Megnyitás előtt áll a Kálvin-ház
Újabb egyházi öregotthonnal gazdagodik Marosvásárhely, az Eminescu utcai Kálvin-ház október elsején nyitja meg kapuit. A négyszintes épület 56 idős bentlakónak nyújt majd otthont, és tíz, nyugdíjas lelkésznek kiadandó lakás is található benne.
A református egyháznak már van egy öregotthona Marosvásárhelyen, a Vártemplomhoz tartozó Lazarenum Alapítvány által működtetett idősek otthonától alig pár méterre épült az újabb, amely a Kálvin-ház nevet kapta.
A létesítményre óriási szükség van, ugyanis nemcsak az Eminescu utcai, hanem a megyében az összes idősek otthonánál hosszú a várólista – magyarázza az új létesítmény vezetője, Jakab István, miközben körbevezet a 2816 négyzetméteres, négyszintes épületben, amelyhez egy takaros kis udvar is tartozik.
Az Erdélyi Református Egyházkerület 2010-ben döntött úgy, hogy újabb öregotthont hoz létre Marosvásárhelyen. A beruházó az egyházkerület nyugdíjpénztára lett, így vásároltak meg a volt Jókai (jelenleg Mihai Eminescu) utcában egy ingatlant, amelyet az állam szolgáltatott vissza a tulajdonosnak.
Oda tervezték meg a magukra maradt és ellátásra szoruló személyeknek szóló, valamint a nyugdíjas lelkészeknek fenntartott lakrészeknek helyet adó épületegyüttest, amit aztán újra kellett tervezni, a városháza ugyanis jelezte, hogy szüksége van egy területrészre a Vörösmarty utcával való kanyar kiszélesítése érdekében. Ezért le kellett bontani az ingatlant, két méterrel beljebb helyezni, és újra kezdeni az építkezést.
A 2011-ben elkezdett munkálatok most járnak a vége felé, már készen van az épület négy szintje, gyakorlatilag csak a berendezés, bútorozás hiányzik még.
„Az öregotthon és a nyugdíjas lelkészek számára kiadandó lakás is azzal a céllal épült, hogy méltó körülményeket teremtsen a támasz nélkül maradt időseknek. Éppen ezért az otthonban minden lesz. Az első szinten van a tálaló, ebédlő, az irodák, valamint 12 szoba is, de ide tervezzük az idősek kávéházát, amely nemcsak a bentlakók, mások számára is nyilvános lesz. Van helyünk egy fitneszteremnek, amelyben masszírozógépet, futópadot, szobabiciklit terveztünk, de ugyancsak az első szinten van az orvosi rendelő is, amely állandó ügyelettel rendelkezik” – magyarázta az otthon igazgatója.
Hozzátette, az otthonban megfelelő egészségügyi ellátásban részesülnek majd a magatehetetlen személyek is. Első körben ugyanis huszonkét alkalmazottal kezdi meg működését a Kálvin-ház.
Az épület amúgy 56 személy befogadására alkalmas, van 40 egyágyas, valamint 8 kétágyas szoba, emellett tíz lakrész, amelyet nyugdíjas lelkészek vehetnek majd bérbe. A szobák készek, csak a berendezés hiányzik, de a lelkészlakásoknál már a konyha is elkészült. Az öregotthon lakói számára ágy, éjjeli szekrény, beépített ruhásszekrény, valamint tévészekrény készül. A bútorok már meg vannak rendelve, nemsokára szállítja a cég, és következhet az épület berendezése, mondta az igazgató.
Jakab István szerint akad még munka, ugyanis lakhatóvá, barátságossá kell varázsolni a frissen elkészült, modern épületet, valamint kialakítani az udvaron a parkot. Az otthon szolgáltatásai felől a jakab@bodpeter.ro e-mail címen, vagy a 0265–216997-es telefonszámon lehet érdeklődni.
Szász Cs. Emese, Krónika (Kolozsvár)

Horváth Anna kiakadt Traian Băsescu magatartásán
„Elegem van!” címmel tett közzé román és magyar nyelven bejegyzést Facebook-oldalán a hét végén Horváth Anna. Kolozsvár alpolgármestere az RMDSZ Nőszervezetének tagjaként a Biró Rozália miniszteri kinevezésének ügyében kialakult „képmutató, igazságtalan és megalázó” hadjárat ellen tiltakozik.
Mint ismert, az államfő pénteken közölte, hogy a szerinte kifogásolható román nyelvtudása miatt alkalmatlannak tartja az RMDSZ szenátorát a kulturális miniszteri tisztségre. „Elegem van, és felforr a vérem, hogy Traian Băsescu elnök (Tőkés Lászlóval összhangban) Bíró Rozáliától félti a román kultúrát” – fogalmaz Horváth Anna.
Leszögezi: az államfőt soha nem hallottam óva inteni, ambícióiban visszább parancsolni leányát (EBA), aki úgy lett EP-képiselő, hogy saját anyanyelvét sem beszélte helyesen, vagy Elena Udrea nevű protezsáltját, aki egészen magasra jutott, bár szintén nem beszél helyesen anyanyelvén.
Pénteki sajtónyilatkozatában az államfő Biró Rozália hiányos nyelvtudását bizonyítandó felemlegette azt a rádióinterjút, amelybe az RMDSZ szenátora, akkor még alpolgármesterként, a román biped szó értelmét állítólag nem ismerve azt nyilatkozta, hogy Nagyváradon nincsenek kétlábú gyerekek.
„Én jó jeggyel érettségiztem román nyelvből, két egyetemet végeztem ezen a nyelven. Mindemellett ünnepélyesen bejelentem: egy héttel ezelőttig soha nem hallottam azt a román szót, hogy „biped". És mielőtt bárki felhördülne, kérem, nézze végig a Román Tanügyminisztérium I.-XII. osztályos tankönyveit, és mutassa meg bennük, bárhol előfordul-e benne az szó, hogy „biped". Nem hiszem, hogy Creangă, Eminescu és mások művei mellett bármely szószedetben rátalál” – írta erről Kolozsvár alpolgármestere.
Leszögezi: számára a román nyelv, akárcsak Biró Rozáliának, nem anyanyelve, és soha nem is lesz. Ezzel együtt igyekezett tisztességesen elsajátítani a nyelvet, választékosan, igényesen kifejezni magát. „Soha nem a „biped" szó ismeretének a hiányán múlott, hogy hogyan végeztem/értékelték a munkám a közigazgatásban. Nem ettől voltam vagy nem voltam értelmiségi” – jegyezte meg.
maszol.ro

Jubileumi Kaláka kézművestábor Zsombolyán
Sipos Ilona különdíjat ad át a legaktívabb legénynek
Augusztus első hetében a Kohézió Egyesület immár tizedik alkalommal szervezte meg Zsombolyán a hagyományos Kaláka kézműves tábort, amely ez alkalommal a Communitas Alapítvány és a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósult meg. A zsombolyai Mihai Eminescu iskola diákotthonában megszervezett tábor célja a hagyományos kézműves tevékenységek – gyékényfonás, bútorfestés, batikolás, textíliafestés, nemezelés – valamint a magyar erkölcsi és szellemi értékek átadása annak a 35-40 bánsági fiatalnak, akik Zsombolyáról, Temesvárról és környékéről, valamint a vajdasági Magyarcsernyéről érkeztek a szerb határ menti városba. A jubileumi Kaláka kézműves tábor záróeseményét Bicók Tibor, Magyarcsernye község alelnöke is megtisztelte jelenlétével.
A tizedik jubileumi tábor záróeseményén egy hét kitartó munkájának gyümölcseit – gyékényből készült dísztárgyakat, népi motívumokkal díszített terítőket, fából és kerámiából készült, valamint a batikolás és a nemezelés technikájával készített dísz- és használati tárgyakat – bemutató, látványos és rendkívül színvonalas kiállítás fogadta a táborlakó gyerekek szüleit és a határon túlról érkezett magyarcsernyei vendégeket. A születésnapi rendezvény résztvevőit a Kohézió Egyesület nevében Sipos Ilona táborszervező köszöntötte.
A kézműves hagyományok ismertetése jegyében Papp Annamária meghívott előadó, a temesvári Művészeti Egyetem hallgatója a tojásfestési technikákról tartott érdekes előadást. Vetési Zoltán, a Kohézió Egyesület egyik alapítója a magyar értékrendről tartott izgalmas előadást, amelyet a magyar népmesékből vett példázatokkal illusztrált. Az egyhetes táborban működött kézműves műhelyek tevékenységét Lázár Éva gyékényfonó mester, népművész és Sipos Ilona, a Kaláka kézműves tábor vezetője értékelték. A tábor valamennyi résztvevője oklevelet és Kohézió pólót kapott, a kézműves tevékenységek során kiemelkedő teljesítményt nyújtó Nóra és Dániel különdíjban részesültek. A táborzáró esemény csattanója – a zsombolyai szülők jóvoltából – a Kaláka kézműves tábor 10. születésnapi gyümölcstortája volt, amelyet valamennyi jelenlevő, gyermek és szülő megkóstolhatott.
„A Kaláka kézműves tábor célja a hagyományok őrzése, a kézműves tevékenységek átadása a bánsági magyar fiatalságnak – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Sipos Ilona táborszervező. – Azért hívjuk meg rendszeresen a táborba Lázár Éva népművészt és férjét, Lázár Csabát, mert a Bánságban nem ismerik a gyékényfonás mesterségét, ez újdonság volt a számomra is. Én is megtanultam tőlük, hogyan kell a nádat gyűjteni, kiszárítani, feldolgozni, előkészíteni ahhoz, hogy a gyerekek tudjanak vele dolgozni. Augusztus végén, szeptember elején gyűjtik itt a nádat, le kell vágni, kévébe kötni, megszárítani. Lázár Éva néni egyszerre két-három gyerekkel tud foglalkozni, megtanítja nekik a gyékényfonás alapjait, Lázár Csaba a haladókat kosárfonásra tanítja, a többiekkel én foglalkozom. Minden nap egy fő tevékenység zajlik: a népi motívumokra alapozunk, a bútorfestéstől kezdve a batikoláson, textíliafestésen keresztül a nemezelésig mindenféle kézműves technikát elsajátítanak a gyerekek. Nemezből például takarókat, mobiltelefon-tartókat, szemüvegtartókat készítettünk a diákokkal. A kézműves táborban 30-40 gyerek vett részt, Temesvárról a Kohézió Egyesület támogatott gyerekei, a Bartók Béla Líceum és a Gerhardinum Katolikus Líceum diákjai, akik már visszajáró gyerekek, tudják az alapokat, gyönyörűen dolgoznak. Négy magyarcsernyei gyerekünk is volt, ők is visszajáró vendégeink. A táborban minden évben zsombolyai gyerekek is részt vesznek, a szüleik a Kohézió baráti köréhez tartoznak, és nagyon sokat segítenek a szervezésben, a tortát is ők sütötték!”
Sipos Ilona táborszervezőtől azt is megtudtuk: a Kaláka kézműves tábor anyagi hátterét a Kohézió Egyesület biztosítja, a farsangi és a szüreti jótékonysági bálok bevételéből. Ebből az alapból finanszírozzák a hátrányos helyzetű gyerekek táboroztatását is, amit szintén Zsombolyán szerveznek meg a következő hetekben. A kézműves és egyéb tábori tevékenységekhez szükséges anyagi eszközök beszerzését a Communitas Alapítvány és a Bethlen Gábor Alap támogatta.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Erdély-szerte megemlékeztek nemzetmentő államalapítónkról
A Szent István-napokhoz kapcsolódó erdélyi rendezvények egyházi csúcspontját jelentette a szerdán megtartott búcsús szentmise a Hargita megyei Ajnádon, melynek keretében a helyi katolikus templom megépítésének 500. évfordulóját ünnepelte meg a közösség – adja hírül a kronika.ro portál.
Ez alkalomból a nemrég felújított istenházát is megáldotta Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke. Tankó Szilveszter László csíkszentmihályi plébános köszöntő beszédében kiemelte, a felújított templom a helyi közösséggel együtt kiállta az elmúlt évszázadok viharait és viszontagságait, képes volt megújulni Szent István jegyében.
„Templomot egyszer lehet felszentelni, utána mindig megáldjuk azt, ha felújítják és újra Isten szolgálatába állítják” – jelentette ki Jakubinyi György. Az egyházi méltóság jelentős ünnepként említette az ajndái egyházközség fennállásának ötszáz éves évfordulóját, melynek megünnepléshez méltónak nevezte a helyi közösséget.
Jakubinyi György ezt követő prédikációját az államalapító Szent István személye köré fűzte. Hangsúlyozta, a szent ember az, aki már földi létében, életvitelével, magatartásával célba ér az örök boldogság felé vezető úton. „Ilyen volt Szent István is, aki az első olyan katolikus keresztény király, akit utólag a püspökök helyett maga a pápa avatott szentté" – nyomatékosított az érsek.
Jakubinyi kiemelte, államalapító királyunk volt az, akinek nevéhez fűződik a magyar nép megkeresztelkedése. „Az, hogy a magyarság nem pusztult el, csak annak köszönhető, hogy keresztényé lett. Azzal, hogy az államalapító Szent Péter sziklájára építette országát, tulajdonképpen megalapozta a magyarság több ezer éves jövőjét" – emelte ki az egyházfő.
Tartsuk meg Szent István örökségét
Az ünnepi szentmisét követően Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szólt az egybegyűltekhez. „A kereszténység és a magyar kultúra tartotta meg évszázadokon keresztül a székelységet a Keleti-Kárpátok lábánál, és erre alapozhatja jövőjét is” – fogalmazott a szövetségi elnök. Kifejtette: a székelyek számára a sok évszázados atyai örökség – a kereszténység, a magyar nyelv és kultúra – olyan erős gyökeret jelent, amely a jövőben is biztonságot ad.
Rámutatott: ha ezt az atyai örökséget a közösség az elmúlt ezer évben meg tudta őrizni, akkor bátran tervezhet jövőt szülőföldjén a következő évtizedekben, évszázadokban is. „Amikor a múltra visszatekintünk, mindig a jövőt kell látnunk: az, ami a múltban megtartott bennünket, biztosak lehetünk, hogy a jövőben is meg fog tartani” – hangoztatta az RMDSZ elnöke.
Szintén a Szent István nevéhez fűződő államalapítás jelentőségéről beszélt Csige Sándor Zoltán. Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja úgy vélte, első királyunk bebizonyította, a keresztény hitnek teremtő ereje van, Szent István örökségét pedig mindenképpen meg kell őrizni a jövő nemzedéke számára.
Kósa Péter, Csíkszentmihály község polgármestere úgy fogalmazott, Szent István érdeme, hogy kereszténnyé tette országát és nemzetét, megalapozta a magyar katolikus egyházat Magyarországon és Erdélyben.
„Ugyanakkor el kell mondani, rég volt ennyire széthúzó az erdélyi magyar közösség. Szent István a 21. század magyarságának azt mondaná, szót kellene érteni egymással, azt keresni, ami összeköt bennünket, ha nem akarunk eltűnni a történelem süllyesztőjében" – mondta el a kronika.ro-nak az Ajnádot is magában foglaló község elöljárója. A felújítás során egyébként új oltárt helyeztek el az ajnádi templomban, az egyházközség a rendhagyó ünnep alkalmával pedig a szent korona egy hasonmását kapta ajándékba.
Ünnepségek az államalapítás tiszteletére
Szerdán egyébként a koraesti órákban számos erdélyi és partiumi városban rendezvényeket szerveztek a magyar államalapítás tiszteletére. Kolozsvár Főterén ünnepélyes keretek közt szentelték fel és szelték meg a Kárpát-medence kenyerét, melyet Szolnok önkormányzata adományozott a Kolozsvári Magyar Napokra. A nemzeti összetartozást jelképező 200 kilós kenyeret ezt követően szétosztották a jelenlévők között.
Csíkszereda főterén szerda délután ünnepélyes keretek közt vonták fel a székely zászlót az Erdélyi Magyar Néppárt csíkszeredai szervezetének képviselői.
„Szimbólumainkat ápolnunk kell, mert ezáltal megmutathatjuk, hogy tudjuk, hogy kik vagyunk és tudjuk, hogy mit akarunk. Aki jelképeinket támadja, az közösségünket támadja. Ez az üzenete a mai zászlófelvonásnak” – jelentette ki Zakariás Zalán, az Erdélyi Magyar Néppárt választmányának az elnöke. Sepsiszentgyörgyön kedd este a belvárosi Szent József templom udvarán a szentmise után a Szent István szobornál tartottak ünnepséget, Kézdiszentléleken pedig a hagyományos perkői búcsús szentmise után megkoszorúzták a községközpontban lévő Szent István szobrot.
Szent István napjára időzítették a felújított kászonaltízi Szent István borvízforrás avatóünnepségét is. A forrást és környékét másfél hét alatt kalákában tették rendbe a kászoniak a Mihai Eminescu Trust Alapítvány, a helyi közbirtokosság, valamint a helyi önkormányzat közreműködésével – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Szatmár 20 – egy eltűnt város nyomában
Marosvásárhelyről utazom érettségi találkozóra Szatmárnémetibe. Nem csak az egykori iskolám emlékeit keresem a határ menti városban. A rendszerváltás „maturandusaiként” tanúi voltunk annak, mit ígért ez a hármas-határ menti vidék, eljött az ideje a számvetésnek. Parászka Boróka írása.
„Több esélyt is kaptunk, egyikkel sem éltünk” – Szatmárnémeti főterén hangzik el ez a mondat, ahova 19 év után térek vissza – húsz éves érettségi találkozóra. Az egykori Kölcsey sarkán várom az egykori osztálytársaimat, elsőként érkezem a régi helyre, az utánam jövőket inkább a mozgásukról, a lépteikről ismerem meg, mint a vonásaikról. Mintha a saját szüleink jöttek volna el a megbeszélt találkára, tévedésből. Az is lehet, hogy valamilyen tehetségtelen színházi maszkmester űzne rossz tréfát velünk. Sötét karikák, mély ráncok, húsz fárasztó, gondokkal terhes év az arcokon. – Mi lett veletek? – kérdezném, az első percek zavara után. Többen ismételgetik a jól nevelt „semmit sem változtál” mondatot, akiknek erre nem futja, azok inkább tapintatos hallgatással méregetik a többieket. Végül én sem szembesítem az osztályt azzal, milyen messzire sodródtunk önmagunktól. Megbecsülöm azt, hogy sokan jelen vannak. Kivéve azokat, akik meghaltak, vagy nyomtalanul eltűntek a külföldi munkavállalás ködében, a belföldi családi és egzisztenciális drámákban, vagy egyszerűen csak hátat fordítottak a múltnak, és eszük ágban sincs találkozókra járni.
Ez a város nem az a város
Az idő nyomai követhetőek, a tér, a város viszont eltűnt körülöttünk. Feldolgozhatatlan, amivel Szatmárnémetiben húsz év után szembesülünk. A rendszerváltás maturandusaiként, a forradalom utáni első évfolyam voltunk, velünk indult az új oktatási intézményalapítási láz, a magyar iskolarendszer újjáépítése. A hármas határ mentén éltünk, és 1990-ben úgy tűnt, Szatmárnémeti az ígéret földje, ha valahol, hát itt aztán közelednek majd az országok, kibomlanak a lehetőségek, visszatérnek a hajdani dicsőségek. Ma nyoma sincs mindennek. A magyar szecesszió megbecsült épületei mállanak, a belváros omlik. Mintha háborús vidékre érne az ember, amelyet súlyos bombatalálat ért. Az osztálytársak „magánöregedésének” drámája mögül a közhalál tragédiája bontakozik ki. Valami visszahozhatatlanul most tűnik el ebből a városból. Valami olyasmi, aminek nyomait középiskolásként még láthattuk, vagy sejthettük. A 19. század végi, 20. század eleji magyar polgárosodás vágyai, terei, ígéretei még kiolvashatóak voltak akkor a belváros üzletházaiból, bérházaiból. Azt ugyan senki sem mesélte el, tanította meg a rendszerváltás éveiben, hogy a „zsidó korzót” belakó zsidók kik voltak, miből, miért és kiknek építették fel üzleteiket.
Bvételeikből hogyan épült, fejlődött valaha a város. De még járhattunk az egykori üzlethelységekben. A rendszerváltás előtt az „átkos” hiánygazdaságával szembesülhettünk ezekben, 1990 után pedig a zsigeri, kispályás posztszocializmus-prekapitalizmus torzóival. Azt sem tudtuk, hogy kik lehettek azok, akik az Északi Színház szerény, a város méretéhez szabott léptékű, biztos ízlésű nézőterét, páholyait, színpadát felépíttették. De megérthettük azt itt, hogy a kultúra a város szíve, agya, hogy színházba járni kell, és jó. Éreztük, hogy mennyire fontos a méretarányosság, a lépték, az ízlés. Nevelt a város, amelynek építői, kitalálói rég eltűntek. 18 ezer zsidót a szatmári gettóból hajtottak haláltáborokba. (Sorsukról keveset tudhattunk, nem volt tananyag, mesélni alig mesélt valaki). A svábok Németországba, a szatmári magyarok közül sokan Magyarországra költöztek.
Ámodók és gyanakvók
Húsz évvel ezelőtt a magyar nyelvű közoktatás azzal a lendülettel indult újra, hogy a város közössége visszaveszi, amit a korábbi évtizedekben elvesztett. 1989 őszén, nyolcadikos diákként úgy tudtuk, csak az Eminescu líceumban lesz magyar nyelvű elméleti oktatás, aki nem képes maximális teljesítményre, az nem is álmodhat arról, hogy ott tovább tanulhat. 1990 első hónapjaiban rengetegen dolgoztak fegyelmezett csapatmunkában azon, hogy a „magyar lici” – ahogy a városi szleng nevezte – újraindulhasson. Sikerrel jártak, a tanévet már a bőség zavarában zártuk: reál és humán tagozat is indult, sok-sok osztály várta a jelentkezőket. Volt némi vita arról, hogy az új intézmény hol működjön. Reménytelennek tűnt, hogy az egykori katolikus gimnázium impozáns épületét kapja akkor a magyar közoktatás. Megegyezés született arról, hogy a kisebb, szerényebb egykori református iskola lesz a régi-új magyar oktatási központ. Így indult el megint a Kölcsey líceum, ahol 1990 szeptemberében Lovas János tanár úr elmagyarázta nekünk, micsoda történelmi vidék ez a Szamoshát, a Károli Biblia-fordítások bölcsője, ahol az irodalmi magyar nyelv érlelődött. Akkor még álmában sem gondolta senki, hogy a Kölcseyt húsz év múlva nem találjuk a helyén. A költő szobra ugyan még ott áll a Láncos-templom előtt (rajta a felirat közben megkopott), a közoktatást biztosító iskolát azonban több éves magyar-magyar vita után elköltöztették. Ma újra a katolikus egyház egyik épületében működik. Nem a katolikus gimnázium egykori, általunk már Eminescu líceumként ismert épületében, hanem a jezsuita konviktus ingatlanában. Ott, ahol a „mi időnkben” az Unió szakközépiskola működött, és amellyel 1990 tavaszán ijesztgettek a tanáraink. Ha nem tanulunk elég jól, oda kerülünk, a bukottak közé. (Ennyit a szakoktatás korabeli megbecsüléséről.) Az egykori Kölcsey helyét mára a Református Gimnázium vette át. Hogy hogyan zajlott a két iskola szétválasztása, az ingatlanok elosztása körüli vita, az hozzánk, a városból elszármazottakhoz, csak hírfoszlányokban jutott el. Most az érettségi találkozó szervezésekor, és a helyszínre érkezésünkkor tapasztalhattuk: barátságok, évtizedes szakmai kapcsolatok mehettek rá erre a konfliktusra. Hónapokkal a találkozó előtt még az is elterjedt: nem is mehetünk vissza az egykori osztályunkba, az osztályfőnöki órát sem tarthatjuk meg ott, hiszen már nem ott működik a mi iskolánk jogutódja. A hírekkel és félelmekkel ellentétben nagyon barátságos volt a fogadtatásunk, a véndiákszövetség tagjai kis kitűzővel a bejáratnál vártak. Téglás tanár úr, osztályfőnökként mégis a „mi helyünkre”, az egykori „magyar kabinetbe” vezetett. Ez – a helyszíni tájékoztató szerint – nem osztályteremként működik, egyházi hivatal kapott itt helyet. Az íróportrék, amelyek a kilencvenes évek elején díszítették a falakat, mindenképpen eltűntek. Nem láthattuk a saját tablóinkat sem: „mindent elköltöztettek innen” – magyarázza egy volt osztálytárs, kicsit csípősen, mert a forradalomban tragikusan elhunyt Sófalvi György emléktábláját sem találjuk. Később kiderült, az előítéletek beszéltek belőle, az emléktábla csak más helyet kapott, de maradt ugyanennek az ingatlannak a falán.
A gyanakvás, a másikra mutogatás alig enyhül ott tartózkodásunk alatt. Régi kölcseys tanáraink örömmel üdvözölnek („lám, milyen jó volt az az iskola, ha ma is így ragaszkodtok hozzá”), és aggodalmaskodva kérdik, a helyben maradó, immár szülővé váló kölcseysek hova íratják a gyerekeiket? A régi iskolába, vagy a „refibe”? Nem szünetel a gyerekekért folytatott harc, kezelhetetlen helyzet. Van, aki büszkén mondja, hogy ragaszkodik a Kölcseyhez, van, aki arról panaszkodik, hogy a közintézménybe nem, csak az egyházi, református iskolába fogadták be a gyerekét. Annak, aki nem itt élte le az elmúlt két évtizedet, érthetetlen ez a vagy-vagy dilemma, a magyar-magyar vetélkedés.
Erre futotta
Osztályfőnöki órán számvetés, ki merre vetődött, kivel mi történt, a rendszerváltás kamaszaival, akiknek arcát mára sötét árnyékok, mély ráncok keretezik? 1990-ben Lovas tanár úr sokszor elmondta, nekünk, humánosoknak, sok mindent kell bepótolni, kevés a magyar tanár, történelem szakos tanár, a pszichológus, a tanító. Érettségi után valóban, többen diploma nélkül állást kaptak, „segédtanítóként”. Évekig szolgáltak a Szatmár környéki falvakban, amíg szükség volt rájuk. Aztán, aki időben kapcsolt, oklevelet szerzett, és maradt állásban, aki nem, az kisodródott a pályáról. Bölcsész szakon kevesen végeztünk. A rendszerváltás gazdasági válságának éveiben gyorsan munkába kellett állni, nem volt pénz egyetemre. Így a többség művelt proletárrá, polgárrá lett.
Az érettségi vacsora helyszíne egy remek helyi étterem, állítólag az ország egyik legjobb konyháját vezetik itt. Két osztálytársam bábáskodott az elindulásakor. 1994-ben még tanárok akartak lenni, aztán nagyon hamar pincérként kerestek állást, megjárták a magyarországi vendéglátóipari képzés lépcsőfokait. Nem lett belőlük tanár, de nagyot alkottak, ha van sikeres helyi vállalkozás Szatmárnémetiben, akkor az általuk erősített étterem az. Gyárban dolgozó osztálytársnőm demonstrálja, milyen volt az irodalomtanítás húsz éve: először Kassáktól idéz, aztán Nichita Stănescuról beszélgetünk. Meg arról, hogy férje (ugyanennek az évfolyamnak a diákja) kamionosként járja Európát, hátha a most érettségiző fiuk legalább esélyt kap az egyetemi tanulásra. A pszichológus diplomával rendelkező osztálytársnőnek nekiszegzi a kérdést az osztályfőnök, „meg lehet élni ezzel a képesítéssel?” A legtöbbet három éve elhunyt osztálytársunkról, Fodor István újságíróról beszélgetünk, aki naponta járta a vidéket, írta a krónikáját Szatmárnak, rögzítette a mindennapok nyomait. „Egyszer nálam is volt, magamra se ismertem, mi mindent írt rólam” – mondja mosolyogva az egyik „bejárós”, a Kaplonyból ingázó osztálytárs. Barátjával és padszomszédjával, egy másik sváb fiúval (mára meglett családapák) ma egy német vállalkozásban dolgoznak közösen. Büszkék, mosolyogva, lelkesen mesélnek. Jó látni az örömük, közben azon merengek: annak idején miért nem beszéltünk-beszéltek arról, hogy ők svábok?
A város helyzetéről kevés, keserű szó esik. „Nem idevalósi” a polgármester, nem értékeli a város hagyatékát – magyarázza valaki. Van, aki a helyi üzleti élet visszáságairól mesél, arról, hogyan falják fel egymást a vállalkozások. Rémtörténet kering arról, hogyan csempész cigarettát Ukrajnából a helyi elit egyik ismert képviselője szolgálati autóval. Nem tudom, igaz-e, vagy sem, de ha igaz – gondolom – akkor ennyi lett a hármas határ előnyeiből húsz év alatt. Rossz érzéssel állok fel az ünnepi asztal mellől. Mi lett volna, ha a magyar közösséget nem osztják meg a felekezeti, politikai és üzleti érdekek? És mennyi a felelőssége a város pusztulásában azoknak, akik elmentek innen? Én Marosvásárhelyen élek, az én felelősségem hol kezdődik? Tipikus erdélyi családtörténetünk során sok várost hagytunk magunk mögött egy évszázad alatt. Éltünk Fogarason, Gyergyóban, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, Kolozsváron, Nagyváradon. Szatmárnémeti sokadik „átmeneti” otthonunk. Romlásán úgy szörnyülködünk, hogy eredeti fényéről csak halvány benyomásaink lehetnek. Azok közül, akiknek családi, személyes örökségük ez a város, csak kevesen élnek már itt. Némileg vigasztal, hogy aludni a városvégi Gellért Sándor utcában található szállodába mehetek. Lám, a nyolcvanas években épített gyári munkásszálló-negyedben kapott utcát a Bözödújfaluból-Debrecenből ide származó költő, műfordító. Örömöm csak addig tart, amíg az Északi Színház mellett elhaladva a híres-hírhedt negyedbe, a 16-os „mikróba” érek. A színház épülete zárva: még a művészbejáró előtti pihenőpad is eltűnt. Felújításra vár ez az ingatlan is, a falakon a tavalyi évad plakátjait felejtették. Felépült viszont a 16-os negyedben a kilencvenes évek elején elkezdett, a Szamos-töltés mellé épített, hihetetlen méretű ortodox templom. Nyoma sincs rajta annak az arány- és stílusérzéknek, amellyel évtizedekkel és rendszerekkel korábban az Északi Színházat megtervezték
A munkásnegyedet azért húzták fel mérnöki pontossággal, és a Ceauşescu rendszerben szabványnak számító igénytelenséggel, hogy a vidékről, a szamosháti falvakról ide költözőknek biztosítsák az élhető komfort-minimumot. Mára nyoma nincs ennek a társadalomszervezésnek. Aki éri-marja alapon szigetelik a paneleket, a központi fűtésrendszer rég megszűnt. Aki tud magánkazánnal fűt, akinek erre nem telik, az a szomszéd lakás melegében bízik. A fűtőházat – mi mássá? – görög-katolikus templommá alakították át. Ezen a vidéken évtizedek óta dúl az ortodox–görög-katolikus háború, a negyed egyik végén az egyik felekezet hatalmas katedrálisa, a negyed másik végén a másik felekezet fűtőház-temploma: a világnézeti egyensúly bizonyos értelemben megvalósult. A proletárkomforttal pedig ma már ki törődik?
A Gellért Sándor utcai szállón sajnos nyoma sincs annak, mire kötelezné az utcanév az intézményt. Szűkös, penészes a szoba, drága az ellátás. Másnap kényelmetlenül hagyom magam mögött iskolám városát. Alkudozom magammal, mivel tartozom én, az Erdély közepére menekülő, ennek az Erdély peremvidékén lévő közösségnek. Legalább annyival, hogy megírom én is – immár Fodor István helyett is – miféle pusztulás folyik ott az utolsó utáni órákban.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

82 éves korában elhunyt Dr. Bura László
Dr. Bura László helytörténész, néprajzkutató, pedagógus, újságíró, nyelvész, pedagógiai szakíró 2008 óta Szatmárnémeti díszpolgára volt. Élete során több szatmári oktatási intézmény létrehozásában vett részt, alapító tagja volt a Szatmárnémeti RMDSZ-nek és ott bábáskodott a nemrég megszüntetett Szatmári Magyar Hírlap születésénél is. Számos helytörténeti írás, tanulmány szerzője volt, szombat éjszakai halálával hatalmas űrt hagyott a megye kulturális életében. Életútja ismertetésében Kaiser Ernő laudációjából idézünk.
Szatmárnémetiben született 1932. március 31-én; Szülővárosában végezte a középiskolát, 1950-ben érettségizett az Állami Magyar Fiúlíceumban. A Bolyai Tudományegyetemen magyar nyelv- és irodalom szakot végzett 1950-1954 között, magyartanári oklevelet szerzett. IV. éves korában gyakornoknak nevezték ki az egyetem Magyar Nyelvészeti Tanszékére, az államvizsga után ugyanott dolgozott főgyakornokként. 1955. március 26-án letartóztatták, a Nagyváradi Katonai Törvényszék 6 év börtönbüntetésre ítélte államellenes szervezkedésért. Ügye újratárgyalásakor (1956. június végén) megszüntették ezt a vádpontot, de megmaradt az 5 év büntetés tiltott kiadvány terjesztéséért, amelynek letöltése alól azonban az 1955. évi kegyelmi Dekrétum felmentette.
1956. szeptember 1-től Mezőpetriben majd Szatmárnémetiben általános iskolában tanított, megnősült, mind a négy gyermeke egyetemet végzett. 1971-től az akkor létesített Magyar Líceum tanára 1990 januárjáig (az iskola neve közben többször megváltozott), 1987-1989 között fél katedrája a Mihai Eminescu Líceumban volt (az oda helyezett magyar osztályokat tanította).
1968-ban beiratkozott a Babes-Bolyai Tudományegyetem filológiai karára doktori képzésre, 1972-ben megszerezte a filológia doktora tudományos címet. Nyelvészeti tárgyú doktori értekezést írt, témája a faipari kismesterségek szakszókincsének kutatása.
Az 1989. december 26-án az akkor megalakult RMDSZ alapító tagja, négy éven át a Szatmár megyei vezetőségének tagja. 1990 januárjában megválasztották az akkor vegyes tannyelvű gimnázium 5-ös számú Ipari Líceum igazgatójává.
1990. január végén kezdődött Bura László iskolaszervezői munkássága. A kétnyelvű líceumból a II. félévben 10 párhuzamos magyar tannyelvű osztállyal plusz esti tagozattal működő líceum lett, és 1990 őszétől visszaszerezte a Kölcsey Ferenc Líceum nevet. 1991-ben hozzájárult ahhoz, hogy a líceum épületében annak tanáraival meginduljon az ún. Református Szemináriumi Líceum, és a Római Katolikus Szemináriumi (későbbi nevén Hám János) Líceum.
1994. augusztus 31-én nyugdíjba ment, a megyei tanfelügyelőség azonban kinevezte a Hám János Líceum igazgatójává, melyet a következő tanévtől 3 éves egészségügyi posztszekunder tagozattal kiegészítve Hám János Iskolaközponttá alakított. 65. életéve betöltésekor 1997. november 30-tól végleg nyugdíjba ment.
A Babes-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Kara 1999. október 1-től Szatmárnémetibe kihelyezett Tanítóképző Főiskolai Tagozatot indított. Az egyetem Szenátusa Bura Lászlót adjunktusi beosztásban előadóvá nevezte ki, egyúttal a Főiskola helyi tanulmányi igazgatójává. Az intézmény működését irányította 2004-ig, azóta a Babes-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Kara kihelyezett (bolognai típusú) egyetemi tagozatán óraadó tanár volt.
Munkáját számos díjjal ismerték el: 1996-ban Romániai Magyar Pedagógus Szövetség Életmű-díjjal tüntette ki, 2004-ben kapta meg az Identitas-díjat, 2005-ben nyelvészeti és néprajzi munkákért a Szatmár Megyei Tanács kulturális díjával tüntették ki, 2008-ban Szatmárnémeti díszpolgára lett - hogy csak néhányat soroljunk fel a rengeteg elismerésből.
Dr. Bura László halálával pótolhatatlan veszteség érte a szatmári, erdélyi tudományos és kulturális életet.
Nyugodj békében, Laci bácsi.
Bura László (Szatmárnémeti, 1932. március 31. − Szatmárnémeti, 2014. augusztus 31.)
szatmar.ro

Iskolakezdés: eltekintenek a hiányosságoktól
Országszerte több száz oktatási intézmény még mindig nem rendelkezik az oktatás megkezdéséhez szükséges egészségügyi engedéllyel, az oktatási tárca illetékesei szerint azonban a helyzet sokkal jobb, mint az előző években.
Főképp a vidéki iskolák vannak nehéz helyzetben, a városi intézmények többségében már megfelelő feltételek közt fogadják a diákokat. Iskolakezdéskor minden évben újra meg újra felvetődik ez a probléma, az oktatás azonban a kifogásolt állapotú intézményekben is beindul.
Maros megye: kellemes meglepetés
A tavalyi tizenkettőhöz képest idén még kevesebb Maros megyei tanintézet marad egészségügyi működési engedély nélkül – tájékoztatott a közegészségügyi hatóság sajtószóvivője, Uifălean Gabriela. Az ellenőrző szervek eddig mintegy száz iskolát és óvodát látogattak meg, és kellemes meglepetésben volt részük.
„Azt látjuk, hogy idén szinte mindenütt, a legkisebb falvakban is igyekeznek pontra tenni a tanintézeteket. Persze ez nem azt jelenti, hogy minden iskolának és óvodának megadjuk a működési engedélyt, sőt reméljük, hogy azok, amelyek évek óta képtelenek megszerezni a szükséges jóváhagyást, lassan be is zárnak” – fejtette ki munkatársunknak Uifălean doktornő. Az ellenőrzések szeptember vége felé érnek véget.
Háromszék: nem segít a kormány
Háromszéken hat tanintézet nem kapta meg a hétfőn kezdődő tanévre a közegészségügyi engedélyt, mert az intézmények épületében nincs vezetékes víz, vagy nem elég jó minőségű. Az itt tanuló diákok otthonról visznek palackozott vizet. Keresztély Irma főtanfelügyelő elmondta, ezek az iskolaépületek általában egyházi tulajdonban vannak, ezért az önkormányzatok nem tudnak befektetni a korszerűsítésükbe.
Kovászna megyében a 316 oktatási intézmény közül még 18-nak a napokban folyamatban volt a közegészségügyi engedély beszerzése, de ezek esetében nincs semmilyen akadálya annak, hogy a jóváhagyást megkapják. A főtanfelügyelő szerint egyre több tanintézet kapja meg az engedélyt, az új tanévben már 98,10 százalék rendelkezik jóváhagyással.
Idén a háromszéki iskolák és óvodák egy lejt sem kaptak a központi költségvetésből karbantartásra vagy felújításra, a nyári munkálatokat az önkormányzatok finanszírozták. Kovászna megyében a nyári vakáció alatt az önkormányzatok összesen 2,3 millió lejt fordítottak a tanintézetekben zajló munkálatokra, hogy ezek többsége megfelelően fel tudjon készülni a tanévkezdésre.
Bihar megye: utolsó simítások
Bihar megyében még mindig vannak olyan tanintézetek, ahol nincs az épületben vezetékes víz, és kályhával fűtenek, de hétfőn mégis kinyitják kapuikat a kisdiákok előtt. Nicolae Avram főtanfelügyelő sajtótájékoztatón mutatott rá arra, hogy a partiumi megye óvodáinak és iskoláinak egynegyede akadt fenn a vizsgálatok első rostáján, és nem szerezte meg a működési engedélyt, de fogadni tudja a tanulókat. A legsúlyosabb problémákat Felsőfeketevölgyben tapasztalták, ahol a tető beázása nehezíti az oktatást.
A tanfelügyelőség, a prefektúra és a közegészségügyi hivatal közös vizsgálatáról kérdezve Delorean Gyula helyettes kormánymegbízott rámutatott arra, hogy 26 településre kellett újra kilátogassanak az elmúlt időszakban, de elementáris problémák nem voltak. „A többnyire magyarlakta települések ilyen szempontból jól állnak, nem volt gond” – magyarázta. Csupán Diószegen voltak kisebb rendellenességek, de a tanfelügyelőség már átutalta a szükséges összeget a javításokra.
Nagyváradon minden iskola megkapta a működési engedélyt, a nyári szünet utolsó „száz méterén” már csak a Mihai Eminescu Főgimnázium festésén dolgoztak.
Hargita megye: jóindulatú ellenőrök
Bartolf Hedwig Hargita megyei fő tanfelügyelő elmondta, a tanintézetekben lezajlottak a tanfelügyelőségi és közegészségügyi ellenőrzések is, és ezek azt mutatják, hogy az egy évvel korábbi helyzethez képest javultak a feltételek a napközikben és iskolákban, a múlt évi 89 százalékhoz képest idén 92 százalék arányban találták megfelelőnek a körülményeket a tevékenység elkezdéséhez, így a tanintézetek jelentős része a közegészségügyi működési engedélyt is megkapta.
„Akárcsak az elmúlt években, idén is jóindulatúak voltak az ellenőrzések során, ott is megadták a működési engedélyt, ahol a szükséges munkálatok – például a padló cseréje, épületjavítás vagy más fejlesztés – elkezdődött, de várhatóan csak az iskolakezdés után fejeződik be” – tájékoztatott a főtanfelügyelő. Kifejtette, természetesen van, ahol a körülmények még nem felelnek meg maradéktalanul az elvárásoknak, de legtöbb tanintézet esetében ezek olyan problémák – például a szeméttároló helyéül szolgáló betonalap hiánya –, amelyek nem akadályozzák az oktatás elkezdését.
Bartolf Hedwig hozzátette, várhatóan idén olyan már nem fog előfordulni, mint tavaly, amikor az iskolák állapota miatt, a diákok biztonságát szem előtt tartva a megyei közegészségügyi igazgatóság nem engedélyezte az oktatás megkezdését a székelyandrásfalvi, valamint a Kászonokban található jakabfalvi iskolákban.
Bíró Blanka, Szucher Ervin, Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

„A közép-európai multikulturalizmus fővárosa Arad”
Tegnap délután a Városháza Ferdinánd termében nyitották meg a IX. Nemzeti Kisebbségek Fesztiválját, melynek díszvendége volt Surján László, az Európai Parlament volt alelnöke. Surján beszédében a székelyföldi autonómiának a kérdését is érintette, megjegyezve: „…autonómia ügyben nem románok és magyarok állnak egymással szemben, hanem két eltérő világlátás, s mindkét oldalon lehetnek mindkét népcsoportból”. A Charta XXI. Megbékélési Mozgalom elindítója arra buzdította a jelenlevőket, hogy haladjanak a megbékélés és együttműködés útján, illetve aláírásukkal támogassák a mozgalmat. „A közép-európai népek közötti kiengesztelés és együttműködés ügyét eddig 89 aradi polgár támogatta. Ez kiemelkedő az erdélyi városok körében, a romániai aláírók 12,5%-a”.
A megnyitón egyébként köszöntő beszédet mondott és a megbékélésre, kölcsönös tiszteletre szólított fel mindenkit Bognár Levente aradi alpolgármester, a megyében élő etnikumok képviselői rövid prezentációt mutattak be. Arad testvérvárosai közül Nagybecskerek és Prága V. kerülete képviseltette magát, Gyula város küldöttsége objektív okok miatt otthon maradt.
A fesztivál pénteken folytatódik a 17 órai felvonulással a városközpontban, 18 órától az Eminescu parkban a hagyományos termékek vásárára látogathatnak ki az aradiak. Ugyanott kulturális műsorok is zajlanak.
Sólya R. Emília, Nyugati Jelen (Arad)

December elsejét ünnepeltetnék a románok – Az EMNP a nép ügyvédjéhez fordul
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) felkéri a nép ügyvédjét (az ombudsman), hogy emeljen alkotmányossági kifogást a román nemzeti ünnep megünneplését előíró törvény miatt – jelentette be a párt csütörtöki közleményében.
A kedden kihirdetett jogszabály kötelezővé teszi, hogy minden városban egy központi főút az „1918. december 1.” nevet viselje, és azt is előírja, hogy december elsején Románia központi és helyi hatóságainak nevelő hatású kulturális, történelemidéző programokat, valamint katonai parádékat kell szervezniük.
Székelyföldet célozzák
Az EMNP úgy vélte, a Mircea Dusa védelmi miniszter által kezdeményezett törvény egyértelműen a székelyföldi településeket célozza meg, hiszen ezeket leszámítva szinte minden romániai városban létezik 1918. december 1. elnevezésű utca. A Néppárt álláspontja szerint a most elfogadott törvény a román–magyar viszony normalizálása ellen hat, hiszen figyelmen kívül hagyja, hogy nem minden romániai állampolgár számára ünnep december első napja.
Az EMNP azt is sajnálatosnak tartotta, hogy a kormányon lévő Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem foglalt egyértelműen állást a törvénnyel szemben. Azt is felrótta az RMDSZ-nek, hogy a szövetség két képviselője „figyelmetlenségből – vagy talán meggyőződésből – megszavazta a tervezetet”.
Sérti az autonómiát
Az EMNP úgy ítéli meg, hogy a törvény sérti a települési önkormányzatok alkotmányba foglalt autonómiáját, hiszen utcák elnevezéséről és helyi rendezvények szervezéséről rendelkezik. Ezért a párt arra kéri a nép ügyvédjét, emeljen alkotmányossági kifogást a törvény ellen.
A törvény életbe lépését felháborodással vették tudomásul a székelyföldi városok polgármesterei. A Krónika napilap csütörtöki számában közölt összeállításban Ráduly Róbert, Csíkszereda RMDSZ-es polgármestere őrültségnek és a helyi autonómia durva megsértésének nevezte a jogszabályt, Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy RMDSZ-es polgármestere pedig kijelentette: törvénnyel nem lehet ünneplésre kötelezni az embereket.
Csíkszereda az egyedüli megyeszékhely Romániában, ahol nincsen 1918. december 1. utca, Sepsiszentgyörgyön pedig az önkormányzat jövő heti ülésének a napirendjén szerepel, hogy a jelenlegi 1918. december 1. utat osszák három részre, az egyik rész őrizze meg a jelenlegi nevét, a másikat nevezzék el Petőfi Sándorról, a harmadikat pedig Mihai Eminescuról, a románok nemzeti költőjéről. A korábbi átnevezési kísérletek rendre meghiúsultak.
December elsejét 1990-ben nyilvánították Románia nemzeti ünnepévé. A dátum az 1918-as gyulafehérvári nagygyűlés napját jelöli, amelyen az erdélyi, bánsági és magyarországi románok kinyilvánították az általuk lakott területek és Románia egyesülését.
MTI
Erdély.ma

Autonómiatervezetek és regionalizmus
Autonómiatervezetek és regionalizmus a politikai képviselőet asztalán címmel szakmai, közéleti konferenciát szervez az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács október 25-én, szombaton Marosvásárhelyen.
A magyar és román nyelvű konferencia a tavaly novemberben Sepsiszentgyörgyön elindított sorozat folytatása, amely ezúttal a létező autonómiatervezetek és a regionalizmus kérdéskörére fekteti a hangsúlyt. Az EMNT és az SZNT szervezésében, a Bálványos Intézet partnerségében létrejött szakmai előadásokat kerekasztal-beszélgetés követi, amely lehetőséget biztosít az elhangzott érvek megvitatására. Az előadások szinkrontolmács segítségével mindkét nyelven meghallgathatók.
Szombaton a Mihai Eminescu Ifjúsági házban (Bocskai István/Nicolae Grigorescu utca 19. szám) 9 órától tartja a megnyitót házigazdaként az EMNT Maros megyei elnöke, Cseh Gábor és az EMNT ügyvezető elnöke, Sándor Krisztina, majd Szász Alpár Zoltán politológus, a BBTE tanárának moderálásával kezdődnek az előadások. Többek között Bakk Miklós politológus, Bodó Barna politológus, az Aland-szigetekről érkező Rolf Granlund, Szokoly Elek politikai elemző, Andrea Carteny történész értekezik.
A hozzászólásokat követően 12 órától kezdődik a konferencia második része, szintén Szász Alpár Zoltán politológus moderálásával. Eva Bidania politikai tanácsadó, a Pro Európa Liga társelnöke, Smaranda Enache, a bukaresti ActiveWatch projektmenedzsere, Adrian Szelmenczi és Szilágyi Ferenc tart előadást, és Davyth Hicks is értekezik. Autonómia és regionalizmus – a képviselőet hatékonysága címmel 15 órától kezdődik kerekasztal-beszélgetés Izsák Balázs SZNT-elnök, Szilágyi Zsolt, a Néppárt államelnök-jelöltje, Toró T. Tibor EMNP-elnök, Biró Zsolt MPP-elnök és az RMDSZ parlamenti képviselőjének, Markó Attilának a részvételével.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro

Nyíltan támadják Pontáék a nemzetisége miatt Johannist
Most már nyíltan támadja nemzetisége miatt a Szociáldemokrata Párt (PSD) a jobboldal versenyben maradt államfőjelöltjét, Klaus Johannist. A galaci PSD-elnök szerint a nagyszebeni polgármester idegen érdekeket képviselő.
Nicolae Bacalbaşa pártja szerdai vezetőségi ülése után kijelentette: a jobboldali jelölt német, aki hivatalosan is az EU-nagyhatalom Németország által támogatott közösség érdekeit képviselői. A Romániát fenyegető veszély illusztrálására a PD-s politikus Mihai Eminescu egyik legismertebb xenofób versét, a Dojnát (Doina) idézte (a magyar változat Bartha György fordítása):
„Ki az idegent szereti,
Szívét a kutya egye ki!”
Az Agerpres által idézett Bacalbaşa csodálkozását fejezte ki amiatt, hogy az erdélyiek többsége Johannisra szavazott az első fordulóban. „Az erdélyi románok három nemzet elnyomása alatt éltek több száz éven keresztül. Remélem, szabadulni tudnak ettől a pszichés nyomástól, és megértik, hogy Erdély Nagy-Románia része” – fejtegette.
Mint ismert, az első forduló után Victor Ponta szociáldemokrata jelölt folytatta a nacionalista kampányát. A miniszterelnök Erdély elszakadásának veszélyéről, külföld Románia belügyeibe történő beavatkozásáról, jó románságáról beszélt.
maszol/rtv.net

Megnyílt a Kálvin idősotthon
Szombaton ünnepélyes keretek között nyitották meg Marosvásárhelyen a Romániai Református Egyház Nyugdíjintézete által építtetett Kálvin idősotthont. A 3700 négyzetméter összfelületű ingatlan egyik szárnyában egy- és kétágyas, 72 személy befogadására alkalmas 48 lakrész, a másik szárnyában tíz, nyugdíjas lelkészeknek otthont adó lakás található. A rendezvényen jelen volt Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Kántor Csaba püspökhelyettes, Lukács József, a Királyhágó- melléki Református Egyház püspökhelyettese, Tárkányi Márton, a nyugdíjintézet igazgatója, Jakab István, az otthon igazgatója, valamint több egyházi és világi meghívott.
– Ne vess el engem az én vénségemnek idején; mikor elfogy az én erőm, ne hagyj el engem! – ezzel a Zsoltárok könyvéből vett fohásszal – melyet Kántor Csaba püspökhelyettes is alapigéjének választott –, az időskort megér ember könyörgésével nyitotta meg kapuját az idősotthon. Mint mondta, szeretetteljes szolgálat indul el az otthonban, amely támaszt és vigaszt nyújt fogyatkozó erejű időseknek, odahajol az elesettekhez, betegekhez, reményt nyújt a hitevesztetteknek.
– Az elmúlt öt év a magyar református egyházban a kálvini jubileumi évek jegyében zajlott. Sepsiszentgyörgyön szobrot állítottunk a nagy reformátornak, most pedig átadjuk ezt a hajlékot, amelyet szintén róla neveztünk el. A Romániai Magyar Református Egyház munkásai, fizetett alkalmazottai egy nyugdíjintézetbe tömörülve dolgoznak, és megpróbálják a munkával megteremtett javakat úgy felhasználni, hogy ne csak a saját életüket tegyék öncélúan ezzel a vagyonnal biztonságossá, hanem úgy dolgoznak, hogy a tágabb közösséget is szolgálják – mondta Kató Béla püspök. A nyugdíjintézet abból a megfontolásból döntött az idősotthon létrehozása mellett, hogy a fiatalok által befizetett nyugdíjalapot ésszerűen használják fel. Közismert, ebben az országban egyre kevesebben dolgoznak, az átlagéletkor kitolódik, és arra kell számítani, hogy nem lesz aki befizessen a nyugdíjalapba. A pénzt olyan ingatlanokba fektetik, amelyek az idő teltével is megőrzik az értéküket. Amikor Marosvásárhelyen az Eminescu utcában, közel a Diakóniai Házhoz, eladó lett a telek, bár magas áron árulták, úgy döntöttek, hogy a város szívében ez a hely lesz a megfelel. Áll rajta egy 150 éves ház, ezt szerették volna átalakítani. Az építkezési engedélyeztetés során a városrendezési osztály arra szólította fel az új tulajdonost, hogy az épület utca felőli falát teljes hosszában két méterrel költöztesse bennebb. Pereskedni nem volt érdemes, ezért úgy döntöttek, hogy lebontják a régi házat, és újat építenek. A várossal sokat vitatkoztak, egyezkedtek, de végül három év után az egyház megkapta a 100.000 eurós kárpótlást.
– Ma egy csodálatosan szép, modern, a XXI. század igényeinek megfelelően berendezett idősotthont adhatunk át, amiből semmi sem hiányzik. Isten dicsségét szolgálja a mi munkánk, s a megteremtett javak felhasználási módjában rejlik ez. Egy ilyen háznak nemcsak az építése, de a fenntartása is nehéz és költséges. Olyan világot élünk, amikor a világ minden tája felé szétszélednek a fiatalok. Itthon maradnak a szülők, akik annak idején abban reménykedtek, hogy a gyermekeik gondoskodnak róluk. Az otthon nekik nyújt segítséget. Óriási dolog egy keresztyén központban biztonságban tudni az idős szülőket. Az egyház nem az anyagi haszon megszerzésére törekszik, a realitásokkal szembenézve próbál segíteni azokon is, akik önhibájukon kívül kerültek oda, hogy saját forrásaikból nem képesek önmaguk ellátására befizetni. Bízunk abban, hogy az otthon méltó lesz Kálvin nevéhez, s az itt dolgozó nővérek, gondozók Isten erejével tudnak szolgálni. Ha az intézménynek nem lesz ilyen kisugárzása, akkor csak egy lesz a többi között – mondta a püspök.
Jakab István, az otthon igazgatója azt hangsúlyozta, hogy ebben a házban a szeretetnek kell uralkodnia, amit bevisznek az itt lakók szobájába. Az ápolás és gondozás mellett vissza szeretnék adni azt a méltóságot, amit a társadalom egyre inkább megvon az emberektől.
Mit nyújt még az otthon? Mentálhigiénés szakemberek segítenek a beköltözők beilleszkedésében, ünnepségeket, rendezvényeket szerveznek, csoportos és egyéni gyógytornát tartanak azoknak, akiknek ezt a háziorvos elírja, gyógymasszázst biztosítanak. A társalgóban lehetőség nyílik különböző foglalkozásokra – kézimunka, társasjáték, színház, zene –, biztosított a tévé és az internetszolgáltatás. Minden vasárnap és ünnepnapokon istentiszteletet tartanak.
Tárkányi Márton, a nyugdíjpénztár igazgatója köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik hozzájárultak az otthon felépítéséhez, majd a meghívottaknak bemutatták az épületet.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

„Hazaérkezett” a Spectrum Színház
Új magyar színház nyílik Marosvásárhely főterén: a tavaly bemutatkozott Spectrum Színház mostantól saját székhellyel rendelkezik. A társulat nemsokára a régi Ifjúsági mozi épületébe várja a nézőket.
Az új székhelyet a Boszorkány című darabbal avatják fel pénteken este 7 órától. Vasárnap egy másik bemutatóval várják a publikumot, a Szomorú vasárnapot tűzik műsorra.
Egy új színház létrehozása régóta foglalkoztatta Török Viola rendezőt, a Spectrum vezetőjét, azonban ehhez társulat is kellett, mert „kölcsönkért” színészekkel nehéz volt együttműködni. Lassan kialakult az a közösség, amellyel megvalósíthatóvá vált az ötlet, így már nem társulatot, hanem helyszínt kellett keresni.
Nagy lendülettel indult a Spectrum Gyógyszergyár által támogatott színház: az elmúlt évben három előadást mutatott be a társulat A nép ellensége, a Vitéz lélek, illetve a Vihar című darabokat. Ezeket eddig több helyszínen láthatta a közönség: a Stúdió Színházban, a Mihai Eminescu Ifjúsági Házban, illetve a Csűrszínházban.
„Másként szeretnénk színházat csinálni – mondta Török Viola a szerdai sajtótájékoztatón. – Kíváncsiak vagyunk arra, hogy mi foglalkoztatja az itteni közönséget, ugyanakkor a magyar kultúra színfoltjában, és az egyetemes színjátszásban is szeretnénk meghatározni a helyünket.” Az elmúlt évben felléptek a budapesti Thália Színházban, színházfesztiválon is szerepeltek már, így a rendező szerint a nagyközönség tudomást szerezhetett a létezésükről.
A csapat rendkívül színes, vannak fiatal tehetségek, akik számára az új színház egy hatalmas lehetőséget jelent, és vannak tapasztalt színészek, akik egyengethetik a fiatalok útjait. Szélyes Ferenc színművész a sajtótájékoztatón kijelentette: pontosan emiatt erős és dinamikus ez a társulat.
„Az, hogy Marosvásárhely főterén egy új magyar színház nyitja meg kapuit most 2014-ben, óriási dolog. A színészhallgatók számára is jó hír, mert van egy újabb lehetőség az elhelyezkedésre, ugyanakkor a nyugdíjas művészeknek is jó alkalom, hogy folytathassák munkájukat” – hangsúlyozta a színművész.
„Utolsó éves színészhallgatóként mindenki elgondolkodik azon, hogy hogyan tovább, hol kezdheti el színészi pályafutását – mondta Kovács Károly fiatal színész. – Azon gondolkodtam, hogy milyen jó lenne, ha valamelyik színházban hordozhatnám majd a tálcát. Ez meg is valósult, csak nem úgy ahogy én gondoltam, ugyanis a tálcát hordozom majd pincérkét a Szomorú vasárnap című darabban, és más fontos szerepek is várnak ránk. Az új helyszínben az a különleges, hogy most helyezik el a deszkákat a teremben, és mi leszünk azok, akik alatt először ropog majd.”
Becze Dalma
Krónika (Kolozsvár)

Tudomány, kultúra, oktatás, településfejlesztés
Első évét zárja „újjáélesztése” után a Marosvásárhelyi Kulturális és Tudományegyetem, a volt Népi egyetem, ahol idén több mint huszonöt rendezvényt, eseményt szerveztek, illetve társultak ezekhez.
A Mihai Eminescu Ifjúsági Ház három termében működő Marosvásárhelyi Kulturális és Tudományegyetem (MKTE) idén 2114 elméleti és 660 gyakorlati órát tartott a kurzusain résztvevőknek, és mivel nincs is szakműhelyük, kénytelenek voltak együttműködéseket kötni termelői egységekkel, cégekkel, ezzel pedig átfogó, szervező szerepet is betöltöttek – ismertette az éves tevékenységet december 16-ai sajtótájékoztatóján Csegzi Sándor igazgató.
„Százhuszonhét tanulóval, tizennégy oktatóval (középiskolai és egyetemi tanárral), és mérnökökkel dolgoztunk együtt. Az új tehetségek felkarolása is célunk, ezért idén négy könyvbemutatót, valamint két kiállítást is szerveztünk, egyet festészeti és egyet fotó-témában. Részt vettünk a polgármesteri hivatal által a nyolcadikosok körében végzett továbbtanulási igényeket felmérő közvélemény-kutatás elkészítésében, mobilitási konferenciát szerveztünk polgármesterekkel. Tudományos kutatásban vettünk részt: kétszer felbocsájtottuk a sztratoszféra-ballont egy mérőeszközzel, (amellyel másodszor elértük a 33 140 méteres magasságot), ezzel egy követő- és visszaszerzési rendszerrel, valamint szakembercsoporttal gazdagodtunk. Robotika és automatizálási workshopot szerveztünk diákok számára, valamint a branding témakörében találkozókon vettünk részt, ennek januári eseményén Marosvásárhely brandje lesz a téma” – számolt be az igazgató.
Elmondta, 2015-ben az ipari szakképesítésekre vonatkozó, valamint művészeti és környezetvédelmi projektekkel (erdősítésre vonatkozó uniós projekt, három évre 20 ezer euró a Marosvásárhelyre eső rész) készülnek, bővítik a képzéseket (ruhatervezés, valamint orvosi angol), és költözni is fognak. „A menedzsmenttervem szerint három év alatt kell önfenntartóvá válnia az intézménynek, ehhez pedig elengedhetetlen uniós pályázatokat lehívni. A marosvásárhelyi önkormányzat jóváhagyta, hogy az Avram Iancu Szakközépiskola bentlakásának második emeletére (a főtéri alsó ortodox templom mögött – szerk. megj.) költözzünk, ahol hat termet és egy műhelyt alakítunk ki. Jelenleg 42 százalékban vagyunk önfenntartóak” – tudtuk meg Csegzi Sándortól.
Gáspár Botond |
Székelyhon.ro

A Kulturális és Tudományegyetem számvetése
Elköltözik az intézmény
Tegnap délben a marosvásárhelyi Kulturális és Tudományegyetem Mihai Eminescu ifjúsági házbeli székhelyén tartott sajtótájékoztatót dr. Csegzi Sándor intézményvezető, amelyen beszámolt a 2014-ben tartott rendezvényekről, tanfolyamokról, majd néhány szót szólt a 2015-ös tervekről is.
Az igazgató azzal kezdte a beszámolót, hogy sikerült egy tetszhalottat feltámasztani, ugyanis az intézmény, amikor átvette a vezetését, veszteségesen működött. Ehhez viszonyítva az idén 27 eseményt szerveztek, partnerként pedig még többen neveztek be a tevékenységekbe. Folytatva a hagyományt, továbbra is a tanfolyamokra helyezték a hangsúlyt, azonban a régiektől eltérően olyanokat indítottak be, amelyekre igény van a munkaerőpiacon. Ezek a számítógép- vezérlésű szerszám-lakatosgép- és a robotgépkezelő szakmák, valamint a szociális munkás, illetve a robotika, modellezés. Újraindult az oktatók képzése és a könyvtárosi kurzus is. Összesen 20114 elméleti és 660 gyakorlati órát tartottak úgy, hogy jelenleg mindössze három terem áll a rendelkezésükre. A gyakorlatokat a cégeknél végezhették el a tanfolyamon részt vevők. Összesen 127-en iratkoztak fel a kurzusokra, akikkel 14 oktató (középiskolai és egyetemi tanár, valamint mérnök) foglalkozott.
Kulturális téren négy könyvbemutatót szerveztek. Fiatal, tehetséges művészeket támogatva, egy-egy képzőművészeti és fotókiállítást is tartottak. A polgármesteri hivatallal közösen konferenciát szerveztek a szakoktatásról. A tanácskozásra adatokat gyűjtöttek, és megfogalmazták a konkrét ajánlásokat is, amelyeket a szaktárcának figyelembe kellene vennie. Ezenkívül még tanácskozásra került sor az újrahasznosítható energiaforrásokról, a mobilitásról, illetve több alkalommal kezdeményezték a TEDx tehetségkutató ötletbörzét. A tudományos munka során sikerült két alkalommal héliummal töltött léggömböt feljuttatni a sztratoszféráig. A fizikai és éghajlati jelenségekről adatokat gyűjtő műszerek 33.140 méter magasságba jutottak fel és visszajöttek a földre. Az értékes adatokat feldolgozták. Újraindították a modellezőkört, és ennek keretében több robotkészítő-kezelő, valamint automatizálási műhelymunkát is tartottak, versenyeket szerveztek azzal a céllal, hogy elsősorban a középiskolások elsajátítsák a jövő technológiájának alapjait.
Kerekasztal-megbeszélést kezdeményeztek a személyes márkajegy építéséről (brandingről), majd szó esett a cégek reklámkampányának szervezéséről is. Jövőben pedig tanácskozást terveznek a városbrandingről. Sikerült partnerkapcsolatokat kiépíteni egyetemekkel és középiskolákkal. Így partnerként részt vehettek az orvosi és gyógyszerészeti egyetemista hallgatók Marisiensis konferenciáján, támogatták az ifjúsági dzsessz- és gitárfesztivált. Az AIESEC-kel közösen lehetővé tették, hogy két hónapig görög, olasz, dél-koreai és spanyol egyetemisták cseretanulmányt folytassanak Marosvásárhelyen. Tapasztalataikat dolgozat formájában megosztják majd vendéglátóikkal.
Ami a finanszírozást illeti, Csegzi Sándor elmondta, eddig a költségek 42%-át tudták fedezni önrészből, a menedzsmenttervben az szerepel, hogy három év alatt kell önfenntartók legyenek. A 2014-es év a reklámozás esztendeje volt, 2015-ben pedig pályázatokat szeretnének készíteni és megnyerni, mert a tanfolyamokból nem sikerül biztosítani a működtetést. Tovább folytatják a Climat Alliance (Klíma Egyesület) keretében elkezdett projektet, amelynek célja többek között az, hogy olyan megoldásokat keressenek, amelyekkel csökkenteni lehet az üvegházhatást kiváltó gázokat. Nemrég jelent meg egy pályázati kiírás, ami a zöldövezetek növelését, ésszerűbb gondozását támogatja. A nemzetközi projektben 17 ország vesz részt, összesen 20.000 euró támogatásra lehet pályázni, hároméves megvalósítási határidővel. A program célja Marosvásárhely és a peremtelepülések 67 hektáros zöldövezetét a duplájára növelni. Folytatják a TEDx-es előadásokat, és amint említettük, januárban sor kerül a városmarketing témájú tanácskozásra is. Újabb tanfolyamokat szeretnének beindítani, egyik az orvosi és marketingtevékenységben, valamint a ruhatervezésben, divatszakmában használt angol szaknyelvtanfolyam lenne.
Dr. Csegzi Sándor azt is elárulta, hogy a helyi tanács jóváhagyta azt a szándékot, hogy a jövőben a volt könnyűipari líceum (Bolgárok terén levő) bentlakásának második emeletére költözzön az intézmény. Itt hat tanterem, egy műhely, titkárság és egy tanári szoba is a rendelkezésükre áll majd. Egyelőre a megyei tanfelügyelőség, illetve az oktatási minisztérium jóváhagyására várnak. Az intézményvezető kifejtette, azért kellett elköltözzenek, mert a Mihai Eminescu Ifjúsági Házban kevés helyiséggel rendelkeztek, ugyanakkor a színpadon zajló kulturális rendezvények gyakran zavarták a tanfolyamokat.
Újságírói kérdésre azt is megtudtuk, hogy az Ifjúsági Házban az intézmény fizetett bért és a fogyasztást, az új székhelyen viszont nem fognak, s ez is az előnyükre válhat. Csegzi Sándor azt is reméli, ha közelebb kerülnek a városközponthoz, többen vesznek majd részt a tanfolyamokon és a különböző rendezvényeken. Természetesen a kultúra terén is pályázni fognak olyan támogatási lehetőségre, amelyekkel fiatal tehetségeket karolhatnak fel mind a képző- és fotóművészet, mind az irodalom terén – hallhattuk többek között a sajtótájékoztatón.
(vajda)
Népújság (Marosvásárhely)

„Fő célom, hogy Váradon legyen egy jó színház”
A nagyváradi Szigligeti Színház újranyitásával egy időben robbant be a váradi magyar színházi világba Hunyadi István színművész, aki az első perctől kezdve rendkívül aktív tagja a társulatnak. Alábbi interjúnkból kiderül, mennyire sokoldalú művész ő, a színművésszel készült interjút az alábbiakban olvashatják.
– Az idén részt vettél a tavaly beindult a nagyváradi Színjátszó Tanoda (SZITA) munkájában: erről a munkáról mesélj valamit.
– A SZITA egyik drámagyakorlatot oktató tanára vagyok Csatlós Lóránt és Tóth Tünde mellett. Mivel az első évben a fiatalok főleg nonverbális jelenetekkel és improvizációs gyakorlatokkal foglalkoztak, ezért úgy gondoltam, hogy idén valami konkrétabb feladaton dolgozok velük. Shakespeare Szentiván-éji álom című darabjából dolgozunk fel egy felvonást. Azt szeretnénk, ha ebből születne egy előadás jelmezekkel, díszletekkel. Ismeretlen arcok nincsenek a csoportban, mert van köztük olyan, akivel már foglalkoztam, van, akit már láttam színpadon, mert benne volt a Színház az iskolában, iskola a színházban projektben. Persze vannak még bizonyos technikák, amiket el kell sajátítsanak, és én abban akarok a segítségükre lenni, hogy legyen fogalmuk a színjátszásból, és ne csak az ösztönökre hallgatva tudjanak színpadra lépni. Én el szoktam nekik mondani, hogy nem szeretném, hogy belőlük színész legyen, hanem abban akarok segíteni, hogy kamatoztassák az itt szerzett tudásukat, akár egy állásinterjúra mennek el, akár felvételiznek valahova, vagy szóbeli vizsgájuk van. Azt szeretném, ha a közös munka segítené őket abban, hogy felvállalják önmagukat, a véleményüket, kiálljanak magukért és akár egymásért is, mert ez egy csapatmunka. Ezek a tréningek arra is jók, hogy megismerjék önmagukat, hogy fejlesszék a személyiségüket, a képességeiket, például a koncentrációt, a gyors tanulást, a helyzetfelismerést, amikre az élet szinte minden pillanatában szükségük lehet.
– Ha jól tudom, nem ez az egyetlen olyan projekt, amelynek keretében diákokkal dolgozol.
– Valóban; már negyedik alkalommal veszek részt a Színház az iskolában, iskola a színházban projektben. Október végén kezdtük a munkát, idén a Rómeó és Júliával foglalkozunk. Én az eminescus diákokkal dolgozok, a csoportom az ötödik felvonást kapta. Volt egy szereplőválogatás is, de én a legelején megmondtam nekik, hogy bárkivel szívesen foglalkozom, nem fogok senkit kitenni, mert ez a projekt nem arról szól, hogy színészi tehetségeket keressünk. Az én feladatom az, hogy folyamatosan motiváljam őket, hogy dolgozzanak, foglalkozzanak magukkal, ügyeljenek egymásra, és jól teljen nekik az együtt eltöltött idő. Idén van két diákom, akik az előző évben is részt vettek ebben a programban, de nagyon szeretek új arcokkal is dolgozni, mert mindig meglepő, hogy mit hoz ki belőlük egy ilyen helyzet, ezért igyekszem arra is figyelni, hogy azok is nagy szerepet kapjanak, akik teljesen újak ebben a munkafolyamatban.
A fiatalok és a színház
– Ezeknek a programoknak a segítségével nőtt valamelyest a váradi fiataloknak az érdeklődése a színház iránt?
– Egyre több fiatal, diák jár színházba. A Színház az iskolában, iskola a színházban projektek végén megszülető előadásokat megnézik olyan iskolások is, akik amúgy nem járnak feltétlenül színházba. Azt hiszem, ezekkel a programokkal egy kicsit közelebb hoztuk a határokat, mert mégiscsak van egy határ, amit nem is biztos, hogy jó lenne átlépni.
– Milyen határra gondolsz?
– Arra, hogy mi nem az osztálytársaik vagyunk, hanem színészek, akik abban a helyzetben oktatók, tanárok vagyunk. De azt hiszem egy kicsit közelebb hoztuk magunkhoz őket, és szerintem ők ennek a személyes ismeretségnek a tudatával fognak felnőni, és színházba járni. Talán jó az, ha az emberek egyre inkább otthon kezdik érezni magukat a színházban, és nem egy olyan helynek tekintik, ami egy teljesen érintetlen, elérhetetlen szentély. Noha valamilyen mértékben valóban szentély a színház, de jót tesz az, hogyha a néző, aki bejön oda, mégis a magáénak érzi, mert végül is a színház minden váradi lakosé, aki úgy dönt, hogy vesz egy színházjegyet.
– Milyen más projektekben veszel még részt?
– Az évad elején volt egy felolvasó színházi előadásunk, a Bányavizet (Székely Csaba drámaíró darabja – szerk. megj.) olvastuk fel. Ez is nagyon inspirált, meg az is, hogy Kolozsváron többször voltam ilyen előadásokon, ahol színészek, és főleg diákok olvastak szövegeket. Most többen is összedugtuk a fejünket, de én kezdtem el harcolni azért, hogy indítsunk be egy felolvasó színházi sorozatot. Úgy határoztunk, hogy az idén kortárs magyar darabokat olvasunk fel. Ez lett a Daraboló elnevezésű projekt, melynek keretében elsőként Háy János Mandragóra című darabját adtuk elő, a következő pedig Egressy Zoltán Nyár utca, nem megy tovább című műve lesz, amit január 27-én olvasunk fel.
Felolvasó színház
– Ki válogatja a darabokat?
– Első alkalommal közösen keresgéltünk darabokat Karetka Adalberttel (a Szigligeti Színház irodalmi titkára – szerk. megj.), és volt, ami nekem tetszett inkább, volt ami neki, és akkor találtunk ezt a Háy János darabot, amire mind a ketten azt mondtuk, hogy ez jó. A második darabot én találtam, viszont közben Ababi Csilla kollégám is nagyon sokat olvasott, és folyamatosan kommunikáltunk, arról, hogy mit kellene bemutatni a jövőben. A felolvasó színházi esteknek lesz egy rendszere, a tervek szerint minden hónapban valamelyik keddi napon fogunk felolvasni, és a helyszín is folyamatosan változni fog. Ennek a projektnek van egy kutatás jellege is: azt keresem, hogyan tud úgy érdekes lenni egy szöveg, hogy a mozgásokat és a színészi játékot minimalizáljuk. A helyszín számomra szintén kutatási forrás, arra vagyok kíváncsi, hogy a színház hol tud érvényesülni. Az egyik felolvasó esthez kinéztem egy irodaházat is – nem tudom, hogy engedélyt is kapok-e rá –, és amikor jobb idő lesz, szabadtéri helyszíneket fogok keresni. A felolvasó színházi előadásokon valójában témákat próbálunk feldobni magunknak és a közönségnek is, bizonyos kérdéseket próbálunk megfogalmazni, és esetleg válaszolni rájuk.
– Van a projektben egy olyan szándék is, hogy általa közelebb hozzátok a kortárs drámát a közönséghez?
– Van. Én nagyon szeretem a kortárs darabokat, mert azok ugyanazokkal a problémákkal foglalkoznak, mint a mai ember. És a projekt a színészeknek is hasznos, mert jól olvasni eszköztelenül nagyon nehéz. A próbák tulajdonképpen beszélgetésekből állnak, és nem abból, hogy van egy rendező, vagy bárki, aki megmondja, hogy mit akar. Mindenki szokott mindenkinek tippeket adni, és a próbafolyamat lényege az, hogyan tudják a színészek a szöveget a lehető legjobban felolvasni. Úgy érzem, hogy ez a munka a színészeket kondícióba hozza. Próbafolyamat
– Milyen színészi munkában vagy benne jelenleg?
– Az évadot a Liliommal kezdtük, abban benne voltam, és jelenleg két nagyon különböző darabot próbálunk párhuzamosan. Az egyik, A szabin nők elrablása egy klasszikus értelemben vett próbafolyamat konkrét szöveggel, dalokkal, koreográfiával, míg a másik, (A hetedik lépcsőfok című előadásról van szó Balogh Attila rendezésében – szerk. megj.) egy szabadabb próbafolyamat olyan értelemben, hogy nincs szövegkönyvünk, nincsenek konkrét dalok, csak helyzetek vannak, amiket a rendező ajánl, és mi arra improvizálgatunk a legjobb tudásunk szerint. És nyilván ott lebeg előttünk folyamatosan Hrabal szelleme is. Azt is lehet már tudni, hogy játszani fogok A mi osztályunk című darabban, amit Anca Bradu fog rendezni. Nagyon kíváncsi vagyok erre a munkára, mert kakukktojás vagyok a szereposztásban. Csak negyven év körüli színészek játszanak benne, és én vagyok az egyedül harminc év alatti színész az előadásban.
– Ha már a színházi közösség és a korosztályok szóba kerültek: hogyan érzed magad azok után, hogy saját korosztályodból két tag, Pál Hunor és Varga Balázs is elhagyta a társulatot?
– Nem örülök annak, hogy úgymond egyedül maradtam a társulatnál ebben a korosztályban, már csak amiatt is, mert számomra nagyon kedves emberekről van szó, akikkel nagyon hasonlóan gondolkozom a színházról. Azt érzékelem, hogy több szerepet kapok, mert egyedül vagyok ebben a korosztályban, míg eddig úgy volt, főként Balázzsal, hogy hol ő játszotta a harminc év alatti főhőst, hol én. De én nagyon szeretek dolgozni, szóval ez nekem nem teher, sőt, abból a szempontból örülök ennek a helyzetnek, hogy még több lehetőséget kapok, mert azt gondolom, most van itt az ideje, hogy mindenben részt vegyek, amiben tudok.
Alkotótárs
– A színház újraindításával csöppentél bele a váradi magyar színházi életbe. Az elmúlt évek tapasztalatait összegezve mennyire érzed azt, hogy sikerült belopnod magad a váradi közönség szívébe?
– Én úgy érzem, hogy nagyon pozitívan állnak hozzám a nézők, és ennek konkrét hozadéka is van. Például tavaly volt a Szigligeti című előadás bemutatója, és a közönség döntötte el azt, hogy ki legyen a főszereplő, és a publikum engem szavazott meg, pedig rajtam kívül Kovács Leventére, Pál Hunorra, Varga Balázsra és Szotyori Józsefre is lehetett szavazni. Ez nekem nagyon jól esett, de azt nem mondom, hogy minden pillanatban úgy éreztem, hogy a nézők kedvelnek engem. Főleg az elején éreztem azt, hogy a közönség nem igazán ért engem, a színpadi létemet, a játékomat. De valószínűleg ez az érzés csak bennem volt meg, mert én nem tudok úgy dolgozni, hogy nem érzem magam szabadnak, és az elején ezt sehogy sem tudtam elérni. Meg kellett tanuljam, hogyan tudok úgy kiállni magamért, hogy a rendező meg a partnerek is alkotótársként nézzenek rám.
Pap István
erdon.ro

„Arad történelmi részét szakítanák ki a parkolóval”
Háborognak a műépítészek
Az Eminescu, régi nevén Salacz parkra tervezett parkoló ötlete nem csak a civilszervezetek körében verte ki a biztosítékot, a szakmabeliek egy jó része is háborog, sőt egyre többen foglalnak állást az ügyben a médián keresztül vagy virtuális közegben.
A közel tizenöt éves tapasztalattal rendelkező Várkonyi Zoltán aradi műépítész a Nyugati Jelennek azt nyilatkozta: „A Salacz park nemcsak egy zöldövezet, hanem történelmi jelentősége is van, így elpusztításával nemcsak holmi fácskákat vágnának ki, hanem egy történelmi részét is kiszakítanák az amúgy is megtépázott Aradnak.”
Ami az aradi polgárok hozzáállását illeti, a szakember szerint a baj ott kezdődik, hogy egyre kevesebben érzik szívügyüknek a helyi jelentőségű problémákat. A lakosság elöregedése következtében a lokálpatriotizmus jelentősen felhígult, ezért igen kevesen maradtak már azok közül, akik teljes mellszélességgel kiállhatnának egy ilyen nemes ügy mellett. A többieket meg nem is érdekli a dolog.
„A parknak van egy komoly történelmi háttere, másrészt Aradnak így sincs elég zöldövezete, nemhogy a parkot felszámolja” – mondja Várkonyi, aki szerint az is gondolkodásra készteti az embert, hogy az utóbbi időben tömegesen száradnak ki a belváros fái. Már-már azt hihetné valaki, hogy szánt szándékkal hagyják kipusztulni a városrészeket, sétányokat, parkokat barátságossá tevő faállományt.
A műépítészt, sok más hozzá hasonló kollégájával együtt zavarja, hogy ilyen projekteknél a városvezetők nem kérik ki a szakmabeliek véleményét. Pedig van néhány hozzáértő szakember Aradon. Tapasztalataikra senki nem tart igényt. Pedig hasznos ötletek lennének.
A szakember szó szerint „agyrémnek” tartja a parkra tervezett parkoló ötletét. Úgy gondolja, alternatív megoldásként sokkal célszerűbb lenne, ha az önkormányzat vezetői a város gazdátlan telkeire, elhanyagolt területeire terveznének kisebb méretű, ámde annál praktikusabb, két-háromszintes felszíni parkolókat.
„Nem értem, miért kellett egy német cégnek fizetni azért, hogy elkészítse a város közlekedési tanulmányát, mikor csak mi építészek vagyunk vagy százan Aradon. Egy jó tanulmány elkészítéséhez alaposan ismerni kell az adott város közlekedési sajátosságait. Teljességgel hiányzik az urbanisztikai elgondolás Aradon. A városrendezési tervek egyike sem foglalkozik kellőképp a közlekedéssel, a parkolási renddel. Szépen lassan feldaraboljuk Arad identitását, tönkretesszük a zöldövezeteket, kivágjuk a megmaradt fákat, nem beszélve a központ értékes épületeiről. Kerékpárutakat építünk, miközben fejünkre hullnak a központi házak. Körbeépítjük a várost plázákkal, miközben a város központja szó szerint szétrohad” – nyilatkozta a szakember, utalva arra is, hogy a város vezetői rendszerint fittyet hánynak a szakvéleményekre, amikor értékes épületek lebontására kerül sor.
A park történelmi hátterének kapcsán a műépítész Márki Sándor, illetve Ujj János helytörténészek köteteire utalva érdekes adatokat osztott meg velünk. „Az 1877-es árvíz idején Salacz Gyula polgármester úgy döntött, hogy meg kell erősíteni a gátrendszert, ezért felkérte Virág Lajos városi főmérnököt, hogy készítse el a várost védő gát terveit. A munkálatok 1878-tól 1880-ig tartottak, ezután épült ki a három hold (szerk. megj.: egy hektár 1,7377 katasztrális holdnak felel meg) terjedelmű park, ami korábban vizes náddal és sással borított terület volt. 1886-ban kibővítették a Baros parkkal, amit most gyermekparkként ismerünk. Talán kevesen tudják azt is, hogy a Salacz parkban zömében kőris és szilfák vannak, valamint néhány tölgy, gesztenye és szivarfa, a sétány szélét csörgőfák, szivarfák díszítik”.
A Pro Urbe városvédő szervezet egyik alapító tagjaként Várkonyi úgy érzi, senki nem kíváncsi a véleményükre, szakmai tudásukra. Szomorú, hogy a probléma kapcsán a helyi építészeti kamara sem foglal hivatalosan állást.
Sólya R. Emília
Nyugati Jelen (Arad)

A betű és könyv igézetében két éjjel-nappal
Sajtótájékoztatót tartottak a Zanza kávézóban a Studium-Prospero Alapítvány szervezésében azokkal az intézményekkel, alapítványokkal, személyekkel, amelyek/akik részt vesznek az Olvass fel Marosvásárhelyért! program kivitelezésében.
Vass Levente, a Studium alelnöke fontosnak tartotta kiemelni, hogy a maratoni felolvasás két napján és két éjszakáján szem előtt tartják, hogy olyan marosvásárhelyi, megyei írók, alkotók műveiből olvassanak fel, akik kötődnek a városhoz, vagy valamilyen – életükkel, tevékenységükkel – kapcsolatos évforduló teszi igencsak aktuálissá jelenlétüket. Mindjárt fel is sorolta a három legfontosabbat – Reményik 125., Kölcsey 225. és Mikes Kelemen 325. születési évfordulója teszi igencsak időszerűvé, hogy „jelen legyenek” a felolvasó maratonban. „A dolog lényege, hogy ezekkel a rendezvényekkel élhetőbb, élvezhetőbb, olvashatóbb Vásárhelyt teremtsünk önmagunk és a körülöttünk élők számára” – mondotta a Studium alapítvány alelnöke.
A beszámolón elhangzott, hogy valamennyi szervező – a Studium-Prospero Alapítvány, a Rotaract Club Téka, a marosvásárhelyi román Rotaract klubok, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, a Vatra és a Látó szépirodalmi folyóiratok, a megyei és Teleki Téka könyvtár, valamint a Romániai Írók Szövetségének Maros megyei szervezete – elsődleges feladatának tekinti az inter- és multikulturalitás megteremtéséhez való hozzájárulást. A Rotaract Club Téka képviseletében megjelent Ferenczy Anna elmondta, rendkívül hálásak, amiért már tavaly is felkérték őket a bekapcsolódásra, s ez a felkérés az idén megismétlődött.
A Studium-Prospero Alapítvány közkapcsolati felelőse, Kovács Réka megerősítette, az idén is két alkalommal lesz lehetőségük felolvasni: január 15-én, a román kultúra napján, Mihai Eminescu születésének évfordulóján marosvásárhelyi román szerzők, évfordulós román szerzők, valamint a teljes magyar irodalom szerzőinek románra fordított műveiből válogathatnak kedvükre az olvasni vágyók. Majd január 22-én, a magyar kultúra napján marosvásárhelyi magyar szerzők, évfordulós magyar szerzők művei lesznek a terítéken, valamint a teljes román irodalom magyarra fordított alkotásai.
A Nemzeti Színház igazgatója, Gáspárik Attila felhívta a figyelmet arra, hogy ez a felolvasómaraton nem az elitnek szól. Ő maga például 15-én hajnali 6 órakor fog moderálni, mert sok esetben elhangzott a vád, hogy „bezzeg a kombináti munkások hajnali hatra mennek dolgozni, miközben a színészek valamikor tízkor indulnak el”. Nos, meg akarja mutatni, hogy a színész, sőt, a színigazgató is tud hatkor kezdeni. Mi több, 22-én, a sportról szóló hajnali beszélgetés-moderálást hajnali ötkor kezdi.
A találkozó leglényegesebb eleme mindenképpen az volt, hogy egy sor újdonságot tudhatott meg a felolvasásra készülő közönség. Óráról órára váltják majd egymást a meghívottak, akikkel a felolvasással párhuzamosan lehet majd beszélgetni. És minden meghívottnak kötelező módon válaszolnia kell majd hat kérdésre. Elkészítették a rendezvény mobiltelefonos alkalmazásait, amelyeket a rendezvény plakátján és szórólapjain feltüntetett QR kód segítségével lehet majd letölteni az okostelefonokra. De a felolvasás élőben is követhető. Otthonról a www.facebook.com/olvassfelmarosvasarhelyert, illetve https://www.facebook.com/citestele?fref=ts oldalon a rendezvény napján lehet követni, itt megtalálható az élő közvetítés linkje.
A rendezvények helyszíne mindkét dátumon a Zanza Cafe&Lounge (Rózsák tere 52. szám). Felolvasási szándékukat az érdeklődők jelezhetik az olvassfel@gmail.com e-mail címen, vagy hívhatják a szervezőket a 0730-627.439-es telefonszámon. De előzetes egyeztetés nélkül is bejöhetnek a kávézóba felolvasni a rendezvény napján, például 15-én 0.00 órától 24.00 óráig.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

Tizenhárom tanintézetben szűnik meg az igazgatóhelyettesi állás
A hétfőn kezdődő második iskolai félévtől megszüntetik tizenhárom Hargita megyei tanintézetben az igazgatóhelyettesi tisztségeket. Azt, hogy milyen tanintézetekben dolgozhat aligazgató is, az iskolák rendszabályzatára vonatkozó miniszteri rendelet írta elő, a tanfelügyelőség vezetőtanácsa pedig szerdán megállapította, mely iskolák nem felelnek meg az előírásoknak.
Február 9-től tizenhárom megyebeli iskolában szűnik meg az igazgatóhelyettesi állás – nyilatkozta portálunknak Aurora Parfeni, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség főtanfelügyelő-helyettese, aki ideiglenes jelleggel – Bartolf Hedvig főtanfelügyelő lemondása után – vezeti az intézményt.
Amint arról beszámoltunk, az óvodák és iskolák szervezésére és működésére vonatkozó, miniszteri rendelettel meghozott, januárban életbe lépett szabályzat előírja, hogy a működő osztályok száma alapján a tanintézeteknek hány igazgatóhelyettesük lehet. A feltételeknek több Hargita megyei tanintézet, köztük nagy létszámú iskolák nem felelnek meg, ami azt jelenti, hogy a szabályzat értelmében esetükben meg kell szüntetni az igazgatóhelyettesi tisztségeket. Az előírás nagy felháborodást váltott ki, több tanintézet vezetője nyilatkozta korábban azt, hogy ellehetetlenül az intézmény vezetői tevékenysége, ha azt az eddig kettő helyett egy ember kell végezze. Ugyanakkor rámutattak, hogy az intézkedés tanév közbeni alkalmazása zavart okoz, hiszen ha az aligazgatók visszatérnek a katedrára, a helyükön dolgozók maradnak állás vagy elegendő óraszám nélkül. Arra is felhívták ugyanakkor a figyelmet, hogy a diákokat közvetlenül érinteni fogja a változás, mert lehet, hogy érettségi előtt álló tanulók maradnak eddigi tanáruk nélkül. Bartolf Hedvig korábbi főtanfelügyelő pontosításokat, illetve az intézkedés tanév végéig való elhalasztását kérte az oktatási tárcától.
A Hargita Megyei Tanfelügyelőség vezetőtanácsa szerdai ülésén elemezte az előírásokat és mindenik érintett iskola helyzetét külön-külön – nyilatkozta csütörtökön kérdésünkre válaszolva Aurora Parfeni. A főtanfelügyelő-helyettes azt mondta, várnak még az oktatási tárca pontosításaira, de dönteni kellett az ügyben, mert kezdődik hétfőn a második félév, ezért rendezni kellett a helyzetet. A miniszteri rendelet érvényben van, nincs mit tenni, ezért vezetőtanácsi döntéssel megállapították, hogy a megyében mely iskolák nem felelnek meg a rendszabályzatba foglalt feltételeknek, hol nem lehet eszerint igazgatóhelyettesi tisztség – közölte. A csíkszeredai Márton Áron és Segítő Mária gimnáziumok, a Venczel József Szakközépiskola, a dánfalvi Petőfi Sándor Szakközépiskola, a maroshévízi Mihai Eminescu és Kemény János középiskolák, továbbá a Sfîntu Ilie Általános Iskola, a gyergyóditrói Puskás Tivadar Szakközépiskola, a gyergyóhollói szakközépiskola, a székelyudvarhelyi Benedek Elek és Marin Preda középiskolák, a székelykeresztúri Zelyk Domokos és Berde Mózes középiskolák érintettek. Ezen tanintézetekben február kilencedikétől megszűnik az igazgatóhelyettesi tisztség.
Mint Aurora Parfeni mondta, ők sem szívesen hozták meg a döntést, főként, hogy vannak visszásságok a szabályokban, így például a mintegy háromszáz diákkal rendelkező borszéki középiskolában maradhat az aligazgató, mert két tannyelvű az iskola, a mintegy ötszáz diákot oktató gyergyóhollói középiskolában viszont mennie kell az igazgatóhelyettesnek. A tanfelügyelőségről még megtudtuk, az esetek többségében nem marad állás nélkül az, aki az érintett igazgatóhelyettesek helyén tanított, hanem csak az óraszáma csökken. Van ugyanakkor olyan eset, hogy az aligazgató katedráján tanító helyettesítőnek megszűnik a munkaszerződése, ebben egyébként az illetékesek szerint szerepelt, hogy a szerződés meghatározott időre vagy addig szól, amíg az igazgatóhelyettes visszatér a helyére.
Meglepte és felháborította több érintett iskola vezetőjét, hogy hétfőtől megszűnik az aligazgatói tisztség intézményükben. Bálint Gabriella, a csíkszeredai Venczel József Szakközépiskolai igazgatója érdeklődésünkkor a hivatalos értesítést a döntésről még nem kapta meg, de szerinte ijesztő és felháborító, ami történik. Rámutatott, náluk szakiskolai osztályok működnek, a gyermekek gyakorlati képzésüket cégeknél végzik, műhelyek vannak, az oktatási tevékenység mellett ezt is koordinálni kell. Szintén nem kapta még meg megkeresésünkkor a hivatalos értesítést Varga László, a Márton Áron Gimnázium igazgatója, aki elmondta, ha megkapják ezt, akkor összehívják az iskola vezetőtanácsát, hogy elemezzék a helyzetet.
Varga azt mondta, eddig el sem merte képzelni, hogy egy ilyen intézkedést meghoznak, ráadásul tanév közben. „Az az anyagi megtakarítás, amit ettől az intézkedéstől remélnek, messze elmarad annak káros hatása mellett. Gyakorlatilag ellehetetlenítik az iskolák vezetését. Közismert, hogy egy ekkora iskolában ez milyen komplex tevékenységet jelent” – fejtette ki. Tamás Levente, a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium igazgatója már az aligazgatói tisztség megszűnéséről szóló tanfelügyelőségi értesítés ismeretében nyilatkozott portálunknak. Közölte, konzultálni fognak ők is, de mindenképpen próbálkozni akarnak még az intézkedés hatálytalanításával. Póra Fülöp, a Tanügyi Szabad Szakszervezeti Szövetség csíkszéki szervezetének elnöke szerint az iskolák működését szabályzó rendelethez annak közvitája alkalmával számos módosítást benyújtottak, amikor viszont ez végül megjelent, semmit nem tartalmazott az általuk tett javaslatokból.
R. Kiss Edit
Székelyhon.ro

Dorin Florea: Ha március 10-én mégis lesz felvonulás, az törvénytelen lesz!
Már nem használom a "Marosvásárhely nem a konfliktusok, hanem a harmónia városa" szlogent, de elfogadhatatlannak tartom az etnikai provokációkat, feszültségkeltést a városban – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere a székely szabadság napjára, március 10-re tervezett ünnepség kapcsán. A városvezető továbbra sem engedélyezi, hogy a Székely Nemzeti Tanács rendezvényének résztvevői a prefektúra épülete elé vonuljanak, közölte, megtagadná mind a románoktól, mind a cigányoktól, ha ilyen kéréssel fordulnának az önkormányzathoz.
Dorin Florea hangsúlyozta, felajánlotta a március 10-i rendezvények szervezőinek, "akiknek egyébként joguk van megemlékezést tartani", a Mihai Eminescu Ifjúsági Házat, ahol sor kerülhetne a kulturális műsorra. Ugyanakkor azt is javasolta, hogy ha tiltakozó beadványt szeretnének átadni a megye főispánjának, egy tíz főből álló küldöttség tegye ezt meg, nincs szükség arra, hogy tömegek vonuljanak a prefektúra elé. "Felvonulást nem engedélyezek sem magyaroknak, sem románoknak, sem cigányoknak. Nincs szükségünk provokációkra. Én sem megyek tüntetni Sepsiszentgyörgyre, még amiatt sem, ahogy a nagyapám szülőfalujával bánik a Kovászna megyei önkormányzat: elnyomó, megalázó módon" – jelentette ki a polgármester, aki újságírói kérdésre, miszerint ha mégis felvonul a tömeg, mi történik, közölte: "Felvonulás nem lesz. Ha pedig mégis, akkor az törvénytelen lesz, és ez esetben értesíteni fogom az illetékes hatóságokat".
Drónról filmeznék az "ingatlanhelyzetet"
A polgármester a továbbiakban áttért a legutóbbi tanácsülésen elfogadott költségvetésre. Sajnálatát fejezte ki, hogy a PSD-frakció nem szavazta meg a büdzsét, hogy Sabau Pop Aurelian Olimpiu PSD-s képviselő arra hivatkozott, hogy a polgármester nem úgy költötte el tavaly a pénzt, ahogy azt a képviselőtestület jóváhagyta. "Sajnálom, hogy Sabau Pop Aurelian Olimpiu nem a város érdekeit helyezi előbbre, hanem a pártja érdekeit" – tette hozzá Florea. A polgármester ismertette a város jövőjére vonatkozó fejlesztési terveit, az önkormányzatnak a nagy projektjeit.
A legfontosabbnak azt tartja, hogy Marosvásárhely elszigeteltségét meg kell szüntetni, és ez csak megfelelő közlekedési infrastruktúra kiépítésével valósítható meg. Elsősorban a gyorsvasút kiépítése fontos a főbb vasúti csomópontok irányába. A Szászrégen–Nyárádtő–Székelykocsárd útvonalat említette, hangsúlyozva, ezt támogatja, mert egy létező vasútvonal felújítása könnyebb, mint Segesvár felé, a "dombokon át" építeni vasutat. A közszolgáltatási infrastruktúra kapcsán közölte, hogy célja Marosvásárhelyt az ország ötödik legjelentősebb városává tenni, hiszen ha ez sikerül, jobb eséllyel pályázhat uniós, illetve kormányalapokra. A közlekedési terv, az alternatív energiaforrásokra vonatkozó tanulmány, a hulladékgazdálkodás jelent még prioritást, ami pedig a sport- és turisztikai stratégiát illeti, kijelentette: Marosvásárhely regionális sportközponttá kell váljon. A polgármester bejelentette, sürgősen új általános városrendezési tervet (PUG) kell készíteni, de összehangoltan a peremközségekkel, különös figyelmet fordítva az elhagyott, a spekulatív céllal parlagon tartott ingatlanokra. "Vásárolunk egy drónt, hogy légi felvételeket készíthessünk az ingatlanhelyzetről, hogy ne az alvilág diktálja a városfejlesztési stratégiákat. Megállapítjuk, melyek azok a területek vagy épületek, minisztériumok tulajdonában levő aktívumok, amelyeket spekulatív célból tartanak a tulajdonosaik. Ha szükséges lesz, kisajátítjuk ezeket közérdekű beruházások megvalósítása céljából" – nyilatkozta Dorin Florea.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Csak a Székelyföldön szűntek meg aligazgatói tisztségek
Eltérően értelmezik a különböző megyék tanfelügyelőségei az oktatási minisztériumnak az aligazgatók elbocsátására vonatkozó rendeletét. Míg Hargita és Kovászna megyében már múlt héten, a második félév kezdetén megszüntették az igazgatóhelyettesi tisztségeket azokban az iskolákban, ahol nincs meg az ehhez szükséges diáklétszám, más erdélyi megyékben kivárnak a rendelet gyakorlatba ültetésével, azt állítva: senki nem utasította őket erre.
A Kolozs megyei tanfelügyelőségre egyelőre semmilyen hivatalos értesítés vagy utasítás nem érkezett arra nézve, hogy az alacsony diáklétszámú iskolákban meg kell szüntetni az aligazgatói posztokat – tájékoztatta lapunkat Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettes.
Hozzáfűzte, az iskolák a tavalyival teljes mértékben megegyező személyzeti terveket adtak le, így nincs változás a pedagógusgárdát illetően.
Nem tervezik az igazgatóhelyettesi tisztségek megszüntetését Szatmár megyében sem. Szász Piroska főtanfelügyelő-helyettes szerint erre a lépésre legfeljebb csak szeptembertől kerülhet sor, tanév közben nem léptethetik életbe a változtatásokat, hiszen a megbízatások az iskolai év végéig szólnak.
Bihar megyében sem merül fel az aligazgatók eltávolítása, ugyanis egyetlen iskolát sem érint a minisztériumi rendelet – mondta lapunknak Nicolae Avram főtanfelügyelő. Rámutatott, a jogszabályok nagyon pontosan leszögezik, hogy mekkora diáklétszám, illetve osztálylétszámmal lehet egy vagy két aligazgatót kinevezni, ők pedig a kezdetektől ennek alapján szervezték meg a tevékenységüket.
„Senki nem marad munka nélkül, hiszen az aligazgatók visszatérnek a katedrájukhoz, akik pedig helyettesítették őket, eleve tudhatták, hogy az óraadás ideiglenes. Jelen pillanatban engem is helyettesít valaki, de ha holnap leváltanak, akkor automatikusan visszatérek. Hogy a Székelyföldön hogyan értelmezték a rendeletet, azt nem tudom, és nem is az én dolgom kommentálni. Nálunk nincsenek problémák" – szögezte le Avram.
Leváltások a Székelyföldön
Kovászna megyében a múlt héten nyolc aligazgató megbízatása szűnt meg az iskolák működését szabályozó rendelet előírása alapján. Keresztély Irma főtanfelügyelő megkeresésünkre elmondta, a törvény életbe lépett, alkalmazását nem lehetett halogatni, így február 9-étől, a második félév kezdetétől azokban a tanintézetekben, ahol nem teljesültek a feltételek az egyetlen vagy a második aligazgatói tisztség fenntartásához, nem volt meg a szükséges számú osztály, a vezetőtanács jóváhagyta a leváltásukat.
Sepsiszentgyörgyön három lakónegyedi iskolához évekkel ezelőtt hozzácsatolták a mellettük működő napközi otthonokat, az igazgató óvónők pedig akkor megkapták a második aligazgatói tisztséget, ez most a módosítás nyomán megszűnt. Sepsiszentgyörgyön a Református Kollégiumban és a Constantin Brâncuşi Szakközépiskolában nem volt elegendő számú osztály ahhoz, hogy aligazgató segíthesse a tanintézet vezetőjének munkáját.
Megyei szinten Kökösben, Papolcon, illetve a Kovásznához tartozó vajnafalvi iskolában szűnt meg az aligazgató megbízatása. Keresztély Irma elmondta, senki sem maradt állás nélkül, hiszen négy iskolában eddig is teljes katedrával tanítottak az aligazgatók, a másik négy tanintézetben pedig a kollégák között osztották szét az óráikat, így most csak visszavették azokat.
Hargitai felháborodás
Hargita megyében tizenhárom tanintézetben szűnt meg az igazgatóhelyettesi tisztség a második félévtől. Aurora Parfeni főtanfelügyelő-helyettes – aki Bartolf Hedvig főtanfelügyelő lemondása után ideiglenes jelleggel vezeti az intézményt – elmondta, várnak még az oktatási tárca pontosításaira, de mivel elkezdődött a második félév, rendezni kellett a helyzetet. „A miniszteri rendelet érvényben van, így alkalmazni kellett" – hangsúlyozta.
Hozzátette, nem szívesen hozták meg a döntést, főként, hogy tetten érhetők visszásságok a szabályzatban. Például a mintegy 300 diákkal rendelkező borszéki középiskolában maradhat az aligazgató, mert két tannyelvű az iskola, az 500 diákot oktató gyergyóhollói középiskolában viszont mennie kell. Megtudtuk, az esetek többségében nem marad állás nélkül az igazgatóhelyettesek helyébe lépő pedagógus, csak az óraszáma csökken.
A székelyföldi megyében a csíkszeredai Márton Áron- és Segítő Mária-gimnázium, a Venczel József Szakközépiskola, a dánfalvi Petőfi Sándor Szakközépiskola, a maroshévízi Mihai Eminescu- és Kemény János Gimnázium, a Sfîntu Ilie Általános Iskola, a gyergyóditrói Puskás Tivadar Szakközépiskola, a gyergyóhollói szakközépiskola, a székelyudvarhelyi Benedek Elek- és Marin Preda Gimnázium, a székelykeresztúri Zeyk Domokos- és Berde Mózes Gimnázium maradt aligazgató nélkül.
A minisztériumi rendelet nagy felháborodást váltott ki a tanintézetek vezetősége körében. Többen is úgy vélték, ennek gyakorlatba ültetése nyomán ellehetetlenül az intézményvezetői tevékenység. Rámutattak arra is, hogy az intézkedés tanév közben való alkalmazása zavart okoz, hiszen ha az aligazgatók visszatérnek a katedrára, az őket addig helyettesítő pedagógusok maradnak állás vagy elegendő óraszám nélkül.
„Az anyagi megtakarítás, amit ettől az intézkedéstől remélnek, messze elmarad annak káros hatása mellett. Gyakorlatilag ellehetetlenítik az iskolák vezetését" – jelentette ki Varga László, a Márton Áron Gimnázium igazgatója.
Krónika (Kolozsvár)

Nyílt levél Románia Elnökéhez és Románia Kormányához
A Bihar megyei sajtóban és különösen a nagyváradiban, a megyeszékhelyen, sok év óta folyik a sértő, rágalmazó és hazug, sovén, szélsőséges nacionalista hírek, riportok, cikkek közlése, amelyek faji és etnikai gyűlöletet, ortodox vallási és katolikus-ellenes fundamentalizmust propagálnak, a román állam intézményei pedig (az Elnöki Hivatal, a Kormány, a Prefektúra, a Polgármesteri Hivatal, az Államügyészség, a Rendőrség, a SRI) halogatja és gyakorlatilag megtagadja azt, hogy törvényesen intézkedjék ezeknek a társadalomellenes és demokráciaellenes, mélységesen diszkriminatív valamint az európai szellemmel, értékekkel és az EU-normákkal, a valóságos jogállamisággal szembenálló cselekményeknek a leküzdéséért, jóllehet már 2013-tól kezdve panaszlevelek, petíciók és folyamodványok révén ismételten felhívták rájuk a figyelmet. A Bihoreanul napilap kitűnik az ilyen mocskolódó és aljas támadások tekintetében, állandóan etnikai és vallási gyűlöletre úszít, faji, nyelvi, nemzeti és vallási gyűlöletet szít az állampolgárok között, pedig a városban és a megyében ezer éve élnek magyarok és katolikusok, s a részarányuk jelentős, a lakosság több mint egyharmadát teszik ki, választott vagy kinevezett képviselőik vannak a helyi hatóságoknál, közöttük Nagyvárad egyik alpolgármestere, tiszteletben tartják a kötelezettségeiket, s munkájuk révén, adó- és illetékfizetőként állandóan hozzájárulnak a közös cél eléréséhez, az ország és a régió előrehaladásához, következésképpen ugyanazokkal a szabadságjogokkal, egyenlő emberi és állampolgári jogokkal, személyi és közösségi jogokkal kell hogy rendelkezzenek mint a régió többi lakói, beleértve a többségi románokat, mert állampolgári tekintetben mindannyian egyazon nemzet tagjai, az állam pedig mindannyiuké és megkülönböztetés, kiváltságok vagy kivétel nélkül mindannyiuk számára garantálnia kell az egyenlőséget a jogok terén és a törvények tekintetében. Ezen illusztris lap vitéz tollforgatóinak legutóbbi hőstette egy rövid cikk közlése és egy fényképé, amelyet költői igényű szöveg követett, amelynek akadozó, kezdetleges sorai, kínrímek, ritmus és stílustörések, hogy ne is beszéljünk a viccnek szánt passzusokról, amelyek rendkívül kétes értékűek, de végtelenül agresszívek és sértőek még a román igazságszolgáltatást illetően is, nem csak a magyar etnikumbeliek és a római katolikus hívek vagy a Premontrei Rend szerzetesei számára, akik joggal követelik vissza törvénytelenül elkobozott javaikat; ezek a sajtóanyagok rendkívül alacsony kulturális, intellektuális szintről valamint aljasságról tanúskodnak, ezért nem táplálhatunk illúziókat az őket létrehozó mocskolódó firkászokról, sem pedig pedig az ő gyűlöletüknek és magyarellenes valamint katolicizmus-ellenes propagandájuknak az áldozatául esőkről, akiket teljesen higgadtan, de logikátlanul, korlátlanul és szégyentelenül mocskolnak: “Săli de clasă îmi trebe mie/Sau biserici şi chilie?/Elevi cât de mulţi să fie?/Sau bistarii din chirie? / Avem o lege beton,/Contestăm şi-un Trianon,/Prost nu-i cela ce cerşeste,/Ci acel ce dăruieşte…” (Prózai fordítás: Tanterem kell nekem vagy templom és cella? Hány tanuló legyen? Vagy pénz bérleti díjból? A törvényünk beton, Trinont is kétségbe vonjuk, nem az a hülye, aki koldul, hanem az, aki ad…); „25 évvel a Forradalom után azért törjük magunkat, hogy kielégítsünk mindenféle követelőzőket az összes pozícióban, akik megjelentek, mint eső után a gomba.”;”Három századra is kiterjedhet az általános visszakövetelési folyamat, amilyen szégyenletes visszaszolgáltatási törvényeink vannak. Máris nemcsak a kommunista államosításokat vitatják, hanem Trianont is, és nemsokára az Államnak kártalanítania kell minden vándornépet, aki itt hagyta a sátrait és a bográcsait ezen a tájon. Ami pedig a per áthelyezését illeti, úgy hiszem, az lenne csak vicces, ha Debrecenbe vinnék például át, nem pedig Kolozsvárra, mert Debrecen közelebb van, és könnyebb oda törvényszékre szállítani a kurvákat.” (http://www.bihorel.ro/ce-misto-ar-arata-colegiul-mihai-eminescu-revendicat/) Tekintetbe véve mindent a fentiekből, állhatatosan felkérem az állami hatóságokat arra, hogy ebben a régióban foglalkozzanak többet a többségi lakosság kulturális és intellektuális színvonalának emelésével, hogy a rendelkezésére álló tartalékalapokból minden közintézmény utaljon ki több pénzt nevelésre és kultúrára, intelligens és tisztességes adományok révén gazdagítsa a közkönyvtárakban az értékes és a demokrácia szempontjából hasznos könyvek gyűjteményeit, különösképpen a nemzeti kisebbségekről, nyelvekről, vallásokról szóló művekkel, és fordítson több pénzt az iskolák, a filharmónia, a színházak finanszírozására annak érdekében, hogy inkább a valóságos ismeretszint emelkedjék, hogy inkább a tolerancia és a másik állampolgár iránti tisztelet növekedjék, valamint a különböző nyelvek, fajok, vallások és kultúrák iránti tiszteletet terjesszék a valódi pluralizmus szellemében, mintsem a sovén, xenofób, fundamentalista, etnicista és ortodox ficujkákat, az európai civilizáció ellenségeit, amelyek veszélyt hoznak az igazi demokráciára és a valódi kultúrára. Így, pluralista, demokratikus és toleráns neveléssel sokkal könnyebben előzhető meg és sokkal hatékonyabban küzdhető le Románia arcképének bemocskolása külföldön, sőt, az idegeneknek a románokról alkotott véleménye is megváltoztatható: lemondanának a sablonokról, a sztereotípiákról és az előítéletekről, amivel a külföldre távozott románokat ítélik meg amiatt, hogy közülük egyesekből hiányzik az elemi nevelés, és olyan elemek bujtják fel vagy modellálják őket, mint a Bihoreanul szerzői vagy a mentalitásukat, tetteiket és szavaikat tekintve hasonló román „értelmiségiek”...
Bukarest, 2015. március 2.
Aggodalommal és különleges tisztelettel,
Varga Andrea Tünde
(Megjelent a Contributors.ro-ban 2015. március 3-án. Románból fordította Zs. I.)
maszol.ro,

Higgadtságot kér szoborügyben a nagykárolyi polgármester
Meggondoltságot és higgadtságot kér Kovács Jenő nagykárolyi polgármester azoktól, akik köztéri alkotásokat kívánnak elhelyezni a városban.
Elmondta, nincs ellene az ilyen jellegű kezdeményezéseknek, azonban úgy véli, alapos tervek és világos elképzelések híján nem érdemes nekivágni az ilyesminek.
A városban a hónapok óta tartó szoborvita a helyi tanács legutóbbi ülésén újult ki, amikor a Nemzeti Liberális Párt (PNL) tanácsosai újfent a polgármester, valamint az RMDSZ és a Német Demokrata Fórum képviselőinek a szemére vetették, hogy diszkriminálnak, és a román vonatkozású köztéri alkotásokra nem adnak engedélyt. Ezúttal Mihai Eminescu szobrának kértek volna helyet a főutcán, azonban a tanács ismét a halasztás mellett döntött.
Amint arról beszámoltunk, a PNL-frakció korábban Ferdinánd királynak, I. C. Brătianu román miniszterelnöknek, valamint Otilia Marchiş-Bölöni helyi írónak kívánt szobrot állítani, emlékművet akartak avatni az 1940-ben a magyar hatóságok által elhurcolt románoknak, valamint Avram Iancu szobrát is fel kívánták újítani.
„A soviniszta, ocsmány hangulatkeltésre nem kívánok reagálni, jobb, ha ezeket nem is veszem figyelembe. A román vonatkozású emlékhelyeket pedig nem ellenzem, azonban az ilyesmit alaposan át kell gondolni, nem szabad kapkodni” – fejtette ki lapunknak Kovács Jenő.
Hozzátette: Otilia Marchişnak valóban volt köze a városhoz, ott járt iskolába, ezért szívesen látná a szobrát akár a Főutcán is. Úgy vélte, érdemes volna egykori barátnője, Kaffka Margit szobra mellé helyezni a büsztjét egy olyan szoborcsoport részeként, melynek tagja Ady Endre is, hisz ők hárman barátok voltak. Rámutatott: az irodalmárhármas a kastélyban kialakított panoptikumban is szerepel.
Megismételte ugyanakkor, hogy Ferdinánd királyhoz hasonlóan Eminescu szobrát is a román katona emlékműve és a központi ortodox katedrális közelében helyezné el. Az elöljáró elmondta: elképzelését a megyei művelődési és műemlékvédelmi igazgatóság is helyénvalónak tartotta, így szerinte nem érezhetik sértőnek a szoborállítási lázban égő politikusok sem.
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár)

Az öröm napja a vártemplomi diakóniai intézetben
Ezekkel a szavakkal összegezte a virágvasárnapi rendezvény üzenetét az egyik holland vendég az időseket gondozó vártemplomi diakóniai intézet ünnepségén. Az idősotthon egy új szárnnyal bővült, amely három szinten összesen 14 egy- vagy kétágyas szobából áll. A bővítés által az otthon befogadóképessége 25 hellyel gyarapodott. Az avatáson nagytiszteletű Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke és felesége, Orbán Viktorné Lévai Anikó, valamint az építkezést lehetővé tevő holland alapítványok, a magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat vezetője és Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja vett részt. Hollandra és holland nyelvből Lőrinczi István alsóvárosi református lelkész fordította a beszédeket.
Többet élünk, mint elődeink. Öröm az élet ilyen mértékű meghosszabbodása, de gond is. A statisztikai adatok szerint az idősek 18 százaléka él együtt a fiatalokkal, 23 százalékuk hébe- hóba találkozik. Több magányos idős ember gyermekeitől távol tölti napjait. Elsivárosodó, elidegenedő világunkban a keresztyén közösség tudja lebontani a ridegség falát. Fülöp G. Dénes egykori vártemplomi lelkész és felsége, Suba Ilona korán felismerte ezt, és elkezdte a Jókai (ma Eminescu) utcai idősotthon kilakítását, amelyhez hasonlókra egyre nagyobb szükségünk van – hangzott el Kató Béla püspök beszédében. A Máté evangéliumából vett ige alapján azt hangsúlyozta, hogy nézni bárki tud, de meglátni, észrevenni, ha valaki segítségre szorul, mindenkinek meg kell tanulnia. Az olyan közösségek példája, ahol az időseknek gondját viselik, arra neveli a fiatalokat, hogy jó itthon lenni, s talán nem kívánkoznak el – mondta a püspök, akinek kérésére a holland és magyar közönség együtt énekelte el a 134. zsoltárt.
Fáradhatatlan munka, kitartó erőfeszítés – értékelte Fülöp G. Dénesné Suba Ilonában Lévai Anikó, aki az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagyköveteként többször küldött segítséget a diakóniai otthonnak. Beszédében az erőskezű, imádkozó erdélyi nagyasszonyokéhoz hasonlította a Lazarenum Alapítvány vezetőjének tevékenységét, aki jótékonysági intézmények egész sorát hozta létre, amelyek keretében az idősgondozás mellett árva gyermekek ellátását, a nagycsaládok támogatását és utcagyermekek megsegítését vállalta és végzi munkatársaival. Egy tanmesét is elmondott az erdei gombáról, amelynek kalapja esős időben védelmet nyújt az erdei kisállatoknak, s addig nő, amíg mindenki befér alája. Ilyen kalapot hord Suba Ilona is, amely alatt a gondoskodás mellett szeretet is lakozik – hangsúlyozta a magyar miniszterelnök felesége.
Öröm, hogy segíthettünk – emlékezett vissza a 25 évvel ezelőtti eseményekre Jacqueline Schoonwater, a leideni De Bakkerij Diakóniai Központ képviselője, aki több mint 60 erdélyi látogatása során irányt és támogatást nyújtott már kezdettől a Fülöp házaspárnak. Neki köszönhető, hogy Fülöp G. Dénesnét összehozta az új épületszárny főszponzorával, Gert Schlachorsttal, a Carolusguden Alapítvány vezetőjével. Az alapítvány kezdetben 100.000, majd folyamatosan újabb 150.000 euróval támogatta az építkezést, meggyőződve arról, hogy jó célra használják fel a pénzt, mondta, majd kifejezte reményét, hogy a holland és magyarországi támogatás mellett a román hatóságok is felkarolják az alapítványt. A hollandiai Rhenen város Draagt Elkanders Noden samaritánus alapítványainak képviselői, köztük Johann Schippaanboard azt emelte ki, hogy sikerült legyőzni az építés előtt tornyosuló nehézségeket, s bár nagy a különbség a hollandiai idősotthonok és a marosvásárhelyi között, itt érezhető a szeretet, ahogy az időseket gondozzák.
A sok kérés tette szükségessé az otthon bővítését – mondta az ünnepelt, aki az ápolásra szoruló, elhagyott idős emberek nagy számából kiindulva úgy gondolja, hogy ezt a tervet tovább kell folytatni. Fülöp G. Dénesné köszönetet mondott az alapítvány holland barátainak és támogatóinak, a magyarországi Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek, amely hárommillió forinttal járult hozzá az építkezéshez. Megköszönte továbbá 30 munkatársának és az alapítóknak is az évek során nyújtott támogatást.
A szponzorok jegyzékét, akik között Bányai Sándor és családja is ott található, az új szárnyban egy márványtábla örökíti meg, amelyen az építkezési terveket ajándékba elkészítő Dragota Maria neve is olvasható.
Az új szárny kényelmes erkélyes szobáinak meglátogatására Kiss Dénes, az alapítvány jogásza kísér el. A 90. évében járó Tekeres Erzsébettel beszélgetünk el, aki kigyógyult súlyos betegségéből, s úgy érzi, hogy soha ilyen jó dolga nem volt. Az idős asszony, akinek fia, férje meghalt, s a lánya nagyon messze, Izraelben él, a biztonságot, a nyugodt körülményeket értékeli, amelyben kedvenc időtöltéseivel foglalkozhat, s szoba-szomszédaival beszélgethet, ha egyedül érzi magát.
A támogatóknak emléket állító márványtáblán a 126. zsoltár ismert mondata olvasható: "Hatalmasan cselekedett velünk az Úr, ezért örvendezzük." Ezt a segítséget minden hozzászóló kiemelte a virágvasárnapi ünnepen.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Kultúra, történelem és szórakozás a Festum Varadinumon
A Nagyváradon már harmadik napja zajló Festum Varadinum ünnepségsorozatban számos olyan rendezvény kapott helyet, amely a legszélesebb érdeklődési körűek igényeihez is igazodik. A nagyváradi kulturális fesztivál szerda–péntek közötti időszakában hangsúlyosan megjelenik kultúránk, művészetünk és történelmünk is, ugyanakkor több különleges szórakoztató programra lehet készülni. Alább a fesztivál május 6–8. közötti rendezvényeit foglaltuk össze.
Kristófi János emlékkiállítás
Május 6-án, szerdán 14 órakor Kristófi János világhírű nagyváradi festőművész (1925–2014) munkáiból nyílik kiállítás a nagyváradi városháza dísztermében.
Kristófi János (Monospetri, 1925. december 15. – Nagyvárad, 2014. január 5.) világszinten elismert festőművész. Középiskoláit Kolozsváron végezte, a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán szerzett rajztanári oklevelet (1954). A Népi Művészeti Iskola tanára Nagyváradon nyugalomba vonulásáig (1955-88). Feleségével, Hoványi Judit szobrász-keramikus művésznővel rendezett első közös kiállítása (1958) óta tevékeny részt vett a város művészeti életében. Tájképein Nagyváradot örökítette meg. Elkészítette Bartók Béla, a nagyváradi Bihari Sándor zeneszerző s a közművelődés mecénásaként ismert Nicolae Jiga arcképét. Feleségével közös „családi kiállítása” volt Bécsben és Leidenben (1988), Miskolcon (1990), Győrben , Budapesten (1991) és Szolnokon (1995).
Kristófi János világszerte ismert festőművész 1954 óta élt Nagyváradon, ahol harminc éven át a Városi, majd a Művészeti Népiskolában nemzedékeket oktatott. Tíz gyermeke született. Mindegyiküket a katolikus hit szerint nevelte az életre, van köztük festő, énekes, fotós, orgonista, jogász, mérnök és orvos is. „Igazi nagyváradi festő lett, a klasszikus váradi festők (Baráth Móric, Balogh István, Tibor Ernő, Leon Alex, Mottl Román, Miklóssy Gábor, Tompa Mihály stb.) utóda és kortársa, a város hűséges polgára és krónikása egy személyben” – írta róla Banner Zoltán Békéscsabán élő művészettörténész. 2011-ben Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki.
Kiállítások, könyvbemutatók, istentisztelet
16.30-kor Wagner Péter képzőművész egyéni kiállítását nyitják meg a Kanonok sori Tibor Ernő Galériában, 17.00 órától emlékműsor Mécs László premontrei kanonok, költő, lapszerkesztő, előadó születésének 120 évfordulója alkalmából a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum dísztermében. 17.45-kor Szilágyi Aladár: Mit akartak ezek a magyarok?- Beszélgetések kortárs történészekkel Holnap /Kulturális Egyesület, Nagyvárad, 2015/ – könyvbemutató az Ady Endre Líceum dísztermében, Szilágyi Aladár beszélgetései a Szacsvay Akadémia történelmi előadássorozatának 2014-es előadóival, bemutatja Szűcs László, a kötet szerkesztője és az Erdélyi Riport, valamint a Várad művelődési folyóirat főszerkesztője.
18.00 órától ünnepi istentisztelet a nagyváradi evangélikus templomban, igét hirdet Szabó Szilárd dombóvári evangélikus lelkész, előadást tart Balczó András evangélikus olimpikon; közreműködnek az evangélikus óvoda gyermekei, valamint Lucian Malița hegedűművész és Thurzó Sándor József brácsaművész. Az Ady Endre-gimnázium dísztermében 18.30-kor kezdődik a Szacsvay Akadémia történelmi előadása A török kiűzése Magyarországról (1683-1718) és az ország jövőjének tervezésecímmel, előadó: Gebei Sándor egyetemi tanár (Eger), az MTA doktora.
19.00 órától Operett express – Bozsó József és Teremi Trixi budapesti színészek előadása. Elhangzanak világhírű operett melódiák Kálmán, Eisemann, Huszka, Fényes, Szenes, Lehár operettjeiből. Helyszín: a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Székházának díszterme (Partium Keresztény Egyetem)
Történelmi konferencia: „Várad, Erdély kapuja...”
Május 7-én, csütörtökön 10 órakor „Várad, Erdély kapuja...” Nagyvárad történelmi szerepe a fejedelemség korában címmel történelmi konferencia kezdődik nagyváradi városháza dísztermében.
A Festum Varadinum tavalyi rendezvénysorozatába beillesztett történelmi konferencia nagy sikert aratott, hiszen olyan, nemzetközileg is elismert szakemberek jöttek el előadni, akik kétségtelenül a történész szakma elitjéhez tartoznak. Nincs ez másképp idén sem, értékes és várhatóan rendkívül tartalmas értekezések hangzanak el, melyeknek középpontjában Nagyvárad, illetve a város középkori szerepének fontossága áll.
A konferencia részvevői és előadásaik címei: Oborni Teréz tud. főmunkatárs, kora újkori témacsoport vezető, MTA BTK, Történettudományi Intézet: Szapolyai János és a váradi béke; Gálfi Emőke tud. kutató (EME Kolozsvár): Izabella királyné várospolitikája: Gyulafehérvár és Várad; Bogdándi Zsolt tud. kutató (EME Kolozsvár): A váradi hiteleshelyek 16. század második felében; Mátyás-Rausch Petra tud. munkatárs, MTA BTK Történettudományi Intézet: A belényesi rézbányászat helye az Erdélyi Fejedelemség ércbányászatában 1571 és 1613 között; Emődi Tamás műemlékvédelmi szakmérnök, Nagyvárad: Az erdélyi fejedelmek nagyváradi palotája; Jeney-Tóth Annamária egyetemi docens, Debreceni Egyetem: Ifj. Rákóczi György váradi udvartartásának kezdetei (1638-1640-1642), Sudár Balázs tud. főmunkatárs, MTA BTK Történettudományi Intézet: A váradi török tartomány első évei (1660–1665).
Szent László öröksége
Ugyancsak 10 órakor kezdődik az a program, melynek keretében Bihar megye magyar szociális intézményeiben nevelkedő gyermekek ismerkednek Nagyváraddal és Szent László királlyal a római katolikus székesegyházban, a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceumban és a nagyváradi várban. 11 órától Nyitott kapuk – iskolanap a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban, 13 órakor Varadinum Junior: „Sötét és semmi voltak...” – világosság és sötétség ellentéte a művészetben – irodalmi műhely a Mihai Eminescu Főgimnázium dísztermében, ugyanitt 14 órától: „Aki fényt hagyott maga után...” – magyarok a fény történetében. 17 órakor Ólomkatona címmel díjkiosztóval egybekötött kiállítás nyílik a Gyermekpalotában. 18 órától ünnepi istentisztelet nagyváradi unitárius templomban, igét hirdet Nt. Gyerő Dávid lelkész, a Magyar Unitárius Egyház főjegyzője, fellép a nagyváradi Kántorok Kórusa, majd szeretetvendégség következik.
19 órakor kezdődik Koncz Gábor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, színházi rendező, érdemes művész Gyorsvonat című önálló estje a a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban.
A Kossuth-díjas színész-rendező kedvenc költőitől, íróitól válogat verseket, novellákat, részleteket életszemlélete bemutatására. Hitet tesz az igaz emberség, a humánus együttélés és a munka, a teljesítmény elismerése mellett. Persze mindezt remek írások tükrében, a rá jellemző őszinteséggel, vonzó férfiassággal teszi.
Történelem és irodalom
Május 8-án, pénteken 16 órakor tartják meg a Varadinum történelmi verseny megnyitóját. Az Ady Endre Elméleti Líceum dísztermében zajló vetélkedő címe: Nemzetközi kapcsolatok a XIX. század végén a XX. század elején. Az első világháború. A megmérettetés 9-én, szombaton 9 órakor folytatódik ugyanott.
18 órakor Dukrét Géza helytörténész, a Partiumi Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke új kötetét, mely az Adalékok Siter történetéhez címet kapta. Helyszín: a Lorántffy Zsuzsanna Egyházi központ múzeumterme. 19 órától Szabó T. Anna költő, műfordító szerzői estjére kerül sor teleki (ma Primăriei) utcai Illyés Gyula Könyvesboltban.
A Lotus Centerben 19.30-kor kezdődik a közismert magyarországi együttes, a HoneyBeast koncertje.
A Honeybeast egy magyar, elektronikus pop-rock zenét játszó együttes, mely ezen a néven 2011-től működik, bár történetét – némileg eltérő formációban és néven – 2005-ig vezeti vissza. Első nagy sikereit az együttes 2010-ben érte el, majd a 2014-es Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi válogatójának szereplőiként szereztek országos ismertséget.
Metropol koncert pénteken
A Festum Varadinum egyik kiemelt programja a Nagyváradi Állami Filharmóniában 20.30 órakor kezdődő Metropol koncert.
A nagyváradi rockegyüttes 1968-ban alakult és legendás karriert futott be. Mind a váradiak, mind az erdélyi rockkedvelők kellemes nosztalgiával gondolnak vissza a Metropol koncertjeire, ezért a mai napig nagy népszerűségnek örvendő csapat fellépései garantált felüdülésnek, felhőtlen szórakozásnak számítanak.
maszol.ro

Közel négyezer csemetét ültettek
Több mint 300 önkéntes vett részt hét végén a Hargitán megrendezett csemeteültetésen. A Tolvajos-tető feletti Zörgésben 3800 lucfenyő csemetét ültettek el.
Péntekre hirdette meg a Hargitafürdőért Egyesület hagyományos tavaszi csemeteültetési akcióját, amelyre több mint háromszázan érkeztek – tudtuk meg Tófalvi Ernő erdésztől, a munkálat vezetőjétől.
„Elsősorban a csíkszeredai József Attila és a csicsói Kájoni János általános iskolák pedagógusait, illetve a Csíkszeredai ISK U10-es korosztályú hokicsapatának edzőit illeti dicséret, hogy elhozták a gyermekeket. Kifáradt, de nagyon boldog gyerekeket láttam a munka végén, akiknek minden bizonnyal egész életre szóló élmény marad 2015. május 8-a. Eljöttek a székelyudvarhelyi siklóernyősök, továbbá a csicsói közbirtokosság tagjai is szép számban részt vettek az ültetésben. Összesen 248 gyermekkel és több mint 50 felnőttel vágtunk neki a Tolvajos-tető felett északra található Zörgés nevű dűlőnek, ahol egy hektárnyi területen – széldöntés miatt, illetve üzemterv alapján kivágott öreg erdő helyére – ültettünk el pontosan 3800 darab fenyőcsemetét" – mondta Tófalvi. A munkálathoz szükséges szerszámokat és csemetéket az Everton és a Silvoplant cégek, illetve a Csicsói Közbirtokosság biztosította.
Amíg zajlott a munka, egy kis csapat hatalmas üstben pityókástokányt készített. A főzést a Gegő család vállalta fel, a Bara-Elv cég krumplit és savanyúságot biztosított, a Príma Pék kenyeret, a Hargita Gyöngye ásványvizet, a felnőtteknek sört az M-Tabac cég hozott. A Juventus Alapítvány almát, a közbirtokosság házi csokoládét osztott a résztvevőknek, a csemeteültetést minden tavasszal támogató Segesvári Mihai Eminescu Alapítvány pedig egy-egy emlékpólót adományozott a résztvevőknek.
Hetedik éve, hogy minden évben csemeteültetést szervezünk – nyilatkozta kérdésünkre Tófalvi Ernő. Tőle tudtuk meg, hogy az elmúlt években – többek között – a Szentegyházához közeli Gyepű-fejében és Tusnád közelében, illetve leégett erdők helyére az Úz-völgyében és a hargitafürdői Kossuth-szikla környéken telepítettek csemetéket. Tófalviék évente többször rendszeresen végigjárják a beültetett területeket, gondozzák a csemetéket, ahol szükséges, pótolják a kiszáradt kis fenyőket. „A gondozás elsősorban a csemeték körüli fű lekaszálásából áll. A lucfenyő kezdetben nagyon lassan nő, kell legalább tíz év, hogy két méter magasra nőjön, majd a gyors növekedés ideje következik, a most elültetett csemetékből száz év múlva lesz erdő" – magyarázta a szakember.
Dobos László
Székelyhon.ro

Magyar rendezvények a marosvásárhelyi városnapokon
A május 18-24. között zajló Marosvásárhelyi Napok keretében a hét minden napján magyar kulturális rendezvényekre kerül sor a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület, a Helikon – Kemény János Alapítvány, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) és a Marosvásárhelyi Magyar-Örmény Kulturális Egyesület (MÖMKE) szervezésében. Az eseménysorozat hétfőn Kilyén Ilka és Ritziu Ilka Krisztina előadásával kezdődött, akik a Zanza kávézőban léptek fel a Helikon – Kemény János Alapítvány szervezésében és a Hajdani derűs Marosvásárhely című műsorukkal Molter Károlyra emlékeztek. Nagy Olga magyar szakos tanárnő beszélt Molter Károlyról, azt követően az író műveiből Kilyén Ilka és Ritziu Ilka Krisztina olvasott fel. Gitáron játszott Pethő Csaba a Művészeti líceum XI-es tanulója. Ma délután 5 órától a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület szervezésében az Apolló palotában (Rózsák Tere 5 sz.) kiállítás nyílik: Albert Olga - magyar népművészeti festményei, Mózes Katalin - üvegre festett képek, Tóth Csilla - gyöngyök, fülbevalók, karperecek és Gellért Márta - női díszmagyar ruhák. Egész héten megtekinthetők a helyszínen naponta 14-17 óra között.
Ugyancsak ma este 6 órától a Marosvásárhelyi Napokkeretében az EMKE és a Lorántffy Zsuzsanna kulturális Egyesület szervezésében a Kultúrpalota nagytermében vidám jelenetek és magyar nóták hangzanak el Szabadi Nóra,Vígh Ágnes, Ritziu Ilka Krisztina, Kilyén Ilka, Buta Árpád Attila, Cseke Péter, Szőlősi-Pénzes Szilárd, Ábrám Tibor, Tollas Gábor és Ördög Miklós Levente előadásában. Táncolnak Ritziu Ilka Krisztina és Mészáros Zoltán. Művészeti tanácsadó Kovács Levente Koreográfus: Eötvös Mária. A belépés ingyenes. Azt követően dél 9-től az Amnessia Klubban kortárs népdalfeldolgozások koncertje lesz. Fellép a Dzseztán együttes: Hána László - dob, Ila Gábor - zongora, Molnár Ede - basszusgitár, Ségerc Ferenc - furulya, Szász Csaba - gitár, Ritziu Ilka Krisztina - ének. A belépés ingyenes. Május 20-án, szerda este 7-kor a Kultúrpalota nagytermében Köszönöm, hogy imádott címmel operett részletek, couplék, chansonok, filmbetétek hangzanak el a Varieté Expressz közreműködésével. Fellép: Boros Emese, Buta Árpád, Szabó Levente, Trozner Kincső, zongorázik Páll Erzsébet. Aműsorban szerepel a Tonight Jazz Quartet előadása is: Gombócz Avar, Puja Barna, Trozner Szabolcs, Zonda Attila. Este 9 órakor a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület szervezésében egy rendkívüli kulturális eseményre kerül sor: a Bernády-építtette Városháza tornyából Toronymagasra hangolva címmel „torony koncert” lesz, ahol klasszikus zene, opera-operett részletekés sanonok hangzanak el. Közreműködnek: a Varieté Expressz: Boros Emese, Buta Árpád, Szabó Levente, Trozner Kincső, zongorán kísér - Páll Erzsébet, Trozner Szabolcs,Jakab Roland - hegedű, zongorán kísér László Cristina és Quartet: Sipos Péter, Csibi Dávid, Magyarosi Szilárd, Gyárfás Blanka. A szervezők minél több zenekedvelőt várnak a Városháza elé. Csütörtökön 18 órakor az EMKE, a Marosvásárhelyi Magyar-Örmény Kluturális Egyesület és a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület az örmény genocídium 100. évfordulójára emlékezik Várady Mária színművész Üvöltő kövek birodalma című örmény irodalmi alkotásokat és népdalokat tartalmazó előadóestjével az Unitárius templomban. Szombaton délelőtt 11 órától a az EMKE Maros megyei szervezete a magyar közösségért végzett munkáját köszöni meg Sebestyén Júlia tanárnőnek, Bandi Árpád tanárnak, valamint Kuti Márta publicistának, az Értékteremtől gálája rendezvényen. A művészi műsorral egybekötött eseményre a Vártemplomi Diakóniai Otthon Bocskai-termében – (Jókai-Eminescu utca 28. sz.) kerül sor. Ugyancsak szombaton 17 órakor a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület szervezésében a Maros Művészegyüttes termében (Kövesdomb) Néptánc- és népdalestre várják a közönséget a Napsugár Néptáncegyüttes, a Csernakereszturi Hagyományőrző- és a Kecskeméti Néptánccsoport előadásában. Az egész hetes kulturális rendezvénysorozatot a Helikon – Kemény János Alapítvány szervezésében a Helikonisták a fasizmus karmaiban című előadás zárja a zsinagógában, ahol Spielmann Mihály művészettörténész életútjáról tart előadást Kilyén Ilka és Szabó Dániel, valamint Lokodi Károly (hegedű) és Zágoni Előd (cselló) együttműködésével.
Antal Erika
maszol.ro

Harminc hagyományos utcanév kerülhet ki Marosvásárhelyen
"Visszajön a magyar nyelv a főtérre – ahol a helye van"
Ha a főispáni hivatal törvényesség szempontjából nem emel kifogást, akár júniusban kihelyezhetik Marosvásárhelyen azokat az utcanévtáblákat, amelyek a román nyelvű megnevezés mellett a hagyományos, magyar nevet is tartalmazzák. A helyi tanács tegnapi ülésén ugyanis a testület – négy ellenszavazat mellett – kétharmados többséggel elfogadta a 30 utcanevet tartalmazó lajstromot magába foglaló határozattervezetet. Így kerülhet ki a Calarasilor utca mellé (vagy alá?) a Kossuth utca, a Mihai Eminescu utca mellé a Jókai Mór utca stb. Peti András alpolgármester, az RMDSZ frakcióvezetője szerint a hagyományos utcanevek jóváhagyása nem jelenti azt, hogy lemondtak a többi 460 utca kétnyelvűsítéséről.
A napirend 46. pontjaként szereplő hagyományos utcanevekre vonatkozó határozattervezetet Peti András javaslatára a 11. helyre emelték előre. A tervezethez egyedül Sabau Olimpiu képviselő szólt hozzá, kijelentve, meglátása szerint a tervezet megszavazása politikai, illetve közigazgatási üzenetet hordoz: a 30 hagyományos név nem egyezik az utcák jelenlegi nevével, és e gesztussal "nem a jövő fele tekintünk, hanem visszatérünk a múltba".
A felszólalását követő szavazás során négy ellenszavazat mellett a testület kétharmados többséggel jóváhagyta a határozattervezetet. A tanácsülést követően a sajtó képviselőinek nyilatkozva Peti András elmondta, két különböző célkitűzést követnek: egyrészt a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezését, ami nem kapta meg a törvényességi láttamozást a jegyző részéről, illetve ezzel párhuzamosan elindítottak egy másik kezdeményezést is, amelyik a hagyományos történelmi utcák, közterek elnevezéseit hivatott megjeleníteni. "Amikor kézbe fogjuk kapni a korábbi, a kétnyelvű utcanévtáblákra vonatkozó határozattervezeteink elutasításának indoklását, az RMDSZ-frakció a közigazgatási bírósághoz fordul jogorvoslatért. Ezzel párhuzamosan, de nem ehelyett, elindítottunk egy másik kezdeményezést is, amelyik a hagyományos történelmi utcák, közterek elnevezését tartalmazó utcanévtáblák kihelyezését célozza. Annak ellenére, hogy a sajtóban az elmúlt napokban vehemens támadások értek, a közösség, az átlagemberek részéről pozitív visszajelzéseink vannak. Szerencsére partnereket találtunk, és sikerült kétharmados többséggel megszavazni a határozattervezetet, és a táblák, remélem, rövid időn belül kikerülnek. Ezek nem a fordítást helyettesítik, hanem azt kiegészítik, és a köznyelvben vagy a kollektív memóriában őrzött megnevezéseket fogják tartalmazni. Nem adtuk fel a kétnyelvűségért indított küzdelmünket" – tette hozzá Peti András. Elmondása szerint egyelőre 30 utca esetében kerülnek ki a hagyományos nevek, de egy bizottságot megbíztak a feladattal, hogy a többi 460 utca tekintetében is elemezze a kérdést.
– 2010-től kezdődően minden tanácsi határozatban két nyelven szerepelnek az utcanevek, elsősorban az új utcák esetében. Ezeket nem kell elemezni, ki kell tenni úgy, ahogy szerepelnek a határozatban. Mi most a főtérre koncentráltunk, hisz a civilek sérelmezték, hogy a főtérről ki van zárva a magyar nyelv. Most visszajön a magyar nyelv a főtérre, ahol a helye van, és remélem, más téren is fogunk elérni eredményeket" – hangsúlyozta az alpolgármester, reményét fejezve ki, hogy a tegnap elfogadott utcanév-határozat ellen nem emelt törvényességi kifogást a főispáni hivatal, vagy akár a magyar civil szervezetek. A határozat törvényességének elemzésére 15 napja van a prefektúrának, ha nem utasítják el, azonnal ki lehet tenni a román megnevezést tartalmazó táblával és felirattal azonos méretű, a hagyományos magyar megnevezést tartalmazó táblát.
Nem mondanak le az Aranykakasról
A Demokratikus Marosvásárhelyért Civil Szervezetnek az Aranykakas épületével kapcsolatosan a helyi tanácsosokhoz, illetve a polgármesterhez eljuttatott nyílt levelére reagált a tanács jegyzője,Andrei Muresan, aki kijelentette, az épület tulajdonosa előzetes feljelentést tett a helyi tanácsnak a kisajátításra vonatkozó határozata ellen, javasolva, amíg a helyzet nem tisztázódik, várjanak. Peti András elmondta, kérték az Aranykakas közhasznúvá nyilvánítását, sajnos, ebben hatásköre a megyei önkormányzatnak van. "A közhasznúvá nyilvánítása után a kisajátítást is kezdeményeztük. A tulajdonos tudomást szerzett a döntésünkről, és előzetes felszólítással élt, levelére április 29-én válaszoltunk. Remélem, nem húzódik a bíróságon évekig az ügy, és emiatt a legfontosabb cél, az épület megmentése nem valósulhat meg. Időközben a tulajdonos meghirdette az árverést az épületre, viszont nem rendelkezik az elővásárlási jogról való lemondással sem a kulturális minisztérium, sem a megyei önkormányzat, sem a városi önkormányzat részéről, a törvény szerint pedig csak ezt követően tudja eladni. Mi nem mondtunk le elővásárlási jogunkról, hiszen fontos számunkra ez az épület, és kiállunk a döntésünk mellett, hogy át akarjuk venni, és megmenteni a jövő generációk számára" – közölte az alpolgármester.
A testület elhalasztotta a parkolási szabályzat módosítására vonatkozó határozattervezet megvitatását, a sporttámogatások esetében pedig egyrészt a végrehajtó apparátus szakembereiből álló bizottságra bízta a sportegyesületekkel való együttműködés indokoltságának megállapítását, illetve legkevesebb 20 százalékkal csökkentette a múlt évi kerethez képest a sportegyesületeknek nyújtandó támogatás értékét.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Marosvásárhelyi utcanévtáblák – Bírósági úton kérik a marosvásárhelyi rendőrfőnök felelősségre vonását
A marosvásárhelyi bíróságtól kérte a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése miatt tetemes bírsággal fenyegetett 12 ember a rendőrfőnök felelősségre vonásának az elrendelését – nyilatkozott kedden az MTI-nek Kincses Előd ügyvéd, a megfenyegetettek egyike.
Kincses Előd elmondta, azért kellett a bírósághoz fordulniuk, mert a május elején tett büntető feljelentésüket károkozás hiányára hivatkozva elutasította az ügyészség. Az ügyvéd sérelmezte, hogy az ügyészség ki sem hallgatta a feljelentett Valentin Bretfeleant, a helyi rendőrség főnökét, és nem is vizsgálta meg az ügy jogi környezetét.
A város önkormányzatának alárendelt rendőrség április végén illegális reklámtevékenységnek tekintette, hogy civil önkéntesek kétnyelvű utcanévtáblákat helyeztek ki a városban, és 30 ezer és 50 ezer lej közötti bírságot helyezett kilátásba azoknak, akik nem távolítják el 48 órán belül házuk faláról a kétnyelvű táblát.
Kincses Előd abszurdnak tartotta, hogy a Mihai Eminescu román vagy Petőfi Sándor magyar nemzeti költő nevét viselő kétnyelvű utcanévtáblát a rendőrség reklámtáblának tekinti, és a törvénytelen reklámozás miatt fenyegeti a háztulajdonosokat. „Sem Eminescu, sem Petőfi nem szorul reklámra” – jelentette ki az ügyvéd.
A rendőrfőnök ellen 12 olyan személy tett feljelentést, akik a fenyegetés hatására sem távolították el a kétnyelvű utcanévtáblát. A nyolcvan kihelyezett táblából azonban csak 22 maradt a házfalakon. A háztulajdonosok többsége a bírságtól tartva eltávolíttatta a táblát.
A 12 panaszos polgári pert is indított a rendőrfőnök ellen, amiben a rendőrségi felszólításban foglalt összeggel egyenértékű erkölcsi kártérítést kérnek. Amint a periratban megfogalmazták, a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal annak ellenére mulasztotta el a kétnyelvű utcanévtáblák kitűzését, hogy 2001-ben a város önkormányzata döntött erről, és 2007-ben meghozta az ezzel kapcsolatos gyakorlati intézkedéseket. A panaszosok kijelentették: a hivatal mulasztását kívánták orvosolni, amikor hozzájárultak ahhoz, hogy önkéntesek kétnyelvű táblát helyezzenek a házukra.
erdon.ro

Én Udvarhelyhez tartozom
Itt van a nyelvi és szellemi bölcsőm Székelyudvarhelyen – kezdte a beszélgetést Tömöry Péter –, s még akkor is, ha Kolozsváron anyakönyveztek. A sokoldalú alkotóval életútjáról, megvalósult álmairól és elképzeléseiről beszélgettünk. A több műfajban és több művészeti szakterületen is jelentőset alkotó művésszel udvarhelyi tartózkodásai alkalmával beszélgettünk. Nem Udvarhelyen született, de itt töltötte életének első meghatározó tíz esztendejét. A kincses városban látta meg a magyar világot 1943. július 11-én. Tíz éves koráig Székelyudvarhelyen élt szüleivel és testvéreivel együtt. A család később Kolozsvárra költözött. Székelyföldre a diplomaszerzés után került vissza (1966), Sepsiszentgyörgyre, ám az ottani tartózkodás nem tartott túl sokáig, hiszen a marosvásárhelyi rendezői tanulmányok után útja Bukarestbe vezetett (1974), ahonnan Magyarországra (1978), majd több ottani állomás után Németországba vezetett az útja (1989). Jelenleg Bonn, Veszprém és Székelyudvarhely – felváltva – egyaránt otthonának számít. Német nyelvterületen Peter Wallner néven publikál. Száznál több színpadi művet, több rövid- és dokumentumfilmet, tévéjátékot rendezett, románból magyarra, németből románra, franciáról magyarra, magyarról románra fordít verseket, színműveket és esszéket. Nagyon korán felfedezte a ma már világhírű Matei Vişniec, Párizsban élő román drámaíró különleges tehetségét, több művét fordította és rendezte magyar színházakban. Az ő bátorságának és hozzáállásának köszönhető – magyar és német nyelvterületen egyaránt – Szolzsenyicin egyetlen színpadi munkájának viszonylag korai bemutatása…Tömöry Péter íróval, költővel, rendezővel, a különleges sorsú, több műfajban is jelentőset alkotó szerzővel először a Míves Emberek Sokadalmán találkoztunk Székelyudvarhelyen, majd a G. Café teraszán beszélgettünk, a Szentimre utcában. Ez az interjú néhány fontosabb mozzanatot idéz a lassan ötvenéves pálya állomásairól.
– Talán kezdjük a gyökereknél. Honnan származik az apai ág, honnan az anyai, és hogyan kerül a család Székelyudvarhelyre?
– Én székelyudvarhelyinek tartom magam, bár nem itt születtem, hiszen annak idején engem felvittek „születni” Kolozsvárra. Édesanyám torjai, édesapám debreceni származású. Édesapám a második bécsi döntés után pályázott tanári állásra a székelyudvarhelyi református kollégiumban, ahol akkor tanítóképző is működött.
Édesanyám már korábban itt tanított, ő még a régi román világban végzett matematika-fizika szakot. Az anyai nagyapám korán meghalt, így a torjai birtokot el kellett adni. A család felköltözött Kolozsvárra, ahol a nagyanyám bátyja lakott, aki a híres Dermata-gyár vezetőtanácsának elnöke volt. Olyan ember, aki Svájcban tanulmányozta a munkások szociális körülményeit, azt, hogy ott mit tesznek a dolgozók szociális integrálásáért, aki szolgálati lakásokat építtetett az alkalmazottaknak, aki kulturális, szociális és egészségügyi programokat szervezett a munkásoknak, bár soha nem vallotta kommunistának, talán még szociáldemokratának sem magát. Jogvégzett ember volt, s igen népszerű az akkori Kolozsváron. Soha nem volt politikailag elkötelezett, de 1945 után mégis retorzió érte, még Nagy István, az író is támadta, de nem sokáig, mert az államosított Dermata munkásai azzal fenyegetőztek, hogy amennyiben az igazgatójukkal udvart sepertetnek, akkor ők nem veszik fel a munkát a szocialista építés érdekében. Egyébként a múlt század harmincas éveiben emelt szolgálati lakások ma is megvannak, bár azóta a Dermata sok változáson esett át, s mára teljesen elsorvadt… Szóval, édesanyám a nagybátyja segítségével végezte el az egyetemet, s aztán visszatért a Székelyföldre… Édesapám egy kézműves család sarja, az apja, nagyapja kovács volt Nagylétán – az egy nagyközség Biharban, Debrecen mellett, közel a mai román határhoz –, aki aztán az 1800-as évek végén családjával Debrecenbe költözött. Édesapámat keményen nevelték.
Azt tartották a nagyszüleim, hogy a debreceni református gimnázium túl laza, túl gyenge, igen erősen liberális, így édesapámat katolikusként nevelték, katolikus iskolákba járatták, ami aztán őt egyáltalán nem akadályozta a későbbiekben, hogy beiratkozzék a református teológiára, de emellett elvégezte a bölcsészkart is, és pszichológiából doktorált. Mindemellett országos hírű sportoló is volt, atletizált, kiválóan vívott és futballozott… Kilencvenhét évet élt, de még ennél is több életerő volt benne, hiszen kilencven fölött járt, amikor súlyos autóbalesetet szenvedett, és tulajdonképpen az akkor szerzett sérülései, a részleges bénulása okozta korai halálát… Segédlelkészként szolgált apám két helyen is Debrecen környékén, de amikor a visszatért területeken állásokat hirdettek, ő azonnal a tanítást választotta. Neki családi kötődése nem volt ugyan a Székelyföldhöz, csak elhivatottságot érzett, kötelességnek érezte az itteni szolgálatot. Udvarhelyen akkor egy igen sokrétűen rétegződött kistársadalmat talált, s abban egy nagyon művelt református és katolikus tanári társaságot.
Ott ismerkedtek meg és házasodtak össze heves udvarlás után. Édesanyám egy idő után engedett az ostromnak, hiszen vége-hossza nem volt az éjjelizenének, ami zavarhatta az iskola rendjét, hiszen ő bent lakott a református kollégium egyik szolgálati lakásában. Én 1943. július 11-én születtem, tulajdonképpen nászéjszaka-gyerek vagyok, a Hargitán fogantam a Csoma Pista bácsi házában, a házasságkötés dátuma alapján könnyű kiszámolni azt a napot. Az öcsém egy évvel később. Egy csodálatos helyen, valóságos tündérvilágban éltem tízéves koromig. Ha valaki megkérdi, mindig azt mondom, hogy az életem első tíz éve, a székelyudvarhelyi gyermekkor határozta meg egész későbbi életemet, itt eszméltem, itt tanultam meg azt a szép magyar beszédet, amelyre máig büszke vagyok. Egyébként tízéves koromig meg voltam győződre tízéves arról, hogy mi ugyan Romániában élünk, ahol bizonyára vannak románok is, de azért mindenki tud magyarul! Hatalmas kisvilág volt a miénk, barátaimmal, a tanítók, a tanárok gyerekeivel csatangoltuk be a katolikus temető, a Pap-kert, a Varga-patak, a Csere utca közti területet, de ki nem hagyhatom a kalandok felidézésekor a cigánygyerekeket, a Csapai-fiúkat sem, akikhez ugyancsak szoros kapcsolat fűzött. Ez egy szilajon megélt gyermekkor volt. Nekem itt van a nyelvi és szellemi bölcsőm, ez az első „akadémiám” is ugyanakkor, hiszen minden lényeges az ember első tíz életévében vésődik be a lelkébe. Én azóta is református székely embernek tartom magam, akinek az a dolga, hogy szolgáljon, s minél többet tegyen népe javára. Én ma is így élek.
– Az 1940-es évek második fele azonban már nem ilyen volt. Talán a legszűkebb családi körben fennmaradt a hagyományos polgári-értelmiségi értékrend, kifelé viszont más arcot kellett mutatni. Mi történt a családotokkal ebben az időben?
– Édesanyámat semmi bántódás nem érte, ő a régi román impérium alatt szerzett diplomájával megmaradhatott az állásában. Édesapámnak sokkal bonyolultabb volt a helyzete, hiszen ő a magyar időben levente-oktató volt, majd tartalékos tisztként bevonult a hadseregbe, szovjet fogságba került, ahonnan csak négy év múltán szabadult. Egyébként nekem voltak róla halvány emlékeim, de öcsém számon kérte anyánktól, amikor visszajött, hogy ki az az idegen bácsi az ágyában? Ráadásul magyar állampolgárként került vissza, hiszen addigra lezajlottak az automatikus honosítások, úgyhogy egy jogi hercehurca következett, megtörtént a családegyesítés, de őt, mint reakciós-klerikális elemet, nem engedték tanítani. Könyvelőként helyezkedett el a helyi Alimentaránál, de egy idő után letartóztatták, s ki is rúgták. Voltak emberek, akik túllihegték a rendelkezéseket, nagyon meg akartak felelni a pártnak, s a Magyarországról itt maradt betelepedőket, mint amilyen apám is volt, még inkább igyekeztek ellehetetleníteni. Kőhalomba került, ahol egy tanítványa révén sikerült elhelyezkednie.
De ez sem tartott sokáig, folyton jelentgettek, hiszen az ateista nevelés dacára is mi minden vasárnap ott ülünk a református templomban, és a szüleink javíthatatlanoknak látszottak, akik fertőzik az ifjúságot a keresztyéni magatartásukkal. Volt egy jóindulatú pártaktivista, a családunk barátja, aki figyelmeztetett minket, hogy mi készül ellenünk, és tulajdonképpen az ő segítségével tudtak a szüleink aztán elköltözni és letelepedni Kolozsváron.
– Ott már hagyták a szüleidet a tanügyben dolgozni?
– Édesanyámat igen. Édesapámat soha. Ő mindig valamilyen szövetkezetnél talált magának elég alantas és rosszul fizető hivatalnoki állást, de ez különösebben nem bosszantotta, hiszen továbbra is sportolt, s ez által igen sok helyre bejutott, a pártos emberek közül is sokan tisztelték és becsülték.
– A Dermata akkor állami kézben volt, gondolom, a nagybácsi is hátrányos helyzetbe került?
– Így van, már nem volt olyan beosztásban, hogy lényeges segítséget kapjunk tőle, de a szüleim azért feltalálták magukat ebben a környezetben is. Mindenekelőtt azt észlelték, hogy az öcsémmel mi nem beszéljük az állam hivatalos nyelvét, úgyhogy gyorsan román iskolába írattak.
Én az ottani volt református gimnáziummal szemben levő román általánosban végeztem az ötödik és a hatodik osztályt. Ennyi elég is volt, mert került egy kiváló tanárnő, doamna Benga – a keresztnevére már nem emlékszem –, aki valamiért megszeretett, és elkezdett engem külön tanítani. Hosszú Eminescu és Coşbuc verseket hagyott fel, s én azokat kiválóan megtanultam, sőt jó szavaló lettem hamarosan. Annyira megfogant bennem a tudás magva, hogy még az egyetemen is abból éltem, azokra a nyelvtani elemzésekre emlékeztem, amelyeket Benga asszonnyal tanultunk. Ez a tanárnő egyébként aromán származású volt, akit a Dunától déli vidékről telepítettek be Moldvába, Besszarábiába, aztán onnan jött át Kolozsvárra, s korábban egyetemi előadótanárként dolgozott, de úgy látszik, hogy rossz volt a „vérvonala”, akárcsak nekünk, vélhetően a sorsközösség kötött minket össze, de az biztos, hogy neki sokat köszönhetek. Hetediktől immár visszamentem a magyar iskolába, ott érettségiztem az Ady-Şincai Líceumban. Magyar-román szakra felvételiztem. Akkor találták ki, hogy jó lenne a nemzetiségieknek, ha az ország nyelvét és anyanyelvet egyaránt jól ismerő tanáraik és kutatóik lennének. Meg is hirdettek abban az évben, amikor érettségiztem negyven magyar-román helyet a Babeş-Bolyai Egyetemen. Az volt az elképzelés, hogy mind a két szak főszak lesz, de szép lassan a magyar elsorvadt, úgyhogy én román szakos tanárként végeztem.
– Az egyetemen kerültél kapcsolatba a szépirodalommal vagy később, már a diplomaszerzést követően?
– Az úgynevezett második Forrás-nemzedék tagjai – más egyetemi szakokon ugyan – mind kollégáim voltak: Farkas Árpád, Magyari Lajos, Áros Károly, Király László, Csíki László.
Ekkortájt, az 1963 és 1965 közötti időszakról beszélek – már túl voltunk az első publikációkon és éppenséggel a világ megváltásával foglalkoztunk, mint ifjú titánok.
– A legenda szerint a Forrás második nemzedéke, mint eléggé markáns és viszonylag összetartó irodalmi csoportosulás a Madarasi Hargitán jött létre? Állítólag egy közös kiránduláson fogalmazódott meg a gondolat. Legalábbis ezt vallja , aki ugyancsak tagja ennek a csoportnak.
– Igen, Czegő is „tag” volt, s a mai napig benne van ebben a társaságban. Volt ugyan egy kirándulás a Hargitára, de én oda végül nem jutottam el. Azt tartom, hogy a Forrás második nemzedékét tulajdonképpen Raffai elvtárs alapította. A keresztnevére ma már nem emlékszem. Ez az ember akkortájt az Új Idők című Brassóban megjelenő politikai hetilapnak volt a főszerkesztője. Arról volt szó 1964-ben, 1965-ben, hogy az Új Időkből napilap lesz, és ő jó tollú munkatársakat szeretett volna a lapja köré csoportosítani. Arra kért, hogy amikor végzünk, válasszuk majd tanárként Brassó tartományt, mert akkor ő onnan könnyebben be tud minket vinni a szerkesztőségbe. Ez a régió akkor nem volt része a Maros Magyar Autonóm Tartománynak, hatalmas, két-három mai megyényi terület volt, odatartozott Kézdi- és Sepsiszék jelentős magyar többségű lakossággal, de a szórvány is, maga Brassó, a Barcaság, a Királyföld, el egészen Segesvárig. Egy itteni terjesztésű magyar napilapnak valóban megvolt a létjogosultsága, ám 1968-ban bekövetkezett a megyésítés, s ez a közigazgatási forma megszűnt, úgyhogy akkor már Sepsiszentgyörgy lett a cél, a nehezen összehozott Kovászna megye székhelye. Dali Sándort vezényelték át az Ifjúmunkástól, hogy szerkesszen ott megyei lapot. A Megyei Tükör is kezdetben hetilap volt. A mi kis társaságunk testületileg oda került. Én a sepsiszentgyörgyi könnyűipari szaklíceum román szakos tanáraként működtem egy ideig. Zsehránszky Pista Illyefalvára, Farkas Árpi Kovásznára, Magyari Lajos Segesvárra, Czegő, aki öt évvel idősebb volt, s kicsit megkésve végezte az egyetemet, ő Málnás-fürdőre került, Csíki Laci is ott volt valahol.
Egyedül Király szakadt el tőlünk, akit felvettek az Utunk szerkesztőségébe gyakornoknak. Úgyhogy Szentgyörgy környezetében voltunk, és kezdetben tanárként írtunk újságot, másodállásban. Ez volt a hőskor. Meg is kérdezte Király Károly, a megyei párttitkár Dalitól, hogy mit kezd ennyi költővel? Figyelmeztette a főszerkesztőt, hogy nem elég az, hogy mindannyian költők, de kivétel nélkül ott vannak az állambiztonságiak látóterében, mindeniknek dossziéja van a szekuritáténál! A fáma szerint erre Dali azt mondta, hogy pontosan ezért, illetve amiatt, „mert újságírásunknak szüksége van a költészetre, és költészetünknek is az újságírásra”. Úgy éltünk és működtünk Sepsiszentgyörgyön, mint a vadkutyák, tele voltunk ifjúi lendülettel és tenni akarással. Amíg hetilap voltunk, addig hatalmas irodalmi mellékletekkel jelentünk meg. Úgy éreztük, hogy mi vagyunk a székelység ébresztői. Emlékszem, hogy volt a Petőfi évforduló, az 1848-49-es forradalomra való emlékezés lehetősége, s bizony elég éles hangon engedtek akkor megszólalni. Szép sorjában megjelentek a köteteink… Én verset publikáltam először. Engem elsősorban költőnek tartanak. Először az Ifjúmunkásban jelentem meg, majd az Egyetemi Lapokban, Debrecenben, az Utunkban 1963-ban, aztán folyamatosan publikáltam, még az Előre, a Falvak Dolgozó Népe is kérte a tőlem a kéziratokat. Az akkori régi vágású szerkesztők valósággal kihegedülték az emberből a szövegeket. Sepsiszentgyörgyön azonban kezdett engem a színház megfertőzni. Ez egy új szerelem volt. Szívesen írtam verset, de a líra iránt mindig volt bennem egyfajta szemérem, mert az volt az érzésem, hogy a versek által levetkőzöm. A Banditák nyomában című riportregényem (1969) folytatásokban jelent meg a Megyei Tükörben. A „székely betyárok” legendáriuma igen élénken jelen volt akkortájt a háromszéki köztudatban. Dézsi-Jeges-Pusztai jóvoltából én annyira népszerű lettem – nyilvánvaló, hogy nem lehetett azt megírni, hogy ők tulajdonképpen a rendszer ellenségei voltak, talán az utolsó betyárok –, a történeteket adagolni kellett. Kéthetente, összesen huszonhat epizódban jelent meg, s így kitartott egy éven át.
Népszerűségem vetekedett a Elekes Gyurka bácsiéval, aki a harmincas években legalább háromezer oldalon publikálta a Szívek harcát. Benne voltam az irodalomban, az irodalmi köztudatban, csak éppen képtelen arra, hogy adminisztráljam magam és az életművem. Nem szerettem kiadókhoz járni, szerkesztőségekben kilincselni. Aztán csak felkérésre adtam irodalmi munkát közre, pedig folyamatosan írtam, és most is napi rendszerességgel írok; évtizedek óta naplót is vezetek. Én a mai napig büszke vagyok arra, hogy a Tamási Áron Színház már akkor bemutatta a színművemet, s nekem, aki tudatosan készültem a költői pályára olyan Forrás-kötetem van, hogy abban dráma és próza, novellafüzér található, és én abban az időben komoly visszhangot kiváltó esszéket is írtam… Időközben Marosvásárhelyen beiratkoztam a rendező szakra, mert akkor volt erre lehetőség és – mivel elfogadták a bölcsészkari vizsgáim egy részét – két év alatt színházi rendezői szakképesítést is szereztem. És ráadásul: nem színházhoz, hanem a televízióhoz kerültem.
– Az egy teljesen más világ. Le kellett költöznöd Bukarestbe?
– Bukarestben éltem pár éven keresztül. A Román Televízó magyar szerkesztősége, Bodor Pál vezetésével akkortájt egy fontos szellemi műhely volt. A központi vezetés egy kicsit elengedte a gyeplőt, pénzt, lehetőséget is biztosítottak. Ráadásul Bukarestben én bekerültem az ottan világszínvonalú színjátszás körforgásába is. Dan Micu barátom, aki korábban Marosvásárhelyen dolgozott, bevitt a Nottara Színházhoz, ahol a legnevesebb színművészek és rendezők dolgoztak.
Néhány szép évet töltöttem el ott, de 1978 tájékán érezni kezdtem a levegőtlenséget, úgy tűnt, hogy itt nagy baj lesz, mert a kormányzat erősen szorongatja a művészeteket. Az akkori feleségem kettős állampolgár volt, úgyhogy kihasználva a lehetőséget, magyar konzuli útlevelet kértem és kitelepedtem Magyarországra. Nagyon nehezen sikerült, s érdekes módon nem azért, mert a hatóságok betartottak, hanem amiatt, hogy szerették volna, ha a Bulandra Színházban is rendezek. Engem a művészi világ kedvelt Bukarestben és többen is akadályoztak a távozásban, szerették a munkámat, a rendezői stílusomat és a módszereimet, de a szorongás, a menekülési kényszer jóval erősebb volt bennem.
– Melyik tevékenység, a színházi munka vagy az irodalom művelése vált dominánssá ebben az életszakaszban?
– Nagyon hosszas lenne ezt most részletezni. Mostanság visszatértem a prózához, a regényíráshoz és az önéletíráshoz is. Naplót mindig vezettem. Sorra kerül ennek az életszakasznak a feldolgozása is. Egyértelműen a színház világa vonzott Magyarországon is. A debreceni színház volt az első állomás. Bényi József vett a szárnyai alá. Debrecen nekem második szülővárosom, hiszen gyermek- és diákkoromban még éltek a nagyszüleim, akiket Kolozsvárról rendszeresen látogathattam. Emlékszem, apámat temetésekre se engedték kiutazni. Tulajdonképpen én oda „repatriáltam”. Az ottani egyetemi lapban már diákkoromban is többször publikáltam, úgyhogy szerzőként sem voltam ismeretlen. Nagy fájdalmam volt, hogy nem rendezőként, hanem dramaturgként foglalkoztattak. Eszembe jutott, hogy a Temesváron tartott nemzetiségi színházi fesztiválon a saját darabomat rendeztem nem sokkal azelőtt, s az ott hatalmas siker volt, mindenféle díjat megnyert, úgyhogy azt én magyar színpadra is alkalmaztam. A következő színházi állomás Kecskemét volt. Ott egy évig rendező voltam, aztán a következő szezontól főrendező lehettem. Addig éreztem ott jól magam, amíg Jancsó Miklós oda nem került Budapestről, akivel egyáltalán nem tudtam szót érteni, ő teljesen rákényszerítette a társulatra a maga ma is vitatható és megkérdőjelezhető koncepcióját. Én Csíki László-, Páskándi-, Tolnai Ottó-darabokat mutattam be. Talán az is baj volt, hogy „tiszta forrásból” érkező, más levegőjű műveket és szerzőket vittem színre? Az is gond volt, hogy én „magyarosítani” akartam Pannóniában! A gulyáskommunizmus fénykorában megrótták azt, aki a magyarság sorskérdéseivel, aki a nemzeti tematikával foglalkozott.
Veszprémbe azzal a feltétellel mentem át, ha lakást kapok. Rendes méretű szolgálati lakást adtak, úgyhogy végre méltó módon elhelyezhettem a könyvtáramat és azt a népi bútort is, ami édesanyám számára készült Székelyudvarhelyen 1933-ban. Veszprémből két év múlva aztán eltávolítottak, pedig azelőtt igazgatónak szerettek volna kinevezni. Nem politikai oka volt a távozásomnak, hanem szemléletbeli, bár volt akkortájt bajuk velem a belügyeseknek ott is, minden megtörtént, ami ezt motiválta, s hívogattak a szervek, és házkutatásban is volt részem. Zalaegerszegre kerültem, s onnan aztán át Ausztriába. Ez az időszak eléggé közel volt már a rendszerváltoztatáshoz, 1988-at írtunk. Arra gondoltam, hogy ott közel a határ, s ha minden kötél szakad, akkor átmegyek Ausztriába, s onnan át Nyugat-Németországba. Át is jutottam.
– Miért éppen német nyelvterületre?
– Elsősorban azért, mert arra gondoltam, hogy amennyiben nem boldogulok a magyarok közt, akkor a németek kultúrája sokkal tágasabb és szabadabb. Nekem jól ment a német. Gyermekkorunkban, mint „deklasszált elemek”, mint „úri gyerekek” a testvéreimmel mindannyian külön francia- és németórákra jártunk. Csakazértis. Én Sepsiszentgyörgyről minden télen feljártam Brassó Pojánára, ahol profi síoktatóként működtem, hiszen megvolt hozzá a felkészültségem.
Ott rendbetettem a német nyelvtudásomat, rengeteg német turistával találkozhattam, meg ott voltak még a szászok is. Apám egyébként, aki rengeteg sportágban kiváló volt, hozzájárult ahhoz, hogy mi is gyakoroljunk ezt-azt, amihez kedvünk és tehetségünk volt. Sízésben igen komoly eredményeim voltak, de a húgom még jelentősebb karriert futott be, őt nemcsak országos szinten, hanem a nemzetközi mezőnyben is jegyezték, román bajnok volt többször, s hosszú ideig benne volt világszinten a legjobb százban. El kell mondanom, hogy 1988-ban a családunk nagy része, az apám, az öcsém, a húgom már Németországban élt. Jót tett, hogy németet is tanultunk, illetve az is, hogy debreceni, kálvinista gyökereink mellett megvolt a német „vérvonal” is, hiszen bizonyítani tudtuk, hogy az egyik nagyapa németes hangzású nevét magyarosította, s éppen ebből a szándékból maradt ránk az anyai ágról való nevünk, amelyet a mai napi visel a család. Ennek köszönhető, hogy mi kvázi szabadon masírozhattunk át a határon, akárcsak a drága pénzen megvásárolt szászok és svábok. Hosszú készülődés után, még Zalaegerszegen világpremierként színpadra állíthattam Alexander Szolzsenyicin egyetlen egészestés színpadi művét, A kopasz és a lágerkurva, avagy A munka köztársasága című darabját, amely igen szép sikerrel futott. Erről az előadásról tudott egy nyugat-berlini színház igazgatója. Az történt, hogy átvette a darabot és megkért, hogy rendezzem. Úgyhogy, amikor kint maradtam Ausztriában, mint politikai menekült, kéthetes procedúra után szabadan járhattam-kelhettem, és hamarosan mint német állampolgár, ingáztam Zalegerszeg és Berlin között. Kétségtelen, hogy egy izgalmas és szép időszaka volt ez is az életemnek. Utána egy év szabadúszás következett, egészen addig, míg Bonnban találtam egy kis stúdiószínházat, amelynek a vezetését elvállaltam. Az Euro Theater Central Bonn vezető-rendezője vagyok.
Tíz éve úgy élek, hogy időm egy részét Németországban töltöm, inkább a téli hónapokat, a többit pedig megosztva Veszprém és Erdély között. Visszaköltöztem Veszprémbe, vettem ott egy házat, úgyhogy azt a helyet tekintem most igazi otthonomnak. Időnként vállalok Magyarországon is egy-két rendezést, de manapság inkább az írásnak élek.
– Székelyudvarhelyen is dolgoztál 1990 után. Vannak még terveid, amelyeket itt szeretnél megvalósítani?
– Két darabomat mutatta be a Tomcsa Sándor Színház, én rendeztem a Máréfalvi Mirákulomot, és egy egy alkalommal egy várjátékot. Hogyha hívnak, szívesen jövök. Egyébként olyan ötletem is támadhat, amit itt tudok megvalósítani. Rendezőként nem vagyok túl termékeny. Betöltöttem a 70. életévemet – szerencsére nem érzem ennek a következményeit, de ez már egy tisztes kor –, s be kell vallanom, hogy rendezőként sosem voltam nagyon termékeny, egy évben nem voltam képes soha három darabnál többet színpadra vinni, s ezután sem szeretnék. A mennyiség nálam a minőség rovására megy.
– Mostanában erősebb az írói véna?
– Igen. Egyértelműen erősebb. Több megkezdett kéziratom van. Többnyire próza, de vers is akad. Egyébként volt olyan időszakom, hogy elfelejtettem adminisztrálni bizonyos kéziratokat. Most az is előkerült, amire csak halványan emlékeztem. Egy 1973-ban megkezdett nagyregényt folytatok. Ebből negyven oldal hiányzik.
– Biztos, hogy ennyi?
– Igen! A zárófejezet már megvan. Minden nap írok. Két-három sort. Olykor csak szavakat. Ezt a regényre mondom, a napló, az rendesen halad, ahogy telik az élet. Öt megjelent kötetem van, több műfajban, de külön verseskönyvem még nincs, holott én folyton költőnek készültem és ma is elsősorban annak tartom magam. De van tizenhárom színpadi művem, ennyit előadtak, és ötlet szintjén is van még pár.
– Melyik műfajt érzi a legközelebbinek?
– Én magam vagyok a legkedvesebb, a leginkább ismerős és izgalmas figura.
– Hol érzed magad igazán otthon?
– Útközben. Ezt annak idején Gálfalvi Gyurkának is kifejtettem [„… véleményem szerint az otthon fogalma – csakúgy, mint a szülőföldé – nem kötődhet egyetlen helységhez. Ezért szívesen fogalmazok így: idevalósi vagyok. Ezt akarom minden munkámmal bizonyítani.” In: Gálfalvi György: Marad a láz? – Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1977.Tömöry Péter, 94. old.] Irodalmi munkásságomra és emberi hitvallásomra a mai napig érvényes ez az evidencia.
A beszélgetést lejegyezte Simó Márton
Székelyhon.ro