Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Domokos Géza
579 tétel
2005. április 6.
Megújult szaktestületek és kuratórium bírálja el a Communitas Alapítvány 2005-re kiírt pályázatait. A magyar közösségnek szánt román költségvetési támogatásokat elosztó alapítvány kuratóriumának átalakítását az tette szükségessé, hogy a testület 13 tagja közül öten miniszteri vagy államtitkári tisztséget nyertek el a Tariceanu-kabinetben, a korrupcióellenes jogszabályok pedig összeférhetetlenséget állapítanak meg a két tisztség között. Markó Béla volt kuratóriumi elnök mellett Borbély László, Nagy Zsolt, Winkler Gyula, Kötő József és Porcsalmi Bálint távozott a kuratóriumból, amelynek irányítását Takács Csaba ügyvezető elnök vette át. Az RMDSZ ügyvezető elnöksége javaslatára a testület Veress Emőddel és Lakatos Andrással egészült ki. Idén a sporttevékenységek támogatása számít újdonságnak az alapítvány működésében. A sport szaktestület 700 millió lejes keret elosztásáról dönt. A Communitasnál a szaktestületek összetétele is megváltozott. A sajtószaktestületben Csép Sándor és Papp Sándor Zsigmond helyét Ambrus Attila és Szűcs László vette át, a könyvkiadási pályázatokat elbíráló testületből lemondott Domokos Géza, Kovács András Ferenc és Selyem Zsuzsa helyére Horváth Andor, Balázs Imre József és Fekete Vince került. Az ifjúsági szaktestületben Asztalos Csaba, Korodi Attila, Szabó Ödön és Porcsalmi Bálint helyét Deák Ferenc, Becze István, Szabó József és Bodor László vette át. Az ösztöndíjbizottságban és az utazási támogatásokat elbíráló testületben egy-egy taggal kevesebb tevékenykedik majd. Az egyikből Kötő József, a másikból Nagy Zsolt távozott. Kibővült viszont a művelődési szaktestület, amelynek a soraiba felvették Kovács Leventét. A Nastase-kormány által kidolgozott 2005-ös költségvetési törvény 264,434 milliárd lejt irányozott elő a kisebbségek támogatására, ebből a Communitas Alapítványnak 58,52 milliárd lej, az összeg több mint egyötöde jut. Takács Csaba elmondta, a sport mellett a magyar házak létesítésének a programját kezelik prioritásként 2005-ben, emellett 1,2 milliárd lejt különítettek el egyes művelődési egyesületek normatív támogatására. A szaktestületek által elosztott pénzkeretek (milliárd lej): Sajtó 4,5 (2004) – 5,2 (2005); Könyvkiadás 2,3 (2004) – 3 (2005); Művelődés 3,5 (2004) – 3 (2005); Ifjúság 2,5 (2004) – 2,5 (2005); Szórvány 2,5 (2004) – 3 (2005); Alkotói ösztöndíjak 1 (2004) – 1,4 (2005); Utazás 0,7 (2004) – 0,7 (2005); Sport – (2004) – 0,7 (2005). Összesen 17 (2004) – 19,5 (2005). /Gazda Árpád: Módosultak a testületek a Communitas Alapítványnál. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 6./
2005. április 12.
A kuruc szabadságharc 300. és II. Rákóczi Ferenc halálának 270. évfordulója alkalmából Petraskó Tamás magyarországi hagyományőrző vezetésével egy héttagú csapat április 11-én lóháton elindult Zágonból a felvidéki Borsiig tartó 800 kilométeres Rákóczi-emléktúrára, amelynek során főleg a Nagyságos Fejedelemhez kötődő emlékhelyeket látogatnak meg. A lelkes csapat múlt héten autókkal Rodostóban járt, ahol megkoszorúzta II. Rákóczi Ferenc emlékművét és Mikes Kelemen sírhelyét. Az indulás előtti napon a lovastúra tagjai, a székelyudvarhelyi Rákóczi Szövetség hagyományőrzői honfoglalás kori viseletben és vitézkötéses kuruc ruhában ünnepi istentiszteleten vettek. Az istentisztelet után az ünneplők – közük volt Domokos Géza író, Beder Tibor, a Magyarok Székelyföldi Társaságának elnöke és Jancsó Árpád, a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Líceum igazgatója – felvonultak a Mikes-kastély udvaráig, ahol Jánó Zoltán, a helyi RMDSZ elnöke mondott köszöntőbeszédet, majd a hagyományőrző csapat történelmi zászlajára, amelyet Sárospatakon helyeznek el a várban levő Rákóczi Múzeumban, felkötötte a Zágon jelésű selyemszalagot. Petraskó Tamás ismertette az emléktúra útvonalát. Domokos Géza arra kérte az emléktúra résztvevőit: vigyék magukkal ennek a helynek, Mikes zágoni képmásának az emlékét. /Bodor János: Emlékezés és múltidézés Zágonban (Rákóczi-emléktúra, 2005). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 12./
2005. április 25.
Ion Iliescuval távozott az ország politikai életéből a legrégebbi vezető. Ion Iliescu az ország elképesztő lemaradásáért, a megtűrt korrupcióért, a régi pártapparátus és Szekuritáté embereinek az új rendszerbe való átmentéséért felelős. Az RMDSZ maradt az egyetlen olyan romániai politikai erő, melynek vezérkara – 1992 óta, mikor Domokos Géza, a szövetség alapító elnöke önként távozott a szövetség éléről – kisebb-nagyobb, de a lényeget nem érintő személycserék mellett ugyanaz maradt. Nem engedte meg a többes jelölést, csak a szövetségi elnököt választja meg a négyévenként sorra kerülő kongresszusain. Az összes többi funkció betöltése a szövetségi elnök hatáskörébe tartozik. Az elnöki döntésekre az egyre erőtlenebb SZKT-nak is rá kell bólintania. A legfontosabb döntéseket vagy a szövetségi elnök, vagy az igen szűk körű Operatív Tanács hozza. Torz, antidemokratikus, autoriter képződménnyé vált az RMDSZ, mely – kontroll nélkül – több mint nyolc éve hatalomban vagy hatalomközelben van, írta Simó Erzsébet, a lap munkatársa. /Simó Erzsébet: Következhet az RMDSZ. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 25./
2005. június 9.
Markó Bélának, az RMDSZ elnökének írt nyílt levelet több háromszéki civil szervezet, történelmi magyar egyházak képviselői és iskolaigazgatók, azt kérték, hogy a parlament hozzon létre különbizottságot, amely kivizsgálja a sepsiszentgyörgyi magyar fiatalok megverésének körülményeit. A sepsiszentgyörgyi rendőrparancsnok tagadja az erőszakos cselekedetek etnikai jellegét. Az aláírók között van Kónya Ádám, Domokos Géza, Sylvester Lajos, a Mikes Kelemen Közművelődési Egyesület elnöke és Kovács Sándor, a Székely Nemzeti Múzeum Alapítványának elnöke. /Markó Béla úrnak, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökének, a kormány miniszterelnök-helyettesének. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 9./
2005. június 30.
Július 1-én Csíkszeredán, a Kriterion Házban emlékérmet nyújtanak át Deák Ferenc grafikusművésznek, a Kriterion-embléma és könyvek, számos más rangos kiadvány tervezőjének. Ez alkalomból kiállítás is nyílik a ma Szegeden élő művész munkáiból. Köszöntőbeszédet mond Domokos Géza, a Kriterion Alapítvány elnöke. A rendezvényt a Határon Túli Magyarok Hivatala támogatja. /(Cseke Gábor): Deák Ferenc grafikusművész méltatása. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 30./
2005. július 2.
A hetvenéves Deák Ferenc grafikusművész július 1-jén Csíkszeredában megkapta a Kriterion Kiadó Emlékjel díját. Köszöntőbeszédet Domokos Géza, a Kriterion Kiadó alapító igazgatója mondott. Deák Ferenc grafikáiból kiállítás nyílt Csíkszeredában. Deák Ferenc könyvgrafikai munkásságát Hajdú Áron, az Alutus Nyomda igazgatója ismertette. Kovács András Ferenc versben köszöntötte a művészt. /Kriterion Emlékjel Deák Ferencnek. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 2./
2005. július 25.
Fábián Ernő nevét vette fel az Sepsiillyefalván a falunapok alkalmából felavatott új kulturális intézmény. A filozófust a község díszpolgárává avatták Deák József lelkész és Verena Frankhauser svájci támogató társaságában. Fábián Ernő /1932- 2001/ hat évig tanított fiatal tanárként a községben, és művei jó részét itt írta, laudációját Kónya Ádám olvasta fel, méltatta az elhunyt gondolkodó érdemeit Németh Zsolt fideszes politikus is. Délután a Keresztény Ifjúsági Központban megtartott Fábián Ernő-konferencia első előadója is Kónya Ádám volt, majd Domokos Géza beszélt arról a hatásról, melyet a népi írók gyakoroltak Fábián Ernőre, elmesélve többek közt, hogyan vonatta vissza az üzletekből és zúzatta be a szekuritáté Fábián Ernő „A példaadás erkölcse” című, Kriterion által kiadott könyvét a nyolcvanas években. Bíró Béla méltatta Fábián átlagon felüli gondolkodói erőfeszítéseit, melyek szakítást jelentenek a centralizálóval és a szélsőségesen individualista szabadelvűséggel. A konferenciát követően avatták fel a község központjában az új könyvtárat. /b. kovács): A háromszéki filozófus. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 25./
2005. augusztus 18.
Augusztus 18-án kezdődik a négynapos zetelaki írótábor, az Erdélyi Magyar Írók Ligája szervezésében. Az E-MIL elnöke a Bécsben élő Márkus Barbarossa János. Idén is mintegy 80–100 íróra számítanak a határon innen és túlról. Láng Gusztáv, Kántor Lajos és Domokos Géza A romániai magyar irodalom 1945–1970 között témáról tartanak előadásokat. Előadások hangzanak el a középiskolai tankönyvkiadásról, az irodalom felsőfokú oktatásáról és az erdélyi könyvterjesztés jelenlegi helyzetéről. /Negyedik zetelaki írótábor. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 18./
2005. október 31.
Az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány (EMIA) október 29-én Székelyudvarhelyen megtartott évi díjkiosztó ünnepségén méltatta az alapítvány által életműdíjban részesített két erdélyi írót, Sütő Andrást és Domokos Gézát, valamint a Hídverő-díjjal kitüntetett Görömbei András debreceni irodalomtörténész professzort, akadémikust. – A hűség erkölcse és napi gyakorlata volt az az erő, amely Sütő Andrást, Domokos Gézát és Görömbei Andrást egy bizonyos eszmei, baráti, harcostársi közösségben helyezte el – jelentette ki Pomogáts Béla, az Illyés Közalapítvány kuratóriumának elnöke. Görömbei András munkásságával kapcsolatban Pomogáts Béla hangsúlyozta: igen sokat és eredményesen tevékenykedett annak érdekében, hogy a magyar irodalom nagy alkotó egyéniségei és értékei, Illyés Gyula és Nagy László mellett az erdélyi Sütő András és munkássága is tiszta fényben álljon a nemzet emlékezetében. Sütő András – megromlott egészségi állapota miatt – nem tudott részt venni az ünnepségen. Az EMIA 10 éve alakult az erdélyi magyar irodalom népszerűsítése, az alkotók támogatása, a kiemelkedő alkotások jutalmazása céljából Lőrincz György székelyudvarhelyi író kezdeményezésére. A kezdő és fiatal írók támogatására évente pályázatot ír ki, különböző műfajokban, mint szociográfia, novella, esszé, regény, kritika. Legközelebbi pályázata az erdélyi magyar irodalom történetének megírását kívánja támogatni. Évente kiosztják az EMIA-díjat, valamint az életmű- és Hídverő-díjat. Az idei EMIA-díjas Lendvay Éva költő. /Kiosztották az idei EMIA- díjakat. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 31./
2005. november 25.
Pomogáts Béla örömmel és elismeréssel fogadta, hogy kitüntettek két erdélyi írót: Sütő Andrást és Domokos Gézát, valamint a magyarországi irodalomtudóst, Görömbei Andrást. Sütő András az Anyám könnyű álmot ígér óta, vagyis negyven esztendeje, az erdélyi magyarság gondjainak és reménységeinek, sorsának és vágyainak a hordozója és kifejezője. A hitvallást nemcsak műveivel vállalta, hanem életével is. A hűség nem kapott osztatlan elismerést. Sütő Andrásnak éppen az elmúlt hónapokban kellett elviselnie galád támadásokat. Pomogáts megemlítette, hogy a kezébe került folyóirat, amely Illyés Gyulát rágalmazza és az Egy mondat a zsarnokságról című költeményéről kijelentette: „mondjuk ki nyíltan, az Egy mondat a zsarnokságról című vers hazug és aljas.” Minden gyalázkodásra akad szerző, írta Pomogáts. Hozzátette: „elég volt a mocskolódásból, a tárgyszerű múltfeltárásnak álcázott sunyi rágalmakból. Elég volt abból, hogy a nemzet valódi akaratának kifejezőit szellemi és erkölcsi törpék próbálják kituszkolni arról a szakrális helyről, amelyet számukra a nemzet lelkiismerete és emlékezete kijelölt. Elég volt abból, hogy a közvélemény epatirozásának szennyes kalózlobogója alatt szabadon lehessen sárral dobálni olyan írói életműveket, legyen az Illyésé vagy Sütőé, amely egykor: nehéz időkben a szellemi ellenállás egyetlen meghirdetője és a magyarság egyetlen látható képviselője volt.” /Pomogáts Béla: A hűség lovagrendje. = Helikon (Kolozsvár), nov. 25. 22. sz./ Előzmény: Az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány (EMIA) életműdíjban részesített két erdélyi írót, Sütő Andrást és Domokos Gézát, valamint a Hídverő-díjjal tüntetette ki Görömbei András debreceni irodalomtörténész professzort, akadémikust. /Kiosztották az idei EMIA- díjakat. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 31./ Sütő András elleni támadás: Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy / A Hét (Marosvásárhely) hetilap 2005. február 17./ című tanulmány nyomán vita kezdődött. Keményen támadta Sütő Andrást Sipos Géza: Az önfelmentő.= A Hét (Marosvásárhely), febr. 24./, majd Kuszálik Péter több hozzászólásában
2006. március 4.
Gaál András csíkszeredai festőművész 70. születésnapjára Kulcsár Edit kiállítást rendezett alkotásaiból a budapesti Vármegye Galériában, ahol a művész barátjával, a Budapesten élő Péterfy László szobrászművésszel együtt lépett a közönség elé. Gaál András, Gyergyóditró szülötte, Csíkszereda művészeti életének meghatározó személyisége. A legnagyobb ünneplés Csíkszeredában volt, a Kriterion Házban reprezentatív festményeiből mutattak be válogatást. A megnyitón barátja, pályatársa, Márton Árpád tekintett vissza a jubiláló útjára, majd Domokos Géza író, a Kriterion Alapítvány elnöke és Kassay Péter, a gyergyószárhegyi alkotótábor igazgatója köszöntötte. – Gaál Andrásnak Gyergyóditróban állandó kiállítása van. /N.M.K.: Gaál András 70 éves. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 4./
2006. március 13.
Az erdélyi magyarság csak akkor őrizheti meg önmagát, ha átértékeli történelmét, társadalmi és gazdasági szerepét, nemzettudatát, és alulról építkezve, együttműködve felépíti a saját életét – ezek a gondolatok mainak tűnnek, de nem azok, már a húszas-harmincas években megfogalmazta őket az Erdélyi Fiatalság címmel megjelent folyóirat. Erről az útkereső időszakról számolt be legújabb, Jöjjön el a mi időnk című kötete bemutatóján dr. Cseke Péter kolozsvári egyetemi tanár Sepsiszentgyörgyön a zömmel főiskolás közönségének. Az est második részében a házigazda Domokos Géza által irányított beszélgetésre került sor. /(demeter): Nyolcvan éve kérjük ugyanazt. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 10./ Kisebbségi létállapotba kerül az egész Kárpát-medencei magyarság a huszonöt országból álló Európai Unióban, és ebben az új helyzetben újra meg kell fogalmaznia önmagát – mondta Cseke Péter egyetemi tanár, a BBTE politikai tudományok és közigazgatási karának dékán-helyettese a Jöjjön el a mi jövőnk című könyvének bemutatóján. Párhuzamot vont az első világháború után kisebbségi helyzetbe került magyarság sorsával, amikor az Erdélyi Fiatalok (EF) című kolozsvári főiskolás kiadvány a nemzeti megmaradást látta a történelem újraértékelésében. A kiadvány kisebbségstratégái egyaránt szorgalmazták a székelyföldi autonómiát, a Duna-konföderációs államtársulást, valamint az alulról felfelé építkező civiltársadalmat. /Domokos Péter: Fogalomtár kell. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 13./
2006. május 3.
Sepsiszentgyörgyön Pro Urbe-díjat kapott Albert Ernő, Sylvester Lajos, Török Áron és Földes István. A mostani zavaros időben fontos a követésre méltó magatartás felmutatása. Sepsiszentgyörgyön ilyen a munkáját csendben végző Albert Ernő.  Maradandót alkotott, az iskola igazgatója. Tette a dolgát a sötét korban. Feltámasztotta a Székely Mikó Kollégiumban tradicionális tanári és diákérdeklődést a folklór és a néprajzkutatás iránt. Felejthetetlen magyartanár és igazgató elődje, dr. Konsza Samu példájára rangos népköltészeti tár gyűjtője, tudora és közzétevője lett. Sepsiszent­györgy jeles értelmiségije. /Domokos Géza: Pro Urbe-díjak: Albert Ernő. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 3./ Vannak emberek, akik egész életüket a köz, a közösség szolgálatának szentelik. Ilyen férfiú az 1934-ben született Sylvester Lajos, a csernátoni ember, aki fiatalkora óta a fejébe vette, hogy őt kötelezik szülőfaluja hagyományai, s bármilyen körülmények között is szülőföldjét, népét, nemzetét szolgálta.  Korábbi falusfele, Bod Péter intelmeit tartotta szem előtt, miszerint nemzetséged ellen cselekedni nagy bűn, de annál még nagyobb, ha semmit nem teszel annak hasznára és előmenetelére. Sylvester Lajos 1968-ban került Sepsiszent­györgyre az új megye művelődési fő­felügyelőjeként. Helyreállíttatta a sepsiszentgyörgyi 1848-as emlékművet, majd Gábor Áronnak és Nicolae Balcescu román forradalmárnak, a román–magyar megbékülés hívének állíttatott szobrot a városban. Küzdött az emléktáblákért, a műemlék jellegű épületek megőrzéséért. Király Ká­roly távozása után őt is elmozdították, a sepsiszentgyörgyi színház igazgatójává nevezték ki. Létrehívta a Sepsiszentgyörgyi Színházi Kollokviumot, és tartós kapcsolatokat épített ki magyarországi, vajdasági színházakkal. /Magyari Lajos: Pro Urbe-díjak: Sylvester Lajos. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 3./ Sepsiszentgyörgy Török Áron nyugdíjas unitárius lelkipásztort méltónak találta a Pro Urbe-díjra. Ő a legidősebb, Sepsiszentgyörgyön szolgáló lelkipásztor.    Török Áron /sz. Homoródszentpál, 1925. aug. 3./ 1951-ben végezte a kolozsvári Unitárius Teológiát. Mostoha körülmények között 1954–1972 között Énlakán volt lelkész. 1973-tól pedig Sepsiszentgyörgyön. 1973-ban 1200 unitárius lelket talált a városban, 1988-ban 3500 gyülekezeti tagot adott át az őt követő lelkipásztor gondozásába. 1991-ben megkezdte a templom építését, és 1998-ban befejezték. / Incze Sándor nyug. ref. esperes: Pro Urbe-díjak: Török Áron. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 3./ Az anyanyelvű oktatás kiterjesztésekor a romániai iskolák magyar nyelvű tankönyvhiánnyal küszködtek. Azonnal érkezett a többkamionnyi, ezer meg ezer magyar tankönyv, mely egész Székelyföld, de még a csángó vidék iskoláiba is eljutott. Az iskoláknak számítógépeket, fénymásolókat, videókat, DVD-lejátszókat, iskolatáblákat, hűtőszekrényeket és sportfelszereléseket juttattak. Ennek egyik mozgatója volt a magyarországi Földes István, a Kárpát-medencében Élő Magyarokért Kiemelten Közhasznú Alapítvány elnökét. Megvalósította évente több száz árvaházi és hátrányos helyzetű gyerek támogatását és nyaraltatását, erdélyi rászoruló betegek magyarországi gyógykezeltetését, a határon túli területekkel az élő kulturális kapcsolatok érdekében anyaországi és határon túli művészek, kórusok, zenekarok utaztatását, fellépését.  Fáradhatatlan Földes István elismerő díszoklevelet kapott. /Albert Álmos polgármester: Pro Urbe-díjak: Földes István. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 3./
2006. augusztus 8.
Már a kezdet kezdetén komoly vita volt az RMDSZ prominensei között abban a kérdésben, hogy nyíltan meghirdethető-e az erdélyi magyarság autonómiaigénye vagy sem. Domokos Géza a végsőkig küzdött a többszintű autonómia követelésének hivatalos programba foglalása ellen. A Nemzeti Liberális Párt akkori elnökével, Radu Cimpeanuval 1990. március 22-én, a vásárhelyi magyarellenes pogrom után aláírt nyilatkozat kifejezetten elutasította az autonómia követelését. Ebben a nyilatkozatban megjelenik a kétoldali szélsőségesek motívuma: a szöveg megfogalmazói a tragikus végkifejletű marosvásárhelyi eseményekért való felelősséget a magyar irredentizmus híveire és a szélsőséges román nacionalistákra hárították. Valójában akkor nemcsak a politikában, de még a magyar társadalomban sem volt érdemi irredentizmus.  A nyilatkozat hitet tett Románia szuverenitása és területi integritása mellett és rögzítette, hogy a hivatalos nyelv a román, holott mi sem lett volna természetesebb, mint arra törekedni, hogy elismertessék hivatalos nyelvként a magyart is, finn mintára (Finnországban a 6%-os svéd kisebbség nyelve második hivatalos nyelv).  Az aláíró Domokos Géza szerint az általa vezetett szervezetet támogató polgárok nem kívánják Erdély valamely részének autonómiáját sem. Mit kapott mindezért cserébe az RMDSZ? Egy utalást a decentralizáció szükségességére s az anyanyelvű oktatáshoz való jog általános elismerését. „A lib-lab (liberális – labanc) paktumok végigkísérik az RMDSZ történetét” – írta Borbély Zsolt Attila. „E paktumokat jellemzően az RMDSZ liberális/libertinus szárnya kötötte a Domokos Géza, majd Markó Béla által vezetett labancokkal.” /Borbély Zsolt Attila: A múlt tükörcserepei 1. Az első lib-lab paktum. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), aug. 8./
2006. augusztus 10.
A Szekuritáte egykori kollaboránsairól sok cikk jelenik meg. Fodor Sándor emlékeztetett: az RMDSZ első szabadon választott elnöke, Domokos Géza lemondott, amikor szemére vetették régi kommunista, sőt Központi Bizottsági póttag múltját. Fodor Sándor méltatta Domokos Géza remek politikai érzékét, ügyes helyzetfelismerését. Lemondásával megmutatta, mint kell viselkednie a demokrácia körülményei között annak a vezetőnek – akiben megingott a bizalom. Példáját azóta se követte senki az RMDSZ „önjelölt vezérei közül”. Az RMDSZ-ben javarészt volt párttagok vannak a vezetésben, akiket Fodor túlnyomó többségünkben tisztességes embereknek tart. Most azonban, tizenhat évvel a rendszerváltás után, mégis megkéri az RMDSZ vezetőségét, belső ellenzékének a hangadóit, hogy mondjanak le a közéletben betöltött vezető funkcióikról, adják át helyüket a fiataloknak – akik egyike-másika már igencsak bizonyított (mint például Nagy Zsolt). /Fodor Sándor: Hozzászólás – és javaslat. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 10./
2006. augusztus 26.
A 60–70-es évekbeli Romániáját mutatja be Bányai Éva Sikertörténetek kudarcokkal. Bukaresti életutak /Komp-Press Kiadó, Kolozsvár, 2006/ című könyvében, melyben az egyéni emlékezés – kollektív emlékezet – történelmi emlékezet egybefonódása követhető nyomon. Az interjúkötet összeállításához a szerző személyesen vagy levélben kereste fel a bukaresti, vagy egy ideig Bukarestben tartózkodó magyar értelmiségieket, akik meghatározói voltak az akkori magyar intézményeknek (Ágoston Hugó, Beke György, Bodor Pál, Csiki László, Demény Lajos, Domokos Géza, Ferencz Zsuzsanna, Gálfalvi Zsolt, Halász Anna, Horváth Andor, Huszár Sándor, Kacsir Mária, Matekovics János, Molnár Szabolcs, Rostás Zoltán, Szász János, Vári Attila). A magyar intézmények létrehozásának célja az volt, a magyar értelmiségieket Bukarestbe költöztessék. A könyv bemutatja, kik voltak a magyar szellemi élet meghatározó egyéniségei; kik voltak a cenzorok, hogyan működött a cenzúra. /Vetési Júlia: „Ember tervez, Központi Bizottság végez…”– bukaresti életutak. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 26./
2006. szeptember 13.
Már jó ideje nem olvassa sem a magyarországi, sem az erdélyi balliberális pártsajtót, írta Borbély Zsolt Attila. A most szóba hozott cikket egyik barátja hozta el, nézze csak meg, miket írnak apjáról. Székedi Ferenc Tehénszarv és útilapu (Új Magyar Szó, aug. 22.) című írásában a balliberális sajtó tollnokaitól megszokott módon keveri a csúsztatást, a torzítást és a tényhamisítást. Székedit alighanem az zavarta, hogy Borbély Imre az EMI gyergyószentmiklósi táborában kimondta, hogy az RMDSZ 1996 óta a komprádor-logika szerint működik. Székedi azt állította, hogy az RMDSZ-t még soha nem nevezték komprádornak. Valójában Toró T. Tibortól Szilágyi Zsolton keresztül a mostani cikk írójáig már többször mutattak rá az RMDSZ neptuni politikai vonalvezetésének komprádori ihletettségére.      Székedi azt írta: „Borbély Imre, mielőtt Budapestre telepedett volna, olyan temesvári képviselőként koptatta a bukaresti parlament padjait, akit a szervezet helyi tagságának megdöbbenésére a Székelyföldre hajóztak be, és amikor másodszor is függetlenként próbálta megtenni ugyanazt, csakhamar zátonyra futott.” Valójában Borbély Imrét az RMDSZ akkoron érvényben levő alapszabályzatának megfelelően megtartott választmányi gyűléseken választották meg. Az alapszabályzat szellemével és betűjével ellentétben „megalakították” a Hargita megyei RMDSZ-szervezetet, mely mellesleg azóta sem létezik, egyetlen funkciója az volt, hogy összehívhassák azt a manipulált elektorgyűlést, amelynek a román hatalomnak és a Domokos vonalnak egyaránt megfelelő megyei listát kellett hogy formailag „legitimálnia”. A manőver sikerült. A kialakult ex lex állapotban az elnökség hozott kompromisszumos megoldást, a két listát, a szabályszerűt és a manipuláltat „összeházasította”. E listába Domokos Géza még egyszer belenyúlt, és Borsos Gézát kihúzta a befutó helyről. Borbély Imre azért indult a Székelyföldön parlamenti mandátumért, mert kezdettől fogva Székelyföld területi autonómiáját hirdette, már akkor is, amikor ez eretnekségnek számított az RMDSZ-ben. Azért indult függetlenként, mert az RMDSZ megakadályozta, hogy részt vegyen az előválasztáson   Székedi azt állítja, a hitelrontás nyilvánvaló szándékával: Borbély Imre Budapesten telepedett le. A valóság az, hogy Borbély Imre, az MVSZ nemzetstratégiai bizottságának elnöke soha el nem költözött Temesvárról, s nem rendelkezik sem letelepedési engedéllyel, sem magyar állampolgársággal. /Borbély Zsolt Attila: Az újságírói alkalmasságról. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), szept. 13./
2006. szeptember 29.
Stefano Bottoni Szilágyi Domokos családja részéről a költő élettársa, Nagy Mária és a költő öccse, Szilágyi Kálmán hozzájárulásával adott tájékoztatást Szilágyi Domokos költő (1938–1976) és a román állambiztonsági szervek kapcsolatáról. Szilágyi Domokos „Balogh Ferenc” fedőnéven működött együtt az állambiztonsági szervekkel. A Securitate Irattárát Vizsgáló Bizottság /CNSAS/ még nem adta át „Balogh Ferenc” hálózati dossziéját. „Balogh Ferenc” tevékenysége 1958 és 1965 között, két jól elkülöníthető szakaszban dokumentálható. „Balogh Ferenc” együttműködése három megfigyelési dosszié alapján rekonstruálható: 1) Lakó Elemér és Varró János megfigyelése, 2) Péterffy Irén megfigyelése, 3) Páskándi Géza megfigyelése. Szilágyi Domokos, a Bolyai Tudományegyetem harmadéves magyar szakos hallgatója egyetértett a magyar forradalom követeléseivel. 1957. március 11–19. között Bartis Ferencet, Dávid Gyulát és Páskándi Gézát is letartóztatták. Egy korábbi, szintén 1957-es irat szerint Szilágyi Domokos barátnője, a Bolyai Egyetemen tanuló Várady Emese is bekerült a nyomozás alatt álló csoportba. Feltételezhető, hogy Szilágyi Domokost nemcsak szabadsága elvesztésével fenyegették meg, hanem barátnőjével is zsarolták. „Balogh Ferenc” feladata a Lakó Elemérrel, Varró Jánossal, illetve Péterffy Irénnel való kapcsolattartás volt, megfigyelés céljából. Varró Jánost és Lakó Elemért 1958. augusztus 26-án, Péterffy Irént pedig október 31-én vették őrizetbe. „Balogh Ferenc” jelentéseiből megállapítható, hogy mindhárom esetben az általa szolgáltatott információk terhelő jellegűek voltak. Az ún. „harmadik Bolyai perben” 1959. február 19-én Varró Jánost 16, Lakó Elemért 15 év kényszermunkára, míg Péterffy Irént 10 év börtönre ítélte a kolozsvári Katonai Törvényszék, továbbá Vastag Lajost 8, Páll Lajost 6 év börtönnel és teljes vagyonelkobzással sújtotta, míg Iamandi Emil és Szilágyi Árpád 5–5 év börtönbüntetést kapott. A kolozsvári állambiztonsági szervek Páll Lajost többször próbálták 1958 folyamán beszervezni, letartóztatása és elítélése az ajánlat visszautasításával is magyarázható. Később Szilágyi Domokost az 1963-ban szabadult Páskándi Géza megfigyelésével, új verseinek elemzésével bízták meg, de az általa megfigyeltek között szerepelt még Domokos Géza, Szász János és Majtényi Erik is. 1965-ben véget ért „Balogh Ferenc” tevékenysége. Nem ismert, hogy Szilágyi Domokos együttműködött-e az állambiztonsággal 1959 és 1964 között, valamint 1965 után. /Stefano Bottoni, Nagy Mária, Szilágyi Kálmán: Közlemény Szilágyi Domokosnak a Securitatéval fenntartott kapcsolatáról. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 29./
2006. szeptember 29.
Stefano Bottoni elmondta, hogy több mint egy éve fedezte fel ezt a jelentést, teljesen véletlenül. Az egyik bukaresti ismerőse, Bányai Éva, aki a hungarológia szakon tanít, szintén látta ezeket az anyagokat. Elment Szász Jánoshoz, és megkérdezte: '65-ben találkozott-e Szilágyi Domokossal és Domokos Gézával együtt, és miről beszélgettek. Szász János nagyon pontosan emlékezett ezekre a dolgokra, amelyeket a jelentések is tartalmaznak. /Isán István Csongor: Stefano Bottoni: valamit tenni kellett. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 29./
2006. október 3.
Bogdán László Domokos Gézával és Vári Attilával látogatta meg Sütő Andrást. Az író elmondta, tervezi Harang a szélben című családregényét. Nem kerülvén el az elmúlt hetven-nyolcvan év tragikus eseményeit sem, amelyek családjában, akárcsak az erdélyi magyarság történetében, olyan nyugtalanítóan ismétlődtek. Kifejtette, hogy szeretné revízió alá venni a vox humana Fábry-szólamát is, amely mifelénk afféle kisebbségi jelszóvá nemesedett, miközben ,,dorongok csattogtak a hátunkon és a fejünkön, és a csontunk törött, és akkor ezt a csontzenét mi ezzel folytattuk, hogy vox humana, vox humana, el egészen addig, hogy már maguk a románok, akik a mi ügyünket az utóbbi években fölfogták, helyzetünket kezdték érzékelni, ennek a drámaiságát kezdték látni, felfogni, maguk a románok tartották különösnek és egyoldalúnak, sőt, szinte megbocsáthatatlanul könyörgőnek, megalázkodónak ezt a testvériségért könyörgő hangvételünket” – idézte egyik kilencvenes, még pesti betegágyán fogalmazott, a Korunk toleranciaszámába készülő vallomását. Sütő arra biztatta Várit is, Bogdánt is, hogy ne kerüljék meg a konfliktusokat, az írók dolga a Trianon utáni tragikus eseményeket leírni, hogy ne maradjon semmi elhallgatott és kimondhatatlan. Sütő András tiltások, tabuk és párthatározatok között mondotta a magáét, hűen egyik legvilágítóbb esszéjében, a Nagyenyedi fügevirágban megfogalmazott hitvallásához: ,,az otthoniak – a sárban maradottak – azt gondolhatják: kiszabadultan a felfelé kapaszkodás útjára léptem. De fülemben a hangjuk, s szándékaimban a fogadalom: nem fölfelé: lefelé török, Uram, vissza azok közé, akik könnyeikkel egész rózsakerteket nevelhetnének”. /Bogdán László: In memoriam: Harang a szélben (Búcsú Sütő Andrástól) = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 3./
2006. október 10.
Bányai Pétert – tudtán kívül – beszervezték besúgónak. Bányai Péter beszámolt a szekus tisztnek a Jazz-klubról, amelynek titkára volt. Valójában a klubnak Mihai Berindei volt a vezetője, Bányainak nem volt semmilyen funkciója. A szekus tiszt jelentése szerint „a beszélgetések során Bányai Péter őszinte volt, az általa elmondottakat összevetettük a mi információinkkal. A beszélgetés végén megjegyezte, amennyiben szükségesnek tartjuk, további részletekkel áll rendelkezésünkre.” Bányai másképpen emlékezett erre a találkozóra. Szerinte ugyanis 1974-ben valóban javasolták az együttműködést, sőt, finoman fenyegették is. Azonban beszervezés nem történt. A beszervezési nyilatkozat valóban hiányzik, de egy későbbi belső jelentés már múlt időben beszél a Bányai beszervezéséről. Eszerint a beszervezett tisztában van a feladataival, álneve pedig „Bucur” lesz. Azonban „Bucur” nem jelentett semmit. A belső feljegyzés szerint rá kell venni, hogy jelentsen. Azonban nem történt semmi. Végül 1985 áprilisában felkeresték a szeku emberei, kiderült, hogy Bányai nem tud arról, hogy beszervezték volna. 1987 márciusában lemondtak „Bucur”-ról, és az irredentizmussal foglalkozó osztály figyelmébe ajánlották. Bányai telefonját lehallgatták. Szoros kapcsolatban volt «nacionalista» magyar értelmiségiekkel, például Domokos Gézával. Magyar diplomatákkal is. Ezeknek a beszélgetéseknek azonban hiányoznak az átiratai. Miért? Ezek a «titkok» az irredentizmussal foglalkozó osztályon vannak, amely – bár lehet, a neve más – pontosan ugyanazt a politikát folytatja, mint 1988-ban. Még a legmérsékeltebb RMDSZ-politikusok is veszélyt jelentenek az ország területi integritására – így ez továbbra is államtitok. /Sipos Zoltán (Transindex.ro): „Bucur”, a besúgó – Bányai Péter szekusdossziéja. Vajon tudja, hogy be van szervezve informátorként? = Szabadság (Kolozsvár), okt. 10./
2006. október 13.
Huszonhat évvel az első találkozó után szeptember 21-24-e között ismét írókat fogadott Gyergyószárhegy. Az 1980-as, elhíresült összejövetelt 1990-ben követte egy újabb, majd 2000-ben egy harmadik, rá egy évre pedig a hargitafürdői rendezvényen felmerült az írók jogaiért síkra szálló szervezet létrehozása (ebből született az Erdélyi Magyar Írók Ligája). Az 1980-as tábor kezdeményezője, szóvivője a Kriterion akkori szerkesztője, Domokos Géza volt, 1990-től pedig Egyed Péter, aki az idei rendezvény megszervezését is tető alá hozta, a Székelyföld szerkesztőjével, Fekete Vincével együtt. A Szárhegyi Írótábort a továbbiakban kétévente fogják megszervezni. A mostani tanácskozáson Molnár Vilmos, a Székelyföld szerkesztője könyvbuszok elindítását kezdeményezte. Egyed Emese tanszékvezető arról beszélt, hogy a tanterv a kortárs irodalmat majdnem kiszorítja a tananyagból. Elek Tibornak, a békéscsabai Bárka főszerkesztőjének előadása heves vitát váltott ki. Elek az egységes magyar irodalom visszaállítása mellett érvelt. /Szabó Róbert Csaba: Írók fóruma, Szárhegy. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 13./
2006. december 20.
Tizenegy éve, minden decemberben átadásra kerül a Kisebbségekért Díj, amelyet a magyar miniszterelnök alapított a Kisebbségek napja alkalmából. Az elismerést olyan magyarországi és határon túli személyek és szervezetek kapják, akik, illetve amelyek a közéletben, az oktatásban, a kultúrában, az egyházi életben, a tudományban, tömegtájékoztatásban és a gazdaság területén kiemelkedő tevékenységet végeztek a kisebbségek érdekében. Az idei díjat december 19-én Gyurcsány Ferenc miniszterelnök adta át a parlamentben. Megalapítása óta ez az első év, amikor a kitüntetettek között nincs erdélyi. Korábbi Kisebbségekért díjasok: Sütő András (1995), Gabriel Andreescu (1995), Kató Béla (1995), Böjte Csaba (1996), EMKE (1996), Csibész Alapítvány (1997), Domokos Géza (1997), Smaranda Enache (1997), Kallós Zoltán (1997), Molnár János és Molnár Jánosné zsoboki református lelkészházaspár (1998), Aradi Minorita Rendház (1999), Hegyi István református lelkész (1999), Szilágyi Pál (2000), Lászlóffy Pál (2001), az RTV magyar szerkesztősége (2001), Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár munkaközössége (2002), Vetési László (2003), EME (2004), Guttman Mihály (2005). /Kisebbségekért Díj, 2006 – nincs erdélyi kitüntetett. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 20./
2007. január 30.
Románia elnökének az a törekvése, hogy feltárja a kommunizmus bűneit, korszakos jelentőségű és példamutató a magyarság számára is, hangsúlyozta Borbély Zsolt Attila. Az RMDSZ élén és középgárdájában felülreprezentáltak az egykori párttagok. Emellett a múlt rendszerrel nyíltan szembeszállókat Szőcs Gézától Borbély Ernőn keresztül Tőkés Lászlóig módszeresen kiszorították az RMDSZ-ből. Az RMDSZ első kongresszusán már egymásnak feszült a két irányzat. Az egyik oldalon a konfrontációt is vállaló csoport jelent meg, akik mellett az RMDSZ fiatal politikusai, az RMDSZ-en kívül szerveződött, de vele szoros szövetségben működő MISZSZ aktivistái elkötelezték magukat. Ez a politikai vonulat a nemzeti önrendelkezés érvényesítését, a nemzeti önkormányzat megteremtését tartotta legfőbb célnak. A másik oldalon a kompromisszumok megkötésében már némi gyakorlatot szerzett RMDSZ-es nómenklatúra állt. A két szemlélet ütközését jól példázza, amit a később érthetetlen balkanyart leíró Cs. Gyimesi Éva Szőcs Géza elnökké választásának érdekében fogalmazott meg röplapjában és felszólalásában: „Szőcs Géza következetesen ellenzéki életpályája most hidat jelent történelmi közelmúltunk és jövőnk között. Kolozsváron nem véletlenül az ifjúsági szervezetek állottak mellé a leghatározottabban. (…) Soha nem volt párttag, sohasem vállalt politikai kompromisszumokat a mi érdekeink rovására. Biztos, jól jövedelmező állást, családja létbiztonságát áldozza fel, hogy ezután itthon álljon a közös ügy szolgálatába. (…) Személyében – Tőkés László mellett – a legradikálisabb kisebbségpolitikai út testesül meg. Nem köti semmi múltbeli engedmény, nem kompromittálta magát ilyen tekintetben. A politikát profi szinten műveli. Személye fedezet arra, hogy a látszatát is elkerüljük annak, hogy az RMDSZ újkommunista stílusú szervezet. Elnökjelöltem az RMDSZ élén: Szőcs Géza. ” (In: A Romániai Magyar Demokrata Szövetség I. Kongresszusa, szerk. Varga Gábor, kiadó: RMDSZ Bihar megyei szervezete, 1990.) Mi lett volna, ha Hajdu Győző beiratkozik az RMDSZ-be? Egy idő múlva elfogadást nyert volna. Ez onnan is sejthető, hogy Makkay Botond (szekus kollaboráns a református egyház kebelében, aki Tőkés László helyére pályázott) első megjelenése a politikában felhördülést váltott ki, később Krassó-Szörény megyei RMDSZ-elnök lett. Szőcs Géza Domokos Géza elnöki jelölése és a jelöltnek a felkérés utáni elfogadó nyilatkozata nyomán bejelentette: nem kíván Domokos Géza ellenében indulni az elnökválasztáson. Végül Domokos Géza lett az elnök és Szőcs Géza a főtitkár. Borbély Zsolt Attila megjegyezte, talán ekkor kellett volna keményebbnek lenni. /Borbély Zsolt Attila: A múlt tükörcserepei. A kommunizmus kísértete. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jan. 30./
2007. február 20.
Merre ment volna az RMDSZ, ha nem ténykedik benne Verestóy Attila? Az ilyen kérdésre nincs felelet. Csak arról lehet beszélni, hogy mit cselekedett a politikai színtéren Udvarhely szenátora 1989 óta. Az erdélyi magyar társadalom demokratizálásáért nem sok jót. Sokáig Bukarestben élve, tökéletesen beilleszkedett a balkáni létbe, kapcsolat-kialakításba. Az egyik román újságíró mondotta: Verestóy a legbalkánibb magyar. Azonnal megtalálta a szót mind a szocdemek valahai szürke eminenciásával, Viorel Hrebenciuc-kal, mind pedig a liberálisok pénzelőjével, Dinu Patriciuval, de nincs olyan kétes hírű román politikus, akivel Verestóy ne tudott volna egyeztetni. Előbb Domokos Géza, majd Markó Béla háta mögött fontos emberré, olyan mindent elintéző bennfentessé lett. Évről évre növelte vagyonát. Annak, hogy az RMDSZ-ből eltávolították a belső ellenzék jelentős hányadát, nem kis mértékben neki köszönhető. A szocdemek országlása idején jutott Verestóy a csúcsra. Továbbra is Markó főtanácsadója. Most pedig kijelentette: csírájában kell elfojtani Tőkés püspök próbálkozását, hogy összegyűjtse az európai választáson való induláshoz szükséges százezer aláírást. A listák nagyítóval való átvizsgálása nem fog elmaradni. /Román Győző: A legbalkánibb magyar. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), febr. 20./
2007. március 2.
Az 1989. decemberi megalakulását követően az RMDSZ első vezető testülete az Ideiglenes Intéző Bizottság volt. Az Ideiglenes Intéző Bizottság elnöke Domokos Géza, tiszteletbeli elnöke Tőkés László, titkára pedig Verestóy Attila. Az RMDSZ első kongresszusát 1990. április 21–22-én tartották Nagyváradon. A kongresszus konklúziója az volt, hogy az RMDSZ-nek egységesen és önállóan kell fellépnie a romániai politikai környezetben. A kongresszuson már jelentkezett a polarizáltság. Ezt egyfelől Domokos Géza képviselte, akinek elnökké választását elsősorban a helyi és megyei szervezetek támogatták, másfelől Szőcs Géza, aki viszont elsősorban a MISZSZ radikálisabb tagjainak támogatását élvezte. Kompromisszumos megoldással Domokos Gézát az RMDSZ elnökévé, Szőcs Gézát pedig főtitkárává választották. A kettő között mintegy integráló szerepet töltött be a tiszteletbeli elnöknek megválasztott Tőkés László. A kongresszuson megválasztotta a 19 tagú elnökséget, az pedig az RMDSZ alelnökeit: Bodó Barna lett a politikai, Formanek Ferenc a szervezési, Béres András pedig a kulturális alelnök. Az RMDSZ II. kongresszusa: 1991. május 24–26.,Marosvásárhely. Szervezeti reformra tett kísérletet a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége által elkészített szabályzattervezet, amelyet azonban a kongresszusi küldöttek többsége elutasított. A kongresszuson megjelent a „mérsékelt-radikális” ellentét. Az RMDSZ radikálisabb küldöttei a romániai magyarság társnemzeti státusának programba foglalását szorgalmazták, a mérsékeltebb küldöttek egy kompromisszumra kész, kooperatív, Bukarestben elérendő eredményekre koncentráló politizálás mellett tették le a voksukat. Domokos Géza újra az RMDSZ elnöke lett. Szőcs Gézát a kongresszus nagy többséggel a politikai alelnöki tisztségbe emelte, Tőkés Lászlót pedig újból tiszteletbeli elnöknek választották. Az RMDSZ III. kongresszusa: 1993. január 15–17., Brassó. Az RMDSZ-en belül létrehozták a hatalmi ágak szétválasztásának megfelelő struktúrákat. A belső törvényhozó testület szerepét a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) töltötte be, az operatív vezetés feladata az Ügyvezető Elnökség (ÜE) hatáskörébe került, létrehozták a belső alkotmánybíróság szerepét betöltő Szabályzatfelügyelő Bizottságot. Markó Bélát választották elnöknek, Tőkés Lászlót ismét tiszteletbeli elnöknek. A kongresszus úgy határozott, hogy két éven belül meg kell szervezni a belső választásokat. A platformok nagyobb szerepet kaptak. Az RMDSZ IV. kongresszusa: 1995. május 26–28., Kolozsvár. Az alapszabályzatban történt módosítások – az Operatív Tanács hatáskörének növelése, a Területi Képviselők Tanácsa (TEKT) létrehozása, a szövetségi elnök hatáskörének bővítése – az RMDSZ-en belüli belső pluralizmus rovására, a pártosodás irányába tett lépés első jelei voltak. Az előző kongresszuson előírt szervezeti tisztújítást nem szervezték meg. Három személy jelöltette magát a szövetségi elnöki tisztségre: Markó Béla, Borbély Imre és Kónya Hamar Sándor. Az előbbit 226 szavazattal újból elnöknek választották, míg ellenfelei 51, illetve 57 szavazatot szereztek. Tőkés Lászlót a kongresszus negyedszer is megerősítette tiszteletbeli elnöki tisztségében. Az RMDSZ V., rendkívüli kongresszusa: 1997. október 3–4., Marosvásárhely. A kongresszuson megfogalmazták az RMDSZ kormánykoalíciós cselekvési prioritásait. A dokumentum elfogadására megkésve került sor, figyelembe véve, hogy az RMDSZ gyakorlatilag már egy éve a kormánykoalíció tagja volt. Az RMDSZ VI. kongresszusa: 1999. május 15–16., Csíkszereda. Az RMDSZ belső ellenzéke kísérletet tett több változtatás elfogadtatására. Ezek elsősorban az RMDSZ Erdély-centrikus politizálásának kialakítását célozták, valamint a több éve húzódó tisztújítás kérdését rendezték volna. A javaslatok közül néhány bekerült a programba is: az Erdély-központúság és az erdélyi regionális érdekek hangsúlyozása. A tisztújításra azonban nem került sor. A kongresszuson a tisztségben levő elnököt, Markó Bélát újraválasztották a küldöttek 274 szavazatával, míg ellenjelöltje, Kincses Előd 157 szavazatot szerzett. Az RMDSZ VII. kongresszusa: 2003. január 31–február 2., Szatmárnémeti. A belső ellentétek és a már tíz éve elhalasztott belső választások töréshez vezettek. Gyakorlatilag ezen a kongresszuson indult el a belső ellenzék kiválásának folyamata, ami mára több, az RMDSZ-en kívüli politikai szervezet – MPSZ, SZNT, EMNT – létrejöttét eredményezte. A kongresszuson megszüntették a tiszteletbeli elnöki tisztséget, a TEKT mellett pedig létrejött a Platformok Konzultatív Tanácsa. Határozat született a belső választásoknak májusig történő megtartásáról, bővült az Operatív Tanács létszáma. Újraválasztották a szövetségi elnököt, Markó Bélát. /Márton János politológus: Kongresszustörténelem. RMDSZ-kongresszus. = Krónika (Kolozsvár), márc. 2./
2007. március 3.
Utolsó könyvét már nem vehette kezébe Sütő András, a Létvégi hajrában című szövegösszeállítás halála után, nemrég jelent meg Debrecenben a Kossuth Egyetemi Kiadó gondozásában. (Szerkesztette, a jegyzeteket írta Ablonczy László és Cs. Nagy Ibolya.) A vaskos kötetben olvasható esszék, interjúk, születésnapi köszöntők, laudációk, levelek döntő többségükben az utóbbi években keletkeztek, mikor a testet-szellemet bénító gyilkos betegség nagyobb vállalkozásba való bocsátkozást immáron nem engedélyeztek Sütő András számára. A Létvégi hajrában darabjai Sütő András mindig eleven szellemi érdeklődésének, tájékozódásának dokumentumai. Újból meg újból figyelmeztetett a feledhetetlen szülőföld, a létükben s anyanyelvükben olyannyira fenyegetett mezőségi magyar szórványok gondjaira. Hittel vallotta, hogy mifelénk, ezeken a tájakon az íróembernek nagy hagyományokban gyökerező erkölcsi kötelezettsége a közügyek teherviselése tollal és szóval, azonosulással idézvén Németh Lászlót: ,,Nem akarok csak művész lenni. Egy író, aki csak szép: szajha. ” 2002-ben mondta Sütő egy interjúban: ,,Az írástudó nem fordíthatja el fejét a saját népétől. Ez itt olyan világ, amelyben író, költő, színész, művész maga is felelős azért, hogy olvasóinak, közönségének tömege megmarad-e, vagy megsemmisül a történelem olvasztókemencéiben. Ez itt olyan világ, amelyben vissza kell szereznünk mindazt, amit 80 év alatt elvettek tőlünk. Ez itt olyan világ, amelyben először közösségileg kell átvészelnünk a viharos időket, hogy azután majd jobban őrizhessük az individuum szentségét is. ” Sütő András soha nem rejtette véka alá eszményeit, néphez-nemzethez való szoros kötődését. A kötetben a szóban forgó nevekkel érzékeltethető Sütő András írói műhelyének légköre. A recenzens, Nagy Pál sorolta a könyvből: Illyés Gyula, Czine Mihály, Kemény János, Bözödi György, Horváth István, Nagy Gáspár, Csoóri Sándor, Fekete Gyula, Görömbei András, Beke György, Domokos Géza, Farkas Árpád, Sára Sándor, Romsics Ignác, Szekér Endre, Pintér Lajos, Sylvester Lajos, Magyari Lajos, Bogdán László többek között, de Antall József is. 2002-ben, a 75. születésnapja alkalmával rendezett soproni ünnepségen többek között így szólt a jelenlévőkhöz Sütő András: ,,Azzal vigasztalom magam, hogy az erdélyi magyarság eszméletében én is őrző lehettem a strázsán. ” /Nagy Pál: Aki őrző lehetett a strázsán (Olvasólámpa). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 3./
2007. március 3.
Az erdélyi magyar egység gondolata határozta meg a nyolcadik RMDSZ-kongresszus első vitanapját. Többen szóvá tették a májusban sorra kerülő Európai Parlamenti választások fontosságát, annak veszélyét, hogy a megosztottság miatt az erdélyi magyarság európai képviselet nélkül maradhat. Erre a magyarországi pártok küldöttjei is reflektáltak. A viták során sokan hangsúlyozták: az RMDSZ az erdélyi magyar közösség számára fontos vállalásokat teljesített. A szövetségi politikát bírálók úgy vélekedtek, hogy az RMDSZ az önfeladás útján haladt, visszaélt a magyarság bizalmával. A legtöbben azt hangsúlyozták, hogy az RMDSZ nagy mértékben járult hozzá Románia európai integrációjának sikeréhez, s ezt a résztvevő román politikai pártok képviselői is elismerték. Frunda György szenátor, a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) elnöke köszöntötte azokat a személyiségeket, akik jelenlétükkel a kongresszust megtisztelték, közöttük Tempfli József nagyváradi római katolikus és Adorjáni Dezső evangélikus püspököt, Dávid Ibolyát, a Magyar Demokrata Fórum elnökét, Domokos Géza volt RMDSZ-elnököt, Gémesi Ferenc budapesti államtitkárt, Bugár Bélát, a felvidéki Magyar Koalíció Pártjának elnökét, Kasza Józsefet, a Vajdasági Magyar Demokratikus Szövetség elnökét, Gheorghe Falca aradi, Petru Filip nagyváradi és Gheorghe Ciuhandu temesvári polgármestert, Hámos Lászlót, a New York-i Magyar Emberjogi Alapítvány elnökét, Crin Antonescut, a Nemzeti Liberális Párt alelnökét és Ilie Dancat, a Romák Pártjának főtitkárát. A fórumon a Magyar Szocialista Pártot Újhelyi István, a Szabad Demokraták Szövetségét Kovács Kálmán, a Fidesz-Magyar Polgári Pártot pedig Németh Zsolt képviselte. Király András aradi RMDSZ-elnök az aradi magyarok nevében üdvözölte a küldötteket. A helyi RMDSZ-szervezet azt akarta bizonyítani, a szórvány nem jelent hátrányt, a 14 százaléknyi aradi magyar elegendő ahhoz, hogy komoly közösségszervező munkát végezzenek. Gheorghe Falca aradi polgármester arra összpontosított beszédében, hogy a térségben a magyarok és a románok békében élnek egymás mellett. Traian Basescu államfő üzenetét Frunda György olvasta fel. Az államelnök kifejtette: az RMDSZ teljes súlyával hozzájárult Románia EU-tagságához. Reményét fejezte ki, hogy a magyarság szervezetének eddig tapasztalt bölcsessége és kiegyensúlyozottsága a továbbiakban is példaértékű lesz az egész hazai politikai osztály számára. Gyurcsány Ferenc kormányfő üzenetét Gémesi Ferenc államtitkár tolmácsolta. A miniszterelnök szerint „hosszú út vezetett Nagyváradtól Aradig”, az RMDSZ első kongresszusától a mostaniig, amikor mind Magyarország, mind pedig Románia az unió tagja, s amikor „rajtunk múlik, hogy képesek leszünk-e sikeresen, egységes európai magyarságot teremteni, vagy továbbra is leragadunk múltbeli nemzeti és politikai sérelmeinknél”. Szerinte el kell utasítania „a sehová sem vezető álmodozó, sérelmi politikát”. Gyurcsány Ferenc szerint az RMDSZ új programja az erdélyi magyarság modernizációját, felzárkózását, európai jövőjét szolgálja. A miniszterelnök ígéretet tett, hogy az erdélyi magyarság sikeres integrációjához „minden támogatást” megadnak. A kormányfő megállapította: „az RMDSZ eddig bölcs vezetőnek bizonyult”, sikeres munkája „magában hordozza az új kihívásokra való válaszadás képességét”. Összefogásra van szükség, mert „akinek nincs más programja, csak a védekezés és bezárkózás programja, annak előbb-utóbb nem lesz mit megvédenie”. Dávid Ibolya MDF-elnök szerint azok győztek, akik az együttműködés erejében bíztak. Hozzátette: az MDF nem tartja szerencsésnek azt, hogy az erdélyi magyarság belső ügyeibe kívülről szóljanak bele. Leszögezte: az MDF támogatja az erdélyi magyarság önrendelkezését. Crin Antonescu, PNL-alelnök Calin Popescu Tariceanu pártelnök és kormányfő üdvözletének átadását követően elmondta: a romániai magyarság és a románság hosszú utat tett meg 1990 márciusa óta, és mára sikerült magunk mögött hagyni korábbi félelmeinket, bizalmatlanságainkat. A kongresszus hatalmas tapssal nyugtázta Antonescu kijelentését, miszerint a PNL-nek „soha nem volt az RMDSZ-nél korrektebb és biztosabb kormányzati partnere”. Petru Filip nagyváradi polgármester pártelnökének, a demokrata Emil Bocnak az üdvözletét adta át a fórumnak. Közölte: a Demokrata Párt és az RMDSZ átlépett a vitákon, és pragmatikusan a közös érdekek valóra váltásáért dolgozott. Bugár Béla MKP-elnök arra emlékeztetett, hogy pártja és az RMDSZ többször is átvette egymás tapasztalatát. Kasza József, a VMSZ elnöke azt kérte, hogy a magyarság ne feledkezzen meg az EU-n kívül rekedt délvidéki és kárpátaljai magyarságról. Ilie Danca a Romák Pártjának és annak elnökének, Nicolae Paunnak az üdvözletét közvetítette, majd leszögezte, hogy a romák is igyekeznek hozzájárulni a hazai társadalom fejlődéséhez. Üzenetében Joseph Daul, az Európai Parlament néppárti frakciójának elnöke hangsúlyozta, hogy az RMDSZ mindig megbízható partnere volt az Európai Néppártnak. Toró T. Tibor képviselő azt indítványozta, hogy a kongresszus vegye saját hatáskörébe az európai parlamenti választás jelölt állításának kérdését. Kifejtette: nem vezet jóra az, ha olyan stratégiai szövetségesnek üzenünk hadat, mint például a református egyház. Ezért arra kérte a fórumot, hogy vizsgálja felül az RMDSZ európarlamenti jelöltlistáját. Frunda György ülésvezető elnök feleslegesnek ítélte a javaslatot, majd szavazás alá bocsátotta azt. A javaslatot 24 igen szavazattal, 20 tartózkodás mellett elvetette a kongresszus. Beszámolójában Markó Béla, az RMDSZ elnöke Kós Károly szavait idézve, miszerint „Az lesz a miénk, amit ki tudunk küzdeni magunknak”. A szövetségi elnök emlékeztetett, hogy az erdélyi magyarság két alapvető célt tűzött ki maga elé valamikor, az integrációt és az autonómiát. Az előbbi mára megvalósult. Markó kiemelte: amit ezekben az években ki lehetett küzdeni, azt kiküzdöttük. Tájékoztatása szerint az RMDSZ-nek ma több tagja van, mint 2003-ban. Markó rámutatott: a legnehezebb év 2004 volt, kiszabadították az aradi Szabadság-szobrot, a megosztási kísérletek ellenére megnyerték az önkormányzati és parlamenti választásokat. Az alkotmány módosításával sikerült kiterjeszteni az anyanyelvhasználat jogát az önkormányzatok után a helyi intézményekre, az igazságszolgáltatásra, és bizonyos helyzetekben „hivatalossá tették a magyar nyelvet Erdély magyarok által is lakott régióiban”. Markó hangsúlyozta: érdekünk hogy Budapesten konszenzus legyen a határon túli magyarságról. A magyar–magyar kapcsolatokról szólva, az RMDSZ elnöke kifejtette: a népszavazás a kettős állampolgárságról „hosszú időre visszavetett minket”, szerinte ezt azóta sem dolgozta fel sem a magyarországi, sem az erdélyi magyar közvélemény. Mint fogalmazott, az RMDSZ ebben az időszakban arra törekedett, hogy legalább „az addig kialakult jó megoldások ne essenek áldozatául ennek a magyarországi befelé fordulásnak”. Markó szerint a magyar-magyar kapcsolatok döcögtek, a magyar-román viszony hozott eredményeket, két közös kormányülést sikerült tartani, megnyílt a csíkszeredai magyar főkonzulátus, a sepsiszentgyörgyi Magyar Kulturális Intézet, új határállomás jött létre. A jövőre nézve az RMDSZ vezetője elmondta: „Az egyéni jogok terén áttörtük az ellenállást, elfogadtattuk a fontos elveket. Kollektív jogainkat viszont ezután kell kivívni”. A kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem szenátusa ellenállásával bizonyította: mégiscsak az önálló intézmény az egyedüli megoldás. Az elnök kifejezte reményét, hogy az RMDSZ másik fő célkitűzése, az autonómia is előbb-utóbb valóra válik. „A legnagyobb megbecsüléssel és elismeréssel voltam, fejet hajtottam Tőkés László előtt az 1989-es kiállásáért, de azóta az a piedesztál, amelyen ő állt, egyre alacsonyabb lett. Nagy szükség lenne arra, hogy ez a piedesztál megint arra a szintre emelkedjen, mint 1989-ben volt. Ez úgy valósulna meg, ha Tőkés László felül tudna emelkedni egyéni ambícióin, amelyeket feláldozna az erdélyi magyarság történelmi előrehaladása és felemelkedése érdekében. Ez legalább akkora történelmi cselekedet lenne az ő részéről, mint 1989-es kiállása volt” – ezekkel a szavakkal foglalt állást az EP-választások romániai magyar jelöltjei kapcsán kialakult vitára reagálva Tempfli József nagyváradi római katolikus püspök. Az RMDSZ-nek a helyhatósági és parlamenti választásokon elért eddigi sikereit méltatva Nagy Zsolt távközlési miniszter elmondta: az újabb kihívás az, hogy Románia EU-csatlakozása után sikerüljön felzárkóztatni a romániai magyarságot. Frunda György szenátor Tőkés László önálló EP-jelöltségére utalva elmondta: ki kell hívni a püspököt vitára, mert bízik abban, hogy az RMDSZ EP-jelöltlistáján befutó helyen álló Nagy Zsolt és Winkler Gyula „jobban tudják képviselni az erdélyi magyarságot”. Winkler Gyula az EP-választásokra utalva arról beszélt, hogy „mindenütt ott kell lenni, ahol rólunk döntenek”. Szabó Ödön Bihar megyei ügyvezető elnök olyannak nevezte az RMDSZ ellenzékét, akik sem hitet, sem békét, sem szeretetet nem hirdetnek. Szintén az RMDSZ támogatása mellett érvelt Albert Álmos, Háromszék területi RMDSZ-szervezetének elnöke, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Petres Sándor, Hargita megye alelnöke és Takács Csaba országos ügyvezető elnök is. Toró T. Tibor képviselő elmondta: vannak olyan kérdések, amelyeket csak párbeszéddel és konszenzussal lehet megválaszolni. Toró szerint azért lett volna jó fontolóra venni az RMDSZ-jelöltlista felülvizsgálatát, Tőkés Lászlónak a befutó helyre kerülését, mert a romániai magyarságnak minden erejét össze kell fognia. Vekov Károly volt parlamenti képviselő felrótta: a romániai magyarság érdekeinek képviselete, ezen belül például a Bolyai Tudományegyetem, a székelyföldi területi autonómia ügyének felvállalása és képviselete helyett az RMDSZ „az önfeladás politikáját folytatja”, visszaélt a magyarság bizalmával. Éppen ezért komoly reformra van szükség, az első lépés pedig az lenne, ha Tőkés László az RMDSZ EP-listáján befutó helyre kerülne. Vekov szavaira reagálva Borbély László területrendezési és középítkezési miniszter azt mondta: vannak, akik képesek tenni, és vannak, akik állandóan csak siránkoznak. /Hosszú út vezetett az RMDSZ aradi kongresszusáig. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 3. / Markó Béla rámutatott: „A közösségi jogérvényesítés eszköze maga az RMDSZ”. A „kudarcpolitikusoknak” nem sikerült a parlamenti képviselettől megfosztania a magyarságot. Markó kemény szavakkal bírálta az általa „kudarcpolitikusnak” nevezett ellenzőket. Az elnök szerint az RMDSZ-nek folytatnia kell az együttműködésen alapuló politikáját, ennek ugyanis ma sincs alternatívája /Mózes Edith: „Az lett a miénk, amit ki tudtunk küzdeni magunknak”. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 3. / /Nem kapott szót Németh Zsolt, aki a Fideszt képviselte a kongresszuson, este nyolc utánra időzítették hozzászólását, bár jelezte, addig nem tud Aradon maradni. Délután rögtönzött sajtótájékoztatón az újságírókkal ismertette gondolatait, kiemelte, egységre és párbeszédre van szükség Erdélyben, és ennek helyreállításához támogatást nyújtana a Fidesz. Toró T. Tibor javasolta, hogy az EP választási program vitája előtt szavazzon a testület a listáról. Az ülést vezető Frunda György indoklásra nem adott lehetőséget, Toróba fojtotta a szót, és szavazásra bocsátotta javaslatát. A többség elutasította Toró javaslatát. /Farkas Réka: Folytatni akarják a küzdelmet (RMDSZ-kongresszus). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 3. /
2007. március 5.
Március 3-án kora délután Aradon véget ért az RMDSZ nyolcadik kongresszusa. Módosították az RMDSZ alapszabályzatát, elfogadták a szövetség európai parlamenti választási programját, és határozatokat fogadtak el a jövő prioritásairól. Ötödszörre választották újra a szövetség elnökévé Markó Bélát, aki immár tizennégy éve tölti be ezt a tisztet. A szövetség programjába beiktatták a háromszintű autonómiával kapcsolatos pontokat. Az alapszabályzat tekintetében az RMDSZ vezetői fontosnak ítélték, hogy a szervezet megőrizte szövetség jellegét, nem alakították az RMDSZ-t párttá. Javaslatok születtek az önkormányzatiság, a különböző autonómiaformák keretének kialakítása és működtetése érdekében. A bizottság elnöke, Kötő József elmondta: mintegy 90 év után Erdély visszakerült abba az európai civilizációs értékrendbe, amelynek évszázadok során alakítója és védelmezője volt. Az alapszabály-módosító javaslatokat Seres Dénes szenátor ismertette. A legfontosabb módosítások: a szövetség kongresszusa ezentúl kétévente ülésezik, s minden második kongresszuson történik majd tisztújítás; megszűnik az értelmiségieket, egyházi és civil társadalmi vezetőket tömörítő Szövetségi Egyeztető Tanács (SZET), és helyét a Kulturális Autonómia Tanácsa (KAT) foglalja el, amelynek kibővítették hatáskörét; megmarad a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT), amelyben nagyobb súllyal lehetnek jelen a különböző platformok; a platformok létrehozásához 750 tagra van szükség, úgy, hogy legalább három megyében 150-150 taggal legyen az illető platform képviselve; aki a szövetség ellen, más szervezet képviseletében választásokon vesz részt, négy évig nem lehet az RMDSZ színeiben jelölt a választásokon; akitől a szövetség megvonta a bizalmat nyolc évig nem vehet részt az RMDSZ nevében a választásokon; megszűntették az Operatív Tanácsot (OT), s helyette – két SZKT-ülés között – a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) hozza meg a szükséges döntéseket; megyei szinten is állandó tanácsokat hoznak létre. Bodó Barna úgy vélte, a szövetség vezetőinek be kellett volna vallaniuk, hogy a SZET működése ellehetetlenült, a KAT viszont nem felel meg a civil szervezetek által támasztott követelményeknek. Nagy Zsolt kifejtette: versenyképes magyarság nem képzelhető el egységes, megreformált RMDSZ nélkül, amelyben számonkérés is működik. Takács Csaba ügyvezető elnök felhívta a figyelmet a szakemberek által készített demográfiai elemzésre. Markó Béla kifejtette: az RMDSZ-nek a jövőben is szövetségnek kell maradnia. A kongresszus elsöprő többséggel választotta újra a szövetség elnökévé Markó Bélát. Markó Béla „Új Erdélyt, új magyarságot” című programbeszédében kifejtette: a romániai magyarság sorsát egy pillanatig sem lehetett elszakítani az ország sorsától, a többség és kisebbség közti együttműködés nélkül sem egyik, sem másik nem jutott volna vissza a közös Európába. Hozzáfűzve, hogy az RMDSZ a Kárpátokon túlra szakadt magyarokról sem feledkezhet el. „Nem ígérhetek örök csatlósi hűséget sem Magyarországon, sem Romániában egyik politikai pártnak sem” – fejtette ki Markó. Azonban „népünket, jövőnket veszélybe sodró kalandos ötletek támogatását sem ígérhetem” – mondta. A leadott 479 szavazatból 478 volt érvényes és egy érvénytelen. Markó Bélát 436 szavazattal és 42 ellenszavazattal választották meg újabb négy évre a szövetség elnökévé. Elsőként Domokos Géza, az RMDSZ első elnöke gratulált Markó Bélának újraválasztásához. A választás eredményének közzététele után Markó Béla régi-új elnök úgy vélte, soha nem volt olyan egységes az erdélyi magyarság, mint 1989-ben, és ezt az egységet feltétlenül meg kell őrizni. Ebben a pillanatban nincs alternatíva a szövetségben, és amit eddig cselekedtek alapvetően helyes volt. Kelemen Hunor, az RMDSZ kampányfőnöke szerint a választási program elsősorban két nagy fejezeten alapszik. Ezek közül egyik a román társadalom és a romániai magyar társadalom modernizációja, amelyet a gazdaság, az infrastruktúra-fejlesztés, az életszínvonal növelése és a mentalitásváltozás terén képzelnek el. A második pedig a romániai magyar közösség személyi elvű, kulturális és területi autonómiája. Az RMDSZ határozatot fogadott el a kulturális és területi autonómia megvalósításáról, Erdély fejlesztéséről és modernizálásáról, a gazdasági fejlesztési régiók átszervezéséről, a romániai magyar közösség életkörülményeinek javításáról, illetve a kongresszus azzal a felhívással fordult a romániai magyar választópolgárokhoz, hogy az EP-választásokon szavazatukkal támogassák az RMDSZ jelöltlistáját. /Papp Annamária, Tibori Szabó Zoltán: Markó Béla: Erdély legyen a Keleti Svájc! Egységes, következetes és fegyelmezett szövetséget ígért a régi-új elnök. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 5./
2007. március 9.
Domokos Géza, a bukaresti Kriterion Könyvkiadó volt igazgatója, az RMDSZ első elnöke, a sepsiszentgyörgyi Holló Ernő Sajtóklub vendégeként elmesélte, a románság „természetes szószegéssel” élte túl a mindenkori történelmi megszorításokat. Azonban ez a létkoncepció már nem lesz elegendő az Európai Unió szabályozott világában. Domokos cáfolta, hogy a Bukarestben töltött 38 év alatt „tájba simult” volna. Ellenben megismerte a román kultúrát, történelmet, és nyelvet. /Domokos Péter: A túlélési filozófia alkonya. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 9./