Kapkodás
Egyre nyilvánvalóbb, hogy nincs költségvetési fedezet arra az osztogatásra – bér- és nyugdíjemelésre, különféle jóléti intézkedésekre –, amelyre a szociáldemokrata kormány vállalkozott. Nem csak abból látszik ez, hogy az Eurostat nemrég közölte: az első fél évben az államháztartási hiány elérte a nemzeti össztermék 3,2 százalékát, meghaladva ezzel a megengedett 3 százalékot olyan körülmények között is, hogy az állami beruházásokat gyakorlatilag leállították. Ennél az adatnál is látványosabb az a kapkodás, amely eluralkodott a szociáldemokraták berkeiben, az a sietség, amellyel visszakoznak egy-egy nem is régen tett ígéretük kapcsán, továbbá az a kétségbeesett igyekezet, amellyel pénzt akarnak gyűjteni az államkasszába.
És ahogy az már lenni szokott, a kormány elhibázott döntéseiért mindig a magánszféra fizet: a kis- és középvállalkozásokra, az egyéni vállalkozókra rónak ki újabb és újabb terheket, amelyek természetesen az egyszerű alkalmazottak munkalehetőségére, jövedelmére is kihatnak. Legutóbb, éppen a múlt hét végén határozatban rendelte el a kormány a részmunkaidőben foglalkoztatottak utáni adóterhek növelését: a továbbiakban legalább a minimálbérnek megfelelő összegre számolt társadalombiztosítási és egészségbiztosítási járulékot kell befizetni az államkasszába azon alkalmazottak után is, akiknek nem nyolc órára szól a munkaszerződésük. Hivatalosan a feketemunka visszaszorításának szükségességével indokolták az intézkedést, s bár kétségkívül vannak visszaélések a részmunkaidős munkaszerződések esetében, azért az mégiscsak sokat elárul a hatalomnak a vállalkozói szféra iránti viszonyulásáról, hogy abból indulnak ki: mindenki csaló. És ezen alapgondolat mentén gyakorlatilag ellehetetlenítenek egy olyan munkavállalási formát, amely éppen a munkaerőpiac rugalmasságát hivatott fokozni, és amely nem véletlenül oly népszerű a fejlett nyugati gazdaságokban. Teszik ezt ráadásul akkor, amikor – az európai konjunktúrának, az elvándorlásnak, de a gazdasági növekedésnek is köszönhetően – jóformán nincs olyan ágazat, amelyben a munkáltatók ne panaszkodnának a munkaerőhiányra. A részmunkaidős foglalkoztatás ellehetetlenítése alighanem csak súlyosbítja majd ezt a problémát is, arról nem beszélve, hogy még nehezebb helyzetbe sodorja a gazdaság gerincét adó, munkahelyek millióit biztosító kis- és középvállalkozásokat.
Nem lehet tehát csodálkozni azon, hogy a kormány intézkedését hatalmas felháborodás követte mind a munkáltatók, mind a szakszervezetek körében, a kis- és középvállalkozásokat tömörítő országos szervezet pedig azt követeli az ombudsmani hivataltól, hogy az alkotmánybíróságon támadja meg a jogszabályt. Hogy végül mi lesz a kormányhatározat sorsa, egyelőre nem tudni, azt viszont borítékolni lehet: az államkassza növekvő hiánya miatt a következő hónapokban egyre több hasonló, a vállalkozásokat, a magánszektort sújtó intézkedésre számíthatunk.
Farcádi Botond / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Községi napok
Idén a sepsikőröspataki községi nap különlegesebb volt, mint a többi. Pénteken Gárdonyi Géza szobrát leplezték le, a szombati program Kálnokon kezdődött. Itt és a községközpontban is annak a díszes kerámia emléktáblának az avatójával folytatták, amelyet Gonda István jeles mezőtúri keramikusmester alkotásaként Krizsán Józsefné Józsa Piroska, az ikertelepülés mezőtúri barátja ajándékozott. Szövege: Mezőtúr–Sepsikőröspatak testvértelepülési kapcsolatunk 25. évfordulója alkalmából, 2017.
Az emléktáblát az ajándékozó jelenlétében helyezték el a kálnoki kultúrotthon és a községi tanács épületének homlokfalán. Beszédet mondott Kisgyörgy Sándor polgármester, az ajándékozó és a kálnoki Váncsa Béla községi tanácstag, a negyedszázaddal ezelőtti kapcsolatteremtés egyik résztvevője. Ezt emlékülés követte a tanács nagytermében, ahol emlékeit idézte fel Répási János, Mezőtúr korabeli polgármestere. Déli harangszókor folytatódott a községi napok műsora a sportterem melletti szabadtéri színpadon. Nem volt könnyű a munkája Veress László nyugalmazott sepsiszentgyörgyi színművésznek, a tizenkét órán át tartó műsor bemondójának. Az elsőbbség a kicsinyeket, a jövő nemzedék képviselőit, a sepsikőröspataki óvodásokat illette, akik tehetségükről tettek tanúbizonyságot Nagy Erika óvónőjük vezetésével. Bemutatkozott a helyi dalkör, a helyi aerobikosok, a kőröspatak–kálnoki fúvószenekar és Recsenyédi Hunor lovas íjász. Az ünneplő helyieket a testvértelepülések küldöttségei köszöntötték: a mezőtúri Patkós Éva, valamint Gárdony és Somogygeszti polgármesterei, Tóth István és Csór Zoltán. A műsor második részének két kiemelkedő száma volt, amelyek messze felülmúlták az egyre egyhangúbbá váló falunapok műsorszámait: a Melodika operettegyüttes, Sebestyén-Lázár Enikő szoprán és Oláh-Badi Alpár tenor fellépése (zongorakíséret: Lőfi Gellért), valamint a bemondó színművész műsora, aki két eredeti jelenettel ébresztette a jellegzetesen sepsiszéki humor nagymestere, néhai kálnoki Hosszú Zoltán (1897–1944) emlékét születésének 120. évfordulója alkalmából. A Summer Projects-koncertet tűzijáték és utcabál követte.
Kisgyörgy Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Legendák kertje Nyárádszeredában
Utoljára lép fel Legendák kertjében című előadásával Nyárádszeredában a Bekecs néptáncegyüttes. A produkcióra július 28-án, pénteken este 8 órától kerül sor. A szóban forgó előadásról Ivácson László a következőképpen írt: a Székelyföldi Legendárium, mely közel 180 legendát és mondát tartalmaz, adja az alapját a mi előadásunknak. Célunk, hogy ezt a gazdag örökséget továbbadjuk. Éppen ezért az eddigi kiadványok mellett szeretnénk bemutatni a színpadon is ezt a szép legendáriumot, ezzel együtt megismertetve a Székelyföld szépségeit. Előadásunkhoz innen válogattunk féltucatnyit, és olyan füzérbe fonjuk, hogy egy kerek egész történetet alkossanak.
A gyerekek előtt élőben bontakozik ki egy képzeletbeli meseország, a történelmen túli Székelyföld. Olyan történetekkel ismerkedhetnek meg, amelyek földrajzi helyszínekhez, településekhez, történelmi személyekhez kötődnek. Tartalmuk a történelmi valóság és a képzelet sajátos ötvözete. Ezekben a legendákban és mondákban őseink mesélnek ünnep- és mindennapjaikról, eljuttatva a mai kor gyermekéhez küzdelmeik, örömeik varázslatos és egyben tanulságos krónikáját.
Az előadásunk feladata, hogy mindezt közérthetően, a népi játékok, a mondókák, a rigmusok, a ráolvasások, a népdalok, a népzene és nem utolsósorban a néptánc eszközeivel, a mai kor követelményeinek megfelelően mutassa be a gyerekeknek. Az előadás interaktív jellege aktívan bekapcsolja a gyerekeket a történet alakításába, együtt barangolják be Székelyföldet (a tündérek és lüdércek világát) az előadókkal, segítve őket a próbatételek megoldásában, ők a kincsesláda őrzői, feladatot kapnak, hogy megőrizzék annak kulcsait az ördögök elől, segítenek a székely bácsinak kirakni egy óriás kirakós játékot, amely kijuttatja őt a pokolból, együtt nyitják ki a legendásládát és együtt választják ki a következő legendát, amelyet a színpadon majd előadunk. Ugyanakkor az előadás arra is törekszik, hogy a felnőtteket is visszacsalogassa a mesék, a csodák, az álmodozás világába. Álmodozni pedig mindenki tud és szeret. Nem titkolt célunk az sem, hogy a helyi legendákat, történeteket promováljuk, hogy a közönség megismerje őket, és szorgalmazzuk, hogy nagyobb figyelmet szenteljen nekik, így gyermekeik ezeket is megismerjék a világi, jól befutott idegen eredetű mesék mellett.
Olyan népi mesékről, mondákról, legendákról van szó, amelyek konzerválódtak az évszázadok folyamán, és világirodalmi művekben sem fordulnak elő. Eljött az ideje, hogy bemutassuk mindenkinek ezeket a legendákat, mondákat, és ezeken keresztül szülőföldünket. Előadásunkban a következő legendákat és mondákat dolgozzuk fel: Tündérek gyülekezőhelye – Maka várának legendája, Makfalva, Maros megye. Paladomb tündérei – a Nyárádszentimre határában lévő domb, Maros megye. Istenszéke – a Kelemen havasok délnyugati részén található hegy, Maros megye. Az Ördög-tó mondája – a Libán-tető közelében található tó, Hargita megye. A Gyilkos-tó mondája – a Békási-szoros gyöngyszeme, Hargita megye.
Ezek a történetek oktató jellegűek, leleményességről, kitartásról, szeretetről, furfangos észjárásról, hősiességről, történelmi pillanatokról, bátorságról szólnak. Itt, Székelyföldön, szinte minden különleges földrajzi helyszínnek, várnak, településnek, szentnek legendája van. A történetek az itt élő nép emlékezetében maradtak fenn, a szülők szájhagyomány útján továbbadták gyerekeiknek. Népújság (Marosvásárhely)

Anna-nap
Holnap van Anna napja. Amellett, hogy az egyik legszebb női név, Szent Annában a katolikusok Szűz Mária édesanyját tisztelik. Kultusza a XIII–XIV. században terjedt el Európában. Az ünnep Szent Anna halálának feltételezett napja. Mária állítólagos jeruzsálemi szülőházát még a IV. században építették át templommá, és egy július 26-i napon szentelték fel. A templom búcsúját Bizáncban július 25-én ülték meg. A napot Justinianus császár tette kötelező ünneppé.
Erdély egyetlen vulkanikus tavának, a Szent Anna-tónak a története sem mindennapi.
A tó helyén állítólag egykor magas hegy volt, a tetején büszke vár. Átellenben, a Büdös-barlang felett is vár állott. Két testvér lakott a két várban, mindkettő kevély, gőgös, akik sanyargatták a népet, és egymást sem szerették.
Egyszer egy nagy úr érkezett látogatóba a büdösi vár urához, hatlovas hintón. A vár urának megtetszettek a lovak. Nagy vendégséget csapott, és kockajátékon elnyerte a lovakat hintóstul, és első dolga volt, hogy meglátogassa testvérét, akit elöntött az irigység, azt mondta, megmutatja, különb hintója lesz neki. A várába vitette a vidék legszebb tizenkét leányát, a hintó elé fogatta, de nem tudták megmozdítani a nehéz járművet. Ekkor rézcsapós ostorral csapott a legszebb lányra, Annára, aki legelöl állt, akinek vállából kiserkedt a vér, s jajszava felhatolt az egekig.
Anna megátkozta. Abban a pillanatban elfeketedett az ég, villámlott, dörgött, a föld megindult, a vár tornya ingadozni-hajladozni kezdett, aztán hirtelen összeomlott. Amikor lecsendesült az ég haragja, a vár helyén egy gyönyörűséges tó pihent, s a tóban tizenkét hattyú úszkált. Távol tőlük egy sárkány vergődött a tó forgatagában, erőlködött, hogy megfogja a tizenkét hattyút, de nem tudott kikerülni a forgatagból. A tizenkét hattyú meg szép csendesen kiúszott a tó partjára. Megrázkódtak, s leánnyá változtak ismét. Hazasiettek, csak Anna maradt ott. Kápolnát építtetett a tó partjára, ott töltötte az életét csendes imádkozással. Halála után róla nevezték el a tavat Szent Anna-tónak.
Ám Anna napja más szempontból is fontos Erdélyben. 1981-ben, a kommunizmus legsötétebb időszakában néhány magyar diák úgy gondolta, „a megsemmisülés elkerülésének egyetlen módja nemzettársaik felrázása, cselekvésre való ösztönzése”. Ezért az Anna-napi búcsúra felhívást adtak ki, amelyre emberek ezrei gyűltek össze: a hegyoldalra kitűzték a magyar zászlót, éjfélkor a tóparti kápolnánál a magyarság létét veszélyeztető állapotok megszüntetését követelték, majd elénekelték a magyar és a székely himnuszt.
A megtorlás „természetesen” nem maradt el. Ma sem tudni, hány embert zaklatott a szekuritáté. Azért is fontos emlékezni, mert a második világháború után 1981. július 25-én történt meg először, hogy az erdélyi magyarság nyilvánosan kiállt jogaiért.
Az 1981-ben történtek harminchatodik évfordulóján, július 26-ára idén is összehívják a Szent Anna-tó melletti kápolnához az akkori események résztvevőit és az érdeklődőket „közös főhajtásra és tanácskozásra, az emlékezés, emlékeztetés és hagyományteremtés szándékával”.
Szép név, szép rege, szomorú emlékezés.
MÓZES EDITH / Népújság (Marosvásárhely)

Ki az idióta?
Aludtam rá néhányat, s csak utána ültem le a számítógép elé. Mert első haragomban nem akartam ugyanavval a kifejezéssel illetni azt, aki a minap idiótáknak titulálta a keresztényeket. S nem akartam az ő színvonalára süllyedni avval, hogy állítsam: fejében nem elme, hanem valami matéria van. (Kitalálhatják, mi!) A keresztény vallás ugyanis a megbocsátás vallása, még akkor is, ha követése a történelem folyamán súlyos következményekkel járt, a világ sok pontján jár ma is. És mellesleg, évezredeken keresztül megtartotta a magyarságot (is), ha ez egyáltalán számít a nyilatkozónak.
Csak arra szeretném felhívni az anyaországi Demokratikus Koalíció képviselőjének a figyelmét, hogy a két évezredes kereszténység (a tagadhatatlan tévelygések, bűnök ellenére, lásd inkvizíció) a töredékét sem követte el az emberiség ellen, mint az alig hetven-nyolcvan évet regnáló ateista-materialista ideológia. Csak a két szadista diktátor, Sztálin és Mao együtt százmilliónál jóval több ártatlan embert hurcolt meg, végzett ki, pusztított el börtönökben, munkatáborokban. S ha hozzájuk számítanánk a kelet-közép- európai (Kun Béla, Rákosi, Dej, Ceaușescu), ázsiai (Pol Pot!), latin-amerikai, afrikai követőik áldozatait is, ez a szám bizonyosan megduplázódna.
Ennek ellenére most is vannak hívek, akiknek Marx Tőkéje, Marx és Engels Kommunista Kiáltványa, Lenin és Sztálin műveinek díszkiadása valahol ott lapul a lakásukban, vagy kitörölhetetlenül bele van vésve az agyukba. Erre példaként talán a fanatikus DK-s politikust is említhetnénk. Ha utóbbi higgadtan, logikusan (!) gondolkozna, bizonyosan megfontolná, kit nevezzen idiótának! Aludtam rá néhányat, s csak utána ültem le a számítógép elé. Mert első haragomban nem akartam ugyanavval a kifejezéssel illetni azt, aki a minap idiótáknak titulálta a keresztényeket. S nem akartam az ő színvonalára süllyedni avval, hogy állítsam: fejében nem elme, hanem valami matéria van. (Kitalálhatják, mi!) A keresztény vallás ugyanis a megbocsátás vallása, még akkor is, ha követése a történelem folyamán súlyos következményekkel járt, a világ sok pontján jár ma is. És mellesleg, évezredeken keresztül megtartotta a magyarságot (is), ha ez egyáltalán számít a nyilatkozónak.
Ujj János / Nyugati Jelen (Arad)

A XVI. Kisiratosi Falunapok sikere
Kiváló program, szíves vendéglátás
Amint azt előzetesen hírül adtuk, péntektől vasárnapig tartották meg a Kisiratosi Falunapok idei, szám szerint a XVI. rendezvényét, ami pénteken a fiatalabbak számára a Rózsa presszóban retrobulival, illetve a helybeli, újraalakult nyugdíjasklub szervezésében nyugdíjasbállal vette kezdetét. Utóbbit a nagy- kultúrotthonban szervezték, mintegy 200 résztvevővel, köztük a lőkösházi, a kétegyházi, a nagyiratosi, illetve a kisiratosi nyugdíjasok mulattak, számukra Torma Gizella és Kristóf Rozália finom babgulyást főzött. Almási Vince, a házigazda nyugdíjasklub elnöke tombolanyereményekről is gondoskodott, a sorsoláson a fődíjat, a porszívót a helybeli Papp Mária vihette haza. A hangulatot csúcsra járatta a Terék Julianna és Horváth Margit nyugdíjasok által Kabaré a buszmegállóban címmel előadott vidám jelenet, amellyel meghívót kaptak egy magyarországi fellépésre is. A nagyszabású rendezvényt megtisztelte jelenlétével Korondi-Józsa Erika polgármester, Andó László alpolgármester, Faragó Péter RMDSZ-megyei elnök, parlamenti képviselő is. Gépzenére, de kiváló hangulatban, ugyancsak velük mulatott hajnaltájig a felvidéki Balony község öttagú küldöttsége is. Szombaton 14 órától a kívül-belül felújított kiskultúrotthon tanácskozótermében szervezték meg a falunapok alkalmával szokásos könyvbemutatót, amelyen Sarusi Mihály, kisiratosi gyökerű magyarországi közíró legújabb két kötetét mutatták be. Az egybegyűlteket, illetve a szerzőt a prezídiumból Korondi-Józsa Erika polgármester köszöntötte. Örömének adott hangot, amiért a kisiratosi gyökerű, népszerű közíró újabb két kötettel örvendezteti meg az olvasóit. A továbbiakban köszöntötte az asztalnál helyet foglaló Vajda Noémit, aki tavaly nem tudott eljönni, idén viszont áldott állapotban is megtisztelte a rendezvényt, értékelőt is írt a szerző egyik művéről, ami Innen a rácson címmel jelent meg. Kiemelt örömmel nyugtázta, amiért Vajda Noémi és férje, Almási Lóránt harmadik gyermeket is vállalnak, hozzájárulva a kisiratosi demográfiai helyzet javításához. Ezt követően kifejtette: tekintve, hogy a Sarusi-könyvek szokásos méltatója, Vágner Szabó János gyengélkedik, nem tud jelen lenni, az Öreghegyen innen, öreghegyen túl című kötetének írásba foglalt értékelőjét a Páter Godó Mihály Általános Iskola egyik irodalombarát, tehetséges végzős diákja, Torma László olvassa fel. Abban történelmi személyiségeknek, képzőművészeknek a magyar tájról, a természet szépségeiről megszólaltatott gondolataiból, alkotott műveiből ihletődve, a szerző hazaszeretetet sugárzó, mélyenszántó gondolatait osztja meg az olvasóval. Táj, nép és kultúra valóságos megjelenítése ez a könyv. A továbbiakban Sarusi Mihály méltatta a betegeskedő barát, újságíró és író, Vágner Szabó János munkásságát, partiumi kötődéseit ismertette, majd abban a reményben zárta mondanivalóját, hogy a következő könyvbemutatón újra Kisiratoson lehet. Utána Vajda Noémi kérdéseire Sarusi Mihály az Innen a rácson című kötetének anyagfeltárással, az ihletéssel, a megírási technikákkal kapcsolatos részleteiről beszélt. Ebben – levelesládájában kutakodva – feldolgozta a Simonyi Imrétől, Ördögh Szilvesztertől, Körmendi Lajostól és Nagy Gáspártól kapott leveleket, a hozzájuk fűződő emlékeit az 1960-as évek politikailag igen terhelt időszakából. Gyakorlatilag az olvasó szemei előtt bomlik ki egy szerkesztői kapcsolatnak barátsággá alakulása egyik legjobb barátjával, Nagy Gáspárral. Vajda Noémi kérdéseire válaszolva, Sarusi Mhály hangot adott a jelzett írókkal kapcsolatos emlékeinek is.
A könyvértékelők után a szerző dedikálta műveit.
Vastaps jutalmazta a fellépőket
Szombaton délután Kisiratos központi parkjában a helybeli zenekar térzenével köszöntötte az érkező vendégeket, a polgármesteri hivatalban fogadták a határon túli és a hazai meghívott elöljárókat. Valamivel 17 óra előtt a Páter Godó Mihály Általános Iskola előtt felsorakozott néptáncosok, a házigazda Gyöngyvirág és az iskola néptánccsoportjának a felvezetésével, zenekísérettel vonultak a kultúrotthon felé. A központi útkereszteződésben körcsárdást, majd frisseset táncoltak az összegyűlt tömeg tapsa közepette, aztán bevonultak a szabadtéri színpadhoz. Ott 17 órakor Vörös Annamária műsorvezető köszöntötte a XVI. Kisiratosi Falunapok néptáncgála-programjának a közönségét, a vendégeit, majd a színpadra kérte Korondi-Józsa Erika polgármestert és Faragó Péter RMDSZ-megyei elnököt, parlamenti képviselőt. Üdvözlőszavait követően a polgármester külön köszöntötte Faragó Péter parlamenti képviselőt, a nagyperegi, a nagyiratosi, a nagyzerindi, a majláthfalvi és a sofronyai elöljárókat, külön köszöntötte a testvértelepülések küldöttségeit, Pusztaszabolcsból Csányi Kálmán polgármestert és kollégáit, Úri községből Haraszti Imre polgármestert és csapatát, Lőkösházáról Szűcsné Gergely Györgyi polgármestert és csapatát, utoljára, de nem utolsósorban a legújabb testvértelepülésről, a szlovákiai Balonyból Matus Frigyes polgármestert és küldöttségét. Zárszavaiban köszöntötte, illetve megköszönte a fellépést mindazoknak, akik a rekkenő hősében is vállalták a szereplést, a közönség szórakoztatását. Miután mindenkinek jó szórakozást kívánt, Faragó Péter parlamenti képviselő üdvözölte a közönséget, köztük a vendégeket, akik a jelenlétükkel hozzájárulnak magyar közösségünknek a további erősítéséhez. Mindnyájuknak jó szórakozást, kellemes, baráti együttlétet kívánt. A programot a kisiratosi Napraforgó citerazenekar fellépése nyitotta meg, Juhász Kálmán vezetésével népdalokat játszottak, énekeltek vastaps közepette. Utánuk a Páter Godó Mihály Általános Iskola néptánccsoportjának szilágysági tánca aratott osztatlan sikert Verbóczki Kinga vezetésével. Ezt követően a pécskai Búzavirág néptánccsoport magyarbődi tánca következett Engi Márta Ildikó vezetésével.
Utánuk a Black and White moderntánc-csoport 7 lánya járt ritmikus táncot. A zimándújfalui Kankalin néptánccsoport Nagy Rozália és Haász Endre betanításával tetszetős mezőségi és vajdaszentiványi táncot mutatott be. A továbbiakban a kisiratosi Kikelet gyermek- citerazenekar Juhász Kálmán vezetésével sárközi dallamokat és vajdasági magyar népdalokat játszott, énekelt vastaps közepette. Utánuk a kisperegi Napraforgó néptánccsoport Molnár Csaba vezetésével kalocsai, a majláthfalvi Százszorszép Halál Endre vezetésével szatmári, míg a nagyzerindi Ibolya néptánccsoport ifj. Szilágyi András koreográfiájával, Kiss Csilla vezetésével széki és felcsíki táncokkal érdemelte ki az elismerést.
Az Arany László-díj átadása
Mint az utóbbi négy évben rendszeresen, Pusztaszabolcs Város Önkormányzata idén is a Magyar Nyelvért Arany László-díjjal tüntetett ki egy olyan kisiratosi végzős diákot, aki éltanuló, részt vesz a közösségi és kultúrmunkában, illetve tovább kíván tanulni. A színpadra kért Korondi-Józsa Erika kisiratosi, Csányi Kálmán pusztaszabolcsi polgármester társaságában kifejtette: idén nagyon nehéz volt a díjra való jelölés, mivel az iskola több diákot is javasolt, közülük Almási Dórára esett a választás. Ezúttal is megköszönte Pusztaszabolcs Város Önkormányzatának és Csányi Kálmán polgármesternek, amiért az utóbbi 5 évben egy-egy kisiratosi kiváló diákot rendszeresen támogat.
Csányi Kálmán polgármester kifejtette: már ott tartunk, hogy az első díjazott idén leérettségizett, magyar nyelven, ami csak megerősíti a támogatók elhatározását, hogy a tehetséges diákokat érdemes segíteni, hogy minél többen megtartsák, ápolják az országhatár innenső oldalán is a magyar nyelvet. A díj 100 ezer forint iskolakezdési támogatást is feltételez. Miután a polgármester gratulált, illetve átadta a díjat Almási Dórának, az bebizonyítva, hogy érdemes a kitüntetésre, mély átéléssel szavalta el Szép Ernő Imádság című költeményét. A továbbiakban a kisiratosi és a pusztaszabolcsi polgármester a színpadon ünnepélyesen megújította a két település között 2007. július 22-én aláírt partnertelepülési szerződést, amit ezúttal kibővítettek: a kultúra, a sport, a közművelődés, a hagyományőrzés, a népművészet és a vállalkozói szféra területén kialakuló kapcsolatok kiszélesítésére törekednek. A közönség tapsa közepette mindkét polgármester aláírta az együttműködési szerződés meghosszabbítását. Amint az ünnepélyes esemény után Csányi Kálmán kifejtette, a mai esemény egyben számvetés is, amikor a polgármester elődeik tíz éve aláírták az első szerződést, olyan dolgokra gondolhattak, amik az utóbbi években valóban jól beindultak a két település között, mindkét közösség épülésére, javára. Abban a reményben zárta mondanivalóját, hogy 10 év múlva is építőnek, hasznosnak bizonyul az együttműködés.
Folytatódó néptáncgála
A néptáncgála folytatásában a pécskai Búzavirág nyárádmagyarósi tánca következett, nagy sikerrel. A kisiratosi Rónasági citerazenekar Juhász Kálmán vezetésével, Korondi-Józsa Erika jelenlegi és Almási Vince leköszönt polgármester közreműködésével halasi és vajdasági népdalokat játszott, énekelt vastaps közepette.
A néptáncgála végét, egyben csattanóját a házigazda néptánccsoport, a Gyöngyvirág fellépése képezte. Az 5 megújult pár Verbóczki Kinga vezetésével mezőségi, bolgártelki és kalotaszegi, szépen koreografált és kivitelezett táncokkal lepte meg a közönséget. Ugyanúgy ünnepelték a ráadást, a két egykori gyöngyvirágos pár táncbemutatóját is. Ezt követően kiértékelték a bográcsos pörköltfőző verseny eredményét is. A Haraszti Imre, Úri község pol¬gár¬mestere által vezetett zsűri értékelése a következő volt: a 6 főzőcsapat közül az AMISZ két csapata, illetve a helybeli fiatalok főzőcsapata dicséretet, az aradi Lion csapat III. díjat, Sávai Krisztián és Szalai Dávid II. díjat, míg az I. díjat a kisiratosi tűzoltók és a dombegyházi polgárőrök közös csapata érdemelte ki. A továbbiakban Balla Tibor tekerőlantművész előadásán, 21 órától a V-Tech együttes koncertjén, 22 órától a 3 Amigó zenekar élő koncertjén mulatott a közönség. 24 órától parádés tűzijátékot láthattak, majd a Rózsa presszóban szervezett bálon, illetve a termálstrandon tartott diszkón mulattak hajnalig. Tegnap, vasárnap a helybeli templomban 10 órától megtartott szentmisével zárultak a XV. Kisiratosi Falunapok rendezvényei.
Köszönet A rendezvény sikeréért a szervezők ezúttal is köszönetet mondanak a támogatásért a Megyei Kulturális Központnak – az RMDSZ közbenjárására –, a Kisiratosi Polgármesteri Hivatalnak és a községi tanácsnak, az Agrodor Mezőgazdasági Társulásnak, illetve a helybeli támogató gazdáknak a segítségért. Ugyanakkor köszönet jár a főzésben közreműködött Torma Gizellának és csapatának, továbbá mindazoknak, akik a vendégek ellátásában segédkeztek, öregbítve a híres kisiratosi vendéglátásnak a hírnevét!
Balta János / Nyugati Jelen (Arad)

Igényelhető a mezőgazdasági támogatás
Már kérhetik a gazdák a 2017-es évre szóló mezőgazdasági támogatást a Román Kereskedelmi Bank (BCR) összes bankfiókjánál. A bank a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) által megítélt utólagos támogatás legtöbb 80 százalékát tudja kifizetni a jogosultaknak.
Miután a BCR megkötötte az új megállapodásokat az APIA-val, illetve a garanciaalappal, az APIA által megítélt, utólagosan kifizetésre kerülő mezőgazdasági támogatások összegének 80 százalékát a jogosultak hitel formájában, előre is fölvehetik a banktól.
A BCR országszerte működő 514 fiókintézményében – amivel a bank a legjobban reprezentált pénzintézet Romániában, elsősorban vidéken –, már most lehet igényelni a várhatóan később megérkező szubvenció 80 százalékának megfelelő összeget. Idén a kisgazdák egyszerűsített eljárással kaphatják meg a támogatást: ha minden rendben van az igényléssel, a hitelt akár egy nap alatt is megítéli a bank, hogy a mezőgazdasági tevékenységhez szükséges támogatást minél hamarabb felhasználhassák.
„A mezőgazdaság ismét Románia egyik kulcságazatává vált, amit a számadatok is jól tükröznek, hiszen például idén hazánkat nevezték meg az Európai Unió legnagyobb gabonaexportőrének. A vállalkozók és a mezőgazdaságban működő cégek eredményessége öröm, ugyanakkor kötelezettség is a számunkra, hiszen ezeknek az embereknek folyamatos finanszírozásra és bizalomra van szükségük. Mi pedig készen állunk arra, hogy támogassuk őket” – mondta el Loredana Răuţu, a Román Kereskedelmi Bank finanszírozási programokért felelős osztályvezetője.
Ezt a hitelt, illetve a hozzá tartozó kamatot egyetlen részletben kell visszafizetni a banknak azt követően, hogy megérkezik az APIA-tól származó támogatás, így a gazdának nem kell saját zsebből törlesztenie. Szabadság (Kolozsvár)

Az Úr csodásan működik Nagyenyeden
Áprily-est: Frigyesy Ágnes mutatta be könyvét
Az enyedi közönség is megismerhette július 17-én Frigyesy Ágnes budapesti egyházi újságíró Az Úr csodásan működik című, a Székelyföldön már jól ismert interjúkötetét, amelyben az általa erdélyi nagy tanúságtevőknek nevezett istenszolgákkal, Ferencz Béla Ervin, valamint Bíró János Antal ferences szerzetesekkel, illetve Tőkés István lelkipásztor-teológusprofesszorral, egykori püspökhelyettessel készített beszélgetések kaptak helyet.
Nagyenyed volt az első állomása az írónő második erdélyi körútjának, amely során Gyulafehérvár érintésével, Tusványoson is bemutatja könyvét.
Frigyesy Ágnes témaválasztásában nagy szerepet játszott, hogy ő maga is keresztény gyökerű családból származik, és a rendszerváltást követően, amikor a Mindszenty Alapítványhoz került, Szőke János atya hatására megtalálta az utat a keresztény újságírás irányába. Később, az erdélyi rokoni szálak révén, megismerhette a két ferences atyát, valamint Tőkés Istvánt, akikkel életük végéig tartotta a kapcsolatot.
A könyvhöz írt előszavában Takaró Mihály irodalomtörténész hiánypótló és egyszersmind friss, eredeti munkának véli Frigyesy Ágnes két év kitartó kutatása eredményeként megszületett kötetét. A mű külön értéke, hogy a felekezeti korlátokon túllépve mutatja be a három istenszolga életét, példát állítva ezáltal a 21. század magyarsága elé.
Ervin atyához az újságírói kíváncsiság vonzotta, és elsőként sikerült beszélnie a rendszerváltást követően a gyergyószárhegyi kolostorban élő „remetével” egy olyan korszakban, amikor alig akadt újságíró, aki ehhez a témához mert volna nyúlni. Szép múltra tekint vissza a Tőkés Istvánnal való ismeretsége is, több mint tizenöt éves mély barátságról van szó, amelynek eredményeképp megszületett a fotókkal, iratokkal gazdagon dokumentált, szenzációs interjú. A „lánglelkű”, ám zárkózottabb Bíró János Antal atyával az írónő Böjte Csaba által ismerkedett meg. Frigyesy Ágnes az előadása alatt mindvégig mély tisztelettel mesélt a három istenszolgáról, körvonalazta jellemüket, felvázolta a kommunizmus alatt számtalan szenvedést, például a súlyos börtönéveket is megélt életsorsukat. Különösen érdekeseknek tűntek a kiegészítésnek szánt történetek, a látogatások alatt megélt élmények felidézése, amelyek révén a tanúságtevők egy még emberibb képét ismerhették meg az érdeklődők.
Arra az újságírói kérdésre, hogy a három nagy személyiségben mi a közös, Frigyesy Ágnes a következőket emelte ki: a hit, a szeretet és a remény megtartó erejével átitatott, kivételesen hosszú, szenvedésekkel, nélkülözéssel és üldöztetéssel tarkított, de végig a gondviselés kísérte három életpályáról van szó. Közös tulajdonságaik a hithez és a magyarságukhoz való hűség, mindhárman megtartották emberségüket, a bosszúállásnak nincs nyoma lelkükben. Mindezek mellett van másik két egybeesés is: Ervin atyát is és Antal atyát is Márton Áron szentelte fel, illetve mindhárman 2016-ban hunytak el.
Basa Emese / Szabadság (Kolozsvár)

Egy könyvben a Kárpát-medence „szétszakított” 20. századi irodalma
Megjelent a Kárpát-medencei magyar irodalom 1920-tól az ezredfordulóig című irodalomtörténeti kézikönyv és szöveggyűjtemény a Kárpát-medencei Magyartanárok Kulturális Egyesülete (KMKE) gondozásában. A kötettel 70 év szakmapolitikai mulasztását pótolják, Takaró Mihály irodalomtörténész, az egyesület elnöke a KMKE és a Rákóczi Szövetség által szervezett V. Kárpát-medencei Irodalomtanár Találkozón rámutatott, hogy a kötettel 70 év szakmapolitikai mulasztását pótolják.
Olyan könyv született, amely a magyarság hazájának a Kárpát-medencét tekinti és igyekszik a Trianon után szétszakított magyar irodalom 1920 utáni fejlődését bemutatni, tette hozzá.
Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár arra biztatta a jelenlévőket, hogy a sok helyen tapasztalt nyelvvesztés, a színtiszta magyar területek beolvadása ellenére folytassák küzdelmüket, és ne adják fel a harcot. Mint mondta, az anyanemzetből kiszakított magyarság évszázadokon keresztül megtartotta a magyar nyelvet, és ebben a magyartanároké a legnagyobb érdem.
Takaró Mihály szerint 1920 után a Kárpát-medencei magyar irodalom fejlődése más-más utakon indult el.
Tragédiának nevezte, hogy egy délvidéki magyar nem tudhatott a felvidéki magyar irodalomról, talán az anyaországit ismerhette.
A kötet mindezt bemutatja, az utolsó 300 oldala pedig szöveggyűjtemény. Aki ezt használja, innentől kezdve a Kárpát-medence magyar irodalmát taníthatja és nem a magyarországit vagy az erdélyit, vélekedett. Takaró Mihály kiemelte, hogy a könyv nem tartalmazza a „könyvtári irodalmat”, hiszen nincs benne például Ady vagy Kosztolányi, de megtalálható benne Kovács Vilmos vagy Dsida Jenő. Sajnálattal jegyezte meg, hogy a 16 tagú szerkesztőbizottság hiányos kötetet állíthatott össze, mivel a Felvidék magyar irodalmának 50-100 oldala hiányzik belőle. Közölte, hogy egyik szlovákiai egyetem tanára sem vállalta a feladatot felkérésük ellenére, de már folynak tárgyalások arról, hogy szeptembertől felvidéki szakemberek bekapcsolódnak a munkába. Soltész Miklós rámutatott: a magyar nyelvnek „nemzetmentő ereje” van, ráadásul kihat a magyar mentalitásra és gondolkodásra is, fogalmazott.
Az V. Kárpát-medencei Irodalomtanár Találkozót július 24-28. között tartják a Fejér megyei Isztimér melletti Királyszálláson. Kedden Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke, szerdán Gulyás Gergely, az Országgyűlés fideszes alelnöke is előadást tart a résztvevőknek.
MTI; Krónika (Kolozsvár)

„Ez a te táncod, az apádé is ez volt és a fiadé is ez lesz”
Verőfényes néptáncfesztivál
Az elmúlt hetekben gyakran voltunk kénytelenek azzal indítani tudósításainkat, hogy „a kedvezőtlen időjárás ellenére”, nos, a legelső ízben 1972-ben megrendezett Ika-vári Néptánctalálkozó idei kiadására kilátogatóknak erre nem lehetett panaszuk: kiváló családos programnak bizonyult a vasárnapi rendezvény.
A kulisszák mögött ugyan korábban megkezdődött a program, a szórványból érkező csoportok már péntektől Csernáton vendégei voltak, a szombati nap az ismerkedésről, kapcsolatépítésről és persze a néptáncról szólt (tematikus néprajzi előadások, műhelymunka, népi játékok, a tánccsoport-vezetők szakmai kerekasztala), vasárnap pedig már a nagyközönséget várták a gálára.
Istentisztelet indította a napot 11 órától a felsőcsernátoni református templomban, megadva az ünnepi felhangot, majd az Ika vára alatt folytatódott a rendezvény. 12 és 13 óra között még viszonylag kevesen voltak a helyszínen, de a helyi kézművesek és népi alkotók minden érdeklődőt szívesen kiszolgáltak. Lehetett kapni többek között aranyló mézet, számos dísz- és ajándéktárgyat szalmából, üvegből, ékszereket rengeteg féle anyagból, színben és fazonban, táskákat, szütyőket, ostorokat, bogozott fali díszeket – mindenki találhatott kedvére való apróságot.
Külön sátorral voltak jelen a Haszmann Pál Múzeum és meghívottjai, a pécsi Határokon Túli Magyarságért Alapítvány és a Míves Mag Műhely kézművesei, akik amellett, hogy egy mini fotótárlatot is elhoztak játszóházzal, kézműves foglalkozásokkal is várták a gyerekeket.
14 óra körül kezdtek egyre nagyobb számban érkezni a népviseletbe öltözött lányok és fiúk, addig a helyszín egyik legnépszerűbb pontja a Csókásferedő medencéje volt, amely enyhülést nyújtott a hamisítatlan nyári kánikulában.
Pár perccel a meghirdetett 15 óra után indult is a program a szokásos helyen álló nagyszínpadon, az ünnepi megnyitón Bölöni Dávid polgármester köszöntötte a népes közönséget, a szervezők ismertették a főbb tudnivalókat, majd Kedves Tibor plébános megáldotta a rendezvényt.
Bölöni Dávid egyszerűen, szépen megfogalmazta a néptánctalálkozó lényegét: „igen nagy öröm számomra, hogy ismét itt találkozunk az öreg Ika-vár tövénél, helyiek, vendégek, szórványból érkezők egyaránt, akik kíváncsiak arra, hogyan adja át hagyományait a székely szülő gyermekének”. Mikuli Vera sorait idézte: „Ez a te táncod, az apádé is ez volt és a fiadé is ez lesz, dobogd bele a ritmusod a zenébe, hogy hallja mindenki, az apád fia vagy, s fiad apja, és így nem tud senki más a Földön táncolni, csak te. Ez a mi dalunk, úgy szeretlek, ahogy anyám szerette az apámat és nagyanyám a nagyapámat, és így nem énekel neked senki más a Földön.”
– Mi, az Ika Ifjúsági Egyesület és a csernátoni Pántlika néptáncegyüttes tagjai hisszük, hogy fontos kultúránk, hagyományaink, néptáncaink, népszokásaink, tárgyi és szellemi értékeink megőrzése, éltetése, a mindennapokban történő megélése. Ennek jegyében fogalmaztuk meg a mai találkozó céljait is: néptáncaink és népi mesterségeink megőrzése, ápolása és a nagyközönség körében történő népszerűsítése, a háromszéki és a szórványban tevékenykedő néptánccsoportok közötti kapcsolatok erősítése. A háromszéki és Hargita megyei néptáncegyüttesek és a Csernátoni Férfi Dalcsoport mellett magyarlapádi (Fehér megye), medgyesi (Szeben megye) és brassói néptánccsoport is részt vesz a rendezvényen, akiknek külön megköszönjük, hogy elfogadták meghívásunkat. Hasonlóképpen köszönettel tartozunk a jelenlevő kézműveseknek, hogy tartalmasabbá teszik a rendezvényt, és természetesen mindenkinek, akik a szervezésben, lebonyolításban segítségünkre voltak, nélkülük nem jöhetett volna létre a találkozó – fogalmazott a szervező Ika Ifjúsági Egyesület részéről Mágori István elnök.
Ezután Fákó Alpáron, a Pántlikácska vezetőjén volt a sor, hogy ismertesse a támogatókat, majd apró lábacskák vették birtokba a színpadot, hogy megnyissák a 21 fellépő csoport sorát. Aki pedig mindezek után még bírta szusszal, az esti tánc¬házban rophatta, ahogy elhangzott: „aki tudja, járja, aki nem tudja, most megtanulja”.
Farkas Imola / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Az etnikai autonómia: papírtigris
Erősödő regionalizmus?
Szükség van az adminisztratív és gazdasági decentralizációra – fogalmazta meg a 27 évvel ezelőtt, 1990 februárjában alakult Temesvár Társaság. Az azóta sem teljesült célkitűzést egyféle apropóként használták pénteken Tusványoson az Erősödő regionalizmus, régiók Romániája című panelbeszélgetés résztvevői.
Florin Mihalcea, a Temesvár Társaság elnöke felidézte: az Európai Bizottság már a múlt század 80-as éveiben régiókban gondolkodott, létrehozta a Régiók Bizottságát, amely az Európai Tanács Parlamenti Közgyűlésével kellett volna hogy egyenrangú legyen, de ez nem következett be.
Bakk Miklós, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem docense azt mondta: a régiókat nem lehet eltüntetni, és jelenleg nagy politikai küzdelem folyik arról, hogy a régiók kialakításának a területi közösségek-e, vagy az állam a főszereplője.
Fancsali Ernő, az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári elnöke bízik a regionalizmus sikerében, és úgy vélte: az autonómiával kapcsolatos „felvilágosító munkát” a közemberrel kell kezdeni, mert akkor elkerülhető lenne, hogy „bármilyen kiejtett félmondattól felrobbanjon a román sajtó”.
A székelyföldi autonómiatörekvéseket a katalán mozgalommal párhuzamba állítva elhangzott: egyáltalán nem biztos, hogy az a Katalónia, mely most minden követelésében az autonómiára hivatkozik, nem válik-e egy centralizált állammá, ha majd elnyeri függetlenségét. Mihalcea szerint ez történt Romániával is, hisz a 1918 előtt egy erős identitású, autonóm Erdély híve volt, amit az egyesülés után azonnal „elfelejtett” és azóta is a centralizmus megerősödéséért munkálkodik.
A vita résztvevői egyetértettek abban, hogy Klaus Johannis elnök nem mond igazat, amikor „etnikai autonómiáról” beszél. Ez egy „papírtigris”, amivel tulajdonképpen elutasítja a párbeszédet.
– Klaus Johannis már csak származása okán is alkalmas lenne arra, hogy az autonómia kérdését a maga természetességében megértse, ám ő kényelmesebbnek találja, hogy ezzel a csúsztatással kitérjen a párbeszéd elől – fogalmazta meg Bakk Miklós.
Az egyetemi oktató emlékeztetett, Johannis elődje a Német Demokrata Fórum élén, Paul Philippi, mindig úgy fogalmazott, Erdélyben nincs többség és kisebbség, hanem együtt élő nemzetek vannak és az Gyulafehérvári Kiáltvány szóhasználatából egyértelműen az látszik, hogy száz évvel ezelőtt még a románok is így gondolták.
Bakk Miklós egy román–magyar kétnyelvű párt létrehozását említette, mint olyat, ami valóban hatékonyan és hitelesen tudná képviselni az erdélyi emberek igényeit. Ezzel szemben Fancsali Levente azt hozta fel, hogy a románok bizalmatlansága miatt egy ilyen pártra zömmel magyarok szavaznának, tehát ennek kizárólag a magyar etnikai pártok meggyengülése lenne a következménye.
Az előadók egyetértettek abban, hogy a „regionalizmus sikerre van ítélve”, ám hogy erre mikor kerül sor, az igen kérdéses, mert jelenleg a régiókra „nem társadalompolitikai, hanem biztonságpolitikai szempontok szerint tekintenek”.
Erdély András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A választás tétje
Orbán Viktor számos erénye közül az egyik, hogy soha nem illeszkedett be azon politikusok sorába, akiknek politikai mondanivalója a semmit mondásban, a fősodratú politika hivatalos szólamainak ismételgetésében merül ki. Ezt évről évre megtapasztalhatjuk Tusványoson is, ahol a magyar miniszterelnök a világ, Európa és Magyarország jövőjéről szokott beszélni, lényeglátóan, közhelymentesen, a politikai korrektség tabuit sem kímélve.
Idén sem volt ez másként. Orbán Viktor már-már Drábik János vagy Bogár László nyíltságával beszélt a globális háttérhatalom Európa-ellenes mesterkedéséről és annak ellenszeréről, annyi különbséggel, hogy a „globális háttérhatalom” vagy „szervezett magánhatalom” kifejezés helyett a „globális elitek” megjelölést használta. Világossá tette, miként próbálják tönkretenni a fehér keresztény Európát, s helyébe létrehozni egy iszlamizált, kevert fajú kontinenst. Rámutatott a terv végrehajtóinak kilétére, beleértve e terv nyílt hirdetőjét, Soros Györgyöt, s ami a legfontosabb, megjelölte a kiutat is.
A visegrádi négyek együttműködésének szorosabbá válását nevezte – joggal – az eltelt esztendő legfontosabb politikai fejleményének, arról sem hallgatva, hogy a kulturális identitás csak stabil etnikai alappal tartható fenn. Ez evidencia ugyan, de a multikulturálisnak hazudott, valójában a muszlim térhódítást segítő propaganda ezt minden erővel elfedni igyekszik.
Magyarországon, amint azt Orbán Viktor elmondta, az ellenzék hozzáállása ezekhez a sorsunkat alapvetően érintő kérdésekhez más, mint a kormányé, így joggal állította a miniszterelnök, hogy a jövő évi választások tétje hatalmas. Hadd idézzük: „Trianon óta nem álltunk olyan közel ahhoz, hogy a nemzetünk visszanyerje az önbizalmát és az életerejét, mint éppen most. S abban is biztos vagyok, ha megint idegen, globális érdekeket kiszolgáló kormányzata lesz Magyarországnak, akkor ezt a történelmi esélyt nem egy választási ciklusra, hanem megint évtizedekre elveszíthetik a magyarok.”
Mi, erdélyi magyarok is hozzájárulhatunk ahhoz, hogy ez a katasztrófa-forgatókönyv ne váljék valósággá, azzal, hogy regisztráljuk magunkat, részt veszünk a jövő évi voksoláson, s megfelelő helyre húzzuk be a keresztet.
Borbély Zsolt Attila / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Mégis végrendelet
„A nép, amelyből vétettem, bizonnyal megél…” (Magyari Lajos)
Zágon felől, hol a bércek fejét gyakran díszíti hókorona, a Kőrösi-domb és a Tölgyes-havas szorításából kibuggyan egy szomjas patak. Ő a híres kovásznai szita- és kalapkötőkért a Köztetőről indulva a kárpáti homokkőbe mélyül, s hogy Kőrös-pataknak mondhassa a világ, alászekerezik; abban mossa lábát – ki tudja, mióta – a vidék dísze, a Hegyláb.
Hanem egy pompás völgynyakban, a Zágon felé vezető út mellett, ahol ha az ember nem ügyelt, egy szentre, szitát köttek a hátára, vagy forgácskalapot nyomtak a fejetetejére, ezerötszázkilencvenegytől nemcsak a pataknak, a szita- és a kalappiacáról ismert kis falunak is tisztán csak Kőrös volt a neve.
S bizony, ahogyan a mai napig békésen elnyeli Kovászna a Kőrös-patakot, a csinos, székely falu neve sem változik meg, ha nem ott mosolyog először Csoma Sándorra a Keleten ébredő nap.
– Nálunk, az Orbai járásban a fiára, aki már fiatalon elhatározta, hogy felkutatja népe őshazáját, az úton a Nagyenyedi Kollégium felé két magyar forintot költött az édesapa; soha egy petákot se azután – suttogják a felszegi, öreg Csoma-diófák. Suttoghatják. Igaz volt.
A szülőház Kőrösön, a Felszegen elenyészett. A nagy szülött, a világhírűvé lett keletkutató Kőrösi Csoma Sándor meg, aki húsz nyelven írt és olvasott, s akit állomáshelyein a művelt világ küldöttei csodálatuk és tiszteletük jeléül gyakran felkerestek, valahol hazájától nagyon messze, a kelet-indiai Dardzsilingben a lámák süket fülébe egy sose hallott, de veretes hangzásával a régmúltat idéző nyelven annakidején végrendelkezett: Én mindenemet otthon őrzöm… – magyarázta elszáradt lehelettel a furcsa idegen, és gyilkos lázálmában is a Nagyút végcélja teljesítésére készült.
Kár, hogy ezernyolcszáznegyvenkettőben a szomorú hírrel egész Háromszéken végig sepert a Nemere: – A halál nagy úr! – vihogta Kelet kóbor szelleme a felszegi, öreg Csoma-diófák fülébe is Kőrösön.
A nagyutas a Nagyhegyen át Lhaszába akart átjutni, de ő, aki bölcsőhelyét kereste a magyarnak, összeroskadt fáradalmai alatt. A locsogó Muhananda egészségtelen, lápos völgyében maláriát kapott, és örökálmát ott alussza a Himalája harmadik legmagasabb csúcsa, a hatalmas Kancsendzönga árnyékában.
De Zágon alól, amerre Mikes óta mutat egy halovány csillag, nem látszik, hogy a Nagyhegyek tövében mindenszentekre gyúlnak-e pislákoló, apró gyertyafények, s hogy ne lehessen még a halálnál nagyobb úr a feledés, bár távol, a vad idegenben emlékoszlop jelzi, hogy ott pihenhet a nagy európai, a kicsi székely-magyar falu felvette maga is a híres szülöttje nevét. Kegyeletből Csomakőrös lett a szülőfalu – mondják –, már több mint egy bő évszázada.
Úgy volt. Három kilométerre Kovásznától indult el Csoma András és Getse Krisztina nagyobbik fia, hogy fülében Orbán Sigmond oskolamester meleg szavaival a Nagyvilág összes veszélyei és akadályai ellenére Ő, a székely-magyar Erdélyből bámulatos nyelvtudósként a tibetológia megalapítója legyen.
– A nép, melyből vétettem, bizonnyal megél… – vallják is egész Székelyföldön a Csoma-diófák ma is, és ott is, ahol meg se lebben soha Kelet szelleme, a Nemere.
A Sóvidéken, pont a Kebeled mellett, ahová likas, nagy követ ejtettek le az ördögök, hogy a lyukon át a csillagképből lássák, mikor fordul szigorúan téliesre az esztendő, egy halandó, aki jó szolga akart lenni, mert elhízott s a még rideg, újabb urakkal tele s teli a végtelenség, az egykori iskolája elé igaz őrnek magát Kőrösi Csoma Sándort állíttatta.
– Magyar vagyok, de európai, s lehetetlen, hogy kincseim sorsa ne gyötörjön! – vallhatta Magyari Lajos szerint az a halhatatlan nyelvőr már százhetvenöt esztendővel ezelőtt a Kis-Küküllő felé igyekvő Korond-patakától messze, Bokharában.
Ezért – akár szomjasan, de vigyázhat még századokon át a csomakőrösi nagy tudós műkőszobra egy jelképes, magyar íróparlamentre – szép reménnyel susogják ma a Sóvidéken is az alszegi, öreg diófák.
Ambrus Lajos / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Szerdán kezdődik Erdély legnagyobb hagyományőrző rendezvénye
Egy kis Kurultáj az EMI-táborban
Egyetlen év sem telhet el az EMI-tábor nélkül, így ebben az esztendőben is, a Gyergyói-medencében, Gyergyószentmiklóson szervezi meg zsinórban a tizenharmadik EMI-tábort az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) szervezete a Magyar Turán Alapítvány partnerségében.
Erdély legnagyobb nemzeti táborának ad helyet július 26–30. között Gyergyószentmiklós. Az idén az EMI-tábor szervezőcsapata továbberősíti az esemény hagyományőrző jellegét, köszönhetően a Magyar Turán Alapítvány tagjainak támogatásával.
„Évről évre azért szervezzük meg az EMI-tábort, mert egy hiánypótló nemzeti rendezvény az erdélyi magyarság számára. Folyamatosan azon dolgozunk, hogy valami újat, különlegeset és tartalmasat adhassunk a résztvevőknek. Nagy örömünkre szolgál, hogy az idén Biró András Zsolt és a Turán Alapítvány segítségével belecsempészhettünk egy kicsit a Kurultájból is a programunkba” – mondta Sorbán Attila Örs, az EMI-tábor főszervezője. Hozzátette, minden magyar a jelenlétével tudja leginkább támogatni a tábort.
Mint ismeretes, az alapítvány munkatársai a Kurultáj főszervezői is egyben. Az említett szó, illetve ennek változatai az altaji nyelvekben törzsi gyűlést jelent, ez pedig a törzsi rendszerben és az erre épülő törzsi szövetségekben élő sztyeppei lovas nomád kultúrák szinte mindegyikében megtalálható vagy megtalálható volt – fogalmaznak a Kurultáj szervezői. Ma a Kurultáj-Magyar Törzsi Gyűlés a magyarság és egyben egész Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvényévé nőtte ki magát, amelyet több mint száz, Kárpát-medencei magyar hagyományőrző és civil szervezet részvételével bonyolítanak le.
A tábor programjában, a koncertek, történelmi, kulturális előadások, az ifjúsági programok mellett az idén is nagy hangsúly lesz fektetve a hagyományőrző tevékenységekre, mint a lovasíjászat, jurta bemutató és sok más egyéb különlegesség. A rendezvény teljes programja elérhető az emitabor.hu/erdely internetes oldalon.
(Az Erdélyi Magyar Ifjaksajtóirodája)
A nagyszínpad fellépői: július 26-án, szerdán 20 órától No Sugar, 22-től Alvin és a Mókusok; 27-én, csütörtökön 20-tól Hungarica, 22-től Nevergreen; 28-án, pénteken 20-tól Omen, 22-től Zorall; 29-én, szombaton 20-tól Romantikus Erőszak, 22-től Ossian; 30-án, vasárnap 20-tól Dorothy, 22-től Depresszió.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Soltész: kárpátaljai és vajdasági magyar, valamint ukrán gyermekek is nyaralhatnak Zánkán
Mintegy ezer kárpátaljai és kétszázötven vajdasági magyar gyermek mellett ötszáz ukrán fiatal is nyaralhat idén Zánkán - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára az Erzsébet-táborban tett keddi látogatásán.
Soltész Miklós kiemelte: Magyarország szolidaritásból mutat példát azzal, hogy a zánkai Erzsébet-táborban ezer kárpátaljai és kétszázötven vajdasági magyar fiatal mellett ötszáz olyan ukrán gyermeket is vendégül lát a Balatonnál, aki magyar környezetben él és fontosnak tartja a magyar nyelv tanulását. Emellett megjegyezte, hogy a Velencei-tónál már harmadik éve üdülhet mintegy hatszázötven ukrán gyermek, akinek egyik szülője az orosz-ukrán konfliktusban meghalt vagy súlyosan megsérült.
Az államtitkár a magyar családok szempontjából kiemelkedő döntésnek nevezte az Erzsébet-program 2012-es elindítását, amelyben a résztvevők száma - a gyermekek táboroztatásával, az idősek és a fogyatékkal élők üdülésének támogatásával együtt - az idei évre eléri az egymilliót. Soltész Miklós hozzátette: 2017-ben csaknem százezer gyermek üdülhet a Balatonnál vagy vehet részt napközis táborokban az Erzsébet-program keretében, táboroztatásukat és ellátásukat a kormány 5,2 milliárd forinttal támogatja.
MTI; http://tiszanews.org.ua

Horthy Miklóst nem kell rehabilitálni
Folyamatos közéleti vita tárgyát képezi Horthy Miklós személye. A sokak által bűnösnek tartott kormányzó munkásságáról nincs egyetértés a történész szakmában. Raffay Ernő magyarországi történészt, nyugalmazott egyetemi tanárt Horthy Miklós megítéléséről kérdeztük.
– Nemcsak a Ceauşescu-rendszer Romániájában, hanem a kádári Magyarországon is a máig ható Horthy-kép rögzült sok ember gondolkodásában. A közbeszédben gyakran visszaköszön a „fasiszta-Horthy” jelző. Miért kezelte Horthy Miklóst közellenségként a kommunista történetírás?
– Magyarországon a közbeszédben ma is él, nem is kevés ember tudatában a negatív Horthy-kép. Ennek több oka van. Az 1945 után a választásokat elveszítő, azonban a szovjet megszálló hatóságok segítségével, erőszakkal hatalomra került – 1919-es gyökerű, önmagát kommunistának maszkírozó – baloldal a Horthy nevével fémjelzett korszakot megsemmisítendő ellenségének látta. Nem véletlenül, ugyanis 1920–1944 között a szó szoros értelmében üldözték a (csekély létszámú) hazai kommunistát. Sallait és Fürstöt, a két terroristát kivégezték, Rákosit és Vass Zoltánt fejenként 16 év börtönre ítélték. A Horthy-korszakban nemcsak belügyi, hanem szellemi irtóháború is zajlott az osztályharcos kommunizmus ellen. Ennek megfelelően a szovjet Vörös Hadsereg megszállásától (1944–1945) a Moszkvából hazajött (s szinte mindegyik szovjet titkosszolgálatnak dolgozó) kommunisták megkezdték a polgári- és nemzeti erők megsemmisítését és kivonását a (politikai) életből.
Az egész magyar politikai, oktatási- és sajtórendszert úgy alakították át, hogy az gyalázta a Horthy-korszakot. Ez 45 éven keresztül zajlott, és a baloldali (liberális és szocialista) körökben még most is folytatódik. Horthyról kizárólag elfogult, hazugságoktól és ügyes ferdítésektől sem mentes képet alkotnak ma is az állami egyetemeken és a Magyar Tudományos Akadémián.
– A Tanácsköztársaság bukását követően, a Horthy Miklós által vezetett magyar kormány az Antant támogatását élvezte. Az új hatalom mennyire törekedett a jogállamiság kialakítására, illetve az új kormányzó milyen mértékben hunyt szemet az önbíráskodás felett?
– Az 1919-es kommunista rombolás után – megtetézve a román, cseh és szerb megszállás rablásaival (pl. csak a román hadsereg mintegy 30 ezer vagon rabolt holmit vitt ki az országból) – stabilizálni kellett az országot. Elsőként a politikai stabilizációt, majd a gazdaságit (20-as évek), közben pedig (mivel nemcsak a háborút, hanem a békét is elveszítették a magyarok, jórészt a kommunisták és Károlyiék tevékenységének köszönhetően) a lelki stabilizációt kellett végrehajtani. Tény, hogy először volt a vörösterror, s erre adott válasz volt a magyar nemzeti erők visszavágása. Ez utóbbi nem terror volt, hanem a nemzet egészségesen maradt tagjainak/szervezeteinek jogos visszavágása (lásd Prohászka Ottokár püspök álláspontját). Tehát: nem kell vörösterrort bevezetni, és akkor nem lesz „fehérterror”. Horthy szerepe itt kimondottan pozitív: miután ténylegesen kezébe került a hatalom, leállította a durvább üldözéseket, éppen a mielőbbi normalizáció érdekében.
– A két világháború közötti Magyarország trianoni poraiból éledt újjá. Mai szemmel nézve mennyire nevezhető ez a két évtized gazdasági és szociális sikertörténetnek?
– A politikai megerősödés után (amit jórészt gróf Bethlen István hozott létre) a Magyar Királyság európai demokrácia lett, a szó liberális értelmében. Azzal a kivétellel, hogy az országban nem működhetett olyan politikai párt, amely az osztályharcra uszított. Ráadásul Bethlen a 20-as évek közepén jó kompromisszumot kötött a szociáldemokratákkal. A gazdasági konszolidáció a 20-as évek második felére stabilizálta a kapitalista gazdaság működését (a régi iparágak elérték az 1913-as termelékenységi szintet, új pénzt s új iparágakat hoztak létre: elektronikai ipar, vegyipar stb.). A Horthy-korszak teljesen új szociálpolitikát vezetett be: a dolgozók juttatásait az angol szociálpolitika sarkpontjaihoz mérték, de úgy, hogy a különféle juttatások százalékai nagyobbak voltak, mint Angliában. 1927–28-ban létrehozták az OTI-t (Országos Társadalombiztosítási Intézet), amely koordinálta a teljes szociálpolitikát. Az 1927/XXI. törvénycikk a kötelező betegségi- és balesetbiztosítási törvény az ipar és kereskedelem, a közlekedés dolgozóira, a háztartási alkalmazottakra és a különböző hivatalok (közjegyzői, ügyvédi irodák), az orvosi rendelők és a szerkesztőségek munkatárasaira vonatkozott. Eszerint az igényjogosultságot a monarchiabeli 20 hétről 52 hétre (!) emelték, úgy, hogy a táppénz a fizetés 55–75 százalékára nőtt (Angliában ez 18–32 között mozgott). Baleset esetén a dolgozó 60–66 százalékot kapott (Angliában 31–56-ot). 1928-ban az öregségi-, rokkantsági, özvegységi- és árvasági biztosításról szóló törvény hasonló szemlélettel kezelte a dolgozókat. 1920–1930 között országos lakásépítési program indult (nagyon sokan menekültek, természetesen lakás és pénz nélkül a megszállt területekről Magyarországra): 10 év alatt mintegy 290 ezer új ház és lakás épült; ez mintegy 25 százalékos növekedést jelentett. A Horthy-korszakban a százezer lakosra jutó orvosok száma majdnem a duplájára, a kórházi ágyak száma 329-ről 467-re nőtt. Sokáig elmaradt azonban a mezőgazdasági munkások és a munkanélküliek biztosítása, a hitbizományi birtokok felülvizsgálata – tény, hogy a 30-as években ezekre nézve is történtek változtatások. Tehát: a horthysta kormányok komoly szociálpolitikai intézkedéseket hoztak – természetesen olyan arányban, ahogyan egy kirabolt és megcsonkított ország anyagi helyzete engedte.
– A Horthy-korszak egyik fő vezérfonalává vált Trianonban a magyarsággal elkövetett történelmi igazságtalanság jóvátétele, a revíziós politika. Mennyire volt ebben partner a magyar társadalom, a magyar pártok?
- A korszak mindegyik kormányának legfontosabb külpolitikai célja a területi revízió volt: visszavenni azt, ami a miénk. Megszállás alatt lévő magyar népcsoportok területi autonómiája eszébe sem jutott senkinek. Megítélésem szerint most is csak ez volna helyes álláspont. A magyar társadalom és az összes politikai párt egyetértett ezzel: senki nem mondott olyan vicceset – a politikai öngyilkosságot kockáztatva –, hogy mondjuk Kassa vagy Marosvásárhely környéke vívja ki a területi autonómiát: ez ugyanis az akkori felfogás szerint a megszálló ország határait stabilizálta volna. Az akkori magyarok pontosan tudták, hogy – a nagyhatalmi erőviszonyokat kihasználva – nagyobb az esélye a revíziónak, mint a megszálló akármelyik kormánytól, parlamenttől kivívott autonómiának. A Horthy-korszak magyar embere (mind Budapesten, mind Kolozsváron) egyetlen, egységes magyar etnikai és politikai nemzetben gondolkodott.
– Egyes történészek szerint a bécsi döntéssel visszaszerzett utódállamokban levő magyar területek elsősorban a német szövetségesnek köszönhetőek. Horthy mennyire volt Hitler megbízható szövetségese?
– Magyarországon háromféle történész létezik: szocialista (kommunista), liberális és konzervatív. Az első két irányzat (szocialista és liberális) történészei szerint Horthyék Hitlertől kapták vissza a területeket 1938–1941 között. Ez nem felel meg a valóságnak: a magyar kormányok kiváló diplomáciai tevékenységgel, helyenként katonai fenyegetéssel érték el a négyszeres határmódosítást. A részletes bizonyító tények leírására itt nincs tér, ám való igaz, hogy a történelem által akkor felkínált lehetőségeket a magyar kormányok ügyes politizálással és brutális haderőfejlesztéssel ki tudták használni. (Hasonló nagy lehetőségek adódtak volna 1999–2009 között, amikor egyetlen magyar kormány sem ismerte fel az adott lehetőségeket, pedig három utódállamból kettő fölbomlott.) Ami Horthy személyét illeti: 1920 után a Magyar Királyság harapófogóba került: Leninékkel ideológiai különbség, a szomszédos megszálló országokkal területi gondok, s az őket támogató nyugati hatalmakkal pedig ezek támogatása miatt nem lehetett politikai szövetséget kötni. Maradt az egyre erősebb Németország – ott meg az volt a baj, hogy Hitler a román olaj miatt inkább Romániát, mint Magyarországot támogatta. A magyar vezetés a II. bécsi döntés előtt éppen a Románia elleni katonai fenyegetéssel győzte meg Hitlert az erdélyi kérdés rendezéséről.
– A Horthy-korszak sokat vitatott része a kormányzó és a magyar zsidóság viszonya. A kormányzó idején jelentek meg a zsidótörvények, illetve hozzá köthető a vidéki zsidóság egy részének a deportálása. A háború után Horthyt nem állították bíróság elé. Nem volt ellene terhelő bizonyíték, vagy ebben más okok is közrejátszottak?
- – Szerintem Horthy, mint minden normális ember, nem szerette a Tanácsköztársaság gyilkosait, akik között aránytalanul sok volt a zsidó (az első népbiztosok közül 89,5 százalék zsidó, egy részük korábban szabadkőműves). Bethlen gróf tanácsára azonban az ország gazdasági konszolidációjához felhasználta a zsidó kézben lévő nagytőkét. Emiatt eltörölték a numerus clausust, s teret engedtek a hazai zsidó nagytőke további tevékenységének. A háború végén mind az amerikaiak, mind Sztálinék tudták, hogy Horthy nem bűnös, emiatt nem állították bíróság elé. Horthy 1944 kora nyarától sok hazai zsidót mentett meg annak ellenére, hogy politikai, sőt katonai hatóköre csökkent. E megmentett emberek és leszármazottaik 1945 után mind a mai napig sajnos gyalázzák a kormányzót.
– Magyarországon folyamatos viták vannak a szoborállítások ügyében. Miközben Horthynak vagy a hozzá hasonló jobboldali politikusoknak nem lehet szobrot állítani, az ország tele van kommunista múltú emberek szobraival. Mennyire jellemzi ez a kettős mérce a mai magyar történetírást?
– Ma sok magyar azt gondolja, ne bántsuk az egykori áldozatok itt élő leszármazottait, tehát ne állítsunk szobrot Horthynak sem. Aki ugyanis nem akar vagy nem mer szobrot állítani, az kimondatlanul is elfogadja a kormányzó bűnösségét. Ez helytelen álláspont, mivel Horthy a 20. század három legnagyobb magyarjának egyike. A megoldás az lehetne, hogy Horthy szobrot kapna az Országgyűlés előtti téren. Természetesen lovas szobrot. (Egyes Horthyt gúnyoló szegény kollégáimnál néha nem tudom eldönteni, Horthyt utálják-e jobban vagy a lovát.) Ez nem a kormányzó, hanem a szoborállítók számára jelentene megtiszteltetést. A magyarországi történetírás szellemileg katasztrofális helyzetben van: az MTA történészei között kizárólag liberális és szocialista (volt kommunista) történészek vannak. Amíg ők vannak ott (és az állami egyetemeken), addig Horthy megítélése változatlan marad.
– Lehet-e rehabilitálni Horthy Miklóst a maga eredményeivel és bűneivel együtt?
– Ez komoly és fontos kérdés. Nem is rehabilitálni kellene – hiszen őt semmilyen bíróság nem ítélte el, – hanem értelmes politikai, előtte szakmai vitával tisztázni kellene a történelmi szerepét. Sajnos ameddig a magyar történetírás ilyen tragikusan nemzetellenes kezekben van, erre nem sok az esély.
Makkay József / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Ma megnyitja kapuit a 13. EMI-tábor
Ma kezdetét veszi a 13. EMI-tábor, a gyergyószentmiklósi 3-as kilométernél. A hétfő délelőtti sajtótájékoztatón Sorbán Attila Örs, az EMI-tábor főszervezője, és Szűcs Péter, a tábor programfelelőse és az EMI alelnöke számolt be a tábor helyzetéről, programjairól. „Az utolsó simításokat végezzük!” – jelentette ki Sorbán Attila Örs, és hozzátette, hogy a tábor idén is színvonalas programokkal érkezik. A főszervező nagy vonalakban ismertette a főbb programpontokat, és felhívta a figyelmet a honlapon megtalálható programlistára, amely elérhető a www.emitabor.hu weboldalon.
„Az EMI-tábor a magyar fiatalok találkozási helye, ahol közösen átbeszéljük a kulturális, történelmi és nemzeti problémákat is. Hisszük, hogy ezek megoldása csak együtt lehetséges. Az EMI elsősorban egy független rendezvény, így idén főként a kizáróan fontos politikai kérdések fognak érvényesülni, a szórakozás és a kikapcsolódás mellett.”– hangsúlyozta az Erdélyi Magyar Ifjak elnöke.
A politikai előadásokon a meghívott erdélyi magyar közéleti képviselők taglalják az autonómiai törekvéseket, és az erdélyi érdekképviseleti lehetőségeket. Az autonómia kapcsán Kérdezz-felelek Izsák Balázzsal beszélgetésen vehetnek részt az érdeklődők, ahol a fiatalok, és az érdeklődők az önrendelkezés főbb tudnivalóiról hallhatnak. Szent László éve alkalmából Harangozó Imre tart majd előadást a lovagkirályról. A trianoni centenárium kapcsán két 1918-as témájú előadásra is sor kerül, melyet Vincze Gábor és az EMI-tábor életében először előadó Köő Artúr történész tart majd. Idén első alkalommal vesz részt a táborban Bayer Zsolt publicista, aki Trianonról másként címmel ad elő.
A főszervező örömmel jelentette be, hogy idén a Magyar Turán Alapítvány Kurultaj programjai is helyt kapnak a táborban. A Hagyományörző téren ősmagyar kultúrát megelevenítő bemutatók, jurta építés és különféle előadások fogják színesíteni a tábor helyszínét és programpontjait. Mindemellett az Arany Griff rend hozza el a középkor hangulatát, látványos párviadalokkal és bemutatókkal.
Szűcs Péter, a tábor programfelelőse részletezte a várható felhozatalt, és elmondta, hogy a tematikus sátraknál változtatós előadásokra és foglalkozásokra látogathatnak el az érdeklődők: sport, történelem, művészet, kézműves foglalkozások, borkóstolók stb. Az újdonságnak számító EMI-sátorról a következőképpen nyilatkozott a programfelelős: „Az EMI-sátor a Szénás és az Előadósátor közötti átmenet, amely nem csupán komoly témákat taglal, hanem könnyedebb programokkal is várja a táborozókat.” Az EMI-sátorban író-olvasó találkozóra, rovásírás-oktatásra és életformákat bemutató előadásra is sor kerül.
„A Gyerek sátor csapata a koncertek alatt is vállalja a gyerekek felügyeletét”– közölte Sorbán Attila Örs. A sátor izgalmas, változatos programokkal várja a kicsiket, ahol idén először szakképzett óvónők is vigyáznak – az önkéntesek mellett – az apró résztvevőkre.
A sajtótájékoztatón az EMI elnöke közölte, hogy habár idén elmaradtak az elővételes jegyek, az első kétszáz, helyszínen megvásárolt heti jegyhez kedvezményesen lehet hozzájutni. A jegyeket szerda reggel 10 órától lehet megvásárolni a jegyirodánál. A táborba érkezők buszjáratokat is igényelhetnek, amelyek menetrendjét a honlapon lehet majd megtekinteni. A járatok a koncertek után is rendelkezésre állnak.
(Néhány előadás címe: Csép Sándorra, Csíki Sándorra, Strahl Zoltánra, Borbély Imrére és Márton Zoltánra emlékezünk-
- ’56 üzenete a mai fiataloknak - Meghívott: Wittner Mária 1956-os szabadságharcos (Budapest), - 1918 két mítosza és a békediktátumig vezető út - Meghívott: Vincze Gábor történész,
- Milyen is lesz az autonómia? – kérdezz-felelek - Meghívott: Izsák Balázs a Székely Nemzeti Tanács elnöke,
- Az egyházak szerepe az erdélyi magyarság megmaradása érdekében. Erdély.ma

Hová, meddig süllyedünk, magyarjaim?
Még mindig folyik, sőt, erősödik a magyar-magyar harc. Mi van itt emberek??? Mit akarunk elérni? Mit fogunk elérni? Ki és miért vezetett meg bennünket így? Tudom a választ, nyugalom… Költői a kérdés. Mióta vezethető a magyar az orránál fogva? Mióta öljük egymást, tudván tudva, hogy az uszítók röhögnek a markukba, s elveszejtésünk sikerrel fog járni, ha így folytatjuk? A hírek is gyilkosok, az alatta kialakuló „párbeszéd” is az. Egyetlen idegen sem kell közénk jöjjön, egyetlen egy sem! Azok ülnek a fotelben, hátradőlnek, és jó esetben szörnyülködnek, de többen vannak akik kárörvendenek azon, mint pusztítja magát belülről a magyarság. Az egyik védi a provokátort, a másik védi az erőszakot, az Anyaországból fröcsögnek a székelyekre, ismételten, sűrűbben lerománozva bennünket, a székely táposozik ismét.
Mindeközben Berlinben a „nagyasszony” szoknyája mögé menekülve, sunyi patkányok módjára, volt lmp-sek (szándékos a kisbetű!), állítólagos magyarok, Szabad Magyar Nagykövetségnek kiáltják ki magukat, s nyilvános harcot indítanak Magyarország ellen. Azt állítják, az itt élő magyarokat képviselik. Ideiglenesen bár, de itt élek, és én ezt kategorikusan visszautasítom, kikérem magamnak! Ezek nem a kormány, nem Orbán Viktor ellen harcolnak, ezek Magyarország ellen indultak meg!
Nem, nem vagyok sem Orbán-párti, sem más politikus-párti. Magyar-párti vagyok! Ez legyen világos! És nem tudom már nézni, mit művelünk saját magunkkal! Elviselhetetlen! A folyamat annyira beindult volna, hogy azoknak, akiknek ez érdeke, már a kisujjukat sem kell mozdítsák, mert megtesszük mi azt amire vágynak? Hát vakok, ostobák vagyunk mi? Hagyjuk már abba! Forduljunk már egymás fele, ne egymás ellen, s zárjuk már egy cseppet a sorainkat a külső ellenséggel szemben!
Mert különben ki tudja, meddig süllyedünk, magyarjaim… ki tudja? Lakó Péterfi Tünde / Erdély.ma

Szövetkezetek múltban és jelenben – A fellendülés biztosítékai
A kapuit Tusnádon nemrég bezáró szabadegyetem keretében, Szövetkezzünk – gazdák a globális világban címmel került sor arra a beszélgetésre, melynek részvevői az erdélyi szövetkezeti mozgalom múltját és jelenét tekintették át a vidék jövője megalapozásának szándékával. Elsőként dr. Hunyadi Attila Gábor kolozsvári történész, egyetemi tanár osztotta meg a témával kapcsolatos ismereteit. Többek között megtudhattuk, hogy az erdélyi falu gazdasági fellendülését, jólétét és vagyonosodását a szövetkezeti mozgalom biztosította. Ennek kezdetei Magyarországon 1879-re, Erdélyben pedig 1886-ra nyúlnak vissza, azonban nálunk igazi lendületet a Tusnádon 1902-ben megszervezett Székely Kongresszust követően kapott. Ennek eredményeként hamarosan az erdélyi magyarság fele a mezőgazdaság, ipar, kisipar, bankszektor, oktatás és teljes iskolahálózatot területére kiterjedő szövetkezeti rendszer tagja lett. Nem véletlenül, hiszen ez egy olyan szabad társuláson alapuló vállalkozás, mely a közös beszerzés és értékesítés által megnöveli a tagok alkupozícióját, illetve jövedelmét.
Ezt a virágzó szövetkezeti hálózatot 1948-ban Erdélyben is felszámolta a kommunista diktatúra, hatalmas vagyonát pedig államosította. A vidék helyzetét ugyanakkor tovább súlyosbította a megélhetést és fejlődést biztosító magángazdaságok megszűntetése és az emberek úgynevezett termelőszövetkezetekbe történő kényszerítése földjeikkel, a megművelésükhöz szükséges eszközökkel, valamint állatállománnyal együtt. Így telítődött negatív tartalommal a szövetkezet fogalma, ami a társulás és közös cselekvés máig tartó elutasításához, illetve a kisparcellás gazdálkodáshoz való visszatéréshez vezetett.
Ez viszont gazdasági leromlást vont maga után, amiből kilábalást és fellendülést Hunyadi szerint csak a szövetkezeti mozgalom újraindítása hozhat, amint azt világszerte példák sokasága igazolja. A szövetkezet ugyanis lehetővé teszi, hogy a gazdák a piacnak kiszolgáltatott alanyokból azt alakítani képes szereplőkké váljanak. Ezt napjainkban a piaci tényezőkön kívül már világos szabályok is biztosítják. A Szövetkezetek Világszövetsége által Manchesterben 1995-ben jóváhagyott meghatározás szerint például „a szövetkezet olyan személyek autonóm társulása, akik önkéntesen egyesültek abból a célból, hogy közös gazdasági, társadalmi és kulturális szükségleteiket és törekvéseiket közös tulajdonú és demokratikusan irányított vállalat útján megvalósítsák.” Ugyanakkor azt is kimondják, hogy a jövedelem bizonyos hányadát közösségfejlesztésre kell fordítani.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó; Erdély.ma

Isten legyen a legbiztosabb pont!
2017-ben is változatos programok várták a Keskeny út sátorban az érdeklődőket. Minden nap szentmisével kezdődött, ahol Bilibók Géza, Tódor Attila, Puskás Attila és László Rezső szolgáltak. Július 19-én, szerdán tíz órától A Biblia és reformáció című kiállítás megnyitójára került sor, melyet a reformáció 500. évfordulójának alkalmából állított össze a Magyar Biblia Társulat. A megnyitót egy fesztiválos áhítat követte. Bardócz Csaba, az ikafalvi református gyülekezet lelkésze kötetlen prédikációjában felhívta a figyelmet arra, hogy Isten feltétel nélkül szeret minden embert, valamint, hogy az igaz hit felbecsülhetetlen értékkel bír. Délben Blága Botond és Enikő nagycsaládos házaspár Ásó, kapa, nagyharang, vagy már az anyakönyvvezető közbe kell lépjen?- szerintünk családban élni jó című előadásának lehettünk részesei. A házaspár megtéréstörténetét, bizonyságtételét hallgathattuk meg, emellett, jelenlegi életvitelükről is beszámoltak. Az előadásokkal párhuzamosan párhuzamosan, gyerekfoglalkozások folytak a sátor mellett, azon szülők gyerekei részére, akik a Keskeny utas programon szerettek volna részt venni. A különböző játékok kipróbálása mellett a gyerekek arcfestésben is részesülhettek.
A délután – minden egyes nap – a népszerű Láthatatlan színházé volt, ami lelki támaszt nyújtott a fesztiválozóknak, illetve elgondolkodtató kérdésekkel szembesítette őket. A napot gitáresttel zártuk. Éneklés és beszélgetés mellett, tea és zsíros kenyér várta az arra járókat.
A Tusványos második napjától az áhítatot megelőzően keresztény meditáción vehettek részt az érdeklődők, ami lehetőséget nyújtott arra, hogy a betérők elcsendesedjenek a fesztiválos pörgés közepette és magukba nézzenek a zajos mindennapok futószalagszerű egymásutánjában. Az utána következő délelőtti fesztiválos áhítatot Incze Zsolt György esperes tartotta.
Áhítat után az Önismeret függőség? „Képzelj egy tükröt; gondold, hogy belenézel; hidd el, amit látsz.” (Fodor Ákos) című előadást hallgathattak meg az érdeklődők, melyet Homa Ildikó, kolozsvári pszichológus, szociális testvér tartott. Az előadó kihangsúlyozta az önismeret és az önértékelés fontosságát, de óvva intett attól, hogy önismeret függőségbe essünk. Utat mutatott arra, hogy – hitünket tekintve – mások megismerésére, csak a helyes önértékelés tükrében leszünk képesek.
Csütörtökön a fesztiválos áhítatot Márton Edit tartotta, akinek főként imádsága érintette meg a betérőket. Ruszka Sándor „…ember vagyok és szeretlek, minek is bántottalak?” című előadásában az emberközi kapcsolatokról, azok fontosságáról osztotta meg gondolatait. A nagyon sok saját példával kiszínezett előadásban a kézdivásárhelyi lelkipásztor arról szólt, hogy a párkapcsolatban ne a másik felet akarjuk megváltoztatni, mert az nem fog menni. Az egyetlen akit – esetleg – meg tudunk változtatni az mi vagyunk. A válság pillanatában nem a miért kérdésén, hogy miért csinálom én ezt, vagy azt kell gondolkodni, hanem azon, hogy kiért, mert ez könnyebben elvezet a jó megoldásokhoz. A lelkész azt is megemlítette, hogy ne restelljünk segítséget kérni, amíg még lehet. Az előadás ideje alatt a gyerekeket a különböző játékok, valamint az arcfestés foglalta le.
A pénteki napot Marosán Csaba színművész Luther Asztalánál című formabontó előadása zárta. A színművész egy egyszemélyes előadás keretein belül osztotta meg Luther doktor gondolatait népes hallgatóságával.
Az idei év utolsó Tusványosi napján az Orbán Viktor miniszterelnök előadását megelőzően a Keskeny utas csapat református tagjai az Erdélyi Református Egyházkerület által készítetett több száz „Református magyar vagyok, amíg élek az maradok”, illetve „Isten kegyelméből református” feliratú kalapot osztottunk ki a tűző napon ülő hallgatóságnak. A melegre való tekintettel pillanatok alatt elfogytak a kalapok, és nagyon sokan hálájukat fejezték ki, hogy a reformáció 500. évfordulója alkalmából ilyen hasznos ajándéktárgyat kaptak emlékbe, amit azonnal ki is tudtak használni. Mivel a nemzet miniszterelnöke és előadó társai mind reformátusok, ezért a főszínpadra is eljuttatunk egy-egy kalapot a kiemelt előadóknak.
A Keskeny út sátor programja a Bonus Pastor Alapítvány meghívottaival várta szombati vendégeit. Kozma Ferenc, a Bonus Pastor önkéntese moderálta a Balló Géza, Dénes Margit, Kovács Tibor, Kovács Tivadar, Márk János bemutatkozását. Mindegyik meghívott a saját „szabadulása” történetét mesélte el. Öröm volt hallgatni, hogy van szabadulás az alkohol, drog, vagy egyéb szenvedélyek rabságából, amihez az Alapítvány több lehetőséget kínál, úgy mint a kilenc hónapos hosszú terápia Magyarózdon, vagy a kéthetes rövidterápia az ország több településén, több időpontban, illetve a támogató csoportok, amik szintén több településen, heti rendszerességgel zajlanak. Jó volt hallani azt, hogy most már több olyan ember is van, aki a támogató csoport alkalmain való részvételnek köszönhetően megszabadult a káros szenvedélyeitől. A bemutatót követően bezárt a Keskeny út sátor, ami a Tusványoson immár biztos pontnak számít, hiszen ez volt a tizenharmadik alkalom, amikor részt vettünk Erdély legnagyobb fesztiválján, és egy ideje a több tucat programsátor közül a miénk a legrégebb óta folyamatosan, ugyanazon név alatt futó programsátor.
A Keskeny út önkénteseinek ezzel eljött a pihenés ideje, – néhány napig, mert a legtöbben más táborokban tovább dolgoznak. Igazi fesztiválmissziósként a fesztiválon bent lakni és az éjjeli párhuzamos bulik közepette pihenni, majd nappal több, mint tizenkét órát szolgálni embert próbáló feladat. A betérők, a visszatérők, a több éve folyamatosan a Keskeny útra járók hűsége viszont erőt ad a fáradtság és más emberi tényezők leküzdésére. Köszönjük a jó Istennek, hogy ebben az évben is eszközei lehettünk ezen a nem szokványos területen is.
Nagy Csenge, Bardócz Csaba / Erdély.ma

Üzenet a frontról – Ferenc tüzér levelei 1914-1918
A Székely Nemzeti Múzeumban 2017. július 28-án, pénteken 18 órától új időszakos kiállítás nyílik Üzenet a frontról – Ferenc tüzér levelei 1914-1918 címmel. A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum kiállítása az első világháború mindennapjait, a harcmezőkön és a hátországban élő erdélyi emberek életét idézi meg egy sajátos történeti forrás, a frontról küldött tábori levelek segítségével. A megnyitó alkalmával bemutatásra kerül dr. Pozsony Ferenc Üzenet a frontról – Ferenc tüzér levelei 1914-1918 című kötete is, amely a Szabadtéri Néprajzi Múzeum kiadásában jelent meg 2016-ban.
A 280, frontról hazaküldött levelet és képeslapot a haza védelme iránt elkötelezett tüzér, az erdélyi Zaboláról származó Pozsony Ferenc (1893-1978) írta. A leveleket a család őrizte meg.
A tudósítások sajátos nyelvezetükkel lefordítják és személyessé teszik a Nagy Háború hétköznapjait és csatáit, és a történelem részesévé teszik a levelek címzettjeit. A távol lévő tüzér kérdései, „otthon járó gondolatai” és aggódása nyomán a családtagok életébe is bepillantást nyerünk.
A családtörténeti adatok megmutatják, hogyan válik Ferenc tüzér „elszenvedőből” a nagyvilágra és a szűkebb hazájára figyelő, hazatérve életét alakítani kívánó személyiséggé. Mindeközben ő maga és az otthon lévők sok szenvedésen és megpróbáltatáson mennek keresztül. A kiállítással „a nagy verekedésnek” a falusi földműves világrendet is végérvényesen megváltoztató szerepét és hatását teszik kézzelfoghatóbbá a látogatók számára.
A kiállítás kurátorai: dr. Bereczki Ibolya (Szabadtéri Néprajzi Múzeum, főigazgató-helyettes) és dr. Pozsony Ferenc (egyetemi tanár, akadémikus). A megnyitón köszöntőt mond Vargha Mihály igazgató, a tárlatot dr. Bartha Elek egyetemi professzor, a Debreceni Egyetem rektorhelyettese nyitja meg. Közreműködik a székelytamásfalvi férfikórus. Vezényel ifj. Tusa János.
A tárlat 2017. október 1-ig látogatható.
A kiállítás támogatói: Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság, Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap, OTKA K 115873, Pro Museum Egyesület, Zabola. Erdély.ma

Varságon még élő hagyomány a zsindelykészítés
A kihalófélben lévő mesterségek közé tartozik a zsindelykészítés, amelyet Székelyvarságon mára már csak tíz-tizenöt mesterember űz, hiszen nemcsak a kereslet csökkent, de nincs elég alapanyag sem. Faludi Zoltán zsindelykészítő mesterrel beszélgettünk.
A mesterember házához vezető út a varsági Sólyomkő felé kanyarog, a táj mesebeli látványában gyönyörködve érkeztünk meg a nyugdíjas mesterember tanyasi jellegű otthonába. Nagy szeretettel és némi izgalommal várt bennünket feleségével, Faludi Gizellával, aki – mint mondja – nem segít férjének a zsindelykészítésben, „csak” főz rá. A most már nyugdíjas Faludi Zoltán korábban a varsági fafeldolgozónál dolgozott, másodállásban, de immár három évtizede készít zsindelyt.
A rövid bemutatkozás után gondosan kitakarított, általa készített zsindelytetős műhelyébe hívott bennünket, ahol bemutatta a régi szerszámokat, amelyekkel dolgozott. A zsindelykészítést kádár apjától tanulta, aki kádakat, hordókat, zsindelyt gyártott, ebből tartva el családját. Faludi Zoltán maga is készített egykor használati tárgyakat fából, de – ahogy mondja – bejött a „nejlonvilág”, és fa helyett a jóval olcsóbb anyagot részesítették előnyben az emberek.
Napjainkban, amikor a házak tetőszerkezetét a tartósabb cseréppel födik, a zsindely iránti kereslet is lecsökkent. A zsindelyhez szükséges faanyagot ma már nagyon nehéz beszerezni, panaszolta, ő maga a helyi fafeldolgozó vállalkozásoktól vásárolja. A gondosan átválogatott, jól hasítható, száraz fenyőfa a legjobb, régen bükkfát is használtak (amelyet dránicának neveztek), ma azonban az alapanyaghiány miatt nem készítenek bükkfából zsindelyt.
A megfelelő méretre vágott, száraz fahasábokból fejszével hasítja az anyagot a mester, majd befogja a késelőpadba, kézvonóval kikéseli, és lesimítja a borzas felületet. Régebben kézi horgonyzóval marták ki a fadarabok széleit, hogy a zsindelyek egymásba illeszthetők legyenek, manapság azonban ezt a műveletet már géppel végzik. A megrendelő igénye szerint Faludi készít mintás vagy sima zsindelyt is. A mintát, csipkét kézvonóval készíti: a sarkakból kikerekít egy darabot, ezáltal kialakul a zsindely jellegzetes csipkés alakja. Ugyancsak a megrendelő döntése, hogy milyen anyaggal kezeli le a kész terméket: kátrányszurokkal, fáradt olajjal, különböző színű festékekkel lehet lefújni vagy bennük megfüröszteni a zsindelyt, ezáltal meghosszabbítva élettartamát, amely huszonöt-harminc év is lehet – sorolta a szakember.
A háztető méretei adják, hogy hány zsindelyre van szükség, rendszerint öt-hét ezer darab szükséges egy lakóház befödéséhez, matemetikázott Faludi Zoltán, aki napi százötven darabot tud elkészíteni, így három hónapba is belekerülhet egy ház tetőfedőjének az elkészítése. A zsindely darabját egy lejért tudja értékesíteni, megrendeléseit a környékbeli emberektől, az ország különböző vidékeiről, továbbá Magyarországról és Újvidékről kapja.
Manapság egyre kevesebben fednek lakóházakat zsindellyel, székely kapuk, nyaralók, templomok befedésére és múzeumok rendelnek a zsindelykészítőtől.
Faludiéknál már nem viszik tovább a mesterséget a fiatalok, de Varságon szerencsére még vannak olyan fiatal mesteremberek, akik mellékállásban zsindelykészítéssel foglalkoznak, mesélte az idős zsindelykészítő. Így ha csökken is a zsindelyfedél népszerűsége, Székelyvarságon még élő hagyomány a zsindelykészítés.
Vigh Mónika Zsófia / Székelyhon.ro

Ha nem kérnek, nem kapnak (Helyi fejlesztések országos programja)
Háromszékről összesen 105 pályázatot hagyott jóvá a Regionális Fejlesztési, Közigazgatási és Európai Alapokért Felelős Minisztérium a Helyi Fejlesztések Országos Programja részeként. Ez összesen 392 millió lej támogatást jelent 2020-ig, amihez hozzájön még a megyei önkormányzat által szintén az emłített tárcával szerződött 45 millió lejes támogatás a Bodzaforduló–Nagyborosnyó megyei út korszerűsítésére. Az összeg országos szinten a legkisebbek közé tartozik – csak a Bukarest közelsége miatt amúgy is fejlett Ilfov megye kapott ennél kevesebbet –, és ugyancsak a rangsor végén áll Hargita megye 507 millió lejjel. Arról érdeklődtünk, Háromszéken milyen fejlesztésekre jutott pénz, miért csak annyi, amennyi, és megszólítottuk azokat a polgármestereket is, akik nem is pályáztak – tehát településük nem is kaphat kormánytámogatást ebben a programban.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a tegnapi megyeinfón ismertette a tavalyi év elején indított Háromszéki Települések Modernizációs Programja egyik pillérének számító Helyi Fejlesztések Országos Programja részeként a megye közigazgatási egységei által elnyert támogatásokat. Az elnök kitért magára a programra is, elmondva: ennek célja a vidék felzárkóztatása, és kidolgozásánál az egyik alapvető érv volt, hogy a megye lakosságának 55 százaléka vidéken él, illetve a városi lakosság 80 százalékát is erős vidéki kötődés jellemzi. „2016 a tervezés éve volt, 2017 a pályázásé, míg a 2020-ig terjedő időszak a megvalósításé lesz” – mondta. A pályázatok túlnyomó többsége az infrastruktúrát célozza, de nem csak e vonatkozásban hoznak fejlődést: az életminőség javulását is szolgálják, munkát jelentenek a vállalkozásoknak, illetve munkalehetőséget az embereknek – fogalmazott. Szintén a modernizációs program kapcsán felidézte: az egy többpillérű elképzelés, mely a településfejlesztési, vidékfejlesztési, a nagyberuházási operatív, illetve a Leader-programok támogatási rendszereire támaszkodik. A megye közigazgatási egységei által sikerrel megpályázott támogatások finanszírozási szerződéseit idén írják alá. Számításaik szerint ezek a szerződések 2020-ig nagyjából 200 millió euró fejlesztést jelentenek Háromszék településeinek és a megyei önkormányzatnak.
A helyi fejlesztések programjára végül Kovászna Megye Tanácsa, a megye öt városa, valamint 35 község nyújtott be támogatási kérést. A jóváhagyott támogatások víz- és csatornarendszer, úthálózat, iskolák és óvodák építésére, polgármesteri hivatalok és orvosi rendelők felújítására használhatók fel. Tamás Sándor úgy értékelte: a támogatásként beérkezett összesen 437 millió lej tisztességes összeg, és lényegesen magasabb, mint amennyi lakosságarányoson jutna a megyének. Az önkormányzati vezető azt is megemlítette: sajnos, öt község – Kézdiszentkereszt, Szentkatolna, Kézdialmás, Nagyajta, Sepsibükszád – egyáltalán nem élt a pályázás lehetőségével. Azt viszont örömmel nyugtázta, hogy az eddig is aktívan pályázó községek – Bodok, Bardoc, Bereck, Réty, Csernáton, Uzon, Zágonbárkány, Esztelnek – ez alkalommal is éltek a lehetősséggel.
Menyi jutott a megyeházának?
A megyei önkormányzat 67 millió lejből valósíthat meg beruházásokat. Ezek közül a legfontosabb – noha értékben nem ez a legjelentősebb – a kommandói iskola új épülete, melyre elnyerték a teljes szükséges összeget, azaz 3,8 millió lejt. Tamás Sándor arról is beszámolt: az adományokból, valamint a megyei önkormányzat hozzájárulásából eddig összegyűlt pénzt a tanintézet felszerelésére és működtetésének biztosítására használják fel. A megyei testület mások mellett a nagyajtai vashíd újraépítésére, a már említett Bodzaforduló–Nagyborosnyó útszakasz (ez a legnagyobb tétel – 45 millió lej), illetve a Maksa–Lécfalva–Cófalva út (22,75 millió lej) korszerűsítésére kap még támogatást. Dobolló, Uzon és Sepsiszentgyörgy az élen
Települési szinten a legtöbb pályázatot, tizenkettőt Dobolló község nyújtotta be, következik Sepsiszentgyörgy tíz, többségében útjavítást célzó finanszírozási kéréssel. A pályázatok értékét tekintve Zágonbárkány és Uzon vezet: mindkét község 30 millió lejt kapott fejlesztésre. Húszmillió lej körüli támogatást nyertek között a városok szerepelnek, így Barót (25,2 millió lej), Kovászna (22,2 millió lej), Sepsiszentgyörgy (20,6 millió lej), Bodzaforduló (19,5 millió lej). Tízmillió lej fölötti támogatásban Dobolló (18,4 millió), Gelence (10,9 millió), Gidófalva (10,7 millió), Kökös (16,3 millió), Lemhény (10,2 millió), Szitabodza (18,3 millió), Torja (11,7 millió), Zabola (14,5 millió) részesül.
Újságírói kérdésre válaszolva Tamás Sándor elmondta: az öt község, amelyek vezetői nem pályáztak, minden bizonnyal a jelenlegi kiírásban nem találtak megfelelő fejlesztési lehetőséget. A megvalósítás esélyeit illeti, Tamás Sándor elmondta: ami biztos, a támogatási szerződéseket aláírták, a pénzügyi háttér megteremtése a kormány feladata. Helyben nekik arra kell odafigyelniük, hogy az eljövendő években össze tudják hangolni a végrehajtás különböző fázisait. Ahol sokat pályáznak
Mivel a helyi önkormányzatoknak kellett pályázniuk, polgármestereket kérdeztünk a tervezett fejlesztésekről, illetve megkerestük azokat az elöljárókat is, akik nem igényeltek támogatást. A baróti helyzetet pénteki, a sepsiszentgyörgyi terveket hétfői lapszámunkban ismertettük, a legaktívabbak közé tartozó önkormányzatok közül Ráduly Istvánt, Uzon község polgármesterénél érdeklődtünk. A sepsiszéki község elöljárója hosszasan ismertette azokat a beruházásokat, melyeket világbanki, uniós, illetve kormányzati forrásokból sikerült megvalósítani. Ami a helyi fejlesztési programot illeti, Uzon öt pályázatot nyújtott be: jelentős részük községi utak javítását, korszerűsítését célozzák. Ezek: az Uzont Lisznyóval és Lisznyópatakkal összekötő 27-es számú, a „régi” sepsimagyarosi útként ismert 16-os számút, a gyér forgalom miatt kerékpárútnak is ideális Uzon–Bikfalva–Lisznyó–Lisznyópatak–Sepsimagyaros–Uzon szakasz, valamint a Szentivánlaborfalvára vezető 16A számú. A nem infrastrukturális pályázatuk a bikfalvi iskola korszerűsítését célozza, ez a beruházás meghaladja a 40 millió lejt. Ráduly István hozzátette: noha kihasználták a kormány biztosította lehetőséget, a tapasztalatuk az, hogy szívesebben folyamodnak uniós támogatásért. Ahol nem kell a pénz
Eltérő indokokat fogalmaztak meg azok az elöljárók, akik nem pályáztak kormányzati támogatásra: kis lélekszámú település nem felel meg a program feltételeinek, településükön elkészült már a csatorna- és vízrendszer, egyesek nem is hisznek abban, hogy egyhamar pénzt biztosít a kormány a jóváhagyott fejlesztésekre.
Bács Márton Csaba, Sepsibükszád polgármestere lapunk érdeklődésére kifejtette: tekintve, hogy a községben már zajlik egy uniós pályázat végrehajtása – óvodaépítés –, illetve több kisebb beruházást saját forrásból is rendeznek, ez alkalommal nem volt kapacitásuk a programhoz csatlakozni. Bihari Edömér, Nagyajta község elöljárója szerint azért nem pályáztak, mivel prioritásként a csatornahálózatot szeretnék megoldani, de inkább a vidékfejlesztési országos programon keresztül, mert azt biztosabbnak ítélik meg. Ami sürgős a község számára: az orvosi rendelő újjáépítése, de a pályázatok leadásának idején nem rendelkeztek megfelelően összeállított tervvel. Molnár István, Kézdialmás polgármestere úgy látja, a meghirdetett kormányprogramból egyhamar nem lesz semmi. Évek hosszú sora telik majd el, mire ebből valami konkrét is lesz – adott hangot borúlátó véleményének, azzal érvelve, hogy tudomása szerint országos szinten minden benyújtott pályázatot jóváhagytak. „Attól függetlenül, hogy most nem pályáztunk, önerőből, a saját költségvetésünkből folytatjuk az aszfaltozást: a tavaly leöntött 1,3 km-es szakasz után idén két kilométerre kerül új aszfaltszőnyeg. A megyei önkormányzattól a csomortáni útra 300 ezer lejt kaptunk, saját költségvetésünkből 950 ezer lejt különítettünk el mellékutcák aszfaltozására, hidak építésére. Máskülönben Kézdialmáson elkészült már a csatornázás és a vízvezetés, amire pályázni szerettünk volna, az a csomortáni szennyvízhálózat és ülepítőállomás lett volna, de kétezer lakos alatti község lévén erre nem volt lehetőség” – ismertette a helyzetet Kézdialmás polgármestere.
Tusa Levente, Szentkatolna polgármestere azt mondta: azért nem igényeltek kormánytámogatást, mert egy pályázatot már benyújtottak az Aquacov Egyesülethez – két helyre pedig nem lehet pályázni. Egyelőre Szentkatolna csatornázására kértek 400 ezer eurót az Aquacovnál. „Hatolyka esetében a községi vízhálózat bővítésére pályáztunk volna, de sajnos, nincs meg a pályázó által kért kétezer lakos, illetve a Szentkatolna és Hatyolyka közötti távolság is több mint három kilométer” – magyarázta.
Hasonlóan nyilatkozott Páll Endre, Kézdiszentkereszt polgármestere: azért nem pályáztak a kormányprogramra, mert a községközpont és Bélafalva csatornázására és ivóvízhálózatának kiépítésére már benyújtották az iratcsomót egy uniós vidékfejlesztési programra, abból remélnek 2,4 millió eurót. „Nem lehet itt is, ott is pályázni, és majd meglátjuk, hol sikerül előbb” – összegzett a kézdiszentkereszti községgazda.
Nagy D. István, Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tárgyalás Timmermansszal
Az Európai Bizottság első alelnökével, Frans Timmermansszal tárgyal ma Brüsszelben Tudorel Toader igazságügyi miniszter – nyilatkozták különböző minisztériumi források, melyek szerint az egyeztetések témái az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmussal kapcsolatos fejlemények, illetve az igazságszolgáltatási törvénycsomag. A tárcavezető már korábban, a július 21-én tartott kormányülésen közölte, hogy sor kerül erre a tárgyalásra. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Anyanyelv és nemzeti jövő
A globalizálódás időszakában, amikor a döntéshozók sokkal inkább az ellenőrizetlen bevándorlóáradat, mintsem a pusztuló közösségi tudat iránt éreznek felelősséget, figyelemre méltó az őshonos kis nemzetek anyanyelvének kérdését feszegetni. A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága egy éve tartott, Anyanyelv és nemzeti jövő című fóruma ráadásul ezt nem a veszteségek, hanem a kis nyelvek fennmaradásának stratégiai elemzésével kívánta ismét a közbeszéd témájává tenni. Az előadásokat tartalmazó kötet nemrég látott napvilágot, azonos címmel*.
A kilenc előadást tartalmazó kiadvány anyagai arra az általános kérdésre keresik a választ különböző közép-európai kis létszámú népek és nemzeti közösségek szemszögéből, hogy milyenek lehetnek az általuk beszélt nyelvek jövőbeni esélyei a kulturális globalizáció árnyékában. A magyar, észt és lengyel tudósok, közéleti személyiségek természetesen abból a paradigmából indulnak ki, hogy csakis egy sokszínű és soknyelvű világban érdemes élni, ezért a nyelvromlást, az anyanyelvű kultúrák háttérbe szorulását hatékony nyelvtervezéssel, államilag támogatott nyelvstratégiák kidolgozásával és gyakorlatba ültetésével lehet és kell ellensúlyozni. És itt korántsem csupán a számszerű kisebbségi létből fakadó nyelvvesztés folyamatairól van szó. E tekintetben is figyelemre méltó a kötet első két tanulmánya, amely az észt nyelv stratégiai fejlesztésének folyamatát mutatja be. Észtország alig 1,3 millió lakosából nem egészen egymillióan beszélik az észt nyelvet, és nem kevesebb mint 192 nép él az országban. A történelmi léptékben korántsem régóta önállósult országban intézményes figyelem övezi a nyelv fejlesztését. Bár a lengyel nyelv nagyságrendben aligha hasonlítható az észthez, megőrzése és fejlesztése mégis jelentős odafigyelést igényel. Janusz Banczerowski nyelvészprofesszor megfogalmazását akár kiindulópontnak is tekinthetjük: „A történelemből okulva arra van szükség, hogy olyan világot teremtsünk, amelyben minden nemzet megtarthatja saját nyelvét, kultúráját, identitását, és amelyben a kultúrák közötti kommunikáció az általános megértést, a biztonságot, a világ rendjét és békéjét szolgálja.”
A Kárpát-medence különböző részein élő közösségek nyelvi kérdéseit több előadó járja körül magyar vonatkozásban. Pomozi Péter nyelvész és néprajzos a nyelvi asszimiláció és disszimiláció kettősében vizsgálja a kérdést, megállapítva, a nyelvromlás és nyelvvesztés nem csupán az elcsatolt területeken (bár itt a leghangsúlyosabb), hanem az anyaországban is tetten érhető, de tudatos tervezéssel a romló folyamatok lassíthatóak, jó esetben megfordíthatóak. Népességstatisztikai adatokkal mutat rá a felvidéki, vajdasági és erdélyi magyarság számának csökkenésére, ám azt is előrevetíti, hogy ez a fogyás, a magyar nyelvet beszélők drasztikus csökkenése megfelelő nyelvstratégiával megállítható, dinamikája fékezhető. Pusztai János nyelvész a finnugor népek és nyelvek helyzetének bemutatásával állít tükröt a magyar nyelv és a magyarság térvesztésének folyamata elé, Hódi Éva és Hódi Sándor pedig a vajdasági nyelvstratégiai törekvéseket mutatja be. Balázs Géza anyaországi nyelvész pedig a magyar nyelvstratégia első húsz évének nem föltétlen pozitív tapasztalatait összegzi. Általánosabb, ám a nyelvi jogok tekintetében sajátos előadás Izsák Balázs Autonómia és identitás című tanulmánya. A Székely Nemzeti Tanács elnöke ugyanis a belső önrendelkezés a nyelvi jogokra is gyakorolt pozitív hatásának szemszögéből vizsgálja a székelyföldi helyzetet. Megállapítja, hogy miközben a trianoni határok legfeljebb kényszerközösségeket hoztak létre „a székelyek nemzeten belüli különállása több évszázados, történelmileg meghatározott, kulturális és identitásbeli valóság. Ez a különállás azonban nem távolítja a székelyeket a nemzet egészétől, ellenkezőleg, olyan erősen köti hozzá, hogy ellenállni képes a románság felől érkező asszimilációs törekvéseknek is”.
Végezetül hadd idézzük Pomozi Péter megállapítását: „Földünknek és a földi kultúrának az értékek képviseletére és védelmére van szüksége, az élet sokszínűsége pedig ugyanúgy alapvető érték, ahogy az emberiség egyetemes kultúrájának nyelvi-kulturális sokszínűsége is.”
Ferencz Csaba
* Anyanyelv és nemzeti jövő – A közép-európai nyelvstratégiai fórum előadásai, Szerkesztette Pomozi Péter, 2017 Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Beszélgetés Aradon Vekov Károly történésszel
„Keresni az igazságot, keresni helyünket a világban!” (1.)
– Az internetről azt tudtam meg, hogy 2012 óta Magyarországon élsz, és magyar állampolgár vagy.
– Is! Ilyen félig igaz hírek jelennek meg olykor az interneten. Mert senki sem ellenőrzi vagy jár utána a közölt adatoknak. A féligazság nem igazság. Ezzel már hangulat kelthető. Nem mondtam le a román állampolgárságomról.
– Azt is olvasom, hogy Budapesten születtél 1947-ben.
– Ez igaz.
– Onnan származik a magyar állampolgárság?
– Nem. Amikor anyám velem együtt végleg visszajött Aradra, mindenről le kellett mondania, így én is megszűntem magyar állampolgár lenni.
– Mikor történt ez?
– ’50-ben, pár nappal 3 éves születésnapom előtt.
– Miért jött vissza édesanyád?
– Mert elvált apámtól, és itt, Aradon élt idős édesapja. „… örök olvasó voltam”
– Tehát itt jártál óvodába, iskolába.
– A Választó utcában laktunk, Pernyáva és a Belváros határterületén. Óvodától érettségiig román tagozaton jártam/járattak iskolába. Ez anyám döntése volt; nem akarta, hogy röhögjenek a fián, mert nem tud helyesen beszélni románul… Ennek, persze megvolt az ára, mert amit nem kaptam meg az iskolában, azt magamnak kellett, nem kis munkával, mondhatni egyfolytában begyűjtenem. Talán valamennyire sikerült bepótolni azt, ami kimaradt.
– Voltak magyar barátaid?
– Jó volt a kapcsolatom osztálytársaimmal, de én többnyire az iskolában is a magyarokkal barátkoztam. A baráti köröm a párhuzamos osztályokból jött össze.
– Magyar anyanyelvűként nem volt gondod a románnal?
– De igen. Emlékszem, hogy a napköziben a szakácsnéval voltam jóban, mert ő magyar volt. Az elemiben egy ideig szükségem volt korrepetálásra. Így visszatekintve sokat kínlódtam. És ugyan ötödiktől mindig a legjobbak között voltam, nem tudtam azt produkálni, amit a jó képességű osztálytársaim. Az anyanyelvem magyar volt, szinte kizárólag magyar könyveket olvastam, és folyton az foglalkoztatott, hogy helyesen beszéljek és írjak magyarul. Ezzel kapcsolatban még Lőrincze Lajosnak is írtam. Nagyon szerettem olvasni, rendszeresen jártam a városi könyvtárba, ahol akkor még sok minden megvolt a háború előtti kölcsönkönyvtár köteteiből. Faltam a könyveket, még ponyvákat is, de a legbüszkébb arra voltam, hogy elolvastam a százkötetes Jókait.
– Szerettél iskolába járni?
– Veszettül. Vártam az új tankönyveket, bújtam őket. Egyébként én örök olvasó voltam, aki az irodalom mellett szerettem a természettudományokat, de a politikai kérdéseket is.
– Hol végezted a középiskolát?
– A Vegyesben. Akkor ott volt román tagozat is. És sokak mellett, hál’ istennek, tanított Gazsi, Réhon, Amigó, Angele…
– Kedvenc tanáraid?
– Első helyen Gazsi (Kovách Géza)… Annak ellenére, hogy én humán pályán futottam, a reáliák közül a kémiát szerettem nagyon, Réhon Józsefnek köszönhetően. Családi ismerősünk volt Gnandt János is. De tanított Ficzay Dénes is azon a fakultatív kurzuson, amelyet a román tagozat tanulói részére szerveztek, akik a magyar iránt érdeklődtek. Ficzayval nagyon jóban voltunk, de ki nem volt jóban vele?... „Azóta is vágyálmom az ugrás”
– Milyen szakra jártál a Kolozsvári Babeş–Bolyai Egyetemen?
– Románia történelme szakot végeztem, románul. Az egyetemen volt egy jó baráti társaságunk: Kása Zoltán, aki később rektorhelyettes lett, majd a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tudományos igazgatója, a Kovács-Pálfi geológus-matematikus házaspár, Wanek Ferenc geológus. Amikor nem voltak óráink, egyfolytában az egyetemi könyvtárban ültünk. Sikerült bejutnom a belső katalógushoz, ahova inkább a tanárok jártak be, használhattam a nagy katalógust. Így fértem hozzá olyan munkákhoz, amelyek bár nem voltak tiltottak, de egyáltalán nem voltak ajánlott könyvek. Amikor én az egyetemre kerültem, akkor már egy kicsit lazult az éberség a párt részéről; a román, polgári történetírás dolgait már lehetett forgatni. A magyar vonatkozású könyvek jó része csak a belső katalógusban volt elérhető… Másodévtől elkezdtem a szakdolgozatomon dolgozni, és akkor már Jakó Zsigmond professzorhoz jártam rendszeresen. Ő nagyon nagy hatással volt rám. A nyelvészet iránti érdeklődésemet Szabó T. Attilának köszönhetem, akivel éveken át naponta találkoztam a levéltárban. A nyelvészet azóta is érdekel.
– Tehát jól teltek az egyetemi évek.
– Pazarul!... Az egyetemen nálunk nem tanítottak magyarságtörténelmet, de volt a filológián, oda jártunk néhányan. Ilyen különutas játék volt az is, hogy művészettörténetet hallgattunk, Borghidánál a képzőművészeti főiskolán. A legnagyobb élményt azonban Földes László esztétikai előadásai jelentették. Nagyon érdekes figura volt, brillírozva adott elő, azóta is bennem él mindaz, amit tőle el lehetett lesni, ritka koponya volt… Taposták is eleget ezért… Néhány kollégámmal gyorsíró tanfolyamra is jártam… Idetartozik, hogy beiratkoztam egy ejtőernyős tanfolyamra, mert úgy éreztem, hogy ugrani, az a csúcs! Miután kijártam a teljes tanfolyamot, s már csak a tényleges ugrás következett volna, be kellett iratkozni az ejtőernyős- klubba. A beiratkozási kérelmet a dékánnak kellett aláírnia. Akkor Ștefan Pascu, a dékán azt mondta, hogy neki nem kell hulla-történész, és nem írta alá. Lehet, hogy később megbánta ezt… Azóta is örök vágyálmom a repülés és az ugrás. „A Iorga Intézet egy több, mint érdekes hely volt”
– Hogy kerültél Bukarestbe a Nicolae Iorga Történelemtudományi Intézetbe?
– Évfolyamelsőként végeztem. Az Utah-i Egyetemre akartak volna elküldeni még másodéves koromban, de hamar meggondolták magukat. Pascuék nagyon hamar rájöttek arra, hogy ez nem lenne jó húzás részükről… (Így elmaradt az esetleges mormon többnejűség lehetősége!) Miután végig évfolyamelső voltam, a végzéskor reménykedhettem... Volt ugyan egy kutatói állás a kolozsvári intézetben, de jelezték, ha én szeretném elfoglalni, akkor nincs állás, tehát én oda nem kellettem. Viszont kiderült, hogy a bukaresti Iorga Intézetben van egy kutatói állás a nemrégiben létrehozott nemzetiségi osztályon. Akkor jelent meg a színen Demény Lajos, akinek jó kapcsolatai voltak a kolozsváriakkal, főleg Jakóval, és feltétlenül kellett neki egy középkorász, hisz akkor alakult meg a Iorga Intézetben a nemzetiségtörténeti osztály. Találkoztunk Kolozsváron, és felajánlotta, hogy menjek Bukarestbe. Miért ne mennék? – gondoltam. Fel se fogtam, hogy ez mivel jár. Megkérdeztem, mikor jöhetek el onnan? Azt mondta, legalább 5 évet bírjak ki. Végül 19 év lett belőle! Mondhatom, hogy eddigi életem egyharmadát Aradon, egyharmadát Bukarestben és egyharmadát Kolozsváron töltöttem. A hátralevő éveimet pedig valószínűleg Tiszafüreden fogom leélni.
– Milyen volt ez az intézet?
– Ténylegesen egy csodálatos hely volt, ahol nem lenéztek, hanem becsültek magyarságomért. Nekem ott nem kellett engedményeket tennem. A Iorga Intézet rendkívül érdekes hely volt. Nagyon vegyes társaságot találtam, amikor odakerültem. Voltak ott egykori illegalista kommunisták, háború utáni, bukott kommunisták, voltak későbbi kemény aktivisták és bedolgozók is, és odakerültek a ’64 után kiengedett, egykori politikusok közül jó néhányan, meg még egy sor nagyon értékes ember, akikkel szót lehetett érteni. Így kollégája voltam C.C. Giurescunak, Herlea Nicolaénak, Bucșan Constantinnak és másoknak, akik ’45 előtt vagy miniszterek, vagy államtitkárok voltak. Utóbbiak velem, a kisebbségi magyarral olyan nyíltan beszéltek, mint kevesen. Végül is egy követ fújtunk.
– Hogy érezted magad Bukarestben?
– Akkoriban alakult meg „A Hét”, a Kriterion Könyvkiadó, felfutott a román tévében a Magyar Adás Bodor Pállal és a Iorga Intézetben a Nemzetiségtörténeti Osztály. Sokan kerültünk akkor magyarok ezekbe az intézményekbe Kolozsvárról és eleinte gyakran találkoztunk. Nagy élmény volt Bukarest, számunkra egy érdekes, de egészen másmilyen világ. Nagy sikernek számított, hogy újságíró ismerősök révén sikerült szereznem egy belépőt a Központi Bizottság strandjára a Herăstrău-tóra. Tévedés ne essék, a sofőrök meg az ottani személyzet jártak ide, de nagyon jó hely volt, istenieket lehetett ott úszni. (Aradi emlékek!) A magyar kolónia a németek mellett a strand legvégében volt. Ezt „gettónak” nevezték.
– Bukarestben volt lehetőséged magyar nyelvű könyveket olvasni?
– Az otthoni nevelésem és a magyar könyvek tartottak meg magyarnak. Bukarestben egyfolytában könyvtárban ültem, még délutánonként is. Veszettül sokat olvastam. Amit nem kaptam meg az egyetemen magyar történelemből, azt ott pótoltam be. Szerencsémre az intézetbe került az irodalomtörténész, Bitay Árpád könyvtára. Iorga amúgy is, a felesége révén, aki erdélyi volt, törekedett arra, hogy megszerezzen mindent, amit lehetett a magyar szakirodalomból. Ugyanez volt a helyzet az akadémiai könyvtárban. Ott egykor Ioan Bogdan, aki szintén erdélyi volt, gondoskodott nagy alapossággal (!) a magyar történészek műveinek, a nagy sorozatoknak, a szakfolyóiratoknak a beszerzéséről. Tudta, mi az, ami fontos a magyar szakirodalomból. Az Akadémiai Könyvtárban nyugodtan olvashattam Entz Géza egyik fő művét a gyulafehérvári székesegyházról, amit Kolozsváron csak különleges igazgatói engedéllyel használhattam. (1989 után kiderült, hogy három példány is „S”-es minősítésű volt, azaz titkos.) Ugyancsak a bukaresti Akadémiai Könyvtárban olvashattam még a ’70-es években, igaz a III-as teremben, ahol a nem nyilvános/titkosított dolgokat és kéziratokat lehetett olvasni, Bajcsy-Zsilinszky Endrének az 1944-ben Svájcban kiadott könyvét az erdélyi kérdés megoldásáról. Sokat forgattam a két világháború közötti erdélyi magyar sajtót is. Mindezek ellenére én a bukaresti éveimet száműzetésnek tartottam, de amíg ott voltam, nem nyavalyogtam. Egyszerűen tudomásul vettem a helyzetet. Ugyanis Erdélybe, minden próbálkozásom ellenére, nem sikerült visszamennem. Valójában a magyar könyvek mentettek meg és tartották bennem a lelket. Pár évvel Bukarestbe érkezésem után mondta egy kolléga, hogy rosszabbul beszélek románul, mint amikor odakerültem.
– Hol kutathattál?
– Háromhavonta alkalmam volt Erdélybe járni, kutatni. Gyulafehérvár és főleg Kolozsvár volt a stabil program, olykor Szeben vagy Brassó. Ezek az erdélyi utak hoztak mindig egyensúlyba.
– Meddig maradtál Bukarestben?
– ’71-től ’90 májusáig. „… kiderült, hogy semmit sem lehet változtatni”
– Mikor léptél be a politikába?
– Először a pártba léptem be, nem a politikába. Pártunk és kormányunk meg a szeku törekedett akkoriban már jó képességűeket is beszervezni, nem csak az „abszolút kádereket”. Évfolyamelsőként jó káder is voltam, ugyanis anyám varrónőként kereste a mindennapit. ’68-ban Bodor András, az ókorász professzorunk kérdezte meg, hogy nem akarok-e belépni a pártba. Megkérdeztem két-három közeli, idősebb ismerősömet: mit tegyek? Azt ajánlották, lépjek be, hátha tudok segíteni, ha bent vagyok. Különben azt sem tudtam, mi fán terem a párttagság, nem is tudtam, hogy felfutási lehetőséget nyújt. A párt világa teljesen más volt a civil világgal szemben. Nagyon hamar kiderült, hogy semmit sem lehet változtatni, nemhogy segíteni. Úgyhogy én is egyike lettem a két és fél millió statisztának.
– Mikről tárgyaltatok a pártgyűléseken?
– Rutinos elvtársak rutingyűléseket tartottak, rutinszerű kérdésekről. Távolról sem volt szó kemény, lényeget érintő vitákról. Közben azért az egyetemen ideológiával próbáltak megtömni minket, hol marxizmus-leninizmussal, hol politikai gazdaságtannal, és hosszú Ceaușescu-szövegeket kellett elolvasnunk; egyik fülünkön be, másikon ki. Eszembe jut az egyetemről egy vicces sztori: az egyik pártgyűlésen napirenden volt, hogy nemigen járnak lövészetre a hallgatók. Az első sorban ott ült az öreg Constantin Daicoviciu, és hozzászólt dörgő hangon: „Hogyhogy nem járnak maguk lövészetre?! Nézzenek ide! Én is lövészeten kaptam ezt az ezüst órát a Monarchia idején”…
– És az intézetben?
– Az intézetben sem volt másképpen. Mindenki unta, senki sem élvezte. Mindenki elhúzott keményen a szakma felé és annak kapcsán fejtette ki elméletét, mondanivalóját. „… tartottak nálam egy ötórás házkutatást”
– Meddig tartott az aranyélet?
– Nem nevezném annak. Bukarest számkivetés volt a számomra. A magyar könyvek és a szakirodalom mentett meg engem. Voltak kellemes élményeim is és 3-4 jó barát, akikkel rendszeresen találkoztam. (Amúgy nincs megnyugtatóbb állapot, mint amikor az embernek csak 25 bani van a zsebében, amiért már semmit se lehetett venni...!) De a fiatalkori élmények talpon tartottak. Az élesedő kisebbség-, de főleg magyarellenesség mind többet foglalkoztatott jó néhányunkat. Ennek egyik végkifejlete volt, hogy ’86-ban nálam egy ötórás házkutatást tartottak.
– Mi volt ennek az oka?
– Többek között az, hogy tagja voltam a Molnár Gusztáv-féle Limes Körnek, amely a Ceaușescu-féle parancsuralommal szembeforduló magyar értelmiség egyik csoportja volt.
– Milyen feladatot vállaltál ebben?
– Még indulás előtt az volt a véleményem, hogy fel kellene mérni, mi a helyzet, legalább a helyzetet próbáljuk elemezni. Ma is az az elvem, hogy csak ezután jöhetünk a nagy programokkal. Ki önálló írással, magam könyvismertetéssel próbáltam tisztázni, miben és hogyan is élünk.
– Milyen következményei voltak a házkutatásnak?
– Kiderült, hogy most már biztosan nem vár rám fényes jövő. Utóbb be is adtuk az áttelepedési kérvényt Magyarországra.
– Elárulták, mit keresnek a lakásodon?
– Megkérdeztem. Azt mondták, hogy légionárius iratok után kutatnak…!? Nagyon sok mindent vittek el, például ’48-as röplapokat, kéziratokat, könyveket, folyóiratokat… Volt még egy bájos történetem evvel a „céggel”. Évente járhattam hivatalosan kiszállásokra, kutatásokra Pestre, néha Pozsonyba. Ez a ’80-as évek elején volt, amikor már félig-meddig nyíltan dúlt a vita a két történetírás között. Kaptam egy csomó olyan kiadványt, amelyek nem voltak éppen szalonképesek, de azokat nem hoztam magammal. Hoztam viszont ártatlan művelődéstörténeti lenyomatokat, szakácskönyveket, gyerekkönyveket. Egy bőröndre valót. El is kobozta a vámos az összest. A bőröndöt nem hagytam ott náluk!
– Könnyen lemondtál róluk?
– Nem mondanám. Voltak jó kapcsolataim, barátok meg jó ismerősök. A románok között is. Az intézetben is elmondtam, mi történt. Mindenki hüledezett. Ők nem tudták, milyen állapotok vannak a nyugati határon. Nagyon jó viszonyban voltam Radu Popával, aki egy kitűnő román régész volt. Ugyanabba az akadémiai csoportba tartoztunk. Rendszeresen jártam hozzá, szakmai dolgokról beszélgettünk, és isteni jó teákat ittunk nála mustárospohárból. Radu Popa rábírt, hogy írjak egy kérvényt, amelyben kérem, hogy adják vissza az elkobzott kiadványokat. Kiderült, hogy az egyik kolléganőjének csapja a szelet az ország fő-fő vámosa… Mindent visszakaptam, beleértve egy olyan tanulmányt is, amely véletlenül a csomagban maradt, és több mint rázós volt, ugyanis megkérdőjelezte a kontinuitást. Tehát meg se nézték a csomagok tartalmát.
Juhász Béla
Nyugati Jelen (Arad), 2017. júl. 27.
Beszélgetés Aradon Vekov Károly történésszel
Keresni az igazságot, keresni helyünket a világban!” (2.)
„… elhatároztuk, hogy visszamegyünk Erdélybe”
– És akkor jött ’89. Ott, Bukarestben élted meg?
– Igen, ott. Meg a ’77-es földrengést is… 1989. december 21–22-én a feleségemmel három olyan helyen voltunk, ahol negyed órával azután, hogy eljöttünk, kezdtek el lőni. Még 21-én este azt mondtam a feleségemnek: ha azt mondom, hasra, ne töprengjen, hanem tegye! Nem ezért, de csodálatos hangulat volt akkor! Valóban éltük a történelmet. Azóta is emlegetjük ezeket az élményeket. 22-én délután fél négykor Ceaușescu rezidenciáján is jártunk sokakkal együtt.
– Melyek voltak első lépéseid a decemberi események után?
– Folyton az RMDSZ-nél voltam, még a híres marosvásárhelyi események idején is késő éjszakáig. Feleségemmel elhatároztuk, hogy visszamegyünk Erdélybe! Kaptam egy ajánlólevelet Király Károlytól, akinek ezért örök hálával tartozom s akihez Verestóy Attila révén jutottam el. Mivel Kolozsvárt továbbra is zárt városként kezelték, mármint a magyarok számára, 1990 tavaszán az országos RMDSZ kolozsvári ügyvezető titkára lettem. Ez fizetett, adminisztratív állás volt. Akkoriban a Domokos Géza–Szőcs Géza-tandem irányította a Szövetséget.
– Meddig maradtál ebben a tisztségben?
– Megtanultam ott, milyen kell, hogy legyen egy jó ügyvezető, azaz egy jó „titkárnő”. Amikor Kolozsváron a Mátyás-szoborral volt a cirkusz, két órán belül juttattam el Brüsszelbe a teljes beszámolót a történtekről. Akkor sikerült az RMDSZ mellé állítani az erdélyi magyar társadalom legjobbjait. Azután „rendszerváltozásra” került sor az RMDSZ-ben is. Jött Markó Béla és Takács Csaba. Akkor én, aki a régi garnitúrába tartoztam, kezdtem mind lejjebb és lejjebb csúszni. Végül négy gyerekkel kiraktak az RMDSZ-től.
„Létrehoztam a Nemzetépítő Platformot”
– Mit tettél ezután?
– Időközben letettem a tanári véglegesítő vizsgát. Így kerültem a tanügybe. Előtte is óraadó tanár voltam egy gimnáziumban. Úgyhogy volt, hova mennem. Azután egy évig a kolozsvári katolikus líceumnak voltam az igazgatója. És megyei elnöke a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Pártnak. Aztán az RMDSZ-en belül létrehoztam a Nemzetépítő Platformot. Megfogalmaztam akkor, mik a tényleges feltételei a román–magyar partneri viszonynak. Sorra vettem mindent, amit követelhetünk és elvárhatunk... Azóta hét Kolozs megyei líceum és az Aradi Csiky Gergely Főgimnázium egy-egy diákja részére minden ballagásra eljuttatok egy könyvcsomagot, a legjobb történész és közösségépítő végzős diáknak.
– Mikor kerültél be a román parlamentbe?
– 2000-ben választottak meg képviselőnek. Négy évig tartott a mandátumom; másodszorra már nem hagytak labdába rúgni. Mindent megtettek a mieink, nehogy még egyszer sikerüljön. Próbálták leállítani a platform továbbműködését is.
– Hogy reagáltál te erre?
– Megyei szinten tovább tevékenykedtem az RMDSZ-ben. A pénzügyi megszorítások megszavazása után átkerültem az Erdélyi Magyar Néppártba. Toró Tiborral, Szilágyi Zsolttal azelőtt is egy társaságban voltam, Tőkés Lászlóval is jó volt a viszonyom. Az előző választásokon még képviselőjelölt voltam Kolozsváron a Néppárt színeiben.
– Még politizálsz aktívan?
– Mai napig követem az eseményeket.
– Kiléptél az RMDSZ-ből?
– Nem léptem ki. És ki sem rúgtak.
– Megharagudtál rájuk? Végül is átálltál Tőkésékhez.
– Tanáremberként, szeretek pontosan fogalmazni: ugyanott álltam akkor és ugyanott állok most is, mint a kezdetek kezdetén. Ugyanazokat a célokat szolgálom, ugyanazokat az elveket vallom. Azóta is azt mondom, hogy egység, egység, de nem mindegy, hogy milyen zászló alatt. Azokat a szempontokat, amelyeket megfogalmaztam, én nem adtam fel.
– Véleményed szerint az Erdélyi Magyar Néppártnak van jövője?
– Jelenleg is tagja vagyok a távolból az EMNP-nek… Mi egy csomó régi reflexet hozunk magunkkal. Van, aki le tudja vetkőzni ezeket, van, aki nem. Ideológiára és politikai gyakorlatra is vonatkozik. Egy biztos, a távházasság sosem működött. És mindenképpen alkalmazkodni kell az új helyzetekhez.
– Diplomatikusan válaszoltál… Miket tartasz politikai pályád sikereinek?
– Nem tudok sikerről beszámolni. Azt mondom, hogy amennyire tőlem tellett, tettem a dolgomat, beleértve az erdélyi magyar egyetem kérdését. Talán nem támogattak eléggé abban, hogy a nyilvánosság elé kerüljön az, amit én a parlamentben elvégeztem. Kétségtelen, hogy egyesek számára kellemetlen és kényelmetlen voltam, de sohasem a magyar érdekek árulója. „A Szoboszlay-perrel kezdtem foglalkozni”
– Tudományos munkásságodról mesélnél-e valamit?
– A politika hihetetlenül sokat vett el az időmből. Megtörtént, hogy négy évig semmit sem publikáltam. 1999-ben ledoktoráltam. Közben volt családalapítás, válás, forradalom, politizálás… A 19 bukaresti év alatt rengeteg anyagot gyűjtöttem. Most is vannak olyan témáim, amelyek arra várnak, hogy megírjam őket. Én ténylegesen középkorász vagyok, és intézménytörténettel meg művelődéstörténettel és középkori írástörténettel foglalkoztam. De néha kikukkantottam más korszakok felé is. Például, megírtam, hogy Kossuth Lajos díszpolgára volt Kolozsvárnak; ezt kevesen tudták. Még parlamenti képviselőként sikerült bepillantanom az ötvenes évek politikai pereinek irataiba; Wass Albert népbírósági perével, majd a Márton Áron- és a Szoboszlay-perrel kezdtem foglalkozni. Mindig olyasmikről írtam, amikről a románok nem sokat tudtak, amúgy a magyar közvélemény sem sokkal többet.
– Tanítottál is Kolozsváron.
– Igen, eleinte óraadóként, majd egyetemi docensként. Bizánc történetét és magyarságtörténetet adtam elő a Babeş–Bolyai Egyetemen, no meg latin és magyar paleográfiát.
– A három közül melyiket szeretted jobban: a politikát, a kutatást vagy a tanítást?
– A tanítást és a kutatást nem lehet szétválasztani. A politikát azért műveltem, mert viszketett a tenyerem, amikor láttam, hogy nem azt csinálták, amit kéne, és nem úgy csinálták, ahogy kellene. Keményebben kellett volna föllépni. Nem fejjel menni a falnak és főleg nem prédikálok románellenességet, csak azt állítom, hogy sokkal határozottabban kellene kiállni a magunk dolgai mellett, és a románságot szoktatni azzal, amit mi jogosan elvárunk tőlük. Hosszú ideig senki sem beszélt erről… Én a szakmámat szerettem és szeretem most is. 2012-ben, ahogy betöltöttem a 65. évemet, nyugdíjaztak, de óraadóként még megtartottak az Egyetemen, hogy magyarságtörténetet meg paleográfiát tanítsak. Nem tartott ez sokáig; egy nézeteltérés után két lábbal rúgtak ki.
– Azt mondtad egyszer, hogy azért települtél át Tiszafüredre, mert szeretsz fürödni.
– Egyszer ott nyaraltunk, és nagyon megszerettük a Tisza-tót. Valójában egy csomó sikertelenség állt mögöttem, sehol sem kellettem és az sem, amit én képviselek. A Néppárt se nagyon mozgatott engem, egyszer sem kérték ki a véleményemet.
– Történészként van-e ars poeticád?
– Addig nem tudok írni egy témáról, amíg mindent, amit fel lehet hajtani róla, nem használtam fel. Erről az alapvető dologról nem tudok lemondani. És amit rendkívül fontosnak tartok: tisztán, hangfogó nélkül, pártállástól függetlenül beszélni a tényekről. Szerintem, gyakorlatilag a tényszerűség az, ami változatlanul kulcskérdés nálunk az identitástudat szempontjából. Még mindig nem mondunk el mindent, amit el kellene mondanunk múltunkról. Ez rendkívül elszomorító. Rém keveset teszünk azért, hogy erősítsük ezt a magyar identitástudatot, amelyet van és volna mivel táplálnunk. Egy kutatásitéma-katasztert kellene felállítani, hogy a fiatal kollégák tudják, mi mindent kellene kutatni.
– Nemrég előadást tartottál Aradon a Szoboszlay-perről. Készül egy nagyobb munkád?
– Egy kötetet készítek elő, melyben ki szeretném adni Szoboszlay Aladár fennmaradt írásait. Ha ezt sikerül kiadnom, talán meg fog változni a vélemény Szoboszlayról. Ugyanis pokoli, hogy napjainkban mennyire nem ismerik a tényeket, és hogy mennyi téveszme kering róla, szamárságokról nem is beszélve. „A Kárpát-medencében bárhol jól érezném magam”
– Hogy érzed magad Magyarországon?
– Jól. Azt hiszem, a Kárpát-medencében bárhol jól érezném magam, de Kolozsvár is hiányzik és Aradra is szívesen jövök.
– Mi köt Aradhoz?
– A fiatalságom, az iskola, az emlékek, a családom. És ezek visszahúznak. Néha elgondolkodom, és felteszem magamnak a kérdést: vajon valóban jó volt, hogy elmentem? Bár, ki tudja, mi lett volna belőlem, ha itt bekerülök a helyi darálóba?
– Vannak kellemes gyermekkori emlékeid?
– A strand, az iskola, a tanulás, a Kultúrpalota könyvtára és a Választó utcai ház.
– Vannak még barátaid Aradon?
– Nincsenek. Talán Ujj Jánost sorolnám mégis közéjük. Ugyan az aradi magyar politikusok is azt tartották rólam, hogy radikális vagyok, de aradiakként mi csak szót értettünk. Különben nem is vagyok radikális, hanem „csak” nemzeti, de ezt ki is mondom.
– Tiszafüreden vannak barátaid?
– Nincsenek. Szakmai élet ott nem létezik, csak otthon. Pár emberrel tartom a kapcsolatot. Az én barátaim szerte vannak a világban… Új barátságok nehezen köttetnek. Ahhoz együtt kell futni, azonos vagy közeli pályán, hogy lássák az emberek egymást. „A politika kihasználja a történész munkáját”
– Mi a véleményed a jelenlegi politikai helyzetről?
– Változó korszakban élünk. Keresztény értékrend alkalmazására lenne szükség. Ettől egyre távolabb kerülünk. A magunk útját kellene járnunk, nem nyugati modelleket átvennünk! Testre szabott megoldásokat kellene találnunk!... Két irányzat áll szemben egymással: egy globalizáló és egy nemzeti. A nemzeti vonalon nem értek sem populizmust, sem nacionalizmust, egyszerűen azt, hogy ki-ki követhesse saját érdekeit, mindenki ápolhassa identitását. Hál’ istennek jelenleg Aradon ma is vannak, akik becsülettel képviseljék azt a közös értékrendet, közös nyelvezetet, ami nem csak az anyanyelv(!), és akik képesek felmutatni, hogy ez a város mit képviselt és mit produkált az évszázadok folyamán.
– Egyesek azt állítják, hogy a történelem tanítása, prezentálása szorosan kötődik a pillanatnyi politikához, és függ tőle. Erről mi a véleményed?
– Magamról beszélve, hangsúlyoznám, hogy én sohasem azt mondtam vagy tettem, amit más mondott, hanem azt, amit én hittem és gondoltam. A parlamenti éveim alatt sokkal többet használhattak volna történészként, de mások mindenhez jobban értettek. A történésznek a maga dolgát kell végeznie, függetlenül a politikától, de a történelem ismerete nélkül az eredményes politizálás elképzelhetetlen. A közösség számára a lényegi kérdéseket kell bemutatni mind a történelemből, mind a politika területéről. Jobb helyeken a politika használja a történész munkáját.
– Milyen terveid vannak?
– Még legalább három van, amelyeket meg kellene valósítani, mielőtt eltűnök ebből a világból.
– Éspedig?
– Van egy negyven éve dédelgetett témám Török Bálintról, a doktori disszertációmból a káptalan személyzet teljes listáját szeretném közreadni, ami sajnos kimaradt a könyvemből, és van egy, a magyar írásbeliség történelmével kapcsolatos meglátásom, amelyet ki szeretnék fejteni.
– Mondanál-e valamit családodról?
– Számomra a család a legszentebb dolog, ami létezik, ezen belül is a gyermekek. A gyermeknél szebb és jobb nincs. Sajnos, a politika miatt túl kevés időt töltöttem a családdal. De a lelkiismeretem tiszta, amit lehetett és amire képes voltam, megtettem a családomért. Mondom ezt annak ellenére, hogy állandóan az elveim után futottam.
– Sokat nézed a tévét?
– Végtelenül sokat, mert a politika nem hagy nyugodni. A sorsunk ettől függ.
– Boldog vagy?
– Nem tudom, mi a boldogság. A körülményekhez képest megelégedett ember vagyok, bár egyes kérdések, egyes dolgok most sem hagynak nyugodni. Ha elölről kezdhetném, ugyanazokat az elveket vallanám, ugyanazt tenném, de szeretném eredményesebben. Nem bánom a sok elvesztegetett időt. Az út végén sokkal világosabb, hogy mire nem kellett volna annyi időt fecsérelni. A „Chérchez la femme” rám szabott változata: „Keresni az igazságot, keresni helyünket a világban, és helyet csinálni magunknak – mármint a magyarságnak – a világban.”
Juhász Béla / Nyugati Jelen (Arad)

Református Gyülekezetközi Találkozó Gyorokon
Egy nyelvet beszélve, egy hitet vallva
Rendhagyó és minden elvárást felülmúló gyülekezetközi találkozóra került sor július 23-án, vasárnap délután a gyoroki református templomban. A reformáció 500. évfordulójának fényében négy Arad megyei református gyülekezet hívei találkoztak: Szentleány, Zimándköz, Lippa és Gyorok egyházközségeinek tagjai. A négy gyülekezet együttvéve mindössze 210 lelket számlál. Ennek ellenére közel 70-en vettek részt e gyülekezetközi találkozón, amely a gyülekezetek élni akarását jelzi.
A 15 órától kezdődött istentiszteleten Vékony Zsolt József, a négy gyülekezet lelkipásztora hirdette az igét, a Bírák könyve 6, 12–16. alapján. Az igehirdetésben elhangzott, hogy Gedeonhoz hasonlóan mi is sokszor csak a magunk dolgával vagyunk elfoglalva és egyre inkább eltávolodunk egymástól és gyülekezetünktől. Mindeközben magányunkról és boldogtalanságunkról panaszkodunk. Isten azonban többet szán nekünk, mint amit mi önmagunk számára el tudunk képzelni. Ő meglátja bennünk azt, akivé lehetünk, ezért fontos, hogy tegyük azt, amire elhívott bennünket. A kisebbségi létből, keserű tapasztalatainkból fakadó panaszkodás helyett inkább Istenre figyelve lenne jó élni a mindennapi életet, betöltve küldetésünket azon a helyen, ahol élünk, szolgálva gyülekezetünk és népünk javára. Az igehirdetés záró- gondolataként a találkozó célja is megfogalmazódott: megerősödni kívánunk abban a hitben, hogy Isten velünk van és abban a tudatban is, hogy mindannyian egy nyelvet beszélve, egy hitet vallva, ugyanahhoz a néphez tartozunk. Az igehirdetést követően a szentleányfalvi énekkar szolgálatára került sor. A 2014 októberétől létező énekkar két gitáréneket és két kánont énekelt. Az utolsó énekbe a jelenlevők is bekapcsolódtak, együtt énekelve a Ne aggodalmaskodjál c. református kánont. Ezenkívül három szavalat is elhangzott a szentleányiak részéről. Mind a három Molnár Károly, volt aradi református lelkész költeménye. Ezután a zimándközi gyülekezetet képviselve, Czank Gizella elszavalta Túrmezei Erzsébet Újévi kérés című versét, majd Czernák Ferenc, a lippai Degré Alajos Olvasókör vezetőjének előadásában elhangzott Kányádi Sándor Az én miatyánkom című költeménye, amely gyönyörűen megfogalmazza a kisebbségben élő és a mindennapi gondokkal küzdő, egyszerű magyar embernek az életérzését. A szavalatok sorát Simó Klára gyoroki gondnok asszony zárta Arany János Fiamnak c. versével. Mindezek után nemzeti imánk eléneklése következett, amelyet a himnusz további szakaszai követtek Czernák Ferenc tolmácsolásában, ezáltal is elmélyítve Kölcsey Ferenc remekművének az üzenetét a jelenlevőkben. Az istentisztelet a 90. zsoltár eléneklésével zárult.
A templom előtti közös csoportkép elkészítése után szeretetvendégségre került sor a régi gyoroki református iskolában. Meglepő módon több baráti kapcsolat elevenedett fel a közös beszélgetések alatt. Régi munkatársak, barátok ismerték meg egymást. A hangulat családiasnak és meghittnek bizonyult. A szeretetvendégség a székely himnusz eléneklésével zárult. Többen könnyes szemmel, hálás szívvel énekelték.
Köszönet illesse elsősorban a gyoroki református gyülekezetet, amiért házigazdája volt e találkozónak, megtéve mindent, hogy az ide eljövők meleg fogadtatásban részesüljenek. Köszönet a szép számban megjelenő szentleányfalvi, zimándközi és lippai gyülekezeteknek, valamint a gyoroki és környékbeli katolikus testvéreknek is, akik velünk együtt ünnepeltek. A közeljövőben e találkozó folytatásában reménykedünk, ezzel is hagyományt teremtve a szórványban élő gyülekezeteink számára.
Vékony Zsolt József
lelkipásztor és Simó Klára
gyoroki gondnokasszony / Nyugati Jelen (Arad)

III. Kisperegi Néptánctalálkozó
A Nagyperegi Polgármesteri Hivatal és a Községi Tanács július 29–30-án, szombaton és vasárnap szervezi meg a III. Kisperegi Néptánctalálkozót, aminek a programja szombaton 16.30 órától kerékpár-felvonulással indul, 17 órától a műfüves futballpályán kispályás labdarúgó-bajnokságot szerveznek, ezzel párhuzamosan indul a bográcsfőző verseny és az aszfaltrajzverseny. 18 órától modern tánc, ahol fellép a nagyperegi Just Us, a kisperegi Manócskák, a Dream Team csoport, majd Tóthpál Eszter mazsorett-bemutatójára kerül sor. 20.30 órától Zumba. 20.45 órától a bográcsfőző verseny eredményhirdetése. 21 órától a Dupla Kávé együttes koncertje. 22 órától szabadtéri bál, ahol Nagy Zsolt zenél.
Vasárnap 16 órától ünnepi istentisztelet a kisperegi református templomban, ezt követően zenés felvonulás. 17 órától ünnepi megnyitó a szabadtéri színpadon, fellép a pécskai Búzavirág és a Nagyboglárka, a simonyifalvi Leveles, a zimándújfalui Kankalin, a majláthfalvi Százszorszép, a nagyzerindi Kisibolya, a kisiratosi Kisgyöngyvirág, a kisperegi Kisnapraforgó és a Napraforgó, az ágyai Tőzike, az apátfalvi Kardos István Néptánccsoport, a nagyiratosi Forray Népdalkör, a Tornyai és Nagyvarjasi Asszonykórus. 21 órától Csiga Duó – zenés szórakoztató műsor gyermekeknek, 22 órától Magyar Rózsa-koncert, 23 órától szabadtéri bál a Roulette együttes zenéjére.
Az Arad Megyei Kulturális Központ által támogatott néptánctalálkozó szervezői szeretettel várják a helybeli és a környékbeli szórakozni vágyókat!
Balta János / Nyugati Jelen (Arad)

Ítéletidő tombolt Közép-Erdélyben: haláleset, károk, repülőjáratok késése
Volt dolga a tűzoltóságnak ma délben, Kolozsváron is komoly károkat okozott a vihar: több fa is kidőlt a Nyárfasoron, a Főtéren a Fröhlich-ház tetején (14. szám) a szél feltépte a bádogtetőt, a sikátort lezárták. Komoly viharkárok keletkeztek kedden az Erdélyi-szigethegységben is: több településen mintegy 2500 háztartás maradt villanyáram-ellátás nélkül. Villámcsapás áldozata lett egy ház az Aranyosfő (Scărișoara) községhez tartozó egyik faluban. A szélvihar több fenyőt is kidöntött. A zápor és zivatar komolyabb fennakadást okozott a Kolozsvári Nemzetközi Repülőtéren is: a Korfu szigetéről érkező BluAir járatot, valamint a Münchenből leszállni szándékozó, Dolomiti légitársaság repülőgépének leszállását késleltette a nagyidő.
A hétfőről keddre virradóra az Erdélyi-szigethegységben tomboló vihar következtében 2500 háztartás maradt villanyáram-ellátás nélkül. A Fehér Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) illetékesei elmondták azt is: a tűzoltókat kedden reggel riasztották, hogy oltsák el a tüzet az aranyosfői háznál, amely villámcsapás miatt gyulladt ki. A környékre nagy erőfeszítésekkel értek el a nehezen megközelíthető Vesești faluba, és elsősorban azt próbálták megelőzni, hogy a lángok a környező házakra is átterjedjenek. A ház teljesen leégett, de személyi sérülés nem történt.
„A környező házak védelmén még dolgoznak. A település nehezen volt megközelíthető az úttestre zuhant fenyők miatt. A házak azon a környéken fából épültek” – fejtette ki a katasztrófavédelem képviselője.
A vihar miatt ugyanakkor az Erdélyi-szigethegységben található Aranyosfő, Lepus (Arieșeni), Girda (Gârda), Feketevölgy (Poiana Vadului), Felsővidra (Avram Iancu), Aranyosszohodol (Sohodol) és Alsóvidra (Vidra) községek 2518 háztartása maradt villanyáram nélkül. A szolgáltató több egysége a helyszínen dolgozott a hiba elhárításán. Egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan mi okozta a meghibásodást.
A Fehér megyei rendőrség tájékoztatása szerint a megyében egyetlen úton sem akadályozzák a közlekedést a szélviharban kidőlt fák.
Károk a Vivo! közelében és a Monostoron
A vihar miatt nehézkessé vált a közlekedés a Vivo! bevásárlóközpont közelében: az E 60-as főúton levő műanyag sávválasztó és közlekedésirányító szalagkorlátokat az úttestre sodorta a széllökés, a gépkocsik ezeket megkerülve nehezen haladtak.
Ugyanakkor a 14 óra tájt lezúdult csapadék és a felerősödött szél három fát döntött ki a Monostor lakónegyedben. A Nyárfasoron történt incidenssel kapcsolatban a katasztrófavédelem illetékesei azt nyilatkozták: három fa dőlt ki, ennek következtében pedig egy autó megrongálódott. Szerencsére személyi sérülés nem történt.
Több járatot is feltartóztatott a kolozsvári nagyidő
A Korfu szigetéről érkező BluAir járatot, valamint a Münchenből érkező és leszállni szándékozó, a Lufthansa által partnerségben működtetett Air Dolomiti légitársaság repülőgépének leszállását késleltette a kedden délután Kolozsvár fölött kibontakozott nagyidő – láthattuk a repülőgépek mozgását reálidőben követő flightradar24.com weboldalon.
Előbbi 14 óra helyett délután három óra előtt 20 perccel landolt a Kolozsvári Nemzetközi Repülőtéren, s az említett honlapon található adatok szerint több száz kilométert körözött a kedvezőtlen időjárás miatt, utóbbi is jelentős távolságot adott hozzá az eredeti össztávolsághoz. A gép 31 percet késett.
Az Air Dolomiti járat többször próbálkozott a leszállással. Az előtte landolt Blue Air járat pilótái figyelmeztették: oldalszél veszélyezteti a leszállást. A gépnek hosszú ideig nem sikerült biztonságban leszállnia. Mi több, a landoláshoz való közeledéskor azt kérte az irányítótoronytól: amennyiben utolsó pillanatban meggondolja magát, s nem tud földet érni, kapjon szabad légteret a repülőtér körül a manőver megismétlésére. A gép (más okokból is) összesen közel másfél órát késett.
A felszálló gépeket is akadályozta a nagyidő: a Varsóba igyekvő, a LOT légitársaság gépét például egy órát késleltette az időjárás.
S akkor mi van?
Az utóbbi években több tanulmány készült azzal kapcsolatban, hogyan reagálnak az emberek az időjárási viszonyok okozta viszontagságokra. Míg évtizedekkel ezelőtt sokkal hidegebb volt az idő és hatalmas hótorlaszokat eredményező csapadék hull a földre, körülbelül 35 éve a nyarak váltak extrémebbé: a viharok, záporok és kisebb orkánok megszokottak. Szakemberek szerint az emberek sokkal érzékenyebben reagálnak az ítéletidő okozta esetleges anyagi károkra, a légi- és gépkocsiforgalomban bekövetkezett fennakadásokra.
Az egyik tanulmány szerint a fogyasztói társadalomban, az ügyfelek úgynevezett "felsőbbrendűségében" szocializálódott emberek azt képzelik, hogy a technológia robbanásszerű és látványos fejlődésének köszönhetően minden eszköz az időjárási viszonyoktól függetlenül tökéletesen működik. Mi több, egyek szakemberek szerint az ember szupremáciájának folytonos hangoztatása oda vezetett, hogy a társadalom bizonyos rétegei már azt hiszik: akár télen, akár nyáron a technológiának köszönhetően képesek vagyunk uralni vagy legyőzni az időjárási viszonyokat.
"Sokszor elégedetlenkednek az utasok, hogy késünk vagy más repülőtéren kell leszállnunk. Hiába magyarázzuk nekik, hogy viszontagságos az időjárás, csúszhat a leszállópálya, utolsó pillanatban oldalszél jelentkezhet. Ők csak azt hangoztatják: haza akarunk érni. Magunkban mi azt szoktuk mondani: inkább 100 kilométerrel odébb szállunk majd le, minthogy a temetőbe kerüljenek", nyilatkozta a Szabadságnak a neve elhallgatását kérő pilóta.
Hozzátette: az utasok egyre nyugtalanabbak, türelmetlenebbek, értetlenek és sokszor tájékozatlanok. Azt hiszik: a légitársaság pilótái nem rendelkeznek megfelelő szakképesítéssel vagy bátorsággal ahhoz, hogy viszontagságos körülmények között földre tegyék a gépet, pedig a kapitányok elsősorban az utasok biztonságát és életét tartják szem előtt. Szabadság (Kolozsvár)

Nemzetközi Színháztudományi Konferencia Marosvásárhelyen
Várják a jelentkezőket
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem december 8-án szervezi meg éves színháztudományi konferenciáját, amelynek idei témája a devised theatre. A jelentkezés és a rezümék beküldésének határideje október 15., derül ki az egyetem közleményéből.
A brit színházban az 1960-as években felbukkanó közös alkotási gyakorlat (később devised theatre) vagy – amerikai változatban – a kollektív alkotás arra tesz kísérletet, hogy lemondjon a színházi rendszer klasszikus alárendelési viszonyairól. Az előadás szövege nem a priori, hanem egy ötletből vagy témából születik, a rendező sem az előadás egyetlen vezérlője, mint a rendezői színház esetében. A színész a rendezővel egyenlő mozgásteret kap az alkotási folyamatban, de a színházi termék fejlesztésének ugyanolyan fontos résztvevője a díszlettervező, a koreográfus vagy a világítás tervezője is. Az egykori hierarchikus rendszer helyett ez a művészi együttműködés a résztvevők azonos mértékű aktív hozzájárulását javasolja. Az előadás felépítésének módszere gyakran improvizatív vagy játékos, de mindenképpen szükséges annak megértése, hogy a „másik” (rendező, színész, drámaíró, díszlet- és világítástervező) hogyan alakítja saját koordinátái szerint az előadás anyagát, olvasható a közleményben.
„A devised vagy kollektív módszereket használó színház alternatívákat javasol a klasszikus színházra. De vajon egyszersmind új esztétikát is teremt? Mennyire átjárhatók a művészi alkotás törvényeinek határvonalai a fent említett módszerek esetében? Milyen helyzetben találja magát a drámaíró a devised theatre eszközeit használó társulatokkal vagy csoportokkal történő együttműködésben? A kollektív alkotás új szerepépítési technikák kifejlesztésére kényszeríti a színészt? Lehet, hogy a szerep maga – akár drámai, akár színpadi – csak egykori történelmi jelentésének árnyékává válik? Mi történik a régi hierarchiákkal az új alkotási folyamatban? Valóban egy demokratikus alkotói környezet alakul ki, vagy az „alárendeltség” és „fölérendeltség”, bár új köntösben, de mégis megmarad? Ki is a színpadi folyamatok összehangolásának új szakértője? Vajon az így megjelenített témák csak bizonyos közönségrétegekhez szólnak? Illenek-e a „társadalmi” és „politikai” jelzők az ilyen típusú alkotói gyakorlatra? A fentiekben a közös alkotás és a devised theatre típusú módszerek és a színház találkozásának csak néhány lehetséges kutatási irányát soroltuk fel”.
A konferenciára egyetemi oktatók, kutatók, művészek, doktori iskolák hallgatóinak jelentkezését várják. A maximum 400 szavas rezümét e-mail-ben angol, francia, román vagy magyar nyelven, a következő címekre lehet elküldeni: Balási András (balasi.andras1@gmail.com) vagy Raluca Blaga (raluca.balan@gmail.com) 2017. október 15-ig. A konferencia nyelve angol, francia, román és magyar.
A részvételről a Tudományos Tanács dönt 2017. november 1-ig. A dolgozatokat megjelentetik a Művészeti Egyetem SYMBOLON című színháztudományi folyóiratában és a www.ceeol.com adatbázisban. Szabadság (Kolozsvár)