Erdélyi krónikások az Európai Parlamentben
Erdélyi újságírók tettek munkalátogatást múlt héten az Európai Parlamentben Tőkés László alelnök meghívására. A jól szervezett háromnapos brüsszeli programon alulírott képviselte a Reggeli Újságot. A látogatás során EP-képviselőkkel találkoztunk, betekintést nyerhettünk a parlament működésébe, valamint tapasztalatokat gyűjthettünk.
A csapatot Jakabos Janka, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács háromszéki elnöke vezette, segítette. Az EP-ben találkoztunk Szilágyi Zsolt alelnöki kabinetfőnökkel, aki megmutatta többek között az EP plenáris üléstermét. Ezután egy beszélgetésre került sor Panyi Miklóssal, az Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) magyar képviselőcsoportjának sajtótanácsosával, valamint Forgács Annamáriával, az EP elnöki kabinetjének munkatársával. Panyi elmondta, főleg írásban kommunikálnak az újságírókkal és rajtuk keresztül az olvasókkal. Azt szeretné, hogy ne csak a pályázatok jussanak az emberek eszébe, amikor az EU-ról beszélnek. A lapokban többnyire az utolsó oldalakon szerepelnek eldugva az EP-közlemények. Arra a következtetésre jutottunk, hogy a közérthetőbb hírek sokat javítanának az olvasók álláspontján, ezzel a tanácsos is egyetértett, hozzátéve azt is, hogy olykor nehéz a közérthető és ugyanakkor precíz megfogalmazás között megtalálni az egyensúlyt. Forgács Annamária az elnöki kabinet működéséről beszélt nekünk, ezután ellátogattunk a Magyar Fejlesztési Bank brüsszeli kirendeltségéhez, ahol Harsányi Csaba, az MFB brüsszeli képviseletének vezetője fogadott. Elmondta, amikor folytak a tárgyalások az EU-hoz való csatlakozásról, azt a feladatot kapta, hogy az MFB-t olyan egyesületekbe vetesse fel tagként, amelyek európai állami pénzintézeteket tömörítenek. Ez sikerült, s a gyümölcse meg is látszik: a magyar gazdaság a bankon keresztül jutott EU-s támogatásokhoz. Harsányi – miután bemutatta a bank történetét és célkitűzéseit – végigvezette a csapatunkat a kirendeltség épületében. Ezután az EP-ben What role does business play in Human rights? címmel kezdetét vette egy konferencia, amelyen jelen lehettünk mi is.
Kitárult előttünk az EP kapuja
A nap végén egy találkozót szerveztek nekünk Tőkés Lászlóval. Schmitt Pál leköszöntével megüresedett az EP-alelnöki tisztség, ennek a betöltésére az Európai Néppárt erdélyi képviselőnket jelölte a Magyar Néppárti Delegáció ajánlására. Az alelnök feladatkörébe az oktatás, a kultúra és az egyházi párbeszéd kialakítása tartozik, valamint a Nyugat-Balkán bővítési ügyei. Az összejövetelen kötetlen beszélgetés alakult ki a részvevők között. A vacsora után Erdélyt érintő kérdésekről, politikai témákról is szó esett. Belefeledkezve a jó hangulatú társalgásba, észre sem vettük, hogy az étterem lassan bezár. A szállodához vezető úton lehetőségünk nyílt megnézni az óváros középpontját, a főteret (franciául Grand-Place). Gótikus és barokk stílusú épületek között járva megpillanthattuk a városházát, amelyet céhházak vesznek körbe. A téren egy hatalmas feldíszített fenyőfa állt, nem messze ettől a betlehemi jászol. A szent ünnephez közeledve karácsonyi kedvcsináló videó-összeállítást vetítettek a városháza falára, eközben a hangfalakból alkalomhoz illő dalok szóltak.
Másnap a szmolenszki légi katasztrófáról tartottak konferenciát a parlamentben. Katyn falu közelében a szovjetek 1940-ben húszezer lengyel hadifogoly tisztet mészároltak le. A vérengzés 70. évfordulójának alkalmából tartott megemlékezésre utazott a lengyel államelnök, Lech Kaczyński a feleségével, valamint az ország politikai, katonai és társadalmi életének számos vezetőjével. A gép idén április 10-én zuhant le 96 utasával a szmolenszki katonai repülőtér közelében, a tragédiát senki sem élte túl. A konferencián felszólalt a katasztrófa áldozatainak néhány családtagja, mások mellett a néhai elnöki pár lánya, Marta Kaczyńska. Mint kiderült, az elhunytak hozzátartozói kételkednek a nyomozás eredményében. A vizsgálat során a hatóságok azt állapították meg, hogy a pilóta hibázott, figyelmen kívül hagyta a jelzéseket, melyek azt mutatták, hogy túl alacsonyan repülnek. A hozzátartozók nem elégedettek a megállapításokkal. Az értekezleten rávilágítottak a tragédia gyanús körülményeire, például hogy hiányosak a boncolási adatok, nem végeztek DNS-tesztet, nem történt meg az összes maradvány azonosítása, nem engedélyezték az exhumálást, nem tájékoztatták megfelelően a nyomozásról a családtagokat; az a kérdés is felvetődött, hogyan zuhanhatott le a gép olyan rövid idő alatt, s hogy a fák miként maradhattak sértetlenül a katasztrófa helyszínén. A hozzátartozók egy vizsgálóbizottság felállítását kérik az igazság kiderítésére, valamint Jerzy Buzek EP-elnök segítségét, támogatását.
Jelen lehettünk a Magyar Néppárti Delegáció ülésének nyilvános részén. Tőkés László bemutatott minket az egybegyűlteknek. Gyürk András küldöttségvezető köszöntött, gazdag tapasztalatgyűjtést és hasznosan időtöltést kívánva. Az ülésen szó esett egyebek mellett a schengeni övezet bővítéséről. Tőkés László kijelentette, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács is támogatja Románia schengeni övezetbe való felvételét. Jakabos Janka és Szilágyi Zsolt ezután Sandu Eugennel, az Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) román képviselőcsoportjának sajtótanácsosával ismertetett össze bennünket, aki – miután beszélt EP-beli teendőiről – megmutatta a parlament sajtóközpontját, illetve a 2006-ban meggyilkolt orosz újságírónőről, Anna Politkovszkajáról elnevezett sajtótájékoztató-termet.
Az autonómia alapköve a kultúra és a nyelv megőrzése, védelme
Röviddel ezután Ramon Tremosa i Balcells EP-képviselővel találkoztunk, akivel a katalán önrendelkezésről beszéltünk. 1936–1975 között, a Franco-rezsim alatt a katalán helyett a spanyol nyelvet használták Spanyolország leggazdagabb tartományában, Katalóniában. A képviselő beszélt arról, miként telepítették be a spanyolokat a diktatúra alatt Barcelona környékére, gyűrűt alkotva a város köré. Miután meghalt Franco, a demokrácia helyreállásával együtt a katalán újjászületés is bekövetkezett. Ma az ország lakosainak több mint tizenöt százalékát teszik ki a katalánok. Már nem tekinthetők kisebbségnek, amióta autonómiában élnek. A képviselő a katalán nyelv megőrzésének fontosságáról is beszélt. Elmondta, nem számít, ki liberális vagy kereszténydemokrata, egységesen védik a nyelvüket és a kultúrájukat, ez képezi az autonómiájuk alapját. A kisebbségek sorsára vonatkozó kérdésekben továbbra is érzékenyek maradtak, legyen szó róluk, vagy más nemzetekről.
Az EP Gazdasági és Monetáris Bizottságának alelnökével, Theodor Stolojannal beszélgethettünk ezután. Az EP-képviselő, aki a Pénzügyi, Gazdasági és Szociális Válsággal Foglalkozó Különbizottságnak is a tagja, kijelentette, a gazdasági válság enyhítésére Magyarország okos előrelépést tett az adócsökkentéssel. Szerinte pár év múlva a szomszédos ország nem lesz már krízishelyzetben. Romániáról más a véleménye: azt mondta, a recesszió megoldására át kellene alakítani a szociális ellátórendszert. Arra utalt, hogy kikötésekkel kellene a társadalmi segélyeket folyósítani.
Közvetlenül ezután Schöpflin György EP-képviselővel találkozhattunk, aki egyebek mellett az alkotmányügyi bizottság, valamint az Albániával, Bosznia-Hercegovinával, Szerbiával, Montenegróval és Koszovóval fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttség tagja a parlamentben. A könnyített honosításról kérdeztük a politológust, aki azt válaszolta, Szlovákiában problémát jelentett ez, Romániában viszont nem. Orbán Viktor szavait idézve úgy vélekedett, nem volt ilyen jó viszony Magyarország és Románia között évtizedek óta. A honosításnak az a célja, hogy a határon túli magyarok ne legyenek idegenek az anyaországban. Jogaikra vonatkozóan kijelentette, csak azoknak kellene szavazati jogot adni, akik Magyarországon laknak. Az új magyar alkotmányról azt mondta, tudomása szerint áprilisban lépne érvénybe. Az Országgyűlés alkotmány-előkészítő eseti bizottsága az új alaptörvény koncepcióját december első felében vitatja meg, majd az Országgyűlés elé terjeszti. Az alapvető rendelkezések között rögzítenék, hogy Magyarország viseljen felelősséget a határain kívül élő magyarok sorsáért. A munkaanyag egyaránt számol az egy- és a kétkamarás parlamenttel is. A második kamara (felsőház vagy szenátus) külön törvényben meghatározott összetételű testület lenne, tagjai lennének a történelmi egyházak, a nemzeti és etnikai kisebbségek. Továbbá rögzítenék, hogy minden magyar állampolgárt sarkalatos törvényben meghatározott feltételek esetén illesse meg a választójog. Megszűnne a konstruktív bizalmatlansági indítvány, a képviselőknek nem kellene új miniszterelnököt megnevezniük a bizalmatlansági indítvány benyújtásakor. A schengeni csatlakozásról is szó esett. E tekintetben a képviselő nem túl bizakodó, szerinte Franciaország hozzáállása miatt nem veszik fel sem Romániát, sem Bulgáriát a schengeni övezetbe. A törökök EU-s csatlakozásáról annyit mondott, hogy Törökország nem szeretne uniós tagállam lenni, mivel nem hajlandó teljesíteni a felvételi követelményeket. Nem értik például, mit jelentenek a gyermekek és a nők jogai. Mindezek ellenére komoly esélye van arra, hogy a Közel-Keleten fontos regionális hatalmi pozíciót töltsön majd be.
Erdély regionális felosztásába nem szól bele az EU
Brüsszeli ottlétünk utolsó napján lehetőségünk nyílt beszélgetni Járóka Lívia magyar EP-képviselő tanácsadójával, Ökrös Oszkárral, aki a romastratégiát részletezte. A kérdés európai üggyé vált. A korai iskolaelhagyás elleni küzdelem, a felnőttoktatás, a foglalkoztatási lehetőségek bővítése, a közmunkaprogramba való bevonás, versenyképes szakmák képzése – tehát minden olyan megoldás, ami a romák társadalmi beilleszkedéséhez vezethetne – egyaránt kapcsolódik a stratégiához. A tájékoztatást követően Deutsch Tamás EP-képviselővel találkoztunk, aki az EP Költségvetési Ellenőrző Bizottságának az alelnöke, valamint a Regionális Fejlesztési Bizottságnak a tagja. Mivel Románia regionális felosztás előtt áll, megkérdeztük, szerinte mi lenne célszerűbb: történelmi, etnikai vagy gazdasági szempontok alapján kellene-e meghatározni a régiókat. Nem titok, sokan tartanak attól, hogy Székelyföld több részre szakad majd. Deutsch Tamás azt válaszolta, az lenne az ideális, ha Erdély regionális felosztása egyszerre lenne nemzetpolitikailag kielégítő és az uniós támogatások szempontjából is kedvező. Hogy végül miként alakul majd a regionális felosztás, az a tagállam saját szuverén döntése lesz. Az EU a szubszidiaritás elvére épül, ez azt jelenti, hogy nem szólhat ebbe bele, csak segíthet, koordinálhat. Felvetődött az a kérdés is, hogyan képzelhető el majd a sportélet a könnyített honosítás után. A képviselő azt válaszolta, a határon túli magyar közösség fiataljainak ez egy karrierlehetőség, magyar színekben válhatnak akár a világ legjobb sportolójává, arra viszont ügyelni kell – hívta fel a figyelmet –, hogy ez ne alakuljon át a legtehetségesebbek „levadászására.”
A háromnapos tartalmas brüsszeli munkalátogatás után tapasztalatokkal gazdagodva térhettünk haza. Az EU-parlamentbe, illetve az ott zajló sokrétű munkába való betekintés mellett számos érdekes témáról is szót válthattunk, amelyek nem csupán az újságíró szemszögéből érdekesek: a válságkezelés, az önrendelkezés, az új magyar alkotmány, a könnyített honosítás, a schengeni csatlakozás, valamint a regionális felosztás kérdése minden erdélyi-partiumi számára fontos, sorsmeghatározó.
Ladányi Norbert, Reggeli Újság (Nagyvárad)

Gazdasági önrendelkezéstől az autonómiáig
Sok politikus — nemcsak országunkban — legszívesebben letagadná, törölné a történelemből, hogy Európa-szerte komoly autonómiatörekvések léteznek. Napjainkban ezek nem annyira látványosak, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Nem nevezhetőek a szó szoros értelemében vett harcnak, nem járnak vérontással, nem robbantanak az önrendelkezésért küzdő gerillák.
Ma már sokkal inkább a kitartó, erélyes, meg nem alkuvó, közép- és hosszú távú tervekre alapozott politizálással kívánják elérni az autonómiát. Élen járnak ebben a tekintetben a katalánok. Maradjanak itt az adók A spanyol tartomány közel harminc éve harcolta ki az anyanyelv használatának jogát, utána a tanügyi rendszerben az önrendelkezést — azelőtt, a Franco-diktatúrában tiltott volt a katalán nyelv használata, nemcsak a tanügyben —, van kulturális autonómiájuk, erős önkormányzatiságot alakítottak ki. Most az utolsó lépésnél tartanak: a gazdasági önállóságért harcolnak, ami nem jelent egyebet, mint az adórendszer föderalizálását. Közérthetően: az adók, illetékek maradjanak helyben, ne a spanyol államkasszába folyjanak be, ahonnan csak töredékük kerül vissza a katalán régióba — mondta lapunknak az Európai Parlamentben Ramon Tremosa i Balcells spanyolországi, de katalán születésű EP-képviselő. Katalónia Spanyolország területének hat százalékát képezi, az összlakosság 16 százaléka él ott, mindezzel szemben a bruttó nemzeti össztermék több mint húsz százalékát adják a katalánok, az export közel harminc százalékát. Egyszóval: Spanyolhon leggazdagabb vidéke Katalónia. Nem véletlen, hogy a régióban, melynek Barcelona a fővárosa, egy tekintetben nagyon hasonló nézeten állnak spanyolok és katalánok egyaránt: a befizetett adók maradjanak helyben, ne Madridból osszák vissza annak csupán egy részét. Katalóniában az idei novemberi választásokig hárompárti koalíció vezetett. Nagy változást hozott, hogy a jobbközép, autonomista vonalat követő Convergència Democràtica de Catalunya (CDC) nyerte a választásokat, mi több, alig maradt el attól, hogy abszolút többsége legyen. Nemcsak katalánok, spanyolok is szavaztak a CDC-re, amit a bűvös "adórendszeri föderalizáció" ígéretével nyertek meg — magyarázta Tremosa. A lakosság tehát — nemzetiségi hovatartozástól függetlenül — támogatja Katalónia autonómiáját, önrendelkezését. Saját bőrükön érzik ugyanis, hogy több adót fizetnek, mint amennyit visszakapnak. Helyben kell maradniuk az adóknak, a repülőterek, kikötők, vasutak jövedelmének is, ha ez megvalósul — a már létező erős önkormányzatiság, működő nyelvtörvény, önrendelkező iskolai rendszer és kultúra mellett —, készen áll az alap, és már csak a tető kell, hogy rákerüljön a teljes autonómia — véli a képviselő.
A többség önrendelkezést kér A katalánok autonómiatörekvése egymagában valószínűleg nem lenne elégséges a régió önrendelkezésének megvalósításához. Szükség van a spanyol nemzetiségűek támogatására is. Sokan közülük bevándorlókként érkeztek Katalóniába, Barcelona köré telepítettek közel hárommillió spanyol nyelvű "bevándorlót". A Franco-rendszer veszélyként fogta fel az erős, de békés katalán autonómiatörekvést, ez ellen próbált lépni, védekezni az új honfoglalók "bevetésével". A katalánok viszont megkapták az "ellenszert". Spanyol nyelven nyomtattak könyveket, népszerűsítő kiadványokat — ezért is van, hogy ma Barcelona és környéke a spanyol könyvkiadás fellegvára. Az iskolában kötelező a katalán nyelv használata, de a spanyol "bevándorlók" megértették, a nyelv ismerete csak közelebb viszi őket a katalán néphez, megteremti a békés együttélés lehetőségét, mi több, közösen érhetik el a mindkét fél számára oly fontos adórendszeri föderalizálást, aminek következő lépése a teljes körű autonómia. Érdekes a Barca Guardiolájának nemzetiségvállalása is. Ha Madridban van meccsük, előre katalánul szólal meg, csak azután spanyolul — és ezt el is fogadják tőle, mivel ő nyíltan katalánnak vallja magát. Az autonómiatörekvés Katalóniában nem egyenlő a függetlenséggel, a katalánok nem akarnak saját országot, továbbra is Spanyolországban kívánnak élni, de teljes önrendelkezést kérnek, számukra már nem kérdés, hogy ez jelentheti a térségben a gazdasági, szociális jólétet is. Összefogásra van tehát szükség, a térség politikai erőinek össze kell fogniuk a közös cél érdekében — összegezett Ramon Tremosa, de emellett nem kell lemondaniuk saját ideológiájukról.
Tartózkodni a házasélettől? Levonva a következtetést a Ramon Tremosával folytatott beszélgetésből — hogy az autonómiához jól működő gazdaság is szükséges, melyhez teljes körű adórendszeri föderalizációnak kell társulnia —, Theodor Stolojantól, az Európai Néppárt román küldöttségének tagjától próbáltunk érdeklődni: milyen jeleket lát, van-e kilátás Románia gazdasági fellendülésére? A politikus — aki elismert pénzügyi szakember — sokat beszélt, de konkrétumokat nem mondott. Arról szólt, hogy miért jutott országunk oda, ahol van, mit tévedtek az előző kormányok. Nagy lendülettel beszélt viszont a gazdasági kormányzatról. A kifejezés nagyon közel áll ugyan a "gazdasági önkormányzathoz", de messze elmarad a Tremosa által felvázolt adórendszeri elképzeléstől. Erről nem esett szó, annál inkább arról, hogy az államnak meghatározó szerepet kell vállalnia a gazdasági életben, országos szinten kell "intézni" a dolgokat. Érvelése szerint 2008 végén Románia küladóssága meghaladta a belső tartalékokat. Tetézte a bajt, hogy néhány világcég — Ford, Nokia — kivételével nem a termelést, hanem a szolgáltatásokat vették célpontba a más országokból érkező befektetők. A jövőről szólva elmondta: az államkassza nem tudja fedezni az állami intézmények kiadásait, további "nadrágszíjmeghúzásokra" van szükség. El nem kerülhető kérdést provokált ki Theodor Stolojan: lehet még egyáltalán húzni a nadrágszíjon? "Ó, igen, igen, ne csináljanak ebből gondot. Ha meg akarják tudni, meddig lehet húzni a nadrágszíjat, Ghandi írásait kell olvasni. A harmadik kötetig jutottam, ott olvastam, hogy hús nélkül lehet élni, sőt, a vegetáriánus kosztot is a minimumra lehet csökkenteni. Ghandi negyvenéves korában határozta el, hogy azontúl csak nagyon ritkán lesz nemi kapcsolata a feleségével azért, hogy egyéb problémáira tudjon koncentrálni. Egy ország nagyon könnyen lecsúszhat, de annál nehezebb felemelkednie" — mondta a képviselő.
Meggondolt pártalapítás És mit szólnak mindehhez a romániai magyarság autonomistái? Tőkés László EP-képviselő — akit elkötelezett autonómiaharcosként, forradalmárként, nem utolsósorban egyházi méltóságként ismernek az EP-ben, és ez a népszerűsége is hozzájárult ahhoz, hogy parlamenti alelnökként tevékenykedhet — a romániai magyarság közös listáján nyert tisztséget. Aki addig nem hitt az összefogás erejében, akkor megbizonyosodhatott, hogy valóban egységben az erő. Ennek ellenére az autonómiáért, a magyar közösségi érdekekért folyó együttes munka felvállalása helyett Tőkés politikai szereplése — nevezzük nevén: lejáratása — az egyik legfontosabb hazai téma nemcsak román, hanem magyar körökben is. Akkori politikai szövetségesei azzal vádolják, a nevével fémjelzett párt alapításának bejelentésével a romániai magyarság széthúzását fokozza, ami akár oda vezethet, hogy a következő parlamenti választások után a magyarságnak nem lesznek képviselői, szenátorai. Tőkés László rövid beszélgetésünk alatt hangsúlyozta: nem Tőkés-párt születik, nem az ő pártját alapítják, hanem az általa is követett elvekre — köztük az autonómia igényére — alapuló politikai szervezetről van szó, melynek vezetésében ő személy szerint nem is kíván részt venni. A pártalapításról azt is elmondta: nem egy elhamarkodott, hirtelen bejelentésről van szó, már korábban szó esett a pártalapítás szükségességéről. Ebben közrejátszik az is, hogy a jelenlegi romániai magyar politizálásból szándékosan távol maradó (vagy épp kizárt) személyek is szívesen részt vennének egy, a valós magyar érdekeket képviselő pártban. Sőt, a politikai élet aktív szereplői között is vannak, akik elégedetlenek jelenlegi pártjukkal, szervezetükkel, és ők is szerepet vállalnának a friss politikai szervezetben. A demokrácia-központok megnyitása is szálka a szemben némely politikusok számára. A vád: ezeket a központokat szeretnék felhasználni a párt alapítására, megerősítésére. Ezzel kapcsolatosan úgy fogalmazott Tőkés, hogy az irodák az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács további működését fogják szolgálni, semmiképpen nem a pártalapítást. Többször elhangzott, Tőkés is elmondta: a pártalapítás nem az EMNT megszűnését, esetleges felszippantását fogja jelenteni. A két szervezet párhuzamosan tud működni, hiszen előbbinek civil szervezetként kell folytatnia tevékenységét, az új pártnak pedig a politikában kell ténykednie. Személyéhez, az EMNT-hez, az új párthoz hogyan viszonyul a jelenlegi magyar kormány? — kérdeztük Tőkés Lászlót. Válasza rövid volt: igen, tárgyaltak erről a kérdésről a hatalmon levő Fidesszel, és számukra az derült ki, az általa képviselt ideológiát inkább támogatják, mint a jelenleg aktív romániai magyar politikai erők irányvonalait.
Felmérik a lehetőségeket Az EMNT törekvéseiről Jakabos Janka, a háromszéki szervezet elnöke tényismerettel tudott nyilatkozni, ugyanis jelenleg Tőkés László európai parlamenti irodájában dolgozik gyakornokként, s kitűnően ráláthat az Európa-szintű történésekre. "Az EMNT gazdasági tőkéjét is próbáljuk növelni. Többek között olyan EP-képviselőkkel is ápolunk kapcsolatot, akik komoly gazdasági kapcsolatokkal rendelkeznek. Az a lényeg, hogy ezekből a kapcsolatokból egész Erdély gazdasága nyerhessen. Feltérképezzük a lehetőségeket, ezek ismeretén rengeteg múlik. Az EMNT gazdasági tevékenységének kis- és középvállalkozókat is kell segítenie, nemcsak magyarországi, hanem uniós viszonylatban is. Nemigen foglalkozik senki az általában vett Kárpát-medencei magyar gazdasággal. Intézményesített formában próbálunk segíteni. Kiemelt célterületek Erdélyben a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, a turizmus, a helyi specifikumok, mint például a borvíz értékesítése" — fogalmazott Jakabos Janka. Tehát folyik a munka, és ha még nem is látványosak az eredmények, a gazdasági fejlesztést, a tőke helyben tartását alapvető kérdésként kezelik. Ezzel vissza is tértünk a Ramon Tremosával folytatott beszélgetés kulcskérdéséhez, a gazdasági önállósághoz, a fiskális föderalizáláshoz, ami — a katalán képviselő szavaival élve — az önrendelkezés azon legfelső pillére, amelyre az autonómia ,,teteje" kerülhet.
Bokor Gábor, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Stratégiai partnerség az EMNT) és az autonomista Európai Szabad Szövetség között
Stratégiai partneri kapcsolat létesítését indítványozta Tőkés László az Európai Parlament (EP) Európai Szabad Szövetség (EFA) frakciója, és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) között.
Tőkés László sajtóirodájának közleménye szerint az EP-alelnök meghívottként vett részt február 15-én, Strasbourgban az Európai Szabad Szövetség (EFA) EP-frakciójának ülésén, Szilágyi Zsolt kabinetfőnök társaságában. A szövetséget nemzeti kisebbségi pártok és alakulatok alkotják.
A rendhagyó találkozóra a jövőbeli együttműködés megbeszélése céljából került sor. Tőkés László stratégiai partneri kapcsolat létesítését indítványozta az EFA és az EMNT között, a két szerveződés egymáshoz igen közel álló értékrendje és politikai célkitűzései alapján.
Jill Evans welszi képviselőnő, frakcióvezető köszöntése és bevezető gondolatai nyomán Tőkés László köszönettel idézte fel azt, hogy 2007–2009-es csonka mandátuma idején, az akkori politikai ellenszélben az EFA-csoport volt az, amely őt soraiba befogadta, és az erdélyi magyarok ügyét pártfogásába vette. Előterjesztésében a rendszeres és intézményes együttműködésen túlmenően arra nézve tett konkrét javaslatot, hogy a rövidesen életbe lépő úgynevezett állampolgári kezdeményezés nyújtotta lehetőséget kihasználva az EFA és az EMNT együttesen indítson útjára egy olyan európai törvénykezdeményezést, mely az őshonos európai nemzeti közösségek és népcsoportok önrendelkezési jogát volna hivatott biztosítani és szabályozni.
Az egymilliónyi polgári aláírást igénylő kezdeményezés sikerre vitelében meghatározó szerepet vállalhatnának a Kárpát-medence országaiban élő magyarok – mutatott rá hozzászólásában Szilágyi Zsolt.
A katalán Oriol Junqueras Vies képviselő üdvözölte a javaslatot és arra hívta fel a figyelmet, hogy kellő körültekintéssel kell eljárni, mivel vannak ellenérdekeltek is, akik a nemzetállami többségtől eltérő nemzeti közösségek létét saját országuk területén nem hajlandók elismerni.
A litvániai oroszokat képviselő Tatjana Zdanoka képviselőasszony a Kisebbségi Frakcióközi Munkacsoport (Minority Intergroup) egy korábbi javaslatát elevenítette fel a hagyományos nemzeti közösségek egységes európai – anyagi – támogatására nézve, mely azonban végül is kudarcot vallott.
A Skót Nemzeti Párt színeiben megválasztott Alyn Smith képviselő feltétlen támogatását fejezte ki az intézményes együttműködés terve iránt.
A korzikai Francois Alfonsi EP-képviselő véleménye szerint az EFÁ-nak élnie kell a felajánlással, ugyanis Tőkés László alelnöki minőségében felerősítheti politikai csoportjuk üzenetét.
Frieda Brepoels belgiumi – flamand – képviselőnő hozzászólásában a belgiumi államalkotó nemzetek sajátos vonatkozásairól szólt, és szintén az együttműködés mellett foglalt állást.
Záró összegzésében Jill Evans frakcióvezető az EFA fogadókészségét fejezte ki az együttműködés iránt. A felek végezetre abban állapodtak meg, hogy a Tőkés László által előterjesztett szövegtervezet véglegesítése nyomán rövidesen aláírják a megállapodást.
Viszontválaszában Tőkés László örömmel nyugtázta, hogy idén ősszel az EFÁ-hoz kapcsolódó Maurits Coppieters Alapítvány nagy valószínűséggel Nagyváradon fogja tartani rendszeres évenkénti összejövetelét, és ebből az alkalomból erdélyi látogatásra hívta meg Jill Evans képviselő asszonyt.
Krónika (Kolozsvár)

Aszfaltország szórványmagyarjai
Pusztaújlaknál balra letérve kanyarodunk a Réz-hegységet átszelő mellékútra. A szelíd emelkedőn fölfelé kapaszkodtunkban mögöttünk fokozatosan kibomlik a Sebes-Körös völgye a víztározó hosszan elnyúló, csillogó tükrével, a lankás hátakon erdők, kaszálók szegélyezik az utat, a dombbordák felől szénaillat fogad, végigkíséri utunkat a száradó fű szaga. „Mintha a Székelyföldön járnánk, olyan a tájhangulat” – mondogatja kollégám óvatosan kerülgetve a kátyúkat. Óvatossága elnyeri méltó jutalmát, mire lakott helyre érünk, az úttest tükörsimává nemesedik a hajdan fél Európát aszfalttal ellátó vidék felé igyekeztünkben. A tágabb kishazát, Rézalját, ahová ereszkedünk, a Berettyó felé igyekvő patakok szabdalják változatossá. Cigányfalva peremén kijutva érkezünk falvak hosszan elnyúló, egymással összeérő sorába. A Gyepes és a Görbed völgyébe ereszkedő, a Telegdiek birtokára a 14. század derekán telepített vlach pásztorok megülte Lakság volt egykoron gyűjtőneve a Cigányfalva–Szóvárhegy–Tataros–Felsőtótfalu alkotta, több kilométeres faluláncnak. Szalárdi János 17. századi Siralmas magyar krónikája már „sűrű oláh falukkal ültetett hosszú völgy”-ként említi. A 19. század második felében vált szerves részévé a derna–tatarosi, főleg szenet és aszfaltot termelő bányavidéknek, amelynek fellendülése jelentősebb számú szlovák és magyar népelemmel tarkította a környező településeket. Etnoszportyánk első állomására, Kövesegyházára a kettős állampolgárság ügyében fáradozó „RMDSZ-különítményt” kísérve érkezünk.
Közös szórványmentés. 1851-ben Fényes Elek még ezt írta a helységről: „oláhul Szelistye, oláh falu, Bihar vmegyében, Váradhoz éjszak-keletnek 4 órányira, hegyektől övedzett völgyben: 326 g. kath. lak., s anyatemplommal”. Az apró településnek 1880-ban mindössze 114 – 97 román és 17 magyar – lakója volt. Fénykorában, 1941-ben sem haladta meg a félezret, amikor 228 román, 170 magyar, 48 cigány és 37 szlovák lakta. Ennek a bécsi döntést követő „fénykornak” az idején, 1943-ban épült a falu református temploma. Mialatt Grim András szórványokért felelős RMDSZ-alelnök csapata a parókián fogadja az ügyfeleket, Lukács András Levente lelkipásztor és Balogh Károly kurátor, helybeli RMDSZ-elnök kíséretében megtekintjük a jókora gyümölcsössel körülvett, szénaboglyák övezte templomot. Belvilágát szépen rendbe tették, a külseje szorul alapos renoválásra. Lukács tiszteletes várad-olaszi, majd zilahi segédlelkészkedés után lett 2008-ban a szórványközösség lelkipásztora. Helyben 35, Dernán 40, Tataroson 15, Varaszón 11, összesen 101 tagja van a gyülekezetnek. A templomépítés óta, több mint hat évtizedig nem volt saját lelkészük, a pusztaújlaki szolgált be ide. Nem csoda hát, hogy Lukács tiszteletes nagyon rossz körülmények között vette át a hivatalát, minden épület le volt romolva, a lakatlan papi lak éppúgy, mint a jószerével alig használt istentiszteleti hely. Szinte veszélyes volt az egyház portájára bejutniuk a templomba igyekvő híveknek, hiszen csak egy billegő, korhadt fapalló hidalta át a patakot. Nemcsak kőhíd került a Gyepes fölé 2009-ben RMDSZ-es segédlettel, hanem végre bevezethették minden épületbe a villanyvilágítást is, a hagymádfalvai önkormányzat, illetve az esperesi hivatal támogatásával. A teljes tetőzetet lecserélték állami pályázat révén, hiszen esőzések alkalmával gyakran beázott a templomhajó, és ugyancsak tavaly ablakokat, ajtókat cseréltek a megyei tanács költségvetéséből juttatott anyagi támogatással.
Két magyar intézmény: a református egyház és az érdekvédelmi szervezet szinte egyszerre indította el szórványmentési tevékenységét. Gyakorlatilag egy-két esztendőnyi fáziseltolódással, vagy éppen egy időben alapítottak megyeszerte szórvány-egyházközségeket, illetve helyi RMDSZ-szervezeteket az igen kis lélekszámú közösségekben. Ennek a hatékony szinkronicitásnak szép példája riportutunk mostani első helyszíne…
A gyülekezet hetven százaléka idős ember, a fiatalabbak jó része vegyes házasságban él. „Három esztendeje, mióta itt szolgálok, a négy helységben összesen hét temetés volt, keresztelő egy sem – mondja a lelkipásztor (képünkön). – Kövesegyházán egyetlen református gyereket tartunk számon, 2009-ben két leánykát konfirmáltunk. Esküvő 2010-ben volt, dernai fiatalok jöttek ide hűséget fogadni egymásnak. Ott van egy imaházunk, a többi helyen magánházaknál tartjuk az istentiszteletet. Egyik vasárnap Kövesegyházán és Dernán szolgálok, a másikon Tataroson és Varaszóban.” A faluban összevont négyosztályos román iskola működik, mindössze 12 tanulóval, nyolcosztályos tanintézmény csupán a gyakorlatilag színromán községközpontban, Hagymádfalván van. A helybeliek emlékezete szerint régente az iskola épületében tartották az istentiszteleteket. Az apró közösség összefogásából előbb csak egy haranglábra tellett, majd 1938-ban kezdték el építeni a templomot. Akkoriban néhány évig saját lelkipásztoruk is volt, aki a tanítóságot is elvállalta. Az istentiszteleti hely felépülte után néhány esztendővel, a negyvenes évek végén összegyűjtötték a fiatalok több nemzedékét, ilyenformán az első konfirmáció alkalmával tizennyolc taggal gyarapodott a gyülekezet. Még egy hasonló „akció” zajlott le az ötvenes évek elején, tíz konfirmáló gyerekkel. Akkoriban mindenki Kövesegyházán végezte el a négy osztályt román nyelven, ötödikesekként Tataroson folytatták, ahol viszont a varaszótanyaiakkal együtt elegen lettek egy magyar tannyelvű osztály beindításához. Később a magyar felső tagozat Felsődernára került, ott a hatvanas években szűnt meg a magyar nyelvű oktatás.
Fatolvajok és vaddisznók prédája. Fényes Elek százhatvan évvel ezelőtti statisztikája szerint Kövesegyháza „határa 416 hold, mellyből urb. szántó 42, rét 14, majorsági rét 80, erdő 200, közlegelő 40, szőlő 40 hold. Földe sovány; esőzéskor a tengerit jól megteremné, de a közel levő Réz-hegyben tanyázó vadsertések pusztítják”. A falu határa az erdőirtások ellenére napjainkban sem sokkal terjedelmesebb, bizony, a kétszázvalahány helybeli számára nem nyújt megélhetést. Amióta a bányákat bezárták, a környéken minden munkalehetőség megszűnt, sokan Nagyváradra, Margittára ingáznak, a fél határ parlagon maradt.
Hogy „vadsertés ügyben” mennyire nincs új a nap alatt, az a parókián megtartott rögtönzött falugyűlésen is elhangzik, amikor a Grim Andrással és csapatával ide látogató Szíjjártó Zoltán, az Erdészeti Hivatal gazdasági igazgatója tart tájékoztatót az állami és magánerdők helyzetéről. Mindenkinek van egy kis erdeje, bár nem az eredeti részüket kapták vissza. A főleg helybeli, az erdőszéli dombon lakó romák űzte falopás megakadályozása egyetlen, a faluközösség által felfogadott erdőőr tiszte volna, de ennél nagyobb gond, hogy nemcsak az erdőgazdálkodásnak, hanem a vadállomány szabályozásának sincs gazdája. Annyira elszaporodtak a vaddisznók, hogy nemcsak az erdőszéli földekre járnak rá, hanem szerte a határban már vetés után feltúrják a szántókat, nyár végére nem sok kukorica marad, hiszen betakarítás előtt felprédálják a földeket, még a faluba is lejárnak, túrják a kerteket. (Később egy vadszakértőtől tudom meg: az idei, szinte példa nélküli inváziónak az a magyarázata, hogy a bükkösökben-tölgyesekben igen csekély a makktermés, emiatt az állatok – nemcsak a vaddisznók, de az őzek, a szarvasok is – állandóan fosztogatják a termőföldeket.) Az erdészeti vezető szorgalmasan jegyzetel, megígéri, hogy felveszi a kapcsolatot az illetékes vadásztársasággal, amelyikhez Rézalja tartozik. Nemcsak a segítséget kínálja fel, hanem tanácsokkal is szolgál a vonatkozó törvényeket, a fakitermelést és az erdők újratelepítését illetően.
Grim András sem jött üres kézzel, a szórványprogram keretében a falugondok vizsgálata, az egyszerűsített honosítási eljárásról tartott tájékoztatók mellett, munkatársai az érdeklődőknek összeállítják a dokumentációt. A megyei alelnök a beszélgetés során kiemelten foglalkozik az őszi népszámlálással kapcsolatos kérdésekkel is. Nem csupán megszólítani igyekeznek a szórványmagyarságot, hanem felkutatni és megtartani is. Ennek elengedhetetlen feltétele, hogy mindenki, a vegyes házasságban élő magyarok is vállalják az identitásukat, és ellenőrizzék, hogy nemzetiségüket helyesen tüntetik-e fel a számlálóbiztosok. Szó esik a 2012-ben esedékes önkormányzati választásokról is. Egyöntetű vélemény, hogy ha jövő nyáron összefognak, akár egy tanácsosi helyet is megszerezhetnek. Balogh Károly, a kurátori tisztséget is betöltő helybeli RMDSZ-elnök ambiciózus fiatalember, szívesen elvállalná a kihívást… A falu dolgait már a parókián várakozó helybeliekkel hányjuk-vetjük meg. A fiatalabb nemzedéket a gondnok mellett az egy szem kövesegyházi gyermek édesanyja, Megyeri Mónika képviseli. Nagyváradról jött ide férjhez, az egyik helybeli ABC-ben dolgozik. Kozma Bálint 84 éves, Balogh Jenő 69 éves nyugdíjas bányász és négy nagymama korú, fürge asszony, Bokra Erzsébet, Balogh Karolina, Kovács Erzsébet és Kovács Klára vesz részt a tanácskozáson, s annak befejeztével jó hangulatban búcsúzunk el a kövesegyháziaktól, hiszen Balogh Karolina, „mindenki Kara nénije” legendás fánkjával kínál meg bennünket, mielőtt útra kelnénk.
Népesedési hullámvölgy. Felsődernára tartva kapaszkodunk a múlt század harmincas éveiben még közel ezer szlovák, feleannyi román lakta (az oklevelekben először 1406-ban „posessio walachalis”-ként emlegetett) Sástelek, egy mára alig félezer lelkes falu felé. Akár a környék megannyi településén, a 18–19. század fordulója után több hullámban ide érkező derék tótok előbb az erdőirtással, hegyi gazdálkodással, majd bányászattal, keletebbre, Almaszeghuta és Feketeerdő környékén pedig üveggyártással is foglalatoskodtak. Napjainkra főleg a ki- és elvándorlásnak s a külhoni munkavállalásnak betudhatóan megharmadolódott a lélekszámuk a Réz-hegység két oldalának erdőségeiben megbúvó „Kis-Szlovákiában.”
A községszékhely felé ereszkedő szerpentinút szokatlanul jó minőségű, jószerével nyoma sincs a néhány esztendeje még oly sokszor felpanaszolt rombolásnak, amit a Sebes-Körös és a Berettyó közötti vízválasztón átrobogó autósztráda-építők nehézjárművei okoztak. Felsőderna hajdani híres bányászközpont és ipartelep voltát immár csak néhány elhanyagolt épület és egy magányos gyárkémény jelzi. Az 1880-ban egy híján kétszáz lelkes apró település két-három évtized alatt hatalmasat fejlődött az előző századforduló táján, amikor elkezdődött az aszfalt, a szén és kisebb mértékben a kőolaj bányászata és feldolgozása. Magyar szempontból az utolsó Trianon előtti népszámlálás jelentette a csúcsot, 1910-ben immár 1302 lakosa volt a településnek, melyből 826 magyar (63,4 százalék!), 347 román, 44 német, 31 szlovák és 54 cigány volt. A magyarok száma tíz év múltán 383, újabb tíz év elteltével 201 lélekre csökkent. A kommunista érában bekövetkezett második fellendülés nagyjából ugyanolyan mértékű lakosságnövekedést eredményezett, csakhogy 1960-ban már a román elem dominált: a többségi nemzethez tartozónak 832-en, magyarnak 450-en, szlováknak 21-en vallották magukat. A legutóbbi összeíráskor a község a hozzá tartozó falvakkal együtt 3021 lelket számlált, fölényes, 2180 főnyi román többséggel, 183 főre apadt magyarsággal, és akkor még életerősnek tűnő, 629 léleknyi szlovák közösséggel.
Felsődernán is Lukács tiszteletes biztosít az „RMDSZ-különítmény” számára spáciumot, a kicsiny református imaházban. Régente – akár Tataroson vagy Varaszótanyán – itt is egy-egy családi házban tartották az istentiszteleteket. A dernai hívek áldozatkészségéből nem tellett templomra, mint Kövesegyházán. Igaz, már a nyolcvanas években kibérelhették a magyar iskola községi tulajdonban és rossz állapotban lévő bentlakását. Teljesen rendbe tették, most afféle alkalmi közösségi házként is működik. Az önkormányzat annyiban segíti őket, hogy ingyen használhatják. Célul tűzték ki, hogy ha meglesz rá a pénz, megvásárolják az épületet. Bár az itteni magyar közösség népesebb volna, mint a kövesegyházi, kevesebben várakoznak a hajdani magyar iskola leányinternátusának helyiségében.
Az utca másik oldalán, ferdén átellenben ott árválkodik a magyarok iskolájának lakatlan, kihasználatlan épülete. (Egy 1910-es keltezésű feljegyzés szerint fénykorában 163 tanulója volt az intézménynek.) Amíg működött, a bentlakásnak köszönhetően összegyűjthették a környező falvak magyar gyermekeit is, „tellett” a magyar nyelvű oktatásra – magyarázza Udvari Sándor presbiter, helybeli RMDSZ-elnök. Presbitertársa, Kovács István a szlovákokat emlegeti. Igaz, ők többen vannak, és igénylik az anyanyelvük fakultatív oktatását a nyolcosztályos román iskolában. Nem úgy, mint a magyarok, de hát nem is lenne széles e vidéken, ki tanítson magyarul. Nemrégiben egy életerősebb hegyközi magyar település, a közeli Micske pedagógusai jártak itt gyerekeket toborozni az iskolájukba. Bentlakást ajánlottak, teljes ellátással, iskolabuszt, mely minden hétvégén hozta-vitte volna a tanulókat, de a szülők nem álltak kötélnek. Mind a húsz dernai magyar gyermek román iskolába jár. Egyébként szinte mindenki vegyes házasságból született. Udvari Sándor bevallja, hogy náluk odahaza is inkább a román szó járja. Bár a veje, Szentgyörgyi Péter is magyar, a szülei reformátusok voltak, de román faluban nőtt fel, emiatt nem is töri a magyar nyelvet, s az unokákat ortodoxnak keresztelte. Igaz, a tízéves leányzó „eljár ide, a reformátusokhoz”, ő jobban, a hétesztendős fiú unoka kevésbé beszél magyarul, az apjukra is „ragadt valami”… Beszélgetőpartnerem még jobban elkomorodik, amikor megpendítem, hogy a lélekszám alapján akár magyar tanácsosa is lehetne Felsődernának. A kilencvenes években volt is egy képviselőjük a helyi tanácsban. Aztán elsorvadt az RMDSZ-fiókszervezet. 2008-ban újraalapították, de a legutóbbi önkormányzati választásokon a mintegy 160 magyarból csupán 18-an szavaztak az RMDSZ jelöltjére. „Az egyik román párt pálinkát osztogatott meg üdítőt, a másik pedig rizset meg cukrot – mentegetőzik –, többen nyíltan a szemembe mondták: ti nem adtatok semmit, ugyan miért szavaztunk volna rátok?” Néhány magyar családot, akár román vagy szlovák falusfeleik egy részét, elhódítottak a gyarapodó „hívők” – a neoprotestáns felekezetek. Ezek a famíliák teljesen elkülönültek, nem vesznek részt a közösségi életben, annyira nem, hogy például választások alkalmával sem lehet rájuk számítani, el se mennek szavazni.
Vakációban felpezsdül az élet. A dernai asszonyok (képünkön) elmondása szerint, ha az utánuk következő nemzedék helyben maradt volna, sokkal erősebb lenne a helybeli magyar közösség. Kovács Ilona például, akárcsak Udvari Anna, három gyereket szült, és mind a két nagymamának hét-hét unokája van. Ha hozzájuk számláljuk Kovács Irénkének, Bödör Erzsébetnek és Szilágyi Dalmának, a beszélgetés további résztvevőinek a leszármazottait is, csupán a megjelentek ivadékaiból kitelne egy kisebb iskolára való létszám. De hát szétszóródtak az országban, a nagyvilágban, csupán nagy ünnepek alkalmával, meg ilyenkor, vakáció idején támad élénkség a nagyszülők portáján.
Ismét előkerül a szlovákok példája. Jobbára római katolikusok, nincs saját papjuk, a bodonosi plébános jár át szentmisét tartani a templomukba. De náluk nyaranta még jobban megpezsdül az élet, hiszen az anyaországba költözöttek és a Szlovákiában csak vendégmunkát vállaló helybeliek szinte mind egyszerre térnek haza olyankor. Sok fiatal értelmiségi is vállal itt „missziós” munkát, a közeli Sástelken működtetnek ifjúsági és gyermektábort vakáció idején. Mialatt az RMDSZ csapata bent, az imateremben ugyanazokban az ügyekben fáradozik, mint Kövesegyházán, beszélgetésünk során itt is hasonló gondok merülnek fel, mint riportutunk előző állomásán. Parlagon marad a földek nagyobb része, nem érdemes gazdálkodni, nem is bírja a korosodó maradék. Ami az erdőket illeti, talán még rosszabb a helyzet, mint Kövesegyházán. Senki se vállalja az erdőőri megbízatást, a faállomány pusztul, szabad prédája mindenkinek. Senki nem vigyáz az erdőre, az egymásét is lopják, olyan tulajdonosok is vannak, akik fűtéssegélyt kapnak az államtól, miközben eladják a fájukat. Itt sincs senkinek vadászengedélye, vaddisznó, őz, szarvas szabadon ga(rá)zdálkodik a még megművelt szántóföldeken.
Persze itt is a legnagyobb gondot a bányák, a gyárak bezárása jelenti. Amikor erről kezdek faggatózni, bár egyik beszélgetőpartnerem, Kovács István húsz évig dolgozott a tárnákban, arra biztatnak, hogy bányaügyekről inkább a szemközti porta kapujában állingáló Kolozsvári Sándort faggassam. Sándor 24 évet húzott le gépészként a szénbányában. Emlékezete szerint a szén- és aszfaltbányászat fénykorában a kitermelőhelyeken, a felszíni kiszolgálóüzemekben és a karbantartóműhelyekben több mint hatezren keresték meg a kenyerüket.
Kis bányatörténeti trakta. A szakirodalomban először Francois-Sulpice Beudant francia tudós említi a derna–tatarosi aszfaltot. Az 1800-as évek elején a kor nagy tekintélyű természettudósa XVIII. Lajos megbízásából és támogatásával rótta az akkori Magyarország úttalan útjait. Az első részletes geológiai leírás 1822-ben készült el – francia nyelven. Beudant így fogalmaz terjedelmes munkája előszavában: „Egy ország, amelyre a természet minden kegyét pazarolta, amelynek éghajlata félgömbünkön a legkedvezőbb, földjét hatalmas folyók öntözik, síkságai csodálatosan termékenyek, a hegyei pedig – amelyeken a földmivelés már lehetetlen – ásványokban gazdagok. Az ilyen ország felébreszti az utazó kíváncsiságát és a természetbúvár figyelmét.” A reformkorban nemcsak közútjaink voltak burkolatlanok, hanem a városi utak nagy része is. Széchenyi István magáévá téve azt a latin mondást, hogy „via vita”, azaz: út az élet, rámutatott, hogy az utak hiánya az ország fejlődésének legnagyobb kerékkötője. Felhívása pusztába kiáltott szó maradt. Hogy a század második felében mégis megindult az útépítés, sőt, az aszfaltútépítés, az többé-kevésbé a véletlen műve. Egy Kovács Mihály nevű inzsellér 1858 tavaszán kirándult Bihar megyébe, Nagyvárad környékére. Feltűnt neki, hogy néhány faluban – Alsó- és Felsődernán, Tataroson – a házak falának legalsó részét mintegy 40-50 centiméternyi magasságban feketére festik. Érdeklődésére a falu lakosai elmondták neki, nem festék ez, hanem a falu határában található szurokszerű anyag, amely megvédi a falat az átázástól. Kovács a helyszínre sietett, és megállapította, hogy amire első pillanatban gyanakodott, az valóság. Ez az anyag a szakkönyveiből már jól ismert bitumen. Laboratóriumi vizsgálatokkal ugyanerre az eredményre jutott. Azonnal társat keresett – és talált is – a nagyüzemi kitermeléshez, s 1863-ban Popper Istvánnal megkezdték a bányászást. Ez a bitumen igen jó minőségű volt, s nagy tömegben fordult elő a földfelszín alatt mintegy 150 méter mélységig.
A társvállalkozó fia – szintén képzett mérnök – már olvasott a bitumen felhasználásával kialakított zajtalan, egységes burkolatról, az aszfaltról, ezért 1864-ben kiutazott Párizsba, hogy idevágó tapasztalatokat szerezzen. Hazautazása után azonnal hozzákezdtek az aszfalt gyártásához és bedolgozásához. Az első magyarországi aszfaltburkolatot Budapesten a Palatinus (ma Nádor) utca 21. számú épülete előtti járdaszakaszon készítették. Hogy a magyar aszfalt kiváló minőségű volt, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 1878-ban, a párizsi világkiállításon a mintadarabok díszoklevelet és aranyérmet nyertek. A fővárosi sikerek után keverőtelepeket hoztak létre szinte minden nagyobb városban, így Nagyváradon, Pécsett, Szegeden, Győrött, Aradon. További előrelépést jelentett a hengereltaszfalt-burkolat meghonosítása. Igaz, a kísérletek először kudarccal végződtek. Az első ilyen burkolatot – egy amerikai szakértő bevonásával – 1906-ban, Nagyváradon építették. Ez azonban egyetlen hét alatt tönkrement. Kiderült, hogy a „szakértő” szélhámos volt… Az első szakszerű leírás Szontagh Tamás érdeme. 1886-ban megjelent tanulmányában közölte, hogy a Réz-hegység északnyugati oldalán neogén lerakódások vannak, gazdag aszfalt- és lignittelepekkel. Tataros, Felsőderna és Bodonos határában az aszfaltot a diluviális agyag alatt fekvő pontusi homok tartalmazza, nagy kiterjedésű lencsékben. Közel 8 km hosszan aszfalttal impregnált homokkő van a Derna-patak felső völgyében. A másfél méternyi agyagos termőföld alatt sovány aszfaltréteg fekszik, alatta művelésre érdemes, fekete aszfaltréteg, legalul pedig lignitréteg húzódik.
Egy tudósítás szerint, melyet a millennium korában írtak, Európában a 19. században csupán két jelentősebb aszfalt-előfordulást találtak: 1849-ben a svájci Val de Travers-i, majd 1864-ben Biharországban a felsődernai és tatarosi „aszfalthegyeket.” 1864-ben jegyezték be Nagyváradon a „Magyar asphalt vállalat” nevű céget, mely később részvénytársasággá alakult. Ezekben a bányákban a természetes aszfaltot – ahogy egyszerűbben nevezték: a földszurkot – tárnákban bányászták. A leírások szerint 60–100 méter mélységig öt réteg-előfordulás volt, és a természetes aszfaltrétegek alatt mintegy 1 méter vastagságban lévő lignitet is kibányászták. Leggazdagabbak lignitben (fiatal képződésű barnaszénben) és aszfaltban a Réz-hegység nyugati homlokán elterülő pontusi rétegek, úgyhogy a Czigányfalva, Tataros, Derna és Bodonos közt fekvő alacsony hegységet Aszfalt-hegyeknek nevezték el.
Európában a századforduló táján csak Angliában és Magyarországon építettek hengerelt aszfaltokat. Vidéky László mérnök már 1873-ban szorgalmazta ezt a technológiát. Egy német útépítő cég a Magyar Asphalt Részvénytársasággal közösen Stuttgartban építette az első aszfaltburkolatot, éppen Vidéky irányításával. A millenniumi kiállítás riportere szerint: „Aszfaltot egy cég állított ki, még pedig a hazai aszfaltipari részvénytársaság (Budapesten, gyárak Tataroson, Mezőtelegden). E cég kiállítása részint a bányászati, részint a vegyipari pavilonban volt látható. Mindenek előtt ki volt állítva azon pontusi korú, nyers aszfaltos homok, amelyből a gyár az aszfaltot nyeri. Magát az aszfalttelepet fotográfiák illusztrálták. Meglepő volt a készítmények sokasága, amelyek közül felsoroljuk az aszfalt briquetteket, aszfalt fedőlemezeket, isolálásra szolgáló lemezeket, nyers olajat, gépolajakat, sárga bőrkenőcsöt, vörös tetőmázt, fekete kocsikenőcsöt, aszfaltlakkot stb. A Magyar Asphalt Részvénytársaság felsődernai és tatarosi telepe nemcsak Magyarországon, de külföldön is, különösen a Keleten, egyre nagyobb tért hódít, a miben az anyag kitűnő minőségén kívül a tulajdonos részvénytársaság vezetőinek is nagy részük van. Bihar vármegye aszfalt-ipara nemcsak a bánya-termelésnek egyre fokozódó emelkedése által tanúsítja a fejlődés jeleit, hanem az által is, hogy mellékiparágak keletkezését és fejlődését tette lehetővé.”
Az aszfaltbányászat és -gyártás bihari úttörői (inkább „útépítői”), Kovács Mihály, Popper István és Vidéky László nyomában haladva, a múlt század második felében mind műszaki, mind tudományos szempontból igen jelentős szerepet vállalt Váradi Ernő vegyészmérnök és mineralógus. Beszélgetéseim során többször is emlegetik a hajdani bányászok a vidék legendák övezte, rejtélyes kutatóját. 1910-ben született Nagyváradon, Váradi Ödön, az Ady-kortárs neves jogász és publicista fiaként. 1935-ben fejezte be vegyészeti és ásványtani tanulmányait Drezdában. Hazatérve előbb a Rézbánya környéki molibdén- és uránlelőhelyeket kutatta, majd az 1940-es évek elejétől a derna–tatarosi bányavidék kísérleti központját vezette. Nevéhez több mint 70 találmány kötődik. Legnagyobb sikerét a dernai bitumenből általa előállított termék, az úgynevezett poláris olaj előállításával aratta. A szovjet légiflotta gépei ennek a különleges, mínusz 63 fokig fagyálló ásványi olajnak a felhasználásával repülték át 1952 telén az Északi-sarkot. Váradi Ernő a legmagasabb állami kitüntetésekben részesült, s a fáma úgy tartja, hogy (íme, a nevéhez fűződő legendák egyike…) Sztálin – közvetlenül rejtélyes halála előtt! – Moszkvába hívatta, és tudományos érdemeit elismerve, egy halom arany ékszerrel jutalmazta meg őt. Számos legendás elem fűződik az időközben akadémikusi címet elnyerő kutató titokzatos bukaresti és jászvásári útjaihoz is. Sokan tudni vélik, hogy néhány havi németországi szimatolás után, ezen eltűnései alkalmával alapozta meg a polimerek kutatását, mellyel Elena Ceauşescu tudományos hírnevét „öregbítette”. Házvezetőjének visszaemlékezései szerint még idős korában is, ha éjszaka „megálmodott valamit”, felkelt, fel se öltözött, hanem pizsamában a laboratóriumába sietett, és azon frissiben kísérletekbe fogott. A közelmúlt krónikája. A Magyar Asphalt Rt. a saját szükségletére kezdett lignitet bányászni, először a Felsődernával szomszédos Bodonoson. Az első szénbányászok a Baranyiak által erdőirtás végett a Réz-hegységbe telepített szlovákok leszármazottai voltak. Bodonosról alagúton keresztül lóvontatta csillékkel szállították az üzemanyagot Dernára. A fél évszázadig kitermelést folytató magyar részvénytársaság vagyonát, tizenegy aszfalt- és szénbányájával, ipartelepeivel, épületeivel együtt Trianon után 1922-ben „vette át” – minden kártérítés nélkül! – a Román Kőolajipari Vállalat. A bécsi döntést követő négyesztendős „magyar közjáték” alatti fellendülés után a bányavidéken az 1940-es évek végén, 1950-es évek elején kezdődött az egyre nagyobb iramú fejlesztés. Az „almaszegi szénmedence”-ként emlegetett kisrégió az ipar, elsősorban az erőművek fokozódó, csillapíthatatlan lignitigényének köszönhetően mintegy hatezer bányásznak biztosított az országos átlagnál „több”, „jobb” kenyeret. Bár – mint azt nyugdíjas riportalanyaimtól megtudom – a Zsil-völgyi bányászok az ottani nagyobb fűtőértékű feketeszén miatt mindig sokkal többet kerestek, mint ők. Az almaszegi bányát műszaki fejlesztés révén 1975-ben – elsőként az országban – teljes mértékben gépesítették. Ennek eredményeként 1985 és 1988 között a munkaversenyben elnyerték az országos első helyet. Románia kőszénellátásának 10 százalékát adva többször kiérdemelték a „Szocialista Munka Hőse” kitüntetést…
Ebek harmincadján. Kolozsvári Sándor nyugalmazott bányagépész véleménye szerint barnaszén még akár évtizedekre elegendő volna a közel száz kilométer hosszan elnyúló tárókban, de csak egyetlen vállalkozó próbálkozik a bányászat felélesztésével a közeli verzár–bodonosi bányavidéken. A tárnákat a rendszerváltozás után fokozatosan zárták be, úgymond konzerválták, szerre nyilvánították „nem rentábilissá” őket. Sándor máig nem érti, kinek, kiknek az érdeke volt a teljes leállás. Mint megannyi ebek harmincadjára ítélt üzem esetében, a „konzerválás” itt sem jelentett egyebet, mint mindennek a szétverését, minden elmozdítható széthordását. Sándor több mint két évtizedig bányakombájnok kezelőjeként dolgozott. A fejtés előkészítése nyomán két fronton haladtak előre, akár nyolcvan-száz méter szélesen. A kitermelt lignitet futószalagon hozták ki, apró villanymozdonyok vontatta csillékkel, billenőkocsikkal szállították az almaszegi szénsilókig, ahol vagonokba rakták át, s főleg a nagyváradi hőerőművet táplálták ezzel a fűtőanyaggal. Kolozsvári Sándor emlékezete szerint a középesi bányában, ahol ő dolgozott, hét halálos baleset történt. A frontfejtésben dolgozók közül szinte mindenkit értek kisebb-nagyobb sérülések, őt magát is. Bányalégrobbanás csak a bodonosi fejtésnél fenyegetett, csak ott keletkezett metángáz a tárnákban. A szolidaritás viszont sok életet mentett meg. Egyszer Sándorék brigádja mögött kigyulladt egy frontfejtés. Egyetlen bányásznak sem volt kötelező védőmaszkja, s a nagy füst teljesen elzárta a visszautat, nem tudtak kimenekülni. Az egyik igazgató – a főnökök mind el voltak látva komplett, oxigénpalackos védőfelszereléssel – mentette ki őket, annyi maszkot hozott magával, ahányan bent rekedtek. Az egyik maszk meghibásodott, s megmentőjük váltakozva hol a pórul járt bányász, hol a saját szájába dugdosta az életet jelentő oxigén forrását. Amikor megszűnt a bányászat, sokan elköltöztek, másfelé próbáltak szerencsét. Sándor egyik cimborája meg sem állt Kanadáig. Mivel jóval kevesebbet kerestek, mint a feketeszenet bányászó Zsil-völgyiek, a nyugdíjuk is jóval kevesebb lett. Debreceni Sándornak huszonnégy esztendei föld alatti munka után 1370 lejjel kell beérnie. Sándor egyébként újságolvasó ember, beszélgetésünk során tájékozottnak bizonyul az ország-világ dolgaiban. Bevallja őszintén: „a politika nem érdekli”, az elvonások és a megígért, de elmaradt nyugdíjemelések miatt „nem ért egyet az RMDSZ politikájával”. Emiatt leskelődött át „közömbösen” a kapujában álldogálva, emiatt nem kelt át az úton, hogy részt vegyen az imaházban tartott megbeszélésen. Szerinte a Szövetségnek nem kellett volna belépnie a demokrata-liberálisok vezette kormánykoalícióba. Mielőtt elbúcsúznánk egymástól, az iránt érdeklődöm: az ő ifjúsága idején milyen volt Felsődernán és széles e vidéken az élet. „A bányászok nagyobb része áttelepedett a vidék falvaiba, de sokan ingáztak, akár hatvan kilométerről is. Autóbuszkonvojok hozták-vitték naponta háromszor a váltásokat. Sok-sok magyar élt itt – kapom a választ. – Volt egy jó focicsapatunk, bányásznapi rendezvényeken nagy ünnepségek zajlottak, a prémiumokból bőven futotta miccsre, sörre. Akár hiszi, akár nem, itt fent a gyártelepen szinte csak magyar szót lehetett hallani az én gyerekkoromban, a románok meg a szlovákok lejjebb laktak, a faluban, de sokan közülük beszéltek magyarul. Csupa magyar szomszédunk volt, ez véges-végig magyar utca volt, én még magyar iskolában végeztem a hét elemit. Amikor Nagykágyán beiratkoztam a gépészeti szakközépiskolába, nagy gondom támadt abból, hogy jószerével egy szót sem értettem románul.” Szilágyi Aladár. Erdélyi Riport (Nagyvárad)

K Ö Z L E M É N Y
November 9-én az Európai Szabad Szövetség (European Free Alliance – EFA) európai parlamenti frakciója Brüsszelben, az EP-ben tartotta meg "A nemzetektől a tagállamokig – Európa strukturális átalakítása" című konferenciáját. A frakció tagjai, Jill Evans walesi, Alyn Smith és Ian Hudghton skót, Oriol Junqueras Vies katalán, Frieda Brepoels flamand, Tatjana Zdanoka lett és Francois Alfonsi korzikai képviselők mellett a rendezvényen részt vett az EFA új elnöke, Eric Defoort flamand politikus, valamint a tagpártok küldöttei.
Az egész napos konferencia három ülésszakának meghívott előadói olyan, az erdélyi magyarság számára is elsőrendű fontosságú kérdésköröket vitattak meg, mint a nemzeti érdekek és célkitűzések érvényesítésének lehetőségei a jelenlegi gazdasági válság összefüggésében, az Unió valamint a tagállamok hatásköre és az európai központosítási, illetve decentralizációs törekvések, valamint a több szintű kormányzás megvalósításának lehetőségei.
Skócia és Katalónia függetlenedési törekvéseit elemezve, az EFA szakértői egy forradalmian új fogalmat vezettek be az uniós politikai diskurzusba, éspedig a "belső bővítés" kifejezését. Ennek kapcsán azt vizsgálták meg, milyen nemzetközi jogi háttér, illetve uniós szerződések által biztosított jogi keret létezik egy lehetséges újan megalakuló állam uniós tagságára nézve. Tekintettel arra, hogy az ilyen, lehetséges új államok egyik vagy másik tagállam részeként jelenleg is az Unió részét képezik, valamint figyelembe véve azt a tényt, hogy az uniós jog nem szabályozza az ilyen eseteket, szükségesnek látszik az Uniót megalapító alapszerződések módosítása ebben a vonatkozásban.
Tőkés László erdélyi képviselőnk megnyitó beszédében – a frakció volt tagjaként – régi barátként üdvözölte a résztvevőket, rámutatva arra, hogy az EFA küldetésnyilatkozatának olyan kulcsfogalmai, mint az alapvető emberi és kisebbségi jogok, a regionalizmus, a szubszidiaritás, és az önrendelkezés, azok az értékek és fogalmak, amelyeken erdélyi magyarságunk sorsa és jövője is alapul. Kiemelte, hogy az Európa-szerte megtartott referendumok sorába a Székelyföldön, 2006 és 2008 között lezajlott népszavazás is beletartozik, amely által a székelység egyértelműen hangot adott önrendelkezés, illetve területi autonómia iránti igényének. Arról is említést tett, hogy Háromszék kezdeményezésére újabb székely népszavazás van készülőben.
Az EP erdélyi alelnöke beszédében azt is hangsúlyozta, hogy a jelenlegi gazdasági és politikai válság körülményei között az Uniónak szembe kell néznie a területén jelentkező, különböző önrendelkezési törekvésekkel, és be kell látnia, hogy ezen célkitűzések megvalósítása végső soron az egyesült Európa hasznára, a gazdasági hatékonyság növekedésére és a politikai stabilitás megerősödésére szolgál. Ebben a tekintetben Románia messze lemarad elvárásainktól és a haladó európai gyakorlattól, hiszen nem csupán az autonómiáról nem akar hallani, hanem még az alapvető közösségi jogainkat, illetve az anyanyelvhasználat szabadságát sem tartja tiszteletben, és a magyar nyelvű felsőoktatás terén is súlyos jogfosztást alkalmaz.
Az egész napos tanácskozást könyvbemutató és ünnepi fogadás követte – az európai regionális és autonomista pártokat tömörítő EFA megalakulásának 30. évfordulója alkalmából.
Tőkés László megnyitó beszédét mellékeljük.
Brüsszel, 2011. november 9.
Tőkés László EP-alelnök Sajtóirodája
A NEMZETEKTŐL A TAGÁLLAMOKIG
EURÓPA STRUKTURÁLIS ÁTALAKÍTÁSA
Az Európai Szabad Szövetség (EFA) konferenciája
Brüsszel, Európai Parlament
2011. november 9.
Európa sikere és jóléte csupán nemzeteinek sikere és jóléte által érhető el
Megnyitó beszéd
Több mint ötven esztendővel ezelőtt az Európai Unió többdimenziós felépítése azzal a céllal vette kezdetét, hogy békét, gazdasági növekedést és jólétet biztosítson polgárai számára. Fél évszázados tapasztalattal a hátunk mögött, ma már tudjuk, hogy az EU nem volna képes kitűzött céljait teljesíteni anélkül, hogy polgárai és nemzetei szabadságát és biztonságát ne biztosítaná.
Amikor az általánosan elfogadott európai értékekről beszélünk, mint amilyenek az emberi és a kisebbségi jogok, a regionalizmus vagy a szubszidiaritás, az önrendelkezés fogalmát sem kerülhetjük meg. Amiképpen ez az Egyesült Nemzetek alapító okiratában is benne foglaltatik, elvi szinten mindenki elfogadja a nemzetek önrendelkezéshez való jogát. A gond csak akkor kezdődik, amikor az önrendelkezés szintje és mértéke vetődik fel.
Ez a kérdéskör a demokrácia próbáját jelenti Európa számára. Vannak olyan nemzetek és közösségek, amelyek az eddiginél több szabadságot és új státuszt követelnek régiójuk számára. Joggal mondhatjuk, hogy közösségeink egyazon célért küzdenek, éspedig hogy nagyobb szabadságot vívjanak ki maguknak, függetlenül attól, hogy esetenként az önrendelkezés milyen fokát kívánják elérni.
Az erdélyi magyarság nagy érdeklődéssel és szolidaritással követi nyomon – példának okáért – a katalánok vagy a skótok önrendelkezésért folytatott békés küzdelmét, hogy ez alkalommal másokat ne is említsek. A mi esetünkben azonban, 1989 után is, valamennyi román kormány visszautasította egy őszinte és építő jellegű, a kulturális és területi autonómiáról szóló párbeszéd elkezdését. A jelenlegi körülmények között nem csupán az autonómia kérdése számít tabu témának Romániában, hanem még alapvető közösségi jogaink vagy a szabad anyanyelv-használat joga sincs teljes mértékben biztosítva. Annak ellenére, hogy az érvényben lévő jogszabályok ezt lehetővé tennék, az évszázados kolozsvári magyar egyetem újraindítása még mindig várat magára, a valamikor teljességében magyar tannyelvű marosvásárhelyi orvosi egyetemen pedig még az önálló magyar tagozat felállítását is megakadályozzák.
Az elmúlt évtizedekben megtanultuk azt, amit Önök is jól tudnak: hogy sorsunk jobbra fordítását nem másoktól kell várnunk, hanem saját magunknak kell a kezünkbe vennünk. Nagy erdélyi fejedelmünk, II. Rákóczi Ferenc háromszáz évvel ezelőtti szabadságharcának szellemében kiállunk azért, hogy rólunk ne nélkülünk döntsenek ("de nobis sine nobis"). Mindmáig ennek az alapvető jogunknak az elismertetéséért harcolunk.
A hagyományos kisebbségek és nemzeti közösségek önrendelkezésen alapuló védelmi rendszerének a megteremtését változatlan módon az Európai Unió egyik legnagyobb kihívásának tartjuk. Ez tenné lehetővé és vezethetne el az autonómiák általános elismertetéséhez és bevezetéséhez, egész Európában. Azon nemzetek tekintetében, amelyek az önrendelkezés magasabb szintjét akarják kivívni, el kell fogadnunk, hogy ennek a célnak a megvalósítása nagy mértékben hozzájárulhat az oly igen kívánatos gazdasági hatékonyság és a politikai stabilitás megteremtéséhez – hiszen a megújulásra képes, rugalmas rendszerek mindig is életképesebbek.
Tisztelt Kollégák! Kedves Résztvevők! Biztos vagyok benne, hogy ez a konferencia nem csupán kérdéseket vet fel, hanem válaszokat is ad azokra. Ennek értelmében kívánok sok sikert mai tanácskozásukhoz.
Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke

A BKB elnökét látta vendégül az Európai Néppárt Kisebbségi Munkacsoportja
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) egyik professzorát látta vendégül a Gál Kinga fideszes EP-képviselő által vezetett Kisebbségi Munkacsoport mai strasbourgi ülésén. Brassai Attila előadásában bemutatta, hogy bár jogszabály kötelezi az egyetemet magyar nyelvű orvosképzés létesítésére, a helyi román kari vezetés azonban ezt sorozatos akcióival megakadályozza. Az ülés résztvevői azonnali fellépést sürgettek az ügyben.
Brassai Attilát, a Bolyai Kezdeményező Bizottság elnökét látta vendégül a Gál Kinga által elnökölt Kisebbségi Munkacsoport novemberi ülésén. Brassai Attila meghívását és a Marosvásárhelyi Egyetem magyar nyelvű orvosképzésének ügyét Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke indítványozta napirendre venni. Az erdélyi európai parlamenti képviselő rövid felvezetőjében a román asszimilációs politika következtében bezárt, illetve románosított oktatási intézmények helyzetét mutatta be. Tőkés László szerint Erdély elrománosítása ma is tart, az Európai Uniónak pedig nem csupán a világ más részein élő jogfosztott közösségek érdekében kell föllépnie, de szükség van az Unión belül egy, az őshonos nemzeti közösségek jogait védő jogi rendszerre is.
Brassai Attila professzor előadásában ismertette az erdélyi magyarság 20 éve tartó küzdelmét, amely a Ceausescu-diktatúra idején megszüntetett önálló magyar állami egyetem, illetve a magyar nyelvű karok visszaállítását célozza. Az egyetemi professzor elmondta: a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem román vezetősége nem tartja be az érvényben lévő jogszabályokat, így önkényesen gátolja, hogy önálló magyar tagozat keretében, magyar nyelven folyhasson orvosképzés Erdélyben. Gál Kinga fideszes EP-képviselő az ülés levezető elnökeként hozzászólásában kijelentette: abban az Európai Unióban, amely a demokrácia és a jogállamiság elveire épül, minden jogszabály, illetve azok be nem tartása jogi és politikai következményekkel kell járjon. A néppárti politikus szerint a MOGYE esete kiemelt bizonyítéka annak, hogy a nehezen kiküzdött kisebbségeknek kedvező jogszabály gyakorlatba ültetése hogyan sikkadhat el helyi, többségi vezetőknek köszönhetően.
Surján László kereszténydemokrata EP-képviselő hozzászólásában szintén emlékeztetett: számos EU tagországban létezik a kisebbségek jogait védő és támogató jogszabály, de annak gyakorlatba ültetése már elmarad a kormányok részéről. Ugyanezt erősítette meg a többi hozzászóló, így Sógor Csaba, Winkler Gyula erdélyi magyar, illetve Francois Alfonsi korzikai képviselő is. Az ülés résztvevői szerint a MOGYE ügye is rámutat arra a súlyos problémára, hogy az uniós csatlakozás feltételeként szabott koppenhágai kritériumok teljesítése – amely többek között tartalmazza a kisebbségi jogok védelmét is – a csatlakozás után már nem kerül számon kérésre. Ez olyan konfliktusokat és feszültséget eredményez az egyes országokon belül és azok között, amely hosszú távon alááshatja a közösségi bizalmat.
Erdély.ma

Európai tiltakozás (Strasbourgban a vásárhelyi orvosi ügye)
Azonnali fellépést sürgettek az erdélyi magyar orvosképzés érdekében az Európai Parlament kisebbségügyi frakcióközi munkacsoportjának tegnapi ülésén részt vevő EP-képviselők. Tőkés László kezdeményezésére a strasbourgi ülés meghívottja Brassai Attila, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) professzora, a Bolyai Kezdeményező Bizottság elnöke volt, aki ismertette: bár jogszabály kötelezi az egyetemet magyar nyelvű orvosképzés létesítésére, a román kari vezetés ezt sorozatosan megakadályozza.
Az Őshonos Kisebbségek Frakcióközi Munkacsoportjának ülésére Brassai Attila meghívását és a magyar nyelvű orvosképzés ügyének napirendre vételét Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke indítványozta. Tőkés sajtóirodájának tegnapi közleménye szerint az EP alelnöke hangsúlyozta: Erdély elrománosítása ma is tart, és ez különösképpen az oktatási rendszerben tapasztalható. A MOGYE esete nem egyedi, ugyanis az önálló Bolyai Egyetem 1959-ben való megszüntetése és a magyar nyelvű oktatás visszafejlesztése több évtizedes gyakorlat. Ez az állami politika hozzájárult ahhoz, hogy Erdély lakosságának immár csak húsz százaléka magyar, és az asszimilációt okozó intézkedések jelenleg is zajlanak. Ezért szerinte az EU-nak nem csupán a világ más részein élő jogfosztott közösségek érdekében kell fellépnie, de szükség van az unión belül egy, az őshonos nemzeti közösségek jogait védő jogi rendszerre is. Gál Kinga fideszes magyar néppárti képviselő, a munkacsoport társelnöke a marosvásárhelyi ügyet nagyon komoly jogsértésnek minősítette. Brassai Attila, a Bolyai Kezdeményező Bizottság elnöke, a MOGYE előadó tanára rámutatott: a hatvan évvel ezelőtt még színtiszta magyar intézményben mára a magyar kar beindítása sem lehetséges, annak ellenére, hogy erre az intézmény vezetőségét az új tanügyi törvény kötelezi.
Az Európai Szabad Szövetség frakció tagja, Francois Alfonsi korzikai képviselő azt kérdezte, hogy fordultak-e bírósághoz a magyar kar vezetői. Winkler Gyula RMDSZ-es EP-képviselő azt hangsúlyozta, meg kell találni az egyensúlyt az önálló intézményépítést biztosító önrendelkezés és a decentralizáció között. Sógor Csaba erdélyi EP-képviselő Markó Béla miniszterelnök-helyettes nyilatkozatát idézte, miszerint az oktatási minisztérium nem fogja engedélyezni egy, a törvénnyel ellentétes charta életbelépését. A bizottsági szakértőként jelen lévő Davyth Hicks arra kérdezett rá, hogy Románia, mint az Európa Tanács Kisebbségvédelmi Keretegyezményének aláírója, miért nem tartja be ennek előírásait. Surján László néppárti magyar képviselő azt emelte ki: továbbra is az európai fórumok elé kell tárni a diszkriminatív ügyeket. Válaszában Brassai Attila azt mondta, a bírósági út nagyon hosszú lenne, az egyetem sorsa viszont most dől el. Amennyiben nem indul be a magyar tagozat, a jelenleg üresen álló állásokra is az eddig gyakorolt nepotizmus szerint fognak román nyelvű tanárokat alkalmazni, az egyetem elrománosítása tehát még súlyosabb lehet. Zárszavában Gál Kinga a demokrácia és a jogállamiság fokmérőjének nevezte a MOGYE helyzetét, és azt hangsúlyozta, hogy az unió és az Európa Tanács szakértőinek továbbra is figyelemmel kell kísérniük a romániai jogsértéseket.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Fellépést sürgetnek az erdélyi magyar orvosképzés ügyében
Azonnali fellépést sürgettek az erdélyi magyar orvosképzés érdekében az Európai Parlament (EP) kisebbségügyi frakcióközi munkacsoportjának csütörtöki ülésén részt vevő EP-képviselők.
Mint a csoportot jelenleg vezető Gál Kinga (Fidesz) közleményéből kiderül, a strasbourgi ülés meghívottja Brassai Attila, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) professzora volt, aki előadásában bemutatta, hogy bár jogszabály kötelezi az egyetemet magyar nyelvű orvosképzés létesítésére, a helyi román kari vezetés ezt sorozatos akcióival megakadályozza.
A Bolyai Kezdeményező Bizottságot is vezető Brassai Attila meghívását és a magyar nyelvű orvosképzés ügyének napirendre vételét Tőkés László, az EP alelnöke indítványozta, aki az ülésen „a román asszimilációs politika következtében bezárt, illetve románosított oktatási intézmények helyzetét mutatta be”.
Tőkés László szerint Erdély elrománosítása ma is tart, az Európai Uniónak pedig nem csupán a világ más részein élő jogfosztott közösségek érdekében kell föllépnie, de szükség van az unión belül egy, az őshonos nemzeti közösségek jogait védő jogi rendszerre is.
Gál Kinga kijelentette: abban az Európai Unióban, amely a demokrácia és a jogállamiság elveire épül, minden jogszabálynak, illetve azok be nem tartásának jogi és politikai következményekkel kell járnia. A néppárti politikus szerint „a MOGYE esete kiemelt bizonyítéka annak, hogy a nehezen kiküzdött kisebbségeknek kedvező jogszabály gyakorlatba ültetése hogyan sikkadhat el helyi, többségi vezetőknek köszönhetően”.
Surján László (KDNP), Sógor Csaba és Winkler Gyula (RMDSZ), továbbá Francois Alfonsi korzikai képviselő szintén emlékeztetett: számos EU tagországban létezik a kisebbségek jogait védő és támogató jogszabály, de annak gyakorlatba ültetése már elmarad a kormányok részéről.
Szabadság (Kolozsvár)

Vita az Európai Parlamentben a magyar helyzetről, jogalkotásról
Az Európai Parlament (EP) liberális frakciójának kezdeményezésére közmeghallgatást tartott csütörtökön Brüsszelben az EP szabadságjogi szakbizottsága a magyarországi helyzetről, az elmúlt időszak magyar jogalkotási folyamatáról, arról, hogy az új alkotmány és az ahhoz kapcsolódó sarkalatos törvények mennyiben felelnek meg az európai demokratikus értékeknek.
A rendezvényen részt vett Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter, aki szerint a fórumon sikerült megerősíteni, hogy a kormány érdekelt az uniós intézményekkel való együttműködésben. Úgy vélte, a mostani vita “alapvetően pártpolitikai vonalak mentén tört szét”, ahogyan az a januári plenáris EP-ülésen is tapasztalható volt. Azt mondta, nem olyan nagy tragédia, ha az EP következő heti plenáris ülésén határozatot fogadnak el Magyarországról, “ettől még nem kell szívinfarktust kapni”. A közmeghallgatáson a többször visszatérően megemlített médiatörvénnyel kapcsolatban Navracsics közölte: a módosítási tervezetet, amint elkészül, el fogják küldeni az Európa Tanácsnak, és a parlamenti eljárással megvárják majd a strasbourgi székhelyű testület véleményét. Neelie Kroes, az Európai Bizottság médiaügyekben illetékes alelnöke hangsúlyozta: ha a médiajogban nem egyértelmű szabályok esetleges megsértését magas büntetési tétellel fenyegetik, akkor az öncenzúrához vezethet, akár büntetések kiszabása nélkül is. A biztos a rendezvény előtt megbeszélést folytatott Navracsics Tiborral, és súlyos aggodalmának adott hangot a magyarországi helyzet miatt. Felszólította a magyar kormányt: kérjen átfogó véleményt az Európa Tanácstól arról, hogy a magyar médiaszabályok gyakorlati alkalmazása mennyiben felel meg az alapvető értékeknek, majd fogadja meg az Európa Tanács ajánlásait. A meghallgatáson a kormányfőhelyettes erre ígéretet is tett, de hozzátette: persze csak akkor, ha az ajánlások – amint azt feltételezi – nem ellentétesek a magyar jogrendszerrel és alkotmányossággal. Kroes és Francoise Le Bail, az Európai Bizottság igazságügyi főigazgatója kitért arra is, hogy a végrehajtó testület aggályai szélesebbek a múlt hónapban indított kötelezettségszegési eljárásokban szereplő problémáknál, a demokrácia általános “állapotára” és a politikai struktúrára is vonatkoznak. Le Bail megismételte a bizottság igazságügyi és adatvédelmi téren korábban ismertetett kifogásait. Jelezte, hogy a testület fenntartja a szakmai kapcsolatot a magyar hatóságokkal, és próbál segíteni a problémák megoldásában. Nem fog ugyanakkor vonakodni attól sem, hogy ha szükségesnek látja, további lépéseket tegyen. Navracsics kiállt az új alkotmány és a tavaly hozott sarkalatos törvények szükségessége mellett, és hangoztatta, hogy Magyarországon a demokrácia szabályainak megfelelően működik “a fékek és ellensúlyok rendszere” is. Ami az Európai Bizottság által kifogásolt magyar jogszabályokat illeti, egyebek közt elmondta: az adatvédelmi hatóság függetlenségének növelése érdekében már elkészült a módosító normaszöveg tervezete, a bírák nyugdíjazása ügyében pedig kompromisszumos javaslattal él a magyar fél. A strasbourgi székhelyű Európa Tanács (ET) két jelentéstevője február 16–17-én tesz látogatást Magyarországon, az ET égisze alatt működő Velencei Bizottság pedig nyolc magyar sarkalatos törvényről készít jogi szakvéleményt az elkövetkező hónapokban – mondta a meghallgatáson Andrew Cutting, az ET brüsszeli EU-összekötő irodájának munkatársa. Morten Kjaerum, az Alapvető Jogok Európai Ügynökségének igazgatója úgy vélekedett, a jogállamiság követelménye mintegy kiemelkedik a többi uniós alapérték közül, és mindegyiket át kell hatnia. Ezzel összefüggésben figyelmeztetett arra, hogy az igazságszolgáltatás rendszerét – azon belül például a bíróságok szervezeti kérdéseit, a bírák kinevezési rendjét – különös figyelemmel kell megvizsgálni. Dunja Mijatovic, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet médiaszabadság-képviselője emlékeztetett: ő már 2010 nyara – a magyar médiatörvény tervezetének parlamenti benyújtása óta – “lengeti a piros zászlót”, igyekszik figyelmeztető jelzéseket adni Magyarországgal kapcsolatban. Mostani hozzászólásában szorgalmazta, hogy a magyar kormány a médiatörvény megváltoztatásában menjen túl azokon a minimumkövetelményeken, amelyeket a tavaly decemberi alkotmánybírósági döntés megfogalmazott mint alkotmányellenes, ezért módosítandó területeket.
*
Több tárgyilagosságot
Több ismeretre és tárgyilagosságra lenne szükség a Magyarországról szóló vitákban, az agresszív vádaskodást vissza kellene fogni – mondta Oplatka András, a Neue Zürcher Zeitung tekintélyes svájci napilap volt szerkesztője az Európai Parlament brüsszeli székházában a magyarországi helyzetről folytatott csütörtöki közmeghallgatáson. Oplatka szerint az országra kampányszerűen zúduló bírálatözön helytelen, groteszk módon eltúlzott, és a vádak részben magyarországi belpolitikai indíttatásúak azok részéről, akik voltaképpen nem ismerik el a 2010-es választások eredményét. A kettős, svájci és magyar identitású történész és újságíró, a Neue Zürcher Zeitung egykori magyarországi tudósítója hangsúlyozta ugyanakkor azt is: ő maga sem helyesli a magyar kormányzat több intézkedését, így a médiatörvény – és általában a törvényalkotás – elkapkodását. Úgy véli, a kormányoldal a kétharmados többség birtokában több nagyvonalúságot mutathatott volna. Az ismerethiány egyik tipikus példájaként hozta fel azt az állítást, hogy Magyarországon “eltörölték a köztársaságot”, holott az alaptörvény kimondja, hogy az ország államformája köztársaság. A határon túli magyaroknak lehetővé tett állampolgársággal kapcsolatban utalt Németország állampolgárságot nyújtó gyakorlatára. A rasszista jelenségekről pedig megjegyezte: az első Orbán-kormány idején iktatták törvénybe a holokauszt-emléknap intézményét, és hogy szocialista kormányok alatt háborítatlanul tartottak budapesti megemlékezést a neonácik. Oplatka úgy vélekedett, hogy ha nem terelik tárgyilagos mederbe a Magyarországról folyó vitákat, abból csak az Európa-ellenes erők húzhatnak hasznot.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Könyvbemutatókkal és jókedvvel ünnepelt a tízéves E-MIL Kolozsváron
László Noémi az Erdélyi Magyar Írók Ligájának új elnöke
Az Erdélyi Híradó Kiadó és az Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy gondozásában újonnan megjelent kötetek bemutatójával, zenével és jókedvvel ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) hétvégén Kolozsváron. A szombati tisztújító közgyűlésen megalakult a szervezet új választmánya; az E-MIL új elnöke László Noémi költő lett, aki Orbán János Dénest váltja a tisztségben, ügyvezető elnök pedig továbbra is Király Zoltán maradt. Az események helyszínéül a Bulgakov kávéház irodalmi szalonja szolgált.
Az erdélyi magyar irodalom két jeles költőjére emlékeztek a fesztivál pénteki programjában: elsőként a 22 éves korában, tragikus körülmények között elhunyt Jancsó Noémi összegyűjtött írásait tartalmazó A webkamera-arc című kötetet mutatta be Egyed Emese költő, irodalomtörténész, majd Egyed Péter filozófus, kritikus a sepsiszentgyörgyi Veress Gerzson Igazolatlanul – jelen című versgyűjteményét ajánlotta a résztvevők figyelmébe. Egyed Emese kifejtette: Jancsó Noémi írásai révén van jelen az életünkben, nekünk ugyanis, akik e földi létben mozgunk, „szükségünk van eszményekre és olyanokra, akik vigyázzák a jelenlétünket, akikhez igazíthatjuk a dolgainkat”. – Egy nagyon fiatal, ennek ellenére viszont valami vele született bölcsességgel rendelkező lány keresi a módszert, hogy értelmet adjon az életének, s közben mindannyiunk életébe visszahozza az elvesztett szolidaritást – magyarázta az irodalomtörténész.
Kiemelte: a másik ember életében való részvétel, a kiszolgáltatottság helyett a léthatárok elleni lázadás, az éhezők táplálása, a foglyok, például a nyomorék testbe zárt lelkek meglátogatása egyaránt fontos szerepet kap Jancsó Noémi írásaiban. – Tartsuk meg emlékezetünkben, és olvassuk írásait – hívta fel a szép számban egybegyűltek figyelmét Egyed Emese, majd a fiatalon elhunyt szerző barátai – Láng Orsolya, Széman Csilla, Visky Zsolt, Kulcsár Árpád – olvastak fel A webkamera-arc című kötetből, amely egyébként a költőnő előző, Emotikon című könyvének anyaga mellett két tanulmányt és egyéb, máshol megjelent írásokat tartalmaz.
Veress Gerzson versgyűjteménye, az Igazolatlanul – jelen a szerző előző köteteiből – Színekre hullt festmény (1996), Tépett verskoszorú Tamási Áron sírjára (1996), A múlás karneválja (1999) – építkezik, ugyanakkor az ezekből kimaradt verseket is magában foglalja. Egy talány volt, örök jelölt a Kriterionnál, jellemezte Veress Gerzsont Egyed Péter, aki a ’80-as években a Forrás sorozat szerkesztőjeként dolgozott együtt a sepsiszentgyörgyi költővel. – Gerzson mindig ott volt egy leadott, vékonyka kézirattal, amit aztán ő maga vett vissza, újabb javítás céljából. Hogy aztán eltűnjön 1–2 évre, amiből 10–20 év is lett – részletezte a filozófus. Kitért továbbá arra is, hogy 1971 és 1991 között Veress Gerzson hét irodalmi antológiában közölt, versei pedig jóformán nemzedéki proklamációk voltak. – A korszak versbeszéde megkövetelte a szerzőktől, hogy rendkívül tömör és frappáns képekben fogalmazzanak. Ennek a versírásnak nagyon szellemesnek, szójátékokkal telinek kellett lennie. Gerzson ezeknek az elvárásoknak akart megfelelni. Emellett pedig hallatlanul tudatos alkotó volt, rengeteget olvasott. Műveiben számos szerzőre hivatkozik, akik révén kialakult a maga belső referenciarendszere – mondta Egyed Péter, hozzáfűzve: személyében és lírájában egyaránt klasszikusan vágáns költőről van szó, aki „a költészeti lázállapot természetével született, emiatt mindig lobogott volna, és jól állt neki ez a lobogás”. A méltató szavak után Jancsó Miklós színművész olvasott fel részleteket az Igazolatlanul – jelen című kötetből, majd ifjabb Fodor Neti Sándor muzsikált.
Ferencz Zsolt
„A költészet két ember dolga”
Egyed Emese Briszéisz, valamint Benő Attila A kórus és a kutyák című kötetével ismerkedhettek meg az érdeklődők szombaton, az irodalmi fesztivál harmadik, egyben utolsó napján. Sokrétű szellemi hozadék szűrődik le a könyvben, kezdte a Briszéisz méltatását Bréda Ferenc (François Bréda) költő, irodalomkritikus. – Olyan, mintha három nagy vetítőtoronyból kibocsátott sugárnyaláb kereszttűzben egyesülne: az egyetemes líra, a mély antik bölcsességeken nevelkedett, nagy élettapasztalatot tanúsító, értelmező jellegű mellékletek, és a prózai írások ritmikusan váltogatják egymást ebben a mértani szellemben megszerkesztett kötetben – összegezte. Mint mondta, a Briszéisz kilétét rejtő talány megfejtése az olvasóra marad a mitológia nagyon alapos ismeretéről tanúskodó, mágikus, misztikus vonatkozásokat is magában foglaló alkotásban. A versekről akár azt gondolhatnánk, hogy legalábbis Petrarca írhatta őket, vélekedett Bréda. Hozzátette: Egyed Emese a titkos, belső, örök szerelmet, a vágyat, az elérhetetlenség, a titok költészetét, a misztikust és a megismerhetetlent egyaránt formába önti ebben a világirodalmi színvonalú kötetben. A méltatást követően Pöllnitz Boróka, a Kolozsvári Magyar Opera zenészének fuvolajátéka az írásoknak megfelelő zeneiséggel egészítette ki Egyed Emese és Bréda Ferenc felolvasását.
Benő Attila kötetének A hívatlan vendég című versére hivatkozva Király László író, költő kiemelte: a költészet – a szerelemhez hasonlóan – két ember dolga: a vers egyik felét megírta a költő, a másik része viszont az olvasóban fog felébredni. Utóbbi dönti el, ki az a bizonyos hívatlan vendég, illetve ahány olvasó, annyi magántörténetre, magánfélelemre lehet gondolni, ami e versből felénk sugárzik.
Úgy vélte, az említett költemény Benő Attila kötetének egyik erőssége. Kányádi Sándor Valaki jár a fák hegyén című verséhez hasonlóan megidéz egy állapotot, egyfajta varázslatba vonja az olvasót, hogy végiggondolja, vagy elképzelje életének fenyegetettségi helyzeteit, amelyekben az a bizonyos hívatlan vendég megjelent, vagy megjelenhet. Király László szerint Benő Attila úgy állította össze ezt a kötetet, hogy elmondható róla: építkező költő, A kórus és a kutyák pedig mondanivalójának olyan lépcsőfokát képviseli, amelyet egy életműben tud majd teljessé tenni.
Király László említést tett arról is, hogy nem hisz azokban az elméletekben, amelyek szerint a jövőben csak a nyelvi bravúrokat előtérbe helyező, a nyelv lehetőségeit kihasználó lírának van létjogosultsága, és azt a vélekedést sem tartotta igaznak, hogy a költőket már senki nem olvassa. Hangsúlyozta: Benő Attila könyve egészében azt igazolja, hogy a szerző – hozzá hasonlóan – bízik a szavak erejében, a megfogalmazott költői gondolat életrevalóságában, és abban, hogy olvasója megérti az üzenetét. – Nyugalom, művészi magabiztosság árad a kötetből – összegezte Király László, aki a Helikon irodalmi lap szerkesztőjeként hibátlannak minősítette az alkotást, amelyből a szerző olvasott fel részleteket.
Zay Éva
A fesztivál keretében, szombaton tartotta tisztújító közgyűlését az Erdélyi Magyar Írók Ligája. A megjelent tagok szavazatai alapján az új választmány tagjai: Fekete Vince, Gáll Attila, Karácsonyi Zsolt, Király Zoltán és László Noémi. A választmány és egyben az írószervezet új elnöke László Noémi, ügyvezető elnöke pedig Király Zoltán.
Szabadság (Kolozsvár)

Milyen sikereket ért el az EP Kisebbségi Munkacsoportja?
Gál Kinga fideszes néppárti politikus 2009 vége óta elnökként vezette az Európai Parliament Kisebbségi Munkacsoportjának munkáját, amely a nemzeti kisebbségek, regionális nyelvek és más nemzeti közösségek érdekképviseletét tűzte zászlójára. A Kitekintő munkatársa annak kapcsán beszélgetett a képviselővel, hogy elnöki mandátumának lejártával miben látja a Munkacsoport sikereit és gyengéit.
Milyen esélye van a nemzeti kisebbségek uniós képviseletének? Hogyan foglalná össze nagyon tömören az elmúlt két és fél éves munkáját? Mire a legbüszkébb a stafétabot átadásakor? Ha valóban nagyon rövid válaszra lenne csak lehetőségem, annyit javasolnék, hogy olvassák el a munkánkat bemutató kiadványunkat, amely összefoglalóan leírja tevékenységünk sava-borsát, és ízelítőt ad a kisebbségekért vívott küzdelmes, legtöbbször sziszifuszi munkáról. Ha ennél hosszabb is lehetek, akkor azt hiszem, annak az intézményközi kapcsolatrendszernek a kialakulását nevezném meg első helyen, amelynek keretében összekötöttük azokat a releváns nemzetközi intézményeket, többek között az Európa Tanács szakosított szerveit, az EBESZ Kisebbségi Főbiztosát, az uniós Alapjogi Ügynökséget, továbbá akadémia kutatóintézeteket és magukat a kisebbségi szervezetek, amelyek aktívan tevékenykednek a nemzeti kisebbségekért és regionális nyelvekért Európában. Úgy gondolom, hogy a több mint két éves munkánk eredményeként a Munkacsoportot sikerült az európai kisebbségvédelem megkerülhetetlen pontjává tenni.
Mióta tagja a Munkacsoportnak és miért kellett átadnia az elnöki pozíciót? Mi arról értesültünk, hogy a Munkacsoport tagjai nagyon elégedettek voltak munkájával. 2004 óta vagyok tagjai a munkacsoportnak, de ez a frakcióközi formáció már több évtizede működik az EP-ben. Habár a nyolcvanas években csak a kisebbségi nyelvek védelmére koncentrált a munkacsoport, a tíz, illetve tizenkettő új tagország csatlakozása által prognosztizált változások miatt az Intergroup is nyitni kezdett az általános nemzeti kisebbségi jogok felé. A változás viszont csak 2004-ben intézményesült, amikor jómagam és Tabajdi Csaba kollégám kezdeményeztük, hogy a Munkacsoport terjessze ki figyelmét az őshonos nemzeti kisebbségekre, illetve a nemzeti közösségekre, alkotmányos régiókra (Katalónia, Skócia, Wales, Korzika, stb.) is.
Az első öt évben alelnökként vettem részt a Munkacsoport munkájában, és a hatodik parlamenti ciklus végén politikai megállapodás született arról, hogy az új ciklusban én szervezem újjá a formációt. Az időközben megváltozott szabályokhoz alkalmazkodva ez jó pár hónapot vett igénybe, és végül 2009 decemberében társelnök, Carl Haglund finnországi svéd képviselő és jómagam vezetésével, tehát egy néppárti-liberális elnökséggel kezdte meg munkáját az újjá alakított Kisebbségi Munkacsoport. Akkor arról is döntöttünk, hogy a parlamenti szokásjog értelmében, a ciklus felénél a vezetés átkerül az addig alelnöki pozíciót betöltő szocialista és zöld frakciókhoz. Így a társelnökkel 2012 januárjától alelnökként folytatjuk munkánkat, a vezetést pedig a zöld korzikai Francois Alfonsi, és a szocialista Tabajdi Csaba vették át. És való igaz, a munkacsoport népes, öt frakciót képviselő tagsága igen nagy elégedettségének adott hangot leköszönésünk alkalmával. Milyen céllal vágott bele a munkába? Melyek voltak a reálisan elérhető célok? Az egyes témák, érdekérvényesítési ügyek mentén szerveződött frakcióközi munkacsoportokról azt kell tudni, hogy nem hivatalos szervei a Parlamentnek, amely alapvetően korlátozza az egyes ügyek megjelenítésének lehetőségét. Ennek ellenére mégis nagyon fontos, hogy lehetőségünk van az ügyek napirenden tartására az EP-ben, vagy ha úgy tetszik a parlamenti szintre való „feljátszására”.
Az Kisebbségi Munkacsoport (teljes angol nevén: Intergroup for Traditional Minorities, National Communities and Languages) alapvető célja, hogy az őshonos nemzeti kisebbségek, a regionális és kisebbségi nyelvek, illetve az alkotmányos régiók érdekeinek képviseletét megjelenítse az európai politizálásban, a közösségek hangját úgymond felerősítse, rávilágítson az őket érő gyakori sérelmekre, a diszkriminációra, amivel szembesülnek, és a közösségek támogatásáért lépjen fel.
Kollégámmal egyik legfontosabb, a működésünk első évére kitűzött célunk az volt, hogy létrehozzuk azt az intézményi hálót, amelyről korábban már említést tettem. Így az első évben az összes olyan nemzetközi szervezettel – legyen az politikai, szakmai, akadémiai és nem-kormányzati – kiépítettünk kapcsolatot, akiknek nemzetközi szinten feladtuk a kisebbségvédelem. A Munkacsoport mára már megkerülhetetlen fórummá vált, ahova az összes kisebbségi közösség szeretne eljutni problémáival.
Az intézményeken kívül, kiket láttak vendégül az ülések során? Milyen magyar vonatkozású ügyeket sikerült „feljátszani” a Parlamentig?
Nagyon sok konkrét ötlettel kezdtük el munkánkat – az intézményi kapcsolatrendszer felépítésén túl -, de már az elejétől fogva nyitottak voltunk a tagság irányába is, akiknek lehetőségük volt téma- és meghívott javaslatot tenni a havonta, Strasbourgban ülésező Munkacsoport üléseire. Ezeknek köszönhetően a két év alatt vendégül láttuk többek között a messzi északon lakó számikat, a dán-német határvidék kisebbségeit, a frízeket, a spanyolországi katalánokat, baszkokat és galíciaiakat, a franciaországi kisebbségi nyelvek képviselőit, olaszországi szlovéneket vagy éppen a dél-tiroli németeket. Magyar szempontból kiemelkedő, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetem magyar tagozatának kérdése, a szlovákiai nyelvtörvény ügye több ízben, a szlovák állampolgársági kérdés és Boldoghy Olivér esete, továbbá a vajdasági magyar nemzeti tanácsok működése is napirendre került, úgy mint a régiók és autonómia fontossága a kisebbségvédelem területén. Kárpátalja egy rendkívüli ülés keretében került sorra, ahol mind a magyar kisebbségi oktatási, nyelvhasználati kérdést, mind pedig a választójogi törvény kisebbségi hiányosságait elemeztük.
A meghívott kisebbségi közösségek által leggyakrabban felhozott sérelmek a kisebbségi nyelvhasználat, kisebbségi oktatás, kisebbségi média, illetve a politikai problémák köré csoportosultak. Azok, akik rendszeresen követték munkánkat (http://gal.fidesz-eu.hu/hirkategoria/kisebbsegi_munkacsoport), vagy elolvassák majd kiadványukat, azok számára teljesen világossá válhat, hogy a kisebbségi közösségek problémái nagyon sokszor kísértetiesen hasonlítanak, noha más-más a közeg, amelyben előkerülnek, ezért más-más lehet a konkrét megoldás is. A könyvet olvasva nyilvánvalóvá válik, miért nem lehet egy kalapba tenni ezen közösségeket a bevándorló közösségekkel vagy éppen a roma közösségekkel.
Tud-e olyan példát említeni, ahol egy nemzeti kisebbségi közösségnek konkrétan tudtak segítségére lenni? Sikerült-e elfogadtatni bármilyen olyan parlamenti határozatot, amely a kisebbségekre utal? Jogos a kérdés. Való igaz, hogy a Munkacsoport hatása sokkal inkább közvetett, mint közvetlen. A legfontosabb szerepe, hogy egyfajta hangosbeszélőként napirenden tartsa Európában a nemzeti kisebbségeket ért jogsérelmeket és annak tényét, hogy ezzel foglalkozni kell Európában. Az a Parlament, aki a kihaló félben lévő halakról is elfogadott már határozatot, annak minimum, hogy a kihalás szélén álló nyelvekkel kapcsolatban is kéne aggodalmat mutatnia. Sajnos a kettős mérce intézménye kifejezetten érezhető a kisebbségvédelem területén, hiszen erősen politikai területről van szó, ezért az esetek többségében sajnos szemben kell úsznunk az árral. Ez sokszor megpecsételi az érdekérvényesítési lehetőséget. Mi sem mutatja ezt jobban, hogy ahhoz képest, hogy a nyolcvanas-kilencvenes évekkel ellentétben, amikor viszonylag sűrűn fogadtak el határozatot kisebbségeket érintő kérdésekben, a 2004-es csatlakozás óta két olyan jelentés került elfogadásra, amely utal a nemzeti kisebbségekre. A szlovák nyelvtörvény elítélését megerősítő határozat elfogadását sem támogatta a ház többsége.
A munkacsoport egyik legfontosabb szerepe az, hogy lehetőséget biztosítson, hogy az érintett felek maguk mondhassák el problémájukat az európai szintéren, amely erősítheti lehetőségeiket az otthoni érdekérvényesítésben.
Hogyan látja, milyenek a kilátások a jövő kisebbségvédelmével kapcsolatban, az Európai Unión belül, illetve azon kívül?
Ha realista választ kell adnom, azt mondom, hogy ma sokkal nehezebb a helyzet a kisebbségvédelem területén, mint volt a kilencvenes években – amikor a problémákat nemzetközi szinten akarták rendezni a politikai szereplők. Ma azt látjuk, hogy mindenki tagállami szinten, illetve bilaterális problémaként szeretni látni a kérdések megoldását. (Holott szinte minden más emberi jogi esetben azt tapasztaljuk, hogy nemzetközi szinten kezelik a kérdéseket.) Ezen csak valamelyest változtat a Lisszaboni Szerződés életbe lépése, illetve az Alapvető Jogok Karta jogi erőre emelkedése, de önmagukban még ezek sem elegek ahhoz, hogy az Európai Unió a kisebbségvédelem területén konkrét ügyekben az általános diszkrimináció tilalmán túlmenő közösségi szinten lépjen fel.
Ezért az Unió által kínált eszközök mindegyikét, a kapcsolatteremtés és érdekképviselet minden formáját aktiválnia kell egy- egy közösségnek, hogy jelen legyen Európa térképén, nem csak fizikailag, de gondjaival, a kívánt megoldásokkal egyaránt. Ilyen lehet majd az áprilistól induló polgári kezdeményezés eszköze is. Összefogással, ügyes háttérmunkával hátha ez az eszköz segíti a továbblépést a közösségi jog szintjén. Továbbá arra van szükség, hogy napi kapcsolatok kössék össze Nyugat- és Kelet Európa kisebbségeit, hogy az európai normák bikkfanyelvén építsék fel érveiket, és jelen legyenek az európai porondon. A Munkacsoport egyik fontos tanulsága, hogy a leghitelesebben maguk a kisebbségek, és azok közül is főleg az elkötelezett fiatalok tudják képviselni érdekeiket.
Személy szerint meghívást kaptam a finnországi svédek közösségétől, hogy tagja legyek annak a bizottságnak, amely a svédek jogait biztosító törvény alapján szeretne egy „road map”-at készíteni az európai kisebbségi nyelvek védelme érdekében, és amelynek védnökségét Martti Ahtisaari Béke Nobel-díjjal kitüntetett finn diplomata vállalta. Ezért zárásként csak azt tudom mondani, hogy a munkát még nem végeztük el, aktív résztvevője leszek a további folyamatoknak a Parlament falain belül és kívül.
kitekinto.hu
Erdély.ma

Amit az elfogultság megírni enged, avagy egy ügyeskedő töprengései
Híres ember könyvét kézbe venni mindig valami pluszizgalmat jelent. Mondom ezt azért, mert sokaknak itt, a határ román oldala mellől a magyar tévéből régóta ismert Aczél Endre újságíró legalább olyan híres személyiség, mint a manapság egymással vacsorázgató, vagy őserdőkben bohóckodó celebek. Ez az ismertség azonban éppenhogy nem lett akadálya annak, hogy Aczél nagyváradi szereplése egy enyhe lefolyású (kultúr)politikai botrányba fulladjon.
Lakatos Péter RMDSZ-es parlamenti képviselő elkövette ugyanis azt a könnyelműséget, hogy a Magyar Kultúra Ünnepe rendezvénysorozat keretében invitálta Nagyváradra hősünket, aki ha már eljött, magával hozta a nyomdából frissen kikerülő könyvét is, az Amit megírhatok címűt. Az ünnep alkalmából szintén Váradon tartózkodó Pomogáts Béla irodalomtörténész nem állhatta meg, hogy több nyilvános rendezvényen a Magyar Kultúra Ünnepéhez méltatlan meghívottnak és ügyeskedőnek nevezze Aczél Endrét, merthogy szerinte van elég író, költő, művész – egyszóval kultúrember –, akiket a Magyar Kultúra Ünnepére elhívhattak volna Váradra. Mikor aztán később Pomogáts fülébe jutott, hogy hullámokat kavartak váradi kiszólásai, akkor Pestről már egy Aczél irányába békülékenyebb, a váradiak felé pedig érdesebb hangvételű nyílt levelet írt, melyben Aczélt kitűnő publicistának nevezi, akit mégis inkább a Magyar Sajtó Napján kellett volna meghívni, és amelyben a kialakult polémiát a politikának a kultúrára való rátenyerelésének tekinti, és ezért – mint írja – egy ideig nem kívánja Váradon szolgálni a kultúra ügyét. Feltehetően arra gondolt Pomogáts, hogy a határon túl szabad, de Pesten már nem ajánlatos ujjat húzni az ügyeskedőkkel... Ezután a kis bonyodalom után fokozott kíváncsisággal vettem kézbe az „ügyeskedő” könyvét, melyet a végére érve felfokozott idegállapotban tettem le. E metamorfózis okaira talán rávilágítanak az alább következő szövegkiragadások.
Revansgondolkozás
Itt van máris a vajdasági magyarokról szóló passzus: „Azok, akik ma állampolgárságért üvöltöznek, nyilván nem is emlékeznek azokra az időkre, amikor a jugoszláviai (vajdasági) magyarok szegény rokonnak tekintették a magyarországi magyarokat, mert miközben azok még jórészt el voltak zárva a Nyugattól, ők szabadon utazgathattak, vállalhattak munkát s létesíthettek kisvállalkozásokat odahaza kint megkeresett pénzükből. (...) Nincs olyan emlékem, hogy a hetvenes vagy a nyolcvanas években a vajdasági magyarok magyar állampolgárságot akartak volna maguknak, olyan viszont igen, hogy büszkén az orrunk elé tolták a vívmányaikat...” (87. o). A határon túli magyarságról szólva Aczél még fokozni is tudja az előbbieket a történelmi materialista dialektikának olyan gyöngyszemével, mint amilyet a „Magyarverések” című idézőjeles alfejezetben találtam: „Az iskoláinkban (magyarországi iskolákban – szerk. megj.) pedig – úgy fest – diplomás történelemtanáraink elfelejtenek mesélni a gyerekeknek arról, hogy a fizikai erőszakba (is) torkolló magyarellenesség általános jelenségként kezelése puszta fikció; továbbá, hogy e téren semmilyen történelmi folytonosság nem mutatható ki, mert a kommunizmus évtizedeiben egyáltalán nem voltak »magyarverések«. (A diktatúrák nem tűrték az önkényeskedést, önnön korbácsaikon kívül senki másé fölött nem néztek el).” (267. o.) Ebben a számomra kissé túlcizellált okfejtésben a kitűnő publicista mintha azt mondaná, hogy köszönjük meg mondjuk a romániai kommunistáknak, hogy nem folyamatosan, hanem csak alkalomadtán betyárkodtak (példák: 1956 – a Sas Kálmán-csoport; falurombolási terv). De a ‘90 utáni helyzet aczéli értékelése is kételyeket ébreszt bennem. Hallgassuk meg például ezt a 298. oldalról: „Az egyházak, ha nem is kapták vissza birtokaikat (Romániában igen!), de teljesen szabaddá váltak az államtól.” Igen, Romániában valóban szabaddá váltak a történelmi magyar egyházak, nem úgy az ortodox, mely szinte tökéletes szimbiózisban él az állammal. Ennek köszönhető a mérhetetlenül gyarapodó ortodox vagyon, a területek, a gombamód szaporodó templomok, míg az ingatlan- és birtok-visszaszolgáltatás terén esetleg Fejes Anzelm Rudolf, a váradi premontrei prépostság prelátusa (és még hányan!) tudna mit mesélni Aczélnak, de ő hasznosabban tölti az időt, és inkább Strasbourgba küldözgeti a visszaszolgáltatási periratait, merthogy a román államnak esze ágában sincs visszaadni a rend korábbi ingatlanvagyonát.
Aránytévesztés és elfogultság
Szerzőnk hosszú oldalakon át ecseteli Orbán Viktornak a szerinte kizárólag lesajnálásra méltó tevékenységét, ebből kifolyólag róla egyetlen pozitívumot sem ír le. Önmagában véve ezért nincs miért szemrehányást tenni neki, azonban ez mégiscsak kínossá válik, ha figyelembe vesszük, hogy Aczél még Mao munkásságában is talál dicsérnivalót. „De Mao képe ott virít a Tienanmen téren (...) és jó okkal. Akármilyen kínokat zúdított is az országra több menetben, övé az örök érdem, hogy a kínai birodalom 1949-ben minden idegen hatalom cipőrongyából, egy feudális típusúnak mondott anarchiából, széttagoltságból, egységes, egyetlen központból irányított és – legfőképp – szuverén ország lett. Azok, akik a „kommunizmus” szó hallatán nyomban vértolulást kapnak, elfelejtik, hogy Mao Ce-tungnak, a kommunista forradalmárnak, alapvetően „nemzeti” érdeme van. Amikor a Mennyei Béke Kapujának mellvédjéről 1949. október 1-jén kikiáltotta a Kínai Népköztársaságot, nem azt mondta, hogy éljen a kommunista párt vagy hogy immár a munkások és parasztok állama vagyunk, hanem azt, hogy a „kínai nép talpra állt”. (104 o.)
Nofene; népnemzeti érdemeket hangoztat a kommunista Maoval kapcsolatban, míg a hazai népnemzeti (és nem népirtó) jobboldalt csak pocskondiázza. Elfogultságából is származtatható aránytévesztésének szimbolikusan (is) beszédes példáját adja Aczél, amikor könyve vége felé felteszi a kérdést, hogy miért nem maradhatott Budapesten köztéren Varga Imre Kun Béla-szobra, ha egyszer a Franco-diktatúrát „kiszolgáló” Dali-szobrokat sem tüntették el Spanyolország köztereiről. (305. o.). Erre már nekem is eszembe jut egy kérdés: ki a gyógyíthatatlan kommunista? Aki Kun Béla szobra után sír. Aczél elmeséli, hogyan került 1986. január 1-jei hatállyal az MTV Híradójának főszerkesztői tisztségébe, és azt, hogy milyen változtatásokat eszközölt a műsorban. Az egyik lényeges változtatásáról ekképpen számol be: „Azonnal likvidáltam a napi kül- és belpolitikai kommentárokat. Úgy gondoltam, hogy a magyar dolgozó nép elég érett már az önálló gondolkozásra, nem kell a szájába rágni, hogy mit gondoljon erről vagy arról.” Az idők változnak, mondhatni, hiszen Aczél Endre a rendszerváltás után a Nap-kelte műsorban hosszú évekig jelentkezett tévés jegyzeteivel, azzal a műfajjal, amit másokról szólva könyvében „hangos törprengésnek” aposztrofált. Egyébként az a mód, ahogy Aczélt a Magyar Televízióból 1990 januárjának legelején kirúgják – erről is beszámol könyvében –, valóban méltatlan, és emberileg tökéletesen meg lehet őt érteni, amiért a rendszerváltó erők nem nyerték el a szimpátiáját, de sajna ez az egyéni sérelem az ítélőképességére is kihatott, ezért nem is titkoltan minden szimpatikusabb neki a baloldalon, mint a jobboldalon, legyen szó akár bel-, akár külpolitikáról. A fenti megállapítás alátámasztására megemlítem még, hogy a könyv utolsó előtti, Magántörténelem című fejezetében megsokasodnak az idézőjeles alcímek, mintegy jelezve, hogy Aczél most mítoszokról, tévhitekről rántja le a leplet. Ilyen megközelítésben ír „A kommunizmus áldozatainak emléknapjáról”, „A hazugságról” vagy a már említett „Magyarverésekről”, de még a Teller- és a Szolzsenyicin-mítoszok tisztázására is futja az erejéből. Vannak azért jó meglátásai is, ilyenek például a kereskedelmi csatornák által gerjesztett kulturálatlanságspirálra vonatkozó megjegyzései (297. o.), és érdekes dolgokat említ pekingi vagy londoni tudósítóskodásának idejéből is.
Amit még elmondhatunk
Aczél egy interjúban kentaurnak nevezi könyvét, bennem azonban egy ennél halucinogénabb szörny képzetét kelti ez a kötet, amely nem csupán két, de sokkal több elem egybegyúrásából áll össze. A könyv ugyanis genealógiával indul, majd Aczél saját sorsának alakulását ismerteti az olvasókkal. Ezen tapasztalástaglalások során meglepően sokat foglalkozik gasztronómiai megfigyelésekkel, itt-ott egy-két vicc, anekdota is becsúszik a szövegbe, majd egészen váratlanul filmelemzésekbe bocsátkozik, hogy aztán kacskaringós úton-módon, könyve utolsó harmadában végérvényesen a politikai publicisztika terepére keveredjen. Ez a tematikai összevisszaság engem arra enged következtetni, hogy Aczél egy meghatározott terjedelmű, de meg nem határozott tartalmú könyv megírására kapott felkérést, melynek meglehetősen szűkös határidőn belül eleget kellett tennie. Egyébként a már említett interjúban Aczél be is vallja, hogy két hónap alatt írta meg a könyvet. Azért is lett ilyen, szerintem. A könyv címe látszólagos semmitmondása ellenére mégiscsak nagyon beszédes. Aczél megírhatta azt, amit elfogultsága, politikai el- és lekötelezettsége, öncenzúrája, szelektív memóriája megírni engedett. És ha figyelembe vesszük azt, amit az Acsádi nevű ügynökről tudni vélünk (érdekes, ebben a könyvben Aczél tagadja, hogy ügynök lett volna – 310. o.), akkor még az is feltételezhető, hogy azt írta meg, amit az állambiztonsági szervek megírni engedtek neki. E könyvből elfogulatlan elemzésre kevéssé kapható, de azért tehetséges, és a lehető legjobban élni kívánó ember képe rajzolódik ki, aki e vágyait teljesítendő megkötötte a maga nem is kompromisszumát, de baráti szerződését a kommunista rendszerrel, melynek nyomán kiélvezhette annak az előnyeit. És ezekről az előnyökről előszeretettel ír Aczél Endre. Persze csak azokról, amelyekről írhatott. Aczél Endre: Amit megírhatok, Alexandra Kiadó 2009
Pap István
----------------------
Aczél tagad, Pomogáts saját magát helyesbíti
Aczél Endre januári nagyváradi látogatása az anyaországi média egy szeletének érdeklődését is felkeltette, annak idején többek között a Magyar Nemzet számolt be a sokakban felháborodást és nemtetszést kiváltó könyvbemutatóról. A napilaphoz elküldött replikájában a publicista határozottan tagadja, hogy besúgó lett volna, ennek bizonyságául hivatkozik a Magyar Köztársaság „egyes fontos, valamint közbizalmi és közvélemény-formáló tisztségeket betöltő személyek ellenőrzésére létrehozott III. sz. bizottsága (közkeletű nevén átvilágítóbizottság) 3.B/XVI-427/2003-10 számú, 2004. január 13-án kelt határozatára, amely megállapította, hogy Aczél Endre a volt BM III/III-as csoportfőnökségénél semmilyen szolgálatot nem teljesített”. Ezen túlmenően Aczél azt is tagadja, hogy Amit megírhatok című kötetének váradi bemutatóján – mint ahogy arról a helyi sajtó beszámolt – nyíltan beszélt volna arról, hogy a Magyar Távirati Iroda pekingi és londoni tudósítójaként rendszeresen írt jelentéseket a kommunista titkosszolgálatnak. „Viszont soha nem tagadtam – Nagyváradon, az ottani közönségnek is elmondtam –, hogy „visszautasíthatatlan” felkérésre, hasonlóan a Nyugaton dolgozó magyarok ezreihez, készítettem politikai elemzéseket a brit bel- vagy külpolitika ilyen-olyan fordulatairól az akkori magyar szerveknek. Csináltam, amihez értettem, mást nem is kértek tőlem. A sors megkímélt attól, hogy „jelentsek” arról, mit mondott a magyar szomszéd, kolléga vagy munkatárs. Ezért nem voltam soha besúgó” – állítja Aczél. A publicista váradi szerepeltetését egyébként akkor Pomogáts Béla irodalomtörténész is helytelenítette, sérelmezve, hogy a Magyar Kultúra Hetéhez köthetően olyan budapesti újságírót hívtak meg, aki büszkén dicsekszik azzal, hogyan szervezte be őt a kommunista Magyarország titkosszolgálata. A Magyar Nemzethez elküldött válaszában viszont Aczél hivatkozik Pomogáts neki küldött e-mailjére, amelyben a Magyar Írószövetség volt elnöke már visszakozik: „Valóban szóvá tettem, egyébként név nélkül, hogy nem tartom igazán szerencsés dolognak, hogy Nagyváradon a hivatalos ünnepség középpontjába az újságírást és nem az irodalmi kultúrát állítják, minthogy a magyar sajtónak saját ünnepe van, a magyar kultúrának pedig ez az egyetlen napja. Minden egyéb információ téves, nem is tudom, hogy jelenhetett meg olyan írás, ami ezeket a kijelentéseket nekem tulajdonítja…”
Holott a jelen lévő váradiak pontosan emlékeznek, mit mondott valójában Aczél és Pomogáts…
(Krónika)
Krónika (Kolozsvár)

Napirenden Strasbourgban a kisebbségi nyelvi jogok
Az Európai Parlament (EP) Kisebbségi Frakcióközi Munkacsoportjának (Intergroup) strasbourgi ülésén, május 24-én a franciaországi regionális és kisebbségi nyelvek használati jogának kérdése került górcső alá. A Kevésbé Használatos Nyelvek Európai Irodájának égisze alatt történő eszmecserére azért került sor, mert a közelmúltban Franciaországban felerősödtek a nyelvi jogi tüntetéseken hangoztatott követelések Bretagne-ban, Korzikában, Occitániában és Elzászban.
Közvetlenül a francia elnökválasztás után azért tűzte napirendre a kérdés megvitatását a Kisebbségi Munkacsoport, mert François Hollande elnökjelöltként beiktatta választási programjába a regionális és kisebbségi nyelvi jogok kérdésének megnyugtató rendezését, és ígéretet tett arra, hogy elnöklése alatt Franciaország ratifikálni fogja a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartáját, elismerve ezáltal a kisebbségi vagy regionális nyelvek beszélőinek nyelvi jogait, illetve ezek használatának jogát.
A Kisebbségi Intergroup következő ülésének meghívottjai Sógor Csaba és Winkler Gyula EP-képviselők, valamint az RMDSZ hazai tisztségviselői lesznek, akik a kisebbségi kérdések iránt elkötelezett EP-s képviselő-kollégák révén a nemzetközi közvélemény figyelmét szeretnék a magyar kisebbségi közösség szempontjából aggasztó fordulatot vett romániai helyzetre terelni.
Szabadság (Kolozsvár)

Temetetlen múlt
Kíváncsi vagyok, milyen fogadtatásra lelne a világ szerencsésebb vidékein az a film, amelynek eredeti forgatókönyve ama történésekre épülne, amelyek az utóbbi napokban zajlottak Nyirő József újratemetése címen. Félek, a dologból csak akkor lenne kasszasiker, ha a mozi valamennyi fontos szerepét a nagy komikus, Sacha Baron Cohen alakítaná. Van ugye egy író, akiről sokszor leírták, hogy életműve jelentékeny, de anélkül, hogy pontosan ki akarnánk jelölni a helyét a huszadik századi magyar próza alkotói közt, hogy mondjuk Tamásihoz méricskélnénk, szóvá kell tenni dicstelen politikai szerepét, kitartását a legvégsőkig Szálasi Ferenc nyilas rendszere mellett. Ama rendszer mellett, amely megölte Radnótit, halálba küldte Karácsony Benőt, hogy csupán néhány további kiváló írókollégát említsek. A mi hősünk a háború után eljutott egészen Madridig, a falangista Franco diktatúrájában élte utolsó éveit. Sokat emlegetett végakarata szerint hamvainak hazai földben kellene nyugodniuk. Több mint érdekes, hogy e testamentumba foglalt óhaj eddig nem volt elég sürgős a tisztelőinek, pedig az utóbbi húsz-huszonkét évben lett volna alkalom a majd hatvan esztendeje elhunyt író földi maradványainak hazahozatalára szülőföldjére. (Igaz, maga a szülőhely a Brassó megyéhez tartozó Székelyzsomboron van, s nem Udvarhelyen.) Csakhogy a politikai szempontok minden mást felülírnak, a Magyar Polgári Párt tiszteletbeli elnöke, a minap ideiglenes államfő, Kövér László házelnök egy fesztív újratemetéssel próbált segíteni barátján, az önkormányzati választásokon Udvarhelyt visszanyerni akaró Szász Jenőn. Milyen különös, épp a temetést politikai eszköznek használók kérik nyomatékosan Nyirő alakjának bírálóitól, hogy válasszák külön a politikusi és az írói szerepét. Ha valóban csak íróként fontos, miért politikusok nyüzsögnek újratemetése körül, miért nem írók, civilek, családtagok? S miért két héttel a választás előtt, holott pár hét múlva, július 18-a, Nyirő születésnapja méltóbb időpont lett volna. Ha már a politikánál tartunk, nem csupán az érdekes, hogy ki, mit mond, hanem ki, miért hallgat. Hallgat például Orbán Viktor, ami érthető is, hiszen Kövérrel szemben ő inkább az Erdélyi Magyar Néppártot preferálja, márpedig az EMNP nem mozdult rá a temetésre, a néppárt informális vezetője, Tőkés László egyenesen „kampánycélokra használt végtisztességről” beszélt, ami Szásszal szembeni viszolyát ismerve érthető. Nem lenne kerek a történet a román hatóságok nélkül. Az, ahogy a zarándokvonatról leparancsolt urnát a székelyek apostolának hamvaival autókat megállítva csomagtartókban keresgéljék, hogy aztán az a szóbeszéd terjedjen el, hogy valójában Szőcs Géza államtitkár táskájában történt meg a nagy hazatérés. Azt is csak kezdő filmrajongók hinnék el, hogy a temetést valóban azért halasztották el, mert a polgármesteri hivatalban nem a megfelelő számmal iktatták az engedélyt. Ha jó lett volna a szám, akkor a közigazgatási bíróság mit vizsgálna? Az is érdekes kommunikációs megoldás, hogy Frunda György „árulja el” az egyik román hírtévében, hogy Bunta Levente polgármester is ellenzi Nyirő újratemetését. Maga Bunta eddig nem mondott ilyet. Persze, lassan már édes mindegy, hogy ki, mit mond, szerintem már Nyirő is inkább visszamenne a békés madridi sírkertbe. A temetés elnapolva, az urna pihen valahol, a kampány dübörög tovább, a film megszakadt.
Szűcs László. Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Megélni a nacionalizmusból
Magyarország és Románia problémái
Ovidiu Nahoi, Adevărul
Semmi kétség, mindkét ország számára rossz hír, hogy Bukarest és Budapest között hirtelen megromlott a viszony annak tulajdoníthatóan, hogy a magyar fél megkísérelte eltemetni a Székelyföld szívében Nyirő József hamvait.
Manapság nekünk, románoknak és magyaroknak több fontos közös ügyünk van annál, semhogy megengedhetnénk magunknak a múlt kísérteteinek életre keltését. Példának okáért, miközben javában zajlottak az összecsapások az újratemetés kapcsán, a két ország a barikádnak egyazon oldalára állt, éppen a román fővárosban, hogy határozott jelzést küldjön Brüsszelnek az Európai Unió többéves költségvetése kapcsán. Az unió nagy befizetőinek szándéka, hogy lefelé húzzák a bizottság mezőgazdasági és kohéziós javaslatait, nekünk ugyanolyan rosszul jön, mint a magyaroknak. De mindenek fölött egyformán érdekeltek vagyunk az euró és az európai projekt fennmaradásában. Lehet, hogy a magyar túlfűtöttek és a román álmodozók másként gondolják, holmi 19. századi nemzeti projektek szellemében, de az európai építmény összeomlása nekünk és szomszédainknak is a poklot jelentené. Márpedig a populizmus és a túlfűtött nacionalizmus a legnagyobb veszély manapság, amely az európai kohézióra leselkedik.
Ilyen körülmények között pedig tényleg nem akadt volna jobb dolguk a magyar hazaiaknak Nyirő József újratemetésénél, miközben tudták, hogy az zavarja nemcsak a román barátaikat, hanem a holokauszt túlélőit is? Természetesen az is igaz, hogy a kilencvenes évek elején a bukaresti kormányzatok igencsak jól megéltek a nacionalizmusból – a veterán Ion Iliescu sokat mesélhetne a fiatalabb Victor Pontának azokból az időkből, amikor saját szavai szerint „szövetkezett az ördöggel”, azaz Vadim Tudorral és Gheorghe Funarral. Azonban ez elégséges ok lenne újramelegíteni az „erdélyi csorbát”?
A baj az, hogy Orbán Viktor határozott és állandó támogatásra számíthatott Bukarestből - egészen pontosan Traian Băsescu és a PDL részéről. A párt képviselői foggal-körömmel védték az Európai Parlamentben a budapesti kormány kilengéseit. A PDL reformista (mások szerint konzervatív) szárnya pedig valósággal csodálja Orbánt az új alkotmányért, az igazságszolgáltatás alárendeléséért és a sajtószabadságot korlátozó médiatörvényért. Egy magyar miniszterelnök, aki rájött, hogy a populizmus és a nacionalizmus biztosítja számára otthon a népszerűséget, és egy román elnök, aktív politikai játékos, aki érdekelt abban, hogy radikális magyar politikai szervezetek támogatásával sakkban tartsa az RMDSZ-t, létrehoztak egy pragmatikus partnerséget, amely most felfedi valódi, európaiatlan természetét. Amennyire jól megértették egymást, annyira nem született a partnerségükből egyetlen fontos – regionális vagy európai – kezdeményezés, amire népeink büszkék lehetnének. A két népnek csak a keserűség jutott.
(Fordította: Sz. L.)
Új Horthy-kultusz Magyarországon
Keno Verseck, Der Spiegel
A magyarországi szélsőjobboldal egyre magabiztosabb: ceremóniákkal, szobrokkal és emléktáblákkal ünnepli az antiszemita kormányzó Horthy Miklóst és a náci korszak egyik íróját. Az új kultusz mögött ott áll Orbán Viktor kormányfő több párttársa is.
Az év elejétől hatályos alkotmány „Magyarország mindenekfelett” stílusban idézi fel rég letűnt idők szellemét: az ezeréves magyar államot, amit István király Szent Koronája testesít meg, a „darabokra szakított nemzet” szellemi és lelki egységét, az egyedülálló magyar nyelv, a magyarság és a nemzeti kultúra védelme iránti kötelességet. Nem egyéb ez, mint a becikkelyezése a két világháború közti időszak szellemének, arra a mintára, ahogyan Horthy Miklós kormányzó létrehozta autoritárius, ultrakonzervatív, nacionalista és revizionista rezsimjét. Ez a szellem éled újjá Orbán Viktor konzervatív kormányfő Magyarországában. Május közepén a délnyugat-magyarországi Kerekiben szobrot állítottak Horthynak – ami újdonság a posztkommunista Magyarországon. Elvégre Horthy Miklós hírhedt antiszemita volt, az első világháború utáni „fehérterror” vezetője, 1944-ben pedig az állam fejeként részben ő volt a felelős négyszázezer zsidó deportálásáért Auschwitzba. Pár nappal a Horthy-szobor felavatása után Bölcskei Gusztáv református püspök Horthy-emléktáblát leplezett le a kelet-magyarországi Debrecen evangélikus kollégiumában. A Budapesttől délnyugatra fekvő Gyömrőn park viseli újabban a kormányzó nevét. Újabb és újabb Horthy-szobrok várnak felállításra, még Budapesten is – abban a városban, amelyet Horthy annak idején utálkozva „judeobolsevista fertőként” emlegetett: októberben lepleznek le a Budai Várban egy életnagyságnál is nagyobb lovas szobrot. Ezért beszél Czene Gábor máris „lopakodó Horthy-kultuszról”. (...)
És nem az egykori régens az egyetlen, akit újabban tisztelet illet az orbáni Magyarországon. A magyar parlament újratemetteti erdélyi szülőföldjén Nyirő Józsefet, az egykor háborús bűnösként körözött, 1953-ban Spanyolországban meghalt nemzetiszocialista írót – nem hivatalos állami szertartással. Nyirő kiemelkedő kultúrideológus volt a Horthy-rezsim, majd a nemzetiszocialista Nyilaskeresztes Párt rémuralma idején, 1944 októbere és 1945 márciusa között, amikor magyar zsidók tízezreit küldték halálmenetre vagy mészárolták le. Erdélyi képviselőként Nyirő is a nyilas parlamentben szolgált, ahonnan 1945 márciusában először Németországba, majd 1950-ben a francói Spanyolországba menekült.
Nyirő újratemetését eredetileg pünkösdvasárnapra tervezték, ám a román kormány betiltotta a ceremóniát. Így Székelyudvarhelyen csupán egy ökumenikus istentiszteleten emlékeztek az íróra. Jelen volt – a szélsőjobboldali Jobbik vezetősége mellett – Magyarország kulturális államtitkára, Szőcs Géza, és vele nem kisebb személyiség, mint maga Kövér László parlamenti elnök, aki formálisan a második számú közméltóság. Kövér úgy viselkedett, mintha az első világháború után Romániához szakadt Erdély ismét Magyarország része lenne. „Civilizálatlannak”, „paranoidnak”, „hisztérikusnak” és „barbárnak” nevezte a román kormányt, amiért megtiltotta a temetést, és bejelentette, hogy így vagy úgy, Nyirőt mindenképpen újratemetik, mégpedig a kijelölt helyen. Kövér következtetése: „Győzelemre rendelt az a nép, amelynek olyan fia van, akinek a hamvaitól is félnek.”
Pár nappal az ünnepség után Szőcs Géza művelődési államtitkár az index.hu hírportálnak elárulta, hogy becsempészték Romániába az urnát a nyilas író hamvaival. Szükség volt „konspirációra”, mivel az urna szállítása „nem volt éppen egyszerű”. Ő maga nem vett részt a csempészakcióban, és nem ismeri az urna pontos helyét sem. De Nyirő temetésére hamarosan sor kerül. A megemlékezésen Szőcs egy nagy utazótáskával mutatkozott, amelyet – miközben a Nyirő emlékét méltató beszédét elmondta – az író portréja alatt helyezett el. Hogy benne volt-e a nyilas író urnája, azt Szőcs „sem megerősíteni, sem tagadni” nem volt hajlandó.
Az új Horthy-kultusz és Nyirő újratemetése része a népi-nacionalista reneszánsznak Magyarországon, miközben évek óta egyre sikeresebb a szélsőjobb, amelyet most Orbán Viktor kormányfő és az ő jobboldali nemzeti-konzervatív pártja, a Fidesz is buzgón támogat. Egyes megfigyelők szabályszerűen rémisztőnek tartják a fejleményeket: „Miért áll a nyilaskeresztesek pártjára a Fidesz, egyáltalán hogy juthattunk ide?”, teszi fel a kérdést Somogyi Zoltán politológus. „Kövérnek és Szőcsnek azonnal le kell mondania, máskülönben az országon rajta marad, hogy a kormánya nácikat támogat.” (...)
A hasonló követelések azonban leperegnek a kormánypártról. A Fidesz egyes vezető politikusai és tisztségviselői talán kellemetlennek érzik a nemzeti-nacionalista kurzust, de ha vannak is kritikus hangok, kívülről a nyomukat sem látni. Orbán pártjában a lojalitás mindenekfölött áll. Ezért van az, hogy a kormányzati tisztviselőkkel készített interjúk rendszerint valóságos remekművei a relativizálásnak. Példa erre Prőhle Gergely, a magyar külügyminisztérium európai ügyekkel megbízott helyettes államtitkára. Ő „megérti”, hogy az Orbán-kormány „egyes politikusainak” retorikája „egyes nyugati fülekben kissé pre-modernnek cseng”, azonban Magyarország mégiscsak egy másik ország volna, és más nyelven is beszél. Prőhle úgyszintén visszautasítja a „polgári-konzervatív kormányzat összemosását” a szélsőjobbal és annak ideológiájával: „Ez a baloldaliak taktikája, amit a világtörténelemből jól ismerünk.”
Az említett baloldaliak egyike Dániel Péter budapesti ügyvéd, a parlamenten kívüli ellenzék képviselője, aki 2008-ban az egyik kezdeményezője volt a szélsőjobboldali, félkatonai Magyar Gárda betiltásának. Azzal vádolja az Orbán-kormányt, hogy – akárcsak Horthy – a revizionista politika megszállottja, és bátorít egyfajta „utalásokra épülő szalon-antiszemitizmust”, amely folyamatosan a „zsidókat és a judeobolsevistákat” teszi felelőssé Magyarország problémáiért. (...)
Nemrégiben a kormány elfogadta az új Nemzeti Alaptantervet (NAT). Mások mellett kötelező olvasmányként előírják a nyilaskeresztes Nyirő József műveit, akárcsak a kortárs és írótárs Wass Albertéit. Utóbbi 1998-ban az Egyesült Államokban halt meg, miután Romániában háborús bűnösként távollétében halálra ítélték. Amikor a tanárszövetségek tiltakoztak a szélsőjobboldali és fasiszta íróknak az alaptantervbe történő felvétele ellen, Hoffman Rózsa oktatási államtitkár röviden azt válaszolta: olyan szerzőkről van szó, akiknek nagy hatásuk volt a maguk korában. „Most az őket megillető helyre kerülnek a tantervben.”
(Fordította: Sz. L.)
Betiltandó-e a gyűlöletbeszéd?
John Paul Stevens, New York Review of Books
A gyűlöletbeszéd a címzettek méltóságába gázol, ezen kívül rombolja a normális együttműködéshez és a termékeny vitához nélkülözhetetlen társadalmi légkört. Kérdés azonban, mit segít, ha betiltják.
„Waldron jól érvel a gyűlöletbeszéd betiltása mellett, de maga sem hiszi, hogy érveinek hatására megmozdulna az amerikai jogalkotás” ? írja John Paul Stevens, az amerikai legfelsőbb bíróság nyugalmazott bírája a New York Review of Booksban, Jeremy Waldron, a neves jogfilozófus legújabbkönyvét ismertetve. A gyűlöletbeszéd kára című könyvében Waldron példákat hoz fel arra, hogy más demokratikus országokban milyen szabályok tiltják a gyűlöletbeszédet, és eltöpreng rajta, beleillenének-e ezek az amerikai jogrendbe. A veterán bíró szerint nem illenének, de más példa is van arra, hogy Amerika nem fogad be olyan jogintézményeket, amelyek másutt a felvilágosultság velejárói, így például nem köti engedélyhez a fegyverviselést. Mindazonáltal fontosnak tartja, hogy az amerikai jogtudomány alaposan vegye fontolóra mindazt, amit a gyűlöletbeszéddel kapcsolatban más országok gyakorlata kínál.
Megfontolandó például Waldronnak az az állítása, hogy Amerika túlzott védelemben részesíti a szólásszabadságot, ezzel csorbát ejt a kisebbségek méltóságán, és az amerikai társadalomban oly fontos befogadó légkört is károsítja. Stevens érdekesnek tartja Waldronnak azt a megállapítását is, hogy a szólásszabadság alkotmányos joga nevében liberális kibicek szokták védelmükbe venni a gyűlöletkeltőt, és sohasem a gyűlöletbeszéd sértettjei. Túlságosan általánosnak találja viszont a gyűlöletbeszéd meghatározását, és megállapítja, hogy nem véletlen: ahogy az obszcén beszédet sem lehet pontosan meghatározni, ez esetben is a jogalkalmazó bölcsességére kell bízni a döntést. Csakhogy ez könnyen megárthat a jogbiztonságnak.
Az amerikai alkotmány egyes számú kiegészítése mindenesetre csak az esetben engedi meg a szólásszabadság korlátozását, ha egyébként erőszakos cselekmények következhetnének be. Márpedig például a híres dán Mohamed-karikatúrák semmiféle erőszakos fenyegetést nem tartalmaztak. Nem úgy az antiszemita uszítás, csakhogy ennek példája Stevens szerint éppen a betiltás ellen szól. Mára ugyanis a nyilvános térből eltűnt az antiszemita uszítás, pedig nem tiltották be. Vagyis az értelmes vita, az igazság megismertetése hatékony lehet. Alkalmasint hatékonyabb, mint a büntetés. (...)
Stevens rokonszenvvel ismerteti Waldron gondolatmenetét azzal kapcsolatban, hogy a társadalomnak meg kell védenie a polgárok méltóságát, de nem esősorban azért, hogy őket ne érje sérelem, hanem mert a társadalom normális működéséhez szükség van arra, hogy a polgárok és a közösségek méltósága biztonságban legyen, s a társadalmi környezet minősége azon is múlik, hogy miként beszélnek egymással a polgárok. Csakhogy – mutat rá Stevenson – ezen az alapon a barátságtalan beszédet is meg kellene tiltani. Stevens egyetért azzal, hogy a társadalomnak meg kell követelnie tagjaitól a civilizált magatartást, és különösen őrködnie kell afelett, hogy a sérülékeny kisebbségek ellen ne terjedhessenek lealacsonyító és kirekesztő rágalmak. De ennek eszközét nem a büntető törvényekben látja, hanem abban, hogy az elismert vezetők következetesen utasítsák el a gyűlölködést.
(metazin.hu) Új Magyar Szó (Bukarest)

A ló farka megmaradt, de hol van a Magyar utca?
Hétutca, Jó napot utca, Szélső utca – állandó és időszakos Kolozsvár-lakók jól ismerik ezeket a beszélő utcaneveket, amelyek a kincses város hangulatának, zamatának részei. A Magyar Napokon arról beszélgettek, hogyan lehet megőrizni a régi neveket, amelyek hivatalosan már megváltoztak.
"Nem értették, mi az, hogy Kövespad"
Civil kötelességünk, hogy következetesen használjuk a régi magyar utcaneveket a köznyelvben és a magyar sajtóban is – erre a következtetésre jutottak a Kolozsvári Magyar Napok keretében szervezett beszélgetés résztvevői. A Használd tudatosan a kolozsvári magyar utcaneveket! címet viselő fórum meghívottja Asztalos Lajos helytörténész volt, akinek magyar-román utcanévjegyzékére támaszkodik ma már minden kiadvány, kezdve a Kincses Kolozsvár Kalendáriumtól a Kolozsvári Magyar Diákszövetség Igen, tessék! térképéig.
Asztalos Lajos felidézte a kilencvenes évek funari korszakában szélmalomharcnak nevezhető törekvéseket, hogy – ha nem is adják vissza – legalább az önkormányzat hozzájáruljon, hogy feltüntessék az utcák régi neveinek lajstromát. A helytörténész tapasztalata szerint azonban alapvető kulturális különbségek akadályozták ezt, például, hogy az utcák eredeti, magyar, „beszélő neveit" a román tanácsosok többsége nem értette – még akkor sem, ha lefordították románra.
„Nem értették, mi az, hogy Kövespad. A Kövespad a Szamos köves teraszait, igazából a völgypadot jelenti. Nagyon régi név, ezt a helyet már akkor így nevezték, amikor még nem is volt beépítve – a kuruc-labanc harcok idejéről már vannak feljegyzések, hogy ezt a Kolozsvár melletti térséget Kövespadként említik. Ehhez képest egyik akkori tanácsos asszony (a Funar pártjából) azzal érvelt ellene, hogy De hiszen miért neveznénk kövesnek, amikor le van aszfaltozva? És átnevezték az utcát Aurel Suciura" – emlékezett vissza Asztalos a sok fura történet egyikére.
"A ló farka a ló farka maradt"
Kuszálik János térképész úgy vélekedett: generációja és a régi kolozsvári magyarok nem tesznek eleget azért, hogy a fiatalok ismerjék a régi utcaneveket. „A ló farka persze a ló farka maradt, de ha valamelyik utcában kell találkozniuk, gyerekeink már a román nevét használják" – mondta, hozzátéve, hogy az Igen, tessék-térképhez hasonló kiadványokra van szükség.
Asztalos Lajos elmondta, a román-magyar utcanévtár online változatát már több, mint tízezren tanulmányozták megjelenése óta, azaz másfél év alatt. „Fontos, hogy tudatosan használjuk ezeket a magyar neveket, és a sajtó feladata, hogy az utcák minden egyes említésekor ugyanezt tegye" – nyomatékosította a szakember, aki szerint egy ország kultúrszintjét is mutatja, hogy mennyire tud szembenézni a történelmi tényekkel.
A kisebbségnek minden látható nyomát eltüntetni – erre már Spanyolországban, Franco idején is volt példa, ott a katalán utcaneveket, cégéreket semmisítették meg.
„Segesvár és Szeben példája optimistává tesz és reményt ad, hogy a többségi nemzet tagjai lassan megnyugodnak, hogy nem akarjuk elrabolni Erdélyt. Akkor visszatérhetnek a múlt emlékei, például az utcanevek is" - mondta Asztalos, aki szerint nyugati mintára az ősi, beszédes utcaneveket műemlékké kell nyilvánítani.
T.Koós Imola
maszol.ro

A Mikó-ügyről tájékoztatta a Szentszéket az RMDSZ elnöke
A Mikó-ügyről és a romániai egyházi ingatlanok visszaállamosításának veszélyéről tájékoztatta a Szentszéket Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke – adta hírül vasárnap a szövetség hírlevele.
Az RMDSZ küldöttsége szeptember 21-22-én Rómában részt vett a Demokratikus Centrumpártok Internacionáléján (CDI). A kereszténydemokrata és centrista alakulatokat tömörítő pártszövetség vezetőit szombat délelőtt Castel Gandolfóban fogadta XVI. Benedek pápa.
Római tartózkodása során Kelemen Hunort magánkihallgatáson fogadta a Vatikánban Gianfranco Ravasi bíboros, a Szentszék Kultúra Tanácsának elnöke. Kelemen Hunor tájékoztatta a bíborost a romániai politikai fejleményekről, hangsúlyozva, hogy a gazdasági válságot követően Romániában társadalmi és erkölcsi válság alakult ki. Példaként a Mikó-ügyet hozta fel.
Az RMDSZ elnöke ismertette a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Gimnázium helyzetét, rámutatva, hogy – az igazságszolgáltatást eszközként használva – Románia ismét államosítani akar egy egyházi ingatlant. A politikus úgy vélekedett, hogy a Mikó-iskolát további hasonló ügyek követhetik, hiszen máris vannak arra utaló jelek, hogy más felekezetek ingatlanjai is hasonló sorsra jutnak. A szövetségi elnök kifejezte meggyőződését, miszerint az erdélyi magyarság, Európa legnagyobb nemzeti kisebbsége nem nézheti tétlenül, hogy ismét elveszítse két évtizedes munkával visszaszerzett jogait és vagyonát.
Ravasi bíboros aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Romániában ilyesmi megtörténhet, hiszen – mint mondta – ez veszélyes precedens lehet. A kihallgatás végén Kelemen Hunor a Mikó-ügy hátteréről készített összefoglalót adott át a Szentszék Kultúra Tanácsa elnökének és irodavezetőjének, az erdélyi származású Kovács Gergelynek.
A kétnapos római tanácskozáson Kelemen Hunor és Vincze Loránt, az RMDSZ nemzetközi kapcsolatokért felelős titkára kétoldalú találkozók keretében a CDI számos tagpártjának vezetőjét tájékoztatta a romániai kisebbségi jogérvényesítés nehézségeiről és a magántulajdon elvét semmibe vevő Mikó-ügyről – tudatja az RMDSZ hírlevele.
MTI; Erdély.ma

Márton Áronra emlékeztek Rómában
2012. október 11-én délután 6 órára zsúfolásig megtelt a római Accademia di Romania díszterme. A Szentszék dikasztériumainak magas rangú képviselői, Szentszékhez akkreditált nagykövetek, nemzetközi szervezetek munkatársai, római kultúrintézmények képviselői, boldoggá avatási ügyek posztulátorai, Rómában szolgálatot teljesítő és élő papok, szeminaristák, nővérek és érdeklődők Márton Áron előtt tisztelegtek az olasz nyelvű emlékest keretében, melyet közösen szervezett Románia Szentszéki Nagykövetsége és a Kultúra Pápai Tanácsa.
Az egybegyűlteket Mihai Bărbulescu, a Román Akadémia igazgatója köszöntötte, majd mons. Kovács Gergely, Márton Áron boldoggá avatási ügyének posztulátora, az est moderátora vette át a szót: „Ma délelőtt a Szentatya ünnepi szentmise keretében nyitotta meg a hit évét, és ideálisan kapcsolódik hozza a ma esti megemlékezés, hiszen utolsó körlevelében Márton Áron így fogalmaz: »Szeretett Híveim, mint főpásztorotok elsősorban a hitet akartam megerősíteni lelketekben, és a hithez való ragaszkodást hagyom rátok örökségül« (1980. május 15.)”.
Románia szentszéki nagykövete, Bogdan Tătaru-Cazaban Márton Áron kimagasló személyiségét méltatta. Elmondta: erdélyi magyar katolikus püspökként mindenki számára példa volt, vallásra vagy nemzetiségre való tekintet nélkül. Idézte Márton Áront: „A hívő embernek Isten gyermekét és saját testvérét kell meglátnia minden embertársában, akkor is, ha másképpen gondolkozik, mint ő, más nyelvet beszél és talán másak a vágyai és célkitűzései”. A szenvedés hosszú útján Márton Áron nem szűnt meg remélni és mindvégig szilárdan állt. A nagykövet arra buzdított, hogy merítsünk abból a lelki gazdagságból, amelyet azoktól tanulhatunk, akik a gonoszt szemtől szembe megtapasztalták.
Gianfranco Ravasi bíboros, a Kultúra Pápai Tanácsának elnöke elmondta, hogy 1971. október 13-án a püspöki szinóduson hallhatta felszólalni az idős püspököt, ahol ő maga szinódusi munkatársként vett részt. Egy olyan világban, ahol folyamatosan nemcsak találkoznak, hanem ütköznek is a kultúrák, eligazítóak Márton Áron szavai: „Vallom és hirdetem, hogy vannak olyan igazságok, amelyeknek alapján igaz embereknek találkozniok kell. Ahogy Erdély földjén a hegyek völgyekkel, a mezők erdőkkel, hófedte bércek a síksággal váltakoznak, éppen úgy váltakoznak a népek Erdély földjén, ahol három nyelven beszélnek és hat-hétféle szertartás szerint imádják Istent, de van a krisztusi evangéliumnak ereje, amely hozzásegít ahhoz, hogy különféle ellentétek összhangba olvadjanak fel és a testvéri együttműködés útját egyengessék”.
Győriványi Gábor, Magyarország szentszéki nagykövete Márton Áron erkölcsi nagyságát kiemelve rámutatott, hogy a nagy püspök minden körülmény között s minden erővel az igazságot kereste és védelmezte. A Márton Áron által 1946-ban megfogalmazott s napjainkra is érvényes szavainak idézésével zárta gondolatait: „A jövő század arculatát az az irányzat fogja alakítani, amely magas erkölcsi igényekkel jön, a hamissággal az igazságot állítja szembe, a gyűlöletet szeretettel igyekszik legyőzni, és a bosszúálló szándékra nagylelkűséggel válaszol”.
Ezután a Cristian Amza által rendezett és olasz felirattal ellátott Márton Áron: püspök a keresztúton című, 30 perces dokumentumfilmet vetítették le. A film nem egyházi felkérésre készült, hanem a román közszolgálati televízió mutatta be ez év júniusában abban a sorozatban, amelyet olyanoknak szenteltek, akik a kommunista diktatúra elnyomásának ellenálltak.
A megemlékezés záró mozzanata, egyben azt szintézisbe foglaló kiemelkedő momentuma Jakubinyi György gyulafehérvári érsek beszéde volt. A közönség nagy érdeklődéssel követte a személyes emlékek felidézésében gazdag tanúságtételt. Márton Áron élő vértanú, aki – bár szabadon bocsátották hatévi börtön után – élete végéig a kereszt hősies, csendes és alázatos hordozója maradt. Soha nem volt hajlandó semmiféle kompromisszumra. „Isten törvényeiben s az egyház ügyeiben alkudozást nem ismerek”, ismételte mindig határozottan. II. János Pál pápa így jellemezte Márton Áront: „Integerrimus Domini famulus nullis parcens laboribus nullisque doloribus” (Az Úr feddhetetlen szolgája, aki nem futamodott meg sem a munkától, sem a szenvedéstől).
Az est végén Kovács Gergely megköszönte mindazok fáradozását, akik lehetővé tették a Márton Áronról való méltó római megemlékezést. Kérésére a jelenlévők közösen imádkoztak a nagy erdélyi magyar püspök boldoggá avatásáért.
Márton Áronról magyar nyelvű szentmisében is megemlékeznek. 2012. október 16-án reggel 8 órától a vatikáni Szent Péter-bazilika altemplomában található Magyarok Nagyasszonya-kápolnában bemutatandó eukarisztikus áldozat főcelebránsa Jakubinyi György gyulafehérvári érsek lesz.
Szabadság (Kolozsvár)

A könyv megmarad
– Bálint Tibor-nap a Marianumban
Derűs nosztalgiával emlékeztek az író barátai és tisztelői szombat délután a Bölcsészettudományi Kar Horea út 31. szám alatti épületében (Marianum) megtartott prózagálán.
Prózaíró gálaestet szervezett a Bálint Tibor Baráti Társaság (BTBT): a rendezvényen az erdélyi irodalom egyik legizgalmasabb személyiségére emlékeztek, aki idén 80. életévét töltötte volna. Egyed Emese, a BTBT elnökének megnyitóbeszédét követően mintegy húsz szerző – André Ferenc, Balázs Imre József, Barcsay Andrea, Bréda François, Egyed Péter, Gondos Mária-Magdolna, Jancsó Miklós, Kántor Lajos, Láng Orsolya, László Noémi, Lászlóffy Csaba, Lőrincz György, Molnár Vilmos, Sántha Attila, Selyem Zsuzsa, Serestély Zalán, Székely Örs, Vida Gábor, Vizi Tünde, valamint levélbeli üzenetben (távollétében más olvasta fel szövegét) Borcsa János – idézte meg a lumpenek szószólóját. Az erdélyi magyar irodalom meghatározó alakjai mellett fiatal tehetségek is bemutatkoztak, nagy meglepetést okozva az irodalombarát közönségnek. Azt, hogy Bálint Tibor munkássága csaknem mindegyik generációra hatással bír, mi sem bizonyítja jobban, minthogy a felolvasók jelentős részét „irodalommal kacérkodó suhancok’’ alkották. Amint az világosan meglátszott, a nagy öregeknek semmi okuk nem lehet aggodalomra, az utánpótlás kétségkívül biztosított. Mindenki a saját stílusán – ki esszében, ki novellában, vagy éppen készülő regényének részletében – fújta le a port az életműről, újra és újra felfedezve azt. Ebből a sok egyéni világ- és Bálint Tibor-élményből állt össze a színvonalas, az író emlékéhez méltó prózamozaik.
A meghitt hangulatú est folyamán szebbnél szebb történetek, anekdoták elevenedtek fel illatos nőkről, gőzölgő húslevesekről és pöttyös nyakkendőkről, arról, ami Bálint Tibor műveiből, de személyiségéből is árad, hogy tudniillik élni lehet is, nem csak muszáj. Az említett nyakkendőket egyébként a szünetben árverésre bocsátotta az író özvegye.
Akinek a Zokogó Majom még mindig egy kolozsvári kocsma, annak éppen itt az ideje, hogy kezébe vegye Bálint Tibor regényeit és novelláit, és kiderítse, miért zokog a majom, miért sántítanak az angyalok, vagy, hogy mitől őrült meg az a bizonyos kakadu. Mert, ahogyan azt Vida Gábor esszéjében hangsúlyozta: „A könyv megmarad”.
RUSU PÉTER 
Szabadság (Kolozsvár)

Novák Csaba Zoltán
PÁRTÉPÍTÉS A Román Kommunista Párt hatalmi szerkezetének kiépítése Maros megyében, 1944-1948
Szinte nulláról kezdték az ország szovjet minta szerint való megszervezését.
A Román Kommunista Párt az 1944. augusztus 23. után kialakult politikai helyzetet arra próbálta felhasználni az első pillanattól kezdve, hogy megszerezze a teljes politikai hatalmat, és hogy az országot egy szovjet mintára megszervezett állammá tegye. A Vörös Hadsereg bevonulása után az addig illegalitásban tevékenykedő kommunisták hozzáfogtak a párt helyi szinten történő megszervezéséhez. A kommunista párt Maros megyei szervezetét teljes mértékben új alapokra kellett helyezni, ugyanis az RKP illegalitásba helyezése folytán a helyi szervezeteket is betiltották, tagjait pedig üldözték a hatóságok. A munkásmozgalmi családból származó B. J. így emlékszik vissza: „a vásárhelyi szervezetet 1922-ben alapították meg. Az alapítók között volt édesapám is. A párt illegalitásba helyezése után az itteni szervezetet is betiltották. A hajdani Kossuth utcában működő munkásház még fennállt egy ideig, mi munkásgyerekek ide jártunk minden vasárnap, aztán a harmincas évek közepén ezt is felszámolták.” A párt a két világháború közötti időszakban nem rendelkezett jól kiépített vidéki szervezetekkel és megfelelő tömegbázissal sem. Vidéken az emberek nem kapcsolódtak be tömegesen a baloldali mozgalomba. Egy 1951-ben készült összeírás a megye 120 vidéki településéből csupán 90 olyan személyt nevez meg, akik 1944. augusztus 23. előtt az RKP szimpatizánsai, vagy illegális tagjai lettek volna. Az ún. illegalista mozgalom jellegzetességeihez tarozik az a tény is, hogy a konkrét akciók szinte teljes mértékben Marosvásárhely területére korlátozódtak.
Vidéki szervezetek elszórtan működtek, általában olyan a megyeközponthoz közel eső falvakban, amelyek lakosságának egy része a városban dolgozott, és nagyon sok esetben valamely karizmatikusabb helyi származású aktivista nevéhez kötődtek.
Csernovics Sámuel, aki nagyon fiatalon került kapcsolatba ezzel a mozgalommal, és aki a későbbi marosvásárhelyi pártiskola előadója lett, így emlékszik vissza: „Az eszmékkel felületesen már gyermekkoromban megismerkedtem. Az utcánkban nagyon sok munkás élt. Ezek közül többen is illegalisták lettek. Komoly mozgalmista volt a Löbl család, Márton és Piri, Gombos Mihály, a Minor család, Nemes Dezső. Ezek mind a mi utcánkban laktak.
Az egyik Minor fiú még a spanyol polgárháborúban is harcolt Franco ellen. Esténként összeültünk az utcánkban és beszélgettünk. Inkább, amolyan tőmondatokban beszéltek, a tudományosság teljes mértékben hiányzott. Jómagam sem ismertem akkor egyetlen ilyen jellegű munkát sem. Ezek az emberek meséltek nekünk a pártról, hogy miért is harcol, milyen célkitűzései vannak. Egyiküknek sem volt tulajdonképpen valamiféle marxista képzettsége.”
A szervezkedés, a kommunista mozgalom felvállalásának komolysága is váltakozott. A magyar közigazgatás visszatérése 1940-ben felszámolta még ezt a szórványosan működő illegalista mozgalmat is. A vásárhelyi illegalisták egy része, pl. Löbl Márton elhagyta a várost, másokat pedig elfogtak és Ákosfalvára szállították.
Az akkor, a pártstatisztikák szerint 338 000 lakossal (46,1% román és 50,8% magyar) rendelkező Maros megyét is megviselte a front átvonulása. A megye területe nagy részének háborús övezetté válása, a front átvonulása utáni zavargások, a súlyos gazdasági helyzet óriási megpróbáltatások elé állították a lakosságot.
A Felső-Maros mentét így mutatja be egy 1944-ből fennmaradt jelentés: „Sáromberke már szinte kihalt, kisszámú nép lakja. Átlag minden tizedik háznak van lakója. Ugyanez vonatkozik Gernyeszegre is. Körtövélyfája már ennél lakottabb. […] Petele pedig teljesen üres. Jelenleg már csak a cigányok járnak be egy-egy rozoga fogattal, hogy elvigyék mindazt, ami a korábbi látogatóknak nem kellett.
Jelenleg Petelén egy pár orosz katona is tartózkodik, akik a szőlőtermés betakarításával foglalatoskodnak. […] A Szászrégenbe vezető úton látni az aknák által megölt falusiak hulláit, amelyeket az asszonyok a helyszínen egész felületesen a földbe ásnak. […] Szászrégen félelmetesen kihalt.” Az 1946 és 1947-ben kicsúcsosodó szárazság csak fokozta az amúgy is válságos gazdasági helyzetet.
A Maros megyei pártszervezés első jelentős, háború utáni lépésére 1944. szeptember 24-28. táján kerülhetett sor és az illegalista mozgalom tagjainak nevéhez fűződött. „Az elvtársak legnagyobb része a Szászrégenben megalakított 503-as munkaszázadhoz volt beosztva, és akik onnan megszöktek, az orosz csapatok szeptember 28-i bevonulása előtt néhány nappal érkeztek haza. A hazajöttek, azonnal megalakították a párt 8 tagból álló Ideiglenes Végrehajtó Bizottságát.” Fontos tényező, hogy erre a lépésre helyi kezdeményezés révén került sor, ugyanis az RKP központi kiküldöttei szeptember végén még nem érkeztek meg a városba. 1944 őszén megalakult a RKP Maros megyei szervezete, amelynek a vezetőségét egy öttagú bizottság jelentette. A bizottság tagjai az eddig illegalitásban levő tagokból került ki, név szerint: Soós József (később polgármester Marosvásárhelyen), Löbl Márton, Szőcs Béla, Nemes Dezső és Lakatos Albert. Ez volt a „fej”.
A „test” megszerzése, kiépítése jelentette ezek után a megyei szervezet egyik legfontosabb feladatát. A párt Maros megyei szervezete egyelőre a Kolozs megyei regionális szervezet hatásköre alá tartozott.
Kezdetben kaotikus állapotok uralkodtak a párt háza táján. „Az elején nem tudták megmondani, hogy ki milyen funkciót tölt be.” Az 1945-ös év folyamán az aktív szervezői munkának köszönhetően megalakultak a párt működését biztosító legfontosabb osztályok, illetve alosztályok, az akkori kifejezéssel élve „reszortok”, amelyek a párt különböző területeken kifejtett tevékenységét szervezték és irányították: propaganda, gazdaság, kultúra stb.
1945-ben első lépésként megalakultak a járási titkárságok, amelyek létrehozták a járási osztályokat is. Az esetek többségében a helybeliek közül kerültek ki a járási vezetők, de ha szükség volt rá, a megyétől is neveztek ki titkárokat. A vidéki szervezetek a megyei központi osztályok hatásköre alá tartoztak, amelyek a megyei Központi Bizottságnak tartoztak felelőséggel, innen kapták a módszertani utasításokat és ide küldték el havi jelentéseiket.
Mint említettem már, a RKP periférikus jelleggel bírt a háború előtt az általunk vizsgált régióban is. Mindez arra kényszerítette az országos vezetőséget és az alapszervezeteket egyaránt, hogy nagyszabású „toborzó” tevékenységbe kezdjenek, megkeressék az utat a megye munkássága, valamint az elég nagyszámú parasztság felé.
A munkásság megszervezése, mozgósítása a szakszervezeteken keresztül történt. A tömegtámogatottság növelését célozta meg a különböző „tömegszervezetek” létrehozása. Ezeknek a szervezeteknek elméletileg a különböző társadalmi csoportok érdekeit kellett képviselniük, gyakorlatilag azonban az RKP szatelitszervezeteivé váltak:
Kommunista Ifjak Szövetsége (KISZ) a fiatalság bevonását célozta meg, a Magyar Népi Szövetség (MNSZ) a magyar ajkú tömegek mozgósításáért felelt, a Hazafias Szövetség a fasisztaellenességre és a hazafiságra építkezett, az Ekésfront a román parasztság mozgósításáért felelt.
A tömegszervezetek kiépítését vidéken ún. „instruktorok” irányították. Ezeknek állandó jelleggel a tömegek között kellett tartózkodniuk, ők feleltek a különböző propagandisztikus tevékenységekért.
Az RKP alapszervezetei vidéki és városi szinten egyaránt az ún. sejtek voltak.
A sejt, mint alapszervezet arra volt hivatott, hogy megfelelő kommunista propagandát fejtsen ki, minél több tagot vigyen be a pártba, megteremtve így az alapot az RKP helyi szintű kiépítéséhez. Egy sejt megszervezéséhez, működéséhez legalább három ember szükségeltetett. A sejt élén a sejt titkára állt, őt segítették a különböző beosztásban tevékenykedő sejttagok.
Az első adatok, amelyek a párt tagságára vonatkoznak, 1945 nyarától jelennek meg. A városokban, üzemekben, falvakon megalakuló első RKP sejtek beküldték jelentéseiket a tagságuk számának alakulásáról. Az igen aktív agitprop akció eredményeként a megyei RKP egy bizonyos létszámnövekedést könyvelhetett el a párttagok soraiban.
Az RKP Maros megyében 1945 végén 2.852 taggal rendelkezett. A háború előtti időszakhoz viszonyítva ez mindenképp biztató előjel volt. A megye összlakosságát nézve azonban még mindig elenyésző volt a párttagok száma, 0,95%.
Az 1946-os év politikai eseményei, a nemzetközi helyzet alakulása, a baloldali blokk létrehozása, a választások „megnyerése” növelhették valamelyest a vizsgált térségben is az RKP presztízsét, ugyanis a párttagok száma majdnem megháromszorozódott. 1946 végén a pártstatisztikák szerint az RKP-nak Maros megyében 6.593 tagja volt.
A párt minden jelentkezőt szinte feltételek nélkül, tárt karokkal fogadott, csupán azoknak kellett igazoló önéletrajzot írniuk, akik nem voltak munkás- vagy parasztszármazásúak.
Az igazi áttörést az RKP számára az 1947-es és az 1948-as év hozta meg.
A történelmi pártok lefejezése, a király elűzése, majd a teljes politikai hatalom megszerzése új lehetőségeket biztosított az RKP számára. „A járásban a politikai helyzet általunk van irányítva, a rémhíreket párttagjainkon keresztül hamar visszaverjük, mert nem egységesek és az utóbbi időben nagyon kis mértékben nyilvánulnak meg” – jelentik a nyárádszeredai járásból 1947-ben.
Megyénkben is növekedett a párttagok száma, amely 1947 végére elérte a 9.267-et (3,08%). 1948-ban az RKP és a Szociáldemokrata Párt egyesítése az ily módon megszületett Román Munkáspárt tagjainak száma országos szinten egy millió fölé nőtt.
Ez a folyamat az eredményezte, hogy 1948 végére a párttagok száma Maros megyében is 12.474-re (3,81%) emelkedett. Ez már komoly tömegbázist jelentett. Az RKP-nak a megye minden vidékén volt már kiépítve szervezete, amelyek biztosították a tagság számának állandó növekedését.
A marxi és lenini tanítások alapján a kommunista pártoknak, mint „élcsapatoknak” az a feladatuk, hogy megszervezzék a munkásosztályt, amelynek az uralma jelentené a kommunizmus felé vezető út első szakaszát. A kommunista propaganda tehát elsősorban a megye munkásságát célozta meg.
Ezt a célt szolgálták az üzemekben, gyárakban létrehozott sejtek és nem utolsó sorban a szakszervezetek fölötti irányítás megszerzése. A megye, főleg Marosvásárhely munkássága csatlakozott első ízben az RKP-hoz. 1945-ben a párttagok 55%-a volt munkás. Ez az 50% körüli arány fennmaradt egészen 1948-ig.
A munkásszármazású párttagok közel 50%-át minden esetben a marosvásárhelyi munkások adták. A munkások másik hányada azokból a járásokból került ki, amelyek rendelkeztek valamiféle ipari egységgel. Itt elsősorban a Maros menti fafeldolgozó egységeket, pl. Maroshévízt, vagy a városokat, mint pl. Szászrégent kell megemlítenünk.
Ami a Maros megyei RKP etnikai összetételét illeti, a lakosság sajátos etnikai megoszlása miatt az országos átlagtól eltérő számadatokkal találkozunk. A kezdeti időszakban a kisebbségiek – magyarok, zsidók – viszonylag nagy számban képviseltették magukat az RKP soraiban. Az országos viszonylatban kisebbségben, de megyei szinten még többségben levő magyarsága adta 1945-ben és 1946-ban a Maros megyei RKP tagságának több mint 80%-át: 1945-ben 85,49%, 1946-ban 83,02%. Ezek az arányok mindenképp eltérnek a megye etnikai arculatától: 50,8% magyar, 46% román. (az RKP nemzetiségi összetételének alakulásáról lásd Novák korábbi cikkét – szerk. megj.)
Összegzésként elmondhatjuk, hogy 1944. augusztus 23. után, akárcsak az egész országban, Maros megyében is teljesen új alapokra kellett helyezni a Román Kommunista Pártot. A megyei RKP erőteljes központi támogatottsággal és igencsak szívós propagandamunkával hozzálátott tagjai számának növeléséhez ami, mint legitimációs eszköz elengedhetetlen volt a teljes politikai hatalom birtoklásához. Ez a két világháború közötti időszak illegalistáinak és szimpatizánsainak számából kiindulva igencsak nehéz feladatnak tűnt. A Maros megyei RKP útja a néhány tagot számláló, periférikus párttól a több ezer tagot magának mondható tömegpártig mégis viszonylag rövid időszak volt, mindössze négy év.
A sajátos kül- és belpolitikai viszonyok következtében a Maros megyei RKP, amely a két világháború között csupán néhány tucat taggal rendelkezett, 1945 végén már több mint 2000 tagot számlált. 1948 végén a Román Munkáspárt név alatt egyesült RKP és Szociáldemokrata Párt 12.474 tagot mondhatott a magáénak.
Ez egy szokatlanul gyors folyamat, amelyben óriási szerepet játszott a második világháború utáni kül- és belpolitikai helyzet: a fasizmus szörnyűségei, a szovjetek jelenléte, a vasfüggöny megjelenése, a baloldali propaganda hatása stb.
A párt társadalmi összetétele, néhol kisebb eltérésekkel, megfelelt az országos átlagnak. A párt tömegbázisának alapját kezdetben a városi munkásság adta, idővel aztán megnövekedett a parasztság aránya.
Ez a két társadalmi csoport jelentette az RKP tömegbázisának több mint 80%-át. A Maros megyei RKP soraiban is megtaláljuk az értelmiségieket és a hivatalnokokat, számuk fokozatosan növekedett a párt hatalmának kiteljesedésével.
Amint az adatokból is kitűnik, az RKP tagságának jelentős többségét ebből az időszakból a megye magyar ajkú lakossága adta. Az első három évben a megyében a kb. 51%-ot kitevő magyarság és a zsidók túlsúlyban képviseltették magukat. Ezek az adatok megcáfolják azokat az állításokat, miszerint a párt kiépítése helyi szinten egyedül a román államot terhelné.
A pártstatisztikák alakulása az ellenkezőjét bizonyítja. Másrészt ugyancsak alaptalan kizárólag az itt élő kisebbségiek számlájára írni mindezt. A pártstatisztikákban 1947-1948-ban megmutatkozó nagy arányú változások – az arányok 1948-ra viszonylag kiegyensúlyozódtak – már cáfolják ezt. Megyei szinten a magyarság még mindig valamivel nagyobb arányban volt jelen a pártban, de Vásárhely szinten a románokról mondható el ugyanez.
Novák Csaba Zoltán
1975-ben születetett Nyárádszeredában. Középiskolai tanulmányait a székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanítóképzőben végezte. 2002-ben történelem szakos oklevelet szerzett, majd 2002-2003 között mesteri képzésen vett részt a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen.
2004-től doktori tanulmányokat folytat a Román Akadémia Nicolae Iorga Történettudományi Intézetében Bukarestben. Jelenleg a Román Akadémia Gheorghe Şincai Társadalomtudományi Kutatóintézet munkatársa Marosvásárhelyen. Kutatási területe: nemzetiségpolitika Romániában a 20. sz. második felében, román-magyar kapcsolatok, Kelet-Európa története, baloldaliság, rendszerváltás 1989.
Transindex.ro

Pert nyert Brassai Attila a MOGYE vezetősége ellen
Brassai, aki egyben a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) elnöke is, azok után fordult a Maros megyei törvényszékhez, miután a MOGYE volt rektora, Constantin Copotoiu ez év március 19-én hozott 177-es határozatában írásbeli megrovásban részesítette, mivel véleménye szerint megsértette „az akadémiai közösség lojalitási szabályait”.
Pert nyert Brassai Attila, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) professzora (képünkön) az intézmény vezetősége ellen. Brassai, aki egyben a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) elnöke is, azok után fordult a Maros megyei törvényszékhez, miután a MOGYE volt rektora, Constantin Copotoiu ez év március 19-én hozott 177-es határozatában írásbeli megrovásban részesítette, mivel véleménye szerint megsértette „az akadémiai közösség lojalitási szabályait”.
A magyar orvosprofesszor az Európai Parlament meghívásának eleget téve, Strasbourgban ismertette az egyetemi szenátus román tagjai által jóváhagyott charta, tanügyi törvényt sértő rendelkezéseit. Brassai bemutatta azokat a kifogásokat, amelyeket a Boc-kormány tanügyminisztere, Daniel Funeriu 2011. december 16-i átiratában megfogalmazott, indítványozva a kisebbségi oktatás kiterjesztésére vonatkozó előírásoknak a chartában való rögzítését.
Mint ismeretes, a másik két multikulturálisként meghatározott egyetem, a kolozsvári Babeş–Bolyai és a marosvásárhelyi művészeti minden további nélkül belefoglalta a saját alapszabályába a 2011. évi 1-es tanügyi törvény 135-ik szakaszának a kisebbségi oktatás bővítésére vonatkozó rendelkezéseit. Miután Brassai Attila az európai fórumok elé tárta a MOGYE szenátusának sajátos törvényértelmezését, az egyetem vezetősége megtorló intézkedéseket hozott ellene.
Az öt tárgyalás után megszületett ítélet az első olyan törvényszéki döntésnek számít, amelyben a marosvásárhelyi taláros testületek előtt pervesztes a MOGYE vezetősége. Az egyetem eddig valamennyi etnikai színezetű perét megnyerte, többek között a román kormánnyal szemben is. A megyei törvényszék ezúttal elfogadta az oktató panaszát és érvénytelenítette az ellene szóló fegyelmi határozatot.
A Brassai jogi képviseletét ellátó Kincses Előd ügyvéd véleménye szerint sokat nyomhatott a latban az, hogy az EP Kisebbségi Munkacsoportjának társelnökei, François Alfonsi és Gál Kinga átiratban kifogásolták a marosvásárhelyi egyetem magyar kisebbségellenes gyakorlatát és felhívták a figyelmet az európai értékek tiszteletben tartásának fontosságára.
Kérdésünkre, hogy a nyertes csata után számít-e a háború folytatására, Brassai Attila igennel válaszolt. „Lehet, hogy a törvényszéki ítélet nyomán az új rektor kénytelen eltörölni a megrovást, ám ez még nem ad okot túlságos derűlátásra. Nem igaz, hogy az egyetemen nem változott valamelyest a hangulat, de meggyőződésem szerint a régi reflexek még mindig működnek és a számlák törlesztése folyik” – fejtette ki a Krónikának a BKB elnöke, aki szerint a MOGYE-vezetők
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Brassai Attila professzor sikeres munkajogi pere
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem akkori rektora, prof. dr. Constantin Copotoiu 2012.03.19-i 177-es határozatával írásbeli megrovásban részesítette dr. Brassai Attila professzort, mivel állítólag megsértette "az akadémiai közösség lojalitási szabályait" azzal, hogy az Európai Parlament meghívásának eleget téve Strasbourgban ismertette az egyetemi szenátus román tagjai által jóváhagyott Charta tanügyi törvényt sértő rendelkezéseit. A professzor bemutatta azokat a kifogásokat, amelyeket a Boc-kormány tanügyminisztere, Daniel Funeriu 2011. december 16-i átiratában megfogalmazott, indítványozva a kisebbségi oktatás kiterjesztésére vonatkozó előírásoknak a Chartában való rögzítését. A másik két multikulturálisként meghatározott egyetem, a kolozsvári Babes-Bolyai és a marosvásárhelyi Művészeti minden további nélkül belefoglalta a saját Chartájába a 2011. évi 1-es tanügyi törvény 135. szakaszának a kisebbségi oktatás bővítésére vonatkozó rendelkezéseit. Ezt a MOGYE kétharmados román többségű szenátusa a mai napig nem tette meg, de a Ponta-kormány ennek ellenére 2012. június 21- én jóváhagyta a törvénysértő Chartát.
Brassai professzor a Maros megyei Törvényszéken megtámadta a fegyelmi határozatot és öt tárgyalás után megszületett az első olyan ítélet, amelyben a marosvásárhelyi bíróság előtt pervesztes lett a MOGYE vezetősége, akik eddig a román kormánnyal szemben is sorra nyerték meg peres ügyeiket. A megyei törvényszék a professzor panaszát elfogadta és érvénytelenítette a fegyelmi határozatot. A jogi képviseletet ellátó dr. Kincses Előd ügyvéd véleménye szerint sokat nyomhatott a latban az, hogy az EP Kisebbségi Munkacsoportjának társelnökei, Francois Alfonsi és Gál Kinga átiratban kifogásolták a MOGYE magyar kisebbségellenes gyakorlatát és felhívták a figyelmet az európai értékek tiszteletben tartásának fontosságára.
Népújság (Marosvásárhely)

Hírsaláta
AZ INTERNET VILÁGÁT IS ELÉRTE A ROMÁNOSÍTÁS. A kolozsvári magyar konzulátus 2013. február 11-én vette észre, eltűnt Kolozsvár magyar neve a Facebook helységnévlistájáról, így a magyar nyelvű felhasználói felületen sem lehet magyarul kiírni lakhelyként, születési helyként vagy átutazási területet jelölő városnévként. Hétfőig magyarul jelent meg Kolozsvár, most csak Cluj-Napoca szerepel. Ez olyan – írja a konzulátus –, mintha visszarepültünk volna az időben a 80-as évek végére, amikor Romániában nem lehetett, nem szabadott leírni az erdélyi városok magyar nevét!
MAGYARUL IS MEGJELENIK A KOMMUNISTA ELLENÁLLÁS HŐSEIRŐL SZÓLÓ FOLYÓIRAT. A marosvásárhelyi kultúrpalota Tükörtermében mutatták be A kommunista ellenállás hősei című folyóirat első számát. A kiadvány a Maros Megyei Tanács és a Transilvania Grup Business Kft. (Zi de zi napilap) együttműködésében, a volt politikai foglyok egyesületének támogatásával jött létre. A terv szerint az ingyenesen terjesztett folyóiratnak összesen hat kiadása lesz, havonta egy, kiadásonként 2000 példányban, összesen több mint 40 ezer lej értékben. A folyóirat következő számait magyarul is kiadják – nyilatkozta Ciprian Dobre, a megyei tanács elnöke, hiszen az ellenállásban és az áldozatvállalásban nem volt különbség. (Hírkereső) PONTA PÁRIZSRA SZÁMÍT. Victor Ponta kormányfő szerdán bejelentette, jövő héten Párizsba utazik, hogy Francois Hollande államelnökkel és Jean-Marc Ayrault kormányfővel tárgyaljon Románia schengeni övezethez való csatlakozásáról. (Mediafax) RÁCS MÖGÖTT EGY LEGFŐBB BÍRÓ. A Legfelsőbb Ítélő és Semmítőszék jogerősen négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte egy korrupcióval vádolt korábbi tagját, Maria David bírót. A Mediafax hírügynökség jelentése szerint a másodfokon ítélkező öttagú bírói testület befolyással való üzérkedés miatt ítélte el a korábbi kollégát. A korrupcióellenes ügyészség által összeállított vádirat szerint a bíró 2009-ben 200 ezer euró csúszópénzt fogadott el egy üzletembertől, akinek azt ígérte, közbenjár egy számára kedvező ítélet kieszközléséért. Maria Davidot 2012 februárjában csúszópénz elfogadásakor tetten érték a nyomozók. A bíró előzetes letartóztatásban várta az ítéletet. A TERVEZETTNÉL NAGYOBB AZ INFLÁCIÓ. Januárban 1,34 százalékkal nőtt az előző hónaphoz képest az infláció Romániában – közölte az országos statisztikai intézet. Az élelmiszerek 1,2, az ipari cikkek 2 százalékkal drágultak, míg a szolgáltatások 0,2 százalékkal kevesebbe kerültek januárban, mint decemberben. A tavalyi év januárjához képest a fogyasztói árindex 5,97 százalékkal nőtt. A román központi bank az év első felében 5–6 százalékos inflációval számol, amely az év második felében várhatóan mérséklődni fog. Az idei évre a központi bank 3,5 százalékos célinflációt jelölt ki, 2014-re 3,2 százalékot. Tavaly az éves infláció 4,95 százalék volt Romániában, ami meghaladta a központi bank előrejelzését.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Kinek jó a zászló- meg a nyelvháború?
A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából tartott sajtótájékoztatóján Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke arról szólt, hogy Ceauşescu, a kommunista zsarnok is úgymond nagyvonalúbb volt a magyarokkal, mint Victor Ponta jelenlegi miniszterelnök, mert uralma idején bizonyos autonómiát tett lehetővé a magyaroknak – lásd a döntő magyar többségű Hargita és Kovászna, meg a majdnem ötven százalékban magyarlakta Maros megye kialakítása –, miközben a mostani bukaresti hatalom Székelyföld létét sem hajlandó elismerni, és mereven elzárkózik a székelyföldi tartomány létrehozásától.
Az Európa Parlamenti képviselő a kommunista rendszer bukása utáni visszarendeződés aggasztó megnyilvánulásaként értékelte az országban ismét fölerősödő magyarellenességet. Ebbe illeszkedik a nemzeti jelképek, a székely zászló kitűzésének tiltása, a kommunista idők belügyekbe való be nem avatkozási jelszavának elővétele, a marosvásárhelyi orvosin kialakított törvénytelen, magyarellenes helyzet fenntartása, Wass Albertnek és Nyírő Józsefnek a művelődési örökségünkből való kitiltása.
Victor Ponta válaszként úgy vélte, Tőkés László az elmúlt húsz évben Románia ellenségeinek érdekeit képviselte, horthysta nyelvezetet használ. Majd elővette a hatalom által hagyományosan használt kinyilatkozást: a romániai magyarság ugyanazokkal a jogokkal rendelkezik, mint a többségi lakosság.
A miniszterelnök szerint tehát, aki kiáll a nemzeti kisebbségek, így a romániai magyar kisebbség – nemzetközi fórumok által előírt – Románia által is aláírt, de be nem tartott jogainak tiszteletben tartásáért, érvényesítéséért, az az ország ellenségeinek érdekeit képviseli, az horthysta nyelvezetet használ.
A jelek szerint a miniszterelnök nem tudja, mit beszél. Kik az ország ellenségei? A magyar kisebbség? Azok, akik előírták a nemzeti kisebbségek jogainak tiszteletben tartását? Azok, akiknek e jogok be- és tiszteletben tartása az érdeke? És ha igen, akkor ez miért horthysta nyelvezet? Egyáltalán, mi a horthysta nyelvezet? A kisebbségek jogainak védelmében beszélni? És mi az a horthysta?
Amúgy mellékesen, a sokat mocskolt Horthynak nem volt pártja, kormányzása, az ún. horthyzmus idején, 1944. március 19-ig, a német megszállás kezdetéig, a magyar országgyűlésben a szociáldemokrata, a kisgazdapárt képviselői is részt vettek, miközben a szélsőséges jobboldali Imrédy pártja, nemkülönben Szálasi nyilas pártja be volt tiltva, vezetőik börtönben ültek. Továbbá a bankjegyek értékét minden nemzetiség nyelvén feltüntették – így románul is, a tízpengősön például ez állt: zece penghei –, Észak-Erdélyben minden iskolában, így Székelyföldön is, kötelező volt a román nyelv tanítása.
A magyarellenes hangulat szítása azonban ezzel nem ért véget. Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester a magyar nyelv ismeretét is feltételként szabta meg a városi főépítészi tisztség betöltésére kiírt versenyvizsgán. Miután az Országos Diszkriminációellenes Tanács emiatt megbírságolta, a polgármester kijelentette, márpedig a magyar nyelv ismerete Csíkszeredában kötelező. Aki a város adófizetőinek pénzéből akar megélni, annak föltétlenül ismernie kell a magyar nyelvet.
A hatalom egyik képviselője, Mircea Duşa védelmi miniszter nem volt rest a polgármester szavaira utalva nyomban kijelenteni: az efféle gyalázkodások egymás ellen uszítják a románokat és a magyarokat Hargita megyében, szavai pedig Hitler korát idézi.
Úgy tűnik, Duşa miniszter sincs tisztában azzal, mi volt a jellemző arra a korra. Vagy szerinte talán a náci birodalom vezetői a kisebbségek jogainak, nyelvének tiszteletben tartásával fenyegették a birodalom kisebbségeit? Netán ezek a kisebbségek – az alsó-sziléziai és pomerániai lengyelek, a luzsicai szorbok, a schleswigi dánok, a holsteini észak-frízek – a Gestapo ügynökeinek üldözése közben nyelvük használatának elismeréséért kardoskodtak? Majd Ausztria bekebelezése után a szlovének, az őrvidéki horvátok és magyarok is? Vagy a náci gyűjtőtáborokba hurcoltak?
De Crin Antonescu, a szenátus elnöke sem maradt ki a játékból. Mint mondta, nem ért egyet azzal, és abszurdnak tartja, hogy valakit egy olyan nyelv – esetünkben a magyar – elsajátítására kényszerítsenek, amelyik nem hivatalos nyelve a román államnak. Katalóniát említette példaként, ahol hivatalos nyelv ugyan a katalán, de nem kell kötelezően ismernie minden állampolgárnak.
Tisztázzuk, mert ennek a csúsztatásnak nem sok értelme van. Katalóniában valóban hivatalos a katalán. Tegyük hozzá a Baleári-szigeteken és Valencia északi részén is, ahol ugyancsak katalánok élnek. Persze a spanyol is. Hasonló a helyzet Spanyolország többi, ún. történelmi nemzetiség által lakott tartományában is. Így Galiciában hivatalos a galego, Baszkföldön a baszk. De az asztúrok is azon vannak, hogy tartományukban, Asztúriában az ő nyelvük is hivatalos legyen. És ezért küzdenek is.
Természetesen e tartományokon kívül ezek a nyelvek nem hivatalosak. De például Katalóniában a katalán ismerete igenis kötelező. Minden köztisztviselő, a lakossággal kapcsolatban levő személy számára. A katalán nyelv ugyanis lassan morzsolódott, ezért védelmében határozott fellépésre volt szükség. A helyi parlament húsz évvel ezelőtt hozott törvénye a katalán iskolákon kívül kötelezővé tette a katalán oktatását minden egyes katalóniai iskolában. Tehát a spanyol nyelvűekben is. Ezt az egyház és a spanyol iskolák vezetői sérelmezték, el akarták hárítani, de nem sikerült. Az akkori miniszterelnök, a szocialista munkáspárti Felipe Gonzalez a lehető legtermészetesebbnek tartotta a törvény alkalmazását. Mint mondta, ugyan hol legyen kötelező mindenki számára a katalán elsajátítása, ha nem Katalóniában?
Franco idején a spanyol alkotmány előírta, Spanyolország egységes nemzetállam. Halála után, a Franco-féle fasiszta rendszer bukása után, az alkotmányozó országgyűlés, a Katalóniában, Baszkföldön, Andalúziában tartott százezres, területi önkormányzatokat követelő tüntetések hatására, az új alkotmányból kihagyta a délibábos nemzetállam fogalmát, és elismerte a történelmi tartományok önkormányzati közösséggé szerveződésének jogát, a történelmi kisebbségek által lakott tartományokban ezek nyelvének hivatalosságát. Külön fejezet tárgyalja a alkotmány a területi önkormányzatok hatáskörét, illetékességét. A tartományi parlamentek ezt további törvényekkel egészítették ki. Köztük a hivatalos tartományi nyelv használatára, kiterjesztésére vonatkozókkal.
Spanyolországban ma csupán az egykor hatalmat gyakorló, a helyi önkormányzatokból is kihullt fasiszta párt, a Falange múltba révedő hívei kergetik az egységes nemzetállam délibábját, igyekeznek felvonulásokat, gyűléseket tartani, éneklik fennhangon a fasiszta himnuszt, a fasiszta indulókat, s hellyel-közzel fütykösökkel felszerelkezve, tömegverekedés kierőszakolását is megkísérlik. Egyszóval így akarják Spanyolország egységét, mint mondják, a szeparatizmusok ellenében megvédeni.
Ezek fényében ismét és még mindig napnál világosabb, mire jó az egységes nemzetállam, a zászlók, köztük a székely, az egyetlen, „fölszentelt” hivatalos nyelv körüli balhé, ki az ország ellensége és így tovább. És hogy mindez milyen pompásan illeszkedik a kisebbségek, köztük a legnagyobb, a magyar kisebbség sunyi vagy kevésbé sunyi módon való felszámolásának keretébe. Persze mindez a XXI. században, az Európai Unióban.
ASZTALOS LAJOS
Szabadság (Kolozsvár),

Feldühítette az EPP-t Reding Magyarország elleni hadjárata
Címlapján hozza az uniós ügyekkel foglalkozó European Voice című hetilap, hogy Viviane Reding alapjogi, igazságügyi és állampolgárságért felelős uniós biztos a jelenlegi magyar kormánnyal szemben tanúsított „agresszív” hozzáállása miatt vitába keveredett az Európai Néppárttal, amelynek maga is tagja.
A lap úgy értékeli, a párt EP-képviselőcsoportjának vezetője, Joseph Daul ellentámadást indított, mert úgy véli, Reding stábja „titkos tájékoztatást” folytat Orbán Viktor kormánya ellen. Dault az internetes Új Magyar Szó két cikke dühítette fel, amelyekben a kolozsvári portál Redinghez közel álló forrásokra hivatkozva arról cikkezett, hogy az Európai Néppárt a Fidesz kizárását fontolgatja, valamint, hogy José Manuel Barroso, a bizottság elnöke már eldöntötte, hogy a magyar alaptörvény módosítása „nem elfogadható”, és ebben Angela Merkel német kancellár támogatását is bírja.
A lap emlékeztet, hogy a kolozsvári portálnak címzett levelében Daul tagadta a cikkek állításait. Daul irodája utánajárt, hogy a maszol.ro által idézett vacsorán, amelyen állítólag a Fidesz sorsáról esett szó, Reding stábjából csak maga a biztos és kabinetfőnöke, Martin Selmayr vett részt. A lap Reding hivatalánál is érdeklődött, hogy ők állnak-e a tájékoztatás hátterében, de ott nem óhajtottak kommentárt fűzni a történtekhez. A cikk ismerteti, hogy a maszol.ro állításait Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke is tagadta.
A European Voice írása szerint az incidens megerősítette „némelyek aggodalmát a bizottságban”, miszerint Reding elferdíti vagy legalábbis nem megfelelően tükrözi a biztosi kollégiumon belül Magyarországról kialakult „véleményegyensúlyt”.
Az írás idézi Schöpflin György fideszes EP-képviselőt, aki szerint Reding célja az, hogy alapot teremtsen a bizottság számára egy olyan eszköz létrehozására, amellyel a brüsszeli testület „megfegyelmezheti” a tagállamokat, ehhez viszont Schöpflin szerint Redingnek el kellene szigetelnie a Fideszt az Európai Néppártban, ami viszont a szélsőjobb malmára hajthatja a vizet.
Az írás arra is kitér, hogy Reding a francia jobboldalt is feldühítette, amikor 2010-ben kifogásolta, hogy a jobboldali Nicolas Sarkozy vezette Franciaország romákat toloncol haza, majd a szocialista François Hollande győzelmekor azt írta a Twitteren, hogy Franciaországba végre visszatért az igazság.
Szabadság (Kolozsvár)

Izsák: a román kormány régiósítási terve Ceausescu telepítés-politikájára épül!
Románia kormánya egy szakértői bizottságot hozott létre a kormány korábban közzétett közigazgatási céljainak tudományos alátámasztására. (Consiliul Consultativ pentru Regionalizare, rövidítve CONREG). A jelentés említést sem tesz Románia azon nemzetközi kötelezettségvállalásairól, amelyeket mindenképpen figyelembe kell venni a régióhatárok kialakításánál, viszont ezekkel ellentétes elveket, célokat fogalmaz meg, azt sugallva például, hogy a kisebbségek nyelvi, kulturális sajátosságai a kevert népességű településeken lehetnek a fejlődés előmozdítói. A jelentéshez mellékelt térképek lényegében a Ceausescu rendszer telepítéspolitikáját tükrözik A térkép feletti felirat magyarul: „A vándorlási áramlatok térképei, mint a 2013-as régiósítás magalapozói”.
A csatolt térkép a 2002 népszámlálás alapján készült. A nyilak kiindulási pontja a költöző állampolgárok születési helyét, a nyíl hegye az állandó lakhelyet jelöli. A Ceuasescu rendszer a gazdaságfejlesztést teljes mértékben a nemzetiségi arányok megváltoztatásának rendelte alá. A CONREG jelentés térképe nagyon jól tükrözi ezt. Moldvából tömegesen telepítették be a román lakosságot Brassóba, ahol az ötvenes évektől kiemelt nagyberuházások biztosították a betelepedők munkahelyét. A helyi, őshonos székely-magyar lakosság a Székelyföldre telepített üzemekben nem kapott munkát, őket arra kényszerítették, hogy Brassóban keressék a boldogulást. Brassó megyéből pedig folyamatos ma is a románok betelepítése Székelyföldre. Ennek eredményeként Sepsiszentgyörgy hatvanezer lakosából a román nemzetiségűek száma ma eléri a 20.000-et!
A CONREG jelentés a Ceausescu korszak migrációs folyamatait – hamisan – természetesként kezeli, és a közigazgatást úgy akarja átalakítani, hogy az új közigazgatási rendszer továbbra is a népességkeveredést szolgálja.
Állításuk szerint egy régió annál működőképesebb, minél intenzívebb az őt alkotó megyék között a népességvándorlás. „Paradox módon” ennek a követelménynek annál kevésbé tud megfelelni egy régió minél homogénebb kulturális szempontból.[1] A kisebb történelmi régiók lecserélése nagyobb közigazgatási régiókkal kulturálisan heterogénebb közigazgatási régiókat fog eredményezni, de növekedni fog a működésük hatékonysága. Olyan ez, mintha a gazdasági-társadalmi hatékonyság növekedését a terület kulturális homogenitásának csökkentésével fizetnénk meg. A kisebb történelmi-kulturális területek kiterjesztésének (?) másik következménye a fejlesztési régiók kulturális sokszínűségének megnövekedése lesz[2].- áll a jelentésben.
A második térképen a CONREG jelentés migrációs térképét helyeztük rá a Középrégió nemzetiségi összetételének térképére, amely azok számára is illusztrálja a román kormány valódi szándékát, akik nem rendelkeznek helyismerettel.
Dél-Tirol németajkú közössége, a katalánok, a baszkok, és mi székelyek egyformán felismerjük a Mussolini, Franco, Ceausescu féle bolsevik-fasiszta asszimilációs politika frazeológiáját, bármilyen európai vagy tudományos álcát használ, mint például a Ponta kormány szakértői bizottsága. Románia kormánya a március tizedikén, Marosvásárhelyen tüntető harmincezer állampolgár beadványát, amely a tervezett közigazgatási átalakítás ellen is tiltakozott, és meghallgatást kért, több mint két hónap után is válasz nélkül hagyja. Victor Ponta miniszterelnök párbeszédet ígért az európai fórumok előtt, de lényegében elutasítja azt. Románia nemzetközi kötelezettségvállalásainak betartását ígérte, valójában azok megszegésére készül.
Közösségünknek nagyon határozottan kell fellépnie Románia kormányának tervezett közigazgatási átalakítása ellen. Ha nem változtatnak rajta, akkor az alkotmánymódosítást akkor sem szabad megszavazni, ha az engedményeket is tartalmazna. Minden erdélyi magyarnak el kell mennie az alkotmánymódosító népszavazásra és nemmel kell szavaznia. Ha ezek ellenére a többségi erőszak Székelyföldet a román többségű Középrégióba akarja belekényszeríteni, akkor a polgári engedetlenség eszközeihez kell folyamodnunk. Támaszkodva a nagyvilág magyarságára, a demokráciának, jognak, az Európai Unió közös alkotmányos örökségének elkötelezett polgároknak a szolidaritására, az egész világot mozgósítanunk kell.
Ne engedjük Székelyföldet beolvasztani, vagy feldarabolni!
Állítsuk meg Bukarest asszimilációs politikáját.
Izsák Balázs
Marosvásárhely 2013. május 20.
Erdély.ma

Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája
Csángó Napok Brüsszelben
A csángó kultúra az európai kulturális örökség része, ezekkel a szavakkal nyitotta meg Francois Alfonsi, a Kisebbségi Frakcióközi Munkacsoport (intergroup) társelnöke Tytti Isohookana-Asunmaa asszony moldvai csángókról írott könyvének brüsszeli bemutatóját.
Tőkés László európai parlamenti képviselő irodájának szervezésében, 2013. május 27–28-án Csángó Napokat rendeztek Brüsszelben. Ennek első napján a Nyisztor Ilona által vezetett pusztinai hagyományőrző csoport és a Brüsszelben erdélyi zenészek által, tavaly alapított Esztenka zenekar lépett fel a Balassi Intézet színpadán. A nagy sikerű előadást megelőzően Duma András, a Szeret-Klézse Alapítvány nevében az általuk létrehozott Kend kitüntetést adományozta Tytti Isohookana-Asunmaa asszonynak, „mindazért, amit a csángókért tett”. A finn és magyar nyelven íródott, csángó kézi szőttesű borítóban átadott oklevél átnyújtásakor Duma András az egész, tizenöt tagú utazócsoport érzéseit és gondolatait juttatta kifejezésre, amikor azt mondta: a csángók maguk közé valónak fogadják el Tytti asszonyt, hiszen finnországi támogatójuk – Finnország volt művelődési minisztere, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének volt tagja – is közösséget vállalt velük, és síkra szállt védelmükben.
Az esti műsort levezető Szilágyi Zsolt, Tőkés László brüsszeli irodavezetője, a szervezők nevében ekképpen méltatta a jeles vendéget: Tytti asszony a legmegbecsültebb és legszeretettebb nyugati személyiség a csángók körében, a csángók és az erdélyiek is mindig úgy fogják fogadni, mintha haza jönne…
Az Európai Parlament székhelyén másnap délután került sor a volt finn miniszter asszony könyvének bemutatójára. A könyv előbb finnül, tavaly pedig magyarul, majd angol nyelven is megjelent.
A szerző megköszönte Tőkés Lászlónak, hogy alkalmat teremtett a könyv európai parlamenti bemutatójára. Beszédében, a csángók jelenlegi mostoha sorsa ellenére, bizakodását fejezte ki jövőjüket illetően. A sorsüldözött moldvai csángómagyarok évszázadokon át megőrizték őseik hitét, kultúráját, anyanyelvét, és bízik abban, hogy most, amikor az integráció eszközei is rendelkezésükre állanak, ennek ők is haszonélvezői lesznek. Ugyanakkor az európai intézmények kötelességének nevezte, hogy mindazokat a kultúrákat és nyelveket, amelyek veszélyben forognak, védjék és biztosítsák fejlődésüket. „Megdöbbentő volt látnom, el sem tudtam képzelni, hogy valaki, egy nép, ne használhassa anyanyelvét a saját templomában, ne mondhassák, ne énekelhessék saját imádságaikat és énekeiket anyanyelvükön” – vallotta meg elérzékenyülve Tytti asszony.
Francois Alfonsi európai parlamenti képviselő, aki éppen a veszélyeztetett nyelvek védelméről készülő jelentés felelőse, ugyancsak az Unió és a tagállamok felelősségét hangsúlyozta. A Korzika szigetét képviselő politikus a korzikai és a csángó kultúra ellenében, az elmúlt évtizedekben folytatott nemzetállami elnyomást állította párhuzamba. Ezek a kultúrák az európai kulturális örökség részét képezik, semmivel sem alacsonyabb rendűek, mint akármelyik más európai nép kultúrája. Ezeket védelmezni nem mást jelent, mint az európai szellemiséget, Európa kulturális örökségét megvédeni – mondotta.
Házigazdaként Tőkés László, az említett jelentés társelőadójaként, szintén a veszélyeztetett nyelvek ügyének égető időszerűségére hívta fel a figyelmet. Mint mondotta, nem csupán a csángók szenvedő alanyai az erőszakos nemzetállami asszimilációnak, de hasonló sors jutott a szerbiai vlachoknak, valamint az ukrajnai magyaroknak és románoknak. Tytti Isohookana-Asunmaa asszony csángókról írott Európa Tanácsi Ajánlásának (1521/2001) meghagyásait a román állam sajnos mind a mai napig nem ülteti életbe. A kisebbségeket, az erdélyi és moldvai magyarokat Romániának nem veszélyforrásként, hanem veszélyeztetett közösségekként kellene kezelnie – hangsúlyozta erdélyi képviselőnk, majd külön is gratulált Tytti asszonynak azért, hogy az európai értékek rangos képviselőjeként nem csupán a csángómagyarok ügyét viseli a szívén, hanem amint azt az Európa Tanácsban végzett munkájával, ET-jelentéseivel is bizonyította, az elnyomott Ural-vidéki és a finn-ugor rokon népekre is gondja van.
A rendezvényen felszólaltak a klézsei Duma András alapítványi vezető és Nyisztor Ilona, a pusztinai közösségi ház vezetője, valamint az udvarhelyszéki Márton Attila, aki a moldvai tanítói program keretében végzi szolgálatát Lészpeden. A moldvai magyar nyelvű oktatásról szóló tájékoztatásában elmondta, hogy a Magyar Pedagógusok Szövetségének égisze alatt futó oktatási programnak köszönhetően immár mintegy kétezer csángó gyermek részesül magyar nyelvtanításban, és amint az utazócsoportban részt vevő fiatalok példája is mutatja, a gyermekek „kezdik visszatanulni szüleik nyelvét és énekeit”.
Sandra Kalniete és Sógor Csaba képviselők mellett Hannu Takkula és Anneli Jäättenmäki finn európai parlamenti képviselők is részt vettek a könyvbemutatón, akik külön is méltatták nemzettársukat a könyv megírásáért. A felemelő együttlétet a pusztinai hagyományőrzők éneke fogta keretbe. Tőkés László a Csángó körkép címet viselő könyv szerzőjét az ő nevükben is meghívta Erdélybe és Moldvába.
Brüsszel, 2013. május 29.
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája

Nem kell feltalálni a spanyolviaszt (Beszélgetés Andrea Carteny történésszel)
Románia régiósításáról, Erdély, Székelyföld autonómiájának esélyeiről
Tusnádfürdőn a régiósításról tartott előadást Andrea Carteny olasz történész, Kelet-Európa-történetkutató, a római Sapienza Egyetem oktatója. Már ott kiderült, igen jó ismerője a térségnek, tanulmányai során nemcsak a két nép történelmét, de mindkét nemzet nacionalizmusát is tanulmányozta, figyelemre méltóak személyes romániai tapasztalatai. Rendkívüli empátiával viszonyul a kisebbségben élő nemzeti közösségekhez, s mivel jó ismerője az európai helyzetnek, meglátásai nemcsak érdekesek, de tanulságosak is. Kíváncsiak voltunk, hogyan látja egy „kívülálló”, román vagy magyar elfogultságoktól mentesen, Erdély, Székelyföld helyzetét, esélyeit.
Olasz csendőrök Románia védelmében
– Miért kezdett el történészként ezzel a térséggel foglalkozni, mi keltette fel érdeklődését a román és a magyar történelem iránt?
– Nagyon érdekesnek tűntek nekem annak körülményei, ahogy megélte ez a két nép a kommunizmus bukását. Ennek okán kezdtem érdeklődni Olaszországban a kisebbségek helyzetéről, de nálunk nem nagyon volt ilyen probléma. Keleten, Isztriában megoldották a kérdést, nagyon kis közösség él már ott, és nekik kulturális autonómiájuk van, a közigazgatásban is használhatják anyanyelvüket. Azt is tudtam, hogy Koszovó függetlenedése után Európában Magyarország maradt az egyetlen ország, amely esetében még nem rendeződött kisebbségbe szakadt nemzetrészeinek helyzete. Amikor elkezdtem az egyetemet, erről érdeklődtem Antonello Biagini professzoromtól, akivel ma is együttműködöm. Tartott néhány kurzust Magyarország és Románia történelméről, és ezek középpontjában Erdély helyzete állt. Szerepet játszott választásomban egy eset, mely egyetemista koromban, valamikor a 90-es évek közepén történt. Antonello Biagini meghívta a római egyetemre egy előadásra Eördögh István szegedi magyar történészt, hogy mutassa be az erdélyi román terjeszkedésről írott könyvét. Egy nappal a tervezett előadás előtt Biagini professzort felhívták az olasz külügyminisztériumból, és azt kérték, ne tartsák meg erről a vitatott témáról az előadást, Olaszország Romániával baráti kapcsolatokat ápol, és Bukarestből is telefonáltak, hogy ez nem lenne helyes. A professzor erre azt válaszolta: ez egy történelemtudományi szempontból megalapozott könyv, ismeri a szerzőt, az egyetem pedig szabad intézmény mindaddig, amíg nem vonják rendőrségi ellenőrzés alá. Ha akár a minisztérium, akár a román kollégák el akarják mondani érveiket, nyitottak, megtehetik. Másnap erre a találkozóra sor kerül. S valóban, következő nap rengetegen összegyűltek az előadásra, a terem egy részét megtöltötték a rendőrök, féltek attól, hogy magyar–román összetűzésre kerülhet sor. De nem történt semmi, mindenki nagyon nyugodt volt, az olasz diákok pedig nagy érdeklődéssel követték az első világháborúról és következményeiről szóló előadást. Ezután kezdtem el magyarul tanulni, mert belülről akartam látni a dolgokat, azt akartam, a nyelv se legyen akadály.
Kolozsvár sorsára jut Marosvásárhely
– Előbb magyarul tanult meg, majd, amikor eljött Romániába, itt megtanult románul is?
– Amikor Kolozsvárra ékeztem, elég jól tudtam magyarul, de aztán néhány hét alatt átváltottam a románra, „asszimilálódtam” a románok között. Kolozsváron töltöttem a doktorátusi időm felét az Olasz–román Történelemtudományi Intézetben, a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen, és megéltem valamelyest, milyen kisebbséginek lenni, hiszen amikor ideértem, csak magyarul tudtam. Számomra is furcsa volt ez a helyzet. Olasz voltam ugyan, de azt a Kolozsvárt, amelyről a könyvekben olvastam, nem találtam. Amikor megérkeztem, egy román várost találtam, érzékelhető volt a magyar és német történelmi jelenlét, most is élnek magyarok, de alig láthatóak. Az utcákon, üzleteken a feliratok román nyelvűek, s nagyon kell keresnem, hogy valahol magyarul válaszoljanak nekem. Marosvásárhelyen még megtörténik, hogy mindkét nyelven köszöntenek egy üzletben, de ha kicsit játszanak még a demográfiával, néhány év múlva nemzetiségi szempontból Marosvásárhely jobban fog hasonlítani Kolozsvárra, mint Csíkszeredára. Vannak ugyan a magyaroknak bizonyos jogaik, de én Olaszországban Dél-Tirolban és Szicíliában is azt láttam, nagyon fontos, hogy legyenek kisebbségvédelmi intézmények. Marosvásárhelyen nincs ilyesmi, és gyakorlatilag már elrománosították. Máris kilóg a többségében magyar, székelyföldi városok közül.
Követni Európa példáját
– Tehát az identitás megőrzéséhez szükség lenne intézményekre?
– Ez alapdolog. Minden európai mentalitású országban vannak területi, közösségi intézmények. A kétnyelvű feliratok nem elegendőek. Elsődlegesek, de azonkívül, hogy minden szinten megvan a kétnyelvűség, szükséges a helyi, megyei intézmények jelenléte, és a regionálisoké is, ha a régiókat több megye alkotja. Ez a modell sok helyen, például Olaszországban is (ahol, igaz, nem működik tökéletesen a korrupció miatt) fontos, hogy az intézmények minél közelebb legyenek az állampolgárokhoz. Romániában gazdasági régiókat akarnak létrehozni, amelyek nem összehasonlíthatóak az európai gyakorlattal, ahol többnyire történelmi, identitásalapon szervezett régiók léteznek. A román kormány most olyan megoldást kínál, amely nem a polgárokat, hanem csak a hatalom érdekeit szolgálja. Ugyanezt tette annak idején Mussolini Olaszországban és Franco Spanyolországban, teljhatalmat akartak, semmibe vették a polgárokat. Pedig a XXI. század Európájában nem szabadna játszani ezzel, nem szabadna megengedni, hogy a különböző országok más játékszabályokat alkalmazzanak. Mert ez azt jelentené, Kelet-Közép-Európa nem egyenlő, csak másodrangú az unióban. Én úgy gondolom, Romániának, Szlovákiának, Magyarországnak ilyen szempontból is normális európai országgá kell válnia, nem különleges megoldásokat keresnie. – Tehát a kisebbségek helyzetét az európai modellek, gyakorlat alapján kellene rendezniük. – Mindenképpen. Létezik a mindenkire érvényes példa, és a felvilágosult jogállamiság szerint ennek mindenkire kellene vonatkoznia. Nagyon fontos lenne, hogy ne csak országos vita legyen a kérdésről, mert országos szinten inkább zsigerből jönnek az érvek és elméletek, illetve fontos lenne a tisztességes, helyes tájékoztatás. Olaszországban például szó sem lehet arról, hogy a jobb- vagy baloldal játszadozzék Dél-Tirollal vagy Szicíliával. Többet hallani Dél-Tirolról, de Olaszországban több régió is létezik, szigetek és szigetecskék is, melyek szerények ugyan, de az autonómiával önbecsülést nyertek. S vannak térségek, amelyeknek igen jelentős a saját identitásuk: például a mindenki által ismert Toscana, Umbria, Lombardia vagy Benneto, ezek egyszerű régiók, nagyon erős identitással, saját intézményrendszerrel.
Határőr népek identitása
– Sokan, sokszor hasonlítják Székelyföldet Dél-Tirolhoz. Hogyan látja ön, valóban létezik ez a párhuzam, nemcsak azért erőltetjük, mert ez szolgálja érdekeinket? Vannak történelmi hasonlóságok is? – Mindkét közösség a hegyekben, a határ mellett élt, itt a Kárpátokban, ott az Alpokban, s mindkét esetben kialakult a civilizáció védelmezőinek értéktudata. A történelem során a centralizációs törekvések ellenére megmaradtak pénzügyi kiváltságaik, mindkét közösségnek sokkal erősebb az indentitástudata, mint a környezetükben élőknek. És ez területfüggő is, nem elég csak azt mondani, hogy szabadon megválaszthatják egy közösséghez tartozásunkat, meg kell hogy legyen a szabadságuk a közösség önszervezésére is. Itt, Székelyföldön nagyon fontos a területi, a nyelvi és a vallási kérdés, Dél-Tirolban a vallási is jelentős, de nem ilyen mértékben, hiszen mindenki katolikus. Az ott élő németek és olaszok között megvannak azonban a nyelvi különbségek, és egészen mások a hagyományok, szokások. A XX. századi centralizáció során ezek a térségek elveszítették e kiváltságokat, és most újra szeretnék érvényesíteni. Olaszországban és Spanyolországban a modernebb régiók elismerik ezeket a jogokat. Spanyolországban ott van Navarra (Comunidad Foral de Navarra – a comunidad régiót jelent, a foral a régi jogok elismerését), ez is határon fekszik, a Pireneusokban, a lakosság egy része baszkul beszél, a másik spanyolul, és autonómiával rendelkeznek. Ez azt jelenti, hogy lehetnek egy közösségnek egy adott országban saját jogai, a központi állam elismeri a helyi identitást.
Segíthet Moldova példája
– Jól ismeri a történelmünket és a jelenlegi helyzetet is. Hogy látja, van esélye Székelyföldnek az autonómiára? – Európai és demokratikus szempontból lehetségesnek kell lennie. A demokrácia éppen azt jelenti, hogy lehet róla tárgyalni, és közösen kell megoldani, nem demokrácia az, ahol csak akkor adok neked valamit, ha akarok. Közösen kell meghozni a döntést. Jó lehetőséget teremtene erre, ha ismét megnyitnák a Moldovával való egyesülés kérdését. A románok nem akarnak Székelyföld ügyéről beszélni, mert ők ezt úgymond megoldottnak tekintik. De a másik oldalon számukra nyitott a kérdés. A történelem soha nem ugyanolyan, és soha nem áll meg. Szerintem a román nemzet és Moldova egyesülésének kérdése nyitott, és változás áll be, ha Moldova is EU-taggá válik. Akkor muszáj lesz Transznisztria ügyét rendezni, és ezzel kénytelenek lesznek megnyitni Románia föderalizációjának kérdését. Akkor már nemcsak a 23 millió románról és 1,5 millió magyarról lesz szó, de ott lesz a nagyon erős szláv kisebbség is, háta mögött Oroszországgal, a számukra nyújtott garanciáknak általános érvényűeknek kell lenniük, mindenkire, így a magyarokra is kell vonatkozniuk. Ezt én lehetséges forgatókönyvnek tartom, s amint látom, az itt élő magyarok is számolnak ezzel. Jó lenne, ha elkezdenék a párbeszédet azokkal, akik Moldovában szeretnék az egyesülést Romániával, illetve a Románia határain kívül élő román kisebbségekkel, jó lenne, ha kiterjesztenék, nemzetközivé tennék az ügyet. Jobb, ha tárgyalunk a vitás kérdésekről, még akkor is, ha nem értünk egyet, rosszabb, ha a szőnyeg alá seperjük és nem is beszélünk ezekről, de a konfliktus folyamatosan ott lappang.
– Elkezdett foglalkozni Székelyföld történelmével is. Miért?
– Számomra Székelyföld – akárcsak Baszkföld, Katalónia, Dél-Tirol vagy Elzász (lám, még a nagyon központosított Franciaországban is van etnikai alapú autonómia) – Európa gazdagságát jelenti. Édesapám például Dél-Olaszországból származik, egy olyan régióból, ahol egy kis görög közösség él. Kevesen vannak ugyan, de őrzik nyelvüket, identitásukat, és ez fontos az ott élő olaszok számára is. Ez a sokféleség gazdagítja őket is, és büszkék az ilyen jellegzetességekre. Erdélynek történelmileg megvan ez a sokszínűsége, s eltűnt ugyan majdnem teljesen a szász kisebbség, de jó lenne legalább a települések nevének feliratában tükrözni egykori jelenlétüket. Ez Európa. Ha meg akarjuk őrizni a múltat egy jobb jövőért, el kell ismernünk ezt a sokszínűséget. Ha tagadjuk a múltat, nem leszünk többek, mint egy egyszerű gyarmat.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kisebbségi nyelvek védelméért
Elsöprő többséggel fogadta el tegnap az Európai Parlament a veszélyeztetett nyelvek védelméről szóló jelentést. A dokumentum már a bevezetőben elmondja, hogy a jelenlegi uniós eszközök nem teszik lehetővé az európai nyelvek megmentését, ezért többet is végveszély fenyeget.
Mivel ezek a nyelvek az európai kulturális örökség részét képezik, a jelentés azzal a felhívással fordul az Európai Bizottsághoz és a tagállamokhoz, hogy változtassanak eddigi politikájukon, és konkrét cselekvési programokkal, költségvetési eszközökkel védjék meg a veszélyeztetett nyelveket. Az Európai Unióban több mint száz veszélyeztetett nyelvet tartanak nyilván. A jelentésbe a Magyarország határain kívül élő magyarok nyelvhasználati jogainak megerősítését célzó javaslatok is bekerültek.
A veszélyeztetett nyelvek védelméről szóló jelentést 645 szavazattal 26 ellenében, 29 tartózkodás mellett fogadta el az Európai Parlament. François Alfonsi jelentéstévő, az Európai Szabad Szövetség (EFA) korzikai képviselője a szavazást megelőzően hangsúlyozta: „A kulturális sokszínűség az európai integritás egyik alapvető részeleme. Valamennyiszer egy nyelv kihal, európai örökségünknek egy részét veszítjük el. Éppen ezért a jelentés új lendületet és reményt hoz több millió európai számára, akik kultúrájukat és nyelvi örökségüket a jövő nemzedékeknek szeretnék átadni.” Az Európai Néppárt részéről Tőkés László volt a jelentés felelőse, ún. árnyék-jelentéstevője. Javaslatára az is bekerült a végső szövegbe, hogy a tagállamoknak szakítaniuk kell az asszimilációs törekvésekkel, és „a veszélyeztetett nyelvi vagy etnikai közösségek iránti toleranciát”, a társadalmi elismerés, valamint a tisztelet szellemét kell tanúsítaniuk. Tőkés indítványára annak elismerése is bekerült a szövegbe, hogy az anyanyelven való tanulás a leghatékonyabb eszköz, éppen ezért ezt minden életkori szinten, intézményes módon, költségvetési alapokkal is támogatni szükséges. Az EP által elfogadott szöveg mind az Európai Bizottság, mind pedig némely tagállamok eddigi gyakorlatát elmarasztalja. Ez utóbbiakat felszólítja, hogy azok, amelyek még nem tették meg, ratifikálják a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját (1992), valamint a Kisebbségi Keretegyezményt (1995). Bár Tőkés László az egész unióra érvényes, kötelező erejű irányelv elfogadását indítványozta, a képviselők, illetve az egyes frakciók végül is csak egy olyan kompromisszumos megfogalmazásban tudtak megegyezni, hogy az Európai Bizottság kedvező intézkedéseket foganatosítson a szóban forgó közösségek érdekében. A veszélyeztetett nyelvek védelméről szóló jelentés erdélyi vonatkozásai kapcsán Tőkés László tegnapi közleményében kifejtette: „Mandátumom elkezdésekor európai kisebbségvédelmi kódex megalkotásának kezdeményezését tűztem ki célul. A jelentés kiváló kiindulópont ebbe az irányba. Erdélyi magyarságunk száma tragikusan fogy, az utóbbi kilencven évben veszélyeztetett közösséggé váltunk. A romániai magyarok anyanyelve, beleértve a székelyeket és a csángókat is, veszélyeztetett nyelvnek számít. A ma megszavazott jelentésnek tehát bennünket is védelmeznie kell. Örülök annak, hogy román képviselők is megszavazták a jelentést. Románia kormányának is változtatnia kell eddigi politikáján.”
A szavazás után az EFA szervezésében zajlott sajtóértekezleten François Alfonsi általános ismertetőjét követően az EP különböző politikai csoportjaihoz tartozó képviselők értékelték a rendhagyó jelentés, valamint a nyelvvédelem és a nyelvi jogok fontosságát. Jill Evans, az EFA-frakció walesi elnök asszonya metaforikus értelemben szólt egy szinte ismeretlen szigetlakó népközösség 1974-ben elhalálozott utolsó tagjáról, akinek halálával anyanyelve is sírba szállt. Európa ereje nemcsak gazdasága erejében áll, hanem a nyelvi sokszínűség gazdagsága is erősíti kontinensünket – hangsúlyozta a képviselőnő. Tőkés László örömét fejezte ki amiatt, hogy miközben az EU különleges figyelmet szentel az állat- vagy a növény- és a természetvédelemnek – ez esetben az EP végre a nyelvvédelemre is kellő figyelmet fordít. Ezzel együtt kritikus módon szólt arról a törekvésről, mely a jelentés szerkesztése során csak a nyelvek veszélyeztetett voltáról akart hallani, mereven elválasztva ettől az emberi és nemzeti jogaikban korlátozott kisebbségi közösségek ügyét. Példaként a romániai csángók és a szerbiai vlachok esetét említette, akiket éppen nyelvi asszimilációjuk révén fosztanak meg önazonosságuktól. Európának meg kell védenie saját népeit és polgárait – hangoztatta.
A jelentéshez a kisebbségi magyarnyelv-használatra, ezen belül is a csángók magyarnyelv-használatával kapcsolatosan nyújtott be módosító indítványokat Gál Kinga Fideszes EP-képviselő is, így került be a szövegbe, hogy az országoknak nem teherként, hanem értékként és lehetőségként kell tekinteniük a területükön beszélt összes nyelvre. Egy másik indítványában kiemelte azt is, hogy egy nyelv egy bizonyos területet érintően is lehet veszélyeztetett, ha az adott nyelv a területen történelmileg beszélt nyelvnek számít. Ezért is fontos a népszámlálási adatok nyomon követése e tekintetben – nyilatkozott a fideszes EP-képviselő, aki szerint ez a szórványban élő magyarság számára fontos rendelkezés. Üdvözölte a jelentés elfogadását Winkler Gyula RMDSZ-es EP-képviselő is. „Én magam is teljes mértékben egyetértek azzal, hogy az anyanyelven zajló oktatás a leghatékonyabb, ahogy azt a jelentés is megfogalmazza, éppen ezért arra biztatom a tagállamokat, hogy tartsák tiszteletben ezt az elvet az oktatási politikájukban” – fogalmazott a voksolást követően Winkler az írásban benyújtott szavazatmagyarázatban. Az RMDSZ EP-képviselője szerint az EB nyelvi sokszínűségre vonatkozó politikáját újra kell gondolni, és megfelelő módon kell ezt finanszírozni is a következő költségvetési ciklusban.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A kisebbségi kérdésben merev és érzéketlen az Európai Bizottság
A kisebbségi európai polgári kezdeményezés elutasítása nyomán kialakult helyzet megvitatása szerepelt az Európai Parlament kisebbségi frakcióközi munkacsoport csütörtöki strasbourgi ülésének napirendjén, amelyet az Intergroup társelnökei, Tabajdi Csaba és Francois Alfonsi vezettek. Tabajdi Csaba ülésvezető elsőként Hans Heinrich Hansent, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának elnökét kérte, hogy ismertesse az elmúlt időszak következtetéseit.
A FUEN elnöke felszólalásában elmondta: „az Európai Bizottság érzéketlen az európai kisebbségi közösségek által felvetett fontos és jogos kérdéssel kapcsolatban". Véleménye szerint az EB-nek bátorítani és segítenie kellene a polgárokat, a civil szervezetek, az európai kisebbségeket, hogy éljenek a kezdeményezés eszközével. „Mi partneri ajánlatot tettünk, a Bizottság viszont elutasította az ajánlatot és a párbeszédre való felhívásunkat is" – hangsúlyozta Hans Heinrich Hansen.
Winkler Gyula, a kezdeményező RMDSZ nevében elmondta: „az elmúlt időszak munkájának legfontosabb eredménye az európai kisebbségi szolidaritás megteremtése. Magunk mellett tudhatjuk számos jelentős kisebbségi közösség támogatását. Feladatunk ennek a szolidaritásnak a fenntartása". Az RMDSZ európai parlamenti képviselője ismertette a Szövetség azon álláspontját, hogy ki kell használni a fellebbezés lehetőségét a luxemburgi Általános Ügyek Bíróságán, ehhez viszont – azonosítva a jogalapot – meg kell fogalmazni a megfelelő jogi tartalmat. Winkler Gyula szerint szorosabbra kell vonni az együttműködést a kisebbségi közösségek ernyőszervezete, a FUEN, az Európai Parlament azon tagjai között, akik kisebbségi közösségeket képviselnek vagy támogatják ügyüket, valamint reményeink szerint az Európai Bizottsággal is.
Az RMDSZ európai parlamenti képviselője elmondta: az elutasítást követő lépések eldöntése a polgári bizottság hét tagjának előjoga. „Meg vagyunk győződve arról, hogy döntésüket egyöntetűen fogják meghozni egy minél alaposabb és szélesebb körű konzultáció alapján" – hangsúlyozta. Winkler Gyula külön üdvözölte az Európai Bizottság képviseletében jelen levő Jens Nymand Christensent, akit a polgári kezdeményezés visszautasításának alaposabb indoklására kért.
A Székely Nemzeti Tanács nevében Izsák Balázs elnök tájékoztatta a jelenlévőket regionális kezdeményezésük tartalmáról valamint annak visszautasítási körülményeikről. Bejelentette, hogy az elutasítást már megfellebbezték a luxemburgi bírói testületnél.
Jens Nymand Christensen, az Európai Bizottság igazgatója válaszában lényegében megismételte az elutasító dokumentumban foglaltakat. Véleménye szerint az Európai Bizottság jogi értelmezésen alapuló elutasító döntés hozott. Állítása szerint az EB apparátusa nem a polgári kezdeményezés témáját és tartalmát elemezte, hanem kizárólag a polgári kezdeményezés szabályzatának előírásaihoz ragaszkodott.
A megbeszélésen részt vevő számos európai parlamenti képviselő felszólalásaikban csalódottságukat fejezték ki a bizottság merev és szigorúan a szerződés betűjéhez ragaszkodó magatartása miatt. A képviselők szerint az Európai Unió szerződéseinek szellemisége lehetővé kell tegye a nemzeti kisebbségi közösségek aktív védelmezését és támogatását.
A megbeszélésen az RMDSZ-t Winkler Gyula és Sógor Csaba európai parlamenti képviselők, valamint Vincze Loránt, a FUEN alelnöke képviselték. A tanácskozás résztvevői eltökéltségüket fejezték ki, hogy a civil szervezetek szintjén és politikai úton is folytatni kell az európai kisebbségvédelmi keret megalkotása érdekében tett erőfeszítéseket.
Winkler Gyula sajtóirodájának sajtóközleménye
Erdély.ma