Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Draskovics, Vuk
133516 tétel
1997. május 9.
"A Romániai Magyar Szó tájékoztat, hogy Birtalan Ákos a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete által rendezett bukaresti sajtótalálkozón megerősítette korábbi Sepsiszentgyörgyön elhangzott kijelentését, miszerint, amennyiben a parlament nyári vakációja előtt nem kerül sor az oktatási törvénynek a kormányprogramban előírtak szerinti módosítására, lemond miniszteri tisztségéről. Hangsúlyozta, hogy már most, két hónappal a tavaszi parlamenti ülésszak lezárása előtt jelzi elhatározását, ne mondhassák, hogy lépése "derült égből villámcsapás". Az Adevarul ismerteti az idegenforgalmi miniszter kijelentését. A lap szerint Birtalan Ákos zsarol. A Szabadság emlékeztetett arra, hogy Markó Béla már Birtalan Ákos kijelentése előtt leszögezte,: az oktatási törvény megfelelő módosítása feltételét képezi az RMDSZ kormányzati részvételének. A lap ismerteti Béres András tanügyi államtitkár, Tokay György kisebbségvédelmi tárca nélküli miniszter, valamint Kelemen Hunor művelődési államtitkár véleményét az RMDSZ-es idegenforgalmi miniszter kijelentésével kapcsolatban. Mindhárman megerősítik, hogy vállalják a szolidaritást Birtalan Ákossal, de kifejezik meggyőződésüket, hogy a nyári parlamenti vakációig biztosan napirendre tűzik az oktatási törvény módosítását. Tokay György hozzáteszi, nem csak azt tartja fontosnak, hogy a módosítási tervezetek határidőre a parlamentbe kerüljenek, hanem azt is, hogy határidőre megszűnjenek a kisebbségi oktatás korlátozásai. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 9., Szabadság (Kolozsvár), máj. 9./"
1997. május 9.
"A Romániai Magyar Szó interjút közöl Csiha Kálmán Erdélyi református püspökkel és D. dr. Jakubinyi György római katolikus érsekkel a Constantinescu államfővel folytatott múlt heti megbeszélés kapcsán. Csiha Kálmán megemlíti, hogy eredetileg a megállapodás úgy szólt, hogy az államfő csak a magyar egyházfőkkel találkozik, és noha végül az összes hazai egyházfő részt vett a megbeszélésen, az elnöki hivatal közölte, hogy Constantinescu elnök nem zárja ki a magyar egyházakkal való különtalálkozót, melyre egy későbbi időpontban kerül sor. Az erdélyi református egyház feje úgy gondolja, hogy az egyházfőkkel való egyetemes találkozóra külpolitikai vonatkozásban volt szükség, és kifejezi meggyőződését, hogy az államelnök nem elmosni akarja, hanem őszintén szembenézni óhajt az egyházakat foglalkoztató kérdésekkel. Tőkés László távolmaradásával kapcsolatban megjegyzi, hogy a találkozóra minden egyes egyház egy-egy vezetőjét hívták meg, a romániai református egyház részéről pedig valóban csak őt, mint ügyvezető zsinati elnököt. Miután tájékoztatta az elnöki hivatalt, hogy a református egyháznál, függetlenül attól, hogy évenként változik a zsinati ügyvezető elnökség, mind a két püspök képviseli a református egyházat. Ezután küldték meg Tőkés Lászlónak is a meghívót, de a királyhágómelléki püspöknek már nem állt módjában eljutni a találkozóra. Jakubinyi György elmondta, hogy tudatában van annak, hogy az egyházi iskolák visszaszolgáltatását egy nap alatt nem lehet megoldani, de a tulajdonjog visszaadása törvényekkel már most megoldható. Elmondja, hogy a találkozó alkalmával Constantinescu elnök megemlítette, hogy a magyar egyházak esetében bonyolultabb a kérdés, mivel a magyar közösségi javak ügyében vissza kell menni egészen 1918-ig. "Hogy mire gondolhatott az államelnök azt nem kommentálom" jegyezte meg a katolikus érsek. Megemlíti, hogy az államfő természetesnek vette, hogy az évek óta parlamenti jóváhagyásra váró kultusztörvény-tervezetet le kell tárgyalni, és valószínűleg arra az ősz folyamán kerül sor. Kifejezi érzését, hogy az államelnök őszintén és nyíltan állt szembe a kérdésekkel és nem akarja azokat el- és megkerülni. Az érsek megemlíti, hogy Constantinescu szerint az államnak kell megalkotnia a szükséges törvényeket, a kérdések gyakorlati rendezése azonban a helyhatóságok feladata. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 9./"
1997. május 9.
"Antall István ír elismerően Tőkés László püspökről, akinek "életveszélyes szókimondása máig sem kopott". Hálátlan szerepre vállalkozott, a magyarság lelkiismerete. Megkaphatta az összeférhetetlen, a szélsőséges, jobboldali, stb. jelzőt. Ő nem a lehetőségek, hanem a morál világában tájékozódik. /Antall István: lelkésznek politikus, politikusnak lelkész? Tőkés morális tőkéje. = Magyar Nemzet, máj. 9./"
1997. május 9.
"Neményi József Nándor, a Versenytanács címzetes államtitkára súlyosnak látja a mezőgazdaság problémáit. Felbomlott a termelőszövetkezeti rendszer, amelynek a felét, ha megmentik, ma lennének termőkapacitások. Felszámolták a gépállomásokat, most a gépállománynak csak 10 %-a üzemképes. A jelenlegi reformintézkedések során leépítették az ártámogatásokat, megszüntették a kedvezményes hiteleket, irreálisan fölemelték az üzemanyag, a távközlés, a szállítás díját, megszűnik az exporttámogatás. Neményi szerint az egyik legsúlyosabb baj a vámcsökkentés /a sertéshúsnál 400 %, a marhahúsnál 338 %, stb./. Az agrárpolitika azzal számol, hogy élelmiszerimporttal konkurenciát lehet teremteni a hazai mezőgazdaságnak és élelmiszeriparnak. Neményi ezt nem tartja jónak, a külkereskedelmi mérleghiány 2,4 milliárd dollár volt. /Szabadság (Kolozsvár), máj. 9./"
1997. május 9.
"A határon fizetendő 250 %-os benzinilleték ellen a magyar külügyminiszterhez is beadvánnyal fordult Atzél Ferenc, az Erdélyi Magyarságért Alapítvány ügyvezető titkára és dr. Kreczinger István, a Bocskai Szövetség elnöke. Válaszában Kovács László ismertette közbenjárását a román kormánynál, valamint azt, hogy engedmény történt: évi négyszeri határátlépés estén nem kell illetéket fizetni. /Szabadság (Kolozsvár), máj. 9./"
1997. május 9.
"A Királyhágómelléki Református Egyházkerülethez nyolc egyházmegye tartozik. A bihari egyházmegye első negyedévi népesedési adatait már elemezte a lap Meghalt egy gyülekezet címmel. Most befutotta többi hét egyházmegye adatai. Ezek összesítéséből kiderül,k hogy az idei év első negyedévében a hét egyházmegye 271 gyülekezetében 491 keresztelés és 1353 temetés történt, három hónap vesztesége tehát 862 fő. A kivándorlásról nincsenek adatok. /Szilágyi Aladár: Fogyatkozó Partium. = Bihari Napló (Nagyvárad), máj. 9./"
1997. május 9.
"A demokrata párti Corneliu Ruse kezdeményezésére parlamenti albizottság fogja kivizsgálni Virgil Magureanu, a Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ volt elnöke hét évi tevékenysége alatt kibocsátott rendelkezéseit, továbbá megvizsgálják azt is kiknek a lehallgatását rendelte el. /Szabadság (Kolozsvár), máj. 9./"
1997. május 9.
"Romániai kormányforrások szerint az egykori román uralkodó, I. Mihály rövidesen visszakapja elkobzott javait. Közöttük van két kastély, az egyik Soborsinban, a másik Bukarestben van. /Magyar Hírlap, máj. 9./"
1997. május 9.
"Kétnapos szimpózium keretében emlékeztek meg Brassóban a Johannes Honterus Középiskolában a "fekete-templombeliek pere" néven emlegetett 1958-as perre. Azután tartották az emlékezést, hogy Adrian Severin külügyminiszter először ismerte el nyilvánosan a román kormányok felelősségét az erdélyi szászok és a bánáti svábok második világháború utáni meghurcoltatásáért, a deportálásokért, a vagyonelkobzásokért, valamint azért, hogy a hetvenes években kiárusította a német kisebbséget. Ennek következtében a szász közösség napjainkra megszűnt életképes közösségként létezni. Az 1958-as per során 20 brassói ismert értelmiségit ítéltek el, ez betetőzése volt a szász közösség megfélemlítését célzó folyamatnak. A vád valamennyi ellen hazaárulás, szervezkedés volt. Sokan nem ismerték egymást, valamennyien ismerték viszont Konrad Möckel főlelkészt. Négyüket - köztük a főlelkészt - halálra ítélték, nyolcukat életfogytiglani börtönre, a többit 6 és 30 év közötti börtönre. Külföldi nyomásra 1964-ben mindegyiküket szabadon engedték. /Brassói Lapok (Brassó), máj. 9./"
1997. május 9.
"Máj. 9-én Ungváron tartotta soros évi közgyűlését az Ukrajnában élő közel 200 ezres magyarság egyetlen országos szintű szervezete, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség. Az 1992-ben bejegyzett tömörülés az ország különböző régióiban tevékenykedő magyar szervezetek működésének összehangolását és az ukrajnai magyar kisebbség gondjainak országos szintű megjelenítését tekinti céljának. Tóth Mihály parlamenti képviselő, az UMDSZ elnöke beszámolójában úgy értékelte, hogy a közelmúlt központosítási törekvései nem kedveznek a magyarság helyi szintű érdekérvényesítő törekvéseinek. Megfigyelhető a kisebbségi jogok háttérbe szorítása. Tóth Mihály sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az egyik alapító, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség /KMKSZ/ az 1995-ös lembergi közgyűlésen tagságát felfüggesztette. Az UMDSZ 1996-os kijevi közgyűlésén két új tagot felvett tagjai sorába, a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közösségét és a Kárpátaljai Magyar Szervezetek Fórumát. Vass Tibor, az UMDSZ ügyvezető elnöke, a Kijevi Magyarok Egyesületének vezetője sürgette az ukrán kormányt, hogy részesítse támogatásban a nemzetiségi szervezeteket, amelyek eddig egyetlen fillért sem kaptak. Javasolta, hogy az ukrán kormány is bocsásson egy épületet Kijevben a magyarok rendelkezésére, ahogy a magyar vezetés is székházat biztosított az ottani ukrán közösségnek. /Népszava, máj. 10., MTI, máj. 9./"
1997. május 9.
"Máj. 9-én Budapesten, a Hadtörténeti Múzeum díszudvarán felállították az Országos Hadifogoly-emlékművet "A második világháború hadifoglyainak és az elhurcoltak emlékére" felirattal. Paál Dezső szobra egy magyar honvédet ábrázol. Az avatás napján a Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetségének elnökhelyettese, dr. Vértesy László köszöntötte a megjelenteket, köztük dr. Korsós László dandártábornokot, a Hadtörténeti Múzeum főigazgatóját. Fodor István honvédelmi államtitkár mondott ünnepi beszédet. Elmondta, hogy mintegy 700 ezer embert hurcoltak szovjet hadifogságba, és 300 ezret angol és francia hadifogságba. /Hadifogoly Híradó (Budapest), jún., VI. évf. 3. sz./"
1997. május 9.
"Máj. 8-án háromnapos látogatásra Bukarestbe érkezett Jean-Luc Dehaene belga kormányfő, aki a repülőtéren hangsúlyozta: Belgium támogatja Románia NATO-felvételét. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 9./ "
1997. május 9.
"Az oktatási minisztérium benyújtotta a parlamentnek az oktatási törvény kisebbségeket érintő paragrafusainak módosítását előirányzó javaslatát. /Szabadság (Kolozsvár), máj. 9./ "
1997. május 9.
"Az ellene folyó ügyészségi eljárás okán felfüggesztette tisztségéből Alexandru Cuc szatmárhegyi SZDRP-s polgármestert Riedl Rudolf, Szatmár megye prefektusa. Mint ismeretes, Alexandru Cuc szatmárnémeti és Szatmár megyei egykori és mai hatalmasságoknak jogtalanul, hivatali visszaélés és csalás útján utalt ki telkeket, amelyeken mesés paloták épültek fel. Az RMDSZ-es prefektus szerint a szatmárhegyi telekügyek azonban csak a jéghegy csúcsát jelentik, sokkal nagyobb korrupciós ügyek vannak vizsgálat alatt, és becslése szerint két héten belül minden a felszínre kerül. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), máj. 9., 1023. sz./"
1997. május 9.
"Tavaly novemberi megválasztása óta immár öt hónapja nincs irodája Kolozsváron Eckstein-Kovács Péternek, az RMDSZ Kolozs megyei szenátorának. Sem a prefektus, de főleg a Polgármesteri Hivatal nem gondoskodott számára megfelelő irodáról. Minthogy országos viszonylatban egyedülálló esetről van szó, az RMDSZ-honatya úgy döntött, tiltakozásként pénteki, május 9-i fogadóóráit az utcán, pontosabban a Polgármesteri Hivatal Mócok utca 1. sz. alatti bejárata előtt tartja délután 14-16 óra között. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), máj. 9., 1023. sz./"
1997. május 9.
"Másodszor rendezték meg a kárpát-medencei iskolák találkozóját Budapesten. Boér Mária, a kolozsváriak szervezője elmondta, hogy a találkozót a magyar művelődési minisztériumi Határon Túli Magyarok Főosztálya, a Magyar Kultúra Alapítvány, a Kodály Alapítvány és a Soros Alapítvány finanszírozta. Kolozsvárról és Nagyváradról mentek csoportok a találkozóra. /Szabadság (Kolozsvár), máj. 9./ "
1997. május 10.
"Máj. 10-én az RMDSZ Oktatási, Művelődés- és Egyházügyi Főosztálya és a Diaszpóra Alapítvány szervezésében Kolozsváron a Bethlen Kata Diakóniai Központban módszertani szórványtalálkozót tartottak a falvakat, iskolákat és közösségeket érintő gondokról. Az RMDSZ képviseletében Takács Csaba ügyvezető elnök és Kötő József ügyvezető alelnök vázolták érdekképviseleti szervezetünk cselekvési programját a szórványtevékenységre vonatkozóan. Vetési László "Iskolabusz, bentlakás vagy valami más" címmel tartott átfogó ismertetést a szórványmunkáról. Az iskolabuszok megszervezésének, üzemeltetésének problémáiról szólt Becsky Emese /Apanagyfalu/ 21 gyermeket négy faluból hoznak a magyar tagozatra, Sárkány Ferenc /Beszterce/, a Beszterce Művelődési Egyesület elnöke, Szőke Zoltán lelkész /Tordaszentlászló/, Kónya Tibor lelkész /Magyarpalatka/, Éder Ottó /Arad/, Lakatos András /Kalotaszentkirály/ 6-7 településről hozzák a gyermekeket. A szakmai képzés lehetőségeiről szólt Incze Tünde /Székelyudvarhely/, Deák Márton /Szék/, valamint Tőkés Elek, a Vallásügyi államtitkárság munkatársa. A bentlakások, szórványkollégiumok, iskolatelepítés témakörében Vizi Imre /Kolozsvár/, Wolf György /Kolozsvár/, Farkas Miklós /Segesvár/, Juhász Péter /Hétfalu/, Szegedi László /Kőhalom/, Csicsó Antal /Csíkszereda/, Benedek Imre /Brassó/ ismertették a kollégiumok működtetésének tapasztalatait, a csángó oktatás feladatait, és javaslatokat tettek intézmények létrehozására. - Fischer Fülöp Ildikó oktatásügyi előadó a szórványoktatás megszervezésének aktuális kérdéseit világította meg és ismertette a szórványoktatás anyagi alapjainak megteremtésére vonatkozó törvényes rendelkezéseket. Ferenczi Rita pályázati tanácsadást tartott. A megbeszélésen részt vett Egyed Albert és Berki Anna, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium Határon Túli Magyarok Főosztályának vezetője, illetve tanácsosa./Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 14., RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), máj. 12., 1024. sz./"
1997. május 10.
"Az Erdélyi Magyar Civil Társadalom vitafórumot tartott Csernátonban, máj. 10-én. A tanácskozásról kiadott állásfoglalásuk szerint Románia csatlakozása az Európai Unióhoz a kisebbségek, az erdélyi magyarság önrendelkezési joga korlátozás nélküli gyakorlásának a függvénye. Az Erdélyi Magyar Civil Társadalom követeli az erdélyi magyarságtól erőszakkal elvett és megszüntetett iskolákat és egyetemeket. A kormány foglalja kormányhatározatba az önálló Bolyai Tudományegyetem újraindítását saját épületében, amelyet a magyar állam épített. A romániai magyarságot megilleti a jog az önálló anyanyelvű oktatási hálózatra az óvodától az egyetemig. Az Erdélyi Magyar Civil Társadalom nem ért egyet azokkal, akik kétségbe vonják az önálló Bolyai Tudományegyetem létjogosultságát és új egyetem létesítését szorgalmazzák, hiszen ez jogfosztást, az 1959-es döntés elismerését jelenti, egyben lehetőséget teremt újabb visszavonásra is. Az egyetemnek Kolozsváron, Erdély kulturális központjában van a helye. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 15./"
1997. május 10.
"Máj. 10-én ünnepelték Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában az Állami Székely Népi Együttes 40. születésnapját. 1957-ben, megalakulásukkor Oláh Tibor zeneszerző kifejtette: az Állami Székely Népi Együttes nem a Magyar Autonóm Tartományé, hanem a romániai magyarságé.Az együttes eredeti nevén az 1961. febr. 20-i műsorfüzetben jelen meg utoljára, ezután már Állami Ének- és Táncegyüttes néven szerepelt. Megkezdődött az elsorvasztás. 1969-ben elszakították az együtteshez tartozó 170 tagú gyermekegyüttest, 1970. febr. 1-jén pedig a nemzetközi hírnévnek örvendő énekkart is elvették és az Állami Filharmónia hatáskörébe helyezték, majd megalakították a Maros Művészegyüttest, amelynek tagjait a régi együttesből versenyvizsgával vették át. A 170 tagú gyermekegyüttes bejárta Nyugat-Európát, Amerikát, a Szovjetuniót. Most, az évfordulós ünnepségen az Állami Székely Népi Együttes bemutatta Szivárvány havasán. Az Állami Székely Népi Együttes évfordulójára a Lyra Kiadó könyvet jelentetett meg, Mészáros József válogatásában és előszavával. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 15./"
1997. május 10.
"Jean-Luc Dehaene belga kormányfő tárgyalt Victor Ciorbea miniszterelnökkel. A megbeszélés után Dehaene kijelentette: fontos, hogy Románia az integrációs folyamat részese legyen, e hiba lenne a folyamat felgyorsítása a megfelelő csatlakozási feltételek megteremtése nélkül. Az első hullámnak ki kell terjedni Romániára is. Dehaene találkozott Emil Constantinescu államelnökkel is. - A hét végén Victor Ciorbea miniszterelnök küldöttség élén Luxemburgba utazik. /Szabadság (Kolozsvár), máj. 10./"
1997. május 10.
"Törzsök Erika, a HTMH elnöke a kormányzati munkába való bekapcsolódása előtt az SZDSZ kisebbségpolitikai titkára volt. Jelent-e koncepcióváltást, hogy a HTMH-nak liberális vezetője van, tette fel a kérdést az újságíró. Törzsök Erika kifejtette, hogy "ebben a munkában semmiféleképpen sem szabad pártpolitikai szempontoknak érvényesülniük." Számára az a meghatározó, hogy amikor első ízben látogatott Romániába, 1970-ben, Bretter Györggyel találkozott, majd az ő iskolájához tartozókkal, Tamás Gáspár Miklóssal, Ágoston Vilmossal, Szilágyi N. Sándorral. Szlovákiában az 1968-as időszak kulcsfigurája Duray Miklós volt, ott vele találkozott. - Amiben változtatni szeretne, az a horizontális együttműködés a főosztályok között. A beérkező információknak az elemző főosztályon kell elnyerniük azt a formát, amely alkalmassá teszi azokat a politikai piacra való kikerülésre. - Szlovákiában ez átmeneti időszak, amíg viszont ez a helyzet, komolyabb forrásokat kell biztosítani az intézmények működtetésére. "Ezeknek ugyanis túl kell élniük ezeket az éveket ahhoz, hogy az ott élő magyarság ne veszítse el a hitét: értelme van a szülőföldjén maradni." Nemzetközi fórumokon folyamatosan jelezni kell az ottani diszkriminatív intézkedéseket. A magyarországi pártok sokkal intenzívebb kapcsolatot tarthatnának ottani partnereikkel. - Az Országgyűlés külügyi bizottságában a HTMH működéséről kellett beszámolni. Törzsök Erika szerint alig húsz percig volt szó a HTMH munkájáról, ezután már politikai vita folyt. - Törzsök Erika nem lát esélyt a hétpárti konszenzusra, szerinte "néhány fős politikuscsoport mégis belpolitikai csatározások eszközévé teszi ezt az egyébként nagyon érzékeny és fontos területet." A magyar-magyar csúcs kérdéséről elmondta: észre kell venni, hogy milyen gyorsan változik a helyzet, és nem leragadni a csúcstalálkozónál. - A Magyarok Világszövetsége belső ellentmondásokkal küszködik, megoldása az ő ügyük. A HTMH-nak nem kell belefolynia ebbe, de szereptévesztés lenne az is, "ha az MVSZ egyfajta árnyékkormánynak képzelné magát, és mint ilyen külpolitizálna. /Magyar Nemzet, máj. 10./"
1997. május 10.
"A Babes-Bolyai Tudományegyetem kihelyezett tagozataként román nyelvű gazdasági menedzsment szak indul ősztől Sepsiszentgyörgyön. Kovászna megye prefektusa elmondta, hogy sokan zúgolódnak amiatt, hogy az oktatás román nyelven történik. /Szabadság (Kolozsvár), máj. 10./"
1997. május 10.
"Plesa Vass Magda biztos benne, hogy lesz Bolyai Egyetem. Miért? "Mert elkerülhetetlen a kormány részéről tett ígéret teljesítése az egyetemet illetőleg." Szerinte Magyarország és Románia között a Bolyai Egyetem jelenti a "csúcs-kézfogást". /Plesa Vass Magda: Ígéretek és ígérgetések. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 10./"
1997. május 10.
"A volt kormánypárt Szeben megyei értekezletén kifejtették, hogy Iliescu pártelnököt nem tartják alkalmasnak tisztségére és helyébe Teodor Melescanu volt külügyminisztert javasolják. Az indítványt a párt más erdélyi szervezetei is támogatják. Az elnök személyéről a párt országos értekezletén, júniusban döntenek. /Magyar Hírlap, máj. 10./"
1997. május 10.
"Az unitárius iskolarendszer és a Brassai Sámuel Líceum /Kolozsvár/ fennállásának 440. évfordulóját ünnepli. A Brassai Véndiák Alapítvány Zurboló néptáncegyüttese Kolozsvár egyetlen felnőtt magyar néptáncegyüttese. /Szabadság (Kolozsvár), máj. 10./"
1997. május 10.
"Traian Basescu közlekedési miniszter éppen a napokban íratta alá a vasutak vezérigazgatójának a magyar-román vasúti szállítás korszerűsítéséről szóló megállapodást, majd Amerikába is elutazott, hogy tárgyaljon a román szállítás korszerűsítéséről. Ugyancsak nemrég elhangzott, hogy mielőbb meg kell építeni a Budapestet Bukaresttel összekötő autópályát. Mindennek a magyarázata a következő: amerikai cégeknek a Kaszpi-tenger zónájában lettek olajérdekeltségeik. Ezért kell az utakat korszerűsíteni, írta Tibori Szabó Zoltán. /Szabadság (Kolozsvár), máj. 10./"
1997. május 10.
"A Partiumi Közlöny egy-egy száma átfogó képet ad az egyházkerület működéséről, az elfogadott határozatokról, a történtekről, általában Tőkés László püspök igyekezetéről, hogy megfelelően dolgozzanak a gyülekezetekben. Még a kiadandó református egyházi énekeskönyvvel is foglalkoztak. Sok a probléma, ezt jelzik az ilyen megjegyzések: a püspök megengedhetetlennek tartja, hogy egyes lelkipásztorok nem laknak állandó jelleggel gyülekezetükben, nem léptek előre az egyházi kiadványok terjesztésében, stb. A fegyelmi ügyek is elhúzódnak, így például Makay Botond /Resicabánya/, Higyed István /Lugos/ lelkipásztorok, Papp László volt püspök ügye. Zalatnay István, a budapesti Erdélyi Gyülekezet lelkipásztora ellen a presbitérium egy része panaszt nyújtott be és törvénytelenül elbocsátotta. Az Erdélyi Gyülekezet 1997. jan. 25-i közgyűlése enyhe szavazattöbbséggel fegyelmi kivizsgálást kért Zalatnay István ellen. - Az egyházkerület kiadói és sajtóbizottsága a következő könyvek kiadását irányozta elő 1997-1998-ban: Hegyesi Márton: Bihar Vármegye 1848-1849-ben /1885-ben megjelent könyv újrakiadása/, Dánielisz Endre: A szalontai iskolák története a kezdettől az államosításig, Hajdú-Mohoros József: A Partium, a Királyhágómellék földrajzi leírása, id. Csernyák Béla: A református egyház Nagyváradon, II. kötet, Szabolcska Mihály: Válogatott versek /Czine Mihály válogatásában/, Olosz Lajos életrajza, Prédikációs kötet Csűry István gondozásában, Egyházkerületi név- és címtár. Elhatározták a Királyhágómelléki Füzetek állandósítását, májusban megjelenik a 6. és 7. füzet, amelyek az 1996. aug. 30-i jubileumi ünnepség, valamint az Árpádon megrendezett millecentenáriumi emlékezés anyagait tartalmazzák. /Partiumi Közlöny - A Királyhágómelléki Református Egyházkerület lapja (Nagyvárad), máj. 10., VII. évf. 5. sz./"
1997. május 10.
"Alexandru Farcas, Kolozs megye prefektusa kijelentette, hogy Funar polgármester ellenséges kijelentései "sok hűhó semmiért", nem is érdemes válaszolni rájuk, Funar úgysem tudja megakadályozni Göncz Árpád kolozsvári látogatását. /Szabadság (Kolozsvár), máj. 10./ "
1997. május 10.
"Ion Iliescu volt államelnök máj. 10-én Gyulafehérváron részt vesz a Történelmi Megbékélés Fórumának megalakulásán, ahol valószínűleg elnöknek választják. /Szabadság (Kolozsvár), máj. 10./ "
1997. május 11.
"Máj. 11-én az EMKE és a Marosvásárhelyi Filharmónia rendezésében Marosvásárhelyen, Kultúrpalota nagytermében ünnepi műsorral emlékeztek meg a Székely Népi Együttes megalakulásának 40. évfordulójáról. A műsorban felléptek a Székely Népi Együttes alapító tagjai, egykori és mai művészei. Az ünnepi rendezvényen jelen volt Markó Béla szövetségi elnök és Kötő József oktatási, művelődés- és egyházügyi alelnök. Markó Béla rövid beszédben köszöntötte a részvevőket. RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), máj. 12., 1024. sz./"