Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Corlățean, Titus
213 tétel
2013. március 6.
Martonyi János a nyilatkozatok enyhülésére számít
A magyar–román kapcsolatokat terhelő éles hangvételű nyilatkozatok enyhülésére számít Martonyi János külügyminiszter, aki kedden befejezte kétnapos hivatalos látogatását Romániában. Bukarestből való távozása előtt a külügyminiszter az MTI-nek elmondta: abban állapodtak meg a román féllel, hogy lehetőleg nem a sajtóban üzennek egymásnak, függetlenül attól, hogy bizonyos ügyekben az alapvető elvi álláspontok különböznek – például a székely zászló használata esetében. „Az a fajta retorika, amit itt az utóbbi hetekben hallottunk, reményeim szerint most enyhülni fog, akár meg is szűnik. Ez nagyon fontos dolog, tudniillik ez az itteni magyar közösséget nagyon jelentősen nyugtalanította és nyugtalanítja” – mondta a külügyminiszter. Martonyi János kedden Valeriu Zgoneával, a román képviselőház elnökével, Victor Ponta miniszterelnökkel és Crin Antonescu szenátusi elnökkel találkozott Bukarestben.
Bukarestből való távozása előtt a külügyminiszter az MTI-nek elmondta: abban állapodtak meg a román féllel, hogy lehetőleg nem a sajtóban üzennek egymásnak, függetlenül attól, hogy bizonyos ügyekben az alapvető elvi álláspontok különböznek – például a székely zászló használata esetében.
„Az a fajta retorika, amit itt az utóbbi hetekben hallottunk, reményeim szerint most enyhülni fog, akár meg is szűnik. Ez nagyon fontos dolog, tudniillik ez az itteni magyar közösséget nagyon jelentősen nyugtalanította és nyugtalanítja” – mondta a külügyminiszter.
Martonyi János kedden Valeriu Zgoneával, a román képviselőház elnökével, Victor Ponta miniszterelnökkel és Crin Antonescu szenátusi elnökkel találkozott Bukarestben.
A magyar diplomácia vezetője elmondta, a keddi találkozók közül a román kormányfővel folytatott megbeszélését tartja a legfontosabbnak, amelyen Titus Corlăţean külügyminiszter is jelen volt.
„Azt hiszem, (Victor Ponta – szerk. megj.) maga is látja azt, hogy talán az utóbbi időben nem minden kijelentés hangzott el a legnagyobb megfontoltsággal. Ezt most már mindannyian látjuk, mindannyian tudjuk, csillapítani kell a kedélyeket” – mondta Martonyi János.
Hozzátette: azt kérte tárgyalópartnereitől, próbálják nagyobb megértéssel, és toleranciával kezelni a kisebbségi jelképhasználat ügyét.
Valeriu Zgonea, a képviselőház elnöke azt mondta, megkérte a magyar külügyminisztert, közvetítse egy bukaresti látogatásra való meghívását Kövér László házelnöknek, aki – mint megjegyezte – sokszor jár Erdélyben.
Crin Antonescu, a szenátus elnöke a magyar külügyminiszterrel folytatott megbeszélés után beszámolt arról, hogy a kisebbségvédelmi szempontból fontos törvényalkotási kérdésekről egyeztettek. A házelnök ezek között a román parlamentben évek óta elfekvő kisebbségvédelmi kerettörvény tervezetét és a magyarországi nemzeti kisebbségek parlamenti képviseletét említette.
Martonyi János kedden találkozott az Erdélyi Magyar Néppárt vezetőivel is. Megköszönték a külügyminiszter, a magyar diplomácia és Németh Zsolt külügyi államtitkár, illetve Füzes Oszkár nagykövet kiállását az erdélyi magyar közösség autonómiája mellett, valamint a székely zászló ügyében nyújtott támogatást.
Toró T. Tibor tájékoztatta Martonyi Jánost az EMNP javaslatairól a romániai régiók átrajzolása és az autonómia tekintetében. A magyar külügyminiszter a magyar–magyar párbeszéd fontosságát hangsúlyozta, és örömmel nyugtázta a néppárt vezetőinek erre irányuló erőfeszítéseit.
Titus Corlăţean román és Martonyi János magyar külügyminiszter hétfőn megállapodott abban, hogy Románia és Magyarország egyaránt érdekelt a stratégiai partneri viszony fenntartásában, és ez fontos a két ország és a térség számára is.
A magyar diplomácia vezetőjének Bukarestben tett látogatásának első napján a két külügyminiszter kétoldalú megbeszélést folytatott, majd egy konferencián vettek részt, amelyet a román–magyar stratégiai partnerségről szóló nyilatkozat aláírásának tízéves évfordulója alkalmából szerveztek.
Martonyi János elmondta: Magyarország és Románia kormánya is úgy érzi, a kisebbségi kérdés nem belügy. Magyarország sosem vitatta el egyetlen országnak a jogát sem, hogy a Magyarországon élő kisebbségek ügyében szót emeljen, és reményét fejezte ki, ezt a jogot a magyar kormánytól sem akarja senki sem elvitatni. Rámutatott: Románia és Magyarország érdekei közösek, és a kelet-közép-európai térségben az államoknak egymással kell összefogniuk. Titus Corlăţean román külügyminiszter beszédében a két ország stratégiai partnerségének fontosságát méltatta. Szerinte Románia és Magyarország tíz év alatt szoros, pragmatikus, párbeszéden és együttműködésen alapuló viszonyt alakított ki egymással. Ennek jelentőségét alátámasztja – folytatta Corlăţean –, hogy Románia elsőként Magyarországgal tartott együttes kormányülést, ami különösen hasznos eszköznek bizonyult. Rámutatott: a gazdasági válság ellenére a két ország kereskedelmi kapcsolatainak értéke 2011-ben 7,3 milliárd euró volt, és jó remény van arra, hogy 2012-ben ez nőtt.
Corlăţean szerint Magyarország számára Románia immár két egymást követő évben is a második legfontosabb kereskedelmi partner. Közölte, hogy Romániában 11 500 vállalat működik magyar tőkével, míg Magyarországon 6 ezer román tőkével rendelkező vállalat fejti ki tevékenységét. A két ország kereskedelmi mérlegének Románia szemszögéből való kiegyensúlyozása érdekében a felek megállapodtak, hogy Budapesten román–magyar kereskedelmi kamara létesül – mondta a román külügyminiszter.
Martonyi János hétfőn este találkozott Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével is, Magyarország támogatásáról biztosítva a romániai magyarságot. A megbeszélést követően az RMDSZ elnöke elmondta: tájékoztatta a magyar külügyminisztert arról, hogy a következő időszakban milyen kihívásokkal kell szembenéznie a romániai magyarságnak.
A magyar diplomácia vezetője hétfő este megnyitotta Bukarestben a 140 éve Kolozsváron született Bánffy Miklós művész és politikus emlékének szentelt – Budapesten már bemutatott – kiállítást a bukaresti magyar nagykövetség és a Balassi Intézet bukaresti kulturális központja szervezésében.
Szabadság (Kolozsvár),
2013. március 6.
Nyugalom
Régóta nem tett ilyen jót a pillanatnyi közhangulatnak Magyarország és Románia vezető politikusainak szomszédolása. Pedig Martonyi János magyar külügyminiszter bukaresti látogatása látszólag ezúttal is csupán diplomáciai tiszteletkörökről szól, hiszen a sajtónyilatkozatokban nagyrészt csak a szokásos általánosságok fedezhetők fel.
Az egyik végkövetkeztetés, hogy Románia és Magyarország egyaránt érdekelt a stratégiai partneri viszony fenntartásában, fontos a két ország, illetve a térség számára is. Titus Corlăţean román külügyminiszter a jó kapcsolatok jeleként értelmezte, hogy az elmúlt tíz évben tíz államfői, huszonhárom kormányfői és harminchárom külügyminiszteri találkozó zajlott le a két ország között. Ebből azonban kevés maradt emlékezetes – a Corlăţean által a „barátság kezdeteként” felidézett Medgyessy–Năstase-féle december elsejei koccintás, finoman szólva, más lapra tartozik.
Martonyi János mostani bukaresti látogatása sem szolgál szenzációval, de ezúttal éppen ezért bír rendkívüli jelentőséggel: a csendnek ugyanis régóta nem örültünk enynyire. Most készségesen költözünk át az örök nyilatkozatháborúk, a kölcsönös erőfitogtatások színteréről a szóvirágok lagymatag világába, amely nem vonzza a kiszipolyozó szájhősöket. Hiszen így, ebben a nyugodtabb légkörben talán azok is újraértékelik viszonyukat a vasárnapi marosvásárhelyi autonómiatüntetéshez, akiknél betelt a pohár az elmúlt időszak mocskolódásai láttán, akiken az érdektelenség, az undor, az aggodalom, netalántán a félelem lett úrrá – a háromszéki összefogás csak egy a nyugodt, átgondolt hozzáállás igazán lelkesítő hozadékai közül.
Persze fel kell készülni: a gépezet már szombaton újra őrölni kezd, amikor Victor Ponta miniszterelnök Budapesten teszi tiszteletét MSZP-s bajtársainál. Reméljük azonban, hogy a Jobbik székelynek öltözött bohócai valóban csak a szocialista elvtársak idegeit borzolják majd, és uszításuk nem hallatszik át Marosvásárhelyre. Oda, ahol egy nappal később nem a gyűlölködés, hanem a remény hoz majd össze sok csendes, megfontolt, de sorsának alakulásába igenis beleszólni akaró felebarátot.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár),
2013. március 6.
Helsinki: Románia túl korrupt a schengeni csatlakozáshoz
Németország után immár Finnország is jelezte, hogy az uniós belügyminiszterek csütörtöki ülésén ellenezni fogja Románia és Bulgária schengeni csatlakozását, ugyanis a két balkáni ország „túl korrupt és nem tartják tiszteletbe a jogállamiság elvét”, ami a határmentes övezethez való csatlakozás alapvető feltétele.
Päivi Räsänen finn belügyminiszter elutasította azokat a feltételezéseket hogy kormánya álláspontja a finn városokban megjelent kelet-európai roma koldusokkal magyarázható. Szerinte Romániát és Bulgáriát túl könnyen felvették az Európai Unióba.
Mint korábban írtuk, elsőként Hans-Peter Friedrich német belügyminiszter jelezte, hogy országa egyelőre elutasítja Románia és Bulgária csatlakozását a schengeni övezethez, és vétót emel, ha a két ország ragaszkodik a szavazáshoz az uniós belügyminiszterek csütörtöki tanácskozásán.
A német álláspont dacos magatartást váltott ki Bukarestben, ahol elăbb Titus Corlățean külügyminiszter, majd Victor Ponta kormányfő és Radu Stroe belügyminiszter is azt nyilatkozták: Romániát nem érdekli többé a csatlakozás, ha az uniós belügyminiszterek csütörtöki értekezleten ismét elhalasztják az ország felvételét.
Kedden Traian Băsescu államfő rendkívüli tanácskozásra hívta a Ponta-kormány érdekelt tárcavezetőit a Cotroceni-palotába, ahol az a közös álláspont kristályosodott ki, hogy Románia nem tűz ki magának újabb határidőt a schengeni csatlakozásra és szavazást sem kér a csatlakozásról.
Maszol.ro,
2013. március 10.
Izsák Balázs: az autonómiatüntetés nem bal- vagy jobboldali
Fontos Székelyföld területi autonómiája, és a Marosvásárhelyen megrendezendő tüntetésnek nincs ideológiai behatárolódása – mondta el az MNO-nak Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke. Beszélt arról is, Szanyi Tibor tájékozatlan, jobb lenne, ha nem nyilatkozna többet a határon túli magyarokról.
– Békés autonómiatüntetést tartanak vasárnap Marosvásárhelyen a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezésére. A cél, hogy az erdélyi–partiumi magyarság Románia vezetésének és a nemzetközi közösségnek egyaránt jelezze igényét az autonómia különböző formáira. A Románia föderalizálását ellenző csoport ellentüntetését a hatóságok nem engedélyezték. Hány embert várnak? – Sokan leszünk, nagy számban el fognak jönni az emberek, hiszen megértik: fontos megmutatnunk a világnak, hogy a közösség igényli Székelyföld területi autonómiáját. Elégedetlenek azzal a közigazgatási átalakítási tervvel, amelyet Victor Ponta kormánya készül kétharmados többség birtokában végrehajtani.
– Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke szerint az erdélyi magyar politikai elit egyik nagy hibája, hogy az elmúlt húsz évben leszoktatta a közösséget arról, hogy tömegmegmozdulásokon nyilvánuljon meg és részt vegyen saját sorsának alakításában. – A közvetlen demokrácia – az állampolgárok közvetlen megnyilvánulása – pont annyira fontos, mint a közvetett avagy képviseleti. A jól működő demokrácia kettős pilléren áll. Valóban volt nálunk egy olyan szándék, hogy tudatosítsuk az emberekben, hogy a parlamenti képviselet önmagában és egyedül mindent meg tud oldani. Már látjuk, hogy ez nem így van. Rendkívül fontos és szükséges az emberek véleménynyilvánítása, akaratnyilvánítása, ami nem ellentétes a képviseleti demokráciával, sokkal inkább annak kiegészítője, ha úgy tetszik: segítője.
– Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára nemrég egy rádióinterjúban azt mondta, a magyar kormány kötelessége, hogy támogassa az olyan célokat, mint amit a határon túli magyarok kitűztek maguk elé: a területi, kulturális autonómiát. Megfogalmazása szerint jelenleg Romániában 42 megyéből kettő és félben gyakorolhatja a közigazgatási funkciókat a határon túli magyarság. Elegendő ez annak fényében, hogy készülőben a Ponta-féle közigazgatási reform? – Mi Székelyföld területi autonómiáját tűztük ki célul, ez a terület jelenleg három megye között van megosztva. Ebből kettőben viszonylag jó a helyzet, Hargita megyében 85 százalékos, Kovászna megyében 75 százalékos többséget alkotnak a magyarok. Victor Ponta közigazgatási reformnak nevezett kísérlete éppen arra vonatkozik, hogy ezeket a magyar többségű megyéket beolvassza egy-egy román többségű régióba. Fontosnak tartom, hogy az anyaország támogassa a törekvéseinket, és tökéletesen egyetértek Németh Zsolt kijelentésével. Tavaly tartottunk az államtitkárral közös sajtótájékoztatót, ahol a nyilvánosság előtt mondta el, hogy Magyarország kormánya támogatja Székelyföld területi autonómiatörekvését. Emlékeztetnék arra is, hogy az osztrák külügyminiszter tavaly nyáron bejelentette: szükséges Dél-Tirol autonómiájának bővítése. Ezt Európában mindenki természetesnek tartja, hiszen olyan kérdésekről van szó, amelyek nem tekinthetők már valamelyik uniós tagállam belügyének, hanem nemzetközi együttműködés tárgyát képzik.
– A marosvásárhelyi Pro Európa Liga történelmi régiók alapján alakítaná át Romániát, szerintük a magyar közösség különleges státusát úgy lehetne garantálni, ha egy Marosvásárhely központú Székelyföld–Felső-Maros régiót hoznának létre. – Székelyföld 13 500 négyzetkilométeren fekszik, ahol 75 százalékos többséget alkot a magyar közösség – ennek történelmileg és hagyományilag is Marosvásárhely a központja. Ha erre gondol Smaranda Enache (A Pro Európa Liga elnöke – a szerk.), akkor azt gondolom, egy dologról beszélünk. – „Készségesen költözünk át az örök nyilatkozatháborúk, a kölcsönös erőfitogtatások színteréről a szóvirágok lagymatag világába, amely nem vonzza a kiszipolyozó szájhősöket” – ezt Martonyi János külügyminiszter bukaresti látogatásával kapcsolatban írta Páva Adorján, az erdélyi Krónika publicistája. A magyar politikus szenzációmentes, ám a közhangulatnak kedvező találkozásról számolt be. Mit éreznek ebből a határon túli magyarok? – Martonyi János megnyilvánulása korrekt, én inkább a Krónika újságírójáról gondolom úgy, hogy szóvirágokat gyárt. A magyar diplomácia kiállása mellettünk fontos és szükséges dolog. Bízom benne, hogy ez meg fog mutatkozni a székelyföldi autonómiatüntetésen is.
– A magyar külügyér Titus Corlatean romániai külügyminiszterrel egyetért abban, hogy a szócsaták helyett diplomáciai útra kell terelni az ellentéteket, ugyanakkor Corlatean egy tévéinterjúban ezt kiegészítette azzal: a tüntetések sem jelentenek megoldást. – Nyilvánvaló, hogy a tüntetések nem jelentenek megoldást, a Székely Nemzeti Tanács nem is a tüntetést tekinti a fő tevékenységi területének. Van egy törvénytervezetünk, amely kirajzolt egy világos jövőképet Székelyföld számára, ami Romániának is jó, és demokratikus. Összhangban van továbbá azzal a közigazgatási átalakítástervezettel, amelyet egy szakértői bizottság készített. Szó sincsen tehát arról, hogy mi pusztán tüntetéssel akarnánk megoldani bármit is. A hétvégén megrendezendő esemény annak a koncepciónak a támogatására indult, amelyet Székelyföld autonómia-statútuma kifejez, és amelyet eddig kétszer terjesztettünk be Románia parlamentje elé. Nemcsak az utcai tüntetés az eszközünk, hanem egy pontos, világos jövőkép, amellyel szemben alternatívát máig nem állított senki.
– Miután Szanyi Tibor MSZP-s politikus Gyulán lerománozta a határon túli magyarokat, a Facebookon a borsodi cigányokat hozta fel példának a székelyföldi autonómia kapcsán. Úgy látja, Románia helyesen teszi, ha nem ad területi autonómiát egy olyan „lakossági csoportnak”, amelynek tagjai szerinte egyre nagyobb számban más állam polgárai is. – Szanyi úr tájékozatlan, ami a mi helyzetünket, akaratunkat és a nemzetünkhöz való viszonyunkat illeti. Aki nem ismeri, hogy mi hogy élünk, mit akarunk, jobban teszi, ha nem nyilatkozik. A magyar állampolgárság az egyes egyének és Magyarország viszonyára vonatkozik, ami nem érinti az itt élő közösség életét. Az autonómiát pedig azért akarjuk, hogy a székelység mint közösség fenn tudjon maradni szülőföldjén. Nem releváns, hogy a közösség egyes tagjainak milyen a viszonya Magyarországhoz. Ha úgy akarja valaki, hogy Magyarország polgára is legyen – hiszen a magyar nemzet része –, akkor erre legyen lehetősége, joga megtenni, de ennek semmi köze az autonómia igényéhez. A szocialista politikusok jobban tennék, hogy ha nem kavarnák össze az össze nem tartozó dolgokat – erről illene leszokni.
Ugyancsak Szanyi Tibortól hallottam azt, hogy szélsőjobboldali tüntetésekre nincsen szükség. Akkor is elmondtam azt, hogy az autonómiatüntetésnek nincs ideológiai behatárolódása, nem jobb- vagy baloldali. Az autonómia annak az intézményi garanciáját jelenti, hogy egy adott területen élő közösség demokráciában élhet, a helyi közigazgatás szerveiben pedig megválaszthatja saját soraiból a vezetőit, akik bármilyen ideológiai kötődésűek lehetnek. Egy autonómiában egy regionális kormányzat lehet baloldali is, jó lenne, ha ezt is megtanulnák a magyar szocialisták. Németh Tamás
mno.hu
Erdély.ma,
2013. május 2.
Kitartó „kincsvadászat”
Bukarest ősszel újrakezdi a tárgyalásokat Moszkvával a közel száz éve Oroszországban őrzött román kincstár visszaigénylése ügyében – jelentette be Mugur Isărescu jegybanki kormányzó.
A Román Nemzeti Bank (BNR) elnöke emlékeztetett mandátuma 1990 szeptemberében történt átvételekor elődjének, Decebal Udreának tett fogadalmára, miszerint mindent elkövet a nemzeti vagyon visszaszerzése érdekében.
„A Moszkvába került kincstárról szóló eredeti dokumentumokat a román jegybanki kormányzók 1922 óta kézről kézre adják egymásnak, akár egy talizmánt vagy hivatali esküt. Nem véletlen: kilencven tonna, 3,2 milliárd euró értékű aranyról van szó, amelyről Románia nem mondhat le" – szögezte le Isărescu egy bukaresti konfrencián, emlékeztetve, hogy a román állam 1947-ben visszaszolgáltatta a lengyel jegybank vagyonát.
Pedig Moszkva az elmúlt években többször értésre adta: Bukarest jobban tenné, ha belenyugodna, hogy sohasem kapja vissza mesés kincstárát. Kategorikus visszautasításban legutóbb tavaly volt része a román diplomáciának, amikor az Oroszországról szóló jelentés vitáján Bukarest módosító javaslatot terjesztett az Európa Tanács parlamenti közgyűlése elé, kezdeményezve: a testület szólítsa fel Moszkvát a Romániából 1916-ban kimenekített vagyon visszaszolgáltatására. A strasbourgi közgyűlés ugyan nem fogadta el a kezdeményezést, felkérte azonban Oroszországot, létesítsen érdemi párbeszédet a román féllel a kulturális javak visszajuttatásáról. Konkrét utasítás híján azonban Moszkva hallani sem akar a Bukarest által „lopott holmiként" emlegetett vagyon felemlegetéséről. Amikor Titus Corlăţean külügyminiszter néhány hónappal ezelőtt bejelentette, Bukarest sohasem fog lemondani vagyonáról, Alekszandr Lukasevics, a moszkvai külügyi tárca szóvivője úgy reagált: Oroszország lezártnak tekinti az ügyet, és jó lenne, ha Románia „nem hánytorgatná fel a múltat".
Az első világháborúban az Antant oldalán harcoló Románia 1916-ban biztonsági okokból döntött nemzeti vagyonának a cári Oroszországba menekítéséről, amikor a Központi Hatalmak elfoglalták területe jelentős részét. A székhelyét Bukarestből Jászvásárra átköltöztető liberális Brătianu-kormány akkoriban az állam, a román Hohenzollern-uralkodóház és a nemzeti bank teljes kincstárát átadta megőrzés végett Moszkvának. A két vonatszállítmánnyal – 1916 decemberében és 1917 júliusában –, öszszesen negyvenegy vagonnal elszállított kincstár oroszlánrészét a jegybank, magánpénzintézetek és -társaságok, valamint magánszemélyek 93,4 tonnás, javarészt arany pénzérmékből és -rudakból álló készlete alkotta. Ezen túlmenően bevagonírozták a királyi család ékszereit, értékes festményeket, műtárgyakat, állampapírokat, ritka könyveket és egyházi dokumentumokat is. A vagyon sorsát a nagy októberi szocialista forradalom pecsételte meg. A bolsevik petrográdi kormányt rendkívül felbőszítette, hogy 1918-ban a román hadsereg annektálta Besszarábiát, emiatt megszakította diplomáciai kapcsolatait Bukaresttel, és lefoglalta a román állami kincstárat. Moszkva az idők folyamán kétszer – 1935-ben és 1956-ban – mutatott hajlandóságot a román kincsek részleges visszajuttatására. Mindkét alkalommal mindössze állampapírok, kötvények, levéltári és egyházi dokumentumok, kevés arany pénzérme, továbbá festmények és műtárgyak kerültek vissza Bukarestbe. A kommunizmus idején fel sem merült a közel száz tonna aranykincs témája, a '89-es rendszerváltás után pedig alakult ugyan egy román és orosz történészekből álló vegyes bizottság, a testület azonban csak egyszer ülésezett, és semmiféle következtetésre nem jutott.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2013. május 30.
Német EU-biztos: Románia kormányozhatatlan
Jókora megdöbbenést okozott Bukarestben az egyik uniós biztos kijelentése, amelyben kormányozhatatlannak nevezte Romániát: Titus Corlăţean külügyminiszter szerdán este leszögezte: hivatalos és meggyőző magyarázatot vár az elhangzottakra.
A bombát a német Günther Oettinger energetikai ügyekért felelős európai uniós biztos robbantotta, amikor a német, a belga és a luxemburgi kereskedelmi kamarák konferenciáján a Bild című lap szerint úgy nyilatkozott: „Aggasztanak azok az országok, amelyek alapvetően egyszerűen kormányozhatatlanok: Bulgária, Románia és Olaszország.” A kereszténydemokrata politikus mindezt annak kapcsán mondta, hogy szerinte Európában sokan azt hiszik, minden rendben van, miközben az európai unió gyökeres reformra szorul. Úgy vélte, a válság valós mértékét még nem mérték fel az illetékesek, ezért az EU, ahelyett, hogy a saját válsága miatt aggódna, jótékonysági intézményként viselkedett a világ többi részével. A három említett ország mellett Oettinger Franciaország nehéz gazdasági helyzetére is kitért, szerinte Párizs nulla mértékben készült fel a szükséges reformokra, és a Nagy-Britanniában egyre inkább elterjedő euroszkepticizmus miatt is aggodalmának adott hangot. Nem kímélte saját hazáját sem: szerinte Németország gazdasága elérte a csúcspontot, és már nem képes tovább növekedni. Ezt azzal magyarázta, hogy a kormány nem a valóban fontos dolgokat tekinti prioritásnak. „A fontos témákat nem a gyermeknevelési pótlék, az üzleti szférában bevezetendő női kvóta vagy a minimálbér jelentik” – szögezte le a biztos.
A kijelentés Olaszországban is felháborodást váltott, ki ennek nyomán Angela Merkel német kancellár szóvivője, Steffen Seibert leszögezte: a német kormány részéről sohasem hangozhatnak el ilyen minősítések Olaszország kapcsán.
Romániával kapcsolatban ugyanakkor még nem született magyarázat, ezért Titus Corlăţean román külügyminiszter is megszólalt az ügyben. „Mélységesen megleptek a Romániával kapcsolatos kijelentések. Hivatalos, nyilvános és meggyőző magyarázatot várunk, mielőtt további kommentárokat fűznénk az ügyhöz” – közölte a külügyminiszter.
Corina Creţu szociáldemokrata párti európai parlamenti képviselő arrogásnak nevezte Oettinger kijelentését, úgy vélve, Románia a lehető legnagyobb mértékben kormányozható, és az volt a forradalom óta eltelt 23 évben is, a legnagyobb nehézségek közepette is. A politikusnő szerint Oettinger csak azért nevezte kormányozhatatlannak a három országot, mert az a politikai család, amelyhez ő tartozik – a jobbközép Európai Néppárt – mindhárom országban elveszítette a választásokat.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2013. június 12.
Számon kért nyelvi jogaink
A kormány tagjainak közel feléhez intézett tegnap kérdést Markó Attila, Sepsiszentgyörgy parlamenti képviselője, melyben arra vár választ, hogy miképpen tett eleget a kormány az Európa Tanács Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Chartájának ratifikálásában vállalt kötelezettségeinek.
Markó Attila emlékeztette Victor Ponta miniszterelnököt, Remus Pricopie oktatási, Mihnea Costoiu felsőoktatási, Liviu Dragnea közigazgatási, Robert Cazanciuc igazságügyi, Daniel Barbu művelődési, Titus Corlăţean külügyi, Mariana Câmpeanu munkaügyi, Eugen Nicolăescu egészségügyi tárcavezetőt és Ion Moraru kormányfőtitkárt, hogy Románia lassan belép a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Chartájának második monitorizálási ciklusába, októberig a kormánynak be kell nyújtania a második időszakos jelentést a charta ratifikálásában szereplő vállalásairól, azazhogy miképpen biztosítja az ország területén élő közösségek jogát anyanyelvük szabad használatához. A képviselő felvázolta, hogy a 2007-ben ratifikált egyezmény első jelentését közel kétéves késéssel nyújtotta be Románia, és az azt követő levélváltások és a szakértői bizottság látogatása nyomán számos alkalmazási problémára derült fény. Jelezte, hogy a minisztériumok többsége nem gyűjt megfelelő adatokat és információkat, amelyek elengedhetetlenek egy valós helyzetkép megismeréséhez, ezáltal ezek a minisztériumok nem is tudják, hogy mit kell belefoglalni a jelentésbe. Az egyik legbeszédesebb példa az igazságügy területe, ahol a szaktárca nem rendelkezik semmilyen adattal arra vonatkozóan, hogy országos szinten hány tolmács áll a perben részt vevők segítségére, hol és hány tárgyalás zajlott a felek anyanyelvén, hány anyanyelven kiállított iratot iktattak, és azok közül hánynak kérdőjelezték meg az érvényességét. Ugyanilyen siralmas a helyzet a közigazgatásban is, ahol nemcsak jogi normákat nem alkalmaznak, de törvényes jogot is el lehet veszíteni a bíróságon – lásd Aranyosgyéres esetét. A képviselő mindegyik miniszternek címzett leveléhez csatolta a szakértői bizottság kétszáz oldalas jelentését, amelyben számos kérdésben elmarasztalja Romániát, ugyanakkor jelzi, hogy több cikkely esetében nem sikerült teljesíteni a vállalt kötelezettségeket.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. július 27.
Bukaresti irányvesztés
Felhorkant a román külügyminisztérium nevében egyik államtitkára, mert – szerinte – Románia és Magyarország statégiai partnerséget sértve, a tusványosi szabadegyetem meghívottjai bírálták az ország tervezett területi átszervezését.
A külügyér szerint az ott elhangzottak sértik a kétoladalú kapcsolatok jogi és politikai kereteit, s amúgy is úgy fest az egész szabadegyetem, mintha a magyar kormány kihelyezett gyűlése lenne.
Az eltelt több mint két évtized során általában csak a bukaresti sajtó bakafántoskodott Tusványossal kapcsolatban, most lám, a külügyminisztérium is sokallja a magyarországi hivatalosságok jelenlétét és az ország régióra osztása körül kibontakozott vitát. Nem hihetjük, hogy Titus Corlăţeánnak és beosztottjának nem jutott füléig az erdélyi magyarság eme gondja, hisz több ízben is megfogalmazták a különféle pártállású székelyföldi politikusok, legutóbb Bálványosfürdőn, s nem másnak, mint az ország miniszterelnök-helyettesének, Liviu Dragneának, hogy régiósítási tervüket ellenezzük, s minden létező békés ezközzel megpóbáljuk megakadályozni azt. S mert azóta sem változott az égadta világon semmi, illetve az alkotmánybíróság döntése nyomán kénytelenek egy évvel későbbi időpontra halasztani megvalósítását, számunkra természetes, hogy a szabadegyetem résztvevői – itthoni és magyarországi – erről beszélnek. Végül is a mi bőrünkre megy a játék: a két tömbmagyar területet, a Székelyföldet és a Partiumot támadták meg.
A bukaresti sajtó nagy megrökönyödésére még Kelemen Hunor is kijelentette: Dragneáék régiósítási terve utcára kényszeríti a hazai magyar közösséget. S bár az érdekszövetség minap látványosan távol tartotta magát, tízezernyi ember mégis kimondta: a magyar tömbök fellazítása, szétdarabolása, a román régiókba való betagolása tudatos elsorvasztásunkat jelenti. Tudva tudjuk, sem a halogatás, sem a megyék ideig-óráig való megmaradásának ígérete sorsunkon nem jobbít, változást csak az önkormányzatiság bővítése és az autonómia elnyerése hozhat. S mert ez számunkra létkérdés, akár tetszik a hatalomnak, akár nem, kénytelenek vagyunk folyamatosan erről beszélni, vitatkozni, jobb elképzeléseket felmutatni. Ennyi történik Tusnádfürdőn. Amiatt hőbörögni ma Bukarestben, mert túl sok magyar politikus tisztelte meg jelenlétével a szabadegyetemet, miközben alig néhány napja a legmagasabb szinten ígértek egyesülést a Moldovai Köztársaságnak, a túlhatalom ámokfutásának tetszik.
Pontáék régi-új nacionalizmusa, Băsescu elnök hatalomvesztés utáni szájhősködése, a külügyi államtitkár régi idők szellemét idéző magyarellenes kirohanása jelzi, politikusai mily irányvesztetten bolyonganak a huszonegyedik században.
Simó Erzsébet
Háromszék
Erdély.ma
2013. augusztus 2.
Lesz párbeszéd?
Gyenge országok beijedt miniszterelnökei szoktak úgy reagálni a kisebbségi igényekre, ahogy Victor Ponta reagált Tőkés László azon kijelentésére, miszerint Magyarországnak védhatalmi státust kellene vállalnia az erdélyiek fölött, illetve arra, hogy bírálta a kormány magyar szempontból hátrányos regionalizációs terveit.
Mint a kisgyerek, aki az őt megbántó másikat azzal fenyegeti, hogy hívja az apukáját, aki majd jól megveri, úgy fenyegetőzött Ponta azzal, hogy Tőkést bíróságon kell felelősségre vonni. Sőt Titus Corlăţean külügyminiszterhez fordult, mintegy ráuszítandó őt a Tusványoson a régiósítási terveket bíráló magyar politikusokra. (Csak zárójelben jegyeznénk meg: a szuverenitásért aggódó, de az IMF előtt hajbókoló Ponta azzal a Corlăţeannal fenyegetőzik, aki tavaly, amikor a kormány által a jogállami intézmények ellen indított támadások idején őt és Pontát Brüsszelbe rendelte az Európai Bizottság, olyan bátran és határozottan viselkedett a Viviane Reding igazságügyi biztossal lezajlott találkozón, hogy hozzá képest egy angóranyúl is vérengző Tyrannosaurus Rexnek tűnt volna).
De félre az iróniával: a román külügy eddig otromba, csúsztatásoktól hemzsegő nyilatkozatokkal reagált a magyar álláspontokra, és elvileg lehetősége van arra, hogy nemkívánatos személlyé nyilvánítsa a magyar kormány bizonyos tagjait. Ez azonban két uniós tagállam esetében, úgy, hogy a bukaresti kormány állandóan az együttműködés szükségességét hangoztatja, nemigen lenne eurokonform lépés. Már csak azért sem, mert ezzel elismerné, hogy valóban van „magyarkérdés”, amire magyar–román szinten képtelenek megoldást találni.
Mint ahogy Ponta is nagy szívességet tett: ha nem szólalt volna meg – csak azért, hogy az államfői reakció hiánya miatt Băsescu elnököt ekézhesse –, az ügy vélhetően elül. Így viszont azt lehet mondani, hogy a román miniszterelnök bírósággal fenyegeti a jogokat követelő magyar kisebbség tagjait. De ne a negatív forgatókönyvet nézzük. A régiók kapcsán a magyar közösség igényei elérték a legfelsőbb bukaresti kormányszinteket. Innentől adott a lehetőség az érdemi, értelmes párbeszédre is. Már ha román részről van rá hajlandóság az agresszív, senkinek sem használó külügyi szájkarate helyett.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2013. augusztus 15.
A Külügyminisztérium bekérette a román nagykövetet
Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön a hivatalába kérette Románia budapesti nagykövetét, Victor Miculát, valamint szóbeli jegyzékben utasította vissza Titus Corlatean román külügyminiszter keddi marosfői nyilatkozatát és a Gandul című lapnak adott interjújában foglaltakat.
A tárca közleménye szerint Németh Zsolt határozottan visszautasította és cáfolta Titus Corlatean azon kijelentését, amely szerint a nemzeti összetartozásról szóló törvény "a Kárpát-medence magyar nemzet számára való visszaszerzésének stratégiáját" tartalmazná és "a Versailles-i békerendszer megkérdőjelezését" célozná. Az említett törvény szövege ennek pontosan az ellenkezője – emelték ki.
A Külügyminisztérium visszautasította és cáfolta Titus Corlateannak a magyar állampolgársági törvénnyel kapcsolatos nyilatkozatát is, amely szerint a magyar honosítási gyakorlat etnikai alapú lenne. Valójában a magyar honosítás – a román gyakorlathoz hasonlóan – a magyar nyelvtudást és legalább egy magyar állampolgárságú felmenő igazolását követeli meg – fogalmaztak.
Hangsúlyozták: a tárca álláspontja szerint "az alaptalan megállapítások" alkalmasak Magyarország megrágalmazására és a romániai magyarság megfélemlítésére, miközben a romániai magyar közösség demokratikusan kifejezett törekvése – így megfogalmazott autonómiaigénye is – törvényes, megfelel az európai és a nemzetközi gyakorlatnak és normáknak.
Németh Zsolt a román nagykövettel közölte, hogy Magyarország továbbra is elkötelezett a magyar-román kapcsolatok fejlesztése mellett, az őszinte és tárgyilagos párbeszéd alapján – olvasható a közleményben.
MTI
2013. augusztus 16.
Elszabadult a magyarellenesség – Egymásra licitálnak a román politikusok
Már diplomáciai következményekkel is jár, hogy nem csitulni, hanem fokozódni látszik a magyarellenesség a román politikában. Traian Băsescu államfőnek a magyar politikusokat támadó hétfői nyilatkozata óta egymást követik a reakciók, és egyre meredekebb véleményeket fogalmaznak meg.
Titus Corlăţean külügyminiszter ugyancsak Marosfőn tartott előadásában elítélte ugyan az államfőt, de szélsőséges és irredenta magatartással vádolta a magyar kormányt. A következmény: Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár tegnap bekérette hivatalába a budapesti román nagykövetet, és határozottan elutasította Corlăţean állításait. Közben a román kormánykoalíció egyik képviselője, Bogdan Diaconu a magyar szélsőségesek kiutasítására vonatkozó törvénytervezetet nyújtott be a bukaresti parlamentben. Maga Băsescu tegnap újabb erős kijelentéseket tett: szerinte a románok „vérrel vették meg Erdélyt”, és „földrengető” ennek az áldozatnak a vitatása. Azt is megfogalmazta, hogy „a kölcsönös tisztelet jelének”
venné, ha román zászlókat is kifüggesztenének Székelyföldön.
A vérrel megvett Erdély
A románok nem pénzzel, hanem „vérrel fizették meg Erdélyt”, és földrengető, illetve kiábrándító az, hogy a ’89-es forradalom hősének hitt személy Erdély hovatartozását kívánja vita tárgyává tenni – jelentette ki tegnap Traian Băsescu államfő Marosorbón. Ugyancsak tegnap sérelmezte, hogy a székely és magyar zászlók mellett nem látott román zászlókat, mikor Marosfőre utazott, hogy részt vegyen az 1996 és 2001 között épült ortodox kolostor búcsúján. Szerinte „senki nem mondja, hogy ne tűzzék ki ezeket a saját otthonukon, ha úgy akarják. De meg kellene találni a helyét a román trikolórnak is, mert ez a kölcsönös tisztelet jele lehetne”.
Corlăţean is túllő a célon
Traian Băsescu államfő Magyarország rendreutasításáról szóló nyilatkozata nem lehet hiteles, miután korábban egy asztalnál ült azokkal, akik „szélsőségesen nacionalista” retorikát használtak – jelentette ki Titus Corlăţean külügyminiszter szerdán Marosfőn. Emlékeztetett: Băsescu 2010-ben részt vett a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen, „ideges retorikát használó” magyar politikusok oldalán. (2010-ben a román elnök Orbán Viktor, Németh Zsolt külügyi államtitkár és Tőkés László Európai Parlamenti képviselő társaságában vett részt a tusnádfürdői fórumon.) Corlăţean idejétmúltnak, populistának és hiteltelennek nevezte az államfő harcias nyilatkozatát. „Amikor élére akarsz állni egy főváros, vagyis egy ország elleni akciónak, és nem teszel különbséget az egyes politikusok között, a szélsőséges megnyilvánulásokat egy egész országgal azonosítod, akkor nincs mit keresned a politikában, legalábbis a külpolitikában” – vélekedett.
Előadásában Băsescu és a korábbi jobbközép kormány szemére vetette, hogy 2010-ben nem tiltakoztak, amikor a „Fidesz-kormány a Jobbik támogatásával” elfogadta a „trianoni békeszerződésről való megemlékezés” (a Nemzeti Összetartozás Napja), illetve a könnyített honosítás törvényét. Corlăţean szerint ezek a jogszabályok a Kárpát-medence visszaszerzését célozzák a magyar nemzet számára, vagyis a versailles-i békeszerződések újratárgyalását vetik fel. A külügyminiszter szerint a román reakciók elmaradásának tulajdonítható, hogy most „egyes forrófejűek az úgynevezett Székelyföld” autonómiájáról beszélnek, és magyarországi politikusok „választási kampányt folytatnak” Hargita és Kovászna megyében. „Van egy európai stratégiai partnerségünk Magyarországgal: azon kell dolgoznunk, hogy ez legyen a meghatározó, nem pedig a feszültségek, a szélsőségesen nacionalista retorika. Ennek érdekében munkára, párbeszédre van szükség: ezeket a kérdéseket nem a sajtó által közvetített harcias szólamokkal lehet megoldani” – jelentette ki.
A tervezett közigazgatási átszervezésről beszélve határozottan leszögezte, hogy „Románia régiósítása csakis európai alapokon történhet meg, szabály szerint, semmiképp sem etnikai alapon, ez legyen világos”. Az etnikai alapú régiósítás „néhány forrófejű magyar politikai vezető” rögeszméje Hargita és Kovászna megyéből, de Magyarországról is. Ez nem meglepő, de „Romániának kötelessége, kormánytól függetlenül, állandóan és nagyon világosan fenntartani a román törvényeket, az alkotmányt, a vonatkozó európai szabályokat, amelyeket mindenkinek be kell tartania” – mondotta. Corlăţean szerint „az úgynevezett autonomista modellek nem képviselnek európai szabályt, nincsenek elfogadva Európában sem, és nyilvánvalóan, az alkotmány szerint is elfogadhatatlanok Romániában”. Decentralizálás igen – mondotta –, közigazgatási autonómia a fejlődéshez szükséges gazdasági forrásokkal igen, minden polgárnak – legyen az magyar vagy román Hargita és Kovászna megyében –, de más nem.
Bekérették a nagykövetet
Németh Zsolt, Magyarország külügyi államtitkára tegnap a hivatalába kérette Románia budapesti nagykövetét, Victor Miculát, és szóbeli jegyzékben utasította vissza Titus Corlăţean román külügyminiszter marosfői nyilatkozatát és a Gândul lapnak adott interjújában foglaltakat. A magyar külügyi tárca közleménye szerint Németh Zsolt határozottan visszautasította és cáfolta Titus Corlăţean azon kijelentését, amely szerint a nemzeti összetartozásról szóló törvény „a Kárpát-medence magyar nemzet számára való visszaszerzésének stratégiáját” tartalmazná és „a Versailles-i békerendszer megkérdőjelezését” célozná. Az említett törvény szövege ennek pontosan az ellenkezője – emelte ki.
Budapest visszautasította és cáfolta Titus Corlăţeannak a magyar állampolgársági törvénnyel kapcsolatos nyilatkozatát is, amely szerint a magyar honosítási gyakorlat etnikai alapú lenne. Valójában a magyar honosítás – a román gyakorlathoz hasonlóan – a magyar nyelvtudást és legalább egy magyar állampolgárságú felmenő igazolását követeli meg. A magyar külügyi tárca álláspontja szerint „az alaptalan megállapítások” alkalmasak Magyarország megrágalmazására és a romániai magyarság megfélemlítésére, miközben a romániai magyar közösség demokratikusan kifejezett törekvése – így megfogalmazott autonómiaigénye is – törvényes, megfelel az európai és a nemzetközi gyakorlatnak és normáknak. Németh Zsolt közölte a román nagykövettel, hogy Magyarország továbbra is elkötelezett a magyar–román kapcsolatok fejlesztése mellett az őszinte és tárgyilagos párbeszéd alapján.
Kiutasítaná a magyar szélsőségeseket
A külföldi szélsőségesek kiutasításáról és rendezvényeik betiltásáról terjesztett törvénytervezetet a bukaresti parlament elé Bogdan Diaconu szociáldemokrata képviselő. A jogszabály betiltana minden olyan rendezvényt – találkozót, konferenciát, tábort és tüntetést –, amely akár csak közvetve is megkérdőjelezi Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam jellegét, és nemkívánatos személynek nyilvánítana Romániában minden olyan külföldit, aki – bárhol a világon – megkérdőjelezi a román alkotmány első cikkelyét. Bár a tervezet nem utal a magyarságra, a hozzá csatolt sajtóközleményben Diaconu kifejtette, hogy ez a második olyan képviselői kezdeményezése, amely a „magyar szélsőségesek megfékezésére” irányul. Tavasszal Diaconu jogszabálytervezetet dolgozott ki a pártokhoz kötődő alapítványok külföldi finanszírozásának betiltásáról, amellyel állítása szerint Tőkés László európai parlamenti képviselőt vette célba. Háromszék
Erdély.ma
2013. augusztus 28.
Honosított dákok
Megugrott a könnyített honosítás iránti érdeklődés a partiumi románság körében: az elmúlt hónapokban összesen tizenkétezer máramarosi és avasi polgár igényelt magyar állampolgárságot – számolt be nemrég a Transilvania Reporter című regionális napilap bombasztikus címmel megspékelve beszámolóját: „Magyar állampolgárok akarnak lenni a szabad dákok leszármazottai".
Hupka Félix, a nagybányai demokráciaközpont vezetője a lapnak elmondta, az igénylők zöme Nagy-Britanniában, az Egyesült Államokban és Kanadában vállalna munkát, ahol magyar állampolgárként nincs szükségük vízumra. A kérvényezők közül eddig csak harmincat utasítottak el amiatt, hogy az igénylő nem beszélt magyarul.
A lap megszólaltatott egy kanadai emigrálását tervező máramarosi román férfit is, aki szerint egyszerű teljesíteni az állampolgárság megszerzéséhez szükséges feltételeket, mivel „az eskü szövegét meg lehet tanulni, mint egy verset, a magyar állampolgárságú felmenőt pedig egyszerű bizonyítani, mert mindenkinek van elmagyarosított nagyszülője".
Az „elmagyarosításba" most ne menjünk bele, mert az ugyanolyan vitává terebélyesedne, hogy ki volt itt Erdélyben először. Az viszont tény, hogy honosított magyar lett többek között Ovidiu Silaghi (vélhetően valamelyik Szilágyi őse szenvedett el erőszakos magyarosítást) szatmárnémeti liberális parlamenti képviselő és a Szatmár Megyei Tanács elnöke, Adrian Ştef is.
A honosultakról sem a magyar hatóságok, sem az erdélyi demokráciaközpontok nem szolgáltatnak ki adatokat, információkat Bukarestnek. Viszont valaki igazán Titus Corlăţean külügyminiszter orra alá dughatná a Transilvania Reporter fent idézett cikkét. És akkor talán megértené, miért kérették be nemrég a magyar Külügyminisztériumba a román nagykövetet, tiltakozva egyebek mellett Corlăţean ama kijelentése miatt, miszerint a magyar állampolgársági törvény etnikai alapú.
Mert hogy nem így van, az a napnál is világosabb. Mint ahogy az is nyilvánvaló: Bukarest jobban tenné, ha a honosítási gyakorlat vegzálása helyett az állampolgárok tömeges kivándorlásának okaival foglalkozna, amelyek szintén nem etnikai alapúak, de egyformán sújtanak románt és magyar
Megugrott a könnyített honosítás iránti érdeklődés a partiumi románság körében: az elmúlt hónapokban összesen tizenkétezer máramarosi és avasi polgár igényelt magyar állampolgárságot – számolt be nemrég a Transilvania Reporter című regionális napilap bombasztikus címmel megspékelve beszámolóját: „Magyar állampolgárok akarnak lenni a szabad dákok leszármazottai".
Hupka Félix, a nagybányai demokráciaközpont vezetője a lapnak elmondta, az igénylők zöme Nagy-Britanniában, az Egyesült Államokban és Kanadában vállalna munkát, ahol magyar állampolgárként nincs szükségük vízumra. A kérvényezők közül eddig csak harmincat utasítottak el amiatt, hogy az igénylő nem beszélt magyarul.
A lap megszólaltatott egy kanadai emigrálását tervező máramarosi román férfit is, aki szerint egyszerű teljesíteni az állampolgárság megszerzéséhez szükséges feltételeket, mivel „az eskü szövegét meg lehet tanulni, mint egy verset, a magyar állampolgárságú felmenőt pedig egyszerű bizonyítani, mert mindenkinek van elmagyarosított nagyszülője".
Az „elmagyarosításba" most ne menjünk bele, mert az ugyanolyan vitává terebélyesedne, hogy ki volt itt Erdélyben először. Az viszont tény, hogy honosított magyar lett többek között Ovidiu Silaghi (vélhetően valamelyik Szilágyi őse szenvedett el erőszakos magyarosítást) szatmárnémeti liberális parlamenti képviselő és a Szatmár Megyei Tanács elnöke, Adrian Ştef is.
A honosultakról sem a magyar hatóságok, sem az erdélyi demokráciaközpontok nem szolgáltatnak ki adatokat, információkat Bukarestnek. Viszont valaki igazán Titus Corlăţean külügyminiszter orra alá dughatná a Transilvania Reporter fent idézett cikkét. És akkor talán megértené, miért kérették be nemrég a magyar Külügyminisztériumba a román nagykövetet, tiltakozva egyebek mellett Corlăţean ama kijelentése miatt, miszerint a magyar állampolgársági törvény etnikai alapú.
Mert hogy nem így van, az a napnál is világosabb. Mint ahogy az is nyilvánvaló: Bukarest jobban tenné, ha a honosítási gyakorlat vegzálása helyett az állampolgárok tömeges kivándorlásának okaival foglalkozna, amelyek szintén nem etnikai alapúak, de egyformán sújtanak románt és magyart.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2013. szeptember 11.
Gabriel Catalan: A kommunizmus elítélése
(Részletek egy hosszabb tanulmányból)
Immár közel hét év telt el azóta, hogy Traian Băsescu elnök a Román Parlamentben 2006. december 18-án hivatalosan elítélte azt a kommunista rendszert, amely országunkban volt, vállalva a („Végső”?!) Jelentést, amelyet a Vladimir Tismăneanu által vezetett bizottság szerkesztett. A bizottság hivatalos neve: a Romániai Kommunista Diktatúrát Elemző Enöki Bizottság. Miután az Elnöki Hivatal honlapján hosszasan csíszogatták (többször is változtattak rajta, korrigálták), ez a jelentés 2007 novemberében végre megjelent könyv alakban is a Humanitas Kiadó gondozásában, egy rangos belföldi könyvvásár alkalmából.
2008-ban a Polirom Kiadó tankönyvet jelentetett meg O istorie a comunismului din România (A romániai kommunizmus egyik története) címmel az IICCR – a Romániai Kommunizmus Bűntetteit Kutató Intézet – megbízásából; 2009-ben pedig megjelent e könyv második és javított kiadása, ugyancsak az említett kiadónál. Ez volt a Romániai Kommunista Diktatúrát Elemző Elnöki Tanácsadó Bizottság (2007—2009) egyetlen nagy műve, amelynek az volt a fő feladata, hogy megvizsgálja, miként léptetik életbe a téma feldolgozására létrehozott első elnöki bizottságnak a fentebb említett, Végső Jelentésében megfogalmazott ajánlásokat, valamint hogy tanácsokat adjon az állam elnökének azzal kapcsolatban, hogy hol tartanak az említett ajánlások életbeléptetését illetően, továbbá az, hogy használható megoldásokat kínáljon a menet közben feltárt problémák megoldását elősegítő stratégiák kidolgozásához. Meg kell jegyeznünk, hogy a Bizottság fennállásának egész ideje alatt csupán Vladimir Tismăneanu „helyettesei”, a két koordinátor: Cristian Vasile és Dorin Dobrincu kapott fizetést az Elnöki Hivataltól, olyant, mintha elnöki tanácsadók lettek volna, a többi bizottsági tagnak legfeljebb az utazási és elszállásolási költségeit számolták el.
Úgyszintén meg kell említenünk, hogy 2012-ben a iaşi-i Polirom Kiadónál megjelent egy újabb dokumentumkötet a kommunista időszakról, az első, amelyik a Ceauşescu-időszakkal foglalkozik, Istoria comunismului din România. Vol. II: Documente. Nicolae Ceauşescu (1965—1971) – A romániai kommunizmus története. II. kötet: Dokumentumok. Nicolae Ceauşescu (1965—1971) címmel. A kötet szerkesztői Mihnea Berindei, Dorin Dobrincu és Armand Goşu.
Ugyancsak említésre méltó, hogy 2007 júliusában megváltozott a Romániai Országos Levéltár (ANR) vezetősége, 2010 januárjában pedig a Securitate Archívumát Tanulmányozó Országos Tanácsé (CNSAS) is. Viszont mindaz az előrelépés, amit az ANR-ben Dorin Dobrincu vezérigazgató öt év alatt elért, meglehetősen kevés, rendkívül behatárolt, részleges ahhoz képest, amit a köz elvárt tőle. A kommunizmus időszakára vonatkozó dokumentumoknak csak egy kis részét bocsátotta a kutatók rendelkezésére, miközben azok, amelyeknek valóban nagy történelmi és ugyanakkor igazságszolgáltatási jelentőségük van (beleértve az Államtanács vagy az államfő törvényerejű rendeleteit, a Minisztertanács egyes határozatait illetve utasításait, miniszteri rendeleteket stb.) továbbra is titkosak maradtak, a vigilens levéltárosok és a belügyminisztérium régebbi valamint újabb alkalmazottai elrejtették azokat. Dorin Dobrincu 2009 decemberétől – a Belügyminisztérium átalakítása után – már csak igazgatói rangban végezte munkáját, 2012 júniusának közepéig, amikor Ioan Rus belügyminiszter úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg újabb hat hónappal a Dorin Dobrincu mandátumát, habár azt korábban megtette már kétszer. Ami pedig Dragoş Petrescut illeti, aki 2006 márciusától a CNSAS Kollégiumának a tagja, és akit Románia elnökének javaslatára 2010-ben a Kollégium elnökévé választottak, az általa elért valós sikerek is gyakorlatilag jelentéktelenek.
Semmi esetre sem valósult meg „a második célkitűzést”, nevezetesen: az ANR demilitarizálása, vagyis „a Romániai Országos Levéltár kivonása a Közigazgatási és Belügyminisztériumnak való alárendeltségből, abból az alárendeltségből, amelyet 1951-ben, a sztálini időszak kellős közepén helyezték, vagy legalább a Levéltár lényeges mértékű autonomizálása a Minisztérium vezetőségével való kapcsolatában, amelyben az abszurd titkosítást rákényszerítik”; és az sem valósult meg, hogy „a CNSAS-t segítse a titkosszolgálatokkal való nézeteltérések esetében, az átadni való dokumentumok kérdésben”, ellentétben azzal, miként azt Cristian Vasile úr fellengősen, s az ahhoz illő tudatlansággal és felületességgel állítja egy nemrég megjelent dicsőítő cikkében, amelynek a hivalkodó címe: Öt évvel a Végső Jelentés után. A kommunista rendszer – nem csupán szimbolikus – elítéléséről.
Valójában az ANR továbbra is a Belügyminisztérium keretén belül működő intézet, ugyanúgy miként 2007 júliusa előtt volt, továbbra is katonai egység státusa van, tökéletesen militarizált és gyakran abszurd procedúrák, módszerek, szokások és szabályzatok szerint működik, sőt a vezetősége megőrzött szinte minden együgyű reflexet, amit elődjeitől örökölt. A CNSAS pedig még kevésbé fejlődött jó irányba, pontosan olyan ferdén működik, mint korábban: a Kollégiumban éveken át üresen tátongott két hely (csak 2012-ben sikerült betölteni azokat), a működését meghatározó törvényes előírások továbbra is súlyosan csonkítják az intézmény jogait, viszont a CNSAS-nál továbbra is helye van a nepotizmusnak, a nemtörődömségnek és a hozzá nem értésnek, amit már alapításától fogva megszoktunk tőle (még akkor is, ha az utóbbi években átvett néhány dossziét a Securitate örökébe lépett titkosszolgálatoktól, ezeknek az iratcsomóknak a száma kevés, rendkívüli figyelemmel válogatták ki őket, és nehezen férhetnek hozzájuk az önálló kutatók; sőt a CNSAS birtokában lévő dokumentumok nagy részéről nincs minimális leltár, amely a közönség rendelkezésére állna, és az elemi irattári nyilvántartás is hiányzik, függetlenül attól, hogy a CNSAS mikor vette át a dokumentumokat).
Hát mindössze ennyit produkált egy bő „ötéves terv” alatt a romániai kommunizmus kései és bátortalan elítélése. A jelentés konklúzióiból következő és ott javasolt intézkedések közül egyiket sem léptették életbe. Való igaz, hogy rengeteget beszéltek a kommunista időszakról szóló múzeum létrehozásáról (különösképpen az utóbbi időszakban), de mindmáig nem találtak elegendő pénzalapot hozzá, és megfelelő helyiséget sem; szó volt a hajdani politikai foglyoknak szánt kártérítés növeléséről, és ígéretek is elhangzottak erről; de a lusztrációs törvény tervezetét időtlen időkig halogatják, sőt a rajta végzett módosításokkal lényegében elferdítették a készülő jogszabályt azok a parlamenti tagok, akik szorosan kötődnek, közvetlenül vagy közvetve (értsd: családtagjaik révén) a parancsuralmi múlthoz, a CNSAS pedig újból előszedte (jobban mondva folytatja) az ócska gyakorlatot: az igazság elrejtésének és az „erkölcsi halottak”-nak, vagyis a hazai politikai személyiségek többségnek tisztára mosását.
Érdemes megjegyeznünk, hogy 2008 decemberében meghalt Constantin Ticu Dumitrescu azok után, hogy egész éven át fúrták—faragták, amíg – nyilván negatív értelemben – radikálisan meg nem változtatták, azt a törvényt, amelynek alapján a CNSAS működik. Vagyis lemészárolták a 187/1999. számú törvényt (amely immár csupán halvány maradványa annak a jogszabálynak, amelyet eredetileg a Ticu törvényének neveztek). Az Alkotmánybíróság ugyanis a 2008. január 31-én hozott 51. számú Végzésével részben alkotmányellenesnek nyilvánította azt (lásd az eredményt, a 2008. november 14-i keltezésű 293. számú törvényt, amelyik a 24/2008. számú Sürgősségi Kormányrendelet törvényerőre emeléséről intézkedik. Ez a kormányrendelet az állampolgárnak a saját szeku-dossziéjához való hozzájutásáról és a Securitate dekonspirálásáról szól, s az ezt tartalmazó törvényt a Hivatalos Közlöny 2008. december 3-án megjelent 810. számában tették közzé).
Az hogy 2012-ben új nevek jelentek meg a CNSAS Kollégiumában: a nyolcvanas éveiben járó liberális, Dinu Zamfirescu, az IICCMER (a Kommunizmus Bűntetteit és a Román Száműzöttek Emlékét Feltáró Intézet) ügyvezető elnöke, aki jóllehet önként felfüggesztette liberális párti tagságát, hogy elfoglalhassa ezt a tisztséget a CNSAS Kollégiumában, mégis nyilvánvaló, hogy a törvény megszegésével illetve erőltetett/belemegyarázó értelmezésével lett oda kinevezve; a bukaresti Florian Bichir újságíró és ortodox teológus; Florin Abraham Szilágy megyei történész, aki a totatlitarizmusra szakosodott és Mihai Cioflâncă iaşi-i történész, aki a kommunizmus történetére és az antiszemitizmusra szakosodott, jelenlétükkel semmit, de semmit sem változtattak azon a betokosodott, politizáló és titkolózó módon, ahogyan ez az intézmény működik.
Nem szorulnak kommentárra azok a visszaélések, megkülönböztetések, zaklatások, lemondások, tiltakozások, szabálytalanságok valamint az a lehetetlen légkör, amit az IICCMER-ben az új vezetőség (a Muraru—Oprea—Zamfirescu-hármas) produkált, mert a tények önmagukért beszélnek, és tág teret kaptak a sajtóban valamit a blogokon, beleértve azt is, amit 2012-ben az Amerikai Egyesült Államok Kormányának a Jelentéséről készült összefoglaló ugyancsak megemlített az emberi jogok Romániában való tiszteletben tartásának a helyzetével kapcsolatban.
Sem a politikai pártok sem az államelnök semmit sem lépett előre a kommunista totalitárius múlttal való végleges szakítás ügyében. Ennek köszönhetően tartották meg magas állami tisztségekben a politikai és szekus múltjuk révén „beszennyeződött” személyeket, sőt közülük néhányat még jelentősebb tisztségekbe javasoltak. Példaként említjük egyes magasrangú szekus tisztek katonai előléptetését valamint olyan személyek kitüntetését, akik a kommunista totalitárius rendszer engedelmes kiszolgálói voltak, illetve kollaboráns magatartásuk révén kompromittálódtak (gondolunk itt Antonie Iorgovanra, Teoctist Arăpaşura vagy Dan Iosifra); és mindezt „a kommunizmust elítélő államelnök” aláírásával tették, azéval akinek a szekusdossziéját bezúzták illetve eltüntették, de aki név és szám szerint be van jegyezve a Securitate konstancai irattárában mint a IV. Igazgatóság kollaborátora, ezt bizonyítja több olyan dokumentum, amely a hadügyminisztérium Irattárában található. (Megemlítenénk itt: azoknak az RKP-tagok Jegyzékét, akik engedélyt kaptak arra, hogy a Securitate munkáját segítsék; a Konstancai Haditengerészeti Parancsnokságnak az információs hálózatot nyilvántartó Napló—Jegyzékét; továbbá a 00151392/29.09.1976. számú Átiratot, amellyel Traian Băsescu kollaboráns dossziéját átküldték a konstancai Securitatéhoz, más dokumentumok mellett); valamint hivatkozhatunk a Honvédelmi Minisztérium Hírszerzési Főigazgatóságának 2004—2005-ös levelezésére is, és tesszük ezt, mert legalábbis a SIE-nél és a SRI-nél államfőnkről semmi sem található ... egyelőre.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) mind a Călin Popescu Tăriceanu, mind pedig a Crin Antonescu vezetése alatt tagjai között tartotta, sőt méghozzá vezetői funkciókban, vagy tiszteletbeli vezetői funkciókban, a kompromittálódottakat (holott közülük nem egyet a CNSAS is leleplezett). Így Mircea Ionescu-Quintus a párt tiszteletbeli elnöke, Constantin Bălăceanu-Stolnici pedig a PNL Szenátusának az elnöke volt, és megtűrik őt a pártban azután is, hogy 2007 áprilisában beismerte, együttműködött a Securitatéval – és persze az akadémikusi székét is megőrizte Stolnici úr. Dan Ilie Morega csak 2010 júniusában lépett ki a pártból és mondott le a PNL Gorj megyei szervezetének ideiglenes elnöki tisztségéből, amikor egyébként is lejárt a mandátuma, és független képviselőként továbbra is van jelen a parlamentben. Teodor Meleşcanu (a DIE, a külföldi hírszerzési igazgatóság magasrangú tisztje), akárcak Ioan Ghişe, a brassói „antiterrorista” és igazságtevő képviselő. A DIE másik tisztjét, Daniel Dăianut pedig európai parlamneti képviselővé emelték azon az alapon, hogy gazdasági és pénzügyi téren rendkívül értékes szakember (sőt még a kommunista rendszerrel szembeni ellenállást illetően is!).
Ugyanakkor Marius Gheorghe Oprea és Stejărel Olaru – Călin Popescu Tăriceanu nemzetbiztonsági tanácsosai valamint a Securitate elleni és a kommunista nomenklatúra elleni kampány „élharcosai” – megelégedtek néhány kilátástalan, apró balhéval, s a tiltakozásuk egyre félénkebb lett, kifullasztották azt a magas állami tisztséggel járó előnyök és kiváltságok (pénz, szolgálati lakás, autó, titkárnők, külföldi utak, jelöltség az európa parlamenti helyekre, de a pártbeli tisztségek is, sőt főnöki tisztségek a titkosszolgálatoknál, feltűnés a sajtóban, befolyás a közvélemény terén; egyszóval kiadós támogatást kaptak a gyors politikai karrierhez és nemcsak ahhoz). A Tăriceanu-kormány bukását követően és azután, hogy a PNL kilépett a Demokrata Párttal (PD) való koalícióból, az IICCR-ből IICCMER lett azáltal, hogy a Román Száműzöttek Emlékét Őrző Országos Intézetet (az INMER-t) egybevonták az IICCR-vel, s az intézet élére a „liberális” Marius Oprea és Stejărel Olaru helyébe Vladimir Tismăneanu került valamint a Băsescu-pártiak csapata (Ioan Stanomir, továbbá Mihail Neamţu, aki 2011-ben lemondott és az államfőt támogató politikai mozgalmat alapított, amely reformmozgalom kíván lenni, s a lemondott helyébe Cristian Vasile került, a csapatban pedig még ott van Bogdan Cristian Iacob és Dorin Dobrincu is, többek között).
Miután a Külföldi Hírszerzési Szolgálat (SIE) korábbi igazgatója, Mihai Răzvan Ungureanu által vezetett Demokrata-Liberális Párti (PDL-s) kormány 2012 tavaszán siralmasan beadta a kulcsot, a Socialista—Liberális Unió (USL) által alkotott új hatalom – amelynek a főnökei: Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke és Crin Antonescu, a PNL elnöke – az IICCMER élére új vezető csoportot nevezett ki, amelynek tagjai: Dan Zamfirescu (aki az INMER főnöke volt 2003-tól, a megalapításától 2010-ig, amikor ezt az intézetet összevonták az IICCR-vel), továbbá az ifjú Dan-Andrei Muraru, Dorin Dobrincu helyettese és közeli munkatársa valamint Marius Oprea „fiacskája”, egy antiszemitizmusra és antikommunizmusra specializálódott másik történész. (Marius Oprea maga is visszatért az intézet Különleges Kutatási Főosztályának igazgatói székébe.) Az ANR vezetőségébe pedig kinevezték (2012 júniusában) Ioan Drăgant és (2012 augusztusában) Alina Pavelescu-Tudort. További változások: a nyugdíjazás előtt álló kolozsvári középkor-szakértő Ioan Drăgan, aki Fehér megyéből származik, 1989 óta a Romániai Országos Levéltár kolozsvári fiókjának volt a főnöke, ő lett a iaşi-i az igazgató Dorin Dobrincu helyett, aki visszatért a régi foglalatosságaihoz és szakmáihoz: a kommunizmus, az antiszemitizmus és a posztkommunizmus történetének kutatásához valamint társult egyetemi tanári beosztásához az Alexandru Ioan Cuza Egyetem Történelemtudományi Karán a Copoura épült városba; Alina Pavelescu pedig, a tanulékony, ambíciózus, opportunista, áskálódó és komformista bukaresti hölgy, akit kezdetben éppen Dobrincu léptetett elő az ANR vezetőségi tagjává, majd 2011 szeptemberében az ANR bukaresti fiókjának a főnökévé, miután aligazgatóként összetűzött vele a korábban Nagy Mihály Zoltán által elfoglalt pozíció miatt. Nagy Mihály Zoltán az RMDSZ pártfogoltja, fiatal, magyar nemzetiségű történész, Szilágy megyéből származik, ugyanabból a faluból mint unokatestvére, Szabó Ödön képviselő, aki ugyanakkor az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke. Nagy Mihály Zoltánt szolgálati érdekből, még idejében, főtanácsosi posztba helyezték át (végrehajtó funkcióba) – s vajon hová? – az ANR nagyváradi fiókjához.
Ugyancsak miután 2009 szeptemberében megbukott a szociáldemokrata és demokrata liberális kormány s 2009 decemberében Traian Băsescut újraválasztották Románia elnökévé, 2011 szeptemberében lefektették Szociálista—Liberális Unió (USL) alapjait, a Demokrata Liberális Párt és a Traian Băsescu elleni szövetségét, Crin Antonescu liberálisai kéz a kézben menetelnek Victor Ponta szociáldemokratáival, és egyáltalán nem restellik, hogy számos nomenklaturista, szekurista vagy besúgó és korrupt személy van e két párt egyikében, másikában, ugyanúgy miként a Dan Voiculescu – konspiratív nevén Félix – szekus által vezényelt Konzervatív Pártban is, amellyel együtt néhány hónappal korábban, 2011 januárjában létrehozták az ACD-t, a Közép-Bal Szövetséget.
Talán érdemes megemlítenünk azt is, hogy milyen rendkívül gyorsan emelkedett a ranglistán két másik fiatal „liberális” és történész, akik nemrég még nagy szájjal harsogták a lusztrációt és a volt kommunisták leleplezését, jóllehet ezen fiatalok KISZ-es múltjuk miatt jobb lett volna, ha hallgatnak. Az egyik Mihai Răzvan Ungureanu, aki Iaşi-ból származik, jelenkori történelemre szakosodott, 1998 és 2001 között államtitkár volt, 2004 és 2007 között pedig külügyminiszter, Mircea Geoană, a hivatásos diplomata után következett ebben a tisztségben (Mircea Geoană 2001 és 2004 között volt Románia külügyminisztere.) M. R. Ungureanu a külügyminiszteri székből a Külföldi Hírszerzési Szolgálat (SIE) igazgatói székébe került, ahol 2007 és 2012 között tevékenykedett, onnan pedig miniszterelnökké léptette őt elő Traian Basescu elnök. Rövid ideig, 2012 februárjában és májusában töltötte be ezt az újabb tisztségét, mert a parlament megszavazta az ellene szóló bizalmatlansági indítványt, és a fiatal miniszterelnöknek távoznia kellett. Jelenleg a Civil Erők nevű párt elnöke valamint a halottaiból föltámasztott Igazságosság és Igazság Szövetségé, amelynek másik tagja a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt. T. R. Ungureanu egyúttal még Arad megyei szenátor és egyik lehetséges elnökjelölt a 2014-es választáson. A másik, ugyancsak szép karriert befutott fiatal „liberális” pedig Adrian Mihai Cioroianu. Ő craiovai, a jelenkori történelem szakértője, újságíró és esszéista, liberális párti szenátor volt, Mona Muscă-val és Mihăiţă Calimentével együtt a lusztrációs törvény kezdeményezője, aztán liberális képviselő volt az Európai Parlamentben és e parlamenti csoport (az ALDE) alelnöke, továbbá egy évig, 2007 és 2008 között a Tăriceanu-kormány külügyminisztere, gyakorlatilag Ungureanut követte ebben a tisztségben. Jelenleg, 2012-től, A. M. Cioroianu a Bukaresti Egyetem Történelemtudományi Karának dékánja. Ungureanu, aki a KISZ Központi Bizottságának póttagja volt, az új rendszerben a román külföldi hírszerző szolgálat igazgatója lett (a SIE-jé, amely szekusokkal megtömött titkosszolgálat, főleg a vezetőségében zsúfolódnak ők); Cioroianu pedig, aki szerényebb kommunista tisztségeket töltött be a líceumban és az egyetemen, külügyminisztersége idején tűnt ki, akkor bizonyította be rátermettségét többször is, hatalmas melléfogásokkal.
A Demokrata Párt megalakulása óta kitartóan folytatja a képmutatást, bekebelezett majminden ideológiainak titulált programot (hol szocialista, hol kereszténydemokrata, hol konzervatív, hol pedig liberális) és számos romániai politikai személyiséget, létrehozva a korrupció fölülmúlhatatlan lecsóját. Jelenleg PDL-nek hívják, miután magába olvasztotta – és eltüntette – a liberális pártból kiszakadt liberális-demokrata csoportot. Ezt a pártot továbbra is ugyanaz a FSN-ből, a Nemzeti Megmentési Frontból maradt klikk vezeti, felerősítve egyéb maradvánnyal: apró, harmad vagy negyedrangú helyi kommunista vezetőkkel, kommunista diákszövetségiekkel vagy KISZ-esekkel (mint Emil Boc, Vasile Blaga, Gheorghe Falcă, Cristian Rădulescu – akiket profi módon tisztára mosott a CNSAS). A PDL még tagjai közé emelt időközben üzletemberekké, feddhetetlen kapitalistákká lett szekus tiszteket, akik nemrég az EU és a NATO országaiban kémkedtek (mint Silvian Ionescu), továbbá „tősgyökres/valódi” liberálisokat, Traian Băsescu hűséges híveit, élükön Theodor Dumitru Stolojannal, aki fontos tisztviselő volt a Pénzügyminisztériumban Nicolae Ceauşescu idejében, majd Iliescu idejében is ugyanott folytatta magasba ívelő pályáját, előbb államtitkár lett, aztán pénzügyminiszter, végül pedig még feljebb jutott: 1991 és 1992 között miniszterelnök volt.
S hát a PSD-ről mit lehet még elmondani? Például azt, hogy ott trónol ma is Ion Iliescu a párt tiszteletbeli elnökeként, annak ellenére hogy első rangú nomenklaturista volt. Victor Ponta pedig, akit a „kis Titulescunak” becéznek, a PSD jelenlegi végrehajtó elnöke, politikai tekintetben Adrian Năstase édes gyermeke. Năstase csupán stratégiai megfontolásból vonult vissza egy lépésnyit: jelenleg a párt Országos Tanácsának az elnöke. Erre a PSD imidzsének javítása végett volt szükség, mert Năstase ellen több ügyben is bűnvádi eljárást indítottak (börtönbe is került stb.) Ponta Mircea Geoanăt, Ioan Geoană ceauşista tábornok fiát követte a párt élén, az alelnökök, végrehajtó titkárok és a szocdem vidéki „bárók” között pedig nagyjából ugyanazok a kommunista múltú vagypedig korrupt magatartásuk miatt megvetni való figurák nyüzsögnek, bár néhányan közülük, mint például Nicolae Văcăroiu vagy Octav Cosmâncă háttérbe húzódtak, de az említettek listája még mindig tekintélyes, gondoljunk csak a következőkre: Constantin Niţă, Ioan Chelaru, Liviu Dragnea, Ion Stan, Gheorghe Nichita, Ioan Mircea Paşcu, Constantin Nicolescu, Dan Nica, Marian Vanghelie, Viorel Hrebenciuc, Marian Oprişan, Ion Vasile, Radu Mazăre, Ilie Sârbu. S hozzájuk társultak a fiatal „szocialisták”, az újabb bimbók mint Corina Creţu, Titus Corlăţean, Nicolae Bănicioiu, Robert Negoiţă, Oana Niculescu-Mizil, Dan Şova, Cristian Rizea, Daciana Sârbu-Ponta.
[…]
De a vallási vezetők sem szállnak síkra az igazi lusztrációért, többségük ugyanis még 1990 előtt került magas egyházi tisztségbe. A múlt köde lepi be a legtöbb idősebb egyházi vezető életrajzát, az ortodoxokét, a katolikusokét (sőt a görögkatolikusokét), a protestánsokét (beleértve a neoprotestáns szekták vezetőit is), a CNSAS ugyanis nehezen dekonspirálta néhány ortodox főpap együttműködését a Securitatéval. És a fiatal egyházi vezetők is tartózkodóan viselkednek a lusztrációt illetően, ők politikai okokból teszik ezt, féltik a karrierjüket, vagypedig szolidaritásból illetve rosszul értelmezett papi titoktartásból, egyes esetekben pedig (gondolok itt a főrabbira és a nagy muftira, mindkettő rendkívül fiatal) szóba jöhet a közöny is, illetve a tájékozatlanság. Daniel Ciobotea ortodox pátriárkáról például azt gyanítják, hogy együttműködött a Securitatéval, ugyanis a DIE 36 046-os számú – és ki hitte volna: éppen ő a„konspiráció végett” 1989. december 23-án megsemmisített – egyik dossziéjának a címszereplője (Micsoda balszerencse, mon cher!). Ioan Robu érsek pedig, a bukaresti római katolikus egyházmegye főpapja ugyancsak hasonló helyzetben van, mert annak ellenére, hogy a CNSAS nem talált (vagy nem találhatott) még olyan szekus dossziét, amelynek ő a címszereplője, mindenképpen tekintetbe kell venni azt, hogy Ioan Robut 1983-ban Nicolae Ceauşescu jelölte ki erre a tisztségre, és a kommunizmus utolsó hat esztendejében Robu érsek rendkívül fontos szerepet töltött be a belföldi és a külföldi propagandájában, egyik vezetőségi tagja volt a Szocialista Demokrácia és Egység Frontjának (a FDUS-nak), résztvett a diktátor istenítésében, az USA-val való kereskedelemi kapcsolatban a legnagyobb kedvezmény elvének megőrzésére tett kísérletekben, valamit a nemzetközi közvélemény félretájékoztatásában az országban uralkodó valóságos szociális, gazdasági, politikai és vallásügyi helyzetről.
A romániai civil társadalmat magát is, akárcsak a közvéleményt egyre kevésbé érdekli ez a kérdés, miközben mind az értelmiségieknek, mind az egyszerű állampolgároknak megélhetési gondjaik vannak. A Román Akadémiát és a romániai egyetemeket az „aranykorszakbeli dinoszauruszok és mamutok” ellenőrzik. A hazai civil szervezetek: a Társadalmi Párbeszéd Csoport (GDS), a Polgári Szövetség (Alianţa Civică), a Pro-Democraţia, a Transparency International, az Emberi Jogokat Védő Liga (LADO), a Romániai Akadémiai Társaság, az Emberi Jogok Védelmének Romániai Egyesülete (APDOR-CH) és a többiek mind vérszegények, mozgásképtelenek és teli vannak a Securitate egykori munkatársaival, vagyis hamis disszidensekkel, valamint a civil szféra olyan fiatal vezetőivel, akik unják a romániai társadalom erkölcsi megtisztítását, elsősorban inkább a mai közélet pénzügyi, kulturális vagy sajtóbeli vonatkozásai foglalkoztatják őket vagypedig a diszkrimináció elleni küzdelem jelenlegi tendenciái: a nemi, a szexuális érdeklődéssel kapcsolatos, az etnikai, a vallási és a vallási felfogással szembeni megkülönböztetés megszüntetése, továbbá a sajtó, az igazságszolgáltatás, a rendőrség, a közigazgatás, a börtönök és a politikai élet megfigyelése.
Következésképpen megállapíthatjuk, hogy kommunizmus (kizárólag elméleti, formális) elítélése körüli nagy ricsaj, úgy tűnik, előre megfontolt akció volt, amelynek ugyanúgy alanyai mind a hatalmon lévők, mindpedig az ellenzék szerepében ügyködő hazai politikai erők valamint a Securitatéból született titkosszolgálatok, közös törekvésük az, hogy a választók és a Nyugat számára kipipáljanak egy „tartalom nélküli forma” feladatot, s egyben lejárassanak minden valóban kommunizmusellenes tiltakozást és civil követelést, hogy aztán a jó mioritikus hagyománynak megfelelően a kommunista múlttal való szembenézést, ezt az ország demokratikus jövője szempontjából életfontosságú kérdést viszonylagossá tegyék és minimalizálják, vagyis elföldeljék végképp.
Utóirat. Hozzátenném, hogy nem vagyok híve a kommunizmusellenességel és a Tismăneanu Jelentéssel kapcsolatos baloldali elméleteknek, negativista vagy relativizáló kritikáknak illetve vélekedéseknek, miként nem értek egyet a kommunizmusról való nosztalgiázással (a nomenklaturistáknak, a szekusoknak valamint a marxizmus bármelyik típusának a szimpatizánsaival) sem.
Fordította: Zsehránszky István
Maszol.ro
2013. szeptember 16.
Bukaresti intés Budapestnek
Bukarest nem nézné jó szemmel a magyar választási kampány begyűrűzését Romániába – jelentette ki Titus Corlăţean külügyminiszter szombaton a Digi 24 hírtelevízióban. A Diplomata-útlevél című külpolitikai műsornak adott interjúban Corlăţean riporteri felvetésre válaszolva tért ki a román–magyar kapcsolatokra. „Az új magyar állampolgársági törvény alapján bizonyos számú magyar etnikumú román állampolgárnak magyar állampolgárságot adtak, és így létezik bizonyos kísértés a romániai szavazatgyűjtésre” – magyarázta a román diplomácia vezetője. Szerinte rendkívül hasznos lenne, ha Romániában nem nyilvánulnának meg túl élesen ezek a választási érdekek. „Nem tudom, lesz-e foganatja ennek a visszafogottságra intő, nyilvános felhívásnak, de nekem kötelességem megtenni” – fűzte hozzá. „A mindennapi élet gazdasági és szociális kihívásaira kell összpontosítanunk, amelyek mindenkit egyformán érintenek: ne próbáljanak politikai érdekektől vezérelve mindenféle mesterséges témákat bedobni” – figyelmeztette a magyar politikusokat a román külügyminiszter.
Arra a kérdésre, hogy tervez-e a közeljövőben a két külügyminisztérium találkozót, amelyen tisztázzák a román–magyar viszonyban felmerült nézetkülönbségeket, a tárcavezető azt mondta: folyamatos a kapcsolat a két tárca között. „Az események kronológiáját betartva látni kell, hogy ezt a nyári forróbb időszakot egyes budapesti, illetve romániai magyar politikusok román területen tett nyilatkozatai idézték elő. Ilyen nyilatkozatokat egyetlen demokratikus ország sem tűrne el, főleg a saját területén. Ezeket követték szükségszerű válaszok román részről” – állította Corlăţean. Szerinte Bukarest abban érdekelt, hogy Budapestben korrekt és becsületes partnerre találjon, amikor a két ország európai stratégiai partnerségének előmozdításáról van szó.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. október 16.
Bukaresti hazug mítoszok
De hisz minden jogunk adott, Bukarest igazán példaértékűen viszonyul az ország területén élő nemzeti kisebbségekhez, a magyar–román együttélés ennél jobb nem is lehetne, nincs tehát szükség arra, hogy holmi autonómiákkal rontsuk el mindezt.
Különben is európai normákat sértenek az erre irányuló törekvések, meg aztán ki szeretne afféle szigeteket létrehozni az ország közepén? – így Titus Corlățean külügyminiszter, aki tegnap Nagylakon értekezett a nemzetiségek közötti együttélésről és Románia kisebbségpolitikájáról. Nincs új a nap alatt, mondhatnánk, a politikus érvelése közismert, Bukarest évek óta ezt szajkózza, mégpedig igen eredményesen. Igaz, a bukaresti diplomácia sikeréhez magunk is hozzájárultunk, amikor önrendelkezési törekvéseinket fel sem vállaltuk, amikor szerepet vállaltunk olyan kormányokban, amelyek hallani nem akartak igényünkről, amikor Európában nem is próbáltuk hallatni hangunkat, szövetségeseket nem kerestünk. Az eljátszott lehetőségek pedig vissza nem térnek, így aztán ma jóval nehezebb érzékennyé tenni a világ közvéleményét nemzeti közösségünk jogfosztásai iránt, a maga bajaival, gazdasági, szociális, erkölcsi válságával küszködő Európában pedig korántsem könnyű barátokra lelni.
Beletörődnünk ebbe mégsem szabad. S bár egyelőre alig észrevehetően, de mintha pislákolna a remény lángja. Mert az például, hogy néhány nap alatt százezernél több aláírást sikerült összegyűjteni a székelyföldi megyéket tömörítő fejlesztési régió mellett, jelzi: közösségünk nem vált közömbössé jövőnk iránt. Az, hogy minden magyar párt és szervezet összehangolt erőkkel, közösen mozgósít az október 27-i nagyszabású autonómiatüntetésre, bizakodásra ad okot. Vezetőink talán mégiscsak felismerték, hogy nemzeti ügyekben csak együtt léphetünk fel, és talán sikerül olyan erőset kiáltanunk, olyan fokú elszántságot felmutatnunk, hogy Bukarestben, a nagyhatalmak nagykövetségeiben, Európa fővárosaiban se lehessen kézlegyintéssel elintézni a székelyföldi önrendelkezési törekvéseket. Erőt adhat továbbá, hogy most mellettünk áll az anyaország: magyarországi önkormányzati vezetők készülnek Háromszékre, a magyar fővárosban is tüntetést szerveznek a nagy meneteléssel egy időben.
Úgy tűnik hát, régóta nem volt ily kedvező a helyzet követeléseink minél erőteljesebb kinyilvánítására – a sikerhez azonban az a legfontosabb, hogy minél nagyobb számban legyünk ott Kökös és Bereck között. És akkor talán elérhetjük, hogy Európában és szerte a világban romba dőljön a nemzeti kisebbségekkel példaértékűen bánó Bukarest hazug mítosza. Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. október 16.
Az autonómiatörekvések ellen (Külügyminiszteri bírálat)
Románia nemet mond az elkülönülésre, az etnikai konfliktusokra és feszültségekre, az etnikai alapú területi autonómiákra – jelentette ki Titus Corlățean. A külügyminiszter bírálta a magyar autonómiatörekvéseket és dicsérte a román–szlovák békés együttélést azon a nagylaki találkozón, melyen az ottani szlovák közösség letelepedésének 210. évfordulóját ünnepelte.
Titus Corlăţean szerint Románia nem fogadja el, hogy etnikai alapon „szigetek” jöjjenek létre az országban. A külügyminiszter úgy fogalmazott: az autonómiatörekvések „szemet szúróan áthágják a vonatkozó európai normákat, és az a dolgunk, hogy ne engedjünk teret ezeknek a javaslatoknak, amelyek forrófejűek részéről érkeznek nacionalista alapon”. Corlăţean kijelentette: az Európa Tanács jelentései is igazolják, hogy Románia a kisebbségi jogok tekintetében valamennyi vállalását teljesítette, ami szerinte nem jellemző Európában. „Anélkül is biztosíthatjuk egy kisebbség számára identitása megőrzését, hogy engednénk az európai normákat csorbító modellek csábításának” – mondta a külügyminiszter, aki helyesnek vélte mindazt, amit Románia az elmúlt két évtizedben tett a kisebbségvédelem területén, és úgy vélte, az országnak ezután is ezen az úton kell haladnia. A külügyminiszter úgy vélte: a „szélsőségesen nacionalista retorikájú magyar politikusok” tevékenysége ellenére jó a román–magyar együttélés.
A mintegy felerészben szlovákok által lakott Nagylakon egyébként Miroslav Lajcak szlovák külügyminiszter, szlovákiai miniszterelnök-helyettes és Gabriella Battaini-Dragoni, az Európa Tanács főtitkárhelyettese is részt vett a szlovák közösség ünnepségén. Az ezt követő sajtótájékoztatón szóba került a magyarországi románok egy mindmáig nem teljesült vágya, Andrei Şaguna ortodox püspök gyulai szobrának felállítása. Ezzel kapcsolatban Titus Corlăţean elmondta: a magyar hatóságok „mindenféle kifogásai” ellenére Románia nem mond le a szoborállítás tervéről. Hozzátette: tavaly októberben szóbeli ígéretet kapott erre vonatkozóan Orbán Viktor miniszterelnöktől. „Sajnos, a szóbeli nyilatkozatok és a helyszíni valóság között nagyon nagy a különbség” – állapította meg a külügyminiszter.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. október 16.
Corlăţean kirohanása az autonómia ellen
A magyaroknak üzent Titus Corlățean román külügyminiszter kedden Nagylakról az autonómiatörekvések és Tőkés László tusnádfürdői kijelentése kapcsán, amelyben az európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke védhatalmi státust kért Magyarországtól az erdélyiek számára.
A román külügyminiszter az Arad megyei kisvárosban járva arról beszélt: a település az interkulturalitás és a társadalmi integráció modellje, „a 210 éves román-szlovák együttélés pedig azt bizonyítja, hogy nincs szükség protektorátusra annak érdekében, hogy sikeresen megőrizzék a nemzeti identitást.”
Corlăţean bírálta egyes magyar politikusok szerinte „szélsőségesen nacionalista retorikáját”, amellyel etnikai alapú autonómiát követelnek, és arról beszélt: Románia fenntartja „a kisebbségvédelem európai modelljét,” de az ország területén található „szigetek” nélkül.” A miniszter szerint az etnikai alapú autonómia ellentétes az európai követelményekkel, szerinte ugyanis az „szegregációról, konfliktusokról és etnikai feszültségről” szól. Úgy vélte, amit egyes magyar politikusok művelnek, az „saját kisebbségük érdekei ellen való.”
Corlăţean egy, a szlovákok nagylaki jelenlétének 210. évfordulója alkalmából a szlovák és a román miniszterelnöki hivatal által szervezett rendezvényen vett részt Nagylakon, a rendezvényen szlovák kollégája, Miroslav Lajcák is ott volt. Corlăţean beszédében arról szólt, hogy a protektorátus mellett „nincs szükség társadalmon belüli, etnikumközi konfliktusokra sem, mivel két, nyelvében, vallásában és kultúrájában különböző közösség képes harmonikusan együtt élni.” Egyúttal úgy vélte, a szlovák közösség teljes mértékben integrálódott a romániai társadalomba. „Egy társadalmon belül a kulturális sokszínűség, amely egy nemzeti kisebbség tagjai kulturális, nyelvi és vallási identitásának megőrzése révén nyilvánul meg, nem zárja ki azt, hogy az adott kisebbség tagjai integrálódjanak a társadalomba, hanem ugyanazon érme két oldalát jelentik, ami ellentétes mindenféle asszimilációs politikával” – jelentette ki a román külügyminiszter. Corlăţean egyúttal azt állította: Románia következetesen folytatja a nemzeti kisebbségek védelmére irányuló politikáját, és meg kívánja óvni a nemzeti kisebbségek tagjainak etnikai, nyelvi, vallási és kulturális önazonosságát.
Miroslav Lajcák arról beszélt: sehol sem talált olyan kedvező körülményeket a kisebbségben élő szlovákság számára, mint Romániában, ahol iskolái és intézményei is vannak, és parlamenti képviselettel is rendelkezik.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2013. október 17.
Az RMDSZ elégedetlen Titus Corlatean külügyminiszter nézeteivel
Nyílt levélben ajánlotta a román külügyminiszter figyelmébe Korodi Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselője az Európa Tanács nemrég elfogadott jelentését, amely Románia számára is ajánlásokat fogalmaz meg a kisebbségpolitikában.
A képviselő – aki az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének is tagja – Titus Corlatean külügyminiszternek azt a keddi kijelentését bírálta, mely szerint az Európa Tanács jelentései is iga- zolják, hogy Románia a kisebbségi jogok tekintetében valamennyi vállalását teljesítette.
Korodi az észt raportőr, Andreas Herkel október 1-jén elfogadott – részben Romániára vonatkozó – jelentésére hívta fel a külügyminiszter figyelmét. Ebben a jelentéstevő – a Miniszterek Bizottságának egy 2012-es dokumentumát idézve – a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának szellemében több területén kér intézkedéseket a román kormánytól.
Az RMDSZ képviselője emlékeztetett: az Európa Tanács azt kéri Romániától, hogy biztosítson anyanyelvű képzést a kisebbségi oktatóknak, ültesse gyakorlatba azokat a kötelezettségeket, amelyeket a Charta a nyelvhasználat terén előír, tárgyalja újra azokat a küszöböket, amelyek a kisebbségi nyelvhasználatra vonatkoznak a közintézményekben, és bővítse a kisebbségek nyelvén sugárzó rádió és televízióadók program- és műsorkínálatát.
Korodi Attila nyilvánosan is felkérte a külügyminisztert, hogy támogassa az Andreas Herkel-jelentés romániai gyakorlatba ültetését.
MTI
Erdély.ma
2013. október 18.
A szemtelen magyarok
Nap mint nap bebizonyosodik, hogy csak velünk, magyarokkal van baj Romániában, akárcsak Szlovákiában is. Ez derült ki a román külügyminiszter, Titus Corlățean beszédéből, amikor szlovák kollégájával, Miroslav Lajcakkal tárgyalt Nagylakon, ahol a szlovákok 210 éve történt letelepedését ünnepelték.
Lám, ők milyen szépen beintegrálódtak a román társadalomba, mi meg állandóan rúgkapálunk az integrálódás ellen. A szlovákok nem követelnek területi autonómiát, nem akarnak anyanyelvű oktatást óvodától egyetemig, nem kérnek szlovák orvosi karokat, nem akarnak egy régióba tartozni, nem szervezik meg a szlovákok nagy menetelését sem Nagylaktól Aradig. Lajcak elégedett a szlovákokkal való itteni bánásmóddal, de ő is elégedetlen a szlovákiai magyarok viselkedésével. Ráadásul semmit sem hallani arról, hogy problémák lennének a szlovákiai románokkal – annál inkább a magyarokkal, akik szemtelenül kettős állampolgárságot is szeretnének. De ezt a szlovákok szerencsésen megakadályozták, nem úgy, mint Románia. Máskülönben ugyanúgy akadályoznak meg egyéb magyar kilengéseket a szlovákok is, akárcsak nálunk a többségi nemzet. Sikeresen veszik fel a harcot a magyar anyanyelvhasználat ellen a szlovák nyelvtörvénnyel. Ehhez nálunk még nyelvtörvény sem kell, mert úgy lehet büntetni a kétnyelvűséget, mint Marosvásárhelyen az árcímkékért. Szlovákiában a nyolcvan százalékban magyarok lakta mátyusföldi Pered helység lakói ragaszkodnak ahhoz, hogy kapják vissza falujuk ősi nevét. A települést 1948-ban Tesedikovónak keresztelték át a csehszlovák hatóságok. Most a magyarok képesek voltak népszavazást szervezni, és a lakosok egyértelműen a régi név mellett döntöttek. Az esetből okulva meg kellene tiltani a magyaroknak népszavazások kiírását. Viszont annak ellenére, hogy mi törvénytelenül magyar szigeteket akarunk a román tengerben, és némely magyar politikusok nacionalista retorikát használnak, lám, mégis nagylelkűek velünk, folytatják a védelmünkre irányuló politikát, és meg kívánják óvni nyelvi és kulturális önazonosságunkat. De ha még eltelik száz év, és annyian leszünk, mint most itt a szlovákok, éppen olyan jó lesz a viszony a magyarokkal, mint most a szlovákokkal. Akkor majd egy román–magyar összeröffenésen egymást dicsérve borul egymás nyakába a két tárcavezető. De addig is vígan élhetünk, mert ismét megerősítette külügyminiszterünk: az európai normák meg sem közelítik a nálunk alkalmazott kisebbségi előírásokat.
Kuti János
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. október 18.
Belföldi hírek
Valótlanság és elfogadhatatlan
Szó sincs arról, hogy Románia betartaná az európai egyezményekben vállalt kötelezettségeit – jelentette ki Markó Attila parlamenti képviselő Titus Corlățean külügyminiszter kijelentésére reagálva, aki szerint azért nem kell autonómia a magyarságnak, mert az Európa Tanács jelentései azt mutatják, hogy Románia minden vállalását teljesítette.
„A külügyminiszter vagy nem ismeri ezeket a jelentéseket, vagy csak azokat a részeket mutatták meg neki, amelyekben elismerően nyilatkoznak. Ugyanis mind a Kisebbségvédelmi Keretegyezmény, mind pedig a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Chartája alkalmazásáról szóló jelentésekben komoly gondokat kifogásolnak az európai intézmények: nem biztosítják teljes mértékben az anyanyelv használatát a közigazgatásban és az oktatásban, egyáltalán nincs kétnyelvűség az egészségügyben, az igazságügyben pedig csak papíron léteznek ezek a jogok” – hangsúlyozta Markó Attila. Az RMDSZ képviselője elmondta, hogy a dekoncentrált intézmények még a székelyföldi megyékben sem biztosítják a nyelvi jogokat, sőt, olyan hely is akad, ahol megbüntetik azokat, akik a kétnyelvűséget szorgalmazzák. „Gondoljunk továbbá arra is, hogy szimbólumaink ellen hadjáratot indítottak, egyházaink javait vissza akarják államosítani! Ilyen körülmények között azt állítani, hogy minden rendben Romániában, egyszerűen valótlanság és elfogadhatatlan!” – fejtette ki Markó Attila.
Halasztást kér
Elhalasztatná a Románia Csillaga érdemrend becsületbíróságának mára kitűzött ülését Tőkés László. Amint a testületnek címzett levelében jelzi, más irányú kötelezettségei miatt – a Kárpát-Medencei Magyar Autonómia-Tanács ülését vezeti a testület elnökeként – nem tud megjelenni az ülésen, ügyvédje, Kincses Előd pedig vasárnapig nem tartózkodik az országban. Tőkés László ismételten kérte a becsületbíróság tagjait: tegyék lehetővé, hogy meghatalmazott ügyvédje, Kincses Előd által gyakorolhassa az alkotmány biztosította védelemhez való jogát. A becsületbíróságot azért hívták össze, hogy megvitassa a politikusnak nyújtott állami kitüntetés visszavonásáról szóló kezdeményezést. Megváltozott a Verespatak-törvény
A Verespatak-bizottság teljes egészében megváltoztatta a kormánytól kapott törvénytervezetet, amely már nem Verespatakról szól, hanem általában az arany- és ezüstkitermelésről – jelentette ki Darius Vâlcov, a bizottság elnöke. Elmondta, a törvénytervezetből kivették a kormány és a Roşia Montana Gold Corporation közötti szerződést, mert szerintük ezt nem lehet törvénnyel jóváhagyni. Ezenkívül nyolc módosító javaslatot is elfogadtak, ezek egyike sem tesz hivatkozást a Verespatak-projektre. A bizottság egyébként 9–7 arányban leszavazta azt az előterjesztést, amelyben az RMDSZ a törvénytervezet elutasítását kérte. Korodi Attila, a szakbizottság tagja szerint a meghallgatásokat követően kiderült, hogy sok kétségbe vonható adaton alapszik a bányaberuházás terve.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. október 18.
Markó Attila: Románia nem tartja be a kisebbségvédelmi egyezményeket
„Szó sincs arról, hogy Románia betartaná az európai egyezményekben vállalt kötelezettségeit” – jelentette ki Markó Attila sepsiszentgyörgyi parlamenti képviselő Titus Corlățean külügyminiszter kijelentésére reagálva, aki szerint azért nem kell autonómia a magyarságnak, mert az Európa Tanács jelentései azt mutatják, hogy Románia minden vállalását teljesítette.
„A külügyminiszter vagy nem ismeri ezeket a jelentéseket, vagy csak azokat a részeket mutatták meg neki, amelyekben elismerően nyilatkoznak. Ugyanis mind a Kisebbségvédelmi Keretegyezmény, mind pedig a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Kartája alkalmazásáról szóló jelentésekben komoly gondokat kifogásolnak az európai intézmények: nem biztosítják teljes mértékben az anyanyelv használatát a közigazgatásban és az oktatásban, egyáltalán nincs kétnyelvűség az egészségügyben, az igazságügyben pedig csak papíron léteznek ezek a jogok” – hangsúlyozta Markó Attila. Az RMDSZ sepsiszentgyörgyi képviselője elmondta, hogy a dekoncentrált intézmények még a székelyföldi megyékben sem biztosítják a nyelvi jogokat, sőt, van olyan hely is, ahol megbüntetik azokat, akik a kétnyelvűséget szorgalmazzák. „Gondoljuk továbbá arra is, hogy szimbólumaink ellen hadjáratot indítottak, egyházaink javait vissza akarják államosítani! Ilyen körülmények között azt állítani, hogy minden rendben Romániában, egyszerűen valótlanság és elfogadhatatlan!” – fejtette ki Markó Attila.
A képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy az RMDSZ épp azért hozta létre a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálatot, hogy odafigyeljen a jogalkalmazás problémáira, segítséget nyújtson mindazoknak, akiket megakadályoznak törvényes jogaik gyakorlásában. „Ezért van szükség az autonómiára, ezért javasoltuk azt is, hogy a magyar nyelv legyen regionális hivatalos nyelv ott, ahol jelentős számban beszélik” – mutatott rá Sepsiszentgyörgy parlamenti képviselője.
Markó Attila emlékeztetett arra is, hogy a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat háttérjelentést fog készíteni a nyelvi karta alkalmazásáról, melyet benyújtanak az Európa Tanácshoz.
(RMDSZ)
Nyugati Jelen (Arad)
2013. október 18.
Elemében a kisantant
Elemében érezte magát a hét elején Nagylakon Titus Corlățean román és Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter.
Mindketten önfeledten védelmezték a két ország területén élő magyar közösség jogait csorbító politikájukat: Corlăţean az autonómiát nevezte szélsőséges igénynek, Lajcák pedig a kettős állampolgárok szlovák állampolgárságának megvonását előíró jogszabályt védte.
A miniszterek minden bizonnyal attól kaptak vérszemet a két világháború közötti, magyarellenes kisantant kedélyes világát idéző találkozón, hogy az Európai Bizottság elutasította az uniós szintű kisebbségvédelmi intézkedések kidolgozását szorgalmazó kezdeményezést. Ennek nyomán úgy értékelték, hogy Brüsszel nem kíván egy ilyen kérdésben véleményt nyilvánítani, mivel a kisebbségi ügy számos nyugat-európai tagállam számára is kényelmetlen.
Ezért aztán Corlăţean lelkesen dicsekedhetett a szlovákoknak biztosított egyéni kulturális jogokkal, hiszen az alig 15 ezres közösség többet amúgy sem kér, és semmilyen fenyegetést nem jelent az ország számára, míg – legalábbis a bukaresti „nemzetvédők” szerint – a több mint 1,2 milliós magyar közösség igen, ezért nekik is csak annyi jog jár, mint bármely más romániai polgárnak. Például – a szlovákokhoz hasonlóan - használhatják a román nyelvet a hivatalokban.
Ebben a helyzetben sem elkeseredni nem érdemes, sem felülni az autonómiaigényeket szélsőséges magyar követelésként beállítani akaró Corlăţean provokációjának, aki ezzel akar újabb magyar-román szájkaratét kirobbantani, hogy elterelje a figyelmet az újabb schengeni és privatizációs kudarcról.
Ehelyett még szorosabbra kell fűzni a kapcsolatokat a lehető legtöbb európai kisebbségi szervezettel, és folyamatosan egyeztetett stratégiával, érdemi megoldásokat javasolva állandó ostrom alatt kell tartani az Európai Bizottságot és egyéb uniós fórumokat. Hiszen ahogy az emberi és polgári jogokat sem tartották mindig maguktól értetődőknek, hanem úgy kellett kikényszeríteni a konszenzust róluk, az uniós szinten rendezett, akár kollektív kisebbségi jogok biztosítása sem elérhetetlen, ha kellően nagy tömeg követeli kellő intenzitással.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2013. október 19.
Autonómiák a világban
A székelység autonómiatörekvései mindennek, csak épp kivételesnek nem nevezhetők – erről győződhet meg bárki, aki az idevágó nemzetközi statisztikákat szemügyre veszi. 2009-es kimutatás szerint a világ 20 államában létezett 61 autonóm státussal rendelkező terület, amelyet jogállami keretek között demokratikusan igazgatnak.
A jogállamiság tehát fontos előfeltétel, s ha Románia jogállamként kíván létezni a továbbiakban, akkor semmiképp sem tehet olyat, mint Titus Corlățean külügyminiszter minap a Bánságban, ahol egy vegyes lakosságú község szlovák lakosait agyba-főbe dicsérte, mert szerinte a román kisebbségpolitika nagyvonalúságáról állít ki átmenő bizonyítványt, sőt, díszoklevelet mindaz, ami ott az együttélésben megnyilvánul. A riporterek még nyíltabban fogalmaztak: némely szlovákok román voltát nevezték példaszerűnek. A törpekisebbségek és az elszórványosodott népcsoportok ilyetén felkarolása régi gyakorlata a román politikának, pontosan be nem vallható céljai elfedésére szolgál az, ahogy őket a népi-nemzetrészi igényekkel fellépő erdélyi magyarsággal szembeállítja. E fogást ma kiforrottabbnak nevezhető államok is kipróbálták saját múltjukban – és ma mit látunk, miről számolnak be a statisztikák? A világ fent említett kisebbségi autonóm területeinek össznépessége ma meghaladja a nyolc és fél milliót, bár létrejöttükhöz rendszerint hosszadalmas, békés és nem békés eszközökhöz folyamodó küzdelem vezetett. A nemzetközi kimutatások e területi autonómiák mellett számos olyan példát is számba vesznek a világ további államaiban – Közép- és Délkelet-Ázsiában, így Kínában, az Orosz Föderációban, Új-Zélandon és Ausztráliában, valamint Észak- és Dél-Amerikában –, ahol a törzsi önkormányzatiság feltételeinek megteremtésével kísérlik meg a bennszülött népek kultúrájának megmentését, a többség és a kisebbségi népcsoport életének méltányos egybehangolását. A székelységet és az erdélyi magyarságot több illeti meg, s egy jogállamban ennek mára kitaposott útja van. Szövetségesekre is méltán számíthatunk, ha egy másik adatot is társítunk a fentiekhez: a világ ma elismert, körülbelül kétszáz állama közül mindössze harminc tekinthető etnokulturálisan homogénnek. Mindenütt másutt felmerül a népcsoportok önállósulási igénye. A kisebbségi önrendelkezés szükségszerű volta tehát olyan világprobléma, amelynek kezelése nemzetközi kényszerhelyzetből is fakad.
B. Kovács András
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. november 7.
Băsescu jóváhagyta Zákonyi kinevezését
A román balliberális kormány és a jobboldali államfő közötti politikai ellentétek befolyásolták Magyarország új bukaresti nagykövetének kinevezését. Miközben a román külügyminisztérium szokatlan módon több hónapig halogatta a döntést, az államelnöki hivatal mindössze néhány nap alatt beleegyezett abba, hogy Zákonyi Botond elfoglalhassa állomáshelyét a bukaresti diplomáciai kirendeltségen.
Bogdan Oprea, Traian Băsescu elnök szóvivője szerdán lapunkat úgy tájékoztatta: az államfő november 6-i hatállyal megadta a beleegyezést (agrément) ahhoz, hogy az új magyar nagykövet megkezdhesse misszióját a román fővárosban. A döntést ugyancsak szerdán továbbították a román külügyminisztériumnak. A magyar fél még július végén benyújtotta a Zákonyi Botond hivatalba lépéséhez szükséges agrément iránti kérését, Füzes Oszkár leköszönő nagykövet pedig október elején el is hagyta állomáshelyét. Lapunk értesülései szerint a magyar Külügyminisztérium érdeklődésére a bukaresti társtárca heteken keresztül „bürokratikus akadályokkal” indokolta a késlekedést. Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Közép-európai Kezdeményezés (KEK) külügyminisztereinek egy héttel ezelőtti gödöllői ülése után a csúszás kapcsán közölte: Románia arról biztosította Magyarországot, hogy ennek kizárólag technikai oka van, és a napokban várható a diplomata akkreditálása. Az ügyben vélhetően ezt követően történt előrelépés. Titus Corlățean román külügyminiszter a hét elején egy lapinterjúban bejelentette, az általa irányított tárca valamennyi procedúrát teljesített az új magyar nagykövet hivatalba lépéséhez, és a bukaresti elnöki hivatal végleges döntésére vár.
Nem kizárt, hogy a román balliberális kormány az erdélyi magyar közösség autonómiatörekvéseinek nyílt támogatása miatt próbált borsot törni Budapest orra alá Zákonyi kinevezésének halogatásával. Mint arról beszámoltunk, Corlăţean a România Liberă napilapnak adott interjúban elismerte: a magyar-román viszonynak vannak felfele ívelő időszakai és hullámvölgyei, de szerinte a magyarországi választások előtt ez mindig így történik. Arra a kérdésre, mit szól magyar kollégája, Martonyi János álláspontjáról, miszerint sem a román alkotmánnyal, sem az európai vagy nemzetközi szabályozással nem ellentétes az autonómia egyetlen formája sem, a román diplomácia vezetője leszögezte: Bukarest jobban tudja, mi ütközik alaptörvénybe, és mi nem. Idén februárban a szociáldemokrata román külügyminiszter kiutasítással fenyegette meg Füzes Oszkárt, miután az akkori nagykövet közölte: Magyarország támogatásáról biztosítja a székelyföldi autonómiatörekvéseket. Amúgy volt már rá példa, hogy Traian Băsescu alaposan megvárakoztatott külföldi diplomatát. Matthijs van Bonzel, Hollandia bukaresti nagykövete kinevezését 2012 elején jóváhagyta ugyan a bukaresti külügy, az államfő azonban csak hat hónap elteltével vette át tőle megbízólevelét, tiltakozásképp amiatt, hogy a nyugat-európai ország megvétózta Románia schengeni csatlakozását.
Zákonyi Botond – aki szerdán a Krónikától értesült kinevezése jóváhagyásáról – 43 éves történész, nemzet- és szomszédságpolitikával foglalkozó kutató szeptemberig irányította a Magyar Külügyi Intézetet. Korábban a Külügyminisztérium munkatársaként Dél-Kelet-Európával, elsősorban Romániával foglalkozott; diplomataként Romániában, a Moldovai Köztársaságban és Brüsszelben, az EU melletti magyar állandó képviseleten teljesített külszolgálatot. 2009-2010-ben ő volt a magyar nemzeti kisebbségek brüsszeli érdekképviseleti irodájának első vezetője.
Rostás Szabolcs
Szabadság (Kolozsvár)
2013. november 7.
Elnöki hivatal a maszol.ro-nak: Zákonyi jöhet, de Băsescu még nem fogadja
Jóváhagyta az államfő a leendő bukaresti magyar nagykövet kinevezését, ám hónapok múlhatnak el, amíg Traian Băsescu fogadni tudja Zákonyi Botondot, hogy átvegye a megbízólevelét – tudta meg a maszol.ro csütörtökön az elnöki hivatal szóvivőjétől.
Bogdan Oprea elmondta, a román külügyminisztérium rábólintása után néhány nappal, szerdán adta meg az államfő a beleegyezést (agrément) ahhoz, hogy az új magyar nagykövet megkezdhesse munkáját. Ám a diplomáciai kapcsolatokról szóló bécsi egyezmény értelmében addig nem élvezi a nagyköveti státussal járó diplomáciai kiváltságokat és mentességeket, amíg a megbízólevél átadása nem történt meg.
„Zákonyi Botond addig is elfoglalhatja hivatalát, gyakorolhatja hatásköreit. Rendszeresen előfordul – és nem csak Romániában –, hogy a nagykövetek a megbízólevél átadása előtt elfoglalják állomáshelyüket” – magyarázta Oprea. A szóvivő tájékoztatása szerint Zákonyi megbízólevelének átadása azért telhet hónapokba, mert „a szokásjog szerint” egy ceremónia keretében az elnök ugyanazon a napon fogad több nagykövetet egyszerre.
Oprea példának hozta fel, hogy jövő héten szerdán Traian Băsescu közel húsz nagykövet megbízólevelét veszi át az elnöki hivatalban. Felvetésünkre elmondta, Zákonyi Botond azért nincs a meghívottak között, mert a jövő heti ceremóniát „már korábban megszervezték”.
A román külügy késlekedett
Mint a maszol.ro korábban beszámolt róla, a magyar fél már július 21-én benyújtotta a Zákonyi Botond hivatalba lépéséhez szükséges agrément iránti kérését, Füzes Oszkár leköszönő nagykövet pedig október elején el is hagyta állomáshelyét.
Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Közép-európai Kezdeményezés (KEK) külügyminisztereinek múlt heti gödöllői ülése után közölte: Románia arról biztosította Magyarországot, kizárólag technikai oka van annak, hogy csúszik a bukaresti magyar nagykövet akkreditációja és a napokban várható a diplomata akkreditálása.
Titus Corlătean külügyminiszter hétfőn egy lapinterjúban bejelentette, a bukaresti külügyminisztérium valamennyi procedúrát teljesített az új magyar nagykövet hivatalba lépéséhez, és a román elnöki hivatal végleges döntésére vár.
Zákonyi Botond 43 éves történész, nemzet- és szomszédságpolitikával foglalkozó kutató szeptemberig irányította a Magyar Külügyi Intézetet. Korábban a Külügyminisztérium munkatársaként Délkelet-Európával, elsősorban Romániával foglalkozott; diplomataként Romániában, a Moldovai Köztársaságban és Brüsszelben, az EU melletti magyar állandó képviseleten teljesített külszolgálatot. 2009-2010-ben ő volt a magyar nemzeti kisebbségek brüsszeli érdekképviseleti irodájának első vezetője.
Maszol.ro
2013. november 20.
A kisebbségvédelmi egyezmények végrehajtását ígéri a román külügyminiszter
A román külügyminisztérium egyik legfőbb célja, hogy az ország teljesítse vállalásait a kisebbségi jogok tekintetében - biztosította a szaktárca vezetője a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egyik parlamenti képviselőjét.
Titus Corlatean Korodi Attila parlamenti képviselő nyílt levelére küldött válaszában kifejtette: elkötelezett a Regionális és kisebbségi nyelvek európai chartája, valamint a Nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezmény gyakorlatba ültetése iránt. A választ az RMDSZ hírlevele ismertette szerdán.
A képviselő korábban a külügyminiszter azon kijelentését bírálta, hogy az Európa Tanács (ET) jelentései is igazolják, Románia a kisebbségi jogok tekintetében valamennyi vállalását teljesítette. Nyílt levelében Korodi Attila az észt Andreas Herkel ET-raportőr október 1-jén elfogadott - részben Romániára vonatkozó - jelentésére hívta fel a külügyminiszter figyelmét.
"Szeretném biztosítani: a Külügyminisztérium egyik legfőbb célja, hogy Románia teljesítse vállalásait a kisebbségi jogok tekintetében. Így azokat a javaslatokat, amelyeket Andreas Herkel észt raportőr fogalmazott meg (...) teljes mértékben szem előtt tartjuk Románia emberjogi és kisebbségjogi politikájának fejlesztésében" - idézte a miniszter válaszlevelét az RMDSZ.
A külügyminiszter kijelentette, tudatában van annak, hogy a kisebbségek jogainak tiszteletben tartása folyamatos odafigyelést igényel, és a külügyminisztérium a továbbiakban is azon lesz, hogy átültesse a gyakorlatba a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját és a Nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezményt. Egyúttal támogatják azokat a román hatóságokat, intézményeket, amelyeknek feladatuk, hogy a legmagasabb szinten biztosítsák a kisebbségek jogait.
Az Európa Tanács azt kérte Romániától, hogy biztosítson anyanyelvű képzést a kisebbségi oktatóknak, teljesítse azokat a kötelezettségeket, amelyeket a Charta a nyelvhasználat terén előír, tárgyalja újra azokat a küszöböket, amelyek a kisebbségi nyelvhasználatra vonatkoznak a közintézményekben, és bővítse a kisebbségek nyelvén sugárzó rádió- és televízióadók program- és műsorkínálatát.
(MTI)
2013. december 9.
Románia nem fog könyörögni a schengeni felvételért
Románia teljesítette a schengeni csatlakozás technikai feltételeit és nem fog térden állva könyörögni, hogy felvegyék a belső határellenőrzés nélküli övezetbe – hangsúlyozta Titus Corlatean román külügyminiszter egy televíziós interjúban, amelyet szombaton ismertetett a Mediafax hírügynökség.
Leszögezte, hogy Bukarest nem adja fel a schengeni csatlakozás "legitim célkitűzését" és arra vár, hogy a tagországok konszenzusra jussanak Románia és Bulgária felvételét illetően.
A román diplomácia vezetője ürügynek nevezte azt, hogy egyes schengeni tagországok a román igazságügyi reform ellenőrzését szolgáló úgynevezett Együttműködési és Értékelési Mechanizmushoz kötik az ország felvételét. Szerinte az illető európai kormányok valójában belpolitikai kudarcaikat próbálják ezzel elkendőzni.
Corlatean úgy vélekedett, Románia kedvezőtlen körülmények túszává vált, az európai gazdasági válságért kell fizetnie, amely felerősítette az idegengyűlölő és kirekesztő álláspontokat.
Az Európai Unió belügyminisztereinek csütörtöki értekezletén egyes tagországok ellenkezése miatt nem került napirendre Románia és Bulgária schengeni csatlakozásának kérdése. A litván uniós elnökség annyit közölt, hogy akkor térnek vissza a kérdésére, ha "kedvezőek lesznek a feltételek".
Corlatean szerint ilyen körülmények között nem lehet már egy újabb céldátumot kitűzni Románia és Bulgária számára: schengeni csatlakozásukra majd akkor kerül sor, ha Európa "békésebb időszakába" kerül.
Az Európai Bizottság több ízben leszögezte, hogy Románia és Bulgária teljesítette a schengeni csatlakozás feltételeit, felvételükről azonban egyhangú döntést kell hoznia a belügyminiszterek értekezletének. Mivel több tagország – főleg Hollandia, Németország, és Franciaország – elégedetlen a korrupció, valamint a szervezett bűnözés elleni fellépés hatékonyságával, Románia és Bulgária – eredetileg 2011 tavaszára időzített – schengeni felvételét rendre elhalasztották.
Népújság (Marosvásárhely)
2013. december 12.
Holokausztot dicsőítő kolindálást sugárzott a román köztévé
Titus Corlățean külügyminiszter szerda este elítélően nyilatkozott, a bukaresti izraeli nagykövetség pedig aggodalmát fejezte ki, miután december 6-én a román közszolgálati televízió hármas csatornája egy antiszemita kolindálást (román karácsonyi dalt) sugárzott.
A dalt – ami indirekt módon a holokausztot dicsőíti – egy kórus énekli a felvételen. A dal szövegében a magyarból átvett jidov (zsidó) szót használják, a kórus azt énekli, hogy mindenki örült, hogy megszületett a Kisjézus, csak a zsidók nem, akiknek "csak a kéményben van a helye", hogy aztán "füstként jöjjenek ki belőle".
A TV3 csütörtöki közleményében elhárította a felelősséget, mondván, nem ők, hanem a TVR központjában választják ki, hogy mit sugározzanak. A YouTube-ra feltett felvétel szerint a műsorvezető nem csak az énekeseknek, hanem a kolozsvári kulturcentrum igazgatójának is megköszöni a dalt, és megkérdezi utóbbitól, mik a legfontosabb hagyományos értékei a kolozsvári folklórnak.
Az MCA Romania nevű, antiszemitizmus ellen küzdő civil szervezet Traian Băsescu elnökhöz és Victor Ponta miniszterelnökhöz fordult az ügyben. "Borzasztó, hogy a közönségből senki nem háborodott fel a dal elhangzása után, mely arra buzdít, hogy a zsidókat el kell égetni" – írták.
maszol/hvg.hu
2014. január 13.
Amerika aggódik a román jogállamiságért
Aggasztónak nevezte a román igazságszolgáltatás függetlensége ellen irányuló politikusi támadásokat Bukarestben Victoria Nuland.
Az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkár-helyettese szombaton a civil társadalom képviselőivel folytatott megbeszélésen leszögezte: Amerika mélyen érdekelt a romániai reformok folytatásában és az ország demokratikus fejlődésében.
Bár konkrét bírósági ítéleteket nem kívánt kommentálni, Nuland egyértelműen Victor Ponta kormányfő múlt heti kijelentésére utalt. A szociáldemokrata miniszterelnök ugyanis politikai elítéltnek nevezte a korrupció miatt másodszor is bebörtönzött Adrian Năstase volt kormányfőt. Titus Corlăţean külügyminiszterrel folytatott megbeszélésén az amerikai illetékes ugyancsak fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy Washington mélyen érdekelt a román jogállamiság, igazságszolgáltatás és átláthatóság megerősítésében.
A romániai jogállamiság helyzetét feltérképezni hivatott látogatása befejeztével Victoria Nuland úgy nyilatkozott: bukaresti tárgyalópartnerei arról biztosították, hogy megértették a román kormány és parlament intézkedéseire érkezett nemzetközi reakciókat. A legtöbb kritikát a büntető törvénykönyvnek a korrupt tisztségviselők felelősségre vonását megnehezítő módosítása kapta, akárcsak a balliberális koalíció amnesztiatervezete. Ennek kapcsán Nuland megjegyezte: nem világos számára, mi Bukarest célja az indítvánnyal.
„Az Egyesült Államok számára egy erős, gyarapodó és demokratikus Románia a legjobb partner" – szögezte le Nuland, miután találkozott Titus Corlăţean külügyminiszterrel. Rámutatott: az Egyesült Államok szabadkereskedelmi megállapodást tervez az Európai Unióval, ebben a vonatkozásban fontosak számára az amerikai-román gazdasági kapcsolatok.
Corlăţean azt hangsúlyozta: örül a helyettes államtitkár látogatásának, amelyet úgy értelmez, hogy az Egyesült Államok számára is fontos a Romániával megkötött stratégiai partnerség. Victoria Nuland péntek este Traian Băsescu államfővel is találkozott, aki kifejezte reményét, hogy a felmerült „apró félreértések" nem befolyásolják az amerikai-román kapcsolatok alapjait.
Elemzők egyébként a balliberális kormány elmúlt időszakban hozott ellentmondásos intézkedéseinek számonkéréseként értelmezik az amerikai külügyminisztérium helyettes államtitkára kétnapos bukaresti vizitjét. Nuland látogatását tulajdonképpen már decemberben „előkészítette" az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége, amely élesen bírálta, hogy a kétharmados többséggel bíró szociálliberális koalíció (USL) kiiktatta a honatyákat a közhivatalnokok köréből a büntető törvénykönyv módosítása során.
Erre tett rá egy lapáttal Victor Ponta, amikor Năstase-ügyében megkérdőjelezte az igazságszolgáltatás függetlenségét. Sokatmondó, hogy Nuland Băsescun és civil szervezetek képviselőin kívül csak a külügyminiszterrel találkozott, Ponta ugyanis elutazott az országból, ám arra még helyettese, Liviu Dragnea sem tudott válaszolni a hétvégén, hogy főnöke hivatalos vagy magánlátogatáson tartózkodik.
A szociáldemokrata miniszterelnök gesztusa azzal is összefüggésbe hozható, hogy kormánya alapos fejmosást kapott Washingtontól, amikor 2012 nyarán másodszor is megpróbálta felfüggeszteni tisztségéből az államelnököt.
Ilyen kontextusban jelentős feltűnést keltett Ponta tanácsadójának, Frunda Györgynek a kijelentése, miszerint az amerikai külügyi illetékes látogatása a „legjobb és leghatalmasabb Sam bácsi felsőbbrendűségi érzéséről" árulkodik. Az RMDSZ volt szenátora a B1 hírtelevíziónak nyilatkozva fontosnak nevezte a Washingtonnal folytatott párbeszédet, aminek azonban szerinte majdnem egyenlő vagy egyenlő felek között kell lezajlania. Hozzátette: Románia nem gyarmat, „ahová a gyarmatosító ellenőröket küld az emberi jogok és a jogállamiság helyzetének kivizsgálására".
„Globalizált világban élünk, ugyanazon stratégiai védelmi rendszert erősítjük, de mi lenne, ha mi is tájékozódnánk az Egyesült Államokban a nemzetközi egyezmények által betiltott halálbüntetésekről vagy a marihuána coloradói legalizálásáról?" – tette fel a kérdést a politikus.
Miközben a jobboldali ellenzék szerint az amerikai vizsgálódás újabb „blamázst" jelent a balliberális kormány számára, Ponta másik tanácsadója, Radu Popa úgy vélekedett: szó sincs arról, hogy Washington a bukaresti hatalom „körmére nézne". „Egyetértek Frunda Györggyel: Románia nem gyarmat" – szögezte le a szociáldemokrata képviselő.
Krónika (Kolozsvár),
2014. január 14.
Basescu: Romániát elszigetelhetik nyugati partnerei a jogállamiság törékenysége miatt
Románia a szakadék szélén áll, nyugati partnerei elszigetelhetik amiatt, hogy a kormány és az őt támogató parlamenti többség nem erősíti, hanem tovább gyengíti a jogállamiságot – jelentette ki kedden Traian Basescu államfő.
Basescu az elnöki hivatalban sajtótájékoztató keretében nyilatkozott Victoria Nulandnak, az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkár-helyettesének múlt heti bukaresti látogatásáról.
Kijelentette, a kormánypárti vezetők megnyugtató nyilatkozatai ellenére Románia azt kockáztatja, hogy hosszú időre elszigetelődhet, amennyiben a politikusok továbbra is támadni fogják az igazságszolgáltatás függetlenségét, a bírósági határozatokat, s ezáltal gyengítik a jogállamiságot. Basescu szerint Nuland látogatásának lényegében ez volt az üzenete még akkor is, ha az államtitkár-helyettes nem ennyire nyíltan, hanem sokkal diplomatikusabban fogalmazott.
Hozzátette: kötelességének érzi, hogy ezt az üzenetet lefordítsa, és ennyire nyíltan megfogalmazza. Basescu szerint ugyanis a Románia iránti bizalom a 2000-es évek elejére csökkent, amikor az ország még nem volt tagja az Európai Uniónak. Úgy vélte, Románia lassan újból ott tart, hogy nyugati partnerei a koppenhágai kritériumokat fogják számon kérni rajta, hiszen az Egyesült Államok és az Európai Unió sem hiszi már el a kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) vezetőinek a nyilatkozatait, miszerint nem fogják felszámolni az igazságszolgáltatás függetlenségét.
„Hogyan győzhetnénk meg az Egyesült Államokat arról, hogy képesek vagyunk védekezni például a terrorizmus ellen, ha senki nem hiszi el, hogy hosszú távon biztosított a független igazságszolgáltatás, és a törvényeket alkalmazni fogják" – mondta Basescu. Szerinte Nyugat nem hiszi el, hogy az eddig végrehajtott igazságszolgáltatási reform visszafordíthatatlan folyamat lenne.
Crin Antonescu, az USL társelnöke kedden este megcáfolta Basescut, kijelentve: senki nem üzente Romániának, hogy a szakadék szélén állna vagy el lenne szigetelve. Antonescu ugyanakkor jogosnak nevezte az Egyesült Államoknak a romániai jogállamiság megerősítése iránti követelését.
Nuland szombaton találkozott Titus Corlatean román külügyminiszterrel, és kijelentette, hogy az Egyesült Államok rendkívüli módon érdekelt a román jogállamiság, igazságszolgáltatás és átláthatóság megerősítésében.
MTI
Erdély.ma,