Bogdan Diaconu: Tiltsák ki Szegedi Csanádot Romániából!
Szegedi Csanádnak, a Jobbik európai parlamenti képviselőjének nemkívánatos személlyé nyilvánítását kéri a román hatóságoktól Bogdan Diaconu, a román Konzervatív Párt (PC) alelnöke.
A politikus vasárnapi közleményében azt kéri az illetékes román hatóságoktól, hogy ne szemléljék tétlenül Szegedi Csanád „Románia feldarabolására irányuló bujtogatásait”, és nyilvánítsák nemkívánatos személlyé Romániában. A magyarországi politikus EP-képviselői irodát nyitott Marosvásárhelyen, és pénteken bejelentette, hogy a Jobbik baráti kört alapít az erdélyi városban.
A román parlamentben maroknyi törvényhozóval rendelkező, gyakran nacionalista hangvételt megütő konzervatívok alelnöke szerint Szegedi Csanád legutóbbi marosvásárhelyi nyilatkozataiban arra bujtogatta a székelyeket, hogy vonuljanak az utcára autonómiaköveteléseik érvényesítése érdekében, ami a román politikus szerint veszélyes precedens lenne.
Diaconu szerint „a magyar politikusoknak nem szabad elfelejteniük, ha meg akarják szerezni Románia egy részét, hogy Erdély már akkor is a románoké volt, amikor a magyarok évszázadokkal ezelőtt barbárokként elözönlötték a Kárpát-medencét”.
A román politikus a Jobbik romániai tevékenységének a betiltását követeli, mert „Románia egy részének az autonómiáját támogatják”, ami alkotmányellenes. A román Mediafax hírügynökség tudósítása szerint Szegedi Csanád pénteken Marosvásárhelyen kijelentette, hogy egyetért azzal az állásponttal, miszerint a székelyeknek békés utcai tüntetéseken is követelniük kell az autonómiát, ha más megoldás nem létezik.
Duna Televízió. Erdély.ma

Az Erdélyi Erő Párt alakuló kongresszusának felhívása
Mivelhogy 1989-ben nem volt egy valódi rendszerváltás Erdélyre vonatkozóan, így most az Erdélyi Erő alakulat most induló kemény munkával arra törekszik, hogy 2010. augusztus 17-19. között megszervezze az alakulat kongresszusát.
Szeretettel hívunk minden olyan Erdélyért tenni akaró polgártársat az alakuló kongresszusra, nemzetiségtől, kortól, vallástól, nemtől függetlenül, aki aláírja az alább közzétett belépési nyilatkozatot.
A kongresszus résztvevőinek szavazata szentesíti azokat a jelölt személyeket, amelyek arra lesznek felhatalmazva, hogy megalapítsanak és éltessenek egy új radikális pártot.
A párt nevét és alapszabályát is ezen az időponton véglegesítik a résztvevők.
A rendezvényen csak olyan személyek vehetnek részt, akiknek nem „mocskos” a hírnevük és nem felelősek Erdély súlyos politikai, gazdasági helyzetbe való juttatásáért, sem az úgynevezett forradalom előtt sem pedig azután!
A NYILATKOZAT
Alulírott... kinyilvánítom megfontolt szándékomat, és felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy az alább felsoroltak nem terhelik személyemet.
Erdély nemzeteinek elárulása - Erdély gazdasági javainak és az ott élő közösségek anyagi javainak elbitorlása, elkótyavetyélése, kizsugorítása - Besúgói, árulási cselekedetek, amelyek a fenti két bekezdésre vonatkoznak - Diktatórikus, megtorló tevékenységek, amelyek a tisztességes polgárok, fizikai és szellemi épségét veszélyeztették, korlátozták, vagy kioltották.
Becsületszavamat adom, hogy a fentiek megfelelnek a valóságnak, ellenkező esetben vállalok mindennemű jogi és morális felelősséget, amennyiben a fenti pontokkal ellentétesek vagy nem megfelelően tükrözik a valóságot.
Helység, Időpont, Aláírás * * * Azok jelentkezését várjuk, akik szívesen segítenék munkájukkal, tudásukkal vagy anyagiakkal céljainkat, annak érdekében, hogy az alakuló közösség formáló ereje megteremtse Erdély gazdasági és kulturális helyreállításának biztos jövőjét.
A jelentkezést és helyfoglalást az alábbi elektronikus levélcímünkre várjuk: erdelyiero@gmail.com. A román nemzetiségűek a nyilatkozatot a következő fiókunkban találják meg: fortatransilvania@gmail.com Bővebb információk a: http://sites.google.com/site/erdelyiero/ oldalon találhatók. A rendezvény helyszíne: Csíkszereda, Fenyő szálloda Nyitóbeszédet és programismertetőt Éltes Zoltán fog tartani.
A rendezvény programja:
Augusztus 17. Politikai nap, időpont 10-15 óra, Nyitóbeszéd/Programismertető, jelölések,szavazások. - Augusztus 18. Gazdasági nap, időpont 08-16 óra, „Siculorum Bank” létrehozásának megvitatása, Hangya-szövetkezetek beindításának elemzése, konkrét intézkedések elfogadása. - Augusztus 19. Kulturális nap, időpont 10-15 óra, Erdélyi kulturális program
Előre is köszönjük segítségüket, erőt, egészséget a kitartó munkához, további sok sikert kívánunk! Az Erdélyi Erő elsődleges szimpatizánsai
Tisztelt, Hölgyem/Uram !
Éltes Zoltán-Imre vagyok, az Erdélyi Erő koordinátora.
Két évtizeddel ezelőtt, sokak segítségével indítottuk útjára a ,,Romániai Magyar Kisgazda” pártot.
Egy olyan szervezetet, amely akkor felvállalta az akkori idők kihívásainak problémáit.
Fontos dolognak tartom megemlíteni, hogy akkor Romániának nem volt egyáltalán adóssága.
Akkor én személy szerint lemondtam az RMDSZ funkcióajánlásáról, annak érdekében, hogy az összefogás ne bomolhasson fel, lemondtam a képviselői felajánlásról, hogy az érdekszövetség valóra válthassa célkitűzéseit, törekvéseit.
Azóta eltelt két évtized s nagyon megbántan az akkori megtorpanásomat.
A tisztelt polgárok, most saját szemükkel láthatják, hová vezetett a közel húsz év sunyi kormányzása, amiben szervesen részt vett és vesz az RMDSZ is.
A legjobban az fáj, hogy az akkori ígéretekből nagyon kevés dolog valósult meg, ami az élmondatok szellemében igen- igen kifogásolható.
Szánalmas látni azt, főleg a gazdaság terén, hogy szinte mindent a külföldi hitel (tőke) működtet, az embereknek szinte nincs semmilyen megtakarításuk, a morális züllésről nem is beszélve.
Románia belekerült egy olyan adóssági csapdába, amiből a jelenlegi kormányzat nem talál kiutat. A természettel harmóniában lévő gazdasági rendszerek helyett, a legdurvább kizsákmányoló kapitalizmus és a természeti kincsek teljes kizsugorgása (hogy ne nevezzem lopásnak) a ,,trend,,. A legnagyobb gond, hogy ezeknek a kincseknek a többségi haszonélvezői nem az Erdély régió polgárai, hanem a világuralmi bankok kamatszedői.
Az őshonos termelő egységek jóformán megszűntek létezni, mert talán az emberek kedve is elment a munkától (köszönhetően a felelőtlen hitelezési normáknak).
Sláger lett a szociális juttatás, fizetett munkanélküliség, betegségi nyugdíj.
Gondolom e pár sor magyarázatot ad arra, hogy tegnap miért került sor egy új politikai-gazdasági- kulturális alakulat megszületésére.
Az alakulat neve ,,Erdélyi Erő,, amely arra hivatott, hogy a jelenlegi súlyos gazdasági problémákkal küzdő társadalmunkra megoldást találjon, az összefogás valódi jelentése szellemében.
Az elmúlt időszakban többek között jogvédelmi problémákkal is foglalkoztam, így rálátásom nyílt társadalmunk kényesebb dolgaira is, ami az emberek, morális/szociális fásultságaira/jellemére, valamint egyes csoportok gazdasági agresszivitására jellemzőek.
Befejezésként, de nem utolsó sorban hangsúlyoznám, hogy az említett súlyos problémák megoldására nagyon fontosnak tartom, a kárpát medence délkeleti régiója haladó erőinek az összefogását, ami az ,,Erdélyi Erő,, alakulat megtestesítésében kell kiutat találjon, térségünk súlyos politikai-gazdasági-kulturális problémáiból.
Fontosnak tartom egy önsegélyző Bankrendszer létrehozását, amit ezelőtt húsz évvel is programba foglaltam, sajnos az RMDSZ ezt nem tartotta fontosnak mind a mai napig.
Szeretettel informálok minden kedves érdeklődőt, hogy az „Erdélyi Erő” alakulat első kongresszusát 2010. Július 10-11 időszakban rendezzük meg Csíkszeredában. Amelyre szeretettel várunk minden tenni akaró polgártársat, faji, nemzeti, nemi és vallási hovatartozásától függetlenül. Olyan polgártársakat várunk akik ellentétben az elmúlt időszak rossz példamutatóival, tenni is akarnak szülőföldjükért, közösségükért.
Helyszín Csíkszereda Fenyő szálló.
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt.
A szervezőbizottság nevében, Éltes Zoltán jogász
Véleményeiket, javaslataikat, esetleg konkrét programjaikat az alábbi elérhetőségeinken tehetik meg: erdelyiero@gmail.com,
fortatransilvania@gmail.com. Erdély.ma

Begyűrűzött vagy kiprovokálták?
Az új magyar kormány érthetetlenül kesztyűs kézzel bánik a Jobbik és az Új Magyar Gárda gyújtogatóival.
A Székelyhon nevű internetes hírportál a múlt héten arról tudósította olvasóit, hogy az úgynevezett Székely Gárda három tagja egy nyíltan antiszemita plakátot helyezett el idén áprilisban Csíkszereda egyik utcáján.
A plakáton a következő szöveg volt olvasható: „Szégyelld magad, már megint a zsidónál vásároltál!” Ennek nyomán az ügyészség most eljárást kezdeményezett ellenük. Az elkövetők egyike a véleménynyilvánítás szabadságára, valamint fogyasztóvédelmi megfontolásokra hivatkozva legitimnek minősítette „figyelemfelkeltő akciójukat”. Szerinte a hatóságok azért akarják őket felelősségre vonni, mert volt bátorságuk kiejteni az autonómia szót. Nos, a szóban forgó plakátot én már láttam néhány évvel ezelőtt. Ott, ahol annak a helye van. Budapesten, a Dohány utcai Zsinagóga melletti Holokauszt múzeumban. Igen, ott volt az egyéb fasiszta, rasszista uszító plakátok mellett. A lágerből testükre tetovált számmal hazatérő, csontig lefogyott zsidók fényképei mellett. A zsidótörvények és a deportáltak hátrahagyott levelei, fényképei mellett.
Ennek a plakátnak semmi köze a véleménynyilvánítás szabadságához, hiszen egy másik ember, sőt embercsoport szabadságát korlátozza. Ennek a plakátnak semmi köze a fogyasztóvédelemhez, ahogyan Szőcs Tibor cinikusan állítja. Ez nem a termékek minőségére vagy egészségügyi kockázatára, hanem a bolt tulajdonosának etnikai vagy vallási hovatartozására utal. Ám ennek a plakátnak szerves köze van a huszadik század legvéresebb ideológiájához.
Az eset kapcsán mindenképp fel kell tennünk néhány kérdést. Mire vártak a hatóságok április 6-ától (a plakát elhelyezésének napjától) augusztusig? Milyen egyéb bizonyítékra volt szükségük ahhoz, hogy kétségbevonhatatlannak tekintsék a bűncselekmény elkövetésének tényét?
Miért nem kapott az ügy korábban is nyilvánosságot? Nem tudom elhinni, hogy egy köztéri plakátot senki sem látott!
Valóban néhány elvetemült ember szélsőséges akciójáról van szó, vagy tudatos provokációról? Az a tény, hogy Szőcs Tibor azt nyilatkozta, hogy a hatóságok az autonómia ügye melletti elkötelezettségük miatt nyomoznak ellenük, ez utóbbira utal. A plakáton ugyanis szó sem volt autonómiáról csak antiszemitizmusról. Az autonómia lejáratásának egyik legjobb eszköze az, ha összemossák a szélsőséggel.
Egy pillanatig se feledjük, hogy a román politikum egy része (azok, akik már megelégelték, hogy folyton osztoznak az RMDSZ-szel a kormányzásban, no meg „viselkedniük” kell a magyarokkal szemben) és vélhetően a titkosszolgálatok: hosszú ideje lámpással keresik a szélsőséges magyar szervezeteket, illetve az ilyen megnyilvánulásokat, hogy aztán rájuk hivatkozva a teljes magyar érdekvédelmet megbélyegezzék, lejárassák, esetleg betiltsák. Nem lehet kizárni, hogy a székely gárdások ostoba és olcsó provokációjukkal – tudatosan vagy akaratlanul – ennek a tervnek a megvalósításához nyújtanak segítő kezet. Az is valószínűsíti ezt, hogy az RMDSZ rendkívül visszafogott volt, nemcsak a saját, de általában a magyar szélsőségesek bírálatával. A Szövetség szemérmessége mögött nem mindig a szélsőséges nézetek vállalása vagy bátorítása, hanem egy rosszul értelmezett egységféltés állt.
A „figyelemfelkeltés” manipulátorait azonban nemcsak belföldön kereshetjük. Az új magyar kormány érthetetlenül kesztyűs kézzel bánik a Jobbik és az Új Magyar Gárda gyújtogatóival, noha tudja, hogy mekkora veszélyt jelentenek az ország demokratikus berendezkedésére. A Washington Post és a Le Monde kemény bírálatai a kormányzatnak ezt a fogyatékosságát is joggal érintették.
Hallgatásával az Orbán-kormány akaratlanul is bátorítja a szélsőségesség Erdélybe irányuló exportját. Nem véletlenül jegyezte meg a minap Várkonyi Tibor a Népszavában a következőket: „Vincent Jauvert megírta, valahányszor Orbán csak találkozott Merkellel, Sarkozyvel vagy vezető munkatársaikkal, a magyar miniszterelnöknek le kellett tennie a ‘fő esküt’: az úgynevezett jobbközép utat követi, és nem kvaterkázik a szélsőjobbal. És ha ezt kell cselekednie, azt jelenti, hogy nem bíznak benne.”
Székely Ervin. Új Magyar Szó (Bukarest)

Nem tolongtak a Jobbik vásárhelyi baráti körének megalakulásán
Első határon túli baráti körét alakította meg Marosvásárhelyen a szélsőjobboldali pártként elkönyvelt magyarországi Jobbik. A hétvégére meghirdetett eseményre közel húsz szimpatizáns gyűlt össze a Szegedi Csanád EP-képviselő által Vásárhely belvárosában nemrég nyitott irodájában. A baráti körbe beiratkozottak egyből párttagságot is nyertek, függetlenül attól, hogy Erdélyben valamelyik politikai alakulatnak a tagjai vagy sem. Marosvásárhely után a Jobbik az idén még Baróton, Székelyudvarhelyen és Nagyváradon szeretne baráti köröket alakítani.
Stílusosan, fehér ingben és vitézkötéses Bocskai-mellényben fogadta a Jobbik első határon túli baráti körének alakulására érkezőket a párt európai parlamenti képviselője, Szegedi Csanád. A Marosvásárhely központjában bérelt negyedik emeleti kis irodát közel húsz, többnyire helybéli, illetve a városban tanuló fiatal érdeklődő töltötte meg. A közép- valamint az idősebb korosztályt nagyjából egy-egy személy képviselte. A bemutatkozásból és a beszélgetésből hamar kiderült: senki nem akar kimondottan politizálni. Az összeseregletteket a közösségért való tenni vágyás vezényelte a baráti kör alakuló ülésére.
Az érkezők nem is tudták: belépésükkel párttagságot is nyernek. A jelenlévők egyetértettek abban, hogy az erdélyi magyarság közérzetének javulása érdekében mielőbb tenni kell. Valami olyasmit, amit a romániai magyar pártok nemigen vállalnak fel – állapították meg az ifjak. Ezt hangoztatta Szegedi Csanád is, aki úgy érzi, a jobbikosoknak be kell kapcsolódniuk a város közéletébe. „Nem politizálni, hanem első sorban megemlékezéseket, kulturális eseményeket szervezni akarunk. Ugyanakkor, amikor és ahol szükség van, a város magyarsága érdekében is hallatjuk majd szavunkat” – mondta a házigazda szerepébe került vendég. Szegedi gyorsan hozzáfűzte: a Jobbik Baráti Köre majd a románsággal való jó együttélés jegyében próbálja a magyar érdekeket képviselni.
Hogy miért éppen Marosvásárhelyen, és a közeljövőben talán Baróton, Székelyudvarhelyen, Nagyváradon és más erdélyi településeken? „Azért, mert a Jobbik egy határokon átívelő párt, amely Budapesten az erdélyi magyarságnak is meg szeretne felelni” – magyarázta a Szegedivel együtt érkező Novák Előd országgyűlési képviselő. Ilyen tekintetben a jobbikosok már is van, mire büszkélkedjenek – hangsúlyozta a két fiatal politikus, majd a Trianon-emléknap és a tanulók határon túli, egykori magyar területre való kirándulások állami finanszírozásának a megszavazását nevezte a parlamentben eltöltött első néhány hónap legnagyobb eredményének.
Nem népes, de lelkes tábor
A baráti kör alakuló ülése előtt Szegediék mintegy tíz-tizenöt személyre számítottak, végül tizenheten gyűltek be a képviselői irodába. „Az egyik barátom javaslatára iratkoznék be a Jobbikba. Nem látok semmi kivetnivalót abban, hogy ezek a fiatalok a nemzeti érzelmekre és értékekre alapozva, kissé másként, főként a közösségért politizálnak, nem mint azok, akik húsz-harminc éve képtelenek megválni székeiktől” – érvelt belépése mellett egy neve elhallgatását kérő fiatal. Kérdésünkre, hogy miért nem vállalja névvel is tagsági minőségét, a huszonéves fiú környezete előítéleteire hivatkozott. Mint mondta, meghökkenésére még azok közül is, akik kimondottan magyar érzelműek, visszahúzódást tapasztalt. „Az egyik unokatestvérem megpróbált lebeszélni a baráti körbe való belépésről, mondván, hogy mi lesz, ha kitudódik, hogy anyai nagyanyánk román volt?” – mesélte a fiatalember.
A közép- és az idősebb nemzedék távolmaradására vonatkozó felvetésre Vitus Örs irodavezető derűlátóan reagált. Mint mondta, a péntek esti csak az alakuló ülés volt, még sokan csatlakozhatnak a baráti körhöz, és egyébként is számítanak a tapasztaltabb személyekre. Hozzátette: az iroda mindössze másfél hónapos működtetése alatt több mint kétszázan megfordultak az Ifjúsági utca 2. szám alatti épületben, jobbára idős emberek. Kíváncsian kérdeztük, egy magyarországi párt brüsszeli képviselője miként segíthet egy romániai magyarnak. „Többnyire jogi tanácsadással. Az az igazság, hogy olyan kérdésekkel fordultak eddig hozzánk, amire eleve lenne megoldás, csakhogy az emberek nem tudják, hova menjenek – látta be Szegedi Csanád, aztán elszólta magát: – A többség lényegében gratulálni jött az irodanyitáshoz”.
Örültek „a Spielmannok támadásának”
Felvetésünkre, hogy a megjelent tizenöt-húsz személy kissé nem kevés a több száz értelmiségihez képest, akik a nyár elején a Jobbik marosvásárhelyi jelenléte ellen aláírásukkal tiltakoztak, Vitus Örs irodavezető határozott nemmel válaszolt. „Nem tudom, hogy az aláírók mennyire értelmiségiek, mint ahogy azt sem, hogy valóban több százan vannak-e. Mindaddig, amíg a listán Michael Jordan vagy Biszku Béla neve is szerepel, akik közül egyik sem értelmiségi, de még csak nem is vásárhelyi, nem hinném, hogy ezt a tiltakozást komolyan kellene venni. Egyébként Kézdivásárhely polgármestere és mások is tiltakoztak amiatt, hogy valaki az ő nevükben is aláírta az elektronikus formában közlekedő levelet” – fejtette ki Vitus Örs.
Irodavezetője eszmefuttatását Szegedi Csanád azzal toldotta meg, hogy ugyanúgy, ahogy Magyarországon az SZDSZ és az MSZP támadásai elismerést jelentenek a Jobbik számára, „Erdélyben a Spielmannok támadása” is felér a dicsérettel. Kérdésünkre, hogy EP-képviselőként, azon kívül, hogy a tiltakozást kezdeményező Spielmannok egyike zsidó származású, még mit tud Sebestyén Spielmann Mihályról, Szegedi szintén kérdéssel válaszolt: „Spielmann zsidó? Nem tudtam.” Marosvásárhely és egyben Erdély egyik legelismertebb történésze és könyvtárosa, a Teleki Téka vezetője, Sebestyén Spielmann Mihály közíró volt az első, aki az iroda megnyitása után a Népújság hasábjain az auschwitzi áldozatok, valamint félig kiirtott családja nevében tiltakozott az ellen, hogy Marosvásárhelyen vagy bárhol Erdélyben a Jobbik irodát vagy bármi egyebet nyisson
Konzervatívok: nem kell a Jobbik Romániában
A Konzervatív Párt (PC) kéri a román hivatalos vezetést, hogy nyilvánítsák nemkívánatos személynek Szegedi Csanádot. Bogdan Diaconu PC-alelnök szerint erre azért van szükség, mivel a jobbikos EP-képviselő „uszította” a székelyeket, hogy vonuljanak az utcára és követeljék az autonómiát. „Veszélyes precedenst teremt ez az uszítás. Kérjük a hatóságokat, hogy ne nézzék tétlenül a Románia szétdarabolását célzó uszításokat és nyilvánítsák nemkívánatos személlyé Szegedi Csanádot” – írta vasárnapi közleményében Diaconu.
„Mi ez a Jobbik párt, amely idejön, hogy kioktassa Romániát? A Jobbik elnevezése hasonlít a Csillagok háborújának egyik szereplőjére, Jabbára, akihez kapzsiságában hasonlít is. Ha a magyar politikusok Románia egy részét akarják, nem szabad elfelejteniük, hogy ez a föld a románoké, akárcsak századokkal ezelőtt, amikor ők barbárokként elözönlötték ezt a vidéket” – fogalmaz a PC alelnöke.
A PC alelnöke úgy véli, a romániai Jobbik-szervezetek létrehozása Erdély egy része autonómiájának támogatása céljából „nyílt támadás” a román alkotmány és az állam ellen. Ezért a konzervatívok kérik, hogy a hatóságok tiltsák be a Jobbik romániai tevékenységét.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

„Árnyékra vetődtek” a nacionalisták: az ENSZ előtt a romániai kisebbségek helyzetéről szóló jelentés
Heves kirohanást intézett tegnap az RMDSZ és több magyar politikai szervezet, illetve politikus ellen a nacionalista Konzervatív Párt (PC) alelnöke és a nagyobbik kormánypárt, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) színeiben politizáló egyik képviselő annak kapcsán, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) Genfben zajló rasszizmusellenes értekezletén a romániai kisebbségek helyzetéről szóló kormányjelentés mellett egy úgynevezett „árnyékjelentést” is ismertetnek, amelyet az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), a Bolyai Kezdeményező Bizottság és a Pro Regio Siculorum Egyesület állított össze.
A svájci városban augusztus 2. és 27. között zajlik az ENSZ rasszizmusellenes testületének 77. ülése, amelyen 11 ország, közöttük Románia nemzeti kisebbségeinek helyzetét ismertetik. A romániai nemzeti közösségek helyzetéről szóló jelentést két napon át vitatja a fórum, a tárgyalás tegnap kezdődött, a tervek szerint ma lezárul.
Az ülésen a román kormány által összeállított hivatalos jelentés mellett a magyar szervezetek által összeállított árnyékjelentés is a résztvevők asztalára kerül. A romániai magyarok elleni diszkrimináció című árnyékjelentés elkészítői között ott van az EMNT, a Bolyai Kezdeményező Bizottság és a Pro Regio Siculorum Egyesület is.
A dokumentum megállapítja, hogy az európai jogszabályokkal összhangban elképzelhető a különleges státus biztosítása a Székelyföld számára. Az árnyékjelentés szerint ennek egyelőre az is akadályát képezi, hogy a magyarokat másodrendű állampolgárként kezelik Romániában, a Székelyföld infrastrukturális fejlesztése pedig vagy nagyon lassú, vagy teljesen meg is feledkeznek róla.
„Ezzel szemben más, eldugottabb romániai régiók, főként Moldovában és az ország déli részében gyorsabban fejlődnek” – mutat rá a jelentés. A dokumentum kitér a kommunizmus idején elkobzott vagyonok visszaszolgáltatása körüli anomáliákra is. Leszögezi: az elkobzott tulajdonok visszaszolgáltatása az egész országban lassú, de a Székelyföldön még kirívóbb a helyzet. A jelentés törvényes megoldásként területi autonómia biztosítását javasolja a Székelyföld számára. Ennek keretében hivatalos regionális nyelvvé nyilváníttatná a magyart, illetve engedélyezné a magyar és székely nemzeti jelképek használatát. A jelentés szerint a Székelyföldnek egységes közigazgatási egységgé kell válnia, amely saját törvényhozó és végrehajtó testülettel rendelkezik, amelyek demokratikus választás útján jönnek létre.
Szintetizáló jelentés
A most ismertetett hivatalos román országjelentés amúgy négy korábbi – a 2001-es, a 2003-as, a 2005-ös és a 2007-es – összegzése, amelyeket 2008. július 29-én foglaltak össze, és amelyeket 2009. június 22-én juttattak el az ENSZ illetékes szaktestületéhez. A román delegációt Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke vezeti. A hivatalos jelentés kapcsán a Realitatea Tv szerint kifejtette, hogy az fejlődést állapít meg a vizsgált területeken, míg az árnyékjelentést úgy kommentálta: felvet bizonyos kérdéseket, de nem olyanokat, amelyeket ne lehetne megválaszolni. A jelentés ismertetése után az ENSZ-testület saját jelentést fogalmaz meg, amelyben ajánlásait is rögzíti.
Nacionalista kirohanások
Az árnyékjelentés szerzői ellen tegnap éles hangú nyilatkozatban rohant ki a Konzervatív Párt alelnöke, Bogdan Diaconu. A Szociáldemokrata Párttal (PSD) közösen jelenleg ellenzéki pártszövetséget alkotó, a közvélemény-kutatások által rendre 1-2 százalékos népszerűségűnek mért alakulat vezetője azzal vádolta meg az RMDSZ-t és a nagyobbik kormánypártot, a Demokrata-Liberális Pártot (PDL), hogy besározzák Romániát a világ előtt „a teljes mértékben hazug jelentés” támogatásával. Diaconu név szerint is megemlíti a jelentés szerzői között Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármestert, aki 2004 és 2008 között parlamenti képviselő is volt, valamint Szilágyi Zsoltot, az EMNT alelnökét, akit „a szélsőséges Tőkés Lászlóhoz” vezető kapcsolatként jellemez.
Diaconu úgy véli, a jelentést aláíró román állampolgárok „hihetetlen hazugságokat fogalmaznak meg azzal kapcsolatosan, milyen bánásmódban részesülnek a romániai magyarok”. Diaconu szerint nem a magyarokat, hanem a Hargita és Kovászna megyei románokat diszkriminálják, amikor a feliratokon először a magyar megnevezés szerepel, nem pedig a román, illetve a román szöveg néha teljesen hiányzik. Bírálta az árnyékjelentés szerzőit Petru Călian, a PDL parlamenti képviselője is.
Szerinte a jelentésből „vélhetően csupán Tőkés László elfúló hangja cseng ki, nem pedig a romániai magyaroké”, és a román állam elleni sértésnek minősítette a dokumentumot. Călian szerint Tőkés azzal, hogy az árnyékjelentés megírására buzdította a magyar szervezeteket, a magyar–román kapcsolatok megrontására törekszik. A román delegációnak egyébként Asztalos mellett tagja Markó Attila, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetője és Szőcs Domokos, az oktatási tárca főosztályvezetője.
Szilágyi: a nyomásgyakorlás eszköze
A Krónikának tegnap Szilágyi Zsolt, az árnyékjelentés egyik szerzője elmondta, a dokumentum összeállítását az indokolja, hogy a szerzők szerint a külpolitikát hangsúlyosan és következetesen kell használni a jogainkért vívott küzdelemben, az akció a figyelemfelkeltés és a nyomásgyakorlás eszköze is egyben.
„A Konzervatív Párt támadása a ceauşescui időkre emlékeztet, ő vádolta azzal a politikáját bíráló emberi jogi aktivistákat, hogy nemzetellenesek” – kommentálta a többek között vele szemben is megfogalmazott bírálatokat Szilágyi. Mint kifejtette, a jelentés a Székely Önkormányzati nagygyűlés dokumentumán alapszik. „Az a szomorú, hogy húsz évvel a rendszerváltás után még föl kell vetnünk ilyen kérdéseket, hiszen ezek megoldása már Románia 1993-as európa tanácsi csatlakozása előtt az ország házi feladata volt, nem is beszélve a NATO- és az EU-tagságról” – hangoztatta. Egyben reményét fejezte ki, hogy a romániai delegáció magyar tagjai fontosabbnak tartják majd saját közösségük képviseletét, mint a román külügy álláspontjának védelmezését.
Gondok és igények listája
A jelentés alapjául szolgáló dokumentum előterjesztésében az Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere által alapított Pro Regio Siculorum egyesület is részt vett, ebben elsősorban a székelyföldi önkormányzati vezetők által felleltározott gondokat összegezték. Felsorolták ugyanakkor azokat a törvénytervezeteket is, amelyeket az RMDSZ azzal a céllal terjesztett az elmúlt húsz év során Románia parlamentje elé, hogy megoldást nyújtson a hazai magyarság helyzetére. A dokumentumot összevonták a romániai magyar oktatásról szóló jelentéssel, amely feltárja, hogy az országban nincs önálló magyar állami egyetem, a két magyar nyelvű magánegyetem pedig kizárólag a magyar állam támogatásának köszönheti működését.
Antal Árpád a Krónikának elmondta, a jelentéssel az volt a céljuk, hogy a különböző nemzetközi fórumok árnyaltabb képet alkothassanak a romániai magyarság helyzetéről. Bár az RMDSZ kormányon van, ez sajnos nem garancia arra, hogy a romániai magyar kisebbség gondjai automatikusan megoldódnának. Antal hangsúlyozta, türelmetlenül várják az ENSZ-bizottság döntését. Már azt is előrelépésként értékelnék, ha az elemzés után készülő jelentésben megfogalmazzák, hogy Romániában a magyar közösség jogai még nincsenek az egyes előremutató európai uniós államok joggyakorlatának szintjén biztosítva. „Az RMDSZ mindent megtesz a magyar közösség jogaiért, de nyilvánvaló, hogy nincs 51 százalékos többsége a törvényhozásban, tehát mindent nem tudunk megoldani, ezért szükség van a nemzetközi fórumok segítségére, és jót tesz, ha az érdekünkben közvetítenek” – magyarázta Antal Árpád.
Balogh Levente, Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)

„Két perc alatt béjött a tenger a házba”
Felhőszakadás okozott özönvízszerű áradást szombaton este Udvarhelyszéken. Több mint tíz települést árasztott el a hegyekből lezúduló víztömeg és a megáradt Nagy-Homoród, a tegnap délutáni legfrissebb információink szerint 600 fölötti az érintett porták száma, és több száz hektárnyi az elöntött mezőgazdasági területeké. Több mint húsz település maradt villanyáram nélkül.
Ócfalva, Felsőboldogfalva, Patakfalva, Sándorfalva, Árvátfalva, Lókod, Telekfalva, Homoródszentmárton, Homoródszentpál, Recsenyéd, Városfalva: települések, amelyeket nem kíméltek az égiek. Szombaton a késő délutáni órákban bekövetkezett felhőszakadást követően a Felsőboldogfalvára és a hozzá tartozó falvakra a domboldalakról elemi erővel zúdult le az útjából mindent elsodró vízáradat.
„Földindulás volt itt” – emlékszik vissza Sándor József, Felsőboldogfalva polgármestere, aki szerint a településeket egy óra alatt elárasztó víz a 2005-ös árhoz mérhető rombolást végzett. Felsőboldogfalván 101, Ócfalván 31, Patakfalván 28, Telekfalván 23, Árvátfalván és Sándorfalván 1-1 háztartást tett tönkre az áradás – sorolja a szomorú statisztikát az elöljáró, majd hozzáteszi, a mentést már az éjszakai órákban elkezdték – a lakókkal közösen jelenleg is dolgoznak a tűzoltók és az önkéntesek, de „ezt a hatalmas kárt kézi erővel nem lehet helyrehozni”.
A ’70-es árvíz leányálom volt
Rosszabbul jártak a Homoródszentmárton községhez tartozó falvak. A rájuk szakadó áradatot az este tíz órakor medréből kilépő Nagy-Homoród tetőzte. Homoródszentmárton irányába tegnap délelőtt ugyan lehetett már közlekedni, az úttesten felgyülemlett törmelék, az elmosott kertek, a felgyűrt aszfalt és a vízátfolyások lehangoló látványa azonban megerősítette a romokat takarító emberek állítását: a ’70-es árvíz ehhez képest leányálom volt.
„Hatvanesztendős vagyok, de én ilyet még életemben nem láttam, pedig idevaló vagyok. Valósággal hömpölygött a derékig érő víz” – meséli Homoródszentmártonban Ilonka Margit, aki előbb a mély és több helyen beszakadt patak martját, majd a víz mosta és iszaptól bűzlő ősház portáját mutatja – itt éppen a pincébe befolyt vizet igyekeznek kiszivattyúzni a segítőkész szomszédok. Harangszó, a nyári melegben gőzölgő iszapos víz és hordalék orrfacsaró szaga, a pincékből a vizet szivattyúzó pumpák zúgása, letarolt kertek, a régi csűrre alig emlékeztető romhalmaz, a menthetőt még menteni próbáló lakosok – ez a látvány fogad Homoródszentpálon.
A negyven éve Galacon élő, idős édesanyjához látogatóba hazaérkezett Apostoli Erzsébet szülőházának udvarát és a csűrt, valamint a kertet elmosta az ár, csupán a ház előtti villanyoszlopon a gólyafészek maradt sértetlenül. „Azt hittem, hogy itt van a világ vége, a végén már csak vetettem a keresztet és fohászkodtam a Jóistenhez, hogy mentsen meg minket” – meséli a még mindig a történések hatása alatt álló asszony. „Eddig soha nem hallott hangon vonyítottak a kutyák, bőgtek a tehenek és rikácsoltak a tyúkok, aztán jött a víz. Én ilyen rettenetes, pokoli dübörgést soha nem hallottam még… Két perc alatt béjött a tenger a házba, a csűr ajtaját hátravetette, és ami benne volt, a szekeret, a gabonát, építőanyagot, mindent, de mindent elvitt. A lovat és a borjút kimentettük, de a tyúkok mind odavesztek. Villany sem volt, koromsötétben tapogatóztunk” – meséli, hozzátéve, az mentette meg az életüket, hogy a kert mellett folyó Nagy-Homoród csak később áradt meg.
A traktort, mint pelyhet sodorta el
A 18-as házszám alatt lakó nyolcvanesztendős Bató Zsuzsánna néni és lánya, Bak Katalin utolsó percben menekült meg a több méter magasan hömpölygő víz elől, de a pincelakásban, Zsuzsánna néni egykori varróműhelyében minden odaveszett. „Azt mondják meg, hogy mikor lesz villany, hogy haladni is tudjunk?” – ezzel a kérdéssel fogadnak a homokzsákokkal elbarikádozott házaik előtt ügyködő városfalviak, akiknek házait idén harmadik alkalommal árasztotta el a víz. „Valójában négyszer jött már reánk a víz” – magyarázza Sarka Dénes városfalvi tanácsos, aki szerint a szombati áradás 70–100 épületet érintett és 200 hektár körüli mezőgazdasági területet árasztott el. A víz erejéről annyit: a Templom utca 132-es házszám alatt lakó Szabó Béla portája előtt álló traktort tulajdonosa szerint úgy sodorta el a víz több mint negyven métert, „mint egy pillét”.
„Ez a nyár, úgy látszik, már csak ilyen. Egyik felén befejezzük, a másik felén kezdjük elölről” – állapítja meg az éppen a faluban terepszemléző Sófalvi László, a megyei tanács alelnöke. Mint hozzáteszi, a károk mértéke egyelőre ismeretlen, a településeken a kárelhárítás az éjszaka folyamán már elkezdődött, így remélhetően – ha nem jön újabb égszakadás – hamarosan újra helyreáll a rend.
Nem okozott a 2005-ös árvízhez hasonló tragédiát, de kilépett a medréből, és Malomfalván 20, Farkaslakán negyven ház pincéjét árasztotta el a Fehér-Nyikó. Az éppen Magyarországon tartózkodó Albert Mátyás polgármester telefonon adott hangot a katasztrófavédelemmel kapcsolatos felháborodásának. „Ne küldjön nekünk SMS-t, se levelet az ISU (a katasztrófavédelem – szerk. megj.) akkor, amikor a fejünk felett már ott a baj. Az utolsó percben indulnak meg mindig. A veszélyt mi is jól látjuk, érezzük is, nem szóbeli ígérgetés, felelősségre vonás és fenyegetés kell, hanem a patakok medrének rendbetételéhez megfelelő gépek, üzemanyag és emberek, akiket mozgósítani tud a hivatal” – mondja Albert, aki szerint baj esetén az önkormányzatok és a polgármesterek keze az anyagi és a humán erőforrás hiányában meg van kötve.
Lázár Emese. Hargita Népe (Csíkszereda)

Magyar színészet kisebbségi sorban
Színészlexikonról van szó, amely több szempontból is figyelemre méltó. Hiánypótló a „határon túli” magyar színjátszás történetét összegző lexikonszerű munkák sorában; az eddigi legteljesebb kísérlet egy korszak erdélyi színjátszó személyi adattárának létrehozására. Kötő József szerényen „egyszemélyes” gyűjtőként és szerkesztőként definiálja önmagát a kötet előszavában, és az eredmény valóban impozáns. Erdélyi születésű és itt élő, tevékeny közéleti és kultúraszervező személyiségként, valamint kutatóként a tárgy iránti elkötelezettség, a szó szoros értelmében is vett otthonosság, magabiztosság (némelykor már-már jószándékú elfogultság) vezérelte a szerkesztésben. Az erdélyi magyar színházi élet legfontosabb képviselői – Janovics Jenő, Poór Lili, Szentgyörgyi István, Forgách Sándor és még sokan mások (jórészt mindazok, akik az eddig készült határon túli színészek lexikonából valamilyen okból kimaradtak) – részletes pályaképekben, mikromonográfiákban jelennek itt meg. A szócikkek “fehér foltjai” (születési vagy elhalálozási adatok, szereposztások, pályaképek töredékessége) a munka nehézségi fokát és a folytatás fontosságát jelzik, valósággal felszólítják az olvasót az együttműködésre. A kötet másik fontos hozadéka, hogy a színészportrék mellett tartalmaz több, a korszakhoz kapcsolódó fogalommeghatározást, intézménytörténeti és összefoglaló címszót (pl. Kolozsvár játszóhelyei, Országos Színész Egyesület és Nyugdíjpénztár, hatalomváltás az erdélyi magyar színjátszásban stb.). Ez azzal magyarázható, hogy a kötet a szerző bevallása szerint a két világháború közti erdélyi színjátszás monográfiájaként indult – ily módon nyer értelmet a könyv főcíme is: Közhasznú esmeretek tára. A színészek életpályája legtöbbször a tárgyalt időhatárokon belül kerül bemutatásra, máskor előzményekre vagy későbbi életutakra is pillantást vethetünk úgy, hogy a kötet utat nyisson a jövőben megírandó színészportrék előtt is, a (megírandó) monográfiák reményén túl pedig azért, hogy az erdélyi színjátszást bekapcsolja a mai magyarországi vagy a nemzetközi színházi élet áramkörébe. Az 1919-1940 közötti időszak a romániai magyar kisebbségi sorba szorult nemzeti közösség védekező, ugyanakkor kultúrateremtő és -őrző korszaka, mint ilyen: fénykorszak. De talán soha nem öltött olyan méreteket a színésztársadalom emigrációja Magyarországra, sőt a tengeren túlra, mint ebben, és az ezt követő kommunista rendszerben. A hagyományaiból építkező társadalom azonban minden elnyomó rendszerben képes újratermelni önmagát, megőrizni nemzet- és önazonosságtudatát – ennek bizonyítéka a jelen kötet is. Előzményeiként elsősorban a határon túli színjátszást is feltáró színművészeti lexikonok, színháztörténetek szolgáltak, de nem elhanyagolandók a korszakra vonatkozó almanachok sem. Forrásértékűek a civil személyektől származó új adatok, továbbá a levéltári anyagok, az egyházi és temetkezési hivatalok nyilvántartásai. A legkorábbi színészlexikon, amely a határon túli színészetet is számba vette, Schöpflin Aladár szerkesztésében jelent meg 1921-31-ben négy kötetben Magyar színművészeti lexikon címmel. Léteztek ugyan előzmények – lásd az 1908-as Magyar színészeti lexikont –, de részben a háború miatt, részben a munka úttörő jellege okán torzóban maradtak. (Ez utóbbi munka jórészt egyetlen személy, Erődi Jenő erőfeszítéseit dícséri, aki elkészítette a Schöpflin Aladár Magyar színművészeti lexikona alapját képező adatbázist.) Kötő József azonban hiányosnak ítéli e lexikon információs anyagát, mert elsősorban az Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézet tagjait öleli fel, amely tagtoborzását még Trianon előtt végezte. Az említett művel szinte egyidőben jelent meg Magyarországon egy lexikoncsalád, amelynek egyik darabját Németh Antal szerkesztette, 1930-ban jelent meg Színészeti lexikon címmel, két kötetben. Ez a munka azonban csupán egyetlen szócikkben ismerteti az erdélyi színjátszást, s így nem nyújthat átfogó, részletesen árnyalt képet a hazai viszonyokról. A következő lexikonra viszonylag hosszú ideig kellett várni a kedvezőtlen társadalmi-politikai körülmények miatt: 1969-ben jelent meg Hont Ferenc szerkesztésében a Színházi kislexikon, amely szűkre szabott keretek között, 536 lapon mutatta be a világszínjátszást és a magyart egyaránt, „a szocialista kultúrpolitika eszmekörében pedig tudomást sem vett arról, hogy kisebbségi sorsban is működhet önálló entitást képező kultúrkör.” – írja és minősíti a vállalkozást Kötő József könyvének előszavában (6. oldal). A valódi áttörés 1994-ben történt meg dr. Székely György főszerkesztésében, egy ötventagú alkotóközösség közreműködésével született meg az első átfogó jellegű színházi adattár Magyar színházművészeti lexikon címen. Ez a kötet már tekintettel van Erdély színházi életére is, de előtanulmányok hiányában csak kevés, szűkszavú és hiányos adatolású pályaképet tud felvonultatni. Az első, kifejezetten határon túli színjátszásra összpontosító lexikonokat Enyedi Sándor szerkesztette: Rivalda nélkül, a határon túli magyar színjátszás lexikona. Bp., 1999, valamint Színészek, színházak, városok. A határon túli magyar színházművészet kislexikona, 2005. Ezek a kötetek már felismerik a sajátos, a magyarországitól – többnyire Budapest-központútól – eltérő, regionális jelleget a kisebbségi helyzetben alkotó színművészek alkotómunkájában: a színház nemzeti identitást őrző és kultúrateremtő szerepét. A továbbiakban ennek a két lexikonnak a rövid ismertetésével is foglalkozunk, mint a jelen recenzió tárgyát képező könyv közvetlen előzményeivel. Az időben korábbi kötet az 1994-es lexikon alapelveit követi, kiegészítéseként indult útjára, a Rivalda nélkül – címéhez méltóan azokról a művészekről és intézményekről kívánt szót ejteni, akik és amelyek „rivalda nélkül” maradtak, érdemtelenül váltak a feledés tárgyává, holott heroikus harcot vívtak a megmaradásért, hűségesek maradtak hagyományaikhoz, és ezekből táplálkozva teremtettek új, sajátos színezetű színházi nyelvet. A kisebbségi sorban élő magyar művészeken kívül itt azokról is szó esik, akik nem voltak magyar anyanyelvűek, de támogatták az itt élőket, vagy vendégjátékaikkal termékenyen hatottak a helyi, regionális színművészet alakulására. A kötet a teljesség igénye nélkül született, nem ismétli a korábbi lexikonok szócikkeit, ténylegesen azokról szól, akiket érdemtelenül elfeledtek. Ugyanakkor szól azokról a helységekről is, ahol a magyar színtársulatok rendszeresen felléptek, de amelyek az idők folyamán szintén perifériára szorultak, vagy teljesen kiestek a köztudatból. Ezeknek közismert nevét közli, de zárójelben jegyzi a megye nevét, amelyhez 1867 és 1918 között tartoztak, illetve a hatalomváltás utáni idegen elnevezést és az ország nevét, amelyhez a jelenben tartoznak. Az intézménynevek címszavai szintén kiegészülnek helységnevekkel, ha a társulat működése egy városhoz volt köthető. Operák, operettek szerzői esetében a zeneszerző neve jelenik meg, táncjátékoknál a koreográfus és a zeneszerző. A korábbi kötettől lényegesen eltér ez utóbbi abban az aspektusában, hogy a színészeket a címszóban művésznevükön találjuk meg, ezt csak kiegészítik az egyéb névváltozatok. A korábbi „főbb szerepei” kategória helyett a szereposztások leltára bevallottan is csak szemelvényszerű az esetek egy részében, nyilván az adatok hiánya miatt. A későbbi Enyedi-kiadvány folytatja az 1999-ben megjelent kötetet, a magyar színházművészet kevéssé ismert részét tárja fel: a latin-amerikai színjátszást, vagy a Kolozsvári Állami Magyar Opera művészeit mutatja be, és olyanokról is szól, akik még ma is élnek, esetleg aktív társulati tagok és rendszeresen fellépnek. Mindezek mellett továbbra is a színjátszók állnak a kötet középpontjában, ez az anyag pedig kiegészül azokkal, akik a színészek pályájának feltárását végezték el. Az első Enyedi-kötet kimondatlanul, de nyilvánvalóan monografikus igénnyel íródott, az addig megírt színháztörténetek átdolgozása egy könnyebben lapozható és a gyors tájékozódást segítő műfajjá, lexikonná. Nem pusztán színészek, direktorok jegyzéke, a legrészletesebb szócikkek a különböző települések magyar színjátszását mutatják be. Az utóbbi kötet középpontjában inkább az életutak, színészpályák tömör, lexikonszerű adatai állnak.
Kötő József könyve Enyedi Sándor köteteivel – az eddigi pár száz szócikkel –ellentétben közel 1500 olyan szócikket tartalmaz, amelyek kizárólag az erdélyi régióhoz kapcsolódó művészek, intézmények, fogalmak leírását adják, és ragaszkodnak a címben kijelölt időintervallumhoz (1919–1940), nagyjából a két világháború közti erdélyi színházi élet feltárásához. Ez a korszak elsősorban Janovics Jenő kolozsvári színigazgató, intézményszervező elszánt munkájával fémjelezhető, mellyel a román hatóságok diszkriminatív adóztatási és kulturális intézkedéseit próbálta ellensúlyozni hosszú éveken át, a folyamatos anyagi csődszéli állapot, válságba jutott társulatok idején. Rendszeresen párbeszédet folytatott az éppen aktuális román kultuszminiszterekkel, filmgyártással próbált jövedelmet biztosítani színészei számára, amennyiben tehette, színházi vendégjátékok szervezésével tartotta a kapcsolatot az anyaországbeli színjátszással és a pesti hírneves művészekkel, jelentős anyagi támogatásban részesítette a kolozsvári színházat – és természetesen továbbra is rendezőként, megőrizte a nagy klasszikusokat (Shakespeare, Molière) színpadon, de utat nyitott a kortárs, fiatal drámaírók munkái előtt is Tamási Áron, Bárd Oszkár, Gulácsy Irén, Karácsony Benő, Nikodémusz Károly és Molter Károly de akár Molnár Ferenc műveivel is). Ebben az időszakban jöttek létre a színészegyesületek, amelyek arra törekedtek, hogy a színházak mintegy „magánvállalkozásokként” működjenek, s így a lehető legkevésbé függjenek a központi, állami ellenőrzéstől. Minden diszkriminatív intézkedés mellett az erdélyi színház így tudott fennmaradni s játékteret biztosítani azoknak a tehetséges színészeknek, akiknek nevét a jelen kötet hivatott megőrizni a feledés ellenében. A szócikkek feltüntetik a szereplő személyek korábbi (bece)nevét, a művésznők asszonynevét, adott esetben a színjátszó személy házastársának a nevét. Mindez kiegészül személyenként az anya nevével is – ami az egykorú kötelező személyi nyilvántartás része volt –, illetve a színész szerepkörének megjelölésével. Az itt közreadott adatok a jövőbeni színészportrék, monográfiák megírásában lehetnek segítségére a kutatónak, a jelen kutatómunkájában viszont az illető színész könnyebb plakát-, műsorfüzet-, kritikabeli beazonosítását teszik lehetővé. A kötet különlegessége, hogy nemcsak a városok, helységek monográfiáját, hanem egyes színészek részletes pályaképét is, mikromonográfiáját is megvalósítja (így például a szerző hangsúlyozza a Helikon 2009/24. számában közölt, vele készített interjúban, hogy ilyen hiánypótló és kidolgozott életmű a Forgách Sándoré). Egyes szövegek egykorú forrásokból származó fényképekkel egészülnek ki, amelyek – hála a jelen technikai képfeldolgozó vívmányainak – igen jó minőségűek. Mindezek mellett kortörténeti fogalmakat (pl. hatalomváltás, 85–88. o.) vagy színházi terminusokat (pl. díszlettervezés, 46–48. o.) is részletez a kötet.
A Dávid Gyula által szerkesztett kötet Unipan Helga tervezésében mind a színházrajongó, mind pedig a kutató számára hasznos stúdium, amelyből átfogó képet lehet nyerni a két világháború közötti erdélyi színjátszásról és amely múltba tekintő magyarázata is az erdélyi színház jelen állapotának. Kötő József: Közhasznú esmeretek tára. Színjátszó személyek Erdélyben (1919-1940) 2009., Kolozsvár, Polis Könyvkiadó.
Tőkés Orsolya, Helikon (Kolozsvár)

Új magyar párt alakul
Erdélyi Erő néven új politikai pártot készül megalakítani egy csíkszeredai csoportosulás. A kezdeményezők – akiknek élén Éltes Zoltán, a hajdani Romániai Magyar Kisgazdapárt főtitkára áll – augusztus 17–19-ére, a csíkszeredai Fenyő Szállodába hívták össze az alakuló ülést.
Az Erdélyi Erő, mely számít a térségbeli román, német és cigány nemzetiségűekre is, 2012-ben – az RMDSZ-szel koalícióban – a parlamentbe és a kormányba is be szeretne kerülni, 2030-ra pedig Európa második Svájcává szeretné fejleszteni a régiót. Az erdélyi magyar politikai paletta jelenlegi szereplői többnyire komolytalan és amatőr kezdeményezésnek tartják a pártalapítási próbálkozást. „Mivel 1989-ben nem volt egy valódi rendszerváltás Erdélyre vonatkozóan, így most az Erdélyi Erő alakulat kemény munkával arra törekszik, hogy 2010. augusztus 17–19-én megszervezze az alakulat kongresszusát” – kezdi az egyelőre csak a világhálón közzétett felhívását az új erdélyi politikai pártot alapítani szándékozó csoportosulás.
kezdeményezők nemzetiségtől, kortól, vallástól, nemtől függetlenül minden olyan Erdélyért tenni akaró polgárt elvárnak az alakuló ülésre, aki hajlandó aláírni a világhálón megjelentetett belépési nyilatkozatot. Ennek alapján a leendő párttag lelkiismeretét nem terhelheti „Erdély nemzeteinek elárulása, a régió gazdasági javainak és az ott élő közösségek anyagi javainak elbitorlása, elkótyavetyélése vagy zsugorítása”. Ugyanakkor nem lehet volt besúgó, és nem használhatott diktatórikus, megtorló módszereket a tisztességes polgárok fizikai és szellemi épségének veszélyeztetésére vagy korlátozására.
Ez a párt nem az a párt
Kérdésünkre, hogy ennek a pártnak van-e köze a Tőkés László EP-képviselő által emlegetett esetleges harmadik erdélyi magyar párthoz, Éltes Zoltán nem adott egyértelmű választ. „Elképzelhető, hogy valahol majd kapcsolódik ahhoz az elképzeléshez. Tény, hogy egyelőre még nem egyeztettünk Tőkés Lászlóval” – ismerte el a csíkszeredai jogász. Éltes, aki valamikor a hajdani Romániai Magyar Kisgazdapárt főtitkára volt, nem rejtette véka alá, hogy ideológiailag az Erdélyi Erő közelebb áll a Székely Nemzeti Tanácshoz (SZNT), a Magyar Polgári Párthoz (MPP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácshoz (EMNT), mint az RMDSZ-hez.
A felvetésre, hogy miért van szükség egy újabb politikai alakulatra, Éltes Zoltán elmondta, hogy a jelenlegi két párt bizonyos vezetőinek nevéhez számos törvénytelenség fűződik. „Úgy érzem, a ’89 előtti politikai rendőrséget a gazdasági rendőrség váltotta. A Világ proletárjai, egyesüljetek! jelszót húsz év maszatolás után a Villák proletárjai, egyesüljetek! felkiáltással lehetne helyettesíteni. Ezért is van szükség új, makulátlan emberekre, olyanokra, akik elfogadják a belépési nyilatkozatban felsoroltakat” – jelentette ki a Krónikának a kezdeményező.
Éltes Zoltán szerint az új alakulat hangsúlyozottan gazdasági programjával hódítana, de az autonómia kivívása is szerepelne céljai között. Az Erdélyi Erő elsődleges célja már 2012-ben – az RMDSZ oldalán – bekerülni a hazai törvényhozásba és a kormányba. Távlatilag, 2030-ig Erdélyt Európa második Svájcává szeretnék fejleszteni. Egyelőre nem tudni, hogy a kezdeményezők között akadnak-e ismert politikai vagy közéleti személyiségek. „Vannak, de hozzájárulásuk nélkül nem adhatok ki neveket” – mentegetőzött Éltes.
Nem örülnek a konkurenciának
A várakozásnak megfelelően fogadták az esetleges harmadik erdélyi magyar párt megalakulását a másik két politikai csoportosulás képviselői. Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke szerint már jó ideje nyilvánvaló, hogy egyre többen próbálják – jobbról is, balról is, itthonról meg az anyaországból – valamiként megtörni az RMDSZ egységét. „Úgy veszem észre, hogy egyre több embernek a politikában is evés közben jön meg az étvágya. Hogy szükség van egy harmadik erőre vagy nincs, ezt majd a választópolgárok döntik el. Szerintem az erdélyi magyarság legerősebb ütőkártyája az utóbbi húsz évben az egységes, erős politikai fellépés volt. Az is igaz, hogy nagyon sokak számára kellemetlen ellenfélnek számít az RMDSZ. De hát demokrácia és pluralizmus van, így mindenkinek megvan a pártalapítási joga” – szögezte le lapunk érdeklődésére Takács.
Éltesék ötletétől Kiss István, a Magyar Polgári Párt alelnöke sem lelkesedett. Az RMDSZ ügyvezető elnökétől eltérően, Kiss bizonyos bírálatokat is megfogalmazott az új alakulat kapcsán. „Csak a világhálón közzétett felhívást ismerem. Beleolvastam, de az ott megjelent információk alapján egyáltalán nem tűnt komoly kezdeményezésnek. Egy magára adó politikai alakulat előbb a programjával rukkol elő, és csak utána kezd tagságtoborzásba” – vélekedett Kiss István. Ugyanakkor hozzátette: az erdélyi magyarságnak nincs szüksége a további osztódásra, illetve egy harmadik pártra.
Felvetésünkre, hogy a polgári oldal annak idején elvetette az osztódás vádjait, Kiss elmondta: az RMDSZ a baloldalt, az MPP a jobboldalt képviseli. „Ilyen körülmények között nem tudom, hogy az Erdélyi Erő kiket akar megnyerni magának” – fejtette ki az MPP országos alelnöke. Kiss nem tart attól, hogy amennyiben valóban megalakul, az Erdélyi Erő az MPP tagságából faragna le. „Aki át akart nyergelni valahová, megtette eddig. Ráadásul ez a csoportosulás vagy párt, vagy minek nevezzem, nem feltétlenül csak a magyarokat célozza meg” – tette hozzá Kiss.
Az egyébként szintén a párttá válás gondolatával foglalkozó Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vezetői szerint nem szabad komolyan venni Éltes Zoltán és a köréje tömörülők kezdeményezését. Toró T. Tibor, az EMNT alelnöke egyenesen „diverziónak vagy amatőrködésnek” nevezte a párt esetleges létrejöttét. „Az utóbbi húsz esztendőben még voltak hasonló próbálkozások, de sorra elbuktak. Az Erdélyi Erő néhány napig, legfeljebb hétig beszédtéma lesz, utána azonban lecseng” – vélekedett Toró T. Tibor.
Szkeptikus politológus
Szász Alpár Zoltán politológust arról kérdeztük, hogy a romániai magyarság elbír-e egy harmadik pártot, illetve hogy szükség van-e erre. A kolozsvári szakember szerint egy 1,4 milliós közösség akár többet is elbírna, csakhogy a politikai alakulatoknak minden egyes választás előtt meg kellene találniuk a módját annak, hogy egyikük – akár koalíció árán is – elérje az ötszázalékos bejutási küszöböt. „Hogy szükség van-e rá, erre sokkal nehezebb válaszolni, hisz ez nagyon sok tényezőtől függ. Én viszont feltennék egy harmadik, költői kérdést is: van-e annyira bölcs az erdélyi magyar politikai elit, illetve választóközönség, hogy tudjon mit kezdeni egy esetleges harmadik párttal? Ezt már a jövő válaszolja meg” – vélte Szász Alpár Zoltán.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

A székelyek helyett a cigányok gondjai érdeklik az ENSZ-t
Bemutatták árnyékjelentésüket az ENSZ egyik bizottságának a három romániai magyar civil szervezetet képviselő küldöttek, ám a bizottság a Székelyföld autonómiájára vonatkozó dokumentum helyett inkább a Romániában élő cigányok helyzetére volt kíváncsi. A történethez némi magyar–magyar vita is kapcsolódik.
Részben a Romániában élő magyar kisebbség problémáival foglalkozott augusztus 9–10-i ülésén az ENSZ Faji Megkülönböztetés Elleni Bizottsága (CERD) Genfben. A bizottság a román állam hivatalos országjelentését tárgyalta, illetve az ülés előtt két úgynevezett árnyékjelentésből is tájékozódott a kisebbségek romániai problémáiról.
A testülethez eljuttatott árnyékjelentés egyikét három erdélyi magyar civil szervezet – a Pro Regio Siculorum Egyesület, a Bolyai Kezdeményező Bizottság és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács –, a másikat pedig a romák helyzetével foglalkozó Romani Criss Egyesület terjesztette be. Az előbbit dr. Hantz Péter és Cunnold-Benkő Erika képviselte, míg a román kormányküldöttséget Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke vezette, szakértőként a román delegációban további két magyar tisztségviselő, Markó Attila kisebbségügyi államtitkár és Szőcs Domokos is helyet kapott.
Hantz a lapunknak küldött közleményben rámutat: „A magyar civil szervezetek képviselői előadásukban Székelyföld területi autonómiájának, továbbá a romániai magyar oktatásnak a kérdéskörét érintették.” Kitér arra is, hogy a bizottság tagjai számos, a magyar kisebbség helyzetét firtató kérdést intéztek a román kormányküldöttséghez, ám Hantz szerint a kormányküldöttség magyar tagjainak többsége hozzászólásában nem említette a magyar kisebbséget érintő kérdéseket. „A magyar civil szervezetek delegációjának vezetője szerint Markó Attila egyetlen problémakört leszámítva a konkrétumok kerülésében és a román országimázs megőrzésében volt érdekelt.”
Markó Attila az MTI-nek kedden elmondta: Hantz vádja alaptalan, hiszen ő maga is kitért az autonómia kérdésére, annak ellenére, hogy a bizottság csak az egyéni jogok kérdéskörével foglalkozik. Rámutatott: jelezte az ülésen, hogy a magyar kisebbség igényli az autonómiát, és beszélt a romániai decentralizációs törekvésekről, bár az ENSZ-bizottság tagjai már hétfőn közölték: a testület nem foglalkozik az autonómia kérdésével. Szerinte az ENSZ dokumentumai túlságosan általánosak ahhoz, hogy a romániai magyarság még megoldásra váró problémáit orvosolhassák. Emlékeztetett arra, hogy az ENSZ most egyebek között a ruandai népirtást vizsgálja. „Ilyen közegben nehéz azt mondani, hogy Romániában olyan rossz, amikor máshol embereket mészárolnak le az utcán” – mondta Markó Attila.
Asztalos Csaba, a kormányküldöttség vezetője szerint az autonómia megteremtéséhez politikai döntés szükséges, amelynek Romániában kell megszületnie. Asztalos az Origo portálnak nyilatkozva kifejtette azt is, hogy a bizottság tagjai részéről a roma közösség helyzetével kapcsolatban voltak kritikai megjegyzések. A romák oktatáshoz való hozzáférése, a körükben tapasztalható nagyfokú munkanélküliség, illetve az ellenük irányuló gyűlöletbeszéd kérdésére fókuszáltak. Vizsgálták azt is, hogy a gazdasági válság mennyire érinti a nehéz helyzetben lévőket, főleg a szegény romákat.

Erdélyi Erő: új magyar párt?
Új politikai párt a láthatáron: Erdélyi Erő néven kívánja létrehozni egy csíkszeredai kezdeményező csoport, amelynek élén Éltes Zoltán, a hajdani Romániai Magyar Kisgazdapárt főtitkára áll. Az alakuló ülést augusztus 17—19-re hívták össze.
Az Erdélyi Erő számít a térségbeli román, német és cigány nemzetiségűekre is, 2012-ben — az RMDSZ-szel koalícióban — a parlamentbe és a kormányba is be szeretne kerülni, 2030-ra pedig Európa második Svájcává szeretné fejleszteni a régiót, értesült a Krónika napilap. Az új erdélyi politikai pártot alapítani szándékozó csoportosulás egyelőre csak a világhálón tette közzé felhívását. Nemzetiségtől, kortól, vallástól, nemtől függetlenül minden Erdélyért tenni akaró polgárt várnak az alakuló ülésre, aki hajlandó aláírni a világhálón lévő belépési nyilatkozatot, de nem volt besúgó, és nem alkalmazott diktatórikus, megtorló módszereket a tisztességes polgárok fizikai és szellemi épségének veszélyeztetésére vagy korlátozására.
A csoport egyik vezetője, Éltes Zoltán csíkszeredai jogász a Krónikának elmondta: elképzelhető, hogy pártjuk kapcsolódik az EMNT pártosodási elképzeléseihez, de még nem egyeztettek Tőkés Lászlóval. Nem titkolta azonban, hogy ideológiailag az Erdélyi Erő közelebb áll a Székely Nemzeti Tanácshoz (SZNT), a Magyar Polgári Párthoz (MPP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácshoz (EMNT), mint az RMDSZ-hez. A tervek szerint az új alakulat hangsúlyozottan gazdasági programjával hódítana, de az autonómia kivívása is szerepelne céljai között. Az Erdélyi Erő elsődleges célja már 2012-ben — az RMDSZ oldalán — bekerülni a hazai törvényhozásba és a kormányba, távlatilag, 2030-ig pedig Erdélyt Európa második Svájcává szeretnék fejleszteni.
A magyar pártok vezetői nem örülnek a potenciális konkurenciának. ,,Hogy szükség van egy harmadik erőre vagy nincs, majd a választópolgárok eldöntik — mondta Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke. — Szerintem az erdélyi magyarság legerősebb ütőkártyája az utóbbi húsz évben az egységes, erős politikai fellépés volt. Az is igaz, hogy nagyon sokak számára kellemetlen ellenfélnek számít az RMDSZ. De hát demokrácia és pluralizmus van, így mindenkinek megvan a pártalapítási joga.” A Magyar Polgári Párt alelnöke, Kiss István szerint a világhálón közzétett felhívás alapján nem tűnik komolynak a kezdeményezés. ,,Egy magára adó politikai alakulat előbb a programjával rukkol elő, és csak utána kezd tagságtoborzásba” — fogalmazott Kiss István, aki úgy tartja, hogy az erdélyi magyarságnak nincs szüksége további osztódásra. Toró T. Tibor, az EMNT alelnöke egyenesen diverziónak vagy amatőrködésnek nevezte a párt esetleges létrejöttét. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nyitott kapukat döngetnek a közjegyzők?
Zavart okoz a magyar állampolgársági törvény módosítása nyomán megszerezhető kettős állampolgárság intézménye egyes romániai foglalkozási kategóriák képviselőinél.
Az erdélyi magyar közjegyzők többsége például úgy tudja: nem kérheti a magyar állampolgárságot, ugyanis a román jogszabályok nem teszik lehetővé a közjegyzők számára, hogy kettős állampolgárok legyenek. Ez a hátrányos megkülönböztetés azonban már két éve megszűnt: a Tăriceanu-kormány 2008-ban kormányrendelettel törölte az 1995 óta érvényes törvényből azt a passzust, mely szerint közjegyzők Romániában kizárólagosan román állampolgársággal rendelkező személyek lehetnek.
A zavart a hiányos tájékoztatás és tájékozódás okozhatja: a lapunk által megkeresett erdélyi magyar közjegyzők határozottan állítják, hogy a jelenleg érvényes jogszabályok szerint nem kérhetik a magyar állampolgárságot. Domokos Ernő, Kovászna városi közjegyző lapunknak tegnap úgy nyilatkozott, igényelni szeretné a magyar állampolgárságot, és a Közjegyzői Kamaránál keresi igazát.
A szakértő elmondta, a közjegyzőkre vonatkozó hazai szabályozás több szempontból is szigorúbb az uniós rendelkezésekhez képest. Míg egy romániai közjegyző csak pontosan behatárolt földrajzi területen tevékenykedhet, esetében Kovásznán és környékén, addig egy francia közjegyző elkészíthet egy hivatalos dokumentumot akár Németországban is.
Márton József Székelyudvarhelyen tevékenykedő közjegyző szintén úgy tudja, ő nem lehet kettős állampolgár. „Mi a román államot képviseljük, nem venném sértőnek, jogaim korlátozásának, ha választás elé állítanának. Ha mérlegelnem kellene, hogy melyiket válasszam, minden bizonnyal a szakmám mellett döntenék” – tette hozzá.
Asztalos Csaba jogász, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke lapunk megkeresésére elmondta, tudomása szerint mára már egyetlen foglalkozás esetében sem követelmény a kizárólagos román állampolgárság. „Akad olyan hivatás, amelyeket csupán azok a személyek gyakorolhatnak, akik román állampolgárok. Ám ettől függetlenül az érintetteknek lehet más állampolgársága is. Ez a kizáró jellegű jogszabály 2008-ig volt érvényben, ám alkotmányellenesnek bizonyult, így a kormány hatályon kívül helyezte” – magyarázta lapunknak a jogi szakértő.
Baloga-Tamás Erika, Kovács Zsolt. Új Magyar Szó (Bukarest)

Minden óvás elutasítva
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület választási bizottsága tegnap titkos szavazásal elutasította az egyházmegyék jelölőgyűlésein tisztségekre jelölt személyek ellen benyújtott óvásokat.
Az egyházkerületi választóbizottság tizenhárom tagja tegnap döntött az óvások ügyében. Szatmáry Gergely Elemér a bizottság tagja elmondta hogy Bihar megyéből (a bihari és az érmelléki egyházmegyéből) összesen hét személy ellen nyújtottk be óvásokat. A Mikló Ferenc esperes ellen benyújtott óvást 11-2 arányban, míg a Berke Sándor tenkei lelkész ellen benyújtott óvást 12-1 arányban szavazta le a testület. Ellenük az volt a kifogás, hogy együttműködtek a kommunista titkosszolgálatokkal, a bizottság álláspontja szerint azonban mivel az egyházkerület erre jogosult hatósága, az átvilágító bizottság nem vizsgálta még az ügyüket, ezért a választási bizottság az óvást megalapozatlannak ítélte meg.
Kondor Endre, Fazekas Ferenc, Visky István és Mike Pál (Magyarkéc – érmelléki egyházmegye) ellen amiatt nyújtottak be óvást, mert a beadvány megfogalmazói szerint szektának tekintett CE-Szövetség aktív tagjai. Szatmári Gergely Elemér elmondta, hogy a választási szabályzat csak ajánlásként fogalmazza meg azt, hogy szektáknak minősített szervezetek tagjait ne jelöljék, tehát a CE- tagság nem kizáró jellegű, így ezt az óvást is elutasították (12-1 arányban). Szilágyi Péter ellen azért nyújtottak be óvást, mert korábban lemondott választott tisztségeiről. A választási bizottság ezt az óvást 13-0 arányban utasítta el, mert a testület szerint a szabályzat csak azokat zárja ki a jelöltek közül, aki prespbiteri tisztségükről mondanak, márpedig Szilágyi Péter erről a tisztségéről nem mondott le.
Pap István. erdon.ro

Jó kis diverzió, román módra
Csütörtök este óta zengi a román sajtó, hogy az ENSZ-bizottság visszautasította a székelyföldi autonómiaigényt, forrás és hivatkozás nélkül, de igen nagy elégtétellel követelik Tőkés Lászlótól, vonja vissza a székelyföldi területi autonómiával kapcsolatos kijelentéseit, és leszögezik, ha egy ilyen jelentős nemzetközi fórum ebben a formában nyilvánult meg, a székelységnek tudomásul kell vennie, nem jár neki, soha nem érheti el a területi autonómiát.
Jól irányzott diverzióról van szó, a román politikum így próbálja tompítani a három magyar civil szervezet nagy port felkavaró jelentésének súlyát. Jellemző módon senki nem fáradozott, hogy ellenőrizze az információt, mert könnyen kiderült volna, semmi köze a valósághoz. Az ENSZ faji megkülönböztetést vizsgáló, rasszizmusellenes bizottsága még be sem fejezte konferenciáját, augusztus 27-ig üléseznek Genfben, és novemberben hozzák nyilvánosságra jelentésüket, az egész folyamatnak csak egy momentuma volt a Romániával kapcsolatos árnyékjelentés és kormányjelentés meghallgatása, vitája. A bizottság tagjai a konferencia alatt nem nyilatkoznak, nem mondanak véleményt, ítéletet egyik vagy másik országról. Hosszas, alapos elemzés után dolgozzák ki a jelentést, így novemberig semmit nem tudhatunk sem pró sem esetleges ellenvéleményükről. Mindezt Cunnold-Benkő Erika tisztázta, aki nem csak az árnyékjelentés elkészítésében vett részt, de beleásta magát a bizottság működésének folyamatába is.
A román sajtó tehát felkapta a politikum által bedobott hírt, s félresöpörve az újságírói alapkövetelményeket, elkezdte szajkózni, rádióból, tévéből áradt, hogy lám, az ENSZ is megmondta, szó sem lehet székelyföldi autonómiáról, no meg, hogy hihetőbb legyen a történet, ajánlják a kisebbségi törvény elfogadását. A jól irányzott félretájékoztatás szülőatyja vélhetően Petru Călian demokrata liberális képviselő, aki egy sajtóközleményben kürtölte világgá a ,,jó hírt”, s leszögezte: az ENSZ döntése ,,igazságos ítéletnek tekinthető”, ilyen körülmények között már nem kérhető egy régió autonómiája.
Függetlenül attól, hogy hazug, az állítás célt ért, mert a román köztudatba beivódott: az ENSZ elutasította a székelyek kérését. A későbbi cáfolatok már semmit sem érnek. Mi történik azonban, ha az ENSZ-bizottság novemberi jelentésében majd egészen más szerepel, ha netalán ajánlják a területi autonómia megadását? A román politikum és közvélemény hallgat majd ,,az igen jelentős nemzetközi fórum javaslatára”?
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Harai Pál börtönemlékei
Harai Pál, szentkatolnai születésű nyugalmazott kanonok A börtönévek papi emlékei (Medgyes, 2010) címmel adta közre meghurcoltatása, sanyarú sínylődése epizódjait. Az előszóban dr. Czirják Árpád pápai prelátus így ír: „Harai Pál mesteréhez hasonlóan üldözést szenvedett az igazságért. Visszaemlékezéseiből mégsem a szomorú, hanem a boldog ember szól az olvasókhoz, és bátorítja őket, hogy a kudarcokban ne essenek kétségbe, az Istent szeretőknek minden a javukra szolgál.”
A nagy lexikális tudással rendelkező, de végtelenül szerény ember szelíd lelke és törékeny alkata ellenére nagyon kemény tud lenni, ha a helyzet ezt megköveteli – áll a Székely Hírmondó 2010. június 25-i számában. „Hit, nemzet, becsület, emberség dolgában nem ismer tréfát, és hajlíthatatlan. Bár 83. évét tapossa, sugárzik belőle az életerő és energia. Szellemi és fizikai frissessége hitén kívül talán a közösségért felelősséget vállaló ember állandó tenni akarásából fakad. Könyvét sem öncélúan, hanem közelmúltunk feltárásának szándékával írta, hogy az elkövetett borzalmakat megismerve elkerülhessük azokat a csapdahelyzeteket, melyek megismétlődhetnek. Életét a közösségépítés és nemzetvédés jegyében küzdötte végig. Egyszerű földműves emberek gyermekeként született Szentkatolnán, 1928. január 25-én. Miután beiratkozott a gyulafehérvári teológiai főiskolára, azt bezárták a román hatóságok, ezért a növendékek otthon készültek, és titokban vizsgáztak. Márton Áron püspök és a teológia tanárainak 1949-es letartóztatása után azonban ez a lehetőség is szertefoszlott. Nehéz időszak következett, amely alatt alkalma volt megismerkedni a szekuritáté vasöklével is. Végül sok viszontagság után, 1952-ben szentelték pappá. Aradon, majd Sepsiszentgyörgyön, Csíkdánfalván és Brassóban volt káplán. A magyar forradalom leverése után ő is a megtorlás áldozatává vált, ugyanis 1958-ban koholt vádak alapján letartóztatták, és 10 év börtönbüntetésre ítélték. A román kommunista pokol Duna-deltai állomásainak megjárása és hat év kényszermunka után általános amnesztiával szabadult.
1985-ben Medgyesre, pályafutásának utolsó állomására került. A rendszer bukása után, a püspökség támogatását nélkülözve, saját vagyonát is felhasználva építette fel a Szent István templomot, valamint a hozzá tartozó Kolping ifjúsági és közösségi házat. A madarasi Hargitán vásárolt területen ifjúsági Kolping - tábort épít és működtet, s Baromlaka határában egy mintafarm létesítésének gondolatával vett házat. Ez utóbbi terve viszont rajta kívül álló okok miatt sajnos meghiúsult.
Helytállása és közösségformáló munkája elismeréseként Sólyom László köztársasági elnök a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje kitüntetésben, az RMDSZ pedig Ezüstfenyő-díjban részesítette. Jelenleg a medgyesi vendégház egy szerény szobájának lakójaként segíti paptársai áldásos tevékenységét, immár nyugdíjasként.” (Bedő Zoltán)
Alább részleteket közlünk Harai Pál könyvéből.
Hogy mennyire kiosztott szerep és adott esetben még előre megjelölt felelet szerint történt a tárgyalás, álljon itt a következő eset. Macskási Pál az egyik vádlottól – nem írom ide a nevét – azt kérdezte, miért fordultak a katolikus papokhoz ezzel a levéllel. „Azért – hangzott a válasz –, mert tudtuk, hogy Márton Áron püspök rendszerellenes, és éppen ezért hathatós támogatást reméltünk a katolikus papoktól.”
Azonnal átvillant az agyamon, hogy ez a válasz betanított szöveg, lecke. Ezt már nem tudtam elviselni. Felugrottam a székről, és indulatosan ordítottam: „Hazudik, összejátszottak a szekuritátéval. Ha ez nem így lenne, hogy lehet az, hogy az EMISZ főnökét, Orbán Lászlót jóval utánam (talán augusztus 16-án) tartóztatták le. Honnan tudtak a levélről?” Talán mondtam még mást is, de nem folytathattam, mert két vagy három milicista rám ugrott és lenyomott a székbe. Nem akartam leülni, s még a kabátot is letaszították a vállamról.
Macskási bíró rendreutasított: „Mit gondol, tisztelendő uram? A szószéken van? Márton Áronnak ilyen papjai vannak?” Kis idő múlva szünetet tartottak, a törvényszék folyosójára kísértek, leültettek a fal melletti padokra. Egyszer csak Bartos őrnagy állt meg előttem, és fogait vicsorgatva mondta: „Tisztelendő uram, ezért még számolunk!”
*
Az ítélethirdetés 1959. március 19-én, Szent József napján történt. A 79 vádlott 1148 év, azaz ezeregyszáznegyvennyolc év börtönbüntetést és teljes vagyonelkobzást kapott.
*
Örömmel írtuk a lapokat, ha adtak. Mikor édesapám, máskor édesanyám és Janika, pap öcsém nevére címeztem. Így akartam kitapogatni, hogy életben vannak-e, arra gondolva, ha esetleg meghaltak, nem kapok csomagot, vagy megjelenik a feladó címen az özvegy jelzés.
Az élelmiszereken kívül nem kérhettünk mást. Igen nagy szükségem lett volna gumicsizmára. Kérni nem szabadott, de ha küldtek, kiadták a rabnak. Elhatároztam, hogy kérni fogok. Ki kellett találnom, hogyan rejthetem el a kérést. Sikerült is úgy elrejtenem, hogy nem találták meg. Ez nem az élelmiszerek között szerepelt, hanem a címzésben. Akkor éppen édesanyám címére küldtem a lapot: Harai Tereza, Loc. Catalina, str. Gumicsizmát nr. 42. Raionul Tg. Sacuiesc, regiunea Brasov. Arra gondoltam, hogy a Gumicsizma a levelezőlapot ellenőrző őrnek esetleg valami furcsa, kiejthetetlen, „bozgor” névnek tűnhet, de a szentkatolnai postásnak, még inkább szüleimnek valami mást fog jelenteni. Távolról sem gondolták, hogy elment az eszem, hanem arra, amire nagy szükségem van. A következő csomagban megjött a csizma, és ki is adták, nagy örömömre. Használtam, és sok kolléga is kölcsönkérte, amikor szolgálatos volt, és az udvaron bokáig érő sárban el kellett hozniuk a cseberben az ételt.
Szabadulásomkor, 1964-ben a csizmáimat hazavittem. Jó szolgálatot tettek. Emlékként meg kellett volna őriznem őket, de sajnos, elkallódtak. Megfakulva ugyan, de megmaradt az a lap, hogy az utókor emberei is láthassák, hogy az 1960-as években a Harai család a Gumicsizma 42. szám alatt lakott.
*
Leültettek a fűre, és a géppisztolyos katonák között kíváncsian vártuk, mi történik. A láger politikai tisztje jelent meg, és beszédet tartott nekünk. Mondanivalója a munkánkról szólt, amivel nem volt megelégedve. Nem fenyegetett, de nagyobb munkaütemet sürgetett. Némán hallgattuk végig, amiket a kukoricakapálás fontosságáról mondott. Sem ő, sem pedig a rabok többsége nem számított arra, ami ezután történt. A mindegyre nekünk szegezett kérdésre: „De ce nu lucrati?” (Miért nem dolgoztok?) – egyszeriben felszólalt egy bukaresti származású rab, ha jól emlékszem, Mihály király tanácsadója volt. Mondanivalója lényege: a rabok tudják, hogy mennek haza. Honnan tudjátok? – hangzott a politikai tiszt kérdése. – „Olvastuk az újságban” „Milyen újságban? Honnan kaptad az újságot?” Megkapta a választ, de olyant, hogy ma is mosoly jelenik meg az arcomon, amikor erre gondolok.
„Jöttünk az úton a kukoricásból, és összegyűrt újságot pillantottam meg, amit fölvettem. Újságpapírba csomagolt szalonna volt benne. A szalonnát megettem, és az újságot elolvastam.” Láthatóan zavarba jött a tiszt, de nem adta be a kommunista derekát. Ha még él, biztosan nagyobb nyugdíjat kap, hogy ilyen derekasan és gerincesen kiállott a kommunista ámítások és hazugságok mellett.
*
Az állomásra érve jegyet váltottunk, mindenki oda, ahol letartóztatták. Ugyanis egészen szigorú utasításunk volt, hogy hazaérkezésünk után legkésőbb 24 órával jelentkezzünk annál a szekuritáténál, ahol letartóztattak.
Az utazás részleteire nem emlékszem, de a brassói megérkezésre igen. Ahogy leszálltunk, elcsodálkoztunk a fogságunk ideje alatt épült modern állomáson. Elhatároztam, hogy gyalogosan megyek föl a plébániára. Nemcsak azért, mert általában kíváncsi a természetem, hanem mert reméltem, hogy találkozom néhány ismerőssel. Letartóztatásom előtt elég sok ismerősöm volt, hisz több mint négy évig vezettem Brassóban különböző lelkipásztori munkákat: szentmiséket, keresztelőt, temetést, esküvőt, nagyon sok gyermeket tanítottam hittanra. Sok más vallású ember is az ismeretségi körömbe tartozott. Brassó utcáin a Kolostor utcai templomig gyalogolva egy árva lélekkel sem találkoztam.
Hat év alatt ennyire megváltozott a világ és benne az emberek? Köztük én is?
(Válogatta: B. D.) Népújság (Marosvásárhely)

Tőkés László újabb fellebbezése a Királyhágómelléki Egyházkerülethez
2010. július 21-i Nyilatkozatomban tételes formában idéztem a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Választási Szabályzatának az egyes egyházi tisztségekre való jelölést kizáró előírásait, és önkéntes visszalépésre szólítottam fel azokat az – egyházmegyei – jelölteket, akikre a Szabályzat 2. szakaszának idézett megszorításai vonatkoznak.
Annak láttán, hogy a személyeskedést kerülő, elvi felvetésemnek nem sok foganatja volt, és kilenc egyházmegyénk területén több olyan lelkészi és világi személy is jelölést nyert és fogadott el, akikre nézve a Szabályzat vonatkozó előírásai világosan kimondják és meghatározzák, hogy „egyházi tisztségre nem jelölhetők”, vagy jelölésük „nem ajánlott”, – 2010. július 3-án újabb, ez alkalommal az előbbinél jóval konkrétabb Nyilatkozatot tettem közzé, melyben az érintett személyek jelöltetésének a megfellebbezését, valamint a választási bizottságok felelős, szabályos és következetes eljárását szorgalmaztam az óvások elbírálása tekintetében.
A sajtóból vett tájékoztatás szerint: „Minden óvás elutasítva!” (Bihari Napló, 2010. augusztus 14.) – vagyis a fellebbezések törvényszerű és felelős elbírálására irányuló figyelmeztetés is hatástalan maradt. Az Egyházkerületi Választási Bizottság – rosszul felfogott – erejének, valamint határozatai megfellebbezhetetlenségének tudatában még bár szemszúrásból sem, egyetlen egy benyújtott óvásnak sem adott helyt, és ezáltal minősített, illetve minősíthetetlen esetekben engedett szabad utat az egyes egyházmegyei jelölteknek.
Cinikus szabálytalankodásra vall az a kirívó körülmény, hogy az EVB döntéshozatalának még a saját jelöltetését elbíráló részében is részt vett és szavazott Szilágyi Péter EVB-tag, olyannyira, hogy még a jelöltetésének megóvását visszautasító 2/2010. számú EVB-határozatot is saját kézjegyével látta el.
A sajnálatos szakszerűtlenséggel és szokványos hivataloskodással határozatokat hozó EVB egész munkájára a következők a jellemzők:
Szinte teljességgel figyelmen kívül hagyja a KRE Választási Szabályzatának mértékadó előírásait (lásd VSZ 2. szakaszának 3. és 4. bekezdései).
Ügyet sem vet a fellebbezéshez mellékelt bizonyító dokumentumokra, melyeket nem is mellékel az egyes eseteket elbíráló határozatokhoz, illetve amelyeket teljességgel elhallgat.
Sem az Országos Átvilágító Bizottság (CNSAS), sem az Egyházkerületi Átvilágító Bizottság (EÁB) bizonylatait és határozatait nem veszi figyelembe, noha ezt az Egyházkerületi Közgyűlés kötelező módon előírja.
Egyetlen jogász, egyházi jogtanácsos segédletét sem veszi igénybe, illetve a jogi szakvéleményezés érvényesítését teljességgel mellőzi.
Döntései nem a fellebbezési indokok cáfolatán alapulnak, hanem puszta – szavazattöbbséggel alátámasztott – tekintélyelvű kinyilatkoztatások. Az elmondottaknak megfelelően az EVB:
1. A Mikló Ferenc bihari esperesjelöltnek a román titkosszolgálattal való együttműködését igazoló P 4901/07/15.05.2008, valamint p 4901/07/05.02.2008 számú CNSAS-dokumentumokat teljességgel figyelmen kívül hagyja; másfelől a nevezettre vonatkozó EÁB-határozatot nem igényli (lásd az EVB 2/ és 3/2010. számú határozatát).
2. A Berke Sándor egyházmegyei missziói előadó-jelölt – egykori – kollaboráns voltát tartalmazó P 3457/08/02.12.2008. számú hivatalos CNSAS-iratot hasonlóképpen figyelmen kívül hagyja, azt állítván, hogy „A jelenlegi szabályozások szerint (?!) nincs bizonyíték arra, hogy – nevezett – együttműködött-e a volt titkosrendőrséggel”. Itt úgyszintén hiányzik az EÁB elbírálása (lásd EVB 3/2010. számú határozatát).
3. Úgyszintén felmenti Nagy Sándor nagykárolyi esperesjelöltet, akiről nem csupán a CNSAS DJ/2790/05.10,2009. számú bizonylata (lásd mellékelve: Adeverinţă) ismeri el, hogy mindösszesen 48 (azaz negyvennyolc) informátori jelentés fűződik nevéhez, hanem ráadásul az EÁB és az Egyházkerületi Igazgatótanács is megállapítja róla, hogy „szervezett és titkos formában, aktívan együttműködött a kommunista titkosszolgálattal, annak ügynöke/ informátora volt” (lásd az EÁB 26/210. határozatát). Mindezek ellenére, az EVB azzal indokolja felmentését, hogy az EÁB „terhelő bizonyítékok hiányában (?!) nem vonja meg választhatósági és választói jogát” (lásd az EVB 6/2010. számú határozatát).
4. Szilágyi Péter egyházmegyei presbiteri főjegyzőjelölt esetében az EVB szintén a saját Anyaszentegyházunk írott – és erkölcsi – törvényeit veszi semmibe, amikor is nevezett 2007-ben történt „minden egyházkerületi – és zsinati – tisztségéről” való „önkényes és elfogadhatatlan” lemondását (lásd az Igazgatótanács 684/2007. és a PH 416/2007. számú iratait) figyelmen kívül hagyva, gyermeteg módon azzal menti őt, hogy „nem a presbiteri tisztségéről mondott le” [sic!] (lásd az EVB 3/2010. számú határozatát).
5. Seres Dénes zilahi jogtanácsosjelölt esetében minden bizonnyal az – RMDSZ-es – politikumé volt a döntő szó. Ezt az embert annakidején éppen az egyházmegyei jogtanácsosi tisztségétől fosztották meg hűtlen szolgálata miatt – attól a tisztségétől, melyre most újrajelölik. Közismert továbbá a feleségével, Seres Magdolnával közösen folytatott, áldatlan – hatalmi – harca a Zilahi Református Wesselényi Kollégium ellenében, és ezzel együtt – világi peres eljárásai Bogdán Zsolt mostani esperessel, valamint Püsök Csaba és Oláh Mihály lelkipásztorokkal szemben. Az EVB szerint – mindezek ellenére – „a vád nem felel meg teljesen a valóságnak, inkább személyi konfliktusok állnak a háttérben” (lásd az EVB 5/2010. számú határozatát).
6. Visky István, Kondor Endre és Fazakas Ferenc bihari lelkipásztorok, valamint Mike Pál érmelléki esperesjelölt esetére nézve a VSZ valóban nem tartalmaz kizáró jellegű rendelkezést – viszont határozott értelemben nem találja ajánlatosnak a CE-s „szektás irányhoz” tartozó lelkészek jelölését. Így hát az ő jelölésük lelkiismereti kérdésnek minősül – és legfeljebb a választók lelkiismerete tiltakozhat az ellen, hogy – belülről bomlasztó – „szektás” elemeket állítsanak felelős egyházi tisztségekbe.
Érdekes viszont elgondolkodni azon, hogy az EVB tisztelt tagjainak „lelkiismerete” miért fordul szembe a Választási Szabályzatot elfogadó közgyűlési atyák lelkiismeretével… (lásd az EVB 3. és 4/2010. számú határozatait). Mindent egybevetve, mérlegelve és megfontolva, a következőket állapíthatjuk meg és mondhatjuk ki:
A volt nacionál-kommunista rezsim, illetve a Ceauşescu-féle diktatúra hírhedt és félelmetes erőszakszervezete volt a Szekuritáté. A kommunizmus által elkövetett gonosztettek elleni harc magába foglalja a volt román titkosszolgálat elleni küzdelmet. Volt kollaboránsok és ügynökök nem méltók arra, hogy egyházi tisztséget töltsenek be. Akik reájuk adják szavazatukat, azok akaratlanul is cinkosaikká válnak.
1989-ben Temesváron kezdődött el a Ceauşescu-diktatúra bukása. Akik fegyvertelenül szembeszálltak az istentelen parancsuralmi rendszerrel – az ő áldozatuk, Temesvár szelleme kötelez bennünket: királyhágómellékieket!
„Tudatában voltak-e a jelöltlistákat állítók, hogy minek vetették meg a melegágyát, amikor pártkatonákat jelöltek a tisztségekre?” – teszi fel a kérdést Pártegyház című írásában Gábor Ferenc köröstárkányi Testvérünk (lásd Reggeli Újság 2010. július 27.). Tudatában vannak-e tettüknek azok a CE-s bűnpártolók, akik Visky Istvánnal az élen „elfogadhatatlannak, értelmetlennek és megbotránkoztatónak” minősítik az egyházi átvilágítást (lásd erdon.ro, 2010. március 9.), és „imádságos szentségükkel” azonképpen igyekeznek legitimálni a volt ügynököket vagy a jelenlegi pártkatonákat, miként – mutatis mutandis – tette ezt az SZDSZ, majd utóbb az elkorcsosult MDF az utódkommunista MSZP-vel?!
Nem szabad felednünk: az ateista kommunizmus az Anyaszentegyház létére tört; azon problémáink legtöbbje, melyekkel húsz év óta viaskodunk: közvetve vagy közvetlenül a diktatúra átkos öröksége. Azért: „ne legyen közösségünk a sötétség gyümölcstelen cselekedeteivel”! – int bennünket az Apostol (Ef 5,11).
Illesse őszinte elismerés azokat a fellebbezőket, akik a sötétség erői ellenében védik az Egyház becsületét!
Az Egyházkerületi Közgyűlés sem mehet el szótlanul a történtek mellett – és egyházkerületi különbizottságot kell megbíznia az EVB működésének és döntéseinek a felülvizsgálatával.
Az egyházmegyei választógyűléseken az óriási – lelkiismereti és erkölcsi – felelősség, hogy 2010. augusztus 27-i üléseiken saját szavazataikkal bírálják felül a szakmai és erkölcsi mélypontra süllyedt EVB munkáját és határozatait!
Tőkés László. Erdély.ma

Az EMI-tábor és a hisztéria
Minden EMI-tábor környékén fellángol a „harc”: az ellenzők és a támogatók előveszik jól kipróbált érveiket, azokat sorolják. A másik fél érvei közül mindig csak arra reagálnak, amelyiket szempontjuk szerint könnyen meg tudnak cáfolni. Így egyrészt nem alakul ki párbeszéd a felek között.
Ez nem is lenne probléma, mert a pró és kontra érvrendszerek egymáshoz „idomítása” ebben az esetben lehetetlen, és nem is szolgálna semmilyen célt. Az EMI-tábort mint jelenséget kellene megvizsgálni, miért vonz ennyi embert, ennyi fiatalt. Mert nagy divat médiánkban megrettenni a szélsőjobbtól, hogy betör Erdélybe és miféle károkat okoz. De szerintem még publicisztika szintjén sem elég importálni a magyarországi érvrendszereket, mert itt erről van szó. Azokat – akárcsak az ottani politikai és egyéb törésvonalakat – nem lehet és nem is szabad a hazai magyar közösségekre alkalmazni. Inkább arról kellene beszélni, miért nincs a fiataloknak szervezett lehetőségük megélni magyarságukat, hallani nemcsak a mítoszokat (amiket bő kézzel osztanak az EMI-táborban szereplő sámánok), hanem a tényeket is. Miért nincs lehetőség (vagy nagyon ritka és esetleges) közösségileg kinyilvánítani azt, hogy magyarok vagyunk, ahol meg lehet ezt élni fiatalnak és felnőttnek egyaránt? Mert erre szükség van.
Visszaemlékszem, egyetemistaként Kolozsváron többször is előfordult, hogy elénekeltük a Himnuszt nyilvános helyen, nem rendezvényeken, hanem csak a dac, az érzés túltengése folytán. És a társaságban nem voltak „szélsőjobbosok”, sőt többségben voltak azok, akik elutasították a „magyarkodást”. És mégis fújták a Himnuszt rendületlenül, kockáztatva a bírságot és a zaklatást, mert az volt magyarságérzetünk egyetlen lehetséges kinyilvánítása (legalábbis így tűnt akkor). Miután hosszú ideig el kellett fojtani ezt a monostori meg egyéb lakónegyedek román tengerében, az érzés megállíthatatlanul feltört mindannyiunkban. Ezzel az érzéssel és megélésének problémájával nem kívánt senki foglalkozni, ennek az energiának a felhasználása nem érdekelt senkit.
Így lehetséges az is például, hogy a fiatalok történelemismerete enyhén szólva is hiányos. (Lapunk körkérdése nemrég kiderítette, hogy a tanulók nagy hányada azt sem tudja, mi a sokat emlegetett Trianon.) Ezért sokan magukat a fiatalokat hibáztatják – ez a legkönnyebb álláspont, de teljesen hamis. Ezeknek a gyerekeknek nagyon kevés esélyük van szabadon megélni magyarságukat, megtanulni ennek értelmét és jelentését. Ugyanakkor legtöbbjükben él az igény, és paradox módon, annak ellenére, hogy a megélésre nem ad alternatívát, de társadalmunk is táplálja ezt az igényt. És a szabadjára engedésnek ilyen vadhajtásai nőnek, mint a mi kolozsvári énekléseink, az EMI-tábor vagy a szélsőjobb szájhős attitűdje. Hiszen nem lehet végtelenül elfojtás alatt tartani az érzelmeket, azok feltörnek visszafojthatatlanul, de akkor már nagyon nehéz értelmesen felhasználni energiájukat.
Így az EMI-tábor elítélése nem a járható út, attól nem fog senki eltántorodni tőle. (Más kérdés, hogy az elítélőknek megvan saját bevett ideológiájuk, nem megérteni akarják a jelenséget, hanem csak egy jó alkalom, hogy szólamaikat még egyszer elfújhassák.) Meg kell érteni társadalmunk, berendezkedésünk hibáit, és ezek javításán kell dolgozni. Mert jó, hogy a nemzeti érzés ilyen energiákat szabadít fel, rossz, hogy ezek a szelek nem azokat a vitorlákat duzzasztják, amelyeket egy egészséges társadalomban kellene.
Isán István Csongor
Hargita Népe (Csíkszereda)

Vona: a nemzet érdekeinek védelme a célunk
Magyarországi politikusok az EMI-táborban
Pótszékeket kellett bevinni a zsúfolásig megtelt előadói sátorba szombaton délben, amikor is Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke tartott előadást a gyergyószentmiklósi EMI-táborban. A pártelnök ezúttal is a Jobbikra jellemző közvetlen politikai stílust alkalmazta: mindenkit meghallgatott, minden kérdést megválaszolt, mindenkivel szóba állt nem csak az előadást, hanem az azt követő sajtótájékoztatók és a tábori körséták során is. A jelenlévők lépten-nyomon megállították, elbeszélgettek vele és közös fotózásokra kérték a mindenkivel közvetlen pártelnököt.
Bagoly Zsolt, az EMI tiszteletbeli elnöke elsőként a tavalyi magyarországi parlamenti választásokról kérdezte a pártelnököt. Vona Gábor elmondta: hatalmas eredménynek tartja, hogy a Jobbik bejutott a parlamentbe, a kampányra szép időszakként gondol vissza, hiszen a hazai és nemzetközi sajtó negatív hozzáállása ellenére is 850 ezer voksot kaptak, ami azt jelzi: van még tiszta élniakarás a csonkaországban. Ugyanakkor az is elhangzott, hogy a kétharmados többséget elért FIDESZ gyakorlatilag a Jobbik programját valósítja meg, learatva érte a babérokat. Ezt azonban a pártelnök pozitívumként értékeli, hiszen hosszú távon ez a folyamat az ő malmukra hajtja a vizet. – A FIDESZ most társadalmi folyamatokat indít el, ennek a következményeit azonban már nem fogja tudni követni, mert néhány év múlva a magyar ifjúság az asztalra fog csapni – hívta fel a figyelmet Vona, aki szerint a fiatalokban nagy igény mutatkozik az újra, és követelik a maguk helyét a magyar politikai életben. A pártelnök többször hangsúlyozta: a Jobbiknak nem a hatalom megszerzése, hanem a magyar nemzet érdekeinek védelme és képviselete a célja. – Támogatjuk a FIDESZ-t abban, ami a nemzet érdeke. Ha pedig nem tudunk úgy kormányra kerülni, hogy megtartsuk a nemzet érdekeit, akkor nem kerülünk kormányra – összegezte a pártelnök.
A beszélgetés során több ízben szóba került a Magyar Gárda, amelynek kapcsán Vona elmondta: a Jobbikon kívül senki sem védte, csak taposta őket. – Félkatonai szervezetnek nevezik őket, holott semmilyen fegyverük nincs a hazaszeretetükön kívül – mondta a pártelnök, aki szerint a FIDESZ is a Gárdának köszönheti a kétharmados parlamenti többségét: – Ők állították meg Gyurcsányt és a kormányát. Milyen nemzet az, amely börtönbe küldi saját hőseit? – tette fel a kérdést Vona, aki szerint a Gárda cigányfalvakat mentett az árvíz idején, önzetlenül segítenek, ahol tudnak, és önerőből tartják fenn magukat. – Ha Orbán Viktor segítené a Gárdát, akkor az övé lenne. Ő azonban tárgyalni sem hajlandó erről a kérdésről – mondta a pártelnök. További tervei között Vona Gábor a gazdasági revízió és Székelyföld területi autonómiája mellett a magyar nyelv védelmét említette: – Nemzetközi védelem alá kellene helyezni, akár a világörökség részévé is tenni anyanyelvünket, nehogy a szlovák nyelvtörvény példája körbejárjon — figyelmeztetett, érintve ugyanakkor a súlyos demográfiai helyzetet. Véleménye szerint a Kárpát-medencei magyarságnak meg kell találnia nemzetközi helyét, és nem behódolni a nagyhatalmaknak, hanem egyfajta híd-szerepet töltve be a Nyugat és a Kelet között, mint a legnyugatabbra szakadt keleti nép. Arra is figyelmeztetett: ne higgyük el a turáni átkot, amelyet megpróbálnak belemagyarázni a magyarságba.
Elhangzott: a jövőben a Jobbiknak szándékában áll kiépíteni szervezeti kapcsolatrendszerét, jelenleg pedig Erdély-szerte Jobbik Baráti Körök alakulnak, ha pedig lehetőség nyílik rá, akár alapszervezeteket is létrehozhatnak, egységes Kárpát-medencei magyar párttá válva. A kérdések, hozzászólások során szóba került a média hozzáállása a Jobbikhoz. Ennek kapcsán Vona elmondta: leginkább saját kiadványaikban és az internetes lehetőségekben hisznek, ugyanakkor az utcai politizálás híveként nagyon fontosnak tartják az emberekkel való személyes kapcsolatot. A táborozók felvetették a nemzeti zene hiányát a magyarországi rádiókban, erre reagálva a pártelnök elmondta, hogy az elmúlt év lemezeladási listáját a Hungarica zenekar vezette, a kiadók pedig nem értik ennek okát. – Hatvan éven át nyúzták a fiatalságot, elvették tőlük a magyarságukat. Most vissza akarják kapni az identitásukat, ennek pedig egyik legjobb eszköze a zene – magyarázta a jelenséget Vona Gábor. Előadása végén elhangzott: a FIDESZ alkotmányozásra készül, a Jobbik pedig mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy ismét létrejöjjön a Szent Korona Magyarországa.
Szórványmentés több szinten
Érdekes kérdést fogalmazott meg a délután folyamán a Szórvány-sátorban Benkei Ildikó újságíró, a Magyar Rádió munkatársa, aki immár öt éve szervezi a vasárnapi iskolákat a szórványban élő gyermekek számára: szabad-e gátolni az asszimilációt, és segíteni az embereknek megtartani a magyarságukat? Az előadó annak kapcsán dilemmázott ezen a problémán, mivel anyaországiként rendszeresen segíti, támogatja elsősorban a partiumi falvak magyar gyermekeit, hétvégi programokat, nyári táborokat szervezve számukra, összesen mintegy ötven pedagógus közreműködésével. A munkát a helyi lelkészekkel szorosan együttműködve végzik, sok esetben a helybeli pedagógusok is bekapcsolódnak, és ötleteket lesnek el a határon túli kollégáktól. A misszió tanszereket, könyveket is gyújt és továbbít, s igyekszik minden szinten segíteni. Benkei Ildikó elmondta: az egyik, általuk látogatott falu lakói olyan bátorságot merítettek a jelenlétükből, hogy ki tudták harcolni maguknak a magyar iskolát. A vasárnapi iskola elsősorban olyan településeken működik, ahol nincs magyar oktatás, de szívesen elmennek bárhová, ahol igénylik a munkájukat. A Partium mellett jártak már Felvidéken és Délvidéken, de kaptak már meghívást Csehországba, és a Dél-Amerikában élő magyarság is kérte őket, hogy szervezzenek számukra hagyományőrző tábort, hadd ismerkedjenek meg a gyökereikkel.
Csak az anyanyelvén lehet az ember igazán naggyá és boldoggá – szögezte le Benkei Ildikó, ezzel mintegy meg is adva a választ saját kérdésére. Ezt a véleményt igazolta az előző előadás is, amelynek során Bakó Zsuzsa, a vicei Bástya Egyesület kuratóriumi tagja mutatta be a szórványkollégiumot. A Beszterce-Naszód megyei magyar falucska intézménye nem pusztán a környék falvainak magyar gyermekeit fogadja be, ingyenes anyanyelvű oktatást biztosítva számukra, de immár negyedik éve a moldvai csángó gyermekek taníttatását is vállalja. Ezzel nem pusztán a falu iskoláját menti meg a bezárástól, de biztosítja azt is, hogy ezek a nagyrészt elrománosodott gyermekek megtanuljanak magyarul, megismerkedjenek kultúrájuk kincseivel. Az előadó elmondta: a náluk végzett fiatalok mind magyarul tanulnak tovább, és jó eséllyel meg is őrzik identitásukat. A jelentkezők száma évről évre növekszik, a közeljövőben újabb ingatlant kell venniük, hogy mindenkit befogadhassanak. – Ha egy településen megszűnik az iskola, ott gyakorlatilag meghalt a magyarság, mondta Bakó Zsuzsa, példaként említve több olyan települést is, ahol előbb összevonták az osztályokat, majd be is zárták az intézményt.
A magyar autonómiatörekvések segítése nemzetpolitikai óhaj, de erről csak akkor lehet majd szó, amikor az adott határon túli magyar közösségek vezetői jónak látják – mondta vasárnap az erdélyi Gyergyószentmiklóson tartott EMI-táborban Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke.
„Addig, ameddig az erdélyi magyar közösség nem képes a saját vezetőit rákényszeríteni arra, hogy ne csak a 4 évenkénti választási periódusokban, kampányokban tűzzék zászlójukra az autonómiát, hanem a két választás közötti négy esztendőben folyamatosan, mindennap próbáljanak valami eredményt elérni, addig a magyar kormány nem nagyon tud helyettük sokat tenni” – jelentette ki. A Fidesz – tette hozzá – nem tudja az erdélyi magyarok véleményét úgy képviselni bármely külhoni fórumon, hogy annak a hitelét ne rontaná le az, ha az RMDSZ nem zárkózik fel mögé, „illetve még pontosabban: nem előz meg bennünket egy lépéssel, hiszen mégis csak az ő véleménye számít, bármely fórumról beszélünk”. A magyar állampolgárság megszerzése kapcsán elmondta, hogy a rövidesen érvénybe lépő törvény célja akadálymentessé és diszkriminációmentessé tenni a folyamatot, ami csak a határon kívüliek egyéni kérelmei alapján kezdődhet el. (MTI)
SÁNDOR BOGLÁRKA ÁGNES. Szabadság (Kolozsvár)

Intelem a hazafiságra
Mivel minden nép saját törvényei szerint él, ezért mi is, Isten akaratából országunkat igazgatván… törvényhozó elmélkedéssel meghatároztuk népünk számára, miképpen éljen tisztességes és békés életet…” – áll az Intelmekben, amelyet Szent István királyunk fiához, Imre herceghez címzett szent hagyatékában.
Benne van politikai programja, az európai beilleszkedés és keresztény társadalmi életformaváltás szándéka. Benne van a nemzeti elv éppúgy, mint a nemzetek felettiség, a nemzeti hagyományok megőrzése és a politikai önállóság. A II. Szilveszter pápától kapott apostoli királyavató Szent Korona pedig erősítette függetlenségét a Német-római Birodalommal és Csehországgal szemben. Ugyanakkor a legendaíró valós történeti hagyományt rögzített, miszerint országa felajánlása a Szűzanyának egy sajátosan magyar államelméletnek – a Regnum Marianumnak – az alapját vetette meg. E mögött az a mélységes meggyőződés és hivatástudat állt, hogy a király Isten felkentje, hogy népe földi és örök jólétét szolgálja, elősegítse. Szent István rájött, hogy királyságát Krisztus királysága megnemesíti, sőt a Megváltó ad igazi támpontot ehhez a szolgálathoz. Nem féltette népe ősi történelmét és kultúráját a kereszténységtől, nem krisztustalanított, ősmagyar hitet akart konzerválni, hanem ellenkezőleg, megérezte, hogy Krisztus felemel minden nemzetet, – a magyart is, – anélkül hogy bármelyikük elveszítené saját értékét. A kereszténység inkább erőssé, teljessé teszi a népeket és örök célt ad nekik. Ezt történelmünk mindvégig igazolta. Szent István is Krisztusban találta meg a „hiteles nemzeti felemelkedés forrását.” (Székely János pk.) Ezért építette népe jövőjét erre a sziklára.
Ma már alig van Európában király, nemhogy keresztény király. A demokratikus berendezkedésű köztársaságokban a hatalom jól elkülöníthető ágai garantálják a törékeny egyensúlyt, hogy a nép képviselete, az állampolgári jogok ne szenvedjenek csorbát, és az állam is betölthesse meghatározott szerepét. A parlamentáris rendszerekben a pártokba tömörült választók lipinkáznak egymással a hatalomért, és maga a politika kifejezés is erre az értelemre szűkült le. Ha valaki tenni akar a népéért, hazájáért, föltétlen valamilyen párt színeiben kell ügyeskednie az országgyűlésben, hogy egy gondolat, egy javaslat, egy ötlet, egy újító, a köz javát célzó megoldás, egy közös érdek törvényerőre jusson.
Akkor mit tehetünk, ha jó hazafiak akarunk lenni? Négyévenként szavazzunk, aztán kuss? Ne szóljunk bele a hozzáértők dolgába? Hisz állítólag a politika is szakma, mint az asztalosság vagy a cipészet… Menjünk utcára, gyűjtsünk aláírást, ha valamivel nem vagyunk elégedettek? Alapítsunk szélsőjobb, balközép, nemzeti, liberális vagy a többségnek mindenáron megfelelni akaró pártot? Vetítsük ki elvárásainkat olyanokba, akik hallani sem akarnak arról, hogy élünkre álljanak? Nem kell király, mégis kell király?
A legfontosabb majdnem kimaradt. Szent István népe karizmatikus vezetője volt. Aki az eget is összekötötte a földdel. Karizmájának titka, ez az égi összeköttetés. A spirituális kapocs a karizmák ajándékozójával, a Mindenható Istennel, akit Jézus Krisztusban felismert. Vajon hány szentéletű politikusunk van? Mert, ha azok lennének, nem akarnák leváltani a népet… Vajon Szent István népe, együtt és személyenként is ugyanazt a jövőt akarja-e, mint amit a szent király fiának felvázolt az intelmekben? Vajon az evangélium alaptörvényétől elszabadult hazafiság, a másokra ellenfélként, sőt legyőzendő ellenségként tekintő, nemzetieskedő, erőfitogtató magyarkodás mennyire tükrözi Isten akaratát? Csak mi akarjuk, hogy mindenáron fenn- és megmaradjunk, vagy ezt Isten, szívünkbe írt törvényeinek megtartásával képzeljük el? Mert, ha hitben, erkölcsben, életfelfogásban nem újul meg Erdély és Magyarország népe, akkor lehetnek választások, lehet önrendelkezés, lehet jobbik vagy rosszabbik gárda az oldalunkon,- Szent Királyunknak nem lesz, akikért „mennyei érdekérvényesítő képességét” latba vetnie, magyarán közbenjárnia. Augusztus 20-a, minden magyarok ünnepe, a kenyér-áldás ünnepe ugyanis ezt jelzi. Van nekünk égi párfogónk. A Magyarak Nagyasszonya és Szent István ma is nyomon követi a székelyek ébredését, élni- és tenni akarását. Az anyanemzet feltámadása a sok csendes imának is köszönhető…A szent magyarok égi családja drukkol értünk, és kijárja számunkra az égi áldást. Ehhez viszont kellünk mi is.
Akár oly módon, hogy kitöröljük szívünkből a gyűlöletet, megszüntetjük lelkünkben az ellenségképet, nem hamis hazafisággal, és türelmetlen csörtetéssel hergelünk másokat magunk ellen, hanem tudással és a szeretet intelligenciájával söpörjük félre a gáncsoskodást és a rosszindulatot. Megélve a hitet és otthonnak tekintve egyházunkat, ahová egy nagycsaládként tartozunk, megbecsülve őseink hitét – hagyományát – földjét – szabadságszeretetét és áldozatos munkáját, szentnek tartva mindazt, ami Szent Istvánnak is szent volt: család-haza-egyház. Amikor -vezetőinkkel az élen- hallgattunk jól működő lelkiismeretünkre, és az evangéliumhoz szabjuk tetteinket, nem pedig a Bibliát vagy az egyházat akarjuk szennyezett, önző énünkhöz idomítani… Amikor a bizalom erős szálaival fogódzunk egymásba a másikban fellelhető jóakaratra alapozva :- nos akkor „Mária országa”, a magyar haza nemcsak a magasban valósulhat meg…
Sebestyén Péter
Központ. Erdély.ma

Újra Kolozsvár lett Cluj
Ünnepélyesen megnyitották az idén első ízben szervezett Kolozsvári Magyar Napokat
„A kolozsvári Mátyás-szobor találkozási hely. Találkozási helye a kolozsváriaknak, de találkozási helynek kell lennie bővebb értelemben is” – mondta tegnap este a sétatéri színházban Markó Béla szövetségi elnök a Kolozsvári Magyar Napok első kiadásának ünnepélyes megnyitóján.
„Kolozsvár centrum, és ha az erdélyi magyarságnak valamilyen szimbólumot kellene választanom, akkor mindenképpen a Mátyás-szobrot választanám. Mert a Mátyás-szobor találkozási hely. Találkozási helye a kolozsváriaknak, de találkozási helynek kell lennie bővebb értelemben is” – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök tegnap este a Kolozsvári Magyar Napok első kiadásának ünnepélyes megnyitóján.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a kolozsvári RMDSZ által szervezett rendezvénysorozatot az RMDSZ vezetője mellett Tőkés László, az EMNT elnöke, házigazdaként Sorin Apostu polgármester, illetve Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár indította útjára a sétatéri színházban tartott gálán.
Markó szerint a kincses városban legalább két város van. „Kolozsvár és Cluj, de talán Klausenburg, amelyben a magyarok és románok együtt élnek. De vajon együtt élnek-e, vagy csak egymás mellett? Meg kell értenünk mindnyájunknak, hogy az összefogásban csak gyarapodunk” – zárta ünnepi beszédét a szövetségi elnök.
Elsőként Gergely Balázs főszervező köszöntötte a szép számmal összegyűlt közönséget. „Ez a rendezvénysorozat a közös nyelv, a közös hagyomány és a közös szórakozás jegyében jött létre, kiemelendő a közös szócska, amely rendkívüli fontossággal bír számunkra. A Kolozsvári Magyar Napok a találkozás alkalma az itt élők, a távolból hazatérők és az idegenből érkezők számára” – mondta az EMNT középrégiós elnöke.
Az RMDSZ részéről László Attila alpolgármester mondott ünnepi beszédet. Hangsúlyozta, a rendezvény az összefogás jegyében jött létre. „Ezennel a város születésnapját is ünnepeljük” – jelentette ki.
A Kolozsvári Magyar Napok tulajdonképpen már a hivatalos megnyitó előtt, Bálint Tibor író egykori otthonában, harangavatással kezdődtek el. Kötő József színháztörténész, RMDSZ-es képviselő az író munkásságát és személyiségét méltatta. „Ha szenteket nem is, de sánta angyalokat tudott teremteni” – mondta el a színháztörténész.
A kulturális programok sorában kettős ünnepség előzte meg a Kolozsvári Magyar Napok hivatalos megnyitóját: kiállítás megnyitójának és könyvbemutatónak adott otthont a Györkös-Mányi emlékház. A Majális utcai emlékházban Dáné Tibor Kálmán, az EMKE elnöke töltötte be a házigazda szerepét.
A festőművész és zenetanár Györkös-Mányi Albert munkássága előtt tisztelgő intézményben a művész életének jó értelemben vett kettőssége tükröződik: „A képek ölelésébe kerül a zene” – utalt Dáné a kiállítóterem falán függő, zongorára néző festmények „kompozíciójára”. A jelentős átalakításon átesett emlékház „újranyitásán” Kántor Lajos méltatta a művész munkásságát, és megnyitotta a festő egyes képeit bemutató kiállítást.
Délután a Házsongárdban egy háromszéki küldöttség megkoszorúzta a székelyföldi régió jeles szülötteinek sírját. „Köszönjük Háromszék nevében a kolozsváriak meghívását, azt, hogy a sepsiszentgyörgyi önkormányzat és Kovászna megye tanácsának nevében itt, a Házsongárdi temetőben is megemlékezhetünk székely nagyjainkról” – nyitotta meg a koszorúzási ünnepséget Tamás Sándor.
A Kovászna Megyei Tanács elnöke elmondta, igaz, hogy Háromszék adta ezeket a kimagasló személyiségeket a kincses városnak, de ebben a városban lettek igazán naggyá. „Ennek szellemében gondoljuk úgy, hogy kegyeletünket méltóképpen róhatjuk le előttük, amennyiben segítünk a város vezetőségének abban, hogy minél sikeresebben szervezhessék meg idén is és a továbbiakban is a Kolozsvári Magyar Napokat” – mondta Tamás Sándor.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a temetői megemlékezésen elmondta, jövő évtől a Kovászna Megyei Tanács programot indít, amelynek keretében segítenek a Házsongárdi temető síremlékeinek helyreállításában, valamint a Kolozsvári Erdélyi Múzeum-Egyesület anyagi támogatására is ígéretet tett.
A mai nap programkínálata a kincses város újabb nevezetességeit helyezi reflektorfénybe, az érdeklődőknek lehetősége nyílik könyvtárlátogatásra, városvetélkedésre, lesz humoróra, és a Farkas utcában megnyitják a kézműves vásárt is.
Baló Levente, Sipos M. Zoltán. Szabadság (Kolozsvár)

Befalazott áldozatokat keresnek
Különös vizsgálat indult a Szekuritáté egykori kolozsvári székházában, a mai Gyermekpalotában, tegnap délelőtt tíz órakor: a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Központ (CICCR) nevű civil szervezet kezdeményezésére elkezdtek feltörni egy falszakaszt az épület alagsorában, tizenhárom olyan személy holttestét keresve, akiket a múlt rendszerben a helyszínen kivégeztek, majd feltételezhetően befalaztak.
Az áldozatok a kommunista rezsim ellenállói voltak, akik szabadcsapatokba verődtek, és az Erdélyi Érchegységben bolyongva kerestek menedéket. A Szekuritáté 1949 februárjában, márciusában és májusában valamennyiüket letartóztatta. A katonai bíróság tizenöt évtől életfogytiglanig tartó ítéleteket hozott ellenük. A kolozsvári bíróság fegyházába szállított tizenhárom elítéltet 1950 áprilisában a Szekuritáté saját székházába kérette. Itt Mihai Patriciu igazgató parancsára kivégezték, majd a feltételezések szerint befalazták őket az alagsor egyik helyiségébe.
Két hete felfedeztük az ellenállók egyik menedékhelyét az Öreghavason, ahol a Szekuritáté embereivel dúló harc nyomán tizenegyen estek foglyul. Közülük öten lelték végzetüket a kolozsvári székházban – magyarázta Marius Oprea, az CICCR koordinátora. Az archív adatok egyértelműen tanúsítják, hogy 1950. április 2-án és 5-én a Szekuritáté székházába 13 fogoly érkezett, akik nem élték túl a vizsgálatot, holttesteik pedig eltűntek – folytatta.
Kutatásunkat a Volt Politikai Elítéltek Egyesületének megkeresése nyomán kezdtük el – válaszolt kérdésünkre Gheorghe Petrov, az Erdélyi Történeti Múzeum régészeti szakembere, aki az CICCR önkéntes munkatársaként dolgozik. A tizenhárom elítélt holttestének befalazásának lehetőségét egykori foglyok visszaemlékezései, és többnyire közvetett tanúvallomások támasztják alá. Mindemellett az épület alaprajzából ítélve, az alagsor gyanúsan vastag falszakasza mögött további térrész rejtőzhet – folytatta a régész.
A tegnapi kutatások eredményei némiképpen alátámasztják a feltételezést: a több oldali fúrás nyomán egy körülbelül tíz méter hosszú és három méter széles betonkeret került elő, amelynek belseje földdel telített. – A betonlapok és a földréteg között üreget találtunk, ami arra utalhat, hogy egy térrészt megtöltöttek földdel, majd betonnal kiöntöttek. Egy-két napon belül kiderül, hogy találunk-e emberi maradványokat – jelentette be Marius Oprea a délutáni sajtótájékoztatón.
A katonai ügyészség hatáskörébe tartozó ügyben hivatalból vizsgálat indult. – A hatóságoknak kötelességük az eltűntek holttesteit felkutatni, és a tetteseket azonosítani – hangsúlyozta Oprea, hozzáfűzve: noha Románia hivatalosan elítéli a rezsim bűneit, mindeddig nem történt meg az egykori államapparátus képviselőinek felelősségrevonása, akiknek kezéhez embertelen kínzások és gyilkosságok tapadnak.
ZAY ÉVA. Szabadság (Kolozsvár)

Partizánhamvakat keresnek Kolozsváron
Tizenhárom, a román kommunista hatóságok által hatvan évvel ezelőtt kivégzett politikai fogoly holtteste után kutat Kolozsváron a Marius Oprea történész vezette, a kommunizmus rémtetteit kivizsgáló civil szervezet. Egykori feljegyzések, volt politikai foglyok vallomása szerint a kommunistaellenes Dabija-csoport tagjait a jelenleg gyermekpalotának otthont adó, évtizedekkel ezelőtt a Szekuritáté kínzóközpontjaként működtetett kincses városi épület alagsorában falazták be. Szakértők szerint a vörös uralom idején tízezer ellenállót gyilkolt meg a Szekuritáté bírósági tárgyalás mellőzésével Romániában.
Újabb múltfeltáró akcióba fogott a romániai kommunizmus rémtetteit kivizsgáló bukaresti központ, amely szakértőinek eddig a vörös diktatúra idején kivégzett tizenkilenc áldozat földi maradványait sikerült feltárniuk.
Marius Oprea történész vezette kutatócsoport tegnap a kolozsvári gyermekpalota épületének alagsorában fogott hozzá egy olyan, évtizedekkel ezelőtt börtöncellaként használt helyiség feltárásához, amelybe feltételezések szerint tizenhárom kivégzett ellenálló holttestét falazták be a kommunista uralom pribékjei. A jelenleg gyermekprogramok szervezésével foglalkozó intézménynek otthont adó, Majális úti épületben működött a múlt század ötvenes éveiben a román kommunista államhatalom titkosszolgálata, a Szekuritáté.
Eddig feltárt dokumentumok, valamint egykori politikai foglyok és a hozzátartozók visszaemlékezése szerint a kolozsvári törvényszék fogdájából 1950 áprilisában ide szállítottak tizenhárom ellenállót, akik az Erdélyi-Szigethegységben Gheorghe Gheorghiu-Dej miniszterelnök, a Román Kommunista Párt első titkára vezette elnyomó hatalom ellen szervezkedtek, s akiket tizenöttől huszonöt évig terjedő börtönbüntetésre ítéltek, a hónap első napjaiban azonban nyomuk veszett. Marius Oprea a Krónikának elmondta: feltételezésük szerint a Szekuritáté emberei április 2-án és 5-én a titkosszolgálat alagsori celláiban kivégezték a 12 férfiból és egy nőből álló úgynevezett Dabija-csoport tagjait, majd a holttesteket befalazták egy kocka alakú, tíz méter hosszú és három méter széles cellába.
Az eddigi feltárás során megtalálták az egykori fogda betonnal leöntött téglafalát, mögötte pedig egy földdel feltöltött üreget, a csontvázak felkutatása azonban két-három napig is eltarthat. A történész közölte, eddigi tevékenysége során az általa vezetett szervezet 19, a kommunizmus idején kivégzett ellenálló földi maradványait sikerült megtalálnia – elsősorban az áldozatok utódainak kérésére –, a rendelkezésére álló adatok szerint azonban úgy véli, hogy a tízezret is meghaladja a Szekuritáté által bírósági tárgyalás nélkül kivégzett áldozatok száma. „Rendkívül örvendtem, amikor Traian Băsescu államfő 2006-ban a parlament plénuma előtt elítélte a román kommunizmus rémtetteit, csalódással tölt el viszont, hogy a román hatóságok egyetlen, a volt politikai foglyok kínzásában, likvidálásában vétkes szekust sem vontak felelősségre.
Márpedig egy ideológiát nem citálhatunk bíróság elé, csakis azokat, akik kiszolgálták azt, és részt vettek a rémuralom fenntartásában” – állapította meg a bukaresti történész, aki nem tartja kizártnak, hogy a hatvan évvel ezelőtti kivégzés elkövetői közül néhányan ma is életben vannak, így felelősségre vonhatók. Marius Oprea egyébként ez év februárjáig irányította a romániai kommunizmus rémtetteit vizsgáló, még a Tăriceanu-kormány idején alapított állami intézetet, a tavaly decemberi államfőválasztás után azonban a Boc-kormányra (Traian Băsescu az általa irányított szakértői csoport jelentése alapján ítélte el a kommunizmust) bízta az intézet vezetését, Opreát pedig több munkatársával együtt létszámleépítésre hivatkozva elbocsátották. Azóta a történész hasonló néven hozott létre civil szervezetet, és történészekből, régészekből álló maroknyi csapattal folytatja a kommunista titkosszolgálat által kivégzett áldozatok hamvainak felkutatását.
A feltárásban részt vevő Viorel Siserman ezredes, katonai ügyésztől megtudtuk, ha sikerül megtalálni a volt partizánok csontjait, a nyomozó hatóság vizsgálatot indít a felelősök azonosítása érdekében. Traian Neamţu, a volt politikai foglyok Kolozs megyei szervezetének elnöke – aki az ötvenes években hat évig raboskodott romániai börtönökben – elmondta, bizonyosak abban, hogy egykori bajtársaik a jelenlegi kolozsvári gyermekpalotában nyugszanak, és azt szeretnék, ha ma is élő egykori üldözőik a nyilvánosság előtt beismernék bűneiket.
„Mi nem akarunk bosszút állni egykori üldözőinken, csak azt kívánjuk, hogy soha ne térjen vissza se a bal-, se a jobboldali kommunizmus. Ugyanakkor jó keresztényekként azt szeretnénk, ha az áldozatokat emberhez méltó módon helyezhetnénk örök nyugalomra” – jelentette ki lapunknak Traian Neamţu, aki annak idején maga is részesült a Szekuritáté kolozsvári „vendégszeretetében”, sőt megmutatta azt a cellát is, ahol kezét-lábát bilincsbe verve, testét vizes lepedőbe burkolva verték a szekusok. Különben érdeklődéssel követte a feltárómunkát Asztalos Lajos helytörténész is, akit 1952-ben, 16 évesen két hónapig tartottak fogva a kolozsvári szekusszékházban, majd rendszerellenes tevékenységéért három év börtönbüntetést kapott, amiből kettőt letöltött.
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)

Kovács Sándor: összefogással megújulhat magyarságunk
Szent István ünnepe összefonódott a Kolozsvári Magyar Napokkal
Rengeteg gyermek- és ifjúsági program várta pénteken a fiatalságot a Kolozsvári Magyar Napokon, de a felnőtteknek is volt miben válogatniuk: például igen érdekes Házsongárdi sétán, majd városnézésen vehettek részt, ahol a neves idegenvezetők – helytörténészek, történészek – számos anekdotával, érdekességgel tették színesebbé a száraz tényeket, évszámokat. Délben a XII. Szent István-napi Néptánctalálkozón fellépő együttesek tánca fokozta a Főtér nyüzsgését, majd a nap ünnepélyessége folyamatosan fokozódott, hogy az egyházzenei hangversenyt követően a Szent István-napi ünnepi szentmisében csúcsosodjon. Vajon a magyar nép ma akarná a Szent István-i tanításokat követni? – tette fel a kérdést ünnepi prédikációjában Kovács Sándor főesperes, aki úgy vélte: összefogás nélkül széthullunk, ám összefogással megújulhat kereszténységünk és magyarságunk, és nem csak múltja, hanem jövője is lesz nemzetünknek.
A Szent Mihály-templomban péntek délután 5 órakor kezdődő koncert elején Szilágyi Zsolt karnagy-énekes elmondta: a sepsiszentgyörgyi Vox Humana kamarakórus 38 éve alakult. 1982-ben a Vatikában fogadta őket II. János Pál pápa, aki magyarul buzdította szép és ájtatos énekre a kórust. Ezt követően tíz kórusművet adtak elő, ám ebből csak három darab volt magyar szerző alkotása. Szilágyi Zsolt nem csak a karnagyi teendőket látta el, hanem szólót is énekelt; orgonán közreműködött Krecht Emese.
Nem sokkal később már meg is kezdődött az ünnepi szentmise. „Szent István ünnepén az összetartozás érzésével kell imádkoznunk és reménykednünk Isten jóságában” – mondta Kovács Sándor római katolikus főesperes a mise kezdetén, majd kifejtette: a magyarság azért maradt meg és alapított államot, mivel Szent István királyunk Jézus tanításának sziklájává emelte az országot. „Szent István ünnepe az önvizsgálat napja is. Most megkérdezhetjük: hol vagytok magyarok? Hol vagytok kolozsváriak? Titeket Szent István királyunk kíván látni” – hangzott a főesperesi intelem. „Szent István egyértelművé tette törvényeiben, hogy a keresztény hitet meg kell őrizni, az egyház és az állam rendjét tiszteletben kell tartani. Szent István arra tanította a magyar népet, hogy tisztelje a családi életet, s így maradt meg Magyarország Szent István halála után Európa jelentős államaként. Vajon a magyar nép ma akarná a Szent István-i tanításokat követni? Mert ha nem, akkor ez azt jelenti, hogy csak ajkunkkal tiszteljük államalapító királyunkat. A hit akkor igazán értékes, ha az életformává válik, és ez áldozatvállalást is jelent! Sok család és fiatal úgy él, mintha Isten nem létezne, ez pedig az erkölcsi rend fölborulásához vezethet” – figyelmeztetett a főesperes, majd arra hívta fel a templomot alig megtöltő hívek figyelmét, hogy a reményt soha nem szabad elveszítenünk, és erre buzdít Szent István példája is. „Ünnneplésünk hamar elmúlik, szívleljük meg Szent István intelmeit, és imádkozzunk. Összefogás nélkül széthullunk, ám összefogással megújulhat kereszténységünk és magyarságunk, és nem csak múltja, hanem jövője is lesz nemzetünknek” – összegzett Kovács Sándor főesperes.
A Potyó István karnagy által vezetett kórus fellépése után a főesperes közölte, hogy a Kolozsvári Magyar Napok folytatódnak, a vasárnap déli, 11.30 órai szentmisén pedig részt vesznek a Szent István-napi Néptánctalálkozó résztvevői is. A szentmise a Himnusz eléneklésével zárult.
NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)

Kilenc ország kultúrája találkozott
Hajnali mulatozásba torkollott a kilenc országot képviselő, mintegy 380 hagyományőrző fiatal részvételével megrendezett kolozsvári Szent István-napi Néptánctalálkozó tizenkettedik kiírásának első napja. A Magyar est és táncház elnevezésű csütörtöki eseményen a tizenhárom vendég néptáncegyüttes gasztronómiai és folklórkultúrájába kóstolhattak bele az érdeklődők a Diákművelődési Házban.
Egymás kultúrájának és sajátosságainak a megismerésével vette kezdetét csütörtökön a már rendhagyó, idén a Kolozsvári Magyar Napok keretében megrendezett Szent István-napi Néptánctalálkozó. Az eseményen többek között mexikói rizzsel, olaszosan elkészített tésztával, a hazai különlegességek közül pedig töltött káposztával és túros puliszkával csillapíthatták étvágyukat a meghívott tánccsoportok és a helybéliek is. A menüből nem hiányoztak a különböző italkülönlegességek sem, nagy keletje volt többek között a lengyel vodkának és a magyarországi boroknak.
Az evés-ivást az együttesek néptáncbemutatója követte: az érdeklődők mintegy két órán keresztül csodálhatták – többek között – a Kolozsváron nem mindennap megtekinthető baszk, görög, olasz és mexikói táncokat. Minden együttesnek saját zenekara biztosította a talpalávalót. A táncház palatkai tánccal zárult, a nótázás és a mulatozás pedig hajnalig folytatódott a társszervező Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány székhelyén. Lengyelországot a lódzi Zespol Piesni I Tanca, Mexikót a Mexico Vivo, Szardíniát a Sa Jara Tuili, a baszk kisebbséget az Ikusgarri Danza Taldea, Görögországot az Association of citizens of Ilioupoli, a horvátországi magyar kisebbséget a Tragacs, a vajdasági magyar kisebbséget pedig a Csűrdöngölő és a Maroknyi együttesek képviselték. Magyarországról a méhkeréki Nyisztor György, a sváb származású táncosokat felvonultató Józsa Gergely és a Rába-vidéki Rába néptánccsoportok érkeztek. Erdélyből a társszervező Szarkalábon kívül további három kolozsvári együttes, a Zurboló, a Bogáncs és a Dor Transilvan, valamint a székelyföldi Bojzás vesz részt a néptánc találkozón
SALLAI ANDRÁS LORÁND. Szabadság (Kolozsvár)

Gyújtópontban – Sikertelenül zárult a kutatás
Majális utca 23.: kivégzett, befalazott rabok?
Tegnap leállították a Szekuritáté egykori kolozsvári székházában kezdeményezett vizsgálatot a Kommunizmus Bűntetteit Vizsgáló Központ (CICCR) régészei. A kutatók kénytelenek voltak elvetni feltevésüket, miszerint a kommunista rendszer tizenhárom kivégzett ellenállójának holttestét az alagsor egyik helyiségébe falazták be. Marius Oprea, a CICCR koordinátora kijelentette: a kutatás első napján felfedezett különös, földdel megtöltött betonkeret nem egy cellát rejt, hanem a régi épület alapjaihoz ásott sáncokban, szabályos közökben téglazsalut alakítottak ki, hogy egy új épülettestet emeljenek a régi mellé. Viorel Siserman katonai ügyész kijelentette, hogy a nyomtalanul eltűnt holttestek felkutatása folytatódik.
Néhány hete rémtörténetnek is beillő hír borzolja a kolozsvári kedélyeket. Gyorsan elterjedt, hogy a szeku első székházában, a Majális utca 23. szám alatt, a népi demokráciának nevezett terrorrendszer hőskorában, az 1950-es évek elején, tizenhárom politikai foglyot végeztek ki, lőttek agyon itt, majd holttestüket az alagsorban falazták be.
A hírt az keltette szárnyra, hogy a kommunizmus rémtetteit kivizsgáló szervezet egykori iratok, volt politikai foglyok véleménye szerint, gyanút fogott. 1950 áprilisában ugyanis a törvényszéki gyűjtőfogházból tizenhárom politikai elítéltet, kirótt 15 év és életfogytiglan közötti büntetésük letöltése helyett, mint ahogyan azt kellett volna, nem Szamosújvárra vagy más börtönbe szállítottak, hanem a szekura. Ezután valósággal nyomuk veszett. Az a gyanú, hogy itt végezték ki és valahol az épületben temették el őket.
Az illetékes hatóságok, a szakemberek kíséretében, most hozzáláttak az ügy tisztázásához. Az épület tervrajza szerint az egyik udvar felőli, alagsori fal túl vastagnak tűnt. Mögötte egy helyiséget lehetett föltételezni. És valóban, az ezt határoló fal kibontása után egy kb. tíz méter hosszú, két méter széles, laza földdel töltött, gyaníthatóan egykori cella tárult fel.
Vajon e föld alatt rejtőznek az eltűntek hamvai? Ha igen, miért itt? Valóban itt végezték ki őket? És ha igen, hogyan, hogy ne keltsenek zajt? A szomszédos házakat ugyan elkobozták tulajdonosaiktól, de a lövéseket illetéktelenek mégis meghallhatták volna. Másik kérdés, miért kellett az áldozatokat úgymond itt eltüntetni? Kivihették volna őket például a közeli, Kajántó-völgyi rabtemetőbe.
A vizsgálatok talán tisztázzák, mi igaz a feltételezésekből.
De kié volt eredetileg ez a nem akármilyen épület? És hogyan került ide a politikai rendőrség?
A Görögtemplom utcába is átnyúló telek 1869-ben Groisz Béla apjának, Groisz Ferdinándnak a tulajdona (akkori számozás szerint Görögtemplom utca 4., Majális utca 5.). A Majális utca most 23. szám alatti házat az 1897-ben elhunyt dr. Groisz Béla örökösei a múlt századforduló körül építhették. 1914-ben egyik örökösnek, Grois Jolán bankhivatalnoknak, 1917-ben viszont Vinczenti Károlynénak a tulajdona. Az első világháború után, 1919 és 1940 között a román katonai körzetparancsnok székhelye, 1940 és 1944 között a Magyar Királyi Földmívelésügyi Minisztérium Erdélyi Földbirtokpolitikai Főosztályának székháza.
1948-ban, a kommunista hatalomátvétel után, az állambiztonság Majális utca 23. szám alatti székhelyének kiépítését a szomszédos házak elkobzásával, a lakók kiköltöztetésével kezdték. Ezután a célnak megfelelően, az alagsorban cellákat építettek, illemhelyet és mosdót alakítottak ki, a földszinten és az emeleten kihallgató irodákat. A kerítés vasrácsát magas téglafallal helyettesítették, a vasrácsos kaput magasabbal cserélték ki, és vaslemezzel borították.
A kész „intézmény” ezután működni kezdett. Nagy szükség volt rá, mert a párt szerint „az ember a legértékesebb tőke”. S hogy biztonságban legyen, be kell zárni. Mármint mögötte az ajtót. Ugyanakkor a Duna-csatornánál meg más kényszermunkatelepen nagy igény volt munkaerőre. Amúgy ingyen. A feltűnést elkerülendő, a „meghívottak” többnyire éjszaka érkeztek a Majális utca 23. szám alá. Nem gyalog, nehogy elvássék a lábuk. Mert volt, aki Fogaras, Gyulafehérvár, Nagybánya vidékéről vagy ki tudja honnét jött. Azaz hozták. Volt, akit amerikai dzsippel, volt, akit divatos cseh Tatrával.
A kapusnak jó füle volt, ismerte minden motor hangját. Mikor a kocsi megállt a kapu előtt, az máris nyílt. Miután begördült a szállítmány, nagyot döndült. A „meghívottat”, akinek esetleg „karperec” is „díszítette” a csuklóját, kitessékelték a kocsiból, és a szolgálatos gondjaira bízták.
Az alagsor bejárati ajtaja mögött néhány lépcső ereszkedett. Akárcsak ma. Itt egy íróasztalnál a házigazdák alkalmazottja, kék tányérsapkás tizedes, szakaszvezető vagy őrmester ült. Aki beírta az érkező adatait a nagykönyvbe, elkérte óráját, nadrágszíját, cipőfűzőjét, személyi igazolványát, meg minden ehhez hasonló holmiját. Ezután a „vendéget” a „személyzet” másik tagjára bízta.
Az innét nyíló folyosóról jobb oldalt három rövidebb nyílt. Az elsőn és a másodikon három-három, a harmadikon eggyel kevesebb ajtó állt. Kétféle „vendégszobával”. A kisebbek kb. két méter hosszú, egy méternél nem sokkal szélesebb egy priccsesek, a nagyobbak kb. két méter széles, két méter hosszú emeletes ágyasok voltak. Ezekbe kis asztalkát is építettek betonból, melyen az ágy szélén ülők elfogyaszthatták napi kosztjukat. A kisebbekbe egy-két, a nagyobbakba négy, sőt öt, hat „vendéget” „szállásoltak el”. Sok jó ember kis helyen is elfér, ez esetben egy ágyban akár hárman is aludtak.
Az ajtó fölött, éjjel-nappal homályos üveggel fedett villanykörte fénye küszködött a félhomállyal, az álmennyezeten vágott téglaméretű – az alagsorba, ennek mennyezete aló nyíló – „ablak”, és az ajtó alján a kettős bádoglemez nyílásai biztosították az eléggé sűrű „kondicionált” levegőt. A két bádogot úgy helyezték el, hogy csak oldalnézetben lehetett kilesni a folyosóra, ahol időnként feltűnt a „vendégek nyugalmát” vigyázó szolgálatos tornacipős lába. De a bentiekkel is „óvatták” a csendet, mert hallgatniok kellett. Biztonság kedvéért az egykori légoltalmi pincékre emlékeztető, vastag, kilincs nélküli ajtókat két retesszel csukták. Természetesen kívülről. Ilyen körülmények között teljesen kizárt volt, hogy valaki is tudomást szerezzen arról, mi történik a szomszéd cellában lakókkal.
Hogy a „vendégek” ne üssék el egymást a folyosón, „szobánként” sorban, a fürdőbe menéssel kezdődött a nap, és este ezzel fejeződött be. Reggel gyümölcsízzel édesített félliternyi, víznél valamivel sűrűbb hígpuliszkát vagy a koffein ártalmait elkerülendő, cikóriából főzött feketekávéval szeletnyi kenyeret és kis kockányi vegyes ízet, délben kb. fél liter paszulyfőzeléket „szolgáltak fel”. Este ugyanazt, mint reggel. Kezdetben nem volt ilyen nagy „bőség”, csak délelőtt és délután adtak valami híg káposzta- vagy krumplilét, azt is kenyér nélkül.
A „baráti beszélgetésre”, vagyis kihallgatásra tessékelt személy szemére, hogy a fénytől „megóvják”, sötét hegesztőszemüveget kötött az ügyeletes és karonfogva vezette lépcsőházban, folyósón. Fel, az „irodába”. Itt szemüveg le, „ülj le”, hangzott a kortól független „üdvözlet”. És kezdődött a kérdés-felelet játék. „Mi mindent tudunk, mondd hát el szépen, hogy volt”, hangzott bevezetőként. Ha az illető makacskodott és hallgatott, vagy valóban ártatlanul hozták ide, és ezért hallgatott vagy tagadott, nem éppen kesztyűs kézzel bántak vele. Ebben az esetben előfordult, hogy addig verték, míg karja, netán lába tört. Miután az iratcsomó néhány hét vagy hónap után összeállt, következett a gyűjtőfogháznak mondott „szálloda”, majd a tárgyalás, azután a Duna-csatorna, Nagyenyed, Szamosújvár, ólombánya, Jilava stb. Kinek milyen „szerencséje” volt.
ASZTALOS LAJOS. Szabadság (Kolozsvár)

A második bécsi döntés: amikor Hitler ceruzája vastagon fog
A román külügyminiszter elájult a térképre pillantva. Teleki Pál magyar miniszterelnök sem örült túlságosan.
1940. augusztus 30-án a bécsi Belvedere palota aranytermében Joachim von Ribbentrop német és Galeazzo Ciano olasz külügyminiszter ünnepélyesen kihirdette a második bécsi döntést. Ennek értelmében visszakerült Magyarországhoz a trianoni békeszerződés által 1920-ban Romániának ítélt 103 093 km²-nyi terület mintegy 2/5-e, 43 104 km², az ún. Észak-Erdély. A kb. 60 ezer km²-nyi Dél-Erdély továbbra is Románia része maradt. Az 1941. évi magyar népszámlálás valamivel több mint 2,5 millió lakost mutatott ki Észak-Erdélyben, ebből 52,1% magyar, 41,5% román, a többi német és jiddis anyanyelvű volt. Román statisztikai adatok szerint viszont a lakosság 50,2%-a volt román és csak 37,1%-a „székely és magyar.” Dél-Erdélyben, román fennhatóság alatt hozzávetőleg félmillió magyar maradt. A román és a magyar történetírás egymástól eltérő módon értékelte és értékeli ma is a második bécsi döntést. Míg a román szerzők túlnyomó többsége a „bécsi diktátum” („dictatul de la Viena”) megjelölést használja – a döntés Bukarestre erőszakolt, kényszerítő jellegét hangsúlyozva –, addig a magyar historiográfiába a „döntőbíráskodás”, a „második bécsi döntés” semlegesebb fogalma vonult be.
A legtöbb román történész azt emeli ki, hogy a diktátum elszakította az ország testétől az 1918-ban a népakarat által Romániával egyesített Erdély egy részét, s az ott többségben élő románokat újra magyar elnyomás alá vetette. Az 1980-as évek elejétől – Nicolae Ceauşescu pártfőtitkár utasításainak megfelelően – a román történetírás egyik kedvelt témája lett a „fasiszta bécsi diktátum” éles elítélése, a tárgyilagosság és a saját múlttal való szembenézés leghalványabb kísérlete nélkül. Bár 1989 decemberétől megszűnt a történetírás felülről való irányítása és eltörölték a cenzúrát, a témával kapcsolatos legtöbb román történeti feldolgozás – kevés kivételtől eltekintve – ezt követően is a nemzeti „mártirológia” szempontjait részesítette előnyben a tárgyilagos, tudományos vizsgálattal szemben. A magyar történetírás ezzel szemben már a hetvenes-nyolcvanas években is elfogulatlanabbul, kritikus és önkritikus hangon írt az eseményről, s a mai magyar történészek értékelései is többnyire kiegyensúlyozottak. A döntés előzményeit illetően ki kell emelnünk, hogy a két világháború között Magyarországnak, a Szovjetuniónak és Bulgáriának is voltak területi követelései Romániával szemben. Magyarország Erdélyt, a Szovjetunió Besszarábiát, Bulgária pedig Dél-Dobrudzsát, az ún. Cadrilatert kívánta megszerezni. 1940. június 26-án Moszkva ultimátumban követelte Romániától Besszarábia és Észak-Bukovina átadását, két nap múlva pedig a Vörös Hadsereg megkezdte a terület birtokbavételét. Ennek hatására a magyar diplomácia is mozgásba lendült Erdély teljes vagy részleges visszaszerzése érdekében. Az Európa nagy részét uraló náci Németország Magyarországot önmérsékletre intette, Romániát pedig a határrevíziót érintő tárgyalásokra szólította föl. 1940. augusztus 16-24. között Turnu Severinben (Szörényváron) magyar-román megbeszélésekre került sor. A Hory András által vezetett magyar küldöttség Erdély területi megosztására tett javaslatot, mire Valeriu Pop román küldöttségvezető leszögezte: a lakosságcsere elvéből kell kiindulni. A továbbiakban egyik fél sem engedett álláspontjából − Budapest a területi, Bukarest az etnikai elvből −, így a „tárgyalások” kudarccal zárultak. A magyar kormány már ezt megelőzően, augusztus 22-én úgy döntött: a Turnu Severin-i tárgyalások sikertelensége esetén a fegyveres megoldást választja. Werth Henrik vezérkari főnök másnap kiadta a Románia ellen augusztus 28-án indítandó hadműveletek irányelveit. A balkáni háború megelőzése érdekében a „tengelyhatalmak” gyors diplomáciai beavatkozásra szánták el magukat. Németország és Olaszország hazarendelte budapesti, illetve bukaresti követeit, a magyar és a román külügyminisztert pedig 29-ére Bécsbe kérették. A közbelépés eredményeként a tervezett magyar támadás elmaradt.
Az új magyar-román határt Adolf Hitler német birodalmi kancellár személyes döntése nyomán, augusztus 27-én húzták meg Berchtesgadenben, egy szűk körű, bizalmas tanácskozáson. Nyomvonala Nagyszalontától délre ágazott el a trianoni határtól, majd a Sebes-Körös mentén haladva Magyarországhoz csatolta Nagyváradot és Kolozsvárt. Kelet felé ezután egy nagy kanyarulatot írt le, Marosvásárhelytől pedig nagyjából a nyelvhatárt követte. A Székelyföld visszakerült Magyarországhoz, Brassó viszont Romániának jutott. A Keleti-Kárpátok gerincén a történelmi határvonal mentén haladt a Máramarosi-havasokig, ahol elérte az 1939-ben visszafoglalt Kárpátalja régi határát. A térképen kék ceruzával meghúzott vonal a valóságban hat kilométernyi széles sávot jelentett, ami a későbbiek során komoly gondokat okozott a határőrizeti szerveknek. Hitler döntésének hátterében német nagyhatalmi érdekek álltak: a stratégiai fontosságú ploieşti-i román olajmezők, illetve a Keleti-Kárpátok vonalának hatékonyabb védelme. A Führer olyan megoldást keresett, amely „pacifikálja” a térséget a további szovjet terjeszkedés megakadályozása és a tervbe vett szovjetellenes háború céljából. Bizonyos mértékig kielégítette a magyar igényeket, de Romániát sem gyengítette le túlságosan, hiszen szövetségesként számolt vele. Az időközben Bécsbe érkezett román és magyar küldöttség tagjai a döntésről csak augusztus 30-án, annak ünnepélyes kihirdetésekor szereztek tudomást. Mihail Manoilescu román külügyminisztert sokkolta a bejelentés. Rápillantva a térképre, elszörnyedve vette tudomásul az új határvonalat, majd elvesztette eszméletét és összeesett. Egy pohár vizet kértek számára, ezt követően tért magához.
Az aláírási szertartás végeztével Ribbentrop személyi orvosa vette kezelésbe. Injekciókat adott neki, és igen alacsony vérnyomást állapított meg. Naplójában Ciano így írta le az esetet: „Aztán tompa zuhanást hallunk, Manoilescutól ered, ájultában az asztalra esett. Orvosok, masszázs, kámfor-olaj. Végre magához tér, de nagyon meglátszik rajta a megrázkódtatás.” A román küldöttség többi tagjával együtt, Manoilescu is a legrosszabb esetben csak a Magyarországgal határos keskeny országrész − Bihar, Szatmár, Szilágy megyék, esetleg még Máramaros − elvesztésével számolt. Hory András így emlékezett vissza a kihirdetés pillanataira: „Az órák izgalmas várakozásban teltek. Délután 15 óra 15 perckor Újpétery Elemér, Csáky [István magyar külügyminiszter] személyes titkára lépett be a részünkre kijelölt váróterembe, és boldogan újságolta: »Nagyvárad, Kolozsvár, Szatmárnémeti és az egész Székelyföld a miénk!« Ezzel már szaladt is, hogy a döntés eredményét Budapestre megtelefonálja. Ezt a pillanatot sohasem felejtem el.” Teleki Pál miniszterelnök azonban, aki már útban Bécs felé is aggódott a várható német követelések miatt, rögtön észrevette, hogy a Székelyfölddel nincs vasúti összeköttetés, és a visszatért terület délnyugat felől nehezen védhető. Ezenkívül jól tudta, hogy a németektől kapott „ajándékért” igen magas árat kell majd fizetnie az országnak. Mivel nem hitt a német győzelemben, azt is sejtette, hogy a Hitler által megvalósított revízió nem lehet hosszú életű. Szűkebb körben később többször kifejtette, hogy hiába volt az egész erőfeszítés, mert a háború után megint vissza kell adni Észak-Erdélyt, és mindez csak megrontotta a szomszédokkal való viszonyt. Hasonló aggodalmakat táplált a nagy köztiszteletnek és befolyásnak örvendő egykori miniszterelnök, Bethlen István is, aki Telekihez hasonlóan szintén erdélyi származású volt. Mindketten tudták azonban azt is: a felkínált területet visszautasítani annyit jelent, mint megtagadni az ország húsz éves revíziós múltját, s a közvélemény előtt szinte hazaárulásnak számított hangosan kimondani, hogy a revízió lesz Magyarország veszte. A korabeli magyar közvélemény a döntést az igazságtalan trianoni békeszerződés részbeni orvoslásaként fogta fel, és sikerként értékelte. Az észak-erdélyi magyarok eufórikusan, kitörő lelkesedéssel, míg a dél-erdélyi magyarok a trianoni katasztrófához hasonló sorscsapásként fogadták a döntést. Romániában mérhetetlen felháborodást keltett a döntés híre. A társadalom egyöntetűen nemzeti tragédiaként élte meg a Besszarábia és Észak-Bukovina elvesztése utáni újabb jelentős területcsökkenést, amely több mint egymillió nemzettársukat magyar fennhatóság alá juttatta.
Észak-Erdélyt a román hadseregnek és közigazgatásnak 14 nap alatt kellett kiürítenie. A bevonuló honvédséget a magyar lakosság mindenütt mámoros ünneplésben részesítette. A románok ezzel szemben úgy érezték, hogy a hazájukat vesztették el, és a félelem légköre uralkodott el köztük. A szeptember 5-étől 13-ig tartó bevonulás során igen súlyos románellenes atrocitásokra került sor. A Szilágy megyei Ördögkúton mintegy 80, Ipp helységben 154, Zilahon pedig öt románt öltek meg a bevonuló honvédek. Magyar részről hivatalosan mindezt azzal magyarázták, hogy a magyar katonaságot − főleg a Szilágyságban − sokszor érték szórványos lövések. Ez azonban semmiképpen sem indokolta az ilyen mértékű kegyetlen megtorlást. Az észak-erdélyi bevonulás, majd a négyéves magyar uralom során ténylegesen elkövetett atrocitások román részről történő felnagyítása, eltúlzása általános jelenségnek számított azokban a hetekben, hónapokban.
A kegyetlenkedésekről szóló − sok esetben kitalált − történetek megfeleltek a „vérszomjas” magyarok „ázsiai barbárságát” hirdető korabeli román toposzoknak, és minden bizonnyal tovább erősítették azokat. A rémhíreket a korabeli romániai sajtó is átvette, a bukaresti kormány pedig igyekezett politikai tőkét kovácsolni azokból a tengelyhatalmak fővárosaiban. A román közvélemény, a publicisztika és a történetírás egy jelentős része mind a mai napig − a tényeket elferdítve − a román nép elleni szisztematikus, előre eltervezett „népirtásként” tekint a bevonulásra és az ezt követő mintegy négyéves magyar uralomra. Hogyan értékeljük a második bécsi döntést? Az „anyaországhoz” visszakerült észak-erdélyi magyarság 1940−1944 között megerősödött nemzeti öntudatában, Dél-Erdélyben viszont a magyarok nagyarányú térvesztése következett be. Észak-Erdélyben a kisebbségbe került román lakosság helyzete számottevően romlott: demográfiai, gazdasági, kulturális téren egyaránt meggyengült. Földrajzilag és gazdaságilag az Erdélyt kettészelő új államhatár ugyanolyan rossz, mesterséges választóvonalat képezett, mint az 1920-as trianoni. Történelmileg kialakított tájegységeket osztott ketté, családokat szakított szét, utakat, vasútvonalakat vágott el, városokat fosztott meg hagyományos hátterüktől. Összességében tehát kedvezőtlen hatással volt Erdély gazdasági életére. A döntés mindkét ország számára súlyos bel-és külpolitikai következményekkel járt. Tehertételt jelentett a magyar-román államközi kapcsolatokban, és tovább növelte a két állam kiszolgáltatottságát Hitler Németországával szemben. Történelmi léptékkel mérve a második bécsi döntés viszonylag rövid életű volt. Romániában 1944. augusztus 23-án I. Mihály király a hadsereg és az ellenzék támogatásával letartóztatta Ion Antonescu marsallt, hadat üzent Németországnak és átpártolt a szövetségesek oldalára. Ez külpolitikailag kedvezőbb helyzetbe hozta Romániát Magyarországnál, és komoly szerepet játszott abban, hogy a győztes nagyhatalmak Erdély kérdésében alapvetően Románia javára döntöttek. Az új határ nyomvonala azonban még nem dőlt el végérvényesen. A Szovjetunió egész Erdély Romániához való csatolását szorgalmazta, de az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország egy etnikailag igazságosabb határ meghúzására törekedett. A második világháborút lezáró párizsi békekonferencián végül Moszkva álláspontja érvényesült, és az 1947. február 10-én aláírt békeszerződés a trianoni határok helyreállításáról rendelkezett..
L. Balogh Béni. Transindex.ro

Emlékoszlopot állítottak Györffy Györgynek
A falu nagy szülöttjére, a magának nagy szakmai elismertséget kivívott, elszármazott történészre emlékeztek Szucságban az augusztus 21–22-én megrendezett IV. Györffy György Közösségi Napokon. Az első Kolozsvári Magyar Napok keretében lebonyolított eseménysorozat fénypontját a szombat délután a református imateremben elhangzott előadások és kiállításmegnyitó, valamint a református templomkertben az emlékoszlop felavatása jelentette.
Az eseményen több erdélyi és magyarországi szervezet, intézmény és a kolozsvári magyar főkonzulátus képviselői, a tudós családja és sok lelkes helybeli vett részt. A megemlékező ünnepséget, amelyet a Zúgóberek Kulturális Egyesület szervezett, a Communitas Alapítvány, az Erdélyi Szövetség és a Magyar Tudományos Akadémia támogatta.
A zsúfolásig megtelt imaterem közönségét a szervező egyesület elnöke, Mihály Vitályos Edit, és Deák Ferenc, a kisbácsi RMDSZ elnöke köszöntötte. A tíz éve elhunyt történésztudós lányának, a nagyrészt Szentendrén élt és alkotott F. Györffy Anna grafikusművész életrajzát, életművét keresztfia, Györffy Miklós mutatta be. A gyermekrajzok és diafilmek terén ismertté vált művész húsz alkotását állították ki a szucsági imateremben.
Egyed Ákos akadémikus, történész Szent István királyunk életműve Györffy György történetírásában címmel tartott előadást. Ebből megtudhattuk, hogy a Magyar Örökség-díjas történész összefoglaló munkája a honfoglalásról kiemeli Géza és István, apa és fia életművének összefonódását. István a magyarság megmaradásának egyetlen útját választotta a nyugati kereszténységre való térítéssel, amelyből nem lehetett visszaút. Művéből Európa is nyert, mert ezzel a földrész középső részén véget ért a politikai bizonytalanság, kezdetét vette a gazdasági-társadalmi fejlődés.
Előadásában Györffy János (ELTE), a tudós legidősebb fia édesapja emberi megnyilvánulásaiba engedett bepillantást. A történészt mindig foglalkoztatta a magyarság sorsa, de azt sosem engedte, hogy befolyásolja munkáját. Maximalista volt, szeretett utazni, több nyelvet ismert, és hetvenéves korában tanulta meg a szövegszerkesztést a számítógépen. Sokan nem tudják, hogy az István, a király rockopera megalkotásához őt kérték fel szaktanácsadónak. Az imatermi műsort egy, a Magyar Rádió szalagtárából bejátszott Györffy György-beszélgetés részlete, szavalatok (Versényi György verseiből Cserei Lóránd, Mihály Vitályos Réka és Pap Ferenc adott elő) és ének (Felházi Zs. Lenke Bartók és Kodály népdalfeldolgozásokat tolmácsolt) zárta.
A templomkertben Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzul és Szép Gyula, az RMDSZ művelődési alelnöke leleplezte a Kolozsi Tibor szobrászművész bronzdomborművét magán viselő emlékoszlopot. Koszorút helyezett el a főkonzulátus, az RMDSZ, az EME, a szucsági református közösség, a kisbácsi önkormányzat és a Zúgóberek egyesület. Szép Gyula beszédében az ezerévnyi megpróbáltatás után a magára találás jegyeit hordozó helyi közösségről beszélt. Tóth Gábor (Magyar Tudományos Akadémia) Györffy Györgynek azt a törekvését hangsúlyozta, hogy mindig a történelmet alakító, nem feltétlenül az első vonalban szereplő emberrel foglalkozott. Szilágyi Mátyás főkonzul a „szétesett mozaik összerakását” szorgalmazta, kiemelve, hogy az innen elszármazottaknak erkölcsi kötelességük visszajárni és segíteni. Az ünnepi ceremónia végén Tamás Ernő református lelkipásztor mondott áldást, majd nemzeti imánk hangzott el
Ö. I. B. Szabadság (Kolozsvár)

Világ árnya – Világ fénye
Árkossy István és Bágyoni Szabó István könyvének bemutatójára
Tűzzel-vassal pusztított világunknak annyi közepe van, ahány szempont szerint nézzük. E szempontok között van azonban egy, mégpedig az erdélyi szellemnek a kisebbik hazában sokak által máig elfogultan ápolgatott szempontja, amely szerint a világ közepe csakis egyetlen hely lehet. Ez pedig a kolozsvári ódon Farkas utca. Azt is mondhatnám, hogy ez a hely számunkra szakrális vagy, hogy szellemi kristályosodási pontunk, amely összegyűjtötte a közösség hagyományosan oda sugárzó értékeit a szó átvitt és annak legszorosabb értelmében is. A ma bemutatandó könyv esetében, annak szerzői által, így jelenthet egyet Erdély szellemi fővárosának e hársfaillatú útja, Aranyosszék – szintén nagy ősök lépteire emlékező – utcácskáival, most éppen Bágyon főutcájával.
Az erdélyi alkotó jókedvnek vagy búbánatnak csillagait, csillagocskáit máig nem ismeri eléggé a nagyobbik haza, sokszor a nagyvilág is jobban áll e téren, de ha jól szemügyre vesszük ezt az Istennek hála kisebbfajta tejúttá terebélyesedő csillag-együttest, melyet miért ne neveznénk ismét Csaba útjának, észrevehetjük, hogy egynémely csillagai a csillagtengelyek állásának egyre különösebb ferdülései következtében kissé eltávolodtak társaiktól. Nem azért, mert valamiféle taszítás lenne közöttük, még csak nem is azért, mert külső vonzások hatalmába kerültek, hanem egészen egyszerűen azért, mert tengelyüket a gonosz megpiszkálta. Egyelőre ez a helyzet, bár Wass Albert bátyánk égi ígérete szerint olajozzák már azokat a tengelyeket, sőt rostát is likasztanak, melyen az embernek egyszerű fia mellett ama tejút tagjai is megrostáltatnak.
Hogy azok között – kik e mennyei rostálás nyomán bizonyára fennakadnak ezen az angyalok likasztotta és mindenkor egyenlő mércével működő szerkentyűn – az aranyrögöt érők csoportjában ott lesz Árkossy István és Bágyoni Szabó István is, abban bizonyosak lehetünk. Ott lesznek ők saját jogon és a Farkas utca szellemgyermekeinek jogán is.
Ami Árkossy István barátomnak a Farkas utca szó szoros értelmében vett lakójának képzőművészi mivoltát s az általa közvetített értékeket illeti, arról Banner Zoltán értő szavakkal oktatott ki bennünket. A kiállító megválasztásában is fontos szerepet vállalt ő, és azt is felvállalta, hogy Páskándi Géza és Lászlóffy Aladár tiszteletbeli Farkas utcaiak után ő indítja el kiállítás-sorozatunkat a harmadik évtized útján, s kíséri majd az őreá jellemző – ugyancsak Farkas utcai – hűséggel.
Magam most a kiállítás fényét emelő beszélgetőkönyv, a Világ árnya – Világ fénye rövid bemutatására szorítkozom. Rövid leszek, mert ezt a könyvet kézbe kell venni, és szívünkbe kell emelni. Olyan könyv ez, hogy amikor a szerencsés olvasó összecsukja, legelőször arra gondol: de szívesen olvasná tovább. Minthogy azonban a kőre, agyagba avagy pergamenre betűt varázsolók után Gutenberg csillagközi útjára bocsátotta a maga galaxisát, az azóta is változatlan mindenkori könyv valahol elkezdődik s valahol véget ér. Ha azonban ez a könyv „olyan”, akkor mégsem lesz annak vége, mert az olvasó akarva, akaratlanul továbbgondolja. Azt hiszem, hogy Gutenbergnél vagy számunkra annál is bizalmasabb helyen, Misztótfalusi Kiss Miklósnál – ugyancsak a Farkas utcában – érdeklődvén, arról biztosítanának, hogy maguk is az efféle könyvek megörökítése végett szegődtek el a betű szerelmetes művészeinek.
Ha kiállítás-sorozatommal a két haza szellemüket ápoló embereit szerettem volna közelebb hozni egymáshoz elmoshatatlan lábazatú hidakkal, s hozzájuk pedig együttesen mindazokat, kik a magyar szellemi ég fényeinek s árnyainak igényes szemlélői, akkor meg kell állapítanom, hogy egymás megismerésének, a magyar világunk fényei és árnyai feletti közös szemlélődésnek e kétszerzős könyv igen sokat használhat. Használhat, hiszen írói közül az egyik, a pályán már régen jeleskedő s megérdemelt elismertséget kivívott Bágyoni Szabó István, az erdélyi magyar irodalom csillagképének sokat tapasztalt szelíd lakója, a másik pedig a képalkotó eszközeit most éppen pennára cserélő képzőművész Árkossy István, ki eme eszközcserét bámulatos könnyedséggel hajtja végre s költözik át egy időre a szomszédos csillagképbe, hogy ott a világban megismert árnyakat és fényeket a formák helyett a betűk eszközével rögzítse. Erről aztán meg is egyeznek ők ketten a könyv oldalain. Olyanok ők, mint egy kettős verseny előadói, mintha közös kottából játszanának. Árkossy a hegedű szárnyaló szólamát vállalja fel, hogy Bágyoni Szabó a gordonka lágy, de férfias búgásával válaszoljon lelkesen szárnyaló s őszinte csapongására.
Nem kételkedem benne, hogy aki ezeket az írásokat befogadja, olyan élményt nyer, amely eddig csak annak adatott meg, aki Erdély egykor volt magyar fővárosának utcáit ifjú fejjel nap mint nap rótta, s otthon volt a Farkas utcai templom címerei közt éppen úgy, mint a Házsongárd málló kövein búsongva, vagy a Tisztviselőtelep árnyas utcáin andalogva, esetleg a Deák Ferenc utca közepén feltűnő és délutánra nyomtalanul eltűnő hóstátiak piacán alkudozott. Meg az, ki ámulva járta azt a csodálatos tájat, mely a fogyással dacolva is megtartó erejű, erdélyi magyar parasztság templomtornyos élőhelyeit rejtegette zord idők keményre cserző évszázadain át, amennyire lehetett. Olvasásról lévén szó, természetesen nem feltétlenül így szó szerint, hanem a gondolatiságnak egy olyan gondoláján evezve, mely ebben a szellemi lagúnákkal behálózott szárazföldi magyar Velencében, s az általa képviselt erdélyi gondolat világában, a hajdan volt gubernátorok és alattvalóik vérrel bőven pecsételt szép történeteit s tapasztalatait megírók, és mai városbírók őrült paranoid ötleteit lelkesen elfogadók között eligazítja. De a magyarul dobogó szívét, meg hungarus csikorgással működő tekervényeit befogadásra hangoló derék olvasó azt is megismerheti e könyvből, hogy a mi nyüzsgőnek hitt kolozsvári, és onnan nem messze ásítozó bágyoni meseszobáink festett vagy odaképzelt szépséges és ősi motívumait miként mángálta bé immáron a rátelepedő korok e téren fantáziátlan, a feledtetés tudományában azonban dús fantáziájú, új meg új, s céljában örökké egyhangú, graffitikat pingáló kedve. Tette ezt falánk kétfejű sas formájában éppen úgy, mint utóbb a szoptató etruszk farkasnak öltözött hatalom, melynek, e számunkra örökké kedves világnak az átfestése közben, még saját trikolórját is sikerült siváran egyhangúvá silányítania.
S bár a történetek színpada Kolozsvár és Torda, a Farkas utca és Bágyon, ez mégis mind egyet jelent, s azt úgy hívják, hogy Erdély. Ennek pedig, mások érzelmeit s jogait elismerve is, számunkra egyet kellene jelentenie, s azt úgy mondják, hogy: magyar. Mert kevesen lehetnek rajtunk kívül e világban, akiknek fontosabb megtanulni azt, hogy mit is jelent egy haza a magasban. A bágyoni utca és a Farkas utca tehát e könyvben Erdéllyé tágul, de úgy, hogy a szerzők által bejárt évtizedeknek a története minden tanulságával, fájdalmával és fülön csípett csakazértis örömével együtt, egyetemes mondanivalót is hordoz.
Olvassák hát a könyvet, térüljenek-forduljanak szerzőivel e felszabdalt térben s forduló időben, és fogadják szívükbe annak tiszta és igaz üzenetét!
Leányfalu, 2010. augusztus
Szász István. Szabadság (Kolozsvár)

Pszichológiai gátakat zúztak szét a Kolozsvári Magyar Napok
Némelyek szabadságukról tértek haza a programok kedvéért
Bár számtalan emlékezetes pillanata volt a Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozatának, a csúcsot sokak számára az István, a király rockopera vetítése jelentette – derül ki abból a gyors közvélemény-kutatásból, amelyet ismerősök és ismeretlenek bevonásával végeztünk. A koncertek is maradandó élményt jelentettek, de sokan értékelték a művészeti, kulturális programokat is, és a szervezők azon törekvését, hogy minden korosztály számára kínáljanak látni-, nézni-, hallgatnivalót az öt nap alatt. A hagyományteremtés szándéka, úgy tűnik, sikerült, hiszen Kolozsvár városi rangra való emelése és a Szent István-nap együttesen is kitűnő alkalom az ünneplésre, a szervezők pedig azt ígérik: jövőre is lesznek Kolozsvári Magyar Napok. Az öt és fél hónap alatt szinte a semmiből előteremtett rendezvény talán még a kolozsváriak közönyét is legyőzte, és sikerült több ezres tömegeket mozgósítani, a koncertek alatt megtelt a Főtér és az Apáczai-líceum udvara.
„Tabukat döntött le és húsz éve bennünk élő pszichológiai gátakat zúzott szét az elmúlt hét” – vonta le az első Kolozsvári Magyar Napok vasárnap esti záróműsorán a rendezvény tanulságát Gergely Balázs főszervező, az EMNT közép-erdélyi régióelnöke.
Legszebb álmainkban sem képzeltük, hogy ennyire jól sikerül majd a rendezvény – értékelte lapunknak az elmúlt hónapok munkáját az ötletgazda-főszervező Gergely Balázs. – Több hónapi munkánk végre beérett, és sok esetben a gondviselés is besegített, gyönyörű volt az idő és az emberek fogékonynak bizonyultak a programokra. Bebizonyosodott, hogy lehet, sőt kell a nyári időszakban városnapokat szervezni, hiszen nem feltétlenül az egyetemistákra gondolunk, inkább arra, hogy olyan alkalmat teremtsünk, amelyre visszatérnek a városba az emberek – hangsúlyozta a főszervező, aki szerint az elmúlt öt napnak minden pillanata szenzációs volt, és megért minden fáradtságot. – Minden önkéntes munkatársunk egybehangzóan állította ezt. Persze, már most is vannak ötleteink a jövőre nézve, most azonban a kiértékelés és a tanulságok levonásának időszaka következik. Meg kell várnunk, hogy leülepedjen az élmény – magyarázta Gergely Balázs, aki szerint visszaigazolódott, hogy van érdeklődés a magyar napok iránt.
Az ötnapos programsorozatot László Attila kolozsvári alpolgármester, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke is sikeresnek értékelte, és reméli, hogy valamennyi résztvevő jól érezte magát, annak hogy hetekkel a kezdés előtt viszonylag sok kritika érte a szervezőket. – A kolozsvári magyarság ismét bebizonyította, hogy olyan közösség, amelynek tagjai örvendeni tudnak egymásnak, a mellettük lévő ember érdekében is tudnak cselekedni. Összetartó közösség benyomását keltettük, hiszen napról napra egyre többen és bátrabban vettek részt a különböző rendezvényeken, nem csak a magyarok, de a románok is – hangsúlyozta az elöljáró. Hozzátette: a tervek szerint a rendezvénysorozatnak az elkövetkező években is lesz folytatása. Szerencsésnek nevezte az idei helyzetet, lévén, hogy a magyarországi hosszú hétvégének köszönhetően a Kolozsvárról elszármazottak közül nagyon sokan haza tudtak jönni, és részt vehettek az értük, nekik is szervezett eseményeken. – Bízom abban, hogy a következő években egyre több személy írja be határidőnaplójába az augusztus huszadika körüli napokat, és hazalátogat Kolozsvárra – mondta. S hogy szükség van-e bármiféle változtatásra a szervezést illetően? László Attila szerint a kiadók és a múzeumok sátrait a Farkas utcából a Múzeum térre lenne szerencsésebb átköltöztetni, ott ugyanis jóval nagyobb a gyalogosforgalom hét közben. Mint mondta, nagyobb hangsúlyt kell fektetni a kolozsvári magyar kulturális intézményekre, így a színházra és az operára, hogy azok is intenzíven bekapcsolódhassanak a programsorozatba. Megtudtuk: a városnézés, a kiállítás-megnyitók, a könyvbemutatók és a filmnap mellett a szombati és a vasárnapi rendezvények nyerték el leginkább az ő tetszését, kellemes meglepetést szerzett a Kalapos Jazz Band szombat esti koncertje és a zárórendezvény, Vivaldi Négy évszak című zeneművének előadása.
A magyar napok attól lett olyan, amilyen, hogy a szervezők a szívüket-lelküket adták bele, mindenféle érdektől és számítástól mentesen. Hatalmas élményt jelentett ilyen emberekkel együtt dolgozni – mondta Zsigmond Ilka, a Donát Alapítvány elnöke, aki bevallotta: kicsit félt a kolozsváriak közönyétől. – Ezúttal azonban szó sem volt közönyről, a Donát Játékokon 60 gyermek vett részt, hatalmas lelkesedéssel, és a könyvünk sikere is nagyon meglepett, szinte ostromoltak érte – mesélte az elnök az élménypedagógia munkafüzet kapcsán, amelyet épp a rendezvényre időzítve adtak ki, és amely Kolozsvár múltjának egy részéhez kötődik: a gótikus középkort fedezteti fel a gyermekekkel játékos formában. Ugyanakkor Zsigmond Ilka kiemelte: számára a Hot Jazz Band és a vasárnap esti zárókoncert jelentette a legszebb élményt: – Varázslatos volt ezeknek a zenéknek a hatása a Főtéren – értékelte az elnök.
Rendkívül boldog vagyok, amiért megszervezték a Magyar Napokat. Nekem a péntek este jelentette a kiemelkedő élményt: Kolozsvár főterén, óriási magyar tömeggel együtt nézni az István, a király rockoperát. A dátumot is jónak találom, hiszen augusztus 20-a a magyarság ünnepe, ezt mindenütt meg kell ünnepelni, ahol magyarok élnek – hangsúlyozta Kundi Enikő pszichológus, aki szerint teljesen természetes, hogy a város magyarságának napjai magukba foglalják ezt az ünnepet is. A gazdag program kapcsán a pszichológus kiemelte: jó ötletnek tartja, hogy a gyermekekre és az ifjakra is gondoltak, az előadások pedig változatos témákat öleltek fel. – Mindenképpen gondolnunk kell az ilyen jellegű rendezvények közösségmegtartó erejére. Sok ismerősünkkel csak ilyen alkalmakkor találkozunk, és ha ezek rendszeressé válnak, akkor összegyűlhetünk, láthatjuk a tömeget, ami megerősíthet minket magyarságunkban – összegezte Kundi Enikő, aki az Életfa Családsegítő Egyesület elnökeként a Báthori–Apor Szemináriumban a gyermekfoglalkozások egy részét is vezette.
Gyerekek és rockerek is mulathattak
Évekkel ezelőtt volt már egy próbálkozás magyar napok szervezésére, de úgy tűnik, most jött el ennek az ideje – emlékezett vissza Zilahi Csaba, a Kolozsvári Rádió szerkesztője, aki szerint ilyenkor főként a tömegen kell hogy legyen a hangsúly. – Voltak kisebb lélegzetű rendezvények is a programban, a lényeg mégis az, hogy minél többen jelen legyenek. A koncerteket is úgy állították össze a szervezők, hogy minden korosztály találjon neki való zenét: gyermekek, rockerek és az idősebbek is jól szórakozhattak. Bár voltak fenntartásaim azzal kapcsolatban, hogy a rock-koncerteket az Apáczai-líceum udvarára tervezték, most azt mondom: jó volt ez így. Valóban meg kell hagyni a Főteret a nyugodtabb műfajoknak, a Hot Jazz Band például illett oda, a Filharmónia esetében pedig szerintem nagyon jót tett nekik a szabad tér, ezt máskor is lehetne gyakorolni. Ráadásul a Négy évszak közismert mű, nem is kell hozzá különösebben vájtfülűnek lenni, jó reklám volt ez a szimfonikus zenének – értékelte a szerkesztő. Hozzátette: le a kalappal a szervezők előtt, akik remekül előkészítették a rendezvényt, és nagyon jó időpontot találtak hozzá. – Régóta szüksége volt már a magyarságnak arra, hogy ilyen szinten is jelen legyen a közéletben – emelte ki Zilahi Csaba.
Olyanok is voltak, akik a szabadságukat szakították meg a Kolozsvári Magyar Napok kedvéért: Tánczos Csilla és András játékforgalmazók két gyermekükkel tértek haza, hogy részt vehessenek a rendezvényen: – Éppen Marosvásárhelyen voltunk, amikor a helyi rádióban hallottunk a magyar napokról. Gyorsan megnéztük a weboldalt, nagyon jónak találtuk a programot, és úgy döntöttünk, ebből nem szabad kimaradni – mesélik, hozzátéve, hogy főleg a koncertek vonzották őket, mivel a gyermekeik nagyon szeretik a zenét. Részt vettek a gyermekprogramokon és az íjászbemutatón is, és bár összességében nagyon jónak találták a rendezvényt, mégis kiemelték, hogy nem sikerült a város teljes magyarságát megmozgatni: a pénteki és szombati koncerteken nagyjából ugyanazokkal az emberekkel találkoztunk, vasárnap viszont már érzékelhető volt az idősebb korosztály jelenléte. A tömbházunkban azonban laknak olyan idősebb emberek, akik vagy nem hallottak a rendezvényről, vagy nem lehetett őket kimozdítani. Őket is meg kellene fogni valahogy – vélekedtek.
Elsősorban a fotó- és képzőművészeti kiállításokat értékelte Boér Boglár külkereskedelmi igazgató, valamint a Farkas utcában szombaton gyermekeknek szervezett városnézést: – Le a kalappal a Donát Alapítvány előtt, sokáig követtem a csapatot, és tényleg élvezhető volt, ahogyan bevonták a gyermekeket. No, és nagy élmény volt feljutni a Szent Mihály-templom tornyába! Miután a nagyvilág számos templomtornyát megmásztam, végre feljutottam a szülővárosoméba is! Ezenkívül ott voltam a Kalapos Jazz Band koncertjén és a vasárnapi néptánc gálán, mindkettő kitűnő volt.
Csatári Dóra 11. osztályos diáklány úgy vélekedett, hogy a hangulat sokkal jobb lett volna, ha többen részt vettek volna a Kolozsvári Magyar Napok rendezvényein. – Talán ezért is lenne jobb egy őszi időpont, hogy a nem kolozsvári diákok és egyetemisták is itt lehessenek velünk – mondta. Szabadság (Kolozsvár)

A külhoni románokat is belefoglalta nemzeti védelmi stratégiájába Románia
A képviselőház által augusztus 23-án elfogadott nemzeti védelmi stratégiához az augusztus 24-i ülésen Korodi Attila parlamenti képviselő, a külügyi bizottság elnöke tett egy kiegészítő javaslatot, amelyet a plénum meg is szavazott. A cikkely a Románia határain kívül élő románok identitásának megőrzését nemzetvédelmi szempontból stabilitás-befolyásoló tényezőnek minősíti.
A képviselő javaslatának értelmében a Romániában élő kisebbségek, valamint a határon túli román kisebbségek identitásának megőrzésének érdekében meg kell erősíteni az együttműködést a szomszédos országokkal. Ez stabilitást és biztonságot teremt.
Korodi Attila javaslata az alábbi formában került be a stratégiába: „a kisebbségek európai színvonalon való védelme biztonságot és stabilitást jelent a régió számára, és ennek érdekében Románia megerősíti a szomszédos országokkal való együttműködést”. Erdély.ma

Magyarellenes megnyilvánulások az FCM – Dinamo mérkőzésen
vagy-
A szégyenteljes vereséggel végződő FCM Marosvásárhely – Dinamo mérkőzés hangulatát az is beárnyékolta, hogy a mintegy 200 bukaresti szurkoló már a mérkőzés elején magyarellenes jelmondatokat skandált. Ki a magyarokkal az országból! – volt az egyik, amelyet kórusban kiáltottak, majd N’Doye második gólja után, amikor a Dinamo 2-0-ra vezetett, már a mérkőzés elején a Románia! Románia! – kiáltástól lett hangos a stadion. Az utóbbihoz csatlakoztak marosvásárhelyi szurkolók is.
Tegnap az eset kapcsán Claudiu Maior alpolgármesterhez fordultunk, aki a következőt nyilatkozta:
Meglepődve tapasztaltuk, hogy a Dinamo szurkolói nem helyénvaló jelmondatokat kezdtek a pályán kiáltani. Azonnal felhívtam a szurkolók vezetőjét, és kértem, hogy fejezzék be a botrányos megnyilvánulást, mivel ezért a szakszövetség súlyosan megbüntetheti a Dinamo klubot, ezenkívül elrendelem a szurkolók kitoloncolását a stadionból. Közbenjárásomnak köszönhetően többet nem is hangzottak el sértő megjegyzések a magyarokkal szemben. Az a vád, hogy ehhez csatlakozott a marosvásárhelyi szurkolótábor is, nem igaz, hiszen a galeri 60%-a magyar nemzetiségű – ezt az igazolványokkal is tudjuk bizonyítani. Én magyarul is beszélek, nagyon sok magyar barátom van, ezért valóban kellemetlenül érintett a dinamósok viselkedése.
Ehhez hozzátehetjük, hogy valóban meglepő megnyilvánulás volt, hiszen a marosvásárhelyi csapatban mindössze egy magyar játékos van, Szilágyi Loránd, aki sérülés miatt nem játszott a Dinamo elleni mérkőzésen. Sajnálattal kell tapasztalni, hogy a fővárosiak még mindig a 90-es évek hangulatát idézik. Népújság (Marosvásárhely)