Wass Albert legszemélyesebb szépirodalmi alkotása a Kard és kasza című történelmi családregény, amelyben az Erőss család sorsán keresztül a Wass-nemzetség kilencszáz éves történetét eleveníti meg, az 1050-ben a Mezőségre érkező Buzáttól, az „ősapától” Erőss Miklós grófig, az író alter egojáig. A visszatérő Miklóst mindent látó, gyógyító, szent emberként emlegetik a környékbeliek, s egyre többen keresik föl a falvakból segítségét, tanácsát kérve. Ő pedig a szenvedő, nélkülöző embereknek a szeretetről beszél. A Wass Albert-recepciót vette számba Szakács István Péter. Wass Albert elkötelezett ellenzői arra hivatkoznak, hogy az író szélsőségesen nacionalista nézeteket vallott, antiszemita volt, a nemzetiszocializmus megrögzött híve. Végletes nacionalizmusára, Jönnek című művét szokták idézni. Ez az írás azonban megtisztító hatású. Zaklatottságát a téma indokolja. Észak-Erdély Magyarországhoz való visszacsatolásának szubjektív beszámolójáról van szó benne. A nemzeti hovatartozásnak olyan szenvedélyes megnyilatkozása ez a könyv, mint a mélyen vallásos Dsida Jenő Psalmus Hungaricusa. Az, hogy Wass Albert történeteiben felbukkannak zsidó származású szereplők, még nem jelent antiszemitizmust. Azzal is vádolják, hogy az emigrációban a hungarista sajtóban publikált. Vádlói azonban egyetlen ilyen cikket sem tudnak felmutatni, Wass Albert ugyanis rossz viszonyban volt a hungarista mozgalommal, nem közölt szélsőjobboldali lapokban. Ezzel szemben a kommunizmus több évtizedes diktatúrája idején erdélyi és magyarországi írástudók adtak közre egyház- és osztályellenes kirohanásokat, zengtek ódákat a század vörös mészárosairól: Sztálinról és Rákosiról vagy éppen Ceausescu román diktátorról. Hogyan lehetséges, hogy ugyanazok, akik azt hajtogatják, hogy Szilágyi Domokos költői megítélésekor nem számít, mit tett gyarló emberként, Wass Albertet az ellene felhozott – megalapozatlan – vádak alapján a humánum nevében mélységesen elítélik? Wass Albert a statisztikák szerint az utóbbi tizenhét esztendő legolvasottabb magyar írója. Talán azért olvassák oly sokan a könyveit, mert bennük az erdélyi magyarság máig megoldatlan drámai sorsproblémáiról van szó. /Szakács István Péter: Homokszemcsék, köd és betűk. = Krónika (Kolozsvár), jan. 4./

„Irodalomtörténeti kánonok vannak, de az irodalomtörténészek dolga az, hogy ezeket felismerjék, nem pedig az, hogy megteremtsék. Kifejezetten kártékonynak tartom, ha irodalomtörténészek, irodalomkritikusok kánont akarnak teremteni, hiszen az legtöbbször politikai beavatkozásra történik. A nyolcvanas években Magyarországon például kialakult egyfajta kánon, amelyből kimaradtak olyan nyugati emigrációban élő jelentős írók, mint Márai Sándor vagy Cs. Szabó László” – fejtegette Pomogáts Béla budapesti irodalomtörténész, a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaság (Anyanyelvi Konferencia) elnöke Nagyváradon, január 28-án tartott szerzői estjén. Pomogáts három erdélyi tematikájú könyvét, illetve az általa szerkesztett Cs. Szabó László-esszégyűjteményt ismertette Barabás Zoltán, a Partiumi Magyar Művelődési Céh igazgatójának kérdései nyomán. Az Erdély Adyja című válogatást már bemutatták Nagyváradon, először találkozott viszont a közönség a Sokarcú erdélyiség és a Változó világban című tanulmánykötetekkel, és Cs. Szabó válogatott esszéivel, melyhez Pomogáts írt utószót. Elárulta, jelenleg egy hiánypótló erdélyi magyar irodalomtörténet megírásán dolgozik. Véleménye szerint a magyar irodalmat egyetemes egészként kell kezelni, nem lehet elválasztani a magyarországi irodalmat az erdélyitől, felvidékitől vagy délvidékitől. „Megjelent a közelmúltban olyan irodalomtörténet Magyarországon, amelyben nem szerepel Dsida Jenő” – mondta felháborodottan Pomogáts, hozzátéve, olyan erdélyi szerzők irodalomtörténeti munkáira tekint nagyrabecsüléssel, mint a Korunk folyóiratot szerkesztő Kántor Lajosé vagy a már Magyarországon élő Láng Gusztávé. /Fried Noémi Lujza: Romboló hatású irodalmi kánonok. = Krónika (Kolozsvár), jan. 30./

Megjelent Nyírő József: Havasok könyve /Pallas–Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, Nyírő József Művei, 14./ című kötete. Az 1936-ban megjelent novellagyűjtemény a novellista életmű egyféle összegzésének tekinthető. „Soha még szegénységet gazdagabbnak" nem ábrázolt székely író – mondta Vaszary János, a Madridban élt újságíró, aki tanúja volt Escorialban az író utolsó napjainak. Dsida Jenő korabeli ismertetése szerint: „olyan írásmű született, amilyen az egész világirodalomban kevés van, s a maga nemében páratlan". /Új könyv. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 5./

A XIII. Bánsági Magyar Napok nyitórendezvényén bemutatták Siska Szabó Zoltán aradi természetfotós fotógrafikáit, Mátray László temesvári színművész tolmácsolásában elhangzottak Áprily Lajos és Dsida Jenő versei. A Temesvári Magyar Nőszövetség és a Bánsági Kárpát Egyesület közös szervezésében, a Kós Károly Közösségi Központban megtartott tárlatnyitón Szász Enikő, a Bánsági Magyar Napok kezdeményezője és főszervezője köszöntötte az egybegyűlteket. A Bánsági Kárpát Egyesület civil szervezet tevékenységéről Illés Mihály elnök mondott rövid ismertetőt. A rendezvénysorozat a hagyományos ópusztaszeri „zarándoklattal” folytatódott, április 14-én pedig az Újvidéki Színház Orfeum című vendégjátékának tapsolhat a temesvári Csiky Gergely Színház közönsége. /Pataki Zoltán: XIII. Bánsági Magyar Napok. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 14./

„Ez az ünnepség ismételten bebizonyította, hogy a költészet mennyire fontos része életünknek és milyen nagy szerepet játszik nemzeti önismeretünk építésében” – hangsúlyozta Vasy Géza, a Magyar Írószövetség elnöke Szatmárnémetiben azon a megemlékezésen, amelyet a magyar irodalom három jeles szatmári képviselője emlékére, nevesen Dsida Jenő halálának 70., Páskándi Géza születésének 75. és Szilágyi Domokos születésének 70. évfordulója alkalmából rendeztek. Muzsnay Árpád főszervező, az EMKE partiumi alelnöke joggal nevezhette a rendezvényt a Kárpát-medencei magyar irodalmi találkozónak is, amelyen előadást tartott többek között Dávid Gyula Páskándi A menekülő janicsár című regényéről, Cseke Péter Dsida Jenő irodalomkritikai és esztétikai programjáról és Pécsi Györgyi Szilágyi Domokos korai költészetéről. /Sike Lajos: A most megnyitott kulturális fesztivál októberig tart. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 19./

Cs. Gyimesi Éva nyitotta meg a május 17-én tartott Dsida Jenő-konferenciát, utalva az erdélyi költő máig ható spirituális üzenetére, másrészt a Dsida Jenő költészetére való odafigyelés hiányára. A Babes–Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtudományi Tanszékének Diszharmóniák Dsida Jenő költészetében? elnevezésű konferenciája a tavalyi Dsida Jenő centenáriumi rendezvénysorozatból kimaradt szakmai fórumot kívánták pótolni, ugyanakkor lehetőséget teremteni Dsida-kutatók szakmai találkozására. Amedeo di Francesco (Nápoly) előadásában kitért a költői életmű disszonáns, diszharmonikus elemeire. A disszonancia kérdése volt a középpontja Láng Gusztáv előadásának is, melyben a hit toposza köré szervezve egyfajta összehasonlítást nyújtott Pilinszky, Babits és Dsida költészete között. Az irodalmi konferencián ugyanakkor a költői életmű olyan fontos elemei is előtérbe kerültek, mint a halál, önkép/önreflexió vagy éppen a Trianon-kérdés. /Musca Szabolcs: ”Nagy kincsek a láthatatlanok világában találhatóak” = Szabadság (Kolozsvár), máj. 20./

Május 19-én Kolozsváron két, a miskolci Bíbor Kiadónál megjelent kötetet ismertettek a szerzők és Balázs Imre József. Mózes Huba Világfigyelő tető című antológiája az Erdélyi Helikon történetét öleli fel, amely nyolcvan évvel ezelőtt indult útjára régiónk vezető irodalmi folyóirataként. 1928-ban (Kisbán) Bánffy Miklós vezetésével, pontosan meghatározott célkitűzéssel látott napvilágot, és 1944-ig olyan kiválóságok szerkesztették, mint Áprily Lajos, Kuncz Aladár, Lakatos Imre, Kovács László stb. Az Erdélyi Szépmíves Céh által támogatott folyóiratban magyarországi nagyságok is helyet kaptak. Mózes Huba és Kabán Annamária közösen írt, a hetven éve elhunyt Dsida Jenő életét és költészetét idéző, Vers és lélek című kötetet az utóbbi szerző mutatta be. /Világfigyelő, Dsidával. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 21./

A kolozs-dobokai római katolikus főesperesi kerület, a kolozsvári Szent Mihály Caritas és a Piaristák Romániai Rendtartománya Az Isten-szeretet Dsida Jenő költészetében című rendezvényét tartotta május 19-én Kolozsváron. Kovács Sándor kanonok, főesperes-plébános elmondta: Dsida kimagasló tisztelettel viseltetett az egyház iránt. Fodor György piarista confráter örömmel számolt be arról, hogy magyarországi barátja Dsida kéziratot hozott Kolozsvárra. Kabán Annamária textológus előadásában több Dsida verset elemezve végigvonultatta az Isten-szeretet motívumát. Elmondta: Dsida Jenő élete és költészete magában válasz az Isten-szeretetre. Mózes Huba irodalomtörténész Assisi Szent Ferenc Naphimnuszának Dsida Jenő féle fordítását elemezte. /D. I. : Dsida költészete és élete válasz az Isten-szeretetre. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 22./

Május 19-én a kolozsvári Szent Mihály plébánia keretében tevékenykedő nőszövetség Dsida-emlékestet rendezett. Az előadók a téma szakértői, a Miskolci Egyetem kolozsvári származású tanárai: Kabán Annamária és Mózes Huba voltak, akik ismertették az életmű egyes vonatkozásait. Az ünnepi alkalomra különleges meglepetést készített Kolozsvár értő közönségének Kovács Sándor főesperes: egy vaskos kötetnyi eredeti Dsida-kéziratot szerzett vissza a szülőváros számára. Egy budapesti Dsida-rajongó üzletember vásárolta és gyűjtötte össze azokat a lapokat, gép- és kéziratokat, amelyek a kolozsvári Státus-ház, Dsida Jenő egykori lakójának hagyatékát képezik. Ezeket küldte el Kovács főesperes kérésére az ünnepi alkalomra. A kötet kincseit egyelőre a Szent Mihály plébánián őrzik, míg méltó helyet nem találnak számukra. /Bodó Márta: Hazaérkeztek a Dsida-kéziratok. = Vasárnap (Kolozsvár), jún. 8./

Két éve azt mondta Czegő Zoltán, hogy nemsokára hazajön. Haza Erdélybe, haza Sepsiszentgyörgyre. Sosem tudott elszakadni szülőföldjétől. Czegő Zoltán Budapestről is hetente ír a szűkebb pátriában megjelenő Háromszék című újságban. Olvashatók féltő dohogásai a mai magyar helyzetről. Beszéde kellemetlen bizonyos füleknek. Czegő Zoltán nemzedéke a modernség csúcsaira törő erdélyi költészetet visszavezette közösségi hivatásához, nemzetszolgáló szerepéhez, a Forrás második nemzedékének költői a kisebbségi sorból fakadó felelősségtudat művészi szószólói. Magyarországra való áttelepülése után Czegő lírája kettős hangzatúvá vált: a kettős honosság, az odahaza és az itthon más-más ritmusa, az erdélyi és az anyaországi élmények szembesítése, amelynek lírai dokumentuma volt az 1996-os kötet, a Lelkek világhuzatban. A hetvenéves Czegő Zoltán költészetének fontos része az elődeire és a kortárs alkotókra, illetve művükre reflektáló versek sora. A költő fölidézi Dsida Jenőt, verset címez Csoóri Sándornak; verset ajánl Nagy Gáspárnak, akik a magyarság életesélyeinek s elszánt keresői. /Bölöni Domokos: „Egy bolygó hasad meg alattam” Czegő Zoltán hetvenéves. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 21./

Augusztus 23-án emlékezett a helikoni írókra és a marosvécsi találkozók házigazdájára, Kemény Jánosra a Helikon-Kemény János Alapítvány jubileumi rendezvényén Marosvécs református lelkésze, Benkő Mihály. Külföldről is érkeztek érdeklődők a 80 éves Erdélyi Helikon évfordulójára és a helikoni leszármazottak találkozójára. Adamovits Sándor, az alapítvány elnöke köszöntötte a megjelenteket. Mózes Huba, a marosvécsi találkozók kutatója, a nemrég megjelent Világfigyelő tető című kötet szerkesztője ismertette a nagy írónemzedék örökségével kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat. Kabán Annamária pedig a helikoniak egyik legkiválóbb lírikusa, a 70 éve elhunyt Dsida Jenő életművéről olvasta fel esszéjét. Kemény János és felesége, Kemény Auguszta síremléke, Wass Albert emlékköve és a Helikon-asztal megkoszorúzásával ért véget az emlékezés. Az ünneplők azután megtekintették látványos tájházat. A leszármazottak találkozóján Kemény János utódai, az Erdélyi Helikont egy időben szerkesztő Kovács László rokonai mellett "tiszteletbeli" helikonista követők is jelen voltak, így például a helikoniak által nagyra becsült bibliafordító Csia Lajos utódai. A Helikon-antológiát és a Vers és lélek című kötetet, a miskolci Bíbor Kiadó újdonságait Mózes Huba ismertette. /N. M. K. : Együtt, egy akarattal. Helikoni megemlékezés Marosvécsen. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 25./

Közel száz olyan személy neve szerepel már a Szatmárnémeti Coposu sétányon elhelyezett köveken, akik Szatmár megye kultúráját és művészetét felvirágoztatták. A megye hagyományait ápolni kell, ugyanakkor nem szabad elfeledni azoknak a nevét sem, akik itt születtek és alkotásaikkal, tudásukkal világhírre tettek szert – mondta a plakettek leleplezésén tartott ünnepi beszédében Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármestere. Az „emlék–tér” kövein többek között szerepel Szatmár megye szülötte, dr. Scheffler János vértanú püspök, dr. Lükő Béla sebészorvos, Károli Gáspár bibliafordító, Ady Endre költő, Kaffka Margit írónő, Gellért Sándor költő, műfordító, Dsida Jenő költő, Páskándi Géza költő, drámaíró, Ruha István hegedűművész. /Gugulya–Hégető Lóránd: Újabb emlékplakettek a főtéren. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), szept. 23./

Dsida Jenő-emlékplakett készül Budapesten a Reménység Szigetének elnevezett emlékparkban. Az emlékparkot a budapesti Erdélyi Gyülekezet Reménység Szigete Kreatív és Kulturális Központ alapította, amelynek célja emléket állítani a magyar személyiségeknek. Szatmárnémeti tanácsa nevében és Ilyés Gyula polgármester személyes támogatásával fogják felállítani a Dsida-emlékplakettet. /M. M. : Dsida-emlékplakett. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), szept. 23./

Az egy főre eső Wass Albert szobormások alapján azt vélné valaki, hogy W. A. a legnagyobb magyar író, írta Sebestyén Mihály. Kifogásolta, mért nem Reményik Sándor, Kemény János, Tamási Áron /szülőfaluján kívül/ szobor készül, továbbá gróf, Bánffy Miklós, Áprily Lajos, Dsida Jenő stb. szobrát készítik el, a cikkíró folyatja az írók felsorolását. Ők „jobb ízlésű, Erdélyhez hűségesebb, egyetemes magyar irodalmat teremtettek”, mondott ítéletet a cikkben. „Miért a maga korában jelentéktelen író-nagyúr túldagasztott utókora?” Miért nincs inkább Kacsó Sándornak kultusza? /Sebestyén Mihály: Szoboröntők között. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 27./ Megjegyzés: Kacsó Sándor dicstelen szerepet játszott a Magyar Népi Szövetség élén! A hiányolt írók közül többnek készült szobra:1995. június 24-én Marosvécsen leleplezték Kemény János író domborművét, Hunyadi László szobrászművész alkotását. 2007. október 27-én felavatták Marossárpatakon Kemény János szobrát, a helybéli Miholcsa József alkotását. Székelyudvarhelyen 1993. május 29-én ünnepélyesen felavatták Tamási Áron mellszobrát. 2003. jún. 13-án Korondon a középiskola előtt felavatták az Erős várunk nékünk az anyanyelv témájú térkompozíciót, Miholcsa József marosvásárhelyi képzőművész monumentális alkotását. Leleplezték azoknak a nagy személyiségeknek féldomborműveit – szám szerint 10 reliefet –, akik anyanyelvünk ápolásáért sokat fáradoztak, köztük a Tamási Áronét is. 2004. szeptember 25-én Kolozsváron, a Farkas utcai református templomban leleplezték gróf Bánffy Miklós bronzba öntött mellszobrát. Stróbl Alajos művének másolatát. Szatmárnémetiben az egykori Deák téren 1997. május 16-án volt a Dsida Jenő mellszobor felavatása. Baróthi Ádám szobrászművész elmondta, hogy Dsida Jenőnek állítanak emléktáblát, aki hajdanán Abafáján volt házitanító Huszár báró kastélyában. Marosvásárhelyen az Aquaserv vízüzemnél a vízüzem épülete tervezőjének, Kós Károlynak emeltek szobrot. A mellszobor tervét Gyarmathy János és Kiss Levente szobrász készítette. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), 2001. júl. 3./ Székelyudvarhelyen leleplezték a Vándor székely, Szent László, Hunyadi László, Báthory István, Bethlen Gábor, Fráter György, II. Rákóczi Ferenc, Wesselényi Miklós, Bem József, Bethlen István, Nyírő József, Kós Károly, valamint Csaba királyfi mellszobrát. /Krónika (Kolozsvár), 2004. máj. 24./ 2003. május 16-án leleplezték Kolozsváron, a Báthory István Elméleti Líceum folyosójának falán a Kuncz Aladár írót ábrázoló domborművet, amelyet alkotója, Kő Pál magyarországi szobrászművész ajándékozott az iskolának. 1991. október 13-án Bölönben ünnepélyesen felavatták a falu nagy szülötte, Bölöni Farkas Sándor szobrát, Jecza Péter szobrászművész alkotását. 2004. júl. 8-án felavatták Bölöni Farkas Sándornak a felújított síremlékét a Házsongárdi temetőben. Az obeliszk tetején, a Ledniczky Tamás szobrászművész által Bölöni Farkas Sándorról készített új mellszobor áll, az eredeti, Szathmári Pap Károly által kivitelezett mellszobor ugyanis egy közelmúltbeli viharos időjárás miatt kettétört.

A budapesti Erdélyi Gyülekezet a X. kerületben, nem messze az Örs vezér tértől több éve megkezdte a Reménység szigetének kialakítását, amelynek működő intézményei vannak. Összetartó erejével jelképes értelmű erdélyi panteont állítanak fel. Egy mesterséges dombra templomot terveztek, köréje pedig 16 félköríves emlékhelyet képeztek ki, ahova 16 régió nagy szülötteinek állítanak emléktáblát és bronzplakettet. Az Erdélyi Emlékkertet ökumenikus istentisztelet keretében szentelték fel Ötvös József református generális direktor (Marosvásárhely), Tempfli József római katolikus püspök (Nagyvárad) és dr. Zalatnay István az Erdélyi Gyülekezet vezető lelkésze részvételével. Százhatvan hírességnek emeltek emlékplakettet, illetve bronz domborművet. Áll többek között Károli Gáspár, Pázmány Péter, Kölcsey Ferenc, Bethlen Gábor, Bocskai István, Dávid Ferenc, Kájoni János, Bolyai Farkas, Tamási Áron, Márton Áron, Mikes Kelemen, Körösi Csoma Sándor, Áprily Lajos, Dsida Jenő, Reményik Sándor és sok más példakép domborműve. A panteon-avatás figyelmeztetett arra is, hogy mennyi nagy emberünk van, erkölcsi kötelességünk felmutatni őket. Az egyes régiók 10-10 nagy szülöttüknek állíthatnak szöveges emléktáblát és plakettet. Az aradi kis panteonban Csíki Gergely a Bánát régióban Árkay Aladár építész, Bartók Béla zeneszerző, Kós Károly, író, építész, Hunyad-Fehér térségből Bethlen Gábor, Juhász István, Karácsony Benő és Makkai Sándor emléktáblája áll. Az emlékhely tovább épül a jövőben, még nincs kész. /Szekernyés Irén: Felszentelték az Erdélyi Emlékkertet Budapesten. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 3./ Szatmárnémeti önkormányzata a város szülöttének, Dsida Jenő költőnek állíttatott s domborművet, Kaffka Margitnak pedig Nagykároly önkormányzata. /Erdélyi Emlékkert Pesten. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), nov. 3./ Százhatvan hírességnek emelnek bronz domborművet, közülük több már elkészült. A falakon szerepel mások mellett Bethlen Gábor és Bocskai István erdélyi fejedelem, Dávid Ferenc reformátor, Jósika Miklós író, Kőrösi Csoma Sándor nyelvész, tibetológus és Pázmány Péter esztergomi érsek domborművű arcképe. /Felszentelték az Erdélyi Emlékkertet. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 3./

Olvassuk újra címmel sorozatot indít az ÚMSZ. A sorozatot Cs. Gyimesi Éva kezdi, Magyarságképek az erdélyi irodalomban címmel. Az erdélyi magyar irodalomban Trianon óta nagy feszültség alakult ki a politikai helyzet- és az identitástudat között, amelyet legfőképpen az alkotó értelmiség tudatosít. Cs. Gyimesi Éva ez alatt azt érti, hogy a kisebbségi lét mint történelmi-társadalmi adottság politikai korlátot, határt állított az erdélyi magyarok és a magyar nemzet egésze közé. Mindez enyhült az 1989-es fordulat óta, hiszen az anyanemzetbe történő szimbolikus és mindennapi nyelvi-kulturális integrálódás, az erdélyi kultúra betagolódása a magyar kultúra egészébe egyre fokozottabb mértékben valósul meg. Az itthon élő fiatalabb írók körében újra élni kezdett az egyik, közvetlenül Trianon utáni gondolat: „Erdély az én hazám”. Gyakran felmerül ma is, hogy a magyarországi irodalomtörténészek, kritikusok az erdélyi magyar irodalmi munkák értékelésénél, kanonizálásánál nem alkalmaznak azonos mércét. Legújabban az is megütközést kelthetett, hogy a három kötetes, referenciamunkának ígérkező A magyar irodalom történetei (2007) a transzilvanizmus témáját egy teljes avatatlanságról és tájékozatlanságról árulkodó fejezetben „intézi el”. (Még Dsida Jenő és Wass Albert neve sem fordul elő benne.) Ebből fakad újra az erdélyi érzékenység, sértettség. Ez a kitaszító, vállveregető magatartás új erdélyi önérzetet alakít ki: egyik-másik erdélyi írástudó ismét külön erdélyi azonosságtudatot tesz magáévá. Cs. Gyimesi Éva szerint erdélyi irodalmi körökben mintha „a bezárkózottság, a gőg, az agresszivitás nyelve, a Wass-kultusz aratott volna inkább”. Hozzátette: „megújult irodalmunk sem tudta immunissá tenni ebben az irányban az erdélyi olvasókat. ”A cikkíró szerint az „anyaországban kultúrpolitikai nagyhatalommá lett az a kiadó, amelyik a kárpát-medencei magyar dominanciát, a magyar nemzeti szupremációt sugalló Erdély-képek forgalmazója. ” Közben Erdélyben a másságok együttléte minden itt élő ember számára nyitott. Ámde egymás elfogadása nem védekezési, hanem elfogadási reflexet feltételezne. „Ilyen reflexünk pedig már avagy még nincsen. ” /Cs. Gyimesi Éva: Magyarságképek az erdélyi irodalomban. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 7./

Az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete a Tiszteld múltadat, s a jelent vele kösd a jövőhöz közösségépítő programja keretében a hetedik alkalommal rendezte meg november 22-én régiós versmondó versenyét, ezúttal Anyanyelvünk, drága ének címmel Faludy György és Dsida Jenő emlékének szentelve azt. A pécskai Kálmány Lajos Közművelődési Egyesülettel társszervezésben tető alá hozott vetélkedőre a vendéglátó Arad megyén kívül csak a Temesvárról jöttek el versszerető tanulók, összesen 42-en vetélkedtek. A versenyzőket Nagy István, a pécskai Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület elnöke üdvözölte. Murvai Miklós, az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesületnek ügyvezetője, a szavalóverseny ötletgazdája búcsúzásként újabb találkozóra hívta a magyar vers barátait: április utolsó hetében rendeznek ugyanis Anyám címmel szavalóversenyt Anyák napja tiszteletére. /Kiss Károly: VII. Régiós versmondó verseny. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 24/

Értelmiségiek számára nélkülözhetetlen könyveket mutatott be december 10-én a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Nyelvtudományi Szakbizottsága. A rendezvény egyúttal az új, Ion Ghica utcai székház felavatását is jelentette. A bemutatott kötetek mind az anyanyelvápolást szolgálják: Fazakas Emese: A magyar nyelv kis történeti nyelvtana, Benő Attila: Kontaktológia. A nyelvi kapcsolatok alapfogalmai, a Román-Magyar Közgazdasági Szótár Fazakas Emese és Somai József szerkesztette magyar-román változata. Dsida Jenő a Keleti Újságban megjelent nyelvművelő rovatáról szól Zsemlyei Borbála könyve, amely Dsida életművének kevésbé ismert részét ismerteti. Szintén ezen a rendezvényen mutatták be az Értékek, dimenziók a magyarságkutatásban című válogatáskötetet is. /Hideg Bernadette: Nemcsak nyelvészeknek. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 12./

Folyik a vita a budapesti Gondolat Kiadónál 2007-ben, a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával megjelent A magyar irodalom történetei című háromkötetes kiadványról (főszerkesztő: Szegedy-Maszák Mihály). A közelmúltban Görömbei András a Kortárs októberi számában mondotta el róla elítélő véleményét. Erdélyben mindeddig kevés szó esett erről a nagy vállalkozásról. A harmadik kötet az 1920-tól napjainkig terjedő időszakot tárgyalja (szerkesztői: Szegedy-Maszák Mihály és Veres András; a szerkesztők munkatársai: Jeney Éva és Józan Ildikó. 51 szerző dolgozata olvasható a kötetben). Nagy Pál irodalomtörténész megdöbbenve a kötetből csak a legjelentősebb hiányzó erdélyi írókat sorolta fel: Bánffy Miklós, Reményik Sándor, Dsida Jenő, Berde Mária, Szentimrei Jenő, Bartalis János, Olosz Lajos, Endre Károly, Jékely Zoltán, Szabédi László, Nagy István, Asztalos István, Horváth István, Horváth Imre, Bajor Andor, Szabó Gyula, Farkas Árpád, Király László, Ferenczes István… Nem történik említés a következő irodalomtörténészekről: Kristóf György, György Lajos, Jancsó Elemér. Eszerint Szegedy-Maszák Mihályék az imént felsorolt erdélyi magyar írókat, irodalomtörténészeket nem tekintik említésre méltóknak. Ugyanakkor egész fejezet található – A ponyva klasszikusa címmel – Rejtő Jenőről… A kötetben Jeney Éva ilyen különös, lekicsinylő címen foglalkozik az erdélyi magyar irodalommal: „Maorik és transzszilvánok”. A szerző többek között ezt írta: „Napjainkban kérdésessé vált a nemzeti és a világirodalom fogalom is, s egyidejűleg létjogosultnak látszik az az elgondolás, hogy valamely nemzeti irodalom ugyanabban a történelmi korszakban több irodalomhoz is tartozik. ” Vagyis: nincsenek, nem lesznek önálló nemzeti irodalmak. Továbbmenőleg: „Az ún. »nemzeti hagyományok« is műhagyományok, »történeti fikciók«, s a piacgazdaság közepette elsődlegesen gazdasági érdekeket szolgálnak. ” Tehát 1848 vagy 1956 nem egyéb, mint „történeti fikció”, s a rá való emlékezés valaminő gazdasági érdeket szolgál, vonta le a következtetést Nagy Pál. Az erdélyi magyar irodalom szerves része az egyetemes magyar irodalomnak. Még akkor is, ha voltak (s még ma is akadnak), akik kétségbe vonják ezt a megkérdőjelezhetetlen tényt. Szegedy-Maszák Mihályék szerint a nemzeti kultúrák – ide értve az egyetemes magyar irodalmat is – halálra vannak ítélve, s csak „kizárólag a heterogén elemekből álló, töredezett hagyományú magyar művelődés egyes elemeinek, önmagukban álló részeinek van esélyük a továbbélésre: a többi osztályrésze provincialitás, a lassú haldoklás” – ahogyan Papp Endre írta e kötetekről szóló, Rút sybarita váz című, A nemzetnélküliség programja alcímet viselő kiváló tanulmányában. (Megjelent a Hitel 2008. februári számában.) Ez érvényesül a szóban forgó három kötetben. Ugyancsak Papp Endre kritikájában olvasható: „Érdekes, hogy a trianoni tragédia által szétszakított magyarság irodalmának területi válfajai, a határon kívülinek vagy nemzetiséginek nevezett változatai közül önálló fejezetként csak az Új Symposion alkotó köre kap helyet – a neoavantgárdhoz kapcsolható művészi törekvések reprezentációjától nem függetlenül. ” Nincs önálló fejezete az Erdélyi Helikonnak. Leírva sincs itt, hogy volt egyszer Erdélyben, Kolozsvárott egy Termés című folyóirat. Persze: sem Bánffy Miklós prózája, sem Reményik Sándor lírája, sem Tamási Áron novellisztikája, sem Dsida Jenő Psalmus hungaricusa nem függ össze mélyen a neoavantgárd törekvésekkel; így aztán nemlétezőnek kell tekinteni. (Ámde az avantgárdhoz oly közelálló erdélyi Bartalis János vagy Szentimrei Jenő neve sem íródott le A magyar irodalom történeteinek harmadik kötetében.) Végeredményben mit is várjunk egy olyan magyar irodalomtörténet-áttekintéstől, melyben Petőfi Sándor „megélhetési költőként” szerepel, s ahol 1848 azért fontos dátum, mert ekkor jelent meg Pesten egy kiadvány Első magyar zsidó naptár és évkönyv 1848-ik évre címmel… Bőséggel lehetne idézni, említeni ilyen és hasonló „furcsaságokat”. Leíródott ezeken a lapokon, rosszalló éllel – egyebek mellett – ilyesmi is: „(…) a XX. századi magyar kultúra egyik legnagyobb tehertétele az a hagyomány, az a »prófétai szerep«, mely Illyés Gyulától és Németh Lászlótól Juhász Ferencen és Nagy Lászlón Csoóri Sándorig követett minta lehet (…)”. Jelen van ezekben a kötetekben – méghozzá erős hangsúllyal – a közösségi indíttatású, nemzeti és társadalmi kérdések iránt érzékeny irodalmisággal való „leszámolás”. „Juhász Ferenc, Nagy László és társai olyan vita részesei, amely részben kilép az irodalom s általában a művészet közegéből a társadalmi kérdések megoldásának terepére” – írja az egyik szerző. Sütő András Anyám könnyű álmot ígér című remekművét nem is említi meg a kötet. /Nagy Pál: Ami benne van – és ami hiányzik. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 13./

A nagyváradi Molnár Judit szerkesztésében megjelent 101 vers Európáról című kötet mellett Murádin Jenő A megsebzett szobrok és Aurelii Brandolini Dialógus az emberi sorsról és a testi betegségek elviseléséről – eredeti nyelvén, latinul De Humanae vitae Conditione et Toleranda Corporis Aegritudine ad Mathiam Corvinum Hungariae et Bohemiae Regem et Beatricem Reginam Dialogus – címmel. A reneszánsz év tiszteletére megjelentetett köteteket mutatta be Nagyváradon H. Szabó Gyula, a kolozsvári székhelyű Kriterion Kiadó vezetője. A könyvbemutató közönsége Jékely Zoltán, Gittai István, Szőcs Géza, Wass Albert, Dsida Jenő és Tompa Gábor Európát megmutató verssorait ismerhette meg, diákok előadásában. /Fried Noémi Lujza: Európa százegy költeményben. = Krónika (Kolozsvár), dec. 18./

Idén tizenhatodik alkalommal osztották ki Csíkszeredában a Julianus-díjakat. Ez évben a Szatmár megyei Muzsnay Árpád, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület alelnöke is elismerésben részesült. A csíkszeredai Julianus Alapítvány 1993 óta osztja ki minden évben díjait, mellyel olyan személyiségek munkáját ismeri el, akik a szórványban élő magyarok felkutatásában jeleskedtek, és segítették őket nemzeti identitásuk megőrzésében. A korábbi években az alapítvány díjazottjai között szerepelt Böjte Csaba dévai ferencesrendi szerzetes, Kallós Zoltán kolozsvári néprajzkutató, Tőkés László lelkipásztor, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, Csoóri Sándor budapesti író, költő, Pomogáts Béla budapesti irodalomtörténész vagy Smaranda Enache, a Pro Europa Liga tanácsadója. Idén Lohinszky Lóránd színművész, Vekerdi József nyelvész, Jáki Sándor Teodóz katolikus pap, Koltay Gábor filmrendező, Raffay Ernő történész, valamint Muzsnay Árpád, az EMKE alelnöke vehették át a Julianus-díjat a csíkszeredai református templomban. Muzsnay Árpádnak a közművelődés terén kifejtett tevékenységét ismerte el az alapítvány. Az ő nevéhez fűződik többek között a sződemeteri Kölcsey-, a szatmárnémeti Dsida Jenő-, Szilágyi Domokos- és Petőfi Sándor-, illetve a szatmárhegyi Páskándi Géza-szobor felállítása, s irodalmi nagyjaink előtt tisztelgő számos emléktábla elhelyezése. Főszervezője az évenként ismételt Kárpát-medencei szintű „Érmindszenti zarándoklat” című Ady-ünnepségnek, valamint a szintén Adyhoz kapcsolódó „Ifjú szívekben élek” pódiumvetélkedőnek. A szatmári térséget érintő rendezvények közül pedig irányítója Az élő Rákóczi történelmi, a Jakabffy Napok kisebbségpolitikai, a Szilágyi Domokos Napok irodalomtörténeti és a Mi nékem az igazság? című, Páskándi Gézával és korával foglalkozó tanácskozásoknak. /(babos): Julianus-díj a szórványban élőkért. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), dec. 27./

Szilveszter László Szilárd 1976-ban született Marosvásárhelyen. Egyetemi tanulmányait 1999-ban végezte a Babes-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, ugyanott szerzett doktori címet 2008-ban. Szakmai publikációi különböző hazai és magyarországi folyóiratokban jelentek meg Könyve /”Festett az arcom nékem is...” – Irónia a modern és posztmodern költészetben. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2009/ a két világháború közötti magyar líra és a kortárs erdélyi költészet ironikus jellemzőit tárgyalja az iróniafogalom alakulástörténetének dimenziójából. A filozófia, retorika és az irodalomelmélet klasszikusainak munkásságán kívül olyan szerzők műveinek elemzésére törekszik, mint Füst Milán, József Attila, Dsida Jenő, Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc, Kányádi Sándor, Farkas Árpád, Kovács András Ferenc, Visky András, Lövétei Lázár László. /Könyv az iróniáról. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 28./

Jeles személyiség tisztelte meg Nagyenyeden az Áprily-estek áprilisi rendezvényét: dr. Szász István Tas orvos-író, közéleti ember személyében. Kolozsvárt született, és fiatal korát töltötte Erdélyben. Magyarországra áttelepüléssel nem vesztette el erdélyi szívét. Eddig tizenhárom kötete jelent meg, utoljára a Beszédes hallgatás avagy három Hitel és ami utána következett című könyvét a kolozsvári Kriterion Könyvkiadó jelentette meg 2007-ben. Az író életútját Józsa Miklós nyugalmazott tanár ismertette. Szász István Tas segítette – főleg 1990 – után az erdélyi áttelepülők beilleszkedését. Kb. 200 erdélyi családot sikerült megnyugtatóan elhelyeznie. Szász István Tas könyvében, „a Hitel Képcsarnokában” sok arc sorakozik: Makkai László, Venczel József (akik az első Hitel megindítását és szerkesztését végezték), Tamási Áron, Kiss Jenő, Vita Sándor, Dsida Jenő, Entz Géza, Gy. Szabó Béla, Kelemen Lajos, Mikó Imre, Nagy Géza, Szabédi László, Wass Albert, Vita Zsigmond, Szabó T. Attila és többen mások. /Bakó Botond: „Elérkezett az idő az ébredésre” – Áprily-esten a „hűtlen hűséges” Szász István Tas. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 25./

Csángó gyerekek befogadásával próbálják megakadályozni a magyar nyelvű oktatás felszámolását a Beszterce-Naszód megyei Vicében. A Bástya Egyesület 22 csángó gyerek oktatását és ellátását vállalta, hogy ily módon nemcsak a településen, hanem 8. osztály után a közeli Besztercén is biztosítani tudják a magyar osztályok indításához szükséges diáklétszámot. A vicei Dsida Jenő Általános Iskolában frissen meszelt falak, vadonatúj hőszigetelő nyílászárók, újonnan felszerelt mosdók sorakoznak. Az 5–8. osztályos iskolai oktatás néhány éve indult újra Vicén, előtte a községközpontban, Apanagyfaluban tanultak a gyerekek, mesélte Lapohos Ella igazgató. Az iskolában 22, Pusztináról, Magyarfaluból, Külsőrekecsinből, Forrófalváról és más Bákó megyei településekről származó csángó gyermek tanul, a diákok a Bástya Egyesület működtette csángó- és szórványkollégiumban laknak. A fiatal tantestület három éve eszmélt rá, hogy néhány éven belül nem lesz kit tanítaniuk. A vicei származású Gergely István volt csíksomlyói plébános, közismert nevén Tiszti útmutatása alapján sorra járták a csángó falvakat, és ismertették a szülőkkel terveiket. Így 2007 őszére 12 gyerek gyűlt össze. Kapcsolatba kerültek a magyarországi értelmiségiek alapította Mezőségi Őrzőkör Közhasznú Alapítvánnyal, segítségükkel beindították a Bástya Csángó- és Szórványmagyar Kollégiumot, amelyet az időközben megalakult Bástya Egyesület működtet. Kölcsönösen segítetik egymást: a helyiek románul tanultak a csángóktól, és cserében a magyar nyelv elsajátításában segítettek Bákó megyei társaiknak. A Bástya Egyesület a gyerekek teljes ellátásáról gondoskodik. A helybéli nevelőnők munkáját két Vácról érkezett önkéntes segíti, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola hallgatói az Erasmus diákcsereprogram keretében töltik itt három hónapos szakmai gyakorlatukat. A Bástya Egyesület a 8. osztály befejezése után sem hagyja cserben pártfogoltjait. A gyerekek ellátása, taníttatása sok pénzbe kerül, ehhez az egyesület pályázatok útján, főleg magyarországi alapítványok révén szerez támogatást. A Szülőföld Alap, a magyarországi Miniszterelnöki Hivatal, a Pro Diaszpóra, a Communitas és a MOL Románia alapítványa is segítette őket. /Pap Melinda: Riport: Magyarmentés Vicében. = Krónika (Kolozsvár), máj. 29./

Utcanév-változtatásról döntött a kolozsvári városi tanács. A Hajnal negyedi Dsida Jenő utcanév megváltoztatására érkezett lakossági kérés, ugyanis az ott lakók kényelmetlennek érezték az utcanevet. Úgy vélték, hogy a magyar költő neve nagyon hasonlít az AIDS román megnevezésére (Dsida–sida). A magyar tanácsosok azt javasolták a polgármesternek, hogy amennyiben a változásra sor kerül, az utca szintén magyar személyiség – ez esetben Szabédi László – nevét viselje. Jóllehet, Sorin Apostu elfogadta a kezdeményezést, utólag mégis elvetették a Szabédi névjavaslatot, és Pablo Picassoról nevezték el az utcát. Értesülések szerint a PD-L-s tanácsosok Apostu javaslatára cselekedtek így, mivel az RMDSZ-es önkormányzati képviselők nem támogattak egy számára fontos határozattervezetet. /J. J. : Magyar utcanevet szavaztak le. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 8./

Közigazgatási bíróságon támadja meg Molnos Lajos RMDSZ-es tanácsos a kolozsvári képviselő-testület minap hozott határozatát, amellyel Pablo Picassóra keresztelték át a 2004 óta Dsida Jenőről elnevezett utcát. A lakosok arra hivatkoztak: nem tudják kiejteni a magyar költő nevét, amely ráadásul az AIDS román megfelelőjére is hasonlít, Molnos szerint a névváltoztatás veszélyes precedenst teremthet. Asztalos Lajos helytörténész úgy véli: nemcsak magyar személyiségekről kellene utcákat elkeresztelni, hanem vissza kellene adni Kolozsvár évszázados múltú „beszélő” neveit is. Molnos Lajos önkormányzati képviselő abszurdnak és veszélyes precedensnek tartja a névváltoztatást, amely mögött Sorin Apostu polgármester rosszindulatát sejti. Molnos szerint a 310 ezer lakosú Kolozsvár mintegy 900 utcája közül csupán 60-70-nek van magyar neve (ebből 37-et az elmúlt években az ő kezdeményezésére kereszteltek el), holott arányszámát tekintve a lakosság 19 százalékát alkotó magyar közösség legalább 150-et megérdemelne. Asztalos Lajos helytörténész úgy tudja, a 909 kolozsvári közterületnévből – utca, út, sétány, tér – 35 viseli magyar személyiség nevét, ami – 3,85 százalékos arányt jelent –, a belvárosban például mindössze három (Bolyai, Arany János, Kovács Dezső). A Kovács Dezső utcában történetesen egyetlen ház áll, de azon sincs ilyen nevű házszám. A kolozsvári helynevek magyartalanítása 1945-től folyamatosan tart. „Ez a folyamat az 1989-es rendszerváltás után sem torpant meg. Húsz évvel ezelőtt a város akkori román polgármestere azzal az indokkal változtatta meg a Petőfi utca nevét, hogy a költő szerinte románellenes verseket írt, Rákóczi Ferenc esetében pedig elegendőnek bizonyult, hogy sohasem hallott a fejedelemről” – idézi fel a Kolozsvár ezeréves történetét, helynév- és településtörténeti adattárát hiánypótló kötetben feldolgozó Asztalos Lajos. /Rostás Szabolcs: Bíróság elé kerül a kolozsvári Dsida Jenő utca megváltoztatásának ügye. = Krónika (Kolozsvár), júl. 21./

1988. október 25-én temesvári egyetemi hallgatók egy csoportja a reformáció ünnepe alkalmából Dsida Jenő szavalóesttel állt a templomi közönség elé. A Mátray László által vezetett Thália csoport fennállása 20. évfordulójának megünneplésére készült. Az előadást követően a diákokat, illetve a házigazda lelkészt, Tőkés Lászlót retorziók érték. Az előadást egy második színpadra lépés követte, amit követően Mátray László közölte: a hatóságok betiltották a Thália színjátszó-kört, amely a temesvári magyar diákság egyik utolsó kulturális intézménye volt. A harmadik Dsida-estet 11 évvel később, az 1999-es reformáció ünnepére szervezték meg. Most, húsz évvel az 1989-es rendszerváltozás után ismét összegyűlnek az egykori Tháliások, hogy a Dsida-est felelevenítésével emlékezzenek az akkori eseményekre a temesvár-belvárosi református templomban, október 31-én. /Pataki Zoltán: Húsz évvel a rendszerváltozás után, újabb Dsida-est. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 30./

Aggodalommal figyeljük, hogy az utóbbi hónapok nem hoztak érdemi előrelépést a Dsida Jenő utcanév visszaállításának ügyében – olvasható az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kolozs megyei szervezetének közleményében. Ezért az EMNT megyei elnöksége Kolozsvár polgármesteréhez, a városi önkormányzathoz, valamint a képviselőtestületben működő frakciókhoz fordul, s a döntés felülvizsgálatát és semmissé tételét kéri a helyi önkormányzattól, továbbá az Országos Diszkrimináció-ellenes Tanács elé terjeszti az ügyet kivizsgálás végett. A Dsida Jenő költőről elnevezett kolozsvári utca nevét az önkormányzat képviselőtestülete megváltoztatta. /P. A. M. : EMNT: Jogorvoslatot követelnek Dsida-ügyben. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 31./

Benedek István marosvásárhelyi RMDSZ-es tanácsos Stefan Gusa tábornok szobrának felállítását meghiúsítani hivatott kezdeményezés után azt fejtegette, a magyar képviselők megtették, amit lehet, de a többség másképp szavazott. Az elmúlt hetekben egyetlen bocsánatkérő nyilatkozatot sem tettek Benedekék a szeptemberi fiaskó miatt. Nincsenek egyedül. A kolozsvári képviselő-testületben egyedül Molnos Lajos tartotta fontosnak bíróságon megtorpedózni a Dsida Jenő utca csúfos névváltoztatását. Azután itt van a kincses város felújított Főterének átadása. László Attila alpolgármester, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke miért nem tájékoztatta a polgármestert: az avatáson említést kellene tenni azokról a nem románokról is, akiknek felmenői évszázadokon keresztül alakították a tér arculatát. László Attila ehelyett megelégedett egy olyan tiltakozó levél kibocsátásával, amelyet az RMDSZ megyei szervezete nevében nem ír alá senki. /Rostás Szabolcs: Lemaradva. = Krónika (Kolozsvár), nov. 4./

Hivatalosan is iktatták november 12-én azt a dokumentumot, amelyet László Attila alpolgármester, az RMDSZ-es helyi tanácsosok és Czika Tihamér, az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsnak (SZKT) tagja nyújtott át Sorin Apostu polgármesternek. Az irat a kolozsvári magyarságnak azt a javaslatcsomagját tartalmazta, amelynek gyakorlatba ültetésével a kincses város multikulturalizmusa ténylegesen is láthatóvá válna. A javaslatok között szerepel többek között a háromnyelvű helységnévtábla és a műemlékeken elhelyezendő feliratok ügye, a városháza magyar nyelvű honlapjának az elkészítése, a Dsida utcanév kérdése, valamint a Főtéren szervezett eseményekről való előzetes konzultáció az RMDSZ-szel. Sorin Apostu polgármester megígérte: a következő tanácsülésen felolvassa a magyarság kéréseit, és vitára bocsátja azokat. A beadvány 11 pontjának rövidített változata 1. Helyezzenek ki háromnyelvű – román, magyar, német – helységnévtáblát a város határánál. 2. A város műemléképületeit jelző táblákon legyen magyar nyelvű felirat is. 3. Nyomtassanak hivatalos turisztikai tájékoztató-anyagokat, szórólapokat és térképeket magyarul is. 4. A polgármesteri hivatal által rendezett események plakátjaiból magyar nyelvűt is nyomtassanak. 5. A polgármesteri hivatal honlapjának legyen magyar változata is 6. A város új utcáinak elnevezésekor legyen tiszteletben tartva a város etnikai megoszlása, adják vissza a Dsida Jenő utcanevet. 7. A városháza által szervezett rendezvényekre hívjanak meg magyar együtteseket, előadókat is. 8. A téli ünnepek alkalmával a városközpontban sugározzanak magyar nyelvű karácsonyi zenét is. 9. Karácsonykor és húsvétkor a tömegközlekedési eszközökön magyar feliratú köszöntő is legyen. 10. A gyűlöletre szító, kétes értelmű emléktáblákat cseréljék le. 11. A főtéri események előkészítésekor a városháza konzultáljon a tanács magyar képviselőivel. /Jakab Judit: Tizenegy pont a magyarságért és a multikulturalizmusért. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 14./