Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Cs. Gyimesi Éva
492 tétel
2008. november 8.
Dávid Gyula nyolcvanadik születésnapjára megjelent a találó című emlékkönyv Önzetlen pulpitus. Írások Dávid Gyula nyolcvanadik születésnapjára /EMKE – Mentor Kiadó, Kolozsvár – Marosvásárhely, 2008/. Dávid Gyula jelleméről és munkabírásáról, töretlen lendületéről szólnak a kötet írásai, mellettük Egyed Péter Laudatio című írásában kísérletet tett a szerkesztő (hosszú éveket töltött mellette a Kriterion kolozsvári fiókszerkesztőségében) és irodalomtörténész, irodalomszervező Dávid Gyula pályaképének megrajzolására.,,Megkerülhetetlenül fontos az a monográfia értékű tanulmányfüzér, amelyet a kisebbségi intézményrendszer kialakulásáról, történetéről, úgyszintén mindaz, amit a kisebbségi irodalom, magyar irodalom és világirodalom paradigmájáról írt. Világosan megfogalmazta, hogy ebben a sajátos közegben mi az érték, hogyan kell érteni és értelmezni az értékrendiség, értékváltás és értékválasztás kérdéseit. (…) Ilyen alapon rajzolt aztán fontos szellemi portrékat Makkai Sándorról, Bánffy Miklósról – akinek a regénytrilógiáját is kiadta –, Tamási Áronról, Jordáky Lajosról, Szabédi Lászlóról…" Sokan rajzolják az ember, a töretlen ember portréját. Árulkodó Cs. Gyimesi Éva vallomásának már a címe is: Gerincoszlop… Dávid Gyula élete nem volt könnyű, irodalomtörténészi pályáját megakasztotta és derékba törte az ötvenhat utáni ítélet, majdnem hét esztendőt töltött politikai fogolyként, együtt Páskándi Gézával és Páll Lajossal, a román börtönökben, lágerekben. Irodalomtörténészként Tolnai Lajos Marosvásárhelyen című monográfiájával tért vissza, foglalkoztatta az összehasonlító irodalomtudomány, sokat írt román írókról is, szerkesztett irodalmi lexikont /Romániai magyar irodalmi lexikon/, éppen úgy, mint politikai elítéltek lexikonát /1956 Erdélyben/. S írt sikerkönyvet Mikó Imrével közösen: a Jókai Erdélybent. /Bogdán László: Önzetlen pulpitus. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 8./
2008. december 22.
Szerencsések voltak, akik az október 6–8-án tartott Reneszánsz Konferencia keretében a tanácskozás utolsó napján meghallgathatták Rózsa Ferenc karnagy, muzikológus érdekfeszítő előadását a kolozsvári Magyar Operában bemutatandó Mattia Corvino című – sokáig elfeledett – operáról, felfedezése izgalmas történetéről. Rózsa Ferenc olasz zenei levéltárakban kutatva találta meg a Mattia Corvino opera partitúráját, amelynek szerzője, Ciro Pinsuti korának elismert zeneszerzője volt. Az operát az 1880-as években oly nagy sikerrel játszották a milanói Scalában, hogy túllépték a szerződésben megállapított 40 előadást. Mire 56 lett belőle, az illetékeseket felelősségre vonták, és azok ijedtükben elrejtették a partitúrát. Csupán Rózsa Ferenc nyomozása révén, mintegy 120 év után került elő. A négy és fél óra hosszúságúra operát meg kellett húznia, és ebben a műveletben Demény Attila zeneszerző-rendező-karnaggyal együttműködve tudták a darabot ma is előadható műalkotássá formálni. Kolozsvári bemutatóján, október 28-án, nagy sikert aratott az opera. /Gyimesi Éva: Mattia Corvino – utórezgés. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 22./
2009. január 16.
Cs. Gyimesi Éva Wass Albert Erdélyben kultikusnak tekinthető Üzenet haza című versével foglalkozott. Bizonyos intézmények, szervezetek, iskolák, egyházak stb. rendezvényein szokássá lett e költemény felolvasása, ünnepelik az erényként számon tartott magatartásformát, „kisebbségi megmaradás”, a „helytállás” kifejezésekkel. Cs. Gyimesi Éva szembeállítja Wass Alberttel Áprily Lajost, aki 1929-ben, kortársai megrendülésére, elhagyta Erdélyt, de szülőföldje iránti szeretete sohasem válik az Erdélyben maradt kortársakhoz szóló üzenetté, valamiféle szózattá. „Áprily sohasem hajlamos arra a talán öntudatlan képmutatásra, amelyet például tetten érhetünk az Amerikába, Brazíliába, Argentínába, bárhova menekült erdélyi” magyar társaságoknál, akik giccsesen szívrepesztően gajdolják: „Maroknyi székely porlik, mint a szikla…”A cikkíró egyetemi tanár megkérdezi, a ’89 utáni pozitív változások sem képesek megingatni e siratóénekek kedvelőit abban, hogy csupán „kihalásra ítélt maradványoknak tekintsék az itthon élő erdélyi embereket?” Olvassuk újra – ez Cs. Gyimesi sorozatának címe, de Wass Albert Üzenet haza című versét nem közölte, arra hivatkozva, hogy a vers közismert, csak elmarasztaló kritikáját hozta a költeményről. Megtudhatjuk, hogy a vers nem túl sok érzést avagy gondolatot fejez ki, továbbá, Wass Albert mintha nem tudna irodalmi nyelven, mert azt írta: „likasszák”, sorai közhelyszerűen átlátszóak, banálisak, továbbá nagyképűek. Cs. Gyimesi Éva számára Wass Albert nem eléggé hiteles, elhagyta el szülőföldjét, amikor nem kevés erdélyi magyar arisztokratát kifosztottak, kitelepítettek. A cikkíró megismételte a Wass Albertet támadó írásokat: tisztára mosták a háborús bűnösség vádja alól stb. /Cs. Gyimesi Éva: Erdélyi lírikusok magyarságképe. Olvassuk újra. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 16./
2009. február 13.
Az elmúlt hónapban lemondásra szólította fel Markó Bélát Kiss Sándor, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének vezetője, éles szavakkal bírálva a szövetségi elnök választások utáni politikai stratégiáját. Kiss Sándor téved, túloz vagy megjátssza, hogy meglepődik azon, hogy a koalíciós tárgyalásokat vezető RMDSZ-elnök elárulta addigi szövetségesét. Az RMDSZ országos vezetése ugyanis nemcsak most árulta el szövetségeseit, hanem tizenkét éve minden ciklus végén, írta Ferencz Zoltán. A magyar érdekképviselet 1990-től hat éven át együtt volt ellenzékben azokkal a politikai formációkkal, amelyek a parlamentben vagy azon kívül Románia demokratikus átalakulásáért, a volt kommunista politikai elit leváltásáért küzdött. 1996-ban megnyerte a választásokat a Demokratikus Konvenció (DK), amelynek az RMDSZ is szövetségese volt. Megnyerte, de a hatalomba bekerült egy kakukktojás is, a volt Kommunista Párt, azaz az Iliescu fémjelezte Nemzeti Megmentési Frontból Petre Roman vezetésével kivált Demokrata Párt is, amely egyébként szintén a volt kommunista nomenklatúra továbbélését volt hivatott biztosítani. Petre Roman és az akkori, igen aktív közlekedési miniszter, bizonyos Traian Basescu mindent elkövetett, hogy Emil Constantinescu elnök és a Demokratikus Konvenció ne tudja meghozni azokat a lényeges döntéseket, amelyek kibillentették volna a ‘89 után gyorsan elfoglalt gazdasági pozíciókból az RKP második vonalát és klientúráját. A cikkíró bemutatta a pálfordulások sorozatát. Első árulás: a Demokratikus Konvenció 2000-ben elvesztette a választásokat. Az RMDSZ akkori vezetői azonnal felajánlották szolgálataikat a győztes PDSR-nek, Iliescu és Nastase pártjának, a Demokratikus Konvenció és az RMDSZ addigi vehemens ellenségének, az 1996 előtti magyarellenes parlamenti és sajtókampányok szerzőinek. Négy év alatt (2000–2004) az RMDSZ „nemzetközi hírű” jogászainak rábólintásával és szavazataival antidemokratikus törvények születtek: az adatvédelmi törvény például. Második árulás: 2004-ben Iliescu, Nastase és Mircea Geoana alakulata, a mai Szociáldemokrata Párt veszített a választásokon. Az RMDSZ azonnal elárulta őket is, és szövetségre lépett a kormányt alakító, addig a politikai paletta ellenkező oldalán elhelyezkedő Nemzeti Liberális Párttal, és vele, mellette, alatta kormányoz egészen 2008-ig. Harmadik árulás: az RMDSZ 2008-ban pillanatok alatt otthagyta a Nemzeti Liberális Pártot, és átáll a liberálisokat évek óta ostorozó PDL, vagyis Traian Basescu és Emil Boc pártja mellé. Ezt vette észre Kiss Sándor, ez utóbbiért kéri Markó fejét. És a többi árulás? A magyar ügyekről való lemondás? Azért mi jár? Ebből is említett néhányat Ferencz Zoltán. 1996-ban Victor Ciorbea miniszterelnök nyilvánosan megígérte ugyan a Bolyai Egyetem fokozatos visszaállítását, de az RMDSZ-vezetők tudták, hogy ez nem fog menni. Rendeztek egy konferenciát arról, hogy tulajdonképpen nincs is szükség magyar egyetemre, a multikulturális Babes–Bolyai tökéletesen megfelelő keret a magyar nyelvű felsőoktatás részére. Főszervező az Eckstein-Kovács Péter köré tömörült Szabadelvű Kör, előadók a multikulti védelmében, az önálló magyar egyetem eszméje ellen jeleskedő magyar egyetemi tanárok: Cs. Gyimesi Éva („magyar egyetem = gettó”), Magyari Nándor és mások. Azóta mi történt? Magyar egyetem 12 évi kormányzati szerepvállalás után sincs, a „multikulti” egyetemen magyar feliratokat kifüggesztő magyar tanárok elvesztik állásukat. Ebben az időszakban az oktatásért és a kultúráért felelős legmagasabb állami funkció a miniszterelnök-helyettesé. Neve: Markó Béla. Ötödik árulás: a kettős állampolgárság. Markó Béla hosszú ideig nem tudta, hova álljon. Aztán végül is Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök álláspontját találja vonzónak. 2004. szeptember 22-én Markó Béla, az RMDSZ államelnökjelöltje sajtótájékoztatón kijelentette: meg lehetne könnyíteni a magyar állampolgárság megszerzését, de nem lehet egyetérteni a kettős állampolgárság alanyi jogon való megadásával. 2004. november 24-én Markó az MTI-nek nyilatkozta: „nem elég Magyarországon elfogadni a kettős állampolgárságot, azt Romániában is el kell fogadtatni, és erre csak egy erős parlamenti képviselettel rendelkező RMDSZ képes”. Ez azonban nem igaz. Romániában a kettős állampolgárságnak semmi akadálya, közel egymillió, a Moldovai Köztársaságban élő román már élt ezzel a jogával – népszavazás nélkül. Különben Verestóy Attila szenátor a népszavazásban is jó üzletet szimatolt. Akkoriban az ő és a rokonai cége nyomtatta az MSZP-nek erdélyi magyarok elleni rágalmaktól hemzsegő plakátját, melynek aláírója Gyurcsány Ferenc volt. Hatodik árulás: Communitas Alapítvány. A román államtól a magyar közösség intézményeinek szánt jelentős összegű pénzügyi támogatás ennek bankszámlájára kerül. A Communitas 2008 márciusáig egyszerűen magánalapítványként működött. Mindössze 2008-ban ismerte el a kormány közhasznú alapítványként. Tíz évig Markó, később Takács Csaba elnökletével gyakorlatilag azt csinálhattak a pénzzel, amit akartak, nem volt lehetőség semmilyen társadalmi kontrollra. Nyilvános pályázatokat is csak azóta írtak ki, mióta a Krónika sorozatot indított a Communitas visszaéléseinek a felderítésére. Ma már szakosztályai vannak, pályázatokat, rendezvényeket (kivéve a nem RMDSZ Tusványosi tábort), könyv- és lapkiadást támogat, például működteti az RMDSZ-szócső Új Magyar Szót és Markó hajdani irodalmi folyóiratát, a Látót, avagy a Mentor Kiadót, amelyben Markó is résztulajdonos. Folytathatni lehetne a tanügyi törvénnyel (történelem, földrajz csak románul), az eurorégiók jelenlegi, a Székelyföldet feldaraboló térképének elfogadásával, megszavazásával (!), Románia monitorizálása idő előtti megszüntetésének a támogatásával (Frunda György), azzal, hogy az EU-ba való felvételkor az RMDSZ semmilyen kisebbségi garanciákat nem igényelt stb. Nem lehet mondani, hogy a brassói RMDSZ-kongresszuson megválasztott Markó Béla RMDSZ-elnök és szűk vezető csapata soha semmi jót nem tett a magyarság érdekében. Sok minden sikerült, főleg a szimbólumok, például a magyar feliratok és a nyelvhasználat, valamint az iskolák, székelyföldi vállalkozások anyagi támogatása terén. Az önkormányzatokban működő magyar testületek a legtöbb helyen nagyszerűen végzik a dolgukat. Azonban a magas pozíciójú vezetőket a büntethetetlenség illúziója folyamatos túlkapásokra csábítja. Belső RMDSZ-körök sérelmezik: aki az országos vezetőséget, főleg Markót, Verestóy Attilát, Frunda Györgyöt, Kelemen Hunort bírálja, annak vége, persona non grata lesz hetedíziglen, még a gyerekeitől is őrizkednek az ösztöndíjakat, kirándulásokat elosztó pártfunkcionáriusok. Az a sajtóorgánum, amely rendszeresen helyt ad bíráló hangnemnek vagy az ellentábor (MPP, EMNT, függetlenek) képviselőinek, elveszti a szövetség markába összpontosult pénzügyi támogatást. Megesik, hogy vezetőjét, bármilyen hűségesen szolgált addig, leváltják, például legutóbb Salamon Márton Lászlót, az Új Magyar Szó főszerkesztőjét egy Kincses Előd-interjúért. Nem csoda, ha a romániai magyar sajtótól nem várható tényfeltáró, kritikai szellem, a korrupciós leleplezése, annak ellenére, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) gyakori „meghívottjai” Frunda György, Verestóy Attila, Nagy Zsolt és mások. A véleménymondás szabadsága sérül, ez lehet a hetedik árulás. /Ferencz Zoltán: A hetedik és a többiek. = Krónika (Kolozsvár), febr. 13./
2009. március 2.
A kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar irodalomtudományi tanszékén nem csupán irodalomtanárokat képeznek, hanem az egyéb, irodalommal kapcsolatos szakmákba (kiadványszerkesztés, kritikaírás, rendezvényszervezés, korrektúra) is bevezetik a diákokat. Balázs Imre József erdélyi irodalomóráin 1918-tól mutatja be a térség irodalmát. Balázs Imre József egyetemi adjunktus a BBTE Magyar Irodalomtudományi Tanszékén 1998 óta tanít a 20. század magyar irodalmával kapcsolatos tantárgyakat. 2004-ben védte meg Az avantgárd az erdélyi magyar irodalomban című doktori értekezését, amely 2006-ban a marosvásárhelyi Mentor Kiadó gondozásában jelent meg könyv formában. 2008 áprilisától a Korunk főszerkesztője. Legutóbbi kötete: Vidrakönyv (Koinónia Könyvkiadó, 2006). Folyamatosan születnek doktori értekezések és államvizsga-dolgozatok is kortárs szerzők műveiről. Jentős államvizsga-dolgozatok készültek Faludy György, Bodor Ádám, Szávai Géza, Szőcs Géza, Király László, Oravecz Imre, Márton László, Kovács András Ferenc, Láng Zsolt, Dragomán György és mások műveiről. Selyem Zsuzsa a Bevezetés az irodalmi tanulmányokba című tantárgy keretében a téma a kortárs költészet, próza, dráma és esszé. A harmadévesekkel a későmodernitás (Ottlik, Pilinszky, Weöres, Mészöly stb.) és a posztmodernitás (Bodor Ádám, Kertész Imre, Esterházy Péter, Nádas Péter, Parti Nagy Lajos stb.) irodalmával foglalkozik. Selyem Zsuzsa 2002-ben Balassa Péter szakirányításával doktorált Esterházy Péter prózájából az ELTE esztétika szakán. Balázs Imre József elmondta: A tanszék szakkollégiuma a Láthatatlan Kollégium (LK). A Láthatatlan Kollégium 1993-ban indult Gyimesi Éva irányításával, ennek az intenzív irodalmi műhelynek 2000–2002 között Lk.k.t. néven irodalmi lapja jelent meg, Selyem Zsuzsa volt a felelős szerkesztője. Selyem Zsuzsa szerint az egyetem felelőssége, hogy tudatosítsa a hallgatókban a világszinten megjelenő kortárs elméletek eredményeit. /Bonczidai Éva: Beszélgetés a kortárs irodalom tanításáról. = Krónika (Kolozsvár), márc. 2./
2009. március 5.
Az észak-erdélyi holokauszt földrajzi enciklopédiája című kötetet mutatták be Kolozsváron. A budapesti Park Könyvkiadó és a kolozsvári Koinónia közös kiadásában megjelent művet, Tibori Szabó Zoltán, a Szabadság publicistája, a könyv egyik szerzője és szerkesztője mellett Gyimesi Éva, a Babes–Bolyai Tudományegyetem professzora és Visky András író, a Koinónia Kiadó igazgatója mutatták be. A kötetben izraeli, egyesült államokbeli, romániai és magyarországi történészek és holokauszt-kutatók munkái szerepelnek. Az írásokat Randolph L. Braham, a New York-i City University érdemes professzora, a Rosenthal Holokausztkutató Intézet igazgatója, egyben a holokauszt-kutatás világhírű tudósa „hangolta össze”. Két éve látott napvilágot A magyar holokauszt földrajzi enciklopédiája című háromkötetes enciklopédia. /Ferencz Zsolt: „Akik nem tanulnak a múltból, arra ítéltetnek, hogy megismételjék azt” = Szabadság (Kolozsvár), márc. 5./
2009. április 24.
Az RMDSZ eddig nyolc kongresszust tartott. I. kongresszus: 1990. április 21–22., Nagyvárad. Az Országos Elnökség tagjai: Domokos Géza, elnök, Szőcs Géza főtitkár, Béres András, Markó Béla, Formanek Ferenc, Szilágyi Zsolt, Cs. Gyimesi Éva, Csutak István, Bodó Barna, Kántor Lajos, Zonda Attila, Toró T. Tibor, Erőss Péter, Nagy Béla, Verestóy Attila, Sylvester Lajos, Vida Gyula, Kolumbán Gábor, Káli István tagok. A váradi kongresszuson elfogadott program „a társadalmi csoportok és mindenféle kisebbségek kollektív jogainak és szabadságjogainak alkotmányba foglalását” rögzíti célként. A program ugyanakkor távlati célként „az önkormányzati rendszer csúcsszerveként működő kisebbségi parlament tervét” jelöli meg. II. kongresszus: 1991. május 24-26., Marosvásárhely. Domokos Géza marad az elnök, Tőkés László a tiszteletbeli elnök, Szőcs Géza a politikai, Kolumbán Gábor a gazdasági alelnök. Az elnökségi tagok: Borbély Imre, Csapó József, Béres András, Patrubány Miklós, Toró T. Tibor, Beder Tibor, Takács Csaba, Tokay György. A marosvásárhelyi kongresszuson elfogadott program alkotmányjogi terminusokat vezet be a romániai magyarság önmeghatározására és konkrét célul „a magyar kisebbség autonóm közművelődési intézményhálózatának kifejlesztését” tűzi. III. kongresszus: 1993. január 15–17., Brassó. Az RMDSZ elnökévé elsöprő többséggel Markó Bélát, tiszteletbeli elnökévé Tőkés Lászlót választják. Tőkés László több javaslatát megszavazzák, ezek között szerepel, hogy az RMDSZ elkötelezi magát az 1989-ben elindult rendszerváltozás mellett, a Demokratikus Konvencióval együtt követeli a temesvári nyilatkozat nyolcadik pontja érvényesülését, kezdeményezi egy gazdasági tanács létrehozását, a legnagyobb kedvezmény megadását. Az elfogadott program alaptétele a belső önrendelkezés, „a helyi és regionális önigazgatás, a személyi és kulturális autonómia”; a Romániában élő magyarságot „őshonos közösségként”, „államalkotó tényezőként” határozza meg, mely magát „a román nemzet egyenjogú társának tekinti”. IV. kongresszus: 1995. május 26–28., Kolozsvár. Hosszú vita után a kongresszus elfogadja a törvényes úton érvényesítendő területi autonómia célkitűzését. A nemzeti kisebbség helyett a nemzeti közösség elnevezést hagyja jóvá. A testület újraválasztja Markó Bélát a szövetségi elnöki tisztségbe, megerősíti Tőkés László tiszteletbeli elnöki tisztségét, valamint megválasztja a kongresszus után megújuló SZKT 21 tagját. Nyilatkozatot ad ki, melyben tiltakozik a tanügyi törvénytervezet kisebbségi oktatást szabályozó XII. fejezetének jogsértő rendelkezései miatt. V. kongresszus: 1997. október 3–4., Marosvásárhely. A testület elfogadja az alapszabályzat és a program módosítását, valamint az RMDSZ kormánykoalíciós cselekvési programját. A személyi elvű autonómia, a sajátos státusú helyi önkormányzatok, valamint a területi autonómia – amely „a helyi önkormányzatok társulásával érdekszövetségként jön létre” – megfogalmazások lényegében változatlanul megmaradnak az ötödik kongresszus után is. VI. kongresszus: 1999. május 15–16., Csíkszereda. Újabb négyéves időszakra választják RMDSZ-elnökké Markó Bélát ellenjelöltjével, Kincses Előddel szemben. Állásfoglalást fogadnak el a romániai politikai helyzettel, illetve a Balkán stabilitásával kapcsolatban. A testület elfogadott határozataiban leszögezi, hogy hangsúlyt fektet az ifjúságpolitikai célkitűzések megvalósítására, illetve a csángó magyarság helyzetének rendezésére. VII. kongresszus: 2003. január 31. –február 2., Szatmárnémeti. A kongresszusi küldöttek törölték az alapszabályzatból a tiszteletbeli elnöki funkcióról rendelkező fejezetet. Szövetségi elnöknek Markó Bélát választották, egyetlen jelöltként. A tiszteletbeli elnöki tisztségétől megfosztott Tőkés László által vezetett Királyhágómelléki Református Egyházkerület az RMDSZ-kongresszussal megegyező időpontban szervezett egyházkerületi közgyűlést szintén Szatmárnémetiben, a Láncos-templomban. VIII. kongresszus: 2007. március 2–3., Arad. A módosított RMDSZ-program megerősíti a kulturális és területi autonómia törvényes keretei létrehozásának és gyakorlati alkalmazásának a szükségességét. A kongresszus egyik legfontosabb döntése, hogy a Szövetségi Egyeztető Tanács (SZET) helyét a Kulturális Autonómia Tanácsa veszi át. Takács Csaba lemond ügyvezető elnöki tisztségéről, Markó Bélát egyedüli jelöltként újraválasztják RMDSZ-elnökké. A testület eldönti, hogy ismét kétévenként tartanak kongresszust, de az elnöki mandátum továbbra is négy évre szól. /S. M. L. : Húsz év RMDSZ, kongresszusokban. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 24./
2009. június 15.
Gyimesi Éva, a Szekuritate tizenöt évig megfigyelt célszemélye, a rendelkezésére bocsátott hatkötetnyi dokumentumanyagában fölfedezte, hogy nem csupán otthon, az egyetemi kabinetben vagy az előadóteremben, sőt a vakáció színhelyein, hanem a kórházban is figyelték. Az orvos 44 éves, magyar nemzetiségű személy, állambiztonsági körökben 1982-től mint informátort a „BATOR” néven jegyzik. Így vált a kórház műveleti területté a titkosszolgálat dolgozói számára. „BÁTOR”-nak kell biztosítania az optimális feltételeket a szalonban végzendő „házkutatáshoz”, ami által bizonyítható lesz az ellenséges tartalmú írások léte vagy nemléte. /Gyimesi Éva: A kórház mint műveleti terület. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 15./ Stelian álnéven Bartha Tibor jelentett /Besúgók nevét hozta nyilvánosságra. = Szabadság (Kolozsvár), 2007. dec. 10./
2009. június 18.
Gyimesi Éva azt látja a megkapott megfigyelési jelentésekből, hogy a Szekuritáténál példás volt az információs hálózat szereplőinek együttműködése. Ezt példázzák az 1989. június 24-től október 7-ikéig született dokumentumok. Gyimesi Éva („Elena”) és Doina Cornea („Diana”) jó kapcsolatban voltak. Florian Oprea ezredes megbízta a „Stelian” fedőnevű ügynököt, hogy bírja rá a két célszemélyt arra, hogy a jövőben ne találkozzanak. Tőkés István teológiai tanárt /”Professzor”/ kompromittálni kell, meg kell akadályozni, hogy a dolgozatai, valamint leányának, Tőkés Eszternek a dokumentumfilmje kijuthasson Nyugatra. Szabó Tibi informátornak is figyelmeztetni kellett a célszemélyt /Gyimesi Évát/, ugyanígy Lászlóffy Aladárnak és Gáll Ernőnek is, hogy ne barátkozzon Doina Corneával. – „Stelian” ügynök túlbuzgóan teljesítette feladatát, részletesen beszámolt a szekus ezredesnek. /Gyimesi Éva: Mintaszerű együttműködés. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 18./
2009. június 22.
A Gyimesi Évát ismerő magyar értelmiségiek megosztottsága derül ki már a hetvenes évek végéről származó lehallgatott forrásokból és feljelentésekből. Miközben a Szekuritáté alkalmazottai egyértelműen a nacionalista-irredenta beállítottságú személyek közé sorolják őt, a célszemélyt, a korabeli erdélyi értelmiség egyik legelismertebb alakja, Balogh Edgár kétségbe vonta Gyimesi Éva, a magyar tanszék fiatal asszisztensének nemzeti elkötelezettségét. A Gyimesi Évával foglalkozó megfigyelési dossziéban az egyik feljegyzés /1974. október 29./ szerint „Balogh Edgár beszélgetést folytatott Könczei Ádámmal bizonyos zsidó értelmiségiek pozíciójáról az együtt élő magyar nemzetiséggel kapcsolatban. Adott pillanatban Balogh Edgár fölvetette a kérdést, hogyan lehetne rávenni Cseke Pétert, hogy kivonuljon azon zsidók köréből, akik befolyásolják őt, és akiknek hatása alatt támadni kezdte Balogh Edgárt az Intelmek című könyvében írottakért, amelyben az anyanyelv helyzetével és a nép feladatainak problematikájával foglalkozott. Balogh Edgár ugyanezen témában vonta felelősségre Cseke Pétert /1978. január 27./ mondván, miért nem tesz meg mindent, hogy feleségét /Gyimesi Évát/ kivonja e károsan ható zsidó körök befolyása alól. Szigeti József professzor, a magyar irodalom tanszék vezetője arról beszélt /1976. május 5./, hogy Cseke Éva a tanszéken szubverzív nacionalista tevékenységet folytat a kollégák és a hallgatók körében. Minden rossz kútfeje – így nevezte őt, akinek tevékenységében Láng Gusztáv adjunktus és Tóth Sándor filozófia oktató (docens) a szövetségesei. Az egyik besúgó, „Rusz Péter” 1989. június 13-án úgy minősítette a célszemélyt, hogy zsidó, kozmopolita orientációjával nem hogy szolgálni kívánná az erdélyi magyar kisebbség érdekeit, hanem egyenesen kártékony hatást fejt ki tanárként és irodalmárként egyaránt. „Rusz Péter” a célszemély házassági konfliktusát a kozmopolita – népi beállítódás ellentétéből vezette le. /Gyimesi Éva: Nemzeti és/vagy kozmopolita. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 22./
2009. június 25.
A hetvenes évek végétől kezdődött az a folyamat, hogy a magyar nyelv és irodalom szakos hallgatók száma az egyetemen egyre csökkent. Volt olyan év, hogy 11-en jelentkeztek egy helyre. A minőségi színvonal egyre magasabb lett. A kis létszámú szemináriumi csoportoknak volt egy nagy előnye is: kinek-kinek a képességei szerint lehetett kitűzni azt a szakmai mércét, amit teljesíteni képes. Riasztó volt a minisztérium gyakorlata, hogy a kitűnő eredménnyel államvizsgázott magyar tanárokat ne a fő-, hanem a mellékszakjukkal helyezzék ki, de nem Erdélybe, hanem a Regátba. A Botosani, Suceava, Konstanca és más megyék iskolaigazgatói sok esetben felháborodva fogadták a „bozgort”, hiszen az említett tárgyak tanítását feleségek, érettségizett unokahúgok stb. alkalmazásával már rendszerint „megoldották”. 1982-től a tanszék rendszeresen a minisztériumhoz fordult a változtatás érdekében, igénybe vették a némi befolyással bíró bukaresti magyar értelmiség segítségét ezekben az ügyekben, de sohasem sikerült elérniük változtatást a kihelyezések tekintetében. Kitűnő évfolyam került 1985-ben a választás elé: távolmaradásukkal tiltakozni fognak e gyakorlat ellen, nem asszisztálnak, nem veszik át saját kezűleg a kényszerlakhelyt kijelölő papírt. Elébe állnak a következményeknek. Gyimesi Éva most jutott hozzá a Szekuritáté ezzel az aktussal kapcsolatos irataihoz, saját dossziéja megkapott harmadik kötetében. A magyar szekció 22 hallgatója közül senki nem jelent meg a kihelyezés időpontjában, mivel elégedetlenek voltak a számukra kijelölt helyekkel. A minisztériumban úgy döntöttek, hogy hivatalból oda helyezik ki őket, ahova szólnak a helyek, jegyeik csökkenő sorrendjében. A Szekuritáté tudomás szerzett arról, hogy Cseke Éva bölcsészkari adjunktus kezdeményezésére a hallgatók kihelyezés előtt érdeklődni kezdtek Kovászna, Maros, Kolozs és Hargita megye tanfelügyelőségeinél, hogy vannak-e a felsorolt megyékben üres posztok. Megtudták, hogy vannak üres magyar szakos tanári állások, amelyekről értesítették a Nevelés és Oktatásügyi Minisztériumot, az viszont nem bocsátotta e posztokat az 1985-ös végzettek rendelkezésére. A diákok memorandumait olyan személyiségek támogatták, mint Kányádi Sándor, Domokos Géza, Huszár Sándor, Horváth Andor, Kántor Lajos és Szilágyi Júlia, és a tiltakozás a kezdetektől fogva bekerült a Szabad Európa Rádió híranyagába. /Gyimesi Éva: Csoportos tiltakozás 1985-ben. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 25./
2009. július 7.
A Szigeti család június 21-én emlékezett meg néhai Szigeti József egyetemi tanár halálának évfordulójáról. Aznap meglepetve láthatták Gyimesi Éva eszmefuttatását a Szabadság c. napilapban (Nemzeti és/vagy kozmopolita), amelyben Szigeti Józsefet, az 1972. október 1. és 1977. szeptember 16. közötti időszakban a Babes–Bolyai Egyetem megbízott tanszékvezetői teendőket ellátó professzorát negatív színben tüntette fel (szubverzív nacionalista, nonkonformista) az akkori államvédelmi hatóságok képviselői szerint. Szigeti László, a cikkíró szerint valószínűtlen, hogy Szigeti professzor „nacionalista” jelzővel illette volna Gy. Évát, annál is inkább, mivel 1959 tavaszán, a Bolyai Egyetem felszámolása alkalmával Szigeti Józsefet bélyegezték meg az állami hatóságok ugyanezzel a jelzővel A régi magyar irodalom története című egyetemi jegyzetében foglaltakért. Szigeti József 1977-ben megjelentette egyik legfontosabb munkáját, Apáczai Csere János Magyar Encyclopaediáját (bevezetéssel és magyarázó jegyzetekkel). Gy. É. írásában a 70-es években történt lehallgatásokról és megbélyegzésekről tudósít, de semmi nyoma valamely ellene életbe léptetett büntető intézkedésnek. Sőt ellenkezőleg, pontosan Szigeti József tanszékvezetői időszakában, illetve közvetlenül utána érte el Gy. É. legfontosabb szakmai sikereit: megjelent kötetek, adjunktusi kinevezés, doktori értekezés megvédése. Ismeretes, hogy Gy. É. kommunistaellenes, ellenzéki – minden elismerést megérdemlő – tevékenysége a 80-as években bontakozott ki. A Szekuritáté 1983 óta folytonosan figyelte Gy. Évát (és férjét), a lakásukat is lehallgatták. /Szigeti László: Szomorú egybeesés. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 7./
2009. július 30.
Gyimesi Éva a róla szóló jelentések dossziéját megkapta a Szekuritáté Irattárait Vizsgáló Bizottságtól (CNSAS) 2006-ban. Egyes mondatokat töröltek, mondván, magánéleti természetűek. Ugyanakkor egy fiatal történész kutató, O. Á, megkapott olyan anyagokat, melyeknél a Gyimesi Évára vonatkozó magánéleti anyagok nincsenek titkosítva. Gyimesi Éva az iratok tanulmányozása során rájött, hogy a róla szóló első megfigyelések előbb egy Piroska nevű dossziéba kerültek, majd annak lezárása után Elena fedőnév alatt gyűjtötték tovább az anyagot. Ezeket azonban nem kapta meg. Az egyes lapokat a „szerkesztők” különböző iratcsomókból, dossziékból válogathatták össze. Ezt bizonyítja, hogy a megkapott lapok száma 278, de köztük van olyan oldal, amelyik eredetileg az 570-es számmal volt ellátva. Valószínűleg az államellenes, irredenta, egyházügyi és kémelhárítási külön dossziékban még számos irat vonatkozhat rá, de ezeket nem adták át. A megkapott dosszié töredékesnek bizonyul, hiányoznak belőle viszonylag fontos események, személynevek, akciók. Elenyészően kevés oldal szól az Ellenpontok című szamizdat ügyéről, és szinte teljesen hiányzik az 1985-ös magyar szakos végzős hallgatók közös tiltakozási akciója az erőszakos kihelyezéssel szemben. Még ebből a hiányos anyagból is kirajzolódik, hogy a spiclik mellett mennyien segítették a szeku munkáját, így például Georgeta Antonescu docens, dékán vagy Ioachim Moga, a Kolozs megyei pártbizottság első titkára. A nyolcvanas években Florian Oprea vezényelte a kolozsvári írókra, művészekre figyelő információs hálózatot. Nagyon sokan funkciójukban, nyom nélkül jelentettek, együttműködtek a titkosrendőrséggel (párttitkárok, dékánok, rektorok stb.). Részlet a Szem a láncban című kötetből. Megjelenése a KompPress Kiadónál a közeljövőben várható. /Gyimesi Éva: A dokumentum. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 29., folyt. : 30./
2009. augusztus 4.
Gyimesi Éva sokáig nem tudta, valójában mikor vált célszeméllyé a titkosrendőrség irataiban. Úgy látja, hogy az állambiztonsági intézmények az információk igen nagy részéhez – az ő esetében – elsősorban lehallgatások révén juthattak hozzá, és az ún. besúgókra azért volt szükség, hogy önmagukat, valamint civil kollaboránsaikat fedezhessék. Informátorokat rekrutáltak, akik önkéntes vagy a szeku által kicsikart jelentéseikkel alátámaszthatták a célszemélyekkel szembeni gyanút és a politikai vádakat. Ezzel párhuzamosan kiépítették a megfigyelői hálózatot olyan rezidensekkel, pártaktivistákkal és intézményvezetőkkel vagy kollégákkal, akiktől nem kértek az ügynöki elkötelezettséget igazoló aláírást, biztosítva azt is, hogy a teljes hálózat ne lehessen – utólag sem – dekonspirálható. Gyimesi Éva úgy látja, hogy a rá vonatkozó intézkedési terv végrehajtását 1976. február 10-től kezdték el lehallgató berendezések telepítésével. Az intézkedést a Szekuritáté főnöke, N. Dumitrascu vezérezredes is jóváhagyta, hogy rögzítsék Cseke/Gyimesi Éva „nacionalista-soviniszta megnyilvánulásait. ” Az egyetemen a kar adminisztrátora, dékánja és vezetőségének más tagjai nyilván tudtak arról, hogy az egyetem épületében egy terem a szekut szolgálja, ismerték a Szekuritáté ott megforduló munkatársait, technikai dolgozóit. Ez a tudás a kapustól a párttitkárig a belügyi dolgozók passzív cinkosává tehetett mindenkit az egyetem személyzetéből. Ez a kategória a Tismaneanu Jelentés szerint a Szekuritáté ún. „támaszait” foglalta magába. Gyimesi Éva a rá vonatkozó dossziéban „megforduló” Dezsi, Szabo, Laszlo, Bálint, Albert, Adam, Mészáros, Rusz, Herta stb. fedőnevű besúgók között, nagy különbségek vannak a „jóindulat” tekintetében. Gyimesi Éva tanulmányának nem az ún. besúgók leleplezése a célja. /Gyimesi Éva: Lehallgatás – a kezdetektől. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 4./
2009. augusztus 13.
Gyimesi Éva a megkapott dossziéból megtudta, 1976-ban Rusu Aurel nevű/fedőnevű hadnagy volt az első szekus tiszt, aki figyelte. A kompromittáló eljárások közé tartozó módszert alkalmazta, nyilvánosan bekísérte az egyetemről a Szekuritáté székházába. Gyimesi Éva Ion Vlad irodalmár professzornak, a Babes–Bolyai rektorának elmondta, mi történt vele, majd kérte, ha lehet, tegyen valamit, hogy ne kelljen többé odamennie. Dokumentuma van arról, hogy kérése Ion Vladnál meghallgatásra talált. Lehallgatták ugyanis a rektort, aki Drondoe párttitkárnak megemlítette: meglátogatta Cseke asszony (sz. Gyimesi) a Filológia Kar magyar nyelv és irodalom tanszékének lektora, aki elpanaszolta neki, hogy többször is behívták a Szekuritátéra, és soviniszta megnyilvánulásairól faggatták. A rektor kijelentette, nem helyes ilyen embereket behívatni. A dossziéból megállapítható, hogy az egyetem vezetősége sohasem jut el Gyimesi Éva nyilvános felelősségre vonásáig, csupán alkalmazotti státusa ideiglenes felfüggesztéséig (1988 nyarán), annak ellenére, hogy „a karon dolgozó kollégák” több ízben követelték az egyetemről való eltávolítását. /Gyimesi Éva: A rektor lehallgatása? = Szabadság (Kolozsvár), aug. 13./
2009. augusztus 21.
Gyimesi Éva nyomon követése 1986-tól egyre szorosabbá vált, „A célszemély mozgása” című napi beszámolókat viszonylag magas rangú tisztek írták alá. Rossz arcú alakok követtek mindenüvé, emlékezett Gyimesi Éva. A fokozott megfigyelés fokozottsága azzal is magyarázható, hogy Bukarestben ekkoriban szorosan ráálltak a Kriterion-szerkesztő Molnár Gusztáv akcióira, a Limes-kör vezetőjére, akivel Gyimesi Éva rendszeresen találkozgatott Salat Levente, Vekov Károly, Balázs Sándor, Bíró Béla, Fábián Ernő, Lőrincz Csaba, Szilágyi N. Sándor és mások társaságában. Molnár Gusztáv hatalmas dokumentum-anyagot halmozott fel, és szerkeszteni kezdte a Limes című szamizdat számait. A Limest alapítója „marxista” körnek nevezte, nyilván konspiratív céllal, mert ki-ki a saját világnézeti meggyőződését képviselhette ebben az értelmiségi körben. Abszurd helyzet volt, hogy a háziasszony, anya, tanár, magánszemély napi foglalatosságait szorgalmasan feltárták. A cikkíró erre egy példát idézett, az egyik napi jelentést, melyet Pop Silviu ezredes írt alá. Nevetséges a részletesség, melyben még az is szerepel hogy hány percet várt a buszra, hogy bevásárolt, milyen utcákon ment stb. /Gyimesi Éva: ”A célszemély mozgása” = Szabadság (Kolozsvár), aug. 21./
2009. szeptember 1.
Tompa Andrea kolozsvári, de hosszú évek óta Budapesten él, ott tanult, szakmai pályafutása is oda kapcsolja. A Babes–Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karának főállású oktatójaként újra kolozsvári lett. Elmondta, hogy az EU is kellett ahhoz, hogy az ilyen kettős életforma, mint az övé, Budapest és Kolozsvár között lehetővé váljon, Tompa Andrea már tanított, főleg külföldön, majd kedves volt tanára, Cs. Gyimesi Éva közölte: „Gyere haza, itt szükség van rád”. Tompa Andrea azzal szembesül, hogy Erdély meglehetősen konzervatív hely. Tanítása során az előítéleteket akarja lebontatni. Szerinte az a hazafi, ha ezt a szót még egyáltalán szabad használni, aki meri kritizálni a hazáját. Tompa Andrea (1971) színikritikus, irodalmár. A SZÍNHÁZ folyóirat szerkesztője, a kolozsvári BBTE Színház és Televízió Kar adjunktusa. Kolozsvárról szóló regénye A hóhér háza címmel idén jelenik meg a Kalligram Kiadónál. /Köllő Katalin: Lehet-e a kritikai gondolkodást tanítani? = Szabadság (Kolozsvár), szept. 1./
2009. szeptember 1.
Gyimesi Éva emlékezett arra, hogy Péter fia 1989 szeptemberében sikeres felvételi után bevonult katonának. Az évfolyamából, amelynek többségét Bákó megyébe küldték, néhányukat, őt és még öt osztálytársát – elkülönítve – Krajovába rendelték. A Szekuritaté értesítette a krajovai kémelhárítási egységet, hogy Cseke Péter, a közismerten államellenes tevékenységet folytató szülők gyermeke, szeptember 28-án kezdi meg Krajovában a sorkatonai szolgálatot. A fiú megírta, felszólították őket, magyarokat, hogy kizárólag románul beszéljenek. Ráállítottak egy informátort. A sikeres lőgyakorlat után többé nem adtak a fiú kezébe lőfegyvert, majd csak a legvégén, akkor, 1989 decemberében a terroristáknak nevezett ellenség ellen kellett védeniük a kaszárnyát. /Gyimesi Éva: Húsz év után. Kiskatonák – tűzkeresztségben. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 1./
2009. szeptember 11.
Gyimesi Éva a megkapott titkosszolgálati dossziétöredék alapján úgy látja, hogy a nyolcvanas évek második felétől megbillen a Párt és a Szekuritáté hatalmi egyensúlya, azaz: a biztonsági szervek döntései egyre nyomatékosabban kezdik meghatározni a pártállami intézmények működésének mechanizmusát. A Gyimesi Évára vonatkozó 1985. évi intézkedési terv is ezt bizonyítja: „Elsősorban a Bölcsész Kar diákjaira és tanügyi kádereire, de minden olyan személyre gyakorolt ártalmas hatásának megsemmisítése, akikkel kapcsolatba kerül. ” Romániában az egyetemi felvételin a kisebbségekre vonatkozó „numerus clausus” elve érvényesült, valamint az a kihelyezési gyakorlat, amit kényszerlakhelyre való száműzésnek lehet nevezni. Az ügynököknek minél többet kell megtudniuk arról is, milyen nacionalista-irredenta szövegek készülnek a célszemély asztalán. Utalás történt a hallgatók beszervezésére is. Felhívták az informátorok figyelmét a célszemély lehetséges hiteltelenítésének, kompromittálásának fontosságára. /Gyimesi Éva: Húsz év után. A miniszterhelyettes „beszervezése”. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 11./
2009. szeptember 30.
Cs. Gyimesi Éva: Szem a láncban – Bevezetés a szekusdossziék hermeneutikájába /Kompress Kiadó – Korunk, Kolozsvár/ című könyvében bemutatta a disszidens fogalmát, aki önszántából, erkölcsi meggyőződéséből nem volt hajlandó többé a diktatúra szorításában létezni. A szerző feltette a kérdést: „Érdemes-e bármely vélt igazságért kockáztatni a családtagok biztonságát, belső békéjét?” A disszidens magatartás erkölcsi megtartóerejére azonban szükség van. /Szem a láncban. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 30./
2009. október 21.
Még sohasem voltak ennyien a kajántói római katolikus plébániatemplomban, ahol vasárnapokon alig gyűlt össze a negyvennyolc kajántói hívő, aki ehhez a felekezethez tartozik. Október 18-án sokan eljöttek ebbe a 13. században épült gyönyörű Árpád kori templomba. Felavatták az új orgonát. A régi Csintalan Gyula kolozsvári orgonaépítő mester műve, 1892-ben készült, de már régen elhallgatott. A régi hangszert Albert József, ugyancsak kolozsvári orgonaépítő mester újította fel. A felújított orgonán Jakabffy Tamás tartott bemutatót orgonára írt klasszikus darabokból. A közeljövőben 37, gyermekekkel megáldott római katolikus család építtet házat az ősi templom közelében. /Gyimesi Éva: Bemutatkozott az orgona. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 21./
2009. november 20.
November 18-án mutatták be Cs. Gyimesi Éva Szem a láncban. Bevezetés a szekusdossziék hermeneutikájába /Korunk–Komp-Press Kiadó, Kolozsvár, 2009/ című kötetét Kolozsváron Az Emberi Piramis. Beszélgetések a pártállami diktatúráról című rendezvénysorozat keretében. A kiadó részéről Balázs Imre József, a Korunk főszerkesztője, a kötet szerkesztője méltatta a kiadványt. /Köllő Katalin: Könyv, amely nem a múltunkról, hanem a jövőnkről szól. Szem a láncban – könyvbemutató a Tranzit Házban. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 20./
2010. január 9.
Huszadik születésnapját ünnepli az RMDSZ
1990
Április 21–22.
– Az RMDSZ I. Kongresszusa az Egységben az erő jelszó jegyében Nagyváradon. Felhívással fordul az Ideiglenes Nemzeti Egységtanácshoz és Románia kormányához, tegye haladéktalanul vizsgálat tárgyává az országban a kisebbségi kérdés kezelésében kialakult állapotokat, és haladéktalanul foglaljon állást a kisebbségek kérdésének valóban demokratikus rendezése érdekében. Megválasztják az országos elnökség tagjait: Domokos Géza elnök, Szőcs Géza főtitkár, Béres András, Markó Béla, Formanek Ferenc, Szilágyi Zsolt, Cs. Gyímesi Éva, Csutak István, Bodó Barna, Kántor Lajos, Zonda Attila, Toró T. Tibor, Erőss Péter, Nagy Béla, Verestóy Attila, Sylvester Lajos, Vida Gyula, Kolumbán Gábor, Káli Király István tagok. Tiszteletbeli elnök: Tőkés László.
Május 10.
–Az RMDSZ közleményében kijelenti, nem kívánja elkötelezni tagságát egyik államelnökjelölt személye mellett sem. Arra kéri választóit, menjenek el szavazni, és szavazzanak a visszarendezés ellen.
Május 15.
– Szőcs Géza RMDSZ-főtitkár nyilatkozatban teszi közzé a választási adatok feldolgozásával kapcsolatos aggályait.
Május 20.
– Parlamenti és elnökválasztások. Ion Iliescu a szavazatok 85,07 százalékával elnök lesz. A képviselőházban az RMDSZ 991 601 szavazatot (7,23%, 29 mandátum), a szenátusban 1 004 353 szavazatot (7,20%, 9 mandátum) kap.
Május 27.
– Az RMDSZ országos elnöksége a közvélemény tudomására hozza: a kormánynak az 1990/1991-es tanév megszervezésére vonatkozó 521/1990.05.12 Határozata ellentétes az érvényben lévő tanügyi törvénnyel. Beadvánnyal fordul az állam vezetőihez. Rámutat: ez a határozat visszalépés a diktatúra időszakához képest. A rendelet a kisebbségi jogokat korlátozó intézkedéseket vezet be az oktatásban (leszögezi, hogy az oktatás minden szinten román nyelven történik; „a nemzeti kisebbségek számára feltételeket teremtenek az anyanyelv elsajátítására és esetenként anyanyelvű képzésre”; az egyetemi oktatás fejezetében szó sincs a magyar nyelvű egyetemi oktatásról stb.).
Június 7.
– Demény Lajos tanügyminiszter-helyettest, marosvásárhelyi útja során, a helyi Nemzeti Megmentési Front és a Vatra Românească képviselői megakadályozzák abban, hogy a tanfelügyelőségen eleget tegyen hivatali feladatának.
Június 13–14.
– Bukarestben a rendőrség eltávolítja az Egyetem térről a demokratikus reformok gyorsítását több hete követelő tüntetőket, többszáz személyt őrizetbe vesznek. Miron Cozma vezetésével, Zsil-völgyi bányászok érkeznek Bukarestbe, a rend helyreállításának ürügyével behatolnak és törnek-zúznak, ártatlan járókelőket és tüntető diákokat kegyetlenül bántalmaznak.
Június 16.
– Az RMDSZ vezetősége a június 13–15-i bukaresti eseményekkel kapcsolatban tiltakozik Szilágyi Zsolt és Zsigmond László RMDSZ-képviselők indokolatlan bántalmazása ellen.
Június 20.
– Beiktatják a Petre Roman által vezetett új kormányt.
Június 27.
– Adrian Moţiu államtitkár semmisnek nyilvánítja a Demény Lajos tanügyminiszter-helyettes által kiadott rendeleteket. Deményt július elején fölmentették tisztségéből, de szenátorként alelnöke lett a szenátus oktatásügyi bizottságának.
Július 5.
– A helyi közigazgatási törvénytervezet vitája során a képviselőházban heves ellenállásba ütközik az a szakasz, amely lehetővé tenné a határozatok kisebbségi nyelven történő megjelentetését.
Július 9.
– Szatmárnémetiben, Nagyváradon, Aradon, Kolozsváron és Bukarestben a Vatra Românească szervezésében összejöveteleket tartanak a kisebbségek anyanyelvű oktatása ellen, a román tanulók „hátrányos helyzetbe” kerülése miatt.
Július 20–21.
– Az RMDSZ országos választmánya nyilatkozatban foglalkozik a marosvásárhelyi márciusi események résztvevőivel szemben indított egyoldalú büntetőjogi eljárás visszásságaival. Míg Sütő András támadói közül senkit sem azonosítanak, a büntetőeljárási szervek több magyar és cigány nemzetiségű személyt tartóztattak le és ítéltek szabadságvesztére.
Július 30.
– Domokos Géza nyílt levelet intéz Iliescu elnökhöz, amelyben ismételten kéri, hogy a prefektúrák felállításakor vegyék figyelembe a helyi magyar lakosság által beterjesztett javaslatokat
Augusztus 13.
– Marosvásárhelyen újabb magyarellenes tüntetést szervez a Vatra Românească, amelyen jelszavakat skandálnak késő éjjelig, megfélemlítve a lakosságot.
Szeptember 11.
– Az RMDSZ parlamenti csoportja interpellációban tiltakozik az oktatási miniszter azon telefonutasítása ellen, amely az érvényben lévő törvényben biztosítottak ellenére megfosztja a tanulókat az anyanyelven történő felvételizés jogától.
Szeptember 15.
– Az oktatási minisztérium magyar líceum megnyitását engedélyezte Aradon. Szept. 10-én Gheorghe Gîrbovan megyei prefektus kijelenti, hogy nem engedélyezi a líceum megnyitását. Tokay György képviselő tiltakozásul ülősztrájkba kezd. Sikerül elérnie, hogy szeptember 17-én mégis meginduljon a tanítás.
Október 4.
– A szenátus határozata értelmében a székelyföldi vonatokon rendőrségi és katonai járőrök tartanak ellenőrzést, azzal a mondvacsinált ürüggyel, hogy megvédjék a román utasokat a helybeli lakosok atrocitásaival szemben.
Október 6.
– Engedélyezik az aradi megemlékezést az 1848-1849-es magyar szabadságharc vértanú tábornokaira. Utólag a román kormány a Magyar Külügyminisztérium egy jegyzékére válaszolva úgy értékeli, hogy a rendezvény nemzeti uszításhoz, a román nép érzéseit sértő megnyilatkozásokhoz vezetett.
Október 9.
– Az RMDSZ képviselői tiltakozásul kivonulnak a parlamenti ülésről, mert a gazdasági társaságok törvénytervezete szerint ezek vezetője csak román lehet. Végül az RMDSZ által javasolt változatot fogadják el, amelyben a románt román állampolgárságúra cserélik.
November 2.
– Radu Ceontea és Adrian Moţiu (PUNR) szenátor javaslatára a szenátus napirendre tűzi egy bizottság felállítását, amely kihallgatná azokat a románokat, akik 1989. december 22. után távozásra kényszerültek Hargita és Kovászna megyéből.
December 1.
– A román nemzeti nap alkalmából Gyulafehérváron kerül sor a parlament szabadtéri, ünnepi ülésszakára. Szőcs Géza főtitkár közbekiabálással, fütyüléssel keltett hangzavarban próbálja elmondani a toleranciáról szóló beszédét. A román ellenzék sem jut szóhoz. A hangulatkeltésben részt vesz – a televíziós felvételen is láthatóan – Petre Roman miniszterelnök is.
December 2.
– Az RMDSZ nyilatkozatban tiltakozik a december 1-jei incidens ellen. Követeli, kormányfői minőségével összeegyeztethetetlen magatartásáért Petre Roman megbízatásának visszavonását.
December 5.
– A Nemzeti Megmentési Front (FSN ) frakcióvezetője, Vasile Văcaru szenátor államellenes tevékenység vádjával bűnvádi eljárást követel Sütő András és Tőkés László ellen.
1991.
Február 4.
– A közszolgálati televízió nemzetiségi nyelvű adásidejének csökkentése ellen nyilatkozatban tiltakozik az RMDSZ.
Február 22.
– Domokos Géza RMDSZ-elnök a parlamentben ismerteti a szövetség álláspontját az alkotmánytervezet első cikkelyével kapcsolatban. Kifogásolja azt a meghatározást, hogy Románia „egységes nemzeti állam”. Az RMDSZ és a többi nemzetiség parlamenti csoportja javaslatai az alkotmány tervezetéhez: a hatalom köteles biztosítani a nemzeti kisebbségek védelmét, a román állam alapja nem a román nép egysége, hanem a román nép és a nemzeti kisebbségek egysége. Több paragrafus átdolgozását kérik (pl. azt, hogy ne legyen büntetendő a nemzeti és etnikai szeparatizmusra való felhívás), és azt, hogy a kisebbségek használhassák anyanyelvüket a közigazgatási szervek előtt.
Május 24–26.
– Marosvásárhelyen megtartják az RMDSZ II. Kongresszusát. Domokos Géza marad az elnök, Tőkés László a tiszteletbeli elnök, Szőcs Géza a politikai, Kolumbán Gábor a gazdasági alelnök.
Az elnökségi tagok: Borbély Imre, Csapó József, Béres András, Patrubány Miklós, Toró T.Tibor, Beder Tibor, Takács Csaba, Tokay György. A kongresszus felhívást tesz közzé, melyben a kommunista nómenklatúra és a Securitate érdekösszefonódására és a hatalmi struktúrák továbbélésére mutat rá. Egy másik felhívást a magyarországi pártokhoz intéznek, kérve a magyar kisebbségpolitika pártérdekeken felülemelkedő stratégiájának kidolgozását.
Június 1.
– A Maros megyei prefektus, egy 1968-as törvényre hivatkozva, elrendeli, hogy a megyében szereljék le a kétnyelvű helységnévtáblákat, és cseréljék ki azokat románra.
Június 12.
– A képviselőház tanügyi bizottságában ismertetik az 1991/521. sz. kormányhatározat 1991/92-es tanévre aktualizált szövegét. Eszerint vegyes lakosságú térségekben akkor is kötelező román osztályokat indítani, ha a tanulók létszáma kevesebb tíznél. Románia földrajzát, történelmét és a műszaki tárgyakat románul kell tanítani a kisebbségi iskolákban is.
Június 25.
– A Kolozs megyei tanfelügyelőség néhány nappal a középiskolai felvételi vizsgák előtt közzéteszi a következő évi beiskolázási tervet. Ezek szerint a Báthory István, Brassai Sámuel és Apáczai Csere János líceumokban, ahol 1990-ben visszaállították a magyar nyelvű oktatást, most újból román osztályok indítását tervezik. A kolozsvárihoz hasonló gondjaik vannak a nagyváradi magyaroknak is.
Június 26.
– Iliescu elnök fogadja az RMDSZ küldöttségét. Szóvá teszik az iskolaügyben kilátásba helyezett újabb korlátozásokat, a földrajz, illetve a történelem kötelezően román nyelven való oktatásának kérdését szélsőséges nacionalista erők aggasztó térnyerését, az állambiztonsági törvény tervezetében a szeparatizmus önkényes értelmezésének veszélyét, és azt, hogy a szükségesnél kevesebb magyar nyelvű osztályt terveznek indítani. Felvetik, hogy a nagyarányú tanárhiányt csak a Bolyai Tudományegyetem visszaállításával lehetne pótolni.
Július 6.
–Kolozsváron alakuló ülését tartja az RMDSZ Küldötteinek Országos Tanácsa (KOT). Felhívást intéz az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet genfi Kisebbségi Konferenciájához, a kisebbségi kérdés egész Európára való érvényességét hangsúlyozva. Ugyancsak felhívással fordulnak a román kormányhoz és pártokhoz, egy interetnikus problémákat tárgyaló kerekasztal létrehozását szorgalmazva.
(Részletek az RMDSZ, eseménynaptárából) Forrás: Szabadság (Kolozsvár)
2010. január 18.
Fennállásának húszéves évfordulóját ünnepelte Kolozsváron az RMDSZ
Annyi szépet és jót ránk hordtak itt, hogy csak győzzük a terhet – köszönte meg a hazai és határon túli vendégek méltató szavait Markó Béla az RMDSZ alapításának huszadik évfordulóján rendezett gálaesten.
Alapítói, egykori és jelenlegi tisztségviselői, valamint a történelmi magyar egyházak, a romániai, illetve magyarországi parlamenti pártok, és a Kárpát-medencei magyar szervezetek képviselőinek jelenlétében ünnepelte szombaton Kolozsváron fennállásának huszadik évfordulóját az RMDSZ. Nem volt véletlenszerű a helyszínválasztás, ugyanis 1990 januárjában éppen a kolozsvári Állami Magyar Színház épületében tartotta alakuló ülését a szövetség.
„Diktatúrát döntöttünk, demokráciát építettünk”
„Sokan felteszik ma a kérdést, hogy szükség volt-e létrehozni egy érdekvédelmi szövetséget abban a formában, ahogyan az 1989– 1990-ben létrejött. Sokan szerették volna azt látni, hogy több romániai magyar politikai csoportosulás jön létre akkor, majd rövid időn belül felmorzsolódik az országos politizálás színpadán. De nem így történt.
Az RMDSZ húsz éve a legstabilabb politikai csoportosulásnak mutatkozott és mutatkozik máig is: mi sem nevet, sem politikai programot nem cseréltünk fennállásunk óta” – mondta ünnepi beszédében Markó Béla. Az RMDSZ elnöke hozzátette: amellett, hogy az 1990 óta eltelt időszakban sikerült önálló magyar nyelven működő intézményeket létrehozni, helységnévtáblákat felállítani és javítani az útviszonyokon, a legfontosabb, amit fel tudnak mutatni, az a szövetség eszméje.
Mint elmondta, az 1989-es események és az elmúlt húsz év bebizonyította, hogy a magyar anyanyelvű kisebbség nélkül nem lehet sem diktatúrát megdönteni, sem demokráciát építeni.
Határtalan dicséretek
A hazai, valamint a határon túli politikai pártok vezetői egyaránt méltatták az RMDSZ húszéves tevékenységét. „Az RMDSZ mint párt is, de annak vezetői és tagjai is bizonyították helytállásukat a romániai politikai életben. Most, hogy ismét szerepet vállaltak a kormányzásban, el tudom mondani, hogy a politikai hatalom jó kezekben van Romániában. A Demokrata–Liberális Párt és RMDSZ közötti koalíció sikeres mandátumot ígér Romániának” – tolmácsolta Emil Boc miniszterelnök gondolatait Ioan Oltean, a PD-L alelnöke.
A parlamenti ellenzéket egyedül a Szociáldemokrata Párt (PSD) alelnöke, Cristian Diaconescu képviselte, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) küldöttének széke üresen maradt. A húszéves RMDSZ-t felvételről üdvözölte Joseph Daul, az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióvezetője, majd Bajnai Gordon magyar miniszterelnök üdvözletét Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkára tolmácsolta.
Megállapította: az RMDSZ nélkül nem beszélhetnénk ma magyar nyelvű intézményekről, magyar oktatásról, a magyar–román együttélés új korszakáról, közös kormányülésekről. Kasza József a vajdasági, Berényi József pedig a felvidéki magyar közösségek jókívánságait hozta el Kolozsvárra.
Intő szó Máraitól
Az ünnepi gálaest fénypontját az évfordulós emlékplakettek átadása jelentette: az RMDSZ vezetősége méltatta mindazokat az alapító, egykori és jelenlegi tisztségviselőket, közéleti személyiségeket, akik részt vállaltak az érdekvédelmi szövetség munkájában. Gyarmathy János marosvásárhelyi képzőművész alkotását bár a kolozsvári színpadon csupán húsz kiemelt személy vehette át, a kitüntetést 267 személynek ítélték oda.
„Úgy gondolom, hogy az RMDSZ valóban helytállt az elmúlt 20 évben, de mostanában egyre több szó esik az érdekvédelmi szövetség kapcsán a hatalomról, mint arról az emberjogi képviseletről, amit alakulásakor célul tűzött ki. Azt kívánom a mai RMDSZ-nek, hogy a hatalom szeretete ne győzze le a szerető haza hatalmát” – parafrazálta Márai Sándort az emlékplakettet átvevők nevében Cs. Gyimesi Éva.
Mit hoz a jövő?
A beszédet mondók többésge és a házigazda egyaránt megemlékezett az RMDSZ alapító nagyjairól, így az elhunyt Sütő Andrásról és Domokos Gézáról is, ám a jelenlevők nemcsak a múltba tekintgettek, hanem célokat is tűztek ki maguk elé. „Mára a romániai magyar kisebbség több joga is megvalósult ám még hátravan jó pár cél megvalósítása, így az önálló erdélyi magyar egyetem és a különböző autonómiák elérése” – mondta Markó Béla.
Az évforduló alkalmából megjelent az érdekvédelmi szervezet két kiadványa is: a Húszéves az RMDSZ című könyv a szövetség két évtizedes történetét, összes dokumentumát, egykori és mai tisztségviselőinek névjegyzékét foglalja egybe, az Évek és képek című kiadvány pedig közel 700 fotóban mutatja be a szövetség húszéves történetét megalakulásától napjainkig.
Sipos M. Zoltán. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)
2010. január 18.
Markó: számos joggal élhetünk, de sok még a teendő
Se diktatúrát lerombolni, se demokráciát építeni nélkülünk nem lehet
Az RMDSZ stabilitásának az volt a feltétele az elmúlt húsz évben, hogy önálló maradt, soha nem tette mástól függővé a jövőjét, nem kötötte másokhoz a szekerét, így a szövetség csak egyvalakihez van hozzáláncolva: saját közösségéhez – fejtette ki Markó Béla szövetségi elnök szombaton Kolozsváron, az RMDSZ megalakulásának huszadik évfordulója alkalmából tartott gálaműsoron. Az ünnepségen a szövetség vezető tisztségviselői és egykori alapítói mellett jelen voltak a magyar kormány képviselői, a romániai és magyarországi politikai pártok képviselői, a Kárpát-medencei magyar szervezetek, valamint a magyar történelmi egyházak és civil szervezetek vezetői. Hivatalos volt az eseményre Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vezetője, az RMDSZ volt tiszteletbeli elnöke is, aki azonban a novemberben püspökké választott Csűry István felavatásán vett részt Nagyváradon.
A Himnusz eléneklésével kezdődött szombaton az RMDSZ huszadik születésnapja alkalmával szervezett ünnepi gálaműsor a Kolozsvári Magyar Operában. Ezt követően Skovrán Tünde kolozsvári színművész Tompa László Vallomás című versét adta elő, majd Az elmúlt húsz év című rövidfilm után Markó Béla szövetségi elnök lépett színpadra, és köszöntötte a jelenlévőket. Az elmúlt két évtizedet értékelő ünnepi beszédében a szövetségi elnök kifejtette: a kommunista diktatúra utolsó éveiben felgyorsult a bomlás, eltűnt a magyar nyelv a közéletből, már a legeldugottabb székely településen sem lehetett magyar emléktáblát látni. Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy, Marosvásárhely, Csíkszereda, Nagyvárad és a többi erdélyi város és falu nevét már a magyar újságokban sem lehetett leírni magyarul, egyetlen önálló magyar középiskola sem volt. Közösségként szinte semmink se maradt, és a legnagyobb veszteség az volt, hogy a remény is eltűnni látszott. A nyolcvanas években egyre több magyar telepedett ki külföldre, úgy tűnt, hogy Románia egyszínűvé válik, és a kommunista nemzetállam teljes diadalt arat – mondta az RMDSZ elnöke.
Leszögezte: utóbb azonban az események bebizonyították, hogy mégis meg lehet itt maradni magyarnak, újjá lehet építeni az országot, és ezen belül a magyar közösséget.
Napok alatt többezren iratkoztak az RMDSZ-be
Bukarestben és Erdély különböző városaiban 1989 decemberében napok alatt jött létre az RMDSZ, napok alatt több száz­ezren iratkoztak be a szervezetbe, amely azóta is él és képviseli a magyar közösséget. Markó Béla szerint a magyar közösség tudta, mit kell tenni: szövetséget kell létrehozni, el kell kerülni a pártosodást, egységesen kell fellépni, erőt, szolidaritást kell mutatni, és azonnal el kell kezdeni a politikai küzdelmet. Az RMDSZ elnöke utalt a közösségen belüli vitákra és véleménykülönbségekre is, ám hangsúlyozta: Tőkés László temesvári szerepvállalása már akkor bebizonyította, hogy ebben az országban a magyarok nélkül sem diktatúrát lerombolni, sem demokráciát felépíteni nem lehet. Markó Béla kiemelte azt is, hogy fejet kell hajtanunk az RMDSZ első elnökének, Domokos Gézának, és Sütő Andrásnak az emléke előtt is.
Kiemelte: az RMDSZ nélkül továbbra sem lehet jelentős változást végigvinni az országban. Temesvár bebizonyította, hogy a diktatúrát nem lehet a magyarok nélkül lebontani, az elmúlt húsz év parlamenti küzdelmei és kormányzati szerepvállalásai pedig arról tanúskodnak: a demokráciát nem lehet nélkülünk felépíteni.
Az egyik legnagyobb érték, amit a romániai magyar közösség létrehozott az utóbbi két évtizedben a szövetség eszméje – mondta Markó, hozzátéve: az RMDSZ a romániai politikai élet legstabilabb politikai szervezete. Ennek az volt a feltétele, hogy a szövetség önálló maradt, soha nem tette mástól függővé a jövőjét, nem kötötte másokhoz a szekerét – mondta. Mint fogalmazott, többször léptünk koalícióra, egyezségeinket betartottuk, és ezután is be fogjuk tartani, de mi csak egyvalakihez vagyunk hozzáláncolva: saját közösségünkhöz.
Kitüntették azokat, akik sokat tettek a szervezetért
Ma a magyar közösség számos olyan jogot tudhat magáénak, amelyektől 1989 decembere előtt megfosztottak, és amelyektől azután is, például Marosvásárhely 1990-es véres márciusa alkalmával próbáltak távol tartani – hívta fel a figyelmet az RMDSZ elnöke, emlékeztetve egyben arra is, hogy mennyi minden nincs még az állami magyar egyetemtől egészen a különféle autonómiákig, illetve hány jogunk van papíron, amit a gyakorlatban még csak részlegesen alkalmaznak.
Ne adjuk fel Kolozsvárt
Markó Béla beszédét követően a meghívottak ünnepi köszöntései, felszólalásai hangzottak el. Elsőként Kántor Lajos kolozsvári irodalomkritikus, a Korunk című folyóirat volt főszerkesztője szólalt fel, aki mint az RMDSZ egyik alapítója osztott meg néhány gondolatot a jelenlévőkkel. Beszédének vezérgondolata az volt, hogy ne adjuk fel Kolozsvárt, amely szerinte „fel nem adható város”. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az RMDSZ története szempontjából is jó választás volt Kolozsváron megszervezni 1990. január 7-én a szövetség első tanácskozását, most pedig a huszadik évforduló alkalmával tartott ünnepséget. Végezetül Kántor „jó választásokat” és „jó válaszokat” kívánt az elkövetkező húsz évre az RMDSZ-nek.
A határon túli magyar szervezetek nevében Kasza József kifejtette: fejet hajt az RMDSZ által az elmúlt két évtizedben elért eredmények előtt, amelyek szerinte az elkövetkezőkben sem fognak elmaradni. Az elmúlt években a politikából visszavonult újvidéki volt polgármester az anyaország és a határon túli magyarság viszonyáról szólva hangsúlyozta: általában az anyaországtól segítséget vár az országhatáron kívül élő magyarság, most azonban olyan időket élünk, hogy utóbbiaknak kell segítséget nyújtania az anyaországnak ahhoz, hogy talpra álljon, és ne vesszen el.
Emil Boc miniszterelnök üzenetét az RMDSZ-szel kormánykoalíciót alkotó Demokrata Liberális Párt (PD-L) alelnöke, Ioan Oltean olvasta fel. Levelében a kormányfő hangsúlyozta: az RMDSZ az elmúlt évek során az egyik legjobb partner volt, komoly, kiegyensúlyozott és pragmatikus politikát folytatott, és jelentős szerepet játszott a társadalom demokratizálásában. Boc üzenetében kifejezte reményét, hogy az RMDSZ-el való partnerség a hatékony kormányzás és az etnikumközi együttműködés modellje lesz. A Szociáldemokrata Párt (PSD) részéről Cristian Diaconescu alelnök vett részt az ünnepségen, aki pártja jókívánságait tolmácsolta, és azt hangsúlyozta: még sok a közös tennivaló.
Az RMDSZ megkerülhetetlen szereplő
Bajnai Gordon magyar miniszter­elnök üdvözletét Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkára tolmácsolta a jelenlévőknek. Megállapította: az RMDSZ nélkül nehezen beszélhetnénk ma magyar nyelvű intézményekről, magyar oktatásról, a magyar-román együttélés új korszakáról, közös kormány­ülésekről. A politikus szerint az elért eredményekhez nagy elszántságra, bátorságra és kompromisszumkészségre volt szükség. Úgy vélte, hogy az RMDSZ megkerülhetetlen szereplője a magyar-román viszonynak, és példát mutatott a Kárpát-medence egész magyarsága számára.­Végezetül Gémesi Ferenc egy emlékplakettet adott át Markó Bélának, amelyet a magyar kormány ajándékozott az RMDSZ-nek a huszadik évforduló alkalmával. A Magyar Szocialista Párt (MSZP) üzenetét Lendvai Ildikó pártelnök tolmácsolta. A magyarországi politikus párhuzamot vonva a két párt között hangsúlyozta, hogy az MSZP és az RMDSZ egyaránt nehéz és válságos időkben vállalt kormányzati felelősséget, amikor ez a tevékenység nem népszerűséget hozott, hanem hatalmas felelősséget rótt rájuk. Mint fogalmazott, az RMDSZ útja továbbra is változatlan, és a felelősség útját kell követnie.
Kedélyes beszélgetésekre is jutott idő az RMDSZ-es politikusok között
Harrach Péter, a Fidesz-KNPP képviselője, az Országgyűlés alelnöke kifejezte reményét, hogy az RMDSZ-nek lesz ereje a jövőben is párbeszédet folytatni a többségi társadalommal, felvállalni a nemzeti egység ügyét az európai normák betartásával. Csak egy erős anyaország képes arra, hogy a nemzeti egységet megvalósítsa, és amelyre az összmagyarságnak szüksége van – mondta Harrach Péter. A kettős állampolgárság megszerzését könnyítő, kudarcba fulladt 2004. december 5-i népszavazás miatt a határon túli magyarságot megkövető politikus hozzátette: áldozatvállalások és kompromisszumok árán is meg kell teremteni a nemzeti egységet. Csapody Miklós, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) képviselője elmondta: az erdélyi magyar méltóság nyilatkozik meg jelen ünnepségen. Kifejtette ugyanakkor, hogy az RMDSZ olykor a románokkal viaskodva vagy együttműködve, hol ellenzékben, hol kormányon, mindig a pragmatikus nemzeti érdekképviselet szellemében cselekszik.
A Magyar Koalíció Pártját (MKP) Berényi József képviselte, aki a két határon túli magyar közösség helyzete között vont párhuzamot. A szlovákiai politikus elmondása szerint nagyon sok a hasonlóság a két közösség életében, és mint ilyen, az RMDSZ sok esetben példát mutat számukra.
Kétszáz személyt tüntettek ki
Az ünnepi köszöntések után emlékplakett-átadásra került sor: az RMDSZ vezetősége Gyarmathy János marosvásárhelyi képzőművész alkotásával és dísz­oklevéllel ajándékozott meg több mint kétszáz személyt, aki az elmúlt húsz évben valamilyen formában hozzájárult a szövetség megalapításához és működéséhez. Nevükben Cs. Gyimesi Éva egyetemi professzor mondott köszönetet: az értelmiség és a hatalom között párhuzamot vonva arra intett, hogy ne tévesszék soha össze a hatalom szeretetét a szeretett haza hatalmával.
Markó Béla szövetségi elnök az évforduló alkalmával bejelentette: bejegyezték a Kós Károly Akadémia Alapítványt, és a Szabadság napilapot kiadó Minerva Egyesülettel közösen egy erdélyi művelődési központot hoznak létre Kolozsváron.
Az RMDSZ ugyanakkor két kiadványt is megjelentetett: a Húszéves az RMDSZ című könyvet, amely a szövetség két évtizedes történetének kronológiáját, iratgyűjteményének egy válogatását, egykori és mai tisztségviselőinek névjegyzékét tartalmazza; a másik kötet pedig a közel hétszáz fényképet magába foglaló Évek és képek című fotóalbum.
A gálaműsoron fellépett ifj. Márkos Albert hegedűművész, aki id. Márkos Albert A táncban című művét adta elő. A jelenlévők Hatházi Andrást is hallhatták, a kolozsvári színművész Horváth István Tornyot raktam című versét mondta el. Végezetül a Harmadik zenekar kíséretében Demeter Panni népdalokat énekelt, majd a Bogáncs együttes néptáncokat adott elő.
PAPP ANNAMÁRIA. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)
2010. február 6.
Lapozó
Húsz év Helikon
Húszéves a kolozsvári irodalmi hetilap, a Helikon. Részlet az idei első szám vezércikkéből: "A lapelőd, az UTUNK szerkesztőségébe katonákat kvártélyoztak be ’89 karácsonyán, onnan kimenekítettünk két öreg írógépet, valamennyi papírt s indigót és egy doboznyi reprót s képet, hogy szöveget illusztráljunk velük, ha lesz még valaha szöveg… Ezen kellékekkel áthurcolkodtunk a főtér sarkára a nagy könyvüzlet fölé, s ott az írószövetség kolozsvári fiókjának egyik szobájában "nekiláttunk" az új folyóirat megalapításának. Ez akkor ott, a tó-tágast álló rendszerváltó valóságban lezajlott másfél-, két fertályóra alatt. Elköszöntünk két öregharcos kollégától, megegyeztünk abban, hogy leendő folyóiratunk milyen névre hallgasson, és máris elkezdtük amúgy egy álltó helyünkben fölvázolni, mit fogunk az első számban közölni. Hogy aztán hogy találunk gazdát, hol és ki fogja nekünk kinyomtatni, milyen pénzből, milyen papírra, ki és hol fogja terjeszteni, hogy azt végül el is olvassa valaki? – ilyesmikről egy szó nem esett, hisz az efféle gond immár csak arra jó, hogy ócska szegényszagú aggodalmakat teremjen, márpedig erre most semmi szükség, hiszen mi életünkben ma először olyan folyóiratszámot fogunk szerkeszteni, melynek a megjelentetését nem kell cenzornak jóváhagynia. Mert nincs cenzor; többé nincs cenzúra." (Szilágyi István főszerkesztő) * És egy írás az első Helikonból: "Tiszta nevek kellenek, mondta új lapunk főszerkesztője. Nem lepődnék meg tehát, ha visszautasítaná jelen kéziratomat. Ugyanis az én nevem bemocskolódott, mert hallgatva és szabadlábon éltem túl a Ceausescu-korszakot. Hála az Istennek, élnek közöttünk olyanok, akiknek a neve nem szennyeződött be e sötét években. Doina Cornea, Cs. Gyímesi Éva, Mircea Dinescu, Kányádi Sándor, Király Károly, Sütő András, Tőkés László és Tőkés László és Tőkés László. És sokan mások. És vannak aztán olyan nevek, amelyeknek kimondása azzal a kockázattal jár a gyanútlan beszélőre, hogy nem a saját nevét mocskolja be, hanem a száját. Egyetlen példát említenék. Az egyetlen példa: Hajdu Győző és Victor. (Tudok kettőig számolni. Ez a 2 ember ugyanaz. Ez az a 2 ember, aki egyebek mellett arra vetemedett, hogy a Szózatot is beleszője a Kondukátorhoz intézett hűségnyilatkozatába.) Neki nem ér a neve. És a többi hasonszőrűé sem. Sokaké. Hadd soroljak fel azonban végezetül még néhány tiszta nevet. Arad, Arad, Arad, Brassó, Brassó, Brassó, Bukarest, Bukarest, Bukarest, Kolozsvár, Kolozsvár, Kolozsvár, Nagyszeben, Nagyszeben, Nagyszeben. És Temesvár és Temesvár és Temesvár. És sokan mások." (K. Jakab Antal: Tiszta nevek)
B.D. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)
2010. április 20.
Húsz éve történt a kelet-európai rendszerváltozás - Az RMDSZ, a romániai magyarság szervezetének kibontakozása
Húsz éve, 1990. április 21-22-én tartotta Nagyváradon első kongresszusát a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), amely napjainkig a romániai magyarság és Románia meghatározó politikai ereje.
1989 decemberében Romániában megbukott a diktatúra, elérhető közelségbe került a jogállamiság, a demokrácia, a piacgazdaság, a többpártrendszer, a vallásszabadság, a nemzetiségi egyenjogúság. Király Károly, Tőkés László és Domokos Géza, a romániai magyar értelmiség képviselőiként bekerültek az új román vezetésbe, amely eltörölte a Ceausescu-éra nemzetiségellenes törvényeit, Kisebbségi Bizottságot hozott létre és nyilatkozatban mondta ki a nemzetiségi jogok szabad gyakorlását.
A romániai magyarok szervezete a forradalom napjaiban, december 22-én jött létre Magyar Demokrata Tanács néven, Domokos Géza, a Kriterion Kiadó igazgatójának elnökletével. Az alakuló ülést 1989. december 25-én tartották Bukarestben, már Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnevezéssel. Az Ideiglenes Intéző Bizottságban szerepet vállalt a romániai magyar értelmiség színe-java: a Végrehajtó Bizottság elnöke Domokos Géza, tiszteletbeli elnöke Tőkés László, titkára Verestóy Attila lett, a testületben helyet kapott Cs. Gyimesi Éva, Kántor Lajos, Balogh Edgár, Sylvester Lajos, Király Károly, Demény Lajos, Horváth Andor, Lányi Szabolcs, Sütő András, Kányádi Sándor és Toró Tibor.
Az RMDSZ nem pártként, hanem társadalmi mozgalomként indult, a romániai magyarság nemzetiség közképviseleti és érdekvédelmi szerveként. Az alapítók megszövegezték a szövetség Kiáltványát és Munkaprogramját, helyi szervek létesítésére hívtak fel, s leszögezték, hogy tiszteletben kívánják tartani Románia területi integritását. A deklarált jogokhoz tartozónak tekintették az anyanyelvi oktatási rendszer kiépítését, saját művelődési és tudományos intézmények működtetését, a magyar nyelvű sajtó megteremtését, a magyar nyelv szabad használatát a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban, a nemzetiségi ügyek minisztériumának felállítását, valamint a nemzetiségi jogok alkotmányos szavatolását.
Az elkövetkező napokban-hetekben egymás után alakultak a mozgalom helyi és megyei szervezetei. 1990. január 13-án az RMDSZ első országos küldöttértekezlete Marosvásárhelyen elfogadta a szövetség részletes programját és elvi nyilatkozatát. Az ún. szándéknyilatkozat hangsúlyozta: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség nem ideológiai alapon tevékenykedik, hanem az a törekvés vezérli, hogy tömörítse mindazokat a mozgalmakat, szervezeteket vagy csoportosulásokat, amelyek elfogadják alapelveit, támogatják programját és a közös célok érdekében együttműködést tanúsítanak. A dokumentum leszögezte, hogy a romániai magyarság nemzeti kisebbségként tényleges jogegyenlőségben kíván élni a román néppel. Jelezte, hogy a szövetség jelölteket kíván állítani az országgyűlési választásokra, javaslatokat tesz majd a kormányban a nemzeti kisebbségek számára fenntartott tisztségek betöltésére, képviselőket akar küldeni az államigazgatás területi és helyi szerveibe, sürgősségi programot dolgoz ki a lakosság fogyasztási cikkekkel való ellátására, életkörülményeinek javítására. Az egyik legfontosabb kérdésben, az oktatásügyben a szervezet kifejezte azt az igényét, hogy a romániai magyarság hozza létre önálló anyanyelvi oktatási hálózatát az óvodától az egyetemig. Javasolta, hogy a Kolozsvárott visszaállítandó Bolyai Egyetem legyen a felsőfokú képzés anyanyelvi intézménye, a magyar iskolákban minden szinten oktassák a magyar nemzet történelmét is, a román iskolákban használatos történelem tankönyveket pedig dolgozzák át, hogy azok hitelesen tükrözzék az ország területén élő népek közös történelmét.
Az Ideiglenes Intéző Bizottság 1990. január 24-én benyújtotta a szövetség működésének engedélyezésére vonatkozó kérelmet, amelyet bukaresti törvényszék 1990. január 30-án iktatott. A RMDSZ ekkor már 17 megyében rendelkezett tagszervezetekkel és közel 300 ezer tagot számlált, a létszám február végéig mintegy 600 ezerre emelkedett. A romániai magyarság nagy többsége belépett a szervezetbe, amelyen belül megalakultak a magyar szakembereket aktivizáló jogi, pénzügyi, művelődési, mezőgazdasági stb. szakbizottságok, megkezdődött az önálló magyar iskolarendszer újjászervezése.
Az RMDSZ 1990. február 24-25-i sepsiszentgyörgyi második országos küldöttgyűlésén a résztvevők újraválasztották az Országos Ideiglenes Bizottságot 11 tagú elnökséggel, az elnök ismét Domokos Géza, a tiszteletbeli elnök újfent Tőkés László lett. A szövetség háromtagú titkárságának élére Bitay Ödön került, az újonnan létrehozott tanácsadó testület vezetője Király Károly lett, tagjai pedig Cs. Gyimesi Éva, Fábián Ernő, Kányádi Sándor, Sütő András és Toró Tibor.
A román-magyar megbékélés történelmi lehetősége 1990 tavaszától egyre csekélyebbé vált az élesedő nacionalista közhangulat, a Ceausescut kiszolgáló középrétegek feléledése és visszaszivárgása az államhatalomba, a szélsőséges nacionalista szervezetek színre lépése nyomán. A májusra kiírt választások előtt megindult az izgatás és a sajtókampány az RMDSZ ellen, felmelegítve a vádakat az állítólagos magyar revizionista, irredenta törekvésekről. A magyarellenes hisztéria, amelynek szításában a Nemzeti Megmentési Front szerepe mindvégig tisztázatlan maradt, az 1990. márciusi marosvásárhelyi véres eseményekbe torkollott. Az atrocitások kiemelt célpontja volt a romániai magyarság szervezete: az RMDSZ marosvásárhelyi székházát 19-én valóságos ostrom alá vették a fejszékkel, husángokkal felszerelkezett, busszal ideszállított, felheccelt román tüntetők, a rendőrség pedig tétlenül nézte, ahogy a tömeg rátámad a székházból távozó magyarokra. A zavargásoknak több halálos áldozata, több száz sebesültje volt, Sütő András, az RMDSZ egyik irányítója életre szóló sérülést szenvedett. Az RMDSZ tiltakozott a kormánynál, a történtek kivizsgálását, a folytatás megakadályozását követelte, miközben a román vezetés Magyarországot és az erdélyi magyar nacionalizmust okolta a történtekért: sokak szerint a "magyar kártya" nem véletlenül került elő a választások előtt a romániai belpolitikában.
A marosvásárhelyi pogrom miatt halasztást szenvedett az RMDSZ első kongresszusa, amelyre április 21-22-én került sor Nagyváradon 17 megyéből érkezett 322 küldött részvételével. Domokos Géza elnöki beszámolójában megfogalmazta, hogy a Marosvásárhelyen történtek következtében az RMDSZ tevékenysége, a romániai magyarság jogainak kivívásáért folytatott küzdelme új szakaszba lépett. Szertefoszlottak bizonyos illúziók, lejárt a töretlen optimizmus időszaka, ezek helyét a józan tisztánlátás, a felelősségteljes vizsgálódás igénye vette át - mondta, s hozzátette azt is, hogy a Nemzeti Megmentés Frontja csak akkor számíthat a Romániai Magyar Demokrata Szövetség támogatására, ha teljesíti a kisebbségi jogok biztosítására tett ígéretét. A vitában felszólalók elsősorban arra tértek ki, milyen utat keressen a szövetség a szervezeti élet fejlesztésében, a megújulást és a tisztulást milyen mértékben hajtsa végre, s hogyan folytassa tevékenységét az RMDSZ a kialakult belpolitikai helyzetben.
A tanácskozáson konszenzus jött létre, miszerint az adott politikai környezetben az a legfontosabb, hogy a magyarságnak egységes, önálló politikai szervezete legyen. A résztvevők megvitatták és elfogadták a szövetség politikai programját (amely felölelte a kisebbségi önszerveződésre vonatkozó feladatokat is), kidolgozták az RMDSZ alapszabályát, majd megválasztották a vezető testületeket: a 101 tagú választmányt, az pedig a 19 tagú elnökséget. A szövetség elnökét és főtitkárát nyílt szavazással választották meg: az elnök ismét Domokos Géza, a főtitkár a Budapestről Erdélybe visszatért Szőcs Géza lett, Tőkés László tiszteletbeli elnök maradt. A résztvevők jóváhagyták azt az elképzelést, hogy Bukarestben legyen a szövetség politikai központja, Kolozsváron pedig a főtitkárság.
A kongresszus határozatot hozott arról is, hogy az RMDSZ részt vesz az 1990. május 20-ai választásokon. A megmérettetés komoly sikert hozott: az RMDSZ a szavazatok több mint 7 százalékával a Nemzeti Megmentési Front mögött a második legerősebb politikai-társadalmi tömörülés lett Romániában, a Szenátusban 12 mandátumhoz, a Képviselőházban pedig 29 képviselői helyhez jutott. A szervezet 1990 óta is folyamatosan parlamenti tényező, a későbbiekben több alkalommal kormányzati szerepet is játszott: először az 1996-2000, majd a 2004-2008 közötti periódusban, legutóbb pedig 2009 decemberében.
MTI
2010. október 29.
Hogy került a csizma az asztalra? Avagy miért foglalkozik tankönyvekkel az RMDSZ Oktatási Főosztálya?
Jogosan vetődhetett fel a kérdés minden jóhiszemű olvasóban, midőn Péntek János professzor úr megnyilatkozásait olvasta a Krónika október 1-jei számában B. Kovács András tollából (Használhatatlan, csapnivaló tankönyvek, Szempont).
Egy kis emlékeztető a nyilatkozatból: „Amikor 1999-ben a miniszteri rendelet a kisebbségi szervezetekre bízta a tankönyvek ügyét, akkor az RMDSZ ebből kizárta az Erdélyi Magyar Tankönyvtanácsot, a pedagógusszövetség szakmai szervezetét. A miniszteri rendelet a tankönyvek szakmai ellenőrzési jogát biztosítja, e munkába a tankönyvtanácsot nemhogy nem vonták be, hanem gyakorlatilag kizárták. Kuratóriumi elnökként kijelenthetem, hogy a tankönyvtanácsot a mai napig nem hozták olyan helyzetbe, hogy szakmai szervezetként legyen valamilyen kompetenciánk. Beszélni beszélhetünk róla, de szavunknak nincs foganatja. A tankönyvüggyel gyakorlatilag ma az RMDSZ-irodák, a kolozsvári oktatási főosztály foglalkozik. Márpedig sehol a világon nem történt még meg, hogy egy politikai párt irodájában folyjanak az úgymond szakmai munkálatok, ráadásul az általam már vázolt eredménnyel”.
A fentiek alapján akár fel is háborodhatna a tisztelt olvasó, de a helyzet az, hogy a minden kétséget kizáróan igazolható események és kordokumentumok komolyan cáfolják az idézett állítások igazságtartalmát, megkérdőjelezve hitelességüket. Számomra fölöttébb bizarr, mi több, groteszkbe hajló, hogy a professzor úr annak az Erdélyi Magyar Tankönyvtanácsnak a kizárásával vádolja az RMDSZ-t, mely az Ügyvezető Elnökség kezdeményezésére jött létre 1993-ban és Péntek Jánost választotta kuratóriuma elnökének.
Az első időszakban (1993–1997 között) a Fiser Fülöp Ildikó és Cs. Gyímesi Éva (mindketten az RMDSZ oktatásért felelős ügyvezető alelnökei voltak) által bejegyeztetett Collegium Transsylvanicum Alapítvány keretében tevékenykedett, majd ezt követően a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetség szaktestületeként fejti ki tevékenységét. Az Erdélyi Magyar Tankönyvtanács megalakulását követően az Ügyvezető Elnökség két munkatársat foglalkoztatott az anyanyelvű oktatásunkkal kapcsolatos problémák megoldása érdekében. Fóris-Ferenczi Rita a tanügyi reform, oktatási programok, míg Székely Győző a magyar nyelvű tankönyvkiadás kérdésköréért felelt.
De hagyjuk a korai előzményeket, térjünk vissza a közelmúlthoz. Kezdjük ott, hogy a Péntek professzor úr által említett miniszteri rendelet (OMEC nr. 3950) nem 1999-ben, hanem 2005. április 25-én jelent meg, az RMDSZ igen erélyes fellépésének köszönhetően. Ebben az időszakban az oktatási minisztériumot Mircea Miclea vezette, az RMDSZ képviseletében pedig Kötő József töltött be államtitkári funkciót. A 9 cikkelyt magában foglaló – ma is érvényben levő – rendelet szabályozza a kisebbségek nyelvén folyó oktatásban, a kötelező oktatás szintjén használható tankönyvek ügyét. Néhány fontosabb kitétel:
A kisebbségi oktatásban használhatóak az anyanyelven megírt és engedélyeztetett tankönyvek. • A magyar kisebbség számára minden tantárgyból legkevesebb 2 alternatív tankönyvet kell biztosítani. • Az anyanyelvű oktatásban – államközi protokoll alapján – lehet alkalmazni az anyaországban használatos tankönyveket. • A kisebbségi tankönyvkiadást a kötelező oktatás szintjén az állami költségvetésből finanszírozzák. • A román nyelvből fordított tankönyvek csak a minisztérium Kisebbségi Főosztálya jóváhagyását követően nyomtathatók ki.
Ez utóbbi rendelkezés befoglalását az RMDSZ pontosan azért szorgalmazta, hogy lehetőség nyíljon a silány minőségű fordítások kiiktatására. A rendelet mellékletében a fordítások szakmai ellenőrzésének lebonyolítására az RMDSZ-t és az RMPSZ-t (Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége) nevesíti. A rendelet megjelenését követően, mint az Ügyvezető Elnökség Oktatási Főosztályának vezetésével frissen megbízott ügyvezető alelnök megbízatást kaptam a szakmai szervezetek és a magyar érdekeltségű tankönyvkiadók vezetőivel folytatandó érdemi tárgyalásokra annak érdekében, hogy mihamarabb találjunk megoldást a rendeletben foglalt jogosítványok gyakorlatba ültetésére. Az első közös megbeszélésre 2005. május 28-án került sor Kolozsváron, az Ügyvezető Elnökség Majális utcai székházában.
Hogy milyen fontosságot tulajdonított az RMDSZ a tankönyv-problematikának, gondolom, egyértelműen jelzi, ha közlöm a tanácskozásra általam meghívott és ott megjelent személyek névjegyzékét: Markó Béla – szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes, Takács Csaba – ügyvezető elnök, Kötő József – oktatásügyi államtitkár, Asztalos Ferenc – képviselő, a parlament oktatási szakbizottságának elnöke, Lászlófy Pál – az RMPSZ elnöke, Péntek János – professzor, az Erdélyi Magyar Tankönyvtanács kuratóriumának elnöke, Gyenge Csaba – egyetemi professzor, P. Dombi Erzsébet – docens, Fóris-Ferenczi Rita – adjunktus, Veres Valér – adjunktus, Balla Júlia – középiskolai tanár, Székely Győző – tankönyvszerkesztő, Tőkés Elek – a Stúdium Kiadó igazgatója, Szikszai Ildikó – az Ábel Kiadó igazgatója, Varga Károly – a Corvin Kiadó igazgatója és Tulit Zsombor – a T3 Kiadó igazgatója.
A többórás tanácskozáson a jelenlevők egyhangúlag elfogadták Lászlófy Pálnak, a pedagógusszövetség elnökének javaslatát. „Az én javaslatom az, hogy a közoktatás általános problémáinak és ezen belül a tankönyvellátás gondjainak megoldására hozzuk létre a Romániai Magyar Közoktatási Tanácsot (RMKoT – a felsőoktatási Tanács mintájára), amely legyen egy hárompillérű testület: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a Magyar Tankönyvkiadók Egyesülete képviseletével. (Az idézet az ülésen készült jegyzőkönyvből származik.)
A tanácskozás végén Markó Béla szövetségi elnök megbízott, mint oktatásért felelős ügyvezető alelnököt, hogy egy héten belül dolgozzam ki az RMKoT szervezési és működési szabályzatát, és Lászlófy Pállal közösen készítsük elő a testület következő ülését. Folyamatos információcseréket és egyeztetéseket követően került sor az RMKoT az év július 9-i ülésére, ugyancsak a Majális utcai székházban.
Ez alkalommal közösen egyeztettünk a románból történő tankönyvfordítások minőségi ellenőrzésének procedúráját illetően. A 9 tagú testületből e sorok íróján kívül jelen voltak: Kötő József államtitkár, Asztalos Ferenc képviselő, Dáné Károly, az Országos Tankönyvkiadó igazgatója, Lászlófy Pál RMPSZ-elnök, Székely Győző, az Erdélyi Tankönyvtanács képviselője és Tulit Zsombor a Magyar Tankönyvkiadók Egyesülete képviseletében. Döntések sorát hoztuk meg arra vonatkozóan, hogy kiket kérünk fel a már lefordított és a kiadók által lektoráltatott tankönyvek újralektorálására, milyen mértékű legyen az elvégzett munka honoráriuma, hogyan történjen a kapcsolattartás és információcsere a szerzők-kiadók-oktatási főosztály-szaklektorok-minisztériumi Kisebbségi Főosztály- láncolatban. Néhány név azon személyek közül, akiket az Erdélyi Magyar Tankönyvtanács és a magyar tankönyvkiadók javaslatára kért fel az RMDSZ Oktatási Főosztálya a fordítások ellenőrzésére: dr. Gyenge Csaba – műszaki tudományok, dr. Kerekes Jenő – gazdaságtudományok, dr. Ágoston Katalin – műszaki tudományok, dr. Orbán Béla – matematika, dr. Lányi Szabolcs – ipari kémia, dr. Makkai Ferenc – kémia, dr. Csibi Vencel – mérnöki mechanika, Darvay Béla – fizika, dr. Ráduly-Zörgő Éva – pszichológia, dr. Péntek Imre – pszichológia, dr. Ionescu Klára – informatika, dr. Robu Judit – informatika, Vincze Zoltán – történelem. Kötelességem, hogy ez alkalommal is megköszönjem mindegyikük felelősségteljes és magas szakmai igényességgel végzett munkáját. Tekintettel arra, hogy az RMPSZ anyagiak hiányában nem tudta teljesíteni előzetesen vállalt pénzügyi kötelezettségeit, 2005. augusztus 30-i dátummal a Communitas Alapítvány együttműködési szerződést kötött az RMPSZ-szel, mely alapján átvállalta a költségtérítések 60 százalékát.
Nos, a fenti – egyértelműen dokumentálható – tények ismeretében úgy érzem, jogos a kérdésfelvetés: hogyan beszélhetett kizárásról Péntek professzor úr megnyilatkozása során? De azt hiszem, erre a választ nem nekem kell megadnom!
A történelmi hűség kedvéért kell megemlítenem, hogy a „pártirodának” titulált Oktatási Főosztály 2008-ban arra is mert vállalkozni, hogy a CENTA Közép-európai Tanárakadémia együttműködésében Tankönyveink megújításáért címmel továbbképzést indított romániai magyar tankönyvszerzők számára. Tavasszal a Kolozsváron megszervezett képzésen mintegy 200-an vettek részt, és többek között olyan szakmabeliek tartottak előadást, mint: dr. Hoffmann Rózsa – egyetemi docens, dr. Vass Vilmos – egyetemi docens, Csapó Benő – egyetemi tanár, Antalné Szabó Ágnes – egyetemi docens, Valaczka András – tankönyvszerző, a Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt. vezetője, Kojanitz László – a Tankönyvkutató Intézet igazgatója, Horváth Zsuzsanna – az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főmunkatársa. A képzés folytatására ősszel került sor Budapesten azon 40 személy részvételével, akik teljesítették az előzetes megállapodás értelmében elfogadott feltételeket. A hallgatók két nap alatt külön csoportokban vettek részt a saját szakterületükre vonatkozó előadásokon és képzéseken. Az sem mellékes, hogy a két program lebonyolításához szükséges 160 ezer lejt (1,6 milliárd régi lej) szintén az Oktatási Főosztály „járta ki”, pályázva a Communitas Alapítványnál, a romániai és magyarországi oktatási minisztériumoknál.
Végezetül szinte félve merem leírni, hogy „pártirodaként” arra is volt bátorságunk, hogy magyar nyelvű tankönyvek megírására írjunk ki pályázatot a Communitas Alapítványon keresztül, és elkészülhetett hat olyan hiánypótló tankönyv, melyek elnyerték a szakemberek elismerését. Arról, hogy a folyamatosan megjelenő tanügyi törvénytervezetek elfogadtatására való hivatkozással az oktatási minisztérium évek óta nem ír ki pályázatot új tankönyvek megírására és ennek következtében az általunk megíratott tankönyvek nem kerülhettek a tanulók padjára, mi nem tehetünk. Amit viszont sikerült megtennünk, az, hogy az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala (DRI) és az RMDSZ által létrehozott Communitas Alapítvány támogatásával az elmúlt kilenc évben – pályáztatási rendszerben lebonyolítva – több mint 92 ezer tankönyvet osztottunk ki ingyenesen 11. és 12. osztályos diákjainknak.
Hogy került tehát a csizma az asztalra? A legkézenfekvőbb válasz: odatették! Miért foglalkozik az RMDSZ tankönyvekkel és egyáltalán oktatással? Hát azért, mert egyrészt a választópolgárok szavazatokban kifejezett bizalma odatette és erre kötelezi, másrészt tudjuk, hogy helytálló a magyar közmondás, miszerint: segíts magadon, Isten is megsegít.
Lakatos András, az RMDSZ oktatásért felelős ügyvezető alelnöke, gyakorló tanár, iskolaigazgató.
Előzmény:
Krónika (Kolozsvár), 2010 október 1.
Használhatatlan, csapnivaló tankönyvek
A Krónika kiemelt helyen foglalkozott a román nyelv oktatásának évtizedek óta vajúdó kérdésével, lévén annak megoldatlansága a kisebbségi oktatás egyik legégetőbb gondja.
Kimutatta: nem egy esetben ideológiai elfogultság siklatta ki a pedagógiai meggondolásokat, a didaktikailag indokolt elvek érvényesítését, s amikor a helyzet jobbra fordulhatna, a soros tanügyi reform elakadt, a legújabb törvénytervezet politikai időhúzás áldozataként a szenátusban vesztegel. No de az adott jogi lehetőségek kihasználásával is adósok vagyunk, miként az kiderül Péntek János nyelvészprofesszornak, az MTA kolozsvári akadémiai bizottsága és az erdélyi tankönyvtanács elnökének megállapításaiból. Az egyetemi tanár a tankönyvkiadás és a nyelvtanítás elvi szempontjai, az aktuálpolitikai helyzet beható ismeretében pontos diagnózist tud felállítani, és a bajok orvoslásához megoldásokat is sugall.
Alternatív tankönyvválaszték
Az alábbiakban a professzor úrnak a Sapientia- egyetem csíkszeredai karán a kétnyelvűségnek szentelt konferenciáján elhangzott előadásából vett gondolatokat szerkesztettük egybe egy, a témában folytatott beszélgetéssel.
Péntek János azzal kezdi, hogy még Andrei Marga minisztersége idején, 1999-ben a magyar tankönyvek ügyét rendeletben rábízták az RMDSZ-re, hogy az a Romániai Magyar Pedagógusszövetséggel karöltve gondoskodjék az új tankönyvek megírása fölötti felügyeletről. Ez Péntek János szerint nem valósult meg, illetve ami megvalósult belőle, azt mutatja, hogy e törvény adta lehetőséggel egyáltalán nem éltünk, illetve egyesek visszaéltek vele. Súlyos a vád, íme az indoklás. „A pályázatokra valóban elkészültek az alternatív tankönyvek. Kötelező módon több tankönyvnek kell lennie minden tárgyból, így a román tantárgy számára is több készült. Nos, én úgy látom, hogy ami ezek közül a leggyengébbnek bizonyult, amit nem mertek bevinni a román iskolákba, arra ráütötték, hogy jó lesz a kisebbségi oktatásnak – magyarázza a kolozsvári egyetemi professzor –. Látnivaló, ezeknek a tankönyveknek a szerzői kizárólag román anyanyelvűek, a kisebbségi nyelvekről nem tudnak semmit, ezek a tankönyvek egyáltalán nem kapcsolódnak semmilyen kisebbségi nyelvhez.
Kiegészítették ugyan őket magyar szójegyzékkel, de abból is látni, fogalmuk sincs, kinek készült, ugyanis a főnév mellé oda van írva, milyen nemű az a főnév, holott az a magyarban képtelenség. Találtam benne olyan feladatot: adjál példát a te nyelvedből arra, hogy a hangsúly alapján jelentős különbség keletkezik a szavak között. A hazai kisebbségek közül a magyarban, a szlovákban, a lengyelben stb. kötött a hangsúly, a feladat tehát abszurd elvárással lép fel.”
Magam is tanúsíthatom, hogy általam ismert kisebbségi iskolában elutasították e könyv használatát, nem a kisebbségeknek szánt, hanem inkább a kimondottan románoknak írott tankönyvet választotta a romántanár, mert azt tartja didaktikailag jobbnak. „Könnyebb belőle oktatni a magyar tanulókat is” – indokolta döntését a pedagógus. Ma tehát Romániában nem igaz, hogy a kisebbségi gyerekek nyolcadikig számukra készült románkönyvekből tanulnak, illetve nem úgy igaz, ahogy gondolnók.
A szakembernek lesújtó a véleménye ezekről a tankönyvekről, szerzőiket több szarvashiba elkövetése miatt is elmarasztalja. Mindenekelőtt képtelenségnek tartja, hogy „a kisebbségeknek” mint olyanoknak készítsen valaki tankönyvet. Annak ugyanis anyanyelv-specifikusnak kellene lennie, azaz valamennyit a diákok anyanyelvéből kiindulva kellene megalkotni, ráépítve az anyanyelvi tudásra azt, amit a másik nyelvből neki meg akarunk tanítani. Tehát nem lehet egy kalap alá venni olyan különféle szerkezetű és szemléletű, eredetű nyelveket, mint például a szlovák, a török, az ukrán, a magyar vagy a szerb. E kérdés megoldásához tehát még csak hozzá sem láttak nálunk, bár az oktatási minisztérium nemzetiségi osztályának mindig magyar volt a vezetője, s bár a törvényes lehetőség már tíz éve adott lenne hozzá.
Esélyegyenlőtlenség
Péntek János professzor elmondja, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanács elé került ügy hasonlóképpen fájó és újabb fonákságra vet fényt. „Hátrányos megkülönböztetés, ha ugyanolyan vizsgakövetelményeket támasztunk a román és nem román anyanyelvűekkel szemben. Mert bármilyen jók lesznek, ha javulnak majd a román oktatás tantervei és a könyvei, akkor sem fogadható el, hogy érettségi vizsgán ugyanazokat a tételeket kapják a magyarok, mint a többségiek, és ugyanazon pontozással bírálják el teljesítményüket – állapítja meg a neves nyelvész –. Ott vannak a parlamentben az idegen nyelveket beszélő képviselők.
Vajon mit szólnának hozzá azok, akik azt állítják magukról, jól beszélnek franciául, ha odaállítanák egy francia anyanyelvű mellé őket, hogy együtt vizsgázzanak vele? Helyt tudnának-e állni egy ilyen vizsgán? Képtelenség. Ezt nem lenne szabad megengedni! Ezzel nyilvánvaló, hogy hátrányos helyzetbe hozzuk a gyermekeket. És nem csupán a vizsgáról van szó. Évente kimutatják statisztikailag, hogy románból hány magyar iskolás bukik meg, hogy mindez mennyit nyom átlagos osztályzatukban. Az egyetemi bejutás ma sok helyt pontozás alapján folyik, az érettségieredményeket is beszámítják, és ettől függ az is, hogy tandíjas lesz-e, vagy sem a diák. Ha átment ugyan románból, de a jegye gyenge, akkor ez méltánytalan hátrányba taszítja… És ennek orvoslására nem kell semmilyen előkészítés, mert a tantervi és tankönyvreformhoz több idő szükségeltetik, ez viszont egyszerű politikai döntést kíván csupán. Azaz más tételeket kell kidolgozni a magyar iskolák számára és kész!”
Péntek professzor úgy véli, az alternatív tankönyvek meglétét előíró paragrafus máig sem működik Romániában. Szerinte legalább két nyelvi szituációból kiindulva kellene az alternatív tankönyveket kidolgozni. „Az egyik az, amikor a gyerek viszonylag jól tud románul már korábbról, mert környezeti nyelve a román, a másik pedig, amikor gyengén vagy egyáltalán nem tud. Mint például a Székelyföldön. Ezeket a helyzeteket külön kellene kezelni. A törvény pedig megengedi ezt, mivel úgy fogalmaz: legalább két tankönyvnek kell léteznie a kisebbségi oktatásban minden tárgy esetében.
Ez tehát megoldható, és akárcsak a magyar oktatásában, a román esetében is az lenne a célravezető, ha minden osztály számára legalább két tankönyvünk lenne. Nem abból kell kiindulni, hogy a tankönyvszerzőnek mi van a fejében, hanem abból, hogy a tanulónak milyen a nyelvi környezete. Szórványban, esetleg olyan vidéken él-e, mint például Kolozsvár, ahol már hoz tudást magával az iskolán kívüli világból, vagy tömbvidéken, a Székelyföldön, ahol nem hoz. Tudnunk kell, merre akarjuk irányítani a gyermeket akár magyarból, akár románból. A lényege ugyanis az, hogy a kétnyelvűség fontos ugyan, de a hangsúlyok külön figyelmet érdemelnek, arra kell ügyelnünk, hogy az anyanyelv maradjon az elsődleges.
A kétnyelvűségnek magas szintűnek és jól hasznosíthatónak kell lennie, de úgy, hogy a második nyelv ne szorítsa háttérbe az anyanyelvet, különben a dolog elcsúszik a nyelvcsere fele. A második nyelv dominanciája a kétnyelvűségben asszimilációhoz vezet” – figyelmeztet Péntek János. A professzor egyrészt külön tantervet tart szükségesnek minden kisebbségnek (az anyanyelv-specifikusság elve alapján), legalább két tankönyvet szorgalmaz románból úgy, hogy az egyik a szórványnak, a másik a tömbnek készülne (a területspecifikusság elve), és ennek megfelelően külön vizsgatételeket és elvárásokat javasol.
Az egyetemi tanár egyébként felhívja a figyelmet az ún. törpe kisebbségekre, amelyek között akad nem egy, amelynek nem anyanyelvén folyik az oktatása, csak anyanyelvi óráik vannak a különben román tannyelvű iskolákban. Nos, esetükben a mai rendszer nem alkalmas a nyelv megőrzésére, fontos lenne számukra a külön nyelvi revitalizációs programok kidolgozása. Ismerős a probléma: a csángók hasonló kezelést igényelnének, külön nyelvélesztő oktatásra lenne szükségük. Ennek ma a jogi keretei, taneszközei is hiányoznak. Bár a Moldvai Magyar Csángószövetség és az ottani magyar nyelvoktatásban részt vevők rendkívüli erőfeszítései minden tiszteletet és támogatást megérdemelnek, ők sem az őket megillető szakmai segítséget, sem a jogi támogatást nem kapták meg eddig – miként még legalább tíz másik romániai kisebbség sem.
Vívmánnyá feltupírozott hamis megoldások
Péntek János úgy látja, a nyelvoktatásban nemcsak, hogy nem sikerült új jogi garanciákat hozni, de még az adott lehetőségek kiaknázása sem következett be, s miként az ún. „kisebbségieknek szánt” tankönyv mutatja, módszertanilag és színvonalát tekintve egyaránt elvétett „megoldás”. „Amikor 1999-ben a miniszteri rendelet a kisebbségi szervezetekre bízta a tankönyvek ügyét, akkor az RMDSZ ebből kizárta az Erdélyi Magyar Tankönyvtanácsot, a pedagógusszövetség szakmai szervezetét.
A miniszteri rendelet a tankönyvek szakmai ellenőrzési jogát biztosítja, e munkába a tankönyvtanácsot nemhogy nem vonták be, hanem gyakorlatilag kizárták. Kuratóriumi elnökként kijelenthetem, hogy a tankönyvtanácsot a mai napig nem hozták olyan helyzetbe, hogy szakmai szervezetként legyen valamilyen kompetenciánk. Beszélni beszélhetünk róla, de szavunknak nincs foganatja. A tankönyvüggyel gyakorlatilag ma az RMDSZ-irodák, a kolozsvári oktatási főosztály foglalkozik. Márpedig sehol a világon nem történt még meg, hogy egy politikai párt irodájában folyjanak az úgymond szakmai munkálatok, ráadásul az általam már vázolt eredménnyel” – panaszolja Péntek János nyelvész.
B. Kovács András
2010. november 17.
Kié lesz az autonómia?
Kiknek szánják azt a bizonyos autonómiát, ha ezután százezrek hagyhatják el Erdélyt?
Ha voltak is eltérések a fogalom értelmezésében és a jogokhoz vezető stratégiákban, a romániai magyar politikai elit programjában kezdettől fogva szerepelt az autonómia mint az erdélyi magyarok szülőföldön maradásának és gyarapodásának feltétele. Jómagam a diktatúra által központosított hatalom megdöntését tartottam akkor elsődlegesnek, vagyis a közigazgatás decentralizálásának beindulását.
Ezt minden nyugati újságíró, a demokratikus országok bármely polgára rögtön megértette, aki a helyi szintű választásokon nem közömbös az iránt, hogy az adott közösségből kik kerüljenek vezető pozícióba. A személyes szabadság és méltóság jogi védelmének, a helyes igazságszolgáltatásnak a kereteivel együtt, gondoltam, fokozatosan létrejönnek azok az önkormányzati grémiumok, amelyek által a döntési jogkörök egyre közelebb kerülnek azokhoz a helyi közösségekhez, amelyek majd élni tudnak a demokratikus társadalmi rendszer lehetőségeivel.
A totális államhatalom lebontása a politika, a parlament, a jogalkotás eszközeivel nem csupán az egyénnek adhatja vissza a döntés méltóságát, hanem a községi, városi és megyei/területi vezető testületeknek is. De a döntési szabadsághoz, akárcsak az egyes személyek életében, közösségi szinten is elengedhetetlenül hozzá tartoznak azok a felelősségek és cselekvési formák, amelyeknek közös nevezője nem más, mint a mindennapi munka. Munkálkodni azon, hogy a község, város, terület képviselői végre is hajtsák a gyűléseiken megvitatott határozataikat az adott közösség érdekeinek megfelelő tevékenységekben, a gazdasági gyarapodástól a kulturális kibontakozásig.
A hatalom helyi szintű érvényesítése ugyanis közös erőfeszítéseket feltételez nem csupán a vezetők, hanem az adott település/terület polgárai részéről is. Nos, meglehetősen nagy hézagokat látok a deklarált vezetői stratégiák és a polgári öntudatosság mai állapota között.
A közösségi autonómiát hangzatos és radikális stílusban követelni nem annyira tett értékű, mint hétköznapi, konkrét cselekvés az önkormányzatok által képviselt polgárok részéről. A polgári tevékenységek körébe beletartozik a gyakorlati létszükségletektől vezérelt öngondoskodás és teherviselés, a település adóiból visszajáró költségvetési részesedés célszerű és gazdaságos felhasználása, mondjuk, az út- és intézményépítésben.
Sőt: viszonylag hosszú ideje tere van már annak a pályázási kompetenciának, amelyik képes tájékozódni az Európai Unió különböző regionális fejlesztésekre szánt pénzforrásainak felfedésében és lehívásában, ami lehetővé tenné, hogy a községem, városom, régióm ne szoruljon csupán állami és anyaországi támogatásra, hanem az európai polgárok sorába emeljem magam.
Vajon az önkormányzatok megtettek-e mindent? Vajon a húsz év alatt kialakult-e mérvadó arányban a kezdeményezésnek, öngondoskodásnak és közteherviselésnek az a társadalmi felelősségtudata, amely feljogosítana, hogy reménnyel telve nézzünk unokáink sorsára? Vajon, ha magyar intézményeink túlnyomó többsége még mindig az anyaországi adófizetőktől származó támogatásokból tartja fenn magát, beszélhetünk-e egyáltalán a döntéseink méltóságáról? Nem. Függünk, mint gyermekek a szüleiktől. Felnőttségünknek polgári értelemben véve a jeleit sem látom.
A legújabb magyar parlament úgy döntött, hogy bennünket ezután könnyített eljárással, kedvezmények ígéretével honosít. Nyugdíjas nemzedékem havi átlagjövedelme odaát még annyit sem érne, mint itt, tehát mi nem honosulhatunk. Leginkább a fiatalok jöhetnek szóba. De lehet-e magyar állampolgárként igazi – felelős, önálló, adózó – polgár az a fiatalember, aki itt, a szülőföldjén még nemigen tanulhatott a döntési jogkörével bölcsen élő polgár modelljéből, mert szülei közt is kivételes az ilyen ember?
És ha áttelepülvén továbbra is kedvezményekkel élhet, nem fogja-e ő maga kárát látni az önállóság jókora hiányának? És tud-e már arról, hogy – a honlap alapján – ezzel az adózás és a honvédelem kötelességét is magára veszi? Végül: kiknek szánják a magyar politikai akarat jelenlegi szóvivői azt a bizonyos autonómiát, ha ezután gyorsított eljárással százezrek hagyhatják el Erdélyt?
Cs. Gyimesi Éva, Új Magyar Szó (Bukarest)
2010. december 11.
Diverzánsok
„Amikor egy alapvető nemzetpolitikai célkitűzés a megvalósulás küszöbén áll, valahogy mindig akad határon innen és/vagy túl olyan diverzáns erőcsoport, mely kísérletet tesz annak megtorpedózására. Így volt ez 1992. október 25-e után is, amikor az RMDSZ eladdig az adott kérdésben ismételten egymásnak feszülő döntéshozó grémiuma soha nem látott egységben fogadta el a Kolozsvári Nyilatkozatot, mely először mondta ki egyértelműen és félreérthetetlenül, hogy közösségünk központi célkitűzése a belső önrendelkezésen alapuló autonómia kivívása. (Mi több, a parlamenti frakciók tagjai még esküt is tettek e gondolatkörhöz való hűségükre.) Egy kolozsvári, SZDSZ-es bekötöttségű, magukat liberálisnak mondó értelmiségiekből álló csoport – Cs. Gyímesi Éva, Magyar Nándor László, Szilágyi N. Sándor, Bányai Péter, Eckstein-Kovács Péter és mások – aláírásgyűjtést szervezett a döntés ellen, azt követelve, hogy a már lezárt kérdést bocsássák társadalmi vitára. Akciójuk nem járt sikerrel, két évig zajlott a bátortalan, de autonómia-elvű önépítkezés, addig, amíg Markó Béla 1995-től újabb mandátumot kapva a legfontosabb határidős programpontok teljesítése nélkül (!) át nem állt teljes mértékben a nómenklatúra-építésre s nem tette naftalinba az autonómiaprogramot” Erdélyi Napló (Nagyvárad)