Kárpát-medencei fiatalok vetélkedője
Bihar megye – Polgárosodás és modernizáció a “boldog békeidőkben” címmel tizenkettedik alkalommal szervezett az Ady Endre Líceum történelem katedrája kárpát-medencei történelmi vetélkedőt.
A Festum Varadinum keretében sorra kerülő Polgárosodás és modernizáció a “boldog békeidőkben” című vetélkedő péntek délután dr. Gyáni Gábor és dr. Fleisz János történész professzorok előadásával kezdődött. A Budapestről érkezett akadémikus a polgárosodás fogalmát körvonalazta előadásában, ugyanakkor beszélt a magyarországi városok polgári fejlődéséről is. dr. Fleisz János helytörténész, önkormányzati képviselő Nagyvárad helyét határozta meg a dualizmus kori Magyarország fejlődéstörténetében. Előadásából kiderült: Szent László király városa nem csak az összesített, hanem az ágazati városok közötti rangsorokban is a harmadik-negyedik helyet foglalta el. Irodalmi visszaemlékezésében Krúdy Gyula, Szabó Dezső és Babits Mihály alakját is megelevenítette.
Történelmi séta
A Magyarországról, Szlovákiából és Erdélyből érkezett fiatalokból álló 15 csapat az elhangzott előadásokból villámkérdéseket is kapott. A résztvevők ugyanakkor egy történelmi sétán vettek részt, melynek során meglátogatták a városházát és más intézményeket, továbbá megtekintették a megyeszékhely egyébb nevezetes épületeit. Az elhangzott városismertetőkből szintén kaptak kérdéseket a három tagú csapatok. Az előző évekhez képest újdonságnak számított, hogy a benevezettek egy kisfilmet is készítettek erre az alkalomra, melyben azt a települést mutatták be, ahonnan érkeztek. A zsűri ebben a kategóriában különdíjjal jutalmazta a Budapesti Szent László Gimnázium csapatát. A tíz fordulós vetélkedő kérdései a 19. század végi és 20. század eleji politikai, gazdasági, kulturális viszonyait ölelte fel, tudtuk meg Fleisz Judittól, az Ady Endre Líceum aligazgatójától, a vetélkedő főszervezőjétől.
Ügyesen szerepeltek
Elsősorban a polgárok életmódjára, a szórakozási szokásaikra, az oktatás helyzetére irányuló kérdésekre kellett válaszoljanak a versenyzők. Nehéz dolga volt – a budapesti Gyáni Gábor, a zilahi Bíró Judit, a kisvárdai Szűcs András valamint a nagyváradi Fazakas Gábor pedagógusokból álló – zsűrinek, tudtuk meg Fleisz Jánostól, aki titkári szerepet töltött be a testületben. A diákok nagyon ügyesen szerepeltek. Végül a nagyváradi Mihai Eminescu Főgimnázium került ki győztesként. A második helyezést szintén nagyváradiak érték el: az Ady Endre Líceum XII. D osztályának három diákja. Szintén dobogós lett a komáromi Selye János Gimnázium csapata. A résztvevők az Oktatási Minisztérium által elismert oklevelekben részesültek. Fleisz Judit érdeklődésünkre elmondta: a rendezvény a kárpát-medencei fiatalok egymásra találásának a célját szolgálta és ennek jegyében szervezik meg jövőre is.
Mészáros Tímea
erdon.ro

Szekus módszerekkel a premontreiek ellen?
Két ismeretlen férfi támadta meg kedden a nagyvárad-hegyfoki premontrei prépostság levéltárosát, annak bukaresti lakásában, tudta meg a Reggeli Újság szerda délután Fejes Rudolf Anzelmtől, a szerzetesrend nagyváradi főapátjától. A levéltáros hölgyet ért inzultus feltételezhetően összefügg azzal a perrel, amelynek során a Szent István Vértanúról Nevezett Váradhegyfoki Prépostság visszaköveteli a román államtól, jelesül a nagyváradi önkormányzattól a premontreiek által alapított, tőlük elbitorolt, ma Mihai Eminescu költő nevét viselő gimnáziumot.
A hónapok óta folyó pereskedésben végül március 18-án született meg az elsőfokú döntés, amelyben a szerzetesrend igénylését elutasították. Mint ezt lapunk is többször megírta, a felperes és annak képviselője, Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd szerint a premontreiek érvényes dokumentációkkal, telekkönyvi kivonatokkal igazolták a bíróság előtt, hogy a szóban forgó ingatlanegyüttes – amelynek maga az iskolaépület csak egy része – a restitúciós törvények értelmében visszajár nekik. Ugyanis azt a román kommunista rezsim egy 198-48-as rablótörvény alapján kobozta el a római katolikus rendtől. Az alperes nagyváradi önkormányzat viszont semmilyen törvényes dokumentációval nem rendelkezik, egyedül Onisifor Ghibu professzor egykori levelezéseire hivatkoznak, aki a két világháború között éjt nappá téve azon ügyködött, hogy a kisebbségi egyházaktól és közületektől minél több vagyont elorozzon, „szerezzen” a román állam és közvetve a többségi intézmények, egyházak javára.
Csakhogy a 1930-as évek Romániája igazán nem egy mintajogállam volt, ráadásul az a bizonyos bírói ítélet nem is volt végleges. Az a sajtóban megjelent két érv is hamis, hogy a váradi prépostság nem rendelkezett jogi személyiséggel, illetve hogy az Úri utcai ingatlanokat a magyar állam tulajdonolta, így az impériumváltáskor jogszerűen kerültek át a román állam tulajdonába. Jogi személyiségét egy önkényes állami intézkedés nyomán valóban elveszítette átmenetileg a váradi prépostság a harmincas években, de 1940 tavaszán visszakapta, mivel Bukarest rákényszerült a Szentszékkel kötött konkordátum betartására, amit pár évvel korábban megsértett.
A premontreiek tulajdona pedig sosem volt magyar állami tulajdon, ezt a telekkönyvi bejegyzések egyértelműen igazolják. Tehát rengeteg hazugság és csúsztatás lát napvilágot a román médiában a rendről és annak tevékenységéről, helyzetéről, el egyenesen az egyház- és magyarellenes uszításig. Eklatáns példa az osztrák tulajdonú Jurnal bihorean – amelyet a helyi hatalom afféle félhivatalos szócsöveként kell kezelni – szerdai összeállítása, amely már címében is azt sugallja, hogy a papok a világi javakra és örömökre áhítoznak.
A márciusi ítélethozatalt követően múlt hét végén kapták meg a bírósági végzést a premontreiek, mondta el tegnap lapunknak Anzelm atya. A döntés indoklása a felperes és ügyvédje szerint több mint furcsa, ugyanis hat pontban jelenti ki, hogy az önkormányzat érvei nem állják meg a helyüket, illetve hogy a premontreiek által előterjesztett bizonyítékok valódiak, azonban furcsamód a váradi bíróság mégis arra az 1937-es rektifikációra hivatkozik ma is, amiről később egyértelműen bebizonyosodott, hogy közönséges okirat-hamisítás volt. Az ítélethozatal után pedig több inzultus érte már a váradi premontrei rendet, jelentette ki a prépost. Azon kívül, hogy kedden rátörtek a levéltáros hölgyre (aki feljelentést tett erről a rendőrségen) és megfenyegették, hogy megverik és megerőszakolják, ismeretlenek megrongálták a premontreiek Úri utca templomának gyóntatószékét és ajtóit. Az is furcsa, hogy a rend levéltárosát érthetetlen és törvénytelen módon nem engedték be a váradi várban működő levéltárba, hogy kikeressen onnan a rend tulajdonára vonatkozó dokumentumokat, azonban ezek mégis hozzáférhetők voltak mások számára. Nemrég ugyanis az állami levéltárban levő premontrei iratok másolata megjelent a tavaly októberben boldoggá avatott vértanú püspök, Bogdánffy Szilárd életét bemutató kötetben – mesélte a főapát. Az atyát már az sem lepi meg, hogy mindig a tárgyalási fordulók után látnak napvilágot a román nyelvű médiában mocskolódó, a közvéleményt félretájékoztató írások.
A prépost elmondta, már megfellebbezték az elsőfokú ítéletet, és kérik az ügy áthelyezését más megyébe. Mint megtudtuk, a váradi önkormányzat is fellebbezett, ugyanis Bolojanék is elégedetlenek a bírósági ítélettel, amely nem adott nekik egyértelműen igazat és nem jelentette ki, hogy az övék a gimnázium. Ráadásul még az iskola mögötti területek (az ún. Voinţa stadion) is visszajárnak a szerzetesrendnek, pedig oda a polgármesterék már mindenféléket terveznek, pl. parkolót. Nagyváradi magyarok egy csoportja nemrég aláírásgyűjtő akció kezdeményezését javasolta, így szeretnék jelezni támogatásukat a premontrei rend felé. Fejes Rudolf azt is elmondta, hogy sem a magyarság érdekvédelmi szervezetétől, az RMDSZ-től nem kapott eddig semmilyen támogatást, sem a váradi római katolikus püspökségtől. Mivel egy nagy múltú, egyházi hátterű magyar tanintézet sorsáról van szó – amely amúgy számos kiváló román, zsidó, szlovák és más nemzetiségű értelmiségit bocsátott útjára az évtizedek során –, Anzelm atya érthetetlennek véli, hogy mind a bihari RMDSZ, mind a püspökség inkább félrenéz, de valamiért nem foglal állást mellettük. Sőt, Markó Attila RMDSZ-es politikus, kisebbségügyi államtitkár, az Egyházi Ingatlanokat Visszaszolgáltató Különbizottság aligazgatója nemrég a Duna Televízió egyik műsorában határozottan úgy vélekedett, hogy a premontrei rendet nem illeti meg az egykori premontrei gimnázium (!). Fejes Rudolf Anzelm kijelentette, folytatja a harcot a gimnáziumért, még akkor is, ha megfélemlítéssel és egy demokratikus államban megengedhetetlen „szekus módszerekkel” akarják ettől eltántorítani.
Szőke Mária, Reggeli Újság
Erdély.ma

Történelmi vetélkedő: Szent István király és kora
Nagyvárad – Szombaton Szent István és kora címmel szervezett az Ady Endre Középiskola kárpát-medencei történelmi vetélkedőt diákoknak a díszteremben, a Festum Varadinum ünnepségsorozat keretében.
 Festum Varadinum ünnepségsorozat keretében hagyományosan, az idén immár 14. alkalommal megszervezett vetélkedő támogatói a Tanügyminisztérium, a nagyváradi önkormányzat, az Alma Mater, a Communitas és a Sapientia Varadiensis alapítványok, valamint a Helyi Közszállítási Vállalat (OLT) voltak. Fleisz Judit, az Ady Endre Középiskola aligazgatónője az erdon.ro-nak elmondta: a versenyre- mely szerepel a szaktárca hivatalos naptárában- a házigazda tanintézeten kívül a váradi Mihai Eminescu Főgimnáziumból és a Szent László Római Katolikus Gimnáziumból, a budapesti Kós Károly Kollégiumból, Petőfi Sándor Gimnáziumból és Szent László Gimnáziumból, a derecskei II. Rákóczi György Gimnáziumból, a debreceni Tóth Árpád Gimnáziumból, a szlovákiai Révkomáromból, a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceumból, a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból és a szilágysomlyói Simion Bărnuţiu Líceumból érkeztek résztvevők. Pénteken Szentjobbon tartottak történelmi sétát a fiatalok, ahol dr. Draskóczy István, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professzora, dr. Fleisz János történész, egyetemi tanár és Kurilla Gábor római katolikus plébános tartott előadást nekik, majd megkoszorúzták Szent István és Mercurius szerzetes szobrát.
Tizenegy forduló
A szombat délelőtt zajlott megmérettetésen Tóth Márta igazgatónő köszöntötte a versenyzőket, arra hívva fel a figyelmüket, hogy a rendezvény a kulturált szórakozás és a tanulás keveréke, kiváló lehetőség arra, hogy kamatoztassák a tudásukat és ugyanakkor megismerjenek más fiatalokat, szokásokat és környezetet is. A megszólítottak egyébként húsz, 3 fős csapatba tömörültek, a feladatsorokat pedig az Ady líceum történelem katedrájának tanárai állították össze. A zsűriasztalnál dr. Draskóczy István, dr. Fleisz János, valamint Ősz Gábor, Vincze Zsolt és Biró Judit történelemtanárok foglaltak helyet. A tizenegy fordulós versenyen nem csupán írásbeli feladatok (keresztrejtvény-fejtés, szövegfelismerés, puzzle stb.), hanem villámkérdések is szerepeltek. Az első helyezettek könyvjutalmakban részesültek, illetve okleveleket és emléklapokat is kaptak.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

„Teljes mértékben közbenjárt az országáért...”
Könyv Mária román királynő párizsi követjárásáról
Koszta István Csíkszeredában élő hadtörténész, újságíró Nem (csak) Erdély volt a tét című könyvének második kötetét – Mária román királynő párizsi követsége –1919, Kárpátia Stúdió, Budapest, 2011 – mutatták be szerdán délután a Minerva Művelődési Egyesület Jókai/ Napoca utca 16. szám alatti székhának alagsori termében. Levelek, feljegyzések, levéltári okmányok, emlékiratok, naplórészletek Mária román királynő 1919-es párizsi követjárásáról – ezt az alcímet adta mostani kötetének a szerző, a bevezető megírására pedig Borsi-Kálmán Béla budapesti történészt kérte fel, aki az est folyamán a kötet méltatását is vállalta. Az esemény házigazdája Köllő Katalin, lapunk munkatársa volt.
Alexandru Vaida-Voevod addig ismeretlen jelentéseit és levelezéseit tette közzé tavaly megjelent Nem (csak) Erdély volt a tét című kötetében Koszta István, hasznos információkkal szolgálva az 1919-es párizsi békekonferencia körülményeiről. Már akkor foglalkozott Mária román királynő párizsi látogatásával, a téma pedig olyannyira felkeltette az érdeklődését, hogy úgy döntött: „mélyebbre ás” ezzel kapcsolatban. – Ez a két könyv tulajdonképpen eddigi kutatásaimnak a mellékterméke: illetékességem az 1869-től 1918-ig terjedő időszakra, a magyar honvéd lovasság hadtörténetére vonatkozik. Ennek ellenére azonban képtelen voltam figyelmen kívül hagyni a párizsi békekonferenciát, hiszen ez az esemény minduntalan előkerült a vizsgálódásaim során – hangsúlyozta Koszta.
Elmondása szerint „muszáj volt” foglalkoznia a témával, s amiként a Nagy Magyarország Dokumentumok sorozat részeként megjelent kötetnek, úgy neki is az volt a célja, hogy a „történelem kevéssé ismert mozzanatairól, vitákat kiváltó eseményeiről, személyeiről további egyedi információkat szolgáltasson” az érdeklődők számára. Mozaikokból összerakni a történetet, hogy aztán az olvasó elé tegye azt, pótolva az eddig megjelent munkák hiányosságait is: jelen esetben Mária román királynőről, a brit Viktória királyné, valamint az orosz II. Sándor cár unokájáról, Nagy Románia megálmodójáról, aki a nagy múltú család leszármazottjaként hatalmas nemzetközi diplomáciai szereppel bírt, és sokak által csodált bölcsességgel rendelkezett.
Koszta István minden olyan dokumentumot igyekezett elolvasni, amit a királynő írt, továbbá azokat is, amelyek vele kapcsolatban napvilágot láttak, munkája során többek között Mária életrajzát és naplójegyzeteit is kézbe vette. – Az életművét úgy kell értékelni, hogy angolként cselekedett, magában hordozva azt a fajta céltudatosságot, amelyre az angol királyi ház tagjait nevelik, közben pedig teljes mértékben közbenjárt az országáért. Tudatában volt annak, hogy Nagy Romániát ő rajzolta be a világ térképére – magyarázta.
Amikor a kötet ötlete megfogalmazódott, a szerző elektronikus postán kereste meg Borsi-Kálmán Bélát, arra kérve a budapesti történészt, írjon hozzá bevezetőt. Ebből végül kisesszé lett, amelyben Borsi-Kálmán arra biztatja az olvasót: „Olvassák figyelemmel! Megéri. Hiszen főszereplője, Mária királynő első monográfusa, Mabel Potter Daggett (tudtán kívül Eminescu Esticsillagára hajazó) szavaival: »olyan tünemény volt, aki felkavarta és varázslatos géniuszával ámulatba ejtette a világot
.”
FERENCZ ZSOLT 
Szabadság (Kolozsvár)

Izgalmas történelem
”Olyan ez, mint amikor egy ló köré akar valaki istállót építeni. Minden kalandor tervei között szerepel egy birodalom. Ezt a szót szabadnak született ember nem tudja elfogadni. Nagyszabású feltevés. Soha nem akartunk birodalmat, az egész csak megtörtént.” (Martha Bibescu) * “A feledés jótékony homályába merült tehát a királynő párizsi követsége – mert követség volt a szó legszorosabb értelmében. A forrásokból egy rendkívül izgalmas, több szálon bonyolódó és bódítóan színes történet bontakozik ki, amelyet bűn lenne nem megosztanom a Trianon-téma iránt érdeklődőkkel.” (Koszta István) * “Olvassák figyelemmel! Megéri. Hiszen főszereplője, Mária királynő, első monográfusa, Mabel Daggett (tudtán kívül Eminescu Esticsillagára hajazó) szavaival: “Olyan tünemény volt, aki felkavarta és varázslatos géniuszával ámulatba ejtette a világot”. (Borsi-Kálmán Béla)
Koszta István Nem (csak) Erdély volt a tét – kései tudósítás a párizsi konferenciáról című könyvét Marosvásárhelyen a Súrlott Grádics irodalmi körben mutatták be 2010. október 13-án, a Bernády Házban, másnap pedig Kolozsvárott, a Phoenix könyvboltban – felkért méltatója dr. Pál-Antal Sándor akadémikus, ny. főlevéltáros, egyetemi tanár volt. Abban a könyvében Koszta István Alexandru Vaida-Voevod erdélyi származású román politikus párizsi konferenciáról írt leveleit, feljegyzéseit, visszaemlékezéseit adja közre. A bemutatón jelezte: lesz folytatás. És íme, egy év sem telt bele, itt van a második rész is: Mária román királynő párizsi követsége, 1919. Ezúttal Kolozsvárt mutatták be előbb, június 15-én, a Minerva Művelődési Egyesület Napoca/Jókai utca 16. szám alatti székhelyén, másnap pedig Marosvásárhelyen, ismét csak a Bernády Házban, harmadikként pedig június 23-án Csíkszereda közönsége ismerheti meg. “Ma nem egyszerű, vagy talán inkább nehéz megítélni Mária román királynő 1919. március-áprilisi párizsi és londoni útjának diplomáciai és politikai összefüggéseit. Magánúton járt, tehát cselekvően nem befolyásolhatta a békecsinálók döntéseit. Bízott viszont abban, hogy párizsi jelenléte a konferenciának abban a szakaszában, amikor még forró volt a levegő, befolyásolta a ráfigyelés, a vitavezetés módját, és országa általános megítélését”, áll a fülszövegben. Az új könyvet a jeles budapesti történész, egyetemi tanár, Borsi-Kálmán Béla mutatta be, és a dedikálás sem maradt el. Mária királyné valójában királynő volt, hiszen a palotában és azon kívül is ő hordta a… koronát. A könyv a királynőként fogadott és tisztelt királyné párizsi követjárásáról szól, pontos címe: Nem (csak) Erdély volt a tét című könyvének második kötetét – Mária román királynő párizsi követsége – 1919, Kárpátia Stúdió, Budapest, 2011, és a bevezető esszé szerzője éppen a könyvet méltató Borsi-Kálmán Béla. Már az Alexandru Vaida-Voevod addig ismeretlen jelentéseit és levelezéseit tartalmazó könyvben is foglalkozik Mária román királynő párizsi látogatásával, a téma annyira érdekes és izgalmas, hogy nem hagyta nyugodni. Ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a két kötet voltaképpeni kutatásainak csupán “mellékterméke”, ugyanis a szerző illetékessége az 1869-től 1918-ig terjedő időszakra, a magyar honvéd lovasság hadtörténetére vonatkozik. Ennek ellenére képtelen volt figyelmen kívül hagyni a párizsi békekonferenciát, hiszen ez az esemény minduntalan előkerült a vizsgálódásai során. Mozaikokból áll össze a kép, amely pótolhatja az eddigi munkák homályosságát is. Mária – románul egyértelműbb: Regina Maria – a brit Viktória királyné, valamint az orosz II. Sándor cár unokája volt, Nagy-Románia megálmodója, aki a nagy múltú család leszármazottjaként hatalmas nemzetközi diplomáciai szereppel bírt, és sokak által csodált bölcsességgel rendelkezett. A szerző elolvasott minden hozzáférhető dokumentumot, a királynő írásait, leveleit, életrajzát és naplójegyzeteit, a róla szóló, vele kapcsolatos forrásanyagokat. “Mária királynő” angolként cselekedett, magában hordozta az angol királyi ház tagjait jellemző céltudatosságot, és teljes mértékben közbenjárt országáért. “Csak egy életünk van, de amikor az megadatott nekünk, a királynak és nekem, egy nemes cél töltötte ki: hogy munkánkkal váltsuk valóra népünk nagy álmát, Nagy-Romániát.” Tudatában volt, és büszke rá, hogy Nagy- Romániát ő rajzolta be a világ térképére.
(bölöni)
Népújság (Marosvásárhely)

Még egy színmagyar iskola Váradon
Nagyvárad- 2011. szeptember 1-től Szacsvay Imre nevét fogja viselni a váradi George Coșbuc Általános Iskola. Soós Sándor igazgató szerint felkészülten várják a szeptember 12-i iskolakezdést.
Soós Sándor igazgató honlapunknak elmondta: a névváltoztatás egyik következménye, hogy a négy alsó tagozatos román step by step osztály a Bihar Megyei Tanfelügyelőség döntése alapján a Stânișoarei utcai kisiskola épületében fog négy termet elfoglalni. Mindez azt jelenti, hogy a Szacsvay Imre Általános Iskolában alsó tagozaton nem lesz egyetlen román osztály sem, viszont a felsőbb évfolyamokon a nyolcadikos román osztály még „kimegy”, tehát gyakorlatilag a 2012/2013-as tanévtől kezdve lesz színmagyar a tanintézet.
A szeptember 12-én kezdődő 2011/2012-es tanévben amúgy 665 diákra számítanak a Szacsvay iskolában, akik közül 369 alsó tagozatra fog járni: a hagyományos oktatásban 276 tanuló részesül majd, a step by step osztályokba pedig 93 gyermeket várnak. Ugyanakkor összesen tizenhat elemi osztály fog működni. Az osztálytermeknek egy része a Körös/Tudor Vladimirescu utcai „Dudek-iskolában” található, a másik fele pedig a Mihai Eminescu utcai központi ingatlan B-szárnyában van, illetve ezentúl már a nagy épületben is helyet fognak biztosítani alsós osztályoknak annak érdekében, hogy minél jobb feltételeket tudjanak teremteni az oktatáshoz. Ami a gimnáziumi osztályokat illeti: tizenkét magyar osztály van (plusz a már említett román tannyelvű VIII. A), az V-VIII. évfolyamokra pedig 296 tanulót irattak be. Természetesen ez a létszám szeptember 12-ig kis mértékben módosulhat, hiszen általában néhány szülő mindig meggondolja magát, és más iskolába, vagy éppen a Coșbucba/Szacsvayba iratja ötödikes gyermekét. Alsó tagozaton 100 gyermekkel négy első osztály indul az előttünk álló tanévben, ötödikben pedig kettő, szintén körülbelül 25-26 fős létszámmal. Mivel az osztálytermek nem egyforma nagyságúak, a kisebb helyiségben levő osztályokban kevesebb gyermek lesz, a nagyobb termek esetében pedig kissé megnövelik az osztálylétszámot.
Felújítási munkálatok
Az igazgató arról is beszámolt az erdon.ro-nak: júliusban és augusztusban végeztek renoválási munkálatokat, ezeket eddig teljes mértékben önerőből, illetve a szülőbizottság hozzájárulásából finanszírozták. Négy osztálytermet tettek rendbe: nem csupán meszeltek, hanem glettolták és le is csiszolták a termek belső falait, tehát komplexebb munkát végeztek. Új bútorokat is vettek, vagy felújították a régieket. Higiénizálták ugyanakkor az illemhelyeket. „Azt tudom mondani: szeptember 12-ig készen fogunk állni arra, hogy eleget tegyünk azoknak a feltételeknek, melyek szükségesek egy jó iskolakezdéshez”, fogalmazott.
Azt is megtudtuk: a tankönyvek egy része megvan, hiszen ezek úgymond öröklődnek. Azon tankönyvek helyett pedig, amelyek elérték azt a három vagy négy évet, ameddig használatban lehetnek, újakat kapnak, ezeknek a többsége is megérkezett. Mivel az új tanügyi törvény szerint Románia történelmét és földrajzát magyarul is lehet oktatni, az óraleosztás már úgy történt meg, hogy olyan magyarul tudó történelem szakos tanár oktasson, aki magyar nyelven fogja leadni a tananyagot. 
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro

Napló 1943–1946
November 8-án, kedden délelőtt 11 órától és délután 17 órától könyvbemutatóra kerül sor a marosvásárhelyi Diakóniai Központ Bocskai termében (Eminescu utca 28). Szabó Magdolna Matild, egykori vásárhelyi tanítónő Napló 1943–1946 című könyvét mutatja be Zoltán Ildikó nyugalmazott magyartanárnő, közreműködik Gulácsi Zsuzsanna színművész. A könyvet sajtó alá rendezte Márton Gyöngyvér.
Népújság (Marosvásárhely)

Magyar Kulturális Napok Dicsőszentmártonban
Idén gazdag rendezvények zajlottak Dicsőszentmártonban Márton napja előtt és után. Soraimmal a rendezvények azon szeletét ismertetném, melyeket a Kis-Küküllő Alapítvány szervezett.
Megható és nagy érdeklődést kiváltó est volt, amelyen Adorjáni Rudolf Károly Pipe, egy Kis-Küküllő menti unitárius falu száz éve című könyvének bemutatására került sor. A 89 éves unitárius nyugdíjas lelkész néprajzi kört vezetett, mely a Sipos Domokos Művelődési Egyesületből nőtt önállóvá. Most, mikor már járása elnehezült, lelke és tudása megmaradt, egy 370 oldalas könyvet tett az asztalunkra. Nagy Endre, a jelenlegi unitárius lelkész, részletes ismertetése szintén elismerést váltott ki a hallgatóságból.
Egy másik rendezvény, az Andrei Bârseanu Líceum magyar tagozatának II. Vox Virtus művelődési vetélkedője volt. Irányító tanáruk Béres Ilona volt, őt Szilágyi Rozália tanárnő és Pataki Tamás diák segítette, aki jelenleg az ELTE I. éves hallgatója. Tíz, kéttagú csoport versenyzett, mindenikük jutalomban részesült. A nyertes csapat: Dégi Beáta és Szántó Adél. II. helyezést Füleki Kinga és Schmidt Kinga, III. helyezést Hidi Andrea és Keszeg Mónika értek el.
Színházi esten is részt vehettünk. László Zsuzsa, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház művésze bemutatta Verébszárnyon című műsorát. Közvetlen játéka, kellemes hangja elismerést váltott ki a kis számú, de lelkes közönségből.
November 11-én a Magyar Közművelődési Központ néprajzi gyűjteményének ünnepélyes megnyitója a vártnál is jobban sikerült. Ehhez hozzájárult Balázs Éva, az említett alapítvány elnökének beszéde és az ünnepi műsor is. „A múzeum kiáltás a jövőbe, a magyarok hangját kívánja hallatni, elszórványosodó vidékünkön. Az tárgyak önmagukért beszélnek, regélnek a népről, mely évszázadok óta itt élt és évszázadokig itt akar élni!” Miklós Eszter VII. osztályos dombói tanuló Bartók Gyermekeknek című művéből részleteket mutatott be, majd vámosgálfalvi fiatalok léptek fel. Varga Ildikó, Hidi Andrea verseket szavaltak, Keszeg Mónika népdalokat énekelt. Muzsikált Harai Levente, Lukács István Paul és Gyárfás Róbert.
Sokunknak könny szökött a szemébe, amikor meghallottuk a szászcsávási férfikórus dalos műsorát. Vallásos énekek mellett Petőfi- és Csokonai-dalokat, kuruc dalokat énekeltek négyszólamban, ami nem csoda, hiszen Szászcsáváson már 1837-ben csodálatosan énekeltek, amit Kiss Sámuel egykori esperes is lejegyzett a vizitáció alkalmával.
A magyar Közművelődési Központban könyvvásárt tartottak. György Horváth László négy könyvét mutatta be: Székely Marosvásárhely, Stockholmi szerelem, Székely mesék és Székely balladák világa. A szerző Magyarkirályfalván volt lelkész, most Stockholmban él. Az olvasóközönség Komoróczy György két kötetét is megismerhette.
A hét Müller Péter és Seres Rezső Szomorú vasárnap című kamaramusicaljének bemutatásával zárult. A Mihai Eminescu kultúrházban hosszú tapssal jutalmaztuk a társulatot, ahová a színházkedvelő közönség visszavárja őket.
Köszönet dr. Kakassy Sándornak, a Kis-Küküllő Alapítvány elnökének fáradságos munkájáért, mely a néprajzi múzeum létrehozásában és a tartalmas rendezvények megszervezésében mtatkozott meg.
Szlovácsek Ida, Dicsőszentmárton
Népújság (Marosvásárhely)

„Egy műalkotás csak akkor tud szárnyalni, ha van honnan elrugaszkodnia”
Író–olvasó találkozó Háy Jánossal a Bölcsészettudományi Karon
– A műalkotások kapcsán egyetlen dologban hiszek, ez az, amit mélyen igaznak tudok tekinteni: hogy amit írok, annak mindig ritmusban kell lennie azzal, amit belül élek. Ilyenformán a művészet jelentékeny része önismereti kérdés; az embernek el kell mélyülnie önmagában, hogy tudja, ki akar megszólalni általa. Egyébként ez a mindennapi életben is így van: úgy kell élnünk, hogy minél többet menjünk befelé, s lássuk, kik vagyunk a világban, akik jelen vagyunk – magyarázta Háy János költő, író, drámaíró, képzőművész hétfőn délután, a Láthatatlan Kollégium és a János Zsigmond Unitárius Kollégium által közösen szervezett eseményen. A Gézagyerek, a Valami nehezék, az Egymáshoz tartozók és számos más kötet szerzőjével Selyem Zsuzsa irodalomtörténész és Jakab Villő Hanga egyetemi hallgató beszélgetett a Bölcsészettudományi Kar Eminescu termében.
Elsőként az Élet és irodalomban három évvel ezelőtt megjelent Asszimiláns című esszéje apropóján kérdeztek rá beszélgetőtársai: milyen volt Háy számára vidéki környezetből, a szlovák határ mellett fekvő Vámosmikoláról nagyvárosba költözni, és ez milyen hatással van az írásaira.
– Nekem nem az az alapproblémám, hogy milyen vidékről Budapestre menni, hanem az asszimiláció: egyik közegből a másikba átkerülni úgy, hogy valamilyen módon meg tudd mutatni, ki voltál valaha. Tehát hogy ne szakadjon le a múlt rólad, hanem ezt a múltat is fel tudd mutatni – mondta Háy János, hozzátéve: voltaképpen mindannyian asszimilánsak vagyunk, legyen szó kamaszból felnőtté válásról, Kolozsvárról Budapestre vagy New Yorkba költözésről, a legfontosabb viszont, hogy eközben egészben maradjon a személyiségünk. Angolul bárki meg tud tanulni, hogy közben észre sem veszik, honnan származik, vallja, de amennyiben letagadja a múltját, az valamikor, valahol vissza fog ütni: „egyszer szét fogja roppantani a személyiségedet, egyszer még bele fog kopogni a szívedbe, és nem biztos, hogy jókor és jó módon”. Egyrészt emiatt írta meg az Asszimiláns című szöveget, ugyanakkor az indiai és a magyarországi értelmiség közötti különbségek is hatással voltak rá.
– Nagyon sarkítva azt gondolom, hogy a magyarországi véleményalkotó elit túl gyakran és túl intenzíven van elfoglalva a saját problémáival, s úgy tűnik, fogalma sincs arról, mi történik az országban, hogy miként élnek Békéscsabán vagy azok az emberek, akik 70–80 ezer forintból tartanak el 2–3 gyermeket. Az ELTE-n és a Corvinus egyetemen gyakorlatilag nincs olyan diák, aki azt a pályát írja le, mint én, hogy jönne vidékről, kis faluból, viszonylag szegény és képzetlen szülőktől, és a tanulás fázisain keresztül eljutna oda, ahová a képességei lehetővé teszik. Amikor az egyik indiai egyetemen megkérdeztem a rektortól, hogy a diákok hány százaléka származik alsó kasztokból, mondott egy 68 százalék körüli arányt, és rögtön hozzáfűzte: „de szégyellem magam, mert azt szeretném, ha népességarányosan lennének”. Akkor én elszégyelltem magam, nehogy visszakérdezzen, hogy működik ez Magyarországon, mert egy jó gondolatot nem tudtam volna mondani. A pályák és tehetségek elindulásához szükséges pozitív diszkrimináció nálunk egyáltalán nem működik – részletezte Háy, aki szerint – az indiaiakhoz hasonlóan – nem lenne szégyen azt akarni, hogy egy adott társadalom jobb legyen, s tenni is ennek érdekében.
Az a tény pedig, hogy valaki asszimiláns, inkább élethelyzet, mint morális kategória: kilépni az egyént és a közösséget egyformán óvó térből, kipottyanni a védőhálóból, s átkerülni egy teljesen más közegbe. – Az asszimiláns életérzés végereményben azt jelenti, hogy örök életedben érzed a bizonytalanságot, benned van a félelem, hiszen ennek a sorsnak éppen ez az alapja: csak annyi vagy, amennyit te megteremtettél – hangsúlyozza. Márpedig az emberi sorsnak is egyik velejárója az esendőség: bármikor elbukhatunk, összeomolhatunk, de ettől vagyunk emberek, s amíg ezt fel tudjuk mutatni, addig maradhatunk igazán azok. – Amikor kommunikálunk egymással, nem a tökéletességgel beszélgetünk: látom a másik emberen, hogy ő is olyan, mint én, s tudom azt, hogy azon a pici repedésen keresztül, ami a szívemen, a sorsomon van, a másik ember belém tud nyúlni. Az asszimiláns átérzi ezt az esendőséget, és ezen keresztül, más emberek esendőségének is érzékeli a súlyát – értékelte.
Amiként pedig az ember személyisége nem lehet egységes a múlt ismerete és a vele való szembenézés nélkül, a műalkotásnak is szüksége van a valóságra, „csak akkor tud szárnyalni, ha van, honnan elrugaszkodnia”. S bár drámái valóban egy kis falusi közegből „dobbantanak”, de csak azért indulnak ki abból, hogy valami általánosan emberiről beszéljenek, vagy legalábbis olyan dolgokról, amelyek őt foglalkoztatták a megírás pillanatában. – Természetesnek tartom, hogy az író fel akar építeni egy világot, amelynek aztán az olvasó is részese lehet. A mű azonban nem bemutat valami külsőt: a dráma nem bemutatja például az autista gyermekek sorsát vagy a vidéki létet, Dosztojevkszkij A félkegyelműben nem azt vázolja, hogy milyen a pszichésen reccsent Miskin vagy a 19. századi Pétervár. A létről akar beszélni, és erre a beszélgetésre hív meg téged is – magyarázza Háy, érzékeltetve a játékszabályokat is: egyik oldalon az író áll, saját tapasztalati világával, a másik oldalon pedig az olvasó, ha pedig ez a két térfél találkozik, akkor utóbbi életébe is beleszól a mű.
–Akusztikusak az irodalmi alkotások, a drámák pedig különösképpen azok. Én eleve hangzásra írok, visszaolvasom a szöveget, és figyelem, hogy akusztikailag nem falsul-e; mert ha falsulást érzek, érdemes beleavatkoznom, biztos, hogy tartalmi hiba van benne – ecseteli a szerző, majd arról is szót ejt, hogy miért éppen a Gézagyerekből, ebből a három oldalnyi novellájából írt drámát. Megtudtuk: létfontosságú a nyelv, hiszen megmutatkozik benne az a világ, amelyet föl akar „pattintani”, de ugyanakkor az is fontos, hogy sorsa tekintetében teherbíró legyen az adott írás: hogy legyen benne olyan „sorslehetőség”, amely megér két órát, amit ki lehet bontani, tovább lehet beszélni. – A novella már eleve magában hordoz sok mindent. Ez egy tökéletes műfaj, majdnem olyan, mint a vers: nagyon könnyen összedől, ha az ember elront benne egy mondatot. A dráma ezzel szemben nyitottabb, ami persze korántsem jelenti azt, hogy félvállról lehet venni – fejti ki.
Legyen szó drámáról, ihletettséget igénylő líráról vagy inkább technikával dolgozó prózáról, a legnagyobb veszély Háy szerint, ha létrehozásakor nem a mű tárgyával foglalkozik az alkotó, hanem valami egészen mással: hogy a szöveg mire lesz majd képes megjelenése után, jobban fogja-e szeretni a szerzőt valaki, vagy hogy jót írjanak róla a kritikusok. – Ezek amolyan korrupciós célok, de a legegyszerűbb közülük természetesen az, ha a Gézagyerek után, amiről tudom, hogy sokan becsülik, egy idő után elkezdek Gézagyerekeket gyártani, hogy ezt a tetszést megtartsam – teszi hozzá, vázolva a folytatást illető lehetőségeket: vállalja-e az ember, hogy kockáztat, s más dikciókban, gondolati világokban kezd el mozogni, ezáltal pedig adott esetben egy új műve révén valaki leírja az előzőt, vagy pedig – a rajongás megőrzése érdekében – hamis dolgokat hoz létre, „amelyeknek csak a dizájnja műalkotás, de nincs szíve neki”. – Én például azért hagytam abba a történelmi regények írását, mert azt a nyelvet teljesen felhasználtam a magam számára. Megtanultam, amit az a nyelv képes megmutatni nekem a világból, onnantól kezdve már csak a nyelvet tudtam volna mozgatni, magyarán a kirakat működött volna, de a belseje nem – mondta.
Több más téma került elő az est folyamán, amelyek révén ismételten bizonyította a meghívott: olyan élettapasztalattal és nyelvi eszközökkel rendelkezik, amelyekkel sokakat képes elbűvölni. Így például kitért arra, hogy szerinte addig van igazából értelme az emberi életnek, amíg van egyfajta figyelmünk a világra, amíg rákérdezünk a körülöttünk zajló dolgokra.
– Nem fognak megoldódni, ezt borítékolom, legalábbis nekem eddig nem sikerült, de szerintem senkinek sem. Nem is kell, hogy megoldódjon, viszont ezt nem lehet megspórolni, és ha rá tudsz kérdezni, biztos, hogy számtalan dolgot fel tudsz oldani. Furcsa például, hogy a világ dolgaira érzékeny, eleven és nyitott figyelmű emberek egy idő után, negyvenes-ötvenes éveik táján eljutnak arra a pontra, hogy már csak egyetlen sínt látnak maguk előtt, amelyen ők caplatnak, és azon kívül semmi mást. Nem néznek se jobbra, se balra, csak az a világ van számukra, ahol monotonon gyalogolnak. Ez viszont nem a kőfejtőben történik, nem diplomafüggő, az orvosok és az ügyvédek esetében is ugyanez érzékelhető. Kérdés, hogy mi az, ami fenn tud tartani egy érzékeny ráfigyelést a világra, sajnos ilyen tekintetben nem jók a tapasztalataim – egészítette ki a gondolatmenetet Háy János.
A hangulatos író–olvasó találkozó után, este 9 órától a Gézagyerek című drámát adta elő a János Zsigmond Unitárius Kollégium Színjátszó Műhelye, tegnap délután pedig a szerző drámái alapján zajlott beszélgetés a BBTE Bölcsészettudományi Karán.
Ferencz Zsolt
Szabadság (Kolozsvár)

Elhunyt Lőrinczi László
Életének 92. évében, Olaszországban, Szardínia székvárosában, Cagliariban vasárnap elhunyt Lőrinczi László. Az erdélyi magyar költő, író, műfordító, szerkesztő Pusztacelinán született 1919. január 21-én. Tanulmányait Segesváron és Kolozsváron végezte, ahol jogi diplomát szerzett. 1946-tól fél évszázadon át Bukarestben élt és dolgozott.
Sokoldalú egyéniség
„Első írásait az Ifjú Erdély és az Erdélyi Helikon közölte. Irodalmi munkássága sokoldalú: írt verseket, regényeket, színműveket, útinaplókat, esszéket, visszaemlékezéseket. Nevét útinaplói – Itáliai napok, Lépések visszhangja, Hazatérés Lucaniából – tették ismertté az olvasóközönség körében, melyet az Utazás a Fekete kolostorhoz című könyve tetézett – foglalta össze lapunknak Bántó István újságíró, műfordító, Lőrinczi barátja. – Regényei – Sárból vétettél, A Rhapsody fedélzetén, Szomszédok, „Csak a szerelem sújtson” – a huszadik század égető emberi sorsproblémáit példázzák.”
Bántó hozzátette: rendkívül szerteágazó műfordítói tevékenysége is. „Műfordítóként prózát és verset egyaránt magas művészi színvonalon tolmácsolt Mihai Eminescu, Mihail Sadoveanu, Giuseppe Ungaretti, Tudor Arghezi, Ion Slavici, Salvatore Quasimodo, George Călinescu, Matei Caragiale, Giuseppe Ungaretti, Cesare Pavese műveiből” – fogalmaz Bántó, aki szerint legszebb versfordításait Az alázat ünnepei című, kétnyelvű antológia tartalmazza. A fordító mindenkor kiemelkedik a könyvtárhoz kötött muviségből, közvetlen személyi kapcsolatot teremtve felkutatja a szerzők életkörülményeit, s így tolmácsolása szinte a baráti megjelenítés erejével hat, például Arghezi és Sadoveanu bemutatása esetén. Irodalmi kitekintése olasz fordításaival szélesül ki: Giuseppe Ungaretti, Cesare Pavese, Salvatore Quasimodo verseit, Leonardo Sciascia regényét tolmácsolja. Hozzájárul ehhez az Alberto Moravia, Vasco Pratolini, Carlo Levi, Luigi Pirandello műveinek hazai magyar kiadásaihoz írt irodalmi értékeléseinek sorozata.
Kuncz szerelmese
Esszéit, visszaemlékezéseit gyűjtik egybe az Üzenetek Erdélybe, A négylevelű vándorbot, a Zöngés napló és a Második napló című kötetei.
„Az Üzenetek Erdélybe című kötet tanulmányaimat, írásaimat tartalmazza. De felvettem néhány régit is, amelyet érdekesebbnek tartok. 1987-ben jelent meg a Közvetítő című könyvem. Abból vettem át egy-két írást. Például a Mit tudunk észtül? – amely az észt irodalomról szól. Vagy a Babits, a regényíró-t. Hasonlóképpen felvettem A mallorcai cseppek-et, a Mallorca-szigetén tett látogatásomról szóló írást, amelyben George Sand és a Chopin nyomában jártam. Ez az Utunkban jelent meg. Újabban pedig egyik teljesítményemnek tartom, hogy újra lefordítottam Edgar Allen Poe A holló című híres költeményét, amelyhez terjedelmes fordítói jegyzetet is írtam. Ez is megérdemli a nyomdafestéket” – magyarázta Lőrinczi az Új Magyar Szónak 2009-ben adott interjúban. A beszélgetés során elárulta: a leginkább szeretett színházi darabja a Fekete kolostor történetéből kiinduló A szökés. „Kuncz egyénisége nagyon közel állott hozzám” – vallotta az interjúban Lőrinczi, akinek írásait az Új Magyar Szó Kisebbségben című melléklete is közölte.

Új Magyar Szó (Bukarest)

Csúsztatásokkal érvelő ortodoxok
A hétfői nagyváradi tanácsülésen a váradi Roman Ciorogariu Ortodox Líceum képviselői által felsorakoztatott érveket sorra cáfolta Biró Rozália, a város alpolgármestere.
A nagyváradi Roman Ciorogariu Ortodox Líceum képviselői több érvet sorakoztattak fel annak érdekében, hogy a nagyváradi helyi tanács ne szavazza meg a líceum átköltöztetésének tervezetét valamint az Aluminei utcai iskola alárendelését az Eminescu Főgimnáziumnak. „Az RMDSZ javaslata volt az, hogy az Aluminei utcai iskola az Eminescu líceumhoz kerüljön, mert abban az intézményben a magyar nyelvű oktatás elismert szinten zajlik. Így lehetőség nyílik a magyar szülők számára, hogy egy magas szinvonalú anyanyelvi oktatásban tudják gyermekeiket” – mondta a tanácsülés után lapunknak Biró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere. Megkérdeztük tőle, hogy mennyire helytálló az ortodox iskola képviselőinek az az állítása, mely szerint a kis létszámú magyar tannyelvű osztályok és a magyarul tanító tanerők miatt nagyok az iskola költségei. Biró Rozália erre válaszolva kifejtette: „Tekintettel arra, hogy magyar nyelvű oktatás folyik máshol is, ezért ez a költségekben azon iskolák esetében is meg kellene jelenjen, tehát az iskola képviselőinek érvelése, miszerint a magyar osztályok miatt van költségdeficitjük, nem állja meg a helyét. Egy magyar diák után mintegy harminc százalékkal több pénz jár, mint a román gyerekek után, ezért nem örül az ortodox líceumannak, hogy a magyar osztályok az Eminescuba kerülnek át” – fejtette ki az alpolgármester. Az ortododoxok sérelmezték azt is, hogy nem rendeltek hozzájuk óvodákat, miközben minden más váradi líceum úgymond kapott óvodát. „Nem igaz az az állítás, hogy minden líceumhoz hozzárendeltünk óvodákat, például az Ady Líceum sem kapott, mint ahogy a többi felekezeti oktatási intézménynek is megvan a saját felekezeti óvodája, így nem kellett azokhoz óvodát rendelni” – szögezte le Biró Rozália.
Pap István
erdon.ro

Ortodox érdeket sért a váradi tanintézmény-átszervezés
A nagyváradi ortodox líceum és az egyház képviselői meg szerették volna tartani az Aluminei utcai ingatlant azok után is, hogy a líceum visszaköltözik saját, Fő utcai ingatlanába. Szerintük a líceum a magyar osztályok miatt működik deficitesen.
Felháborodást keltett a nagyváradi ortodox líceum tanárai és az ortodox egyház képviselőinek körében a nagyváradi önkormányzat által előterjesztett és a Bihar Megyei Tanfelügyelőség által jóváhagyott nagyváradi iskolarendszer-átszervezési tervezet. A helyi tanács által tegnap megszavazott átszervezés nyomán az eddigi 66 nagyváradi tanintézmény helyett 45 fog működni. Eddig 28 óvoda, 12 általános általános iskola valamint 26 líceum működött a városban, de az átszervezés után marad kilenc önálló óvoda, tizenegy iskola és huszonöt líceum. A jogi személyiségüket elveszítő óvodákat líceumok irányítása alá helyezik, és az Octavian Goga iskolát összevonják a Transilvania iskolával. Mivel az ortodox egyház visszanyerte a várostól a Dimitrie Leonida műszaki kollégium Fő utcai épületét, ezért a városvezetés úgy döntött, hogy az Aluminei utcai épületben jelenleg működő ortodox líceum beköltözik saját tulajdonú ingatlanába, és összevonják azt a Dimitrie Leonidaval, míg az Aluminei utcai épületben maradó osztályok az Eminescu Főgimnázium hatáskörébe kerülnek. A tanácsülés előtti sajtótájékoztatón Ilie Bolojan polgármester elmondta, hogy ennek az átszervezésnek köszönhetően állások nem, csak igazgatói tisztségek szűnnek meg, ami költségmegtakarítést jelent, továbbá egyes óvodák adminisztratív részlegén lehet leépítésekre szémítani.
Mindkettő kell 
Mint nem sokkal később kiderült, az ortodox egyháznak nem felelt meg a város által felvázolt megoldás, melynek értelmében az ortodoxok nem tarthatják meg maguknak a Fő utcai ingatlan mellett az Aluminei utcai iskolát is. A sajtájékoztató utáni helyi tanácsülésen ugyanis megjelent az ortodox líceum tanári kara valamint az ortodox egyház képviselői is, hogy meggyőzzék a tanácsot arról, hogy ne szavazzák meg az előterjesztést. A napirendi pont vitáján szót kért Gheorghe Erdeli az ortodox líceum igazgatója, aki kifejtette: az Andrei Muresanu iskolát a szülők beleegyezésével vonták össze az ortodox líceummal, ugyanakkor ezzel a beolvasztással eleget tettek annak az előirányzatnak is, miszerint az általános iskolát olvasztották be egy középiskolába. Kifejtette, hogy az összevonás után nőtt az első osztályba iratkozó gyerekek száma, és a jövő évre máris 75 gyereket irattak be első osztályba oda. Elmagyarázta, hogy a költségdeficitük abból származik, hogy a magyar tagozatos osztályok a törvény által megszabott gyereklétszám alatti létszámmal működek, és a magyar tanerőknek is többet kell fizetniük. Kijelentette, hogy a tanári gárda egyöntetűen azt akarja, hogy ne változtassanak a jelenlegi struktúrán, és megítélése szerint a városvezetés döntése igazságtalan és diszkriminatív a tanintézménnyel szemben. Végezetül arra kérte a helyi tanácsot, hogy adjon egy kis időt a tanintézménynek arra, hogy átszervezze magát.
Magyar kártya
Carmen Butnaru a szülőbizottság nevében megismételte Erdeli érveit, kiegészítve azzal az utalással, hogy a helyi önkormányzat a nemzeti kisebbségek egyházi iskoláinak megadta a fejlődés lehetőségét, az ortodox líceumnak viszont nem. Radu Rus a nagyváradi ortodox püspökség vikáriusa felidézte az ortodox líceum történetét, elmondva, hogy a 2007-ben alapítottott tanintézmény a Muresanu iskolában kapott helyet, és egy idő elteltével úgy ítélték meg, hogy mindkét fél számára az lenne a legmegfelelőbb, ha az ortodox líceum magába olvasztaná a Muresanu iskolát. Rus nehezményezte azt, hogy az iskolahálózat átszervezése után minden líceumhoz mellérendeltek óvodákat, csak az ortodox líceum mellé nem, pedig mint mondta, a 10-es számú óvoda a Fő utcai épületük közvetlen közelében működik. Erdeli igazgatóhoz hasonlóan Rus is feltette a kérdést, hogy az Aluminei utcai iskola miért nem maradhat az ortodox líceum hatásköráben, miért kell azt az Eminescunak alárendelni.
Megszavazva
Válaszában Ilie Bolojan elmondta: a nagyváradi középiskolák közül az ortodox líceumnak van a legnagyobb hiánya, ami a tanintézménynek megszabott iskolai finanszírozási keret huszonhét százalékát teszi ki, miközben az összes többi líceumnak ebből a szempontból többlete van. A polgármester leszögezte: természetes dolognak tartja azt, hogy mindenki a saját tulajdonú épületében fejlessze iskoláit, és erre az ortodox püspökségnek is lehetősége van, miután megnyerte a város ellen indított, a Fő utcai Leonida Műszaki Kollégium épületének tulajdonjogára vonatkozó perét. Kifejtette továbbá, hogy a város oktatásszervezési koncepciójának része az, hogy a lakónegyedbeli iskolákat a központi nagy líceumokhoz utalják át, így kívánják elkerülni azt, hogy a gyerekek a lakóhelyüktől távol eső iskolákba járjanak, miközben a közelükben is működik tanintézmény. Ennek a koncepciónak az első lépése volt az, hogy az Aluminei utcai iskolát az Eminescuhoz utalták át. Elárulta azt is, hogy mivel a város anyagi helyzete ezt nem engedi meg, ezért nem tudnak minden ortodox projektet finanszírozni. A helyi tanács az önkormányzat által előterjesztett tanintézmény-átszervezési javaslatot megszavazta, a huszonöt jelenlévő tanácsos közül huszonnégyen igennel szavaztak, a demokrata-liberális Nicusor Lepadatu tartózkodott.
Magyar kártya 2
Az eredmény ellen tiltakozott Radu Rus, aki ismét szót kért és elismételte, hogy az iskola költségvetési hiánya a magyar osztályok miatt keletkezett, kijelentette továbbá, hogy ez a döntés merénylet a nagyváradi ortodox oktatási intézmény ellen, ami annál is inkább elfogadhatatlan, mert az ortodox egyház képviseli a többséget Nagyváradon. Dorel Luca helyi tanácsos, aki egyébként a Bihar Megyei Tanfelügyelőség vezetője is, erre reagálva elmondta, hogy nem a magyar diákok miatt van kevesebb pénze az iskolának, épp ellenkezőleg, ha a líceum törekedne arra, hogy magyar tagozatokat működtessen, akkor több pénzhez jutna. Hozzátette, hogy a Fő utcai ingatlan nagyon jól fel van szerelve, ami biztosítani fogja annak lehetőségét, hogy az ortodox líceum fejlődjön, az Aluminei utcán maradó tanárok pedig az Eminescu Főgimnázium címzetes tanárai lesznek. „Sokan szeretnének címzetes tanári állást az Eminescuban” – zárta beszédét Luca. A szavazás és a vita után a líceum tantestülete és az ortodox egyház képviselői csalódottan hagyták el az üléstermet.
Háttér
Az ülés után Biró Rozália alpolgármester az ügy kapcsán lapunknak elmondta: „Az RMDSZ javaslata volt az, hogy az Aluminei utcai iskola az Eminescu líceumhoz kerüljön, mert abban az intézményben a magyar nyelvű oktatás elismert szinten zajlik. Így lehetőség nyílik a magyar szülők számára, hogy egy magas szinvonalú anyanyelvi oktatásban tudják gyermekeiket. A magyar diák után mintegy harminc százalékkal több pénz jár, mint a román gyerekek után, ezért nem örül az ortodox líceum annak, hogy a magyar osztályok az Eminescuba kerülnek át.” Az ortodox líceum képviselőinek érveire vonatkozó kérdéseinkre válaszolva Biró Rozália elmondta: „Tekintettel arra, hogy magyar nyelvű oktatás folyik máshol is, ezért ez a költségekben azon iskolák esetében is meg kellene jelenjen, tehát az iskola képviselőinek érvelése, miszerint a magyar osztályok miatt van költségdeficitjük, nem állja meg a helyét. Az az állítás sem igaz, hogy minden líceumhoz hozzárendeltünk óvodákat, például az Ady Líceum sem kapott, mint ahogy a többi felekezeti oktatási intézménynek is megvan a saját felekezeti óvodája, így nem kellett azokhoz óvodát rendelni.”
Pap István
erdon.ro

Új magyar osztályok lesznek
Nagyvárad – Péntek délben az RMDSZ Sas-palotabeli székházában sajtótájékoztatót tartott Kéry Hajnalka Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes. A 2012/2013-as beiskolázási tervekről is beszélt többek közt.
Kéry Hajnalka Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes kifejtette: e hét csütörtökön elküldték Bukarestbe a megyei beiskolázási tervet, melyet még jóvá kell hagyjon a tanügyminisztérium, tavaly ez márciusban történt meg. A beiratkozások a közeljövőben kezdődhetnek el, egyszerre az ország valamennyi iskolájában. A szaktárca kérdőíveket fog küldeni, melyeket helyben, a tanintézetben kell majd kitölteni, a szülők jelenlétében. Akik eddig kérvényeket tettek le, vagy érdeklődtek az iskolákban és papírokat hagytak ott, azok is még egyszer vissza kell tehát menjenek, hogy kitöltsék és aláírják a formanyomtatványt. A váradi beiskolázási tervben 15 nulladik, 15 első és 17 ötödik magyar tannyelvű osztály indítását javasolták.
Jó hírnek számít, hogy a 2012/2013-as tanévben magyar tagozatos kilencedikes osztály indul Belényesen. A Szent László Római Katolikus Iskolaközpontban az eddigi egy gazdasági osztály helyett kettőt indítanak és Nagyszalontán is két magyar szakosztályt hoznak létre, kereskedelmi, illetve közmunkálatok profillal. A Mihai Eminescu Főgimnázium ősztől átveszi az ortodox líceum épületét, a magyar és román nyelvű elemi tagozatokkal együtt, viszont Borson nem indítanak mezőgazdasági osztályt. Közben az országos RMDSZ Minden magyar számít! címmel beiskolázási tájékoztatási kampányt indított, a részletek a szervezet honlapján tanulmányozhatóak.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Jegelik a magyar emlékművek ügyét az erdélyi önkormányzatok
Jegelik a magyar személyiségeknek állítandó szobrok ügyét az erdélyi önkormányzatok. Kolozsváron válaszra sem méltatták a Sissi-szobor újraállításának kezdeményezőit, Nagyváradon a magyar honvédemlékmű, Marosvásárhelyen a Sütő-szobor ügye akadozik. Bécsi Sissi csokoládéval lepte meg csütörtökön Radu Moisin ideiglenes kolozsvári polgármestert, László Attila alpolgármesternek pedig nagykárolyi Sissi sonkát nyújtott át Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közép-erdélyi régióelnöke az önkormányzat által csütörtökön a Fellegvár és a Farkas utca felújítása kapcsán szervezett közvitán.
A politikus ezzel akarta emlékeztetni a kincses város előjáróit a tavaly ősszel átadott nyílt levelükre, amelyben arra kérték az önkormányzatot, hogy az Erzsébet híd restaurálása mellett a közeli Erzsébet sétautat is újítsa fel, és ezek hivatalosan is kapják vissza eredeti nevüket. Utóbbin ugyanis az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ismét felállítaná az osztrák–magyar császárné mellszobrát, amiről tájékoztatta is az önkormányzatot. Gergely Balázs elmondta: erre a gesztusra azért kerítettek sort, mert azóta sem kaptak érdemi választ az önkormányzattól. „Ezért találtuk ki ezt a kedves tréfát, amellyel fel akartuk hívni a közvélemény figyelmét arra, hogy létezik egy ilyen ügy. Moisin úr nagyon sokszor hivatkozik a bécsi példára, többek közt a főtéri karácsonyi vásár esetében, reméljük ezzel sikerül a szívébe lopni az ötletet” – nyilatkozta Gergely Balázs.
Mint arról beszámoltunk, az EMNT tavaly augusztusban jelentette be, hogy visszaállítaná Erzsébet királyné mellszobrát a Fellegvárra vezető Erzsébet sétaúton. A tervek szerint az ehhez szükséges anyagi forrásokat a Magyar Ifjúsági Tanács, illetve két magyarországi ifjúsági szervezet adományokból gyűjti össze. Stróbl Alajos szobrászművész – az Európa-szerte népszerű Sissit ábrázoló – alkotását Haller Károly, Kolozsvár egykori polgármestere javaslatára 1901-ben helyezték el az Erzsébet sétaúton, azonban a büsztnek a kommunista diktatúra évei alatt nyoma veszett. Az azóta a Kolozsvári Szépművészeti Múzeumban megtalált szobornak most készül a másolata, a tervek szerint ez kerülne ki a fellegvári sétaútra.
Új helyszín a váradi honvédemlékműnek
Nagyváradon hasonlóképpen a Románia területén elesett magyar katonák emlékművének felállítását akadályozza az önkormányzat, amely korábbi határozatának ellentmondva, új helyszínt javasol a kegyhely számára. A Sárközi Zoltán, Delorean Gyula és Pásztor Sándor nagyváradi önkormányzati képviselők által létrehozott Pro Liberta Partium Egyesület azt követően döntött az emlékmű felállításáról, hogy Románia és Magyarország között kormányközi egyezmény született arról, hogy emlékhelyet hoznak létre a másik ország katonái számára.
Sárközi Zoltán, az egyesület elnöke a Krónikának elmondta, azt szerették volna, ha a váradi emlékmű méltó utódja lenne a magyar hősök emlékére korábban állított obeliszknek. A Rulikowski sírkertben 1914-ben létrehozták a hősök temetőjét az első, majd a második világháborúban elesett magyar honvédek számára, de ezek tetemeit a 90-es évek elején exhumálta, a sírhelyeket pedig román veteránoknak adta az akkori önkormányzat – tájékoztatott az RMDSZ-es tanácsos. Elmondta, az emlékművet a korábbi helyén, a román katonai sírok közelében szerették volna felállítani, a temető főbejáratánál, a helyszínt a magyar és román hadisírgondozó szervek is megfelelőnek ítélték.
Bár tavaly nyár elején a tanács is rábólintott a kezdeményezésre, és a tervek is elkészültek, az emlékmű ügye nem haladt előre, holott mind Budapestről, mind Bukarestből sürgették azt, a polgármester ugyanis nem írta alá az építkezési engedélyt. Ilie Bolojan végül nem hivatalos formában arról értesítette a kezdeményezőket, hogy meg kell változtatni a helyszínt, mert az emlékhely akadályozná a temetőbeli forgalmat. Sárközi Zoltán a Krónikának úgy értékelte, hogy az elöljáró igénye „kínosan” érinti őket, főleg, hogy a magyar és román hatóságok is érdekeltek az ügyben.
Az RMDSZ-frakció ennek ellenére mintegy 50 méterre a korábbi helyszíntől kiválasztotta az emlékmű új helyét, és abban reménykednek, hogy ezt még a februári soros ülésen megszavazza a helyi tanács. Ezt Petri Csilla, a városháza szóvivője is megerősítette lapunknak. A szóvivő szerint azért kellett megváltoztatni a helyszínt, mivel a szobor és a köré épített kerítés akadályozta volna a gyalogosforgalmat a sírkertben.
Sárközi Zoltán lapunknak arról is beszámolt, hogy a Pro Liberta Partium Egyesület a doberdói harctéren elesett Bihar és Temes megyei magyar katonák emlékére emelt négy emlékmű egyikét is felújítaná. A gúla alakú építményre Szlovéniában, darabokban akadtak rá, és székesfehérvári partnereikkel ennek helyreállítását is vállalták. Sárközi Zoltán sajnálattal állapította meg, hogy miközben a szlovéniai hatóságokban partnerre találtak, az ottani emlékmű ügye jól halad, Váradon akadályozzák terveiket.
Idén sem lesz Sütő-szobor?
Marosvásárhelyen sem tudni még, hogy sikerül-e a második betervezett időpontra felállítani Sütő András író szobrát. A Kiss Levente helyi képzőművész által megálmodott egész alakos szobrot eredetileg tavaly szerették volna fölavatni. Utólag Sütő születésének 85. évfordulójára, ez év július 17-ére ütemezték át az eseményt. Nagy Pál, az író egykori kollégája és barátja, a szoborállító bizottság tagja csütörtökön a Krónikának elmondta, hogy még mindig nem sikerült valamennyi szükséges jóváhagyást beszerezni.
„Egyre inkább úgy tűnik, hogy a nyári határidő nem tartható. Pontosabb adatokkal viszont egy hét múlva szolgálhatnék” – fejtette ki lapunknak a közíró. Csegzi Sándor alpolgármester viszont azt állítja: a papírok körül minden rendben van, vagy legalábbis lesz hamarosan, most már csak az anyagi forrásokat kell előteremteni. „Szokás szerint az önkormányzat elkészíti a talapzatot, és kialakítja a terecskét, a szoborállítási költségeket viszont a kezdeményezőknek kell felvállalniuk. Több ígéret is van, és remélem, hogy Sütő András szobra nem fog az anyagiakon elbukni” – bizakodik Csegzi, aki egyben a szoborállító bizottság elnöke is.
A szoborállítást Markó Béla közbelépése is késleltette, ugyanis miután a héttagú bizottság kiszemelt Sütő lakhelyétől mintegy kétszáz méterre egy parkocskát, majd az önkormányzat el is fogadta a helyszínt, az RMDSZ volt országos elnöke nemtetszésének adott hangot. Markó az író és politikus hírnevéhez méltóbb helyre szerette volna helyeztetni az alkotást. A szoborállító bizottság tagjai azonban úgy vélik, a Mărăşti téri postapalota épülete előtti kis zöldövezet a legmegfelelőbb a szóba került helyszínek közül. Csegzi Sándor szerint a parkrészt a Herder- és Kossuth-díjas íróról lehetne elnevezni. A huzavona közepette Sopron megelőzte Marosvásárhelyt, a szovátai Bocskay Vince alkotását tavaly ősszel, Sütő András halálának ötödik évfordulóján avatták a hűség városában.
Marosvásárhelyen idénre egy másik köztéri alkotás avatását is tervezik. A vár északi fala mellé – ahol hajdanán Mihai Eminescu mellszobra állt – Vályi Gyula matematikus, a lég- és hajócsavar felfedezőjének szobrát képzelték el. Az önkormányzat pozitívan bírálta el a kezdeményezők kérését, a városháza ki is bocsátotta az építkezési engedélyt.
Kiss Előd-Gergely, Pap Melinda, Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Szépréti Lilla évfordulói
Március 14-én lenne 75 éves. Idén lesz halálának 20. évfordulója is.
Íróként, újságíróként élt a köztudatban. Népszerű tollforgatónk volt. Manapság ritkán írnak, beszélnek róla. Pedig többet érdemelne. Bőven van mit felidéznünk életművéből. Ebben segít ma a szeretteitől érkezett pályarajz.
Szépréthy Lilla újságíró, író (írói nevén Szépréti) 1937. március 14-én Brassóban született, ahol 1954-ben a mostani Áprily Lajos líceumban érettségizett. 1959-ben Kolozsváron a Bolyai Egyetemen szerzett magyartanári diplomát. Ezután mindvégig Marosvásárhelyen dolgozott riporterként az akkoriban egyetlen magyar nyelvű országos képeslapnál, az Új Életnél (1989 után Erdélyi Figyelő). Későbbi legismertebb riportjait az erdélyi magyar és szász műemlékekről írta. Legnépszerűbb könyve, a Régi és új világ. Képes levelezőlapok erdélyi műemlékekről 1981-ben jelent meg Kolozsváron. Olthévíz és Kőhalom között 1992. május 15-én közlekedési balesetben halt meg, amikor Brassóba vezetett az Áprily Lajos gimnáziumi végzősök világtalálkozójára.
Az első könyve 1965-ben jelent meg: Egy szál svéd gyufa, kisregény; 1968-ban a Páhuzamos vonatok című (elbeszélések); 1969-ben kiadták a Zöld mécses című kisregényét; 1971-ben megjelent a Zsuzsu Seremberekben meseregénye; 1974-ben novelláskötet, Utazás anyámmal; 1975-ben A család reménysége című kisregény, a Napot járó pillangó c. meseregény; 1981-ben Régi és új világ. Képes levelezőlapok erdélyi műemlékekről; 1996-ban a Családregény. Ez halála után látott napvilágot Marosvásárhelyen.
Hogy miket írt a lapokban? Először is miket nem írt: nem méltatta a Ceausescu házaspárt és “pártunkat”. De rengeteg riportot készített Szatmártól Konstancáig, Temesvártól Suceaváig. Erdélyben majdnem minden városról írt. Sok faluban járt, nemcsak a hétfalusi, hanem a moldvai csángókat is felkereste. Tematikája is nagyon változatos volt. Részt vett szív- és agyműtéten, éjszakai mentőn, iskolákban, múzeumokban riportozott, írt művelődési rendezvényekről, közéleti személyekkel, képzőművészekkel, színészekkel, zenészekkel, folkloristákkal készített interjút. Bűnügyi témákról is írt, ezért járt a bíróságon, rendőrségen, még a börtönben is.
De ami főként érdekelte, azok a műemlékek voltak. Ezekről főleg azért közölt sok-sok cikket, hogy az eseményeket felelevenítse, és ezáltal erdélyi magyar múltunkat is megismerjük. Szépréti Lilla megpróbálta az erdélyi fejedelmek, jelentős személyiségek munkásságát, koruk eseményeit a műemléki leírásba becsempészni.
A műemlékekről írt cikkek képezik az 1981-ben megjelent Régi és új világ című kötetének az anyagát. A könyv nagy siker volt, sokat jelentett Szépréti Lilla és Marx József fotóművész számára, akivel nagyon szívesen járt terepre. A könyvet, ami akkori viszonylatban csak kis példányszámban jelenhetett meg (5000), nem is vitték a könyvesboltokba. Vásárhelyen az Eminescu könyvesboltban, ahol a könyvbemutatón Oláh Tibor beszélt, pár óra alatt, amíg a szerző dedikált, a több ezer példány elkelt. Kint a lépcsőkön sorban álltak az emberek, hogy hozzájussanak. Sütő András a következőt írta a kötetről: “Ez a könyv, Szépréti Lilla kitartó barangolásainak krónikája, a mi múltbéli örökségünk mohás kőfalai, tornyai felé mutat, s nem azért, hogy a jövendő felé fordított arcunkat visszafordítsa, hanem éppenséggel a jövőnek jobb megtervezése végett. Történelmi műemlékeinkről van szó. És arról, hogy aki nem ismeri a múltját, nem érti világosan a jelenét sem…”
Akár írói, szerkesztői hitvallásaként tarthatta volna sajátjának e sorokat Szépréti Lilla. Ő azonban ritkán nyilatkozott. “Csak” tette, amit kell, írta, amire közösségének oly nagy szüksége volt. És van ma is. Ezért is lenne érdemes újra elérhetővé tenni alkotásait.
Népújság (Marosvásárhely)

Újabb államosítástól tartanak a történelmi egyházak
Újabb, második államosítási kísérletnek tartják a magyar történelmi egyházak, a magyar nemesi családok és a szász közösség képviselői a kormány azon törvénytervezetét, amely eltörölné a kommunizmus idején elkobzott ingatlanok természetbeni visszaszolgáltatását. Mint arról beszámoltunk, az Ungureanu-kabinet szerdán olyan törvénytervezetet bocsátott közvitára, amely leállítaná valamennyi típusú ingatlan természetbeni visszaszolgáltatását, hatályon kívül helyezve a jelenlegi restitúciós törvények ilyen vonatkozású cikkelyeit.
Visszakérik. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület a zilahi Wesselényi-kollégium visszaszolgáltatására vár. A kormány várhatóan jövő heti ülésén fogadja el a tervezetet, amely szerint a hatóságok a kártérítésre jogosult személyeket nem az ingatlan reális értékén kárpótolnák, hanem ennek az értéknek a 15 százalékára korlátozzák a kifizetéseket. A kárpótlást 10 éves határidőn belül kell folyósítani, a restitúcióban illetékes hatóságoknak pedig 90 napon belül kell dönteniük a kártérítési igénylésekről. A román államot a strasbourgi Emberjogi Bíróság szólította fel 2010 őszén, hogy általános jelleggel orvosolja a nemzeti jogrendszerében található strukturális problémát az elkobzott ingatlanok után járó kártérítések ügyében, miután megállapította, hogy nem működőképes a visszaszolgáltatási rendszer.
A központi restitúciós hatóság csütörtökön tette közzé honlapján az új tervezetet, amelynek 22. cikkelyének 1-es bekezdése kimondja, hogy a jelenlegi törvényeknek a természetbeni visszaszolgáltatásra vonatkozó cikkelyeit hatályon kívül helyezi. Ez az intézkedés vonatkozna egyebek között az erdőkre és a mezőgazdasági területekre, az egyházak és a nemzeti kisebbségek közösségi ingatlanjaira, valamint a magánszemélyek által visszaigényelt területekre és épületekre is.
Romániát a strasbourgi Emberjogi Bíróság 2010 őszén kötelezte arra, hogy általános jelleggel orvosolja a nemzeti jogrendszerében található strukturális problémát az elkobzott ingatlanok után járó kártérítések ügyében. A bíróság 18 hónapot adott a kormánynak, hogy felülvizsgálja a törvénykezést ezen a területen, a határidő júliusban jár le. Erre az időszakra felfüggesztették Strasbourgban a romániai perek elbírálását. Jelenleg a restitúcióról összesen négy fő jogszabály rendelkezik, amelyek részben ellentmondanak egymásnak. Emiatt számos ingatlan ügye bíróság elé került, a volt tulajdonosok egy része pedig a strasbourgi bíróságon kereste igazát, így számos esetben az államnak kártérítést kellett fizetnie.
Markó Attila: ez a legolcsóbb kárpótlási forma
Az államnak nem kerül semmibe, ha természetben szolgáltatja vissza a kommunizmus idején elkobozott ingatlanokat – mondta a Krónika megkeresésére Markó Attila államtitkár, az egyházi ingatlanok és a kárpótlások ügyében illetékes bizottságok tagja. Az RMDSZ-es politikus hangsúlyozta, a szerdán közvitára bocsátott törvénytervezetet az Országos Tulajdon-visszaszolgáltató Hatóság dolgozta ki, ez egyelőre csak ötlet, amelyet még a kormánynak, majd a parlamentnek is el kell fogadnia. Mint magyarázta, az állami költségvetés szempontjából indokolt a csökkentett kártérítés, hiszen már nem olyan a gazdasági helyzet, hogy az állam olyan mértékben tudjon kárpótolni, mint évekkel ezelőtt.
Azonban az új szabályozás valószínűleg újabb perhullámot indítana el, azok, akik korlátozott kártérítést kapnak, bírósághoz fordulnának, arra hivatkozva, hogy korábbi igénylők természetben kapták vissza ingatlanjaikat, vagy azok reális értékével kárpótolták őket. Az RMDSZ azt szorgalmazza, hogy amit lehet, természetben kell visszaadni, hiszen az semmivel sem terheli a költségvetést, ha pedig erre nincs mód, akkor másik ingatlant vagy földet kell felajánlani cserébe, szögezte le Markó Attila. Az eddigi tapasztalatok alapján elmondta, a visszaigényelt egyházi ingatlanok 20 százaléka esetén nem volt lehetőség a természetbeni visszaszolgáltatásra.
Az államtitkár ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy Romániát leszámítva egyetlen ország sem kárpótolta teljes mértékben az egykori tulajdonosokat, a rendszerváltás után általában morális jelentőségű részleges reparáció történt. Most már nehéz elfogadtatni az érintettekkel vagy a bírósággal, hogy évekig működött egy visszaszolgáltatási elv, ám azt módosítani kell, mert elfogyott a pénz, vélte Markó Attila, aki szerint 2001-ben kellett volna korlátozni a kártérítés mértékét.
Elmondta, az Emberjogi Bíróság megelégelve a rengeteg panaszt, arra a következtetésre jutott, hogy tartalmi hiba van a törvényben, ám az államtitkár szerint a kormánynak olyan változtatást kell elfogadnia, amely minden fél számára méltányos. Hangsúlyozta: az RMDSZ nem ért egyet a természetbeni visszaszolgáltatás leállításával, hiszen ez nem terheli az állami költségvetést, ez a „legolcsóbb kárpótlási forma”.
Jól áll a magyar egyházi ingatlanok ügye
Markó Attila szerint a nemzeti kisebbségek közösségi vagyona esetében nincs jelentős számú magyar vonatkozású igénylés, ezek száma mintegy 50-re tehető. Az erdélyi magyar történelmi egyházak viszont körülbelül 1500 igénylést nyújtottak be, ebből 1006-ot bíráltak el kedvezően, 92-t pedig elutasítottak. Az államtitkár szerint mintegy 300 egyházi ingatlan sorsáról kell még dönteni, ebben a hónapban újabb épületek ügye kerül napirendre.
A magyar történelmi egyházak a többiekhez, különösen a görög katolikushoz képest nagyon jól állnak a visszaszolgáltatás terén, magyarázta az államtitkár, aki szerint az RMDSZ kiemelten figyelt erre. Hozzátette, a siker ugyanakkor annak is tulajdonítható, hogy ingatlanjaik szerepeltek a telekkönyvi rendszerben, így sokkal könnyebb volt beszerezni az igazoló dokumentumokat, mint például Moldvában vagy Havasalföldön.
Elutasítják a módosítást az egyházak
Az új jogszabály mindenképpen visszalépést jelentene a restitúciós folyamatban – értékelte a kormány tervét Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, aki lapunktól értesült a közvitára bocsátott törvénytervezetről. „Szomorúnak és tragikusnak tartom, hogy a kormány korlátozni akarja az elkobzott ingatlanok kártérítési értékét, ez tulajdonképpen újabb államosítást jelentene, másodszor is elvennék tőlünk azt, ami jogosan a miénk” – fogalmazott a Krónikának a püspök.
Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke szerint a zilahi Wesselényi-kollégium épülete a legfájóbb pont a vissza nem kapott ingatlanok közül az egyházkerület számára. Az épületben ugyanis Ady Endre és több jeles személyiség nevelkedett református szellemiségben. „Mindent meg fogunk tenni, hogy a határozat ne lépjen érvénybe, akár erre, akár más épületekre vonatkozóan” – jelentette ki a püspök, aki az Európai Parlamentig is kész lenne elmenni kérésével. „Nem értem, miért éppen választás előtt foglalkoznak ilyesmivel, hiszen ez senkinek nem szimpatikus. Nem tesz jót Romániának sem Európa, sem a világ megítélése tükrében” – véli Csűry István.
Hozzátette, a királyhágómelléki egyházkerület a váradi római katolikus püspökséggel is szimpatizál, hiszen ennek még több ingatlant kell visszakapnia – egyelőre nincs döntés például a filharmónia épületéről, a Szacsvay-iskola épületéről és a Mihai Eminescu Főgimnáziumról sem, amelyet a premontrei prépostság igényel vissza évek óta. A református püspök egyébként úgy véli, az öszszes, valaha egyházi tulajdonban lévő épületnek már csak azért is jót tenne a visszaszolgáltatás, mert ezek egyre rosszabb állapotban vannak, és amíg folyik a restitúciós procedúra, nem is nyúlhat hozzájuk senki.
Várják, hogy véget érjen az időhúzás
Elutasítja a közvitára bocsátott törvénytervezetet az Erdélyi Unitárius Egyház is – nyilatkozta a Krónikának Dácz Tibor, az unitárius püspökség gazdasági tanácsadója, aki szerint semmiképpen nem értenek egyet az új jogszabály létjogosultságával. Mint mondta, az unitárius püspökségnek jelenleg körülbelül 40 restitúciós ügye van folyamatban, többségben vidéki ingatlanok. „Mindemellett nagyobb épületek visszaszolgáltatását is várjuk, többek között Sepsiszentgyörgyön, Marosvásárhelyen és Székelykeresztúron. A folyamatban lévő ügyek jelentős részének esetében már minden szükséges irat elkészült, így mindössze arra várunk, hogy a hatóságok ne húzzák tovább az időt” – tette hozzá Dácz Tibor.
Mintegy 40 visszaszolgáltatási kérelmének jóváhagyására vár a Szatmári Római Katolikus Püspökség is, amely 2003 óta 179 kérvényt tett le a restitúciós bizottságnál. „Reméljük, hogy a parlament nem szavazza majd meg a törvénytervezetet, hiszen azoknak a közösségeknek és személyeknek az értékeiről, vagyonáról van szó, akiket a régi rendszer megkárosított. Őket érné most is hátrányos megkülönböztetés” – értékelte lapunknak a kormány tervét dr. Schupler Tibor gazdasági igazgató.
Hátrányos megkülönböztetéstől tartanak a nemesi családok
Méltánytalannak tartja a kormány törvénytervezetét Haller Béla, az erdélyi nemesi családokat tömörítő Castellum Alapítvány elnöke is, aki lapunknak elmondta, több volt szocialista ország is szimbolikus összeggel kártalanította a korábban államosított javak tulajdonosait, a folyamat pedig a rendszerváltást követően viszonylag rövid időn belül megtörtént. „Abban az esetben, ha a tervezett jogszabály hatályba lép, vélhetően Románia is csatlakozik ezen államokhoz” – mondta Haller Béla.
Az alapítvány elnöke azonban úgy vélekedett, a tervezet valószínűleg számos pert eredményez majd, hiszen hátrányos megkülönböztetés jön létre azok között, akik már visszakapták jogos tulajdonukat, illetve akik még várakoznak a visszaszolgáltatásra. Mint ismeretes, a román államnak még számos kastélyt, kúriát, udvarházat kell visszaszolgáltatnia az erdélyi nemesi családoknak, ezek többsége nagyon leromlott állapotban van. A restitúcióra váró ingatlanok közül Haller Béla a nemrég félig leégett radnóti kastélyt említette.
Iohannis: a szász közösséget is megkárosítanák
Ellenzi a törvénytervezetet Klaus Iohannis nagyszebeni polgármester, a Német Demokrata Fórum elnöke is, aki szerint ennek elfogadása ismételt államosítást jelentene. „Mindez arra emlékeztet, amikor a 80-as években a vagyonától megfosztott szász közösséget nevetségesen kis összeggel kárpótolta a kommunista vezetés, amely ugyanakkor nem tartotta fontosnak, hogy megőrizze a szükséges okiratokat. Elsősorban az aggaszt, hogy a tervezet a magánszemélyek mellett a kisebbségi egyházakat is nagymértékben érinti” – mutatott rá az elöljáró. Elmondta, a tervezett jogszabályt a német kisebbségi szervezet is elutasítja.
Méltánytalannak értékelte a törvénytervezetet Lucian Croitoru, a Román Nemzeti Bank (BNR) elnökének tanácsadója is, aki a Mediafax hírügynökségnek úgy nyilatkozott: a kormánynak egységes kritériumokat kellene alkalmaznia a tulajdonosok kárpótlására. „A hitelesség és a bizalom megtartásához mindenképpen elengedhetetlen, hogy a hatóságok betartsák a korábban tett ígéreteiket” – vélekedett Croitoru.
Sok az elbírálatlan igénylés A restitúciós hatóság által közölt legfrissebb, 2011 végi adatok szerint a legtöbb visszaszolgáltatási kérvényt a 2001/10-es számú törvény alapján nyújtották be, amely magánszemélyeknek teszi lehetővé, hogy visszakérjék egykori ingatlanjaikat. Összesen több mint 202 ezer kérvényt tartanak számon, amelyek közül az idei évig 79 965-öt bíráltak el kedvezően. Ezek közül 23 382 esetben szolgáltattak vissza természetben ingatlant, tehát a hatóságok a benyújtott kérvények 11 százaléka esetében döntöttek természetbeni visszaszolgáltatás mellett. Szakértők szerint ennek az alacsony aránynak egyik magyarázata az lehet, hogy a kommunizmus idején a városok nagyszabású iparosításon estek át, számos épületet, helyenként teljes lakótelepeket lebontottak, így sokan már csak kárpótlásra jogosultak.
A több mint kétszázezer kérvény közül még 76 603 vár elbírálásra, ami a benyújtott igénylések 37 százalékát jelenti. A kárpótlást igénylők összesen 50 538 kérvényt nyújtottak be, amiből 12 614 esetben ítélt meg a testület kártérítést. Az erdő- és mezőgazdasági területek esetében 63 309 iratcsomót iktattak a központi restitúciós hatóságnál, amiből 15 133 esetében született döntés. A nemzeti kisebbségek közösségi vagyona esetében 2154 kérvényt nyújtottak be, de ebből csak 574 esetben határoztak. Az egyházi ingatlanok esetében összesen 7246 igénylés érkezett, és 4552 esetben született döntés.
MTI. Krónika (Kolozsvár)

Hétvégén rajtol a Festum Varadinum
A rendezvények ideje alatt több könyvet is bemutatnak, újra sor kerül a Civil Társadalom Napjára és a hagyományőrző mesterek Apáról fiúra elnevezésű találkozójára, emellett több váradi iskola is ez alatt az idő alatt szervezi meg iskolanapját, köztük idén először a Mihai Eminescu Főgimnázium is.
Immár 21. alkalommal rendezik meg Nagyváradon a Festum Varadinum kulturális rendezvénysorozatot április 28. és május 6. között – jelentette be tegnap Biró Rozália alpolgármester, a Varadinum Kulturális Alapítvány kuratóriumának elnöke.
Az eseménysor fővédnöke Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter, illetve Halász János, a magyar Nemzeti Erőforrás Minisztérium államtitkára. Az idei Varadinumot mindkét tárca támogatja: az összköltségvetés nagyjából 50 ezer lej, ebből 5000-et a Communitas Alapítvány áll, 25 ezret a romániai művelődésügyi minisztérium, a többi fedezésében a magyarországi tárca segít. A költségvetés mintegy háromnegyede idén is a civil egyesületek által szervezett programok részfinanszírozására megy – tudtuk meg.
A hagyományokhoz híven a nyitó és a záró egyházi szertartást a református és a római katolikus egyház „váltogatja” egymás között, így idén a megnyitóra április 29-én, vasárnap a nagyvárad-újvárosi református templomban kerül sor. Igét hirdet Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese. A Varadinum ideje alatt a két másik történelmi egyház, az evangélikus és az unitárius is ünnepi istentiszteletet tart, szerdán, illetve csütörtökön. Biró Rozália az egy héten át tartó rendezvénysorozat csaknem negyven programja közül néhányat kiemelt, köztük Péter I. Zoltán történész április 30-ai, hétfői előadását, amely a Nagyvárad kávéházi élete a Monarchia idejében címet viseli, és az Ady Endre Gimnáziumban kerül rá sor.
A rendezvények ideje alatt több könyvet is bemutatnak, újra sor kerül a Civil Társadalom Napjára és a hagyományőrző mesterek Apáról fiúra elnevezésű találkozójára, emellett több váradi iskola is ez alatt az idő alatt szervezi meg iskolanapját, köztük idén először a Mihai Eminescu Főgimnázium is. A Festum Varadinum idén is díjkiosztó ünnepséggel zárul, amelyen a tavalyi legjobban sikerült rendezvények szervezői kapnak elismerést. Vasárnap, május 6-án kerül sor a hagyományos Szent László-körmenetre a római katolikus székesegyházban. n Nagy Orsolya
Nagy Orsolya. Krónika (Kolozsvár)

Hadovázik a középszer
Április végén beszélgetést szervezett a Kolozsvár Társaság a színház repertoárjáról, közönségéhez való viszonyáról, mindenről, ami a Kolozsvári Állami Magyar Színház előadásaival kapcsolatban felmerülhet. A beszélgetésen jelen volt három felháborodott hölgy is, akik hol a múlt rendszer kultúraaktivistáira jellemzően dirigáltak, hogy mit játsszanak és mit ne, hol pedig a jólneveltség nevében törtek pálcát a KÁMSZ előadásai fölött.
Az egyik hölgy be is jelentette, hogy márpedig ő soha többé nem néz meg olyan előadást, amelyet Tompa Gábor rendezett, mert Az elveszett levél például azzal kezdődött, hogy a szereplők kigombolták a nadrágjukat, s egy jót pisiltek... Azt már persze nem mondta meg, hogy hol is történt mindez – nos, a Nép Háza gyönyörűen kicsempézett WC-termében, ahol a képviselők „kéz kezet mos alapon” rendezik nagy ügyleteiket, miközben az ülésterem többnyire üres... A hölgy hiába ment színházba, mert semmit sem látott. A másik, aki a kultúraktivistát alakította, azt követelte, hogy a közönségnek játsszanak, az ő színvonalán, az általa kedvelt darabokat, és legyen mindig teli a színház (mintegy nyolcszáz férőhelyes) nagyterme. Vagyis, tennénk hozzá, térjen vissza az úgynevezett tömegkultúra időszaka, amely olyan gyönyörűségeket produkált, mint a Megéneklünk, Románia Fesztivál.
Ma tehát már senki sem gátolja meg a színházainkat abban, hogy művészetet produkáljanak – csupán a középszert istenítő néző, akinek nem kell a művészet, hanem az előítéleteit és a beidegződéseit kívánja igazoltnak látni, illetve megvalósulni. A félműveltek paradicsomát...
Erre keményen rájátszik a média is. Aradon, az Interetnikai Fesztivál idején egy fiatal tévés egyenes adásban feltette nekem a kérdést. „A mai néző gyomra nem veszi be a modern színházat. Mi a véleménye erről?” Hát mit mondhattam volna egyebet, mint azt, hogy „a színház nem a gyomornak szól, néhány emelettel feljebb kell keresni a címzettet. Aki a gyomrát akarja tömni, menjen a vendéglőbe”.
Persze ezzel az ügy nem zárul le. A néző pont olyan fontos szereplője – résztvevője! – az előadásnak, mint a színész. Ha partnerek és együtt produkálják, akkor működik a színház, létrejön a művészi aktus a színházban. Ha nem, megbukik a legcsodálatosabb rendezés is. Ezt gyakran szem elől téveszti, sőt, el is felejti mindkét fél. A rendezés szólózik, a néző pedig pusztán fogyasztóként ül be a nézőtérre, valójában nem akar csinálni semmit, azt várja, hogy kiszolgálják, mint a vendéglőben.
Így nem jöhet létre a színházhoz szükséges kapcsolat. Ami létrejön, az már gyomor alatti...
Bukarestben nemrég a Történelmi Múzeum előtti lépcsőn felállították Traianus császár szobrát, kezében a dákokat jelentő vicsorgó farkassal, amelynek a nyakából egy ötödik végtag, egyesek szerint vakbél nyúl ki vagy félméter hosszan. A szobor a 2008-ban elhunyt Vasile Gorduz műve. Nagy elismeréssel szólt róla két szakértő is – Pavel Şuşara és Răzvan Theodorescu. Ők csak tudják, hogy a szobrászatban mi az érték. Mindenesetre elgondolkoztató az, hogy Traianust meztelenül ábrázolja a szobrász – időtlenné teszi, mert ha valamely kor ruháját adná rá, nem kellene vele többet foglalkozni. Viszont a nagyszájú járókelők és a newsmanek, akik ugye mindenhez értenek, el vannak hűlve, profanizálást látnak benne, mocskos tréfát. Egy elegáns hölgynek például az jutott eszébe: „Mit csodálkozunk azon, hogy Traianus meztelen?
A rómaiak és a dákok között a szexuálison kívül más kapcsolat nem volt.” Egy fiatalember pedig a farkas toldalékán kajánkodik: „Biztos Csernobil áldozata, azért nőtt farok a nyakán.” És a sajtó világgá kürtöli ezeket a mélyenszántó vélekedéseket. Sőt, még hozzátesz egy-két lapáttal. Hát mit is várhatnánk mást Vasile Gorduztól, aki megmintázta Ştefan cel Marét is: kis nyomorék figura, gebén lovagolva – s a bákói tanács szinte elfogadta? Eminescura pedig hálóköntöst adott a szobrász. A nemzeti költő arca bolondéra emlékeztet, aki most szabadult a tébolydából – és egy talapzaton áll Montrealban. „Hát nem gyalázat?!” Tény, hogy a művészet és a középszer, nacionalizmus, populizmus stb. más-más úton halad.
Zsehránszky István. Új Magyar Szó (Bukarest)

Újabb egyházi idősotthon Marosvásárhelyen
Ha minden a tervezettek szerint halad, szeptemberre, de legkésőbb az év végére egy újabb, egyházi idősotthonnal gazdagodik a szépkorúak ellátására szakosodott intézmények sora Marosvásárhelyen. A többszintes, korszerű létesítmény a Mihai Eminescu utcában, a Lazarenum Alapítvány által működtetett öregotthontól alig pár méterre épül, a beruházó a Református Egyház. A létesítményre óriási szükség van, ugyanis nemcsak az Eminescu utcai, hanem a megyében az összes idősotthonnál hosszú a várólista.
Jó ideje munkateleppé változott a Vörösmarty és Eminescu utcák kereszteződése, mutatós, többszintes épületet húztak fel az építők. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese lapunk érdeklődésére elmondta, a beruházó az Erdélyi Református Egyházkerület Nyugdíjpénztára, viszont az elképzelés szerint a szomszédban lévő másik idősotthont is működtető Lazarenum Alapítványnak adnák bérbe az új Kálvin otthont.
A négyszintes (három szint és egy manzárdrész) épületben a tervek szerint több mint 60 idős személyt tudnak majd elszállásolni, egy-, illetve kétszemélyes szobákban. A magukra maradt és ellátásra szoruló időseknek szánt helyek mellett tíz, egyenként 60-65 négyzetméteres lakrészt nyugdíjba vonult lelkipásztoroknak tartanak fenn.
Érdeklődésünkre, hogy készültek-e arra vonatkozó előzetes számítások, hogy mennyibe kerül majd a havi ellátási díj, Kató Béla nem tudott választ adni. Mint mondta, ennek az összegnek a megállapítása a Lazarenum Alapítvány vezetőségének a hatáskörébe fog tartozni, mivelhogy ők fogják működtetni az otthont. A Lazarenum várólistáján lévők számára jó hír, hogy ha minden a terv szerint halad, az ősszel elkészül az új idősotthon, amely várhatóan az egyik legkorszerűbb ilyen profilú létesítmény lesz Erdély-szerte.
(menyhárt) Népújság (Marosvásárhely)

Szobrot állítottak Vályi Gyulának
Újabb, ezúttal marosvásárhelyi születésű tudósnak avattak tegnap délben szobrot Marosvásárhelyen, azon a helyen, ahol korábban M. Eminescu román költő szobra állt. Vályi Gyula kiváló matematikus volt, kidolgozta a légcsavarok hatékonyságának elméletét, amely alapján elkezdték gyártani a motoros hajókat és a repülőgépeket. Tudományos munkássága és tanári tevékenységének elismeréseként a nevét viselő társaság kezdeményezésére leplezték le műemlékét a várfal tövében.
Az avatóünnepségen, a Vályi Gyula Társaság tagjai mellett, többek között tanárok, matematikusok, diákok voltak jelen. A város képviseletében részt vett Dorin Florea polgármester, Csegzi Sándor alpolgármester és több helyi tanácsos is. A rendezvény dobjátékkal kezdődött. Balázs Oszkár Triók című szerzeményét Domide Nichita, Ciulei Ionut, Ercsei Ferenc, a Művészeti Líceum zene szakos diákjai adták elő Kovács János tanár vezetésével, a líceum kórusa a Gaudeamust énekelte, majd Kilyén Ilka színművész Nagy Attila Da Vinci álma – In memoriam Vályi Gyula című versét tolmácsolta. Miután a műsorvezető Kárp György nyugalmazott színművész néhány szóban ismertette Vályi Gyula munkásságát, az alkotást Csegzi Sándor alpolgármester és Sebestyén Júlia tanárnő, a Vályi Gyula Társaság elnöke, az emlékműállítás kezdeményezője leplezte le. Sebestyén Júlia többek között elmondta: mindenkinek vannak álmai, célkitűzései, ő a tudós professzor emlékének ápolását tűzte ki zászlajára. Ezért alapította 1994-ben a Vályi Gyula Társaságot, és hét évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az emlékműállítás valóra váljon. A tanárnő kifejtette, ez méltó elismerése egy olyan tudósnak, aki az oszloptól nem messze levő házban látta meg a napvilágot, majd innen útja a református kollégiumon keresztül Kolozsvárra, majd Berlinbe vezette, hogy hazatérte után a kolozsvári tudományegyetemen tanítson. Ő dolgozta ki a légcsavarok hatékonyságának elméletét, amellyel jelentősen hozzájárult a technika fejlődéséhez, megalkotta a másodrendű parciális differenciális elméletet, tanulmányozta a perspektíva tetraédereket.
Sebestyén Júlia megköszönte az alkotónak, Miholcsa Józsefnek, hogy megértette a társaság szándékát, és nemcsak egy mellszobrot, hanem egy különleges alkotást hozott létre, valamint Balogh József öntőmesternek, Keresztes Géza építészmérnöknek és Csegzi Sándor alpolgármesternek, hogy támogatták ötlete kivitelezésében.
Kárp György a matematikus, költő Ion Barbu (Dan Barbilian): Panteism című versét olvasta fel, majd Csegzi Sándor alpolgármester lépett mikrofonhoz. Vályi Gyula a differenciálás és az integrálás elméletét fejlesztette ki. A jövő polgármesterének kell tudnia integrálni – ezt üzeni a szobor – mondta, majd hozzáfűzte: a Bolyai-emlékhelyek felállítása és ápolása mellett most már a Vályi Gyula szobra is megerősíti azt, hogy Marosvásárhely a tudományt, a technikát tisztelő városok sorába került. A szobor a tudományt, a matematikát és a műszakiságot jelképezi. Vályi Gyula matematikusként beépült a Bolyai szellemiségbe, ami több mint matematika, ez már egy elvont és valós értékrend, amely képes közösségünket, de az emberiséget is előremozdítani, jövőképet építeni – mondta többek között az alpolgármester, majd megköszönte Sebestyén Júlia kitartását, illetve a polgármesteri hivatal alkalmazottainak a munkáját, azt, hogy segítettek a talapzat kivitelezésében és a környék rendbetételében.
A beszédek sorát Kilyén Ilka Szőcs Kálmán: Csöndes kiáltvány című versének szavalata zárta, majd Nagy László főjegyző az unitárius, Ötvös József esperes a református és Oláh Dénes esperes a katolikus egyház nevében áldotta szentelte meg, majd a polgármesteri hivatal, a helyi tanács, a Vályi Gyula Társaság, oktatási intézmények képviselői és magánszemélyek megkoszorúzták a szobrot.
Az avatóünnepség végén a Művészeti Líceum kórusa Beethoven Örömódáját énekelte.
Vajda György. Népújság (Marosvásárhely)

Különböző érdekek
Kampányzárót tartott az MPP marosvásárhelyi szervezete
A Mihai Eminescu Ifjúsági Házban tartotta kampányzáró rendezvényét a Magyar Polgári Párt marosvásárhelyi szervezete. A rendezvényt ének, szavalat és tánc színesítette. Beszédet mondott a rendezvény díszvendége, Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke, az MPP tiszteletbeli elnöke, Benedek Imre, az MPP marosvásárhelyi polgármesterjelöltje, Kiss István, az MPP alelnöke, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Bíró Zsolt, az MPP megyei tanácselnökjelöltje.
A beszédek lényege a nemzeti összetartozás, a demokratikus értékek képviselete, a változás szükségessége, illetve a választás szabadságának szükségessége volt.
Este tíz óra körül került sor a sajtótájékoztatóra Kövér László magyar házelnökkel és Benedek Imre polgármesterjelölttel. Benedek Imre szerint nehéz kampányt tudnak a hátuk mögött, és kijelentette, amit felvállaltak, meg tudják valósítani: megváltoztatni, ami van, kereszténydemokrata elveket vallva vissza akarja állítani a demokráciát. Azt üzente vetélytársának, hogy megvalósítja programját vele vagy nélküle. A többségnek azt üzente, hogy demokratikus jogokat kíván, és ne féljenek az autonómiától, mert ők nem az orvosi szenátusáéhoz hasonló autonómiát akarnak, hanem azt, hogy a törvényeket betartva Marosvásárhelyen legyen önálló magyar orvosi kar.
A kérdésre, hogy miként kommentálja a román miniszterelnök kijelentését, amely szerint adott esetben, illetve úgymond felelőtlen viselkedés esetén akár persona non gratának is nyilváníthatják, Kövér László azt mondta: – Bizonyára jogában áll egy más európai uniós állam polgárát is kiutasítani a területéről, ha az megsérti Románia törvényeit. Nekem nincs tudomásom arról, hogy amióta ide járok, egyszer is megsértettem volna Románia törvényeit, és szándékomban sem áll, sem most, sem a jövőben. A felelőtlen viselkedés minősítés erkölcsi és politikai, nem jogi, ezzel tehát nem tudok mit kezdeni, és nem is akarok erre reagálni, természetesen felelősségem teljes tudatában és ehhez méltón igyekszem viselkedni. De mindaz, amit mondok és teszek, nem kell okvetlenül tessék Ponta miniszterelnök úrnak. A politika már csak ilyen: különbözőek vagyunk, különböző értékrendeket vallunk, különbözőek az érdekeink is, és ennél fogva nem mindig értünk egyet.
Borbély László kijelentésére, aki szerint Kövér László erdélyi kampánya Budapest számára is kényelmetlen lehet, azt válaszolta: – Borbély úr engedje meg az otthoniak számára, hogy eldöntsék, az én itteni szereplésem kinek tetszik és kinek nem. Úgy általában véve, hogy előnytelen lenne Magyarország vagy Budapest számára, ezt így kijelenteni politikai melléfogás. Amikor most vagy négy évvel ezelőtt is a Magyar Polgári Párt rendezvényein fölszólaltam, tartózkodtam attól, hogy az RMDSZ politikáját általában véve, különösen egyes személyekre nézve minősítsem. Úgyhogy ezt most sem fogom megtenni. Nyilvánvaló, hogy nem az RMDSZ kampányában veszek részt, ők nem is hívtak, ez kifejezi a köztünk levő elég nagy távolságot.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)

Lappangó Antonescu-kultusz
Romániában létezik egy lappangó kultusza annak a Ion Antonescunak, aki Horthy Miklóshoz hasonlóan autoriter módon irányította Romániát a második világháború idején, és több százezer romániai zsidó deportálásáért felelős.
rendszerváltás után bizonyos erők megpróbálták rehabilitálni a háborús bűnökért elítélt és 1946-ben kivégzett marsallt. A szélsőjobboldali pártok, mindenekelőtt a Nagy-Románia Párt (PRM) próbálkozásai a Román Ortodox Egyház (BOR) támogatását is élvezték. Országszerte szobrokat állítottak Hitler egykori romániai csatlósának, 25 városban utcákat neveztek el róla. A 2000-es évek elején Marosvásárhelyen az embernek végig kellett menni a Ion Antonescu sugárúton, ha el akart jutni a holokauszt áldozatainak emlékművéhez.
2001. június elsején, a marsall kivégzésének 55. évfordulóján Corneliu Vadim Tudor PRM-elnök és az egykori vasgárdista Iosif Constantin Drăgan (az első román dollármilliárdos) nagy külsőségek közepette leleplezte Ion Antonescu szobrát egy bukaresti templom udvarán.
Az ügy hatalmas nemzetközi visszhangot kapott, és végül odavezetett, hogy a szociáldemokrata Adrian Nastase kormánya rendeletben betiltotta a fasiszta, fajgyűlölő és xenofób szervezetek működését, jelképeik használatát, valamint az ilyen eszméket valló vagy emberiesség elleni bűnökért elítélt személyek kultuszának ápolását. Antonescu szobrait ledöntötték, a róla elnevezett utcákat átkereszteték.
Ám a lappangó Antonescu-kultusz továbbra is létezik, de ettől a baloldal és – Magyarországtól eltérően – a mérsékelt jobboldal jelentős része is elhatárolódik. (A liberális párt Romániában hagyományosan jobbközép formáció.) A demokratikusnak tartott, parlamenti képviselettel is rendelkező pártok politikusai közül egyedül Traian Basescu államfő bátorítja az Antonescu-kultuszt.
Igaz, ő annyira, hogy tavaly júniusban diplomáciai összetűzésbe keveredett Moszkvával. Besszarábia 1941-es lerohanásának évfordulóján Basescu könnyekkel a szemében kijelentette, hogy Antonescu helyében maga is parancsot adott volna a román hadseregnek a Prut folyó átlépésére.
Antonescu megítélését illetően nincs egyetértés a történészek között sem. Egyesek szerint nemzeti hős, aki megpróbálta visszaszerezni a második bécsi döntés idején Romániától elvett Pruton túli területeket, mások szerint éppen rossz hadvezéri és politikusi képességei folytán rengeteget ártott hazájának.
A mai román közéletben nyíltan beszélnek arról, hogy a Nyugaton legismertebb román írók, a filozófus Emil Cioran és a vallástörténész Mircea Eliade antiszemita ideológusnak számítottak a két világháború között. Vagyis olyannak, aki munkásságával és közéleti megnyilvánulásaival hozzájárult ahhoz, hogy a gazdasági válság által sújtott román társadalom a zsidógyűlöletben élje ki szociális és morális frusztráltságát.
Mindketten támogatták Corneliu Zelea Codreanu Vasgárdáját, és bár műveiket a középiskolában is oktatják, a tananyag teljes mértékben mellőzi munkásságuknak ezt a részét. Mint ahogy a román Petőfiként számon tartott Mihai Eminescunak – a Cioranénál és az Eliadéénál jóval enyhébb - antiszemita írásairól is legfeljebb az internetről szerezhetnek tudomást a diákok. Népszabadság

Román arcok 2.
„Eminescu vérmes antiszemitizmusa és nacionalizmusa kritikusok és moralisták hordáját hívná ki maga ellen, akik a legjobb esetben is kioktatnák Románia kötelezettségeiről a kisebbségekkel szemben, a humanitárius hozzáállásról, francia szövetségeseinkről stb.” Mircea Eliade filozófus és vallástörténész írta ezt 1936. július 5-én a Vremeában. Eliade a legismertebb román értelmiségi. Amúgy a Vasgárda aktív tagja, szintúgy antiszemita, és nem utolsósorban magyargyűlölő. Éppen olyan magyargyűlölő, mint Geo Bogza. Akinek Jakob Oniszia című novellája világirodalmi remekmű, már 14 évesen forgatókönyvet írtam belőle, és hosszú-hosszú ideig dédelgettem az álmot, hogy majd én fogom megfilmesíteni. Arról az Eminescuról írta ezt Eliade, akinek minden sarkon szobra van Romániában, lévén a románság nemzeti költője. Méltán az. Publicisztikája pedig mélyen és fanatikusan antiszemita. Csak a legenyhébbet idézzük tőle: „Ahol Európában emancipálják a zsidókat, beleavatkoznak az ország kultúrájába, meghamisítják és elrontják azt.” Ettől még ugye nem fogják Eminescut kiutálni a román szellemi panteonból? Gondolom, nem. Már csak azért sem, mert a román rendszerváltás hajnalán a román zsidó hitközség felemeli szavát Eminescu mellett, mondván, Eminescu attól függetlenül óriási költő, hogy antiszemita írásai voltak. A magyar rendszerváltás hajnalán Landeszmann rabbi arról értesített bennünket, hogy a magyar kultúra a fütyülős barackból és a bő gatyából áll. Hmm… Amúgy a Beszélőben értekeztek néhány esztendeje arról, vajon mekkora is a felelősségük a román értelmiségieknek a második világháborúban s azt megelőzően elkövetett bűnökért: „Eliade nemzedékének sokkal súlyosabb a felelőssége, mintha csupán megtévelyedett »párttagok« vagy »útitársak« lettek volna. Politikailag támogatták a Gárdát, ezenfelül pedig a Gárda minden cselekedetéhez ideológiai támogatást szolgáltattak. Nekik köszönhető a gyilkosságok, sőt pogromok »ideológiai, metafizikai magyarázata«. A vasgárdista jelenség éppen azért olyan hosszú életű, mert olyan ragyogó elmék propagálták, mint például Cioran és Eliade.”
Fontos mondatok ezek, a nagy Nyirőzés és nyilasozás közepette. S ha már felmerült Cioran neve, álljon itt egy idézet tőle is: „A magyarok messziről gyűlölnek, a zsidók középen, centrumunkban. Miként asszimiláljuk mi, szegény nép a történelem legirreduktibilisebb jelenségét. Egy népet, amelynek aktívumát a történelem legnagyobb népein aratott győzelmei alkotják, miként asszimilálhatna egy olyan nép, amely a magyarok, törökök és görögök sötétjében látott napvilágot? A zsidó vitalitás olyan agresszív és a zsidó szerzési vágy olyan szívós, hogy ezzel a munkás és kizsákmányoló néppel szembeni toleranciánk biztos bukásunkat jelentené.” A szöveg 1936-ból való. Eliade ’37-ben pedig így jajdul fel: „Megengedhetjük-e, hogy a román nép olyan szomorú véget érjen, olyan módon hulljon szét, aminőt nem ismert még a történelem – hogy nyomor és vérbaj roncsolja, zsidók és idegenek özönöljék el, hogy elcsüggedjen, elárulják és eladják alig pár százmillió lejért?”
Amikor most a román újságírók Kövérnek szegezték Nyirő József antiszemitizmusát, és a válaszban előkerült Eliade neve is, a román újságíró így felelt: „Az más.” Ugyanis a román újságíró az román. Ott nem fordulhatna elő az, ami idehaza természetes: hogy egy publicista akár szemenszedett hazugságok leírása árán is hátba szúrja a kormányát. Aczél Endre megteszi a Népszabadságban. Ő az egykori kommunista ügynökök legfelkészültebbje, ezért szavait nem tudhatom be tudatlanságnak, kizárólag tudatos gazemberségnek. Aczél-Acsádi ezt írja többek között: „Kövér (…) bukaresti politikustársai soha nem akkor utaztak külföldre, amikor a célországban önkormányzati választásokra készültek.” Ócska hazugság. Román politikusok egymásnak adják a kilincset Kisinyovban, úgy kampányolnak például a Bukarestnek tetsző főpolgármester megválasztásáért. Aczél-Acsádi másik érve, hogy Moldovában hetven százalék a románok aránya, tehát oda mehetnek kampányolni a románok. Székelyföldön nyolcvan százalék feletti a magyarság aránya, Székelyudvarhelyen pedig 96 százalék. Végül pedig ezt írja az ügynök: „Spanyolországban semmiféle román politikai erők nem léteznek”, csak román vendégmunkások, „akiknek a szavazata odahaza minden választáson számít.” Aljas hazugság.
Alcala de Henares-ben például az ottani 18 ezer román vendégmunkást keresték fel román politikusok Bukarestből. A vendégmunkásoknak szavazati joguk van a helyi önkormányzati választásokon, és képviselő-testületi tagokat, sőt polgármestert is indítottak! A román politikusok pedig arra agitálták őket, hogy vegyenek részt a HELYI szavazáson, és támogassák a HELYI jelöltjeiket. Az egyik román miniszter így fogalmazott: ha a spanyol hatóságok vegzálják őket, annak egy ellenszere van: juttassanak minél több képviselőt a HELYI önkormányzatokba. Ennyit Aczél hazugságairól. Remélem, jól fizetik érte, akár Romániából is…
S mindez persze üzenet Ponta úrnak is. Akinek a szemüvege nagyon európai, de nem illik az arcához, s mindahhoz, ami a fejében fészkel. Ahhoz a Ceausescut idéző ügybuzgósághoz, amellyel megszünteti a marosvásárhelyi magyar kart az orvosegyetemen. Ahogy kirugdalja a magyar prefektusokat a magyar többségű megyék éléről. Ahogy ártani akar nekünk bármi áron, mert nem tud mit kezdeni azzal a ténnyel, hogy az örök barát RMDSZ-en kívül más politikai szervezetei is vannak az erdélyi magyarságnak. Az persze tökéletesen érthető, hogy Ponta az RMDSZ-t szereti. Azt az RMDSZ-t, amelynek felső vezetéséből nyolc főt még a nyolcvanas években szerveztek be a román titkosszolgálatba – legalábbis így tudják odakint a magyarok. Azt az RMDSZ-t, amelynek egykori elnöke 2002-ben elsőként gratulált a „23 millió románozó” Kovács Lászlónak. Igen, Markó Béláról van szó, aki ezután Kovács Lászlóval együtt törölteti a státustörvényből az „egységes magyar nemzet” fogalmát. Arról a Markó Béláról, aki miniszterelnök-helyettesként a román alkotmánybíróságot megelőzve alkotmányellenesnek nyilvánítja a Székely Nemzeti Tanács népszavazási kezdeményezését a székelyföldi autonómiáról. S aki aztán pofátlanul ráírja minden választáskor a plakátjaikra, hogy „AUTONÓMIÁT”. Igen, ez az az RMDSZ, amelyik Bunta Levente polgármester segítségével az utolsó pillanatban lehetetlenné teszi Nyirő temetését, majd cserébe azt kéri a román kormánytól, hogy tiltsák ki Kövér Lászlót Erdélyből. Ahogy annak idején ez az RMDSZ és ez a Markó Béla tiltatott ki engem is, méghozzá azzal a váddal, hogy terrorista vagyok. Ez a Markó most a Vörösmarty téren dedikál éppen, és arról gügyögnek mind, hogy nem szabad magyar politikusoknak kampányolni Erdélyben, mert megosztják a kinti magyarságot.
S akkor álljon itt egy idézet végezetül Ujhelyi Istvántól, aki 2008 szeptemberében Nagyváradon ezt mondta az ott összegyűlt ifjú RMDSZ-es aktivistáknak: „Tény, hogy az MSZP sokat segített az RMDSZ-nek, mi mindig mindenben támogattuk őket, de ők azt kérték, ezt ne mondjuk el sehol, nehogy Erdélyben kiderüljön a dolog.” Istenem, édes jó Istenem…
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap. Erdély.ma

Káros magyar testvérharc
A Szociál-Liberális Szövetség (USL) jelöltjei taroltak az önkormányzati választásokon
Marosvásárhelyen újabb mandátumot nyert Dorin Florea jelenlegi polgármester, aki a szavazatok 54 százalékával maga mögé utasította a 30 százalékon álló Frunda György RMDSZ-es jelöltet. Kolozsváron a különböző exit-pollok a hibahatáron belüli eredményt mutatnak Marius Nicoară és Emil Boc volt kormányfő – az USL, illetve a PDL jelöltje – között.
Az országos részvételi arány alatt, de a négy évvel ezelőttinél többen vettek részt a bánsági, közép- és dél-erdélyi, valamint a partiumi megyékben a tegnapi helyhatósági választásokon. A nap folyamán mért adatok végig ezt a tendenciát mutatták, a lapzártánk előtti utolsó, 17 órai adatok szerint országos szinten a választási jegyzékben szereplők 39,01 százaléka adta le szavazatát. A magyarok lakta megyék a sereghajtók közé tartoznak: Temes megyében 32,34 százalékos, Arad megyében 36,30 százalékos, Kolozs megyében 37,52 százalékos, Szatmár megyében 39,72 százalékos, Fehér megyében 40,24 százalékos, Hunyad megyében 40,85 százalékos, Maros megyében 41,11 százalékos, Szilágy megyében 43,09 százalékos, Bihar megyében 43,76 százalékos részvételi arányt mértek.
Markó egységet vár
Markó Béla szenátor, az RMDSZ volt szövetségi elnöke szerint rendkívül fontos, kulcskérdés a magyarság szempontjából az egységes magyar képviselet megteremtése. „Erős önkormányzatokat szeretnék, ez rendkívül fontos a következő időszakban, mert érvényesülnie kell a helyi autonómiának, a szubszidiaritás, a decentralizáció elvének, és ezt erős, hozzáértő önkormányzatok, megyei és helyi tanácsok nélkül nem lehet megvalósítani” – mondta. Markó Béla kifejtette, a két magyar ellenpárt megpróbálta gyengíteni a szövetséget, de meg van győződve, hogy a magyar választók bölcsebbek, mint az a néhány politikus, akik az RMDSZ-en kívül próbáltak pártot alapítani. „Arról is meg vagyok győződve, hogy a mostani eredmény legalább olyan jó lesz, mint 2008-ban, vagy még jobb” – szögezte le Markó Béla.
Frunda eltévedt, aztán „hazatalált”
Délelőtt 10-re érkezett családjával az Unirea gimnáziumban berendezett szavazókörzetbe Frunda György, ahol csak a terembe érve tudta meg, nem oda, hanem egy másik körzethez tartozik. „Kellett volna előre értesíteni az embereket, a sajtóban közzétenni, változott a körzet, hogy már nem ahhoz tartozunk, ahová mindig is tartoztunk. De nem történt tragédia, átmegyünk a másik körzetbe” – mondta Marosvásárhely RMDSZ-es polgármesterjelöltje.
A Mihai Eminescu Ifjúsági Házban, ahol fél órával korábban Benedek Imre, az MPP polgármesterjelöltje is leadta szavazatát, már sor volt, mire Frundáék megérkeztek, így a sor végén várakozva beszélgettek az emberekkel, akik közül többen is kifejtették óhajukat, hogy mennyire szeretnék, ha valóban megtörténne a váltás, jóra fordulna a város sorsa. A 95 esztendős Székely Lenke például elmondta, azért szavazott, mert reméli, hogy szavazatával ő is hozzájárul a változáshoz. „Nekem már lehet, hogy mindegy, de a fiatalabb generációknak nem mindegy, ki vezeti a várost” – mondta az idős hölgy.
„Ha megnyerem a polgármesteri széket, hozzáfogok mindazon tervek megvalósításához, amelyeket a kampányban ismertettem, hetente tanácskozom majd a megyei tanácselnökkel és rendszeresen a prefektussal, hogy összehangoljuk a város és a megye dolgait” – fogadkozott Frunda. Hozzátette: nem zárkózik el az együttműködéstől a tanácsba bejutott pártok képviselőivel. „Biztonságos többséget alakítanék ki a városi tanácsban, mert olyan terveim vannak, amelyeknek kivitelezéséhez stabil tanácsi többségre van szükség” – mondta az RMDSZ-es polgármesterjelölt.
A szatmáriak folytatnák
Nem mondható, hogy a teljes korrektség jegyében zajlott a választás Szatmár megyében. Az RMDSZ megfigyelői már a kora délelőtti órákban értesítették a megyei választási bizottságot, hogy az USL megbízottai listákról hívogatják az embereket szavazni. Csehi Árpád, az RMDSZ megyei elnöke feleségével szavazott az 59-es körzetben. Az őt váró újságíróknak elmondta, egy olyan csapatra szavazott, amely sikerrel tudja folytatni az eddigi munkát, biztosítani tudja a megye további fejlődését. Ilyés Gyula feleségével és két felnőtt gyermekével jelent meg a 68-as körzetben. „Korrekt és tisztességes adminisztrációra szavaztam, s arra, hogy maradjon meg a továbbiakban is a város békés, nyugodt hangulata” – mondta az RMDSZ-es polgármesterjelölt.
Ilyés Gyula szatmári polgármester győzelméért még izgulni kell
Cseke mindent megtett
„Új szemléletre szavaztam Biharért és Nagyváradért: ennek alapja azon területek azonosítása és fejlesztése, amelyeken kimagasló teljesítményt érhetünk el” – nyilatkozta Cseke Attila polgármesterjelölt tegnap reggel, miután leadta voksát Nagyváradon a 118-as szavazókörzetben. Cseke Attila elmondta, elégedett pozitív, új elemeket is bemutató kampányával. Példaként említette a 24 órás kampánymaratont, amely alkalmával sok helyen megfordult: piacokon, kórházakban, állomáson, emellett biciklizett és kocogott is. „Minden politikusnak javaslom ezt, mert közvetlenül kaphatnak információt a közösség életéről” – állította Cseke Attila, aki mindenkit arra biztatott: menjen el szavazni.
Kolozsvár belvárosában Eckstein-Kovács győzne
„Megyünk votálni… az is számít, az a votálás” – biztatta egymást két hölgy az egyik kolozsvári szavazóhelyiség előtt, mielőtt leadták volna a voksukat. Abban a körzetben, ahol Eckstein-Kovács Pétert várták a sajtó képviselői, elsősorban idősek, többen magyarok érkeztek, az exit poll felméréseket készítők elmondása szerint sok szavazatot kapott az RMDSZ jelöltje. Eckstein megszokott optimizmusát és harsány nevetését ezúttal sem hagyta otthon, a személyi igazolványát azonban szinte elfelejtette visszakérni. A szavazás után azt nyilatkozta, a kampány során végig a Szép város Kolozsvár című dalt dúdolta, és azt is szeretné, ha az ő polgármestersége alatt egy nagyon szép város lenne Kolozsvárból. Az imént említett optimizmusa azt sugallta, hogy győzni fog. Merre tovább bánsági magyarság?
„A folytonosságra, az építkezésre, a megmaradásra szavaztam ma. Arra adtam voksomat, hogy a Bánság olyan otthona legyen minden kisebbségnek, ahol élhető környezetben lehet felépíteni a közös jövőnket” – nyilatkozta Halász Ferenc, az RMDSZ Temes megyei tanácselnökjelöltje tegnap délben Temesváron. Halász ugyanakkor kitért a választás jelentőségére is: „Ma saját magunk dönthetünk arról, hogy milyen irányba mozdul el a bánsági magyarok jövője. Erős képviselettel erős közösségeket tudunk építeni, ezért létfontosságú, hogy minél többen járuljunk az urnákhoz”.
Az EMNP megvetné lábát
Tőkés László európai parlamenti képviselő, az EMNP védnöke tegnap délben adta le a voksát a nagyváradi Kórház utcai vérközpontban. A püspök elmondta: a templomból jött szavazni, számára hitből fakadó erkölcsi kérdés a választás. Kijelentette: pártegység helyett nemzeti egységre van szükség. Az EMNP eredményeire vonatkozó kérdésre Tőkés kifejtette: elsődleges céljuk, hogy megvessék a lábukat. Toró T. Tibor, a Néppárt országos elnöke Temesváron szavazott. A politikus elmondta: az erdélyi magyar politikában új egységre van szükség, ő pedig erre pecsételt, hiszen minden magyar pártra adott szavazat az új egységet erősíti. Új Magyar Szó (Bukarest)

A templom és az iskola szellemében
Harminc végzősét búcsúztatta tegnap a marosvásárhelyi Kántor-Tanítóképző Főiskola. A Károli Gáspár Református Egyetem kihelyezett tagozatának végzősei – leendő tanítók, kántorok – számára reggel az Eminescu utcai diakóniai központ udvarán vette kezdetét a ballagási ünnepség, katolikus szentmisén, majd unitárius istentiszteleten vettek részt, végül a Vártemplomban hálaadó istentiszteleten Ötvös József, a Marosi Református Egyházmegye esperese, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora Isten szavaival engedte útnak a ballagókat.
A marosvásárhelyi Kántor-Tanítóképző Főiskola tegnap a 19. végzős évfolyamától búcsúzott, a nappali, illetve a levelező tagozaton harminc diáknak szólt a Gaudeamus. Velük együtt 750-re nőtt azok száma, akik ezt az intézményt választották oklevélszerzés céljából. Ötvös József esperes Máté evangéliumára alapozva szólt a ballagókhoz, az életben meghozandó döntések mérlegelésére intette őket. – Egész életünk tele van hívással: szavaljuk a Talpra magyart, nemrég arra biztattak, menjünk szavazni, újságokban jelennek meg hirdetések, amelyek külföldre csábítanak, jobb kereseti lehetőséget kínálva. Szednek szét a hívások, nem tudjuk eldönteni, melyiknek engedelmeskedjünk. A hívások mögött mindig ígéretek vannak, és ezek értékét az adja, hogy ki áll ezek mögött. A pártok jobb jövőt ígértek, de Jézus ígérete így hangzott: "Megnyugvást adok a lelketeknek" – és ezt senki más nem ígérheti komolyan – fogalmazott az esperes.
Barabás László, a kántor- tanítóképző igazgatója elégedetten nyugtázta, végzőseik életútja bizonyíték arra, hogy intézményük eléri a célját, értelmiséget képeznek az erdélyi magyarság számára, a templom és az iskola szellemében. Ugyanakkor megjegyezte, napjainkban, amikor a társadalomban egyre inkább érezhető a mentalitásváltás, a klasszikus értékek válsága, diákjaiknál nem érhető tetten ez a tendencia, a keresztyén értékek szellemében végzik munkájukat. – Rájuk lehet bízni a gyülekezeteket, jól felkészültek a szolgálatra – fogalmazott Barabás László, aki jártában-keltében örömmel állapítja meg, hogy végzőseik mindenütt a közösség érdekében dolgoznak, óvónőkként, tanítókként nemcsak oktatnak, hanem az anyanyelvet, a kultúrát is ápolják.
Az igazgató elismeréssel szólt azokról a pedagógusokról, akik diákjaik képzésében oroszlánrészt vállalnak, kiemelten megköszönte Balázs Árpád, Bordi Géza, Sípos Anna és Szabó Éva tanárok munkáját. Az ünnepséget a főiskola hallgatóinak közreműködése tette színesebbé.
(mb) Népújság (Marosvásárhely)

Felráznák a nagybányai magyarságot
Megoszlik a nagybányai magyarok véleménye az Új kiáltó szó kapcsán: van, aki feltétel nélkül támogatja, azonban olyanok is akadnak, akikben ellenérzést váltott ki a nagybányai és bányavidéki civil, politikai élet képviselőinek, egyházfőknek, pedagógusoknak az ott élő magyarsághoz intézett felhívása. A múlt heti Szempont mellékletünkben megjelentetett kiáltvány a többségi román nemzetbe való beolvadás veszélyeire, a magyar oktatás elsorvadására, a magyarság asszimilációjára hívja fel a figyelmet.
A felhívás megírását az a tény szülte, hogy az egyik vegyes általános iskolában működő nagybányai magyar nyolcadikos osztálynak mintegy fele jövőtől már románul folytatná gimnáziumi tanulmányait. Ráadásul, mint ahogy kiderült, ezeknek a gyermekeknek a szülei jórészt magyar értelmiségiek, a nagybányai magyar élet húzóemberei, akik ezzel negatív példát állíthatnak – vélekednek a kiáltvány aláírói.
A kiáltványból kiderül, hogy 20 évvel ezelőtt még több mint 25 ezer nagybányai vallotta magát magyarnak. A legutóbbi népszámlálás adatai szerint már csak 14 ezer, ami közel 50 százalékos csökkenést jelent. A kiáltvány megfogalmazói rámutatnak ugyanakkor arra is, hogy még ezt a 14 ezer magyart sem találják sehol, hiszen magyar rendezvényeken állandóan ugyanazokat az arcokat lehet látni.
A Kiáltó szó a szülőknek és pedagógusoknak egyaránt üzen. Előbbieknek azt, hogy ne engedjenek az „így jobban érvényesül gyermekünk” divatjának, utóbbiaknak pedig azt üzeni, hogy ne csak tanítsák, hanem neveljék is a gyermekeket. A fiatalokat arra buzdítja, hogy magyar barátokat szerezzenek maguknak.
Iskolaszéket alapítanának
A kiáltvány aláírói egy Bányavidéki Civil Iskolaszék alapítását kezdeményezik, amely által tudatosítani lehetne, hogy az oktatás nem iskolai belügy, hanem az egész közösség gondja. Ugyanakkor ez a közösség élő lelkiismereteként a magyar oktatás gondjait orvosolná. A beolvadás megállításához szükség lenne az emberek felfogásának a gyökeres változására – vélik a kiáltvány aláírói.
Probléma-e a vegyes házasság?
A kiáltvány egyébként egyesekben ellenérzést váltott ki. Talán az a kijelentés okozta a legnagyobb felháborodást, amely az asszimiláció, a magyarság önfeladásának egyik fő okaként a vegyes házasságok egyre szélesebb körű terjedését tartja. Orzac Csilla például vegyes házasságban él, és mint a Krónikának elmondta, számára a Kiáltó szó nagyon sértő, hiszen az ő két gyermeke magyar iskolába jár, éltanulók, versenyekről is első díjjal térnek haza. Ráadásul – tette hozzá – ő és a román férje anyagilag is támogatják a nagybányai Németh László Gimnáziumot, és ahol csak teheti, mindenben segíti a magyar oktatást. A kiáltvány szerinte nagyon radikális hangvételű, és meglátásában el sem jut azokhoz, akiket érint. Orzac Csilla azt mondja, a megírására semmi szükség nem lett volna, ő inkább az összefogást sürgeti.
Egy másik szülő azt vallja, hogy az iskolaválasztás a család belső ügye, és senkinek sem tartoznak magyarázattal, ha éppen a román iskola mellett döntenek.
Egy neve elhallgatását kérő, szintén vegyes házasságban élő szülő szerint a kiáltvány egyenesen gyűlöletre buzdít. Elmondta, hogy a magyar iskolában tanuló gyermekét lerománozták, merthogy az édesapja román. Ő úgy látja, hogy ezt az írást a diákok fogják megsínyleni a legjobban. Elbeszélgettünk egy vegyesházasságból született diáklánnyal is, aki számára teljesen érthetetlen, hogyan lehet a vegyes házasságot „betegségnek” bélyegezni, mint ahogy az a kiáltványban megfogalmazódott. „Sokkal nagyobb gond az, amikor tiszta magyar szülők gyermeke román iskolába jár” – vélekedett a diáklány.
Vlaicu Zsuzsanna Máramaros megyei főtanfelügyelő-helyettes jónak látja az ilyen jellegű cikkek megjelenését, azonban arra int, hogy nagyon vigyázni kell a nyelvezettel, és nem szabad megsérteni és megbélyegezni senkit. „Ez egy interetnikus környezet, ahol fennáll a vegyes házasság veszélye. Én úgy gondolom, hogy azok a szülők, akik vegyes házasságuk ellenére magyar iskolába íratják gyermeküket, azokat értékelni kell, meg kell tartanunk magunk mellett, nem pedig elítélni amiatt, hogy annak idején román párt választottak” – vélekedett a főtanfelügyelő-helyettes, aki minden szülőt arra kér, hogy gondolja át döntését, és válassza a magyar iskolát.
A kiáltvány jelzi, hogy a magyar templomokban alig köttetnek tiszta magyar házasságok. „Nem kellene olyan nagyvonalúan kezelnünk a vegyes házasságok kérdését, szinte elfogadottá vált a mai világban, itt Nagybányán legalábbis, ha valakinek román párja van, merthogy attól kezdve, hogy egy gyerek magyar édesanyától születik, de román az édesapja, vagy fordítva, attól a pillanattól kezdve az a gyermek már román is. 50 százalékban maga döntheti el, hogy a későbbiekben a román vagy a magyar nemzet része akar lenni, hogy Petőfit akarja jobban szeretni vagy inkább Eminescut” – fogalmazott az Új kiáltó szó egyik kezdeményezője és aláírója, Dávid Lajos, aki immár tíz éve vezeti a nagybányai Teleki Magyar Házat.
Ő és a kiáltvány többi aláírója azt tapasztalta, hogy egyre inkább elharapódzik az a jelenség, amikor a magyar diákok egymás között románul beszélnek, a közösségi portálokon is román bejegyzéseket írnak, és idegen hangzású zenét hallgatnak. A már idézett diáklány azt állította, hogy attól ő még magyar marad, amiért éppen román vagy angol zenét szeret.
Identitászavar, identitásvesztés
Markó Hajnal, a Teleki Magyar Ház programszervezője szerint lelki merényletet követ el az a magyar szülő, aki gyermekét román vagy történetesen német nyelvű iskolába adja. „Sok gyermekkel dolgozom, és látom azt, hogy aki más iskolába jár, az már nem feltétlenül önmaga, olyan vegyes identitású lesz, olyan zavarodott lesz, igazából nem tudja, hova tartozik. Ha írni kell valamit magyarul, akkor szegény azt mondja, hogy én ezt nem tudom leírni, ha olvasni kell, akkor ugyanezzel a problémával szembesül, hogyha kicsit később netán még fogalmazni is kell, akkor még súlyosabbá válik a probléma, és a gyereket ezek mind magába fordítja, szúróssá teszi, és nem jók neki ezek a kudarcok. Egy magyar gyermek az óvodában tanulja meg a korának megfelelő mondókákat, játékokat, attól lesz gömbölyű az ő lelke. Az iskolában az első betűk ne legyenek idegenek számára, később úgyis megtanulja azokat is. Ez adja meg neki a többletet, és így tudni fogja, hogy hol van az ő helye a világban” – állítja Markó Hajnal.
Eközben Bak László nagybányai református lelkipásztor kérdésünkre arról beszélt, hogy a beolvadás Erdélyre és az egész Kárpát-medencére is jellemző. „Minden egyes nemzettest, ideértve a nagybányai románságot és magyarságot is, az öntudatvesztésnek és a minőségvesztésnek van kitéve, ami velejében érinti a család struktúráját, felépítését, de ugyanakkor a gyermekek személyiségfejlődését is befolyásolja.”
Nem támadás
Váradi Enikő, az Iskoláinkért Gyermekeinkért Egyesület elnöke lapunk megkeresésre leszögezte, a cikk senki ellen nem irányult. „A magyar megmaradásunk, a magyar identitástudatunk megmaradása mellett száll síkra. Lehet, hogy egy-két szót kellett volna árnyaltabban fogalmazni, mindamellett, hogy sokan átnéztük, átolvastuk, minden aláíró elolvasta. Nem baj, hogy ezt megfogalmaztuk. Mindig az ilyen erősebb hangvételű cikkeknek van meg a kellő hatása, az, ami port kavar, amiről beszélnek. Valószínűnek tartom, hogyha árnyaltabban fogalmaztunk volna, mindenki szép csendesen rábólintott volna, és nem beszéltek volna róla, márpedig erről beszélni kell” – összegzett az egyesület elnöke.
Zahoránszki Brigitta. Krónika (Kolozsvár)

Reálisak az érettségi eredmények
A diákok valódi tudását tükrözik az idei katasztrofális érettségi eredmények, vélekednek a szakemberek, akik szerint a diákok tanuláshoz való negatív hozzáállása legalább olyan mértékben hozzájárult a siralmas teljesítményhez, mint az oktatási rendszer hiányosságai. A megkérdezettek kivétel nélkül úgy gondolják, a probléma megoldását a differenciált, kétszintű érettségi bevezetése jelentené, hiszen nem várható el, hogy a szakközépiskolában végzett tanulók ugyanabból a tananyagból vizsgázzanak, mint a gimnáziumokban felkészített diákok.
Fellebbeznek. Országszerte több tízezer óvást nyújtottak be a gyenge eredményt elért érettségizők
Amint arról beszámoltunk, a vasárnap közzétett adatok szerint országos szinten, az óvások elbírálása előtt a diákoknak mindössze 43 százaléka vette sikerrel a megmérettetést, több erdélyi megyében pedig az 50 százalékot sem érte el az átmenési arány. A tegnapi nap folyamán országszerte több tízezren fellebbeztek az eredmények ellen, az óvások elbírálása utáni végleges eredményeket 13-án, pénteken függesztik ki.
A gimnáziumok jól teljesítettek
Király András, az oktatási minisztérium államtitkára a Krónikának úgy nyilatkozott, tulajdonképpen nem meglepő az idei érettségi eredménye, több tanfelügyelőség a próbavizsgákon elért jegyek alapján ennél is rosszabb teljesítményre számított. Mint mondta, több tényező is hozzájárul a katasztrofális végeredményhez, azonban legalább az méltányolandó, hogy a tavalyi és idei érettségi minősítések valóban a diákok tudását tükrözik. „Több éve tartó áldatlan helyzettel állunk szemben, hiszen a diákok hosszú idő óta mindenféle szelekció, megmérettetés nélkül jutnak egyik szintről a másikra. A nyolcadik osztály után szervezett kisérettségi például továbbtanulás szempontjából nem releváns, hiszen a rendelkezésre álló helyek alapján mindenki bejut kilencedik osztályba” – fejtette ki Király. Mint mondta, fontos megjegyezni, hogy a gimnáziumok többségében az érettségi átmenési arány elérte a 80 százalékot, 50 százalék alatti teljesítményről a szakközépiskolák esetében beszélhetünk. „A szakközépiskolák végzősei számára a tételsorok egyértelműen nehezebbek, mint az átadott tananyag, ezért egyértelműen differenciált érettségire lenne szükség. A diákok hozzáállása is jelentős mértékben változott, így amíg nincs elképzelés arról, hogy mi legyen azokkal, akik nem akarnak iskolába járni, elméleti oktatásban részt venni, addig marad a mostani helyzet” – vélekedett az RMDSZ-es államtitkár. Király András szerint ugyanakkor sok esetben a pedagógusok hozzáállásával is probléma adódik, a diáklétszám megtartásának érdekében ugyanis egyes esetekben a tanárok „lazítanak” a tananyagon, elnézőbbek a tanulókkal szemben. Hangsúlyozta, az oktatási rendszer reformjára vonatkozó elképzelések is sorra megbuktak az elmúlt évtizedekben, a tavalyi tanügyi törvényt sem alkalmazták a cselekvéstől való félelem, a fennálló rendszer ridegsége miatt, az utolsó, valódi arculatváltást eredményező, Andrei Marga nevéhez kötődő reform óta nem történt igazi változás. Azzal kapcsolatban, hogy a székelyföldi megyékben az országos átlagnál jóval gyengébben teljesítettek, az államtitkár kifejtette, a legnagyobb problémát Hargita és Kovászna megyében is a diákok iskolával szembeni morálváltása jelenti. Hozzátette, érthetetlen, hogy a székelyföldi iskolákban az idei érettségin nem román nyelv és irodalomból, hanem matematikából teljesítettek legroszszabbul a diákok.
Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatásifőtitkár-helyettese értékelésében szintén hangsúlyozta, a középiskolákban végzett magyar fiatalok több mint 70 százaléka sikeresen érettségizett. Mint mondta, a korábbi évek eredményei miatt ijesztőek lehetnek az idei statisztikák, ezért fontos kiemelni, hogy a gimnáziumok magyar végzettjei körében az országos szinten mért átmenési arány megközelíti a 80 százalékot. Hozzátette, emiatt várhatóan nem csökken jelentősen az egyetemekre jelentkező magyar hallgatók száma a tavalyi adatokhoz képest, az esetleges visszaesés pedig leginkább demográfiai okokra vezethető majd vissza. „Éppen azon fiatalokról van szó, akik számára a sikeres próbatétel és a felsőfokú továbbtanulás a fő cél. Ugyanakkor sajnos a szakközépiskolák fiataljai továbbra is kis arányban érettségiznek, az idei eredmények mélypontot jelentenek, több szakközépiskolában egyetlen vizsgázónak sem sikerült az érettségije. Kiemelkedő volt azok száma is, akik befejezték ugyan az utolsó középiskolai tanévet, de meg sem jelentek a vizsgákon” – részletezte Magyari. Hozzátette, természetesen egyenlő mértékű figyelmet és támogatást kell kapniuk mind az elméleti, mind a szakközépiskoláknak.
Valós tudást tükröznek az eredmények
Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő szintén úgy vélte, a diákok valós tudását tükrözi az idei érettségi eredménye, szerinte ugyanakkor önámítás lenne, ha a pótérettségin könynyebb tételekkel próbálnák feltornászni az átmenési arányt. A tanfelügyelő kifejtette, már a nyolcadikos képességvizsgán elkezdődik az ördögi kör: a diákok bármilyen eredménnyel bejutnak a középiskolába. A tanárok nem buktatják meg az elvártnál gyengébben teljesítőket, hiszen ha csökken a diáklétszám, megszűnik az osztály, így elveszíthetik állásukat. Hangsúlyozta, az elmúlt évig érettségin is segítették a vizsgázókat, az egyetemen pedig szintén bevételi forrást jelent a hallgató, és az is előfordulhat, hogy a rendszeren éppen csak „átevickélő” fiatalok visszakerülnek a tanügybe pedagógusként. „Az elmúlt két évben végre vettük a bátorságot, és szembenéztünk a tényekkel. Most arra van szükség, hogy az egész rendszert gyökeresen átgondoljuk” – szögezte le Keresztély Irma. A főtanfelügyelő szerint a diákokat, a tanárokat és a rendszert is terheli a felelősség a katasztrofális eredmények miatt. A diákok nem motiváltak, nem tanulnak, a szülők túl nagy elvárásai miatt nincsenek sikerélményeik, az iskolában tanultaknak pedig később nem veszik hasznát. „A pedagógusok munkamorálja sem megfelelő, túlterheltségre panaszkodnak, holott más országokban sokkal többet dolgoznak a tanárok, a romániai heti 18 órás átlaghoz képest. Angliában például hetente 29 órát tanítanak. Az érettségi típusú feladatokat ráadásul nem gyakorolják eleget a diákokkal” – magyarázta a főtanfelügyelő. Mint mondta, az oktatási rendszer is felelős, az új tanügyi törvényt másfél év alatt sem sikerült alkalmazni, nem dolgozták ki az új típusú tanterveket, nem készültek el az új tankönyvek. Keresztély Irma szerint nem a román nyelvtudás hiányosságai miatt teljesítettek gyengén a Kovászna megyei diákok, hiszen román nyelv és irodalomból az átmenési arány meghaladta az 50 százalékot. Mint mondta, a végzősöknek inkább matematikából, fizikából és kémiából akadtak nehézségeik, a diákok 60 százaléka megbukott. Kovászna megyében egyébként 32 százalék volt az óvások benyújtása előtt a sikeresen érettségizők aránya, míg tavaly meghaladta a 44 százalékot.
Differenciált érettségi, feltételekkel
Nem tartja elvetendő ötletnek a többszintű érettségi bevezetését Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes, aki azonban csak azzal a feltétellel véli jónak ezt a megoldást, hogy azoknak, akik először alacsony szintű, egyetemi felvételire nem érvényes érettségi vizsgát tettek, lehetőségük legyen bármikor emelt szintű vizsgán megmérettetni, amennyiben mégis tovább szeretnének tanulni. Kéry ugyanakkor kifejtette, az idei érettségin a román- és a matematikajegyek rontották az átlagot. A megyében az átmenési arány a tavalyihoz képest egy százalékkal emelkedett, elérve az 53 százalékot. Legjobban a kis létszámú egyházi iskolák teljesítettek, a nagyváradi magyar gimnáziumok eredményei pedig nem sokban térnek el az elmúlt évi teljesítménytől.
Országos szinten reális eredmények születtek az idei érettségin – értékelte lapunknak Péter Tünde Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes, aki rámutatott, a Kolozs megyei eredmények jobbak az országos átlaghoz képest. A megyében egyébként a vizsgázók 54 százaléka érettségizett sikeresen, az arány tavaly is hasonló volt. Kérdésünkre a főtanfelügyelő kifejtette, egyetért a kétszintes érettségi bevezetésével, ugyanis irreális elvárás, hogy a matematikát heti két órában tanuló szakközépiskolás ugyanazt a teljesítményt nyújtsa, mint a tantárgyat heti négy órában tanuló gimnazista. „Kolozs megyében elsősorban a szakközépiskolák végzőseinek osztályzatai rontották az átlagot, Kolozsváron például az átmenési arány két magyar középiskolában is meghaladja a 80 százalékot” – magyarázta Péter Tünde.
Rontják az átlagot a tavaly megbukottak
A Maros megyei diákoknak alig több mint 45 százaléka érettségizett sikeresen, Ştefan Someşan főtanfelügyelő szerint pedig az arány akár 60 százalék körül is mozoghatna, ha a vizsgákon nem vettek volna részt a tavaly elbukottak, akik többsége idén sem érte el a 6-os átlagot. A nemrég kinevezett főtanfelügyelő is úgy vélekedett, a gyenge eredmények elsősorban a mindenki számára azonos vizsgaanyagnak tudhatók be, ezért mindenképpen be kellene vezetni a differenciált érettségit. Ezzel szemben egyes vizsgafelügyelők szerint csakis a diákokon múlt az országos szintű gyenge eredmény. A Bolyai Farkas Gimnáziumban előfordult, hogy a vizsgázó Mihai Eminescu egyik verse helyett egy Caragiale-művet elemzett, egy másik végzős pedig arra kérte a felvigyázó tanárt, hogy amennyiben elalszik vizsga közben, egy idő után ébressze fel.
A megszigorított vizsgakörülmények miatt várható volt a drasztikus átlagcsökkenés Gyergyószentmiklóson és Csíkszeredában is, Hargita megyében ugyanis idén először használtak megfigyelőkamerákat. A megye három tanintézetében – a gyergyóditrói Puskás Tivadar Iskolaközpontban, a gyergyóalfalvi Sövér Elek Iskolaközpontban, valamint a zetelaki P. Boros Fortunát Középiskolában – egyetlen diáknak sem sikerült az érettségije. A székelyföldi térségben az átmenési arány ugyanakkor messze elmarad az országos átlagtól, a diákoknak alig harmada, 30 százalékuk vizsgázott sikeresen. Bartolf Hedwig tanfelügyelő úgy nyilatkozott, a kamerák miatt szigorúbbak voltak a vizsgafeltételek, sokan pedig egyetlen tantárgyból buktak meg, így az augusztusi pótérettségin jó eséllyel javíthatnak. Lakatos Mihály, a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium igazgatója úgy nyilatkozott, nem a tételek nehézségi szintje miatt születtek gyenge eredmények, sokkal inkább a megnövekedett szigor okozta a siralmas teljesítményt.
Krónika (Kolozsvár)

Magyar kisdiákok ortodox iskolában
Visszakerültek a nagyváradi Roman Ciorogariu Ortodox Teológiai Gimnáziumhoz azok a magyar tannyelvű általános iskolai osztályok, amelyeknek egy januári helyi tanácsi határozat alapján a Mihai Eminescu Főgimnázium égisze alatt kellett volna működniük.
A visszakerülés a váradi önkormányzati testület tegnapi ülésén dőlt el, az RMDSZ-frakció ellenkezése közepette. Az érintett magyar osztályoknak kalandos története van. Az ortodox egyházi iskola 2010-ben az Andrei Mureşanu Általános Iskolával fuzionált, amely magyar tagozatot is működtetett. A januári döntés értelmében a csak románul működő középiskolai osztályok a mostani, Rogériusz negyedbeli épületből átköltöznek az ortodox püspökség által visszakapott Fő utcai ingatlanba, az általános iskolai osztályok pedig, köztük a magyar tannyelvűek, az eddigi helyszínen, ám már a Mihai Eminescu Főgimnázium égisze alatt működnének tovább.
Az, hogy a magyar osztályok inkább a jó hírű és eleve két tannyelvű Eminescuhoz kerüljenek, az akkor még helyi koalícióban kormányzó és Biró Rozália személyében alpolgármesterrel rendelkező RMDSZ-frakció kezdeményezése volt. Az ortodox gimnázium azonban már akkor hevesen tiltakozott az ellen, hogy a nemrég hozzá került magyar osztályokat máshová írassák. A legnagyobb gond – amint arra Biró Rozália, immár tanácsosként, a tegnapi ülésen felhívta a figyelmet – az, hogy az ősztől induló három román és egy magyar tannyelvű első osztályt, illetve egy iskolai előkészítőt már úgy hirdettek meg beiratkozásra úgy, hogy azok az Eminescuban indulnak majd, s most mégis kiderült, hogy a beíratott gyerekek az ortodox líceumba járnak majd.
Daniel Negrean megyei főtanfelügyelő, aki egyben a kormányzó Szociálliberális Unió (USL) színeiben tölt be helyi tanácsosi tisztséget, azt állítja, a két iskola vezetőtanácsa és a szülők is egyetértenek a januári döntés visszavonásáról. Biró Rozália viszont egy 104 magyar szülő által aláírt ívet nyújtott át neki, amelyben azt kérik, gyerekeik lehessenek az Eminescu diákjai.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

Ingatag ingatlanügyek – A visszaállamosítás törvénye ismét életbe léphet?
Huszonkét évvel a kommunizmus bukása után úgy tűnik, veszélyes, a jogot és az európai normákat semmibe vevő visszarendeződési folyamat kezdődött el Romániában a történelmi magyar egyházaktól egykor elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatása ügyében.
A restitúciós törvény alkalmazása ugyanis mindeddig elenyészően kevés esetben szolgáltatott igazságot a kommunisták által megrabolt egyházaknak s az elmúlt hetek politikai zűrzavarából egyre inkább az bontakozik ki, a jelenlegi, Szociálliberális Szövetség vezette kormány azon mesterkedik, hogy egyfajta visszaállamosítási rendszert bevezetve meggátolja azt, hogy a történelmi magyar egyházak visszakapják jogos tulajdonukat. Erről kérdezték a Reggeli Újság munkatársai Fejes Rudolf Anzelmet, a váradhegyfoki premontrei prépostság főapátját, aki hosszú ideje vív szélmalomharcot a rend ingatlanjainak visszaszerzésért.
Az elmúlt hetek politikai zűrzavarában Romániában egyre többször lehetett hallani, olvasni azokról a restitúciós törvényekről, melyek pár évvel ezelőtt kimondták, hogy a kommunista éra alatt elkobzott egyházi vagyonokat vissza kell szolgáltatni. Erdélyben és a Partiumban érthető módon a restitúció elsősorban a magyar történelmi egyházakat érintette. Az elmúlt években több száz visszaigénylési kérelmet nyújtott be mind a római katolikus, mind a református egyház, ezeknek azonban csak töredéke lett elismerve és még kevesebb a száma azoknak a döntéseknek, melyek elismerve a tulajdonviszonyok bizonyítását, illetve a kommunista rekvirálások jogtalanságát vissza is adták az egyházaknak elkobzott vagyonukat.
Pár hete a közvélemény figyelmébe került az a restitúciós botrány, amelyet mind a médiában, mind a közbeszédben egyszerűen „a Mikó-ügy” néven ismerhettünk meg, s mely dióhéjban a sepsiszentgyörgyi református kollégium visszaigénylési procedúráját, illetve az ehhez kapcsolódó jogi és politikai szövődményeket jelzi. A Székely Mikó Kollégiumot ugyanis a restitúciós törvényeknek megfelelően visszaadták a református egyháznak, azonban a román kormány (elég zűrzavarosan és mestermódon ködösítve) kijelentette, a kollégium visszaadása a reformátusoknak törvénytelen volt, s az ügyben zajló procedúra során az esettel foglalkozó restitúciós bizottság több visszaélést követett el, amiért börtönbüntetésre ítélték a tagjait.
A Mikó-ügy azonban nem csupán egyetlen esetre hívja fel a figyelmet, hanem egy igen veszélyes jelenségre, szándékosságra, éspedig arra, hogy a román kormány éppen arra keresi a lehetőséget, hogy megszüntesse a már életbe lépett visszaszolgáltatási folyamatokat, ami magyarán azt jelenti, 2012-ben, huszonkét évvel a kommunizmus bukása után ismét elkezdődhet az egyházi ingatlanok visszaállamosítása, mondta el lapunk kérdésére Fejes Rudolf Anzelm, a premontrei kanonokrend Szent István vértanúról nevezett váradhegyfoki prépostságának főapátja, akinek több folyamatban levő visszaigénylési kérelme vár megoldásra.
A premontrei szerzetesrendnek több olyan ingatlanja van Nagyváradon és a közeli településeken (Félixfürdő, Püspökfürdő, Váradszentmárton), amelynek tulajdonjogát a rend tudja ugyan bizonyítani, ám mindeddig érthetetlen módon ezeket a jogilag megtámadhatatlan bizonyítékokat a román döntéshozók nem vették figyelembe. Az egyik ilyen halogatott visszaigénylési ügy az Úri utcában levő egykori premontrei iskola (mai nevén Mihai Eminescu Főgimnázium) épülete körül kialakult jogi huzavona.
A vasgárdista Ghibu irománya a visszaállamosítás törvénykönyve lehet
Ezzel kapcsolatban hosszú ideje folyik a halogatás, ködösítés annak az ítéletnek a meghozatalában, amely el kellene döntse, hogy elfogadják vagy sem a szerzetesrend által a bíróság elé terjesztett bizonyítékokat, amelyek azt igazolják, hogy a szóban forgó ingatlan törvénytelenül, egy rektifikációnak nevezett telekkönyvi bejegyzéssel, egyetlen tollvonással került a román állam tulajdonába. Rektifikáció útján azonban tulajdont nem lehet szerezni.
A rektifikáció jogi fogalma ugyanis kizárja, hogy a tulajdonos személye megváltozzék, legyen szó akár jogi, akár természetes személyről. Tehát a gimnázium egykori átírása az egyház tulajdonából állami tulajdonba – kárpótlás, kompenzáció vagy akár etatizáció nélkül – nélkülöz minden jogi alapot. Mint ezt Anzelm atyától megtudtuk, tulajdonképpen a hírhedt kolozsvári vasgárdista professzor, Onisifor Ghibu 1937-beli mesterkedésének eredménye ez a jogtalan átíratás, azé a személyé, aki a kisebbségi egyházak, elsősorban a római katolikus szerzetesrendek és a reformátusok ellen indított hadjáratot az impériumváltás után, hogy el tudják kobozni ezek vagyonait. A premontrei rend érvényes, a törvényeknek megfelelő dokumentációval tudja bizonyítani, hogy a gimnázium épülete a romániai restitúciós törvények alapján visszajár nekik, a jelenlegi tulajdonos, a váradi önkormányzat viszont semmilyen törvényes dokumentációval nem rendelkezik, egyedül (a fasiszta Vasgárdában elkövetett tettei miatt börtönbüntetésre is ítélt) Ghibu egykori levelezéseire hivatkoznak. Úgy tűnik azonban, hogy a volt vasgárdista professzor levelezése még ma is többet nyom a latban a romániai igazságszolgáltatás háza táján, mint a hiteles dokumentáció.
Zűrzavar, ködösítés és kreált mártíromság
Elég visszás az is, hogy a restitúciós bizottság egyik tagja, az RMDSZ-es Markó Attila is több esetben hivatkozott a román vasgárdista által koholt „törvényre”, s ennek okán nem segített a magyar szerzetesrendnek. Markót, mint a restitúciós bizottság egyik visszaéléssel gyanúsított tagját három év börtönre ítélték nemrég, s bizonyára ennek tudható be, hogy a magyar ügyekért eddig eléggé szolidan fellépő tulipános politikus hirtelen igényt tart a magyar egyházakat védelmező áldozat szerepére, vélte a főapát. Márpedig egyelőre nem tudni mi történt valójában sem a Mikó-kollégium visszaigénylésénél, sem sok más hasonló esetben.
Látszatmegoldások, melyeket afféle szemkiszúrásként hoznak a bíróságok, persze születnek. A premontrei szerzetesrend például pár napja értesült arról, hogy egyik félixfürdői ingatlanját, melyet jelenleg (több más környékbeli épülettel, így a szentmártoni kolostorral együtt) a Sanifarm gyógyszerforgalmazó cég bitorol, mégis visszaítélték a rendnek. Mivel a szóban forgó telekre azóta a cég építkezett, ezért természetbeli visszaszolgáltatás nem történhet, a bíróság kárpótlásra szólította fel a vállalatot. Ez meg is történt, azonban igencsak nevetséges módon az elkobzott ingatlan helyett a szerzetesrendnek egy Vaskóban levő lepukkant épületet akartak adni kárpótlásul. A főapát persze nem fogadta el, a több mint bizarr kárpótlást, így ez az egyetlen, az egyház igazát elismerő ügy sem zárult le.
A Mikó-ügy mindenféleképpen jelzésértékű lesz a romániai restitúciós folyamatokra nézve. Azonban a jelenlegi helyzetet figyelve félő, hogy sem az Európai Unió, sem a jog nem nyom eleget a latba ahhoz, hogy az új, posztkommunista elvek alapján működő baloldali USL ne támassza fel ismét a visszaállamosítás fantomját Romániában.
Szőke Mária, Reggeli Újság
Erdély.ma

„A vesztőhelyre sáros út vitt…”
Az 1849. október 6-án Aradon kivégzett 13 honvédfőtiszt utóélete legendásan gazdag. Nagyon sok igaz és vélt történet szövődött alakjuk köré. A kutatók az eltelt bő másfél évszázad folyamán számos tényt vitathatatlanul rögzítettek. Ezek java be is került a magyarság történelmi köztudatába.
Néhány kérdésben azonban eltérőek a nézőpontok. Amit az egyikük legendának tart, azt mások valós eseményként tárgyalják. Az aradi várfoglyok, a végrehajtott halálos ítéletek számát és a szabadulások időpontját illetően is ütköznek a vélemények.
Az alábbiakban a szabadságharc aradi mártírjaihoz fűződő, alig ismert helyi eseményekre szeretném felhívni a figyelmet. Ezek a valós vagy kelt epizódok történelmi összefüggésben jelentéktelenek, ám ismeretük erősíti helyi kötődésünket, történelmi múltunk és annak jeles személyiségei iránti örök tiszteletünket.
A „bresciai hiéna” ígérete
Iulius Haynau táborszernagy, aki már a véres októberi napokat megelőzően Heim Domokos volt polgármester házában (ma Eminescu utca 22–24.) rendezte be a hadiszállását, rövidesen végre is hajtotta, amit Radetzky tábornokhoz írott levelében ígért: „Gyökerestől irtom ki a gazt, és egész Európának példát fogok mutatni, hogyan kell a rendet, nyugalmat és békességet egy évszázadra biztosítani (…) Nyugodt lelkiismerettel lövetek agyon százakat is, mert szilárd meggyőződésem, hogy ez az egyetlen mód intő példát szolgáltatni minden jövendő forradalomnak.”
Az Európa nagy részében döbbenetet és felháborodást kiváltó véres megtorlások hangulatát megrázó sorokban érzékeltette Vörösmarty: „Most tél van és csend és hó és halál.”
Bő egy évszázaddal később Faludy György a fenti címben idézett sorral („A vesztőhelyre sáros út vitt…) indította az Október 6. című versét.
Jókai a szabadságharc végnapjairól
Jókai Mór 1849-ben kétszer is Aradon járt. Augusztus elején a Fehér Keresztben szállt meg. Életem legszomorúbb napja című memoárjában a fegyverletétel előtti napok hangulatát vetette papírra. Két hónappal később már a vár belső életét rajzolta meg gazdag írói képzelete alapján.
Az aradi várban, a vértanú tábornokok rabságának színhelyén közel 600 fogoly sínylődött. „Soha ennyi vendéget nem látott ez a kastély” – idézte fel Jókai az aradi erőd új lakóinak vészterhes napjait a Politikai Divatok című regényében. „S a vendégek mindegyike oly különös munkával van elfoglalva; komoly férfiak titkosan súgnak-búgnak, kisírt szemű asszonyok találkoznak egymással, kezet szorítanak, egy szót mondanak, s tovább mennek; tárcáját, s pénzestül, ahogy van, rábízza, kezet szorít a cseléddel, s odébb küldi. A szobákban komoly férfiak irományokat égetnek hamuvá; mások hajukat, szakállukat vagdalják le, anélkül, hogy eltorzított arcaikon valaki nevetne, némelyik mozdulatlanul ül vagy hever, mintha nem érezné, hogy él, másik nyugtalanul jár, mintha kijárást keresne ebből a világból…”
Kihallgatások a vaslakat-házban
Az osztrák császári titkosrendőrség éber figyelme mindenre kiterjedt, Székhelyén, a Winkler-házban (Vaslakat-ház) egymást érték a kihallgatások. A pincében lévő vizsgálati börtön zsúfolva volt a lefogott gyanúsítottakkal és a forradalmi eseményekkel, illetve a szabadságharccal szimpatizáló személyekkel. Egy ideig itt tartották fogva a Kossuth-kiáltvány és főként a Kossuth-bankók terjesztésével megvádolt minorita szerzeteseket is. Mi sem mutatja jobban a minoriták a szabadság ügye iránti elkötelezettségét, mint hogy 1848–1849-ben 11 minorita belépett a nemzetőrségbe.
A Vaslakat-házban (első tulajdonosáról kapta korábban a Winkler nevet) hallgatták ki Lakatos Ottó pátert (1802–1881), a minorita gimnázium igazgatóját, (Arad későbbi monográfia-íróját) és rendtársait, Kosztka Libor házfőnököt, Csüdör Tamást, Eperjessy Aurélt, Zetykó Kelement és Winkler Brúnót. Innen szállították őket Pestre, a hírhedt Újépület börtönébe, majd Terézvárosba. A 14 évre elítélt Lakatos páter rabságának az 1857-es amnesztia vetett csak véget.
Eltérő szakvélemények a szabadulásokról
A foglyok életében fordulatot hozott I. Ferenc József 1852-es aradi látogatása. Ekkor 99 tisztet bocsátott szabadon, néhány katona büntetését felével vagy harmadával csökkentette – tudjuk dr. Kovách Géza aradi történész az Emlékező város (Arad, 1999) c. könyvéből. Lakodalma napján, 1854. április 22-én a császár újabb kegyelmet gyakorolt. Az aradi várbörtön utolsó száz elítéltje az 1857. május 4-én meghirdetett amnesztiával nyerte vissza a szabadságát.
Egyes kutatók szerint az erőd utolsó ’48-as foglya a börtönt 1858. június 2-án elhagyó Virágh Gedeon őrnagy volt. A legkésőbben szabaduló rabok időpontját Hermann Róbert történész, a korszak egyik jeles kutatója, 1859-re teszi.
Az első bátor javaslat
A ’48-as eszméket ápoló Alföld című aradi lap 1867. június 15-i számában Tiszti (Reiner) Lajos (1835–1911) szerkesztő merész kezdeményezéssel állt elő: emléket kellene állítani a tizenhárom kiszenvedett vértanúnak.
„Hosszú, nagyon hosszú ideig voltunk megfosztva a sóvárgott alakalomtól – írta –, hogy a nemzeti kegyeletnek az érdeméhez arányult legalább századrészét róhassuk le azon örökemlékű, dicsteljes hősök iránt, kik mindent, de mindent, mi e földön becses, föláldoztak az ügy oltárára, melynek szentségét honfi szívünk meleg vérével pecsételték meg.”
Tiszti Lajos kezdeményezésének magvai termékeny talajba hullottak. Atzél Péter polgármester (1867–1871) hamarosan bizottságot szervezett és gyűjtést indított a kivégzés helyén felállítandó emlékmű és egy belvárosi szobor felállítására.
A fegyverletételnek Világoson nincs emlékműve…
A történelmi köztudatba mélyen bevésődött Világos neve, holott a tényleges fegyverletétel jóval távolabb, a csigérszőllősi pusztán és az ott napjainkban is fellelhető egykori (ma romos) malom környékén történt.
A legendák eloszlatására a tragikus események emlékének megörökítésére Papp Andor, a Délvidék című aradi periodika szerkesztője szerint 1910-ben Králitz Lajos aradi ügyvéd, a csigérszőllősi birtok akkori tulajdonosa a valóságos helyszínen emlékművet rendelt ifj. Kállay Nándortól és Sebők Jánostól. A nyitott kapu előtt ülő, lehajtott fejű, szomorú nőalak alakja mellett a következő feliratot képzelték el az alkotók: „E síkon tette le a fegyvert a magyar hadsereg 1849. augusztus 13-án az orosz hadsereg előtt. – uram Istenem! Óvd meg nemzetünket a balsorstól!”
Az 1873-ban felállított Búsuló Arad szoborra (Aradi Zsigmond alkotása a múzeum raktárában vár sorsának jobbra fordulására) hasonlító emlékmű kivitelezésére, feltehetően, már nem került sor, hiszen egyetlen helytörténeti munkában, vagy kismonográfiában sem történik említés róla. Az egykori helybeliek sem emlékeztek arra, hogy lett volna ott valami emlékmű.
A fegyverletétel 160. évfordulóján Kisiratoson a Szent György Lovagrend jóvoltából állítottak fel köztéri emlékművet.
Világoson nincs, Kisiratoson van hol fejet hajtanunk.
Damjanich mankója
Az Arad Megyei Múzeum raktárában megőrzött több mint 17 ezer tárgyi és írásos dokumentum digitalizálása és restaurálása – a közös román–magyar együttműködésnek köszönhetően – a vége felé közeledik. Az Ereklye Múzeum tavaly napvilágot látott története után a páratlanul gazdag relikviák albumát is várjuk.
Az egyik legismertebb tárgyi emlék a törött lábú hős, Damjanich János tábornok mankója. Azt viszont kevesen tudják, hogyan került a múzeum birtokába. Meglehetősen kalandos úton.
Egy özv. Kocsis Ferencné nevű hölgy ajándékozta a gyűjtőknek férje hagyatékából. Kocsis Ferenc 1849-ben Aradon volt bádogos, s volt anyósát mosónőnek fogadták meg az ítéletek végrehajtására már nyugállományból Aradra rendelt brünni hóhérnak.
A hóhér elismervényt is kapott „szakszerű” munkavégzéséről. Távozásakor a bitó alatt elhelyezett zsámolyt és egy darabka kötelet „ajándékozott” a mosónőjének, azzal az ajánlással, hogy tegye e tárgyakat pénzzé. Kocsis Ferenc sokáig megőrizte az ereklyéket, ám közben kiderült, hogy a szokatlanul magas mankó (Damjanich rendkívül daliás termetű volt) is anyósa birtokába került. A korabeli regula szerint ugyanis a hóhért illette meg az elítélt személyes holmija. A zsámolynak és az akasztófa kötelének nyoma veszett, a mankó viszont a múzeumba került.
Az utolsó aradi ’48-as
1908. augusztus 21-én 91 éves korában halt meg a legmagasabb rangú aradi ’48-as honvéd, báró Schenovitz Frigyes. Bajor származású apja a bécsi katonai akadémiára járatta. Mérnökkari tisztként dolgozott, majd a vezérkari iskolában műszaki ismereteket tanított.
Schenovitz 1848-ban a Don Miguel ezrednél szolgált. Elhagyta a császári zászlót és belépett szerveződő honvéd hadsereg kötelékébe. Az ezredesi rangig vitte. Öccsét a komáromi csatában vesztette el.
Világos után a szökést fontolgatta, de inasa elárulta. Az aradi várba hurcolták és kötél általi halálra ítélték. Szerencséjére, a kivégzés késlekedett, és ez idő alatt, összeköttetései révén, elérte, hogy büntetését hét évi várfogságra enyhítsék. Fogsága idején ő irányította a várbeli lovarda építését.
Szabadulása után Schenovitz báró Aradon telepedett le, és magánmérnöki praxist folytatott. Horváth Ádám polgármestersége idején (1853–1860) városi, majd megyei főmérnöknek nevezték ki. Később tiszteletbeli tagja a helyi honvédegyletnek.
Honvédegylet, Kossuth-asztaltársaság, Függetlenségi és 48-as kör,Asztalos Sándor-társaság
A kiegyezés utáni években egymást követően olyan civilszervezetek jöttek létre, amelyek a szabadságharc eszméinek frissen tartását tekintették elsődleges céljuknak. Tagjaikból választották meg a vesztőhely bizottságot, majd a Szabadság-szobor felállítását intéző bizottságot.
Nemcsak javasolták, hanem anyagilag is támogatták a Búsuló Aradként elnevezett honvédemlékmű megrendelését a Milanóban élő Aradi Zsigmond szobrásztól.
Pontos nyilvántartást vezettek az Aradon és a vármegyében élő veterán szabadságharcosokról, anyagi támogatásban részesítették őket, illetve az elesettek nehéz sorsban élő családtagjait. A 81 éves Salacz Gyula, egykori polgármester, az egyesület tiszteletbeli elnöke vezetésével 1913-ban még 11-en voltak közülük életben.
A Kölcsey Egyesület mellett ezek a civilszervezetek erőteljesen támogatták az obeliszk és a szobor felállításának ügyét, az 1849. február 8-i aradi harcok emléktábláinak az elhelyezését, utcák elnevezését az aradi vértanúkról és a szabadságharc prominens személyiségeiről. Részt vállaltak az egész országra kiterjedő ereklyék felkutatásában és összegyűjtésében.
Működésük az első világháború utánig tartott.
Puskel Péter
Nyugati Jelen (Arad)