Nem engedünk az egységes Székelyföldből – Közvita Bálványoson Románia regionális felosztásáról
„A mai találkozó után meggyőződésem, találunk egy olyan megoldást, amely minden fél számára kielégítő és a legkevesebb feszültség árán megvalósítható” – nyilatkozta tegnap Bálványoson Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes a Románia regionális átszervezéséről tartott közvitán.
Majd minden hozzászólásában elismételte: döntés még nem született, de Románia modernizációja, fejlődése miatt szükséges az átalakítás, és azon igyekeznek, hogy minden itt élő számára biztosíthasson az állam „egy minimális civilizációs szintet”. Nem maradt előtte titokban az itt élők véleménye sem, s bár a házigazda megyei önkormányzat Bálványosra „rejtette” a közmeghallgatást, legalább kétszázan megjelentek. A Kovászna, Maros és Hargita megyéből érkezett politikusok, polgármesterek, önkormányzati képviselők – pártállástól függetlenül – megfogalmazták, a székelység bármilyen törvényes eszközzel megvédi szülőföldje egységét.
Székely zászlók fogadták
Székely zászlókkal díszített falvakon áthajtva érkezett csütörtök este Liviu Dragnea Bálványosra, Oltszemen, Málnáson, Mikóújfaluban és Bükszádon több mint kétszáz lobogót tűztek ki házaikra a helyiek, hogy jelezzék a miniszterelnök-helyettesnek: Székelyföldön jár. Tömeges megnyilvánulásra a helyszín nem adott lehetőséget, de mint-egy tucatnyian – az EMNP, SZNT, Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom képviselői – felsorakoztak a konferenciaterem bejárata előtt, felirataik négy nyelven hirdették a bukaresti vendégnek: Székelyföld egységes régió! A bejárat előtt hatalmas székely zászlóval álló bélafalvi Boldizsár Bélával szót is váltott Dragnea, „Nem akarjuk, hogy szétdarabolják Székelyföldet” – mondotta Boldizsár, mire érkezett a miniszterelnök-helyettes szellemesnek szánt válasza: „majd Teleormanhoz csatoljuk”. „Azt meg végképp nem akarjuk, ott túl sok az analfabéta, most jöttek ki a statisztikák” – replikázott Boldizsár Béla.
S mintha ez adta volna meg a hangot, a teremben oldott, nyílt, sokszor kemény véleményeket megfogalmazó párbeszéd zajlott. A beszélgetés moderátora, Vasile Dâncu, a közmeghallgatás, az általuk kezdeményezett közvita lényegére hívta fel a figyelmet: helyben akarnak tájékozódni, az itt élők véleményére kíváncsiak, hogy „ne a Bukarestben politizáló magyarok hozzák meg a döntést a Bukarestben politizáló románokkal”. Itt most döntések nem születnek, és ez nem egy politikai összecsapás, hanem lehetőség egymás véleményének, álláspontjának megismerésére. Megértették a Bálványosra vezető nagyon rossz út üzenetét is, és meggyőződése, ha korábban megtörtént volna a regionális átszervezés, ez az út nem így nézne ki – mondotta.
Erős medve, ravasz róka
Házigazdaként Tamás Sándor Székelyföldet mutatta be, kivetített képekkel illusztrálva, hogy tájainkon a medve is otthon érzi magát, jó a levegő, ez a borvizek hazája, egy régió, amelyet szorgalmas emberek laknak. Egy újabb központosítás tanúi vagyunk, s közben azért kell rettegnünk, hogy ravasz szándékkal (egy róka jelent meg a kivetítőn) fel akarják számolni megyéinket. Ajándékként székely népviseletbe öltözött babákat, szilvapálinkát és egy, a három magyar megyét jelképező kerámiaedényt adott át Liviu Dragneának.
A róka–medve hasonlat nem hagyta nyugodni a vendégeket, Dâncu azonnal közbeszúrta: a medve lehet erősebb, de a mesékben a ravasz róka gyakran legyőzi, és Dragnea is ezzel indította felszólalását (miután magyarul is elmondta: Jó napot!), ő régi vadász, sok rókát lelőtt, kevésnek sikerült őt legyőznie. Hogy oldja a hangulatot, egy előző este hallott történetet is elmondott: a Konstancáról Bálványosra üdülni érkezett vendégek férfitagjait késő estig hiába várták haza asszonyaik, s végül az egyik feleség az erkélyen helyezkedett el urát lesve. Egyszer rettenetesen kiabálni kezd: medve, medve... mire rászól az egyik helybeli: asszonyom, ha én Konstancára utazom, nem állok ki a teraszra kiabálni, hogy hajó, hajó... Populista szándékbemutató
Liviu Dragnea bő negyven percben ismertette a kormány szándékait, prezentációja első fele a decentralizáció fontosságáról szólt, arról, mennyire fontos, hogy a döntéshozatal Bukarestből helyi szintre kerüljön. Jóformán ki sem ejtette azt a szót, hogy régió, megyékről, helyi önkormányzatokról szólt, populista közhelyeket sorakoztatott fel arról, miként akarják megkönnyíteni az emberek számára az ügyintézést, több hatalmat adni a helyi választottaknak (nem véletlenül, a teremben főleg polgármesterek, helyi és megyei választottak kaptak helyet). Térképeket mutatott be, nyilakkal színesítve, igazolandó nyolcmegyés elképzelésük létjogosultságát, ám ezek az ábrák azt sugallták, holnap a ma elmondottak ellenkezőjét is bizonyítani lehet velük. Kevés konkrétumot, de annál több jó szándékot igyekezett tükrözni.
Székelyföld régiót akarunk
A székelyföldi magyarság álláspontját Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere ismertette: sok mindenben közös az elképzelésünk, decentralizációt akarunk mi is, az ország modernizálását, a jelenlegi „szklerózisos rendszer” felszámolását – mondotta. Felidézte, hogy a sokak által „nem létezőnek” nevezett Székelyföld „nem létező” lakói harcoltak annak idején Mihai Viteazul mellett, s róluk is szól a Gyulafehérvári Nyilatkozat, amely szerint „az új Román Állam az együtt élő népeknek teljes nemzeti szabadságot biztosít, lehetővé teszi, hogy oktatásukat, közigazgatásukat és bíráskodásukat anyanyelvükön maguk gyakorolják saját képviselőik által, és számarányuknak megfelelően az ország törvényhozásában és kormányzatában is helyet kapjanak”.
Vázolta a fejlesztési régiók eddigi működésére vonatkozó adatokat: a lakosság 70 százaléka vesztese lett ennek a megoldásnak, és konkrét számokkal oszlatta szét azt a mítoszt, hogy Székelyföld a legszegényebb megyék közé tartozna. Bemutatta azt is, ha a Közép Régió hat megyéje ebben a felállásban marad, akkor a három székely megye jelentős összegeket veszít az európai alapokból, külön régióban lakosonként 170 euróval több jutna nekik (összesen 180 millió euró), mint a Közép Régióba tartozva, ahol továbbra is mindent lefölöz Szeben, Brassó, Fehér megye. Decentralizációt akarunk, Kovászna, Maros és Hargita megyéből álló fejlesztési régiót, Marosvásárhely központtal, harmadik lépésként pedig azt, hogy ez a régió közigazgatási státuszt nyerjen – hangsúlyozta Antal Árpád, és szavait a terem hosszas vastapssal jutalmazta.
Határozott vélemények
A bemutatók után a párbeszéd következett, aki szólni akart, megtehette, Vasile Dâncu mindenkinek megadta a lehetőséget. Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere a távol eső régióközpontok okozta nehézségekre hívta fel a figyelmet, s kimondta kere-ken, mi itt, Székelyföldön nem akarunk még egy fölénk rendelt közigazgatási szintet, azt szeretnénk, ha saját dolgainkról mi dönthetnénk. Péter János, az SZNT alelnöke átadta Izsák Balázs elnök nyílt levelét, amelynek legfontosabb részleteit kicsit később Kulcsár-Terza József fel is olvasta. Nem sokat köntörfalazott Sorbán Attila, az EMNP Hargita megyei elnöke: mi székelyek vagyunk, nem románok, nem akarunk egyebet, mint ami más európai kisebbségeket is megillet, és ezért minden törvényes eszközzel harcolni fogunk, annál is inkább, mert az elmúlt évtizedekben folyamatosan átvertek, becsaptak bennünket.
Klárik László, az RMDSZ háromszéki szenátora arra hívta fel Dragnea figyelmét, hogy decentralizációról beszél, de egyelőre semmit nem tudni arról, melyik minisztérium milyen hatásköröket hajlandó átadni. A Néppárt háromszéki elnöke, Benedek Erika pedig annak is hangot adott, hogy nemcsak önálló régiót, de autonóm Székelyföldet akarnak az itt élők, és átadta a pártja regionális elképzeléseit tartalmazó dokumentumot. A magyar fiatalok álláspontját Demeter Ferenc tolmácsolta.
Hol vannak a román lányok?
Szót kaptak a románság képviselői is: egy marosvásárhelyi ügyvéd, egyetemi tanár azt magyarázta el, hogy azért képviselte a prefektúrát a Hargita megyei zászló elleni perben, mert a románság jelképei nem kaptak helyet a lobogón, majd hosszasan fejtegette, nem akarnak egy, a sztálinista Magyar Autonóm Tartomány-szerű képződményben élni. Politikai döntésre van szükség, de a kormánynak figyelnie kell arra, meddig megy el a kompromisszumokkal – figyelmeztette a miniszterelnök-helyettest. Ioan Lăcătuşu azt részletezte, milyen nehéz a románok helyzete Székelyföldön, mennyire nem kapnak támogatást a mindenkori kormányoktól, s panaszát megfejelte azzal is, hogy lám, itt a vendégeket fogadó lányok között sincs egyetlen román népviseletű. Dragnea erre csak annyit mondott: miért nem hoztak egy román lányt, biztos nem akadályozta volna meg senki. Lăcătuşu sértetten távozott a teremből.
Kinek jó és kinek rossz?
A felszólalásokra Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere tette fel a pontot: le kell végre számolni azzal a tévhittel, hogy ami jó Székelyföldnek, az rossz Romániának, és ami rossz Székelyföldnek, az jó az országnak. A normális együttélés jelképeként felkérte Ioan Lăcătuşut, hogy ősszel együtt látogassanak el óvodákba, ahol ő románul olvasna fel Creangă-meséket, Lăcătuşu pedig magyarul tolmácsolhatná Benedek Elek történeteit. „Ez lenne a normális együttélés, egymás tisztelete” – mondotta – „s akkor megszűnnének azok a problémák, amelyek 1921 óta meghatározták életünket”. Ő is nyíltan kijelentette: autonómiát akar Székelyföldnek, ezt nem titkolja, s felhívta a miniszterelnök-helyettes figyelmét a regionális nyelvek fontosságára: egy térségben, ahol jelentős nemzeti közösség él, nyelvének hivatalossá kell válnia, azonos rangúvá az állam nyelvével. A hozzászólások sorát a házigazda polgármester Daragus Attila zárta, ő is a rossz útra hívta fel a figyelmet, hogy ilyen körülmények között nem kihasználhatóak a térség rendkívüli adottságai.
Dragnea és Dâncu egyaránt elégedetten nyilatkozott a lezajlott eszmecseréről, igyekeztek megnyugtatni az itt élő románokat, hogy az ő álláspontjukat is figyelembe veszik, s felhívták a magyarság képviselőinek figyelmét: ha annyira jó az, amit akarnak, erről meg kell győzniük az itteni román közösséget is. „Azt szeretném, ha Grama képviselő úr jönne az önök javaslatának támogatójaként Bukarestbe, és őt Lăcătuşu úr kísérné” – mondotta Dragnea. A sajtótájékoztatón már sok újdonság nem hangzott el, a miniszterelnök-helyettes megkerülte az etnikai régióra, autonómiára vonatkozó kérdéseket, meglepő talán csak az a kijelentése volt, hogy meggyőződése, őszre, mire elkészül a regionális felosztás tervezete, kialakul az az álláspont, amely minden felet kielégít. Lapunk kérdésére, hogy miért dugták el a vitát Bálványosra, hisz mindenütt a megyeközpontok adtak ennek helyet, csak mosolygott, maga sem érti, ezt Tamás Sándorék szervezték ilyenformán, bizonyára azt akarták, hogy végigjöjjön ezen az úton. Egyébként megígérte, lesz pénz a felújítására.
Zászlótörvényt is ígért
Liviu Dragnea bejelentette: a kormány elé terjeszt egy jogszabálytervezetet, amely törvényes lehetőséget teremt a helyi hatóságok számára saját zászló elfogadására. „Egy alapvető elv, hogy a saját zászlót ki lehessen tűzni közintézményekre, polgármesteri hivatalokra, megyei tanácsokra, illetve a helyi hatóságoknak alárendelt intézményekre”, hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes, kijelentve, azt akarja, mielőbb „elfogadjuk ezt a jogszabályt, amely szabályozna egy olyan területet, amely megmagyarázhatatlan módon maradt szabályozás nélkül. Így egyfelől megteremtené a törvényes lehetőségét annak, hogy a helyi hatóságok saját zászlót fogadjanak el, másfelől néhány minimális szabályt rögzítenénk”, ezek között a zászló méretét, kitűzését említette. Izsák Balázs SZNT-elnök nyílt levele Liviu Dragneának
A Székely Nemzeti Tanács elnöke levele elején a ma is érvényes jogszabályt, az 1968-as 2-es számú törvény 3. cikkelyét idézi, amely értelmében a „megye városokból és falvakból tevődik össze – amelyek az ország területi-közigazgatási megszervezésének alapegységei – a földrajzi, gazdasági, társadalmi-politikai, etnikai körülményeknek és a lakosság kulturális kapcsolatainak és hagyományainak a figyelembe vételével.”
Felhívja a figyelmet, hogy e jogszabállyal összhangban jött létre annak idején a magyar többségű Hargita és Kovászna megye, s most a régiósítás során fel akarják rúgni azokat az elveket, amelyeket még Nicolae Ceauşescu sem mert elvetni. Hivatkozik és részletesen idézi azokat a nemzetközi dokumentumokat, amelyeket Románia is ratifikált, s melyek ugyanezen elvek mellett állnak ki.
Leszögezi, „a régiósítás kérdése kisebbségi jogokat érint, és ezáltal nemzetközi együttműködés tárgya, és európai biztonságpolitikai kérdés is egyben!”, s hangsúlyozza: „Önnek is tudatában kell lennie, hogy nem fogják tudni figyelmen kívül hagyni az egy tömbben élő 700 000 székely akaratát, akik nem értenek egyet a kormány régiósítási tervével, és akik kifejezték azt az akaratukat, hogy Székelyföld legyen önálló közigazgatási régió”. „Végül biztosítom Önt, hogy mi, székelyek nem fogjuk engedni szülőföldünket a hozzá nem értés és a gyűlölet prédájává tenni, ha kell, a polgári engedetlenség eszközével is élni fogunk, hogy Székelyföld egységét megőrizzük” – zárja Liviu Dragneának címzett nyílt levelét Izsák Balázs.
Farkas Réka
Háromszék
Erdély.ma

Pár beszéd vagy párbeszéd?
Mi, magyarok úgy vagyunk a párbeszéddel is, mint sok egyébbel: igény volna rá, de valahogy sehogy sem jön össze. Politikusaink – mert bárhogy forgatjuk, e feladat rájuk hárulna – képtelenek egy asztalhoz ülni. S bár évek óta hangoztatjuk szükségességét, mai napig csak tervek szintjén hallani arról, hogy meg kellene próbálni elmagyarázni a románságnak, mit is akarunk tulajdonképpen, mit jelentene számukra az autonómia.
Sok és sokféle párbeszédre volna szükség, rendeznivalónk akad bőven, ennek dacára mintha egyre szűkülnének a lehetőségek. Tusványos egykoron a párbeszéd helyszíne volt, jeles román véleményformálók tisztelték meg jelenlétükkel, s nagy tervek, elképzelések születhettek, éppen azért, mert egy asztalhoz ültek különböző álláspontok képviselői, a könnyedebb, rövidnadrágos környezet pedig lehetőséget nyújtott a kibeszélésre. Aztán évről évre kevesebb román politikus tartotta fontosnak az ilyen típusú közeledést, Traian Băsescu kampányban még megfordult itt, de ma már számára sincs tétje az ilyen jellegű szereplésnek, maradtak nagyon kevesen, többnyire olyanok, akik értenek bennünket, s nem tekintik ördögtől valónak követeléseinket. Pár évvel ezelőtt még nem derogált az RMDSZ vezetőinek részt venni Tusványoson, s volt idő, amikor itt végre hajlandó volt a közös szereplésre Markó Béla és Tőkés László. Az RMDSZ, ha itt nem lehetett főszereplő, kitalálta saját táborát, ott tágítják az amúgy is hozzájuk közel álló ifjak agyát, Tusványosra legfeljebb egy-két másodvonalbeli politikusuk megy el kitartóan, s néhányan látványosan megjelennek Orbán Viktor előadásán. S lassan elmaradoztak az MPP-sek is, többségük inkább az EMI-tábort választja. Párhuzamos nyári egyetemek, párhuzamosan szervezett tüntetések, egymás ócsárlása és sok-sok mellébeszélés, egymás mellett elbeszélés jellemzi napjainkat. Pedig minden eddiginél nagyobb szükség lenne a már unalomig ismételt összefogásra, hisz Székelyföld szétdarabolásának, a magyarság szétcincálásának veszélye Damoklesz kardjaként lebeg a fejünk fölött, és a veszélyt elhárítani, valós, fontos céljainkat elérni csak közösen lehetünk képesek. Tíz évvel ezelőtt a Tusványosi szabadegyetem címe az volt: Együtt vagy külön utakon?, 2005-ben pedig egy másik kérdés: Összetartozunk?. 2011-ben azt hirdették: Összenő, ami összetartozik, idén pedig ismét derűlátó a jelszó: A mi időnk. Talán a hét végére körvonalazódik, ki az a mi, akinek végre itt az ideje: egy párt csupán vagy a magyar nemzet? S az is, sikerül-e kimenekíteni Tusványost az egyoldalúság csapdájából, felnő-e újra ahhoz a feladathoz, amelyre a sokak által bálványosi folyamatnak nevezett múlt kötelezné, vagy nem lesz egyéb, csak egy jó kis vakációs program sok-sok bulival.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tusványos: Nemzetközivé tenni az autonómia ügyét (Régióátalakítás és nemzeti érdek)
Minden eszközt ki kell használni, ha meg akarjuk akadályozni a magyar többségű megyék román fölényű régiókba olvasztását, elengedhetetlen, hogy a magyar szervezetek megtalálják az együtt cselekvés útját, és fontos lenne ügyünk mellé állítani a nemzetközi közvéleményt – fogalmazták meg azok az előadók, akik a regionalizmus és nemzeti érdek összefüggéseire keresték a választ tegnap Tusványoson.
Bakk Miklós politológus, moderátor vitaindítójában több kérdést vetett fel: hogyan függ össze Romániában a regionalizmus és a nemzeti érdek?; milyen regionalizációra van szüksége a román államnak?, illetve, ha mégis sikerül keresztülvinnie jelenlegi terveit, milyen forgatókönyvei lehetnek azoknak a regionalistáknak és autonomistáknak, akik ezt nem fogadják el? Bakk Miklós szerint a román politikai elit fordítva ült fel a regionalizmus történelmi lovára: míg a nyugati államok kibékültek saját történelmükkel, és erre építették saját, majd az unió regionális politikáját, addig Románia az európai regionális politikára akarja ráépíteni régióit, anélkül, hogy kibékült volna történelmével. Elsőként Valentin Stan politológus, bukaresti egyetemi tanár világított rá, sajátos humorával fűszerezve a román politikusok kétszínűségére. Sokan nem akarják elfogadni Bukarestben, de Székelyföld létezik, egy erős közösség él itt, saját történelemmel. A kormány regionalizációs tervei az európai kisebbségi charta előírásainak dacára feloldanák a székely többséget a román többségben, az új közigazgatási határok meghúzása éppen ezt jelentené – fogalmazott. Kitért Crin Antonescu és Victor Ponta álságos nyilatkozataira, nem kertelt, egyértelműen fogalmazott: nem lehet megbízni egyetlen szavukban sem. Megoldást azonban nem tudott javasolni, tanácsait a végén kérdésekre válaszolva fogalmazta meg, s ezek egyértelműek voltak: magyar összefogásra van szükség, és az ügy nemzetköziesítésére. Érdekes előadást tartott Andrea Carteny olasz történész, Kelet-Európa-kutató, a római egyetem fiatal tanára. Tanulmányozta a magyar és a román történelmet, elkezdett magyarul tanulni, majd Kolozsvárra ment doktorálni. Amikor megérkezett, már tudott valamennyire magyarul, de elég volt egy hónap, és majdnem románnak érezte magát, saját bőrén is érezhette a román asszimilációs erőt, hiszen tanult Kolozsvár múltjáról, de ő már egy román várost talált, ahol élnek ugyan magyarok, de nem láthatóak. Elutazott Marosvásárhelyre, ahol azt is láthatta, hogyan zajlik jelenleg az asszimiláció. Ekkor fogott neki Székelyföld történelmét tanulmányozni, és azzal szembesült: rengeteg a hasonlóság Dél-Tirollal, az lenne számunkra is a „tökéletes történelmi modell”. Ott erőszakkal is harcoltak, terrorizmus is volt, nemcsak demokratikus küzdelem, de rákényszerítették az olasz és osztrák kormányokat a tárgyalásokra. Végül területi autonómiájuk akkor lett, amikor Ausztria nemzetközi szintre emelte az ügyet. Rávilágított: jelenleg a történelmi jogok nem szerepelnek az alapvető emberi jogok között, pedig azok elismerése lehetne a kiindulópont a kisebbségi közösség jogainak bővítésére. Kántor Zoltán, a budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója felhívta a figyelmet: a román politikum regionalizációval kapcsolatos érvei tulajdonképpen a nemzeti érdeket akarják leplezni, és el akarják fedni a kisebbségi érdeket. Elméleti előadásában a kisebbségek legitim jogait és lehetőségeit vázolta, de szólt a rendelkezésre álló eszköztárról is, az aláírásgyűjtésről, a demonstrációról, a nemzetközi közvélemény érzékennyé tételének lehetőségéről. Csegzi Sándor, Marosvásárhely volt alpolgármestere Dorin Florea jelenlegi városvezető helyét foglalta el az asztalnál. Pragmatikus módon közelítette meg Székelyföld problémáját, szólt a három magyar többségű megye együttműködésének eddigi hiányáról, illetve a körvonalazódó konszenzusról, azaz hogy mindenki elfogadta, Marosvásárhely legyen a régió központja. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke egyértelműen fogalmazott: Bukarestben azt hiszik, Románia nemzeti érdeke, hogy homogén nemzetállam legyen, s ennek rendelnék alá a régióátalakítást, ezt támasztotta alá az a megrendelt tanulmány is, amely a történelmi régiók „elmaszatolására” keresett tudományos érveket. Mások azonban – és nemcsak a magyarok – úgy gondolják, erősíteni kellene a régiók szerepét, ezt tartják nemzeti érdeknek, erős, autonóm térségeket szeretnének. Ez utóbbi elképzelés megvalósítására eddig egyetlen komoly terv létezik, a Néppárt tervezete, amely a történelmi régiók mentén képzeli el a regionalizációt. Fontosnak nevezte azt is, hogy Brassó és Székelyföld külön régióba essen – ez nemcsak az etnikai arányok miatt lényeges, hanem gazdasági szempontból is, Brassó elszívja a levegőt Székelyföldtől. Toró elengedhetetlennek tartja a magyar egység megteremtését, de elmondta azt is: az RMDSZ-nek több eszköze van, mint az EMNP-nek, csakhogy le kellene vetkőznie a pártpolitikai görcsöket. Nagyon fontos lehetőségnek nevezte a közösségi akarat felmutatását, elindult egy folyamat, s ez olyan naggyá dagadhat, hogy Bukarestben sem hagyhatják figyelmen kívül. „Az ingerküszöböt elértük már, de az EMNP egyedül nem elég ehhez. Várjuk, az RMDSZ mikor fogalmazza meg a maga utcai stratégiáját, mi ott leszünk mellettük.” Szerinte is szükséges a kérdés nemzetköziesítése, ezen eszközök integrált használata vezethet eredményekhez. A közönség soraiból érkezett hozzászólások során Kolumbán Gábor arra hívta fel a figyelmet, hogy a jelenlegi megyerendszerben nem elképzelhető a régiósítás, bármennyire sulykolják az ellenkezőjét, a régiók nem a központi hatalommal, hanem a megyékkel állnak szemben. Szerinte a legnagyobb probléma, hogy senki nem mer hozzányúlni a ’68-as megyefelosztáshoz. Másik érdekes felvetés szintén a közönség soraiból érkezett: miért neveznek bennünket kisebbségnek, mikor mi nemzeti közösségnek tartjuk magunkat? Andrea Carteny szerint azért, mert jelenleg Romániában kisebbségben van a magyarság. A katalánok Spanyolországban nem számítanak kisebbségnek, hanem nemzeti közösségnek. Ezt kell elérnünk: meglegyenek azok a jogaink, hogy többé ne tekintsenek bennünket kisebbségnek.
Farkas Réka
Szabadság (Kolozsvár)

Tusványos: Gyerekes indok, óvodás érvelés (Toró Tibor válasza Antal Árpádnak)
Nevetségesnek nevezte Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke Antal Árpád vádjait, a helyzetet a klasszikus rendőrvicchez hasonlította: a rendőrök azért járnak párosával, mert az egyik gondolkodik, a másik pedig beszél. Úgy tűnik, Antal Árpád és Tamás Sándor is elválaszthatatlan páros, de Tusványoson olyan valakire lett volna szükség előadóként, aki gondolkodik, ezért hívták meg Antalt – fejtette ki Toró.
Óvodás gesztusnak nevezte az RMDSZ-esek távolmaradásának indoklását, s kifejtette, bár a Bálványosi Szabadegyetem szenátusi tagjaként volt beleszólása a meghívottak névsorába, senkit nem húzott ki semmilyen listáról, tudomása szerint Tamás Sándor nem is szerepelt a lehetséges meghívottak között. Ezt megerősítette Fazakas Imola, a Tusványos sajtószóvivője is, meghívót küldtek Borbély Lászlónak, aki előbb elfogadta, majd lemondta a részvételt, Winkler Gyulának, Eckstein-Kovács Péternek, Sógor Csabának, Borboly Csabának, Antal Árpádnak és Kelemen Hunornak is. Akiktől pozitív visszajelzés érkezett, azok bekerültek a programba is, és tudomásunk szerint néhányan eljönnek Tusnádfürdőre. Kelemen Hunor például nem vállalta a nemzetpolitikai kerekasztalon való részvételt, de ma délután mégis megérkezik Tusnádra, Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel találkozik a többi Kárpát-medencei magyar politikai vezető társaságában. Toró Tibor kiemelte azt is, Tamás Sándor szerdán nem maradt távol Tusványosról, ott volt a szervezők, alapítók számára szervezett fogadáson, az „ingyencvacsorán”, majd feltűnt az esti koncerteken is. Toró szerint Antal Árpád nyilatkozatának egyetlen célja volt, hogy ne a Tusványoson elhangzó érdekes, tartalmas előadásokról legyen szó a sajtóban, hanem erről a nevetséges ügyről. Megismételte korábban már hangoztatott álláspontját, aki számára fontos a nemzetpolitika, az itt van. Lapunk kérdésére, hogy sérült-e Tusványos eszmeisége, a párbeszéd esélye az RMDSZ-es távolmaradás miatt, Toró elismerte, az RMDSZ valóban a nagy hiányzó, de „lelkük rajta, ha nem voltak hajlandóak kihasználni a Tusványos adta lehetőséget”. Ennek dacára a Néppárt nem adja fel az elvszerű együttműködés reményét – hangsúlyozta. Az Orbán–Kelemen találkozót természetesnek tartja, az RMDSZ-nek és a Fidesznek normális viszonyt kell kialakítania, ugyanakkor régen rossz lenne, ha Fidesznek kellene közvetítenie az RMDSZ és EMNP között, ám ha mégis megteszik, akkor ők, a Néppárt vezetői megköszönik ezt – válaszolta a Háromszék kérdésére.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tusványos 24 – Európa válsága
Van-e jövője az Európai Uniónak? Milyen Európára lenne szükség, és melyek lehetnek a jövő évi EP-választások következményei? Milyen szerepe lehet ebben az útkeresésben a magyarságnak, Magyarországnak – ezekre a kérdésekre keresték a választ tegnap délelőtt Tusványoson politikusok, politológusok.
Árnyalatnyi különbségek voltak megközelítéseikben, de gyakorlatilag mindannyian egyetértettek abban, hogy az EU-nak megújulásra van szüksége, meg kell találni azt a formát, amely lehetővé teszi továbbélését. Az előadók asztala tegnap délelőtt is foghíjas volt, távol maradt Schöpflin György EP-képviselő, de nem érkezett meg Sógor Csaba sem, aki az RMDSZ színeiben jutott be az EP-be, s nem ismertette a szociáldemokraták álláspontját Viorel Hrebenciuc sem.
A felszólalók többsége bírálta az Európai Uniót. Elsőként Schiffer András, a Lehet Más a Politika (LMP) frakcióvezetője vázolta kifogásait, úgy vélte, átláthatóbb intézményrendszerre lenne szüksége az EU-nak, a jelenlegi kevéssé elszámoltatható, pedig sok szempontból jobban befolyásolja életünket, mint a nemzeti kormányok. Schiffer szerint az EU eddigi négy alapelvét, a szabadságjogokat: az áruk, a tőke, a szolgáltatások szabad áramlását és a személyek szabad mozgását fel kellene váltania a földért, a társadalomért és a fogyasztókért vállalt felelősségnek. A tőke szabad áramlása globális kizsákmányoláshoz vezetett, a négy szabadságjog pedig lehetőséget teremtett, hogy a fejlettebb államok szabadon kipumpálják a szellemi és gazdasági tőkét Közép-Kelet Európából.
Jonathan Horsman, a londoni Projekt Associates igazgatója szintén bírálóan szólt az EU jelenlegi intézményrendszeréről, amely befolyásolni akarja a nemzetállamok szuverenitását. Az EP egyre inkább különböző egyének és érdekcsoportok érdekei mentén szerveződik – mondotta. Kitért az euroszkepticizmusra, amely hazájában, Angliában is egyre erősebb, s felvetette azt is, nagy kérdés, mennyire befolyásolják majd a jövő évi EP-választásokat a protesztszavazatok, illetve mennyire erősödnek meg az unióellenes pártok, melyekből egyre több van.
Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes szerint mindkét végletet el kell kerülni, a nemzeti érdeket nem szolgálná az EU-ból való kilépés, de az Európai Egyesült Államok létrehozatala sem, Európa sokkal sokszínűbb, nem követheti az amerikai mintát. Semjén szerint a másik nagy gond az 1968-as mentalitás előretörése, mely az akkori eszméket alapul véve alapértékek eltörlése mellett száll síkra, a nemzetek, a vallás, a család megszüntetésére törekszik. Úgy véli, vissza kellene térni az unió alapító atyáihoz, akik keresztény civilizációra építve álmodták meg a nemzetek Európáját. „A magyar történelemnek nem az a célja, hogy az EU tagjai legyünk, a célja a megmaradás, ehhez csak egy eszköz az EU” – fogalmazott Semjén Zsolt.
Szilágyi Zsolt, az EMNP alelnöke arról értekezett, hogy az ötven éve alakult értékcentrikus Európa érdekalapúvá változott, szerinte nemcsak a négy alapszabadságot, hanem a hatalom gyakorlásának módját is újra kell gondolni, a jelenlegi hatalmi szerkezettel az unió nem tudja betölteni küldetését, nemcsak a tagállamokat nem tudja integrálni, de a világ más tájaival sem hatékony kapcsolattartása. A romániai magyarság Bukresttel vívott küzdelmét a közép-kelet európai térség államainak Brüsszellel vívott centrum–periféria harcához hasonlította, mint mondotta, a tapasztalat szerint a centrum több problémát okoz, mint amennyit megold.
Marc Gafarot i Monjo, a katalán Demokratikus Konvergencia Párt kabinetvezetője kitért az EU pozitívumaira is, a háborúk után elhozta a békét, és a gazdaságok felvirágoztatásához vezetett. Mostanra azonban egy hatalmas bürokratikus apparátussá vált, kevés valós hatalommal, a döntéshozatal ugyanis máshol történik. Nagy hiányossága az is, hogy a közép-kelet európai országokat nem sikerült beépíteni az integrációs projektekbe, a politikai integrációnak ugyanis túl kellene mutatnia a gazdasági integráción. Mindezek dacára ő nem pesszimista, bízik az EU jövőjében, amely egy hatalmas olvasztótégely, melyben mindenkinek megvan a helye, nagyon sok lehetőséget biztosít, közülük sokat nem használtunk még ki. Európa lelke kulturális sokszínűségében rejlik, s az adott országoknak is tudomásul kell venniük, hogy vannak nemzetiségei. „Nagyon hosszú időn keresztül szemet hunyt Európa, mellőzte a kulturális sokszínűséget” – mondotta a katalán politikus. Marc Gafarot i Monjo beszélt a katalán autonómiáról is, hogy számukra az EU-integrációnak tulajdonképpen pozitív hozadéka volt, jövőben referendumot tartanak az önrendelkezésről, s ha függetlenednek, akkor is EU-tagország maradna Katalónia. Kifejtette, hogy a székelyeknek, magyaroknak is szükségük van a kollektív tudatra, hallatnunk kell hangunkat, hogy eljusson Brüsszelbe és Bukarestbe is. Ő vetette fel azt is, a probléma, hogy a gazdasági és politikai élet szereplői azt gondolják, csak a nagy nemzetek fontosak, pedig nincs igazuk, és meg kell érteniük a kis nemzetek jelentőségét.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Létünk a tét (Orbán Viktor és Tőkés László Tusványoson)
Magyarország megerősödése, gazdasági stabilitása összmagyar érdek, az anyaország akkor tudja kellőképpen támogatni a határain túl élő nemzetrészek érdekeit, ha sikerül lefaragnia államadósságát, és folytatódik a beindult fellendülés – hangsúlyozta Orbán Viktor magyar miniszterelnök szombaton Tusnádfürdőn. Előadásában kormánya eddigi lépéseit indokolta, s magyarázattal szolgált arra is, miért vállalta a folyamatos konfliktust Brüsszellel. Tőkés László arra kérte a magyar kormányt, vállaljon védhatalmi státust a határon túli magyarok, Erdély felett, ugyanúgy, amint megtette azt Ausztria Dél-Tirol esetében. Tőkés azt is megfogalmazta: összefogásra szükség van, „de nem bárkivel és nem bármi áron”.
Nagyon sokan összegyűltek szombat délelőtt Tusnádfürdőn a 24. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor záró előadásán, melynek főszereplője immár megszokott módon ismét Orbán Viktor magyar miniszterelnök volt. Jelen voltak a Kárpát-medencei magyar pártok vezetői (kivéve Kelemen Hunort, aki pénteken egyeztetett Orbánnal, de szombatra már nem maradt Tusnádon), s ezúttal tiszteletüket tették a háromszéki RMDSZ-es vezetők is, akik korábban sértődötten elutasították a tusványosi előadásokon való részvételt. Háttérinformációk szerint Tamás Sándort és Antal Árpádot Semjén Zsolt „békítette meg”.
A tömeg jóformán nem is észlelte azt az incidenst, amelyet később felfújtak a román hírtévék, a két fiatal paradicsomdobálását legfeljebb az első sorban ülők vették észre. Az éjszakai buli mámorából még ki nem józanodott fiúk egyébként sem tudtak magyarázatot adni tettükre. Európa hibái és esélyei
Az apró incidens nem zavarta meg az előadást, amely pontban 11 órakor kezdődött Orbán Viktor beszédével. Tusványoson elsősorban azok gyűlnek össze, akik nem az okokat, hanem a célokat keresik, az itt meghonosodott kötetlen forma ritka és értékes lehetőség a politikusok számára – kezdte felszólalását Magyarország miniszterelnöke. A huszadik században három nagy fordulat tanúi lehettünk, az első és második világháború után az 1989-es változások voltak azok, melyek nemcsak némely országok, de az egész világ berendezkedését megváltoztatták. 1990-ben a szovjet birodalom megszűnésével véget ért a kétpólusú világrend, Európa az unió kiterjesztésével az egységesülés útjára lépett, ez jó válasz volt, de két súlyos hiba történt: Közép-Európát túl későn vették fel, ha ez megtörténik a 90-es évek közepén, a gazdasági válság erősebb Európát talált volna. A második hiba, hogy létrehoztak ugyan egy pénzügyi uniót, de ezt nem átgondoltan tették, a válsággal a gyengeségek felszínre kerültek – magyarázta Orbán Viktor, aki megfogalmazta előadása első fontos állítását: ma egy ugyanilyen súlyú, ugyanilyen radikális átalakulás idejét éljük – kontinensünk elveszítheti több évszázados pozícióját. Sokan úgy gondolják, ennek ellenszerét az EU-ban, intézményeiben kell megtalálni, ő azonban megtanulta, ez nem lehetséges, ezek az intézmények alkalmatlanok, hogy válaszoljanak az Európa előtt álló történelmi kihívásokra. A sikeres európai válasz a sikeres nemzetek válaszának összességében áll – fogalmazott a miniszterelnök.
Szemben a nagyhatalmi törekvésekkel
A nagyhatalmak törekvése a történelem során mindig az volt, hogy a világban fellelhető erőforrásokat maguk felé irányítsák, Magyarország nem nagyhatalom, így nem fogalmazhat meg más célt, mint ezekkel a nagyhatalmi törekvésekkel szembeni ellenállást. Ezen múlik, hogy haszonélvezői vagy kárvallottjai lesznek a bekövetkező változásoknak. „Kiszolgáltatott országnak lenni annyit jelent: kikerülnek a hazában előállított javak, és másokat gazdagítanak” – hangsúlyozta Orbán Viktor. Igazságtalannak nevezte, hogy egy-egy ország gazdasági teljesítményét abban mérik, hogy egy főre számítva mennyi terméket állít elő, de figyelmen kívül hagyják, hogy ebből mennyi marad az adott államban. „A nemzeti össztermék és a rendelkezésre álló érték között különbség van, a nagy országoknál az utóbbi nagyobb, a magunkfajta országok esetében kisebb, mert kiviszik. Magyarország esetében ez a különbség jelenleg kétezermilliárd forint, ezt megtermeli ugyan az ország, de mások a haszonélvezői – mutatott rá a miniszterelnök. A pénz kipumpálásának jogosulatlan eszközei között említette a bankok profitját (ha ez magasabb a világ más részein előállítottnál), a forint árfolyamának mesterséges lerontását, a monopóliumokat, melyeket a privatizáció során nagy nemzetközi cégek szereztek meg a közszolgáltatások terén, illetve a devizahiteles konstrukciót.
Új gazdasági rendszert építenek
Miközben minden ország arról beszél, hogyan akarja kezelni a válságot, Magyarország arra figyel, hogy olyan gazdasági rendszert építsen fel, amelynek lényege a teremtett érték megmaradása – mondotta Orbán, majd több pontban sorolta fel kormánya ilyen irányú lépéseit: a nemzeti alkotmány megalkotását, az államadósság csökkentését (85 százalékról levitték 79 százalékra, és a nyár folyamán egész összegben visszafizetik az IMF-hitelt is, határidő előtt), a nemzetközi cégekkel kötött stratégiai megállapodást, a magyar nemzeti tőke megerősítését, stratégiai magyar cégek létrehozatalát, megpróbálták a korábban igazságtalanul szétosztott közterheket igazságosan szétosztani, demográfiai programot dolgoztak ki a magyar társadalom elöregedése ellen, ide sorolta a devizahitelek kivezetését, és azt, hogy míg más államok úgy értékelik, ha lesz gazdasági növekedés, lesznek munkahelyek is, ők ezt éppen fordítva látják, ha lesz mindenkinek munkája, akkor következhet be a gazdasági növekedés, éppen ezért bevezették a közmunkát, és Magyarországon ma már 300 ezer ember van, aki nem segélyből, hanem közmunkából él. Nagyon fontosnak nevezte, hogy kormányzásuk jobb létet is hozzon az embereknek, „hogy azok, akik egy zászló alá állnak, tudják, hogy amíg az van fent, jobban élnek”. Vitájuk az unióval nem volt öncélú, kiderült, megérte a konfliktust vállalni, a telekommunikációs cégek adója ügyében született döntés nyomán 185 milliárd forintot „vehettek vissza”.
Világnemzetté válni
A kettős állampolgárság kérdése kapcsán kifejtette: a 20. század történelme Magyarországot „szétszóratott nemzetté” tette. Az a kérdés, hogy ebből a szétszóratott nemzetből van-e értelme erős világnemzetet teremteni. Ha a magyarok erős nemzet akarnak lenni, akkor csak világnemzetként tudnak azzá válni – jelentette ki. Mint fogalmazott, a dolgok jelenlegi állása szerint a világban élő magyarok között nem területi alapon, hanem állampolgársági kötelékkel lehet közjogi kapcsolatot létrehozni. „Ez az a dimenzió, amikor az országpolitika átlép nemzetpolitikába. Mert Magyarországnak nemcsak az a fontos, hogy a belföldi magyarok gyarapodjanak, hanem azt az egyensúlyt kell megtalálnunk, ahol minden magyar olyan rendszerhez tud kapcsolódni, ahonnan erőforrásokat kaphat. Ennek a módjait kell kidolgoznunk, de mindennek az alapja az a kötelék, ami a világban szétszórva élő magyarok és Magyarország között az állampolgárságon keresztül fennáll” – fejtette ki.
Ideje van a cselekvésnek
Nincs tovább helye a halogatásnak, eljött a cselekvés ideje – hangsúlyozta előadásában Tőkés László. Utalt azokra az „MSZP-típusú erdélyi alakulatokra”, amelyek bojkottálták az EMNP által július 20-án a régiósítás ellen tartott tüntetéseket, arra hivatkozva, hogy ezeknek még nem jött el az idejük. „Azok teszik ezt, akik huszonhárom éve halogatják a cselekvést” – hangsúlyozta. „Ez a játék időre megy. Ha nem akkor cselekszünk, amikor időnk van, akkor végzetes és helyrehozhatatlan mulasztást követünk el, amelynek nemcsak mi, hanem a gyermekeink, az unokáink is meg fogják inni a levét” – jelentette ki Tőkés László. Hozzátette: „aki időt nyer, életet nyer”.
A mostani román hatalom a mesterséges régiósítási terveivel még súlyosabb támadást indított, mint annak idején Ceauşescu faluromboló politikájával, hiszen még neki sem volt mersze nem létrehozni a székely többségű Hargita és Kovászna megyét. Történelmi tények egész sorával példázta, hogy az erőszak jegyeit nélkülöző, de következményeit tekintve pont olyan veszélyes terveknek a „fele sem tréfa”. Kiemelte, az EMNT és az EMNP folytatja a tüntetéseket mindaddig, amíg nem írnak ki népszavazást a régiósításról, hiszen ebben a kérdésben nem dönthetnek a fejünk fölött. „Ez a vértelen genocídiumra jellemző háttérbe szorítás nem mehet végbe. Nem akarunk az erdélyi zsidók, svábok, szászok sorsára jutni” – hangsúlyozta Tőkés László.
Kérdések össztüzében
Tusványos szombat délelőttjén minden alkalommal lehetősége nyílik a közönségnek is kérdéseket intézni az előadókhoz, ezeket idén három csoportba sorolta Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium államtitkára: az erdélyi magyar–magyar viszonyra vonatkozóakra, a magyar nemzetpolitika jövőjével, illetve a magyar külpolitikával kapcsolatosakra. Nagyon sokan fordultak Tőkés Lászlóhoz, arról érdeklődtek, miként látja a magyar összefogást, szükség volt-e három magyar pártra Erdélyben, milyen formában lehetne egyesíteni a Kárpát-medencei jobboldali erőket, illetve miért nem vonják be jobban az RMDSZ-t elképzeléseik megvalósításába. „Elérkezett az idő az összefogásra, vagy pártpolitikai csatározások emésztik fel az autonómiát?” – hangzott egy másik felvetés. Amikor 2010-ben Orbán Viktor meghirdette a nemzeti együttműködés rendszerét, ezt ki akarták terjeszteni a határon túli magyarságra is, de olyan erős a megosztottság posztkommunista öröksége, hogy ezt a kedvező helyzetet sem tudják kihasználni, nem tud egy táborba állni a maga pluralitásával, egy plurális egységbe az összes határon túli magyar politikai erő. „Ezt bűnbánattal, de realizmussal konstatálhatjuk” – fogalmazta meg válaszában Tőkés László. „A föltétlen egység nem járható út” – mondotta, és kitért arra is, hogy az RMDSZ hosszú időre elsüllyesztette az autonómia ügyét, ’96-ban az egyoldalú kormányzati részvétel mellett döntött, 2003 után sikerült csak a formálódó ellenzéknek újra felszínre hoznia ezt. Az autonómiaügyet csak hiteles emberek képviselhetik, nem politikailag erodálódott emberek – hangsúlyozta, majd megemlítette azokat, akik „tönkretették Maros megyét, részt vettek Marosvásárhely elrománosításában”, illetve a Bihar megyei RMDSZ-es politikai maffiát. Azért hozták létre az EMNP-t, mert a Szász Jenő vezette MPP letért az útról, s most már odajutott, hogy az RMDSZ-nek kampányol – indokolta a harmadik magyar párt szükségszerűségét. „Nem mindenáron kell egység, de az alapvető célok körül kialakulhat az, és ezen legyünk. Kérjük az Orbán Viktor vezette kormányt és magyarországi barátainkat, segítsenek, hogy aki nem korrupt, azokat gyűjtsük össze, fogjunk kezet, fogjunk össze” – mondotta.
Arra kérte a miniszterelnököt, építsék tovább a nemzeti együttműködés rendszerét, vállaljanak védhatalmi státust a határon túli magyarok, Erdély felett, ugyanúgy, ahogy megtette azt Ausztria Dél-Tirol esetében. Felvetette azt is, szakemberekre kellene bízni, hogy alkossák meg Erdély zászlóját. „Megvan a székely zászló, legyen erdélyi zászló, és keressük az összefogást Erdély autonómiája ügyében, Erdély regionalizálása ügyében, Székelyföld autonómiája ügyében, a Bánság, Észak-Erdély, Dél-Erdély ügyében. Az EMNP tervei ott vannak az asztalon, ezeknek a modern politikai elveknek és céloknak a megvalósításában találjuk meg az összefogást” – hangsúlyozta Tőkés László.
Összmagyar érdek Magyarország megerősödése
Orbán Viktor a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem esetleges támogatása kapcsán kifejtette: támogatják a magyar oktatást óvodától egyetemig, de egyelőre a magyar gazdaság erőforrásai nem végtelenek. Javulnak Magyarország gazdasági mutatói, szívesen mondanának azonnal igent mindenre, de ez nem lehetséges. Az elmúlt három évben arra voltak képesek, hogy pótolják, amit az előző kormány nem támogatott vagy lerombolt. A bővülés ezután következhet. Megállapodást kötöttek a fennálló dolgok megmentéséről és fejlesztéséről, megfelelő ütemezésben vállalták ezek pénzügyi támogatását. Erősebb Magyarország, de nem állnak rendelkezésére korlátok nélkül erőforrások a határon túli nemzeti célok megvalósítására. Az erő beosztása a kulcskérdés. Az államadósság csökkentése tehát nemcsak magyarországi kérdés, hanem az összmagyarság érdeke – hangsúlyozta Orbán Viktor.
Az erdélyi magyar összefogás ügyére nem tért ki, de egy focihasonlatba elrejtette elvárásait, a katalánok példáját ajánlotta az erdélyiek figyelmébe, azaz neveljünk ki jó játékosokat, csak akkor érdemes nemzeti válogatottat a pályára küldeni.
Zárszóként Németh Zsolt kitért a jövő évi magyarországi választásokra, amelyeket a kettős állampolgárságnak köszönhetően „össznemzeti élménnyé” tehetünk. Mind az eskütétel, mind az állampolgárság „igazi premierje a választásokon való részvétel lesz” – tette hozzá. Szólt arról is, hogy Tusványos „a magyar nyár leglazább szabadegyeteme és legszínvonalasabb fesztiválja a Kárpát-medencében”, bejelentette a jövő nyári 25. nyári szabadegyetem és diáktábor jelmondatát: Történetekből történelem lesz.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nem kell feltalálni a spanyolviaszt (Beszélgetés Andrea Carteny történésszel)
Románia régiósításáról, Erdély, Székelyföld autonómiájának esélyeiről
Tusnádfürdőn a régiósításról tartott előadást Andrea Carteny olasz történész, Kelet-Európa-történetkutató, a római Sapienza Egyetem oktatója. Már ott kiderült, igen jó ismerője a térségnek, tanulmányai során nemcsak a két nép történelmét, de mindkét nemzet nacionalizmusát is tanulmányozta, figyelemre méltóak személyes romániai tapasztalatai. Rendkívüli empátiával viszonyul a kisebbségben élő nemzeti közösségekhez, s mivel jó ismerője az európai helyzetnek, meglátásai nemcsak érdekesek, de tanulságosak is. Kíváncsiak voltunk, hogyan látja egy „kívülálló”, román vagy magyar elfogultságoktól mentesen, Erdély, Székelyföld helyzetét, esélyeit.
Olasz csendőrök Románia védelmében
– Miért kezdett el történészként ezzel a térséggel foglalkozni, mi keltette fel érdeklődését a román és a magyar történelem iránt?
– Nagyon érdekesnek tűntek nekem annak körülményei, ahogy megélte ez a két nép a kommunizmus bukását. Ennek okán kezdtem érdeklődni Olaszországban a kisebbségek helyzetéről, de nálunk nem nagyon volt ilyen probléma. Keleten, Isztriában megoldották a kérdést, nagyon kis közösség él már ott, és nekik kulturális autonómiájuk van, a közigazgatásban is használhatják anyanyelvüket. Azt is tudtam, hogy Koszovó függetlenedése után Európában Magyarország maradt az egyetlen ország, amely esetében még nem rendeződött kisebbségbe szakadt nemzetrészeinek helyzete. Amikor elkezdtem az egyetemet, erről érdeklődtem Antonello Biagini professzoromtól, akivel ma is együttműködöm. Tartott néhány kurzust Magyarország és Románia történelméről, és ezek középpontjában Erdély helyzete állt. Szerepet játszott választásomban egy eset, mely egyetemista koromban, valamikor a 90-es évek közepén történt. Antonello Biagini meghívta a római egyetemre egy előadásra Eördögh István szegedi magyar történészt, hogy mutassa be az erdélyi román terjeszkedésről írott könyvét. Egy nappal a tervezett előadás előtt Biagini professzort felhívták az olasz külügyminisztériumból, és azt kérték, ne tartsák meg erről a vitatott témáról az előadást, Olaszország Romániával baráti kapcsolatokat ápol, és Bukarestből is telefonáltak, hogy ez nem lenne helyes. A professzor erre azt válaszolta: ez egy történelemtudományi szempontból megalapozott könyv, ismeri a szerzőt, az egyetem pedig szabad intézmény mindaddig, amíg nem vonják rendőrségi ellenőrzés alá. Ha akár a minisztérium, akár a román kollégák el akarják mondani érveiket, nyitottak, megtehetik. Másnap erre a találkozóra sor kerül. S valóban, következő nap rengetegen összegyűltek az előadásra, a terem egy részét megtöltötték a rendőrök, féltek attól, hogy magyar–román összetűzésre kerülhet sor. De nem történt semmi, mindenki nagyon nyugodt volt, az olasz diákok pedig nagy érdeklődéssel követték az első világháborúról és következményeiről szóló előadást. Ezután kezdtem el magyarul tanulni, mert belülről akartam látni a dolgokat, azt akartam, a nyelv se legyen akadály.
Kolozsvár sorsára jut Marosvásárhely
– Előbb magyarul tanult meg, majd, amikor eljött Romániába, itt megtanult románul is?
– Amikor Kolozsvárra ékeztem, elég jól tudtam magyarul, de aztán néhány hét alatt átváltottam a románra, „asszimilálódtam” a románok között. Kolozsváron töltöttem a doktorátusi időm felét az Olasz–román Történelemtudományi Intézetben, a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen, és megéltem valamelyest, milyen kisebbséginek lenni, hiszen amikor ideértem, csak magyarul tudtam. Számomra is furcsa volt ez a helyzet. Olasz voltam ugyan, de azt a Kolozsvárt, amelyről a könyvekben olvastam, nem találtam. Amikor megérkeztem, egy román várost találtam, érzékelhető volt a magyar és német történelmi jelenlét, most is élnek magyarok, de alig láthatóak. Az utcákon, üzleteken a feliratok román nyelvűek, s nagyon kell keresnem, hogy valahol magyarul válaszoljanak nekem. Marosvásárhelyen még megtörténik, hogy mindkét nyelven köszöntenek egy üzletben, de ha kicsit játszanak még a demográfiával, néhány év múlva nemzetiségi szempontból Marosvásárhely jobban fog hasonlítani Kolozsvárra, mint Csíkszeredára. Vannak ugyan a magyaroknak bizonyos jogaik, de én Olaszországban Dél-Tirolban és Szicíliában is azt láttam, nagyon fontos, hogy legyenek kisebbségvédelmi intézmények. Marosvásárhelyen nincs ilyesmi, és gyakorlatilag már elrománosították. Máris kilóg a többségében magyar, székelyföldi városok közül.
Követni Európa példáját
– Tehát az identitás megőrzéséhez szükség lenne intézményekre?
– Ez alapdolog. Minden európai mentalitású országban vannak területi, közösségi intézmények. A kétnyelvű feliratok nem elegendőek. Elsődlegesek, de azonkívül, hogy minden szinten megvan a kétnyelvűség, szükséges a helyi, megyei intézmények jelenléte, és a regionálisoké is, ha a régiókat több megye alkotja. Ez a modell sok helyen, például Olaszországban is (ahol, igaz, nem működik tökéletesen a korrupció miatt) fontos, hogy az intézmények minél közelebb legyenek az állampolgárokhoz. Romániában gazdasági régiókat akarnak létrehozni, amelyek nem összehasonlíthatóak az európai gyakorlattal, ahol többnyire történelmi, identitásalapon szervezett régiók léteznek. A román kormány most olyan megoldást kínál, amely nem a polgárokat, hanem csak a hatalom érdekeit szolgálja. Ugyanezt tette annak idején Mussolini Olaszországban és Franco Spanyolországban, teljhatalmat akartak, semmibe vették a polgárokat. Pedig a XXI. század Európájában nem szabadna játszani ezzel, nem szabadna megengedni, hogy a különböző országok más játékszabályokat alkalmazzanak. Mert ez azt jelentené, Kelet-Közép-Európa nem egyenlő, csak másodrangú az unióban. Én úgy gondolom, Romániának, Szlovákiának, Magyarországnak ilyen szempontból is normális európai országgá kell válnia, nem különleges megoldásokat keresnie. – Tehát a kisebbségek helyzetét az európai modellek, gyakorlat alapján kellene rendezniük. – Mindenképpen. Létezik a mindenkire érvényes példa, és a felvilágosult jogállamiság szerint ennek mindenkire kellene vonatkoznia. Nagyon fontos lenne, hogy ne csak országos vita legyen a kérdésről, mert országos szinten inkább zsigerből jönnek az érvek és elméletek, illetve fontos lenne a tisztességes, helyes tájékoztatás. Olaszországban például szó sem lehet arról, hogy a jobb- vagy baloldal játszadozzék Dél-Tirollal vagy Szicíliával. Többet hallani Dél-Tirolról, de Olaszországban több régió is létezik, szigetek és szigetecskék is, melyek szerények ugyan, de az autonómiával önbecsülést nyertek. S vannak térségek, amelyeknek igen jelentős a saját identitásuk: például a mindenki által ismert Toscana, Umbria, Lombardia vagy Benneto, ezek egyszerű régiók, nagyon erős identitással, saját intézményrendszerrel.
Határőr népek identitása
– Sokan, sokszor hasonlítják Székelyföldet Dél-Tirolhoz. Hogyan látja ön, valóban létezik ez a párhuzam, nemcsak azért erőltetjük, mert ez szolgálja érdekeinket? Vannak történelmi hasonlóságok is? – Mindkét közösség a hegyekben, a határ mellett élt, itt a Kárpátokban, ott az Alpokban, s mindkét esetben kialakult a civilizáció védelmezőinek értéktudata. A történelem során a centralizációs törekvések ellenére megmaradtak pénzügyi kiváltságaik, mindkét közösségnek sokkal erősebb az indentitástudata, mint a környezetükben élőknek. És ez területfüggő is, nem elég csak azt mondani, hogy szabadon megválaszthatják egy közösséghez tartozásunkat, meg kell hogy legyen a szabadságuk a közösség önszervezésére is. Itt, Székelyföldön nagyon fontos a területi, a nyelvi és a vallási kérdés, Dél-Tirolban a vallási is jelentős, de nem ilyen mértékben, hiszen mindenki katolikus. Az ott élő németek és olaszok között megvannak azonban a nyelvi különbségek, és egészen mások a hagyományok, szokások. A XX. századi centralizáció során ezek a térségek elveszítették e kiváltságokat, és most újra szeretnék érvényesíteni. Olaszországban és Spanyolországban a modernebb régiók elismerik ezeket a jogokat. Spanyolországban ott van Navarra (Comunidad Foral de Navarra – a comunidad régiót jelent, a foral a régi jogok elismerését), ez is határon fekszik, a Pireneusokban, a lakosság egy része baszkul beszél, a másik spanyolul, és autonómiával rendelkeznek. Ez azt jelenti, hogy lehetnek egy közösségnek egy adott országban saját jogai, a központi állam elismeri a helyi identitást.
Segíthet Moldova példája
– Jól ismeri a történelmünket és a jelenlegi helyzetet is. Hogy látja, van esélye Székelyföldnek az autonómiára? – Európai és demokratikus szempontból lehetségesnek kell lennie. A demokrácia éppen azt jelenti, hogy lehet róla tárgyalni, és közösen kell megoldani, nem demokrácia az, ahol csak akkor adok neked valamit, ha akarok. Közösen kell meghozni a döntést. Jó lehetőséget teremtene erre, ha ismét megnyitnák a Moldovával való egyesülés kérdését. A románok nem akarnak Székelyföld ügyéről beszélni, mert ők ezt úgymond megoldottnak tekintik. De a másik oldalon számukra nyitott a kérdés. A történelem soha nem ugyanolyan, és soha nem áll meg. Szerintem a román nemzet és Moldova egyesülésének kérdése nyitott, és változás áll be, ha Moldova is EU-taggá válik. Akkor muszáj lesz Transznisztria ügyét rendezni, és ezzel kénytelenek lesznek megnyitni Románia föderalizációjának kérdését. Akkor már nemcsak a 23 millió románról és 1,5 millió magyarról lesz szó, de ott lesz a nagyon erős szláv kisebbség is, háta mögött Oroszországgal, a számukra nyújtott garanciáknak általános érvényűeknek kell lenniük, mindenkire, így a magyarokra is kell vonatkozniuk. Ezt én lehetséges forgatókönyvnek tartom, s amint látom, az itt élő magyarok is számolnak ezzel. Jó lenne, ha elkezdenék a párbeszédet azokkal, akik Moldovában szeretnék az egyesülést Romániával, illetve a Románia határain kívül élő román kisebbségekkel, jó lenne, ha kiterjesztenék, nemzetközivé tennék az ügyet. Jobb, ha tárgyalunk a vitás kérdésekről, még akkor is, ha nem értünk egyet, rosszabb, ha a szőnyeg alá seperjük és nem is beszélünk ezekről, de a konfliktus folyamatosan ott lappang.
– Elkezdett foglalkozni Székelyföld történelmével is. Miért?
– Számomra Székelyföld – akárcsak Baszkföld, Katalónia, Dél-Tirol vagy Elzász (lám, még a nagyon központosított Franciaországban is van etnikai alapú autonómia) – Európa gazdagságát jelenti. Édesapám például Dél-Olaszországból származik, egy olyan régióból, ahol egy kis görög közösség él. Kevesen vannak ugyan, de őrzik nyelvüket, identitásukat, és ez fontos az ott élő olaszok számára is. Ez a sokféleség gazdagítja őket is, és büszkék az ilyen jellegzetességekre. Erdélynek történelmileg megvan ez a sokszínűsége, s eltűnt ugyan majdnem teljesen a szász kisebbség, de jó lenne legalább a települések nevének feliratában tükrözni egykori jelenlétüket. Ez Európa. Ha meg akarjuk őrizni a múltat egy jobb jövőért, el kell ismernünk ezt a sokszínűséget. Ha tagadjuk a múltat, nem leszünk többek, mint egy egyszerű gyarmat.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Felelőtlen az államfő (Háromszéki politikusok Traian Băsescu nyilatkozatáról)
Igen élesen támadta Magyarországot, az erdélyi magyarság autonómiaigényét a marosfői nyári egyetemen Traian Băsescu államfő. Az erdélyi magyar pártok háromszéki vezetőit kérdeztük arról, miként vélekednek az elnök nyilatkozatáról, s milyen következményei lehetnek a magyar–román viszonyban, befolyásolhatja-e valamilyen formában jövőnket.
Széteshet Románia
Felelőtlennek tartja Traian Băsescut magát és nyilatkozatait is Antal Árpád, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke, hisz azokat támadta az elnök, akik korábban partnerei voltak, akikkel közösen akarták biztosítani Közép-Kelet-Európa stabilitását. Annál is érthetetlenebb az államfő megnyilvánulása, mert Orbán Viktor Tusványoson kimondottan Románia-, román- és Băsescu-barát üzeneteket fogalmazott meg. Felelőtlennek tartja azt is, hogy ilyen aránytalan reagálás született, hiszen egy magyarországi ellenzéki párt vezetőjének szavaira válaszolt az elnök. „Olyan, mintha Corneliu Vadim Tudor vagy Gheorghe Funar hőbörgéseire válaszolnának folyamatosan a magyar politikusok” – vélekedett. „Nagyon veszélyesnek tartom, és rossz dolgokat vetít előre, hiszen a következő másfél évben két választás is lesz, nem fog a magyarellenesség leállni, várhatóan folyamatos téma lesz. Ugyanakkor a magyarországi választások előtt a magyar pártok is üzeneteket közvetítenek majd Erdélyben, s a románok, nem tudván, miként kezeljék ezt a kérdést, többnyire hisztérikusan reagálnak. Az erdélyi magyarok elvárnák, hogy ne Románia vagy Magyarország mondja meg, mi jó nekünk, hanem bízzák ránk, hogy eldöntsük, jogaink mely mértékben érvényesülnek” – mondta Antal Árpád. Az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke úgy véli, Traian Băsescu Maroshévízen darázsfészekbe nyúlt, ahol azoknak próbált megfelelni, akik frusztráltak, mert nem tudtak megfelelni feladatuknak, s hiába telepítették be őket ide negyven-ötven évvel ezelőtt, nem sikerült elrománosítaniuk Székelyföldet. „Akkorát mondott, hogy Európában betörtek a kancelláriák ablakai” – vélekedett, de kifejtette: mindezek dacára van a mostani történéseknek jó oldaluk is, végre Európa, az Egyesült Államok is láthatja, az erdélyi magyarságnak nincs partnere, és nincs, akivel tárgyalnunk ügyeinkről, pártállástól függetlenül az összes román politikai vezető magyarellenes, ugyanazt szajkózza Ponta, Băsescu, Antonescu vagy Voiculescu. „Lehet, eljött az idő, hogy akárcsak a 90-es évek elején, közepén, ismét Amerika, Európa közvetítsen a román–magyar viszonyban”– hangsúlyozta. Ugyanakkor Antal Árpád azt is elmondta: Románia vezetőinek jó lenne észrevenniük, hogy nem a magyarok a nagy ellenségeik. Jelenleg európai viszonylatban Romániában a legalacsonyabb a születések száma, és a világra hozott gyermekek 30 százaléka mély szegénységbe érkezik, esélye sincs a társadalom hasznos tagjává válni. Az elmúlt húsz év román kormányai meg sem próbáltak javítani a helyzeten, de ha nem lesz radikális változás, a meg nem született gyermekek helyét idegenek foglalják el, akiknek kultúrája sokkal távolabb áll a romántól, mint a magyar. „Ha a titkosszolgálatok, az állami szervek, az egyházak nem változtatnak eddigi politikájukon, ha nem keresnek megoldást a demográfiai problémákra, ha így folytatódik minden, mint eddig, ha a magyarokkal harcolnak ahelyett, hogy a valós gondokkal foglalkoznának, húsz-harminc év múlva Románia, sajnos, szétesik. Sajnos, mondom, mert nem nélkülünk, hanem velünk együtt történik majd ez” – hangsúlyozta Antal Árpád.
Újraindítani a román–magyar párbeszédet
A balkáni politizálás mesternyilatkozata volt Traian Băsescu megnyilvánulása – véli Nemes Előd, az Erdélyi Magyar Néppárt sepsiszentgyörgyi elnöke, aki szerint a román politikusok mindig helyszínhez és alkalomhoz illesztik kijelentéseiket. Az államfő esetében is figyelembe kell venni, hogy Marosfőn milyen közönség előtt fejtette ki mondandóját – vélekedett. A magyar fiatalok húsz éve ilyen nyári egyetemeken szocializálódnak, a románok kevésbé, nem szokták meg, hogy az ilyen helyeken elhangzanak meredekebb üzenetek is, ezért reagáltak olyan hevesen a tusványosi vagy EMI-táborbeli előadásokra. Nemes Előd pont a mostani történések kapcsán fogalmazta meg: jobb lenne, ha Tusványos ismét a román–magyar párbeszéd helyszínévé is válna, sok feszültség levezethető lenne, ha nem a sajtóban üzengetnének egymásnak a felek, hanem egy asztalhoz ülnének. Ugyanakkor nem hiszi, hogy Traian Băsescunak módjában áll Tusványost betiltani, az államelnök túllépte hatáskörét marosfői nyilatkozataival – fogalmazott a néppárti politikus. A román vezetők az elmúlt egy évben többször próbálták kihasználni, hogy Magyarország nehéz helyzetbe került az EU-ban, saját állampolgárait védi, míg az itteni vezetők mindenben alkalmazkodni próbálnak az uniós elvárásokhoz. Megpróbálják kihasználni ezt a helyzetet, ám Nemes Előd szerint ez nem sikerül nekik, Traian Băsescu egy új pártot akar felfuttatni, kihasználja, hogy Pontáék népszerűsége kicsit csökkent, mindent bevet – fogalmazott a néppárti politikus.
Băsescu megy, Székelyföld marad
Sérelmezte Traian Băsescu kijelentéseit Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt megyei elnöke is. Mint fogalmazott, szégyellné magát Băsescu helyében, hisz éveken át odaült Orbán Viktor mellé, jópofizott, barátkozott, most pedig támadja, fenyegeti. „Băsescu elnök úr elfelejti, hogy Románia az EU tagja, nem tilthatja meg, ki, mikor, hova megy, ha mégis meg akarják tenni, akkor vissza kell állítaniuk a Ceauşescu-féle kommunista, diktatórikus berendezkedést” – mondotta. „A román politikusoknak inkább az országban élők mély szegénységével, saját népükkel kellene foglalkozniuk, nem a magyarokkal. Bizonyára zavarja őket, hogy végre körvonalazódik a teljes körű magyar összefogás” – vélekedett. „Băsescu csak egy politikus, aki ma van, holnap nincs, Székelyföld azonban volt, van és lesz” – hangsúlyozta Kulcsár-Terza József.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

EMNT: A népszavazás szóljon az autonómiáról
Bár nem érte váratlanul, meglepődve vette tudomásul az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), hogy az RMDSZ lemondott a szeptemberi tüntetés megszervezéséről – nyilatkozta Sánta Imre, a szervezet sepsiszéki elnöke. Kiemelte: a lépés megerősítette korábbi feltételezésüket, hogy a legnagyobb erdélyi magyar párt vezetői valójában nem is gondolták igazán komolyan a régióátszervezés ellen meghirdetett, jelentős tömegeket megmozgató tiltakozás összehívását.
Az EMNT sepsiszéki elnöke szerint az RMDSZ „maszatol” a népszavazás-kezdeményezéssel, hiszen fölösleges Kovászna, Hargita és Maros megye egységéről beszélni, sokkal hasznosabb lenne Székelyföld autonómiájáról referendumot kezdeményezni. Emlékeztetett: néhány éve, amikor a Székely Nemzeti Tanács kereste fel a megyei és helyi önkormányzatokat, hogy írjanak ki népszavazást Székelyföld autonómiájáról, az RMDSZ-es vezetők nem vették komolyan kezdeményezésüket, és arra hivatkozva, hogy az érvényes törvény csak országos referendum kiírását teszi lehetővé, nem álltak melléjük. Akkor azt ígérték, közbenjárnak, hogy módosítsák a referendumtörvényt, ám azóta sem történt ez ügyben semmi, „újra nem váltották be az ígéretüket” – elevenítette fel Sánta Imre, aki éppen ezért álságosnak nevezte a mostani kezdeményezést.
„Neptun szelleme kísért, ugyanaz az irányvonal a meghatározó most is, anyagi érvényesülésért és más apró előnyökért meg akarják fosztani az erdélyi magyarságot, s ezen belül a székelységet a jövőjétől” – vélekedett az EMNT sepsiszéki elnöke.
Véleménye szerint sokkal radikálisabban, sokkal konkrétabban megfogalmazott kérdésekkel kellene nekiindulni a népszavazásnak, amely nem szólhat másról, csak Székelyföld autonómiájáról. „Magyarul arról, akarjuk-e azt, hogy Székelyföld egységes, önálló, autonóm régióvá váljon” – fogalmazott.
Farkas Réka
Háromszék
Erdély.ma

Jön a pénz, csak kevesebb (Szülőföldön magyarul)
Elkezdték a Szülőföldön magyarul pályázat alapján kifizetendő oktatási-nevelési támogatások átutalását, október végéig több mint 156 ezer magyarul tanuló erdélyi gyermek részesül a 250 lejes, évente egyszer folyósított anyagi segítségben – tudtuk meg Burus Siklódi Botondtól, a pályázatokat kezelő Romániai Magyar Pedagógus Szövetség (RMPSZ) elnökétől.
Augusztus végén, szeptember elején már sokan megkapták az értesítést, a pontos időpont feltüntetésével, hogy mikortól jelenik meg az OTP bankban nyitott számlájukon az oktatási támogatás, s sokaknak feltűnt az is, hogy idén az összeg jelentősen kisebb, mint az előző években. A magyar kormány az ország gazdasági – egyebek mellett a túlzott deficiteljárást említették – helyzetére hivatkozva kénytelen volt csökkenteni az oktatási-nevelési támogatás összegét, idén 5200 forinttal kevesebb jut minden magyarul tanuló gyermeknek, és most szeptember-októberben 17 200 forintnak megfelelő lejt utalnak át – magyarázta az RMPSZ elnöke, aki azt is elmondta, ígéretet kaptak, amennyiben lehetőség és fedezet lesz rá, a magyar kormány az év végéig átutalja a maradék 5200 forintot is.
Burus Siklódi Botond kitért arra is, hogy a támogatások folyósítása névsor szerint történik, hetente 15–20 ezren kapják meg pénzüket. Hangsúlyozta, az RMPSZ csak a papírmunkát végezte – a pályázatok kiértékelését, rendszerezését, az értesítéseket –, a pénzt nem ők kezelik, azt a kormány egyenesen az OTP banknak utalja. Ebben az évben Romániából megközelítőleg 108 ezer pályázat érkezett, összesen 156 573 iskolás és óvodás részesül a magyar állami támogatásban.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Halasztottak a városzászlóperben
Elfogadta a brassói táblabíróság, hogy magánszemélyek és civil szervezetek is belépjenek a sepsiszentgyörgyi városzászló perébe, érdemi tárgyalás október 8-án lesz, és ekkor várhatóan döntés is születik – mondta el a Háromszéknek Antal Árpád polgármester.
Majdnem 2300 sepsiszentgyörgyi polgár és több helyi civil szervezet látta el kézjegyével a dokumentumot, amelyben kérték, hogy a városháza oldalán beléphessenek a prefektúra által indított, városzászló elleni közigazgatási perbe. Kezdeményezésüket a brassói táblabíróság tegnap jóváhagyta. Antal Árpád hangsúlyozta: az aláírók várhatóan idézést kapnak az október 8-i tárgyalásra. Antal Árpád hangsúlyozta: az aláíróknak az idézéstől nem kell megijedniük, nem kötelező megjelenniük a brassói táblabíróságon, és távolmaradásuk miatt nem büntethetik őket. A következő tárgyalás előtt döntenek majd arról, kik és hányan képviseljék majd a civileket a tárgyalóteremben – tájékoztatott a polgármester. A brassói bíróság tegnap más szempontból nem elemezte az ügyet, így októberben kell majd mérlegelnie, érvényesnek nyilvánítja-e a sepsiszentgyörgyi tanács városzászlóról szóló határozatát vagy visszaküldi alapfokra, az itteni közigazgatási bíróságra az ügyet. A városvezetés érvelése szerint ez a két lehetőség áll a brassói bírák előtt, hiszen a prefektúra a törvényes – 6–12 hónapos – határidőt jócskán meghaladva indított eljárást a tanácsi határozat ellen, és az alapfokú bírói testület éppen emiatt érdemben nem is tárgyalta, hanem elutasította az indítványt.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kiállnak Tőkés mellett
Kiállnak az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) széki elnökei Tőkés László mellett – Sánta Imre sepsiszéki elnök szavait jelenlétével nyomatékosította Szabó Tünde orbaiszéki, Bocz Zoltán erdővidéki, Zakariás Barna brassói és Bardócz Csaba székelyföldi régiós alelnök is.
Fontosnak tartották, hogy véleményüknek adjanak hangot az elnökük, Tőkés László ellen indított román össztűz kapcsán – hangsúlyozta Sánta Imre. Bár Tőkés nem szorul védelmükre, mégis úgy érezték, el kell határolódniuk attól a kórustól, amely immár több szólamban gyalázza őt, követeli érdemrendje visszavonását, főként hogy immár helyi vonatkozása is van mindennek, hisz csatlakozott a politikai tőkekovácsolás céljából egymást túllicitáló politikusokhoz a kézdi-orbaiszéki szenátor, a liberális Marius Obreja is.
Károsnak találják ezeket a megnyilvánulásokat, egyáltalán nem használnak a békés román–magyar együttélésének. „Az erdélyi magyarság számára Tőkés László az marad, aki volt, függetlenül attól, hogy visszavonják vagy sem az érdemrendet, emlékezetünkbe, történelmünkbe mélyen beivódott 1989-es és azelőtti kiállása. Mi továbbra is úgy értékeljük, Tőkés Lászlót megilleti ez az érdemrend, de ha el is veszik tőle, ő marad, aki volt: az erdélyi magyarság élő lelkiismerete” – fogalmazott Sánta Imre.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Központosít a hatalom
A parlamenti ülésszak kezdetén Victor Ponta miniszterelnökkel és a pénzügyminiszterrel találkozott az RMDSZ-frakció, elmondhatták a kormány rendelkezéseivel kapcsolatos kifogásaikat, és meghallgathatták Pontáék tájékoztatóját, magyarázkodásait – tájékoztatott Márton Árpád képviselő.
Márton Árpád a parlamentben, az első munkanapon napirend előtti felszólalásában kifogásolta: a kormány decentralizációról beszél ugyan, de központosít. Mivel jövő őszre kellett halasztaniuk az alkotmánymódosítást és a regionális átszervezést, nekifogtak kormányrendeletekkel átalakítani a közigazgatást, de nem a minisztériumok hatáskörét utalják regionális szintre, hanem a megyékét. Ez már megtörtént a pénzügynél, most készítik a mentőszolgálatoknál.
A háromszéki képviselő bízik benne, ez utóbbit sikerül megakadályozniuk, hiszen abszurd helyzetekhez vezethet, ha például Bodzafordulóról Marosvásárhelyre kell telefonálni mentőautóért. Az RMDSZ kifogásait, az egészségügy átszervezésének káros következményeit Cseke Attila volt egészségügyi miniszter sorolta fel a kormányfőnek, s elmondta azt is, ismeri jól az államtitkárt, akinek ez a vágyálma, annak idején neki sem könnyen sikerült megakadályoznia a megvalósítást. Az RMDSZ-es honatyák szóba hozták a mezőgazdaság áldatlan állapotát, a mezőgazdasági kamarák törvényének alkalmazhatatlanságát, az állattenyésztéssel kapcsolatos problémákat, és felvetették azt is, a búza és kenyér áfájának csökkentése után jó lenne a zöldségek, gyümölcsök, illetve a burgonya általános forgalmi adóját is 9 százalékra mérsékelni, ugyanis ezen ágazatokban a legnagyobb a fekete gazdaság. Kifejtették azt is, sokkal több európai pénzt lehetne mezőgazdasági célokra lehívni, ha végre tisztességesen rendeznék a tulajdonviszonyokat, és rögzítenék, telekkönyveznék a jelenlegi állapotot. Márton Árpád elmondta, szóvá tették, hogy baj van az állami beruházások egész rendszerével, és ismertették beruházási elvárásaikat, de előadták gazdaságélénkítő elképzeléseiket, észrevételeiket is.
A parlamenti ülésszak kezdetén Victor Ponta miniszterelnökkel és a pénzügyminiszterrel találkozott az RMDSZ-frakció, elmondhatták a kormány rendelkezéseivel kapcsolatos kifogásaikat, és meghallgathatták Pontáék tájékoztatóját, magyarázkodásait – tájékoztatott Márton Árpád képviselő.
Márton Árpád a parlamentben, az első munkanapon napirend előtti felszólalásában kifogásolta: a kormány decentralizációról beszél ugyan, de központosít. Mivel jövő őszre kellett halasztaniuk az alkotmánymódosítást és a regionális átszervezést, nekifogtak kormányrendeletekkel átalakítani a közigazgatást, de nem a minisztériumok hatáskörét utalják regionális szintre, hanem a megyékét. Ez már megtörtént a pénzügynél, most készítik a mentőszolgálatoknál. A háromszéki képviselő bízik benne, ez utóbbit sikerül megakadályozniuk, hiszen abszurd helyzetekhez vezethet, ha például Bodzafordulóról Marosvásárhelyre kell telefonálni mentőautóért. Az RMDSZ kifogásait, az egészségügy átszervezésének káros következményeit Cseke Attila volt egészségügyi miniszter sorolta fel a kormányfőnek, s elmondta azt is, ismeri jól az államtitkárt, akinek ez a vágyálma, annak idején neki sem könnyen sikerült megakadályoznia a megvalósítást. Az RMDSZ-es honatyák szóba hozták a mezőgazdaság áldatlan állapotát, a mezőgazdasági kamarák törvényének alkalmazhatatlanságát, az állattenyésztéssel kapcsolatos problémákat, és felvetették azt is, a búza és kenyér áfájának csökkentése után jó lenne a zöldségek, gyümölcsök, illetve a burgonya általános forgalmi adóját is 9 százalékra mérsékelni, ugyanis ezen ágazatokban a legnagyobb a fekete gazdaság. Kifejtették azt is, sokkal több európai pénzt lehetne mezőgazdasági célokra lehívni, ha végre tisztességesen rendeznék a tulajdonviszonyokat, és rögzítenék, telekkönyveznék a jelenlegi állapotot. Márton Árpád elmondta, szóvá tették, hogy baj van az állami beruházások egész rendszerével, és ismertették beruházási elvárásaikat, de előadták gazdaságélénkítő elképzeléseiket, észrevételeiket is.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Akadozik a nyelvi jogok alkalmazása
Románia 2007-ben ratifikálta a regionális és kisebbségi nyelvek chartáját, bár az erről szóló törvény egyértelmű, alkalmazása mai napig akadozik. Az Európa Tanács (ET) szakértői csoportja a nyáron tájékozódott a charta előírásainak betartásáról, a kormány és az érintett minisztériumok mellett a nemzeti kisebbségek szervezeteinek véleményére is kíváncsiak voltak.
Az RMDSZ felkérésére Márton Árpád képviselő az igazságszolgáltatásban tapasztalható helyzetet térképezte fel, és a tapasztaltak alapján törvénymódosítást is kezdeményezett: hat jogszabályt kell kisebb-nagyobb mértékben kijavítani, hogy egyértelműen és minden szinten érvényesíthető legyen az anyanyelv használatának joga.
Az ET szakértői csoportja kérdőívet küldött az érintett intézményeknek, szervezeteknek, melyben elsősorban a legutóbbi, három évvel ezelőtti ellenőrzés óta történt változásokról érdeklődnek. Az igazságszolgáltatásra vonatkozó fejezetben 13 kérdést tettek fel, s mint kiderült, csupán kettő esetében egyértelműen pozitív a válasz, a többinél csak részben vagy egyáltalán nem biztosított a charta előírásainak alkalmazása.
Az európai dokumentum előírja, hogy a kisebbségekhez tartozó személynek a büntető eljárásban, a polgári vagy közigazgatási eljárásban egyaránt joga van költségmentesen anyanyelvén felsorakoztatni érveit szóban és írásban. A büntető eljárás esetében ez a jog érvényesíthető, a másik két esetben azonban nem, nagyon sok helyen nem fogadják el a magyar kérést, dokumentumot, illetve fizetni kell a fordításért.
Márton Árpád módosító javaslata lehetővé tenné, hogy mindenhol biztosítsák a magyar nyelv használatát, ne az érintetteknek kelljen fizetniük a hitelesített fordításért, tolmácsért. Az indítvány azt is tartalmazza, hogy az állam köteles megfelelő személyzetet biztosítani ehhez, hisz legtöbbször erre hivatkozva utasítják el az ilyen jellegű kérést. Lehetővé kellene tenni, hogy a bírák záróvizsgájuk előtt nyelvvizsgát tegyenek valamelyik kisebbségi nyelvből – mondotta a képviselő. Érvelése szerint azokon a bíróságokon, amelyek körzetében 20 százaléknál nagyobb a magyarság aránya, kellene lennie legalább két, magyarul is tudó bírónak, ügyésznek, s a kisegítő személyzet soraiba is alkalmazni kellene magyar nyelvet ismerőket, ez tenné lehetővé a törvény zökkenőmentes alkalmazását. Számításai szerint ezt három táblabíróságon (Nagyváradon, Marosvásárhelyen, Brassóban), hat megyei törvényszéken és 16 helyi bíróságon kellene alkalmazni. Márton Árpád elmondta, nemcsak az igazságszolgáltatásban vannak gondok a charta alkalmazásával, de számos fennakadás tapasztalható a közigazgatásban és más ágazatokban. Ezekre mind felhívták a szakértők figyelmét. Azt nem tudta megmondani, hogy a vizsgálatnak milyen következtetései, következményei lesznek, elkészül egy jelentés, azt továbbítják az Európa Tanácsnak, amely eldönti, milyen intézkedést tart szükségesnek.
Farkas Réka
Háromszék
Erdély.ma

Kire számíthatunk?
A csoda tulajdonképpen az lett volna, ha az Európai Bizottság elfogadja az RMDSZ polgári kezdeményezését. Lám, nem tette, ugyanarra a sorsra ítélte, mint az EMNP és az SZNT hasonló témakörben megfogalmazott indítványát.
Immár sokadszor bizonyosodik be: Brüsszelre nem számíthatunk a jogaink érvényesítéséért vívott harcban. Teljesen mindegy, hogy hatalmon vagy ellenzékben, a legnagyobb pártcsalád, az Európai Néppárt tagjaként vagy kívülről próbálja egy-egy szervezet, alakulat felhívni a figyelmet a rendezetlen kérdésekre, süket fülekre találnak. Hiába szövetkeztek az Európa-szerte élő kisebbségek, teljesen fölösleges volt a három erdélyi magyar szervezet különböző megfogalmazása.
A Néppárt és az EMNT az őshonos kisebbségek, az SZNT a nemzeti sajátosságokkal rendelkező régiók védelmére nyújtott be kezdeményezést, az RMDSZ kisebbségvédelmi jogszabálycsomagot állított össze, amely nyelvi, oktatási, kulturális kérdésekben, a diszkriminációellenesség, a médiaszabályozás és a támogatáspolitika területén javasol intézkedéseket az EU-nak. Mindahányat ugyanazzal a magyarázattal söpörte le az Európai Bizottság: nem tartozik hatáskörükbe. Ezek után már csak az lenne igazán abszurd, ha helyt adnának a kóbor kutyák védelmében hozzájuk forduló Brigitte Bardot és Pamela Anderson kérésének, és eljárást indítanának Románia ellen, mert nem védi kellőképpen az utcán garázdálkodó ebeket.
Sejteni lehetett, s most ismét egyértelművé vált, Európára nem számíthatunk sem az autonómiaharcban, sem a megmaradásunkat szavatoló lépések érvényesítésében, de még az erőszakos beolvasztásunknak kedvező régióátszervezés megakadályozásában sem. Más utat, más eszközöket kell választani. Erőteljesen kellene felmutatni az erdélyi, a székelyföldi magyarság akaratát, elszántságát, ám a legnagyobb és önmagát egyetlen hiteles képviseletnek tituláló RMDSZ ismét nem győzi aprózni lépteit. A szeptemberi tüntetéstől visszalépett, a székelyek nagy menetelését talán támogatja, ám a mozgósításkor derül majd ki, hogy tettekre is hajlandó-e. A meghirdetett aláírásgyűjtés, a népszavazások kezdeményezése késlekedik, hétről hétre fogynak, lágyulnak a kérdések, megtörténhet, mire végre hajlandóak megmozdulni, már csak arról kell nyilatkoznia a népnek: akarja-e, hogy minden úgy maradjon, mint eddig.
Felülkerekedni látszik ismét az RMDSZ örökké kompromisszumkész marosvásárhelyi szárnya, vágynak, igyekeznek a kormányba, hatalomba, s hogy recseg-ropog a koalíció, erre esélyt is látnak. Sok jel mutatja, hogy tárgyalnak, intézkednek a háttérben. Dörgölőznek Victor Pontáékhoz s félő, néhány bársonyszékért, kedvezményért, sehova sem vezető kis intézkedésért megint fel(el-)adják az ügyet. Bár ne így lenne... Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nyelvi erőfitogtatás
Újra és újra éledezik, fellángol a kétnyelvű feliratok miatti háborúskodás, s bizony mindegyre kiderül, a magyar szó használata – még a székelyföldi megyékben is – sérti a román többség magas polcra került szószólóit, mintha jelenlétük megkérdőjelezésének tekintenék, ha a piacon magyarul is kiírják a hagyma vagy káposzta nevét.
Ádáz harcot folytatnak a prefektusok, nehogy az önkormányzatokra nagyobb betűkkel és elsőként róják fel az intézmény nevét. Hallani sem akarnak arról, hogy a bukaresti minisztériumoknak alárendelt hivatalokat magyar feliratok használatára kötelezzék, megtalálták a jogi kibúvót: ezekre nem vonatkozik a közigazgatási törvény, mely kötelezővé teszi, hogy 20 százalék fölött a nemzeti közösségek nyelvén is fel kell tüntetni az elnevezéseket. Úgy csapott le a rendőrség a marosvásárhelyi piacokon kétnyelvű feliratokat osztogató civil aktivistákra, mintha legalább Románia szétdarabolásáról szórólapoztak volna. Pedig csak a pulton található zöldségek, gyümölcsök neve szerepelt minden hivalkodás nélkül, magyarul és románul az egyszerű fehér lapokon. Szívesen vették a kofák, s akinek nem jutott, kérte, legközelebb rá is gondoljanak, hisz a piacon élnek, ahol egyszerűek a törvények: a vevő mindenekelőtt. Legyen román vagy magyar, ugyanolyan pénzzel fizet, s szívesebben hagyja ott keresetét, ha anyanyelvén szólnak hozzá. Székelyföldön egyre több üzletben ismerik fel ezt a nagy igazságot, s lassan a multik polcain, reklámanyagaiban is megjelenik a magyar szó. Nem azért, mert kötelező, hanem mert eredményes. Helyi kisebb-nagyobb termelők tapasztalják, jobban fogy a „kétnyelvű” tej, sajt, s kelendő a „székely falat”, a román vásárlókat sem zavarja az idegen szó, hisz tudják, ízesebb, jobb terméket rejt a doboz, mint a nagy gyárakból kikerülő egyenáru esetében. Pedig néhány éve még Sepsiszentgyörgyön is harcot kellett vívni a kereskedőkkel, vállalkozókkal a magyar feliratokért, elnevezésekért. Haladhatnánk a normalitás felé, ha a hatalom nem érezné kényszerét ereje és nyelve fitogtatásának. Perel a kormánybiztos, büntet a rendőr, etnikai feszültség szításával vádol, miközben éppen ő maga gerjeszt felesleges indulatokat. Egyetlen célja: megmutatni, bizony vannak, akik egyenlőbbek, s gondoskodni róla, nehogy azt érezzük mi, magyarok, hogy ez az ország éppúgy otthonunk, mint a többségi nemzetnek.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Harmincötezer aláírás Háromszéken (A székelyföldi fejlesztési régióért)
Szűk két hét alatt majdnem 35 ezer aláírást gyűjtöttek össze Háromszéken, Erdély-szerte több mint százezren támogatták a három székelyföldi és három partiumi magyar megye egy-egy fejlesztési régióba tartozásáról szóló népszavazás kiírását – jelentette be Tamás Sándor, az RMDSZ megyei elnöke. Az ütemtervnek megfelelően tegnap iktatták a dokumentumot a megye jegyzőjénél (távollétében az önkormányzat jogi irodájának vezetője, Sztakics István vette át az iratcsomókat), és a november 14-i tanácsülés napirendjére tűzték a referendumról szóló határozatot. A Marosvásárhely központú székelyföldi fejlesztési régióról szóló népszavazást december 8-án tartanák. Háromszéken 9317 aláírást kellett volna összesíteni, ennyi lett volna a törvény által előírt ötszázalékos küszöb, de tegnapig 33 594 támogató kézjegyet vettek számba, és még további dokumentumokat vártak, így számuk várhatóan eléri a 35 ezret. A megyében 110 településen fordultak meg önkénteseik, köztük román többségű falvakban is, az aláírások tanúsítják, szép számban akadtak román nemzetiségű támogatói az RMDSZ-es kezdeményezésnek – mondta el Tamás Sándor. Besegített az MPP és az SZNT is, ők a szignók tíz százalékát gyűjtötték, mint Kulcsár-Terza József megyei MPP-elnök közölte, elsősorban a négy városban és főként tagságuk körében. Az RMDSZ munkáját támogatták a történelmi egyházak, civil szervezetek, aktívan kivették részüket a szövetség színeiben megválasztott tisztségviselők, és házról házra járt több mint 110 önkéntesük. Az akció során szétosztottak több mint 20 ezer szórólapot is, mellyel a székelyek nagy menetelésére toborozták a polgárokat – számolt be Tamás Sándor. Antal Árpád, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke elmondta, hogy a megyeszékhelyen négyezer aláírás volt a cél, és hétezret sikerült összegyűjteniük. Fontosnak nevezte kezdeményezésüket, véleménye szerint így sikerül nyomatékosítani, érthetőbbé tenni a magyarság igényeit. Országos szempontból is precedensértékű, hisz Romániában még soha nem volt regionális népszavazás, kezdeményezésük paradigmaváltáshoz vezethet – mondotta
Antal Árpád arra is felhívta a figyelmet, hogy Szilágy, Bihar és Szatmár megyében az RMDSZ-nek sikerült valamilyen egyezségre jutnia a román pártokkal, de Maros megyében mindent megtettek, hogy megakadályozzák a kezdeményezést, az SZDP és a liberálisok egyértelműen elutasították, a demokrata-liberálisokkal még tárgyalnak, de kérdéses, sikerül-e megnyerniük őket az ügynek. Tamás Sándor nem tudott választ adni arra, hogy mi történik, ha Maros Megye Tanácsa nem szavazza meg a referendum kiírását. Még egyeztetniük kell jogászokkal – mondotta, de véleménye szerint ez nem jelenthet majd akadályt a Kovászna és Hargita megyei népszavazások szempontjából. Az RMDSZ háromszéki vezetői úgy vélik, nem lesz akadálya, és decemberben megtarthatják a referendumot, látnak esélyt a fejlesztési régiók átszervezésére is, ez annál is aktuálisabb, mert ha nem kerítenek rá sort év végéig, „Románia elveszteget még hét évet, és soha nem éri utol a nyugat-, de még a közép-kelet-európai országokat sem” – fogalmazott Antal Árpád.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ellopták a székely zászlót
Ellopták a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) épületéről a székely zászlót. Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke a Háromszéknek elmondta, pénteken este 11 órakor, amikor elhagyta az épületet, a zászló még a helyén volt, reggeli érkezésekor azonban már nem találta.
Az eset annál is furcsább, mert a Konsza Samu utcai épülettel szemben éppen a titkosszolgálatok egy kirendeltsége működik, a zászló pedig magasra volt tűzve, csak létrára mászva lehetett eltávolítani. Gazda Zoltán legjobban azt sajnálja, hogy a kilenc évvel ezelőtt elsőként ide feltűzött lobogó az a zászló, amelyet még Kónya Ádám mutatott be. Néhány nap múlva, az SZNT tízéves születésnapján ünnepélyesen akarták kicserélni, s ezt ereklyeként őrizték volna tovább. Feljelentést nem tesz, fölösleges időtöltés lenne, a székelyek nagy menetelése előtti napokban nincs ideje a rendőrséget járni, több tíz nyilatkozatot írni, hogy majd úgyis azt a választ kapja: nem találják a tettest – mondotta. Gazda egyébként provokációként és figyelemelterelésként minősítette a zászlólopást, véleménye szerint ugyanilyen szándékkal szüntették meg a hét végén internet-hozzaférését is.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Miért meneteljünk?
Nagyon sok téveszme terjeng, zajlik a hamis hangulatkeltés, félretájékoztatás a vasárnap esedékes székelyek nagy menetelése kapcsán. Nevezték már székely busójárásnak, pálinkagőzös hőbörgésnek, mézeskalácshuszárok felvonulásának, akad, aki az itt élő románság jogait félti, fölösleges magyarkodásnak (székelykedésnek) titulálja a tiltakozó felvonulást, mások legyintenek: úgysem vezet sehová a már oly elcsépelt autonómia, ki szavatolhatja, hogy jobban élhetünk?
Az első és a legfontosabb, amit mindenkinek tudnia, értenie kell: nem valami (valakik) ellen, hanem valamiért vonulunk utcára. Nem elszakadni akarunk, nem kisöpörni az itt élő románokat, kiknek tetszik, nem tetszik, ma már pont úgy szülőföldjük Székelyföld, mint nekünk, hanem egy élhetőbb világot teremteni, melyben a mi gyermekeink, unokáink is otthon érezhetik magukat, magyarként, emberként építhetik jövőjüket. Ahol a kisebbségben élő románokat ugyanúgy pozitív diszkrimináció illeti, ahogy mi elvárnánk ma országos szinten. Dönteni akarunk sorsunkról, arról, hogy befizetett adólejeink hová kerülnek, milyen utat, iskolát javítanak meg belőle, nem kiszolgáltatottan lesni, mit oszt vissza Bukarest, egy-egy kormány kénye-kedve hová sodorja hozzájárulásunkat. Mert ezt jelenti az autonómia: rendelkezünk afölött, amit e föld ad, amit megtermelünk. Naiv, aki azt hiszi, hogy másnaptól jobb világra ébredünk, de esélyt, reményt jelenthet. Akkor már választott politikusaink sem mutogathatnak Bukarest felé, ha nem mennek a dolgok, s ha nem növik ki a rájuk tapadt balkáni politizálást, méltatlanná válnak a feladatra. Tudniuk kell, tudnunk kell, hogy komoly munka, tervezés vár azokra, akik vezető feladatot vállalnak, érdemelnek ki. Gazdaságilag is talpra kell állítani ezt a régiót, a kampányígéretek, álomkergetés után megfontolt, átgondolt cselekvésnek kell következnie. Sokan nem hiszik, hogy azok, akik jelenleg ilyen-olyan pártokban, szervezetekben hirdetik az igét, képesek erre. Meglehet, igazuk van, akkor pedig másokat kell keresni, új embereket, akik képesek felnőni a feladathoz. Csak rajtunk áll, rajtunk múlik. Mindez naivnak, elérhetetlennek tűnhet, ám vágyak, jól megfogalmazott tervek, célok nélkül nincs haladás, fejlődés. Autonóm emberekké kell válnunk, pontosan tudnunk, mit akarunk, csak akkor van esélyünk megvalósítására. Ehhez pedig az első, legfontosabb lépés: vasárnap kivonulni, minél nagyobb számban elfoglalni a Kökös–Bereck közötti útszakaszt. Néhány órára hagyni a tepsedést, az otthon melegét, kimenni akkor is, ha kételyeink, megválaszolatlan kérdéseink vannak, mert a tömeg, az egyet akarás nagyon nagy erőt ad, sok kérdésre válasszal szolgál, oszlatja kételyeinket. Ha sokan leszünk, hitet, erőt, jövőt nyerünk. S ezt egyetlen román hatalom sem veheti el tőlünk.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Világszerte velünk tüntetnek (A székelyek nagy menetelése)
A világ számos pontján tartanak vasárnap a székelyek nagy menetelésével szolidarizáló tüntetést. Tegnap délutánig tizenhárom ország huszonkét városából jelezték, hogy összegyűlnek, és Székelyföld autonómiakövetelésére irányítják a figyelmet.
Magyarországon nemcsak Budapesten vonulnak fel nemzettársaink, de megmozdulást szerveznek Szolnokon, Debrecenben, Keszthelyen és Sárospatakon is. Az európai fővárosok közül Londonban, Bécsben, Brüsszelben, Helsinkiben, Berlinben, Zürichben, Stockholmban, Pozsonyban lesz utcai megmozdulás, de Németországban utcára vonulnak Stuttgartban is, Svédországban Halmstadban, Szerbiában Topolyán. A tengerentúlon, az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában is több helyszínen tartanak szolidarizáló tüntetést, Washingtonban, Los Angelesben, New Yorkban, illetve Torontóban és Ottawában próbálják a székelység követelésére irányítani a figyelmet, Ausztráliában Canberrában vonulnak utcára az ott élő magyarok. Idén március 10-én, a Marosvásárhelyen megrendezett Székely Szabadság Napján több ezren vettek részt világszerte a szimpátiatüntetéseken, székely zászlókkal, többnyelvű feliratokkal hirdették a székelység autonómiakövetelését.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székelyföld nem alkuszik (Százhúszezren meneteltek)
A szervezők becslése szerint 120 ezren vettek részt tegnap délben a székelyek nagy menetelésén. Kököstől Bereckig 53 kilométeren kialakult az élőlánc, és nem egyesével, hanem hármas, négyes sorban lepték el az országút jobb oldalát a tiltakozók, vonultak a Székelyföld és Erdély minden sarkából ide érkezettek kinyilvánítani: Székelyföld egy és oszthatatlan, nem engedik, hogy feldarabolják vagy román többségű régióba olvasszák, autonómiát követel magának! A székelyek nagy menetelésének kiáltványa azt is leszögezi, ha a román kormány ezt követően sem ül le tárgyalni Székelyföld autonómiájáról, akkor „erősödni fognak a tiltakozó megmozdulások, beleértve a polgári engedetlenséget is”.
Délelőtt tíz órakor már Sepsiszentgyörgyről is áradt a tömeg a szervezők által megadott tizennégy gyülekezési pont irányába, a megyeszékhelyről elsősorban Kökös és a rétyi kereszteződés volt a célpont. A reggeli órákban már terjedt a hír, hogy a Hargita megyei különvonat mégsem jöhet, minden csatornán arra kérték a szentgyörgyieket, főleg Kökösbe menjenek, s nagyon sokan így is tettek. Székely és magyar zászlóval fellobogózott autók, biciklisek, gyalogoscsoportok vonultak ki a városból, tették ezt falvakról is, sokan jöttek Magyarországról. Fél tizenegykor érkezett meg Rétyhez a budapestiek busza, hatalmas, háromszor öt méteres zászlókat hoztak, az európai autonóm területek – baszk, katalán, dél-tiroli, skót, Åland-szigeteki, no meg székely és magyar – lobogóit, a budapesti Székely Kör ajándékait. Tizenegy órakor mind a tizennégy gyülekezési pontnál megkezdődött az ökumenikus istentisztelet, imával készültek az egybegyűltek a menetelésre, 12 órakor pedig rendezett sorokban elindultak egymás felé a menetoszlopok. Rendőrök, csendőrök kísérték mindenütt az út jobb oldalán haladó tömeget, szükség is volt figyelmükre, mert a forgalmat nem zárták le teljesen. Baleset azonban nem történt, rendben, fegyelmezetten zajlott mindenütt a menetelés, mentőre két alkalommal volt szükség, de egyik esetben sem volt súlyos a baj, a melegtől, kimerültségtől lettek rosszul ketten. Ugyancsak 12 órakor négy helyszínen – Kökösben, Rétyen, Kézdivásárhelyen és Bereckben – fiatalok útra indították a 250 méteres székely zászlókat. A menetoszlopok valamivel egy óra után alakultak 53 kilométeres élőlánccá, rádió azonban kevés felvonulónál volt, így a beszédeket sem tudták követni, és az egységes himnuszéneklés is elmaradt. Körülbelül fél kettőkor azonban mindenütt elhangzott a magyar és a székely himnusz, majd ki-ki visszavonult kiindulási pontjához.
Gábor Áron példája
A 12 órai harangszó után Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke beszédében kiemelte: „A harangszónak itt, Székelyföldön van egy többletjelentése is. Mi, székelyek minden harangzúgáskor megemlékezünk Gábor Áronról, a székelyek nemzeti hőséről, aki egy reménytelen helyzetből tudott fordítani, és a székely virtust úgy mutatta fel a világnak, hogy azt példaértékűnek tekintheti ma minden szabadságvágyó nép.” Felsorolta a tízéves SZNT érdemeit az autonómiaharcban: sikerült megkerülhetetlen kérdéssé tenniük az autonómia ügyét, jelképet teremtettek, a székely zászlót, amely alá fel lehet ma sorakozni, az autonómiastatútummal világos jövőképet vázoltak, és sikerült létrehozniuk az autonómiaküzdelem mozgalmi hátterét is – sorolta az SZNT elnöke. „Méltóbban emlékezni Gábor Áron történelemformáló hősiességére, mint az autonómiaküzdelemmel, nem lehet. Bízzunk mindannyian abban, hogy Székelyföld autonómiája a közeljövőnek nemcsak ígérete, de megvalósulása is lesz. A székely szabadság a székely autonómia magyaros megfogalmazása. S volt-e más nagyobb, fontosabb vágya, célkitűzése a székelyeknek évszázadokon keresztül, mint őseik szabadságát megtartani vagy visszaszerezni?” – zárta a menetelőket útnak indító beszédét Izsák Balázs.
Székelyföld azoké, akik hisznek benne
„Székelyföld jövője Igennel kezdődik. Mondjunk Igent Székelyföldért!” – kezdte felszólalását Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki elnöke. Ha a román hatalom tiszteletet akar, akkor neki is tisztelnie kell a székelyeket, mert „Székelyföld közös alkotás. Mindannyiunk tulajdona. Mindannyiunké, akik azt akarjuk, hogy Székelyföld azoké legyen, akik megdolgoznak, megküzdenek és áldozatokat hoznak érte” – mondotta. Felsorolásából kitetszett az akarat: Székelyföld ne azoké legyen, akik gúnyolják, kifosztják, elviszik kincseit, hanem azoké, akik itt élnek, akik szeretik, dolgoznak érte. „Székelyföld azoké legyen, akik hisznek benne. Mi hiszünk Székelyföldben. Hajrá, Székelyföld!” – mondotta Tamás Sándor.
Együtt a közös ügyért
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke hozzászólása elején arra tért ki: „Milyen jó, hogy az erdélyi magyar pártok és szervezetek nem ellenséges vetekedéssel, hanem a közös ügy támogatásában működnek együtt, és nemes versenyben igyekeznek minél nagyobb részt vállalni – ez esetben – az autonómia előmozdítása érdekében. Nagyon hálás vagyok a Székely Nemzeti Tanácsnak, hogy sikerült egymás mellé gyűjtenie bennünket.” Autonómiaharcunk hosszú menetelés lesz, mely igencsak próbára teszi majd erőnket és türelmünket – vélekedett, de azt is elmondta: nagyon büszke arra, hogy nemcsak Romániában, de a Kárpát-medencében sincs még egy olyan nemzeti közösség, „amelyik ennyire állhatatosan ki tudna állani jogai és ügye mellett, mint a székely nép!”. „Nos, Gábor Áron kései utódaiként mi nem ágyúval, nem fegyverrel, hanem békés, demokratikus eszközökkel küzdünk a jövőnkért” – hangsúlyozta Tőkés László.
Magunk dönthessünk dolgainkról
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke arra tért ki, hogy a közösségi akarat felmutatásához mindenkire szükség van: „Szükségünk van az otthonteremtéshez, a szülőföld építéséhez minden egyes emberre. A közösségi akaratot kívánjuk felmutatni, azt, hogy Székelyföldért, Székelyföld jövőjéért egységesen tudunk dolgozni, egységesen tudunk fellépni, és egységesen tudjuk építeni a mi otthonunkat, a mi szülőföldünket.” Autonómiát akarunk, hogy saját dolgainkról magunk dönthessünk, ami nem azt jelenti, hogy mi valakitől elveszünk valamit, hanem azt, hogy valakiért valamit teszünk – fogalmazott. „A mi autonómiatörekvéseinkkel, a mi céljainkkal nem kívánunk senkit megfosztani semmitől, sem romántól, sem magyartól, senkitől nem veszünk el tulajdont, döntést, jogot. Viszont azt kérjük, hogy mi, székely emberek, erdélyi magyar emberek a mi dolgainkról mi magunk dönthessünk!” – hangsúlyozta Kelemen Hunor.
Az autonómia a megoldás
Képesek vagyunk összegyűlni, hitet, erőt sugározni – mondotta Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke. „Nemet kiáltani Bukarest álnok szándékára, hogy életidegen és számunkra előnytelen közigazgatási keretbe akar minket terelni, hogy aztán uralkodhasson rajtunk, és szétprédálja unokáink jussát. És igent kiáltani saját kipróbált és hasznos rendünkre: az autonóm Székelyföldre. Mert tudjuk: az autonómia a megoldás.” Megfogalmazta azt az üzenetet is: „nem lesz béke és nyugalom e tájon addig, amíg szabadságunkat, közösségi jogainkat és közülük a legfontosabbat, Székelyföld autonómiáját el nem érjük”. „Nem hagyjuk magunkat. Ha kell, menetelünk, ha kell, népszavazást kezdeményezünk, ha kell, ismét összegyűlünk, ha kell, öntudatos polgárként élünk a polgári engedetlenség eszközével is. (…) Nyelvünket, hitünket, szülőföldünket, szabadságunkat, jövőnket nem adjuk. Az autonómia a megoldás” – zárta beszédét Toró.
Nem alkuszunk
Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke a tervezett regionális átszervezés, a folyamatos román asszimilációs törekvés veszélyeire hívta fel a figyelmet, arra, hogy „megmaradásunk érdekében ezt a folyamatot meg kell állítanunk”. „Üzenjük Bukarestnek és a nagyvilágnak, hogy nem akarunk kiszolgáltatottságban, alárendeltségben élni, a területi autonómia ősi jussunk, erről soha le nem mondunk! Követeljük, hogy tartsák be az 1918. december 1-jén tett ígéretet!” – fogalmazott az MPP elnöke, aki azt is kifejtette, lojális polgárai csak olyan országnak lehetünk, amely betartja vállalásait, nem tiporja lábbal jogainkat. Európa felé is szólt, hogy ne használjon kettős mércét, és egyértelmű üzenetként fogalmazta meg: „Mondjuk ki tisztán és világosan: a nemzetállam fogalma túlhaladott, azt Románia alkotmányából törölni kell! Mondjuk ki tisztán és világosan: elég volt!” „Itt akarunk jövőt gyermekeinknek. És ha itt élünk, sorsunkat magunknak kell irányítanunk! És magunk fogjuk irányítani! Legyen világos Bukarestben és Brüsszelben egyaránt, mi nem alkuszunk!” – hangoztatta az MPP elnöke.
Tárgyalást követelünk a román kormánnyal
A székelyek nagy menetelésének kiáltványa fél kettőkor hangzott el a rádiókban Izsák Balázs tolmácsolásában: „Autonómiát Székelyföldnek, párbeszédet és társadalmi békét!” A kiáltvány követelésként fogalmazza meg: a székelység élni akar az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követeli Székelyföld államon belüli önkormányzását; követeli, hogy az Európában gyakorolt normák érvényesüljenek Romániában is, más közösségekhez hasonlóan a székelység is „megélhesse önrendelkezését Székelyföld autonómiája révén”; ragaszkodunk a nyolc székely széket és 153 önkormányzatot magában foglaló Székelyföldhöz, követeljük, hogy a helyi közösségek népszavazása véglegesítse azokat – hangzott el. A kiáltvány azt is kimondja, hogy ez a térség közös hazája lesz minden lakójának, függetlenül nemzeti, etnikai, nyelvi hovatartozástól, a területi autonómia a teljes és tényleges jogegyenlőség intézményi garanciája lesz. Az Izsák Balázs által felolvasott kiáltvány felidézi, hogy nyolc hónap elteltével is válasz nélkül maradt a Marosvásárhelyen március 10-én, a Székely Szabadság Napján elfogadott és a román kormánynak továbbított beadvány, amelyben az ott összegyűlt 30 ezer ember követelte a párbeszéd megkezdését a székely nép legitim képviselőivel, a Székely Nemzeti Tanáccsal és a székely önkormányzatokkal. „Hisszük, hogy a párbeszéd a társadalmi béke záloga, a székelyek pedig békét és párbeszédet akarnak” – fogalmaz a menetelés kiáltványa, de felhívja a román kormány figyelmét arra is, hogy „a párbeszéd lebecsülése, a székelység akaratának mellőzése, a székely jelképek folyamatos üldözése nem fogja sem megtörni, sem elfárasztani a székely autonómiatörekvést. A mai napot követően vagy érdemi párbeszéd kezdődik a székelység képviselőivel a székely nép kinyilvánított akaratáról, Székelyföld jövőjéről, vagy sokasodni és erősödni fognak a tiltakozó megmozdulások, beleértve a polgári engedetlenséget is.”
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Márciusban újrakezdjük? – Várja a kormány válaszát az SZNT
A székelyek nagy menetelését kezdeményező, szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) várja a román kormány válaszát, és azt, hogy tárgyalásra hívják Bukarestbe az SZNT, a székelyföldi önkormányzatok, a magyar pártok képviselőit. „Csak rajtuk áll, hogy jövő március 10-én Marosvásárhelyen a Székely Szabadság Napja megemlékezés lesz, vagy egy még nagyobb demon- stráció” – mondta el a Háromszéknek Izsák Balázs, az SZNT elnöke.
Izsák Balázs hangsúlyozta: tartaniuk kell magukat a menetelés kiáltványának szövegéhez, be kell bizonyítaniuk, hogy a párbeszéd hívei. Az SZNT a menetelésen részt vevő 120 ezer ember nevében levelet küld a kormánynak, amelyben összefoglalják a székelyföldiek követeléseit, ám most már egyértelműen a bukaresti vezetőkön múlik, hogy lesz-e alkalom az egyeztetésre. Addig nem helyes újabb tüntetést kilátásba helyezni, amíg nem adunk esélyt a párbeszédre – fogalmazott.
Izsák Balázs azt is elmondta, hogy más szempontokat is figyelembe kell venni, egy nagyméretű demonstrációt nem lehet néhány nap, hét alatt megszervezni. A márciusi 10-i marosvásárhelyi tiltakozást decemberben kezdték szervezni, a mostani menetelés előkészületei pedig már tavasszal megindultak, augusztus elején jelentették be, és azóta folyamatosan dolgoztak sikerén. Emlékeztetett: a katalánok évente egyszer, szeptember 11-én vonulnak utcára, akkor azonban hatalmas, milliós tömegben. Azon a napon mindent ennek rendelnek alá, és mindenki ott van.
Az SZNT elnöke elmondta, határidőt nem szabnak a román kormánynak, de ha semmibe veszik a székelyek nagy menetelésének párbeszéd-üzenetét, akkor jövő év márciusában újabb, talán még ennél is nagyobb tiltakozó megmozdulásra számíthatnak. „Ha vannak olyanok, akiknek most hiányérzetük volt, mert nem érezhették a 120 ezres tömeg súlyát, nem kiálthatták világgá mindenkivel együtt, hogy autonómiát akarunk, megtehetik majd következőkor, amikor nem menetelés lesz, hanem egy más tüntetési forma” – mondotta Izsák Balázs.
Farkas Réka
Háromszék
Erdély.ma

Legyen magyar–román vita az autonómiáról
Nem tartja Románia elleni támadásnak az autonómia témáját Mădălin Guruianu a Nemzeti Liberális Párt sepsiszentgyörgyi elnöke, véleménye szerint a székelyek nagy menetelésében sincs semmi kivetnivaló, egy demokratikus szabad országban teljesen természetesek az ilyen jellegű megmozdulások.
Guruianu gratulált a vasárnapi rendezvény szervezőinek, hogy a rendkívül forgalmas útszakaszon sikerült incidensek nélkül lebonyolítaniuk a tömegdemonstrációt. Szerinte a menetelés nem volt „államellenes erődemonstráció”, miként azt a Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fóruma állította. „Én nem láttam erődemonstrációnak, és nem láttam Románia-ellenesnek sem, én egy normális tüntetésnek láttam, egy normális országban, ahol minden állampolgárnak joga van elmondani óhajait, kívánságait, és oly módon megnyilvánulni, ahogy szükségesnek érzi ezek megvalósításához” – fejtette ki. Hangsúlyozta autonómiáról beszélni nem azt jelenti, hogy Románia-ellenes vagy, de azt is hangoztatta, ez nem azt jelenti, hogy egyetértene Székelyföld autonóm státusával. „Az autonómia önmagában nekem egy liberális értéknek tűnik, és minél hangsúlyosabban meg kellene valósulnia decentralizáció formájában” – vélekedett Guruianu. A liberális politikus szerint meg kellene teremteni a lehetőséget egy valós vita kibontakozására az autonómiáról, annak szimmetrikus és aszimmetrikus változatairól. Az ezek mellett és ellen felsorakoztatott érvek összevetése nem jelentenek Románia elleni támadást – mondotta.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megkísérelni a lehetetlent
Szinte lehetetlen küldetésnek látszik megtalálni az áttörési pontokat a román közösség, közvélemény felé, megértetni velük autonómiakövetelésünk tartalmát, lényegét. Szelíden vagy erőteljesebben megfogalmazott érveink ugyanúgy süket fülekre találnak, s az ezeregyedik magyarázat után is az a válasz: nem engedik Székelyföldet kiszakítani a nagy és dicső Romániából.
Ezt szajkózzák a politikusok, a véleményformálók, a román sajtó hozza szokott formáját: a tények egyáltalán nem zavarják, ha „szent küldetést” teljesít. Azok torzítják, ferdítik a valóságot, akik egyébként pontosan tudják, egy terület önrendelkezése nem jelent elszakadást, és hogy nagyon sok európai példa igazolja, az autonómia eredményes, jó megoldás többség és kisebbség viszonyának hosszú távú, békés rendezésére.
A székelyek nagy menetelése után a román hatalom és csatlósai az elhallgatás taktikáját választották, mégis mintha egyre több józan hang jelenne meg, kevésbé a sajtóban, sokkal inkább az interneten tünedeznek fel a reális, megfontolt, megértő vélemények, magyarázatok, egyre nagyobb számban akadnak olyanok, akik nemzettársaik számára próbálják érthetővé, elfogadhatóvá tenni a magyar igényt. Vannak tehát már néhányan, de még mindig nagyon kevesen. Számukat kéne szaporítani, hogy közösen áttörhessük a hivatalos félretájékoztatás falát, hogy eljuthasson az egyszerű emberekhez is, nem ellenük akarjuk az autonómiát, csupán magunk megmaradásáért. Ezt a célt szolgálja az a konferencia is, amely ma zajlik Sepsiszentgyörgyön: hidakat próbál építeni. Képlékeny talajra, nehézkesen, hisz még saját házunk táján sem sikerült rendet teremteni, a nagy meneteléskor egyfajta összehangolódás történt, de valós összefogás nem, s azóta is zajlik az adok-kapok, hogy ki gondolja komolyabban, ki ismeri a megfelelőbb utat. Még meg sem született az RMDSZ törvénytervezete, de vannak akik máris tudni vélik, hogy nem lesz jó, a kis pártok siránkoznak, hogy őket nem vették be a csapatba, csak utólag mondhatnak véleményt, s hogy még cifrább legyen a helyzet, most már RMDSZ-en belül is egymásnak feszülnek, egykori vezetők akarják lejáratni az autonómiaküzdelmet, összeugrasztani Székelyföldet a szórvánnyal. Sok fölösleges energia megy el ezekre a belső hadakozásokra, olyan erőt pocsékolunk, melyre nagy szükség lenne máshol. Annál is inkább, mert minden jel szerint a román hatalom próbál bekeményíteni: ezt mutatja az erdélyi visszaszolgáltatások felülvizsgálata, az, hogy a decentralizáció során alig juttattak valamit vissza a székely megyéknek, no meg hogy Victor Ponta éppen Sepsiszentgyörgyön akarja megünnepelni december elsejét. Belső egyetértésre, külső barátokra volna szükség, mert hosszú menetelés vár még ránk, kemény csapdahelyzetekkel, sok-sok buktatóval. Egy majdnem lehetetlen küldetés, amit lehetővé kell tennünk. Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Évforduló – Az omladozó sajtóháztól a „sárgáig”
Húszéves a kolozsvári magyar újságíróképzés
Két évtizeddel ezelőtt indult be a négyéves újságíróképzés Kolozsvárt – előbb román és magyar, majd német nyelven. Korábban újságíróképzés csak kétéves formában, valamely alapképzés elvégzése után, a bölcsészkaron működött. Az újságírás nem velünk kezdődött – mutattam rá nemegyszer sajtótörténeti előadásaim során, és remélhetőleg nem is velünk fejeződik be. Így van ez még akkor is, ha jól tudjuk: az újságírás napjainkban korántsem az, mint amilyennek a sajtószabadságot hozó 1989-es változásokat követően elképzeltük. Az újságíróképzés sem. Különben ma már médiaoktatásnak nevezzük, hiszen az elektronikus újságírás mára fölényes túlsúlyba került. A mai médiaoktatóknak ennek tudatában kell felkészíteniük – alapszinten, mesteri és doktori fokon – hallgatóikat, hogy az ötcsatornás médiakommunikációs rendszer működtetői, alakítói, illetve annak továbbépítői lehessenek.
A négyéves alapképzés elindításának huszadik évfordulója alkalomából háromnapos konferencia helyszíne volt a Babeş–Bolyai Tudományegyetem. A témának szentelt kerekasztal-beszélgetésen azzal kezdtem felszólalásomat: nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy az első erdélyi hírlap 230 évvel ezelőtt (1783-ban) látott napvilágot iebenbürger Zeitung címmel, ezt követte (volna) – Bruckenthal báró és Bánffy György kormányzó támogatásával – egy román nyelvű gazdasági lap (Foaie română pentru economie), amelyik akkor csak a bécsi engedély megszerzéséig juthatott el, 1790-ben pedig megjelent az Erdélyi Magyar Hírvivő – ugyancsak a gubernium székhelyén, Nagyszebenben.
Kétéves újságíróképzés a bölcsészkaron
Az 1989-es fordulatot követően újjászerveződött a romániai magyar sajtó intézményrendszere, és amire csak a két világháború közt volt példa: a magyar újságírók is megalakíthatták a maguk önálló szakmai szervezetét. Amelynek vezetősége már indulásakor felismerte, hogy az új helyzetben alapvető fontosságú a szakmai felkészültséggel párosuló szemléletváltás. Azzal fordult tehát a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Filológiai Tanszékéhez, hogy indítsák újra az újságíróképzést. Arra hivatkozhattak, hogy a hatvanas években a magyar nyelv és irodalom szakon választható tantárgy volt a sajtótörténet, a lapszerkesztés, a műfajismeret – Balogh Edgár egyszemélyes műhelyének köszönhetően. A változások után Péntek János frissen kinevezett professzor vált a tanszék vezetőjévé, aki megértő támogatóra talált – a bölcsészkarról Bukarestbe került – Marian Papahagi oktatási és tanügyi miniszterhelyettes személyében, és 1990 őszén a Szabadságban már meg lehetett hirdetni, hogy bármelyik felsőfokú oktatási intézményből bárki jelentkezhet kétéves újságíróképzésre, aki a maga szakterületén az első három évet már elvégezte, illetve amennyiben az egyetemi diploma birtokában is szükségesnek tartja kiegészíteni szakképzését.
Meglepően nagy volt az érdeklődés. Mindjárt az első héten huszonkilencen jelentkeztek. Érdekes módon nem a bölcsészkarról, amint az várható lett volna, hanem például a matematika és fizika szakról, a műegyetemről, a teológiáról, a mezőgazdaság-tudományi főiskoláról... Hétvégekre tettük az előadásokat, szemináriumokat, műhelygyakorlatokat. Így Aranyosgyéresről, Brassóból, Nagyváradról, Tordáról is jelen lehettek azok, akik a sajtótörténet, a kommunikációelmélet, a sajtónyelv, a sajtószociológia, a tömeglélektan, a konfliktuselmélet iránt érdeklődtek, illetve írásgyakorlatot kívántak folytatni.
Nem érdektelen az sem, hogy azóta hányan szereztek közülük nevet maguknak az írott és elektronikus sajtóban, a közéletben, a felsőoktatásban. Bódizs Edit ma is rádiós szerkesztő-riporterként működik, Farkas Réka a Háromszék rovatvezetője, Fekete Vince a Székelyföld című kulturális folyóirat főszerkesztő-helyettese, Kelemen Hunor rádió- és folyóirat-szerkesztőként vált először a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének vezetőségi tagjává, művelődési miniszterré, majd az RMDSZ elnökévé, Szabó Mátyás a Közép-Európai Egyetem Tanterv Fejlesztő Központjának vezetője. Napjainkban az ő példájuk igazolja leginkább azt az axiómát, miszerint egy újságíróból bármi lehet, ha idejekorán abbahagyja az újságírást.
Magyari Tivadar és a Campus – önálló magyar újságíró szak?
Amivel csak arra szeretnék utalni, hogy a leendő újságírónak egyetemi szintű interdiszciplináris és interkulturális szemlélettel kell rendelkeznie. Ha nem is így fogalmazták meg ezt kollégáim a Magyar Újságírók Romániai Egyesületét (MÚRE) 1993 februárjában újjászervező marosvásárhelyi közgyűlésen, a lényeg ez a szemléleti alap volt. Távollétemben választottak be a MÚRE tizenöt tagú igazgatótanácsába. A szakmai oktatási-nevelési bizottság elnökeként azt a közületi felhatalmazást kaptam, hogy a bölcsészkaron működő kétéves újságíróképzést fejlesszük négyéves szakképzéssé. Az első lépés az volt, hogy Kántor Lajos MÚRE-elnökkel és Péntek János professzorral – ma mindketten az MTA tagjai, Péntek János a Kolozsvári Akadémiai Bizottság elnöke – felkerestük Andrei Marga professzort, a BBTE rektorát, aki arról biztosított bennünket: semmi akadálya, hogy magyar tagozata is legyen az 1993 őszétől induló kolozsvári újságírói szaknak.
Volt. A minisztérium ugyanis nem biztosított külön létszámkeretet a magyar csoport elindításához. A Történelem és Filozófia Kar dékáni hivatala pedig, amelyiknek az újságírói szakoktatás beindítását rektori szinten feladatul adták, teljes „értetlenkedéssel” viszonyult a kérdéshez. Magyari András akkori magyar rektorhelyettesnek kellett közbelépnie. Magyari Tivadar akkori tanársegéd az Erdélyi Napló 1993. szeptember 30-i számában a nyilvánosság elé tárta: tíz nappal a felvételi előtt még azt sem lehetett tudni, hogy milyen nyelven fog zajlani a megmérettetés. A jelentkezőknek rendre azt mondták, hogy magyarul bizonyosan nem. Magyari Tivadar szerencsére résen volt, és arra biztatta a szándékosan elbátortalanítottakat: azért mégiscsak iratkozzanak be. A kolozsvári magyar egyetemi hallgatók diáklapja, a Szabadság heti mellékleteként megjelenő Campus alapító szerkesztőjeként (Balló Áronnal és Horváth Istvánnal együtt) érdekelt volt az utánpótlás nevelésében. A zavart növelte, hogy román tagozatot szervező kollégáink nem akartak osztozni a minisztérium által biztosított negyven helyen, mondván, hogy harcoljuk ki a magunkét. Nem volt könnyű, mert a neptuni politikai egyezkedések során kialkudott háromszáz fős „magyar keretet” a tanárképzés számára tartogatták.
Bár nem az esélyegyenlőség tiszteletben tartásával zajlott az első felvételi, a versenyvizsgára jelentkezett magyar diákok fele mégiscsak bejutott a BBTE-re. Főként az idegen nyelveknek köszönhetően. Később ketten a román tagozatról is átiratkoztak (érdekes módon azok, akik román osztályban végezték a középiskolát), így tizenhárom hallgatóval indulhattunk. Magyari Tivadarnak később is meghatározó szerepe volt az indulásban, hiszen a Szociológiai Tanszéken addigra már kellő gyakorlatra tett szert a tanrend kidolgozásában, később segítségünkre volt annak – a magyar újságíróképzés jogos igényei szerinti – harmonizációjában. P. Dombi Erzsébettel, Albert Júliával, Egyed Emesével, Horváth Istvánnal és másokkal együtt oktatóként is oroszlánrészt vállalt a magyar tagozat működőképességének megteremtésében, jóllehet az első években az egyetem anyagilag nem honorálta ezt a többletmunkát.
Két évvel később az önálló kar létrehozása hosszútávra rendezte/normalizálta a helyzetet. A német tagozat beindítását már eleve ajándékként fogadták mind a román, mind a magyar diákok. Mármint azok, akik kellő német nyelvismerettel rendelkeztek, jártasak voltak a német kultúrában. Miközben bővült az újságírószak felvételi kínálata, a külföldi vendégtanárok jelenléte és a hallgatók németországi szakgyakorlata révén megnőtt a kar külföldi presztízse.
Mindez alighanem összefügg azzal, hogy nekünk elsősorban nem egy adott keret feltöltése volt a célunk, hanem az elhivatottak kiszűrése. Elvégre versenyhelyzetben élünk, s a piacgazdaság törvényei szerint a minőségi lapszerkesztésé a jövő, tehát az utánpótlás-nevelésben sem érvényesíthetünk más szempontot.
Cseke Péter
Szabadság (Kolozsvár)

Megtört a jég (Magyar–román párbeszéd az autonómiakonferencián)
Ha teljes körű magyar–román párbeszéd nem is alakulhatott ki a szombaton Sepsiszentgyörgyön megszervezett autonómiakonferencián, a jég megtört, és elkezdődhetett egyfajta érdemi vita. A nyitásra csak a liberálisok megyei és helyi képviselői voltak hajlandóak, de végre konkrétan megfogalmazták a székelyföldi román közösség igényeit, kézzelfogható megoldások, ígéretek hangzottak el, sőt, még bocsánatkérésre is sor került.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által szervezett, Autonómia és regionalizmus – az évtized kihívása című konferenciára nagyon sokan kíváncsiak voltak, szép számban begyűltek olyanok is, akiket a téma vonzott, a személyes érdeklődés vezetett, s bár kis számban, de akadt néhány román is, aki nemcsak a politikai vitára, de a magyar és román szakértők előadására is kíváncsi volt. A román sajtó ezekről szinte tüntetően távol maradt, az autonómiák sokfélesége, a regionalizmus általánosabb kihívásainak témája kevéssé érdekelte őket, csak a kerekasztal-beszélgetés keltette fel néhányuk figyelmét. A tolerancia nemzetközi napján a tolerancia jegyében végig két nyelven zajlott a tanácskozás, akadt néhány magyar előadó, aki gesztusként románul tartotta meg előadását. Ezt tette Bakk Miklós egyetemi tanár, politológus, aki a román meghívottak iránti tisztelet jeléül a politikusok vitáját is román nyelven moderálta. A három panel közül ez az utolsó váltotta ki a legnagyobb érdeklődést, a hangulat szinte egy kampányfinishez hasonlított.
Bakk Miklós három kérdéssel indította a beszélgetést, arról faggatta a román és magyar politikusokat, mit kellene, lehetne tenni, hogy az autonómia többé ne legyen tabutéma Romániában, megemlítette, hogy a 90-es években ugyanilyen elutasítás övezte a regionalizmust, de utóbb ez mégis a közbeszéd, -érdeklődés tárgyává vált. Megtörténhet ez az autonómiával is? – tette fel a kérdést. Hozott-e érdemi, látványos változást Székelyföld megítélésében, a vele kapcsolatos gondolkodásban a székelyek nagy menetelése? – hangzott el a második felvetés, harmadikként pedig arról kérte véleményüket: miért nem működik a román–magyar párbeszéd az autonómia témájáról, mit lehetne tenni, hogy ez mégis lehetővé váljék.
Elkezdődött, folytatni kell
Marius Obreja, a liberális párt szenátora, megyei elnöke láthatóan feszengve magyarázta, miért fogadta el a meghívást: állampolgárként kíván tájékozódni, látni akarta, miképpen tárgyalnak erről a „közigazgatási fogalomról”, és megmutatni, hogy hajlandó tárgyalópartner lenni. Kínosan ügyelt arra, hogy ne ejtse ki a Székelyföld nevet, és csak megkerülhetetlen esetekben használta az autonómia kifejezést. Székelyföldi románként számára rendkívül kényes ez a téma, s bár egyértelműen ellenzi, ez nem jelenti azt, hogy nem beszélhetnek róla, hajlandó meghallgatni az érveket. Vallomással kezdte, elmondta, hogy Hargita megyében született, nőtt fel többnemzetiségű környezetben, magyarul is megtanult. A történelem, családja története, személyes tapasztalatai segítették, hogy felnőttként sikerült „megbékélnie”, azonosulnia ezzel a térséggel, szellemiségével. Az általa vallott liberális eszmék is segítik, nem fél véleményt nyilvánítani, hiszi, hogy bármiről lehet beszélni. Véleménye szerint az autonómia azért vált tabutémává a román fél számára, mert a politikusok az elmúlt években sorozatosan kampánycélokra használták, tőkét akartak kovácsolni belőle. Hogy ez megszűnjék, egyszerűsíteni kell a róla szóló közbeszédet, egyértelműen megfogalmazni előnyeit és hátrányait, románul és magyarul egyaránt. A párbeszéd immár elkezdődött, ezt csak folytatni kell – mondotta. A székelyek nagy meneteléséről csak annyit mondott: örült, hogy gond, incidens nélkül zajlott le.
Figyelni kellene a román igényre
Minden fontos dolog csak együtt, közösen megvalósítható – kezdte hozzászólását Mădălin Guruianu, a sepsiszentgyörgyi tanács liberális képviselője. Tizenöt éve él itt, nagyon szereti ezt a várost, és számára a politika mindig eszköz volt, nem cél, első perctől a párbeszéd, az együttműködés híve, és próbálkozásai is voltak ilyen irányban. Ő híve az autonómiának, ez egy liberális elv, hajlandó bármilyen típusú autonómiáról tárgyalni, de csak érvekkel és ellenérvekkel. Nagyon fontos lenne, hogy ne tekintsünk egyfolytában a múltba, „meg kell tennünk a lépést, és a jövőbe néznünk” – hangsúlyozta. Gratulált a székelyek nagy menetelése szervezőinek: egy helyes, civilizált polgári megmozdulás volt, a résztvevők számával kapcsolatos nyilatkozatokat azonban mindkét fél részéről túlzónak nevezte. Nem volt ugyan ott, de képeket látott, egyértelmű, hogy nem 15 ezren voltak, de nem hiszi, hogy lettek volna 120 ezren. A románok képviselőjeként jött erre a találkozóra, akik nagyon kevesen élnek itt, de mégis jó lenne figyelembe venni igényeiket. Kifejtette azt is, hogy sértőnek érzi azok véleményét, akik nem élnek a térségben, de egyfolytában az itteni románok nevében nyilatkoznak, van szenátoruk, helyi és megyei tanácstagjaik, ha hagynák, hogy ők beszéljenek az itteni románságról, nagymértékben csökkenne a feszültség – vélekedett.
Az autonómia nem csak a magyaroké lesz
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke is románul beszélt, ezúttal elsősorban a román közvélemény számára fogalmazta meg célkitűzéseiket. Párbeszédre van szükség, a demokráciában a parlament a párbeszéd legfelsőbb fóruma, éppen ezért terjesztették a törvényhozás elé, immár kétszer, Székelyföld autonómiastatútumát. A párbeszédhez azonban őszinteségre van szükség – mondotta, és ők a statútumban pontosan megfogalmazták azt, amit akarnak. Az SZNT által kidolgozott tervezet nem etnikai autonómiáról szól, nem egy népcsoportnak akar önrendelkezést biztosítani, hanem mindenkinek, aki az adott területen él, mindenki jogait szavatolja, előnyeit mindenki élvezné. Az elmúlt tíz évben sikerült eredményeket is elérniük, ma már nyíltan lehet beszélni az autonómiáról, nem okoz pánikot, félelmet egy ilyen témájú konferencia. Nagyon fontos, hogy téma maradjon, és Románia érdekét is az szolgálja, hogy a parlament megvitassa a tervezetet, az előítéleteket csak nyílt, őszinte vitával, a kérések alapos elemzésével lehet lebontani – hangsúlyozta Izsák Balázs.
A székelyek nagy menetelése kapcsán elmondta, alaposan számba vették, melyik helyszínen hányan voltak, hány busz érkezett, és arra a következtetésre jutottak, nem 120 ezren, hanem 150 ezren vettek részt a menetelésen. Minden bizonnyal a csendőrség összekeverte a papírokat, és saját emberei számát diktálta be résztvevőként – jegyezte meg ironikusan. „Márciusban majd gondoskodunk, hogy ne legyen lehetőségük félreszámolni, amikor egyetlen téren gyűlünk össze a Székely Szabadság Napján” – mondotta.
Törvényben szavatolni a románok jogait
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke szerint történelmi okai vannak annak, hogy a román politikum szeparatizmusként, elszakadásként tálalja a székelység autonómiaköveteléseit, hiszen a XIX. században a románság is azt mondta, autonómiát akar, „s lám, mi lett belőle”. Trianon után az erdélyi magyarság hasonló igényt fogalmazott meg, de akkor az anyaországban még hivatalos politika volt a revízió, azóta azonban sok év telt el, a demográfiai adatok miatt is okafogyottá vált ez a kérdés. „Ma már az autonómiának van realitása, és erre akad számos európai példa is” – fejtette ki. „Egyelőre az autonómia cél, zászló, jövőkép, csak megvalósítása után válik eszközzé és megoldássá” – fogalmazott Toró. Tárgyalópartnernek azok tekinthetőek, akik hajlandóak túllépni az egységes, homogén nemzetállam fogalmán, vannak ilyenek, főleg Erdélyben, de Bukarestben is, akik hisznek a problémamegoldó, erős, gazdag ország kialakításában. „Ha ezeket a dolgokat tisztázzuk, azt hiszem, az autonómia szót is kihoztuk a gettóból” – vélekedett. Az EMNP elnöke hangsúlyozta, közösen kell gondolkodni azon, a székelyföldi románok miként találják meg magukat az autonómiában, törvényben kell szavatolni kulturális autonómiájukat, az biztonságot és védelmet jelent majd számukra. A székelyek nagy menetelése azért volt fontos, mert erőt mutatott fel, márpedig párbeszédet akkor tudnak folytatni politikusaink, ha román partnereik érzik, tudják, hogy erő van mögöttük.
Közösen felépíthetjük az intézményes garanciákat
Antal Árpád, az RMDSZ egyik vezető politikusa az egyetlen olyan város polgármestereként szólt, ahol jelentős román közösség él magyar önkormányzás alatt. A Székelyföldön élő magyarok és románok közötti párbeszéd legnagyobb akadálya, hogy olyan csoport sajátította ki a románság képviseletét, amely tulajdonképpen nem ismeri el a létünket, a 80-as években azzal a küldetéssel érkeztek ide, hogy megváltoztassák a térség etnikai arányát, ez nem sikerült nekik, ezért frusztrálttá váltak, veszteségként élik meg minden előrelépésünket. „Ezzel a csoporttal lehetetlen bármilyen eredményt elérni” – szögezte le. Pár éve civil kezdeményezés is indult, Mădălin Guruianu volt az egyik mozgatója, jó volt az együttműködés, áttörés mégsem következett be, nem sikerült a bizalmatlanság falát ledönteni. Antal Árpád szerint a székelyek nagy menetelésén egyértelműen felmutattuk a közösségi akaratot, ezután három lehetséges forgatókönyv következhet. Ha a románság válasza a folyamatos „nem” marad, ez a magyarságból frusztráltságot vált ki, az pedig radikalizálódáshoz vezet. „A jelenlegi nemzetközi helyzetben, amikor látszik, hogy geostratégiai szempontból még nagyon sok minden nem zárult le Kelet-Közép-Európát illetően, nagyon komoly érdekek vannak, például Oroszország részéről, ebben a régióban. Ha ezen az úton megyünk tovább, kitesszük magunkat – románokat és magyarokat – annak, hogy más érdekek kihasználjanak bennünket. És ennek nem lehet jó vége” – vázolta az első forgatókönyvet. A második lehetőség lenne, hogy a román elutasításra meggondolja magát a magyarság, de ezt nem hiszi, „elindultunk egy úton, visszafordulni nem lehet, ez egyirányú utca”. A harmadik forgatókönyv, hogy valamilyen szinten azt mondják, igen, talán, ma még nem, de holnap. Elindul valamilyen folyamat, amelynek az lesz a vége, hogy közösen felépítjük azokat az intézményes garanciákat, amelyek lehetővé teszik, hogy együtt tudjunk élni ebben a régióban – fejtette ki Antal Árpád.
Kérések és ajánlatok
A vita második felében fő szerepet kapott a székelyföldi románság kulturális autonómiájának kérdése. Mădălin Guruianu hét pontban foglalta össze a román közösség igényeit, kérdéseit: a két, egyelőre párhuzamosan működő társadalom közötti híd építését, hisz a közeledés egyelőre véletlenszerű, gyengén finanszírozott; hogyan jöhet létre a közeledés, ha mindkét fél képviselői a helyiek feje fölött, Bukarestben próbálnak megoldást keresni az itteni problémákra; ki és milyen eszközökkel tudja biztosítani az itt élő románok jogait; miért nincs egyetlen autonómiatervezetben sem egyetlen külön, a románságra vonatkozó rész, miért nem tekintenek ugyanúgy gondjaikra, mint a szórványmagyarság problémáira; miért nem kaphatnak megyei alelnöki, municípiumi alpolgármesteri tisztséget, amikor hasonló igényt fogalmaznak meg ott, ahol a magyarság számbeli kisebbségben él; miért csak a Marosvásárhely központú fejlesztési régió kapcsán akarnak népszavazást szervezni, amikor a gazdasági érvek a Brassó központ mellett szólnak; miért nem evidencia a románság kulturális autonómiája, miért nem dönthetnek maguk a kultúrára szánt pénzek 25 százalékáról Sepsiszentgyörgyön.
Izsák Balázs egyetértett Guruianuval abban, hogy az itt élő románokat azok képviselik, akiket megválasztottak. Ismét hangsúlyozta, az autonómia nem jelent függetlenséget, az ország alkotmánya, törvényei továbbra is érvényesek az itt élőkre, csupán a hatáskörök megosztásáról van szó, semmiféle veszélyt nem jelent az itt élő románokra nézve. Toró Tibor újra kiemelte, az itt élő románok jogait törvényben kell szabályozni, az nyújthat megnyugtató garanciát, fogalmazzák meg konkrét javaslataikat, és a magyarok nyitottak a románok speciális státusát szabályozó jogszabály kidolgozására. Antal Árpád is megerősítette, egyetért a románság kulturálisautonómia-igényével, ez nagyrészt működik, és akár a pénzek elosztásánál is megvalósítható. Megismételte a szombati Háromszékben megjelent interjúban elhangzottakat: ha a románság hajlandó támogatni Székelyföld autonómiáját, biztosítják számukra a megyei alelnöki, a sepsiszentgyörgyi alpolgármesteri tisztséget. Elismerte, hogy valós probléma a párhuzamos társadalmak építése, és azt is, hogy ezen változtatni kellene. Sőt, a hallgatóság soraiból érkezett felvetésre, mely a tavalyi kampányban tett sértő kijelentésére utalt, miszerint azok a választók, akik nem az RMDSZ-re szavaznak, hanem az EMNP jelöltjére, a románok megerősödésére szavaznak, Antal Árpád most nyilvánosan is bocsánatot kért. Hibázott, mondotta, a kampány hevében voltak, nagyon sajnálja, hogy a románok a magyar–magyar harc „járulékos veszteségeivé” váltak. Konkrét megoldások nem születtek, nem születhettek a szombati konferencián, de végre kimozdult a holtpontról az autonómiáról szóló magyar–román párbeszéd. Rés nyílt a falon, melyet okosan, óvatosan lehet tovább bontogatni.
(A konferencián elhangzott tudományos előadásokról következő lapszámainkban számolunk be.)
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Autonómia és regionalizmus – az évtized kihívása (Konferencia Sepsiszentgyörgyön)
A múlt szombaton Sepsiszentgyörgyön tartott autonómiakonferencián politológusok, történészek, többnyire egyetemi tanárok járták körül az autonómia és regionalizmus témakörét, fogalmakat igyekeztek tisztázni, támpontokat nyújtani az erdélyi magyarság autonómiaküzdelméhez, lehetőségekre és veszélyekre hívták fel a figyelmet. Összeállításunkban az elhangzottakat ismertetjük részletesen, természetesen a teljesség igénye nélkül.
Mindenkinek mást jelent?
Fontos az autonómiafogalom tartalmával kapcsolatos zavar tisztázása, annak végiggondolása, milyen érveket lehet felhozni az erdélyi magyarság autonómiatörekvéseinek indoklása mellett – vezette fel előadását Salat Levente kolozsvári egyetemi tanár. Az elmúlt években megtapasztalhattuk, amikor politikusok beszélnek az autonómiáról, nagyon nehéz eldönteni, hogy mire gondolnak: használják ezt a kifejezést az önrendelkezésre, önkormányzatiságra, hatalommegosztásra, politikai autonómiára és megosztott szuverenitásra egyaránt, s tulajdonképpen mindenki azt ért alatta, amit akar. Ez azonban nem erdélyi sajátosság, Matti Wiberg már 1998-ban úgy fogalmazott, hogy az autonómiafogalom népszerűsége éppen annak sokarcúságára vezethető vissza, és az erdélyi magyar autonómiamozgalom szereplőinek is érdeke volt ezt a sokarcúságot fenntartani. Salat szerint, ha ma valaki felmérést készítene arról, mit jelent az erdélyi magyar embereknek az autonómia, lesújtó képpel szembesülne. Ez a sokféle értelmezés rávetült a román partnerekkel való kommunikációra is, ők a lehető leghátrányosabb, legelégtelenebb jelentést csatolták a fogalomhoz.
Salat előadása következő részében példákkal igazolta, hogy az autonómiafogalom egyértelmű tisztázásában a nemzetközi szakirodalom sem segít, elismert szakértők igen különböző álláspontokat képviselnek. Az erdélyi magyarság azonban nagyon sok, a szakirodalomban is használt fogalmi elemmel rendelkezik, de egyértelműen levonta a következtetést, hogy konszenzus nélkül elképzelhetetlen az autonómia elérése.
Salat Levente szerint az igazi nagy gond, hogy autonómia kérdésében az erdélyi magyarság sokkal kevésbé rendelkezik befolyással, mint gondolja magáról. Az előrelépés érdekében négy irányba kellene megszervezni a kommunikációt: szükség lenne egy, a román közvéleményt megcélzó stratégiára, eddiginél sokkal célratörőbb mozgósításra, ki kellene alakítani az autonómia működtetéséhez, fenntartásához szükséges kompetenciákat, és szükség volna a nemzetközi közvéleményt megszólító stratégiára is. Elérni: ha már nem támogatnak, legalább ne akadályozzanak.
Jó tanácsok, példák
Nincs az autonómiának egyértelmű meghatározása, senki nem tudja pontosan, mit jelent, még egyetemi körökben sem – erősítette meg a Salat Levente által elmondottakat Sergiu Constantin, aki tíz éve dolgozik tudományos kutatóként Dél-Tirolban. Az autonómia összetett, rugalmas és alkalmazható fogalom, értelmezése szerint létezik területi és nem területi. A XX. században két paradigmaváltás is történt az autonómiákkal kapcsolatosan. Ma több mint 60 működik világszerte, és ázsiójuk ismét emelkedőben. A legrégebbi autonómiát 1921-ben hozták létre az Aland-szigeteken, a II. világháború után azonban az egyéni jogok kerültek előtérbe, nem a kisebbségi jogok, de még ilyen körülmények között is sikerült létrehozni 1946-ban a Dél-Tirol autonóm tartományt – igaz, nagy segítségükre volt, hogy az erről szóló, Ausztria és Olaszország közötti megállapodást csatolták a párizsi békeszerződéshez. A hidegháború után ismét előtérbe került a kisebbségi jogok kérdése, ám többnyire személyi jogokként, autonómiáról nincs szó, és nem születtek erre vonatkozó, kötelező jogi normák, létrejött azonban néhány ajánlás, dokumentum, amelyek felhasználhatóak – magyarázta.
Sergiu Constantin kitért arra is, milyen tényezők befolyásolhatják pozitívan, illetve negatívan az autonómiák kialakítását. Kedvező időszak a rendszerváltások, a különböző átmenetek kora, az alkotmány reformjának ideje, az, ha a nemzetközi közvélemény aktívan támogatja, de előny, ha kis területen, kevésbé népes kisebbségi csoportot érint, és nagyobb eséllyel létrehozható demokratikus hagyományú jogállamban. Felhívta a figyelmet, hogy nem szabad kizárólag etnikai autonómiát kezdeményezni, szerencsésebb egy régió önrendelkezését kérni, amely minden ott élő népcsoportra vonatkozik, és nem jó az sem, ha az adott területen két nagyjából azonos arányú különböző nemzetiség él, illetve ha elkezdődik a vita a szuverenitásról. Az autonómia kialakításának folyamatába minél több szereplőt be kell vonni, így jöhet létre egy sokak által elfogadott, szolid alap. Nagyon fontos az is, hogy alkotmányos jogi háttere legyen, amelyet nem változtathatnak kényükre-kedvükre a különböző ideológiájú parlamentek. Az utólagos vitákat, konfliktusokat elkerülendő jó pontosan meghatározni a hatásköröket. Leszögezte: az autonómia nem jelenti a központi hatalomtól való megszabadulást, hanem segít a hozzá fűződő viszony ésszerű kezelésében.
Eötvös József és a nemzetiségi kérdés
Tematikájában kicsit kakukktojásnak számított az előadásfolyamban Demeter Attila kolozsvári történész, egyetemi előadótanár értekezése Eötvös József nemzetiségi nézeteiről. Európa keleti felében a nemzetiségi kérdés nem Trianonnal keletkezett, Magyarországon valamiféle megoldást nyújtott rá az 1868-as nemzetiségi törvény, melynek létrehozatalában nagy szerepe volt Eötvös Józsefnek, ő számított az 1848–1868-as időszakban a kérdés legfontosabb szakértőjének, szaktekintélyét a szerbek, szászok és szlovákok is elfogadták. Eötvös nézeteinek idők során történő változásait, politikai fő művében, az Uralkodó eszmékben kifejtett meglátásait ismertette Demeter Attila. Ebben a munkájában, de később is Eötvös elutasítja a „kikerekítés”, azaz a területi autonómia gondolatát, de végül mégis hajlik arra, hogy a Magyarországon élő nemzetiségeknek felajánlja az önkormányzatiság valamilyen formáját.
Minden régiónak sajátos autonómiát
Vasile Docea temesvári történész, egyetemi tanár Bánság esetében mutatta be a történeti diskurzus és a helyi identitástudat alakulását. Kiemelte: minden térségben más és más, különböző regionalizációs megoldásokat kell alkalmazni, nem lehet ugyanolyan kritériumok szerint megszervezni az összest. Bánsági vonatkozásban példákkal is igazolta, hogy a területen élő szászok, magyarok és románok történészei más-más diskurzust folytattak, ugyanazokat az eseményeket mindenikük sajátos szempontjai szerint tálalta. A szászok civilizáló hatásukra fektették a hangsúlyt, a magyarok a liberalizmus mítoszára, a románok pedig arra, hogy történelmi joguk a térség elrománosítása. Mindezek dacára sikerült közös elemeket is azonosítania: kiderül, a regionális azonosság felülírja az etnikai hovatartozást. Éppen ezért meglátása szerint Bánságban könnyebben kialakítható lenne a területi autonómia, mint Székelyföldön, ugyanis egy ilyen régió akkor tud jól működni, ha egyik népcsoport sem érzi kisebbségben magát, és ez ott az erős regionális identitás miatt adott. Úgy vélekedett, számos régió létezik Romániában, amely más-más szempontok alapján kaphatna autonómiát, Bánság és Székelyföld mellett elnyerhetné ezt a státust Galac és Brăila térsége vagy akár Dobrudzsa is.
Történelmi hagyományok és a regionalizáció
Bakk Miklós kolozsvári egyetemi tanár gesztusként románul tartott előadásában a Román Ókirályság és Erdély gyökeresen eltérő államépítési tradícióiból vezette le a mai nagyon különböző viszonyulást a regionalizációhoz. Két szerző, Miroslaw Hroch és Michael Hachter elméleteit segítségül hívva mutatta be, hogy a két térségben miként alakult ki az államiság szerkezete. A Román Ókirályságban előbb alakult ki az állam, csak azt követte a nemzetépítés, míg Erdélyben – hasonlóan a Közép-Kelet Európai államok többségéhez – a már kialakult nemzetek alakítottak önmaguk számára államot. Ezzel magyarázható, hogy Románia Erdélyen kívüli részein úgy vélték, az állam tudja kiteljesíteni a nemzetépítést, a regionalizációt pedig ennek egyik eszközeként értelmezik. Erdélyben azonban az állammal szembeni politikai közösség újraértelmezéseként tekintenek a régiókra.
Történelmi visszatekintéssel igazolta: nagyon különböztek Erdély és az Ókirályság kormányzási formái. (Erdélyben, íratlan alkotmánya szerint nagyon fejlett, jól intézményesített közvetett kormányzás működött, az Ókirályságot elsősorban uralkodói rendeletekkel irányították, sokkal szegényesebb volt politikai felépítése.) A Román Ókirályságban a közvetett kormányzás gyengébben intézményesített változata működött, melyet Alexandru Ioan Cuza reformjai alakítottak át közvetlen kormányzássá, és ez vált nemzetépítővé. Ez volt annak a központosított államnak az elődje, amely ha regionalizál is, azt a nemzetépítésért teszi. Erdélyben a közvetett kormányzásnak volt hagyománya, arra volt igény, hogy a regionalizálás a közösségi elemet hozza előtérbe. Ma sokan mondják, hogy a regionalizáció nem egyéb, mint a „helyi báróságok” visszaállítása, ezek pedig nem egyebek, mint az Ókirályság államfelépítéséből örökölt hűbérbirtokok. Erdélyben ezzel szemben elkezdtek megszületni azok a politikai mozgalmak, amelyek közösségi alapú regionalizációt szeretnének. Persze, ez nem jelenti a teljes különbözőséget, hisz helyi bárók Erdélyben is vannak – fogalmazott Bakk Miklós.
Tanulságos példák
Szász Alpár Zoltán politológus, a Kolozsvári Politeia Társaság elnöke a különböző európai autonómiaformákat vizsgálta azoknak a demokráciamodelleknek a szemszögéből, melyekben létrejöttek. Reprezentatív példákat nem lehet bemutatni az autonómiák világából, annyira sokfélék, hogy nincsenek olyan esetek, amelyek mások számára reprezentatívak, de vannak olyanok, amelyek tanulságosak lehetnek.
Feltérképezte az autonómiák létrehozatalának lehetőségeit is. Székelyföld estében kiemelten kell figyelni a magyar többség és itt élő román kisebbség viszonyára, ez mértékadó lehet a román többség és magyar kisebbség együttélésére nézve, erről megfeledkezni hiba – mondotta. Kitért arra is, hogy Székelyföldön minden tényező adott egy autonómia kialakítására.
Azonos szlovák és román reflexek
A Felvidékről érkezett Őry Péter, a Pro Civis Polgári Társulás elnöke a szlovákiai magyarok helyzetét mutatta be. A történelmi visszatekintés után a közelmúlt eseményeit vázolta, előadásából kitetszett: a szlovák és a román nemzetállami reflexek nagyon hasonlóan működnek. A szlovák alkotmány kirekesztő, megfogalmazói másodrendűnek tekintették a más etnikumú állampolgárokat, tételesen is megjelenik benne: az ország területén élő különböző nemzetiségek érezzék együvé tartozásukat. „Nem együvé tartozunk, csak legyen meg az az érzésünk, hogy olyan, mintha” – hangsúlyozta az előadó. 1998 és 2000 között olyan módon alakították át nyolc megyésre az ország közigazgatását, hogy egyetlen tartományban se legyen 25 százalék fölött a magyarok aránya. A 2001-es választásokon a magyarok összefogtak, és az öt megyében, ahol élnek, jó eredményt értek el, Nyitra megyében sikerült többséget megszereznie a Magyar Közösség Pártjának (MKP), négy évvel később azonban a szlovák pártok egyesítették erőiket, a magyarok nem tudták megismételni korábbi sikerüket, majd a szlovák kormány is gondoskodott erről, úgy módosította a választási körzeteket, hogy ez többé ne is legyen lehetséges.
Szlovákia jó példa arra, mennyi hátránnyal jár, ha a megyéket mesterségesen, nem a történelmi határok mentén hozzák létre, ma már szlovák szakértők és politológusok is nyíltan elismerik ezt – egyikük egy tévévitában mondta el: a megyésítés politikai döntés volt, és a magyarok ellen irányult. „Vívják ki Székelyföld autonómiáját, és lehet, ezzel nekünk is segítenek” – zárta előadását Őry Péter
Partiumi próbálkozások
APartiumi autonómiatörekvésekről Szilágyi Ferenc egyetemi adjunktus beszélt; próbálják bevinni a közbeszédbe az autonómia, a regionalizmus fogalmát, de az út elején járnak, inkább kérdésfelvetések vannak, válaszok még nincsenek. Egy jól működő régió akkor jöhet létre, ha kifelé az elválasztás, belül pedig az együttműködés jelenik meg hangsúlyosan, Partium esetében számos olyan tényező létezik, melyek szinte törvényszerűen adnák önálló régiós státuszát: Bukaresttől távol, az ország szélén helyezkedik el, természetes választóvonalak (a Kárpátok) határolják, nyugati irányban nyitott földrajzi szempontból mesterségesen létrehozott, de egyre légiesebbé váló államhatár a választóvonal, de a határon átívelő vonzáskör szintén előnyös, segítheti a térség nyugati irányú gazdasági integrációját. Vannak fékek is, melyek az önálló, autonóm régió létrejöttét akadályozzák: ilyen a több nemzetiségű lakosság, ami nagyon megnehezíti az egységes regionális öntudat kialakulását, de nincsenek történelmi előzmények sem, csak rövid ideig volt önálló tartomány, és nehézség az is, hogy két párhuzamos társadalom létezik, a magyar Partium és a román Crişana, a kettő között semmiféle kapcsolat nincs, a két közösség egymással szemben határozza meg magát. Éppen ezért nagy dilemma számukra, hogyan képzeljék el a partiumi autonómiát. Mindenképpen területi és nem etnikai alapon határoznák meg, és kétnyelvű lenne. Szerkezetileg Székelyföld sokkal kevésbé koherens, mint Partium, de a nagyon erős helyi identitástudat teszi sokkal előrehaladottabbá az itteni folyamatot – fejtette ki Szilágyi Ferenc. „Hatalmas kihívás áll előttünk az elkövetkezőkben, az identitáserősítés. Úgy kell elképzelni, mint egy hatalmas, felépült erőművet, amely teljesen működőképes, csak nincs meg a kritikus tömeg, hogy beinduljon a reakció. Ha ezt el lehetne érni, úgy gondolom, már magától működne a többi” – fogalmazott a váradi előadó.
Szótár kultúránk megismeréséhez
Az autonómiakonferencia központi témájához, a román–magyar párbeszédhez közvetlenül kapcsolódó kiadványt mutatott be Péntek János kolozsvári egyetemi tanár, nyelvész, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének (AESZ) elnöke. A Magyar–román kulturális szótár rólunk szól, román nyelven román partnereinknek – mondotta, hiánypótló kiadványról van szó, ilyen jellegű könyv még nem jelent meg, pedig tulajdonképpen rég esedékes és szükséges lett volna – fogalmazott. Hasznos és fontos információkat közvetít a magyar kultúráról azoknak, akik nem ismerik a magyar nyelvet, több mint háromszáz szócikkben, írásban közlik a legfontosabbnak ítélt tudnivalókat. A szótár alapfogalmakat ismertet, a Bibliától a hungarikumokig (Béres-csepp, Rubik-kocka), és műfajához illő módon indulat- és érzelemmentes, nem offenzív és nem defenzív – hangsúlyozta Péntek János, aki azt is elmondta, négy évvel ezelőtt kiadták a mostani könyv párját, a Román–magyar kulturális szótárat, amely a román kultúrát mutatta be a nyelvet nem ismerő magyar olvasóknak.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Félszárnyú irányváltás
Tény és való, Kelemen Hunor jó két és fél évvel megválasztása után most szombaton az SZKT-n vált az RMDSZ igazi vezetőjévé. Sikerült kibújnia elődje bűvköréből, és tiszta vizet öntenie a pohárba: szakítani kell az örök kompromisszumot kereső, apró lépésekre alapozott, állandó várakozásra berendezkedő politizálással, bővíteni kell eszköztárukat, hogy eredményesen képviselhessék a közösségi akaratot, az immár aláírásgyűjtéssel és nagy meneteléssel is megerősített autonómiaigényt.
Több szempontból is a régi és az új generáció összecsapásának helyszíne volt a marosvásárhelyi SZKT, és egyértelműen a fiatalabbak kerültek ki győztesen. Azt azonban nehéz megmondani, hoz-e ez valós előrelépést az erdélyi magyar közösség számára, hisz egy dolog továbbra sem változott: az RMDSZ-t tekintik az egyetlen legitim közképviseleti testületnek, az együttműködést csak integrálással, bekebelezés formájában alá-, fölérendeltségi viszonyban tudják elképzelni, a párbeszéd pedig meglátásuk szerint csakis a besorolásról szólhat. A szombati ülésen ki-ki habitusa szerint dobálózott a tavalyi választások eredményeivel, volt, akinek emlékeiben már bő 90 százalék fölötti támogatottság élt, holott a véleménynyilvánító magyarok több mint 13 százaléka nem rájuk szavazott, és több százezerben mérhető a távol maradók száma is. Összességében nézve az Erdélyben élő magyarok több mint fele, ilyen vagy olyan okból, nem tartja képviselőjének a szövetséget.
Nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket az RMDSZ-ből kivált ellenzék által létrehozott kis pártok – ám ettől függetlenül léteznek, a romániai magyarok 10–15 százaléka bennük hisz. Elsősorban az autonómia melletti következetes kiállással sikerült e támogatást elnyerniük, s nagy kérdés, ha most az RMDSZ átveszi ezt a szerepet, visszahódíthatja-e az elcsatangolt báránykákat. Minden jel azt mutatja, Kelemen Hunor és csapata ebben bízik.
A romániai magyarság pluralizmus iránti igénye kibújt a palackból, és visszaszuszakolni már képtelenség. Lehet azon vitatkozni, hogy ez milyen formában valósuljon meg: egyetlen ernyőszervezet fogja össze a különböző ideológiák képviselőit, vagy egy pártok fölötti koalíció álljon helyt az országos és európai parlamenti megmérettetéseken. De vitatkozni kell, és megegyezni valamelyik változatban. Az új időszámításnak abban is be kell következnie, hogy az RMDSZ felhagy gőgös egyeduralkodói mentalitásával, belátja, nem vagyunk olyan sokan, hogy bárkiről lemondhatna. Kelemen Hunor egy fontos lépést megtett, ám igazán jelentős ennek felismerése és gyakorlattá alakítása lenne. Arra lehetne jövőt, közös akciótervet építeni, nem kellene újabb évtizedeket elvesztegetnünk a belső csatározásokra, és akkor talán célt is érhetnénk, megvalósulhatna az immár RMDSZ által is nem csupán szavakban és alkalomadtán felvállalt önrendelkezés.
Farkas Réka

Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Új úton az RMDSZ? (Ülésezett az SZKT)
A viták, nyílt vagy burkolt összecsapások helyszíne volt a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) szombati marosvásárhelyi ülése. Kelemen Hunor szövetségi elnök első ízben fordult szembe elődjével és mentorával, Markó Bélával, aki az elmúlt hetekben több ízben bírálta amiatt, mert feladni látszik a korábbi kis lépések politikáját, kifogásolta, hogy az RMDSZ is részt vett a nagy menetelésben, és a szórvány cserbenhagyásaként minősítette a székely autonómiatörekvések támogatását. Kelemen egyértelműen fogalmazott: nem lehet mozdulatlanul állva a csodára várni, eddigi eszköztárukat új elemekkel kell kiegészíteni. „Nem mondtunk mást, mint ami a szövetség programjában szerepel, nem mondtunk mást, mint amit közösségünk akar” – fogalmazott. Leszögezte, a jövő évi EP-választásokon az RMDSZ színeiben, a tulipán jele alatt indulnak jelöltjeik. Párbeszédről lehet szó, de a zsarolásnak nem engednek, olyanoknak nincs helyük listájukon, akik korábban a megosztást szolgálták – szögezte le. Az ülés a szövetség kitüntetései, az Ezüstfenyő Díjak kiosztásával kezdődött. Az elismerést azoknak ítélik oda, „akik kiemelkedő munkát végeztek a magyarság szülőföldön való megmaradásáért és az RMDSZ programjának megvalósításáért”. Háromszékről Kisgyörgy Zoltán geológus, földtani és helytörténeti szakíró, lapunk munkatársa és Zelenák József evangélikus-lutheránus esperes, püspökhelyettes vette át a díjat. Előre lehetett sejteni, hogy az SZKT ülése nem a megszokott semmitmondó bágyadtságban telik el, az elmúlt hetekben egyre élesebbé váltak ugyanis a régi vezetés bíráló hangjai, többen próbáltak ellentétet szítani Székelyföld és szórvány között, de az is kiszivárgott, sűrűsödnek a viták arról, milyen úton kell tovább haladnia az RMDSZ-nek. Így Kelemen Hunor politikai beszámolója sokkal inkább állásfoglalásnak hatott. S bár kiemelte, nem új irányról van szó, az is nyilvánvalóvá vált: új időszámítás következik a szövetség életében.
Cselekvés ellenzékben is
Kelemen Hunor szövetségi elnök Bethlen Gábor és Kós Károly egy-egy idézetére építette beszámolóját. Négyszáz éves, de ma is pontosan működő közéleti iránytűként jellemezte Bethlen szavait: „Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet.” Kós Károly felhívását a Kiáltó Szóból kölcsönözte: „Kiáltom a jelszót: építenünk kell, szervezkedjünk át a munkára. Kiáltom a célt: a magyarság nemzeti autonómiája. De kiáltom még egyszer azt is: aki gyáva, aki rest, aki alkudni akar, az nem közénk való...” Ellenzékbe kényszerült az RMDSZ bő másfél évvel ezelőtt, és ez új kihívásokat, kérdéseket is felvetett, például, hogy változtatnia kell-e addigi politizálásán, „tudjuk-e, akarjuk-e, szabad-e úgy szemlélni a politikát, mint egy várótermet, előszobát, ahol csak üldögélni kell csendben, nem föltétlenül felemelt fejjel, várni kell mozdulatlanul, ha lehet úgy, hogy senkit ne zavarjunk, mert egyszer, előbb vagy utóbb, úgyis beszólítanak”. Nem lenne gond az ellenzékben politizálás egy olyan társadalomban, ahol a többség-kisebbség viszonyát a kölcsönös bizalomra alapuló együttműködési szándék jellemzi, de Romániában azt tapasztaljuk, hogy a megszerzett jogok megőrzése legalább akkora kihívás, mind az esetleges továbblépés – fogalmazott Kelemen Hunor. Számba vette az elmúlt egy esztendőt: alkotmánymódosító javaslataik egy részét sikerült érvényesíteniük, ám végül halasztódott az alaptörvény megváltoztatása, de legalább elmaradt az a közigazgatási reform is, a régiósítás, amely az önkormányzati erők megtizedelésével járt volna. Jelentős előrelépésnek nevezte a decentralizációs törvényt, mellyel „az elmúlt sok-sok esztendő legmélyebb hatalomátadására kerül sor. Az önkormányzatok erősebbek lesznek, nagyobb hatáskörökkel rendelkeznek, és a döntések közelebb kerülnek a helyi közösségekhez”. Szólt a fejlesztési régiók átszervezése okán kezdeményezett aláírásgyűjtésről – tíz nap alatt sikerült kétszázezer támogatást összesíteniük – és a székelyek nagy meneteléséről, mindkettő a közösségi akarat felmutatását szolgálta. Elismételte korábban már megfogalmazott álláspontját: „sem régióátszervezést, sem autonómiát nem valaki ellenében képzelünk el, hanem valakikért. (…) Amit mi kérünk, az csupán annyit jelent, hogy a mi dolgainkról mi magunk akarunk dönteni.”
Nem vagy-vagy, hanem is-is
Kelemen Hunor a belső bírálatokra válaszolva elmondta: „Nem tartom életszerűnek azt a felvetést, mely szerint vagy politizálunk a parlamentben, az önkormányzatokban, vagy menetelünk. Azt mondom, hogy az is-is helyzet sokkal inkább igaz. Eddigi eszköztárunkat kiegészítjük olyan eszközökkel, amelyeket ez a szervezet még használt, és valószínű, hogy az élet még teremthet olyan helyzetet, amikor használnia kell.” Véleménye szerint hamis állítás, hogy a tömbben élő magyarok törekvései ellentétesek az interetnikus környezetben, illetve a szórványban élő magyarok érdekeivel, vagy fordítva. „A kulturális autonómia a területi vagy regionális autonómiával alkot teljes egészet, egyik nem zárja ki a másikat, hanem kiegészíti azt. Arról persze nincsenek illúzióim, hogy ma éppen milyen esélye van egyik vagy másik tervünk megvalósításának. Ez természetesen nem jelentheti azt, hogy mozdulatlanul állunk, és csodára várunk” – fogalmazott Kelemen Hunor.
A közeljövő céljai között az EP-választásokat említette, ott kell lenni Brüsszelben, mert bár európai polgári kezdeményezésüket elutasították, a lisszaboni szerződés módosításakor „rést kell ütni a falon”, el kell érni, hogy a kisebbségi jogok védelme az EU alapdokumentumának részévé váljék. Kelemen Hunor nemcsak Markó Bélának, de Tőkés Lászlónak is üzent: „nem engedünk a zsarolásnak, és nem ígérünk befutó helyet olyan politikusoknak, akik a mi bizalmunkkal visszaéltek. Partnerséget ígérünk minden olyan személynek és szervezetnek, aki és amely abban érdekelt, hogy ne a megosztást erősítse. Mindazt, ami 2012-ben a parlamenti választásokon történt, nem tudjuk meg nem történtnek tekinteni, nem tudjuk kitörölni a szövetség intézményes memóriájából”. Magyarország irányába is megfogalmazta álláspontját: „Mindig azt mondtuk, hogy a megszerzett jogokkal élni kell. Az állampolgársággal járó szavazati jogról is csak ezt mondhatjuk. Ahogy a könnyített állampolgárság megszerzéséhez is segítséget nyújtottunk anélkül, hogy ezért bárkitől ellenszolgáltatást kértünk vagy vártunk volna el, a regisztrációval kapcsolatosan is így járunk el” – jelentette ki.
A többség egyetért
A szövetségi elnök felszólalását követő politikai hozzászólások többsége megerősítette Kelemen Hunor álláspontját. Többen kiemelték a decentralizációs törvény jelentőségét (Borbély László, Cseke Attila, Király András), Szabó József, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) elnöke a megyei önkormányzatoknak átadott diáktáborok egy rendszerbe építését és az erdélyi magyar diáküdültetési program létrehozását javasolta. Ugyanakkor megfogalmazott egy cseppet sem fiatalos, de az RMDSZ szárnyai alatt felnövekvő ifjakra jellemző példázatot is: maratoni távgyalogláshoz hasonlította a szövetség tevékenységét, ahol csoportban kell haladni, nem szabad senkinek nagyobb sebességre kapcsolnia, aki pedig lemarad, azt kizárják. A szórvány–székely kapcsolatokról Winkler Gyula EP-képviselő fogalmazta meg: nagyon jó nagykövetei lehetnek a szórványban élők a székely autonómiaköveteléseknek a románokkal folytatott párbeszéd során. Korodi Attila képviselő és Tamás Sándor is felvetette, hogy az autonómiaharcban szükség van az eszköztár bővítésére.
Vass–Frunda összecsapás
A Marosvásárhelyen kívüliek számára váratlanul bukkant elő egy nagyon éles vita Vass Levente és Frunda György között. Két felszólaló szájából is elhangzott: „el a kezekkel Vass Leventéről és a kőtörő osztályról!”, majd körvonalazódott a történet is: Marosvásárhelyen a Vass Levente által irányított urológia-kőtörő részleget más részlegbe akarják beolvasztani, ez ellen már augusztusban tiltakoztak a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem szenátusának és kari tanácsainak tagjai. Többen Frunda Györgyöt sejtik az intézkedés hátterében, hiszen a felesége az urológiarészleg vezetőjeként közvetlenül érintett az ügyben. Ezenkívül a tavalyi választásokról jól ismert tény az is, hogy bár korábban Vass Levente volt az RMDSZ marosvásárhelyi polgármesterjelöltje, a szövetség végül mégis Frundát támogatta, akinek aztán nem sikerült legyőznie román vetélytársát. Most Vass Levente nagyon élesen fogalmazott: véleménye szerint a korábbi történéseknek köszönhető, hogy jövő héten már, valószínű, nem lesz főosztályvezető, azzal vádolta meg Frundát, hogy rengeteg energiát fektetett abba, hogy felszámolja az említett osztályt, így akar bosszút állni rajta, és a megyei RMDSZ-szervezet „passzívan asszisztált” ehhez. „Az egyedüli dolog, amivel meg tudom tartani a méltóságomat, hogy nem félek; sem Frunda Györgytől, sem másoktól” – jelentette ki, szavait pedig vastaps követte. Frunda György hazugnak nevezte Vass Leventét, és perrel fenyegette. Sokat elmond a helyzetről, hogy ő azonban néma csendben hagyta el a pulpitust, senki nem tapsolt.
Lezárult a Markó-éra
Az „öreg oroszlánok” és „fiatalabb farkasok” közötti nézetkülönbségek visszaköszöntek még néhányszor. Borbély László, aki két évtizede meghatározó politikusa az RMDSZ-nek, például azt hangoztatta, hogy a választott út jó volt, sok mindent sikerült elérniük, nem váróteremben ült az erdélyi magyarság. Markó Béla is visszavonulót fújt. Mint mondotta, nem provokálnak belőle replikát a Kelemen Hunor által hangoztatottak. Kifogást csak a magyarországi választásokkal kapcsolatos véleménye ellen emelt: szerinte jobb lett volna olyan megoldás, amely szerint a határon túli állampolgárok csak bizonyos dolgokba szólhatnak bele. Markó kiemelte, fontosnak és tisztázó jellegűnek is tartja Kelemen Hunor állásfoglalását. Egy húszesztendős korszak lezárult – mondotta. „Kialakítottuk a jogi kereteket, és jön a következő korszak, amikor döntési jogköröket kell magunkhoz vennünk. Az autonóm döntés különböző formái felé kell elindulnunk. Nem fogadhatjuk el, hogy a következő húsz év csak az elmúlt húsz év eredményeinek megvédésről szóljon” – hangsúlyozta Markó Béla.
Az SZKT testülete arról is döntött, hogy március elsején rangsorolja európai parlamenti képviselőjelöltjeit, és elfogadták a jelöltállítás szabályzatát. Eszerint csakis az RMDSZ valamely területi szervezete, platformja, társult szervezete, nőszervezete vagy a szövetséges ifjúsági szervezeteket tömörítő Miért ajánlásával lehet pályázni a képviselő-jelöltségre. A pályázatokat a jelölteknek február 15-ig kell benyújtaniuk.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Neptun-ügy és következményei
Érdemes időnként visszatekinteni nemcsak a múltba, de a közelmúltba is, felidézni, elemezni történéseit, számba venni a hibákat, következményeiket, tíz-, húszéves távlatból ugyanis pontosabban látszik, mi és miért vezetett mai helyzetünkhöz.
Ezt a célt szolgálja Borbély Zsolt Attila politológus, közíró nemrég megjelent, A Neptun-gate című kötete, amely a sokak által mára már elfeledett, 1993-ban történtek dokumentumait, az ügy kapcsán megjelent újságcikkeket gyűjtötte egy csokorba, „emléket állít egy nagy árulásban”, amely meghatározó, sokak által rossznak ítélt irányba terelte az RMDSZ-t, és sok szempontból megpecsételte az erdélyi magyarság sorsának alakulását. A könyvet múlt héten mutatta be a szerző Háromszék több városában, s hogy még mindig vitatott, indulatokat kavaró a témája, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az RMDSZ miniparlamentjében, az SZKT szombati ülésén is kitértek rá. Idézzük fel a történteket: 1993-ban Románia Európa Tanácsi csatlakozása előtt három RMDSZ-es politikus: Frunda György szenátor, Tokay György, a szövetség képviselőházi frakciójának vezetője és Borbély László, ugyanezen frakció helyettese meghatalmazás nélkül, titokban részt vesz az amerikai Project of Ethnic Relation (PER) által szervezett találkozón, és megkötik a „különalkut” a román hatalom képviselőivel. Az 1993. július 15–16-án a fekete-tengerparti Neptunban megszervezett találkozón a három politikus nem az erdélyi magyarság autonómiaigényét terjeszti tárgyalópartnerei elé, hanem egy ötpontos, főként oktatási, nyelvhasználati jogok biztosításáról szóló zárónyilatkozatot írnak alá, s ezzel hitelesítik a magyarbarátnak egyáltalán nem nevezhető román hatalom kisebbségpolitikáját. Július 20-án meg is jelenik a New York Timesban David Binder cikke az erdélyi magyarság helyzetének „példaértékű” romániai rendezéséről, és itthon kirobban a botrány. Éles viták kezdődnek az RMDSZ-ben, sokan árulónak nevezik a három politikust, több ízben, több fórumon összecsapnak a felek, hónapokig zajlik a háborúskodás, mely végül a Szövetségi Képviselők Tanácsában csúcsosodott, ahol nagyon hosszú vita után egy rendkívül szoros szavazáson az a döntés születik: nem zárják ki az RMDSZ-ből a három politikust. A Neptun-gate ennek a néhány hónapnak a krónikája. S bár a könyv a bevezetőn kívül nem tartalmaz további kommentárokat, Borbély Zsolt Attila a sepsiszentgyörgyi találkozón összegezte következtetéseit. „A Neptun-ügy nagyon sokat ártott, annak a politikának volt az origója, amely aztán 1996 óta egyeduralkodóvá vált az RMDSZ-ben. Egy olyan helyzetben, amikor Románia az ET-felvétel előtt bizonyítási kényszerben állt, ahelyett, hogy ezt növeltük, kihasználtuk volna, a neptuni tárgyalók alkalmat adtak, hogy az Iliescu-féle, nyíltan magyarellenes hatalom kisebbségbarát színben tetszelegjen, és mindezt egy nevetséges és be sem tartott ígéretcsomag fejében” – összegzett Borbély Zsolt Attila. Meglátása szerint ugyanez folytatódott 1996-ban, amikor az RMDSZ kormányra lépett: „az a nyugati közvélemény, amely nem megoldani szereti a problémákat, hanem szőnyeg alá söpörni, örömmel vette, hogy a magyar képviselet immár a hatalom része, többé nincs gond”. „Nekünk nem ezt kellett volna tennünk, hanem az Erdély-kérdés nemzetköziesítésére kellett volna törekednünk, tudatosítanunk kellett volna, hogy a következő megoldandó probléma Európában Erdély helyzete. Erre nagyon sok alkalmunk lett volna, egészen Románia EU-csatlakozásáig ennek kellett volna az erdélyi magyar érdekvédelem legfontosabb célkitűzésének lennie. Ehelyett apró-cseprő engedményekért, lényeget nem érintő intézkedések fejében lemondtunk az aduászról, az önálló külpolitikáról. Meg is kaptuk 1999-ben Bill Clintontól, hogy Romániában modellértékűen megoldották a kisebbségi kérdést” – fogalmazott Borbély Zsolt Attila. A péntek esti sepsiszentgyörgyi találkozón felidézte azt is, hogy a Neptun-ügynek az erdélyi magyarság belső viszonyainak alakulására is hatása volt. Kiéleződtek az RMDSZ-en belüli nézetkülönbségek, egyre kritikusabb lett a belső ellenzék, többek között az 1993-ban létrejött Reform Tömörülés is. A Markó Béla vezette elnökség pedig egyre nehezebben tolerálta a bíráló hangokat, próbálta mindinkább háttérbe szorítani ezeket, a pontot az i-re a 2003-as szatmárnémeti kongresszuson tették fel. Ekkor kellett volna dönteni arról, hogy az erdélyi magyarság közvetlen belső választásokon létrehozza az erdélyi magyar parlamentet – ehelyett azonban részleges tisztújítást szerveztek oly módon, hogy a platformoknak semmilyen szerepet nem juttattak a továbbiakban. „A 2003-as alapszabályzat pártosította az RMDSZ-t, és a közvetett választások megengedésével kinyílt az út a helyi elitek önátmentése előtt. A belső választások célja lett volna, hogy létrejöjjön egy kétségtelen legitimitású testület, amely akár közjogi funkciókat is át tudna vállalni a román hatalomtól, másrészt szervesedhetett volna az erdélyi magyar politikum, harmadsorban így bevonhatta volna saját struktúrájába az RMDSZ az erdélyi magyar szavazótábort” – vélekedik a politológus. Ez a szabályozás vezetett a Reform Tömörülés önfeloszlatásához, ha nem ez történik, „a nem létező RMDSZ-demokrácia fügefalevelévé vált volna”, és ezt követően kezdett szervezkedni a szövetségből kivált autonomisták több csoportja, megalakult az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, majd a Székely Nemzeti Tanács, létrejött a Magyar Polgári Szövetség, mely később párttá vált, de Szász Jenő elnök diktatórikus módszerei miatt ez is szűknek bizonyult, így megszületett az Erdélyi Magyar Néppárt. Húsz évvel a Neptun-ügy után a jelenleg több pártra szakadt magyarság keresi az utat az autonómia felé. Legnagyobb erővel, szavazótáborral továbbra is az RMDSZ bír, amely, úgy tűnik, most végre háttérbe tudja szorítani a neptuni elv híveit, és az önrendelkezési harcot következetesen folytató kisebb pártok hatására végre gyakorlati tettekkel is felvállalja ezt a küzdelmet. Húsz elvesztegetett esztendő áll az erdélyi magyarság mögött, féleredményekkel, félsikerekkel – előttünk pedig a hogyan tovább nagy kérdése. Az ugyanis mára nem titok: autonómiát csak egyetértésben, összefogással lehet elérni. A Neptun-ügy egyik legnagyobb tanulsága lehetne megtalálni a módját annak, miként egyesítsék erejüket a különböző ideológiák képviselői, hogy egymás legyőzése, politikai erejük növelése helyett végre a legfontosabb célra összpontosítva közösen cselekedjenek.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)