„Ha ti sikeresek vagytok, az erdélyi magyar közösség is sikeres”
Megkezdődött pénteken a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) vasárnapig tartó tisztújító országos küldöttgyűlése, melynek résztvevőit Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is köszöntötte. A szervet szombaton választ új elnököt. Beszédében Kelemen Hunor hangsúlyozta, a MIÉRT-nek továbbra is a hazai magyar közképviselet utánpótlása legfontosabb bázisának kell lennie. „Ti tudtok segíteni abban, hogy megértsük, melyek a mai huszonévesek elvárásai a közélettől. Igazatok van akkor, amikor türelmetlenek vagytok, gyorsan akarjátok a változást, hiszen a ti életetekről van szó, de azt is meg kell értenetek, hogy fontosak azok az értékek, amelyek mentén a hazai magyar érdekképviselet haladt mindmáig. A magyar ifjúsági mozgalom nem haladhat a radikalizmus irányába, hanem a demokratikus elvek mentén kell megújulást hoznia a közéletben” – jelentette ki.
Köszöntőjében az RMDSZ elnöke azt a közéleti munkát is méltányolta, amelyet az ifjúsági ernyőszervezetből kikerült fiatal politikusok végeztek az elmúlt évtizedben, a jövő évi választási megmérettetésre bátorította a küldöttgyűlés fiatal résztvevőit, ugyanakkor időtállónak nevezte azt a szovátai ajánlást, amelyben az RMDSZ és MIÉRT megfogalmazta partnerségének fő irányvonalait.
Kelemen Hunor a nemzetközi politika legnagyobb kihívásaként az ifjúság megszólítását nevezte meg, és azt hangsúlyozta: leghatékonyabban kortársaik tudják megszólítani azokat a fiatalokat, akik nem tartják fontosnak a közéletet, vagy jogosan elfordultak tőle, mert a számukra fontos ügyeket a politikusoknak nem sikerült megfogalmazniuk.
„Sokan közületek külföldön tanultak, ezt a szakértelmet kell most a közösség szolgálatába állítanotok. A közpolitikák szintjén bővíteni kell a jelenlétetek azokon a szakterületeken, ahol eddig nem voltatok jelen, az érdekképviselet szempontjából, pedig fontos az utánpótlás megerősítése” – tette hozzá a szövetségi elnök, aki a MIÉRT első generációs politikusai között Korodi Attilát említette, aki az RMDSZ környezetvédelmi minisztereként jó munkát végzett az országos közigazgatásban.
A politikus azt mondta: fontos az, hogy az ifjúság ne az anarchia felé irányuljon, mert ez soha nem hozott konstruktív változást. „Az alapvető demokratikus értékeknek meg kell maradniuk a ti alapértékeitek között, hiszen a türelemnek, a párbeszédnek, különösen kisebbségi helyzetben nincs alternatívája. Ha ti ebben sikeresek vagytok, akkor sikeres lesz az erdélyi magyar közösség is. Itthon a változások nem történhetnek meg nélkületek, a ti céljaitokkal ellentétben” – jelentette ki Kelemen Hunor.
„Bátrabb, hangosabb”
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára, a MIÉRT első elnöke arról beszélt: nyugodt lélekkel érkezett a nagyváradi küldöttgyűlésre, mert az ifjúsági szervezet elnöki tisztségét két olyan jelölt pályázta meg, aki el tudja látni a hatáskörhöz társuló feladatokat, mindketten tudnak országos diákszervezetben gondolkodni, így jövő héttől egy egységes MIÉRT lát hozzá a további munkához.
Az egykori diákszervezeti elnök elvárásait is megosztotta a hallgatósággal: bátrabb és hangosabb legyen a MIÉRT a hazai közéletben, főként akkor, ha meggyőződése, hogy igaza van, jó értelembe vett hűség jellemezze a tagjaival, partnereivel és tagszervezeteivel való viszonyát, ugyanakkor a szakpolitikák megfogalmazásából is nyomatékosabban vegye ki a részét.
„A MIÉRT két elnökjelöltjének programját olvasva azt tapasztaltam, hogy ezek nem mondanak ellent egymásnak, éppen ellenkezőleg, kiegészítik egymást, és ez így van rendjén. A magam részéről azt ígérhetem meg, hogy bármelyikük is legyen az új elnök, az RMDSZ Főtitkársága és a MIÉRT közös munkáját továbbra is ugyanaz a nyitottság jellemezi” – fogalmazott Kovács Péter.
A nagyváradi küldöttgyűlésen Szabó József nagyváradi önkormányzati képviselő, leköszönő MIÉRT-elnök üdvözölte a résztvevőket, továbbá jelen volt Huszár István, Nagyvárad alpolgármestere, Cseke Attila szenátor, Szabó Ödön parlamenti képviselő, Bodor László főtitkárhelyettes, a MIÉRT egykori elnöke, Laczikó Enikő államtitkár, valamint a román politikai pártok ifjúsági szervezeteinek elnökei, képviselői.
maszol.ro

Kormányzati bénázások
Az egyre jelentősebb tér- és hitelvesztés árnyékában, az őket is mindinkább érintő korrupcióellenes harc sodrában a szociáldemokraták menteni próbálják, ami még menthető. Ha korábban a szakértelem és a távlatban gondolkodás képességének hiányát róttuk fel a kormánynak, immár a bilincscsörgések okozta bénultsággal is kiegészíthetjük a sort.
Sorra tűnnek el a miniszterek, a legfontosabb intézmények vezetői a Korrupcióellenes ügyészség süllyesztőjében, lebénult a helyi és központi közigazgatás, senki nem mer felelősséget vállalni, aláírni, fél, aki bűnös, de az ártatlanok fölött is ott lebeg Damoklesz kardja, jó néhány példa mutatja, bizonyított vétek nélkül is rács mögé kerülhet bárki. Ha „békeidőben”, kétharmados többséggel is képtelenek voltak kormányozni Pontáék, mit várhatunk most?
Az előremenekülés maradt a jelenlegi kormány egyetlen esélye, zengzetes, hangzatos tervekkel állnak hát elő. A beígért nagy adócsökkentés módjáról, következményeiről alig hallani valamit, ám Victor Ponta naponta hangsúlyozza, teljes gőzzel dolgoznak ezen a tervezeten.
Független szakértők nyilatkozzák, az új pénzügyi törvénykönyv alkalmazása a legbizakodóbb becslések szerint is 16 milliárd lejes költségvetési hiányhoz vezethet 2016-ban, és túl optimistának tartják a kormány forgatókönyvét, mely szerint ebből tízmilliárd megtérül, nem látják mindennek fedezetét, és a korrupcióval vádolt, időközben lemondott pénzügyminiszter sem szolgált magyarázattal. Megteszi ideiglenes utódja, Victor Ponta? Az eddig tapasztaltak alapján nehezen hihető. Közkedvelt témákkal próbálják fogyatkozó népszerűségüket visszaszerezni a szociáldemokraták, Liviu Dragnea például az elmúlt napokban ismét előrukkolt egy decentralizációs törvénytervezettel, az alkotmánybíróság által elkaszált jogszabályt gyúrta újra és küldte el az elnöknek, önkormányzati vezetőknek. Egyelőre kevés szivárgott ki belőle, és bár mindenki hangsúlyozza, milyen nagy szükség lenne a központi hatalom lebontására, kérdéses, képes lesz-e ez a hitelvesztett kormány bármit megvalósítani belőle, vagy porhintésnek szánják csupán.
Itt állunk hát 2015-ben, abban az esztendőben, amikor választások hiányában végre esély lett volna a kiegyensúlyozott, ésszerű munkára. Kapkod a kormány, továbbra is egyetlen cél vezérli: a jövő évi szavazatszerzés. Ebben a helyzetben az is jobb volna, ha semmit nem tennének, mert amit véghezvisznek, abban sok köszönet nincs, amit elkezdenek, de falba ütköznek, azzal jobb sorsra érdemes kezdeményezéseket ásnak el újabb hosszú évekre.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kelemen Hunor: A kormány napjai meg vannak számlálva
Az országban zajló nagyarányú korrupcióellenes harcra utalva Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke kijelentette, a reggeltől estig tartó bilincscsörgésen túl nem lehet látni, hogy merre halad Románia, teljes a bénultság a politikai elitben. A Kulturális Autonómia Tanács szombati kolozsvári ülésén mondott beszédében úgy értékelte, Romániában ma senki nem akar felelősséget vállalni semmiért, ami a társadalom hosszú távú felzárkóztatását segítené. A politikus megítélése szerint a Ponta-kormány napjai meg vannak számlálva, a kabinet már csak tehetetlenségből kormányoz.
Az RMDSZ elnöke azt is bajnak tartja, hogy a román társadalom úgy tekinti: a német nemzetiségű Klaus Johannis államfővé választásával a kisebbségi kérdést megoldották Romániában. Hozzátette, egyelőre nem érzékelhető, hogy az elnök pontosan mit akar, és semmilyen nemzetközi kényszer nem nehezedik Romániára a kisebbségek helyzetének javítása tekintetében. Kelemen Hunor beszámolt arról, hogy az év elején többször is tárgyalt Klaus Johannissal, akit arról próbált meggyőzni, hogy szükség lenne egy, az elnök által garantált többség–kisebbség paktum megkötésére. Ez a paktum biztosíthatná a kisebbségek számára, hogy szerzett jogaikat nem vonják vissza tőlük, a jogokat rögzítő törvényeket alkalmazzák, és ez tudná elősegíteni a román társadalommal folytatandó párbeszédet is, amely a továbblépéshez szükséges.
Az RMDSZ-elnök szerint huszonöt évvel a rendszerváltozás után olyan helyzetbe került a romániai magyar közösség, amikor meglévő jogait is megpróbálják közigazgatási eszközökkel visszaszorítani. Példaként hozta fel, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen évek óta nem sikerül betartatni a magyar közösség számára kedvező törvényt.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

"Emlékezzünk és emlékeztessünk Marosvásárhely fekete márciusára!"
Nem történt meg az igazságtétel, sem a felelősségre vonás
"Huszonöt évvel a fekete március után sokkal egyértelműbbé vált számomra a bukaresti vezetés felelőssége, az, hogy nem csak helyi szervezés volt, mint ahogy egyes történészek hangoztatják. A hadsereg mozgását nem Marosvásárhelyről irányították, hanem a központból. Jogászként továbbra is fenntartom, hogy Marosvásárhelyen pogromkísérlet történt" – nyilatkozta dr. Kincses Előd a marosvásárhelyi fekete március 25. évfordulójára szervezett emlékesten. Smaranda Enache emberjogvédő kijelentette, a marosvásárhelyi események dossziéját újra kell nyitni, a bűnösök felelősségre vonásának meg kell történnie, "hogy huszonöt év után is ne azok legyenek a nyertesek, akik meg akartak osztani minket". Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és Kincses Előd ügyvéd által szervezett rendezvényre csütörtökön este került sor az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház zsúfolásig telt nagytermében.
Kilyén László színművész üdvözölte a rendezvényt támogató Magyarország Miniszterelnökségének Nemzetpolitikai Államtitkársága és Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa képviselőit, dr. Zákonyi Botondot, Magyarország romániai nagykövetét, Zsigmond Barna Pál főkonzult, dr. Csige Sándor Zoltán vezető konzult, Tőkés Lászlót, az EMNT elnökét, Kincses Előd ügyvédet,Sándor Krisztinát, az EMNT ügyvezető elnökét, Zakariás Zoltánt, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnökét és az emlékest résztvevőit.
Elsőként Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Európa parlamenti képviselő szólalt fel, felidézve a 25 évvel ezelőtti marosvásárhelyi pogrom és a júniusi bukaresti bányászjárás körülményeit, kijelentve: beigazolódott, hogy a megosztás jegyében sikerült a 89-es forradalmat a visszájára fordítani, és egymás ellen ugrasztani mindenkit. "A megosztó politika sikeres volt, a kommunista párt és a szekuritáté állt a háttérben, bár a titkosszolgálat későbbi vezetője, Ioan Talpes egyenesen a Magyarországról beszivárgott irredentákra fogta a márciusi tragikus események kirobbantását" – mondta az EMNT elnöke, hangsúlyozva: sem a marosvásárhelyi fekete március, sem pedig a bukaresti bányászjárás esetében nem történt meg az igazságtétel, sem a felelősségre vonás, márpedig igazságtétel nélkül nem beszélhetünk jogosságról, demokráciáról. Hozzátette, Eduard Hellvignek a SRI élére való kinevezése nem mutat gyökeres szakítást a titkosszolgálat eddigi gyakorlatával. Tőkés László a bányászjárás dossziéjának újranyitását apró elégtételnek, a Temesvári kiáltványt ma is időszerűnek nevezte, és köszönetet mondott mindazoknak, akik "kiálltak a pástra", akik harcoltak a szabadságért, igazságért, a magyarság jogaiért.
Dr. Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete pozitívumnak nevezte, hogy a fekete március nem ismétlődött meg, majd utalva arra a visszatérő témára, hogy a magyar szélsőségesek az anyaország támogatásával eszkalálták 90 márciusában az eseményeket, hangsúlyozta, Magyarországnak nem lehetett és nem lehet érdeke semmilyen konfliktus kirobbantása, semmilyen ártó szándéka nem volt. A diplomata úgy vélte, a 90-es márciusi események legnagyobb vesztesége, legszomorúbb kifejlete, hogy Marosvásárhelyről és környékéről nagyon sok magyar elhagyta az országot, ugyanakkor hangsúlyozta, az események kapcsán elkezdődött tényfeltáró hullám nyomán "van egyfajta tisztuló képe a 89- es télnek és a 90-es tavasznak". "Fontos, hogy a román társadalom tisztán lásson a közelmúltjáról, hiszen ez oldaná a magyarsággal szembeni álláspontját" – tette hozzá Zákonyi Botond.
"Az utat keressük Európába"
Az emlékest a Fehér januártól a fekete márciusig című 34 perces dokumentumfilm- összeállítás vetítésével folytatódott. A képsorokon megelevenedett az 1990. január 20-i nagygyűlés, a feszültségterhes hangulatban az igazság kiderítésének fontosságát hangsúlyozó Kincses Előd, a január 30-án a Bolyai líceumban tartott megbeszélés, amelyen az ügyvéd elvi döntést sürget a tanintézet magyar iskolává alakításával kapcsolatosan, álláspontja szerint erre a tanév végén kellene sort keríteni. A február 9-i képsorok váltják egymást, látható a prefektúra előtti tömeg, majd amint Ioan Frandes őrnagy az oktatási tárca félretájékoztatásával vádolja Kincsest. Sütő András szavai, "az utat keressük Európába", ma is időszerűek. Pillanatokkal később már csak a döbbenetet érezzük a március 19-ét követő, RMDSZ- székház elleni román támadás során súlyosan sérült írót látva kórházi ágyon. A március 20-i megrázó eseményeket felidéző képsorokon láthatjuk az erőszakmentes jogkövetelésre bátorító Léstyán Ferenc római katolikus lelkészt, a megbékélésre, az egymás iránti bizalomra, az egyes szélsőségesek által előidézett fasiszta pogromhangulatban is civilizált viselkedésre, önmérsékletre biztató Kincses Elődöt. A Ion Scrieciu tábornok sajátos igazsága címmel vetített interjú világossá teszi, hogy a hatalom képviselője mennyire ferdítve, bizonytalanul, ellentmondásosan, megtévesztően beszélt a "tényekről". Válaszaiból kiderül, Király Károlyt Bukarestbe hívták, hogy "ne uszítson Marosvásárhelyen", az "uszítók az RMDSZ vezetői voltak", "de talán az RMDSZ meg sem volt alakulva", hogy Vranceából és Suceaváról félezer román állt indulásra készen, megvédeni a marosvásárhelyi románságot, és a Zsil-völgyi bányászok is kis híján elindultak, ugyanakkor a Grand szálló tele volt külföldi tudósítókkal. Scrieciu szerint "a dolog meg volt idejében rendezve a felbujtó csoport által". A március 19/20-as "színdarabnak" a tábornok szerint rendezői nincsenek, szereplői a románok és magyarok, akik nem akartak verekedni, de középen maradtak, a bujtogatók "csak a magyarok!".
Az RTV magyar adásának volt főszerkesztője, Boros Zoltán archívumából készült ötperces Post scriptum – utóirat a véres események áldozatait szólaltatja meg. "Láttuk a valóságot, smink nélkül, hogy az akkori, az államfői sajtóiroda irányítása alatt levő média, a helyi román sajtó hogyan járult hozzá a lincshangulat kialakításához, és azt is, hogy hogyan lehet utólag félremagyarázni a történteket" – mondta Boros Zoltán.
Marosvásárhelyen pogromkísérlet történt
Dr. Kincses Előd ügyvéd Fekete március című könyvének új, bővített kiadását Boris Kálnoky író, újságíró, nemzetközi tudósító (Németország) mutatta be, hangsúlyozva, a 25 évvel ezelőtti tragikus események azért következhettek be, mert a megbukott diktatúra állambiztonsági elitje meg akarta őrizni hatalmát. "A módszerek mindenhol ugyanazok" – hangsúlyozta, hozzátéve, ilyen helyzetben nagyon nehéz helyesen dönteni, Kincses Előd pedig bátorsággal, felelősséggel cselekedett akkor, amikor az emberiség értékeit próbálta megvédeni". Annak kapcsán, hogy a Magyar Köztársaság elnöke kitüntette Kincses Elődöt, Boris Kálnoky felvetette, hogy tulajdonképpen a román köztársaság elnökének kellett volna e gesztust megtennie, hiszen a marosvásárhelyi ügyvéd román állampolgárok életét mentette meg azáltal, hogy megakadályozta az összecsapás kiszélesedését.
Kincses Előd véleményét könyvében fogalmazza meg, elmondása szerint mára már sokkal egyértelműbbé vált számára a bukaresti vezetés felelőssége. "Szó sincs arról, hogy csak helyi szervezés lett volna, mint ahogy egyes történészek hangoztatják. A hadsereg mozgását nem Marosvásárhelyről irányították, hanem a központból. Jogászként továbbra is fenntartom, hogy Marosvásárhelyen pogromkísérlet történt, és furcsának találom, hogy a jogi szakvéleményemet történészként felülbírálják. Egy bűncselekmény minősítése nem történészi, hanem jogászi feladat" – tette hozzá.
A rendezvény további részében a könyv szerzője a 25 évvel ezelőtti tragikus esemény résztvevőivel beszélgetett, Veress Eszterrel, Hîrsan Viorellel, Körmöczky Zoltánnal, Vali Russuval, Magos Métával, Kincses Elemérrel.
Smaranda Enache, a Pro Európa Liga emberjogvédő szervezet társelnöke szerint a marosvásárhelyi véres eseményekért ugyanazok a felelősek, akik a decemberi államcsínyért is, akik "hamar át tudták hangolni a jogokért való küzdelmet, mondván, hogy az szeparatizmus, nacionalizmus". "Újra kell nyitni a marosvásárhelyi események dossziéját, megállapítani a bűnösöket, nem szabad megengedni, hogy huszonöt év után is azok legyenek a nyertesek, akik meg akartak osztani minket" – jelentette ki az emberjogvédő.
Antalfi Imola?
Népújság (Marosvásárhely)

Közös román–magyar történészcsoportnak kellene megvizsgálnia a konfliktus körülményeit
Közös román–magyar történészcsoportnak kellene megvizsgálnia az 1990 márciusában Marosvásárhelyen történt román–magyar etnikai konfliktus körülményeit – hangzott el Bukarestben a Balassi Intézet által szervezett beszélgetésen, amelyen történészek vitatták meg az akkori eseményeket.
A Balassi Intézet bukaresti központjának igazgatója, Kósa András László által moderált beszélgetésen Novák Csaba Zoltán, a Román Akadémia marosvásárhelyi Gheorghe Sincai kutatóintézetének tudományos munkatársa és Cristian Vasile, a Román Akadémia Nicolae Iorga Történelmi Intézetének tudományos kutatója egyetértett abban, hogy közös román–magyar, vagy akár nemzetközi történészcsoportnak kellene megvizsgálnia az akkori eseményeket. Minderre azért van szükség – hangoztatták –, hogy 25 év után tisztábban lássa a társadalom, mi történt akkor Marosvásárhelyen.
Cristian Vasile példaként említette azt a Traian Basescu volt államelnök felkérésére alakult történészcsoportot, amely 2006-ban átfogó jelentést készített a román kommunizmusról. Mint mondta, ebben a szakértői csoportban voltak román, német és magyar történészek, így akadtak viták is, de sikerült közös nevezőre jutniuk, és szakmailag minden fél által vállalható jelentés készült. Követendő példának nevezte ezt a munkamódszert a marosvásárhelyi események körülményeinek felderítésére is.
A történész úgy vélte, hogy a kommunizmus súlyosbította a románok és magyarok között létező régi feszültségeket, és ez hozzájárult ahhoz, hogy kirobbanhatott 1990 márciusában az etnikai konfliktus.
Megállapította, furcsa az a tény, hogy éppen a konfliktust követően alakult meg a Román Hírszerző Szolgálat, amely a három hónappal korábban, a kommunizmus bukásakor betiltott Securitate titkosszolgálat embereiből született újjá. Mint mondta, meg kell vizsgálni, milyen mértékben járultak hozzá a titkosszolgálat emberei a konfliktus provokálásához. Úgy vélte, hogy túlzás pogromnak nevezni az akkori konfliktust.
Ebben egyetértett Novák Csaba Zoltán is, aki szerint inkább etnikai konfliktusról célszerű beszélni. Hozzátette: elég sok dokumentum nyilvánosságra került már az akkori eseményekről, ezért eljött az ideje, hogy román és magyar történészek együttműködjenek, és megpróbálják értelmezni a levéltári iratokat. A történész szerint a Securitate volt tisztjei visszaemlékezéseikben beismerték, hogy egyesek közülük alakítói voltak az eseményeknek. Novák szerint az ő szerepük főleg abban merült ki, ahogyan közvetítették Bukarest fele a konfliktust megelőző időszakban és annak lezajlásakor a Marosvásárhelyen történteket.
Népújság (Marosvásárhely)

Pedagógusi levelezőlisták indítását támogatja a Kulturális Autonómiatanács
Pedagógusi levelezőlisták indításának támogatásáról döntött az erdélyi magyar Kulturális Autonómiatanács (KAT).
Az RMDSZ kezdeményezésére 2012 áprilisában létrejött romániai magyar tudományos, művészeti, művelődési és szakmai szervezetek döntéshozó fóruma szombaton határozott erről a kolozsvári Bánffy-palotában tartott ülésén.
A tanács úgy vélte, 15-18 középiskolai tantárgynak megfelelő levelezőlistára lenne szükség, amely mintegy tízezer magyar oktatónak biztosítana fórumot a szakmai párbeszédre. A tanács a listák moderátorai számára havi juttatást kíván biztosítani.
Az ülésen Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főtitkárhelyettese számolt be arról, hogy hamarosan lezárul annak az erdélyi magyar oktatási stratégiának a kialakítása, amelyik települési szintre lebontott választ ad arra a kérdésre, hogy milyen lehetőségeik nyílnak a magyar gyermekeknek magyarul tanulni. Mint elhangzott, az a cél, hogy ne legyen olyan magyar család, aki a gyermekét magyar iskolába szeretné íratni, és nincs erre lehetősége.
A KAT arról is határozott, hogy oktatási programot indít az erdélyi magyar művelődési intézmények munkatársai számára.
Székely István, a KAT elnöke beszámolójában elmondta, az elmúlt évben 12 szakterületen indítottak közvitát, hogy felvázolják például az erdélyi magyar oktatás, könyvkiadás, képzőművészet jövőképét, vagy akár a művelődési házak, a szórványban működő magyar házak kihasználásának kérdéseit.
Felidézte, a testületet azért hozták annak idején létre, hogy együttműködési keretet képezzen a politika és a civil társadalom között, és megelőlegezték számára azokat a hatásköröket, amelyeket a parlamentben immár hét éve elakadt kisebbségi törvény kulturális autonómiájára vonatkozó fejezete biztosít a romániai magyarság reprezentatív testülete számára.
Kelemen: nem lehet látni, hogy merre halad Románia
Kelemen Hunor szerint "a reggeltől estig tartó bilincscsörgésen" túl nem lehet látni, hogy merre halad Románia, teljes a bénultság a román politikai elitben.
Az RMDSZ elnöke a bilincscsörgés kifejezéssel a példátlan korrupcióellenes harcra utalt abban a politikai helyzetértékelésben, amelyet az erdélyi magyar Kulturális Autonómiatanács kolozsvári ülésén mondott el szombaton.
Kelemen Hunor úgy értékelte, hogy Romániában ma senki nem akar felelősséget vállalni semmiért, amely a társadalom hosszú távú felzárkóztatását segítené. Megítélése szerint a Ponta-kormány napjai meg vannak számlálva, a kabinet már csak tehetetlenségből kormányoz. Hozzátette, a választási törvényeket leszámítva semmilyen fontos kérdés nincs, amelyről politikai párbeszéd folyna Bukarestben.
Az RMDSZ elnöke azt is bajnak tartja, hogy a román társadalom úgy tekinti: a német nemzetiségű Klaus Johannis államfővé választásával a kisebbségi kérdést megoldották Romániában. Hozzátette, egyelőre nem érzékelhető, hogy az elnök pontosan mit akar, és semmilyen nemzetközi kényszer nem nehezedik Romániára a kisebbségek helyzetének javítása tekintetében.
Kelemen Hunor beszámolt arról, hogy az év elején többször is tárgyalt Klaus Johannisszal, akit arról próbált meggyőzni, hogy szükség lenne egy, az elnök által garantált többség–kisebbség paktum megkötésére. Ez a paktum biztosíthatná a kisebbségek számára, hogy szerzett jogaikat nem vonják vissza tőlük, a jogokat rögzítő törvényeket alkalmazzák, és ez tudná elősegíteni a román társadalommal folytatandó párbeszédet is, amely a továbblépéshez szükséges.
Az RMDSZ-elnök szerint 25 évvel a rendszerváltozás után olyan helyzetbe került a romániai magyar közösség, amikor a meglévő jogait is megpróbálják közigazgatási eszközökkel visszaszorítani. Példaként hozta fel, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) évek óta nem sikerül betartatni a magyar közösség számára kedvező törvényt.
Ha nem indul valami új konszenzuskeresés a romániai társadalomban, akkor Románia teljesen el fogja veszíteni a következő éveket – vélekedett a kolozsvári Bánffy-palotában tartott politikai helyzetértékelésében Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Népújság (Marosvásárhely)

Visszatekintés és jövőkép
A Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány és az RMDSZ pénteken szervezett szemináriumot a 25 évvel ezelőtti véres márciusi események emlékére. A kerekasztal-beszélgetésen jelen volt Emil Constantinescu, Románia volt elnöke, Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke, Alina Nelega, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház művészeti igazgatója, Markó Béla szenátor, az RMDSZ volt elnöke, Frunda György miniszterelnöki tanácsos, Novák Zoltán és László Márton, A szabadság terhe című könyv szerzői, Sorin Rusu színikritikus, Soós Zoltán, a megyei múzeum igazgatója, Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete, Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja, Vasile Cernat, a Petru Maior Egyetem előadótanára, Karácsonyi Zsigmond, a Népújság főszerkesztője, illetve Káli Király István, Gálfalvi György, Kolozsváry Zoltán és Gáspár Sándor, a 25 évvel ezelőtti véres események résztvevői.
Borbély László, a Bernády Alapítvány elnöke szerint 25 év elteltével eljött az ideje, hogy új lapot kezdjünk a romániai magyarság és a román társadalom együttélésével kapcsolatban. A szemináriumon részt vevő magyar és román személyiségek egyetértettek abban, hogy a különböző nemzeti közösségeknek közeledniük kell egymáshoz, jobban meg kell ismerniük egymás kultúráját, gondolkodásmódját. Ez az egyetlen lehetőség arra, hogy Marosvásárhely modern város legyen, valóban befogadó társadalommal. Mint mondta, a legsúlyosabb hiba, amit Marosvásárhely és az ország lakossága elkövethet a 25 évvel ezelőtti marosvásárhelyi események kapcsán, a felejtés. Mielőbb fel kell fedni a pogromkísérlet értelmi szerzőinek kilétét, az igazságszolgáltatásnak mindent meg kell tennie, hogy a konfliktus kitervelői és manipulálói feleljenek tetteikért.
Románia a korrupció hálójában vergődik
Emil Constantinescu szerint az ultranacionalista, szélsőséges retorika csak rövid távon működhet, ám hosszú távon garantált a kudarc. – Bárhol megfordultam a világban, mindenhol azt kérdezték tőlem, hogyan valósult meg a románok és a magyarok közötti megbékélés a kilencvenes évek eseményei után. – Úgy gondolom, döntő szerepe volt ebben a ’90-es évek után kialakult értelmiségi elitnek, amelynek sikerült megakadályoznia a szélsőséges retorika terjedését. Ma mind Romániának, mind Magyarországnak, de az egész Európai Uniónak is az a legnagyobb problémája, hogy nincs átfogó történelmi projektje. Az EU-nak azért vannak problémái, mert bürokratikus struktúrává vált. Hiányoznak a közös projektek, a közös sikerélmények, amelyek összekötnének minket – mondta egyebek között, hozzátéve, hogy a romániai kisebbségnek és a többségi társadalomnak is közös projektekre lenne szüksége. Jelen pillanatban Romániának, amely a korrupció hálójában vergődik, morális forradalomra lenne szüksége – állapította meg Constantinescu.
Aggasztó a demokrácia állapota
Markó Béla szerint az 1990 márciusában történtek azt mutatják, hogy Romániában sokan, főként a régi rendszer emberei, abban voltak érdekeltek, hogy az etnikai kérdést, a román–magyar viszonyt konfliktusos útra tereljék: az volt a cél, hogy egyszer és mindenkorra gátat vessenek a romániai magyarság jogköveteléseinek, annak, hogy a közösség a többséggel egyenlő jogokat vívjon ki magának. Azonban mégsem a konfliktus, hanem az etnikumközi párbeszéd érvényesült. Kijelentette: 1996 történelmi pillanat volt az ország és a magyarság számára, amikor az akkor hatalomra kerülő jobboldali pártszövetség bevette az RMDSZ-t a kormányba. Ez olyan pozitív történelmi precedenst jelentett, amely hatással volt a román politikai élet további alakulására, és hat nehéz év után elkezdődhetett a nemzetiségi kérdés megoldásának folyamata. Nem ment könnyen, a Demokratikus Konvencióval közös együttműködés során is számos vita volt a kisebbségi jogok kapcsán, ám létezett szándék a román–magyar viszony rendezésére.
Markó ma kevésbé optimista a kisebbségi jogok és a demokrácia állapotát illetően, mint tíz évvel ezelőtt. Romániában jelenleg sorra megkérdőjeleződnek a demokratikus értékek és intézmények, általában aggasztó a demokrácia állapota, ez pedig kihat a kisebbség–többség viszonyára, a kisebbségek jogérvényesítési lehetőségeire.
Demokrácia demokraták nélkül?
Smaranda Enache a civil társadalom szerepét emelte ki a román–magyar párbeszéd elindításában. Jó volt az együttélés a két nemzet között, mégis kirobbanhatott a konfliktus szikrája, mondta a márciusi eseményekről. Véleménye szerint a történészek és a szociológusok feladata az igazság kiderítése. A rendszerváltás után a civil szervezetek megalakulásával folytatódott az "igazi" forradalom. – Ma demokraták nélküli demokrácia van Romániában, és ennek a találkozónak az lehetne a célja, hogy újra mozgósítsuk a civil társadalmat, a demokrata politikusokat, hogy újraépítsük a valós demokráciát. Folytatni kell a párbeszédet, nem szabad helyet adni a szélsőségeseknek – mondta a Pro Európa Liga elnöke.
Frunda György szerint is előre kitervelt pogromkísérlet volt 1990 márciusában Marosvásárhelyen. A Szekuritáté tenni akart valamit, és a legérzékenyebb pont a magyar kérdés volt. Arra is felhívta a figyelmet, hogy csak magyarokat és cigányokat ítéltek el az események után, a legsúlyosabb ítéletet pedig Cseresznyés Pál kapta, akinek éppen Emil Constantinescu kegyelmezett meg. Mint mondta, vannak az együttélésnek pozitív jelei, jobb a helyzet, mint 10-20 évvel ezelőtt, de a parlamentben még mindig nem sikerült elfogadtatni a magyar jogköveteléseket tartalmazó törvényeket, nem sikerült kiharcolni az autonómiát, nem fogadják el a magyarság szimbólumait, a törvények alkalmazásával is baj van, ezeket meg kell oldani.
Káli Király István a bizalmat emelte ki. Az egyéni és közösségi érzésekről, az előítéletekről, egyéni kálváriájáról szólva, amikor mondvacsinált indokokkal törölték a polgármesterjelölt-listáról, beszélt négy román barátjáról, akik azokban a napokban és években sokat segítették. Kijelentette: nem hisz a hivatalos dokumentumokban, nem hisz semmiféle hatalomban, de a négy barátjában ma is megbízik.
Kolozsváry Zoltán a sajtó szerepére világított rá. Kijelentette, fáj neki, hogy az egyik marosvásárhelyi román napilap ma is a magyargyűlölet szításának az eszköze.
Karácsonyi Zsigmond szerint a magyarellenes uszítás nem vásárhelyi specifikum, országos jelenség. Példának az egyik kereskedelmi hírtelevízió március 15-i műsorát hozta fel, amikor a Kultúrpalota mellől "élőben" arról beszéltek, hogy a magyarok le akarták és le akarják választani Erdélyt Romániáról.
Sorin Rusu a színház példáját hozta fel, ahol a magyar és a román tagozat előadásait feliratozzák, nem azért, mintha nem értenék meg, hanem egymás iránti tiszteletből.
Külön konklúziókat nem fogalmaztak meg, de Emil Constantinescu szerint a pénteki volt a legszínvonalasabb szeminárium, amelyen ebben a témában részt vett. Véleménye szerint nem kell a kontextusból egy eseményt kiemelni, mert a fekete március sem volt egyedi eset. 25 év után el kellene kezdeni megírni az újkori történelmet. Ebben nagy a történészek felelőssége.
A délutáni program keretében bemutatták a márciusi események Fehér könyvét, majd az 1990. március 19., 20., 21-én készült képekből összeállított fotókiállítást nézhették meg az érdeklődők. A rendezvénysorozat filmvetítéssel ért véget Marosvásárhely fekete márciusáról.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Oktatási kérdések a KAT célkeresztjében
Alkalomhoz illő helyszínen, a Bánffy-palotában tartotta ülését szombaton az RMDSZ Kulturális Autonómia Tanácsa (KAT). Jelen volt Kelemen Hunor szövetségi elnök is, aki politikai tájékoztatójában úgy fogalmazott: ebben „a reggeltől estig tartó bilincscsörgésben” nem lehet látni, merre is halad az ország.
Megítélése szerint teljes a bénultság a román politikai elitben, a Ponta-kormány napjai meg vannak számlálva. Úgy értékelte: újra kell kezdeni a párbeszédet a román társadalommal egy nemzetiségi kérdéseket rendező paktum megkötése érdekében. Hangsúlyozta: az RMDSZ fő tevékenységét a jövőben is az oktatás jelenti. A minőségi oktatás mellett a legfőbb feladat, hogy ne legyen olyan magyar család, amely a gyermekét magyar iskolába akarja járatni, és nincsen erre lehetősége – különösen a szórványban és a vegyes vidékeken van ennek akadálya, hangsúlyozta.
Kelemen Hunor: új paktumot kell kötni a román társadalommal a nemzetiségi kérdés rendezése érdekében.
Szabadság (Kolozsvár)

A mi kutyánk kölyke
Az embertársaink iránti szolidaritás alapvető, egyúttal szép humánus tulajdonság. Miközben az állatok körében is elterjedt jelenség, hogy védelmükbe veszik bajba jutott társaikat, a civilizáció csúcsán elhelyezkedő homo sapiens számára magától értetődő, hogy hasonló esetekben összezár.
E tekintetben teljesen természetes, hogy bizonyos fokig a hazai politikai alakulatok is együttéreznek azokkal a közéleti szereplőkkel, akik ellen különböző bűncselekmények gyanújával bűnvádi eljárást indít, előzetes letartóztatást foganatosít az ügyészség. Vagy netán letöltendő börtönbüntetést ró ki a bíróság.
Sőt az elítéltekkel szembeni kiállással sincs különösebb gond, hiszen mindenkinek jogában áll hinni azoknak az ártatlanságában is, akik feje fölött megfellebbezhetetlenül pálcát tört az igazságszolgáltatás. Csupán akkor esünk át a ló túloldalára, amikor egy hatósági kényszerintézkedés, bírósági ítélet mögé olyasmit próbálunk magyarázni, aminek nagy valószínűséggel nem sok köze van a valósághoz.
A jelek szerint ennek a kísértésnek nem tudott ellenállni a Székely Nemzeti Tanács sem, amikor az autonómiatörekvésekkel szembeni újabb gáncsoskodásként, a román hatóságok jogsértéseként tálalta a Mezei János gyergyószentmiklósi polgármester nevére kibocsátott újabb letartóztatási parancsot.
Nem titok, hogy a többségi hatalom minden eszközt megragad a magyarok önrendelkezési igényeinek, a közösség jogköveteléseinek megfékezése érdekében. Az is tény, hogy jogerős ítéletig Mezeit is megilleti az ártatlanság vélelme. Ennek ellenére meredek az állítás, hogy a DNA azért folytat eljárást a politikus ellen, mert kitűzte a városházára a székely zászlót és teljes mellszélességgel kiáll az autonómia mellett.
Már csak azért is, mivel a román ügyészségben nagy valószínűséggel soha nem merül fel a hatalommal való visszaélés gyanúja Mezeivel szemben, ha az elöljáró ellen történetesen nem az általa vezetett önkormányzat hatáskörébe tartozó társaság magyar vezetője tesz feljelentést, horribile dictu Gyergyószentmiklós magyarországi testvértelepülésének jóváhagyásával és egyetértésével.
Jelen esetben nehezen beszélhetünk a székely nép jogainak lábbal tiprásáról, a mi kutyánk kölyke esetéről viszont annál inkább.
Rostás Szabolcs |
Krónika (Kolozsvár)

Nem találta illetékesnek magát az autonómiapárti határozatok ügyében az ET bizottsága
Az Európa Tanács (ET) keretében működő Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának monitoring bizottsága nem találta illetékesnek magát abban, hogy a székelyföldi önkormányzatok autonómiapárti határozatairól döntsön, ezért az ügyet visszautalta a kongresszus állandó bizottságának. A bizottság keddi strasbourgi ülésről az eseményen jelen levő Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere tájékoztatta az MTI-t. Antal Árpád elmondta, a székelyföldiek nevében megszólaló Klárik Attila Kovászna megyei önkormányzati képviselő azt kérte, hogy az Európa Tanács monitorozza a romániai régiósítási folyamatot, mert a román kormány úgy akarja a régiókat kialakítani, hogy a magyar közösség mindenütt kisebbségbe kerüljön.
Pár nappal az ülés előtt Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke és Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke írt levelet a kongresszus elnökének, főtitkárának és a monitoring bizottság elnökének. Ebben a romániai régiósítási tervekre és az ukrajnai konfliktusra utalva kijelentették: nem szeretnék, ha a romániai magyar közösség megoldatlan problémái ürügyet szolgáltatnának az Európai Unión kívüli erőknek arra, hogy etnikai feszültséget és instabilitást szíthassanak a térségben. Egyben azt kezdeményezték, hogy a monitoring bizottság tartsa a székelyföldi Sepsiszentgyörgyön a 2016 eleji kihelyezett ülését.
Antal Árpád elmondta, a román delegációt vezető Ludmila Sfirloaga Prahova megyei önkormányzati képviselő tízperces válaszában arra hivatkozott, hogy amit a székelyföldi önkormányzatok kérnek, az a román törvények értelmében nem az önkormányzatok, hanem a román kormány kompetenciája. A Szociáldemokrata Párti (PSD) politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy a székelyföldi magyarok etnikai alapon akarnak területi autonómiát, ami megítélése szerint ellentmond az ET elveinek.
Az egyórás vitában felszólaló képviselők többnyire amellett érveltek, hogy a régiósítás vitáját Románián belül, párbeszéd útján kell megoldani. „Többen is tanácsolták, hogy amikor megfogalmazzuk a törekvéseinket, ne területi autonómiáról, hanem a különleges státusú régiókról beszéljünk, mert az autonómia máshol is érzékeny téma" – magyarázta Antal Árpád.
A bizottság svájci elnöke, Philippe Receveur – a sepsiszentgyörgyi polgármester beszámolója szerint – úgy ítélte meg, hogy kényes kérdésben fordultak a székelyföldi önkormányzatok a bizottsághoz. Az elnök – úgy ítélvén meg, hogy a monitoring bizottság nem illetékes a döntésben – visszautalta az ügyet a kongresszus állandó bizottságának. Közölte azonban, hogy 2016-ban az Európa Tanács mindenképpen megvizsgálja: milyen mértékben teljesítette Románia az ET-dokumentumok ratifikálásával vállalt kötelezettségeit.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezésére eddig 50 székelyföldi önkormányzat fogadta el azt a határozatot, amelyben kinyilvánítják, hogy a Székelyföld nevű különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni, mely számára sarkalatos törvény szavatolná az autonómiát, és területén az állam nyelve mellett hivatalos nyelv lenne a magyar is. A dokumentumokat a román kormány mellett több nemzetközi szervezetnek, így a Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának is elküldték.
A kormányt képviselő prefektusok valamennyi autonómiapárti önkormányzati határozatot megtámadtak a közigazgatási bíróságon. A határozatok egy részét már érvénytelenítette a bíróság. A román kormány 2013-ban olyan régiósítási elképzelést mutatott be, amely Székelyföldet egy nagy román többségű régióba olvasztaná be.
MTI
Erdély.ma

Boldogasszony-kápolna az Úz völgyében
Dicsértessék a Jézus Krisztus! Békesség Istentől! Isten áldja!
A Csíki-havasokban, az Úz folyó felső folyása mentén a 19. század második felétől Csinód, Egerszék és Lesőd néven csángó magyar tanyavilág alakult ki. Jelenleg a havason 324-en élnek. Ez a száz családot számláló római katolikus közösség megélhetési viszonyok tekintetében talán Székelyföld leghátrányosabb helyzetben lévő magyar néprajzi csoportja. Mégis itt jelenleg is többen születnek, mint ahányan örökre távoznak az élők sorából. Ez példaértékű kell hogy legyen az egész magyarság számára!
A 2014. június 24-én történt balesetem (villámcsapás) után a jó Isten és Mária kegyelmének, a sok felém áramló szeretetnek meg az értem mondott imáknak köszönhetően viszonylag rövid idő alatt visszanyertem az emlékezetemet, és fizikailag is teljesen rendbe jöttem. Tavaly Nagyboldogasszony napján feleségemmel együtt megfogadtuk, hogy öthektáros kertünk délkeleti sarkába egy ökumenikus kápolnát emelünk fenyőfarönkökből, zöld (begyepesített) tetővel. Tervezője és építésének irányítója Bara Gergely rönkházépítő szakember, szentélyének berendezője Hajas László székelyudvarhelyi fafaragó művész.
A kör alakú, öt méter átmérőjű kápolna nyolc hatalmas rönkre épül. A közöket mintegy ezer darab karhosszúságú, kéregtelenített gömbfából rakjuk ki, amelyeket agyaggal fogunk össze. Az épület alját is agyaggal döngöljük le, amire az Úzból összegyűjtött lapos kövek kerülnek. Lesz benne egy 77 cm magas Mária-szobor, amely a Szűzanyát áldott állapotban, mosolygó arccal ábrázolja, és helyet kapnak a magyar protestáns történelmi egyházak jelképei is.
A kápolna ökumenikus jellege azt hirdeti, hogy a magyarság vallásfelekezeti sokszínűsége ne gyengítsen, hanem erősítsen bennünket. Máriát minden magyar magáénak érezheti, hiszen Szent István felajánlása óta az ő oltalma alatt áll Magyarország. Áldott állapotban való megjelenítésének fő üzenete, hogy a magyar anyák méhében van a nemzet jövője. Ha mosollyal az arcukon vállalják a második, harmadik és többedik gyermeket, akkor megállítható a rohamos népességfogyás, sőt, gyarapodó nemzetté válhatunk. Azzá kell válnunk!
Csinód példa arra, hogy nehéz körülmények között is képes egy közösség a gyarapodásra. Ha ez kicsiben működik, akkor nemzeti szinten is működnie kell, amennyiben képesek vagyunk hinni benne. Mi hiszünk és bízunk abban: egyre többen lesznek, akik hittel és cselekedettel is bizonyítani fogják, hogy a Kárpát-hazában van magyar jövendő.
A kápolna felszentelését 2015. augusztus 29-ére (szombat) tervezzük. Szentbeszédet mond Böjte Csaba testvér, a kápolnát a római katolikus szertartás után megáldja Szövérffi István református és Fekete Levente unitárius lelkész. Az avatóünnepségre meghívjuk azt a több száz embert, akik a tavalyi válságos helyzetünkben mellénk álltak, segítettek, imádkoztak értünk, mindazokat, akik részt vállalnak a kápolna építésében, és természetesen a tanyavilág népét.
Az építkezés május közepén kezdődik. Mi önerőből a faanyag beszerzését tudjuk vállalni. Többen jelentkeztek hétvégi kalákára. A kegyszoborra, oltárra és egyéb berendezési tárgyakra, a nyílászárókra, a tető vízhatlan szigetelésére még nincs meg a keret. Ezért segítséget kérünk mindazoktól, akiknek lehetőségük van rá, hogy járuljanak hozzá a kápolna kivitelezéséhez. A támogatók nevét megörökítjük a kápolna belső falfelületén, a bejárattól jobbra, a rönkkorongokon. Támogatási szándékot bioversum@gmail.com címen vagy a 0760 779 835-ös telefonszámon lehet bejelenteni. Amennyiben mégis teljesen önerőből kellene megépítenünk, a felszentelésre csak egy-két év múlva kerülhet sor. Jó volna, ha idén be tudnánk fejezni, hiszen éppen most félezer éves a Csíksomlyói Madonna.
Célunk nem csupán a felépülésem utáni hálaadás, hanem a közösségi jövőépítés is. Ide jöhet bárki imádkozni, hálát adni, megnyugodni, gyógyulni. A Mária-út mentén fekvő kertünkben eddig is sok ember érezte jól magát, sikerült feltöltődnie, közelebb kerülnie Istenhez. Éppen ezért a szeretet és megbocsátás kertjévé kívánjuk alakítani. Ebben segítségünkre lesz Herczeg Ágnes budapesti tájépítő mérnök, az Ars Topia Alapítvány vezetője. Kertünkben már történtek csodák, és hiszünk abban, hogy aki majd ide elzarándokol, az megerősödik a hitében és magyarságában. Azt is tudjuk, hogy mennyire fontos életünkben a megbocsátás, erre sokunknak szüksége van. Itt megszabadulhat bárki negatív érzéseitől, és helyet adhat szívében a szeretetnek. Abban is hiszünk, hogy az itt tartandó miséknek, istentiszteleteknek, egyéni és közösségi imádkozásoknak, beszélgetéseknek, az együttlétnek köszönhetően a magyarság lélekszámában is gyarapodni fog.
Szeretettel és köszönettel: Sepsiszéki Nagy Balázs
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Fehér könyv – dokumentum a jövőnek
Az 1990-es marosvásárhelyi események élő történelmünk szomorú fejezete. 25 év olyan távlat, ami már lehetővé teszi, hogy a történészek megpróbálják objektíven feltárni a valóságot, de még nem olyan nagy idő, hogy letisztuljanak az érzelmek. Egyéni, közösségi trauma volt, amely mind a magyarokon, mind a románokon igen hosszú ideig gyógyulósebet ejtett. Marosvásárhely fejlődésére mind a mai napig kihat. Mert nem tudunk eltekinteni az akkor történtektől. A Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kötelességének tartotta megemlékezni a 25 évvel ezelőtti eseményekről. Március 20-án délelőtt közéleti személyiségek beszélgettek az előzményekről, következményekről, délután pedig az események helyszínén készült fotókból nyílt kiállítás. Bemutatták a Fehér könyv újabb kiadását és levetítették Miholcsa Gyula Marosvásárhely fekete márciusa című dokumentumfilmjének egy részletét.
Akik délután beléptek a Bernády Ház földszinti kiállítótermébe, újra felidézhették azokat a mozzanatokat, amelyek március 19–21. között történtek. Bálint Zsigmond, Both Gyula, Haragos Zoltán, Vajda György és "ismeretlen szerzők" fotói meséltek, főleg a csata utáni helyzetről, hiszen nem sokan tudtak az összetűzés alatt kattintani. A fényképek így is felkavaróak. S hogy ne csak a fotó, hanem az élő emlékezés is rögzüljön, nem sokkal a fekete márciust követően, 1991-ben jelent meg először a Püski Kiadó gondozásában a Fehér könyv, amely melegében összegyűjtötte a személyes emlékeket, helyszíni tudósításokat, rádió- és sajtódokumentumokat, fényképeket, amelyek azóta referenciaértékűek lettek a történészek számára. Az érdeklődés óriási volt, hiszen az összes városban lakót érintették a márciusi események, így a könyv már akkor, megjelenését követően hiánycikk lett. A 25. évforduló alkalmat teremtett arra, hogy újra kiadják. Ennek a kötetnek a bemutatójára került sor az alapítvány által szervezett rendezvényen. Először Borbély László, a Dr. Bernády György Alapítvány elnöke szólt a megjelentekhez. Elmondta, sok mindent beszélnek azóta, és sokféleképpen közelítik meg még ma is a történteket, az előzményeket mind a románok, mind a magyarok, de az biztos, hogy a marosvásárhelyi fekete március a régi hatalom kiszolgálóinak volt a szervezett akciója, amely a visszarendeződést szolgálta. Ma sem tudjuk, kik voltak a szervezők, a felbujtók, mert ezek még mindig a gazdasági, politikai elithez tartoznak, akik továbbra is többé-kevésbé a háttérből irányítják az ország dolgait. Ettől függetlenül nekünk kötelességünk emlékezni és emlékeztetni, minél több oldalról megvilágítani az eseményt, hogy a történészeknek legyen bőséges forrásuk ahhoz, hogy minél jobban megközelíthessék a valóságot – mondta többek között Borbély László, majd hozzátette, ezért vállalta fel a Bernády Alapítvány, hogy összegyűjti és megőrzi a fotókat, és támogatott két tehetséges fiatal történészt, Novák Zoltánt és László Mártont, aki kiadtak egy könyvet is.
Az újra megjelent Fehér könyvről Gálfalvi György nyugalmazott szerkesztő beszélt. Nehezen tudott megszólalni, mert sok személyes élmény fűzi elsősorban az első kötet megjelenéséhez. S bár bevallotta, nem volt itthon március 19–20-án, hiszen egy testvérvárosi kapcsolat ügyében jártak el Szegeden, a kötetbe kerültek mélyen megrázták. Bravúr volt az első kötet kiadása, hiszen alig kaptak Magyarországon is olyan könyvkiadót, amely felvállalta egy ilyen témájú könyv megjelentetését. Majd, az igazságkeresés buktatójaként, a kinyomtatott példányok behozatalának, terjesztésének kálváriájára is kitért. A második kötet szerkesztését is örömmel elvállalta, ugyanabból az indíttatásból, amiért az elsőt tette. A kötet az oral history élő tanúvallomása.
Káli Király István könyvkiadó sem tudott eltekinteni a személyes élményeitől, hiszen fiatal mérnökként már 1989 decemberétől az események közepében állt. Egyike volt azoknak, akik az RMDSZ volt székházának padlására szorultak a támadó románok elől. Akkor sem, most sem tud objektíven közelíteni mindahhoz, amit látott, hallott, átélt. S azt is elárulta, nagyon sok minden van, amit nem vetett papírra, mert úgy érzi, hogy nincs meg a kellő nyugalma, hogy távolságtartóan tudja leírni. Majd valamikor – ha a fennvaló is úgy akarja, mondta –, kiegészülhet a március 19–20-i történeti irodalom egy önvallomással, amiből még sok mindenre fény derül – mondta Káli Király István.
A bemutatót követően Miholcsa Gyula 11 órás dokumentumfilmjének mintegy másfél órás, rövidített változatát vetítették le, amely elsősorban az etnikai konfliktust kiváltó távoli és közeli okokra világított rá. A vetítést megelőzően többen – az 1990 márciusában padlásra szorultak közül – jelezték, van még mesélnivalójuk a történészeknek, s addig nem nyugszanak, ameddig nem derül ki, hogy kik voltak a szervezők. A történelmi kötet egyik szerzője, László Márton, több szemtanút is meghallgatott, és lejegyezte történeteiket, abban a reményben, hogy majd egyszer a sokféle megközelítés elvezet az események tisztázásához.
Miholcsa Gyula filmjét március 25-én délután 6 órától a marosvásárhelyi kövesdombi unitárius templomban láthatják újra az érdeklődők. Az emlékezés során beszélgetésre kerül sor az egykori marosvásárhelyi eseményekről Miholcsa Gyulávak, Simó Márton íróval, illetve László Márton történésszel. A filmvetítés mellett részletek hangzanak el Simó Márton Bozgor című regénytrilógiájából.
(erdélyi)
Népújság (Marosvásárhely)

Vélemények a Borosjenői Magyar Napról
Együtt örvendhettek a szórványmagyarok
Múlt szombaton Borosjenőn a rendszerváltás óta eltelt 25 év alatt egyedülálló rendezvényként tartották meg az I. Borosjenői Magyar Napot, amelyen mintegy 70 néptáncos, énekes és zenész lépette fel, 100-nál több helybeli és környékbeli magyar érdeklődő tekintette meg a programot. Úgy éreztük, hogy a helyszíni tudósításon túlmenően érdemes megszólaltatni a résztvevők, a közreműködők, de a szervezők képviselőit is.
Magyar Napot a magyar vendégeknek
A békéscsabai mesterszakács, Máté Zoltán 3 éve dolgozik a Szerencsemalom Panzióban, ahol nagyon jól érzi magát, mert magyarként elfogadták. Nem csoda, hiszen eleinte csak magyaros, manapság már a román hagyományok szerint készülő ételek tekintetében is jártas. Kérdésünkre, hogy e szórványvidéken van-e igény magyaros ételekre, határozott igennel válaszolt, ugyanis gyakran rendelnek kemencében sütött malacot, pulykát, a kacsasült, illetve a sertés- vagy a marhapörkölt, továbbá a gulyásleves is állandóan szerepel az étlapon. A szombaton sütött, 12-13 kilós malacot reggel 7 órakor tette a sütőbe, de kacsát és sertéscsülköt is készített párolt vöröskáposztával és aszalt szilvával, burgonyával. Sertés-, illetve marhapörköltet is készített tarhonyával vagy galuskával. Maga már többször említette a főnökeinek, hogy jó lenne magyar napot szervezni, mivel a Szerencsemalmot sok magyar felkeresi, a maga gyulai, békéscsabai barátai is gyakran járnak errefelé.
Pankotai szívvel örülni
Pankotáról Gulyás László tanár és felesége népes csoporttal érkezett a magyar napra, ahol egy hosszú asztalt elfoglaltak. Amint elmondta, ezelőtt 50 évvel, amikor a még működő helybeli malom árkához halászni járt, nem gondolta volna, hogy itt egyszer magyar napot szerveznek. Nagyon örvend, amiért a vállalkozók a malmot megmentették a teljes leromlástól, de hasonlóképpen értékeli a kezdeményezést is, amelyen boldogan vesz részt abban a reményben, hogy egyszer talán Pankotán is szerveznek a szokásos szüreti bál mellett hasonló, magyar összejövetelt.
Reménykedni a több résztvevőben
Demeter Mária és férje, Rudolf a borosjenőiek asztalánál foglaltak helyet. Végtelenül boldogok, amiért került egy helybeli ember, aki a szabad idejét feláldozva összegyűjtötte a magyarságot. Mert Borosjenőn hiába van Magyar Ház, ha a rendezvényeit igen kevesen látogatják. Demeter Mária szomorúan tapasztalta, hogy a magyar napra is kevés borosjenői jött el, náluk többen vannak a környékbeliek. Velük viszont jó érzés újra találkozni, együtt lenni. Abban reménykedett, hogy évente megszervezik a Borosjenői Magyar Napot, aminek az idei sikere jövőre bizonyára sokkal több helybeli, illetve környékbeli magyart fog ide csábítani.
Isten tartsa meg a szokásukat!
Gulyás Ödön ugyancsak Borosjenőről érkezett, a Szerencsemalomban igen kellemes meglepetéssel fogadta a színvonalas programot, amit a borosjenői román néptánccsoport nyitott meg, magyar népviseletben. Úgy érzi, a jelenlegi polgármester tiszteli, kedveli a magyarokat. Ilyen polgármesterük még nem volt, ezért azt kívánják, Isten tartsa meg a szokását, de a szervezőnek is adjon további lelki erőt a rendezvény hagyományossá tételéhez.
Borossebesen is vágynak hasonló műsorra
Mellák István, az RMDSZ borossebesi szervezetének elnöke az egész családjával, összesen tizenhatodmagával vett részt a borosjenői rendezvényen, ami igen jó benyomást tett mindnyájukra. Szépek voltak a táncok, nem különben a táncosok, programjuk meghatotta a borossebesieket, akik nagyon vágynak az ilyen műsorokra. Ugyancsak ízlettek a magyaros ételek, de a program utáni táncból is alaposan kivették részüket, mindnyájan jól szórakoztak, hálásak a szervezőknek.
A nagyzerindiek sikerkovácsa
A borosjenői programon bemutatott virtuóz szólótánca révén végre személyesen is megismerhettük ifj. Szilágyi András koreográfust, akit a falunapokon rendszeresen megdicsértünk a nagyzerindi Ibolyások tánckultúrájában végrehajtott látványos fejlődésért. Kérdésünkre elmondta: zerindi gyökerű, hiszen az édesapja Nagyzerinden, az édesanyja Feketegyarmaton született, de a rendszerváltás előtt Gyulára költöztek. Maga már ott született, de rendszeresen hazajárnak a rokonsághoz. Most Eleken laknak, ezért az ottani, de a békéscsabai Tabán táncegyüttesben is táncol. Nagyzerinden ismerkedett meg az ott zajló néptánccal, három évvel ezelőtt felkérték az oktatásra. Szerencsére jó csapatszellemet talált, lobog a tánctanulási vágy, de nagyon sokat köszönhetnek Kiss-Gál Csillának, aki a csapat lelke, összetartja a társaságot. Rendszeres kapcsolatban vannak, folytonos a tanácsadás, a csapat rendszeresen próbál, maga csak akkor jön el, ha szükséges. Különös öröm számára, hogy Borosjenőbe elkísérhette a csapatot, részt vehetett a magyar napon, és reméli, máskor is eljöhet.
Egymást tisztelni, jobban megismerni
Az I. Borosjenői Magyar Nap ötletgazdája a Szerencsemalom Panzió társtulajdonosa, igazgatója, Ovidiu Ciocan volt, aki az ötlet oka iránti érdeklődésünkre elmondta: Romániában, azaz Erdélyben élünk más nemzetiségekkel együtt, ezért az erdélyi tradíciókat, köztük a nemzetiségek szokásait is fel kívánják karolni. Mivel évszázadokon keresztül békességben élnek a nemzetiségek, a másik két tulajdonossal együtt úgy érezték, a jobb megismerésért célszerű megtartani az ő napjaikat is, elkészíteni a hagyományos ételeiket, felszolgálni italaikat. A sorozatot a magyarok napjával kezdték, de a németek, a szerbek és más nemzetiségek is sorra kerülnek, ebből hagyományt kívánnak teremteni. A magyar nap sikerén felbátorodva jövőre újra meg kívánják tartani.
Örvend, amiért örömöt okozhatott
Mészáros Dávid fogtechnikus volt a szervezője az I. Borosjenői Magyar Napnak, ezért afelől érdeklődtünk nála, elégedett-e az egyetlen hét alatt összehozott program sikerével? Elmondta, nem volt egyszerű egyeztetni a tánccsoportok vezetőivel a programot, de hát ebben már van némi tapasztalata, ugyanis 20 évvel ezelőtt, nt. Herdeán Gyöngyi akkori borosjenői beszolgáló református lelkipásztorral, illetve a feleségével, Katalinnal a református parókián szervezték meg az első magyar szavalóversenyt. A következő évben már a kultúrotthonban szervezték, de a lakásukban választották meg a szavalóverseny zsűrielnökévé dr. Brauch Magdát, aki azóta betölti a tisztséget. Maga és a felesége 5-6 kosár szendvicset készített a résztvevőknek. Nt. Herdeán Gyöngyi tiszteletessel közösen találták ki a Horváth Béla Szavalóverseny nevet, az ötletet megbeszélték Horváth Ilonkával, az elhunyt színművész húgával is. A mostani magyar nap megszervezését sem tekinti különös áldozatnak, hiszen egy közösségi rendezvény csak akkor jöhet létre, ha valaki felvállalja a szervezési gondokat. Örvend, amiért a Szerencsemalom igazgatójának, illetve Călin Abrudan polgármester felkérésére megszervezhette, örömöt okozhatott a helybeli és környékbeli szórványmagyarságnak.
Epilógus
Az elhangzottakat nem kívánjuk kommentálni, azok magukért beszélnek. A borosjenői jó példa arra, hogy szinte bárhol szervezni lehet magyar programot, ami hagyományossá is tehető, ha kerül kellő támogatás, illetve van, aki felvállalja a szervezéssel járó gondokat. Ha megértjük, hogy a kultúránkkal örömöt szerezni a lehető legnagyobb öröm, különösen a szórványmagyarok körében.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Rádiós születésnap koncerttel, díjátadással
Születésnapját, a 61.-et ünnepelte a Kolozsvári Rádió magyar szerkesztősége vasárnap, és ebből az alkalomból kettős programmal készültek: a rádió Donát úti koncerttermében a János Zsigmond Unitárius Kollégium Péterffy Gyula kórusa zenélt Ercsey-Ravasz Ferenc karnagy vezényletével.
Az egykori rádiós a műsorvezető Benkő Jutkának elmondta, a nagyon változatos zeneművek kiválogatásánál számára műfajtól függetlenül a színvonal jelenti a mércét – a kórus nagy tetszést aratott fellépése igazolta, hogy mind a színvonalat, mind a mércét sikerült nekik elérni. A születésnapi ünnep másik programpontja egyúttal első is volt, hiszen első alkalommal adtak át rádiós szerkesztőnek szakmai díjat. A D160 médiadíjat a Kolozsvári Rádiót támogató Donát 160 Egyesület alapította, és ezúttal lelt gazdára első ízben.
Szabadság (Kolozsvár)

Megálltak egy szóra Markóval
Kolozsváron találkozott a közönség MARKÓ BÉLA költővel. Az Erdélyi Magyar Írók Ligája Álljunk meg egy szóra című új irodalmi est sorozatának első meghívottját László Noémi, a szervezet korábbi elnöke faggatta közéletről, költészetről, az erdélyi magyar irodalom helyzetéről. A Bulgakov kávéházban rendezett beszélgetést Kustán Magyari Attila rögzítette.
Mivel a kincses városban ritka vendég, első ízben azt a kérdést kapta Markó Béla, mikor járt utoljára Kolozsváron. Markó elmondta, a Román Televízió versversenyének eredményhirdetésén, egy évvel ezelőtt.
A közelmúltról beszélve megjegyezte, eltelt tíz esztendő úgy, hogy nem vetett papírra irodalmi szöveget, akkoriban érezte politikusi mivoltának ideiglenességét, amely, ha több évtizedig is tartott, átmeneti korszakként is értelmezhető.
Mint mondta, az a kérdés, mi köze a politikának az irodalomhoz, akarva-akaratlanul szóba kerül, de nem csak a személye kapcsán, ez ugyanis közéletünk problémája: az alkotó lehet-e közéleti ember, szóljon-e bele a politikába? Amikor meglehetős intenzitással ismét elkezdett verseket írni, érzékelte, hogy a költő is hozott anyagból dolgozik, nem igazán lehet szétválasztani a különféle lírákat. Visszaemlékezett arra, hogy tizen- és huszonévesen meg sem próbált kötött formában írni, sem klasszikus időmértékes formákat, sem modernebb, nyugati időmértékes formákat nem használt, így első szonettkísérletei a nyolcvanas években jelentek meg, harmincas éveiben, amikor a konvenciórombolás után a klasszikumhoz való visszatérés jelentette a rendszerrel való valamelyes szembenállást. Arról is beszélt, a kisebbségi társadalom érdekei kívánják, hogy konzervatív legyen, minden modernizációs kísérlet gyanús számára, mert azt sugallja, elvesznek az értékek, s identitását fenyegetik ezzel. Ennek van köze az irodalomhoz, ugyanis a két világháború közti és utáni irodalmat úgy határozzuk meg, mint ami nyelvileg rendkívül gazdag, ez pedig annak az érdeknek az oka, ami Trianon után jelent meg: a nyelvet gazdagon kell tartani. Arról is beszélt, hogy az erdélyi magyar irodalom és magyar irodalom kettéválasztásáról mit gondol. Többedmagával tiltakozott, hogy egyfajta rezervátumba zárjanak minket, ennek ellenére még az iskolában is külön tankönyv létezett a magyar és a romániai magyar irodalom oktatására. – Nem erdélyi magyar író vagyok, hanem író vagyok, egyetlen magyar irodalom van – jelentette ki hozzátéve, erdélyiségét természetesen nem tagadja le, ez egyfajta többlet.
Mentsége az írónak, az alkotónak sincs, mert nem a másik emberen, hanem rajta áll, mit alkotott végül.
Szonettjeiben a tücsök, a darázs, a veréb, a hangya sok szerepet kap egyébként is. Markó elmondta, bár nem természetben élő ember, mindig urbánusnak vallotta magát, az állatvilág közel áll hozzá már csak azért is, mert néhány éve olyan helyen laknak, amelynek közelében erdő is húzódik. Nem tartozik a különösebben vallásos emberek közé, ennek ellenére az isten, a kereszt is gyakran megjelenik a szonettjeiben. Azt gondolja ugyanis, hogy a világot nem ismerjük, ezért készséggel elfogadja, hogy mellettünk, fölöttünk, körülöttünk sok minden van, amit nem tudunk. Ettől függetlenül azt gondolja, a krisztusi szenvedéstörténet emberi történet attól függetlenül, volt-e vagy sem feltámadás.
Néhány szót az erdélyi irodalmi életről is ejtett. A megosztottságot és feszültséget említette, úgy érzékelve, hogy a hazai magyar irodalmat szerencsére nem jellemzi olyan szétdaraboltság, ami a párbeszéd hiányát is okozná. Ezzel szemben Magyarországon nincs átjárás, ez pedig rossz, hiszen életbe lép „a mi kutyánk kölyke” mechanizmus, amely a kritikában úgy jelenik meg, hogy a miénket nem bántjuk, a másikról meg nem beszélünk. Markó az est végén verseket olvasott fel új kötetéből, az Elölnézetből.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Fejjel a nemzetállamnak
A nyavalygáson és a vesszentrianonozáson kívül mit kezdjünk azzal a tragédiával, amellyel nap mint nap együtt élünk? Nézzünk szembe vele – mondja Molnár Gusztáv.
Tényleg minden másképp történt, mint ahogy Molnár Gusztáv 1989 körül megjósolta? Politológusok vesézték ki az 1988-ban országot váltó gondolkodó elképzeléseit. Tömör gyönyör volt hallgatni, hogy létezik még valódi – és nyilvános! – gondolkodás Erdély jövőjéről, a nemzetállami logikákról, magyarok és románok együttélésének mikéntjéről vagy arról, összenő vagy inkább szétfejlődik Európa.
Ami alkalmat adott erre: megjelent és az EME-nél múlt héten bemutatták a harmadik kötetét az Alternatívák könyve sorozatnak, amelyben Molnár Gusztáv, a magát szakcímkék alól kivonó, politikai, politológiai, filozófiai és országhatárok mentén gondolkodó értelmiségi foglalja össze írásait a magyarságról, nemzetpolitikáról, Európáról.
Bretter György tanítványaként az utolsó, még „nemzedékként promotálható” csoport (Bakk Miklós kifejezése) tagja, Molnár Gusztáv a Bihar megyei Szalárdon született 1948-ban, Nagyváradon érettségizett, Kolozsváron végzett 1971-ben a Babeș-Bolyai Egyetem történelem-filozófia szakán. A Kriterion könyvkiadónál dolgozott Bukarestben, a Limes Kör alapítója volt, majd miután az állambiztonsági szervek tettek róla, hogy ne tudjon úgy dolgozni, ahogy szeretett volna, 1988 tavaszán áttelepült Magyarországra.
1991-2003 között a budapesti Teleki László Alapítvány főmunkatársa, 2000-2002 között a Kolozsváron kiadott, regionalizációval és autonómiákkal foglalkozó Provincia lap felelős szerkesztője volt. 2006-tól a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem oktatója, azóta hosszabb időszakokat tölt ismét szülőfalujában, Szalárdon.
A rendszerváltás körüli időszak írásaiból válogatott harmadik kötetnek lesz elektronikus, kiegészített változata is – biztatott a Pro Philosophia Kiadó munkatársa, Ilyés Szilárd, és tervezik a negyedik, esetleg ötödik kötetet is a szerző 1993 utáni írásaiból.
1991-2003 között a budapesti Teleki László Alapítvány főmunkatársa, 2000-2002 között a Kolozsváron kiadott, regionalizációval és autonómiákkal foglalkozó Provincia lap felelős szerkesztője volt. 2006-tól a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem oktatója, azóta hosszabb időszakokat tölt ismét szülőfalujában, Szalárdon.
A rendszerváltás körüli időszak írásaiból válogatott harmadik kötetnek lesz elektronikus, kiegészített változata is – biztatott a Pro Philosophia Kiadó munkatársa, Ilyés Szilárd, és tervezik a negyedik, esetleg ötödik kötetet is a szerző 1993 utáni írásaiból.
Hogy miért olvassunk bő húsz éves „értelmiségi okoskodásokat” (Salat Levente kifejezése), olyan elképzeléseket a múlttá vált jövőnkről, amelyek nem váltak valóra? Ez magukat az „okoskodókat” is foglalkoztatja – fejtegette a kötet első méltatója, Salat Levente politológus, mert jól tudják, hogy a világ nem viselkedik úgy, ahogy a tudós ember szeretné
De néha mégis, jött elő két ellenpéldával Salat: Jean Bodin 1575-ben fogalmazza meg a szuverenitás elméletét, 1648-ban nagyjából eszerint rendezik át Európa térképét, és ez az államiság mai napig érvényes alapelve. John Stuart Mill 1861-ben írta le, hogy a jó kormányzás egyik feltétele az állam és a nemzet egybeesése, Salat szerint Woodrow Wilson 1918-ban épp ennek a javaslatnak megfelelően rendezi át a világot mai napig érzékelhető hatállyal.
Fiatal társadalomkutatók erdélyi csoportja viszont arra a megállapításra jutott – cáfolta saját optimizmusát Salat –, hogy az erdélyi magyarságnak nagyon jólképzett a szellemi elitje, ám a szellemi elit hatása az erdélyi magyar politizálásra nulla, vagy ahhoz nagyon közeli.
Molnár Gusztáv könyve valahol e két szélsőség között helyezkedik el, vélte Salat, aki szerint túloz a könyv fülszövege, hogy a kötet szinte minden bekezdését megcáfolta a történelem. Az Alternatívák könyve szerinte azért is érdekes, mert olyan dokumentumok gyűjteménye, amelyek a rendszerváltás körüli történéseket magyarázzák el a mai olvasónak egy nagyon aktív szereplő szemszögéből.
És a be nem következett jóslatok mellett nagy felismeréseket is tartalmaz, amelyeket az idő igazolt:
lejárt a nemzetállami abszolutizmusok kora,
olyan integrációnak kell jönnie, amely megrendszabályozza valamennyire és összefogja a nemzetállamokat,
a liberális minimum a kelet-európai országok integrációjának feltétele kell legyen (két évvel a koppenhágai kritériumok megfogalmazása előtt),
a térség stabilitása érdekében szükséges a NATO védelmi garanciáinak kiterjesztése,
a kisebbségi kérdés emberjogi kérdésként kell, hogy megjelenjen az integráció folyamatában,
az integráció a megoldás a Kelet-Közép-Európát szétfeszítő feszültségek csökkentésére.
Ami ígéret maradt a kötetben, az egy dráma története,
véli Salat Levente. Az egyik az a gyakori gondolat, hogy az európai integráció lebontja a nemzetállamok kizárólagosságát, centralizáltságát, miközben az Európai Unió működésének perverz következménye ennek épp az ellenkezője: felértékelődött a nemzetállamok szerepe. Salat szerint azért, mert az unióban felmerült problémák kezelésére nincs elég bölcsesség, koncepció.

A nemzetállami logikák felerősödését Salat Magyarországon dupla drámaként érzékeli épp a kötet másik vezérgondolata, a magyar nemzetpolitika szempontjából. Már 1988-ban megfogalmazza Molnár Gusztáv, hogy az összmagyarság gondolatát a kultúrából, a szellemi életből be kell vinni a politikába, és ezt 1992-ben úgy írja le, hogy a magyar nemzet egysége pluralisztikus egység, amely tiszteletben tartja az anyaország és a különböző magyar nemzeti közösségek egymással szembeni autonómiáját.
Ennek a föderatív nemzeteszmének Salat szerint ellentmondanak a legutóbbi nemzetpolitikai döntések, amelyeket az erdélyi magyarság feje fölött hoztak meg Budapesten, és amelyek felrúgják az erdélyi magyarság autonómiáját. Amikor az erdélyi, felvidéki stb. magyar közösségek autonómiát követelnek, írta Molnár Gusztáv 1992-ben, akkor nemcsak a többségi nemzetek állami asszimilációs törekvéseivel fordulnak szembe, hanem a magyar nemzetállam liberális és illiberális hagyományaival is.

Salat szerint nem jött be az a meglátás sem, hogy a fő geopolitikai aktorok a nemzetállamok feletti és alatti szerveződések lesznek, épp hogy visszatérőben van a klasszikus geopolitikai érvelés. Drámai eleme a kötetnek és Molnár Gusztáv habitusának, véli Salat, hogy rendkívül mély és alapos tudása a románság eszmetörténetéről mégsem közelíti, hanem akaratlanul is távolítja a két közösséget.
Az elvesztett illúziók Erdélyről ma stratégiai koncepciók,
emelte ki a kötet másik méltatója, Bakk Miklós politológus azt az 1988-as esszét, amely a magyar-magyar viszonyt tárgyalja. A négy illúzió, amit Molnár Gusztáv szerint már akkor elveszítettünk:
a transzilvanizmus illúziója, hogy Erdély külön entitás és külön identitás;
a politikai realitásokat és a status quókat figyelembe vevő, de az autonóm nemzeti célokat követő politikai beilleszkedés illúziója (M.G. történelmi példája erre az Országos Magyar Párt);
a kommunista (vagy kizárólagos) párttal kötött szövetség illúziója (történelmi példa a Magyar Népi Szövetség);
a minden további nélküli magyar-román barátság illúziója (a civil társadalmon belüli liberális hídépítés illúziója).
Az a dráma, mondja Bakk Miklós, hogy az akkori illúziók ma stratégiai kiindulópontok, koncepciók, ezek éltetik az erdélyi magyar politikai kezdeményezeseket. Elszegényedett a képzelőerőnk, hogy nem tudunk újat megfogalmazni, vagy a történelem logikájából következik, hogy nincs is más stratégiai lehetőség? – késztet szembenézésre a politológus.
A Provincia-körnek és eszmei-politikai műhelynek mindössze kétéves pályája igazolja Bakk szerint, mennyire illúzió volt a transzilvanizmus, sőt még inkább az a tény, hogy a mai transzilvanista szerveződések ugyanabban a körben topognak, amelynek a téziseit már az első Provincia-viták megfogalmazták ezelőtt 15 évvel.
A politikai beilleszkedés illúzióját az RMDSZ képviseli, sőt megalakulásának első, nagyon rövid szakaszában az RMDSZ még a harmadik illúzióval is kacérkodott, mondta Bakk Miklós: 1990 januárjában Domokos Géza fölkérést kapott arra, hogy az RMDSZ szekerét kösse a Nemzeti Megmentési Fronthoz.
Politikai inkonzisztencia jellemzi a negyedik illúziót, amely főleg a blogoszférában csúcsosodik ki olyan kritikai megjegyzésekben, hogy RMDSZ-nek fel kellene hagynia az etnikai politizálással. Ennek az álláspontnak a képviselői viszont – és itt Bakk Miklós Magyari Nándor Lászlót említette –, úgy képzeli el a maga politikai hátországának megszervezését, hogy az valahol RMDSZ-közeli forrásokra támaszkodna.
Egy politikáért élő értelmiségi ujjlenyomata és korképe
a kötet abból az időszakból, amikor a politika még a 9 éves gyerekeket is foglalkoztatta – szűrte át a könyvet saját tapasztalatain ifjabb Toró Tibor politológus. Szerinte Molnár Gusztáv ezekben az írásokban egyszerre próbálja meg megérteni és befolyásolni azt a világot, amelyben él: Magyarországot, Romániát, Közép-Európát és kiemelten Erdélyt.
Egyszerre keres mélyebb összefüggéseket és próbál ideológiát építeni a politikai cselekvéshez: román eszmetörténetből vezeti le, milyen buktatói lehetnek a román-magyar viszonynak, milyen gondolatokon alapul a román nemzetfogalom, és ezeknek milyen kihatásai lehetnek ránk.
Molnár Gusztáv sajátosan erdélyi szemszögből ír – állapítja meg Toró –, Erdély-központúságból léptetné tovább a magyar nemzetkoncepciót, és Erdélyt látja kulcsnak abban, hogy Románia visszatérjen az európai útra. Mindkét lehetőség utólag fokozatosan beszűkült – jegyzi meg Toró.
Az értelmiségi politizálás azért volt bukásra ítélve,
mert túlzott fontosságot tulajdonított az ideológiának, eszmetörténetnek, véli az ifjú politológus. Az értelmiségi politizálás abból indult ki, hogy a politikai cselekvés alapja egy koherens világkép kell, hogy legyen, illetve az ezt irányító értékek. A politikusoknak rendelkezniük kell egy bizonyos ideológiával, aminek formálásában az értelmiségi részt vehet, és ezzel talán befolyásolhatja a döntéseket is.
A posztszocialista térség politikai életében ezek nem számítottak – mondja Toró –, a politikusok már akkor sokkal pragmatikusabbak és cinikusabbak voltak, és ez a pragmatikus és cinikus politizálási stílus honosodott meg mind Magyarországon, mind Romániában. A sikeres politikai pártok csak látszólag szerveződtek ideológiák mentén, valójában érdekek, hálózatok és klientúrarendszerek alapján szervezték meg őket.
Az ideológiák és politikai programok politikai termékké váltak, így ez a típusú attitűd vesztes lett a térségünkben. Toró két ilyen terméket említett:
az autonómiát és a határon átnyúló nemzetegyesítést.
A társnemzet és az autonómia fogalma a '96-os kormányrakerülés után eltűnik, majd kommunikációs sémává válik; az SZNT, EMNT, MPP és EMNP létrejötte után szimbolikus állóháború alakul ki a fogalom körül. Miközben hiányoznak a konkrét lépések, tervezhetőség, előbbre vivő tényezők – bírált Toró.
A határon átnyúló nemzetegyesítés fogalma nagyon hamar a magyar belpolitikai élet egyik bunkósbotjává vált, az ellenfél kiszorításának eszközévé a diszkurzív térből. Amikor a fogalmat a státustörvény behozza, akkor a határon túl való boldogulást is jelentette, ahol partnerség létezik a magyar kormány és a határon túli közösségek vezetői között. A könnyített honosítás bevezetése után azzal, hogy közvetlen közjogi kapcsolatot alakít ki a határon túli magyarokkal, a magyar állam átnyúlik a határon túli politikai vezetők feje fölött.
Ha a fogalomhoz nem társítunk konkrét közpolitikai lépéseket, mondta a politológus, akkor teljesen más típusú nemzetegyesítést is szolgálhat: konkrét jelek vannak arra, hogy nem határon átnyúló nemzetegyesítéssel viszi tovább a trianoni traumából a magyar nemzetet, hanem egy határon belüli nemzetegyesítés is következménye lehet.
A magyar közösségnek Erdélyben tragikus a léthelyzete,
ezt akkor is és most is így gondolja – derült ki Molnár Gusztáv sokfelé ágazó válaszaiból, amelyeket méltatói felvetéseire adott. Már a Limes-körben is a romániai magyarság helyzetével való kíméletlen és ideológiamentes szembenézés volt a célja, mondta, ezért a kötet első esszéje sem épp szívderítő olvasmány.
(Viszont kalandos az írás története: eredeti kéziratát és három gépelt példányát annak idején a Szeku elvitte a szerzőtől, aki a szöveget nem olyan régen a CNSAS-tól – a Szekuritáte Irattárát Vizsgáló Országos Tanácstól – kapta vissza, a szekus tisztek széljegyzeteivel együtt.)
Molnár akkor még látott politikai kiutat, ma már nem. Evidens volt számára, hogy határrevízióra nincs lehetőség, de a nemzetegyesítést ettől függetlenül és pluralisztikus módon megvalósíthatónak gondolta.
Az identitásválasztás szabadságára épülő politikai filozófiája azért tette lehetővé a pluralisztikus nemzetfogalmat, magyarázta, mert az alapvető emberi jogok közé sorolta a nemzeti identitás választását is. Nemcsak adottságként tekintett a nemzeti identitásra, hanem választottként is, opció jellege megnyilvánul például a népszámláló hivatalnokok kérdésére adott konkrét válaszban.
Ez egy antietatista álláspont, amely szerint a civil társadalom alulról fölfelé szervezi magát politikai társadalommá. Ez főként a közösséggel szemben ellenséges vagy totalitárius állam kikapcsolására, feleslegessé nyilvánítására alkalmas álláspont, de nem számol az állam létével, amelyet nem lehet megkerülni, főleg ha az egy nemzetállam – véli ma már Molnár.
A nemzetállam saját logikája szerint hegemóniára törekszik,
bele van kódolva, hogy ha a nemzet és az állam nem esik egybe, akkor az állam mindent elkövet, hogy essen egybe, erre nagyon hatékony és nem csak erőszakos eszközei vannak. A trianoni utódállamok is nemzetállamok, egyáltalán nem igazságosak, azokban sem esett egybe nemzet és állam – vázolta a politológus.
Az a magyar közösségek tragédiája – véli –, hogy a döntő vonatkozásban ezzel nincs esélyük szembeszállni, bár a kulturális ellenállás eszközeinek széles skálája áll rendelkezésükre, például egy életképes szellemi elit.
Sőt minél demokratikusabb egy nemzetállam berendezkedése, annál nehezebb ezt a hegemóniáját ellenezni, mert az annál félelmetesebb és hatékonyabb. Ez kilátástalan és tragikus alaphelyzetet teremt, amellyel viszont szerinte együtt lehet élni.
Az utolsó erdélyi esély
A Provincia-kört úgy tekinti, mint a nemzeti státus elismertetéséért vívott baráti küzdelem terepe.
„Ha nekem az az őrült ötletem támad, hogy én nemzet vagyok, nem egyszerűen kisebbség vagy nemzetiség, akkor arra vágyom, hogy ezt a státusomat ismerjék el azok, akiket ez leginkább érint. Világos volt, hogy ezt az elismerést országos szinten nem érhetjük el soha, Erdélyen belül viszont volt rá esély: az erdélyi román szellemi elitnek volt egy velünk rokon gondolkodású csoportja, de ott is nagyon rezgett a léc, amikor a magyarok saját közösségükről társnemzetként beszéltek Erdélyen belül” – emlékezett vissza Molnár Gusztáv a kétezres évek elejének nagy vitáira.
„Az volt az utolsó pillanat, amikor ezt megtehettük, de már akkor nagymértékű illúzió volt benne, hiszen az arányok döbbenetesen megváltoztak” – vonta le nem kevésbé tragikus következtetést a politológus.
Tragikus alaphelyzet szerinte, hogy mi ragaszkodunk a nemzet mivoltunkhoz, mert minél inkább ragaszkodunk ehhez, annál fájdalmasabb számunkra látni, hogy a nemzetállam minket nem ismer el ilyenként soha. Ennek a dilemmának a politikai feloldását nem látja, csak a feloldás kulturális stratégiáit.
Aki tehát meg szeretné őrizni az illúzióit, az ne olvassa Molnár Gusztáv írásait. Vagy vállalja az átgondolásuk kockázatát. Mi több, szívesen olvasnánk Molnár Gusztáv mai jóslatait például annak fényében, hogy Oroszország hét éve rendszeresen megszegi Európa másik dédelgetett elvét, más államok szuverenitását.
Sőt még szívesebben néznénk, ha ma mondjuk videóblogot indítana a szalárdi orákulum.
(Bocs, Guszti, ezt nem tudtam kihagyni.)
Szabó Tünde
foter.ro/cikk

Antal Lóránt: Kolozsvár-központú MIÉRT-re van szükség
A hétvégi tisztújító küldöttgyűlésen Antal Lóránt lett a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) új elnöke. A 150 küldött 94 szavazatát elnyerő fiatal politikust első elnöki teendőiről, elképzeléseiről, a területi szervezetek közötti feszültségekről, az RMDSZ közelgő kongresszusáról kérdeztük. Melyek az első lépések, amelyeket a küldöttgyűlés után meg kell tennie a MIÉRT-nek? Az egyik legfontosabb teendő – ahogyan azt a programomban is leírtam –, hogy Kolozsvár-központúvá tegyük a MIÉRT-et. Korábbi, az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanácsban tapasztaltak alapján is látom, hogy miután a fiatalok érettségi után többségében Kolozsvárra kerülnek, eltávolodnak az ifjúsági szervezetektől, így különálló tér, iroda volna szükség ebben a városban. Elsősorban az elszármazó fiataloknak volna szükségük erre, másrészt viszont ez volna az első lépés abba az irányba, hogy az egyéni tagságot valósítsuk meg. Az alapszabályzat jelenleg is támogatja az egyéni tagságot, de az elmúlt években nem foglalkoztunk a kérdéssel, a megvalósítandó iroda viszont Erdély bármely sarkából becsalogathatná az egyetemistákat. Nem szeretem egyébként az iroda szót: rögtön egy íróasztalra gondolunk és néhány hivatalos holmira, én viszont olyan helyiséget képzelek el, mint amilyen az udvarhelyi Szabad Európa Kávéház lett: fiatalos, barátságos, és nem csak gyűlésre, hanem előadásokra, találkozókra is megfelel.
A MIÉRT tisztújító küldöttgyűlésén elhangzott, hogy nem szeretné, ha területek közti, székely-szórvány tengely menti viták lennének. Hogyan oldhatók fel ezek? A szavazás is erőteljes üzenettel bírt: a 150 küldött között volt székelyföldi, partiumi, szórványbéli, közép-erdélyi, akik közül 94-en engem szavaztak meg. Ez azt mutatja, hogy valójában nincs területek közti harc. Azt mondtam a gyűlésen is, hogy a harc képzetét mesterségesen tartották fenn, és valamilyen szinten manipulálni akartak, elterelni a figyelmet a valós problémákról. Vannak persze véleménykülönbségek, de ezek abból adódnak, hogy minden terület specifikus problémákkal bír, ezeket meg az adott területen élők ismerik. Meg kell fogalmazni azt az alapelvet, hogy ne lépjünk át egymás kertjén, ne próbálja megmondani a székelyföldi a szórványban élőnek, mit hogyan tegyen, és fordítva. A MIÉRT szerepe sem az, hogy a területi tanácsok dolgába beleszóljon. Véleménye szerint mi az RMDSZ áprilisi kongresszusának tétje a MIÉRT számára? A kongresszus értelemszerűen fontos a MIÉRT számára, hiszen egyrészt elnököt választunk, másrészt az RMDSZ új programokat, ötleteket kell kitaláljon annak értelmében, hogy minél tágabb körben ismerhesse és képviselhesse az erdélyi magyarok problémáit. Milyen most az RMDSZ és a MIÉRT viszonya? A viszony jó, azonban mint ifjúsági szervezet erőteljesebben kell érvényesítenünk az érdekeinket. Nem az RMDSZ dolga az, hogy a problémáinkat megoldja, itt egy fordított kapcsolat áll fenn: mi kell kérjük és felsoroljuk azt, hogy mire van szükségünk, kissé erőteljesebben – ha szabad így fogalmaznom – kell lobbiznunk az erdélyi fiatalok érdekeiben.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro,
maszol.ro

Ha kidobnak az ajtón
Átütő sikernek semmiképp sem nevezhető mindaz, ami az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa monitoringbizottságának ülésén történt – a testület úgy találta, nem illetékes a székelyföldi önkormányzatok által elfogadott autonómiapárti határozatok ügyében, ezért nem monitorozza a romániai régiósítási folyamatot –, ennek ellenére az autonómiaküzdelem jelentős pillanata volt a tegnapi strasbourgi meghallgatás, melynek következményei pozitívak lehetnek. A történtek rávilágítanak egy sor olyan problémára, amelyet ideje volna végre megoldani. Mindenekelőtt arra, hogy Európában továbbra is igen kevéssé ismerik helyzetünket, és önálló külpolitika, hatékony diplomáciai tevékenység nélkül még sokáig hitelt adnak a hivatalos román álláspontnak, mely szerint biztosítottak a nemzeti kisebbségek jogai. Érdemes e tekintetben alaposan elemezni, milyen mértékben járult hozzá Bukarest eme sikeréhez a magyar érdekképviselet kormányzati szerepvállalása.
Az egyórás vita egyik legkézenfekvőbb haszna ezért, hogy számos európai tisztségviselő egyáltalán tudomást szerezhetett a székelyföldi problémáról, arról, hogy Romániában mégsem oldották meg oly példaértékűen a kisebbségben élő nemzeti közösségek gondjait, mint azt Bukarest állítja. Azt is a pozitívumok közé sorolhatjuk, hogy elhangzott valamiféle ígéret, mely szerint jövőben az Európa Tanács megvizsgálja, Románia miként teljesítette vállalt kötelezettségeit. Nem halkulhat tehát hangunk, csakhamar újabb esély nyílhat jogköveteléseink bemutatására – és ha most ki is dobtak az ajtón, talán visszamászhatunk majd az ablakon. Kiemelhetnénk továbbá, hogy szinte észrevétlenül, de létrejött egyfajta munkamegosztás az erdélyi magyar szervezetek között. Az autonómiapárti határozatok elfogadását ugyanis a Székely Nemzeti Tanács javasolta, a dokumentumot megszavazó ötven önkormányzat túlnyomó többsége RMDSZ-es vezetésű, a voksolások során pedig minden magyar párt ugyanazt az álláspontot képviselte. Ez a fajta munkamegosztás, illetve ennek kiterjesztése a jövőben elengedhetetlen, hiszen az autonómiaküzdelemben egyaránt szükség van mindenkire és mindenre: mozgalmi háttérre, tömegmegmozdulásokra, diplomáciai eszközökre, parlamenti jelenlétre, a románsággal folytatott párbeszédre.
Végül pedig a monitoringbizottságban folyó vita ismételten arra irányítja a figyelmet: az autonómiaküzdelem során mindeddig talán túlságosan is háttérben maradtak az önkormányzatok. Pedig az érdekérvényesítés főszereplői lehetnének, hiszen különösen itt, Székelyföldön az önkormányzatok a magyar megmaradás bástyái, vezetőik pedig bírják a helyi közösség támogatását, sokkal inkább, mint a központi pártvezetés. Az önkormányzatok menetelése ezért nem érhet véget a strasbourgi meghallgatással, sőt: újabb lendületet kell vennie.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mélyponton a román–magyar kapcsolat (II.)
A románság jelenlegi kisebbségi politikája számunkra „idegesítő”, talán nem is túlzás, ha felháborítónak nevezzük. A románok ezzel szemben „nyugodtan” végzik dolgaikat, mondanám „kisded” játékaikat, a régi recept szerint. Nekik semmi nem sürgős, és azt is tudják, hogy az idő most is nekik kedvez. A statisztika azt mutatja, hogy a magyarság Erdélyben nem gyarapszik, sőt inkább fogyóban van. A másik tény, amit „román barátaink” kárörvendve vesznek tudomásul, hogy az erdélyi magyar politikában semmi egység nincs, a magyarság politikai szerepvállalása a jövőt illetően megkérdőjelezhető.
Mire számíthatunk tehát, vagy mi a teendő? Higgadtnak kell maradni, csendesebben intézni dolgainkat, kevesebb csinnadrattával, inkább több nyugodt megbeszéléssel. Nem szabad elfelejteni, hogy az utóbbi 25 évben – bárhogyan is bíráljuk – az erdélyi magyarság helyzete javult, főleg ha összehasonlítjuk múltbeli korszakokkal. Milyen helyzet volt a negyvenes években, mi volt a Ceauşescu-éra alatt, és mi van most. Nyugaton ezen mérce szerint ítélik meg a dolgokat, ezt a románok jól tudják, packáznak, és vállvonogatva kérdezik, mit akarnak még ezek a magyarok. Ha egy szóval válaszolnék minden erdélyi magyar nevében: csak egyenjogúságot.
A megoldás ott kezdődhetne, ha mindkét oldal, végre! megértené, hogy nem ellenséggel áll szemben, hanem egy olyan partnerrel, akivel évszázadok óta együtt él, és továbbra is együtt kell élnie. Ez több mint jó szomszédság, ez „szimbiózis”, együttélés.
Jövőre választások lesznek, készüljünk fel komolyan, már csak azért is, mert új választási törvény készül, és nem tudni, mennyire kedvez majd a magyarságnak. Három magyar párt a román politika színpadán, nem megoldás, teljesen megosztja az erdélyi magyarságot. Mindhárom pártban vannak értelmes, jól felkészült és becsületesen dolgozó politikusok, akik ha megegyeznek, összefogva egy új, erős magyar párt vezetői lehetnek. Egy ilyen új párt a magyar érdekek mellett Erdély összlakosságának gazdasági és társadalmi érdekeit is képviselhetné, és így természetszerűleg, a választások alkalmával román szavazókra is számíthatnak. Távlatilag, Erdélyben egy közös román–magyar politikai erő is születhetne, mely, ha Erdély lakossági arányait nézzük, a 15-20 %-os szavazati arányt is elérhetné.
A fent írottak nem illúziók, hanem lehetőségek, és ki lehet használni őket. A román vezetéssel pedig meg kell értetni – és ez már a magyar kormány hatásköre –, hogy a hivatalos román szervek szembetűnően magyarellenes intézkedései nem illeszkednek egy szalonképes demokratikus kormányzás kereteibe, és sokat ronthatnak a két ország kapcsolatán. Tehát eddig és ne tovább!
Különben olyan ügyek, mint a marosvásárhelyi orvosi és gyógyszerészeti egyetem, vagy a Mikó kollégium elsősorban pénzkérdés, amit a magyar állam és a magyar emigráció segítségével meg lehetne oldani. Egyszerűen bővíteni kell a Sapienciát két új tagozattal, a román egyetemből ki kell lépni. A Mikó-épületet pedig meg kell venni. (Talán írjunk a magyar milliárdosoknak, Soros Györgynek, Péterffy Tamásnak?) .
A román–magyar „normális” együttműködés még várat magára, de ha már ez a „játék” tényleg az idegek játéka, akkor mi, magyarok is mutathatnánk valami újat.
Hollai Hehs Ottó, Németország
Nyugati Jelen (Arad)

Kilátás Gyulafehérvárról
A korrupcióellenes ügyészség vizsgálatot indított a római katolikus egyháznak visszaszolgáltatott – nem utolsósorban a gyulafehérvári érsekség hatáskörébe tartozó – javak ügyében.
Ha meglepő módon is, de nem teljesen váratlanul. A történet távolról ered, mégis oly közeli: az egyházi visszaszolgáltatások ügyének különböző szálait kezdte húzogatni a DNA. A restitúciós folyamat felülvizsgálatára azonban nemcsak a DNA-s úthenger megfékezhetetlenségének okán lehetett számítani. A Mikó-perben hozott elmarasztaló ítélet szinte borítékolta a folytatást, s egyelőre csak abban reménykedhetünk, hogy legalább formailag nem találnak rajta fogást az antikorrupciós vizsgálódók.
Az uniós kényszer alatt született romániai restitúciós folyamat legfontosabb vezérelve, hogy csak azt visszaadni, amit már sehogy sem lehet „fogva” tartani. A gyulafehérvári Batthyáneum iskolapéldája annak, ahogy a bukaresti hatalom mindent elkövet az elsősorban kisebbségi egyházi vagyonok visszaszolgáltatásának késleltetésére vagy megtagadására.
A közvetlenül a rendszerváltás után benyújtott visszaigénylési kérelemre a kormány 2008-ban ugyan egy sürgősségi rendelettel reagált, amelynek zárórendelkezései viszont a döntés elleni fellebbezés lehetőségét is biztosították. Így támadhatta meg a bíróságon a Fehér megyei prefektus a kormányrendeletet, az ügy hosszas pereskedés, valamennyi hazai bírósági szinten elmarasztaló ítélet után a strasbourgi emberjogi bíróságon van. Érdemi tárgyalás még nem volt, de a román államot máris 8 ezer eurónyi késedelmi bírság megfizetésére kötelezték.
Most a DNA vizsgálódik a katolikus javak visszaszolgáltatása ügyében. Az igazásszolgáltatásba vetett hit jegyében nehéz leírni, hogy a stratégia az erdélyi magyarság jogainak újabb semmibevételére utal. A Romániából érkezett jogorvoslati kérelmek özönével Strasbourg képtelen megbirkózni. Így könnyen előfordulhat, hogy a továbbra is csak többéves perspektívában remélhető tényleges igazságtételt okafogyottá változtatják a célzott korrupcióellenes vizsgálatok. Amelyek láttán nehezen szabadulhatunk a megfélemlítési szándék képzetétől.
Csinta Samu
Krónika (Kolozsvár)

Alkotmányellenessé nyilváníttatnák a magyar himnusz éneklését tiltó határozatot
Nem jelent meg a beidézett román kormány képviselője a magyar himnusz elénekléséért kiszabott bírság ellenében tett feljelentés tárgyalásán. Az eset előtt értetlenül állnak az MPP megyei vezetői, akik már készülnek a következő trianoni megemlékezésre.
Kulcsár-Terza József, az MPP háromszéki vezetője rámutatott, az elmúlt 25 év romániai magyar térfélről tekintett bukaresti politizálás elmulasztott éveknek számít, ugyanis kedden az Országos Diszkrimációellenes Tanácsnál sorra kerülő tárgyaláson senki nem jelent meg a román kormány részéről. Mint magyarázta, ez bevett szokás, mert a jogszabályok jóváhagyják azt is, ha valaki személyesen nem jelenik meg, csupán elküldi összeállított védő aktáit. Kifejtette ugyanakkor, hogy a román kormány még ezt sem tette meg, hiszen válaszra sem méltatta az idézést.
„A Diszkriminációellenes Bizottság egy alárendelt intézménye a kormánynak, amely úgy tűnik: számba se veszi az előzőt” – magyarázta az MPP háromszéki vezetője, aki hozzátette, feltevődik a kérdés, hogy van-e értelme ilyen intézményeket működtetni Romániában. Az erdélyi magyar pártok, valamint szerveződések folyamatosan a román-magyar párbeszéd fontosságát hangsúlyozták, ám, ha ilyen szinten se lehet, akkor vajon mit várnak el tőlünk? – tette fel a kérdést Kulcsár-Terza, aki értetlenül áll azelőtt, ahogyan ezt az ügyet a román kormány kezeli.
A sepsiszentgyörgyi bíróságon hétfőn lesz a következő tárgyalás. Ezzel kapcsolatban a párt háromszéki vezetője elárulta, korábban elutasították annak a kérésnek a továbbítását a brassói táblabíróságra, amelyben kérik a magyar himnusz éneklésére kiszabott büntetést jóváhagyó kormányrendelet alkotmányellenességének megvizsgálását. Mint ismert, ezt csupán az alkotmánybíróság állapíthatná meg, azonban ehhez a sepsiszentgyörgyi bíróságnak továbbítania kellene az MPP helyi vezetőinek már említett kérését, majd pedig a brassói táblabíróságnak kell jóváhagynia az ügy más szinteken való további tárgyalását. Ennek megfelelően tehát az MPP háromszéki szervezetének nem csupán az a célja, hogy a decemberben kapott bírságot érvénytelenítsék, hanem a kormányrendelet alkotmányellenessé minősíttetését is elakarják érni. Kulcsár-Terza József ugyanakkor elárulta azt is, már készülnek a június 4-i megemlékezésre, ahol a tervek szerint a magyar himnuszt ismét eléneklik, nem pedig intonálják, továbbá hozzátette: magyarországi közméltóság nem lesz jelen az eseményen.
Mint ismeretes, az MPP megyei vezetői még tavaly decemberben kapták azt az ötezer lejes bírságot, amelyet a Kovászna megyei kormányhivatal a trianoni megemlékezés alkalmával, a magyar himnusz elénekléséért szabott ki a párt vezetőire. Marius Popica korábbi prefektus akkor azzal indokolta a büntetés kiszabását, hogy a szervezett, hivatalos ünnepségeken más ország himnuszát a törvény értelmében és a kölcsönös tisztelet jegyében is csak a román himnusszal együtt lehet „megszólaltatni”. Arról is beszélt korábban, hogy a törvény nem egy másik nemzet himnuszának az eléneklését, hanem annak intonálását („intonaţie”) bünteti.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Nagy József Barna másként látja
Noha Nagy József Barna már a Maszol kérdésére válaszolva is cáfolta, hogy ő kijelentette volna a hétfői sajtóértekezleten, hogy nem hajlandó románul beszélni, a csúsztatásra mindig kapható RMDSZ-közeli portál mégis ezzel a címmel közölt bizonyos szempontból lejárató cikket: „Az EMNT alelnöke nem akar románul beszélni”.
zt aztán számos sajtóorgánum, de legfőképpen a balliberális média betűhíven vette át, egy követ fújva a nacionalista román sajtóval, amely nem arra volt kíváncsi, hogy mit is mondott magyarul el Nagy a sajtótájékoztatón, hanem azt emelte ki provokatívan, hogy az erdélyi magyar polgári tisztségviselő román állampolgár létére nem hajlandó az állam hivatalos nyelvén fordulni a közvéleményhez.
Az EMNT régióelnöke a Facebookon fejtette ki részletesebben álláspontját: „Mivel számos félinformáció, hazugság, rágalom terjeng itt a közösségi portálon is a tegnapi sajtótájékoztatóról, ahol nem átallottam magyarul beszélni, mondjam már el magam is, hogy történtek a dolgok.
A sajtótájékoztató eleve kétnyelvű volt, magyar és román nemzetiségű sajtósok is jelen voltak. Az előttem szólók magyarul és románul is elmondták, amit akartak. Amikor rám került a sor, kb. 7-8 percben elmondtam magyarul, amit szerettem volna és azután megkértem az egyik magyar sajtós kollégát, hogy néhány mondatban foglalja össze románul is a többieknek. El is kezdte, de a román újságírók belefojtották a szót, hogy mondjam én románul. Mondtam nekik, hogy én úgy szeretném, ha a kolléga mondaná el, mert úgy érzem, nekem jogom van magyarul beszélni. No, erre háborodtak fel a román újságírók. Remélem, van hangfelvétel valakinél a történtekről, és igazolhatja, amit mondok (bár remélem, akkor sem hihetetlen, ha én mondom). Az egyik azt mondta: »Miért nem beszél románul, mi van, ha a román kórházba megy, a román orvossal is magyarul fog beszélni?« Egy másik újságíró: »Itt Románia van, beszéljen románul!« Ugye ismerősek ezek a közhelyek? Hallottuk már máshol, máskor is őket. Egy másik újságíró azt mondta, ő a román rádiónak készít anyagot, és hogyan rögzítse az én mondanivalómat, ha nem mondom el románul. Mondom neki: MAGYARUL rögzítse, és ha a tévének kell anyag, azt is MAGYARUL mondom el, és bárhova nyilatkozom, MAGYARUL fogok nyilatkozni. De ha én hívom a sajtót, akkor biztosítom őket, hogy román nyelven is elhangzik, amit szeretnék, mint ahogy most is megtörtént volna, ha érdekelte volna őket. Én nem ismerem annyira a nagyváradi sajtót, de a kölcsönösség jegyében vajon minden alkalommal, ha pl. Bolojan polgármester sajtótájékoztatót tart és hívja a nagyváradi magyar sajtót is, magyarul is elmondják (nem Bolojan, hanem egy tolmács), amit szeretnének? És megnyugtatom a román újságírókat (és a magyar értetlenkedőket): ennek semmi köze ahhoz, hogy valaki mennyire tud jól románul, vagy mennyire nem. Ennek ahhoz van köze, hogy mennyire védjük, óvjuk, használjuk bátran a magyar nyelvet.
Ha már szóba jött Bolojan. Nem oly régen, EMI-s koromban, bármilyen kérvényt adtunk be a nagyváradi Polgármesteri Hivatalba, bizony magyarul adtuk be (és láss csodát, szinte mindig válaszolták rá, igaz, hogy nem magyarul – de nem kérdezték meg, miért nem románul írtuk meg a kérvényt). És nem sorolom, hány alkalommal, milyen következetesen álltunk ki a magyar nyelv használata mellett (csak még egyet: 2007-ben egy lakótelepi üzletbe vittünk román-magyar szótárt a tulajnak, mert egy vásárlót azért tett ki az üzletből, mert magyarul beszélt). Utolsó példa. Amikor Szebenben, teljesen indokolatlanul, bevittek bennünket a rendőrségre az EMI-s barátaimmal, akkor is magyar tolmácsot kértünk, Istenem, hogy megrémültek... Igen, mindenütt, ahol csak lehetséges, piacon, üzletben, bíróságon, hivatalokban, rendőrségen, orvosnál használjuk az anyanyelvünket!
És végezetül csak érdekességképpen jegyzem meg, a sajtótájékoztatón, amikor az előttem szóló(k) éppen románul beszéltek és éppen nem jutott eszükbe egy kacifántosabb szó románul (és elhangzott magyarul a kérdés: hogy is mondják ezt románul?), mindig a román újságírók mondták meg a helyes román kifejezést. Nagyon is értették, miről beszéltünk mi, magyarok.”
itthon.ma/erdelyorszag

Soviniszta beszólás a nagyváradi kórházban
Súlyos diszkriminációról számolt be az Erdélyi Magyar Televízió (ETV) alapján a Főtér portál: a nagyváradi gyermekkórház egyik orvosa rászólt a beteg négyéves gyermekét nyugtatgató apára, hogy ne beszéljen magyarul.
A csatorna híradójának az arcát és nevét nem vállaló apa ismertette az incidenst. Elmondta: a nagyváradi gyermekkórház sürgősségi osztályán már egy órája várakoztak négyéves beteg gyermekével, akit többször próbált megnyugtatni, adott pillanatban azonban egy orvos rászólt, hogy ne beszéljen magyarul.
„Nem vagyunk Magyarországon, beszéljen román nyelven" – mondta a beteg kislány édesapjának a doktornő. A fiatal férfi közölte, feljelentést tesz a történtek miatt.
Dr. Ritli László főorvos, a kórház igazgatója az ETV megkeresésére elmondta, hogy kivizsgálják az ügyet, hozzátette ugyanakkor, hogy az intézményre nem jellemző a hasonló viselkedés. „Ha valakinek bántja a fülét egy bizonyos nyelv, az az illetőt minősíti. Sajnos egy orvosi diploma nem garancia arra, hogy valaki intelligens vagy kulturált" – jelentette ki a főorvos.
Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei ügyvezető elnöke a televíziónak nyilatkozva arra hívta fel a figyelmet, hogy mindenkinek jogában áll – akár névtelenül is – feljelentést tenni az egészségügyi intézményt működtető nagyváradi önkormányzatnál, ha hasonló sérelem éri.
Mint ismert, a bihari megyeszékhelyen többször összefirkálták már a holnapos költők szoborcsoportját, ugyanakkor boltokban és gyógyszertárakban is rászóltak már vásárlókra, hogy ne beszéljenek magyarul.
Krónika (Kolozsvár)

Megélt multikulti
A multikulti hitvallása – hogy »immár egymás mellett élünk, és ez mennyire jó nekünk« – megbukott – jelentette ki 2010-ben Angela Merkel német kancellár. Na, igen, tetszett volna megkérdezni a trianoni határmódosítás utáni utódállamokba került magyarokat, megmondtuk volna, hogy ez lesz.
Sőt, azt is meg tudjuk mondani, hogy még mi fog következni, ha a bevándorlás így folytatódik, ugyanis mi pontosan tudjuk, milyen az, amikor egy addig kisebbségben élő közösség hatalomra kerül, és többségi logika alapján újraszervezi a társadalmat, közigazgatást stb. Gyakorlatilag erről szól az elmúlt szűk száz esztendőnk. Tapasztalataink alapján megmondtuk volna, hogy az „egymás mellett” azt jelenti: párhuzamos világokban élünk.
Sokfelé éltem és jártam Erdélyben. Ha keresnem kellene egy szimbolikus képet, amely Románia hozadékát egy jelenségben sűríti számomra, akkor az a következő lenne: vasárnaponként a tömbházak közötti játszótérre felhúzott ortodox templomból hangszórókon kierősítve harsog románul az Ige. Természetesen nem az ortodox vallás ellen beszélek, hanem az államegyházzá előléptetett ortodox egyház agresszív térhódításáról, amit mi „hagymakupolás honfoglalásként” nevesítünk.
Sokat tudunk mi, kisebbségbe szorult magyarok a multikulturalizmusról. Tudjuk, hogy a multikulti többnyire egynyelvű, és ez a nyelv mindig a hatalom nyelve. (Egyébként a pedigrés „európai” gyakorlat kapcsán tessenek elmenni Flandriába, mondjuk, ötven-száz kilométerre Brüsszeltől, és kérdezzék meg a flamandokat a vallonokról, a többnyelvűségről, hasonlókról. Egy liberális toleranciabajnok ott kapna agyvérzést, amilyen szűkszavú válaszokat adtak nekünk. Elég morcosan.)
Mi Európának ezen a felén már régóta tudjuk, milyen az, amikor megváltoznak az etnikai arányok. Amikor tömegével érkeznek olyan más nyelvű és más kultúrájú emberek, akik számára az épített örökségünk semmit sem jelent, városnapokon, fesztiválokon lazán a templomaink tövében könnyítenek magukon. És ha emiatt panaszt akarnál tenni, akkor olyan hivatalnoknak kellene elmagyaráznod a sérelmet, akinek például még a telekkönyv és a birtoklevél sem jelent semmit. Támadásként értékeli, ha védenéd, ami – immár – közös érték, mert szerinte az nem közös, hanem az övék. Nem az államé, nem a városé, nem közvagyon, hanem az övék. Győztesként áll szóba a legyőzöttel.
Tapasztaltuk azt is, hogyan lehet elidegeníteni gyermekeinktől szülőföldünket. Egyszerűen át kell nevezni a településeket, utcaneveket, tájegységeket, meg kell változtatni a közigazgatási határokat. Hogy a személyes példámnál maradjak: Szentegyháza a szülővárosom, Székelyföld legmagyarabb települése, majd’ százszázalékban magyarok lakták, lakják. Tudatos önnevelés kellett ahhoz, hogy ne a település román nevét használva határozzam meg magam „vlahicaiként”. És hamegkérdezném az otthoniakat a kisrégió kapcsán, amelyben élnek, tízből nyolcan Hargita megyét mondanák, a maradék kettő összeveszne, hogy Udvarhelyszékhez vagy Csíkszékhez tartozunk-e. Orbán Balázst – 19. században élt néprajzgyűjtő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja – a lelkekben is felülírta Ceauşescu 1968-as megyésítése.
Megéltük azt a tudathasadásos állapotot, amikor a hivatalos okmányainkban idegen néven szerepeltünk. Ha pedig olyan keresztnevet választottak szüleink, amelyet nem lehetett románra lefordítani, akkor meg abba futhattunk bele, hogy a hivatalnok nem tudja kiolvasni a kettős mássalhangzót; eléggé frusztráló tud lenni, amikor az ingerült tisztviselőnek betűzöd az „sz”-et. És sorolhatnám.
De inkább lefordítanám a jövőt. Régóta kísért és fel-feltolul bennem egy kép a „multikulti” hallatán: hajnalban Csíksomlyón felhangzik a müezzin imára hívó éneke. Írhatnak több terabájtnyi publicisztikát a ballib véleményvezérek az abszolutizált emberi jogok nevében, de én ezt egész egyszerűen nem akarom.
Demeter Szilárd
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Élet autonómia után is van
A könyvpiaci felmérések adatai szerint a ’89-es események után figyelemre méltóan sok kiadó jelentkezett. Könyvvásárok, könyvkiadási támogatások lehetővé tették a magyar nyelvű könyvkiadások felfutását is, melynek csak örvendeni lehet.
A sajtó világában nagyon jó hírnévvel rendelkező fiatal szerző, Borbély Tamás „Van- e élet az autonómia után” című könyve jelent meg, melyet Kolozsváron is bemutattak a Koffer kávézóban, igen rangos közönségnek.
Könyvbemutató A moderátor szerepét Benkő Levente újságíró, történész dicséretesen töltötte be. A könyv megírásának az ötletéről, az interjúalanyok kiválasztásának szempontjairól, illetve a kiadás utóéletéről érdeklődött.
Amint a szerző elmondta, Zágoni Balázsnak, a Koinónia Kiadó igazgatójának felkérése volt, hogy készítsen interjúkat az autonómia témával kapcsolatban. Borbély szakembereket kérdezett meg, és nem politikusokat. Az interjúalanyok listája esetlegesen alakult. Egy ilyen kötetben nem lehet mindent belesűríteni. Az interjúalanyok kiválasztása a szakterület függvényében történt. Legyen közgazdász, politológus, emberjogi aktivista, történész, regionális politika szakértője, művész, tehát olyanok, akik részt vettek a különböző autonómia tervek kidolgozásában. Az interjúkérdésekre személyesen vagy írásban válaszoltak. Ez utóbbiak voltak zömében, amely bizonyos mértékben a könyv olvasmányosságának a rovására is ment. Volt mély interjú is. Az összegyűjtött anyag szerkesztése során, kiegészítéseket is eszközöltek, melyek a Függelékben olvashatók. A szóbeli interjúk esetében közvetlenül volt kiegészítés.
Figyelembe kell venni azt a tényt, hogy az interjúk egy része 2012-ben készült. A könyv anyagi okok miatt 2014-ben jelent meg. Ezért szükséges a kiegészítés. Így a szerzők reflektálhattak az aktuális politikai témákra. Időközben megjelent az RMDSZ autonómia terve. A világpolitikában is különböző események történtek, például kirobbant az ukrán válság. A könyv olvasása alapján sok mindent megtudhat az olvasó az autonómiával kapcsolatban. Azonban, amint kiderült, nem találja meg a választ arra, hogyan is működik nálunk fele az autonómia. Amint Borbély Tamás megjegyezte: Ezt a politikusok mondják meg. Érdekes megállapítás, mely szerint az interjúkban benne van a kétely. Kérdés: Van-e életképessége? Ugyanakkor egyértelműen elhangzik: „Szükség van autonómiára!” Szerintem a könyv érdeme, hogy bizonyos támpontokat nyújt a politikusoknak. Segít abban, hogy reális önképünk legyen. Egy sajátos álláspontot fogalmazott meg dr. Szilágyi N. Sándor professzor: „akkor lesz autonómia, ha a román parlament elrendeli, hogy csináljunk autonómiát.” Senki sem tudja mi az. Nagy tévedésnek tartja, ha el hisszük, hogy autonómiával valamilyen problémát megoldunk. Arra kérdésre, hogy Borbély Tamás milyen visszajelzéseket kapott a könyvvel kapcsolatban, megjegyezte: „sem jó, sem rossz visszajelzést nem kapott.”
(Itt megjegyezném egy kötetről elfogadható visszajelzést csak abban az esetben, lehet kapni, ha a kötetet valaki elolvassa, és az olvasottak alapján írásban, vagy szóban véleményt mond.) Viszont, ha a civil szféra észreveszi az autonómia elemeket, sok mindent tehet. Tehát felméri a problémát, és ugyanakkor keres megoldásokat.
Maga a cím elég blikkfangos, ami feltételez egy bizonyos fantáziajátékot. Mi lenne, ha lenne autonómia, és az az autonómia, milyen lenne?
Borbély Tamás tudása árnyalódott, az autonómia kérdésével kapcsolatban. Megjegyezte, lehet, hogy van bizonyos disszonancia a cím és az interjúalanyok szövege között. A könyvről
Borbély Tamás az Előszóban írja: „Újságíróként sokszor leírtam az autonómia szót, főleg politikusok nyilatkozatait ismertetve. Talán túl sokszor anélkül, hogy alaposabban bele gondoltam volna, mit is jelent.”
„A könyv célja nem az, hogy örök igazságokat és szentenciákat fogalmazzon meg, sokkal inkább fantáziajátékra hasonlít, amely során kérdések vetődnek fel, szempontok fogalmazódnak meg, amelynek figyelembe vétele elengedhetetlenül szükséges az autonómiáért folytatott politikai és társadalmi érdekérvényesítő munkában.”
A könyv hátsó lapján olvashatók, melyek azok a főbb kérdések, amelyekre a könyvben reflektálnak. Ilyen például „Mi lesz Marosvásárhellyel? Összeegyeztethető- e a kettős állampolgárság az autonómia elképzeléssel? Javítja vagy rontja az autonómia esélyeit a gazdasági válság? Milyen sors vár a Székelyföldön kívül élő magyarokra? Alkalmazzák- e nálunk a katalán, skót vagy a dél- tiroli modellt?” A kötetben az autonómia kérdésére válaszol: Juhász Jácint, Szilágyi N. Sándor, Bakk Miklós, Stefano Bottoni, Bocsárdi László, Csutak István, Gabriel Andreescu, Salat Levente, Smaranda Enache, Bárdi Nándor, Bíró A. Zoltán.
Érdekes Bocsárdi Lászlónak, mint színházrendezőnek a megfogalmazása: „Az autonómia összefügg az alkotás szabadságával. Olyan függetlenség, ami azt jelenti, hogy az alkotási folyamatban nincsenek előre gyártott, kívülről átvett sémák, amelyek alapján, meghozzuk a döntéseket.” Bárdi Nándor szerint „A nemzetközi közvéleményben azonban ténykérdés, hogy a kettős állampolgárság és a területi autonómia nem erősíti egymást.”
Smaranda Eneche megfogalmazásában: „A gazdasági válságnak két azonnali hatása van. Egyrészt a központosító intézkedéseket ösztönzi… Másrészt a pénzügyek rossz kezelése és az államadósságok növekedése nyomán a fejlett régiókban felerősödnek az elszakadási tendenciák.” Szilágy N. Sándor szerint „…Székelyföldön a magyar nyelvhasználat lehetőségével sokszor olyankor sem élnek, mikor az tényleg nem kerülne semmibe, csak eszébe kellene jutnia valakinek.” Nagyon merész és magabiztos újságíró kell, legyen az, aki beszélgető-könyv formájában, még akkor is, ha azt a neves Koinónia könyvkiadó adja ki, vállalkozik ilyen kihívásra. Rendkívül olvasmányos az interjúkötet, melyben a különböző nézőpontok bemutatása izgalmas párbeszédet eredményez. Egyetérthetünk Fosztó László antropológussal, akinek gondolatait olvashatjuk a könyv hátsó oldalán: „Az autonómiáról folyó erdélyi magyar közbeszédet politikai szereplők versengő monológjai dominálják, holott lehetséges az elemző és közérthető párbeszéd a témáról- bizonyíték rá ez a kötet. Egy beszélgető- könyv, amelyben magyar és román értelmiségiek közvetlen formában osztják meg gondolataikat, visszaadva az olvasó reményét az értelmes beszéd létében, túl az „autonómiázáson”.” Maga a könyv nagyon lebilincselő, nagy érdeme a különböző nézőpontok bemutatása, a kérdések felvetése. Az autonómiát másként elemzi, mint eddig.
Érdemes és tanulságos elolvasni a könyvet.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

Újabb letartóztatási kérelem Markó Attila ellen
Újabb restitúciós ügyben kérte Markó Attila RMDSZ-es képviselő előzetes letartóztatásának jóváhagyását a képviselőháztól az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA).
Ezúttal abban az ügyben vennék őrizetbe, amelyben három, a 2008 és 2009 közötti időszakban született, 75 millió eurós kárt okozó törvénytelen kárpótlási döntés miatt vizsgálódnak, és amely miatt az Országos Tulajdon-visszaszolgáltatási Hatóság (ANRP) központi restitúciós testületének két másik akkori tagját, Horia Georgescut, az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) vezetőjét, és Theodor Nicolescu PNL-s képviselőt már őrizetbe vették.
Mint ismeretes, Markó ügyében egy másik illegális restitúciós ügyben már jóváhagyta a parlament az előzetes letartóztatásba helyezést, bár dokumentumokkal bizonyította, hogy a szóban forgó ülésen nem vett részt. Markó azóta elhagyta az országot, ügyvédje szerint Budapesten él.
Markót tavaly jogerősen három év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a ploiești-i táblabíróság, miután úgy értékelték, törvénytelenül döntött úgy a restitúciós testület tagjaként, hogy visszaszolgáltatják a református egyháznak a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégiumot.
Balogh Levente

Székelyhon.ro

Bűnügyi eljárás Dorin Florea ellen
Bűnügyi eljárást indított az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Marosvásárhely polgármestere, az önkormányzat gazdasági igazgatója, jogásza, jegyzője és a képviselő-testület 19 tagja ellen egy helyi sportklub közpénzből való támogatása ügyében.
Bekérette és kihallgatta csütörtökön délelőtt az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály Marosvásárhely polgármesterét, Dorin Floreát. A város vezetője csütörtökön késve érkezett a tanácsülésre, és igen felindultan mondta, hogy nem lelte örömét abban, hogy délelőttjét a DNA-n töltötte. „Annak ellenére, hogy igen korrekt volt a kihallgatás, mélységesen felháborít, hogy miket írtak a feljelentésben. Jól tudják, hogy a politikai vezetőik utasítására megválasztott Ionela Ciotlăuș jelentette fel a városházát, hogy törvénytelenül adunk közpénzekből támogatást a marosvásárhelyi sportkluboknak. Aljas rágalmazás az egész, s remélem, hogy ebből mindenki tanult, s legközelebb, amikor a pártvezérek utasítják önöket, mint a volt alpolgármester ügyében, akkor kétszer is meggondolják, mit tesznek, mielőtt rossz döntést hoznak. Ciotlăuș együtt dolgozott velünk, önökkel, majd csúnyán besározott minket, alaptalanul vádaskodott” – mondta a városvezető, aki arról biztosította a marosvásárhelyieket, hogy ezentúl is odafigyelnek jelzéseikre, és kellő módon kezelik a sportegyesületek, klubok támogatását.
Értesüléseink szerint az elmúlt napokban az önkormányzati képviselőket is kihallgatták a korrupcióellenes ügyosztályon ugyanebben az ügyben. Karácsony Erdei Etel és Peti András nem kívánt arról nyilatkozni, hogy tanúként vagy vádlottként hallgatták-e ki őket a sportkluboknak megszavazott támogatásokat vizsgáló bizottság tagjai, mindössze annyit közöltek, hogy az erre vonatkozó kérdéseket a sajtó a DNA illetékeseinek kell feltegye.
Mint korábban beszámoltunk róla, a DNA ügyészei már tavaly nyáron meglátogatták a marosvásárhelyi városházát, ahonnan dokumentumokat kértek ki, főként az elmúlt évek sporttámogatásokra vonatkozó határozatait és a tanácsülések jegyzőkönyveit.
A DNA csütörtök délutáni közleménye szerint a polgármester, a jegyző és 19 képviselő-testületi tag ellen az ügyben a bűnügyi eljárást elindították. Az intézmény szerint megalapozott a gyanú, miszerint Dorin Florea Marosvásárhely polgármestereként és fő hitelutaványozóként hibásan látta el szolgálati kötelezettségeit, amikor 2013 júliusában négymillió lejes támogatási összeg odaítélését terjesztette elő az FCM Marosvásárhely sportegyesület számára, az adóhátralékokat felhalmozó sportegyesület ugyanis nem részesülhetett volna ilyen támogatásban. Dorin Florea és Kiss Imola gazdasági igazgató ellen hivatali visszaélés jogcímén indult bűnügyi eljárás, Virgil Măceșanu jogász, Maria Cioban jegyző, illetve a DNA által törvénytelennek ítélt tanácsi határozatot megszavazó Benedek István, Gombos Géza Csaba, Peti András, Józsa Tibor, Karácsony Erdei Etel, Bakos Levente Attila, Törzsök Sándor László, Kikeli Pál István, Soós Zoltán, Haller Béla, Ioana Dana Roman, Dumitru Matei, Ion Claudiu Puiac, Ioan Fărcaș, Cosmin Lucian Gujan Herman, Cristina Someșan, Aurelian Olimpiu Sabău Pop, Lucian Mircea Loghin, Gheorge Urcan önkormányzati képviselők ellen pedig hivatali visszaélésben való bűnrészesség miatt indul eljárás. A DNA megjegyzi: az ügyben még egy személy ellen zajlik bűnügyi eljárás, de az ő nevét nem hozták nyilvánosságra.
Rédai Attila, Simon Virág
Székelyhon.ro

Miért lettünk veszélyforrás?
Egyre több kijelentés, gesztus, döntés, intézkedés jelzi: a román államhatalom egyáltalán nem készül és nem is hajlandó párbeszédre a magyarság autonómiaköveteléseiről, lesöpörné az asztalról, és erőből oldaná meg a magyarkérdést, újabban pedig már alapvető emberi jogok megnyirbálásától sem riadnak vissza.
E hatalmi dölyfből ízelítőt kaptunk már a székely szabadság napja előtti időszakban, amikor a marosvásárhelyi hatóságok betiltották a tiltakozó felvonulást, súlyosan korlátozva a gyülekezési és a szabad véleménynyilvánítási jogot, miközben a polgármester és a helyi rendőrség vezetője válogatott sértésekkel illette a résztvevőket. Provokációként élhettük meg azt is, ami Sepsiszentgyörgyön történt március 10-én, éspedig hogy a kormány képviselője nem fogadta a tüntetők képviselőit, több ezer polgár kinyilvánított akaratát vették semmibe látványosan. De nem csak a szó lehet sértő, olykor a csend is üzen, kiált – e tekintetben csalódottan nyugtázhattuk: többéves hagyománnyal szakítva Klaus Johannis államfő nem tartotta fontosnak üzenetet megfogalmazni a Romániában élő magyaroknak március 15-én. S bár azt némi elégtétellel vettük tudomásul, hogy az ügyészségi vizsgálatok végre olyan mindmáig tisztázatlan ügyeket is elérnek, mint a bányászjárások, Marosvásárhely fekete márciusáról 25 évvel az események után sem igyekeznek kideríteni az igazságot, sőt, továbbra is ugyanazokat a hazug kijelentéseket elevenítik fel, mint korábban, az pedig fel sem merül, hogy ezt a kérdést is ideje volna alaposan megvizsgálni. A Mikó-perben született ítéletet ismerve számítani lehetett arra, hogy más restitúciós ügyeket is felülvizsgálnak – de az fölöttébb aggasztó, hogy a jelek szerint az ügyészség máris vizsgálatot indított több, a római katolikus egyháznak visszaszolgáltatott ingatlan ügyében.
Arra viszont alighanem legrosszabb álmainkban sem számítottunk, hogy a román hatóságok hivatalosítják is, amit régóta sejtünk, tudunk, éspedig hogy veszélyforrásként tekintenek ránk. A közvitára bocsátott közrendvédelmi és közbiztonsági stratégiában ugyanis az autonómiakövetelést olyan valós veszélyforrások közé sorolják, mint a rasszizmus vagy az idegengyűlölet. Márpedig a magyarság jogérvényesítési küzdelme mindeddig békés, demokratikus eszközökkel folyt. Vajon e sok megfélemlítő intézkedésnek éppen az volna a célja, hogy kibillentsen e pályáról?
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Anyaország: nőtt az erdélyi magyarokkal szembeni elutasítás
Számottevő mértékben nőtt a bizalmatlanság az erdélyi magyarokkal szemben az anyaországi társadalom körében egy felmérés szerint.
A Magyar Nemzet pénteki számában ismertetett közvélemény-kutatás arról tanúskodik: a megkérdezetettek 37 százaléka nem járulna hozzá, hogy a szomszédságába költözzön egy erdélyi magyar bevándorló.
Az eredetileg a Szombat.org hírportálon közzétett felmérést a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet készítette 2014 végén a Tett és Védelem Alapítvány megbízásából. A kutatott téma az antiszemita előítéletek gyakorisága, erőssége és a zsidóellenes előítéleteket tápláló csoportok a magyar társadalomban; a kérdőíves módszerrel 1200, 18 évnél idősebb személyt kérdeztek.
A felmérés alapkövetkeztetése, hogy a magyarországi antiszemitimus mértéke 2014-ben az előző évhez képest érdemben nem változott. Kiderült, az anyaországi társadalom körében fokozódott az érzelmi elutasítás különböző csoportokkal szemben, de ez nemcsak a zsidókkal, hanem több más kisebbséggel szemben is bekövetkezett.
A Medián úgy vizsgálta, mekkora az ellenszenv a társadalomban a különféle csoportokkal szemben, hogy rákérdezett: kik esetében nem járulnának hozzá a válaszadók ahhoz, hogy a szomszédságukba költözzön. Kiderült, a magyarok a legnagyobb mértékben a bőrfejűekkel, a cigányokkal, a homoszexuálisokkal, az arabokkal és a kínaiakkal szemben elutasítóak.
A „bizalmatlansági” lista hetedik helyén, közvetlenül a négerek után foglalnak helyet a románok, akiket a megkérdezettek 57 százaléka nem szeretne szomszédnak. 2013-ban még a válaszadók 48 százaléka vallotta, hogy nem szívesen látna a szomszédságában románt.
A románokat követik a zsidók, a svábok és az amerikaiak, végezetül az utolsó, 11. helyet foglalják el az erdélyi magyarok. A megkérdezettek 37 százaléka nem járulna hozzá ahhoz, hogy a szomszédságába költözzön egy erdélyi magyar bevándorló.
Érdekes, hogy a különböző csoportok közül egy év leforgása alatt a romániai magyarok esetében nőtt az egyik legnagyobb mértékben a távolságtartás az anyaországiak körében. 2013-ban még a válaszadók 30 százaléka nem akart erdélyi magyar szomszédot, ennél nagyobb arányban csak a románok (9 százalék) és a négerek (8 százalék) iránti ellenszenv növekedett.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Előválasztás Vásárhelyen: Soós Zoltán az első jelölt
Egyedül Soós Zoltán jelezte csütörtökig, hogy biztosan indulni fog a marosvásárhelyi polgármester-jelöltségért szervezett előválasztáson, amelyre péntektől lehet regisztrálni.
A helyi önkormányzati képviselő kihívója az a Vass Levente lehet, aki a legutóbbi helyhatósági választásokon leléptetéséig magáénak érezhette a polgármester-jelöltséget az RMDSZ színeiben. Mint ismeretes, a szintén jelöltesélyesnek tartott Peti András alpolgármester szerdán jelezte, hogy nem kíván versenybe szállni.
Ugyanakkor úgy tudjuk, a magyar pártok pénteken egyezményt kötnek az előválasztások lebonyolításáról: értesülésünk szerint az RMDSZ, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt helyi vezetői megállapodnak abban, hogy Marosvásárhely magyar polgármesterjelötjének kiválasztására pártfüggetlen, közös előválasztásokat szerveznek, s mind a három szervezet hozzájárul a szavazási procedúra lebonyolításához.
Vass Levente egyébként még nem döntötte el, hogy részt kíván-e venni a megmérettetésen vagy sem. Amint lapunknak elmondta, amíg nem lát egy tiszta képet a verseny feltételeiről, elhamarkodottnak tartaná a döntés meghozatalát. Ugyanakkor egy ilyen vállalkozáshoz szükség van a támogatók véleményére is, állítja Vass.
Az esetleges jelöltek között felmerült Karácsony Erdei Etel neve is, ő azonban pénteken határozottan cáfolta, hogy elindulna az előválasztásokon.
Soós – mint kérdésünkre kifejtette – azért vállalja a jelölést, mert úgy látja, a Vásárhelyi Forgatag szervezésén keresztül sikerült egyféle egységet létrehozni, a különböző politikai hátterű emberek egymást támogatva dolgoztak, segítették egymást. „Ezt a szellemiséget szeretném továbbvinni” – szögezte le a tanácsos, aki szerint nemcsak a marosvásárhelyi magyarság megszólítása a cél, hanem a románság felől is jelzések érkeztek, hogy változást szeretnének.
„Ha nincs valós politikai összefogás, akkor véleményem szerint nem is lesz esélye ennek a közösségnek, hogy hatékonyan tudja megváltoztatni a sorsát” – fogalmazott Soós. A jelölt kifejtette, az elkövetkező napokban több lakossági fórumot szeretne szervezni, mobilizálná a város magyar lakosságát, függetlenül attól, hogy melyik politikai párthoz érzi közel magát. „Éreztetni akarjuk az emberekkel, hogy most változtatni lehet. Én csak közös összefogás jelöltje leszek, csak így vállalom az előválasztáson való megmérettetést” – hangsúlyozta Soós.
Lapunk arra is kíváncsi volt, hogy amennyiben nem tetszik az előválasztás eredménye, a legnagyobb magyar párt országos vezetői fölülírhatják-e azt. Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke úgy vélte, „a marosvásárhelyi magyarok opciója meghatározó, az mindent fölülír”.
Mint ismeretes, a legutóbbi helyhatósági választások alkalmával viszont hiába mérkőzött meg Vass Levente Csegzi Sándorral, a győztes orvos-politikus kénytelen volt átadni a helyét Frunda György akkori szenátornak. Négy évvel korábban, 2008-ban így járt Csegzi is, aki miután lekörözte Borbély László minisztert, felső „sugallatra” visszalépett vetélytársa javára. Bár esélyesnek mutatkoztak, a választások során mind Borbély, mind Frunda csúfos vereséget szenvedett a regnáló polgármestertől, Dorin Floreától.
Az RMDSZ országos vezetősége 2000-ben is megpróbálta átírni a vásárhelyi állóurnás előválasztások során kialakult tanácsosi listát, de a szervezet akkori megyei elnöke, Kincses Előd nem volt hajlandó engedni a Markó Béla részéről érkező nyomásnak, ami végül tisztségébe került.
Szucher Ervin, Simon Virág |
Krónika (Kolozsvár)