Beszédes számok, fogyatkozó hallgatók
Ami az idei felsőoktatási felvételi-beiratkozás alapján biztosan elmondható: a nyitott kapukon szinte bárki bemehet, kevés a diák, és számos a betöltetlen hely. Munkatársaink körképe az idei nyári számok alapján igyekszik képet alkotni a romániai magyar állami és magánegyetemek tandíjmentes és fizetős helyeinek betöltéséről.
Az erdélyi magyar közbeszéd érthető módon jelentős teret szentel minden évben az oktatási kérdések olyan speciális vetületének, úgy mint a nyolcadik osztályt végzettek záróvizsgája, a magyar tannyelvű középiskolai osztályokba felvettek száma, illetve a magyarul tanuló diákok érettségi eredményei. Ezek az adatok azt jelzik, hogyan működik az erdélyi magyar közoktatás, és azt is, milyen társadalmi-munkaerőpiaci tendenciák körvonalazódnak. Ám a döntő választ arra, hogyan alakul az erdélyi magyar elit, a felsőoktatás adja, és rendkívül fontos ebből a szempontból az egyetemi felvételik követése. Erre azonban már nem irányul figyelem. Tizenkét év pedagógiai munka eredménye vagy eredménytelensége válik lényegtelenné, mellőzötté. Miért?
Észszerűnek tűnő, de aligha elfogadható magyarázat lehet a felvételi eredményekre vonatkozó adatok összegyűjtésének nehézségei: a több állami és magánintézményben folyó képzésekre általában karonként szerveznek felvételit, és ezek megannyi honlapon, eltérő időben teszik közzé az információkat. Alap- és mesterképzésre is egyszerre lehet tandíjmentes és költségtérítéses helyekre jelentkezni, és az egyetemi felvételinek van egy nyári, majd egy őszi időszaka is. A teljes kép akkor áttekinthető, ha összegezzük és átláthatóvá tesszük a szórt adatokat.
Mivel pontos adatok hiányában nem lehet alaposabb elemzést végezni, így az erdélyi magyar tájékoztatás megmArad általában azon a szinten, hogy hány helyet hirdettek az egyetemek és hogy a megpályázható helyekre sokan vagy kevesen jelentkeztek. Csakhogy az egyetemi felvételi nem zárul le a jelentkezések, vagy a felvételi eredmények első közzétételével, ugyanis a diákoknak, akik egyszerre több intézményhez is beadhatják jelentkezésüket, a felvételi legvégső fázisában be kell iratkozniuk, azaz el kell foglalniuk az általuk elnyert helyet. Ekkor derül ki, hogy a nyári felvételin jelentkező diákokból ki is lesz végül egy adott intézmény hallgatója.
Hogy képet alkothassunk a nyári felvételi lezártával az egyes intézmények felvételi eredményeiről, az egyes intézmények hivatalos honlapjáról gyűjtöttük össze a nyári felvételi alkalmával meghirdetett helyek számát és összevetettük a felvételi eredményekkel, valamint az ősszel meghirdetett helyek számával.
Áttekintettük a magyar tannyelvű képzést kínáló állami egyetemek, mint a Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE), a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem (MME), valamint a magánintézmények, mint a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) és a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) alap-, és magiszteri képzéseire vonatkozó adatokat. Az összevetésből kimAradt a protestáns teológiai felsőoktatás helyzete – ez ugyanis jellege, funkciója miatt külön elemzést igényel, az erdélyi magyar egyetemi képzés más intézményeivel nem összevethető.
Először százezer alatt
2016-ban két és fél évtizedes mélyponton van a romániai érettségizők száma, a nyári vizsgaidőszakban 88 ezren szereztek diplomát, a nyár végi megmérettetésre, a pótérettségire további tízezren jelentkezett. Ez az első év, amikor a maturandusok száma nem éri el a százezret. Idén 7342 magyar érettségiző fejezte be a középiskolát, számukra több mint 2000 tandíjmentes helyet kínáltak alapképzésen a magyar nyelven (is) oktató felsőoktatási intézmények. Ebből 1350 hely állami egyetemen volt megpályázható, ez a teljes felsőoktatási keret 65%-át jelenti. A BBTE-nek meghatározó súlya van, az ingyenes helyek több mint felét ez az intézmény biztosítja. A magánegyetemek közül a legszélesebb az EMTE kínálata, itt 485 államilag finanszírozott hely betölthető, ami a magyar egyetemi helyek majdnem egynegyedét jelenti.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, valamint a Partiumi Keresztény Egyetemen a nem tandíjas helyek száma hasonló: előbbin 225, utóbbin 231 hely megpályázható. Az állami egyetemeken a nem költségtérítéses helyek 11%-a mAradt betöltetlenül. A BBTE az ingyenes helyeinek 13%-át, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem a helyek 1%-át, míg a MOGyE csupán 0,8%-át nem tudta „értékesíteni”. A magánintézmények esetében a be nem töltött helyek aránya átlagolva eléri a 24%-ot, de itt sem egyenletes az eloszlás. Az EMTE esetében a meghirdetett helyek 20, míg a PKE esetében 33%-a betöltetlen. Nagy az eltérés a különböző intézményeken belül működő szakok iránti érdeklődést illetően, de a beiratkozási számok alapján elmondható, az állami egyetemeken jobb az igényfelmérés, kevesebb a „parlagon” mAradó hely, létszám alapján több a működőképes szak. Ez azért is lehet így, mert a román állami finanszírozásnak megfelelően a magyar diákok után kétszeres támogatás, „fejkvóta” jár. Így a BBTE-n a magánintézmények csoportlétszámához viszonyítva sokkal kisebb létszámmal is fenntartható egy-egy szak.
Keveset hoz a tandíj
A tandíjas vagy fizetéses alapképzéses helyek alakulását még nehezebb átlátni és összehasonlítani. A MOGyE a 260 költségtérítéses helyét a román és magyar tagozatra felvételizőknek közösen, egy csomagban kínálja: ezeket a felvételi ponthatár szerint töltik be a jelentkezők. A Babes-Bolyai Tudományegyetem és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem összesen 1597 (BBTE 1559, MME 38) fizetéses helyet hirdetett meg. A magánintézményeken 829, részben vagy egészben költségtérítéses helyet lehetett megpályázni. Ezeket a helyeket teljesen sem az állami, sem a magánegyetemek nem tudják betölteni. A BBTE-n körülbelül 350 fiatal tanul tovább költségtérítéses úton (ez a megpályázható helyek 21% jelenti). Az így felvettek száma megközelíti az EMTE tandíjmentes helyeire felvett diákjainak számát. Utóbbi idén (eddig) 111 diákot vett fel fizetéses helyre, ami a felkínált helyek kb. 20%-át teszik ki. Ezeknek az adatoknak az alapján úgy tűnhet: a felsőoktatás nem tud tandíjakból jelentős pluszbevételekre szert tenni. Így az intézmények alapvetően a román vagy magyar államtól kapott apanázsra, valamit a kutatási projektekből, esetleg ipari együttműködésekből befolyt összegekre támaszkodhatnak.
Párhuzamok és mellékhatások
Ha csak a számokat nézzük tehát, akkor ingyenes és tandíjas helyekre összesen felvett diákok száma az alábbiak szerint alakult a 2016. év nyári egyetemi felvételijét követően (a diákszám sorrendjében): BBTE (1400), EMTE (500), MOGyE (minimum 225), PKE (163), Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem (41). Ez azt jelenti, hogy aki sikeresen érettségizik, az jó taktikai érzékkel, megfelelő szak kiválasztása után, államilag költségtérítéses helyen tanulhat tovább – függetlenül attól, hogy milyen eredménnyel szerzett érettségi diplomát.
Erdélyben továbbra is párhuzamosan három intézményben lehet szociológiát tanulni. Magyar nyelv és irodalom, humán erőforrások, szociális munka, informatika, kommunikáció, zenepedagógia és környezettudomány szakokat két egyetem indít. További átfedések: a PKE szakjai, a vizuális művészetet kivéve, kivétel nélkül megtalálhatóak a BBTE kínálatában is. Az EMTE-n működő képzések háromötöde (főként alkalmazott tudományok és a mérnöki szakok) csak itt követhető magyarul, a fennmAradó szakok viszont más intézményekben is megpályázhatóak.
A BBTE román tannyelvű, de magyar anyanyelvűeknek külön keretszámot biztosító jogászképzésére ugyanannyi helyet (20 ingyenes és 20 fizetéses) hirdettek, mint az EMTE hetedik alkalommal felvételit szervező Kolozsvári jogi karán. A BBTE-n csupán négy tandíjas hely mAradt betöltetlenül, míg az EMTE képzésén 2 tandíjmentes és 20 tandíjas. Ugyanakkor a BBTE-re felvett magyar anyanyelvűek érettségi átlaga annyival magasabb, hogy az EMTE jogász szakára költségtámogatott helyre felvétett hallgatók a BBTE-n kevés kivétellel csak költségtérítéses módon tanulhatnának tovább.
Idén a BBTE legnépszerűbb szakjai: az informatika, a kinetoterápia és speciális mozgáskészség fejlesztés szak, szerveskémia-technológia, kőolaj- és szénkémia, biológia, gazdasági informatika, testnevelés és sport, pszichológia, gyógypedagógia, turizmusföldrajz, magyar nyelv és irodalom - idegen nyelv/világ és összehasonlító irodalom, bank és pénzügy, marketing, menedzsment, kommunikáció és közkapcsolatok, nemzetközi kapcsolatok stb. tartoznak. Ezeken a szakokon a költségtérítéses helyek zömét már betöltötték. A BBTE filozófia szakára csupán 3-an jelentkeztek, ez a tendencia azért is aggasztó, mert a filozófia alapképzés PKE-n való megszűnése óta ez az egyedüli magyar nyelvű filozófia alapképzés Erdélyben. Szintén a BBTE csupán négy tandíjmentes helyet hirdetett a politikatudományi szakra (Erdélyben csak itt működik ilyen képzés), és ugyan ezeket be is töltötték, de egyetlen költségtérítést vállaló diák sem jutott a fennmAradó helyekre. A MOGyE magyar tagozatán sikerült a leginkább betölteni a helyeket. Csupán 2 tandíjmentes helyük mAradt a gyógyszerész szakon, az orvosi helyek mind elkeltek.
*
Az idei felvételi alapján az erdélyi magyar felsőoktatás a következő kérdésekkel szembesül. Évről-évre csökken a diáklétszám, a bejutási átlag, és élesedik a diákokért folytatott verseny az intézmények között. A szakok közötti átfedések azt jelzik: hatékonyabban lehetne racionalizálni az intézmények működését úgy, hogy a magán- és állami egyetemek ne oltsák ki egymást, de biztosítsák a lehető legszélesebb kínálatot a továbbtanulni vágyók számára, és a legjobb munkafeltételeket az oktatóknak.
Ebben a cikkben nem tértünk ki arra: hogyan alakul a diáklétszám, a szakok elosztása regionális szempontból, a felvételi ponthatárok, feltételek alapján hogyan rangsorolhatóak a magyar egyetemek, szakok. Arról sem esett szó, hogyan alakul a Magyarországról ide érkező diákok száma, hány erdélyi magyar fiatal iratkozik be második egyetemi képzésére, és hány erdélyi magyar érettségiző hagyja el Romániát azért, hogy külföldön tanuljon tovább. Nem vizsgáltuk azt, hogy milyen az érintett intézmények tanrendje, infrastrukturális ellátottsága, hány címzetes tanár, vendégoktató tanít, milyen a kollégiumi férőhelyek száma, hogyan alakulnak az albérleti árak. Számtalan további szempont vizsgálatra vár, mit kínál, hogyan teljesít az erdélyi felsőoktatás. Ami az idei felsőoktatási felvételi-beiratkozás alapján biztosan elmondható: a nyitott kapukon szinte bárki bemehet, kevés a diák, és számos a betöltetlen hely.
erdelyiriport.ro

Tőkés László nyilatkozata Soltész Miklós államtitkár Nagyváradi látogatása és sajtótájékoztatója vonatkozásában
Folyó év június 29-i válaszában Csűry István királyhágómelléki református püspök nyilvánosan kérte fel „a FIDESZ-KDNP nemzeti kormány felelőseit, hogy az általuk nevünkben delegált EU-képviselő (ti. Tőkés László) munkáját és káros tevékenységét vizsgálják meg közelebbről”.
A kormánynál eszközölt, szokatlan „árulkodása” folyományának tekinthető Soltész Miklósegyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár július 20-i váratlan Nagyváradi látogatása és sajtótájékoztatója, melynek alkalmával – egyebek mellett – kijelentette: „Nem az alapján ítéljük meg a püspök urat, amit mások mondanak róla, hanem eddigi mandátumának teljesítménye alapján”; és: „nem Csűry Istvánt, hanem Csűry István püspök urat és a mögötte és mellette álló református közösséget, a mögötte és mellette álló egész magyar közösséget támogatjuk” (kiemelések tőlem – T. L.).
Rendkívül sajnálatosnak tartom, hogy Csűry Istvánnak ily módon sikerült saját titkosszolgálati múltjának dicstelen ügyébe belerángatnia a magyar kormány egy köztiszteletben álló államtitkárát. Múltbeli Securitate-kollaborációja szempontjából ugyanis teljesen közömbös, hogy ki mit mond Csűry püspökről, hiszen ez esetben maguk a tények beszélnek. Másfelől pedig alig hihető, hogy a magyar kormány ennek a belső egyházi kérdésnek a tisztázásába beleszólna, vagy hogy a FIDESZ-KDNP-kormányzat egy volt ügynököt támogatna.
Nem arról van tehát szó, hogy „mások mit mondanak” Csűry Istvánról, hanem arról, amiről a mellékelve közrebocsátott szekusjelentések tanúskodnak, amelyek fekete-fehéren, kéziratban vagy gépelt formában tanúsítják a nevezett informátori tevékenységét („KISS” és „ROŞESCU” jelentései megtalálhatók a www.tokeslaszlo.ro honlap Dokumentumok rovatában). Továbbá az sem mondható, hogy „a református közösség” és „az egész magyar közösség” támogatólag Csűry István besúgói múltja „mögött és mellett állana”…
Éppen most jövök Tusnádfürdőről, ahol személyesen volt alkalmam megbeszélést folytatni Orbán Viktor miniszterelnökkel és megtisztelő társaságában előadást tartani a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján. Ennek kapcsán eszembe se jutna azzal dicsekedni, hogy a magyar kormány Csűry Istvánnal szemben szerény személyemet támogatná.
Rendkívül sajnálatos, hogy a Szabó Ödön rossz szelleme által vezérelt Bihari RMDSZ pártpolitikai nyomulásának útvonalára tévedt Csűry István saját rovott múltját a FIDESZ-KDNP-kormány cseles igénybevételével próbálja tisztára mosni.
Nagyvárad, 2016. július 26.
Tőkés László erdélyi EP-képviselő
erdon.ro

Móra Ferenc-díjban részesült Gyarmati Zsolt múzeumigazgató
Állami kitüntetést adományozott az augusztus 20-ai ünnep alkalmából Gyarmati Zsoltnak, a Csíki Székely Múzeum igazgatójának az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A Móra Ferenc-díj olyan elismerés, amelyet azok a muzeológusok kapnak, akik jelentős teljesítményükkel szakterületük fejlődését szolgálták.
– Rangos szakmai kitüntetést vehetett át, amely azt tükrözi, hogy Magyarországról hogyan látják az itteni „múzeumépítő” tevékenységét.
– Ezt a miniszter adja felterjesztés alapján, és úgy tudom, hogy eddig ilyen díjat határon túli szakember még nem kapott. Móra Ferenc régész és néprajzos is volt, ugyanakkor Szegeden múzeumigazgató, ő volt az egyik legnagyobb név a szakmában a maga korában, ezért is nevezték el ezt a díjat róla, és évente három személynek adják át. A minisztérium figyelemmel követi a határon túli kulturális szakmai életet is, Balog Zoltán miniszter úr fővédnökként megtisztelte a Csontváry-kiállításunk megnyitóját is.
– Hogyan sikerült néhány év alatt az erdélyi és magyarországi neves múzeumok térképén megjeleníteni a Csíki Székely Múzeumot?
– Annak idején, amikor tizenhárom évvel ezelőtt a múzeumhoz kerültem, sok teendő volt, eléggé mélyről kellett a múzeumot fölhozni és új pályára állítani. A városvezetés ebben a munkában folyamatosan partner volt. Most már nem ahhoz hasonlítanám a céljaimat és a munkámat, hogy milyen volt akkor, amikor átvettem, hanem inkább az elmúlt évekhez képest kell jobbnak lenni. A közelmúlt a mérce. Szinten tartani a közelmúlt törekvéseit vagy meghaladni, minőségileg folyamatosan emelni a szintet. A múzeum az itt dolgozó emberek által létezik. Egyik fontos teendőm az volt, hogy a tapasztalt kollégák megtartása mellett egy humánerőforrás-fejlesztésbe fogtunk, és olyan fiatal kollégákat sikerült idevonzani, akik itt biztosítják a lendületet.
Hosszú éveknek kellett eltelnie, amíg a megálmodott szemléletváltás megtörtént. Partnereket kezdtem keresni a saját munkámhoz a városban, a régióban és a határon túl is. Ez lassú folyamat volt, de sikerrel járt. A város befogadott, elfogadott, mint kívülről jövő embert, és azt tapasztalom, hogy értékeli a változásokat, ami történt a múzeumban. Nagyon fontos ugyanakkor a magyarországi szakmai kapcsolatháló, onnan kaptam módszertani fogódzókat, mintákat, ugyanakkor sok biztatást és értékelést a Csíkszeredaiaktól. A lendület mellé idővel fölzárkózott a tapasztalat és a rutin. A Munkácsy-kiállítás mindenképp fordulópont volt a múzeum életében. Annak a sikeres menedzsmentje vezetett oda, hogy kezdett megalapozódni a Csíki Székely Múzeum imázsa Erdélyben és Magyarországon. Viszont azokban az években jobban látszottunk, mint amilyen értéket képviseltünk valójában. Fel kellett nőni a Munkácsy-kiállítás után ahhoz az arculathoz, ami kialakult rólunk. Még mindig dolgozunk ezen, mert ez a kép nem teljes, ugyanis csak arról ítélnek meg bennünket, amit látnak, vagyis a kiállításokon keresztül. De a múzeum lelke, küldetése, hogy a nemzeti önazonosságunk szellemi és tárgyi világának a gyűjtője, őrzője, szakmai feldolgozója legyen. Ehhez fontos, hogy rendelkezzünk modern műtárgy adatbázissal, legyen jól felszerelt restaurátor műhelyünk, korszerű raktárunk, színvonalas múzeumpedagógia, és hogy a tudományos munka a megfelelő mederben folyjon.
– A Csíki Székely Múzeum ugyanakkor egy kedvelt közösségi tér is lett.
– Szerettük volna, hogy egy olyan hely legyen a Mikó-vár udvara és termei, ahová egyszerűen jó megérkezni. Régebb azért járt múzeumba valaki, hogy informálódjon, a tudását gyarapítsa, hogy érdekes dolgokat lásson, és mi ezt megtartva fontosnak tartjuk, hogy az igényes szórakoztatás helyszíne is legyen. Vannak múzeumpedagógiai foglalkozásaink, előadások, táncházak. A Mikó-vár kétségtelenül egy olyan „adottság”, amelyre büszkék lehetünk, jól érzik itt magukat a tárgyak és az emberek egyaránt. Múzeumunk a hagyományok megőrzése mellett egy igényes közösségi tér funkcióját is el kívánja látni. Európa bármely kisvárosában megállná a helyét.
– Intézményvezetőként melyek azok az irányvonalak, amelyeket a következő időszakra kijelölt?
– Nyilván, itt elsősorban a helyi és regionális székely közösségünk számára kell egy kulturális irányvonalat mutatni. Olyan közösségi tér és értékőrző intézmény szeretnénk lenni, amelyik folyamatosan élő kapcsolatban áll azzal a közösséggel, akinek az értékeit őrizzük. A hagyomány és az értékek őrzése mellett folyamatos mozgásban kell legyen a múzeum, ami azt jelenti, hogy folyamatosan gyűjtünk is értékeket, de aktuális kulturális és szórakoztatási igényeket is ki szeretnénk elégíteni, és a többi kulturális intézménnyel közösen hozzájárulni ahhoz, hogy Csíkszereda egy élhető város legyen. Úgy vélem, hogy jó úton járunk. Büszkék lehetünk arra, hogy olyan intézményeink vannak – a Hargita együttes és a Csíki Játékszín is például – , amelyekről beszélnek Erdélyben és a határon túl is, és amelyeknek a város jó gazdaként a gondjukat viseli.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Újraállamosítások sora perújrafelvétellel
A nacionalista-kommunista rezsim által a magyar nemesek ellen hirdetett osztályharc nem ért véget, csak átalakult, derül ki a Maros megyei prefektus 2015-ös tevékenységi jelentéséből – számol be Szucher Ervin a kronika.ro-n. Lucian Goga maga is harcnak nevezi azt az ádáz küzdelmet, amelyet a Maros menti erdők újraállamosítása érdekében folytat. A kormánymegbízott, szembemenve Románia 1989 után vállalt kötelezettségeivel, a restitúciós törvénnyel és az alkotmány által szavatolt tulajdonjoggal, az elmúlt év folyamán csaknem 35 jogerős bírósági ítélet újravizsgálását kérte.
A 2015-ös évre szóló jelentésében Lucian Goga tételesen megfogalmazta, hogy az elmúlt esztendő az erdők visszaszerzéséért folytatott harc éve volt. A prefektus sikerlistáján három olyan bírósági ítélet szerepel, amelynek köszönhetően a Maros megyei kormányhivatal visszaszerezte a magyar nemesek leszármazottai által korábban hosszú peres úton elnyert Maros menti erdőket.
Míg az uniós szervek és az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériuma több ízben felszólította Romániát a több mint fél évszázaddal ezelőtt elkobzott és államosított javak mielőbbi visszaszolgáltatására, múlt évi tevékenységi jelentésében Lucian Goga azzal dicsekszik, hogy mennyit sikerült újraállamosítania a már korábban visszaadott erdőkből. A dokumentumban a kormánymegbízott arra is kitér, hogy csupán tavaly 35 olyan ügyben kért perújrafelvételt, amelyben a bíróság az 1948-ban vagy utána megkárosított és kisemmizett személyek javára hozott jogerős döntést. 2014. végén a Ponta-kormány azután menesztette Goga elődjét, Vasile Opreát, hogy az RMDSZ feljelentést tett ellene az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD), mivel megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményét, a diszkrimináció megelőzéséről és visszaszorításáról szóló 2000/137-es kormányhatározatot és Románia alkotmányát. A volt prefektus a Bánffy-örökösök erdő-visszaszolgáltatási perének áthelyezését kérte Szászrégenből, arra hivatkozva, hogy a magyarok a grófok leszármazottaiként veszélyforrást jelentenek az erdélyi és főként a régeni bíróság függetlenségére. Éltetőék elleni bosszú
Lucian Goga jelenlegi prefektust is a magyar nemesek leszármazottai, főként az Éltető család elleni bosszúvágy vezérli: azzal dicsekszik, hogy három ügyben is visszafordította a korábbi jogerős döntést. A botoşani-i törvényszéken előbb 7,3 ezer hektár ratosnyai és palotailvai erdőt térített vissza a román állam tulajdonába, majd további 3,9 ezret, míg a Marosvásárhelyi törvényszék segítségével 155 hektárt „mentett meg” Magyarón. Akiket Goga és a bíróságok újból kisemmiztek: Éltető Albert, Éltető János, Éltető Dániel és Éltető József leszármazottai.
„Az igazságszolgáltatásban, főként egy demokratikus államban, alapelv, hogy a jogerős ítéletet életbe kell ültetni. Megjegyzem, hogy erre az utóbbi időben több fontos vezető is felhívta a figyelmet, kezdve az elnöktől. Az elv akkor is érvényes, ha az állampolgár érdekét szolgálja az állammal szemben. Sajnos 2008-tól errefelé, de főként az utóbbi négy évben legalább tíz olyan jogerős ítéletről tudok, amely ügyfeleim javára született, de az illetékesek a mai napig nem ültették életbe. Magyarán: pereskedtünk hosszú éveken keresztül, igazat adtak nékünk, amiről van egy darab papírunk, és semmi több” – mondja a román állammal folytatott perekről Rózsa József Marosvásárhelyi ügyvéd.
Míg egy egyszerű ügyiratban a felperes ilyenkor végrehajtóhoz fordul, az erdőtulajdonosok nem tehetik, hisz a tulajdonbizonylatot az ellenük pereskedő prefektusoknak kellene aláírniuk. „A végrehajtó nem foghatja meg a kormánymegbízott kezét, hogy írassa alá vele a dokumentumot” – magyarázza az ügyvéd. Szerinte a hatalommal való visszaélésért egyik lehetséges megoldás a bűnügyi feljelentés volna, ez viszont a szakember megítélése szerint egy újabb háromegyenletes függvény. „Ráadásul, ha a bíróság úgy véli, jogtalanul jelentetted fel, még kártérítést is fizethetsz az érintettnek” – mondja.
Az érintettek számos esetben értesítették a kormányt vagy az Országos Tulajdon-visszaszolgáltatási Hatóságot (ANRP), de azon túl, hogy Bukarestből egy nekik igazat adó levelet kaptak, a patthelyzet nem változott. Rózsa szerint az lett volna az egyetlen megoldás, ha a kormány hivatalból és erélyesebben lép fel ezen esetekben.
Trükközések – hivatalosan
A legtöbb esetben a román állam a perújrafelvétellel próbál időt és látszólag törvényes okot nyerni a jogerős ítélet semmibevételére. Érdekes módon, a perújrafelvételi kérések menetrendszerűen akkor érkeznek, amikor már ki kellene bocsátani a tulajdonlevelet, holott a jogrend szerint egy ítéletet csak alapfokon lehet felfüggeszteni. „Időt nyernek, és ezzel igazolják a passzivitásukat, semmi több. Van egy ügyem, amelyre a jogerős ítélet megszületése után, az évek során már három perújrafelvételi kérést nyújtott be az állam képviselője” – mondja Rózsa József.
A prefektúrán működő restitúciós bizottságok egy újabb trükközési taktikával is előálltak: azzal a mesével, hogy nem bíznak a helyi igazságszolgáltatásban, mostanság négy-ötszáz kilométerre helyeztetik át a pereket. Az idős, beteg, anyagilag nem túl jó helyzetben lévő erdélyi visszaigénylőknek Giurgiu, Iaşi, Brăila, Olt megyei törvényszékeket kell járniuk. „Ezek az emberek képtelenek havonta ekkora utat megtenni, így sérül az igazságszolgáltatáshoz való joguk. Egyébként nagyon furcsa, hogy a kormány megbízottja nyíltan hangoztatja, hogy ő nem bízik a román igazságszolgáltatásban” – jegyzi meg az ügyvéd.
A szászrégeni bírák pártatlanságát kétségbe vonó korábbi prefektus, Vasile Oprea többek között azért kérte a Bánffy-örökösök visszaszolgáltatási perének áthelyezését Szászrégenből az ország egy másik térségébe, mert „itt magyar közösség is él, és a magyarok, mint a grófok leszármazottjai 9323 hektár erdőt igényeltek vissza”. Jóllehet a régeni bíróságnak egyetlen magyar nemzetiségű bírója sincs, periratában a volt kormánymegbízott mégis kockázati tényezőként kezelte a megye magyarságát.
Rózsa szerint az efféle logika mentén ténykedő prefektusoknak azt a kérdést is fel kellene tenniük, hogy lényegében mikor volt elfogulatlan a vásárhelyi bíróság: amikor az örökösöknek vagy netán a prefektúrának adott igazat? Másrészt az ügyvéd olyan dossziékról is tud, amelyek az évek során legalább tíz bíró kezén mentek át. „Lehet, hogy egy-két, legfeljebb három bíró felkészületlen vagy elfogult, de hogy mind a tíz-tizenvalahány az lenne, kétlem!” – állítja Rózsa József.
Sántító perújrafelvételi kérések
„Mi mindent megteszünk azért, hogy azok, akik valóban jogosultak a mezőgazdasági területek és erdők visszaigénylésére, megkapják a nekik járó területet. Ugyanakkor azért is mindent megteszünk, hogy ami az állam tulajdona, az az is mAradjon” – szögezte le lapunknak Lucian Goga prefektus. Kérdésünkre, hogy az általa vezetett intézmény miért nem tartja tiszteletben a bíróság jogerős ítéleteit, elmondta, hogy az állami levéltárakban és a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság ( CNSAS) archívumában talált okiratok alapján kezdeményezték a perújítást.
A perújrafelvételi kérések azért is sántítanak, mert a restitúciós bizottságok olyan „újonnan előkerült” dokumentumokra hivatkoznak, amelyek tíz-húsz-huszonöt évvel ezelőtt is léteztek, és fellelhetők voltak. Arra is volt már példa, hogy az állam képviselői olyan „újonnan előbukkant” okiratokat „fedeztek fel”, amelyeknek egy példányát már évekkel azelőtt csatolták az ügyirathoz.
A magyar akkor is ellenség, ha nem az
Az időhúzás harmadik taktikája az 1945. évi 91-es számú, úgynevezett CASBI-törvényre való hivatkozás. A 71 éve napvilágot látott hírhedt törvény a nép ellenségévé nyilvánította a korábban a németek oldalán harcoló, majd menekülésre kényszerülő kisebbségeket, ingatlan javaik kezelését pedig az Ellenség Javait Felügyelő és Igazgató Pénztárra (CASBI) bízta. A két évvel később, 1947. január 9-én megjelenő Hivatalos Közlöny húsz oldalon mintegy kétezer olyan – többnyire magyar és német nemzetiségű – személy nevét tartalmazza, akiket felmentettek az 1945/91-es, CASBI-törvény következményei alól. Következő, január 10-ei 8-as számában mintegy 1500 vállalat és kisiparos neve jelent meg, akiknek az állam szintén visszajuttatta az ügykezelésre átvett javait.
Rózsa József egyik ügyfele 16,5 hektár erdőt igényelt vissza a Maros megyei Gernyeszegen, ám az állami hatóságok megtagadták a restitúciót, pedig sem ő, sem ősei nem származtak grófi vagy bárói családból. Egy másik kisemmizett család örököse a szilágysági Középlakon 166 hektár erdőt kapott vissza, Maros megyében pedig, „egészségtelen” származására hivatkozva, a restitúciós bizottság nem volt hajlandó egy fenyőfát sem visszajuttatni ugyanannak az igénylőnek. Hasonló cipőben jár egy másik igénylő is, aki a Fehér megyei Miriszlón visszakapta ősei 47 hektárját, a Maros menti erdeire pedig hiába vár. A jogász szerint jellemző a Maros megyei különleges helyzetre, hogy a Görgényi- és Kelemen-havasokban az örökösöknek legfeljebb tízhektárnyi erdőt sikerült visszaszerezni a 2000-ben megjelent Lupu-féle 1-es számú földtörvény alapján.
Strasbourg – a távoli délibáb
Kérdésünkre, hogy az erdélyi magyar nemesek közül melyiknek az ügye jutott el az Emberi Jogok Európai Bíróságáig, Rózsa József elmondta: egyelőre egyiké sem. Csak abban az esetben lehet Strasbourghoz fordulni, ha a panaszos itthon minden jogi lehetőséget kimerített. „A strasbourgi eljárás is rendkívül hosszas és bonyodalmas. Ráadásul az esetleges kedvező ítélet esetén itthon újabb pert kell indítani annak végrehajtásáért” – sorolta a bürokratikus akadályokat a vásárhelyi ügyvéd. Ugyanakkor az sem titok, hogy az európai bíróságon a romániai ügyiratok előválogatását romániai bírók végzik.
Ártott a médiahisztéria
Abban mindenki egyetért, hogy az ügynek nagyon sokat ártottak azok a visszaélések, amelyekre az utóbbi egy-két évben derült fény, valamint az a hisztérikus médiakampány, amit az országos hírcsatornák folytatnak. „Voltak visszaélések, az biztos, csak az a baj, hogy egyesek ezeket hajlamosak összemosni a jogos visszaigénylésekkel” – világít rá Rózsa. A Realitatea TV, az Antena 3 és a România TV vitaműsorai is sokat tettek azért, hogy a közvélemény ma egy napon emlegesse a nemesi családok leszármazottait a háborús bűnösökkel vagy azokkal, akik tetemes csúszópénzért olyan ingatlanokhoz jutottak, amelyekhez nem volt közük.
Székelyföldön Marius Paşcan liberális szenátor, Ioan Sabău-Pop ügyvéd és Lazăr Lădariu újságíró a „román erdő” legelkötelezettebb védelmezője. Bennük az a közös, hogy valamennyien a magyarellenes Vatra Românească szervezet vagy a Cuvântul Liber napilap oszlopos tagjai voltak, vagy mai napig azok. „Mi nem láttuk értelmét annak, hogy a médiában folytassuk a vitát, és válaszolgassunk a hazug vádakra. A másik fél viszont kimondottan arra alapozza a taktikáját, hogy beeteti a közvéleményt, mint a halakat, aztán a zavarosban elkezd halászni” – mutat rá Rózsa.
Az ügyvéd szerint a „munkamódszer” Maros megyében szerencsére nem bizonyult hatékonynak. „Még az is becsületesebb volna a jelenleg évekig, évtizedekig tartó jogi hercehurcák és megaláztatások helyett, ha hoznának egy új törvényt, amely tisztán kimondja, hogy az előző restitúciós rendelkezések nem voltak jók, és a román állam nem hajlandó visszaadni semmit a jogos tulajdonosoknak. Úgy legalább tudnánk egy dolgot…” – állítja némi adag iróniával Rózsa József. Ennél már csak az szomorúbb, hogy miközben a jogos tulajdonosok papíron visszaszerezték őseik birtokát, az állami erdészetek gátlástalanul folytatják a – hol törvényes, hol törvénytelen – erdőkitermelést – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Szétszóródott hagyatékok (Olosz Katalin feledésbe merült balladagyűjteményt tárt napvilágra)
Olosz Katalin a Háromszékben (2016. január 30.) megjelent nyilatkozatában a Kriza János gyűjtötte Vadrózsák második kötetének kiadásáról közölte: „Én csupán törlesztettem a magyar folklórtudomány százötven éves mulasztásából egy keveset azzal, hogy Kriza János szétszórt hagyatékából összegyűjtöttem és sajtó alá rendeztem a Vadrózsák második kötetét.” E „törlesztés” eredménye 770 oldalas kötet.
„Hogy a népkultúra terméke az egész nemzet felbecsülhetetlen értéke, egyre világosabban érzi mindenki... Mikor egy ledöntött nemzet újjá akarja magát építeni, szüksége van, inkább, mint valaha, a hagyomány minden porszemecskéjére. Hogy tudja, mi vagyok, honnan jöttem.” Kodály Zoltán
Korábban, 2009-ben hasonló „törlesztést” vállalt magára, amikor Szabó Sámuel Marosvásárhelyi tanár irányításával a diákok által lejegyzett népköltészeti alkotások „szétszórt hagyatékát összegyűjtötte, szerkesztette, bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel” 776 oldalon megjelentette. És nemrég mutatták be Kolozsváron 2015-ös keltezéssel megjelent újabb „törlesztését”, amelyben 930 oldalon adja közre Kanyaró Ferenc Kolozsvári tanár diákjainak gyűjteményét a „szétszóródott” hagyatékból*. Nem véletlenül utaltunk a kötetek oldalszámaira, hisz ez a 2476 oldalt kitevő, már feledésbe merült gyűjteménysor bizonysága annak, hogy mily nagy méretű népi érték felkutatására, összegyűjtésére, tanulmánnyal ellátására és jegyzetek készítésére vállalkozott Olosz Katalin. Példamutatása olyan szempontból is jelentős, hogy nem hagyhatjuk veszendőbe egyetlen értékünket sem, időt és munkát kell áldoznunk azokra a népköltészeti hagyatékokra, amelyeket elődeink alkottak, nemzedékről nemzedékre őriztek, s amelyeket szorgalmas gyűjtők már lejegyeztek, hogy közösségünk által is ismertté válhassanak. Csupán azt nehezményeztük, hogy ennyi idő elteltével Olosz Katalinon kívül senki nem vállalkozott e hagyatékok felkutatására. Olosz Katalin pedig valóságos oknyomozással derítette ki a kéziratok hollétét. Nem egyszer utazott Marosvásárhelyről Kolozsvárra, Budapestre, hogy könyvtárakban, levél- és kézirattárakban rátaláljon az említett hagyatékokra. A most közzétett kötet egy Kolozsvári tanár és tanítványai több mint száz esztendővel ezelőtti közös munkájának eredménye. A népköltészet gyűjtésének ez a formája – társadalmi gyűjtés – is már a 19. században bizonyos hagyományra épült. 1864-ben Arany János folyóiratában, a Koszorúban (Második évfolyam, II. félév, 527. old. Vegyes.) arról írtak: „…az erdélyi gyűjtők évek óta ezt gyakorolják, s hogy milyen sikerrel, hatalmasan tanúsítják gyűjteményeik. Így gyűjté Kriza János a »Vadrózsák« egy nagy részét, így Szabó Sámuel Marosvásárhelyi tanár a nála kéziratban levő sok mesét, dalt s néhány balladát s a még kéziratban levő egész gyűjteményt…” Bebizonyosodott, hogy a diákok és más segítők közreműködésével nagy területen lehetséges a népköltészet összegyűjtése. Kanyaró Ferenc tanítványai Háromszéken, Udvarhelyen át Kolozsvártól, Tordától Kalotaszegig, Szilágyságig, Szatmárig gyűjtötték a népköltészeti alkotásokat. Legtöbbet Székelyországban. Olosz Katalin kutatásai nélkül csupán annyit tudtunk Kanyaró Ferencről, hogy Kolozsvári tanár volt, néhány balladát gyűjtött, s azokat rangos folyóiratokban megjelentette. Bár Szinnyei József a Magyar írók élete és munkái című V. kötetében azt is közölte, hogy 200-nál több balladát gyűjtött össze, mégis még a 970-es években is bizonyos kifogásokkal írtak róla, sőt, a Magyar Néprajzi Lexikonban nevét meg sem említették. Olosz Katalin kutatásai nyomán derült ki, hogy nagy mennyiségű népköltészetet jegyeztek le a Kolozsvári diákok, hogy a gyűjteménynek csak egyik részét képezik a népballadák és epikus énekek, de ez a rész 421 alkotást jelent.
Olosz Katalin bevezető tanulmányában részletesen bemutatja Kanyaró Ferenc életútját, irodalom- és egyháztörténeti, valamint lexikonszerkesztési munkásságát, de figyelmét elsősorban a népköltészetet gyűjtő tanár módszerére, eredményeire, gyűjteménye viszontagságaira, majd a hagyaték értékeire fordította. A szenvedélyes népköltészeti gyűjtő életében alig két-három tucat alkotás látott nyomdafestéket, a többi évszázadot meghaladóan lappangott kéziratként. Megállapította azt is, hogy Kanyaró Ferenc munkásságával a magyar folklór legnagyobbjai közé emelkedett. Elméleti kérdések tisztázásával a modern folklorisztika úttörőjévé vált a 19. század végén és a 20. század elején. Kutatói erénye, hogy felfigyelt a változatok jelentőségére is, amellyel az idő és tér követését, a népballadák elterjedését és egy részének pontos keletkezési idejét is meg tudta állapítani. Jegyzeteiben vizsgálta a népballadák múltját, a klasszikus balladák jelentőségét. Kanyaró Ferenc első ízben állított össze olyan gyűjteményt, amely kimondottan népballadákat tartalmazott. Címe: Székely népballadák és románcok. Tervezte, hogy a Kolozsváron tanuló diákokkal együtt e kötettel köszöntik Magyarország ezeréves fennállásának ünnepét. Nem rajta múlott a köszöntés elmAradása.
Olosz Katalin a Háromszék megyei alkotásokat külön is vizsgálta. Innen a diákok 74 szöveget jegyeztek le. Ezeket korábban egyik tanulmányában is bemutatta (Acta Siculica 2008, 581–599). Ebben végigköveti a Háromszéki balladakutatás történetét – egészen a századfordulóig –, majd külön is felsorolja a gyűjtési helyeket, a balladák számát – jegyzetekkel együtt. Az említett 74 változatról a kötetből megtudhatjuk, hogy 12 ballada csupán Háromszék jelöléssel szerepel, 62-nek pedig pontos lelőhelyét is felsorolja: Sepsikőröspatak 22, Sepsiszentgyörgy 10, Kálnok 7, Árkos 5, Laborfalva 4, Uzon 4, Bölön 4, Bükszád 2, Mikóújfalu, Nagyajta, Zágon, Kézdivásárhely egy-egy balladával szerepel. Amikor Kanyaró Ferenc gyűjteményének jelentőségét említjük, ki kell térnünk a klasszikus balladákra, hisz általuk tovább bővültek a nagy értékű balladák változatai. A gyűjteményben megtalálhatjuk a Kőmíves Kelemenné, Kádár Kata, Sárighasú kígyó, a Zsivány felesége, a Barcsai, Molnár Anna stb. változatait. Ezenkívül a Kálnoki Zsófika azért is külön figyelmet érdemel, mert a szabédi diák által lejegyzett ballada egyedüli híres alkotás az egész magyar folklórban, változata mindmáig sehonnan nem került elő, márpedig nélküle szegényebb lenne a székely, a magyar népköltészet. Nagy érdeme Kanyaró Ferencnek, hogy felfigyelt az új stílusú, helyi, sirató, baleset- és búcsúztató balladákra is, amelyek a 20. században különösen elterjedtek. És e kötet arra is támpontot jelenthet, hogy a 20. század elején keletkezett balladákat mennyiben őrizték meg akár száz év múltával is. Olosz Katalin mentő, feltáró, közreadó munkáját bizonyára megkerülhetetlenül értékelik a magyar folklór kutatásában. Annyit ez alkalommal is meg kell jegyeznünk, hogy a kovásznai illetőségű, 1957-ben Sepsiszentgyörgyön érettségizett néprajzkutató eddigi munkásságával nevét örökre beírta a magyar népköltészeti kutatók legjobbjai közé.
Ismertetőnket Olosz Katalinnak a Háromszékben megjelent nyilatkozatával kezdtük. Zárásként ismét onnan idézünk: „Nem leszek »munkanélküli« a Kanyaró-kötet megjelenése után sem: abban reménykedve, hogy adatik még nekem néhány aktív esztendő, szeretném tető alá hozni a romániai magyar népballada-katalógust.”
Albert Ernő
*Kanyaró Ferenc: Erdélyi népballadák és epikus énekek 1892–1905. Sajtó alá rendezte: Olosz Katalin
/Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2015/
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székely népi imádságok (Székely Könyvtár)
A kötet a Székelyföldön, a székelység köréből elvándorolt gyimesi csángók, moldvai székelyes csángók és a bukovinai székelyek körében gyűjtött régi népi imádságokat tartalmazza. „Vajon jogos-e, helyes-e ilyen tágan fogni fel a székely szellemi kulturális örökséget?” – teszi fel a kérdést a kötetet szerkesztő Tánczos Vilmos néprajzkutató az utószóban.
Válasza, mely szerint épp a könyv szerkesztése során bizonyosodhatott meg arról, hogy „az itt összegyűjtött imák szövegvilága részletekig menően egységes, ami mindenekelőtt a közös gyökerekkel, a genetikus történeti összefüggésekkel magyarázható”, az imaszövegek elolvasása nyomán a befogadó egyetértésével is találkozik. Mindegy ugyanis, hogy a gyimesfelsőloki Ugrapatakán gyűjtött Hajnali imádságot (2), a pusztinai Szent Antal imádságát, a Tolna megyei Lengyelben lejegyzett Pénteki imádságot (9) vagy a Csíkmadarason megszólaló Haldokló mellett (2) mondott imát olvassuk-e, tudatosulhat bennünk, hogy a földrajzi körülményektől függetlenül mind székelyek. Erről győz meg a szövegek képszerkesztésén, nyelvén túl az a világképbeli egység és szemlélet, amelyben összekapcsolódik, -mosódik az egyház által elfogadott vallásos jelleg a kimondott szó mágikus erejébe vetett hittel.
Nem szeretném (vagy nem tudnám?) eldönteni, hogy imádságos könyvet tart-e kezében az olvasó, vagy népi alkotások gyűjteményét, de a hivatalos egyházi imákon felnőtt, ugyanakkor a feltétel nélküli elfogadáson alapuló népi vallásosságon gyakran ámuló, valamint a népi kultúra gazdagságára is rácsodálkozó lelkem és értelmem számára katartikus olvasmányt jelentett ezeknek a kulturális szegmenseknek az együttlátása, -láttatása. Jól megférnek itt egymás mellett a kereszténység előtti pogány kor világképét tükröző, az igézet, a tejelvivő boszorkányok vagy a szépasszonyok távoltartására szolgáló ráolvasó imádságok (Vízvetéskor igézetre 1–3; Boszorkányok ellen 1–2) a kereszténység vallásos tartalmait megszólaltató imádságokkal, mint amilyen az Elindula Mária hosszú útra, a Pénteki imádság (1–10) vagy a Haldokló gyónó imádsága (1–3). A vallásost a mágikus jelleggel ötvöző szemléletmódon túl, vagy éppen abból következően pedig az a szép és megrendítő ebben a könyvben, hogy képes ráébreszteni a modern (székely) embert arra a többletre, amivel ősei még igen, de amivel ő már nem feltétlenül rendelkezik. Természetesen a hitről beszélek. Ezzel az árvaságtudattal ajánlom a Székely népi imádságokat.
BORSODI L. LÁSZLÓ
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

III. Kastélypark Művésztelep Gernyeszegen
Főszerepben a reflexió
Kéken tükröződik az ég a zöld gyepen. Nincs látogató, akit a gernyeszegi Teleki-kastély hátsó traktusai közül letekintve ne hökkentene meg a különös látvány a hatalmas fák uralta tágas angolkertben. Persze azokat, akik az előző két évben nyomon követték a Kastélypark Művésztelep eseményeit, nem éri felkészületlenül e szokatlan festői beavatkozás, amely rendhagyó képzettársításokra készteti a nézőt. Tavaly is érvényt szerzett itt magának a természetművészet. Akkor a víz volt az alkotó táborozás ajánlott témája, és olyan figyelemre méltó land art műveket, installációkat produkált, hogy több közülük fő helyre került a Budapesti Műcsarnokban október közepéig látható nagy nemzetközi természetművészeti kiállításon. Mindenekelőtt a Gernyeszegen ihlető otthonra talált művésztelep kezdeményezője és kurátora, Pokorny Attila munkáira gondolhatunk, vagy az osztrák Alois Lindenbauer kivirágoztatott bot installációjára, amelynek egy része ma is helyén van a parkban, de nyilván Szabó Zoltán Judóka performance-át se feledhetjük, ő azóta személyesen sajnos már nem lehet közöttünk. Az idei összejövetelre kiválasztott központi gondolat, a reflexió akárha folytatná a tavalyit, hiszen a visszatükrözés a víz egyik sajátja. De sokkal gazdagabban, áttételesebben is értelmezhető annál. Ahogy Pokorny Attila többször is hangsúlyozta beszélgetéseinkben, a reflexió, a különböző szintű és szempontú tükröződés a művészet minden megnyilatkozásában nyomon követhető, művészeti irányzatoktól függetlenül érvényesül, a kortárs művész és kora összetett viszonylatában fontos szerepet játszik, így hát akár értelmi, akár érzelmi töltetű egy mű, valamiféle reflexió eredménye. Ezzel is magyarázható, hogy nem csak a címükben, jellegükben e témára közvetlenül is utaló művésztelepi alkotások sorolhatók a tükrözés körébe, a többi is e kérdéskör bűvkörében született reflexív, öntörvényű munka. Ez azt is magyarázhatja, miért gazdagabb a 3. művésztelepi együttlét termése, mint a korábbiaké. És miért érezhetjük egységesebbnek, noha egyben változatosabb is a bemutatott anyag, mint az előbbieké. Bizonyára azért, mert ahogy az augusztus 19-i zárókiállításon a művészeket és műveiket méltató Budapesti, szentendrei művészettörténész, Muladi Brigitta fogalmazott, jól érzékelhető "a művészet sokféle igazsága".
Jó a csapat – hallhattuk Pokorny Attilától. A kastély gazdája, a készséges házigazda, gróf Teleki Kálmán ugyanilyen lakonikusan közölte: – Úgy dolgoztak, mint a megszállottak. És nagyszerű munkákat alkottak. Érdemes volt megnyitni előttük a kastély kapuit. Az alakuló műgyűjtemény is újabb látogatókat vonzhat, megérdemli, hogy folytassák, amit 2014-ben elkezdtek. Tegyük hozzá, hogy a rendhagyó környezet is megtette a magáét, a patinás műemlék épület és a képzeletpezsdítő park is ösztönző erejű, növeli az alkotókedvet. Ennek is köszönhető, hogy nő a Kastélypark Művésztelep híre, egyre szívesebben jönnek ide a művészek. Rangos, neves alkotók és a pályán rövidebb ideje bizonyító, tehetséges fiatalok. És a gernyeszegi napok idején (Muladi Brigittát parafrazálva) mindenki annyi teret szakít ki itt magának, amennyit akar. A Maros-part is megszólítja a művészeket, s ahogy Herczeg László mondta egy rádióinterjúban, azért is jól lehet alkotni Gernyeszegen, mert tetszetős a falu, igényes emberek lakják, kellemes, jól karbantartott a környezet.
Tizenegyen dolgoztak most a művésztelepen. Pinczehelyi Sándor, Munkácsy-díjas kiváló és érdemes művész, akinek a Példa 4 négyzetméter fű termesztésére című festett fű installációjára az elején hivatkoztunk, a záróünnepségen már nem lehetett jelen, újabb kitüntetést kellett átvennie Budapesten, a kastélytárlaton azonban több munkával mutatta föl rendkívüli termékenységét. A park ihlette más szellemes, ötletes installációi és egy kályhacsempéket megörökítő grafikai sorozat egy egész termet megtöltött.
Installációval hívta fel magára a figyelmet az osztrák Josef Wurm grazi képzőművész is. A kastélyparkban földből és kőből építette ki az 50% vakondmunka, és vízparton szénből, kőből hozta létre az 50% tűztermés című jelképes művet. Eredeti, gondolatébresztő grafikája is több érdeklődő figyelmét felkeltette a kiállítóteremben.
Pokorny Attila régóta elmélyülten foglalkozik tájművészettel. Kurátori foglalatosságai miatt ezúttal csak egy művet állított ki, a Föld- árnyék a kastélyban látható. A méretes faág és az árnyékát kirajzoló földsáv, illetve az ablakon bevetülő változó fények játéka több irányba indíthatja el a szemlélők fantáziáját.
Knyihár Amarilla harmadszorra is elképeszti a látogatókat kimeríthetetlen alkotókészségével, kiapadhatatlan energiáival. Négy kiállított olajfestménye a tavalyi tótükröződéses témáját folytatva lenyűgöző színgazdagságban vetíti elénk a fák, az ég, a növények vízfelületen visszatükröződő, el-eltorzuló képét, amely a nézők saját tapasztalataival, benyomásaival feldúsulva nyeri el a kiteljesedést.
Akárcsak Pinczehelyi, Herczeg László is Pécs magas szintű képzőművészetét képviseli. Kartonra álmodott Reflexkioltás sorozata egymást már-már kioltó színeket ütköztet, ellenpontoz feketével, igen hatásosan. Zoltán Béla, aki másfél évtizede a Bukaresti művészeti életben vált egyre elismertebbé, vásznain a Múlt szellemeit, A szobor szellemét kelti életre kellő iróniával és atmoszférateremtő erővel. A Kolozsvári Dabóczi Géza grafikusi érzékenységét, kitűnő rajztudását mutatja fel a Lapis mirabilis című titokzatos grafitmunka. Benkő Lilla az anyaországból érkezett. Festményei, amelyeken realitás és imaginárius egymással összefonódva szervesül álomszerű, sejtelmes világgá, sajátos szenzitív látásmódra, jelrendszerre vallanak. Címük: Kapu és Bál. A Marosvásárhelyi Szabó Anna- Mária Gernyeszegen is tanúsította, hogy sikerrel képes túllépni a pályakezdés nehézségein. Az Átjáró és a Két irány című szürreális látomások egyéni hangon szólítják meg és gondolkodtatják el a közönséget. Horváth M. Zoltán zalaegerszegi. Olajmunkái eredeti módon érzékeltetik, hányféle arca lehet a reflexiónak.
Arcuk, egyéniségük van a fáknak is. Ezt sugallja Őry Annamária Fűzfája és a Part című olajfestménye is. És ellenállhatatlanul vonzza magára a tekintetet különleges erővel, hangulatteremtő kvalitásokkal megfestett Borókafenyője, amely megannyi különös, sejtelmes hangot tud megpendíteni a nézőben. A fenyő- portré több tíz méter távolságból, a faltól falig sorjázó, ajtó nélküli boltozatok egymásutániságából is képes úgy utánad szólni, hogy kénytelen vagy visszatérni hozzá. Sokan örülnének, ha a Teleki-kastély az eddigieknél is gyakrabban lehetne a mostanihoz hasonló mAradandó élmények színhelye.
Nagy Miklós Kund
Népújság (Marosvásárhely)

Magyarellenes riport a Kolozsvári Beatrice-koncertről
Közös fellépést a gyűlöletbeszéd ellen!
A Civil Társadalom Fejlesztéséért Alapítvány (FDSC) a gyűlöletbeszéd elleni küzdelemről szervezett vitát augusztus 25-én a Temesvári Continental Szállóban, amelyre meghívta a témával foglalkozó helyi civilszervezeteket és a sajtó képviselőit. A Temesvári újságírók közül egyedül alulírott válaszolt a szervezők felhívására, ami igen rossz fényt vet a helyi sajtó viszonyulására a rendkívül fontos kérdéshez.
A gyűlöletbeszédről és sajnálatos jelenlétéről a romániai közéletben Iuliana Rada (FDSC) tartott előadást. „A gyűlöletbeszéd (angolul hate speech) olyan szóbeli vagy írásbeli megnyilvánulás, amelynek célja valamely társadalmi csoport megalázása, megfélemlítése vagy a csoport tagjai elleni erőszak vagy előítéletes fellépés kiváltása. A gyűlöletbeszéd legtöbbször a nemi, faji, etnikai, nemzeti, vallási, vagy szexualitás szerinti csoportok ellen irányul” (wikipédia). A gyűlöletbeszéd sajnos hazánkban is elterjedt. Embereket bélyegeznek meg bőrszínük, vallásuk, nemi identitásuk, nemzetiségi hovatartozások miatt. A gyűlöletbeszéd romániai áldozatai elsősorban a romák, zsidók, magyarok, az LMBT-csoportok (szexuális irányultságuk miatt diszkriminált személyek), sőt, esetenként még az ateisták is. Gyűlöletbeszéddel vádolható személyek és szervezetek: újságírók, a sajtó általában, politikusok, közéleti személyiségek, közintézmények, szélsőjobboldali szervezetek vagy egyszerű állampolgárok. Az Európában egyre jobban terjedő gyűlöletbeszéd aggasztó mértékben jelentkezik a világhálón, egy felmérés szerint a megkérdezettek 83%-a találkozott a jelenséggel online felületeken, 36,5%-uk közvetlenül veszélyeztetettnek érzi magát, az áldozatok közül sokan az LMBT-csoportokhoz tartoznak, muzulmánok vagy egyszerűen nők. A hazai online fórumokon elképszető felhívások jelennek meg (persze álnéven vagy jeligével), amelyek szerzői halált kiáltanak a homoszexuálisok vagy a cigányok fejére.
Adrian Szelmenczi, az Active Watch Sajtófigyelő Ügynökség képviselője a médiában jelentkező gyűlöletkeltő megnyilvánulásokról beszélt, aminek szerinte eklatáns példája a közszolgálati televízió (TVR) 2-es csatornáján szerdán sugárzott „tudósítás” a Kolozsvári Magyar Napokról. A román televízió műsorkészítői félreérthették vagy szándékosan félre akarták érteni az „Utálom az egész XX. századot” című Beatrice-szám kezdő képsorait. „A magyarországi Beatrice „vitatható koncertjén” Hitler és Lenin képét vetítették, és elhangzott az iszlamista terroristák jelmondata is, az Allahu Akbar” – számolt be a román közszolgálati televízió. A riport az egészet egy olyan kontextusban tálalja, mintha Nagy Feró és zenekara éltetné ezeket a történelmi személyeket, és nem elítélnék őket, mint ahogy a dalszövegből kiderül. A TVR magyarellenes riportja rendkívül manipulatív módon volt megszerkesztve, hiszen az elején egy olyan Beatrice-fellépést vágtak be, ahol Nagy Feró azt énekli, hogy „lesz még magyar város Kolozsvár”, de a felvétel nem a Kolozsvári koncerten, hanem valószínűleg 2008-ban készült, és a helyszín sem beazonosítható.
Az előadások után bemutatkoztak a jelen levő civilszervezetek képviselői, köztük roma és testi fogyatékkal élő fiatalok, akik szintén gyakran válnak a gyűlöletbeszéd áldozataivá. A jelenlevők egyetértettek abban, hogy a civilszervezeteknek és a sajtó képviselőinek közösen kellene fellépniük a gyűlöletbeszéd terjedése ellen.
Pataki Zoltán
Szabadság (Kolozsvár)

Elkezdődött a 13. EU Tábor
Július 27-én délután elkezdődött a tizenharmadik EU Tábor, melyet a Magyar Ifjúsági Értekezlet, az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége, Kós Károly Akadémia és a Wilfried Martens Európai Tanulmányok Központ tizenharmadik alkalommal szervez meg. Idén a tábor újult helyszínnel rendelkezik, a tábornak a zeteváraljai Natur Air Park ad otthont.
A szerdai, 0. nap regisztrációval kezdődött, majd 4 előadást hallgathattak meg a tábor résztvevői.
Orbán Balázs, a Századvég Alapítvány kutatási igazgatója: érdekellentétek a Brexit árnyékában Az Egyesült Királyság Európai Unióból való kilépésének vezértémája körül felmerülő kérdések komplex tárgyalását, a korosztályok, régiók és politikai attitűdök különbségeit és azok következményeit hallgathatták meg az EU résztvevői a rendezvény első előadásán.
Orbán Balázs a Századvég Alapítvány kutatási igazgatójá az Egyesült Királyság utóbbi száz évben tapasztalt térvesztését és az erre alapozott „Európába simuló” politikát tette felelőssé a szigetország növekvő euszkepticizmusáért, aminek valószínű betetőzése volt az európai politikai elit utóbbi időben tanúsított kritizálható lépései. És bár a 2016-os évben megközelítőleg 10%-al gyarapodott euszkeptikus lakosság elegendő volt a kilépés megszavazásához, az előadásból azt is megtudhattuk, hogy „a BREXIT utáni Egyesült Királyság irányáról módszertanilag értékelhető tervek nem születtek”. Így nem meglepő, hogy a mAradást támogató erők a brit politikai történelemben sokkal jelentősebb szereppel bíró parlamentnek tulajdonítja a döntés jogát a népszavazással szemben. A nyugati és közép-keleti európai tagállamok politikai attitűdjeinek eltérése kapcsán elhangzott a keleti régiók határozottan Unió-párti hozzáállása és az ehhez fűződő negatív Brexit-megítélés, mind Románia mind Magyarország részéről.
Hegedüs Csilla: a józan ész megkívánja, hogy műemlékeinket felújítsuk A józan ész azt diktálja, hogy műemlékeinket felújítsuk. Közös érdekünk, hogy épített örökségünkkel turistákat vonzzunk, ennek hasznát pedig élvezze közösségünk – hangsúlyozta Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke július 27-én, szerdán, aki Kortalan örökség címmel tartott előadást az EU Tábor első napján. „Húsz évvel ezelőtt néhány rövidnadrágos fiatal döntött arról, hogy a bonchidai kastélyt kimozdítja romos állapotából. Nem igazán tudtuk, hogy hova szeretnénk eljutni, de már nem tűrtük a műemlék akkori sínylődését” – idézte fel a kezdeteket Hegedüs Csilla, az akkori munkálatokat magára vállaló Transylvania Trust Alapítvány vezetője. A műemlékekhez sokféleképpen lehet viszonyulni – véli a kulturális szakember, szerinte: egyesek a múltat sírják vissza általuk, a bonchidai kastély esetében például Bánffy Miklós emlékét lehet büszkén felidézni. „De vannak olyanok is, akiknek a romok lehetetlen feladatot jelentenek, a felújításban, átörökítésben közösségi érdeket látnak. A felújítási projektünk kimozdította Bonchidát a pusztulásból” – tette hozzá Hegedüs Csilla. Az ügyvezető alelnök előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a ma emberének ki kell használnia épített örökségét, amelynek hatása főként a fiataloknak kedvez, azoknak, akik élettel tudják megtölteni azt, majd példaként említette az Electric Castle fesztivált. „Bonchidának semmi esélye a túlélésre, ha nem tud örömet okozni a fiataloknak. Egy műemlék hiába a legkirályabb múzeum, ha a fiataloknak nincs rá szüksége, semmi esély a fennmAradásra” – érvelt, majd példaként felhozta: a Bánffy kastély is azért ment tönkre az évek során, mert azt senki sem akarta használni egészen tizennyolc évvel ezelőttig.
Román és magyar ifjúsági vezetők a fiatalok közéleti szerepvállalásáról beszélgettek az EU Táborban A délutáni “Ce te doare?” ifjúsági kerekasztal beszélgetés fő témája az idei önkormányzati választások voltak, valamint a fiatalok szerepe a választasok során, a közéletben. A kerekasztal beszélgetés résztvevői Ionuț Țața a Pro Democrația Egyesület elnöke, Sergiu Papuc a Szociáldemokrata párt ifjúsági szervezetének képviselője (TSD), Olteán Csongor, MIÉRT alelnök, a HÁRIT elnöke és Talpas Botond MIK regionális alelnök , a MIÉRT külügyi kabinetének vezetője voltak. Az ifjúsági vezetők egyetértettek abban, hogy az 2016-os önkormányzati választások során az előző évekhez képest sokkal több fiatal szerepelt mind a magyar mind a román pártok a jelöltlistáin, sokkal több fiatal szeretne közéleti szerepet vállalni. Sergiu Papuc a Szociáldemokrata Párt ifjúsági szervezetének képviselője kihangsúlyozta, hogy mind a román mind a magyar pártoknak fel kell ismerniük, hogy változtatásra van szükség, olyan közös üzenetekre, amelyek mindkét szavazóbázist meg tudják szólítani. Így történt ez az idén a Marosvásárhelyi választáson, ahol egy frissen alakult pártnak, a Szabad Emberek Pártjának sikerült mindkét szavazóbázist megszólítania. Véleménye szerint a közös üzenetek megfogalmazására kellene törekedniük a román és magyar pártoknak is egyaránt. Oltean Csongor MIÉRT alelnök elmondta, hogy a MIÉRT és az RMDSZ között egy jól működő partnerség alakult ki az elmúlt években és ennek köszönhetően az idei önkormányzati választások során 12 fiatal polgármester, 3 megyei tanács alelnök, 16 megyei tanácsos és több száz fiatal helyi és megyei tanácsos képviselheti majd a fiatalok értékeit és érdekeit helyi és megyei szinteken egyaránt. Talpas Botond a Magyar Ifjúsági Konferencia regionális elnöke bemutatta az eltérő szavazási módszereket, ugyanakkor kiemelte, a közös érdekképviselet fontosságát. Egyetértett Oltean Csongorral abban, hogy amíg nagy számú a magyar kisebbség Romániában addig etnikai alapú választásokra számíthatunk. A fiatalok elvándorlása témakör kapcsán Ionuț Țața a Pro Democrația elnöke kiemelte, hogy ez egy olyan téma, amivel mindképp foglalkozni kell, hiszen napjaink egyik legaktuálisabb témája, ami a magyar és román közösséget egyaránt érinti. A beszélgetés moderátora a konzultáció után azt a követeztetést vonta le, hogy a fiataloknak egyre növekvő szerepük van a politikai és civil szférában egyaránt.
Szabó Zoltán: Emberfüggő és nem vallásfüggő az emberi jóság – Nagy érdeklődés fogadta Szabó Zoltán élménybeszámolóját az EU Táborban Az EU tábor első napjának előadássorozatát egy élménybeszámoló zárta. A meghívott előadó Szabó Zoltán volt, aki jelenleg Székelyudvarhelyen él. Előadásában az álma valóra válásának a folyamatát mutatta be, hiszen azt vallja magáról, hogy „megrögzült álmodozó”. Ez az álom egy földkörüli út, amelyet biciklivel tett meg. Elmondása szerint a felkészülés egy hosszú folyamat volt, de kitartó munkával és erőfeszítéssel elérte, hogy elinduljon ezen az úton. 2013. június 16-án indult el és másfél évet, volt távol otthonától. Útja során szerzett tapasztalatait így fogalmazta meg: „emberfüggő és nem vallásfüggő az emberi jóság”. Kedvenc helyei közé tartozott Tibet és Nepál. Mexikóban rátört a magány érzete és úgy döntött, hogy nem folytatja útját. Felült a repülőgépre és Lisszabonba leszállt, majd visszatért. Az előadás végkövetkeztetéseként azt fogalmazta meg, hogy ne adjuk fel álmainkat.

erdon.ro

Száz éves a huszadik század legnagyobb, egyben legdilettánsabb hitszegése
1916 augusztus 27-én éjjel a Kárpátok szorosainak csendjét éktelen fegyverropogás és ágyúdörgés törte meg. A Román Királyi Hadsereg megtámadta az Osztrák-Magyar Monarchiát. A románok esküszegést követtek el, végigdúlták Erdély délkeleti részét – de legalább még bénák is voltak. Száz esztendős a huszadik század legnagyobb, egyben legdilettánsabb hitszegése.
A román politikai elitnek lényegében az ország 1877-es megalakulása óta (sőt, igazából már jóval korábban is) dédelgetett álma volt, hogy Havasalföld és Moldva után a „harmadik román államot” Erdélyt is bevonják a „nagy egyesülésbe". Ennek akkor még persze semmilyen reális esélye nem volt, ráadásul Románia az orosz katonai segítség mellett Bécs diplomáciai támogatásával nyerte el függetlenségét az Oszmán Birodalomtól. 1883-ban katonai szövetségre is léptek a Monarchiával, mely szerint a két ország köteles hadba lépni egymás mellett, ha valamelyiküket támadás éri. Az egyezményt ötévente megújították, utoljára 1913-ban fogadtak barátságot – hogy aztán három esztendővel később Románia hátba támadja a három fronton harcoló Monarchiát.
A fordulatot az I. világháború kitörése hozta meg – igaz Tisza István már 1914 nyarán is biztosra vette, hogy Bukarestre nem lehet számítani. Sőt, egyik legfontosabb érve az volt Szerbia megtámadása és a világégés kirobbantása ellen, hogy a Kárpátok védtelenül mAradnak. A miniszterelnök aggodalmait nem olyan soká igazolta az idő. A háború elején mindkét hadviselő fél megpróbálta a maga oldalára állítani az országot. A Központi hatalmak az akkor már négy évtizede orosz megszállás alatt álló Besszarábia visszaadását ígérték - ám a románok inkább a jóval kecsegtetőbb ajánlattal előálló Antant mellett döntöttek. Ők ugyanis nekik ígérték az évszázados álmot: Erdélyt – sőt, még annál is többet. Az 1916. augusztus 17-én aláírt Bukaresti titkos szerződés szerint ugyanis Románia Erdélyen, a Partiumon és a Bánságon kívül majdnem a Tiszáig megkapta volna az Alföld keleti részét.
Bukarest nem pazarolta az időt, 10 nappal később már meg is indultak a román csapatok, hogy birtokba vegyék a zsákmányt. Több mint 650.000 katonával indítottak támadást a Kárpátok összes járható szorosán.
Ezzel a magyar oldalon mindössze 34.000 ember és összesen 76 löveg nézett farkasszemet.
Hiába figyelmeztetett Tisza hónapokkal korábban több memorandumban is a határ közelében történt gyanús csapatösszevonásokra, a három fronton lekötött, az oroszokkal és olaszokkal szemben véres élet-halál harcot vívó Monarchia hadvezetése nem volt hajlandó (talán nem is tudott volna) komolyabb erőket összepontosítani Erdélybe. Hiába tudott a készülő támadásról a hírszerzés és a kormány - Erdélyt derült égből villámcsapásként érte. Kézdivásárhelyen a magyar és román vámtisztek délután még közösen uzsonnáztak – pár órával később már egymás vérét ontották. A 600 kilométeres határ szinte mindenhol teljesen védtelen volt. Augusztus 27-e pokoli éjjelén csendőrök, vámosok, vasutasok, és sok helyütt egyszerű helyi lakosok vetették magukat az idegen áradat elé. Nagy többségük hősi halált halt, vagy hadifogságba került – ahonnan aztán szintén rengetegen nem tértek vissza.
A román előrenyomulás azonban így is lassú és akadozó volt. Szeptember közepéig mindössze Oláhtoplica–Parajd–Székelyudvarhely–Fogaras– Nagyszeben–Petrozsény–Orsova vonalig jutottak el. Holott az eredeti terv szerint néhány nap alatt el kellett volna érjék a Marost. A nehézkes offenzíva oka elsősorban a haditerv átgondolatlansága volt. Elsőre jó ötletnek tűnt, hogy minden hágón, az egész határ vonalán egyszerre támadjanak, ám így erejük szétforgácsolódott nem is tudtak kialakítani sehol egy olyan súlypontot, ahol nagy erőkkel áttörhettek volna. Komoly problémát jelentett a román katonák alacsony harci morálja, és a katasztrofális fegyelmezetlensége. A koldusszegény, szinte írástudatlan regáti parasztfiúkat elvakították a Kárpátok túloldalán tapasztalt, az otthonihoz képest mesés jólétnek számító állapotok.
Vad rablásba, és fosztogatásba kezdtek, a kormány által terjesztett gyűlöletpropaganda pedig sok helyütt embertelen gaztettekre, vérengzésekre, kínzásokra sarkallta őket.
Kommandón például nem csak az összes csendőrt, de a laktanya közelében élő civileket - köztük számos asszonyt - is lemészárolták. Kifosztották Brassót, porig égették Csíkszeredát.
A kétségbe esett lakosság fejvesztve menekült a megvadult balkáni horda elől – méghozzá nemzetiségre való tekintet nélkül.
A román katonák sokszor ugyanúgy elhajtották a román parasztok állatait is, s, ha magyart, vagy szászt nem találtak, megerőszakolták a román asszonyokat is. Hódítókként érkeztek, és a szemükben mindenki meghódított alattvaló volt. Akadtak persze olyan helyi románok, akik hitték, hinni akarták, hogy „felszabadítóik” érkeztek el. A leggátlástalanabb és legelvakultabb kollaboránsokon kívül azonban hamarosan ők is keservesen csalódtak. A legtöbben azonban már eleve értetlenül fogadták, mit akarnak tőlük hegyen túlról érkező szegény, rongyos, és minden mozdítható dolgot ellopó „testvérek”. Ferdinánd román király csalódottan jegyezte meg, hogy „az erdélyi románok ellenségként fogadták testvéreiket”.
Nicolae Iorga Bukaresti képviselő pedig így panaszkodott: „Egyetlen üdvözlet sem hangzott el a helyi románok szájából, amikor csapataink átlépték a határt.”
Az offenzíva szeptember közepén végleg kifulladt. Ebben a szívós magyar ellenálláson túl komoly szerepe volt az ősz elején meginduló, Mackensen tábornok vezette német-bolgár-török támadásnak a Balkánon. Hamarosan Erdélybe is megérkezett az osztrák-magyar és német erősítés. S így Falkenhayn tábornok vezényletével megindulhatott az ellencsapás.
A döntő fordulat napra pontosan egy hónappal a betörés után érkezett el: szeptember 26 és 29 között, Nagyszeben mellett, négy napos, öldöklően kemény ütközetben szétverték az 1. román hadsereget. A 2. hadsereg délen gyorsan visszavonulóra fogta, de a persányi-hágónál október 5-én utolérték, és megsemmisítő vereséget mértek rájuk is. Az utolsó felvonás Brassó felszabadítása volt október 7-én. Két nappal később már egy román megszálló se mAradt Erdély földjén.
Az ellenség üldözése a határ túloldalán is folytatódott. December hatodikán a Mikulás már Bukarestben tehette be ajándékait a magyar és német katonák bakancsába.
Lucian Boia történész szerint Magyarország 1916-os megtámadása "őrültség" volt, amelyért a felelőtlen Bukaresti politikai elit a felelős. A professzor tavaly megjelent "Vesztesek és győztesek" című munkájában azt írja, Románia csak a történelem példátlan kegyének köszönheti, hogy a háború végén végül mégis sikerült birtokba vennie Erdélyt. Az akkori román vezetők nevével ma minden nagyobb romániai városban találkozhatunk, ám Boia leszögezi: ha rajta múlna, ő bizony egy utcát se nevezne el egy ilyen kudarcot vallott garnitúráról.
Ám az 1920 utáni román történetírás hőstörténetet faragott a csúfos vereségből, s ma az ország dagadó kebellel ünnepli a hetek alatt összeomló offenzíva századik évfordulóját.
Balogh Gábor
[Forrás: Alfahír]
itthon.ma

Az egyház érdekét fel nem adó tárgyalás emberének mutatták be Márton Áront a szülőfalujában tartott konferencián
Az egyháza és népe érdekét fel nem adó, de a kommunista hatalommal mégis tárgyalásra kész emberként mutatták be Márton Áron erdélyi püspököt a születése 120. évfordulója alkalmából tartott Csíkszentdomokosi konferencián szombaton.
A Csíkszentdomokosi Márton Áron Egyesület és Márton Áron Múzeum által ötödik alkalommal megszervezett konferencia a magyar kormány által kinyilvánított Márton Áron-emlékév egyik központi rendezvénye.
Gaál Gergely, a Márton Áron-emlékév programbizottságának elnöke köszöntésében kijelentette: ma nem vérrel védhetjük Európát, mint őseink tették, hanem azzal, hogy megmutatjuk hitvallóinkat a nagyvilágnak, és magunk is megpróbálunk a példájuk szerint élni.
A konferenciát köszöntő Jakubinyi György a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke az esemény előtt az MTI-nek elmondta, a Márton Áron-emlékév rendezvényei hozzájárulnak ahhoz, hogy minél többen megismerjék Erdély nagy püspökét, ez pedig a szentté avatás folyamatát is segítheti.
A konferencia egyik előadója Virt László, Márton Áron kutatója fogalmazta meg, hogy a püspök "az evangéliumi keskeny utat" választotta egyháza képviseletére a Romániában berendezkedő bolsevista hatalommal szemben, amelyik a legeredményesebbnek bizonyult a lehetséges utak közül. Nem zárkózott el attól, hogy tárgyalóasztalhoz üljön a kommunista hatalommal, de a végletekig kitartott egyháza érdekei, autonómiája mellett.
Virt László felidézte, Márton Áron akkor is tárgyalni indult, amikor letartóztatták. A papságot azonban a letartóztatása esetére is felkészítette, és a börtönbüntetéséből szabadulva lelki gyakorlatokkal két év alatt felszámolta az erdélyi békepapi mozgalmat, és visszaállította a papság egységét, az egyház hitelét. A kutató szerint a püspök erkölcsi tekintélyét ellenfelei is elismerték.
Virt László úgy vélte, az erdélyi római katolikus egyház Márton Áronnak köszönhető ellenállása a lengyel római katolikus egyházéhoz hasonlítható, ahol Stefan Wyszynski lengyel bíboros képviselte az érdeket fel nem adó tárgyalás elvét. A kutató megállapította: Márton Áron kortársai közül némelyek - mint például Mindszenty József bíboros - a tárgyalástól való teljes elzárkózást, mások az önfeladó tárgyalást választották. Mindkét magatartás az egyházi autonómia elvesztéséhez, a kommunista államnak az egyházon belüli érdekérvényesítéséhez vezetett.
Marton József nagyprépost, Kolozsvári egyetemi tanár arra világított rá előadásában, hogy Márton Áron megpróbálta megismerni a liberalizmus, a bolsevizmus, és a nemzeti szocializmus eszméit is, de mindegyiket elutasította. Elismerte, hogy a kommunizmusnak vannak őszinte hívei is, akik az igazságtalanság ellen emelnek szót, de becsapottaknak tekintette őket.
Marton József úgy vélte, Márton Áronnak az állami szervekhez írt levelei példái annak, hogy miként kell kisebbségi vezetőként a többségi hatalomhoz viszonyulni.
Kovács Gergely Márton Áron boldoggá avatási eljárásának posztulátora arról számolt be, hogy összeállt a boldoggá avatáshoz szükséges dokumentáció, és hamarosan elkészül ennek az olasz fordítása is. Arra figyelmeztetett azonban, hogy nem használnak a boldoggá avatási eljárásnak a Márton Áronnal kapcsolatos pontatlan információk, az igénytelenül összeállított népszerűsítő anyagok. "Áron püspök atyáról csak hitelesen tisztán és igényesen" - fogalmazta meg a jelszót a posztulátor
Gazda Árpád (MTI)
Csíkszentdomokos

Magyarságellenes magyarok
Ilyenkor, augusztus–szeptember határán szülőként, nagyszülőként, gyermekként vagy fiatalként szinte mindenkit érint a tanévkezdés. Friss fizikus diplomával 37 évvel ezelőtt ebben az időszakban jöttem először Pécskára, tanárnak. Első tanévem mégis Tornyán töltöttem. A kukoricatörési hónap végén megkeresett Takács István, egykori tornyai matematikatanárom, hogy kinevezték igazgatónak, és kellene egy helyettesítő, mennék-e. Szívesen mentem abba az iskolába, amelybe 1965–69 között az V–VIII.-at végeztem.
A tornyai iskola 1968-ig két-tannyelvű volt. A magyar osztályokban mindig volt néhány román, szerb vagy cigány gyerek is, ezért az órákon a tanárok mindent elmondtak magyarul és románul is. A magyarok magyarul, a románok, szerbek és cigányok vagy románul vagy magyarul feleltek, de mindenki írt magyarból is évharmadi dolgozatot. 1968-tól az iskola kéttagozatos lett. Akkor indult be V–VIII.-ban a román tannyelvű ötödik osztály. Az 1979–80-as tanévben is megvolt a magyar és a román osztálysor, de a bentlakás is mintegy 70 nagyvarjasi, kisvarjasi, szederháti, Aradi gyerekkel, és én lettem az egyik délutáni, esti, éjszakai felügyelőjük.
Ebben az első tanári tanévemben találtam szembe magam először olyan gyerekekkel a román osztályokban, akik otthon magyarul beszéltek magyar szüleikkel. Megdöbbentett, hogy az egyszerű román szavakat sem értik, de ezen a nyelven kénytelenek tanulni minden tantárgyat, mert a szüleik ezt kényszerítették rájuk. Amikor magyarul mondtam nekik ugyanazt, amit románul nem értettek, akkor azonnal fölragyogott a szemük, és csodálkoztak, hogy ez ilyen egyszerű és könnyű?
Az anyanyelv ugyanis egy tudástár. A családban beszélt nyelven válunk emberré. Az anyanyelvünk alakítja ki a gondolkodásunkat, hiszen annak szavai a téglák, szabályai pedig a kötőanyag tudásunk várának falaiban.
Akit a szülei megfosztanak attól a lehetőségtől, hogy anyanyelvén végezze iskoláit, az szegényebb lesz tudásban, magyarságában pedig különösképpen.
Előbb-utóbb minden nem magyarul tanuló szembesül azzal, hogy megmosolyogják, ha magyartalanul fogalmaz, helytelenül ír magyarul, ha beszédébe idegen szavakat kever, lecsónyelven beszél. És nincs annál kellemetlenebb érzés, mint amikor valaki – bár mondhatná, írhatná helyesen is – nem tudja, mert nem tanulhatta meg.
Az iskolába járás és a tanulás azért fontos, mert akkor gyarapszik szókincsünk, finomodik gondolkodásunk, alakulnak ki olyan készségeink, amelyek megkönnyítik későbbi életünkben a mindennapjainkat. Az eszünk pedig annál fogékonyabb és használhatóbb, minél jobban ismerjük anyanyelvünket. Ez pedig csak akkor lehet így, ha az otthon beszélt nyelven tanul a gyerek. Ezért kellene minden magyar család gyereke magyar iskolába járjon.
De van még egy igen fontos érv a magyar gyerek magyar iskolába járása mellett. Az pedig közösségi. Összmagyar érdek ugyanis, hogy egy-egy osztályban minél több magyar gyerek legyen, és ne hiányozzanak onnan lehetséges jó vagy gyengébb tanulók sem. A lehetséges jók azért, mert anyanyelvükön még jobbakká válhatnak, a lehetséges gyengébbek pedig kevésbé gyengék, mintha nem anyanyelvükön tanulnának.
37 év tanári tapasztalattal állítom, hogy nyer az a magyar gyerek, aki magyar iskolába jár, és árt az a magyar szülő a saját gyerekének, aki nem magyar tannyelvű óvodába, majd iskolába járatja fiát, lányát. Itt Romániában, Erdélyben, Pécskán úgyis minden magyar megtanul annyira románul, amennyire az életviteléhez szüksége van. Nem találkoztam még olyan hazai magyarral, legyen akármennyire gyenge szellemi képességű is, hogy ne boldogult volna, ha románul kellett megszólaljon. Szabó Dezsővel vallom, hogy minden magyar felelős minden magyarért.
Van, aki úgy tartja, hogy az a magyar, akinek az unokája is magyar lesz.
Lehet ezt fokozni. Az a magyar, aki az unokájától is magyarul írt levelet fog kapni.
Nagy István
http://erdelyinaplo.ro
Erdély.ma

Újabb rajzfilmet készített a Legendárium csapata
Legújabb alkotásában a gyergyói táltos asszony mondáját animálta a Legendárium csapata, a rajzfilmet szeptemberben láthatja a nagyközönség. Az előző animációkhoz képest igyekeztek nagyobb szerepet adni az egyes tárgyaknak, ezáltal érdekesebbé, székelyesebbé téve a történetet.
A Legendárium csapatának legújabb rajzfilmje, amelyet nekünk is megmutattak a szerzők, a gyergyói táltos asszony mondáját dolgozza fel. A történet szerint egy javasasszony megjósolja a gyergyóiaknak a közelgő tatárjárást, azt is elmondván, miként győzhetik le a támadókat. A székelyek hallgatnak a nőre, harcosoknak öltöztetik be az összekötött kévéket, így elijesztik az ellenséget – vázolta röviden a feldolgozott mondát Fazakas Szabolcs, a Székelyföldi rajzfilmkészítés ötletgazdája. „Hasonló történetekkel találkozunk más népek folklórjában is, ez most a gyergyóiak története” – összegzett.
A rajzfilmben egy öreg székely bácsi meséli el a mondát Zetének, miközben a malomban őrlik a gabonát. „A vízimalom nyilván nem része a mondának. Azért került bele a rajzfilmbe, mert egy igazi gyergyói életképet szerettünk volna megjeleníteni, emléket állítva a Békény pataka mentén gyakorolt mesterségnek” – magyarázta Fazakas. Ma már csupán egy malom működik a környéken, amelyet múzeumnak rendeztek be. A Legendárium csapata a helyszínen fényképeket készített, ezeket pedig felhasználták az animációs munka során. A képkockákon valós helyszínként megjelenik a Tatárhalom, állítólag oda temették a csatában elhunyt tatárokat. A rajzfilmben három- és kétdimenziós animációt is használtak, utóbbi a visszaemlékezést hivatott szimbolizálni.
Novemberig a tanulás lesz a tizennégy tagú csapat fő tevékenysége, többek között Toró Annamária világhírű animátor, Ken Fountain, a DreamWorks Animation egyik munkatársa és Rofusz Ferenc Oscar-díjas rajzfilmrendező is képzéseket tart nekik. „Ezután nekifogunk a nagy sorozat legyártásának, amelyben tízpercesek lesznek az epizódok” – közölte Fazakas Szabolcs. Az eddig elkészült rajzfilmeket – melyeknek már angol szinkronos változatuk is van – feljavítják, illetve bővíteni fogják, továbbá új mondákat, legendákat is vászonra visznek. A projekt lényege, hogy az új sorozatot külföldi tévécsatornák is levetíthetik, ezáltal öregbítve a Székelyföldi régió és Udvarhely hírnevét. „Nem akarunk Hollywooddal versenyezni, de biztos vagyok benne, hogy csak jót tesz a régiónak, ha itt gyökeret ver a rajzfilmstúdió. A külföldi nézők majd meg akarják tekinteni a legendák helyszíneit, ez pedig fellendítheti a turizmust” – magyarázta Fazakas.
Mikor láthatjuk? Gyergyószéken jövő hónapban szeretnék bemutatni a Táltos asszonyt – amikor az iskolás gyerekek is visszajöttek a vakációról –, lehetőleg olyan helyszínen, ami a műben is szerepel. Természetesen az udvarhelyi közönségről sem feledkeztek meg az alkotók, a városban szintén szeptemberben lesz a premier. Külön bemutatókat terveznek a gyerekeknek, továbbá a felnőtteknek előadásokat is tartanak majd a rajzfilmekben szereplő helyszínekről.
Fülöp-Székely Botond |
Székelyhon.ro

Potápi Árpád: újból meg kell erősíteni Marosvásárhelyt
Minden szempontból újból meg kell erősítenie a magyarságnak Marosvásárhelyt, kiemelten annak oktatási és kulturális intézményeit – jelentette ki szombaton Marosvásárhelyen Potápi Árpád, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.
Az államtitkár azután nyilatkozott az MTI-nek, hogy Marosvásárhelyen a Vásárhelyi Forgatag keretében megtartották a Marosvásárhelyiek negyedik világtalálkozóját. Potápi Árpád fontosnak nevezte, hogy a Forgatag és a világtalálkozó megmozgatta az egész Marosvásárhelyi civil szférát. Közölte: a magyar kormány szívesen támogatta a rendezvénysorozatot, és reményét fejezte ki, hogy ez elegendő lendületet ad ahhoz, hogy a Vásárhelyi Forgatagot ezután is megszervezzék. „A Nemzetpolitikai Államtitkárság csak a kovásza volt a Forgatagnak és a világtalálkozónak, hiszen olyan tettre kész emberekre volt szükség, akik ezt megálmodták” – mondta, utalva a helyi szervezőkre.
Úgy vélte, a rendezvény is megmutatta, hogy a Marosvásárhelyi magyarság képes összefogni egy cél érdekében és közösen dolgozni. Hozzátette: ezt igazolta a júniusi romániai önkormányzati választás, amelyen a magyar jelölt ugyan nem nyert, de jól szerepelt, s ez reményt ad arra, hogy a Marosvásárhelyi magyarok ne adják fel a politikai küzdelmet, legyenek felkészültek, és tegyenek meg minden, hogy a következő évtizedekben is jelentős tényezőnek bizonyuljon Marosvásárhely.
Kirsch Attila, a világtalálkozó főszervezője ünnepi beszédében kijelentette: Marosvásárhely ma azt üzeni, hogy világnézettől függetlenül vannak olyan közös értékek, amelyeket mindenkinek el kell fogadnia, és hűnek kell mAradnia hozzájuk, ez jelenti ugyanis egy élhető értelmes jövő alapját Marosvásárhelyen. A főszervező arra biztatta a résztvevőket, hogy közös összefogással erősödjenek meg nemzeti közösségként.
Portik Vilmos, a Vásárhelyi Forgatag főszervezője megköszönte a nemzetpolitikai államtitkárság támogatását, amelyet a rendezvénysorozat legnagyobb mecénásának nevezett.
Szombaton a Vásárhelyi Forgatag keretében szervezték meg a Marosvásárhelyiek negyedik világtalálkozóját, amelyen – a szervezők közlése szerint – évente rendszerint mintegy 1500 ember vesz részt. Délután egy gálaműsort tartottak a Kultúrpalotában, amelyen Kecskemét városának küldöttsége is jelen volt, hiszen a Bács-Kiskun megyei város volt az idei Forgatag díszvendége.
MTI
Székelyhon.ro

Nemzetközi gazdanap
Bőséges kínálat, szegényes kereslet
Ötödik alkalommal szervezte meg a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete Maros szervezete a nemzetközi gazdanapot a Csűrszínházban /Mikháza/, amely a felhozatalból ítélve lassan Erdély-szerte is igen rangos rendezvénnyé növi ki magát. Volt itt minden, amiért érdemes lett volna eljönnie minden gazdának: szakmai tanácskozás, tanácsadás, kulturális műsor, kézművesvásár, mezőgépészeti és állatbemutató. Csak hát a gazdák lehettek volna egy kicsivel többen…
Le a kalappal – mondhatnánk, hiszen az RMGE Maros szervezete megtett mindent azért, hogy valóban kiemelkedő szakmai fórummá váljon a csűrszínházi gazdanap. A Mikháza teremtette lehetőséget igen jól, gazdaságosan, célszerűen használták ki, ugyanis a Csűrszínházban lehetőség volt az általános felszólalásokra. A közös témát Csomós Attila, az RMGE Maros elnöke fogalmazta meg: Együtt a megmAradásért. A Csűrszínház mögötti téren a gazdakörök képviselői főztek ízletes gulyást – nagyrészt saját termékeikből. De itt állították fel azt a sátrat is, ahol az Agrárakadémia szervezésében a fiatal (és nem csak) gazdáknak nyújtottak tájékoztatót az APIA ügyeiben, eligazítást pályázatokban és sok más szakmai kérdésben. Igazi konferenciateremmé alakult a mikházi kultúrotthon is, ahol az Erdélyi Magyar Gazdaszervezetek Szövetsége (EMGESZ) és az RMGE, illetve a magyarországi és hazai meghívottak arra kerestek választ, hogy miként lehet fellendíteni a gazdák szervezeti életét – némiképpen választ keresve a Csomós Attila által plénumban felvetettekre. A legnagyobb gond ugyanis a szervezetek fenntartása, és mint ilyen, az volt a kulcsfontosságú kérdés, hogy miként lehet saját alapokból, gazdaságokból megoldani a finanszírozást, milyen, szervezeti életre kiható tevékenységeket lehet folytatni, amelyeket a törvényesen is támogatni lehet.
Érdemes volt többet időzni a sportpályán is, ahol 36 kézműves (sajt-, szalámi-, szörpkészítő) állította ki termékeit, de eljöttek a szovátai közbirtokosság képviselői is különleges juhaikkal, ugyanakkor láthattunk mangalicákat is, amelynek tenyésztése most kezd "divatossá" válni. Ott volt a Surub Trade is gazdag termékkínálatával és sok más cég is, amelyeknek bőséges felhozatalát meg lehetett szemlélni. Díjazták a Legszebb konyhakert pályázat nyerteseit is. Jó volt látni, hogy a mindennapok gondjaitól eltérően ütőképes az erdélyi és a Maros megyei mezőgazdaság, és ebben igen nagy szerepet vállalnak azok a magyar gazdák, akik próbálkoznak, vállalkoznak, dolgoznak, és mindent megtesznek azért, hogy felzárkózzunk azokhoz a követelményekhez, amelyek országunkat is az Európai mezőgazdászok rangos sorába emelik.
A gazdanap bizonyította, hogy semmivel sem vagyunk gyengébbek, mint a tőlünk nyugatabbra levő országokban gazdálkodók: vannak termékek, van potenciál, lehetőség... csak valahogy az érdeklődés csappant meg a mezőgazdaság iránt. Legalábbis így tűnt… Tisztelet a kivételnek, azoknak, akik eljöttek, kíváncsiak voltak a gazdanap történéseire. De valahogy a Nyárádmente szívében – legalább még ennyien – bekapcsolódhattak volna a rendezvény programjába. A témák igen érdekesek, hasznosak voltak, s ahogy az egyik gazda az osztrák példából kiindulva kifejtette: "az a gazda, aki évente legalább egy képzésen, tanfolyamon nem vesz részt, egy év alatt csődbe jut" – talán itt lett volna az alkalom arra, hogy erősítsék szellemi, tapasztalati tudásukat mindazok, akik a környéken gazdálkodnak.
Az veszített, aki távol mAradt...
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Centenáriumi megemlékezés
A román hadsereg átkelt a Kárpátokon
A Nagy Háború felidézése az egyik legnyomósabb érv az európai projekt folytatása mellett, amely immár több mint 70 év békét hozott – hangoztatta Klaus Johannis államfő vasárnap a Románia első világháborús hadba lépésének centenáriuma alkalmából rendezett megemlékezésen.
Az elnök úgy értékelte, Románia történelmének fordulópontja volt az ország első világháborús hadba lépése az Antant oldalán, amely lehetővé tette a nagy Egyesülést (Erdély Romániához csatolását) és meghatározta Románia európai útját. Az ismeretlen katona emlékművénél mondott beszédében Johannis az első világháború 800 ezer – katonai és civil – áldozatának emléke előtt tisztelgett, ugyanakkor méltatta az országot "ki- egészítő" Ferdinánd király bátorságát és eltökéltségét, valamint felesége, Mária királyné diplomáciai érdemeit, amelyekkel a "Nagy Háborúban aratott győzelem és a nagy egyesülés nemzetközi elismertetésében" játszott szerepet.
Az államfő felhívást intézett honfitársaihoz, hogy adózzanak tisztelettel minden román földben nyugvó hősi halott emléke előtt függetlenül attól, hogy milyen zászló alatt harcolt és milyen nyelven esküdött annak hűséget.
Romániában pénteken kezdődött az ország első világháborús hadba lépésének centenáriumáról megemlékező rendezvénysorozat, amelynek keretében a román hadsereg jelképesen ismét átkelt a Kárpátokon: egy-egy szakasza szombat este, a száz évvel ezelőtti offenzívát felidézve felvonulást rendezett az Óromániát Erdélytől elválasztó hegység 16 hágóján.
A világháború kitörésekor még a központi hatalmak oldalán álló Román Királyság 1916. augusztus 27-én intézett támadást az Osztrák-Magyar Monarchia ellen, miután az Antant arról biztosította Bukarestet, hogy győzelme esetén megkapja Erdélyt. A román hadseregnek Csík és Háromszék vármegyét, Brassót és Nagyszebent sikerült elfoglalnia, majd az ellentámadásba lendült osztrák-magyar és német csapatok 1916 októberéig kiszorították a román katonákat Erdélyből.
Románia 1917-ben kötött békét a Bukarestet is elfoglaló tengelyhatalmakkal, majd 1918-ban újra hadat üzent Németországnak, csapatai ismét átkeltek a Kárpátokon és a győztes oldalon fejezte be a háborút.
Népújság (Marosvásárhely)

Márton Áron-konferencia
Az egyház érdekét fel nem adó
Az egyháza és népe érdekét fel nem adó, de a kommunista hatalommal mégis tárgyalásra kész emberként mutatták be Márton Áron erdélyi püspököt a születése 120. évfordulója alkalmából tartott csík- szentdomokosi konferencián szombaton.
A Csíkszentdomokosi Márton Áron Egyesület és Márton Áron Múzeum által ötödik alkalommal megszervezett konferencia a magyar kormány által kinyilvánított Márton Áron-emlékév egyik központi rendezvénye.
Gaál Gergely, a Márton Áron-emlékév programbizottságának elnöke köszöntésében kijelentette: ma nem vérrel védhetjük Európát, mint őseink tették, hanem azzal, hogy megmutatjuk hitvallóinkat a nagyvilágnak, és magunk is megpróbálunk a példájuk szerint élni.
A konferenciát köszöntő Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke az esemény előtt az MTI-nek elmondta, a Márton Áron-emlékév rendezvényei hozzájárulnak ahhoz, hogy minél többen megismerjék Erdély nagy püspökét, ez pedig a szentté avatás folyamatát is segítheti.
A konferencia egyik előadója, Virt László, Márton Áron kutatója fogalmazta meg, hogy a püspök a Romániában berendezkedő bolsevista hatalommal szemben "az evangéliumi keskeny utat" választotta egyháza képviseletére, amelyik a legeredményesebbnek bizonyult a lehetséges utak közül. Nem zárkózott el attól, hogy tárgyalóasztalhoz üljön a kommunista hatalommal, de a végletekig kitartott egyháza érdekei, autonómiája mellett.
Virt László felidézte, Márton Áron akkor is tárgyalni indult, amikor letartóztatták. A papságot azonban a letartóztatása esetére is felkészítette, és a börtönbüntetéséből szabadulva lelki gyakorlatokkal két év alatt felszámolta az erdélyi békepapi mozgalmat, és visszaállította a papság egységét, az egyház hitelét. A kutató szerint a püspök erkölcsi tekintélyét ellenfelei is elismerték.
Virt László úgy vélte, az erdélyi római katolikus egyház Márton Áronnak köszönhető ellenállása a lengyel római katolikus egyházéhoz hasonlítható, ahol Stefan Wyszynski lengyel bíboros képviselte az érdeket fel nem adó tárgyalás elvét. A kutató megállapította: Márton Áron kortársai közül némelyek – mint például Mindszenty József bíboros – a tárgyalástól való teljes elzárkózást, mások az önfeladó tárgyalást választották. Mindkét magatartás az egyházi autonómia elvesztéséhez, a kommunista államnak az egyházon belüli érdekérvényesítéséhez vezetett.
Marton József nagyprépost, Kolozsvári egyetemi tanár arra világított rá előadásában, hogy Márton Áron megpróbálta megismerni a liberalizmus, a bolsevizmus és a nemzeti szocializmus eszméit is, de mindegyiket elutasította. Elismerte, hogy a kommunizmusnak vannak őszinte hívei is, akik az igazságtalanság ellen emelnek szót, de becsapottaknak tekintette őket.
Marton József úgy vélte, Márton Áronnak az állami szervekhez írt levelei példái annak, hogy miként kell kisebbségi vezetőként a többségi hatalomhoz viszonyulni.
Kovács Gergely, Márton Áron boldoggá avatási eljárásának posztulátora arról számolt be, hogy összeállt a boldoggá avatáshoz szükséges dokumentáció, és hamarosan elkészül ennek az olasz fordítása is. Arra figyelmeztetett azonban, hogy nem használnak a boldoggá avatási eljárásnak a Márton Áronnal kapcsolatos pontatlan információk, az igénytelenül összeállított népszerűsítő anyagok. "Áron püspök atyáról csak hitelesen, tisztán és igényesen" – fogalmazta meg a jelszót a posztulátor.
Népújság (Marosvásárhely)

RMDSZ–RMGE egyeztetés Kolozsváron
Hatalmas lehetőség a magyar gazdatársadalom előtt
A hét elején Kelemen Hunor RMDSZ-szövetségi elnök Kolozsvári megbeszélésre hívta Sebestyén Csaba RMGE-elnököt, Vákár Istvánt, a Kolozs megyei Tanács alelnökét, valamint Kocsik József AMMGE-elnököt, akit elkísért ifj. Zágoni Szabó András, a fiatal gazdák elnöke, aki egyben RMGE-országos elnökségi tag is.
A megbeszélések során a szövetségi elnök feltárta a tél elején esedékes parlamenti választások által nyújtott új lehetőségeket. A listás választáshoz való visszatérés egyben lehetőséget nyújt arra is, hogy a romániai magyar gazdák érdekeit a vezetőik közvetlenül a törvényhozásban képviseljék. Vagyis, az RMGE által megnevezett személy RMDSZ-listán indulva, parlamenti képviselői vagy szenátori mandátumhoz jutva, közvetlenül és hatékonyabban képviselhesse, érvényesíthesse a romániai magyar gazdatársadalom érdekeit.
Amint Kocsik József hozzáfűzte, meglepte a szövetségi elnöknek a megbeszéléseken tanúsított nyíltsága, közvetlensége, partneri magatartása, amivel a magyar gazdák gondjaihoz viszonyult. Éppen ezért a Kolozsvári közös tervezés az összefogás, a magyar jövőépítés szimbóluma is volt egyben, hiszen a parlamenti képviseleten túlmenően, a mezőgazdaságot érintő területi szervekbe, megfelelő magyar szakemberek bejuttatásának a lehetősége is körvonalazódott. Kocsik József Kolozsvárról azzal a meggyőződéssel tért haza, hogy az RMDSZ teljes mértékben felvállalja a romániai magyar gazdák érdekeit. Most már csakis a gazdaszervezeteinken múlik, hogy élnek-e a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma által teremtett kedvező nemzetközi lehetőségekkel, illetve a gazdatársadalmat maximálisan mozgósítva, az RMDSZ listáján bejuttatják-e a jelöltjüket vagy jelöltjeiket a román törvényhozásba. Mert az ország legmagasabb fórumából lehet a legtöbbet, a leghatékonyabban tenni a magyar gazdatársadalomért – nyilatkozta lapunknak Kocsik József, az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének az elnöke.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Lukács Évával a tűzpiros szoknyától Provance-ig
Szerdán délben Dés központja olyan, akár egy réges-régi Kolozsvári vasárnap délután: forró napsütés, a sokévszázados főtéri templom parkjának fái hűs árnyékot adnak, alattuk üldögélnek, sétálgatnak, mintha mindenki ráérne, a gyér forgalomtól és elnéző gépkocsivezetőktől akár jelöletlen helyen is átbattyoghatunk az úttesten, a szenvedő kőfal mellett a stílusosan pazar kisvendéglő megtelik ebédelőkkel, az egykori református iskolaépületből nyíló sarki cukrászdába anyukák érkeznek csivitelő gyerekekkel, a ferences szerzetesek katolikus templomából orgonaszó és énekhang szűrődik ki a stációábrázolásokkal díszített falak között haladó sétányra. Lukács Solymossy Éva festőművész egyéni kiállítását jöttünk megnézni a Művészeti Galériában.
A templomot körülvevő kőfalhoz építészeti elemeiben is illeszkedő szomszédos galériaépületet felújították, az önkormányzat így nehezen mondana le róla, a református egyház által megfogalmazott visszaigénylés ügye már Hágába is eljutott. Lukács Éva úgy tudja, az épületet eredetileg mészárszéknek szánták – hatalmas ablakokkal ellátott tágas termei éppen alkalmassá teszik mai szerepére, bár a kivágott fák árnyékát időnként hiányoljuk. Négy terem falain sorakoznak Éva munkái, akad köztük harmincéves is, többet dési, Kolozsvári tulajdonosoktól kölcsönzött a kiállítás kedvéért – külföldre vitt munkáiból nem kért haza. Színei ezúttal is rabul ejtenek, a sok levendula és kék árnyalattal a pirosak éppen olyanok, mint alkotójuk személyisége: sokoldalú, vidám, szenvedélyes, érzékeny, törődő – amilyennek szerkesztőségünkkel fennálló több mint másfél évtizedes együttműködése során volt szerencsénk megismerni.
KEREKES EDIT
Szabadság (Kolozsvár)

Megmutatni Márton Áron nagyságát a világnak
Márton Áronra emlékeztek születésének 120. évfordulóján hétvégén Csíkszentdomokoson, a római katolikus püspök szülőfalujában, ahol szombaton tematikus konferenciát, vasárnap pedig ünnepi szentmisét tartottak. Gyergyószárhegyen kiállítással tisztelegtek.
Ünnepi szentmisén emlékeztek vasárnap Márton Áron római katolikus püspökre szülőfalujában, Csíkszentdomokoson a püspök születésének 120. évfordulóján. A szentbeszédet mondó Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke, valamint a szertartás végén beszédet mondó Potápi Árpád János, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkára is úgy vélte: Márton Áront talán II. János Pál pápa jellemezte a legtalálóbban.
A szentatya 1980-ban, a püspök nyugdíjba vonulási kérelmét jóváhagyó táviratában „az úr legteljesebb, legkifogástalanabb szolgájának” nevezte Márton Áront. Az érsek prédikációjában azt is megemlítette, Márton Áron a Pannóniában született Szent Mártontól vette latin nyelvű püspöki jelmondatát – Non recuso laborem –, amely azt is jelenti: „nem utasítom el a munkát”, de azt is, hogy „nem utasítom el a szenvedést”. „Márton Áron mindkettőt vállalta” – idézte az MTI Jakubinyi Györgyöt. Az érsek felidézte: Márton Áron nemcsak népének volt jó pásztora, hanem kiállt minden üldözött mellett, ő volt az egyetlen magyar püspök, aki tiltakozott a zsidók deportálása ellen, de kiállt a kommunista Romániában betiltott görögkatolikus egyház román hívei mellett is.
„A püspök ma is képes csodákat tenni”
Potápi Árpád János II. János Pál pápa 1979-es lengyelországi látogatása és a börtönből szabadult Márton Áron 1955–1956-os erdélyi körútja között vont párhuzamot. Megállapította: mindketten azt a krisztusi üzenetet közvetítették népüknek, hogy „ne féljetek”. Az államtitkár úgy fogalmazott: II. János Pál pápa és Márton Áron különböző utat járt be, „mégis elérték azt, amit sokan lehetetlennek tartottak: legyőzték a kommunizmust. Nem erőszakkal, nem fegyverekkel, hanem az őszinte szeretet szelíd szavával”.
Potápi arra is kitért: a 2016-os Márton Áron-emlékévet meghirdető Nemzetpolitikai Államtitkárságon megtapasztalták, hogy a püspök ma is képes csodákat tenni, hiszen a rendezvényekbe szerte a világon bekapcsolódtak, és tegnap délben Kanadától Új Zélandig, Pozsonytól Csíkszentdomokosig nemcsak a nándorfehérvári győzelem tiszteletére, hanem Márton Áron emlékére is szólt a harangszó, érte is imádkoztak a magyar hívők. „Álljunk ki és mutassuk meg, hogy Márton Áron szelleme ma is élő, ma is képes arra, hogy távolságokat legyőzve, lelki gátakat felszakítva egyesítse szeretett nemzetét” – fogalmazott az államtitkár az MTI szerint.
„Ma is az erdélyi magyarok lelki vezetője”
A szombati Csíkszentdomokosi konferencia résztvevői a püspököt az egyháza és népe érdekét fel nem adó, de a kommunista hatalommal mégis tárgyalásra kész emberként mutatták be. A rendezvény előtt Jakubinyi György az MTI-nek arról számolt be: a Márton Áron-emlékév rendezvényei hozzájárulnak ahhoz, hogy minél többen megismerjék Erdély nagy püspökét, ez pedig a szentté avatás folyamatát is segítheti.
Gaal Gergely, a Márton Áron-emlékév programbizottságának elnöke köszöntésében kijelentette: ma nem vérrel védhetjük Európát, mint őseink tették, hanem azzal, hogy megmutatjuk hitvallóinkat a nagyvilágnak, és magunk is megpróbálunk a példájuk szerint élni. A Magyarország Csíkszeredai főkonzulátusa részéről felszólaló Lukács Bence Ákos konzul úgy fogalmazott: a püspök ma is minden erdélyi magyar ember lelki vezetője, szellemi irányítója, ő mutatja azt, hogy mindenkinek hűnek kell mAradnia a saját lelkiismeretéhez, a keresztény hitéhez, az igazsághoz. Karda Róbert, Csíkszentdomokos polgármestere hozzátette: a konferencia elsődleges célja, hogy jobban megismerjük azt az embert, aki irányt tud mutatni nekünk.
Összeállt a boldoggá avatáshoz szükséges dokumentáció
Kovács Gergely, Márton Áron boldoggá avatási eljárásának posztulátora arról számolt be, hogy összeállt a boldoggá avatáshoz szükséges dokumentáció, és hamarosan elkészül ennek olasz fordítása is. Kovács Gergely arra is felhívta a figyelmet, hogy nem használnak a boldoggá avatási eljárásnak a Márton Áronnal kapcsolatos pontatlan információk, az igénytelenül összeállított népszerűsítő anyagok. „Áron püspök atyáról csak hitelesen, tisztán és igényesen” – hangsúlyozta a posztulátor.
Marton József nagyprépost, Kolozsvári egyetemi tanár arra világított rá előadásában, hogy Márton Áron megpróbálta megismerni a liberalizmus, a bolsevizmus, és a nemzeti szocializmus eszméit is, de mindegyiket elutasította. Elismerte, hogy a kommunizmusnak vannak őszinte hívei is, akik az igazságtalanság ellen emelnek szót, de becsapottaknak tekintette őket. Marton József úgy vélte, a püspöknek az állami hatóságokhoz írt levelei példaként szolgálhatnak, hogy miként kell kisebbségi vezetőként a többségi hatalomhoz viszonyulni.
Virt László, Márton Áron-kutató előadásában úgy fogalmazott: a püspök „az evangéliumi keskeny utat” választotta egyháza képviseletére a Romániában berendezkedő bolsevista hatalommal szemben, ez pedig a legeredményesebbnek bizonyult a lehetséges utak közül. A konferencián a Márton Áron, az erdélyiek püspöke című dokumentumfilmet is levetítették.
Lázár Csilla, az immár ötödik alkalommal megrendezett konferenciát társszervező Csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum igazgatója lapcsaládunknak arról számolt be: az előadások összeállításában mindig az aktualitásra figyelnek, hogy milyen új kutatások láttak napvilágot, kinek van olyan mondanivalója, ami „Márton Áron jelentőségét újabb fényben tünteti fel”.
Kiállítás a művészetet is támogató püspök emlékére
Márton Áron római katolikus püspök emlékére nyílt képzőművészeti kiállítás a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központban pénteken. Az eseményen megemlékeztek arról, hogy az erdélyi püspök a hetvenes években művészetszeretetéről is tanúbizonyságot tett, amikor 1974-ben a szárhegyi Barátság Képzőművészeti Alkotótábor alapítóinak – Zöld Lajos, Gaál András és Márton Árpád – kérésére rendelkezésükre bocsátotta a helyi ferences kolostort.
Ferencz Zoltán, a kulturális központ művészeti vezetője felkutatta a támogatásról szóló levelezést a Gyulafehérvári Érseki Levéltárból, illetve azt is sikerült elérnie, hogy az egykori alkotók munkái egy kiállítás idejére visszakerüljenek származási helyükre. Gyergyószárhegyen így megtekinthetők azok az alkotások, amelyeket a hajlékért hálából készítettek a művészek, és Márton Áron püspöki lakosztályát díszítették.
Krónika (Kolozsvár)

Voltunk, vagyunk, leszünk
A mostani, változott körülmények között mi nem határkérdésről, hanem autonómiáról beszélünk, nem területet, hanem közösségi jogokat kérünk és követelünk – szögezte le az idei Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban Tőkés László. Az alábbiakban közöljük az EMNT elnöke előadásának szerkesztett változatát.
Itt és most van a helye annak, hogy újból felidézzem a néhány évvel ezelőtt, ugyanitt elhangzott azon kérésünket – szó szerint idézem –, hogy: „vállaljanak védhatalmi státuszt a határon túli magyarok, Erdély iránt, mint ahogyan Ausztria tette ezt az olaszországi Dél-Tirol esetében". Röviddel ezelőtt egy újságíró ezzel a kérdéssel fordult a dél-tiroli EURAC Kisebbségi Jogok Intézetének két szakemberéhez:
– „Ausztria még mindig védhatalmi státuszt gyakorol a dél-tiroli németek fölött?
– Természetesen, Ausztria mindig is védhatalom volt, és ez nagyon fontos a dél-tiroliak számára – hangzott a válasz.
Munkatársa pedig így folytatta: – „... zajlik a második (1972-es) autonómiastatútum felülvizsgálata, melynek során ismét meghatározzák majd, mi lesz Ausztria szerepe Dél-Tirol vonatkozásában." Két európai uniós tagországról, Olaszországról és Ausztriáról van szó, amelyek 1946-ban, majd 1972-ben egy akarattal rendezték a Dél-Tirolban élő német/osztrák közösség területi önrendelkezésének, autonóm jogállásának a kérdését.
Miniszterelnök úr, köszönjük a védelmüket és támogatásukat! Európai módra, Románia és Magyarország is ezenképpen juthatna egyezségre a romániai, erdélyi, Székelyföldi magyarság önrendelkezése ügyében; a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács pedig ugyanezt a megoldást javasolja az összes külhoni magyar közösség esetében. Kezdettől fogva az autonómia ügye mellett áll ki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács országos és területi szinten, együtt az Erdélyi Magyar Néppárttal; sőt legutóbb az RMDSZ és társpártja, az MPP is elmozdulni látszik ebbe az irányba. Ezért élt-halt áldott emlékű Fodor Imre, Marosvásárhely legutóbbi magyar polgármestere, a Székely Nemzeti Tanács korábbi elnöke, és emellett tett hitet a bibliai korhatárt immár túllépett Király Károly, élő példaképünk az átkos emlékű Ceaușescu-diktatúra elleni küzdelemben!
Védhatalmi státusz és önrendelkezés
Az 1956-os forradalom és szabadságharc idei jubileuma mementó gyanánt tudatosítja bennünk, hogy szabadságszerető és szabadságharcos nép a magyar. Az erdélyi magyarság, kiváltképpen pedig a székelység számára a szabadság záloga és biztosítéka maga az autonómia. Köszönetet mondok azért, hogy már az alaptörvény is példás módon rendelkezik ebben a nemzetpolitikai prioritást jelentő kérdésben, konkrét módon pedig Szili Katalin személyében miniszterelnöki megbízott hivatott eljárni a külhoni magyarok autonómiatörekvéseinek előmozdítása érdekében. Miért olyan fontos számunkra az autonómia és a védelem? A védhatalmi státusz és az önrendelkezés? A továbbiakban erre a kérdésre keresem a választ: egy évforduló (A) és egy bibliai ige (B) összefüggésében.
A.) Márton Áron kiállása az erdélyi magyarság védelmében
Nem véletlen, hogy a magyar kormány idén emlékévet hirdetett boldog emlékű Márton Áron erdélyi/Gyulafehérvári katolikus püspök tiszteletére. Júniusi emlékkiállítása megnyitóján méltán nevezték őt „erkölcsi mércének", akit példaként lehet az érték- és morális válságban lévő európai társadalom elé állítani, hiszen ő egyaránt védelmére kelt az üldözött zsidóknak, a fogságba hurcolt erdélyi németeknek és a betiltott román görögkatolikus egyház kiszolgáltatott híveinek és papjainak, akikkel együtt utóbb maga is rabsorsra jutott. Nem utolsósorban pedig éppen hetven esztendeje annak, hogy ismételten fellépett saját hívei és magyarságuk védelmében, akik a II. világháború befejeztével a megszálló szovjet hadsereg és a visszatérő román impérium hatalma alá kerültek. Észak-Erdély és általában az erdélyi magyarság sorsa és jövője forgott kockán. A berendezkedő kommunistabarát román hatalommal és magával a Román Kommunista Párttal kiegyező Magyar Népi Szövetség elárulta Erdélyt. 1945 novemberében a Szövetség Százas Intézőbizottsága – Katona Szabó István diákvezető és Nagy Géza református gimnáziumi tanár ellenszavazatai mellett – egyhangúlag egész Erdély Romániához való tartozása mellett foglalt állást. Kiáltványukban – a korabeli pc/politikai korrektség szóhasználatával – jelentették ki, hogy „az erdélyi nemzetiségi kérdés megoldása nem határkérdés"; óvtak „a nemzetközi reakció" háborús mesterkedéseitől, és hitet tettek „Erdély két népének eltéphetetlen egysége" mellett.
Beke György „a magyar önfeladás egyik legsúlyosabb drámájának", „önkéntes magyar Trianonnak" minősítette a Népi Szövetség Petru Groza és Vasile Luca/Luka László jelenlétében és politikai nyomása alatt elfogadott „hűségnyilatkozatát", mely „a népakarat meghazudtolásával járatta le az önrendelkezés nemes eszményét". Edmund Burke brit filozófus szerint: „A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek mAradjanak". Erdélyben viszont a román kormányzat és a kommunisták által félrevezetett vagy velük cinkosságot vállaló magyar „szövetségi" politikusokkal szemben akadtak olyan felelős egyházi és polgári vezetők, akik nem mAradtak „tétlenek", hanem Áron püspök köré tömörülve szembeszegültek a magyarnak nevezett Népi Szövetség kapitulációjával, és memorandumot intéztek a párizsi békekonferenciához, amelyben az önrendelkezés elvének klasszikus megfogalmazásával fejezték ki nemzeti közösségük azon igényét, hogy: „Rólunk nélkülünk ne határozzanak, és ne akarják az erdélyi magyarságot keresztre feszíteni"
Az 1946. június 11-ei csíksomlyói búcsú közel állt ahhoz, hogy spontán népgyűléssé alakuljon át, amely erdélyi magyarságunk hiteles álláspontját juttassa kifejezésre. Az előretörő bolsevik hatalom árnyékában azonban Márton Áron kellő hitbeli bölcsességgel fogta vissza és csillapította le a háborgó kedélyeket és a jelenléti csúcsot döntő sokaságot. Szentbeszédében viszont kivételes nyíltsággal szólt a kiszüremlő párizsi határozat igazságtalanságáról és következményeiről. A nagy püspök a búcsújáró népnek a biztonságát nem kockáztatta, ezzel szemben viszont a helyettes áldozatvállalás szellemében szólt helyettük is: „A püspöknek azonban meg kellett hallania híveinek nagy aggodalmát, és ki kellett mondania azt, amit nekik nincsen szabadságukban kimondaniuk... Ez nem politika. Itt az életünkről van szó. S az emberi élethez az Istentől nyertünk jogot." Márton Áron börtönviseléssel megpecsételt igazsága és a vele szemben álló „gyászmagyarok" elvtelen önfeladása a jelenben is érvényes és időszerű tanulságokkal szolgál számunkra.
Nem területet, hanem jogokat kérünk
Még mielőtt bárki is „magyar irredentizmussal" vádolna, vádaskodna – le kell szögeznünk, hogy a mostani, változott körülmények között mi nem határkérdésről, hanem autonómiáról beszélünk, nem területet, hanem közösségi jogokat kérünk, és követelünk. A nemzetközi szerződéseket és Románia alkotmányát tiszteletben tartva politikai párbeszédet szorgalmazunk, hogy az ország törvényes rendjének megfelelően és a román politikai törvény- és döntéshozókkal egyetértésben olyan tényleges és teljes körű autonómiarendszert hozzunk létre a magyar nemzeti közösség számára, amely – meggyőződésünk szerint – egyedül képes biztosítani megmAradását, gyarapodását és szabad fejlődését. Ezen törekvésünk teljes mértékben összhangban áll a nemzetközi normákkal, és megfelel azoknak a demokratikus autonómiaformáknak, melyek a világ és Európa számos országában közmegelégedésre működnek, és egyben a megbékélés és a stabilitás hordozói. A felidézett történelmi példa másik nagy tanulsága az, hogy nemzeti közösségünk választott vezetőinek, pártjainak és szervezeteinek erkölcsi és politikai kötelességük a demokratikus népakarat képviselete, különös tekintettel a népek és nemzeti közösségek önrendelkezési jogának a tiszteletben tartására. Ebben a tekintetben az erdélyi magyarság képviseletét kisajátító prekommunista Magyar Népi Szövetséggel szemben Márton Áron püspök és áldozatvállaló memorandista elvbarátai voltak az igazi és hiteles demokraták.
Harmadsorban az egyházi népszolgálat világító példája szolgál tanulságul. „Ez nem politika. Itt az életünkről van szó!" – mondotta volt Áron püspök. Annak idején hasonlóképpen fogalmazott másik nagy erdélyi püspökünk, Makkai Sándor, aki azt mondta, hogy Erdély ügye nem politikai, hanem erkölcsi kérdés számára. Csak helyeselni lehet, hogyha nemzeti egyházaink nem bonyolódnak bele a pártpolitikába. Ami viszont hitbeli és történelmi örökségük folytatásaképpen ma is elvárható tőlük: az a híveik és társadalmunk javát szolgáló erkölcs és nemzetpolitika. Az, hogy Isten szava legyenek a nép felé, és hogy a nép szavát is meghallják, és hallassák, amikor és amennyiben ez szükséges. Amit ebben a viszonylatban Márton Áron mond, az az egyházi és világi elöljárókra egyaránt érvényes: „A vezetőknek tudniuk kell, hogy tényleges tekintélyük addig van, a polgárok támogatására és tiszteletére addig van jogcímük, engedelmességre addig számíthatnak, amíg hivatalukat küldetésnek tekintik az Isten által meghatározott rend és célok megvalósítására."
B.) Nehemiás próféta buzdítása a jogos önvédelemre
Erdély nagy püspöke vert helyzetben, a kommunizmus végérvényes berendezkedésének már-már kilátástalan időszakában mutatott példát arra, hogy soha ne adjuk meg magunkat, még a legreménytelenebbnek tűnő helyzetekben se adjuk fel a küzdelmet. A jogos önvédelem vállalására, bátorságra, kitartásra, önfeláldozó kiállásra buzdítja hosszan tartó fogságból szabaduló, ellenség által szorongatott népét Nehemiás próféta, amikor is a nemzeti önfenntartás eme „hadi parancsát" intézi hozzá: „Ne féljetek tőlük! A nagy és rettenetes Úrra emlékezzetek, és harcoljatok testvéritekért, fiaitokért, leányaitokért, feleségeitekért és házaitokért!" (Neh 4,14) Isten embereit népünk iránti olthatatlan szeretetük késztette „ama nemes harc" (Pál apostol) felvételére. Istenbe vetett bizodalmukkal együtt „testvéreik, fiaik, leányaik, feleségeik" iránti odaadó szeretetük kölcsönzött a hadviselőknek kellő bátorságot és lelki motivációt ahhoz, hogy ne alkudjanak, és ne fussanak meg, hanem szükség esetén még a hivalkodó Góliátokkal, a legnagyobb túlerővel is halált megvető bátorsággal szálljanak szembe.
Vértelen igazság- és szabadságharcainkban, elkeseredett politikai és mindennapi küzdelmeinkben az ige szava és Isten népének áldozatvállalása szigorú önvizsgálatra késztet bennünket: vajon megvan-e bennünk az a szeretet, mely népünk ügyének és védelmének megalkuvás nélküli szolgálatára késztessen? A „kompromisszumok művészetének" nevezett „politizáláson" kívül képesek vagyunk-e következetesen kiállni „házaink" népe, hazánk, családjaink, gyermekeink, közösségeink és gyülekezetünk, falvaink és városaink védelmében és érdekében, hogy – idei nyári táborunk központi gondolata értelmében – valóban itthon érezhessük magunkat szülőföldünkön? Hogy ne csak itthon voltunk légyen, hanem a jelenben és a jövőben is itthon legyünk Erdélyben, a Székelyföldön, a Partiumban, Tusnádfürdőn és Nagyváradon, Komáromban, Beregszászon, Szabadkán, Drávaszögben, a Mura mentén, az Őrségben és Budapesten, Magyarországon és az összes magyar külhoni területen. Hogy nehogy az egész Európát önazonosságában fenyegető migránsok sorsára jussunk, nehogy a saját szülőhazánkban vagy Európában és a nagyvilágban szétszóródva váljunk idegenekké!
Európa súlyos veszélyben forog
Amikor a kommunizmus összeomlott, majd az egyesült Európához csatlakoztunk, azt hittük, végre megszabadultunk, s kisebbségbe kényszerített népünkre is új korszak virrad. Negyed század után azonban azt kell látnunk, hogy nem csupán mi magunk, hanem immáron az egész, válságba kormányzott Európa súlyos veszélyben forog. Történelmi hagyományainkra emlékeztető módon egyszerre kell harcba szállnunk az önmaga vesztét okozó nyugati világért, valamint saját magunk védelmében. „Ne féljetek! Harcoljatok!" – hangzik Nehemiás kiáltványa. A föltétlen konfliktuskerülés jelenkori politikai divatjában sokaknak sérti a fülét ez a felhívás, Brüsszel urai pedig nem tudják, mihez is kezdhetnének a Bibliával, mint ahogyan Izráel népének és a keresztény Európának az identitása is idegen és zavaró számukra. Mindazáltal erre a „politikailag korrektnek" aligha mondható felszólításra kell hallgatnunk, és amikor és amennyiben szükséges, a konfliktust is vállalnunk kell, hogyha bőrünkről, létünkről, sorsunkról – „testvéreinkről, fiainkról, leányainkról, feleségeinkről, házainkról" – van szó, amikor Európa és magyarságunk jövője a tét! Ámbátor a Gonosszal szemben nem gyakorolhatunk „konfliktuskerülő magatartást", és kompromisszumot sem köthetünk vele – hanem csak egyet mondhatunk neki: „Távozz tőlem, Sátán!"
Az idei tusnádfürdői tábor sátoraiban ennek a nemes harcnak a vállalásával vettük számba az európai, a közép-európai és a Kárpát-medencei helyzetet, illetve a magyarság állapotát, és tekintettük át sorskérdéseinket, valamint azokat a politikai, nemzeti, társadalmi, bel- és külhoni, illetve nemzetközi „hadszíntereket" és kihívásokat, amelyek – a szintén bibliai szellemű – építőmunka mellett jogos küzdelmünk töretlen folytatására késztetnek bennünket. Befejezésképpen Csintalan László kanonoknak, az idei csíksomlyói búcsú szónokának két himnuszunk szavait összekapcsoló áldásmondását idézem: „Isten, áldd meg a magyart, és ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"
Tőkés László
A szerző európai parlamenti képviselő
Krónika (Kolozsvár)

„A legteljesebb szolgája az Úrnak”
Érdekes, új kutatási eredményeket tartalmazó és a kritikai hangvételt sem nélkülöző előadások is elhangzottak szombaton Csíkszentdomokoson, az V. Márton Áron Konferencián. A kritika természetesen nem a jeles püspökre, hanem a kultusza kapcsán tapasztalt visszaélésekre – amint Kovács Gergely posztulátor fogalmazott: „a boldoggá avatási ügy hajójának fedélzetén integetőkre és szelfizőkre” – vonatkozott.
Ötödszörre szervezett konferenciát a jeles püspök születésnapjára a Csíkszentdomokosi Márton Áron Egyesület és Múzeum. A szervezésbe és támogatásba idén Magyarország Miniszterelnökségének politikai államtitkársága is bekapcsolódott.
A konferenciát megnyitó Jakubinyi György érsek Márton Áron anyakönyvi bejegyzését ismertette és felhívta a figyelmet a keresztelés napjának (Áron püspököt háromnapos korában keresztelték) fontosságára – amelyet tulajdonképpen egyházi születésnapként kellene ünnepelni. Kiemelte, hogy teljes búcsút nyerhet, aki a keresztelésének évfordulóján megújítja keresztelési fogadalmát. Karda Róbert, Csíkszentdomokos polgármestere a konferencia nagy érdemének tartotta, hogy az előadások révén jobban megismerhetik a hallgatók azt az embert, aki máig irányt mutat nekünk. – Ma nem vérrel védhetjük meg Európát, hanem azzal, ha hitvallóinkat megmutatjuk a nagyvilágnak és az ő megismerésükkel az egész magyarság számára fontos küldetést teljesítünk – fogalmazott Gaal Gergely, a Márton Áron Emlékév Programbizottságának elnöke, és arra biztatott mindenkit, hogy próbáljon ki-ki példaképpé válni az élet valamely területén.
– A hatalom megfélemlít, de valójában rossz a lelkiismerete és tulajdonképpen ő az, aki fél, és főként azoktól tart, akik, akárcsak Áron püspök, nem félnek – mondta köszöntőjében Lukács Bence Ákos konzul, hozzátéve, hogy Márton Áron ma is minden erdélyi magyar lelki vezetője lehet. A konferencia csaknem valamennyi hozzászólója köszönte a Márton Áron Múzeumnak és név szerint Lázár Csillának a szervezést, aki a maga során szintén köszönte a támogatóknak és Sándor Edit Csíkszentdomokosi könyvtárosnak a segítséget.
A boldoggá avatási eljárás hajóján
Kultusz/tisztelet/reklám – ahogyan a posztuláció látja Márton Áron püspök emlékének ápolását témával tartott előadást Kovács Gergely, Márton Áron boldoggá avatási eljárásának posztulátora. – Most egy kemény beszédet mondok és egy kicsit keserűbb lesz – kezdte fejtegetését a posztulátor, majd tisztázta, hogy a boldoggá avatási folyamat nem per, hanem eljárás, ami az életszentség hírén és az élő tiszteleten alapszik. Szólt arról, hogy csodajelekre, közbenjárására történt imameghallgatásra van szükség. Elmondta, hogy az életszentség hírének spontánnak, mAradandónak és folyamatosnak kell lennie, nem mesterségesen gerjesztettnek, hitelt érdemlő személyek kell hogy állítsák és széles körben. Fontos a Márton Áron-i hagyaték megismertetése, ugyanakkor hiteles kezdeményezésekre van szükség.
– De ahogy igaz az, hogy az élő tisztelet hiányában nem lehetséges a boldoggá avatási eljárás elindítása, ugyanúgy igaz az is, hogy visszaélések esetén az ügy elakadhat. Kétségtelen, hogy a magyar nyelvterületen az utóbbi évtizedek boldogjai és Isten szolgái között senkinek nincs olyan nagy tisztelete, mint Márton Áronnak, de fontos szembenézni azzal, hogy ebből mennyi a látszólagos tisztelet és visszaélés – hangsúlyozta.
A posztulátor egy óriáshajó útjához hasonlította a boldoggá avatási eljárást, amely a kikötő felé tart, számos utassal a fedélzeten és néhány munkással a hajó gyomrában. A fedélzeten szelfizők és integetők nem biztos, hogy hasznosak a hajó számára, sőt inkább számukra fontos a hajóval büszkélkedni, példálózott az előadó.
Kovács Gergely szerint kérdés, hogy mikor van szó hiteles tiszteletről és mikor szereplésről, üzletről? Számos kiadvány van, de hány segíti elő a tisztelet terjedését? Kinek az ügyét támogatja a bevétel? A legnagyobb bűn, ha valami tiszteletként van beállítva, közben személyes érdeket szolgál. A posztulátor konkrét jó példákat sorolt fel, amelyeket nagyon fontosnak tart, és mint kifejtette, Áron püspökről csak tisztán, hitelesen, igényesen kellene írni, beszélni, és fontos a visszásságokat szóvá tenni, még ha Áron püspök tisztelőinek kis százalékáról is van szó, hiszen a kis repedések is számítanak a hajó alján.
– A jó hír az, hogy szinte a teljes dokumentáció összeállt már – részletezte a boldoggá avatási eljárás kapcsán –, nagyobb részt az olasz fordítás is elkészült, ezt kell véglegesítenem, rendeznem és meggyőző részletes magyarázattal ellátnom. Mivel Áron püspök nem vértanú, a boldoggá avatásához szükséges egy közbenjárásával történő csoda is.
Áron püspök eszmék kereszttüzében
A továbbiakban a konferencia több előadása is foglalkozott Márton Áron helytállásával, népnevelői munkájával. A Gyulafehérvári Marton József Márton Áron az eszmék kereszttüzében címmel a püspök világnézeti kérdéseket fejtegető írásairól, népnevelő munkájáról szólt, egy olyan időszakban, amikor a marxista eszmék terjedésével kellett felvennie a harcot és tanulmányoznia a bolsevizmust, hogy érvelni tudjon ellene.
– Mindig különbséget tett a kommunista ember és a kommunista eszme között, amely az Isten és a vallás ellen dolgozik – emelte ki a nagyprépost.
Virt László Egyház az állami diktatúra szorításában című előadásának bevezetőjeként három lehetséges magatartásformát mutatott be az egyházi vezetőknek a kommunista hatalomhoz való viszonyulásában. Volt, aki teljességgel elzárkózott a tárgyalástól, mint Mindszenthy bíboros; volt, akit szolgálatába állított a hatalom; míg Márton Áron vagy Stefan Wyszynski bíboros, a harmadik, az evangéliumi keskeny utat választotta, és elfogadta a tárgyalást az egyházi autonómia megőrzése érdekében. – A párbeszéd mestere volt – hangsúlyozta Virt László, és kifejtette, hogy semmiképpen nem lehet Mindszenthy bíborossal azonosítani vagy társítani, aki az amerikai nagykövetségre behúzódva kormányt szeretett volna alakítani, és akkor sem hagyta el a követséget, amikor már megtehette volna. A Kolozsvári Ozsváth Judit „...testvérek voltunk” címmel Márton Áron és Domokos Pál Péter népnevelő munkájának kapcsolódási pontjait ismertette. A Budapesti Seres Attila arról beszélt, hogyan látták a lengyel diplomaták Márton Áront az 1930-as évek végén. Izsák Anikó Borbála Márton Áron és az erdélyi római katolikus értelmiségi elit kapcsolatát mutatta be. Végül két filmmel zárult a tanácskozás: Molnár Melinda jóvoltából egy húsz évvel ezelőtt készült filmet láthattak a résztvevők a Kéttornyú őrhelyen – virágszőnyeg előtt című filmet, amely Márton Áron kapcsolatát mutatja be első kápláni szolgálati helyével, Gyergyóditróval; a Hargita Stúdió és Csata Orsolya dokumentumfilmje Márton Áronnak a román anyanyelvű erdélyiek körében élő tiszteletét ismerteti.
„Imádkozzunk hivatásokért”
Tegnap, Márton Áron születésének 120. évfordulóján a Duna Televízió élő adásban közvetítette az ünnepi szentmisét a szülőfaluból. Az egybegyűlteket Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár köszöntötte. Főcelebrált és szentbeszédet mondott Nm. és Ft. dr. Jakubinyi György Miklós érsek. A szónok Márton Áron hivatáskeresésének éveiről beszélt, arról a pillanatról, amikor Brassóban Krausz Lali barátjával együtt munkát kerestek és visszautasították őket.
– Ez volt a döntő óra a Márton Áron életében – idézte fel dr. Jakubinyi György a történteket –, mert a korábbi hívó hang a háború alatt, az ágyúdörgések idején elcsendesült ugyan, de ekkor győzött a kegyelem. Annak ellenére, hogy már két hete elkezdődött a tanév, kérte Majláth püspököt, vegye vissza a szemináriumba. Attól kezdve töretlenül haladt az életszentség útján. Az érsek szólt a Márton család védőszentjéről, Túri Szent Márton püspökről, aki az első olyan szent, akit anélkül avattak boldoggá, hogy vértanú lett volna, és akitől a papi jelmondatát is választotta: Non recurso laborem! Nem utasítom el a munkát.
– Kérjük, imádkozzatok, hogy küldjön a jó isten papi és szerzetesi hivatásokat – kérte hallgatóságát az érsek. – Hivatásokra, aratókra van szükség. Az idén volt az első év az 1700-as évek óta, hogy a plébániákról egyetlen fiatal sem jelentkezett a Gyulafehérvári szemináriumba. Van hét jelentkező, de a kisszemináriumból. Az érsek Szent II. János Pál pápa táviratával zárta szentbeszédét, azzal a távirattal, amelyben Márton Áron hatodik lemondását elfogadta, és amelyben a legtalálóbban jellemezte a legnagyobb székely püspököt, írván, „legteljesebb szolgája az úrnak”.
Daczó Katalin
Hargita Népe (Csíkszereda)

Bábszínház a világ – legalábbis a 15. PMN-en
Nem véletlenül mondogatjuk évről-évre, hogy kicsik és nagyok is találhatnak minőségi szórakozási lehetőséget a Partiumi Magyar Napok programkínálatában. Idén sem lesz ez másképpen, hiszen a koncertek és színházi előadások mellett a bábszínházi produkciók is komoly hangsúlyt kapnak a 15. PMN repertoárjában.
Lesz itt minden, kérem tisztelettel: mesemondók, bábosok, gólyalábasok, zenészek és bábszínészek szórakoztatják majd a nagyérdemű apraját s nagyját! Először is itthoni előadást láthatnak a legkisebb színházbarátok, ugyanis a Harag György Társulat Brighella Bábtagozata az Egy kupac kufli című bábelőadásban mondja meg a tuttit: Mi is az a kufli, mert ugye az se nem kifli, se nem kukac. Később a debreceni Duotrió Társulat interaktív gyerekelőadása kerül műsorra, Bodri a fölmosolygó öleb címmel. Mindkét előadást szabadtéri színpadon, a Széchenyi utcai Diego-színpad előtt ülve-állva tekinthetik meg az érdeklődők.
Écsi Gyöngyi Szőlőszem Kálmánról és Az élet vízéről fog mesélni zenei kísérettel. Egyik előadásnak a Szakszervezetek Művelődési Házának kisterme, a másiknak a Tűzoltótorony melletti Tarr Beton-színpad biztosít helyszínt. Ugyancsak itt, ezen a szabadtéri helyszínen lép a kíváncsi közönség elé a debreceni Vojtina Bábszínház, amely egy kis afrikai Vitéz Lászlót, Batu-tát hozza el Szatmárra.
A zsámbéki Fabók Mancsi Bábszínház előadására, amely A halhatatlanság országát mutatja be, szintén a Tűzoltótorony mellett kerül sor, majd a pécsi Bóbita Bábszínház előadásában A bagolykisasszony meséjét nézhetik meg a színházkedvelő gyerekek. Szélkötő kalamatát szintén a pécsiek mutatják be a szatmári gyerekeknek a Kossuth-kert népzenei színpadán, a Budapesti Aranyszamár Társulat pedig Az állatok nyelvén beszélő juhászról mesél majd ugyanott.
Hát igen, felsorolni sem könnyű, mi minden lesz az idei PMN bábszínházi programsorozatában. Ugye hihetetlen? Hát, aki nem hiszi, az nyugodtan járjon utána augusztus 19 és 28 között!
Az Szakszervezetek Művelődési Házában megtartott színházi és bábszínházi előadásokra augusztus 8-tól lehet jegyeket vásárolni a Színház jegypénztárában. A belépők 5 lejbe kerülnek.
erdon.ro

Székelyföldi tudományosság
Az 1902-es kezdet – bizony, rég volt –, majd a 2002-ben tartott centenáriumi emlékezés – száz év magány? – után jövő tavasszal újra Székely tudományos kongresszust szerveznek. A 2017. áprilisában tartandó rendezvénynek a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) ad otthont, a fórum szervezését pedig a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezte.
Bakk Miklós politológus, az EMTE Kolozsvári docense, a székely kongresszus főszervezője elmondta: klasszikus értelemben vett nemzetközi tudományos konferenciát szerveznek; az 1902-es székely kongresszust is azért hívták össze, mert az Osztrák–Magyar Monarchiában Székelyföld leszakadó periféria volt, a lemAradás és a kivándorlás határozták meg kilátásait. „Székelyföld napjainkban is az erdélyi történelmi régiók között inkább leszakad, mint felzárkózik” – hangoztatta. Elképzeléseik szerint a konferencia átfogja a Székelyföldhöz kapcsolódó tudományágakat, és minden olyan kutató részt vehet, aki a régióról valamilyen releváns kutatást végzett. Rámutatott: a konferencia megszervezésével elindítható Székelyföld regionális tudományos stratégiájának a kidolgozása is. Ennek kapcsán a Főtérnek adott interjúban Bakk Miklós megjegyezte: „Persze, kissé hangzatos szómágiának tűnik egy ilyen »regionális tudományos stratégia« emlegetése. A sikeres nyugat-európai régiók gondolkodnak regionális tudományos stratégiákban, amellyel tulajdonképpen humán erőforrásaik hosszú távú tervezését is segítik. Én azonban itthon arra gondolok, hogy amennyiben a Székelyföldi tudományos kutatóhelyek között létrejön egy konzorciális, laza, de állandó együttműködés, az már stratégiának tekinthető”.
Hogy a 2002-ben, a Kolumbán Gáborék által szervezett Tusnádfürdői centenáriumi konferencia után újra leltárt próbálnak készíteni a Székelyföldi, tudománnyal foglalkozók, fontos és szükséges, persze kérdés: mit tekintenek Székelyföldhöz kapcsolódó tudományágnak, illetve hogy ez kizárólagos szempont-e? De jó lenne rögzíteni azt is, mely intézményeket, milyen szakterületeket említhetünk „Székelyföldi tudományos kutatóhelyekként”.
Hogy e kongresszusra csak most kerül sor – ugyanis, ha valamiféle kiindulópontnak tekintjük a 2002-ben tartott alapozó és emlékező rendezvényt, akkor is tizenöt év telt el azóta –, jobb későn, mint soha. Hiszen oly sok, a Székelyföldet érintő társadalmi és szakmai probléma mellett a térség tudományos kutatással foglalkozó intézményeinek helyzete sem rózsás, a tudományos kutatói pálya pedig – miként az egész országban, illetve Közép-Kelet-Európában – csak keveseknek, a nagyon eltökélteknek és az igazán jól teljesítőknek jelent kihívást. Ráadásul eredményes és nemzetközi szinten is elismert kutatónak lenni lényegesen többet jelent egy egyetemi oktatói állásnál. A probléma egyik oka, hogy a kutatók nagy részét alig fizetik, immár évtizedek óta. S ha mindez önmagában nem lenne elég, gondként megemlíthető az intézmények közötti versengés. Bakk Miklós ennek kapcsán megjegyzi: „Sok akadály van, az együttműködésre való képesség nem túlságosan jellemzi a mi intézményi kultúránkat. Rejtett rivalizációk is léteznek, elég, ha csak a Sapientia és a BBTE ( Babeş–Bolyai Tudományegyetem, szerk. megj.) közötti viszonyra utalok”.
Nagy fába vágják tehát fejszéjüket a kongresszus szervezői. De mindez szükséges, mert őszinte leltárt kellene készíteni, s megfogalmazni végre, holt tartunk, mik az esélyeink, mit tudunk, mit lehet s mit nem. Míg társadalom- és humántudományok tekintetében viszonylag könnyebb, illetve megoldhatóbb helyzetben vannak a kutatók, ez kevésbé mondható el a természettudományok művelőiről. Ma már ugyanis nyilvánvaló, világszinten elismert matematikus – amennyiben úgy vélik, hogy ez érinti Székelyföldet – úgy lehet valaki, ha évente több hónapot tölt kutatással külföldi egyetemeken, ezt ma hányan teszik, tehetik meg térségünkben? De jól állunk, mert egy ilyen matematikusunk bizonyosan van, ám ugyanakkor az is aggályokat keltő kérdés – és nem csak e tudományág tekintetében –, hogy a mai középiskolai oktatás mennyire tereli a mindenkori tudományos kutatás irányába a Székelyföldi diákokat? De más lényeges műszaki hátteret igénylő tudományágak területén dolgozók is jól tudják, akkor léphetnek előre, ha tekintélyes nyugati, amerikai egyetemekkel tudnak együttműködni, s bizony nagy dolog, hogy erdélyi, Székelyföldi kutatók – fizikusok például – dolgoznak ilyen helyeken. Ugyanakkor itt mihez kezd, hogyan él például egy Amerikából hazatelepedett, földtannal foglalkozó szakember? Természetesen, amennyiben a geológiai kutatás vonatkoztatható Székelyföldre. Vagy miben bízhatnak azok a Székelyföldet választó fiatal orvosok, akik esetleg érdekeltek lennének a kutatásban is, miként láthatnak távolabb egy megyei kórház mókuskerekénél? A kérdések folytathatóak. Szerencsére van jó néhány, nemzetközi téren elismert fiatal szaktekintély, akik jó példának számítanak, akikkel szövetkezni érdemes és szükséges.
Mivel Erdélyben, Székelyföldön korszerűen tudományos kutatást végezni kemény dió volt és mArad, lesz, miről beszélni a székely kongresszuson. A rendezvény akkor lehet igazán sikeres, ha a résztvevők nem csupán a maguk kutatási adatait ismertetik, hanem víziókat is próbálnak körvonalazni, jövőbe tekintő, őszinte válaszokat adnak Székelyföld tudományosságát érintő kérdésekre. Ez egyfajta kiindulópont lehet, a szakemberek nyilvánosan állást foglalhatnak: mAradnak kizárólagosan a Székelyföld korlátain belül, avagy úgy vélekednek, a határátlépés elkerülhetetlen, mert nincsenek csak Székelyföldhöz kapcsolódó tudományágak, csupán – és jó esetben – Székelyföldön élő kutatók, akik illeszked(het)nek egy nemzetközileg is elismert tudományos közösséghez.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

IV. Tájháztalálkozó Tornyán
Lakodalmas szokások, vőfélyek
Valamennyi eddigi, Tornyán megrendezett tájháztalálkozón ott voltam, mindegyikről csak szép, kellemes emlékeim vannak. Az idei azonban, érzésem szerint, az eddigieknél is jobbra, hangulatosabbra sikeredett – bizonyára nemcsak a (most is, mint máskor) mindent beleadó szervezők, a ProPirKult jóvoltából, hanem azért is, mert a mostanira maga a téma, a lakodalmi szokások is predesztinálta. A lagzi ugyanis – tekintsünk el az örömapák, örömanyák „elvesztett” lányuk, fiuk miatt elhullatott könnyeitől – alapvetően vidám, az egész közösséget „feldobó”, mulatós esemény – a valamikori „lakadalom” legalábbis feltétlenül ilyen volt.
Nos, ha „igazi” lagzi nem is volt szombaton Tornyán (hiányzott, például, a menyasszony és a vőlegény), a ProPirKult tájházában az egykori, nagyszabású falusi esemény hangulatát, érzésem szerint, mAradéktalanul fel tudták idézni. A házigazdák, barátaikkal kora reggeltől dolgoztak azon, hogy a délutánra érkező vendégeket minden készen várja: a szépen gondozott, pázsitos-virágos udvaron felállított több sátor alatt az asztalok gyönyörűen megterítve (nem hiányzott róluk a jóféle szilvórium se), az üstökben pedig főtt a lakodalmas ebéd. S míg a házigazda fel nem eszmélt (és még gondosabban el nem zárta), az udvaron időnként átvonuló, a helyi szóhasználat szerint „oroszba” (orozva?, a gazda tudomása nélkül) költött japántyúkot is megcsodálhatta héttagú csibekíséretével...
J. Péterszabó Ilona műsorvezető, tolmács felkérésére a közel tíz éve működő ProPirKult elnöke, a házigazda Tóth Piroska üdvözölte a vendégeket, köztük a Magyarországról érkezett battonyaiakat, dombegyháziakat, szarvasiakat, meg az itthoni pécskaiakat, nagyiratosiakat. Szintén házigazdai minőségben Suttyák András (egykoron maga is vőfély – helyi szóhasználat szerint vőfény) a valamikori lagzik néhány mozzanatát felelevenítve megjegyezte: sajnos, ma már kevés a fiatal, akiknek a hagyományokat, az egykor gondosan (bár olykor – ez alulírott személyes megjegyzése! – kissé sántító verseléssel) megírt szövegeket átadhatnák.
A későbbiekben, mint egykoron a lakodalmakban, a főszerepet, a ceremóniamester tisztségét a vőfélyek vették át. A helybeli Takács Gábor elmondta a lagziba hívogató lefolyását, a lakodalom napján a menyasszonyos és vőlegényes háznál lezajlott búcsúztatót, az ünnepi menüt (a paprikás régebben birkából is készülhetett), a sütemények, torták feltálalását, a szakácsnék, a menyasszony és bolond menyasszony táncát, a kárlátót, körtáncot stb. – valamennyi esemény és gazdag beszédtéma volt a néha két-háromnapos lagzi után. A falujabeli lakodalmas szokásokról Kiss István volt nagyiratosi polgármester, Horváth Imre (majláthfalvi származású) gazdálkodó, a szarvasi Závoda Erika, a battonyai Takács Ferenc Viktor, a dombegyházi Kardos Péter, a pécskai (román szokásokról beszélő) Vasile Peri számolt be. Szinte valamennyi, sok-sok értékes adatot tartalmazó (de különösen a magyarországi Szarvas környéki, szlovákok lakta tanyák lakodalmas szokásairól szóló) előadásból kitűnt: az általában késő ősszel vagy kora tavasszal (tehát nem mezőgazdasági főidényben) tartott lagzi amolyan „össznépi”, az egész közösséget megmozgató, összekovácsoló esemény volt. Élmény volt a pécskai, most 79 éves Túri József egykori („mesterségét” negyven évig gyakorló) vőfély beszöszöntője a „lakodalmas menü” egyes fogásai előtt.
Az igen jó színvonalú előadások, rögtönzött beszámolók sorába jól illeszkedett a Budapest-budakalászi pedagógus, néprajzkutató, Fehér Ilona bemutatója a (magyarországi) lakodalmakban használatos levestésztákról. Hatalmas gyűjteményéből, időhiány miatt, csak töredékeket ismertetett, de így is sikerült felhívnia a figyelmet egy nálunk, tudomásom szerint, igen kevéssé kutatott témára.
És egy „művészi mozzanat”: láthattunk, hallhattunk Tornyán egy pécskai, nemrég alakult citerazenekart. Ha nem hallottak róla eddig, nem nagy szégyen: e sorok írója is először látta őket. A témára visszatérünk.
A feltétlenül sikeres tornyai tájháztalálkozó lebonyolításához a Pécskai Polgármesteri Hivatal (Tornyán is voltak képviselői), valamint a Communitas Alapítvány járult hozzá. Nem utolsósorban pedig azok a helybeliek (a Bozóki, Takács, Köles, Gyuricza család), akik, amelyek nélkül egy ilyen összejövetel megrendezése elképzelhetetlen lenne.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Székelykocsárd: interetnikus falunapok
Aranyosszék egykori fontos településének magyarsága napjainkban igyekszik mindent megtenni fennmAradása érdekében: saját egyesületet működtet, nyelvfejlesztő táborokat szerveznek, közbirtokosságot hoztak létre, dalkar és néptánccsoport működik, folyamatosan felújítják a magyar házat, és a lista korántsem teljes.
Annak tudatában, hogy szórványban a többségiekkel való jó kommunikáció elengedhetetlen feltétele bármilyen önszerveződésnek, három esztendővel ezelőtt közös falunapokat kezdtek szervezni. Az első évben történtek ugyan provokációs kísérletek, a falubeli többségiek azonban nem reagáltak rá, a magyarok nem tették szóvá, a roma közösséget érintetlenül hagyta, s azóta is szent a béke. A változatos programkínálat sokkal inkább leköti ilyenkor az emberek figyelmét és mindenki örvend annak, hogy Kocsárdon is szerveznek falunapot, még ha magyar kezdeményezésre történik is az – természetesen helyi tanácsi határozat alapján és a polgármesteri hivatal szervezésében.
Az eseménydús nap korán reggel focibajnoksággal startolt, ahol a helyi Fortuna csapat a marosújvári Sodaval és a Nagyenyedi Olimpiával mérte össze tudását, több korcsoportban és több-kevesebb sikerrel. Nem hiányzott a nagy népszerűségnek örvendő maraton és a bicikliverseny sem. Közben kézműves tevékenységek zajlottak, amelyek közül a környéken is nagy népszerűségnek örvendő, Szekeres Ildikó által „meghonosított” tányérfestés lelt a legtöbb érdeklődőre.
(basa)
Szabadság (Kolozsvár)

Ápoljátok az Úz-völgye szellemét
A kegyelet, az emlékezés és az imádság hozott ide
1994-ben dr. Szőcs Dániel Sepsiszentgyörgyi háborús veterán kezdeményezésére és vezetésével egy lelkes kis csapat a helyszínen kopjafás emlékművet állított az I. és II. világháborúban egyaránt hadszíntérré vált Úz-völgyében elesett katonák tiszteletére. Ezzel a nemes gesztussal és az utána következő szerény főhajtással kezdődött az augusztus 26-án immár 22 esztendeje megismétlődő tisztelgés a haza védelmében itt elesett magyar és német hősök sírjai előtt. Nem feledkeznek meg azonban a támadást végrehajtó és ennek során életüket vesztő román és szovjet katonákról sem, ezért évről évre nekik is jut egy szál virág.
A megemlékezés mára már jócskán túlnőtte a kezdeti kereteket, és az évforduló napján az Úz-völgyi haditemető a hős elődök emlékét ápoló unokák és dédunokák találkozóhelyévé vált. Ilyenkor ugyanis a Kárpát-medence közelebbi és távolabbi szegleteiből egyaránt elindulnak a mára már összesen nyolc ország fennhatósága alatt élő magyar utódok, hogy személyesen róhassák le kegyeletüket felmenőik földi útjának végső állomásánál.
Ádáz harcok helyszínén
Sajnos ezrek lelték e gyönyörű, hegygerincek által övezett helyen halálukat, hiszen a Kárpátok egyik átjárójaként a völgy mindkét világégés során ádáz harcok helyszíne volt. 1916. augusztus 27-én ugyanis a hadüzenet nélkül betörő román, majd 1917-ben az orosz csapatok ellen kellett a hazát védelmezni, 1944. augusztus 26-án pedig a román köpenyegfordítás következtében beözönlő szovjet haderővel szemben. A csíkszentmártoni tanács jóvoltából erre az évre elkészült és a temetőt körbevevő kőkerítésen elhelyezett többnyelvű táblák tanúsága szerint az I. világháborúban 650 magyar, osztrák és német katona lelte itt halálát, a II.-ban pedig több mint 2500, és a szovjetek vesztesége meghaladta a 15 ezer főt.
A már kialakult hagyományokhoz híven, a megemlékezés nemzeti imánk eléneklésével indult, majd ökumenikus szertartással folytatódott Péter Sándor nyugalmazott, Csintalan László csíkdelnei és Vakari Béla csíkszentmártoni római katolikus plébános, valamint Bucsi Zsolt Sepsiszentgyörgy vártemplomi református, Molnár Veress Pál, Erdélyből elszármazott svédországi evangélikus lelkipásztor, illetve Kondor Ádám teológus jelenlétében.
„A szülőföldért nekünk is meg kell küzdenünk”
Ft. Csintalan László a következő szavakkal köszöntötte a szép számban egybegyűlteket: a kegyelet, az emlékezés és az imádság hozott ide, az Úz-völgyébe, amely azonban szomorú események színhelye is volt az I. és II. világháborúban. Éppen ezért arra kérjük a Jóistent, hogy ez a környék ismét azzá váljék, amivé teremtette: az emberi tevékenység és munkásság, a nyugalom és béke helyszínévé – fogalmazott.
– Az, hogy mi lovat-, huszárt-, szekeret-, autót-, motort- és embertpróbáló úton jutottunk el e Jóistentől megáldott gyönyörű helyre, egyben azt is jelképezi, hogy a szépért, a jóért és magáért az életért is meg kell küzdeni, áldozatot kell hozni. Úgy, ahogy azok is áldozatot hoztak, akik az Úz-völgyében életüket adták az I. és II. világháborúban, hiszen a Szent István által alapított országot, szülőföldjüket és családjaikat védték. Istennek hála, hogy két kivételt leszámítva, az itt jelenlévőknek nem kellett átélniük a háború borzalmait, azonban a béke is meg kell minket tanítson arra, hogy az életért, a szülőföldért, a Jóisten adta és Szent István által behatárolt szülőföldért nekünk is meg kell küzdenünk mindennapjainkban. Mert amint egykor Márton Áron püspökünk mondta, „az emberi történelem nem gazdátlanul rohanó szekér. Nem fog elkövetkezni a tiszta ész uralma, amely minden bajt egy csapásra megold. Az emberi történelem célját és irányát a Teremtő Isten határozta meg, végrehajtását az emberre bízta, de a cél és irány fölött az emberiség megváltója, Jézus Krisztus őrködik szuverén hatalommal. És ezért a mindennapi élet áldozatát a mindenkor élő, minden nyelvű, minden nemzetiségű és minden fajú embernek meg kell hoznia, így nekünk is, székely magyaroknak” – hangsúlyozta szentbeszédében Vakari Béla plébános.
A gyökereket kell megkeresni
– Isten úgy teremtett meg bennünket, hogy jónak látta még egy feladattal megbízni e nemzetet, mégpedig éppen azzal, hogy mAradjon meg magyarnak. Ha pedig ez megtörténik, velünk lesz az Ő áldása és az általa ránk rótt feladat nem válik teherré. A mai világban azonban még van egy nagyon fontos feladatunk, mégpedig az, hogy mAradjunk meg kereszténynek – jelentette ki igehirdetésében Bucsi Zsolt lelkipásztor.
Molnár Veress Pál, a skandináviai és baltikumi magyar diaszpóra lelkipásztora is az előtte szólókéhoz hasonló töltetű gondolatokat fogalmazott meg: „Ha egykor égig érő fáinknak már csak az emléke mAradt ránk, életbevágóan fontos volna a föld alatt még meglévő gyökereket megkeresni, ápolni és gondozni. Hiszen azokból a gyökerekből, melyeket ápolt a föld, s melyeket eltakart, még nőhet ki új sarj.”
A szentáldozás és Úrvacsoraosztás után a házigazda tisztjét ellátó Csíkszentmárton község nevében annak polgármestere, Gergely András emelkedett szóra, aki abbéli megelégedettségének is hangot adott, hogy évről évre egyre többen látogatnak erre az őseink vére által megszentelt helyre. Szomorú viszont, hogy a 22 évvel ezelőtt még népes frontharcos csapatból mára csak a Sepsiszentgyörgyi Bartha Mihály és a kápolnási Lőrincz Gábor lehet jelen. Örömmel jelentette be ugyanakkor, hogy erre az alkalomra a sírkertet végre védőfallal körbe tudták venni, az oldalára pedig négynyelvű tájékoztató táblát is elhelyeztek a hely rendeltetéséről. Jó lenne ugyanis, ha mindenki tudná, hogy nemcsak a magyar és velük szövetséges osztrák és német, hanem a rájuk támadó román, orosz és más nemzetiségű katonák előtt is leróják kegyeletüket az ide látogatók. Hiszen ők parancsot teljesítettek és kötelességüknek tettek eleget.
A polgármester beszéde után a Sepsiszentgyörgyi v. Bartha Éva nemzetes asszony tolmácsolta az Úz-völgyi megemlékezések elindítója, hajtómotorja és lelke, dr. Szőcs Dániel ez alkalomra papírra vetett gondolatait. Az egykori frontharcos ugyanis előrehaladott kora (92 esztendő) és gyógyíthatatlan betegsége miatt idén már nem vehetett részt az ünnepségen. Őt idézzük: „Kedves testvéreim! Ápoljátok és őrizzétek meg Úz-völgye szellemét, adassék tisztelet a hősök emlékének és az életben mAradtaknak, akik védték hazájukat, védik szülőföldjüket, anyanyelvüket, magyar nemzeti identitásukat.”
Ezt követően, az évek során kialakult hagyománynak megfelelően, a szentivánlaborfalviak három, magukkal hozott postagalambot bocsájtottak útjukra, majd férfi dalárdájuk az alkalomhoz illő katonadalokat adott elő Kelemen Alpár karnagy vezényletével. E rövid fellépés, valamint a Háromszéki Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület, Csíkszék és Udvarhely huszárainak, a miskolci Honvéd Hagyományőrző Egyesület katonáinak, és az ugyancsak Háromszéki vitézi rendek tagjainak jelenléte hangsúlyosan hozzájárult a főhajtás ünnepélyesebbé tételéhez.
A megemlékezés koszorúzással, a már említett tájékoztató tábla megszentelésével, megáldásával és a székely himnusz közös eléneklésével ért véget, majd a jelenlévők közös ebéd elfogyasztásával, beszélgetéssel, nótaszóval és lovas felvonulással fűszerezve folytatták és fejezték be a ritka együttlétet.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Ezekre a panaszokra már nincs jogorvoslat Romániában – talán Strasbourgban
Az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult a gyergyószentmiklósi Árus Zsolt és Czink Attila. Előbbi a Székely Nemzeti Tanács és személye lejáratása ügyében, utóbbi egy fogyasztóvédelmi büntetés kapcsán vár európai jogorvoslatot.
Eddig csak fenyegetőztünk, most azonban lépünk is – indította a keddi sajtótájékoztatót Árus Zsolt, és a közel százoldalas aktacsomóról szólt, melyet Strasbourgba az Emberi Jogok Európai Bíróságához címzett. „Ez az ügy konkrétan a névtelen levelekkel való lejáratásom és a Székely Nemzeti Tanács lejáratása. A jel arra mutat, hogy valamilyen titkosszolgálatnak van köze hozzá, mert azokban a levelekben rengeteg olyan információ volt közzétéve, amihez véletlenül nem juthatott hozzá senki. Csak úgy voltak megszerezhetők, ha a telefonbeszélgetéseimet, levelezéseimet, üzeneteimet lehallgatják, megszerzik” – ismertette Árus. Mint mondta, a Román Hírszerző Szolgálattól és a parlamenti szakbizottságtól is kitérő választ kapott arra a kérdésére, hogy van-e közük az ügyhöz.
A tájékoztatón az emberi jogok bíróságához címzett dossziét mutatta be Árus. „A végzés elleni fellebbezésemet a bíróság is elutasította, így kimerítettem idehaza az összes jogorvoslati lehetőséget, s a bíró ítéletének kézhezvétele után immár az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordultam. Ez a lehetőségem mAradt, és őszintén remélem, hogy előbb-utóbb ítélkeznek.” „Akármerre nézek, jogsértést találok”
Leszögezte, a hazai hatóságok, intézmények által elkövetett jogsértések miatt több ügye is jutott el eddig a strasbourgi bírósághoz, kettőnél ítélet született, a harmadik esetében szeptemberre várja a döntést. Arról is szólt, hogy a jelenlegi ügyön kívül még lesz aktacsomó, melyet Strasbourgba fog címezni, és természetesen az eredményről is be fog számolni.
Jelenleg több mint harminc ügye van Árus Zsoltnak, de mint mondta, ez a szám bármelyik percben változhat. „Akármerre nézek, jogsértést találok” – tette hozzá. Amikor a bíróságon is „napimenüznek”
Czink Attila vállalkozó is Strasbourgba címzett egy dossziét. Cégét a fogyasztóvédelmi hatóság az étterme előtti reklámtábla miatt büntette. „Tavaly szeptemberben azért kaptam az ötezer lejes büntetést, mert a reklámtáblán az aznapi menü csak magyarul volt kiírva. Nem voltam hajlandó kifizetni a büntetést, úgy gondolom, reklámtáblákra nem vonatkozik, nem közérdekű információ – ugyanis erre hivatkozott a hatóság, és ez alapján büntetett. Ugyanakkor a Diszkrimináció Ellenes Tanácshoz is feljelentettek, ott kivizsgálták az ügyet, és határozottan jelezték, nem közérdekű információnak számít. Az üzletnek joga van olyan nyelven kiírni a menüt a reklámpannóra, amilyen nyelven akarja. A pert alapfokon elveszítettük, aztán elutasították a fellebbezést, mondván, közérdekű információnak tekintik, kötelezően ki kell írni román nyelven is, és nem érvénytelenítették a büntetés jegyzőkönyvét. Csíkszeredában is elutasították a fellebbezést, mArad az alapfokú ítélet. Nekem továbbra is más a véleményem, és ezért folyamodtam a strasbourgi bírósághoz. A dossziét összeállítottuk, postázzuk” – ismertette Czink Attila.
Internetes jogsegélyszolgálatról
A tavaly elindult a Jogaink Egyesület által működtetett internetes jogsegélyszolgálat. Árus Zsolt ajánlja, hogy akinek segítségre van szüksége, bátran forduljon hozzájuk, nekik is segítettek. A Jogaink.ro oldalon segítséget nyújtanak azok számára, akiket bármiféle hátrány vagy jogsérelem ér magyarságukért, az anyanyelvük használatáért, azért, mert egy magyar érdekvédelmi szervezetnek dolgoznak vagy nyújtanak önkéntes alapon segítséget. Bárkit, aki ilyen helyzetbe kerül (legyen az természetes vagy jogi személy), jelezheti a jogsegélyszolgálatnak a jogaink.egyesulet@gmail.com vagy a jogsegely@sic.hu címeken. Az egyesület jogászai részletes útmutatást adnak arra nézve, hogy mit tehet a sértett személy. Az ügyeket illetve azok megoldását (a személyes adatok mellőzésével) közzéteszik. Egyrészt azért, hogy ha valakit jogsérelem ér, akkor jó esetben úgy tudjon gyors segítséghez jutni, hogy a már korábban közzétett megoldást megtalálja a honlapon. Másrészt pedig azért, hogy a honlapra ellátogatók ily módon is tudjanak tájékozódni a jogaikról, a közzétett konkrét esetek tanulmányozása után legyen módjuk észrevenni, ha jogsérelem éri őket. Az egyesület vállalja, hogy lehetőségei függvényében konkrét jogi képviseletet is elvállalnak az ilyen ügyekben.
Baricz Tamás Imola
Székelyhon.ro

Magyar jogsérelmek Strasbourgban
Két magyar vonatkozású ügy került az Emberi Jogok Európai Bíróságának asztalára, miután a romániai igazságszolgáltatás a magyar felperesek ellen döntött. Mindkét ügy strasbourgi dossziéját az erdélyi Jogaink Egyesület jogászai készítették el térítésmentesen.
Árus Zsolt, a Gyergyószéki Székely Tanács elnöke azért tett panaszt a strasbourgi bíróságnál, mert a hazai ügyészség és bíróság érdemi kivizsgálás nélkül utasította el egy panaszát. Árus 2015 májusában azokkal a Gyergyószentmiklóson és az interneten terjesztett névtelen levelekkel kapcsolatban fordult az ügyészséghez, amelyek a Székely Nemzeti Tanács több tisztségviselőjét próbálták lejáratni. Panasza szerint a lejárató levelek olyan információkat is tartalmaztak, amelyeket csakis titkosszolgálati úton lehetett megszerezni. A panaszt mind az ügyészség, mind a bíróság érdemi kivizsgálás nélkül utasította el, ezért az elnök a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordult. A másik ügy, amely szintén Strasbourgban folytatódik, egy gyergyószentmiklósi kisvendéglő tulajdonosának az esete, akit a fogyasztóvédelmi hatóság azért büntetett meg, mert a vendéglő elé kitett reklámtáblán csak magyarul írta ki a napi menü fogásait. A hatóság a büntetést azon jogszabályi cikkely alapján állította ki, amely a termékek feliratozására és nem a reklámozásra vonatkozik, ennek ellenére a bírságolási jegyzőkönyv érvénytelenítési kérését mind a gyergyószentmiklósi bíróság, mind pedig a Hargita megyei törvényszék elutasította. A vendéglős panaszára a diszkriminációellenes tanács is megvizsgálta az ügyet, s úgy találta, hogy a kizárólag magyar nyelven történő reklámozás nem diszkriminatív.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyarremete: a térség egyik legnagyobb ünnepe
A XVII. Magyarremetei Falunapot tartották az elmúlt hét vasárnapján a belényesi medencében fekvő településen nagyon sok résztvevővel. Sokan jöttek el az ünnepségre, nemcsak helybeliek, hanem mintha valaki azt súgta volna a térség lakóinak, „Gyertek Magyarremetére”, ott találkozzunk!
Ezek a gondolatok vasárnap az esti órákban fogalmazódtak meg bennem, amikor a Dankó Szilvia koncertjén a közönséget is fotóztam. A tizenhetedik falunapot tartották Magyarremetén – talán egy kivételével mindegyiken jelen voltam – de ilyen nagy tömeget még sohasem láttam az ottani ünnepségeken. Jól is választották ki a rendezvény időpontját, azt, hogy vasárnapi napon tartották, és azt is, hogy mindez kellemes, szép, napsütéses időben zajlott. A pálya körül az eddigiekben sohasem tapasztalt nagy számú vendéglátóipari egységek építettek ki sörsátrakat, ahol minden finomságot meg lehetett vásárolni. Maguk a szervezők is egy hatalmas sátort állítottak fel, hogy a meghívott vendégeknek, a programok keretében fellépőknek helyet biztosítsanak, akiket az egész nap folyamán a helyi nőszövetség tagjai Tamás Matilda elnöknő irányításával szolgáltak ki. Egy hatalmas bográcsban főtt a finom gulyás, Tamás László főszakács és segítőtársai hozzájárulásával, mely a késő esti órákra el is fogyott.
A néptáncosok
Az augusztus 28-iki, vasárnapi magyarremetei falunapok ünnepi műsora a délutáni órákban kezdődtek. A néhány éve a sportpálya mellett felépített szabadtéri színpadon egymást váltották a román és magyar népi táncegyüttesek, szólisták. Jól eső érzés volt látni a népviseletben fellépőket, függetlenül attól, hogy magyar vagy román nyelvű programok zajlottak a színpadon. A magyarremetei Kéknefelejcs Néptánccsoport tagjai több magyar népi táncot is előadtak. Őket évek óta egy román nemzetiségű házaspár, Sorin Miara és Angelica Miara készít fel – a hölgyet a remetei táncosok csak Angyalnak hívnak – de most egy helybeli fiatal Horváth Izabella is foglalkozik a táncosokkal. Őket a belényesi Rozmaring Néptáncegyüttes tagjai követtek, akiknek tagjai nemcsak Fekete-Körös völgy központjának diákjaiból tevődik össze, de több fiatal is a térség különböző településeiről származik. Mindkét együttes műsorát nagy szeretettel fogadta a falunap közönsége.
Mulatós zene
A helybeliek nagyon várták a magyarországi mulatós zene egyik legmarkánsabb személyiségének, énekesének Bunyós Pityunak a műsorát. Az énekes több mint egy órás koncertje alatt nemcsak a színpadon, de közönség sorai előtt is nótázott, bevonva a közönséget is az énekelésbe, kitűnő hangulatot teremtve. A Magyar Sláger TV sztárja igazi showműsort produkált, melyet nagy ünnepléssel, tapssal köszönt meg a közönség.
Köszöntések
Ezt követően a község polgármestere, Stefanica Adrian a szabadtéri színpadra invitálta a jelenlévő hivatalosságokat, hogy köszöntsék a rendezvényt, melyet elsőként ő maga tett meg, mindenkinek megköszönve, akik hozzájárultak ahhoz, hogy újra falunapot tudtak rendezni. Külön köszöntötte a jelenlévő elöljárókat, és természetesen a nagy számban összegyűlt közönséget. A színpadra meghívottak közül mindannyian jókívánságukat fejezték ki a jelenlévőknek, gratuláltak a szervezőknek a sikeres rendezvényért. Szabó Ödön RMDSZ-es parlamenti képviselő miután nagy szeretettel köszöntött mindenkit arról is beszélt, hogy: „úgy látom mindenki önökkel van, még az időjárás is. Ilyen jó hangulathoz, egy ilyen csodálatos napsütéses idő is adatott, most igazán lehet azt mondani, hogy minden hozzájárult ahhoz, hogy itt ma mindenki jól érezze magát”. Majd arról beszélt, hogy a tavaly amikor itt járt, kultúrházat avattak, akkor azt mondta, szeretné ha annak a kulturális központnak a homlokzatán magyarul is ki legyen írva az intézmény neve. „Nos nagyra értékelem, hogy mindez megtörtént, hiszen magyarul is ki van írva az intézmény neve, amit ezúton köszönök meg a polgármesternek”, mondta többek között a honatya. Ioan Mang a Bihar megyei Tanács egyik alelnöke is szólt a megjelentekhez: „nagy megtiszteltetés számomra, hogy most is itt lehetek Remetén, de én nem csak akkor jövök ide ha falunap van, hanem más esetekben is, ha szükség van rá”. Majd szólt azokról a az infrastrukturális fejlődésekről melyeket Magyarremetén megvalósítottak. „Ebben a községben városi körülményeket teremtettek azoknak, akik itt élnek”, mondta többek között alelnök.
Gergely János a Pro Remete Egyesület részéről magyarul és románul köszöntötte a megjelenteket, kifejezve örömét, hogy újra együtt lehetnek itt Magyarremetén és ünnepelhetnek. „Íme újra együtt vagyunk, amikor 17 évvel elkezdtük akkor is azt szerettük volna, hogy az akkori kezdeményezés hagyományt teremtsen. Úgy látom ez sikerült, aki ide eljön ezen a napon jól érzi magát, függetlenül attól, hogy milyen nyelven beszél, hiszen itt Remetén évszázadok óta élnek együtt románok és magyarok a legnagyobb megértésben”, mondta Gergely János.
A főszervező
A nap folyamán többször is volt alkalmam beszélgetni a magyarremetei falunapi rendezvény főszervezőjével Bálind György helyi RMDSZ-elnökkel. Elmondta, hogy a szervezők mindent megtettek annak érdekében, hogy itt egy kitűnő hangulat és jó műsorok várjanak mindenkit. „A megszokott szombati naptól eltérően az idén vasárnap tartottuk a falunapot és nem is a megszokott dátumon, ez azért történt, hogy magyarországi sztárvendégeket tudjunk meghívni és ezt csak ezen a dátumon tudtuk összehozni. Én ezúton köszönöm meg mindenkinek, akik támogatták ezt a rendezvényt, akik munkájukkal járultak hozzá a sikerhez és sokan voltunk”, mondta a fiatal elöljáró.
Tűzijáték zárta
Már jól benne voltunk a remetei estében, amikor a másik magyarországi sztárvendég Dankó Szilvia lépett színpadra. A közönség – ekkor már néhány ezren – a sportpálya minden részéről a szabadtéri színpad elé jött. Az előadóművésznő, az egyik dalának éneklése közben melyben a polgármesterekről is szólt, Remete elöljáróját Stefanica Adriant és a helyszínen levő Péterszeg (Magyarország) polgármesterét Olajos Mihályt, valamint Bálind György RMDSZ-elnököt is a színpadra csalt, együtt énekeltek, táncra perdültek. Igazi sikert jelentett Dankó Szilvia a Magyar Sláger TV énekesének magyarremetei szereplése. A koncertek után egy szépen kivitelezett tűzijáték zárta a hivatalos rendezvényt, mely azonban tovább folytatódott, hiszen szólt a zene, a sörsátrak várták a vendégeket.
Dérer Ferenc
erdon.ro