Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Dragomán György
67 tétel
2005. június 25.
Az idei könyvhéten összegyűjtött költeményeit jelentette meg a nyolcvan-egynéhány esztendős Monoszlóy Dezső (Ab Art Kiadó, Pozsony). Új verseivel jelentkezett Futás a ködben címmel Csoóri Sándor (Nap). A környezetvédő, festőművész, Lao-ce-fordító Karátson Gábor vaskos műve, Az ötvenhatos regény (Helikon) centrumában a forradalom áll. A marosvásárhelyi születésű, novelláival ismertté vált Dragomán György A fehér király (Magvető) című regénye a romániai diktatúrát idézte fel. A Vajdaságban élő Lovas Ildikó a kilencvenes évek széteső Jugoszláviájának barbár világát felelevenítő regénye, a Kijárat az Adriára (Kalligram, Pozsony). Lázár Ervin ezúttal ismert magyar mondák újramesélésére tett kísérletet A magyar mondákban (Osiris). /Bogdán László: Könyvheti újdonságok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 25./
2005. október 18.
A magyar irodalom művelésében elért kimagasló tevékenységéért az idén öt alkotó részesül a Déry Tibor Alapítvány elismerésében, a kitüntetettek között van Lövétei Lázár László költő is. Idén három költő, Ágh István, Lövétei Lázár László és Sajó László, valamint Báthori Csaba költő, műfordító és Dragomán György író, műfordító veheti át a Kossuth-díjas író nevét viselő díjat. Lövétei Lázár László 1972-ben született Lövétén, a kolozsvári egyetem bölcsészkarának elvégzése után a csíkszeredai Székelyföld című folyóirat szerkesztője lett. A névadás öröme című verseskötete 1998-ban jelent meg Kolozsvárott, Távolságtartás című kötete 2000-ben Csíkszeredában. /Déry Tibor-díj Lövétei Lázár Lászlónak. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 18./
2007. február 3.
Dragomán György A fehér király című könyvének kiadói jogát tizenkét ország kiadója vásárolta meg – közölte az író jogát gondozó Magvető Kiadó. A fehér király című könyv egy kiskamasz egy évének történetét meséli el tizennyolc, egyenként is teljes műnek tekinthető novellában. A sodró lendületű alkotás a nyolcvanas évekbeli Erdély és Románia alternatív tükrének is tekinthető – olvasható a kritikákban. A Magvető Kiadó közleménye kitér arra, hogy Bartis Attila A nyugalom című regényének jogát egy németországi kiadó után amerikai könyves műhely vásárolta meg. /Dragomán György könyvsikere. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 3./
2007. november 9.
Két nagyszabású kulturális rendezvénynek ad otthont Marosvásárhely: irodalom és filmművészet találkozásának. A Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár újdonsága az Ábel-trilógia maratoni felolvasása. Az Alter-Native 15. Nemzetközi Rövidfilmfesztivál 56 versenyfilmjét félezer alkotásból válogatta az előzsűri. A versenyprogramon kívül számos nagyjátékfilm, alternatív kulturális esemény, koncert és kiállítás várja a közönséget. A könyvvásárra eljött Magyarországról Várady Szabolcs költő, Závada Pál író, Szabó T. Anna költő, Dragomán György író és Tarján Tamás irodalomtörténész. Idén már hetedik alkalommal hívtak meg jelentős magyarországi írókat, költőket, irodalmárokat, akik új könyveiket dedikálják. /Antal Erika: Könyvek, filmek városa. = Krónika (Kolozsvár), nov. 9./ Káli Király István, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke nyitotta meg a XIII. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárt. Káli Király István kihirdette a Szép Könyv 2007-es díjazottjait: az első helyezett a Zágoni Balázs által szerkesztett Kincses Kolozsvár képeskönyv /Koinónia Kiadó, Kolozsvár/, a második díjat Lóránth László és Sümegi György Nagy István festőművészről készült monográfiájának /Pallas-Akadémia Kiadó, Csíkszereda/ ítélte oda a Romániai Magyar Könyves Céh szakmai zsűrije, harmadiknak pedig Kincses Elemér Soha /Mentor Kiadó, Marosvásárhely/ című regénye bizonyult. A meghívott 43 román kiadó közül csupán a Vatra-Ardeal jött el. /Nagy Székely Ildikó: „Sápadt holdak a Gutenberg- galaxisban”. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 9./
2008. január 28.
Londonban is sikere van Dragomán György A fehér király című regényének: a művet a Guardian, valamint a Sunday Times, a Times irodalmi melléklete méltatta a napokban. A regény egy tizennégy éves kamasz szemszögéből mutatja be a nyolcvanas évek Erdélyét, a Ceausescu-rezsim hétköznapjait. A marosvásárhelyi származású írónak ez a második kötete, a regényt Márai Sándor-díjjal jutalmazták, s jelenleg több mint húsz nyelvre fordítják. /Röviden. = Krónika (Kolozsvár), jan. 28./
2008. január 30.
Dragomán György marosvásárhelyi származású Budapesten élő író, műfordító legutóbbi, A fehér király című regényét 24 nyelvre fordították le. Alig 15 évesen hagyta el a szülővárosát, Marosvásárhelyt. Nemrég hazalátogatva azt mondta, már nem azt találta, amit itt hagyott. Első regénye, A pusztítás könyve öt évvel ezelőtti megjelenése után a kritikusok egy furcsa szót emlegettek: aparegény. Valójában ez nem aparegény, inkább háborús regény. Egy tizenegy éves fiú története, akinek édesapját munkaszolgálatra vitték, az apa hiánya adja a regény vezérfonalát. Tizennyolc novella összefoglaló motívuma a Duna-csatornánál lévő apa hazavárása. /Antal Erika: Egy kétnyelvű világ hangulatai. = Krónika (Kolozsvár), jan. 30./
2008. január 31.
A schengeni határok életbeléptetése környékén különféle rendezvényeken emlékeznek arra, milyen sanyarú, tragikus volt a sorsuk azoknak, akik nyugatra szerettek volna utazni – Magyarországról. Nem emlékeztek azonban azokra az utakra, a megalázó határát(nem)lépésekre, amelyek Magyarország keleti határain zajlottak, de még inkább zajlottak volna. Jó néhányról tudunk. Vajon hányról nem? Például arról, hogy a Magyarországról kiutasított – P. – osztrák újságíró Nagyváradon találkozott kedvesével és Eörsi Istvánnal 1980-ban vagy 81-ben. Eörsi ezt az alkalmat használta fel arra, nem kevés szamizdatpéldányt magához ragadva ellátogasson Nagyváradra. Kőrössi P. József összehozna egy konferenciát, amelyen mesélnének egykori keleti határsértők. Azokat hívná meg, akik ma már közéletivé magasztosulak, és olyanokat, akiket elfeledtek. A szellem, a szellemi élet, a gondolkodás és a gondolat csempészeit. Talán és első körben: Adonyi Nagy Mária költő, Ara-Kovács Attila filozófust, Balla D. Károly írót, Balla Zsófia költőt, Barna Imre írót, műfordítót, Cs. Gyimesi Éva egyetemi tanárt, publicistát, Csaplár Vilmos írót, Füzi László írót, szerkesztőt, Gellért Gyöngyi szerkesztőt, Grendel Lajos írót, szerkesztőt, Huszti Péter színművészt, Jávor István képírót, S. Nagy Katalin művészettörténészt, Kányádi Sándor költőt, Kukorelly Endre költőt, Lászlóffy Aladár költőt, Radnóti Sándor esztétát, egyetemi tanárt, ifj. Rajk László építészt, Sáska Géza szociológust, Szendrei Lőrinc újságírót, Szőcs Géza költőt, TGM filozófust, Tőzsér Árpád költőt, Udvardy Frigyes ötvenhatos utazót, Zirkuli Péter költőt, egyetemi tanárt. És mindenki hozhatna magával még három, talán tíz másvalakit. Meghívná a déli háború katonaszökevényeit, dr. Máriást, Bozsik Pétert, a határsértőket, Tolnai Ottót, Domonkos Istvánt, Maurits Ferencet, Benes Jóskát. Határmese-konferenciájára meghívná a névházasságokba beszármaztatott feleségeket és férjeket, a nyolcvanas évek névtelen könyv-, szamizdat- és kéziratcsempészeit, Ilia tanár urat és az akkori Széchényi Könyvtár egyetemista könyvfutárjait. Bodor Ádám (A börtön szaga), Kornis Mihály (Kádár János utolsó beszéde) és Dragomán György (A fehér király) könyve szól már csak arról az örökségről, amiben élünk. /Kőrössi P. József: Határsértők – Schengen előtt, Schengen után Gyermekeimnek. = Erdélyi Riport (Nagyvárad), jan. 31./ (Az Élet és Irodalom hetilapban megjelent anyagnak a szerző által szerkesztett, kiegészített változata)
2008. március 14.
Józsa Márta, az Amíg a nagymami megkerül című regény szerzője (a Kolozsvár Társaság meghívottjaként) vállalta a közönséggel való találkozást. A hatvanas évek Kolozsvárjának gyermekkori emlékei, a rá következő évtized eszmélése, majd a nyolcvanas évek elejétől beszűkülő mozgástér és az ellenzékiség emléke szerepel a Magyarországon élő szerző regényben. „A történetek díszletek, ürügyek és keretek ahhoz, hogy valamit mondjunk a világról” – tisztázta Józsa Márta, elhárítva, hogy önéletrajzi regényről van szó. A televíziós szerkesztő-dokumentumfilm-készítő-író látás- és láttatásmódja a filmezéshez szokott szem „kameraállásait” idézi. Újszerű Erdély-képe abba a vonulatba illeszti a regényt, amelyet Bartis Attila, Dragomán György művei fémjeleznek. A regény magyarországi fogadtatására utalva Kőrössi P. József, a kötetet gondozó Noran Kiadó vezetője jelezte: elsőként a Holmi közölt részleteket belőle, ami ritkán fordul elő a rangos irodalmi folyóiratnál. /Nem(csak) Erdély-regény. = Krónika (Kolozsvár), márc. 14./
2008. november 3.
Dragomán György A fehér király című, 2005-ben megjelent, második regényének román fordítását mutatta be a Polirom Kiadó Bukarestben, az általa szervezett irodalmi fesztiválon. Az 1973-ban, Marosvásárhelyen született, Budapesten élő író elmondta, Bukarest számára idegen város. Még elég jól beszél románul, holott nem gyakorolja a nyelvet. Első regényét /A pusztítás/ tíz évig írta. A fehér királyban egy kisfiú, akinek az édesapját elvitték a csatornához, meséli el a kommunizmus terrorját saját szemszögéből. Számos elismerésben részesült a regényért, többek között Márai Sándor- és József Attila-díjat kapott, több mint húsz nyelvre fogják lefordítani. /Székely Zita Bukarestben A fehér király. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 3./
2008. december 13.
Kocsis Zoltán zongoraművész, karmester kapja idén a Budapesti Román Kulturális Intézet Kulturális Nívódíját; a Kultúra-díjat Dragomán György író, a Média-díjat pedig Sükösd Miklós médiakutató, egyetemi tanár veheti át december 15-én a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. Armanka Brindusa, a román intézet igazgatója elmondta, azokat a magyar személyiségeket tüntetik ki, akik tevékenységükkel a párbeszéden és a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködést szolgálják Románia és Magyarország között. Az igazgató kiemelte, hogy Kocsis Zoltán napjaink egyik legnevesebb kortárs muzsikusa, nemrég fejezte be a teljes Bartók-életmű felvételét, és többek között George Enescu (1881–1955) zeneszerző műveit is rendszeresen megszólaltatja. Beszélt Dragomán György marosvásárhelyi születésű íróról, a Kultúra-díj kitüntetettjéről, aki A fehér király című önéletrajzi ihletésű regény szerzője. A kötetet lefordították már több nyelvre, köztük románra is. Sükösd Miklós médiakutató, a Közép-európai Egyetem Média és Kommunikációs Központjának akadémiai igazgatója. /Kocsis Zoltán nívódíjas. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 13./
2008. december 20.
A Szombat című zsidó politikai és kulturális folyóirat legújabb számának bemutatóját december 11-én, az egyik budapesti, Dob utcai kávéházban tartották a szerzők és a szerkesztők. Tematikus számuk címe: A mi Erdélyünk. A közölt írások többnyire a régi időket idézik. Tamás Gáspár Miklós szerint Erdélyben, sőt egész Romániában a zsidóság múlttá vált. A lapszám bemutatóján Erdélyi Lajos elmesélte, életének nagyobbik részét Marosvásárhelyen töltötte, a Sütő András vezette Új Élet munkatársa volt. 1940-ben, a bécsi döntés megváltoztatta életüket. Marosvásárhely fellobogózva várta a honvéd csapatokat. Végül jött Auschwitz. A szintén marosvásárhelyi Ágoston Vilmos író, kritikus – a ’70-es évek végén a helyi területi rádió munkatársa volt, jelenleg Gödöllőn él –, írással szerepel az összeállításban. Ágoston apját munkaszolgálatra hívták be, ezzel megúszta azt, amit szerettei nem, ugyanis több családtagját elhurcolták Auschwitzba, ahonnan nem volt visszaút. Az erdélyi jelent többek között Simon Judit nagyváradi újságíró képviselte a lapban, aki azt vallja, hogy ő magyar, és a vallása zsidó. „Egyik sem zavarja a másikat. Egyik sem több, mint a másik. ” A Tompa Gáborral, a Kolozsvári Magyar Színház rendezőjével készített interjúból kiderül: az anyjának az apja volt zsidó származású. Tompa Gábor rendező kifejtette: Harag György meg Kovács György sem hagyta magát sodortatni a középszerű, népnemzeti hőbörgés által, ezért tudtak európai módon gondolkodni a színházról. Parászka Boróka, a marosvásárhelyi A Hét főszerkesztője két könyvet ismertetett. Lőwy Dániel A Kálváriától a tragédiáig című könyvében a kolozsvári zsidóság történetét dokumentálta a második világháborúig. Tibori Szabó Zoltán az Árnyékos oldalban pedig a holokauszt utáni évek eseményeit boncolgatta. Dragomán György 1973-ban született, az anyai nagymamája zsidó származású, tizenöt éves korában vándorolt ki szüleivel Magyarországra. A fehér király című regénye az utóbbi évek talán legnagyobb könyvsikere. /Kibédi Varga Sándor: Kettős identitás, dupla szorítás. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 20./
2009. február 23.
Dragomán György marosvásárhelyi származású magyarországi író volt a vendége Nagyváradon a hétvégén szervezett Törzsasztalnak. Az íróval Körőssi P. József, a budapesti Noran Kiadó vezetője beszélgetett. Dragomán György A fehér király című regényét 28 nyelvre fordították le. Az írónak személyes kötődése is van Nagyváradhoz, édesanyja ugyanis innen származik, így gyermekkorában gyakran megfordult a városban. Dragomán György szüleivel 1988-ban települt át Magyarországra. A kitelepedést megelőzően többször is zaklatta a kommunista hatalom a családot, gyermekként attól félt az író, hogy elviszik édesapját. Körőssi P. a „félelem regényének” nevezte a meg nem nevezett diktatúrában játszódó könyvet. /Fried Noémi Lujza: Gyermekként nagyon tudunk félni. = Krónika (Kolozsvár), febr. 23./
2009. március 2.
A kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar irodalomtudományi tanszékén nem csupán irodalomtanárokat képeznek, hanem az egyéb, irodalommal kapcsolatos szakmákba (kiadványszerkesztés, kritikaírás, rendezvényszervezés, korrektúra) is bevezetik a diákokat. Balázs Imre József erdélyi irodalomóráin 1918-tól mutatja be a térség irodalmát. Balázs Imre József egyetemi adjunktus a BBTE Magyar Irodalomtudományi Tanszékén 1998 óta tanít a 20. század magyar irodalmával kapcsolatos tantárgyakat. 2004-ben védte meg Az avantgárd az erdélyi magyar irodalomban című doktori értekezését, amely 2006-ban a marosvásárhelyi Mentor Kiadó gondozásában jelent meg könyv formában. 2008 áprilisától a Korunk főszerkesztője. Legutóbbi kötete: Vidrakönyv (Koinónia Könyvkiadó, 2006). Folyamatosan születnek doktori értekezések és államvizsga-dolgozatok is kortárs szerzők műveiről. Jentős államvizsga-dolgozatok készültek Faludy György, Bodor Ádám, Szávai Géza, Szőcs Géza, Király László, Oravecz Imre, Márton László, Kovács András Ferenc, Láng Zsolt, Dragomán György és mások műveiről. Selyem Zsuzsa a Bevezetés az irodalmi tanulmányokba című tantárgy keretében a téma a kortárs költészet, próza, dráma és esszé. A harmadévesekkel a későmodernitás (Ottlik, Pilinszky, Weöres, Mészöly stb.) és a posztmodernitás (Bodor Ádám, Kertész Imre, Esterházy Péter, Nádas Péter, Parti Nagy Lajos stb.) irodalmával foglalkozik. Selyem Zsuzsa 2002-ben Balassa Péter szakirányításával doktorált Esterházy Péter prózájából az ELTE esztétika szakán. Balázs Imre József elmondta: A tanszék szakkollégiuma a Láthatatlan Kollégium (LK). A Láthatatlan Kollégium 1993-ban indult Gyimesi Éva irányításával, ennek az intenzív irodalmi műhelynek 2000–2002 között Lk.k.t. néven irodalmi lapja jelent meg, Selyem Zsuzsa volt a felelős szerkesztője. Selyem Zsuzsa szerint az egyetem felelőssége, hogy tudatosítsa a hallgatókban a világszinten megjelenő kortárs elméletek eredményeit. /Bonczidai Éva: Beszélgetés a kortárs irodalom tanításáról. = Krónika (Kolozsvár), márc. 2./
2009. március 27.
Kevés, magyar nyelvterületen alkotó író büszkélkedhet azzal, hogy egy művét több mint húsz nyelvre lefordították. Az irodalmárok e szerencsés csoportjához tartozik a marosvásárhelyi születésű, 1988-ban kivándorolt, Magyarországon élő Dragomán György. Az író A fehér király című remekművének román nyelvű változatát (Regele alb) mutatták be Kolozsváron. Balázs Imre József irodalomtörténész, a Korunk főszerkesztője elmondta: a nyolcvanas években a magyar irodalomba betört a posztmodernizmus. A kilencvenes évek végén azonban változás következett be: az írók egy része visszakanyarodott a hagyományosabb prózához. Ehhez a vonulathoz tartozik Dragomán György is, aki könyvében egyszerűen, hozzáférhetően, egy tizenegy éves fiú szemszögéből ír olyan „magas” témákról, mint a diktatúra és az egyén viszonya az ilyen jellegű kormányzati rendszerhez. Elismeréssel beszélt a regényről Ildikó Gabos-Foarta, a könyv fordítója. /Potozky László: Dragomán György remekműve románul. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 27./
2009. május 22.
Május 20-án a Kolozsvár Társaság székházának vendége Závada Pál volt, a Magvető Kiadónál 1997-ben megjelent Jadviga párnája című regény szerzője. A Korunk Akadémia rendezvénysorozatának ez volt a harmadik estje, márciusban Szabó T. Anna költő és Dragomán György író, április végén pedig Oravecz Imre költő és műfordító jött el. /Ferencz Zsolt: Jadviga párnájától a Milotáig. Kolozsváron járt Závada Pál író. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 22./
2009. október 9.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház Visszaszületés című előadása kapcsán, a szerző, Visky András által megfogalmazott kérdésre: vajon a fogságban szocializálódott egyén lehet e szabad valaha, Varga László még úgy gondolta, hogy aki rabként nőtt fel, rabként is hal meg, ha fogva tartói karmaiból ki is szabadul. Az idei irodalmi Nobel-díj idei nyertese, Herta Müller esetében viszont ez egyáltalán nincs így. Ő is „fogolyként” nőtt fel, a romániai kommunizmus idején, a román titkosrendőrséggel való együttműködés megtagadása miatt a rendszer ellenségeként volt nyilvántartva, első két kötete csak cenzúrázva jelenhetett meg. Romániai svábként, kisebbségi sorban vészelte át a rendszer üldöztetéseit, ráadásul néhány, szintén német írótársával megalapította az Aktionsgruppe Banat nevű irodalmi csoportot, melynek kiáltványában meg merték fogalmazni: „a megrendelésre írott irodalom nem irodalom, az nem is létezik”. Herta Müllert tanári állásából kirúgták, majd a folyamatos zaklatások miatt 1987-ben kénytelen volt elhagyni az országot. Dragomán György, aki szintén Erdélyből menekült, ugyanazon okok miatt, mint Herta Müller, találóan fogalmaz, amikor azt mondja „az írónő kitüntetése sok olyan embernek jelent elégtételt, akinek el kellett menekülnie szülőföldjéről a diktatúra elől”. Herta Müller az üldöztetésben is tudott szabad lenni. /Varga László: Az üldöztetés szabadsága. = Krónika (Kolozsvár), okt. 9./
2011. február 26.
Bodor Ádám 75 éves
Február 22-én töltötte be 75. születésnapját Bodor Ádám Kossuth- és József Attila-díjas író.
Kolozsvárott született. Az ottani Református Kollégium növendékeként 1952-ben, 16 éves korában államellenes szervezkedés és röpcédulák terjesztése vádjával elítélték, s a szamosújvári politikai börtönben tartották fogva két évig. Szabadulása után volt gyári munkás, majd a Kolozsvári Református Teológia hallgatója lett. A diploma megszerzése után dolgozott a kolozsvári egyházkerületi levéltárban, majd egy fordító-másoló irodában. Első novellája 1965-ben jelent meg az Utunk című lapban, majd négy évvel később első novelláskötetét is kiadták A tanú címmel.
1969-től, a kötet megjelenésétől kezdve szabadfoglalkozású író. 1970 és 1975 között tagja volt a Román Írószövetségnek. 1982-ben települt át Magyarországra, s 1984-től 1988-ig a Magvető Könyvkiadó lektora, majd szerkesztője volt. 1998-tól egy éven át a berlini DAAD Művészi Program ösztöndíjasa volt. Jelenleg a Holmi szerkesztőbizottságának tagja.
Novellistaként indult, egymás után jelentek meg kötetei (Plusz-mínusz egy nap, Megérkezés északra, Milyen is egy hágó?, A Zangezur hegység). Az Eufrátesz Babilonnál című novelláskötetet már Magyarországon publikálta, de az ottani elismertségre 1991-ig várnia kellett, ekkor nyerte meg a Holmi című folyóirat novellapályázatát a később megjelent, Sinistra körzet című kötetének egyik történetével. Ez a sajátos irodalmi műfajú, regényszerű novellaciklus külföldön is nagy sikert aratott. A nem konkrét helyen, valahol a Kárpátok mélyén, nem meghatározott időben játszódó regény a totalitárius rendszer egyszerre abszurd és hátborzongató világát, a benne élők teljes kiszolgáltatottságát ábrázolja.
A Sinistra évében, 1992-ben adták ki a Vissza a fülesbagolyhoz című elbeszéléskötetét, majd 1999-ben újabb regénnyel jelentkezett: Az érsek látogatása fő ihletforrása a Kelet-Európában végbemenő felemás rendszerváltozás volt. 2001-ben látott napvilágot A börtön szaga című interjúkötet, amelyben a szintén kolozsvári Balla Zsófia kérdezte az írót életéről. 2010-ben Az utolsó szénégetők címmel tárcáit adta közre.
Tárgyilagos, távolságtartó környezetleírás, szűkszavú dialógusok, néhány életmozzanatra redukált cselekvéssor, a rejtély, a titokzatosság atmoszférája, s nagyon finom humor jellemzik műveit, amelyekből több filmfeldolgozás is készült. Közülük is kiemelkedik A részleg, Gothár Péter 1994-es filmje, amely a következő évben a Magyar Filmszemlén elnyerte a fődíjat, a legjobb rendezés díját és a külföldi kritikusok díját is.
Az író pályája során több rangos elismerést is kapott, köztük 1970-ben és 1975-ben a Román Írószövetség prózadíját, 1985-ben, 1989-ben és 2002-ben az Év Könyve-, 1986-ban a József Attila-, 1992-ben a Krúdy Gyula-, 1996-ban a Márai Sándor-, 2002-ben a Magyar Irodalmi Díjat. 2003 márciusában vehette át a Kossuth-díjat, "a közép-kelet-európai történelem meghatározó léthelyzeteit modelláló, egyetemes érvényű zárt szisztémák irodalmi megjelenítéséért, ember és természet kiszolgáltatottságának nagy erejű ábrázolásáért."
Bodor Ádámot 75. születésnapja alkalmából hétfőn köszöntötték kiadója, a Magvető szerzői a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Digitális Irodalmi Akadémia szervezésében. A PIM-ben lezajlott rendezvényen Szegedy- Maszák Mihály irodalomtörténész mondott köszöntőt, Szűts Miklós beszélgetett Bodor Ádámmal, Dragomán György, Erdős Virág, Esterházy Péter, Parti Nagy Lajos, Szilágyi István és Vincze Ferenc pedig az ünnepelt írásaiból olvasott fel.
Népújság (Marosvásárhely)
2012. február 10.
Az értelmiség ne sétáljon csapdákba
BALÁZS IMRE JÓZSEF kolozsvári költő, a Babes-Bolyai Tudományegyetem adjunktusa, a Korunk folyóirat főszerkesztője decemberben volt a Várad folyóirat Törzsasztal sorozatának vendége. Főszerkesztői, egyetemi tanári, költői gondjairól kérdezte őt Kinde Annamária az Erdélyi Riport 2012/3. számában megjelent interjúban.
- Gyanakvó ember vagy?
- Jóhiszemű ember vagyok, de a szakmámból kifolyólag muszáj lett gyanakvónak lennem. Egy szerkesztőnek fontos erénye a gyanakvás. De azt hiszem, hogy a civil énemben ez továbbra sem mozdította ki a jóhiszeműséget. Elég nagy jóindulattal szemlélem a világot. A szerkesztőnek meg nyilván azért kell gyanakvónak lennie, mert a beérkező kéziratokban ellenőriznie kell helyesírástól elkezdve nevekig és egyéb adatokig, születési évszámokig, könyvkiadók nevéig sok mindent. Sűrűn szoktam javítani a Korunkhoz beérkező cikkekben mindezeket az adatokat.
- Egy interjúban a Korunk helyéről kérdeztek téged a lapok között, és azt mondtad ott, hogy ha hadászati szempontból nézzük, akkor a Korunk a nehéztüzérség. Háborús időket élünk?
- (Nevet) Hát, remélem, hogy azért nem tartunk még háborús időknél. Nem élünk nagyon jó időket, de háborúsnak nem nevezném a helyzetet. Ezek a hadászati metaforák egyébként az életben mindenhol, házasságtól kezdve egyéb emberi kapcsolatokig és a szakmáig mindenhol előfordulnak. A napilap egyféle, a hetilap más feladatokat lát el, a havilapnak ebből a szempontból egyaránt el kell végeznie a mélységes lerombolását és a mélyről felépítését a dolgoknak.
- A világnézet alakításában vállal szerepet a Korunk, ezt mondod, illetve egy másik szövegben arról is beszélsz, hogy a klasszikus folyóirat-megjelenés már nem elég: az eseményjelleget és a személyességet tartod fontosnak abban, hogy a kulturális érték megtalálja a közönségét. Hogy is van ez? Hiszen a folyóiratban inkább tanulmányokat találunk, a rendezvények pedig többnyire az írókról szólnak.
- Én az eseményjelleget közös pontnak, a folyóiratban és a rendezvényekben közös elemnek tartom. Az eseményjelleg, mint célkitűzés, fontos. A Korunknak az utóbbi évekbeli legnagyobb sikerei az élő eseményekhez fűződtek, amelyekre vélhető volt, hogy nagyon sokan eljönnek, és ez igen gyakran így is történt.
- Hogyan lehet egy tematikus lapszámból vagy annak a bemutatójából esemény?
- Jól ki kell találni a tematikát. A tematikus számok nagy lehetősége, hogy olyan dolgot is képesek eseménnyé tenni, ami azelőtt nem volt esemény. Még akkor is, hogyha nehéz előre megjósolni, melyik lapszámból lesz esemény. De a lehetőség ott van benne.
- Elképzelhető egy olyan tematikus szerkesztés, amely csak követi a folyamatokat, de lehet, hogy pont egy ilyen tematikus összeállítástól figyelnek oda valamire.
- A történettudományi előadásokat is a Korunk-események közé sorolnám, vagy például azt is, hogy 2011 nyarán megjelent A mi huszadik századunk címmel egy többszerzős történelmi tanulmánykötet a kiadónknál, Gyáni Gábor, Romsics Ignác és mások közöltek benne öt nagy történelmi tanulmányt, és rögtön látszott, hogy ez egy esemény. Abból is, hogy a könyvterjesztők egy hónap alatt elhordták az egészet a kiadóból. Reméljük, el is fogják adni, de az biztos, hogy most a kiadóban nincsen belőle. Ez például szerintem egy esemény.
- És pontosabban mit kell értenünk akkor, amikor a személyességről beszélsz?
- Itt is a Korunk Akadémiáról van szó elsősorban. 2008 óta megy az a sorozatunk, amelyben minden hónapban egy történész és minden hónapban egy író szerepel. Ezek a rendezvények 200 fős közönséget is be tudtak vonzani olykor, ami Kolozsváron akár tíz évre visszamenőleg nézve is nagyon ritka volt. A személyesség abban áll, hogy ha a Korunkban megjelentetünk egy Romsics Ignác-tanulmányt, nem látjuk azt, hogy mekkora hatást vált ki, hányan olvassák el. De eljönnek az előadására százötvenen vagy akárhányan, és ott a személyességgel hozzátevődik egyértelműen valami a szöveghez is. Az írói estsorozaton, amit személyesen én csinálok, ugyanezt érzékeltem: ott is bejött ez az eseményjelleg, mert Nádas Péter a hetvenes évek óta nem volt Kolozsváron, vagy Szabó T. Anna íróként a szülővárosában soha nem lépett fel, amíg az estjét meg nem tartottuk. Amikor Dragomán Györgynek a román nyelvű kötetét lanszíroztuk román nyelvű közönség előtt, akkor is begyűltek az emberek. Ezeknek a dolgoknak a varázsa nagymértékben a személyességben áll. A folyóirat-kultúra átalakul. Nem biztos, hogy az a megfelelő szó, hogy válságban van, de az a forma, ahogy eddig volt, annak a magától értetődése erősen kérdőjelessé vált. De ugyanazt a funkciót, amit a folyóirat betöltött évtizedeken át, meg kell próbálni más csatornákon keresztül érvényesíteni, és mi ezzel próbálkozunk.
- Milyen jelek vezetnek ahhoz a következtetéshez, hogy kérdőjelessé vált az eddigi forma?
- Generációs alapon lehet ezt a leginkább érzékelni. Én azokról beszélek most, akiket tanítok az egyetemen, irodalmárokról. Nem az átlagolvasókról, hanem azokról az emberekről, akiknek szakmájukból adódóan ismerniük kellene folyóiratokat. Mert amikor mi egyetemisták voltunk, ebből a szempontból más helyzet volt, pedig nem volt az annyira régen. Én minden évben azzal kezdem a félévet a harmadéveseknél: soroljanak fel folyóiratokat, amiket olvastak az elmúlt évben. Vagy aminek több lapszámát olvasták. Magyarországi folyóiratokból minimálisat sorolnak, romániaiakból alig valamivel többet, a Litera.hu az ismétlődő, ami azt jelzi, hogy az interneten még csak-csak megvan a tájékozódási csatorna, de maga a nyomtatott folyóirat fogalma, egy-egy lapszám átlapozása hiányzik: ez generációs alapon működik, valahol a jelenlegi huszonéveseknél átalakult az erre való szocializáció. Ezen meg lehet próbálni valamit alakítani, de a változást egyetlen folyóirat biztosan nem tudja elérni. Mi például azt csináljuk, hogy középiskolákba visszük be a Korunkot. Játékos formában kérdésekre válaszolnak azok, akik középiskolásként megrendelik, a tanárokat is bevonjuk ebbe, hogy segítsenek célba juttatni a lapot, a valóban érdeklődő diákokhoz. A résztvevők pedig nyernek valamit, amikor válaszolnak a lap által feltett kérdésekre. Ebből a Korunknak nincsen semmi anyagi haszna, a cél egyszerűen fenntartani ezt a médiumot, egyáltalán azt a tapasztalatot, hogy létezik nyomtatott folyóirat. A funkciót az internet részben átveheti, így lehet valamelyest áthidalni ezt a generációs űrt.
- A Korunknak minden lapszáma elérhető a világhálón, úgyhogy elég, ha a nevét megjegyzik, és már megtalálják.
- Igen, ez egy tudatos stratégia, hogy a terjesztési gondokat és ezt a generációs szakadékot próbáljuk áthidalni.
- Egyetemi oktatóként többek között egy ilyen tárgynak vagy az előadója, amit úgy hívnak: Az irodalmár szakma elmélete és gyakorlata. Mit tanítasz ezen belül?
- Megtanulnak korrektúrázni. Vizsgáznak korrektúrázásból. De nyilván nem csak ezt. Ez a minimum.
- A korrektúrázásnak elmélete is van?
- El kell magyarázni, hogy miért kell ezt csinálni, amikor egyszerűen ki is lehetne húzni a hibás szöveget, és fölébe írni a helyeset. Elmondom nekik, hogy mik a korrektúra előnyei. De nyilván nem ez a lényeg, hanem azt vettük észre, hogy a végzettjeinknek csak egy része – hogy mekkora része, az változó – lesz tanár. Másik része nem tanár lesz. És azt láttuk, hogy felbukkannak újságszerkesztőségekben, korrektorok lesznek könyvkiadókban, rendezvényszervezésben civil szervezeteknél dolgoznak. Rám hárult a feladat, hogy erre felkészítsem őket. Én azzal szoktam kezdeni ezt a tantárgyat, hogy ez minden, ami nem a tanársággal és a kutatással kapcsolatos, és az irodalmi életben való tájékozódásról szól. Erről fognak szólni ezek az órák. És hogy valami konkrétummal mindenképpen maradjanak, fontosnak tartottam a korrektúrázást, hiszen ez az alap, hogyha el akarnak helyezkedni korrektorként vagy szerkesztőként. A végére, ha mást nem, akkor tudni fogják, hogy minek hol kell utánanézni. Az ISBN számtól kezdve a kolofonig, tehát ha kinyit egy könyvet, lesz fogalma arról, amit egy normális olvasó valószínűleg nem tud, vagy nem tudja, mire való, és milyen formában kell megjelennie. Rengeteg igénytelen kiadó és kiadvány van. Ha ők ránéznek majd egy ilyen könyvre, akkor azt reméljük, hogy meg tudják majd ítélni, hogy mennyire komoly a kiadvány. Ez tehát egy gyakorlati tárgy, és a szerkesztői énemmel elég nagy az átjárás, amikor ezt tanítom (nevet).
- Emellett meghívottakat szoktam vinni az egyetemre, könyvkiadói szerkesztőt, folyóirat-szerkesztőt, akitől bármit lehet kérdezni. A Kriterion, a Koinónia, a Helikon, a Látó, a Napsugár szerkesztőit, aki éppen ráér.
- Olvastam róla, hogy Magyarországon a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen létezik ehhez hasonló kiadói szerkesztő képzés. Nálunk is lehetne ezt nagyobb óraszámban tanítani, és szakmai gyakorlatokat rendelni hozzá, fel lehetne építeni egy ilyen, részletesebb képzést, mert jók a visszajelzések.
- A szerkesztői éneddel már találkoztunk, de azt még nem tudjuk, hogy mikor vagy költő.
- Nem jó válasz erre az, hogy szabadidőmben, mert akkor azt jelentené, hogy ez valamilyen hobbi, de annál azért több.
- Már csak azért sem lenne ez jó válasz, mert a költőnek tudomásom szerint egyáltalán nincs szabadideje…
- Van néha olyan igénye az embernek, amikor befelé szeretne menni egy kicsit önmagába. Azt hiszem, ezzel függ össze. Ez nem mindig van. Amikor nagyon kifelé élek, akkor a költői énem visszaszorul és pihen. Lehet, hogy egy-egy mozgalmas este után éppen váratlanul is előbújik belőlem, de azt hiszem, hogy a csendesebb, elmélyülősebb időszakokban van nagyobb szükségem nekem erre az énemre. És azért megvannak mindennek a pillanatai.
- Azt is tudjuk rólad, mert beszéltél róla többször, hogy a Szilágyi Domokos műveivel való találkozás fordította a sorsodat abba az irányba, hogy végül ezt a pályát választottad. Amikor ez történt, akkor te hány éves voltál? Akkor már írtál verseket?
- Olyan tizenhét-tizennyolc éves lehettem, és nagyjából akkortájt kezdtem írni verseket, de akkor még ez a tipikus kamasz-dolog volt, ami nem volt jó vers.
- Eszerint megtörténhetett volna az is, hogy a versírás abbamarad. Te akkor nem is a költőséget választottad a Szilágyi Domokos műveivel való találkozásod kapcsán, hanem a szerkesztői hivatást?
- Nem. Az irodalmat. Mert én sokáig fizika meg matek szakra készültem. Ilyen osztályban is végeztem Udvarhelyen.
- Tehát akkor még az, hogy te később szerkesztőként fogsz dolgozni, nem volt nyilvánvaló.
- Nem. Bár ’89-ben, a forradalom idején, amikor én 14 éves voltam, a segélycsomagban édesanyám kapott egy írógépet. Egy szalagos, özönvíz előtti, amerikai vagy nem tudom, milyen gyártmányú szerkezetet, iszonyúan kopogós volt, erősen kellett ütni a billentyűket. Akkor a nyolcadikos osztálytársaimnak az írógépen indigóval diáklapot szerkesztettem négy oldalon. De az megint másról szólt. Az egy olyan pillanat volt, amikor valamit kellett csinálni.
- A lányaid már írnak verset? Mondjuk el, hogy hány évesek!
- Persze. (Nevet) „Apa, ma is írtam egy verset!” Még nem is tudtak írni, és már mondtak ilyeneket… Most már tudnak írni. A nagylányom most hétéves, a kicsi ötéves lesz.
- Tíz-tizenöt éven belül számíthatunk a köteteikre, vagy ha tovább gyorsul a világ, akkor még hamarabb?
- Egyelőre inkább az a sorsuk, hogy olvasók és múzsák is és társszerzők. De egyébként a kolozsvári közegben ez egyáltalán nem számít lassan kivételnek, hogyha Zágoni Balázsnak a gyerekei mesehősök lettek Zágoni Barnitól Zágoni Hannáig és Dorkáig, Demény Péter lánya, Ágóbágó szintén könyvhős lett, Berszán Matyi Farkas is a Berszán István könyvében. Az én nagylányom is szerepel a Hanna-hintában.
- Bevonultak az irodalomba.
- Igen, ebből nehéz már kimászni. Szilágyi Júlia mesélte, hogy az ő kisfia, Mihály, amikor annak idején találkozott Kobakkal, akkor nem értette a dolgot. Hát Kobak az egy mese, nem egy gyerek. Hosszú évtizedekre visszanyúló hagyománya van ennek is.
- Az erdélyi viszonylatban nagyvárosnak tekinthető Kolozsváron belül is létezik egy elkülönülő magyar város?
- Szerintem igen. Általában megvannak azért a kontaktusok a rétegekben. Nem az élet teljes színterén van meg az embernek a kontaktusa a román lakossággal. A boltban megvan, ha valaki focizni jár, akkor ott lehet, hogy románok is vannak, tehát valahol mindig van kapcsolat. De az élet teljessége a magyaroknak inkább csak a kis magyar világ. Persze nincs annyira elszigetelve, mint egy székelyföldi helyen, ahol eleve nincsen akkora átjárási lehetőség.
- A nagyváradi Szacsvay Akadémia előadás-sorozatának egyik előadója, Horváth István beszélt arról, hogy az erdélyi magyar értelmiség fele Kolozsváron él. Mennyire érezhető ez? Meddig képes még betölteni a társadalmi szerepét az értelmiség? Képes megmaradni, újratermelődni, vagy szétszóródnak majd ők is a világ élhetőbb országaiba?
- Én ezt az egyetemi szférához kötném, és annak tulajdonítom ezt a koncentrációt. Az egyetemi szférában az utóbbi évek nem voltak a legjobbak. Legalábbis a humán tudományokban. Nem rentábilis, nem kifizetődő. Magyarán: az új végzettek nem tudtak megtapadni Kolozsváron. A közoktatásnak az egyébként nagyon jó, hogy a legjobb végzettjeink a bölcsészkarról Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Gyergyóban tanítanak.
- Kellene legyen egy olyan távlat, célképzet a fiatalok előtt, hogy ha dolgoznak, akkor ők is részévé lehetnek ennek a rétegnek. Én ezt most úgy látom, hogy a mindenféle válság hatására a fiatalokra jellemzőbb a pesszimizmus, és ennek reális alapja van.
- Az értelmiségnek a kritikus és analitikus szerepét tartom fontosnak. A mostani korszaknak a legnagyobb veszélye a manipulálhatóság. Az ember észre sem veszi, hogy mit csinál vele a politikus, a média, a fogyasztásra ösztönző gazdasági reklám. Az értelmiség hátha jobban észreveszi, hogy ne sétáljon bele a csapdákba, és erre felhívja másoknak is a figyelmét.
- Képes-e az értelmiség arra most, hogy ellássa ezt a feladatot?
- Mindig van, aki ellátja ezt a feladatot. Lehet, hogy valaki egy blogot ír, és egy nagyon specifikus területen ezeket a manipulációkat megmutatja. Én nem hiszem, hogy olyan volna most a helyzet, hogy az értelmiségnek ne volna feladata, és ne lenne képes azt betölteni. Csak nem biztos, hogy eléggé látszik ma az értelmiségiek teljesítménye.
Névjegy
Balázs Ime József (Székelyudvarhely, 1976) matematika–fizika tagozaton végzett a Tamási Áron Gimnáziumban. 1994–1998 között a kolozsvári Babeº–Bolyai Tudományegyetem magyar–angol szakos hallgatója. 1998 óta tanít az egyetem Magyar Irodalomtudományi Tanszékén, 2004 óta adjunktusként. 2004-ben védte meg Az avantgárd az erdélyi magyar irodalomban című doktori értekezését. 1999 óta a Korunk irodalmi és kritikai rovatának szerkesztője, 2008-tól a lap főszerkesztője. 1996 óta publikál verseket, irodalomkritikát, tanulmányokat folyóiratokban, antológiákban, napi- és hetilapokban. A Hermeneuta elnevezésű táborok egyik szervezője és előadója. József Attila-díjas (2011), a József Attila Kör, az Erdélyi Magyar Írók Ligája, a Romániai Írók Szövetsége és a Szépírók Társasága tagja. Legismertebb kötete: Vidrakönyv (versek, Éneklő borz, 2006).
Erdélyi Riport (Nagyvárad)
2013. szeptember 6.
Zsúfolt évad, változatos programok a láthatáron
Évadnyitó sajtótájékoztató a kolozsvári magyar színházban
Rendkívül zsúfolt évad elé néz a Kolozsvári Állami Magyar Színház, mondta Tompa Gábor színházigazgató az intézmény emeleti előcsarnokában tegnap megtartott sajtótájékoztatón, kilenc új bemutatóval várják a közönséget, láthatók régebbi előadások új szereposztásban, műsoron tartanak néhány elmúlt évadbeli sikeres előadást, és gazdag járulékos programmal jelentkeznek, bővítve az eddigi palettát új témákkal, új meghívottakkal és új műfajokkal is. Vasárnap lesz az első, idei évadbeli produkció előbemutatója, Johannes von Tepl középkori szerző A földműves és a halál című művét Mihai Măniuţiu színpadi változatában és rendezésében láthatja a közönség.
Amint azt már szombati lapszámunk színházi rovatában is olvashatták, a 2013/2014-es évadban öt nagytermi- és négy stúdióelőadás bemutatását tervezik, a nagyteremben először október 16-án tartanak bemutatót, Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam című művét Michal Dočekal, a Prágai Nemzeti Színház igazgatója rendezi, a színpadi adaptációt David Jarab jegyzi.
További bemutatók: Demény Péter: Bolero (ősbemutató, stúdió, rendező: Albu István), Roger Vitrac: Viktor, avagy a gyermekuralom (nagyterem, rendező: Silviu Purcărete), Miroslav Krleža: Léda (nagyszínpad, rendező: Robert Raponja), A. I. Vvegyenszkij: Ivanovék karácsonya (stúdió, rendező: Urbán András), Stephen Sondheim: Sweeney Todd (nagyszínpad, rendező: Dragoş Galgoţiu), Caravaggio (stúdió, rendező: Robert Woodruff), Stephanie Robinson & Theodore Shank: Serena in X-tremis (nagyszínpad, rendező: Albu István). Ezekhez adódik a Szputnyik Hajózási Társaság és az Európai Színházi Unió projektjében készülő előadás, amelynek írója-rendezője Bodó Viktor, és a kolozsvári társulat tagjai közül is részt vesznek a produkcióban. A Social Error – Utolsó ember... című „társadalmi túlélő-show” november elején lesz látható a Kolozsvári Állami Magyar Színház nagyszínpadán, két alkalommal.
Ami az eseményszerű felújításokat illeti, a Ványa bácsi és a Visszaszületés kerül ismét a nézők elé, új szereposztással, és több produkciót is műsoron tart a színház az eddigi évadokból.
Néhány név a járulékos programsorozatból: itt lesz Esterházy Péter, Dragomán György és György Péter, de koncertekre és vendégelőadásokra is sor kerül majd a sorozat keretében. Visky András művészeti aligazgató elárulta azt is, hogy novemberben felolvasószínház formájában a közönség megismerkedhet egy eddig ismeretlen Szabédi László-darabbal, amelyre a színház archívumában találtak rá.
Nosztalgiával emlékezett meg Tompa Gábor igazgató a húsz évvel ezelőtti angliai turnéról, amikor a társulat – a színház történetében először – az általa rendezett Ionesco-darabbal, A kopasz énekesnővel több mint egy hónapon át vendégszerepelt Nagy-Britannia több városában. – Ekkor nyíltak ki Európa kapui a színház számára, azóta az intézmény a világ mintegy húsz országában turnézott, és ennek folyományaként lehet elkönyvelni azt is, hogy 2008-ban az Európai Színházi Unió tagja lett – jegyezte meg az igazgató.
Szabadság (Kolozsvár)
2014. szeptember 11.
Balázs Imre József: Nem vagyok az a hátradőlős fajta
Költő, író, kritikus, szerkesztő, egyetemi tanár – Balázs Imre József élete ezer szállal kötődik az irodalomhoz. Pedig matekzseninek indult.
Évfolyamelső volt a gimiben a kilencvenes évek elején, mindenki azt várta tőle, hogy a reáltudományok felé igazodik – de mégsem. Balázs Imre József családjából és a könyvekből kapott egy olyan lökést és ihletet, ami az irodalom felé terelte – nemcsak erről, hanem az olvasásról, az írásról is beszélgettünk.
Imre ma még mindig fellapozza gyerekkori olvasmányait, a közelmúlt megértéséhez pedig többek között Dragomán György, Tompa Andrea, Papp Sándor Zsigmond vagy Nagy Koppány Zsolt műveit ajánlja.
Nem véletlen, hogy az irodalmi pályát választottad, hiszen a tágabb családodban több ilyen irányultságú személy is van, illetve volt, többek között színész és költő is. Gyerekkorodban ez mennyire befolyásolt? Mit kaptál a családtól ilyen téren?
Volt alapja ennek a választásnak, az biztos: a nagybátyáim közül ketten, Balázs László és Balázs András is a bölcsészkaron végeztek, sőt, Laci bátyám egyetemi tanárként is a kolozsvári egyetemen maradt, nyelvészként onnan vonult nyugdíjba.
Balázs András a hatvanas-hetvenes években jegyzett fiatal költőnek számított, az ő pályáját viszont kicsit árnyékban hagyta a korai halála. Balázs Éva néném verslemezét és balladalemezét is meg-meghallgattuk, megnéztük az előadásokat, ha Udvarhelyen játszott. Szóval igen, volt egyfajta természetessége a családban annak, hogy ilyesmikkel is lehet foglalkozni.
A gyerek hajlamos abból kiindulni, amit maga körül lát és tapasztal, még ha esetleg később el is szakad attól. Gyorsan hozzátenném azért azt is, hogy gyerekként talán ezeknél a mintáknál is jobban lenyűgözött az, ahogyan a bátyám mai szemmel is zseniálisan morbid képregényeket rajzolt a maga és a család szórakoztatására, különféle vizuális technikákkal.
Indiánok, banditák, űrlények, nagyjából ezek voltak a témakörök. De arra jól emlékszem, hogy még mielőtt írni tudtam volna, már én is képregényeket rajzoltam. Jóval kevésbé zseniálisakat és morbidokat persze, mint a bátyám.
Úgy emlékszem rád, mint aki kölyökkorában sokat is olvasott, ugyanakkor sokat is focizott – akkoriban ritka volt az ilyen gyerek, mert vagy egyik, vagy a másik volt a jellemző...
Ebből a képregény-történetből látszik talán, hogy én teljesen az élvezetből olvasó kategória felől indultam a könyvek felé. Kölyökkoromban a vadnyugati tárgyú könyvek, a Verne-regények, a sci-fik, a Rejtő-regények, a Delfin Könyvek voltak azok, amiket számolatlanul olvastam.
Aztán Fekete Istvánnal és Gerald Durrell-el szépen átcsúsztam A három testőr, A nyomorultak, a Fekete gyémántok és hasonlók terepére, miközben továbbra is imádtam Agatha Christie-t és Isaac Asimovot. A szüleim rengeteg könyvet vásároltak akkoriban, egyfajta csendes reakcióként talán arra, ahogy egyre szűkült Romániában a magyar nyelven történő létezés terepe, s ez Udvarhelyen is egyre érezhetőbb lett. Nem nagyon kellett kimennem a házból ahhoz, hogy jó, nekem való könyveket találjak.
A mából nézve úgy tűnik, rengeteg volt az időnk. Tévét nézni nem nagyon volt miért, az élet ritmusa nagyon ráérős volt, így csetlő-botló koromtól nyolcadikig tényleg szinte naponta fociztunk. Még télen, a hóban is, ugyanis sínadrágban nagyon jó becsúszó szereléseket lehetett végezni!
Ötödik osztály után még fociedzésre is eljártam, az is heti egy-két meccset jelentett, Szávuly Attila vagy Lőrincz Attila vezényletével. Kilencediktől, 1990 után is volt foci, de az életritmus, amiről beszéltem, kicsit más lett...
Zseninek tartottak matekből a nyolcvanas évek végén a korosztályodban, aztán a gimnázium után – a tanári kar egy részének óriási megrökönyödésére – az irodalmat választottad, magyar-angol szakra mentél Kolozsvárra. Mi döntött az irodalom javára?
Erre nincs egyetlen válaszom, mert ez egy fokozatosan érlelődő folyamat volt, pedig még tizenegyedikben is matek- és fizikaversenyekre készültem. Azt hiszem, nagyjából a mi korosztályunk lett az, amelyik a forradalom és az azt követő évek eufóriájában elhitte, hogy bármit meg lehet csinálni, és erre esélyei is adódtak.
Emlékszem, nyolcadikos koromban, 1990 elején egy segélycsomagból egy özönvíz előtti írógép került a házba. Akkor még a fénymásolás ritka luxus volt, de nekem az írógépről rögtön az jutott eszembe, hogy milyen jó osztályújságot lehetne készíteni írógéppel és indigóval. El is készült néhány lapszám, Im-Press címmel, valahol még most is megvannak a mesterpéldányok.
Voltak benne riportok, viccek, dalszövegek, vezércikk... Szóval igazi, rendes lap lett. Dávid Attila, akit most fotósként sokan ismernek a városban, kisinterjúkat készített a lapba egyik-másik osztálytársunkkal, de a Kossuth-sarkon Turbo rágót és eredeti török karórákat forgalmazó árusokkal is.
Szóval tényleg bármi lehetségesnek tűnt. Az angol nyelv is igazi, életszerű vonzást jelentett. Én az iskolában franciát tanultam ugyan idegen nyelvként ötödiktől, de amikor 1990 után megérkeztek a városba az amerikai „native speaker" tanárok, akkor tényleg kinyílt a világ.
Emlékszem, nagyon furcsán néztem Glenna Roukes-ra ezerkilencszázkilencvenakárhányban, amikor egy tanfolyamos angolórán arról beszélt, hogy ők tulajdonképpen alig látnak, használnak készpénzt, hogy a számláit a bankja automatikusan fizeti, hogy bankkártyákat használnak, satöbbi, satöbbi. A kollégájától, Robtól jó kis country nótákat lehetett tanulni gitáron. Ez is nagy vonzás volt.
És persze jött szép lassan az irodalom is, az, hogy a kortárs irodalom is létezik, amelyik beléd nyúl, kifordít, nem hagy békén. S hogy esetleg lehetne írni is efféléket. Én nem lettem ugyan szerkesztője a gimis diáklapnak, az Ébredésnek, de írtam bele néhány ilyen, általában vicces irodalomszerű szöveget.
Utólag kicsit tényleg vakmerő húzásnak tűnik, hogy a kezdő, társalgásalapú angolomra és beható irodalomtörténeti ismeretek helyett inkább az irodalmi érzékenységemre és régi nyelvtanrutinomra alapozva beszálltam a veterán magyarolimpikonok versenyébe az egyetemi felvételin, mert akkoriban még háromszoros túljelentkezés volt a magyar szakon. Elég derekasan helytálltam végül is.
Ha jól emlékszem, te a kilencvenes években, habár ott voltál Kolozsváron, nem voltál benne az Orbán János Dénes, Sántha Attila, stb. nevei által fémjelzett, Cs. Gyimesi Éva által transzközépnek keresztelt irodalmi áramlatban – picit másabbak voltak a verseid, az egész személyiséged... Miért nem kapott el az a hullám?
Néha egy-két év korkülönbség is sokat számít, itt pedig kicsit ez volt a helyzet. A transzközép első robbanásainál még nem voltam személyesen jelen Kolozsváron, az Előretolt Helyőrség első, újságformátumú szériájába sem írtam. De ha megnézed, az 1995. decemberétől kezdődő második, majd a harmadik Helyőrség-folyam szinte mindegyik számában van valamilyen írásom.
Ebben a leosztásban azért nekem inkább a kritikus szerepe jutott, abból jóval kevesebb volt a társaságban, mint költőből. Abban pedig igazad van, hogy a verseim nem igazán passzoltak ahhoz az imázshoz, amelyet a Helyőrség magáról kialakított.
Valahogy azt éreztem, hogy értem ugyan, hogy mivel van baja a Helyőrségnek, mivel vitatkozik, hogy részben igazuk is van, de hogy én sok mindent szeretek abból is, amivel ők vitatkoznak.
Szóval valahogy tágasabb irodalomkép szerint próbáltam berendezkedni az irodalomban, ami azt is jelentette, hogy már elég korán a saját utamat próbáltam járni. De ettől nem igazán tartottam, s most sem tartok. Visszafelé nézve pedig az egy-két év korkülönbségek már egyre kevésbé fontosak.
Az első köteted az Ismét másnap volt 1998-ban. Ez egy verseskötet, amit kezdeti szárny- vagy szájpróbálgatásnak is nevezhetnénk. Milyen fogadtatása volt akkoriban? Nagyot ütött vagy csak megvolt, mint azoknál a popsztároknál az első lemez, ami nem dörrent nagyot?
Verseskötetek ritkán szólnak nagyot, ennek a megjelenése is inkább csendes volt, mint zajos, de szakmai elismerések azért voltak körülötte. Emlékszem, ehhez kapcsolódott az első igazi, felnőtt utam Bukarestbe. Át kellett vennem a kötetért járó írószövetségi díjat.
Ebből az útból néhány kép maradt meg csak, például Balogh József írószövetségi titkár irodája, ahol elképesztő rendetlenségben álltak több évtizedre visszamenőleg folyóiratszámok és könyvek, ő pedig nagyon bátorítóan pislogott ki a vastag szemüvegkerete és sok dioptriája mögül.
És emlékszem egy levezető körre is egy kerthelyiségben, román írókkal, akik közül az egyik, Gheorghe Iova váratlanul és hangsúlyosan azt mondta nekem: „Tanulj meg nemet mondani! Nagyon egyszerű. Csak mondd azt: Nem!" Teljesen váratlan és szürreális élmény volt. De megjegyeztem.
Az egyetem elvégzése után rögtön tanítani kezdtél, majd rengeteg olyan dologgal foglalkoztál, és a mai napig foglalkozol, ami az irodalommal kapcsolatos: szerkesztesz lapot, kötetet, kritikáid jelennek meg, de a versírástól sem szakadtál el, már gyerekvers-köteted is jelent meg. Melyikben érzed magad a legjobban otthon, mit szeretsz a legjobban?
Ezek nem esnek szerencsére nagyon távol egymástól. Vannak köztük látványosabb dolgok, amelyek áttörik a szűkebb szakma köreit, és vannak, amelyek egy hosszú távú építkezés elemei, lépcsőfokai inkább.
Eddig két dolog kapcsán éreztem leginkább, hogy átszakadt a szakmai fal: az egyik az a sorozat volt, amikor a Korunk főszerkesztőjeként a kortárs magyar irodalom legjelentősebb szerzőit hívtam meg Kolozsvárra, és gyakran kétszáznál is többen voltak kíváncsiak rájuk.
Ez biztosan nem a szakma volt, hanem azok az olvasók, akik Nádas Pétert, Bodor Ádámot, Krasznahorkai Lászlót olvasva valami személyes érintettséget is tapasztalnak, az írók sem feszengtek. Jó beszélgetések voltak, azt hiszem.
A másik alapélmény a gyermekversköteteim kapcsán ért. Azt vettem észre, hogy akár ismeretlenek, vagy nem, irodalmárok is meg-megszólítanak, hogy egyik-másik verssel nagyon eltaláltam valamit. Vagy, hogy a gyereküknek esténként folyton egy bizonyos macskás versemet kell felolvasni. Ez számomra azt jelenti elsősorban, hogy van még egy-két élethelyzet, ahol természetes az, hogy az ember verset olvasgat-mondogat, például amikor a gyerekével kettesben-hármasban van.
Csak aztán eltünedeznek az életünkből ezek a természetes helyzetek, esetleg másvalami kerül azokra a helyekre, ahol akár versek is lehetnének. Például dalok vagy dalszövegek.
De visszatérve a kérdéshez, az azért fontos, hogy én a dolgok igazi mércéjét mindig belül keresem, és nem abban, hogy mire hogyan reagálnak az emberek. Ha odabenn rendben vannak a dolgok, akkor nincs baj, bármit érdemes megcsinálni, a jól végzett munka öröme miatt is. Mint amikor az ember jól bever egy szeget a falba, vagy jól hegyez meg a lányának egy ceruzát.
A mai, filológia, illetve irodalom-szakos egyetemistákon mit veszel észre? Többet, kevesebbet, ugyanazt vagy mást olvasnak, mint ti a kilencvenes években?
Mást olvasnak mindenképpen, talán kicsivel több kortárs külföldi irodalmat. Valószínűleg általában kevesebbet olvasnak. Viszont sokkal több jó filmet töltenek le, és néznek meg, mint amennyit mi megnézhettünk a kilencvenes években.
Aki kevesebbet olvas, talán kicsit jobban ki van szolgáltatva a divatoknak, kevesebb a viszonyítási alapja, remekműnek tart esetleg olyasmit is, ami valami más, általa nem ismert műnek a gyöngébb utánzata. Ilyeneket néha tapasztalok. De azt is tudom, hogy egy egészen más életritmus szerint, más impulzusok között élnek azok, akik most jönnek az egyetemre, mint én magam vagy pláne az egykori magam.
Szerintem az a lényeg, hogy az ember olyasvalamivel találkozzék az irodalomban, filmben, színházban, zenében, ami mélyen érinti őt, s aminek a nyomában érdemesnek érzi továbbmenni, és nem áll meg a lenyűgözöttség érzésénél. Ez az élmény-lehetőség pedig nem attól függ, hogy valaki sokat olvas vagy keveset, egyszerűen attól, hogy találkozott-e már ilyesmivel, vagy még csak ezután fog.
Hogyan csinálnál gusztust az irodalomhoz? Itt a nem rendszeresen olvasó felnőttekre, illetve a gyerekekre gondolok. Szerinted is a több mint száz éve íródott művek, az Egri csillagok, A kőszívű ember fiai vagy A Pál utcai fiúk kell, hogy legyenek a kötelező alapolvasmányok egy mai 12-14 éves gyerek számára?
Nem. A felsorolt művek mindegyike azt feltételezi, hogy előtte már rengeteget olvasott a gyerek, aki kézbe veszi őket. Hogy eligazodik régi emberek amúgy nehezen érthető, de általuk láthatóan természetesnek vett szokásai között, nem zavarja őt, hogy furcsán beszélnek, satöbbi.
Én olyan könyveket adnék ennek a korosztálynak a kezébe először, amelyek a sajátjukhoz hasonló világban játszódnak, a sajátjukhoz hasonló korosztályú hősökkel, akik az övéikhez hasonló problémákkal küzdenek. Vannak ilyenek a kortárs magyar ifjúsági irodalomban is, és a fordításban megjelent művek közt is.
Ilyen szempontból már a Harry Potter-sorozat is elvonatkoztatást feltételez, de ott is megvan a jelenre utaló keret, illetve az iskolai, közösségi élethelyzet. A rajzfilmek, filmek, videoklipek kortárs történetei pedig eleve háttérbe szorítják a lassabban hömpölygő történetmesélést. Az ilyen könyvekhez, mint amilyenek például Fekete István könyvei vagy pláne Jókai művei, sok olvasásgyakorlat után lehet esetleg eljutni.
Vannak-e olyan divatos írók, könyvek, amire te azt mondod, hogy „na, azt azért mégsem kellene, mert..." Vagy ez nálad nem így működik?
Engem leginkább azok a könyvek taszítanak, amelyek a gyűlölködés vagy düh irányában próbálnak manipulálni. A nagy összeesküvés-elméletek víziói is zavarnak a könyvekben, ha például egy regény halál komolyan veszi ezeket.
De, ahogy Orbán János Dénes mondani szokta, bár olyan lenne az irodalom helyzete, hogy azzal lehetne elrontani az embereket! Ez most nem az a helyzet, és ebben teljesen egyetértek vele, az irodalom nagy esélye viszont, hogy reflektálhat mindezekre.
Sok székelyföldi család könyvespolcán tízesével sorakoznak a Wass Albert és Nyirő József kötetek, még mindig divatosnak számítanak, holott egy Karácsony Benő vagy Bálint Tibor, nem beszélve Sütő Andrásról vagy Szabó Gyuláról, gyakorlatilag elfelejtődtek. Kinek a feladata a köztudatban tartani ezeket az erdélyi magyar írókat, illetve jó-e az, hogy a könyvesboltok polcain is kiemelt erdélyi írók vannak? Jó-e az, hogy Nyirő József hamvainak újratemetési kísérlete a könyvesboltoknak hoz bevételt?
Mély társadalmi okai voltak Wass Albert vagy Nyirő József sikerének. Az emberek úgy érezték, elvették a saját történeteiket, saját történelmüket. Rajtuk keresztül megpróbálták újra elsajátítani őket. Ez megtörtént, rendben van.
Létezni viszont a jelenben kellene, s közben persze újra lett egy közelmúlt, amelyet meg kellene érteni. Ehhez én Dragomán Györgyöt, Tompa Andreát, Papp Sándor Zsigmondot és hasonlókat olvasnék elsősorban. Vagy akár Nagy Koppány Zsolt vendégmunkás-történeteit.
Az 1989 előtti műveket nem könnyű a köztudatban tartani vagy bevinni őket oda. Az egyetemnek, a középiskolai és általános iskolai tanároknak, a Székely Könyvtárhoz hasonló vállalkozásoknak, digitalizálási programoknak egyaránt vannak ebben feladatai és lehetőségei. Ez hosszú távú projekt, és nem lehet leállni vele.
A múltkor egy sporthorgásztól kérdeztem, hogy saját maga szórakoztatására, vagy úgy egyáltalán szokott-e horgászni, és halat sütni. Most is adja magát ez a kérdés: szoktál-e úgy olvasni, hogy utána nem írsz kritikát az elolvasott műről, nem feltétlenül beszélgetsz egy adott könyvről társaságban, hanem csak magáért az olvasás élményéért?
Igen, ilyenekre is próbálok időt szorítani. Néha újraolvasok egy-egy Delfin Könyvet vagy más gyerekkori olvasmányt is. Vagy vidrás könyvekre vadászok az internetes könyvesboltokban és sürgősen birtokba veszem őket. Ahogy nőnek a lányaim, az ő olvasmányaikkal is próbálok lépést tartani. Vannak jó kortárs gyerek- és ifjúsági könyvek.
Udvarhelyhez mi köt még azon kívül, hogy a szüleid, illetve a testvéred itt élnek? Milyen gyakran jársz haza?
A szüleim, testvéreim, tágabb családom elsősorban: úgy kéthavonta általában hazaugrom rövidebb időre, nyáron több hétre is. De már a lányaimnak is vannak kedvenc helyei, amelyek az én udvarhelyiségem idején esetleg nem is léteztek.
Ők el se tudják képzelni, hogy ha Udvarhelyen vagyunk, például ne menjünk el az Alexandra cukrászdába. És még van néhány ilyen hely, ahol úszni vagy lovagolni lehet például. Van néhány barát, akit mindig megkeresek, ha hosszabban vagyok otthon.
És persze Udvarhely nekem mindig időutazás is. Még megvan a szüleim lakásában a szobám, nagyjából a régi berendezéssel, régi könyvekkel a polcokon. Ez megnyugtató. Közben pedig van egy mások számára nehezen belátható virtuális Udvarhely is a nagyvilágban. Az ember hajlamos számon tartani az egykori és örök udvarhelyiek máshol elért sikereit és egyáltalán, az életét. Az internet erre elég kézenfekvő lehetőség.
Több díjat is kaptál az elmúlt 10-15 évben, pl. a Látó debüt díját pályád kezdetén, három éve pedig József Attila-díjat. Melyik jelentette a legtöbbet? Fontosak a díjak neked, valódi elismerést jelentenek?
Nem a díjakért dolgozik az ember. A díjak olyanok, mint egy beszélgetés, vagy egy beszélgetés lehetősége. Találkoztam például olyan emberekkel díjak kapcsán, akikkel esetleg nem találkoztam volna. Vagy nem tudtam volna meg, hogy figyelnek a dolgaimra.
És egy díj kapcsán mindig történhetnek váratlan dolgok is, mint amilyet a bukaresti írószövetségi díj kapcsán meséltem. De én továbbra is ahhoz tartom magam, hogy a számomra fontos dolgokra elsősorban egy benti mércének kell rábólintania. És nem vagyok az a hátradőlős fajta.
Jelenleg mivel foglalkozol, milyen tanulmányokkal, kötetekkel, mit fogsz szerkeszteni a közeljövőben? A szabadidődben a gyerekeken kívül jut-e idő például a focira? A meccsnézésre? Hát a matekre?
Két-három éve rendszeresebben járok nemzetközi szakmai rendezvényekre, konferenciákra, amiken szürrealista művészetről, irodalomról, a kelet-európai szocializmus perverz és egyben tanulságos kultúrpolitikájáról szoktam általában beszélni.
Most az az izgalmas kihívás és tanulási folyamat számomra, hogy az angol vagy francia szakmai folyóiratok milyen elvárásokat támasztanak egy-egy tanulmánnyal kapcsolatban, igyekszem figyelni és persze alkalmazni bizonyos fogásokat az itthoni dolgaimban is. Tanítok az egyetemen, magyar és összehasonlító irodalommal kapcsolatos tárgyakat. Fontos, hogy képben legyek azzal, ami máshol történik.
Részben és távolról ide kapcsolódik, hogy idén várható egy verseskötetem, mindenféle külső és belső utazások, belül hallható zenék lenyomata, Jung a gépteremben lesz a címe.
A foci mostanában elég rendszertelen, de vannak az egyetemen tradicionális tanár-diák meccsek, és még egyszer sem sikerült kikapnunk a valamivel azért virgoncabb diákoktól! És persze ha jobb csapat jött a kolozsvári CFR-stadionba a Bajnokok Ligájában vagy az Európa Ligában, többnyire ott voltam. A közeljövőben ilyesmi sajnos nem várható.
A matekre viszont előreláthatólag szükség lesz, főleg ha a gyerekek kérdezgetnek valamiket a házi feladatok kapcsán, és néha szoktak is. Mivel a feleségem idegennyelv-szakos volt már az iskolában is, így a matek-kérdések nekem jutnak.
Balázs Imre József
1976. január 9-én született Székelyudvarhelyen. A Tamási Áron Gimnáziumban érettségizett 1994-ben, majd a Babeș-Bolyai Tudományegyetem magyar-angol szakát végezte el 1998-ban. Az egyetem tanára, később adjunktusa lett a Magyar Irodalomtudományi Tanszék munkatársaként.
Kutatási területe a 20. századi magyar irodalom, az erdélyi magyar irodalom, azon belül az avantgárd, 2004-ben védte meg Az avantgárd az erdélyi magyar irodalomban című doktori értekezését. Négy évig a Korunk főszerkesztője volt, rendszeresen publikál kritikát, tanulmányt, esszét, eddig több kritika- és tanulmánykötete, illetve hat verseskötete jelent meg. Felesége Vallasek Júlia, szintén egyetemi oktató, műfordító és irodalomkritikus – két lányuk van.
Katona Zoltán, Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)
2014. október 11.
Máglya – egy kamaszlány hangján
Megjelent Dragomán György új regénye
"Az ember azt gondolná, hogy nem változhat át 13 éves lánnyá, pedig olyan ijesztően mélyen merültem el benne, hogy úgy éreztem, ő valahogy mégis én vagyok" – mondta az MTI-nek Dragomán György, akinek a napokban megjelenő legújabb regénye, a Máglya, a 13 éves Emma hangján szólal meg.
Az irodalmi életbe A pusztítás könyvével 2002-ben berobbant fiatal író, akinek második regényét, A fehér királyt harminc nyelvre fordították le és szó van a megfilmesítéséről, a Máglyában is a múlttal való szembenézésre vállalkozik.
Dragomán György 15 évesen hagyta el Marosvásárhelyet a nyolcvanas évek végén, családja Magyarországon telepedett le. Mikor íróvá érett, műveiben utat tört magának a diktatúrában eltöltött gyerekkor és a kivándorlás traumatikus élménye. A Máglyát tavasszal fejezte be Finnországban, ahol ösztöndíjjal dolgozott néhány hónapig. "Ha összeadom az időt, amit a könyvvel töltöttem, nem olyan sok, négy év. Párhuzamosan írtam még egy regényt és két kötet novellát is" – mondta.
A szeptember 30-án a Magvető kiadónál megjelent regény, amelyet feleségének, Szabó T. Annának ajánlott, egy családi történetet helyez a diktatúrát átélők számára ismerős történelmi kontextusba. "Nagyon vigyáztam, hogy ne legyen túlírva, ne legyen túl szép. Kíméletlenül kellett bánni ezzel az anyaggal, hogy pontos legyen. Mert egy nagyon érzelmes történetet kellett a lehető legkíméletlenebb pontossággal elmesélni úgy, hogy mégse legyen kegyetlen. Halálosan nehéz volt írni, de most, hogy készen van, tényleg boldog vagyok ezzel a könyvvel."
Emma szülei halála után egyedül marad, intézetbe kerül. Egy nap megjelenik egy idős asszony, és azt mondja, hogy ő a nagymamája, akiről nem is tudott, és magával viszi. A lebilincselő történet fiktív térben, egy titkokkal terhes kisvárosban, egy diktatúra elsöprése után pár hónappal játszódik.
"Nem terveztem lányhangon írni, egyszerűen elkezdtem hallani a hangját. A fehér király főszereplőjét, a 12 éves fiút jobban ismerem, közelebb volt hozzám, inkább voltam én. Ez a lány meglepően más ember, egy idő után mégis annyira a bőrében voltam, hogy az már szinte skizofrén állapot" – mesélte az író.
Emma a szüleivel 12 évet élt a diktatúrában, de nem tanult meg hazudni. "Én mindig szabad emberekről írok. Amikor 'megismerkedtem' Emmával, azt gondoltam, hogy ő is az. Az előző két könyvemben az érdekelt, hogy a diktatúrában hogyan lehet szabadnak lenni. Most pedig az, hogy ez a szabadság hogyan működik. Mert egy dolog megélni a szabadságot, de eljön az a pillanat, amikor meg kell érteni az egészet, hogy mi történt, mi ebben hogyan vettünk részt. Ez a könyv pont erről az elnyújtott pillanatról szól."
A fehér király múlt időben játszódik, a Máglyában viszont Emma és a nagymama végig jelen időben szólal meg. "A narráció mindig a legnagyobb kérdés" – mondta erről az író. "A korábbi könyveimnél fontosabbá vált most az idő és a múlt, valamint az, hogy mire, hogyan és miért kell emlékezni."
Emma, aki számos titokkal szembesül, a nagymama varázslatos világát, "hétköznapi" mágiáit magától értetődő természetességgel fogadja be. Dragomán György alapélményeként mesélt arról, hogy gyerekként maga is sok időt töltött egyedül nagymamája kertjében. "Elhittem azokat a rituálékat, amiket kitaláltam magamnak. És amikor annak idején írni kezdtem, nem is gondoltam, hogy ezek elő fognak jönni. A pusztítás könyvében és A fehér királyban is előfordulnak mágikus elemek, itt meg egyszerűen azt vettem észre, hogy minden mozdulat, minden tárgy, a nagymamával való viszony minden pillanata valahogy több önmagánál. Természetesen működő része lett minden pillanatnak, hogy ez egy varázslatos könyv, hogy ezek a nők akár boszorkányok is lehetnének."
Miközben a mágia valamiféle védőernyőt borít nagymama és unoka fölé, a képélességű leírások kézzelfogható közelségbe hozzák világukat. "Erősen realista írónak képzelem magam abban a tekintetben, hogy pontosan látom a dolgokat. A fehér király narrátora kisebb gyerek, máshogy lát, a részletek nem fontosak számára. Emma kicsit hidegebb szemmel néz és pontosabban lát tárgyakat. Amilyen tisztán látom, hogyan néz ki egy vasaló, olyan tisztán látom, miként lehet azzal kivasalni egy rossz álmot egy lepedőből. Amit ő valóságosnak lát, én is annak látom. A fizikai tárgyak valósága szinte átmenet nélkül csúszik át egy metafizikai valóságba, ahol tényleg bármi megtörténhet, ahol lehet repülni, lehet embert csinálni sárból, ahol úgy változik a világ, ahogy erőnkkel akarjuk."
Emma "leckéről leckére" tud meg egyre többet magáról, a múltról, a hozzá közel állókról. Tanul a nagymamájától, de ez nem feltétlenül racionális folyamat. Dragomán György a Máglyát tartja a legkevésbé racionális könyvének. "A megvilágosodás pillanata nem arról szól, hogy racionálisan megértünk valamit, hanem arról, hogy részünkké válik az igazság. Ebben a könyvben az a tét, hogy ez megtörténhet-e?" – fogalmazott.
Felidézte, hogy írói látomásában Emma egy forgószél közepén áll: egyszerre lát mindent, próbál megérteni mindent és tud meg mindent. A könyv végén meg is történik, hogy hirtelen fölülről látjuk az egészet. "Ebben a pillanatban egyszerre értjük meg a múltat, a jelent és a jövőt, ez egy vad transzcendens pillanat, amihez a kamaszság ereje kell" – mondta, és magyarázatul hozzáfűzte, hogy olyan ez, mint amikor az ember szerelmes. "Mikor rájössz, hogy szerelmes vagy, minden a helyére kerül, addig nem érted, hogy mi történt veled, de aztán mindent megértesz. Ennek a pillantanak az élménye miatt írtam az egész könyvet."
Népújság (Marosvásárhely)
2014. november 12.
Kezdődik a 20. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könnyvásár
Számos meglepetéssel készülnek a 20. Nemzetközi Könyvvásár szervezői, az első már a csütörtök reggeli megnyitón várja az érdeklődőket. Körülbelül 9 ezer könyv és csaknem száz kísérőrendezvény közül válogathatnak a könyv és a kultúra szerelmesei.
Intenzív munkával töltötték a szerdai napot a szervezők, hogy a megnyitóra minden készen álljon. Írók és költők portréi kerültek a falra, és hamar felemelkedtek a könyves standok is. A technikusok sem lazsáltak, az él rádiós műsorok sugárzásához szükséges feltételek megteremtésén dolgoztak. A 9 ezer könyvet 44 standon találhatják meg az érdeklődők, és körülbelül száz rendezvényen vehetnek részt a vásár keretében. Ezek többnyire koncertek, könyvbemutatók, színházi eladások, vetítések és vetélkedőkből állnak.
A csütörtökön 10 órától kezdd Színház téri megnyitón kétszáz diák meglepetése várja a rendezvény résztvevőit. Közvetlenül a megnyitó után átadják a 2014-es Szép Könyv-díjat a színház előcsarnokában. Déli 12 órától a Bookart Kiadó standjánál dedikál Hajdú Farkas Zoltán, majd 16 órától három esemény közül lehet választani. A színház Radnóti Miklós-termében Egyed Péter és Veress Károly, Ambrus Tünde, illetve Borsos Szabolcs könyveit mutatják be. A Marosvásárhelyi Rádiónál Dragomán György és Részegh Botond közös munkája kerül bemutatásra, ugyanakkor a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének standjánál Péterfy Gergely és Szilágyi Ákos dedikál. Két könyvbemutatóra kerül sor 18 órától, a Radnóti Miklós teremben, Balogh Attila kötetét, a Bernády Házban pedig Ferenczes István kötetét mutatják be. Szintén 18 órától Az ember tragédiája című színes rajzfilmet vetítik a színház 1. számú próbatermében. A Gyereksarokban 10 és 18 óra között minden órában más programmal várják a kicsiket, 16 órától pedig a fiatalokat hívják az Underground terembe, a Legyél te is milliokos! című vetélkedőre.
A csütörtöki koncertről Szalóki Ági gondoskodik, a Körforgás című családi koncertre 17 órától kerül sor a színház nagytermében. A Romániai Magyar Könyves Céh és a Marosvásárhelyi Kulturális Központ által szervezett 20. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár szervezi kiemelt figyelmet fordítanak a kortárs magyar irodalom jeles költőire, íróira, így a tavalyi évhez hasonlóan a vásár első napján ismét megtartják a Magyar Írók Estjét, Dragomán György, Péterfy Gergely, Szabó T. Anna, és Szilágyi Ákos részvételével. A 18.30 órától a kisteremben kezdd est házigazdája Mészáros Sándor a Szépírók Társaságának elnöke. Felolvasó színház lesz 20:30-tól „12+1” – örömjáték Rejtő Jenő művekre címmel szintén a kisteremben.
Becze Dalma
Székelyhon.ro
2014. november 14.
Huszadik könyvünnep Marosvásárhelyen
170 középiskolás hangján üzent Babits Mihály tegnap délelőtt a Színház téren, a 20. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár megnyitóján. A Ritmus a könyvről című költeményt a Bolyai líceum és az Egyesülés középiskola tanulói szavalták el, majd megnyíltak a színházkapuk a háromnapos könyvünnepen az első perctől osztozni kívánó – a színház előcsarnokát teljesen betöltő – vásárhelyiek előtt. Mint azt Káli Király Istvántól, a főszervező Romániai Magyar Könyves Céh igazgatójától megtudtuk, az idei vásáron legalább száz kiadó képviseltetik, a látogatók 45 beépített stand kínálatából, közel 9 ezer könyvcímből válogathatnak.
– 2013-ban Magyarországon 10 ezer könyv jelent meg. Ha a marosvásárhelyi közönségnek csaknem ugyanennyi könyvet tudtunk kínálni ezen a szemlén, akkor jó úton járunk – mondta Káli Király István. A Romániai Magyar Könyves Céh igazgatója arra is kitért, hogy amikor 1995-ben megszületett a nemzetközi könyvvásár gondolata, gyerekcipőben járt az erdélyi könyvkiadás, és az volt a cél, hogy a vásárhelyi közönségnek idehozzák az európai könyvet, viszonyítási alapot nyújtsanak, ízlésvilágát formálják. Az elképzelés valóra vált, a marosvásárhelyi könyvbirodalom főszereplői, a szebbnél szebb kiadványok ugyanis bárhol a nagyvilágban megállják a helyüket.
A legszebbek
A megnyitó után az idei Szép Könyv díjak átadására is sor került. Mivel a háromtagú – Bart István, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének korábbi elnöke, Árkossy István grafikus- és festőművész, illetve Szabó Levente grafikusművész – alkotta zsűri elnöke, Bart István egészségi okokból nem tudott jelen lenni az ünnepi pillanaton, a győzteseket Gálfalvi Zsolt irodalomkritikus hirdette ki.
– A szép könyvhöz való ragaszkodás természetes önvédelme az emberi értelemnek és léleknek ebben a durva, elvadult világban – hangsúlyozta az irodalomkritikus, majd átadta a díjakat. Szépirodalom kategóriában a csíkszeredai Bookart Kiadó gondozásában megjelent Békebeli 1913 című könyv, Hajdú Farkas-Zoltán Vidák Zsolt bélyegeivel illusztrált alkotása vitte el a pálmát, gyermekirodalom kategóriában Zágoni Balázs és Kürti Andrea Erdélyi gyermekenciklopédia című munkája, a kolozsvári Koinónia kiadványa, a művészeti könyvek és albumok közül pedig szintén egy Bookart- kiadvány, Részegh Botond és Dragomán György Erőtánc című alkotása bizonyult a legszebbnek.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
2014. november 14.
Vitatott könyvesboltnyitás Nagyváradon
Lekerült a lakat a tizennégy évnyi veszteséges működtetés után nyáron bezárt nagyváradi Illyés Gyula Református Könyvesbolt ajtajáról, de immár a Királyhágómelléki Református Egyházkerülettől (KREK) függetlenül, új tulajdonosokkal és új üzletpolitikával nyitott újra a költ nevét megőrző, magyar nyelvű köteteket forgalmazó üzlet. 
A hír hallatán azonban Nagy József Barna, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) partiumi régióelnöke csütörtökön abbéli felháborodásának adott hangot, hogy a KREK – amely annak idején az Illyés Közalapítvány támogatásával egyházi kiadványok és szépirodalmi kötetek árusítása céljából nyitotta az üzletet – pályáztatás és a nyilvánosság teljes kizárásával adta át az üzemeltetést az egykori főtámogató alapítói szándékaival ellentétes rendeltetésre.
Közleménye szerint a KREK az RMDSZ és a magyarországi baloldal alapítványai által támogatott „nemzetidegen balliberális sajtó és könyvszakma nagyváradi létesítményeinek”, a Riport Kiadó és az Erdélyi Riport nevével fémjelzett „médiaklikknek” adta át a könyvesboltot. A döntésért Csűry István püspököt teszi felelőssé, aki azonban lapunk megkeresésére nem kívánta kommentálni az EMNT-vezető véleményét.
„Ilyen hatalmas tájékozatlanság láttán nem tartom méltónak, hogy reagáljak. Nem is tudom, honnan kellene kezdjem, mert ebből regényt lehetne írni” – fogalmazott a Krónikának a KREK elöljárója. Emlékeztetett rá, a könyvesboltot annak csődközeli állapota miatt kellett bezárniuk, hiszen voltak napok, amikor senki be sem nyitott a református könyveket forgalmazó üzletükbe. Mint mondta, vallási témájú könyveket az új Illyés Gyula Könyvesboltban is forgalmaznak majd, ám a pénzügyi kiadások immár nem a KREK kasszáját terhelik.
Králik Loránd, az új könyvesboltot üzemeltet cég főrészvényese sem akart a vádakra válaszolni, már csak azért sem, mert a közleményben írtakkal ellentétben az üzlet mögött nem a Riport Kiadó áll, hanem egy hét részvényest számláló befekteti csoport.
„A cégnek valóban van két olyan tagja, akik a Riport Kiadó alkalmazásában állnak, ám k attól függetlenül, saját pénzükkel szálltak be a vállalkozásba” – szögezte le. Rámutatott, a református könyvüzlet bezárását követen k olyan körülmények között vállalták ezt a komoly befektetést igénylő beruházást, amikor Romániában a könyvterjesztés jelenleg nem számít jövedelmező tevékenységnek.
„Nem várunk profitot, csak szerettük volna, hogy Nagyváradnak legyen egy működ könyvesboltja, ahová az évek óta hiányzó nagy erdélyi kiadók visszatérhetnek. Mindemellett a magyarországi könyveket is kiskereskedelmi áron kínáljuk, hogy a Bihar megyeieknek ne kelljen átmenniük a határon túlra, hogy olcsóbban megvehessék a kiadványokat” – magyarázta.
Amint az a könyvesbolt megnyitását beharangozó csütörtöki sajtótájékoztatón is kiderült, a választék már most igen széles és a jövő héten, a marosvásárhelyi könyvvásár befejeztével további erdélyi kiadók szállítmányaival bővül a kínálat.
A közelgő karácsonyi ünnepekre való tekintettel rengeteg gyermekkönyv található, de a magyar kortárs és klasszikus irodalom is képviselteti magát, az olyan sikerkönyvek mellett, mint amilyen például a Marosvásárhelyről elszármazott Dragomán György Máglya című könyve. Az író legújabb kiadványának bemutatójára különben jövő héten, a Nagyváradi Könyvmaraton alkalmával kerül sor az Illyés Gyula Könyvesboltban.
„A nevet megtartottuk, de lekerült a református szó, mert már nem az egyház működteti, csak a helyiséget béreljük tőle” – magyarázta Králik, aki bízik abban, hogy vállalkozásuk önfenntartó lesz.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)
2014. november 14.
Könyvet ajándékba kicsiknek, nagyoknak
Jól kezdődött az idei könyvvásár – válaszolták többen is a maszol.ro érdeklődésére a könyvkiadók és kereskedők közül. „Soha ennyi gyereket, fiatalt nem láttam itt, mint ma” – mondta az egyik könyvárus a földszinten, ahol a standokon gyerekkönyveket, útikönyveket, térképeket, idegen nyelvű kiadványokat kínálnak. A reggeltől estig tartó gyerek- és ifjúsági foglalkozások is vonzóak, ahogyan a legifjabbaknak szóló koncertek, bábeladások is.
A kisgyerekeket is érdekli a könyv
Az általunk megkérdezett vásárlátogatók többsége – kihasználva az árkedvezményeket, illetve a bőséges választékot –, ajándékot vásárol Mikulásra és karácsonyra. Gyerekeknek és felnőtteknek vesznek könyvet, a legkisebbeknek puha fedeles képeskönyvet, az óvodásoknak és kisiskolásoknak meséskönyvet, a nagyobbaknak ifjúsági olvasmányt, regényt, verseskötetet. Azok a gyerekek, akik családjában mindennapos az olvasás, ahol a polcokat könyvek töltik meg, érdeklődve lépnek be a színház előcsarnokába, kíváncsian forgolódnak a könyvstandok között. „Van Bogyó és Babóca?” – kérdezi a hároméves forma kislány, míg egy másik, hasonló korú a Thomasos könyvet szeretné megvétetni édesanyjával. „Ez a kedvenc most, Thomas, nem számít, hogy ez a könyv angol nyelven van, ragaszkodik hozzá, hogy megvásároljuk” – magyarázta az anyuka, aki engedve kicsinye igényének, megveszi a könyvet.
Mások a szép illusztrációkat nézik, a képek szerint döntik el, hogy mit kérjenek. „A karácsonyi ajándékokat is itt szerezzük be, ezért gyerek nélkül jöttünk” – válaszolja érdeklődésünkre egy édesapa, aki kortárs szerzők meséskönyveit és népmesés köteteket vásárol. Az egyik standnál két idősebb hölgy tanakodik, érdeklődik az árustól, olyan meséskönyvet keresnek, amelyek az unokák kedvenc rajzfilmjeiből ismert figurákról szólnak. „A kis hableány a kedvencünk jelenleg, illetve a magyar népmesék. Van egy német mese is, amely egy Connie nevű kislány mindennapjairól szól, azt keresem, ha magyar fordításban is kiadták” – válaszolják készségesen a nagymamák.
Mit olvasnak a felnőttek?
Képeskönyvekkel, szépen illusztrált kiadványokkal teli szatyorral indul haza a könyvvásárból Klára, aki belsőépítész és lakberendező, ötleteket gyűjt és merít minden „szép könyvből” – ahogy mondja. Most kedvére bevásárolhatott, hiszen még 50 százalékos árkedvezményt is kifogott, boldog, hogy ennyi jó könyvvel gazdagodott. Van, aki kortárs szerzők regényeit vásárolta meg és nagy élmény, hogy a szerző is jelen van. „Örvendek, hogy dedikáltathattam Hajdú Farkas-Zoltánnal és Dragomán Györggyel” – mutatja a szerzők legújabb köteteit István, aki azt is elmondja, nagy lehetőségnek tartja a könyvvásárt, ahol nem csak jó könyveket talál, de írókkal, költőkkel is megismerkedhet. A gyereknevelési szakkönyvek iránt is nagy az érdeklődés, anyukák, apukák keresgélnek a polcokon, szeretnék jól és szépen nevelni gyerekeiket.  A történelem tematikájú munkák, a Székelyföld, Marosvásárhely múltjáról, az első világháborúról szóló könyvek sem maradnak érintetlenül a standokon, ahogy a néprajziak sem. „Azt tapasztalom, hogy az emberek olvasnak, érdekli őket az írott kultúra. Igaz, hogy ma már elektronikus könyveket is lehet olvasni és sokan azt is olvasnak, de a hagyományos könyv még mindig első helyen áll” – summázta észrevételeit egy magát olvasónak tituláló személy, aki „minden pillanatot kihasznál”, hogy olvashasson.
A könyvszeretetet, az olvasás iránti vonzalmat erősítik azok a programok is, amelyek még színesebbé, még vonzóbbá teszik a 20-ik marosvásárhelyi könyvvásárt. A Nemzeti Színház Underground termében reggel tízkor kezdődnek a foglalkozások, a szervezők valamennyi korosztályra gondoltak, az érdeklődők válogathatnak a programok között. Csütörtökön drámapedagógiai foglalkozással, majd közös szerkesztéssel indult az események sorozata. Szabó T. Annával ismerkedhettek, majd a Színvarázs alkotói műhelyben vettek részt a kisiskolások. Izgalmas, érdekes játék volt a Könyvügynökök című foglalkozás, ahogy az „Este van, szürkül bé” nevet visel, gyermekjátékokat, népdaltanulást és gyermek-táncházat felölel foglalkozás is. Délután, Szalóki Ági Körforgás című gyerekkoncertjén megtelt a nagyterem, együtt énekeltek a kicsik és a nagyok az énekesnővel, a legkisebbek közül a bátrabbak táncoltak is.
Antal Erika
maszol.ro
2014. november 17.
Magyarországi írók Erdélyben
Sepsiszentgyörgyön is közönségtalálkozón vettek részt a hétvégén a 20. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár kiemelt magyarországi meghívottjai. A Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Terme zsúfolásig megtelt a találkozón, amelyen Dragomán György, Péterfy Gergely, Szabó T. Anna és Szilágyi Ákos Mészáros Sándor esszéíró, a Szépírók Társaságának elnöke kérdéseire válaszolt. A meghívottak műveikből is felolvastak, sőt volt, aki énekelt is.
Szilágyi Ákos egy általa ódának nevezett verssel mutatkozott be sepsiszentgyörgyi olvasóinak, melyben a fiatalok által használt nyelvi fordulatokat tárta fel. Mint mondta, Köszike című verse rávilágít arra, hogy ezek a szavak menthetetlenül beépülnek a nyelvbe, és végül már nemcsak a fiatalok használják.
A József Attila- és Babérkoszorú-díjas költő az est során nemcsak lírai hangvételű írásaiból olvasott fel, hanem szövegei ritmikai elemeinek fontosságát is bemutatta, így dúdolni kezdett, végül pedig dalra fakadt. Arra a kérdésre, hogy költőnek vagy esszéírónak tartja magát inkább, Szilágyi Ákos elmondta: sok teoretikus szöveget írt már, de ha a dolgok mélyét keresi, akkor általában a nonszensz szövegekből váltak igazán nagy filozófiai költemények.
„A költői képesség szerintem nem más, mint a gyermek nyelvi érzékelésmódjának és világérzékelésének megőrződése valakiben, és ennek tudatos/tudattalan formai alkalmazása. Ennek a szemléletmódnak a lényege az, hogy a szavak és dolgok azonosak egymással, s hogy szavainkkal teremtjük a világot” – fejtette ki álláspontját a költő.
Dragomán György az idei Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár meghívottjaként hét év után látogatott el szülővárosába, Marosvásárhelyre. A József Attila-díjas író legújabb könyvét, a Máglya című regényt hozta magával, melynek cselekménye az 1989-es romániai forradalom után játszódik.
Dragomán György akkor már nem élt Erdélyben, mégis hűen ábrázolja az állapotokat, egy kamaszlány szemével láttatva a történteket. „Írás közben néha azt hiszem, hogy emlékszem a történésekre, aztán kiderül, hogy csak képzelem” – mondta az író.
Dragomán arról is beszámolt, hogy a Máglya nem tervezett regény volt, hanem az évek során alakult azzá, ami lett. Az 1991-ben játszódó történet Dragomán szerint a forradalom utáni eseményekre világít rá, arra hogy miként zuhan össze egy város, melyet maga az író nem tapasztalt, csak érzett.
A Máglya című regényen az író közel tíz évig dolgozott, a könyvet pedig hatalmas érdeklődés övezi a közönség és a kritika részéről egyaránt, főként, hogy – bizonyos szempontból – A fehér király című nagy sikerű regénye „ikerkönyve”, ugyanakkor jelentős váltás is a szerzői életművében. Mint mondta, míg A fehér királyban egy hang szólal meg, egy kisfiú hangja, addig a Máglyában már több szálon is történnek az események, több hangot is hall az olvasó.
Dragomán György bemutatkozását követően felesége, Szabó T. Anna olvasta fel verseit, melyeket gyerekeihez, gyerekeiről írt. A költő a születéshez-szüléshez kötődő élményeit, lelkiállapotát írta meg anyaságélmény-szerű versekbe.
A kolozsvári születésű, szintén Magyarországra emigrált költő verseit angolra, németre, franciára, hollandra, szlovákra, oroszra, bolgárra és románra is lefordították, sajátos zeneiségű-hangulatú, verstanilag is mesteri lírája igen kedvelt az olvasók körében. Mint mondta, számára minden vers kísérlet, és az évek során kifejlesztett írói következetessége által ma már nem különálló verseket, hanem köteteket ír.
Péterfy Gergely a Kitömött barbár című regényéből olvasott fel részleteket. A tíz év munkája nyomán keletkezett mű kiindulópontja 1796, amikor Kazinczy Ferenc hétéves börtönbüntetését tölti Csehországban, amikor Bécsben meghal barátja, Angelo Soliman. Holttestét császári parancsra kitömik, és kiállítják a természettudományi múzeumban. Harminchat évvel később Török Sophie, Kazinczy özvegye elmegy a múzeumba, hogy szembenézzen a kitömött testtel.
Jékely Zoltán unokája, Péterfy Gergely Kazinczy levelezésében bukkant rá Angelo Soliman történetére, melyet csak évek múltán kezdett feldolgozni. „Borzasztóan erős történet ez, több generáción átívelő, nagy ívű tragédia” – mondta az író, aki trilógiát tervez a történetből.
Bús Ildikó |
Krónika (Kolozsvár)
2014. november 20.
Kezdődik a nagyváradi Könyvmaraton
Csütörtökön kezdődik a háromnapos Nagyváradi Könyvmaraton, amelyet immár hatodik alkalommal szervez meg a Riport Kiadó a Várad folyóirattal és az Europrint kiadóval közösen.
„Különlegesség, hogy ezúttal az első két nap bemutatóit az újra megnyitott és felújított Illyés Gyula Könyvesboltban tartjuk, amely igazán otthonos hangulatot teremt majd, a zárónap pedig épp Ady Endre születésnapjának évfordulójával esik egybe. Ekkor először a már hagyományos helyszínünkön, a Silent kávézóban lesznek események, majd átköltözünk az Ady Endre Emlékmúzeumba” – mutatott rá a Krónikának Simon Judit.
A Riport Kiadó igazgatója kiemelte, hogy a könyvmaraton alkalmával a Pallas-Akadémia kiadó elhozza a Kós Károly összegyűjtött publicisztikáit tartalmazó díszkiadását (szombaton, 18 órától), de külön csemegét ígér, hogy a háromnapos könyvmustrával egybekötött pénteki Törzsasztal vendége Dragomán György lesz. A Marosvásárhelyről elszármazott író, akinek korábbi kötetét több mint harminc nyelvre fordították már le, ezúttal a Máglya című új könyvét mutatja be.
Szombaton különben a 11 órakor kezdődő Maraton café alkalmával egy kötetlen beszélgetésen is találkozhatnak majd vele, vagy éppen a Békaember legendája című novelláskötetét aznap bemutató Tasnádi-Sáhy Péterrel és a Bársonyszék és aszfalt című regényét bemutatató Székely Ervinnel az érdeklődők. Az esemény szervezője szerint kiemelkedő meghívott még Lang Zsolt marosvásárhelyi író vagy Elek Tibor békéscsabai irodalomtörténész. Az állandó vendég Demény Péter lesz, ezúttal is harmincpercesre tervezik a könyvbemutatókat.
Vásárhelyi-Nyemec Réka |
Krónika (Kolozsvár)
2014. november 21.
Átadták az elismeréseket
Hétfőn, a Pesti Vigadó épületében többek között Törőcsik Mari, Rubik Ernő, Jókai Anna, Szabó István, Kocsár Miklós, Korniss Péter, Kányádi Sándor, Melocco Miklós, Sebő Ferenc, Marton Éva és Novák Ferenc vehette át a Nemzet Művésze díjat, illetve a cím viselését igazoló díszok-levelet.
A Nemzet Művésze díjat a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) kezdeményezésére 2013-ban hozta létre az Országgyűlés, idén először ítélték oda, és hatvankilencen kapták meg tíz kategóriában. Az elismerést a magyar művészeti élet Kossuth-díjas és 65. – a tánc-, valamint a cirkuszművészet esetében 50. – életévüket betöltött képviselői kaphatják. A díj életjáradékkal jár, ennek összege az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 23-szorosa, jelenleg 655 ezer 500 forint.
"Kulturális gazdagság nélkül nincs gazdasági sikerekben is erős ország. A Nemzet Művésze díj a legnagyobb szintű elismerés, amelyről művészekből, Kossuth-díjasokból álló bizottság dönt. A díjazottak tiszta, ikonikus nagyságok, akiknek tevékenysége, életműve előtt pályatársak és a közönség egyaránt elismeréssel adózik" – mondta beszédében Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. Kiemelte, hogy a legnagyobb művészek esetében a tenni és a lenni egymást feltételezi, nincs alternatíva. Mint kifejtette, a Nemzet Művésze díjjal a magyar művészet szinte minden területét igyekeztek elérni, hiszen minden színtéren vannak olyan alkotók, akik életművükkel, alkotásaikkal különösen sokat adtak nekünk.
Balog Zoltán felsorolta, hogy az elismerést a színházművészet, az irodalom, a zeneművészet, a képzőművészet, a filmművészet, az építőművészet, a táncművészet, az iparművészet, a fotóművészet, a népművészet, valamint a cirkuszművészet területén alkotók számára adományozzák.
"Művészóriások élnek közöttünk, akik pályájuk során maradandót alkottak. Olyan alkotó emberek, akik mögött évtizedek munkája, küzdelmei, tanítói munkája áll. Közös érdekünk, hogy ezeket a művészeket életük végéig hozzásegítsük az alkotás szabadságához a díjhoz járó életjáradékkal. Minket is minősít, hogy a nemzet képes-e megbecsülni értékeit" – jelentette ki a miniszter.
A díjakat Balog Zoltán és Fekete György, az MMA elnöke nyújtotta át. Utóbbi hangsúlyozta, hogy a díjról odaítélő bizottság "komoly és alapos, jóságos, elismerő és tisztelettudó, békés szándékú és méltányos" döntést hozott.
A Nemzet Művésze címet egyszerre legfeljebb hetvenen viselhetik; mivel Kossuth-díjas cirkuszművész jelenleg nincs, idén 69 művészt jelöltek. "A díj és a cím létrehozását 2012-ben az a méltánytalan helyzet alapozta meg, hogy a művészeti ágak képviselői közül életjáradékra eddig csak a színészek, a filmesek, valamint az operaművészek voltak jogosultak. Tudtuk, hogy a többi művészeti ág képviselői között is sok idős alkotó él, akinek szociális körülményei nagyon nehezek" – mondta korábban az előzményekről Fekete György.
A három korábbi elismerés, vagyis a Nemzet Színésze, a Nemzet Filmművésze (régi nevén a Magyar Mozgókép Mestere), valamint a Magyar Állami Operaház Mesterművésze cím viselése nem zárja ki a Nemzet Művésze cím elnyerését, ugyanakkor akik a négy csúcsdíjból többet is megkapnak, választaniuk kell, melyik után veszik fel az adómentes életjáradékot, amely a Nemzet Művésze cím esetében a legmagasabb. A jelenleg duplán érintettek közé tartozik Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze; Makk Károly, Sára Sándor, Szabó István és Tóth János, ők a Magyar Mozgókép Mesterei; valamint Miller Lajos és Pártay Lilla, akik a Magyar Állami Operaház Mesterművészei.
A Nemzet Művésze díjakat az MMA megalakulási dátumához, november ötödikéhez kapcsolódva adták át. A mostani szabályok szerint az irodalom kategóriában tizenketten, a képzőművészet, a színházművészet és a zeneművészet terén 10-10-en, az iparművészet képviselői közül heten, az építőművészeté és a filmművészek közül hatan-hatan, a népművészet és a táncművészet kiválóságai sorában hárman-hárman, a fotóművészek közül ketten, a cirkuszművészek közül pedig egy alkotó viselheti egyidejűleg a Nemzet Művésze címet.
Az ünnepségen fellépett Bogányi Gergely és Kassai István zongoraművész, Szecsődi Ferenc hegedűművész; a programban Liszt Ferenc és Hubay Jenő művei szerepeltek.
"…tudom a titkot, áldás, áldás…"
Magyar írók asztalánál
Alkotói világok, dallam és politikum, újat teremtő visszaút- és mindent elsöprő anyaságélmény találkozásának szolgált színhelyéül múlt csütörtökön a Kultúrpalota kisterme. A Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár lassan hagyományossá váló rendezvénye, a magyar írók idén is telt házas estje fordított forgatókönyv szerint zajlott: a meghívottak – Szilágyi Ákos, Dragomán György, Szabó T. Anna és Péterfy Gergely – műveikből felolvasva teremtették meg a párbeszédmozaikok hangulatát. A vendégekkel Mészáros Sándor, a Szépírók Társaságának elnöke beszélgetett.
Elsőként Szilágyi Ákos kínált ízelítőt Baglyok könyve című, a politikum ragadozó és prédamadarait "megéneklő" verseskötetéből. A Szól a kuvik már című vers egyedi előadása után magától adódott a lírai szöveg zeneiségére vonatkozó kérdés.
– A dallamról leválaszthatatlan a szöveg. Ezt igazolja a Kalevala, a trubadúr költészet. A középkor végéig nincs néma olvasás. Zümmögő kolostorokról beszélhetünk. Most pedig, az internet világában, amikor minden multimédiális, ez még inkább érzékelhető. (…) Arany Jánost is így, hangosan kell mondani. Lehetetlen némán olvasni az V. Lászlót, abba beleőrülök – mondta a költő, majd a politikai költészet kapcsán így fogalmazott:
– Mindannyian közemberek vagyunk, és a hatalom természeténél fogva állandóan súrlódunk. Újabban a halk szavú lírikusoknál is ezt vettem észre… Akárhogy rakjuk össze a lírai motívumokat, kifejezésre jut a politikai üzenet.
Szilágyi Ákos a tragikusan elhunyt Borbély Szilárdhoz írt versével a magyar irodalom ez évi nagy veszteségére emlékezett.
Út a fához
Dragomán György Máglya című új regényéből olvasta fel a Látóban megjelent részletet. A marosvásárhelyi származású író elöljáróban elmondta, hogy ez az első olyan műve, amelyben nem fiúk szólalnak meg, hanem egy 13 éves kamasz lány, a felolvasást követő rövid beszélgetés során pedig azt is elárulta, hogy a regénynek egyetlen valós szereplője van, a központi elemnek számító diófa, amelyet nagymamája egykori fájáról mintázott.
– 1988 szeptemberében onnan indultunk Magyarországra. Emma egy ilyen kertben él. Sokat írtam arról a fáról. Ma már nincs ott, de meg akartam nézni a helyét az égen, és láttam is.
Mészáros Sándor arra kérdezett rá, hogy miért kellett kilenc évet várni erre a regényre, és feszélyezte-e az alkotásban az írót a korábban megjelent mű, A fehér király sikere.
– Úgy gondolom, hogy megérte azt a kilenc évet az életemből ez a könyv. Miközben írtam, egy másik regényen is dolgoztam, és azt hittem, hogy az lesz meg hamarabb – emlékezett vissza Dragomán György a "kilenc szűkös esztendőre".
– Néha az emberek megszántak, és már nem kérdezték, hogy mikor lesz meg – jegyezte meg viccesen, majd azt is kifejtette, hogy második regényének népszerűsége nem nehezítette és nem is könnyítette az alkotás folyamatát, de megvolt benne a késztetés, hogy új könyvével még többet nyújtson.
Gyermek- és anyalét bűvöletében
Az író felesége, Szabó T. Anna érdekes "kulisszatitkokkal" egészítette ki a Dragomán-regények születéstörténetét.
– Az első könyvét öt évig írta, de nem szólt róla senkinek, azt mondta, hogy műfordítói munkát végez. Az nehezebb időszak volt – mondta a költőnő, majd arra is felhívta az egybegyűltek figyelmét, hogy a harmadik regényt, a Máglya címűt elolvasva lehet igazán megérteni A pusztítás könyve című első művet.
– Te hogy vagy költő, miben más a munkamódszered? – tette fel a kérdést Szabó T. Annának Mészáros Sándor.
– Én is rengeteget dolgozom, esszét és novellákat is írok, ez ellen a kisfiam kétévesen úgy tiltakozott, hogy elvágta a kábelt. Regényírással nem mertem próbálkozni, én ugyanis csak éjjel tudok dolgozni. Ha tudnék délelőtt, akkor írnék regényt. Ha bármit elcserélhetnék, az a reggeli frissesség lenne.
A versek személyes hangvétele kapcsán a költőnő elmondta, hogy eleinte nem akart személyes lenni, nagyon szerette az objektív verseket, első gyermeke világra jöttekor, a szülőszobában, a jövő-menő emberek között változott meg ilyen értelemben az ars poeticája, ahhoz képest ugyanis, aminek abban a helyzetben kitéve érezte magát, a személyesség "semmi". Mint azt a közönség tetszésnyilvánítása is érzékeltette, az irodalmi est legintenzívebb élményét Szabó T. Anna felolvasása nyújtotta. "Nagy, meleg, eleven, fészekadó/ csókol és dúdol és elhagy" – szólt a gyermeki panasz az Elhagy című kötet címadó verséből, majd a Hangok a várakozásban lélegzet-elállító lélekképei vetítődtek ki a hallgatóság elé: "Hordom a terhem, almafa ősszel, itt van az óra, fürdöm a fényben/ ég fele nyúlok, föld fele hajlok, tudom a titkot, áldás, áldás…"
Nagyapák kiváltsága
Péterfy Gergely Kitömött barbár című regényéből nyújtott irodalmi "kóstolót". A budapesti származású író a felolvasás előtt elmondta, hogy számára azért nagy megtiszteltetés jelen lenni ezen a találkozón, mert az apját a Dragomán György édesapjához fűző barátság révén Vásárhely az ő városa is, kívülről régóta figyeli, és mindig úgy érzi, hogy egy kicsit hazajön ide.
Az est házigazdája nagyapjával, Jékely Zoltánnal való viszonyáról kérdezte az írót.
– Nagyszülőnek lenni egy kivételesen tolvaj helyzet. Olyan szeretetet lophatsz, amit az apai helyzetből adódóan nem lehet – jegyezte meg Péterfy György, aki költő nagyapjával való kapcsolatából az egyértelmű szeretetet, illetve azt emelte ki, hogy Jékely Zoltán a maga részben szász, részben székely identitásával, és azzal, ahogy Schubertet, Mozartot, a német és latin irodalmat finoman felkínálta neki, azonosságtudatának alakulásában is meghatározó szerepet játszott. Nagyapja könyvtárában talált rá arra a Kazinczy- levélre is, amelyből először hallott Kazincy barátjának, Angelo Solimannak, a megnyúzott és kitömött négernek a történetéről, amelynek éveken keresztül a bűvöletében élt. Ebből a történetből született legújabb regénye, melynek elolvasásához az irodalmi est közönsége is kedvet kaphatott.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
2014. december 3.
Szótár és album – könyvbemutatók az Interferenciákon
Kettős könyvbemutatónak és kiállításmegnyitónak adott otthont hétfő délután a Tranzit Ház. Tompa Gábor színházi magánszótárának angol nyelvű fordítását, valamint Részegh Botond és Dragomán György közös, kép-szöveg alapú albumát, az Erőtáncot hozta Kolozsvárra a csíkszeredai BookArt kiadó.
Tompa Gábor kötetét George Banu színházteoretikus, Hajdú Áron, a BookArt kiadó igazgatója, valamint Zsigmond Andrea, a 2010-ben Címkefüggöny néven megjelent szótár szerkesztője ismertették. George Banu a szótár műfajáról elmondta, hogy azzal az illúzióval áltatja olvasóit, hogy semleges, objektív információhoz juthatnak általa. Ezzel szemben Tompa kötete vállaltan szubjektív hangvételű könyv, amelynek játékossága Borges Képzelt lények könyvét is eszünkbe juttatja. Zsigmond Andrea megjegyezte, hogy olyan kötetet akart szerkeszteni a Tompa Gáborral készült interjúkból, amely rövid, címszavakkal ellátott szövegeket tartalmaz, amelyek alkalmazkodnak megváltozott olvasási szokásainkhoz. Zsigmond elmondta, hogy íróként-szerkesztőként igyekszik olyan szövegeket létrehozni, amelyek őt magát is érdeklik. Tompa Gábor külön köszönetet mondott Láng Orsolyának, akinek illusztrációi díszítik az újonnan megjelent könyv lapjait.
A következőkben Részegh Botond munkáit Tompa Gábor méltatta. Tompa szerint Részegh munkái Dosztojevszkij regényeinek hangulatát idézik, mintha egy arctalan Raszkolnyikovot látnánk a javarészt sötét tónusú festményeken. Részegh Botond festményeihez Dragomán György írt szövegeket, mind a képek, mind a novellák a börtön, a bezártság, az egyedüllét tematikáját dolgozzák fel. Dragomán szövegeiből Csutak Réka és Laczkó Vass Róbert színművészek olvastak fel egy-egy részletet. A megnyitó után kötetlen beszélgetéssel zárult a délután.
KOVÁCS BEA
Szabadság (Kolozsvár)
2014. december 22.
Ünnep a Helikonban
A Helikon szépirodalmi folyóirat december 25-ei száma László Noémi Ünnep című versével indít. A lap közli Fazakas Géza és André Ferenc verseit, továbbá Antal Balázs, Borcsa Imola, Szabó Imola Julianna és Jancsó Miklós prózai írásait.
Nagyinterjút Szabó András grafikussal Márton Evelin készít, A nagy Kilometrik fiatal tehetségeket bemutató sorozatában ezúttal Láng Orsolyát kérdezi és méltatja Horváth Előd Benjámin.
Egyed Ákosról 85. születésnapja apropóján Benkő Levente emlékezik és anekdotázik, Szőcs István és Bréda Ferenc egy-egy ünnepi tematikájú esszét közöl, Rigán Loránd Koponyám körül című írásában a kortárs analitikus filozófia gondolatkísérleteit vetíti egymásra, paradoxonleltárt tárva elénk.
Mikó Imola Dragomán György Máglya című regényéről ír kritikát, a Fülszövegben Jancsik Pál és a norvég Jo Nesbo egy-egy kötetét Kecskés Tamás Hunor és Papp Attila Zsolt mutatja be. A képzoművészeti rovat szerzője Jakabffy Tamás. Az idei utolsó lapszám melléklete Helikon-naptár.
Krónika (Kolozsvár)