Nem csak az emlékezés a feladatunk
A vártnál többen gyűltek össze tegnap Kovásznán. A csípős hideg ellenére a központi parkoló zsúfolásig telt díszbe öltözött helyiekkel, környékbeli falvakból érkezett ünneplőkkel. A szervezők számára is meglepő volt a nagy részvétel. Arra számítottak, hogy sokan munkahelyi feladataik miatt nem lehetnek jelen, ezért az ünnep kulturális részét az esti órákra időzítették, a művelődési központban szervezték meg a Március idusa gálaműsort. 
A megszokott módon, felvonulással kezdődött az ünnepség. Vérpezsdítő indulót fújva masíroztak elöl a kovásznai ifjúsági fúvószenekar tagjai Kertész Barna karnagy vezetésével. Mögöttük díszkocsikkal, szekerekkel, lóháton vonultak az ünneplők – helyiek és az orbaiszéki falvakból érkezett lelkes székely atyafiak. Az ünnepségnek helyet adó tér zsúfolásig telt, kokárdás, zászlót lobogtató fiatalok, felnőttek, idősek áradata zúdult a központba. Az első sorokban ott álltak a Havadtőy Sándor Cserkészcsapat tagjai, mögöttük a Kőrösi Csoma Sándor Líceum és az Orbán Balázs Elemi Iskola tanulói.   Butyka Gyula ceremóniamester költői kérdéssel kezdte: fényes győzelmet ünneplünk, vagy vereséget siratunk? Az egyértelmű választ is megadta: a világot megváltoztató győzelmet ünnepeljük március 15-én, azt, hogy a forradalomban a magyarság példát mutatott egész Európában. Deák Gellért Gedeon, az idei Március 15-e üzenete szónokverseny nyertese azt hangoztatta: nemcsak az emlékezés a feladatunk, hanem az is, hogy felismerjük gondjainkat, megfogalmazzuk panaszainkat, megkeressük a megoldásokat.
Az ünnep fő szónoka Böjte Csaba ferences szerzetes volt. Az általa megtapasztalt, a gyermekotthonok működését, a rászorulók befogadását nehézkéssé, időigényessé tevő bürokrácia, az értelmetlen rendeletek, törvények, előírások áldatlan következményeit összegezte első mondataiban. Mindezek ellenére bíznunk kell a holnapban, nem kell megalkuvóknak lennünk a céltalan törvényekkel. Álmodjunk jövőt gyerekeinknek szülőföldünkön! Nem a múlt forradalmi dalait kell zengenünk, mai gondjainkat kell megoldanunk – mutatott rá. 
A szónoklatot követően Molnár Gergely szavalattal lépett a színpadra, majd Orbán Judith, a Kovászna–Vajnafalva Református Egyházközség lelkésze mondott záróimát. A himnuszéneklés után az emlékezés koszorúit helyezték el a belvárosi református templom kertjében lévő emlékműnél.  Este héttől került sor a Március idusán gálaműsorra, ahol ünnepi beszédet mondott Tamás Sándor megyeitanács-elnök.
Bokor Gábor. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Emlékkő avatás Marosszentgyörgyön
Elismerő oklevél a fekete március elítéltjeinek
Újabb szimbólummal lett gazdagabb Marosszentgyörgy: hétfőn délután a római katolikus templom udvarán emlékkövet avattak a hősök tiszteletére. A négytonnás sziklakő Sófalvi Szabolcs polgármester és Birtalan István alpolgármester adománya, amelyre magyarul és székely rovásírással vésték be: Hőseink emlékére. Az ünnepség a sziklakő leleplezése után a helyi kultúrotthonban folytatódott, ahol az 1848-49-es forradalomra emlékeztek, majd az 1990. márciusi események után ártatlanul börtönbüntetést szenvedett marosszentgyörgyieknek elismerő oklevelet nyújtott át a község polgármestere.
Nemcsak azért volt különleges az esemény Marosszentgyörgyön, a római katolikus templom udvarán, mert "a magyarság történelmének egyik legfényesebb, legreménytelibb eseményére" emlékeztek, hanem azért is, mert a már meglévő szimbólumok mellé újabb került: a közösség hőseinek tiszteletére sziklakövet lepleztek le. Az udvaron szép számban gyűltek össze az ünneplők, a község vezetői, az egyházak képviselői is jelen voltak a rendezvényen.
Az ünnepség Boni Roland 10. osztályos tanuló szavalatával kezdődött, majd néhány adat hangzott el az emlékkő állítás kapcsán. A 4000 kilogrammos sziklakő Sófalvi Szabolcs és Birtalan István adományaként került a Felső-Maros mentéről Marosszentgyörgyre, a feliratot Pál Ignácz Attila véste bele, Kurki Attila segített a betűk csiszolásában, a kövön látható fakereszt anyagát ifj. Birtalan István hozta az iklandi hegyoldalról, Palkó Tibor ácsolt keresztet belőle, majd Lovász Zoltán és Demeter Attila állították fel, Szígyártó Zsombor pedig sokat dolgozott azon, hogy tisztán ragyogjon. Az emlékmű felavatását a marosszentgyörgyi Kolping Család is támogatta anyagilag. A leleplezett emlékkövet a közösség lelkészei áldották meg, majd Baricz Lajos plébános osztotta meg gondolatait a "hőseink emlékére állított szikláról".
– Első alkalommal gyűltünk a templom udvarára, hogy a márciusi ifjakra emlékezzünk a leleplezett szikla emlékműnél, amelyet azért állítottunk éppen ide, mivel ez magánterület, de ugyanakkor közterület is, ahova emlékmű felállításához nem kell más, csak az egyházközségi engedély. Másrészt a római katolikus templom és környéke Marosszentgyörgynek legrégebben – 800 éve – látogatott helye. Itt a múlt és a jelen, a földi, az evilági és a természetfölötti, isteni találkozik. A szikla természetes, kemény anyag, egy darab a Kárpátokból, amelyen a kifejező, nem kizáró jellegű, Hőseink emlékére felirat került. A székely rovásírás a feltételezett több ezer éves múltat juttatja eszünkbe, de bátorításként akar szolgálni a következő századok számára is. Amint a szikla mögött magasra emelkedik a kereszténység egyetemes jele, a kereszt, úgy hőseink életében is jelen volt, a mi életünk hátterében is ott rejtőzik a kereszt. A szögesdrót az élet mostohaságát, az elzártságot, a közösségtől való elszakítottságot és mindenféle szabadságot korlátozó kényszert jeleníti meg – mondta.
A marosszentgyörgyi egyesített kórus '48-as dalokat énekelt, majd Sófalvi Szabolcs, a község polgármestere hangsúlyozta: elődeink fontos üzenete mindannyiunk számára, hogy maradandó dolgokat, értékeket alkossunk.
– E kőszikla elhelyezése is maradandó dolog, amely itt lesz, remélhetőleg, évszázadokon át, jelezve, hogy Marosszentgyörgyön is nagyon sok hős van: az I. és a II. világháborúnak, a fasiszta diktatúrának, a vasgárdistáknak, a márciusi eseményeknek is voltak áldozatai. Az 1990. márciusi események után hat marosszentgyörgyit börtönöztek be, akik közül hárman röviddel szabadulásuk után meghaltak. Rájuk emlékezünk a kultúrotthonban is, őket tüntetjük ki, akik kiálltak értünk, védték a településünket, akiket ártatlanul ítéltek el. Vannak hőseink, e kőszikla egyfajta kegyelet, főhajtás azok előtt, akik életüket adták azért, hogy szabadok legyünk, fennmaradjunk. Mi itt példát mutatunk: függetlenül attól, milyen nyelvet beszélünk, milyen felekezethez tartozunk, összhangban tudunk együtt élni, és meggyőződésem, hogy többé 1990 márciusa nem fog előfordulni. A következő időszakban az emlékkőre felkerül a hősök neve, és még az idén felavathatjuk a Petőfi-szobrot is.
A polgármester oklevelet adott át azoknak, akik az emlékmű létrehozásában segítettek. Orbán Balázs szavalata, az egyesített kórus éneke után az emlékkőnél a kegyelet koszorúit helyezték el, az avatóünnepség a magyar és a székely himnuszok eléneklésével zárult.
A kultúrotthon ismét kicsinek bizonyult, ott folytatódott a kulturális program. A közönséget Muresan Kilyén Emma tanárnő köszöntötte, majd Sófalvi Szabolcs polgármester emlékezett nemzetünk hőseire, akik 1848 márciusában küzdöttek, életüket adták a szabadságért, és azokra is, akik az 1990. márciusi események után ártatlanul börtönbüntetést szenvedtek. "Az 1990 márciusában tanúsított bátorságért és az azt követő meghurcoltatás mártírszerű elviseléséért" adott át elismerő oklevelet a fekete március marosszentgyörgyi elítéltjeinek (Lőrinczi József, Szilágyi József, Sütő József, Szilveszter Kis Péter, Tóth Árpád és Puczi Béla), illetve a már elhalálozottak hozzátartozóinak. Az 1848-as forradalomról Csorba István Árpád történelemtanár tartott rövid előadást, a forradalom üzenetének nevezve, hogy "merjük sorsunk irányítását kezünkbe venni és olyan emberekre bízni, akik kellő irányba terelik országunk sorsát". A Kis Táltosok, a református egyház Reménység kórusának előadása után Kali Júlia szavalt, az Öreg Fenyő tánccsoport, a Szent Cecília együttes, majd a Kolping-kórus lépett színpadra. A Táltos tánccsoport és a Jubilate Deo együttes fellépése zárta az ünnepséget.
Antalfi Imola. Népújság (Marosvásárhely)

Március 15. a Megbékélési parkban
„Az itt élő magyarság város- és megyealapító nemzet”
Nagy kár, hogy az idő nem tartott az ünneplőkkel, másképp talán többen is láthatták volna, hogyan igyekeztek hangulatossá, egy kicsit színesebbé tenni a szervezők az aradi Megbékélési parkban, a Szabadság-szobornál megtartott március 15-i rendezvényt.
A hivatalos beszédek előtti órákban a téren felállított sátrakban kézműves, illetve gyermekfoglalkozások, ezen belül kokárdakészítés zajlott. Itt főként a Nőszervezet tagjai tüsténkedtek, de bekapcsolódtak óvónők és kíváncsiskodók is. A szomszédos standnál a magyar rendezvényekről már ismert nagyzerindi Szénási házaspár – Ferenc és Zsuzsanna – csodálatos, saját kezűleg készített ünnepi mézeskalácsokkal várta a nézelődőket. Az ízléses és ízletes darabok egyszerre idézték március 15. és a húsvét hangulatát. Mellettük a tornyai Pro Pir Kult Egyesület vezetője, Tóth Piroska és csapata a hagyományos, illatozó Kossuth-kiflivel készült ez alkalomra, de az éhesebbek kaphattak finom lilahagymás zsíros kenyeret és egy pohár forró teát is. A könyves standnál érdeklődők az Irodalmi Jelen termékei közül válogathattak.
A zenés műsort a megye három néptánccsoportja, a pécskai Búzavirág, a simonyifalvi Leveles és a zimándújfalusi Kankalin töltötte meg élettel, alig néhány didergő, esernyő alá bújt ember előtt. A délután 4 órához közeledve lassan-lassan szállingóztak a látogatók, a résztvevők száma azonban jelentősen alulmaradt az előző években megjelentekhez képest.
A térre idén is kivonultak a román szélsőségesek és a román emlékmű felőli oldalon egy piros-sárga-kék zászlót bontottak ki. Szerencsére azonban inkább csöndesen szemlélték a történteket, és nem zavarták meg a rendezvényt (egyébként éppen a magyar himnuszra értek oda).
Az ünnepséget hivatalosan Fekete Károly, az RMDSZ megyei szervezete művelődési szakbizottságának az elnöke nyitotta meg, majd felkonferálta a hivatalosságokat. Gheorghe Falcă aradi polgármester az utóbbi időben tanúsított stílusváltásának megfelelően, egyházinak is beillő beszédében hangsúlyozta a nemzetek közötti békés együttélés szerepét az aradi közösség életében.
Faragó Péter Arad megyei RMDSZ-elnök elmondta, az ünnepi szavak, a szépen csomagolt ígérgetések nem pótolhatják a szabadságot. „A szabadság ott szökken szárba, ahol az emberek nemzetiségüktől függetlenül tisztelik egymás, s ahol az adott szó kötelez. Mi, aradi magyarok akkor érezhetjük igazán szabadnak magunkat, ha kultúránkat és hagyományainkat megbecsülik, a történelmünket pedig nem csűrik-csavarják a politikai érdekek. Az itt élő magyarság város és megyealapító nemzet. Mi nem vagyunk jöttmentek, mi itt születtünk. S a történelmünk nem Trianontól errefele íródik ” – mondta, hangsúlyozva, a magyarok kötelessége megcáfolni a történelmi jelentőségű írásokban fellelhető torzításokat, és kiállni az igazság mellett. Ha ezt nem tesszük meg, kiderül, hogy az aradi magyarságnak semmi köze a város, a megye értékeihez. Utalt a Szabadság-szobor legutóbbi meggyalázására is, arra, hogy a hatóságok a mai napig nem azonosították a tetteseket. „Ígérem, hogy az aradi RMDSZ mindig hangos szóval mondja ki azt, amit akarunk. Ragaszkodunk nyelvünkhöz, múltunkhoz, értékeinkhez, hagyományainkhoz. Ígérem, hogy mindig kiállunk az aradi magyarok mellett, világgá kiáltunk minden aljas támadást és jogsértést”.      
Románia miniszterelnökének üzenetét Florentina Horgea, Arad megye alprefektusa, Orbán Viktor magyar kormányfő szavait Korsós Tamás kolozsvári konzul tolmácsolta.   
A beszédek után az aradi és Arad megyei magyar érdekvédelmi szervezetek, intézmény- és önkormányzati vezetők, egyházi képviselők és politikusok koszorúkat helyeztek el a Szabadság-szobornál. Szép gesztusnak számított, hogy az ünnepségre többek között leutazott Kisiratos három magyarországi testvértelepülésének küldöttsége, melynek tagjai a magyar emlékmű mellett a román szobrot is megkoszorúzták.
Az ünnepséget az RMDSZ Arad Megyei Szervezete koordinálta. 
Sólya Emília. Nyugati Jelen (Arad)

Sajtószabadság
Március 15-e a sajtószabadság napja is, joggal merül fel tehát a kérdés: szabad-e a romániai sajtó? Ha azt nézzük, hogy a bukaresti kereskedelmi televíziók milyen szemérmetlenül hazudnak, azt mondhatnánk, talán túlságosan is szabad. Ha azt nézzük, hogy 15, vagy éppen 150 ezer magyar ember méltóságteljes felvonulása egy mínuszos hírt ér, vagy éppen agyonhallgatják, akkor nyilvánvaló a politikai befolyásoltság.
De jöjjünk közelebb: szabad-e az erdélyi és ezen belül a háromszéki magyar sajtó? Nehéz kérdés. Elsősorban azért, mert sok esetben kiszolgáltatottá válik gazdaságilag, és ha valamelyik párt vagy érdekcsoport pénze nélkül nem él meg, ott nehéz elvárni a pártatlanságot. Persze, az újságírók egyenként is felelősek azért, hogy híradásaik, tudósításaik kiegyensúlyozottak, objektívek, tárgyszerűek legyenek. Azonban a kiegyensúlyozottság sok kérdést felvet. Még a CNN-t is bírálták, amikor a lakosság 85 százaléka támogatta az iraki beavatkozást, hogy miért foglalkozik azzal a kéttucat emberrel, akik a Fehér Ház előtt a háború ellen tüntetnek. A számarány körülbelül 1:1 000 000-hoz volt.
A hazai magyar sajtót is sokszor megszólják, hogy nem „egyenlő” módon kezeli a pártokat. Mennyi vajon az annyi, ha egyikük a szavazók bizalmának több mint 80 százalékát bírja, a másik kettő összesen a maradék húszat? Nem mindig egyszerű eldönteni.
De sokat tehet a sajtó szabadságáért az olvasó. Ha van előfizető, ha van stabil eladott példányszám, akkor van reklám, és van bevétel. A Székely Hírmondó húszéves történelme alatt naponta nőtt az előfizetők száma. Köszönjük. Azt jelenti, hogy van igény a lapra, hogy írásaink érdeklik az olvasókat, és bár bizonyára többször hibázunk, kitartanak mellettünk. Csak ez biztosít függetlenséget számunkra. Mert szabad sajtó nélkül nincs szabadság – tudták ezt 168 évvel ezelőtt is. Nem lehet az véletlen, hogy az 1848. március 15-én kitört forradalom 12 pontos kiáltványának első tétele az volt: „kívánjuk a sajtó szabadságát, a censura eltörlését”.
Erdély András. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Díjak erdélyi személyiségeknek – kellemetlen mellékzöngével
Március 15-e alkalmából több erdélyi személyiség részesült magas rangú magyar állami kitüntetésekben, de a legnagyobb visszhangot kétségtelenül Tőkés László Magyar Becsület Rend díja kapta.
Áder János, Magyarország köztársasági elnöke megbízásából Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere „a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett tevékenysége elismeréseként” a Magyar Érdemrend tisztikeresztjének polgári tagozata kitüntetést adott át többek között Marosi Ildikó marosvásárhelyi irodalomtörténésznek, újságírónak, szerkesztőnek.
Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozata kitüntetést kapott Láng Gusztáv József Attila-díjas irodalomtörténész, kritikus, aki Magyarországra való áttelepülése előtt évtizedekig tanított a kolozsvári egyetem magyar tanszékén. A Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozatával tüntették ki Lőrincz György írót, a székelyudvarhelyi Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány alapító elnökét, valamint Péter László néptáncművészt, koreográfust, a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes tagját. 
A legmagasabb állami irodalmi díjat, Magyarország Babérkoszorúját ebben az évben két erdélyi költő, Farkas Árpád és Király László kapta. Ennek hírére a Facebook nevű közösségi portálon – keserűséget és komoly indulatokat hagyva maga után – Kálmán C. György baloldali-liberális irodalomtörténész, a Magyar Narancs bloggere feltette az alábbi minősíthetetlen kérdést: „Kik ezek?” Az Aradon szerkesztett Irodalmi Jelen erre egy „kulturális segélycsomagot” küldött neki: Farkas és Király kiváló verseinek gyűjteményét. De voltak, akik visszakérdeztek: ki az a Kálmán C. György?
A Magyar Érdemrend középkeresztesei között van a szatmárnémeti Varga Attila alkotmányjogász, volt parlamenti képviselő, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Jogtudományi Karának egyetemi docense, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület főgondnoka, valamint az aradi Böszörményi Zoltán József Attila-díjas író, költő, az Irodalmi Jelen főszerkesztője.
Mátray László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színművésze Jászai Mari-díjat, a gyergyóremetei származású Molnár Levente, a Magyar Állami Operaház operaénekese pedig Liszt Ferenc-díjat vehetett át. József Attila-díjban részesült többek között két fiatalabb költő is, Farkas Wellmann Endre és Nagy Koppány Zsolt, mindketten marosvásárhelyi születésűek, nemrég hagyták el Erdélyt a budapesti érvényesülés kedvéért.
Az idei Kossuth- és Széchenyi-díjasok között idén nem volt erdélyi személyiség. itthon.ma

Románia csak önkéntes alapon tartja elfogadhatónak a menedékkérők átvételét Törökországtól
Románia támogatja az Európai Unió és Törökország együttműködésének erősítését, de a menedékkérőket átvételét csak az uniós jog betartásával és kizárólag önkéntes alapon tartja elfogadhatónak – hangoztatta csütörtökön Klaus Iohannis államfő.
Az uniós állam- és kormányfők brüsszeli értekezletére induló román elnök repülőtéri nyilatkozatában emlékeztetett: Románia tavaly is ellenezte az Európába érkezett migránsok megszabott kvóták szerinti szétosztását a tagállamok között, az uniós belügyminiszterek döntése ezt mégis kötelezővé tette.
A román elnök szerint az EU és Törökország között tavaly ősszel megkötött megállapodást mindenképpen végre kell hajtani, ami pedig a múlt héten ismertetett utólagos javaslatokat illeti, azokról szerinte heves vita várható az uniós csúcstalálkozón.
Kifejtette: Románia egyetért azzal, hogy Törökországot segíteni kell a Görögország felé tartó migránshullám megállításában. Ennek érdekében Brüsszelben a múlt héten újabb javaslatcsomagot ismertettek, a migránsok Törökországba való visszaküldésének módjáról, és arról, hogyan vennének át az EU tagállamai migránsokat Törökországtól „a tavalyinál sokkal jobban ellenőrzött módon" – magyarázta Iohannis.
„Románia egyetért ezekkel a javaslatokkal, de tegyük világossá: be kell tartani a vonatkozó európai jogrendet és tiszteletben kell tartani – ezt kétszer is aláhúzom – az áttelepítés önkéntes jellegét, vagyis csak önkéntes alapon lehessen valamely európai uniós országba közvetlenül Törökországból áttelepíteni a migránsokat" – jelentette ki a román államfő.
Bukarest tavaly sem zárkózott el az unióba érkezett migránsok önkéntes felajánlások alapján történő elosztásától, de ellenezte a kötelező kvóták bevezetését. Románia az önkéntesség elvét hangoztatva tavaly júliusban 1785 menedékkérő átvételére tett ajánlatot, az uniós kvóták alapján azonban több mint 6000 menedékkérőt kellene átvennie a migrációs hullám által sújtott tagállamoktól, abból a 160 ezerből, akiknek a szétosztásáról tavaly ősszel szavaztak az uniós belügyminiszterek.
MTI. Erdély.ma

Balassi Bálint színművét viszi színre a Spectrum Színház társulata
Szép magyar komédia
E hét péntekén, este 7 órától új bemutatójára várja közönségét a marosvásárhelyi Spectrum Színház társulata. A főtéri magánteátrum ezúttal Balassi Bálint Szép magyar komédia című színjátékát tűzi műsorra, azt a művet, amelyet az első magyar drámaként tartunk számon. Szerzője 1588-ban, az olasz Cristoforo Castelletti Amarilli című pásztordrámájának alapján írta, természetesen magyar vitézi környezetbe helyezve, és az egész műben fellelhető Balassi költészete, sajátos stílusa.
A drámával és a közelgő előadással kapcsolatosan szerda délelőtt tartott sajtótájékoztatót a társulat, amelyen elsőként Török Viola, a produkció rendezője szólt. – Ezt a művet ez alkalommal már negyedszer rendezem, de az előző színrevitelek sem hasonlítottak egymáshoz. Ha időrendi sorrendben visszamegyünk a múltba, ezelőtt Mikházán, a Csűrszínházban vittem színpadra (abban a verzióban táncosok is szerepeltek), tíz éve ez volt az első színházi rendezésem Sepsiszentgyörgyön, a legelsőre pedig még Németországban, egy magyar gimnázium színjátszó csoport-jában került sor. Visszatérő témám ez a dráma, úgy érzem, ismét meg kell vele ünnepelnünk a magyar szerelmi komédia születését. 1588-ban íródott, és büszkeségre ad okot, hogy a Rómeó és Júlia megírása előtt már volt ilyen jellegű darabunk – ami komédia ugyan, de mégis van egybeesés a Shakespeare által szerzett klasszikussal: egyrészt jelzi, hogy a magyar irodalom már akkor európai volt, másrészt a történetben is felfedezhetünk azonos, illetve hasonló motívumokat. Balassi egyedülálló szerelmi lírája dalokra szerzett versekből áll, ezek a drámában is fontos szerepet kaptak. Komédiája kevésbé játszott és ismert, mint a versei, nyelvezete nehézkes, ma már nehezen érthető, valószínűleg ezért is játsszák oly kevesen. Éppen ez okból rengeteget dolgoztunk rajta, és egy idő elteltével mindenki kezdte megszeretni ezt a világot: Balassi világát, amelyhez nekünk is közünk van. Megtalálni azon közös dolgokat, amelyek minket vele összekötnek, nagy kaland, szép törekvés, és jó, hogyha sikerül. A téma örök érvényű: a szerelemről szól. A mai fiatalok, legyenek bármennyire is modernek, a szerelmet hasonlóképpen élik meg, mint az egykoriak, akik nagyobb elzártságban éltek. Mindig ugyanolyan természetességgel fedezték fel egymást az emberek. Az örök szimbólumok is ugyanezt igazolják. Mennyire lehet hinni az igaz szerelemben, mennyire szól ez a mű a barátságról, igazmondásról, hűségről, megbízhatóságról? Ezek a kérdések foglalkoztattak. A dráma formailag kissé az operát előzi meg, sok énekelt vers van benne, a Ruszuly Ervin által jegyzett koreográfiának komoly szerepet szántunk – adják magukat a helyzetek, a viszonyok, hogy többet megmutathassunk, mint amire a szavak képesek. Könczey Árpád sajátos zenei feldolgozása átvezet a századokon, a reneszánsz dalokat dzsesszes és népies átiratokban is hallhatjuk. Takács Tímea jelmezei is hasonló koncepció szerint születtek, hiszen a reneszánsz divat átível a korokon.
A komédia a hazatérés és a hepiend mítoszát élteti, de ez a mű rendelkezik egy tragikomikus vonással is: mint említettem, létezik párhuzam a Rómeó és Júlia történetével, egy kicsit olyan, mintha Júlia feltámadna. Jelzi, hogy a nagyon abszolutista elképzelések vagy halállal végződnek, vagy lehetetlen megtalálni őket. Mégis, mindig vannak olyanok, akik hisznek bennük. És szenvednek értük. Mindezzel párhuzamosan pedig a ,,második szerelmesek" története zajlik, és ebben van valamilyen modernség: Balassi nem erőlteti, hogy a szerelembe feltétlenül bele kell halni. Nem idegen tőlünk mindez, most is érvényesek azok a viszonyok, érzések, amelyekről a Szép magyar komédia szól.
A sajtótájékoztatón jelen lévő színművészek – Sebestyén Hunor, Márton Emőke-Katinka, Kinda Szilárd, Nagy Beáta, Kovács Károly és Szász Anna –, a mű szereplőinek megformálói hozzátették: a mű szövege önmagában nagyon szép költészet, ami miatt nagyon nehéz maivá tenni, mert ha szétszabdalják, elvesztődik a szépsége. – Nagyon zenés, táncos, mesebeli valami, de mivel nem lehet maivá tenni, mind a nézőnek, mind a játszónak nagy kihívás az azonosulás. Ezen belül szerelmesnek lenni pedig még nehezebb. Balassi reneszánsz darabjában a szerelmesek versekben, dalokban történő megnyilvánulásait nehéz a magunkévá tenni. A szöveg nem annyira nehéz, mint amennyire nehéz azt igaz hitelességgel elmondani. A mű példázat, ami arról mesél, hogy vannak dolgok, melyekben jó hinni.
Nem mindig értettük az olvasópróbán, hogy mit mondunk. A szerelmen túl pedig a fő kérdés az, hogy ezt ki avagy mi irányítja? Mi irányítjuk, avagy valami felsőbb erő, sors, karma, istenség? Hogyan és mi módon történnek ezek a dolgok? A mű végét hepienddel zárja ugyan Balassi, de a kérdés ott motoszkál, hogy ez egyáltalán hepiend? A darab a szerelem több formáját megmutatja, szenvedő szerelmesek, játékos szerelmesek egyaránt helyet kapnak benne. Összegezve: egy szép, magyar komédiát láthatnak majd az érdeklődők – hallhattuk a premiert megelőző sajtótájékoztatón.
Kaáli Nagy Botond. Népújság (Marosvásárhely)

Ahogy akkor, ma is csak magunkra számíthatunk
Több helyszínen is tartottak március 15-én megemlékezést Érmihályfalván és a szokásokhoz híven a Márciusi Ifjak Díjat is átadták.
Már szokásosnak mondható esős időben kezdődött meg a március 15-i megemlékezés Érmihályfalván. Elsőként az Érmellék korabeli országgyűlési képviselőjének és kormánybiztosnak, Bernáthfalvi Bernáth Józsefnek (1801-1860) az emléktáblájánál gyűltek össze az emlékezők, akik előtt Balázsné Kiss Csilla lelkész egyebek mellett arról beszélt: csak rajtunk múlik, hogy tovább él-e a Bernáthok szellemisége, hiszen az igazi márciusi ifjúi lelkület nem hódol be semmilyen hatalomnak, nem válik szolgalelkűvé. Koszorúztak az egyház, a magyar pártok, az általános iskola, az önkormányzat és a vitézi rend képviselői, továbbá Takács Péter kolozsvári konzul. Ezen a helyen jelentette be Kovács Zoltán főgondnok: az egyházközség rövidesen “méltó emlékhelyet” fog létesíteni a templomkertben a Bernáthoknak (családi sírboltjuk a templom alatt van).
Kokárdák fáklyafényben
A református templomban folytatódott az ünnepség, ahol ugyancsak a tiszteletes asszony volt az igehirdető és arról beszélt, hogy a hit az ami megtart és legyőzi a Krisztus nélküli világot. Vendégként Bogdán István tisztelendő mintegy csatlakozott a gondolathoz, kifejtve, hogy feladatunk követni Jézust, akarata szerint cselekedni a jó ügyekért. Közreműködött a római katolikus egyházközség Jubilate Deo kórusa, Balázs Máté és Balázs Borbála diákok, továbbá Takács Péter konzul felolvasta Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi üzenetét. Időközben besötétedett, így érvényesült a Széchenyi téren az a 150 fáklya, melyet a helyi ifjúsági szervezet tagjai gyújtottak, ugyancsak az ERMISZ-tagok osztották szét azt 300 kokárdát, melyeket előzőleg a Szépkor nyugdíjas egyesület és az RMDSZ-Nőszervezet tagjai készítettek. A Petőfi-emléktáblánál Boda Brigitta tanárnő méltatta 1848 jelentőségét, ifj.Sütő Szabolcs diák pedig a Nemzeti dalt mondta el, majd az emléktáblára 19 párt, szervezet, intézmény képviselői tettek koszorút.
…csak mi magunk
Ma nem Haynauval kell megküzdenünk, hanem az érdektelenséggel , mondta már a kultúrházban Nyakó József polgármester rövid köszöntőjében, át is adva a szót Biró Rozália szenátornak. A politikus asszony egyebek mellett feltette a kérdést: hogyan lehetünk ma méltóak nem csak azokhoz, akik életüket adták a szabadságért, de azokhoz is, akik a fiaikat, férjeiket büszkén indították el a csatamezőre? Talán úgy, hogy legyünk bátrak összefogni és kiállni azok mellett, akik embert próbáló feladatot vesznek magukra, amikor a közösségért felelősséget vállalnak. Ahogyan akkoriban sem volt, úgy ma sincs, aki kiálljon értünk helyettünk, csak mi magunk. Nem nemzeti kisebbségként kell meghatározzuk magunkat, hanem mint ugyanolyan magyarjaiként a nemzetnek, akik bárhol élnek a világon, zárta beszédét Biró Rozália. Szavai után a “márciusi legifjabbak” következtek: ifj.Belényesi István és Karsai Kristóf I. C. osztályos diákok huszárverseket mondtak.
Márciusi Ifjak Díj
Március 15-én adják át Érmihályfalván a helyi RMDSZ alapította Márciusi Ifjak Díjat, amit olyan fiatal kap, aki munkájával, életével kiemelkedően képviseli a magyarság ügyét. Az idei jutalmazott Turucz Imola Annamária, aki helyben végzett iskolái, néptáncos és GGG-s múlt után lett debreceni diák, majd az ottani Hittudományi Egyetem teológus hallgatója, legátusként belföldön és Magyarországon is öregbítve szülővárosa hírét. A díjat Nyakó József helyi RMDSZ-elnöktől vette át.
Árva szívem…
Az ünnepség zárásaként a GGG Irodalmi Stúdió és a Nyíló Akác néptánccsoport közös műsorát láthattuk (közreműködött Szabó János, a Móka színjátszó csoport rendezője). Ebben a szabadságharcba vonultak hátramaradt gyerekeinek szemszögéből láthattuk a ’48-’49-es eseményeket. Már az “Árva szívem nagyon fáj…” cím is hűen kifejezi az érzéseket, melyet csak tovább fokoztak a reménykedő gyermeki szavak (“mire felébredek, édesapám talán itthon lesz”), vagy a látvány, ahogyan az apa táncát örökül hagyja cseperedő fiára. Aztán egy-egy szál virág maradt, melyet (jobb esetben) a sírra tehettek… Az ünnepségsorozat a Szózat éneklésével zárult.
Rencz Csaba. erdon.ro

A hősökre emlékeztek
Idén a nagyváradi evangélikus templomban tartották meg a hagyományos március 15-i ökumenikus imát, melyen meglehetősen kevés érdeklődő vett részt, pedig megfontolandó gondolatok hangzottak el történelmi egyházak képviselőitől.
Elsőként a házigazda, Mátyás Attila evangélikus lelkész köszöntötte az egybegyűlteket, ő zárszóként az önrendelkezés fontosságára hívta fel a figyelmet, és arra, hogy mindennek Isten az alapja, nélküle nincs erkölcsi hit és megmaradás.
Dénes István református generális direktor János evangéliumát idézte, mely szerint az igazság szabaddá tesz, és arra intett: Nagyváradon és Biharban most a múltba kell néznünk ahhoz, hogy legyen jövőnk, legyen béke, szabadság, egyetértés és testvériség, ehhez azonban Jézus Krisztus jelenti az alapot.
Molnár Imola unitárius lelkész szerint sokan összekeverik ma az önfeláldozást az áldozathozatallal, holott „A valódi áldozat szárnyat adni a szabadságnak”. Függetlenül attól, mi volt az 1848-49-es forradalom és szabadságharc végkimenetele, győzelem volt minden pillanat, amíg ész, erő, szent akarat és sziklaszilárd hit adott szárnyat a szabadságnak. Az ökumenikus imát Thurzó Sándor József brácsajátéka, Meleg Vilmos színművész Petőfi-összeállítása, illetve Kiss Huba és Benczédi Hunor Szózat-előadása gazdagította.
Mindenkire szükség van
Szacsvay Imre szobránál először Claudiu Pop Bihar megyei kormánybiztos tolmácsolta Dacian Cioloş román miniszterelnök, majd Csulak Péter, a Kolozsvári Főkonzulátus konzulja olvasta fel Orbán Viktor magyar miniszterelnök üzenetét. Az üzenetek elhangzását a nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskola diákjainak ünnepi műsora követte.
„Ez a hely a mi hazafias kegyeletünknek a temploma, ide fogunk zarándokolni, itt fogunk kitartást tanulni, itt fogunk erőt meríteni a kései megpróbáltatásokra.” – idézte Szokoly Tamásnak, Nagyvárad akkori országgyűlési képviselőjének 1907. március 15-én, Szacsvay Imre szobrának felavatásakor elhangzott szavait Huszár István váradi alpolgármester, polgármesterjelölt, aki arra is kitért: mi örökül kaptuk a szabadságot, ami számunkra kötelesség a család és a szülőföld felé. Ma is küzdeni kell a ’48-as, az ’56-os, majd az 1989-es célok eléréséért, a közösségen belüli összefogást keresve, mivel mindenki tudására, erejére és hitére szükség lesz a következőkben, mondta az alpolgármester, aki végül Móricz Zsigmondot idézte: „Mindig a jövőnek kell dolgozni, nem a hirtelen zsebre vágható, pillanatnyi sikernek. Gyermekeinket itthon kell tartanunk, ha pedig messze keresik boldogulásukat, haza kell őket hívnunk” – eddig is e szerint az elv szerint végezte munkáját, és ha bizalmat szavaznak neki, a jövőben is ezt teszi, zárta beszédét Huszár István, majd a Bihardiószegi Református Egyházközség ifjúsági kórusának műsora következett.
Hitet és erőt az emlékezésből
Pásztor Sándor, a Körösök Vízügyi Igazgatóságának műszaki igazgatója, az RMDSZ megyei tanácsi listájának vezetője is köszöntötte az ünneplőket. Pásztor Sándor az 1848-as megújulásról is beszélt: „Egy olyan megújulás kezdődött, amelyik az egész Európa gondolatiságát megváltoztatta és egy olyan szellemiség terjedt el, amely az összetartozást, a szabadságot és az összefogást hirdette.” „Vállalni kell magyarságunkat, önmagunkat, egymás és a közösség előtt, de megtanít arra is, hogy az emlékezés átfogó ereje lehetővé teszi azt, hogy 15 millióan együtt emlékezzünk hőseinkre. Megtanít arra is, hogy az emlékezésből igazi hitet és erőt lehet meríteni, és ezek mentén valós értékekkel élhetjük mindennapjainkat.” – mondta Pásztor Sándor az emlékezés erejéről szólva, majd Széchenyi Istvánt idézte: „Egy országban, melyben oly csekély a közösségi szellem, mint a mienkben, ahol mindenki csak magával törődik, és a közre nem gondol, véleményem szerint valamilyen egyesítés kezdete haszonnal jár. Mert több embernek olyan vállalkozás is könnyű, mely a magányosnak egyszerűen lehetetlen.”
Ma már nem a forradalom tetteivel kell küzdenünk, hanem politikai téren, és ehhez szükség van az összefogásra, mondta Pásztor Sándor, aki zárszóként Soós Istvánt, Nagyvárad egykori polgármesterét idézte, annak a szobor visszaállításakor elhangzott mondatait: „Midőn Nagyvárad város közönsége nevében újból átadom a kegyeletnek és tiszteletnek Szacsvay Imre szobrát, teszem ezt abban a reményben, hogy ez a szobor most már örökké és véglegesen megtartja helyét, és Nagyvárad magyarsága elég erős lesz, hogy ezt a szobrot és vele együtt a magyar érdekeket bármikor, bárkivel szemben megvédelmezze.”
A cserkészek közös fogadalomtétele és Szacsvay Imre szobrának megkoszorúzása után az ünneplők a bihardiószegi és a szentjobbi huszárok vezetésével fáklyásmeneten vonultak Petőfi Sándor szobráig, amelyet szintén megkoszorúztak. Az ünnep a Szigligeti Színház Lilliput Társulatának A helység kalapácsa című előadásával zárult.
Fried Noémi Lujza. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Őrült beszéd
A nagy gondolkodóknak kevés követőjük akad, de az együgyűségükben is meggyőzőek, igen sokan cinkosokra lelnek. A magasztos eszmék sosem voltak annyira népszerűek, mint a sovén, kirekesztő, gyűlöletetkeltő diskurzusok. Állításunk igazolására elég, ha a történelem néhány negatív példáját vesszük alapul.
Sajnos, nem kell messzire mennünk ahhoz, hogy rábukkanjunk a félőrült, demagóg gondolatok szószólóira. Első pillantásra és meghallgatásra úgy tűnhet, hogy amit mondanak, az „őrült beszéd, de van benne rendszer”. Ha a dolgok mélyére nézünk, semmiféle rendszert nem találunk, ha csak azt nem, hogy a demagóg beszédjeikben ezek az emberek mindig következetesek.
Kolozsvár volt polgármestere – aki a legsötétebb időket hozta egy viszonylag civilizált városra – ismét felbukkant. Nem is akárhogyan. Amilyen ostobaságokat nyilatkozott nemrégiben, azzal legjobb korábbi formáján is túltett. Kezdve azzal, hogy Eminescu a relativitáselmélet igazi megalkotója és az analfabéta Einstein ellopta a román költő világraszóló teóriáját, folytatva azzal, hogy a Saul fia című magyar film egy világkonspiráció eredményeként kapott Oscar-díjat, egészen addig, hogy a románok trikolórja dák eredetű, minden elképzelhető és elképzelhetetlen őrültséget összehordott. Aki még kételkedett abban, hogy valami baj van vele, annak ábrándjai most dugába dőltek. A volt városvezetőt – az is megérne egy szociológiai kutatást, hogyan lett háromszor megválasztva, és kik által – a józanabb románok is bohócnak könyvelik el, néhai harcostársával, C. V. Tudorral együtt. De, mint minden bolondnak, neki is bőven akadnak követői. És talán nem is száz, hanem a jelek szerint sokkal több. A román ultranacionalistáknak nincs okuk aggodalomra: itt van az utánpótlás, a 21. század első számú dákja, Bogdan Diaconu. Aki erényt kovácsolt abból, hogy minden lehető és lehetetlen okkal nekimegy az erdélyi magyar közösségnek. Unalmas lenne róla írni, ha nem lenne veszélyes a maga látszólagos együgyűségében.
Amit Funar mondogat, az a vicclapok első oldalára kívánkozik, amit viszont Diaconu, az a Diszkriminációellenes Tanács asztalára. Előbbi esete a szakemberekre tartozik, utóbbit a társadalomnak kellene kivetnie magából. Mert ameddig lesznek követői, addig „normális”, hogy Kolozsvár bejáratánál nincs magyar nyelvű helységnévtábla, az orvos majdnem kidobja a magyarul megszólaló beteget, a Székely Szabadság Napjának szervezőit megbírságolják, állami kitüntetéseket vonnak vissza, és így tovább.
Ám minden jel arra mutat, hogy a kivetés egyhamar nem fog megtörténni.
Willman Walter. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Széttépni a társadalmi szerződéseket
A román társadalom néhány éve ébredezik és eljutott arra a gondolatra, hogy szét kell tépnie azt az íratlan társadalmi szerződést, melynek értelmében a többséget valamiféle adózó igásállatnak tekintik, akiket néhány kiválasztottnak kell féken és félelemben tartania. A közpénzt elköltő „elit” között ott találjuk a politikusokat, az egyenruhásokat, a csuhásokat vagy éppen az igazságszolgáltatás legmagasabb tisztségviselőit, akik úgy gondolják, hogy mindannyian a törvény fölött lebegnek.
Nem új keletű történet ez Romániában, így működik ez már néhány évszázada. Ezt legjobban Pimen, Szucsáva ortodox érseke fogalmazta meg tömören 2002-ben, amikor a bíróság előtt egy restituciós tárgyalás keretében azt mondta, őt nem érdekli, hogy ki milyen jogállamiságot játszadozik. Ő igényt tart arra a 166 ezer hektárnyi erdőre, amit egyháza állítólag III. István (Ştefan cel Mare) idejében szerzett 1503-ban. Nem vicc: az érsek ügyvédje bizonyítékul felolvasta a középkori román vajda kancelláriája által kiállított okmányt, kiemelve, hogy az írás egy átkot is tartalmaz, miszerint az Isten megveri azokat, akik ezt az adományt megkérdőjelezik.
A történet jól mutatja a román ortodox egyház vezetőinek a mentalitását, hogy nekik semmit nem kell bizonyítani, ők alanyi jogon állnak a törvények fölött. De nemcsak ők, hanem a romániai politikai elit is ugyanezt gondolja magáról.
Az emlegetett társadalmi szerződést a többségi román társadalom akkor tépte szét, amikor végre elkezdett működni a mára elhíresült korrupcióellenes ügyészség, a DNA. Ma már nevetségesnek tűnik, hogy kik bábáskodtak elődje, a PNA létrehozásánál: Adrian Năstase volt miniszterelnök, Viorel Hrebenciuc, Dan Ioan Popescu és Miron Mitrea. Az újdonsült intézménnyel történő kapcsolattartást a Baksis Miki néven elhíresült Şerban Mihăilescu biztosította, aki a kormányfőtitkárság vezetőjeként igyekezett figyelemmel követni az új intézmény mozgását. Cozmin Guşă, a PSD 32 éves főtitkára még úgy emlékezett a ma rettegett intézmény megalakítására, mint egy karneválra: elvtársak, mindent meg kell tennünk, hogy integrálódjunk az Európai Unióba, vagyis játsszuk el azt, hogy itt jogállam van! Persze, hogy mímelték a jogállamot, hiszen öt évvel korábban Adrian Năstase, Dan Ioan Popescu és Miron Mitrea, a PDSR akkori vezetői testületileg kivonultak a főügyészség elé tiltakozni Gabriel Bivolaru megvádolása ellen, aki csekély 50 millió lej közpénzt lopott el. De ekkor már késő volt, a korrupciót vadászó intézmény önjáró lett, és maga alá temette az őt létrehozó politikusokat is, akik változatlanul úgy gondolják, hogy ha bizonyos szintre eljutottál, nem kell elszámolnod senkinek, az ellopott közpénzekhez pedig az adófizetőknek semmi közük.
Az elúszott költségvetési pénzek pedig számtalan lyukat, hiányt hagynak maguk mögött. Olyan sokat, hogy nehéz felsorolni azokat a teljesség igényével. Európai kuriózum, hogy adólejeinkből ma már senkinek nem jár ingyenes fogászati kezelés. De nem csak fogaink fogynak rohamosan, hanem hasonló ütemben fogyatkozik, roskadozik a teljes egészségügyi ellátás külföldre távozó orvosainkkal és egészségügyi középkádereinkkel egyaránt. A módszeresen szétvert oktatás szintén egy jelenség e sorban, amelyik a hiányzó költségvetési pénzek miatt került padlóra. Vagy mondhatjuk annak a 3–4 millió hatvan év feletti, a létminimum határán tengődő földművesnek a sorsát is, akik számára a kormány új szerepkört, az adófizetői státust találta ki. Az adófizető szeme láttára megy tönkre az egészségügy, az oktatás és a falu egyaránt.
Való igaz: aki dolgozni akar, az még Romániában is talál munkát, ehhez azonban leggyakrabban költözni kell, ami a magyarság felmorzsolódását gyorsítja, és múló emlékké teszi ittlétünket. Falvaink rohamos pusztulása ma már egyértelmű jelenség, a szegénységből és kilátástalanságból menekülő magyarjaink azonban városon éppen úgy járnak, mint az évtizedekkel korábban oda betelepített moldvaiak és havasalföldiek: a közösségéből kiszakított embernek nincs hová hazamennie.
Ez lenne az a néhány érv, amiért nekünk, magyaroknak is szét kell tépnünk minden korábbi társadalmi szerződést, és el kell felejtenünk a hallgatólagos megállapodásokat. Kérjünk új ajánlatot a készülődő magyar érdekképviselettől. Persze, ha van nekik ilyen.
Willman Walter. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Kifütyülés egykor és most
A jelenkori történelemhamisítás iskolapéldája az, ahogy a balliberális média a köztudatba sulykolta, hogy 1992. október 23-án Göncz Árpádot a szkinhedek fütyülték ki s fojtották bele a szót.
A valóság ezzel szemben az, hogy Göncz Árpád ekkorra már kimutatta foga fehérjét, ismételten és alkotmánysértő módon akadályozta az állam demokratikus működését (lásd a taxisblokád idején játszott gyászos szerepét valamint azt a tényt, hogy nem írta alá a közmédia vezetőinek, a cseppet sem pártatlan, hanem a baloldal mellett kőkeményen elkötelezett Hankiss Elemérnek és Gombár Csabának a felmentését; e tárgykörben az Alkotmánybíróság is hozott egy elvi döntést, mely meglehetős egyértelműséggel rámutatott, hogy Göncz lépése alkotmánysértő volt) s már tudni lehetett róla, hogy nem semleges államfő, hanem egy pártkatona, aki az ország kormányozhatóságát biztosító MDF-SZDSZ paktumnak köszönhette magas pozícióját. 
Egy nemzetellenes SZDSZ-es vagy MSZP-s politikus, hívják Bauer Tamásnak, Haraszti Miklósnak, Göncz Árpádnak vagy Gyurcsány Ferencnek, egy nemzeti ünnepen, nyilvános fellépésen igencsak kockáztatja, hogy kifütyüljék. 
Pont ez történt. 
Teljesen mellékes, hogy volt a téren tán egy tucat  szkinhed és ők is fütyültek. A balliberális média az ő kiemelésükkel, előtérbe tolásukkal képes volt a világgal és az ország nagy részével elhitetni, hogy a szkinhedek műve volt a kifütyülés. Holott, ha a tömeg nem lett volna Göncz ellen hangolva, akkor esélyük nem lett volna a bőrfejűeknek, mint ahogy 1991. március 15-én sem volt esélye annak a pár anarchistának, aki „Fasiszta geci a kormány” feliratú molinót feszítettek ki, amikor Magyarország rendszerváltás utáni első szabadon választott miniszterelnöke, Antall József a mikrofonhoz lépett. Teljesen véletlenül ott álltam tőlük 5 méterre, arra lettem figyelmes, hogy dulakodás van. Hogy miért, azt másnap tudtam meg a Népszabadságból. A felirat nagyjából 5 másodpercet volt a magasban, s a két senkiházi örvendhetett, hogy nem lincselték meg őket.
Mindez annak kapcsán jutott eszembe, hogy Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke, miután nevét adta az RMDSZ úgynevezett autonómia-statútumához (mely nem Székelyföldről szól, hanem három, 1968-an megrajzolt megyéről, mely a román prefektus számára akár a hadsereg bevetését is lehetővé teszi a helyi lakossággal szemben), miután stratégiai szövetséget kötött két éve azzal a párttal, tételesen az RMDSZ-szel, mellyel szemben létre s mely az idei választásokon e párttal közösen indul, csodálkozik, hogy a Székely Szabadság Napján a tömeg kifütyüli.
S miként az SZDSZ bértollnokai a szkinhedekre kenték a kifütyülést, feledtetni próbálva az elnökük elleni jogos össznépi elégedetlenséget, Bíró Zsolt a Néppártra próbálja fogni önfeladó, a párt létértelmével ellentétes politikájának köszönhető kifütyülését.
Vérlázító, de egyben szánalmas próbálkozás ez.
Persze a gyenge emberek mindig másban keresik a hibát, ahelyett, hogy tükörbe nézzenek és azon gondolkozzanak, hogy ők mit rontottak el.
Borbély Zsolt Attila. itthon.ma//szerintunk

Lélekharangok a Kászonokból
Ha át tudjuk adni az elődeink által megteremtett kultúrát és hitet az eljövendő nemzedéknek, akkor ez a kultúra tovább fog élni – fogalmazza meg legújabb könyve végén András Ignác helytörténész, néprajzi író. A Kászonszéki lélekharangok című kötetet csütörtökön délután mutatták be a Kájoni János Megyei Könyvtárban.
A Verbum Kiadó gondozásában jelent meg tavaly év végén András Ignácnak a Kászonszéki lélekharangok – A Kászonszéki templomok, kápolnák, események és emberek a századok forgatagában című kötete. A szerző az egykori Kászonszék templomai és a köréjük szerveződő közösség, hozzájuk kötődő emberi sorsok, történelmi események bemutatására vállalkozott ezzel az írással – áll a könyv bevezető fejezetében.
„A kászoni templomok és kápolnák különböző korokban épültek. 1701-ig egy egyházközség volt Kászonszéken, miután különváltak a falvak, azután kezdtek épülni a kápolnák. Kivétel ez alól a kászonimpéri és feltízi kápolna, ezek jóval régebbiek, mint a többi, a 14. századig vezethető vissza. Miután az egyházközség szétvált, 1792-ben kezdték építeni az újfalvi templomot, 1868-ban a kápolnát és 1908-ban a jakabfalvi templomot. Természetesen mindenik kápolna az illető kornak a stílusjegyeit viseli magán” – magyarázta a szerző. Mint rámutatott, a kászoni ember hagyományőrzőnek és vallásosnak mondható, mert ragaszkodik a régi hagyományokhoz, a katolikus valláshoz. „Volt Kászonban egy káplán, Erőss Lajos, aki később nagyprépost lett, és aki a hatvanas években írt egy levelet az egykori papjának. Ebben leírja, hogy mennyire beleivódtak az emlékezetébe a kászoni összejövetelek, a hagyományőrző és vallásos nép. Mindezt kincseknek nevezi, olyan kincseknek, amelyek nagy élményt nyújtottak számára. Ebben a pár szóban nagyon sokat elárul az egykori káplán a kászoni emberről.”
András Ignác több mint négy évtizede foglalkozik Kászon község településeinek múltjával. Helytörténeti adatokat gyűjt, egyházi levéltári adatokat dolgoz fel. „Nagyon sok legenda is van, például a feltízi kápolna legendája vagy Jakabfalva legendája. Utánanéztem, hogy mi a valós alapja ezeknek a legendáknak, és megdöbbentem, hogy mennyire igazak, mert szél fúvatlan nem indul. Minden legendának van valamilyen történelmi alapja. Adódott az alkalom, hogy 2008-ban ünnepeltük a templom építése elkezdésének a kétszázadik évfordulóját, és akkor megírtam az első rendhagyó, útikönyvnek nevezett, A templom közelében még a sírban is című könyvet. Akkor András Zoltán, Kászon község polgármestere mondta, hogy jó lenne mindenik faluról egy ilyen rendhagyó könyvet összehozni. Másfél év alatt megírtam az öt falunak az útikönyvét. Ekkor már szóba került az, hogy jó volna egy összefoglaló könyvet írni, de az legyen valamivel több, mint az öt könyvnek az egymás utáni sorba rakása” – magyarázta András Ignác. A szerző elmondta, először nem ezt a címet választotta, de aztán úgy gondolta, ez a cím lenne a megfelelőbb. Úgy véli, hogy azt a kultúrát, amelyet megteremtettek a kászoni templomok, kápolnák köré tömörülő emberek, a globalizáció fenyegeti.
Könyvében arra kereste a választ, hogy lesz-e majd valaki, ha majd eljönnek a magyar-székely kultúra végnapjai, aki megkongatja a lélekharangokat. „Optimista választ fogalmazok meg a könyv végén: hogy ha át tudjuk adni az elődeink által megteremtett kultúrát és hitet az eljövendő nemzedéknek, akkor ez a kultúra tovább fog élni. Mert olyan értékeket képvisel, ami átmenthető és megérdemli az átmentést.”
Péter Beáta. Székelyhon.ro

Jogtiprás és székely méltóság 
A Székely Szabadság Napján mintegy tizenötezer ember rótta le kegyeletét Marosvásárhelyen, a székely vértanúk emléke előtt, és állt ki Székelyföld területi autonómiája mellett. A Marosvásárhely főterére vonuló közösség felmutatta ezt az akaratot a hazai és a nemzetközi közvéleménynek is. Mindezt tette igazi székely méltósággal, az alkalomnak megfelelő magatartással de határozottan. A rendezvény szervezői mindenben eleget tettek a gyülekezési jogról szóló törvény előírásainak, és polgármesteri hivatalhoz benyújtott előzetes bejelentésnek megfelelően jártak el. 
A rendfenntartó hatóságok egyrészt biztosították a rendezvény helyszínén, majd a felvonulás útvonalán a résztvevők biztonságát törvényes kötelezettségüknek megfelelően, másrészt viszont olyan szükségtelen, zaklató intézkedéseket tettek, amelyek a résztvevők állampolgárai jogait sértették, de súlyosan diszkriminatívak is. 
A rendezvényt követően a készenléti csendőrség közleményt adott ki, amely szerint bírságokkal sújtották a szervezőket és a résztvevőkket, összesen 84 személyt.
A hozzánk eljutott jegyzőkönyvek és a csendőrségi közlemény alapján megállapítjuk, hogy a csendőrség ezen eljárása törvényellenes, súlyosan jogsértő. A törvény értelmében a jegyzőkönyvek kézhezvételétől számított 15 napon belül lehet ezen büntetések ellen a bírósághoz fordulni. A bírósági keresetnek a büntetés tekintetében felfüggesztő hatálya van, ezért a panaszt feltétlenül be kell nyújtani! Ezért felhívjuk az érintetteket, hogy a megadott határidőn belül forduljanak bírósághoz, illetve, aki a szervezők segítségét igényli, az az elérhetőségét és a jegyzőkönyv beszkennelt változatát küldje el az alábbi email címre: szekelyszabadsagnapj[kukac]gmail.com. 
Mindent meg fogunk tenni azért, hogy a jogtalanul kirótt büntetésekkel szemben minden érintett hatékony jogorvoslattal tudjon élni, ugyanakkor a nyilvánvaló jogtiprás tényét közöljük a Bukarestbe akkreditált nagykövetségekkel és különböző nemzetközi szervezetekkel. 
További lépéseinkről folyamatosan tájékoztatjuk a közvéleményt. 
Marosvásárhely, 2016. március 17.
Izsák Balázs
Erdély.ma

Háromszéki óvodák kerültek a fogyasztóvédelmiek célkeresztjébe
Újra bírságolt a román feliratok hiánya miatt a Kovászna megyei fogyasztóvédelmi hivatal.
Ezúttal Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen az óvodákat, napköziket, játszóházakat ellenőrizték, a kilenc intézmény közül nyolcban találtak rendellenességet, összesen 18 ezer lejre bírságoltak.
A hivatal tegnapi közleménye szerint, a legnagyobb bírságot 7000 lejt a sepsiszentgyörgyi Pinokkió napközi-otthon fizeti, ahol a felügyelők lejárt szavatosságú termékeket találtak. Tavaly októberben lejárt szeletelt kenyeret, amit a fagyasztóban tároltak, piszkos héjú tojást, sőt két rekesz sört, és egy üveg pezsgőt, ami a szakácsnő szerint a mini-szilveszteri mulatságról maradt.
Hasonló hiányosságokat tapasztaltak a bölcsődében, a Csipike napközit is 3000 lejre büntették, mert a menüsort nem hagyta jóvá az intézmény vezetősége és az egészségügyi személyzet.
A kézdivásárhelyi Manócska napköziotthon azért fizet bírságot, mert a megengedettnél nagyobb mennyiségű zsírt és cukrot használtak az ételek elkészítésekor.
A szintén kézdivásárhelyi Vackor óvodát pedig azért büntették meg a fogyasztóvédők, mert a főzéshez használt különböző élelmiszerek neveit nem fordították le románra. 
Mint ismeretes a Kovászna megyei fogyasztóvédők sorozatosan büntetnek a román feliratok hiánya miatt, tavaly októberben szintén óvodákat részesítettek megrovásba, amiért a menüt nem fordították le románra.
marosvasarhelyiradio.ro. Erdély.ma

Mellőzik vagy helytelenül használják a magyar feliratokat Arad megyében
Nyolc Arad megyei helységben vizsgálták meg a nyelvi jogok alkalmazását – olvasható a központi RMDSZ Tájékoztatóban.
Az RMDSZ Kulturális Autonómia Tanácsának (KAT) döntése értelmében az országos ügyvezető elnökség felmérést végez a kisebbségi nyelvi jogok gyakorlatba ültetéséről. Ennek első részében a helységnévtáblákat, az önkormányzatok és a közintézmények névtábláit, valamint a minisztériumok alárendeltségébe tartozó intézmények feliratozását vizsgálják. Alapul a 2002-es népszámlálás adataira épülő közigazgatási törvényt figyelembe véve dolgoznak, amely szerint azokon a településeken, ahol egy kisebbség eléri a 20 százalékos arányt, az anyanyelvhasználat szerzett jog. Amennyiben az ezt követő időszakban valamely kisebbség aránya a nyelvhasználati küszöb alá csökken, az említett nyelvi jogok továbbra is érvényben maradnak.
„Észrevételeinket az önkormányzatok tudomására hozzuk, ismertetve a kisebbségi nyelvi jogokra vonatkozó előírásokat. Ezzel együtt pedig felhívjuk az intézmények vezetőinek figyelmét a helyes névhasználatra, további dokumentációt kérve a szabálysértések, hiányosságok vagy hibák helyreigazításáról” – nyilatkozta Székely István, a KAT elnöke.
Az elmúlt hónapokban az ország számos megyéjéből érkeztek helységnévtáblákat, illetve különböző intézmények feliratait rögzítő fotók. Ezen a héten többek között Arad megye településeinek adatai váltak teljessé. Kisvarjason (Kisvarjaspusztán), (Új-) Fazekasvarsándon és Zimándújfaluban csak románul szerepel a helység neve, Ágyán pedig egyáltalán nem található helységnévtábla. Nagyzerénden a településtáblákon és az intézményeken egyaránt helytelenül, i-vel szerepel a település neve. A közintézmények nagy része eleget tesz a jogszabályi előírásoknak, viszont akadnak olyan települések, ahol kifogásolhatók a feliratok. Ilyen például Varsánd és Szinte, ahol az összes önkormányzati intézmény felirata csak románul szerepel (pedig Szintén RMDSZ-es a polgármester – a szerk.), vagy Gyorok, ahol a polgármesteri hivatalon és az óvodán csak románul található meg az intézmény neve. Továbbá Majláthfalván és Nagyzerénden a Művelődési ház felirat rövid ü-vel és ö-vel szerepel, Zimándújfaluban (ahol RMDSZ-es az alpolgármester) a kultúrotthon rövid u-val, a községi könyvtár o-val, a település neve pedig ékezetek nélkül jelenik meg.
Székely István kijelentette: „Ha kell, bírósági úton fogunk érvényt szerezni nyelvi jogainknak. Folyamatban van Románia Regionális vagy kisebbségi nyelvek európai chartájának ratifikálása során megtett vállalásainak monitorizálása, amely alkalmat nyújt számunkra, hogy törekvéseinkhez nemzetközi odafigyelést, támogatást szerezzünk.”
aradihirek.ro. Erdély.ma

Jogtiprások idején
Ha nem sikerült tiltással megakadályozni a székely szabadság napján szervezett felvonulást, büntetésekkel próbálja megfélemlíteni a hatalom azokat, akik az utcán összegyűlve kiáltják világgá elégedetlenségüket, követeléseiket. A kisebbségi kérdést „példaértékűen” rendező Romániában 84 személyre róttak ki több mint 70 ezer lejes bírságot, mert éltek demokratikus állampolgári jogukkal, és szót emeltek az erdélyi magyarság majd száz éve megígért, de soha valóra nem váltott autonómiájáért.
A hivatalos dokumentum szerint a csendőrség szorgoskodott, filmezett, fotózott, rögzítette a történteket, megállapította a kihágást, és most bünteti a kezdeményezőket, amiért „be nem jelentett, be nem iktatott vagy tiltott tömegrendezvényt szerveztek” – áll a közleményben, mely egyértelműen a polgármester, prefektus korábbi nyilatkozatait igyekszik megtámogatni. Hiába kötelezte a bíróság Dorin Florea városvezetőt a rendezvény tudomásulvételére, és hiába nyilatkozta maga is, hogy lehet felvonulni, rendbontás nélkül, a március 10-ei esemény előtt pár nappal a kormánybiztos kezdte kongatni a vészharangot, miszerint nem engedélyezett az utcai vonulás. Izsák Balázs SZNT-elnök érvei leperegtek, fölöslegesen magyarázta, hogy a törvény által kért minden előírást betartottak, a hatalomnak mindig igaza van. Ha pedig nincs, akkor bírságokkal nyomatékosítja álláspontját.  A rendfenntartásra kirendelt sok száz rendőrnek, csendőrnek és a nekik segítséget nyújtó titkosszolgálatoknak – ez esetben nyugodtan tevékenykedtek, hisz úgymond Románia egységét veszélyeztető, nemzetbiztonsági szempontból jelentős eseményt figyeltek – legfontosabb feladatuk volt bizonyítékokat kreálni. Felvonulókról, akik énekelnek, követeléseiket kiabálják – így megzavarják a közrendet és csendet –, veszélyes fegyvernek minősíthető zászlókat, táblákat lóbálnak. Nagy munkában lehettek a fiúk, míg a felvételek alapján azonosították a 84 bűnbakot. S lám, idén sem sikerült tökéletesen, ismét jutott bírság olyannak is, aki ott sem volt Marosvásárhelyen.  Ahhoz képest, hogy múlt kedden a hatóságok arról számoltak be: az esemény rendbontás nélkül fejeződött be, jelentős a büntetések mértéke és mennyisége. A csendőrség szóvivője is elismeri, hogy Marosvásárhelyen még soha semmilyen rendezvény kapcsán nem róttak ki ennyi bírságot. Az Európai Unió-tag Romániában 2016-ban nem vonulhat utcára a magyarság jogait követelni. Engedélyt nem adnak, annak hiányában pedig büntetnek a hatóságok. Bármennyire igyekeznek elfogadható köntösbe csomagolni, ez nem egyéb, mint a véleményszabadság és gyülekezési jog súlyos megsértése. Így fogynak-apadnak szinte napról napra jogaink, lehetőségeink. Van, ki megszólaljon értünk, ellenük, vagy megriadtak a büntetéstől a magyarság, a demokrácia, az emberi jogok nagy védelmezői?
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ifjúság – Debreceni csokonaisok a kincses városban
Apáczai Csere János Elméleti Líceum
Úgy döntöttem, hogy nem hagyom tovább halványulni az emlékeket, igaz, bennem, szerencsére nehezen kopnak. Visszagondolván arra az együtt töltött négy napra, igazából úgy érzem, csak nagyon kevés az az esemény, amire nem tudok eléggé tisztán visszaemlékezni. És úgy gondolom, hogy ez volt a találkozásban a legcsodásabb dolog. No, de ne szaladjunk annyira előre.
A debreceni csokonaisok megérkezését hosszú készülődés előzte meg, mind az ő, mind a mi részünkről. Pócsai Sándor tanár úr több megbeszélést is tartott, hogy szombat–vasárnap mi a program, hogy csütörtökön, hol és miként várjuk őket. A szokásos dolgok történtek, mégis volt bennük egy kis szokatlanság. Számomra ez volt az első cserekapcsolat magyarországi diákokkal, és hihetelenül vártam, hogy megismerjek mindenkit. (Sajnos kellőképpen nem sikerült, de a jó hír az, hogy majdnem mindenkivel fel tudok idézni egy szép közös emléket.) Az érkezés előtt nem sokkal találtunk rá a Halott Pénz Helló lányok című zeneszámra, a fiúkkal sokat énekelgettük, mégsem volt „Sárikának kiszőkülve a haja...”. Szóval mostanság, ha meghallom (és eléggé sokszor hallom) a számot, rögtön Ti, debreceni társaim juttok eszembe. Csütörtökön már alig tudtunk figyelni órákon (ez nem jobban szól, mint az egyáltalán nem tudtunk figyelni órákon?) hiszen már csak órák választottak el minket a találkozástól. Aztán végre az óra délután hármat ütött és kis késéssel be is robogott a régi, ám narancssárga busz, élén Éles Búlcsú tanár úrral. Már a járdáról próbálta mindenki kiszúrni a saját cserediákját. Visszagondolva, úgy gondolom, hogy mindenki hálás (részünkről mindenképp) nagyon elégedett volt azzal a személlyel, akit kapott. Szilvi lett az én cserediákom, és vasárnap, amikor a csoport visszatért Debrecenbe, eléggé nagy űrt éreztem magamban. De tudtam, hogy nem tart sokáig, hiszen már fejben a debreceni utat tervezem, ami legalább ekkora móka lesz, úgy érzem.
Tamás Endre, 11. A. Szabadság (Kolozsvár)

Hírek és szerzők
Vita alakult ki az elmúlt hetekben annak nyomán, hogy az alkotmánybíróság kimondta: a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) nem nyomozó szerv, ezért nem jogosult lehallgatásokat folytatni a bűnügyi nyomozások során, ez ugyanis a nyomozást végző ügyészségek hatásköre.
Ez egy jogállamban elvileg evidencia lenne, csakhogy Romániában a hírszerző szolgálatok hagyományosan kiváltságos intézmények – ezt a gyakorlatot szinte maradéktalanul sikerült átmenteni az 1989 előtti időszakból. A rendszerváltás előtt működő politikai rendőrség, a Szekuritáté egykori illetékesei és besúgói amúgy is sikeresen átmentették az ott szerzett kapcsolati és politikai (egyes esetekben anyagi) tőkét, és jelenleg vagy befolyásos üzletemberek, vagy politikusok – vagy mindkettők.
De hogy a hírszerzés ma is mennyire fontos, az is jól jelzi, hogy Klaus Johannis államfő egyik első teendője volt, hogy saját emberét ültesse a SRI élére, ugyanakkor az előző igazgató sem panaszkodhat, hiszen vigaszdíjként washingtoni nagyköveti tisztséggel kárpótolták. A kormány – azt követően, hogy Eduard Hellvig jelenlegi SRI-igazgató siránkozni kezdett, miszerint az Ab döntése nyomán immár a nemzetbiztonsági ügyekben sem nyomozhatnak, holott erről szó sincs – azonnal reagált: sürgősségi rendeletben rögzítették, hogy lehallgatni csak az ügyészeknek szabad, de a SRI nyomozhat a nemzetbiztonsági ügyekben.
Emiatt robbant ki a vita, mivel ezzel egyesek szerint ugyanolyan jogosítványokat kapott, mint a Szekuritáté. Ami talán túlzás – nemzetbiztonsági ügyekben eddig is a SRI volt a fő illetékes. Azt pedig, hogy mi számít nemzetbiztonsági ügynek – például a magyar jogkövetelések, budapesti illetékesek erdélyi látogatásai vagy néhány katonásdit játszó szerencsétlen petárdás poénjai –, eddig is a SRI mondta meg, ha valós veszélyt kellett elhárítani, ha az információ köszönő viszonyban sem volt a valósággal, csak saját legitimitásának megalapozását szolgálta.
Vagyis nem változik semmi: a SRI kiváltságai továbbra sem csorbulnak, legfeljebb kevesebbet lesz szem előtt. Viszont ugyanolyan – ha nem nagyobb – intenzitással leplezi majd le a potenciális terroristákat. Függetlenül attól, hogy léteznek, vagy sem.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)

Március fekete napjai
Huszonhat év. Azóta már egyetemet is végzett az 1990-ben született ifjúság, és túlnyomó többségüket a pályakezdés nehézségei és reménységei között egyáltalán nem foglalkoztatja, hogy mi történt a kommunista diktatúra utáni első szabad március 15-ei ünnepséget követően Marosvásárhelyen. A helybeliek valószínűleg tudják, hogy volt valami zűr a magyarokkal, de hát az egyik fél így meséli, a másik úgy, nem lehet tudni az igazságot. Nagyobb gond manapság, hogy az áhított jólét megteremtésére csak a nyugati országokban kínálkozik lehetőség.
A kivándorlás ijesztő méreteket öltött, és nemcsak az anyagi érdek hajtja el Romániából az embereket, hanem az a megrekedt, befülledt, bénító hangulat is, amely a közéletet uralja. Az állam alig-alig működik – a független kormányfő szerint az intézményvezetők közel kilencven százalékát politikai alapon, szakértelem nélkül nevezték ki az elmúlt években, és ez meg is látszik a dolgok menetén –, és változásnak semmi jele, még mindig nem a rendteremtésen, hanem a feszültségkeltésen és a zavaros állapotok fenntartásán dolgoznak az illetékes szervek. Hitele már semminek sincs, a korrupcióellenes harc is átláthatatlanná vált, gyanús elemek keveredtek bele, néhány ügyből több lóláb is kilóg, miközben világos törvénysértések maradnak büntetlenül.  Itt tartunk most, a hat ember halálát – és százak sebesülését, ezrek meghurcoltatását – követelő 1990-es etnikai összecsapás, Marosvásárhely fekete márciusa után huszonhat évvel. Az idő nem gyógyított ezen a sérülésen, csak elmélyítette, és most újra piszkálják, mérgezik a lelkeket ugyanazok az okos fiúk. Tudjuk, hogy akkor a volt Securitate rendezte a véres előadást, amelynek eddig csak néhány magyar szereplőjét ítélték el. Azóta Erdély legnagyobb magyar többségű városa román többségűvé vált, de úgy tűnik, ez sem elég, most is zaklatni kell a szabadságot, anyanyelv-használatot, önrendelkezést, lényegében 98 éve megígért jogokat követelő magyarokat. A parasztokat, bányászokat már nem lehet felültetni ellenük, de a karhatalom mindig kéznél van, jobb híján a bírság is megteszi...
Semmi kétség: lényeges, gyökeres változás nem történt a látszólag fejlődő román demokráciában, ma is sötét erők feketítik be a magyarok napjait. A legrosszabb mégis az, hogy nincs védelem: noha az RMDSZ legismertebb vezetőiből többen is Marosvásárhelyen élnek, milliméternyi előrelépést sem tudtak elérni a közösségi jogokban, sem a magyar feliratok, sem az orvos- és gyógyszerészképzés, sem a történelmi rehabilitáció terén. Sőt! A csütörtöki bírságözön után Kelemen Hunor boszorkányüldözést emlegetett, és megállapította, hogy „tovább csökkent a magyarok biztonságérzete”. Úgy tűnik, hátrálunk. És ez nagy baj.
Demeter J. Ildikó. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Jó lehallgatást! 
Kató Béla, az Erdélyi Egyházkerület püspöke március 15-én Sepsiszentgyörgyön imigyen szólott: „Fenséges Istenünk, köszönjük, hogy meghallgatsz és nem lehallgatsz minket…” Szerencsére azt is tudjuk, hogy a Román Hírszerző Szolgálatnak (RHSZ) kell megköszönnünk, hogy gondunkat viseli, vigyáz ránk, és ennek érdekében lehallgat bennünket, nehogy mind hazaárulóvá vagy terroristává váljunk. Eddig temérdek volt a dolguk, az összes bűnözőt, a korruptakat, politikusokat nekik kellett megfigyelniük, lehallgatniuk vagy lenézniük.
Az alkotmánybíróság eldöntötte, hogy csak a terrorizmussal kapcsolatos vagy az ország biztonságát érintő tettek gyanúsítottjait figyelhetik meg. Így a romániai magyarokra – akik nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek – több idejük jut majd. A rács mögé zártak egyelőre még csak repesnek a boldogságtól, mert abban reménykednek, hogy mivel legtöbbjüket az RHSZ lehallgatásai és megfigyelései alapján ítélték börtönre, most kiszabadulnak. Sokan, akik ellen bűnvádi eljárás folyik, fellélegezhetnek, és vidáman intézhetik sötét ügyeiket, amíg pontosan el nem dől, hogy kik is fogják ismét lefülelni őket. Abban bíznak, hogy az ország javainak szétlopása nem számít majd nemzetbiztonsági kockázatnak, így megfigyelésük nem tartozik az RHSZ hatáskörébe. Az eddigi bizonyítékokat törvénytelenül gyűjtötték, és így semmisnek kell tekinteni azokat.
Most, hogy az RHSZ megszabadul a köztörvényes bűnözők megfigyelésének nyűgétől, vigyázó szemeit és füleit még jobban a magyarokra irányíthatja. A bűnüldöző szervek sokkal hatékonyabban tudnak fellépni és megelőzni olyan kellemetlenségeket, mint amilyenek a székely szabadság napján is történtek a Marosvásárhelyre tartókkal. Mint ismeretes, a törvény emberei az utolsó percben léptek fel a bajok megelőzése érdekében az autóbuszokra, és akkor derült ki, hogy az ünnepelni készülőknél olyan zászlók vannak, amelyek nyele a megengedettnél hosszabb, vastagabb vagy hegyesebb. Ha  a hírszerzők nagyobb hangsúlyt tudnak fektetni az ilyen ünnepségeken részt venni szándékozók megfigyelésére (amire – reméljük –  ettől arrafelé lesz lehetőségük), akkor a zászlónyélgyártás folyamatába is idejében beavatkozhatnak, hogy azok rövidebbek, vékonyabbak és tompábbak legyenek. A vásárhelyi ünnepségek szervezőit is idejében le lehetett volna fülelni és begyűjteni 29 napra, s nem került volna sor a törvénytelen felvonulás megszervezésére és lebonyolítására. Kolozsváron is el lehetett volna érni néhány házkutatás elrendelésével és az Erdély-zászlók lefoglalásával, hogy ne az ünnepségen kelljen törvénytelenül intézkedni. A magukkal bicskát vinni akarókat még odahaza, a konyhában fel tudták volna tartóztatni, amikor éppen zsebükbe akarták rejteni zsebkésüket. S a székely terroristákat is még idejében meg lehet akadályozni, hogy tűzijátékot vásároljanak bombagyártás céljából.
Ha elegendő szakember szabadul fel, az is megoldható, hogy az ünnepelni érkezőket ugyanolyan kapukon át engedjék az események helyszínére, amilyenek a repülőtereken vannak. Így ki lehetne szúrni azokat, akik különféle vágó- vagy szúrószerszámmal érkeznek. El kell kobozni a kisollókat, körömvágókat, körömreszelőket. Csomagjaikat meg ugyanúgy át lehet világítani, akár a reptereken, és az egy decinél több folyadékot is el kell konfiskálni, mert előfordulhat, hogy az nem víz vagy hűsítő, hanem folyékony robbanóanyag, például nitroglicerin. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hencz Hilda : Magyar Bukarest (Részletek 1.)
Mikor, hogyan kerültek a magyarok a román fővárosba? Hagytak-e százados nyomot maguk után, sikerült-e összetartó közösséggé verődniük? Az ott maradók számára létezett-e más út, mint a beolvadás? – ezekre a kérdésekre keresi a választ Hencz Hilda Magyar Bukarest című könyve, mely mindeddig csak románul jelent meg, Lucian Boia ajánlásával. Érdekes részletekben gazdag, sok dokumentumra alapozott munka, mely bemutatja, miként találtak otthont, megélhetést a levert szabadságharcok utáni megtorlások elől, illetve a gazdasági válságok szorításából menekülő székelyek, magyarok, hogyan próbálták megvetni lábukat, templomot, iskolát, közművelődési egyesületeket alapítva miként hagytak nyomot a főváros építészetében, iparában, tudományos, művészeti életében. Megtudhatjuk, hogyan alakult, fokozódott a magyarellenesség, miként kellett megküzdeniük a vezető szerepet vállalóknak minden tégláért, minden magyar betűért. Betekintést nyerünk a hajdani, soknemzetiségű, balkáni habzású Bukarest ellentmondásoktól terhes életébe magyar szemszögből, és az itt átmenetileg vagy végleg letelepedettek román megítélésébe. A nemzetiségi létünket hosszú időszakokon át, s így ma is meghatározó, a román főváros több évszázados történelmének magyar vonatkozásait számba vevő, júniusban végre magyar nyelven is napvilágot látó könyvből nyújtunk ízelítőt a következő hetekben.
Az 1848/49-es forradalmi megmozdulások majdnem egész Európát érintették. A magyar forradalom leverését követően indult el az egyik legnagyobb magyar kivándorlási hullám. A Törökországba menekülteknek az iszlámra való áttérés nyújtott volna nagyobb védelmet; ezt a tanácsot Bem tábornok is megfogadta. Mások inkább a Kárpátokon túli román vidékre vonultak vissza, elsősorban Erdély földrajzi közelsége miatt, stratégiai szempontból ezt a területet tartották legjobbnak a szabadságharc folytatása szempontjából. Az integráció a román társadalomba egyszerűbbnek tűnt, figyelembe véve a társadalom minden rétegében fellelhető nagyszámú külföldit és a vegyes házasságok gyakoriságát. Az osztrákellenes magyar emigráció, az oroszellenes lengyel emigráció, valamint Garibaldi és Mazzini aspirációi 1850–1860 között a Habsburg és az orosz birodalmak gyengítésében érdekelt Franciaország támogatását élvezték.
1850-ben, nem sokkal a forradalom leverése után, az erdélyi református konzisztórium Dimény Józsefet nevezte ki a bukaresti hitközséghez. Dimény nem vett részt a forradalomban, de szimpatizánsa volt, és menedéket nyújtott a megtorlások elől menekülő honfitársainak. Ez elég kockázatos volt, mivel az osztrák ügynökök szoros megfigyelés alatt tartották, még a presbiteri gyűléseken is részt vettek. Egyik ilyen menekültet, Váradi Józsefet, aki a bukaresti papi lakban rejtőzködött, el is fogták, Sepsiszentgyörgyre vitték és 1854-ben kivégezték. Dimény sem úszta meg büntetlenül; bebörtönözték, és rövidesen meghalt a gyulafehérvári börtönben, de halála előtt még sikerült Koós Ferencnek, utódjának megüzennie, hogy nagyon ügyeljen, mert saját hívei is elárulhatják. Dimény azt gyanította, hogy őt Szőllősy József, a hitközség pénztárosa jelentette föl, aki megtagadta az elszámolást az egyház pénzügyi helyzetéről, úgyhogy előbb az osztrák konzulátusnak, később a kolozsvári főkonzisztóriumnak is közbe kellett lépnie, hogy az 1000 piaszter visszaszolgáltatására kényszerítsék. A konfliktusnak csak 1857-ben, Koós idejében lett vége.
A bukaresti magyar bevándorlási hullám késve tetőzött, csak miután a forradalmárok visszatértek törökországi vagy európai vándorútjukról. Ekkor azonban olyan sokan találnak a helybeli lakosságnál menedékre, hogy 1852-ben a rendőrparancsnok kötelezővé teszi az itt tartózkodó idegenek bejelentését; ez a rendelet még 1856-ban is életben volt. Az újonnan bevándorló magyarok között meglehetősen sok az értelmiségi: papok, tanítók, orvosok, gyógyszerészek, mérnökök, műépítészek vagy újságírók, akik csatlakoztak a már itt élőkhöz, és alig pár év alatt virágzó kulturális és társasági életet hoztak létre, megteremtve egyúttal a magyar nyelvű sajtó létfeltételeit is. Sokan közülük közvetlenül is hozzájárultak Románia fejlődéséhez. Kirívó Udvarhelyi Karácsonyi Károly (Udvarhely, 1809–?) esete, aki bányamérnökként érkezett Bukarestbe 1852-ben, Barbu Ştirbei fejedelem osztrák udvarhoz intézett felkérésére. 19 évig dolgozott román állami alkalmazottként a slănici, telegai, Ocnele Mari-i stb. sóbánya megszervezésénél, üzemeltetésénél, és egyúttal földtani méréseket is végzett. Minderről könyve is megjelent (Carol Karatşioni, Istoricul salineloru din România, Bucuresci, 1870). 
Neve gyakran előfordul korabeli román kiadványokban. Van, hogy magasztalják, például a Naţionalul, Ilustraţiunea vagy a Reforma, máshol egyenesen rágalmazzák. A Reforma folyóirat (1863. évf., 14. sz.) őt idézi: „Sokat szenvedtem, rágalmaztak, szidalmaztak, kitámadtak, számos nehézséggel kellett megküzdenem, számos akadályt legyőznöm, de célom sikerült elérnem; megtettem minden tőlem telhetőt fogadott testvéreimért, a románokért...”. Egy 1865-ös levelében Titu Maiorescu is megemlítette, hogy attól fél, a mérnök esetleg nem fizet vissza bizonyos kölcsönt a szüleinek. Itt nevét többféle helyesírással írta: Coraczony, Koratsoni, Coracioni, Koraczony.  Karácsonyi, mivel nem jogosult állami nyugdíjra, 1871-ben életjáradékot kért, azzal érvelvén, hogy vagyontalan, beteg, és képtelen családját fenntartani (betegesen félt a szegénységtől). Végső érvként anyai ági román származását hozta fel: „bánsági román eredetű családba születtem...”. Ez a beadvány csak a támogatói által 1871-ben kiadott könyvben lelhető fel. Származására utaló kijelentése a körülmények nyomására születhetett, csakis az egyébként kiérdemelt román állami nyugdíj reményében. A Reforma folyóirat (1863. évf. 24. szám) is úgy véli, az idegen származású, de románbarát mérnök méltó a román állam hálájára: ,,Habár idegen származású, Caracioni úr filoromán érzelmeivel és pátriánknak nyújtott szolgálataival tagadhatatlanul méltóvá vált országunk hálájára, és teljességgel jogosult arra, hogy hazánk azon legyen, hogy román állampolgársággal ruházza őt fel.” A parlament mégis elutasította nyugdíjkérését, úgyhogy végül felszámolta több mint 30 ezer lejes befektetéseit, és 1873-ban elhagyta Romániát, annak ellenére, hogy egy évtizeddel korábban még úgy hagyatkozott, hogy a slănici sóbánya, „szellemem alkotása, életem fő műve” elé temessék.
Máskülönben egyáltalán nem volt szegény: mérnöki fizetése havi 2227 lej volt (egy állami alkalmazott orvos 800 lejt kapott), és elég sok pénzt fektetett ingatlanokba. A kertész Pákozdi János házát is megvette a Cişmigiu déli felén, a Schitu Măgureanu utca 20. szám alatt, ahol Ianoş magyar báljait tartották. 1867-ben a Hunnia Egyesület is tőle bérelte székházát egy évre. Mikor elhagyta az országot, házát honfitársainak adta el, így előbb egy szabó (Nagy József), később egy kőműves lett a tulajdonos.  Karácsonyi életéről és tevékenységéről dr. Nicolae Leonăchescu mérnök, a termotechnika szakértője írt monográfiát, 2005-ben ő alapította meg a Carol Crăciun Sószövetséget; Slănic egyik utcája ma ezt a románosított nevet viseli. A Nagyrománia Párt képviselőjeként (három mandátumon keresztül), Leonăchescu Karácsonyit erőszakosan elmagyarosított románként állítja be, és mint megfogalmazza, célja helyreállítani az igazságot etnikai származásával kapcsolatban. Ennek érdekében fantaszta családnév-etimológiába bocsátkozik, önkényesen átkeresztelve őt Crăciunra, a Karácsonyi név román megfelelőjére, annak ellenére, hogy a mérnök román nevet soha nem használt, soha sem kért román állampolgárságot és románnak sem vallotta soha magát, a fent említett beadvány lenne az egyetlen kivétel. (...) 1854 és 1856 között a Román Fejedelemségek az osztrák monarchia protektorátusa alatt állottak, az itt szolgáló osztrák tiszteknek feladata volt a román közhangulat, valamint az osztrákokkal és oroszokkal szembeni magatartás megfigyelése is. Az egykori honvédeknek ez időben tanácsos volt az életüket is félteni. Feltehetően nagy számban tartózkodtak itt osztrák tisztek, hogyha a román fejedelem egy palotát is rendelkezésükre bocsátott, hogy tiszti kaszinót rendezhessenek be. Bukarest legérdekesebb leírásai – amelyek utalnak a magyarokra és a román arisztokrácia klubjának helyet adó Török házra – osztrák tisztek, Stefan Dietrich kapitány (1855), illetve Wilhelm Derblich katonai orvos (1857) tollából származnak. A magyarok nagy számát megemlíti az amerikai sebész, James Oscar Noyes is, aki szerint sok köztük a szolgaként vagy kocsisként alkalmazott egykori honvéd. Ezeket a megfigyeléseket kiegészítik olyan reprezentatív bevándorlók, akik 1855–1860 között érkeztek: Koós Ferenc lelkipásztor, Veress Sándor mérnök, Fialla Lajos és Oroszhegyi (Szabó) Józsa orvosok. A XIX. század vége felé és a XX. század elején Kertész József tanító gyűjtötte össze és egészítette ki a negyvennyolcasok bukaresti írásait, könyve Kolozsváron jelent meg 1913-ban Tíz év a romániai magyar misszióban címmel.
Dietrich kapitány feljegyezte, hogy a fejedelemségek feltűnően gazdagok természeti kincsekben, még a mezítlábas cigány lányok is aranypénzekből készült nyakláncot hordanak. „Az Édenkert darabjai” lehetnének egy olyan „szorgos és bölcs kultúra” számára, mint Ausztria, a főváros „nagy értékű gyémánt a legkezdetlegesebb foglalatban”.
JÁNOS ANDRÁS fordítása
(folytatjuk)
Hilda Hencz: Bucureştul maghiar /Editura Biblioteca Bucureştilor/ Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Dunántúli ugrós rockzenére (Novák Ferenc „Tata”, a táncanyanyelvi szótár újraértelmezője)
Nem kapott oktatói oklevelet, mert nem tisztelte a „tájjelleget”, miközben Széken ihletődött a néptáncos Rómeó és Júliához. A nyolcvanöt esztendős néptáncikon, az erdélyi származású Novák Ferenc „Tata” szerint soha nem szűnő feladatunk megküzdeni a felettünk eluralkodni igyekvő idegen kultúrákkal. – Nagyszabású műsorral ünneplik nyolcvanötödik születésnapját március 22-én a budapesti Művészetek Palotájában. Mit gondol, meg tudják még lepni valamivel a tisztelői? – Az majd kiderül, az én meglepetésemet viszont már most elárulhatom. Az est első felében végre nem engem fognak „blamálni”, ahogy ez eddig zajlott, hanem én a többieket. A fiammal, Novák Péterrel beszélgetünk majd a színpadon múltat, jelent és talán részben a jövendőt is velem, körülöttem megélő emberekről. Kapkodhatják majd a fejüket. A műsor második felében pedig a Forrószegiek című táncjátékot láthatja a közönség, az egyik legkedvesebb munkámat.
– Hogyan született meg ez a táncjáték, amelyet a széki Rómeó és Júliaként is emlegetnek?
– Elsősorban úgy, hogy 1958-ban én már Széken gyűjtöttem, onnan származik az anyag, amelyből az egyetemi szakdolgozatomat írtam a tánc társadalmi szerepéről. Szék társadalmi szegmentáltsága, az ebből fakadó drámák ihlettek a Forrószegiek című táncjáték megkomponálására.
– Feltételezem, elsősorban gyökerei vonzották Erdélybe gyűjteni.
– Természetesen. Nagyenyedhez amúgy csak véletlenszerű kapcsolat fűz, épp ott dolgozott az apám, amikor a világra kérezkedtem. A Novák felmenőim dicsőszentmártoniak, az anyai ág, a Makkaiak pedig kolozsváriak. A Makkai nagypapáé volt Közép-Európa első alumíniumedény-gyára, az az épület ma a Tranzitház. Románul is beszélek, ezért már a kezdetektől roppant értékes embernek számítottam Martin György, a magyar tánckutatás megteremtője számára, az ő megbízásából a mezőségi vegyes lakosságú falvakban is sokat gyűjtöttem. Éveken át általam juttatott ki erdélyi munkatársainak magnószalagokat, filmnyersanyagot. Talán kétszer kaptak el a több mint ötven esetből, ma is büszke vagyok az ügy szolgálatába állított csempésztudományomra.
– Mindig tánckutatónak, koreográfusnak készült? 
– Egy-két dolog történhetett volna másként is, de utólag azt mondom, így volt jól. Amikor 1949-ben felvettek az egyetemre, majd két hónap múlva kitettek onnan, mondván, nem jó a káderlapom, nagyon el voltam keseredve. Nyolc évvel később aztán mégiscsak elkezdhettem, de akkor már nem irodalomszakra mentem, hanem néprajzra. Közben pedig dolgoztam egy gyárban, ma már nem győzök hálálkodni érte a sorsnak, másként soha nem ismerhettem volna meg az életet alulnézetből. Táncolni a katonaságnál kezdtünk, már akkoriban igyekeztünk itt-ott átértelmezni a néptáncot. Mondhatni megelőztük a korunkat. Már megalapítottam a Bihari János Táncegyüttest, amikor 1955-ben vizsgabizottság elé kellett állnom táncoktatói engedélyért. Elutasítottak, nem tisztelem a „tájjelleget”, erre hivatkoztak. Mi az, hogy verbunkfantázia? Ugyanolyan érthetetlen volt számukra, mint egy absztrakt festmény.
– A tiszta forrás „megbecstelenítése”, a táncszínházi vonulat változatlanul viták forrása a szakemberek között. Ön hogyan érvel a néptánc újraértelmezése mellett?
– A különböző néptáncok felgyűjtése az a folyamat volt, amelynek során összeállt táncanyanyelvünk szótára. Azóta is ebből építkezünk, ezeket a „kifejezéseket” használjuk, filozofikus dolgokat igyekszünk megfogalmazni általuk. Más kérdés, hogy ki hogyan használja a szótárt, mert aki hiányos műveltséggel nyúl hozzá, a legtisztább kifejezésekkel is nagy butaságokat tud állítani. A mai mezőnyben sok a csodálatos táncos, de többségük műveltsége erősen hiányos. Ha rajtam múlna, minden koreográfus számára kötelezővé tenném a művészettörténet tanulmányozását. Szergej Gyagilev, a Cári Orosz Balett igazgatója, a világhírű orosz balett megteremtője nem véletlenül járatta be táncosaival Párizs összes múzeumát. Az én olvasatomban sima plagizálás a különböző tájegységek táncainak eredetiben való színpadra állítása. Csoóriéknak mondtam egyszer, hogy ez olyan, mintha ti változatlan formában leírnátok a Toldit, s alája biggyesztenétek a neveteket.
– A Csíksomlyói passiótól az István, a királyig meglehetősen széles a paletta. Támadták is érte sokan. Hogyan viselte?
– Köszönöm, jól. A táncot ugyanolyan alapossággal és lelkiismeretességgel kell megtanulni, mint az anyanyelvet, de nekünk nem imitálni kell a paraszti kultúrát. A filmművészetben vagy képzőművészetben dolgozókhoz hasonlóan a koreográfusnak, a színházi rendezőnek is legyen korszerű mondanivalója. Színházat akartunk csinálni, csak a mi anyanyelvünk nem a klasszikus balett vagy a dzsesszbalett, hanem a néptánc. És ettől abszolút nem volt idegen az István, a király vagy a Kőműves Kelemen. A Csíksomlyói passióban persze a paraszti gesztusrendszert kellett megjelenítenünk, de ha a néptánc és annak struktúrája belehelyezhető egy rockoperába, akkor nem szabad tétovázni. Mesterem, Molnár István annak idején a sárga földig lehordott, hogy mit keresek én a beatnikek között. Pista bácsi, mondtam, itt tíz estén keresztül tízezer ember nézi ezt, olyanok, akik soha nem találkoztak a néptánccal. Jöjjön el, nézze meg, rockzenére színtiszta dunántúli ugróst és mezőségi sorozatokat táncolnak. Ez akkor jó néhány folklorista számára döbbenetként hatott, ma már sokkal jobb a helyzet.
– Az István, a király rockopera által kiváltott „döbbenet” viszont azóta sem csitul. Hogyan keveredett annak a produkciónak a környékére?
A Kőműves Kelemennek köszönhetően, amit Zalaegerszegen állítottunk színpadra a nyolcvanas évek elején. Sokat gondolkodtam, hogyan „végezzük ki” az asszonyt, aztán az lett belőle, hogy négy férfi derékszögben előrehajolva összekapaszkodik, malomkereket formál, s bedarálja Kőműves Kelemennét. Ez tetszett meg Szörényiéknek, s meghívtak a produkcióba. Gyakorlatilag az alkotás teljes folyamatában részt vettem, sok mindent megvétóztam, míg kialakult a végső forma. Elég szép siker lett belőle.
– Azoknak a koroknak a tanúi ma sem értik, hogyan csúszhattak át a kádári cenzúrán az István erős szimbólumai… – Ennek érdekében nagyon sokat tett Nemeskürty István, aki stúdióvezetőként vett részt a produkcióban, hiszen az István, a király eredetileg filmnek indult. De kaptunk zuhanyt minden oldalról, a szamizdatként megjelenő Beszélőben például azt írták, a rockoperával felmentettük a kádári rezsimet. Azt is beszélték, hogy van valami titkos diliflepnim. Tényleg mondtam néhány elképesztő dolgot a pártvezetőknek. A fő kultúrideológus, Aczél György például az István, a király bemutatója után megkérdezte tőlem: maga olyan jól elvan Hollandiában, nem akarja a családját is kivinni? Mondtam, Gyuri bácsi, én nem szerzek maguknak ekkora örömet. Egyébként is, minek mentem volna el? Koreográfiáim, rendezéseim mindenhol sikert arattak, minden megtörtént velem, amire vágyhat egy magamfajta, táncból és színházból élő művész. Az utóbbi években az igazi boldogságot tanítványaim jelentik. Ráadásul két szerencsés tulajdonsággal is megáldott az Isten: nem vagyok hiú és nem vagyok féltékeny.
– A Háromszék Táncegyüttessel is dolgozott már együtt. Szerette azt a munkát?
– Alapvetően igen, fogékony, szakmailag is jól képzett társaság van ott. A Sepsiszentgyörgyön összerakott, A magyar tánc évszázadai című produkcióra mindig jó érzéssel gondolok. A társulat igazgatója, Deák Gyula ugyanakkor azon ritka emberek közé tartozik, aki fontosnak tartja az állandó képzést, meg is hívott egy Bikfalván szervezett elemzésre, sajnos, nagyon kevesen éltek a lehetőséggel.  – Szoros szakmai, barátinak is mondható viszonyt ápol a népzene és néptáncgyűjtés nagy erdélyi mesterével, Kallós Zoltánnal. Mit köszönhetnek egymásnak?
– Én neki sok mindent. A hatvanas évek végétől állandó látogatója vagyok Kallósnak. Többször elkísértem különböző beszerzőkörutakra is, amelyeket az idő aztán óriási jelentőségűvé duzzasztott, hiszen így gyűlt össze a válaszúti múzeum hatalmas anyaga. Egyszer szólt, hogy Bonchidán van egy cigány lakodalom, ahol egy nagyon érdekes férfitáncot járnak. Martinnal és Pesovár Ferenccel akkor láttunk először „korcsos” zenére táncolt ritka magyart. Szenzációs volt az a furcsa ritmikai csapásolás, a mozgalomban villámgyorsan el is terjedt a „korcsos” tánc. Bő tíz évvel ezelőtt összeültettek kettőnket egy beszélgetés erejéig a Duna Televízióban. Ma is érvényesnek tartom, amit akkor üzentünk a fiataloknak: tartsanak ki, ez a kultúra nem hal el. Soha nem szűnő feladatunk megküzdeni a felettünk eluralkodni igyekvő idegen kultúrákkal. Az egységesség hirdetésében sem kellett egyeztetnünk Kallóssal. Az 1990 tavaszán rendezett, Magyar menyegző című gála végén – amelyre első alkalommal sikerült hivatalosan is összeverbuválnom erdélyi és felvidéki együtteseket – azt mondtam a Budapest Sportcsarnok nyolcezer nézőjének: örülök, hogy színpadra vihettük ezt a kultúrát, amelynek egységességét mindig is ismertük, boldog vagyok, hogy ezt az egységet most önöknek is be tudtuk bizonyítani.
Novák Ferenc „Tata”
A Nemzet Művésze, Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas koreográfus, rendező, etnográfus. Nagyenyeden született 1931. március 27-én. A Bihari János Táncegyüttes alapítója, a Honvéd Együttes tánckarvezetője, majd művészeti igazgatója. A Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivál művészeti vezetője, az amszterdami Folklór Táncszínház koreográfus-rendezője, 1996-tól a Magyar Művészeti Akadémia tagja, 2012 decemberében kilépett a testületből. Legfontosabb kitüntetései: Erkel Ferenc-díj (1975); Munka Érdemrend Arany fokozata (1980); Érdemes művész (1985); Ifjúsági Díj (1987); Magyar Művészetért Díj (1988); Juhász Gyula-díj (1988); Magyar Köztársaság aranykoszorúval díszített Csillagrendje (1991); Kossuth-díj (1993); Magyar Örökség díj (1999); Kölcsey Ferenc Millenniumi-díj (2001); Hazám-díj (2003); Prima-díj (2003); Hevesi Sándor-díj (2003); A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (2005); Jubileum Prima Primissima-díj (2007); A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja (2010); A Nemzet Művésze (2014). Legjelentősebb művei: Antigoné, Magyar Electra, Forrószegiek, Lúdas Matyi, János vitéz, Magyar menyegző, Keleti táncvihar, Évszázadok táncai, Kocsonya Mihály házassága, A helység kalapácsa, Kőműves Kelemen. Legfontosabb koreográfiái: István, a király (rockopera, 1983); Szarvassá változott fiak (Markó Ivánnal, 1985); József és testvérei (Markó Ivánnal, 1994); Egri csillagok (Zsuráfszky Zoltánnal, 1997); Duna-rapszódia (dramatikus néptáncok, 2002). Felesége, Foltin Jolán a Nemzet Művésze, Kossuth- és Erkel-díjas táncművész, koreográfus-rendező, lányuk, Novák Eszter színházi rendező, fia, Novák Péter énekes, műsorvezető.
 Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sikeres szakmai fórum Aradon
Nagyobb hozamok, támogatások a terítéken
Ahogyan azt meghirdettük, pénteken az RMDSZ Arad megyei székházának az üléstermében, az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének a szervezésében Vetőmagok, technológiák és mezőgazdasági termesztési támogatások a 2016-os évben témakörben nemzetközi szakmai fórumot tartottak. Azon a megyebeli szakemberek, gazdálkodók mellett az anyaországiak is részt vettek.
A prezídiumból Horváth Imre AMMGE-alelnök üdvözölte a résztvevőket, majd Faragó Péter RMDSZ-megyei elnököt kérte fel a fórum vendégeinek az üdvözlésére.
A külpiacokon csak nagy tételű ajánlatokkal lehet részt venni
Faragó Péter elmondta, Arad megye magyarságának mintegy 60%-a vidéken él, ezért a mezőgazdaság képezi számukra a megélhetés fő területét. Éppen ezért, az érdekvédelmi szövetség munkájában is egyik legfontosabb célkitűzés, a gazdálkodók munkájának, az életkörülményeinek a javítása, a fiatal gazdáknak a szülőföldön történő megtartása, boldogulásuknak az előmozdítása. Ebben fontos szerepet játszik az EU-támogatások lehívása, a pályázatok megírásának a támogatása. A maga, illetve a megyei szervezet nevében további teljes támogatásáról biztosította a gazdálkodókat, sok sikert kívánt a fórum munkálataihoz.
Ezt követően Horváth Imre Skapinyecz Pétert, a Magyar Nemzeti Kereskedő Ház, Közép-európai Kereskedésfejlesztési Hálózat Kft. ügyvezetőjét kérte szólásra. A Kárpát-medence 7 országában megnyílt 22 iroda munkájának az ismertetése során hozzáfűzte: a világ 25 országában működő irodák a jelzett térségek, illetve az anyaországi vállalkozók közötti hosszú távú együttműködésen dolgoznak, de a közeljövőben szeretnének bekapcsolódni a közbeszerzésekbe is. Mert a világ különböző részein működő irodák, számos gazdasági lehetőségekre derítenek fényt. Példának okáért, Kínában, bizonyos mezőgazdasági termékekből akkora mennyiségre lenne szükség, amit az anyaországiak egyedül nem lennének képesek lefedni, de Törökországban, vágómarhára is komoly igény mutatkozik. A külpiacokon csak nagy tételű ajánlatokkal vehetnek részt, ezért van szükség a határon túli magyar gazdálkodókra is. A továbbiakban a Magyar Kormánynak a Vajdaságban 50 milliárd forint tőkével beindított gazdaságserkentő programjáról beszélt, amiben egyelőre a kettős állampolgárságú gazdák vehetnek részt. Tehát mindenhol keresik a magyar gazdálkodók, vállalkozók támogatásának a lehetőségét.
Horváth Imre a hazai állattartás visszaesését a vágóhidak felszámolásával indokolta.
Kísérleti parcellák bevetésével segítenének
A továbbiakban Virágné Pintér Gabriella, a Szegedi Gabonakutató Intézet szakembere Fókuszban a szójacímmel, a fehérjékben gazdag gabonának a világon, illetve az anyaországban való termesztése között vont párhuzamot. A világ nagy szójatermelői az USA, Brazília, Argentína és Kína, csakhogy a terményeik nagy része génmódosított. Magyarországban jelenleg 77 ezer hektáron termesztenek, génmódosítástól mentes szóját, amit egyre érdemesebb vetni, hiszen az EU-támogatás hektáronként 325 euró. A továbbiakban ismertette a Szegeden előállított szójafajták tulajdonságait, termesztési technológiáját, de kiemelte a köles, illetve az olajlen termesztésének az előnyeit is. Ha Arad megyei vállalkozók kerülnek e haszonnövények termesztésére, kísérleti parcellák bevetésével a segítségükre sietnek.
Horváth Imre a gazdák nevében a Kutatóintézet kultúráinak a megtekintése, a helyszíni tapasztalatcsere iránt érdeklődött.
Ezt követően ugyancsak a kutatóintézet munkatársa, Szanyi István tartott előadást Gazdaságos kukoricatermesztés címmel, amiben előrebocsátotta: az 1960-as évekig a térségünkben hektáronként mintegy 2 ezer kiló szemes kukoricát állítottak elő. A beindult kísérletezés jóvoltából azonban a rendszerváltásig a többszörösére emelték a termést, az manapság 8-9 ezer kiló között mozog, miközben Amerikában a legutóbbi kukoricatermesztő versenyen 32 tonna terméssel nyert az egyik farmer, tehát van hova fejlődni. A Szegedi Gabonakutató Intézetben kései vetésű, tehát rövid termésidejű fajtákat állítottak elő, amelyekből akár a búzaaratás után vetve is megterem hektáronként 8-9 tonna.
Előadása után Horváth Imre aziránt érdeklődött, hogy az AMMGE közreműködésével hogyan lehetne ilyen kukoricafajtákat behozni az Arad megyei gazdálkodók számára. Kocsik József elnök rögtön felhívással fordult az aradiakhoz: akit érdekel, jelentkezzen az irodájukon!
Utána Kocsy Béla, a Nemzeti Agráripari Kamara külkapcsolatokért felelős igazgatója tolmácsolta Györffy Balázs elnök üdvözletét, majd a Brüsszelben dolgozó munkatársaik segítségét is felajánlotta a gazdálkodóknak. Amint kifejtette, Kínában összefüggést találtak a génmódosított gabonák fogyasztása és a daganatos betegségek elterjedése között, ezért fontolják az ilyen termékek előállításának a leállítását.
Bartok András pécskai gazdálkodó a téma kapcsán érdeklődött: a génmódosított gabonával nevelt, hozzánk nagy mennyiségben érkező állati eredetű termékek fogyasztása nem társul-e a daganatos betegségekkel?
Sarusi Kiss Róbert, a Naturagra Hungárai Kft. képviseletében a talaj tápanyag-gazdálkodása, a talajelőkészítés területén elért eredményekről, az e célból előállított termékeikről beszélt.
Mărgean Nicolae, Farkas Viktória tolmácsolásában az AXEREAL Romania francia anyavállalt kirendeltségének a munkáját ismertette. A jelzett cég Franciaország egyik legnagyobb termelőszövetkezete, 1,5 millió hektáron gazdálko,dik, kirendeltségei vannak Romániában, Magyarországon, Szerbiában, Horvátországban, Bulgáriában legújabban Lengyelországban is. A vállalat hatalmas gabonatárolókkal rendelkezik, gabonakereskedelemmel, illetve gabonakutatással és termesztéstechnológiák kidolgozásával is foglalkozik. Ebben fontos szerepe van a durum-búza termesztésének, ami a sütőipar jövője szempontjából fontos lehet.
Utána Miszkuly Sándor, a RAMI AGRO által forgalmazott, Angliában előállított energianád termesztésének az előnyeit ecsetelte. A rendkívül olcsó rostos növény száraz változatának kilójában annyi energia van, mint 1 köbméter földgázban, aminél azonban jóval olcsóbb, mintegy 10 forint az önköltségi ára. A jelzett energianövény iránt óriási érdeklődés nyilvánul meg, Ausztriában 24 ezer forintot fizetnek tonnájáért. A 15-20 évig újraültetés nélkül termő rostos növény hektáronként, a harmadik évtől 12-15 tonnát is terem, lekaszálva, bebálázva forgalmazzák.
Az előadásokról Gáll Tamás Mihály, az Aradi Kereskedelmi Ipar- és Mezőgazdasági Kamara képviselője vonta le a végső következtetést: az elhangzott magas terméshozamok hallatán a gazdálkodóknak nem szabad ábrándokat kergetniük, mert a magas hozamú fajták nem biztos, hogy többet hoznak a házhoz, mint a megszokottak. Azokat már ismerik, miközben a magas hozamot ígérők sokkal igényesebbek. Szerinte, inkább a szegedi kutatóintézet fajtáival próbálkozzanak, hiszen ott több évtizedes munka eredményeivel ismerkedhetnek. A sikeres szakmai fórum végén a hazai és az anyaországi szakemberek, gazdálkodók a Jelen Házban feltálalt közös ebéden folytatták az eszmecserét, tervezték a közös jövőt.
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)

Megálmodta, kivitelezte, majd újrateremtette
Lőrincz Gyula festménykiállítása a Kolozsvári Magyar Operában
– Lőrincz Gyula nagyon is jelen van Erdély vizuális világában, legyen szó a Bánffy-palotában rendezett kiállításáról, a Kolozsvári Magyar Napok alatt Csipkerózsikaként újraéledő New York kávéházról vagy éppen Kászonaltízről, ahol a Minimum Party elképzelhetetlen lenne nélküle – hangsúlyozta Szebeni Zsuzsa színháztörténész, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet munkatársa csütörtökön délután a Kolozsvári Magyar Opera emeleti előcsarnokában, Lőrincz Gyula Operaimpressziók című festészeti tárlatának megnyitóján. A Sámson és Delila bemutatója előtt méltatott tárlat egyik érdekessége, hogy olyan képeket vonultat fel, amelyeket az opera előadásai ihlettek, ráadásul a produkciók díszleteit is az alkotó maga tervezte.
Szebeni Zsuzsa felbecsülhetetlenül értékesnek nevezte a kiállított műveket, amelyek különböző színházi tereket, díszleteket, jelmezeket, gesztusokat jelenítenek meg. Mint mondta, tárgyak ugyan maradtak fenn bőven, szerepük hiányában viszont mára szinte csak iparművészeti értéket képviselnek – szemben azokkal a jelenetekkel, pillanatokkal, amelyeket Lőrincz Gyula megörökített, kortárs zeneszerzők (Orbán György, Selmeczi György, Csemiczky Miklós, Vajda János, Fekete Gyula) világát elevenítve meg.
F. Zs. Szabadság (Kolozsvár)

Református vallás tantárgyversenyt tartottak
Tizenhetedik alkalommal szervezték meg a megyei református vallás-tantárgyversenyt, melynek idén a gyöngyőrűen felújított 10-es Számú Általános Iskola adott otthont.
Szombaton délelőtt Szatmár megye református vallástanárai mintegy húsz iskolából 76 jól felkészült diákkal jelentek meg a tanfelügyelőség és tanügyminisztérium által elismert eseményen. Rácz Ervin erdődi lelkipásztor, a Szatmári Református Egyházmegye sajtóreferense tartotta a nyitó áhítatot a Napi Ige alapján, melyben Jézus így bátorít: „Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen nem múlnak el." (Mt 24,35) A diákok erről az el nem múlóról tehetnek tanúbizonyságot a verseny alatt, aminek már mindenképpen győztesei akkor, ha felkészültek. A lelkipásztor elmondta, az lenne az igazi, hogyha vágyat éreznének Isten szavára, életük minden szakaszában kérve, hogy soha se szűnjön meg az Istennel való kapcsolatuk.
Győrbíró Csilla szaktanfelügyelő elmondta, hogy a megye legtávolabbi pontjairól is hoznak tanulókat, szinte minden iskolából, ahol van magyar református oktatás. A kollegák és a szülők számára is nagyon fontos ez. A versenyre megadott tételekben a hangsúly, az országos verseny követelményeihez hasonlóan, a bibliaismeretre került. Elengedhetetlenül szükséges, hogy a Szentírásból tanulják meg a gyerekek a történeteket. Ugyanakkor, mivel húsvét előtt vagyunk, az ünnepek jelentőségére is odafigyeltek a tételsor kialakításakor. A nyolcadikosok egy esszét, vagy fogalmazást kellett kidolgozzanak a család fontosságáról a tékozló fiú története alapján, a hetedikesek pedig Péter bőrébe kellett bújjanak: Tégy engem békeköveteddé címmel írhattak fogalmazást. A verseny végén minden gyermek egy értékes, Isten üzenetét hordozó ajándékot kapott ajándékba.
Ötödikesek és a hatodikosok is szép számmal indultak a versenyen, de a hetedikesek és a nyolcadikosok kategóriájának nyertesei vehetnek részt Kolozsváron április 21. és 24. között az országos versenyen, ahol a Római Katolikus és Unitárius Egyház képviselői is jelen lesznek.
Az eredményt tekintve érdekesség, hogy a négy korosztályból három első helyezést a szamoskrassói iskola nyert. Ilyen még nem volt. A nyolcadikosok országos résztvevője: Megyesi Árpád, Szamoskrassó, míg a hetedikesek nyertese Erdei Eszter, a 10-es Iskolából. Ők vesznek részt Kolozsváron az országos döntőn. szatmar.ro

Támaszt nyújtani önerőből
Tőkés Attila fiatal lelkipásztorként került 2007-ben a Havad községhez tartozó, félreeső, elöregedő Gegesbe. Jól szervezett szociális hálót alakított ki: már van támaszuk az időseknek és fiataloknak egyaránt.
A semmiből nem teremtett új világot, de kiépített egy olyan helyi szociális programot, amely minden korosztályát felkarolja a kétszáz lelkes településnek. Ma a falu bármely gyereke, fiatalja zenét és idegen nyelvet tanulhat otthon, a diákok tanszertámogatást kapnak, aki műtétre szorul, annak anyagi segítséget nyújtanak, de megoldották az óvodai oktatás, otthoni beteggondozás kérdését is a sok egyéb mellett. Mindezt helyi munkaerővel, hittel, szeretettel – gegesiekkel a gegesiek érdekében.
Látva, hogy nagyon sok az idős – főleg férfi –, aki nem tud főzni, akinek gyerekei messze költöztek és ritkán járnak haza, az egyházközségben 2010-ben elindítottak egy ebédszolgáltatási programot, azaz hetente kétszer meleg ételt szállítanak ki az igénylőknek. Az anyagi háttér megteremtése érdekében külföldi támogatóknál pályáznak, emellett a helyiek is besegítenek terményekkel. A jövedelmet próbálják kiegészíteni tombolázással és használt ruhák kiárusításával is, hogy mindig kikerüljön a főznivaló. A „kedvezményezettektől” nem várnak el fizetséget, hiszen olyan személyekről van szó, akiken segíteni kell. Ezek az emberek évente egyszer adományozhatnak lehetőségük szerint, egy borítékba névtelenül betett összeggel. Jelenleg tizenhét idősről gondoskodnak. Hogy ki kaphat ingyen ennivalót, azt az egyházközség keretében működő héttagú diakóniai bizottság dönti el, ők vizsgálják meg a kérelmeket.
Két éve nagyobb anyagi megterhelést jelentő program is indult a faluban. Jelenleg hat helyi egyetemista fiatal tanulását segítik, erre külön alapot nyitottak, és legalább öt évre megoldottnak látszik támogatási rendszer működése. Hosszú távon és folytonosságban gondolkodnak, ezért a hallgatóktól nem várják el, hogy tanulmányaik után visszafizessék a támogatást. Azt viszont írásban felvállalják a fiatalok, hogy amikor már keresnek, megállnak a saját lábukon, támogatni fogják egy másik gegesi fiatal továbbtanulását.
Egyházi beteggondozást is folytatnak a faluban, egy helyi alkalmazott hetente négy-öt alkalommal látogatja meg és látja el lakhelyükön a betegeket. A szolgáltatás jogi hátterét egy éve átengedték a Diakónia Keresztyén Alapítványnak, de a szakképzett alkalmazott fizetését az egyházközség biztosítja.
Ugyanakkor a legkisebbekre is figyelnek. Mivel kevés a gyerek, csak fél állásban fizeti az állam az óvónőt, ezért bérének felkerekítésével megoldották, hogy ne csak kétnaponta járhassanak a gyerekek óvodába. Tavaly az elemisek számára délutáni oktatást, a másnapi iskolára való felkészülést is biztosították.
Gligor Róbert László. Székelyhon.ro

Értékeinkről az olaszteleki Daniel-kastélyban
Több száz év történelmének apró, de igencsak érdekes és elgondolkodtató részleteit ismerhette meg az, aki részt vett az Élő Kastély, 1680–2016 eseménysorozatot záró konferencián, és a hétvégét Olaszteleken töltötte. A Danielek néhai hajlékában – mely fejedelmet is fogadott egykor – terítékre került a műemlékvédelem számos oldala, kastélyokat látogattak, könyvet mutattak be, kiállításokat tekintettek meg, épített örökségünket képező ingatlanok tulajdonosai kerekasztal-beszélgetésen osztották meg tapasztalatukat fenntarthatóságról, közhasznúságról, falut és tájegységet széles körben elismertté tevő vendégfogadásról.
Péntek délelőtt Rácz Lilla házigazda és Fehér János művészettörténész vezetésével a Daniel-kastélyt és az enyészettől megmentett falképeit csodálták meg a látogatók, majd a köszöntőt követően elismert szakemberek tartottak előadásokat. Kovács András érdemes egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja arról beszélt, hogy a XVII. századi Erdélyben az otthonaikat díszíteni kívánó főurak milyen lehetőségek közül választhattak, s kiderült az is, kik voltak azok a mesterek, akik elkészítették az igencsak dekoratív munkákat, illetve a míves darabok múltjáról, sorsukról és jelenükről mit lehet tudni, még sokáig beszélnek-e megrendelőik ízléséről és életfelfogásáról, vagy elpusztulnak az évszázados falakkal együtt.
Megújuló falfestmények
Kiss Loránd restaurátor az erdélyi késő reneszánsz falfestményekről, Tüzes István az altorjai Apor-kúria reneszánsz falképeiről, Czimbalmos Attila restaurátor az olaszteleki Daniel-kastély falképeinek restaurálásáról beszélt. Mint egybehangzóan állították, az elmúlt évtizedek igencsak mostohán bántak a valaha nagy igényességgel alkotott falfestményekkel – megtörtént, hogy szegekkel verték tele a szobát, hogy legyen fogas, amelyre a munkások holmijukat akasszák, máshol a „jobb” vakolás érdekében kalapáccsal estek neki a falaknak –, így igencsak jelentős károkat szenvedtek. Bár sok minden végleg elveszett, de az elmúlt tíz-tizenöt esztendőben elvégzett beavatkozásnak köszönhetően menekültek is meg értékeink közül – mondották.
A Daniel-kastély tíz falképe közül alig egy-két olyan darab maradt meg, amely aránylag elfogadható állapotban van, s a külső szemlélődő által is némiképp értelmezhető, hogy a Danielek felemelkedésének melyik állomását mutatja. A Fehér János művészettörténész és Gyöngyössy János történeti grafikus által készített grafikai rekonstrukciók ehhez az értelmezéshez kínálnak fogódzót és hidat. Azért e visszafogott kijelentések – hangsúlyozta a szerzőpáros –, mert ez a feladatvállalás a szakmaiságuk határát jelenti: rengeteg volt a kiegészítésre váró fehér folt, azaz ha más művészettörténész és más grafikus vág bele a munkába, egész biztosan sok esetben más következtetésre is jutott volna, mint ők. Az olaszteleki Daniel-kastély és 17. századi falképei című 174 oldalas, 234 illusztrációt tartalmazó kötetének  bemutatását vállaló egyetemi adjunktus, P. Kovács Klára művészettörténész lelkesen dicsérte a Fehér–Gyöngyössy páros alapos, család- és birtoktörténeti, a kastély évszázadokon átívelő építésének folyamatát dokumentáló és a falképek értelmezését, illetve erdélyi analógiába való helyezését.
Közösség és kastély
A szombati program legtöbb kérdőjelre választ próbálni adó mozzanata a műemlékek hasznosításáról és közhasznúságáról szóló kerekasztal-beszélgetés volt. Magyarósi Imola (Kálnoky Alapítvány, miklósvári Kálnoky-kastély), Kolumbán Sándor bardoci alpolgármester (erdőfülei Boda-kúria), Bánffy Farkas (vargyasi Daniel-kastély, fugadi Bánffy-kastély), Henning László megyeitanács-alelnök (oltszemi Mikó-kastély), Incze Réka (dálnoki Gaál-kúria), az olasztelekiek képviseletében pedig Rácz Lilla beszélt azon nehézségekről és örömökről, amelyeket egy-egy történelmi múlttal rendelkező épület birtoklása jelent. Bánffy Farkas kivételével, aki fugadi birtokukról úgy nyilatkozott, hogy a család saját használatra tartja fenn, ezért a turistákat és az érdeklődő idegeneket „csak távolabbról szeretik”, azt mondták: igenis jó, ha a helyi közösséggel együttműködve programokat alakítanak ki, helyt adnak a kulturális és közösségi ügyeknek. Ez a vendégfogadásnak is jót tesz, hiszen a vidéket megismerni kívánóknak nemcsak szállást és ételt kell adni – itt hangsúlyozták: jó lenne, ha portájukon több helyi gazdasszony jelentkezne, saját készítésű ételkülönlegességek készítését vállalná –, hanem élményt is. Olasztelek továbbra is helyszínt biztosít faluünnepkor a régizene-fesztiválnak és művészeti alkotótáboroknak, felújítását követően a miklósvári kastély és rekonstruált reneszánsz kertje élő múzeumként működik, Vargyas elsősorban az esztergomiak igényét fogja szolgálni, de a helyiek számíthatnak az együttműködésre, Erdőfülében pedig minden bizonnyal tájházként is működik majd. Oltszemen tizenhét hektáron két nemzetközi fogathajtópályát, illetve kézművesműhelyeket, szálláshelyeket, éttermet, borozót és gyümölcsöskertet álmodnak, s remélik, a befektetés jótékony hatását érzik majd a környező településeken is.
A konferenciasorozat részeként kirándulást szerveztek Bibarcfalvára és Magyarhermányba, ahol a református templomok falfestményeit tekintették meg, és meglátogatták a vargyasi Daniel-kastélyt is. A Pro Arte et Natura Alapítvány jóvoltából megtekinthető volt a Magyar Restaurátorok Egyesületének vándorkiállítása, az elmúlt év Olaszteleken tartott alkotótáborainak anyagából pedig az Élő kastély fotókiállítás. A reneszánsz hangulathoz hozzájárult az olaszteleki Cygnini furulya- és reneszánsz tánccsoport előadása, valamint a baróti Kájoni Consort régizene-együttes koncertje.
Hecser László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szervezett megfélemlítés
Az uszító szándék március 20-át megelőzően az idén is felerősödött. A jelek szerint a karhatalom továbbra is ragaszkodik az 1990-ben kitervelt forgatókönyvhöz. Azzal a különbséggel, hogy 26 évvel ezelőtt álhírekkel a helyi nemzetvédők mellett a Görgény-völgyi, mezőségi parasztembereket használták fel, vetették be a jogait követelő marosvásárhelyi magyarság ellen. Mostanában a többi karhatalmi szerv támogatásával a csendőrség jár el alattomban. A videofelvételek tanulmányozása után a székelyföldi autonómiáért tüntető mintegy négyezer emberből 84-re utólagosan bírságot róttak ki be nem jelentett, "tiltott" tüntetés szervezése, másrészt csendháborítás miatt. Teljesen jogtalanul, hiszen a tavaly benyújtott kérés kapcsán a megyei törvényszék a törvényes előírásoknak megfelelően állapította meg, hogy a március 10-re tervezett tüntetés betiltásának nincs jogalapja. Az is szemenszedett hazugság, hogy a tüntetés nem volt bejelentve, és útvonalát nem ismerték a hatóságok. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke többször tárgyalt a csendőrséggel, legutóbb március 7-én, tanúk jelenlétében, amit egyébként jegyzőkönyvbe is foglaltak.
A tüntetés civilizált módon, rendbontás nélkül zajlott le, a vállalt időpontokat pontosan betartották. Azt kifogásolni, hogy csendháborítás történt, miközben közismert, hogy a tüntetetéseket nem azért szervezik, hogy némán tátogjanak az egybegyűltek, mondvacsinált oknak tekinthető. És elfogadhatatlan, hogy egy magát demokratikusnak nevező országban a gyülekezéshez, a szabad véleménynyilvánításhoz való jogot korlátozzák. Ahogy az a mód is, ahogy egy Magyarországról érkező autóbusz hazatérő utasait zaklatták, útközben többször megállították, a személyeket és irataikat lefilmezték. A tüntetésre érkező helyiek közül pedig egyesektől elkobozták a zászlórudat, és a rendőrségnek adták át azt a személyt, aki zsebkésével lefaragta a zászlórúd kifogásolt hegyes végét. A csendőrség "hozzáértését" minősíti, hogy olyan személyre is róttak ki büntetést, aki bizonyíthatóan nem volt jelen a tüntetésen.
A történtekből világosan kitűnik, hogy rosszhiszeműségről van szó, a karhatalmi szervek ezúttal is a magyarságot akarták megfélemlíteni, hogy hagyja abba a jogaiért való kiállást – vélekedik Kincses Előd ügyvéd, aki a szervezők megbízásából a hatalommal való visszaélés miatt bűnvádi feljelentést tesz a csendőrség ellen. A szervezők és résztvevők nevére kiállított kihágási jegyzőkönyvek kapcsán pedig panaszt nyújtanak be a marosvásárhelyi bíróságra.
26 év telt el 1990 fekete márciusa óta. A gyűlöletbeszédet, az ellenünk irányuló alattomos szándékot illetően azonban "állni látszik az idő". Vajon meddig lehet még csúfot űzni törvény biztosította jogainkból, nemzeti szimbólumainkból a Janus-arcú romániai demokrácia leple alatt?
Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely)

Időutazás: párbaj a Főtéren, le a kalapokkal az Urániában
Az unitárius kollégisták vitték el a fődíjat, ők mennek Brüsszelbe
Zónapörkölt, még tán az eredetinél is hitelesebb rikkancs, idővonat, párbaj – mindenből hoztak a kolozsvári műemlék épületeket örökbefogadó diákok szombaton a Kolozsvári Magyar Opera színpadára. Az RMDSZ Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket című programjának kolozsvári döntőjén hat iskola csapata öt épületet mutatott be, és nagyon nem bántuk, hogy egyiküknek sem sikerült betartania a hétperces időkeretet. Ahogyan Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke, az Örökségünk őrei program egyik kezdeményezője elmondta: „Megnyugodhatunk, mert van, aki átvegye a stafétát, és nem nyugodhatunk meg, mert ezek a fiatalok nem fognak békén hagyni, amíg el nem végezzük a feladatot”. A zsűri döntése szerint a Winkler Gyula EP-képviselő által felajánlott brüsszeli utazás fődíját a János Zsigmond Unitárius Kollégiumnak a New York szállót örökbefogadó csapata kapta.
Csókok, randik, épületek, mosolyok
Korábbi megyei döntők nyertesei, a dévai Téglás Gábor iskola és a nagyenyedi Bethlen kollégium legjobbjai is eljöttek a szombaton bő félházat vonzott kolozsvári döntőre, ahol a város hat csapata mutatta be az ősz óta gondjaikba vett műemléket. A megnyitón Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere arról az örömről beszélt, ami abból fakad, hogy ennek a rendkívül sikeres programnak a kezdeményezője az RMDSZ, amellyel az emberek többsége leginkább csak a politikát asszociálja, amelytől többnyire elfordulnak. És valóban, ha visszatekintünk az elmúlt hónapokra, kétségtelen: a 2012-ben útjára indított programba először bekapcsolódó kolozsváriak fergeteges lelkesedéssel vetették bele magukat az értékmentő szolgálatba, egyik jobb ötletet újabb zseniális követte. Filmeket forgattak, performanszot vittek a New York elé, táncoltak a vasútállomáson, száz évvel visszaforgatták az idő kerekét az Uránia  palotában, megfőzték Bornemissza Anna receptjét, sok újdonságot mondtak el az embereknek közel s távol a műemlékekről, történelmi adatokat, érdekességeket, kutattak és sok felfedezést tettek, és közben kétségtelenül beleszerettek a projektjükbe. Szabadság (Kolozsvár)