknak ez az új, nemzetinek nevezett politikája irányul" – jelentette ki Maior, a magyarságra és Magyarországra utalva.
Kelemen Hunor: azt hittem, hogy ez egy vicc
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónika megkeresésére szerdán elfogadhatatlannak nevezte a törvénytervezetet, s mint mondta, először azt hitte, csak viccről van szó. A szövetségi elnök szerint „a szabadsághoz való jog megsértésének tekinthető, hogy közveszélyesnek minősítik egy közösség azon célkitűzéseit, melyek eléréséért békés módon, parlamenti eszközökkel küzd".
„Kockázatosnak, veszélyesnek tartom, hogy a dokumentum ugyanabban a mondatban említi az autonómiát, a közösségi jogokat és a közbiztonságot. Ily módon lassan leépíthető a demokratikus berendezkedés, visszaszoríthatóak a szabadságjogok" – vélekedett a szövetség elnöke.
Mint elmondta, a dokumentum még friss, a teljes szöveget nem állt módjában áttanulmányozni, azt azonban már szerdán biztosra vette, hogy írásos formában is elküldik kifogásaikat a stratégiatervezet megalkotóinak.
Biró Zsolt: a szaktárca önmagát minősíti
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke sajnálatosnak tartja, hogy a 21. század Romániájában, egy európai uniós országban így kezelik az önrendelkezés kérdését. Szerinte ezzel önmagát minősíti a román belügyminisztérium és a kormány.
Biró Zsolt emlékeztetett, kedden részt vett Strasbourgban az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának plenáris ülésén, melynek napirendjén a skót népszavazás kérdése, valamint az ukrán helyzet is szerepelt.
„Több felszólaló részéről elhangzott, hogy Ukrajnában, a többségében oroszok lakta területeken a széles körű autonómia jelentené a megoldást. Ha az európai értékrendet tartjuk mérvadónak, az autonómia kérdését is európai módon kell megoldani" – szögezte le lapunknak a politikus.
Biró Zsolt ugyanakkor kifejtette, világosan szét kell választani a területi és a kulturális autonómiát, hiszen a Székelyföld esetében vagy a régióátszervezés kapcsán területi autonómiáról van szó, míg a kulturális autonómiának, ami az etnikai hovatartozáshoz köthető, nem alapkövetelménye a területiség. „Sajnálom, hogy a belügyminisztérium szakemberei nem látják a különbséget. Strasbourg és az európai értékrend is azt üzeni, hogy jobb lenne, ha Romániában odafigyelnének a követeléseinkre" – mondta a pártelnök.
Szilágyi Zsolt: nem ártana szétnézni Európában
A törvénytervezet annak a szomorú ténynek a bizonyítéka, hogy néhányan még mindig nem tudják a véleménynyilvánítás szabadságát demokratikus módon kezelni – fogalmazott a Krónikának Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke. Leszögezte, a területi autonómia követelése semmi mást nem jelent, mint Románia európai megközelítését.
„Semmi mást nem akar a Székelyföld, illetve az erdélyi magyarok, mint a pozitív, haladó európai gyakorlat romániai meghonosítását, az autonómiák gyakorlati megvalósítását, amely hosszú távú stabilitást és jólétet eredményez" – szögezte le a néppárti politikus. Hozzátette, mielőtt a belügyminisztérium egy ilyen rendelkezést hoz, nem ártana elküldeni a vezetőit Európa azon országaiba, ahol a működő területi autonómiák bebizonyították hasznosságukat és életképességüket.
Márton Árpád, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese, a szövetség autonómiatervezetének egyik kidolgozója lapunknak elmondta, nem látta a belügyminisztérium honlapján közvitára bocsátott dokumentumot, de nem lepi meg, hogy közbiztonsági veszélynek minősítik az autonómia követelését, mert ez „minduntalan megjelenik az ilyen-olyan román anyagokban: ha valaki nagyot akar mondani, ezt mondja".
A képviselő szerint ez még nem jelenti azt, hogy büntethető lesz az autonómia követelése, hiszen ahhoz le kellene írni, hogy mi a bűncselekmény vagy kihágás, és milyen büntetés róható ki érte. „Ez mindössze annyit jelent, hogy szemben azzal, amit egyes nagyot mondó politikusok, vagy a sajtó gondol a pillanatnyi romániai helyzetről, valójában bennünket Romániában nem szeretnek. Mindegy, hogy melyik román pártról van szó, mindegyik a nacionalista szeleket próbálja a saját vitorlájába befogni. Ha ezek a politikusok tisztségbe kerülnek, akkor megjelennek az ehhez hasonló tervezetek" – fogalmazott.
Márton Árpád úgy értékeli, rendszerint súlyosbodik a helyzet, ha az RMDSZ nincs kormányon, hogy ezeket megakadályozza. „Ez is cáfolja azt a koncepciót, hogy minél rosszabb, annál jobb, és nem kell kormányon lenni, mert úgyis minden megoldódik" – tette hozzá.
Az RMDSZ képviselőházi frakciója szerdai állásfoglalásában a romániai magyar közösségre nézve sértőnek, megbélyegzőnek nevezte a belügyi tárca tervezetét. A szövetségi frakció elutasítja „ezt az inkrimináló besorolást, amely közbiztonsági veszélyforrásnak nevezi közösségünk jogos, demokratikus törekvését".
„Romániában nem létezhet olyan társadalmi téma, közösségi törekvés – sem kisebbségi, sem többségi – amelynek demokratikus megvitatásában, kinyilvánításában bármiféle veszélyt kellene elhárítaniuk a közbiztonsági szerveknek" – fogalmaz a közlemény.
Babos Krisztina, Bíró Blanka, Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)

Erdélyi magyar pártelnökök véleménye a belügy tervezetéről
Összeegyeztethetetlennek tarják, hogy a közbiztonsági veszélyforrások közé sorolnák az etnikai autonómia követelését.
Az erdélyi magyar pártok vezetői egyöntetűen jogsértőnek és az európai értékekkel összeegyeztethetetlennek tarják, hogy a román belügyminisztérium által közzétett közrendvédelmi és közbiztonsági stratégia tervezete a közbiztonsági veszélyforrások közé sorolná az etnikai autonómia követelését.
A Krónika című napilap csütörtöki számában megszólalva Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke elmondta, első hallásra viccnek gondolta a belügyminisztériumi stratégiatervezet autonómiára vonatkozó megállapításait. Kelemen Hunor szerint „a szabadsághoz való jog megsértésének tekinthető, hogy közveszélyesnek minősítik egy közösség azon célkitűzéseit, melyek eléréséért békés módon, parlamenti eszközökkel küzd". Az RMDSZ elnöke kijelentette: kockázatosnak, veszélyesnek tartja, hogy a belügyi dokumentum ugyanabban a mondatban említi az autonómiát, a közösségi jogokat és a közbiztonságot. „Ily módon lassan leépíthető a demokratikus berendezkedés, visszaszoríthatóak a szabadságjogok" – vélekedett Kelemen Hunor.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke szerint a stratégiatervezet annak a szomorú ténynek a bizonyítéka, hogy néhányan még mindig nem tudják a véleménynyilvánítás szabadságát demokratikus módon kezelni. A pártelnök szerint az erdélyi magyarok autonómiakövetelése voltaképpen a pozitív, haladó európai gyakorlat romániai meghonosítására irányul, amely hosszú távú stabilitást és jólétet eredményezhetne Romániában is. Hozzátette, hogy nem ártana a román belügyminisztérium illetékeseit elküldeni Európa azon országaiba, ahol a működő területi autonómiák bebizonyították hasznosságukat és életképességüket. Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke szerint a közbiztonsági stratégiával önmagát minősíti a román belügyminisztérium és a kormány. A pártelnök emlékeztetett arra, hogy kedden az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának plenáris ülésén a skót népszavazás kérdése, és az ukrán helyzet is szerepelt. „Több felszólaló részéről elhangzott, hogy Ukrajnában, a többségében oroszok lakta területeken a széles körű autonómia jelentené a megoldást. Ha az európai értékrendet tartjuk mérvadónak, az autonómia kérdését is európai módon kell megoldani" – szögezte le Biró a lapnak. A Krónika Marc Gafarot i Monjót, a Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetőjét is megkérdezte a belügyminisztériumi stratégiáról. Ő azt mondta, hogy a bukaresti dokumentum Franco tábornok autoriter spanyolországi diktatúrájára emlékezteti. A román belügyminisztérium honlapján kedden közvitára bocsátott, a 2015-2020-as időszakra vonatkozó közrendvédelmi és közbiztonsági stratégia a polgárok biztonságát fenyegető veszélyek között első helyen említi „a rasszizmust, idegengyűlöletet, szélsőségességet és az intolerancia minden más formáját, amely etnikai autonómia elérését célozza egyes térségek vagy régiók számára". MTI

Erdély.ma

Katalán politikus üzenete Bukarestnek: „ez nem Franco”
„Ilyen helyzet Spanyolországban csakis egy antidemokratikus kormányzat alatt – például Franco tábornok autoriter diktatúrája idején – következhetett volna be” – kommentálta szerdán a Krónikának Marc Gafarot i Monjó, a Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetője a bukaresti belügyminisztérium tervezetét.
A katalán politikus szerint úgy tűnik, a román kormány teljes mértékben félreértelmezte az autonómia és a decentralizáció fogalmát azáltal, hogy a közbiztonságra veszélyesnek minősítené Romániában az önrendelkezés követelését.
„Az etnikai közösségek létezésének tagadása szembemegy a legalapvetőbb emberi értékekkel és veszélyezteti az Erdélyben élő különböző etnikumok közötti békés együttélést. Ez egy európaiatlan tervezet, amely felidézi kontinensünk legsötétebb időszakait. Azoknak a magyar és román embereknek az arculcsapása, akik kéz a kézben dolgoznak a jólétért” – fogalmazott Marc Gafarot i Monjó.
A politikus szerint a függetlenségéért harcoló Katalóniában is sok a panasz a spanyol állam Katalóniával kapcsolatos magatartására, de ez messze eltér attól, amit a székelyföldiek megtapasztalhattak.
Kérdésünkre Marc Gafarot i Monjó elmondta azt is, egyáltalán nem lepődött meg azon, hogy az Európa Tanács keretében működő Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának monitoringbizottsága nem találta illetékesnek magát abban, hogy a székelyföldi önkormányzatok autonómiapárti határozatairól döntsön.
„Ez az európai intézmény már régen nem azt képviseli, amiért létrejött – magyarázta a politikus. – Az lenne a célja, hogy olyan alapvető értékeket óvjon, mint a társadalmi és kulturális sokszínűség. Ezek a szavak azonban kiüresednek, amikor a törvény alkalmazására és politikai kezdeményezésekre kerül sor. Arra bátorítanám a székely politikusokat, hogy kezdjenek politikai és civil akciókat mindenhol, különösen otthon. Az ország és a régió lakóit – magyarokat és románokat egyaránt – tájékoztatni kell arról, hogy mennyire fontos lehet az életükben az önrendelkezés, a dencentralizáció, ami hatékonyabb kormányzással, a korrupció csökkenésével, gazdasági növekedéssel jár”.
Hozzátette, a román hatóságoknak meg kell érteniük, hogy az Erdélyben fellelhető sokszínűség nagyszerű jellegzetesség, előny, nem pedig belső veszélyforrás.
Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)

Nyílt levél az alkotmány módosítását előkészítő parlamenti bizottsághoz
Nyílt levélben fordult az alkotmány módosítását előkészítő parlamenti bizottsághoz Árus Zsolt, a Gyergyószéki Székely Tanács alelnöke, amelyben Gianni Buquicchio, a Velencei Bizottság elnöke két héttel korábbi strasbourgi, az ukrajnai alkotmányos reform kapcsán mondott beszédére hívja fel a figyelmet. Mindenekelőtt arra, hogy Gianni Buquicchio hangsúlyozta, Ukrajnában decentralizáció megy végbe és nem föderalizáció. Ezt pedig nem azért kell végrehajtani, mert az ország keleti részében konfliktus tört ki, hanem azért, mert a decentralizáció egy demokratikus folyamat, amely versenyképesebbé és európaibbá tesz egy országot.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy a decentralizáció olyan eszköz, ami megkönnyíti egy ország lakosságának, hogy azonosuljon a hazájával, s ellentétben egyes hiedelmekkel, nem vezet szeparatizmushoz, sőt, az alternatívája a szeparatizmusnak. Segítette Olaszországot abban, hogy integrálja Dél-Tirolt, megelőzte Spanyolország széthullását a Franco- rezsim bukása után, de vannak pozitív példák Kelet-Európában is, mint a gagauz autonóm régió Moldova Köztársaságban.
Figyelembe véve a minszki megállapodás előírásait, egy olyan alkotmány, amely tisztán szimmetrikus előírásokat tartalmaz, amelyeket egységesen alkalmaznak Ukrajna egész területén, nem elfogadható. Bár a lakosság egy része nehezen fogadja el ezt, az új alkotmány sajátos előírásokat kell tartalmazzon egyes régiók számára. Ez azonban összhangban van az Európa Tanács dokumentumaival és értékeivel, következésképpen nem jelent veszélyt Ukrajna egységére.
Árus Zsolt rámutatott: a Székely Nemzeti Tanács 11 éve küzd Székelyföld területi autonómiájáért, létezik tehát hasonlóság Románia és Ukrajna között, azzal a lényeges eltéréssel, hogy az SZNT kizárólag demokratikus és békés eszközöket használ. "Az Európa Tanács elvei, értékei és szabályai azonban mindkét ország esetében ugyanazok, s amit a Velencei Bizottság elnöke Ukrajna viszonylatában elmondott, az teljes mértékben érvényes Romániára is. Álláspontunk szerint az ország érvényben levő alkotmánya nem tiltja egy autonóm régió létrehozását, de az is igaz, hogy nem is kötelezi a hatóságokat arra, hogy létrehozzanak egy ilyent, ha valamely régió lakói kifejezik arra vonatkozó igényüket. Kérésünk tehát az, hogy tartsák szem előtt a Buquicchio úr által kifejtett elveket, s az alkotmány módosítására teendő javaslatok közé foglaljanak be olyan előírásokat, illetve garanciákat, amelyek megteremtik a feltételeit, hogy a parlament elfogadja Székelyföld autonómiastatútumát, azt a törvénytervezetet, amit a Székely Nemzeti Tanács dolgozott ki, s amelyet hamarosan újra be fog nyújtani. Konkrétan azt kérjük, hogy kerüljön be az alkotmányba a következő két elv:
1. Az ország területi-közigazgatási egységei azon települések szabadon kifejezett társulása révén jönnek létre, melyek egy közigazgatási egységbe akarnak tartozni.
2. Minden közigazgatási régió jogosult sajátos jogállást elnyerni egy, a parlament által elfogadott sarkalatos törvény révén, amennyiben a régió szintjén megszervezett helyi népszavazáson ennek lakói kinyilvánítják erre vonatkozó akaratukat" – olvasható végül a Gyergyószéki Székely Tanács alelnöke, Árus Zsolt által aláírt nyílt levélben.
Népújság (Marosvásárhely)

Az Európai Szabad Szövetség tagja lett az Erdélyi Magyar Néppárt
Az európai autonomista és regionalista pártokat tömörítő Európai Szabad Szövetségnek (EFA) a tagjává vált az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) – közölte szombaton az erdélyi politikai alakulat.
Az EFÁ-nak a németországi Bautzenben tartott hét végi kongresszusán egyhangúlag elfogadták az EMNP tavaly szeptemberben benyújtott tagfelvételi kérelmét. Az erdélyi pártot elnöke, Szilágyi Zsolt képviselte a tanácskozáson.
A pártelnök felszólalásában azt hangsúlyozta, hogy Székelyföld területi autonómiája és az erdélyi magyarság kulturális önrendelkezése a demokratikus szabadságjogok közé tartoznak, ezért európai ügyek – idézte a közlemény. Szilágyi Zsolt meghívta a pártszövetség vezetőit Erdélybe, és felajánlotta nekik a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáboron való részvétel lehetőségét.
Az EMNP tájékoztatása szerint a bautzeni éves kongresszuson a küldöttek áttekintették a skót népszavazás után kialakult helyzetet, és meghallgatták a katalán, a baszk, a walesi és a yorkshire-i népszavazási kezdeményezésekről szóló beszámolókat. Francois Alfonsi, az EFA korzikai származású elnöke az önrendelkezési jog gyakorlásának további támogatásáról biztosította a részvevőket. A tanácskozáson Günther Dauwen, a szövetség flamand származású igazgatója mutatta be azt a 2014-2020-as időszakra elkészített stratégiai tervet, amely az EFA 40 tagpártjának nyújt segítséget a helyi, a parlamenti és az európai parlamenti választásokon.
Az EFA kongresszusával egy időben szintén Bautzenben tartotta éves közgyűlését a Maurice Copieters Alapítvány, az EFA munkáját háttérből segítő szakértői szervezet. Ezen Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke képviselte a Transylvania Monitort, az EMNT emberjogi monitoring szolgálatát, amely évek óta részt vesz a tudományos háttérmunkákban.  MTI
Erdély.ma

Toróval is találkozott Johannis tanácsosa
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnökével is találkozott Kolozsváron Laurențiu-Mihai Ștefan, a román államfő belpolitikai tanácsosa, aki pénteken Klaus Johannis román államfő üzenetét olvasta fel az RMDSZ 12. kongresszusán – derült ki az EMNP szombaton kiadott közleményéből.
Az államfő belpolitikáért felelős tanácsosát Toró T. Tibor, az EMNP Országos Stratégiai Bizottságának elnöke tájékoztatta az EMNP államszervezést és a politikai rendszer reformját érintő elképzeléseiről, külön kitérve a régiók szerepére. A beszélgetésen kiemelt téma volt a romániai választási törvények módosítása, melynek kapcsán Toró T. Tibor ismertette az EMNP nemrég bemutatott javaslatcsomagját.
Az államelnöki tanácsos arra biztatta az EMNP vezetőit, éljenek a lehetőséggel, és közvetlenül védjék meg javaslataikat a bizottság munkaülései során. Toró T. Tibor megígérte, hogy rendszeresen tájékoztatják az elnöki hivatalt az EMNP tevékenységéről és javaslatairól, az államtanácsos pedig konstruktív együttműködést ígért ezen elképzelések közvetítésében – olvasható a közleményben.
A két rivális magyar politikai alakulatnak tett gesztus egyebek mellett a tavaly novemberi elnökválasztással állhat összefüggésben. Az RMDSZ vezetői azzal indokolták a kongresszusuk címéül választott „újratervezés" szükségességét, hogy novemberben hatszázezer erdélyi magyar voksolt Klaus Iohannisra olyan körülmények között, amikor az elnökválasztás első fordulójában a két magyar jelölt összesen négyszázezer voksot kapott.
A voksok 3,5 százalékát összesítő Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a magyar választók belátására bízta, hogy a második fordulóban kit választanak Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök, és Klaus Johannis, a jobbközép államfőjelöltje közül, hozzátéve, hogy a magyarság szempontjából „nincs jó döntés". Az első fordulóban félszázalékos eredményt elérő Szilágyi Zsolt, az EMNP (időközben pártelnökké választott) államfőjelöltje arra biztatta híveit, hogy Johannisra adják voksukat.
Az európai autonomisták és regionalisták pártszövetségébe fogadták a néppártot
Az Európai Szabad Szövetség (European Free Alliance – EFA) Németországban, Bautzenben tartott éves kongresszusán egyhangúlag elfogadták az Erdélyi Magyar Néppárt tavaly szeptemberben benyújtott tagfelvételi kérelmét – tájékoztatott szintén szombaton az EMNP.
Az európai autonomista és regionalista pártokat tömörítő szövetség április 16–18. között megrendezett éves közgyűlésén jelen volt Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke is, aki Sándor Krisztinával, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnökével közösen vett részt a tanácskozáson.
„Az európai régiók és nemzeti közösségek ügyei Európa prioritásai közé kell tartozzanak, hisz nélkülük nincs sikeres gazdaság és elképzelhetetlen a sikeres Unió” – mondta Szilágyi Zsolt a néppárt tagfelvételéről szóló szavazás előtt.
„Az önrendelkezés jogáért harcolunk egy olyan Európában, amely csak a központosított nemzetállamokról akar tudomást venni. Olyan Uniót akarunk, amely lehetőséget ad a régióknak és nemzeti közösségeknek a demokratikus önrendelkezési jog gyakorlására, és nem nyomja el, hanem védi számbeli kisebbségben élő nemzeti közösségeit. Számunkra Székelyföld autonómiája és a magyar kulturális önrendelkezés demokratikus szabadságjogaink legfőbb kérdései, s épp ezért európai ügyek is” – jelentette ki a néppárt vezetője.
Szilágyi Zsolt rövid felvezetője után az EFA kongresszusának küldöttei egyhangúlag elfogadták az EMNP tagfelvételi kérelmét.
„Köszönjük a bizalmat és a biztatást. Otthon tolmácsolni fogom az üzenetet: erdélyi autonomisták, nem vagyunk egyedül!” – mondta a szavazás végén Szilágyi Zsolt.
Az Európai Szabad Szövetség az Európai Unió szintjén bejegyzett egyetlen olyan párt, mely nyíltan vállalja a nemzetek önrendelkezésének kivívásáért folytatott harc támogatását.
A bautzeni kongresszuson a küldöttek áttekintették a skót népszavazás után kialakult helyzetet, és meghallgatták a katalán, a baszk, a walesi és a yorkshirei népszavazási kezdeményezésről szóló beszámolókat. Francois Alfonsi, az EFA korzikai származású elnöke az önrendelkezési jog gyakorlásának további támogatásáról biztosította a résztvevőket. 
Krónika (Kolozsvár)

Az őshonos nemzeti közösségek autonómiájáért
Interjú Csóti Györggyel, a Kisebbségi Jogvédő Intézet vezetőjével (3.) Csóti György: Mi, ellenzéki politikusok a felvidéki magyar politikai pártok vezetőivel folyamatosan kapcsolatban álltunk, egyeztettünk, próbáltuk menteni a menthetetlent. Ugyanis a magyar kormány egyetlen alkalommal sem kérte ki a felvidéki magyarok véleményét, mindig csak utólag tájékoztatta őket, mire jutottak. Duray Miklós keményen és nyíltan, Bugár Béla visszafogottabban tiltakozott.
Szerettek volna a Benes dekrétumok magyarokra vonatkozó passzusainak eltörlésére legalább ígéretet kapni, garanciát az anyanyelvi oktatásra, a magyar kultúra ápolásának feltételrendszerét az alapszerződésben látni, és így tovább. De miben reménykedhettünk, amikor a Meciar-kormány magyarellenes intézkedések sorát hozta és tervezte meghozni kormányprogramja alapján az államnyelv egyoldalú uralkodóvá tételétől a közigazgatási határok erőszakos megváltoztatásáig? (Ami ellentétes az 1201-es ajánlásban foglaltakkal!) A szlovák miniszterelnök egészen nyíltan a magyarság asszimilációját tűzte ki célul. Jellemző az a cinikus nyilatkozat is, melyet Meciar a párizsi aláírás előtt egy nappal mondott: „örökre levehettük a napirendről a magyar autonómia kérdését”. − Hogyan alakult a szerződéskötés Bukaresttel?
− A magyar–román alapszerződés hasonló módon köttetett meg. Annyi különbséggel, hogy Iliescuék ügyesebbek és erősebbek voltak. Ők be sem vették az Európa Tanács 1201/1993-as ajánlását. Holott mind Szlovákia, mind pedig Románia korábban a többi ET-ajánlással együtt ezt is elfogadta magára nézve kötelezőnek. Strasbourgban ezt aláírásukkal hitelesítették! Iliescu Aradra rendelte Horn Gyulát, ahol nem sokkal korábban Ceauşescu alázta meg Grósz Károlyt, és 1996. szeptember 16-án aláíratta vele a magyarság számára különösen hátrányos szerződést. A szociálliberális kormány az erdélyi magyarokat is elárulta. Külpolitikájában konzekvensen az euroatlanti integrációnak vetette alá a szomszédságpolitikát, és a jó szomszédság érdekében feláldozta az elcsatolt nemzetrészek érdekeit. Ezzel alkotmányellenesen cselekedett, mert nem érzett felelősséget a határon túli magyarokért, felelősségi körét a jelenlegi magyar határokkal lezárta.
− 2005 és 2011 között az Echo Televízió kül- és nemzetpolitikai műsorának szerkesztő-műsorvezetője volt. Abban láttam többek közt Emil Constantinescu elnökkel készített interjúját. Mesélne a román politikusokról szerzett élményeiről?
− Akikkel találkoztam, Iliescu kivételével, többnyire szimpatikusak is. Emil Constantinescu pozitív értelemben lóg ki a sorból. Ő az egyetlen közülük, aki nem gyűlöli a magyarokat, vagy nem volt politikai érdekből magyarellenes, mint Petre Roman. Ő nem kétszínű, mi több, egyenes ember. A többiekre mind az jellemző, hogy velünk tárgyalva megértőek, együttműködést színlelnek, kivéve Iliescut, otthon pedig magyarfalókká válnak.
Petre Romannal miniszterelnök korában ismerkedtem meg Svájcban egy nemzetközi fórumon, 1991-ben. Bár nem voltunk egy súlycsoportban, aki mer, az nyer alapon négyszemközti találkozót kértem tőle. Némi meglepetésemre kötélnek állt. Roman szimpatikus, jól felkészült, több nyelven beszélő sármos fiatalember volt, akkor 45 éves. Apja nagyváradi magyar zsidó, anyja spanyol szabadságharcos a Franco elleni polgárháborúban, mindketten kommunisták. Petre fiúk azonban soha nem lett kommunista, de otthon mindig bizonyítania kellett románságát. Külföldön mindig mindenhol azonnal megnyerte tárgyalópartnereit, közönségét. Kedvesen fogadott, valóban négyszemközt voltunk. Többek között a kolozsvári főkonzulátus újranyitásáról tárgyaltunk. Megnyugtatott, ő is egyetért az újranyitással, de sajnos, a helyi lakosság tiltakozása miatt ez nem lehetséges. (!) Félnek, hogy a főkonzulátus a románellenes propaganda terjesztésének fészke lesz, és a román nemzetet sértő nézetek innen fognak kisugározni egész Erdélyre. Ő ugyan tudja, hogy ez a félelem teljesen alaptalan, de időbe telik, míg a lakosságot erről meggyőzik. Megdöbbentő válaszára azt javasoltam, amíg meggyőzik a lakosságot, nyissunk főkonzulátust Marosvásárhelyen. Kitűnő ötlet, mondta, azonnal intézkedem, megkeressük az ügyben a Magyar Külügyminisztériumot. Még most is keresik… A román kormányfő rövid időre felvillantotta otthoni arcát is. Szóba hoztam az anyanyelv használatát, az iskolai oktatásban tapasztalható, magyarságot sértő anomáliákat, a tévé magyar nyelvű adásainak háttérbe szorítását. Tárgyalópartnerem arca ekkor megkeményedett, kézfelemeléssel kért, ne is folytassam, s emelt hangon, indulatosan válaszolt: „Látja, ez a baj, hogy maguk ezzel foglalkoznak.” És közölte, hogy addig nem is lesz jó kapcsolat a két ország között, amíg mi ezt folytatjuk. Értsük meg végre, hogy azok az emberek románok, még ha magyarul beszélnek is. – Úgy érti, hogy román állampolgárok? – vágtam közbe. Mire ő szórakozottan bólintott, de annyit még leszögezett: nekik maguknak kell elintézni a saját dolgaikat.
– A kilencvenes évek elején Sepsiszentgyörgyön tanítottam, és emlékszem, hogy sok román háziasszony szívét dobogtatta meg a sármos politikus. A Don-kanyar becenévre hallgató kerthelyiségében hallottam e mondókát: „Szép vagy, szép vagy, te is komám, de még szebb a Petre Roman!” – Romannal később négy évig együtt dolgoztam az Észak-atlanti Közgyűlésben, mai nevén a NATO Parlamenti Közgyűlésében. Sokat és sokszor beszélgettünk. Egyszer egy folyosói öt-hat fős beszélgetésen említésre került a dákoromán elmélet. Fogadást ajánlottam a volt kormányfőnek: ha Erdélyben talál egyetlen román eredetű földrajzi nevet, hegyek, folyók, települések neveit, mely a 18. század előtt keletkezett, vagy egyetlen régészeti tárgyi bizonyítékot a 13. század előtti időkből, ami román eredetű, esetleg ilyen korból származó román oklevelet, akkor kap tőlem egy üveg francia pezsgőt. Nevetve válaszolt, egy sor ilyen van, majd a következő ülésre hozza a listát. Erre később mindig rákérdeztem, és egyre ingerültebben válaszolta, hogy nem volt rá ideje. Még ma is keresi…
S. KIRÁLY BÉLA
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Javítani kell Schengenen (Francia–román találkozó)
A migrációs válság miatt nyomás alá került, belső határellenőrzés nélküli schengeni övezet jövője érdekében emelt szót tegnap François Hollande francia államfő és Dacian Cioloş miniszterelnök párizsi megbeszélésüket követően.
„Biztosítani akarjuk Schengen jövőjét, mert annak szétesése nagyon súlyos következményekkel járna az Európai Unióra nézve” – mondta a francia államfő a román kormányfővel tartott közös sajtótájékoztatóján az Elysée-palotában. Mint mondotta, javítani kell Schengenen, és időnként felül kell vizsgálni egyes alkalmazási szabályozásokat, de az uniós polgárok szabad mozgása szempontjából meg kell őrizni Schengent.
François Hollande hangsúlyozta, üdvözölésre méltó, amit Románia tesz, hogy ugyanolyan irányba halad, mint Franciaország, azaz biztosítja Európa külső határainak tényleges biztonságát. „Támogatjuk az Európai Bizottságot abban, hogy határellenőrzési pontokat állítson fel annak érdekében, hogy a lehető legemberségesebben bánjunk az érkező menekültekkel, és ne legyünk kiszolgáltatva olyan emberek mozgásának, akik, mint tudjuk, nagyon fájdalmas helyzeteket teremtenek” – tette hozzá, azt is jelezve, még idén ellátogat Romániába. Dacian Cioloş megerősítette, hogy Románia támogatja az európai határok megerősítésére szolgáló uniós elképzeléseket. „Azt reméljük, Románia ezen hozzájárulása elismert kritériumként szolgál majd ahhoz, hogy csatlakozhassunk a schengeni övezethez” – mondta a román kormányfő. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)