Tizenegy fiatal kutató a tudomány emberközpontúságáért
A Magyar Tudomány Napja Erdélyben 16. Fóruma megnyitóját november 24-én, pénteken tartják a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben. Bitay Enikő EME-főtitkár elmondta, hasonlóan a múlt év sikeres rendezvényéhez, idén is a plenáris előadások megtartására különböző szakterületeket képviselő fiatal kutatókat kértek fel, figyelembe véve a szakosztályok javaslatait. Bemutatjuk röviden az Erdélyi Múzeum-Egyesület idei tudománynapi előadásai megtartására felkért fiatal kutatókat és előadásuk témáját.
1. Mara Gyöngyvér (biológus, egyetemi docens, Sapientia EMTE, Csíkszeredai Kar, Biomérnöki Tanszék; a BBTE Biológia-Geológia Karán ökológusként diplomázott 1998-ban): Növény-baktérium kapcsolat: alkalmazott mikrobiológiai kutatások
A rizoszféra komplex közösségeknek ad életteret, magában foglalva a növények gyökerét, talajbaktériumokat és gombákat, fonálférgeket és gyűrűsférgeket, valamint ízeltlábúakat. A növények a gyökérzónában szimbiotikus vagy lazább kapcsolatokat alakítanak ki a rizoszféra-baktériumokkal. A növény-baktérium kapcsolat sok előnyt hordozhat mindkét fél számára. A rizoszféra-baktériumok serkenthetik a növényi növekedést, és szereppel bírnak a fitopatogének elleni védekezésben. Ezeket növényinövekedés-serkentő (PGP) baktériumoknak nevezzük. A PGP-baktériumok igen jelentős potenciált jelentenek a fenntartható mezőgazdaság számára. A PGP-baktériumok izolálásától a különböző hatású biopreparátum-javaslatok megfogalmazásáig végeztünk kutatásokat a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán. Több baktériumfaj esetében is először bizonyítottuk a növényinövekedés- serkentő hatást.
2. Szacsvai Kinga (fizikus-kutató, BBTE, Környezettudomány és Környezetmérnöki Kar, Constantin Cosma Radon laboratórium, Kolozsvár): A beltéri radon kutatás jelenlegi helyzete Romániában
A Világegészségügyi Szervezet szerint (WHO, 2009) az ember életidejének legnagyobb részét, kb.80%-át zárt térben tölti, ezért a zárt légtér állapotának megismerése elengedhetetlen. A belső tér egyik ismert eleme a radon, egy természetes eredetű radioaktív gáz, melyet érzékszerveinkkel nem észlelünk, de ennek ellenére mindenütt jelen van. A radon az egyik leginkább megfigyelt, beltéri szennyező anyag, amely tüdőrákot okoz.  Az új Euratom alapbiztonsági irányelvben szereplő radon követelményei magukban foglalják a beltéri radonaktivitás-koncentrációra vonatkozó nemzeti referenciaszint létrehozását munkahelyeken és középületeken ≤ 300 Bq/m3. A dolgozat fő célja az éves átlagos beltéri radonaktivitás-koncentráció jelenlegi romániai eredményeinek bemutatása és a – mintegy 7000 radonmérésen alapuló – előzetes romániai beltéri radontérkép ismertetése. Az előzetes kutatási eredmények azt mutatják, hogy a vizsgált házak mintegy 17%-ában a radonaktivitás-koncentráció meghaladja a 300 Bq/m3 ajánlott szintjét, amelyet az Európai Bizottság a 2013/59/Euratom tanácsi irányelv alapján javasol.
3. Balog Adalbert (professzor, Sapientia EMTE, Kertészmérnöki Tanszék; egyetemi tanulmányait a BBTE-n kezdte, 1993-ban biológiát tanult, majd 1998-ban mesteri fokozatott szerzett ugyanitt ökológiából): Versenyben a terített asztalért
Az élővilágban a fajok folyamatosan ádáz harcot vívnak egymással a fennmaradásért. Egy gabonatábla, mindegy, ki ültette, számtalan gombának, ízeltlábúnak nyújt táplálékforrást, és csak sokadik helyen élelem az embernek. Az emberen kívül számtalan faj a mezőgazdasági kultúrákból akarja biztosítani a fennmaradását, a folyamatos versengés ezért elkerülhetetlen. Jelenleg bolygónkon a növénytermesztés által megtermelt javaknak hozzávetőleg 40%-a a kártevők tápláléka lesz. Hogyan próbáljuk ezt mi, emberek megakadályozni, és hogyan próbálják az egyes rovarfajok a folyamatos technológiai fejlődés ellenére (újabb peszticidek, GMO) biztosítani a túlélésüket – ezekre a kérdésekre keresi a választ az előadás.
4. Mezei Tibor-László (patológus kutatóorvos, egyetemi adjunktus, Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem): A rosszindulatú tüdődaganatok korszerű diagnózisa, a személyre szabott kezelés irányába tett első lépések.
A tudomány különböző területein használt módszerek rohamos fejlődése és ezek hozzáférhetőségének növekedése, elkerülhetetlen változásokat eredményezett számos szakterületen. Ez alól az orvostudomány sem kivétel, amelyben a változások közvetlen haszonélvezője a különböző okok miatt orvoshoz forduló páciens. Az igen szerteágazó orvosi szakágak közül talán a patológia az a szakterület, amely a legtöbbet profitált ezen változásokból. Ugyanakkor, természeténél fogva, egy időben maradtak meg benne egymás mellett a tradicionális (szabad szemmel és mikroszkóp alatt) és az újabbnak számító (molekuláris) vizsgáló módszerek. A molekuláris medicina hajnalán a változások arra kényszerítik a patológust, hogy bizonyos elváltozásokat átértékeljen, és olyan vizsgálati eredményekkel egészítse ki a hagyományos kórszövettani diagnózist, amelyek befolyásolják, vagy adott esetben meghatározzák, a további kezelési stratégiát. Ez kiváltképp érvényes a daganatos megbetegedésekre, elsősorban a rosszindulatú daganatokra. Az előadásban az egyik leggyakoribb és halálozási mutatók vonatkozásában egyik legsúlyosabb betegség, a tüdőrák példáján keresztül szándékszik érzékeltetni a folyamatot, ahogyan a vizsgáló módszerek kifinomulása és a felhalmozott ismeretanyag átalakítják és még inkább emberközpontú tudománnyá teszik a patológiát.
5. Nagy Bálint Zsolt (egyetemi docens, BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézet, Kolozsvár): Piacok vagy emberek? A pénzügyi viselkedéstan néhány nyitott kérdéséről
A hagyományos, főáramlatú közgazdaságtan emberképe a minden körülmények között racionális, önérdekkövető döntéshozón alapult. A legfontosabb elméletek ebből vezették le a társadalmi összjólét maximalizását is, valamint azt, hogy a nagy kiterjedésű gazdasági-pénzügyi rendszerekben létrejövő egyensúly egzakt matematikai modellezésével az egyéni szempontok javarészt mellőzhetőek. Az elmúlt évtizedekben kibontakozó alternatív elméletek, elsősorban a pénzügyi viselkedéstan, amelynek idén immár a harmadik képviselője, Richard Thaler is közgazdasági Nobel-emlékéremben részesült, megkérdőjelezik az említett kereteket, és ismét az egyéni pszichológiához fordulnak a félreárazás, a pénzügyibuborék-képződés, a kockázatkeresés és más titokzatos pénzügyi jelenségek magyarázatául. Nem céljuk lándzsát törni valamely irányzat mellett, csupán néhány gondolatébresztő kérdést feltenni.
6. András Szilárd (matematikus, egyetemi docens, BBTE): Nemzetközi trendek és erdélyi valóság a matematikaoktatásban
Az utóbbi néhány évtizedben több „tanügyi reform” zajlott le Romániában. Ezzel párhuzamosan Európában is komoly változások történtek az oktatás területén. Ezeket a változásokat próbálják néhány didaktikai elmélet szempontjából összehasonlítani szigorúan a matematikatanításra vonatkoztatva. Ehhez az ATD-szempontrendszert (Yves Chevallard: Antropological Theory of the Didactics), a didaktikai szituációk elméletét (Guy Brousseau: Theory of Didactical Situations), a Van Hiele-típusú keretrendszereket, az Alan Schoenfield-féle TRU-rendszert (Teaching for Robust Understanding), illetve a Vienner Schlomo és David Tall által kidolgozott fogalomképzet-megközelítést fogják használni.
7. Márton Lőrinc (Sapientia EMTE, Marosvásárhelyi Kar, Villamosmérnöki Tanszék):Számítógépes hálózaton kommunikáló robotirányítási rendszerek
Távvezérelt robotirányítási rendszereket akkor alkalmazhatunk, ha a robot a kitűzött feladatot az emberi felhasználó számára veszélyes, vagy a felhasználó által nem elérhető környezetben kell, hogy elvégezze. A felhasználó a robotra szerelt érzékelőkből kinyert adatok és videóinformáció alapján irányítja a robotot. Amennyiben jelentős a robot és a felhasználó közötti fizikai távolság, a kommunikációt számítógépes hálózaton keresztül valósíthatjuk meg. A robot és a felhasználó közötti kommunikációs csatornákban az adatátvitel minősége (pl. a kommunikációs késleltetés vagy az adatcsomagok elvesztésének gyakorisága) befolyásolja a robotirányítási jellemzőket (elérhető pozicionálási pontosság, a beavatkozás gyorsasága).
A kutatói munka során olyan adatforgalmi szabályozót dolgoztak ki, amely biztosítja az adatátvitel jó minőségét a hálózaton kialakított robotirányítási rendszer időkritikus csatornáin, változó minőségű kommunikációs körülmények között is. Az algoritmus tervezéséhez több-kritériumú optimalizálási technikákat alkalmaztak. A kidolgozott módszer stabilitását sztochasztikus sorelmélet segítségével vizsgálták. A megvalósított adatforgalmi szabályozó hatékonyságát mérésekkel is igazolták.
8. Varga P. Ildikó (egyetemi adjunktus, BBTE Magyar Irodalomtudományi Intézet, Kolozsvár):„Finnország egyik leglelkesebb diplomatája itt több mint 50 éven keresztül.” Vikár Béla szerepe a magyar−finn kapcsolatokban
Finnország idén ünnepli függetlenségének százéves évfordulóját. Az előadás a magyar-finn kapcsolatokat tekinti át a XIX. századtól 1937-ig, a személyes kapcsolatoktól az államközi szerződés megkötéséig. A kapcsolatok előmozdításában Vikár Béla (1859−1945) központi szerepet játszott. Vikár nevét leginkább a Kalevala fordítójaként ismerjük, de lapszerkesztőként és irodalomszervezőként is figyelmet érdemel. Különösen szerkesztői tevékenységét jellemezte a finn kultúra, Finnország politikai helyzete iránti érdeklődés. A cenzúra, a finnek jogai az orosz cári birodalomban vagy a nők helyzete Finnországban és Magyarországon egyaránt megjelennek a Vikár szerkesztette lapokban. Az előadás arra kíván rámutatni, hogy bár a személyes kapcsolatok mozgatórugója egyértelműen a nyelvrokonság volt, ez valójában csak apropóul szolgált egy sokrétű, sokoldalú, egymást modellként állító viszony- és kapcsolatrendszer megteremtéséhez és fenntartásához.
9. Vremir Mátyás (tudományos kutató, EME, Kolozsvár): Az erdélyi felső-kréta korú gerinces fauna újraértékelése a legújabb kutatások tükrében
Az erdélyi késő-kréta korú gerinces faunát nem sikerül helyesen értelmeznünk pont azért, mert – a leletek sokaságától eltekintve − fossziliáink többsége rendkívül hiányos. Miért is fontos ennek a régen kihalt, eltűnt és tőlünk elszakadt faunának az értelmezése? Éppen azért, mert hirtelen kihalt. Ez egy rétegtanilag és időben rendkívül hosszú evolúciós periódus alkonyát jellemzi. Európa ilyen szempontból sötét folt, ellentétben a nagyon gazdag és rendkívül terjedelmesen feltárt észak-amerikai, dél-amerikai, illetve ázsiai földrészekkel. A szegényes információk dacára, az európai (spanyol, francia, olasz, holland, magyar és erdélyi) leletek arról tanúskodnak, hogy egy felszabdalt szigetvilág különös és endemikus faunájával állunk szemben a kréta-korszak végén. Az erdélyi sziget kitűnik abban is, hogy aberráns elváltozások (pl. nanizmus, gigantizmus, stb.) mutatkoznak a legkülönfélébb állatcsoportoknál. A legújabb feltárások eredményei arra engednek következtetni, hogy a nyugat-európai paleontológiai sémára épült kép meglehetősen bizonytalan. Teljes csontvázak, rendkívüli asszociációk, új korhatározások, korszerű geotektonikai és ősföldrajzi értelmezések teljesen más fényt vetítenek Erdélyre és az akkori erdélyi szigetre a dinoszauruszok kihalásának utolsó felvonásában.
10. Szász Anikó (tudományos kutató, EME, Kolozsvár: A kolozsvári református egyházközség gazdálkodása a 17. század második felében
Az unitárius vallású Kolozsváron a református egyházközség Báthory Gábor fejedelem támogatásával 1609-ben jött létre. Fejlődését a 17.század folyamán a református fejedelmek anyagi és politikai támogatásának köszönhette. Az alapításkor, illetve később elnyert ingatlanok (templomok, iskolaépületek, lelkészek és tanárok házai) illetve jövedelmek, valamint bizonyos politikai intézkedések lehetővé tették, hogy rövid idő alatt az Erdélyi Fejedelemség egyik legnépesebb és legjelentősebb református egyházközsége legyen. Vagyonát a levéltári források alapján vizsgálva arra a megállapításra jutottak, hogy a vármegye tehetősebb, középnemesi földbirtokosainak rétegéhez tartozott.
11. Lakatos-Balla Attila (gyűjteményvezető, Nagyváradi Római Katolikus Püspökség): Gyűjtemény- és múzeumszervezés a Nagyváradi római katolikus egyházmegyében
Az előadás felvázolja, hogy a nagyváradi egyházmegye 2013 óta működő közgyűjteményi osztálya milyen erőfeszítéseket tett az egykor nagy hírű, ám az utóbbi évtizedekben többször is megtépázott és sokáig gazdátlan egyházművészeti gyűjteményeinek rendezése érdekében. Ennek aktualitását az adná, hogy éppen a konferenciával egy időben kezdődik el a nagyváradi római katolikus püspöki palota műemléki felújítása és közösségi térré, többek között múzeumi terekké való átalakítása. Az előadás ennek terveit is röviden ismerteti. Szabadság (Kolozsvár)

A nyolcvanéves Murádin Jenőnek, születésnapjára
Nyolcvanadik életévét tölti be ma Murádin Jenő. Az Aranyosgyéres melletti Harasztoson született, 1937. november 23-án, ahol édesapja, Murádin Lukács tanító, édesanyja, Diószeghy Anna tisztviselő volt. Testvérbátyja, Murádin László, neves erdélyi nyelvész, a kolozsvári napilapunk nyelvművelési rovatának sok évtizedes, köztiszteletnek és -megbecsülésnek örvendő szerzője.
Murádin Jenő művészettörténésznek készült a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen, azt követően azonban a szakmájában munkát nem talált, így 1966 és 1988 között, 22 esztendőn keresztül, a kolozsvári Igazság című, a Román Kommunista Párt tartományi, majd megyei bizottsága által kiadott napilap újságírójaként és szerkesztőjeként dolgozott. 1988 és 1990 között a Napsugár című gyermeklap főszerkesztője volt, 1991-től pedig a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola oktatója, egyetemi docensi minőségben. Munkásságának oroszlánrészét azonban nem szerkesztői és oktatói, hanem művészettörténészi tevékenysége jelentette. Műkritikái, tárlatnyitó beszédei, képzőművészeti cikkei, tanulmányai és e tárgykörben írt kötetei az erdélyi képzőművészeti szakirodalom és szakma megkerülhetetlen, rendkívül tájékozott és igen termékeny személyiségévé avatták.
Amikor egyetemi tanulmányait követően a szerkesztői munkát volt kénytelen elfogadni, ez nem is a legrosszabb lehetőséget nyújtotta arra, hogy az ember a képzőművészettel közelebbi kapcsolatba kerülhessen, és arról néha írhasson is. Nehéz évek voltak, magyar értelmiséginek nem ajánlották fel naponta a jobbnál jobb kolozsvári ‒ egyetemi, múzeumi vagy kutatóintézeti ‒ stallumokat, hogy aztán ott a szaktudását kényelmes, kellemes és ráérős körülmények között megcsillogtathassa. Az embernek azzal kellett megelégednie, ami volt, amit egyáltalán felkínáltak és megengedtek, hiszen a láthatáron a kitörési pontok távolról sem hemzsegtek.
A kihívás óriási volt. Aki tudja, hogy milyen megállíthatatlan és idegőrlő taposómalom a napilap, az rögtön megérti, hogy szakszerű, következetes, aprólékos, odafigyelő kutatómunkát bármilyen környezetben el lehet képzelni, de napilap szerkesztőségében, a szerkesztőségi őrült munkatempóban a legkevésbé. Pedig éppen ez volt az a közeg, amelyben Murádin Jenő nekifogott a képzőművészeti szakterület egyik legnagyobb horderejű és számára legégetőbbnek látszó feladatának az elvégzéséhez.
Murádin ilyen körülmények között kezdte el ugyanis az erdélyi képzőművészet múltját kutatni, és ilyen ‒ barátságosnak és nyugodtnak egyáltalán nem mondható ‒ közegben kezdte lassan felküzdeni magát az erdélyi magyar képzőművészet-történeti kutatás élvonalába. Idejekorán rájött arra, hogy az erdélyi képzőművészet színterén korábban csupán egyik-másik művészről vagy művészcsoportról jelentek meg jó esetben kisebb tanulmányok, többnyire azonban csak újságokban vagy folyóiratokban közölt cikkek. Alkotóművészeti szakterületen következetes könyvtári vagy levéltári kutatást senki nem folytatott, és emiatt az erdélyi képzőművészeti kutatásnak sem voltak letéve azon alapjai, amelyekre biztonsággal és szakszerűen építeni lehetett volna.
Addig senki nem mérte fel, hogy az idők folyamán az egyes művészekről, művészeti irányzatokról, iskolákról és csoportokról kik és mit írtak, hogyan rögzítették a korábbi nemzedékek mindazokat az információkat, amelyek a jelentősebb vagy akkoriban éppen jelentéktelenebbnek tetsző képzőművészeti eseményekről, kiállításokról, nagyobb lélegzetű munkák elkészültéről a közösségnek hírt adtak, és az egyes művészeti eseményeket rövid időre a közbeszéd tárgyává emelték. Murádin Jenő azt is hamar felismerte, hogy mindeközben naponta felbecsülhetetlen értékek és pótolhatatlan emlékek vesznek el ‒ végérvényesen.
Jól jött neki, hogy a szerkesztőségtől ötperces sétára állt az egyetemi könyvtár, amelynek polcain ott sorakoztak azon sajtókiadványok kollekciói, amelyek lapjain minden szükséges információt meg tudott találni. És elkezdte ezeket olvasni, s amint olvasta a tömérdek adatot, megfogamzott benne a nagy kutatás gondolata: kivonatolni a releváns információkat valamennyi sajtótermékből, cédulákra, amelyeknek a rendszerezésével és visszakeresési szisztémába történő foglalásával majd egyszer a nagy perspektíva is megtekinthetővé válik.
Ezekben az években Murádin Jenő szerkesztőségi íróasztalán csak az üres aktatáskája hevert, nyitott zárral, arra pedig a táska tulajdonosa szemüvegének a tokja volt hanyagul rádobva. Ha valaki kereste, láthatta, hogy e tárgyak gazdája ott van a szerkesztőségben, talán csak néhány percre lépett ki az íróasztala mögül, talán csak átugrott a szomszéd irodába, netán a kiadóhivatalba vagy a fotólaborba ment, esetleg a klubhelyiségben lehet, vagy éppen a tördelőtitkári szobában beszélget a másnapi lapról. Az is megeshet, hogy éppen csak jókat derül az ott dolgozó kollégák kifogyhatatlan történetein.
Murádint azonban ezekben az órákban megtalálni a szerkesztőség egyetlen helyiségében sem lehetett, mert ő akkor már a könyvtárban ült, és ott folytatta a munkát, ahol azt előző napon abbahagyta. A kollégák pedig kedvesen-cinkosan falaztak neki, hiszen érezték, hogy fontos gyűjtést végez, bár arról, hogy mekkora fába vágta a fejszéjét, igazából egyiküknek sem volt sejtelme. Aztán Jenő délután előkerült, ellátta a soron következő szerkesztőségi feladatait, és ha nem volt éppen szolgálatos, hazament.
A táskájában, persze, ott lapultak azok a cédulák is, amelyekre aznap kerültek rá az értékes információk. Kérvénylapok negyedének egyik és másik oldalára töltőtollal írt bibliográfiai adatok, tények, idézetek és érdekes részletek kerültek-gyűltek nap, mint nap a cédularendszerbe. Amely pedig végül, teljességre törekedve, felölelte az 1867‒1918 közötti erdélyi, illetve az 1918‒1989 közötti romániai magyar művészeti irodalomról nyomtatásban megjelent híreket, cikkeket, esszéket, tanulmányokat és más jellegű írásokat is.
Ezek a cédulák képezték aztán az alapját azoknak a köteteknek, amelyeket 1977-től kezdődően, egy-két évenként Murádin Jenő letett az erdélyi magyar olvasó asztalára. Összesen hét ilyen képzőművészeti monográfiája hagyta el a nyomdát az 1989 decemberi rendszerváltásig, s ezek közül mindegyik egy-egy alkotó életét és munkásságát vette górcső alá: Klein József (1977), A Barabás Miklós Céh (1978), Gy. Szabó Béla (1980), A Ferenczy művészcsalád Erdélyben (1981), Nagy István (1984), Maticska Jenő (1985), A tél festője [valójában Gruzda János] (1989).
Már ezekből a munkákból is jól látszott, hogy a szerző két nagy művészeti központ alkotóira összpontosít, Nagybányára és Kolozsvárra, s ezek történetéhez készít résztanulmányokat. Rájöhetett azonban erre a rejtett szándékra a hatalom is. Az utolsó kötetre már a művész nevét sem volt mód ráírni, mert az autokrata rendszer akkorra már odáig jutott, hogy a diktátor nevén kívül senki másét nem lehetett könyvcímként szerepeltetni. Aztán, amire a kötet nyomdába kerülhetett, az idők annyira elvadultak, hogy a kötetben szereplő valamennyi helységnevet is románra kellett változtatni, ami nem csupán a szerzőnek, hanem az olvasónak is mérhetetlen bosszúságot okozott. Sovány, de mégis vigasz volt, persze, hogy legalább a kötet tartalma megmenekült.
A rendszerváltás, mint annyi más ember számára, Murádin Jenőnek is fellélegzést hozott. Feloldódtak a tiltások, kinyíltak a határok, tanulmányutakra adódtak lehetőségek és akadálymentes kapcsolattartásra az anyaországgal, az ottani kutatókkal és műhelyekkel, és ugyanakkor eljött a nagy összegezések ideje is. Murádin Jenő pedig nem vesztegette az időt, folyamatosan és kegyetlen tempóban vallatta a céduláit, és szinte évente tette le az asztalunkra a soron következő alkotói monográfiáját vagy pedig összegező kötetét.
Csupán néhányat említenék meg az 1990 után megjelent legfontosabb képzőművészeti monográfiáiból: Nagy Oszkár (Kishonthy Zsolttal, 1993; 2. kiadás: 2008), Nagybánya ‒ a festőtelep művészei (1994), Dömötör Gizella ‒ Mund Hugó (Bajkay Évával, 1996), Nagybánya 100 éve (Szücs Györggyel, 1996), Thorma (Bay Miklóssal és Boros Judittal, 1997), Erdélyi festőiskolák (1997), Kovács Zoltán (1998), Fadrusz: két szobor száz éve (2002), Tóth Gyula (2002), Gyergyó művészeti topográfiája (2003), Szathmáry Pap Károly (2003), Az aradi Szabadság-szobor (2003), Katz Márton ‒ Agricola Lídia (2004), Kádár Géza. Offenbächer József emlékére (Vida Györggyel, 2005), A felsőbányai művésztelep (2006), Szopos Sándor (2006, ugyanabban az évben románul is), Izsák Márton (2007), A Mátyás-szobor és alkotója, Fadrusz János (2008), Pittner Olivér (Szücs Györggyel, 2009), Márton Ferenc (Sümegi Györggyel és Zombori Istvánnal, 2009), A szobrász Köllő Miklós, 1861‒1900 (2010), A szanki homokvilág Gy. Szabó Béla művészetében (Szakál Auréllal, 2010),Székelyföldi ösztöndíjasok, 1941‒1943 (2012), Udvardy Ignác (2013), Felvinczi Takács Zoltán erdélyi évei és kolozsvári tanári működése (Murádin János Kristóffal, 2014) és A szobrász Kolozsvári-Szeszák Ferenc, 1881‒1919 (2015). Sajtó alá rendezte és bevezető tanulmánnyal ellátva kiadta továbbá a Szervátiusz Jenő Életem, emlékeim című kötetet (2010).
És persze, eljött az ideje az összegező műveknek is. Álljon itt ezek közül is három: Erdélyi magyar metszetművészet a 20. században (2004), A megsebzett szobor. Elpusztult vagy megsérült erdélyi magyar emlékművek repertóriuma (2008), illetve Fegyverek és múzsák. Erdély művészete az első világháború idején (2016). Továbbá az egyik legnagyobb lélegzetű és nagy horderejű munkája, amelyik kétségtelenül a Kolozsvár képzőművészete. Alkotói örökségünk a 19–20. századból című kötet (2011), amelynek súlyát és fontosságát, vallom teljes meggyőződéssel, majd a jövő művészettörténész nemzedékek fogják csak igazán érezni és értékelni, s amelyben Erdély fővárosa két legutóbbi évszázadának képzőművészete és képzőművészei elevenednek meg.
Amikor ugyanitt, ennek a napilapnak a hasábjain, tíz évvel ezelőtt, a 70. születésnapján köszöntöttem, az írás megjelenését követő baráti beszélgetésünk során elmondtam neki, hogy szerény véleményem szerint milyen fő feladatai maradtak hátra: 1. Kiadni a műkritikáinak és képzőművészeti tanulmányainak a legjavából egy reprezentatív válogatást; 2. Kiadni az általa sok munkával összeszedett erdélyi/romániai magyar képzőművészeti bibliográfiát; 3. Leírni és kiadni az erdélyi képzőművészet alkotóinak és műhelyeinek humoros történeteit és anekdotakincsét.
Komolyan vette azt, amit félig komolyan, félig viccelődve mondtam, s ezt nagy örömmel nyugtáztam. 2013-ban letette ugyanis az íróasztalomra a Függőhidak. Válogatott művészettörténeti írások több száz oldalas kötetet, amellyel az első pontban megfogalmazott vágyamnak tett eleget. Sokan és sokszor fogják haszonnal forgatni ezt a munkáját is.
Aztán a tavaly megkaptam tőle azt a két kötetét, amelyekbe a könyvtárakban eltöltött fél életét és az annak során feltárt mintegy tizenötezer képzőművészeti írás bibliográfiai adatait sűrítette, a könyveinek a könyveit: Erdélyi magyar művészeti irodalom, 1867‒1918 (2016) és Romániai magyar művészeti irodalom, 1919‒1989 (2016).
Nyilván, cseppet sem könnyű megmérni az olyan gazdag életműveket, mint amilyen a Murádin Jenőé, amelyekhez hasonlítható aligha van a szűkebb erdélyi hazánkban, de amilyennel szélesebb, kelet-közép-európai régiónkban sem gyakran találkozunk. Azt a szakmai pályát, amelyet művészettörténész barátunk végigjárt ‒ s itt talán jóval találóbb lenne a végiggürcölt ‒, azt a kihíváshalmazt, amellyel szembe kellett néznie, azt az alkotói munkát, amelyet kifejtett és az annak nyomán létrejött produkciót, szinte minden részletében a mi kelet-európai, folyamatosan a teljes bezártsággal és a kisebb nyitásokkal fémjelzett sorsunk határozta meg.
Murádin Jenőnek még rengeteg feladata van, hiszen ezen az évfordulón újabbakat találtam, amelyeket majd neki személyesen fogok elmondani. Itt és most, nyilvánosan, miközben az előtte álló feladatokhoz neki sok erőt és egészséget, megelégedett és gondtalan életet kívánok, gyöngéden emlékeztetném arra, hogy az évtizeddel ezelőtti kívánságlistáról az anekdotakötettel továbbra is adósunk...
Ismerem őt jól, van annyi humora, hogy ezt a ráolvasást elviselje. Sőt!
Isten éltessen, Jenő! Szabadság (Kolozsvár)

RMDSZ-es pálfordulás: a képviselők elutasítják a bányászati tervezetet
Nem támogatják az RMDSZ képviselői a természetvédelmi területeken történő bányászati tevékenységről szóló törvénytervezetet, amelyet viszont a szövetség szenátusi frakciója október végén megszavazott, sőt kiállt annak hasznossága mellett.
Az RMDSZ képviselőházi frakciója már nem támogatja a természetvédelmi területeken történő bányászati tevékenységről szóló törvénytervezetet, holott a szövetség szenátorai októberben még megszavazták a dokumentumot. Korodi Attila képviselőházi frakcióvezető az RMDSZ hírlevele szerint úgy fogalmazott: csak akkor tudják támogatni a Natura 2000-es területek szabályozására vonatkozó törvénymódosítást, ha a környezetvédelmi minisztérium hatástanulmányt készít azokról a bányákról és településekről, ahol ennek révén elindulhatna az altalajkincsek kitermelése.
A tervezetet egyelőre az alsóház szakbizottságai tárgyalják, Korodi elmondása szerint pedig a szövetség politikusai mindegyik testületben ezt az álláspontot fogják képviselni.
A javaslatot szerdán a közigazgatási bizottság vitatta meg, ezzel kapcsolatban Csoma Botond képviselő, szakbizottsági tag elmondta: többek között úgy módosulna a Natura 2000-es besorolású területek szabályozása, hogy feloldaná a védett területi státust azon a részen, ahol 2007. június 29. előtt engedélyezve volt a bányászat, illetve a természetvédelmi területek azon részein, amelyek a települések belterületein vannak.
Csoma rámutatott: mivel nem pontosították, hogy ez mely bányákra vonatkozna, a vonatkozó hatástanulmány bemutatására kérte a kormány képviselőit.
A szakbizottsági ülésen azonban a kormánykoalíciót alkotó pártok képviselői nem hagyták jóvá az RMDSZ kérését, azaz nem halasztották a tervezet megvitatását, valamit a kormány sem fejezte ki abbéli szándékát, hogy hatástanulmányt készítene, így a szövetség képviselője a tervezet ellen szavazott.
A mostani heves ellenkezéssel szemben a szenátus október 23-ai ülésén az RMDSZ mind a hat szenátora rábólintott a szóban forgó módosító javaslatra, amelyet a plénum végül 66 igen szavazattal fogadott el.
Erre akkor Soós Sándor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) országos alelnöke, Kolozs megyei szervezetének elnöke is felhívta a figyelmet, aki László Attila Kolozs megyei RMDSZ-es szenátornak címzett nyílt levelében bírálta a szenátorokat. Soós abbéli reményének adott hangot, hogy a szövetség képviselői majd „bölcsebb döntést hoznak”.
A néppárt politikusa ennek megfelelően szerdán szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében üdvözölte az RMDSZ képviselőházi frakciójának fellépését.
„Verespatak ügyében kevés esetben született olyan döntés, amely a közösséget szolgálná, ám a RMDSZ-es frakció döntése részlegesen bizonyítja, hogy meghallgatásra találhat a többség tüntetőleges véleménye a multinacionális vállalat környezetszennyező tevékenysége kapcsán” – utalt Soós arra, hogy az elmúlt években több alkalommal is ezrek vonultak utcára a verespataki természetvédelmi területen tervezett bányaberuházás ellen.
Az EMNP politikusa október végi közleményében arra figyelmeztetett: a szenátus által elfogadott tervezet gyakorlatilag zöld jelzést ad a verespataki projektnek.
Az RMDSZ szenátusi frakciója egyébként Soós Sándor akkor közleményére reagálva tévesnek nevezte azt a megközelítést, amely szerint hozzájárult szavazataival a Natura 2000 programban szereplő védett területek felszámolásához. A frakció október végén leszögezte: a természetvédelmi területek kiterjedése egyetlen négyzetméterrel sem lesz kevesebb, hiszen szerintük a tervezet ezt nem teszi lehetővé. „A törvény előírásainak megfelelően ez csak azokban az esetekben történhet meg, ha a kérvényező biztosítani tudja a természetvédelmi terület kiegészítését egy ugyanakkora területtel, amelyen a szabványoknak megfelelő állapotot tud biztosítani” – szögezték le.
A vádakra akkor László Attila is reagált, a Transindex.ro portálnak azt nyilatkozta: a 2007/57-es számú sürgősségi kormányrendelet módosítása azoknak a bányászati kitermeléseknek a kérdését rendezi, amelyek környékét időközben nyilvánították környezetvédelmi területté. Szerinte ez elsősorban olyan esetekre vonatkozik, amikor a bányavállalat több évtizedes működése során, betartva a környezetvédelmi előírásokat, növelni szeretné a bánya területét, de ez ellehetetlenül, ugyanis annak környéket környezetvédelmi területté nyilvánították. Kőrössy Andrea / Krónika (Kolozsvár)

Amilyen a kormány, olyan az ellenzék
Nem történt semmiféle csoda, elbukott tegnap a parlamentben a Tudose-kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány, a kabarénak is szánalmas mutatvány végére pedig kiderült: a hatalmon levő szociáldemokrata-liberális csapat hozzá nem értéséhez talán csak a pulpitusnál vajjal-tejjel-tojással felálló ellenzék dilettantizmusa hasonlítható.
A liberálisok kezdeményezése ugyanis eleve kudarcra ítéltetettként indult, ha számolni még nem felejtettek el, maguk is tudhatták, nincs meg a szükséges többségük a kormánybuktatáshoz. És ez még csak a kisebbik baj: de nem is tettek semmit azért, hogy meglegyen. Hogy például legalább a kormányoldalhoz lazábban kötődő RMDSZ-nek, a nemzeti kisebbségeknek tegyenek valamiféle ajánlatot, ha már arra képtelenek, hogy a bűnüldöző szervek által sarokba szorított Liviu Dragnea táborában keressék meg az elégedetlenkedőket, esetleg a koalíciós partnereiket próbálják átcsábítani.
Persze, tisztában van ezzel Ludovic Orban és csapata is, és ez azt jelenti, hogy valójában nem is akarták a Tudose-kabinet távozását. A liberálisok és ellenzéki padtársaik – a Traian Băsescu vezette Népi Mozgalom és a Mentsétek meg Romániát Szövetség honatyái – bizonyára arra számítanak, hogy hatalmi pozícióban maradva óhatatlanul is tovább romlik a szociáldemokraták megítélése, ők pedig csak erősödnek, ezért aztán a következő választásokon biztos befutók lesznek. Ez a számítás akár helytálló is lehet, csak éppen az nem világos, hogy akkor mi értelme volt a bizalmatlansági indítvány beterjesztésének? A liberálisok vélhetően reflektorfénybe szerettek volna kerülni, médiaszereplést akartak, tematizálni kívánták a közbeszédet. A gond csak az, hogy eközben saját táborukat csapták be, hiszen egy olcsó színjáték kedvéért beleálltak egy olyan összecsapásba, amelynek kimenetelét maguk is tudták. Úgy akarták tehát a kormány bukását óhajtó szavazópolgárokat a maguk oldalára állítani, hogy közben valójában maguk a hatalom maradását szerették volna – mi ez, ha nem átverés, becsapás, kérdezheti az SZDP-ellenes szavazópolgár?
Az ilyetén ellenzéki politizálás pedig hosszú távon hihetetlenül káros: a szocialisták hagyományosan alacsonyabban képzett, jelentős részben vidéki szavazótáborától különböző, képzettebb, öntudatosabb, igényesebb szavazópolgárban ugyanis azt a benyomást erősíti, hogy az ellenzék sem különb a kormánypártoknál, nem is érdemes tehát a választásokon részt venni, mert egyszerűen nincs, akire szavazni. A távolmaradás legnagyobb nyertese pedig a könnyen mozgósítható szavazótáborral rendelkező, jól szervezett Szociáldemokrata Párt.
Amely éppen ezért akár meg is köszönhetné a tegnapi kínos produkciót szerencsétlen, magatehetetlen ellenzékének. Farcádi Botond / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Újjászülető vidéki iskolák
Meszelés helyett korszerűsítés
A nyáron több vidéki iskolában elmaradtak a tervezett vagy pénz hiányában nem tervezett, de igencsak szükséges javítások és meszelések. Ugyanis kiderült: több község is állami támogatást kap a tanügyi intézmények korszerűsítsérée, bővítésére, esetleg újak építésére is. A várható vidéki beruházásoknak mindenhol örülnek.
Maros megyében harminc közigazgatási egység félszáz tanintézménye kaphat állami támogatást a román kormánytól az épületek bővítésére, korszerűsítésére, néhol építésére. A kormány a nyáron fogadta el azt a támogatásra javasolt projektcsomagot, amelyre a helyi beruházások országos programja 2. (PNDL II.) révén nyújt anyagi fedezetet. Az érintett önkormányzatoknak még az idén meg kell kötniük a támogatási szerződéseket a Fejlesztési, Közigazgatási és Európai Alapok Minisztériumával. Néhol még dolgoznak a szükséges dokumentáció véglegesítésén, mások már aláírták a szerződéseket.
Leporolták a meglévő terveket
A nyárádgálfalvi Szentiváni Mihály Általános Iskola épületét két teremmel (nyelv és kémia szaklaboratóriummal) és egy amfiteátrummal bővítenék, kicserélnék a tetőzetet, az épület nyílászáróit, központifűtés-rendszert szerelnének, belső illemhelyeket alakítanának ki. A beruházásra már készült egy terv, amit más pályázati forrásokra nyújtottak volna be, ezt a tervet felújították, de az eredetihez képest a mostaniba nem fér bele az iskolaudvarra tervezett sportpálya és a területrendezés, ugyanis csak 4.006.846 lejt hagytak jóvá számukra – tudtuk meg Karácsony Károly polgármestertől. A hír hallatán a gálfalvi iskolában okafogyottá vált és elmaradt a nyári meszelés, de a kisebb egységekben megtörtént. Nagyadorjánban megszűnt az oktatás, a gyerekeket busz szállítja a községközpontba, Nyárádszentlászlón a régi egyházi épületből a felújított kultúrotthonba költöztek át a gyerekek, míg Szentháromságon az épület jó állapotban van, de ott a gyereklétszámmal van gond, a felső tagozaton már csak összevont osztályok működnek.
Csíkfalva községben is elmaradtak a nyári munkálatok, amikor tudomásukra jutott, hogy három projektjükre is támogatást kaphatnak. Balogh István polgármester régóta próbálkozik a tanintézmények épületeinek rendbetételével. Tavalyelőtt támogatást is nyertek a regionális operatív programon a csíkfalvi, nyárádszentmártoni, búzaházi és vadadi iskolák korszerűsítésére, de a mivel időközben a szentmártoni unitárius egyházközség visszakapta az épületet, amelyben az iskola működik, ezt ki kellett venni a tervből, a kivitelezésre szerződött vállalkozó viszont ezt nem fogadta el és nem kezdett hozzá a munkálatokhoz. A község ennek következtében elveszítette a közel egymillió eurós támogatást. Az elöljáró nem adta fel, a felújított tervekkel a PNDL-n is jelentkezett, ezúttal is szerencsésen, bár a szükségesnél kevesebb összegekre számíthat. A csíkfalvi általános iskolát néhány évvel ezelőtt bővítették, mosdókkal, hőközponttal látták el, de az épület tetőszerkezete az összeomlás határán áll, az 1965-ben emelt épületrészt hőszigetelni, korszerűsíteni kell. Vadadban az 1938-ban készült épület egy részét lebontanák és emeletes szárnnyal toldanák meg, míg az 1912-ben épült búzaházi iskolánál is teljes korszerűsítésre van szükség. Erre összesen 3.760.589 lejt biztosítana a kormány. Egy másik, 552.412 lejes támogatással befejeznék a 2008-ban elkezdett csíkfalvi óvoda építését és napközi otthonná alakítanák. Jobbágyfalván egy 1893-ban épült ingatlanban működött az iskola, de állapota miatt a kisiskolásokat átköltöztették a 2007-ben önerőből épült, állami támogatással befejezett óvodaépület egyik szárnyába, ám itt igen szűk helyiségeket tudtak biztosítani. Harmadik projektje keretében az önkormányzat egy új elemi iskolát építene Jobbágyfalván, erre 977.563 lejt kapnának.
A kisközségeknek is jut
Székelyhodos község az iszlói elemi iskola és óvoda közös épületét újítaná fel, de a két intézményt külön kell választani az épületben. Itt a falak maradnak meg a munkálat során, a tetőzetet újjáépítik, nyílászárókat cserélnek, központi fűtést szerelnek. Belső illemhelyek már vannak, a várható beruházás okán itt sem költöttek idén javításokra. A munkálatokra 934.7000 lejt várhatnak a kormánytól – tudtuk meg Barabási Ottó polgármestertől. Nyárádmagyaróson is elmaradtak a nyári javítások, meszelések, pedig igencsak ráférne az épületre. Az alsó szinten végeztek ugyan kisebb beruházásokat az utóbbi években, de az emeleten semmit – mutatott rá Iszlai Tünde igazgató, míg Kacsó Antal polgármester a jövőben várható beruházásokat emelte ki: a magyarósi központi iskolánál 1.648.019, míg a torboszlói óvodánál 508.167 lej értékben várhatnak támogatást korszerűsítésre.
Máshol is lesz beruházás
Mint arról már beszámoltunk, Ákosfalva 3.040.388 lej értékben kap támogatást új elemi iskola, óvoda és napközi építésére, Erdőszentgyörgy 4.853.267 lejre számíthat, amelyből a Dózsa György utcai „régi” iskolát bővítik egy szárnnyal, a meglévő épülettestet korszerűsítik. Székelybere 2.662.434 lejt várhat, amelyből szinte teljesen újjávarázsolnák a nyárádszentimrei, seprődi, berei és berekeresztúri kisiskolákat, óvodákat befogadó épületeket (Kendőben és Májában már nem működnek a kisiskolák, a márkodi központi iskola pedig már részesült állami beruházásban). Gyulakuta községben mintegy 3,26 millió lejt költhetnek beruházásra: a gyulakutai 3. számú iskola, a ravai és gyulakutai óvodák épületét korszerűsítenék, a havadtői óvodaépületet is korszerűsítenék és két tanteremmel megtoldanák, hogy oda költöztessék az egyházi ingatlanban működő elemi osztályokat is. Hármasfaluban a székelyszentistváni általános iskola korszerűsítésére 2.806.563 lejt költhetnek. A legnagyobb összeget Szovátának ítélték meg, az önkormányzat 12.572.675 lejt hívhat le új óvoda és bölcsőde építésére.
Megyénkben még Bonyha, Maroskeresztúr, Faragó, Marossárpatak, Mezőgerebenes, Görgényhodák, Kisikland, Mikefalva, Marosugra, Ratosnya, Marosoroszfalu, Marosszentgyörgy, Mezősályi, Uzdiszentpéter, Marosszentanna, Gödemesterháza községek, valamint Szászrégen, Radnót, Nagysármás, Marosvásárhely számíthat kormánytámogatásra tanintézményeik korszerűsítésére. Gligor Róbert László / Népújság (Marosvásárhely)

A The Guardian részletesen beszámolt az elmérgesedett székelyföldi medveügyről
Az elkeseredett hegyvidéki falusiak már recepteket cserélgetnek olyan házi készítményű mérgekről, amelyek biztosan megölik a medvét – írja a The Guardian a székelyföldi medveügyről szóló cikkében.
Nemzetközi sajtónyilvánosságot kapott a székelyföldi medveügy: a The Guardian című brit napilap honlapján szerdán jelent meg egy terjedelmes írás, amely a részletesen foglalkozik a medvetámadásokkal, a nagyvadak okozta károkkal, Hargita megyére fókuszálva. A Hogyan vált a barna medve első számú közellenséggé a vidéki Romániában (How the brown bear became public enemy number one in rural Romania) című írás szerzője, Luke Dale-Harris megjegyzi: „a vadászat betiltása ellenére” a vidékiek egyre ellenségesebben viszonyulnak a medvékhez, s sokan közülük úgy döntöttek, hatósági segítség hiányában „kézbe veszik az ügyet”. A szerző azt írja, a hegyvidéken élő elkeseredett falusiak már recepteket cserélgetnek olyan házi készítményű mérgekről, amelyek biztosan megölik a medvét. „Az ideális méreg átható szagú, és tartalmaz valami édeset, hogy megragadja a vadállat figyelmét, és olyan erős vegyszereket tartalmaz, hogy tudjon végezni egy 300 kilós állattal. Ugyanakkor lassan fejti ki hatását, hogy biztos legyen, hogy az állat több mérföldnyire jár, amikor összerogyik” – részletezi a The Guardian tudósítója. A szigetországi újságírónak névtelenül nyilatkozó falusiak szerint a medvepopuláció csökkentése szükségessé vált, a kormány azonban cserbenhagyta őket, de a fenyegetettséget szerintük nem lehet figyelmen kívül hagyni. A napilapnak nyilatkozik Demeter Csaba firtosmartonosi vadőr (aki tavasszal medvetámadás áldozata volt) és Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök is. Az elöljáró leszögezte: a kormány semmit sem tett a probléma megoldása érdekében, és közben az emberek türelme elfogyott, nem csoda hát, hogy sokan csapdákat állítanak, és mérget helyeznek ki. A The Guardian cikke megjegyzi: maga Borboly is számos bírálatot kapott amiatt, hogy egy tavalyi blogbejegyzésben „ötleteket” adott, hogyan kell végezni egy medvével. Az írás kitér arra is, hogy Európában – Oroszország európai részét leszámítva – körülbelül 17 ezer medvét tartanak számon, amelyből több mint 6000 Romániában él. A romániai medveállomány túlnyomó része, mintegy 5300 példány a székelyföldi Hargita, Kovászna és Maros, valamint a szomszédos Brassó megyében él. Kitér arra is, hogy korábban a környezetvédelmi minisztérium évente 400–450 medve kilövésére adott engedélyt a vadásztársaságoknak, a tiltás óta azonban gyakorivá váltak a medvetámadások, a vadkárokra vonatkozó panaszok, ezért a szaktárca idén ősszel úgy döntött, jóváhagyja a problémás medvék kilövését. A minisztérium közölte: 96 veszélyes medve kilövésére kaptak kérelmet, a legtöbb Hargita (14) és Kovászna (15) megyéből érkezett. A témával egyébként az elmúlt hónapokban a BBC televízió, az Euronews hírtévé és a Psych.org tudományos portál is foglalkozott. Gyergyai Csaba / Krónika (Kolozsvár)

Nagybaczoni Nagy Vilmos: Végzetes esztendők
Rendhagyó a Székely Könyvtár egyik legújabb kötete: a szerkesztők választása a székely származású hivatásos katona, Nagybaczoni Nagy Vilmos volt honvédelmi miniszter Végezetes esztendők című írását adták közzé, amely a 1938–1945 közötti időszak magyar katonai eseményeit, azok vonatkozásait taglalja. A kötetet Molnár Vilmos ismerteti.
Magyarország második világháborús részvételéről már sok könyv jelent meg. A székely származású Nagybaczoni Nagy Vilmos könyve annyiban rendhagyó a témában, hogy a szerző 1942 szeptembere és 1943 júniusa között Magyarország honvédelmi minisztere volt. Úgymond „első kézből” származó információkkal bírt arról az időszakról, belülről ismerte az akkori döntéshozó állami apparátus működését, közeli kapcsolatban állt az ország hatalmi pozícióban lévő személyeivel. Már honvédelmi miniszteri kinevezése előtt is vezető katonai funkciókban volt. Az első bécsi döntés előkészületeként 1938-ban a budapesti I. hadtest élén (altábornagyként) bevonult a Magyarországhoz visszacsatolt felvidéki Ipolyságra, majd a második bécsi döntés után, 1940-ben, az újonnan felállított 1. magyar hadsereg parancsnokaként (és immár vezérezredesként, ami az akkori legmagasabb magyar tábornoki rang volt) a szintén Magyarországhoz visszacsatolt Észak-Erdély katonai megszállásában vett részt, ő vezette a Marosvásárhelyre bevonuló csapatokat. De hadtörténészként is jelentőset alkotott, az első világháborúról – amelyben maga is részt vett – írott könyvei ma is hivatkozási alapul szolgálnak.
A Végzetes esztendők az 1938–1945 közötti időszak magyar katonai eseményeit, azok vonatkozásait taglalja. Tömören, világosan, szakszerűen. Korabeli dokumentumokra is támaszkodva, mindig objektivitásra törekedve. A történések higgadt számbavétele pedig nem lehetett könnyű, azok után, hogy Nagybaczoni Nagy Vilmosnak mennyi gáncsban és retorzióban volt része, mind egyes magyar politikusok, mind a német hadvezetés részéről. Aminek oka az ő régi vágású tisztessége és embersége volt egy olyan korban, amikor gyűlöletet keltő szólamok uszítottak, és a világháború borzalmai mellett egyeseknek az volt a legfőbb gondjuk, hogy megalázzák, kínozzák és megsemmisítsék saját honfitársaik egy részét. Konkrétan a zsidó származású munkaszolgálatosokat, akikkel a magyar tiszti- és altiszti kar nyilas beállítottságú része megengedhetetlen módon bánt. Nagybaczoni Nagy Vilmos honvédelmi miniszterként intézkedéseket foganatosított ez ellen. Idézem őt: „Megszüntettem a munkásszázadok fogolyként való kezelését. Elrendeltem, hogy a betegeket és a szolgálatra alkalmatlanokat azonnal le kell szerelni. Megköveteltem, hogy a munkaszolgálatosok ellátása megfelelő legyen… eltiltottam a rossz bánásmódot és a testi fenyítést. A legszigorúbb vizsgálatot indítottam, majd súlyos büntetéseket szabattam ki azokra, akik a munkásszázadok embereivel brutálisan bántak, azokat bántalmazták, ütötték-verték vagy – megzsarolták. Ezek az intézkedések azonban a minisztérium tisztikarának egy részében igen nagy ellenszenvet váltottak ki irányomban. Ezek az urak egyetértettek a nyilasokkal.” Ennek hatására a munkaszolgálatosok helyzete – ha átmenetileg is – sokat javult. A háború után, 1965-ben a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet a Világ Igaza címmel tüntette ki Nagybaczoni Nagy Vilmost. Még 1941-ben, vagyis honvédelmi minisztersége előtt ellene volt, hogy Magyarország oktalanul és értelmetlenül hadat üzenjen a Szovjetuniónak. Honvédelmi minisztersége ideje alatt a magyar katonák érdekében, a felszerelésük kiegészítésére tett német ígéretek betartásáért, az orosz frontról való hazahozatalukért is tett lépéseket, sajnos a német hadvezetés ezeknek mindig ellenszegült, ígéreteit sohasem teljesítette. Úgy tűnhet, hadügyekben egy honvédelmi miniszter mindenható. Pedig nem, Nagybaczoni Nagy Vilmos keze is erősen meg volt kötve, egyrészt a történelmi körülményektől, a külpolitikai helyzettől, másrészt meg az ország szélsőjobboldali ellenzékétől, néha saját pártja politikájától is. De egy út minden körülmény közepette nyitva állt előtte, és ő nem is mulasztotta el: emberségesnek lenni. Segíteni az üldözötteken, kiközösítetteken, kiszolgáltatottakon. Embertelen körülmények dacára is megmaradni embernek. Lehet, nem könnyű, néha nem is népszerű, de hosszú távon ki szokott derülni: ez a jó választás. Még ha ezért közben retorziók érik is az embert. A magyar mondás szerint: nem az a legény, aki üti, hanem aki állja.
Nagybaczoni Nagy Vilmos állta a sarat. A háború vége felé a nyilasok letartóztatták és internálták, a kivégzéstől csak a háború befejezése mentette meg. A Rákosi-korszakban megfosztották rangjától és nyugdíjától, idős kora ellenére egyszerű szegkovácsként kereste a kenyerét. Később ugyan Románia akkori miniszterelnöke, dr. Petru Groza közbenjárására (még az erdélyi szászvárosi gimnáziumból ismerték egymást, együtt érettségiztek) visszakapta a nyugdíját – de ez már egy másik történet.
A Végzetes esztendők, azon túl, hogy segít tisztábban látni múltunknak egy fontos szeletét, emberségből, tisztes helytállásból is példát nyújt. Hargita Népe (Csíkszereda)

Johannis esete Románia (hulló)csillagaival
Pár napja iktatták a Legfelső Bíróságon Tőkés László fellebbezését a Románia csillaga érdemrend visszavonása ügyében. Teljesen véletlenül aznap este, november 15-én döntött az érdemrend becsületbírósága egy másik magyar politikus, Kelemen Hunor „csillagtalanításáról”. Amennyiben a Legfelsőbb Bíróság megerősíti a Bukaresti Táblabíróság ítéletét, a „forradalom szikrájaként” is emlegetett egykori temesvári lelkész lehet az első romániai kitüntetett, akit megfosztanak az érdemrendjétől. A sors iróniájaként is felfogható, hogy Tőkés – akárcsak Kelemen – egy német ajkú államfő döntése nyomán maradhat román állami kitüntetés nélkül.
A két ügy egyébként több szempontból is hasonlít, ezért nem teljesen alaptalan találgatni az előbbi alapján az utóbbi kimenetelét. A magam részéről nem vagyok túlságosan optimista Kelemen Hunor csillagát illetően, miután visszakerestem, és elolvastam újra azt a nyilatkozatot, amelyet 2016. március 3-án tett Klaus Iohannis.
Az elnök kevesebb mint egy percet, egészen pontosan 59 másodpercet szentelt arra, hogy megindokolja a jelentős horderejű, és mint említettem, nem éppen mindennapi gesztusát. Magára az indoklásra pontosan 475 karaktert szánt, szóközökkel együtt. (A téma felvezetésére körülbelül ugyanennyit.) Ekkora terjedelmű szöveget egy átlagos rádiós bemondó 30 másodperc alatt olvas fel. Persze sokkal fontosabb, hogy mit mondott, de a terjedelem is eléggé beszédes. Nézzük:
„Véleményem szerint figyelembe kell venni néhány dolgot, amikor ezt a vitás kérdést elemezzük: aki a kitüntetést adja, honorálni akarja, elismerni a kitüntetett egy bizonyos érdemét; aki kapja és elfogadja a kitüntetést, annak nyilvánvalóan el kell ismernie Romániát és Románia alkotmányát. Becsülnie kell az értékeket, amelyekre Románia alkotmánya épül. Mindezeket figyelembe véve úgy döntöttem, hogy visszavonom Tőkés László úrtól a Románia csillaga érdemrendet.”
Egyszerre szűkszavú és sokatmondó, ha a sorok között olvasunk. A mai napig nem derült ki például, honnan vette az elnök, hogy Tőkés László nem ismerné el Romániát, és az sem, hogy milyen alkotmányos alapértékeket nem „becsül” (jelentsen ez bármit).
A nyilatkozat arra utal, hogy az alkotmány tanulmányozásában Klaus Iohannis az első cikk végéig sem jutott el, hanem elakadt az első bekezdésnél. Hiszen amikor azt állítja, hogy Tőkés László nem „becsüli az alkotmány alapjául szolgáló értékeket”, nyilvánvalóan nem tudja, hogy melyek ezek az értékek. Pedig erről is szól az alaptörvény első cikke, amelyből az államfő előszeretettel idézi az első bekezdést – azt, amely kimondja, hogy „Románia szuverén és független, egységes és oszthatatlan nemzetállam”.
A 3. bekezdés szerint Románia demokratikus és szociális jogállam, amelyben „legfőbb érték az emberi méltóság, az állampolgárok jogai és szabadságai”, köztük a gondolat és a szó szabadsága (29-30. szakasz). Az 1. cikk 5. bekezdése szerint „kötelező az alkotmány, az alkotmány felsőbbsége és a törvények betartása”. Az Általános elvek címet viselő fejezet rendelkezik a továbbiakban, többek között, az állampolgárok egyenlőségéről és az indentitáshoz való jogról, aminek része a diszkrimináció tilalma „fajtól, nemzetiségtől, etnikai eredettől, nyelvtől, vallástól, nemtől, véleménytől, politikai hovatartozástól, vagyontól vagy társadalmi származástól függetlenül”.
Azért soroltam fel mindezeket, mert a már említett, 2016. márciusi nyilatkozatból egyértelműen kiderül: Iohannis tisztában van azzal, hogy az érdemrend becsületbírósága egy nyilatkozat miatt javasolta Tőkés kitüntetésének a visszavonását, mégis jóváhagyja javaslatot. Ezt azért is fontos felidézni továbbá, mert Kelemen Hunort szintén egy kijelentése, a Szabadságban 2017. augusztus 4-én megjelent interjú miatt terjesztették fel csillagtalanításra, a legmagasabb állami kitüntetésről szóló 1998. évi 11. számú sürgősségi rendelet 17. szakasza alapján. Eszerint a Románia csillaga visszavonható attól, akit jogerősen letöltendő szabadságvesztésre ítélnek, vagy olyasmit tesz, ami összeegyeztethetetlen a becsületrend tagságával, azzal a többi tag becsületébe gázol.
A két ügy – sőt már önmagában a Tőkésé is – azért problémás, mert a törvény értelmében az elnöknek már régóta meg kellett volna fosztania számos kitüntetettet az érdemrendjétől. A törvény világos e tekintetben: egy elítélt ügyében nem kell összeülnie a becsületbíróságnak, az Elnöki Hivatal mondhatni saját hatáskörben rendezheti az ügyet. A nevek ismertek. Adrian Năstase volt miniszterelnök például kétszer is ült, Miron Mitrea bebörtönzéséről is tonnaszám írt a sajtó, és a sor folytatható.
Klaus Iohannis legfeljebb azzal védekezhetne, hogy nem olvas újságot. Csakhogy ez sem volna mentség, ugyanis túl azon, hogy nevetségessé tenné magát, ha máshonnan nem, a Temesvár Társaság petíciójából tudomást szerzett a Románia csillagával kitüntetett börtöntöltelékek kilétéről. A szervezet több mint egy éve – a Tőkés-ügy felülvizsgálata mellett – név szerint kérte a szabadságvesztésre ítéltek, valamint egykori besúgók kitüntetésének a visszavonását. Iohannis a füle botját sem mozgatta. Ezzel nem feltétlenül sértett törvényt, hiszen a már említett sürgősségi rendelet nem annyira pontos, hogy nyilvánvaló kötelezettséget rójon az államfőre, ugyanakkor a jogszabály egyértelműen mérlegelési lehetőséget ad az elnöknek. Csak tőle függ, hogy elveszi-e Năstase, Mitrea vagy Stănoiu asszony (besúgóként Sanda) érdemrendjét, vagy nem.
Apropó, a Temesvár Társaság listáján szereplő rovott múltú egyéneket kivétel nélkül korrupció miatt ítélték el. És Iohannis állítólag rühelli a korrupciót. Vagy mégsem? Mindenesetre nem annyira, mint a centralizált nemzetállammal kötözködő magyarokat. Szőcs Levente / maszol.ro

Lucian Boia: Trianon egyetlen magyarnak sem ok az örömre
A románok és magyarok között a dolgokat valamivel nehezebb lesz megoldani, mint a franciák és a németek között – állítja Lucian Boia történész a News.ro hírügynökségnek adott interjúban.
Közös történelemkönyv kellene
Magda Grădinaru: Lucian Boia úr, újabb könyvet írt, amely a Nagy Egyesülés témáját dolgozza fel. Valójában a könyv nem kimondottan Nagy-Románia alapító aktusáról vagy aktusairól szól, mint inkább arról a tágabban értelmezett történelemről, amelynek ez, ezek részei. Tehát miért született ez a könyv, amely beleillik Nagy-Románia centenáriumába, de inkább centenárium körüli dolgokról beszél?
Lucian Boia: Így hasznosabbnak tartottam. A kontextus kevésbé ismert, és ezért próbáltam közép-európai, kelet-európai, délkelet-európai kontextusba helyezni Nagy-Románia létrehozását, mert a kontinens jelentős részén a Romániát jellemzőkhöz többé-kevésbé hasonlító nemzeti jellegű folyamatok zajlottak. Nemcsak mi hoztunk létre egy nagyobb Romániát, hanem akkor jött létre Jugoszlávia, Csehszlovákia, Lengyelország, a Balkánon is ugyanezek a politikai folyamatok zajlottak. A történelmi folyamat egészéről akartam beszélni, hogy minél jobban megértessem a román kérdéskört is.
– Ennek ellenére, mint mondja, Románia hiányzik az európai történetírási vitából, Románia a többiek szemszögéből nézve szinte egyáltalán nem számít a történelemben. Mit tehetne hozzá Románia az első világháborúról szóló európai narratívához?
– Sok helyen felülvizsgálják az első világháború értelmezését, láthatjuk, mit tettek a franciák, a németek, még egy közös történelemtankönyvet is kiadtak, amely többek között az első világháborúra is kitér. Megnéztem, figyelmesen elolvastam ennek a tankönyvnek a szóban forgó fejezetét, és meglepő, hogy mindkét fél nagyjából ugyanazokat az értelmezéseket adja. Még akkor is lenyűgöző, ha ez egy megegyezés eredménye.
– Lehetségesnek tart egyhamar egy ilyenfajta közös, román–magyar tankönyvet?
– Nem, nem tartom lehetségesnek, de ez azt bizonyítja, hogy a románok és a magyarok között a dolgok valamivel nehezebben megoldhatók, mint a franciák és a németek között. Azt hiszem, ennek van egy másik magyarázata is: természetesen a franciák és a németek is mészárolták egymást néhány háború során, de folyamatosan nagyjából azonos történelmi, kulturális, civilizációs szinten voltak, ilyen szempontból nincsenek frusztrációik, a franciák nem érzik magukat alsóbbrendűbbnek a németeknél, és a németek sem a franciáknál. Márpedig köztünk és a magyarok között bonyolultabb a helyzet, mert a románokat oly sok évszázadig uralták a magyarok, most pedig a magyarok érzik úgy, hogy a románok uralkodnak felettük. Ezek nehezebben gyógyuló frusztrációk, ez az igazság, de nem mondhatjuk a végtelenségig ugyanazokat a dolgokat a múltbéli nemzeti konfrontációkról – számunkra is, a magyarok számára is, de minden európai számára a jövő a kulcskérdés, nem a múlt. A magyaroknak természetesen nem tetszik Trianon, de ez nem jelenti azt, hogy nekünk románokként ne kellene örvendenünk 1918. december 1-jének.
Ki örül, ki emlékezik
– Mégis, ami ezt a Románia és Magyarország közötti kapcsolatot illeti, továbbra is eltérő, antagonisztikus ország-forgatókönyveink vannak. Mi a centenárium megünneplésére készülünk, Magyarország pedig arra, hogy – ahogy írja – megemlékezzen Trianonról.
– Rendben, ők megemlékeznek. Mit akarunk, kötelezzük őket arra, hogy örüljenek Trianonnak? Ez abszurd! Persze hogy nem tetszik nekik Trianon, persze hogy Magyarország nagyon sokat veszített, többet, mint ha megállapodással jutottak volna új határok kijelölésére. Legyőzött ország volt, és így alakult. Azt hiszem, képeseknek kellene lennünk a mi szempontunkból, románként örülni 1918. december 1-jének, de ugyanakkor megértenünk a magyarokat is, mert Trianon nem ok az örömre egyetlen magyarnak sem, akárhol is él. Ezt annyira nehéz megérteni? És újra elmondom, ebből a holtpontból az egyetlen kiút, ha mindkét oldalon, elmondva elképzelésünket a múltról, a jelenre és főleg a jövőre összpontosítanánk, mert a jövő másfajta lesz, mint a múlt volt. Hagyjuk a dákokat, az a lényeg, hogy a románok az utóbbi évszázadban egységes nemzetnek bizonyultak.
– Ön szerint túllépünk a nemzetállamokon?
– Megtörténik majd ez a túllépés is a nemzetállamokon, azt hiszem, és ki is merem mondani: senki sem annyira ostoba, hogy azt képzelje, ha a történelem még több ezer vagy tízezer évig folytatódik, akkor Románia a végtelenségig létezni fog. Vagy Magyarország, Németország, Franciaország. Végső soron a nemzeti jelenség azért megmarad, nem most fog eltűnni. Ennek ellenére a régi nemzeti projekt fölött megjelent az európai projekt, mely másvalami. Majd meglátjuk, hogy mi történik, de még egyszer mondom, fel kell hagynunk ezekkel a XIX. századi, nacionalista, ultranacionalista értelmezésekkel. Ezeknek a maguk idejében megvolt a szerepük. Nálunk az ókori Daciához kötött román nemzet olyan vízió volt, mely sokat számított a román állam egyesítési folyamatában. Vagy az egész Vitéz Mihály körüli mitológia. Úgy hiszem, most már nem igazán használ, ellenkezőleg.
– Azt mondja, hogy az első világháború végén megvalósított nemzeti konstrukciók közül Románia bizonyult a legszilárdabbnak. Egy egész évszázadnyi történelem igazolta egységét. Ebben van egy imázs- és geopolitikai tőke is?
– Azért mondtam, mert ez az igazság, nem azért, hogy kedvére tegyek az ultranacionalistáinknak. Végső soron ez az igaz­ság, és ezért mondom: hagyjuk a dákokat, hagyjuk Vitéz Mihályt is, az a lényeg, hogy az utóbbi évszázadnyi történelem során a románok egységes nemzetnek bizonyultak.
– Hasznosította ezt Románia? Előnyt kovácsolhatott volna a régióban ennek az egységnek az alapján, ami – íme – Csehszlovákiának, Jugoszláviának nem sikerült?
– Ezt nem tudom, mert a nemzeti egység csak az egyik aspektus, az is fontos, hogy mit kezdesz a gazdasággal, a társadalommal, a többiekkel fenntartott kapcsolatokkal, ezek közül nem mindegyik működött jól Nagy-Romániában és a mai napig létező Romániában. A szerbek is, a horvátok is, a bosnyákok is, a montenegróiak is szerbül beszélnek, és akkor gyorsan, talán túlságosan is gyorsan eljutottak ehhez a következtetéshez, hogy a nemzet-népek egyetlen nemzetbe gyűjthetők. Márpedig bebizonyosodott, hogy ez nem működött. Természetesen, egy nemzetet egy közös nyelv is jelentős mértékben összeköt, de sokszor más tényezők is közbeszólnak, amelyek még aktívabbaknak is bizonyulhatnak, mint a beszélt nyelv. Itt szó van a kérdéses közösség történelméről általában, a vallásról, a kulturális, civilizációs alapról. – A nemzet francia meghatározása győzött: a nemzet egy mindennapi népszavazás eredménye?
– Ez egy modernebb meghatározás, mint mondjuk, a német, amely szigorúan az etnikumot hangsúlyozza, és a beszélt nyelven keresztül illusztrálja a valamely nemzethez tartozást. Még egyszer: a nyelv nagyon fontos. A másik eset, mely szintén iskolapélda, Csehszlovákia ügye: az első világháború végén hozták létre szintén a csehek és szlovákok kvázi azonossága alapján, holott a szlovák nyilvánvalóan eltér a csehtől, bár nagyon közeli. Létrehoztak egy államot, melyet sokan egyfajta miniatűr Ausztria–Magyarországnak tartottak, mert Csehszlovákiába bekerültek a szudétanémetek, akik – ez érdekes elem – többen voltak, mint a szlovákok; ezenkívül egy földsávot Magyarországtól vettek el, és így tovább. Nos, Lengyelország koherensebbnek bizonyult, csakhogy Lengyelországot egyszerűen odébb tolták Európa térképén, és sok tekintetben eltér a korábbi, a második világháború előtti Lengyelországtól. Ezek közül Románia volt a legtartósabb, még annak ellenére is, hogy elvesztette Észak-Bukovinát, Besszarábiát, a Cadrilatert. Románia egysége esetében a vallás is számított, sokkal inkább, mint a dákok.
Hagyjuk a dákokat
– Mi volt az a többlet Románia esetében, vagy mit tett jól, hogy sikerült megőriznie ezt az egységet? – A nyelv persze nem elég, de mégiscsak az egység egyik eleme. A román nyelv tényleg olyan, melynek mindig is fokozott egységfoka volt. Számított a vallás. A románok nagy többsége ortodox, persze, egy adott pillanatban a görögkatolikus egyház is megjelent, de az külső aspektusában, azzal, ahogy az emberekhez szól, a katolikus dogma mellett megőriz ezt-azt az ortodoxiából. Ez nagyon sokat segített az erdélyi románoknak, hogy ellenálljanak a magyarosítási kísérleteknek, mert a magyarok és a románok nem tartoztak ugyanahhoz az egyházhoz, és ebben az ügyben az Egyház (Román Ortodox Egyház – a szerk.) is minden bizonnyal számított. Végső soron a román nemzet szilárdnak bizonyult. Ebből a térségből eltűnt Jugoszlávia is, Csehszlovákia is, de Románia megmaradt, és számomra rendkívül nevetségesnek tűnik, hogy egyesek, köztük történészek is a múltban mindenfele egységet látnak: a dák egységes nemzet volt, Vitéz Mihály egységről és újra csak egységről álmodozott, létezett egy középkori nemzet. Ugyanazok a személyek, akik akkora ügyet csinálnak a nem is tudom, hány évszázada létezett, sokkal inkább csak fiktív egységből, most, amikor tényleg egységesek vagyunk és rendelkezünk a román nemzet tudatával, azt állítják, hogy veszélyben vagyunk. Tehát a Boirebisztasz korabeli dákok egységesebbek voltak, mint a mai románok. Ez ostobaság. – Nem szereti a nemzeti eszmének ezt a Daciáig történő visszavetítését.
– Nemcsak visszavetítjük Daciáig, de már nem bízunk a román nemzet, a mostani román állam megmaradásában, és mindenféle szétesési meg veszélyelemeket látunk, másrészről pedig egy fiktív egységet csodálunk. Daciában, természetesen, nem volt egység. Ott volt az az egy évvel ezelőtti felháborodás a chişinăui amerikai nagykövet nyilatkozatai miatt...
– Szintén én készítettem a zűrt okozó interjút.
– Csak az igazat akartam mondani, amit az amerikai nagykövet is mondott: Besszarábiának az utóbbi két évszázadban természetesen más történelme volt, pontosan azokban az évszázadokban, amikor kikristályosodtak a nemzetek, tehát a történelem legjelentősebb évszázadaiban intenzív oroszosítási folyamatnak volt kitéve, ma pedig láthatjuk az eredményét. Ha ugyanolyan történelme lett volna, mint Románia többi részének, akkor Románia határain belül lett volna, és most nem beszélnénk besszarábiai esetről, ez egy másik történelem következménye. A könyvben is leírtam, ezek nem botrányos dolgok, ellenkezőleg, nyilvánvaló tények. Dobrudzsának még kevesebb közös történelme volt Romániával, mint Besszarábiának. 1878-ban Dobrudzsában több muzulmán élt, mint román, voltak még bolgárok is, és így tovább. Egyes román politikusok első reakciójukban nem is akarták Dobrudzsát, mert Dobrudzsát az oroszok kínálták Besszarábia déli részéért cserébe, amelyet a krími háború nyomán adtak vissza Moldvának. Végül elfogadták Dobrudzsát, holott egyesek továbbra sem voltak meggyőzve, akkoriban olyasmiket írtak róla, hogy szerencsétlen vidék, ez egy Oszmán Birodalom szélén fekvő és nagyon elmaradott régió volt, ahol a románok rendkívüli dolgokat hajtottak végre. Nem kell feltétlenül a dák ősökre hivatkoznunk, Dobrudzsában nem is voltak dákok, ott géták éltek. De itt van még ez a keveredés is: a géták és a dákok együtt géta-dákok voltak, tehát íme az egység a maga pompájában, de ezt is a modern történészek találták ki. Erdély elhúzott
– Lehet, hogy balkáni szokás ez a mitologizálás. Például az albánok is ezt a fajta diskurzust használják az ősi illírekről.
– Igen, persze, természetesen mindenfelé hasonlóan történik. A magyaroknál is: miért, a magyarok csak az Urál felől érkező törzseket jelentik? Természetesen magyarosítottak az egész térségben. Ez történik minden nemzetben, nem akarom, hogy nagy ügyet csináljunk belőle, a történésznek végső soron az igazság keresése a kötelessége. Természetesen nem tudjuk, hogy mi lesz néhány évtized múlva Besszarábiával, de Romániával sem. Természetesen lehetséges, hogy egyszer majd visszatér Romániához, de jelenleg valami más, mint Románia. És hogy még jobban megbotránkoztassam a nacionalistákat, a könyvben röviden azt is leírtam, hogy Moldva és Havasalföld mégiscsak két ország, amelyek földrajzilag is, nyelvileg is, kulturálisan is közel álltak, de nem voltak azonosak, egy kicsit eltérő történelmük volt. A moldvaiak mindig is moldvaiaknak nevezték magukat.
– A mi esetünkben nem a föderalizálásról van szó. De megemlíti, hogy Bukarest – Párizs mintájára – túl sokat vont magához: van a főváros és a többi, a vidék.
– Nincs semmilyen elkülönülési veszély, de nem lehet tudni, hogy mi történik néhány nemzedék múlva, ha a dolgok így, egyenlőtlenül folytatódnak. Jelenleg van egy dinamikus Erdély – nem az egész, mert Székelyföld nincs benne ebben a dinamikában –, és van egy sokkal gyengébb dinamikánk Moldvában. Néha-néha látom, hogy a moldvaiak tüntetnek az autópályák miatt, és természetes lenne, ha létezne egy Moldvát Erdéllyel egyesítő autópálya, és Munténiával is különben. Nem egészséges ez az egyenlőtlen fejlődés. – Mi hiányzik belőlünk, hogy megváltoztassuk a képzelet és a valóság közötti viszonyt, amikor erről a nemzeti egységről beszélünk?
– Az egység mindig képzelt. Ha azt kérdezi, hogy mi a nemzet meghatározása, mikor tekinthető nemzetnek egy közösség, a válaszom a következő: egy közösség akkor nemzet, amikor nemzetnek tekinti magát. Körkörös magyarázat, de számomra ez tűnik az egyetlen helyesnek. Visszatérve Jugoszlávia esetéhez: nemzetnek kellett volna lennie? Talán igen, de nem akartak az lenni. Ha nem terveztek nemzet lenni, akkor nem nemzet. A románok azért képviselnek nemzetet, mert nemzet akarnak lenni.
– Hogyan nézett volna ki Románia, ha – ahogy ön is említi – 1918-ban népszavazást tartottak volna Erdélyben?
– Az eredmény persze elvileg ugyanez lett volna, hiszen a románok abszolút többségben voltak Erdélyben. Itt van egy „ha”. Persze, az lett volna ideális, ha népszavazást tartanak, de nem csak Erdélyben, másrészt: nem tudom, hogy akkoriban mennyire lett volna hiteles a népszavazás, mert a háború éppen csak véget ért, a kérdéses területeket különféle hadseregek tartották megszállás alatt. Ahhoz, hogy egy népszavazás igazán vitathatatlan legyen, azt nyugodt, rendezett, törvényes körülmények között kell tartani. Márpedig egyértelmű, hogy rögtön a háború után ezek a feltételek nem nagyon voltak adottak. Szerencséjük volt a románoknak
– A köztudatban, de nemcsak ott, Bessza­rábia és Erdély között különbség volt, Erdély javára. Főleg, hogy a románok nem számítottak annyira jó háborús végeredményre.
– Egyesek számítottak rá. Mária királyné a végsőkig azt állította, hogy megnyerjük a háborút, vagyis a szövetségesek megnyerik a háborút, és velük együtt mi is, de ő angol volt, és hajthatatlanul hitt Anglia győzelmében. A románok, ha külön nézzük őket, az első világháborúban elvesztették a háborút, nem megnyerték. A szövetségesek szerencsére igen, és ezért mondta Carp, hogy a románoknak akkora szerencséjük van, hogy politikusokra már nincs is szükségük. A románok Erdélyért és Bukovináért léptek be a háborúba, és megkapták Erdélyt, Bukovinát, de Besszarábiát is – ami nem szerepelt az eredeti tervben –, mert az oroszok oldalán léptünk be a háborúba.
– Eleve Erdély mellett döntve és tudva, hogy ezáltal lemondunk Besszarábiáról.
– Igen, bár egyesek, az úgynevezett németbarátok arra hívták fel – helyesen – a figyelmet, hogy Besszarábiát román identitásában nagyobb veszély fenyegeti, mint Erdélyt. Erdélyben a magyaroknak voltak magyarosítási kísérleteik, amelyek nem igazán arattak sikert a románoknál, de Ausztria–Magyarország még ennek ellenére is jogállam volt, míg Oroszország autokrácia volt, Besszarábiában az oroszosítás ténylegesen megtörtént, és a románokra nézve sokkal kellemetlenebb következményei voltak, mint az erdélyi magyarosítás. A román köztudatban Erdély sokkal jobb helyzetben volt, mint Besszarábia, fontos szerepet játszott a modern román nemzet kialakulásának folyamatában, miközben Besszarábiának ebben semmilyen szerepe sem volt, mert orosz urai légmentesen elzárták. A köztudatban, de nem csak ott, létezett egy különbség, Erdély javára.
– A két világháború alatt, míg Besszarábia hozzá tartozott, helyrehozta Románia ezt a – mondjuk úgy – hibáját, hogy az első világháborús döntésével feladta? – Nem nagyon. A besszarábiaiak nem nagyon voltak elégedettek azzal, ahogy a románok bántak velük, ezt pedig később felhasználta a szovjet propaganda, és egyesek ma is felhasználják.
– Miről van szó a centenárium kapcsán? Nekem úgy tűnik, az a helyes, ha innen, a jelenből tekintünk vissza a nulladik pillanat felé, és hogy voltaképpen az elmúlt száz év történetéről van szó.
– Azt hiszem, hogy legalább a megelőző száz évről is beszélnünk kell, de nagyon odafigyelve, hogy ne fordítsuk a feje tetejére a dolgokat, túl messze menve a középkorba vagy az ókorba, ott is egységet látva, ahol nincs. Meg kell néznünk, hogy mi volt a múltban, mert az nem hirtelen, 1918-ban történt meg, nem ébredtek a románok hirtelen arra, hogy „megcsináljuk Nagy-Romániát”, de sokat számított a háború végeredménye is. Arról is beszélnünk kell, hogy mit jelentett a háború, sok magyarázat verseng a történelemben. Természetesen az azóta eltelt évszázadról is beszélnünk kell, mert ez az évszázad próbára tette, hogy amit 1918-ban létrehoztak, az igazán szilárd vagy sem.
Szégyenletes az Akadémia állásfoglalása
– Megemlít még egy kis aspektust Romániával kapcsolatban: bár iszonyatosan sok kisebbségit veszített, és már talán csak egy ilyen, mondjuk úgy, múzeumi multikulturalizmusa maradt, mégis, más országokkal szemben megőrzött valamennyit a kisebbségek által képviselt tőkéből.
– Igen, persze hogy gazdagabb és változatosabb kisebbségi állományunk van, mint Lengyelországnak, Csehországnak. De Románia a történelem során történt számos habozás, irányváltás miatt nem örvend tökéletes hitelességnek. Tény, hogy Romániának még nem sikerült érvényesülnie az európai köztudatban. Ha megnézzük a történelemkönyveket, az európai történelmi összefoglalókat, a románok szinte teljesen hiányoznak. Norman Davies jelentős brit történész Európára vonatkozó művében például szó sem esik III. (Nagy) Istvánról (Ştefan cel Mare), sem Vitéz Mihályról, sem a román fejedelemségekről. Románia szinte nem is létezik.
– Mi az oka, hogy nem létezik?
– Nehezen tudom megmagyarázni, de ha magyarázatot keresnénk, akkor azt szintén a románoknál kell tennünk. Lehet, hogy a románok által létrehozott történelem nem volt elég hiteles. Nem a tényleges történelemre, a bemutatott történelemre utalok. Egy olyan ország, mely ma nagyon jelen van a világban, a történetírás szintjén is nagyon jelen lesz. A többi nyugati típusú, katolikus ország is jobban kötődött a Nyugathoz, itt Csehországra, Szlovákiára, de még Magyarországra is utaltam.
– Bukarestben is volt egy felhívás az egységre a Román Akadémia vagy legalábbis egy része felől.
– Ez az egységre szólító felhívás kimondottan szégyenletes. Oda jut az Akadémia, hogy intellektuális intoleranciáról prédikál, sőt, büntetést követel azok ellen, akik nem a megfelelő kifejezésekkel illetik a román nemzeti identitást.
– Az utóbbi évben sokat használták a tüntetéseken a nemzeti jelképeket: a himnuszt, a zászlót. Ez egy – mondjuk úgy – reszemantizálási folyamat volt az ezeket a jelképeket kisajátító kommunizmus után?
– Azt hiszem, hogy ezek olyan identitásjelölő jelképek, melyek nagyon is természetesek és szükségesek egy közösségben.
– Rendben, de ha a történészek egy jelennek megfelelő szempontból alakítják a múltat, akkor kiknek felelnek meg ezek a felbukkanó nacionalista tézisek?
– Azt hiszem, hogy ezek az emberek a ceauşiszta korszakban tanulták a történelmet, és alaposan megtanulták. A román térségnek ez a hibátlan, Boirebisztasztól napjainkig tartó egysége egy ceauşiszta hülyeség.
– Végül is mit kell ünnepelni a centenárium alkalmából?
– Azt kell ünnepelni, hogy Nagy-Románia létrehozása után száz évvel Románia egy történelem által igazolt ország. Másrészről ez után a nemzeti siker után ne képzeljük, hogy nincs már semmi teendőnk a nemzeti tirádákon kívül. Végül is a dolgok inkább attól függnek, ami a szélesebben vett európai keretek között történik, és nem annyira a specifikusan román történelmünktől. Iszonyodva gondolok arra, mi történt volna, ha nem lennénk Európában, hogyan nézne ki Románia. Egyeseket frusztrál, sért, hogy a nyugati nagykövetek túlságosan nyíltan beavatkoznak a román ügyekbe, de ha nem avatkoznának be, akkor ki lennénk téve csodálatos politikai osztályunk kényének-kedvének. Köszönöm, nem, inkább a nyugatiakat választom! Amúgy nincs semmilyen olyan veszély, hogy széteshet Románia. Ezt hangoztatják manapság egyesek, de az a gyanúm, hogy más céljuk van.
– Micsoda?
– Valószínűleg van valamilyen politikai projektjük, és megpróbálják ilyenfajta nacionalizmussal vonzani az embereket, nem létező vagy legalábbis a mai Romániában nem sürgető veszélyeket hangoztatva. Én békén hagynám a nacionalistákat, normális, ha létezik egy nacionalista irányvonal is, de ők is hagyják békén a történelmet: „Hagyjátok csak őseinket krónikák porán pihenni: / Mert a nagy múltból bizonnyal gúnyosan tekintenek ki. / Miért nem jössz te, Ţepeş vajda, hogy kemény markodba fogva / Két csoportra oszd e hordát: őrültekre és gazokra?” (Mihai Eminescu: Harmadik levél, Franyó Zoltán fordítása – a szerk.) Magda Grădinaru / News.ro; Főtér.ro; Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Színek és fények által megrajzolt gyökereink
Simion Hegyi Margit Gyökerek címet viselő kiállítása színpompás képzőművészeti élményt nyújt a novemberi havazásban mindenkinek, aki még megnézi, hisz december elejéig hosszabbították meg a tárlatot a marosvásárhelyi evangélikus-lutheránus gyülekezet Topliţa utcai tanácstermében. A „gyökerek” fogalma ezúttal, a reformáció emlékévének égisze alatt, egészen új értelmezést nyer. Elsősorban Simion Hegyi Margit színpompás világa teszi lehetővé ezt a sokrétű értelmezést. Mert gyökereink szerteágazóak, gazdagok, sokszínűek. Nemcsak 500 évre nyúlnak vissza, a reformációig, hanem ennél sokkal távolabbi időkbe, és emléket állítani azoknak, akik tettek valamit kultúránkért, a tudományért, kötelességünk. Mindenki a maga eszköztárával teszi ezt, a művész a vásznon, az ecset segítségével. Erőss Zsolt vagy Kassai Lajos ugyanúgy örökségünk része, mint ahogy gyökereinkhez tartoznak azok, akik hagyományainkat ápolják és őrzik az utókornak. Simion Hegyi Margit portréi, népi hagyományainkat ábrázoló életképei, a pusztulásra ítélt, majd talán megmentett Verespatak házai sajátos örökségének részét képezik.
A művész a gyökerek erejével kapaszkodik a tájba, amelyet mindig színpompájában örökít meg. Legyen az a tél hófehér vibrálása, a tavasz virágos pompája, a nyár színes harmóniája vagy az ősz aranybarna hanyatlása. Színek és fények játéka uralja ezeket a képeket. Simion Hegyi Margit a részletekben rejlő gazdagságot tárja a néző elé. Rabul ejti a táj, a virágok, a madarak, és mindezt meg kell örökítenie. Természetesen átszűrve az élményt, mert ezt teszi a művész, új világot teremt. Simion Hegyi Margitból hihetetlen erővel robban ki mindaz, amit évtizedekig őrzött magában. Oktatói tevékenységet folytatott, a színek a nyugdíjazása után szabadultak ki belőle elemi erővel, és azóta szüntelenül alkot. Mondanivalója kifogyhatatlan, és mindazt, ami kitör belőle, meg is mutatja a nézőknek. Rendszeresen, kiállítások keretében. Mindig újat és újat hoz. Kiállításainak azonban gyakran van egy állandó szereplője, egy kis kék cinke, amely valamelyik sarokból, egy óvó, megöregedett kéz kíséretében, csendben figyeli és őrzi az alkotót. A szintén művész édesanya ugyanúgy a gyökerek részévé vált immár, ahogy mindaz, amit ennek a kiállításnak a képei jelentenek. Szuszámi Zsuzsa / Népújság (Marosvásárhely)

Eltorzított valóság
Olyan Romániában a kisebbségek helyzetének mintaszerű rendezése, mint a beígért nagy jólét: állítják, szajkózzák valóságát, ám saját bőrén mindenki az ellenkezőjét tapasztalja. Egy éve nyerte meg a választásokat a földi Kánaán beköszöntét ígérő koalíció, és rögtön munkához is láttak, hogy megvalósítsák sokat ajnározott kormányprogramjukat.
Emelték a nyugdíjakat, az állami alkalmazottak fizetését, ám a jólét valahogy csak nem akarja megvetni lábát tájainkon, hisz egyensúlyteremtési próbálkozásaik, átgondolatlan reformjaik miatt napról napra válik semmivé mindaz, amit oly nagyvonalúan szétosztogattak. Hígul a lej, nőnek a kamatok, emelkednek az árak, mind mélyebben kell zsebünkbe nyúlnunk a napi megélhetésért. Látványosan úszik el az a kicsivel több, amivel „gazdagítottak”, de egyebet sem hallunk, mint hogy dübörög a gazdaság, Románia Európa és a világ éllovasai közé soroltatott. Elégedett a miniszterelnök, a pártvezérek pedig, ha nem a párhuzamos állammal harcolnak, az eredményekről szónokolnak, ám a nép hálátlan és elégedetlen.
Nincs ez másképpen a kisebbségek helyzetével sem. Elmondhatja Klaus Iohannis államelnök minden nemzetközi fórumon, mily példásan rendezték azt, dicsérhetik önmagukat itthon s a nagyvilágban, ha mi, az érintettek egészen mást érzékelünk a hétköznapokban. Lehetnek törvények, ha azokat nem alkalmazzák – lásd: a marosvásárhelyi kétnyelvű utcanévtáblák ügyében már a bíróság is kijelentette, nem diszkriminatív a hiányuk –, ha egyetlen tollvonással felszámolhatnak egy magyar iskolát, ha árulónak neveznek, amiért nem vagyunk hajlandóak december elsejét ünnepelni, terroristának kiáltanának ki, ha felhúznánk egy magyar zászlót. Hosszasan sorolhatóak azok a „vádak”, melyekkel csak az elmúlt hetekben szembesültünk, és a tolerancia, a megértés mintapéldája az is, amint nemzetbiztonsági kockázatnak tekintik a megmaradásunkat szavatoló autonómia iránti igényünket. Politikusok és újságírók összehangolt kórusa tesz arról, hogy minden adandó vagy kreált alkalommal ellenünk hangolja a román közvéleményt, napokig folyhat a magyargyalázás, melynek eredményeképpen évről évre nő a bennünket el nem fogadók aránya, és már nemcsak a városunk utcáin felvonuló szélsőségesek, de a sportesemények szurkolói is kitakarítanának az országból. Ez lenne a magyarság helyzetének oly példaértékű rendezése?
Egy torz ország torz valósága, hogy miközben nap mint nap azt halljuk, egyre jobb nekünk, a holnap miatti aggodalmak fokozódnak bennünk magyarként, polgárként egyaránt. Félünk a gazdaság összeomlásától, az újabb válságtól, és tartanunk kell attól is, mily meglepetések várnak még ránk a majd százéves Románia ünnepén. Politikai kalandorok, nacionalista hangadók játszanak jelenünkkel, jövőnkkel, de bármily meggyőzőek igyekeznek lenni, a nyers valóság előbb-utóbb felfeslik. Farkas Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Iskolán kívül”
Országos viszonylatban 391.000 gyermek egyáltalán nem jár iskolába. Akik járnak, azok közül tízből nyolc fejezi be az előírások szerinti kötelező tizedik osztályt, és akik továbbra is a rendszerben maradnak, tízből hét zárja le középiskolai vagy szakiskolai tanulmányait – ezeket az adatokat tették közzé az elmúlt héten egy átfogó követéses vizsgálat eredményeként, amelyet az oktatási minisztérium és az UNICEF szakértői közösen végeztek.
Az eredmény lesújtó, hiszen egy romániai nagyváros egész lakosságát teszi ki a közel négyszázezres szám. Az iskolából kimaradók egyáltalán nem vagy csak nagyon kis mértékben tanulnak meg írni-olvasni, és minimális lesz az esélyük, hogy munkahelyet találjanak. Történik mindez egy európai uniós országban, ahol kötelezőnek mondják azokat az előírások, hogy képességeitől, a család anyagi helyzetéttől, az etnikai hovatartozástól és a nemtől függetlenül minden gyermeknek joga van a „minőségi oktatáshoz”. A nemzetközi szakemberek és az oktatási tárca szakértői a felmérésből azt a következtetést vonták le, hogy a jelenség elsődleges oka a kedvezőtlen családi, gazdasági és szociális helyzet. Bár nem mondják ki, korábbi tanulmányokból világosan kiderül, de amúgy köztudott, hogy jobbára roma gyermekekről van szó, különösen az olyan felnőttek között élőkről, akik a mai napig vándorló életmódot folytatnak vagy mélyszegénységben élnek. Az sem titok, hogy abban az esetben, ha a gyermeknevelési segélyt és a magyar állami támogatást nem kötnék az iskolába járáshoz, még magasabb lenne az oktatási rendszerből kiesők aránya. Ha figyelembe vesszük a romatelepeken élő családok anyagi lehetőségeit, kétségtelen, hogy problémát jelent megfelelő módon iskolába küldeni a gyermeket, és sem a szülői elvárás, sem a lakáskörülmények nem teszik lehetővé az otthoni felkészülést. Ennek ellenére, akik hat-hetedik osztályig szerepelnek a statisztikákban, azok tartanak fenn romániai és megyei viszonylatban sok tanintézményt. Kiürülő falvainkból ugyanis külföldre mentek dolgozni a fiatalok, akiknek ma iskolás gyermekei lehetnének, és a kivándorlás ma sem ért véget.
Ahol a roma diákok hatvan, hetven, nyolcvan százalékát teszik ki egy-egy osztálynak, a pozitív példák mellett – hiszen tagadhatatlan, hogy vannak jó képességű, szorgalmas gyermekek közöttük – a többség olyan higiénés, magatartásbeli és egyéb problémákat vet fel, hogy előbb-utóbb a nem roma gyermekeket elviszik a szülők. A városok közeli településekről a városokba, vidéken a szomszédos falvakba, bentlakással rendelkező iskolákba, sőt már az óvodáskorúakat is. A jelenség, ha a nagyobb osztályokból a roma gyermekek is kimaradnak, lemorzsolódnak, hajdan neves vidéki iskoláink bezárásához vezethet.
A nagyon összetett probléma ellenére, amelyben a túlterhelt iskolai programok, az idült tankönyvhiány, az optimális oktatási feltételek hiánya miatt a szaktárcát is felelősség terheli, a tanügyminiszter elsősorban a helyhatóságokra hárítja a megoldást. Marosszentgyörgyön példamutató összefogással ezzel próbálkoznak, várjuk, milyen sikerrel. Bodolai Gyöngyi / Népújság (Marosvásárhely)

Ünnepi rendezvénysorozat és hálaadás
Megújult a 250 éves marosvásárhelyi minorita templom
Kétszázötven éves a marosvásárhelyi Szent Antal minorita templom, ezt ünnepelték a vásárhelyi jezsuiták, hálát adva az eltelt 250 évért és azért, hogy sikerült felújítani a templomot és a hozzá tartozó épületegyüttest.
A marosvásárhelyi Páduai Szent Antal jezsuita templom és rendház, a minoriták temploma a belvárosban, a Köteles Sámuel utca 4. szám alatt található. A minoriták a 18. század közepén építették a templomot és a rendházat, és 2000-ig használták; ekkor szerzeteshiány miatt átadták az épületegyüttest a főegyházmegyének. Jelenleg a közösség használja.
A nagypiac fölé emelkedő domboldalon épített egyhajós templom magasságával uralta a magaslatot. Külső kiképzése egyszerű, belső díszítésének vonalvezetése barokk jegyeket visel. Egyhajós templom; közvetlenül kapcsolódik hozzá a rendház, hangulatos celláival és boltozatos szobáival. A templom alatti kriptában jelentős, gazdagabb helyi római katolikus polgárok nyugszanak. (Wikipédia)
A négynapos ünnepség csütörtökön 15 órakor hálaadással kezdődött a templomban, amit szentmise követett, amelyet Bellovics Gábor SJ és Nagy Bálint SJ celebrált. Este 6 órától a Loyola kollégiumi kávézóban kerekasztal-beszélgetést tartottak a jezsuita hivatásról és küldetésről Növekedés a jezsuita lelkiségben címmel. Moderátor Kiss Ulrich SJ volt. Pénteken, a 15 órai kapunyitást követően a minorita épületegyüttest ismerhették meg az érdeklődők, majd Barabás Kisanna előadását hallgathatták meg a Loyola kávézóban. A Minorita domb a város szívében című előadáson egyebek mellett megtudhattuk, hogy a létező adatok alapján a templom 1726 és 1867 között épült, 1893 és 96 között javításokat végeztek rajta. 1934-ben a források és fényképek alapján három barokk oltár volt a templomban. Jelenleg egy van, a központi oltárkép Páduai Szent Antalt ábrázolja. A vetítéssel egybekötött előadás végén a jelenlevők kérdéseire válaszolt Barabás Kisanna.
Az előadást követően Jakabos Barnabás SJ celebrált szentmisét, amelyen Kiss Ulrich SJ mondott szentbeszédet, majd 18 órakor, ugyancsak a templomban, Lélekkel épült, épül a lelkünk címmel tartott előadást Márton Judit. Mivel közben besötétedett, a körséta elmaradt, az előadó fotókat mutatott be a felújításról.
A szombati program a Keresztelő Szent János „jezsuita templomban” zajlott, ahol délután fél ötkor Tamási Zsolt történész a jezsuiták és Marosvásárhely kapcsolatáról tartott előadást. Az esti szentmisét Vízi Elemér SJ provinciális celebrálta, majd 19 órától Barabás Kisanna Emlékek emléke élő emlék című előadását hallgathatták meg az érdeklődők.
Vasárnap, Krisztus király ünnepén, 9 órakor az oltárkép megáldásával összekötött szentmisére került sor, amelyet Kalna Zsolt minorita provinciális celebrált. Prédikációját „az Isten szereti az embereket, és gondoskodik róluk” gondolat köré fonta. Mint mondta, az emberi élet célja a másik emberről, a közösségről való gondoskodás kell legyen, az emberi élet sohasem lehet öncélú.
Délután 3 órától közösségi vetélkedőket tartottak a minorita templomnál. Az este 7 órai hálaadó szentmisét ft. Jakubinyi György érsek celebrálta. A négynapos ünnepséget agapé és baráti együttlét zárta az udvarban.
*
A Páduai Szent Antal tiszteletére 1760-1767 között épült eredeti templom, majd az 1903-ban kibővített épületegyüttes külső helyreállítása a Rómer Flóris Terv keretében, a Teleki László Alapítvány szervezésében kezdődött meg 2016-ban. A munkálatok a XVIII. századi kolostorszárny északi homlokzatának felújításával kezdődtek, ezt követően eltávolították a cementes kiegészítéseket és a feltáskásodott vakolat, majd újrafalazták a károsodott, kifagyott lábazati téglafalakat. A tavalyi felújítási szakasz az ablakok körüli XVIII. századi bekarcolt keretek megtartásával, a korabeli vakolat kiegészítésével, majd a homlokzat festésével zárult. A munkálatokat a magyar állam a Rómer Flóris Terv keretében 4 millió forinttal támogatta. Mózes Edith / Népújság (Marosvásárhely)

László Ferenc zenetudósra emlékeztünk
László Ferenc (1937–2010) zenetudós, aki 2010-ben hagyott itt bennünket, komolyzene-kedvelőket, muzsikusokat, pályatársakat, tanítványokat. Sófalvi Emese kolozsvári származású, Székelyföldön élő zenetanár javaslatára szombat délben koszorút helyeztünk el a mindannyiunk által tisztelt és szeretett zenetudós sírjánál, a Házsongádi temetőben, majd délután az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet- Nyelv- és Történelemtudományi Szakosztálya szervezésében zenetudományi ülésszakra került sor a Magyar Tudomány Napja Erdélyben rendezvény keretében. Az EME-székházban zajló emlékülésen Almási István népzenekutató, Németh G. István, Biró Viola Budapesten tevékenykedő zenetudósok, Potyó István kolozsvári egyházzenész, Sófalvi Emese zenetanár értekezéseit hallgathattuk meg Angi István zeneesztéta moderálásával. Idén márciusban lett volna 80 éves László Ferenc kolozsvári zenetudós Házsongárdi sírjánál Fazekas Zsolt, a belvárosi református egyházközség lelkésze tartott rövid áhítatot.
– Az évek múltával érezzük, hogy László Ferenc mennyire gazdagította életünket, és milyen gazdag örökséget hagyott ránk. Ez az emlékezés a jövő fele mutat, mert az emlékezésnek csak akkor van értelme, ha tanulságul szolgál a jelennek és a jövőnek. Élete során László Ferenc állandóan érezte Isten szeretetét, ezért vált meggyőződésévé az az igazság, hogy akik Istent szeretik, minden javukra van. Példája meghatározó azoknak, akik ismerték – összegzett Fazekas Zsolt lelkipásztor.
Németh G. István erdélyi származású budapesti zenetudóstól megtudhattuk: Budapesten már októberben megemlékeztek László Ferencről. A zenetudós felbecsülhetetlenül gazdag hagyatékát a Budapesti Zenetudományi Intézetben digitalizálják, és a közeljövőben már elérhető lesz. – A teljes állomány digitalizálása után a 14 dobozban tárolt, papír alapú dokumentumok visszakerülnek Kolozsvárra. Az eddig digitalizált hagyaték 333 gigabájt nagyságú, 6 500 mappában 50 000 állományt tartalmaz. A hagyaték magába foglalja László Ferenc teljes, 5000 tételt alkotó levelezését is, amely olyan szakmai egyesületek tevékenységéhez kapcsolódik, amelyeknek László Ferenc a tagja volt – ismertette a számszerű adatokat Németh G. István, aki 1996-ban, a kolozsvári zeneakadémia muzikológus hallgatójaként ismerkedett meg személyesen a zenetudóssal.
– László Ferenc mindenkinek azt mondta, amire szüksége volt. Személyiségéből mindenkinek más-más szelet nyilvánult meg, mindenkinek más olvasata van róla. Hatalmas intellektuális kapacitás fölött rendelkező értelmiségi, tudós, tanár, publicista, médiaszemélyiség volt, akinek a harmonikus személyiség kegyelme is megadatott, mindenkit szeretni próbált – jellemezte az elhunyt zenetudóst Németh G. István.
– Lángeszű tudós volt, nagyszerű fuvolista, kiváló kamarazene tanár, aki hatalmas életművet hagyott maga után. Egyenletesen felívelő pályáját kimagasló szellemi képességei mellett akaratereje, céltudatossága, szívós szorgalma, szilárd keresztyén hite határozta meg. Zenetudósi pályakezdése eltért a szokásostól: lankadatlan önképzéssel sajátított el mindent, ami a tudomány műveléséhez szükséges. Több mint 20 könyvének jórészét Bartóknak szentelte. Vérbeli kutatóként szenvedéllyel, elmélyült búvárkodással mindig új adatokat, értékeket tárt fel, új megvilágításba helyezett köztudomású tényeket, és nem riadt vissza a helyreigazítástól sem. Képzeletgazdagsága, intuíciója, szellemi frissessége, ismeretanyaga hatalmas volt – derült ki Almási István etnomuzikológus előadásából. Ezek az erények mutatkoztak meg zenekritikáiban is, fűzte hozzá az előadó, számon tartotta a hangversenyéletet, az operák tevékenységét. Rendszeresen írt romániai és magyar művelődési folyóiratokba, közíróként több ezer eszszét és cikket jelentetett meg. – Írásaiban sikeresen ötvöződött az igényes szakszerűség és a kifejezés eleganciája. Románul és németül is magas irodalmi színvonalon írt és beszélt. László Ferenc az ideális erdélyi szellemiség egyedülálló megtestesítője, igazi európaiság képviselője volt. Zenei társaságok és fórumok alapítását kezdeményezte. Ő alapította a Román Mozart Társaságot, amelynek 10 évig elnöke, majd tiszteletbeli elnöke volt, a csíkszeredai régizene fesztivál igazgatója is volt. Több mint 40 éven át kutatta Bartók munkásságát – tudhattuk meg továbbá Almási Istvántól, aki már gyerekkorától ismerte László Ferencet.
– Zenetudósként, Bartók-kutatóként mindig „megtalálta a tűt a szénakazalban”. Bartókról szóló írásai alapirodalom volt számomra, következtetései megkerülhetetlenek – vélekedett Biró Viola zenetudós, a Budapesti Zenetudományi Intézet munkatársa.
Potyó István római katolikus egyházzenész, a Szent Mihály plébánia karnagya és karmestere visszaemlékezett arra, amikor a kolozsvári zeneakadémia mesteri tagozatos hallgatójaként László Ferenc tanítványa volt. Potyó István az ő irányítása alatt kezdte el doktori tanulmányait, amelynek tárgya a 18–19. században Erdélyben komponált misék voltak. A doktori dolgozat témájából vizuális és auditív példát is nyújtott.
– Az itt jelen levő fiatal kutatókat egy ember köti össze, aki már nem él. Lelkesen beszéltünk írásairól, egymást ösztönöztük arra, hogy jobb szakemberek legyünk. Tudományos életünkben fontos helyet foglalt el – fejtette ki Sófalvi Emese zenetanár, majd Mozart Varázsfuvola című operájának, azaz a Tündérsípnak a román akadémia kolozsvári fiókjában levő, Pály Elek által a 19. században lemásolt kéziratát mutatta be. Ebből azt a következtetést vonhattuk le, hogy Tündérsíp néven az opera már az 1820-as és 1830-as években eljutott Kolozsvárra Pály Elek (Lukics Elek néven anyakönyvezték, 1797–1846 között élt) színésznek köszönhetően, aki több erdélyi városban fellépett, végül Kolozsváron hunyt el, és hagyatéka itt maradt.
Az emlékülés zenei részében közreműködött Szallós-Kis Anna fuvolán és Haáz Bence oboán. Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)

Frappáns szójátékból díjazott gyermekdal – interjú László I. Attila énekessel, dalszövegíróval
A december közepén megjelenő gyermekalbum repertoárjába tartozik a csíkszeredai László I. Attila énekes, dalszövegíró Piskóta Panni című szerzeménye, amelyet különdíjjal jutalmaztak a Legszebb Erdélyi Magyar Dal program keretében. Az előadóművész munkásságáról, az erdélyi zenei iparról, terveiről mesélt a Krónikának.
– Erdély egyik legproduktívabb és legelismertebb szövegírójaként emlegetnek. A tizenhét éves munkásságod melyik pillanatát vagy projektjét tartod a legértékesebbnek?
– Ezeknek a projekteknek a létrejöttét az anya-gyerek közötti kapcsolathoz szoktam hasonlítani: anélkül nem születik meg egy zenei produkció, hogy az alkotó ne hinne benne. Természetesen, hosszú távon a fejlődőképesség is befolyásolja a pályafutást, de én mindenképp büszke vagyok az első, tizenhét évvel ezelőtt összeállított hanganyagomra, attól függetlenül, hogy a jelenlegi dalaimat sokkal megfontoltabban találtam ki és írtam meg, illetve hangszerelésük is teljesen más.
– Már több műfajban is kipróbáltad magad, a saját produkcióid főként a lassúbb tempójú dalok kedvelőinek szólnak, de a Die Sapkacsihány Project keretében Kozma Attila, az Open Stage paródiaegyüttes egyik tagja mellett a bohóc éned is megnyilvánult. Melyik stílus áll közelebb hozzád?
– A gitár volt az első hangszerem, és főként a Bikini, Bródy, Zorán dallamvilága jelent meg a szerzeményeimben. Nyilván gyorsabb tempójú dalokat is lehet gitáron játszani, de az akkori bandázások inkább a lassú, hódító számokról szóltak. A bohóc énemre csak kis fényt akartam vetíteni, mivel nálam még most is a szerelemmel kapcsolatos, lassú dalok dominálnak. Viszont hangsúlyozni szerettem volna, hogy nemcsak az vagyok, amit „kitermelek”, tudok én a lehető legnagyobb bohóc is lenni, ha a helyzet úgy kívánja.
– A Legszebb Erdélyi Magyar Dal november közepén tartott gáláján különdíjjal jutalmazták a Piskóta Panni című dalodat. Hogyan viszonyulsz az elismeréshez?
– A 17 éves munkásságom alatt még sosem tapasztaltam ilyen típusú pozitív hozzáállást, mint ezen a versenyen. Korábban az erdélyi popzenészt itthon nem értékelték, hiába készített bármilyen jó anyagot. Épp ezért az egyik projektemmel már hetedik éve csakis a magyarországi televíziók lehetőségeit használjuk ki, és jó döntés volt, mert teljesen másképp néznek ránk. Ha a Piskóta Panni dalom népszerűsítésében nem fog segíteni az erdélyi média, külföldi forrást keresek ebben az esetben is. Nagyon szeretném erdélyi zenésznek tartani, hirdetni magam, de amíg a promóciós lemezek sarokba dobott sorsát ismerem, addig tapintatos kell hogy legyek.
– Műfaját és célközönségét tekintve ez a dal jelentősen eltér a pályázatba benevezett szerzeményektől. Mi ösztönzött arra, hogy jelentkezz a versenybe, illetve miért épp ezzel a számmal?
– A jelentkezéssel arra akartam felhívni a figyelmet, hogy Erdélyben is van jó dalszövegíró, hangmérnök, aki megállja a helyét a szakmában. Becsületes önkritikával rendelkezem, tehát, ha ez pocsék dal lett volna, biztos nem küldtem volna be. Bíztam a Piskóta Panni sikerében, és végül megkapta, amit érdemelt.
– Dalszövegíró, énekes és kétgyermekes családapa vagy. A kislányaid ihlettek a téma kiválasztásában, a dal megírásában?
– Erre nagyon ráéreztél. Amikor „bekattanok” nagy bohóc tudok lenni. A Piskóta Panni is egy ilyen családon belüli, „cirkuszi jelenet” szüleménye. Nagyobbik lányom, Luca születése után szeretetből mindenféle becenevet „ráragasztottunk”: volt már libatonátusz, gosztáti csirke, Vilhelmina, Eszmeralda, Gizi. A Piskóta Panni is egy ilyen, az édesanyja által kitalált név volt. Amikor meghallok frappáns szójátékot, abból perceken belül dalszöveget írok. Ennek van egy nagyobb szakmai háttere is, hiszen én jegyzem a Millenium Törpök 54 dalának a szövegét, ezzel sok tapasztalatot szereztem ebben a műfajban.
– A Facebook-oldaladon közzétett köszönetnyilvánításban azt írtad, hogy a Piskóta Panni Szász M. Attila nélkül soha nem szólt volna ekkorát. Hogyan jött létre ez a dal?
– Első perctől, tehát tizenhét éve dolgozok Attilával. Szakmai téren nagyon jól ismerjük egymást, annyira, hogy elég, ha kigondolok egy dalszöveget, telefonba eldúdolom neki, és a hangalap teljesen az elképzelésem alapján készül el. Szerintem, ha a pályázatot kezdeményező ifjúsági szervezet (EMKISZ) még jobban kinövi magát, a Legszebb Erdélyi Magyar Dal következő kiadásaikor érdemes lenne például legjobb hangmérnöki díjat is kiosztani, hiszen a tavalyi győztes dal, a No Sugar együttesé is Szász M. Attila közreműködésével jött létre.
– A díjazott szerzemény egy gyermekalbum repertoárjába tartozik. Mikor lesz kész a lemez, mit árulhatsz el róla?
– Tizennégy dalszöveget már megírtam, ebből hat felvétel már teljesen elkészült. Nagyon sokat dolgozom rajta, remélhetőleg december közepére megjelenik az album.
– A gálán az elismerésen kívül az EMI-táborban, illetve a Double Rise fesztiválon való fellépési lehetőséget kaptál. Mivel szeretnél majd színpadra állni, mire számíthat a közönség?
– Mindenképp a gyerekalbum anyagával, hiszen azzal nyertem meg ezt a trófeát, az még kérdéses, hogy lesz-e közönségem. Jövő nyárig még nagyon sok idő van, egyelőre a mának élek.
– A nyári fellépéssorozatig milyen projekteken dolgozol, milyen célokat tűztél ki magad elé?
– Szeretném már végre a kezemben tartani a gyerekalbumot, egyelőre ezzel foglalkozom, valamint a Szimpla Kárpáci együttessel, amelyet szintén Szász M. Attilával együtt hoztam létre. Továbbra is a Muzsika, illetve a Sláger Tv képernyőjéről szeretnék vigyorogni vagy, ha a dalszöveg épp azt kívánja, „fapofát vágni”. A két projektet semmiképp sem szeretném összekeverni. Bede Laura / Krónika (Kolozsvár)

Akik szeretik a szót és a könyvet
Csütörtökön a Darvas-házban elkezdődött a Várad Kulturális Folyóirat és a Holnap Kulturális Egyesület által IX. alkalommal szervezett Nagyváradi Könyvmaraton Bazárral és Gyújtóponttal.
A Darvas-LaRoche-házban csütörtök este megjelent érdeklődőket a Holnap Kulturális Egyesület nevében Simon Judit köszöntötte. Angela Lupşea, a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány ügyvezető igazgatója arra hívta fel a figyelmet: az épületet hamarosan bezárják, mert kívül-belül restaurálják, de reméli, hogy amikor újból kinyit majd, ismét számos kulturális rendezvény helyszínéül fog szolgálni. Hozzátette: örül a Könyvmaratonnak, és jó olvasást kívánva mindenkinek, gratulált a szervezőknek, mert szerinte amit csinálnak, az a város hasznára van.
Az Europrint Kiadót képviselő Derzsi Judit azt mondta: türelmetlenül várja, hogy bemutassa a kiadó elmúlt évi termékeit. Az idei Könyvmaraton programját Szűcs László, a Várad Kulturális Folyóirat főszerkesztője ismertette, kiemelve azt: úgy döntöttek, hogy ezúttal nem a klasszikus, megszokott könyvbemutatókat tartják, mert a szerzők joggal sérelmezték azt, hogy a nagy jövés-menésben, a futószalagon egymás után következő bemutatók miatt nem kapnak elég figyelmet. És egyébként is, vannak még olyan kiadványok, melyeken még dolgoznak, tehát csak ezután fognak megjelenni.
Könyvbazár
Simon Judit két kötetet ismertetett. Mátyás Zsolt Imre színművész Diógyerek című novelláskötetét már korábban bemutatták, míg Fazekas Csaba Protestantizmus és közélet a XIX. századi Bihar vármegyében: Szilágyi Lajos életútja című könyve aznap jött ki a nyomdából. Id. Szilágyi Lajos (1784-1865) Bihar vármegyei nemes, a Bihari Református Egyházmegye világi ülnöke nem volt különösebben jelentős közéleti személyiség, történelemformáló politikus, viszont érdeklődött a helyi és országos közélet iránt, a protestánsokat az 1830-as években ért sérelmek miatt felekezeti egyenjogúságot követelt, például a házasságkötéskor, többek közt erről is lehet olvasni a kiadványban. Derzsi Judit azoknak ajánlotta az Europrint által megjelentetett, vagy a kiadótól megrendelt köteteket, „aki szeretik a szót, a szépet és a könyvet”. Felmutatta például a Murádin László nyelvész: Az asszony nem ember?, Bihari Csaba: Falusi mesék, Nemlaha György: Kabaré A Holnap városában című kiadványokat. Szűcs László, Móra László A román kézilabda magyar legendái című könyvet és a már bemutatott Dánielisz-kötetet állította fókuszba, illetve jelezte: előkészületben Keresztesi József naplója, Mozog Nagy Imre postamester visszaemlékezése, az Élő Várad antológiája, a MÚRE riportkönyve és a Karácsony a Szilágyságban.
Gyújtópont
A könyvismertetők után a Gyújtópont című sorozat következő részével folytatódott a rendezvény. A Fiatal Írók Szövetsége elnökével, Korpa Tamással, és az élővárados Ozsváth Zsuzsával Tasnádi-Sáhy Péter beszélgetett, felolvasásokkal tarkítva. A Várad folyóirat egy hónappal ezelőtt Ady 140 címmel meghívásos pályázatot kezdeményezett Ady Endre születési évfordulójához kapcsolódva, a folyóirat szerzői holdudvarától versben vagy prózában kérve parafrázisokat, stílusgyakorlatokat, a költő életművéhez formai vagy tartalmi megközelítésből kapcsolódó szövegeket. A találkozó befejezéseként ezekből olvastak fel ízelítőt maguk a szerzők, valamint Mátyás Zsolt Imre színművész, a temesvári színtársulat tagja, aki maga is költeménnyel jelentkezett a játékos, díjak, versengés nélküli kihívásra. Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro

Érdekes adatokat közölt a statisztikai hivatal Hargita megyéről
Hargita megye lakossága a statisztikai hivatal adatai szerint 353 személlyel csökkent január elsejétől július elsejéig. A legtöbb lakosa Csíkszeredának van, míg a legkisebb község Székelyderzs – ismertették a számokat a hétfői prefektusi kollégiumon.
A Hargita Megyei Statisztikai Hivatal további érdekes adatokat közölt a megye lakosságával kapcsolatban, a születési és a halandósági mutatók mellett a házasodási, illetve a gyerekvállalási kedvről is érdekes képet kapunk, de vegyük sorra az érdekesebb számokat.
A megye lakossága a július elsejei adatok szerint 332 822 fő volt, ebből 168 643 nő és 164 179 férfi. A legtöbb lakosú települések a következők: Csíkszeredában 41 950 személy él, ezt követi Székelyudvarhely 38 457 lakossal, valamint Gyergyószentmiklós 19 935 lakóval. A községek közül Parajd áll a legjobban, ott 6998 ember él, azt követi Korond 6480 személlyel, majd Csíkszentdomokos (6365) és Gyergyóremete (6355).
A lakosság számát tekintve legkisebb község Székelyderzs 1060 lakóval, hátulról a második Kányád 1167-tel, a harmadik Székelyandrásfalva 1253 lakóval. Továbbá Hargita megye lakosságának 56 százaléka él falun, 44 százaléka városon.
A statisztikai hivatal által közétett adatokban a lakosság korosztály szerinti megoszlására is kitérnek: a 14 évnél fiatalabbak a megye lakosságának 16,14 százalékát teszik ki, 15-24 éves a lakosság 10,93 százaléka, míg a 25 és 64 év közöttiek 57,50 százalék. A 65 évnél idősebbek alig vannak kevesebben, mint a 14 évnél fiatalabbak, ők a megye lakosságának a 15,58 százalékát teszik ki, ugyanakkor a 85 évnél idősebbek az összlakosság 1,42 százalékát.
Csökken a lakosság
2017 első félévében az előző év ugyanazon időszakához viszonyítva nőtt az elhalálozások és csökkent a születések száma, így a lakosság 266 fővel lett kevesebb. Idén az első hat hónapban 1441 gyermek született a megyében, ez azt jelenti, hogy 1000 lakosra 4,3 újszülött jut, ez az arány falun 4,6, míg városon 3,9 százalék. Ez az arány megyei szinten a városok közül Székelyudvarhelyen a legmagasabb, 4,6 százalék, míg falun Nagygalambfalva 8,4 százalékkal. Városok közül a legalacsonyabb Tusnádfürdőn 1,8 százalékkal, míg falvak közül Bélbor, szintén 1,8 százalékkal.
Az újdonsült kismamák átlagéletkora 26,6 év, de a falun élő nők átlagban 25,8 éves korukban szülnek először, míg a városiak 27,9 éves korukban. Az újszülöttek 8 százalékának 15 és 19 év közötti az anyukája és idén, az év első felében egyetlen alkalommal szült 15 évesnél fiatalabb lány. Érdekes adat továbbá, hogy 424 gyermek, vagyis az újszülöttek 29,4 százaléka házasságon kívül született.
Nőtt a házasodási kedv
Tavalyhoz viszonyítva Hargita megyében nőtt a házasodási kedv, az év első felében 665 frigyet kötöttek meg, ez 9,7 százalékkal több, mint tavaly, az év ugyanazon időszakában. A legtöbb ember 25-29 éves korában házasodik, a férfiak esetében az első házasságkötéskor az átlagéletkor 31 év, míg nőknél 27,5 év.
Azonban nemcsak a házasodási, hanem a válási kedv is nőtt, majdnem ugyanilyen arányban, 168 válást jeleztek az év első felében, ez 9,9 százalékkal több, mint a tavaly ugyanebben az időszakban. A válások 15 százaléka kevesebb mint 5 évnyi házasság után ért véget. A válások egy százalékáért az egyik fél alkoholizmusa a felelős, a házasságok 50 százalékát közös megegyezés, míg 49 százalékát más okok miatt bontották fel. Kovács Boglárka / maszol.ro

Nem tekintik magukat károsult félnek a Római Katolikus Teológiai Gimnázium diákjai és szülei
A Maros Megyei Törvényszék elkezdte kézbesíteni az idézéseket a szülőknek és nagykorú diákoknak, a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügyében zajló tárgyalásra. Az összes diákot károsult félnek nyilvánítottak, annak ellenére, hogy a szülők nem tartják annak magukat.
A megyei törvényszék pár hete kiküldte minden családnak az értesítést, miszerint károsult felekként tartják őket számon, és hivatalból kijelöltek mindenkinek egy ügyvédet. A felekezeti iskola eddigi összes diákját, azaz 445 tanulót károsult félnek nyilvánítottak, és december 6-án kell megjelenniük az első tárgyaláson.
A szülők nagy része felvette a kapcsolatot a kijelölt ügyvédekkel, a Civilek a katolikus iskoláért szülői csoport képviselői szerint senki nem kért kártérítést, mindenki el szeretne határolódni az ügytől.
Bár mindenkinek egyéni joga eldönteni, hogy miként kíván nyilatkozni ebben a perben, eddig csapatunk nem tud olyan katolikus iskolás szülőről vagy volt diákról, akinek kárigénye lenne – írják a csoport képviselői Facebook oldalukon. A kijelölt ügyvédek a procedúra tekintetében különbözőképpen látják a helyzetet, legfőképpen a szülők tájékoztatásának hiánya jelent meg mint égető probléma. Csapatuk ezért jogtanácsosi szaksegítséget kért és kapott, amelyet a teljes szülői közösséggel megosztottak Facebook oldalukon.
Egy, a múlt évben nyolcadik osztályt végzett katolikus iskolás diák édesanyja lapunknak elmondta, miután kézbe kapták az értesítést arról, hogy károsult félként tartják számon, akárcsak a legtöbb szülő, attól tartott, hogy felelősségre vonhatják őket amiatt, hogy nem képviselik gyerekeik jogait.
Mint mondta, a hivatalból kirendelt ügyvédje tanácsára nem fog megjelenni a december hatodikai tárgyaláson, hanem írásban nyilatkozza, hogy nem tekinti magát károsult félnek, és a jogi képviselője ezt átadja majd a tárgyaláson. A DNA-nál zajlott kihallgatáson is többször megkérdezték, hogy károsult félnek tartom-e magam és a gyerekem, de én akkor is elmondtam, hogy nem – tette hozzá az édesanya.
Ezzel egy időben elindult az RMDSZ katolikus iskolaalapítással kapcsolatos törvénymódosító javaslatának elfogadása, amely múlt héten átment a parlament képviselőházának munkabizottságán, s a plénumon is. Bár úgy volt, hogy a szenátus is múlt héten tárgyal a módosításról, a legújabb hírek szerint a törvényhozás felső háza erre a hétre halasztotta a döntést.
A szülők aggodalmukat fejezték ki a törvénymódosító javaslattal kapcsolatban, attól tartva, hogy ezután a mindenkori kormány, kikerülve a helyi önkormányzatokat, a tömbmagyar településeken bármikor létrehozhat nem magyar tanintézményt. Miután áttanulmányozták a javaslat szövegét, kijelentették, nem veszélyezteti a tömbmagyarlakta területek nemzeti arányát. A javaslat szerint a tanügyi intézmények alapítási lehetőségeit kiegészítik egy új bekezdéssel, amely csak a nemzeti kisebbségek számára létrehozandó intézmények alapításáról szól. Ilyen tanintézményt létrehozhat: a helyi tanács, a történelmi egyházak, önálló jogi személyiségek, miniszteri rendelet vagy Románia parlamentje törvényalkotással. A marosvásárhelyi iskola ügyében ez utóbbi jelentené a megoldást.
A szülők az új katolikus iskola alapító törvényjavaslatát is megkapták, és mint írják, egyelőre megfelel az előírásoknak és a közösség igényeinek egyaránt. „Most már csak az kérdés, hogy lesz-e elég politikai erő és akarat, hogy mindezt végigvigyék” – teszik hozzá a szülők. Hajnal Csilla / Székelyhon.ro

Lélekemelő reformációi emlékünnep Lippán
Nem múltat siratni, a végvárat erősíteni
Vasárnap Református Szórványnapot szerveztek Lippán. A zsúfolásig megtelt helybeli református templomban 17 órakor kezdődött istentiszteleten nt. Vékony Zsolt József beszolgáló lelkipásztor indítványára együtt elénekelték a 90. zsoltárt.
Szívünkben hordozni az alázatot és a reménységet
Nt. Módi József, az Aradi Református Egyházmegye esperese a Heidelbergi Káté első kérdésére adott felelet közös megszólaltatására kérte a híveket. Ünnepi igehirdetésében az esperes Ezékiás próféta I. könyvének 37. fejezete, 1–14. verséből kiindulva, amelyben a próféta az Úrral együtt felkeresett völgyben látott nagy mennyiségű, fehér emberi csontot az Úr életre keltette, lelket adott nekik. Azok emberekként talpra álltak, és az Úr seregét alkotva visszavezette őket a földjükre, Izraelbe. „Akkor megtudjátok, hogy én, az Úr meg is teszem, amit megmondtam” – szólt.
Miután az esperes köszöntötte a lippai, illetve az egyházmegye számos településéről érkezett híveket, örömének adott hangot, amiért a jobb időket megért településen teltházas templomban hirdethet igét.
Ha a reformáció 500. évfordulóján, különösen Lippán visszatekintenek az elmúlt évszázadok történéseire, azok kemények, véresek voltak a helybeli híveknek a megmaradásért vívott küzdelmében. De a hitben sem volt könnyű úgy megmaradni, hogy Isten gyermekei naponta ne szenvedjenek vereséget. Az elmúlt rendszerben bizonyára sokan gondoltak arra, hogy e helybeli református templom padjai lassan teljesen kiürülnek. Elismeréssel szólt esperes elődjéről, aki még itt lakó lelkipásztorként szolgálta a vészesen fogyatkozó gyülekezetet, amelynek tagjaitól sok szeretetet kapott. Megemlékezett Szegedi Kis Istvánról is, akit Szegedről küldtek ide tanulni, Lippára, ahol a középkorban virágzó gazdasági és kulturális élet zajlott.
„De mi nem a dicső múltat jöttünk ünnepelni, nem is azért, hogy a múltnak a veszteségeit, a vereségeit elsirassuk, hanem azért, hogy a létszámban alaposan megfogyatkozott hívek érezzék: egy testhez, Krisztus anyaszentegyházához tartozunk, és testvéreik vagyunk.” – mondta. Külön hálájának adott hangot, amiért katolikus paptestvére, ft. Hiticas Macedon Valentin plébános is megtisztelte az eseményt. Irányába is hirdette: a mi megváltó Krisztusunkat csak együtt szolgálhatjuk. Ott, ahol a felekezetek között megértés van, ahol nem azt keressük, ami elválaszt egymástól, hanem azt, ami összeköt bennünket. Ahol Isten Szentlelke és igéje van, ott hisszük, hogy van jelene, de jövője is a közösségeknek.
Ezékiel próféta könyvében Isten egy olyan korban szól a népéhez, amikor a többség arról beszélt: mindennek vége van, hiszen Izrael népe babiloni fogságban él. Napról napra nő bennük a csüggedés, mert azt érzik, a fogság soha nem ér véget, talán Isten is elfeledte őket. Ekkor küldi Isten közéjük Ezékielt, aki zokszó nélkül vállalja a küldetést, noha a teljes kilátástalanságban tengődő népnek kell hirdetnie a szabadulást.
Az esperes azért is hálás Istennek, mert az egyházmegye szórványvidékeire olyan lelkipásztorokat küldött, akik Ezékielhez hasonlóan, a létszámban alaposan megfogyatkozott hívek között zokszó nélkül vállalják a szórványsorssal járó nehézségeket, hirdetik Isten megtartó igéjét. Ehhez azonban elsősorban arra van szükség, hogy mi megszólító, megszólítható eszközei legyünk Istennek.
Ez történt a reformációban is, amikor Isten megszólított embereket, akik meglátták és felismerték: az egyháznak vissza kell alakulnia a biblia tanításához, amit hirdetni is mertek az emberek között. Az Úristennek ilyen eszköze volt nagyon zaklatott életű Szegedi Kis István is, hiszen a legtöbb helyről elűzték, mégis tiszta hittel és szívvel Krisztusról prédikált ott, ahova az Úristen helyezte. Mert az isteni szó, az ige tud újjá teremteni olyan közösségeket is, ahol lélekben nagyon távol kerültek egymástól az emberek. Az ige tud közösséget formálni, Isten dicsőségére, embereket újjá teremteni. Szegedi Kis István két feleségével együtt 7 gyermekét is eltemette, mégis hű maradt megváltó Krisztusához.
Isten mindenkor gondoskodik arról, hogy legyenek olyan igehirdetők, akik nem az életkörülményeik szerint hirdetik az igéjét, hanem úgy, ahogyan Istentől kapták, és ahogyan Isten jónak látja az üzenetét eljuttatni az emberekhez.
Ha bibliabeli szanaszét dobált, megfehéredett csontrakásra gondolunk, amiből Isten csodásan feltámasztotta, visszavezette Izraelbe népét, akkor 2017-ben, szívfájdalommal szemlélhetjük a gyülekezetek fogyatkozását és talán már semmi jót nem várhatunk. Ilyen körülmények között Isten minket is megkérdezhet Lippán, az aradi egyházmegyében. Mi mit válaszolunk Isten kérdésére? Ahhoz szívünkbe kell zárnunk Ezékiel alázatát, amiben benne vannak a korlátaink, a tehetetlenségeink, de tesszük azt, amit még tehetünk, továbbadjuk az Ő igéjét, ami a legfontosabb.
Nemcsak a reformátoroknak, hanem a mai egyháznak is ez a legfontosabb feladata, mert ma nem embereknek, hanem annak az örök élő Istennek állítunk dicsőséget, aki Szegedit és még nagyon sok embert megszólított az Ő igéjének a hirdetésére. Ő ma is megszólíthat, felemelheti csüggedő fejünket és megérteti: nem a mi erőlködésünkön vagy tehetségünkön múlik a változás, hanem az csakis Isten szavára lehetséges. Mindazok által, akik Isten igéjét hallgatják, szívükbe zárják és továbbadják az embereknek. Ha Ő akarja, évszázadok múlva is élni fognak az igaz hívő gyülekezetek. Ehhez azonban a szívünkben kell hordoznunk azt az őszinte alázatot és reménységet, amivel Ezékiel is rendelkezett – zárta igehirdetését nt. Módi József esperes.
Ünnepi műsor, köszöntők
A továbbiakban együtt elmondták a Miatyánkot, majd együtt énekeltek. Simó Klára elszavalta Bogrács János: Református reformáció című versét, majd Czernák Ferenc adott hangot nagy átéléssel Tánczos Katalin: Az én miatyánkom című költeményének. Nt. Vékony Zsolt lelkipásztor gitárkíséretével a szentleányfalvi és zimándközi gyermekek, a kisperegiekkel kiegészülve énekeltek.
Ünnepi köszöntőjében nt. Vékony Zsolt lelkipásztor a több szempontból is végvárnak tekinthető Lippáról beszélt. A végvárakat minden korban meg kellett erősíteni, hogy ellenállhassanak bármilyen támadásnak. Most is a végvárat erősítik Lippán, ahol az egyházmegye egyik legkisebb gyülekezete él, élni akar, ezért örömének adott hangot, amiért együtt ünnepelhetnek. Köszönetet mondott mindenkinek a részvételért, azt kívánva nekik, maradandó emlékeket vigyenek haza. Köszönetet mondott nt. Módi József esperesnek a mély gondolatoknak hangot adott igehirdetésért, a bátorító üzenetért, amit általa Isten sugallt. Köszöntötte a jelen lévő lelkipásztorokat, kiemelve ft. Hiticas Macedon katolikus plébánost. Felekezeti hovatartozástól függetlenül köszöntött minden résztvevőt, köztük a sajtó képviselőit is. A továbbiakban nt. Ősz Elődöt, az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárosát és egyháztörténészét méltatta, aki Szegedi Kis Istvánról készített kimerítő előadást, csakhogy betegség miatt nem tudott eljönni, kivetített képek illusztrációjával azonban hangfelvételről megtartják az előadását. Előbb azonban nt. Módi József esperessel leleplezték a Szegedi Kis István templomfalra rögzített márvány emléktábláját. A leleplezés után az esperes megáldotta a táblát és a gyülekezetet.
A továbbiakban a jelen volt református lelkipásztorok, illetve katolikus plébános egy-egy igei köszöntővel emelték az alkalom ünnepélyességét.
Szegedi Kis István életútjának a kivetített képekkel illusztrált ismertetésére helyhiány miatt nem térhetünk ki részletesen.
Az ünnepélyes alkalom nemzeti imánk közös megszólaltatásával, majd az Aradi Református Egyházmegye, illetve a lippai gyülekezet jóvoltából adott szeretetvendégséggel, baráti beszélgetéssel zárult. Balta János / Nyugati Jelen (Arad)

A román-magyar történészi barátságról
Manapság, a Nagy Egyesülés száz éves évfordulójához közeledve a sajtó és a politikum mást sem hangoztat, mint a két tábor sérelmeit, a centenáriumi ünneplés okait vagy épp a nemünneplés legitimitását. A témához rengeteg negatív érzelmet, évszázados kollektív frusztrációt társítunk, amelyet nem sikerült még levetkőzni – és ahogy a jövő évre való idei felkészülés mutatta, messze van még az mifelénk, hogy történelemről érzelmek nélkül, távolságtartónak tudjunk beszélni mindkét oldalról. Különösen így látja ezt a közember, ha a román és magyar történészek közötti ádáz vitát figyeli. A Ioan Aurel Pop akadémikus és csapata, valamint az Ablonczy Balázs és csapatához fűződő szinte bárbajhoz hasonlatos történészi perpatvaron túl azonban van egy olyan, immár több évtizede létező közös történészi bizottság és együttműködés, amelynek hírét elhalványítják a nagy port kavaró akadémiai viták.
A közös román-magyar történészbizottság története 1971-ig vezethető vissza, bár kezdeményezések és próbálkozások azelőtt is voltak a XX. század folyamán. Az 1971-ben egy politikai nyitás révén – ugyanannak köszönhető talán a Hét, a Kriterion, az RTV magyar adásának vagy a Nicolae Iorga Intézet nemzetiségtörténeti osztályának a létrehozása is – megalakult a Román-Magyar Vegyes Történészbizottság. A vegyesbizottság megalakulása az 1968-as Ceaușescu féle nyitás egyik következménye volt, nagyban annak is köszönhető, hogy 1968 novemberében Paul Niculescu-Mizil, a Román Kommunista Párt egyik propagandáért felelős titkára, majd oktatásügyi minisztere Budapestre látogatott, ahol Óvári Miklós, az MSZMP központi bizottsági titkárának javaslatára elfogadta a magyar-román vegyes történészbizottság ötletét. A tervet Aczél György 1971. május 3–5. közötti bukaresti látogatásán is megerősítették, melyet követően megalakult a bizottság. Ennek célja az volt, hogy a magyar és román történetírás vezető tagjai kétévente találkozzanak (hol Romániában, hol Magyarországon) és a közös kutatási témákon túl, a vitás, nemegyszer súlyos konfliktusokat okozó kérdésekben – etnikai kontinuitás, etnogenézis, honfoglalás kora, kora-Árpád kori viszonyok, demográfiai adatok a XVIII. század előtt, településtörténet, jogtörténet – közeledjenek egymáshoz.
A vegyesbizottság létrejöttét mindkét részről pozitívan fogadták, ám 1975 után Kádár Helsinkiben elmondott, Trianonról szóló paradigmatikus beszéde és Ceaușescu egyre növekvő dákomániája és nacionálkommunista ideológiája oda vezetett, hogy 1982-ben a bizottság megszűnt. Újraindulásáig tíz évet kellett várni, ám azóta szinte töretlenül – igaz, jóval kisebb visszhanggal – él és működik. A bizottság magyarországi „lelke” és népszerűsítője sokáig Szász Zoltán történész volt, akinek – többek között – az 1986-os, nagy botrányt kavart Erdély története című monumentális, háromkötetes munka Romániába csempészése is köszönhető.
A vegyesbizottság kétévente egy-egy sajátos tematikára fókuszálva találkozik hol Romániában, hol Magyarországon. A bizottság jelenlegi magyarországi elnöke Miskolczy Ambrus történész, míg a román rész elnöke Nicolae Edroiu akadémikus. Legutóbb, 2016 szeptember 21–22-én találkozott a bizottság Gyulafehérváron, az 1918. december 1 Egyetemen. Az előadásokat nemrég adták ki egy kötetben Kolozsváron „Istorie, genealogie. Transferuri culturale. Történelem, geneológia. Kulturális transzfer (Mega Kiadó, Kolozsvár, 2017)” címmel. A bizottság megújhodni látszó tevékenysége sajnos továbbra sem kap ugyan megfelelő sajtófigyelmet és támogatást sem az erdélyi magyar sajtó, sem a két kormány és az akadémiai intézmények oldaláról, ám szívós túlélése és jelenléte úgy gondolom, a 2018-as eseménysorozathoz köthető negatív felhangok és hírek forgatagában alapvető fontosságú és megérdemli, hogy ennek a nagy múltra visszatekintő együttműködésnek élénk figyelmet biztosítsunk.
Mi, magyarok és erdélyi románok is talál túlságosan hozzászoktunk ahhoz, hogy a mindennapokban alig érzékelt etnikai feszültséget és „levegőben” lévő végveszélyt elhiggyük a politikusoktól és a jólfizetett akadémiai könyvekből, történészi szólamokból. A valósághoz azonban talán közelebb áll – és a száz éves egyesülés lényegét mi sem fogja meg jobban – a román és magyar történészek kis csoportjának békés konferenciája az egyesülés városában, Gyulafehérváron. Talán ha az erdélyi magyar és román sajtó és a politikum a két nép több évszázados együttélésének pozitív hozadékait sorolná fel és egy éven keresztül propagandaszerűen csak pozitív mantrát ismételgetne, akkor máris gazdagabbak lennénk és elmondhatnánk, hogy úgy telt el a 2018-as év, hogy valamivel mi is gyarapodtunk. T. Szabó Csaba / Szabadság (Kolozsvár)

Felavatták a Fehér Hollók Román-Magyar Könyvtárát
Felavatták a hétvégén Kolozsváron a Fehér Holló Román-Magyar Könyvtárat. A rendezvényen a George Barițiu Elméleti Líceum román diáklányai elszavalták Arany János Walesi bárdok és Petőfi Sándor Szeptember végén című verseinek román változatát megadva ezzel a rendezvény alaphangját.
A maroknyi jelenlévő meghatódva hallgatta a román szavalatokat, közben önkéntelenül mormolva a magyar eredeti egy-egy jól ismert sorát, mintha a román változat hűségét próbálgatná. Nagy érdeklődést váltott ki Horia Picu máramarosszigeti olvasó beszámolója Karácsony Benő (Cu ochii în soare/Napos oldal) és Kemény Zsigmond (Văduva și fiica ei/Özvegy és leánya) regényeiről. Horia Picu bevallotta, hogy még ma is könnyek gyűlnek a szemébe, ha Nemecsekre és társaira gondol.
– A Pál utcai fiúk meghatározta az egész életemet. Ahányszor Budapesten járok, keresem Molnár Ferenc Pál utcáját, hogy újraéljem Ács Feri, Boka és Geréb történetét – fogalmazott a máramarosszigeti fizikatanár. Bogosavliev Vladimir történelemtanár arról beszélt, hogy román diákjait helytörténetre tanítja. – A diákjaimnak meg kell érteniük, hogy a magyar kultúra nélkül Kolozsvár nem lenne az, ami – mutatott rá.
H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó méltatta a Fehér Holló Médiaklub munkásságát, kiváltképpen a teljes újdonságnak számító román-magyar könyvtárat. – A Kriterion kiadó bizalommal adja át ennek az új könyvtárnak a román-magyar tematikájú könyveit, amelyek közül jónéhány valódi ritkaságnak számít – fogalmazott. Szabó Csaba, a Fehér Holló Médiaklub Egyesület elnökeként a civil szervezet munkáját mutatta be, külön hangsúlyt fektetve a román olvasók beszervezése sikerének titkára.
– Nem hittem volna, hogy valaha románul fogok vitatkozni Zsigmond Keményről meg Mór Jókairól. De azt sem hittem volna, hogy jómagam is nagyot változom, és Panait Istratit fogom kedvenc írómnak tekinteni. Remélem, hogy a könyvtár által újra rivaldafénybe kerülnek a fordítók is, és hogy a könyvbarátok továbbra is támogatni fognak minket könyvadományokkal, vagy polcaink örökbefogadásával – zárta a családias jellegű avatóünnepséget Szabó Csaba. Szabadság (Kolozsvár)

Miről is van itt szó?
Vajon kik azok, akik utánam jönnek? Nagyon sokszor feltevődik a kérdés, hogy ki vagyok én? És ki az, aki utánam jön? Szoktam erről beszélni máskor is: jövök-megyek otthon, a faluban, ha nagy ritkán hazavetődöm. Járom az utcákat, keresem az embereket, akik gyermek- és ifjúkorom meghatározó figurái voltak. Hentes, kovács, asztalos, gépész, méhész volt köztük, s úgy működtek a számukra kirendelt térben, mintha róluk mintázta volna a sors az örökkévaló helytállást és az időtlenséget. Úgy ülték körül a vasárnap délutáni kártyaasztalokat, mintha ott zajlanának az ötbanis alapon játszott ferbli-csaták közepette a világot rengető és megváltó, megváltoztató folyamatok, azok a Nagy Dolgok.
Soha nem tartotta senki számon, nem nevesítette, de maga volt a működő, az élő és a lélegző falu, a létezés esszenciája.
Gyakran jut eszembe, ha régi fényképeket nézegetek, főleg, amikor élethelyzeteket bemutató csoportképek kerülnek a kezembe, amelyeken munka közben, iskolában vagy valamilyen ünnepségen láthatom az elődöket. Például az, amelyiken ott van Lajos bátyám, aki egyszer regruta volt, s bokrétával a kalapjában érkezik a sorozásról. 1913-at írunk – ott a szálkás betűkkel a tintaceruzás feljegyzés, hogy „mü a 894 beli legények”. Arra gondolhatott, hogy az örökkévalóság kezdete ez a pillanat. Ugyanúgy bevette az idő csalétkét, mint én kisfiú koromban, amikor a nyári vakáció kezdetekor azt reméltem, hogy a három hónapnyi vakáció sosem fog eltelni, hiszen akkora ez a szabadság, olyan hosszú, amennyi nem lehet senki másnak… Évek óta fényképezem az egyik házat az utcánkban. Tavalyelőtt ősszel szakadt be a teteje. Végigvonult rajta vagy hat évszak, s most tél jön újra, de változatlanul pusztul. Emberi kéz nem matatta, nem közeledett feléje, s az egykori kis virágoskertben kidőlni készül a keresztfa is. Mint a nótában.
Ha egymás mellé montírozom az ugyanabból a szögből készült fotókat, akkor bemozdul majd a képsor, s látni fogjuk, hogy miként múlik el egy élet közönyös pillantásaink látóterében. Egyébként évek óta terveket dédelgetek magamban, mert nekünk is van restanciánk a házfelújítás terén. Ilyenre, olyanra, amolyanra építeném, konzerválnék, példát mutatnék… Töprengek a részleteken, de a körmömet nem tettem rá, s a fülem botját sem mozdítottam. Csak a szöveg folyik. És pereltem egyet idén is.
Billentyűket nyomogatok, és reménykedem, bízom az élet elviselhető könnyűségében. Itt telik az időm. Múlik jóvátehetetlenül a perc, az óra, a nap, a hét, az esztendő. Maholnap vége. És közben nem voltam itthon, otthon sem, csak szolgáltam. Vajon kit? Vajon mit? Néha arra gondolok, hogy vajon hasznosabb lehettem így a társadalom számára? És arra, hogy cselekedeteimmel a megmaradást szolgáltam-e? Miféle megmaradást? És mindez nem egyéb az önámításnál. Mert tudom jól, hogy így nem szokás megmaradni. Simó Márton / Hargita Népe (Csíkszereda)

A „második honalapító” szobra Várasfenesen
A várasfenesi református templom kertjében, a világháborús áldozatok turulmadaras emlékművétől karnyújtásnyira avatták fel november 26-án, vasárnap kora este a „második honalapítónak” nevezett IV. Béla király mellszobrát. Neki tulajdonítják a falu határában állt vár építtetését.
„A romok egy viszonylag nagy kiterjedésű vár létezésére utalnak, amelynek szabálytalan négyzet alaprajza volt. (…) Az a legenda született róla miszerint IV. Béla alapítása lett volna és ezért Bélavárnak nevezik.” Ezt olvashatjuk az egyik internetes lexikonban a Várasfenes határában található várrommal kapcsolatban, és a helyiek nemzeti öntudatát tovább erősítheti, hogy november 26-án, vasárnap délután ünnepi istentisztelet keretében avatták fel IV. Béla király (1206–1270) mellszobrát a református templomkertben. A helyszínre igyekezve, a megyét gyakorlatilag átautózva Érmihályfalvától Várasfenesig tapasztalhattuk, hogy mindenütt esős, hűvös idő volt domborzattól függetlenül. A kellemetlen időjárás ellenére megtelt a református templom, ahol Dénes István Lukács, a Bihari Egyházmegye esperese hirdetett igét a Krónikák könyvéből vett alapige mentén, Ezékiás júdai király történetéből példázva az örök érvényű intelmet, miszerint Isten mellett a nehéz időkben is ki lehet, ki kell állni. A szolgálatot a helyi gyülekezet élére alig pár hete került Fazakas Ildikó lelkész köszönte meg, köszöntve az egyházközség tagjai mellett a számos vendéget is, közöttük a később szót kapottakat, illetve Deák Árpád szobrászművészt, aki kézzel foghatóvá tette IV. Béla alakját, illetve a Belényesi-medence lelkipásztorait: Boros István nyugalmazott, korábbi belényesújlaki és Petrucz János jelenlegi belényesújlaki, Sebestyén László Ede köröstárkányi, Filep Attila kisnyégerfalvi, Nagy Brigitta belényessonkolyosi, és Réman István belényesi tiszteleteseket.
A gyepűk védelme
A helyi iskola I-IV. osztályosainak műsora következett. Elsőként azt a jelenetet láttuk, melyet Boros Gyöngyi tanítónő írt, s melyet 3 generáció előadott már, most pedig illett az alkalomhoz, hiszen IV. Béla korát idézi meg, ide értve Julianus barát hírhozatalát a közelgő tatát-veszedelemről, a tatárdúlást, az ország újraszervezését. Boros Annamária tanítványai versekkel, énekekkel csatlakoztak a műsorhoz, valamennyiük ruháját az Árpád-házi királyok címere díszítette. Mivel odakint a már említett esős idő volt, a szoboravatáshoz kapcsolódó beszédek is a templomban hangzottak el. Miután Molnár Szabolcs elmondta a helyi Csukás-Fenesi János: IV. Béla című versét, Miklós Mihály történelemtanár adott áttekintést a király életéről, arról, ahogyan a válságos körülmények között megerősítette az országot. A helyi vonatkozásra térve egyebek mellett megemlítette, hogy a király a gyepűk (határvonalak) védelmére építtetett várakat, ezek sorába illeszkedhet a fenesi is, melyet a település 1291-es első írásos említésekor már jegyeznek, tehát az előtt épült. Legendák máig élnek faluban, például, hogy föld alatti alagút vezetett a várba. Borsi Imre Lóránd, a megyei RMDSZ társadalmi szervezését felelős ügyvezető alelnöke beszédében hangsúlyozta: a szövetség az egyházakkal és a civil szervezetekkel karöltve igyekszik erősíteni a közösségeket „a végeken” is. Ezt szolgálják a szoborállítások, ahogyan Petőfi-szobor áll már Belényesben, Bartók-szobor Tárkányban, immár IV. Béla-szobor Fenesen, a későbbiekben Szt. László-szobor lesz Magyarremetén, II. Rákóczi Ferenc-szobor Belényesújlakon. Saját versét is felolvasta, melynek címe Bátor magyarok.
„Szent béke virult”
Szabó Ödön képviselő szerint „a sokszor szétszórt fenesieket” összehozta a szoborállítás ügye, mint közös cél, a kérdés, hogy egyszeri alkalomról van-e szó? IV. Béla kora történelmi tanulságának nevezte, hogy ne örökítsük a perlekedést, tanuljunk mások hibájából, tudjunk áldozatot hozni, és ne engedjük magunkat rossz eszközként felhasználni. Intésül ő is idézte (ahogyan az előtte beszélt két szónok is), IV. Béla sírfeliratát: „Csalfa lapult, szent béke virult, becsület vala ottan”, úgy vélve, hogy ennek a szellemiségnek kell tovább élnie. Az ugyancsak helyi Pantea Erzsébet is felolvasta az alkalomhoz illő saját versét, ezzel zárult a bő kétórás templomi esemény, mely után sor kerülhetett a szobor leleplezésére. A már kora esti szürkületben Dénes István Lukács esperesre és Szabó Ödön képviselőre hárult a feladat. Az esperes meg is áldotta az alkotást, mely tövébe koszorúk is kerültek,s melyet később, a sokadalom eloszlása után, többen mobiltelefonok fényénél tekintettek meg tüzetesebben, egy személy meg is jegyezte: nagyon szép szobor, erőteljes vonásokkal, ahogyan egy erőt sugárzó királyhoz illik. A programnak még nem volt vége, hiszen a kultúrházban mindenkit terített asztalhoz vártak, ugyanott népviseletbe öltözött fiatalok Benedek Judit által betanított táncot adtak elő. A vendégek még javában beszélgettek, koccintgattak, mikor Szőcs Lőrinc és zenekarának tagjai már hangoltak, hiszen nótaest kezdődött, melyet Borsi Imre Lóránd nyitott meg, s mely az RMDSZ szervezte közösségi eseménysorozat rész volt. Rencz Csaba / erdon.ro

Gazdag évet zár a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület
A legutóbbi támogatási év eredményeiről, a következő ciklus terveiről számoltak be a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület képviselő kedden, Kolozsváron.
A nehéz sorban levők felemelése, támogatása nemcsak fontos, de szinte megható is – fogalmazott Mile Lajos kolozsvári főkonzul a beszámoló megnyitóján.
Péntek János, az egyesület elnöke kiemelte, román nyelven tanulókat is támogatnak, mert a magyar szakok nem fedik le a teljes spektrumot. A támogatott diákokkal való együttműködés nemcsak egy évig tart: ugyan első lépésben egy évre kötnek velük szerződést, de ha az eredmények jók, a diploma megszerzéséig kaphatnak támogatást.
Péntek elmondta, az a szakadék, ami a társadalomban van, egyre mélyül, pedig a tehetség egyformán van szétosztva függetlenül attól, hogy ki minek és hová születik, milyen anyagi helyzetbe és körülmények közé. Ráadásul nekünk Erdélyben nem szabad pazarolnunk a tehetségekkel, hiszen nem tudunk „felvásárolni” külföldi tehetségeket, mint máshol – tette hozzá. Beszélt arról is, a diszkriminatív rendszer nem magától lett ilyen, a politikum alakította olyanná, hogy az oktatási rendszer az elit felé mozduljon el, ne a teljes lakosság irányába.
Várják a tehetségeket
Cseke Zsófia, az egyesület ügyvezető elnöke elmondta, a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület a 14. támogatási évében Erdély egész területéről 232 ösztöndíjast támogatott az alapprogrammal, a Barátság Programban pedig egyetemi hallgatóként 92 személyt. Az ösztöndíjak összértéke 728 ezer lej volt.
Oplatka András előző évi jelentős, 7,5 millió forintos adománya lehetővé tette a kiemelt Bánffy Miklós Ösztöndíj létrehozását. Ezt segítette a dr. Korponai Erzsébet negyvenezer eurós hagyatékából az egyesülethez eljuttatott rendkívüli adomány. A díja már át is adták első ízben.
A Nemzeti Tehetség Program pályázati támogatásával több programot is megvalósítottak: öt alkalommal zajlott Tehetségnap, első ízben szerveztek anyanyelvi tehetségfejlesztő tábort, sokadjára szervezték meg a pályaválasztási tájékoztatót az érettségi előtt álló ösztöndíjasaik számára, illetve jelenleg is zajlik a mentorálási programjuk matematikából. Megszületett ugyanakkor a Tanítvány Ösztöndíj is a Kőszikla Baptista Gyülekezet kezdeményezéséből és támogatásából. A Kolozsvári Magyar Napok keretében koncertező Bogányi Gergely és Boros Misi zongoraművészek a bevételt szintén az egyesület egyik ösztöndíjasának támogatására ajánlották föl.
A következő támogatási évre 95 ösztöndíjkérelem futott be az egyesülethez, ezt azonban kevésnek tartják, többre volna szükség – bátran lehet tehát jelentkezni. A programban összesen 309 ösztöndíjast számlálnak.
Berszán István kuratóriumi tag arról beszélt, hogyan születnek a támogatások, milyen megkeresések, az anyagi segítségen túli lehetőségek nyílnak meg előttük. Az említett baptista közösség tagjaként is elmondta, nem az a fontos, hogy a saját felekezetükhöz tartozókat támogassák, hanem, hogy segíthessenek.
Kustán Magyari Attila maszol.ro

Gróf Bánffy Miklós, a sikeres külügyminiszter
Egy erdélyi arisztokrata a magyar külügyek élén – Bánffy Miklós címmel tartott előadást erdélyi körútja sepsiszentgyörgyi állomásán dr. Vizi László Tamás történész. A székesfehérvári Kodolányi János Főiskola rektorhelyettese az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vendégeként turnézott. Témajavaslatai közül a háromszékiek ezt választották. Mottóul egy Bánffy-idézetet jelölt meg az előadó: „...feladatunk az, hogy a nemzet külpolitikai horizontját emeljük”.
Vetített képes előadásában Vizi László Tamás a külügyminiszterre összpontosított, hisz ez az oldala a kevésbé ismert – mondotta. Vázolta a történelmi hátteret, Trianont és előzményeit, érintőlegesen szólt losonci gróf Bánffy Miklós sokoldalúságáról, és beágyazta külügyminiszteri tevékenységét a bethleni gróf Bethlen István vezette kormány politikájába. Bánffy Miklós 1873. december 30-án született Kolozsváron 60 ezer holdas birtok örököseként. Jogi tanulmányait Budapesten végezte. 1901-től szabadelvű országgyűlési képviselő, 1906–1910 között Kolozs vármegye főispánja, 1912–1918 között a Nemzeti Színház és az Operaház intendánsa, kormánybiztosként az utolsó magyar király, IV. Károly 1916-os koronázási ünnepségének főszervezője. 1918. december 31-én a Székely Nemzeti Tanács megbízottjaként nyugati körútra indult – Bécs, Berlin, Koppenhága, Hága. Céljának tekintette a nyugati közvélemény felvilágosítását a magyarországi helyzetről, ugyanis a nyugati sajtóban csak negatív cikkek jelentek meg Magyarországról. Útja csekély sikerrel járt. 1920 elején Bánffy Angliában tárgyalt, ugyanis január 15-én átnyújtották Apponyi Albertnek, Magyarország képviselőjének a trianoni békeszerződés-tervezetet. A párizsi tárgyalásokon érezhető volt, hogy Lloyd George brit miniszterelnök fogékony a magyarkérdésre, a nemzetiségi arányok szerinti felosztásra, ezért Bánffy informális tárgyalásokat folytatott Londonban. 1920 őszén felmerült, hogy londoni nagykövetté nevezik ki. Végül nem nagykövet, hanem külügyminiszter lett a Trianon utáni, szintén egy erdélyi arisztokrata, gróf Bethlen István által vezetett kormányban.
Külpolitikai célok
Bethlen István a nemzetgyűlésben (parlamentben) 1921. április 19-én tartott miniszterelnöki bemutatkozó beszédében meghatározta a külpolitikai célokat és megnevezte a külügyminiszter feladatkörét. „Magyarországnak bele kell helyezkednie abba a helyzetbe, amelyet a reánk kényszerített trianoni béke alkotott. Magyarország a legutóbbi időkben olyan tanúságát adta belső erejének, higgadtságának és hazafias egységének, hogy mindenki előtt kétségtelen az, hogy az az erő és az a higgadtság lényeges biztosítéka a békének Európa keletén. Elleneink minden rágalmaival szemben bizonyság ez és cáfolat.”
A kormány nyugalommal és önérzettel tekint a jövőbe. A béke végrehajtását az adott szó erejénél fogva kötelességének tartja, de a béke, amely a győzők abszolút kényszerével jött létre, nemcsak kötelességeket ró reánk, hanem számunkra is tartalmaz jogokat – hangsúlyozta a miniszterelnök. Reményét fejezte ki, hogy e jogok érvényesítésében a szerződők ugyanazt a lelkiismeretességet fogják tanúsítani, amellyel Magyarország lép e kérdések elé. „Abban a feltételezésben, hogy szomszédaink azoknak a rendkívüli előnyöknek élvezetében, amelyeket nekik a béke biztosít nem fognak megfeledkezni azokról a kötelességekről sem, amelyeket velünk szemben szerződésileg vállaltak. Itt eleve hangsúlyoznom kell, hogy egy pillanatra sem feledhetjük el azt a belső szellemi és kulturális kapcsot, amely minket más uralom alá került véreinkkel elválaszthatatlanul összefűz. Ez álláspontunk annál kétségtelenebb, minthogy éppen a béke a nemzetiségi elv széles hangoztatásából keletkezett. A természet adta gazdasági és kereskedelmi szükségességek megjelölik azt az utat, amely a legközelebbi szomszédainkkal való viszonyaink rendezéséhez szükséges” – hangoztatta a kormányfő. Bethlen István kijelentette, egy irányultsága lehet csak külügyi politikánknak, amelyet rendíthetetlenül követni akarunk: orientációnk egyedül magyar lehet. Emlékeztetett, hogy megszűnt a királyi hatalom, valamint Magyarországnak az osztrák tartományokkal elválaszthatatlan és együttes birtoklása, ami az 1867. évi kiegyezés hozadéka volt. Ezek következményeit a békekötés után fogja levonni a kormány, mivel a béke a nagyhatalmak ratifikációja után válik érvényessé, tehát addig az időpontig nem is volt lehető, hogy a kormány ezzel a kérdéssel foglalkozzék.
A külügyi tárca felelőse
Bánffy Miklós, a „mindenkivel egy nyelven tudó” külügyminiszter 1921. április 14. és 1922. december 19. között töltötte be a tisztséget.
A politikus úgy vélte, a diplomáciai eljárás nem rejtélyes boszorkánykonyha, nem különbözik semmiben a borjúvásártól, az eladó magas árat kér, a vevő alacsonyat kínál, az eladó dicséri a borjút, a vevő pedig ócsárolja. Bánffy megjelölte a magyar külpolitika prioritásait: a győztes hatalmakkal, az utódállamokkal és a Nemzetek Szövetségével való viszony javítása. Ennek érdekében Bánffy szerint mérsékelt, türelmes és kíméletes külpolitikát kell folytatni, „őszinte jóakarattal és minden hátsó gondolat nélkül”.
Elutasította az irredenta hangoskodást. Mérsékelt, higgadt politikáját számos bírálat érte. Bánffy külügyminiszteri ars poeticája így fogalmazható meg: „Aki felelős állásban van, az felelős a békéért és a békés fejlődésért, mert csak úgy fejlődhetünk, ha a reálpolitika és a rajongás a nemzet szolgálatára összefognak és egyetértenek”. Ha csak a rajongók és a kalandorok vezetnék a nemzetet, akkor ez meg nem érdemelt megalázáshoz és pusztuláshoz vezetne, jelentette ki. A románok történelmi lehetőséget szalasztottak el a magyar–román viszony konszolidálására, ugyanis 1919-ben, a Tanácsköztársaság bukása után felszabadítóként ünnepelte volna őket az ország, ha nem kezdenek fosztogatni és nem lekezelőek a lakossággal. Ez a lélektani pillanat azonban elmúlt. „Pedig a lélektani erők döntik el a nemzetek külpolitikáját, az anyagi érdek eltörpül mellette” – vélte.
Bánffy szerint a cseh elnökkel, Masarykkal lehetett egyezkedni, és ekkoriban Felvidéken volt a legkevesebb probléma, mert Masaryk a kisebbségvédelmi törvények szellemét is be kívánta tartani. A revízió kérdésében azt vallotta, ha barátságos viszonyt akarunk valamelyik szomszéddal, ez másként el nem képzelhető, mint úgy, hogy irányában a „nem, nem, soha” álláspontjáról le kell mondani. Ezzel kapcsolatban viszont tudta, hogy a magyar gondolkodás nem ítéli meg ezt az álláspontot pozitívan, hanem jogfeladással fogja vádolni.
Meggyűlt a baja a régi vágású, dualista gyökerű adminisztrációval. Ez egy lenéző, birodalmi diplomácia, ami Bánffy szerint már a dualista monarchia idején is káros volt, mert nem barátságot épített, nem békülni akart például a balkáni nemzetekkel, hanem elidegenítette őket. De akkor legalább még volt birodalmi alapja, míg egy kis közép-európai országként már nevetséges is és minden alap nélküli, ha fennhéjázunk és packázunk a szerbekkel és más környező országokkal, mondotta.
Sopron és környéke
Vizi László Tamás vázolta a Bánffy Miklós külügyminisztersége idején történt külpolitikai eseményeket. 1921-ben június 10–23-a között csehszlovák–magyar tárgyalásokat folytattak Bruckban és Marienbadban. Magyarországot Teleki Pál és Bánffy Miklós, Csehszlovákiát Edvard Beneš képviselte. Előtérben gazdasági kérdések álltak. Augusztus 8-án aláírták Rigában a szovjet–magyar fogolycserére vonatkozó egyezményt. Augusztus 20-áról 21-ére virradó éjjel a magyar csapatok bevonultak a szerb megszállás alatt levő Újszegedre, augusztus 22-én Baranyába, Pécsre. 1921. augusztus végén Prónay Pál és Héjjas Iván különítményei bevonultak a trianoni békeszerződésben Ausztriához csatolt nyugat-magyarországi területekre. Augusztus 29-én az Amerikai Egyesült Államok különbékét kötött Magyarországgal. 1921. szeptember 3-án Magyarország és Bulgária kereskedelmi megállapodást kötött. Szeptember 24-én Apponyi Albert, a magyar kormány főmegbízottja a Népszövetségben kérte, hogy a közgyűlés halassza el a döntést Magyarország felvétele ügyében a következő ülésszakig, Nyugat-Magyarország Ausztriához csatolása végrehajtása körül támadt viszály miatt. Szeptember 26-én Bánffy Miklós Edvard Benešsel tárgyalt Brünnben. Beneš közvetítőként lépett fel Magyarország és Ausztria közt, támogatta Magyarország igényét Sopronra és környékére. Október 11–13-a között olasz közvetítéssel osztrák–magyar tárgyalások zajlottak Velencében. A magyar küldöttséget Bethlen István miniszterelnök és Bánffy Miklós külügyminiszter vezette. Megegyeztek abban, hogy Sopron és környékének hovatartozásáról népszavazás döntsön. December 14–16-a között népszavazást tartottak Sopron és környékén. 24 072 szavazatból 15 343 a Magyarországhoz, 8227 az Ausztriához való tartozást támogatta, 502 érvénytelen volt.
Az október 20–24-e közötti napokat 2. királypuccsként tartják számon: akkor zajlott IV. Károly második visszatérési kísérlete. Október 23-án az antanthatalmak tiltakoztak Károly visszatérése ellen, Csehszlovákia és Jugoszlávia részleges mozgósítást rendelt el. December 16-án Ausztria és Csehszlovákia ötéves szerződést kötött. Kötelezték magukat a saint-germaini és a trianoni békeszerződés határozatainak maradéktalan végrehajtására. 1922. február 8-án Magyarország és Ausztria kereskedelmi egyezményt kötött. Augusztus 31-én Csehszlovákia és Jugoszlávia kölcsönös segélynyújtási szerződést kötött egy esetleges magyar támadás elhárítására. Szeptember 18-án Magyarországot felvették a Népszövetségbe. Október 19-én Magyarország és Észtország kereskedelmi szerződést kötött. November 22-én Magyarország és Csehszlovákia kereskedelmi szerződést kötött. 1922. szeptember 9-én a török hadsereg elfoglalta Szmirnát. Bekövetkezett Lloyd George brit miniszterelnök bukása. Októberben Mussolini hatalomra jutott Olaszországban. Repedezni kezdett a Párizs környéki békék rendszere, háttérbe szorult a teljesítési politika. Bánffy ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy ha barátságos viszonyt akarunk valamelyik szomszéddal, irányában a „nem, nem soha” álláspontjáról le kell mondani. Felfogását éles bírálatok érték. 1922. december 19-én benyújtotta lemondását.
Epilógus
A számbavétel után nagyot ugorva Bánffy igen beszédes megnyilvánulásával zárta előadását Vizi László Tamás történész. A II. bécsi döntést követő napon, 1940. szeptember 1-jén Bánffy Miklós a kisebbségi sorsból megszabaduló honfitársaihoz írt kiáltványában megfogalmazta: „Legyünk bölcsen megértők azok iránt, akiknek szintén otthona Erdély. Csak így maradhatunk méltók Erdély földjéhez.” Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Patthelyzet az Unirea és a katolikus gimnázium székhelye körül, perrel fenyegetőzik Florea
Feloldhatatlannak tűnik a nézetkülönbség a marosvásárhelyi Unirea Főgimnázium és a katolikus gimnázium székhelyének bérleti szerződése ügyében a Státus Alapítvány és a polgármesteri hivatal között. A patthelyzet miatt a városvezetés nem tudta kifizetni a bérleti díjat. Dorin Florea polgármester perrel fenyegetőzik
Patthelyzet alakult ki a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal által az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítványtól bérelt ingatlanok körül, miután az egyház érvénytelennek, a városvezetés pedig továbbra is érvényesnek tekinti a 2014-ben kötött bérleti szerződést. Az Unirea Főgimnázium és a bírósági úton megszüntetett II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium Bolyai-gimnáziumhoz utalt osztályai számára otthont adó épületekre a városháza legutóbb nem tudta kifizetni a bérleti díjat, mivel az egyház nem állított ki számlát.
Míg az alapítvány új szerződést kötne, számára megfelelő feltételekkel, a polgármesteri hivatal tárgyalásos úton, saját álláspontját érvényesítve rendezné a helyzetet. A Státus Alapítvány felbontottnak tekinti a két marosvásárhelyi ingatlanra vonatkozó bérleti szerződést, így nem is fogad el bérleti díjat a polgármesteri hivataltól – vázolta a jelenlegi helyzetet a Krónika kérdésére Holló László. A Státus Alapítvány elnöke emlékeztetett: még szeptemberben döntöttek arról, hogy érvénytelennek tekintik a szerződést, miután annak három cikkelye vonatkozásában sem teljesülnek a feltétek. „Mi, amikor bejelentettük a szerződés három artikulusa alapján annak felbontását, akkor javasoltuk a polgármesteri hivatalnak, keressenek meg egy újabb szerződés ügyében” – mondta Holló László, aki szerint erre azóta sem került sor. A városvezetés ugyanis rögtön másnap jelezte, hogy meglátásuk szerint a szerződés továbbra is érvényben van. Vásárhelyi iskolaügy: a polgármesteri hivatal érvényesnek tekinti az iskolabérlési szerződést A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal érvényesnek tekinti azt a szerződést, amellyel a római katolikus egyház vagyonkezelőjétől bérli az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium épületeit.
A Státus Alapítvány ennek ellenére nem változtatott álláspontján, és egy 30 napos átmeneti időszak után már nem fogadnak el bérleti díjat a városvezetéstől a két épület használatáért, magyarázta a Krónikának Holló László.
Kivár az egyház
Nekünk terveznivalónk ebben a helyzetben nincsen. Amikor a szerződéses partner nem kíván tárgyalni, akkor esetleg törvényes útra lehetne terelni az ügyet, de egyelőre ez nem áll szándékunkban, mert az túlságosan elhúzódna” – mondta a jövőre vonatkozó kérdésünkre az egyház képviselője. Hozzátette, egyelőre úgy látják, az idei év így fog eltelni, és úgy vélik, a polgármesteri hivatal következő évben kénytelen lesz rendezni a helyzetet, ugyanis érvényes bérleti szerződés hiányában nem fog tudni pénzkeretet elkülöníteni a költségvetésből a bérelt épületek közüzemi számláinak fedezésére.
„Gyakorlatilag nem lesz törvényes lehetőségük ezt a gazdasági manővert megtenni” – mondta Holló László. Kérdésünkre hozzátette, az egyház „természetesen, megfelelő feltételek mellett” kész lenne új szerződést kötni a polgármesteri hivatallal. Mivel már két szerződésünk volt és mindkettőt kénytelenek voltunk felbontani, ezt alaposan meg kell beszélnünk” – fogalmazott az egyház képviselője, nem tagadva, hogy az említett feltételek között a katolikus gimnázium is szerepelne.
„Feloldanák” a patthelyzetet
Teljesen másként látja a helyzetet a marosvásárhelyi városvezetés, amely továbbra is fenntartja álláspontját, miszerint a bérleti szerződés érvényes. Mi azt mondjuk, hogy a mi álláspontunk szerint a szerződés érvényes, ugyanis valamennyi, általuk említett cikkely vonatkozásában teljesülnek a feltételek” – fogalmazott a Krónikának Cosmin Blaga, a polgármesteri hivatal sajtószóvivője. Kifejtette, álláspontjukat ismertették az egyházzal, azonban levelükre nem kaptak választ. Hangsúlyozta: hiába akarná az egyház, a városvezetés álláspontja szerint nem lehet új szerződést kötni, ha a régi érvényes. Ugyanis úgy vélik, a megállapodást nem lehet egyoldalúan felbontani, ahhoz mindkét fél beleegyezésére szükség van.
A szóvivő elismerte, hogy a polgármesteri hivatal nem tudta kifizetni a bérleti díjat, mivel nem kapta meg az ehhez szükséges számlát. „Mit tegyünk, ha nem kaptunk számlát?” – tette fel a kérdést Blaga, aki szerint ennek hiányában nem tudták volna bevezetni a költséget a könyvelésbe. Hozzátette, hogy a bérleti szerződés körüli patthelyzet ellenére a közüzemek irányába rendezni tudják a számlákat, hiszen ezek a polgármesteri hivatal nevére érkeznek. „Az épület üzemeltetése biztosított, nincsenek gondok. Van villany, gáz, minden ami kell” – fogalmazott.
Blaga is elismerte, hogy a jelenlegi helyzet tarthatatlan, hiszen „nem lehet az, hogy az egyik fél egyet mond, a másik mást”. Az lenne mindenki számára a jó, a kívánatos, ha létrejönne egy találkozó, ahol feloldanánk a jelenlegi helyzetet. Úgy értettem, hogy a parlamentben egy új törvény révén újra akarják alapítani a katolikus líceumot” – tette hozzá a szóvivő az esetleges megoldásra utalva.
Az Unirea diákjait félti és perrel fenyegetőzik Florea
A marosvásárhelyi Unirea Főgimnáziumért, illetve az ott tanuló diákokért aggódik Dorin Florea polgármester, aki azt kifogásolja, hogy az RMDSZ által a Római Katolikus Teológiai Líceum újraalapítása érdekében benyújtott törvénytervezetben egy szó sem esik a főgimnáziumról, amely az egyházi ingatlanban működik. Az elöljáró keddi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: az Unirea és a felekezeti gimnázium eddig jól megfért az épületben, ezért aggodalommal tölti el, hogy a szövetség törvénytervezetében nem foglalkoznak a főgimnáziummal. Florea azt is fontosnak tartja, hogy az Unirea továbbra is kétnyelvű, román és magyar tagozattal rendelkező tanintézet legyen. „Levelet írtam a szakminisztériumnak, hogy figyeljenek oda erre a problémára, s olyan döntéseket hozzanak, amelyek mindenkinek megfelelnek” – hangsúlyozta az elöljáró. A városvezető nem mondott le arról a tervéről, hogy megvásárolja a katolikus egyháztól a szóban forgó épületet. Ugyanakkor továbbra is érvényesnek tartja az egyházzal kötött bérleti szerződést. Novák Csaba Zoltán RMDSZ-es szenátor elmondta: a törvénytervezetben valóban nincs szó az Unirea Főgimnáziumról, hiszen az a római katolikus gimnázium újraalapításáról szól. „A magyar fél eddig is betartotta a városházával kötött szerződést, a tantermek beosztását, ezután is így lesz. Az Unirea maradhat a nagy épületben, a katolikus iskola a B épületet használja majd. Nincs ok aggodalomra, a polgármester nyilatkozata nem más, mint fölösleges hírkeltés” – fogalmazott a Maros megyei honatya.
Mint ismeretes, az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány kuratóriuma szeptember 16-i csíksomlyói ülésén állapította meg, hogy a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal nem tartotta be az iskolaépületek bérlésére vonatkozó, 2014-ben kötött szerződést, ezért a szerződés jogilag érvényét veszíti. A szerződés rögzíti, hogy az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium épületein 2014 és 2019 között miként osztozik az Unirea Főgimnázium és a katolikus gimnázium. A szerződés 2. cikkelye rögzíti: „Ha a Római Katolikus Gimnázium nem alakul meg, vagy a bérleti időszakban megszűnik, a szerződés érvényét veszti.”
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) tavaly októberben kezdte el vizsgálni a római katolikus gimnázium 2014-es létrehozásának körülményeit. Az ügyészségi vizsgálat és az iskola létrehozásának részleteit rögzítő tanfelügyelőségi határozat bírósági felfüggesztése oda vezetett, hogy a tanintézet az idei tanévtől megszűnt önálló intézményként működni. Diákjai és tanárai ugyan továbbra is az egyházi épületben maradtak, de az osztályokat a Bolyai Farkas Elméleti Líceumhoz rendelték. Pap Melinda, Simon Virág / Krónika (Kolozsvár)

Botrány a parlamentben, számon kérték Dragneán az amerikaiaknak írt válaszlevelet
Felfüggesztették a szenátus szerdai plenáris ülését, mivel a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) frakciója elhagyta az üléstermet, tiltakozásul az amerikai külügyminisztériumnak az igazságügyi törvényekkel kapcsolatos közleményére adott közös állásfoglalás miatt, amelyet a két házelnök fogalmazott meg.
Az USR és a PNL döntése egy rövid tanácskozást követően született meg, amelyen a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD), a PNL, az USR és az RMDSZ frakcióvezetője vett részt. A Népi Mozgalom Párt (PMP) szenátorai még a tanácskozás előtt elhagyták az üléstermet.
Ezzel egy időben az USR képviselőinek egy csoportja Liviu Dragnea, a képviselőház elnökének irodájába ment, hogy kifejezze tiltakozását a közlemény ellen, amelyet a két házelnök adott ki az Egyesült Államok külügyminisztériumának az igazságügyi törvények módosításával kapcsolatos állásfoglalására reagálva.
Dragnea fogadta irodájában az USR-s képviselőket. Dan Barna USR-s képviselő úgy nyilatkozott, mivel a képviselőház ülését vezető Florin Iordache – a házszabályt áthágva – megszakította a két házelnök nyilatkozatáról folyó vitát, majd a képviselők többségi szavazattal elutasították azt a javaslatot, hogy Liviu Dragnea a plénum előtt ismertesse álláspontját az ügyben, úgy döntöttek, ők mennek majd a házelnök irodájába, hogy kifejezzék tiltakozásukat az amerikai külügyminisztérium állásfoglalására reagáló nyilatkozatra.
Dragnea közölte az ellenzéki alakulat honatyáival, hogy teljes mértékben jogában állt válaszolni Washington bírálataira, és azt is megtehette, hogy Călin Popescu-Tăriceanuval, a szenátus elnökével közösen Románia parlamentjének nevében foglaljon állást.
A kétkamarás parlament házelnökei szerint az Egyesült Államok külügyminisztériuma kiegyensúlyozott elemzés nélkül, egyes romániai véleményeket „visszhangozva”, alaptalanul aggódik a romániai jogállamiságért. Călin Popescu-Tăriceanu szenátusi és Liviu Dragnea képviselőházi elnök, a szociálliberális kormánytöbbség vezetői kedden kiadott közös nyilatkozatukban a washingtoni külügyminisztérium előző esti közleményére reagáltak. Ebben az Egyesült Államok aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a román törvényhozás különbizottsága olyan törvénytervezeteket elemez, amelyek „alááshatják a korrupcióellenes harcot és gyengíthetik az igazságszolgáltatás függetlenségét”.
Amerika az igazságügyi törvények leszavazására szólítja a román parlamentet Az igazságügyi törvénytervezetek elutasítására szólította Románia parlamentjét az Egyesült Államok külügyminisztériuma. Washington szerint a bukaresti balliberális kormánykoalíció által beterjesztett módosítások aláássák a korrupcióellenes küzdelmet.
Raluca Turcan liberális képviselő szerdai parlamenti felszólalásában hangsúlyozta, a PNL támogatja az Amerikával kötött stratégiai partnerséget, a korrupcióellenes küzdelmet és az igazságszolgáltatás függetlenségét, ezért a hatalommal való visszaélésként minősíti Dragnea és Popescu-Tăriceanu nyilatkozatát. „Követelem Liviu Dragnea képviselőházi elnök lemondását. Ő nem képvisel bennünket, sem azokat, akik engem megválasztottak, mint ahogyan az országban élő sok tisztességes állampolgárt sem” – mondta Turcan.
Dragneáék „kellemetlen meglepetésként” élik meg Washington felszólítását A kétkamarás román parlament házelnökei szerint az Egyesült Államok külügyminisztériuma kiegyensúlyozott elemzés nélkül, egyes romániai véleményeket „visszhangozva”, alaptalanul aggódik a romániai jogállamiságért.
Lucian Stanciu-Viziteu USR-s képviselő felszólalásában hangsúlyozta, a két házelnök nyilatkozata nem képviseli sem az ő, sem kollégái álláspontját. „Személyesen sértve érzem magam a két házelnök tegnapi állásfoglalása miatt. (...) Kérem a két házelnököt, jelentse ki világosan, hogy ezt az üzenetet saját nevükben és nem a parlament nevében fogalmazták meg” – szögezte le a honatya. Niculae Bacalbaşa szociáldemokrata (PSD) képviselő ellenzéki kollégái kijelentéseire reagálva úgy fogalmazott: „Kérem a párhuzamos állam papagájait, tartsák tiszteletben a román nép szuverenitását!”
Márton Árpád RMDSZ-es képviselő felszólalásában azt mondta, nem érti, mit akar az ellenzék. „Esetleg azt szeretnék, hogy bocsássuk szavazásra a két házelnök nyilatkozatát? Ha ezt akarják, szavazhatunk róla, és akkor hivatalosan a parlament nyilatkozatává válik” – idézte az Agerpres a szövetség háromszéki képviselőjét. Krónika (Kolozsvár)

Megmentik a műtárgyakat
Részletgazdag XIX. századi szobor restaurálását fejezték be, és egy barokk festményen dolgoznak jelenleg az egyházmegye restaurátorai Szatmárnémetiben – a máramarosszigeti templom műtárgyai szépülnek meg.
Az egyházmegyei restaurátor műhelyben folyamatos a munka. Miután nyáron a máramarosszigeti Borromeo Szent Károly templom Világosító Szent Gergely első örmény püspököt ábrázoló mellékoltárképét restaurálták, most ugyanazon templom Pieta szobrát fejezték be. A Pieta – a fájdalmas Szűzanya a karjaiban tartja Jézus keresztről levett testét – Stufflesser Ferdinand tiroli műhelyében készült a XIX. században, és abban az időben került a máramarosszigeti templomba, ahol egyébként több XVIII-XIX. századi oltárkép is található. Az eltelt időben többször ráfestettek, de vastag szennyeződés is rakódott rá, így a finom részletek eltűntek, a színek besötétültek. Ezek mellett gondot jelentett, hogy a szobor talapzatában repedések keletkeztek – a konszolidáció során Puskás Éva és Sulyok László restaurátorok biológiai károsodást okozó szúbogár- nyomokat is találtak. A megerősítési munkák kevésbé látványosak, de annál szükségesebbek. A szennyeződés és a festékrétegek eltávolítása után feltárult a műtárgy eredeti finom faragása. Az esztétikai helyreállítást követően a szobor ismét eredeti színeiben pompázik. A Pieta felújításának befejezésével a Borromeo Szent Károly templom Kalazanci Szent Józsefet ábrázoló mellékoltárképen dolgozik jelenleg Puskás Éva és Sulyok László. Kalazancius nem véletlenül kapott helyet a máramarosszigeti templomban, hiszen az piarista múlttal rendelkezik. 1730 őszén az egri püspök megbízásából piarista atyák vették át a település római katolikus plébániájának vezetését, a rendház főnöke pedig a plébános lett. Ők építették a Borromeo Szent Károly templomot is, 1736-os alapkőletétellel. Sajnos a Kalazanci Szent Józsefet ábrázoló mellékoltárkép is több alkalommal került laikus kezek közé, így a festményt nem csak az idő dolgozta meg. A széleit valamikor fára ragasztották, szintén fával kitoldották, arra is ráfestettek. A restaurátoroknak le kellett venniük a vásznat – ami több helyen szakadt, lyukas volt – megduplázták, új feszítőkeretet készítettek és kiegészítették. Hamarosan kezdődhet az esztétikai helyreállítás, a kép retus festése, valamint levédése.
Arra a kérdésre pedig, hogy mikorra fejeződik be a kép felújítása, még nem lehet pontos választ adni, hiszen a restaurálási folyamat néhány fázisa még hátravan, de a lényeg, hogy hamarosan az egész egyházmegye örülhet majd a megújult szobornak és mellékoltárképnek. szatmar.ro

Cseke Attila: nem volt szerencsés Washington állásfoglalása
Nem tartja szerencsésnek az igazságügyi törvények módosításával kapcsolatos washingtoni állásfoglalást Cseke Attila. Az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője szerint az ellenzék házszabályellenesen akart eljárni a szerdai ülésen – mondta el a Maszolnak.
A politikust azután kerestük meg, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) frakciója elhagyta a szenátus üléstermét. Az ellenzék így tiltakozott az ellen, hogy a többség nem volt hajlandó tárgyalni arról azállásfoglalásról, amelyet Liviu Dragnea képviselőházi és Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnök adott közzé, válaszul az USA külügyminisztériumának közleményére.
Alina Gorghiu, a PNL szenátora kijelentette, frakciója sértve érzi magát, mert nem kérték ki a véleményüket, ugyanakkor a közös házszabály 13. cikkelyére hivatkozott, amely értelmében „a nyilatkozatokat, üzeneteket vagy más, kizárólag politikai jellegű állásfoglalásokat az együttes plénumban kell megbeszélni.”
"Az ellenzék szabályzatellenesen járt el”
Cseke Attila a Maszolnak elmondta, az ellenzék házszabályellenes módon kívánta napirendre tűzni a két házelnök állásfoglalásának megvitatását. „Lehet állásfoglalásokat is napirendre tűzni, de ennek is megvan a procedúrája. Be kell terjeszteniük a házbizottsághoz az elfogadandó állásfoglalásról szóló határozattervezetet” – magyarázta.
A politikus szerint az ellenzék tévesen járt el, amikor a parlament közös házszabályának egyik cikkére hivatkoztak, nem a szenátuséra. Közös házszabályra hivatkozni ugyanis csak a két ház együttes ülésén lehet. „Az RMDSZ nem mehet bele abba, hogy szabályzatellenesen tárgyaljanak valamit, mert ezt ki fogják használni más esetben is” – fejtegette.
Cseke Attila nem kívánta kommentálni annak jogszerűségét, hogy a két házelnök a parlament konzultálása nélkül reagált a washingtoni állásfoglalásra. „Azt viszont elmondhatom, hogy a képviselőház, illetve a szenátus szabályzata szerint a házelnökök képviselik az intézményt a külföldi intézményekkel való kapcsolattartásban is. Az állásfoglaláshoz való jogukat mindenesetre meg kellene vitatni, akár szakbizottságokban” – mondta a szenátor.
„Washington nem tájékozódott”
A frakcióvezető kérdésünkre kijelentette: nem tartja szerencsésnek az igazságügyi törvények módosításával kapcsolatos washingtoni állásfoglalást, amelyben az amerikai külügy arra buzdította a román parlamentet, hogy vesse el azokat a javaslatokat, amelyek aláássák a korrupcióellenes fellépését.
Cseke emlékeztetett: Romániának van egy stratégiai partnersége az Egyesült Államokkal, amit az RMDSZ is támogat. „Ezt a partnerséget már a kilencvenes évek elejétől támogattuk, amikor még nem volt olyan divatos a Nyugat-orientáltság” – jegyezte meg.
Szerinte elsősorban azért nem volt szerencsés ez az állásfoglalás, mert nem valós információkra alapozva fogalmazta meg az amerikai külügyminisztérium. „Amikor súlyos kijelentéseket teszel, konkrétan meg kell nevezni azokat az információkat, amelyekre ezeket alapozod. Az amerikai állásfoglalás nem nevezi meg azokat a törvénymódosító javaslatokat, amelyek Washington szerint gyengítik a román jogállamiságot” – magyarázta.
Cseke Attila problémásnak nevezte azt is, hogy az amerikai állásfoglalás megkérdőjelezi a román parlament törvényhozói hatáskörét. „Romániában még mindig nincs megoldva a hatalmi ágak szétválasztása, az egyes ágak nyomást gyakorolnak egymásra. Mit mondjunk akkor, ha éppen egy stratégiai partner gyakorol kívülről nyomást a parlamentre? Mi úgy látjuk: nem jó, ha a parlamentnek külföldről megüzenik, milyen törvényeket hozzon” – fogalmazott a politikus.
Az RMDSZ szenátorától megkérdeztük: abban az esetben is ez lenne az álláspontja, ha netán Washington akkor „üzenne” a román parlamentnek, amikor éppen a magyar kisebbséget a közösségi jogaitól megfosztó törvény elfogadására készül? „Ez eddig sajnos az elmúlt 27 évben nem történt meg. Az Egyesült Államok támogatta azt, hogy kisebbségi jogok érvényesüljenek Romániában, de olyan még nem történt meg, hogy egy törvényhozási eljárás kellős közepén a külügyminisztérium honlapjára felkerüljön egy állásfoglalás” – jelentette ki a frakcióvezető. maszol.ro

Volt egyszer egy Duna TV
„A Duna olyan érték, amely által többek, jobbak, tisztábbak lettünk” (Böjte Csaba)
A Duna Televízió 25. jubileumára – Csáky Zoltán szerkesztésében – készült kötet sajtóbemutatója volt november 27-én a Petőfi Irodalmi Múzeum Dísztermében. A kötet – nem kis kálváriát megjárva – végül a Nap kiadó gondozásában jelent meg, amit a bevezetőben azonnal meg is köszönt a jelenlévő Sebestyén Ilonának a szerkesztő-riporter, Csáky Zoltán.
Persze, nem pusztán könyvbemutatóról volt szó, mert itt köszöntötték születésnapján Sára Sándort, a Dunások „konok kapitányát” is. Kodolányi Gyula költő, műfordító, Ablonczyné Szabó Magda, a Duna TV egykori ügyvezető alelnöke, Duray Miklós, felvidéki politikus, a gyengélkedő Sára Sándor helyett jött el a volt főigazgatóhelyettes, alelnök Lugossy László, hogy a dísztermet megtöltő egykori „Dunás” tévé-riporterek, szerkesztők, műsorvezetők gyűrűjében emlékezzenek vissza.
Csáky Zoltán, aki 22 éven át, 2015 januárjáig dolgozott a Duna tévénél, nyitotta meg az estét, aki elmesélte, hogyan jutott el a könyv megírásáig.
„Az elmúlt két esztendőben bárhol is jártam; itt Magyarországon, Erdélyben, tavaly Amerikában, minduntalan nekem szegezték a kérdést, mi történt a Duna Televízióval? Hol vannak a régi kedves arcok? Idén március közepén felkérést kaptam Csíkszeredából a Székelyföld folyóirattól, hogy a közelgő 25. évfordulóra tekintettel, írjam meg az én Duna tévés történetemet. Megírtam. És akkor született meg bennem az ötlet, hogy felkérjem a régi Dunásokat, írják meg vallomásaikat, történetüket arról, hogy mi volt a célunk, mire is szövetkeztünk, mi volt az a közös értékrend, amely összekötött bennünket, és felkértem a Duna TV elnökeit, vezérigazgatóit, valljanak arról, hogy munkásságukban milyen szerepet töltött be a Duna tévében elvállalt vezetői tisztség, és mennyire érezték a mindenkori hatalom befolyásolási kísérleteit” – mondta a szerző.
Monostori Károly, a Híradó főszerkesztője elmondta, tizedannyi emberrel dolgoztak, mint a Szabadság téren, nagyon kevesen voltak, s a költségek töredékéért. „Először nagyon nehéz volt munkatársakat találni, mert sokan a felkértek közül elmondták, hogy nem mernek állást vállalni a Duna tévénél, mert később is a szakmában szeretnének dolgozni…” – jegyezte meg Monostori.
„…majdnem olyan volt, mintha a Szabad Európát hallgattuk volna”
Duray Miklós arról beszélt, hogy mit jelentett a felvidéki magyarság számára ez a televízió. Mesélt arról, hogy a műholdas műsorszórás lehetősége előtt csak nagyon korlátozottan lehetett hallgatni a magyar rádió- és tévéállomásokat a Kárpát-medencében. A Felvidéken viszont lehetett fogni ezeket az adásokat. Elmondta azt is, nagy különbség volt a csehszlovákiai és magyarországi televízió szellemisége között. „A magyarországi adásokat hallgatni, majdnem olyan volt, mintha a Szabad Európát hallgattuk volna” – jegyezte meg.
Az alkotói gondolkodásról szólva, visszaemlékezett a 70-es évekre, amelyek megalapozták ezt a sajátos gondolkodást. Mind a nemzeti mind a nemzeti ellenzék vonalán a Beszélőhöz tartozó ellenzék is próbált a határon túlra lépni. Viszont a fejlődési időben a gondolkodásmód jelentősen eltért egymástól. Először csak nyomokban, aztán testet öltve. Hiszen a nemzeti érzelmű kezdeményezések, a Bethlen Alapítvány stb., a nemzeti összefogáson törte a fejét, hogy milyen intézményeket kellene létrehozni.
„A másik ellenzék, ahogyan közeledtünk a rendszerváltáshoz, egyre inkább, elkezdte elszigetelni a Magyarországhoz vezető utat. Egyik – nekem személyes ismerősöm – ellenzéki, ezt mondta: Most már nem kívánatosak vagytok ti, határon túli magyarok! Lehetett érezni, hogy hogyan válik szét a korábban együtt haladó gondolkodásmód. A Duna TV-nek kialakult egy ellenzéke – ezzel is magyarázható. Személyileg is beazonosíthatók azok, akik ezt ellenezték…” – mondta Duray, aki visszaemlékezett egy érdekes, 1994-es momentumra is, amikor Csáky Zoltán irodájában Boros Péter utoljára találkozott a határon túli magyarokkal.
„Arról beszéltünk, hogy a Duna tévé kuratóriumát megnyissák a határon túliak előtt. Akkor szóba került, hogy kik kerülhetnek bele a kuratóriumba. Két résztvevő közül az egyik, akiről szó volt, az egy délvidéki politikus volt, a másik pedig én lehettem volna. Az ott lévő másik határon túli nem magyarországi résztvevő személy – akinek nevét nem mondanám – azt mondta, hogy meg kell kérdezni a Gyulát. Egymásra néztünk: Hát milyen Gyulát? – kérdeztük. Hát a Horn Gyulát…, hogy egyetért-e vele?”– idézte fel a történéseket a felvidéki politikus.
Véleménye szerint amennyire gazdagította a Duna tévé az első két évtizedben a tájékozódást és a nemzeti információt, a mostani állapotában, mint hogyha éppen ellenkező irányban hatna…
Több csatornán, átgondolt koncepcióval
Csáky Zoltán felvetésére Duray Miklós a közmédia átalakításának logikájáról szólva elmondta, talán taktikailag is jobb, ha több csatornán keresztül folyik a nemzeti kommunikáció. Nem biztos, hogy az a jobb, ha egyre korlátozódik. „Tessék megnézni a mai információáramlást, egyrészt kaotikus, koncepciótlan, és ahol érezni benne a válogatást, ott azt is érezni, hogy valamilyen egyéb szempont szerint válogatnak, vagy pedig nem érezni semmi válogatást, tehát zagyva és nincs koncepció, ez a probléma” – hangsúlyozta.
Ablonczyné Szabó Magda a Duna Televízió erkölcsi súlyát, értékhordozó szerepét a 2010. évi júniusi borsodi árvízi gyűjtésre emlékezve mutatta be, amikor is a telefonnál ült egész idő alatt és 320 millió Ft jött össze. Az összes segélyszervezet valamennyi adománya nem tett ki annyit. Határon innen és határon túl, az emberek akkor úgy gondolták, hogy ha a Duna tévén keresztül segítenek, akkor az biztos jó helyre kerül.
Kodolányi Gyula szerint a Dunának olyan mozgósító ereje volt, ami nem hasonlítható semmilyen más televízióhoz. Balog Júlia, a Fölszállott a páva szerkesztője, visszaemlékezve a kezdetekre megemlítette, hogy Csoóri Sándornak elképesztően izgalmas naplóbejegyzéseit is megtalálta ezekről az időkről.
Hévizi Józsa
Volt egyszer egy kék Duna – Történetek, vallomások, tanulmányok a 25. évfordulón /Nap Kiadó, Budapest, 2017/ Felvidék.ma