Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Corlățean, Titus
213 tétel
2013. február 6.
Bekérették Füzes Oszkárt a román külügyminisztériumba
Bogdan Aurescu külügyi államtitkár közleménye szerint: Németh Zsolt kijelentései elfogadhatatlanok, ellentétesek a jószomszédi viszony szellemiségével és szembemennek a román-magyar stratégiai partnerséggel. Ezért a szaktárca sürgősen bekéreti Füzes Oszkár magyar nagykövetet. A román külügyminisztérium által kiadott közlemény szerint Németh Zsolt Székelyföld „úgynevezett" zászlójáról, illetve egy Székelyföld elleni „szimbolikus agressziójáról" beszélt.
„Németh Zsolt kijelentései ellentétesek a jószomszédi viszony szellemiségével és elfogadhatatlanok. Németh szembemegy a Románia és Magyarország közötti 21. századi stratégiai partnerséggel. A román hatóságok nem fogadnak el és nem is fognak elfogadni ilyen sajnálatos beavatkozást, amelyek a román alkotmány és törvények ellen szólnak. A magyar államtitkár kijelentései által egyértelműen az etnikai alapú területi autonómia mellett foglal állást, amit tilt Románia alkotmánya és ami nem része az európai normáknak a kisebbségvédelmi területen sem. Ezt a kirohanást ezért elutasítjuk." – jelentette ki a Aurescu.
A román államtitkár hozzátette, hogy Románia és Magyarország tagjai egy olyan nemzetközi és európai rendszernek amelyben az emberi és kisebbségi jogok védelme alapvető érték.
Titus Corlatean külügyminiszter utasítására Fűzes Oszkár bukaresti magyar nagykövetet sürgősen bekéretik, hogy közöljék a román fél álláspontját az ügy kapcsán.
A közlemény szerint Románia tiszteletben tart és biztosít minden kisebbségjogot, és ezt nemzetközi és európai szinten is elismerik.
mediafax.ro
Erdély.ma,
2013. február 7.
Kiutasítanák a bukaresti magyar nagykövetet
Titus Corlatean külügyminiszter a diplomáciai szokásjog megsértésével vádolta meg szerdán Füzes Oszkárt, Magyarország bukaresti nagykövetét, és kilátásba helyezte kiutasítását, amennyiben a nagykövet nem tér vissza „megbízatása keretei közé".
A román külügyminiszter az Antena 3 hírtelevíziónak nyilatkozva azt nehezményezte, hogy a magyar nagykövet, egy másik hírtelevízió vendégeként, újságírói kérdésre válaszolva Magyarország támogatásáról biztosította a székelyföldi autonómiatörekvéseket.
Szerdán a román kormány élesen elutasította Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár állásfoglalását, amelyben ő a székely jelképek használatának akadályozása ellen emelt szót kedden, és a „szimbolikus agresszió" beszüntetését kérte Bukaresttől.
A román külügyminisztérium szerdán berendelte Magyarország bukaresti nagykövetét és közleményt is kiadott, amelyben elfogadhatatlannak nevezte Németh Zsolt „beavatkozását". Erre később a magyar külügyminisztérium közleményben reagált, leszögezve, hogy a kisebbségi jelképek ügyének megoldása Románián múlik.
A „zászlóháború" szerdán minden más témát kiszorított a román hírtelevíziók műsoraiból, amelyek órákon keresztül meghívott politikusok tucatjaival elemezették a magyar-román viszony alakulását. A Realitatea hírtelevízió élő műsorában – a háttérműsorba a nagykövetségről bekapcsolódó – Füzes Oszkár kifejtette: érthetetlen számára, miért zavarja a románokat a székely zászló, amely otthon van Romániában, a Székelyföldön. A műsorvezető – miután felhívta a figyelmét, hogy Románia nem ismerte el hivatalos régióként a Székelyföldet – azt kérdezte a nagykövettől, hogy a magyar állam a Székelyföld „megalakítását" kéri-e Romániától, és hogy ez etnikai alapú területi autonómiaként valósulna-e meg.
A diplomata azt mondta: ha ez a romániai magyarok kérése, akkor igen, mert a magyar állam a romániai magyarok kérését támogatja.
Füzes Oszkár szavait Magyarországnak a román belügyekbe való beavatkozásaként értékelte a műsorvezető és a többi vendég. A nagykövet román nyelven elmondott nyilatkozatát az est műsorai folyamán számtalan alkalommal felvételről visszajátszották.
A nagykövet televíziós szereplését a később több csatornán is megszólaltatott román külügyminiszter a diplomáciai szokásjog megsértéseként értékelte.
"A nagykövet úr előtt már nem áll nyitva minden ajtó a román intézmények részéről, legalábbis ebben a pillanatban. Remélem, a következő napokban a kétoldalú diplomáciai csatornákon megpróbáljuk tisztázni az ügyet a budapesti hatóságokkal, és rábírni ezt a nagykövetet, hogy visszatérjen megbízatása keretei közé. Ha ez nem sikerül, akkor mandátuma idő előtt befejeződik Romániában" – szögezte le a román külügyminiszter.
MTI
Erdély.ma
2013. február 7.
Dagad a székely zászlóbotrány, amely diplomáciai szintre került
Románia nem hagyta szó nélkül Németh Zsolt nyilatkozatát
Diplomáciai vita alakult ki Románia és Magyarország között a székely zászló kitűzése kapcsán. Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár keddi nyilatkozatára tegnap Victor Ponta miniszterelnök és a román külügyminisztérium is reagált. Bukarest kikérte magának, hogy ne oktassa ki őket senki a törvények betartásából, és határozottan elutasították Németh Zsolt nyilatkozatát, aki szerintük a székely zászló kapcsán az etnikai alapú területi autonómia mellett foglalt állást, ami a román alkotmányba ütközik. A román külügy bekérette Füzes Oszkárt, Magyarország bukaresti nagykövetét. Eközben Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke nyugalomra intette a feleket, és bírálta a magyar államtitkárt, kijelentve, hogy Budapestről nem lehet megoldani semmit Bukarestben nyilatkozatokkal. Az RMDSZ elnöke szerint ugyanakkor nem sért semmilyen érdeket Romániában a székely zászló kitűzése.
Tegnap Victor Ponta miniszterelnök ütötte le az alaphangot Bukarestben. A kormányülés felvezetőjében külön kérést intézett Titus Corlăţean külügyminiszterhez, hogy ne hagyják szó nélkül Németh Zsolt nyilatkozatát. A magyar államtitkár kedden részt vett azon az ünnepségen, amelyen a Budafok-Tétény polgármesteri hivatalának falára kitűzték a székely lobogót. Ott Németh Zsolt szimbolikus agressziónak nevezte, hogy Hargita és Kovászna megye prefektusa megtiltotta körlevélben a székelyföldi polgármestereknek a székely zászló kitűzését. Az államtitkár egyben arra buzdította a magyarországi önkormányzatokat, hogy szolidaritást vállalva a székelyföldi településekkel, tűzzék ki a székely zászlót, ami az autonómia melletti kiállás lesz.
Ponta leszögezte: Románia nem tűr el senkitől leckéket arról, hogy miként alkalmazza a törvényeit. Szemtelenségnek nevezte a magyar fél álláspontját. Hozzátette: Románia a legmagasabb európai szabványokat alkalmazza a kisebbségek képviselete és a helyi autonómia terén. – Ha valaki Romániában akar választási kampányt folytatni, arra határozottan kell reagálni, anélkül, hogy csapdába esnénk, de nem hinném, hogy valaki megmondhatja nekünk, milyen zászlókat és hogyan függesszünk ki – mondta a román kormányfő.
A miniszterelnöki ukáznak megfelelően nem késett a külügyi reakció sem. Bogdan Aurescu államtitkár szerint elfogadhatatlan magyar kollégájának a nyilatkozata, amely ellentétben áll Románia és Magyarország stratégiai partnerségi kapcsolatával, valamint a jószomszédi viszony szellemiségével. Aurescu szerint Románia nem fogad el ilyen „sajnálatos beavatkozásokat”, amelyek megsértik a román alkotmányos és törvényes kereteket. Az államtitkár úgy vélekedett, Németh Zsolt a kijelentésével „egyértelműen az etnikai alapú területi autonómia” mellett foglalt állást, amelyet nem tesz lehetővé a román alkotmány, és amely nem része a nemzeti kisebbségek jogainak védelmét szabályozó európai szabványoknak.
Kelemen Hunor szerint a székely zászló senkit nem sért, és senkit nem ér hátrány amiatt, hogy ezeket a jelképeket a „jóérzés határain belül” használják Románia egyik régiójában. Nem kellene ilyen „gyúlékony” témákkal terhelni a magyar–román kapcsolatokat, és nem a nyilvános nyilatkozatok a legmegfelelőbbek arra, hogy megoldják a székely zászló használatát – vélekedett. Leszögezte, Budapestről nem lehet megoldani semmit Bukarestben nyilatkozatokkal, és hozzátette, hogy egy államtitkárnak megvan minden diplomáciai és politikai eszköze arra, hogy megoldást találjon egy ilyen problémára.
Romániában törvény szabályozza a román és más országok zászlajának használatát, emellett létezik egy kormányhatározat, amely a romániai nemzeti kisebbségek szimbólumainak használatát engedélyezi – magyarázta lapunknak Eckstein-Kovács Péter jogász. Úgy vélte, hogy a törvény nem tiltja a székely zászló használatát, főleg ha azt vesszük figyelembe, hogy több romániai helységnek van saját zászlaja – mondta a volt szenátor.
B. T.
Szabadság (Kolozsvár),
2013. február 8.
Bukarestben most tudták meg: autonómiát akarunk
A romániai politikában – miközben zajlott a költségvetés elfogadása – a székelyzászló-botrány körül verik a habot. A hatalmas hangzavar és epeömlés közepette Románia miniszterelnöke például több ízben kijelentette, orcátlanságnak tartja, hogy Magyarország nyíltan támogatja a székelység autonómiatörekvéseit és a székely zászló használatát; Titus Corlăţean külügyminiszter „megbízatása keretei közé” utasította Füzes Oszkár nagykövetet; a székelyföldi román szervezetek az etnikai alapon szervezett pártok azonnali betiltását követelik.
Frunda György, a miniszterelnök személyi tanácsadója és Borbély László bebizonyították, két mondaton belül is ellentmondásba tudnak keveredni, és minden alkalmat megragadnak megvallani, nem barátok ők a magyar kormánnyal, annak külügyi államtitkárával, s mindannyiunk nevében kikérik maguknak, hogy a magyar diplomácia az autonómiával, a zászlóhasználattal foglalkozzék. S majdnem, mint annak idején Ceauşescu díszmagyarjai, ijedeznek: jobb, ha a magyar kormány nem hergeli Romániát, mert – mondták anno Fazekasék – az erdélyi magyarok túszok saját hazájukban.
Kelemen Hunor szövetségi elnök azt fejtegette, nem használnak a magyarságnak a Németh Zsoltéhoz hasonló kijelentések, a székely zászló ügyét pedig nem a magyarországi politikusok fogják megoldani, hanem – no, ki? Természetesen ők. Summa summarum, azt szeretnék mindenáron bizonyítani: lám-lám, alighogy kiestek a pikszisből, azaz a román kormányból, nyakunkon a kivédhetetlen etnikai összecsapás veszélye. Az alacsonyabb rangú román politikusok hőbörgésére kár is szót vesztegetni, ki-ki hozta saját formáját, de tény: sikerült olyan magyarellenes hangulatot keltetniük, melyek párját a kilencvenes években kereshetnénk.
Még ily botrány közepette is el kell ismernünk, hosszú távon bizonyára hasznos is lehet, mert kiderült, hiába voltunk hosszú évekig kormányon, Bukarest mintha csak most hallana először autonómiaköveteléseinkről, s ha fujjogatás, hőbörgés közepette is, de legalább beszélnek róla. Sokan civilizálatlanul, mocskos szájjal, néhányan ellenben rokonszenvvel. Egy nyitottabb szellemű román újságíró igen találóan arra kérdezett rá, vajon exprefektusunk ilyen serényen távolíttatta volna el a megyei tanács gyűlésterméből az Egyesült Államok lobogóját is? Mások Kennedy elnök egykori mondásával fejezik ki rokonszenvüket: Ma én is székely vagyok!
Minden jel szerint Bukarest „a nacionalista magyar kormány szimbolikus agressziójának áldozata” szerepében szeretne Brüsszelben tetszelegni. A jövőt nem sejthetjük, de tegnap a bizottság szóvivője elutasította a békebíró szerepet, mondván: belügy, oldják meg otthon.
Ez a cirkusz, persze, előbb-utóbb kifullad. Utána a román politika új gumicsontot keres, hogy feledtesse ígéreteit.
Simó Erzsébet
Háromszék
Erdély.ma,
2013. február 8.
Németh Zsolt: a székely zászló az autonómiát is jelenti
A román-magyar zászlóháború új elemmel gazdagodott: meg- büntették Bíró Lászlót, Csíkmadaras polgármesterét. Hargita megye prefektusa személyesen kereste fel a községházát, amelyen kint volt a címeres magyar lobogó. A kormánymegbízott 4000 lejes közigazgatási büntetést rótt ki a község vezetőjére idegen ország zászlajának kitűzésére hivatkozva.
A Duna Tv Közbeszéd című műsorában Csíkmadaras polgármestere telefonos beszélgetés során számolt be a prefektus látogatá- sáról. Bíró László ismertette a történet előzményeit is, miszerint 2008 óta volt kitűzve a községházán Magyarország jelképe, a piros, fehér, zöld zászló, amit ő egy tavalyi felszólítás után kicserélt a magyar nemzet történelmi szimbólumára, a piros, fehér, zöld lobogó címeres változatára. Ez pedig nem Magyarország hivatalos zászlaja, így a kormánymegbízott intézkedésének nem volt jogalapja, ezért törvényre viszik az ügyet, jelentette ki a polgármester.
A Közbeszéd vendégeként Németh Zsolt, a külügyminisztérium politikai államtitkára először is egyetértéséről biztosította Csíkmadaras polgármesterét, majd arról beszélt, hogy a romániai zászlóháború az új bukaresti kormány hatalomra kerülésével kezdődött el. Németh Zsolt úgy látja, hogy a feszültség kialakulásáért egyértelműen a román felet terheli a felelősség. A külügyminisztérium politikai államtitkára bízik abban, hogy miután a választási kampány után az új román hatalomban elfoglalják a kormánypozíciókat, megtalálják velük a párbeszéd módozatait.
Németh arról is beszélt, hogy ma délután a magyar és a román külügyminiszter telefonon hosszasan egyeztetett a kialakult helyzetről. Megfogalmazódott egy nyilatkozat, amelynek lényege az, hogy fennáll egy nézetkülönbség a székely zászló használatával kapcsolatban, de a magyar külügyminiszter elfogadta Corlăţeanu meghívását, és a közeljövőben Bukarestbe látogat áttekinteni a két ország kapcsolatait, számolt be az államtitkár. A találkozó során pedig terítékre kerül a szabad szimbólumhasználat kérdése is, hangsúlyozta Németh Zsolt.
Füzes Oszkár nagykövet kiutasításáról nincsen szó, a nagykövet mandátumának megfelelően járt el, a vita nem egy személyről szól, a vita a székely zászlóról szól, amelynek szabad használatára szeretnének megoldást találni, fejtette ki az államtitkár.
Németh Zsolt továbbra is kitart álláspontja mellett, miszerint szolidaritásként minél több magyarországi település tűzze ki önkormányzati épületére a székely zászlót.
Az államtitkár úgy gondolja, hogy Băsescuval a zászló-ügyben könnyen egyet fognak érteni.
A beszélgetés végén Németh kijelentette, hogy a székely zászló az autonómiát is jelenti, amiről pedig a magyar kormánynak határozott álláspontja van: ha a külhoni magyarok legitim szervezetei kérik az autonómiát, akkor a magyar kormánynak alkotmányos kötelessége, hogy támogassa őket az autonómiatörekvéseikben. Duna Tv
Erdély.ma,
2013. február 8.
Kiutasítással fenyegették meg Füzes Oszkár magyar nagykövetet
Martonyi–Corlăţean: kölcsönös érdek a feszültség csökkentése
Martonyi János magyar külügyminiszter és román kollégája, Titus Corlăţean csütörtök délutáni telefonbeszélgetésekor egyetértett: a feszültség csökkentése kölcsönös érdek, ezért az együttműködést „mindkét fél érzékenységének, a nemzeti közösségek természetes jogainak, valamint a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos európai elveknek” a figyelembevételével folytatják. A székely zászló használatával kapcsolatban bár megállapították, hogy véleményük eltér, és megegyeztek: a két ország közötti stratégiai partnerség alapján közös cél a kapcsolatok továbbfejlesztése. Egyeztettek arról is, hogy Martonyi tavasszal Bukarestbe látogat. Közben a belügyminiszter a kormányfő kérésére hatósági fellépést helyezett kilátásba más államok zászlóinak Románia területén való kifüggesztésével kapcsolatban. A címeres magyar zászló használata miatt máris négyezer lejes bírságot szabott ki Csíkmadaras polgármesterére Hargita megye prefektusa.
Martonyi János szerint Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet semmi olyat nem mondott a székelyföldi autonómia kérdéséről, ami ne lenne azonos a kormány álláspontjával. A magyar külügyminiszter csütörtökön kifejtette: Székelyföld autonómiájának témájában a magyar kormánynak 22 éve világos az álláspontja: ha egy közösség többsége valamilyen autonómiaformát igényel, és ezt demokratikus úton kifejezi, a többségnek figyelembe kell vennie ezt az igényt.
Szerdán ugyanis Füzes Oszkárt, Magyarország bukaresti nagykövetét Titus Corlăţean román külügyminiszter a diplomáciai szokásjog megsértésével vádolta meg, és kilátásba helyezte kiutasítását, amennyiben a nagykövet nem tér vissza „megbízatása keretei közé”. A külügyminiszter az Antena 3 hírtelevíziónak nyilatkozva azt nehezményezte, hogy a magyar nagykövet, a Realitatea hírtelevízió vendégeként szerdán este, újságírói kérdésre válaszolva Magyarország támogatásáról biztosította a székelyföldi autonómiatörekvéseket.
Martonyi János a székely zászló ügyéről azt mondta, Magyarország partner a helyzet rendezésében. Kétségtelen, hogy jelenleg ebben Románia tud lépni, a zászlókitűzés miatti eljárásokat abba kellene hagynia – vélekedett. Arról is beszélt, hogy higgadtan kell kezelni a helyzetet, nem pedig abban a légkörben, amelyben a román média foglalkozik vele jelenleg. Kiemelte: nagyon fontos, hogy „a zászlóviadalt nem mi kezdtük”. Az elmúlt hónapokban már jelezték Romániának, hogy attól tartanak, az elmúlt két évben jól alakult kapcsolat, stratégiai partnerség a két ország között veszélybe kerül – emlékeztetett. Hangsúlyozta: bár erre gyakran kapták azt a választ, hogy nem kell aggódniuk, a székely zászló ügyében tanúsított román fellépés „a negatív gesztusok sorába tartozik”. Kijelentette, hogy egy közösséghez tartozást kifejező szimbólum kitűzése ma „európai minimum”.
A Realitatea élő háttérműsorába szerdán este a nagykövetségről bekapcsolódó Füzes Oszkár kifejtette: érthetetlen számára, miért zavarja a románokat a székely zászló, amely otthon van Romániában, a Székelyföldön. A műsorvezető – miután felhívta a figyelmét, hogy Románia nem ismerte el hivatalos régióként a Székelyföldet – azt kérdezte a nagykövettől: a magyar állam a Székelyföld „megalakítását” kéri-e Romániától, és hogy ez etnikai alapú területi autonómiaként valósulna-e meg. A diplomata azt mondta: ha ez a romániai magyarok kérése, akkor igen, mert a magyar állam a romániai magyarok kérését támogatja.
Füzes Oszkár szavait Magyarországnak a román belügyekbe való beavatkozásaként értékelte a műsorvezető és a többi vendég. A nagykövet román nyelven elmondott nyilatkozatát az est műsorai folyamán számtalan alkalommal felvételről visszajátszották. A nagykövet televíziós szereplését a később több csatornán is megszólaltatott román külügyminiszter a diplomáciai szokásjog megsértéseként értékelte.
„A nagykövet úr előtt már nem áll nyitva minden ajtó a román intézmények részéről, legalábbis ebben a pillanatban. Remélem, a következő napokban a kétoldalú diplomáciai csatornákon megpróbáljuk tisztázni az ügyet a budapesti hatóságokkal, és rábírni ezt a nagykövetet, hogy visszatérjen megbízatása keretei közé. Ha ez nem sikerül, akkor mandátuma idő előtt befejeződik Romániában” – szögezte le a román külügyminiszter.
Titus Corlăţean szerdán bekérette Magyarország bukaresti nagykövetét és közleményt is kiadott, amelyben elfogadhatatlannak nevezte Németh Zsolt „beavatkozását”. A magyar külügyi államtitkár állásfoglalásában a székely jelképek használatának akadályozása ellen emelt szót kedden, és a „szimbolikus agresszió” beszüntetését kérte Bukaresttől.
Borbély László, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke, az RMDSZ politikai alelnöke csütörtökön kifejtette: nincs szükség felesleges feszültségkeltésre a kisebbségi jelképek használatának akadályozása ügyében. Az RMDSZ politikusa szerint a székelységnek joga van a székely zászló kifüggesztésére. Ugyanakkor hozzátette: Magyarországnak a külhoni magyarsággal kapcsolatos alkotmányos felelősségét úgy kell érvényesítenie, hogy minden ilyen ügyben kikéri az adott közösség legitim képviseletének véleményét, ebben az esetben az RMDSZ-ét. Borbély László szerint Németh Zsolt politikusként, nem pedig külügyi államtitkárként emelt szót a székely zászló ügyében, de a román fél reagálása is túlzott.
Az RMDSZ politikai alelnöke úgy vélekedett: a magyar–román viszonyban párbeszédre, a vitás kérdések tisztázására van szükség, és ennek egyik legjobb módja szerinte a magyar–román kormányközi vegyes bizottság összehívása lenne. Borbély László a diplomáciában szokatlannak nevezte azt, hogy Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet – szűkszavú nyilatkozatok helyett – több hírtelevízió vitaműsorában is részt vett, és hagyta: provokatív kérdésekkel vallassák, ráadásul románul, amely nem anyanyelve, ami – szerinte – nem használt az ügynek.
Tőkés László európai parlamenti képviselő nyilatkozatban szólította fel Victor Ponta miniszterelnököt, vessen véget a felfokozott magyarellenes, idegengyűlölő kampánynak, és ne vezesse ki országát Európából. Úgy vélte, a románok tömeges elvándorlása az országból azt jelzi, hogy ma a románok is Európát akarják. „Románia területi épsége, szuverenitása, valamint állami jelképeink státusa attól nem sérül, ha a saját nemzeti szimbólumainkat is használjuk” – vélte Tőkés László.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) károsnak tartja és elítéli a „mesterségesen létrehozott és felfújt” székelyzászló-ügyet, és felszólítja a román államot, hogy ne háborúzzon saját polgárai ellen.
BĂsescu nem foglalt állást
Traian Băsescu államfő elhárította csütörtökön az állásfoglalást a székely zászló kifüggesztése kapcsán folytatott vitáról. Leszögezte: csak akkor fog megszólalni, ha esetleg a magyar államfőnek „nem megfelelő” állásfoglalása lesz a kérdésben. Băsescu a brüsszeli EU-csúcsra való elutazása előtt sajtótájékoztatót tartott a bukaresti Henri Coanda repülőtéren. Arra az újságírói kérdésre, hogy az EU-csúcson akar-e tárgyalni a magyar küldöttséggel a székely zászló ügyéről, elmondta: ez nem tartozik a prioritásai közé, más témájú kétoldalú beszélgetést pedig csak akkor kezdeményez, ha alkalma lesz rá – tette hozzá. Băsescu nem kívánt reagálni Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet kijelentéseire sem. Hangsúlyozta: a nagykövetek és államtitkárok nyilatkozataira a külügyminisztériumnak kell reagálnia.
Szabadság (Kolozsvár),
2013. február 8.
Németh Zsolt: Magyarország a párbeszéden alapuló megoldásban érdekelt
Magyarország a párbeszéden alapuló megoldásban érdekelt Romániával a székely zászlók használatának ügyében – erről beszélt Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön az m1 Az Este című műsorában.
Az államtitkár elmondta, alapvető európai uniós érték, hogy a közösségek szabadon használják szimbólumaikat. Ennek kapcsán megjegyezte: „Magyarország nem arra törekszik, hogy ebből európai ügy legyen. Az egész ügy a Székelyföldről indult és fontos, hogy ez így is maradjon” – jelentette ki Németh Zsolt, hozzátéve, hogy „Magyarország nem kívánja internacionalizálni az ügyet”. Hangsúlyozta, hogy Magyarország abban érdekelt, párbeszéd keretében megoldódjon a kialakult helyzet. Mint mondta: a román kormány és a magyarok között alakult ki nézetkülönbség, Magyarországnak pedig nem áll érdekében a feszültség növelése. „Azon vagyunk, hogy a feszültséget csökkentsük” – tette hozzá.
Szerdán Füzes Oszkárt, Magyarország bukaresti nagykövetét a román külügyminiszter a diplomáciai szokásjog megsértésével vádolta meg, és kilátásba helyezte kiutasítását, ha a nagykövet nem tér vissza „megbízatása keretei közé”. Titus Corlatean az Antena 3 hírtelevíziónak nyilatkozva azt nehezményezte, hogy a magyar nagykövet egy másik hírtelevízió vendégeként, újságírói kérdésre válaszolva Magyarország támogatásáról biztosította a székelyföldi autonómiatörekvéseket. A román külügyminisztérium szerdán bekérette Magyarország bukaresti nagykövetét és közleményt is kiadott, amelyben elfogadhatatlannak nevezte Németh Zsolt külügyi államtitkár "beavatkozását". Németh Zsolt kedden részt vett azon az ünnepségen, amelyen a Budafok-Tétény polgármesteri hivatalára kitűzték a székely lobogót. A Külügyminisztérium parlamenti államtitkára úgy fogalmazott: azáltal, hogy Kovászna megye és Hargita megye kormánymegbízottja körlevélben tiltotta meg a székely zászló kitűzését, ”szimbolikus agressziónak vagyunk szemtanúi”. Az államtitkár arra buzdította a magyarországi önkormányzatokat, hogy szolidaritást vállalva a székelyföldi településekkel, tűzzék ki a székely zászlót. A bukaresti tiltakozásra a magyar külügyminisztérium közleményben reagált, hangsúlyozva: a kisebbségi jelképek használatának akadályozása ügyében kialakult helyzet megoldásának kulcsa Románia kezében van, a romániai magyarságnak jogában áll használnia szimbólumait, ezért Magyarország támogatja a székely zászló használatát. Victor Ponta román miniszterelnök országa belügyének nevezte csütörtökön a kisebbségi jogok tiszteletben tartását. A kisebbségi jogok hazai tiszteletben tartása Románia belügye: „nincs amiért beleszóljon a magyar miniszterelnök, és nem vagyok kíváncsi a véleményére ebben a témában” - jelentette ki arra az újságírói kérdésre, tervez-e miniszterelnöki szintű tisztázást a székely zászlóról kirobbant magyar-román vita ügyében. Budapest, 2013. február 7., csütörtök (MTI) -
2013. február 8.
Külügyminisztérium: Magyarország és Románia folytatja az együttműködést
Martonyi János külügyminiszter és román kollégája, Titus Corlatean csütörtök délutáni telefonbeszélgetésekor egyetértett abban, hogy a feszültség csökkentése kölcsönös érdek, ezért az együttműködést "mindkét fél érzékenységének, a nemzeti közösségek természetes jogainak, valamint a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos európai elveknek, illetve normáknak" a figyelembevételével folytatják - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.
Kiemelték, a két miniszter megvitatta a székely zászló használatával összefüggésben kialakult helyzetet, és bár megállapították, hogy véleményük eltér, megegyeztek, hogy a két ország közötti stratégiai partnerség alapján közös cél a kapcsolatok további fejlesztése. Ezért a két ország minden szinten folytatja a párbeszédet, ebben kiemelten számítanak a diplomáciai képviseletek hozzájárulására is - tették hozzá.
Kitértek arra is, hogy a korábbi terveknek megfelelően Martonyi János tavasszal Bukarestbe látogat.
A telefonbeszélgetésről beszámoló magyar külügyminisztériumi közleménnyel lényegében megegyező kommünikét tett közzé a román külügyi tárca is.
Szerdán Füzes Oszkárt, Magyarország bukaresti nagykövetét a román külügyminiszter a diplomáciai szokásjog megsértésével vádolta meg, és kilátásba helyezte kiutasítását, ha a nagykövet nem tér vissza "megbízatása keretei közé".
Titus Corlatean az Antena 3 hírtelevíziónak nyilatkozva azt nehezményezte, hogy a magyar nagykövet egy másik hírtelevízió vendégeként, újságírói kérdésre válaszolva Magyarország támogatásáról biztosította a székelyföldi autonómiatörekvéseket.
A román külügyminisztérium szerdán bekérette Magyarország bukaresti nagykövetét és közleményt is kiadott, amelyben elfogadhatatlannak nevezte Németh Zsolt külügyi államtitkár "beavatkozását".
Németh Zsolt kedden részt vett azon az ünnepségen, amelyen a Budafok-Tétény polgármesteri hivatalának falára kitűzték a székely lobogót. A Külügyminisztérium parlamenti államtitkára úgy fogalmazott: azáltal, hogy Kovászna megye és Hargita megye kormánymegbízottja körlevélben tiltotta meg a székely zászló kitűzését, "szimbolikus agressziónak vagyunk szemtanúi". Az államtitkár arra buzdította a magyarországi önkormányzatokat, hogy szolidaritást vállalva a székelyföldi településekkel, tűzzék ki a székely zászlót.
A bukaresti tiltakozásra a magyar külügyminisztérium közleményben reagált, hangsúlyozva: a kisebbségi jelképek használatának akadályozása ügyében kialakult helyzet megoldásának kulcsa Románia kezében van, a romániai magyarságnak jogában áll használnia szimbólumait, ezért Magyarország támogatja a székely zászló használatát.
Victor Ponta román miniszterelnök országa belügyének nevezte csütörtökön a kisebbségi jogok tiszteletben tartását. "A hazai törvénykezés és a kisebbségi jogok hazai tiszteletben tartása Románia belügye: nincs amiért beleszóljon a magyar miniszterelnök, és nem vagyok kíváncsi a véleményére ebben a témában" - jelentette ki arra az újságírói kérdésre, tervez-e miniszterelnöki szintű tisztázást a székely zászlóról kirobbant magyar-román vita tárgyában. Budapest, 2013. február 7., csütörtök (MTI) -
2013. február 8.
RMDSZ-alelnök: Nincs szükség feszültségkeltésre
Nincs szükség felesleges feszültségkeltésre a kisebbségi jelképek használatának akadályozása ügyében - hangsúlyozta Borbély László, a bukaresti képviselőház külügyi bizottságának elnöke, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikai alelnöke csütörtökön.
Az RMDSZ politikusa kijelentette: a székelységnek joga van a székely zászló kifüggesztésére. Ugyanakkor hozzátette: Magyarországnak a külhoni magyarsággal kapcsolatos alkotmányos felelősségét úgy kell érvényesítenie, hogy minden ilyen ügyben kikéri az adott közösség legitim képviseletének véleményét, ebben az esetben az RMDSZ-ét.
Borbély László szerint Németh Zsolt politikusként, nem pedig külügyi államtitkárként emelt szót a székely zászló ügyében, de a román fél reagálása is túlzott.
Az RMDSZ politikusa emlékeztetett rá, hogy a román kormány múlt héten lecserélte Codrin Munteanu Kovászna megyei kormánymegbízottat, aki korábban hadjáratot indított a székely jelképek ellen. Eltávolítását az RMDSZ üdvözölte és az is látszott, hogy az újonnan kinevezett prefektus kiegyensúlyozottabb hangot ütött meg a magyar jelképek dolgában - hangsúlyozta Borbély László.
Az RMDSZ politikai alelnöke úgy vélekedett: a magyar-román viszonyban párbeszédre, a vitás kérdések tisztázására van szükség, és ennek egyik legjobb módja szerinte a magyar-román kormányközi vegyes bizottság összehívása lenne.
Borbély László a diplomáciában szokatlannak nevezte azt, hogy Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet - szűkszavú nyilatkozatok helyett - több hírtelevízió vitaműsorában is részt vett, hagyta, hogy provokatív kérdésekkel vallassák, ráadásul románul, amely nem anyanyelve: szerinte ez nem használt az ügynek.
Szerdán Füzes Oszkárt, Magyarország bukaresti nagykövetét Titus Corlatean román külügyminiszter a diplomáciai szokásjog megsértésével vádolta meg, és kilátásba helyezte kiutasítását, amennyiben a nagykövet nem tér vissza "megbízatása keretei közé".
A román külügyminiszter az Antena 3 hírtelevíziónak nyilatkozva azt nehezményezte, hogy a magyar nagykövet, egy másik hírtelevízió vendégeként, újságírói kérdésre válaszolva Magyarország támogatásáról biztosította a székelyföldi autonómiatörekvéseket. A román külügyminisztérium ezt megelőzően szerdán bekérette Magyarország bukaresti nagykövetét. A román fél azt sérelmezte, hogy kedden Németh Zsolt külügyi államtitkár szót emelt a Székelyföldön dúló "zászlóháború" ellen, és azt kérte a román kormánytól: szüntesse be a "szimbolikus agressziót" az erdélyi magyar közösség ellen.
Marosvásárhely/Bukarest, 2013. február 7., csütörtök (MTI)
2013. február 9.
Németh: a nagykövet mandátumának megfelelően járt el
Németh Zsolt, a magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint a magyar kormánynak alkotmányos kötelessége támogatni az autonómiatörekvéseket, ha ezt a határon túli magyarok legitim szervezetei kérik.
Az államtitkár a Duna Tv Közbeszéd című csütörtöki műsorában kiemelte, ebben a kérdésben Magyarország álláspontja egyértelmű, és Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet is ezt fejtette ki, amikor szerdán egy román televízió kérdésére válaszolt.
Nincs szó a diplomata kiutasításáról, „a nagykövet a mandátumának megfelelően járt el” – hangsúlyozta Németh Zsolt. Kifejtette, tartalmi vita van a két ország között, és ez nem egy személyről szól, hanem a székely zászló használatáról.
Véleménye szerint fontos fejlemény, hogy csütörtök délután telefonon egyeztetett Martonyi János külügyminiszter román kollégájával, Titus Corlăţeannal. A két tárcavezető megállapította, hogy a kormányok között nézetkülönbség van a székely zászló használatával kapcsolatban, Magyarország szerint törvényes a használata, Románia szerint viszont nem. Ugyanakkor a két miniszter abban is megegyezett, hogy stratégiai partnerség jegyében párbeszédet folytatnak a kérdésről – idézte fel az államtitkár.
Kitért arra is, hogy Martonyi János a közeljövőben Bukarestbe látogat, hogy áttekintsék a kétoldalú kapcsolatokat, és akkor „a szabad szimbólumhasználat” kérdése sem lesz megkerülhető.
Amikor néhány hónapja új kormány alakult Romániában, elkezdődött „ez a bizonyos zászlóháború” – idézte fel. Mint mondta, a feszültség kialakulásáért „egyértelmű, hogy kit terhel a felelősség”. Remélhetőleg, ha az új román kormány tagjai elfoglalják a pozíciójukat, megkezdődhet a párbeszéd – tette hozzá.
Arra a kérdésre, hogy az EU állam- és kormányfőinek brüsszeli csúcstalálkozóján Orbán Viktor miniszterelnök tárgyal-e a román vezetőkkel a kérdésről, Németh Zsolt úgy válaszolt, Traian Băsescu román államfővel „ebben a kérdésben gyorsan egyet fogunk érteni”. Remélhetőleg az elnök megosztja majd a szimbólumhasználattal kapcsolatos tapasztalatait Victor Ponta kormányfővel is, és ezt követően vele is meg tudnak majd állapodni – mondta az államtitkár.
Victor Ponta miniszterelnök országa belügyének nevezte a kisebbségi jogok tiszteletben tartását. Ebbe pedig „nincs amiért beleszóljon a magyar miniszterelnök, és nem vagyok kíváncsi a véleményére ebben a témában” – jelentette ki arra az újságírói kérdésre, tervez-e miniszterelnöki szintű tisztázást a székely zászlóról kirobbant magyar–román vita ügyében.
Szerdán Füzes Oszkárt, Magyarország bukaresti nagykövetét a román külügyminiszter a diplomáciai szokásjog megsértésével vádolta meg a székely zászló, valamint az autonómia ügyében kifejtett álláspontja miatt, s kilátásba helyezte kiutasítását, ha a nagykövet nem tér vissza „megbízatása keretei közé”.
Szabadság (Kolozsvár),
2013. február 11.
Néhány megjegyzés a román–magyar feszültségekről
A székelyzászló-ügy keltette feszültségekből valamennyi politikus hasznot húz Budapesttől Bukarestig felháborodott, frusztrált, a diverzió csapdájába esett, manipulált tömegeket hagyva maguk mögött. Elsősorban Orbán Viktor Fidesze nyer, hála a bukaresti politikusoknak és tévécsatornáknak, amelyek mintha ingyen nekik kampányolnának. A Németh Zsolt államtitkár által tett felelőtlen kijelentések, amelyekre Magyarország bukaresti nagykövete is ráerősített, lángba borították a román politika és média színterét. Erre is számítottak. A románok nagy szolgálatot tesznek azzal, hogy megnyilvánulásaikkal radikálizálják a Hargita és Kovászna megyei magyarokat, a Fidesz malmára hajtva a vizet, amely elkezdte a választási kampányt a határon túli magyarok szavazatáért.
A Szociálliberális Szövetség (USL) is sokat nyer, mivel sikerült elterelni a figyelmet egy ország életének egyik legfontosabbnak számító témájáról, a költségvetésről e mostani álprobléma felelőtlen kezelésével. Amikor a magyar politikusok szorult helyzetbe kerülnek – és a Fidesznek érdeke, hogy maga is efféle felfújt nacionalista témákkal terelje el a figyelmet Magyarország gazdasági nehézségeiről –, a régi trükköt veszi elő. Átdobják a területi autonómia témáját a román határon, bízva az együgyű politikusok pavlovi reakciójában és a könnyen felhergelhető médiában.
Valahányszor politikusaink különböző botrányokat akarnak eltussolni, a magyarokra támadnak, mivel tudatában vannak annak, hogy az így kipattant cirkusz minden mást elfed. Az egészben az az érthetetlen, hogy sem a magyarok, sem a románok nem unták még meg ezt a buta játékot. Valószínű, hogy a nacionalizmus a szexuális ösztönhöz hasonlóan működik: izgalmi állapotban az ész eltűnik. A Budapesten és Bukarestben elkezdett tűzijáték nemcsak hogy elvonja a nép figyelmét a valós problémákról, hanem felforrósítja az agyakat és képes akár hosszú távra is elhomályosítani az értelmet.
Nagyon jól jön a Kovásznán állítólag törvénytelenül kifüggesztett székelyzászló-ügy az utóbbi hetek egyik főszereplőjének, Dan Voiculescunak is, aki így megúszta a bűnvádi dossziéja miatti magyarázkodást, az igazságszolgáltatással szembeni szégyenteljes megfutamodásának indoklását. Szenátusbeli lemondása azzal hozható összefüggésbe, hogy a brüsszeli jelentés névszerint is említi az Intact médiabirodalmat, amely a nyilvánosságot egyes politikusok meghurcolására használja. A legnagyobb nyereség viszont a magyar közösség befeketítéséből származik, amelynek jelentős belpolitikai hatása lesz. Ezek után Victor Ponta már nem tudja azzal zsarolni a liberálisokat, hogy kizárja őket a kormányzásból és az RMDSZ-szel hoz létre kormányzó többséget. A közvélemény szemében a romániai magyarság „démonizálása” egy időre megakadályozza az RMDSZ kormányzati szerepvállalását.
Bár ezzel Victor Ponta elvesztette az egyik fontos ütőkártyáját, még számára is nyereséges a Budapesttel folytatott diplomáciai háború. Autoriter kormányfőként tetszeleghet, aki éberen őrködik az ország határai fölött. így kevésbé tűnik annak a köpönyegforgató kormányfőnek, aki a túlélés kedvéért itthon teszi a szépet a liberálisok és Dan Voiculescu előtt, gyalázza az Európai Bizottságot, ahogy viszont Brüsszelbe ér, pont az ellenkezőjét képviseli. Kész tudathasadás.
Az EU-ellenes nacionalisták is teljes mértékben kihasználják ezt a botrányt, hogy még egy ütést mérjenek Brüsszelre és Traian Băsescura. Az egyik vitaműsorban már az is elhangzott, hogy az európai bürokraták összejátszanak a magyarokkal, azért nem lép közbe Brüsszel. Az EU-t azzal vádolták, hogy kettős mércével mér, mert most nem lép közbe tüstént, hogy megfékezze ezt a mesterségesen generált konfliktust, úgy ahogy például a nyáron a román belpolitikai válság elmérgesedésekor. Nyilvánvaló, hogy a két pillanat között nagy a különbség: tavaly jogosan beszéltünk a jogállamiság megsértéséről, most viszont az ország területi integritásának veszélye csak néhány forrófejűnek a képzeletében él. Traian Băsescu sem menekül: állítólag az autonómiával voltaképpen kiegyenlíti a népszavazáskori számlát Orbán Viktorral szemben, amikor a magyar kormányfő azt kérte az erdélyi magyaroktól, ne vegyenek részt az államfő menesztésére kiírt referendumon, így mentve meg őt a küszöbön álló lemondatástól.
Ezek lennének a politikai megjegyzéseim az ügy kapcsán. Most viszont vessünk egy pillantást a dolog lényegére. Kinek van igaza, a románoknak vagy a magyaroknak? Ki sérti meg törvényt? Hol kezdődött ez az őrület?
Először is a székely zászló kifüggesztése a román mellett teljesen törvényes. Ezt már több romániai bíróság is elismerte. Ez nagyon fontos részlet: az, aki most a székely zászló kifüggesztésének problémáját kipattintotta, ebben az esetben egy román volt. Nem a magyarok feszítették túl a húrt, hanem a románok. A volt kovásznai prefektus, akit leváltottak tisztségéből, a törvényszéken támadta meg a megyei tanács azon határozatát, amelyben jóváhagyták a székely zászló kitűzését. Így jött létre ez a jogi vita, ez a kiprovokált konfliktus, amelynek törvényes jogi lezárása 2012 novemberében megtörtént. Magától értetődő megoldás különben. Sorin Oprescu főpolgármesternek joga van kitenni Bukarest zászlóját fontos eseményekkor. A vörös kutyák felhúzzák a Dinamó zászlóját minden mérkőzéskor. Az egymilliós lélekszámot meghaladó romániai magyar közösségnek miért ne engednék meg, hogy saját szimbólumait használja, ameddig a hivatalos szimbólumokat tiszteletben tartja?
Választ keresve ezekre a kérdésekre, érdekes részletre bukkanunk. Kik is azok, akik elvitatják a magyarok azon jogát, hogy a román zászló mellett kifüggesszék a székelyt is? A volt kovásznai prefektus, Codrin Munteanu, aki a magyarok minden identitáskereső gesztusáért a törvényszékhez fordult (iskolanévadástól kezdve a zászló kifüggesztéséig). Munteanu a Konzervatív párt (PC) tagja, aki anyagilag is támogatja a Románok Polgári Fórumát. Márpedig Dan Voiculescu pártja igenis túlnőtt Vadim Tudor Nagy-Romániáján, ami a nacionalizmust, Európa- és Amerika-ellenességet illeti. Következtetésképpen nem véletlen, hogy az Antena 3 és Dan Voiculescu melegen tartja ezt az egyik saját emberük által generált konfliktust. Hála Istennek, a Ponta-kormány múlt héten leváltotta tisztségéből Codrin Munteanut.
A médiában újra életre keltek az 1990-es évek „trikolór-kísértetei”. Gheorghe Funar egyik tévéstúdióból a másikba megy, hogy egy új bécsi diktátum rémét vetítse elő, amely szétdarabolja az országot. A volt Nagy-Románia párti Lucian Bolcaş pedig újra az „irredenta” magyarokkal folytathat harcot, mint a régi szép időkben, amikor Vadim Tudorral együtt ették őket. Titus Corlăţean külügyminisztert is gyakran hívják a „válság- és ideggóc” Antena 3-hoz, ahol felelőtlenül beszélnek a nemzetbiztonságra leselkedő veszélyről, bűnvádi dossziékról, a Kovászna Megyei Tanács elnökének kivizsgálásáról és lemondatásáról. Monica Tatoiu hisztériarohamai különleges színt adnak a Romania TV adásainak, ahol bejelentette: habár magyar és szerb vér csörgedezik ereiben, kénytelen határozottan állást foglalni, mivel „ezek mindenhova betörnek”.
Elég! A nemzetféltő hazafiság az utóbbi években tapasztaltnál is sokkal nagyobb hangerőre kapcsolt. A romániai tévékben mintha polgárháborút közvetítének, az újságírók és kommentátorok mintha a végső harcokat vívó román–magyar háborúról tudósítanának.
A magyaroknak is megvan a maguk tévedése, amikor az identitásukat őrző egyszerű székely zászlónak nagyobb jelentőséget tulajdonítanak, mint amennyi valójában van. Amikor a radikális nézeteket valló magyarok választóik orra előtt lebegtetik a székely zászlót, ehhez szeparatista eszméket is társítanak, Nagy-Magyarország képét, és nem arra szorítkoznak, hogy a székely zászlót egy helyi közösség jelképének tekintsék és így használják.
Az RMDSZ vezetőinek reakciója sem volt a legsikeresebb ebben a bolondulásban. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök mintha Orbán radikálisaival igyekezett volna lépést tartani, amikor a „nemzetállam” szókapcsolat kihagyását kérte a következő Alkotmányból. A téma felvetése abszolút legitim, Kelemen Hunor érvei helyesek ugyan, de a pillanatot rosszul választotta meg, és csak olajat öntött a tűzre.
És hogy mi az eredménye mindennek? Termőréteg helyett egy újabb réteg hamu a román–magyar kapcsolatok felett. Egyes racionálisabb hangok úgy vélik: a kellemetlen incidens nyomán keltett feszültségek nem fognak egyhamar elcsitulni az amúgy is frusztrált magyar közösségben, amelyben egyre erősebb az elszigetelődési komplexus; erősebb, mint akkor, amikor – jól-rosszul – az RMDSZ kormánypártként képviselte a romániai magyarság érdekeit. Ezen vélemények szerint a Székelyföld autonómiája kapcsán Bukarest és Budapest között kirobbanó botrány ugyanakkor lerombolja azt a mítoszt, miszerint Románia jó példa, ami a kisebbségi jogok tiszteletben tartását illeti.
Az Alkotmány legutóbbi módosítása óta tíz év telt el, de ennyi idő sem volt elég arra, hogy Romániában elfogadják a kisebbségi törvényt, az anyanyelvnek a közigazgatásban való használata kaotikus, a regionalizálási projektet pedig második Trianonként emlegetik, amennyiben a magyar kisebbséget egy olyan közigazgatási egység határai közé szorítanák, amelynek megrajzolásakor nem veszik figyelembe a történelmi valóságot, a román prefektusok pedig nem a kormány képviselőiként, hanem nagykövetként viselkednek Hargita és Kovászna megyében.
Ami pedig a magyarokat illeti, úgy tűnik, elfelejtik, hogy Románia legszegényebb megyéiben élnek. Fel kellene tenniük néhány kérdést maguknak: bár a román többség nem teljesítette a magyarság összes elvárását, nem adta meg a kért jogokat, miért élnek rosszabbul a székelyföldi magyarok, mint azok, akik olyan megyékben laknak, ahol a románság többségben van, és a megyei vagy a városvezetők románok? Hogyan lehetséges, hogy a magyar politikai elit pont olyan korrupt, mint a román? Hogyan lehetséges, hogy annyira rosszak a székelyföldi utak, és oly mértékű ott a szegénység, bár a székelyföldi megyék nagyon gazdagok természeti kincsekben? Polgármestereik, megyei tanácselnökeik, a helyi közigazgatások mit tettek a romániai magyarokért huszárkarneválok szervezésén, Avram Iancu-bábuk felakasztásán, zászlólengetésen és 1848-as jelképek felemlegetésén kívül?
DAN TAPALAGĂ
(Forrás: Hotnew.ro)
Szabadság (Kolozsvár),
2013. február 13.
Németh Zsolt: Egy kisebbség léte nem kormányfüggő
A mai Európában elfogadhatatlan és életidegen, hogy a prefektusok fellépnek a székely zászló használata ellen a három székely megyében. Mindez egyértelműen a székelység egyik legfontosabb szimbóluma ellen irányul,és egyben tagadja jogukat saját jelképeikhez. Holott egy nemzeti közösség nem attól létezik, hogy egy kormány azt akarja-e vagy sem, hanem attól, hogy a közösség tagjai mit éreznek – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Németh Zsolt, a magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
– Heves indulatokat váltott ki a bukaresti balliberális kormány részéről egy héttel ezelőtti nyilatkozata, amelyben jelképes agressziónak nevezte a román hatóságoknak a székely zászló kitűzése ellen foganatosított intézkedéseit. Akkor is ilyen keményen fogalmaz, ha előre sejti, milyen durva reakciót vált ki Bukarestben a nyilatkozata?
– Nagyon szerettem volna finomabban fogalmazni, de sajnos immár hónapok óta annak vagyunk tanúi, hogy a román kormány helyi képviselői, a prefektusok fellépnek a székely zászló használata ellen a három székely megyében. Ez egyértelműen a székelység egyik legfontosabb szimbóluma ellen irányul, és egyben tagadja jogukat saját jelképeikhez. Ez a mai Európában elfogadhatatlan és életidegen. Egy nemzeti közösség nem attól létezik, hogy egy kormány azt akarja-e, vagy sem, hanem attól, hogy a közösség tagjai mit éreznek. Érdekes az is, hogy nemcsak az EU más országaiban teljesen megszokott a regionális identitás és annak szimbólumrendszere, hanem Romániában is, vannak például mócok, oltyánok, moldvaiak, dobrudzsaiak, csak a székelyektől vitatják el ezt a jogot.
– Miközben az elmúlt napokban egyeztetett az ügyben Orbán Viktor kormányfő és Traian Băsescu román elnök, valamint a két ország külügyminisztere, a román kormány képviselői továbbra is kötik az ebet a karóhoz, miszerint törvénybe ütközik közintézményeken elhelyezni a székely zászlót. Milyen eszközök állnak a magyar kormány, a diplomácia rendelkezésére, hogy meggyőzze Bukarestet álláspontja felülvizsgálatáról?
– A célravezető eszköznek továbbra is a párbeszédet tarjuk, amely alkalmat adhat arra, hogy mindkét fél kifejthesse álláspontját, érveit különböző kérdésekben, és érdemi, kölcsönösen kielégítő válaszokat találjon azok megoldására. Magyar részről erre készen állunk.
– Kovászna megye prefektusa után a napokban Maros és Hargita megye kormánymegbízottja szólította fel a polgármestereket, hogy távolítsák el a város- és községházáról, iskolákról, kórházakról a székely zászlót. Elképzelhető-e, hogy Magyarország nemzetközi fórumokhoz forduljon, ha a párbeszéd nem vezet eredményre, és folytatódik a székely és a magyar jelképek elleni hadjárat Romániában?
– A felmerült problémák megoldását szeretnénk kétoldalú keretek között, higgadt hangnemben folyó megbeszélések útján megtalálni, nem célunk a feszültség élezése. Romániának érdemes végiggondolnia, hogy mit ér el egy jelkép, így a székely zászló tiltásával. Minél erősebben és korlátozóbban lépnek fel, annál világosabbá válik nemzetközi téren, hogy Románia vitatja állampolgárai egy csoportjának jogát arra, hogy saját maga határozhassa meg, milyen jelképpel tud azonosulni. Magyarországon elképzelhetetlennek tartom, hogy valaki a román lakosságú községekben a hivatalos épületekre, iskolákra kihelyezett román zászlók leparancsolásáért szálljon síkra, miközben Romániában a magyar és a székely zászló használatáért rendszabályoznak, sőt büntetnek.
– Ön többször hangsúlyozta, hogy Magyarország a párbeszéden alapuló megoldásban érdekelt Romániával a székely zászló használatának ügyében, Bukarest azonban folyamatosan a belügyeibe való beavatkozásnak minősíti Budapest fellépését. Mivel magyarázza ezt a román retorikát a „be nem avatkozás” elvéről kisebbségi kérdésben? Főleg annak ismeretében, hogy Bukarest tavaly azzal fenyegetőzött: megakadályozza Szerbia uniós tagjelöltségét, ha Belgrád sürgősen nem tesz konkrét lépéseket a Szerbiában élő román (vlach) kisebbség helyzetének javításáért.
– A kettős mérce alkalmazása nem szép dolog, ráadásul a belügyekbe való beavatkozás vádja kicsit talán idejét múlta is. Én hiszek abban, hogy tudunk ebben az ügyben is párbeszédet folytatni a román barátainkkal.
– Hogyan kommentálja, hogy az RMDSZ számos vezető politikusa sérelmezte, hogy a magyar kormány előzetesen nem kérte ki a szövetség véleményét a székelyzászló-ügyben, sőt többen azt állították, hogy a Fidesz kampánymegfontolásból vetette fel a kérdést?
– Ez olyan félreértés, amelyet tisztáznunk kell: a fellépésünk mögött nem volt semmiféle belpolitikai megfontolás. Valóban elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a magyarság több százezres tömegeitől megtagadják szimbólumai használatának jogát. Okunk sem volt – és most sincs – feltételezni, hogy az RMDSZ véleménye esetleg eltér e kérdésben a miénktől, hiszen őket még közvetlenebbül érinti a román állam egyes szerveinek fellépése. A fellépésünk nem a feszültség élezését szolgálta sem román partnereinkkel, sem az RMDSZ-szel.
– Titus Corlăţean román külügyminiszter kiutasítással fenyegette Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövetet, mert Magyarország támogatásáról biztosította a székelyföldi autonómiatörekvéseket. Módosíthat a magyar kormánynak az önrendelkezési igénnyel kapcsolatos álláspontján az ehhez hasonló bukaresti diplomáciai fenyegetőzés?
– Nézze, ez megint olyan kérdés, mint a zászló ügye: ha valami létezik, az attól, hogy tiltjuk, még van. A székelyek sokszor kinyilvánították, hogy szeretnék, ha Székelyföld lakosai dönthetnének saját ügyeikben. A hangsúly a lakosságon van, ami azt jelenti, hogy a magyarok és a románok közösen, demokratikusan döntenek az egyes ügyekben. Az autonómia pedig azt, hogy mindehhez a román állam teremti meg a garanciális kereteket, amelyet az autonómia szervei nem léphetnek át. A románság számára a legfontosabb üzenet, hogy az autonómia nem irányul ellenük. Sem az ország más részein lakó, sem a Székelyföldön élő románok ellen. Attól, ha a magyar nyelv egyenrangúvá válik a románnal, ők még ugyanúgy boldogulhatnak anélkül, hogy beszélnének magyarul, a közigazgatásban a román nyelv nem veszti el a szerepét. Megszűnik viszont egy olyan dolog, ami ma mérgezi a kapcsolatokat, és amivel a magyarokat naponta szembesítik: nevezetesen hogy nyelvük, jelképeik alacsonyabb rangúak, idegenek szülőföldjükön vagy akár tiltottak, büntetést érdemlőek. Ha hideg fejjel végiggondoljuk ezt, akkor magunk is megütközhetünk azon, hogy mennyire egyszerű kérdésről van szó itt: a jogegyenlőség, az otthonosság érzésének megteremtéséről. Ráadásul az autonómiától Románia nem kevesebb lesz, hanem több, gazdagabb, a kétoldalú kapcsolatok pedig tehermentessé válnak, ami kölcsönös érdek. És veszít vele valaki? A nacionalista hangulatkeltőket leszámítva senki.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár),
2013. február 18.
A román parlament elé is kikerülhet a székely zászló
Valeriu Zgonea házelnök azt javasolta törvényhozó kollégáinak, hogy a parlament elé tűzzék ki az összes megye zászlóit, rámutatva ezzel arra, hogy a román parlament nem száll vitába a magyar parlamenttel, amiért az kitűzte a székely zászlót.
„Magyarország és Románia parlamentjének kapcsolata sokkal fontosabb, mint egyes politikusok érzelmi viszonyulása mindkét országban. Ebben a pillanatban azt tartjuk helyénvalónak, hogy nem reagálunk semmit arra, hogy a magyar Parlament egy olyan zászlót tűzött ki, amely nem található meg a román címertanban és nem tartozik a román szimbólumok közé, mivel ez az illető ország saját döntése" – mondta Zgonea.
Hozzátette: a házbizottság és a frakcióvezetők egyhangú döntést hoztak arról, hogy a bukaresti képviselőház ne vegyen részt a zászlóvitában. Rámutatott, hogy nem kell fokozni a két ország közti feszültséget, hiszen két baráti és partner országról van szó, amelyek között egyesek próbálják a gödröt mélyíteni.
Úgy vélekedett, hogy Titus Corlatean külügyminiszter „kellőképpen határozott, érett és kiegyensúlyozott" választ adott Budapestnek.
„Azt javasoltam a kollégáimnak, hogy a parlament előtt tűzzük ki valamennyi romániai megye zászlaját és függesszük ki címereiket. Minden polgárt büszkeséggel töltene el, ha ezeket a jelképeket itt látná Románia parlamentje előtt, úgy ahogy a magyar parlament előtt is láthatóak valamennyi közösség jelképei" – jelentette ki Zgonea.
A javaslatát egyhangúan elfogadta a képviselőház és a képviselők csoportja is, most következnek a konzultációk a megyei tanácsokkal, illetve a megyei tanácsok nemzeti egyesületével, remélve, hogy ezt a tervet néhány hónapon belül gyakorlatba is ültetik.
Az újságíróknak elmondta, hogy a zászlók kitűzésének ötlete egy diákkori emlék alapján született, a forradalom után látott ilyet egyes parlamentekben, ahol két hétig egyes régiók zászlói magasabban lobogtak. „Nekem, mint oltyánnak nagy büszkeség lenne, ha csak egyszer is látnám két héten át a Dolj megyei zászlót a parlament előtt kitűzve – tette hozzá Zgonea, rámutatva, hogy Hargita és Kovászna megyének is megvan a saját, román állam által elismert címere és zászlója.
Zgonea megemlítette azt is, hogy az RMDSZ tagjai is támogatják az ötletet.
www.pesurse.ro
Erdély.ma,
2013. február 18.
Székelyzászló-ügy – A román képviselőház nem kíván reagálni
A román képviselőház nem kíván reagálni arra, hogy a magyar Országházra kitűztek egy olyan zászlót, amely nem a román jelképrendszer része. Ez az illető országra tartozik – közölte Valeriu Zgonea házelnök a házbizottság hétfői ülése után.
A hét végén több román ellenzéki és kormánypárti politikus kezdeményezte: foglaljon állást a román parlament azzal kapcsolatban, hogy pénteken kitűzték a székely zászlót a magyar parlament épületére. „Magyarország és Románia parlamentjének kapcsolata sokkal fontosabb, mint a politikusok érzelmi viszonyulása mindkét országban... A magyar-román viszonynak nem ez a legboldogabb időszaka, de ez nem jelenti azt, hogy mélyítenünk kell azt az árkot, amelyet egyesek ásni próbálnak a két szomszédos és baráti ország között" – mondta Zgonea.
Hozzátette: a házbizottság és a frakcióvezetők egyhangú döntést hoztak arról, hogy a bukaresti képviselőház ne vegyen részt a zászlóvitában. Úgy vélekedett, hogy Titus Corlatean külügyminiszter „kellőképpen határozott, érett és kiegyensúlyozott" választ adott Budapestnek.
„Azt javasoltam a kollégáimnak, hogy a parlament előtt tűzzük ki valamennyi romániai megye zászlaját és függesszük ki címereiket. Minden polgárt büszkeséggel töltene el, ha ezeket a jelképeket itt látná Románia parlamentje előtt, úgy ahogy a magyar parlament előtt is láthatóak valamennyi közösség jelképei" – jelentette ki Zgonea.
Crin Antonescu, a szenátus elnöke is úgy vélekedett hétfőn, hogy nincs szükség parlamenti állásfoglalásra a székely zászló ügyében.
„Nagy és erős ország vagyunk, nem szabad úgy viselkednünk, mintha áldozatok lennénk. Be tudjuk tartatni Románia törvényeit. Ez nem jelenti azt, hogy feszültebbé válik a viszonyunk a magyar közösséggel, hiszen végeredményben bárki törvényesen kifüggeszthet székely, albán, katalán vagy bármilyen zászlót otthon, az erkélyen, az udvaron, egy magánünnepségen, a székelyek egy népi jellegű hagyományápoló rendezvényén" – jelentette ki a szenátus elnöke.
A román külügyminisztérium pénteken közleményben reagált arra, hogy az Országgyűlés homlokzatára kitűzték a székely zászlót: sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy a magyar hatóságok – Bukarest megítélése szerint – továbbra is olyan jelképes gesztusokat tesznek, amelyek provokálják a román közvéleményt.
MTI
Erdély.ma,
2013. február 18.
Budapest a romániai magyarokat próbálja manipulálni
Budapest a romániai magyarokat próbálja manipulálni a kettős állampolgárok szavazatának megszerzése reményében – jelentette ki szombaton Titus Corlăţean külügyminiszter, aki egy tévéműsorban beszélt a székely zászló ügyében kirobbant magyar–román vitáról.
Úgy vélekedett, a „nacionalista szólamok” mögött pragmatikus érdekek állnak: a zászlókat lobogtató magyar politikusokat szerinte az a két vagy háromszázezer szavazat érdekli, amelyet a magyar állampolgárrá vált romániai magyaroktól kaphatnak. Felidézte: pénteken a román külügyminisztérium közleményben reagált arra, hogy a budapesti parlament épületére kitűzték a székely zászlót.
A diplomácia vezetője szerint egyes magyar politikusok jelképes gesztusokkal provokálják a román közvéleményt, amivel szemben Bukarestnek határozottan, ugyanakkor intelligensen kell fellépnie.
Corlăţean szerint a budapesti hivatalosságok közül csak egyesek „forrófejűek”, de Martonyi János külügyminiszterrel, például, szerinte korrekt politikai párbeszédet lehet folytatni, akkor is, ha sok mindenben nem értenek egyet. A külügyminiszter azt mondta: bonyolultabbá vált a napokban a magyar–román viszony, de szükséges a párbeszéd folytatása, és maga is várja, hogy tárgyalhasson Bukarestben magyar kollégájával.
Corlăţean kifejtette, hogy a székely zászló valójában az etnikai alapú területi autonómiát jelképezi, amely elfogadhatatlan Románia számára, mind a törvények és az alkotmány, mind a harmonikus román–magyar együttélés szempontjából.
Kaleta Gábor, a magyarországi külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője közölte: Martonyi János külügyminiszter román kollégájának, Titus Corlăţeannak küldött levelében személyes találkozó időpontjára tett javaslatot, hogy egyebek mellett a székely zászló használatával kapcsolatban kialakult helyzetet is megvitassák.
(Transindex/MTI)
Nyugati Jelen (Arad),
2013. február 18.
Bukarest provokációval vádolja Budapestet - tovább dúl a zászlóháború
Újabb diplomáciai csörte zajlott le a hét végén a magyar és a román külügyminisztérium között székelyzászó-ügyben. Bukarest heves reakcióját ezúttal az váltotta ki hogy a nemzeti szolidaritás jelképeként a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) plenáris ülése alkalmából Kövér László házelnök kezdeményezésére pénteken délután kitűzték a székely zászlót az Országgyűlés Kossuth téri homlokzatára. Néhány órával később a román külügyminisztérium közleményt fejezte ki sajnálkozását afelett, hogy a magyar hatóságok – Bukarest megítélése szerint – továbbra is olyan jelképes gesztusokat tesznek, amelyek provokálják a román közvéleményt.
Noha az állásfoglalás nem nevezi meg a „jelképes gesztusokat”, leszögezi, hogy „ez a viselkedés ellentétes azzal, amiben Románia és Magyarország külügyminisztere a közelmúltban megállapodott”. A dokumentum szerint pénteken román kollégájának küldött levelében Martonyi János is megerősítette: a két miniszter közös fellépése nyugtató hatással volt a felmerült feszültségekre.
„A román kormány következetesen tartja magát ahhoz, hogy cselekedeteivel a kétoldalú stratégiai partnerséget szolgálja, és a magyar féltől is azt várja, hogy ugyanebben a szellemben cselekedjen” – olvasható közleményben. A kommüniké hozzáfűzi, hogy a román kormány továbbra is szigorúan alkalmazni fogja az ország törvényeit, beleértve a jelképek nyilvános használatára vonatkozókat is. Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője ismertette, Martonyi János külügyminiszter román kollégájának, Titus Corlăţeannak küldött levelében személyes találkozó időpontjára tett javaslatot, hogy egyebek mellett a székely zászló használatával kapcsolatban kialakult helyzetet is megvitassák.
Megszólalt az ügyben Martonyi János is, sérelmezve, hogy a bukaresti politikai elit szintjén olyan retorika jelent meg, amely komolyan veszélyezteti a két ország együttműködését. A külügyi tárca vezetője erről az M1 Az este című műsorában beszélt. Mint kifejtette: a székely zászlóval kapcsolatban kialakult ügyben nagyon erőteljes szerepe volt a román médiának, de megjegyezte: voltak józan hangok is. Azt viszont sérelmezik, hogy a román politikai elit szintjén is olyan retorika jelent meg, amely valóban alkalmas arra, hogy komoly sebeket ejtsen a két ország viszonyán, és veszélyeztesse azt az együttműködést, azt a stratégiai partnerséget, amelynek az elmúlt 2-3 évben komoly eredményei vannak. A miniszter hozzátette: bízik benne, hogy „a csata zaja lassan leül”, és megpróbálják visszahelyezni a két ország viszonyát erre a pályára.
A miniszter a műsorban kifejtette, hogy a média és diplomácia két külön dolog. Mint mondta: a médiának az a dolga, hogy „hangos legyen”, a diplomáciának pedig az, hogy halk, de eredményes. „A diplomáciának megfelelő stílusban, de egyértelműen meg kell mondani a véleményét például akkor, amikor az emberi jogokról, egy közösséghez tartozásról, az ehhez tartozó szimbólumokról van szó” – tette hozzá. Martonyi megjegyezte, vannak véleményeltérések a magyar politikai pártok között és a határon túli magyar pártok között is, de ez most egy olyan pillanat, amikor a legfontosabb a székelyekkel való szolidaritás kifejezése. Mint mondta: ez nem jogi vita, hanem politikai, erkölcsi kérdés. „Azt kellene figyelembe venni, hogy mikor érzi egy közösség magát jól, mikor érzi magát otthon, és hogyan kell megteremteni annak a lehetőségét, hogy a közösséghez tartozás tudata ezekben az emberekben továbbra is éljen” – fogalmazott a miniszter, hangsúlyozva: ez teszi őket a közösség teljes jogú tagjaivá.
Nem váratott sokat magára Titus Corlăţean viszontválasza sem. A külügyminiszter szombaton este úgy vélekedett: Budapest a romániai magyarokat próbálja manipulálni a kettős állampolgárok szavazatának megszerzése reményében.
A román diplomácia vezetője az Antena3 hírtelevízió műsorában úgy vélekedett, a „nacionalista szólamok” mögött pragmatikus érdekek állnak: a zászlókat lobogtató magyar politikusokat szerinte az a két vagy háromszázezer szavazat érdekli, amelyet a magyar állampolgárrá vált romániai magyaroktól kaphatnak. Sérelmezte, hogy egyes magyar politikusok jelképes gesztusokkal provokálják a román közvéleményt, amivel szemben Bukarestnek határozottan, ugyanakkor intelligensen kell fellépnie. Corlăţean szerint a budapesti hivatalosságok közöl csak egyesek „forrófejűek”, de Martonyi János külügyminiszterrel például szerinte korrekt politikai párbeszédet lehet folytatni, akkor is, ha sok mindenben nem értenek egyet. A román külügyminiszter azt mondta: bonyolultabbá vált a napokban a magyar-román viszony, de szükséges a párbeszéd folytatása, és maga is várja, hogy tárgyalhasson Bukarestben magyar kollégájával. A műsorvezető felvetetette, hogy a börtönben ülő Adrian Năstase volt kormányfő blog-bejegyzésében a magyar-román parlamenti kapcsolatok befagyasztását javasolta válaszlépésként arra, hogy a budapesti parlamentre kitűzték a székely zászlót. Corlăţean erre azt mondta: számít arra, hogy a román parlament reagál a gesztusra, de kifejezte reményét, hogy nem lesznek radikálisabbak, mint a Jobbik. „Egy méltó és világos kiállásra valóban szükség van, és ebben egyetértek Năstaséval” – mondta a külügyminiszter, aki úgy véli, hogy a székely zászló valójában az etnikai alapú területi autonómiát jelképezi, amely elfogadhatatlan Románia számára, mind a törvények és az alkotmány, mind pedig a harmonikus román-magyar együttélés szempontjából.
Rostás Szabolcs
Nyugati Jelen (Arad),
2013. február 18.
Ponta: Orbán Viktor Románia ellensége
Románia ellenségének nevezte hétfőn Victor Ponta kormányfő Orbán Viktor miniszterelnököt és a Fideszt.
A román képviselőház nem kíván reagálni arra, hogy a magyar Országházra kitűztek egy olyan zászlót, amely nem a román jelképrendszer része. Ez az illető országra tartozik – jelentette be Valeriu Zgonea, a bukaresti alsóház elnöke a házbizottság hétfői ülése után. A szociáldemokrata politikus a székely zászló körül dúló vitára utalva közölte, a magyar-román viszonynak nem ez a „legboldogabb időszaka”, de szerinte ez nem jelenti, hogy mélyíteni kell azt az árkot, amelyet egyesek ásni próbálnak a két szomszédos és baráti ország között. Zgonea közölte azt is: kezdeményezte, hogy helyezzék el a bukaresti parlament épülete előtt Románia valamennyi megyéjének zászlaját, beleértve Hargitának és Kovásznának a román hatóságok által jóváhagyott címerével és jelképeivel ellátott hivatalos lobogóját. Zgonea hozzátette: a házbizottság és a frakcióvezetők egyhangú döntést hoztak arról, hogy a képviselőház ne vegyen részt a zászlóvitában. Úgy vélekedett, hogy Titus Corlăţean külügyminiszter „kellőképpen határozott, érett és kiegyensúlyozott” választ adott Budapestnek.
Mint ismeretes, a napokban számos román ellenzéki és kormánypárti politikus kezdeményezte: foglaljon állást a bukaresti parlament azzal kapcsolatban, hogy pénteken kitűzték a székely zászlót a magyar parlament épületére. Puiu Haşotti, a kormányzó liberális párt szenátusi frakcióvezetője hétfőn szorgalmazta, hogy a román törvényhozás szólítsa fel a budapesti Országgyűlést, „hagyjon fel a román állam alapintézményei elleni támadásaival. Haşotti szerint ha a magyar törvényhozás „nem tér jobb belátásra”, szóba kerülhet akár a kétoldalú parlamenti együttműködés befagyasztása is. Eközben Victor Ponta ismét azzal vádolta a Fideszt, hogy belpolitikai és választási érdeke fűződik a székelyzászló-ügy „gerjesztéséhez”, mivel meg akarja szerezni a kettős állampolgársággal rendelkező erdélyi magyarok szavazatát a jövő évi magyarországi választásokon. A miniszterelnök szerint sem a román hatóságok és a romániai magyarság, sem Románia és Magyarország viszonyában nincs gond.
„A Fideszt lényegében nem érdekli, mi történik Romániában, az sem, hogy mit tesz vagy nem tesz a romániai magyar közösség, őket az érdekli, hogy szavazatokat nyerjenek a magyarországi választásokon – hangoztatta Ponta. – A Fidesz romániai barátainak, a jobboldali demokrata-liberálisoknak és Traian Băsescu elnöknek kellene felvilágosítaniuk a magyar kormányt, hogy a provokációknak semmi közük az európai eszméhez. Az Európai Néppárt tagjaként ők támogatták korábban Tőkés László megválasztását az Európai Parlament alelnökévé. Ne feledjük tehát, kik barátkoznak Románia ellenségeivel.”
Ezzel egy időben hétfőn a magyar Országgyűlésben is téma volt a székely zászló ügye. „A mai Európa egyik jelmondata az egység a sokszínűségben szlogen” – hívta fel a figyelmet Kalmár Ferenc András, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) képviselője, hozzáfűzve: Európa lakosságának mintegy 20 százaléka él kisebbségben. A székely zászló kérdéséről szólva úgy fogalmazott: Románia is aláírta a kisebbségek jogait biztosító a nemzetközi egyezményeket, és azok érvényesülését számon is kéri például Szerbián, a román kisebbség védelmében. „A magyarság bárhogy is éljen, nem fogadja el, hogy másodrendű polgára legyen Európának” – fogalmazott a képviselő. Hozzátette, a regionális szimbólumok használata elfogadott Európában; ennek érdekében védeni kell a kisebbségeket, meg kell állítani az asszimilációt, amelynek egyik eszköze az autonómia. Rétvári Bence, a közigazgatási tárca államtitkára üdvözölte, hogy számos magyarországi település tűzte ki a székely zászlót. „Legalább ezer éve azon a földön élnek székely testvéreink, és azon a földön szeretnének boldogulni” – fogalmazott a politikus. Beszámolt arról is, hogy Nyugat-Európában a kisebbségeknek széles körű jogaik vannak, példaként említve a katalánokat, akik szabadon használhatják zászlójukat. Rámutatott: Budapest a viszonosság elvét is kérheti Romániától, hiszen Magyarországon számos jogosítványt kaptak a kisebbségek.
Székelyhon.ro,
2013. február 20.
Corlatean: a magyar nagykövet ne beszéljen etnikai alapú autonómiáról!
Titus Corlatean román külügyminiszter a bukaresti magyar nagykövet kiutasítását helyezte kilátásba arra az esetre, ha Füzes Oszkár ismét etnikai alapú autonómiáról, Románia nemzetállamként való alkotmányos önmeghatározásának módosításáról beszél a nyilvánosság előtt – derült ki szerdán a Rador hírügynökség jelentéséből, amely a román diplomácia vezetőjének egy tévéinterjúját idézte.
Corlateant a Realitatea hírtelevízióban a székely zászló körüli magyar-román vitáról kérdezték.
A román külügyminiszter utalt rá, hogy Magyarország autonómiával kapcsolatos álláspontja nem újdonság Bukarest számára, de szerinte egy nagykövet nem szólhat bele abba, hogy a fogadó országnak mi a teendője.
„Az alkotmánymódosításról beszélhetünk a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ), és ezt meg is tesszük, de ezt egymást közt beszéljük meg, nem másokkal" – mondta a román külügyminiszter. Füzes Oszkár nagykövetet a zászlóvita kirobbanásának napján szólaltatta meg több román hírtelevízió. A diplomata közölte: ha a székelyföldi magyarok autonómiát kérnek, Magyarországnak kötelessége támogatni törekvésüket. Arra a felvetésre, hogy Székelyföld nem egy hivatalosan elismert régió Romániában, a nagykövet úgy reagált: csak azt javasolhatja, hogy tegyék azzá. Mikor azt kérdezték tőle, szerinte változtatásra szorul-e a nemzetállam-meghatározás a román alaptörvényben, Füzes Oszkár azt mondta: léteznek demokratikus intézmények Romániában az alkotmánymódosítási vita lefolytatására, és sok sikert kíván munkájukhoz.
Titus Corlatean román külügyminiszter a diplomáciai szokásjog megsértésével vádolta Füzes Oszkárt televíziós szereplései miatt, hozzátéve, hogy újabb hasonló „megszólalás" a kiutasítását fogja eredményezni. Martonyi János külügyminiszter még aznap közölte: a bukaresti magyar nagykövet semmi olyat nem mondott a székelyföldi autonómia kérdéséről, ami ne lenne azonos a kormány álláspontjával.
Kedd esti tévéinterjújában Titus Corlatean ismét felvetette, hogy Bukarest a magyar kormány választási manőverének tarja a székelyzászló-ügyet, amely a Romániában élő magyar állampolgárok voksainak megszerzését célozná. Úgy vélekedett: sántít az a párhuzam, amelyet Budapest a román és magyar könnyített honosítás között próbál megvonni. Corlatean szerint az a lényegi különbség a Moldovai Köztársaság román állampolgárságot szerzett polgárai és a magyar könnyített honosítás kedvezményezettjei között, hogy Románia nemzetiségtől függetlenül kínál állampolgárságot egykori polgárainak, illetve azok leszármazottainak, míg Magyarország szerinte az etnikai elvet érvényesíti.
A Realitatea a román külügyminiszterrel készült interjú során egy felmérést is ismertetett: az Avangard közvélemény-kutató intézet országos körkérdésén részt vevők 15 százaléka szerint indokolt, 73 százaléka szerint pedig nem indokolt a székely zászló kitűzése a romániai közintézményekre. A műsorvezető szerint a felmérés 2,4 százalékos hibahatárral készült. Romániában a legutóbbi népszámláláson a lakosság hat és fél százaléka vallotta magát magyarnak. MTI
Erdély.ma,
2013. február 21.
Szolidaritási nyilatkozat a székelyek mellett
Szolidaritási nyilatkozatban állt ki a székelyek mellett több Kárpát-medencei magyar ifjúsági szervezet a székelyzászló-üggyel kapcsolatban.
„Ma már nem azokat az időket éljük, hogy egy nemzetet, egy csoportot vagy egy személyt az identitása, nemzetisége, gondolkodása miatt meg lehessen hurcolni” – olvasható a dokumentumban, amelyet az egyik csatlakozó, a Fidelitas, a Fidesz ifjúsági társszervezete juttatott el az MTI-hez.
A nyilatkozatban hangsúlyozzák, hogy ma már az államokat olyan nemzetközi szerződések kötik, amelyek a békés együttélésre szorítják őket. Hozzáteszik, ilyen szerződéseknek Románia is részese. Idéznek például az ENSZ Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányából, amely szerint olyan államokban, ahol nemzeti, vallási vagy nyelvi kisebbségek élnek, az ilyen közösségekhez tartozóktól nem lehet megtagadni azt a jogot, hogy csoportjuk más tagjaival együtt saját kultúrájuk legyen, saját vallásukat gyakorolják, és saját nyelvüket használják. Az ifjúsági szervezetek arra kérik Európa népeit, hogy fejezzék ki szolidaritásukat „a román kormány magyarellenes politikájának áldozataival, hogy ne lehessen némán és titokban a 21. században embereket megkülönböztetni származásuk miatt”. A román társadalmat pedig arra kérik, hogy ítélje el és számolja fel az ilyen kirekesztő cselekményeket, különösen azokat, amelyek állami indíttatásúak. A Fidelitas mellett csatlakozott a szolidaritási nyilatkozathoz a Horvátországi Magyarok Ifjúsági Közössége, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, a felvidéki Magyar Ifjúsági Közösség és a Via Nova ICS, az erdélyi Magyar Ifjúsági Tanács, a Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Fórum, valamint a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége.
Akár ki is utasíthatják a magyar nagykövetet
Titus Corlatean román külügyminiszter a bukaresti magyar nagykövet kiutasítását helyezte kilátásba arra az esetre, ha Füzes Oszkár ismét etnikai alapú autonómiáról, Románia nemzetállamként való alkotmányos önmeghatározásának módosításáról beszél a nyilvánosság előtt – derült ki szerdán a Rador hírügynökség jelentéséből, amely a román diplomácia vezetőjének egy tévéinterjúját idézte.
Kedden a román parlament úgy határozott, hogy felváltva függesztenék ki a 41 romániai megye zászlóit a bukaresti parlament épületén Románia és az Európai Unió lobogójának társaságában. Időközben a Magyar Szocialista Párt (MSZP) meghívására Magyarországra látogat Victor Ponta román miniszterelnök.
A debreceni városházára is kikerült szerdán a székely zászló, és ezután minden állampolgársági eskütétel alkalmával, vagyis szerdánként tűzik majd ki az intézmény homlokzatára. MTI
Erdély.ma,
2013. február 21.
Ismét kiutasítással fenyegették Füzest
Titus Corlăţean külügyminiszter a bukaresti magyar nagykövet kiutasítását helyezte kilátásba arra az esetre, ha Füzes Oszkár ismét etnikai alapú autonómiáról, Románia nemzetállamként való alkotmányos önmeghatározásának módosításáról beszél a nyilvánosság előtt – derült ki szerdán a Rador hírügynökség jelentéséből, amely a román diplomácia vezetőjének egy tévéinterjúját idézte.
Corlăţeant a Realitatea hírtelevízióban a székely zászló körüli magyar–román vitáról kérdezték. A külügyminiszter utalt rá, hogy Magyarország autonómiával kapcsolatos álláspontja nem újdonság Bukarest számára, de szerinte egy nagykövet nem szólhat bele abba, hogy a fogadó országnak mi a teendője. „Az alkotmánymódosításról beszélhetünk az RMDSZ-szel, és ezt meg is tesszük, de ezt egymást közt beszéljük meg, nem másokkal” – mondta a román külügyminiszter.
Füzes Oszkár nagykövetet a zászlóvita kirobbanásának napján szólaltatta meg több román hírtelevízió. A diplomata közölte: ha a székelyföldi magyarok autonómiát kérnek, Magyarországnak kötelessége támogatni törekvésüket. Arra a felvetésre, hogy Székelyföld nem egy hivatalosan elismert régió Romániában, a nagykövet úgy reagált: csak azt javasolhatja, hogy tegyék azzá. Amikor azt kérdezték tőle, hogy szerinte változtatásra szorul-e a nemzetállam-meghatározás a román alaptörvényben, Füzes Oszkár azt mondta: léteznek demokratikus intézmények Romániában az alkotmánymódosítási vita lefolytatására, és sok sikert kíván munkájukhoz.
Titus Corlăţean a diplomáciai szokásjog megsértésével vádolta Füzes Oszkárt televíziós szereplései miatt, hozzátéve, hogy újabb hasonló „megszólalás” a kiutasítását fogja eredményezni. Martonyi János külügyminiszter még aznap közölte: a bukaresti magyar nagykövet semmi olyat nem mondott a székelyföldi autonómia kérdéséről, ami ne lenne azonos a kormány álláspontjával.
Kedd esti tévéinterjújában Titus Corlăţean ismét felvetette, hogy Bukarest a magyar kormány választási manőverének tartja a székelyzászló-ügyet, amely a Romániában élő magyar állampolgárok voksainak megszerzését célozná. Úgy vélekedett: sántít az a párhuzam, amelyet Budapest a román és magyar könnyített honosítás között próbál megvonni. Corlăţean szerint az a lényegi különbség a Moldovai Köztársaság román állampolgárságot szerzett polgárai és a magyar könnyített honosítás kedvezményezettjei között, hogy Románia nemzetiségtől függetlenül kínál állampolgárságot egykori polgárainak, illetve azok leszármazottainak, míg Magyarország szerinte az etnikai elvet érvényesíti.
Szabadság (Kolozsvár),
2013. február 21.
Nos, nemzetstratégia
Valaki viccelődött, hogy Romániában Victor Ponta a miniszterelnök, de Magyarországon miért pont a Viktor a kormányfő? A szójátéknak onnan nézve van valóságmagva, hogy Pontának az MSZP meghívása nyomán március 9-ére tervezett budapesti látogatása pont a magyar kormánykoalícióval szembeni magatartás erősítését célozza.
Ezt a román miniszterelnök világosan értésre is adta, amikor a minap egyenesen Románia ellenségeként határozta meg Orbán Viktort és a Fideszt. S ha ehhez hozzáteszem, hogy Ponta külügyminisztere, Titus Corlăţean egyenesen Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet kiutasítását helyezte kilátásba, amiért utóbbi védelmébe veszi a székely magyarok zászlóját és autonómiatörekvéseit, akkor ugye teljesebb a kép. Persze azért azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy a bukaresti kormányberkekből indított és a híréhes sajtó által szított székelyzászló-üggyel, a MOGYE magyar tagozatának gáncsolásával, a Székelyföld beolvasztását célzó közigazgatási átszervezés tervével Ponta tulajdonképpen bosszúhadat üzent a romániai magyarok, ezen belül főleg a székelyek ellen, amiért – az RMDSZ álláspontjával ellentétesen! – nem is egyszer támogatták szavazataikkal ősellenségét, Traian Băsescu államelnököt.
Nos, ezek a tényezők adják a március 9-i Mesterházy–Ponta-találkozó savát-borsát, ha lesz annak egyáltalán íze. Hiszen módfelett kíváncsi vagyok, hogy a semmi újat nem hozó nemzetstratégiáját január 16-i, kolozsvári kihelyezett ülésén elfogadó MSZP előáll-e Pontának a romániai magyarság elleni lelki hadviselés dolgával, vagy marad a mindenkori gyakorlat? S hát az autonómia dolgával, amelynek igényét Romániában minden magyar politikai alakulat s a közakarat is megfogalmazta?
Kolozsváron Mesterházy arról beszélt, hogy a Pontával ápolt baráti szálon is megpróbál hatni a határon túli magyarságot érintő kérdésekben, s hogy az MSZP eddigi nemzetpolitikáján változtatni kíván. Ezeket akkor hiszem el, ha Budapest után pont a Viktorhoz hasonlóan Victor Ponta is védelmébe veszi és elfogadja a székely zászlót, a MOGYE-t, a magyar többségű közigazgatási egység létrehozására tett RMDSZ-javaslatot, általában a romániai magyar autonómiaigényt.
Benkő Levente
Krónika (Kolozsvár),
2013. március 3.
Németország elutasítja Románia és Bulgária schengeni csatlakozását
Lekerült a napirendről a részleges csatlakozás, vagyis a repülőtereken és tengeri kikötőkön keresztüli szabad beutazás ügye is – mondta a német belügyminiszter.
Németország egyelőre elutasítja Románia és Bulgária csatlakozását a schengeni övezethez, és vétót emel, ha a két ország ragaszkodik a szavazáshoz az uniós belügyminiszterek jövő heti tanácskozásán – jelentette ki Hans-Peter Friedrich német belügyminiszter a Der Spiegelnek. A német hetilap vasárnapi számában megjelent interjúban a konzervatív politikus hangsúlyozta: egyelőre semmilyen formában nem jöhet szóba Románia és Bulgária csatlakozása a belső határellenőrzés nélküli uniós övezethez. Lekerült a napirendről a részleges csatlakozás, vagyis a repülőtereken és tengeri kikötőkön keresztüli szabad beutazás ügye is – mondta a német belügyminiszter. Kifejtette: az Európai Unió hosszú ideje vizsgálja a két tagország felkészültségét, és legutóbbi jelentésében arra a megállapításra jutott, hogy történt ugyan előrelépés, de nem teljesültek a csatlakozás feltételei. Továbbra is határozottabban kell fellépni a korrupció ellen – emelte ki. A jelenlegi viszonyok között a schengeni tagság megadása esetén minden további ellenőrzés nélkül akár Németországba is beutazhat az a külföldi, aki megvesztegetéssel román vagy bolgár vízumot szerez – hangsúlyozta a német belügyminiszter, hozzátéve, hogy a német polgárok a csatlakozási feltételek biztosítása nélkül nem fogadják el az övezet bővítését.
Szombati bukaresti beszámolók szerint a román kormány arra az álláspontra helyezkedett, hogy Romániát nem érdekli többé a schengeni csatlakozás, ha az uniós belügyminiszterek a jövő csütörtöki értekezleten ismét elhalasztják az ország felvételét. Titus Corlatean külügyminiszter szerint egy ilyen döntés megkérdőjelezné a bővítési folyamat hitelességét „Megint elő fogják venni a migráció ügyét, a roma kérdést, hogy választási kártyaként kijátsszák. Ha mi korrektek vagyunk, minden feltételt teljesítünk és mégis halasztás lesz, akkor azt kell mondanom, hogy elvesztette hitelét ez a folyamat" – mondta a román külügyminiszter.
Németországban az utóbbi hetekben feltűnést keltett egy előrejelzés, amely szerint a munkavállalási korlátozások 2014 eleji megszűnése után nagy számban jelenhetnek meg német nagyvárosokban a szegénység elől menekülő romániai és bulgáriai romák. Ezzel kapcsolatban Hans-Peter Friedrich belügyminiszter a Der Spiegelnek azt mondta: a munkaerő szabad áramlásának elve azt jelenti, hogy a közösségen belül minden uniós állampolgár ott tanul és dolgozik, ahol akar. „Szívesen látjuk valamennyi uniós polgárt, aki megfelel ezeknek a feltételeknek, mindazokkal szemben viszont szigorúan fel kell lépni, akik visszaélnek a joggal és csak a szociális juttatásokat akarják zsebre tenni" – mondta a belügyminiszter.
Hozzátette: az Európai Bizottságnak gondoskodnia kell arról, hogy az uniós forrásokat Romániában és Bulgáriában „valóban az emberek javára használják fel". Az uniós szint mellett a német kormány szintjén is van tennivaló. A berlini vezetés szigorítani kívánja a szociális juttatásokkal kapcsolatos csalások büntetését, ami például azt jelentheti, hogy a csalás miatt kiutasított személyekre újra-beutazási tilalmat rendelnek el – mondta a német belügyminiszter. Hozzátette: nem fordulhat elő, hogy „egyszer csak egész Európából útra kelnek az emberek azzal a jelszóval, hogy Németországban a legmagasabbak a szociális juttatások".
Románia és Bulgária eredetileg 2011 tavaszára tervezett, több ízben halasztott csatlakozását legutóbb Hollandia vétója akadályozta meg.
MTI
Erdély.ma,
2013. március 4.
Martonyi és Corlăţean „jószomszédi találkozója”
Kétnapos hivatalos látogatásra érkezik ma Bukarestbe Martonyi János magyar külügyminiszter Titus Corlăţean román külügyi tárcavezető meghívására: a találkozó részeként konferenciával emlékeznek meg a magyar-román Stratégiai Partnerségi Nyilatkozat aláírásának tizedik évfordulójáról - közölte a román külügyminisztérium.
A közlemény szerint a találkozóra a politikai-diplomáciai párbeszéd folytonossága jegyében kerül sor, a két miniszter február 7-i telefonbeszélgetésének kiegészítéseként. Mint írják, a felek konkrét megoldásokat keresnek a kétoldalú projektekben való előrelépésre, beleértve a két országban élő nemzeti kisebbségek védelmének ügyét.
A témák között szerepel a gazdasági kapcsolatok fellendítése is.
Bukarest kifejezte meggyőződését, hogy a találkozó megfelelő keretet biztosít a felek által fontosnak ítélt témák felvetésére, a „nyílt párbeszéd és jószomszédi viszony szellemében”.
A felek Titus Corlăţean októberi budapesti látogatásán állapodtak meg, hogy közös konferenciát rendeznek a „Magyar-Román Stratégiai Partnerségi és Együttműködési Nyilatkozat a 21. századi Európáért” elnevezésű dokumentum aláírásának (2002. november 29.) tizedik évfordulója alkalmából.
Kedden a kétkamarás román parlament mindkét házelnöke és Victor Ponta román miniszterelnök is fogadja a magyar külügyminisztert. Martonyi János az M1 egyik műsorában korábban kifejtette: látogatásának célja, hogy az utóbbi időben tapasztalt „kisebb-nagyobb viták” ellenére lehetőleg megpróbálják megőrizni a román-magyar stratégiai partnerség értékes elemeit.
Szabadság (Kolozsvár),
2013. március 4.
Berlin megvétózza Románia csatlakozását, beállt a bukaresti „dackorszak”
Németország megvétózza Románia és Bulgária gyors schengeni csatlakozását – jelentette be a hét végén Hans-Peter Friedrich német belügyminiszter. Titus Corlăţean külügyminiszter szerint Romániát nem érdekli többé a schengeni csatlakozás, ha az uniós belügyminiszterek e heti tanácskozásán ismét elhalasztják az ország felvételét a határellenőrzés nélküli övezetbe. Traian Băsescu államfő elhatárolódott a kijelentéstől, Victor Ponta miniszterelnök viszont megerősítette: ez a kormány álláspontja.
Miközben Németország váratlan ellenkezése miatt Románia várhatóan idén sem csatlakozik a schengeni övezethez, Bukarestben nyilatkozatháború robbant ki a témában a kormány és az államelnöki hivatal vezetői között.
A vitát Titus Corlăţean külügyminiszter váltotta ki hétvégi kijelentésével, miszerint Romániát nem érdekli többé a schengeni csatlakozás, ha az uniós belügyminiszterek e heti tanácskozásán ismét elhalasztják az ország felvételét a határellenőrzés nélküli övezetbe. Az Európai Unió Bel- és Igazságügyi Tanácsa március 7-8-i ülésén tűzi ismét napirendre Románia és Bulgária belépését a határellenőrzés nélküli schengeni övezetbe, amelyet eredetileg 2011 tavaszára ütemeztek be. Az Európai Bizottság több ízben leszögezte, hogy a két ország teljesítette a schengeni csatlakozás feltételeit, felvételükről azonban egyhangú döntést kell hoznia a belügyminiszterek értekezletének. A román diplomácia vezetője úgy vélekedett, az újabb halasztás megkérdőjelezné a folyamat hitelességét, és Románia nem érdekelt abban, hogy egy ilyen folyamat része legyen.
„Ahogy eddig is megvoltunk Schengen nélkül, ezután is megleszünk. Elővesszük az útleveleket, a cégek pedig, a nyugatiakat is beleértve, pénzt veszítenek. Ha az unió, vagy azok, akik ellenzik felvételünket, egy adott pillanatban majd szeretnék, hogy belépjünk, akkor hívják meg Romániát” – jelentette ki Titus Corlăţean több bukaresti hírtelevíziónak. Kifejtette: Románia már rég teljesítette a csatlakozási feltételeket, több mint egymilliárd eurót költött a határok biztonságossá tételére, ennek következtében meggyőződése, hogy felvételét egyes tagállamok belpolitikai megfontolásból hátráltatják. Példaként az idei német választásokra és a jövő évi francia helyhatósági voksolásra utalt.
Traian Băsescu államfő közleményben határolódott el a külügyminiszter kijelentéseitől, amelyek szerinte a tárcavezető magánvéleményét tükrözik, és legfeljebb “viszonyulási javaslatként” értelmezhetők. „Románia továbbra is teljes mértékben érdekelt a schengeni övezethez való mielőbbi csatlakozásban” – szögezte le az elnöki hivatal szombati közleménye.
Ezzel szemben Victor Ponta miniszterelnök ugyanaznap megerősítette, Corlăţean nem magánvéleményét mondta el, hanem a kormány nevében beszélt. „Mi teljesítettük a feltételeket. Ha újabb halasztás lesz, akkor annak az országnak kell politikai megoldást találnia, amely meggátolja a belépésünket. Mi tehát várni fogunk, de a schengeni csatlakozás lekerül a kormány prioritási listájáról” – mondta Victor Ponta. Egyébként a miniszterelnök bevallotta: olyan jelzéseket kapott, hogy egy-két tagország a román és bolgár schengeni csatlakozás októberre való elhalasztását fogja javasolni a migrációs hullám esetleges növekedésével kapcsolatos aggályokra hivatkozva.
Ponta forrásai hitelesnek bizonyultak, Berlin ugyanis jelezte, nem támogatja a két balkáni ország gyors csatlakozását. Hans-Peter Friedrich német belügyminiszter vasárnap a Der Spiegelnek úgy nyilatkozott, ha Románia és Bulgária csatlakozási időpont kitűzése mellett fog kardoskodni, hazája vétót emel az integráció ellen. „A schengeni övezet bővítését a német állampolgárok csak a feltételek maradéktalan teljesítése esetében fogadják el, amiről jelenleg még nem beszélhetünk. Románia és Bulgária esetében egyelőre nem aktuális a határellenőrzés részleges, vagyis a légi és tengeri úton érkezők ellenőrzésének feloldása sem” – szögezte le Friedrich a legbefolyásosabb és legolvasottabb német lapnak adott interjúban. A külügyminiszter közölte azt is, hogy Berlin intézkedéseket foganatosít a Németországot célzó „szegénymigráció” ellen is, megakadályozandó, hogy a kelet-európai országok polgárai munkanélküli segély vagy szociális támogatás reményében vegyék célpontba a nyugat-európai országot.
Mint ismeretes, németországi önkormányzati vezetők az elmúlt időszakban arra figyelmeztették a Merkel-kormányt, hogy gyors és hatékony intézkedések nélkül „hihetetlenül súlyos” következményekkel járhat a nagyvárosokban, hogy 2014 elejétől megszűnnek a román és bolgár állampolgárokra vonatkozó munkavállalási korlátozások, mert a munkaerőpiac felszabadítása azt is jelenti, hogy a bevándorlók előtt megnyílik a német szociális ellátórendszer.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár),
2013. március 4.
Martonyi: a kisebbségi kérdés nem belügy
Magyarország és Románia kormánya is úgy érzi, hogy a kisebbségi kérdés nem belügy - hangsúlyozta Martonyi János külügyminiszter Bukarestben, ahol hétfőn román kollégájával, Titus Corlateannal közösen vesz részt a magyar-román Stratégiai Partnerségi Nyilatkozat aláírásának tizedik évfordulója alkalmából rendezett konferencián.
Magyarország sosem vitatta el egyetlen országnak a jogát sem, hogy a Magyarországon élő kisebbségek ügyében szót emeljen - tette hozzá, és kifejezte reményét, hogy ezt a jogot a magyar kormánytól sem akarja senki sem elvitatni.
A konferencián elmondott beszédében Martonyi János rámutatott, Románia és Magyarország érdekei közösek, és a kelet-közép-európai térségben az államoknak egymással kell összefogniuk. Ehhez azonban kölcsönös bizalom kell és kellő visszafogottság a retorikában - tette hozzá.
Kifejtette: a tíz éve aláírt magyar-román stratégiai partnerségi nyilatkozattal összekapcsolódott a két ország sorsa, mind az euroatlanti, mind az európai uniós integráció szintjén. A jövőre nézve Románia is sok tekintetben együtt tud működni a két ország, például a román schengeni csatlakozás kiteljesítése, az európai munkaerőpiac, vagy az euró-övezetbe való belépés terén - mondta Martonyi János.
A külügyminiszter szerint a vitákra is szükség van, de "veszekedésre" nem a két ország kapcsolatában. A kisebbségi kérdésre utalva azt kérte Romániától, hogy vegye figyelembe az adott közösség álláspontját, amikor a sorsukat érintő kérdésekről dönt. Hozzátette, az is természetes, hogy Magyarország támogatja a romániai magyarság törekvéseit, legyen szó a közigazgatás átszervezéséről, vagy az államosított javak visszaszolgáltatásáról.
Az évfordulós ünnepségen a két külügyminiszter, Bukarestben akkreditált nagykövetségek diplomatái és volt román külügyminiszterek vettek részt.
Bukarest, 2013. március 4., hétfő (MTI) -
2013. március 4.
Corlatean: Románia szemszögéből megvalósult a román-magyar megbékélés
Románia szemszögéből megvalósult a román-magyar megbékélés, ami többletértéket ad a két ország stratégiai partnerségének - jelentette ki a román külügyminiszter Bukarestben hétfőn magyar kollégája jelenlétében.
Titus Corlatean a román-magyar stratégiai partnerség aláírásának tizedik évfordulója alkalmából tartott Martonyi János külügyminiszterrel közös konferenciát.
Ebből az alkalomból elmondott beszédében a román diplomácia vezetője a két ország stratégiai partnerségének fontosságát méltatta. Corlatean szerint Románia és Magyarország tíz év alatt szoros, pragmatikus, párbeszéden és együttműködésen alapuló viszonyt alakított ki egymással.
Corlatean felidézte a tíz évvel ezelőtti pillanatot, amikor 2002. november 29-én Románia és Magyarország akkori miniszterelnökei aláírták a stratégiai partnerségről szóló megállapodást. Corlatean szerint különös jelképes üzenete volt akkor, hogy Magyarország miniszterelnöke először vett részt Budapesten Románia nemzeti ünnepén, amely megerősítette - mondta -, hogy román szemszögből megvalósult a román-magyar megbékélés.
A stratégiai partnerség jelentőségét alátámasztja - folytatta Corlatean -, hogy Románia elsőként Magyarországgal tartott együttes kormányülést, ami különösen hasznos eszköznek bizonyult. Mint mondta, az elmúlt tíz évben tíz államfői, huszonhárom kormányfői és harminchárom külügyminiszteri találkozó zajlott le a két ország között, és számos közös projekt jött létre.
Rámutatott: a gazdasági válság ellenére a két ország kereskedelmi kapcsolatainak értéke 2011-ben 7,3 milliárd euró volt, és jó remény van arra, hogy 2012-ben ez nőtt.
Corlatean szerint Magyarország számára Románia immár két egymást követő évben is a második legfontosabb kereskedelmi partner. Közölte, hogy Romániában 11 500 vállalat működik magyar tőkével, míg Magyarországon 6 ezer román tőkével rendelkező vállalat fejti ki tevékenységét. A két ország kereskedelmi mérlegének Románia szemszögéből való kiegyensúlyozása érdekében a felek megállapodtak, hogy Budapesten román-magyar kereskedelmi kamara létesül - mondta Corlatean
Martonyi János Magyarország támogatásáról biztosította a romániai magyarságot
Martonyi János külügyminiszter hétfőn Magyarország támogatásáról biztosította a romániai magyarságot, miután találkozott Bukarestben Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével.
Az RMDSZ székházában tartott megbeszélést követően az RMDSZ elnöke elmondta: tájékoztatta a magyar külügyminisztert arról, hogy a következő időszakban milyen kihívásokkal kell szembenéznie a romániai magyarságnak, amelyek meghatározzák hosszú távon a sorsát. Az RMDSZ elnöke elsősorban a romániai közigazgatási régiók tervezett kialakítását, az alkotmánymódosítást, valamint az új restitúciós törvény kidolgozását nevezte meg.
A régiók újrarajzolása ügyében Kelemen Hunor úgy vélte, fennáll annak a veszélye, hogy a romániai magyarságnak az önkormányzati döntéshozatalban való részvétele csökken. Leszögezte: az RMDSZ nem fogadhat el semmilyen visszalépést az anyanyelvhasználat és a közösségi jelképek használata tekintetében sem. Mint mondta, ehhez szükség van Magyarország támogatására, illetve arra, hogy az RMDSZ partnereket találjon a román politikában.
Martonyi János leszögezte, Budapestnek az a dolga, hogy segítse a romániai magyar közösséget, ami azt jelenti, hogy Magyarország támogatja a romániai magyarság különböző várakozásait és igényeit, legyen szó nyelvhasználatról, közösségi jelképek használatáról vagy közigazgatási reformról.
A külügyminiszter megismételte, hogy a kisebbségi kérdés nem lehet belügy, és példaként említette, hogy bukaresti látogatása alkalmából kapott egy listát a magyarországi román kisebbség problémáiról, amit alaposan tanulmányozni fognak, jóllehet - mint mondta - Magyarország sokat tett a román kisebbség érdekében.
Martonyi János reményét fejezte ki, hogy a székely zászló kapcsán felerősödött retorika véget ér. Úgy vélte, hogy Magyarország ezt nem viszonozta, és példaként említette, hogy a magyar miniszterelnök meg sem szólalt ebben a kérdésben.
Bukarest (MTI)
2013. március 5.
Hogy a románság szövetségesünk legyen
Az elmúlt időszakban fölöttébb feszültté vált magyar–román államközi kapcsolatok valamelyes normalizálását hozhatja Martonyi János magyar külügyminiszter tegnap kezdődött romániai látogatása. Aligha véletlen a találkozó időzítése, a bukaresti kormányváltás óta ugyanis számos kényes kérdés terheli a két ország tíz évvel ezelőtt kötött stratégiai partneri kapcsolatát, és ezek mindegyike a Romániában élő magyar közösség jogaival kapcsolatos.
Ilyen a zászlóháború, mely lám, csak nem akar csitulni, prefektus jöhet, prefektus mehet, a kormány magatartása nem változik: Dumitru Marinescu is perrel fenyegeti azokat az önkormányzatokat, amelyek nem hajlandóak levenni a hivatal homlokzatáról a közösségi jelképet. Folytathatjuk a sort nyelvi jogainkkal, autonómiaigényünk kinyilvánítása pedig továbbra is kiüti a biztosítékot Bukarestben, Titus Corlăţean nem is oly régen kiutasítással fenyegette a bukaresti magyar nagykövetet, miután a diplomata kijelentette: Magyarország támogatja a magyar közösség ilyen irányú törekvéseit.
Némi visszafogottságot hozhat hát jó esetben Martonyi látogatása a felbőszült, már-már hisztérikus román hatósági reakciókban – nem véletlenül intette a külügyér román kollégáit: ne teremtsenek olyan légkört az országban, mely a veszélyeztetettség érzését kelti a romániai magyarokban –, áttörést, gyökeres változást azonban nem várhatunk egy ilyen diplomáciai eseménytől. Ezt a munkát magunknak kell elvégeznünk: a székelyföldi, erdélyi románságot nekünk kell meggyőznünk arról, hogy autonómiatörekvéseink nem ellenük irányulnak, és akkor talán a bukaresti megnyilvánulások is józanabbak lesznek.
Az ország küszöbön álló területi-közigazgatási átszervezése – annak minden veszélyével együtt – arra is lehetőséget teremt, hogy egyre több román önkormányzati vezető felemelje szavát a Bukarest-központú, korrupció uralta, agyoncentralizált államigazgatás ellen. Jó lenne, ha kihasználnánk ezt, és rákapcsolódnánk erre az áramlatra – olyan szövetségesekre lelhetünk, akikre nem is számítunk.
Mindehhez, persze, elsősorban az kell, hogy nyitottan, de határozottan, egyértelműen fogalmazzuk meg követeléseinket, és ne folyton Bukarestben keressünk alkalmi partnereket, hanem helyben kutassuk fel potenciális szövetségeseinket.
Farcádi Botond
Háromszék
Erdély.ma,
2013. március 5.
Martonyi János: vigyázni kell a szóhasználatra
A magyar külügyminiszter hivatalos látogatáson a román fővárosban
Románia és Magyarország is érdekelt a partnerség fenntartásában, de vigyázni kell a szóhasználatra – mondta Martonyi János külügyminiszter az MTI-nek hétfőn, miután Titus Corlăţean román külügyminiszterrel folytatott megbeszélést Bukarestben. Martonyi János román kollégája, Titus Corlăţean meghívására érkezett kétnapos hivatalos látogatásra hétfőn Bukarestbe. Ebből az alkalomból a külügyminisztériumban a sajtó számára nyilvános konferenciát szerveztek a két tárcavezető részvételével a magyar–román Stratégiai Partnerségi Nyilatkozat aláírásának tizedik évfordulója alkalmából. Martonyi János este az RMDSZ vezetőivel találkozott, majd Daniel Barbu román kulturális miniszterrel közösen a Balassi Intézet Bukaresti Kulturális Központjában megnyitotta a Bánffy Miklós-emlékkiállítást. Ma a kétkamarás román parlament mindkét házelnöke és Victor Ponta miniszterelnök is fogadja a magyar külügyminisztert.
Szabadság (Kolozsvár),
2013. március 5.
Martonyi: fontos a biztonság
A székelyzászló-botrány kirobbanása óta először találkozott személyesen Martonyi János és Titus Corlăţean, miután a magyar külügyminiszter román kollégája meghívására tegnap kétnapos látogatásra érkezett Bukarestbe. A román fővárosba érkezését követően Martonyi először román kollégájával tárgyalt, a megbeszélés után pedig leszögezte: Románia és Magyarország is érdekelt a partnerség fenntartásában, de vigyázni kell a szóhasználatra. Kifejtette: megegyeztek a román féllel, hogy együttműködésük alapjait meg kell őrizni, és a létező nézeteltéréseket elsősorban egymás között, diplomáciai csatornákon oldják fel.
„Mind a két kormány pontosan tudja azt, hogy alapvetően érdekelt a kapcsolatok és a partnerség fenntartásában. Ami minket illet, a magyar oldalt, mi mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy ez történjék” – mondta a magyar diplomácia vezetője. Martonyi János kiemelte: vigyázni kell a szóhasználatra, mert félreértésekre adhat okot. Elmondta: arra kérte román kollégáját, „legyenek óvatosabbak a politikai nyelvezetüket illetően”, hogy ne teremtsenek olyan légkört Romániában, amely a veszélyeztetettség érzését kelti a romániai magyarokban. „Nekem az a lényeg, hogy itt az emberek hogyan érzik magukat, itt a magyarok otthon érzik-e magukat, biztonságban érzik-e magukat, hogy a jogaikat tiszteletben tarják, vagy esetleg félnek attól, hogy nem ez a helyzet. Ez a legfontosabb kérdés, és az én látogatásomnak az a célja, hogy ebben történjen előrelépés” – magyarázta a magyar külügyminiszter.
Martonyi a tárgyalások utáni sajtótájékoztatón elmondta: egyetlen magyar politikai erő sem tekinti ellenségnek Romániát, és hozzátette: mindkét ország kormánya érzi, hogy a kisebbségek ügye nem lehet belügy, és nem is közös európai probléma. A kétoldalú viszony kapcsán leszögezte: arra nem a viták jellemzőek, hanem a párbeszéd. Martonyi a székelyzászló-ügy kapcsán kifejtette: ha valaki Romániában ki akarja tűzni a székely zászlót, ő nem ellenzi, hiszen Gyulán és Méhkeréken is kint van a román zászló az önkormányzatok épületein. Titus Corlăţean azonban azt hangoztatta: egy nemzetiség nem sértheti meg az ország törvényeit, amikor önazonosságát kinyilvánítja.
A találkozót követően Titus Corlăţean úgy vélte, egyes mai politikusok hajlamosak felületesen kezelni a román-magyar stratégiai partnerséget, amely mind a két ország, mind a tágabb régió számára pozitív kihatással lehet. Fontos lépésnek nevezte a magyar–román megbékélés szempontjából az 1996-os jószomszédi szerződés aláírását, a státustörvény tárgyalásos rendezését, valamint a stratégiai együttműködésről szóló egyezmény tíz évvel ezelőtti aláírását. A megbékélés fontos lépésének nevezte azt is, amikor Medgyessy Péter 2002. december elsején Budapesten koccintott Adrian Năstase román kormányfővel a román nemzeti ünnep alkalmából, amelyen Erdély elszakítását ünneplik. Corlăţean kitért arra is, hogy Magyarország az első olyan ország, amellyel Románia közös kormányülések megtartásáról állapodott meg, és úgy értékelte, az eddigi négy ülés, amelyen többek között infrastrukturális, távközlési, oktatási és művelődési témákról egyeztettek, rendkívül fontos volt a kétoldalú együttműködés szempontjából.
Martonyi János délután részt vett a bukaresti külügyminisztériumban megrendezett konferencián, amelyet a magyar–román stratégiai partnerségi nyilatkozat aláírásának tizedik évfordulója alkalmából rendeztek. Este az RMDSZ vezetőivel találkozott, majd a Balassi Intézet bukaresti kulturális központjában megnyitotta a Bánffy Miklós-emlékkiállítást.
Krónika (Kolozsvár),
2013. március 6.
Băsescu: heten ellenezték volna a csatlakozást
Traian Băsescu államfő szerint az Európai Unió (EU) igazságügy- és belügyminisztereinek csütörtökön kezdődő tanácskozásán legkevesebb heten Románia és Bulgária schengeni csatlakozása ellen voksoltak volna, ha szavazásra kerül a kérdés. Az államelnök szerint Romániának most arra kell törekednie, hogy az EU belügyminiszterei újabb dátumot tűzzenek ki a schengeni csatlakozás megvitatására. „Ez szeptemberi vagy decemberi időpont is lehet” – tette hozzá Băsescu. Az államfő tegnap a kérdés kapcsán tárgyalásra hívta Victor Ponta miniszterelnököt, Titus Corlăţean külügyi, valamint Radu Stroe belügyi tárcavezetőt.
Az államelnöki hivatal közleménye szerint a találkozón „külpolitikai témákról, Romániának a március 7–8-i uniós igazságügy- és belügyminiszteri találkozón való megbízatásairól esett szó.”
Băsescu hétfői sajtónyilatkozatában helyeselte Ponta álláspontját, amely szerint Románia nem kér szavazást a héten a schengeni csatlakozásról. Az államfő hangoztatta, Románia továbbra is fontos célnak tekinti, hogy csatlakozzék a belső határellenőrzés nélküli övezethez, és ennek a célnak az eléréséért semmilyen áldozatot – még a „korruptjainak a feláldozását” – sem tartja túl nagynak. Felhívta a figyelmet arra, hogy amióta részt vesz az Európa Tanács ülésein, egyetlen problémát sem „kiabálással” oldottak meg, minden ügyet tárgyalások nyomán bonyolítottak le. Hozzátette, Románia részéről a helyes hozzáállás, hogy számbavegye mindazokat a tényezőket, amelyeket egyes európai partnerek kifogásoltak. Hangsúlyozta, az uniós vezetők e heti tanácskozásán Romániának arra kell törekednie, hogy megállapítsák a jogállam intézményeinek működésében tett előrelépéseket, illetve fel kell vállalnia a politikai szinten elvárt változtatásokat.
Az államfő említést tett arról, hogy a Németország tiltakozását megfogalmazó Hans-Peter Friedrich német belügyminisztert Románia támogatójaként ismerte meg. Hozzátette azonban, hogy az igazságügyi reform folyamatának megfigyelésére kialakított együttműködési és ellenőrzési mechanizmus legutóbbi jelentése alapján „bárki hátralépett volna egy lépést.” Băsescu úgy vélte, Németországot a romániai és bulgáriai korrupció késztette arra, hogy vétójogát hangoztassa.
Az államelnök sajtónyilatkozatában azt is kifejtette: nem vállalja magára a Schengen-csatlakozás elodázását. Hangsúlyozta, a kérdés kapcsán megtette kötelességét, és nem ő tartott büntetőjogi háttérrel rendelkező minisztereket a kormányban, nem kísérelte megakadályozni mentelmi joguk megvonását, nem gyakorolt nyomást az igazságszolgáltatásra. Emlékeztetett, egyébként nem rendelkezik támogató parlamenti többséggel, és a kormányt sem tudná politikailag befolyásolni.
Ponta egy televíziós műsorban „mesének” minősítette Băsescu megállapítását azt illetően, hogy Románia Schengen-csatlakozását hét állam is ellenezte volna. Szerinte az európai tagállamok álláspontját nem lehet „utcasarki pletykák” alapján felmérni. Mint mondta, tudomása volt arról, hogy Németország némileg fenntartással viszonyul a kérdéshez, de erről nem nyilatkozott, amíg Hans-Peter Friedrich német belügyminiszter közzé nem tette országa hivatalos álláspontját. Hozzátette: a román hatóságok más államok hasonló állásfoglalásáról nem tudnak. Az államfővel való tegnapi találkozót követően Ponta úgy nyilatkozott, Románia nem igényli majd a Schengen-csatlakozás kérdésének szavazás alá bocsátását az uniós vezetők tanácskozásán, és nem vesz számításba újabb időpontot sem a folyamat lezárását illetően.
Szabadság (Kolozsvár),