Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy /A Hét (Marosvásárhely), 2005. február 17./ című tanulmányához a hetilap újabb két hozzászólást közölt: a/ Márkus Béla egymás mellé állította Földes Lászlót és Sütő Andrást, megállapítva, hogy Földes László alkotói öröksége csekély mértékű, Sütő András legjava írásai viszont kitörölhetetlen fejezetei a magyar irodalomnak. Földes Ágnes hozzászólásában apja 1959-től tíz évig tartó szilenciumáról, elhallgattatásról beszélt. Valójában Földes László 1965-ben már publikálhatott. /Márkus Béla: Szösszenetek, szisszenetek. = A Hét (Marosvásárhely), máj. 5./ b/ Márkus Béla nem írt elismerően Kuszálik Péter eddigi hosszas hozzászólásairól, ezért Kuszálik szerint Márkus Béla nem értette meg az ő írását. Kuszálik Péter Sütő András Heródes napjai című naplójáról kijelentette: „egyszerű hamisításnak lehet tekinteni az egész kötetet”, abban ugyanis kozmetikázások találhatók. Kuszálik mérlegén könnyűnek találtatott Ablonczy László és Cs. Nagy Ibolya: „Az életmű szerkesztői – különösen Ablonczy, de Cs. Nagy Ibolya sem ártatlan – egyben a Mester csodálói is, akik szívesebben alájátszanak ennek a szépítgető átfestésnek (magyarán hamisításnak), semhogy korrigálnák a megmásított tényeket.” Kuszálik nem akar ítélkezni Sütő András irodalmi értékéről, de azért megállapította, hogy „néhány (nagyon kevés!)” írása van, amit az utókor remekműnek fog ítélni. Kuszálik ugyancsak elítéli „napjaink kritikátlan Wass Albert-kultuszát”. /Kuszálik Péter: Módosítások, maszatolások. = A Hét (Marosvásárhely), máj. 5./

Május 5-én kezdődtek a Hargitai megyenapok. Május 6-án indult Felsőboldogfalván a Játsszunk Együtt – Diákszínjátszó Fesztivál, melyen 500 gyermek lép fel. Május 7-én Székelyudvarhelyen Hobo-koncert volt, melyet másnap Csíkszeredában megismételtek. Több fotóművészeti kiállítást is tartanak. Május 12-én Míves emberek sokadalma, illetve Első Pünkösdi Könyvnapok zajlanak Csíkszeredában. Május 13-án, Székelyföld – Jövőképünk Európa Küszöbén – címmel konferencia lesz. /(Cseke Gábor): Hargitai megyenapok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 9./

Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy /A Hét (Marosvásárhely), 2005. február 17./ című tanulmányához a hetilap újabb három hozzászólást közölt: a/ Ablonczy László kiállt Sütő András mellett, elutasítva a Sütő elleni kirohanásokat. Emlékeztetett, hogy Bíró Béla a nyolcvanas évek második felében, amikor Sütő András műveit színpadon nem játszhatták, könyvben bizonygatta az Egy lócsiszár virágvasárnapja, a Csillag a máglyán és más művek gyönge voltát. Földes László kizárását vizsgálják, amikor „ötven éven át Romániában másfél millió magyart, továbbá német, zsidó és más kisebbséget zártak KI az emberi jogokból.” „A Földes László párttagsága körül folytatott vitustánc valójában Sütő András mániákus rágalmazására ütemeződik”, írta Ablonczy. Az A Hét hetilap „az építő gondolkodás helyett az önleépítő provincializmus fóruma.” A mostani időben a sajtó és a televízió ezt a leépítő hadműveletet folytatja, melynek nyomán minden nevetségessé válik. Pozsgay Imre és Szűrös Mátyás a tanú: Sütő egy-egy magyarországi útjának engedélyezése a végsőkig feszített külügyi játékok eredménye volt. Advent a Hargitán című darabjának előadását csaknem két évvel a bemutató után láthatta először, nemkülönben az Álomkommadót. Sütő András szerzői estjén Fejtő Ferenc bevezetőjében a „nagy írót és magyar hazafit, az egyetemes emberi jogok európai harcosát” köszöntötte. /Ablonczy László: Csalás szavakban, Földes László újratemetésének időszerűsége. = A Hét (Marosvásárhely), máj. 12./ b/ Szilágyi-Gál Mihály megjegyezte /utalva arra, hogy Sütő András azt írta Bottoniról, hogy a Marsról jött/: aki messziről jött, az másként látja a Földet, mint a földiek. Ha másért nem, már csak ezért is érdemes a bolygónkra tévedő marslakók megfigyelésire odafigyelnünk. /Szilágyi-Gál Mihály: A kutató mint marslakó. Adalék a Bottoni-ügyhöz. = A Hét (Marosvásárhely), máj. 12./ c/ Gálfalvi Zsolt megjegyezte, az A Hét április 28-i számában megjelent Földes Ágnes levele. A bevezető sorok utalásaiból arra lehetne következtetni, hogy ő szerkeszti a hetilapot. Gálfalvi Zsolt tisztázta, 2003 szeptembere óta nem ő az A Hét főszerkesztője. Földes Ágnes leveléről megállapította: apja (Földes László) és Sütő András viszonyát illetően tévesen emlékszik a hatvanas-hetvenes évek fordulójára. Kapcsolatuk „indulatos minősítése nem felel meg a tényeknek.” /Gálfalvi Zsolt: Megjegyzés. = A Hét (Marosvásárhely), máj. 12./

Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy /A Hét (Marosvásárhely), 2005. február 17./ című tanulmányához a hetilapban újabb hozzászólások jelentek meg: a/ Tamás Pál /Budapest/ szerint a Földes-Sütő „vita gyorsan elmocsarasodott. Ismétlődő vagdalkozások, a kortársak egyre fáradtabb magyarázkodása, egy-egy önjelölt ifjú inkvizítor.” Számára az egész „unalmassá vált.” A Földes–Sütő sztori önmagában nem túl érdekes. Sütő totem is volt. A totemet a következő nemzedéki elit megpróbálja ledönteni. Sütő ma már nem politizál, pozíciókat nem akar elfoglalni. „Hát akkor mire az egész?” Tamás Pál a politikai vitákat rendszerezte. Az egyik változat: „a »felelős« él, akkor elsősorban személyeskedéssel, a vitában életrajzi elemek túltengésével és némi filologizálással találkozhatunk. Nagyjából úgy, ahogy ezt most A Hét vitájában is látjuk.” /Tamás Pál: Totemdöntés. = A Hét (Marosvásárhely), máj. 19./ b/ Ezt a vitát nem az igazságkeresés szenvedélye motiválja, írta Görömbei András, aki húsz évvel ezelőtt Sütő Andrásról készített kismonográfiát. A Sütő művekben az erdélyi magyarság állt föl térdre kényszerített állapotából. Hetvenes évekbeli művészete az erdélyi magyarság legnagyobb tette volt a kisebbségi jogok védelmében, az emberi méltóság óvásában – vallja Görömbei. Az erdélyi magyarság égető sorskérdéseit Sütő András könyvei vitték be a magyarországi köztudatba. A „mostani vita néhány résztvevőjét a tájékozatlansággal társult zsigeri gyűlölet motiválja.” – állapította meg. /Görömbei András: Sütő András és támadói. = A Hét (Marosvásárhely), máj. 19./

Kuszálik Péter ismertette a Romániai Magyar Szóban a három hónap óta tartó vitát, mely az A Hét című hetilap hasábjain folyik. Stefano Bottoni történész néhány éve kutatja a Magyar Autonóm Tartomány történetét. Ennek eredményeképpen egy tanulmányt közölt az A Hét február 17-i számában. A vita lényege: Földes Lászlót 1958-ban eltávolították az Utunk főszerkesztői székéből, eltiltották a közléstől, majd a pártból is kizárták. A kizáráshoz szükséges terhelő adatok egy részét Földes kortársai (Hajdu Győző, Gálfalvi Zsolt, Sütő András) szolgáltatták. Írásbeli följelentésüket az a kutatócsoport találta meg a levéltárban, amelynek Bottoni is tagja, ő írta le az esetet és elemezte a történteket. Bottoni szeretné föltárni a dráma gyökereit és tisztázni az ügy homályos pontjait. Parászka Boróka a vezércikkben leszögezte: „nem temetni jöttünk, hanem kibeszélni”. Kuszálik Péter megjegyezte, a kommunizmus pere régóta tart, de még nincs vége. „Nem tisztázódott néhány hatalomközeli ember múltbeli szerepe és viselt dolgai.” A vitairat közzététele után Gálfalvi Zsolt vállalta a Földes-ügyben játszott szerepét, Sütő csak kerülgette a kását, írta Kuszálik, majd ítélkezett: Az nem lehet mentő körülmény egy 1958-as tettére, hogy 1970-ben megírta Az anyám könnyű álmot ígér című naplóját. Kuszálik szerint elvárható egy bocsánatkérés. /Kuszálik Péter: Mentség... = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 23./

Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy /A Hét (Marosvásárhely), 2005. február 17./ című tanulmányával kapcsolatban a hetilapban folyó vitára reagált: a/ Bíró Béla a főszerkesztőhöz, Parászka Borókához szóló levelében jelezte, kérésük ellenére nem akar hozzászólni a Sütő-Földes-ügyben folyó vitához, mert ez „voltaképpen az ún. népi-urbánus ellentétekről szól, s melyet résztvevői ráadásul a kommunista hatalmi harc eszközeivel folytatnak le, mindenkit elkerülhetetlenül bemocskol.” Azért hozzászólt, minősített, Sütővel kapcsolatban megjegyezte: „semmi értelme egy beteg oroszlánt megrugdosni.” Továbbá Sütő „kifulladt tehetségekből és frusztrált értelmiségiekből (határokon innen és túl), olyan – jól mozgósítható és hatékony – véd- és dacszövetséget alakított ki és tart fenn maga körül, mely a Mester megvédelmezésére bármikor hajlandónak és képesnek mutatkozik.” /Bíró Béla: Kedves Boró! =A Hét (Marosvásárhely), máj. 26./ b/ Cs. Nagy Ibolya emlékezett: Sütő András a Szemet szóért és a Heródes napjai című munkáit régi írógépén készült formában küldte el a debreceni Csokonai Kiadóba. Így cáfolni tudja Kuszálik Péter szakszerűtlen, mélyen rosszindulatú kijelentését, amellyel kivetné az irodalomból mindkét Sütő-művet mondván: „egyszerűen hamisításnak lehet tekinteni az egész kötetet”. Valójában Sütő javításait szintén jelölték a könyvben, az olvasó tudomására hozták a kiegészítéseket. Kuszálik Sütő-utálatában mindenkit – aki neki nem teszik – hazugnak, félrevezetőnek, hamisítónak nevez. Egyébként Márkus Béla Heródes-kritikájában szó sincs arról a következtetésről, amit Kuszálik a szájába ad: hogy „megkérdőjelezné a naplók hitelességét”. Cs. Nagy Ibolya megállapította: a diktatúra „pártdalai (és prózája) mögött hosszabb-rövidebb ideig, kevés kivétellel ott nyüzsgött szinte mindenki, Páskánditól, Földes Lászlón, Székely Jánoson, ideig-óráig Kányádi Sándoron, Lászlóffy Aladáron, Szilágyi Domokoson és másokon át Sütő Andrásig…” Cs. Nagy Ibolya feltette a kérdést: Milyen eljárás az, hogy „egyik emberből, például Földes Lászlóból korunk hősét, a század áldozatát növesztünk, elfelejtve épp tőle idézgetni – újra és újra – nagy passzusokat a süket párthandabandáiból; a másikból, Sütő Andrásból meg mindenestől hazugot, becstelent, kollaboránst, feljelentőt nyomorítunk?” Cs. Nagy Ibolya emlékeztetett, hogy a vitában megszólalt az akkori pártgyűlés jegyzőkönyvének vezetője /Dáné Tibor/, ebből kiderült, hogy a jegyzőkönyvet többször átírták, megváltoztatták. Ekkor csend lett, de senki sem kért bocsánatot. /Cs. Nagy Ibolya: Körtánc – a kályha körül. = A Hét (Marosvásárhely), máj. 26./ c/ Közölték Sütő András korabeli, Földes László elleni feljelentését. Ebben szó esik arról, hogy Földes László az ideológiai és politikai tévelygések egész sorozatát követte el. /Sütő András: A Román Munkáspárt Központi Vezetőségének. = A Hét (Marosvásárhely), máj. 26./ d/ Stefano Bottoni megírta, hogy a „Földes-vita kapcsán többen fogalmazták meg azt a kritikát, hogy a kelleténél nagyobb teret szenteltem egy nem túlságosan súlyosnak mondható esetnek, egy olyan konfliktusnak, amelyik a nomenklatúrán belül zajlott, és aminek nem voltak (annyira) súlyos következményei.” Utólag belátja, hogy valóban nem Földes Lászlóról kellett volna beszélnie, hanem valaki másról. Sántha Antal katolikus pap volt például az egyetlen katolikus pap, akiről valaha is több oldalon át cikkezett a Scinteia /az akkori román központi pártlap/ 1958. december 25-én (és a Scinteia nyomán az összes romániai napilap). Őt ugyanis vádolta a párt, az állambiztonság, majd a bíróság, hogy pedofil. A Magyar Autonóm Tartományi Pártbizottság Titkársága pontos utasításokat adott, hogy kiknek kell megjelenniük a tárgyaláson, főleg gyermekes anyáknak. Sántha Antalt 12 év fogházra ítélték. Miért pont őt választották? A párt egyszerre akar Márton Áronra és híveire lecsapni, szabadulása után új lakhelyén (Mikóújfaluban) is hittanórákat tartott, és eközben magyar történelmet és irodalmat is tanított. Erre a hatalom egy amatőr színjátszócsoportot küldött a faluba, 1974-ben, és előadatott egy darabot, a Csodát. A Csoda egy erkölcstelen, maradi, előítéletes papot parodizált. Sántha Antal azonban a sok megaláztatás után sem hagyta magát, és a templomban kiátkozta a színjátszó társaságot. Erre a megyei pártbizottság határozatot hozott arról, hogy február 21-én a Megyei Tükörben a színdarabot dicsőítő cikk jelenjen meg. A cikket Magyari Lajos szerkesztőnek kellett aláírnia. Bottoni feltette a kérdést, meg tudna-e bocsátani? Főleg ha elmarad a bocsánatkérés, sőt annak szándékát sem látja. /Stefano Bottoni: Egy marslakó naplója. 1958. december 25. = A Hét (Marosvásárhely), máj. 26./

Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy /A Hét (Marosvásárhely), 2005. február 17./ című tanulmányával kapcsolatban a hetilapban folyó vitára reagált Nagy Pál. Bíró Béla ugyanis cikkében a közismert Sütő-hívek között megemlítette Nagy Pál nevét is. Nagy Pál vállalja a besorolást, majd felsorolta azokat, akik Sütő András életművét a magyar irodalom kiemelkedő életművei közé sorolják. Köztük van Illyés Gyula, Fejtő Ferenc, Cs. Szabó László, Gáll Ernő, Csoóri Sándor, Pomogáts Béla, Szász János, Szilágyi Júlia és Egyed Péter. /Nagy Pál: Köszönöm/A Hét (Marosvásárhely), jún. 2./

Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy /A Hét (Marosvásárhely), 2005. február 17./ című tanulmányával kapcsolatban a hetilapban folyó vitában újabb hozzászólások érkeztek. a/ Kuszálik Péter újból jelentkezett, fontoskodóan mindent elutasított. Két folytatásban közölt írásában elutasítva azokat, akik Sütő védelmében szólaltak fel. Szokása szerint saját korábbi cikkeiből is közöl részletet /ő már akkor látta…/ Szerinte Kántor Lajos az árkosi írótáborban leszögezte, a Láng Gusztávval írt irodalomtörténetükben /Romániai magyar irodalom 1944-1970/ csak Réthy Andor bibliográfiája maradandó. Kuszálik a vitában Sütő mellett megszólalókat /Ablonczy László. Görömbei András, Cs. Nagy Ibolya/ ítélte el. /Kuszálik Péter: Az ügyvédi kamara. = A Hét (Marosvásárhely), jún. 2., folyt.: jún. 9./ b/ Burján Emil kifejtette, amit Sütő András Földes Lászlóval kapcsolatban kifogásolt, szinte mind-mind pozitív emberi vonás. Burján Emil hozzászólásában elmarasztalta Sütő Andrást, amiért nem nézett szembe akkori önmagával. /Burján Emil: Földes-ügy. = A Hét (Marosvásárhely), jún. 9./ c/ Sylvester Lajos Bíró Bélával, – emlékezete szerint – bizonyos szóbeli megjegyzések erejéig a Tragikum tragédiája című Sütő ellenes zsebkönyvecskéje kapcsán szállt vitába. Sylvesternek birtokában vannak a Megyei Vizionáló Bizottság 1983. március 3-tól keltezett jegyzőkönyvei. Ezekben Sütő Pompás Gedeonját cenzúrázták, csonkíttatták. A darabot vidéki turnén is feljelentették, nacionalistának, irredentának, miegyébnek nevezték. Sylvester felvetette, hogy ez alatt egyesek hol voltak, mit műveltek? /Sylvester Lajos: Egy „Bírói” ítélkezés margójára. = A Hét (Marosvásárhely), jún. 9./ d/ Róna Éva emlékeit idézte fel: szenvedő alanya volt családostól az 1958-as ún. párttisztogatási akciónak. Az egyetlen velük szolidáris ember a környezetükben, aki melléjük állt, Sütő András volt. /Róna Éva. az Izraelben megjelenő magyar nyelvű központi napilap, az Új Kelet munkatársa: A Hét című lap szerkesztőségének. = A Hét (Marosvásárhely), jún. 9./

Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy /A Hét (Marosvásárhely), 2005. február 17./ című tanulmányával kapcsolatos vitát ismertette a budapesti hetilapban Salamon Márton László. /Salamon Márton László / Kolozsvár: Erdélyi magyar múltfeltárási viták. Kolozsvári közjáték. = Heti Világgazdaság, jún. 9./

Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy /A Hét (Marosvásárhely), 2005. február 17./ című tanulmányához két hozzászólást mellett olvasható Bottoni összegzése a vitáról: a/ Kuszálik Péter /az inkvizítor, ahogyan Tamás Pál nevezte/ ismét felsorolta Sütő András elleni érveit. Elmagyarázta többek között, hogy Sütő az alázat fogalmát nem a Szent Ágoston-i, hanem a marxi-lenini tanok szerint értelmezte. Kuszálik szerint ebben a vitában nem voltak „előre megfogalmazott ítéletek”. A „kompromisszumok határairól, a hatalom-közeliek kiváltságairól és gőgjéről volt szó.” /Kuszálik Péter: Néhány morzsa. = A Hét (Marosvásárhely), jún. 21./ b/ Nem kívánom grafomán munkatársukat, bizonyos Kuszálik Pétert megtisztelni azzal, hogy vitába bocsátkozom vele, írta Kántor Lajos. Azonban Kuszálik Az ügyvédi kamara c. cikkében (jún. 2.) szereplő állítása, hogy Kántor csak Réthy Andor bibliográfiáját mondta maradandónak a Láng Gusztávval közösen írt irodalomtörténetükből, „egyszerűen hamis”. A magát szintén bibliográfusnak (is) vélő K. P.-ről a cikkében Romániai magyar irodalom című könyvük kiadási évét pontatlanul jelölte meg. /Kántor Lajos: „Maradandó” hazugságok ellen. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 21./ c/ Stefano Bottoni hangsúlyozta, vitaindító tanulmánya nem Sütő András személyét vagy írói képességeit elemezte. Szerinte szükség van a 1945 utáni (magyar) kisebbségkutatás újraértelmezésére. „A kisebbségtörténet, a kisebbségkutatás egyfajta tudományos gettóvá vált, amiből a lehető leghamarabb ki kell lépni.” A kommunista társadalom „sűrű hálózatok és sokrétű kapcsolatok által összeforrt kényszeregységet” hozott létre. A diktatúra nem új szocialista embert hozott létre, hanem „meghasonlott, eltorzult személyiségű embert, aki egyszerre áldozat és együttműködő, ellenzéki és rendszerpárti, fekete és vörös.” /Stefano Bottoni: Zárszó helyett. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 21./

A Hét hetilapban Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy című tanulmányának február 17-én történt közlése után kibontakozott vitát összegezte Parászka Boróka, a lap főszerkesztője. Parászka Boróka mást várt, elemzést, értelmezést. Nem akarja a vitát lezárni. Szerinte nem egy pör zajlott és reméli, előkerülnek új szempontok. Parászka szerint a vitában hallgatott a hazai irodalom, hallgatott a kolozsvári irodalom tanszék, hallgattak az irodalmi lapok szerkesztői, sorolta elmarasztalóan. Elárulta, hogy őt az RMDSZ csúcsvezetéséhez tartozók kérték arra, hogy „ne bolygassuk” a Sütő-ügyet. Parászka szerint helyére kell tenni Sütő életművét, az „önmagába forduló, magyar nacionalizmussal terhes közösségi tudat megtisztításának programjaként”. – Nagy Pál javasolta, hogy Sütő András mellett a Hajdu Győző egykori, huszonöt oldalas feljelentését is közöljék, de Parászka szerint ez szükségtelen. /Parászka Boróka: Sikeres kudarc A Hét (Marosvásárhely), 2005. június 28./

Megjelent a Szövétnek /Arad/ folyóirat, a kulturális szemle híven tükrözi azokat az eseményeket, amelyek Aradon történtek egy hónap alatt. A lap vezércikkét, amely a magyar–magyar összefogásról szól, Ujj János jegyzi, Puskel Péter helytörténeti rovatában arról írt, hogy a tanács elfogadta az óváros rehabilitációjáról szóló programot. A Szövétnek beszámolt az Aradon rendezett könyvbemutatókról – Pávai Gyula, Magyary Ágnes, Ficzay Dénes könyveiről –, közönségtalálkozóról (Faludy György stb.), történelmi jellegű előadásokról (Zakar Péter stb.), fotókiállításról (Sóvári Gábor), koncertről (Hobó), különböző versenyekről, a Mikes Kelemen tantárgyversenyről és a Szakmai Napokról. /(ni): Színes és olvasmányos Szövétnek. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 28./

Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy /A Hét (Marosvásárhely), 2005. febr. 17./ című tanulmányával kapcsolatos vita összegzéseként Parászka Boróka, a hetilap főszerkesztője kifogásolta, hogy sokan nem szólaltak meg a vitában, a Magyar Tanszék stb. a/ Láng Zsolt indulatosan visszautasította ezt a megállapítást. „Úgy gondolod, az Éneklő Borz eladta magát a hatalomnak?” „Salat Levente politikai alkuval lett az egyetem prorektora?” Láng Zsolt hangsúlyozta, hogy az irodalmat nem intézményi szinten határozzák meg. A kívülállás mondatszerkezetével is lehet állást foglalni. /Láng Zsolt Kirohanó: Kedves Boróka! = A Hét (Marosvásárhely), júl. 7./ b/ Parászka Boróka válaszolt Láng Zsoltnak. Igenis vannak fórumok vannak, körök és céhek. Mivé lesz Kántor Lajos a Korunk folyóirat nélkül? Mivé lesz Böszörményi Zoltán a mecénás jelmez nélkül? Parászka nem fogadta el, hogy valamit már tíz éve leírtak. Szerinte a folyamatos jelenben kell írni. Nincs függetlenség, nincs kívülállás. Parászka szerint Erdélyben ma irodalmi-személyi kultusz van, reális irodalmi teljesítmények nélkül. /Parászka Boróka Benneálló: Hekaleitosz lábnyoma. Kedves Zsolt! = A Hét (Marosvásárhely), júl. 7./ c/ Kuszálik Péter nem ismeri el, hogy tévedett, bibliográfusként nem adott meg pontos évszámot. Valójában a Kántor-Láng könyv első kiadása nem 1973, ahogy ő írta, hanem 1971. Kuszálik megsértődött, mert Kántor Lajos irodalomtörténész nem hajlandó vele vitatkozni. Kántor Lajos grafománnak nevezte Kuszálikot. Erre Kuszálik válasza: Kántornak több könyve, tanulmánya jelent meg, mint neki. /Kuszálik Péter: Válasz és magyarázat. = A Hét (Marosvásárhely), júl. 7./

Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy /A Hét (Marosvásárhely), 2005. febr. 17./ című tanulmányához újabb hozzászólások érkeztek: a/ Bertha Zoltán irodalomtörténész szerint pontokba szedett bizonyítékok sorolásával tüsténkednek többen Sütő András írói-emberi teljesítményét (félévszázaddal ezelőtti megnyilvánulásait alapul véve) kisebbíteni vagy meghazudtolni. A posztmodern elméletek többé nemigen tulajdonítanak kitüntetett jelentőséget az olyan levéltári vagy egyéb adatbogarászásnak, amelynek módszereit bárki elég könnyen elsajátíthatja. Sütő már nem népszerű, hatása szűnőben van, életműve vegyes értékű, remekművet nem vagy alig írt – hangzanak a minősítések. Minden irodalomelméleti konferencia az imaginárius múltat konstituáló fikciókról szokott elmélkedni manapság, jegyzete meg Bertha Zoltán. Az irodalomtörténetben általában nem szokott sikerülni az idők során korszakos jelentőségűnek bizonyuló életművek életrajzi alapon történő devalválása – Villontól Adyig és tovább. Tény, hogy százezrek számára jelentettek és jelentenek ma is Sütő művei hiteles helyzettudósítást és helyzettudatosítást a magyarság nemzeti és kisebbségi sorsát illetően. Százezrek nemzeti öntudata és lélekjelenléte erősödött általuk, s a megmaradásba vethető reményt táplálták évtizedeken át, hangsúlyozta Bertha. Erőteljesebb érzelmi hatást keltenek a Sütő-művek még ma is, mint más, „posztmodern” sztár-szerzőkéi. A vita során valaki a Wass Albert-kultuszt megsokalló véleményét is kifejezte. Ezek szerint korlátozni kellene az olvasói szabadságot, s felfüggeszteni a nemes liberális eszmét, hogy mindenki azt olvas, amit akar és amit szeret? Mindig csak a sajátos, markáns nemzeti (nemzetféltő) tematika váltja ki az ellenérzést, egyfolytában csak az szúr szemet? A régi dokumentumok vizsgálatából miért kell Sütő András írói teljesítményére vonatkozó negatív ítéletekhez jutni? /Bertha Zoltán: Nem lehetnénk tényleg legalább posztmodernek (bokaharapdálás helyett). = A Hét (Marosvásárhely), júl. 14./ b/ A Hét június 30-i számában Parászka Boróka Sikeres kudarc című cikkében sajnálkozással állapította meg, hogy a lap hasábjain hónapok óta folyó vitában, mely szerinte a „Földes László–Sütő András ügy”-ről szól, „hallgatott a hazai irodalom”. Miért lett a vitából „Földes László–Sütő András ügy” Sütőt Andrást lejárató, rágalmazó célzattal? – kérdezte Nagy Pál hozzászólásában. Amolyan „megélhetési gyűlölködők” forgatják hévvel méregbe mártott tollukat egyik-másik vita-cikkben, állapította meg. Parászka Boróka azt írta, hogy vállaltak minden véleményt, cenzúra nélkül. Valójában az A Hét szerkesztősége durván megcenzúrázott hozzászólásokat: Sylvester Lajosnak Egy „Bírói” ítélkezés margójára című cikkét (június 9.-i sz.) jócskán meghúzva közölték, holott a szerző a szerkesztőségnek küldött levelében határozottan megmondta: csakis a teljes szöveg megjelentetésével érthet egyet. Róna Éva írásának ugyanez lett a sorsa. Mindkét esetben a Sütő Andrásra vonatkozó pozitív mondandó kigyomlálását látta szükségesnek a végrehajtó munkatárs... Nagy Pál június 10-én írt az A Hét-nek: fontos lenne Hajdu Győző terjedelmes feljelentésének közlése. Hajdu ugyanis leírta, illetékes pártfórumoknak jelentette mindazt, amit Földessel kapcsolatban észlelt, és később információs anyagát benyújtotta a helyi állambiztonsági szerveknek is. Hajdu Győző beismerte tehát, hogy nem csupán a pártot informálta, de a belügynél is feljelentette Földes Lászlót 1958 augusztusában. Ez mutatja, hogy ki is volt a Földes-ügy főszereplője. Miért csak az Sütő szövegének közlését tartotta fontosnak A Hét? A Hajdu-féle irat közlését nem vállalta. Parászka Boróka szerint Hajdu Győző ebben „a vitában (s általában) nem jelentős személy; nem „releváns”. Eszerint a hetilap csak olyan személyekkel kíván foglalkozni a lap, akik súllyal vannak jelen a közéletben, az irodalomban. Ez szelektív eljárás. Nem igaz, hogy Parászka Boróka felajánlotta volna: írásban „foglaljam össze álláspontomat Hajdu Győző szerepével kapcsolatban”. Ilyesmiről szó se volt. Ellenben tény, hogy telefonbeszélgetésüket a szerkesztőségben „rögzítették”. Így ellenőrizni lehet: semmiféle fenyegetésről nem volt szó. /Nagy Pál: Egyoldalú „helyzetértékelés” = A Hét (Marosvásárhely), júl. 14./ c/ Szerkesztőségi választ közöltek: „Nagy Pál sorozatosan csúsztat, és valótlanságokat állít.” Csúsztat, amikor azt állítja: durván megcenzúrázták a szövegeket. Két esetben tekintettek el a teljes szöveg közlésétől: amikor olvasói levelet közöltek (Róna Éváét). Ilyenkor éltek a rövidítés és szerkesztés lehetőségével. Sylvester Lajos lapzárta után visszavonta saját terjedelmes szövegváltozatát, ezért a rövidített változatban közölték. Szerintük Nagy Pál telefonálásánál elhangzottak sértések és fenyegetések. /A Szerk.: Válasz. = A Hét (Marosvásárhely), júl. 14./

Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy /A Hét (Marosvásárhely), 2005. febr. 17./ című tanulmányával kapcsolatos vitában újabb hozzászólásokat közöltek: a/ Székely Csaba visszautasította Bertha Zoltán Nem lehetnénk legalább tényleg posztmodernek („boka-harapdálás” helyett)? című írását /A Hét, júl. 14./. Székely Csaba szerint a szerző sétálgatott a Nemzetféltés utcán, végig a Megmaradás-soron, amikor egyszercsak megpillantott egy öltönyt. Székely Csaba nem sétál ilyen utakon, ehelyett idézgetett Hayden White-tól, hivatkozott Frank Ankersmitre. Utánanézett, Edward W. Said mást írt, még angolul is idézte, hogy bizonyítsa, a saját népének kollektív szenvedéseit a politikusnak kell kifejeznie, nem az írónak. /!/ /Székely Csaba: Nem a ruha teszi. = A Hét (Marosvásárhely), júl. 21./ b/ Demény Péter gondolkodott Láng Zsolt Kirohanó és Parászka Boróka Benneálló vitájáról /Hét, júl. 7./. Demény Péter már korábban megírta Miért nem vagyok jobboldali? címen: „...nem tartom magam baloldalinak, még ha állásfoglalásaimból olykor talán úgy tűnik is, hogy az vagyok. Értelmiséginek tartom magam, aki egyik oldalon sincs elkötelezve, s aki amennyire lehet, függetlenül gondolja, amit gondol. függetlensége dühösebb, keserűbb, harcosabb, kevésbé játékos.” /Demény Péter: Angyalok a kondérban. = A Hét (Marosvásárhely), júl. 21./ c/ Balázs Imre József vitatta Parászka Boróka vitazáró írását /Hét, júl. 7./. Parászka Boróka szerint intézmények vannak, személyek nincsenek. Azt várja, hogy a Látó, az Irodalmi Jelen, a Korunk és a Magyar Irodalomtudományi Tanszék megszólaljon. Ha csak intézményekben gondolkodik, nem hallja meg a személyt. – Nem számít, mit írt le valaki tíz évvel ezelőtt, csak a jelenbeli „hozzászólás” számít. Balázs Imre József azt sem fogadta el, hogy a tíz évvel ezelőtti írás, hiába szól ugyanarról, nem hozzászólás. Akkor mi a relevanciája A Hét hasábjain folyó vitának, amely ötven évvel ezelőtt leírt szövegekről szól? /Balázs Imre József: Két kiállítás. = A Hét (Marosvásárhely), júl. 21./

Augusztus 13-án ünnepelte 77 születésnapját Dávid Gyula irodalomtörténész, a Polis Kiadó elnöke. Dávid Gyula könyvkiadót vezet, köteteket szerkeszt, eközben saját munkáira már alig jut ideje. Kolozsváron végezte az egyetemet, bejutott a Móricz Zsigmond Kollégiumba. Ebben az időben készültek az új középiskolai tankönyvek, őt bevonták a kollektívába. Az Irodalmi Könyvkiadó 1950 végén elkezdett kiépülni Kolozsváron Földes László vezetésével, odahívták és 1951 februárjától kezdve a kiadónak ő lett a szerkesztője. 1953-ban aspirantúrára felvételizett ösztöndíjas helyre. Dávid Gyulát hét év börtönbüntetésre ítélték, azt le is ülte. A börtön után a román irodalommal foglalkozhatott. Az irodalmi kapcsolatokat kutatta, így született meg a Találkozások című kötete. Közben megírta Jókai Mórnak az erdélyi tárgyú műveiről szóló monográfia-jellegű kötetét, 1972-ben pedig megjelent a Mikó Imrével közösen írt, híressé vált Petőfi Erdélyben című könyve. Ezután következett Tolnai Lajos Marosvásárhelyen című tanulmánya. Időközben Balogh Edgártól megörökölte a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon szerkesztését, ennek a harmadik kötetét már ő szerkesztette. Azóta megjelent a negyedik, és most már majdnem készen van az ötödik. Dávid Gyula tavaly elkezdte módszeresen gyűjteni a volt politikai elítéltek életrajzi adatait. Nagyon sokan vannak, akikről mindenki elfelejtkezik. Szeretne munkatársaival összeállítani egy kötetet, amely a Romániában elítélt, politikailag üldözött magyarok életrajzi adattára lenne. – A Polis Kiadó új sorozata a Prospero könyvek, az erdélyi magyar színészet nagyjairól szólnak. Lohinszky Loránddal készült az első könyv, utána jött Orosz Lujzáé. Készen van az Elekes Emmával készült beszélgetés. László Gerő nem érte meg, de az ő kötete is készen van, és már szerkesztésre vár a Vitályos Ildikóval készült interjú kézirata. A másik sorozat, szintén Demény Péter ötlete nyomán, a Kettős tükörben címet viseli. Olyan írói monográfiák vannak a sorozatban, amelyekben a szerző olyanformán írja meg egy-egy írónak az életét és az írói pályáját, hogy abban egy kicsit a saját élete is benne van. Megjelent már Gellért Sándor Kölcsey-könyve, Németh László Széchenyije, a harmadik pedig Szilágyi Domokos Kortársunk Arany János című munkája volt. Idén folytatódott Féja Géza Móricz Zsigmondjával, Schöpflin Aladár Adyjával, Németh Andornak 1944-ben írott és megjelent könyve József Attiláról. A legutolsó Lászlóffy Aladár Szabó Lőrinc költői helyzetei című könyve. /Köllő Katalin: Megpróbáltunk előre menekülni. Születésnapi beszélgetés Dávid Gyulával. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 10./

November 2-án egy román játékfilm vetítésével, valamint Hobó József Attila verseiből összeállított Tudod, hogy nincs bocsánat című előadói műsorával kezdődött a XIII. Alter-Native nemzetközi rövidfilmfesztivál Marosvásárhelyen. A versenyen 39 országból érkezett több mint negyven alkotás vesz részt. /Szerdán startolt az Alter-Native. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 4./

Magyarország idegen fegyverekkel hatalomra segített pártállami kormánya sok mindent ígért, míg végül a demokratikus szocializmust a nyílt megtorlással váltotta fel. Kádárék bosszúhadjáratot viseltek a nemzet ellen. Ezek a perek is koncepciós perek voltak, Kádáréknak a gyerek is ellenség volt, ha ellene fegyvert fogott. Kádár János november 21-én – Haynauhoz foghatóan – úgy fogalmazott, hogy ,,Most semmiféle demokráciáról nem lehet beszélni; most kemények leszünk!” Később a Szovjetunió felajánlotta csapatai kivonását, Kádár János ezt visszautasította. A szovjet hadsereg mellett a nemzetellenes karhatalom lett a Kádár-kormány legfőbb támasza. A Magyar Forradalmi Honvéd Karhatalom 1. ezrede a fővárosban november 8-án alakult meg, ÁVH-s tisztek alkották az állomány kétharmadát. November 21-re már 18 század szerveződött; 8 kizárólag volt belügyesből; vattakabátjukról csak pufajkásoknak nevezték őket. November 11-e után őket vetették be az ellenállók helyi csoportjai ellen. A honvéd karhatalom létrehozása november 30-ra fejeződött be. Budapesten 5500, vidéken 5000 főt számlált (75 százalékuk korábban is hivatásos katona, 5 százalék rendőr volt, míg 20 százalék a civilek soraiból jött). A karhatalmisták és a szovjet hadsereg együttes fellépése iszonyatosnak bizonyult: ők lőttek a tüntetők közé 1956 végén, illetve még 1957 elején is; Budapesten, Salgótarjánban, Miskolcon, Veszprémben, Zalaegerszegen, Kecskeméten és Pásztón. Az ÁVH feloszlatását hiába hagyta jóvá Kádár kormánya, decemberre a politikai rendőrség 80 százaléka az egykori ÁVH állományából került ki. November első napjaitól nem csak a Szovjetunióba történő deportálások voltak folyamatosak, de az őrizetbe vételek és letartóztatások is. 13-án az újpesti munkástanács és forradalmi bizottság tagjait, 33 személyt tartóztattak le, fogtak perbe, amelyben 10 halálos ítéletet mondtak ki. Decembertől jöttek a nagy letartóztatások, letartóztatták Gimes Miklóst, Bali Sándort, Rácz Sándort, a hódmezővásárhelyi sztrájkok szervezőit, Vaskó Andrást és Máté Istvánt. December 11-én törvényerejű rendelet jelent meg a halálos ítélettel járó statáriumról; másnap visszahozták az internálás intézményét és bevezették a gyülekezési tilalmat. December közepétől a kormány akasztatott is, mégpedig csupa kisembert. Miskolcon és Budapesten fegyverrejtegetés címén végezték ki Soltész Józsefet, illetve Minczér Józsefet. Ekkor ítélték el a Békés megyei Gyulavári községben szervezett megmozdulás résztvevőit: tizenkét személyt börtönbüntetésre, két személyt, egy fiatal lányt és egy katonatisztet halálra, az ítéletet 1957 februárjában hajtották végre. 1957. áprilisban 16, illetve 12 évi börtönbüntetésre ítélték az ÁVH vezetőit, Farkas Mihályt és Farkas Vladimírt, akkor, amikor egy munkás büntetése fegyverrejtegetés miatt halál volt. Fegyverrejtegetés címén többségükben munkásokat ítéltek el; áprilisban Kardos Lászlót, májusban Bibó Istvánt és Tildy Zoltánt tartóztatták le. A május 6-án kezdődő perben Eörsi István írót 8 évre, Angyal Istvánt halálra ítélték. Ebben a hónapban ítélték el a Rádió ostromában részt vevőket; júniusban a miskolci forradalmárokat. Egerben a Katonai Tanács 14 tagját ítélték el. Augusztusban az edelényi munkástanács tagjainak ügyét tárgyalták, és hét inácsi parasztembert végeztek ki, a nemzeti bizottság vezetőit. A forradalmi eseményekben való részvételük miatt a tiszti igazolóbizottság májusi jelentését követően 21 tisztet végeztek ki. 1957 januárjában újabb letartóztatások voltak (Háy Gyula, Zelk Zoltán, Lengyel Balázs, Tardos Tibor, Novobáczky Sándor, Lőcsei Pál, Gyurkó László); a Magyar Írók Szövetségét, a Magyar Újságírók Országos Szövetségét, a művészeti szövetségeket pedig betiltották. Röpcédula, illegális sajtótermék, fegyver rejtegetése elég volt a halálos ítélethez. (Február elején emiatt végezték ki a Batonai testvéreket.) Január 19-én végezték ki Dudás Józsefet s Szabó Jánost. Február 18-án a Fővárosi Bíróságon kezdték meg a megtorlás egyik hírhedt perét. Gyilkosság és illegális sajtótermék megjelentetése volt a vád Tóth Ilona orvostanhallgató és társai, a Péterffy Sándor utcai kórházban berendezkedett ellenállók (Gáli József, Gyöngyösi Miklós, Gönczi Ferenc, Bagó Gyula, Lukács József, Kéri Sándor, Kovács Ferenc, Mátéffy Csaba János, Obersovszky Gyula és Pribelszki István) ügyében. A halálos ítéletet Tóth Ilonán, Gönczi Ferencen, Kovács Ferencen, Gyöngyösi Miklóson június végén hajtották végre. Gáli 15 évet, Obersovszky életfogytiglant kapott. (Azóta több szakértő is megerősítette, nem bizonyított, hogy Tóth Ilona orvostanhallgatónő meggyilkolt volna egy sebesült ávóst.) Kádár szerint legalább 400–500 ellenforradalmár-gyanús személyt kell összeszedni, Földes László még többet: néhány ezret szeretett volna lefogva látni. A statisztikák szerint január és február közepe között 559 személyt internáltak, február 16.–március 16. között 2652 személyt. Miskolcon Mikulás Gábor és társai tárgyalása volt – az ítélet rendkívül súlyos, öt személyen végrehajtották a halálos ítéletet, a többiek életfogytiglanit, 5, 15, 10, 7, 3, illetve 1 év börtönbüntetést kaptak, 400-an kerültek börtönbe és 10 000-től vették vissza a rendfokozatot. Tizennyolc író – többségében a népi írók – levélben fordult Kállai Gyulához a letartóztatott írók: Varga Domokos, Molnár Zoltán, Fekete Gyula, Tóbiás Áron, Déry Tibor, Háy Gyula és Zelk Zoltán érdekében, ennek ellenére az íróperekben évekre szóló börtönbüntetéseket szabtak ki. Kivégezték Prezsmayer Ágostont, aki Maléter összekötője volt a Kilián laktanyában. A kommunista pártok november 12–19-i moszkvai tanácskozása idején ítélték el Déryéket, letartóztatták Ádám Györgyöt és Kosáry Domokost, utóbbit a katonai bíróság 1958. június 18-án 4 évi börtönre ítélte. November–decemberben kivégezték a Széna téri és a Corvin-közi felkelők vezetőinek egy részét: Ekrem Kemalt, Bán Róbertet, Iván Kovács Lászlót, Pálinkás őrnagyot, aki kiszabadította Mindszentyt. Ítélet született Földes Gábor és 12 társa ügyében (Földes színész-rendező, Gulyás Lajos lelkész, Tihanyi Árpád tanító győri ávéhásokat mentettek meg!); súlyos börtönbüntetéssel zárult a Központi Munkástanács vezetőinek pere, és tisztázatlan körülmények között december 21-én a Gyorskocsi utcai vizsgálati fogságban meghalt Losonczy Géza. 1958. január 18-án megtörtént a vádemelés Nagy Imre és társai ellen. Röviddel előtte végezték ki Brusznyay Árpád tanárt, aki a veszprémi Nemzeti Bizottságnak volt az elnöke. A hatalom továbbra sem válogatott. Február elején halálra ítélték majd kivégezték Renner Pétert. A Nagy Imréék perében hozott júniusi ítéletig halálra ítélték a Csepeli Nemzetőrség parancsnokát és társait, két tisztet, egy honvédet, egy mérnököt, egy bányászt és egy csapost: a nagytétényi Nemzeti Bizottság és Nemzetőrség vezetőit, egy csepeli munkás két gyilkosát, Balogh Lászlót és társait; az óbudai katonai ellenállás három tisztjét; április 24-én kivégezték a Nagy Imre-per vádlottját, Szilágyi Józsefet. Emellett számtalan súlyos ítélet született Sándor András, Lőcsei Pál, az esztergomi Nemzeti Tanács és munkástanácsok tagjai, a Honvéd Kórház vezetői, Kéri József, Győr-Sopron megye főügyészének ügyében. (…)(részlet) /Lipcsey Ildikó: Ötvenhat után: Megtorló szervezetek, koncepciós perek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 10./

Pomogáts Béla örömmel és elismeréssel fogadta, hogy kitüntettek két erdélyi írót: Sütő Andrást és Domokos Gézát, valamint a magyarországi irodalomtudóst, Görömbei Andrást. Sütő András az Anyám könnyű álmot ígér óta, vagyis negyven esztendeje, az erdélyi magyarság gondjainak és reménységeinek, sorsának és vágyainak a hordozója és kifejezője. A hitvallást nemcsak műveivel vállalta, hanem életével is. A hűség nem kapott osztatlan elismerést. Sütő Andrásnak éppen az elmúlt hónapokban kellett elviselnie galád támadásokat. Pomogáts megemlítette, hogy a kezébe került folyóirat, amely Illyés Gyulát rágalmazza és az Egy mondat a zsarnokságról című költeményéről kijelentette: „mondjuk ki nyíltan, az Egy mondat a zsarnokságról című vers hazug és aljas.” Minden gyalázkodásra akad szerző, írta Pomogáts. Hozzátette: „elég volt a mocskolódásból, a tárgyszerű múltfeltárásnak álcázott sunyi rágalmakból. Elég volt abból, hogy a nemzet valódi akaratának kifejezőit szellemi és erkölcsi törpék próbálják kituszkolni arról a szakrális helyről, amelyet számukra a nemzet lelkiismerete és emlékezete kijelölt. Elég volt abból, hogy a közvélemény epatirozásának szennyes kalózlobogója alatt szabadon lehessen sárral dobálni olyan írói életműveket, legyen az Illyésé vagy Sütőé, amely egykor: nehéz időkben a szellemi ellenállás egyetlen meghirdetője és a magyarság egyetlen látható képviselője volt.” /Pomogáts Béla: A hűség lovagrendje. = Helikon (Kolozsvár), nov. 25. 22. sz./ Előzmény: Az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány (EMIA) életműdíjban részesített két erdélyi írót, Sütő Andrást és Domokos Gézát, valamint a Hídverő-díjjal tüntetette ki Görömbei András debreceni irodalomtörténész professzort, akadémikust. /Kiosztották az idei EMIA- díjakat. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 31./ Sütő András elleni támadás: Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy / A Hét (Marosvásárhely) hetilap 2005. február 17./ című tanulmány nyomán vita kezdődött. Keményen támadta Sütő Andrást Sipos Géza: Az önfelmentő.= A Hét (Marosvásárhely), febr. 24./, majd Kuszálik Péter több hozzászólásában

Több mint egy év után újra Székelyudvarhelyen lépett fel Földes László, ismertebb nevén Hobó, aki most az ötödik Székelyudvarhelyi Ünnepi Játékok keretében József Attila-verset adott elő. /Sz. Cs. E.: Hobo József Attila-estje a Művelődési Házban. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 13./

Debrecenben a repülőtéren forgatják az 1956-os forradalomról szóló új magyar filmet, a Liberté ’56-ot, amely a szabadságharc sorstragédiáit, hősi helytállásait sűríti száz percbe. A forgatókönyv Szőcs Géza drámája alapján készült Szőcs Géza Liberté ’56 c. kötete az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban jelent meg Aradon 2006-ban. A Csokonai Színház művészeinek részvételével készülő, Eperjes Károly, Kóti Árpád, Cseh Tamás és Hobo nevével fémjelzett filmet Vidnyánszky Attila rendezi. A filmforgatást követően kezdődnek a Liberté drámaváltozatának próbái Debrecenben, a Csokonai Színházban. Szőcs Géza így vallott munkájáról: “Az egész nemzet okulására írtam, és más nemzetek okulására is. Meg akartam mutatni, hogy a gonosz, bár eluralkodhat, és hatalma tartós is lehet, még sincs más erkölcsös megoldás, mint a lelki megtisztulást, a jó ügyet választani még akkor is, ha a választás az ember életébe kerülhet.” /Új film a forradalomról. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 29./

Népes zalaegerszegi küldöttség érkezett Marosvásárhelyre, a ZA-MA és MA-ZA baráti társaságok baráti kapcsolatai ismét felfrissülhettek. Cseh Gábor, a Marosvásárhely–Zalaegerszeg Baráti Társaság elnöke köszöntötte a testvérvárosból érkezett vendégeket, köztük dr. Hóbor Erzsébetet, a Zalaegerszeg–Marosvásárhely Baráti Társaság elnökét. /Antalfi Imola: Zalaegerszegiek Marosvásárhelyen. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 26./

A Háromszék napilap átvette a kolozsvári Helikon folyóirat június 25-én megjelent /482./ számából Szőcs István írását. A szerző sértőnek tartotta, hogy Stefano Bottoni történész azt írta valahol: Marosvásárhelyen már két nap múlva úgy érzi az ember, hogy elfogyott körülötte a levegő. Szőcs leszögezte, maga a város még mindig tartja magát, meg tudta őrizni színházát, szimfonikus zenekarát, könyvtárait és önmagát; annak ellenére is, hogy az elmúlt harminc-egynéhány évben iszonyatos exodust kellett átvészelnie. Bottoni pár éve kirobbantotta a Sütő András–Szabó Gyula–Földes László-vitát. Szőcs feltételezi, hogy Bottoni a Látó folyóirat táján szerezte információit, ahol a főszerkesztő, Gálfalvi György kerti fecskendő gyanánt szórja mindenkiről az ismereteket, ahelyett, hogy írna. Bátor, jó riporter, elfogult, de ennek ellenére szórakoztató kritikus. Valószínűleg a Sütő András lejáratására indult vitában nincs része. Annak régóta híre terjengett, hogy Marosvásárhelyt Láng Zsolt, Kovács András Ferenc és mások bálványrombolásra készülődtek Sütő ellen. Szőcs szerint felül kellett volna múlniuk Sütő Andrást drámaírásban és publicisztikában, de ez nem következett be, legalább nyílt vitát kellett volna rendezni. Az A Hét nevű csak interneten megjelenő lap nagy leleplezések által véli igazolhatónak létét. Dsida Jenő születésének századik évfordulóján ezt tették. A megemlékezés műfaji behatárolása komoly feladat – persziflázs-gyűjtemény vagy rágalomária-est. A résztvevők kiszúrtak egy-egy Dsida-verset és – ,,interpretálták”, feltehetően hanghordozás és arcjáték által. Az a7 szerint Balázs Imre József elérte, hogy Dsida Nagycsütörtököt című versét harsány nevetéssel fogadta a közönség. Láng Zsolt kijelentette, nem szereti Dsidát, a verseket sem szereti, és nem bírja, ha ilyeneket írnak, hogy édes-bús. Az a7 lapban és máshol többen feltették a kérdést: hogy lehet, hogy Dsida Jenő, a vézna, szánalmas, vallásos, szipogó költőcske olyan vad, ,,szélsőséges” hangú költeményt írt, mint a Psalmus Hungaricus? A csudálkozóknak tudniuk kell, hogy a Psalmus ún. ószövetségi műfaj. Mózes, Illés, Ézsaiás, Jeremiás és a Zsoltárok könyveit végsőkig hevített izzású szenvedélyek, magyarázta Szőcs István. Egy irodalmárnak illik ismernie legalább nagyjából a hajdani próféták szövegeinek tartalmát és stiláris jellegzetességeit, mert azok az egyetemes irodalom értékes darabjai. Selyem Zsuzsa Dsidáról szóló sorait nem is meri magyarázni, írta Szőcs. Selyem Zsuzsa szerint: ,,Ez itt az irodalmi abszurd, a fiatalon elhalt életművet még mindig fogyasztja a halni nem tudó és nem akaró közönség. Szellemi nekrofília. ” /Szőcs István: Édes-bús internyet. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 14./

Dokumentum. Keleti Ferenc nagykövet jelentése a Bolyai Egyetemen készült 1955-ös memorandummal kapcsolatban. Bukarest, 1956. október 5. SZIGORÚAN TITKOS! 327/szig. titk. -1956. Előadó: Juhász nagyköv. Tanácsos. Azok az események, melyek a Bolyai Egyetem pártalapszervezetében, valamint a Kolozsvári Írószövetségi Fiók alapszervezetének ülésén lejátszódtak, vezettek el voltaképpen egy olyan ankét megtartásához, melynek eredménye „a kolozsvári tartományi pártszervezet memoranduma” néven ismert. E memorandum története információink szerint a következő: a kolozsvári párttartományi szervezet megbízásából három magyar ember referátumot készített egy ankét számára. Ebben a referátumban a romániai magyarság sérelmeit tárták fel és foglalták össze. Mivel a referátumon több magyar aláírása is szerepelt, kapta a memorandum nevet. A kolozsvári párttartomány ezt a memorandumot felküldte a Központi Vezetőségnek, de nem említette meg, hogy ő hívta össze az ankétot, valamint ő adott megbízást a memorandum megírására is. A Központi Vezetőségben a memorandumot pártellenes akciónak nyilvánították, egy kicsit olyanformán, mint nálunk az Írószövetségben megtörtént aláírásgyűjtést. A továbbiakban a KV kitartott amellett, hogy a memorandum ellenséges cselekedet. A Bolyai Egyetemen, valamint a Kolozsvári Írószövetségi Fiók Alapszervezetében történt események után a memorandum tartalma fentről energikus intézkedéseket váltott ki. Éppen ezért szeptember utolsó napjaiban bizottság szállt ki Kolozsvárra a következő tagokkal: Miron Constantinescu, Fazekas János, Pavel Tugui, [Iosif] Ardeleanu (sajtó-főigazgatóság vezetője), Bihari (a KV agit-prop. osztályán a kiadási ügyek vezetője), Után Tiberiu, a KV aktivistája, továbbá a Művelődésügyi Minisztérium, Tanügyi Minisztérium és Pénzügyminisztérium képviselői. Robotos Imre elvtársat is meghívták, de ő „lekésett” a repülőgépről és nem vett részt a bizottság munkájában. A Bizottság Kolozsvárott kiszállt a Bolyai-egyetemre, a magyarnyelvű középiskolákba, a Magyar Színházba, s egyéb magyar intézményekbe. A látogatások kapcsán elsősorban aziránt érdeklődtek, hogy az un. memorandum adatai mennyiben felelnek meg a valóságnak. A látogatások alkalmával a Bizottság megállapította, hogy a memorandum adatai hitelesek s így a memorandum szerzői ellen emelt vádak (pártellenesség) teljesen elesnek. A Bizottság azonban sok olyan sérelmet is megállapított, amelyek a memorandumban nem szerepeltek. Általános vélemény szerint a Bizottság kiszállását a fent említett okokon kívül a Pándi-cikk váltotta ki. Miután a Bizottság kutató munkáját befejezte, megbeszélésre hívta össze a magyar írókat. A gyűlésen részt vettek a teljes kolozsvári és vásárhelyi író-gárda, valamint nagyszámú egyetemista. A gyűlés három nap és három éjjel tartott. Valamennyi író feliratkozott és beszélt is. Ami a felszólalások hevességét s az elhangzott bírálatok éles hangját illeti, ez az ülés jóval erősebb volt, mint az az értekezlet, amelyet az Írókongresszus előtt tartottak a magyar írókkal Bukarestben a Központi Vezetőség épületében. Földes László, akinek a „kikészítését” már régen elhatározták, az utolsók között iratkozott fel. Ennek ellenére elsőnek adtak szót neki, a jelenlevő írók szerint provokatív szempontból. Ekkor felállt Csehi Gyula és kijelentette, hogy ez nem demokratikus eljárás és kéri a feliratkozási sorrend tiszteletben tartását. Ez már annak a jele, hogy a magyar írók közt egy-kettő kivételével kialakult az egységfront s képesek megvédeni egymást. Elsőnek – akárcsak Bukarestben – Szilágyi András szólalt fel. Ez a felszólalás rányomta a bélyegét az egész ülés lefolyására. Szilágyi általában a súlyos gazdasági helyzetről beszélt igen vehemens hangon. Ami pedig a magyar sajtót és irodalmat illeti, kijelentette, hogy a romániai magyarság érdeklődéssel és szeretettel olvassa az odaáti irodalmat, figyeli a magyarországi eseményeket, mivel azokat saját gondjaihoz közelállónak tartja. Szilágyi megemlítette, hogy ami a magyar nép magatartását illeti, amely bizonyos vezetők leváltására vezetett, az szintén közelről érdekel bennünket. Ezután sorrendben felszólaltak Asztalos István, aki igen hevesen bírálta a jelenlegi falupolitikát, Nagy István, aki a munkásosztály nyomoráról, tanügyi kérdésekről beszélt, Csehi Gyula, aki a Bolyai Egyetem helyzetéről s egyéb sérelmekről beszélt. Ezen az ülésen általában részleteiben kerültek megtárgyalásra a romániai magyarság sérelmei. Szabédi László például kijelentette, hogy tekintettel arra, miszerint Miron Constantinescu már a múltban egyes kijelentéseit eltorzította, felszólalását írásban adja be. A végkövetkeztetéseket Miron Constantinescu vonta le. Felszólalásából látszott, hogy a Földes-ügyet egyelőre elejtették, ellenben Csehi ellen fokozták a tüzet. Szabédi írásban beadott felszólalását Miron Constantinescu aprólékosan elemezte. Adott pillanatban Szabédi dühösen felugrott s azt kiabálta, nem igaz, amit mond, én ilyet nem állítottam. Erre a terem Szabédi mellett zúgni kezdett s Miron Constantinescu kénytelen volt félretenni Szabédi felszólalását. Az ülés légköre ismételten azt mutatta, hogy ma már kialakult a teljes értelmiségi arcvonal s ennek erejére jellemző, hogy folyamatosan vissza tudják verni a meg-megújuló provokációkat. Ezek a provokációk a régi módszer szerint abban álltak, hogy egyes felszólalásokat hirtelen kérdések bevetésével akartak megzavarni. Egy ilyen alkalommal állott fel Csehi Gyula s a következőket mondotta: „Kérjük az elvtársakat, ne szakítsanak félbe bennünket, mert megzavarodunk s esetleg félni is kezdünk s így aztán az elvtársak nem fogják megtudni mindazt, amire kíváncsiak. ” Erre a félbeszakítások elmaradtak. Az ülés eredményeképpen a romániai magyarság a többi között a következőket érte el: a Művelődési Minisztériumban magyar miniszterhelyettest neveznek ki, a Tanügyi Minisztériumban magyar főigazgatóságot állítanak fel, a megszüntetett magyar nyelvű Agronómiai és Pedagógiai Főiskolát visszaállítják, a magyar középiskolákból helyhiány ürügye miatt elutasított diákok felvételét elintézik, a Bolyai-egyetem korszerű felszerelését elintézik, ugyanis a Bizottság véleménye az volt, hogy ennek az egyetemnek a felszerelése több területen egy közepes középiskola színvonalát sem éri el, elérték továbbá a Kolozsvári Magyar Színház kibővítését, a Korunk folyóirat megindítását stb. Meg kell jegyezni, hogy az említett intézkedések közül egyesekről már beszéltek előzőleg is, de éppen az a veszély állott fenn, hogy Pándi cikke és egyéb események miatt ezek teljesítésére nem került sor. Érdekes jelenség volt még az ülésen az, hogy Balogh Edgár visszautasította a Pándi-féle cikket azzal, hogy a magunk dolgait saját pártunk segítségével magunk fogjuk elintézni. Felszólalását még ketten támogatták. Az a vélemény, hogy Miron Constantinescu-féle bizottság ezt a körülményt fel fogja használni, hogy három magyar értelmiségi ilyen hangnemben beszélt a Pándi-cikkről. A magyar íróknak egymás között az a véleménye, hogy ez a felszólalás mindössze taktikai fogás volt abból a célból, hogy a Pándi-cikk vonalán provokáció ne érhesse a magyar írók kialakult frontját. Ez azért is valószínű, mert Balogh Edgár és az írók általában egyetértettek a cikkel. Keleti Ferenc, nagykövet/Memorandum a Bolyain. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 18./

1964 januárjában, a kolozsvári utcanevek nagy „szovjettelenítése” hevében, amikor az olyan “szovjet” neveket, mint Apáczai Csere János, Benedek Elek, Bethlen Gábor, Kossuth Lajos, Tótfalusi Kis Miklós, Báthori István, Fazekas Mihály stb. eltüntették, megjelent az első bulevard – az addigi Kossuth Lajos utca és a Vörös Hadsereg útja (azelőtt Magyar utca) összevonásával. A felülről irányított nagyzási hóbort nyomán aztán a regáti eredetű bulevardok szaporodásnak indultak Kolozsvárt is. Így az addigi szerény, lényegében mezei út, a Szentgyörgyhegyi út – minthogy itt építették föl a város egyik ipari szörnyetegét, a Nehézgépgyárat – a Munka bulevardja, sugárútja lett. /Asztalos Lajos: Megsugarasított utcák. = Krónika (Kolozsvár), jan. 4./

Balta János, a lap munkatársa Arad megyei magyar politikustól az ellenzékkel való egyezkedésről érdeklődött, aki azonban a vállát vonogatta: “Kivel lehetne helyi szinten egyezkedni, amikor az MPSZ-t még be sem jegyezték?” Szerinte attól, ha megyei, szinten képviselet nélkül maradnak, a hőbörgők is magukhoz térnek. Nem lehet belenyugodni a vezetők tétlenségébe, jó lesz végre felnőttként kezelni a népet, fejtette ki az újságíró. /Balta János: Influenzaellenes oltásokat kérnek. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 15./

A Gandul című bukaresti lap kikürtölte: az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt csendes ünnepet ígér. Az „Új Jobboldal” nevet viselő fantomszervezet március 15-én a magyarság ünnepségével egyidőben tüntetni fog Kolozsváron ezzel a címmel: „a kolozsvári fiatalok nemet mondanak a szeparatizmusnak”. A szervezet honlapja a szokásos legionárius, vasgárdista hőbörgés, a honlap szerint a Hargita és Kovászna megyei románokért bizonyos Cristian Grigorasi (csak nem Gergely Krisztián?) felel és aggódik, egyenesen Brassóból. /Szondy Zoltán: Pontok között tévelyegve. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 15./

Újabb részletet közölt a lap Katona Szabó István A nagy hazugságok kora című önéletírásból. Romániában az 1940-es évek végén a leszámolások folytatódtak, több írót elhallgattattak, illetve üldöztek. A magyar irodalomban hasonló volt a helyzet, ismertek voltak főleg Méliusz József kirohanásai, aki szerint még Sinka Istvánt is ki kell ebrudalni Erdélyi Józseffel együtt az irodalomból. Méliusz Kodolányi János, Németh László, Szabó Lőrinc művei indexre helyezését is helyeselte Szabó Dezsővel és Nyírő Józseffel együtt. Bözödi György meghurcolásának Katona Szabó István is tanúja volt Kolozsváron. A „szelektálók” között jeleskedett Földes László is, aki féltette Nyírőtől, de általában a népi íróktól a magyar olvasókat, Földes ekkor az Állami és Irodalmi Kiadó kolozsvári szerkesztőségét vezette. Mint marxista esztéta, az Andreeseu Intézetre nevesített egykori Magyar Művészeti Intézetben tartott előadásokat. Ebben az időben a nagy román költő, Tudor Arghezi cipőfűzőt árult Bukarestben. Sadoveanut kiáltották ki a román irodalom legjelentősebb alakjának. Sadoveanu halála után, a Sztálin halála utáni „olvadás” idején vették elő Arghezit, beültették egy írószövetségi kongresszuson ünnepélyesen az elnökségbe azok, akik, addig gyalázták. Arghezi anyja magyar volt, de görcsösen igyekeztek, nehogy a közismert Eminovics-Eminescu után kiderüljön, hogy a XX. század legnagyobb román költője nem tiszta román. József Attila pedig maga írta: „apám félig székely, félig román vagy talán egészen az”, de ez benne van minden magyar iskoláskönyvben, és senkiben nem okozott kisebbrendűségi érzést a magyar kultúra vagy a költő értékével kapcsolatban. /Katona Szabó István: A felszámolások folytatódnak. Részlet A nagy hazugságok kora című önéletírásból. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 2./

A Dicsőszentmártonban élő Bartha Béla (sz. 1932) a gyógyítás mellett a képzőművészettel, az írással, a verssel és a prózával jegyezte el magát. Bartha Béla lakását grafikái, festményei népesítik be, asztala tele kéziratokkal. 2002-ben (72 éves korában!) jelent meg az Felhőből faragott álom /Impress Kiadó, Marosvásárhely/ című könyve, amelyben a versek mellett helyet kapott festményeinek negyven színes reprodukciója is. /Bölöni Domokos: Tűrnövény. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 17./

1958 áprilisában indult el útjára, de csupán a következő esztendő szeptemberéig látott napvilágot szülőhelyén, Marosvásárhelyt, havonként, a Művészet, ezzel az alcímmel: Színház, zene, képzőművészet, film. A beharangozó vezércikket a kinevezett főszerkesztő, Sütő András írta. A szerkesztőbizottságban ott volt Abodi Nagy Béla festőművész, Jagamas János zenetudós, Kovács György színművész és Tompa Miklós rendező-színigazgató. A színházi rovat vezetője jó ideig az a báró Kemény János volt, akit Sütő a mészégető kemencék mellől hozott be a szerkesztőségbe. A színház állt a lap érdeklődésének középpontjában. A Művészet munkatársai közé tartoztak azoknak az éveknek a legjobb tollú színházi, képzőművészeti, zenei kritikusai: Jánosházy György, Deák Tamás, Földes László, Oláh Tibor, Lőrinczi László, Páll Árpád, Halász Anna, Banner Zoltán, Lukácsy András, Ditrói Ervin, Gazda József és Pintér Lajos. Működött a cenzúra, kötelező volt a romániai és a szovjet „vívmányok” állandó népszerűsítése. Azután jött az átmeneti engedmények visszavonása, a Művészet felsőbb parancsra egyik napról riportlappá alakult át – Új Élet címen, így jelent meg – most már kéthetenként – egészen 1989 decemberéig, majd a kilencvenes években Erdélyi Figyelő címmel fejezte be pályafutását. (Nagy Pál: Volt akkor egy Művészet. Hitel /Budapest/, 2008. június). /B. D. : Egy kérészéletű folyóiratról. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 21./