Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Corlățean, Titus
213 tétel
2003. augusztus 4.
"Bukarest annak jogi lehetőségét vizsgálja, hogy miként tud fokozottabb anyagi-kulturális támogatást nyújtani a határon túli románság számára. Aug. 3-án a Határon Túli Románok Hivatala (DRP) és a Külügyminisztérium közös nyilatkozatában arra hívta fel a szomszédos országok kisebbségi intézményeit, hogy a kölcsönösség elve alapján a határon túli román közösségeknek biztosítsák ugyanazon jogokat, körülményeket, amelyeket Románia az európai normáknak megfelelően megteremt saját kisebbségei számára. „A Határon Túli Románok Hivatala, a Külügyminisztérium és az Oktatási Minisztérium szakemberei jelenleg azt vizsgálják, miként lehet a jelenlegi vonatkozó törvényekbe kiegészítő passzusokat beiktatni a határon túli románság anyaországi támogatásról” – jelentette ki Titus Corlatean államtitkár, a DRP vezetője. Adrian Nastase miniszterelnök szerint nincs rendben az, hogy a román vezetés megszokta: „Elsősorban arról adunk számot, miként viselkedünk mi a nemzeti kisebbségekkel szemben, és elfogadjuk, hogy más országokban a nálunk alkalmazottnál szűkebb normák érvényesülnek.” A miniszterelnök szerint ebből a szempontból ígéretesnek bizonyult Románia számára a magyar kedvezménytörvény kérdésében folytatott vita. /Incze Ferenc: Román felelősség. Bukaresti "státustörvény" készül? = Krónika (Kolozsvár), aug. 4./"
2003. október 13.
"Heizer Antal, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal elnöke Romániába utazott, okt. 1-én aromán illetékesekkel tárgyalt Bukarestben a magyarországi románok kérdéseiről. Megbeszélést folytatott meghívójával, a határon túli románok alakulóban levő hivatalának vezetőjével, Titus Corlateanu államtitkárral, valamint a román kultuszminisztérium, a külügyi tárca államtitkárával és az RMDSZ képviselőjével. Heizer Antal komoly szándékot és elkötelezettséget tapasztalt a román illetékesek részéről arra, hogy a korábbiaknál jelentősebben segítsék a magyarországi román közösséget, nem annyira anyagilag, mint inkább erkölcsileg. Szinte mindegyik román tárgyaló partnerrel folytatott megbeszélés során szóba került a magyarországi román kisebbség parlamenti képviselete. - Mi ezt nem külföldi igények alapján, hanem a magyar alkotmánynak és a kormányprogramnak megfelelően szeretnénk megteremteni - hagoztatta Heizer Antal. lmondta, Magyarországon az év végéig az Országgyűlés elé kerül a kisebbségi törvény további fejlesztésére és a kisebbségi önkormányzati választójogi szabályokra, következő lépésként pedig a kisebbségek parlamenti képviseletére vonatkozó javaslat. /Heizer Antal bukaresti tárgyalásairól. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 13./"
2004. január 20.
Hevesen ellenzik és alkotmányellenesnek nevezik a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által a parlament elé terjeszteni kívánt autonómiatervezetet a román politikai pártok és kormánytisztviselők. Alkotmányellenesnek nevezte január 19-én Titus Corlatean, a Határon Túli Románok Ügynökségének vezetője a Székelyföld autonómiastatútumáról szóló törvénytervezetet. A külügyi államtitkár szerint a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által január 17-én elfogadott dokumentum az európai jogszabályoknak is ellentmond. A Nagy-Románia Párt (PRM) azzal a kéréssel fordult Ion Iliescu államfőhöz, azonnal hívja össze a Legfelsőbb Védelmi Tanácsot, hogy a testület hozza meg a szükséges intézkedéseket az „ország területi épségét veszélyeztető alkotmányellenes kezdeményezés” ellen. A Corneliu Vadim Tudor által vezetett PRM egyben értesítette a belügyminisztériumot és a Legfőbb Ügyészséget az SZNT törvénytelen kezdeményezéseinek veszélyeiről, ám ezek az intézmények „nem tudtak, vagy nem akartak intézkedni”. A PNL–PD szövetség, az ellenzéki politikai tömörülés szóvivője, Calin Popescu Tariceanu szintén alkotmányellenesnek nevezte az autonómiastatútumról szóló törvénytervezetet. „Felszólítjuk a hatóságokat, akadályozzák meg a román államhatalmi szervekkel párhuzamosan működő intézmények létrehozására irányuló kísérletet” – nyilatkozta a szóvivő. Elhatárolódott az SZNT-től Kovács László külügyminiszter is. – Farkas Réka, Cseke Péter Tamás: Román össztűzben az SZNT tervezete. = Krónika (Kolozsvár), jan. 20./
2004. január 20.
Rövidesen elkészíti a Külügyminisztérium és a kormányfőtitkárság keretében működő Határon Túli Románok Ügynöksége a külföldön élő román közösségek támogatását célzó törvényjavaslatot. „Nem a magyar státustörvény mintájára készül a tervezet. Csupán azt a közös európai érdeket tartottuk szem előtt, amely szerint minden országnak támogatnia kell a határain kívül élő nemzetrészeket” – fejtette ki Titus Corlatean, az ügynökség vezetője. /Bálint B. Eszter: Készül a román „státustörvény”. = Krónika (Kolozsvár), jan. 20./
2004. február 26.
Románia szorgalmazza a Magyarországon élő románok parlamenti képviseletének biztosítását – hangoztatta Bukarestben Titus Corlateanu, a határon túli románok hivatalának vezetője sajtóértekezletén. Corlateanu szerint a román államnak ez az elvárása főleg a magyar ellenzékre, s azon belül is elsősorban a Fideszre vonatkozik, amely gyakran abban volt érdekelt, hogy a magyarországi politikai vitákat áthelyezze a határon túlra, "mesterséges feszültségeket" gerjesztve. Bogdan Niculescu Duvaz, a kormánypárt, az SZDP szóvivője bejelentette: a kormánypárt felmutatja a határon túli románok előtt, mi mindent tett értük a román kormány. Az eredmények között említette, hogy a kettős állampolgársággal rendelkező határon túli románok tisztségeket tölthetnek be a romániai közéletben. Örökség esetén anyaországi lakhellyel is rendelkezhetnek. /Biztosítsák a magyarországi románok parlamenti képviseletét! = Szabadság (Kolozsvár), febr. 26./
2004. augusztus 16.
Titus Corlateanu, a kormánypárt, az SZDP szóvivője cáfolta Rovana Plumb, az SZDP koordinációs bizottsága Kovászna megyéért felelős tagjának kijelentését, miszerint pártja nem zárkózna el egy SZDP–Nagy-Románia Párt–RMDSZ szövetségtől a választások után. Az "ötletet" az RMDSZ és az NRP is elutasította. Adrian Vlad Casunean, a Kovászna megyei SZDP elnöke egy héttel korábban szintén megemlítette a három párt együttműködési lehetőségét. Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke nem zárta ki az SZDP-vel való további együttműködést, de elképzelhetetlennek tartja, hogy az RMDSZ olyan koalícióban vegyen részt, amelynek az NRP is a tagja. A Mediafax szerint Kovászna megyében a legutóbbi népszámlálás alkalmával 51000 személy vallotta magát románnak, közülük mintegy 28000-en rendelkeznek szavazójoggal. Ezek a szavazatok 2000-ben legalább nyolc párt között oszlottak meg, az SZDP pedig a szavazatok újraelosztása után jutott egy képviselői helyhez. /Sz. K.: Nincs szó semmiféle RMDSZ–NRP–SZDP szövetségről. Az érintettek cáfolják Rovana Plumb kijelentéseit. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 16./
2004. szeptember 14.
A román belpolitikába való elfogadhatatlan beavatkozásnak minősítette Titus Corlatean, a Szociáldemokrata Párt szóvivője Németh Zsolt Fidesz-képviselő bírálatát a román választási törvényről. Németh Zsolt nehezményezte, hogy a jogszabály "megnehezíti az erdélyi Magyar Polgári Szövetség indulását" a választásokon, és hogy ez a törvény az RMDSZ támogatásával született meg. A szóvivő szerint Németh Zsolt ismételten a "politikai zsarolás határát" súrolja azzal, hogy kilátásba helyezte, a kérdés Románia EU-csatlakozását is befolyásolhatja. /Román felháborodás a fideszes vádakra. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 14./
2004. október 23.
Január elsejétől a határokon túl élő román nemzetiségű személyek egy sor oktatási és kulturális jogot kapnak Romániában, köztük az oktatás minden szintjéhez való hozzáférést, valamint tanulmányi ösztöndíjak megpályázásának lehetőségét. Titus Corlatean, a Határon Túli Románok Hivatalának vezetője elmondta, ugyanazokat a jogokat biztosítják majd a román kulturális környezethez kapcsolódó személyeknek is – Romániából elszármazott zsidóknak, szászoknak, sváboknak – akik ragaszkodnak szülőföldjükhöz. /A határon túli románok támogatása. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 23./
2004. október 25.
Kizárólag oktatási és kulturális téren nyújt támogatást a határon túli románok számára az a törvény, amelyet legutóbbi ülésén fogadott el a kormány, és amely 2005. január elsejétől lép érvénybe. A jogszabály hozzávetőlegesen 12 millió románt érint, ez azonban nem hivatalos adat, ugyanis máig nem készült statisztika arról, hány román él szerte a világon. A törvényt előkészítő Határon Túli Románok Hivatala elnöke, Titus Corlatean többször is hangsúlyozta, hogy „eurokonform” dokumentumról van szó. A törvény értelmében a határon túli románok bármilyen szinten tanulhatnak Romániában, és oktatási ösztöndíjakban részesülhetnek; emellett továbbképzésen vehetnek részt, és megkaphatják a pedagógusoknak járó kedvezményeket; ingyenesen férhetnek hozzá az állami kulturális intézmények szolgáltatásaihoz; szintén térítésmentesen juthatnak vízumhoz, ha „nyelvi, etnikai, vallási és kulturális önazonosságuk” megőrzése érdekében szervezett rendezvényen szeretnének részt venni Romániában. A jogszabály szerint a parlament védnöksége alatt évente egyszer ülésezik külföldön vagy az országban a Románok Világkongresszusa. A kongresszus megválasztja az állandó jelleggel tevékenykedő, jogi személyiséggel rendelkező Románok Világtanácsát. E testület feladata lesz tanácsot adni, és segítséget nyújtani a kormány szakintézményeinek. A Határon Túli Románok Hivatala együttműködik a Külügyminisztériummal, valamint az oktatási és a kulturális tárcával is. A magyar kormánynak nincs kifogása a kedvezménytörvény ellen. /Cs. P. T.: Elkészült a román „státustörvény”. = Krónika (Kolozsvár), okt. 25./
2005. március 15.
Nem zárja ki a Nagy-Románia Néppárttal (PPRM) való együttműködést a Szociáldemokrata Párt (PSD). Feltételként azonban megszabják, hogy az alakulat a demokratizálódást tűzze zászlajára – jelentette ki Titus Corlatean, a PSD szóvivője. Együttműködésüket az is indokolná, hogy mindkét párt ellenzéki – értékelte a szóvivő. /Röviden rovat. = Krónika (Kolozsvár), márc. 15./
2005. április 15.
„Románia azt szeretné, ha Magyarország az elsők között ratifikálná Románia EU-csatlakozási szerződését” – hangoztatta április 14-én Mircea Geoana volt külügyminiszter, a szenátus külügyi bizottságának elnöke, miután megbeszélést folytatott az Országgyűlés külügyi bizottságának Németh Zsolt által vezetett küldöttségével. A fideszes politikus hangsúlyozta: a magyar parlament támogatja ugyan Románia EU-csatlakozását, de fenntartásokkal. Megismételte, Budapest fontosnak tartja, hogy a romániai magyarság autonómiája megvalósulhasson. A honatya továbbá kiemelte a székely fejlesztési régió létrehozásának szükségességét, majd javaslatot tett parlamentközi munkacsoportok alapítására. Titus Corlatean bírálta a Fidesz európai parlamenti képviselőit amiatt, hogy a strasbourgi szavazás előtt Románia csatlakozását „megpróbálták” az erdélyi magyarság és a Székelyföld autonómiájának megadása feltételéül szabni. /Rostás Szabolcs: Autonómiaügyben bírálja az ellenzék a Fideszt. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 15./
2005. június 10.
Vádat emeltek Ion Iliescu volt államfő ellen a hat halálos áldozatot követelő 1990-es „bányászjárás” miatt – közölte a politikus ügyvédje. A volt államfő törvényhozói mentelmi joggal rendelkezik, és nem állítható bíróság elé. Iliescu piszkos elterelő műveletnek, provokációnak nevezte a vádemelést, betegségére hivatkozva nem jelent meg a katonai ügyészség előtt. A volt államfőt több vezető politikus is védelmébe vette. Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt elnöke úgy vélte, hogy Iliescu vád alá helyezése morális lincselési kísérlet. Titus Corlatean, a Szociáldemokrata Párt szóvivője szerint Iliescu vád alá helyezése újabb fejezete a kormányzat által az ellenzék vezető politikusai ellen indított rendszeres támadásnak. A pert 1997-ben a bányászjárások áldozatait tömörítő egyesület indította. A szervezet vezetői bűnvádi feljelentést tettek többek között Miron Cozma, Ion Iliescu, Petre Roman, Gelu Voican Voiculescu, Traian Basescu és Mihai Chitac tábornok ellen, akiket azzal vádoltak, hogy megszervezték a bányászok Bukarestbe hozatalát. /Vádat emeltek Iliescu ellen. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 10./
2005. november 26.
A Demokrata Párt (DP) nem szab ki szankciókat a képviselőház közigazgatási bizottságának demokrata tagjaira, akik elutasították a kisebbségi törvény tervezetét, közölte Emil Boc pártelnök. Megegyeztek, hogy támogatják ezt a törvénytervezetet, a Velencei Bizottság módosítási javaslataival. Monica Iacob Ridzi (DP) EP-megfigyelő kijelentette, a nemzeti kisebbségek jogállásáról szóló törvény elfogadása nem feltétele Románia uniós csatlakozásának. A DP-képviselő nyilatkozata ellentétes a Nemzeti Liberális Párt (NLP) europarlamenti megfigyelőinek nyilatkozataival, akik azt közölték, hogy a kisebbségi törvényt az EP-képviselők Románia uniós csatlakozásának feltételeként emlegetik. Titus Corlatean (SZDP) EP-megfigyelő megerősítette Ridzi asszony nyilatkozatát, miszerint Románia EU-csatlakozásának nem feltétele a kisebbségi törvény elfogadása, a kormány által beterjesztett formában. /Ideges román európarlamenti megfigyelők. Demokrata és szociáldemokrata offenzíva a kisebbségi törvény ellen. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 26./
2005. december 7.
A képviselőházban megkezdődött a szakbizottságban a kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezet általános vitája. December 6-án a jogi, fegyelmi és mentelmi bizottság vitattak meg a tervezetet. A jogi bizottság ülésén Titus Corlatean szociáldemokrata képviselő azt kérdezte, EU-s követelmény-e ez a törvény, vagy sem. Markó államtitkár utalt arra, hogy a kisebbségi jogok megjelennek más törvényekben is. Lucian Bolcas /Nagy-Románia Párt/ képviselő azzal vádolta a kezdeményezőket, hogy ezzel a törvénnyel fel akarják robbantani a román államiságot. /Béres Katalin: A kisebbségi törvény képviselőházi vitája. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 7./
2005. december 7.
Titus Corlatean, a Szociáldemokrata Párt alelnöke, tagja a román európai parlamenti megfigyelő csoportnak. Haragszik az RMDSZ-re a kisebbségi törvénytervezet, illetve, ahogy mondja, a Székelyföld „enklavizálása” miatt. Haragszik az Európai Parlamentre, mert szerinte „erősen” kötik az ebet a karóhoz éppen a sokat pocskondiázott kisebbségi törvény okán. Mint nyilatkozta, a nemzeti kisebbségek jogállásáról szóló törvény elfogadását feltételül szabják Románia európai uniós csatlakozásához. Corlatean felháborodott, aimért az Európai Parlament külügyi bizottsága függeléket fogadott el Pierre Moscovici jelentéséhez, amelyben arra szólítják fel a román hatóságokat, hogy hozzanak kiegészítő intézkedéseket a magyar kisebbség védelmének biztosítására, amelynek összhangban kell lennie a szubszidiaritás és az úgynevezett „self-governance” elvével. Corlatean véleménye szerint szándékosan félremagyarázzák a „self-governance” elvét, amely az európai normák szerint kizárólag a helyi közigazgatási autonómiát jelenti. /Mózes Edith: Corlatean haragos. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 7./
2006. február 4.
Riadalmat okozott Bukarestben, az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlésén a múlt héten Frunda György kezdeményezésére elfogadott 1735. számú ajánlás, amely a nemzet fogalmának meghatározásáról szól. Kormánypárti és ellenzéki politikusok egyaránt árulással vádolták az RMDSZ-t. „Mérgezett ajánlás”, „Frunda cselszövése”, „Románia elleni magyar támadás”, „A román államot ért sértés” címek olvashatók a Ziua című bukaresti lap február 2-i számában. Az „RMDSZ-nek sikerült kikényszerítenie az Európa Tanácsban” a romániai kisebbségi törvénytervezet támogatását. A lap szerint emiatt a román alkotmány „első szakaszából el kell tűnnie a ’nemzetállam’ kitételnek”, továbbá „Románia köteles elfogadni a kisebbségi statútumot az oly vitatott kulturális autonómia tételével együtt”, a román jogszabályrendszert pedig úgy kell módosítani, hogy „lehetővé tegye autonóm közigazgatási struktúrák megteremtését”. A Ziua felemelte szavát az Európai Parlamentben néhány nap múlva bemutatásra kerülő, a csángó gyerekekről szóló magyar dokumentumfilm ellen. A két Bákó megyei faluban, Pusztinán és Klézsén 2004 folyamán forgatott film a román többségiek által elnyomott csángó gyermekek drámáját mutatja be az Európai Parlament képviselőinek. Adrian Cioroianu NLP-s szenátor a lapban „propaganda-filmnek” nevezte a Strasbourgban bemutatásra kerülő magyar dokumentumfilmet, az ellenzéki szociáldemokrata párti Titus Corlateanu europarlamenti megfigyelő azt nyilatkozta, hogy „a magyar lobbi ilyen fajta akciói sértik a román államot”. Varujan Vosganian liberális párti strasbourgi képviselő szerint Frunda „túllépte” jelentése témájának határát és azt „a kulturális autonómia irányába tolta el”. Daniel Ionescu konzervatív párti képviselő „zsiványságnak” bélyegezte a Frunda-jelentést és kijelentette: „Frunda nem Románia érdekeit képviseli az ET-ben”. Ioan Rus, az SZDP alelnöke a párt Országos Tanácsának ülésén mondott beszédében bírálta, hogy az RMDSZ kormánypártként a helyi autonómiát erőlteti. Daniel Buda, a Demokrata Párt Kolozs megyei képviselője azzal vádolta Frundát, hogy az RMDSZ és nem Románia érdekeit védte. /Támadások célpontjában az RMDSZ. Bukarestben riadalmat okozott Frunda jelentése. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 4./
2007. december 17.
December 15-én megszavazták a demokrata és a liberális-demokrata küldöttek a PD és a PLD egyesülését, ami egy új párt, a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) létrehozását jelenti. Az új párt elnöke, Emil Boc korábbi demokrata pártvezető nem titkolta: biztos abban, hogy a választások után a PD-L kormányozza majd az országot. A PD-L „mentora” Traian Basescu államfő az alakuló küldöttgyűlésen az nem vett részt. Titus Corlatean, a Szociáldemokrata Párt /PSD/ főtitkára szerint a PD és a PLD egyesülésének „semmilyen ideológiai alapja nincs, csupán az államfő politikai érdekeit szolgálja”. /Cs. P. T. : Megalakult az elnöki párt. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 17./
2008. január 14.
„Az autonómia és a kisebbségi jogok kérdését fel lehet, és fel kell vetni Brüsszelben, amikor az etnikumközi kapcsolatokról tárgyalnak – jelentette ki sajtótájékoztatóján Markó Béla RMDSZ-elnök. Titus Corlatean, a Szociáldemokrata Párt (PSD) EP-képviselője szerint Tőkés László azon törekvése, hogy az európai fórumok elé vigye az autonómia ügyét, alkotmányellenes, és a PSD képviselői ellenezni fogják. Markó erre reagálva úgy vélte, hogy az autonómia felvetése azért is szükséges, mivel a kisebbségekre vonatkozóan az EU szintjén csak „szép elvek” és egyezmények léteznek. Mint mondta, az RMDSZ konkrét szabályozás kidolgozását szorgalmazza, ellenben úgy vélte, az autonómia kérdését itthon, Romániában kell megoldani a többséggel való egyeztetés révén. /Pap Melinda, Incze Vanda: Markó európai autonómiaszabályozást sürget. = Krónika (Kolozsvár), jan. 14./
2008. március 19.
A Projekt on Ethnic Relations (PER) etnikumközi kapcsolatokkal foglalkozó amerikai szervezet március 18-án bukaresti kerekasztal-megbeszélést tartott, azonban pártok nacionalista hangvételének visszafogását célzó tanácskozáson – az RMDSZ-en és a Szociáldemokrata Párton (PSD) kívül – a meghívott politikai alakulatok képviselői nem jelentek meg. A zárt körű tanácskozáson az RMDSZ-t képviselő Márton Árpád a kisebbségi törvény elfogadásának kudarca felett sajnálkozott. Titus Corlatean, a PSD európai parlamenti képviselője nehezményezte Márton Árpád „pesszimista hangvételét”. Corlatean szerint a Hargita és Kovászna megyei magyarok számára a választás szabadságát a román pártokra való szavazás jelentené. /O. M. : Párt-kerekasztal, pártok nélkül. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 19./
2008. július 16.
Titus Corlatean szerint az EU keleti szomszédsági megállapodásait kell eszközül hívni ahhoz, hogy Bukarest és Budapest jobban képviselhesse az Ukrajnában élő román és magyar népcsoportok ügyét. Corlatean a Nastase-kormányban államtitkári rangban foglalkozott a határon túli román közösségek ügyeivel. Szerinte az EU-tag Románia háromféleképpen segítheti a szomszédos államokban kisebbségben élő román közösségeket. Elsőként úgy, hogy felhívja az érintett országok figyelmét a román kisebbségek helyzetére. Bukarest ugyanakkor a kétoldalú kapcsolatokon keresztül is képviselheti a határon túli román közösségek érdekeit. Harmadsorban jönnek számításba a romániai törvényhozási eszközök. Corlatean indítványozta egy olyan törvénynek az elfogadását, amely a határon túli román közösségek kulturális identitásának a megőrzését támogatja. Ezt megszavazta a parlament. Az ukrajnai oktatási törvény megváltoztatása hátrányosan érinti az ukrajnai kisebbségeket. Sólyom László magyar köztársasági elnök ezt hangsúlyosan felvetette a közelmúltban tett ukrajnai látogatásán. Bukarest nem tett hasonlót. Corlatean szerint a Szociáldemokrata Párt mindig aktívabb volt ebben a kérdésben. Az európai félnek a kisebbségvédelem terén is elvárásai vannak Ukrajnával szemben. Ebben a kérdésben Romániának és Magyarországnak az európai családon belül kell lépnie. /Gazda Árpád: Összefogás szükséges. = Krónika (Kolozsvár), júl. 16./
2009. május 4.
Románia cáfolja, hogy uniós állampolgárságot készülne adni több százezer moldovainak, a vonatkozó törvény módosítása azonban éppen ezt eredményezheti. Titus Corlatean, a szenátus külügyi bizottságának elnöke kifejtette, a vér joga alapján a valamikor román területen élt személyek nem is veszíthették el román állampolgárságukat. Traian Basescu államfő arról szólt, hogy Románia felelősséget érez a határon túl élő nemzettársak iránt, és olyan jogok biztosítását szabta feladatul a kormányzatnak, amelyek kizárólag az állampolgársághoz kötődnek. A szabad közlekedéshez való jog ugyanis, amelyet a román elnök tételesen is említett, az uniós tagság – esetleg kétoldalú megállapodás – függvénye. /Szőcs Levente: Román állampolgárság: vér és jog. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 4./
2009. szeptember 7.
Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke kijelentette: pártja azt kéri a Legfelső Semmítő- és Ítélőszéktől hogy indítson nyomozást a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és a Magyar Polgári Párt (MPP) által Székelyudvarhelyen szervezett nagygyűlés résztvevői ellen, és büntesse meg őket. Ugyanakkor bírálta Traian Basescu államfőt, mivel nem játszott moderátor-szerepet az ügyben. – A Nemzeti Liberális Párt arra kéri az állam valamennyi intézményét, elsősorban az ügyészséget, hogy indítson nyomozást, és büntesse meg székelyudvarhelyi rendezvény résztvevőit. Hozzátette: a PNL mindig a nemzeti kisebbségek jogainak támogatója volt, hangsúlyt helyezve a kulturális jogokra. /Ügyészségi vizsgálatot kér Crin Antonescu. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 7./ Heves magyarellenes reakciót váltott ki a bukaresti parlamenti pártok részéről a két székelyföldi nagygyűlésen megfogalmazott autonómiaigény. A román politikusok többsége érdekes módon leginkább az SZNT és az MPP által Székelyudvarhelyen rendezett találkozón elhangzottakat bírálta, holott azon ugyancsak a területi önrendelkezés mellett foglaltak állást. Corneliu Vadim Tudor, a szélsőségesen nacionalista Nagy-Románia Párt elnöke, európai parlamenti képviselő felszólította az erdélyi magyarokat: költözzenek Dél-Tirolba, ha tetszik nekik a területi autonómia, Gheorghe Funar, PRM főtitkára pedig népszavazást rendeztetne a székelyföldi önrendelkezés tárgyában. Titus Corlatean, a szenátus külügyi bizottságának PSD-s elnöke szerint az egységesülő Európában az erdélyi magyarok 20. századi nézeteket vallanak „szeparatista” téziseikkel, miközben szenátor kollégája, Lia Olguta Vasilescu szerint a nagygyűléseken megjelent önkormányzati képviselőktől meg kell vonni mandátumukat az ország területi integritásának veszélyeztetése miatt. /Rostás Szabolcs: Etnikai válsággal és szeparatizmussal riogatnak a román politikusok a nagygyűlések kapcsán. = Krónika (Kolozsvár), szept. 7./
2010. február 5.
CSAT: amerikai rakétákat telepítenek Romániába
A Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) jóváhagyta azt az amerikai kérést, hogy ballisztikus rakéták megsemmisítésére alkalmas elfogórakétákat telepítsenek Romániába az amerikai rakétapajzs részeként – jelentette be csütörtökön Traian Băsescu. Az államfő a CSAT ülése után kevés részletet árult el, de úgy tűnik, hogy a Barack Obama amerikai elnök által módosított rakétapajzs-építési elképzelések keretében telepítenének elfogórakétákat a Fekete-tenger partján fekvő országba.
Băsescu szerint szárazföldi kilövőállásokról indítandó rakétákat telepítenének Romániába, s a rendszer 2015-ben válna működőképessé. Az államfő hangsúlyozta, hogy a terv nem Oroszország ellen irányul. Az államfő csütörtöki bejelentése megfigyelők szerint váratlan volt.
„Barack Obama amerikai államfő felkérte országunkat, hogy csatlakozzunk az amerikai védelmi rakétapajzs kialakításához, amely 2015-től működne. A Legfelső Védelmi Tanács egyetértett ezzel a javaslattal” – jelentette be csütörtökön Traian Băsescu államfő. A közeljövőben kétoldali tárgyalásokat kezdeményeznek erre vonatkozólag. „A CSAT döntését a parlamentnek is el kell fogadnia. Ez nem irányul Oroszország ellen. A régebb elhelyezett rendszer csak Románia nyugati részének egy szeletét fedte le, az új pedig megvédi Romániát az esetleges rakétatámadásoktól ” – pontosított az államfő. Traian Băsescu szerint a döntés megerősítheti az Amerikával szembeni partnerséget, és növelheti Románia biztonságát is.
Emil Boc kormányfő szerint a rakétapajzs kialakítása Románia egész területét védené meg nemcsak Oroszországgal, hanem a Közép-Kelettel szemben is. „A védelmi rakétapajzs romániai elhelyezése politikai, diplomáciai, katonai és stratégiai sikernek könyvelhető el. A Lengyelországban elhelyezett védelmi rendszer csak Románia nyugati részének biztosított védelmet. Amennyiben Románia területén alakítanak ki új rakétapajzsot, akkor ez az egész országnak biztosítja a védelmet bármilyen rakétatámadás ellen. Ugyanakkor a rakétapajzs elhelyezése hosszú távon a stabil demokrácia biztosítéka is egyben. Ugyanakkor kevés költséggel jár, és maximális védelmet biztosít” – összegzett a kormányfő.
Gabriel Oprea védelmi miniszter szerint a rakétapajzs felállítása Romániában a honvédelem egyik elsődleges célkitűzése, és az Amerikából érkezett felkérés pedig a következetes romániai külpolitikának tudható be. Oprea hangsúlyozta: a parlamentnek is el kell fogadnia a kétoldali egyezséget.
Ioan Mircea Paşcu volt védelmi miniszter, jelenleg európai parlamenti képviselő kijelentette: Oroszország kifogást emelhet Románia eme döntése ellen, mint ahogy ezt megtette Lengyelország kapcsán is.
Titus Corlăţean, a szenátus külpolitikai bizottságának elnöke a bejelentést követően hangsúlyozta: kérést nyújt be arra vonatkozólag, hogy a parlament védelmi és külpolitikai szakbizottsága, illetve a kormány tárgyaljon a kérdésről, mivel a védelmi rakétapajzs kialakításával járó felelősséget közösen kell vállalniuk. Arra a kérdésre, hogy milyen veszéllyel jár a terv megvalósítása, Corlăţean azt válaszolta: a védelem szempontjából mindig vannak veszélyek.
Markó Béla RMDSZ-elnök pozitívnak minősítette Románia csatlakozását a védelmi rakétapajzs kialakításához.
Korábban a Romániához hasonlóan NATO- és európai uniós (EU-) tagállam Csehország és Lengyelország aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Obama módosította Bush rakétapajzs-építési tervét.
Obama tavaly szeptemberben módosította elődjének, George Bushnak az amerikai rakétavédelmi rendszer kelet-európai kiterjesztésére vonatkozó tervét, amely az úgynevezett lator államok – például Irán – esetleges rakétatámadásai elleni védekezésül Csehországba egy radarállomás, Lengyelországba pedig elfogórakéták telepítését irányozta elő. Obama új terve értelmében szárazföldi és tengeri kilövőállásokról indítandó elfogórakétákat telepítenének a Perzsa-öbölbe és köréje, hogy védelmet nyújtsanak az „egyre súlyosabb iráni rakétaveszély” ellen.
Az amerikai rakétavédelmi rendszer kelet-európai kiterjesztése felbosszantotta az egykori hidegháborús ellenfél Oroszországot, amely nukleáris elrettentő erejét aláásó fenyegetést látott benne, és azzal vádolta Washingtont, hogy beavatkozik az orosz érdekövezetbe.
Több más EU-tagállamtól eltérően Romániában a lakosság körében nagyon népszerű az amerikai katonapolitika. Az országban már működik egy kisebb amerikai támaszpont, amelyet azért hoztak létre, mert az amerikai védelmi minisztérium a hidegháború idején kialakított nagy nyugat-európai támaszpontokról kisebb és a közel-keleti és egyéb válságövezetekhez közelebb fekvő helyekre vezényel át erőket. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)
2010. május 27.
Bukarest számára nem jelent problémát
Orbán Viktor rákényszerítette akaratát Romániára és Szlovákiára, de a kettős állampolgárság megadásáról szóló törvény elfogadása szögesen ellentétes reakciót váltott ki Bukarestben és Pozsonyban, az utóbbítól eltérően Románia számára nem jelent különösebb problémát - írta csütörtöki számában a Romania libera.
A bukaresti napilap beszámol a törvény elfogadásáról, ismertetve annak tartalmát. Akárcsak az elektronikus média híradásai, ez a laptudósítás is csak a szlovákiai ellenző megnyilatkozásokról tájékoztat részletesen, megállapítva, hogy Pozsony ellenlépéseket helyezett kilátásba. Emlékeztet, hogy a félmilliós lélekszámú szlovákiai magyarság az összlakosság mintegy tíz százalékát alkotja.
Bár a napilap tudósításának címében úgy fogalmaz: Orbán Viktor rákényszerítette akaratát Romániára és Szlovákiára, a szövegből az derül ki, hogy Bukarest óvatos a magyarországi törvény megítélésében. Titus Corlateant, a szenátus külügyi bizottságának szociáldemokrata elnökét idézi, aki csupán annyit állapít meg: a törvény végső szövegét figyelmesen kell elolvasni, mert szerinte abban olyan "probléma" rejlik, amelyre a román kormánynak majd reagálnia kell.
Corlatean szerint ugyanis összeférhetetlenség van a magyarországi és az e témában érvényben lévő romániai törvény között. Budapest az "etnikai elvet" követi, míg Románia vérségi szempontot határoz meg az állampolgárság megadásában - vallja a politikus. Nem fejti ki azonban pontosan, mit ért ez alatt, csak annyit mond: bármely személy kérheti a román állampolgárságot - függetlenül attól, hogy jelenleg románnak, magyarnak vagy más nemzetiségűnek tartja magát -, ha román elődök leszármazottja. Corlatean jelezte: a szenátus külügyi bizottsága a jövő héten vizsgálja a magyarországi törvényt.
A lap megszólaltatja Adrian Cioroianu volt liberális külügyminisztert, aki úgy látja: a Fidesz által kidolgozott törvény valóban okozhat problémákat Románia számára. Szerinte e törvény nem az európai politika szellemét tükrözi, és korántsem formális gesztus a határon túli magyarok számára.
Gelu Visan, a kormányzó Demokrata Liberális Párt (PD-L) képviselője úgy nyilatkozott: a magyarországi törvény aligha fog etnikai problémákat okozni Romániában. "Nem hiszem, hogy tömegesen fogják kérni a magyar állampolgárságot. Ne feledjük: Románia és Magyarország egyaránt az Európai Unió tagja, s mihelyt Románia belép a schengeni övezetbe, még egyszerűbb lesz a dolog" - mondta a képviselő.
A Gandul című napilap csak tényszerű tudósítást közölt Orbán Viktor fotójával. Ez a lap is a pozsonyi reakciókat részletezi. A tudósítás szövegében megállapítja: a határon túli magyarok számára az állampolgárság megszerzésének megkönnyítése a legnagyobb mértékű szimbolikus gesztus a magyarországi jobbközép szövetség részéről.
Garzó Ferenc
MTI
2010. május 28.
A román sajtó a kettős állampolgárságról
Orbán Viktor rákényszerítette akaratát Romániára és Szlovákiára, de a kettős állampolgárság megadásáról szóló törvényelfogadása szögesen ellentétes reakciót váltott ki Bukarestben és Pozsonyban, az utóbbítól eltérően Románia számára nem jelent különösebb problémát – írta csütörtöki számában a România libera.
A bukaresti napilap beszámol a törvény elfogadásáról, ismertetve annak tartalmát. Akárcsak az elektronikus média híradásai, ez a laptudósítás is csak a szlovákiai ellenző megnyilatkozásokról tájékoztat részletesen, megállapítva, hogy Pozsony ellenlépéseket helyezett kilátásba. Emlékeztet, hogy a félmilliós lélekszámú szlovákiai magyarság az összlakosság mintegy tíz százalékát alkotja.
Bár a napilap tudósításának címében úgy fogalmaz: Orbán Viktor rákényszerítette akaratát Romániára és Szlovákiára, a szövegből az derül ki, hogy Bukarest óvatos a magyarországi törvény megítélésében. Titus Corlateant, a szenátus külügyi bizottságának szociáldemokrata elnökét idézi, aki csupán annyit állapít meg: a törvény végső szövegét figyelmesen kell elolvasni, mert szerinte abban olyan "probléma" rejlik, amelyre a román kormánynak majd reagálnia kell.
Corlatean szerint ugyanis összeférhetetlenség van a magyarországi és az e témában érvényben lévő romániai törvény között. Budapest az "etnikai elvet" követi, míg Románia vérségi szempontot határoz meg az állampolgárság megadásában – vallja a politikus. Nem fejti ki azonban pontosan, mit ért ez alatt, csak annyit mond: bármely személy kérheti a román állampolgárságot – függetlenül attól, hogy jelenleg románnak, magyarnak vagy más nemzetiségűnek tartja magát –, ha román elődök leszármazottja. Corlatean jelezte: a szenátus külügyi bizottsága a jövő héten vizsgálja a magyarországi törvényt.
A lap megszólaltatja Adrian Cioroianu volt liberális külügyminisztert, aki úgy látja: a Fidesz által kidolgozott törvény valóban okozhat problémákat Románia számára. Szerinte e törvény nem az európai politika szellemét tükrözi, és korántsem formális gesztus a határon túli magyarok számára.
Gelu Visan, a kormányzó Demokrata Liberális Párt (PD-L) képviselője úgy nyilatkozott: a magyarországi törvény aligha fog etnikai problémákat okozni Romániában. "Nem hiszem, hogy tömegesen fogják kérni a magyar állampolgárságot. Ne feledjük: Románia és Magyarország egyaránt az Európai Unió tagja, s mihelyt Románia belép a schengeni övezetbe, még egyszerűbb lesz a dolog" – mondta a képviselő.
A Gândul című napilap csak tényszerű tudósítást közölt Orbán Viktor fotójával. Ez a lap is a pozsonyi reakciókat részletezi. A tudósítás szövegében megállapítja: a határon túli magyarok számára az állampolgárság megszerzésének megkönnyítése a legnagyobb mértékű szimbolikus gesztus a magyarországi jobbközép szövetség részéről.
Tőkés László szerint történelmi jelentőségű tett az állampolgárság kiterjesztése
Történelmi jelentőségű politikai tettnek nevezte Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a magyar Országgyűlés szerdai döntését, mellyel jóváhagyta az állampolgársági törvény módosításáról szóló javaslatot.
Az EMNT elnöke, aki egyben romániai európai parlamenti képviselő, az MTI bukaresti irodájához szerdán eljuttatott közleményében üdvözölte a parlament döntését. Szerinte az Országgyűlésben leadott szavazatok száma azt mutatja, hogy kialakulóban van az a szükséges nemzeti minimum, amely mentén a nemzeti együttműködés rendszere kiépíthető.
Tőkés szerint Trianon gyógyítása elkezdődött, és – mint írja – ezért köszönet jár a törvény kezdeményezőinek, valamint az Országgyűlés össznemzetben gondolkodó tagjainak is.
Szerdán fogadta el az Országgyűlés a magyar állampolgárságról szóló törvényt módosító javaslatot, amely biztosítja a határon túli magyarok számára, hogy egyszerűbben és kedvezményesen szerezhessék meg a magyar állampolgárságot. A képviselők 344 igen, 3 nem szavazat és 5 tartózkodás mellett hozták meg a döntésüket.
A Der Standard a magyar és a szlovák törvénymódosításról
Vissza a XIX. századba címmel közölt kommentárt csütörtökön az állampolgárságról szóló magyar és az arra válaszul elfogadott szlovák törvénymódosításról a Der Standard című osztrák napilap.
A budapesti és a pozsonyi "populisták" számára egyaránt az a lényeg, hogy a nemzeti érzésekre játsszanak, vagy célzatosan szítsák azokat – vélekedett a liberális lap munkatársa.
Orbán Viktor kijelölt magyar miniszterelnök részben nemzeti retorikával nyerte meg a parlamenti választásokat. Anyagi jótéteményeket üres kasszák mellett nem tud nyújtani a választóinak, helyette a határon túli magyarok állampolgárságáról szóló törvénnyel jóvátételt akar a trianoni gyalázatért – áll a cikkben.
Robert Fico szlovák miniszterelnök a június 12-i választásokon ki akarja húzni a talajt eddigi koalíciós partnere, a Szlovák Nemzeti Párt alól. Ehhez éppen jókor jön a magyar "provokáció". A szerző úgy látja, hogy a más állampolgárság felvétele esetén a szlovákról való lemondást előíró "reváns-törvény" legalább olyan aggályos, mint a kettős állampolgárságról szóló magyar.
"A budapesti és a pozsonyi miniszterelnök urak számára nyilvánvalóan még nem egészen világos, hogy alattvalóik az Európai Unió polgárai is, és hogy már nem a XIX. században élünk" – fogalmazott a Der Standard cikkének írója. "Egy bizonyos Franz Grillparzer mindamellett már akkor is tudta: »A humanitástól a nemzetiségen át a bestialitásig«" – idézett a híres XIX. századi osztrák író, költő egyik epigrammájából. (Az epigramma teljes szövege: "Der Weg der neueren Bildung geht von Humanität durch Nationalität zur Bestialität" – Az újabb műveltség útja a humanitástól a nemzetiségen át a bestialitásig vezet.)
Népújság (Marosvásárhely)
2010. június 9.
Nem tetszik Bukarestben a magyar állampolgárság
Felszólította a román szenátus külügyi bizottsága a bukaresti kormányt és az elnöki hivatalt, hogy hivatalosan és nyíltan foglaljanak állást a magyar állampolgársági törvény módosításával és a nemzeti összetartozás törvényének az elfogadásával kapcsolatban.
A bizottság úgy véli, nem kívánt következményei lehetnek a kétoldalú kapcsolatokban az átláthatóság és a nyitottság hiányának. A testület megállapítja, a magyar törvény nem rögzíti, hogy hányadfokú felmenők egykori állampolgársága alapján igényelhető a magyar állampolgárság, ez pedig megerősíti azt a gyanút, hogy a jogszabálynak nincsen valós jogorvoslati jellege.
Szükségesnek látja ugyanakkor, hogy kormány- és parlamenti szintű román-magyar párbeszéd kezdődjék "az európai kisebbségvédelmi standardok betartásának a szükségességéről".
Megengedhetetlennek találja azt a módot is, ahogyan a magyar fél meglovagolta a Trianoni békeszerződéssel kapcsolatos nemzeti érzelmeket.
A bizottságot vezető Titus Corlăţean, a Szociáldemokrata Párt alelnöke az elmúlt napokban is bírálta a Budapesten elfogadott törvényeket. Kijelentette, a magyar állampolgársági törvény egyáltalán nem hasonlít ahhoz a jogszabályhoz, amellyel Románia adott annak idején állampolgárságot a Moldova köztársaságbeli és ukrajnai románoknak.
A román törvény ugyanis vérségi alapon ajánlotta a köteléket, az igénylőknek pedig iratokkal kell igazolniuk, hogy felmenőik rajtuk kívülálló okokból vesztették el az állampolgárságukat a második világháború után.
Gazda Árpád
Krónika (Kolozsvár)
2010. június 9.
Németh Zsolt Bukarestben
Az Orbán-kormány beiktatása óta ma először lesz román-magyar diplomáciai tárgyalások színhelye Bukarest. Erre Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár romániai látogatása ad alkalmat. A magyarországi politikus Bogdan Mazuru külügyi államtitkárral találkozik a román fővárosban és Markó Béla kormányfő-helyettest is felkeresi hivatalában.
A Németh–Mazuru tárgyalások központi témája várhatóan a magyar állampolgárság könnyített megadásáról szóló törvény alkalmazása lesz, miután a román külügy korábban közölte: részletesen szeretne tájékozódni a jogszabályról.
Ennek érdekében a román külügyminisztérium pontosításokat kért Budapesttől, mielőbbi tárgyalást kezdeményezett a magyar féllel, a szenátus külügyi bizottsága pedig a következő napokban határozatot kíván elfogadni a jogszabály román megítéléséről. A bukaresti diplomácia arra kíváncsi, hogy a magyar állampolgársági törvény megfelel-e a nemzetközi jog előírásainak. Mindez abból a válaszból derül ki, amit a román külügy a Mediafax és a Rador hírügynökségek érdeklődésére adott a témában.
A tárca azt is jelezte: a román fél teljes mértékben kész a nyílt párbeszédre ebben az ügyben. Mint ismert, a román külügyminisztérium mindeddig nem foglalt hivatalosan állást a magyar állampolgársági törvény módosításával kapcsolatban. Korábban azonban Titus Corlăţean, a szenátus külügyi bizottságának szociáldemokrata elnöke kijelentette: Budapest „etnikai alapon készül állampolgárságot adni az ország határain kívül élő magyaroknak”, ami ellentétes a nemzetközi joggal.
Cs. P. T.
Új Magyar Szó (Bukarest)
2010. július 9.
Nem tetszik Bukarestben a magyar állampolgárság
Felszólította a román szenátus külügyi bizottsága a bukaresti kormányt és az elnöki hivatalt, hogy hivatalosan és nyíltan foglaljanak állást a magyar állampolgársági törvény módosításával és a nemzeti összetartozás törvényének az elfogadásával kapcsolatban.
A bizottság úgy véli, nem kívánt következményei lehetnek a kétoldalú kapcsolatokban az átláthatóság és a nyitottság hiányának. A testület megállapítja, a magyar törvény nem rögzíti, hogy hányadfokú felmenők egykori állampolgársága alapján igényelhető a magyar állampolgárság, ez pedig megerősíti azt a gyanút, hogy a jogszabálynak nincsen valós jogorvoslati jellege.
Szükségesnek látja ugyanakkor, hogy kormány- és parlamenti szintű román-magyar párbeszéd kezdődjék "az európai kisebbségvédelmi standardok betartásának a szükségességéről".
Megengedhetetlennek találja azt a módot is, ahogyan a magyar fél meglovagolta a Trianoni békeszerződéssel kapcsolatos nemzeti érzelmeket.
A bizottságot vezető Titus Corlăţean, a Szociáldemokrata Párt alelnöke az elmúlt napokban is bírálta a Budapesten elfogadott törvényeket. Kijelentette, a magyar állampolgársági törvény egyáltalán nem hasonlít ahhoz a jogszabályhoz, amellyel Románia adott annak idején állampolgárságot a Moldova köztársaságbeli és ukrajnai románoknak.
A román törvény ugyanis vérségi alapon ajánlotta a köteléket, az igénylőknek pedig iratokkal kell igazolniuk, hogy felmenőik rajtuk kívülálló okokból vesztették el az állampolgárságukat a második világháború után.
Gazda Árpád. Krónika (Kolozsvár)
2010. július 23.
Román pártok bírálják Tőkés Lászlót autonómiapárti kijelentései miatt
Tőkés Lászlónak az Európai Parlament alelnöki tisztségéből való visszahívását követelik ellenzéki román pártok amiatt, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke egyazon kontextusban tett említést Koszovó függetlenségéről és a Székelyföld területi autonómiájáról.
Tőkés a Tusnádfürdőn lezajlott 21. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor egyik panelbeszélgetésén állapította meg, hogy a Székelyföld és Koszovó nagyjából azonos régió, és ha a volt szerb tartomány albán lakosságának sikerült kiharcolnia függetlenségét, miért ne sikerülne a székelyeknek is kivívniuk a területi autonómiát. Ugyanazon a beszélgetésen Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke a székelyföldi fejlesztési régió kialakításának fontosságát hangsúlyozta, ami szerinte a majdani közigazgatási-területi régió „előszobája” lehetne.
„Ha Bukarest nem hallja meg az egységes székelyföldi fejlesztési régió kialakítását célzó igényeket, akkor elengedhetetlen az erdélyi magyar politikai elit összefogása, a régió választott önkormányzati képviselői alkotta székelyföldi nagygyűlés ismételt megszervezése. És ha ez sem elég, akkor a székelyek békés eszközökkel tüntethetnek mindezért, ahogy azt tették nemrég a katalánok Barcelona utcáin” – hangoztatta a Tusványoson Toró, hozzátéve: a katalánok másfélmilliós tüntetéséhez hasonlóan Csíkszeredában egy-kétszázezer fős békés megmozdulásra lehetne példa.
A bukaresti média teljesen összemosta a két magyar politikus nyilatkozatát, amelyet úgy tálalt, hogy Tőkés László Koszovó függetlenedésének mintájára kívánja kiharcolni a Székelyföld önrendelkezését, és ennek érdekében utcára hívja az erdélyi magyarokat. A román sajtó hangulatkeltési szándékának az adott hátszelet, hogy a hágai Nemzetközi Bíróság (ICJ) csütörtökön közzétett döntése megállapítja: Koszovó 2008-ban egyoldalúan kikiáltott függetlensége nem ellentétes a nemzetközi joggal. Tőkés megpróbálta eloszlatni a félreértéseket, amikor a két vezető román hírtelevízió, a Realitatea és az Antena3 élőben kapcsolta Tusnádfürdőről, leszögezve: a Székelyföld nem függetlenséget, hanem autonómiát szeretne. Az EMNT elnöke azonban faképnél hagyta az élő kapcsolást, amikor a bukaresti szerkesztők azt szerették volna, hogy C. V. Tudor PRM-elnökkel és Gheorghe Funar főtitkárral vitatkozzék.
Titus Corlăţean, az ellenzéki Szociáldemokrata Párt alelnöke bejelentette, a PSD ősszel kezdeményezni fogja Tőkésnek az EP alelnöki tisztségéből való visszahívását, az EMNT elnöke ugyanis szerinte „nemcsak Romániára, hanem egész Európára veszélyt jelent”. A PSD úgy véli, Tőkés „szeparatista” nyilatkozata durva támadás a román államiság ellen, hiszen „erőszakos cselekményekre bujtogatja” a romániai magyarokat. A szociáldemokraták bírálták Traian Băsescu államfőt és az őt támogató Demokrata-Liberális Pártot (PDL) is amiatt, hogy Brüsszelben támogatták Tőkés megválasztását az EP alelnöki tisztségébe. Corlăţean az alkotmányra hivatkozva leszögezte: sem az autonómiát, sem a függetlenséget nem lehet demokratikus eszközökkel megvalósítani, mivel Románia egységes és oszthatatlan, szuverén nemzetállam.
Mihai Voicu, a szintén ellenzéki román Nemzeti Liberális Párt (PNL) szóvivője szerint Tőkésnek a Székelyföld autonómiájára tett javaslata törvénytelen és alkotmányellenes, ezért elvárja, hogy a PDL jelentse be az Európai Néppárt frakciójában: megvonja a romániai EP-képviselőtől a politikai támogatást. Ennél is tovább ment Horea Uioreanu kolozsvári PNL-képviselő, aki tegnap hazaárulással egyenértékűnek nevezte az önrendelkezés követelését, amelynek ügyében szerinte az ügyészségnek vizsgálatot kellene indítania. Tőkés kijelentése kapcsán Emil Boc miniszterelnök újságírói kérdésre válaszolva mindössze annyit mondott: a román alkotmányt tiszteletben kell tartani, az alaptörvény nem válhat alku tárgyává.
Cristian Preda, az RMDSZ-hez és a Fideszhez hasonlóan az Európai Néppárthoz tartozó PDL európai parlamenti képviselője az ügyben elfogadhatatlannak nevezte Tőkés Lászlónak a Székelyföld autonómiájáról tett nyilatkozatát, amely szerinte nem szolgálja a román–magyar megbékélést. Preda szerint nem lehet párhuzamot vonni Koszovó és Székelyföld között. „Semmiféle hasonlóság nem létezik Koszovó és a Székelyföld között. Nem indokolt a székelyek utcai tüntetésre buzdítása. A hágai döntés semmiképpen nem legitimálja sem a székelyek, sem valamely más romániai etnikai csoport követeléseit. Súlyos tévedés, ha valaki ilyesféle párhuzamot erőltet” – fogalmazott Cristian Preda.
A román politikus kifejtette: a PDL nem a kisebbségekkel kapcsolatos álláspontja miatt támogatta, hogy Tőkés az EP alelnöke legyen, hanem az 1989-es forradalomban játszott szerepéért, valamint abbeli ígéretéért, hogy dolgozni fog a román–magyar megbékélésért. „Egy ilyen nyilatkozattal azonban nem hinném, hogy a megbékélést szolgálja” – mondta Preda. Raluca Turcan, a PDL alelnöke szerint Tőkés „aberrált”, amikor egy lapon emlegette Koszovó függetlenségét a székelyföldi autonómiával, és hozzátette: pártja helytelenül járt el, amikor támogatta, hogy az EMNT elnöke az EP alelnöke legyen.
Bukaresti hírügynökségeknek nyilatkozva különben RMDSZ-es politikusok nem értettek egyet azzal, hogy a székelyek utcai tüntetésekkel próbálják kivívni az autonómiát, Korodi Attila Hargita megyei honatya és Király András oktatásügyi államtitkár egyaránt a párbeszéd, a diplomácia eszközének fontosságát hangsúlyozta, sőt az Arad megyei RMDSZ-elnök populistának nevezte Tőkés autonómiapárti kiállását.
Eközben a bukaresti külügyminisztérium leszögezte: Románia nem változtat korábbi álláspontján, és továbbra sem ismeri el Koszovó függetlenségét, a tárca szerint a hágai Nemzetközi Bíróság korlátozott jelleggel elemezte az ügyet, de ennek jogi következményeiről, vagyis egy „állítólagos új állam” létrejöttének törvényességéről nem nyilvánított véleményt.
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)
2011. április 11.
Corlăţean aggódik
Jól megtanulta a leckét Budapesten a Mesterházy Attila MSZP-elnökkel folytatott tárgyaláson Titus Corlăţean, a PSD alelnöke: hibátlanul mondta fel az MSZP és az RMDSZ szövegét arról, hogy a gonosz budapesti kormány meg akarja osztani a romániai magyarságot, hogy az RMDSZ-t kibuktassa a parlamentből.
A konspirációs teória román verziója szerint Orbán Viktor és Traian Băsescu közösen szőtt összeesküvést az RMDSZ ellen azáltal, hogy támogatja az Erdélyi Magyar Néppárt létrehozatalát. Nehogy elhiggyük azonban, hogy Corlăţean önzetlenül aggódik az RMDSZ-ért: a PSD már megmutatta, hogy felül tudja múlni a szélsőjobboldali pártokat magyarellenességben. Corlăţean szólamai csupán abba a színjátékba illeszkednek, amelynek keretében a balliberális ellenzék a maga oldalára szeretné csábítani a magyar szervezetet, hogy ezzel megbontsa a kormánykoalíciót.
Amúgy persze nem csupán az RMDSZ iránti „szimpátia” kovácsolta egybe a magyar–román szocialista internacionálét: a magyar jobboldallal szembeni ellenszenv is közös vonása az MSZP-nek és a PSD-nek. Mesterházy Attila talán föl sem fogja, mennyire zene a román politikusok füleinek az, ha ő és elvtársai lépten-nyomon kezdődő diktatúrát és kormányszintű szélsőséges nacionalizmust vizionálnak Magyarországon. A PSD ugyanis így már magyar forrásra hivatkozva is támadhatja a kormány határon túli magyarok önazonosságának megőrzése céljával hozott intézkedéseit, és javasolhatja a kettős állampolgárok jogainak korlátozását.
Arról meg, hogy valóban van-e szükség egy új magyar pártra, hadd mondjanak inkább véleményt a romániai magyarok. Az világos, hogy összefogás nélkül minimális az esély a parlamentbe jutásra. Viszont az is egyértelmű, hogy az RMDSZ önmagában már régóta nem képviseli a romániai magyarság egészét. Ha az új rivális valós választói támogatottságot is képes lesz az önkormányzati választásokon felmutatni, annak nyomán létrejöhetne egy plurális, az RMDSZ, a jövendő Néppárt és akár az MPP részvételével megalakított választási szövetség, amely talán jobban mozgósítaná a magyar szavazópolgárokat. Ha meg nem, akkor Corlăţean joggal aggodalmaskodhat, mert az RMDSZ a jelenlegi katasztrófakormányzásban való részvétellel Fidesz-„segítség” nélkül, önerőből is kétségessé tette, hogy bejut-e a parlamentbe a jövő évi választásokon.
Krónika (Kolozsvár)