Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Draskovics, Vuk
133516 tétel
1997. április 30.
"Ápr. 28-án Petre Roman házelnök vezetésével szenátusi küldöttség érkezett hivatalos látogatásra Magyarországra, ápr. 29-én találkoztak Kovács László külügyminiszterrel, Göncz Árpád köztársasági elnökkel és az MSZP vezetőivel. Petre Roman előadást tartott az ELTE jogi karán. /Szabadság (Kolozsvár), ápr. 30./ Kovács László a megbeszélés után kijelentette: Petre Romannal egyetértettek abban, hogy áttörés következett be a magyar-román kapcsolatokban. Amennyiben csak az egyik országot hívják meg a NATO tagjai közé, az nem fog kedvezőtlen hatást gyakorolni a kapcsolatokra. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 30./"
1997. április 30.
"A szenátus ápr. 29-i ülésén Vasile Vacaru, a volt kormánypárt /TDRP/ szenátora politikai nyilatkozatában elítélte Frunda György szenátornak az Európa Parlament Románia monitorizálása feltételes lezárását is tárgyaló strasbourgi felszólalása során tett ama állítását, miszerint a korábbi román kormányzat xenofób, antiszemita, kisebbségellenes beállítottságú, neokommunista színezetű hatalom volt. A válaszadás jogán Frunda György ismételten felvállalta kijelentését, emlékeztetett a romániai magyarságot, az RMDSZ-t, a hazai cigányságot, az amerikai nagykövetet személy szerint ért nacionalista-soviniszta vádaskodásokra, de a privatizálási folyamat akadályozására is. Kijelentette, hogy ezeknek az európai nyilvánosság előtt köztudottnak számító, sajnálatos vétségeknek az őszinte elismerése csak növelheti Románia újabban elnyert hitelességét és a válságból való kijutás esélyeit. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), ápr. 30., 1018. sz./"
1997. április 30.
"Ápr. 30-án a parlament két házának együttes ülésén a Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ felügyeletét ellátó közös parlamenti állandó bizottság jelentését vitatták meg, az SRI 1996. évi tevékenységét összefoglaló jelentésről. A vitában az RMDSZ parlamenti csoportjának nevében Frunda György és dr. Csapó József szenátorok szólaltak fel. Frunda György bírálta az SRI 1996. évi tevékenységéről szóló jelentés hangsúlyosan nyugatellenes irányultságát, ami fölöttébb károsan befolyásolhatja Románia euroatlanti integrációs törekvéseit, és szükségesnek ítélte meg az RHSZ élén történő változásokat, szorgalmazta, hogy a hírszerző szolgálat igazgatója legyen a kormány tagja. Dr. Csapó József az RHSZ tevékenységéről szóló jelentésnek az etnikai szeparatizmussal kapcsolatos megállapításaival szállt vitába. Az ellenzéki pártok képviselőinek, különösen a szélsőséges nacionalista RNEP- és NRP-képviselők heves tiltakozását kiváltó és többször félbeszakított beszédében kifejtette, hogy az RMDSZ autonómia-elképzelései nem vezetnek szeparatizmushoz, összhangban állnak a nemzetközi dokumentumok előírásaival, a különböző autonómiaformák a nyugati világban működnek és hozzájárulnak a többség és kisebbség harmonikus együttéléséhez. Eckstein-Kovács Péter szenátor több kérdést írásban tett föl az RHSZ leköszönt igazgatójának, aki az ülés végén a válaszadás jogán tartott beszédében - alaptalan vádjait fenntartva - ismét éles támadást intézett az RMDSZ ellen. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), ápr. 30., 1018. sz./"
1997. április 30.
"Máj. 2-án Emil Constantinescu államfő fogadni fogja a magyar történelmi egyházak püspökeit. Dr. Csiha Kálmán az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke elmondta, hogy a felekezeti iskolák működésének a biztosításával, az államosított javak visszaszolgáltatásával kapcsolatos gondokról kívánnak tárgyalni az államfővel. A református püspök az egyházi javak visszaszolgáltatását két menetben tartja megoldhatónak. Első menetben azokat a javakat kapnák vissza, amelyek nincsenek elfoglalva, illetve, amelyeket az államosítási törvénye kívül vettek el az egyháztól, különböző minisztertanácsi rendeletekkel. Kérni fogják az államelnöktől, hogy szorgalmazza: minél előbb tárgyaljanak a parlamentben az egyházak által kidolgozott vallásügyi törvénytervezetről. Dr. Szabó Árpád unitárius püspök a találkozóról úgy nyilatkozott, hogy szeretnék, ha az elnök kifejezné az államvezetés részéről azt a szándékot, hogy az egyházi javak visszaadása szerves része a kormányprogramnak, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy ahhoz törvényes keretet biztosítsanak. Ezt egy mielőbbi kultusztörvény elfogadásával látják biztosítottnak. /Szabadság (Kolozsvár), ápr. 30./"
1997. április 30.
"Ismeretlenek garázdálkodtak Octavian C. Buracu sírjánál, eltüntették a munkásságát méltató emblémát. /Szabadság (Kolozsvár), ápr. 30./ A Polgári Szövetség szerint a sírgyalázás mögött politikai szándék húzódik meg. Az Interetnikai Párbeszéd Egyesület ellen az utóbbi hónapokban elkövetett merényletek arra utalnak, hogy a rendőrség engedékeny szeme előtt egy csoport a hagyományos erdélyi együttélés ellen száll síkra. /Szabadság (Kolozsvár), máj. 1./ 1995. szept. 1-jén elhunyt Octavian C. Buracu, Kolozsváron a Házsongárdi temetőben nyugszik. Buracu professzor neves emberi jogi harcos, az etnikumközi párbeszéd és tolerancia következetes szorgalmazója volt. Az 1989. decemberi fordulat után a Kolozs megyei ideiglenes vezetőség elnöke lett, ahol az első parlamenti választásokig sikerült gátat vetnie a nacionalista térhódításnak. Buracu hozta létre az Interetnikai Párbeszéd Egyesületet, melynek haláláig elnöke volt."
1997. április 30.
"Bársony András az ET Parlamenti Közgyűlése politikai szakbizottságának elnöke cáfolta, miszerint a bizottságban a Romániáról készült jelentéssel kapcsolatban felvetett procedurális javaslatával elhalasztani akarta a jelentés megtárgyalását - mint ahogy azt Radu Vasile KDNPP-s politikus állította - és ezzel Románia monitorizálásának felfüggesztését. Magyarország ET-küldöttségének vezetője kifejtette, azt kifogásolta, hogy a szakbizottságnak alig egy órája állott rendelkezésére a jelentés megvitatására. Méltányosnak tartja Románia megfigyelés alatt tartásának felfüggesztését. Bársony András úgy értékeli, hogy Romániában sok tekintetben valóban előrelépés tapasztalható, az új kormány olyan kötelezettségeket vállalt, melyek indokolttá teszik a monitorizálás felfüggesztését. Hozzáteszi, hogy időt kell azonban adni a kormánykoalíciónak, hogy teljesítse ezeket a kötelezettségeket. /Szabadság (Kolozsvár), ápr. 30./"
1997. április 30.
"A Temes megyei RMDSZ-t heves támadások érték. Az utóbbi években példátlan hevességű RMDSZ- és magyarellenes uszítóhadjárat indult a Magyar Házban székelő Timpress sajtótröszt televíziójában és napilapjában /Renasterea Banateana/. A Renasterea Banateana ápr. 23-i számának vezércikke Nem tűrjük tovább az RMDSZ hazudozásait. Az RMDSZ ápr. 24-i, Temesváron tartott sajtótájékoztatóján Toró T. Tibor megyei elnök és Bodó Barna megyei tanácsos a cikk uszító hangneme miatt tiltakozott. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 30./"
1997. április 30.
"Ápr. 30-án, a Temesvári Magyar Ház ünnepén, Toró T. Tibor Temes megyei és Tamás Sándor kézdivásárhelyi RMDSZ-elnökök aláírták a két szervezet testvéri együttműködési szándékát megfogalmazó nyilatkozatot. A szándék valóra váltására, illetve az egyeztetett akcióprogram kidolgozására közös munkacsoportot hoztak létre. A kezdeményezést a két RMDSZ-szervezet kísérletnek szánja, és ha beválik, tapasztalatait hasznosításra ajánlja az RMDSZ többi tag- és társszervezete számára. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), máj. 5., 1019. sz./"
1997. április 30.
"Nagyszalontán feszültség van a helyi RMDSZ és Tódor Albert polgármester között. A Duna Tv küldöttsége máj. 29-én Nagyszalontára látogatott. Hegyesi Imre RMDSZ-elnök, alpolgármester a késve érkező Tódor Albertet elmulasztotta bemutatni a küldöttségnek, Tódor Albert ezen elháborodott és elhagyta a székházat.Tódor Albert bejelentette, hogy máj. 1-vel kilép az RMDSZ-ből. Több dolgot fölrótt a helyi RMDSZ-nek, ezek között volt a kétnyelvű feliratok ügyében tapasztalt RMDSZ-bizonytalanságot is. /Bihari Napló (Nagyvárad), ápr. 30./ Tódor Albert egy hét múlva kijelentette, hogy meggondolta magát, mégsem lép ki a szervezetből. Cselekedetét jelzésnek szánta, ezzel kívánt figyelmeztetni arra, hogy több támogatást vár el az RMDSZ-től. /Bihari Napló (Nagyvárad), máj. 7./"
1997. április 30.
"Sepsiszentgyörgyön az RMDSZ aláírásgyűjtésbe kezdett a városban felépítendő csendőrkaszárnya, a románosítás, a militarizálás ellen. A belügyminiszter ideiglenesen leállíttatta a munkálatokat. /Szabadság (Kolozsvár), ápr. 30./ "
1997. április folyamán
"Szinte mindegyik lap beszámol a Szekeres Imre által vezetett MSZP-küldöttség kolozsvári látogatásáról. Az Adevarul "A magyarországi honatyák kérik, hogy a román tisztviselők tanuljanak magyarul" címmel számol be az eseményről. A lap megemlíti, hogy Szekeres Imre kijelentette, a Bolyai Tudományegyetem újralétesítése az alapszerződés teljesítésének fő szempontját képezi. A lap idézi az MSZP-s politikust, miszerint a kolozsvári magyar egyetem fontos szereppel fog bírni a romániai magyarság jövőjében. Elmondta, hogy biztosításokat kapott Ciorbea miniszterelnöktől, hogy néhány héten belül módosítják a tanügyi törvényt, beiktatva abba a minden szintű magyar nyelvű oktatásra vonatkozó előírást is. Szekeres Imre kijelentette, "szeretnénk, ha a kolozsvári magyar konzulátusa május végén nyílna meg, mivel Göncz Árpád akkor látogat Romániába, így ez egy kiváló alkalom lenne". Bihari Mihály országgyűlési képviselő a kétnyelvű feliratoknak és a magyar nyelvnek a közigazgatásba és az igazságszolgáltatásba való bevezetése mellett foglalt állást. A lap megjegyzi, "akárcsak az RMDSZ jelenlegi vezetése, Bihari Mihály is szorgalmazta, hogy amennyiben egy kisebbség létszáma egy helységben meghaladja a 10%-ot, akkor be lehet vezetni a kétnyelvű feliratokat, valamint azt, hogy a köztisztviselők ismerjék a magyar nyelvet". "Aláhúzta, hogy szükséges a helyi kisebbségi önkormányzatok bevezetése, mivel ezúton megoldódnak a nemzeti kisebbségek problémái". A Ziua is ismerteti Bihari Mihály kijelentéseit. Az Evenimentul Zilei megemlíti, hogy az MSZP küldöttsége felajánlotta, hogy az RMDSZ szakembereinek szakmai és tanácsadási támogatást nyújt főleg privatizációs kérdésekben. A lap megemlíti, hogy az MSZP-küldöttség Bukarestben és Kolozsváron találkozott az RMDSZ vezető politikusaival. A lap idézi Markó Bélát a szövetség elnökét, miszerint az amerikai közigazgatás politikai támogatását kérte Románia NATO-csatlakozása érdekében. A lap egy másik cikkben úgy véli, hogy Szekeres Imre biztos tényként kezelte a magyar konzulátus májusi felavatását. A lap úgy tudja, a magyar politikus kijelentette, hogy a Ciorbea miniszterelnökkel folytatott találkozón ígéretet kapott arra, hogy "a tanügyi törvény módosítása be fog következni az 1997-98-as tanév kezdetéig. Az Evenimentul Zilei szerint Szekeres Imre érzékeltette, hogy a magyar egyetemet csak a Babes-Bolyai szétválasztásával lehet megtenni. A Cronica Romana, Romania Libera, Mesagerul Transilvan és az Adevarul de Cluj Május végén nyitják meg a magyar konzulátust címmel tájékoztat az MSZP-s politikusok látogatásáról. A Mesagerul Transilvan egy másik cikkének címe Kihasználva a Ciorbea-kormány kompromisszumait, Magyarország minden áron külön magyar egyetemet akar Kolozsváron. A lap ismerteti az MSZP alelnökének kijelentését, miszerint "a Ciorbea által előterjesztett megoldás, mely magyar tagozatoknak a Babes-Bolyai Egyetem keretén belül való létesítésére vonatkozik, nem végleges". A lap ugyanakkor megemlíti, hogy Magyarország támogatása a Bolyai Egyetem létrehozása terén magyarországi egyetemi oktatók "
1997. április folyamán
"A Romániai Magyar Szó ismerteti Lezsák Sándornak, az MDF elnökének kijelentéseit, melyekben összefoglalja romániai tapasztalatait. Úgy értékelte, hogy a koalíciós politikusokkal folytatott tárgyalások általános jellemzője az elszántság volt. A kormány vezetősége több ízben is megfogalmazta, hogy a koalíciós programban vállalt kötelezettségeket végrehajtja - mondta a magyar politikus, aki szerint minden jel arra mutat, hogy Románia már nem csak az ígéretek, hanem a tettek földje is. Az erdélyi magyarság kérdéseivel kapcsolatos tárgyalásokról Lezsák kijelentette, meggyőződése, hogy a magyar kisebbség ügye akkor rendeződik, ha a többség jól érzi magát, ehhez pedig jó gazdasági környezet szükséges. A NATO bővítéssel kapcsolatban a magyar politikus elmondta, hogy kívánatos lenne, hogy a térség egyszerre csatlakozzon a szövetséghez, viszont ha nem így történne, akkor sem kell világvégét emlegetni."
1997. április folyamán
"Az Országgyűlés külügyi bizottsága küldöttsége Romániába látogatott. Az Eörsi Mátyás, a külpolitikai bizottsági elnök által vezette küldöttség látogatást tett az RMDSZ székházában is, ahol a vendégeket Takács Csaba ügyvezető elnök fogadta. Eörsi Mátyás kijelentette, hogy az új román kormány felállása óta valóban nagyon sok és szép biztató nyilatkozat hangzott el a szerződés végrehajtását illetően, azonban az alapszerződés egyes rendelkezéseinek végrehajtásában késlekedés mutatkozik. A magyar küldöttség tagjai ezzel kapcsolatban Victor Ciorbea miniszterelnök budapesti ígéreteire hivatkoztak. Németh Zsolt képviselő elmondta: a román partnerek tudomásul vették a magyar képviselők felvetését a kisebbségi kérdéssel kapcsolatban esedékes törvényekről, csupán a Nagy-Románia Pár képviselője jegyezte meg: nem örül, ha Magyarország diktál a román parlamentnek. /Szabadság (Kolozsvár), ápr. 10/ Eörsi az MTI-nek elmondta, hogy Ciorbea miniszterelnök és Severin külügyminiszter magyarországi látogatásuk alkalmával hangsúlyozták, hogy nem az alapszerződés betűjéhez kell ragaszkodni, hanem az indokolt igényeket kel teljesíteni, ehhez képest a külügyi bizottságokkal, illetve parlamenti frakcióvezetőkkel folytatott megbeszélésein, semmilyen választ nem kapott arra, hogy a kormány hogyan is látja ütemezni az alapszerződés legfontosabb pontjait, a tanügyi és a helyi közigazgatási törvények módosítását, az egyházi ingatlanok rendezésének kérdését, vagy a kétnyelvű feliratok ügyét, ami még csak parlamenti intézkedést sem igényel. Szerinte emiatt merült fel a kétely a magyar küldöttségben, hogy elbizonytalanodás tapasztalható a román kormány részéről. Eörsi kijelentette azonban, hogy a Tokay György miniszterrel való találkozás megnyugtató válaszokat adott az aggodalmakra. "Ha az RMDSZ megfelelőnek tartja az alapszerződés teljesítését, a magyar fél sem türelmetlenkedhet" ? jegyezte meg Eörsi. Szerinte sokat nyomhat a latban, hogy Románia mennyit valósított meg az alapszerződésből, tehát ilyen módon összefüggés állhat fenn az alapszerződés végrehajtása és a madridi döntés között. A Bolyai Egyetemmel kapcsolatban úgy vélekedett, hogy a döntésnek az ódiumát elsősorban a romániai magyar közösség fogja viselni. /MTI/"
1997. április folyamán
"Magyar vonatkozású anyagok gyűjtésével többen foglalkoznak a nagyvilágban. Svédországban az Északi Magyar Archívum 1973 óta Skarholmenben Szöllősi Antal vezetésével gyűjti a magyar könyveket, folyóiratokat, a gyűjtemény később kibővült hang- és képtárral, valamint a kommunizmus magyarok elleni bűneinek dokumentációs osztályával. Magyarországon az állami intézmények mellett /Széchényi Könyvtár, Országos Levéltár/ mellett néhány magán, illetve alapítványi kezdeményezés, egyesület is foglalkozik magyar vonatkozású anyagok gyűjtésével. A Magyarok Világszövetsége hosszú ideje archiválja az egész világra kiterjedő levelezéseket, a magyar egyesületek rendezvényeiről készült anyagokat. Archívuma van még a Határon Túli Magyarok Hivatalának és a Magyar Távirati Irodának is. Lakiteleken működik az Emigrációs Gyűjtemény, amely a nyugati magyar közösségek sajtóját, dokumentumait gyűjti. Az Ajkán működő Magyar Archívum a szomszédos országokban élő magyar kisebbség dokumentumait gyűjti /újságok, könyvek, térképek, képeslapok, bélyegek, régi pénzek, érmek, jelvények, kitüntetések, plakátok, fényképek, video- és hangfelvételek. A Magyar Archívum magángyűjtemény. /MTI, aug. 30. - a Prágai Tükör (Kiadja a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége) 1996/5. száma alapján/ A bemutatás kiegészítésre szorul: Svédországban Szöllősi Antal egyedül végzi a munkát. A Teleki László Alapítványnak a határon túli magyarsággal kapcsolatos jelentős dokumentumgyűjteménye van."
1997. május 1.
"Horn Gyula miniszterelnök fogadta Petre Romant. Magyarország és Románia kapcsolatai ígéretes módon alakulnak, állapította meg egybehangzóan Horn Gyula miniszterelnök és Petre Roman, a szenátus elnöke a magyar kormányfő dolgozószobájában tartott megbeszélésen. Végre valóban van esély, hogy valóra váljanak a két ország vezetői közötti megállapodások, így azt alapszerződésben foglaltak, a magyar kisebbséggel szembeni kötelezettségvállalások, a konzulátusok megnyitása, a Bolyai Egyetem ügye. Petre Roman javasolta, hogy Bihar megyében létesítsenek közös szabadkereskedelmi övezetet. /Szabadság (Kolozsvár), máj. 1./ Göncz Árpád köztársasági elnök felajánlotta Petre Romannak: Magyarország átadja tapasztalatait Romániának a gazdasági átalakulással kapcsolatban, hogy segítsen a hibák elkerülésében. A Babes-Bolyai Tudományegyetemmel kapcsolatban Petre Roman kifejtette: nem lenne szerencsés részekre osztani az intézményt. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 1./ Román-magyar vegyes kamara létrehozásában állapodott meg Magyarországon Petre Roman és Tolnay Lajos, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 1./"
1997. május 1.
"Klaus Kinkel német külügyminiszter ápr. 30-án kétnapos látogatásra Bukarestbe érkezett, tárgyalt kollégájával Adrian Severinnel, majd beszédet mondott a parlament két háza előtt. Leszögezte, hogy a NATO-csatlakozásnál a fő szempont az lesz, hogy az illető ország mennyire felel meg a belépés feltételeinek. Németország a közép-és kelet-európai országok ügyvédje marad, mondta. /Szabadság (Kolozsvár), máj. 1./"
1997. május 1.
"A Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ éves jelentése újra tartalmaz a magyarságot elmarasztaló kitételeket. A jelentés 3.6 alfejezetének címe: "Alkotmányellenes mozgalmak: etnikai szeparatizmus, politikai szélsőségek, törvényellenes szervezetek, amelyek veszélyeztetik a nemzetbiztonságot". Az apolitikus szélsőségesek csoportjában szerepel a Vasgárda, a Mihály Angyal Légiója és a trockistának mondott Román Kommunista Párt, az etnikai szeparatizmust a következőkkel illusztrálják: egyes külföldi körök akadályozni akarják Románia euroatlanti integrációját, szabotázzsal igyekeznek érvényesíteni területi követeléseiket, alkotmányellenes struktúrák a magyarlakta vidékeken törvényhozási hatásköröket igyekeznek megszerezni /erre példa a Székelyföldi Konzultatív Tanács/, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés autonomista struktúrák létrehozásán fáradozik, Nagyváradon, Nyárádszeredáben, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön egyetemi és posztgraduális képzés folyik, külföldi egyetemek segítségével, ez törvény- és alkotmányellenes. A jelentésről szóló parlamenti vitában több kormánypárti képviselő, köztük Frunda György szenátor elítélte ezeket a megállapításokat. Virgil Magureanu, az SRI eddigi vezetője felszólalásában a kormány bel- és külpolitikáját támadta. Az ellenzéki pártok dicsérték a jelentést, az SRI tevékenységét, adott tájékoztatást a jelentés tárgyalásáról Eckstein-Kovács Péter szenátor. /Szabadság (Kolozsvár), máj. 1./"
1997. május 1.
"A Romániai Református Egyház Zsinata ápr. 11-én ülésezett Kolozsváron, kiemelten tárgyalta a felekezeti iskolák kérdését.Sajnálattal állapította meg, hogy bár az Európa Tanács kimondta, hogy Romániában biztosítani kell a felekezeti iskolák működését, mindezideig a tanügyi törvényben csak olyan egyház iskolákról volt szó, amelyek az egyházi személyzet képzéséhez szükségesek. A Romániai Református Egyház Zsinata tudva, hogy rövidesen tárgyalják a tanügyi törvény kisebbségeket megszorító rendelkezéseit, azzal fordul a minisztériumhoz, hogy korrigálják az egyházakra nézve sérelmes törvényt és iktassák be abba a minden szinten állami támogatással működő felekezeti oktatást. A Romániai Református Egyház Zsinata ápr. 17-én kelt levelében kéri mindezt. /Bihari Napló (Nagyvárad), máj. 1./"
1997. május 1.
"A csíkszeredai Hargita Népe ápr. 22-i számában Borbély László főszerkesztő Pontosít az ÉS címen arról tudósított, hogy a Soros Alapítvány kiket részesített alkotói díjban /720 ezer forintban/, köztük van Cs. Gyimesi Éva, Tamás Gáspár Miklós, Radnóti Sándor, Thomka Beáta, Lengyel Péter. Mentesülve az anyagi gondoktól, könnyebb lesz számukra az alkotói munka. "Véleményt nyilváníthatnak például a Bolyai Egyetem újraindításáról. Hogy nem kell sietni." Székedi Ferenc eddig idézi a cikket, majd hozzáfűzi: Borbély László ezzel azt sugallja: Cs. Gyimesi Évának azért más a véleménye a Bolyai Egyetem ügyében, mert lefizették. Borbély nem ír arról, tette hozzá Székedi, hogy az egyetemi tanárnő féltette a meglevő európai kapcsolatokat. - Székedi végigkísérte az egyetemmel kapcsolatos vitát, az egyértelmű végkövetkeztetés: a Bolyai Egyetem ügye nem az egyetem szenátusának, nem magyar tanárainak és magyar diákjainak, nem az RMDSZ-nek az ügye, hanem az egész erdélyi magyarság ügye, Cs. Gyimesi Éváék alighanem tévednek, ha csupán egyetemi kritériumokban gondolkodnak. - Székedi leszögezte: a szakma becsülete miatt írta mindezt, Borbély László ugyanis a lejártás szándékával "most egybe az alapítványi díjazás tényét az egyetem körüli vitákkal." /Székedi Ferenc: Hétszázhúszezer forint és a Bolyai Egyetem. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 1./ Az Élet és Irodalom közölte az 1996. évi alkotói díjazottak listáját /mindegyik 720 ezer forint/: Petri György, dr. Poszler György, Orbán Ottó, Sigmond István /Kolozsvár/, Rakovszky Zsuzsa, az 1995-től folytatódó alkotói díjak /szintén 720 ezer forint/ között van Cs. Gyimesi Éva, Radnóti Sándor, Tamás Gáspárt Miklós, Géher István, Thomka Beáta. Az 1994-től folytatódó alkotói díjak: Kornis Mihály, Mészöly Miklós, Réz Pál. /Élet és Irodalom, ápr. 11./"
1997. május 1.
"Az ortodox húsvéti ünnepek idején Romániába látogató volt román király ápr. 26-án Temesváron találkozott a helybeli személyiségekkel. dr. Bárányi Ferenc parlamenti képviselő ezt az alkalmat kihasználva a magyar egyetemről tett említést, emlékeztetve Mihályt arra, hogy 1946-ban királyi dekrétum hozta létre az önálló magyar Bolyai Egyetemet., amelyet később a kommunisták megszüntettek. A magyar képviselő az egyetem újraindításában kérte a volt király segítségét. Mihály azt válaszolta, hogy bizony problémák vannak, de reméli, hogy megoldódik a kérdés. /Pataki Zoltán: Mihály király és a Bolyai Egyetem. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 1./"
1997. május 1.
"Nagybányán a helyi magyar közösség eredménytelenül harcol az 1953-ban erőszakkal felszámolt magyar iskola visszaállításáért. A megyei tanfelügyelőség már másodszor válaszolja az RMDSZ, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége helyi szervezete és a városi szülőbizottság által készített folyamodványra, hogy a beadvány nem hiteles a magyar diákok szüleinek írásos beleegyezése nélkül. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 1./ "
1997. május 1.
"Nagybányán betörték az RMDSZ székházának ablakait. Az egységpárt máramarosi képviselője előzőleg felröppentette a hírt, hogy Nagybányán a "szélsőséges" magyarok újra akarják indítani a magyar iskolát. Egyelőre sikerült leállítani a magyar iskola indítását és elölről kell kezdeni a tárgyalásokat. "Ennyit máramarosi román társaink toleranciájáról, demokrata érzelmeiről." - tette hozzá Böndi Gyöngyike, máramarosi RMDSZ-képviselő. /Záróra rovat. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 23./ Előzmény: Nagybányán a helyi magyar közösség eredménytelenül harcol az 1953-ban erőszakkal felszámolt magyar iskola visszaállításáért. A megyei tanfelügyelőség már másodszor válaszolja az RMDSZ, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége helyi szervezete és a városi szülőbizottság által készített folyamodványra, hogy a beadvány nem hiteles a magyar diákok szüleinek írásos beleegyezése nélkül. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 1./ "
1997. május 2.
"Az Országgyűlés külügyi bizottsága ápr. 30-i ülésén éles hangú vitában elemezte a magyar-ukrán alapszerződés végrehajtását és a Határon Túli Magyarok Hivatala /HTMH/ tevékenységét. A bizottság meghallgatta Törzsök Erikát, a HTMH elnökét és Bagi Gábor helyettes államtitkárt is. Tabajdi Csaba államtitkár elmondta, hogy egyrészt objektív okokból, az ukrán gazdaság helyzetéből adódó óriási forráshiány, másrészt a bürokratikus gyakorlat miatt szenved csorbát a kisebbségi érdekérvényesítés. Így volt ez a beregszászi alapítványi főiskola engedélyezésekor, amely csak négyesztendőnyi huzavona után került sor. Az ukrán nemzetállami törekvések felerősödése következtében bizonytalanságérzet jellemzi a kárpátaljai magyarságot. A HTMH tevékenységéről parázs vita folyt, Németh Zsolt /Fidesz/ szerint ebben a kormányzati szakaszban csökkent a HTMH súlya, befolyása az államigazgatás egészére. Németh Zsolt vitába szállt Tabajdi Csaba kijelentésével, miszerint a kormány kisebbségpolitikájának nincs alternatívája, hangoztatva: éppen az lenne, ha partnerként kezelnék a határon túli magyarok képviselőit. A felmerülő vitás kérdések miatt Eörsi Mátyás kijelentette: a bizottság egy későbbi ülésén visszatér a HTMH tevékenységének elemzésére. /Új Magyarország, máj. 2./"
1997. május 2.
"Birtalan Ákos visszautasította a bukaresti Adevarul napilap azon cikkét, amely egyik múlt heti számában a brüsszeli román turisztikai képviselet felszámolása és ezzel egyidőben ugyanott magyar turisztikai iroda megnyitása között összefüggéseket sejtet. A cikkíró azzal vádolta az RMDSZ-es turisztikai minisztert, hogy a konkurens magyar légitársaság érdekeit szolgálja a románéval szemben. Birtalan Ákos válaszában elmondja, hogy az idegenforgalmi minisztérium vezető tanácsa hosszas elemzés után hozta meg a döntést két külföldi turisztikai iroda felszámolásáról, melyek közül egyik a brüsszeli. "Nemcsak költségvetési, hanem turizmuspolitikai szempontok játszódtak közre annak eldöntésében, hogy 18 irodánkból végül melyik kettő kerüljön felszámolásra" ? jelentette ki Birtalan Ákos a kolozsvári lapnak, majd hozzátette, hogy mivel a Benelux államokban még van képviselete Romániának, a régió fedve van. Leszögezte, hogy a döntésnek semmi köze nincs az éppen megnyíló magyar turisztikai irodához. Elmondta, hogy a turisztikai politikáért egyelőre az idegenforgalmi minisztérium felel, amelyet a román kormány programjának szellemében, és nem különféle újságírói vélemények alapján érvényesít. Szemenszedett hazugságnak minősíti a lap vádját, miszerint a műemlékvédők tusnádi nemzetközi konferenciáján szervezői minőségben vett volna részt, és azon alkalommal a MALÉV légitársaságot részesítette volna előnyben a TAROM-mal szemben. /Szabadság (Kolozsvár), máj. 3./ A Cronica Romana A brüsszeli és a koppenhágai turisztikai irodákat gazdasági okok miatt zárták be címmel tájékoztat, hogy Mirel Tariuc idegenforgalmi államtitkár interpellációra válaszolva Birtalan Ákoséval azonos álláspontot képviselt az irodák bezárásával kapcsolatban. Az államtitkár elmondta, hogy semmiféle összefüggés nem létezik az említett döntések és a turisztikai miniszter bizonyos állásfoglalásai között, mint ahogy azt az interpelláció szerzője, a PUNR-s Vasile Dobrescu vélte. /Cronica Romana (Bukarest), máj. 2./"
1997. május 2.
"Székedi Ferenc sajtómanipulációnak minősítette a Hargita Népe ápr. 22. számában megjelent jegyzetet, melyben Borbély László a lap főszerkesztője azt sugallja, hogy Cs. Gyimesi Éva azért támogatja a Babes-Bolyai Tudományegyetem jelenlegi kereteinek megőrzését, mert azért megfizették. A továbbiakban Székedi kifejti, hogy Cs. Gyimesi Éváék alighanem tévednek, ha csupán kizárólag az egyetemi kritériumok és a tudományosság nevében-szellemében gondolkodnak, mivel a Bolyai Egyetem ügye az egész magyarság ügye. Úgy értékeli, hogy az alapelv tiszteletben tartásától a valóban eredményt hozó gyakorlatig nagyon hosszú az út, és jó ha minél többen beszélnek róla. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 2./"
1997. május 2.
"Caius Chiorean úgy véli, hogy a tanügyminiszter által kiadott rendelet, mely értelmében a Babes-Bolyai Tudományegyetem jogi fakultásán 30 helyet magyar diákoknak tartanak fenn, lehetővé teszi egy magyar tagozat létesítését a fakultáson. Idézi a fakultás dékánjának, Liviu Popnak a kijelentését, miszerint ez az intézkedés diszkriminatív. /Adevarul de Cluj (Kolozsvár), máj. 2./"
1997. május 3-4.
"Románia és Németország között ígéretes kapcsolatrendszer épül ki, állapította meg Bukarestben Klaus Kinkel német külügyminiszter máj. 1-jén, miután találkozott Emil Constantinescu államelnökkel. Megegyeztek abban, hogy Iasiban német konzulátus nyílik. A gazdasági együttműködés szándékát jelzi, hogy ez alkalommal 700 német vállalkozó érkezett Bukarestbe. - Adrian Severin külügyminiszter kijelentette, hogy Románia bocsánatot kér Németországtól a romániai németek deportálásáért, illetve a Ceausescu által folytatott gyakorlatért, hogy a Német Szövetségi Köztársaságtól kapott fejpénzért engedélyezték a német nemzetiségű állampolgárok kivándorlását: "Mélységesen sajnáljuk ezt /a deportálást/, és az erkölcsi jóvátétel gesztusaként bocsánatot kérünk a történtekért azoktól az egykori romániai, ma németországi állampolgároktól, akiket ezzel az elítélendő eljárással mindörökre megbélyegeztek." A második világháború után mintegy 70 ezer erdélyi szászt és bánáti svábot deportáltak szovjet munkatáborokba. A deportálásokban román hatóságok közreműködtek, állapította meg Severin. A Sztálin-Tito konfliktus idején pedig tömegével telepítettek bánáti svábokat a Baragan vidékére. Ceausescu idejében a kitelepedni szándékozókért fizetett fejpénz elérte a 12 ezer márkát is. Kinkel üdvözölte a román fél gesztusát. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 3-4./"
1997. május 3-4.
"Ápr. 28-án tartott közgyűlése után állásfoglalást bocsátott ki az RMDSZ sepsiszentgyörgyi szervezete, melyben tiltakozott a csendőrlaktanya építésének folytatása ellen. Albert Álmos polgármester az RMDSZ háromszéki képviselőivel és szenátoraival Bukarestbe utazott és a belügyminisztertől kérték az építkezés leállítását. Eredményt nem tudtak elérni, ezért az RMDSZ helyi szervezete felhívással fordult a magyar lakossághoz, hogy aláírásukkal nyomatékosítsák a tiltakozó beadványt. Az RMDSZ állásfoglalása kiemelte, hogy a számtalan tiltakozás ellenére az építkezés folytatódik. Az RMDSZ tüntetést is kilátásba helyezett. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 3-4./"
1997. május 3-4.
"Újabb román történelmi szintézis jelent meg, Florin Constantiniu munkája O istorie sincera a poporului roman /A román nép őszinte története/, az Universul Enciclopedic kiadásában. /Távirati stílusban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 3-4./"
1997. május 3-4.
"Nyugdíjazták az országos börtönparancsnokság teljes vezetőségét, adta hírül az Adevarul. Távirati stílusban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 3-4./"