Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Domokos Géza
579 tétel
2007. június 27.
Június 26-án Marosvásárhelyen hetvenkilenc éves korában váratlanul elhunyt Domokos Géza író, szerkesztő, politikus, az RMDSZ alapító elnöke /sz. Brassó, 1928. máj. 18./ 1969–1990 között a Kriterion Könyvkiadó igazgatója volt, irányítása alatt a kiadó a magyar szépirodalom és tudományosság tekintélyes műhelyévé vált. 1989 decemberében az RMDSZ egyik alapítója, az érdekvédelmi szövetség első elnöke, 1992-ig parlamenti képviselője, azután nyugdíjba vonult, hátralevő éveit szülőföldjén, Sepsiszentgyörgyön, Papolcon töltötte. Kiemelkedő szerepet játszott a szervezet országos és helyi intézményeinek kiépítésében, a román politikai pártokkal folytatott párbeszéd elindításában, az RMDSZ külföldi megismertetésében. Halálával megszakadt önéletrajzi köteteinek sorozata. Az RMDSZ saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek. /Elhunyt Domokos Géza. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 27./
2007. június 28.
Június 26-án elhunyt Domokos Géza, író, szerkesztő és politikus, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség első elnöke. Az RMDSZ országos vezetősége közleményében értékelte tevékenységét, munkásságát 1997-ben Kisebbségért Díjjal, 1998-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével, 2003-ban a Magyar Tudományos Akadémia Hazám-díjával ismerték el. Íróként, szerkesztőként kivételes szerepe volt a huszadik század második felének erdélyi magyar irodalmában: 1961-től az Irodalmi Könyvkiadó főszerkesztőjeként, majd 1969-től 1990-ig a Kriterion Könyvkiadó alapító igazgatójaként küzdött a magyar kultúra fennmaradásáért. Irányítása alatt több mint háromezer kötetet, köztük a magyar irodalom, a magyar tudományosság legjelesebb alkotóinak munkáit sikerült megjelentetni. A megszülető Romániai Magyar Demokrata Szövetség alapítója és első elnöke lett. Meghatározó szerepet játszott a szervezet országos intézményeinek felépítésében, a román politikai pártokkal folytatott párbeszéd elindításában. 1990 és 1993 között, az RMDSZ elnökeként mindent megtett a magyarellenes erőszak megfékezéséért. 1993-tól kezdve a közélettől visszavonultan élt. Publicisztikájával, önéletrajzi munkáival a romániai magyar közösség sorsának, dilemmáinak éles, pontos, mélyreható elemzését végezte el. /Az RMDSZ országos vezetősége: Domokos Géza halálára. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 28./ Domokos Gézát hosszabb ideje kezelték szívelégtelenséggel, koszorúér-elmeszesedéssel. Sepsiszentgyörgyön búcsúztatják, majd a zágoni temetőben helyezik végső nyugalomra. /Elhunyt Domokos Géza. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 28./
2007. június 28.
A lapok sorra búcsúztak Domokos Gézától, értékelve életművét: a/ Domokos Géza visszaemlékezéseiről szóló kötetének az Esély címet adta. 2004. decemberében beszélt munkásságáról a közszolgálati rádió bukaresti stúdiójában. Kifejtette, hogy a történelem felajánlott egy esélyt, egy lehetőséget. A nagy kérdés: hogyan éltünk ezzel az eséllyel? Az RMDSZ megalapításakor Domokos Géza úgy látta, hogy lezárult egy korszak: véget ért az elviselhetetlen nemzetiségi elnyomás és a beolvasztási politika. Itt követték el az első hibát: azt hitték, nem folytatódhat ez a nacionalizmus. A parlamentben az egyik román képviselő elkezdte mondani a románok elűzését Hargita és Kovászna megyéből... Hónapokig eltartott a vita, ami elvezetett a híres HarKov jelentéshez. Ez jelezte, hogy vajmi kevés történt: még ha az állam akkori vezetői vagy a kormányon lévő egy-két ember másképpen is gondolkozott, középszinten, vidéken megmaradt a mentalitás, az agresszivitás, elsősorban a magyarok iránti bizalmatlanság. Az, hogy más útra lépjen az RMDSZ, a vezetőségben soha nem képezte vita tárgyát. Elhangzott a Temesvári Kiáltvány, annak a nyolcadik pontja kimondta, hogy a volt pártvezetők, aktivisták ne viselhessenek köztisztséget. Domokos Géza a párt Központi Bizottságának póttagja volt. Úgy érezte, hogy ez tehertétel, ettől mentesíteni lehet az RMDSZ-t. Domokos Géza már 1990 januárjában felvetette egy román nyelvű lap kiadásának a szükségességét. Nem volt elég kitartás benne, nem volt elég pénzük. A másik, amit másképpen csinálna: árnyaltabban kellett volna beszélnie 1991 őszén, amikor kirobbant az autonómiavita. Ebben a kérdésben nem volt elég türelmes azokkal szemben, akik az autonómia kérdését napirenden tartották. /Szőcs Levente: Akinek a paktumpolitika nem volt pejoratív. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 28./
2007. június 28.
Domokos Géza jövőre lett volna 80 éves, s jövőre lesz 60 éve, hogy Dávid Gyula ismeri őt, 1948 őszén lettek szobatársak a Bolyai Tudományegyetem Józsa Béla Diákotthonában. Aztán egy év múlva őt Moszkvába küldték egyetemi tanulmányai folytatására, s csak húsz év múltával jöttek ismét össze, amikor Domokos Géza Románia első nemzetiségi könyvkiadójának megszervezésére kapott megbízást, s ő Dávid Gyulát is kiválasztotta a kezdőcsapatba. Domokos Géza a diktatúra évtizedeinek romániai magyar közszereplői közül azon kevesek között van, akik politikai-szakmai karriert futottak be, de soha sem felejtették el, mivel tartoznak saját közösségüknek. A román kommunista rendszer a nemzetiségi kiadót a nacionálkommunista homogenizáció érdekében hozta létre. Domokos Géza azonban felismerte és kihasználta a számára „adott” mozgásteret: a romániai magyar (sőt nemcsak a magyar) kisebbség szellemiségének önkifejezése számára olyan fórummá tette a Kriteriont, amilyen nem volt addig, s talán nem is lesz. Az erdélyi magyar értelmiségi lakásokban ott voltak a Kriterion könyvsorozatai: a Szabó T. Attila-féle Erdélyi magyar szótörténeti tár, a Székely oklevéltár, a „fehér könyvek”, a Magyar Klasszikusok, a Téka-sorozatok kötetei, a nagy erdélyi történész-, művelődés- és művészettörténész-nemzedék munkái, a világirodalomra ablakot nyitó Horizont-sorozat. Az egész akkor formálódó nemzedék innen merítette az ismeretet, de az erőt is magyarságtudatának megőrzéséhez, gyarapításához. 1989 után Domokos Géza pályájának is új – a közvetlen politizálással megterhelt – szakasza következett. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség az ő elnökségének évei alatt építette ki az erdélyi magyar civil intézményeknek azt a hálózatát, amelynek legkiválóbb személyiségeit akkor ott tudta maga mögött, a Szövetség Egyeztető Tanácsában. /Dávid Gyula: In memoriam Domokos Géza (1928–2007). = Krónika (Kolozsvár), jún. 28./
2007. június 28.
„Marad a munka” – mondta Domokos Géza jó negyedszázaddal ezelőtt egy nyilvános beszélgetés záróakkordjaként, emlékezett . Gálfalvi Zsolt. Domokos Géza életművének a legtermékenyítőbbek között van a helye az erdélyi magyarság történetében. „Annyi nyesett ággal az ölemben” – ez volt a címe a Kriterion munkáját összegező vallomásának közel két évtizeddel ezelőtt. Akármilyen történelmi körülmények is nyesegették pusztító módon az ágakat, Domokos Géza munkája nyomán azok mégis számtalanszor kivirágoztak. /Gálfalvi Zsolt: Marad a munka. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 28./
2007. június 28.
Domokos Géza világéletében realistának tudta magát. Realista volt mint újságíró és újságszerkesztő, realista mint író, realista mint kiadóvezető – nem utolsósorban pedig realista politikus volt. Jól választotta meg Domokos Géza visszaemlékezései három kötetének a címét: Esély. Gazdag élete során többféle esély látszott megnyílni előtte. Gyermekkorának faluja, Zágon, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium arra predesztinálta, amit majd a hetvenes-nyolcvanas években cselekedhetett, a Kriterion igazgatójaként. Előtte azonban megjárta Moszkvát, a Maxim Gorkij Irodalmi Intézetet (itt Pausztovszkij tanítványa lehetett), és volt a Pionírnak meg az Ifjúmunkásnak a főszerkesztője, Bukarestben. 1989 decembere előtti a párt Központi Bizottságának is tagja volt. Az Irodalmi Könyvkiadó nemzetiségi részlegének főszerkesztőjeként elindíthatta a Forrás-sorozatot, alatta indult a Horizont, a világirodalmi könyvsorozat, 1968-ban mint az Előre főszerkesztő-helyettese élére állhatott a romániai magyar irodalmi élet megújítási kísérletének, később pedig az Írószövetség országos alelnöki minőségében próbálhatta menteni, ami menthetőnek látszott. Domokos most már lezárult életművének fő alkotása bizonyára a Kriterion, amelyből magyar kultúramentő intézményt formált. 1989 után méltán állhatott az alakuló Romániai Magyar Demokrata Szövetség élére. Lehetett, és olykor kellett vitatkozni vele, de a romániai magyarság politikai súlyát elsősorban ő próbálta besulykolni a fejekbe. /Kántor Lajos: Domokos Géza esélye (1928–2007). = Szabadság (Kolozsvár), jún. 28./
2007. június 28.
Domokos Géza RMDSZ elnök és képviselő korában, a kilencvenes évek elején, madéfalvi dermesztő hidegben, a székely vértanúk emlékművénél az építkezésről beszélt. Hogy nem aki jajong, hanem aki épít, csak az maradhat meg. Domokos Géza ezt tette egész életében. Épített. Kiadót, szervezetet, alapítványt, intézményeket. /Székedi Ferenc: Az építő. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 28./
2007. június 28.
Hetvenkilenc éves korában, váratlan rosszullét után Marosvásárhelyen elhunyt Domokos Géza író, szerkesztő és politikus. „Domokos Géza életműve csak ezután fog kiteljesedni: hiszen küzdelme, küldetése még nem ért véget, szellemisége tovább él közöttünk. Itt marad velünk, mert szükségünk van rá, szükség van bölcsességére, türelmére, nyitottságára és konokságára. Együtt küzd velünk, amíg valóban el nem érjük 1989-ben közösen megfogalmazott céljainkat, a magyar közösség megmaradását, gyarapodását biztosító teljes jogegyenlőséget” – olvasható az RMDSZ közleményében. Domokos Géza Brassóban született 1928. május 18-án, elemi iskoláit a háromszéki Zágonban kezdte el, középiskolába Sepsiszentgyörgyön járt. Egy évet tanult a Bolyai Egyetem bölcsészkarán, majd Moszkvában, a Makszim Gorkij Irodalmi Főiskolán folytatta tanulmányait. Hazatérte után Bukarestben telepedett le, az Előre riportere lett, majd 1961-től az Irodalmi Könyvkiadó főszerkesztője. A Kriterion Könyvkiadó alapító igazgatójaként 1969-től 1990-ig eredményesen küzdött a magyar kultúra fennmaradásáért. Irányítása alatt több mint 3000 kötet jelent meg, az általa vezetett intézményekben jelentős szellemi műhelyek alakultak ki. „Amiről kevesebbet beszélünk: kialakult a Kriterionnál egy olyan modell, amelyről az az érzésem, hogy a nemzeti kisebbségi és etnikai csoportok számára sokáig használhatónak bizonyult. Sok ügyeskedés után és tudatosan vállalt kompromisszum árán a kvázi lojalitást és a nemzetiségi ügyet valamilyen szintre hozhatták, éltetni tudták” – mondja a Sikertörténet kudarcokkal (bukaresti életutak) című interjúkötetben Bányai Évának. A diktatúra bukása után az RMDSZ egyik alapítója, illetve első elnöke volt, 1992-ig RMDSZ-es képviselő a parlamentben. Nyugdíjas éveit visszavonultan töltötte Papolcon és Sepsiszentgyörgyön. /Távozott az alapító. = Krónika (Kolozsvár), jún. 28./
2007. június 28.
Elhunyt Domokos Géza író, szerkesztő, politikus, a Kriterion Alapítvány elnöke. A rendszerváltás utáni élmények, gondolatok, tapasztalatok gyűjteménye, dokumentuma az Esély című emlékezése. Fontos számadás, mint ahogy az Igevár, vagy a legutóbb megjelent Apályban című könyvek is egy kiváló ember beszámolói, intelmei. Domokos Géza a tisztesség és becsületesség, a nyíltság és nyitottság megtestesítője volt, írta róla Ferencz Imre. /Ferencz Imre: Rajtunk látszottak évei. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 28./
2007. június 29
Az elhunyt Domokos Géza mindannyiunk ismerőse volt, emlékezett Cseke Gábor. A vezető román és magyar tévéadásokban valahol a „futottak még”-féle hírekben emlékeztek róla. Cseke Gábor szerint az aktív politikából való önkéntes távozásakor, a kilencvenes évek első felében a szolgálatos hangadók közül számosan úgy gondolták, hogy egy fontolva haladóval kevesebb áll az útban. Az Erdélyi Napló 1993. február 11-i számában Szilágyi N. Sándor nyelvészprofesszor, Domokos egykori tanítványa és munkatársa a Kriterionnál, megkövette az igazságtalanul félreállásba hajszolt közembert, aki mégiscsak tető alá hozta az RMDSZ-t, a romániai magyarság érdekképviseletét. Ő volt az, aki az elsők között önvizsgálat alá vetette nem csupán politikai-emberi múltját, hanem jelenét is, így születettek meg könyvei – a három kötetes Esély, az Igevár és az Éveim, útjaim, arcaim. /Cseke Gábor: Kő a boltozatban. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 29/
2007. június 29.
Hatvanadik születésnapja előtt Tőrös Gábor szobrászművész emlékplakettet készített Domokos Gézáról. Kiadó-igazgatói munkája a csúcsra ért: húsz év alatt címek ezrei, mindben az ő munkája, fáradsága, okossága is. Majd jött a keserves, szinte kilátástalan évtized. 1990 tavaszán Mitterrand francia elnök Bukarestbe látogatott. Villásreggelin látta vendégül az ellenzéki pártok vezetőit, köztük Coposu, Ratiu, Campeanu, Cunescu mellett Domokos Gézát is. Két nap múlva a francia nagykövet elmondta, a reggeli után Mitterrand elnök megjegyezte: „Kár, hogy Domokos Géza magyar, ő való az ellenzék élére. ” /Horváth Andor: Élet-nagyság. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 29./
2007. június 30.
Itthagyott minket Domokos Géza is, írta Magyari Lajos, aki soha magáért, Erdély, Románia magyarságáért küzdött mindig. Elment Sütő András, az egyik legnagyobb magyar író és Beke György, Erdély legkiválóbb riporter-közírója. „Fogyunk-veszünk. ” Magyari Lajos szerint Domokos Géza Erdély magyarságának egyik legkiválóbb szelleme és leggerincesebb harcosa volt, a XX. század végének szellemi Bethlen Gábora. Energiáját arra fordította, hogy „újságszerkesztőként, könyvkiadóként mentse meg az erdélyi-romániai magyar kultúrát, nemzetrészünk eltiportatásra szánt szellemiségét. ” „A Szabó T. Attila, Sütő András, Szabó Gyula, Kányádi Sándor, Lászlóffy Aladár és társaik által összehordott kövekhez Ő adta az összetartó, forró mészkötést”. /Magyari Lajos: És mégis áll az Igevár... = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 30./
2007. június 30.
Utolsó nyilvános szereplésén, március 21-én a sepsiszentgyörgyi sajtóklubban, a vádra, miszerint ő is azok közé tartozott, akik 1968-ban kompromisszumot, csúnyább szóval ,,alkut” kötöttek volna a hatalommal, Domokos Géza úgy vélekedett, hogy alkut csak egyenlő vagy legalábbis egyenlőnek tűnő felek köthetnek, a romániai magyarság pedig újabb kori története során soha nem volt olyan helyzetben, hogy alkukat köthetett volna. Legfeljebb kompromisszumokat. A hatalom akkor sok új intézményt engedélyezett, ezek közé tartozott az általa irányított Kriterion is. A sok új intézmény hamar kiürült, a Kriterion viszont legvégig folytatta tevékenységét. Domokos Géza ezt mindig tudta, meddig lehet elmenni. Kötéltáncos volt kultúrpolitikusként, s később RMDSZ-vezetőként is, háló nélküli kötéltáncos, írta róla Bogdán László. /Bogdán László: Kötéltánc. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 30./
2007. június 30.
Domokos Géza 1989 decemberében a romániai magyarság hazai képviseletének első embere lett, az RMDSZ megalapítója. A romániai fordulat előtt évtizedeken át – ahogy lehet – a magyar érdekekért a bukaresti párt- és államvezetéssel, a románsággal kellett folyamatos harcot vívnia, 1989 után gyakran az övéivel, a romániai magyar érdekképviselet radikálisabb vezetőivel és csoportosulásaival is gyakran szembekerült. Életének minden kétséget kizáróan legnagyobb kulturális tette a Kriterion Könyvkiadó létrehozása és működtetése. Szinte a csodával határos, hogy a diktatúra éveiben egészen a könyvbetiltásokig a Kriterion-könyvek a nemzetiségi önismeret ösztönzőivé, az emberi tartás támaszaivá, a magyar megmaradás legfontosabb eszközeivé váltak. Erdélyben a magyarlakta vidékeken olyan könyvvásárlási szokások s olyan olvasáskultúra alakul ki, amely a hazai magyarság belső tartását és ellenállását erősítette. Az írástudók csapatainak útegyengetője, mentora volt. Alapozó ember, írta róla Sylvester Lajos. /Sylvester Lajos: A szellemi építkezés példaértékű embere. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 30./
2007. június 30.
Fodor Sándor igaz barátjától búcsúzik, Domokos Gézától, aki arra használta fel párttag-mivoltát, hogy segítsen, és akinek döntő része volt abban, hogy a Kriterion Kiadó sikerei a határokon túl is elismertekké váltak. Az egész magyar nyelvterületen tekintélyt szerzett kiadójának. Az RMDSZ elnökéül Domokos Gézát választották meg, mert senki úgy nem ismerte románok politikai észjárását, mint ő. Azután a fejére olvasták ellenfelei, hogy a kommunista nomenklatúra embere. Egyre hevesebben támadták. És Domokos Géza minden támadójának válaszolt, majd lemondott elnöki tisztségéről. Lassacskán mind elmegyünk, írta Fodor Sándor. Egy olyan történelmi korszak emberei, akiket a holnap nemzedéke már nem ért meg. De biztos, hogy mindig egyenes gerincű emberek. Olyanok, amilyen Domokos Géza volt. /Fodor Sándor: Búcsú egy igaz baráttól. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 30./
2007. július 2.
A marosvásárhelyi színház épületében körülbelül 300-an gyűltek össze az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ), a Magyar Polgári Egyesület (MPE), a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) felhívására. A szervezők azt remélték, hogy ez alkalom „elindítója és példája lesz a nemzeti összefogásnak és a közérdekű megoldás-keresésnek”. Ez nem történt meg, ugyanis a rendezvénnyel egyidőben temették Sepsiszentgyörgyön Domokos Gézát, az RMDSZ alapítóját, így Marosvásárhelyre az RMDSZ vezetősége részéről senki nem jött el. Azonban ha történetesen nem egyidőben kerül sor a két eseményre, az RMDSZ vezetői akkor is távol maradnak a fórumtól, mivel a szövetség nem vette fel a kapcsolatot. Tőkés László püspök hangsúlyozta: nyitott a tárgyalásra, de egyelőre csak a médián keresztül érkező, közvetett üzengetések alapján értesült arról, hogy az RMDSZ egyeztetne vele az őszi európai parlamenti választásokról. Szász Jenő MPSZ-elnök nem tartja szükségesnek a párbeszédet. Maga a püspök bizakodó: „koncepciózus riogatásnak” nevezte azokat a vélekedéseket, miszerint sem az RMDSZ, sem ő nem jut be az EP-be. Szerinte ezzel az érvvel akarják elrettenteni az ő szavazóit attól, hogy rá voksoljanak. Ugyanakkor nem zárta ki a párbeszéd lehetőségét. Tőkés László kijelentette: nem önmagával az RMDSZ-szel van a baj, hanem annak csúcsvezetőségével. Tőkés László méltatta Domokos Géza közéleti szerepét: az elhunyt érdemei megkérdőjelezhetetlenek elsősorban a Kriterion igazgatójaként kifejtett tevékenységéért. Tőkés javaslatára a résztvevők egy perc néma csenddel adóztak az író-politikus emlékének. /Borbély Tamás: Tőkés László nyitott a párbeszédre. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 2./ „Valójában nem az ellenzéki szerepkörben szeretnénk eljárni, hanem integráló, egyesítő szándékkel, pártokon felüli töltettel, hiszen az EMNT-nek és az SZNT-nek is nagyon sok az RMDSZ-es tagja, s a jelenlegi helyzetben, különös tekintettel az EP-képviseletre, nem volna megoldás egy ellenzéki taktika vagy beállítottságnak a folytatása, illetve felvétele, hanem minél szélesebb körű összefogást kellene megteremteni” – hangsúlyozta Tőkés László a püspök. /Szilágyi: támogassák Tőkést. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 2./ Tőkés László kijelentette: hajlandó tárgyalni Markó Bélával az EP-választásokról, de a szövetség vezetősége mindeddig nem kereste meg őt hivatalosan. „Fel kell ráznunk közösségünket a ránk kényszerített letargiából. Autonómiát kell biztosítani a Székelyföldnek, és az önrendelkezés kivitelezésének egyik alapfeltétele, hogy hiteles európai parlamenti képviselőnk legyen” – jelentette ki Andrássy Árpád, a rendezvény házigazdája. A rendezvényen Tőkés László bejelentette, belső átvilágítást indít az általa vezetett Királyhágómelléki Református Egyházkerületben, miután nemrég a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) olyan dokumentumot bocsátott a rendelkezésére, melyekből kiderült: két lelkésztársa együttműködött a politikai rendőrséggel. A püspök közölte, a KREK közgyűlése által elrendelt belső lusztráció annál is indokoltabb, hogy a két lelkipásztor az 1989-es rendszerváltás után is folytatta besúgói tevékenységét, „belülről mérgezve” az egyházkerületet. Újságírói kérdésre Tőkés László elmondta: egyelőre nem tudja nyilvánosságra hozni a két lelkész nevét, mivel csak fedőnevük ismert. A marosvásárhelyi fórum keretében bemutatták az EMNT tevékenységéről szóló sorozat frissen megjelent harmadik kötetét. Míg az első kötet Tőkés László 1993-94 közötti tevékenységét, felszólalásait, a második az EMNT megalakulásának körülményeit, a harmadik kötet a párbeszéd és az összefogás körüli harc dokumentumait foglalja magában. /Antal Erika: Ki megy Brüsszelbe? = Krónika (Kolozsvár), júl. 2./ Makkay József, a MÚRE alelnöke szerint az „egypártrendszer megalázza a kívülállókat”, „a magyarság körében nagy az elégedetlenség”, súlyos válságban van a magyar közélet. A sajtó sem „nemzeti közösségünk reális problémáival foglalkozik”. Egyebek között kijelentette „az írott sajtó 10 %-ban sem független az RMDSZ-től”, aki meg „függetleníti magát”, az előtt „a közéleti pénzek csapja elzárva”. /Mózes Edith: Közéleti fórum a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 2./
2007. július 2.
Június 30-án helyezték végső nyugalomra Domokos Gézát. Sepsiszentgyörgyön a Tamási Áron Színház előcsarnokában felállított ravatalnál Incze Sándor református esperes búcsúztatta a jeles írót, politikust. Dávid Gyula beszédében megemlítette, hogy Domokos fiatalkori riportkötete után eltemette írói ambícióit, életét a könyvkiadásnak szentelte, a Kriterion létrehozásával és működtetésével szolgálta a közösségét. Domokos Géza jelentős építőmunkát végzett mind a Kriterion Kiadónál, mind pedig az RMDSZ élén – jelentette ki Markó Béla, a szövetség elnöke. Gémesi Ferenc államtitkár a magyar kormány nevében úgy fogalmazott: „Bár mindannak, aminek Domokos Géza kezdeményezője, részese, szenvedője volt, ma még nem mérhető le a hatása, hiszen közelmúltunkban még túl sok a homály, a bizonytalanság vagy szándékos ferdítés és elhallgatás, de az ő több évtizedes tevékenységének értéke már ma is mindnyájunk számára nyilvánvaló. ” A színház elől indult a hosszú autós temetési menet Zágonba, itt temették el Domokos Gézát. /B. B. : Domokos Géza nemzeti közösséget építő érdemeit méltatták temetésén. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 2./ „Főembert temetünk ma” – mondta Markó Béla /Mihály László: Főembert temettek a magyarok Zágonban. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 2./
2007. augusztus 25.
Két évvel ezelőtt jelent meg Egyed Ákos Mikó Imréről, Erdély Széchenyijéről írott monográfiája a Debreceni Egyetem Történelmi Intézete és az Erdélyi Múzeum Egyesület kiadásában Magyarországon kis példányszámban, s emiatt Erdélybe csak kevés jutott. Ismernie kellene minden erdélyi és legfőképp minden háromszéki magyarnak a reformkor legkitűnőbb erdélyi politikusa, az Erdélyi Múzeum Egyesület és Háromszék kollégiuma alapítója hitelesen megírt életrajzát. A könyv most végre hozzáférhető – köszönhetően elsősorban Domokos Gézának, aki már a kötet magyarországi megjelenését követően dr. Szőts Dániellel együtt szorgalmazta az itteni kiadást. Domokos Géza kijárta, hogy a sepsiszentgyörgyi Charta Kiadó jelentesse meg a munkát. Így születhetett meg Egyed Ákos Gróf Mikó Imre – Erdély Széchenyije című könyvének második kiadása. /Váry O. Péter: Megjelent a Mikó-könyv (Domokos Géza hagyatkozása). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 25./
2007. augusztus 30.
Az időszerű politikai eseményeket, az érdekvédelmi szervezet kormányzati tevékenységével és az európai parlamenti választásokkal kapcsolatos kérdéseket tekintette át augusztus 29-én Markó Béla, az RMDSZ elnöke az erdélyi sajtószervek képviselőivel Marosvásárhelyen tartott megbeszélésen. Markó kifejtette: az RMDSZ nem nézi jó szemmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) által a napokban benyújtandó bizalmatlansági indítványt, melyet az RMDSZ nem fog megszavazni. /K. O. : Újságírókkal találkozott Markó. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 30./ Markó Béla RMDSZ-elnök elmondta, mi az, amit a szövetség felajánlott Tőkés Lászlónak s a püspököt támogató szervezeteknek: „Az RMDSZ-en kívül is van politikai élet, s partnerként elfogadjuk ezeket a szervezeteket. Nem azt várjuk el, hogy három nap alatt értsünk mindenben egyet”. „Úgy tűnik, Tőkés Lászlóék jelenleg azon vacillálnak, érdemes-e közösködni, vagy sem” – magyarázta Markó. A szövetségi elnök nem érti Tőkés László legutóbbi RMDSZ-ellenes kirohanásait. A püspök ugyanis egy interjúban „az utolsó posztkommunista pártnak” nevezte az RMDSZ-t. Markó emlékeztetett, a szervezet a hazai alakulatok közül elsőként tekintette magára érvényesnek a Temesvári Kiáltvány 8. pontját, amely kizárja a múlt rendszerben vezető szerepet betöltő személyeket a politizálásból. „Domokos Géza háttérbe vonulása ezt példázza” – mondta. „A püspök valószínűleg azért szidott minket, mert érzi, hogy hamarosan megegyezünk, s még el akarta gyorsan mondani a magáét” – jegyezte Markó. /Nemcsak Tőkésékkel konzultál Markó Béla. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 30./
2007. augusztus 31.
Nem tehetjük meg, hogy letagadjuk a múltat. Hogy letagadunk hatvan évet, amiből több mint negyvenet egy olyan korban kellett megélni, leélni, amelyben az újságírói hivatás nem jelenthetett egyebet, mint hamis várakozásokról, rózsaszín reményekről festeni álságos képeket. Domokos Géza elismerte, hogy része volt egy gépezetnek, amely sakkban tartotta az embereket, ezzel keresztezte mások sorsát. A történteket nem lehet semmissé tenni. Egy dolog lehetséges: lehajtani a fejet, írta Domokos Géza öt évvel ezelőtt a Romániai Magyar Szóban. Őszinteség. Ez az, amit most, a Romániai Magyar Szó alapításának hatvanadik évfordulóján megjelenő laputód elvár az elődöktől, és végső soron önmagától. „Beálltam, anélkül, hogy valaki kért volna, még csak nem is egy eszme, hanem egy hazug, az embereket manipuláló, megfélemlítő rendszer szolgálatába” – vallotta meg Cseke Gábor volt RMSZ- és Előre-munkatárs is a mostani, 60. „születésnapon” megjelenő évfordulós Színkép-mellékletben. Ők beismerik azt, amit mások tagadnak: önszántukból, kényszer nélkül váltak eszközeivé egy hazug rendszernek. Salamon Márton László főszerkesztő szerint, ha ők ilyen őszinték tudnak lenni, akkor nem tagadják meg őket. Magunk revízióját kell elvégezni, ahogyan Makkai Sándor püspök fogalmazta meg 1931-ben, kritikai nemzetszeretettel, önmagunk, életünk újraértékelésével. /Salamon Márton László: Magunk revíziója. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 31./
2007. szeptember 3.
Az RMDSZ és a Tőkés Lászlót támogatói közötti viták a Szövetség kezdetéig nyúlnak vissza. Akkor ugyan még az RMDSZ politikáját megkérdőjelezők nem alakítottak szervezeteket, csak csoportosultak a püspök köré. Simon Judit, a lap főmunkatársa szerint a Fidesz kormányra kerülése után jutottak addig az ellentétek, hogy különböző RMDSZ-en kívüli alakulatok jelentek meg. Az RMDSZ megalakulásakor természetes volt, hogy a temesvári forradalom hőse, Tőkés László legyen a szervezet tiszteletbeli elnöke. 1990-ben Egységben a jövő volt az RMDSZ első kongresszusának jelszava, de Tőkés László és az alelnökké választott Szőcs Géza már akkor radikálisabb politizálást sürgettek. Az RMDSZ II. kongresszusán újraválasztották Domokos Gézát, az elnökségben szép számban helyet kaptak a későbbi úgynevezett radikálisok: Szőcs Géza és Kolumbán Gábor alelnökök, Borbély Imre, Csapó József, Béres András, Patrubány Miklós, Toró T. Tibor, Beder Tibor, Takács Csaba elnökségi tagok. /Az újságíró Tokay Györgyöt is a radikálisok közé sorolta. / A brassói III. kongresszuson Markó Bélát választották meg szövetségi elnöknek. Akkor döntöttek az autonómiastatútumok kidolgozásáról is. Az erdélyi magyar autonómia kérdését azóta folyamatosan felvállalja az RMDSZ – írta Simon Judit. A kongresszus után Markó visszautasította, hogy megválasztásával a „mérsékeltek” kerültek hatalomra. A 90-es évek elején három vezető politikus – Frunda György, Tokay György és Borbély László – a PER meghívására Neptunon tárgyalt nem hivatalosan a román hatalom képviselőivel. Hosszú éveken keresztül, szinte minden RMDSZ-ülésen a tiszteletbeli elnök a „neptunosok megalkuvásáról” beszélt. A Tőkés Lászlóhoz tartozók azt akarták, hogy az RMDSZ mondjon le a kompromisszumos politikáról. A hivatkozás alap az 1992-es Kolozsvári Nyilatkozat néven ismertté vált dokumentum, amelyben az RMDSZ szenátorai, képviselői és tisztségviselői vállalják az autonómia megvalósítását. A Neptun-ügyel kapcsolatban Tőkés László a hatalommal való egyezkedés módját tartotta elhibázottnak. Szerinte a „kis lépések taktikája” legfeljebb jóhiszemű megalkuvás; a román hatalom kis amerikai besegítéssel megtalálta a kedvére való „partnereket” a diszkriminatív politika fenntartására. A Tőkés és Markó közötti viszony egyre feszültebb lett. 1994 után Tőkés László és az SZKT-ban platformokat alkotó – a legnagyobb a Reform Tömörülés – csoportok hevesen támadták a magyarországi szocialista–liberális kormányt, és elvárták, hogy az RMDSZ se tartson fenn jó viszonyt a Horn-kabinettel. 1996-ban Tőkés már azt nyilatkozta, hogy az RMDSZ kommunista jellegű párt. Markó Béla egy interjúban elmondta: „Tőkés László tiszteletbeli elnök érveiben és ellenem felhozott vádjaiban szem elől tévesztette az RMDSZ egészét és annak sokszínűségét, és az RMDSZ egy bizonyos csoportosulása, illetve szárnya szempontjából közelítette meg a kérdéseket”. 2000-ben tartotta a Reform Tömörülés, az RMDSZ nemzeti liberális platformja harmadik, rendkívüli kongresszusát Székelyudvarhelyen. Kérték az RMDSZ stratégiájának felülvizsgálását a parlamenti választások előtt. Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke bátrabb politizálásra ösztönözte az RT-t. Nem sokkal később az RT kivált az RMDSZ-ből, majd csendben kimúlt. Megalakult viszont az Magyar Polgári Szövetség, később létrejött a Székely Nemzeti Tanács /SZNT/. A 2000-es választások után az RMDSZ évente megállapodást kötött a kormánypárttal, a PSD-vel. Az RMDSZ nem szorgalmazta az autonómiát. Ezért Tőkés és támogatói megalkuvást, árulást emlegettek. 2002-ben Tőkés László beperelte az RMDSZ-t a bukaresti bíróságon, mert az RMDSZ vezetősége és az SZKT a kongresszus korábbi elhatározását figyelmen kívül hagyva „elszabotálta a belső választások kiírását”. 2003-ban az RMDSZ szatmárnémeti kongresszusán a püspököt megfosztották az RMDSZ tiszteletbeli elnöki tisztségétől. Tőkés László a szatmárnémeti Láncos templomban létrehozta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot, amely a különböző autonómiaformák elérését tűzte ki céljául, és meghívta az RMDSZ-t mint a politikum képviselőjét, hogy a civil szervezetekkel és egyházakkal együtt vegyen részt a Nemzeti Tanács munkájában. A 2004-es választások előtt Tőkés László az RMDSZ ellen emelt szót. /Simon Judit: RMDSZ-Tőkés: vonzások, taszítások. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 3./
2007. szeptember 8.
Féder Zoltán Sepsiszentgyörgyön a Mikó Kollégium diákjaként olyan tanáraitól tanulta meg az emberi kapcsolatok, magatartások normáit, mint Konsza Samu, Rác Gábor, Harkó József vagy Salamon Sándor. Gondolatiságuk az együttélésnek, a zsidókkal szembeni toleranciának azt az erkölcsi, etikai szellemiségét tükrözte, mely oly jellemző volt ez erdélyi, a székelyföldi világra. Ennek a toleráns szellemnek olyan háromszéki publicisták, tollforgatók adtak hangot, mint Málik József, Benedek Elek, Veress Dániel, Forró László, Beke György és Domokos Géza. Féder Zoltán Izraelben él, Zsidók Háromszéken című munkája a sepsiszentgyörgyi Charta Kiadónál látott napvilágot. Megdöbbenéssel olvasta a kezébe került Sepsiszentgyörgyön megjelenő Európai Idő című lap 2007/8. számát, amely antiszemita írásokat közölt. A lap főszerkesztője, Horváth Alpár kifejtette, hogy nem antiszemita, ,,egyetlen árva saját mondata sem szerepel az inkriminált lap oldalain”. A lap az antiszemita irodalomnak hírhedt forrásmunkájából a ,,Cion Bölcseinek Jegyzőkönyvei”-ből idézett. /Európai idők – európai gondolatok? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 8./
2007. szeptember 19.
Domokos Gézának állít emléket a Magyar Televízió az m2 csatornán, Kántor László és Csiki László filmjével. A Domokos Gézáról készült portréfilm feleleveníti az író legszemélyesebb élményeit. A Magyar Televízió Domokos Géza, az intézményépítő című filmjének bemutatásával tiszteleg a kiváló közéleti személyiség gondolkodó előtt. A dokumentumfilmet az Átjáró című műsor keretében, két részben láthatják a nézők szeptember 19-én és egy hét múlva, szeptember 26-án. /Az MTV Domokos Géza előtt tiszteleg. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 19./
2007. október 17.
Az Új Magyar Szónál dolgozók megünnepelték a Romániai Magyar Szó megjelenésének 60. évfordulóját. Ennek nincs oka, mert nincs közös a két újság között. A Romániai Magyar Szó országos demokratikus napilapként 1947. szeptember 1-én jelent meg, a kommunista párt pénzelte, ennek volt a központi magyar szócsöve. 1951. február 19-től lett hivatalosan a Magyar Népi Szövetség központi bizottságának napilapja, de ettől a lényeg nem változott. Az MNSZ megszűnése után, 1953. március 31-tól vette fel az Előre nevet és vált a néptanácsok lapjává, elismerve, hogy az RMSZ utóda, az évfolyamjelzést sem kezdte újra. Az Előre végül mint a Szocialista Egységfront lapja fejezte be pályafutását 1989. december 21-én. Másnap, december 22-én a volt Előre maroknyi munkatársa megjelentette az új Romániai Magyar Szót. Román Győző is részt vett az új lap indításában, mindnyájan szakítani akartak a múlttal. Azonban nem mindenki gondolkodott így. Bár megváltak több, a diktatúra idején hangadó kollegától, maradtak elegen olyanok, akik nem függetlenként, hanem az RMDSZ árnyékában szerették volna látni a lapot. A lapindítók többsége azonban nem akart újból pártlapnál dolgozni, s így az elején még ki lehetett védeni a szövetség lapfoglalási szándékát. Már a többedik számot szerkesztették, a lapot kiadó Transil Rt – ahol az újságírók voltak a részvényesek – beíratását is megkezdték, amikor megjelent a szerkesztőségben a bukaresti RMDSZ hat tagú küldöttsége, benne Domokos Gézával, Verestóy Attilával, Demény Lajossal, hogy átvegye az... Előrét. A szerkesztők megmondták, az Előrét, ha még létezik, menjenek és vegyék át, ez már a Romániai Magyar Szó, független napilap, amelynek nincs szüksége sem gazdasági, sem politikai mankókra, megáll a maga lábán. Nagyon hosszú ideig a magas példányszám és a reklám biztosította a szerkesztőségnek a szükséges pénzösszegeket. Azonban teltek az évek és mindinkább pártosodott az RMDSZ, a szerkesztőségben is megerősödött a hangja azoknak, akik az újságot pártlappá akarták visszaminősíteni. Lassanként a lapindítók is távoztak az RMSZ szerkesztőségéből, a lap élére kerülők könnyen átjátszhatták az RMDSZ-t kiszolgáló Birtalan Józsefnek (akinek a háta mögött Verestóy állt) a részvények többségét. A kisebbségi részvények azonban továbbra is a volt munkatársak kezében maradt, akik a közgyűlések alkalmával mindegyre felvetették a lap függetlenségének kérdését. Az RMDSZ vezetősége egy időn túl nagyon jól tudta, hogy a Gyarmath János vezette újság az RMDSZ támogatása nélkül nem jelenhet meg. Akkor ugyanis már óriási volt a veszteség. Olyannyira, hogy azzal a pénzzel könnyebb volt egy új lapot indítani. Főleg úgy, hogy nemcsak a szerkesztőségi szobákat, hanem az újságírók, korrektorok nem kis hányadát, a dokumentációt is fizetség nélkül eltulajdonítják. A Transil Rt. kiad egy napilapot, amely bizonyos részvényesek tulajdona és akkor jön a Scripta Rt., amelyben Stanik István mellett, főleg Verestóy Attila a főrészvényes, tehát mások a tulajdonosok és az előfizetőknek, mintha mi sem történt volna, kezdik küldeni az új lapot. Az egészért a Scripta a Transil Rt. -be pénzt beruházó részvényeseinek, egy banit nem fizetett. S mindezt a Stanik vezénylete alatt tették, akinek intézkedésére leállították a Romániai Magyar Szó nyomtatását és hozzákezdtek az Új Magyar Szó szerkesztéséhez. S mivel féltek, hogy a Transil Rt. részvényesei beperelik ezért a Scripta Rt. -t, a Transilt suba alatt felszámolták, úgy hogy, amikor ezt a kisrészvényesek megtudták, már kifutottak a perindítási időből. Mindezek tudatába kérdés, hogy akkor az ÚMSZ-sok mit ünnepelnek? Talán csak nem az RMSZ-t kiadó Transil Rt. vagyona lenyúlásának második évfordulóját? /Román Győző: Az ellopott lap. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), okt. 17./
2007. november 10.
,,Vigyétek tovább hittel a mireánk kimért terheket... ” – Sütő András, Beke György, Domokos Géza után így intett búcsút dr. Csiha Kálmán, Belső-Erdély egyik legkiválóbb református püspöke, méltó utóda a legnagyobbaknak. Csiha Kálmán íróember is volt, sőt, költő, ki tartózkodó szerénységgel szólt írói ténykedéséről. Sokat próbált ember volt: a hitét és közösségét szolgáló, azért minden körülmények között cselekvő papi ember igazi példaképe, ki meggyőződéséért – lehet, hogy teljesen ártatlanul és indokolatlanul – súlyos börtönéveket, megalázó kényszermunkát szenvedett el. Magyari Lajosnak barátja, közeli ismerőse volt évtizedekig az elhunyt püspök. Ismeretségük 1967-től datálódik, amikor Csiha Kálmán a két Küküllő közötti Gogánváralján szolgált, az elfeledett magyar szórványszigetben. Dr. Csiha Kálmán nagy, építő püspöke volt az erdélyi reformátusoknak, templomok újultak meg, vadonatújak épültek, alapozódtak, gyülekezetek nyertek új életet, újak alakultak. /Magyari Lajos: Búcsú Csiha Kálmántól. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 10./
2007. december 6.
Dávid Gyula kolozsvári irodalomtörténész, szerkesztő veheti át 2007. évi Kriterion Koszorút. A döntéssel a júniusban elhunyt Domokos Géza, a csíkszeredai Kriterion Alapítvány alapító elnökének óhaját tartják tiszteletben. A csíkszeredai Kriterion Házban december 14-én átnyújtásra kerülő kitüntetéssel Dávid Gyula több évtizedes munkáját jutalmazzák, amely során irodalomtörténeti könyvek, lexikonok, monográfiák, tankönyvek és tanulmányok sokaságát jelentette meg. /Dávid Gyula a Kriterion Koszorú idei kitüntetettje. = Krónika (Kolozsvár), dec. 6./
2008. január 30.
Dr. Garda Dezsőt RMDSZ-politikusként és történészként ismerik Erdélyben. Politikusként az erdők visszaszolgáltatásában és a székelyföldi közbirtokosságok újraalakításában szerzett elévülhetetlen érdemeket. Politikai pályafutása történészi szakmájához kötődik leginkább. Erdélyben aligha ismeri valaki jobban a székelyföldi közbirtokosságok történetét. Képviselőként bábáskodott az első erdélyi közbirtokosságok létrehozásánál. Garda Dezső magyar nemesi családból származik, 1951-ben lakoltatták ki családját nagyenyedi kúriájukból: édesapját Tövisre vitték kényszerlakhelyre, édesanyja Kolozsvárra került vele. Garda Dezső akkor három éves volt. „Kizsákmányoló” származása miatt anyja csak mosónőként talált munkát. Rettenetes körülmények között éltek. Végül Kolozsváron maradtak, itt végezte el a középiskolát, majd az egyetem történelemszakát. Amikor 1973-ban kikerült az egyetemről, turkológiával akart foglalkozni, érdekelte a magyar nép eredete. Akkoriban Imreh István tanára hívta fel a figyelmét arra, hogy ne kalandozzon olyan utakra, amelyek számára járhatatlanok. Így került Gyergyóremetére történelemtanárnak. Garda Dezsőt szakmailag Imreh István irányította. Szakmai előmenetelében nagy segítséget kapott Egyed Ákostól és Demény Lajostól is. Garda elsőként Gyergyóremete monográfiáját készítette el. A hetvenes években még hozzájuthatott levéltári dokumentumokhoz. Később egyre gyakrabban hangzott el: a kért levéltári anyag rendezés alatt áll, nem lehet hozzájutni. A csíkszeredai levéltár igazgatója, Boar Liviu bevallotta: felettesei megtiltották, hogy bizonyos iratokat kiadjon. Kezdő tanár kora óta figyelte őt a Szekuritate, a jelentésekben szerepelt, hogy a magyar történelem kutatása miatt veszélyt jelent a román állam számára. Akkoriban befejezte Gyergyószentmiklósról írt könyvét, melyet Imreh István professzor pozitívan véleményezett. Gyergyószentmiklós 1982-ben ünnepelte fennállásának 650 éves évfordulóját, ekkorra kellett volna a könyvet kiadni. A város vezetősége a fentről jött utasítások ellenére úgy döntött, hogy az évfordulóra kiadják a könyvét. A nyolcvanas évek, a legsötétebb időszak következett. Egyszerűen betiltották a magyar történelmet és néprajzot: ilyen témakörökben nem lehetett kutatni, szakkönyvet, tanulmányt írni. Gyergyószentmiklós történetével párhuzamosan elkészült közben a teljes Gyergyói-medence történetét átfogó kézirata is. Amikor a Kriterionnál megjelenés előtt állt, Domokos Géza jelezte: a könyv híre eljutott Elena Ceausescuhoz irodájához, aki a cenzorok révén letiltotta a kiadását. A Politikai Kiadónál felsőbb pártutasításra 14, frissen megjelent magyar könyvcímet zúztak be. Imreh István figyelmeztette Garda Dezsőt, vigyázzon, mert követik. Sokszor megkérdezték tőle, hogy a rendszerváltás után miként sikerült 14 könyvet publikálnia, amellett rengeteg tanulmányt, tudományos cikket. Ennek az a magyarázata, hogy a kommunista évekből rengeteg kézirat, gyűjtés, kutatási eredmény várt kiadásra. Erre csak a rendszerváltás után kerülhetett sor. A rendszerváltás után a Babes–Bolyai Tudományegyetem két székelyföldi főiskolát hozott létre Sepsiszentgyörgyön és Gyergyószentmiklóson. Gyergyószentmiklóson lett volna az első állami főiskola az országban, ahol csak magyarul folyik az oktatás. Szomorú történet: egy magyar emberen, jelesül Szilágyi Pál egykori rektor-helyettesen múlt, hogy ez a kezdeményezésük nem jött össze. Garda az RMDSZ parlamenti képviselőjeként akkoriban sokat kilincselt Bukarestben, hogy ez a székelyföldi főiskola magyar nyelvű legyen. A tanügyminiszter és a miniszterelnök is rábólintott, csak éppen az egyetem vezetőségének az aláírása kellett volna. Andrei Marga rektor nem volt kapható erre, viszont rövid ideig Szilágyi Pál helyettesítette őt. Ebben a minőségében aláírhatta volna főiskolánk új státusát, de sajnos nem tette meg. Végül is a multikulturalitás jegyében kétharmad magyar és egyharmad román nyelvű főiskola maradt a gyergyószentmiklósi, ahol turisztikát és földmérést lehet tanulni. /Makkay József: Magyar történész feketelistán. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jan. 30./
2008. február 25.
Február 25-én lesz Benkő Samu nyolcvanéves. Egy Kis-Küküllő menti székely falucskában látta meg a napvilágot; menetelt a „fényes szellők” csapatában, a Móricz-kollégisták között; volt Gaál Gábor tanítványa, majd tanársegédje, végül egy akadémiai kutatóállás íróasztala mellett állapodott meg, hogy több mint fél évszázad céltudatos munkájával létrehozza azt az alkotóműhelyt, amelyet, számon tarthatunk az erdélyi magyar „egyszemélyes intézmények” sorában, írta róla Dávid Gyula. Művészettörténész felesége és fia nevéhez szintén rangos könyvek, az erdélyi régészet és középkorkutatás alapművei kapcsolódnak. Benkő Samu tanácsosként állt Domokos Géza mellett a Kriterion Könyvkiadó szellemi teljesítményei körüli bábáskodásban, ott volt 1989 karácsonyán a kolozsvári Hívó szót megfogalmazók között, s nem sokkal utána az Erdélyi Múzeum-Egyesület újraalakításánál, majd egy ideig a tudós testület elnökeként. Azután visszatért az íróasztala mellé. Erdélyi filozófia, erdélyi történelem az a két terület, amelynek művelésére vállalkozott, továbbá Bolyai János vallomásainak kibetűzésével és elemzésével, továbbá az erdélyi 48-nak a hivatalos román dokumentum-korpuszból kirekesztett forrásértékű iratanyagát tette közzé. Bethlen Gábor, II. Rákóczi Ferenc, Apor Péter, Bod Péter, Bölöni Farkas Sándor, Bolyai Farkas és János, Köteles Sámuel, Széchenyi István, Kemény Zsigmond, Orbán Balázs, Újfalvi Sándor, Kós Károly, Szász Pál, Bánffy Miklós, Márton Áron, Kelemen Lajos, Szabó T. Attila, Nagy Géza – csak néhány név azok közül, akiknek életét és művét beépítette a kisebbségi közgondolkodás pillérei közé. Benkő Samu Alkalmak és szavak című kötetének előszavában ezt írta: „A szavak egymás mellé illesztésében elsősorban erkölcsi parancsnak engedelmeskedtem... Mindig boldogsággal töltött el, ha bárhol megbizonyosodtam az erkölcsi erőfeszítés diadaláról, és a magam dolgaira tekintve szívből örvendtem, ha a szavaimból összeálló monológ itt-ott visszhangra talált, vagy ha egyszer-másszor éppen dialógussá sikerült terebélyesednie. ” /Dávid Gyula: Az értelemformáló sors tudós faggatója. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 25./
2008. március 7.
Tőzsér József, a Pallas–Akadémia Könyvkiadó igazgatója elmondta, édesapja Gyergyóalfaluban nyitott egy könyvesboltot. Gyermekkora könyvek között telt el. Elvégezte a kolozsvári Pedagógiai Főiskola látogatás nélküli, földrajz–történelem szakát, majd tanított, emellett könyvterjesztéssel is kezdett foglalkozni. 1969-ben ment át a könyvkereskedési részlegre, 1970-ben átvette a részleg vezetését, és 1976-ig Hargita megye falusi könyvterjesztéséért felelt. Minden faluban könyvesboltot nyitottak. Sajnos 1989 után felszámolták a mintegy 49 könyvesboltot. Író-olvasó találkozókat szerveztek. Tőzsér elindította a „Könyvet postán” szolgálatot. 1975-ig jól működött mindezt, majd 1975 decemberében – azzal az ürüggyel, hogy illegálisan műanyag hajcsatokat árulnak a könyvesboltokban – letartóztatták Tőzsér Józsefet. Domokos Géza közbenjárt, így szabadlábra helyezték. 1976-ban Tőzsér átment a Hargita Megyei Könyvterjesztő Vállalathoz, amelynek kereskedelmi részlegét 2003-ig vezette. Itt újraindította a könyvpostát, több író-olvasó találkozót szervezett. Tőzsér 1993-ban Zöld Ferenccel, az Akadémiai Kiadó akkori igazgatójával elhatározták, hogy fele-fele arányban vegyes vállalatot alapítanak Pallas–Akadémia Könyvkiadó néven. 1993 április elsején Csíkszeredában bejegyezték a céget, 1993–94-ben már saját könyvesboltokat hoztak létre Csíkszeredában, Marosvásárhelyen, Gyergyószentmiklóson, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen és Nagyszalontán, majd a kolozsvári Egyetemi Könyvesboltban, illetve Szatmárnémetiben. Akkoriban főleg az Akadémiai Könyvkiadó lexikonjait, kézikönyveit terjesztették, és évente négy-öt könyvet adtak ki. Az első Pallas–Akadémia könyv Kozma Mária Sárkányfogvetés című regénye, a második Sütő András Az élet és halál kapuiban című esszékötete volt. Sajnos 1995-ben – alighanem a világon egyedülálló esetként – az Akadémiai Kiadót eladták egy holland cégnek, amely öt év alatt majdnem teljesen felszámolta azt, Zöld Ferencet elbocsátották. A Pallas–Akadémia Erdély egyik legnagyobb magyar kiadójává és könyvterjesztőjévé nőtte ki magát. Már induláskor megfogalmazták, hogy az erdélyi tudományosságot szolgálják, továbbá kortárs szerzők szépirodalmi, történelmi, néprajzi, helytörténeti, turisztikai jellegű munkáit adják ki. Sorozatokat indítottak, ilyen például a Bibliotheca Transsylvanica, a Műterem, a Nagyapó mesefája, a Barangolás a Székelyföldön vagy az Utak, tájak, emberek sorozat. A legnagyobb példányszámú verseskötet 1989 előtt Kányádi Sándor Fától fáig című könyve volt, 40 ezer példányban jelent meg, és két év alatt elfogyott. Ma egy Kányádi-kötet ezer példányban jelenik meg, és szintén két év alatt fogy el. Kortárs prózakötetek átlag 500 példányban jelennek meg, és három év alatt kelnek el. A kiadót a turisztikai könyvek, valamint a történelmi jellegű könyvek teszik jövedelmezővé, amelyeknek példányszáma esetenként eléri a 10 ezret. A legsikeresebb könyvük Egyed Ákos A székelyek rövid története a megtelepedéstől 1918-ig című munkája volt. Eddig közel 5000 példányban jelent meg, és kéthavonta utánnyomást készítenek 500 példányban. Tőzsér József /sz. Gyergyóalfalu, 1945. jan. 19./ a Pallas–Akadémia Könyvkiadó igazgató-tulajdonosa. /Benkő Levente: Könyvek közt született, könyvekkel él. = Krónika (Kolozsvár), márc. 7./
2008. május 17.
Domokos Géza erdélyi főemberünk volt, azon főemberek közé tartozott, akik tenni, cselekedni, építkezni tudtak, hangsúlyozta Markó Béla szövetségi elnök május 16-án Csíkszeredában, az erdélyi író emléktáblájának ünnepi felavatásán. A Kriterion Alapítvány a neves író, közéleti szereplő és politikus halálának első és születésének 80. évfordulója alkalmából állított emléktáblát a csíkszeredai Kriterion Ház épületén. A marosvásárhelyi Hunyadi László szobrászművész által készített bronzplakettet íróbarátok jelenlétében avatták fel. Domokos munkásságát Markó Béla, a szövetség elnöke, Gálfalvi Zsolt író, Székedi Ferenc közíró és Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere méltatta. /Domokos Géza erdélyi főemberünk volt. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 17./