Figyelmen kívül hagynák a szabályzatot, ha Florea lenne a jelölt
Az ellene folyó bűnügyi per ellenére mégiscsak Dorin Florea lehet a Nemzeti Liberális Párt (PNL) marosvásárhelyi polgármesterjelöltje – értesült a Hotnews portál.
Ha a liberálisok valóban a negyedik mandátuma végéhez közeledő elöljárót (fotónko) indítják, önmaguknak és alakulatuk szabályzatának mondanak ellent. A PNL 2015 végén elfogadott feddhetetlenségi kritériumai szerint ugyanis a párt színeiben nem indulhat olyan politikus a 2016-os helyhatósági választásokon önkormányzati megmérettetésen, aki ellen korrupció miatt bűnvádi eljárás indult, illetve aki ellen szándékosan elkövetett bűncselekmények miatt emeltek vádat.
Mielőtt felröppent volna a hír, egy múlt heti sajtótájékoztatón Florea még arról beszélt, hogy nem tudja, induljon-e vagy sem, hozzátéve, hogy a választ első sorban a párt központi vezetőségének és Marosvásárhely lakosságának kell megadnia.
Dorin Florea már több politikai alakulat képviselőjeként, ám az összes román párt által támogatott függetlenként is nyert Fodor Imre, Kelemen Atilla, Borbély László, majd Frunda György ellenében. Az idei kihívója az előválasztások eredménye alapján Soós Zoltán helyi tanácsos lenne. A regnáló városatya ellen hivatali visszaélés miatt indított az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) büntetőjogi pert. A vád szerint az önkormányzat nevében Florea törvénytelenül kötött társulási szerződést az ASA futballcsapatával. A DNA szerint az állammal szembeni tartozás miatt a klub nem lett volna jogosult önkormányzati támogatásra. Portálunknak egyelőre nem sikerült elérnie Dorin Floreát.
Szucher Ervin. Székelyhon.ro

Nem engedélyezik a kollégiumi magyar szakoktatást
Nem engedélyezi a magyar szakiskolai osztályok beindítását a Maros Megyei Tanfelügyelőség, értesítették pénteken hivatalosan a kérvényező marosvásárhelyi Református Kollégiumot. Mint írtuk, a tanintézetben a kolozsvári szakkollégium mintájára egy mechanika és autóbádogos, valamint egy pék és hentes szakiskolai osztályt indítanának magyar állami támogatással.
Benedek Zsolt igazgató érdeklődésünkre megerősítette: a tanfelügyelőség nem hagyta jóvá a beiskolázási tervet, így egyelőre elnapolták a magyar szakosztályok indítását. A központi, minisztériumi alárendeltségbe tartozó szakhatóság az elutasítást azzal magyarázta, hogy Marosvásárhelyen már vannak magyar szakiskolai osztályok, amelyekbe kevés a jelentkező, s elsősorban ezeket szeretnék megőrizni. A felmérések szerint idén megyeszerte háromszázzal kevesebb nyolcadikos végez, mint egy évvel korábban.
A kollégium igazgatója korábban hangot adott azon meggyőződésének, hogy az egyházon belüli jó népszerűsítés nyomán megtelnének a náluk indítandó szakiskolai osztályok. Most kifejtette: nem mondanak le teljesen az ötletről a tanfelügyelőségi visszautasítás nyomán sem, hiszen elképzelhetőnek tartja, hogy hosszú távon, ha megszűnnek az állami intézményekben a magyar szakiskolai osztályok, a Református Kollégiumban egy erős magyar szakképzési központot hozzanak létre.
Simon Virág. Székelyhon.ro

Egyenruhások árnyékában
Bő huszonöt évvel a rendszerváltás után nap mint nap azzal szembesülünk, hogy jóformán semmi nem működik rendesen Romániában. A tudás, az elképzelés hiánya miatt, vagy a személyes érdekeket kiszolgálandó negyedszázada késnek a valós reformok, csak toldozzák-foldozzák a torz, alig működő ágazati rendszereket.
Hosszan sorolható, hogy mi minden nincs rendben, vegyük talán a legfontosabbakat. Az oktatás színvonala mind mélyebbre és mélyebbre süllyed, de egyetlen kormány, miniszter sem meri alapjaiban megreformálni a rendszert. Korszerű, mai igényeknek megfelelő, a mai gyermekeknek szóló tantervek összeállítása évről évre késik. A legfrissebben közvitára került javaslatok a már említett tákolás jegyében születtek, kivesznek egy-két órát, átkeresztelnek másokat, a lényeg azonban változatlan: túlterhelt gyermekek, fölöslegesen bebiflázott könyvek sora. Több tárcavezető megfogalmazta már, hogy az iskola szerepe a képességek, készségek felébresztése, fejlesztése lenne, ám gyakorlatban semmi nem történt ez irányban, és a jelek szerint továbbra is ugyanabban a posványban topogunk.
Nem jobb a helyzet az egészségügyben sem. A sorozatos reformkísérletek csak a gondot, bajt tetőzik. Lásd legutóbb a gyógyszerellátásban bevezetett változásokat, melyek felborították a krónikus betegek életét, sokan csak drágán vagy egyáltalán nem jutnak hozzá jól bevált tablettáikhoz, hiányoznak az oltások – van, amely létfontosságú lenne, mint a tetanusz, de országosan nem fellelhető, mert a gyártóval alkudoznak az áráról –, akadozik, sokszor órákra lebénul a kártyarendszer és sorolhatnánk hosszasan.  Az elmúlt huszonöt évben sikerült tönkreverni a nagyipart, ellehetetleníteni a mezőgazdaságot, állattenyésztést, az Európa éléskamrájának nevezett Románia külföldről hozza az élelmiszerek jelentős hányadát. Majdani szavazatok reményében szétaprózták a költségvetési pénzeket, így autópályákra nem futotta, a jelenlegi kormány már nem is ígér, legfennebb terveket. Egyetlen területen tapasztalható tudatos, folyamatos építkezés, fejlődés: az erőszakszervezeteknél és titkosszolgálatoknál. Ott nem hiányzott a pénz soha – Sepsiszentgyörgyön egész negyednyivé nőtte ki magát a csendőrlaktanya, a rendőrség, éjjel-nappal őrzik a Mihai Viteazul-szobrot és egy-egy kisebb megmozduláson annyi a feketeruhás, hogy alig látni az egybegyűlteket tőlük. Ott vannak mindenütt, figyelnek, fülelnek, őket nem érintik a megvonások, egyre korszerűbb a felszerelésük, és sokasodnak évről évre. Itt, Székelyföldön mindenképpen. E téren mindig volt tudatosság és jól kidolgozott stratégia. Egyenruhások árnyékában élünk, akik nem minket óvnak, tőlünk akarják megvédeni az országot, az államot. Nem létező veszéllyel riogatnak, és míg mi
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Búcsú Mórocz Tibortól
Tegnap kora délután morcos, hideg téli napon elbúcsúztunk Mórocz Tibortól, az aradi Vörös Lobogó napilap utolsó, 1989 előtti főszerkesztőjétől.
Nevével ritkán találkozott az újság hasábjain az, aki nem az impresszumban kereste. Egy 1989 utáni, pohár bor mellett folytatott beszélgetésben azt mondta: azért nem írt, mert nem akarta lejáratni magát.
Meg kell adni: az újság létének talán legnehezebb – de biztosan egyik legnehezebb – korszakában volt főszerkesztő, 1982–89 között. Az időszak kezdetén, ha jól emlékszem, az intézményes cenzúra már megszűnt (azaz a vastag „tiltó könyvvel” felfegyverzett állami cenzor nem olvasta el minden éjjel árgus szemmel a másnapi újságot, s nem gyomláltatott ki belőle minden gyanús szót, mondatot. Hivatalos cenzúra híján annál nagyobb volt az öncenzúra, az újságíró által beadott cikk-kéziratot legalább ketten átnézték – utoljára a főszerkesztő vagy helyettese, „problémás” esetben feltétlenül az előbbi, hisz fejével felelt érte –, hogy abba, a rendszer szempontjából „hiba” ne csúszhasson be, félreérthetető utalás sem.
Nem csoda, ha az újságírók – akiknek többsége, merem állítani alapjában véve gerinces ember volt – vitatkoztak mindenkori feljebbvalóikkal, egyenesebb beszédet, bátrabb szókimondást követelve. Néha „győztek”, még többször alulmaradtak – végeredményben egy egész rendszerrel kellett volna megküzdeniük –, s ha nem bírták cérnával, egyesek pályát is váltottak.
Mórocz Tibor ilyen időkben volt főszerkesztő – akkor se irigyelték munkatársai, utóbb, történelmi perspektívából, még kevésbé. 
Lehetett volna történelemtanár, végzettsége okán, de a sajtót választotta – dolgozott Temesváron, az ottani magyar újságnál külpolitikai rovatvezetőként, aztán Aradra került, ahol rövidesen szerkesztőségi főtitkár, főszerkesztő-helyettes, majd főszerkesztő lett. 1990-ben nyugdíjba vonult, és jó ideig kedvenc időtöltésének, a horgászatnak hódolt (mindig is furcsálltam, hogy halat nem evett), meg aztán néhány, bérelt területen lévő szőlőtőkéjéből bort termelt, amire büszke volt. És büszke volt néhány régi aradi mestertől származó festményére, amelyekről kimerítően tudott beszélni.
Hiánya feltűnik majd a színházban, ahol a legutóbbi előadáson már nem láttam. A szívére panaszkodott, amely 84 éves koráig bírta. Nyugodjon békében.
Jámbor Gyula. Nyugati Jelen (Arad)

Lakótelepről a csoda, a mese birodalmába
Óperenciás tengerre és Üveghegyre sincs föltétlenül szükség ahhoz, hogy az ember mesés kalandok részesévé váljon, elég csak annyi, hogy a világ zsibongásának, a folyamatos rohanásnak hátat fordítva rácsodálkozzon a körülötte lévő dolgokra, és őszintén, tisztán közelítsen hozzájuk.
Ha ugyanis valaki elég erősen és kitartóan hisz a csodákban, akkor azok valóra válhatnak. Akkor lesz mese is, amelybe a szürke hétköznapokból átléphet. Erre hívja fel a figyelmet a Kolozsvári Állami Magyar Színház legújabb előadása, A kétbalkezes varázsló című mesejáték, amelyet pénteken este mutattak be nagyteremben. Békés Pál darabját Béres László vitte színre, a lakótelepi tömbházban élő kisfiút, Éliás Tóbiást a 13 éves Ábrahám Gellért, barátját, Fitzhuber Dongót, a kétbalkezes varázslót pedig Laczkó Vass Róbert alakítja.
FERENCZ ZSOLT. Szabadság (Kolozsvár)

Tőkés: megperzselődhet a Fidesz az RMDSZ-szel
Az RMDSZ-szel való együttműködésnek komoly feltételei vannak, éspedig az, hogy ne árulja el a Fidesz nemzetpolitikáját – kommentálta Tőkés László a Hír Tv-nek Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős kormányfőhelyettes nemrégi kijelentését, miszerint „nemzeti parancs” a Kelemen Hunor vezette alakulattal való összefogás.
Az EMNT elnöke a budapesti csatorna Magyarország élőben című műsorában közölte: ez számára kicsit úgy hangzik, mintha azt mondanák, össze kell fognia az MSZP-nek a (Gyurcsány Ferenc vezette – szerk. megj.) Demokratikus Koalícióval.
„Nem tudok róla, hogy Orbán Viktor nemzetpolitikájában fordulat állt volna be. (...) Vannak olyan inkompatibilis viszonyok, amelyeket kár erőltetni; a szavazatszedési teljesítmény abszolút értékben nem jelent minőséget, gondolok itt az RMDSZ választási fölényére" – állapította meg az EP-képviselő, aki szerint „megperzselheti" a magyar kormányt és a Fideszt a korrupciós ügyekben érintett RMDSZ-es politika.
Tőkés úgy véli, meg kell találni a modus vivendit az egyetlen, román parlamenti képviselettel rendelkező magyar alakulattal, ez azonban nem jelenti azt, hogy mindenben egyet kell érteni a Fidesszel. Kérdésre válaszolva leszögezte: nem azért távozott idő előtt és nem írta alá a helyszínen a záródokumentumot a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) decemberi ülésén, mert megsértődött Orbán Viktorra. Krónika (Kolozsvár)

Lejártak Neptun napjai!
Új román–magyar paktumot sürget egy kisebbségi politikus, képviseleti elitünk bukásáról értekezik egy elemző. Alighanem korszakhatárhoz érkeztünk, mert az érdekvédelem mindenütt falakba ütközik, közösségünk közhangulata sem volt még ennyire rossz a kilencvenes évek eleje óta. A demokratikus visszacsatolás rendszere nem működik, a központi hatalom helyi kiskirályai egyik visszaélést a másik után követik el, a sérelmek egyre halmozódnak.
A gazdasági válságból kivezető ösvény hiába látszik megnyílni, ha nem társul hozzá megfelelő politikai kibontakozás. A magyar népközösség esélyegyenlőségének biztosítása – mely kérdés különben állandó odafigyelést igényel, ebben szünetet tartani nem lehet még válságmentes időkben sem – teljességgel elakadt, s az ország és jogrendje kimondottan rükvercbe váltott az utóbbi fél évtizedben.
A bajok gyökere úgy fogalmazható meg – s ez ’90 februárja óta egyvégtében érvényes kórisme –, hogy az erdélyi magyar társadalom-építés tilalom alá esik. Ezt teljesen elgáncsolni ugyan nem mindig sikerült a visszahúzó erőknek, de mára úgyszólván lehetetlenné vált. Nem csoda, hogy anyaországi támogatást kérnek, akik a holtpontról a kérdést ki szeretnék mozdítani, miként az új paktum igénylése sem véletlenül most vetődött fel. A hol neptuninak, hol másnak nevezett régi ugyanis már elviselhetetlen.
Valljuk be, a magyarság parlamenti képviselete is elsúlytalanodott, mégpedig pontosan ama ellentmondás miatt, amit az akkori alku tető alá hozói agyaltak ki. Egy nemzeti népközösség képviselete nem működhet kizárólag politikai pártként, mert akkor csak töredékesen és csak hébe-hóba tudja ellátni feladatát. Elfogadhatatlan, hogy csak akkor képes érdekérvényesítésre, amikor kormányon van. (Különben láthattuk, ennek is komoly hátulütői vannak, amikor kormányszolidaritásból kénytelen önmegtagadó módon viselkedni.) Egy kisebbségnek külön kisparlamentre és saját ügyeiben vétójogra, azaz autonómiára van szüksége, különben minden egyéb csak porhintés és látszatdemokrácia.
B. Kovács András. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Szász kiállás a székelyek mellett
A SRI provokálja a székelyföldi cirkuszokat 
Hans Hedrich politológus, civil aktivista, a Neuer Weg Egyesület alelnöke volt az, aki egyszemélyes háborúba kezdett a romániai illegális erdőirtók ellen. Most a román-székely-magyar viszonyról írt olyan elemzést, hogy az interneten mindenki azt kérdi: a magyar pártok miért nem tudták ugyanezt elmondani?
Erdélyben, illetve Székelyföldön, akárcsak a világ bármely másik pontján a helyi, őshonos lakosságnak – amilyen a magyar – már létezéséből fakadóan is joga van (belső/külső) önrendelkezéshez – kezdi a Főtér.ro portálon megjelent írását a magyarul tökételesen beszélő szász szerző.
A magyarok mint betolakodók
(…) A nemzeti-kommunista diktatúra idején szisztematikus módon kialakítottak egy eltorzított képet a magyarokról, amely szerint ez egy idegen és ellenséges népesség, amely nemrég telepedett le a „román földön”, túlzott és jogtalan követelései vannak, valamint rejtett célokat követ, és örökké ellenséges a román etnikumúakkal szemben. (…) Amikor ténylegesen élni akarnak a nekik járó jogokkal, a magyarok egy sor negatív következménnyel és (törvényes alap nélküli) ellenségességgel szembesülnek a román hatóságok (kormánymegbízottak, rendőrök-milicisták, egyes polgármesteri hivatali felügyelők és kihelyezett szolgálati alkalmazottak) részéről. Ezekhez a hivatalos lépésekhez gyakran, szinte automatikusan, e nemzeti csoporttal szemben sértő, inkrimináló és fenyegető diskurzusok is társulnak. Utalok itt egyes etatista-tekintélyelvű irányvonalat követő nacionalista-jakobinus bloggerek uszító és kegyetlenül manipulatív írásaira, mint amilyen Dan Tănasă (Székelyföldre költöztetett telepesek utóda, akit felháborít, hogy a korábbi/mostani környezetében őshonos magyar lakosság létezik) (...)
Mitől radikalizálódunk?
Mivel (...) az RMDSZ-esek/MPP-sek nem vesznek részt effektív módon a román hatóságok ellenséges gesztusainak feltartóztatásában/megakadályozásában (2015 bírói és/vagy kormánymegbízotti döntések egész hullámát hozta, amelyek egyértelműen a magyarok legitim jogai ellen irányultak), Székelyföldön – elkerülhetetlen módon – eljutottak az ebben a térségben élő közösségek egyes tagjainak diskurzus és jövőbeni „tervei” szintjén megnyilvánuló radikalizálódásához.
A székelyföldi magyarok egy részének radikalizálódása (már amennyi tapasztalható, mert a székely városok épületeinek falán eddig egyetlen politikai tartalmú graffitit sem láttam (!), még kevésbé radikális/nacionalista/szeparatista feliratokat) bizonyos román struktúrák kívánsága/célja, amelyek ennek érdekében cselekednek (vagy maradnak passzívak). 
A székelyföldi rendőrök, katonák, SRI-sek, csendőrök, ISU-sok, tűzoltók stb. szinte kivétel nélkül román etnikumúak, akiket az ország más részeiből telepítettek be oda egy sor kedvezménnyel és kockázati (!) pótlékkal – de a gondot nem annyira a származásuk, mint inkább az a SZEREPÜK jelenti, hogy a térségtől idegen és a székelyföldi őshonos lakossággal szemben ellenségesen viselkedő fegyveres erőt képviseljenek.
(...) Úgy vélem, hogy semmi sem indokolja erőszak alkalmazását jogok megszerzéséért, bármennyire legitimek lennének is azok. Ilyen értelemben Beke és Szőcs hibáztak. De ha elítélik őket, akkor azokat is el kellene ítélni, akik a román hatóságokon belül szorgosan, kitartóan és nagyon szakszerűen közrejátszottak a radikalizálódásukban (amely végső soron diskurzus szintű és virtuális jellegű maradt). Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Marosvásárhely: felháborodás övezi a szakkollégiumi magyar oktatás akadályozását
Tiltakozik a Maros Megyei Tanfelügyelőség döntése ellen Soós Zoltán, Marosvásárhely összmagyar polgármesterjelöltje, amiért az intézmény szerinte akadályt gördít a Református Kollégium magyar szakiskolai osztályainak beindítása elé. 
A magyar polgármesterjelölt szerint fontos a magyar nyelvű szakiskolai képzés fejlesztése Marosvásárhelyen, annál is inkább, mivel a Református Kollégium olyan szakok indulását tartalmazza, amelyekre komoly piaci igény mutatkozik. „A tanfelügyelőség döntése nem tartalmaz érdemi szakmai indokot. Felmerül a kérdés: amit Kolozsváron lehet, Marosvásárhelyen miért akadályozzák meg?” – teszi fel a kérdést Soós Zoltán.
Amint arról már hírt adtunk, Marosvásárhelyen - a kolozsvári szakkollégium mintájára - magyar állami támogatással egy mechanika és autóbádogos, valamint egy pék és hentes szakiskolai osztályt indítanának, ám a tanfelügyelőség nem hagyta jóvá a beiskolázási tervet.
Soós Zoltán támogatja a kezdeményezést és egyetért Benedek Zsolttal, a Református Kollégium igazgatójával, aki leszögezte, hogy nem mondanak le a tervről, hiszen csak idő kérdése, hogy az állami magyar szakoktatás megszűnjön. Ha ez utóbbi bekövetkezik, a Református Kollégiumban egy színvonalas szakképzési központot hozhatnak létre - vázolta a terveket az igazgató. 
A Maros megyei tanfelügyelőség nem ért egyet a marosvásárhelyi Református Kollégium azon kezdeményezésével, hogy a 2016-17-es tanévtől kezdődően két magyar tannyelvű szakiskolai osztályt indítsanak a városban. Az intézmény vezetése azt állítja: a csökkenő gyereklétszám nem teszi lehetővő a kollégium terveit, ugyanakkor inkább a meglevő szakoktatást kellene megerősíteni. Brassai Zsombor, Maros megyei RMDSZ elnök az üggyel kapcsolatosan úgy fogalmazott: átgondolatlanul fékezik a vásárhelyi oktatás fejlesztését, ugyanis közismert, hogy a marosvásárhelyi szakiskolák nem működnek megfelelően, és nem jelentenek megoldást a szakmát tanulni vágyó fiataloknak.
Antal Erika. maszol.ro

Nincs pénz tehetséggondozásra
Minden nap veszteséget jelent, amikor nem foglalkozhatunk a tehetséges, illetve különleges érdeklődésű és képességű gyermekek fejlesztésével – állítja Pető Mária, a háromszéki tehetséggondozás eredményes pedagógusa, a tavalyi engedélyeztetés után azonnal költségvetés nélkül hagyott megyei tehetséggondozó központ meghatalmazott irányítója.
Az oktatási minisztérium mindaddig nem szavazza meg a tehetségsegítő program finanszírozását, amíg a helyiek nem teljesítik a szaktárca által előírt leépítési mutatókat, amit eddig a legszigorúbban betartott előírások szerint sem tudott a tanfelügyelőség megvalósítani. A megye adós maradt harminc állás megszüntetésével, emiatt a tehetséggondozó központ a tanév második felében sem kezdheti meg működését. Hogy mitől fosztották meg a különös képességű háromszéki diákokat, azt Pető Mária vázolta lapunk érdeklődésére.
– Első körben szerettük volna, ha jelentkeznek azok a diákok, akik vállalnák ezt az iskolán kívüli munkát, akik késztetést és képességet éreznek magukban arra, hogy a tananyagon kívüli ismeretekkel is gazdagodjanak, valamilyen képességet szeretnének fejleszteni önmagukban, de még nem elkötelezettek egy adott terület iránt – mondta Pető Mária. Felmérésekkel beazonosítanák ezt az érdeklődést, rejtőző tehetséget, szunnyadó képességet, megvizsgálnák, hogy az érintett diákok milyen menedzseri adottságokkal rendelkeznek saját időbeosztásuk, tanulási szokásaik tekintetében, és azután osztanák el csoportokba a diákokat. Egy másik vonal a már ismert tehetségek megsegítése, hogy a választott szakterületen továbbfejlesszék magukat, felkészüljenek tudásuk kommunikáció általi felmutatására, tudományos konferenciákon, vitákon való részvételre, ismereteik, kutatásaik idegen nyelven való közlésére. Pető Mária nagyon fontosnak tartja, hogy a tehetséggondozás több irányból hasson a programba bekerülő diákokra, ezért a foglalkozások legkevesebb két óra időtartamúak lennének bevezetővel, játékkal, a tevékenység tartalmi részével és levezetéssel. Komplex fejlesztésre gondol, de nem versenyfelkészítőre – mondotta. 
A különös adottságú diákok felkarolásáról ismert pedagógus a hivatalosan is rábízott tehetséggondozó központ költségvetése hiányában sem ül tétlenül, pályázatok segítségével keresi a megoldást, mert szerinte minden nap óriási veszteség, amit nem arra fordítanak, hogy a tudást, a tehetséget ápolják.
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bölcsességéből és gerincességéből merítkeztünk
Alázatos főhajtás Tőkés István előtt
Kereken 25 esztendeje ért az a megtiszteltetés, hogy 1991. január 1-jén megajándékozott A Romániai Magyar Református Egyház élete 1945–1989 című átfogó művével, amelynek ajánlásában ezt írta: „Fodor György barátomnak az együttgondolkozás jegyében újévi üdvözlettel, Tőkés István”.
A letünt kommunizmus éveiben is többször meghallgathattam nagy teológiai tudást sugárzó, mégis közérthető prédikációit. Ezzel kapcsolatban elmondanám, hogy egyik leveléhez csatoltan elküldte az Agyagfalván 1990-ben elhangzott beszéde szövegét.
Arról is beszámolt – nem dicsekvésként –, hogy a többezres gyülekezet kizárólag az ő útkeresését tapsolta meg. „Ebből arra következtetek, hogy tulajdonképpeni szándékomat, vagyis Agyagfalvának a mai üzenetét megértették. Az elhallgatások kora talán végéhez érkezett... ” – nyomatékosította a professzor. Az 1989-et követő hónapokban, sőt 1991-ben is bármennyire furcsának hangzik, levélben tartottuk a kapcsolatot. Megindoklása szerint: „A telefont érthető okok miatt nem veszem ígénybe...”
A rendszerváltás utáni, még bizonytalan hónapokban elsők között kerestem fel. Sokan viszont szó szerint elkerülték a családot. Köztudomású, hogy arra az időszakra is érvényes a mondás, miszerint: háború után sok az öndicsekvő hős, akik azonban még puskát sem láttak... Akkor a Valóság című Bukarestben – Bogdán Tibor kolozsvári születésű kiváló publicista főszerkesztésében – megjelenő tényfeltáró napilap hitéleti munkatársaként készítettem vele egy átfogó interjút.
Fodor György. Szabadság (Kolozsvár)

Az MPP az EMNP-vel tárgyal Székelyudvarhelyen
Folyamatosak a helyhatósági választásokkal kapcsolatos egyeztetések az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) udvarhelyi szervezetei között: a pártok közös polgármesterjelöltjét egy-két héten belül ismerhetik meg a szavazók.
Gálfi Árpád, az MPP udvarhelyi szervezetének elnöke elmondta, az MPP és az EMNP járt már külön úton, de helyi szinten úgy értékelik, hogy az RMDSZ ellenzékének a szavazóbázisát nem szabad kettéosztani, mint 2012-ben. „Úgy gondolom, egyesítenünk kell erőinket ahhoz, hogy eredményeket érjünk el az idei választásokon" – magyarázta.
Mint mondta, a nagyobb városokban – ahol jelentősebb a románság aránya –, össze kell fogniuk a magyar pártoknak, viszont Udvarhelyen verseny lesz, amelyben nemzeti oldalként jelenik meg a polgári, illetve a néppárt. Ugyanakkor szívesen látják azokat az RMDSZ-tagokat is, akik az utóbbi időszakban kiábrándultak a szövetség politizálásából.
„Az MPP szerint Székelyudvarhelynek városgazdára van szüksége, mégpedig olyanra, akit érdekelnek a lakosok mindennapi gondjai, a város fejlődése" – fogalmazott Gálfi. Rámutatott, olyan polgármesterjelöltet támogatnának, aki a polgáriak szerint megfelelő lenne arra, hogy lendületet adjon Udvarhelynek. „Amennyiben minden a tervek szerint halad, egy-két héten belül meglesz a közös jelölt, akit rögtön be is mutatnak majd a szavazóknak" – tette hozzá.
Jakab Attila, az EMNP udvarhelyi szervezetének elnöke szerint csak közösen tudják felvenni a versenyt az RMDSZ-szel, „egy életképes alternatívát biztosítva a városlakóknak". Úgy gondolja, korai konkrét jelöltekről beszélni, hiszen még véglegesíteni kell a két párt közötti megállapodást: pontosan milyen konstrukcióban indulnak a választásokon. „Fontos egy ütőképes tanácsosi csapattal előállnunk, amely a jövőbeni polgármester és a város támogatására szerződik" – mondta Jakab.
Érdeklődésünkre, hogy a polgáriak vagy a néppártiak közül kerül-e ki a nemzeti oldal jelöltje, kijelentette: ez már csak technikai kérdés, ennél fontosabbak az elviek, vagyis a mostani városvezetésnél jobb alternatíva biztosítása.
Egyébként Székelyudvarhelyen az RMDSZ-ben belharc várható a polgármester-jelöltségért: Bunta Levente jelenlegi városvezetőnek Arros Orsolya közgazdász személyében akadt kihívója.
Fülöp-Székely Botond. Krónika (Kolozsvár)

Nem indul Kiss Sándor a választásokon
Nagyvárad- Hétfő este a városháza dísztermében választmányi gyűlést tartott az RMDSZ Bihar megyei szervezete. Kiss Sándor bejelentette: nem szándékozik jelöltetni magát a megyei tanácsosi listán.
A választmányi gyűlésen ugyanakkor Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke arra hívta fel a figyelmet: a jelenlegi politikai egyeztetés alapján úgy tűnik, hogy június 5-én, vasárnap lesznek az egyfordulós önkormányzati választások. Politikai tájékoztatójában Kiss Sándor megyei elnök úgy fogalmazott: nehéz megállapítani azt, hogy most éppen ki van a hatalmon, és ki van ellenzékben. Úgy fogalmazott: gyarmatosítás folyik, és a „rossz nyelvek” szerint ez Romániáról szól. Feszültséget kell teremteni, és oda jutottunk, hogy napjainkban szégyellnie kell magát annak, aki politikus. A parlamentben senki se vállalja a bátorságot, hogy megfelelő törvényeket hozzon, attól tartva, hogy majd oportunistának vagy korruptnak nevezik. A megyei elnök külön felhívta a figyelmet az új pártfinanszírozási törvényre, mert megítélésében kedvez az RMDSZ-nek, hiszen más politikai alakulatokkal ellentétben, soha sem arról volt híres, hogy sok a pénze. Azon meggyőződésének adott hangot: az a jó, ha a helyi RMDSZ-szervezetek döntenek többek közt arról is, hogy kiket jelöljenek a helyhatósági választásokon, s legfeljebb ezt felülbírálja majd kétharmados többséggel az RMDSZ Megyei Állandó Tanácsa, de erre még nem volt példa. Azt is megjegyezte: Nagyváradon nem a győzelem felé haladnak, mert valószínűleg Ilie Bolojan ismét nyerni fog. Változtatniuk kellene talán a támadó taktikájukon, és a Piszkos Fred-módszert kéne alkalmazniuk. „Úgyhogy én most szeretem Bolojan urat”- mondta.
Vita
Kiss Sándorral vitázva, Szabó Ödön azon meggyőződésének adott hangot: a politikai felelősség a megyei szervezet vezetőségét kell illesse, és élnie is kell ezzel, mert „nem minden esetben a helyi vezetők érdeke azonos a magyarság érdekével”. Szerinte négy évvel ezelőtt is az önkormányzati választások alkalmával együtt alakították ki a stratégiát, amikor és ahol kellett, a megyei vezetés közbelépett, és ez sikerhez vezetett. Ahol kellett előválasztást tartottak, máshol pedig nem. A parlamenti képviselő ugyanakkor azon meggyőződésének is hangot adott: a júniusi lesz az eddigi legkonfruntatívabb választás, mert az EMNP beszorult Bihar megyébe, és épp ezért, a legmarkánsabban fog küzdeni a túléléséért. Az RMDSZ ezért, ha megakarja őrizni a pozícióit, a lehető legjobb formáját kell hozza, keményen kell szorítsa a gyeplőt. Úgy fogalmazott: senkinek se legyenek kételyei afelől, hogy mocskos és erkölcstelen lesz a Néppárt kampánya, hiszen olyan emberekkel állnak szemben, akikről szerinte nem lehet tudni, hogy éppen mikor hazudnak és mikor mondanak igazat, hiszen „amikor kitántorogtak” az RMDSZ-ből a választás szabadságát hangsúlyozták, most pedig, mikor vissza akarnak tántorogni, egy pártról beszélnek, és azt állítják, hogy ennek van mozgósító ereje. A politikus emellett az új pártfinanszírozási törvényre is felhívta a helyi vezetők figyelmét, és úgy vélte, azokon a településeken, ahol a magyarok aránya nem éri el az 50 százalékot, és ezért választási szövetségekre van szükség, fontos, hogy ilyen esetekben az érintettek megyei szervezetének garanciája is meglegyen.
Kérdések
Török László nagyszalontai polgármester arról érdeklődött, hogy az előválasztás egy nap lesz-e megszervezve, vagy több időpont közül lehet-e választani, valamint az javasolta, hogy a jelöltek úgynevezett jelöltségi értékrendjébe kerüljön ismét vissza az Isten engem úgy segéljen! mondat, amit a jelenlevők megszavaztak. Nyakó József érmihályfalvi polgármestert az érdekelte, hogy a fiatalok hogy juthatnak majd szóhoz az előválasztási, illetve jelölési folyamat során.
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro

Stratégiai pereket indítanak az anyanyelvhasználatért
Stratégiai pereket készül indítani állami intézmények ellen a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) a romániai magyar közösség anyanyelvhasználatára vonatkozó törvények hiányos, részleges vagy nem alkalmazása miatt. A civil aktivisták és ügyvédeik egyelőre három erdélyi nagyváros önkormányzatát „célozták” meg: a marosvásárhelyit, a nagyváradit és a szatmárnémetit.
Vége az udvarias hangnemű levelezésnek és az ismételt felkéréseknek; a marosvásárhelyi székhelyű Civil Elkötelezettség Mozgalom bekeményít, és néhány héten belül három erdélyi nagyváros polgármesteri hivatala ellen is pert indít a 2001/215-ös helyhatósági törvény valamint a Románia által ratifikált nemzetközi kisebbségi és nyelvjogi egyezmények be nem tartása miatt.
Az első pereket a kétnyelvű utcanévtáblák hiánya miatt kezdeményezik Marosvásárhelyen, Nagyváradon és Szatmárnémetiben. „Mindamellett, hogy Románia azt vallja, hogy a kisebbségekre vonatkozó törvényes előírásokat betartja, számos településen, mint például a felsorolt három városban, ahol nagyszámú magyar közösség él, az utcanévtáblákon mindmáig nem sikerült az utcák és terek neveit kétnyelvű formátumban kifüggeszteni. Az Európai Unióban úgy tekintenek Romániára, mint egy olyan tagállamra, amely törvényei által példás módon rendezte a kisebbségi és anyanyelv-használati kérdést. Csakhogy ezekből a törvényekből alig-alig tartanak be valamit” – indokolta meg a CEMO döntését a szervezetet irányító Szigeti Enikő.
A Civil Elkötelezettség Mozgalom nem számít csodákra, de, amint vezetője fogalmazott, próbálkozni kell, akár nemzetközi szintre is terelni a kérdést. A civil aktivista szerint a bírósági eljárások kimenetelétől függetlenül az erdélyi magyarságnak nyert ügye lehet: vagy azért, mert az igazságszolgáltatási szervek fogják kötelezni az önkormányzatokat a törvények tiszteletben tartására, vagy azért, mert kiderül, és majd ország-világgá lehet kürtölni, hogy Romániában nem fontos betartani a kisebbségi jogokat.
A Civil Elkötelezettség Mozgalom nagyjából megtalálta azt a jogászcsapatot, mely hajlandó panaszait a bíróság előtt képviselni. Szigeti szerint komoly háttérmunkára van szükség, ezért a szakemberek közösen fogják összeállítani a peranyagokat. A brassói Ambrus Izabella, aki a vásárhelyi önkormányzat ellen képviseli majd a CEMO-t a tárgyalásokon, a Kovászna megyei prefektúra elleni sepsiszentgyörgyi zászlóperben már bizonyított. A nagyváradi Menyhárt Gabriella – aki majd a saját városában illetve Szatmáron száll majd szembe az önkormányzatok jogtanácsosaival – szintén azon kevés romániai magyar ügyvédek közé tartozik, aki tapasztalatot szerzett a kisebbségi jogokért való harcban. Mindketten komoly kihívásnak tekintik a rájuk váró jogi képviseletet. „Reméljük, hogy a perek és főként az ítéletek által majd meg tudjuk győzni az állami szerveket, hogy tartsák tiszteletben saját törvényeiket” – fejtette ki Ambrus Izabella. Partiumi pályatársa hazugságnak nevezte a romániai kisebbségbarát politikát. Ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy amennyiben a magyar közösség nem ragaszkodik az anyanyelvű ügyintézéshez, az tíz éven belül annyira kikopik majd a köztudatból, hogy az érdektelenségre hivatkozva Románia vissza is vonhatja a jelenlegi törvénytárból. Menyhárt Gabriella szerint az utcanévtáblák csak a jéghegy csúcsát képezik, a hivatali ügyintézéstől a közérdekű információkig szinte semmi nem érhető el magyar nyelven. „Ha nem igyekszünk, a román állam egyszer csak azzal állhat elő, hogy nincs közösségi igény” – figyelmeztetett az akciót koordináló Szigeti Enikő.
Türelmi idő az RMDSZ-nek
Kérdésünkre, hogy a megcélzott települések mellé miért nem társítottak egy magyar polgármester által is vezetett erdélyi várost is, Szigeti Enikő elmondta, hogy „választási évben a CEMO nem akar pofonokat osztogatni az RMDSZ polgármestereinek”. „Amennyiben nem hajlandók eleget tenni a törvény előírásainak és a magyar közösség jogos elvárásainak, ők sem ússzák meg a pereket. A párbeszédnek viszont vége, a türelmünk elfogyott. Heteken belül elkezdjük a nehezebbével, a három nagyvárossal, utána következhetnek a magyar elöljárók által vezetett települések” – szögezte le kérdésünkre Szigeti Enikő, a CEMO ügyvezetője.
Szucher Ervin. Székelyhon.ro

Csökkent az állami támogatás
Az elesetteken csattan az ostor
Ellehetetleníti a szociális szolgáltatásokat nyújtó civil és egyházi szervezetek működését a Szociális és Munkaügyi Minisztérium azáltal, hogy évről évre csökkenti a központi költségvetési támogatást. A Gyulafehérvári Caritas például idén a 2013-as támogatásnak az egyharmadát kapta, tehát ismét azokon csattan az ostor, akik felkarolják a rászorulókat, s azt a réteget, akikről valójában az állam kellene gondoskodjon.
Dr. Márton András, a Gyulafehérvári Caritas igazgatója lapunkhoz eljuttatott közleményében aggodalmának adott hangot amiatt, hogy folytatódik a szervezet szociális szolgáltatásainak a fenntartására jóváhagyott állami támogatás visszaszorítása, miközben egyre növekszik az igény ezen szolgáltatások iránt.
– A forráskiesés egyre súlyosabban érinti programjainkat. Idén az otthoni beteggondozó szolgálat is jelentős hiánnyal kezdi az évet. Tíz otthoni beteggondozó központunknak kértünk támogatást, de csupán a fele kapott részleges finanszírozást. Teljes mértékben elestek a támogatástól a Marosvásárhely, Csíkszereda, Székelykeresztúr környéki, valamint a Kovászna és Fehér megyei központok. Ugyanez a helyzet a búzásbesenyői Gondviselés Háza idősotthonunkkal, a diódi gyermekotthonnal, a hátrányos helyzetű gyermekeket, fiatalokat felkaroló sepsiszentgyörgyi és erdőszentgyörgyi programjainkkal, a fogyatékkal élő fiatalokat foglalkoztató csíkszeredai Szent Ágoston Nappali Foglalkoztató- központtal.
A 2016-os év elején a szükségletekhez képest gyakorlatilag 1.972.024 lejes forráskieséssel kell számolnunk, amely kétségessé teszi több mint 2.800 gondozottunk ellátását. Míg 2013-ban 3.650 személy ellátását támogatta a szaktárca, az idén csak 809 gondozott ellátását finanszírozza.
A rendszerváltás óta eltelt 25 esztendőben – számos más civil és egyházi kezdeményezéssel együtt – az embertől emberig történő intézményes segítség kiépítésének, hozzáférhetővé tételének úttörői voltunk. Úgy tűnik, ebben az erőfeszítésben továbbra is és egyre inkább csak a helyi közösségekre, önkormányzatokra számíthatunk. Velük tanácskozva, egyeztetve kell eldöntenünk stratégiai magatartásunkat az elkövetkező évekre: mi az, ami vállalható abból a sok mindenből, amire szükség van – fogalmazott dr. Márton András, aki szerint a munkatársak és partnerek hozzáállásának köszönhetően sikerült átvészelniük az elmúlt két év drasztikus visszavágásait anélkül, hogy ez az ellátottaikat hátrányosan érintette volna.
A 2013. évi összeg egyharmadából kell idén gazdálkodniuk
Megkeresésünkre Ludescher László, a Gyulafehérvári Caritas szociális ágazatának a vezetője kifejtette, 2013-hoz viszonyítva, amikor 3,7 millió lejes állami támogatással gazdálkodhatott a szervezet, tavaly és tavalyelőtt már kevesebbet, 2,3 milliót, idén pedig alig több mint egymillió lejt kaptak, tehát a 2013-as évben kiutalt összeg alig egyharmadát. Az állami támogatás megvonása több, a szervezet által évek óta sikeresen működtetett programot érint. A korai nevelő és fejlesztő programra, amelynek keretében heti rendszerességgel több száz gyereknek tartanak fejlesztő foglalkozásokat, idénre már nem is pályáztak, olyan megszorításokkal kellett számolni, és a szaktárca már 2014-ben világossá tette, hogy nem prioritás számukra a korai nevelés. – Emiatt kénytelenek voltunk növelni a résztvevőkre háruló hozzájárulást, emellett a megyei tanács is besegít, illetve sikerült több céget találni, amelyek profitadójukat felajánlották erre a célra. Mindezeknek, valamint a kollégák lelkiismeretes munkájának köszönhetően sikerült továbbvinni ezt a programot – fogalmazott az igazgató. Az idősek körében oly népszerű Teréz Anya Központban zajló tevékenységekre részfinanszírozást kaptak, ami körülbelül fele a kért összegnek. Ez esetben is kénytelenek voltak növelni a hozzájárulást, viszont ez mindenképpen jövedelem függvénye, hogy a szerényebb anyagi körülmények között élők is férjenek hozzá a tevékenységekhez. A marosszentgyörgyi roma program szintén részfinanszírozást nyert, a búzásbesenyői idősotthon, valamint az Erdőszentgyörgyön zajló és hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatását célzó projekt állami támogatását is elutasította a minisztérium, de remélhetőleg a helyi önkormányzatok anyagi hozzájárulásával, valamint más pályázati lehetőségek kiaknázásával sikerül továbbvinni ezeket a programokat.
"A betegekért vagyunk"
Koszta Piroska, a Caritas otthoni beteggondozásért felelős illetékese elmondta, az általa koordinált, úgynevezett Maros csapat tizenkét településen van jelen: Marosvásárhelyen, Marosszentgyörgyön, Szászrégenben, Nyárádszeredában, Székelyberében, Nyárádmagyaróson, Csíkfalván, Hodoson, Nyárádremetén, Mezősámsondon, Nyárádgálfalván és Szentpálon. Ezeken a településeken havonta 850 idős, beteg embert lát el a szervezet 33 munkatársa, segítenek rajtuk, hogy ne szoruljanak intézményes ellátásra. Marosvásárhelyt kivéve a helyi önkormányzatok mindenik településen részben hozzájárulnak a szolgáltatás költségeinek a fedezéséhez.
– Hatvan év fölötti, zömében ágyhoz, illetve házhoz kötött betegek az ellátottaink, van, akit naponta egy-kétszer pelenkázunk, fekélyes, felfekvési sebeket kötözünk, ha kell, ágyneműt cserélünk, gyógyszereket váltunk ki, tartjuk a kapcsolatot a családorvosokkal – sorolta a szakápolói végzettséggel rendelkező munkatársaik napi teendőit Koszta Piroska. Az otthoni beteggondozói szolgáltatást több forrásból fedezik, egyik pillére volt az állami támogatás, amit idén teljes egészében megvontak. Ebből fedezték többek között az üzemanyagot – hiszen az ápolók folyamatosan járták a falvakat –, illetve a fogyóeszközöket. Kérdésünkre, hogy miként pótolják a kieső állami támogatást, az illetékes elmondta, a betegekért vannak, továbbra is el kell őket látni, tehát fogódzóként marad az ellátottak hozzájárulása – amit az egy főre eső jövedelem alapján számolnak ki –, a Maros Megyei Tanács támogatása, emellett további szponzorokat keresnek. Néhány önkormányzat már jelezte, hogy inkább más területekről vesznek el, de kiszorítanak valahogy egy nagyobb összeget az otthoni betegápolásra, ugyanis nagy szükség van – főként az elöregedő vidéki településeken – erre a szolgáltatásra.
Menyhárt Borbála. Népújság (Marosvásárhely)

Stratégiai perek a nyelvi jogokért
Stratégiai pereket kezdeményez a marosvásárhelyi Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) olyan állami intézmények ellen, amelyek nem alkalmazzák vagy csak hiányosan, részlegesen ültetik gyakorlatba a romániai magyar közösség anyanyelvhasználatára vonatkozó törvényeket. 
A civil aktivisták keddi sajtótájékoztatójukon közölték, első lépésben Marosvásárhely, Szatmárnémeti és Nagyvárad polgármesteri hivatalát perelik be a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésének elmulasztása miatt.
Szigeti: nincs vesztenivaló
A civil szervezetet irányító Szigeti Enikő rámutatott: mindamellett, hogy Románia azt vallja, hogy a kisebbségekre vonatkozó törvényes előírásokat betartja, számos településen, mint például a felsorolt három városban, ahol nagy számú magyar közösség él, az utcanévtáblákon mindmáig nem sikerült az utcák és terek nevét kétnyelvű formátumban kifüggeszteni. „Az Európai Unióban úgy tekintenek Romániára, mint olyan tagállamra, amely törvényei révén példás módon rendezte a kisebbségi és anyanyelvhasználati kérdést. Csakhogy ezekből a törvényekből alig-alig tartanak be valamit” – mondta Szigeti Enikő.
A civil aktivista szerint a bírósági eljárások kimenetelétől függetlenül az erdélyi magyarságnak nyert ügye lehet: vagy azért, mert az igazságszolgáltatási szervek fogják kötelezni az önkormányzatokat a törvények tiszteletben tartására, vagy azért, mert kiderül, és majd ország-világgá lehet kürtölni, hogy Romániában nem fontos betartani a kisebbségi jogokat.
Csapatmunkában állítják össze a peranyagot
A Civil Elkötelezettség Mozgalom nagyjából megtalálta azt a jogászcsapatot, mely hajlandó panaszait a bíróság előtt képviselni. Szigeti szerint komoly háttérmunkára van szükség, ezért a szakemberek közösen fogják összeállítani a peranyagokat.
A brassói Ambrus Izabella, aki a vásárhelyi önkormányzat ellen képviseli majd a Cemót a tárgyalásokon, a Kovászna megyei prefektúra elleni sepsiszentgyörgyi himnuszperben már bizonyított. A nagyváradi Menyhárt Gabriella – aki a saját városában, illetve Szatmáron száll majd szembe az önkormányzatok jogtanácsosaival – szintén azon kevés romániai magyar ügyvéd közé tartozik, aki tapasztalatot szerzett a kisebbségi jogokért való harcban. Mindketten komoly kihívásnak tekintik a rájuk váró jogi képviseletet.
„Reméljük, hogy a perek és főként az ítéletek révén meg tudjuk majd győzni az állami szerveket, hogy tartsák tiszteletben saját törvényeiket” – fejtette ki Ambrus Izabella. Partiumi pályatársa hazugságnak nevezte a romániai kisebbségbarát politikát. Ugyanakkor fontosnak tartotta, hogy a közösség éljen, próbáljon élni a nyelvi jogaival, ennek hiányában a román állam arra a következtetésre juthat, hogy olyan jogok biztosításáról fogadott el törvényeket, amelyekre nincs szükség, és visszavonja a jogokat. „Ha nem igyekszünk, a román állam egyszer csak azzal állhat elő, hogy nincs közösségi igény” – tette hozzá az akciót koordináló Szigeti Enikő.
Türelmi idő az RMDSZ-nek
Kérdésünkre, hogy a megcélzott települések mellé miért nem társítottak egy magyar polgármester által vezetett erdélyi várost is, Szigeti Enikő elmondta, hogy „választási évben a Cemo nem akar pofonokat osztogatni az RMDSZ polgármestereinek”. „Amennyiben nem hajlandók eleget tenni a törvény előírásainak és a magyar közösség jogos elvárásainak, ők sem ússzák meg a pereket. A párbeszédnek viszont vége, a türelmünk elfogyott. Heteken belül elkezdjük a nehezebbjével, a három nagyvárossal, utána következhetnek a magyar elöljárók által vezetett települések” – szögezte le lapunk kérdésére Szigeti Enikő, a Cemo ügyvezetője. 
Araszolás a kolozsvári táblaperben
A Kolozs megyei törvényszék február elsejére tűzte ki a következő tárgyalás időpontját a Minority Rights Egyesületnek a többnyelvű kolozsvári helységnévtáblák kihelyezéséért indított perében. A kolozsvári polgármesteri hivatalt, mint ismeretes, eredetileg a Hollandiában bejegyzett Európai Magyar Emberjogi Alapítvány perelte be, hogy helyezze ki a többnyelvű helységnévtáblákat a város bejárataihoz.  Első fokon a bíróság helyt adott a keresetnek, kötelezve a városvezetést, hogy a település öt bejáratánál lévő helységnévtáblákon magyar nyelven is tüntesse fel a város nevét. Később a táblabíróság helyt adott a hivatal kifogásának, miszerint egy külföldi szervezetnek nincs perbeli minősége, ezért a civilek újabb pert indítottak immár a hazai bejegyzésű Minority Rights Egyesület nevében. Szőcs Izabella, a felperes képviselője lapunknak azt mondta, attól tart, a halasztások miatt előfordulhat, hogy az önkormányzati választásokig nem születik jogerős döntés az ügyben.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár),

Soós Zoltán bírálja a Maros megyei tanfelügyelőség döntését
Tiltakozik a marosvásárhelyi Református Kollégiumban tervezett magyar szakiskolai osztályok beindítását tiltó tanfelügyelőségi döntés ellen Soós Zoltán RMDSZ-es helyi tanácsos, a város magyar polgármesterjelöltje.
„Vásárhelyen fontos a magyar nyelvű szakiskolai képzés fejlesztése. A Református Kollégium tervezete olyan szakok indulását tartalmazza, amelyekre komoly piaci igény mutatkozik. A tanfelügyelőség döntése nem tartalmaz érdemi szakmai indokot. Felmerül a kérdés: amit Kolozsváron lehet, Marosvásárhelyen miért akadályozzák meg?” – tette fel kérdést közleményében az önkormányzati képviselő.
Mint arról beszámoltunk, a tanfelügyelőség azzal indokolta elutasító válaszát, hogy Marosvásárhelyen elegendő számú magyar szakiskolai osztály működik, és ezekre is kevés a jelentkező. A szakhatóság képviselői úgy vélték, új osztályok létrehozása helyett inkább a meglévő szakiskolai központokat kellene erősíteni. Illés Ildikó, a minisztérium alárendeltségébe tartozó intézmény magyar nemzetiségű helyettes vezetője rámutatott, Marosvásárhely helyzete nem hasonlítható össze Kolozsvárral, hiszen Maros megyében nem szüntették be a magyar nyelvű szakképzést, ahogy az a kincses városban történt.
A vásárhelyi református tanintézetben a kolozsvári szakkollégium mintájára, magyar állami támogatással egy mechanika és autóbádogos, valamint egy pék és hentes szakiskolai osztályt indítanának, ám a Maros megyei tanfelügyelőség nem hagyta jóvá a beiskolázási tervet. A tanfelügyelőség elutasító válasza nyomán Benedek Zsolt, a Református Kollégium igazgatója leszögezte, hogy nem mondanak le a kezdeményezésről, és hosszú távon mindenképp szeretnének egy színvonalas szakképzési központot létrehozni az iskolában.
Simon Virág. Krónika (Kolozsvár)

Világszerte Kölcseyt szavalnak a magyar kultúra napján
Megszámlálhatatlan eseménnyel ünnepelnek Erdélyben és a Partiumban is a magyar kultúra napja alkalmából, amelynek apropóján az egész Kárpát-medencében szerveznek eseményeket. A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát.
Tizenöt éve ünnepli együtt a magyar kultúra napját Nagyvárad és Berettyóújfalu, a két település idén először testvérvárosait, Debrecent és Margittát is bevonja az együttműködésbe – jelentették be a települések vezetői hétfőn Nagyváradon.
Huszár István, Nagyvárad alpolgármestere és Muraközi István, Berettyóújfalu polgármestere a számos rendezvény közül kiemelte az Együtt szaval a nemzet című programot, amelynek során Berettyóújfaluban mintegy kétezer, Nagyváradon pedig ötszáz diák szavalja egyszerre Kölcsey Himnuszát.
A nagyváradi várban szerdán megnyitják a Tégy jót Szacsvayval, légy jó mindhalálig! című rajzpályázatra érkezett mintegy 400 alkotást bemutató kiállítást, pénteken pedig gálaestet rendeznek a Szigligeti Színházban. Berettyóújfaluban számos kiállítás, rendhagyó irodalmi óra mellett táncházzal is köszöntik a magyar kultúra ünnepét. Komolay Szabolcs, Debrecen kulturális alpolgármestere a 150 éves Csokonai Színház január 22-ei ünnepi estjére, Pocsaly Zoltán, Margitta polgármestere a helyi Helios fotóklub kiállítására hívta fel a figyelmet.
Együtt szaval a nemzet
Az együtt szaval a nemzet című programot egyébként idén harmadik alkalommal szervezik meg, a központi helyszín ezúttal a történelmi Magyarország földrajzi középpontja, Szarvas város lesz. Az ünnepi program pénteken romániai idő szerint 10.30-kor kezdődik a tavalyi helyszín, Orosháza és Szarvas közötti ünnepélyes stafétaátadással.
Ezt követően 11 órakor – öt kontinens magyar nyelvű óvodáinak, általános és középiskoláinak részvételével – valósul meg az Együtt szaval a nemzet program, amely hagyományőrző módon a Himnusz első versszakaival indul, majd Petőfi Sándor Nemzeti dal című költeményével folytatódik. Új kezdeményezésként idén az óvodáskorú gyermekek is bekapcsolódnak a programba, ők Kisfaludy Károly Szülőföldem szép határa című versét mondják. A szavalatokat 2016-ban is Jordán Tamás színművész, rendező vezeti.
Január 22-én 18 órától a nagyszalontai Zilahy Lajos Kultúrházban díjátadóval egybekötött ünnepségre kerül sor. Az ünnepségen beszédet mond Németh Szilárd magyarországi országgyűlési képviselő, a Fidesz országos alelnöke, majd átadják az idei Bocskai-díjat. Az ünnepségen fellép a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem zenetanszékének énekkara.
Életműdíj Egyed Ákosnak
Kolozsváron negyedik alkalommal osztják ki az RMDSZ által alapított Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjakat, és második alkalommal adják át az életműdíjat, amelyet ezúttal Egyed Ákos történésznek ítéltek. Az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjat három alkotó veheti át pénteken 18 órai kezdettel a sétatéri Kaszinóban. A díjátadót AG Weinberger koncertje követi. A tavaly alapított életműdíjat első alkalommal Kántor Lajos irodalomtörténész vehette át.
A magyar kultúra napja alkalmából a Helikon-estek sorozat újabb állomásaként kerül sor a Helikon irodalmi folyóirat és Magyarország kolozsvári főkonzulátusának közös szervezésében a Nem lehet eltakarni című irodalmi estre. Az új külalakkal jelentkező irodalmi folyóirat első száma a fiatal magyar irodalmat kívánja bemutatni, lehetőséget biztosítva így a fiatal erdélyi költőknek. A lapszám szerzői közül csütörtökön 18 órától felolvas André Ferenc, Gothár Tamás, Horváth Benji, Kali Ágnes és Serestély Zalán. A házigazda Mile Lajos főkonzul és Karácsonyi Zsolt, a Helikon főszerkesztője lesz.
Egy hét kultúra Udvarhelyen
Székelyudvarhelyen egyhetes rendezvénysorozattal ünneplik a magyar kultúra napját. Hétfőn Hermann Gusztáv Székelyudvarhely művelődéstörténete című könyvét mutatták be, majd megnyitották az Első Erdélyi Vasút 1867–1914 című kiállítást, amely az erdélyi vasútépítés történetét mutatja be a kiegyezéstől az első világháború kitöréséig.
Kedd délután öttől a grUnd nevű kiállítást nyitja meg Kovács Árpád művészettörténész a Haáz Rezső Múzeum Képtárában. A fiatal udvarhelyi vizuális alkotók tárlatán Gál Boglárka, Gidó Szende Melinda, Kolumbán-Antal József, Lakatos László, Tamás Borbála, Zsombori Béla, Berze Imre, Gujuman Uliana és Fülöp György alkotásait tekinthetik meg. Este héttől Ambrus Lajos A sünkirályfi című könyvét mutatja be. P. Buzogány Árpád művelődésszervező a Városi Könyvtárban.
Szerdán délután öttől a Haáz Rezső Múzeum képtárában Sófalvi András régész a Székely Támadt-várban végzett régészeti ásatások eredményeit ismerteti. Este héttől a Hargita Megyei Tanács támogatásával megszületett dokumentumfilmeket vetítik a városi könyvtárban, 21 órától pedig a Slambajnokság székelyudvarhelyi fordulóján vehetnek részt az érdeklődők a Harmónia kávézóban. Csütörtökön délután öttől az Élő népművészet című kiállítást nyitja meg P. Buzogány Árpád a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpontban, 19 órától pedig a Tomcsa Sándor Színház Tóték című előadását tekinthetik meg az érdeklődők a művelődési ház nagyszínpadán.
Péntek délután öttől a Cimbora Ház tanulóinak munkáiból nyitnak meg kiállítást a művelődési ház oszlopos termében. A tárlatot Pál Csaba és dr. Miklós Zoltán múzeumigazgató nyitja meg. Délután fél hattól A székelység története című könyv második, javított kiadását mutatják be a művelődési ház koncerttermében, a szerzőkkel Sarány István, a Hargita népe felelős szerkesztője beszélget. Este héttől kezdődik az Udvarhelyszék Kultúrájáért-díjak kiosztása a művelődési házban. A gálaestet a Vitéz Lelkek diákszínjátszók előadása zárja.
Szombat este héttől ünnepi koncertet tart az Udvarhelyszék Fúvószenekar a Stúdió moziban, vasárnap 12.30-tól Ádám Gyula fotóművész képeiből nyitnak meg kiállítást a művelődési ház koncerttermében, majd este hattól a nagyteremben szimfonikus hangversenyre várják az érdeklődőket, amelyen közreműködik a magyarországi Corpus Harsonakvartett, vezényel Werner Gábor. Az udvarhelyi rendezvényekre a belépés díjtalan.
Évfordulós olvasókör Csíkban
A csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár két eseménnyel is készül. Csütörtökön 17 órától bemutatják dr. Balázs Lajos néprajzkutató Menj ki én lelkem a testből című kötetét, amely a csíkszentdomokosi temetkezési szokásokat mutatja be. Négy évtizedet felölelő kutatómunka eredményeként jelentek meg 1994–99 között Balázs Lajos néprajzkutató, egyetemi docens a székely nagyközség, Csíkszentdomokos átmeneti, sorsfordító szokásait – a születést, a lakodalmat és a halált – bemutató szokásmonográfiái. A szerző további kutatásai során leszűrt következtetésekkel kiegészítve, hármaskönyvbe rendezte korábban megjelent szokásmonográfiáit.
Sorsfordulások rítusai a székely-magyaroknál címmel a Pallas-Akadémia Könyvkiadó gondozásában jelent meg a kibővített hármas könyv, amelynek 2015-ben látott napvilágot a harmadik kötete Menj ki én lelkem a testből címmel. Csíkszeredában Sarány István, a Pallas-Akadémia Könyvkiadó főszerkesztő-helyettese, a szokásmonográfiák új kiadásának szerkesztője ismerteti a kötetet, majd a szerző beszél több évtizedes csíkszentdomokosi szokáskutatásának tapasztalatairól, kutatói szemléletéről.
A Kájoni János Megyei Könyvtárban működő olvasókör egyéves születésnapját ünnepli idén januárban. Az idei év első, ünnepi találkozóján egyben a magyar kultúra napja előtt is tisztelegnek a kör tagjai. Gazdag tevékenységre tekinthet vissza a kör, Cseke Gábor író irányításával havonta tartott találkozói nyitottak minden érdeklődő számára.
A pénteken 16.30-tól kezdődő találkozó programjában szerepel a 2015-ös év olvasóköri tevékenységének értékelése, valamint a 2016-os év témáinak megbeszélése is. Az év egyik kiemelt témája 1956 az irodalomban a forradalom 60. évfordulója apropóján. A téma vitaindítóját Cseke Gábor tartja Spiró György Tavaszi tárlat című, 56-ról szóló regényének bemutatása kapcsán, amelyet beszélgetés, vita követ.
Magyar kultúra Bukarestben
A Balassi Intézet Bukaresti Magyar Központja idén a magyar kultúra napja alkalmával több rendezvényt is szervez. A hétfőn Székelyudvarhelyen megnyílt az Első Erdélyi Vasút 1867–1914 című kiállítást is a központ szervezte. A kiállítást a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeummal közösen immár több romániai városban is bemutatták.
Szerdán 19 órától a Balassi Intézet bukaresti kirendeltségén kerül sor a budapesti Maladype Színház két művésze, Szilágyi Ágota és Tankó Erika Outlét című performanszára. Az önéletrajzi ihletésű előadás a két színésznő személyes gondolatain keresztül szól gyökereik kereséséről, lehetséges megerősítéséről és a szavak teremtő erejéről.
„A két, hol különváló, hol periodikusan összefonódó életút kapcsán nem csupán saját magukat, hanem a velük együtt és körülöttük formálódó környezetet is vizsgálják. Az előadás különleges vizuális látványvilággal bír, Szilágyi Ágota és Tankó Erika »mélytengeri léthez« illeszkedő jelmezeit Szőllősy Attila LED-technológiával kidolgozott fényterve teszi egyedivé” – olvasható a produkció ismertetőjében.
Csütörtökön 19 órától indítja útjára a központ A magyar film története című vetítéssorozatot, melyet a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézettel (MaNDA) és a Román Filmarchívummal közösen szerveznek a bukaresti Eforie moziban. A magyar filmtörténeti sorozat az 1916-ban készült Mire megvénülünk és az 1917-ben készült Az utolsó éjszaka című némafilmek vetítésével kezdődik, amelyeket Cătălin Răducanu fog zongorán kísérni. Krónika (Kolozsvár)

Kezdődhet érdemben a tárgyalás
Elkezdődhet a volt csíkszeredai polgármester és a tisztségének gyakorlásától bírói döntéssel eltiltott alpolgármester perének elsőfokú tárgyalása, miután a Marosvásárhelyi Ítélőtábla elutasította a Hargita Megyei Törvényszék döntése ellen benyújtott fellebbezést. Egyúttal elfogadták a vádhatóság fellebbezését is, így az összes bizonyíték a vádirathoz csatolható.
Ráduly Róbert Kálmán és Szőke Domokos számára kedvezőtlen döntést hozott tegnap a Marosvásárhelyi Ítélőtábla, amely elutasította a volt polgármester ügyvédje által a Hargita Megyei Törvényszéknek az elsőfokú tárgyalás megkezdésére vonatkozó határozata ellen benyújtott fellebbezését.
A Hargita Megyei Törvényszék még tavaly novemberben döntött arról, hogy elkezdődhet a tárgyalás, lezárva ezzel a törvényszéki eljárás előzetes szakaszát. Ez volt az a döntés, amelyet mind a volt polgármester, mind az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) is megfellebbezett az ítélőtáblánál. Ráduly ügyvédje azért, mert a törvényszék a vádirattal kapcsolatos kifogásaiknak csak egy részét fogadta el, a vádhatóság pedig amiatt, hogy korábban kizárták az ügyiratból a bizonyítékok egy részét.
Az ítélőtáblánál január 15-én tárgyalták a fellebbezéseket, kedden volt az ítélethirdetés. A végzés szerint alaptalannak találták és elutasították a Ráduly Róbert Kálmán ügyvédje által megfogalmazott kifogásokat, ugyanakkor elfogadták a DNA fellebbezését a Hargita Megyei Törvényszék november 18-ai ítéletével kapcsolatban. Ennek értelmében nemcsak ezt, hanem a 2015 október 10-i törvényszéki végzést is érvénytelenítették. Utóbbi rendelkezett arról, hogy az ügyvédek kifogásai alapján – akik szerint a lehallgatások egy részét törvénytelen módon végezték, és vitathatók a nyomozás egyes szakaszai – több mint száz oldalnyi, a vádirathoz csatolt lehallgatási jegyzőkönyvet kizártak az ügyiratból. „A bíróság elutasítja a vádlottak összes kérését és kifogását, megállapítja a bűnügyi eljárás, a bizonyítékok és a 2015. június 15-i dátummal kiadott vádirat törvényességét” – olvasható a végzésben.
Ráduly Róbert Kálmánt tavaly júniusban a DNA háromrendbeli hivatali visszaéléssel és érdekkonfliktussal, Szőke Domokost pedig négyrendbeli hivatali visszaéléssel és okirat-hamisításra való felbujtással vádolta meg. A vádemelés után Ráduly lemondott tisztségéről, Szőkét pedig a törvényszék eltiltotta hivatali tisztségének gyakorlásától. Szintén tavaly június óta tart az ellenük elrendelt hatósági felügyelet is, miután az április végén történt házkutatások után alkalmazott házi őrizetet erre az enyhébb kényszerintézkedésre változtatták.
Kovács Attila. Székelyhon.ro

Orbán Viktor is elbúcsúzott a „példamutató tanútól”, Tőkés Istvántól 
Egy évszázad példamutató tanújaként búcsúztatták a kolozsvári Farkas utcai templomban az élete századik évében meghalt Tőkés István református lelkészt, egyházi írót, teológiai professzort, az Erdélyi Református Egyházkerület egykori püspökhelyettesét, Tőkés László édesapját – adja hírül a kronika.ro. Orbán Viktor miniszterelnök búcsúbeszédében egy nemzedék utolsó képviselőjeként említette a professzort, „akinek élete ott kezdődött el, ahol a történelmi Magyarország véget ért”. Mint felidézte, az a sors jutott nekik osztályrészül, hogy a részeire hullott nemzet számára megőrizzék az egészet, az összetartozást. „Nekik kellett továbbadni a magyarság megmaradásának az evangéliumát a családban, az iskolában, a templomban és a közéletben” – fogalmazott az MTI által idézett Orbán Viktor.
A miniszterelnök szerint Tőkés István „a szellem és a lélek fegyverével” harcolt a népéért és az igazságért, és hitte, hogy az igazság szabaddá tesz. Hozzátette, ez a meggyőződés tette őt szabad emberré a háborúban, a diktatúrában és a demokráciában egyaránt. Orbán Viktor azt is kiemelte, hogy úgy élt és alkotott, hogy a hely, amelyhez küldetése köti, nem feledtette vele az egész világ iránt érzett felelősséget. Úgy vélte, az ilyen élet a választottak kiváltsága.
„Azok nevében búcsúzom most tőle, akik hálával és köszönettel tartozunk életéért, hitéért, hűségéért, bátorságáért, tanításáért és tudományáért. Azok nevében, akiknek az a felelőssége, hogy ne merüljön feledésbe, ne tűnjön el értelmetlenül az, amit ő adott nekünk, magyaroknak. (...) Szolgáljon tanulságul egész életútja mindazoknak, akik a közéletben – ahogyan ő fogalmazott egyik utolsó levelében – védeni hivatottak, ami védhető. Védeni, ami védhető, és építeni, ami építhető” – fogalmazott a miniszterelnök. Orbán Viktor hozzátette, lehet és kell is építkezni abból a szellemből, amelyet a Házsongárdi temetőben nyugvó magyarok hagytak hátra. Azt is megemlítette: a koporsó, amelyet ilyen sokan állnak körül, nem a reménytelenséget sugározza, hanem a reményt, a hit erejét, az élet erejét.
Az évszázad tanújaként emlékezett Tőkés Istvánra Kató Béla erdélyi református püspök is, aki a professzor harcos szellemét emelte ki. Mint felidézte, Tőkés István számára a keresztény alázat nem a meghunyászkodást, nem a beletörődést, hanem a kiállást jelentette. „Ha mindnyájan követnénk őt gyermekvállalásban, bátorságban és az igazságért való kiállásban, akkor megmaradásunk biztosítva lenne az idők végezetéig” – jelentette ki a püspök. Arra utalt, hogy Tőkés István koporsóját nyolc gyermeke és 27 unokája állta körül. Tőkés István gyászszertartásán közel ezren vettek részt a kolozsvári Farkas utcai templomban, ahonnan a halottat a Házsongárdi temetőbe kísérték.
Tőkés István életének századik évében, kolozsvári otthonában, gyermekei és unokái körében hunyt el, január 15-én. Tőkés István 1916. augusztus 8-án született Székelyföldön, a háromszéki Málnáson. Középiskolai tanulmányait a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Református Kollégiumban végezte, majd a Kolozsvári Református Teológiai Fakultáson szerzett lelkészi diplomát 1938-ban. Ezt követően Németországban és Svájcban tanult, majd Kolozsváron nyerte el a teológia doktora címet újszövetségi tudományokból.
Az Erdélyi Református Egyházkerületben Vásárhelyi János mellé püspöki titkárrá nevezték ki 1941-ben. 1946-tól 1973-ig az egyházkerület igazgatótanácsának tagja, 1952-ben az egyházkerület generális direktorává (közügyintézővé), 1974-től egyházkerületi főjegyzőjévé (püspökhelyettesévé) választották. A tisztséget 1983-ig töltötte be. 1973-tól 1983-as kényszernyugdíjazásáig a kolozsvári Protestáns Teológia professzoraként az újszövetségi tanszéken tanított. 1989-ben a kommunista állam nyomására egyházi felettesei eltiltották az egyházi szolgálattól.
A román nacionalista, kommunista rendszer legnehezebb időszakában védte egyháza és nemzete érdekeit. Emellett számtalan teológiai és egyháztörténeti tanulmányt és könyvet írt. Élete utolsó évéig alkotó munkát végzett. A romániai magyar református egyház élete 1944-1989 című könyve bővített kiadása, 2014-ben jelent meg. Egyházi és oktatói munkássága mellett nyolc gyermeket nevelt fel, 27 unokája és 13 dédunokája született.
2002-ben Károli Gáspár-díjjal, 2006-ban Pro Ecclesia díjjal tüntették ki, 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2012-ben a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést kapta – írja a kronika.ro. Erdély.ma

Megjelent A székelység története könyv második, javított kiadása
A székelység története című könyv második, javított kiadásának bemutatójával kezdődött szerdán, január 20-án a Csíki Székely Múzeum bástyatermében az idei Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett rendezvénysorozat, amelyet a január 20–22-i időszakra szervezett meg Hargita Megye Tanácsa és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa.
A szervezők nevében Lőrincz Ildikó, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont vezetője köszöntötte a több mint száz fős hallgatóságot, majd a házigazdák részéről Ladó Ágota, a Csíki Székely Múzeum képviselője üdvözölte a rendezvény résztvevőit. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a kiadvány fontosságáról beszélt.
– Szimbolikus a helyszín, hisz a székelység ügyéről méltó itt beszélnünk. Fontos, hogy fiataljaink értsék és érezzék a múltunkat, az ebből fakadó felelősséget és a jövő lehetőségeit. Az első kiadást nagyon sok támadás követte, de sikerült erőt gyűjtenünk, és a bővített, javított kiadással még több ember számára elérhetővé válik e kézikönyv – emelte ki a megyeelnök, aki beszédében a szerzők, szerkesztők mellett köszönetet mondott a megyei tanács programok vezérigazgatóságnak és a Hagyományőrzési Forrásközpont csapatának, hogy sikerült lehetővé tenni a könyv újított kiadását. – Ez csak egy szint, szükség van továbbá gyakorlófüzetre, internetes tankönyvre és e-book változatra. Remélem, hogy az olvasótábor milliós nagyságrendű lesz.
Az első kiadás a támadások ellenére is az egyik legnagyobb példányszámban kiadott könyv volt – mutatott rá kifejezve meggyőződését, hogy minden nemzetnek joga van a saját történelmét ismernie, tanulnia. A tervek között szerepel a kötet román nyelvű kiadása, hisz a románságnak is szüksége van arra, hogy megismerje a székelyek múltját – fűzte hozzá a megyevezető. Ezt követően levetítették a Hargita Stúdió kisfilmjét, amelyben diákokat kérdeztek Székelyföldről és a székelységről. Az est folyamán közreműködött Györfi Erzsébet népdalénekes, és Iochom Zsolt alkalomhoz illő verset adott elő.
A kötet szerzőivel (Ferencz S. Alpár projektkoordinátor, Hermann Gusztáv Mihály főszerkesztő, Mihály János, Orbán Zsolt, Novák Károly-István szerkesztők, Forró Albert, Novák Csaba Zoltán, Sepsiszéki Nagy Balázs, Sófalvi András, Sztáncsuj Sándor szerzők, Gyöngyössy János illusztrátor) Sarány István beszélgetett.
A második, javított kiadást a könyv egyik szerzője, a 2015 októberében elhunyt Kádár Gyula emlékének ajánlották.
A jelenlévők is aktívan bekapcsolódtak a beszélgetésbe, több kérdés és javaslat is megfogalmazódott. Az est második felében a kiadvány illusztrációiból készült kiállítást tekinthették meg az érdeklődők, Gyöngyössy János munkáit Lőrincz Ildikó, a Forrásközpont vezetője méltatta. A kiadvány önköltségi áron, 23 lejért vásárolható meg.
Az ünnepség méltó befejezéseként a magyar himnuszt énekelték el, ily módon is tisztelegve Kölcsey Ferenc emléke előtt.
A kötetet január 21-én Sepsiszentgyörgyön, január 22-én Székelyudvarhelyen is bemutatják. Közlemény. Erdély.ma

Új választási pártot javasol az EMNP
Közös erdélyi magyar választási párt létrehozását javasolja a 2016-os romániai önkormányzati, majd parlamenti választásokra az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) – jelentette be Szilágyi Zsolt (képünkön), az alakulat országos elnöke, Kolozsváron. Sem az RMDSZ, sem a politikai elemzők nem hisznek ennek sikerében.
Szilágyi szerint már a nyáron tartandó önkormányzati választásokon a létrehozandó választási párt színeiben indulhatnának a magyar jelöltek azokon a településeken, ahol a magyarság megosztottsága a képviseletet veszélyeztetné. Azokon a településeken, ahol a magyarság többséget alkot, a három magyar politikai alakulat versenyezhetne a tisztségekért.
Az EMNP álláspontja szerint az őszi parlamenti választásokon a választási párt teremtené meg azt a keretet, amely a magyar politikai szervezetek összefogását biztosítja, de nem számít koalíciónak. A koalíciók ugyanis a választási törvény szerint a 6,5 százalékot kitevő magyarság számára aligha teljesíthető választási küszöböt szabnak. Szilágyi Zsolt emlékeztetett, az RMDSZ decemberben azt kérte az EMNP-től, ne induljon az őszi parlamenti választásokon. Hozzátette, akkor nőnek meg a magyarok sikeres választási szereplésének az esélyei, ha a magyar pártok összeadják az erőiket, nem pedig kiszorítják egymást. Az EMNP azt javasolta, hogy Erdélyi Magyar Szövetség néven alakuljon meg a választási párt, és annak logója összesítse a három szervezet jelképeit. Mint rámutatott: az erdélyi magyar pártok összefogása egy olyan választóréteget mozgósítana, amelyet külön-külön egyik szervezet sem tud megszólítani. Szerinte a választási párt a megtisztulásra is lehetőséget teremtene. Ennek a jelöltlistáira csak olyan politikusok kerülhetnének fel, „akikre nem vetül a korrupció árnyéka”. Az EMNP elnöke elmondta: az együttműködésre vonatkozó javaslatukat az elmúlt napokban juttatták el Kelemen Hunornak, az RMDSZ elnökének, és arra készülnek, hogy az elkövetkező napokban tárgyaljanak róla. Hozzátette, olyan kétoldalú tárgyalásokra készülnek, amelyeken egyik oldalon az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) szövetsége, másik oldalon pedig az EMNP jelenik meg.
Szilágyi Zsolt javaslatcsomaggal jön
Szilágyi Zsolt szerint az RMDSZ-nek eljuttatott javaslatcsomag az erdélyi magyar politikai pluralizmusnak a tudomásul vételén alapul. Ebben javasolták az erdélyi magyar politikai szervezetek egyeztető fórumának az újraélesztését, az autonómiatörekvések összehangolását, egy közös erdélyi magyar jogvédő szolgálat elindítását és egy olyan közös testületnek a létrehozását, amely az erdélyi magyarságnak juttatott román költségvetési források elosztása fölött őrködne. Hozzátette, hogy a források fölött jelenleg egyedül az RMDSZ rendelkezik, és e források elosztása a közösség számára átláthatatlan. Az EMNP elnöke azt is elmondta, bízik abban, hogy az RMDSZ vezetői tanulni tudnak a múltból, és belátják, hogy a közösség érdeke fontosabb, mint a pártérdek. Szilágyi Zsolt újságírói kérdésre hozzátette: ha van politikai akarat, megoldást lehet találni az összefogás technikai problémáira. Ezek közé tartozik, hogy az érvényes törvények szerint egy politikus nem lehet egy időben a saját pártjának és a létrehozandó választási pártnak is a tagja, és ha kilép abból a pártból, amelynek színében önkormányzati tisztséget nyert, elveszíti a mandátumát.
Az RMDSZ bírálja az ajánlatot
Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke közleményben bírálta Szilágyi Zsolt választási párt megalakítására vonatkozó javaslatát. Kovács kiemelte: 1989-ben az alapítók szövetségi struktúrában hozták létre az RMDSZ-t, és elvetették a pártstruktúrát, mert úgy vélték, hogy a közképviseletnek egy hangsúlyos társadalomszervezői munkát is el kell látnia. „Szilágyi az elmúlt tíz évben két pártot is létrehozott, és úgy látszik, tapasztalatait egy választási párt megalakításában akarja kamatoztatni. Biztos vagyok benne, hogy a magyar képviselet megerősítése az önkormányzatokban és a parlamentben nem egy újabb párt, hanem az RMDSZ által valósítható meg” – hangsúlyozta az ügyvezető elnök. Kovács Péter sérelmezte, hogy az EMNP az RMDSZ-szel elkezdett tárgyalás két fordulója között a sajtón keresztül üzenget. Szerinte ez megkérdőjelezi az összefogásra vonatkozó javaslat komolyságát.
Tőkés: megégetheti magát a Fidesz az RMDSZ-szel
Az RMDSZ-szel való együttműködésnek komoly feltételei vannak, éspedig az, hogy ne árulja el a Fidesz nemzetpolitikáját – kommentálta Tőkés László a Hír Tv-nek Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős kormányfőhelyettes nemrég tett kijelentését, miszerint „nemzeti parancs” a Kelemen Hunor vezette alakulattal való összefogás. Az EMNT elnöke a budapesti csatorna Magyarország élőben című műsorában közölte: ez számára kicsit úgy hangzik, mintha azt mondanák, össze kell fognia az MSZP-nek a Demokratikus Koalícióval. „Nem tudok róla, hogy Orbán Viktor nemzetpolitikájában fordulat állt volna be. (...) Vannak olyan inkompatibilis viszonyok, amelyeket kár erőltetni; a szavazatszedési teljesítmény abszolút értékben nem jelent minőséget, gondolok itt az  RMDSZ választási fölényére” – állapította meg az EP-képviselő, aki szerint „megperzselheti” a magyar kormányt és a Fideszt a korrupciós ügyekben érintett RMDSZ-es politika. Tőkés úgy véli, meg kell találni a modus vivendit az egyetlen, román parlamenti képviselettel rendelkező magyar alakulattal, ez azonban nem jelenti azt, hogy mindenben egyet kell érteni a Fidesszel. Kérdésre válaszolva leszögezte: nem azért távozott idő előtt és nem írta alá a helyszínen a záródokumentumot a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) decemberi ülésén, mert megsértődött Orbán Viktorra.
Csekély az esély az összefogásra?
Erdélyi elemzők szerint csekély az esélye annak, hogy egy erdélyi magyar választási párt színeiben egymással összefogva vegyenek részt az idei választásokon az erdélyi magyar pártok. Bakk Miklós politológus, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) tanára szerint az Erdélyi Magyar Néppárt és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség között zajló taktikai, retorikai küzdelem részéről van szó. „Azt hiszem, az EMNP is tisztában van azzal, hogy az RMDSZ nem fogadja el ezt a javaslatot” – jelentette ki az MTI-nek. Hozzátette, hogy az RMDSZ és az EMNP között „együttműködési versengés” folyik. „Mindkét fél a pozícióinak a feladása nélkül akarja bizonyítani, hogy ő az együttműködőbb. Nyilván a versenyhelyzet marad” – állapította meg Bakk Miklós. A politológus szerint a budapesti kormányzat együttműködést sürgető állásfoglalásai – melyek legutóbb Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes révén jutottak kifejezésre – azt jelzik, hogy Budapest elfogadta a létező erőviszonyokat.
Kiss Tamás szociológus, a romániai Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatója is úgy látta, hogy maga az EMNP sem hiheti, hogy létrejön a választási párt. „A romániai magyar politika domináns szereplője az RMDSZ, a szövetségnek pedig ez nem felel meg” – magyarázta az MTI-nek az elemző. A szociológus a választási racionalitás szempontjából fajsúlyos érvnek tartotta, hogy az RMDSZ egy 26 éve bejáratott márkanév, amelyet nem érdemes feladni. Szerinte nyilvánvaló, hogy az erdélyi magyarság összefogást vár a politikai szereplőktől, de a választók beérnék azzal is, hogy az összefogás az RMDSZ szervezeti keretében történjék meg. Kiss Tamás úgy vélte: segíti is, meg nem is az összefogást az, hogy Budapest ezt várja el a politikai szereplőktől. Hozzátette: az RMDSZ ellenzékeként megszületett Magyar Polgári Párt és Erdélyi Magyar Néppárt eddig „a magyar nemzetpolitika támogatásával” tudott részt venni a választásokon. A budapesti támogatás azonban mára elfogyott, és az RMDSZ is legalább annyira tárgyalópartner a magyar kormány számára, mint a két kis párt.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Szamár-sziget szellemkatonái
Vándorkiállítás a várban
A Szamár-sziget szellemkatonái címmel nyílik vándorkiállítás január 25-én, hétfőn 17 órakor a Maros Megyei Múzeum várbeli kiállítótermében. A megyei múzeum által a Külső Magyarok Kisebbségkutató és Médiaszolgáltató Kft. közreműködésével szervezett kiállítás az első világháború szerbiai hadszínterén, az osztrák-magyar hadsereg kötelékeiben harcoló mintegy 80 ezer hadifogolynak állít emléket. A hadifoglyok a balkáni halálmarsot követően Asinara szigetére (Szamár- sziget) kerültek, azonban a nem megfelelő ellátás miatt a háború végét csak mintegy hatezren érték meg. A kiállítás alkotói végigjárták az egykori hadifoglyok útját. A tárlat törzsanyaga az út során készült felvételekből, illetve korabeli képekből áll össze, és a hadifoglyok felszereléséből és személyes tárgyaiból megmaradt emléktárgyakkal, illetve az általuk készített műalkotásokkal egészül ki – tájékoztatott Fülöp Tímea, a Maros Megyei Múzeum munkatársa.
"A tárlat végső célja: méltó vizuális emlékművet állítani az eltűntté nyilvánított és névtelenül meghalt magyar hadifoglyoknak, akik a teljes Kárpát-medencét képviselték, és rehabilitációjuk még nem történt meg. A kiállítás a magyarországi és határon túli magyar települések mellett elindul az egykori balkáni frontvonalon és lágervilágban is a halálmenet századik évfordulóján, 2015 őszén, hogy az egykori ellenségeket és szövetségeseket, szerbeket, albánokat, bosnyákokat, macedónokat és montenegróiakat, végezetül a szárdokat is bevonja az újraértelmezés és »kibeszélés« folyamatába. A kiállítási anyagot – korszerű megközelítése, üzenete, identitáserősítő szerepe miatt – iskolás csoportoknak is ajánljuk, akár rendhagyó történelemóra keretében" – olvasható a szamarsziget.blogspot.hu internetes oldalon. Az említett oldalon további információk is találhatók a lágerszigetnek is nevezett Szamár-szigetről, illetve a kiállításról.
(nszi) Népújság (Marosvásárhely)

Magyarország kész kerítést építeni romániai határán
Magyarország kész „már másnap” kerítést építeni romániai határán, ha a migránsok Horvátország helyett arra vennék az irányt – jelentette ki a Reuters hírügynökségnek Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Magyarország előkészületeket tett arra, hogy szükség esetén gyorsan kerítést építsen a Romániával közös határán. „Ha ott kerítést kell majd építenünk, már másnap kész leszünk rá” – jelentette ki.
Szijjártó rámutatott, hogy Európa déli határai még mindig tágra nyitva állnak a közel-keleti és az afrikai migránsok száz¬ezreinek folytatódó beáramlása előtt, ami kétségeket vet fel a nyitott belső európai uniós határok schengeni rendszerének jövőjével kapcsolatban. Szabadság (Kolozsvár)

Újabb gyöngyhalász
Kolozsváron marasztalná a fiatalokat 
Kolozsvár jelenlegi alpolgármestere, polgármesterjelöltje, Horváth Anna alighanem Szász Jenővel, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetőjével, annak „gyöngyhalász” programjával (magyarán: agyelszívás) akar versenyezni. A jó képességű székely fiatalokra már nemcsak Magyarország, hanem Kolozsvár is kivetné hálóját.
Pártpolitikai opciótól függetlenül, minden kolozsvári magyar polgármesterjelöltje kíván lenni Horváth Anna, akinek indulását hétfőn jelentette be az RMDSZ megyei szervezete. Az alpolgármester szerdán összehívott sajtóbeszélgetésen elmondta, eddigi munkáját is a kolozsvári magyarság érdekében végezte, szerinte vissza kell adni a várost a lakóinak, hogy úgy érezzék, az önkormányzati munka róluk szól, értük van. 
Az EMNP részéről érkező vádakra, amelyek szerint az RMDSZ helyi és megyei szervezete még csak tárgyalni sem hajlandó a magyar szavazatok maximalizálása érdekében, Horváth Anna úgy reagált, előbb a szövetségen belül kell elkészíteni a mérleget, és meghatározni a célokat, és csak azt követően ülhetnek le bárkivel is beszélgetni. Így február közepére hívja tárgyalásokra a megyei RMDSZ az EMNP képviselőit is. Szerinte legkevesebb 5, szerencsésebb esetben 6-7 magyart kell bejuttatni a helyi tanácsba. 
Horváth Anna szerint a városnak arra kell ösztönöznie az egyetemistákat, hogy ebben a városban alapítsanak családot, ne egy állomásként kezeljék kolozsvári tartózkodásukat. Szerinte a város humánerőforrása minőségének javításához hozzá kell járulnia az önkormányzatnak, például azzal, hogy a következő költségvetésből szolgálati lakások építésére is áldoznak, alacsony jövedelmű, a közszférában dolgozó fiatalok (tanárok, művészek) számára. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Peti András szerint külön listákon kell visszanyerni Vásárhelyt
A kisebbségbe szorulás velejárójaként értékeli azt az évek óta tartó huzavonát, amely a Sütő András szobra felállítása és a Bodor-kút újjáépítése körül tapasztalható. Ahhoz, hogy a helyzet megoldódjon, 2016-ban a magyarságnak vissza kell nyernie Marosvásárhelyt – véli Peti András, de nem közös, hanem külön listákon.
Felemásnak ítéli meg a 2015-ös esztendőt Peti András marosvásárhelyi alpolgármester. A politikus, aki egyben a helyi RMDSZ vezetője is, elismeri, hogy a tavaly teljesen megtorpant a kétnyelvűség alkalmazása.
– Alpolgármesterként és helyi RMDSZ-elnökként mennyire tartja eredményesnek, sikeresnek a 2015-ös esztendőt?
– Felemás év volt, hisz az eredeti terveket csak részben sikerült megvalósítani. Sokkal nagyobb áttörésre lett volna szükség a kisebbségi jogok érvényesítésében és az anyanyelvhasználatban, ehhez képest rendkívül lehangoló a helyzet. Az utcanévtáblák ügyében már az óév elején született két olyan, számunkra érthetetlen és kedvezőtlen döntés, mely végérvényesen kimondja, hogy Marosvásárhelyen nem diszkriminatív a kétnyelvűség hiánya. Mi több, az ítélet indoklásában a bíróság egészen eredeti módon még értelmezni is kezdte a jogrendszert, kimondva, hogy a Románia által elfogadott nemzetközi egyezmények csak abban az esetben érvényesek az országra, ha összhangban vannak az itteni törvényekkel. Mindennek dacára, politikai vonalon mégis sikerült elérnünk, hogy az önkormányzat célirányosan elkülönítsen egy bizonyos összeget a kétnyelvű táblák elkészítésére, háromszoros próbálkozás után végre sikerült meghirdetni a közbeszerzési eljárást. Az más kérdés, hogy jelentkezők hiánya miatt a versenytárgyalást háromszor kellett elnapoljuk.
– Az RMDSZ holdudvarában egész Erdélyben nincs egy olyan cég, amelyet a versenytárgyalásra lehetett volna „irányítani”?
– Egyrészt én nem tudok ilyen cégről, másrészt törvénytelen volna részünkről bárkit is megkeresni. Ez egy nemzetközi közbeszerzési eljárás volt, amelyre bárki jelentkezhetett volna itthonról vagy külföldről.
– Hogyan tovább? Mert az mégsem vethet gátat a kétnyelvűség érvényesítésének, hogy a kiírást a városháza nem tudta vonzóvá tenni egyetlen vállalkozó számára sem.
– Két lehetőség áll előttünk: egy átfogó piackutatással felmérni, miért nem jelentkezik hónapok óta egyetlen gyártó sem, és ennek tükrében újraelemezni a kiírást, vagy a jelenlegi formában addig hirdetni a tendert, amíg valaki a negyedik, ötödik vagy tizedik próbálkozás után elnyeri. Úgy néz ki, a költségvetés elfogadása után újabb versenytárgyalást szervezünk.
– Még az sem tiszta a közvélemény számára, hogy valós kétnyelvűségről van szó, vagy amolyan Dorin Florea-féle másfélnyelvűségről.
– Itt semmi nem tiszta, semmi nem biztos. Viszont, ha jogállamban élünk, és a 2001 után elfogadott tanácsi határozatoknak van súlya, akkor egyértelmű, hogy a hivatal köteles valós kétnyelvűséget tükröző táblákat rendelni. Legutóbb a költségvetési forrás megjelölésénél is egyértelművé tettük, hogy a pénzt a valós kétnyelvű táblákra különítettük el.
– Korábban említette a magyarság számára kedvezőtlen bírósági döntést. Ennek és egyáltalán az utóbbi időben érzékelhető magyarellenes hangulatnak tudható be az, hogy 2015-ben rendőrségi „segítséggel” több kétnyelvű tábla került le Marosvásárhely épületeiről, mint amennyi felkerült?
– Nem tudom, hogy a kettő között van-e valami összefüggés, én csak azt láttam, hogy volt néhány elkeseredett, reményvesztett marosvásárhelyi lakó, aki rendelt magának kétnyelvű utcanévtáblát, amelyet aztán rendőrségi felszólításra eltávolított. Arról nincs nyilvántartásom, hogy hány tábla került fel és hány le. Tény, hogy nem vetett jó fényt sem a városra, sem az itt élő multikulturális közösségre az, hogy egy ilyen apróságon, mint a kétnyelvű feliratok – melyek senkinek nem okoznak semmiféle kárt – évek óta vitázunk. Mint ahogy nem vetett jó fényt az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyeréséért folytatott küzdelmünkre sem. Megengedhetetlen, hogy a szép, hangzatos kinyilatkozások köszönő viszonyban se legyenek a konkrét cselekedetekkel. És itt nem csak arról van szó, hogy mit biztosít a törvény. Az csak a kölcsönös elfogadás és tisztelet minimuma; ennél jóval többre lenne szükség. Ahhoz, hogy ennek a városnak jövője legyen, hogy az itt élő nemzetek egyaránt jól érezzék magukat, sokkal több olyan gesztusra és tettre lenne szükség, ami túlmutat a törvényes lehetőségeken. Ide kellene eljutnunk, még akkor is, ha jelen pillanatban ez csupán rózsaszínű álom.   
– Ugyanebbe az álomkategóriába sorolható a rég megszavazott Bodor-kút visszaépítése, a Sütő-szobor felállítása vagy a Turbina árok menti műemlék épületek megmentése?
– Köthetünk politikai egyezségeket, de akkor is a helyi önkormányzatban kisebbségben vagyunk. Tizennyolc éven keresztül, 2008-ig a döntések nagyrésze az RMDSZ kezében volt; azóta bármilyen kis célkitűzésünk van, annak támogatásáért meg kell győzzük egyik vagy másik román politikai alakulatot. Az Aranykakas megmentéséért könnyebb volt érvelni, mint a Sütő András-szoborért, amelyet a Színház téren szeretnénk felállítani. Egyelőre a térfelújítást végző tervező válaszára várunk. A román politikusok nem mondanak nemet, de folytonos időhúzás történik, ugyanez a helyzet a Bodor-kúttal is. Az eredeti helyére, ahova Trianon után ortodox templom épült, nem kerülhet vissza, a virágóra környékére fel lehet építeni, de egyesek szerint túlságosan zsúfolttá tenné azt a részt, újabban pedig szóba került a vár előtti zöldövezet meg a Petőfi tér.
– Az, hogy a jogos kérésekért is politikai alkura van szüksége egy kisebbségben lévő frakciónak, akár érthető. De szintén politikai alku következtében került vissza alpolgármesteri székébe Claudiu Maior is, azt viszont nemigen látni, hogy cserébe mit kapott az RMDSZ és a vásárhelyi magyarság.
– Már akkor, amikor megtörtént az alpolgármester váltás, hangsúlyoztam, hogy az RMDSZ nem kíván beleszólni a román politikai alakulatok közötti vitákba, hercehurcákba. Akkor is azt mondtam, most is azt vallom, hogy az efféle kérdéseket rá kell bízni a román pártokra, hogy egymás közt tisztázzák. Azt viszont nem mondanám, hogy a változás után nem történtek a magyar közösség számára meghatározó megvalósítások. Terveink, elképzeléseink közül megvalósult a Római Katolikus Gimnázium beindítása és Klastrom utcai épületének birtokbavétele. Sikerült tisztáznunk a történelmi magyar egyházaknak visszaszolgáltatott ingatlanok hosszú távú bérleti szerződéseinek feltételeit, mégpedig úgy, hogy ezen iskolaépületek felújítására uniós pénzekre pályázhassunk. Ugyanakkor a háromból két ingatlan felújításának a terve is elkészült. Szintén fontos megvalósításnak tartom, hogy a Vásárhelyi Forgatag bekerült a városba. Hogy ennél sokkal többet szerettünk volna, tény, de ismétlem: kisebbségben, a jelenlegi tíz tanácsossal a huszonhárom fős önkormányzati testületben, ennyit lehetett elérni.
– Miként nyerheti vissza a közösség a súlyát olyan körülmények között, hogy az ön által vezetett városi RMDSZ most kezd ébredezni, a marosvásárhelyi magyarság 2012 óta tovább fogyatkozott, és a hárompárti összefogás sem tűnik kőbe vésettnek?
– A városi RMDSZ csak most kezd ébredezni? Ez az ön véleménye. Marosvásárhelyen újraalakultak a kerületek, túl vagyunk egy sikeresnek nevezhető előválasztáson, javában folyik a városi konzultáció, melynek során felmérjük közösségünk mindennapi gondjait, céljait és igényeit. Önkénteseink nap mint nap kopogtattak a város legkülönbözőbb pontjain. Eddig több mint hétezer magyar családhoz jutottunk el.
– A sajtó munkatársaihoz visszajutó vélemények szerint a vásárhelyi magyarság többsége összefogáspárti. Ön miként látja ezt?
– Az összefogás megvolt az RMDSZ által kezdeményezett előválasztáson is, melynek győztesét, Soós Zoltánt, az egyezség értelmében mind a három magyar pártnak kötelessége támogatni. Ami a tanácsosi listát illeti, ha a három magyar párt külön-külön indul a választásokon, a matematikai számítások szerint nagyobb az esély, mintha egy közös listát indítanánk.
Szucher Ervin. Székelyhon.ro

Önálló intézménnyé válhat a Cimborák Bábszínház
December elején maradt vezető nélkül Cimborák Bábszínház, és egyelőre nem is írnak ki versenyvizsgát a megüresedett állás betöltésére. Ettől függetlenül a társulatnál létszámnövelésre készülnek, és önállóvá is válna a bábszínház.
A sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház közel két hónapja maradt vezető nélkül, ráadásul azt megelőzően tűzvédelmi hiányosságok miatt az előadótermet is bezárták. Nagy Kopeczky Kálmán, a társulat vezetőjének halálát követően egyeztetéseket tartottak a Cimborák Bábszínház alkalmazottaival, és létszámbővítésre készülnek – mondta Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. „A pénzügyi válság időszakától számítva folyamatos létszámcsökkentés volt, gyakorlatilag év végén három állandó és három bedolgozó alkalmazottal működött a társulat” – folytatta az elöljáró.
Akár még idén önállósulhat is a társulat, leghamarabb ez év közepétől, esetleg az őszi évadkezdéstől, vagy 2017. január elsejétől. Az előadótérrel kapcsolatosan Antal Árpád kifejtette: a tűzvédelmi okokból bezárt termet mindenképp biztonságossá teszik, hosszú távon pedig egy saját székhely kialakításában is segítenének a társulat tagjainak.
Bencze Melinda. Székelyhon.ro

Madéfalván is le kell szedni a Községháza feliratot
Csíkkozmás után Madéfalván is el kell távolítani a magyar Községháza feliratot a helyi polgármesteri hivatalról, miután a marosvásárhelyi táblabíróság jogerősen a felirat levételét követelő felperes javára döntött. Mindkét község, valamint további öt székelyföldi település esetében a magyarellenességéről elhíresült Dan Tanasa blogger az általa létrehozott Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) nevében indított közigazgatási pert a Községháza, illetve – Csíkszeredában – a Városháza felirat eltávolíttatása érdekében. Az egyesület keresetében arra hivatkozott, hogy a Községháza megnevezésnek nincs román nyelvű megfelelője, ezt Magyarországról vették át, és törvénytelenül használják. Szentes Csaba madéfalvi polgármester szerint az önkormányzat azzal védekezett, hogy a „községháza" egy épület megnevezése, nem pedig az ott működő intézményé, és valóban nincs szószerinti megfelelője a román nyelvben. Rámutattak: a „polgármesteri hivatal" mint intézmény hivatalos megnevezése viszont a törvényes előírásnak megfelelően románul és magyarul is szerepel az épület bejáratánál.
Csíkkozmáson a Hargita megyei törvényszék elsőfokon hozott határozatának eleget téve, már tavaly eltávolították a Községháza feliratot. Madéfalva fellebbezett, de most a marosvásárhelyi táblabíróság is megerősítette, hogy le kell venni a feliratot.
A Hargita, illetve a Kovászna megyei törvényszéken összesen 18 olyan per van folyamatban, amelynek az ADEC a felperese. A székelyföldi sajtóban csak „hivatásos feljelentőként" emlegetett Tanasa újabban a Községháza feliratokat vette célba: hasonló perek vannak folyamatban Csíkcsicsó, Csíkdánfalva, Csíkrákos, Csíkszentdomokos, valamint Csíkszereda polgármesterei és önkormányzatai ellen is. Tanasa más bírósági keresetei a székely zászló, a magyar lobogó, vagy a települési jelképek eltávolíttatását célozzák azokból a közigazgatási intézményekből, amelyeket törvény kötelez a román államiság szimbólumainak kifüggesztésére.
Korábban a székelyföldi megyék prefektusai is perek tucatjait indították a székely önkormányzatok ellen a székely zászló, és más közösségi jelképek használatának korlátozása érdekében.
MTI. Erdély.ma

A nemzeti kultúra egyben tartja a magyarságot
Az állami szereplőknek az a dolguk, hogy mindenki számára biztosítsák a hozzáférést a kultúrához – hangsúlyozta Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára, aki a magyar kultúra napja alkalmából tegnap Budapesten átadta a díjakat.
Hoppál Péter a díjak átadása előtt emlékeztetett: 2015-ben hunyt el Hankiss Elemér, Karátson Gábor és Nemeskürty István, Juhász Ferenc, Fejes Endre, Papp Vera, Sinkó László, Erdélyi Zsuzsanna, Kóti Árpád, az idei év elején pedig Zsigmond Vilmos és Tőkés István. „A búcsú és fájdalom mellett joggal támadhat fel bennünk a büszke öntudat is: milyen szellemóriások élnek, alkotnak közöttünk, gyarapítják nemzeti és egyetemes kultúránkat” – méltatta a tavaly elhalálozott művészeket, alkotókat. Az államtitkár emlékeztetett: Kölcsey Ferenc olyan korban alkotta meg a Himnuszt, amelyet kétszáz éve irányadónak tekintünk kultúrában, identitásban, öndefinícióban, és bár a mai korstílus nem kedvez a reformkori patetikus látásmódnak, azért újra és újra kitermelődnek nemzeti kultúránk új hősei.  Fiatal ünnep a magyar kultúra napja, hiszen a Himnusz születésének napját csak 1989 óta ünnepeljük. „A Himnusz éneklésével, szavalásával, olvasásával újra és újra hitet teszünk a Kárpát-medencei magyarság lelki, szellemi és kulturális összetartozása, a magyar kultúra egysége és oszthatatlansága mellett” – hangsúlyozta. Hoppál Péter szerint nem születési jog a műveltség és a kultúrához való hozzáférés, az állami szereplőknek azonban az a dolga, hogy mindenki számára lehetőséget biztosítsanak rá, és ezt a feladatot komolyan veszik – közölte. „De a kultúra társadalmi szerepvállalása is ez: a kultúra felemel. Legyen katalizátor, indítsa be a pozitív változásokat, emelje föl az alacsonyabb társadalmi rétegbe tartozókat, és erősítse meg a polgárságot, a társadalmi középréteget. És tartson meg bennünket” – fogalmazott az államtitkár. Mint hozzátette, a kultúra szövetségi rendszer is: a nemzeti kultúrák nélkül nincs európai kultúra, de a nemzeti kultúra egyben tartja a magyarságot is.
A kormányzat büszke Budapestre, annak kulturális kisugárzására, és nem véletlenül fejleszti a főváros kulturális intézményrendszerét – mondta el, hozzáfűzve azonban: magyar kultúra nincs a kis helyi közösségek és a vidék városainak munkája, kulturális élete, szellemi élete nélkül. Szükség van arra, hogy a fővároson kívül is olyan minőségi kulturális kínálat legyen, amely európai és világszínvonalon mérhető, ezért a célért a magyar kultúra napján díjazott személyek és intézmények rendkívül sokat tettek – hangsúlyozta Hoppál Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Mindig nagy izgalommal vártam a kurucok győzelmét” Beszélgetés az életműdíjjal kitüntetett Egyed Ákos történésszel, akadémikussal
Életműdíjjal tünteti ki Egyed Ákos történészt, akadémikust a Magyar Kultúra Napja alkalmával az RMDSZ. Az 1929. november 25-én Erdővidéken, Bodosban született Egyed Ákos – vagy egyszerűen Ákos bácsi, ahogyan a legnagyobb tisztelet mellett mindannyian szólítjuk – több évtizedes történészi pályája során hiánypótló forrásmunkákkal gyarapította az erdélyi tudományos életet, és hozzájárult történelmünk számos homályos foltjának a tisztázásához, avagy tisztábban láttatásához. A kolozsvári Történeti Intézet kutatója, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, hosszú ideig az újraalakult Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke, munkásságát számos elismeréssel, díjjal jutalmazták az évek során. Beszélgetésünk a ma este, ünnepélyes keretek között Kolozsváron átadandó legfrissebb elismerés kapcsán készült, amelyben Egyed Ákos életpályájáról mesél, illetve az ezt meghatározó legfontosabb mozzanatokat eleveníti fel.
- Rendkívül értékes forrásmunkák egésze sora fűződik Ákos bácsi nevéhez. Ha szabad így fogalmaznom, igazi vérbeli történésszel állunk szemben. Valójában honnan ered a történelem iránti érdeklődése?
– A történelem iránti vonzódásom fokozatosan alakult ki, és több forrásból eredt. Egyike volt a mese. Mint a legtöbb gyermek, én is nagyon szerettem mesét hallgatni, amire volt is lehetőségem a családban és az óvodában. Bodosban, Erdővidéken, ahol születtem, nagy mesélőkben nem volt hiány. Benedek Elek meséskönyvei akkor közkézen forogtak, és nem volt nehéz a polcról levenni s belőle néhányat felolvasni, amikor kértem. Édesapám tanító volt a szülőfalumban, aki nemcsak szívesen olvasott mesét, de maga is mondott, főként történeteket – meseszerűen. Jól emlékszem, hogy gyermekkoromban, főleg télen többször feküdnöm kellett, mert tüdőgyulladásban voltam. Persze unalmas volt az ágy, és ennek ellensúlyozására valósággal követeltem a mesemondást. Édesapám sok kis történetet rögtönzött nekem II. Rákóczi Ferencről, a kurucok és labancok csatáiról, s mindig nagy izgalommal vártam a kurucok győzelmét. Talán innen ered az a későbbi tervem, hogy foglalkozzam a Rákóczi-korral, ami azonban mégis elmaradt, mert erősebb hatás ért az 1848-49-es évi forradalom és szabadságharc felől. De ez már a sepsiszentgyörgyi élmény a diákkoromból. Ugyanis 1940-ben beírattak a Székely Mikó Kollégiumba, ahol tanáraink sokszor beszéltek a háromszékiek szabadságharcáról, különösen Gábor Áronról. De ami élesen megmaradt tudatomban az egy március 15-i ünnepség képe a város főterén. Valószínű, azért vésődött annyira az emlékezetembe ez az 1941-es évi esemény, mert az ünnepségen a szülőfalumból is többen voltak, köztük Édesapám is, aki egyúttal természetesen csomagot, „pakkot” is hozott nekem. A szülőfaluból hoztam egy másik maradandó emléket is, nevezetesen a székely falu mindennapi és ünnepnapi életéről, amelyben a gyermeksereg is olyan jól megtalálta a maga helyét. Teljes szabadságot élveztünk, úgy jártunk-keltünk egymáshoz játszani, mintha mindig haza mentünk volna. És ösztönösen benne éltünk a földművelő-állattenyésztő közösség ritmikus szabályos gazdálkodási életében. Élményként maradt meg bennem a falu népének tavaszi kirajzása a mezei munkára, az állatok első kihajtása a legelőre tavasszal, s hazatérése este a faluba, amikor a fürgébb állatok nyakán már a pásztor harangja csilingelt. Amikor már kutatóként kezdtem foglalkozni az öneltartó családi gazdasági rendszer történetével, sokszor gondoltam a gyermek és ifjúkorom idején ezekre a tudatomban elraktározódott emlékeimre. Többször említettem interjúk során, hogy számomra a szülőfalum valósággal „laboratórium” szerepét tölti be. Jó volt a vidék, nevezetesen Erdővidék életébe is betekinteni, például a vidék központjában, Baróton tartott vásárok alkalmával, ahova rendszeresen elvittek szüleim. Évszázadok folyamán az egyes falvak megtalálták a sajátos szerepüket, Magyarhermány a „kádározó”, Kisbacon a „kenyérsütő”, Nagybacon a „cserépvető” jelzőt ki- érdemelte, Bodosban olyan szekereket készítettek, amelyekben egyetlen vasszeg sem volt, majd kőművességről volt nevezetes a szülőfalum. Mindez most mind többször jut eszembe, mert némi nosztalgiával figyelem a régi életmódok teljes felbomlását, amire felhívja a figyelmet a bevetetlen szántóföldek, felhagyott legelők látványa, elfelejtett foglalkozások, mesterségek megtapasztalása, holott ezek helyett nem alakult ki tömegeket foglalkoztató ipar, sőt a bányászat is megszűnt, de megnőtt a munkanélküliség, ami pusztítja a közösségeket. – Ezek szerint Bodosnak, tágabb értelemben pedig Erdővidéknek döntő szerepe volt a pályaválasztásban. Nem beszélve a családi háttérről, a szülői házról, ahol mondhatni, alaposan feltarisznyálták, és nem mindennapi útravalóval látták el már kisgyermekként.
- A távolság ellenére igazából soha nem szakadt el a gyökerektől, és Erdővidékhez való ragaszkodása folyamatosan visszaköszönt történészi munkásságában. Vajon jó érzékelem ezt?
– Ez így van. Nemrég monográfiát közöltem szülőfalum történetéről, amelyet kedvezően fogadott a falu lakossága. Ebben visszatekintettem a falu társadalmának, intézményeinek a történetére, különös tekintettel arra, hogy Bodos szabad falu volt, ahol a jobbágyrendszer sohasem verhetett tartósan gyökeret. Viszont a kezdetektől az 1848-as forradalomig a férfi lakosság a székely hadrendszer keretében katonai szolgálatot teljesített és részt vett azokban a hatalmas harcokban, amelyeket a magyar királyság, illetve az erdélyi fejedelemség, majd a Habsburghatalom idején vívott az erdélyi haderő. A falu alapfoglalkozása a földművelés volt, de a lakosság megszaporodása után szükség volt mellékfoglalkozások vállalására is, amint már említettük, szekérgyártással, vándorkőművességgel keresték kenyerüket a szegényebb rendűek. Ne maradjon említés nélkül az se, hogy néhány napja jelent meg falunk egyik papjának, Lukács Istvánnak a verskötete Egyed Emese gondozásában, amely eszünkbe juttatja, hogy falunk szülöttje volt a messze földön ismert Budai József pomológus, aki a Budai Domokos almát nemesítette. Ennek az ősfáját ma is megnézhetik a Bodosba látogatók.
– Bodos és Sepsiszentgyörgy után következett életének másik fő állomása, Kolozsvár, ahol gyakorlatilag Ákos bácsi élt és alkotott…
– 1948-ban érettségiztem Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégiumban, és számomra nem okozott nagy fejtörést, hogy milyen szakra iratkozzam be a Bolyai Tudományegyetemen Kolozsvárt. Ez meg is történt még abban az évben, felvételemet kértem a történelem–földrajz karra (egy év múltán szétvált a két szak). Nem mondom: egy székely kisvárosból Erdély fővárosába érkezve, kezdtem büszke egyetemi polgárnak érezni magamat. De az egyetem megnyitása késett, mert készült a tanügyi reform az akkor zajló szocialista rendszerváltás keretében. Késő ősszel végre megkezdődött az egyetemi év, de a változásokat nem fogadtuk kedvezően. Sok óránk volt, amelyeken marxizmus-leninizmust kellett hallgatnunk, miközben nem tanítottak magyar történelmet. De azért az egyetem magyar volt. Örvendtünk annak, hogy László Gyula régészprofesszor és Entz Géza művészettörténész előadásait hallgathattuk. Igaz, örömünk rövid életű volt, mert a román kormány az ország elhagyására kényszerítette mindkettőt, mint magyar állampolgárokat. Szerencsénkre olyan professzorokat, tanárokat hallgathattunk, mint Jakó Zsigmond, Bodor András, aztán Pataki József és Imreh István. Rám Imreh István volt nagyobb hatással, mert falutörténeti szemináriumot hirdetett meg, s igen színesen adott elő, amelyhez a székely falvakból merítette példáit. Valószínű ez is hozzájárult később ahhoz, hogy az agrártörténet területén is szívesen keressek kutatási témákat. Azonban negyedéves egyetemi hallgatóként mégis az egyetemes történeti tanszékre neveztek ki gyakornoknak, mert ott volt üres hely. Úgy nézett ki, hogy esetleg egyetemi karrier előtt állok, csakhogy 1952- ben a kommunista párt az osztályharc erősítésére foganatosított drasztikus intézkedéseket, ami lesodort engemet is erről a pályáról: kitettek az egyetemről, mert Édesapám kuláklistára került, amelyről ugyan a faluközösség fellépésére hamarosan levették, de ez már nem segített az én helyzetemen. Az egyetemre nem kerültem viszsza, de Kolozsvárt maradhattam, mert kinevezést kaptam a kolozsvári Történeti Intézetbe, ahol 1953-tól nyugdíjazásomig (1997) mint tudományos kutató dolgoztam. Itt, néhány átmeneti év után abba a munkaközösségbe osztottak be, amelynek a feladata az 1848-as erdélyi forradalom levéltári forrásainak feltárása és kiadása volt. Nos, ez nekem való munka volt, mert hatalmas forrásanyagot sikerült átnéznem és gyűjtenem nemcsak az intézetnek, de magamnak is. Így hozzáfoghattam Erdély 1848–1849-i történetének feldolgozásához. – Valójában tehát három nagy téma köré csoportosítható történészi munkássága: mindenekelőtt az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc, valamint a dualizmuskori Erdély, 1867–1914 közötti történelmének feltárása, ezen belül gazdasági és ipartörténete, nem utolsósorban pedig a székelység történetének kutatása.
- Az adott témákban íródott, korábban megjelent tudományos munkákhoz képest milyen újdonságokat sikerült feltárni kutatásai során?
– A témaválasztás eléggé bonyolult kérdés. Befolyásolja a kor, amelyben a történész dolgozik, a szakmai közösség, a társadalmi megrendelés, nem egyszer pedig a létfenntartás kényszere, a világesemények és még sok minden. Ezért egyet kell értenünk Georges Duby neves francia történész megállapításával, hogy a kutató a téma kiválasztásában sohasem teljesen szabad, mert az említett korlátok behatárolják a tevékenységét. Az a kutató tudhatja magát szerencsésnek, aki minél nagyobb mértékben képes leküzdeni a korlátokat, ami tudatos cselekvést tételez fel. Saját tapasztalatom a tanú rá: a diktatúra évtizedeiben csakis a folyamatos és körültekintő kutatómunka tette lehetővé, hogy olyan forrásokat tárjunk fel, adatokat gyűjtsünk olyan „kényes” kérdésekhez, amelyeket a hatalom akkor voltaképpen ellenzett. Így fogtam én is hozzá az 1848-as események kutatásához és sikerült megírnom 1978-ban Háromszék önvédelmi harcának a történetét. Azért említem éppen Háromszék önvédelmi harcát, mert már az 1950-es években is, amikor a kutatópályám elkezdtem, ez a téma érdekelt a legjobban. Ez a kötet, amelyet Domokos Géza segítségével sikerült a cenzúrán átvinni, nagy sikert aratott, ami természetesen hozzájárult ahhoz, hogy folytassam a témát, és már a harmadik kiadása is napvilágot látott. A siker egyik meghatározója volt, hogy a korábbi szakirodalomhoz képest, amelyet természetesen felhasználtam, sikerült új szempontok szerint bemutatnom Háromszék bátor küzdelmét, amikor már – tudniillik 1848 őszén – Erdélyt a Habsburg hatalmi erők és a hozzájuk csatlakozott román és szász népfelkelés kerítette hatalmába. Hogy mivel sikerült továbblépnem? Az egyik forrásban többször előfordul az a kifejezés, hogy „Kiskomité”. Sokáig törtem a fejemet, mit is jelenthet ez, míg újabb adatok feltárása által rájöttem, hogy a legbátrabb háromszéki vezetők összefogásáról van szó, amelyben többek között benne volt Gábor Áron is. A „Kiskomité” reménytelen helyzetekben is képes volt mozgósítani a népet, amikor a 120 tagú „Nagykomité” hajlamosabb lett volna kompromisszumot kötni az ellenséggel. Örvendek, hogy ezt a meglátásomat azóta a Háromszékkel foglalkozó kutatók szívesen veszik át. Természetesen nem maradtam Háromszéknél 1848-49 kapcsán, hanem kiterjesztettem kutatásaimat egész Erdélyre. Ennek során született meg Erdély 1848–1849 c. kötetem, amelyet 1998-ban adott ki a Pallas Akadémia Könyvkiadó. Mivel a könyvpiacról ez a kétkötetes munkám is hamar elfogyott, 2010-ben kiadásra került, most már egy kötetben, a második bővített kiadás. Mindkettőben Erdély helyzetéből indultam ki, és külön hangsúlyt próbáltam fektetni a március 15. események leírására. Arra a megállapításra jutottam – amire azért már egy-két korábbi kutató is felhívta a figyelmet –, hogy március 15. programja meghirdette a magyar polgári nemzet megszületésének jogi kereteit és maga az 1848-as törvényhozás rendszerváltást idézett elő: felszámolta a feudalizmust és eltörölte a rendi törvényeket, illetve lefektette a polgári rendszer alapjait. Tehát nemcsak azért ünnepelünk március 15-én, mert igen szép össznemzeti ünnepről van szó, hanem azért is, mivel ez az esemény alapvető társadalmi változásokat idézett elő. Ide kívánkozik az a megjegyzésem is, hogy milyen nehéz az új meglátásokat bevinni a történetírásba, ugyanis 1848– 49 hatalmas irodalmában ez a rendszerváltó motívum egyáltalán nem, vagy csak áttételesen jelenik meg. Közismert, hogy a magyar, békés forradalom 1848 őszén szabadságharccá alakult át, amennyiben meg kellett védeni a forradalom vívmányait a Habsburg hatalom által szervezett fegyveres támadással szemben. Ez a változás Erdélyben is hasonló jelenséget idézett elő, következésképpen 1848 őszén a békésen kezdődött átalakulás helyét erős román–magyar, magyar–román fegyveres konfliktus foglalta el. Mivel ebben a kérdésben a román, illetve a magyar történetírás ellentétes álláspontot fejez ki, megpróbáltam a rendelkezésre álló adatok alapján lehetőleg objektív képet rajzolni ezekről a szomorú eseményekről, amelyek egész vidékek magyarságának pusztulását idézték elő. De a románságot is nem kis veszteség érte. Mivel 1848–49 története nagy hatással van mind a magyar, mind a román történelmi tudat alakulására és szélesebb körben a nemzeti tudat megnyilvánulásaira, szükséges volna a két történetírás képviselőinek folyamatos tanácskozására, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz az ellentétes nézetek. Ebben a vonatkozásban a francia és német történetkutatás jó példát szolgáltat. És itt legyen szabad egy kis kitérőt tennem. Amint már említettem, a kolozsvári Történeti Intézetben abban a munkaközösségben dolgoztam, amelynek feladata volt az 1848–49-es levéltári forrásanyag feltárása, publikálásra való előkészítése. A munkaközösségben többen vettünk részt és valóban hatalmas forrásanyagot sikerült előkeríteni, azonban az akkori cenzúra szigora sokáig késleltette a kötetek publikálását. Így az első kötet csak 1977-ben jelent meg, amikor a főszerkesztést Ştefan Pascu vette át Victor Cheresteşiu professzortól, aki valójában éveken keresztül vezette a kutatásokat. A forráskötetek közzététele lelassult, de így is immár hét kötet jelent meg, amelyek nagy segítségére vannak az 1848–49-es erdélyi események kutatóinak. Kutatásaim nem rekedtek meg 1848–49-nél, hanem kiterjedtek a dualizmus korára is, különösen az agrártörténet és az ipartörténet területén végeztem feltárásokat, publikáltam tanulmányokat, A falu, város, civilizáció című kötetben (1987), majd A korszerűsödő és hagyományőrző Erdély c. tanulmánykötetemben ( 1997). A székelység története mindig is foglalkoztatott, de tanulmányok és könyvek írására a diktatúra idején nem kerülhetett sor. Viszont az 1989-es fordulat után, amikor a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen meghívott előadóként A székelység története című kurzust meghirdettem, megszületett az elhatározásom is, hogy ebből könyvet fogok írni. Ez később megvalósult, amennyiben két kötetem jelent meg, nevezetesen A székelyek rövid története a megtelepedéstől 1918-ig (2009), illetve ennek a második, bővített kiadása A székelyek rövid története a megtelepedéstől 1989-ig (2013). Célul tűztem ki, hogy megpró- bálom nyomon követni a forrásokban azt a kérdést: milyen tényezőknek volt nagy szerepe abban, hogy a székelység meg tudta őrizni az ősi szállásterületét az egész történelem folyamán. Meggyőződtem a korábbi kiváló történészek munkái s az általam feltárt adatok alapján arról, hogy a székely történelem értelmező kulcsa a katonai funkció, mert ezáltal őrizhette meg hosszú időn át archaikus nemzetségi társadalmát, juthatott belső autonómiához és szabadságjogokhoz. Ennek során figyeltem fel arra, hogy a sajátos székely történelemben milyen fontos, majdnem meghatározó jelentősége volt a különálló székely jognak és annak a sajátos földtulajdonnak, amelyet „székely örökség” néven tart számon a történelem. Ugyanis ez a tulajdonforma nem állt függésben a királyi joggal, tehát nem volt adományozható és elkobozható sem. Ezért a feudalizmus csak későn, 1562 után terjedt el, s a székelység többsége megőrizhette személyi szabadságát.
– Több évtizedes történészi pályafutása alatt voltak-e nehéz pillanatok, szembesült-e kilátástalan helyzetekkel? Emlékszik-e valamilyen különösebb, maradandóbb szakmai elégtételre?
- Nehéz éveket éltünk át, különösen a diktatúra idején. Eszembe jut az egyik különösen kínos és nehéz eset, amikor az intézet igazgatója magához kéretett és bejelentette, hogy felsőbb pártutasításra írásban kell állást foglalnom az akkor Magyarországon megjelent három kötetes Erdély története ellen. Ezt már az első pillanatra elfogadhatatlannak tartottam, de nem volt könnyű visszautasítani a felszólítást, hiszen az esetleg az állásomba kerülhetett volna. Volt akkor egy orvos-pszichológus barátom, akitől tanácsot és segítséget kértem. Ő elkísért az egyetemi poliklinikára és elintézte azt, hogy egy időre beutaljanak ide. Ezzel tulajdonképpen megoldottam a kérdést. De ehhez még hozzátartozik – és érdekes is –, hogy amikor visszamentem az intézetbe, a folyosón találkoztam az igazgatóval, aki mintegy tudomásul véve a „megoldásomat”, azt mondta: „Ai rezolvat problema.” És nem lett következménye. Hogy nagy örömeim mikor voltak, erre több alkalom is akadt a családi örömökön túl. Talán az egyik legnagyobb elégtételt akkor éreztem, amikor 1978-ban megjelent a Háromszék önvédelmi harca c. kötetem, amelynek megjelenését nem is remélhettem volna. Mind szakmai, mind közönségsikere is volt több kötetemnek, így az 1848-ról írt munkáimnak, valamint a Falu, város, civilizáció c. kötetemnek. És igen jól fogadta a szélesebb olvasóközönség A székelység rövid története c. két kiadást megért munkámat is. Sokszor találkoztam olvasóimmal a kötetek bemutatása alkalmával, amelyek mindig nagy örömet szereztek. – Ha visszatekint eddigi életművére, a Rákóczi-korszak kutatásán kívül volt-e esetleg olyan téma, amivel nagyon szeretett volna foglalkozni, de az sehogy nem jött össze…?
– A székelység történetét kutatva rá kellett jönnöm, mint másoknak is, hogy számos alapkérdése a székely múltnak még feltáratlan, megoldatlan. Ilyen például az eredetkérdés mellett a letelepedés története. Utóbbi kérdéssel kapcsolatban, Erdővidék történetét kutatva hipotézisként felvetettem, hogy a Telegdi, illetve Sepsi székely nemzetség közt a megtelepedés idején a határt a Bacon–Barót patak folyása mentén jelölték ki. Ezzel tovább léptem elődeink azon nézeténél, hogy a két patak a Sepsi, illetve Udvarhelyszék határát képezte, azért keletkezett két kis szék az amúgy is kis medencében. Tehát nem a későbbi két szék közti határt képezte a két patak, hanem már korábban a két nemzetségi szervezet így telepedett le. Ez ugyan nem talált még általánosan elfogadásra, de valószínű, hogy további és elmélyültebb kutatással pontosítani lehetne-kellene ezt a kérdést, amely hozzájárulhatna az egész Székelyföld településtörténetének tisztázásához.
– Végezetül milyen tanácsokkal „tarisznyálná fel” a pályakezdő történészeket, a szakma fiatalabb képviselőit, az ifjú nemzedéket?
– Általában nem szokás konkrét tanácsokat adni az utánunk következő nemzedékeknek, de kérdésedre mégis azt tudnám ajánlani a fiataloknak, hogy vezessenek naplót, mert később nagy hasznára válhat mindenkinek, elsősorban magának a napló vezetőjének. Emellett szíves figyelmükbe ajánlanám azt is, hogy ne csak a szakmának írjanak, hanem gondoljanak a szélesebb olvasóközönségre is, és ne vessék meg a népszerűsítő műfajokat se.
PAPP ANNAMÁRIA. Szabadság (Kolozsvár)